Eger, Líceum Kiadó, 2020, 380 p. /Képviselők és főrendek a dualizmus kori Magyarországon I./ /Az Eszterházy Károly Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájának kiadványai/ Az egri Eszterházy Károly Egyetem (2021 nyarától-őszétől viselt nev...
(Kováts Dániel szerk. és utószó) Győr, Kazinczy Ferenc Gimnázium Az Iskoláért és az Anyanyelvért Alapítványa, 2020, 208 p. Fried István, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora 2020-ban a hatodik olyan kötetét jelentette meg, amelybe...
Intenzív évet tudhat maga mögött a több mint két évtizede tevékenykedő Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (SZMKE). A kilencvenes évek legvégén létrejött egyesület a szlovákiai könyvtárakban dolgozó magyar könyvtárosokat, az önkormány...
Számomra Újlak mindenekelőtt az édesanyámhoz kapcsolódik, mivel én ott születtem. Igen, nagy botrány volt, amikor születnem kellett, mert a szüleim azt gondolták, hogy fiú fog születni. Az anyám és a nagybátyám között, aki akkor már a Gulag...
Hodossy Gyulával a beszélgetést megpróbáljuk ott folytatni, ahol 1996-ban vagy ’97-ben Jarábik Balázzsal befejezte.[1] Régi ismeretségünkre való tekintettel tegeződni fogunk. Nos, azóta eltelt majdnem 20 év. Mi minden változott ez alatt a 2...
Thurzó György nádor felesége, Czobor Erzsébet kivételes és tehetséges úrasszony volt. Férje, majd egyetlen fia halála után következetesen és hozzáértéssel vezette, irányította a család hatalmas birtokait. Nem ment újra férjhez, szeretettel ...
For many centuries, Japan had little experience of coexistence with foreign nationals or major national minorities. In the 16th century, however, it established fairly intensive contacts with some European states, which led to relatively st...
Milan Hodža was a prominent figure in Czechoslovak emigration during the Second World War, having previously served as a member of the Hungarian Chamber of Deputies from 1905 to 1910 and as the first ethnic Slovak prime minister of Czechosl...
The aim of our study is to briefly summarise the course of the negotiations in Komárno and the First Vienna Award, and to give an insight into how the Hungarian and Slovak press of the time commented on the events. The Hungarian press blame...
Bevezető A 2020 kora tavaszán a világszerte terjedő koronavírus csakhamar jelentős gazdasági problémákat okozott. A pandémia kezdetén, amikor még nem létezett hatékony védekezési módszer, a legáltalánosabb, egyben évezredes eljárást kellett...