Vajda Barnabás: Csehszlovákia álláspontja a magyarkérdés ENSZ-vitájában 1956–1957-ben

Mint köz­tu­dott, az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom­nak ko­moly vissz­hang­ja volt a leg­ma­ga­sabb nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kon: az ENSZ Biz­ton­sá­gi Ta­ná­csá­ban (BT) és Köz­gyű­lé­sén. Az aláb­bi ta­nul­mány ar­ra tesz kí­sér­le­tet, hogy az eseményket egy ed­dig nem na­gyon tag­lalt szem­pont­ból, a cseh­szlo­vák ENSZ-de­le­gá­ció szem­pont­já­ból vá­zol­ja, rész­le­tez­ze és ér­té­kel­je, ter­mé­sze­te­sen anél­kül, hogy a ma­gyar ügy­ről fo­lyó ENSZ-vi­tát min­den vo­nat­ko­zá­sá­ban rep­ro­du­kál­ni akar­ná.
1956. ok­tó­ber 27-én az Észak-at­lan­ti Ta­nács zárt­kö­rű meg­be­szé­lést tar­tott a ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek­ről. Ezen el­hang­zott, hogy a fran­cia, a brit és az ame­ri­kai kor­má­ny szán­dé­ká­ban áll ös­­sze­hív­ni a BT-t Ma­gyar­or­szág ügyé­ben. Az itt el­fo­ga­dott óva­tos­sá­gi elv szel­le­mé­ben a ta­nács a kö­vet­ke­ző mi­nisz­te­ri szin­tű ülé­sé­ig, az­az 1956. de­cem­ber kö­ze­pé­ig „sem­mi­lyen hi­va­ta­los nyi­lat­ko­za­tot nem adott ki az Észak-at­lan­ti Szer­ző­dés ne­vé­ben a ma­gyar­or­szá­gi for­ra­dal­mi ese­mé­nyek­ről” (Kecs­kés 2003, 3). Más szó­val: a NA­TO hall­ga­tott. Lord Hast­ings Lionel Ismay NA­TO-fő­tit­kár „ko­r­lá­to­zott ak­ti­vi­tá­sát” fi­gye­lem­be vé­ve, va­la­mint konk­rét ka­to­nai ter­vek hí­ján, a nyu­ga­ti dip­lo­ma­ták az ENSZ-ben ez­után a „mag­yar té­ma” na­pi­ren­den tar­tá­sá­val pró­bál­tak nem va­lós meg­ol­dást ta­lál­ni a hely­zet­re, ha­nem – pót­cse­lek­vés­ként – kons­tans nyo­mást gya­ko­rol­ni az ádáz hi­deg­há­bo­rús el­len­fél­re, a Szov­jet­uni­ó­ra (vö. „Szó sincs a ma­gyar fel­ke­lés meg­se­gí­té­sé­ről, csu­pán fel­hasz­ná­lás­ról” [J. Nagy Lász­ló 2005, 99]).
Az ENSZ-ben 1956 vé­gén, 1957 ele­jén fel­ve­tett té­mák kö­zött olyan ügyek sze­re­pel­tek, mint a szov­jet be­avat­ko­zás több­szö­ri el­íté­lé­se, ENSZ-meg­fi­gye­lők Ma­gyar­or­szág­ra és/­vagy a szom­szé­dos or­szá­gok­ba kül­dé­se, to­váb­bá hu­ma­ni­tá­ri­us kér­dé­sek, úgy­mint a me­ne­kül­tek se­gé­lye­zé­se, élel­mi­szer, ru­ha­ne­mű, gyógy­szer kül­dé­se Ma­gyar­or­szág­ra, az ENSZ-fő­tit­kár ma­gyar­or­szá­gi uta­zá­sa, spe­ci­á­lis bi­zott­sá­gok fel­ál­lí­tá­sa stb. Ez­zel pár­hu­za­mo­san folyt a Ká­dár-kor­mány dip­lo­má­ci­ai boj­kott­ja. Ez azon­ban – több ok­ból ki­fo­lyó­lag – nem volt prob­lé­ma­men­tes, s a cseh­szlo­vák­ok ENSZ-be­li vi­sel­ke­dé­se ép­pen e prob­lé­má­ban volt fon­tos té­nye­ző. Ugyan­is bár­meny­­nyi­re „a nyo­más­gya­kor­lás leg­fon­to­sabb esz­kö­ze az ún. ma­gyar kér­dés az ENSZ Köz­gyű­lé­se­i­nek na­pi­rend­jé­re tör­té­nő fel­vé­te­le volt, hi­szen a vi­lág­szer­ve­zet ke­re­te­in be­lül meg­va­ló­sít­ha­tó­nak lát­szott a ma­gyar bel­po­li­ti­ka li­be­ra­li­zá­lá­sá­nak ki­kény­sze­rí­té­se, sőt, a Szov­jet­unió sze­re­pé­nek hang­sú­lyo­zá­sá­val a ma­gyar for­ra­da­lom le­ve­ré­sé­ben le le­he­tett lep­lez­ni Moszk­vát” (Borhi 1998), bi­zo­nyos tényzők mi­att a ma­gyar ügy egé­szen más be­ál­lí­tás­ban ke­rült az ENSZ elé; mint­ha a ma­gyar és a szov­jet kor­mány csu­pán egye­dül kép­vi­sel­ték vol­na az ügyet. A „bi­zonyos tényzők” alatt nem­csak a Szov­jet­unió és a Ká­dár-fé­le ve­ze­tés ügyes tak­ti­ká­zá­sát (idő­hú­zá­sát) ért­het­jük, ha­nem so­kat je­len­tett az ügy szá­má­ra a szo­ci­a­lis­ta sza­tel­li­torszá­gok, ezek kö­zül is fő­ként Cseh­szlo­vá­kia na­gyon hű­sé­ges tá­mo­ga­tá­sa és meg­bont­ha­tat­lan elv­hű­sé­ge a leg­főbb szö­vet­sé­ges mel­lett. így vált Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar ügy ENSZ-vi­tá­já­nak egyik fa­ri­ze­us ku­lis­­sza­ál­la­má­vá.

Az ENSZ má­so­dik rend­kí­vü­li köz­gyű­lés­ének ha­tá­ro­za­tai

A bu­da­pes­ti for­ra­dal­mi ese­mé­nyek ha­tá­sá­ra 1956. ok­tó­ber 27-én Fran­cia­or­szág, Nagy-Bri­tan­nia és az USA – mint a BT ál­lan­dó tag­jai – kez­de­mé­nyez­ték a ta­nács ösz­­sze­hí­vá­sát, mely más­nap, 1956. ok­tó­ber 28-án (9 igen, 1 nem [SZU] és 1 tar­tóz­ko­dás [JU] mel­lett) ha­tá­ro­za­tott ho­zott a kér­dés na­pi­rend­re tű­zé­sé­ről A ma­gyar­or­szá­gi hely­zet (The Sit­u­a­tion in Hun­ga­ry) cím­mel.
1956. ok­tó­ber 24. és no­vem­ber 4. kö­zött a Biz­ton­sá­gi Ta­nács négy ülés fo­lya­mán vi­tat­ta meg a Ma­gyar­or­szá­gon ki­ala­kult hely­ze­tet. A vi­ta so­rán kez­det­től ver­bá­lis bű­vész­ke­dés folyt mind­két ol­da­lon – eh­hez mé­ren­dők az ott el­hang­zott ér­vek. Szov­jet rész­ről úgy vél­ték: „A ma­gyar­or­szá­gi hely­zet vi­lá­gos­sá tet­te, hogy az USA köz­ben­já­rá­sá­val re­ak­ci­ós fel­for­ga­tó te­vé­keny­ség­re ke­rült sor Ma­gyar­or­szá­gon, amely ki­hasz­nál­ta az ál­lam és a párt mű­kö­dé­sé­ben be­kö­vet­ke­zett ne­héz­sé­ge­ket, az­zal a cél­lal, hogy fél­re­ve­zes­sék az em­be­rek egy ré­szét” (Yearbook… 1957, 68). Az USA ez­zel szem­ben kö­vet­ke­ze­te­sen ar­ra az ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett, hogy: „sérelmezi az ide­gen csa­pa­tok be­avat­ko­zá­sát, és fel­hív­ja az érin­tet­te­ket az ak­ci­ók mi­előb­bi be­fe­je­zé­sé­re Ma­gyar­or­szá­gon”, to­váb­bá „még ha a szov­jet csa­pa­tok a Var­sói Szer­ző­dés ér­te­lmé­ben tar­tóz­kod­nak is Ma­gyar­or­szá­gon, ezek a csap­tok a VSZ 8. pont­ja ér­tel­mé­ben nem hasz­nál­ha­tók a bel­ső rend vis­­sza­ál­lí­tá­sá­ra” (Yearbook… 1957, 67–68). No­vem­ber 4-én haj­na­li 3-kor ta­lál­ko­zott a BT krí­zis­ta­ná­csa, meg­tár­gya­lan­dó az újabb szov­jet be­avat­ko­zás fej­le­mé­nye­it. Ek­kor az USA egy, a Szov­jet­uni­ót el­íté­lő ha­tá­ro­zat­ter­ve­ze­tet nyúj­tott be, amely azon­ban nem ke­rült el­fo­ga­dás­ra, lé­vén hogy a BT egyik ál­lan­dó tag­ja, ma­ga a Szov­jet­unió azt nem tá­mo­gat­ta. A hely­zet meg­ol­dá­sá­ra az ENSZ egy ko­ráb­bi, 1950-ben kelt ha­tá­ro­za­ta je­len­tett kis­ka­put, amely egyéb­ként jól mu­tat­ja a nagy­ha­tal­mak a há­bo­rú után na­gyon ko­rán meg­mu­tat­ko­zó egy­más irán­ti bi­zal­mat­lan­sá­gát. A 377A (V) ha­tá­ro­zat – mint­ha csak a ma­gyar for­ra­da­lom­hoz ha­son­la­tos hely­ze­tek­re ta­lál­ták vol­na ki – ki­mond­ja: ab­ban az est­ben, „ha a BT – ál­lan­dó tag­jai egyet nem ér­té­se mi­att – nem tud ele­get ten­ni el­ső­ran­gú fel­ada­tá­nak, a nem­zet­kö­zi bé­ke és biz­ton­ság meg­őr­zé­sé­nek, ak­kor köz­gyű­lés hi­á­nyá­ban hu­szon­négy órán be­lül ös­­sze le­het hív­ni az ENSZ rend­kí­vü­li köz­gyű­lés­ét” (Yearbook… 1957, 69). Az USA ezt hasz­nál­ta ki, s ez­után ke­rült sor a ma­gyar for­ra­da­lom ügyé­nek szen­telt má­so­dik rend­kí­vü­li köz­gyű­lés­re (2nd Emer­gency Spe­cial Ses­sion, rö­vi­dít­ve: ES-II) 1956. no­vem­ber 4-től The Sit­u­a­tion in Hun­ga­ry cím­mel. A köz­gyű­lés még az­nap, no­vem­ber 4-én sza­va­zott a ma­gyar­kér­dés na­pi­rend­re tű­zé­sé­ről, s azt 53 tá­mo­ga­tás, 8 el­len­zés (köz­tük Cseh­szlo­vá­kia) és 7 tar­tóz­ko­dás mel­lett el­fo­gad­ta.
Ezen a pon­ton ér­de­mes egy pil­lan­tást vet­ni az 1956-os köz­gyű­lés cseh­szlo­vák diplomátái­nak név­sor­ára. A kül­dött­ség hi­va­ta­los ve­ze­tő­je a szo­ká­sok­nak meg­fe­le­lő­en Václav David (1910–1996) kül­ügy­mi­nisz­ter volt. Erő­sen szov­jet­ba­rát, kom­mu­nis­ta po­li­ti­kus, aki amel­lett, hogy éve­kig a Csehszlovák–Szovjet Ba­rát­sá­gi Szer­ve­zet he­lyet­tes ve­ze­tő­je­ként mű­kö­dött, 1951–1953 kö­zött a CSKP KB tit­ká­ra, 1953–1968 kö­zött pe­dig kül­ügy­mi­nisz­ter volt. He­lyet­te­se, a régivágású Josef Ull­rich (1897–1967), ko­ráb­ban, 1951–1954 kö­zött Lon­don­ban nagy­kö­vet­ként te­vé­keny­ke­dett; 1956-ban te­hát már ko­moly ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­zett a nem­zet­kö­zi hely­zet te­rén. A de­le­gá­ció har­ma­dik tag­ja Dr. Karel Petrželka, jo­gász, a kér­dé­ses idő­ben az ENSZ (ha­to­dik ál­lan­dó) Nem­zet­kö­zi Jo­gi Bi­zott­sá­gá­nak el­nö­ke; né­hány év­vel ké­sőbb pe­dig Bécs­be akk­re­di­tált cseh­szlo­vák nagy­kö­vet (1962–1966), az­az a rend­szer tö­ké­le­te­sen meg­bíz­ha­tó ele­me. A kül­ügy­mi­nisz­ter mel­lett a bi­zott­ság ne­gye­dik tag­ja, JUDr. Pavel Win­kler szlo­vák szár­ma­zá­sú cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ta te­kint­he­tő a leg­ta­pasz­tal­tabb­nak. Win­kler a há­bo­rú után Bern­ben, Zü­rich­ben és Kóreában szer­zett nem­zet­kö­zi ta­pasz­ta­la­to­kat, majd New York­ban a Nem­zet­kö­zi Atom­ügy­nök­ség fel­ál­lí­tá­sá­nál as­­szisz­tált. Je­len­lé­te az 1956-os ma­gyar vi­ta hát­te­ré­ben kü­lö­nö­sen ér­de­kes moz­za­nat, te­kint­ve, hogy 1945–1948 kö­zött Win­kler jo­gász­ként és a cseh­szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re le­bo­nyo­lí­tá­sá­val meg­bí­zott veg­yes­bi­zottság tag­ja­ként köz­re­mű­kö­dött a „csor­ba­tói jegy­ző­könyv” ki­dol­go­zá­sá­ban, de be­teg­ség mi­at­ta azt már nem ő, ha­nem Zdenìk Procház­ka fe­jez­te be. Az ENSZ-be del­gált cseh­szlo­vák mis­­szió pót­tag­jai, va­gyis a má­so­dik vo­nal: Oldøich Kaisr, Jan Pud­lak, Jaroslav Pscolka, Zdenìk Trhlík, Gejza Mencer – in­kább szak­em­be­rek, mint po­li­ti­ku­sok. Pscol­ka gaz­da­sá­gi szak­em­ber­nek szá­mí­tott, és csak nem sok­kal az­előtt ke­rült a de­le­gá­ci­ó­ba Jiøi Nosek he­lyé­re. Pscol­ka 1956-ban a Gaz­da­sá­gi és Szo­ci­á­lis (fő) Bi­zott­ság­ban (Economic and Social Coun­cil) kép­vi­sel­te Cseh­szlo­vá­ki­át, 1964 után pe­dig ku­bai nagy­kö­ve­ti po­zí­ci­ó­val ju­tal­maz­ták mun­ká­ját. JUDr. Zdenìk Trhlík 1961–1966 kö­zött lon­do­ni nagy­kö­vet, az 1970-es évek­ben pe­dig külü­gymin­isz­er-he­lyettes volt. Vé­gül, de nem utol­só­sor­ban em­lí­ten­dő a de­le­gá­ció „legs­zlovák­ab­b” tag­ja, Doc. JUDr. Gejza Mencer Dr.Sc. (1909), aki nyi­trai szár­ma­zá­sa el­le­né­re nagy­részt Prá­gá­ban élt, és nem­zet­kö­zi jo­gi, fő­leg hu­ma­ni­tá­ri­us jel­le­gű prob­lé­mák­kal fog­lal­ko­zott.
A dip­lo­má­ci­ai kis­ka­puk­kal ki­e­rő­sza­kolt má­so­dik rend­kí­vü­li köz­gyű­lés a ma­gyar ügy­ben négy ha­tá­ro­za­tot ho­zott. 1956. no­vem­ber 4-én szü­le­tett az el­ső, az USA ál­tal be­ter­jesz­tett 1004 (ES-II)-es számú ha­tá­ro­zat, amely egye­bek mel­lett le­szö­ge­zi: „Abban a meg­győ­ző­dés­ben, hogy a mos­ta­ni ese­mé­nyek Ma­gyar­or­szá­gon vi­lá­go­san mu­tat­ják a ma­gyar nép vá­gyát gya­ko­rol­ni és tel­jes mér­ték­ben él­vez­ni a sza­bad­ság és a füg­get­len­ség alap­ve­tő jo­gát […] El­íté­li a szov­jet fegy­ve­res erők fel­lé­pé­sét, amel­­lyel el­nyom­ja a ma­gyar nép jo­gai vis­­sza­szer­zé­sé­re in­dí­tott erő­fe­szí­té­se­it” (Yearbook… 1957, 84). A sza­va­zás vég­ered­mé­nye: 50 mel­let­te, 8 el­le­ne (Cseh­szlovákai is), 15 tar­tóz­ko­dás.
No­vem­ber 9-én kelt az ún. öt­ha­tal­mi ha­tá­ro­zat, Ku­ba, Ír­or­szág, Olasz­or­szág, Pa­kisz­tán és Pe­ru kez­de­mé­nye­zé­sé­re. Az 1005 (ES-II)-ös szá­mú ha­tá­ro­zat előbb meg­is­mé­tel­te az elő­ző ha­tá­ro­zat sza­va­it, majd né­mi­leg éle­seb­ben foga­ma­zot­t, ami­kor azt mond­ta: „Tekintetbe vé­ve, hogy az ide­gen in­ter­ven­ció Ma­gyar­or­szá­gon el­fo­gad­ha­tat­lan kí­sér­let” a magy­ra nép sza­bad­ság­vá­gyá­nak el­nyo­má­sá­ra, „is­métel­ten fel­szó­lít­ja a Szov­jet­unió kor­má­nyát csa­pa­ta­i­nak ha­la­dék­ta­lan ki­vo­ná­sá­ra Ma­gyar­or­szág­ról” (Yearbook… 1957, 85). A sza­va­zás so­rán 48 ál­lam volt az in­dít­vány mel­lett, 11 el­le­ne (Cseh­szlo­vá­kia is), 16 pe­dig tar­tóz­ko­dott.
No­vem­ber 9-re da­tá­ló­dik az USA ál­tal elő­ter­jesz­tett 1006 (ES-II)-os szá­mú ha­tá­ro­zat a Ma­gyar­or­szág­nak nyúj­tan­dó hu­ma­ni­tá­ri­us se­gély­ről. A re­zo­lú­ció „fel­hív­ja a ma­gyar ha­tó­sá­go­kat és a Szov­jet­uni­ót, hogy [az előb­bi – V. B. megj.] biz­to­sít­sa, [az utób­bi pe­dig – V. B. megj.] ne aka­dá­lyoz­za az élel­mi­szer és a gyógy­szer fo­ga­dá­sát és szét­osz­tá­sát”, il­let­ve a má­so­dik ré­szé­ben az ENSZ fő­tit­ká­rát „a ma­gyar me­ne­kül­tek ügyé­ben tör­té­nő gyors és ef­fek­tív szük­ség­in­téz­ke­dé­sek meg­ho­za­tal­ára”, a tag­ál­la­mo­kat pe­dig „az e cél­ra va­ló spe­ci­á­lis adakozár­sa” szó­lít­ja fel (Yearbook… 1957, 94). A sza­va­zás vég­ered­mé­nye: 53 mel­let­te, 9 el­le­ne (Cseh­szlo­vá­kia is), va­la­mint 13 tar­tóz­ko­dás.
Ugyan­csak no­vem­ber 9-én fo­gad­ta el az ENSZ az Auszt­ria ál­tal ki­mon­dot­tan em­be­ri­es­sé­gi okok­ból és hu­ma­ni­tá­ri­us cél­lal kez­de­mé­nye­zett 1007 (ES-II)-es szá­mú ha­tá­ro­za­tot, az ös­­szes ide vo­nat­ko­zó ha­tá­ro­zat kö­zül a leg­rö­vi­deb­bet (a tel­jes an­gol vál­to­zat­ mind­ös­­sze 109 szó­ból áll). Kü­lö­nö­sen fi­gye­lem­re mél­tó en­nek a sza­va­zás­nak a vég­ered­mé­nye: 67 tá­mo­ga­tó és 8 tar­tóz­ko­dó sza­va­zat mel­lett sen­ki nem volt el­le­ne. Cseh­szlo­vá­kia eb­ben az eset­ben is ért­he­tet­len (vagy in­kább na­gyon is ért­he­tő) ok­ból a tar­tóz­ko­dás ál­lás­pont­já­ra he­lyez­ke­dett. Az or­szág ENSZ-kép­vi­se­lő­it az sem za­var­ta, hogy ezt az ügyet a len­gyel és a ju­go­szláv elv­tár­sak is tá­mo­gat­ták, sőt még az egyéb­ként az ügyü­ket ma­ka­csul bel­ügy­nek te­kin­tő ma­gyar kül­dött­ség is meg­sza­vaz­ta az in­dít­ványt, amely ki­mond­ta: „Figyelembe vé­ve a ret­te­ne­tes szen­ve­dést, amely­nek a ma­gyar nép ki van té­ve […] ha­tá­ro­za­tot hoz nagy­mé­re­tű és azon­na­li gyógy­szer-, élel­mi­szer- és ru­ha­se­gély­ről az érin­tett te­rü­le­tek szá­má­ra” (Yearbook… 1957, 94), s en­nek meg­va­ló­sí­tá­sá­val a leg­fel­ső szin­ten meg­ha­tal­maz­ta a fő­tit­kárt és az ös­­szes részt­ve­vő ál­la­mot.

Az ENSZ Köz­gyű­lés XI. ülés­sza­ká­nak ha­tá­ro­za­tai

No­vem­ber­ben foly­ta­tó­dott a bo­nyo­lult po­li­ti­kai kom­bi­ná­ci­ók­kal és (mint év­ti­ze­dek­kel ké­sőbb ki­de­rült) tit­kos tár­gya­lá­sok­kal tar­kí­tott dip­lo­má­ci­ai hu­za­vo­na. No­vem­ber 21-én, im­már a köz­gyű­lés ren­des, XI. ülés­sza­kán, szá­mos vál­toz­ta­tás, til­ta­ko­zás és el­len­til­ta­ko­zás vé­gén há­rom re­zo­lú­ció szü­le­tett: az 1127 (XI)-es, az 1128 (XI)-as és az 1129 (XI)-es szá­mú­ak, mind­há­rom 1956. no­vem­ber 21-re da­tál­va. Az el­ső kez­de­mé­nye­zés hi­va­ta­lo­san Ku­bá­tól és El Sal­va­dor­tól in­dult, majd ezt né­mi­leg mó­do­sí­tot­ták a má­so­dik ha­tá­ro­zat­ban. Ez­után a ma­gyar kül­dött­ség ki­egé­szí­té­se­ket sze­re­tett vol­na esz­kö­zöl­ni, amit azon­ban a nem­zet­kö­zös­ség el­uta­sí­tott. Így szü­le­tett meg az­nap a har­ma­dik, az 1129 (XI)-es szá­mú ha­tá­ro­zat. Sor­rend­ben az el­ső, az 1127 (XI)-es lé­nye­gé­ben re­ka­pi­tu­lál­ta a má­so­dik rend­kí­vü­li köz­gyű­lés ál­tal a ma­gyar ügy­ben ho­zott négy ko­ráb­bi ha­tá­ro­za­tot, il­let­ve az­zal a mo­men­tum­mal vit­te to­vább, (ezt a szö­veg­ben két­szer is megsimételve), hogy „in­for­má­ciók ju­tot­tak [az ENSZ – V. B. megj.] tu­do­má­sá­ra ar­ról, hogy a szov­jet meg­szál­ló has­d­sereg erő­szak­kal de­por­tál ma­gyar fér­fi­a­kat, nő­ket és gyer­me­ke­ket ott­ho­na­ik­ból Ma­gyar­or­szá­gon kí­vü­li he­lyek­re” (Yearbook… 1957, 86). A sza­va­zás ered­mé­nye ez eset­ben ke­vés­bé meg­le­pő: 55 tá­mo­ga­tás, 10 el­uta­sí­tás és 14 tar­tóz­ko­dás. Az­az a tel­jes szo­ci­a­lis­ta blokk nagy egyet­ér­tés­ben el­uta­sít­ja, a köz­gyű­lés vi­szont nagy több­ség­gel meg­sza­vaz­za az in­dít­ványt, amely „sür­geti a Szov­jet­unió kor­má­nyát és a ma­gyar ha­tó­sá­go­kat, hogy azon­na­li lé­pé­sek­kel szün­tes­sék be a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok deportá­cióját” (Yearbook… 1957, 86). Szá­mos hír­re és ál­hír­re re­a­gál­va a so­ron kö­vet­ke­ző, 1128 (XI)-as ha­tá­ro­zat Cey­lon, In­dia és In­do­né­zia ja­vas­la­tá­ra pon­to­sí­tot­ta, mér­sé­kel­te az ENSZ ak­tu­á­lis ál­lás­fog­la­lá­sát. „Figyelembe vé­ve – fo­gal­ma­zott a ha­tá­ro­zat –, hogy bi­zo­nyos tag­or­szág­ok meg­erő­sí­tet­ték ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok erő­sza­kos de­por­tá­lá­sát az or­szág­ból, to­váb­bá fi­gye­lem­be vé­ve, hogy más tag­ál­lam­ok [vi­szont – V. B. megj.] ka­te­go­ri­ku­san ál­lít­ják, hogy sem­mi­fé­le ilyen deportá­ció nem tör­tént” (Yearbook… 1957, 87), az ENSZ sür­ge­ti Ma­gyar­or­szá­got, já­rul­jon hoz­zá az ENSZ-fő­tit­kár ké­ré­sé­nek tel­je­sí­té­sé­hez. Le­for­dít­va a dip­lo­má­ci­ai „ma­dár­nyel­vet”, a ha­tá­ro­zat­ból an­nak a sür­ge­té­se ol­vas­ha­tó ki, hogy Dag Ham­marskjöld ek­kor­ra már szá­mos al­ka­lom­mal és for­má­ban kez­de­mé­nyez­te sa­ját sze­mé­lyes uta­zá­sát Ma­gyar­or­szág­ra, de azt a ma­gyar ha­tó­sá­gok kö­vet­ke­ze­te­sen meg­aka­dá­lyoz­ták. A ha­tá­ro­zat­ról va­ló sza­va­zás ered­mé­nye: 57 tá­mo­ga­tás, 8 el­uta­sí­tás és 14 tar­tóz­ko­dás; Len­gyel­or­szág és Ju­go­szlá­via in­kább tar­tóz­ko­dik, Cseh­szlo­vá­kia vi­szont a ha­tá­ro­zott el­uta­sí­tók kö­zött van. A no­vem­ber 21-re da­tált har­ma­dik, po­li­ti­kai kér­dé­se­ket leg­ke­vés­bé érin­tő 1129 (XI)-es szá­mú ha­tá­ro­zat a to­váb­bi hu­ma­ni­tá­ri­us se­gít­sé­get cé­loz­ta: „Elismerve a me­ne­kült tí­zez­rek sür­gős szük­ség­le­te­it” (Yearbook… 1957, 95), a köz­gyű­lés hely­ben­hagy­ja az ad­dig tett hu­ma­ni­tá­ri­us erő­fe­szí­té­se­ket, egy­ben to­váb­bi­ak meg­té­te­lé­re sür­ge­ti az ENSZ il­le­té­kes szer­ve­it. A sza­va­zás ek­kor meg­le­he­tő­sen egy­sé­ges: 69 tá­mo­ga­tás, 2 el­uta­sí­tás, 8 tar­tóz­ko­dás. Cseh­szlo­vá­kia ek­kor a Szov­jet­unió és köz­vet­len csat­ló­sai ol­da­lán tar­tóz­ko­dik; a két el­uta­sí­tó Ma­gyar­or­szág és Ro­má­nia.
Az 1956. de­cem­ber 4-re da­tált 1130 (XI)-as szá­mú ha­tá­ro­za­tot ti­zen­négy ál­lam kez­de­mé­nyez­te. A do­ku­men­tum előbb bur­kol­tan cé­loz Ma­gyar­or­szág fe­le­lős­sé­gé­re: „A fő­tit­kár je­len­té­sé­ből ér­te­sül­ve ar­ról és meg­ál­la­pít­va azt, hogy Ma­gyar­or­szág nem ad en­ge­délyt az ENSZ-meg­fi­gye­lők­nek az or­szág­ba va­ló be­uta­zás­ra”; az­tán ha­tá­ro­zot­tabb han­gon for­dul a szov­je­tek fé­lé: „Mély nyug­ta­lan­ság­gal ál­la­pít­juk meg, hogy a Szov­jet­unió kor­má­nya nem tett ele­get az ENSZ ar­ra vo­na­to­zó ha­tá­ro­za­ta­i­nak, hogy áll­jon el Ma­gyar­or­szág bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás­tól, hogy ál­lítsa le a Magy­ar­or­szá­gról va­ló de­por­tá­lá­so­kat, hogy von­ja ki csa­pa­ta­it és szün­tes­se be a ma­gyar em­be­rek el­le­ni rep­res­­szi­ó­kat” (Yearbook… 1957, 87–88). A ha­tá­ro­zat ha­tár­idő­höz kö­ti (konk­ré­tan de­cem­ber 7-ét ne­ve­zi meg) a ma­gyar és szov­jet kor­mány vá­la­szát ar­ra, el­fo­gad­ják-e az ENSZ-meg­fi­gye­lők be­uta­zá­sát. Ugyan­ezen ha­tá­ro­zat 3. pont­já­ban „A köz­gyű­lés ja­vas­la­tot tesz ar­ra, hogy idő­köz­ben [az­az az érin­tett kor­má­nyok vá­la­szá­ig – V. B. megj.] a fő­tit­kár elő­ze­te­sen és azon­na­li ha­tál­­lyal in­téz­ked­jen Ma­gyar­or­szág vagy más szó­ba jö­vő or­szág, te­rü­le­té­re kül­den­dő meg­fi­gye­lők ki­ne­ve­zé­sé­ről” (Yearbook… 1957, 88), a 4. pont­ban pe­dig fel­szó­lít­ja az ös­­szes tag­or­szág kor­má­nyát, já­rul­jon hoz­zá az ef­fé­le kül­de­tés fe­le­lős­ség­tel­jes és ha­té­kony tele­jsítéséhez. Az 1130 (XI)-as szá­mú ha­tá­ro­zat vég­sza­va­zá­sá­nak ered­mé­nye nem na­gyon volt két­sé­ges: 10 nem (Cseh­szlo­vá­kia is) és 14 tar­tóz­ko­dás mel­lett az ENSZ-tag­ál­lam­ok túl­nyo­mó több­sé­ge (54 ál­lam) meg­sza­vaz­ta.
A ha­tá­ro­zat el­fo­ga­dá­sát egy Cseh­szlo­vá­ki­át is ért­in­tő köz­já­ték kö­vet­te. De­cem­ber 7-én Dag Ham­marskjöld tá­jé­koz­tat­ta a köz­gyű­lést, hogy az 1130-as ha­tá­ro­zat ér­tel­mé­ben le­ve­let in­té­zett Auszt­ria, Cseh­szlo­vá­kia, Ro­má­nia és Ju­go­szlá­via kép­vi­se­lő­i­hez az 1130 (XI)-as ha­tá­ro­zat 3. és 4. pont­já­val kap­cso­lat­ban, amely­ben kez­de­mé­nyez­te az em­lí­tett or­szá­gok­nak, en­ged­je­nek be füg­get­len ENSZ-meg­fi­gye­lő­ket, akik te­rü­le­tük­ről kö­vet­nék fi­gye­lem­mel az eseményket. Auszt­ria más­nap (de­cem­ber 8-án) re­a­gált ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy kor­má­nya az ENSZ alap­ok­má­nyá­val össz­hang­ban kész a fő­tit­kár ál­tal ki­ne­ve­zett meg­fi­gye­lők fo­ga­dá­sá­ra. 8-án re­a­gál­tak a ju­go­szlá­vok is. A ké­rést saj­ná­lat­tal el­uta­sí­tot­ták, még­pe­dig azon az „elvi” ala­pon, hogy „nem he­lyes egyik or­szág ese­mé­nye­it egy má­sik or­szág te­rü­le­té­ről meg­fi­gyel­ni” (Yearbook… 1957, 78). No­ha ab­szurd mó­don úgy tet­tek, mint­ha nem tud­ták vol­na, hogy az ENSZ-fő­tit­kár be­uta­zá­si ké­rel­mét a ma­gyar kor­mány már so­ka­dik al­ka­lom­mal fi­gyel­men kí­vül hagy­ta, a ju­go­szlá­vok leg­alább ki­fo­gást ke­res­tek, és leg­alább önál­ló vé­le­ményt al­kot­tak. Nem úgy Cseh­szlo­vá­kia. A külön­levél­ben meg­szó­lí­tott kor­mány (az ENSZ egyik ala­pí­tó orszá­ga[!]) re­a­gált a leg­ké­sőbb, va­ló­já­ban két­na­pos ké­sés­sel húz­va az időt. A no­vem­ber 9-én és 10-én meszólaló cseh­szlo­vák, ro­mán és szov­jet de­le­gá­ció (az utób­bi­hoz nem is szólt a fel­hívás[!]) bár­mi­fé­le to­váb­bi in­dok­lás nél­kül ha­tá­ro­zot­tan le­szö­gez­ték, kor­má­nya­ik nem já­rul­nak hoz­zá ENSZ-meg­fi­gye­lők te­rü­le­tük­re va­ló lé­pé­sé­hez.
1956. de­cem­ber kö­ze­pé­re a vi­ta meg­le­he­tő­sen el­mér­ge­se­dett. Az egyik rész­ről a ma­gyar kor­mány fel­füg­gesz­tet­te köz­re­mű­kö­dését a XI. ülés­sza­kon, a má­sik ol­dal­ról szá­mos tag­ál­lam sür­gette az or­szág ki­zá­rá­sát a köz­gyű­lés­ből. (Nem fe­led­he­tő, hogy Ma­gyar­or­szág pont egy év­vel az­előtt vált ENSZ-tag­gá.) A ma­gyar ügy­ről zaj­ló ENSZ-vi­ta to­váb­bi le­fo­lyá­sát, s a hát­ra­lé­vő két ha­tá­ro­za­tot az egy­re re­mény­te­le­nebb, a ma­gyar és a hát­tér­ben lé­vő szov­jet kor­mány ma­kacs­sá­ga, ill. ügyes la­ví­ro­zá­sa mi­att egy­re ki­lá­tás­ta­la­nabb han­gu­lat jel­le­mez­te, ami­hez a szo­ci­a­lis­ta blokk or­szá­gai, kö­zöt­tük a leg­hű­sé­ge­sebb Cseh­szlo­vá­kia rend­kí­vül fe­gyel­me­zet­ten as­­szisz­tált.
Az 1131 (XI)-es szá­mú, 1956. de­cem­ber 12-én kelt ha­tá­ro­zat már ezt a re­mény­te­len hely­ze­tet tük­röz­te. Az 1. pont­ban na­gyon egyérteműen fogal­ma­zot a Szov­jet­uni­ó­ról: „[A köz­gyű­lés – V. B. megj.] meg­ál­la­pít­ja, hogy a Szov­jet­unió kor­má­nya ka­to­nai erőt al­kal­maz­va a ma­gyar nép el­len, meg­sér­ti Ma­gyar­or­szág po­li­ti­kai füg­get­len­sé­gét” (Yearbook… 1957, 88), s ezt még to­vább fo­koz­za a 2–4. pon­tok­ban, tel­je­sen egy­ér­tel­mű­vé té­ve és több­ször né­ven ne­vez­ve az ag­res­­szort. Az 5. pont vi­szont tö­mör és re­mény­te­le­nül ki­fe­je­zi a ha­tá­ro­za­tot meg­ho­zó ál­la­mok te­he­tet­len­sé­gét: „[A Köz­gyű­lés – V. B. megj.] fel­ha­tal­maz­za a fő­tit­kárt, hogy össz­hang­ban a ENSZ alap­ok­má­nyá­nak el­ve­i­vel és a köz­gyű­lés ha­tá­ro­za­ta­i­val, te­gyen meg bár­mi­lyen kez­de­mé­nye­zést, amit cél­sze­rű­nek lát a ma­gyar üg­­gyel kap­cso­lat­ban” (Yearbook… 1957, 89). A sza­va­zás vég­ered­mé­nye: 55 ál­lam tá­mo­gat­ja, a 8 szo­ci­a­lis­ta or­szág együt­te­sen nem­mel sza­vaz (Cseh­szlo­vá­kia is), 13-an tar­tóz­kod­nak (kö­zöt­tük Ju­go­szlá­via).
Az 1956 őszén in­du­ló vi­ta­so­ro­zat a ma­gyar ügy­ben las­san a vé­gé­hez kö­ze­le­dett. (Ar­ról, hogy adott eset­ben a vi­tá­nak más ki­me­ne­te­le is le­he­tett vol­na, J. Nagy Lász­ló gon­dol­ko­dik egyik ta­nul­má­nyá­ban: „A ma­gyar ügy el­hú­zó­dá­sá­val szem­ben a szu­e­zi kér­dés­ben […] na­gyon ha­té­kony­nak bi­zo­nyult az ENSZ” [J. Nagy Lász­ló 2005, 101].) És no­ha a ma­gyar ügy még egy évig nem ke­rült le a na­pi­rend­ről, az 1132 (XI)-es szá­mú ha­tá­ro­zat patt­hely­ze­tet jel­zett. A ha­tá­ro­zat 1. pont­ja egy kü­lön­bi­zott­sá­got ál­lí­tott fel (Special Com­mit­tee), mely­nek tagjai Auszt­rá­lia (K. C. O. Shann volt a ra­port­őr), Cey­lon, Dá­nia (Alsing An­der­sen lett az el­nök), to­váb­bá Tu­né­zia és Uru­guay let­tek. A kü­lön­bi­zott­ság azt a fel­ada­tot kap­ta, hogy a le­he­tő leg­szo­ro­sabb fi­gye­lem­mel kö­ves­se az ese­mé­nye­ket: gyűjt­sön bi­zo­nyí­té­ko­kat, ké­szít­sen in­ter­jú­kat, és a ta­pasz­ta­la­tok­ról szá­mol­jon be egy­részt a XI. ülés­sza­kon, va­la­mint (ez volt a kis­ka­pu) idő­ről idő­re a ké­sőb­bi­ek­ben is az ENSZ Köz­gyű­lé­se előt­t. Az ef­fé­le, meg­le­he­tő­sen ope­ra­tív ha­tá­ro­zat né­mi­leg el­len­sú­lyoz­ta a „lo­vak kö­zé do­bott gyep­lő” ef­fek­tus ha­tá­sát, a va­ló­ság­ban azon­ban a ró­la szó­ló sza­va­zás ered­mé­nye lé­nye­gé­ben min­den­kit meg­nyug­ta­tott: a több­ség, 59 or­szág tá­mo­gat­ta, a szo­ci­a­lis­ta blokk (ter­mé­sze­te­sen Cseh­szlo­vá­kia is) el­uta­sí­tot­ta, 10-en pe­dig tar­tóz­kod­tak (utób­bi­ak kö­zött a ma­gyar ügy két no­tó­ri­us tar­tóz­ko­dó­ja: Finn­or­szág és Ju­go­szlá­via). Az ENSZ-be­li ma­gyar vi­ta ide­ig­le­nes le­zá­rá­sa, a fen­ti ha­tá­ro­zat­tal de facto elő­ál­ló „jegelt” ál­la­pot, elég sta­ti­kus­nak tűnt ah­hoz, hogy két hét­tel ké­sőbb „Magyarországon az MSZMP PB 1957. ja­nu­ár 25-i ülé­sén meg­fo­gal­ma­zó­dott az igény a ka­pi­ta­lis­ta or­szá­gok­kal va­ló vi­szony ren­de­zé­sé­re, és má­so­dik he­lyen sze­re­pelt a kül­po­li­ti­kai fel­ada­tok kö­zött a ma­gyar kér­dés le­vé­te­té­se az ENSZ na­pi­rend­jé­ről” (Borhi 1998).

A ha­tá­ro­za­tok ér­té­ke­lé­se cseh­szlo­vák szem­pont­ból

Az 1956. no­vem­ber 4. és 1957. ja­nu­ár 10. kö­zött ho­zott tíz, a ma­gyar üg­­gyel kap­cso­la­tos ENSZ-ha­tá­ro­zat so­rán a cseh­szlo­vák kül­dött­ség ki­vé­tel nél­kül min­dig a Szov­jet­uni­ó­val össz­hang­ban, Al­bá­ni­á­val, Bul­gá­ri­á­val, Fehéro­ros­zország­gal és Uk­raj­ná­val egye­tem­ben sza­va­zott, és a leg­ap­róbb vé­le­mény­el­té­rést sem en­ged­te meg ma­gá­nak. Cseh­szlo­vá­kia ál­lás­pont­ja an­nál fel­tű­nőbb, ha lát­juk, hogy a szo­ci­a­lis­ta blokk más or­szá­gai leg­alább egy-­e­gy al­ka­lom­mal ké­pe­sek és haj­lan­dók vol­tak önál­ló ál­lás­pont ki­ala­kí­tá­sá­ra. A tíz re­zo­lú­ció so­rán Ju­go­szlá­via mind­ös­­sze há­rom­szor sza­va­zott a ma­gyar ügy­ben a Szov­jet­uni­ó­val össz­hang­ban (1005-ös, 1127-es és 1130-as ha­tá­ro­zat; a töb­bi eset­ben tar­tóz­ko­dott), Len­gyel­or­szág két al­ka­lom­mal vá­lasz­tott kü­lön utat (1007-es, 1128-as ha­tá­ro­zat), és még Ro­má­nia is egy­szer (1129-es ha­tá­ro­zat) vet­te a bá­tor­sá­got kü­lön­vé­le­mény ki­ala­kí­tá­sá­hoz, igaz, az bru­tá­lis mó­don a hu­ma­ni­tá­ri­us se­gély di­rekt el­uta­sí­tá­sa volt.
Mi­lyen té­nye­zők ma­gya­ráz­zák, hogy Cseh­szlo­vá­kia ki­vé­tel nél­kül és kö­vet­ke­ze­te­sen ra­gasz­ko­dott a blokko­rszá­gok ve­ze­té­se ál­tal meg­ha­tá­ro­zott vo­nal­hoz? A gott­wal­di örök­ség­gel nem na­gyon le­szá­mo­ló Cseh­szlo­vá­kia kez­det­től tisz­tá­ban volt a ma­gyar ese­mé­nyek ve­szé­lye­i­vel. A cseh­szlo­vák Nem­ze­ti Front Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga már 1956. ok­tó­ber 27-én ki­bő­ví­tett el­nök­sé­gi ülést tar­tott, és az ülés egyik fő pont­ja a ma­gyar­or­szá­gi hely­zet volt (vö. Èeskosloven­ské… 1986, 515). Cseh­szlo­vá­kia lel­ke­sen üd­vö­zöl­te az 1956. ok­tó­ber 30-i szov­jet kor­mány­nyi­lat­ko­za­tot (A Szov­jet­unió és a töb­bi szo­ci­a­lis­ta or­szág kö­zöt­ti ba­rá­ti kap­cso­la­tok és együtt­mű­kö­dés fej­lesz­té­sé­nek és to­váb­bi erő­sí­té­sé­nek alap­ja­i­ról), vi­szont nagy fel­há­bo­ro­dás­sal és fé­le­lem­mel fo­gad­ta (ka­to­nai ér­te­lem­ben is) Nagy Im­re be­je­len­té­sét a Var­sói Szer­ző­dés­ből va­ló ki­lé­pé­sről, ill. a sem­le­ges­sé­g­ről.
Egy­ál­ta­lán nem vé­let­len, ha­nem in­kább el­szó­lás­fé­le, hogy a cseh­szlo­vák rá­dió egy nap­pal a mas­­szív szov­jet ka­to­nai be­avat­ko­zás előt­t, 1956. no­vem­ber 3-án köz­ve­tí­tet­te Antonín Zápo­tocký köz­tár­sa­sá­gi el­nök nyi­lat­ko­za­tát, mely „a ko­moly ma­gyar hely­zet­ről és Iz­ra­el Egyip­tom el­le­nes ag­res­­szi­ó­já­ról” (Èeskosloven­ské… 1986, 516) szólt, az­az a cseh­szlo­vák ve­ze­tés tu­dott a ké­szü­lő in­ter­ven­ci­ó­ról. Ahogy Rai­ner M. Já­nos ír­ja: „Hruscsov no­vem­ber 1. és 3. kö­zött tá­jé­koz­tat­ta szö­vet­sé­ge­se­it, va­la­mint Ti­tót a ter­ve­zett in­vá­zi­ó­ról. Egye­dül Gomul­ka je­len­tett be egy­ér­tel­mű el­len­vé­le­ményt. Ti­to, akit ri­a­da­lom­mal töl­tött el a ma­gyar for­ra­da­lom de­mok­ra­ti­kus jel­le­ge, nem­csak tu­do­má­sul vet­te a szov­jet in­vá­zi­ós ter­ve­ket, de meg­ígér­te azt is, hogy se­gít a kri­ti­kus pil­la­nat­ban Nagy Im­re és kor­má­nya ki­kap­cso­lá­sá­ban” (Ješ 2003). Ka­to­nai se­gít­sé­get a cseh­szlo­vák­ok is fel­aján­lot­tak, de azt a szov­jet ve­ze­tők stra­té­gi­ai okok­ból el­uta­sí­tot­ták. A cseh Jiøí Ješ így ír er­ről: „Októberben azu­tán Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar ese­mé­nyek ide­jén éles ka­to­nai in­téz­ke­dé­sek fo­ga­na­to­sí­tá­sá­ba kez­dett a szlo­vák–ma­gyar ha­tá­ron, és Antonín Novot­ný Moszk­vá­ban Hrus­csov­nak még ka­to­nai se­gít­sé­get is föl­aján­lott a ma­gya­rok el­len. Hrus­csov ezt az aján­la­tott nem fo­gad­ta el, így va­la­mi más tör­tént, amit a tör­té­né­szek, Is­ten tud­ja mi­ért, nem na­gyon em­le­get­nek. A bi­zony­ta­lan szov­jet ve­ze­tés ok­tó­ber utol­só nap­ján ki­adott egy nyi­lat­ko­za­tot, amely sze­rint a né­pi de­mok­ra­ti­kus or­szá­gok­ból ki­von­ja ta­nács­adó­it, akik­nek a tevénységét kri­ti­ká­val il­let­te” (Ješ 2003).
A le­le­mé­nyes cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ta ve­ze­tés 1956-ban je­les­re vizs­gá­zott in­ter­na­ci­o­na­lis­ta párt­hű­ség­ből. Sőt még azt is ügye­sen ki­hasz­nál­ta, hogy ha már ka­to­na­i­lag nem le­he­tett a ré­sze­se, leg­alább po­li­ti­ka tő­két ko­vá­csol­jon be­lő­le. Po­li­ti­ká­ját ar­ra épí­tet­te – és ez áll de­le­gá­ci­ó­ja min­den sza­va­zá­sa mö­gött is –, hogy a Szov­jet­uni­ó­nak a ma­gyar for­ra­da­lom után emi­nens ér­de­ke fű­ző­dött egy­részt sa­ját presz­tí­zsé­nek meg­őr­zé­sé­hez a nem­zet­kö­zi szín­té­ren, más­részt a „rend” vis­­sza­ál­lí­tá­sá­hoz a szo­ci­a­lis­ta tá­bo­ron be­lül. Ha a ma­gyar for­ra­da­lom „rés volt a fa­lon”, a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció min­ta­sze­rű vi­sel­ke­dé­se az ENSZ-vi­tá­ban a tá­bo­ron be­lü­li tö­ret­len szo­li­da­ri­tás, és a kom­mu­nis­ta blokk ide­o­ló­gi­ai egy­sé­gé­nek ak­tív pél­dá­ja lett. Az em­lí­tett fel­ál­lás­ban mű­kö­dő cseh­szlo­vák de­le­gá­ció, s mö­göt­te ter­mé­sze­te­sen az ál­la­mi és párt­ve­ze­tés, na­gyon sok­kal hoz­zá­já­rul an­nak az ér­zet­nek az el­hi­te­té­sé­hez, hogy a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok egy­sé­ge­sek, és min­dig is azok vol­tak, ez­zel ele­ve ki­lá­tás­ta­lan­ná té­ve szá­mos ENSZ-be­li kez­de­mé­nye­zést.

A 663. ple­ná­ris ülés vi­tá­ja

A ma­gyar üg­­gyel az ENSZ Köz­gyű­lés XI. ülés­sza­ká­nak 1957. feb­ru­ár 28-i 663. ple­ná­ris ülé­sén is fog­lal­koz­tak. A cél ere­de­ti­leg an­nak a je­len­tés­nek a meg­vi­ta­tá­sa volt, ame­lyet a Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­ság (Special Polit­i­cal Com­mit­tee) ter­jeszett a köz­gyű­lés elé. A köz­gyű­lés a Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­sá­got 1956. no­vem­ber 12-én ad hoc bi­zott­ság­ként ál­lí­tot­ta fel, majd 1956. de­cem­ber 18-án ál­lan­dó bi­zott­ság­gá vál­toz­tat­ta. A bi­zott­ság el­nö­ke Selim Sarp­er (Tö­rök­or­szág), al­el­nö­ke Sud­jar­wo Tjon­drone­goro (In­do­né­zia), ra­port­őre Sergi­je Makiedo (Ju­go­szlá­via) lett. Makiedo 1957. feb­ru­ár 28-án be is nyúj­tot­ta a Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­ság je­len­té­sét, A/3564-es szám alat­t, ám azt a köz­gyű­lés dön­té­se alap­ján nem bo­csá­tot­ták vi­tá­ra, csu­pán kor­lá­to­zott szá­mú hoz­zá­szó­lást en­ge­dé­lyez­tek az ügy­ben.
A Szov­jet­unió pa­na­sza ami­att, hogy az USA be­avat­ko­zik Al­bá­nia, Bul­gá­ria, Cseh­szlo­vá­kia, Ma­gyar­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ro­má­nia és a Szov­jet­unió bel­ügye­i­be, va­la­mint ami­att, hogy az USA fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get foly­tat ugyan­ezen ál­la­mok el­len cím­mel 70. na­pi­ren­di pont­ként na­pi­rend­re tű­zött szov­jet kez­de­mé­nye­zés nem lep­te meg azo­kat, akik nyo­mon kö­vet­ték a Szov­jet­unió és csat­ló­sa­i­nak po­li­ti­kai stra­té­gi­á­ját a ma­gyar ügy vi­tá­já­ban. A Szov­jet­uni­ó­nak két fő staté­giai ér­de­ke volt. Egy­részt, hogy az ügyet mi­nél tá­gabb, ge­ne­rá­li­sabb ér­te­lem­ben le­hes­sen tag­lal­ni az ENSZ-ben, el­mos­va a prob­lé­ma sú­lyos lo­ká­lis jel­le­gét; ez az oka, hogy no­ha min­den­ki előtt nyil­ván­va­ló­an Ma­gyar­or­szág őszi for­ra­dal­má­ról szólt a vi­ta, a szov­jet kez­de­mé­nye­zés en bloc a tér­ség or­szá­ga­i­ról be­szélt. A má­sik stra­té­gi­ai irány „a leg­jobb vé­de­ke­zés a tá­ma­dás” alap­ján egy olyan po­li­ti­kai of­fen­zí­va kezdeményzése, amely­ben a vi­ta lé­nye­ge, s egy­ben a nem­zet­kö­zi köz­vé­le­mény fi­gyel­me át­csú­szik a leg­főbb starté­giai el­len­fél­re, az USA-ra.
A Wan Wait­hayakon tha­jföl­di her­ceg el­nök­sé­ge alatt zaj­ló 663. ple­ná­ris ülés so­rán előbb Vaszil­ij Vaszil­je­vics Kuznye­cov szov­jet ENSZ-kö­vet, De Bar­ros bra­zil szó­vi­vő, Josef Ull­rich (Cseh­szlo­vá­kia) és Hen­ry Cabot Lodge (USA) szó­lalt fel. A szov­jet kép­vi­se­lő előbb hos­­sza­san ecse­tel­te „az USA ural­ko­dó kö­rei ál­tal al­kal­ma­zott el­len­sé­ges és fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get” mint az USA „a­gresszív kül­po­li­ti­ká­já­nak in­teg­ráns ré­szét” (UN Gen­er­al… 1957, 31. pont, 1242), majd Dulles kül­ügy­mi­nisz­ter saj­tó­nyi­lat­ko­za­ta­i­ra hi­vat­koz­va so­rol­ta az ame­ri­ka­i­ak min­de­nütt je­len lé­vő szer­ve­ze­te­it, az Amer­i­can Com­mitte for Lib­er­a­tion, a Com­mitte for Free Europe és a Cru­sade for Free­dom ne­vű szer­ve­ze­te­ket, me­lyek­nek fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­ge azt bi­zo­nyít­ja: „h­ogyan kép­ze­lik az ame­ri­ka­i­ak a né­pi de­mok­ra­ti­kus ál­la­mok fel­sza­ba­dí­tá­sát” (UN Gen­er­al… 1957, 33. pont, 1242). Ma­gyar­or­szág ügyé­ben Kuznye­cov az aláb­bi­a­kat mond­ta: „A nem­ré­gi ma­gyar­or­szá­gi ese­mé­nyek kü­lö­nö­sen tisz­tán mu­tat­ják, mi a kö­vet­kez­mé­nye az USA más ál­la­mok bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zá­si po­li­ti­ká­já­nak. Most be­bi­zo­nyo­so­dott, hogy a si­ker­te­len el­len­for­ra­dal­mi lá­za­dá­so­kat Ma­gyar­or­szá­gon bel­ső re­ak­ci­ós ele­mek és kül­ső nem­zet­kö­zi im­pe­ri­a­lis­ta kö­rök, el­ső­sor­ban pe­dig az USA pro­vo­kál­ták. Bár­mit mond­ja­nak itt az USA kép­vi­se­lői a ma­gyar ese­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban, és ter­jes­­sze­nek bár­mi­lyen rá­gal­ma­kat a Szov­jet­unió el­len, el kell is­mer­ni, hogy a fe­le­lős­ség a ma­gyar­or­szá­gi vér­on­tás­ért és az or­szág gaz­da­sá­gán esett kár mi­att az ún. »fel­sz­abadítási« bű­nös po­li­ti­ka szer­ző­it és szer­ve­ző­it ter­he­li” (UN Gen­er­al… 1957, 38. pont, 1243).
Az ez­után meg­szó­la­ló De Bar­ros elő­ször le­szö­gez­te, hogy a Szov­jet­unió ál­tal be­nyúj­tott A/SPC/L.14-es szá­mú ha­tá­ro­zat­ter­ve­ze­tet a nemzeközi kö­zös­ség túl­nyo­mó ré­sze el­uta­sít­ja. Tör­té­nel­mi ér­ve­ket so­ra­koz­ta­tott fel ar­ról, hogy „az USA if­jú­sá­gá­nak vi­rá­ga fél év­szá­zad so­rán két al­ka­lom­mal öröm­mel szel­te át az óce­ánt, hogy meg­hal­jon a hu­ma­nis­ta eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ci­ó­ért”; majd az­zal fe­jez­te be, hogy: „Az az öt­let, hogy a köz­gyű­lés ítél­je el az Egye­sült Ál­la­mo­kat Al­bá­nia, Bul­gá­ria, Cseh­szlo­vá­kia, Ma­gyar­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ro­má­nia és a Szov­jet­unió bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás mi­att, nem más, mint kí­sér­let a té­nyek ki­for­ga­tá­sá­ra, és kí­sér­let a zaj­ló tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tok vis­­sza­for­dí­tá­sá­ra, amit mi időn­ként za­va­ro­dott­ság­gal fi­gye­lünk” (UN Gen­er­al… 1957, 43., 46. pont, 1243–1244).
A cseh­szlo­vák ENSZ-kül­dött­nek nem le­he­tett egy­sze­rű ez­után meg­szó­lal­nia. Nem­csak azért, mi­vel Cseh­szlo­vá­ki­á­nak fo­lya­mat­ban lé­vő Nem­zet­kö­zi Bíróság-­be­li ügye volt az USA-val (egy 1953. már­cis 10-i lé­gi in­ci­dens mi­att), ha­nem azért is, mert egy nyil­ván­va­ló­an le­he­tet­len po­li­ti­kai ügyet kel­lett meg­vé­de­nie. Az aláb­bi­ak­ban né­mi­leg rö­vi­dít­ve kö­zöl­jük Josef Ull­rich ere­de­ti­leg an­gol nyel­vű, és ter­mé­sze­te­sen a szov­jet ál­lás­pont vé­del­mé­ben ki­fej­tett fel­szó­la­lá­sát:
„A Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­ság vi­tái so­rán a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció szá­mos tényt be­mu­ta­tott, ame­lyek ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy az USA fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get foly­tat és be­avat­ko­zik a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság bel­ügye­i­be. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció ter­je­del­mes do­ku­men­tá­ci­ót és más bi­zo­nyí­té­ko­kat nyúj­tott be ezen ál­lí­tá­sok alá­tá­masz­tá­sá­ra. […]
A cseh­szlo­vák ha­tó­sá­gok­nak bő­sé­ges adat és bi­zo­nyí­ték van a tu­laj­do­ná­ban az USA tit­kos­szol­gá­la­ti szer­vei ál­tal Cseh­szlo­vá­kia el­len vég­re­haj­tott te­vé­keny­sé­gé­ről. A bi­zott­ság­ban a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció konk­rét ada­tok­kal szol­gált a Cseh­szlo­vá­kia el­len el­kö­ve­tett ter­ro­ris­ta-, fel­for­ga­tó- és kém­te­vé­keny­ség­ről, me­lyet ezen szer­ve­ze­tek uta­sí­tá­sá­ra és köz­re­mű­kö­dé­sé­vel haj­tot­tak vég­re. A szo­ci­a­lis­ta rend­sze­rű or­szá­gok el­le­ni el­len­sé­ges te­vé­keny­ség vég­re­haj­tá­sá­ban fon­tos sze­re­pet ját­sza­nak az úgy­ne­ve­zett ame­ri­kai »magán«-szer­vez­tek, úgy­mint az úgy­ne­ve­zett Com­mitte for Free Europe, vagy az úgy­ne­ve­zett Cru­sade for Free­dom, mi­ként az olyan rá­dió­adó-ál­lo­má­sok is, mint a Free Europe Com­mitte ál­lo­más, a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió, va­la­mint kü­lön­fé­le ügy­nök­sé­gek, ame­lyek a Né­met De­mok­ra­ti­kus Köz­tár­sa­ság és má­sok bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás­ra spe­ci­a­li­zá­lód­tak. [Az NDK ne­ve nem is sze­re­pelt a szov­jet ha­tá­ro­zat­ter­ve­zet­ben – V. B. megj.]
A vi­ta so­rán a bi­zott­ság­ban kü­lö­nö­sen ap­ró­lé­kos ana­lí­zis se­gít­sé­gé­vel de­monst­rál­tuk az USA Cseh­szlo­vá­kia és más ke­let-eu­ró­pai or­szág el­len ki­fej­tett el­len­sé­ges te­vé­keny­sé­gét, ame­lyet lég­bal­lo­nok in­dí­tá­sá­val foly­tat­nak, fo­lya­ma­to­san meg­sért­ve az or­szá­gok lég­te­rét. Ezek a lég­göm­bök olyan szó­ró­la­po­kat dob­nak le a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­té­re, ame­lyek fel­for­ga­tó anya­go­kat tar­tal­maz­nak a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban lé­te­ző szo­ci­a­lis­ta rend és a le­gi­tim kor­mány el­len. Az ef­fé­le úgy­n­evezet »bal­lonkam­pányok« ál­tal az USA kor­má­nya sú­lyos erő­sza­kot kö­vet el Cseh­szlo­vá­kia szu­ve­re­ni­tá­sa és a nem­zet­kö­zi jog el­len. […]
A bi­zo­nyí­té­kok sú­lya alatt az USA de­le­gá­ci­ó­ja meg sem pró­bál­ta a bi­zott­ság­ban meg­cá­fol­ni az el­le­ne fel­ho­zott sú­lyos vá­da­kat és ál­lí­tá­so­kat. Ez nem­csak a fel­tárt té­nyek iga­zát ta­nú­sít­ja, ha­nem azt is, hogy az USA el­tö­kél­ten foly­tat­ni kí­ván­ja fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét és be­avat­ko­zá­si kí­sér­le­te­it. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció kö­te­les­sé­gé­nek ér­zi, hogy fel­hív­ja a köz­gyű­lés fi­gyel­mét ar­ra a nö­vek­vő ve­szély­re, mely ve­szé­lyez­te­ti a bé­két és a biz­ton­sá­got, s amely az im­pe­ri­a­lis­ta kö­rök erő­sö­dő ag­res­­szív te­vé­keny­sé­gé­nek kö­vet­kez­mé­nye. […]
A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció őszin­tén saj­nál­ja, hogy a szov­jet de­le­gá­ció ál­tal be­nyúj­tott A/SPC/L.14 sz. ha­tá­ro­zat­ter­ve­zet a Po­li­ti­kai Kü­lön­bi­zott­ság ál­tal nem ke­rült el­fo­ga­dás­ra, an­nak el­le­né­re, hogy le­he­tet­len volt meg­cá­fol­ni azo­kat a bi­zo­nyí­té­ko­kat, ame­lyek az USA szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok el­len vég­re­haj­tott fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét mu­tat­ják. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció hi­szi, hogy a nem­zet­kö­zi bé­ke és biz­ton­ság meg­erő­sí­té­se és a nem­ze­tek köz­ti együtt­mű­kö­dés ér­de­ké­ben vol­na, ha a köz­gyű­lés el­ítél­né az USA el­len­sé­ges te­vé­keny­sé­gét, és fel­szó­lí­ta­ná az USA kor­má­nyát a fel­for­ga­tó te­vé­keny­ség és a más ál­la­mok bel­ügye­i­be va­ló be­avat­ko­zás be­szün­te­té­sé­re, va­la­mint ar­ra, hogy kap­cso­la­tát ezek­kel az ál­la­mok­kal az ENSZ-alap­ok­mány alap­el­ve­i­vel össz­hang­ban ala­kít­sa” (UN Gen­er­al… 1957, 47–52. pont, 1244).
Az Ull­rich után meg­szó­la­ló Lodge ame­ri­kai ENSZ-kö­vet egy­ál­ta­lán nem re­a­gált a cseh­szlo­vák kül­dött­ség ál­tal meg­fo­gal­ma­zott vá­dak­ra. Fel­szó­la­lá­sá­ban jel­lem­ző­en alig volt szól Ma­gyar­or­szág­ról; he­lyet­te Ke­let-Eu­ró­pa ál­ta­lá­nos el­nyo­mott hely­ze­tét, és a szov­jet kom­mu­nis­ta rend­szer jel­le­gét ecse­tel­te bő­ven: „Ez az a kom­mu­nis­ta aka­rat, amely az em­be­ri agyak és tes­tek fö­löt­ti tö­ké­le­tes kont­roll­ra irá­nyul, amely össz­hang­ban a mély­sé­ge­sen ma­te­ri­a­lis­ta kép­let­tel ta­gad­ja az em­ber szent ter­mé­sze­tét, s amely meg­ma­gya­ráz­za azo­kat a gon­do­lat- és in­for­má­ci­ós sza­bad­ság út­já­ban ál­ló nagy­ará­nyú aka­dá­lyo­kat, me­lye­ket a Szov­jet­unió ál­lí­tott fel Ke­let-Eu­ró­pá­ban. A cen­zú­ra, a rá­dió­adás­ok za­va­rá­sa, az uta­zás el­len­őr­zé­se, a ha­tár­őr­ség, a tör­té­ne­lem át­írá­sa, a hí­rek meg­ha­mi­sí­tá­sa – ezek a fel­té­te­lek ha­tá­roz­zák meg je­len­leg Ke­let-Eu­ró­pát. Ezek azok a fel­té­te­lek, ame­lye­ket a Szov­jet­unió sze­ret­ne a vi­lág töb­bi ré­szé­vel fi­gyel­men kí­vül ha­gyat­ni vagy el­fe­led­tet­ni” (UN Gen­er­al… 1957, 59. pont, 1245).
Az nem meg­le­pő, hogy a ma­gyar ügy 1956–1957-es ENSZ-vi­tá­já­ban Cseh­szlo­vá­kia a szov­jet blokk ol­da­lán ala­kí­tot­ta ki ál­lás­pont­ját. Az azon­ban csak a rész­le­tek is­me­re­té­ben lát­ha­tó, hogy ál­lás­pont­ja mi­lyen ma­kacs, már-már or­to­dox jel­leg­gel bírt, s hogy men­­nyi­re sztá­li­nis­ta fra­ze­o­ló­gi­át al­kal­ma­zott 1957-ben(!). A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció ugyan­azt a fa­ri­ze­us ál­lás­pon­tot haj­to­gat­ta, s an­nak szel­le­mé­ben sza­va­zott, hogy a ma­gyar ese­mé­nyek és a ve­lük kap­cso­la­tos in­téz­ke­dé­sek ki­zá­ró­lag a Ma­gyar Nép­köz­tár­sa­ság bel­ügy­ének szá­mí­ta­nak – amit a Ká­dár-fé­le ma­gyar kül­dött­ség sok­szor el­is­mé­telt. Ma már jól lát­ha­tó, ami a sa­ját ko­rá­ban nem volt an­­nyi­ra egyértemű, hogy az ENSZ-vi­tá­ban az őszin­te se­gí­tő szán­dék mel­lett mind­vé­gig je­len volt egy­részt a te­he­tet­len­ség, más­részt az, hogy szin­te az ös­­szes ha­tá­ro­zat­ba fog­lalt kez­de­mé­nye­zés ki­mon­dat­lan cél­ja min­den olyan ENSZ-ak­ció tá­mo­ga­tá­sa, „ame­lyek a ma­gyar­or­szá­gi szov­jet ak­ci­ók le­lep­le­zé­sé­re al­kal­mas” (Kecs­kés 2003, 6). En­nek ér­tel­mé­ben lé­nye­gé­ben az ös­­szes nyu­ga­ti kez­de­mé­nye­zés és az ös­­szes ke­le­ti re­ak­ció is két alap­ve­tő fel­te­vés­ből in­dult ki: (1) sen­ki­nek nem ér­de­ke a no­vem­ber 4. utá­ni ál­la­pot ka­to­nai erő­vel va­ló meg­vál­toz­ta­tá­sa, ill. (2) min­den­ki­nek ér­de­ke a sta­tus quót a pro­pa­gan­da szem­pont­já­ból a le­he­tő leg­job­ban ki­ak­náz­ni, ter­mé­sze­te­sen sa­ját ide­o­ló­gi­ai irá­nyult­sá­gá­val össz­hang­ban. A vég­ered­mény: sok-­sok szó, ke­vés cse­le­ke­det. Akár­mi­lyen fur­csá­nak is hat­nak a sza­bad vé­le­mény­cse­ré­től ide­gen, de­ter­mi­nált, az­az kol­lek­tí­van ele­ve el­dön­tött ál­lás­pont­ok, a ma­gyar ügy ENSZ-vi­tá­ja csu­pán egy ele­me volt a na­gyobb és hos­­szabb ide­ig tar­tó konf­lik­tus, a hi­deg­há­bo­rú kon­tex­tu­sá­nak.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Az ENSZ és Ma­gyar­or­szág, 1957. Do­ku­men­tu­mok az ENSZ Ötös Bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se el­le­ni ma­gyar­or­szá­gi til­ta­ko­zó kam­pány szer­ve­zé­sé­hez. 1995. A be­ve­ze­tőt ír­ta Pór Edit és Cseh Ger­gő Ben­de­gúz. Tár­sa­dal­mi Szem­le, 50. évf. 5. sz. 80–90. p.
Bé­kés Csa­ba 1993. A ma­gyar­kér­dés az ENSZ-ben és a nyu­ga­ti nagy­ha­tal­mak tit­kos tár­gya­lá­sai, 1956. ok­tó­ber 28.–no­vem­ber 4. Brit kül­ügyi do­ku­men­tu­mok. In Bak Já­nos et al. (sz­erk.): Év­könyv 2. Bu­da­pest, 1956-os In­té­zet, 1993, 39–71. p.
Berez­nai Au­rél anya­gai a Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió ré­szé­re: Az ENSZ Köz­gyű­lés Kü­lön­bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se. Open Soci­e­ty Archives, http://www.os­a.ceu.hu/d­b/­fa/300-5-47-1.ht­m. [2006. 6. 31.].
Blaive, Muriel [é. n.] The Czechs and Their Com­mu­nis­m, Past and Pre­sen­t. http://www.i­wm.at [2006. 2. 25.].
Borhi Lász­ló 1996. Az USA és Ke­let-Eu­ró­pa 1948–1958. His­tó­ria, 18. évf. 1. sz. 3–6. p.
Borhi Lász­ló 1998. Ira­tok az 1956–1958 kö­zöt­ti ame­ri­kai–ma­gyar vi­szony tör­té­ne­té­hez. http://epa.os­zk.hu/00600/00617/00002/t­sz98_3_4_borhi_las­z­lo.htm [2006. 3. 15.].
Èeskosloven­ské dejiny v dat­e­ch. Pra­ha, Nakla­da­tel­ství Svo­bo­da, 1986.
Granville, Jo­han­na 1997. Meg­tor­lás Bu­da­pes­ten. Szov­jet invázio és nor­mal­izá­ció 1956–1957. http://epa.os­zk.hu/00600/00617/00001/t­sz97_2_jo­han­na_­granville.htm [2006. 3. 15.].
Ješ, Jiøí 2003. K výroèí maïarských událostí roku 1956. http://www.sve­do­mi.cz/ aktu­al­i­ty/a2003/n­pol_­je­j_0305_­madarsko.htm [2006. 2 .5.].
Kecs­kés Gusz­táv 2003. A NA­TO és az 1956-os ma­gyar for­ra­da­lom. His­tó­ria, 25. évf. 5–6. sz. 3–6. p.
Ki­rály Bé­la 1993. A ma­gyar­kér­dés az ENSZ-ben: 1956–1963. In Glatz Fe­renc (sz­erk.): A tu­do­mány szol­gá­la­tá­ban. Em­lék­könyv Benda Kál­mán 80. szü­le­tés­nap­já­ra. Bu­da­pest, MTA Tör­té­net­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, 1993, 379–381. p.
J. Nagy Lász­ló 2005. Szu­ez–Bu­da­pest 1956. Vi­lág­tör­té­net, 41. évf. 1 sz. (ta­vasz–nyár) 98–103. p.
Rad­ványi Já­nos 1972. Hun­ga­ry and the super­pow­er­s. The 1956 Rev­o­lu­tion and Realpoli­tik. Stan­ford, Hoover Insti­tu­tion Press, 197. p.
Rain­er M. Já­nos. 1956 A ma­gyar for­ra­da­lom Eu­ró­pa tör­té­ne­té­ben. http://www. konzu­la­tus.uz.ua/­docs [2006. 6. 31.].
Stankovich Vik­tor 1989. 1956. Az ENSZ Kü­lön­bi­zott­sá­gá­nak je­len­té­se. Bu­da­pest, Hun­nia Ki­adó
The Rev­o­lu­tion in an Inter­na­tion­al Per­spec­tive. http://www.el­sa.berke­ley.e­du [2006. 3. 8.].
Unit­ed Nations Gen­er­al As­sembly. Eleventh Ses­sion 1957. Offi­cial Record­s, Ple­na­ry Meet­ing 663rd, Ver­ba­tim Record, Thurs­day, 28 Feb­ru­ary 1957.
Var­ga Lász­ló 1992. Az ENSZ és a ma­gyar for­ra­da­lom. His­tó­ria, 14. évf. 8. sz. 30–36. p.
Vida Ist­ván (köz­zét.) 1992. Ame­ri­kai kö­vet­je­len­té­sek 1956-ból. Tár­sa­dal­mi Szem­le, 47. évf. 2. sz. 77–93. p.
Year­book of the Unit­ed Nations 1956–1957. New York, Depart­ment of Pub­lic Infor­ma­tion Unit­ed Nation­s. http//www.un.org/­doc­u­ments [2006. 6. 30.]