Zsidók deportálása Szlovákiából 1938 novemberében és zsidó táborok a (cseh)szlovák–magyar határ menti „senki földjén”

Az 1938-as müncheni egyezmény egyfelől alapvető geopolitikai változásokat eredményezett Közép-Európában, a térség fölötti náci Németország hatalmát tükrözve, másfelől Csehszlovákia viszonylatában az ország történetének meglepően gyors és lényegi belpolitikai fordulópontjához is vezetett. A második köztársaság más politikai rendszerré vált, s nemcsak az új külpolitikai orientációja miatt, hanem elsősorban gyors belpolitikai változásai következtében. A parlamentáris demokráciát fokozatosan felváltja – a cseh országrészekben – a két párttól függő irányított demokrácia, az „önkényes nemzetállam” (Gebhart–Kuklík 2004; Rataj 1993, 6–154. p.) iránti igény, a második csehszlovák köztársaságban az 1938. decemberi felhatalmazási törvény, ez utóbbi pedig a parlamentáris demokrácia végét jelentette. Az autonómiáról szóló alkotmánytörvény elfogadása egyben Szlovákia helyzetének megváltozását is jelentette. A Hlinka-féle Szlovák Néppárt kihasználva Csehszlovákia meggyengülését, 1938. október 6-án kihirdette Szlovákia autonómiáját. (Bystrický 2008; Slovensko… 2012; Hájek 1959; Hoensch 1965; Lipscher 1957; Lipták 1966; Nižňanský 2002) A HSĽS hatására a többi párt is ugyanezt tette – kivéve a szociáldemokratákat, a kommunistákat és a zsidó pártokat. A HSĽS képviselői aztán a autonomista rendszert nagyon hamar egypártrendszerré alakították,1 sőt az ország további politikai, kulturális, szellemi és vallási fejlődését egyetlen elképzelésre szűkítették. A liberális társadalom és a plurális demokrácia alapjai, az ellenzékkel szembeni politikai tolerancia, a konszenzuson vagy vitán alapuló problémamegoldás vagy a kisebbségekhez való... Bővebben →

Zsidók hetilapi aspektusból – Bars és Hont vármegye

Bevezetés A 20. század harmincas éveinek második felében megvalósulni látszó magyar revíziós törekvések egyik részben beteljesedett állomása az első bécsi döntés néven ismertté vált, 1938. november 2-án olasz és német nagyhatalmi aláírással ellátott döntőbírósági határozat volt. Ennek következményeként a Magyarországnak visszajuttatott mintegy 12 ezer négyzetkilométernyi területen újraalakított vármegyék rendszere a magyar közigazgatás része lett.1 Nem egy esetben az így létrehívott vármegyék – a történelmi múlthoz viszonyítva területileg csonka állapotban kerültek a magyar állam birtokába – hivatalos megnevezésükben is ideiglenes állapotot tükröztek: közigazgatásilag egyelőre egyesített megnevezéssel. A visszacsatolt részeken december második feléig katonai közigazgatás volt érvényben, majd ezt követően teljes erővel indulhatott a magyar polgári és közigazgatási élet kiteljesedése. Az új magyar államterületen 1938. december közepi eszményi időponttal végrehajtott népösszeírás 1 041 401 lakost talált, amiből 81 720 személy vallotta magát izraelitának.2 Ez a visszacsatolt össznépesség 7,8%-a volt. Nevében ideiglenes jelzővel alakították ki Léva központtal Bars és Hont vármegyét is, amelynek területét 4 járási (ipolysági, lévai, szobi és verebélyi) egységre bontották. Bars és Hont vármegye élére Koczor Gyula komáromi illetőségű főispán lett kinevezve, az alispáni széket pedig Sáska Dezső balassagyarmati lakos töltötte be. A tárgyalt időszakban Koczor főispánt Thuróczy Károly váltotta 1942-ben (egyben Nyitra-Pozsony vármegye főispánja is volt), majd 1944... Bővebben →

Zuzana Poláčková: A nemzetközi nem állami intézményekés zsidó szervezetek szerepe az első világhá-ború utáni kisebbségvédelem kialakulásában

Az első világháború befejezésével új nemzetközi rendszer jött létre. Ennek részekéntalakult meg a Népszövetség, melynek fő célja az volt, hogy elejét vegye - multilate-rális diplomáciai tárgyalások útján - a lehetséges háborús konfliktusoknak. A Népszövetség Egyezségokmányát 1919. július 28-án beiktatták a versaillesi békeszerződésekbe. A béke szavatolására hivatott új rendszer alapvető problémáját a kárpótlások és a határok kérdése jelentette. A határokkal és Európa új politikai térképével kapcsolatos gondok előtérbe kerülése során a békekonferencia tárgyalásai-nak napirendjére került a kisebbségek ügye is Bővebben →

Zuzana Poláčková: A szlovák–magyar kapcsolatok néhány európai uniós ország sajtójának és tudományos szakirodalmának tükrében

Je­len ta­nul­mány kö­zép­pont­já­ban a nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok ku­ta­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő há­rom alap­ve­tő prob­lé­ma­kör áll: a kö­zép-eu­ró­pai ki­sebb­ség és a több­ség vi­szo­nya, va­la­mint en­nek az Eu­ró­pai Unió-­be­li saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben tet­ten ér­he­tő je­len­lé­te Az el­ső rész­ben a ki­sebb­sé­gek, konk­ré­tan a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok 1989 utá­ni és a ki­lenc­ve­nes évek­re, a Meèiar-ko­r­mányzat idő­szak­ára jel­lem­ző hely­ze­té­nek ér­té­ke­lé­sé­re és ér­zé­ke­lé­sé­re he­lye­ző­dik a hang­súly. A má­so­dik rész té­má­ja Auszt­ria és Hol­lan­dia, a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­ka és a szlo­vák–ma­gyar vi­szony iránt e két or­szág­ban meg­nyil­vá­nu­ló figyelem.1 En­nek tük­ré­ben a ma­guk konk­rét­sá­gá­ban, do­ku­men­tu­mok­kal alá­tá­maszt­va ele­ve­ned­nek meg egyes be­vett szem­lé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­sek és a kö­zép-eu­ró­pai és szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gi kér­dés fe­lü­le­tes (nem) is­me­re­té­nek je­lei, ame­lyek elem­zé­sét, ál­ta­lá­nos mi­vol­tuk­ban az el­ső rész tar­tal­maz­za. A har­ma­dik rész­ben az eu­ró­pai nem­ze­ti­sé­gi és ki­sebb­sé­gi prob­lé­mák újabb ke­le­tű vizs­gá­la­ti mód­sze­rei és ös­­sze­füg­gé­sei sze­re­pel­nek. Az eu­ró­pai di­men­zió a vizs­gá­ló­dá­sok­ba új, azo­kat más irány­ba el­moz­dí­tó szem­pon­to­kat visz be­le. Az olyas­faj­ta fo­gal­mak, mint az et­ni­kai konf­lik­tus, az ös­­sze­fér­he­tet­len­ség és az an­ta­go­niz­mu­sok hát­tér­be szo­rul­nak. Túl­súly­ba ke­rül­nek a ré­gi­ón be­lü­li fej­lő­dés­nek, a tár­sa­da­lom de­mok­ra­ti­zá­lá­sá­nak, a ci­vil tár­sa­da­lom ala­ku­lá­sá­nak a kér­dé­sei, s nem utol­só sor­ban ezek­nek a je­len­sé­gek­nek az Eu­ró­pai Unió „ré­gi” és „új” tag­jai ál­tal kép­vi­selt ös­­sze­ha­son­lí­tó meg­íté­lé­sei. A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban ez a meg­kö­ze­lí­tés el­ső­sor­ban az eu­ró­pai tör­té­ne­lem, az eu­ró­pai ré­gi­ók, a... Bővebben →

„A zsidókérdés megoldása” 1938 novemberében – zsidók deportálása Szlovákia egyes járásaiban

A szlovák autonóm kormány és a hatalom új képviselői Szlovákiában rögtön 1938. október 6-a után lépéseket tettek a helyi zsidó közösség korlátozására. Egyfelől hoztak néhány kifejezetten zsidóellenes rendeletet, másfelől ezek közül több általános antidemokratikus intézkedések voltak, melyek nem csak a kisebbségi, hanem a többségi társadalmat is sújtották. E tanulmány témája az az intézkedés, melyet az autonóm kormány 1938 novemberében hozott a bécsi döntés eredményére reagálva. A Hlinka-féle Szlovák Néppárt (HSĽS) kétségtelen kudarcért, amit a döntés jelentett, a zsidó közösséget tette felelőssé, s agresszívan támadta nemcsak a sajtóban, hanem pl. a pozsonyi utcákon is. A bécsi döntés egyúttal alkalmat adott „a zsidókérdés megoldására” Szlovákiában, mely 1938. november elején meglepően kemény fellépésbe torkollt, Szlovákia csaknem egész területének zsidóságát sújtva. A bécsi döntőbíróság eredménye szerint a magyar katonaságnak Dél-Szlovákia átengedett területeit 1938. november 5-én kellett elkezdenie elfoglalni úgy, hogy november 10-ig már minden megszállt térség Magyarországnak legyen átadva. A Tartományi Hivatal (Krajinský úrad, KÚ) ezzel szemben még november 2-án reagált a döntésre, s elrendelte az állandó lakhely és állampolgárság nélküli „vándorcigányok” átszállítását azokba a járásokba, melyeknek napokon belül Magyarországhoz kellett tartozniuk. Egyúttal elrendelte annak bebiztosítását, hogy a Magyarországnak átadott területeken élő zsidók „a helyükön maradjanak”, lehetetlenné téve számukra az elutazást.1 A zsidó... Bővebben →