Szászi Zoltán, Szászi Fanni, Václav Kinga: Séta Gömörben

Pozsony, Madách Egyesület, 2020, 168 p.

Szászi Zoltán, Szászi Fanni és Václav Kinga Séta Gömörben című könyve egyszerre írói kvalitásokkal is bíró útikalauz, kommentált fotóalbum és élénk színekben tobzódó kisenciklopédia. A történelmi Gömör vármegye kulturális emlékeit járja be, de egyszersmind a régió kulturális emlékezeteként is kezelhető munka, melyben egyenrangú kép és szöveg. A múltat nem pusztán látványként és örökségként kezeli, hanem egy mentalitástörténet bonyolult rajzolatát is észleli az egészen konkrét útvonalak dokumentálása során. Ügyes gyűjtés, jó források, érzékeny szerkesztés: és mindenekelőtt élvezetes, kedvesen kalauzoló, érzelmekben gazdag nyelv, mely mind a méltatlankodást, mind a szinte „kritikátlan” lelkesedés regisztereit vállalja. A szöveg Szászi Zoltán, a kiváló költő és termékeny újságíró munkája: az ő tájai nemcsak tájak, hanem az emberi jelenlét vagy hiány terepei is. Serke kastélyának leírása szinte észrevétlenül változik át Gömöryné Maróthy Margit teozófus, színésznő, Mahabharáta-fordító, India-utazó portréjává.

Mintha egyetlen folyamatos regényben élnénk, s minduntalan figyelmeztetni kellene magunkat a koordináták betájolására. A mítoszok, mondák, legendák képlékenységét folytonosan ellensúlyozza a tudomány, zömmel a historiográfia és érdekes módon a geológia, illetve földtörténet. Mi közük lehet a várgedei bronzkincseknek a minószi kultúrához? Nyilván van rá szakszerű, precíz válasz is, és van rá válasz ebben a könyvben is, mely nem a válaszokra fókuszál, hanem a jelenlétre, a problémafelvetésre, a megválaszolatlan kérdésekre. Szászi Zoltán Gömörre elsősorban művészi feladatként tekint: a maga bámulatosan plasztikus sokféleségét nyelvi sokféleséggel igyekszik kifejezni. Hol a művészettörténész szól ki a gótikus út elképesztően izgalmas freskóinak leírásából, hol a mániákus régész és vallástörténész dilemmáit halljuk, pl. a méhi istentriászról vagy a zeneszerzőként, íróként-költőként, gyógyítóként számontartott, az isteni nyelven is szólni képes látnoknő, Bingeni Hildegárd különös gömöri kultuszáról.

Az irodalom is kiemelt pozícióba kerül: szinte látjuk, ahogy Petőfi verset ír a bejei kastélyban, majd Tompával Murányba mennek, hogy lássák azt a múltat, melyet Gyöngyösi István álmodott remek barokk irodalommá. Természetesen Petőfinek is meglesz a maga Murány-variánsa, nem is akármilyen, érdemes elolvasni a Szécsi Mária című kisebb elbeszélő költeményt, már csak azért is, hogy láthatóvá váljon a barokk és a romantika közti költői távolság. Gyöngyösi nemcsak ilyen áttétellel van jelen a könyvben, hanem pl. Balogvár várkapitányaként is. Az eddig ismert és tanított, úgymond kanonizált Gyöngyösi-életrajz Jankovics József és Tusor Péter kutatásainak köszönhetően a Gyöngyösi-levelek kiadása óta radikálisan megváltozott: ma már tudjuk, hogy több, egyidőben létező Gyöngyösi István adataiból keveredett ki az ellentmondásokban gazdag korábbi életrajz. A költő Gyöngyösi nem Radváncon született, nem Sárospatakon tanult, hanem Nagyszombatban (Esterházy Pál osztálytársa volt), és kezdettől katolikus vallású volt, ráadásul vallását egyúttal identitásként is élte meg. A korábban sorsfordulatokban és paradoxonokban gazdag Gyöngyösi-életrajzzal szemben Jankovics és Tusor egy „kitűnő szorgalmú megyei tisztviselőt” állít elénk, Wesselényi Ferenc nádor bizalmas emberét, aki mintegy „mellesleg” verseket is ír. Gyöngyösi újrafelfedezett csetneki sírja szintén fontos emlékpont, ahogy a költői máig fennmaradt, ám rossz állapotban lévő csetneki kúriája is. Gyöngyösi (zömmel latinul írt) levelei színes képet nyújtanak Csetnek és Krasznahorka környékének korabeli gazdasági helyzetéről, az irodalomról, a költészetről viszont hallgatnak.

Öröm olvasni Jánosiról is, mely településről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ha a Halotti Beszéd és Könyörgés kerül szóba. A bencés Pray-kódex Mezey László szerint az itteni kolostorban készült. Szendrei Janka viszont a boldvai eredet híve, a nyelvemlék legkiválóbb kutatója, Madas Edit pedig „vállalja” a bizonytalanságot. A kódex 1228-ban Deákiban volt, de már 1241-ben Pozsonyba került, és itt kötötték hozzá az ún. Pozsonyi Évkönyveket. Szászi természetesen a könyv dramaturgiájának megfelelően Jánosit teszi meg a másolás helyszínéül, de a feltételezettség tényét is felvillantja. Persze, az olvasó a lokálpatrióta elfogódottságon megértően mosolyogva olvassa az olyan romantikus mondatokat, mint pl. ez: „Egy gondos, teljes régészeti feltárást is megérdemelne a jánosi bencés kolostor temploma és környéke, hátha előkerül az a kalamáris, amelybe a Rimán úszkáló liba tollát mártogatva, azzal a szavakat szinte pergamenbe vésve az 1192 és 1195 között írt Halotti Beszédet másolta egy itteni szerzetes.”

A magyar régiség szerelmesei eltűnődhetnek Huba vezér történetének fantáziadús epizódjain, a regeteremtő fantázia költői stációin is, s azon az igyekezeten, ahogy a rege támpontokat keres a tudat archeológiája mellett a konkrét terep archeológiájában is. De modern „ezotéria” is van: a zeherjei templom tornya a New York-i ikertornyok iszonyatos példáját követve szeptember 11-én omlott le. Szászi írói fogásként él a lebegtetés eszköztárával: referencialitás és fikció, monda és valóság viszonyában csak a nyilvánvaló bakik esetén hirdet megfellebbezhetetlen ítéletet.

Szászi Zoltán könyvében a romok is visszaépülnek, a fantázia és az időutazás költői vágya visszaidézi az egykori épületek fényét, mely természetesen sosem permanens fény, és sosem valamiféle nosztalgikus dekadencia érzelmi játéka. A Séta Gömörben nagyon is pragmatikus könyv, lényegében gyakorlati, ha úgy tetszik, turisztikai célokat szolgál, de szükségszerűen a fantázia terepe is. A falvak, települések, városok szinte élő organizmusokként jelennek meg, a leletek eleven emlékké egészülnek ki, ahogy az a fantáziadús irodalomban lenni szokott.