Orosz István: Tanulmányok az Alföld mezőgazdaságáról

Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai, 2020, 348 p. /Speculum Historiae Debreceniense, 30./

Orosz István, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének professor emeritusa, akadémikus sokak számára „ismeretlen ismerős” lehet, hiszen aki akár csak átlagemberként is érdeklődik Magyarország agrártörténete iránt, az óhatatlanul is találkozik a professzor úr nevével és műveivel. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Orosz István munkássága megkerülhetetlen és egyben felbecsülhetetlen értékű. A nagy történésznemzedék egyik utolsó élő tagja ő, számtalan monográfia és még több tanulmány, recenzió, konferencia-előadás fűződik nevéhez. Műveit nem csupán az általuk átadott hatalmas ismeretanyag okán tarthatjuk értékesnek, hanem azért is, mert a történelem komplex szemléletét közvetítik. Az agrárium, a társadalom és a földrajz szoros összetartozását hirdetik a professzor munkái (nem utolsósorban egyetemi órái is), amelyek nemzedékek sorának szemléletét formálták. Ebből a gazdag életműből ad válogatást a szóban forgó kötet.

A szerző által írott előszóból megtudhatjuk, hogy az 1963 és 2015 között született írásokból kapunk egy csokorra valót, tehát elmondható, hogy időben szinte a teljes tudományos életpályát lefedi ez az antológia. Összesen 12 olyan tanulmányt kap az olvasó e terjedelmes kötettel, amelyeket korábban már máshol olvashatott. Egy közlemény itt olvasható első ízben magyar nyelven (az eredetit a szerző németül publikálta), egy másik pedig szintén itt jelenik meg először teljes terjedelmében. Orosz István arra is magyarázatot ad, hogyan és miért kezdett érdeklődni az Alföld iránt. Jóllehet a hegyaljai Mád községből származik, Debrecenben végezte el az egyetemet, s ott is telepedett le. Így óhatatlanul is az Alfölddel kezdett foglalkozni, amelyről itt, a kötet előszavában kifejti, hogy habár Magyarország legnagyobb tájegysége, a tájtörténeti kutatásokban mégis viszonylag kevés figyelmet kapott. És bár ezt az előszó nem említi, a kiadványt akár ünnepi tisztelgésként is felfoghatjuk, hiszen Orosz professzor úr 2020-ban ünnepelte a 85. születésnapját.

A kiadvány első írása (Az alföldi agrárfejlődés történeti útja) voltaképpen egy rövid áttekintés arról, milyen sajátosságokkal bír ez a tájegység, hogyan alakult ki a vidék gabonatermelő jellege, illetve hogy az Alföld mennyire tudott alkalmazkodni a különböző szerkezetváltásokhoz. E „bevezető”, átfogó jellegű tanulmány után nagyjából időrendbe állítva sorakozik a többi közlemény. A 14–15. századtól egészen a 20. század elejéig rajzolható meg a vizsgált időhatár, s általánosságban az is elmondható, hogy az egyes írások zömmel maguk is a diakrón szemléletet képviselik; nem kimerevített képeket adnak, hanem folyamatukban vizsgálják az eseményeket. Általában néhány évtized vagy egy-két évszázad történéseit mondják el, miközben plasztikusan láttatják a lezajlott változásokat. Földrajzi léptéküket tekintve is változatosak: némelyikük az Alföld egy-egy nagyobb szegmensét mutatja be, vagy összefoglalóan szól a mezővárosokról, más tanulmányok pedig egy konkrét településről mesélnek.

A Mezővárosi fejlődés a 14–15. században a Felső-Tisza vidékén című írás nyolc település kapcsán értekezik e terület késő középkori mezővárosi hálózatáról, s feltérképezi azokat a tényezőket, amelyek szerepet játszottak a falvak mezővárossá válásának folyamatában. Lényegében véve ezt a tematikát viszi tovább a következő írás, ezúttal egyetlen település sorsára összpontosítva (Böszörmény mezőváros 1410–1609). A szerző Hajdúböszörmény városának történetét követi nyomon az első írásos említéstől a hajdúk letelepítéséig, s arra keresi a választ, miként reagált a település a különböző kihívásokra, hogyan sikerült élnie azzal a lehetőséggel, hogy már a 14. századtól megvoltak a mezővárossá válás alapjai.

Az ezt követő közlemény – Parlagoló földművelés az Alföldön – ismét kitágítja a határokat mind időben, mind térben. A szerző újfent az Alföld egészét vizsgálja, s rámutat arra a tényre, hogy a tanulmány címében említett földhasználati mód sok helyen hosszú évszázadokon át (egészen a 19. századig) fennmaradt. Az elemzés fő forrásbázisát az 1715. évi adóösszeírás adja, és Orosz István egyik nagyon fontos konzekvenciája az, hogy a parlagoló földművelés okán nem lehet az Alföldet elmaradott vidéknek tartani, hiszen ez a földhasználati rendszer még a korabeli Nyugat-Európában is ismert volt. Részben szintén az 1715. évi országos adóösszeírásra támaszkodik a Változások a földművelés rendszerében az Érmelléken és a Sárréten 1715–1728 között című tanulmány, de merít a Mária Terézia-kori paraszti vallomásokból és az 1828. évi országos összeírásból is. Orosz professzor megállapítja, hogy e kistájak körülhatárolása nagyon bonyolult, s hogy a címben vizsgált rövid időszak során is történtek ott változások. A soron követő írás – Mátészalka újkori történelme a jobbágyfelszabadításig – egészen mikroszintre, egyetlen településre szűkíti le a vizsgálat térbeli kereteit, ezzel láthatóvá válik az újkori témákat összefogó blokk fokozatosan léptéket csökkentő felfogása. A szerző a mezőváros történetét taglalva rávilágít arra, hogy míg a természeti körülmények a 19. század közepéig nagyjából állandóak maradtak, Mátészalka politikai helyzete hol jobb, hol rosszabb volt az évszázadok során. Orosz professzor a település életében három jelentősebb korszakot különböztet meg: az 1498-ban mezővárosi jogot kapó Mátészalka az 1526–1711 közötti időszakban katonailag és társadalmilag is békétlen évtizedeket élt át. A Rákóczi-szabadságharc leverése és 1848 között megmerevedett a város társadalmi struktúrája, de lassú fejlődés indult el. A jobbágyfelszabadítást követően folytatódtak ugyan a gazdasági változások, de a társadalom polgári jellegű átalakulása elmaradt.

A dinnyés kertekről egy rövidebb írás, amely szintén nagyobb időtávlatot fog át. Ebben a szerző kimutatja, hogy az alföldi településeken egészen a 19. század második feléig megmaradtak a külső határban lévő ún. mezei kertek, amelyek szintén nem tudtak kimaradni az Alföld gabonatermelő vidékké válásának következményeiből, s lehanyatlott például a dinnye vagy a kender ilyen jellegű termelése. Ezt követően ismét egy konkrét település kerül a vizsgálat középpontjába (Berettyóújfalu agrárviszonyai a 17–19. században). A szerző itt azt kutatja, miért maradt meg ezen a településen a 20. század elejéig a hagyományos társadalomszerkezet, és miért maradt el Berettyóújfalu várossá alakulása. Az újkori történeti egységet záró tanulmány – A „rideg” tanya – a belterjesedést megelőző időszak eseményeit térképezi fel, és a 15. századtól kezdődően mutatja be a prédiumok fejlődését.

A kötet utolsó három közleménye a legújabb korba, a 19. század végére és a 20. század elejére röpíti vissza az olvasót. Az elsőben (Az Alföld mezőgazdasága és a Tisza-szabályozás) szó esik arról, milyen volt az alföldi mezőgazdaság a folyószabályozást megelőzően, és hogyan függ össze egymással az ottani mezőgazdaság 19. századi átalakulása és a Tisza megregulázása. Egy másik tanulmány – A szabad gazdálkodás elterjedése Északkelet-Magyarországon a 19. század végén – szintén nagyobb földrajzi léptékben vizsgálódik, és több megye járásaiból addig felhasználatlan források alapján ad képet a nyomásos és a szabad gazdálkodás övezeteiről. A kiadványt záró, Mándok birtokviszonyainak változásai 1870–1909 című írás mikroszintre tekint ki, és a kataszteri iratok segítségével kutatja a település néhány évtizedének történetét. Orosz professzor e tanulmányában azt a kérdést veszi górcső alá, miért nem tudott a helyi parasztság áttérni a fejlődés tőkés útjára.

A fentiek alapján is látható, hogy a szóban forgó kötet mind a tematikát, mind az időhatárokat tekintve mennyire széles spektrumú. A szerző otthonosan mozog mind a kora újkori, mind a legújabb kori problémákban, és imponáló mennyiségű forrásanyagot használt fel az évtizedek során e tanulmányok megírásához. Jóllehet a kiadvány valójában tanulmánygyűjtemény, mégis olvasható akár monográfiaként is. Hiszen ha az első írástól kezdve, folyamatában olvassuk végig a kötetet, akkor kirajzolódik egyfajta történeti ív. A 14–15. századtól eljutunk a 20. század elejéig, és ha az alföldi mezőgazdaság teljes történetének megírása hatalmas feladat lenne is egyetlen ember számára, e kiadvány a mozaikszerű összeállítással mégis valamiféle képet ad az évszázadok során lezajlott eseményekről. A szöveget több tanulmány esetében térképek egészítik ki, ezzel is segítve a mondanivaló befogadását. A kötet használatát viszont némileg megnehezíti, hogy a felhasznált művek egy része teljes bibliográfiai leírással szerepel a lábjegyzetekben, míg a gyakrabban idézett munkák csupán rövidítve, és a rövidítések feloldása a kiadvány végén található. Összességében véve egy adatokban gazdag, mélyre ásó, sokféle témával foglalkozó művet vehet a kezébe az olvasó, amely a később korok kutatói számára is fontos támpont lehet a saját vizsgálódásaik megindításához.