Rovatok

Szemle

László Béla A szlovákiai magyar oktatásügy a kilencvenes években

Ötven év óta ez az első őszinte megemlékezés a magyar tanítási nyelvű iskolák újraindulásáról. A kerek ötven év ösztönzi e megemlékezést - de miért csak a kerek évfordulók alkalmából jut eszünkbe visszapillantani múltunk eme fejezetére? Hasznos volna évről évre tudományos értekezletet tartanunk magyar iskoláink történetéről, jelenéről és jövőjéről, hiszen e területen még mindig nagyon sok a fehér folt, az ötven évvel ezelőtti események sok részletét még ma sem ismerjük. Ezek helytörténeti témák is egyben, de még nincsenek feldogozva a magyar pedagógusok elbocsátásának történetei sem. A második világháború után ugyanis négy hullámban bocsátották el ideológiai okokból a szlovákiai magyar pedagógusokat: a magyar iskolák megszüntetése alkalmából, az ötvenes évek elején a burzsoá nacionalizmus vádjával, néhány évvel később a vallásellenes ideológiai hadjárat alkalmából, valamint az 1968 utáni tisztogatás idején. Érdekes volna részleteiben megismerni a jövőnk érdekében is, miért nem jöttek létre a magyar gimnáziumokkal egy időben megfelelő számban magyar szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek.

Liszka József: Az adventi koszorú (Egy felmérés előzetes eredményei)

Napjainkban Európa-szerte advent első vasárnapján egy asztalra helyezett vagy a mennyezetre felfüggesztett, rendszerint fenyőgallyakból, télizöldből készült, négy gyertyával ellátott koszorú első gyertyáját meggyújtják. A további gyertyák a következő adventi vasárnapokon lobbannak lángra. Térségünkben, a szlovákiai magyarság körében a jelenség viszonylag új keletű, s fölbukkanása, el terjedése lényegé ben az utóbbi évtizedre tehető. Amíg 1989 előtt adventi koszorút jószerével csak az osztrák televízióban vagy külföldi karácsonyi üdvözlőlapokon láthattunk, mára a karácsony előtti hetekben a virágkereskedésekben bőséges kínálatukkal találkozunk. Ott van városaink piacain éppúgy, mint képes újságaink karácsony előtti számaiban. De vajon milyen mélyen hatolt be legszentebb családi ünnepünk belső intimitásába, elterjedése mennyire tekinthető általánosnak a szlovákiai magyarság körében? Az alábbiakban először az adventi koszorú megjelenésének kezdeteit, elterjedésének helyét és idejét, majd az elterjedés irányait, a szlovákiai magyar közegben való meggyökerezés társadalmi, vallási és etnikai meghatározóit, végezetül pedig a kérdés körrel kapcsolatban felvetődő kutatás-módszertani problémákat tekintjük át.

Lacza Tihamér: Magyar jezsuiták Latin-Amerikában

534-ben egy elhanyagolt franciaországi kápolnában a párizsi Sorbonne hét frissen doktorált diákja fogadalmat tett, hogy minden erejével a megtépázott katolikus egyház tekintélyének helyreállításán fog munkálkodni, egész életét ennek a nagy és nemes feladatnak kívánja szentelni. Elhatározásukat egy memorandumban tudatták a pápával, III. Pállal, ő azonban évekig nem akart tudomást venni róluk. Végül - a “hét fogadalmas testvér” hatalmas pártfogóinak, mindenekelőtt Ortiz spanyol bíborosnak a közbenjárására - a szentatya mégis hajlandó volt megismerkedni az időközben jelentősen megszaporodott csapat elképzeléseivel. A pápa engedélyezte, hogy néhányukat - közöttük a csoport vezetőjét, Loyolai Ignácot - bármely püspök pappá szentelhesse. A magát Jézus Társaságnak (spanyolul: Compańia de Jesús, olaszul: Compagnia di Gesů) nevező gyülekezet ezzel korántsem érte be, mindenképpen szerette volna működését, pozícióját hivatalosan is megerősíteni, ezért Loyolai Ignác minden követ megmozgatott, hogy III. Pál fogadja.