Tanulmányok

„A tankönyvek ugyanúgy lehetnek az egymás elleni gyűlölködésre, mint a népek közötti egyetértésre, lojalitásra nevelés eszközei. Különösen vonatkozik ez a történelemtankönyvekre, amelyek gyakran inkább az egyes né­pekkel szembeni előítéletek, mint a mások iránti tisztelet szellemét sugározzák. Így válik a tankönyv a politika eszközévé!”1

Nyelvi-nyelvhasználati kérdésekkel kapcsolatos véleményét manapság bárki könnyen megoszthatja a nyilvánossággal. Internetes fórumokon, blogokon gyorsan utána lehet járni, hogy egy-egy (új) nyelvi formát a közvélekedés szerint „szabad-e használni”, avagy – a népi nyelvészet keretébe ültetve a kérdést – milyen attitűdök és sztereotípiák kapcsolódnak egy-egy kifejezésmódhoz. A laikus vagy féllaikus nyelvhasználók vélekedéseit általában az jellemzi, hogy a nyelvi jelenségek értékelésénél a helyes–helytelen dichotómiát érvényesítik (l. Domonkosi 2007, 141–143. p.). A szakértői vélemények ezzel szemben tartózkodnak az ilyen fekete-fehér látásmódtól, és saját hozzászólásaikat inkább a tudományos diszciplína követelményeihez, mintsem egyéni értékítéleteikhez igazítják. A sokféle érvelésmódban azonban függetlenül attól, hogy azok helytelenítenek-e vagy magyaráznak-e valamilyen nyelvi vonatkozású tényt, van egy közös vonás: a jelenség értelmezését többnyire mint teljesen magától értetődő, ésszerű megállapítást tüntetik föl.

A hegyek régóta vonzották az embereket. A misztikus felemelkedés lehetőségét, a magasságot, az égbe törést, a megközelíthetetlenséget szimbolizálták. Az emberek a hegy csúcsát valamikor az istenek lakhelyének tartották, és szentként tisztelték. Erről ismert az Olümposz, ahol a mítosz szerint a görög istenek laktak.

A táblák és a feliratok (geo)szemiotikai alapú vizsgálatát Scollon és Scollon (2003) könyve alapozta meg. A későbbi kutatások már különféle vizuális nyelvhasználati módokkal foglalkoznak: megkülönböztetés nélkül érdekes lehet akár a számítógépek képernyőin megjelenő vagy a névjegykártyákon használt nyelv (l. Shohamy–Waksman 2009). Például elgondolkodhatunk azon, hogyan értelmezhetőek a szlovákiai magyar polgármesterek, politikusok nemritkán egynyelvű szlovák névjegykártyái. A kutatási terület mára már rendkívül kiterjedtté vált. Ben-Rafael és mtsai. (2010) szerint az egyes nyelvi tájképek elemeit a következő tényezők magyarázhatják: 1. hatalmi viszonyok, 2. kommunikatív célok 3. önkifejezés, 4. kollektív identitás kifejezése. E magyarázati modellek mindegyike megjelenik jelen vizsgálatban is, ugyanakkor időnként egyszerre több magyarázat is érvényes lehet a feliratok megrendelőinek szándékát vagy a táblákat olvasók értelmezését illetően.

A magyar nyelv szlovákiai változataiban található koiné jellegű, vagyis az egész szlovákiai magyar nyelvterületen használatos, az 1918 utáni uralomváltás után bekerült kölcsönszavakkal számos tanulmány és szakcikk foglalkozik (a hivatkozásokat l. alább); jóval kevésbé kutatott terület viszont a szlovákiai magyar nyelvjárásokban található szlovák, ill. nyugati szláv kölcsönszavak kérdése. A kölcsönszavak tanulmányozása során eddig a fő hangsúly a szóanyag osztályozásán volt, elsősorban a kölcsönszavak típusai és a fogalomkörök szerint. Ebben a munkámban a szlovákiai magyar nyelvváltozatokban található, akár regionális, akár koiné jellegű kölcsönszavak nyelvi beépülésével foglalkozom, amely nagyon érdekes és egyetemes magyar, sőt általános nyelvészeti szempontból is tanulságos kérdés.