Szerző bejegyzései: Misad Katalin összes bejegyzése

A csehszlovákiai és szlovákiai kisebbségek személynévhasználatának szabályozása 1918-tól napjainkig, különös tekintettel a magyar kisebbségre

A 20. század történelmi fordulatainak következtében a mai Szlovákia területén élő kisebbségek szociolingvisztikai szempontból fontosnak tekinthető főbb jegyei többször változtak. A számszerűen legjelentősebb magyar kisebbség helyzetét a szóban forgó időszak alatt négy nagy fordulópont alakította. Az egyik a trianoni békediktátum volt, melynek értelmében a felvidéki magyarságot határokkal választották le az attól kezdve anyaországnak számító területekről, s tagolták be az 1918-ban megalakult Csehszlovák Köztársaság államszervezetébe. A második nagy fordulatot az 1938-as bécsi döntés jelentette, melynek következtében Szlovákia déli, magyarlakta területei visszakerültek Magyarországhoz. A harmadik fordulópont a második világháború után következett be: az érvénytelenné nyilvánított bécsi döntés következtében az 1938-ban Magyarországhoz csatolt országrészek újra csehszlovák fennhatóság alá kerültek. A negyedik fordulatot az 1989-es társadalmi-politikai változások után felerősödött szlovák autonómiatörekvések váltották ki, melyek Csehszlovákia kettéválásához vezettek. A közös állam helyébe 1993. január 1-jén jogutódként két önálló állam lépett: a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. Csehország területén szórványban található a nemzetiségi palettán kisebb súlyt képviselő magyar kisebbség, míg Szlovákiában többé-kevésbé zárt etnikai tömbben él az ország legnagyobb lélekszámú kisebbségét képező magyarság (vö. Bauko 2017, 66. p.; Lanstyák 1991, 11–13. p.; Misad 2012, 69–70. p.; Szabómihály 2002, 19. p.; Szarka 1991, 32. p, 1993, 216. p.; Vörös 2004a, 49–51. p., 2004b, 39–40. p.).... Bővebben →

A nyelvváltozatok bemutatása a szlovákiai magyar tannyelvű iskolák anyanyelvtankönyveiben

0. Bevezetés Az utódállamokban élő magyar beszélőközösségek számára az anyanyelvhasználat egyik legfontosabb színtere a magyar tannyelvű iskola. Szlovákiában a magyar oktatási intézményeket látogató tanulóknak általában lehetőségük nyílik arra, hogy a társadalom- és a természettudományok alapszókincsét anyanyelvükön sajátítsák el, a magyar középiskolákban érettségiző fiatalok egy része azonban már többségi nyelvű főiskolán vagy egyetemen folytatja a tanulmányait, a másik része pedig munkába áll. Akár az egyik, akár a másik lehetőséget választják, anyanyelvük használatára a továbbiakban már csak korlátozott mértékben lesz módjuk. A fentiek ismeretében nem meglepő tehát, hogy a kisebbségi helyzetben folyó anyanyelvoktatás céljai között – iskolatípustól függetlenül – elsődleges helyen az anyanyelvi dominancia elérése és megőrzése, ezzel párhuzamosan pedig a standard nyelvváltozat elsajátíttatása szerepel. (vö. Szabómihály 2010, 308. p.; Misad 2011, 175–176. p., 2014, 117. p., 2016). De vajon figyelembe veszik-e az útmutatóként szolgáló oktatási dokumentumok – az állami oktatási program, a kerettanterv, az anyanyelvi tanmenetek – és a hozzájuk igazodó anyanyelvtankönyvek, hogy a kisebbségi magyar iskolákban tanuló diákok többsége nem birtokolja és nem használja aktívan anyanyelve köznyelvi változatát? S tudatában vannak-e a tankönyvszerzők annak, hogy ezeknek a fiataloknak a nagy része nyelvjárási közegben szocializálódott, ráadásul kétnyelvű beszélőközösségben él, ahol anyanyelvként egy, a többségi nyelv hatása alatt álló nyelvváltozatot sajátított... Bővebben →

A szlovákiai intézmények magyar nevének standardizálásáról 1

A magyar nyelvnek államnyelvként és kisebbségi nyelvként való használata között a legnagyobb különbség a nyelvhasználati helyzetek eltérő voltában rejlik: míg államnyelvként minden kommunikációs színtéren jelen van, addig kisebbségi nyelvként csak korlátozottan, bizonyos színtereken használ(hat)ják az anyaország határain kívül élő magyar beszélőközösségek (vö. Kiss 1994, 41. p.). Bővebben →

Misad Katalin: A szlovák nyelv oktatásának helyzete alap- és középiskoláinkban

1. Be­ve­ze­tés A ha­zai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás szín­vo­na­la kö­rü­li vi­ta több év­ti­zed­re te­kint vis­­sza. Időn­ként – ál­ta­lá­ban az ép­pen ak­tu­á­lis po­li­ti­kai-tár­sa­dal­mi hely­zet függ­vé­nyé­ben – erő­re kap, más­kor el­hal­kul. Az vi­szont tény, hogy alap- és kö­zép­fo­kú is­ko­lá­ink­ban a több­sé­gi nyelv ok­ta­tá­sa több­nyi­re nem fe­lel meg a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia kö­ve­tel­mé­nye­i­nek, ezért ese­ten­ként igen sze­rény ered­mé­nyes­ség jel­lem­zi. A szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sá­nak ügyé­vel fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek, szak­mai cso­por­tok és bi­zott­sá­gok, il­let­ve in­téz­mé­nyek sze­rint a szó­ban for­gó tan­tárgy­nak az egyes is­ko­la­tí­pu­sok­ra vo­nat­ko­zó­an elő­írt óra­szá­mai ele­gen­dő­ek a szlo­vák nyelv kel­lő szin­tű el­sa­já­tí­tá­sá­hoz (az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­nak 1. év­fo­lya­má­ban az el­ső fél­év­ben 4, a má­so­dik­ban 5 órá­ban ta­nít­ják a szlo­vá­kot; a 2–4. év­fo­lyam­ban he­ti 5 órá­ban; a fel­ső ta­go­zat 8. év­fo­lya­má­ban he­ten­te 4, a töb­bi év­fo­lyam­ban he­ten­te 5 szlo­vák­órát tar­ta­nak; a gim­ná­zi­u­mok­ban, a szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és a négy­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben 3, az érett­sé­gi vizs­ga nél­kül vég­ző­dő szak­mun­kás­kép­zők­ben 2 a he­ti szlo­vák­órák szá­ma) (lásd Sloven­ský jazyk. Uèeb­ný plán pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským; Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre 5.–9. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským; Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským). De ak­kor va­jon mi le­het az oka a so­kat han­goz­ta­tott... Bővebben →

Misad Katalin: A szaknyelvi regiszterek fejlesztésének szemantikai és pragmatikai összefüggései szlovákiai magyar viszonylatban

A szak­nyel­vi re­gisz­te­rek fej­lesz­té­sé­re irá­nyu­ló fel­ada­tok szám­ba­vé­te­le és a meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­gek fel­vá­zo­lá­sa a ma­gyar nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­ta­it il­le­tő­en csak az utób­bi évek­ben in­dult meg. Bár 1967-ben a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­te, a Cse­ma­dok mel­lett ala­kult egy nyel­vi szak­bi­zott­ság, mely­nek ke­re­té­n belül mű­kö­dött egy ter­mi­no­ló­gi­ai cso­port is, a fel­ada­tok meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz nem volt elég szak­em­ber (lásd Ja­kab 1976, 154–156). A het­ve­nes évek ele­jén Deme Lász­ló – aki a Comenius Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék­ének ven­dég­ta­ná­ra­ként öt évig tar­tóz­ko­dott Po­zsony­ban – hív­ta fel a fi­gyel­met ar­ra, hogy Szlo­vá­ki­á­ban leg­in­kább a szak­mai és a tár­sa­dal­mi-ál­lam­igaz­ga­tá­si vo­nat­ko­zá­sú nyel­vi ré­te­gek­ben adód­nak nyelv­hasz­ná­la­ti prob­lé­mák (Deme 1970, 101). Ja­kab Ist­ván a kas­sai Ka­zin­czy Na­po­kon el­hang­zott elő­adá­sá­ban vá­la­szolt a fel­ve­tett prob­lé­má­ra: „Hang­sú­lyoz­nunk kell, hogy ép­pen a ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dé­sek tisz­tá­zá­sa je­len­ti nyelv­mű­ve­lé­sünk szá­má­ra a leg­több ne­héz­sé­get, s bár­men­­nyi­re sür­gős len­ne is ez a mun­ka, nem­igen akad rá je­lent­ke­ző, mert a szlo­vák szak­ki­fe­je­zé­sek meg­fe­le­lő­i­nek fel­ku­ta­tá­sá­hoz a ma­gyar szak­szó­kész­le­tek ala­pos és ös­­sze­ve­tő ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra, te­hát nagy kö­rül­te­kin­tés­sel vég­zett mun­ká­ra len­ne szük­ség” (Ja­kab 1976, 170). A cseh­szlo­vá­ki­ai nyelv­mű­ve­lés el­ve­it tö­mö­ren meg­fo­gal­ma­zó 1973-as prog­ram­rend­ben azon­ban már meg­ta­lál­ha­tó a kö­vet­ke­ző té­tel is: „…(a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­mű­ve­lés­nek) szün­te­le­nül vizs­gál­nia kell a ma­gyar nyelv cseh­szlo­vá­ki­ai hasz­ná­la­tá­nak ál­la­po­tát, s az ar­ra il­le­té­ke­sek be­vo­ná­sá­val se­gí­te­nie kell a le­ma­ra­dást... Bővebben →