Kárpátalja történetének 1938 októberétől 1939 márciusáig tartó közel féléves periódusa az országrész múltjának legmozgalmasabb, egyszersmind legellentmondásosabb fejezetei közé tartozik. Ekkor sikerül kivívni a tartomány Prága által két évtizeden keresztül elutasított autonómiáját és megválasztani az autonómia egyik legfontosabb attribútumát, azaz törvényhozó testületét, a kárpátukrán szojmot is. A Kárpátalján hatalomra jutó, a nemzetiszocialista Németországtól inspirált és abban támaszát látó ukranofil politikai irányzat ugyanakkor a központi hatalom meggyengülését egyúttal politikai ellenfelei félreállítására, a többpártrendszer felszámolására és a demokratikus jogrend leépítésére használta fel. Ilyen körülmények között már az autonómia és az autonóm szojm megválasztása sem a demokrácia, hanem a totalitarizmus felé sodródó rezsim ügyét szolgálta. 1. Kárpátalja autonómiája Kárpátalja Csehszlovákiához csatolását és az országrész autonómiáját az 1919. szeptember 10-én aláírt saint-germain-en-laye-i békeszerződés kisebbségvédelmi előírásai szentesítették. E szerződésben a csehszlovák állam kötelezettséget vállalt rá, hogy „a Kárpátoktól délre lakó rutének területét” a legszélesebb körű önkormányzattal rendelkező autonóm egységként szervezi meg, olyan autonóm gyűlést állít fel, amely törvényhozó hatalmat fog gyakorolni a nyelvhasználat, az oktatás- és vallásügy terén, valamint a helyi közigazgatás kérdésében, s a terület tisztségviselőit e terület lakói közül választja. (Halmosy 1983, 92. p.) A kisebbségvédelmi szerződés előírásait az 1919 novemberében kihirdetett ún. Általános szabályzat, majd Csehszlovákia 1920 februárjában elfogadott alkotmánya is megerősítette... Bővebben →
7. Magyarország, a magyar kisebbség és a választások Az egyedüli kárpátaljai „népcsoport”, amely nem vállalt jelöltséget a kormánylistán, sőt vezetői egyenesen a lista elutasítására szólították fel a választókat, a magyar kisebbség volt. A kormánylista magyar részről történő elutasítása, a hatalom és a magyar kisebbség képviselői közötti megegyezés elmaradása természetesen nem vonatkoztatható el a Kárpátalja megszerzésére irányuló magyar törekvésektől, valamint a Volosin-kormány és Budapest feszült viszonyától. A magyar kormányzat már 1938. október első felében, Kárpátalja autonómiájának kikiáltásával egy időben szabadcsapatokat dobott át a tartomány területére. A Kozma Miklós volt belügyminiszter által irányított szabadcsapatok célja az volt, hogy diverzáns akciók végrehajtása és fegyveres összetűzések kiprovokálása révén azt a látszatot igyekezzenek kelteni, mintha a helyi ruszin és magyar lakosság lázadt volna fel a csehszlovák uralom ellen, így próbálva meg elérni a remélt népszavazás kiírását, illetve a terület diplomáciai úton történő megszerzését. (Hornyák 1938) Magyarországgal párhuzamosan a kárpátaljai helyzet destabilizálásában és a közös magyar–lengyel határ megteremtésében volt érdekelt Lengyelország is. Az egyre agresszívebb német külpolitika miatt egyrészt fontos biztonságpolitikai tényezőt jelentett volna számára a közös határ, másrészt pedig – tekintettel nagyszámú, több milliós galíciai ukrán lakosságára – veszélyes precedenst a kárpátaljai autonómia, ezért november folyamán Akcja Łom (Feszítővas-akció) néven szintén diverzáns akciókba kezdett... Bővebben →
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (Juhász R. József főszervező) által szervezett háromnapos Kassák-szimpózium – a Kassák-kód – Érsekújvárott, az író szülővárosában került megrendezésre. Március 22-én, az érsekújvári korzón található Kassák-szobor megkoszorúzása, majd azt követően az Érsekújvári Művészeti Galéria Tisztelet Kassáknak3 című kiállítása nyitotta a gazdag és sokat ígérő programsorozatot. A szimpózium második napjának első blokkját – melyet javarészt előadások alkottak – H. Nagy Péter vezette. Az előadókat, illetve az érdeklődő közönséget Juhász R. József köszöntötte. Felhívta a jelenlévők figyelmét a teremben található két, magángyűjteményből származó, eddig a nyilvánosságtól elzárt Kassák-kollázsra (az igényes kivitelezésű meghívón egyébként a két kollázsrészlet szerepelt). Az első előadó, Deréky Pál, elismert avantgárd és neoavantgárd kutató, Kassák ünnepei c. előadásában a művész kerek születésnapjaira összpontosítva (a szimpózium is kerek évfordulók, Kassák születésének 120. és halálának 40. évfordulója apropóján szerveződött) járta végig az életpályát. A Deréky által választott megközelítésben nagy szerep jutott a korabeli Kassák-fogadtatásnak és megítélésnek, mindezt gazdag és sokszor humoros idézetfüzérrel mutatta be, s ez az eljárás lehetővé tette, hogy különböző Kassák-képek bontakozzanak ki. Röviden kitért az avantgárd korszakonként változó megítélésére és az avantgárd kanonizációja körüli vitákra. Csehy Zoltán lendületes előadásában (Mint száz wagneri orchester) alapos elemzéssel világított rá az Éposz Wagner maszkjában és Wagner... Bővebben →
1. Terminushasználat, a keresztnév fogalma A keresztnév a megnevezett személy rendszerint születéskor kapott, hivatalosan anyakönyvezett egyéni neve, mely az öröklődő családnévhez kapcsolódik. A keresztnév fogalmát a következőképpen határozza meg a Magyar értelmező kéziszótár: „A keresztségben kapott név. A családnévhez járuló anyakönyvezett személynév, utónév” (ÉKsz 2003, 652. p.). A keresztnév műszó már régen elvesztette a „keresztségben kapott név” jelentését, s olyanokra is vonatkozhat, akik nem keresztény egyházi szertartás alkalmából kapták nevüket (Hajdú 1994, 18. p.). A keresztnév és utónév terminus szinonimaként használatos a magyar névtanban. Magyarországon a hivatalos nyelvben, az anyakönyvi és más állami személynyilvántartásban az utónév műszó szerepel. A magyar nyelvben a névsorrend szempontjából a családnév (vezetéknév) áll az első helyen és azt követi a keresztnév (utónév). Ez azzal függ össze, hogy a magyarban a jelző megelőzi a jelzett szót: a családnév kijelölő jelzőként áll a keresztnév mint jelzett szó előtt (pl. Polák Pál – Melyik Pál? A Polák családhoz tartozó). A határokon túl azonban a kisebbségben élő magyarok nem utónévként, hanem „előnévként, első névként”, fordított névsorrendben (keresztnév + családnév) is használják a személynevüket (még akkor is, ha magyarul van anyakönyvezve), ezért a továbbiakban kizárólagosan a keresztnév terminust használom. Arra, hogy a keresztnév az adott nyelvben az első helyen... Bővebben →
A nemzeti kisebbségeknek és a demokráciának, tehát a démosz uralmának kapcsolata köztudottan problematikus. E problémakör lényege abban a kérdésben foglalható össze, hogy beletartozik-e az adott kisebbség korunk démoszába, avagy sem. Már az antik demokráciában is voltak olyan társadalmi rétegek, amelyek ugyan az adott városállamban éltek, ám tagjaik nem voltak teljes jogú polgárok, azaz közügyekben nem dönthettek, nem foglalhatták el az állami hivatalok bármelyikét. Bővebben →
A két világháború közötti sérelmi jellegű csehszlovákiai magyar szövetkezeti publicisztikában, de főleg a magyarországi szövetkezetpolitikai értékelésekben eluralkodott az a nézet, hogy az etnikai alapú magyar szövetkezeti központok alapítása a cseh és szlovák szövetkezeti elit falanxába ütközött. Ez igaz, de a kérdéskör mindenféleképpen árnyalható és cseppet sem fekete-fehér optikán keresztül tanulmányozható. A kisebbségi magyar szövetkezeti rendszer fejlődésének problémáját döntően az határozta meg, hogy a rendszer kevésbé differenciálódott, innovatív jellegű típusok csak elenyésző mértékben jöttek benne létre. A fogyasztási, hitel-, mezőgazdasági és ipari szövetkezetek esetében, a többség magyarságpolitikájának következtében, nem alakulhatott önigazgató magyar szövetkezeti központ, amely a magyar pénzintézetek felé a tőkeátvitelt és a különböző kölcsönügyleteket bonyolította volna le, a szakmai tanácsadást és revíziót végezte volna, illetve a mezőgazdaságban, az iparban és a kereskedelemben alapító tevékenységet vállalt volna. A kisebbségi magyar szövetkezeti központok létrehozására tett kísérletek azonban mindjárt a hatalomváltást követő, kaotikus években kimutathatók (optimális esetben a Hangya, szlovákiai vagyonának átmentése érdekében, ilyeneket is támogatott volna). A Központi Szövetkezet (KSZ, Ústredné družstvo) válsága, kezdetben kiépítetlen szervezete a cseh politikai támogatás ellenére gyorsan életre hívta a szlovákiai szövetkezeti rendszer egésze reformjának a gondolatát, sőt a KSZ a szlovák agrár- és katolikus pártpolitikai csatározások tárgyává vált. A Hangya figyelemmel kísérte a szlovákiai nemzetiségi... Bővebben →
– Vadkerty Katalin történetírói munkássága a Tatarka-díj odaítélése után a kisebbségi kereteket meghaladó közéleti hatóerővé vált. Igaz, szlovák, illetve cseh részről csak az értelmiségi elit szűk köreiben váltott ki visszhangot, de ez is nyilvánvalóvá tette: a szlovákiai magyarság második világháború utáni hányattatásai ezután már nem homályosithatók és ködösithetó’k el különféle fogások alkalmazásával. A Kalligram Kiadó jóvoltából szlovákul is megjelent összegző’ feldolgozás tényei önmagukért beszélnek – a tágabb közvélemény számára is. Úgy tűnik viszont, hogy Vadkerty Katalin munkásságának hazai kisebbségi, illetve magyarországi fogadtatása csak magára e témára összpontosul, kissé kiragadva azt a szlovákiai magyarság önismereti szemléletű történeti, illetve társadalomtudományi kutatásainak kibontakoztatására irányuló útkereső erőfeszítések folyamatából. Mert talán már ennek is megvan a maga története. – így van. S ebben mindenképpen határvonalat jelent a rendszerváltás, amely teljesen új körülményeket teremtett, de nem jelent szinte a varázspálca ütéséhez hasonló, immár minden akadályt elhárító fordulatot. Az előzmények egyébként visz-szanyúlnak a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszak ma már kissé homályba vesző, a pártállami hatalom lazulása ellenére sem teljesen kockázatmentes kezdeményezéseihez. Annak a csoportnak a feladatvállalására gondolok itt, mely a Madách Kiadó gondozásában Új Mindenes Gyűjtemény címmel társadalomtudományi tanulmánykötet-sorozatot jelentetett meg. Az 1990-ben napvilágot látott 10., természetesen jóval előtte összeállt kötetben annak az ankétnak az anyaga... Bővebben →
A kisemlék kategóriájába az út menti keresztek, képoszlopok, kis kápolnák, mezei oltárok ugyanúgy beletartoznak, mint a pellengérek, határkövek, szabadtéri szobrok, út menti haláljelek, fákon elhelyezett képek, olajnyomatok, keresztek stb., tehát azok az objektumok is, amelyek nem tartoznak a hivatalos műemlékvédelem érdeklődési körébe. A szakrális kisemlékek szervesen hozzátartoznak egy-egy település képéhez, részét képezik a helyi hagyománynak. Európa-szerte több olyan szervezet, csoportosulás is működik – elsősorban a német nyelvterületen –, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy felvállalják a kisemlékek védelmét, dokumentálását, s tömörítsék a téma iránt érdeklődő szakembereket és lelkes amatőröket. A németországi Hessen tartományban 1971-ben jött létre egy ilyen csoport a Romániából – a Bánátból – származó Karl Friedrich Azzola professzor irányításával, Felső-Ausztriában pedig 1977-ben Enns székhellyel alakult meg hasonló, a Szudéta-vidékről származó, Èeský Krumlovból kitelepített Nelli Kainzbauer vezetésével (Felső-ausztriai Kisemlékkutató Munkacsoport néven). Azért éppen ezt a két egyesületet, illetve személyt említettem, mivel ők ketten határozták el még az 1970-es években, hogy kétévenként váltakozó színhellyel – egyszer Ausztriában, egyszer pedig Németországban – nemzetközi konferenciát szerveznek, ahová meghívják az Európában e területen tevékenykedőket, illetve az ezzel a témával foglalkozó szakembereket. (Figyelemre méltó, hogy ez egykori szocialista országok közül Lengyelországban Swidnica székhellyel még 1985-ben megalakult a Keresztvédők Baráti Társasága [Bratctwo Krzyzowców],... Bővebben →
Az iskolán kívüli népművelés kutatása nem új keletű. Mélyrehatóan foglalkozott a kérdéssel többek között Felkai László, Maróti Andor, T. Kiss Tamás, Németh Balázs, Filló Csilla. Valamennyien az országos szintet vizsgálták, a lokális történetek feldolgozása még adósság például Kárpátalja esetében. Ismeretes, hogy az iskolán kívüli népművelésügy 1929–1944 közötti iratai, melyeket a Magyar Országos Levéltárban őriztek, 1956-ban elpusztultak. Azonban a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi részlegében felfedeztem két terjedelmes fondot, amelyek alapján rekonstruálni tudom a történetet. Bővebben →
A magyar nyelv szlovákiai változataiban található koiné jellegű, vagyis az egész szlovákiai magyar nyelvterületen használatos, az 1918 utáni uralomváltás után bekerült kölcsönszavakkal számos tanulmány és szakcikk foglalkozik (a hivatkozásokat l. alább); jóval kevésbé kutatott terület viszont a szlovákiai magyar nyelvjárásokban található szlovák, ill. nyugati szláv kölcsönszavak kérdése. A kölcsönszavak tanulmányozása során eddig a fő hangsúly a szóanyag osztályozásán volt, elsősorban a kölcsönszavak típusai és a fogalomkörök szerint. Ebben a munkámban a szlovákiai magyar nyelvváltozatokban található, akár regionális, akár koiné jellegű kölcsönszavak nyelvi beépülésével foglalkozom, amely nagyon érdekes és egyetemes magyar, sőt általános nyelvészeti szempontból is tanulságos kérdés. Bővebben →
