Egy választójogi törvény, amely alapján sosem volt választás

Az 1939. évi XVIII. törvénycikk a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeken és a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területen országgyűlési képviselők választásáról

1938 őszén Magyarországhoz visszatért az első bécsi döntés keretében a Felvidék magyarok lakta déli sávja, 1939 márciusában pedig katonai megszállás révén Kárpátalja. Magyarországon már 1939 elejétől fogva érezni lehetett, hogy időelőtti házfeloszlatás és országgyűlési választások lesznek, annak ellenére, hogy a kormány és az új miniszterelnök, Teleki Pál pozíciói stabilak. Azonban minél jobban közeledtek a választások, annál jobban lehetett arról hallani, hogy ez a választás a visszatérő részeket nem fogja érinteni – választói jegyzékek például nem is álltak rendelkezésre. Miután kiírták a választásokat és nyilvánossá tették a kerületi határokat május elején, már biztos volt, hogy május 28–29-én csak a trianoni országterületen lesznek választások.

Az ellenzéki pártok körében nagy csalódással fogadták a hírt. A hivatalos körök technikai okokra hivatkoztak. A visszacsatolással kapcsolatos adminisztratív munkák annyira lekötötték a közigazgatást, hogy választási előkészületekre nem maradt energia, a csehszlovák hatóságok elvitték a községi irattárakat, ezért a választói névjegyzékeket lehetetlen volt összeállítani. Azonban a valós okok az Egyesült Magyar Párt dominanciájának – illetőleg ugyanez tágabban értelmezve a kormánypárt vonatkozásában – jogos féltése s a korábbi csehszlovák választójog és a magyarországi választójog közötti különbségek. (Simon 2014, 71–72. p.)

A csehszlovák törvény esetében a választói korhatár is alacsonyabb volt és a cenzusok is megengedőbbek voltak. Ezekről részben még lesz a későbbiekben szó.

A visszacsatolások után behívásos úton hívtak be képviselőket a régi-új területekről, mely módszer egyből biztosított képviseletet a területeknek, így ez pozitívan értékelendő, azonban a „csonkaországi” választásokkal párhuzamosan ezekről a területekről csupán újabb képviselő-behívásokra került sor. A behívásokat másodjára szabályozó 1939. évi V. tc. 2. §-a alapján 1940 júniusáig országgyűlési választásokat kellett volna tartani a Magyarországhoz visszatért részeken.

Az első elképzelések szerint 1939 őszén lettek volna a választások, de ennek nem voltak a keretei továbbra sem megteremtve, így sürgető volt a törvényi feltételek megteremtése. (Simon 2014, 73. p.)

A beterjesztés

Ez ügyben terjesztett elő egy törvényjavaslatot az 1939. október 13-ai minisztertanácson Keresztes-Fischer belügyminiszter.[1]

Interpellációja szerint a választói névjegyzékek megalkotása hosszú időt vesz igénybe, így gondoskodni kell a törvénykezésről már időben. Szerinte a kérdés nem oldható meg az 1938-as magyar választási törvény kiterjesztésével az említett területre.[2] Továbbá külön rendelkezni kell a képviselők számáról. A belügyminiszter szerint az országban érvényben levő vegyes, azaz egyéni és lajstromos rendszer[3] nem alkalmazható a tárgyalt területeken, mert a törvény értelmében az országban minden vármegye 1-1 lajstromos lista, amiken belül vannak az egyéni kerületek. A visszatért területek esetében listás kerület felállítása csak Nyitra és Pozsony k. e. e.[4] vármegyénél és Ung vármegyéknél lenne kivitelezhető, ezek teljesen újonnan újjáalakult megyék.

A többi megye valamely eddig csonkán működő megyéhez visszatérő rész, melyek közigazgatási egységesítése részben már megtörtént. Így Keresztes-Fischer szerint „tekintettel arra, hogy területük egy részén már volt választás – ennek a rendszernek alkalmazása aránytalanságokra vezetne”. Még az újonnan alakult Ung megye kapcsán is megfontolandó volna a listás kerület hasznossága, akkor is, ha Ungvár thj[5] várossal egyesítenék is egy lajstromos kerületben, mint Sopron megye és Sopron várossal történt. Mert még így is olyan alacsony a lakosságszám, hogy ha két listás és két egyéni képviselőt adhatna a megye, az aránytalan lenne több más vármegyével szemben. Ráadásul az 1939-ben visszatért Kárpátalján egyelőre nincsenek is törvényhatóságok, így itt már csak ezért sem lenne alkalmazható a törvény törvényhatóságokra vonatkozó passzusa.[6]

Így átmenetileg csak egyéni kerületeket lehet létrehozni indoklása szerint, kivéve Kassa thj várost, amely önálló lajstromos kerület lehet. Az 1938-as törvény feltételei eleve a vegyes rendszerhez lettek kialakítva, ezért nehéz a törvényeket a visszatérő területeken külön alkalmazni.

Végül kifejtette, külön rendelkezni kell a 1939. évi V. és VI. törvénycikkek alapján behívott képviselők mandátumának hosszáról.[7] „Mert az emlitett törvénycikkek e tekintetben csak annyit mondanak, hogy a képviselők megbizatása arra az időre szól, amig a választás meg lesz tartható.”

Keresztes-Fischer szerint nem is lehet vitás, „hogy a kérdéses rendelkezéseket nem lehet megtenni a visszacsatolt területekre vonatkozó – az említett területek jogrendszerének az ország fennálló jogrendszerébe beillesztésére szóló – törvényi felhatalmazásokra alapított kormányrendeletben, hanem azokra vonatkozóan törvényt kell alkotni”.

A belügyminiszter nem csak interpellált, hanem készített is egy törvényjavaslatot, amit bemutatott a tanácson. „A törvényjavaslat 1.§-a megállapítja a visszacsatolt területeken választandó képviselők számát, mégpedig akként, hogy a visszacsatolt felvidéki területen 26, a kárpátaljai területen pedig 11 képviselőt kell választani.” A visszacsatolt felvidéki területre eső képviselői helyeknek 26-ban megállapítása előadása szerint megfelel az ország trianoni területének tízmilliós lélekszámára vetítve megállapított 260 képviselői hely arányának.[8]

A Kárpátaljai 600 ezer fős lakosságszámhoz mérten ugyan kevesebb a 11 hely, mint amennyi „arányosan járna”, általa elismerten, arányosan 15 főt kellene választani, viszont a behívott képviselők számát is 10 főben állapították meg, így ez Keresztes-Fischer véleménye szerint azzal harmonizálva még növeli is egy fővel a számukat.[9]

A 2. paragrafus a választókerületi beosztást belügyminiszteri hatáskörbe utalja, mint ahogy a trianoni területen is rendelkezett az 1938. évi törvény. Az ő elgondolásai szerint a mandátumok a következőképp oszlanának meg:

Komárom vármegyében: 3 kerület/mandátum

Nyitra és Pozsony k. e. e.-ben: 4

Bars és Hont k. e. e.: 3

Esztergom: 1

Nógrád: 1

Gömör és Kishont: 3

Abaúj-Torna: 2

Zemplén: 1

Ung: 1

Bereg és Ugocsa k. e. e.: 3

Ehhez adódna még hozzá Komárom visszatért része és Ungvár thjv 1-1 egyéni mandátummal és lajstromosan Kassa városa két fővel.

A kárpátaljai területeken pedig 11 járás található, amik megfelelhetnének a 11 egyéni kerület alapjának.

Azonban van szerinte egy nagy probléma a választójoggal kapcsolatban. Nem lenne ildomos megfosztani a választójoguktól azokat a visszakerült személyeket, akik a legutóbbi csehszlovák nemzetgyűlési választásokon rendelkeztek választójoggal az akkor hatályban levő törvények alapján.[10] Erre vonatkozna a 3. paragrafus első bekezdése, amit itt nem részletez.

A terv szerinti 4. paragrafus a belügyminiszternek ad felhatalmazást a választói névjegyzék összeállítására vonatkozó szabályoknak, határidőknek az 1938-as választójogi törvénytől eltérő megállapítására. Mindez, indoka szerint, a gyorsabb kivitelezhetőség miatt szükséges. Az 5. paragrafus a központi választmányok működésére vonatkozik, ez számunkra nem érdekes most. A tervezet 6. paragrafusa a ’38-as választási törvény kiterjesztésével, a 7. pedig a behívott képviselők mandátumának időtartamáról rendelkezik, mégpedig annak megszűnését a választások napjában megadva.

A minisztertanács szerint az Országgyűlés elé terjeszthető a javaslat. Kérték a részletes kidolgozását. A részletes megszövegezés után az Országgyűlés elé először október 27-én került a téma. A belügyminiszter a törvényjavaslat általános vitájára előadóul Salkovszky Jenő Felvidékről behívott képviselőt, helyettes előadóul pedig Nagy László (Magyar Élet Pártja[11]) képviselőt kérte fel. Továbbá kérte, nyomtassák ki és osszák szét a törvényjavaslatot a képviselők között, hogy később meg lehessen vitatni a javaslatot, illetőleg a közjogi bizottsághoz is terjesszék tovább.[12]

A törvénytervezet képviselőházi vitája

A részletes vitára csupán december 12-én kerül sor. A témához hozzászóltak: Salkovszky Jenő előadó (felvidéki behívott képviselő), Hubay Kálmán (Nyilaskeresztes Párt), Mezey Lajos (MÉP), R. Vozáry Aladár (felvidéki behívott képviselő), Bródy Ernő (Polgári Szabadságpárt), Reibel Mihály (Egyesült Kereszténypárt), Rupert Rezső (Polgári Szabadságpárt), Homicskó Vladimir (kárpátaljai behívott képviselő), Mosonyi Kálmán (NYKP), Csoór Lajos (Népakarat Párt), vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter (MÉP). A javaslathoz az egyes pártok a következő vezérszónokokat jelentették be: a Magyar Élet Pártja: Mezey Lajos képviselő urat, a Nyilaskeresztes Párt Hubay Kálmán képviselő urat, a felvidéki képviselők csoportja R. Vozáry Aladár képviselő urat. A többi hozzászóló nem vezérszónok volt.[13]

A bejelentett vezérszónokokat a jegyzők a házszabályoknak megfelelően az egyes pártok nagysága szerinti sorrendben, de váltakozva hívták fel szólásra az előadó után.

Az előadó által szóban beterjesztett szöveg abban különbözött a korábban ismertetettől, hogy külön ki volt emelve, a jogkiterjesztés csak azokra vonatkozik, akik vagy rendelkeztek szavazójoggal a legutóbbi csehszlovák választásokon, vagy pedig rendelkeztek volna az egyéb kritériumok alapján, de az állampolgárságukat nem ismerte el az állam, és ezért nem élhettek a jogukkal. Illetőleg a speciális kellékek tekintetében a magyar választójogi törvény szerint 6 évi helyben lakás volt szükséges, és javaslat ettől részben szintén eltért, amennyiben valaki lakását azért változtatta meg, „mert a felvidéki földbirtok-politikai rendelkezések értelméiben más helyre települt át, ez a lakásváltoztatás nem jön számba a választójog tekintetében és így az illető olybá vétetik, mint aki hat évig helyben lakott”.[14]

Az első hozzászóló Hubay Kálmán nyilas vezérszónok volt. Ő kiemelte, hogy mennyire együtt örül az ország egészével a visszacsatolásoknak, azonban szerinte az egyesítés még nem történt meg, mert nem volt egységesítés. „Ez az egységesítés – sajnos – úgyis meglehetősen sokáig váratott magára és éppen felvidéki képviselőtársaink beszélhetnének a legtöbbet arról, hogy ennek az egységesítésnek a hiánya és ennek a hiánynak a következményei sok tekintetben milyen káros helyzetet teremtettek a Felvidéken.” Hubay kifejtette, hogy szerinte irigylésre méltó a kialakult „felvidéki szellem”, mely az igazi testvériséget jelenti számára a Magyarországon kialakult „neobarokk szellemmel” szemben, amely „úrhatnám viselkedést” szerinte teljesen érthetően utasítják el a felvidékiek. „Csak őszintén kívánhatjuk, hogy ez a szellem sugározzék át a trianoni országra is és éppen úgy megtermékenyítse a mi magyarjainkat, mint ahogy 20 esztendőn keresztül megtermékenyítette a felvidéki magyarságot.”

Majd így folytatja: „T[isztelt]. Ház! Ha mégis a javaslat ellen iratkozom fel, annak oka az, hogy e javaslattal szemben igen súlyos közjogi és politikai aggályaim vannak. Talán szabad azt hinnem, hogy a Felvidéken az országgyűlési képviselő-választások mielőbbi kiírása elsősorban felvidéki és kárpátaljai képviselőtársaimnak szívügyük. Elvégre a mai közjogi interregnumnak,[15] a mai helyzetnek a fonákságát nekik kell a legjobban érezniök. Ők voltak azok, akik 20 esztendőn keresztül hősiesen és lelkesen küzdöttek magyarságukért és küzdöttek egy idegen, magyarpusztító impérium közjogi berendezettsége ellen. Ma mégis az a helyzet, hogy a magyar országgyűlés képviselőházába, annak az idegen impériumnak választása alapján hivattak be, amely impérium ellen a legerőteljesebben, a legélesebben és a leghősiesebben küzdöttek. Azt hiszem, hogy valóban felvidéki és kárpátaljai képviselőtársaim fognak annak örülni a legjobban, ha nem az 1939. évi V. és VI. törvénycikkek alapján, tehát behívás folytán ülnek a képviselőházban, hanem mandátumaikkal a felvidéki magyar népet annak közvetlen bizalomnyilvánítása alapján fogják képviselhetni. […] egy évezred után egy esztendő sem volt elegendő ahhoz, hogy a kétévtizedes kényszerű távollét jogi és lelki kettősségét megszüntessük és ezt a kétévtizedes elszakitottságot valóban azzá tegyük a Felvidék magyarsága számára, amely valóban volt: egy átkos, véres, könnyes, kétségbeejtő epizóddá. A fasiszta Olaszország egy év alatt egy idegen világrészben meghódított egy birodalmat és beleépítette azt az ország jogi és gazdasági rendszerébe. Németország megvalósított két Anschlusst és nyomban azután már meg tudta tartani a német törvények szerint a népszavazást, pedig se Abesszínia nem élt Olaszországgal évezredes államjogi közösségben, (Br. Vay Miklós: Ott nem parlamentáris rendszer van!)[16] sem Ausztria, sem pedig a Szudétaföld nem élt évezredes állam jogi egységben Németországgal, mi pedig egy évezredes együttlét és kétévtizedes távollét után egy esztendő alatt nem tudtunk odáig jutni, hogy egységes közjogi rendszerbe építsük bele a Felvidéket a trianoni ország keretei közé. (Reibel Mihály: Nem kell nekünk a német példa!) Itt megint az a halogatás és újra csak az a halogatás látszik, mely igazán nagy kérdésekben a végleges megoldások elől húzódozik, pedig ehelyett sürgősen gondoskodni kellett volna a kormánynak arról, hogy a jogi kettősség leépítésével megszüntesse ezeknek a területeknek Corpus Separatum[17] jellegét és hozzásegített volna bennünket ahhoz, hogy elérjük azt, hogy ez a húsz esztendő a Felvidék és Kárpátalja magyarsága számára valóban egy rossz és gonosz emlékké váljék.”[18]

Ezután számonkérte a megígért kárpátaljai autonómiát is, mely a kormányzói kiáltvány szerint még az éven megvalósítandó lett volna, de már december 12-e van, és nem történt semmi. Beszélt arról, hogy a választójognak egységesnek kell lennie, hisz a közjog nem ismeri a jus particularét,[19] és hozzátette: „Mindenesetre jellemző, hogy egy alkotmányellenesnek bélyegzett nyilaskeresztesnek kell felhívnia erre az alkotmányvédő túloldal figyelmét. Az a tény viszont, hogy a magyar kormány ezzel a törvényjavaslattal a trianoni ország és a visszacsatolt részek között egy közjogi kettőséget konstruál, vagy arról tesz tanúbizonyságot, hogy a magyar kormány még mindig nem találta meg azokat az eszközöket és módokat, amelyekkel az egységesítést keresztül tudná vinni, vagy pedig olyan hátsó és rejtett szándékai vannak ennek a törvényjavaslatnak ilyetén való megszövegezésével – és ez a legvalószínűbb –, amely rejtett szándékokra még lesz alkalmam kitérni.”[20]

Hubay ostorozta a belügyminisztert, hogy ugyan az 1938. évi választójogi törvény még a bécsi döntés előtt született, de a választókerületi beosztások már 1939-ben,[21] mikor is már visszatértek a részek, tehát tudni lehetett, hogy valamikor el fog jönni a választás, akkor kellett volna gondoskodni előre egy megfelelő megoldáson. Felveti, hogy Komárom és Esztergom megyék közösen alkottak egy lajstromot a tavaszi választásokon, mely hat képviselőt választott, ezen megyék visszatért részei, melyekre a tervezet szerint 3 + 1 képviselő jutna, miért ne tudnának szintén közös lajstromos kerületet alkotni? Szerinte lehetne akár egy kétképviselős lajstromos kerület, két egyéni körzettel. Ekkor a belügyminiszter közbeszólt, hogy Komáron és Esztergom már nem egyesült vármegyék, amire Hubay azt válaszolta, hogy de a megejtett választásokon együtt szavaztak, s most is „közös képviselőik” ülnek az országgyűlésben, tehát ha közigazgatásilag a visszatérő komáromi és esztergomi részek sem egyesítettek, attól választókerületileg lehetnének azok, erre az ideiglenes állapotra. Ezután Nógrád és Hont példáját is felhozta javaslata alátámasztásául. Javaslata szerint Pozsony és Nyitra megyét – melyek együttesen négy képviselőt adnának – is lehet egyként kezelni, két egyéni és két lajstromos hellyel. Mielőtt bárki reagálhatott volna, hozzátette: „ha pedig a belügyminiszter úr azt mondaná, hogy ezt nem lehet megcsinálni a választandó képviselők kis száma miatt, akkor hivatkozom például Csongrád vármegyére, amely az alapválasztáson ugyancsak négy képviselőt választott, két egyénit és két lajstromos képviselőt, és tudomásom szerint eddig még sem az egyéni, sem a lajstromos képviselők nem vesztek össze, mandátumuk és ők tökéletesen egészségesek.”[22]

Kárpátalján Hubay szerint még egyszerűbb lenne a helyzet, hiszen csonkítatlan vármegyék kerültek vissza, melyek egyszerűen régi törvényhatóságként éledhetnének újra, és akkor semmisek lennének a belügyminiszteri érvek. Azonban Kárpátalján kirendeltségek működnek ez időben, egy közös Kárpátaljai Kormányzóság által összefogva, melyeket Hubay a kialakult magyar jogrendszertől idegennek tart. Számára „Bach-korszak-ízű” ez a közigazgatási beosztás.[23] De elfogadja, legyen a három kirendeltség az alap, akkor hát miért ne lehetnének a kirendeltségek az alapjai a felosztásnak? Szerinte hamis a tervezetben szereplő érv, hogy nincsenek is törvényhatóságok Kárpátalján, hiszen a közigazgatási törvény alapján törvényhatóságoknak minősülnek a kirendeltségek is, ezek alkalmasak lehetnének háromlistás kerület kialakítására. Végül rátér felszólalása lényegére, mely igaz nem csak a nyilasokra, hanem minden ellenzéki pártra: „Hogy a belügyminiszter úr és a kormányzat a felvidéki és kárpátaljai területeken irtózik lajstromos választókerületek alakításától, mondjuk meg őszintén, azért van, mert a nyilaskeresztespárti képviselőknek 80%-a lajstromon jött be, lajstromos kerületben pedig nem lehet annyi huncutságot csinálni, mint egyéni kerületben.”[24]

Hubay nem hagyja szó nélkül azt sem, hogy a 4. § a legutolsó csehszlovák nemzetgyűlési képviselő-választáson jogosultak jogának megmaradásáról rendelkezik. „A törvényjavaslatnak e mellett a rendelkezése mellett, ha akarnánk sem mehetnénk el szó nélkül, mert ezzel kapcsolatban a magyar életnek és a trianoni rendszer életszemléletének és politikájának szörnyű és nagy nemzeti tragédiát sejtető sebe tárul elénk. […] Az bizonyos, hogy a magyarságot a cseh-szlovák állam mindenkor megbízhatatlannak tekintette és az is bizonyos, hogy a felvidéki magyarságnak ez a szent megbízhatatlansága volt a mi legnagyobb erőnk és ezért a megbízhatatlanságért a felvidéki magyarokra csak a magyarok Istenének áldását kérhetjük. Azonban még az a cseh állam is, amely a magyarságot megbízhatatlannak tekintette, ezt a magyarságot, a cseh-szlovák állameszmének esküdt ellenségét sokkal több közjogban részesítette, mint amennyi közjogban a magyarságot, a nemzetfenntartó magyar elemet, a magyar lakosságot itt részesítik.” Az elnök figyelmeztette Hubayt, hogy alap nélküli és félreérthető kijelentéseket ne tegyen, amire ő nyilvánvaló daccal így reagált: „Bocsánatot kérek, nem óhajtanám azt, hogy szavaimat félreértsék. Én arra céloztam, hogy míg Csehországban a magyar fiatalságnak is meglehetősen korán, tudomásom szerint 21 éves korában választójoga volt, addig az 1938: XIX. tc 21. §-ában kimondja azt, hogy egyéni választókerületben országgyűlési képviselői választói joga van annak a férfinak, aki életének 30. évét betöltötte. […] Az a 21 éves magyar fiatalember, aki nagyszerű katonának, nagyszerű arra, hogy meghaljon hazájáért, érdemtelen arra, hogy egyetlen szavazattal beleszóljon a magyar állam életének irányításába; az a 24 éves magyar fiatalember pedig, aki alkalmas arra, hogy mint teljesjogú állampolgár, vagyonát önállóan kezelje, szerződéseket kössön, arra nem alkalmas, hogy egy szavazattal hozzájáruljon az állam sorsának irányításához; az a 29 éves magyar fiatalember alkalmas arra, hogy családot alapítson, hogy gyermeket neveljen, adót fizessen, de megint nem alkalmas arra, hogy egyetlenegy szavazattal beleszóljon abba, hogy miképpen képzeli el az ország sorsának irányítását.”[25]

Végezetül a javaslat választói névjegyzékek összeállításáról rendelkező paragrafusához szólt hozzá: „Ezzel kapcsolatban egy tiszteletteljes kérést intézek a belügyminiszter úrhoz. Nagyon szépen kérem, hogy a trianoni országban szokásos módszereket ne vigyük át a névjegyzékek összeállításánál a Felvidékre, hagyjuk meg a felvidéki magyarságot a maga tiszta hitében és ne adjunk neki alkalmat arra, hogy a választások alatt, sőt már annak előzményeiben megismerhesse a magyarok Istenét. (Zaj.) Hiszen láttunk már mi választói névjegyzékek összeállítását, ahol nem a választói jogosultság, a rátermettség és a paragrafusok, hanem a politikai pártállás szabta meg a névjegyzékbe való bekerülést. Én azt hiszem, hogy a Felvidék érdekében is beszélek, amikor nagyon kérem – de úgy hiszem: hiába kérem – a belügyminiszter urat, hogy ezt a rendszert a Felvidéktől tartsa távol.” Majd így zárta felszólalását: „Mindaddig, amíg a törvényjavaslat a lajstromos választókerületeket az egyes felvidéki törvényhatóságokban be nem vezeti és ameddig a választói jogosultság körében fennálló kettősséget meg nem szünteti, ezt a törvényjavaslatot nem fogadhatom el.”[26]

Ezután a kormánypárti Mezey Lajos következett a felszólalók sorában. Ő úgy gondolja, nem lehet összehasonlítani a hazai viszonyokat a német és olasz viszonyokkal, hisz mi szétdarabolt kis nemzet vagyunk, a másik két állam pedig erős feltörekvő nagyhatalmak. Majd beszédében a csehszlovák időket ostorozza hosszasan. Végül visszatérve a témára fő érve az ideiglenesség, hiszen a tényleges összeolvadást a jogi összeolvadás is követi majd reményei szerint.[27] „Egy választójogot sohasem az egyén érdekei szempontjából kell bírálat tárgyává tenni, hanem abból a szempontból, hogy az a választójogi rendszer az adott viszonyok között mennyiben szolgálja a helyes szelekció érdekét és mennyire szolgálja a parlamenti stabilitást és ezen keresztül a nemzet egyetemes érdekét. Minthogy ez a választójogi törvényjavaslat ezeket a nagy és egyetemes érdekeket szolgálja, a magam részéről elfogadom”[28] – zárta felszólalását.

A következő hozzászóló R. Vozáry Aladár volt a felvidéki képviselőcsoport részéről. Ő Mezey Lajos szavait hosszasan köszönte meg. Majd Hubay hozzászólására reflektált: „beszéde elején azt mondotta, hogy irigyli azt a magyar testvériséget, amelyet a húszéves szenvedés, a húszéves rabság váltott ki belőlünk, majd beszéde végén a választói névjegyzék összeállításával kapcsolatban azt mondotta, hogy hagyjuk meg tiszta hitében az ottani magyarságot, ne vigyük azt a huncutságot oda, amelyet szerinte itt tapasztalni lehet. Belekapaszkodom szándékosan az ő szavaiba. Ha irigyel bennünket a nálunk levő testvériségért, tiszta hitért, akkor mély tisztelettel kérem őt is, meg a parlament minden pártját, minden tagját, hogy ne rontsák meg pártoskodással, személyeskedéssel, gyűlölködéssel a mi tiszta, becsületes, magyar hitünket (Élénk helyeslés és taps.), amely a húsz év alatt nem ismert pártérdeket, nem ismert felekezeti, osztály-, szakma-érdeket, hanem csak egy érdeket ismert, a magyar érdeket.”[29] Szerinte óvatosan kell egyesíteni, „vigyázni kell akkor, amikor egy ilyen még beteg, még egybe nem forrt részhez hozzányúlunk, mert az tapintatot, finomságot, hozzáértést, szaktudást igényel”. Beszéde további részében védte a behívásos alapon bekerült képviselőket, hiszen: „Igaz, hogy a magyar parlamentbe behívás útján jutottunk be, de erre a behívásra a mi népünk nekünk mandátumot adott, mert bennünket a prágai parlamentbe, illetőleg a pozsonyi vagy az ungvári tartománygyűlésbe választás útján küldött be a népünk. Mivel itthon nem lehetett rögtön választást tartani, ez a választás nekünk jogot adott arra, hogy az átmeneti időben népünk érdekeit tovább képviseljük és népünk mentalitását, felfogását itt is kifejezésre juttassuk.”[30]

Köszönetet mondott a kormánynak, hogy számukra előnyösen módosították a választási szabályozást, s kifejtette: „Ne felejtsük el, hogy nem egy új magyar választójogi törvényjavaslatot tárgyalunk ma, hanem tárgyaljuk a háromnegyed résznek azzal az egynegyeddel való kiegészítését, amelyet be kell illesztenünk a hazai viszonyokba. Ha majd egy új választójogi törvényt fogunk tárgyalni, akkor egészen biztos, hogy a mi padsorainkban is lesznek olyan képviselők, akik más állásponton lesznek és akik elvi kérdésekben a választójog kiterjesztésével, szűkítésével vagy rendszerével kapcsolatosan meg fognak nyilatkozni, ma azonban nem az a feladatunk e törvényjavaslat tárgyalásával kapcsolatban, hogy kritizáljuk a magyarországi rendszert, hanem csak az, hogy megnézzük, hogy ez a kiegészítő javaslat miképpen illeszt be bennünket a magyarországi rendszerbe. […] A másik előzmény, gesztus az volt, hogy ez a törvényjavaslat az állampolgárság kérdésével kapcsolatban kimondja, hogy nem a magyarországi választójogi normák az irányadók, hanem ha igazolva van minden kellékkel, hogy az illető ott választójoggal bírt s az állami főhatalom megváltozása után állampolgársági joggal bír, az máris szavazati jogot nyer. Mi nagyon jól tudjuk, de most már tudja Magyarországon is mindenki, hogy milyen nagyjelentőségű ez az intézkedés, hogy nem kell majd minden felvidéki polgárnak a bizonyítványok seregéért szaladgálni csak azért, hogy a választási névjegyzékben benne lehessen és szavazhasson. Mi hálásan köszönjük ezt az intézkedést is.” Beszédének fő vonulata ezután a csehszlovák választási rendszer ostorozása volt. Kiemelte, hogy fontos megnézni, ki hogyan viselkedett a cseh megszállás éveiben, azaz „nemzethűségi szempontokat” is figyelembe lehetne venni. Reméli, hogy ahogy a nép politikailag érik, a választói korhatár is fokozatosan lejjebb szállítható lesz majd. A tervezetet elfogadta.[31]

A vezérszónokok után Bródy Ernő zsidó származású szabadságpárti képviselő szólalt föl. Ő elfogultnak tekinti magát, mert először az Országgyűlés tagja, 33 évvel korábban, mint nagyszőllősi képviselő volt. Bródy a technikai részekkel egyetért, de kifogásol több dolgot is, ő is a lajstromos rendszert támogatná. A jogkiterjesztést ő is üdvözli, de úgy véli, ehhez jogfosztás is társul, mégpedig a zsidótörvények alkalmazása miatt. „Vozáry Aladár képviselőtársam szólt itt a nemzethűség kritériumáról. Azt mondta, hogy lehetséges lett volna a nemzethűség kritériumát is bevenni a javaslatba, mert az történt, hogy igen sokan vétettek a magyar állam ellen, az történt – mondotta ő –, hogy a magyar ifjúság átment a kommunista iskolán, átment a különböző cseh pártok iskoláján. Hát kérdezem, hogyan tesznek most igazságot akkor, amikor ezeknek az itt felsorolt kommunistáknak adnak választójogot; azok, akik a magyar állam szempontjából ezekben a nehéz időkben nem bizonyultak hűeknek, kapnak választójogot, ellenben azok a zsidó polgártársaim nem, akik a magyar pártnak voltak a tagjai, akik minden magyar kulturális és politikai mozgalomban részt vettek.” Kifogásolta a választói jogosultság nehéz igazolását is, ugyanis a zsidóknak – vagy felmenőiknek – 1867 óta való állampolgárságot követelt meg az eredeti kiterjesztendő törvény. De szerinte egy egyszerű munkásnak is igen nehéz a helyben lakást igazolni, mert ilyen dokumentumokkal ők maguk nem rendelkeznek otthon, szemben mondjuk egy értelmiségivel.[32]

Reibel Mihály volt a következő hozzászóló. Ő a Keresztény Párt nevében elfogadta a javaslatot annak érdekében, hogy minél hamarább megszűnjön a visszatért rész „corpus separatum” lenni. Megemlíti ugyan, hogy a pártja mindig is a lajstromos szavazásért harcolt, de mivel ez csupán egy ideiglenes törvény, ezért így is elfogadhatónak tartja, főként mivel egyes visszatért vármegyerészek egy képviselőt választanának, így nincs értelme a listának. Ekkor a kereszténypártból indult szélsőjobboldali Maróthy Károly közbeszólt, hogy össze lehetne vonni, amire azzal kontrázott Reibel, hogy „T. barátom mondja, hogy összevonni? Hát akkor csapjuk össze az egészet. A Keresztény Párt régi álláspontja éppen az, hogy az egész ország egy lajstrom legyen. De itt nem új választójogról van szó, hanem a régi választójogi törvénynek a Felvidékre való kiterjesztéséről. Ha új választójogi törvényről volna szó, magam is azt mondanám, hogy csapjuk össze az egészet egy hatalmas, nagy választókerületté és ez a lajstrom majd megmutatja a nép igazi mentalitását, igazi gondolkodását. De itt nem új választójogi törvényről van szó, ne használjuk fel tehát ezt a javaslatot agitációs eszköznek, hiszen – mint mondottam – egy meglévő magyar törvény kiterjesztéséről van szó. Amikor itt sérelmeznek, ezt csak azért tehetik meg, mert nem akarják megérteni, hogy itt tulajdonképpen ideiglenes, átmeneti állapotról van szó, hiszen maga a törvény is azt mondja, hogy azoknak a képviselőknek, akiket majd a jövő évben fognak választani, a mandátuma a mi mandátumunkkal együtt fog lejárni.”[33]

Utána Rupert Rezső (Polgári Szabadságpárt) következett szólásra. „T. képviselőház! Jobbára egyetértek az előttem felszólalókkal, Hubay Kálmán képviselőtársam beszédének is van egy része, amellyel egyetértek, de éppen azért, mert általában egyetértek az előttem szólók beszédeivel és azokkal az érvekkel, amelyeket felhoztak, éppen ezek alapján, még Mezey t. képviselőtársam beszéde alapján is, különösen pedig Vozáry Aladár képviselőtársam beszéde és az abban foglalt érvek alapján nem fogadhatom el ezt a javaslatot. Meg kell ezt mondanom azért, mert magam is azt tartom, amit Bródy Ernő igen t. képviselőtársam Rassay Károly t. barátom beszédéből idézett, hogy vannak idők, amikor a hallgatás gyávaság volna. Nem akarok ebbe a gyávaságba esni, amint nem akart Bródy Ernő képviselőtársam sem.” Rupert úgy vélte, hogy valódi nemzeti egységet kellene megvalósítani, ami ellen épp azok tesznek sokszor, akik ezt propagálják. Az elnök figyelmeztette a képviselőt egy idő után, hogy nagyon eltért a tárgytól. Miután visszakanyarodott a javaslathoz, egyetértett Hubay Kálmánnal, hogy nem egyeztethető össze a jóérzéssel az, hogy „aki jó katonának, adófizetőnek, jó arra, hogy a közgazdasági életben hasznos szerepet játsszék, továbbá jó még arra is, hogy keresztény embereknek munkaalkalmat biztosítson, az nem jó választópolgárnak”. Szólt arról, hogy a kormány hazugságnak minősítette a cseh propagandát, mely szerint a visszatérő részeken élők jogfosztásban fognak részesülni, erre itt mégis megvalósul ez, főként a zsidókat tekintve. Ez után hosszasan értekezett a zsidók hűségéről a magyar hazához, melyet közbeszólások tarkítottak.[34]

Homicskó Vladimir Kárpátaljáról behívott képviselő következett, aki elfogadta a javaslatot „a magyarorosz nép” nevében. Továbbá kifejezte reményét, hogy a törvény nem fog negatívan hatni a „magyarorosz föld” ígért autonómiájának megszervezésére. „Ami a választási technikát és a választói jog tekintetében való különbséget illeti, helyesen jegyezte meg az egyik képviselő úr, hogy ez csak addig tart, amíg új általános választások nem lesznek. Remélem, hogy ez a rendszer befolyással lesz az új egységes választójog megalkotására is. Nem akarom az urakat feleslegesen untatni, hiszen az egész törvényjavaslatot minden oldalról megvitatták az urak igen alaposan és dicséretes részletességgel. Én is csatlakozom tehát azokhoz, akik ezt a törvényjavaslatot jónak tartják és megszavazzák.”[35]

Utána a nyilaskeresztes Mosonyi Kálmán következett. Mosonyi először arról beszélt, hogy szerinte eddig kevés felszólaló beszélt a témáról. A felszólalásokhoz sok hozzáfűznivalója nem volt, egyedül Homicskó beszédéhez. „Méltóztassanak azonban megengedni, hogy Homicskó képviselőtársam felszólalásával kapcsolatban egy észrevételt tegyek itt a Ház előtt, amelyet már rég szerettem volna megtenni. Homicskó képviselőtársam is, a kormányzat is és az újságok is mindenkor mint magyarorosz népről beszélnek Kárpátalja népéről. Magyarorosz népről, hol kötőjellel, hol kötőjel nélkül. Eltértünk attól, hogy Kárpátaljának a népét most is ugyanúgy ruszinoknak, rusznyákoknak nevezzük, mint ahogy azt évszázadokon keresztül tettük. Nagyon veszélyes dolog most, Kárpátalja visszacsatolásakor új neveket adni, amelyeknek történelmi alapjuk nincs és amelyek mindenkor csak veszélyesek lehetnek.” Ez után tért csak rá a javaslatra ő maga is. Véleménye szerint három lehetőség állt a kormány előtt június óta, vagy kiterjeszteni az 1938. évi választási törvényt a visszatérő részekre is, vagy egy teljesen új választási törvényjavaslatot kidolgozni, illetőleg – a szerinte legrosszabb opció – egy póttörvényjavaslat, ami végül is megvalósult.[36]

Szerinte nem késő még egy új és egységes tervezetet kidolgozni és elfogadtatni, hisz 1940 nyara a határideje a választásoknak, ezért kérte a belügyminisztert a javaslat visszavonására. Szerinte az anyaországiak közül a 26, illetve 30 év alattiak így másodrendű állampolgárokká süllyednek a többletjogokat élvező visszatérőkkel szemben. Szerinte a különállást vésné kőbe a törvény elfogadása. Ő szintén az összevonást tartaná a lajstromos kerületek kialakításának alapjául Hubayhoz hasonlóan. A közbekiabáló Rajniss Ferenc és Maróthy Károly attól tartanak, hogy rossz tapasztalatai miatt a kormány a jövőben a trianoni országterületen is beszüntetné a listás kerületeket. Kiemeli Mosonyi, hogy 71 ellenzéki képviselőből 55 listán jutott be, szerinte ettől tart a kormány. Úgy látja, a parlament helyett valójában belügyminisztériumi hatáskörben van sok minden, mintha rendeleti kormányzás zajlana, ami kiküszöböli az Országgyűlés törvényalkotási jogkörét, most is csak hozzászólhatnak, de valójában a törvényalkotásban nem vehetnek részt. Elfogadni ezek miatt a javaslatot nem tudja.[37]

Csoór Lajos, az egyszemélyes Népakarat Párt képviselője volt a belügyminiszter előtti utolsó hozzászólója a vitának. Ő is osztotta Mosonyi véleményét és kérte a belügyminisztert, hogy „ne méltóztassék a kettős jogrendszer ingoványos útjára lépni”. Szerinte a lajstromos rendszer elvetését és megtartását is meglehet indokolni, akkor meg miért különbözne a többi résztől az ottani szabályozás. Szerinte ha nem változtatnak a törvényen, akkor is töröljék az első paragrafusból „A képviselők választására az alábbi szabályok, intézkedések érvényesek a törvényhozás további intézkedéséig.” mondatot, mert képtelenségnek tartaná egy harmadik újabb törvény hozását a felvidéki viszonyok rendezésére. „Ha már most ebben a törvényjavaslatban olyan rendelkezés van, amely szerint további törvényhozási intézkedésre van szükség, amely által unifikáltatni[38] fog majd a két országrészben a választójog, akkor megint csak újabb ilyen időtöltéssel rendezzük a kérdést, megint felmerülnek újabb viták, míg ha most kimondja a törvényhozás azt, hogy ennek a parlamentnek a tartamára történik ez a választás, akkor ez elfogadható átmeneti intézkedésnek látszik.” Szerinte a felvidéki többletjogok megadása egy lépés lehet afelé, hogy később az egész országban bővülhessen a választójog. De szerinte a jogforrás mindig a főhatalomváltás, tehát nem azt kellene nézni, hogy akiknek a legutóbbi csehszlovák nemzetgyűlési választásokon joguk volt, hanem akiknek a csehszlovák törvények alapján volt választójoguk a főhatalomváltáskor. A „jogot én kiterjeszteni szeretném, tehát ne csak azok kapják meg, akik szavazatukkal már élhettek, hanem akiknek jogosultságuk volt a csehszlovák törvények alapján megszerezni a választójogot abban az időpontban, amikor a főhatalom megváltozott”. Tehát nem akik éltek is már a jogukkal, hanem akik a „hazatéréskor” élhettek volna a jogukkal. A törvényt a maga részéről elfogadja, három módosítást kíván majd beterjeszteni a későbbi vita során.[39]

Ez után a vitát lezárták, a beterjesztő, a belügyminiszter emelkedett még szólásra. Védelmébe vette a lajstromos szavazás mellőzését, több okot is felsorolt. Szerinte épp a különtartozást erősítené egy újabb típusú lajstromozás bevezetése, „az a gondolat, hogy én a különböző vármegyék területét egyesítsem a lajstromos választás céljára, ellenkezett volna a magyar alaptörvény alapelgondolásával, amely a törvényhatósági lajstromot életbe léptette”.[40] Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Keresztes-Fischer nem reagált Hubay Kálmán tényleges érveire, nem cáfolta azokat, különösen nem reagált azokra, amelyek kitértek arra is, hogy a tavaszi választások óta már különbségek voltak a törvényhatóságok tekintetében, így a választott képviselők között is vannak olyanok ekkor, akik tavaszi választókerülete már nem egy törvényhatóság, hanem szétvált.

Keresztes-Fischer az egyébként jogász Hubaynak közjogi tankönyvek tanulmányozását ajánlotta. Fölszólalásának nagy részét Hubaynak szentelte – tényleges érvek mentén alig –, azonban mindenkire reagált néhány mondattal, melyeknek konkrétan a törvényhez nincs sok adalékuk. Csoórnak válaszolta azt, hogy ha választójoggal ruháznák fel mindazokat, akiknek a cseh törvény értelmében a főhatalom változásakor választójoguk volt, akkor az tényleg nem az egységesítést szolgálna, ugyanis valóban sokkal fiatalabbaknak lehetne választójoguk a trianoni országterületen. „Én egy középső megoldást választottam. Nem tudtam lajstromos választást inaugurálni,[41] nem tudtam a 26 éveseknek az 1938-as törvény értelmében választójogot adni, mert az egyéni kerületekben csak 30 évesek választhatnak, tehát egy átmeneti, egy középső megoldást választottam, azt, hogy az egyéni választáson választójogot akarok adni a 26 éveseknek. Az utolsó cseh választás 1935-ben történt, tehát most körülbelül 26 évesek lesznek azok, akik szerzett jog alapján fognak itt választójoggal bírni, vagyis a helyzet úgy alakul, hogy az aktív választójog szempontjából a mi lajstromos rendszerünk fog ott az egyéni választásnál ezúttal érvényesülni. Természetes dolog, hogy mindezek az intézkedések átmenetiek, de mindezek az intézkedések egy lépést jelentenek a teljes unifikáció felé. A teljes unifikáció akkor fog bekövetkezni, amikor majd ez a terület az anyaországgal együttesen fog választani. Akkor kell lebontani mindazokat a differenciákat, amelyek ma még a helyzet kényszere következtében fennállanak és amelyek feltétlenül fenntartandók voltak, mert máskép a kérdést ezeken a területeken nem lehetett volna helyesen megoldani.”[42]

A magyarországi választójogról tudni kell, hogy különböztek a listás és egyéni kerületekben érvényben levő választójogok. A férfiak számára listás kerületben elég volt a betöltött 26. életév – persze sok más kritériummal együtt –, egyéni kerületben viszont a 30. betöltött életév volt szükséges. A nők számára mindkettő esetben a 30. életév volt a választói korhatár. Persze nem csak egyéb kritériumok, hanem mentesítő esetek is voltak, például az egyetemi diploma megléte. Így érthetővé és megérthetővé válik a belügyminiszter érve. Valójában nem lehet széleskörű jogkiterjesztésről beszélni, ha az alap az 1935-es nemzetgyűlési választások, ugyanis az eltelt éveknek köszönhetően nagyjából csak a listás szavazás esetén érvényes jogosultsági szabályozás lép érvénybe egyéni kerületeknél, a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad elven.

Ezek után a többség felállással elfogadta a tervezetet általánosságban, amely így a közjogi bizottság elé került részletes tárgyalásra.[43]

A közjogi bizottság számára 14-én tárgyalta és terjesztette be jelentését, melyet a képviselőházban kiosztottak mindenkinek. A közjogi bizottság a hozzákerülő iraton nem változtatott semmit.[44] E rövid indoklással fogadták el: „A képviselőház közjogi bizottsága a mai napon tartott ülésében részletes tárgyalás alá vette a címben foglalt törvényjavaslatot, amelyet a képviselőház 1939. évi december hó 12-én tartott 65. ülésében általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadott. A közjogi bizottság a tárgyalás során a javaslat szövegét változatlanul fogadta el és javasolja a t. Képviselőháznak, hogy a törvényjavaslatot szintén elfogadni és arra, hogy a sürgősséget kimondani méltóztassék.”[45] Azonban a következő fejezetben lévő felszólalás sejteti, hogy a bizottsági ülésen sem volt egyöntetű a hozzáállás a törvénytervezethez.[46]

Másnap, a házszabályok értelmében már nem került sor vitára a képviselőházban, a többség vita nélkül elfogadta a javaslatot, ezután tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz[47] küldték át a javaslatot.[48]

A javaslat a felsőház elé kerül

A felsőház elé december 18-án került a tervezet, ahol csak Szilágyi Lajos szólt hozzá a belügyminiszteren kívül. Szilágyi Lajos Bihar vármegye törvényhatósága által választott tag volt a felsőházban.

Kifejtette, hogy a beolvasztást eleve teljesen más módon kívánná, de mivel korábban már jelezte aggályait, ezúttal csak a főbb érveit kívánja megismételni. „Én most sem ismerem el azt, hogy a technikai akadályok olyan nagyok lettek volna, hogy nem lehetett volna a visszacsatolás óta elmúlt idő alatt a választói névjegyzékeket összeállítani és nem lehetett volna olyan helyzetet teremteni, hogy a képviselőválasztások mindkét részen, tehát a trianoni Magyarország területén és a visszacsatolt területen egy és ugyanazon időben bonyolíttassanak le. Sőt tovább megyek, én nem választtattam volna a trianoni Magyarország területén mindaddig, míg a visszacsatolt területeken rendben nem vagyok, inkább elhalasztottam volna a képviselőválasztást, amely az én igénytelen nézetem szerint felesleges is volt, mert semminemű olyan kényszerítő körülmény nem állt fenn, amely parancsolólag követelte volna az országgyűlés képviselőházának a mandátumok lejárta előtti feloszlatását és új választás elrendelését. Sok minden visszatartott volna ettől az intézkedéstől, de a sok között leginkább az a körülmény, hogy a Felvidéken is minden körülmények között választtattam volna, mert a nemzet megkérdezésének azt a módját, hogy csak a trianoni Magyarországot kérdezem meg és csak annak válaszára várok, de a visszacsatolt területeket nem kérdezem meg és azoknak válaszára momentán nem reflektálok, én nem fogadhatom el. Nem fogadhatja el senki, aki a régi iskola híve, aki most már harmadik évtizede ezekhez a politikai kérdésekhez mandátuma alapján hozzászól.

Mélyen t. Felsőház! Én elsősorban azt kifogásolom, hogy ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése után Magyarország területén kétféle választói jogosultság lesz. Ebbe belenyugodni nem tudok. Vannak, akik könnyebben megalkusznak az ilyen helyzettel, különösen, ha a kormány iránti bizalmuk is hajtja őket ilyen irányban. Én a kormány iránti bizalmam ellenére sem tudok megalkudni ezzel a helyzettel és nem tudok belenyugodni abba, hogy kétféle választói jogosultság lesz Magyarország területén.

Másodszor: Nem tudok belenyugodni abba sem, hogy a választókerületi beosztás tekintetében más szabályok legyenek mértékadók a trianoni Magyarország területén és ismét más szabályok legyenek mértékadók a visszacsatolt területeken.

Nem tudok belenyugodni harmadszor abba sem, hogy a választás tisztasága és szabályossága kérdésében oly fontos központi választmányok összeállításánál más szabályok legyenek a trianoni Magyarország területén és ismét mások a visszacsatolt területeken. Ezt a három főkérdést ragadtam ki a bizottsági tárgyalás során is és most is csak ezt a három kérdést említem meg. A részletekbe nem megyek bele.”

Ezután kifejti, elismeri a kormány kényszerhelyzetét, de úgy gondolja, a visszacsatolás során hibák és mulasztások voltak, és ez is egy ilyen hiba. „Az elhangzottakból folyik, hogy ezt a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el.”[49]

Keresztes-Fischer Ferenc reagált ezután. Szerinte hamarább nem lehetett ilyenről tárgyalni, ugyanis először katonai közigazgatás volt a visszatért részeken, majd a területi, közigazgatási rendezés volt szükséges alapja egy leendő választásnak, és az állampolgársági rendezés, csak ezek megléte után lehetett hozzáfogni a törvényjavaslat kidolgozásához. Ezután a már elhangzottakat ismételte meg, végül azzal zárja felszólalását, hogy a kormány politikailag szükségesnek látta a választások kiírását a tavasszal, így megtette.[50]

Ezután a felsőház is elfogadta részletes tárgyalás alapjául, így itt is elfogadták a címét és a szakaszait egyesével is változatlanul.[51] A törvényt december 31-én hirdettek ki.

A minisztertanácsi beterjesztés és a törvényszöveg különbségei

A törvényben[52] az első paragrafus a törvény ideiglenességét jelöli, így a számozásban „eggyel elcsúszva” állíthatók párhuzamba a paragrafusok. A következő paragrafus foglalkozik a képviselőszámokkal, a következő pedig a választás módjáról – egyéni kerületes rendszer, kivéve Kassa – rendelkezik. Ezek egyeznek, kivéve, hogy a törvény nem részeltezi a képviselőszámok eloszlását megyénként. A következő a választójogosultságról rendelkezik, mely a törvényben részletesebben ki van fejtve. A következő paragrafus, ha nem is betű szerint, de újra egyezik, a következő a központi választmányokról rendelkezik, ami a törvényben külön paragrafusra van bontva a Felvidék és Kárpátalja esetében. Majd a következő paragrafus Az 1938. évi XIX. törvénycikknek az új területekre való kiterjesztéséről rendelkezik. A minisztertanácson tárgyalt javaslat 7. paragrafusa – amely a törvény 9. paragrafusa – pedig a behívott képviselők mandátumának a választásokkal egy időben történő megszűnéséről szól. A törvény még rendelkezik egy 10. §-al: „A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.”

Azért volt szükség erre az első látásra összecsapott és fölösleges összehasonlításra, hogy láthassuk, sarkítva bár, de az eredeti beterjesztéstől a törvény a kezdő és záró pontok beszúrását és az egyik paragrafus kettébontását leszámítva nem különbözik. A képviselőház elé kerülő változat pedig, amelyen még előzetesen dolgozott Keresztes-Fischer Ferenc, betűre pontosan megegyezett a törvényerőre léptetett szöveggel. Sem a képviselőházi vita, sem a felsőházi vita, sem a közjogi bizottság tárgyalása nem módosított semmin sem. Ahogy beterjesztette a belügyminiszter, úgy lett beiktatva. Ebből látni lehet, hogy az ellenzéknek mennyi beleszólása volt a törvénykezésbe a korszakban. Keresztes-Fischer pedig egy különösen erőskezű „gőzgép” volt, még a korszakot tekintve is.[53]

A törvény utóélete

Már 1940. január 15-ével kezdődően elkezdték a névjegyzéki összeírásokat[54] és a választókörök számának meghatározását is.[55] 1940 elején már lett volna a realitása a választások megtartásának, mert a törvényen kívül elkészültek a névjegyzékek és a kerületi beosztások is. Azonban a névjegyzékekre rengeteg panasz érkezett, csak Kassán 500, többnyire abból kimaradt személyektől. (Simon 2014, 73. p.) Az előkészületek megrekedtek a fent említett választási összeírásoknál.

A Kárpátalja c. lap április 28-ai lapszámában megjelent egy apró hír Elmaradnak a felvidéki és kárpátaljai választások címmel és az alábbi tartalommal: „Beavatott politikai körökben befejezett tényként emlegetik, hogy a felvidéki és a kárpátaljai választások elmaradnak. A kormánypárt álláspontja szerint teljes egységre és a lelkek harmonizálására van szükség, nincs értelme a vidék hangulatait pártagitációval megzavarni. A behívott képviselők mandátumát meghosszabbítják.”[56]

Király József Felvidékről behívott képviselő 1940. június 19-én még felvetette az Országgyűlésben a választások kérdését, de Teleki annyival „tudta le” a kérdést, hogy ő szeretne ugyan választást tartani, de egyes honvédalakulatok kárpátaljai mozgósítása nem teszi lehetővé a nyugodt légkört. Így a határidő lejárt, a választások elmaradtak. (Püski 2015, 46–47. p.) A behívott képviselők mandátumát pedig meghosszabbították.

Kitérőként meg kell említeni, hogy a törvény nem csak a magyarokat érintette. A törvény elfogadása együtt járt a magyarországi szlovák nemzetiségi mozgalom megélénkülésével is, ugyanis a behívott képviselők először mind magyarok voltak, majd két korábban is magyarbarát politikát folytató szlovák képviselőt hívtak be az Országgyűlésbe. Ezért a „jednotárok”[57] a Szlovák Néppárt engedélyezése tárgyában próbáltak házalni a miniszterelnöknél. Azonban Telekinek más tervei voltak, ő kívánt felülről létrehozni két szlovák pártot. (Tilkovszky 1964, 403–404. p.)

1940 tavaszán alakult meg a Magyarországi Szlovák Keresztény Néppárt (Slovenská kresťanská ľudová strana). Érdekes adalék a témához, hogy a kormány által mesterségesen létrehozott párt számára egy szlovák választókerület esetleges kialakítását is tervezték, a Nagysurány környéki szlovák községekből. Továbbá egy szlovják[58] pártot is létre kívántak hozni Viktor Dvorčak vezetésével, sokáig sikertelenül, majd 1941-ben végül sikeresen Naša gazdovska strana (A Mi Gazdapártunk) néven, de a párt működése már nem mondható sikeresnek, zsákutcának bizonyult a korábban említett párttal egyetemben. A jednotároknak is sikerült végül 1941-ben pártot alakítaniuk, Szlovák Nemzeti Egység Pártja néven. (Tilkovszky 1964, 405–415. p.)

A választások elmaradásának politikai okai voltak, az egyik a már említett különbsége a hazai választójognak az egykori csehszlovák választójoggal, ami miatt a visszatértek vagy jogfosztva, vagy többletjogokkal ellátva lettek volna az ország többi részének lakosságához viszonyítva. A másik pedig, hogy az erős nyilas szervezkedés és az 1939-as tapasztalatok alapján a nyilasok legalábbis megközelíthették volna a kormánypárt – vagy az EMP – eredményeit. A kormánypártnak nem hiányzott egy kiélezett választási harc, ugyan a győzelmük valószínűsíthető lett volna, sőt még egy esetleges nyilas győzelem sem befolyásolta volna döntően a parlamenti erőviszonyokat. Azonban nemzetközi viszonylatban a kormány gyengeségét, az ország megosztottságát reprezentálta volna, illetőleg megkérdőjelezhette volna az integráció sikerességét, ami akár Szlovákia számára is okot adhatott volna a bécsi döntés felülvizsgálatának kérelmezésére. (Püski 2015, 47–48. p.; Tilkovszky 1964, 406. p.)

Eszterházy János is osztotta azt a szerinte Szlovákiában elterjedt véleményt, miszerint a kormánypártok csak a szavazatok mintegy felét tudnák megszerezni (Simon 2014, 73–74. p.) – bár ez a kizárólag egyéni körzetes rendszer esetén jelenthet elsöprő győzelmet is a mandátumok számát tekintve.

Az erdélyi és délvidéki revíziók után sem változott a helyzet a választásokhoz való hozzáállás tekintetében, főként Magyarország 1941-es hadba lépése után. Először a halasztásra kínáltak megfelelő okot az újabb területi gyarapodások, ti. egyszerre lehessenek a választások, majd a végképp elodázásra az újabb kormánytámogató képviselőbehívások és az egyre nagyobb háborús részvétel.

Választásokat végül nem tartottak ezeken a területeken, sem e, sem más törvény alapján, a háború utáni területi (vissza)rendezések pedig végképp elsodorták a tervezetet és a történelem e rövid fejezetét.

Melléklet

évi XVIII. törvénycikk

a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki

területeken és a Magyar Szent Koronához visszatért

kárpátaljai területen országgyűlési képviselők választásáról[59]

§ A Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeken, úgyszintén a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területen az országgyűlési képviselők választására – a törvényhozás további intézkedéséig – az alábbi §-okban foglalt rendelkezések az irányadók.
§ A Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeken huszonhat, a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területen tizenegy országgyűlési képviselőt kell választani.
§ (1) A 2. §-ban említett területeken – a (2) bekezdésben említett kivétellel – csak egyéni választókerületeket kell alakítani. A választókerületek beosztását a belügyminiszter állapítja meg.

(2) Kassa thj. városban egyéni választókerületeket nem kell alakítani. A város – lajstromos választással – két országgyűlési képviselőt választ.

§ (1) Az országgyűlési képviselőválasztójogosultságra és a választhatóságra – a jelen § (2) bekezdésében foglalt kivételes szabálytól eltekintve – az 1938:XIX. törvénycikknek a rendelkezései, valamint az 1939:IV. törvénycikk 4. §-a második bekezdésének a rendelkezései az irányadók.

(2) A választójoghoz megkívánt hat évi egyhelybenlakás kellékének az elbírálásánál a lakóhely változtatása szempontjából (1938:XIX. tc. 24. § (1) bek.) figyelmen kívül kell hagyni azt a lakóhelyváltozást, amely a visszacsatolt felvidéki területeken – a 2550/1939. M. E. számú rendelet alapján – folyamatba tett földbirtokrendezéssel kapcsolatban történt.

(3) Az 1938:XIX. törvénycikk rendelkezései értelmében választójogosultakon felül választójoguk van azoknak a magyar állampolgároknak is, akik – a visszacsatolt területeken – az állami főhatalom megváltozását megelőzően legutoljára tartott nemzetgyűlési képviselőválasztások időpontjában, az akkor hatályban volt jogszabályok szerint, megfeleltek a választójogosultságra megszabott előfeltételeknek. Ez a rendelkezés érvényes azokra is, akik annakidején a választójogi kellékeknek csak azért nem felelhettek meg, mert állampolgárságuk vitás volt.

(4) Az előbbi bekezdés rendelkezését nem lehet alkalmazni azokra a zsidókra, akik nem felelnek meg az 1939:IV. tc. 4. §-ának második bekezdésében megszabott feltételeknek.

(5) A választójogosultsághoz megkívánt magyar állampolgárság külön igazolását nem lehet megkívánni attól, aki igazolja azokat az előfeltételeket, amelyek a jogszabályok értelmében szükségesek ahhoz, hogy az, aki a visszacsatolt felvidéki, illetőleg kárpátaljai területeken lakik, az állami főhatalom megváltozása következtében hatósági intézkedés nélkül magyar állampolgárrá váljék.

§ (1) A 2. §-ban említett területeken az országgyűlési képviselőválasztók összeírását a jelen törvény hatálybalépése után azonnal meg kell kezdeni. Az összeírást ki kell terjeszteni azokra is, akiknek az 1938:XIX. tc. 19. és 20. §-a lajstromos választókerületekben adja meg a választójogot.

(2) A választói névjegyzék összeállítására vonatkozó szabályokat a belügyminiszter – az 1939:XIX. törvénycikk rendelkezéseinek szem előtt tartásával – rendeletben állapítja meg. A belügyminiszter az eljáró hatóságokat és a határidőket az 1938:XIX. törvénycikk rendelkezéseitől eltérően is megállapítja; a közigazgatási bírósági panaszjogot azonban nem mellőzheti.

§ (1) A visszacsatolt felvidéki területeken alakult törvényhatóságokban, úgyszintén azokban a vármegyékben, amelyeknek területe visszacsatolt területrésszel megnövekedett – a jelen törvény alapján tartandó választások előkészítése céljából – tizenhat tagból és ugyanannyi póttagból álló központi választmányt kell alakítani.

(2) Az előbbi bekezdés értelmében megalakítandó központi választmány tagjait és póttagjait a törvényhatóság első tisztviselője jelöli ki a visszacsatolt területek olyan lakosai közül, akik a választójogosultságra a 4. §-ban megállapított feltételeknek megfelelnek.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglaltak nem érintik a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területek közigazgatásáról szóló 9330-1938. M. E. számú rendelet 31. §-ának a központi választmányokra vonatkozó rendelkezését.

(4) Az (1) bekezdésben említett törvényhatóságokban – a törvényhatósági bizottságnak a rendes jogszabályok alapján történő megalakulása után – az 1938:XIX. törvénycikk szabályai szerint új központi választmányt kell alakítani. A központi választmányok újraalakításának időpontját a belügyminiszter állapítja meg és rendeletben szabályozza az újraalakítással kapcsolatos kérdéseket is.

§ A visszatért kárpátaljai területen a központi választmány megalakítására nézve a 6. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a törvényhatóság első tisztviselője helyett azt a hatóságot kell érteni, amely hatóság – a jogszabályok értelmében – a törvényhatóság első tisztviselőjének feladatkörét ellátja, a törvényhatóság területe helyett pedig azt a területet, amelyre az előbb említett hatóság illetékessége kiterjed.
§ Az 1938:XIX. törvénycikknek a jelen törvénnyel nem ellenkező rendelkezéseit a jelen törvény alapján tartott országgyűlési képviselőválasztások tekintetében is alkalmazni kell.
§ Az 1939:V. tc. 1. §-a, illetőleg az 1939:VI. tc. 2. §-a értelmében meghívott országgyűlési képviselők megbizatása a jelen törvény alapján tartott országgyűlési képviselőválasztások napján megszűnik.
§ A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról a belügyminiszter gondoskodik.

Felhasznált források

MNL OL K = Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár K szekció

Felsőházi napló, 1939. I. kötet

Képviselőházi napló, 1939. III. kötet

Képviselőházi napló, 1939. IV. kötet

Képviselőházi irományok, 1939. II. kötet

W szekció 12 Miniszterelnökségi levéltár – Minisztertanácsi jegyzőkönyvek (1867–1944) 1939.10.13.

Kárpátalja, 1940. ápr. 28.

Magyarországi Rendeletek Tára, 1940.

Az 1939. évi XVIII. törvénycikk: https://net.jogtar.hu/ezer-ev-torveny?docid=93900018.TV

Püski Levente 2015. A Horthy-korszak parlamentje. Budapest, Országgyűlés Hivatala.

Simon Attila 2014. Magyar idők a Felvidéken (1938–1945). Budapest, Jaffa.

Tilkovszky Lóránt 1964. Magyar–szlovák viszony és szlovák nemzetiségi mozgalom Magyarországon a bécsi döntés után (1938–1941) Századok, 1964/3, 383–416. p.