Fried István: „Addig repűlni, hol csak fény lakik”. Egy Kazinczy-pályakép vázlata

(Kováts Dániel szerk. és utószó) Győr, Kazinczy Ferenc Gimnázium Az Iskoláért és az Anyanyelvért Alapítványa, 2020, 208 p.

Fried István, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora 2020-ban a hatodik olyan kötetét jelentette meg, amelyben a Kazinczy Ferenc életével és munkásságával foglalkozó tanulmányait adta közre, szokás szerint gazdagon illusztrálva. A kiadványnak ezúttal az alcíméből érdemes kiindulnunk ahhoz, hogy megfelelő értelmezési keretet találhassunk az itt közölt tanulmányokhoz. Egy Kazinczy-pályakép vázlata: hirdeti ez az alcím, amely jól mutatja azt – a történészt, irodalomtörténészt stb. egyébként gúzsba kötő – eredendő tehertételt, hogy egy teljes(ségre törekvő) Kazinczy-életrajzot megírni szinte lehetetlenség, s nem is feltétlenül egyszemélyes vállalkozás keretein belül képzelhető el. Az író, költő, műfordító, nyelvújító, közéleti személyiség felmérhetetlenül gazdag életműve számtalan nézőpontból s szempontrendszer szerint vizsgálható, és ez a termékeny életpálya a Kazinczyról eddig megjelent könyvtárnyi irodalom ellenére is kimeríthetetlen tematikai tekintetben. Így óhatatlanul is „csak” annyi marad a Kazinczyval foglalkozó tudós számára, hogy ezt a hatalmas életművet töredékesen megismerhesse és megismertethesse. Talán szét is feszítené a monografikus kereteket ennek az életrajznak a megírása, de az sem elképzelhetetlen, hogy a „Kazinczy-jelenség” a maga teljességében megragadható és/vagy leírható.

Fried professzor a maga szerénységével „csupán” egy vázlatot kínál e kötetében, amelyben hét tanulmányt (ezek közül három már korábban megjelent) tár az olvasóközönség elé. Azonban ez a „vázlat” önmagában is felér egy életrajzzal, hiszen a professzor úr a korábbi munkáihoz hasonlóan ebben a munkájában is fontos kérdések felvetésével s azok megválaszolásával gazdagítja a Kazinczy Ferencről szóló eddigi tudásunkat. Az első tanulmány a Kazinczy-életrajz megírásának problémáit vizsgálja, s arra keresi a választ, miért nem született meg eddig egy ilyen biográfia. A második írás azt ecseteli, milyen úttörő szerepet játszott a széphalmi mester a magyar irodalomnak a külfölddel való megismertetése terén.

A következő közleményben A sajka című szonett kapcsán elmélkedik Fried István arról, hogy bár Kazinczy a költészet terén kevés jelentős művet alkotott, nem szabad elfelejtenünk „a műfaji tónusok rendszerbe szervezésére történő igyekezetet”. (71. p.) Olvashatunk a kötetben arról is, hogy tévútra vitte-e Kazinczy irodalom- és nemzetszemlélete az országot (itt a szerző Kelet-Közép-Európa népeinek hasonló „nyelvújítási” törekvéseivel veti egybe a Magyarországon lezajlott változásokat), vagy hogy miként változott az évtizedek során Kazinczynak a művész feladatáról vallott felfogása. Szó esik továbbá Kazinczy utolsó éveiről, arról, hogy az akkoriban lezajlott nemzedékváltás új irodalmi rend és új nemzetfelfogás megteremtését is maga után vonta. A kötetet záró tanulmány a széphalmi mester időszerűségével foglalkozik; Fried István itt rámutat arra, hogy új források bukkantak fel, kritikai kiadások születtek Kazinczy munkáiból, új szempontok is felmerültek a pálya értelmezése kapcsán, de Kazinczy szerepe máig megkerülhetetlen.

Az utóbb megfogalmazott gondolatokból is következik az, hogy a mester személye és életműve továbbra is bőségesen szolgáltat kutatható témákat. Fried István is többféle nézőpontból közelít ehhez a kimeríthetetlen kincsesbányához, ám írásainak közös nevezője az, hogy azt az embert ábrázolják, aki korántsem volt tökéletes, de aki hitt a saját igazában, közben pedig egy kicsit jobban megismerhetjük a Kazinczyt körülvevő világot is. A kötet tanulmányai nem csupán az önmagával vívódó és a kortársaival is gyakorta polémiákba bocsátkozó írót és magánembert mutatják be, hanem Kazinczy művészi felfogását, szerepvállalásait is, ám mindegyik közleményben hangsúlyos az, hogy a széphalmi alkotó éltető kölcsönhatásban működött a környezetével. Fried István mélyfúrásokban ábrázolja azt, hogyan befolyásolta Kazinczyt az őt körülvevő szűkebb vagy tágabb világ, de azt is, hogyan hatott ő és az általa megteremtett életmű a világra. S nem csupán a saját korára sugárzott ki az ő szellemisége, mert a mai napig hat. E kiadvány egyértelművé teszi: Kazinczy ugyan sokat tett az irodalomért (írt, fordított, szerkesztett, kapcsolatot teremtett a külfölddel, esztétikai nézeteket fogalmazott meg, csiszolta az olvasóközönség ízlését stb.), mégsem tekinthetjük őt csupán irodalmárnak. Fried professzor úr az általa felhalmozott tudás birtokában e könyvében is biztos kézzel vezérli az olvasót a bonyolult problémák labirintusában, és remélhetőleg még számos újabb munkával fogja gyarapítani az ismereteinket. Hatodik Kazinczy-kötetét is bátran ajánlhatjuk mindenkinek, aki érdeklődik a széphalmi mester és munkássága iránt.

Bodnár Krisztián