A Nyitra környéki hegyes-dombos vidék a magyar nyelv északi nyelvhatára. A várostól északra fekvő falvak ma már nyelvszigetet képeznek.
A peremhelyzet mindig is meghatározta a környék kultúráját. Már a honfoglalás idején a határvédelmet szolgáló gyepü volt. Zoboralja eléggé zárt terület, ennek köszönhetően napjainkig megőrződtek a magyar kultúra olyan régi elemei, melyek más vidéken már a feledés homályába vesztek.
Nyitrától északra, a Zobor-hegy két oldalán 14 magyar település fekszik. Az itt élő nép ezeket a falvakat fekvésük szerint három csoportba osztja. A Zobor–Zsibrica hegyvonulat nyugati lejtőin a hegymegiek, a déli-délkeleti lejtőkön a hegyaljaiak, míg a Nyitra folyó bal partján a vízmegiek élnek (Barangoló 1995, 93). A Nyitra völgyében van Vicsápapáti, Egerszeg, Béd, Szalakusz és Menyhe. A hegy másik oldalán, a déli-délkeleti lejtőkön és a völgyekben húzódik meg Gerencsér, Alsócsitár, Pográny, Alsóbodok, Geszte, Kolon, Zsére, Gímes és Barslédec. Bővebben →
delegáció gróf Bánffy Miklós külügyminiszter vezetésével június 22-én, szerdán, vonattal, Prágán keresztül érkezett.145 A magyar delegációban, ami a politikusokat illeti, a külügyminiszter mellett helyet kapott a volt miniszterelnök, gróf Teleki Pál, aki az ausztriai Bruckban tartott első kétoldalú találkozón is jelen volt, és ezúttal mint a magyar Országgyűlés képviselője vett részt a tárgyaláson, ezenkívül természetesen ott volt a második kétoldalú találkozó előkészítésénél is főszerepet játszó legfontosabb háttérpolitikai közvetítő, gróf Szapáry László, akinek részvételét a Ceské slovo szerint egyes körök mint a tárgyalások pozitív eredményeinek szempontjából előnyös körülményt értékelték".146 A magyar delegáció tagja volt még - a magyar külügyminiszter június 19-én kelt távirata szerint - Scitovszky Tibor államtitkár is.147 Bár a magyar diplomácia csehszlovákiai képviselője jelenlétét a magyar külügyminisztérium idevonatkozó levelezése nem jelzi, valószínű, hogy a brucki találkozóhoz hasonlóan ezen a találkozón is jelen volt annak ellenére, hogy a diplomáciai képviselői szerepkörét a csehszlovák-magyar kapcsolatok terén Szapáry gróf de facto átvette tőle. A már említett személyeken kívül a Ceské slovo június 22-i száma további résztvevők jelenlétét közli, név szerint gróf Khuen-Héderváry Sándor kö-vetségi tanácsosét,148 Walko Lajos pénzügyminisztériumi titkárét, illetve megemlíti a magyar diplomácia csehszlovákiai képviselőjének tervezett részvételét is.149 A miniszteri szintű találkozó és a bizottsági szintű tárgyalások összefonódása kapcsán a... Bővebben →
A tanulmány témája a két világháború közötti Magyarország történelmének egyik legnagyobb jelentőségű eseménye, amely nemcsak a kor csehszlovák-magyar kapcsolataira gyakorolt jelentős hatást, hanem az 1921-es év első felének egyik legfontosabb nemzetközi-politikai eseményévé vált. A szóban forgó esemény az utolsó osztrák császár és magyar király IV. Habsburg Károly első restaurációs kísérlete volt. Jelen tanulmány célja, hogy az esemény egyes mozzanatait elsősorban a csehszlovák-magyar kapcsolatok szempontjából rekonstruálja, illetve, hogy az exkirály Magyarországra érkezése körüli eseményeket időrendi sorrendben, elsősorban Habsburg Károly e kalandos lépésének és a csehszlovák diplomácia ténykedésének és szerepének viszonylatában adja elő.1 A királykérdés, mint Magyarország kül- és belpolitikai konszolidációjának fékezőereje, és a csehszlovák-magyar kapcsolatokban játszott szerepe Csehszlovákia és Magyarország háború utáni együttélését az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után, mint közismert, nem éppen a kölcsönös barátság jellemezte. Az újonnan alakuló Közép-Európában a két világháború közti fagyos csehszlovákmagyar kapcsolatok háttere már e viszony legelején kialakult. Közvetlenül az önálló Csehszlovákia és a háború utáni Magyarország megalakulását követően a két, egymással szomszédos állam közti konfliktus legfontosabb problémájává természetesen a közös határ megállapítása, azaz a területi kérdés vált. Ugyanakkor, mint nem kevésbé komoly probléma, Magyarország kormányformája is a kérdéses pontok között jelent meg. E két kérdés, Ml. azok merőben különböző magyar és csehszlovák megközelítései eleve negatív... Bővebben →
Csehszlovákia határozott Habsburg-ellenes álláspontja nem enyhült a magyar nem-zetgyűlés április 1-jei, soron kívüli ülését követően sem, amelyen pedig a testületegyértelműen Habsburg-ellenes álláspontra helyezkedett. A magyar parlament,melynek ülése a csehszlovák küldött beszámolója szerint „érzelmekkel telítve, deméltósággal folyt",61 a kisgazdák kezdeményezésére jogaiban megerősítette Horthytmint az ország kormányzóját, és egyúttal utasította a kormányt, hogy „szorítson visz-sza ezen jogállás megsértésére tett mindenféle kísérletet".62 Emellett a magyar par-lament, ismét a kisgazdák, a kormányon belüli hagyományosan Habsburg-ellenespárt kezdeményezésére a magyar nép köszönetét tolmácsolta Horthynak „Károllyalszembeni határozott és alkotmányos fellépéséért",63 a javaslat elfogadását pedig aparlament „hangos ovációval" fogadta. Bővebben →
Ez a tanulmány a csehszlovák–magyar viszony egy nagy jelentőségű eseményét tárgyalja. Ezt egy kétéves, bonyodalmakkal teli együttélés előzte meg az újonnan átalakított háború utáni Közép-Európában, ahol a szóban forgó országok egyike a győztes szerepét sikeresen fordította saját hasznára, míg a másik egyrészt elkeseredetten próbált kiegyezni a keserű valósággal, másrészt azon ügyködött, hogy a forradalmi események örvényeit lecsillapítva szilárd alapot nyújtson a politikai és gazdasági konszolidáció elindításához mind a bel-, mind a külpolitika terén. Időben behatárolva az 1921-es év első feléről van szó, amikor az 1920 során Közép-Európában végbement háború utáni konszolidáció, a Magyarországon is valamelyest megnyugvó politikai kedélyek, a trianoni békeszerződés aláírása és a Magyar Nemzetgyűlés általi ratifikálása által létrejöttek a kapcsolatteremtés feltételei a két egymással valóban ellenséges viszonyban álló állam – Csehszlovákia és Magyarország – között. Bővebben →
Habsburg Károly március végi, április eleji restaurációs kísérletét követően a csehszlovák–magyar kétoldalú viszonyok ismét a holtpontra jutottak. A váratlan magyarországi fejlemények természetesen keresztülhúzták a brucki találkozón létrehozott szakmai bizottságok működésének áprilisra tervezett megkezdését is. Megállapítható, hogy a két ország megalakulása óta, pontosabban az 1920 januárjában megtartott választásokat követő belpolitikai élet konszolidációja óta, a két ország kapcsolatain a legellenségesebb hangnem hatalmasodott el, melynek eredménye még egy háborús konfliktus is lehetett volna. Szerencsére azonban nem ez a forgatókönyv valósult meg, s a csehszlovák–magyar viszony e legfeszültebb időszakát is sikerült fegyveres konfliktus nélkül megoldani. Bővebben →
Jelen tanulmány arra keresi választ, hogy a természetes asszimilációnak az etnikai peremvidéken milyen formái vannak jelen, azt kutatja, hogy külső tényezőkön és hatásokon túl mi idézi elő azt a lassú, de biztos „lemorzsolódást”, nyelv-/kultúra-/nemzetváltást, amit természetes asszimilációnak szokás nevezni. Bővebben →
1918: egy „tragikusan kergült” esztendő A 19–20. század fordulójára a magyar vidéki színjátszás – így a felföldi, felső-magyarországi országrészeken is – jól kiépített, egységes szervezetet alkotott, melyen belül Pozsony is, Kassa is a legfontosabb és legerősebb vidéki központok közé tartozott. Igaz, a szlovák színháztörténet-írás ebben is az 1867 utáni erőszakos magyarosítás részét és következményét látta, mely „a színházat is úgy értelmezte”, mint annak egyik legfontosabb eszközét. A magyar színtársulatok „elárasztották az egész Szlovákiát”, melyek a 19. század végére „fölénybe kerültek – Pozsonyt kivéve – a német társulatokkal szemben”.1 Milena Cesnaková-Michalcová azonban szlovák részről azt is elismeri, hogy a mai Szlovákia területén működött nagy német és magyar társulatok a 19–20. század fordulóján mind a dramaturgiai, mind rendezői és színészi szempontból megfelelő színvonalat képviseltek, és megismertetve a nézőket mind a kortárs szerzőkkel, mind a klasszikus darabokkal, „a szlovák műkedvelőket is segítették abban, hogy betekinthessenek a színészet és a színházművészet titkaiba”.2 Erős társulatot talált Pozsonyban és Kassán az államfordulat is, melyek kvalitásairól nemkülönben elismeréssel szól(t) a szlovák színháztörténet-írás. Az opera szlovákiai, illetve a mai Szlovákia területére eső történetét, hagyományait feldolgozó Štefan Hoza kétkötetes monográfiájában például Polgár Károly pozsonyi társulatáról tárgyát illetően mint „népes és magas művészi színvonalú együttesről” szól, melyet „Pozsonyban nagyon... Bővebben →
A nem ítélkező ítészekről Saint-Beuve még mondhatta, hogy a kritikus az az ember, aki olvasni tud, és másokat is megtanít olvasni, a mai kritikusokról ez már nem mondható el. Az ítészek újabban nem ítélkeznek, s nem is a tudós, minősítő olvasást tartják feladatuknak. ők nem olvasók, hanem olvasottak kívánnak lenni, azaz maguk is szépírói babérokra pályáznak. Azt tartják: a kritika nem valamiről szól, hanem maga a valami. S mindez, rövidre zárva a dolgot, annyit jelent, hogy a kritikus nem tanítja többé az olvasót, magára hagyja, boldoguljon az olvasmányaival, ahogyan tud. Ezt teszi még az olyan biztató című könyv is, mint Paul de Mann magyarul nemrég megjelent Az olvasás allegóriái című műve: olvasáselméletet (-tant) ígérve ugyan, de a jel és a referens összeférhetetlenségéből kiindulva olyan bonyolult filozófiai traktátumot hoz létre, amelyből ha valamit, akkor éppen az olvasás lehetetlenségét lehet megtanulni. Ha tehát manapság, mondjuk, a modernitásnál megrekedt olvasó az ún. utómodern vagy posztmodern irodalom olvasásának a rejtelmeibe is be akar vezetődni, akkor legjobban teszi, ha olyan szépirodalmi művel kezdi, amely (többek között ebben is különbözve a hagyományosabb stílusiskoláktól) mintegy önmagát olvassa, vagy ahogy Hans Robert Jauss írja az ilyen művek klasszikus darabjáról, Italo Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazó... Bővebben →
