Angyal Béla: Magyar szervezetek és mozgalmak Csehszlovákiában 1918–1921 (II. rész)

A parlamenti választásoktól a Vezérlőbizottság létrehozásáig

A parlamenti választások után politikailag nagyon mozgalmas időszak következett Csehszlovákiában, amelynek egyik jellemzője volt, hogy minden párt igyekezett szervezettségét megerősíteni, társadalmi bázisát növelni. Több pártban szakadás következett be és új pártok is alakultak. A legnagyobb változáson a szociáldemokrata pártok estek át, amelyek az elkövetkező egy-két évben gyakorlatilag kettészakadtak. A balszárnyaik megalakították a Csehszlovákia Kommunista Pártját (CSKP) és csatlakoztak a III. Internacionáléhoz. A CSKP befolyása az elkövetkező időszakban nagyon jelentős volt a magyarlakta vidékeken. (105) A szakadás következtében a parlamenti erőviszonyok is változtak. A kisgazdapárt első kongresszusát csak a parlamenti választások után tartotta meg 1920. május 24-én Komáromban, ahol felvette az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt nevet, jelezve ezzel a megcélzott társadalmi bázis bővülését. Szent-Ivány Józsefet választották elnökké.(106) A párt taglétszáma gyorsan nőtt a parlamenti választásokat követő hónapokban. Júliusra már 170 helyi szervezete és mintegy 40 ezer tagja volt. Többezres tömegeket megmozgató gazda nagygyűlések szervezésével is növelte befolyását és támogatottságát országszerte.(107) A helyi kisgazdapárt szervezetek mellett fokozatosan területi szerveket, körzeteket hozott létre. A komáromi körzet az 1921. április 24-én Érsekújvárott 15-20 ezer ember részvételével megtartott nagygyűlés előtt alakult meg.(108) A párt 22 pontot tartalmazó programját azonban csak 1920 őszén tették közzé. A program nagy része gazdasági kérdésekkel foglalkozott, a gazdatársadalom érdekeinek hatékony védelmét szorgalmazta. A gazdák önszerveződését, a szövetkezeti mozgalom függetlenségét, a mezőgazdasági termékek szabad forgalmát, a termék beszolgáltatás leállításának szükségességét hangsúlyozta.(109) Csehszlovákia első éveiben súlyos belpolitikai és gazdasági problémák merültek fel. Különösen égető kérdés volt ebben az időben az erősödő kommunista mozgalom az agrárproletariátus körében, a szaporodó sztrájkok és bérkövetelések. A teljhatalmú minisztérium rendeletet bocsátott ki a mezőgazdasági munkások bérviszonyainak szabályozásáról.(110) A gazdák tiltakoztak a szabályozás ellen. Az 1920. június 7-én tartott komáromi gazda nagygyűlés egy küldöttséget menesztett a miniszterhez, hogy tiltakozzék a rendelet ellen.(111) A kisgazdapárt és a hozzá kapcsolódó gazdasági szervezetek együttműködése révén jött létre Komáromban – természetesen egy hatalmas gyűlés keretében – 1921. május 29-én a Szlovenszkói és Ruszinszkói Gazdák Szövetsége. A szövetség elnökévé Szent-Ivány Józsefet, ügyvezető elnökévé Szilassy Bélát választották.(112) Ez is a párt társadalmi bázisának megerősödését jelezte. A keresztényszocialista párt is igyekezett erősíteni pozícióját, szélesíteni társadalmi bázisát. 1920. szeptemberében létrehozta szlovák, majd később német szekcióját, az általa hirdetett őslakos összefogás jegyében. Bár ezek hatása a párt választási eredményeire és politikai vezetésére nézve a későbbiekben csekély jelentőséggel bírtak.(113) A szlovák osztály létrehozásával elsősorban a Hlinka vezette Szlovák Néppártot igyekeztek befolyásolni. Részben az autonómiáért való közös fellépésre rábírni, részben a magyarérzelmű szlovák választókat igyekeztek tőle elhódítani. A szlovák osztály létrehozásában részt vett az a keresztényszocialista csoport, amely korábban a néppártból vált ki. A keresztényszocialista párt szlovák osztályát magyarérzelmű szlovák értelmiségiek Petrásek Ágoston katolikus pap és Tvrdy Jenő zsolnai ügyvéd vezették. Egy közös autonómista blokk létrehozásának gondolata a néppárttal, váltakozó erőséggel jelen volt az egész két világháború közötti időszakban. Többször tárgyalásokra is sor került, megvalósulását azonban meggátolta a szlovákok félelme, hogy elkötelezzék magukat a magyarokkal történő közös politizálás mellett, továbbá a néppárt politikája legalább annyira magyar-, mint csehellenes volt. A keresztényszocialista párt 1920 őszén elfogadott programjában nagy hangsúlyt kapott szociális különbségek elleni fellépés, a szakszervezeti szervezkedés szabadsága, ugyanakkor hevesen támadták a kommunista eszméket. Központi helyet foglalt el a programba Szlovákia autonómiájának és a magyarok nyelvi, kisebbségi jogainak követelése. A többi párthoz hasonlóan az OKP a befolyásának növelésére különböző érdekvédelmi szervezeteket, szakszervezeteket hozott létre. A Keresztény Gazdák Országos Szövetsége 1920 szeptember elseje óta fél év alatt 137 vidéki szervezetet hozott létre 48 000 taggal. A keresztényszocialista kisiparosok és kiskereskedők 40 nagyobb és 16 kisebb helyi szervezetet alakítottak. Júliusban létrehozta a Keresztényszocialista Földmunkások Szövetségét. “A földmunkások, béresek, cselédek és zsellérek” számára lapot is adtak ki 1921 februárjától A Föld Népe címmel. A taglétszám itt, 1921 első negyedévében, elérte a 35 ezret.(114) Mivel mindkét párt elsősorban egy szűk magyar szavazóbázisra támaszkodott, befolyásuk kiterjesztésére irányuló törekvéseik, az egyes pártokhoz kacsolódó különböző szervezetek létrehozása, gyakran váltottak ki ellenérzéseket, feszültséget a két párt között, amelynek a sajtóban is hangot adtak. A magyarság megszervezése azonban nemcsak egyes pártok vonalán folyt, hanem megjelent egy “pártoktól független” kulturális szervezet is. A békeszerződés aláírásának másnapján, 1920. június 5-én jelent meg aKomáromi Lapok hasábjain egy nyilatkozat, amely bejelentette a Magyar Népszövetség (MN) megalakulásának szándékát. A szervezet megalakítása és a békeszerződés aláírása közötti összefüggés a nyilatkozatból is kitűnik. “Eddig az itteni magyarság elvi álláspontja mindig abban csúcsosodott ki, hogy a megszállás tényleges állapota, még nem végleges állapot. Csak az entente és Magyarország közötti szerződés aláírásával válik jogilag is befejezetté. Most már ez bekövetkezett. Ehhez kell tehát igazodni az itteni magyarság jövendő magatartásának és szervezkedésének is… Az még csak kérdés tárgya sem lehet, hogy e változott helyzetben is minden áron fenn akarjuk tartani magyarságunkat, megvédeni faji, kulturális, emberbaráti és gazdasági érdekeinket, szóval mindazon jogainkat, melyeket az entente és Cseh-Szlovákia között létrejött szerződés a nemzeti kisebbségek, tehát a magyarság részére is biztosított… Ezeket kívánja szolgálni a “Magyar Népszövetség” alakítására irányuló, városunkból mint az új állam egyik legnagyobb színmagyar vidékének központjából kiinduló mozgalom, mely az előzetes tervezet szerint távol tartva magát minden pártpolitikától, a magyarság mint nemzeti kisebbség ama jogait kívánja szolgálni, miket részére a cseh-szlovák köztársaság és a szövetséges főhatalmak között létrejött szerződés faji, nyelvi tekintetben, oktatási, közművelődési, emberbaráti, népjóléti, valamint gazdasági tevékenység kifejtése terén alaptörvényként biztosít.”(115) Az új szervezet országos irodahálózatot kívánt létrehozni, amelyek feladata lett volna a magyarság helyzetére, sérelmeire vonatkozó adatok gyűjtése. A szervezés nagy erőkkel folyt szerte az országban. Az alakuló gyűlést július 4-re hívták össze Komáromba. A több ezres tömeg a főgimnázium udvarán gyűlt össze. Jelen voltak minden jelentős magyar szervezet, párt, és intézmény képviselői. Képviseltették magukat az egyes vármegyék (az északi szlováklakta részek is), jelentősebb városok. A gyűlés megválasztotta elnöknek Kürthy István nyugalmazott főispánt (Komárom), társelnökké Bittó Dénes nyugalmazott főispánt (Pozsony) és Körmendy-Ékes Lajos képviselőt (Kassa), főtitkárrá Tuba Jánost (Komárom). Az Elnöki Tanácsban helyet kapott a magyar pártok valamennyi parlamenti képviselője és szenátora és a magyar politikai élet vezető személyiségei. Közöttük találjuk Rakovszky Ivánt, aki Túróc megyét képviselte a tanácsban és Malcomes Bélát Bars megyéből.(116) Az új szervezet felső vezetésében elsősorban a közhatalomváltás előtti Magyarország, a történelmi osztály, képviselői kaptak helyet, akik a közigazgatási hierarchiában magas pozíciókat töltöttek be. Malcomes Béla a megalakulás után néhány nappal terjedelmes memorandumot nyújtott be a külügyminisztériumba a felvidéki propaganda(117) tárgyában. A hosszú elemzésében sorra vette az eddigi mozgalmak eredményeit, végigvonult az a szándék, hogy a további magyar szervezkedést központosítsák és a Magyar Népszövetség köré csoportosult személyeket bízzák meg annak vezetésével. A szlovákiai magyar pártok vezetőiről megjegyzi, hogy “…azon vezérférfiak, akik a magyarság politikai állásfoglalását Pozsonyból mindezideig irányították,… a csehofil tót párt vezérférfiaihoz (Srobár, Ivánka, Zoch, etc.) olyan túlságosan barátságos viszonyt létesítettek, aminőt egy irredenta-vezér meg nem engedhet magának anélkül, hogy a benne összpontosuló bizalmat el ne veszítse.”(118) Itt megjegyezte, hogy újabban a pozsonyiak bizalma Bittó Dénes felé fordul. Helytelennek tartja, hogy az anyaországi pártok fiókjaiknak tekintik az itteni pártokat, ez vonatkozik a keresztényszocialista és kisgazdapártra egyaránt. Az itteni pártok gyakran egymás ellen küzdenek, csupán a Magyar Népszövetség megalakulása “ébresztette fel az egységes öntudatot”. Hosszasan foglalkozott “T. egyetemi tanár” (Tuka Béla) szerepével, aki nemrég “felutazott Pestre s innen mint a párt (keresztényszocialista A.B.) vezetője tért vissza, amit azonban a párt el nem ismert.” Tuka azonban nem csak a politikai szervezkedést irányítja. “A katonai propaganda pozsonyi főmegbízottja ugyancsak T. tanár úr. Mi Pesten érdeklődtünk s innen nyert információ alapján tudtuk meg, hogy ő a hivatalosan támogatott propaganda vezetője, de amíg ezt megállapítottuk, sok baj és sok zavar származott.”(119) Érdekes adatokat közöl Tuka munkamódszereiről: “Mikor áprilisban (1920-ban A. B.) a propaganda számos emberét, közöttük T. tanárt is letartóztatták,(120) az egész actio hetekre és hónapokra fennakadt. T. helyébe beugrott ugyan egy helyettes, miután azonban T. az egész ügyet egyedül irányította s a szervezet legapróbb részleteit minden feljegyzés nélkül a fejében hordta, a pénzutalványozást is minden ellenőrzés nélkül gyakorolta, a helyettes működése igen meg volt nehezítve. T.-nak szabadlábra történt helyezése után teljesen homályban maradt, hogy a helyettes, avagy T. a tulajdonképpeni vezető. E tekintetben torzsalkodások folynak még ma is.”(121) Malcomes tulajdonképpen Tuka leváltását kérte a magyarországi vezetőktől. “Lehetetlen dolog, hogy hatalomra vágyó politikusok katonai ágenseik útján jelöljenek ki nálunk politikai vezetőket s épen olyan lehetetlenség, hogy félig tudós, félig üzletember tanárok cseh feleséggel és Károlyi-párti múlttal vezessenek nálunk katonai propagandát.”(122) – utal Tuka üzleti tevékenységére és cseh feleségére. Az írásából kiderül az is, hogy “A felvidéki magyarság osztatlan bizalma összpontosul Kürthy báró ő exc.-jában, kit Budapesten a propaganda-ügyek élére állítottak” Azt kéri ezzel kapcsolatban, Kürthy báró tevékenységét vonják ki a katonai irányítás alól, az ő tevékenységét ne keresztezzék a katonai intézkedések. Van még egy figyelemre méltó javaslata. Mivel a Magyar Népszövetségnek, “Ennek az új szervezetnek központja Komárom és ez a körülmény, valamint sok más szempont a mellett szól, hogy az összes propaganda szlovenszkói központjául ne mint eddig Pozsony, hanem ezentúl Komárom szolgáljon.”(123) Malcomes írásán kívül több dokumentum is utal arra, hogy Kürthy Lajos báró, aki ekkor Budapesten élt, a magyarországi hivatalos körök által megbízott vezető személy volt, aki a felvidéki ügyekkel foglalkozott. Lehetséges, hogy egy katonai visszafoglalás után a felszabadított területek ideiglenes kormányzását is őrá szándékoztak bízni. Erre utal Kürthy által készített tervezet a felvidéki országrészek ideiglenes közigazgatási berendezkedéséről. A remélt gyors katonai visszafoglalás után, a javaslata értelmében, a kormányzó által kinevezett elnök és két alelnök állt volna a közigazgatás élén. Rövid átmeneti időszak után, amely alatt konszolidálódott volna a nemzetiségek helyzete a visszacsatolt Felvidéken, az ideiglenes közigazgatás feloszlott volna és a magyar kormány vette volna át a hatalmat.(124) A Miniszterelnökség a báró feladatát a következőképpen fogalmazta meg: “A felvidék lakosságában az anyaországhoz való ragaszkodás ébrentartására és erősítésére irányuló társadalmi mozgalmak tekintetében Báró Kürthy Lajos bízatott meg azzal, hogy az említett célt szolgáló különféle társadalmi szervezetek és a kormány között a közvetítést eszközölje.”(125) Befolyására utal az is, hogy véleményét kikérték a felvidéki szervezetek anyagi támogatása kérdésében. A Miniszterelnökség III. ügyosztálya 1920 nyarán levélben kérte véleményét a Felvidéki Liga javaslatáról, amely a keresztényszocialista párt három központja (Kassa, Komárom és Pozsony) részére két hónap időtartamra havi 15-15 ezer korona támogatást kért.(126) Kürthy megkapta Balkay ezredestől Tuka jelentéseit. Arról is van adatunk, hogy szervezetet próbáltak kialakítani a vezetése alatt, apparátus felállítására is sor került.(127) Egy számlát is kezelt, amely bizonyára a megbízatásával volt összefüggésben. Erről a pénzalapról sajnos csak egy adat áll rendelkezésünkre. 1921. májusában Kürthy levelet írt a külügyminisztériumba, amelyben közli, hogy a “Báró Kürthy Lajos közgazdasági alapszámla” felett ezután a külügyminisztérium rendelkezik. A mellékelt kimutatás alapján 1920 végén, a számlán több mint három és fél millió korona volt.(128) Kürthy báró a levél megírása után néhány hónappal, 1921. szeptemberében meghalt. A Magyar Népszövetséggel kapcsolatos nagyszabású tervek azonban nem váltak valóra, elsősorban a csehszlovák hatóságok közbelépése miatt. A MN ugyan kulturális szervezetként deklarálta magát, de a programjából és a vezetőség összetételéből nyilvánvaló, hogy egy nagy, átfogó kisebbségi érdekvédelmi szervezet kívánt lenni. Több szlovák sajtóorgánum is felhívta erre a figyelmet. A szlovákiai teljhatalmú minisztérium veszélyesnek ítélte meg a szervezkedést, ezért 1920. október 13-án kelt határozatában megtagadta az akkorra már több mint tízezer tagot számláló szervezet alapszabályának jóváhagyását. Az indoklás szerint “…azért is, mert ezen egyesülés folyó évi július hó 4-én megtartott alakuló gyűlése alkalmából, valamint az azt követő társas ebéd alatt az alapítók és egyesületi elöljárók részéről elhangzott beszédek egyáltalán semmiféle biztosítékot nem nyújtanak aziránt, hogy az egyesület valóban be fogja tartani működésének az alapszabályokban körvonalazott korlátait.”(129) A MN ügye hosszú hónapokig megoldatlan maradt. Az alapítók újabb alapszabály kidolgozásával és benyújtásával kísérleteztek, a hivatalos elismerés azonban késett. Egy évvel az alakuló közgyűlés után újabb közgyűlést tartott a szervezet, ahol tisztújításra is sor került. A lemondott Kürthy István helyére Majláth István volt Barsmegyei főispánt választották. A vezetőség is átalakult, amelyben ezúttal már nem foglaltak helyet a magyar pártvezetők és a parlamenti képviselők. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy közben felmerült annak a kérdése is, szükség van-e erre a szervezetre. A pártok megerősödtek, létrehozták kulturális- és sajtó osztályaikat is, tehát mindazokat a feladatokat ellátták, amelyekkel hivatalosan a MN kívánt foglalkozni. Az új magyar párt elit is egyre inkább megerősödött a régi rendszert megtestesítő arisztokratákkal szemben. Fontos kérdés lehetett a színfalak mögött az is, ki kapja a Magyarországról érkező anyagi támogatást, a pártok, vagy egy kulturális szervezet, a MN. A Magyar Népszövetség alakítási kísérletéből világossá vált, hogy a csehszlovák állami szervek világnézeti alapokon szerveződő politikai pártok megalakulását elfogadják, de egy országos érdekvédelmi szervezetet már nem. A kisebbségi érdekvédelmet tehát a jövőben a magyar politikai pártoknak kell ellátniuk. Magyarországról és Szlovákiából is sürgették az egységes irányítás létrehozását, a politikai pártok tevékenységének összehangolását, az érdekvédelem erősítését, és nem utolsó sorban az anyaországból érkező anyagi segítség elosztásának átláthatóbbá tételét. Első konkrét javaslatot Tuka Béla fogalmazta meg 1920 őszén. “Jóvátételi bizottság előkészítési munkáinak során láttam, hogy ker. szoc. párt, kisgazdapárt és népszövetség között féltékenység, irigység és bizalmatlanság van, mely ker. szoc. párt mostani megerősödésével fokozódni fog. Múlhatatlan szükség volna Budapestről nyomást gyakorolni mind a háromra, hogy együttműködés biztosítására létesítsenek közös vezérlőbizottságot magyar kormány bizalmi emberének elnöklete alatt, ezt a subvenció elvesztésétől való félelemből meg is tennék. Ezúton magyar kormány elejét venné személyes ellentétekből kifejlődhető magyar betegségnek, pártvillongásnak, s összes politikai mozgalmakat egységesen irányíthatná.”(130) Szent-Ivány József október 23-án a kisgazdapárt pöstyéni vezetőségi ülésén tett javaslatot egy magyar pártok közötti végrehajtó-bizottság alakítására.(131) Matuska Péter magyar diplomata, a külügyminisztérium megbízásából, 1920 novemberében Csehszlovákiába utazott, hogy tájékozódjon az ottani helyzetről és tárgyaljon a magyar pártok vezetőivel. A találkozóra Karlsbadban (Karlové Vary) került sor, ahol közösen részt vettek a Union of Democratic Control szervezet Csehszlovákiai részlegének alakuló ülésén. Az ülést a csehszlovák rendőrség feloszlatta. Ezután kerül sor Szilassy Béla szállodai szobájában a találkozóra a magyar pártvezetőkkel. Részt vettek a házigazdán kívül Petrogalli Oszkár besztercebányai ügyvéd, Rakovszky Iván és Szent-Ivány József. Matuska, megbízásához híven, felkérte “az urakat, hogy igyekezzenek az összes magyar (keresztény-szocialista) és magyar-barát tót pártokkal a legteljesebb egyetértésben működni, nehogy az esetleges testvérharcz a magyar hazához hű elemeket gyengítse és megbontsa, és végül nyomatékosan felkértem az urakat, hogy a békeszerződés ratifikálása folytán megváltozott alkotmányjogi helyzetből kifolyólag minden módon és téren a legaktívabb közszereplésbe vigyék bele elszakított véreinket, s igyekezzenek a helyzetet az osztrák Reicherathban követett cseh recept szerint felborítani”(132) A jelenlévő vezetők közölték Matuskával, hogy “december 7-ére Tátrafüredre szándékoznak összehívni egy gyűlést, amelyen ezen célra egy közös intézőbizottságot akarnak alakítani.”(133) Szent-Ivány szerint az eddigi közös munkának az volt az akadálya, hogy az OKP elnöke, Lelley mindig kitért egy szorosabb magyar pártok közötti együttműködés elöl, . azzal az érvvel, hogy a keresztényszocialista pártban szlovák és német tagok is vannak. Szent-Ivány arra kérte a magyar kormányt, hasson oda, hogy “a keresztény szocialista párt magyar részét válassza el, már a legalsó egységtől kezdve fölfelé (falu, megye, ország) egészen a többi részétől a pártnak, mert különben az egységes működés a többi magyar pártokkal igen nehéz…”(134) Szóba került egy Prágában kiadandó magyar lap is, amelynek ötletét Matuska nem támogatta, mivel a hírszolgálatát és a Szlovákiai terjesztését nem tartotta megoldhatónak. A közös központi irányító szerv létrehozása tehát elkerülhetetlen volt. Első lépésként november 30-án Ungvárott a kárpátaljai magyar pártok megalakították a Ruszinszkói Magyar Pártszövetséget, majd december 7-én Ótátrafüreden létrejött a Szlovenszkói és Ruszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Közös Bizottsága. Az alakuló ülésen Rakovszky Iván elnökölt. A közös bizottság elnökévé Szilassy Béla losonci földbirtokost választották. A Közös Bizottságnak 60 delegált tagja volt, amelyben az egyes pártok súlyuknak megfelelő számban vettek részt. Az arányok véglegesítésére a Közös Bizottság harmadik ülésen 1921. február 14-án Pöstyénben került sor. Az Országos Keresztényszocialista Párt 28, az Országos Magyar Kisgazda, Földmíves és Kisiparos Párt 20, a Ruszinszkói Magyar Pártszövetség 12, a Szepesi Német Párt pedig 8 taggal képviseltette magát. Pöstyénben február 14-én megválasztottak egy szűkebb, nyolctagú ún. Vezérlő Bizottságot, amelynek elnökévé Körmendy-Ékes Lajost választották. A Vezérlő Bizottságban minden résztvevő párt két-két taggal vett részt. Elhatározták egy sajtóosztály létrehozását, amelynek elnöke Lelley Jenő, igazgatója Szent-Iványi József lett.(135) Az pöstyéni ülés előtt felmerült az a kérdés, ki legyen az új csúcsszerv, a Vezérlőbizottság elnöke, az egész magyar politikai tömörülés vezetője. A háttérben zajló egyezkedésekről Tuka Béla jelentéseiből értesülhetünk. 1921. január 17-én Budapestre küldött számjeltáviratában így ír: “A ker.-soc. párt magyar, és német része, továbbá tót része engem kért fel erre az egységes irányító szerepre. A forma az lenne, hogy a ker.-soc.ok javasolnák, hogy összes magyar pártok központi bizottságának legyek az elnöke. Mindezen ajánlatokra halasztó választ adtam. Tudnom kell a magyar kormány szlovenszkói politikai terveit, azt, hogy bírom-e a kormány bizalmát úgy, hogy a kormány mindent rajtam keresztül kíván intézni s mennyi pénzre számíthatnánk az összes pártok részére az új év első hat hónapjában? Tervem volna, összes, tehát magyar, tót és német ellenzéki pártok együttműködésének létesítése és a tavaszra biztosan várt felfordulásokra való előkészülés. Kérek kormány elnöktől és külügyminisztertől azonnali utasítást.”(136) A további fejleményekről Tuka üzenetén kézzel a külügyminisztériumban, írt feljegyzésből értesülhetünk: “Időközben Kánya követ úr személyesen fogadta Tukát, és közölte vele, hogy döntés csak a f. hó 15-én Pöstyénben megtartandó értekezlet után fog történni.”(137) A pöstyéni ülésen Tuka is jelen volt, erről a magyar szerveknek küldött pénzügyi elszámolása is tanúskodik: “Febr. 14-ki utam Pöstyénbe 200 K(orona)”(138) A Pöstyénben történtekről Tuka február 26-i jelentésében számolt be. “A magyar-német block ideiglenes politikai vezetője Körmendy lett, azzal a kötelezettséggel, hogy kívánságomra az elnökséget azonnal átengedi nekem. A Nagyméltóságoddal (Kánya? A. B.) történt megállapodás egyébként teljes érvényben marad, azaz a magyar kormányt az összes pártokkal szemben ezek kifejezett bizalma alapján én képviselem.”(139) Arról is beszámol Tuka miért nem vállalta el a Vezérlőbizottság elnöki posztját. “Mellékelem Hlinka levelét, ez magyarázza meg, hogy az ellenzéki pártok bizottságának elnöksége elfogadását miért halasztottam el. Célom az, hogy a néppártot és az összes magyar és német polgári pártokat egyesíthessük egységes küzdelemre az autonómiáért, e célból előbb a néppártot kell magamnak megnyernem.”(140) Erre az időre tehető Tuka és a néppárt, valamint annak vezetője, Hlinka közeledésének kezdete. Az idézett jelentéséhez mellékeli cikkét az autonómiáról, amely a szlovák néppárt lapjában a Slovákban jelent meg, valamint Hlinka hozzá írt levelét. “Nagyságos Tanár Úr! Köszönöm az autonómiáról szóló őszinte és férfias cikket. A tótság iránt való jóakarattal és forró szívvel volt írva. Csak ne hagyja félbe a munkásságát…” – áll Hlinka levelének magyar fordításában. Tuka a jogi felkészültségével elbűvölte Hlinkát és ez arra készteti, hogy “…a leghivatottabb jogtudóst arra kérjem, legyen kegyes és készítsen egy a tágabb autonómiáról szóló teljes és részletes törvényjavaslatot…”.(141) Tuka felismerte a kecsegtető lehetőséget és nem kívánt nyíltan a színre lépni mint a magyar pártok vezetője és elkészítette a kért autonómiatervezetet.(142) 1922 elején belép a néppártba, a Slovák napilap főszerkesztője, nemsokára a párt alelnöke és parlamenti képviselője lesz. A magyar politikai élet a Vezérlőbizottság megalakulása után továbbra is mozgásban volt Szlovákiában. Újabb polgári párt szervezése kezdődött el 1921 elején, Magyar Jogpárt néven.(143) Hosszas előkészítés után, 1921 szeptember 18-án alakult meg Kassán a Magyar Jogpárt, amelynek elnöke Szalay László volt főispán lett. A párt liberális programjával elsősorban a városi polgárság, a magyar érzelmű zsidóság körében igyekezett befolyásra szert tenni. A párt néhány héttel később csatlakozott a az ellenzéki pártok Vezérlőbizottságához és a továbbiakban szorosan együttműködött a magyar pártokkal.(144) A párt maga ugyan kis taglétszámú volt, de alapító tagjai közül többen a későbbiek folyamán jelentős szerepet játszottak a magyar pártpolitikában. Vezető személyiségek voltak Tarjáni Ödön losonci gyáros, Dzurányi László a Prágai Magyar Hírlap későbbi főszerkesztője, valamint Blanár Béla volt kassai polgármester. A magyar pártok között a közös szervek létrehozása ellenére, továbbra is többször támadt feszültség, amelynek a sajtóban is hangot adtak. A szövetkezett pártok Vezérlőbizottságának október 16-i ülésén a szepességi németek javaslatára sor került pártközi döntőbíróság felállítására. A feladata a szövetkezett pártok között felmerülő súrlódások kiküszöbölése lett.(145) A pártok erőviszonyainak alakulásáról, szervezetségük terjedéséről, a politikai helyzetről, egy évvel a parlamenti választások után, Tuka Béla 1921. májusában jelentést küldött a külügyminisztériumba. Értékelése szerint: “A keresztényszocialista párt gyarapodott és a szlovák osztály felállításával sokat nyert. A kisgazdapárt terjed…. A szepesi német-párt jelentéktelen, 4-5 községben van megszervezve. A Szepesség német területein, valamint a Nyitra- és Bars megyei német területeken a hozzám érkezett jelentések szerint a ker. szoc. párt szervezkedik. A jogpárt eddig tényleg meg sem alakult.”(146) Hosszasan foglalkozott az autonómia kérdésével, illetve a Hlinka párt megnyerésére szolgáló törekvésekkel. “A néppárttal való egyezkedés a ker. szoc. párt Szlovák-osztályának holtpontra jutott,(147) aminek okát abban látom, hogy a néppártnak mintegy 1/2 millió koronát kitevő adósságát rendezték. Minden valószínűség szerint a kormány részéről jött ez a támogatás. Ára az autonómia-alapról való eltávolodás… Az autonómia szempontjából felette kívánatosnak tartom a magyar-német-szlovák együttes legszorosabb munkát, amelyre szilárdan építeni lehet. Viszont e pártnak, a ker. szocialistáknak működési körüket, organizátióikat összehasonlítva a csak kizárólag magyar részeken működő kisgazdapárttal, aránytalanul kisebb támogatásban részesülnek. (A Magyarországról érkező anyagi támogatásról van szó A.B.) Ezt be kellett látnom, ismerve az egyes pártok erőviszonyait, de különösen figyelemmel kisérve a célt, amelynek irányában az egyes pártok részéről való munkálkodás megnyilvánul. Mert a míg a kisgazdapártnál azt látom, hogy a párt irányzata inkább a gazdasági részre terjed ki, addig a ker. szoc. párt a mai rendszernek gyökerében való megtámadására irányul,…”(148)

A magyarországi anyagi támogatás

A levéltári iratanyagból kétségtelen, hogy Magyarországról jelentős anyagi támogatás érkezett a Felvidékre a különböző politikai, katonai, kulturális és társadalmi szervezetek, valamint a sajtó támogatására. Ahhoz, hogy megfelelőképen tudjuk értelmezni a történteket, feltétlenül meg kell ismerkednünk az anyagi támogatás rendszerével és méreteivel. Az első írásos adataink a Felvidékre irányuló anyagi támogatásról 1919 végéről vannak. A Tót Központi Iroda 1919. december 15-én levélben fordul Haller István közoktatási miniszterhez, aki korábban a Propaganda Minisztériumot irányította, és közli vele, hogy előző minisztersége alatt a győri kirendeltség vezetőjével a keresztényszocialista párt részére küldött 50 ezer koronát a cseh határőrök elvették. Tobler János a pozsonyi keresztényszocialisták titkára újabb összeg kiutalását kéri, mivel pénz nélkül nem folytatható a szervezkedés. Az tót iroda felajánlja, hogy az újabb összeget eljuttatja rendeltetési helyére.(149) Az esettel és a győri kirendeltség vezetőjének korábban viselt dolgaival a Miniszterelnökség III. ügyosztálya foglalkozott a továbbiakban, mivel, mint már korábban említettük, ez az osztály vette át a megszüntetett Propaganda Minisztériumtól az elcsatolt területek magyarságának gondozását. A ME kérte a pénzügyminisztertől a megszüntetett minisztérium fennmaradt 2 millió koronájának a részére történő átutalását, hogy új feladatait elláthassa.(150) A csehszlovákiai parlamenti választások előkészületeire Lelley Jenő keresztényszocialista pártelnök kapott nagyobb összeget a magyar kormánytól(151) és Kürthy István kezelt egy másik összeget Komáromban 1920 áprilisában.(152) A parlamenti választások után a politikai pártok, elsősorban az OKP támogatása, rendszeressé válik. A rendszeres havi juttatás megítéléséről 1920 nyarán levelezést folytatott a Felvidéki Liga, a miniszterelnök, a ME, Haller István és Kürthy Lajos báró. A Felvidéki Liga június 9-én levélben fordult Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnökhöz. “A csehek által megszállt felvidéken a keresztényszocialista párt van első sorban hivatva arra, hogy a szociál demokraták és a csehek által fizetett egyéb agitátorok magyarellenes propagandájával sikerrel vegye fel a harcot, s a magyarellenes agitáció hatását teljesen paralizálja. E párt szívvel-lélekkel küzd a felvidéki magyarság érdekeiért s a mint azt nehány e napokban itt járt tekintélyes vezető tagja kifejezésre jutatta, természetesen kész az ellenpropagandát szóval és írásban (napi sajtó, röpcédulák stb.) a legnagyobb eréllyel megindítani. Hogy e nagy munkájához sikerrel foghasson, megfelelő anyagi eszközökre volna szüksége, annál is inkább, mert eddig is nagy anyagi nehézségekkel küzdött e párt, támogatásért többször fordult hozzánk s sajnos anyagi eszközei elégtelenségén múlt, hogy a választásokból nem került ki nagyobb eredménnyel.(153) A kérést Haller István a vallás- és közoktatásügyi miniszter is megtámogatja Teleki Pálnak az újonnan kinevezett miniszterelnöknek írt levelében.(154) A ME III. ügyosztálya a miniszterelnökkel történt szóbeli megegyezés után a párt három központja (Pozsony, Komárom és Kassa) részére 15-15 ezer korona támogatást javasol a májusi és júniusi hónapokra, összesen tehát 90 000 koronát. Eredetileg csupán a pozsonyi és a kassai pártszervezeteket kívánták támogatni, Felvidéki Liga javaslatára később kiterjesztették a támogatást a komáromi szervezetre is. Az ügyben, mint már említettük, a ME III. ügyosztályának vezetője kikéri Kürthy Lajos báró véleményét is.(155) A keresztényszocialista párt támogatása azonban a további hónapokban is folytatódott és egyre rendszeresebbé vált. A pénzt Tuka kapta kézhez és ő osztotta el. Fennmaradt néhány Tuka Béla által készített elszámolás. Az egyik 1920. október 25-től 1921. március 31-ig terjedő időszakról ad képet, a címéből kiderül, hogy ez a 3. elszámolása. Tuka ez alatt az öt hónap alatt 669 571 cseh koronát kapott, a legnagyobb összeget, 370 ezer koronát futár útján, egy 40 000 koronás összeget “Kürthytől”. Ez utóbbi esetben bizonyára Kürthy Lajos által kezelt már említett számláról kapta. A kiadások oldalán a három legjelentősebb tétel: “Tvrdi Jenő részére, tót mozgalom czéljaira, elszámolás később 85.341 K,… Szentiványi Józsefnek a kisgazdapárt, Szepesség és Ruszinszkó részére febr. márcz. 174.000,… Pozsonyi ker. szocz. pártnak adósság fizetésre 150.000”(156) Az elszámolásból kiderül, hogy a legnagyobb összegeket a pártok támogatására fordították. Az OKP-t illetően éves összegzés is a rendelkezésünkre áll az 1920-as évről. Ebben “adományok” címén 180 ezer korona szerepel(157). Feltételezésünk szerint ez a rovat rejti a magyar kormánytól kapott támogatást. Ezt a számot óvatosan kell fogadni az előző számok tükrében. Feltételezésünk szerint a választásokra kapott összeget az OKP hivatalos kimutatásában nem szerepeltették. A bevételi oldalon a legnagyobb tételek az adományokon kívül: Népakarat 186 ezer és párttagdíjak 128 ezer korona. Kiadási oldalon a legnagyobb összeget a személyi és adminisztratív kiadások (216 ezer), a Népakarat (290 ezer) és a választások költségei (148 ezer) tesznek ki. A Népakarat a párt hetilapjaként működött és a fenti számokból kiderül, hogy jelentős veszteséget halmozott fel. Ennek ellenére, agitációs célból, 1921 januárjától napilappá alakították. Elsősorban erre a tényre és a szlovák titkárság működésének kiszélesítésére hivatkozva az 1921 évi költségvetés előterjesztésben az adományok rovatban már 1 200 000 korona szerepelt, vagyis ennyit vártak támogatásként a magyar kormányköröktől.(158) A politikai pártok közül a kezdeti időszakban úgy tűnik a keresztényszocialista párt kapott elsősorban támogatást. A kisgazdapárt központi titkára, Lukovich Ferenc 1920 októberében levelet írt a magyar külügyminiszternek, amelyben évi 60 ezer csehszlovák korona támogatást kért pártja részére.(159) Néhány héttel később Matuska Péter Karlsbadban közölte Szent-Iványval a jó hírt. “Utasításaimhoz híven közöltem a bizalmas tanácskozáson megjelent urakkal, hogy a magyar kormány hajlandó a szlovenszkói országos magyar kisgazda, földműves és kisiparos pártot is anyagilag támogatni…”(160) Matuskával folytatott beszélgetés során megtárgyalták az anyagi támogatással kapcsolatos problémákat. “Panasz tárgyává tették a tanácskozásban résztvett urak azt, hogy a magyar kormány a maga anyagi támogatását, amelyikkel a felvidéki különféle mozgalmakat támogatja nagyon szétforgácsolja, szerintük nem is abban van a főbaj, hogy a kormány sokszor arra nem hivatott elemekkel komolyan szóba áll, mert hisz meghallgatni mindenkit lehet, hanem az is előfordul, hogy néha pénz is kerül olyanok kezébe, akikről a felvidéki irányadó tényezők nem is igen tudnak. Hasonló esetek elkerülésére abban állapodtunk meg, hogy az urak maguk köréből egy egészen szűk bizottságot jelölnek ki, amelynek létezéséről az esetleges egyéni ambíció és hiúság kímélése szempontjából még a december 7-iki intéző bizottság sem fog tudni, s amely a következő tagokból áll: Jabloniczky képviselő, Kürthy István, Petrogalli Oszkár, Rakovszky Iván, Szent-Ivány József és Szilassy Béla.”(161) A megbeszélés pénzügyi tárgyú javaslatait a magyar kormány nem fogadta el. A pénz elosztásáról és kezelésről továbbra is Tuka döntött. Tuka Béla 1921 II. 26-án kelt jelentése ezt egyértelműen megerősíti. “A 370 000 sokolt megkaptam s részben már el is osztottam, amint megállapítottam a felosztási kulcsot Tátrafüreden, nem pártközileg állapítottam meg, hanem a párt szervezésében részt nem vevő Jabloniczky és Körmendy képviselők magán véleménye alapján”(162) Tuka többször kérte a maga által megállapított elosztási kulcs módosítását, illetve a támogatás emelését.(163) A pártokkal a támogatások összegében végül a Külügyminisztériumban Kánya Kálmán egyezett meg 1921 tavaszán. A megállapodás alapján a támogatások havi összege csehszlovák koronában a következő volt: Prága központ 10 000, losonci központ 2 000, rendelkezési alap Pozsony 5 000 és Losonc 5 000. A keresztényszocialista párt a támogatást három címen kapta – Pozsony 30 000, Kassa 30 000, “tót csoport” 15 000. A kisgazdapárt két központja Komárom és Gömör 15-15 000 koronát kapott. A szepességi németek (Zipser Deutsche Partei) havi 10 ezret. Ez együtt, Szlovákia részére, 137 ezer koronát tett ki. Ezen kívül Ruszinszkói szervezetek összesen kaptak 70 ezer koronát a következő elosztásban: ruszinszkói kisgazdapárt és ruszinszkói keresztényszocialista párt egyaránt 15 ezer, a ruszinszkói jogpárt 5 000, a ruszin párt (?) 20 000 és végül a jogpárt a Magyar Hírlapra 15 ezret.(164) A politikai célokra fordított összegeken kívül jelentős támogatást kaptak az elbocsátott tisztviselők. Erről kevesebb adatunk van. 1920-ban negyedévente az erre fordított összeg 400 ezer koronát tett ki és részben különböző magyarországi segélyszervezetektől, részben a kormánytól érkezett. A pénz elosztását Kiss Albert a pozsonyi egyetem dékánja végezte.(165) Sor került a tisztviselők rendszertelen támogatására is. Körmendy-Ékes Lajos 1921 nyarán 100 ezer koronát kapott Hegedűs Lóránt pénzügyminisztertől erre a célra. A pénz elosztására egy külön bizottság alakult Kassán Szalay László volt főispán elnöklete alatt.(166) A felsorolt támogatásokon kívül még a katonai szervezetek, a sajtó, az iskolák is kaptak a vizsgált időszakban rendszertelenül anyagi támogatást. Egyes egyházak, egyházi szervezetek is részesültek anyagi támogatásban. Erről azonban nincsenek számszerű írásos adataink.

A Bethlen kormány intézkedései

1921 tavaszára nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországnak fel kell adnia rövidtávú terveit az ország területi integritásának helyreállítására. Károly exkirály márciusi magyarországi visszatérési kísérlete nyomán, a Habsburg restauráció megakadályozására, az utódállamok újabb lázas tevékenységbe kezdtek. Jugoszlávia és Csehszlovákia mozgósítást rendelt el. Április 23-án Románia megkötötte Csehszlovákiával a csehszlovák-jugoszláv egyezmény analógiájára megszövegezett szerződést. A 45 millió lakost számláló kisantant országok körülzárták a 9 milliós Magyarországot. A magyar kormány meggyőződött arról, hogy a szomszéd országok, érdekeik védelmében, készek háborút indítani ellene, amely Magyarország újabb vereségéhez vezetne.(167) Az ország külpolitikailag teljesen elszigetelődött és nagy nyomás nehezedett az országra a trianoni békeszerződés beiktatása érdekében. Magyarország 1921 elején közeledni próbált Csehszlovákiához. Hosszas egyeztetés után Bruckban március 14-15-én került sor tárgyalásra a két kormányküldöttség között. A tárgyalásokon Beneš csehszlovák külügyminiszter több alkalommal nyílt, vagy burkolt formában felvetette, hogy készek bizonyos területi engedményeket tenni Magyarországnak, cserébe a magyar-csehszlovák határ garantálását kérték.(168) A tárgyalások eredménytelenül végződtek, azonban megegyezés született azok folytatásáról és négy szakértői bizottság létrehozásáról, amelyek a rendezésre váró kérdéseket előkészítik a következő találkozóra. A további tárgyalások menetét megzavarta IV. Károly hazatérési kísérlete, amely az utolsó lökést adta a kisantant létrejöttéhez. A kisantant megalakulása Magyarország tárgyalási pozícióit rontotta, Csehszlovákiáét pedig lényegesen javította. A brucki tárgyalás nyomán létrehozott jogi bizottság, amely a kisebbségi kérdéssel is foglalkozott, csupán június elején kezdte meg tevékenységét Prágában.(169) A prágai tárgyalásokra a magyar külügyminisztérium által készített irányelvek a csehszlovákiai magyar kisebbség pozíciónak megőrzését helyezték előtérbe. A magyarlakta területeken a magyar nyelvű közigazgatás és hivatalnoki kar megtartása mellett, a teljes magyar iskolahálózat fenntartását követelték. A magyarság gazdasági helyzetének stabilizálása érdekében a magyar pénzintézetek és szövetkezetek felállításának és a földreform során a magyar igénylőkkel szembeni azonos elbánás szerződésbe foglalásával kívánták elérni. Ilyen megfogalmazások mint: “Teljes kulturális szabadság. Tehát: cenzúra eltörlése. Magyar irodalmi termékek és napilapok szabadon jöhetnek be Csehszlovákiába. Magyar kulturális célra felállított intézmények és alapítványok céljuktól nem vonhatók el. Magyar kisebbség kulturális célokra mint külön jogi személyiség szervezkedhetik” – a kulturális autonómia igényének a bejelentése volt a magyar kisebbség számára.(170) A magyar irányelvek a csehszlovák fél számára elfogadhatatlanok voltak. Bánffy külügyminiszter július 8-án utasítást küldött Prágába, miszerint a tárgyalópartner “agresszív magatartása” miatt a kisebbségi szerződéstervezet július 12-én esedékes megvitatása után a bizottság magyar tagjai szakítsák félbe a munkát. A kisebbségi kérdés megvitatása 1921 nyarán végleg elakadt. A többi bizottság tevékenysége bár vontatottan, de tovább folyt még a következő két évben.(171) Magyarországnak viszonya minden szomszédos országgal feszült maradt. Az áprilisban hivatalba lépett Bethlen István vezette kormány elkezdte az ország bel és külpolitikai stabilizálását. Változtatnia kellett az elcsatolt területek magyarságával kapcsolatos eddig követett politikán is.(172) Kormányalakítása után Bethlen István 1921 májusában erélyesen látott hozzá a megszállt területek magyarságának irányításában és finanszírozásában a rendteremtéshez. Egy 1921-es kormányzati kimutatás 55 olyan társadalmi egyesületet sorolt fel, amelyek külföldi propagandával foglalkoztak. Ezek közül 28 kifejezetten olyan “védőliga”, egylet vagy szövetség volt, amely az elcsatolt területekkel, illetve az ottani magyarsággal foglalkozott.(173) A Miniszterelnökség III. ügyosztályának, ahol a Propaganda Minisztérium 1920 végén történt megszüntetése után az elcsatolt magyarok ügyeivel foglalkoztak, 1920 decemberében készült előterjesztése azt javasolta, hogy ezekkel az irredenta szervezetekkel a kormány szakítson meg minden összeköttetést. Hozzon létre azonban három-négy társadalmi szervezetet, amelyek a kormány titkos támogatásával, foglalkoznak a megszállt területek magyarságának gondozásával.(174) Bethlen István miniszterelnöknél május 11-én értekezletet tartottak az irredenta szervezetek megszüntetése, illetve korlátozása érdekében. Elhatározták, hogy megszűntetik a katonai szervezkedés a megszállt területek felszabadítására.(175) Elhatározták továbbá az egyes szervezetek felülvizsgálatát és a legveszedelmesebbek felszámolását. A megmaradó intézmények alapszabályaiból ki kellett iktatni a területi integritásra vonatkozó részeket, nem használhattak erre utaló szimbólumokat.(176) Az értekezletet követő hetekben kormánydöntések születtek, amelyek nyomán kialakult a határon túli magyarság ügyeivel foglalkozó intézmények új rendszere. Német mintára, úgy döntöttek, létrehoznak társadalmi szervezeteket, amelyek ezek után az állam titkos irányításával és pénzügyi támogatásával végzik a határokon túl, az egyes szomszédos országokban élő magyarság gondozását. Ennek érdekében a következő intézményeket hozták létre: Népies Irodalmi Társaság (Erdély), Szent Gellért Társaság (Délvidék) és a Rákóczi Szövetség (Felvidék), valamint ezek csúcsszerve a Teleki Pál vezetése alatt álló Társadalmi Egyesületek Szövetségének Központja (TESZK).(177) Július elején belügyminiszteri rendelettel feloszlattak több irredenta egyesületet, köztük a Felvidéki Ligát. A liga valójában nem szűnt meg. Jóval kisebb működési területtel és anyagi támogatással, a Magyar Nemzeti Szövetség II/A osztályaként működött tovább.(178) A kormány kisebbségi ügyekben illetékes szerve a Miniszterelnökségen létrehozott II. ügyosztály lett.(179) Bethlen utasítást adott ki, hogy a TESZK-hez tartozó egyesületek nem tarthatnak fenn közvetlen kapcsolatot a Miniszterelnökséggel és a minisztériumokkal, csupán a szervezetek központján keresztül érintkezhetnek a ME II. ügyosztályával. Bethlen ezzel érte el, hogy az információk az elcsatolt magyarság ügyeiről hozzá érkezzenek be és az egyesületek ügyeiben ő maga dönthessen.(180) A Rákóczi Szövetség, a felvidéki magyarság gondozására létrehozott társadalmi szervezet, kialakításával Rakovszky Ivánt(181) bízták meg, aki az év elején a Felvidékről Magyarországra települt. A szövetség részben átvette a megszüntetett Nemzetiségi Minisztérium Tót Főosztálya és a Tót Központi Iroda alkalmazottait és berendezését. Rakovszky májusban kidolgozta az egyesület szervezeti felépítését, működési rendjét és éves költségvetését.(182) 1921. júliusától már minden felvidéki szervezet kormánytámogatása a Rákóczi Szövetség költségvetésén keresztül történt. A nemzetgyűlés július 26-án becikkelyezte a trianoni békeszerződést. Ezzel lezárult egy rendkívül mozgalmas időszak, amelyre néhány évvel később Szüllő Géza így emlékezett vissza: “Az államfordulat után új emberek tűntek fel, úgyszintén a magyar politikában is. Egyik sem ismerte a másikat, s a legkalandosabb tervek burjánzottak fel, amikre bőségesen kaptak különböző orgánumoktól pénzt. Egy dzsungel támadt, amit szerencsésen megszűntetett később a mostani miniszterelnök úr (Bethlen István A.B.), aki kezébe vette a kisebbségi mozgalmak ügyét.”(183).