Mészáros András

Mindenki, aki a magyarországi filozófia történetével foglalkozik, beleütközik abba a ténybe, hogy az adott témakörben nincsenek használható és viszonylag megbízható lexikonszerű kézikönyveink. filozófiatörténeti áttekintések és monografikus feldolgozások ugyan már bizonyos időszakok és gondolkodók tekintetében vannak, de olyan pozitivisztikus jellegű, csupán a biográfiai és bibliográfiai adatokra alapozó lexikonok, mint például a jó „öreg Szinnyei”, nincsenek. Ezért aztán nem is tudjuk valójában, ki mindenki foglalkozott filozófiával Magyarországon. A legjelentősebb és csaknem minden filozófiatörténeti és irodalomtörténeti áttekintésben szereplő gondolkodók nevei ugyan ismeretesek, de rajtuk kívül még számtalan – mára már elfelejtett, ezért „nem létező” – filozófus akad, aki fontos szerepet játszott abban, hogy a magyarországi filozófia esetében is beszélhessünk némi kontinuitásról. ők azok a – főként – tanáremberek, akik Magyarországra implementálták az európai filozófia aktuális eszméit, és – ahogy azt Erdélyi János megfogalmazta – szinkronban tartották a magyar művelődést az európai áramlatokkal.

Szelényi Ödön eredetileg magyar–német szakos tanári oklevelet szerzett, később ezt a képesítését bővítette a filozófiával, valamint a neveléstudománnyal. Egyik utolsó művében saját munkásságának a súlypontját a vallásfilozófiában jelölte meg /1/, pedig vallásfilozófiával csak 1909-től kezdett foglalkozni, amikor a mezőtúri, lőcsei és késmárki tanárkodása után meghívták Pozsonyba az ottani evangélikus teológiai akadémiára. Korábban inkább irodalmi témákkal, pontosabban az irodalomban megjelenő filozófiai témafelvetésekkel foglalkozott. Gaudy László jellemzése „a legideálisabb gondolkodású liberális teológusról” ezt az átállást és a teológiai problémákkal való birkózást mutatja be. /2/ Jelen dolgozat Szelényi vallásfilozófiájának ezt az aspektusát kívánja elemezni.

A kora reformkornak volt néhány jellegzetes, ugyanakkor az utókor számára alig ismert gondolkodója. ők voltak azok - mint például Rumy Károly György, Csaplovics János, Greguss Mihály -, akik a felvilágosodás eszmerendszerében gyökerezve próbálták művelni saját tudományágukat. Nagyon korán felismerték a magyarországi modernizáció előtt álló akadályokat, és ezeket meg is nevezték, de már nem tudták követni a harmincas-negyvenes évek politikai változásait. Számukra fontosabb volt az elvi állásfoglalás, mint az aktualitás. Ezért aztán különböző okokból marginalizálódott személyekké váltak. Ezek közé tartozott Magda Pál is, a hányatott sorsú tanárember.