Dunaszerdahely–Budapest–Pozsony, Kalligram Polgári Társulás–Pesti Kalligram Kft.–Kalligram Kft., 2017, 564 p. A Kárpát-medencei történeti családnévatlasz a Kalligram Kiadónál 2014-ben megjelent, jelenkori családnévanyagot bemutató Kis magyar családnévatlasznak a folytatása. A magyar családnévföldrajzi kutatások az elmúlt években különösen Vörös Ferencnek és N. Fodor Jánosnak (l. http://www.csaladnevatlasz.hu) köszönhetően váltak intenzívebbé, a jelenkori és történeti családnévállomány térbeli ábrázolásában úttörő eredmények születtek. Vörös Ferenc szervezésében 2010 óta évről évre megvalósul a témával összefüggő „A nyelvföldrajztól a névföldrajzig” megnevezésű konferenciasorozat. A nyelvföldrajz a nyelvek közötti érintkezések következményeit és a nyelveken belüli táji változatok, a nyelvjárások sajátosságait is egyaránt vizsgálja. A nyelvföldrajzi módszer alkalmas a nyelvek és a nyelvváltozatok közötti kontaktushatások térbeli mozgásának ábrázolására, segítségével diakrón nyelvi folyamatok eredményesen tárhatóak fel. A tér dimenziója szerepet játszik a tulajdonnevek változásában és alakulásában is. A névföldrajz a nevek térbeli megjelenítésének sajátosságaival foglalkozik, hozzájárul a társadalom nyelv- és népiségtörténeti, kontaktológiai, migrációs stb. kutatásaihoz. Az ismertetett könyv címe jelzi, hogy Kárpát-medencei történeti névanyagot tartalmaz, az 1720-as országos összeírás alapján dolgozza fel a korabeli Magyar Királyság adóköteles személyeinek 176 leggyakoribb családnevét a nyelvföldrajzi módszer segítségével. A családnévatlaszban 452 színes térképlap található, amely az egyes családnevek földrajzi elterjedését mutatja. A könyv két nagyobb egységre bontható: az elméleti fejezetre és a térképtárra. Az előszó... Bővebben →
Vörös Ferenc: Mutatvány az 1720-as országos összeírás névföldrajzából. Szombathely, Savaria University Press, 2013, 217 p. Vörös Ferenc nyelvész, főiskolai tanár tudományos szorgalma, a személy- és családnevek iránti fogékonysága eddigi munkásságának mércéjében mérendő. A kompakt Kárpát-medencei névanyag feldolgozásának általa felvázolt szükségessége a névtan állandó kihívásának számít. A szerző már nyitrai vendégtanári időszakában lelkes megszállottja lett a személynévgyűjtésnek, s hallgatói köréből nem egy, később elismert névtanost üdvözölhetett a szakterület. Mintegy másfél évtized óta foglalkoztatja a Mai magyar családnévatlasz (MMCsNa) létrehozása. Eredendően a felvidéki magyar nyelvterület ezredfordulós névanyagának feldolgozását tűzte ki célul, de anyagi támogatás híján először a keresztneves adatbázishoz jutott hozzá, melyet a Kalligram Kiadó által megjelentetett Nyelvek és kultúrák vonzásában című nagymonográfiájában használt fel. Legújabban a falu névrészt tartalmazó családnevek vizsgálatával foglalkozott (A „falu” névrészt tartalmazó családnevek és a nyelvföldrajz, 2011). Jelen kötet azonban mégis sok újdonságot tud felmutatni. Az 1720-as országos összeírás a rokon szakterületek számára is kiapadhatatlan korpuszforrás. Adatbázisát szervesen hozzákapcsolja a közelmúltban összeállt elektronikusan tárolt bázisához. Az egész kötetet végigszövi a családnévföldrajzban mostanra megkerülhetetlen nyelvföldrajzi szemlélet. A szöveges elemzésen túlmenően térképek segítségével mutatja be a korabeli férfi- és női keresztnevek divatjának egyes időszeleteit. Ennek a szemlélődésnek ugyan nagy hagyománya van a névtanban, mégis sok hiányosságát tudjuk szembesíteni... Bővebben →
Vörös Ferenc: Mutatvány az 1720-as országos összeírás névföldrajzából. Szombathely, Savaria University Press, 2013, 217 p. Vörös Ferenc már másfél évtizede foglalkozik a Mai magyar családnévatlasz létrehozásával. E munka egyik állomása a 2013-ban megjelent Mutatvány az 1720-as országos összeírás névföldrajzából című könyve. Ahogy a címből is kiderül, elsősorban az 1720-as országos népösszeírást vette alapul, melyet a 2009-es korpusszal vet össze. A szerző többször is hangsúlyozza, hogy nemcsak a terjedelmi korlátok miatt nem törekszik teljességre, hanem elsősorban azért, mivel a két adatbázis összehasonlításában még csak a kezdeti lépéseket tette meg. Ez alatt azt érti, hogy csak a családnevek rendszerével foglalkozik (a keresztneveket nem vonta be a vizsgálódásába, azokkal egy 2013 őszén megjelenő monográfiájában foglalkozik), azon belül is csak a leggyakoribb neveket sorolja fel és vizsgálja alakváltozataikat. Szerkezetét tekintve a könyv hét fejezetre oszlik, melyet két nagyobb részre oszthatunk: az általános kérdésekkel foglalkozó részre (az első fejezettől a negyedik fejezet harmadik alfejezetéig) és a gyakorlati részre, mely a negyedik fejezet harmadik alfejezetétől a befejezésig tart. Az első rész olyan általános kérdésekkel foglalkozik, mint az 1720-as népösszeírás, a történeti háttér, a család- és keresztnevek fogalma és nyelvföldrajza. A második rész az egyes családnevek gyakorisági listája mellett a leggyakoribb családnevek (Kovács, Szabó, Nagy, Tót)... Bővebben →
Vörös Ferenc Nyelvek és kultúrák vonzásában. Személynevek a magyar nyelvterület északi pereméről című kétkötetes monográfiája Családnévkutatások Szlovákiában (2004) című könyvének szerves folytatása és kiegészítője, hiszen ugyanannak a négy nyugat-szlovákiai településnek és időszaknak a keresztnevei állnak vizsgálatai középpontjában. A szerző az állami anyakönyvezés kezdetétől (1895-től) 1999 végéig elemzi két csallóközi (Balony, Diósförgepatony) és két Nyitra-vidéki (Kiscétény, Nagycétény) település keresztnévállományát. A korpusz 1895–1959 közötti része állami anyakönyvekből, 1960-tól egyházi és állami anyakönyvekből, valamint községi (önkormányzati) nyilvántartásokból származik. A kutatás mintegy tízezer névadatra épül: Balonyból 1539, Diósförgepatonyból 3095, Kiscétényből 729, Nagycétényből 4501 keresztnév állt Vörös Ferenc rendelkezésére, aki néhány alfejezetben két mátyusföldi községben (Alsó- és Felsőszeli) végzett személynévkutatásának eredményeit is közli, valamint az említett hat kutatópontról származó családnévanyagból is merít. A vizsgált időszakban a településeken az anyakönyveket 1921 végéig (valamint 1938–1945 között) magyarul, 1922-től szlovákul vezették. Ettől kezdve többnyire szlovákos alakváltozatban jegyzik be az anyakönyvekbe a személyneveket, megváltozik a névsorrend és szlovákra fordítják azokat a keresztneveket, melyeknek létezik metanyelvi párjuk (pl. Erzsébet → Alžbeta, Ferenc → František). Az államváltások következtében gyakran megbomlott az összhang a bejegyzett névalak és a szóbeli, illetve írott (főképpen) informális névhasználat tekintetében. Az anyakönyvekbe hivatalosan szlovákul bejegyzett név sokszor eltért az újszülöttet bejelentő rovatban szereplő szülő, közeli hozzátartozó... Bővebben →
A közelmúltban látott napvilágot a berlini néprajzprofesszor, Wolfgang Kaschuba: Bevezetés az európai etnológiába című, elsősorban egyetemi hallgatóknak szánt, ám mind szűkebb szakmai, mind tágabb történet- és társadalomtudományi körökben érdeklődésre számot tartó könyve. Mielőtt a munka konkrét bemutatásába kezdenék, szükségét látom két előzetes (magyarázó) megjegyzésnek. Bővebben →
Az Auschwitz Evangéliumai könyvsorozat harmadik darabjaként a Múlt és Jövő Kiadó olyan Auschwitzban íródott s az auschwitzi hamuból előkerült műveknek a magyar fordítását jelentette meg, melyek elsősorban a történtek érzelmi hátterének dokumentálását szolgálják. A szövegeket, melyeknek jiddis eredetije a 70-es években jelent meg először, a jiddis irodalom fiatal kutatója, Hunyadi Zsombor magyarította, s egy alapos, a történelmi, irodalmi, filológiai aspektusokra egyaránt kitérő bevezető tanulmánnyal látta el. A szerző, Zalmen Gradowski (1910–1944) 1942. december 7-én éjjel került Birkenauba, családtagjait ugyanaznap reggel elgázosították, őt magát pedig az auschwitzi speciális osztagba, az ún. Sonderkommandóba osztották be. A „sonderesek” az áldozatok gázkamrába vezetésében, a holttestek kivonszolásában, a hamvak szétszórásában segédkeztek, látva előre saját jövendő sorsukat is, hiszen munkájukat nemegyszer az előző „sonderesek” holttesteinek eltakarításával kezdték. Gradowski úgy érezte, hogy a pokol kapuját kell őriznie, melyen keresztül zsidók milliói haladnak át egész Európából, s őrá bízzák utolsó titkukat. Az írás az ellenállás része volt számára, szövegeit bádogdobozokban rejtette el az emberi testek hamvai közé, a krematórium térségében, bízva abban, hogy az utókor megtalálja majd őket és okul belőlük. Gradowski később részt vett az 1944. október 7-én kirobbant felkelésben, melynek során a felkelőknek sikerült megsemmisíteniük egy krematóriumot. Valószínűleg őt magát is a felkelés elnyomása után,... Bővebben →
Márai művei vizsgálatának eddigi köteteit (Rónay 1990, Szegedy-Maszák 1991, Lorinczy 1993, 1997, 1998, Czetter 1999, Fried 1993, 2000) követően vehetjük kézbe a centenárium alkalmából Szombathelyen megtartott konferencia anyagát. A szerkesztői előszó számba véve az indokokat is leszögezi, hogy a résztvevők “…az életmű egy-egy részletéről, kisebb-nagyobb összefüggéseiről beszéltek, mintsem az egészéről… mintsem a teljes oeuvre-ről nyilatkoztak volna (bár akadt, aki ez utóbbit is megkísértette)… A szintézisteremtés ideje nem jött még el” (7-8. p.). Számunkra a “megkfsértést” jelenti a legátfogóbban Nagy Sz. Péter A Kalandtól a Rendig. A polgár feletti polgár mítosza című “tartalmi és formai tipológia” (111-119. p.), amelyben az író regényeit jellemzi és osztályozza az elsőtől [A mészáros, 1924) a Sirályig (1943). Tétele a Kaland (szabadság, kiszakadás, mítosz) és a Rend szembeállítása, amelynek képlete A zendü-lőkben – ezt Márai egyik legjobb regényének minősíti – a korábbiakhoz viszonyítva már tisztább, “társadalmilag hitelesebben motivált” (112. p.). A szigetben abszurd végleteiben van jelen, s e póluson nem folytatható, míg legtökéletesebb regényével, az Egy polgár vallomásaivá] (1934) elérkezik a tulajdonképpeni fordulóponthoz úgy, hogy az saját kiválásának a története a polgárságból, de egyúttal e világ áthagyományozott értékeiből a polgár feletti polgár fikciójának megteremtése, A féltékenyekben (1937) kiteljesedő mítosszá fejlesztve. Ha szemléltetni kívánnánk a fordulatot,... Bővebben →
A kiadó Felsőmagyarországi Minerva sorozatában 1998-tól tizenegy kötetet jelentetettmeg, amelyeknek témája, tárgyköre a maiSzlovákia területére vonatkozik. Negyedikkönyvéről e lap hasábjain ismertetést közöltünk (Szlovenszkói városképek, 1999. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2001. 1.sz. 177-181. p.). Szvatkó Pál bevezetőelemzését idézve, miszerint az északkeletiterületen kialakult városiasságot kell leginkább felvidékinek és magyarnak tekintenünk, s Bártfát, Eperjest, Kassát s „talán”Iglót minősíti ekképpen, miközben a „magyar” mint jellemzés nem etnikailag, hanemtörténelmileg értendő. Könyvünk Sárost gyűrűzi be, de a rokonftó kötöttségek átnyúlnakKassáig és átfedődnek a Szepességgel, amiaz anyagból nem hiányzik. Kifejeződik abbanis, hogy Eperjesről látható a Lomnici- és aKésmárki-csúcs, a környező hegyvonulatokról a Magas-Tátra teljes karéja… S ez a keleti régió együtt képez egy sajátos egységet.Keleti szegélyét Cs. Szabó László az Eperjes-tokaji hegylánccal is megvonva jelöli kitulajdonképpeni európai határként. A kötetbe felvett írások részletek, például Cs. Szabó Lászlónak a Kárpát kebelébencímű írásának egyik fejezetéből vett szemelvény. Tömör összefoglalásában Kazinczyvalkezdi, aki el volt ragadtatva a tájtól, s magais úgy állítja be Eperjest, hogy inkább „tájkép, mint lakóhely” (204. p.). Megállapítja,hogy a reformkor „egy kicsit az eperjesi kollégiumban nevelkedett” (205. p.), majd felsorolja a résztvevőket. Szerinte a régi városok külsőleg nem pusztulnak, csak kővé vála szellemük, régi serdülésük mintha megőrző balzsamot gyűjtött volna testükbe, amit ehelyütt Bártfára alkalmaz. Ma Bártfa... Bővebben →
A szlovák népmesekutatás kezdeti, 19. századi, az európai tendenciákhoz igazodó, elsősorban (hogy csak a legközismertebb nevet említsem), Pavol Dobšinský nevével fémjelzett romantikus szemléletmódját a századforduló környékén tevékenykedő szlavista nyelvész, Czambel Samu1 alaposan átalakította. Tipikusan a folklorisztikát kívülről megreformáló kutatóról van szó, aki a szlovák irodalmi nyelv végső kialakításán fáradozva meg szerette volna ismeri a szlovák dialektusokat, s ehhez 1892 és 1905 között a mai Kelet- és Közép-Szlovákia területén végzett nyelvészeti terepkutatásokat. Ezek eredményeként sikerült rögzítenie 247 olyan népnyelvi szöveget, amelyek valamilyen módon a népi próza (tündérmese, legendamese, novellamese, anekdota, tréfa, hiedelemmonda stb.) kategóriájába tartoznak. Ezek egy része még a gyűjtő életében, annak egyik nyelvészeti munkája mellékleteként nyomtatásban is napvilágot látott,2 majd több alkalommal, szlovák irodalmi nyelvbe átültetve, illetve fordításokban is megjelent.3 Más része viszont kéziratban maradt. Noha azt már eddig is lehetett tudni, hogy Czambel Samu milyen jelentős alakja lett a szlovák folklorisztikának (is), a kapcsolódó tudománytörténeti munkák (vélhetően bizonyos nemzetpolitikai szempontok befolyásától sem mentesen)4 mégis hosszú ideig meglehetősen mostohán bántak vele. Szlovákia néprajzi enciklopédiájában5 szócikket sem kapott. Úgy tűnik, hogy egyrészt a szlovák nyelvészetben kifejtett úttörő munkásságának a fokozatos felismerése és belátása, másrészt Czambel születésének százötvenedik évfordulója (2006), illetve halálának centenáriuma (2009) törte meg a jeget. Ekkor nemcsak... Bővebben →
Zoltán Kántor (ed.): Autonomies in Europe: Solutions and Challenges. Budapest, Nemzetpolitikai Kutatóintézet (Research Institute for Hungarians Abroad), L’Harmattan Kiadó, 2014, 232 p. Fontos publikációt jelentetett meg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet. A Kántor Zoltán szerkesztésében megjelent kötet a nemzeti kisebbségek autonómiáinak különféle európai formáit mutatja be. Méghozzá nemcsak az autonómia elméletét, pontosabban elméleteit, hanem különféle gyakorlatát, tehát az egyes európai országokban működőket. Leszögezhetjük, hogy a konkrét példa egyben minta is. Nem minden részletében, hiszen mindegyiknek megvannak a sajátosságai. Azt azonban világosan megmutatja, hogy az ilyen államszervezési mód nem illúzió, hanem számos országban jól működő valóság. A posztkommunista országokban különösen fontos ennek demonstrálása, azok többségében ugyanis hallgatnak róla, ha tehetik, ha pedig nem, akkor démonizálják, amennyire csak bírják. A nemzetállamok megjelenését követően az a felfogás válik uralkodóvá, hogy az állam nemzetileg homogén emberek szereveződéseként működhet jól. Az egy államon belüli nemzeti sokféleség veszélyezteti az állam egységét és általa az uralkodó nemzeti érdekeket. Az egyes nemzetállamok közt ugyanis folyamatos a vetélkedés, ami akár háborúba is torkollhat. Az a felfogás, amelyik szerint a többnyelvű és kultúrájú ország (például Svájc) a helyes minta, sokáig kisebbségben marad. Európa nyugati felében csak később és fokozatosan változik a közvélekedés. A kötetben több tanulmány elemzi az autonómia elméletét... Bővebben →
