A 20. század történelmi fordulatainak következtében a mai Szlovákia területén élő kisebbségek szociolingvisztikai szempontból fontosnak tekinthető főbb jegyei többször változtak. A számszerűen legjelentősebb magyar kisebbség helyzetét a szóban forgó időszak alatt négy nagy fordulópont alakította. Az egyik a trianoni békediktátum volt, melynek értelmében a felvidéki magyarságot határokkal választották le az attól kezdve anyaországnak számító területekről, s tagolták be az 1918-ban megalakult Csehszlovák Köztársaság államszervezetébe. A második nagy fordulatot az 1938-as bécsi döntés jelentette, melynek következtében Szlovákia déli, magyarlakta területei visszakerültek Magyarországhoz. A harmadik fordulópont a második világháború után következett be: az érvénytelenné nyilvánított bécsi döntés következtében az 1938-ban Magyarországhoz csatolt országrészek újra csehszlovák fennhatóság alá kerültek. A negyedik fordulatot az 1989-es társadalmi-politikai változások után felerősödött szlovák autonómiatörekvések váltották ki, melyek Csehszlovákia kettéválásához vezettek. A közös állam helyébe 1993. január 1-jén jogutódként két önálló állam lépett: a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. Csehország területén szórványban található a nemzetiségi palettán kisebb súlyt képviselő magyar kisebbség, míg Szlovákiában többé-kevésbé zárt etnikai tömbben él az ország legnagyobb lélekszámú kisebbségét képező magyarság (vö. Bauko 2017, 66. p.; Lanstyák 1991, 11–13. p.; Misad 2012, 69–70. p.; Szabómihály 2002, 19. p.; Szarka 1991, 32. p, 1993, 216. p.; Vörös 2004a, 49–51. p., 2004b, 39–40. p.).... Bővebben →
0. Bevezetés Az utódállamokban élő magyar beszélőközösségek számára az anyanyelvhasználat egyik legfontosabb színtere a magyar tannyelvű iskola. Szlovákiában a magyar oktatási intézményeket látogató tanulóknak általában lehetőségük nyílik arra, hogy a társadalom- és a természettudományok alapszókincsét anyanyelvükön sajátítsák el, a magyar középiskolákban érettségiző fiatalok egy része azonban már többségi nyelvű főiskolán vagy egyetemen folytatja a tanulmányait, a másik része pedig munkába áll. Akár az egyik, akár a másik lehetőséget választják, anyanyelvük használatára a továbbiakban már csak korlátozott mértékben lesz módjuk. A fentiek ismeretében nem meglepő tehát, hogy a kisebbségi helyzetben folyó anyanyelvoktatás céljai között – iskolatípustól függetlenül – elsődleges helyen az anyanyelvi dominancia elérése és megőrzése, ezzel párhuzamosan pedig a standard nyelvváltozat elsajátíttatása szerepel. (vö. Szabómihály 2010, 308. p.; Misad 2011, 175–176. p., 2014, 117. p., 2016). De vajon figyelembe veszik-e az útmutatóként szolgáló oktatási dokumentumok – az állami oktatási program, a kerettanterv, az anyanyelvi tanmenetek – és a hozzájuk igazodó anyanyelvtankönyvek, hogy a kisebbségi magyar iskolákban tanuló diákok többsége nem birtokolja és nem használja aktívan anyanyelve köznyelvi változatát? S tudatában vannak-e a tankönyvszerzők annak, hogy ezeknek a fiataloknak a nagy része nyelvjárási közegben szocializálódott, ráadásul kétnyelvű beszélőközösségben él, ahol anyanyelvként egy, a többségi nyelv hatása alatt álló nyelvváltozatot sajátított... Bővebben →
A magyar nyelvnek államnyelvként és kisebbségi nyelvként való használata között a legnagyobb különbség a nyelvhasználati helyzetek eltérő voltában rejlik: míg államnyelvként minden kommunikációs színtéren jelen van, addig kisebbségi nyelvként csak korlátozottan, bizonyos színtereken használ(hat)ják az anyaország határain kívül élő magyar beszélőközösségek (vö. Kiss 1994, 41. p.). Bővebben →
1. Bevezetés A hazai magyar tannyelvű alap- és középiskolákban folyó szlováknyelv-oktatás színvonala körüli vita több évtizedre tekint vissza. Időnként – általában az éppen aktuális politikai-társadalmi helyzet függvényében – erőre kap, máskor elhalkul. Az viszont tény, hogy alap- és középfokú iskoláinkban a többségi nyelv oktatása többnyire nem felel meg a kommunikatív kompetencia követelményeinek, ezért esetenként igen szerény eredményesség jellemzi. A szlovák nyelv és irodalom oktatásának ügyével foglalkozó szakemberek, szakmai csoportok és bizottságok, illetve intézmények szerint a szóban forgó tantárgynak az egyes iskolatípusokra vonatkozóan előírt óraszámai elegendőek a szlovák nyelv kellő szintű elsajátításához (az alapiskola alsó tagozatának 1. évfolyamában az első félévben 4, a másodikban 5 órában tanítják a szlovákot; a 2–4. évfolyamban heti 5 órában; a felső tagozat 8. évfolyamában hetente 4, a többi évfolyamban hetente 5 szlovákórát tartanak; a gimnáziumokban, a szakközépiskolákban és a négyéves képzést biztosító szakmunkásképzőkben 3, az érettségi vizsga nélkül végződő szakmunkásképzőkben 2 a heti szlovákórák száma) (lásd Slovenský jazyk. Uèebný plán pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèovacím jazykom maïarským; Slovenský jazyk a literatúra. Uèebný plán pre 5.–9. roèník ZŠ s vyuèovacím jazykom maïarským; Slovenský jazyk a literatúra. Uèebný plán pre SŠ s vyuèovacím jazykom maïarským). De akkor vajon mi lehet az oka a sokat hangoztatott... Bővebben →
A szaknyelvi regiszterek fejlesztésére irányuló feladatok számbavétele és a megoldási lehetőségek felvázolása a magyar nyelv szlovákiai változatait illetően csak az utóbbi években indult meg. Bár 1967-ben a csehszlovákiai magyarok kulturális szervezete, a Csemadok mellett alakult egy nyelvi szakbizottság, melynek keretén belül működött egy terminológiai csoport is, a feladatok megvalósításához nem volt elég szakember (lásd Jakab 1976, 154–156). A hetvenes évek elején Deme László – aki a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vendégtanáraként öt évig tartózkodott Pozsonyban – hívta fel a figyelmet arra, hogy Szlovákiában leginkább a szakmai és a társadalmi-államigazgatási vonatkozású nyelvi rétegekben adódnak nyelvhasználati problémák (Deme 1970, 101). Jakab István a kassai Kazinczy Napokon elhangzott előadásában válaszolt a felvetett problémára: „Hangsúlyoznunk kell, hogy éppen a terminológiai kérdések tisztázása jelenti nyelvművelésünk számára a legtöbb nehézséget, s bármennyire sürgős lenne is ez a munka, nemigen akad rá jelentkező, mert a szlovák szakkifejezések megfelelőinek felkutatásához a magyar szakszókészletek alapos és összevető tanulmányozására, tehát nagy körültekintéssel végzett munkára lenne szükség” (Jakab 1976, 170). A csehszlovákiai nyelvművelés elveit tömören megfogalmazó 1973-as programrendben azonban már megtalálható a következő tétel is: „…(a csehszlovákiai magyar nyelvművelésnek) szüntelenül vizsgálnia kell a magyar nyelv csehszlovákiai használatának állapotát, s az arra illetékesek bevonásával segítenie kell a lemaradást... Bővebben →
Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila: Helyesírás. Osiris Kiadó, Budapest, 2004, 1539 p. Ebben az évben A Magyar Nyelv Kézikönyvtára címmel nyelvünk eddigi legteljesebb bemutatását nyújtó könyvsorozatot indított az Osiris Kiadó. Mind a szerzők, mind a kiadó szerkesztősége azt vallják, hogy a kötetek az anyanyelvét beszélő emberre nem passzív befogadóként tekintenek, hanem olyan valakiként, aki sokat tud anyanyelvéről, de még több ismeretet szerezhet önmaga, beszélőközössége és az eredményes kommunikáció érdekében. A sorozat célja, hogy ismeretet nyújtson, tájékoztasson, mintát adjon, eligazítson a felmerülő kérdésekben, s hogy a nyelvi értékeket sokféle szerepükben mutassa be. A tízkötetes könyvsorozat első könyve a Helyesírás című kötet. A szerzők – Laczkó Krisztina (ELTE BTK) és Mártonfi Attila (MTA–ELTE Nagyszótári Kutatócsoport) – olyan átfogó kézikönyvként mutatják be kötetüket, amely a teljes helyesírási rendszert szem előtt tartva az alapoktól ismerteti és magyarázza a szabályokat, valamint számba veszi azokat az újabb keletű vagy eddig szabályozatlan jelenségeket is, amelyekre az érvényben levő szabályzat nem tér ki. Ugyanakkor fontosnak tartják megjegyezni, hogy az össztársadalmi elfogadottság és a tekintélyi érték miatt arra törekedtek, hogy munkájuk teljes egészében a magyar helyesírás 11. kiadásán alapuljon, hiszen jelenleg Magyarországon és a határokon túl a Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási Bizottsága által készített A magyar helyesírás szabályai c. kiadvány... Bővebben →
A két szerző, Elekfi László és Wacha Imre jeles kutatói a kortárs magyar nyelvtudománynak. Elekfi elsősorban a mondattan, a fonetika (ezen belül a magyar hangkapcsolódásokat vizsgáló morfofonetika), valamint a stilisztika területén mutatott fel jelentős eredményeket. Legismertebb munkája a Magyar ragozási szótár (MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest, 1994). Wacha Imre a stilisztika és a retorika művelője, évtizedeken át a magyar közszolgálati televízió és rádió egyik beszédtanára. A hangzó beszéddel, az írott szövegek értő-értető megszólaltatásával kapcsolatos kérdésekről számos tanulmánya jelent meg; ezek a beszédnek és a szöveginterpretálásnak olyan kérdéseit taglalják, melyeket a korábbi szakterület nem nagyon, s napjaink nyelvészeti szakirodalma is alig-alig tárgyal. Az igényes szövegtolmácsolás elméleti és gyakorlati problémáival A szöveg és hangzása (Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 1999) c. tanulmánykötetében foglalkozik. A korszerű retorika alapjai (Szemimpex Kiadó, Budapest, 1994) c. kétkötetes munkája – mely korunk szónokainak készült – pedig kiváló gyakorlati, kommunikáció-központú alapvetés. Az értelmes beszéd hangzása c. közös munkájuk kézikönyv jellegű kiadvány. Különösen kész (azaz írott) szövegek értő-értető megszólaltatásához ad útbaigazítást, ugyanakkor – az élő közbeszéd nyomán – szabad példákkal jellemzi a spontán beszéd sajátosságait. Elvezet a hangoztatás elemeitől a mondatokon, mondatkapcsolatokon át a szövegekig. Mint tudjuk, a beszédben az ún. mondatfonetikai vagy prozódiai eszközök teszik lehetővé azt, hogy a... Bővebben →
Warning: Missing argument 1 for wpex_pagination(), called in /home/kv017300/www_root/wp-content/themes/szemle/author.php on line 18 and defined in /home/kv017300/www_root/wp-content/themes/szemle/functions/pagination.php on line 9
