László Béla A szlovákiai magyar oktatásügy a kilencvenes években

1. Bevezetés

Ötven év óta ez az első őszinte megemlékezés a magyar tanítási nyelvű iskolák újraindulásáról. A kerek ötven év ösztönzi e megemlékezést – de miért csak a kerek évfordulók alkalmából jut eszünkbe visszapillantani múltunk eme fejezetére? Hasznos volna évről évre tudományos értekezletet tartanunk magyar iskoláink történetéről, jelenéről és jövőjéről, hiszen e területen még mindig nagyon sok a fehér folt, az ötven évvel ezelőtti események sok részletét még ma sem ismerjük. Ezek helytörténeti témák is egyben, de még nincsenek feldogozva a magyar pedagógusok elbocsátásának történetei sem. A második világháború után ugyanis négy hullámban bocsátották el ideológiai okokból a szlovákiai magyar pedagógusokat: a magyar iskolák megszüntetése alkalmából, az ötvenes évek elején a burzsoá nacionalizmus vádjával, néhány évvel később a vallásellenes ideológiai hadjárat alkalmából, valamint az 1968 utáni tisztogatás idején. Érdekes volna részleteiben megismerni a jövőnk érdekében is, miért nem jöttek létre a magyar gimnáziumokkal egy időben megfelelő számban magyar szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek.

Kisebbségünk történetét és iskolatörténetét sok ellentmondás tarkítja. A szlovák iskolákban 1948. december 15-ig 31 magyar osztály nyílt meg, és 1949. szeptember elsején 267 magyar osztály működéséről adnak számot a statisztikák. Ez 1950. június 30-ig is csak 319-re emelkedett. A burzsoá nacionalizmus elleni ideológiai hatalmi harc áldozatául esett L. Novomeskýt és az ő általa vezetett Iskolaügyi Megbízott Hivatalt élesen bírálták a magyar nyelvű oktatás bevezetésénél alkalmazott módszerek, osztálynyitások lassúsága miatt is. Az már a kezdetektől fogva észlelhető volt, hogy a magyar nyelvű oktatást elsősorban nem az önálló magyar iskolák megnyitása révén szándékozta a hatalom megvalósítani, hanem inkább a közös, szlovák-magyar tanítási nyelvű iskolák működtetése által. Végül is egy értelmetlen ideológiai küzdelem következtében az Iskolaügyi Megbízott Hivatal 1950. június 29-én hozott döntésében elvetette az addigi ún. osztálynyitásos elvet, és kimondta, hogy mindenütt, ahol azt a szülők kérik, önálló magyar tanítási nyelvű iskolákat kell nyitni. Az 1950/1951-es tanévben 168 önálló magyar óvoda, 530 elemi és 86 középiskola kezdte el működését.1 (Ezeknek az eseményeknek a levéltári anyaga hiányos, ezért hasznos volna feldolgozni a közvetlen résztvevők visszaemlékezéseit is.)

Az ötven évvel ezelőtti magyar iskolanyitásokra emlékezve még egy évfordulót érdemes feleleveníteni. Több mint 80 év telt el azóta, hogy Csehszlovákia 1919. szeptember 10-én aláírta a Saint Germain-en-Laye-i kisebbségvédelmi garanciaszerződést. Ennek 2-8. cikkelye elsőbbséget élvezett a hazai törvényekkel szemben. A kisebbségvédelem iskolaügyi vonatkozásaival a szerződés 8. és 9. cikkelye foglalkozott. Mivel a szerződés 9. cikkelyében Csehszlovákia kötelezettséget vállalt a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatása megvalósításának ügyében, ezért születhettek olyan intézkedések, amelyek következtében 1921-re megszűnt vagy szlovák tanítási nyelvűvé vált a magyar iskolák nagy része és mind a hat magyar nyelvű felsőoktatási intézmény. Valahol itt kezdődtek el a magyar iskolák létesítésének, működtetésének nehézségei, akadályoztatásai.2

2. A törvény erejével

A magyar iskolák létezését Csehszlovákiában a második világháborút követően 1960-ig törvény nem garantálta. Az 1960-ban elfogadott új alkotmány mondta ki először a második világháború háború után, hogy a csehszlovákiai magyar, ukrán, lengyel nemzetiségű gyermekeknek joguk van az anyanyelven való művelődésre.3 Az 1960-as alkotmány alapján elfogadott új, 186/1960. sz. iskolaügyi törvény 29. §-a legalizálja először a magyar iskolákat azzal, hogy kimondja: a magyar, az ukrán, a lengyel nemzetiségű gyermekek részére alapított iskolákban az oktatás nyelve a nemzetiségek nyelve. Ez a jogi helyzet gyakorlatilag a mai napig fennáll. A teljesség kedvéért azonban szólni kell három olyan hatalmi kezdeményezésről, amelyek mindegyike – mai szóhasználattal élve – az ún. alternatív oktatás törvényes bevezetését igyekezett elérni. Mindezek gyökerei visszanyúlnak 1954. október 29-re, amikor Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Elnöksége feladatul adta az iskolaügyi megbízottnak, hogy azokban a községekben, amelyekben a lakosok a szlovák nyelv oktatására hozott intézkedéseket kevesellni fogják, vezessék be néhány tantárgy szlovák nyelvű oktatását is. Ezt a határozatot a meglévő magyar iskolákban nem érvényesítették, de az újonnan létrehozott különböző szakiskolákban, mindenekelőtt a szakiskolák mellett alapított magyar tanítási nyelvű osztályokban következetesen megvalósították a szülők megkérdezése nélkül.4

A magyar tanítási nyelv visszaszorítására az első hatalmi próbálkozás 1978-ban történt. Ekkor Szlovákiában olyan törvényjavaslatot készítettek elő, amely szerint a magyar tanítási nyelvű alapiskolákban az 5. osztálytól kezdve bevezették volna az egyes tantárgyak szlovák nyelvű oktatását a magyar nyelv és irodalom, a történelem és a földrajz kivételével.5

A második próbálkozás 1983-ban kezdődött, amikor törvényjavaslat készült az oktatás nyelvének megváltozására oly módon, hogy a minisztérium engedélyezheti a magyar tanítási nyelvű iskolákban némely tantárgy szlovák nyelven történő oktatását, amennyiben erre a tanulók szüleinek kérésére az illetékes nemzeti bizottság javaslatot tesz.6

A harmadik próbálkozás, amely képviselői javaslataként 1998-ban került a szlovák parlamentbe, lényegében arról szólt, hogy a nemzeti kisebbségeknek joguk van három típusú iskolára, ám ezek az iskolatípusok egymástól csak abban térnének el, mely tantárgyakat kell szlovákul oktatni. A három típus között viszont nem szerepelt a legelterjedtebb, a teljes anyanyelvi iskolatípus. Végül is e törvénymódosítást a parlament nem szavazta meg.

A korábbi két törvénymódosítás elfogadását a magyar nemzeti kisebbség széles körű tiltakozása akadályozta meg.

A szlovákiai magyarság létezésének 80 éve alatt azonban több olyan nem törvényerejű rendelet is született, melyek a teljes magyar anyanyelvi oktatás megbontását igyekeztek elérni, ill. gyöngíteni akarták a magyar iskolák szerepét, vissza akarták szorítani a magyar nyelv használatát.

Az 1989-es rendszerváltás óta lényegében három ilyen politikai indíttatású hatalmi kezdeményezés született: a nemzetiségileg vegyes lakosságú területek iskolaügyének előtérbe állítása, az ún. alternatív oktatás bevezetése, valamint a kétnyelvű bizonyítványok megvonása.

3. A nemzetiségileg vegyes lakosságú területek iskolaügye

A szlovákiai magyar oktatásügy problémáinak megoldására tett határozott magyar szakmai és politikai kezdeményezésre az Oktatási Minisztérium már 1990 tavaszán teljesen új stratégiát dolgozott ki. A kisebbségi oktatás problematikája helyett a nemzetiségileg vegyes lakosságú területek iskolaügyét helyezte a figyelem középpontjába, egy szintre emelve a nemzeti kisebbség oktatási problémáit az e területeken élő többségi nemzet problémáival. Ez a nem természetes megközelítés kezdettől fogva nélkülözte a realitásokat. Többek között abból indult ki, hogy a nemzetiségileg vegyesen lakott területeken a szlovákok vannak rosszabb helyzetben. Abból a feltételezésből indultak ki, hogy saját hazájukban az államalapító többségi nemzet tagjai vannak veszélyben, és asszimilálódnak, iskoláik rosszabb állapotban vannak, mint a magyar iskolák, a szlovák gyermekek magyar iskolákba kénytelenek járni stb.

A problémák ilyen felvetése és összemosása mögött tetten érhető az a szándék, hogy megerősítsék a szlovák iskolákat a magyar iskolák rovására.

Első lépésként a minisztériumban a nemzetiségek iskoláinak ügyével foglalkozó osztályt átnevezték a nemzetiségileg vegyesen lakott területek iskolaügyi főosztályává, tehát megerősítették jogkörét. A főosztályon csak egy-két a kisebbségekhez tartozó alkalmazott maradt, és a főosztály abszolút szlovák többségűvé vált.7

A szlovák kormány már 1990 tavaszán foglalkozott a nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekkel. A 129/1990. sz. határozatában többek között elrendeli, hogy a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken valamennyi nemzeti és etnikai csoporttal kapcsolatban igazságos és elfogulatlan iskolapolitikát kell megvalósítani. Mivel az addigi gyakorlat szerint működő minisztériumi osztály csupán a nemzeti kisebbségek iskoláinak problematikájával foglalkozott, és figyelmen kívül hagyta, hogy a szlovák iskolák specifikus helyzetbe kerülnek a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken, valamint az egyoldalú nézetek kiegyenlítésére a kormány 1990. augusztus 30-án a 393/1990. sz. határozatában arra kötelezte a minisztert, hogy készítsen jelentést a szlovák iskolaügy helyzetéről, vagyis “a nemzetiségileg vegyesen lakott területek és a pedagógusképzés fejlesztéséről”.8

A jelentés 1990. december 13-ra készült el. Az 1990 őszén zajló nyelvtörvény körüli vita kiélezte a helyzetet a nemzeti kisebbségek iskoláit érintő problémák megítélésében is. Ha 1990 novemberében az ún. maticás nyelvtörvényt fogadta volna el a törvényhozás, akkor minden bizonnyal a jelentés ajánlásai is mások lettek volna.

A jelentés statisztikai adatai azonban világosan tükrözték a valós állapotokat. A jelentés nemzetiségileg vegyes (szlovák-magyar) lakosságú területnek nyilvánította az akkori közigazgatási rendszer 13 járását (a 38-ból), ahol 1 601 641 szlovák és 571 426 magyar nemzetiségű lakos élt. E 13 járás területén a szlovák, ill. a magyar tanítási nyelvű iskolák között a tanítók képesítését, az iskolák gazdasági helyzetét stb. illetően statisztikailag értelmezhető különbségek nem voltak. A jelentésből mi csupán a leglényegesebb adatokat emeljük ki, elsősorban azokat, amelyek azoknak a gyermekeknek a számát adják meg, akik nemzetiségüktől eltérő tanítási nyelvű iskolába járnak (esetleg kényszerülnek járni az anyanyelvi iskola hiánya miatt).

A 10 járásból beérkezett adatok szerint 434 szlovák nemzetiségű gyermek járt magyar óvodába, de 3469 magyar nemzetiségű járt szlovák tanítási nyelvű óvodába. A 11 járásból származó adatok az alapiskolások esetében 227, ill. 16 373 tanulóban jelölik meg a magyar, ill. a szlovák tanítási nyelvű iskolába járó, a másik nemzetiséghez tartozó tanulók számát. A középiskolás diákok közül 151 szlovák nemzetiségű jár magyar tanítási nyelvű iskolába és 10851 (44,35%) magyar nemzetiségű szlovák tanítási nyelvű iskolába.

A jelentésből többek között következik az a megállapítás, hogy a szlovák iskolába járó magyar nemzetiségű tanulók magas számának egyik oka a magyar tanítási nyelvű iskolák, osztályok hiánya.

A jelentés készítői viszonylag korrekten értelmezték a statisztikai adatokat, de már nem jutottak el arra a felismerésre, hogy igazságos, egyenlő esélyen alapuló ajánlásokat fogalmazzanak meg a magyar, ill. szlovák anyanyelvi iskolai oktatás számára.

A jelentés bevezetőjében Comeniustól származó idézet – tudniillik az, hogy az anyanyelven való művelődés a legtermészetesebb és legeffektívebb formája a művelődésnek – végül is nem jelenítődik meg a záró ajánlásokban, és arra sem történik javaslat, miként lehetne biztosítani az anyanyelvi oktatást azon több ezer szlovák iskolába járó magyar tanuló és diák számára, akik ezt igénylik.

A jelentés alapján foganatosított intézkedések végül is négy területre irányultak:

1. Az anyanyelven való oktatás lehetőségeinek és feltételeinek szubjektív hatások nélküli kihasználhatósága érdekében szükséges kidolgozni a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken az iskolák alapításának és működtetésének alapelveit.

2. A magyar tanítási nyelvű iskolákban ki kell dolgozni és be kell vezetni a szlovák nyelv oktatásának új koncepcióit.

3. A szlovák iskolákban, ahol nem szlovák anyanyelvű tanulók is vannak, rendszeres, pedagógiailag átgondolt módon biztosítani kell a szlovák monolitikus nyelvi környezetet.

4. A pedagógusképzésben a szakok nyitásakor és a jelentkezők felvételekor rugalmasan figyelembe kell venni az egyes iskolatípusok igényeit.

Az intézkedések közül a harmadiknak van észlelhetően negatív hatása a magyar nemzeti kisebbségre, hiszen a szlovák tanítási nyelvű iskolába járó magyar tanulók az iskolák területén már alig beszélhetnek magyarul, és ennek hatása az iskolán kívüli környezetre is kiterjed. Ezzel valójában a magyar anyanyelvű tanulók magyar nyelvi készségét gyöngítik, rombolják a magyar identitásukat, és gyorsítják az asszimilálódásukat.

A kormány elnökének írásos utasítására az Oktatási, Ifjúsági és Sportminisztérium már 1990. december 27-re javaslatot dolgoz ki azzal kapcsolatban, hogy a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken milyen elvek alapján lehet iskolákat alapítani és működtetni. Ez módszertani segédanyag formájában igyekszik egységesíteni és segíteni az iskolaügyi hatóságok munkáját a meglévő törvényes kereteken belül.

Ezek a módszertani elvek nagyon részletesen kitérnek az iskolák alapítására és működtetésére a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken. Ennek alapján a tanulók számától és a szervezési feltételektől függően három típusú iskolákat lehet létrehozni:

– önálló anyanyelvi iskolákat, vagyis olyan iskolákat, amelyekben a nemzetiség anyanyelvén oktatnak;

– olyan anyanyelvi iskolákat, amelyekben más iskola más tanítási nyelvű osztályai vannak elhelyezve, vagy olyan osztályok, amelyekben a nemzetiség nyelvét oktatják;

– közös igazgatású iskolákat, amelyeknek különböző anyanyelven oktató osztályai vannak, vagy olyan osztályok, amelyekben a nemzetiség nyelvét oktatják.

Az itt kiemelt központi intézkedések mellett még további, a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását érintő iskolaügyi hatóságok által kiadott intézkedések is születtek, amelyek nem idéztek elő lényeges változást a kisebbségek oktatási rendszerében. Az 1990-1992 közötti évek a nemzetiségileg vegyes lakosságú területek iskolaügyi problémáinak jegyében teltek. E területeken a szlovák iskolák és tanulók hátrányos helyzete nem igazolódott be. Az egyenlő esélyek hangoztatása mellett sem jutottak el az iskolaügy irányítói a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását szolgáló egyenlő feltételek kialakításának szükségességéhez annak ellenére, hogy nyilvánvalóvá vált a nemzeti kisebbségek anyanyelvi iskolai hálózatának foghíjassága, a nemzetiségek kizárása az őket érintő iskolai ügyek intézéséből és a kisebbségek anyanyelvi művelődésének háttérbe szorítása.

A nemzetiségileg vegyesen lakott területek oktatási ügyeivel kapcsolatos döntések nem változtatták meg az iskolák addigi rendszerét: más tanítási nyelvű kihelyezett osztályok nem jöttek létre említésre méltó számban, s új vegyes igazgatású iskolák sem alakultak (néhány szakiskolától eltekintve), sem a meglévők nem alakultak át vegyes igazgatásúakká, de olyan osztályok sem jöttek létre, amelyekben a tanítási nyelv a szlovák és a kisebbség nyelvét tantárgyként tanították volna a kisebbség nyelvén.

A koncepció lényeges hatás nélkül már korábban teljesen kifulladt. A minisztériumban létrehozott főosztály 1992-től többek között a nemzeti kisebbségek anyanyelvi művelődését és nyelvhasználatának korlátozását célzó intézkedések kidolgozásával foglalkozott. A nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatásának kérdéseivel érdemben nem foglalkoztak. Ennek következtében beszűkültek a lehetőségek a nemzetiségek anyanyelvi oktatásának fejlesztése előtt, s ennek következményei mára nagyon is szembetűnőek, amint azt a későbbiekben látni fogjuk.

4. Az alternatív oktatás és a kétnyelvű bizonyítványok

Az 1991-ben foganatosított intézkedések nem idéztek elő jelentős változásokat az oktatási nyelv terén. A második típusú iskolák nem jöttek létre, és osztályok kihelyezése más iskolába az oktatási nyelv miatt sem hozott gyakorlati eredményt. Alakultak viszont új szlovák, ill. magyar iskolák, amelyekben a tanítási nyelv teljesen a szlovák, ill. magyar volt, tehát az első típusú, azaz az eddig is létező típusú iskolákról volt szó. Túlnyomó többségükben a korábban megszüntetett kisiskolákat állították vissza.

Mivel az iskolaalapítási és -fenntartási elvek gyakorlatilag nem hoztak változást a magyar iskolák tanítási nyelve terén, ezért az említett minisztériumi főosztály már 1992-ben az elvek módosítását készítette elő a kormány felkérésére. A módosítás lényege az volt, hogy a már említett háromféle iskolatípus mellett egy negyedik típus (iskolák vagy osztályok) alapítását is lehetővé tette volna, éspedig olyanét, amelyben némely társadalom- vagy természettudományi tantárgyat az oktatási nyelvtől eltérő más nyelven is tanítanának. A magyar iskolák esetében ez természetesen a szlovák nyelv lett volna. Ha e javaslatot összehasonlítjuk az 1979-es és 1984-es tervezettel, akkor azonnal szembetűnő a teljes hasonlóság, mert ugyan ki tételezné fel a mai Szlovákiában azt, hogy a szlovák tanítási nyelvű iskolákban vagy osztályokban némely tantárgyat magyarul oktatnának. Az ilyen típusú iskolákat nevezi a hatalom most alternatív iskolának. Tehát az 1989-es fordulat után az említett módosító javaslattal indította el az államhatalom 1992 őszén az alternatív iskolák alapítását, ill. a magyar tanítási nyelvű iskoláknak alternatív iskolákká történő megváltoztatását célzó elképzelések megvalósítását.

A tiltakozások azonnal elkezdődtek. Már 1993. január 22-én a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társasága elutasítóan foglal állást az ügyben.9 A Szlovákiai Magyar Írók Társasága éles hangú tiltakozást tesz közzé 1993. február 11-én, és folytathatnánk a sort. Azóta állandóan igyekszik a kormányzat bevezetni az alternatív iskolát, amely a magyar kisebbség szervezett tiltakozó ellenállásába ütközik. A magyar nemzeti kisebbség elutasítja az alternatív iskolát, és a magyar iskolák elleni nyílt támadásnak tartja, amely az erőszakos asszimiláció felgyorsulását jelentené. A tiltakozások egyik legfőbb szervezője a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége. Az 1994-es parlamenti választások után Szlovákiában hatalomra került pártok közül a magyarellenességről ismert Szlovák Nemzeti Párt kapta az iskolaügyi tárcát. A kormányzat már 1995-ben elszánta magát az alternatív iskola bevezetésére. Az oktatásügyi tárca, a kormányzat elszántságát felismerve az SZMPSZ és a Csemadok Országos Választmánya tiltakozó nagygyűlést hívtak össze 1995. április 22-re Komáromba a városi sportcsarnokba. Néhány hét múlva elkezdődött a magyar iskolák igazgatóinak leváltása. Különösen nagy felháborodást váltott ki négy magyar tanítási nyelvű gimnázium igazgatójának, Kovács László somorjai, Pék László galántai, Szigeti László párkányi és Tenczel István ipolysági gimnáziumi igazgatónak a leváltása. Ez újabb tiltakozási hullámot indított el, és tíz városban 1995. június 30-án a tanév utolsó napján tiltakozó nagygyűlést tartottak. A belföldi elutasítás és külföldi politikai nyomás következtében végül a kormányzatot meghátrált, és az alternatív iskolák alapítását a szülők választására bízta.

Közben a szlovák parlament, azaz a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 1995. október 15-én elfogadta az államnyelvről szóló törvényt, melynek 4. §-a foglalkozik az államnyelv használatával az oktatásban. Ennek első bekezdésében az áll, hogy az államnyelvtől eltérő nyelv a külön előírásokkal meghatározott mértékben nyelve az oktatásnak és a vizsgáztatásnak, amely nem befolyásolta a teljes magyar nyelvű oktatást.10

Képviselői javaslatként 1998 tavaszán a szlovák parlament elé került az iskolaügyi törvénynek a Szlovák Nemzeti Párt által szorgalmazott módosítása. Ezzel azt szerették volna elérni, hogy megváltoztassák az addigi érvényben lévő törvényt, melynek a 3. § 1. bekezdése kimondja, hogy “Az oktatás és nevelés szlovák nyelven történik. A cseh, magyar, német, lengyel, ukrán (ruszin) nemzetiségű polgároknak nemzeti fejlődésük érdekében megfelelő terjedelemben joguk van a saját nyelvükön való művelődésre.”11

A benyújtott képviselői javaslat az említett paragrafus szövege helyett az alábbit javasolja elfogadásra:

1. A tanítási nyelv az iskolákban ezen törvény szerint a Szlovák Köztársaság államnyelve.

2. A nemzeti kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó polgároknak biztosítva van az államnyelv elsajátításának joga mellett a saját nyelvükön való művelődés joga, igényeik szerint iskolák vagy osztályok alapításával:

a) saját tanítási nyelvükön, miközben kötelezően államnyelven van tanítva a szlovák nyelv és irodalom, a történelem, a földrajz vagy geográfia tantárgy;

b) amelyekben az óraterv által megszabott terjedelemben és a tanterv által kijelölt tartalom szerint némely tantárgyat saját nyelvükön és némely tantárgyat államnyelven tanítanak, miközben a 2. szakasz a) betű alatt felsorolt tantárgyakat, ha benne vannak az óratervben, államnyelven tanítják;

c) amelyekben a kisebbség nyelvén tantárgyként csak a kisebbség nyelvét tanítják.

Ez a törvényjavaslat még rosszabb az 1993-ban az oktatásügyi tárca által szorgalmazott javaslatnál is, mivel a teljesen anyanyelvi iskolákat a nemzeti kisebbségek számára nem engedélyezi. Ez azonban ellentétes az alkotmány 34. cikkelyének 2.a) bekezdésével, amely kimondja a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok jogát a saját nyelvükön való művelődésre. Valójában az engedélyezett iskolák mindhárom formája ún. alternatív, csak a b) pont alatt meghatározott iskola még alternatívabb, mint az a) pontban feltüntetett; a legeslegalternatívabb iskola pedig a c) pontban feltüntetett, ennél alternatívabb iskola már nem létezhet.

Addig az alternatív iskolák minisztériumi rendelettel történő bevezetésének – a tiltakozások mellett – még volt alkotmányos és törvényes akadálya is. A törvényjavaslat elfogadásával a törvényes feltételek is megteremtődtek volna az alternatív iskolák létrehozására. (Szlovákiában 1998-ban nem sokat számított, hogy az ellentétben lett volna az ország alkotmányával.)

A törvénymódosítást a parlament végül is nem hagyta jóvá. A legerősebb koalíciós párt képviselőinek egy része nem szavazta meg a javaslatot, valószínűleg nem azért, mert nem értett egyet vele, nem is azért, mert alkotmányellenes volt, sőt a hazai és a külföldi tiltakozások sem nagyon zavarták a honatyákat. A közelgő parlamenti választások kétes kimenetele lehetett a fő ok, s talán még az, hogy ha továbbra is ők maradnak kormányon, akkor nyugodtabb körülmények között lehet ilyen törvénymódosítást eszközölni, ha pedig nem, akkor nagy valószínűséggel olyan kormány alakul, amely e törvénymódosítást nyomban eltörli.

A szlovákiai magyarság egész történelme alatt iskoláiban kétnyelvű bizonyítványokat kaptak a tanulók. Az 1995-ben elfogadott államnyelvről szóló törvény 4. §-ának 3. bekezdése szerint a teljes pedagógiai dokumentációt államnyelven kell vezetni. Erre hivatkozva a minisztérium 1997-ben betiltotta a kétnyelvű bizonyítványokat, amely újabb tiltakozásokat váltott ki, hiszen ugyanezen törvény 1. §-ának 4. bekezdése szerint e törvény nem szabályozza a nemzetiségi kisebbségek és etnikai csoportok nyelveinek használatát. Ebben az esetben azonban a szlovákiai magyar ellenállás már nem volt olyan egységes, mint korábban. A magyar tanítási nyelvű iskolák többségében kiadták az egynyelvű bizonyítványokat.

Az egynyelvű bizonyítványok kiadását megtagadó igazgatók közül többet leváltottak. A leváltott igazgatók mellett csak két helyen, Búcson és Bátorkeszin jött létre markáns ellenállás. Varga Lajos és Novák Ferenc visszahelyezéséért a szülők, az önkormányzat, a pedagógusok fogtak össze. A kétnyelvű bizonyítványok ügye ugyancsak a kormányváltás után, 1999-ben rendeződött megnyugtatóan, de mindennek a mai napig tart egy rendezetlen esete, Agócs Béla ügye, aki nem volt hajlandó csak államnyelven kitölteni tanulóinak bizonyítványát. Az igazgatóval és feletteseivel emiatt kialakult konfliktusa végül is a pedagógus sajnálatos elbocsátásához vezetett. Mindez már a kétnyelvű bizonyítványok kiadásának újraengedélyezése után történt.

A jogfosztottság éveitől eltekintve a szlovákiai magyarságnak az utolsó tíz évben kellett a legtöbbet harcolnia anyanyelvi iskoláinak a megmaradásáért. Ez sikerült is. Azonban e tíz év küzdelme mély nyomokat hagyott benne, és mély sebeket is ejtett rajta. A magyar nemzeti kisebbség művelődésének, iskolai oktatásának tendenciái az utolsó tíz évben nagyon lehangoló képet tárnak elénk.

5. A statisztikai adatok tükrében

A szlovákiai magyar iskolák rendszere, mindenekelőtt a középiskolák hálózata, illetve annak alapja lényegében 1919 és 1921 között alakult ki. A fejlődés azóta természetesen szembetűnő, hiszen az egész szlovákiai oktatási rendszer is lényeges fejlődésen esett át. A magyar tanítási nyelvű iskolai képzés történelmének 80 éve alatt mindig elmaradt az országos fejlődés ütemétől. Úgy a kezdetekkor, a húszas évek elején, mint az újrainduláskor, 1948 után eleve csak olyan oktatási hálózat jött, jöhetett létre, amely nem számolt a teljes szlovákiai magyar populáció anyanyelvi oktatásával.

A népszámlálási és demográfiai adatok alapján elmondhatjuk, hogy valójában a szlovákiai magyarság teljes népszaporulatát felemésztette az asszimiláció, függetlenül a kitelepítésektől. Számos előrejelzés szerint hamarosan bekövetkezik a szlovákiai magyarság számbeli csökkenése, de ennél is fájóbb az aránycsökkenés a teljes lakossághoz viszonyítva és a műveltségi, képzettségi szintbeli lemaradás elmélyülése.

A szlovákiai magyar iskolai művelődést a 20. század utolsó évtizedében két alapvető tendencia jellemezte:

1. a szlovákiai magyar iskolai művelődés fejlődése nem követi az országos fejlődési tendenciákat;

2. felgyorsult a műveltségi, képzettségi szintbeli lemaradás.

A) Az óvodák

A kilencvenes években bizonyos ingadozások ellenére az országos arányokhoz viszonyított relatív csökkenés tapasztalható az osztályok, a gyermekek száma tekintetében. Viszont közel 2000-rel csökkent a szlovák óvodába járó magyar nemzetiségű gyermekek száma, ami a magyar nemzetiségű óvodás gyermekek számának lényeges csökkenése mellett is 37,58%-os csökkenést jelent.

A magyar óvodai osztályok száma 1991 és 1999 között 110-zel csökkent, ami a szlovákiai 830 osztálycsökkenésnek 13,25%-a. Összehasonlításképpen: 1991-ben a 0-4 éves korcsoport 8,54%-a volt magyar nemzetiségű. Ez az arány 1999-re 8,08 %-ra csökkent. Az óvodába járó gyermekek száma az említett időszakban egész Szlovákiában 14,30%-kal (szám szerint 27 003-mal) csökkent, a magyar tanítási nyelvű osztályokba járó gyerekeknél a csökkenés 27,91%-os (3679) volt, míg a magyar nemzetiségű gyermekeknél 30,56%-os (5553).

A szlovákiai csökkenés 13,62%-át a magyar tanítási nyelvű óvodások és 20,56%-át a magyar nemzetiségű óvodás gyermekek tették ki. Ezek az arányok azért jelentenek súlyos gondot a magyar nemzetiség művelődése szempontjából, mert az iskolába való belépés előtti felkészítésnél már lényegesen megkezdődik a lemaradás, amely a későbbi iskolai oktatás színvonalára lehet kihatással.

Az anyanyelvi oktatás szempontjából pozitív jelenségnek számít, hogy a szlovák óvodába járó magyar gyermekek száma 1874-gyel, azaz 37,58%-kal csökkent, tehát nagyobb ütemben, mint az előző adatoknál. Ez azt jelenti, hogy míg 1991-ben a magyar nemzetiségű óvodás gyermekek 27,44%-a járt szlovák óvodába, addig ez 1999-re 24,68%-ra csökkent, de ez az arány még így is túl magas. A magyar óvodákról még további adatokkal szolgál az alábbi táblázat:12

Év

Osztályok

Gyermekek

Száma

%-os aránya

Száma

%-os aránya

Magyar nemzet. száma

Ebből szlovák tanítási nyelvű

óvodába

Ennek %-os aránya

Korcso-

port

%-os aránya

1991/1992

651

7,52

13 182

6,98

18 169

4 987

27,44

8,54

1999/2000

541

6,92

9 503

5,87

12 616

3 113

24,68

8,08

A magyar nemzetiségű óvodás gyermekek közül 1991-ben közel 10%-kal több járt óvodába, mint az országos átlag. Ez 1999-re gyakorlatilag kiegyenlítődött. A magyar nemzetiségű óvodás korú gyermekek közel 65%-a járt 1991-ben magyar óvodába, ez az arány 1999-re 60% alá csökkent. A szlovák óvodákba járó magyar nemzetiségű gyermekek számának csökkenése inkább ezen aránycsökkenésekkel magyarázható, nem pedig azzal, hogy megnövekedett volna a magyar nemzetiségű szülők igénye a magyar óvodák iránt.

B) Az alapiskolák

Az alapiskolai oktatásról szóló adatoknál figyelembe kell venni azt, hogy kötelező iskoláról van szó, és azt is, hogy Szlovákiában az elmúlt három évben egy évfolyammal bővült a kötelező alapiskolai képzés. Ennélfogva Szlovákiában 1996 és 1999 között 867-tel növekedett az alapiskolai osztályok száma, a magyar tanítási nyelvű osztályok száma 14-gyel. Ez alatt az idő alatt a tanulók száma 2975-tel gyarapodott, a magyar tanítási nyelvű iskolákban viszont 1033-mal csökkent, és a magyar nemzetiségű alapiskolás tanulók száma 2111-gyel lett kevesebb. Néhány adat a magyar alapiskolai képzésről:13

Év

Osztályok

Gyermekek

Száma

%-os aránya

Száma

%-os aránya

Magyar nemzet.

száma

Ebből szlovák tanítási nyelvű iskolában

Ennek %-os aránya

Korcso-port

%-os aránya

1991/1992

2 098

7,34

47 882

6,77

63 008

15 126

24,00

8,96

1996/1997

2 131

7,58

44 555

6,90

54 349

9 794

18,02

8,69

1998/1999

2 145

7,42

43 522

6,72

52 238

8 716

16,69

8,58

1999/2000

2 220

7,45

45 092

6,71

54 967

9 875

17,97

8,52

1991 és 1999 között Szlovákiában 35 326-tal csökkent az alapiskolás tanulók száma, azaz 5,00%-kal. Ez a csökkenés szám szerint a magyar tanítási nyelvű iskolák esetében 2790 tanulót jelentett (5,83%) és a magyar nemzetiségű tanulók esetében 8041 tanulót (12,76%-ot). Ugyanezen idő alatt 5251-gyel csökkent azon magyar nemzetiségű tanulók száma, akik szlovák iskolába járnak, ami 34,72%-os csökkenést jelent. Ennek következtében az 1999/2000-es tanévben a magyar nemzetiségű tanulók 17,97%-a tanul szlovák nyelven a korábbi 24,00%-kal szemben.

Az anyanyelvi oktatás szempontjából ezen kedvező jelenségnek valószínűleg több oka van. A foglalkoztatási lehetőségek megváltozása következtében egyre kevesebb fiatal magyar család költözik be a szlovák többségű városokba, és így valószínűleg csökken is a vegyes házasságok száma. Nem szabad azonban megfeledkezni a szlovák-magyar viszony kiéleződéséről sem, mert a magyar szülők nyilván nem szívesen adják olyan intézménybe tanulni gyermekeiket, amelyekben magyargyűlölő nevelés folyik.

C) A középiskolák

A középiskolák tekintetében nem lehet teljesen pontos statisztikai adatokra hivatkozni. Főleg a szakiskolák esetében sok olyan középiskola van, melyekben más tanítási nyelvű osztályok vannak, illetve olyan osztályok is vannak, ahol kétnyelvű oktatás folyik, sőt az ilyen középiskolák vannak többségben. Így az 1999/2000-es tanévben 29 magyar tanítási nyelvű középiskola (15 gimnázium, 7 szakközépiskola, 7 szakmunkásképző) és 48 (8, 15, 25) olyan középiskola működött Szlovákiában, amelyeket vegyes osztályú vagy igazgatású iskoláknak lehet tekinteni. A hivatalos statisztikák nem tartalmaznak adatokat arról, hogy például a kétnyelvű osztályokat, amelyek szlovák tanítási nyelvű iskolákban működnek, és ezek kivétel nélkül a magyar nemzetiségű tanulók számára lettek létrehozva, szlovák vagy magyar nyelvű osztályoknak minősülnek-e. A kétnyelvű osztályok kategóriájával nem számol a statisztika. Magyar tanítási nyelvű iskolákban is vannak szlovák nemzetiségű tanulók részére létrehozott osztályok, amelyek nyilván teljesen szlovák tanítási nyelvűek, de olyan osztályok is, amelyeket a magyar nemzetiségű tanulók látogatják, de már szigorúan kétnyelvűek. A középiskolák ilyen bonyolultsága mellett a statisztikai adatok közül csak azokat lehet pontosaknak tekinteni a magyar nemzetiségű tanulók iskolai művelődése szempontjából, amelyek a magyar tanítási nyelvű iskolák adatait rögzítik. Az elmondottak elsősorban a középiskolákra jellemzőek, ám sokkal kisebb mértékben ugyan, de érvényesek az óvodai nevelésre és az alapiskolai képzésre is.

Az utolsó évtized középiskolai képzésében mutatkozó tendenciák leírása előtt fontos megjegyezni, hogy a hetvenes és nyolcvanas években a szakoktatás terén a magyar tanítási nyelvű oktatás, ill. a magyar nemzetiségűek középiskolai oktatása tekintetében számottevő változás nem következett be. A gimnáziumi oktatásban azonban lényeges visszafejlődés volt tapasztalható. A magyar tanítási nyelvű iskolák szempontjából lássunk néhány jellemző statisztikai adatot! 14

Év

Osztályok

Tanulók

Száma

%-os aránya

Száma

%-os aránya

Magyar nemzet. száma

Ebből szlovák tanítási nyelvű iskolába

Ennek %-os aránya

Korcso-port

%-os aránya

Gimnáziumok
1970/1971

152

11,20

4 253

9,90

5 005

752

15,02

11,61

1990/1991

138

8,18

3 782

6,92

4 856

1 074

22,11

9,54

1999/2000

167

8,07

4 392

5,73

5 454

1 062

19,47

8,88

Szakiskolák
1970/1971

131

5,24

4 458

5,37

5 986

1 528

25,52

11,61

1990/1991

164

5,8

4 735

5,44

7 100

2 365

33,31

9,54

1999/2000

154

4,69

3 612

4,03

6 137

2 525

41,14

8,88

Szakmunkás-

képzők

1970/1971

4 760

4,37

11 579

6 819

58,89

11,61

1990/1991

185

3,10

4 998

3,33

13 648

8 650

63,37

9,58

1999/2000

225

5,14

6164

6,01

8 804

2 640

29,99

8,88

1990-1999 között Szlovákiában tovább folytatódott a magyar gimnáziumok relatív visszafejlődése. Ez idő alatt 83-mal nőtt a gimnáziumok száma, viszont csak 5 új magyar gimnázium nyílt meg. Az osztályok és a tanulók tekintetében még nagyobb arányú a relatív csökkenés, hiszen a 384 új szlovákiai gimnáziumi osztály mellett csak 29-cel gyarapodott a magyar gimnáziumokban az osztályok száma. A tanulók száma az egész országban 22 129-cel, a magyar gimnáziumokban 610-zel (2,76%) lett több a jelzett időben. Érdekes jelenség viszont, hogy a magyar nemzetiségű tanulók száma csak 598-cal nőtt, ami a szlovákiai növekedésnek csak 2,70%-át teszi ki, holott átlagban a korcsoport 9,18%-a magyar nemzetiségű. A szlovák tanítási nyelvű gimnáziumokba járó magyar diákok száma szinte változatlan. Így az 1999/2000-es tanévben a magyar nemzetiségű diákoknak már csak 19,47%-a járt szlovák tanítási nyelvű gimnáziumba a korábbi 22,11%-kal szemben.

Szlovákiában a gimnáziumi oktatás fejlődésének százalékos aránya 1990 óta az osztályok, ill. tanulók esetében 22,78%-os, ill. 40,58%-os volt. A magyar tanítási nyelvű gimnáziumoknál e fejlődés csak rendre 21,01%-ot, ill. 16,13%-ot tesz ki. A magyar nemzetiségű gimnazisták száma ez idő alatt csak 12,31%-kal emelkedett.

A szakközépiskolák esetében mutatkozik a legnagyobb visszafejlődés. Ezen középiskolákban országszerte 469-cel volt több osztály 1999-ben, mint amennyi 1990-ben volt, de a magyar tanítási nyelvű szakközépiskolákban 10-zel csökken ebben az időben az osztályok száma. A diákok száma tekintetében a szlovákiai növekedés 2460 fő, ezzel szemben viszont a magyar tanítási nyelvű iskolákban 1123 fős csökkenést tapasztalunk. Ami még szembetűnőbb, hogy az említett időszakban 963-mal csökkent a magyar nemzetiségű szakiskolások száma. Ennek következtében 160-nal nőtt a szlovák tanítási nyelvű szakiskolába járó magyar nemzetiségű tanulók száma, és ez az 1990-es 33,31%-os arányról 1999-re 41,14%-ra nőtt.

A szlovákiai szakközépiskolákban 1990-1999 között az osztályok száma 16,65%-kal, a tanulók száma pedig 22,82%-kal emelkedett. A magyar tanítási nyelvű iskolákban rendre 6,10%-kal, ill. 23,72%-kal csökkent az osztályok, ill. a diákok száma. A magyar nemzetiségű diákok száma pedig 13,56%-kal lett kevesebb.

A szakmunkásképző intézetek esetében a hivatalos statisztikák gyakran eltérő kategóriák adatait közlik, ezért nehéz pontosan számokkal alátámasztani a fejlődési tendenciákat. A gazdasági és társadalmi folyamatok következtében megnőtt az igény a magasabb szintű középiskolai szakképzés iránt. Ezért a szakmunkásképzők némileg visszafejlődtek 1990 és 1999 között. Ez alatt az idő alatt Szlovákiában a szakmunkásképzőkben a tanulók száma 47 459-cel csökkent, amely 31,64%-os csökkenésnek felel meg.

Ez a magyar nemzetiségű tanulók esetében 35,49%-os visszaesést jelent. A magyar nemzetiségű szakmunkástanulók számának nagyobb arányú (szám szerint 4844-gyel) való csökkenését pozitív jelenségként is fel lehetne fogni, ha ez az érettségivel végződő szakiskoláknál, ill. gimnáziumoknál relatív gyarapodásban nyilvánulna meg. A fenti adatok azonban ennek éppen az ellenkezőjéről tanúskodnak.

D) A felsőoktatás

Szlovákiában 1990 és 1998 között a felsőoktatás terén következett be a legnagyobb arányú fejlődés, hiszen 62,49%-kal nőtt a hallgatók száma. A magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók száma ugyan 1150-nel nőtt az említett időszakban, de ez kisebb, csupán 44,61%-os növekedésnek felel meg:15

Hallgatók száma

Ebből magyar nemzetiségű

1990

1998

Gyarapodás

%-ban

1990

1998

Gyarapodás

%-ban

Egyetemi

19 776

33 795

70,89

1 261

1 581

25,38

Műszaki

22 200

26 410

18,96

836

1 312

59,94

Közgazdasági

5 741

17 297

201,29

192

506

163,54

Mezőgazdasági

4 353

6 939

59,41

258

285

-10,47

Művészeti

599

1 301

117,20

31

44

41,94

Szlovákia

52 669

85 742

62,49

2 578

3 728

44,61

Egyaránt jelentős volt az egyetemi hallgatók számának növekedése a közgazdasági szakokon. A többi típusú felsőoktatási képzésben a magyar nemzetiségű hallgatók strukturális összetételében az országos átlagnál eltérő változások mentek végbe. Keresnünk kell az olyan jelenségeknek az okait, mint például az, hogy miért növekedett az agrárszakokon a magyar hallgatók számaránya csak 10,47%-kal, amikor országos szinten 59,41%-os a növekedés, és a szlovákiai magyarság által lakott területek inkább mezőgazdasági jellegűek. Ugyanígy meglepő az is, hogy a szlovákiai magyar hallgatók számának a második legnagyobb, 56,94%-os növekedése éppen azokon a műszaki szakokon következett be, amelyeken az országos növekedés messze a legalacsonyabb, csupán 18,96%-os. Az egyetemi típusú képzésben szintén sokkal kisebb az 1990 és 1999 közötti magyar hallgatói számarány-növekedés (25,38%), mint az országos növekedés, amely 70,89%-ot tett ki. E jelenségek szociológiai elemzést igényelnek.

6. A lemaradás elmélyülése a kilencvenes években

Létszámát tekintve a magyar nemzeti kisebbség alkotja a legnagyobb nemzetiséget Szlovákiában. Az 1991-es népszámlálás adatai szerint Szlovákia lakosainak 10,76%-a, azaz 567 296 személy vallja magát magyar nemzetiségűnek. E nemzetiség egy összefüggő régió 432 településén a lakosság többségét alkotja, itt él a szlovákiai magyarság 77%-a (437 788 személy). Statisztikai szempontból nemzetiségileg vegyes településnek tekintendő az a település, amelyen legalább két nemzetiség él nemzetiségenként legalább 10%-os arányban. Magyar szempontból e régión kívül még további 91 település tekinthető nemzetiségileg vegyesnek; ezeken a településeken 83 180 magyar nemzetiségű lakos él. Ebből következően a magyar nemzeti kisebbség képzettségi szintjének fontos gazdasági, szociális vonatkozásai is vannak. Ezenkívül a magyar nemzeti kisebbség politikailag, társadalmilag és egyénileg is nagyon határozottan kinyilvánítja, hogy nyelvét, kultúráját, hagyományait és kollektív identitását meg kívánja őrizni, és ha kell, ezeknek megvédéséért szervezett ellenállás kifejtésére is képes.16

Annak ellenére, hogy a mai szlovákiai magyar nemzeti kisebbség évszázadokon át egy államalakulatban élt a szlovák nemzettel, ma mégis lényegesen alacsonyabb a képzettségi szintje.

A műveltségi szint terén tapasztalható lemaradás mértékét azon lehet legjobban lemérni, ha az 1991-es népszámlálási adatok alapján összehasonlítjuk a magyar kisebbség körében meglévő, a legmagasabb műveltségi szintet elért százalékos arányszámokat a 10,76%-kal, amely a magyarság százalékos arányát adja Szlovákia lakosságából (lásd az első oszlopot). A következő táblázat két utolsó oszlopában levő adatok összehasonlítása a lemaradás részleteit is megvilágítja; ezek azt tartalmazzák, hogy Szlovákia, ill. a magyar nemzetiség képviselői milyen arányban oszlanak meg a legmagasabb elért képesítési szint szerint:17

Legmagasabb

elért

műveltség

Magyar nemzetiség %-ban

(Szlovákia 100 %)

Szlovákia

%-ban

Magyar kisebbség

%-ban

Alapiskolai

14,81

28,68

39,49

Szakiskolai

érettségi nélkül

10,92

21,13

21,28

Középiskolai

érettségivel

8,80

18,27

14,94

Egyetemi, főiskolai

5,34

5,83

2,89

Egyéb

8,82

26,09

21,40

Együtt

100

100

Az alacsony műveltségi szint okait nem csak az iskolarendszerben vagy a tanítási nyelvben kell keresni. Ennek egyik lényeges oka a magasabb műveltség elérése iránti érdeklődés hiánya. Ezt több dolog is előidézheti. Így például a magyar kisebbség 59%-a olyan településeken él, ahol a lakosság száma nem haladja meg az 5 ezret. A szlovák nemzetiségűeknél ez 42%-ot tesz ki. A legfejlettebb 20 ezres lélekszámú településeken a magyar nemzeti kisebbség 80%-a él, míg a szlovák nemzetiségűek 57%-a. A kisebb településeken legfeljebb alapiskola működik, nincs lehetőség magasabb szintű művelődésre, és a kulturális élet is sivárabb. A magyarok által lakott falvak, kisvárosok aluliparosítottak, mezőgazdasági területek, amelyek szintén szerepet játszanak e helyzet kialakulásában.

Egyetemi vagy főiskolai végzettségű szülők magasabb igényt támasztanak gyermekeik művelődésével kapcsolatban. A több tíz év óta tartó 50%-os lemaradás az egyetemisták és főiskolások számát illetően újra generálja a felsőfokú képzés iránti alacsonyabb igényt.

Az anyanyelvi iskolába való járás lehetőségének hiánya szintén kihat a műveltségi szintre. Eközben nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a magyar kisebbség létezésének 80 éve alatt kétszer űzték ki a határokon túlra szinte a teljes értelmiségi rétegét.

A magasabb műveltségi szint elérése iránti alacsonyabb igény kialakulásában fontos szerepet játszik az is, hogy a tantervből hiányzik a magyar kisebbség történelmének, kultúrájának, hagyományainak oktatása, amely hozzájárulhatna identitástudata növeléséhez.

Még a 70-es és 80-as években is helytelenül a szakmunkásképzést szorgalmazták, holott a társadalmi, gazdasági fejlődés már az érettségivel végződő és az azt meghaladó felsőfokú szakképzést igényelte volna. A művelődés központosított irányításának fellazulása után Szlovákiában is más irányt vett a szakképzés. A felsőfokú képzés előtérbe helyezése és fejlődése igényli az érettségivel végződő középiskolai képzés bővítését, mindenekelőtt a gimnáziumi képzést. A magyar nemzeti kisebbség felsőfokú képzése terén állandósult 50% körüli lemaradásának egyik legfontosabb oka az érettségiző magyar fiatalok alacsonyabb számában keresendő. Most pedig lássuk a lemaradás elmélyülését tanúsító statisztikai adatokat!18

D i á k o k s z á m a

Év

Szlovákia

Magyar tanítási nyelvű

Magyar nemzeti-

ségű

Magyar nemzetis. kellene lennie

Hiány

Szám-

beli

%-ban
1970/1971
1. Gimnázium

42 949

4 253

5 005

4 982

+ 23

+ 0,46

2. Szakközépiskola

83 039

4 458

5 986

9 632

– 3 646

– 37,85

3. Szakmunkáskép.

109 471

4 760

11 579

12 690

– 1 111

– 8,75

4. Középiskola

érettségivel

125 988

(53,51%)

8 711

(64,66%)

10 991

(48,70%)

14 614

– 3 623

– 24,79

5. Középiskola

együtt

235 459

(100 %)

13 471

(100 %)

22 570

(100 %)

27 304

– 4 734

– 17,34

1980/1981
1.

54 514

4 220

5 156

5 723

– 567

– 9,90

2.

85 953

4 780

7 129

9 025

– 1 896

– 21,00

3.

139 712

4 477

13 232

14 457

– 1 225

– 8,47

4.

140 467

(50,13%)

9 000

(66,78%)

12 285

(48,14%)

14 748

– 2 463

– 16,70

5.

280 179

(100%)

13 477

(100%)

25 517

(100%)

29 205

– 3 688

– 12,63

1990/1991
1.

54 535

3 782

4 856

5 180

– 324

– 6,25

2.

87 082

4 735

7 100

8 352

– 1 252

– 14,99

3.

149 981

4 998

13 648

14 248

– 600

– 4,21

4.

141 617

(48,57%)

8 517

(63,01%)

11 956

(46,70%)

13 532

– 1 576

– 11,65

5.

291 598

(100%)

13 515

(100%)

25 604

(100%)

27 780

– 2 176

– 7,83

1999/2000
1.

76 662

4 392

5 454

6 808

– 1 354

– 19,89

2.

89 542

3 612

6 137

7 951

– 1 814

– 22,81

3.

102 522

6 164

8 804

9 104

– 300

– 3,30

4.

166 204

(61,85%)

8 004

(57,30%)

11 591

(56,83%)

14 759

– 3 168

– 21,46

5.

268 726

(100%)

13 969

(100%)

20 395

(100%)

23 863

– 3 468

– 14,53

Az adatokból kiolvasható, hogy például 1970 és 1990 között a szlovákiai magyarság középiskolai képzése terén meglévő lemaradás lényegesen csökkent, 17,34%-ról 7,83%-ra. Már ekkor megmutatkozott a gimnáziumi képzés háttérbe szorulása a középiskolai szakoktatással szemben, mivel a gimnáziumi tanulóhiány 6%-kal nőtt, ellenben a szakoktatásban a hiány több mint felével csökkent húsz év alatt. A többi mutatókban lényeges javulás tapasztalható, és ezáltal javult a szlovákiai magyar középiskolai képzettségi szint.

Ez a tendencia 1990 után nem folytatódott, sőt lényeges visszaesés tapasztalható. Legaggasztóbb az érettségivel végződő középiskolai képzésben mutatkozó lemaradás, hiány elmélyülése, amely 1990 és 1999 között 11,65%-ról 21,46%-ra nőtt. Ez máris megmutatkozik a felsőfokú képzés magyar nemzetiségű diákjai számarányainak csökkenésében. A hiány a gimnáziumi tanulók esetében százalékában több mint háromszorosára, szám szerint több mint négyszeresére nőtt. A szakiskolai tanulóknál a hiány több mint másfélszeresére emelkedett.

Ezek az utolsó kilenc év legaggasztóbb változásai a szlovákiai magyar nemzeti közösség életében a művelődés terén. Ezek a tendenciák tartósnak mutatkoznak. A tapasztalatok alapján elméleti hipotéziseket lehetne megfogalmazni ezen negatív fejlődési tendenciák okairól, társadalmi, gazdasági vonatkozásairól. A problémák súlyossága és összetettsége miatt azonban mindezt átengedjük a szociológusoknak, hogy minél alaposabban megismerhessük ennek okait és következményeit.

A szlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák rendszerének és típusainak kialakulása és fejlődési sajátosságai folytán egy nagyon érdekes jelenségre figyelhetünk fel. A magyar anyanyelven tanuló középiskolás tanulók 64,66%-a érettségivel végződő középiskolába járt 1970-ben. Ugyanebben az időben ez az arány Szlovákiában 53,51% volt, és a magyar nemzetiségű középiskolás tanulóknál 48,70%-ot tett ki. Ez azt is mutatja, hogy a szlovák tanítási nyelvű középiskolai osztályokat látogató magyar nemzetiségű tanulók körében lényegesen magasabb az érettségi nélküli szakmunkásképző intézetetekbe járó tanulók aránya, mint a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulói esetében. Ez megmutatkozott többek között abban is, hogy a magyar tanítási nyelvű középiskolások közül nagyobb arányban kerültek be főiskolákra, egyetemekre, mint a szlovák tanítási nyelvű iskolákba járó magyar nemzetiségű fiatalok köréből.

A magyar tanítási nyelvű középiskolák szempontjából ez a kedvező állapot még 1990-ben is fennállt. Ekkor a magyar tanítási nyelvű középiskolák tanulóinak 63,01%-a látogatta az érettségivel végződő iskolákat, míg az országos arány 48,57% volt, és a magyar nemzetiségű középiskolásoknak csak a 46,70%-a részesült érettségivel végződő képzésben.

Kilenc év alatt, 1990 és 1999 között ezek az arányok teljesen megváltoztak. Ma Szlovákia területén a középiskolások 61,85%-a tanul érettségivel végződő középiskolában, a magyar tanítási nyelvű iskolák tanulói esetében ez az arány már csak 57,30%, és a magyar nemzetiségű középiskolás tanulók esetében 56,83%-ot tesz ki.

A magyar nemzeti kisebbség szempontjából e nagy mértékű hátrányos aránycsökkenés okai között mindenekelőtt a magyar tanítási nyelvű iskolák hiányát kell említeni, hiszen a jelenlegi 557 gimnázium, ill. szakközépiskola közül Szlovákiában az utolsó kilenc év alatt 250 új iskola jött létre, viszont csak 7 új magyar tanítási nyelvű gimnázium, ill. szakközépiskola nyitotta meg kapuit, de ugyanakkor két vegyes igazgatású szakközépiskolában szűnt meg a magyar nyelvű oktatás. Az érettségivel végződő említett két középiskolai típusban ez alatt az idő alatt Szlovákiában 852-vel gyarapodott az osztályok száma, a magyar tanítási nyelvű ilyen típusú középiskolákban viszont csak 19 osztállyal lett több. Ez országos szinten 18,99%-os növekedést jelent, ami a 6,29%-os magyar tanítási nyelvű osztálynövekedés háromszorosának felel meg. A gimnáziumok és szakközépiskolák (érettségivel végződő középiskolák) együttes adatait az alábbi  táblázat tartalmazza:

1990

1999

+ növeked.

– csökkenés

Ez %-ban

Osztályok száma Szlovákiában

4 502

5 354

+ 852

+ 18,92

Magyar tanítási nyelvű iskolákban

302

321

+ 19

+ 6,29

Tanulók száma Szlovákiában

141 617

166 204

+ 24 587

+ 17,36

Magyar tanítási nyelvű iskolákban

8 517

8 004

– 513

– 6,02

Nagyon meglepő a tanulók számának alakulásában mutatkozó ellentétes irányú fejlődés. A magyar tanítási nyelvű iskolába járó tanulók száma 513-mal csökken az 1990-es évekhez viszonyítva. Ha az országos növekedés mértékét tekintjük, akkor 1999-ben 1479 tanulóval kellene többnek lennie a magyar gimnáziumi, ill. szakközépiskolai képzésben, mint 1990-ben volt.

Az érettségivel végződő középiskolák magyar nemzetiségű tanulói számának ugyanilyen, 17,36%-os növekedés esetében a szóban forgó időszakban 2076-tal kellett volna növekednie, azonban 365-tel csökkent. Ha viszont a 24 587 országos tanulói létszámnövekedést és a korcsoport 8,88%-os magyar nemzetiségű arányát vesszük alapul, akkor a magyar nemzetiségű tanulók számának 1990 és 1999 között 2183-mal kellett volna növekednie. Akármelyik összehasonlítást is vesszük figyelembe, a lemaradás tetemes.

Az országos szintnek megfelelő számú új magyar tanítási nyelvű gimnáziumok és szakközépiskolák, ill. osztályok nyitását a kilencvenes években az iskolaügyi hatóságok adminisztratív eszközökkel akadályozták meg. Ezek nyilván a nyílt asszimilációt elősegítő intézkedések voltak, amelyek mély nyomokat hagynak a magyar nemzeti kisebbség művelődésében, és a műveltségi szint romlását idézik elő.

Szlovákiában 1990-ben a nappali tagozaton összesen 52 669 egyetemi és főiskolai hallgató tanult, ebből 2578 magyar nemzetiségű, ami 4,90%-nak felel meg. A korcsoport arányai szerint ekkor a magyar nemzetiségű egyetemisták, főiskolások számának 5356-nak kellett volna lennie, ami 2778 hallgatói hiányt jelentett.

1998-ban Szlovákiában már 85 742 fiatal járt egyetemre, főiskolára, s ez 1990-hez viszonyítva 62,49%-os gyarapodást jelent. Ez alatt az idő alatt a magyar nemzetiségű egyetemi, főiskolai hallgatók száma csak 44,61%-kal nőtt. 1998-ban a magyar nemzetiségű egyetemi, főiskolai hallgatók száma 3728 volt, ami 4,35%-nak felel meg. Az 1990-es évhez viszonyítva ez több mint 11 %-os relatív csökkenést jelent. 1998-ban az egyetemi és főiskolai  hallgatók korcsoportjának 9,40%-a volt magyar nemzetiségű. Ennek megfelelően a  hallgatók közül 8059 hallgatónak kellene magyar nemzetiségűnek lennie. A hiány tehát 4331 hallgató, ami 53,74%-nak felel meg.

A magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók számának aránya az 1970. évi 3,78%-ról 1990-re 4,90%-ra emelkedett, 1998-ra pedig 4,35%-ra csökkent. A becslésként kimutatható hiány alakulása is hasonló tendenciát mutat:

Magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók

Száma

%-os aránya

Kellene lennie

Hiány

Hiány

%-ban

Korcsoport

%-os aránya

1970/1971

1 506

3,78

4 230

2 724

64,39

10,64

1980/1981

2 619

4,63

6 125

3 506

59,24

10,85

1990/1991

2 578

4,90

5 356

2 778

51,87

10,17

1998/1999

3 728

4,35

8 059

4 331

53,74

9,40

Szlovákiában a statisztikai adatok feldolgozásánál öt felsőoktatási intézménytípust különböztetnek meg. Ezek szerinti összehasonlításban lényegesen eltérőek a szlovákiai és a szlovákiai magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatókra vonatkozó statisztikai adatok:19

Egyetemi és főiskolai hallgatók száma

Egyetemi

Műszaki

Köz-

gazd.

Mező-

gazd.

Művé-

szeti

Összesen

1990 1.Szlová-

kia %-ban

37,55

42,15

10,90

8,26

1,14

100

2.Magy.

nemzet.

%-ban

48,91

32,43

7,45

10,01

1,20

100

3.Magyar

nemzetis.

kellene lennie

2 011

2 258

583

443

61

5 356

4.Magyar nemzetis.

hiány

750

1 422

391

185

30

2 778

5.Hiány

%-ban

37,29

62,98

67,12

41,76

49,18

51,87

1998 1.Szlovákia

%-ban

39,42

30,80

20,17

8,09

1,52

100

2.Magy.

nemzet.

%-ban

42,41

35,19

13,57

7,65

1,18

100

3.Magyar

nemzetis.

kellene

lenni

3 177

2 482

1 626

652

122

8 059

4.Magyar

nemzetis.

hiánya

1 596

1 170

1 120

367

78

4 331

5.Hiány

%-ban

50,24

47,14

68,88

56,29

63,93

53,74

Itt mindenekelőtt két jelenségre kell felfigyelni. Az egyes felsőoktatási típusok között a magyar nemzetiségű hallgatók megoszlása úgy 1990-ben, mint 1998-ban lényegesen eltér a szlovákiai hallgatók megoszlásától. A második lényeges felismerés az, hogy 1990 és 1998 között a hiány arányai változtak meg. Az egyetemi és műszaki képzésben a magyar hallgatók megoszlása az említett időszakban közelebb került az országos átlaghoz. Míg az egyetemi típusú szakoknál ezt a kiegyenlítődést természetes közeledési folyamatként lehet felfogni, és a most meglévő 3%-os különbség már nem tekinthető lényegesnek, addig a műszaki típusú felsőoktatási intézményekben a hallgatók számarányainak kiegyenlítődése sokkal gyorsabb ellentétes irányú fejlődési folyamatnak az eredménye. Ennélfogva a közel 10%-os lemaradásból 8 év alatt majdnem 5%-os előny keletkezett. Ez a változás már negatív jelenségnek számít a magyar kisebbség szempontjából, mivel a gazdasági szakok hallgatói számának rovására ment végbe, s ez a gazdasági életben való érvényesülés esélyeit csökkenti. Még ennél is aggasztóbb az a fejlődési tendencia, amely azt mutatja, hogy az említett műszaki irányzatú szakokon kívül az említett 8 év alatt minden további képzési típusnál növekedett a magyar hallgatók hiánya.

Hasonló összehasonlítást lehetne készíteni a magyar hallgatók által nagyobb számban látogatott egyetemek, karok, sőt szakok szerint is. Ezek a fentiektől lényeges eltérést nem mutatnak, viszont szembetűnő a tartós lemaradás, a hiány többek között a jogi, a közgazdasági, az idegen nyelvi szakokon.

Az eddigi elemzést még két megjegyzéssel szükséges kiegészíteni. A fenti adatok a nappali tagozatos hallgatókra vonatkoznak. A más képzési formákban Szlovákiában tanuló magyar nemzetiségű hallgatókra vonatkozó adatok általában hiányoznak, de az arányszámok a becslések szerint itt még kedvezőtlenebbek. Ezt némileg kiegyenlíti a magyarországi főiskolák Szlovákiába kihelyezett konzultációs központjaiban tanuló levelező hallgatók száma. Ez a képzés azonban nagyon egyoldalú, mivel a hallgatók túlnyomó többsége az óvónő- és az alsó tagozatos tanítóképzésben vesz részt.

Az elmúlt 8 évben lényegesen nőtt a magyarországi főiskolákon, egyetemeken tanuló szlovákiai magyar nemzetiségű hallgatók száma. Ha az 500 körüli ilyen nappali hallgató számával kiegészítjük a hazai adatokat, akkor a 4,9%-os arányt kapjuk, vagyis a magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók aránya ugyanolyan, mint 1990-ben volt. A Magyarországon tanuló hallgatók közül azonban nagyon kevesen térnek vissza Szlovákiába, ennélfogva a szlovákiai magyar nemzeti közösség szempontjából a hazai adatok nem szorulnak lényeges változtatásra.

Kiemelt érdeklődés és figyelem követi a szlovákiai magyar nyelvű pedagógusképzést. A pozsonyi Comenius Egyetemen folyó magyar nyelv és irodalom szakos tanárképzésben az utolsó nyolc év folyamán lényeges változás nem történt. Ezenkívül Szlovákiában már csak a nyitrai Konstantin Egyetemen folyik magyar nyelven alsó tagozatos tanító- és tanárképzés (egységes felső tagozatos és középiskolai). Nyitrán 1960-tól 1999-ig 3204 pedagógus szerzett diplomát, (2119 tanár és 1085 alsó tagozatos tanító). A magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolák pedagógusainak többsége Nyitrán végzett. A Nyitrán folyó magyar pedagógusképzésnek eddig nem volt megalkotva a jogi alapja, és ezért ki volt szolgáltatva a politikai önkénynek, az egyetemi vezetők és szervek akaratának. Ezért történhetett meg, hogy e képzést Nyitrán a 80-as évektől, ill. 1994 óta a teljes megszűnés fenyegeti.

A magyar tagozaton az 1989/1990-es tanévben összesen 195 hallgató tanult (113 alsó tagozatos szakon, 82 tanári szakon). Ez 1995/1996-ra 753-ra emelkedett (619 nappali, 134 levelező), majd a második erőszakos megszüntetés időszakában újból lényegesen csökkent a hallgatók száma. Az 1999/2000-es tanévben a Konstantin Egyetem magyar tagozatán már csak 480 hallgató tanul (426, 54), ez 4 év alatt több mint 36%-os leépítést jelent. Ez alatt az idő alatt az egyetem hallgatóinak száma viszont lényegesen nőtt, és 4 ezer fölé emelkedett. A magyar tagozatnak már csak 54 levelező hallgatója van, az egyetemnek viszont több mint 3000.

Az egyetem három kara közül kettőn (bölcsészkar, pedagógiai kar) 1997 óta megszüntették a magyar tagozaton a tanári szakokat. Ez okozta leginkább a hallgatók számának csökkenését. A magyar tagozaton a tanári szakok hiánya, több előadás és vizsgáztatás nyelvének megváltoztatása magyarról szlovákra végül oda vezetett, hogy lényegesen csökkent az érdeklődés a magyar nyelvű pedagógusképzés iránt a Konstantin Egyetemen.

A magyar nyelvű pedagógusképzés ilyen drasztikus hatalmi visszafejlesztése csak növelni fogja az amúgy is meglévő pedagógushiányt az alap- és középiskolákban.

A nyitrai egyetemen tanítóképzés és tanárképzés folyik a magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolák számára is. 1999 decemberétől e képzés megnevezésére az addig megszokott Magyar Tagozat helyett hivatalosan a Magyar Szekció megnevezést használják. Ezzel hat év után az egyetem statútumában ismét rögzítették a Magyar Szekció létezését, amely saját statútuma szerint fog működni. A Magyar Szekció szervezeti egységeit Egyetemi, Kari és Tanszéki Tanácsok fogják alkotni, amelyeknek azonban az Egyetemi Szenátus döntése alapján csak javaslat- és állásfoglalás-tevő jogkörei lesznek. Ezzel a nyitrai magyar pedagógusképzés továbbra is ki lesz szolgáltatva a mindenkori egyetemi döntéshozó és végrehajtó szervek akaratának. Az első jelek eléggé lehangolóak, mivel az új egyetemi és kari vezetések már a magyar pedagógusképzést érintő két lényeges kérdésben is e képzés számára hátrányos döntést hoztak. Nem hirdették meg a Bölcsészettudományi és a Pedagógiai Karon a 2000/2001-es tanévre a tanárképző szakokat, és nem valósították meg három tanári állás betöltését, amelyre költségvetési támogatást kapott az egyetem. Az új vezetés működésének fél éve alatt nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy vissza kívánja-e állítani az 1990 és 1993 közötti valós állapotokat a magyar tanító- és tanárképzésben.

7. Elképzelések a magyar nyelvű iskolai oktatás fejlesztésére Szlovákiában

A magyar nyelvű iskolai művelődés két alappilléren nyugszik:

– A lehetőségek biztosításán: van-e kellő számú magyar tanítási nyelvű iskola, osztály (típusok, szakok szerint), amelybe a szülők a gyermekeiket beírathatják.

– A megnyilvánult igényen: a magyar szülők igénylik-e a magyar nyelvű iskolai képzést gyermeküknek, és milyen szinten.

Ezek lényegében összefüggnek egymással, és erősíthetik, ill. gyöngíthetik egymást. A tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy sokkal nagyobb a magyar nyelvű oktatás iránti igény, mint ahogy azt a megadott lehetőségek, feltételek ki tudnák elégíteni.

Az előző részben közölt adatok azt mutatják, hogy a szlovákiai magyarság iskolai műveltségi szintjét az elmúlt tíz év alatt relatív visszafejlődés jellemezte. Ezt a hátrányos fejlődési tendenciát fontos lenne megállítani, és meg kellene kezdeni az országos iskolázottsági szinthez való felzárkózást. Az ilyen pozitív változáshoz nélkülözhetetlen az állam támogatása, de mindenekelőtt az szükséges, hogy a magyar nemzeti közösségnek legyen kidolgozott művelődési koncepciója. Ezt ugyanis a magyar kisebbség helyett más elkészíteni nem fogja.

Az 1998 őszén megalakult új kormány programjában leszögezte, hogy garantálni fogja a kisebbségekhez tartozó polgárok műveltségi szintjének emelését az országos átlagos szintre. Több mint egy év után fel kell tenni a kérdést: mit tett e programpont teljesítése érdekében a kormány, a kormányban lévő Magyar Koalíció Pártja, ill. a szlovákiai magyarság szakmai képviselete?

A szlovákiai magyarság iskolai oktatása fejlesztéséhez ki kell dolgoznunk a megfelelő koncepciókat. E koncepció főbb stratégiai céljait a következőkben jelölhetjük meg:

a) lényegesen növelni kell az óvodás gyermekek számát a magyar nevelési nyelvű óvodákban;

b) meg kell szilárdítani a magyar tanítási nyelvű iskolák helyzetét, mindenekelőtt az irányítás, az oktatás, az identitásnevelés színvonalának emelésével, valamint a felügyelet és a szakmai ellenőrzés szigorításával;

c) lényegesen növelni kell a magyar tanítási nyelvű érettségivel végződő középiskolákban a tanulók számát az iskolatípusok közötti helyes arányok megtartásával, valamint hatékony nevelési formák alkalmazásával a tanulókban ki kell alakítani a magasabb műveltség iránti igényt;

d) el kell érni, hogy lényegesen növekedjen a magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók száma, és az egyes szakokra történő megoszlásuk közelebb kerüljön az országos megoszlási arányokhoz. Legalább kari szinten intézményesíteni kell a magyar nyelvű pedagógusképzést.

Ad a) Eddig az óvodai nevelésre való odafigyelés meglehetősen háttérbe szorult. A magyar kisebbség megmaradásának azonban kulcsfontosságú eleme a magyar nyelvű óvodai nevelés. A magyar nyelvű óvodai nevelésre úgy kell tekinteni, mint az identitástudat kialakításának a családi nevelés utáni második láncszemére és a magyar nyelvű iskolai oktatásra való felkészülés egyik legfontosabb elemére. Ezeket azért kell nagyobb figyelemmel követni, mert a statisztikai adatok alapján sejthető, hogy magas azon gyermekek száma, akik szlovák tanítási nyelvű óvodákba járnak, de magyar tanítási nyelvű iskolákba íratják be őket a szülők. Ez az igényelt magyar nyelvű óvodai nevelés lehetőségének hiányára utal, amely különösen gyakori a nemzetiségileg vegyesen lakott kisebb településeken és a nagyobb városokban.

A magyar nyelvű óvodai nevelés számára új lehetőségek és megfelelő feltételek biztosítását három módon lehetne elérni:

– új magyar óvodák nyitásával;

– a meglévő óvodákban magyar nevelési nyelvű osztályok nyitásával;

– ahol objektív okok miatt ezek nem lehetségesek, ott az óvodai foglalkozásokat külön gyermekcsoportokban lehetne megvalósítani.

A módozatok megválasztása függ a helyi viszonyoktól. Ezért minden magyarlakta településen fel kellene mérni a szülők igényét és a lehetőségeket. Ezek alapján helyi, regionális, országos programokat kellene kidolgozni és megvalósítani a magyar nyelvű óvodai nevelés bővítése érdekében.

Az 1999/2000-es tanév adatai szerint 459 magyar nemzetiségű gyermekkel kevesebb jár óvodába, mint az elvárható lenne. Emellett 3113 magyar gyermek szlovák nevelési nyelvű óvodába jár. A magyar óvodák iránti igényt ugyan nem lehet előre sejteni, de feltételezhető, hogy sok olyan magyar nemzetiségű szülő is beíratja gyermekét óvodába a megfelelő lehetőségek ismeretében, akik különben nem tervezték gyermeküket óvodába járatni. Országos szinten a statisztikák alapján reálisnak tűnik (és nagyon szükséges lenne a korábban ismertetett negatív tendenciák miatt is) néhány éven belül 15-20%-os gyarapodást elérni a magyar nevelési nyelvű óvodákba járó gyermekek esetében. Ez a mostani adatok szerint azt jelentené, hogy magyar óvodába megközelítőleg 11 000 gyermeknek kellene járnia, ami a 4 évvel ezelőtti számnak felelne meg.

Ad b) A magyar tanítási nyelvű iskolákban az oktatás és nevelés színvonalának emelése érdekében hozandó intézkedéseknek lényegében két célt kellene követniük:

– ki kellene alakítani a magyar iskolák szakmai felügyeletének és ellenőrzésének rendszerét (e feladatokat az állam a magyar iskolákban, személyi okoknál fogva, nem tudja maradéktalanul ellátni);

– szervezetté kellene tenni a pedagógusok szakmai továbbképzését valamennyi tantárgyból, és segíteni a legújabb oktatási módszerek és formák bevezetését.

Ad c) Egy ország, régió, nemzeti kisebbségi közösség számára a társadalmi, gazdasági fejlődés egyik legfontosabb feltétele az iskolázottsági szint, mindenekelőtt az érettségivel végződő középiskolai és a főiskolai, egyetemi végzettségű személyek minél magasabb száma. Az előző részekből azonban kitűnik, hogy éppen ezeken a területeken a legnagyobb a magyar kisebbség lemaradása.

Az érettségivel végződő középiskolákban mutatkozó 21,46%-os lemaradás korrekt megítélése szempontjából vegyük figyelembe azt, hogy a magyar nemzetiségű alapiskolai tanulók 17,97%-a már szlovák tanítási nyelvű iskolába jár. Ha a tanulók számát e százalékos arány szerint osztjuk meg, akkor a teljes lemaradás kiküszöböléséhez Szlovákiában 243-mal kellene növelni a szlovák tanítási nyelvű gimnáziumokba járó magyar nemzetiségű tanulók számát (évfolyamonként 60 tanulóval ), 1111-gyel pedig növelni a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok tanulóinak számát (évfolyamonként 278 tanulóval). Az érettségivel végződő szakiskolák esetében ez az emelés 326, ill. 1488 tanulónak felel meg (évfolyamonként 80, ill. 372 tanulónak). A szlovák tanítási nyelvű gimnáziumokban és szakiskolákban évfolyamonként összesen 569 tanulóval növelni a magyar nemzetiségű tanulók számát nem okozhat problémát, hiszen emiatt még új osztályokat sem kell nyitni.

A magyar tanítási nyelvű iskolába járó gimnáziumi és szakiskolai tanulók számának 2599-cel való emelése azonban már alapos, régiókra, szakokra való lebontás tervezetének elkészítését és megvalósítását igényli. Országos méretekben ez új magyar tanítási nyelvű középiskolák, osztályok nyitásával, valamint az engedélyezett osztályokban a tanulók számának növelésével érhető el.

Amennyiben a szlovák tanítási nyelvű gimnáziumokban és szakközépiskolákban a magyar nemzetiségű tanulók számát legalább az alapiskolai szintre, azaz 17,97%-ra szeretnénk csökkenteni, ahhoz az 1999/2000-es tanév adatai szerint az említett érettségivel végződő magyar tanítási nyelvű középiskola-típusban a tanulók számát 4104-gyel (1193 gimnáziumi, 2911 szakközépiskolai) kellene növelni az országos szint elérése érdekében.

A szlovákiai magyar középiskolai oktatás fejlesztésének stratégiai céljaiként mindenképpen az utóbbi adatokat kellene megjelölni, és ezekre alapozni azokat az elkészítendő részletes tervezeteket, amelyek a kormányprogram teljesítését biztosítani hivatott kormányhatározat számára alapul szolgálhatnának.

A magyar tanítási nyelvű gimnáziumi és az érettségivel végződő szakközépiskolai képzés lényeges bővítésének, teljes rendszerének kialakítása az elmondottakon túl még két okból nagyon fontos. Egyrészt pozitívan motiválná a szülőket, hogy gyermekeiket magyar tanítási nyelvű iskolába írassák, másrészt ez az egyik legfontosabb tényezője annak, hogy lényegesen növekedjen a magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók száma.

A szakmunkásképző iskolákban és intézetekben a magyar nemzetiségű tanulók száma csak 3,3%-kal kevesebb, mint amennyinek lenni kellene a korcsoport arányai szerint. Itt tehát tanulói számfejlesztési tervezeteket nem szükséges kidolgozni. Azonban a szintén magas, 29,99%-os nem anyanyelvi iskolába járó tanulók számának az alapiskolai 17,97%-ra való csökkentése érdekében 1304 tanulót kellene szlovák tanítási nyelvű osztály helyett magyar tanítási nyelvű osztályba járatni. Ez azonban már tanügyi intézkedéseket igényel, melyhez el kellene készíteni a szlovák tanítási nyelvű szakmunkásképzőkbe járó magyar alapiskolát végzett tanulókkal kapcsolatos magyar tanítási nyelvű osztályok létrehozásának tervezetét, valamint azokat az elképzeléseket, amelyek szerint növelnék a magyarul oktatott tantárgyaknak a számát.

Ad d) Az egyetemi és főiskolai végzettség tekintetében van a magyar nemzeti közösség legjobban lemaradva az országos szinthez viszonyítva. Az 1991-es népszámlálási adatok szerint Szlovákiának 306 920 egyetemet, főiskolát végzett polgára volt, akik közül csak 16 407 személy volt magyar nemzetiségű. A 10,76%-os országos nemzetiségi arány szerint azonban a magyar nemzetiségűek közül 33 025 személynek kellene egyetemi vagy főiskolai diplomával rendelkeznie. A felsőfokú képesítéssel rendelkezők számában mutatkozó hiány 16 618, s ez a szám elképesztően magas. Ez az érvényesülés, a vezető állások betöltése tekintetében behozhatatlan hátrányt jelent, nem beszélve arról, hogy ez jelentős mértékben befolyásolja a magyar nemzetiségűek körében a munkanélküliek számát, a gazdasági szférából való kiszorulást, az elszegényedést.

Az 1998/1999-es tanév adatai alapján a korcsoport nemzetiségi arányai szerint az egyetemi és főiskolai hallgatók között 8059 hallgatónak magyar nemzetiségűnek kellene lennie. A hiány 4331 hallgató. A hiány elmélyülése csak növeli azt az igényt, hogy minél hamarabb történjenek intézkedések e riasztóan magas hiány kiküszöbölésére. A felsőoktatás terén mutatkozó 53,74%-os hiány leküzdése sokkal bonyolultabb, összetettebb feladat, mint a középiskolai képzés terén. A felsőoktatás, a magasabb műveltség iránti alacsonyabb igényt a szlovákiai magyarok körében nyilván nem csupán az anyanyelven való művelődés hiánya idézi elő. Az okok megállapítása mélyebb szociológiai kutatásokat igényel.

Nagyon lényeges azonban, hogy a kötelező iskolai oktatás, vagyis az alapiskola elvégzése után a magyar fiatalok nagy része számára nem adott az lehetőség, hogy igényüknek és érdeklődésüknek megfelelő magyar tanítási nyelvű középiskolában, ill. egyetemen, főiskolán folytathassák tanulmányaikat. Egyet azonban már most leszögezhetünk. Lényeges és tartós javulás a szlovákiai magyar nemzeti közösség középiskolai és felsőfokú oktatása terén csak akkor következik be, ha sikerül kialakítani a regionális igényeket is figyelembe vevő, a magyarság számarányának megfelelő teljes, magyar nyelvű középiskolai és felsőoktatási intézmények rendszerét.

A szlovákiai magyarság számára a saját magyar tanítási nyelvű önálló főiskola vagy egyetem létrehozása tekinthető a legfontosabb felsőoktatási stratégiai célnak. Az ehhez szükséges törvényes keretek és anyagi feltételek megteremtésére Szlovákia törvényhozásában a közeljövőben aligha nyílik lehetőség. Jó esély van azonban a kormánykoalíció jelenlegi összetétele miatt a tanító- és tanárképzésre épülő magyar egyetemi kar létrehozására, amellyel kapcsolatban jelenleg is folynak az egyeztetések.

Addig is azonban, amíg az ilyen vagy olyan magyar nyelvű felsőoktatási intézmény létrejön, kínálkoznak lehetőségek a magyar nemzetiségű egyetemi és főiskolai hallgatók számának növelése és az egyes felsőfokú intézményekben bizonyos szinten magyar nyelvű oktatás bevezetésére, ill. bővítésére. A továbbiakban a magyar felsőfokú oktatásra vonatkozó lehetséges stratégiák megfogalmazására térünk ki, amelyek megvalósításának sem törvényes, sem lényeges anyagi akadályai jelenleg nincsenek. Nem foglalkozunk a továbbképzéssel és a tudósképzéssel, habár e területeken is hasznos volna megfogalmazni a feladatokat.

A valós szlovákiai magyar felsőoktatási stratégiák megfogalmazása szempontjából a szlovákiai felsőoktatási intézményeket négy, egymástól viszonylag eltérő csoportba soroljuk:

1. Az első csoportba tartoznak azok az egyetemek, főiskolák, karok, tanszékek, amelyeken hivatalosan magyar nyelvű oktatás nincs megszervezve, de viszonylag magas a magyar nemzetiségű oktatók, kutatók és hallgatók száma. Az alábbiakban az 1998/1999-es tanév adatai szerint ilyen szempontból rangsoroljuk a felsőoktatási intézményeket, karokat (zárójelben a magyar nemzetiségű hallgatók száma, a magyar tanítási nyelvű középiskolákban érettségizett hallgatók valószínűsített száma és a professzori, ill. docensi fokozattal rendelkező tanárok száma található). Az összes magyar nemzetiségű oktatók száma átlagban az itt közölt számok kétszerese. A magyar tanítási nyelvű iskolában érettségizett hallgatók valószínűsített számát a magyar nemzetiségű hallgatók 69%-ának vettük, ugyanis a magyar nemzetiségű érettségiző középiskolás tanulók ilyen százaléka jár magyar tanítási nyelvű középiskolába.

Egyetemek:

l. Szlovák Műegyetem, Pozsony (912, 629, 23); 2. Konstantin Egyetem, Nyitra (662, 457, 23); 3. Comenius Egyetem, Pozsony (626, 432, 14); 4. Műegyetem, Kassa (381, 263, 12); 5. Szlovák Agráregyetem, Nyitra (349, 241, 8); 6. Közgazdasági Egyetem, Pozsony (333, 230, 10); 7. Šafárik Egyetem, Kassa (190, 131, 9).

Karok:

1. Villamosmérnöki és Informatikai Kar (Szlovák Műegyetem, Pozsony) (229, 158, 3); 2. Természettudományi Kar (Konstantin Egyetem, Nyitra) (228, 157, 13); 3. Építészeti Kar (Szlovák Műegyetem, Pozsony) (222, 153, 5); 4. Bölcsészettudományi Kar (Konstantin Egyetem, Nyitra) (222, 153, 6); 5. Pedagógiai Kar (Konstantin Egyetem, Nyitra) ( 212, 146, 4); 6. Gépészeti Kar, (Szlovák Műegyetem, Pozsony) (156, 107, 5); 7. Vegyészeti Kar (Szlovák Műegyetem, Pozsony) (146, 101, 4); 8. Villamosmérnöki és Informatikai Kar (Műegyetem, Kassa) (140, 97, 3); 9. Agronómiai Kar (Szlovák Agráregyetem, Nyitra) (135, 93, 1); 10. Orvosi Kar (Šafárik Egyetem, Kassa) (125, 86, 9); 11. Anyagtechnológiai Kar (Szlovák Műegyetem, Pozsony) (122, 84, 1); 12. Kereskedelmi Kar (Közgazdasági Egyetem, Pozsony) (116, 80, 5); 13. Matematikai-Fizikai Kar (Comenius Egyetem, Pozsony) ( 114, 78, 1); 14. Természettudományi Kar (Comenius Egyetem, Pozsony) (110, 76, 0); 15. Gépészeti Kar (Műegyetem, Kassa) (102, 70, 6); 16. Gazdasági és Management Kar (Szlovák Agráregyetem, Nyitra) (102, 70, 2 ).

A többi egyetemen, ill. karon a magyar nemzetiségű hallgatók száma nem éri el a 100-at. Szlovákiában 1998-ban 18 felsőoktatási intézmény és 87 kar működött.

– A felsorolt egyetemeken, karokon, tanszékeken létre kellene hozni a magyar tanárok és hallgatók szervezetét. Az ilyen módon kialakított szervezeti keretek között a lehetőségekhez mérten a magyar hallgatók számára konzultációkat, szemináriumokat lehetne szervezni. Ott, ahol ehhez adottak a feltételek, némely tantárgyra önálló szemináriumi, esetleg előadói csoportokat lehetne hivatalosan is kialakítani a magyar hallgatók számára, ahol a foglalkozások magyar nyelven is folynának.

– A tanszéki, kari vagy egyetemi magyar hallgatói csoportokon belül a tanárok és idősebb diákok szakmai segítségnyújtásával elő lehetne segíteni, hogy a lehető legkevesebb magyar hallgató hagyja abba idő előtt egyetemi tanulmányait.

– A magyar tanárok segítségével a tehetséges hallgatókat be lehetne vonni a tudományos szakmai munkába, az egyetemi, kari, tanulmányi versenyekbe. Mindenekelőtt azonban fontos lenne felkészíteni a legtehetségesebb magyar hallgatókat a doktori képzésre, elvezetni őket a doktori cím megszerzéséig, és segíteni őket egyetemi, tanszéki, kutatói, más tudományos képesítést igénylő állások elnyerésében.

– A tanszékeken, karokon folyó tanulmányokról, de főleg a felvételi vizsga követelményeiről a megszokottnál részletesebb tájékoztatókat kellene készíteni és eljuttatni a magyar középiskolák tanulóihoz. Emellett szervezett formában rendszeres felvételi előkészítő tanfolyamokat lehetne szervezni annak érdekében, hogy minél több magyar diák sikeresen jusson túl a felvételi vizsgákon.

2. A második csoportba soroljuk a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karát, mindenekelőtt azért, mert e karon működik a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék. Ennélfogva a szlovákiai magyar humán értelmiség nagy része a kar, ill. tanszék hallgatói közül kerül ki.

– A bővítési és fejlesztési lehetőségek jobb feltételeinek megteremtése érdekében fontolóra kellene venni a tanszék osztását Magyar Nyelv, ill. Magyar Irodalom Tanszékre.

– A meglévő tanszéken létre kellene hozni egy magyar kisebbségi kutatócsoportot, kutatói beosztású szakemberekből, akik mindenekelőtt a magyar nemzeti közösség történelmének, néprajzának, művészetének, kultúrájának stb. kutatásával foglalkoznának.

– A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vállalhatná fel a további szakok részére az 1. pontban felvázolt szervezeti keretek kialakítását, magyar nyelvű szemináriumok, előadások szervezését.

3. A magyar kisebbség szempontjából a felsőoktatási intézmények harmadik típusát alkotja a nyitrai Konstantin Egyetem. Ez az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény Szlovákiában, ahol a magyar nyelv és irodalom oktatásán kívül más tárgyakat is oktatnak hivatalosan magyar nyelven. Több mint 50 egyetemi oktató tart az egyetemen magyar nyelven előadásokat.

– A Konstantin Egyetemen folyó magyar tanító- és tanárképzés számára az eddig alkalmazott szervezeti keretek nem garantálták a megfelelő számú pedagógusképzést, e képzés tartósságát, folyamatosságát, sőt még az anyanyelven folyó oktatást sem. Ezért egy magasabb szervezeti egység, a Magyar Tanító- és Tanárképző Kar megszervezése válik időszerűvé.

– Már az 1999/2000-es tanévben vissza kellene állítani a Bölcsészettudományi és a Pedagógiai Karon az 1996-ban megszüntetett magyar nyelvű tanárképzést. Mindenekelőtt a történelem, földrajz, katechéta, filozófia, politológia, rajz, zene, torna, pedagógia pszichológia szakon.

– A Hungarisztika Tanszék helyett ajánlatos lenne létrehozni a Magyar Nyelv és a Magyar Irodalom Tanszéket.

– Három éven belül el kellene érni, hogy a magyar pedagógusképzésben a hallgatók száma 700 fölé emelkedjen, és a magyarul oktató tanárok száma elérje a 70-et.

4. A negyedik csoportba tartozónak tekinthetjük Szlovákia több városában működő hazai vagy külföldi felsőoktatási intézmények kihelyezett konzultációs központjait. A hazai állami felsőoktatási intézmények konzultációs központjai az egyetemekről és főiskolákról szóló törvény értelmében legálisan működhetnek.

– Az egyetemi és főiskolai törvény értelmében törvényesíteni kellene a magyarországi felsőoktatási intézmények Szlovákia területén működő konzultációs központjait.

– A nyitrai Konstantin Egyetemen biztosított a magyar nyelven folyó alsó tagozatos tanítóképzés. Ezért a konzultációs központokban az alsó tagozatos tanítóképzést a magyarországi tanítóképző főiskolák helyett a Konstantin Egyetemnek kellene átvennie, így is erősítve a hazai magyar nyelvű felsőoktatást.

– Célszerű lenne fontolóra venni további, a szlovákiai magyarság számára fontos szakok, mindenekelőtt egyetemi szakok, nyitását is, s a konzultációs központokban a képzésbe minél több szlovákiai magyar egyetemi oktatót is be kellene vonni.

8. Befejezés

Az eddigiekben az iskolai oktatás és művelődés fejlesztésével foglalkoztunk, holott a szlovákiai magyarság műveltségi szintbeli lemaradása igényelné a szakmai továbbképzés megszervezését is. A társadalom, a gazdaság által igényelt szakemberek továbbképzésének, átképzésének megszervezésében fontos szerepet tölthetnének be a civil szervezetek is.

A szlovákiai magyarság társadalmi és gazdasági felemelkedésének egyedüli biztos módja a megfelelő műveltségi szint elérése. Az előző részben felvázoltuk a magyar nemzeti közösség művelődésének fejlesztését célzó főbb stratégiai célokat. E célok megvalósításához a továbblépést a kormányprogram szolgáltatja azzal, hogy a kormány ebben garanciát vállalt a nemzeti kisebbségek műveltségi szintjének az országos szintre való emelésére. Az ehhez szükséges intézkedések meghozatalához mindenképpen kormányhatározatra van szükség. A kormány elé kerülő anyagot az Iskolaügyi Minisztériumnak kellene kidolgoznia. Mivel az eddigi tapasztalatok szerint feltételezhető, hogy ez az anyag nem fogja kielégíteni a szlovákiai magyarság politikai és szakmai képviseletét, ezért több oknál fogva is szükséges lenne, ha a Magyar Koalíció Pártja kidolgoztatná a magyar nemzeti kisebbség művelődési koncepcióját, amely nemcsak a kormánykoalícióban való tevékenyégének céljait szolgálná, hanem a magyar nemzeti közösség számára egy motiváló, mobilizáló, megmaradási, önszerveződési jövőkép kialakítását is elősegíthetné.

A szlovákiai magyarságnak már megvannak azok a szakmai tudományos intézményei (Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Fórum Intézet, Katedra Társaság, Mercurius Kutatócsoport stb.) és szakemberei, akik a magyar kisebbség rövid és távlati művelődési koncepcióját elkészítenék és megvalósítását elősegítenék.