Rovatok

Szemle

2001. évi LXII. törvény a szomszédos államokban élő magyarokról

a Magyar Köztársaságnak az Alkotmány 6. § (3) bekezdésében foglalt, a határon kívül élő magyarokért viselt felelősségének érvényesítése érdekében, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolataik ápolásának és fejlesztésének előmozdítása céljából, figyelemmel a Magyar Köztársaság európai integrációs törekvéseire, továbbá a nemzetközi szervezeteknek, különösen az Európa Tanácsnak, valamint az Európai Uniónak az emberi jogok tiszteletben tartásával, a kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos alapelveire, tekintettel a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályaira és a Magyar Köztársaság által vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekre,

Németh Andrea: A kódváltás pragmatikai kérdései egy kétnyelvû közösségben

Munkámban egy baráti társaság nyelvhasználatával foglalkozom. Olyan magyar anyanyelvű személyekről van szó, akik mind a magyar, mind pedig a szlovák nyelvvel állandó kapcsolatban vannak. Az adatközlők közül három erősen domináns szlovák környezetben dolgozik, egy pedig szlovák egyetemet látogat. Munkám tárgya az, hogy megfigyeljem, hogyan hat a szlovák nyelv olyan magyar anyanyelvű beszélőkre, akik a nap nagy részét szlovák személyek társaságában töltik, és ez hogyan mutatkozik meg nyelvhasználatukban, mennyire épül be a szlovák nyelv a beszélők megnyilatkozásaiba. Tehát a munka témája a kódváltás.

Mészáros András: „A legideálisabb gondolkodású liberális teológus” (Szelényi Ödön vallásfilozófiájáról)

Szelényi Ödön eredetileg magyar–német szakos tanári oklevelet szerzett, később ezt a képesítését bővítette a filozófiával, valamint a neveléstudománnyal. Egyik utolsó művében saját munkásságának a súlypontját a vallásfilozófiában jelölte meg /1/, pedig vallásfilozófiával csak 1909-től kezdett foglalkozni, amikor a mezőtúri, lőcsei és késmárki tanárkodása után meghívták Pozsonyba az ottani evangélikus teológiai akadémiára. Korábban inkább irodalmi témákkal, pontosabban az irodalomban megjelenő filozófiai témafelvetésekkel foglalkozott. Gaudy László jellemzése „a legideálisabb gondolkodású liberális teológusról” ezt az átállást és a teológiai problémákkal való birkózást mutatja be. /2/ Jelen dolgozat Szelényi vallásfilozófiájának ezt az aspektusát kívánja elemezni.

Csizmadia Ervin: Pártok és politikai hálózatok

A fejlett nyugati világban egyre inkább megfigyelhető a pártok mögött egy kiterjedt háttérszféra, amelynek meghatározó szerepe van a pártok verseny- és szavazatszerző képességének alakulásában. A szakirodalom (így magam is) gyakran agytrösztnek nevezi a pártok munkáját támogató háttérintézményi szférát. Úgy gondolom, hogy a think-tank szervezetek valóban fontos szerepet játszanak a pártversenyben. E dolgozatban mégis inkább a politikai hálózatokról fogok beszélni. Amellett érvelek majd, hogy helyesen tesszük, ha a pártok működését és versenyét a hálózatelmélet adta fogalmi és módszertani szempontok segítségével közelítjük meg. A dolgozatban először a hálózatelmélet politikai hasznosíthatóságának szempontjairól lesz szó, utána a jelenlegi magyar politikai mezőnyt jellemzem röviden annak alapján, hogy milyen politikai hálózatokat működtetnek. Végül általános észrevételeket fogalmazok meg a hálózatok és a pártok versenyképességének összefüggéseiről.