Tanulmányok

1. A katonai közigazgatás 1.1. A Csallóköz birtokbavétele Az első bécsi döntés előírása szerint a határok helyszíni kijelölését magyar–csehszlovák bizottság végezte el. Az átengedett területek... Bővebben

Mindenki, aki a magyarországi filozófia történetével foglalkozik, beleütközik abba a ténybe, hogy az adott témakörben nincsenek használható és viszonylag megbízható lexikonszerű kézikönyveink. filozófiatörténeti áttekintések és monografikus feldolgozások ugyan már bizonyos időszakok és gondolkodók tekintetében vannak, de olyan pozitivisztikus jellegű, csupán a biográfiai és bibliográfiai adatokra alapozó lexikonok, mint például a jó „öreg Szinnyei”, nincsenek. Ezért aztán nem is tudjuk valójában, ki mindenki foglalkozott filozófiával Magyarországon. A legjelentősebb és csaknem minden filozófiatörténeti és irodalomtörténeti áttekintésben szereplő gondolkodók nevei ugyan ismeretesek, de rajtuk kívül még számtalan – mára már elfelejtett, ezért „nem létező” – filozófus akad, aki fontos szerepet játszott abban, hogy a magyarországi filozófia esetében is beszélhessünk némi kontinuitásról. ők azok a – főként – tanáremberek, akik Magyarországra implementálták az európai filozófia aktuális eszméit, és – ahogy azt Erdélyi János megfogalmazta – szinkronban tartották a magyar művelődést az európai áramlatokkal.

1.1. A címben jelzett téma kifejtése első pillantásra egyszerűnek tűnik, hiszen látszólag csak összegezni kell azokat a statisztikai adatokat, amelyek a megközelítően 5,5 milliós lélekszámú Szlovákiában folyó magyar nyelvű képzésre vonatkoznak. A helyzet azonban ennél sokkal összetettebb, hiszen a nagyszámú magyar nemzetiségű lakos jelenléte miatt többen tudnak az országban magyarul, mint ahányan intézményes keretek között sajátítják el a nyelvet. A magyar nyelv tanulásával kapcsolatban mindazokat az élethelyzeteket fel kellene térképezni, amelyek magyar–szlovák vagy egyéb viszonylatban a lakosság egy részének bilingvizmusához vezet. Tudatában vagyok annak, hogy elöljáróban tisztázni kellene azt is, a kétnyelvűségnek milyen típusaival számolhatunk az országban, s milyen történelmi tényezők vezettek a jelen állapotok kialakulásához. Ezekkel a kérdésekkel mégsem foglalkozom, mert hosszabb kitérőt igényelnének.

A Nyitra környéki hegyes-dombos vidék a magyar nyelv északi nyelvhatára. A várostól északra fekvő falvak ma már nyelvszigetet képeznek. A peremhelyzet mindig is meghatározta a környék kultúráját. Már a honfoglalás idején a határvédelmet szolgáló gyepü volt. Zoboralja eléggé zárt terület, ennek köszönhetően napjainkig megőrződtek a magyar kultúra olyan régi elemei, melyek más vidéken már a feledés homályába vesztek. Nyitrától északra, a Zobor-hegy két oldalán 14 magyar település fekszik. Az itt élő nép ezeket a falvakat fekvésük szerint három csoportba osztja. A Zobor–Zsibrica hegyvonulat nyugati lejtőin a hegymegiek, a déli-délkeleti lejtőkön a hegyaljaiak, míg a Nyitra folyó bal partján a vízmegiek élnek (Barangoló 1995, 93). A Nyitra völgyében van Vicsápapáti, Egerszeg, Béd, Szalakusz és Menyhe. A hegy másik oldalán, a déli-délkeleti lejtőkön és a völgyekben húzódik meg Gerencsér, Alsócsitár, Pográny, Alsóbodok, Geszte, Kolon, Zsére, Gímes és Barslédec.

Tanulmányunk – amely egy nagyobb, a felvidéki magyarság gazdaságtörténetét vizsgáló munka része – a magyar és a német nemzetiségi pénzintézetek két világháború közötti történetének egyik alfejezetével, a bankegyesületi szervezkedés mozgatórugóival, kiváltó okaival és intézményes megvalósulásával foglalkozik. Valójában az egyesülettörténeti vademecum határozza meg dolgozatunk „történetmondását”. A tárgyalt témakör megközelítésére az alábbi írás csak egy lehet a megközelítési és értelmezési stratégiák közül. Bízunk benne, hogy munkánk a feledés homályából végre a történészi kutatások tárgyává teheti az első Csehszlovák Köztársaság etnikai alapon szerveződő kisebbségi részvénybankjainak historikumát.

A népesség összetételére vonatkozó demográfiai elemzések egyik igen fontos és a mai Európában egyre nagyobb érdeklődést kiváltó kérdéscsoportja az, amely az egyes országok népessége nemzeti (nyelvi), etnikai származási összetételére vonatkozik. A nemzetiségi megoszlás különösen a közép-, kelet- és dél-európai régiókban fontos, ahol évszázadok óta egy-egy ország területén több nemzetiség (népcsoport), nyelvi csoport él együtt, és ahol különösen az első világháborút követő és a második világháború után megismételt békeszerződések eredményeként még inkább vegyessé vált az egyes újonnan létrejött és az utóbbi években újra szétvált országok nemzetiségi, nyelvi képe. /1/ Mindazokban az országokban, amelyekben több nemzetiség él együtt, ebből az együttélésből adódó speciális problémák megoldása érdekében a lakosság nemzetiségi /2/ megoszlását is ismerni kell. A nemzetiségi hovatartozás meghatározása érdekében a népszámlálások alkalmával többféle idevágó kérdést tesznek fel a lakosságnak, és általában ma már az önkéntes bevallások eredményét teszik közzé és fogadják el hivatalosnak.