Gaucsík István

A két kifejezést többféleképpen értelmezhetjük. Az alábbiakban saját elképzeléseimet rögzítem. A nosztrifikálás egy adott gazdasági intézmény objektív (külső) hatalompolitikai/adminisztratív kihívások által kiváltott/előidézett átalakítása, amely az egymásnak feszülő, de a konszenzust is kereső érdekcsoportok között a befolyási területek kodifikálásában, a tőkerészvétel elosztásában nyilvánul meg, és az intézeti felépítmény szervezeti/szerkezeti megváltoztatásával jár. A nacionalizálás alatt az 1918-ban megszületett Duna-medencei nemzetállamok gazdasági kapacitásának és potenciáljának az államalkotó, többségi, birtokon belüli" etnikum irányításába (nemzeti kezekbe) való juttatását értem.

Dolgozatomban a Csehszlovákiához került magyar pénzintézetek történetét az 1918–1923 közötti időszakaszban vizsgálom. Azért választottam ezt a gazdaságtörténeti korszakot, mert ebben az időben formálódott és alakult ki az a csehszlovák hitelintézeti/pénzügyi struktúra, amelynek az impériumváltás után szerves, integrálódott részévé váltak a felső-magyarországi területeken található magyar intézetek. A felvidéki és kárpátaljai régió gazdasági ágazatainak betagolódásán belül ez különösen jellemző volt a régi magyar bankszektorra.

Tanulmányunk – amely egy nagyobb, a felvidéki magyarság gazdaságtörténetét vizsgáló munka része – a magyar és a német nemzetiségi pénzintézetek két világháború közötti történetének egyik alfejezetével, a bankegyesületi szervezkedés mozgatórugóival, kiváltó okaival és intézményes megvalósulásával foglalkozik. Valójában az egyesülettörténeti vademecum határozza meg dolgozatunk „történetmondását”. A tárgyalt témakör megközelítésére az alábbi írás csak egy lehet a megközelítési és értelmezési stratégiák közül. Bízunk benne, hogy munkánk a feledés homályából végre a történészi kutatások tárgyává teheti az első Csehszlovák Köztársaság etnikai alapon szerveződő kisebbségi részvénybankjainak historikumát.