Jeszenák János báró. Az 1848–1849. évi országgyűlés mártírjai

Szerk. Kedves Gyula–Pelyach István. Budapest, Országház Könyvkiadó, 2019, 201 p. /Konferenciák az Országgyűlési Múzeumban, 4./

2015 októberében indult el az a konferenciasorozat az Országgyűlési Múzeumban, amely minden évben az 1849 októberében a megtorlás áldozatául esett politikusok közül mutat be egyet-egyet (s aztán az ott elhangzott előadások könyvként is megjelennek). Az ankétok, illetve a kötetek célja nem csupán a kivégzettekről való megemlékezés, hanem az is, hogy a történelmi jelentőségüknek megfelelő helyre emeljék fel őket a közgondolkodásban. Hiszen például Szacsvay Imre, Jeszenák János vagy Perényi Zsigmond neve sokak számára annak ellenére sem csenghet ismerősen, hogy e politikusok egyaránt kiemelkedő szerepet vállaltak az 1848–49-es polgári átalakulás kivívásában, illetve az önvédelmi harc megszervezésében. A 2018 októberében megtartott konferencia résztvevői Jeszenák János báró munkásságát elemezték, s az előadásokból a korábbi kötetekhez méltó színvonalú kiadványt szerkesztettek.

Melkovics Tamás a báró pályafutásának reformkori szakaszát tekinti át, s megállapítja, hogy Jeszenák a korabeli főrendi ellenzék fontos tagja volt, aki igazi elhivatottsággal foglalkozott a közügyekkel. A szerző részletesen elemzi Jeszenáknak Széchenyi István eszméitől Batthyány Lajos és Kossuth Lajos nézeteinek elfogadásáig vezető útját, és feltérképezi azokat az okokat, amelyek szinte predesztinálták őt a főrendi ellenzéki tevékenységre. A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása azonban az, hogy Jeszenákék pozsonyi palotájában alakult ki a főrendi ellenzék csírája.

Fónagy Zoltán Jeszenák nyitrai főispánságát, valamint országgyűlési felsőtáblai tagságát vizsgálja az írásában. A szerző kissé távolabbról indítja a tanulmányát, először bemutatja az 1848 előtti főispáni rendszert, majd a forradalmat követő átalakulást. Részletesen szól Nyitra vármegye 1848. évi belső viszonyairól s arról, hogy Jeszenák hogyan teljesítette a főispáni kötelességeit a megyében.

Hermann Róbert tanulmánya ugyancsak „mélyfúrásnak” minősíthető, hiszen a közlemény első része rendkívüli alapossággal ismerteti az 1848-ban létrehozott kormánybiztosi rendszert, majd ebben a politikai térben helyezi el a Nyitra vármegyében kormánybiztosi funkciót vállaló Jeszenák János ténykedését. A szerző kimerítően tárgyalja azt, hogy a báró mennyire tevékenyen dolgozott a polgári Magyarország kialakításán, s hogy a hadsereg szervezése terén is elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Kedves Gyula szintén az 1848-as események korába kalauzolja el az olvasót az írásában. Az ő tanulmánya Jeszenák kormánybiztosi tevékenységének első időszakát mutatja be, s részletesen megvizsgálja, hogy a báró milyen eszközökkel védte meg Nyitra vármegyét a szlovák légió támadásaitól, noha ő maga csupán ekkor került első ízben kapcsolatba a honvédséggel. Kedves Gyula egyúttal arra is rávilágít, hogy ez a védelmi tevékenység okozta később Jeszenák vesztét, hóhérai e működése miatt sorolták be őt a „főbűnösök” közé.

Süli Attila tárgyilagos hangvételű, mégis megrendítő tanulmánya Jeszenák hadbírósági perét és életének utolsó napjait mutatja be. A közleményből megtudhatjuk, hogy a halálraítéltnek utolsó vigaszt nyújtó Székács József visszaemlékezései alapján Jeszenák nem gondolt a menekülésre, de arra sem, hogy a császáriak kegyetlen bosszút fognak állni a foglyokon. Jóllehet többen is közbenjártak a bárónak nyújtandó kegyelem érdekében, azt nem sikerült elérniük, Jeszenák pedig méltósággal viselte a mártírhalált.

Korpás Árpád kötetzáró írása a dualizmus korának pozsonyi Jeszenák-kultuszát mutatja be. A szerző részletesen elemzi a kultusz kialakulásának okait, illetve folyamatát, a pozsonyi magyarság nemzeti öntudatának formálódását, s arra is rámutat, hogy az egykori koronázóvárosban élő korabeli magyarság az országos közvélemény figyelmét is igyekezett Pozsonyra irányítani.

A vékony tanulmánykötet tehát egy olyan közéleti személyiség portréját rajzolja meg, akinek a neve bár kihullott a köztudatból, mégis érdemes arra, hogy megőrizzük az emlékét. Jeszenák János ugyanis egész életútja során tevékenyen küzdött a rá bízott magyar közösségért, legyen az egy vármegye, vagy éppen egy egész nemzet. A báró azonban a halál árnyékában is rendíthetetlen maradt, és a nemzete későbbi jobb sorsának reményében vállalta a mártíromságot is. A kiadvány példaképként állítja az olvasó elé Jeszenákot, aki pályájának minden egyes szakaszában a hazája és a nemzete egyszerű, de hű szolgája maradt, s aki megalkuvás nélkül küzdött a polgári Magyarország felépítéséért.