A címben említett nyelvművelés és nyelvtervezés (vagy nyelvi tervezés) fogalmak mindannyiunk számára ismertek, az utóbbi évtizedben számos tanulmány elemezte a kettő közötti kapcsolatot is (legutóbb pl. Sándor 2003), új fogalom viszont a nyelvi menedzselés, amely a normától eltérő nyelvi elemeket az előbbiekétől eltérő szemszögből közelíti meg. A továbbiakban az alábbi három kérdésre keresem a választ: a) Az említett két, már meggyökeresedett fogalom mellett nem lenne-e célszerű egy harmadikat, a címben említett nyelvi menedzselés fogalmat is bevezetni? b) Mi legyen a nyelvi menedzselés viszonya a nyelvműveléshez és a nyelvtervezéshez? c) Átvegyük-e az angol eredetű kifejezést, vagy keressünk „magyarosabb” nevet? A nyelvi menedzselés kifejezést 1987-ben B. Jernudd és J. Neustupný használta először (angolul language management formában), mégpedig a B. Jernudd által kidolgozott nyelvi korrekció elméletével kapcsolatosan (Jernudd–Neustupný 1987; Neustupný 2002, 429).2 Az elméletet később J. Neustupný több tanulmányában is kifejtette, majd a szláv nyelvek szempontjából árnyalta munkatársa, J. Nekvapil (2000, 2003a, 2003b, lásd még Nekvapil–Neustupný 2003). Neustupný egyik vonatkozó tanulmányában (2002) a szociolingvisztikán belül négy fő irányzatot különböztet meg, ezek: 1. a nyelv és társadalom viszonyát vizsgáló szociolingvisztika (B. Bernstein, E. Haugen, U. Weinreich, J. Fishman), valamint ide tartozik szerinte a diskurzuselemzés és a nyelvkörnyezettan is; 2. variációelmélet (J. Gumperz, Ch.... Bővebben →
1. Nemzetközi jogi keretek az első Csehszlovák Köztársaság idején Az első Csehszlovák Köztársaságban a kisebbségi nyelvi jogok szabályozása az 1919. szeptember 10-én Saint Germain-en-Laye-ben a szövetséges és társult főhatalmakkal megkötött szerződésben lefektetett alapelvekre vezethető vissza. A szerződés leglényegesebb pontja a 7. cikkely (4) bekezdése, amely meglehetősen szűkös keretek között ugyan, de kötelezővé teszi a kisebbségi nyelvek használatának biztosítását. A rendelkezés megfogalmazása viszonylag általános, a szabályozás konkrét módjait meghagyja a csehszlovák állam hatáskörében. Ennek az általánosságnak és homályosságnak köszönhetően vitatható, mennyire teljesítette a csehszlovák állam a szerződésben vállaltakat. A 7. cikkely (4) bekezdése értelmében a csehszlovák köztársaság – egy hivatalos nyelv bevezetésének sérelme nélkül – a nem cseh nyelvű állampolgároknak megfelelő könnyítéseket (facilités appropriées) köteles nyújtani nyelvüknek a bíróságok előtt szóban vagy írásban való használata tekintetében. A szerződés szövegében szereplő „nem cseh nyelvű állampolgárok” kitétel, tehát a kisebbségi nyelvi jogok alanyának negatív meghatározása kérdésessé teszi, ki mindenkit illetnek meg a „megfelelő könnyítések”. Flachbart Ernő felhívja rá a figyelmet (Flachbart 1935, 7. p.), hogy ez a megfogalmazás arra enged következtetni, a kisebbségi nyelvi jogok a csehszlovákiai szlovák nyelvű állampolgárokat is megilletik, a szerződés tehát nem a két világháború közti Csehszlovákiában központilag, politikai érdekből konstruált „csehszlovák nyelv” koncepciójára épül, hanem határozottan megkülönbözteti... Bővebben →
Az 1935. évi csehszlovákiai kormányváltást, illetve Edvard Beneš köztársasági elnökké választását követően a csehszlovák belpolitikai életben – természetesen nem függetlenül az európai nemzetközi viszonyok gyors ütemű átrendeződésétől, kiváltképp a hitleri Németország egyre fenyegetőbb és agresszívabb fellépésétől – heves politikai vitákat váltottak ki a két évtizeden át megoldatlanul marad nemzeti-nemzetiségi kérdések. Ez utóbbiak közé tartozott mindenekelőtt Szlovákia és Kárpátalja autonómiájának problémája, amelyhez az 1933. évi hitleri németországi fordulatot követően a szudétanémet-kérdés csatlakozott. A dél-szlovákiai, dél-kárpátaljai magyar kisebbség, akárcsak a sziléziai és észak-szlovákiai lengyel kisebbség ügye kezdettől fogva a két anyaország revíziós külpolitikájának a függvényeként alakult. Ennek megfelelően ez utóbbi két kisebbség tekintetében – a köztársaság összes kisebbségére kiterjedő nemzetiségi jogi keretek változásain túl – érdemi elmozdulások nem voltak megfigyelhetőek, hacsak az időről időre kiéleződő bilaterális problémákat nem tekintjük annak. Az 1930-as évek második felében kibontakozott és egyre jobban elmélyült csehszlovák válságnak több egymást erősítő összetevője volt. Elsődlegesnek a versailles-i Európa nagyhatalmi erőviszonyaiban végbement, később végzetesnek bizonyult átrendeződést kell említenünk, amely éppen a német nemzeti szocializmus hatalomra jutásával kezdődött, s amellyel szemben sem a nyugati nagyhatalmak, sem a Szovjetunió a világháború kitöréséig nem volt képes megfelelő ellenalternatíva kidolgozására. Hitler hatalomra kerülése, alig rejtett és katonailag egy-másfél évvel előre tervezett agresszív szándékai... Bővebben →
Az 1939–1944 között fennálló, a magyar jogrendben az ország egyéb területeinek közigazgatási szervezésétől eltérő közigazgatási egység, a Kárpátaljai Kormányzóság kutatása számos eredményt tud felmutatni elsősorban történeti, jogi, nyelvpolitikai szempontból. A széles spektrumot képviselő művek közös hiányossága, hogy mind ez idáig nem volt kutatva a régió belső története a helyi rendeletalkotás szintjén. Tanulmányunkban az országos törekvések kontextusában vizsgáljuk a helyi politika irányait, területeit és mindenekelőtt tartalmát. Vizsgáljuk egyebek között, hogy léteztek-e olyan kérdéskörök, amelyekre helyi válaszok születtek, és ebből következően választ keresünk arra a kérdésre, hogy a sajátos közigazgatási terület csak nevében, egyes részleteiben vagy mélyebb tartalmában is megfelelt a magyar közigazgatáson belül elfoglalt különleges státusának. Választási szabályozás Magyarországon Nem célunk a választási rendszer elemzése, erről kiváló szakmunkák születtek, (l. többek között: Püski 2006, 153–167. p; Püski 2009, 73–101. p.; Püski 2010 35–45. p.) ám szükség van a szabályozásba való rövid betekintésre ahhoz, hogy érzékeltetni tudjuk, mire épül rá a revízió időszakának ezzel kapcsolatos eljárásrendje. Magyarországon a két világháború közötti időszakban 1920 és 1926 között az egykamarás nemzetgyűlés, 1927 és 1945 között pedig kétkamarás parlament (Képviselőház és Felsőház) végezte a törvényalkotói munkát. A Nemzetgyűlésbe, illetve később a Képviselőházba a képviselők választások útján, a Felsőházba pedig a tagok a betöltött... Bővebben →
Ez a tanulmány nem vállalkozik kizárólag a szenci szövetkezetek szervezetközpontú történetének a bemutatására, ami a kutató sematikus hozzáállását is megelőlegezheti. Sőt nem is egy töretlennek tűnő fejlődési ív felvázolása a cél. A bevezetőben leszögezném, hogy kimondva-kimondatlanul az ún. polgári korszak szövetkezeti eszmeiségét főképpen a közösségszervezés hatékonysága és a (kis)polgári miliő kialakulása szempontjából előbbremutatónak tartom, mint a szocialista korszakét. A szocializmusban hagyományos szövetkezetekről nem is beszélhetünk, hiszen a direktív tervgazdálkodás részelemeiként és végrehajtóiként olyan termelőszövetkezetek működtek, amelyek a demokratikus és autonóm, közösségteremtő mintákat teljes mértékben nélkülözték. A szocialista szövetkezeti tag 1945 előtti társával szemben nem őrizhette meg tulajdonosi státusát, egyszerű alkalmazottá vált. Ez a diktatórikusan bevezetett szovjet kolhozrendszer, bár a későbbiekben számos szervezeti változáson és módosításon ment keresztül, elhomályosította a polgári időszak szövetkezeti intézményrendszerét. A köztudatban ennek következményei máig hatnak. Az ún. szocialista szövetkezet és a tervutasításos agrár- és szövetkezetpolitika számlájára írható a közösségközpontú gazdasági tevékenységekkel szembeni mai érdektelenség, a közgondolkodásban továbbra is élő számos negatív jelző, szűkebben véve pedig a historiográfiákban a szövetkezetekkel kapcsolatos homályos fogalomhasználat.1 A tanulmányban koncepcionális és terjedelmi okok miatt nem szentelhetek figyelmet a legkülönbözőbb szenci szövetkezeti típusoknak. Ebből a szempontból az országos hatáskörű, egy-egy gazdasági területre és kiskereskedelmi szférára szakosodott, inkább 1918-at, illetve 1938-at követően... Bővebben →
A Kossuth téri körforgalom közepén álló két, keresztény szláv hittérítő szobra évekig neuralgikus pontját képezte a szlovák–magyar kapcsolatoknak, s nemcsak Komárom, hanem a nagypolitika viszonylatában is. Úgy tűnik, mára lecsillapodtak a kedélyek, a téma azonban több éven keresztül foglalkoztatta mind a szlovákokat, mind a magyarokat, beleértve a politikusokat is, a helyiektől a nagypolitika képviselőiig. Fokozatosan a nagypolitika ügyévé is vált a szobor felállítása körüli huzavona, egyetlen komáromi szoborról sem jelent meg a szlovákiai sajtóban annyi írás, mint ezzel kapcsolatban. A Komárom határait jócskán túllépő politikai csatározásokat, majd a szobor első és második felavatása körüli botrányokat az egész ország megismerhette. A komáromi magyarok nagy részénél már a szoborállítás tervével kapcsolatban megjelent hír is ellenszenvet váltott, ki, a városi képviselő-testület pedig kezdettől fogva elutasította a szobor köztéri elhelyezésének tervét. A Matica slovenská képviselői a szobrot eredetileg a Lúdpiac téren, a szlovák–magyar határátkelőhöz vezető főút bal oldalán, a feljáró közelében tervezték felállítani, Szent István 2009-ben felavatott lovas szobra mai helyének közelében. A szobor körüli vita alakulását az évek során különféle, elsősorban a politikai jellegű tényezők befolyásolták. Valószínűleg nincs olyan szobor az ország területén, amelyikkel kapcsolatban ennyi újságcikk látott volna napvilágot mind a szlovák, mind pedig a magyar regionális, valamint az országos nyomtatott... Bővebben →
Vallási tárgyakat kutatni egyes esetekben messze többet jelenthet, mint csak vallási etnológiával foglalkozni. A szakrális kisemlékek vizsgálatánál lényeges szempont lehet, ha multitematikus tárgyként tekintünk rájuk. Természetesen nem azt szeretném itt állítani, hogy a szlovákiai magyar nyelvterületen található megannyi szobor, feszület, kereszt, képoszlop stb. társadalmi beágyazottságáról úgyszólván semmit sem tudunk. Épp ellenkezőleg! A kérdéskörrel foglalkozó kutatók, köztük is elsősorban az etnográfusok/etnológusok már egy-egy kisemlék egyszerű dokumentálásával társadalom-néprajzilag is releváns tudást teremtettek – s bőven van példa terjedelmes leírásokra és elemzésekre is![1] Másfelől pedig elég csak megnyitni a Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központja által két évtizede folyamatosan bővített Szakrális Kisemlék Archívum egyes adatlapjait,[2] hogy olyan információkat kapjunk, amelyek a helyi élet és társadalom egyes részleteit villantják fel. Mindezekre tehát lehet és kell is építeni, ilyen tekintetben a jelen szöveg pedig megpróbálja gazdagítani a már meglevő tudásanyagot egy konkrét település és szobor esetében. Alapvetően az antropológiai/néprajzi terepmunka és módszerek jelentette előnyökről van itt szó, vagyis arról a kutatói attitűdről és látásmódról, amely az „ott-levésre”, a helyi viszonyok személyes ismeretére, s a helyiekkel kiépített kapcsolatrendszerre alapul. A szakrális kisemlékek értelmezéséhez a kutatás kezdetekor szakirodalmat keresvén rendkívül gyorsan azzal szembesültem, hogy számos irányban lehetséges a tájékozódás a népi vallásosság egyszerű leírásaitól kezdve egészen az... Bővebben →
A gyerekfolklórtól Auschwitzig? A világirodalomnak vannak szövegei, amelyekkel az egyén ebben vagy abban az életszakaszában, ilyen vagy olyan módon és körülmények között szembesül. A Tüske fogta zsidó történetével (a Grimm fivérek 110. számú, az eredeti nyelven Der Jude im Dorn címen megjelent meséjével) jómagam a Grimm mesék legutóbbi magyar fordítása (Grimm 2009, 395–398. p.) során szembesültem először, miközben (mint később kiderült) a nemzetközi meseanyagban jelentős szerepe, s ebből (is) adódóan a nemzetközi mesekutatásban pedig számottevő irodalma van. Az alaptörténetet és annak nemzetközi variánsait több szempontból, főleg a motívumvándorlások aspektusából is lehet vizsgálni. Jelen dolgozatnak viszont némileg más célja van. Nem a csodálatos hangszer, amelynek hangja mindenkit táncra perdít motívumának a nyomozása (többé-kevésbé elvégezték ezt már mások, vö. Bolte 1892; Bolte 1893; Bottigheimer 2010), és nem is a megszólaló zene miatt az egyik szereplő oszlophoz kötözése motívumának a nyomon követése mondjuk egész az Odüsszeiáig a cél például, hanem e mesetípuson belül a zsidó mint olyan alárendelt és megalázó szerepének a vizsgálata, e motívum módosulásainak követése a szűkebb közép-európai meseanyagban. Annak a sztereotípiának a bemutatása tehát, ami a zsidó alakjához (lett légyen az gazdag vagy szegény, teljesen mindegy) kapcsolódik a kelet-közép-európai folklórban. A probléma (a más etnikumok, főleg zsidók szerepe az... Bővebben →
Josip Broz Titónak, a 2. világháború egyik leghíresebb partizánvezérének, majd a szocialista Jugoszlávia örökös elnökének halála és temetése a halál politizálásának tipikus példája. 1980-ban hunyt el, amikorra a televíziózás abszolút uralkodóvá vált, de a nyomtatott sajtó sem volt még leáldozóban, így halála és temetése több szempontból is médiaeseménnyé válhatott. Utolsó útját nem csak Jugoszláviában, de Titónak a világpolitikában betöltött különleges helyzete miatt mind a keleti, mind a nyugati blokkban, de az el nem kötelezett világban is tömegek követhették. Noha a nyugati sajtó már ekkor pedzegette, vajon halálát túléli-e Jugoszlávia, akkor egyes emigráns csoportokon kívül senki még el sem tudta képzelni, hogy az ország polgárháború során, népirtások révén hullik szét. Legfeljebb a szovjet inváziótól tartottak, de a rekordszámú külföldi vendég érkezte miatt a legtöbbeknek úgy tűnt, Jugoszlávia fennmarad Tito után is. Inkább foglalkoztak hát azzal, miért nem jelent meg az USA elnöke, Carter a temetésen, vagy hogy Tito feleségét, aki korábban igazi celebként volt jelen a nyilvánosságban, kiengedték házi őrizetéből a temetésre. Egy szocialista császár kultusza Tito történelmi szerepe máig tudományos kutatások, politikai, (bulvár)média-értelmezések és még hevesebb viták tárgya. A horvát állami televízió az utóbbi időkben két tévésorozatot is szentelt pályájának – egy Tito-ellenest és egy Tito-pártit, melyeket rekordszámú néző... Bővebben →
A magyarországi levéltárak viszonylag bőséges anyagot őriznek a hivatalos, közvetlen szlovák-magyar kapcsolatépítésről 1956-ból és 1957-ből. Ennek alapján próbáljuk meg rekonstruálni e diplomáciatörténeti eseményeket. Ebben az időszakban a szlovák-magyar kapcsolatok különleges jelentősége abban rejlett, hogy a két lázadó országot - Lengyelországot és Magyarországot - Csehszlovákia, s azon belül is Szlovákia választotta el egymástól. Bővebben →
