Összes tudásunk a családból származik

Bevezető

A család a születés, felnövekedés, öregedés, halál helyszíne. Részt vesz fontos társadalmi és gazdasági folyamatokban is, mint a gyermekek szocializációja, termelés, rászorulók ápolása. Hatnak rá a demográfiai változások, a szociálpolitika, a társadalmi értékek és a vallási intézmények is. (Tomka 2020) A biológiai és a társadalmi jelleg tükröződik a család definíciójában is, mely szerint olyan intim, együtt élő csoport, melynek tagjait a leszármazás, illetve vérségi kötelék köti össze. (Tomka 2020)

Kutatásom célja elsősorban az volt, hogy rámutassak arra, milyen szerepkörök léteztek egy családon belül a 19. század folyamán és a 20. század elején. Hogyan tükrözik az adott szerepkörök a családtagok kapcsolatát, mik azok a meghatározó minták, amelyek befolyásolták működésüket, gondolkodásukat, segítették vagy éppen nehezítették életüket. Ezek a mechanizmusok, minták, képletek sokszor jelen vannak napjainkban is. A dolgozat az alábbi három témakörből meríti tárgyát: születés (csecsemőgyilkosság), egyházi házasságrendezés; a család mint dinasztia, különös tekintettel a nők szerepére és megítélésére.

Elsődleges forrásanyagom egy 19. századi egyházi jegyzőkönyv volt.[1] A gömörhorkai református egyház jegyzőkönyve az 1790-től 1892-ig terjedő időszakot öleli fel. Segítségével betekinthetünk egy református gyülekezet életének meghatározó pillanataiba.

A református egyház a 19. században egyházfegyelmi szabályok rendszerével szabályozta a családok életét. Olyan erkölcsi normákat állított, amelyekhez minden gyülekezeti tagnak egyformán kellett igazodnia. Ezenkívül hivatalos világi rendeleteket is közvetített, segítette a református faluközösséget abban, hogy tájékozódni tudjon a törvények rendszerében.

Az egyházi jegyzőkönyveken kívül információforrásaim a rozsnyói és pozsonyi levéltári dokumentumok. Elsősorban olyan bírósági iratok, bejegyzések, melyek a családon kívül megesett nők korabeli helyzetéről adnak nagyon tiszta és egyben félelmetes képet. A témához szorosan kapcsolódik a korabeli törvényhozás, a 19. századi büntető törvénykönyvek és rendeletek. S utoljára, de nem utolsósorban pedig egy családi levelezés nyújtott betekintést egy 19. századi polgári család életének mindennapjaiba.

1. Születés, házasság, halál

A család volt egykor az a közösség, ahol a szolidaritás, a hűség és a hagyomány életük végéig kötötte a családtagokat. A közösség célja minden esetben az volt, hogy megmaradjon. A közösséget nem lehetett elhagyni, a hűség ezt nem engedélyezte. Ez ma már nem létezik. Arra neveljük a gyerekeket, hogy önállóak legyenek, saját utakat keressenek.

A születés, a házasság és a halál meghatározó határmezsgyék egy család életében. A születés és halál, mielőtt bevonult a kórházak falai közé, része volt a család mindennapjainak, amit a 20. század fokozatosan elvett tőlünk.

1.1. A nők, a férfiak és a bába szerepe a születésnél

A nők a parasztvilágban nem voltak szabadok, gazdaságilag teljesen a férfiaktól függtek, gyerekkorukban az apjuktól, később a férjüktől. A nők és a női közösség ereje egyedül a szülésnél teljesedett ki, mutatkozott meg. A családi ügyek többi területén a férfiak döntöttek. A szülésnél meghatározó szerepük volt a női közösségeknek, nőrokonoknak, ismerősöknek és a bábáknak. (Ujváry 1993, 37. p.)

A gyermekek születése a 20. század második feléig nemcsak családi, hanem közösségi esemény volt, az újszülött világrajövetele új helyzetet teremtett nemcsak a családban, hanem a rokonságban és a közösség életében is. Beindított egy egymást segítő mechanizmust, amely átsegítette az anyát és a családot a szüléssel járó nehézségeken. (Borbély 2011)

A bábák szerepe és jelentősége a családban vitathatatlan volt. Szerepkörük leírásával már nagyon korai forrásanyagokban találkozhatunk. Ezzel kapcsolatban egyházi dokumentumok, rendeletek, taníttatásukra irányuló javaslatok, fogadalmak, jegyzékek állnak rendelkezésünkre. Jelentőségük és szerepük egészen a 20. század második feléig megmaradt.

Egy 1738-as rendelet (Instrukciók a debreceni öregasszonyoknak) (Magyary Kossa 1940, 167–168. p.) 17 pontban foglalja össze a bábák kötelességét. Eszerint a bábák nemcsak a szülésnél segédkeznek, hanem a szülést követő időszakban is jelen voltak a család életében. A szabályzat kifejezetten tiltja a bábáknak a születést követő hetekben magára hagyni a szülő asszonyt. Kötelezte a „öreg asszonyokat”, hogy mindennap legalább kétszer látogassák őket. Pénzbüntetéssel járt, ha valamilyen módon elhanyagolták kötelességüket, s ezáltal a másik halálát okozták. A gondoskodás, figyelés mellett az ő gondjuk volt a keresztelés is. Lányanya szülésénél felhatalmazzák a bábákat arra is, hogy kitudakolják az apa mivoltát.

A bábák voltak a szülésznők, a nővérkék, a betegápolók, a gyerekgondozók, olykor keresztelésre felhatalmazott, apaságot kinyomozó személyek is. Esküjük, ennek megfelelően, komoly eskünek számított.

Mária Terézia első általános jogszabálya már 1731-ben szabályozta a szükségkeresztelést. „A helytartótanács utasítja az ország összes bábáját, hogy királyi rendeletre, szükség esetén, a nem katolikus újszülötteket is kereszteljék.” (Borbély 2011) A keresztelés szentsége miatt e rendelet ellen különösen a református papok tiltakoztak.

A bábaképzés feltételeivel kapcsolatban fontosnak tartom, hogy megemlítsek egy viszonylag korai forrásanyagot, amit a rozsnyói levéltár gyűjteménye őriz. Egy különálló javaslatról van szó, melynek célja, hogy a város bábái jól képzett, felkészült asszonyok legyenek.[2] Az instrukció kitér a bábaképzésre, a tanultak gyakorlati elsajátítására, a vizsgatételre, a befektetési költségek törlesztésére és a bábák fizetésre is.

A református egyház jegyzőkönyvében található születéssel kapcsolatos információk és rendeletek is elsősorban a bábák feladatköreire vonatkoznak, kötelességeikre, elsősorban a kereszteléssel, bábakeresztséggel kapcsolatos szabályrendeleteket jegyezték. Ahogyan említettem, Mária Terézia rendeletében már kitér a bábakeresztségre. Erre abban az esetben volt szükség, ha szülés után a gyermek állapota arra engedett következtetni, hogy élete veszélyben van. Később a református bábák számára a keresztelés kötelessége a katolikus családban született gyerekekre is kiterjedt.[3]

A reformátusoknál a keresztelés szentsége tiltja a bábakeresztelést. Ezt esküjük is tükrözi: „A keresztségnek szakramentumát nagy és méltó becsületben tartod.” (Magyary Kossa 1940) A református egyház is fontosnak tartja a gyermekek keresztelését, rendelete szerint azonban abban az esetben, ha a bába a gyermeket rossz állapotban találja, minél hamarabb köteles keresztelésre elvinni a prédikátorhoz. (Magyary Kossa 1940, 167–168. p.) „Ha pedig a bába a született gyermeket rossz környülállásokban tartja, akkor sietve vigye a prédikátorhoz. (…) Hogy valamely gyermek kereszteletlen ne maradjon, vagy megbetegedvén keresztség nélkül meg ne haljon, arra szorgalmasan vigyázz.” (Magyary Kossa 1940, 167–168. p.)

Az egyházi jegyzőkönyvekben található későbbi, bábákat érintő instrukciókkal kapcsolatos bejegyzések a keresztség felügyeletét és szülés bejelentésének kötelezettségét hangsúlyozzák az érvényben levő rendszabályoknak értelmében.[4] „A közoktatási minisztérium értesíti a lelkészeket arról, hogy a szülők gyakran elmulasztják gyermekeiket megkeresztelni, ezért ezen okból közrendelet adatik ki a bábák részére. (…) a bábák kötelessége minden szülést, melynél segédkezett, 24 óra alatt az anyakönyv vezetésével megbízott hivatalnok tudomására hozni, s minden halva született magzatot, tekintet nélkül annak korára és kifejlődésére a halott kémnek bejelenteni.” A bábák bejelentési kötelezettsége megmarad egészen a 20. század második feléig. Az 1939-es nyilvántartási jegyzékben a bejelentésre kötelezett személy, a bábák neve is megtalálható.[5] A szülésznők, születést segítő asszonyok e kötelezettségét még az 50-es években is rendelet szabályozta. Az anyakönyvi nyilvántartásban azonban a szülésznők nevét már nem találjuk.[6]

A helyi nemzeti bizottság rendelete szerint két esetben volt köteles a szülésznő az anyakönyvi hivatalnak, vagy a polgármesternek jelenti a szülést. Ha a törvényes apa meghalt, vagy ha segített a szülésnél. Kötelességét 24 órán belül teljesítenie kellett, függetlenül attól, élve vagy halva született-e a csecsemő. Ebben a nyilvántartásban a szülésznő, a bába neve mér nem szerepel. Jegyezték azonban az olyan eseteteket, ahol jelen volt az orvos. (egy 1950-es jegyzék szerint 3 esetben volt jelen az orvos is, 27 esetben azonban a bába egyedül vezette le a szülést).

Magát a szülés aktusát mindig is tabuk vették körül, de a 20. század közepén bevezetett kötelező kórházi szülések megjelenésével megváltozik ezek jellege. Már nem arról van szó, hogy a férfiak kizárásával a nők maguk közt örökítik tovább a – néha hiányos, néha téves – tudást. A bábák folyamatos szakmai háttérbe szorulásával és a szülészorvosok autoritásának növekedésével a női anatómiáról és reprodukciós funkciókról szóló ismeret a kórházak monopóliumává válnak. (Svégel 2018, 252. p.) A női közösség kizárólagos szerepe a szülésnél megszűnik, a hagyományosnak mondott bábasághoz köthető elemek, mint a megérzések, a gyerekágyi időszakra is kiterjedő figyelem helyett megjelenik orvosi intézményrendszer tekintélyelvűsége.

A modern társadalom mindenkit véd, mindenkit ellát. Az ellátás profizmusa, a modernebb műszaki felszerelés, a steril körülmények, az ismeretlen kórházi személyzet nem pótolhatja a biztonságos, természetes, jól ismert közeget.

Az otthonszülés élményével A 70-es években már csak ritkán találkozunk. Különösen szerencsés dolognak tartom, hogy ezzel kapcsoltabban egy váratlan otthonszülés élményről a 70-es évekből mégis sikerült első kézből értesülnöm. Interjúalanyom, Czuczor Gizella, Szőgyén községben a 70-es évek elején otthon adott életet gyermekének. A hirtelen beindult szülés váratlanul érte a fiatalasszonyt, aki egyedül tartózkodott éppen otthon, férje és kislánya búcsúban volt a szomszéd faluban.

Gizka mikor megérezte, hogy itt az ideje, és hogy valószínűleg beindult a szülés, átment a szomszédasszonyhoz, hogy segítséget kérjen. A szomszédasszony kicsit idősebb volt nála, már volt két gyermeke, ezért több volt a tapasztalata. A szomszédasszony átkísérté Gizkát a házukba, hogy ott segítsen. A szülés nagyon gyorsan beindult, nem volt idő a kórházba szállításon gondolkodni. Közben Gizka férje, Bandi is megjött, akit azonnal a bábáért szalasztottak (bábának nevezték azt a falubeli asszonyt, aki főnővér volt a párkányi kórházban). A szülésznőt, aki szerencsére otthon volt, a férj motorbiciklije hátsó ülésén hozta feleségéhez. Mire azonban megjött, csak annyi idejük volt, hogy kötényt cseréljen. A bába átvette a kötényt a szomszédasszonytól és megfordítva felkötötte. És a kislány megszületett. Közben a férj tovább intézkedett, autóért és sofőrért szaladt. A szülésznő, az anyuka és a gyermek együtt mentek be a kórházba. A fiatalasszony férje otthon maradt a nagyobb gyermekkel.

Azért tartom fontosnak ezt a beszélgetést, mert ahányszor erre gondolok, úgy érzem, a múlt megfogja a jelen kezét, hogy besegítsen.

A kislány burokban született, vasárnap.

1.2. Amit nem tűrt a falu, a közösség: megesett lányok, asszonyok, házasságon kívül született gyerekek

A házasság legfőbb adománya a gyerek. A megesett lányok helyzete a faluban azonban mindig is nehéz volt. Nem volt helyük sem a lányok, sem az asszonyok között. Még a templomban is csak hátul állhattak.

Három különböző történetet választottam a gömörhorkai református egyház jegyzőkönyvéből, melyek leírásával bemutatom, milyen volt a megesett lányok, asszonyok helyzete ebben a református gyülekezetben a 19. század elején. Röviden kitérek a bejegyzések nyelvhasználatára is.

Az első történet egy 1812-es üggyel kapcsolatos bejegyzés, mely egy özvegy papné, özv. Bakó Ferencné Török Zsuzsanna esetét tárgyalja.[7] Bakó Ferenc református lelkész volt Gömörhorkán, 1808-tól szolgált a faluban, felesége, Török Zsuzsanna, két gyermek: Julianna és Sándor édesanyja. Sándor fiuk 1810-ben meghalt. Ugyanebben az évben meghalt Török Zsuzsanna férje is. A botrány akkor tört ki a faluban, mikor kiderült, hogy 1812. december 15-én özv. Bakó Ferencné szült egy házasságon kívüli gyermeket, Károlyt.[8] Károly a horkai református egyház születési anyakönyvében a néhai Bakó özvegy fattyú fiaként van bejegyezve.

Református papok özvegyeire kiemelten figyelt az egyházközösség, külön egyháztörvény foglalkozik kötelességeikkel, példamutató szerepükkel: „A kálvinista papnékról külön rendelkezik az egyházi törvény, mivel őket az egyház képviselőinek tekintették. Mélius püspök a következőket írja nekik okulásul: legyenek szemérmetességgel és tisztasággal ékesek, férjeik iránt engedelmesek, a házi dolgokban jártasak és szorgalmasok. Az özvegy papnékra és árváikra gondot viselt a város, ők pedig példamutató életükkel szolgálatot tettek az egyháznak.” (Gaál 2006, 197. p.)

A jegyzőkönyv több különálló bejegyzésben tárgyalja az özvegy papné esetét: 1812. június 12.,[9] szeptember 20.,[10] november 17.,[11] december 20[12] és 1813. március.[13] Török Zsuzsanna, az özvegy papné életvitelét, mivel férje halála után törvénytelen gyermeket hozott a világra, fertelmesnek és törvénytelennek, viselkedését pedig megbotránkoztatónak tartják. Helytelen viselkedése miatt az özvegyet megintették. A bejegyzések arra utalnak, hogy a megintéssel nem értek célt. Az özvegyet, mivel nem mutatott megbánást, a prédikátorné székéből eltiltották annak ellenére, hogy az egykori református lelkész feleségét férje halála után is megillette volna a prédikátorné széke a templomban. Az özvegy, miután elvették tőle ezt a jogot, az 1812. november 17-i bejegyzés szerint „az egyháznak ajándékozott három apró tárgyat: ólom kannátskát, porczelán tányért és asztali kendőt a harangozás alatt a cselédje által kihozatott a templomból”.[14] Visszavette az ajándékokat, mert sértegették. Ez a lépése korántsem egy félelmében, erejétől megfosztott 19. század eleji asszonyra emlékeztet.

Ezek után a parókiára összehívták a Nemes Consistóriumot (református egyháztanácsot), ahol újra felszólították Bakónét a megbánásra. Nyakassága miatt a papné ügyében továbbra sem boldogultak.

Ugyanakkor miután a papné beüzent a Nemes Consistóriumnak az őt megillető hellyel kapcsolatban („a bizonyos székkel kapcsolatban”), megengedték neki, hogy a nemesek oldalán, „ugyancsak a nemesek második v. harmadik székébe járhasson”. Ez a váratlan bejegyzés arra enged következtetni, hogy az egyházi tanács nem bírt a nyakas asszonnyal, s inkább engedett, mint hogy további kellemetlenségekbe keveredjen.

A református egyház minden híve számára meghatározta a rangja szerint őt megillető helyet, melyért általában fizetni kellett. A 18. században, egyes helyeken a hívek nem válthatták meg széküket, hanem a presbitérium által megállapított ülésrendet kellett elfogadniuk, melyet szószéki kihirdetés útján közöltek a hívekkel; ezt nevezték „rendelésnek”. (Illyés 1941)[15]

Gömörhorkán egy 1818. március 5-ei bejegyzés szerint már a templom építésekor megszabtak a családoknak egy ülésrendet, amit a jelen lévő idős emberek emlékezete alapján hitelesítettek.[16]

Özvegy Bakó Ferencné született Török Zsuzsanna helyéről a templomban azonban az Egyházi Tanács döntött. A bejegyzések között, ugyanebből az évből, találunk olyat is, ahol a „bűnösök” önként vallottak tisztátalan életükről a consistóriumi gyűlés előtt: „Augusztus 23. – Consistóriumi gyűlés lévén Nemes Barna Susánna maga önként előállván vallást tett tisztátalan életéről és magát minden jóra ajánlván absolváltatott.”[17]

Igaz, hogy a korábbi kemény és kegyetlen büntetések, mint a pálcázás, szégyenkőre állítás stb. már a 19. században nem léteztek, egy nemesi család becsületét azonban egy kis közösségen belül fontos volt megóvni. Amennyiben a vádlott megbánást tanúsít, a jegyzőkönyv írója többnyire csak rövid bejegyzésben tárgyalja az esetet. „1816. április 14. Reggel K. Suzanna. K. András hajadon leánya terhesnek találtatván paráznaság által okozott botránkoztatásáért önként, maga jó szántából eklésiát követett a Parókián.”[18]

Az eklézsiakövetés a protestáns egyházfegyelem körébe tartozó büntetőszokás, büntető eljárás. (Takács Szűcs 1981, 807. p.) A bűnösséget a presbitérium állapította meg, s ők szabták ki a büntetést is. A büntetési szokások különbözőek voltak, a vétkesnek hangosan meg kellett vallania bűnét, bűnbocsánatért kellett esedeznie, a pap pedig bűnbocsánatban részesítette. Az egyház papjai felügyelték és ítélték meg az özvegyek, házasságon kívül teherbe esett nők erkölcsi életet. A bűnösség megvallása és megbánása után a pap feloldhatta a vétkest.

K. Zsuzsanna a parókián kért bűnbocsátást, nem kellett nyilvánosan, a templomban beszámolnia helyzetéről. Ez a kíméletesebb feloldozás. Erről a Zsuzsannáról csak annyit tudunk, hogy András lánya. Sem korával, sem édesanyjával kapcsolatban információ nincs.

A családon kívüli terhesség témája tehát nem tabuizált a közösségen belül, a feloldozás azonban nem a család szűk körében történik, hanem az egyház bevonásával.

Ennek kapcsán mégis felmerül a téma tabuizálása. A Bakó család egy női tagjával 2001-ben készített interjúmban az interjúalany büszkén és többször emlegeti református lelkész ősét, kinek sírja máig ott van a parókiakertben. Pontos információval szolgált arról, honnan érkezett az őse Özörénybe, megemlítette nemesi származását, a pap feleségével kapcsolatban azonban nem adott információt. Az özvegy törvénytelen gyermekét meg sem említette. Elképzelhető, hogy nem maradt fenn a családi emlékezetben ez az információ a lelkészné életéről, az is lehetséges, hogy az interjúalany (Szabari Lajosné Bakó Erzsébet, 1917–2012) nem tartotta az özvegy papné őse életét említésre méltónak. „Amennyiben egy közösség vagy személy számára némely téma kellemetlen v. felháborító, azt sokszor a némaság veszi körül. Ennek elsősorban védelmi funkciója lehet. Úgy biztosítja a család működését, hogy elhallgatja azokat a témákat, amelyek az egyén vagy csoport pozitív identitására fenyegetést jelent.” (Rajkó 2022) Mai szemmel nézve Bakó Ferencné egy bátor nemesasszony volt, aki szembeszállt az egyházzal, hogy megtartsa az őt megillető helyét a közösségen belül.

1.3. Házasság és a házas élet megtartására tett kísérletek a református egyházi jegyzőkönyvben

A házasságkötés a 19. század második feléig az Osztrák–Magyar Monarchia területén az egyház hatáskörébe tartozott. Az egyik legnevesebb európai családtörténész, Michael Mitterauer amellett érvelt, hogy az „európai házasodási minta” kialakulásának fontos előfeltétele a kereszténységben keresendő. (Tomka 2020, 90. p.)

A reformációt megelőző körszakban a római katolikus egyházak voltak a házassági jog kizárólagos forrásai. „A reformáció azonban erősen visszahatott a házassági jog fejlődésére. Luther Márton és Kálvin János tanításai elsősorban a házassági és családi élet területén éreztették hatásukat.” (Magyar 2017) Kálvin a Luther által kitaposott utat követte. Mindketten ragaszkodtak ahhoz, hogy a házasság nem szentség. „Bár Kálvin szerint a házasság egy olyan elválaszthatatlan kötelék, amely szorosabb, mint a szülők és gyermekek vérségi kapcsolata,” (Magyar 2017) mégis bizonyos tények fennállása esetén ő is elfogadhatóan tekint a válásra pl. házasságtörés, hűtlen elhagyás, illetve valláskülönbség esetében. (…) A házasság legfőbb értékei Kálvin tanításai szerint így rajzolódnak ki: utódnemzés, nevelés, erkölcsi tisztaság, kölcsönös támogatás, testi-lelki együttélés Isten félelmében, illetve engedelmeskedés az Úr rendjének. A házassági hűség, melynek integráns része a férfi és nő közötti méltányosság, valamint Isten félelmében történő kölcsönös támogatás.” (Magyar 2017)

A református egyházi jegyzőkönyvek a házasság kérdésével, a házasfelek kapcsolatával, a házasságon belül működő viszonyrendszerekkel abban az esetben foglalkoznak, ha családon belüli viszályt, ellenségeskedést tapasztalnak a közösségben.

A 18. század végétől és a 19. század 90-es éveiig a korábbi egyházi vétkekkel szemben, mint a vasárnapi munka, templomkerülés, káromkodás, haragoskodás stb. a jegyzőkönyvekben a belső családi viszonyok kérdése került sokkal inkább előtérbe. A bejegyzések témakörei: családon belüli konfliktusok, családok közötti konfliktusok, lelkészek és asszonyok közötti konfliktusok, helytelen viselkedés a templomban, helytelen viselkedés az iskola területén, paráznaság stb.

A vizsgált jegyzőkönyvben, amely a Gömörhorkai református egyház jegyzőkönyve (1790–1880), a családi viszonyokra vonatkozó bejegyzések nagy része egymástól külön élő házastársak összebékéltetésére tett törekvésekről számol be. A felsorolt példák szemléltetik, hogyan működött a békítési folyamat a református egyház rendeletei szerint. Az egyes különálló történetek együtt adnak egy egységes képet az egyházfegyelem alkalmazásával kapcsolatos gyakorlat egészéről. Az olvasmány élvezetes, nemcsak korabeli nyelvhasználata miatt, hanem mert tükrözi a törekvéseket, némileg a házastársak egymáshoz való viszonyát, és az egyházi intézmények képviselőinek hozzáállását is.

A legkorábbi bejegyzés 1795-ből, egy ifjú pár összebékítésével kapcsolatos. Ez a korai bejegyzés az egyetlen olyan eset a jegyzőkönyvben, amikor az összebékítési szándék sikeresen végződött. Ebben az egy esetben a fiatal pár összebékítésénél jelen voltak szülők is. „Augusztusnak 12-ik napján Zabari Miklós és Bodnár Katalin ifjú házasok egymással összebékéltettek és magokról szüleik előtt Reverzálist irattak, hogy többé házsártosságban nem fognak élni, különben az eklézsiából kirekesztetnék.” Reverzális (kötelezvény) aláírásával a későbbi bejegyzésekben nem találkoztam, csak vegyes házasságkötés esetén. Az eklézsiából való kirekesztés a súlyos büntetések kategóriájába sorolható. Kirekesztés esetén, ami a gyülekezeti közgyűlés egyházfegyelmi hatásköre volt, úgy tekintettek a bűnösre, mint pogányra.

A következő négy eset tükrözi az egyházfegyelmi eljárás folyamatát.

Az első lépésben egy többtagú küldöttséget rendeltek (deputáció küldése) a családhoz. A presbitérium ilyenkor megbízott két-három személyt azzal, hogy próbálja békésen elrendezni az ügyet. „1814 November 2 – deputáció vala nálunk, melynek tagjai, T.T. Sóváry István és TT. Maklási István urak N. Barna Klárát igyekeztek férjéhez Nemes Márton Józsefhez – kit oda hagyott – visszahelyeztetni, de haszontalanul.”

Ugyanakkor a bejegyzés beszámol az ifjú nemesasszony megbotránkoztató viselkedéséről is a templomban, ami miatt kitiltják az első székből. Az engedetlen nemesasszonyokra többször utal a jegyzőkönyv írója, nemcsak a „visszavezetések”-re tett kísérletekkel kapcsolatban. Emlegeti a lelkész jó kapcsolati rendszerüket, aminek köszönhetően az ellenük felhozott vádakat sokszor el tudják simítani. Bár a nemesasszony „visszahelyezése” férjéhez első lépésben sikertelen kezdeményezésnek bizonyul, megbotránkoztató viselkedése miatt végül kitiltják a neki járó első székből.

Amennyiben a presbitérium küldöttsége nem jár sikerrel, a Tanácsgyűlés (egyházi tanács) elé kerül a házaspárok ügye. „Nov 21. consistoriális gyűlés alkalmatosságával kik feleségeiktől néhány hetektől fogva külön élő ifjú házasokat mellétei Barna Józsefet és Packó Jánost próbálta a N. Consistórium párjaikkal eggyességre hozni, de nem boldogulván vélek, elvégezetetett, hogy dólgok a papi szék eleibe terjesztessen. S a Memoriális meg is iratott”.

Ha az egyházi tanács sem járt sikerrel, a házaspár ügye a papi szék elé került. „Amidőn több házas párok, kik egymást hitetlenül elhagytak Consistoriumba hivattak, keresztyényi békés páros életre serkentettek, s az ez ellen szegülők az úrvacsorával való éléstől eltilttattak. S a polgári hatóság eleibe adandók.”

Ez az 1853-as bejegyzés, ugyanúgy, mint az előző, nem egy, hanem több házaspárra utal. A párokat ugyan papi szék elé vezették, esetükben azonban a pap sem járt sikerrel. [19] Ezzel ügyük a polgári hatóság elé került. Az egyház szerepe ezek után megszűnt, a válás ügye pedig a polgári hatóságok elé került.

Erőszakos visszavezetésről egyetlen esetben számol be a jegyzőkönyv egy 1854-es eset kapcsán. Összebékítés szándékával Szabari Mihályt és Istvánt behívatták a papi szék elé. Bár a két férfi nem jelent meg, az asszonyok náluk engedelmesebbeknek bizonyultak. Kihallgatják őket, majd határozatukban kifejezték azon egyértelmű szándékukat, hogy akár ha erőszakos úton is, a hatóság közbenjárásával visszavezettetik őket férjükhöz. A lejegyzett határozatot három tanú aláírásával igazolta. „Nejeket is hivattunk, kik engedelmeskedve feljöttek, s kihallgatván őket elhatároztuk, hogy a helybeli bírák esmerje kötelességének ezen külön élő párokat összebékíteni, a nőket férjek házához törvényesen, s a nem engedés esetében erőltetve is haza vitetni, s hogy valami kedvetlen fogadástól mentes lehessenek, s tanúk előtt történjen meg visszahelyeztetésök, czélosnak láttuk hogy ez 2 v. 3 hitesek előtt menjen véghez.” Ebben az egy esetben egyértelműen a hatalommal való visszaélés jeleit tapasztalhatjuk a közösség női tagjaival szemben.

A bejegyzések nagy része rövid, tárgyilagos, nem minősít, az elválás, különélés, összeveszés konkrét okával csak egy-két esetben találkoztam. Ilyen Gaál Imre gyermekének és vejének a pere. Mindkét felet házasságtörés elkövetésével vádolják. A kibékítést a lány apja kezdeményezi, aktívan többszörösen próbálkozik a lelkész és a gondnokok is, sikertelenül. Ebben az esetben a pap szintén per indítását kezdeményezi: „Fájdalommal tesz jelentést G. úr Gaál Imre veje Ambrús András s ugyancsak Gaál Imre lánya több idő óta házasságtörő életekről.

Gaál Imre veje és leánya közti kibékéltetést illetőleg a családi viszonyok helyre állítását lelkész Barna János és G. urak kisértsék meg s arról a legközelebbi C.t.-ban tegyenek jelentést.

1880 – ugyancsak t. Szkárosi Gusztáv úr – miután feltett kérdésére Canonikus hibát nem említenek, megemlíti a Gaál Imre féle ügyet, megemlíti egyszersmint azt is, hogy több ízben tett lépéseket a kiegyezésre, miután azonban Gaál Imre saját maga nem akarja a kibékítést, oda nyilatkozzék: ezen ügy egyszer mindenkorra befejezetnek tekintetvén. (…) Gaál Imre Gyermeki érdekében való pert megindítani”

Házasságtörés esetéről számol be a következő, 1881-es bejegyzés is. A házastársak peres ügye itt már folyamatban van. A per tárgya ebben az esetben megjelenik, mivel az elválasztás előtt megszületett házasságon kívüli gyermek keresztelésével kapcsolatos a bejegyzés. „Balog József helybeli lakos, ki nejével való per alatt megjelenvén a C. gyűlésen s kéri különösen a lelkész urat, hogy a napokban nejének született gyereke ne kereszteltetnék az ő nevére, illetőleg ne viseltesse az ő nevét, mivel évek óta külön vannak egymástól. Lelkész úr egy erre szóló törvényt olvas fel, s kijelenti, hogy a gyerek az ő nevét fogja viselni a keresztelésnél, miután nincsenek még teljesen elválva, azonban ha ez meg történik, jogorvoslást kereshet s nevét a gyermeknek megváltoztathatja.”

A két utolsó kiválasztott bejegyzés különbözik a többitől. Ezek hivatalos, aláírással hitelesített bizonylatok a házasfelek különéléséről. Ebben a két esetben a lelkész megjelöli a különélés okát.

1882. április 15. tartott egyház tanács gyűlés jegyzőkönyve:

„Alulirottak hivatalosan bizonyítjuk, hogy Pál János és Barna Mária 1877. április 18-án házaséletre egybekelt párok egymás irányába mély gyűlöletre lobbanva 1880 év elején házas életök megszakították, úgy hogy a nő a férjet végleg elhagyta, az óta egymást folyamatosan kerülték, a nő a férjhez többé vissza nem ment, s szakadatlanul külön laknak és élnek.”

1882. május 21-én tartott tanácsgyűlés jegyzőkönyve:

„Alulírottak hivatalosan bizonyítjuk, hogy Balog József horkai lakos nejével Dusza Máriával 1872-ik év november 27-én összekelvén, 1876-ig, tehát négy éven keresztül egymást végleg el nem hagyták, noha folytonosan együtt akkor sem éltek. 1876-tól azonban a köztök felmerülő ellenszenves gyűlölség következtén egymástól végleg elválnak. S azóta is soha közöttük a béke helyre nem állt, s együtt nem laknak és nem élnek.”

A protestáns egyház fenntartja, hogy bár jogilag szabályozni a házasságot az állam feladata, bizonyos helyzetekben igényt tartott arra, hogy egyes kérdéseket az egyházfegyelem szabályai szerint rendezzen. A gyakorlat sokszor hagyományra alapul, ezért egységes rendszerről nem beszélhetünk. Egyetértés mutatkozik azonban abban, hogy a házasság felbontása előtt elsődlegesen a házasfeleknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a vitás kérdéseket tisztázzák, és törekedjenek a lelki közösség helyreállítására.

A gömörhorkai református egyház jegyzőkönyvéből felvázolt hosszabb-rövidebb történetek betekinteni engednek egy 19. századi református közösség életébe. A leírt 8 esetből csak egyszer beszélhetünk sikeres visszavezetésről. Nem személyeskednek, mégis személyesek a bejegyzések.

A jegyzőkönyv a témát intimen kezeli. Konkrét válási okot csak két esetben említ. A békítés szándékát jegyzi a lelkész, a legtöbb esetben röviden, kommentár nélkül. Gömörhorkán a felölelt időszakban 11 lelkész szolgált.[20] A legrövidebb szolgálati idő három, a leghosszabb harminc év volt. Annak ellenére, hogy 11 lelkész bejegyzéséről van szó, nagyrészt érvényes, hogy a bejegyzések nem engednek betekinteni a házak kapuja mögé. Ezzel védik a közösséget, annak intimitását. Ez a hagyomány, szemlélet jellemzően jelen van az összes lelkészi bejegyzésben az adott időszakból.

A válásról nyíltan és őszintén beszélgetni ma sem tudunk. A téma még ma is gyakran tabu, szégyenérzettel jár. Tudjuk, hogy egy téma tabuizálása gyakran a közösség védelmében történik, és elsősorban a szégyen elkerülését szolgálja. Ha ez a feltevés igaz, akkor itt, ebben a közösségben a válás nem társul szégyenérzettel. A különélés okát azonban tabuként kezelték. 1894-ben sor kerül a házassági jogi rendelkezések összefoglaló rögzítésére Magyarországon, majd annak kodifikálására. A jogszabály kötelezően bevezeti a civil házasságot, felekezetre való tekintet nélkül. Az egyház szerepe innentől kezdve másodlagos lett.

2. A halál

A gyászszertartások az emberi kultúrában egykor általánosak voltak.

A veszteség talán legnehezebb pillanataiban a gyászolókat a régi világban pontosan, csaknem pontról pontra meghatározott lépések kísérték, segítették. Ezek a lépések nemcsak a szükséges intézkedésekkel kapcsolatos teendőket foglalják magukba, hanem megadják az érzelmi megélés lehetőségét is. A családon, rokonságon belül az egyes feladatkörök a férfiakat és a nőket megadott szerepkörbe helyezték.

A mai világban a hangos siratás szinte szégyenérzettel párosul, és ismeretlen fogalom. A régi parasztvilágban úgy tudta meg a falu, hogy a halál bekövetkezett, hogy a sírás áthallatszott a szomszédba. Ilyenkor megjöttek a barátok, rokonok, értesítik a papot, s megkezdődik otthon a halott körüli ceremónia, a mosdatása, öltöztetése és kiterítése, a siratás, a virrasztás két éjszakán keresztül, majd a koporsóba helyezés és a temetés. (Ujváry 1993)

A szokásrendet kiegészítették a tanácsi rendeletek, melyek a holttestek eltemetésével kapcsolatos instrukciókat foglalják magukban. A református egyház jegyzőkönyvében három ilyen rendeletet is találunk. Az első 1797-ből származik, s elrendeli, hogy a holttestet 48 óra letelte előtt el ne temessék. Kivételt csak abban az esetben tehetnek, ha „a meghalálozott” könnyen elragadó betegségben halt meg, vagy ha a test rothadásnak indult.[21]

A rokonok, szomszédok, ismerősök nem hagyják magára a családot alkonyat után sem. Körülállták a halottat, és fennszóval siratták. Az ima befejezése után a férfiak maradtak a házban, akik éjszaka a halott mellett fűtetlen szobában virrasztottak. A halott otthon tartása a szegényekre nézve, akiknek gyakran csak egy helyiségük volt, két napon és éjszakán keresztül nem volt veszélytelen, ezért az eklézsia elöljárói kötelesek voltak a faluban halottas kamrát biztosítani.[22] A Szalócon tartott consistóriumi gyűlés jegyzőkönyvi kivonata 1818-ból is kiemelten ezzel a témával foglalkozik.[23]

„Ha a családfő halt meg, a felesége kiment az udvarra vagy a kertbe s hangosan siratta az elhunytat. Sírt az állatokhoz is. Ha feleség hunyt el, a férjnek is kötelessége az udvaron vagy a kertben elríni a feleségét.” (Ujváry 2002, 664 p.) A család fiatalabb tagjának az elvesztését súlyos csapásnak tekintették. Ilyen haldokló mellett a nők sírtak. „A gyermekek ágyánál többnyire csak az asszonyok voltak jelen. Az apának nem volt feladata a haldokló gyerek körül.” (Ujváry 2002, 664 p.)

Újszülött halála esetén kiemelt szerepe volt a bábáknak. A református bábák számára sem volt ismeretlen a bábakeresztség fogalma. Királyi rendelet ugyanis felhatalmazta a bábákat a keresztelésre, amennyiben kétséges a gyermek életben maradása. A református egyház a keresztséget azonban szentségnek tartja, fogadalmaikat ennek megfelelően módosítja. Nem tiltja a keresztséget, a bábákat viszont arra esketi fel, hogy a keresztségnek „sakramentomát” nagy és méltó becsületben tartsák. (Magyary Kossa 1940)

Csecsemőhalál esetén egy 1807-es királyi parancsolatban a református bábákat viszont már a katolikus csecsemők keresztelésére is kötelezi: „ha a szülés kimenetelét kétségesnek, a gyermekeket veszedelembe lenni tapasztalják, azokat kereszteljék meg. A keresztelést csak a bába mesterséget kitanult személy végezheti el, amennyiben református vallású, gyorsan hívnia kell két akármilyen nemen levő katolikus személyt.”[24]

1895-ig a halottak anyakönyvezése is az egyház feladata volt, ezt a feladatot 1895. után átvette az állam.

A parasztvilágban nem magyarázták, megtanulták és elfogadták az együttélés elengedhetetlen szabályait. A szokások és hiedelmek segítették a gyászoló családot abban, hogyan viselkedjen, mit tegyenek válságos helyzetben. Mai kultúránk hiányossága, hogy nem beszélünk a halálról. A mai világ azt gondolja, hogy mindent meg kell tartani, azt hisszük, hogy örökre itt maradunk.

3. A csecsemőgyilkosság megítélése

Családi kultúránk megítélésé szempontjából fontos kérdés, hogyan áll a társadalom azokhoz a nőkhöz, akik családon kívül szülték meg gyermeküket.

A középkorban és a korai újkorban különösen nehéz helyzetben voltak ezek a lányok, asszonyok. A büntetések kegyetlensége nem ismert határokat. Erre néhány példa a debreceni városi levéltár anyagából. 1606: Szappanos Istvánnét és leányát elevenen eltemetik, ugyanez a büntetés ér 1619-ben egy gyermekrekkentő asszonyt, 1627-ben egy Erzsébet nevű személyt, 1639-ben Kovács Lászlónét‚1651-ben Ádám Erzsébetet. (Magyary Kossa 1940)

Még 1737-ben is több gyermekgyilkossággal kapcsolatos kegyetlen büntető eljárásról tesz említést a szerző: Vasas Györgyné újszülött gyermekét megölte. Eleinte tagadta bűnét, de a gyermeket felboncolván, tüdeje a vízen úszott, mi csalhatatlan jele az elevenen születésnek, ezért halálra ítélték, Nagy Máriának hasonló bűnéért feje vétetett, szintúgy Pál Erzsébetnek, Szalai Erzsébetnek és Nagy Erzsébetnek. Szüléshez öreg asszonyt nem hivatott, a holt gyermek fején és nyakán a doktor és borbély nagy erőszak jeleit találta, tortúra előtt bűnét meg is vallotta, ezért elsőben jobb kezét levágták, majd felakasztották. (Magyary Kossa 1940, 179. p.) Bizonyított csecsemőgyilkosság esetén a 17. században az élve eltemetés volt leggyakoribb ítélet, majd később az akasztás vagy lefejezés.

A középkor és a korai újkor borzalmas büntetéseivel szemben a 18. század végi rendelkezések már sokkal humánusabbak. Egyes törvényszéki rendeletek már egyértelműen arra irányulnak, hogy megelőzzék a gyermekölést. A 18. században Mária Terézia és II. József rendeleteinek (Constitutio Criminalis Theresiana, 1768, II. József által Magyarországon is hatályba léptetett anyagi jogi törvénykönyv, 1787) (Magyary Kossa 1940) köszönhetően változik az osztrák törvényhozás, ami kihatással van a magyarországi rendeletekre is. A csecsemőgyilkosság vonatkozásában az osztrák szabályozás és a kapcsolódó irodalom eljutott a minősített gyilkosságtól (rokongyilkosság) a törvénytelen gyermek sérelmére elkövethető privilegizált esetig. (Bató 2009)

A privilegizált eset enyhébben büntetendő tényállás vagy eset, tehát az alapesethez képest enyhébben büntetendő, alacsonyabb a kiszabható büntetési tétel.[25] A magyar jogalkotási folyamat és a kézikönyvek ehhez a fejlődéshez csatlakoztak.

Három 19. százai eleji peranyag (bírósági jegyzőkönyv) segítségével kíséreltem meg a jogalkalmazás és jogmegvalósulás folyamatát áttekinteni. Mindhárom jegyzőkönyv a 19. század első feléből származik, és csecsemőgyilkossággal vádolt anyák peranyaga.

1. Bűnper Benitzky Jozéfa ugymint perbe fogott Bűnös ellen[26] – 1846;
2. Kowanicz Anna, Özvegynő, ugymint perbefogott bűnösnő ellen[27] – 1833;
3. Peller Teréz magzatgyilkos mint perbefogott elsőrendű alperes ellen, Gözcele Anna és Miszbanér Anna özvegynők pedig, mint segítői és 2. rendű alperes ellen[28] – 1843

Kiemelt szempontok (Bató 2009) a perügyek leírásánál:

1. Cselekmény pontos elnevezése.
2. A támadott érték.
3. Az elkövetési tárgy.
4. A cselekmény megállapításának feltétele.
5. A cselekmény elkövetésének tárgya.
6. A privilegizált eset.
7. A szörnyszülött megölése.
8. Az elkövető magatartása.
9. Mulasztás esete.
10. Az elkövetés helye.
11. A terhesség eltitkolása.
12. A bűncselekmény társadalmi okai.

A kiemelt szempontok – a hatályos rendeletek alapján összeállított összefoglaló – a jogorvoslási mechanizmust tükrözik a 19. század első felében. Ezzel nem csupán vázolom a bírósági eljárás alatt elhangzott vádeljárási folyamat fontos momentumait, hanem rámutatok arra is, milyen szempontokat vett számításba a korabeli törvényhozás. Szándékosan meghagytam néha az eredeti szöveget. Ezek nyelvezete és a végén összegyűjtött minősítő szerkezeteket, melyekkel az asszonyokat illették az ítélet mellett, szintén egyfajta állásfoglalást tükröznek a csecsemőgyilkossággal vádolt anyák megítélésével kapcsolatban.

3.1. Eset: Beniczky Józefa

Az eset leírása

Beniczky Józefa szolgálóként dolgozott a táblabírónál. Szüleit korán elvesztette. A peranyag nem foglalkozik azzal, honnan került Pozsonyba, a védelem állítja, hogy Beniczky Józefa senkit nem ismert a városban. Terhességét mind az uraság, mind a többi ember előtt igyekezett eltitkolni, hogy szolgálatát el ne veszítse. Vallomásában B. J. állítja, hogy méhében a gyermek életjelet nem adott. Reggel az árnyékszékben megszülte gyermekét. Szülés után maga után mindent rendesen eltakarított.

Összefoglaló a kiemelt szempontok szerint:

1. Gyermekgyilkosság bűnével vádolják.
2. –
3. A vád szerint egészséges és jó erőben volt férfimagzatot a fentírt évnek február 10-én reggel a Gazdája: T. Andréansky Antal Táblabíró úr lakása melletti árnyékszékben alattomosan és gonoszul méhéből kihajtotta.
4. A boncoló orvosok magok állítják, hogy Beniczky Jósefa magzata életjelek nélkül születvén.
5. A cselekmény tárgya az újszülött.
6. Törvénytelen ágyból született gyermek.
7. Nem szörnyszülött.
8. Nincs erőszakos kézzel kifejtett aktív magatartásra utalás.
9. A gyermek érkezési idejét is, a szüléssel járt sok és kemény fájdalmak daczolására-makacsul elhallgatván, segítségül senkit nem hívott, sőt égbe kiáltó bűnét egész hat nap által lélekismeretlenül elhallgatta.
10. Szegény magzatát az árnyékszékben szándékosan megfúlasztotta.
11. A terhes állapotját oly szorgosan tudta eltitkolni, hogy azt észre venni senki nem volt képes, azon kívül a perbe fogott a történt szülésnek minden nyomát eltüntette.
12. „s hogy viselőségét tsak urasága előtt, hogy szolgálatját el ne vessze, titkolni igyekezett”

 

Elhangzott minősítések az anyával kapcsolatban az eljárás alatt: vétkes szorgalommal és hamissággal eltitkolta terhességét, a szüléssel járó sok és kemény fájdalmak daczára makacsul elhallgatta, magzatát alattomosan és gonoszul méhéből kihajtotta, égben járó bűnét egész hat nap által lelkiismeretlenül elhallgatta, magzatát szándékosan megfullasztatta, azon bűnös leányzó másoknak elrettentő példája, buja közösülésnek következtében teherbe esett.

Ítélet:

…a raboskodó Beniczky Józefát, a már szenvedett fogságon felül még fél esztendei a mai naptól számítandó börtönre itéltetik.

3.2. Eset: Özvegy Kowaniczky Anna

Az eset leírása

Özvegy Kowaniczky Anna egy diáktól esett teherbe, aki nála volt elszállásolva fizetés fejében. Terhességét az özvegyasszony nem titkolta. Az özvegy nő abban a szobában szülte meg gyermekét, ahol az elszállásolt diákokkal együtt lakott. Előttük a szülést különös szorgalommal eltitkolta. Majd a gyermekét megfojtotta, s megölt magzatát a tűzhely alatt elrejtette. A bűnös asszonyt gyermekgyilkossággal vádolják.

1. Csecsemőgyilkosság főbenjáró bűnével vádolják.
2. A megszületett magzatot nevezi értéknek.
3. Az elkövetés tárgya házasságon kívül született gyermek.
4. Kérdéses a gyermek holtani születése. A két diák, aki egy szobában lakott véle, a gyermek sírását nem hallotta.
5. A cselekmény elkövetésének tárgya az újszülött.
6. Törvénytelen ágyból született a gyermek.
7. Nem szörnyszülött. A szörnyszülött megölésénél az érvényes jogszabályok szerint és a szokásjog hatalmánál fogva sokkal enyhébb büntetést rendelnek.
8. Teljes élhetési képességgel született magzatát irgalmatlanul megfojtotta. A magzatot oly rögtön és oly fortélyosan életétől megfosztotta, hogy azon gyermek születését, mély álmuk miatt a diákok meg sem hallották.
9. Szülésre senkit segélyül s ápolásul nem kíván, sőt inkább azt a vele egy szobában lakott két diától is szorgalmasan eltitkola.
10. Az elkövetés helye – nem meghatározó.
11. Viselőségét nem titkolta.
12. „szegénysége miatt kénytelenségből gyerekét elásta”, „szemérmetessége és becsület érzése nem engedte születését köz hírré tenni”.

 

Elhangzott minősítések az anyával kapcsolatban az eljárás alatt: a tiszta erkölcs szemtelen letaposása, anyai érzelmek gonosz lelkű lenyomásával, magzatát irgalmatlanul megfojtotta, alattomban született magzatát meggyilkolta,

Ítélet:

…a már kiállott fogságon felül még egy esztendei börtönre ítéltet

3.3. Eset: Peller Teréz

Az eset leírása

Peller Teréz két özvegyasszony gyógyteája segítségével 6 hónapos magzatát szándékosan elhajtotta.

1. Magzatgyilkos Feller Teréz mint perbefogott az elsőrendű alperes ellen, Gözcele Anna és Miszbanér Anna özvegynők pedig, mint segítői és 2. rendű alperes ellen. Első rendű alperes méhében viselt 6 hónapos magzatát veszedelmes herbáltea használatával szándékosan méhéből kegyetlenül kihajtott.
2. Viselt 6 havi magzat a támadott érték.
3. Az elkövetési tárgy, passzív alany a meg nem született csecsemő.
4. A védelem tagadja Peller Teréz terhességét. Peller Teréz havi tisztulása kimaradt, s ennek elmaradása hasfájást okozván neki. A 2. sz. alperesekhez segítségért folyamodott.

Alaptalan a gyanú. Mintha teherbe esett volna. Egészségét visszanyervén a hasdomborodástól is megszabadult.

5. A cselekmény elkövetésének tárgya a meg nem született újszülött.
6. Nem tudjuk mennyiben privilegizált eset, P.T. társadalmi státuszát a jegyzőkönyv nem említi.
7. –
8. Peller Teréz által használt abortus szerek következtében a köldökzsinór elszakíttatott
9. –
10. –
11. –
12. –

 

Elhangzott minősítések az anyával kapcsolatban az eljárás alatt: tiszta erkölccsel semmit sem gondolván, s bujálkodó módon a férfiaknak engedett ölelés által teherbe ejtetvén, bujálkodó módon a férfiaktól többször megmocskolt volt, gyakorlatos kurva.

A pere ideje alatt P. T. időközben a városi kórházban meghalt.

A lányokat, asszonyokat nem csak tetteik felsorolásával szembesítik, az ellenük felhozott vádak nyelvhasználata is eleve stigmatizálja őket. Egyoldalú véleményt alkotnak róluk anélkül, hogy figyelembe vennék tettüknek társadalmi körülményeit. A társadalmi vélekedés, az ítéletalkotás csak a nőket érinti. Nem merül fel kötelezettség a szülők, szomszédok, falusi elöljárók, gazdák, teherbe ejtő férfiak számára. A vád részéről a nők minősítése minden esetben erősen expresszív jellegű, ami nem más, mint a szándékos megalázás eszköze. Az ilyenfajta minősítés teljesen peremhelyzetbe szorítja az áldozatot.

Bár a büntetés foka enyhébb volt, a durva, minősítő nyelvhasználat továbbra is megmaradt. Talán a legmegrendítőbbek a bejegyzésekben azok a passzusok, melyekben a vádló az asszonyok bűnösségének igazolására – Beniczky Józefa és Anna esetében is –kiemeli, hogy az asszonyok szülés után közvetlenül maguk után mindent nagyon alaposan eltakarítottak, ezért a szülésnek semmi nyomát nem találták. A megszégyenülés és ítélkezés elkerülése érdekében tett emberfeletti igyekezetük megrendítő.

4. Egy 19. századi polgári család életének fragmentumai

A pozsonyi Weisz család 13 személyes hangú levele megnyitja a kaput és pillanatokra beenged egy 19. századi polgári család életébe. A levelekből elsősorban személyes síkon tárul fel történetük. A Pozsonyi Városi Levéltár dolgozói felkutatták és lejegyezték a Weisz–Mader család összefonódásának történetét.[29]

„1702-ben George Mader kinyitotta vasüzletét Pozsonyban, az Úri utcában, a mai Panská ulicán. Az vasüzletnek kezdettől fogva nagy sikere volt. George fia, Johann George Mader 1737-ben már egy nagyon jól menő üzletet vehetett át apjától. Később az üzletet Johann George Mader legidősebb fia, Thomas Ehreinreih Mader vette át 1760-ban. Ő aztán át is költöztette a mai Ferencesek terére. Mivel Thomasnak nem volt fiúgyermeke, sógorára, Weisz Lászlóra szállt az örökség. Weisz László szüleinek Nagyszombatban volt vasboltjuk. Ügyes üzletember volt, a városi képviselő-testület és a kaszinó tagja, az Első Takarékpénztár megalapítója. 1832-ben házat vett a mai SZNF téren.

Weisz Lászlónak két fia volt, Károly (1822–1870) és Theodor (1824–1883). Károly beutazta egész Európát, Theodor pedig 1854-ben átvette az üzletet. Theodor, fiútestvérével új kovácsműhelyt vásárolt Borostyánkőn (Borinkán), öntödét építtetett és gyárat. Az ő ideje alatt virágzott leginkább az üzlet. Az üzletet a hagyománynak megfelelően T. E. Madernek nevezte el. Több mint két évszázadon keresztül fejlődött és terjeszkedett a cég, túlélte a nagy gazdasági válságot és a háborúkat. Idősebb Teodor Weisznek és feleségének, Herminának, aki Lechner lány volt, 5 gyermeke született, Etelka, férje után Grivics, Aranka, férje után Slubek, Sarolta, férje után Samarjay, László és Theodor. Idősebb Theodor Weisz egész vagyonát fia, ifj. Theodor Weisz vette át. (1866–1938), aki később megkapta a nemesi rangot. Theodor Weisz felesége, Dóra, született Feitcher (1876–1956), az ő gyerekeik Theodor, György, Andor és Lajos. Dóra Weisz testvére Robert Feitcher, londoni magyar nagykövet.”

A levelezések id. Theodor Weisz és Lechner Hermina gyermekeinek és közeli hozzátartozóinak életéből villantanak fel fragmentumokat.

Elsősorban lányuk, Sarolta, férje után Samarjay, leveleiben található a legtöbb konkrét információ a családi történet meghatározó eseményeiről. Öccsének, Tórinak (Weisz Theodor) írt levelei közeli kapcsolatukat tükrözi. Sarolta öccse ekkor még diák Pesten. Az első levelek a család mindennapjairól, kocsikázásokról, kirándulásokról szólnak, később azonban fontosabb családi eseményekről is innen szerzünk tudomást.

Édesapját, id. Theodor Weiszt leveleiben betegsége kapcsán említi Sarolta. Először rosszulléte miatt számol be aggodalmairól lánytestvérének 1881-ben: „a papa egészségi állapotától, aki nem érzi jól magát, nagy félelemben vagyunk, olyan görcse volt, mint négy hete.” Mikor ezt a levelet írja, még hajadon. Erre utalnak a következő sorok „Emil már minden estét nálunk tölt a Ligetben.” Egy későbbi levelében azonban már készülődő házasságára utal: (Hámor, Szeptember 1881): „Magyarul írok, hogy gyakoroljam, ha már Samarjayné leszek, szégyen lenne, ha nem tudnék rendesen írni.”

Id. Theodor Weisz halálakor Sarolta már Samarjay Emil felesége. Ez egy közösen írt levelükből derül ki. Ebből a levélből megtudjuk azt is, mennyire megrendítette a családot édesapjuk halála. Értesítik a testvért és sógort, hogy az édesapa halálával a család anyagi helyzete kockázatosabb lett, s hogy ennek a helyreállításán dolgoznak mindannyian. Samarjay és felesége levelükben ennek ellenére bizakodó állaspontot közvetítenek Tóri felé. Tájékoztatják őt arról, hogy a gyár vezetése megmaradt, és megpróbálják törleszteni az adósságokat. Sarolta öccsét továbbra is arra biztatja, hogy tanuljon, hogy később ki tudja venni részét ő is a család megsegítésében.

„Összeomlott a család, a papa meghalt, fő a becsület A helyzet komoly, de a vagyon még mindig tekintélyes. Mindent rendbe fogunk hozni, momentán a nagy veszély, úgy látszik el lesz hárítva, nyilatkoztunk az intézeteknél, hogy minden együtt marad. Közösen lesz kezelve. Slubekék tovább vezetik a gyárat s majd lassanként lefizetnek, amit lehetséges.”

1884-ben Saroltáék is valószínűleg megszorulnak. „Már egy hete itt vagyok és még maradok is. Emil kikísért, de sok dolga van, kis lakásba költözik a városba. Mindent nem vihet, de viszünk, amit tudunk. A többit ellicitáljuk.”

Tórival, ifj. Weisz Theodorral pesti tanulmányai alatt levelezett a bátyja is (Weisz László). Megható a báty támogató jelenléte öccse életében. Anyagilag és erkölcsileg is mellette állt az idősebb testvér. Támogató magatartásával egyben felügyeli tanulmányait, gyakorlati tanácsokkal látja el, tanulásra biztatja.

László többször kitér Theodor tanulmányaira. Kéri, hogy a mulatozás helyett inkább tanulásra fordítsa az időt. Aggodalma, mint kiderül később Samarjay Károly leveléből, aki szintén benősült a családba, nem alaptalan.

Károly szívélyes, bár cseppet sem őszinte hangú leveléből megtudhatjuk, hogy Theodor új iskolát kezdett. A levélíró kacifántosan fogalmaz. A meghívást sok dolga miatt jövőre halasztja, de nem felejti a sorok között megjegyezni: „Addigra lehet, hogy Tóri is jó híreket hoz majd Pestről, az új Kereskedelmi Intézetből, s kiküszöböli azt a hézagot, ami pályáján érte, amit a sors és tárgyak korához mért nehézsége okozott.”

Sűrű a kapcsolati háló, a szülőktől leveleket nem tartalmaz a gyűjtemény, de levelezésükről tudunk a többiek megírt információi alapján. Írtak egymásnak a családtagok fontos családi eseményekről, keresztelésről, gyerekszületésről, házasság, udvarlás kapcsán. Betegségben is jelen voltak egymásnak. Találunk információt hitükről, vagyoni helyzetükről.

Nem volt célom korképet adni, emberi hozzáállásokra, a kitartásra, az egymást támogató jelenlét meglétére szerettem volna elsősorban rámutatni. A családi hierarchia tükörtisztán jelen van. Az apa halála felbontja a családi békét és nyugalmat. A megoldás tisztán a férfiak dolga. Az asszonyok támogató jelenléte fontos.

Érdekes, hogy a legtöbb megjegyzés, figyelmeztetés, óvás, törődés, kritika Weisz Theodort érinti, aki később a nagy vagyon örököse s a nemesi rang hordozója lesz.

Befejezés

A család nagysága és szerkezete keveset változott a 19. században. A háztartások átlagos létszáma a rendelkezésekre álló adatok szerint Magyarországon 1890-ben átlagban 4,5 főből állt. (Tomka 2020) Változások a 20. század folyamán következtek be. Csökkent a háztartásban együtt élők száma, illetve egyszerűsödött a családok és háztartások szerkezete. 1930-ban hozzávetőlegesen 3,9 főből tevődött össze egy tipikus háztartás, 1949-re pedig az átlag tovább csökkent 3,6-ra. A háztartásban egyre kevésbé voltak jelen más rokonok. (Tomka 2020)

A 19. században a családi közösséget a patriarchátus jellemzi, emellett igen erős a nemek szerinti munkamegosztás, a termelőmunka, és a családi otthon helye egybeesik. A 20. században megváltoznak a családi szerepkörök. A merev patriarchális viszony oldódik, egyre inkább érvényesül az egyén joga és autonómiája. Emellett a családok intimitása nő, egyre nagyobb szerephez jutott a házastársak közötti érzelmi kapcsolat. A gyermekek oktatása és nevelése egyre inkább a családi élet középpontjába kerül. Megváltozik a nők társadalmi helyzete. S ezzel a házastársak között új, a korábbinál egyenlőbb kapcsolatok alakulnak ki.

Az utóbbi négyszáz év családtörténetének legszembetűnő vonása a 20. században a gyermek iránti figyelem úgyszólván folyamatos növekedése volt. A hagyományos patriarchális rendszer helyett létrejön a gyerekközpontú család.

Irodalom

 Bató Szilvia 2009. Csecsemőgyilkosság és gyermekkitétel a magyar és osztrák büntetőjogtudományban a 19. század első felében. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Juridica et Politica, 72, 3–46. p.

Borbély Judit 2011. A bábaság története Magyarországon a 18. század végétől a 20. század elejéig. https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/muzeumok/mamutt_evkonyv_11/pages/019_a_babasag.htm

Gaál Izabella 2006. A nők szerepe a reformáció terjesztésében Magyarországon. Egyháztörténeti Szemle, VII.

Illyés Endre: Egyházfegyelem a magyar református egyházban XVI–XIX. sz, Debrecen,

Magyar Balázs Dávid 2017. Luther és Kálvin felfogása a házasságról és a családi életről Confessio, 4.

Dr. Magyary Kossa Gyula 1940. Magyar orvosi emlékek, Értekezések a magyar orvostörténet köréből. Budapest, Magyar Orvosi Könyvkiadó, Magyar orvostörténeti adattár (II), 167–168. p.

Rajkó Andrea: 2022. Egyszerre véd és megfojt, Beszéljünk a tabukról. https://wmn.hu/wmn-life/56739-egyszerre-ved-es-megfojt–beszeljunk-a-taburol

Svégel Fanni 2018. A bábamesterség átalakulása a XX. század közepén. Budapest–Kaposvár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum Közleményei, Néprajzi Intézet.

Takács Szűcs Ernő 1981. Magyar jogi népszokások.

Tomka Béla 2020. Európa társadalomtörténete a 20. században. Budapest, Osiris Kiadó és Szolgáltató Kft.

Ujváry Zoltán 1993. Születéstől a halálig. Debrecen, A Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi tanszékének kiadványa.

Ujváry Zoltán 2002. Gömöri magyar néphagyományok. Herman Ottó Múzeum.

Varga Imre 2008. Református kiskáté. Komárom, Szlovákiai Református Egyház.