Szemle archív

Fórum Társadalomtudományi Szemle



Impresszum 2004/1

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t VI. évfolyam Főszerkesztő Csanda Gábor A szerkesztőbizottság elnöke Öllös László Szer­kesz­tő­bi­zott­ság Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország),...
Bővebben

Részletek

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le
negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t
VI. évfolyam

Főszerkesztő
Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke
Öllös László

Szer­kesz­tő­bi­zott­ság
Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia)

Tartalom:

Tanulmányok

LAMPL ZSUZSANNA: Az „1%-os törvény” társadalmi hatása Magyarországon és Szlovákiában
MATEUSZ GNIAZDOWSKI: Lengyel háborús menekültek az első bécsi döntés után Magyarországhoz csatolt szlovákiai területeken
LANSTYÁK ISTVÁN: Helyi „értékes” nyelvváltozatok, „tisztes” idegen szavak, „visszás”jelentések, „agresszív” rövidítések, „kevercs” nyelv és társaik. Válogatás a nyelvművelői csacskaságok gazdag tárházából (II. rész)
N. CSÁSZI ILDIKÓ: A társadalmi viszonyok, a nyelv- és a névhasználat kölcsönhatásai
FILEP TAMÁS GUSZTÁV: Utókor, identitás

ZALABAI ZSIGMOND BIBLIOGRÁFIÁJA (összeállította Bereck Zsuzsa)

Konferencia

NAOKI KOSAKA: A közigazgatás reformja kapcsán a szlovák politikában 1925-1927-ben kibontakozott vita
JAROSLAVA ROGUĽOVÁ: A nemzetiségi politika két aspektusa a két világháború közötti Szlovák Nemzeti Pártban
IVANA SVÁTKOVÁ: A politikai pártok jogi szabályozására irányuló törekvések az 1918-1938 közötti Csehszlovákiában
VERES TÍMEA: A Tuka-per közvetlen előzményei a szlovák és a cseh sajtóban
VÖRÖS LÁSZLÓ: Tisza István nemzetiségi politikája és a szlovákok (1913-1915)

Dokumentumok

A csehszlovákiai  magyarok történetének válogatott dokumentumai a két világháború közötti időszakból (1918-1939)

Könyvek

Kiss J. László (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában. (Boros Ferenc)
Horváth Gyula (szerk.): Székelyföld. Kárpát-medence régiói 11. (Lelkes Gábor)
Barbara Coudenhove – Kalergi-Oliver Rathkolb (Hg): Die Beneš-Dekrete. (Varga Sándor)

Rövid URL
ID3022
Módosítás dátuma2019. április 16.

Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken. Szerkesztett Néma Sándor. Győr, Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, 2003. (Kocsis Aranka)

Győr vár­me­gye te­le­pü­lé­sei 18–19. szá­za­di kéz­ira­tos tér­ké­pe­ken. Szer­kesz­tet­te Né­ma Sán­dor. Győr, Győr-Moson-Sopron Me­gye Győ­ri Le­vél­tá­ra, 2003. Na­gyon szép köny­vet je­len­te­tett meg 2003 őszén Győr-Moson-Sopron Me­gye...
Bővebben

Részletek

Győr vár­me­gye te­le­pü­lé­sei 18–19. szá­za­di kéz­ira­tos tér­ké­pe­ken. Szer­kesz­tet­te Né­ma Sán­dor. Győr, Győr-Moson-Sopron Me­gye Győ­ri Le­vél­tá­ra, 2003.
Na­gyon szép köny­vet je­len­te­tett meg 2003 őszén Győr-Moson-Sopron Me­gye Győ­ri Le­vél­tá­ra. Nem is egy­sze­rű­en könyv ez, ha­nem al­bum, 18–19. szá­za­di tér­ké­pek al­bu­ma. A ki­ad­vány a köny­vek szo­ká­sos ál­ló for­má­tu­má­tól el­té­rő­en szé­les ala­kú, kül­ső meg­je­le­né­sé­ben is né­mely nagy, 19. szá­za­di országleíró al­bum­ra, kép- és tér­kép­gyűj­te­mény­re em­lé­kez­tet. Igaz, a ha­gyo­mány­tisz­te­let mel­lett va­ló­szí­nű­leg a cél­sze­rű­ség is ezt a szé­les ala­kot kí­ván­ta meg a ter­ve­zők­től, eb­ben tűn­tek leg­in­kább el­he­lyez­he­tő­nek a kü­lön­bö­ző mé­re­tű tér­ké­pek és tér­kép­rész­le­tek. A ki­ad­vány mű­sza­ki, nyom­dai ki­vi­te­le­zé­se, a mai tech­ni­kai le­he­tő­sé­gek fel­hasz­ná­lá­sá­val, ki­vá­ló mi­nő­ség­ben ké­szült, a címnegyed tá­mo­ga­tó­kat fel­so­ro­ló lis­tá­já­nak bi­zony­sá­ga sze­rint egy egész vá­ros, Győr a szak­te­rü­le­ten leg­jobb erő­i­nek ös­­sze­fo­gá­sá­val.
A kö­tet kö­zel száz szí­nes kéz­ira­tos tér­ké­pet tar­tal­maz – az ere­de­tik ki­seb­bí­tett má­so­la­tát – az egy­ko­ri Győr vár­me­gye 18–19. szá­za­di te­le­pü­lé­se­i­ről. Az ere­de­ti tér­ké­pek a Győr-Moson-Sopron Me­gye Győ­ri Le­vél­tá­rá­nak, a Győ­ri Egy­ház­me­gyei Le­vél­tár és a Pan­non­hal­mi Ben­cés Fő­apát­ság Le­vél­tá­rá­nak gyűj­te­mé­nye­i­ben ta­lál­ha­tók. A vá­lo­ga­tás­ba be­ke­rül­tek leg­több­je köz­ség­tér­kép a te­le­pü­lés, a bel- és kül­te­rü­le­tek egé­szé­ről, vagy ha­tár­tér­kép a te­le­pü­lés tel­jes ha­tá­rá­ról, eset­leg egy ré­szé­ről (legelő­ről, gyöp­ről, pusz­tá­ról). Ezek mel­lett ta­lál­ha­tó a kö­tet­ben né­hány beltelektérkép – Győr vá­ro­sá­ról 1793-ból és a 19. szá­zad kö­ze­pé­ről, Ás­vány (1880), Kóny (1867), Ravazd (1844), Szentiván (1845) beltelkeiről – és ura­da­lom­ról, egy­há­zi bir­tok­ról ké­szült fel­mé­rés (a hédervári és rá­rói ura­da­lom tér­ké­pe 1815-ből; a szentmártoni ura­da­lom Szentmárton kör­nyé­ki bir­to­ka­i­nak tér­ké­pe 1818-ból, a Szentmártoni Fő­apát­ság Győr me­gyei ura­dal­má­nak át­te­kin­tő tér­ké­pe 1821-ből). Egy tér­ké­pet kö­zöl a gyűj­te­mény Győr és Moson me­gyé­ről is 1786-ból. S vé­gül van ben­ne egy a Rá­ba Győr me­gyei fo­lyá­sát (1838), s egy, ta­lán az egyik leg­ér­de­ke­sebb, a Du­na véneki sza­ka­szán ki­kö­tött ha­jó­mal­mo­kat és üres ma­lom­he­lye­ket áb­rá­zo­ló raj­zo­lat az 1832-es év­ből.
E tér­ké­pek – amint Filep An­tal be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyá­ban több­ször is hang­sú­lyoz­za, a ma­gyar­or­szá­gi mű­sza­ki gon­dol­ko­dás, a mér­nö­ki mun­ka és tu­dás fon­tos és ér­té­kes em­lé­kei – a mai szem­lé­lő szá­má­ra leg­elő­ször is vi­zu­á­lis él­ményt nyúj­ta­nak. Ará­nyos, szép meg­kom­po­nált­sá­guk­kal, rész­le­te­ik fi­nom­sá­gá­val, oly­kor bá­jos na­i­vi­tá­sá­val (kü­lö­nö­sen a tér­ké­pe­ket dí­szí­tő já­ru­lé­kos raj­zok, áb­rák meg­for­mált­sá­gá­val) gyö­nyör­köd­te­tik az ol­va­sót – kö­szön­he­tő­en a mai nyom­da­tech­ni­ka le­he­tő­sé­ge­i­nek is, ame­lyek ré­vén a má­ra leg­több­ször meg­fa­kult ere­de­ti map­pák e má­so­la­tai új­ra élénk szí­nek­ben, ol­vas­ha­tó föl­ira­tok­kal pom­páz­nak a kö­tet­ben. Ere­de­ti­leg leg­több­ször bir­tok­ös­­sze­írá­sok, ha­tár­vi­ták, ha­tár­hasz­ná­la­ti mó­dok ki­je­lö­lé­se, el­kü­lö­nü­lé­sek, karaszteri fel­mé­ré­sek, ta­go­sí­tá­sok al­kal­má­val ké­szül­tek. Cél­juk­nak meg­fe­le­lő­en oly­kor igen rész­le­te­sen áb­rá­zol­ják a te­rü­let tér­szí­ni vi­szo­nya­it, víz­há­ló­za­tát vagy út­vo­na­la­it, a ha­tár­be­li épít­mé­nye­ket, fa­cso­por­to­kat, a bir­tok ha­tá­rát jel­ző ma­gá­nyos fá­kat, ku­ta­kat, a beltelken a köz­épü­le­te­ket, az egyes por­tá­kat a raj­tuk ál­ló épít­mé­nyek­kel. E sok­fé­le célt szol­gá­ló áb­rá­zo­lás­mód­ja­ik ré­vén vál­tak ké­sőbb, ere­de­ti pá­lyá­juk be­fu­tá­sa után, több tu­do­mány­te­rü­let – mint a te­le­pü­lés­tör­té­net, a nép­rajz, az ag­rár­tör­té­nek, a bo­ta­ni­ka, a nyel­vé­szet, vagy akár a leg­újab­ban fel­fe­de­zett s már ér­té­kes ered­mé­nye­ket fel­mu­ta­tó tör­té­ne­ti öko­ló­gia – fon­tos for­rá­sa­i­vá. A Győ­ri Le­vél­tár vál­lal­ko­zá­sá­nak je­len­tő­sé­ge ép­pen eb­ben rej­lik. Ki­adá­suk­kal oly mó­don te­szi szé­les kö­zön­ség szá­má­ra hoz­zá­fér­he­tő­vé e tér­ké­pe­ket, hogy köz­ben – a nyom­dai ki­vi­te­le­zés és a kí­sé­rő tu­do­má­nyos ap­pa­rá­tus ré­vén – for­rás­ér­té­kü­ket is meg­őr­zik a szű­kebb szak­ku­ta­tá­sok szá­má­ra.
A tér­ké­pek gyűj­te­mé­nyét le­írá­suk és egy be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyok­ból ál­ló egy­ség elő­zi meg a könyv­ben. A tér­kép­le­írá­sok mint­egy muzeológiai vagy könyv­tá­ri, le­vél­tá­ri le­író­kar­to­nok ki­lenc pont­ba szed­ve tar­tal­maz­zák a leg­fon­to­sabb ada­to­kat az egyes tér­ké­pek­ről és köz­lik a tér­ké­pen ta­lál­ha­tó ös­­szes fel­ira­tot, szö­ve­get. A ki­lenc pont al­pont­ja­i­val együtt meg­ad­ja a tér­kép le­vél­tá­ri jel­ze­tét, mé­re­tét, anya­gát, szí­ne­zé­sét, nyel­vét, mé­ret­ará­nya­it, le­ír­ja a dí­szí­tett­sé­gét, ál­la­po­tát, meg­ha­tá­roz­za a tí­pu­sát (úr­bé­ri, te­le­pü­lés-, vá­ros-, határelkülönözési, ha­jó­zá­si tér­kép stb.), meg­ad­ja a cí­mét, ké­szí­tő­je ne­vét, ké­szí­té­se évét, fel­so­rol­ja a raj­ta ta­lál­ha­tó út­vo­na­la­kat, épü­let­áb­rá­zo­lá­so­kat, a hely-, hegy- és víz­raj­zi ne­ve­ket, ut­ca­ne­ve­ket, dű­lő­ne­ve­ket stb. –, köz­li az ös­­szes fő- és mel­lék­szö­ve­get ere­de­ti nyel­ven és ere­de­ti he­lyes­írás­sal.
E gaz­dag, tel­jes­ség­re és pon­tos­ság­ra tö­rek­vő ap­pa­rá­tus szem­lé­lé­se köz­ben már csak azt saj­nál­ja az el­ké­nyez­te­tett ol­va­só, hogy e nagy vál­lal­ko­zás bel­ső szak­mai in­dí­té­ka­i­ról, a kö­zölt tér­ké­pek vá­lo­ga­tá­sá­nak, a gyűj­te­mény ös­­sze­ál­lí­tá­sá­nak szem­pont­ja­i­ról, avagy akár az ere­de­ti tér­ké­pek fel­lel­he­tő­sé­ge fe­lől sem­mi kö­ze­leb­bit nem tud meg a kö­tet­ből. (Az ere­de­ti tér­ké­pek gyűj­te­mé­nyi he­lyé­ről egye­dül a le­vél­tá­ri jel­ze­tek tá­jé­koz­tat­nak, ame­lye­ket a tér­kép­le­írá­sok el­ső pont­jai tar­tal­maz­nak, és a tér­ké­pek alatt is meg­ta­lál­ha­tók. E jel­ze­te­ket is föl­ol­dó rö­vi­dí­té­sek jegy­zé­ké­ből kö­vet­kez­tet­he­ti ki a kí­ván­csi ol­va­só, hogy a kö­tet­be ke­rült tér­ké­pek a me­gye há­rom gyűj­te­mé­nyé­ből va­lók.) A tér­ké­pek le­írá­sá­nak mód­já­ról és szem­pont­ja­i­ról ugyan­csak szí­ve­sen ol­vas­nánk eset­leg va­la­mi­vel töb­bet, mint a le­írás pont­ja­i­nak fel­ol­dá­sát adó (szó)jegyzék. S vé­gül a kö­tet hasz­ná­la­tát se­gí­tő el­iga­zí­tó út­mu­ta­tó el­ma­ra­dá­sa is né­mi hi­ány­ér­ze­tet kelt. A szer­kesz­tői elő­szó, a Lectori salutem! e te­kin­tet­ben a tar­ta­lom­jegy­zék­hez irá­nyít­ja az ol­va­sót, amit azon­ban több szem­pont­ból sem tart­ha­tunk sze­ren­csés aján­lat­nak. A tér­kép­gyűj­te­mény, s így a hoz­zá tar­to­zó tér­kép­le­írá­sok fe­je­ze­te is az egy­ko­ri, 19. szá­za­di já­rá­sok sze­rint cso­por­to­sít­va köz­li az egyes tér­ké­pe­ket, s csak ezen be­lül van ábé­cé­rend. Fel­te­he­tő­en ke­vés olyan ol­va­só­ja lesz azon­ban a kö­tet­nek, aki a 19. szá­za­di já­rás­ha­tá­ro­kat, il­let­ve a te­le­pü­lé­sek 19. szá­za­di köz­igaz­ga­tá­si ho­va­tar­to­zá­sát il­le­tő­en meg­bíz­ha­tó­an pon­tos is­me­re­tek­kel ren­del­kez­ne. Így aki az egyes tér­ké­pek rész­le­te­i­ben is sze­ret­ne el­me­rül­ni, és eb­bé­li fog­la­la­tos­sá­ga köz­ben szí­ve­sen tá­masz­kod­na a tér­kép­le­írá­sok ad­ta in­for­má­ci­ók­ra, az a kö­tet­ben va­ló ál­lan­dó ide-oda la­poz­ga­tás­ra, ke­res­gé­lés­re kény­sze­rül. Ugyan­is a tér­ké­pek­nek és a tér­kép­le­írá­sok­nak nincs sor­szá­mo­zá­suk, az adott tér­kép­re vo­nat­ko­zó le­írás (vagy for­dít­va: a le­írás­hoz tar­to­zó tér­kép) meg­ta­lá­lá­sát gya­kor­la­ti­lag sem­mi sem se­gí­ti a kö­tet­ben, sem sor­szá­mo­zás, sem ábé­cé­rend. Leg­cél­sze­rűbb ta­lán, ha az ol­va­só a kö­tet kö­ze­pén le­vő hely­név­mu­ta­tó se­gít­sé­gé­vel tá­jé­ko­zó­dik, en­nek alap­ján ke­re­si meg az ös­­sze­tar­to­zó pá­ro­kat a könyv­ben. Ha a szer­kesz­tői aján­lás sze­rint a tar­ta­lom­ból pró­bál­ná meg­ten­ni ugyan­ezt, sok­kal ne­he­zebb dol­ga len­ne a já­rá­sok sze­rint va­ló cso­por­to­sí­tás ne­héz­sé­gei mi­att.
A sor­szá­mo­zás hi­á­nya oly­kor a be­ve­ze­tő ta­nul­má­nyok­ban va­ló el­mé­lye­dést is meg­za­var­ja. Hi­vat­ko­zá­sa­ik so­rán ugyan­is a szer­zők – sor­szám hi­á­nyá­ban – az egyes tér­ké­pek le­vél­tá­ri jel­ze­te­i­re utal­nak. E bo­nyo­lult jel­ze­tek alap­ján meg­ta­lál­ni a kö­tet­ben a szó­ban for­gó tér­ké­pet vi­szont idő­igé­nyes s az ol­va­sás­ból ki­zök­ken­tő vál­lal­ko­zás.
Ös­­sze­sen hat ta­nul­mányt ol­vas­ha­tunk a kö­tet be­ve­ze­tő, el­ső ré­szé­ben. Gö­csei Im­re dol­go­za­ta a tér­ké­pe­zés ál­ta­lá­nos tör­té­ne­tét fog­lal­ja ös­­sze rö­vi­den, s eb­be a kép­be he­lye­zi el Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­nek fel­mé­ré­se­it az óko­ri tér­ké­pe­zés­től kezd­ve a csá­szá­ri és ki­rá­lyi, majd ál­la­mi ren­de­le­tek nyo­mán in­dult nagy vál­lal­ko­zá­so­kig, ese­ten­ként a föld­mé­rők, had­mér­nö­kök egyes ne­ve­ze­tes kar­to­grá­fi­ai mun­ká­it is rész­le­te­seb­ben be­mu­tat­va. Unti Má­ria a föld­raj­zi név­ku­ta­tás szem­pont­já­ból ve­szi vizs­gá­lat alá a 18. szá­zad ele­jé­től a kö­vet­ke­ző két év­szá­zad fo­lya­mán ké­szült úr­bé­ri tér­ké­pek ta­nul­sá­ga­it. Az elem­zés­be né­hány Győr kör­nyé­ki fa­lu – Gönyü, Győrszentiván, Bőnyrétalap és Szap – kül­te­rü­le­ti ne­ve­it von­ja be, s ezek­nek a föld­raj­zi, öko­ló­gi­ai, bir­tok­hasz­ná­la­ti s egyéb át­ala­ku­lá­sok ha­tá­sá­ra tör­tént vál­to­zá­sa­it vizs­gál­ja, mint­egy más­fél év­szá­zad fo­lya­ma­tá­ban. Filep An­tal szin­te mo­nog­ra­fi­kus igé­nyű ta­nul­má­nya nép­raj­zi, táj­tör­té­ne­ti, ag­rár­tör­té­ne­ti és fő­leg a kör­nye­ze­ti kul­tú­ra át­ala­ku­lá­sai szem­pont­ból elem­zi Győr me­gye te­le­pü­lé­se­i­nek 18–19. szá­za­di kéz­ira­tos tér­ké­pe­it. Já­rá­son­ként, azon be­lül kis­tá­jan­ként cso­por­to­sít­va mu­tat­ja be a kö­tet­be ke­rült tér­ké­pe­ket. E be­mu­ta­tá­so­kon ke­resz­tül – mi­köz­ben a tér­ké­pek­nek az ér­tő szem szá­má­ra so­kat mon­dó ada­ta­it nagy te­rep­is­me­ret­ének és a szak­iro­da­lom s fő­leg sa­ját nép­raj­zi gyűj­té­se­i­nek ada­ta­i­val, ered­mé­nye­i­vel is bő­ven ki­egé­szí­ti – a táj­nak mint­egy nép­raj­zi le­írá­sát is meg­ad­ja a szer­ző. Né­ma Sán­dor dol­go­za­tá­ban Győr me­gye te­le­pü­lés­há­ló­za­tá­nak tö­rök­ko­ri át­ala­ku­lá­sá­val, a te­le­pü­lé­sek pusz­tu­lá­sá­nak mér­té­ké­vel fog­lal­ko­zik ko­ráb­bi szak­mun­kák­ra és sa­ját le­vél­tá­ri ku­ta­tá­sa­i­ra tá­masz­kod­va. For­rá­sai el­ső­sor­ban az egy­ház­lá­to­ga­tá­si jegy­ző­köny­vek, a ne­me­si köz­gyű­lé­sek jegy­ző­köny­vei és az adó­ös­­sze­írás­ok. Fő­leg ezek le­írá­sa­i­ból, il­let­ve az egyes te­le­pü­lé­se­ken ös­­sze­írt por­ták és adó­zó csa­lád­fők szá­má­nak vál­to­zá­sa­i­ból kö­vet­kez­tet a te­le­pü­lé­sek éle­té­nek foly­to­nos­sá­gá­ra, avagy a pusztásodás mér­té­ké­re a me­gyé­ben, s mind­ezt ki­egé­szí­ti a tér­ké­pek be­szé­des ada­ta­i­val. Nemeséri Lil­la a me­gye víz­jár­ta te­rü­le­te­i­nek jel­leg­ze­tes élet­mód­já­hoz szo­ro­san hoz­zá­tar­to­zó épít­mé­nyek­kel, a 18–19. szá­zad­ban a Du­nán nagy szám­ban, de a Rá­bán és Ráb­cán is mű­kö­dő ha­jó­mal­mok­kal, ezek tí­pu­sa­i­val, üze­me­lé­sük mód­ja­i­val, a mol­nár­cé­hek­kel és rend­sza­bá­lya­ik­kal fog­lal­ko­zik. For­rá­sai közt ugyan­csak ki­tű­nő­en hasz­no­sít­ja az egyes te­le­pü­lé­sek­ről, il­let­ve Du­na-sza­ka­szok­ról ké­szült tér­ké­pe­ket. S vé­gül Ta­nai Pé­ter egyet­len te­le­pü­lés, Nyúl köz­ség tér­ké­pe­in il­luszt­rál­ja a mai szá­mí­tó­gé­pes tech­ni­ka nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket a tér­ké­pek elem­zé­se so­rán.
A ta­nul­mány­fü­zér – mi­köz­ben be­mu­tat­ja Győr me­gye ko­ra­be­li kéz­ira­tos tér­ké­pe­it – összes­sé­gé­ben nagy­vo­na­lú, ugyan­ak­kor sok ap­ró rész­let­re is ki­ter­je­dő át­te­kin­tést ad a tö­rök­ko­ri és az azt kö­vet­ke­ző két év­szá­zad tá­ji, te­le­pü­lés­tör­té­ne­ti, öko­ló­gi­ai át­ala­ku­lá­sa­i­ról, a nép­élet vál­to­zá­sa­i­ról a me­gyé­ben.
A tér­ké­pek nem­csak a ter­mé­szet­föld­raj­zi el­té­ré­se­ket tük­rö­zik Győr me­gye há­rom nagy táj­egy­sé­ge, a Tó­köz, a Szi­get­köz és a Csilizköz víz­jár­ta te­rü­le­tei, a ke­le­ti, Pusz­tai já­rás ki­ter­jedt pusz­tái, „szá­raz vi­dé­kei” és a Sokoróalja domb­vi­dé­kei közt, ha­nem az ez­zel leg­több­ször szo­ro­san ös­­sze­füg­gő kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­gek, a me­gye ke­le­ti és nyu­ga­ti ré­sze­i­nek el­té­rő tör­té­nel­mi fej­lő­dé­se is jól le­ol­vas­ha­tó ró­luk. Míg a Rá­bán és a Du­nán túl fek­vő ré­szek nem tar­toz­tak a tö­rök hó­dolt­ság­hoz, a ke­le­ti rész hos­­szú év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül had­mű­ve­le­tek szín­he­lye volt, s kö­zép­ko­ri te­le­pü­lés­há­ló­za­ta el­pusz­tult. A pusz­ta­sá­gok he­lyén ké­sőbb ura­dal­mi ma­jo­rok, majd 1945 után ál­la­mi gaz­da­sá­gok ala­kul­tak. A Csilizköz te­le­pü­lé­se­it ugyan­ak­kor a víz­já­rá­sok sze­szé­lyes­sé­ge és az ár­vi­zek kény­szerítették oly­kor akár hely­vál­toz­ta­tás­ra is. Az ára­dá­sok is­mét­lő­dé­se­it, avagy az ár­víz­vé­de­lem mun­ká­la­ta­i­nak rész­le­te­it (pl. a fo­lyó víz­szint­jé­nek sza­bá­lyo­zá­sát) jól do­ku­men­tál­ják Balony, Kul­csod és Szap tér­ké­pei.
Hogy a vi­zek­kel és víz­já­rá­sok­kal men­­nyi­re meg­ta­nult együtt él­ni a ko­ráb­bi év­szá­zad­ok em­be­re, s hogy ezek­nek men­­nyi­re nem volt el­vá­lasz­tó sze­re­pük a tá­jak együtt­élé­sé­ben, ar­ra leg­jobb pél­dák ép­pen a csilizközi fal­vak, ame­lyek bár a Du­na bal part­ján fek­sze­nek, 1914-ig még­is Győr me­gyé­hez és Győr von­zás­kö­ré­be tar­toz­tak. A tá­jak ter­mé­sze­tes együtt­élést, a tá­ji adott­sá­go­kat hosz­­szú év­szá­zad­okon át res­pek­tá­ló köz­igaz­ga­tás ha­tá­ra­it az el­ső vi­lág­há­bo­rú után a po­li­ti­kai aka­rat egyet­len toll­vo­nás­sal át­húz­ta. Ez­zel a Csilizköz mai di­va­tos szó­val kis­tér­sé­gi kap­cso­la­ta­i­nak év­szá­za­dos fej­lő­dé­se meg­sza­kadt. Fal­vai Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz, a Ko­má­ro­mi já­rás­hoz ke­rül­tek.
Győr me­gye 18–19. szá­za­di kéz­ira­tos tér­ké­pei, a tér­ké­pek jel­zé­sei pél­dá­ul a bir­tok­ha­tár­ok­ról, az utak­ról, rév­át­ke­lő­he­lyek­ről, kom­pok­ról, e kar­to­grá­fi­ai al­ko­tá­sok je­len vá­lo­ga­tá­sa és az őket be­mu­ta­tó és elem­ző dol­go­za­tok – az ilyen erő­sza­kos át­ala­kí­tá­sok­kal szem­ben – a ter­mé­sze­tes és hos­­szú tá­vú fo­lya­ma­tok ere­jé­ről és szí­vós­sá­gá­ról ta­nús­kod­nak, ezt bi­zo­nyít­ják, s az öko­ló­gia és a tár­sa­da­lom fej­lő­dé­sé­nek ös­­sze­füg­gé­se­i­re, szem­pont­ja­ik­nak cél­sze­rű mél­tány­lá­sá­ra hív­ják fel a mai ol­va­só fi­gyel­mét.

Ko­csis Aran­ka

Rövid URL
ID1621
Módosítás dátuma2016. június 16.

Laczkó Katalin – Mártonfi Attila: Helyesírás. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. (Misad Katalin)

Laczkó Krisz­ti­na–Mártonfi At­ti­la: He­lyes­írás. Osiris Ki­adó, Bu­da­pest, 2004, 1539 p. Eb­ben az év­ben A Ma­gyar Nyelv Ké­zi­könyv­tá­ra cím­mel nyel­vünk ed­di­gi leg­tel­je­sebb be­mu­ta­tá­sát nyúj­tó könyv­so­ro­za­tot in­dí­tott...
Bővebben

Részletek

Laczkó Krisz­ti­na–Mártonfi At­ti­la: He­lyes­írás. Osiris Ki­adó, Bu­da­pest, 2004, 1539 p.

Eb­ben az év­ben A Ma­gyar Nyelv Ké­zi­könyv­tá­ra cím­mel nyel­vünk ed­di­gi leg­tel­je­sebb be­mu­ta­tá­sát nyúj­tó könyv­so­ro­za­tot in­dí­tott az Osiris Ki­adó. Mind a szer­zők, mind a ki­adó szer­kesz­tő­sé­ge azt vall­ják, hogy a kö­te­tek az anya­nyelv­ét be­szé­lő em­ber­re nem pas­­szív be­fo­ga­dó­ként te­kin­te­nek, ha­nem olyan va­la­ki­ként, aki so­kat tud anya­nyel­vé­ről, de még több is­me­re­tet sze­rez­het ön­ma­ga, be­szé­lő­kö­zös­sé­ge és az ered­mé­nyes kom­mu­ni­ká­ció ér­de­ké­ben. A so­ro­zat cél­ja, hogy is­me­re­tet nyújt­son, tá­jé­koz­tas­son, min­tát ad­jon, el­iga­zít­son a fel­me­rü­lő kér­dé­sek­ben, s hogy a nyel­vi ér­té­ke­ket sok­fé­le sze­re­pük­ben mu­tas­sa be.
A tíz­kö­te­tes könyv­so­ro­zat el­ső köny­ve a He­lyes­írás cí­mű kö­tet. A szer­zők – Laczkó Krisz­ti­na (EL­TE BTK) és Mártonfi At­ti­la (MTA–EL­TE Nagy­szó­tá­ri Ku­ta­tó­cso­port) – olyan át­fo­gó ké­zi­könyv­ként mu­tat­ják be kö­te­tü­ket, amely a tel­jes he­lyes­írá­si rend­szert szem előtt tart­va az ala­pok­tól is­mer­te­ti és ma­gya­ráz­za a sza­bá­lyo­kat, va­la­mint szám­ba ve­szi azo­kat az újabb ke­le­tű vagy ed­dig sza­bá­lyo­zat­lan je­len­sé­ge­ket is, ame­lyek­re az ér­vény­ben le­vő sza­bály­zat nem tér ki. Ugyan­ak­kor fon­tos­nak tart­ják meg­je­gyez­ni, hogy az össz­tár­sa­dal­mi el­fo­ga­dott­ság és a te­kin­té­lyi ér­ték mi­att ar­ra tö­re­ked­tek, hogy mun­ká­juk tel­jes egé­szé­ben a ma­gyar he­lyes­írás 11. ki­adá­sán ala­pul­jon, hi­szen je­len­leg Ma­gyar­or­szá­gon és a ha­tá­ro­kon túl a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia He­lyes­írá­si Bi­zott­sá­ga ál­tal ké­szí­tett A ma­gyar he­lyes­írás sza­bá­lyai c. ki­ad­vány 11. ki­adá­sa az ér­vé­nyes és kö­ve­ten­dő (bár nem tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zá­sú) kodifikáció (9. o.).
A kö­tet két rész­ből áll: az el­ső egy­ség té­ma­kö­re­i­re bont­va mu­tat­ja be a ma­gyar he­lyes­írást, a má­so­dik – szó­tá­ri – rész pe­dig mint­egy 200 000 szó, szó­alak, ki­fe­je­zés, tu­laj­don­név stb. írás­mód­ját rög­zí­ti, s egyút­tal min­ta­ként szol­gál a ha­son­ló sza­vak, ki­fe­je­zé­sek le­írá­sá­hoz.
A sza­bály­ma­gya­rá­zó, ta­nács­adó el­ső rész­ben a he­lyes­írá­si rész­rend­sze­rek fő fe­je­ze­tei az aka­dé­mi­ai sza­bály­zat szer­ke­ze­té­hez ha­son­ló – im­már ha­gyo­má­nyos – sor­rend­ben kö­ve­tik egy­mást, mi­köz­ben a ma­gya­rá­za­tok ös­­sze­füg­gé­se­i­re bel­ső cím­fo­ko­za­tok és egyéb ta­go­ló je­lek utal­nak. Min­den egy­ség egy olyan be­ve­ze­tő sza­kas­­szal kez­dő­dik, amely ös­­sze­fog­lal­ja a kér­dés­kör lé­nye­gét, és vá­zol­ja azo­kat az ál­ta­lá­nos el­ve­ket, ame­lyek fel­tá­rá­sa a sza­bá­lyok be­mu­ta­tá­sá­ban és ma­gya­rá­za­tá­ban ér­vé­nye­sül. Kü­lö­nö­sen ro­kon­szen­ves meg­ol­dás a szer­zők (va­la­mint a so­ro­zat­szer­kesz­tő) ré­szé­ről, hogy nem a te­kin­té­lyi sze­re­pű sza­bály­pon­tok és elő­írá­sok se­gít­sé­gé­vel tár­gyal­ják az egyes he­lyes­írá­si kér­dé­se­ket, ha­nem min­den­ki szá­má­ra ért­he­tő mó­don ma­gya­ráz­zák, fej­tik ki az egyes sza­bá­lyo­kat. Köz­ben azt is be­mu­tat­ják, mi­kép­pen al­kal­maz­ha­tó­k az át­fo­gó, ál­ta­lá­nos jel­le­gű sza­bá­lyok a gya­kor­lat­ban, sőt a min­den­na­pi he­lyes­írá­si kér­dé­sek­re is köz­vet­le­nül ki­ke­res­he­tő vá­la­szo­kat ad­nak.
A ta­nács­adó rész el­ső – A be­tűk c. – fe­je­ze­te (21–27. o.) a je­len­le­gi ma­gyar ma­gán- és más­sal­hang­zó-ál­lo­mány je­lö­lé­si jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­vel fog­lal­ko­zik. Az egyes be­tű­tí­pus­ok írá­sá­ra vo­nat­ko­zó tud­ni­va­ló­kon kí­vül a ké­zi­könyv el­iga­zít­ja az ér­dek­lő­dőt olyan – ed­dig sza­bá­lyo­zat­lan – he­lyes­írá­si je­len­sé­gek kér­dé­sé­ben is, mint pl. a zárt e je­lölt­sé­ge/je­lö­let­len­sé­ge (22–23. o.) vagy az ide­gen egy- és két­je­gyű más­sal­hang­zók­nak a ma­gyar írás­gya­kor­lat­ban va­ló elő­for­du­lá­sa és je­lö­lé­si sa­já­tos­sá­gai (25–26. o.). A kü­lön­bö­ző nyel­vi adat­hal­maz­ok­ban (le­xi­ko­nok, mu­ta­tók, szó­­tá­rak stb.) va­ló tá­jé­ko­zó­dás­hoz, il­let­ve a gyors és egy­sze­rű adat­ke­re­sés­hez A be­tű­rend­be so­ro­lás c. sza­bály­egy­ség (28–38. o.) nyújt szak­sze­rű se­gít­sé­get az­ál­tal, hogy az ál­ta­lá­nos ma­gyar és la­tin be­tű­rend alap­sza­bá­lyai mel­lett a könyv­tár­ügy­ben és a szak­iro­dal­mi tá­jé­koz­ta­tás­ban, do­ku­men­tá­ci­ó­ban kö­ve­ten­dő be­tű­rend­be so­ro­lás alap­el­ve­i­nek al­kal­maz­ha­tó­sá­gá­ra össz­pon­to­sít. Ki­tér to­váb­bá a be­tű­rend­be so­ro­lás kü­lön­le­ges ese­te­i­re (a sze­mély- és ut­ca­ne­vek be­so­ro­lá­si mód­sze­ré­re), a sze­mély­ne­vek előtt ál­ló cím- és rang­je­lö­lő ele­mek té­tel­kez­dő hely­ze­té­re, a szá­mok­kal kez­dő­dő vagy szá­mo­kat is tar­tal­ma­zó nyel­vi egy­sé­gek be­so­ro­lá­sá­ra, va­la­mint a kü­lön­le­ges be­tű­je­les vagy ide­gen mel­lék­je­les sza­vak be­tű­rend­be so­ro­lá­sá­ra, mi­köz­ben több­fé­le meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­get kí­nál­va nem fe­led­ke­zik meg a kü­lön­bö­ző írás­rend­szer­rel írt té­te­lek be­so­ro­lá­si jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­ről sem.
A hang­je­lö­lés kér­dés­kö­re (39–89. o.) a ma­gyar he­lyes­írás egyik alap­ve­tő jel­lem­ző­jé­nek, a fonematikus jel­le­gű írás­mód­nak az alap­el­ve­it ma­gya­ráz­za, s meg­ál­la­pít­ja, hogy az aka­dé­mi­ai he­lyes­írás ál­tal el­is­mert négy alap­elv ér­vé­nye­sü­lé­se nem egy­for­ma ha­tó­kö­rű a hang­je­lö­lés­ben. A két leg­fon­to­sabb alap­elv a ki­ej­tés és a szó­elem­zés el­ve, a ha­gyo­mány sze­re­pe ki­sebb, a leg­ki­sebb ha­tó­kör­rel pe­dig az egy­sze­rű­sí­tés el­ve ren­del­ke­zik. Bár az anya­nyel­vi be­szé­lők szá­má­ra ál­ta­lá­ban a ki­ej­tés sze­rin­ti írás­mód tű­nik a leg­egy­sze­rűbb­nek, a szer­zők fel­hív­ják a fi­gyel­met a szó­ban for­gó alap­elv hasz­ná­la­tá­nak buk­ta­tó­i­ra is: a ki­ej­té­si elv al­kal­ma­zá­sa ak­kor okoz­hat gon­dot, ha az ej­té­si és a he­lyes­írá­si nor­ma kö­zött lé­nye­ges kü­lönb­sé­gek van­nak. A hang­zás nor­má­ja ugyan­is nyi­tot­tabb, mint a he­lyes­írá­sé, te­hát míg a ki­ej­tés idő­ben ter­mé­sze­tes mó­don vál­toz­hat, a he­lyes­írá­si sza­bá­lyo­zás nem kö­ve­ti szük­ség­sze­rű­en ezt a vál­to­zást (40. o.). A szó­elem­zés el­vét az is­ko­lai ok­ta­tás­ból jól is­mert rend­sze­re­zés, a más­sal­hang­zók mi­nő­sé­gi és men­­nyi­sé­gi vál­to­zá­sa­i­nak függ­vé­nyé­ben fej­ti ki a ké­zi­könyv. Ha­gyo­má­nyos írás­mó­don a hang­je­lö­lés­nek azt a mód­ját ér­tik a la­i­ku­sok, ami­kor egy szó vagy szó­alak rög­zí­té­se nem a mai ki­ej­tés vagy a szó­elem­zés el­ve sze­rint tör­té­nik. A ha­gyo­mány ér­vé­nye­sü­lé­se az írás­­gya­kor­lat­ban azon­ban a szer­zők sze­rint jó­val szé­le­sebb kö­rű: ha­gyo­má­nyos­nak mi­nő­sül pél­dá­ul, hogy az in­téz­mény­ne­vek­ben nem ér­vé­nye­sül a szó­tag­szám­lá­lás sza­bá­lya, hogy a la­tin egye­di cí­mek­ben meg­őr­ződ­nek a nagy kez­dő­be­tűk, hogy egyes nem la­tin be­tűs írá­sú nyel­vek­ből szár­ma­zó tu­laj­don­ne­vek át­írá­sa nem kö­ve­ti a vo­nat­ko­zó sza­bá­lyo­kat stb. (46. o.). Az egy­sze­rű­sí­tő írás­mód­nak az aka­dé­mi­ai sza­bá­lyo­zás­ból is­mert je­len­sé­gei mel­lett az alap­elv tá­gabb ér­tel­me­zé­sé­ből fa­ka­dó el­já­rá­sa­i­val is­mer­ked­het meg az ér­dek­lő­dő. Új­don­ság­nak szá­mít a kö­tet­ben a he­lyes­írá­si alap­el­vek ös­­sze­füg­gé­se­i­nek, együtt­ha­tá­sa­i­nak vizs­gá­la­ta. En­nek kö­vet­kez­mé­nye töb­bek kö­zött a ma­gán- és más­sal­hang­zók he­lyes­írá­sá­nak rész­le­tes sza­bály­rend­sze­re s az egyes ma­gya­rá­za­tok bő szó­jegy­zék­kel va­ló il­luszt­rá­lá­sa (lásd! a tő bel­se­ji hos­­szú ma­gán­hang­zót tol­da­lék előtt meg­rö­vi­dí­tő, il­let­ve meg­őr­ző tő­sza­vak fel­so­ro­lá­sát, 53–54. o.; a ma­gán­hang­zó-idő­tar­tam alap­ján je­len­tés­kü­lönb­sé­get je­lö­lő szópárok rög­zí­té­sét, 57–58. o.; a j és a ly je­lö­lé­sét, 64–67. o.; az -ózik/-ódzik tí­pu­sú alak­vál­to­zat­ok írá­sát, 70. o. stb.).
A Kü­lön­írás – egy­be­írás c. fe­je­zet (90–138. o.) a ma­gyar he­lyes­írás egyik leg­ne­he­zebb kér­dés­kö­ré­vel fog­lal­ko­zik. A sza­bá­lyok meg­fe­le­lő al­kal­ma­zá­sa meg­kí­ván­ja, hogy kü­lönb­sé­get tud­junk ten­ni a szó­ös­­sze­té­te­lek és a szó­szer­ke­ze­tek kö­zött, hi­szen a kü­lön- és egy­be­írás sza­bá­lyai a sza­vak ösz­­sze­kap­cso­lá­sá­nak tör­vény­sze­rű­sé­ge­in ala­pul­nak. A he­lyes­írás­nak ezen a te­rü­le­tén elő­for­du­ló in­ga­do­zá­sok leg­főbb okát ab­ban lát­ják a szer­zők, hogy a szó­kap­cso­lat­ok és az ös­­sze­té­te­lek kö­zött nyelv­ta­ni ér­te­lem­ben nem húz­ha­tó meg éles ha­tár (90. o.). A szó­szer­ke­ze­tek és az ös­­sze­tett sza­vak ha­tár­te­rü­let­éhez tar­to­zó ál­lan­dó­sult szó­kap­cso­lat­ok sztenderd rög­zí­té­sét az igei alap­ta­gú szó­kap­cso­lat­ok és az ezek­ből kép­zett fő­né­vi szár­ma­zé­kok írá­sát il­luszt­rá­ló fel­so­ro­lás se­gí­ti (93–96. o.). A fe­je­zet to­váb­bi egy­sé­gei a kü­lön­írás és egy­be­írás ese­te­it tár­gyal­ják. A mel­lé­ren­de­lő ös­­sze­tett sza­va­kat a szó­szer­ke­ze­tek­ben elő­for­du­ló mel­lé­ren­de­lő vi­szo­nyok alap­ján al­ka­te­gó­ri­ák­ba ren­de­zik a kö­tet szer­zői. Ez­után kü­lön-kü­lön fog­lal­koz­nak az is­mét­lés­sel ke­let­ke­zett la­zább mel­lé­ren­de­lé­sek­kel és a lo­gi­kai-sze­man­ti­kai vi­szonyt je­lö­lő va­ló­di mel­lé­ren­de­lé­sek­kel. Az alá­ren­de­lő ös­­sze­tett sza­va­kat az elő- és utó­tag kö­zöt­ti szin­tak­ti­kai vi­szony alap­ján cso­por­to­sít­ják. Az ala­nyos alá­ren­de­lé­sek­kel kap­cso­lat­ban fel­hív­ják a fi­gyel­met az igei ige­né­vi utó­ta­gú ös­­sze­té­te­lek­re, me­lye­ket a ki­ala­kult írás­szo­kás sze­rint egy­be kell ír­ni (103. o.). A ha­tá­ro­zós alá­ren­de­lé­sek­nél azok­ra az ala­ku­la­tok­ra he­lye­zik a fő hang­súlyt, ame­lyek egyet­len kép­ző ha­tá­sá­ra vál­tak ös­­sze­tett szó­vá. Az ál­lan­dó­sult szó­kap­cso­lat­ok­ból kép­zett ha­gyo­má­nyos ös­­sze­té­te­le­ket je­len­tős szá­mú pél­da­anyag­ban te­szik köz­zé. A mi­nő­ség­jel­zős alá­ren­de­lé­sek írá­sá­ban kü­lö­nö­sen sok gon­dot oko­zó, szín­ne­vek­kel al­ko­tott ál­lan­dó­sult szó­kap­cso­lat­ok és ös­­sze­té­te­lek írás­mód­já­nak sza­bály­sze­rű­sé­ge­it szin­tén bő pél­da­tár­ral egé­szí­tik ki a szer­zők (108–110. o.). Ugyan­csak fel­so­rol­ják az ös­­sze­té­te­li elő­tag­ként hasz­nált jel­ző­ket (111–113. o.), is­mer­te­tik a fő­né­vi alap­ta­gú mi­nő­ség­jel­zős szer­ke­ze­tek kép­zős for­má­i­nak írás­mód­ját, va­la­mint a fo­ko­zó sze­re­pű és a szín­ár­nya­la­tot ki­fe­je­ző mi­nő­ség­jel­zős szer­ke­ze­tek he­lyes­írá­sát. A fő­né­vi jel­zős szer­ke­ze­tek he­lyes­írá­si sza­bály­sze­rű­sé­ge­it a fér­fi elő­ta­gú ös­­sze­té­te­lek és szó­szer­ke­ze­tek szó­tá­ri lis­tá­já­val il­luszt­rál­ják (115. o.). A men­­nyi­ség­jel­zős alá­ren­de­lé­sek fel­épí­té­sén ala­pu­ló két­fé­le írás­mó­dot jól meg­fi­gyel­he­tő, pár­hu­zam­ba ál­lí­tott pél­dák­kal szem­lél­te­tik (118. o.). A név­utós és a név­utó-mel­lék­ne­ves ös­­sze­té­te­lek, az ige­kö­tős szer­ke­ze­tek, il­let­ve a kép­ző- és rag­sze­rű utó­tag­ok he­lyes­írá­sát az ún. mor­fo­ló­gi­ai ter­mé­sze­tű szó­szer­ke­ze­tek cso­port­já­ra vo­nat­ko­zó sza­bá­lyok rög­zí­tik. A ha­gyo­má­nyo­san szer­vet­len­nek ne­ve­zett ös­­sze­tett sza­vak kö­zül a nem ta­ga­dó­szói, va­la­mint a csak és is par­ti­ku­lá­ris ös­­sze­té­te­lek és szó­kap­cso­lat­ok írás­mód­ját tart­ja szá­mon a ké­zi­könyv. A kü­lön- és egy­be­írás­ra uta­ló sza­bá­lyo­kat a szó­tag­szám­lá­lás sza­bá­lya és az ún. moz­gó­sza­bá­lyok egé­szí­tik ki. Az aka­dé­mi­ai he­lyes­írás­ból is­mert há­rom moz­gó­sza­bály mel­lé újabb ket­tő ke­rült: az anyag­né­vi moz­gó­sza­bály és a szak­nyel­vek – el­ső­sor­ban a föld­raj­zi ne­vek és a ké­mi­ai el­ne­ve­zé­sek – kö­ré­re jel­lem­ző kü­lön­le­ges moz­gó­sza­bá­lyok (134. o.). A tu­laj­don­ne­vet, il­let­ve rö­vi­dí­tést és be­tű­szót tar­tal­ma­zó ös­­sze­té­te­lek he­lyes­írás­ára vo­nat­ko­zó sza­bály­ma­gya­rá­za­tok mel­lett az ide­gen írás­mó­dú elő­ta­got tar­tal­ma­zó ös­­sze­tett sza­vak rög­zí­té­si for­má­it is tar­tal­maz­za a kö­tet. A ké­mi­ai el­ne­ve­zé­sek, az ás­vány­ne­vek, a nö­vény- és ál­lat­ne­vek bo­nyo­lult kü­lön- és egy­be­írá­si sza­bá­lya­i­ból csak a leg­lé­nye­ge­seb­be­ket fog­lal­ják ös­­sze a szer­zők.
A kez­dő­be­tű c. egy­ség­ben (139–149. o.) olyan je­len­sé­gek­re hív­ják fel a fi­gyel­met, ame­lyek az írás­gya­kor­lat­ban a kez­dő­be­tűk­kel kap­cso­lat­ban prob­lé­mát okoz­hat­nak. Bi­zo­nyos – az aka­dé­mi­ai he­lyes­írás sze­rint alap­ve­tő­en kis kez­dő­be­tűs – sza­va­kat il­le­tő­en pél­dá­ul el­ter­je­dő­ben van a nagy­be­tűs szó­kez­dés: ha egy ün­nep­nek na­gyon erős a po­zi­tív ér­zel­mi töl­té­se, az írás­gya­kor­lat – az aka­dé­mi­ai sza­bá­lyo­zás el­le­né­ben – nagy­be­tű­vel rög­zí­ti (Ka­rá­csony, Hús­vét stb.). Ezt a je­len­sé­get – mely az in­for­má­lis írás­gya­kor­lat szem­pont­já­ból nem hi­báz­tat­ha­tó – a kö­tet szer­zői sze­rint ér­zel­mi ala­pú nagy kez­dő­be­tű­sí­tés­nek le­het­ne ne­vez­ni (139. o.). A kö­vet­ke­ző prob­lé­ma an­nak el­dön­té­se, hogy egy-egy ren­dez­vény vagy ese­mény meg­ne­ve­zé­se az in­téz­mény­ne­vek ka­te­gó­ri­á­já­ba tar­to­zik-e vagy sem, hi­szen gya­ko­ri eset, hogy a kér­dé­ses ren­dez­vény nem in­téz­mé­nye­sült ugyan, de iden­ti­fi­ká­ló tu­laj­don­né­vi meg­ne­ve­zés­sel ren­del­ke­zik. Az előb­bi­hez ha­son­ló írás­gya­kor­la­ti kér­dés a nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek és tör­vé­nyek el­ne­ve­zé­sé­nek a rög­zí­té­se. Míg a hi­va­ta­los köz­lö­nyök­ben a nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek nagy kez­dő­be­tű­sek, a min­den­na­pi írás­gya­kor­lat­ban kü­lö­nö­sen a szer­ző­dé­sek nem tel­jes, rö­vi­dí­tett meg­ne­ve­zé­sei kis kez­dő­be­tű­sen for­dul­nak elő. A nagy kez­dő­be­tű hasz­ná­la­tá­nak há­rom leg­fon­to­sabb te­rü­le­te­ként a gram­ma­ti­kai, a prag­ma­ti­kai és a sti­lisz­ti­kai ala­pú nagy kez­dő­be­tűk al­kal­ma­zá­sát tün­te­tik fel a szer­zők (141. o.). A gram­ma­ti­kai ala­pú nagy­be­tű­sí­tés ka­te­gó­ri­á­já­ba a tu­laj­don­ne­vek kez­dő­be­tű­jét és a mon­dat­kez­dő nagy­be­tűt so­rol­ják. A prag­ma­ti­kai ala­pú nagy­be­tű­sí­tés ka­te­gó­ri­á­já­ban a fel­irat­ok nagy­be­tűs írás­mód­ját, va­la­mint a le­ve­lek­ben és hi­va­ta­los ira­tok­ban elő­for­du­ló nagy kez­dő­be­tűs meg­szó­lí­tá­so­kat és egyéb for­má­kat tár­gyal­ják. A sti­lisz­ti­kai ala­pú nagy­be­tű­sí­tést el­ső­sor­ban a szép­iro­da­lom né­ző­pont­já­ból kö­ze­lí­tik meg. Az egyéb nagy­be­tűs írás­mód­ok­ra, a rek­lá­mok és hir­de­té­sek nagy­be­tűs írá­sá­ra, va­la­mint a kü­lön­fé­le táb­lá­za­tok, áb­rák szö­ve­gé­nek kez­dő­be­tű-hasz­ná­la­tá­ra a kis- és nagy­be­tűk írás­gya­kor­la­tá­nak sa­já­tos sza­bály­ma­gya­rá­za­ta­i­ban (145–149. o.) tér ki a ké­zi­könyv.
A tu­laj­don­ne­vek sa­já­tos osz­tályt al­kot­nak a nyel­vi rend­szer­ben. Ter­je­del­mes és sok­ré­tű he­lyes­írá­si sza­bály­sze­rű­sé­ge­ik­kel A tu­laj­don­ne­vek c. fe­je­zet fog­lal­ko­zik (150– 241. o.). Tár­sa­dal­munk éle­té­ben az 1989-es év több­fé­le te­rü­le­ten nagy vál­to­zá­so­kat ho­zott. Leg­in­kább a po­li­ti­ka és a gaz­da­sá­gi élet, de a kul­tú­ra meg­lé­vő in­téz­mény­rend­sze­re is nagy­mér­ték­ben át­ala­kult tar­tal­má­ban és szer­ke­ze­té­ben egy­aránt. Minden­nek ter­mé­sze­tes kö­vet­kez­mé­nye, hogy az ad­dig min­den­na­pi hasz­ná­lat­ban lé­vő tu­laj­don­név­anyag ki­cse­ré­lő­dött: he­lyet­te több száz, az új igé­nyek­nek meg­fe­le­lő el­ne­ve­zés jött lét­re. Ép­pen ezért nap­ja­ink­ra a ko­ráb­bi­nál sok­kal bo­nyo­lul­tab­bá vált a tu­laj­don­név fo­gal­má­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa. Sok­szor ne­héz­sé­get okoz vagy vi­tat­ha­tó a tu­laj­don­név ter­je­del­mé­nek kö­rül­ha­tá­ro­lá­sa is, s egy­re több kér­dést vet föl az új név­tí­pu­sok he­lyes­írá­sa. Az aka­dé­mi­ai he­lyes­írás húsz év­vel ez­előt­ti tu­laj­don­né­vi pél­da­anya­gá­nak je­len­tős ré­sze a rend­szer­vál­to­zást kö­ve­tő­en idő­sze­rűt­len­né vált, ezért az MTA Ma­gyar Nyel­vi Bi­zott­sá­ga a 11. ki­adás ti­zen­egye­dik le­nyo­ma­tá­nak ki­bo­csá­tá­sa­kor a sza­bály­pon­tok meg­ha­la­dot­tá vált pél­dá­it a kor­nak meg­fe­le­lő­k­re cse­rél­te. De sem a pél­da­anyag-vál­toz­ta­tás, sem a leg­gya­ko­ribb hasz­ná­la­tú új ele­mek­nek a szó­tá­ri rész­be va­ló be­ik­ta­tá­sa nem ol­dot­ta meg azo­kat a he­lyes­írá­si prob­lé­ma­hely­ze­te­ket, ame­lyek a tár­sa­da­lom dif­fe­ren­ci­á­ló­dá­sá­val já­ró új név­tí­pu­sok ke­let­ke­zé­se­kor je­lent­kez­tek. Az Osiris He­lyes­írás a tu­laj­don­ne­vek tel­jes rend­sze­rét szem előtt tart­va ki­egé­szí­ti az aka­dé­mi­ai he­lyes­írás ide vo­nat­ko­zó sza­bá­lya­it, va­la­mint szám­ba ve­szi azo­kat az újabb vagy ed­dig sza­bá­lyo­zat­lan he­lyes­írá­si je­len­sé­ge­ket is, ame­lyek­re az ér­vény­ben le­vő sza­bály­zat nem ad el­iga­zí­tást. A több­ta­gú tu­laj­don­ne­vek ese­té­ben fon­tos he­lyes­írá­si té­nye­ző­ként eme­li ki a név­ter­je­de­lem je­lö­lé­sét, s fel­tün­te­ti az egyes mó­do­za­tok ki­ala­ku­lá­sá­nak mód­ját (151–153. o.). A tu­laj­don­ne­vek írá­sá­ban fon­tos­nak tart­ja az írás­kép ál­lan­dó­sá­gát. Ez azt je­len­ti, hogy a tu­laj­don­ne­vek egyes tí­pu­sa­i­nak he­lyes­írá­sá­ban ra­gasz­kod­ni kell a tör­té­ne­ti­leg ki­ala­kult for­má­hoz, il­let­ve a min­den­ko­ri he­lyes­írá­si sza­bá­lyok sze­rin­ti írás­kép­hez, mó­do­sí­tás­ra csak­is ra­ci­o­ná­lis ok­ból, az írás­gya­kor­lat­tal egye­ző mó­don ke­rül­het sor (vö. 153. o.).
A nagy kez­dő­be­tű alap­ján a tu­laj­don­ne­vek el­ső ka­te­gó­ri­á­ja­ként a sze­mély­ne­ve­ket kü­lön­böz­te­ti meg a ké­zi­könyv. Kü­lön al­cso­port­ok­ban fog­lal­ko­zik a csa­lád­ne­vek, az utó­ne­vek, a be­ce­ne­vek, a ra­gad­vány­ne­vek és a mű­vész­ne­vek, il­le­tő­leg ál­ne­vek rész­le­tes he­lyes­írá­si sza­bá­lya­i­val, mi­köz­ben nem fe­led­ke­zik meg a hi­va­ta­los név­hasz­ná­lat gya­kor­la­tá­ról, a meg­kü­lön­böz­te­tő be­tű­jel­zést al­kal­ma­zó ne­vek­ről és a há­zas­sá­gi ne­vek­ről (ko­ráb­ban as­­szony­ne­vek­ről) sem (155–162. o.). Az aka­dé­mi­ai sza­bá­lyo­zás­hoz vi­szo­nyít­va tel­jes mér­ték­ben új ke­le­tű­ek a mi­to­ló­gia és a val­lás fo­ga­lom­kör­ében sze­mély­név­ként hasz­nált ne­vek, va­la­mint az ún. nickek, az internetes fó­ru­mok ré­vén ki­ala­kult, azo­no­sí­tás­ra és meg­szó­lí­tás­ra szol­gá­ló ne­vek írás­mód­já­ra vo­nat­ko­zó sza­bály­ma­gya­rá­za­tok (161–163. o.). A sze­mély­ne­vek he­lyes­írá­sát tag­la­ló egy­sé­get egy – a sze­mély­né­vi ös­­sze­té­te­lek írá­sát il­luszt­rá­ló – na­gyobb mu­tat­vány zár­ja, amely­hez ma­gya­rá­za­tot is fűz­nek a szer­zők (167–172. o.). Az ál­lat­ne­vek ha­gyo­má­nyos ka­te­gó­ri­á­ja mel­lett a ké­zi­könyv­ben meg­je­le­nik a jó­val szű­kebb kö­rű tárgy­ne­vek ka­te­gó­ri­á­ja, amely a tár­gyak­nak csak bi­zo­nyos cso­port­já­ra (pl. ha­jók­ra, űr­jár­mű­vek­re) ter­jed ki (173–178. o.). A föld­raj­zi ne­vek he­lyes­írá­si sza­bá­lyai az egyes hely­név­faj­ták tí­pu­sai sze­rint kö­ve­tik egy­mást. Az or­szág- és ál­lam­ne­vek­re (fő­vá­ro­suk ne­vé­vel ki­egé­szít­ve), va­la­mint a na­gyobb táj­egy­ség­ne­vek­re, a bo­nyo­lul­tabb írá­sú ma­gyar hely­ség­ne­vek­re és Bu­da­pest vá­ros­rész­ne­ve­i­re vo­nat­ko­zó he­lyes­írá­si alap­el­ve­ket egy-egy pél­da­tá­ri anyag­gal tá­maszt­ják alá a szer­zők (180–184. o., 195–199. o.). Nem hi­á­nyoz­nak az egy- és több­ele­mű, il­let­ve kö­tő­jel­lel írt föld­raj­zi ne­vek -i kép­zős for­má­i­nak írá­sát be­mu­ta­tó sza­bá­lyok sem. A bo­nyo­lul­tabb írás­mó­dú ta­gok­ból ál­ló föld­raj­zi ne­vek és meg­je­lö­lé­sek sza­bály­sze­rű­sé­ge­it a föld­raj­zi né­vi ös­­sze­té­te­lek és a köz­név­vé vált föld­raj­zi ne­vek írá­sá­ra vo­nat­ko­zó rész­le­tes sza­bá­lyok kö­ve­tik (206–210. o.). A csil­la­gá­sza­ti el­ne­ve­zé­sek­kel kap­cso­lat­ban a ké­zi­könyv az égi­test­ne­vek alap­ve­tő he­lyes­írá­si kér­dé­se­i­vel fog­lal­ko­zik. A nap­rend­szer boly­gó­i­nak el­ne­ve­zé­se­in kí­vül a csil­lag­ké­pek la­tin és ma­gyar el­ne­ve­zé­se­it is fel­tün­te­ti (213–214. o.). A ma­gyar ne­vek he­lyes­írá­sát az égi­test­ne­vek írá­sá­nak ál­ta­lá­nos sza­bá­lya­it kö­vet­ve egy­sé­ge­sí­tet­ték a szer­zők. Az in­téz­mény­ne­vek írás­mód­já­ra vo­nat­ko­zó fő­sza­bályt olyan ki­egé­szí­tő he­lyes­írá­si sza­bá­lyok kö­ve­tik, ame­lyek­re e ne­vek kö­ré­ben ta­pasz­tal­ha­tó nyelv­hasz­ná­la­ti in­ga­do­zá­sok mi­att van szük­ség. Az in­téz­mény­né­vi he­lyes­írás egyik leg­ne­he­zebb kér­dés­kö­re az in­téz­mé­nyek alá­ren­delt egy­sé­ge­i­nek he­lyes rög­zí­té­se. Eb­ben az eset­ben nem ele­gen­dő a nyel­vi hát­tér­tu­dás, az adott in­téz­mény szer­ve­ze­ti fel­épí­té­sét, mű­kö­dé­si hát­te­rét is is­mer­ni kell. Az aka­dé­mi­ai sza­bá­lyo­zás­ból ere­dő sa­já­tos el­lent­mon­dás­ok ki­küsz­öbö­lé­sé­nek ér­de­ké­ben a szer­zők meg­kü­lön­böz­te­tett fi­gyel­met szen­tel­nek a ve­gyes írás­mó­dú in­téz­mény­ne­vek je­lö­lé­sé­nek (215–221. o.). A már­ka­ne­vek alap­ve­tő he­lyes­írá­si kér­dé­sei után a ki­tün­te­té­sek és dí­jak el­ne­ve­zé­se­i­nek írás­for­má­já­val fog­lal­ko­zik a ké­zi­könyv. A sza­bá­lyo­kat ma­gya­rá­zó rész vé­gén meg­ta­lál­ha­tó a Ma­gyar­or­szá­gon je­len­leg ado­má­nyoz­ha­tó ál­la­mi dí­jak, il­let­ve ki­tün­te­té­sek tel­jes jegy­zé­ke (228. o.). Az ál­lan­dó cí­mek alap­ve­tő he­lyes­írá­si sza­bá­lya­it az új­sá­gok mel­lék­let- és ro­vat­cí­me­i­re, a té­vé- és rá­dió­mű­sor­ok ál­lan­dó cí­me­i­re és az internetes por­tál­ok cí­me­i­re vo­nat­ko­zó sza­bály­ma­gya­rá­za­tok kö­ve­tik. A szer­zők gon­dos­kod­tak a leg­na­gyobb pél­dány­szá­mú ma­gyar nyel­vű la­pok cím­lis­tá­já­ról is (233 –238. o.). Az egye­di cí­mek írás­mód­ját, írás­je­le­zé­sét, va­la­mint szö­veg­be szer­kesz­té­sét, tol­da­lé­ko­lá­sát ki­fej­tő sza­bá­lyok­kal (238–241. o.) zá­rul a tu­laj­don­ne­vek he­lyes­írá­si sza­bály­sze­rű­sé­ge­it be­mu­ta­tó fe­je­zet.
Az ide­gen sza­va­kat be­mu­ta­tó rész­ben – Az ide­gen sza­vak és ne­vek írá­sa (242–277. o.) – az át­írá­si sza­bá­lyo­kat a ma­gyar­ra vo­nat­ko­zó­lag új­sze­rű­en, a nem­zet­kö­zi át­írás­sal ös­­sze­vet­ve fog­lal­ja ös­­sze a ké­zi­könyv, be­mu­tat­va az ide­gen írás­rend­szert hasz­ná­ló nyel­vek kö­zül a leg­fon­to­sab­ba­kat.
Az el­vá­lasz­tás c. fe­je­zet (278–290. o.) a szó­ta­go­lás sze­rin­ti el­vá­lasz­tás alap­já­ul szol­gá­ló alap­sza­bály­ok ma­gya­rá­za­tán kí­vül a ré­gi ma­gyar csa­lád­ne­vek, az ide­gen köz­sza­vak és tu­laj­don­ne­vek, a mo­za­ik­szók, va­la­mint az ös­­sze­tett sza­vak el­vá­lasz­tá­sát tár­gyal­ja, de ki­tér a ne­héz­sé­get oko­zó el­vá­lasz­tá­sok pél­dá­i­ra, il­let­ve a ti­pog­rá­fi­á­ban az el­vá­lasz­tás­sal kap­cso­la­tos elő­írá­sok al­kal­ma­zá­sá­ra is.
Az írás­je­lek­kel fog­lal­ko­zó rész­ben (291–358. o.) az írás­je­lek for­mai jel­lem­ző­i­nek tár­gya­lá­sa, a nagy­kö­tő­jel újabb hasz­ná­la­ti sza­bá­lya­i­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa, az új szö­veg­tí­pu­sok (e-mail, sms, internetes fó­ru­mok stb.) írás­je­le­zé­si sa­já­tos­sá­gai je­len­nek meg új­don­ság­ként. A fe­je­zet – az aka­dé­mi­ai he­lyes­írás­hoz ha­son­ló­an – ter­mé­sze­te­sen tar­tal­maz­za az írás­jel­hasz­ná­lat rész­le­tes sza­bá­lya­it is.
A Rö­vi­dí­té­sek és mo­za­ik­szók c egy­ség­ben a szer­zők az alap­ve­tő he­lyes­írá­si sza­bá­lyok tel­jes le­írá­sá­ra tö­rek­sze­nek. Az alap­el­vek ma­gya­rá­za­tát ter­je­del­mé­ben is je­len­tős pél­da­tár­ral szem­lél­te­tik: az egy­sze­rű és ösz­­sze­tett sza­vak­ra, va­la­mint a szó­kap­cso­lat­ok­ra ki­ter­je­dő rö­vi­dí­té­si szó­jegy­zék mel­lett meg­ta­lál­ha­tók a fe­je­zet­ben az országnevek, az egyes in­téz­mény­ne­vek és cí­mek jegy­zé­kei, va­la­mint a vegy­je­lek, a mér­ték­egy­sé­gek rö­vi­dí­té­sei és a ma­te­ma­ti­kai je­lek (359–389. o.). A mo­za­ik­sza­vak he­lyes­írá­si sza­bá­lya­it ki­egé­szí­tő táb­lá­za­tok a szó­tá­ri rész anya­gá­ra tá­masz­kod­va il­luszt­rál­ják a be­tű­szók, szó­ös­­sze­vo­nás­ok és egyéb mo­za­ik­szók írás­mód­ját (390–408. o.).
Az ér­vé­nyes aka­dé­mi­ai sza­bály­zat­tal ösz­­sze­vet­ve ugyan­csak sok­kal rész­le­te­sebb a szá­mok he­lyes­írá­sá­val fog­lal­ko­zó – A szá­mok, a kel­te­zés és a cím­zés – c. fe­je­zet (413–414. o.), mely­ben a szer­zők ki­tér­nek a ró­mai szám­írás meg­le­he­tő­sen bo­nyo­lult rend­sze­ré­re is.
A He­lyes­írás c. kö­tet má­so­dik nagy egy­sé­ge a ma­gya­rá­zó-ta­nács­adó rés­­szel szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben ál­ló szó­tár (425–1497. o.), amely 47 186 szó­cikk­ben 213 974 szót, szó­ala­kot, ki­fe­je­zést, tu­laj­don­ne­vet tar­tal­maz (vö. 13. o.). A szó­tár for­rá­sai el­ső­sor­ban a ko­ráb­bi he­lyes­írá­si és ér­tel­me­ző szó­tá­rak, ame­lyek mel­lé a szer­zők di­gi­tá­lis szö­ve­gek, il­let­ve te­ma­ti­kus név- és szó­jegy­zé­kek fel­hasz­ná­lá­sá­val még mint­egy 20 000 olyan té­telt gyűj­töt­tek, me­lyet ko­ráb­bi szó­tá­rak nem tar­tal­maz­tak (vö. 13. o.). A kö­tet presz­tí­zsét és a fel­hasz­ná­lók örö­mét egy­aránt nö­ve­li, hogy ha­tá­ron tú­li ma­gyar sza­vak (fő­ként föld­raj­zi ne­vek és in­téz­mény­ne­vek) is be­ke­rül­tek a szó­tá­ri rész­be. A szó­tár hasz­ná­la­tá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal szol­gál­nak a szer­zők: az alap­ve­tő tud­ni­va­lók­kal, il­let­ve a je­lö­lé­sek­kel az Út­mu­ta­tó­ban (423–424. o.), szem­lé­le­tes ma­gya­rá­zat­tal pe­dig az Elő­szó­ban (13–16. o.) ta­lál­koz­hat az ol­va­só.
Laczkó Krisz­ti­ná­nak és Mártonfi At­ti­lá­nak kö­szön­he­tő­en olyan át­fo­gó, rend­sze­res he­lyes­írá­si ké­zi­köny­vet tart­ha­tunk a ke­zünk­ben, amely egy­ér­tel­mű­en el­iga­zít­ja az ol­va­sót, írás­gya­kor­lót, ér­dek­lő­dőt a ma­gyar he­lyes­írás kér­dé­se­i­ben. A kö­tet egyik leg­főbb eré­nye, hogy di­rekt mó­don meg­fo­gal­ma­zott elő­írá­sok és kö­te­le­ző jel­le­gű sza­bály­pon­tok nél­kül is ké­pes ös­­sze­fog­lal­ni, meg­ma­gya­ráz­ni és rész­le­te­sen ki­fej­te­ni a he­lyes­írá­si alap­el­ve­ket. A sza­bá­lyok al­kal­maz­ha­tó­sá­gá­ra össz­pon­to­sít, azt mu­tat­ja be, ho­gyan ér­vé­nye­sít­he­tő­k az egyes sza­bály­sze­rű­sé­gek a gya­kor­lat­ban. Jó szív­vel aján­lom e ké­zi­köny­vet szak­em­be­rek­nek, pe­da­gó­gu­sok­nak, di­á­kok­nak, új­ság­írók­nak, min­den­na­pi nyelv­hasz­ná­lók­nak egy­aránt. Nem fog­nak csa­lód­ni, hi­szen min­den­na­pi he­lyes­írá­si kér­dé­se­ik­re ta­lál­ják meg ben­ne a meg­fe­le­lő vá­laszt.

Misad Ka­ta­lin

Rövid URL
ID1620
Módosítás dátuma2016. június 16.

„A társadalom megmozdult.” Válogatás 1989 novemberének szlovákiai magyar sajtójából (Válogatta Öllös László és Végh László)

Do­ku­men­tum-ös­­sze­ál­lí­tá­sunk­kal a 15 év­vel ez­előt­ti bár­so­nyos for­ra­da­lom­ra em­lé­ke­zünk. Tel­jes ter­je­del­mé­ben be­mu­tat­juk az 1989. no­vem­ber 27-től meg­je­le­nő Sza­bad Ka­pa­ci­tás c. ki­ad­vány el­ső há­rom szá­mát. Az 1989....
Bővebben

Részletek

Do­ku­men­tum-ös­­sze­ál­lí­tá­sunk­kal a 15 év­vel ez­előt­ti bár­so­nyos for­ra­da­lom­ra em­lé­ke­zünk.
Tel­jes ter­je­del­mé­ben be­mu­tat­juk az 1989. no­vem­ber 27-től meg­je­le­nő Sza­bad Ka­pa­ci­tás c. ki­ad­vány el­ső há­rom szá­mát. Az 1989. no­vem­ber 18-án meg­ala­kult Füg­get­len Ma­gyar Kez­de­mé­nye­zés tá­jé­koz­ta­tó­ja a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok há­bo­rú utá­ni el­ső sza­bad saj­tó­ter­mé­ke volt.
Az Új Szó­ból egy no­vem­ber 20-án, te­hát a prá­gai ese­mé­nyek után négy nap­pal meg­je­lent írást köz­lünk (A szo­ci­a­lis­ta erők nyug­ta­lan­sá­got akar­nak kel­te­ni), mely jel­lem­ző mó­don ta­nús­ko­dik ar­ról, hogy a hi­va­ta­los saj­tó mily mó­don re­a­gált az ese­mé­nyek­re. A töb­bi he­ti­lap fő­leg a hos­­szú gyár­tá­si idő mi­att csak meg­kés­ve tu­dott re­a­gál­ni az ese­mé­nyek­re. Az Új If­jú­ság 1989. de­cem­ber 6-án meg­je­lent 49. szá­ma és a de­cem­ber 13-án meg­je­lent 50. szá­ma a lap ne­gye­dik ol­da­lán Ál­lás­pont­ok és ál­lás­fog­la­lás­ok cí­mű ro­va­tá­ban köz­li az ös­­sze­ál­lí­tá­sunk­ban sze­rep­lő fel­hí­vá­so­kat, köz­le­mé­nye­ket. A Hét az 1989. de­cem­ber 15-én meg­je­lent 51. szá­má­ban kö­zöl elő­ször fény­ké­pe­ket, kró­ni­kát és rö­vid írá­so­kat a no­vem­be­ri ese­mé­nyek­ről. Ös­­sze­ál­lí­tá­sunk­ban sze­re­pel to­váb­bá az 1989. de­cem­ber 15-én meg­je­lent Nap c. füg­get­len na­pi­lap el­ső szá­má­nak cím­lap­ja.
A saj­tó­ban kö­zölt do­ku­men­tu­mo­kat ki­egé­szí­ti az 1989. no­vem­ber 18-án Vág­sely­ly­én meg­tar­tott ér­tel­mi­sé­gi ta­lál­ko­zó prog­ram­ja, to­váb­bá a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gya­rok Fó­ru­má­nak prog­ram­nyi­lat­ko­za­ta és né­hány ko­ra­be­li, a no­vem­be­ri na­pok han­gu­la­tát fel­idé­ző fény­kép­fel­vé­tel.

Végh Lász­ló

cikk kep001 kep002 kep003 kep004 kep005 nap_1989 1 2 3 4 5 6 1 2 3 4 1 2 3 4 5 6 7 8 cikk001 cikk002 cikk Dunaszerdahely Dunaszerdahely-allomas Nagymegyer-állomás Somorja-allomas 891118 891210~1 891210~2 891210~3

Rövid URL
ID1583
Módosítás dátuma2016. június 16.

III. Gramma Nyelvészeti Napok (Kožík Diana)

2004. no­vem­ber 26. és 27. kö­zött im­már har­mad­szor ke­rült sor a Gram­ma Nyel­vi Iro­da ál­tal szer­ve­zett Gram­ma Nyel­vé­sze­ti Na­pok­ra Pár­kány­ban. Az idei ren­dez­vény­nek A szlo­vá­ki­ai...
Bővebben

Részletek

2004. no­vem­ber 26. és 27. kö­zött im­már har­mad­szor ke­rült sor a Gram­ma Nyel­vi Iro­da ál­tal szer­ve­zett Gram­ma Nyel­vé­sze­ti Na­pok­ra Pár­kány­ban. Az idei ren­dez­vény­nek A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­já­rás­ok és a be­szélt nyelv ku­ta­tá­sa, do­ku­men­tá­lá­sa cí­met ad­ták a szer­ve­zők.
A nyi­tó­be­széd­ben Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la, a Gram­ma Nyel­vi Iro­da ve­ze­tő­je, el­mond­ta, hogy a kon­fe­ren­cia meg­ren­de­zé­sé­nek öt­le­te Si­ma Fe­renc, a po­zso­nyi Come­ni­us Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék­ének egy­ko­ri ok­ta­tó­ja ál­tal ösz­tön­zött, zö­mé­ben fel­dol­go­zat­lan nyelv­já­rá­si anyag meg­szer­zé­sé­ből fa­kadt. Ez az anyag je­len­ko­ri vizs­gá­la­tok­kal ki­egé­szít­ve va­ló­sá­gos­idő-vizs­gá­la­tok­ra is mó­dot ad­na, mond­ta Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la, hang­sú­lyoz­va ez­zel a kap­cso­la­tot a ko­ráb­bi ku­ta­tá­sok és je­len­ben, jö­vő­ben meg­va­ló­su­ló ku­ta­tá­sok kö­zött. Más­részt a szer­ve­zők ez­zel a kon­fe­ren­ci­á­val olyan fó­ru­mot sze­ret­tek vol­na te­rem­te­ni, ahol a ta­pasz­tal­tabb nyelv­já­rás- és bes­zél­tny­el­vku­ta­tók mel­lett a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­já­rás­ok­kal és be­szélt nyelv­vel fog­lal­ko­zó fi­a­tal ku­ta­tók is be­mu­tat­koz­hat­nak, és ahol kö­zö­sen meg­be­szél­he­tik a szlo­vá­ki­ai ma­gyar hang­anyag lét­re­ho­zá­sá­val és föl­dol­go­zá­sá­val kap­cso­la­tos ten­ni­va­ló­kat. Eb­ben pe­dig a Cse­ma­dok, és mint ké­sőbb ki­de­rült a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­ra Mú­ze­u­ma hat­ha­tós se­gít­sé­gé­re is szá­mít­hat­nak. Az ös­­sze­gyűj­tött és föl­dol­go­zott anyag el­ső­sor­ban majd az is­ko­lai anya­nyelv­ok­ta­tás di­dak­ti­kai esz­köz­tá­rát gya­ra­pí­ta­ná.
Az egy­be­gyűl­te­ket Pár­kány vá­ros al­pol­gár­mes­te­re is kö­szön­töt­te, ki­fe­jez­te örö­mét, hogy vá­ro­suk­ban har­ma­dik al­ka­lom­mal ren­de­zik meg a Gram­ma Nyel­vé­sze­ti Na­po­kat és si­ke­res ta­nács­ko­zást kí­vánt.
A kon­fe­ren­cia el­ső elő­adó­ja Kiss Je­nő, a bu­da­pes­ti Finn­ugor In­té­zet igaz­ga­tó­ja, az MTA le­ve­le­ző tag­ja volt. Gon­dol­ko­dá­s(át) a mai ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia idő­sze­rű kér­dé­se­i­ről Gom­bocz Zol­tán sza­va­i­val kezd­te: egyet­len ku­ta­tó­nak sem sza­bad sa­ját tu­do­má­nyán be­lül csu­pán an­nak pil­la­nat­nyi kér­dé­se­i­vel fog­lal­koz­nia, ha­nem mesz­­szebb­re kell néz­nie. Eb­ből kö­vet­ke­zik egy­részt az is, hogy a ku­ta­tá­so­kat egyet­len irány­ban sem sza­bad le­zárt­nak te­kin­te­nünk. A tu­do­má­nyos kér­dé­sek meg­vá­la­szo­lá­sá­hoz – foly­tat­ta Kiss Je­nő – el­en­ged­he­tet­le­nek az ada­tok. Lazic­zi­us Gyu­la még úgy vél­te, hogy a 19. szá­zad adat­gyűj­tő, adat­föl­hal­mo­zó kor­sza­ka után, a 20. szá­zad­ban már csak a meg­lé­vő ada­tok ki­egé­szí­té­sé­re le­het szük­ség. ő azon­ban még nem sejt­het­te, hogy a tech­ni­ka fej­lő­dé­se mi­lyen új táv­la­to­kat nyit majd. En­nek el­le­né­re ko­runk nyelv­já­rás­ku­ta­tá­sa még min­dig el­ső­sor­ban anyag­gyűj­tés, és a nyelv­já­rá­si le­írá­sok is csak kom­men­tált adat­hal­maz­ok. Az adat ér­ték, ugyan­ak­kor túl sok a gyűj­tés, és túl ke­vés a va­ló­di föl­dol­go­zás, fog­lal­ta ös­­sze az imén­ti gon­do­lat­me­ne­tet Kiss Je­nő, aki en­nek okát ab­ban lát­ta, hogy a föl­dol­go­zás el­mé­le­ti szem­pont­ból el­ma­ra­dott és nem fe­lel meg a kor igé­nye­i­nek – ezt ne­vez­te Kiss Je­nő „el­mé­let­de­fi­cit”-nek. A di­a­lek­to­ló­gi­át fél­kész áruk elő­ál­lí­tá­sá­hoz ha­son­lí­tot­ta, pe­dig a kész­áru a leg­ér­té­ke­sebb. A föl­dol­go­zá­sok­kal szem­ben „az adat­gyűj­té­si düh” mel­lett szól az elny­el­vjá­rá­si­at­la­no­dás té­nye, hi­szen a vál­to­zó nyelv­hasz­ná­lat kö­vet­kez­té­ben bi­zo­nyos ada­tok va­ló­ban el­vesz­het­nek, a nyelv­já­rás­ok ki­ha­lá­sá­tól azon­ban nem kell tar­ta­nunk, mond­ta Kiss Je­nő. A nyu­ga­ti di­a­lek­to­ló­gi­át ál­lí­tot­ta elénk kö­ve­ten­dő pél­da­ként, ahol – el­ső­sor­ban a né­met nyelv­te­rü­le­ten – a nyelv­já­rá­si ku­ta­tá­sok a struk­tu­rá­lis vizs­gá­la­tok mel­lett a szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­la­to­kat ugyan­olyan fon­tos­nak tart­ják. Vis­­sza­tér­ve a ma­gyar nyelv­já­rás­ku­ta­tá­sok­hoz, föl­hív­ta a fi­gyel­met, hogy az idén 100 éves Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság­nak már meg­ala­ku­lá­sa­kor cél­ki­tű­zé­sei kö­zött sze­re­pelt az ak­kor még nép­ny­el­vku­ta­tás­nak ne­ve­zett disz­cip­lí­na. Az ilyen jel­le­gű né­pi ku­ta­tá­so­kat má­ra már egy azo­kat ke­vés­sé tá­mo­ga­tó lég­kör ve­szi kö­rül, és glo­ba­li­zá­ló­dó vi­lá­gunk­ban nem jó szem­mel né­zik a nyelv­já­rás­ok ku­ta­tá­sa­kor elő­tér­be ke­rü­lő loka­li­tás­hoz va­ló ra­gasz­ko­dást. Vé­gül a tu­do­mány­ág fel­ada­ta­it szám­ba vé­ve vis­­sza­utalt a be­ve­ze­tő­ben el­hang­zott gom­boc­zi gon­do­la­tok­ra és a tel­jes­ség­re tö­rek­vés fon­tos­sá­gá­ra a di­a­lek­to­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­ban is. Kiss Je­nő a ma­gyar dia­lek­to­ló­gia hely­ze­tét az „arat­ni­va­ló sok, de a mun­kás ke­vés” köz­is­mert bib­li­ai idé­zet­tel sum­máz­ta.
A di­a­lek­to­ló­gi­ai vo­na­lat to­vább­ve­zet­ve Sán­dor An­na, a nyit­rai Kon­stan­tín Egye­tem ma­gyar tan­szék­ének ve­ze­tő­je, a ma­si­na, a pad és a bor­só kap­csán a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­já­rás­tí­pu­sok­ról, majd sa­ját Nyit­ra men­ti ku­ta­tá­sa­i­ról be­szélt. Be­ve­ze­tő­jé­ben el­mond­ta, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok anya­nyelv­vál­to­za­tát, el­sőd­le­ges és el­ső­ként el­sa­já­tí­tott nyelv­vál­to­za­tát még min­dig a nyelv­já­rás­ok al­kot­ják. Ez an­nál is fon­to­sabb, mert ki­sebb­sé­gi kö­rül­mé­nyek kö­zött a nyelv­já­rás­ok he­lyét, azok tér­vesz­té­se kö­vet­kez­té­ben, nem a ma­gyar köz­nyelv ven­né át, ha­nem a szlo­vák nyelv. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­te­rü­let­nek a jel­le­me­zé­sé­ben azt az is­mert tényt szö­gez­te le új­ra, hogy a ma­gyar nyelv­te­rü­le­tet al­ko­tó tíz nyelv­já­rá­si ré­gi­ó­ból há­rom a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­té­re is át­nyú­lik – nyu­gat­ról ke­le­ti irány­ba ha­lad­va – a közép-dunántúli–kisalföldi, a pa­lóc és az észak­ke­le­ti ré­gió. Az elő­adó ál­tal be­ha­tób­ban ta­nul­má­nyo­zott Nyit­ra vi­dé­ki nyelv­já­rá­so­kat a szak­iro­da­lom a nyu­ga­ti és az észak­nyu­ga­ti pa­lóc nyelv­já­rá­si cso­por­tok­hoz tar­to­zó­nak mond­ja. En­nek pon­to­sabb meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, és egy­ben ele­get té­ve a Ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­sza utá­ni vá­ra­ko­zá­sok­nak, hogy a nagy­at­lasz pél­dá­ján föl­buz­dul­va ki­sebb re­gi­o­ná­lis at­la­szok ké­szül­je­nek, és ami­re szlo­vá­ki­ai pél­dánk még nincs, vál­lal­ko­zott Sán­dor An­na. Igaz, volt egy-két at­lasz­ké­szí­té­si kí­sér­let, ezek­ből vi­szont egy sem va­ló­sult meg. Sán­dor An­na 26 Nyit­ra kör­nyé­ki köz­ség­ben kér­dez­te le hang­ta­ni, alak­ta­ni és szó­ta­ni je­len­sé­ge­ket vizs­gá­ló kér­dő­ív­ét. A Nyitra-vidéki nyelv­at­lasz tér­ké­pe­i­re vitt ada­tok a Ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nál pon­to­sab­ban raj­zol­ják meg a vizs­gált te­rü­let nyelv­já­rá­si ké­pét. A te­rü­let ál­ta­lá­nos jel­lem­ző­je az il­la­bi­á­lis -a ej­té­se a köz­nyel­vi la­bi­á­lis -a he­lyén, és a köz­nyel­vi hos­­szú -á la­bi­á­li­sabb ej­té­se, amit pa­lóc sa­já­tos­ság­nak is mond­ha­tunk, vi­szont a töb­bi meg­fi­gyelt sa­ját­ság sem hagy­ha­tó fi­gyel­men kí­vül, fi­gyel­mez­tet Sán­dor An­na. En­nek tük­ré­ben négy nyelv­já­rá­si cso­port kü­lö­nít­he­tő el: egy észa­ki, egy kö­zép­ső, egy dél­ke­le­ti és egy dél­nyu­ga­ti. A dé­li­ek (főbb vo­ná­sa­ik­ban) és az észa­ki­ak a nyu­ga­ti nyelv­já­rás­cso­port­hoz sorolhatók. A ko­ráb­ban szi­get­ként ke­zelt Bar­slé­dec és Nagy­hind nyelv­já­rá­sa sem tűnt a ku­ta­tás ered­mé­nyei alap­ján oly mér­ték­ben el­té­rő­nek, hogy azo­kat nyelv­já­rás­szi­get­ként kel­le­ne ke­zel­nünk, zár­ta elő­adá­sát Sán­dor An­na, egy­ben utal­va Pre­sinsz­ky Kár­oly a foly­ta­tás­ban el­hang­zó nagy­hin­di vizs­gá­la­ta­i­ra épü­lő elő­adá­sá­ra.
A ta­pasz­tal­tabb nyelv­já­rás­ku­ta­tók so­rát Sza­bó Jó­zsef, a Sze­ge­di Egye­tem ta­ná­ra foly­tat­ta a ma­gyar­or­szá­gi és vaj­da­sá­gi nyelv­já­rás­szi­ge­tek vizs­gá­la­tá­nak né­hány ta­nul­sá­gá­val. A tu­do­mány­tör­té­ne­ti át­te­kin­tés­ben a nyelv­já­rás­szi­ge­tek ta­nul­má­nyo­zá­sá­nak fon­tos­sá­gá­ra uta­lók mel­lett az ed­di­gi ku­ta­tá­sok­ra is utalt. Saj­ná­lat­tal ál­la­pí­tot­ta meg, hogy a nyelv­já­rás­szi­ge­tek mo­nog­ra­fi­kus föl­dol­go­zá­sa so­ká­ig vá­ra­tott és ma is vá­rat ma­gá­ra. Po­zi­tív pél­dá­val jár elöl Né­met­or­szág, ahol a nyelv­já­rás­szi­ge­tek ta­nul­má­nyo­zá­sá­nak ha­gyo­má­nya van, sőt kü­lön ku­ta­tá­si te­rü­let­nek szá­mít. Sa­ját ku­ta­tá­sa­i­ra hi­vat­koz­va a nyelv­já­rás­szi­ge­tek vizs­gá­la­tá­nak komp­le­xi­tá­sá­ra hív­ta föl a fi­gyel­met, hi­szen ta­nul­má­nyo­zá­suk­hoz el­en­ged­he­tet­len a szom­szé­dos nyelv­já­rás­ok mély­re­ha­tó vizs­gá­la­ta – el­ső­sor­ban a szi­ge­tek ki­ter­je­dé­sé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­hoz –, va­la­mint a ki­bo­csá­tó nyelv­já­rás meg­ál­la­pí­tá­sá­hoz a Ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak rész­le­tes át­ta­nul­má­nyo­zá­sa. Sza­bó Jó­zsef ugyan­csak sa­ját ku­ta­tá­sa­i­ból ki­in­dul­va a nyelv­já­rás­szi­ge­tek ti­po­lo­gi­zá­lá­sát is el­vé­gez­te (lásd! Kiss jenő [szerk.): Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris, 2001.). Mint mon­dot­ta, sok eset­ben a val­lás je­len­tett fo­gó­dzót, sőt több eset­ben csak a val­lás alap­ján le­he­tett azo­no­sí­ta­ni az egy­ko­ri, ma már be­ol­vadt szi­ge­te­ket, il­le­tő­leg a ki­bo­csá­tó nyelv­já­rá­so­kat. A nyelv­já­rás­szi­ge­tek ta­nul­má­nyo­zá­sá­nak ta­nul­sá­ga­it fő­leg a di­a­lek­to­ló­gia tud­ja hasz­no­sí­ta­ni, de me­rít­het be­lő­le a te­le­pü­lés­tör­té­net is. Zá­rás­ként a fel­ada­to­kat vet­te sor­ra, el­ső­ként em­lít­ve a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­já­rás­szi­ge­tek ta­nul­má­nyo­zá­sát.
A kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő fi­a­tal ku­ta­tók kö­zül el­ső­ként Kožík Di­a­na, az EL­TE nyel­vés­zdok­to­ran­dus­za mint­egy vá­lasz­ként Sza­bó Jó­zsef zá­ró­gon­do­la­ta­i­ra a szen­ci ö-ző nyelv­já­rás­szi­get­tel kap­cso­la­tos ed­di­gi is­me­re­te­in­ket fog­lal­ta ös­­sze, és be­szá­molt je­len­leg is fo­lyó sa­ját ku­ta­tá­sa­i­ról A szen­ci ö-zés teg­nap és ma (és hol­nap?) cím­mel. A szen­ci ö-zés teg­nap­ját a 20. szá­za­di ku­ta­tá­sok alap­ján mu­tat­ta be. A má­ba sa­ját élő­nyel­vi ku­ta­tá­sai en­ged­tek be­pil­lan­tást. Ezen ku­ta­tá­sai tük­ré­ben ki­raj­zo­ló­dó kép nem mu­tat­ja a nyelv­já­rás el­hal­vá­nyu­lá­sát, hi­szen a 70 év fö­löt­ti­ek ö-zé­sé­nek mér­té­ke csak­nem azo­nos a kö­zép­is­ko­lás fi­a­ta­lo­ké­val. A pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben vég­zett at­ti­tűd­vizs­gá­la­tok is a nyelv­já­rás po­zi­tív meg­íté­lé­sét mu­tat­ják. A szen­ci ö-zés jö­vő­jé­ről a meg­kér­de­zett szen­ci­ek túl­nyo­mó több­sé­ge po­zi­tí­van vé­le­ke­dett, az­az saj­nál­ná, ha el­tűn­ne a nyelv­já­rás, zár­ta elő­adá­sát Kožík Di­a­na.
A foly­ta­tás­ban Pre­sinsz­ky Kár­oly, a nyit­rai Kon­stan­tín Egye­tem ma­gyar tan­szék­ének fi­a­tal ok­ta­tó­ja be­szélt Nagy­hin­ddel kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sa­i­ról és azok ered­mé­nye­i­ről, va­la­mint a nagy­hin­di nyelv­já­rás ma­gán­hang­zó­rend­sze­ré­ben ta­pasz­talt vál­to­zá­sok­ról. A Sán­dor An­na-fé­le Nyitra-vidéki ku­ta­tá­sok so­rá­ba il­lesz­ked­nek Pre­sinsz­ky Kár­oly Nagy­hin­den vég­zett vizs­gá­la­tai, aki mé­lyeb­ben vizs­gál­ja a nyelv­já­rás mai ké­pét és az eset­le­ges ös­­sze­füg­gé­se­ket a kupus­zi­nai nyelv­já­rás­sal. Ed­di­gi ered­mé­nyei Sán­dor An­na meg­ál­la­pí­tá­sa­it tá­maszt­ják alá, misze­rint Nagy­hind nyelv­já­rá­sa nem szi­get­jel­le­gű, több te­kin­tet­ben is il­lesz­ke­dik a kör­nye­ző nyelv­já­rás­ok­hoz, és ezek az egye­zé­sek ré­geb­ben még hang­sú­lyo­sab­bak le­het­tek.
Vö­rös Fe­renc hoz­zá­szó­lá­sá­ban a fi­a­tal ku­ta­tók se­gít­sé­gé­re si­e­tett, el­ső­sor­ban a nyelv­já­rás­ok, nyelv­já­rás­szi­ge­tek ki­bo­csá­tó nyelv­já­rá­sá­nak, ere­de­té­nek meg­ál­la­pí­tá­sá­ban, mond­ván, hogy a sze­mély­ne­vek vizs­gá­la­ta is meg­fon­to­lan­dó és fo­gó­dzót je­lent­het ezek­nek a fo­gós kér­dé­sek­nek a meg­vá­la­szo­lá­sá­ban.
Az ebéd­szü­ne­tet kö­ve­tő­en Cs. Nagy La­jos, a pilis­csa­bai Páz­mány Pé­ter Ka­to­li­kus Egye­tem ok­ta­tó­ja nyit­rai ven­dég­ta­ná­ri évei alatt foly­ta­tott Med­ve­sal­ji nyelv­já­rás­ku­ta­tá­sa­it fog­lal­ta ös­­sze. Egy meg­jegy­zés­sel kezd­te elő­adá­sát, mely­ben iga­zat adott Kiss Je­nő­nek az ada­tok nél­kü­löz­he­tet­len­sé­gé­vel és fon­tos­sá­gá­val kap­cso­lat­ban: „ada­tok nél­kül csak köl­te­ni tu­dunk, de hát nem va­gyunk ma­da­rak”. Medvesalján, eb­ben a mint­egy 12 fa­lu­ból ál­ló, hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 5000 la­ko­sú kö­zép-szlo­vá­ki­ai ré­gi­ó­ban vég­zett le­xi­ko­ló­gi­ai ku­ta­tá­so­kat. Mint mon­dot­ta, job­bá­ra csak adat­men­tés­ről volt szó, a föl­dol­go­zás még to­váb­bi mun­kát igé­nyel. Leg­in­kább a nyelv­já­rá­si alap­ré­te­get igye­ke­zett meg­ra­gad­ni, ezért a nyelv­já­rás ar­cha­i­kus ré­te­gét vizs­gál­ta a nyelv­já­rást jól be­szé­lő, job­bá­ra im­mo­bi­lis be­szé­lők kö­ré­ben. A vizs­gá­lat ered­mé­nye­it a Ma­gyar nyelv­já­rás­ok at­la­szá­nak ada­ta­i­val ös­­sze­vet­ve meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy több eset­ben a le­xi­ko­ló­gi­ai ta­golt­ság meg­for­dult, az­az a nagy­at­lasz­hoz ké­pest ta­gol­tab­bak­ká vál­tak a le­xi­kai ele­mek. A ku­ta­tás anya­gát könyv alak­ban is ki­ad­ták (Cs. Nagy La­jos: Le­xi­ko­ló­gi­ai vizs­gá­la­tok Medvesalján. Somorja–Dunaszer­da­hely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum, 2003.), a mély­re­ha­tó vizs­gá­la­tok és azok ered­mé­nyei azon­ban még vá­rat­nak ma­guk­ra.
Vö­rös Fe­renc, a nyit­rai Kon­stan­tín Egye­tem ma­gyar tan­szék­ének ven­dég­ta­ná­ra, a di­a­lek­to­ló­gia után a név­tan­ra és an­nak idő­sze­rű prob­lé­má­i­ra te­rel­te a hall­ga­tó­ság fi­gyel­mét. Név­tan – név­föld­rajz – ono­ma­to­di­a­lek­to­ló­gi­á­ra mó­do­sí­tot­ta elő­adá­sa cí­met. Az elő­adás ele­jén a név­tan ön­el­vű­sé­gé­ről be­szélt. A név­tan, onomasztika, il­le­tő­leg ono­ma­to­ló­gia tár­gya a tu­laj­don­név, és ezt ha­tá­roz­za meg elő­adá­sá­ban Vö­rös Fe­renc, majd a tu­laj­don­ne­vek ki­ala­ku­lá­sá­ról, for­mai je­gye­i­ről és a tu­laj­don­név és köz­név kö­zöt­ti át­me­ne­tek­ről szólt. A név­tan önál­ló tu­do­mány­ként 60 éve lé­te­zik, Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső név­ta­ni kon­fe­ren­ci­át azon­ban 1958-ban ren­dez­ték. A leg­utol­sót, a sor­ban az ötö­di­ket 1996-ban tar­tot­ták Mis­kol­con. A címben má­so­dik­ként sze­rep­lő név­föld­rajz ere­de­tét te­kint­ve a nyelv­föld­rajz­ból vált ki, és nem azo­nos a ono­ma­to­di­a­lek­to­ló­gia név­vel il­le­tett tu­do­mány­ág­gal. A név­föld­rajz­hoz kap­cso­ló­dik a név­to­po­grá­fia, ami a ne­vek te­rü­le­ti meg­osz­lá­sá­val fog­lal­ko­zik. Az onomatodialektológia, ami a cím­ben a har­ma­dik ki­fe­je­zés­, ki­ala­ku­lá­sa az 1980-as évek­re ve­zet­he­tő vis­­sza és Ör­dög Fe­renc­nek kö­szön­he­tő­en vált köz­hasz­ná­la­tú­vá. Ez a tu­do­mány­te­rü­let ho­ri­zon­tá­lis és szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai szem­pon­to­kat egy­aránt al­kal­maz, mon­dot­ta töb­bek kö­zött Vö­rös Fe­renc. Az elő­adás zá­rá­sa­ként a szlo­vá­ki­ai csa­lád­ne­vek ku­ta­tá­sá­ról és eb­ben a té­má­ban vég­zett sa­ját ku­ta­tá­sa­i­nak ered­mé­nyé­ről szólt az elő­adó. A vizs­gá­la­tok so­rán, a ko­ráb­bi szo­kás­tól el­té­rő­en, na­gyobb hang­súlyt fek­te­tett az ide­gen ere­de­tű, el­ső­sor­ban szláv ere­de­tű csa­lád­ne­vek elem­zé­sé­re. Elem­zé­sei so­rán az idő­be­li szem­pont­ok mel­lett más szem­pon­to­kat is, töb­bek kö­zött föld­raj­zi, tár­sa­dal­mi, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, fe­le­ke­ze­ti szem­pon­to­kat is fi­gye­lem­be vett. A csa­lád­ne­ve­ken kí­vül a ke­reszt­ne­ve­ket is ta­nul­má­nyoz­ta. A szlo­va­ki­zált név­ala­kok előny­ben ré­sze­sí­té­sé­nek oka­it is vizs­gál­ta, amit fő­leg a hon­ta­lan­ság éve­i­ben le­zaj­lott vál­to­zá­sok­kal és azok má­ig tar­tó kö­vet­kez­mé­nye­i­vel ho­zott kap­cso­lat­ba. Ezen vizs­gá­la­tok­nak egy mo­nog­ra­fi­kus le­írá­sa is hoz­zá­fér­he­tő (Vö­rös Fe­renc: Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram, 2004.).
A di­a­lek­to­ló­gia és a név­tan után a szlo­vá­ki­ai ma­gyar két­nyel­vű­ség-ku­ta­tá­sok ke­rül­tek elő­tér­be. El­ső­ként Lan­sty­ák Ist­ván, a po­zso­nyi Come­ni­us Egye­tem ma­gyar tan­szék­ének ok­ta­tó­ja és a Gram­ma tu­do­má­nyos te­vé­keny­sé­gé­ért fe­le­lős mun­ka­tár­sa, adott egy át­fo­gó át­te­kin­tést a kód­vál­tás alap­tí­pu­sa­i­ról. A be­ve­ze­tő­ben a ti­pi­zá­lás alap­ját ké­pe­ző kér­dést tet­te föl: ho­gyan épül­nek be a kü­lön­bö­ző nyel­vek­ből szár­ma­zó szek­ven­ci­ák ugyan­ab­ba a dis­kur­zus­ba. A ti­pi­zá­lás­hoz föl­hasz­nált ada­tok a Gram­má­ban ké­szü­lő szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­szélt nyel­vi kor­pusz­ból, va­la­mint a po­zso­nyi ma­gyar tan­szék di­ák­jai ál­tal gyűj­tött és le­jegy­zett anyag­ból szár­maz­nak. A kód­vál­tás köz­is­mert de­fi­ní­ci­ó­já­nak ki­egé­szí­tett vál­to­za­tát ad­ta köz­re a foly­ta­tás­ban – e sze­rint kód­vál­tás­nak mond­juk a két­nyel­vű kom­mu­ni­ká­ció min­den olyan vál­fa­ját, amely­ben a be­szé­lők egyet­len dis­kur­zu­son be­lül két nyel­vet vagy két nyelv­ből szár­ma­zó ele­me­ket hasz­nál­nak – ki­egé­szít­ve az­zal, hogy a dis­kur­zu­son be­lül a két­nyel­vű szek­ven­ci­ák tar­tal­mi­lag nem fe­lel­het­nek meg egy­más­nak, az­az nem le­het­nek for­dí­tá­sok. A kód­vál­tás há­rom alap­tí­pu­sát em­lí­ti: a meg­nyi­lat­ko­zá­son be­lül ér­tel­mez­he­tőt bá­zis­tar­tó kód­vál­tás­nak, a dis­kur­zu­son be­lül ér­tel­mez­he­tőt bázisvál­t(ogat)ás­nak, a meg­nyi­lat­ko­zá­son kí­vül ér­tel­mez­he­tőt pe­dig mon­da­ton kí­vü­li kód­vál­tás­nak ne­ve­zi. A bá­zis­tar­tó kód­vál­tá­son be­lül négy al­tí­pust kü­lön­böz­tet meg a ven­dég­nyel­vi, a dis­kur­zus alap­nyel­vé­től el­té­rő nyel­vű be­té­tek be­épü­lé­se szem­pont­já­ból. Ezek­nek az al­tí­pus­ok­nak egy­elő­re csak mun­ka­meg­ne­ve­zé­sei lé­tez­nek. A B tí­pu­sú kód­vál­tás­ban bá­zis­nyel­vi tol­da­lé­kok je­len­nek meg, mint pél­dá­ul az -s kép­ző a „š¾ahaèkás port”-ban (tejszíhab ké­szí­té­sé­re al­kal­mas por). A V tí­pu­sú kód­vál­tás­nál ven­dég­nyel­vi tol­da­lé­kok­kal ta­lál­ko­zunk, mint pél­dá­ul „ha tu­dod a základnú grammatiku” (ha tu­dod a nyelv­tan alap­ja­it), vagy egyez­te­tés­nél „lepšie pos­ta­ve­ná csa­lád” (job­ban szi­tu­ált csa­lád). A Z tí­pu­sú kód­vál­tás­nál a ven­dég­nyel­vi be­té­tek zé­ró mor­fé­má­val van­nak el­lát­va, pél­dá­ul: „Mar­ha urážka, nem?” (Mar­ha sér­tés, nem?) A H tí­pu­sú kód­vál­tás­nál pe­dig hi­ány­zik a tol­da­lék, an­nak el­le­né­re, hogy szük­ség len­ne rá. A bá­zis­tar­tó kód­vál­tá­son kí­vül Lan­sty­ák Ist­ván szólt még a bá­zis­vál­tás­ról és a bá­zis­vál­to­ga­tás­ról is. Az utób­bin be­lül kód­tar­tó kód­vál­tás­ra is ki­tért, mond­ván, hogy ez a kód­vál­tás azon sa­já­tos for­má­ja, ami­kor mind­két be­szé­lő kö­vet­ke­ze­te­sen egy kó­dot hasz­nál, a két kód vi­szont kü­lön­bö­zik egy­más­tól, en­nek el­le­né­re a be­szé­lők ki­vá­ló­an ér­tik egy­mást. Meg­em­lí­tet­te még az idé­zést és az uta­lást is. Vé­gül rö­vi­den jel­le­mez­te a mon­dat­be­li és a mon­da­ton kí­vü­li kód­vál­tás tí­pu­sa­it is.
Lan­sty­ák Ist­ván elő­adá­sá­hoz kap­cso­ló­dott Rabec Ist­ván­nak, egy fi­a­tal két­nyel­vű­ség-ku­ta­tó­nak az elő­adá­sa, aki po­zso­nyi egye­te­mis­ták kö­ré­ben a nyelv­vesz­tés kap­csán vég­zett vizs­gá­la­ta­i­nak ered­mé­nye­i­ről szá­molt be. Rabec adat­köz­lői olyan po­zso­nyi egye­te­mis­ták vol­tak, akik­nek el­ső nyel­vük a ma­gyar volt, de ta­nul­má­nya­i­kat a kez­de­tek­től szlo­vák nyel­ven vé­gez­ték. A rög­zí­tett anya­gok­ban az írott nyelv gram­ma­ti­ká­já­tól va­ló el­té­ré­se­ket, a kom­mu­ni­ka­tív star­té­gi­ák ér­vé­nye­sü­lé­sét, a kon­tak­tus­je­len­sé­ge­ket, a nyelv­mű­ve­lők ál­tal meg­bé­lyeg­zett for­mák, va­la­mint a vizs­gált be­szé­lők meg­nyil­vá­nu­lá­sa­it kí­sé­rő para­lin­gvis­zti­kai esz­kö­zö­ket vizs­gál­ta.
A két­nyel­vű­ség kér­dé­se­it Fuksz An­na­má­ria elő­adá­sa zár­ta, aki szak­dol­go­za­tá­nak té­má­já­ról, magy­ar­bődi nyel­vcse­re­ku­ta­tá­sa­i­ról be­szélt. Ez a Kas­sa mel­let­ti köz­ség má­ra már nyelv(járás)szigetté vált, sőt a nyelv­já­rás és ve­le együtt a ma­gyar nyelv is má­ra már oly­an­­nyi­ra vis­­sza­szo­rult, hogy csak az idő­seb­bek be­szé­lik, az ut­cán már a szlo­vák nyelv az ural­ko­dó. A köz­ség éle­té­ben mind­má­ig na­gyon fon­tos a val­lás, ko­ráb­ban en­nek nyelv­meg­tar­tó ere­je is volt, tet­te hoz­zá Fuksz An­na­má­ria. Az 50-es évek­től mű­kö­dő ál­la­mi is­ko­la mind a val­lást, mind pe­dig a ma­gyar nyelv sze­re­pét vis­­sza­szo­rí­ta­ni igye­ke­zett, és mint lát­juk nagy si­ker­rel.
A nap utol­só elő­adó­ja, Jará­bik Gab­ri­el­la, a po­zso­nyi Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­ra Mú­ze­u­má­ról, an­nak meg­ala­ku­lá­sá­ról, mű­kö­dé­sé­ről és ter­ve­i­ről szá­molt be. A mú­ze­um­nak ott­hont adó Brämer-kúria 2002-ben nyi­tot­ta meg ka­pu­it, és egy ál­lan­dó­an bő­vü­lő nép­raj­zi gyűj­te­mény mel­lett kü­lön­bö­ző idő­sza­ki ki­ál­lí­tá­sok­kal vár­ja az ér­dek­lő­dő­ket. Kü­lön si­ker­ként köny­vel­te el Jará­bik Gab­ri­el­la és a mú­ze­um, hogy si­ke­rült meg­sze­rez­ni­ük a sztre­go­vai Ma­dách-kas­télyt, mely­ben a jö­vő­ben egy iro­dal­mi mú­ze­u­mot, és ve­le együtt egy iro­dal­mi köz­pon­tot sze­ret­né­nek ki­ala­kí­ta­ni. Szó esett még a mú­ze­um­hoz csa­tolt Mik­száth-em­lék­ház­ról is, ame­lyet föl­újí­ta­ni szán­dé­koz­nak. Zá­rás­kép­pen Jará­bik Gab­ri­el­la át­ad­ta Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­lá­nak azo­kat a CD-ket, ame­lye­ken a Ko­vács Ist­ván ál­tal az 1950-es évek­ben gyűj­tött hang­anyag im­má­ron di­gi­ta­li­zált vál­to­za­ta ta­lál­ha­tó, hogy az ilyen új for­má­ban hoz­zá­fér­he­tőbb és időtál­lóbb le­gyen, és to­váb­bi ku­ta­tá­si le­he­tő­sé­ge­ket nyújt­son a ku­ta­tók szá­má­ra.
A ta­nács­ko­zás el­ső nap­ját le­zá­ran­dó, a szer­ve­zők le­he­tő­sé­get biz­to­sí­tot­tak a vi­tá­ra is. A vi­ta ke­re­tén be­lül el­ső­ként Kiss Je­nő ér­dek­lő­dött Lan­sty­ák Ist­ván­tól, hogy ké­szül­tek-e föl­mé­ré­sek a ba­lansz két­nyel­vű­ek kód­vál­tá­si szo­ká­sa­i­ról. Lan­sty­ák Ist­ván vá­la­szá­ban el­mond­ta, hogy a ba­lansz két­nyel­vű­ek­nél is ta­pasz­tal­ha­tó bá­zis­vál­to­ga­tás, ezt el­ső­sor­ban mun­ka­he­lyi kö­zeg­ből szár­ma­zó ada­tok bi­zo­nyít­ják. Ugyan­ak­kor igen­csak ne­héz meg­ha­tá­roz­ni kit is te­kint­sünk ba­lansz két­nyel­vű­nek. A név­tan­ra te­rel­ve a szót elő­ször az ono­ma­to­di­a­lek­to­ló­gia fo­gal­mán tű­nőd­tek el a kon­fe­ren­cia részt­ve­vői. Lan­sty­ák a név­já­rás­tan ki­fe­je­zést ja­va­sol­ta he­lyet­te. N. Csás­zi Il­di­kó egyet­ér­tett Lanstyákkal, azon­ban hoz­zá­tet­te, hogy elő­ször név­szó­tá­ra­kat kel­le­ne ké­szí­te­ni, csak azu­tán le­het­ne gon­dol­kod­ni a Lan­sty­ák ál­tal ja­va­solt ki­fe­je­zés hasz­ná­la­tán. Van­èo­né Krem­mer Il­di­kó in­dí­tot­ta el azt a gon­do­lat­me­ne­tet, mely­nek so­rán a nyelv­já­rás­ok és az iden­ti­tás kap­cso­la­tá­ra utal­va Vö­rös Fe­renc le­szö­gez­te, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság­nak he­lyi, lo­ká­lis tu­da­ta van, az­az a nyelv­já­rás (és a fa­lu) je­len­ti az ott­hont – an­nak el­le­né­re, hogy a nyelvjárás(á)t csú­nyá­nak mond­ják –, ahogy azt előt­te Lan­sty­ák Ist­ván is meg­je­gyez­te. Sza­bó Jó­zsef a föl­ve­tett kér­dés­hez kap­cso­ló­dó­an meg­je­gyez­te, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok szá­má­ra Ma­gyar­or­szág a föl­töl­tő­dést je­len­ti, nem a ha­zát, mert ha­zá­nak, mint ahogy az már el­hang­zott, ál­ta­lá­ban sa­ját pát­ri­á­ju­kat ér­zik. Ez, töb­bek kö­zött olyan ne­ga­tív él­mé­nyek­ből is fa­kad­hat, mint ami­kor la­i­kus ma­gyar­or­szá­gi­ak cso­dál­koz­nak azon, hogy mi­lyen jól be­szé­lik a ma­gyart, az anya­nyel­vü­ket. Té­mát vált­va Sán­dor An­na a ké­szü­lő szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­já­rá­si ol­va­só­könyv diakrón, ill. szink­rón vol­tá­ról, le­he­tő­sé­ge­i­ről gon­dol­kod­tat­ta el az egy­be­gyűl­te­ket.
A tar­tal­mas na­pot ha­son­ló­an tar­tal­mas es­ti prog­ram kö­vet­te. Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la föl­ve­ze­tő­jé­ben a Gram­ma „előzenekará”-nak ne­ve­zett Ki­csi Hang vers­ének­lő duó a Ki vi­szi át…? cí­mű mű­so­ra a ko­ráb­bi pár­ká­nyi kon­fe­ren­ci­ák ha­gyo­má­nyá­hoz iga­zod­va ze­ne­i­leg is tar­tal­mas­sá tet­te a kon­fe­ren­ci­át. A mű­sort kö­tet­len be­szél­ge­té­sek­re ki­vá­ló al­kal­mat adó fo­ga­dás kö­vet­te.
A kon­fe­ren­cia má­so­dik nap­ja ugyan­csak a di­a­lek­to­ló­gia je­gyé­ben in­dult. Meny­hárt Jó­zsef, a Gram­ma fi­a­tal szer­ve­ző­tit­ká­ra Nyék­vár­ko­ny nyel­ve cí­mű elő­adá­sá­ban a fa­lu nyel­vé­nek komp­lex ké­pét vá­zol­ta föl. Ada­ta­it kér­dő­ívek és in­ter­júk se­gít­sé­gé­vel gyűj­töt­te. A fa­lu­ban hasz­nált nyelv­já­rás egyes jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­nek is­mer­te­té­se után, mint az í-zés, a szór­vá­nyos ö-zés, ki­tért a köz­igaz­ga­tá­si­lag a fa­lu­hoz tar­to­zó, de at­tól tá­vo­labb fek­vő ro­ma te­le­pen, Ma­lom­he­lyen Pin­tér Ti­bor­ral és Zal­ka Lórán­t­tal együtt vég­zett ku­ta­tá­sa­i­ra. A fa­lu nyel­vé­hez a nyelv­já­rá­son kí­vül más nyelv­vál­to­za­tok is hoz­zá­tar­toz­nak, ezért ki­tért az egyes nyelv­vál­to­za­tok­ra és azok hasz­ná­la­tá­ra. El­ső­ként a hi­va­ta­los nyelv­hasz­ná­la­tot vá­zol­ta föl a köz­sé­gi ügy­in­té­zés szó­be­li és írás­be­li pél­dái alap­ján. A fa­lu éle­té­ben meg­je­le­nő nyelv­ter­ve­zé­si kér­dé­se­ket is be­mu­tat­ta, még­pe­dig a ré­gi dű­lő­ne­vek­ből lett új ut­ca­ne­vek kap­csán. A kul­tu­rá­lis élet nyelv­hasz­ná­la­tát a he­lyi Cse­ma­dok alap­szer­ve­zet, a cser­kész­csa­pat, a nyug­dí­jas­klub, a he­lyi Vö­rös­ke­reszt, a tűz­ol­tó­ság, az egyes ren­dez­vé­nyek és bá­lok, a fa­lu hon­lap­já­nak és a Nyék­vár­ko­nyi Hír­mon­dó­nak a se­gít­sé­gé­vel mu­tat­ta be, majd a pos­tai ügy­in­té­zés, az ok­ta­tás és a ka­to­li­kus egy­ház nyelv­hasz­ná­la­tá­ba nyer­het­tünk be­te­kin­tést. Ez utób­bi­val, a val­lá­si élet­tel kap­cso­lat­ban, utalt a he­lyi nyelv­já­rás hasz­ná­la­tá­ra a mi­sé­ken.
A foly­ta­tás­ban Ba­logh La­jos fog­lal­ta ös­­sze nyelv­já­rá­si szó­tá­ra­ink más­fél év­szá­za­dos tör­té­ne­tét. A be­ve­ze­tő­ben a nyelv­já­rás­ok kü­lönb­sé­ge­i­ről és a nyelv­já­rá­si le­írá­sok­ban kö­ve­tett hang­ta­ni elv ál­ta­lá­nos­sá­gá­ról szólt, azon­ban föl­hív­ta a fi­gyel­met, hogy más a hely­zet a nyelv­já­rá­si szó­tá­rak­ban. Ezek­ben el­ső­sor­ban a nyelvjárás(ok)ra jel­lem­ző táj­sza­va­kat ta­lál­juk, rend­sze­rint ab­ban a hár­mas föl­osz­tás­ban, amely va­ló­di, je­len­tés­be­li és alak­ta­ni táj­sza­va­kat kü­lön­böz­tet meg. Az el­ső ma­gyar táj­szó­tár, mint mon­dot­ta, 1838-ban Döbren­tei Gá­bor és Schädel Fe­renc szer­kesz­té­sé­ben ké­szült el, és az imént em­lí­tett föl­osz­tást al­kal­maz­ta. 1872-től a Ma­gyar Nyelv­őr több íz­ben föl­hí­vást tett köz­zé, mely­ben táj­sza­vak gyűj­té­sé­re buz­dí­tott. Ezek­ből a gyűj­té­sek­ből szár­ma­zó anya­got a Nyelv­őr is meg­je­len­tet­te, és va­la­mi­vel ké­sőbb Szin­ny­ei Jó­zsef a Ma­gyar táj­szó­tá­rá­hoz is föl­hasz­nál­ta. A föl­osz­tás, amit Szin­ny­ei kö­vet, ugyan­az, mint az 1838-as szó­tár­ban, csak az egyes ka­te­gó­ri­á­kat más­kép­pen ne­vez­te: tu­laj­don­kép­pe­ni, je­len­tés­be­li és alak sze­rin­ti táj­sza­va­kat em­lí­tett. Kö­vet­ke­ző­ként Ba­logh La­jos Csűry Bá­lint mun­kás­sá­gá­ra tért ki, aki­nek egy tel­jes nyelv­já­rá­si táj­szó­tár meg­szer­kesz­té­se volt a cél­ja. A tel­jes­ség­re tö­re­ked­vén, má­sok vé­le­mé­nyé­vel el­len­tét­ben, Csűry a nyelv­já­rás­ban elő­for­du­ló köz­nyel­vi sza­va­kat is a nyelv­já­rás ré­sze­ként fog­ta föl, és eze­ket is be­le­vet­te Sza­mos­há­ti táj­szó­tá­rá­ba. A tel­jes­ség­gel kap­cso­lat­ban Ba­logh La­jos föl­ve­tet­te, hogy va­ló­já­ban egy (táj)szótár so­sem le­het tel­jes, hi­szen a (táj)szótárnak az írá­sát be­fe­jez­ni nem, csak ab­ba­hagy­ni le­het. Csűry­hez ha­son­ló­an tel­jes táj­szó­tárt szán­dé­koz­tak ké­szí­te­ni a sze­ge­di és a kóró­gyi táj­szó­tár írói, szer­kesz­tői is. Im­re Sa­mu őr­sé­gi és heté­si nyelv­at­la­szá­val egy újabb, táj­szó­tá­ri szem­pont­ból ter­mé­keny idő­szak foly­ta­tó­dott-kez­dő­dött a ma­gyar di­a­lek­to­ló­gi­á­ban, amely­nek egyik leg­újabb haj­tá­sa Ba­logh La­jos Bü­ki táj­szó­tá­ra, amit a szer­ző rö­vi­den be is mu­ta­tott.
A szó­tá­rak­nál ma­rad­va Kiss Gá­bor, a Tin­ta Ki­adó igaz­ga­tó­ja, a szá­mí­tó­gép sze­re­pé­ről be­szélt a szó­tár­írás fo­lya­ma­tá­ban. A tu­do­mány fej­lő­dé­sé­hez ha­son­ló­an a szó­tár­írás is egy ál­lan­dó spi­rál­sze­rű fo­lya­mat, amely­ben az elmélet-gyűjtés-földolgozás-rendszerezés új­ra is­mét­lő­dik im­má­ron egy ma­ga­sabb fo­kon. A szá­mí­tó­gép el­ső­sor­ban az ada­tok föl­dol­go­zá­sá­nál és rend­sze­re­zé­sé­nél je­lent nagy se­gít­sé­get, a szá­mí­tó­gép ad­ta le­he­tő­sé­gek azon­ban a szó­tá­rak hasz­ná­la­ta te­rén is egy­re na­gyobb hang­súlyt kap­nak, hi­szen a szó­tár ada­ta­i­nak a tá­ro­lá­sát, rend­sze­re­zé­sét, ki­ke­re­sé­sét, cso­por­to­sí­tá­sát a szá­mí­tó­gép rö­vi­debb idő alatt és pon­to­sab­ban ké­pes el­vé­gez­ni. A szó­tár szá­mí­tó­gé­pes for­má­já­nak ki­ala­kí­tá­sá­hoz vi­szont egy „le­bu­tí­tott” rend­szer­re, a le­he­tő leg­egy­sze­rűbb rend­szer­re van szük­ség, hogy az ada­tok a vál­to­zó tech­ni­kai meg­ol­dá­sok mel­lett is hoz­zá­fér­he­tők és föl­hasz­nál­ha­tók le­gye­nek. A szá­mí­tó­gép ad­ta le­he­tő­sé­ge­ket hasz­nál­ja föl az a szi­no­ni­má­kat tar­tal­ma­zó Szó­kincs­tár is, mely­nek anya­ga 23 ko­ráb­bi szó­tár át­bön­gé­szé­sé­vel állt ös­­sze. Ha­son­ló mód­szer­rel ké­szült a Ma­gyar nép­raj­zi le­xi­kon is. Kiss Gá­bor elő­adá­sát a ré­gi és mai szó­tár­írás ös­­sze­ve­té­sé­vel zár­ta: ré­gen a szó­tár­írás mé­hek szor­gos mun­ká­já­hoz ha­son­lí­tott, akik a kap­tár-szó­tár­ba hord­ják ös­­sze a sza­va­kat, ahogy az Bod Pé­ter 1767-ben meg­je­le­nő szó­tá­rá­nak cím­lap­ja mu­tat­ja, ma a szá­mí­tó­gép ve­szi át a mé­hek és a kap­tár sze­re­pét is.
A Gram­ma Nyel­vi Iro­da kor­pusz­nyel­vé­sze­ti vizs­gá­la­ta­i­ba en­ge­dett be­te­kin­te­ni Pin­tér Ti­bor, a Gram­ma fi­a­tal mun­ka­tár­sá­nak elő­adá­sa. A kor­pusz nem más, mint szá­mí­tó­gé­pes prog­ra­mok­kal föl­dol­go­zott szöveggyűjtemény(ek), ál­la­pí­tot­ta meg Pin­tér Ti­bor. Az el­ső ma­gyar nyel­vű kor­pu­szok az 1970-es évek­ből va­lók. Az ilyen jel­le­gű anya­go­kat 1998-tól a ké­sőbb Kár­pát-me­den­cei szö­veg­tár­ra ke­resz­telt Ma­gyar nem­ze­ti szö­veg­tár tar­tal­maz­za. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar kor­pusz ös­­sze­ál­lí­tá­sa 2002-ben kez­dő­dött, és en­nek fő mű­he­lye a Gram­ma Nyel­vi Iro­da. A Gram­ma kor­pusz­nyel­vé­sze­ti te­vé­keny­sé­ge a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kor­pusz ös­­sze­ál­lí­tá­sa mel­lett, hang­zó­kor­pusz és adat­bá­zis­ok ki­épí­té­sé­re is ki­ter­jed. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar kor­pusz­nak csak írott for­má­ja van, és egy 2004. jú­ni­u­si adat sze­rint hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 4 mil­lió ada­tot tar­tal­maz. A kor­pusz saj­tó­nyel­vi, szép­iro­dal­mi, tu­do­má­nyos, hi­va­ta­los és be­szélt nyel­vi szö­ve­ge­ket tar­tal­maz. Ezek mel­lett az 1990-nél nem ré­geb­bi szink­rón anya­gok mel­lett egy tör­té­ne­ti tár is ki­épü­lő­ben van, amely kö­rül­be­lül 600 órá­nyi 1960 és 1980 kö­zött gyűj­tött nyelv­já­rá­si anya­got tar­tal­maz, amely a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­ra Mú­ze­u­má­nak kö­szön­he­tő­en újabb anyag­gal bő­vült. Ezek a kor­pu­szok ki­in­du­ló­pon­tot jelent(het)nek töb­bek kö­zött a le­xi­ko­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­hoz is.
A szá­mí­tó­gé­pek ad­ta le­he­tő­sé­gek ki­hasz­ná­lá­sát pél­dáz­za az a CD-ROM is, ame­lyet Vö­rös Ot­tó és Si­mon Sza­bolcs ké­szí­tet­tek a Fó­rum Kisebbség­ku­ta­tó In­té­zet köz­re­mű­kö­dé­sé­vel. A CD-ROM-on ta­lál­ha­tó anyag ab­ból a somor­jai Bib­lio­the­ca Hun­ga­ri­cá­hoz ke­rült 123 hang­sza­la­gon le­vő hang­anyag­ból és a hoz­zá­juk tar­to­zó kéz­irat­ok­ból állt ös­­sze, me­lyek Si­ma Fe­renc po­zso­nyi ven­dég­ta­ná­ri mű­kö­dé­sé­nek ide­je alatt gyűj­tőd­tek. A fel­vé­te­le­ken hall­ha­tó je­len­sé­gek jól pél­dáz­zák az egyes nyelv­já­rá­si ré­gi­ók nyelv­já­rá­si sa­já­tos­sá­ga­it, oly­kor a nyel­vi kon­tak­tu­sok nyo­ma is ész­lel­he­tő. A ké­szí­tők is­ko­lai be­mu­ta­tás­ra szán­ják a CD-ROM-ot, ezért egy di­dak­ti­kai cé­lo­kat szol­gá­ló tá­jé­koz­ta­tó fü­zet is ké­szü­lő­ben van.
Vö­rös Ot­tó, vis­­sza­tér­ve a táj­szó­tá­rak­hoz, be­mu­tat­ta a még nyom­dá­ban le­vő el­ső fel­vi­dé­ki táj­szó­tárt, mely­nek szer­ző­je Gágy­or Jó­zsef, tal­ló­si ta­nár, aki Tal­lós nyel­vé­nek szó­tá­rát ír­ta meg. A meg­le­pe­tés­nek szánt hírt, hogy im­má­ron Szlo­vá­ki­á­ban is el­ké­szült az el­ső ma­gyar táj­szó­tár, nagy öröm­mel fo­gad­ta a kon­fe­ren­cia kö­zön­sé­ge.

Nem­csak a ki­mon­dot­tan nyel­vé­sze­ti cé­lok­kal ké­szü­lő vizs­gá­la­tok anya­gai al­kal­ma­sak a nyelv és a nyelv­hasz­ná­lat ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra. Ezt bi­zo­nyí­tot­ta A Cse­ma­dok nép­ze­nei adat­tá­rát be­mu­ta­tó elő­adó, Hu­szár Ág­nes is, aki egy­ben az adat­tár if­jú mun­ka­tár­sa. Az adat­tár mű­kö­dé­se há­rom te­rü­le­tet ölel föl. El­ső­ként a tu­do­má­nyos ku­ta­tást és fel­dol­go­zást em­lí­tet­te Hu­szár Ág­nes, ami egy­részt a nép­ze­nei gyűj­té­se­ket, pro­fi és ama­tőr gyűj­tők­nek a Cse­ma­dok ál­tal szer­ve­zett vagy önál­ló gyűj­té­sek ke­re­tén be­lül gyűj­tött, túl­nyo­mó több­ség­ben vo­ká­lis anya­go­kat, más­részt ezek­nek az anya­gok­nak a le­jegy­zé­sét fog­lal­ja ma­gá­ba. A gyűj­té­sek oly­kor szö­ve­ges anya­go­kat is tar­tal­maz­nak, me­lyek az egyes da­lok kö­zött ös­­sze­kö­tő szö­ve­get ké­pez­nek vagy a dal(ok) hasz­ná­la­tá­ra és a he­lyi szo­ká­sok­ra vo­nat­koz­nak. Az ös­­sze­gyűj­tött, föl­dol­go­zott és rend­sze­re­zett anyag el­ső­sor­ban a nép­ze­né­vel, nép­tánc­cal fog­lal­ko­zó cso­por­tok, de más ér­dek­lő­dők ren­del­ke­zé­sé­re is bo­csát­ják, hogy az előb­bi­ek ins­pi­rá­ci­ót sze­rez­ze­nek és me­rít­hes­se­nek be­lő­le, az utób­bi­ak pe­dig meg­is­mer­jék és eset­leg vizs­gál­ják. Ez al­kot­ja az adat­tár te­vé­keny­sé­ge­i­nek má­sik ré­szét, az­az a se­gít­ség­nyúj­tást, amely cso­por­tok­nak nyúj­tott se­gít­sé­gen kí­vül szak­iro­dal­mi bú­vár­la­tok­ra is le­he­tő­sé­get biz­to­sít. Mind­ezek mel­lett az adat­tár mun­ka­tár­sai szer­ve­zői fel­ada­to­kat is el­lát­nak, kon­fe­ren­ci­á­kat, ta­lál­ko­zó­kat is szer­vez­nek. Az elő­adást egy rö­vid be­mu­ta­tó­val tet­te tel­jes­sé Hu­szár Ág­nes.
A be­szá­mo­ló­hoz Vö­rös Fe­renc an­­nyit fű­zött hoz­zá, Ko­dály Zol­tán sza­va­it idéz­ve, hogy az adat­tár ál­tal gon­do­zott, el­ső­sor­ban nép­ze­nei anyag a mi „ze­nei édes anya­nyel­vünk”.
A kon­fe­ren­cia cí­mé­ben sze­rep­lő do­ku­men­tá­lás­ban vál­lal nagy sze­re­pet a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, me­lyet az in­té­zet igaz­ga­tó­ja, Tóth Kár­oly mu­ta­tott be. Az in­té­zet, ahogy azt a meg­ne­ve­zés is mu­tat­ja, el­ső­sor­ban ki­sebb­ség­ku­ta­tás­sal fog­lal­ko­zik, en­nek je­gyé­ben ki­ala­kí­tott egy Eu­ró­pai Et­no­ló­gi­ai Köz­pon­tot, va­la­mint lét­re­hoz­ta az Inte­ret­ni­kus Ku­ta­tá­sok Köz­pont­ját. Az in­té­zet­hez tar­to­zik a somor­jai Bib­lio­the­ca Hun­ga­ri­ca könyv­tár is, amely te­te­mes men­­nyi­sé­gű anya­got ke­zel. A könyv­tár anya­gát fo­lyó­irat­ok, bib­li­og­rá­fi­ák, egyé­ni ha­gya­té­kok al­kot­ják, to­váb­bá az in­té­zet lét­re­ho­zott egy fény­kép­ar­chí­vu­mot, amely az el­múlt öt­ven év ren­dez­vé­nye­i­nek ké­pes do­ku­men­tá­ci­ó­ját tar­tal­maz­za. Az in­té­zet ugyan­ak­kor egy hang­ar­chí­vum ki­épí­té­sén is dol­go­zik. A hang­ar­chí­vu­mot a ko­ráb­ban be­mu­ta­tott CD-ROM nyelv­já­rá­si anya­ga, hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 200 órá­nyi in­ter­jú­anyag és a Szlo­vák Rá­dió ma­gyar adá­sá­nak köz­ve­tí­té­sei al­kot­ják. Az egyéb gyűj­te­mé­nyek kö­zött, ahogy azt Tóth Kár­oly­tól meg­tud­tuk, sze­re­pel a szlo­vá­ki­ai ma­gyar vá­ro­sok éle­tét do­ku­men­tá­ló ké­pes­lap­gyűj­te­mény, az adat­tá­rak kö­zül a Nép­raj­zi Adat­tá­rat em­lít­het­jük meg. Az in­té­zet ke­ze­li a Cse­ma­dok le­vél­tá­rát és az MKP lét­re­jöt­te előt­ti szlo­vá­ki­ai ma­gyar pár­tok ar­chív ira­ta­it is. Ezen kí­vül az in­té­zet ki­ál­lí­tá­sok, kon­fe­ren­ci­ák szer­ve­zé­sé­vel, inter­ne­tes adat­bá­zis­ok ki­épí­té­sé­vel fog­lal­ko­zik, va­la­mint szá­mos pub­li­ká­ci­ót, köny­vet, fo­lyó­ira­tot je­len­tet meg.
A kon­fe­ren­ci­át zá­ró elő­adás­ban Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la a Gram­ma Nyel­vi Iro­da sok­ré­tű te­vé­keny­sé­gé­ről szá­molt be. A 2004-es év­ben több ki­ad­vány is meg­je­lent, mely­ben a Gram­ma je­len­tős sze­re­pet vál­lalt. Meg­je­lent egy a nyel­vi jo­gok­kal fog­lal­ko­zó kö­tet, egy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­la­rend­szer fej­lő­dé­sét és an­nak nyel­vi kö­vet­kez­mé­nye­it vizs­gá­ló kö­tet, ké­szü­lő­ben van a Ta­nul­má­nyok a két­nyel­vű­ség­ről má­so­dik kö­te­te. El­ső­sor­ban a Gram­ma ku­ta­tá­sa­i­nak kö­szön­he­tő­en szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­fe­je­zé­sek­kel egé­szült ki az Ér­tel­me­ző ké­zi­szó­tár és az Osiris-féle He­lyes­írás szó­tár­ré­sze, va­la­mint a ké­szü­lő Ide­gen sza­vak szó­tá­ra is. A Gram­ma fon­tos­nak tart­ja a fi­a­ta­lok be­kap­cso­lá­sát a ku­ta­tá­sok­ba, en­nek a szán­dé­ká­nak azon­ban egy­re ne­he­zeb­ben tud ele­get ten­ni a szű­kös anya­gi föl­té­te­lek mi­att. To­váb­bá Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la el­mond­ta, hogy idén is meg­ren­dez­ték Pa­lás­ton a Mű­hely­ta­lál­ko­zót, mely egy­re na­gyobb lá­to­ga­tott­ság­nak ör­vend. A kon­fe­ren­ci­ák szer­ve­zé­se is a Gram­ma leg­fon­to­sabb te­vé­keny­sé­gei kö­zé tar­to­zik. A mostani­hoz ha­son­ló, a jö­vő­re is ki­ha­tás­sal le­vő ta­nács­ko­zá­sok so­rát a Gram­ma min­den­kép­pen bő­ví­te­ni sze­ret­né. A párkányi kon­fe­ren­ci­á­nak a ren­del­ke­zés­re ál­ló anya­gok és le­he­tő­sé­gek föl­mé­ré­se, az el­vég­zen­dő fel­ada­tok meg­ha­tá­ro­zá­sa, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­já­rá­si és be­szélt nyel­vi ku­ta­tá­sok föl­len­dí­té­se volt a cél­ja, zár­ta sza­va­it Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la. Va­la­men­­nyi részt­ve­vő egyet­ér­tett ab­ban, hogy ez meg is va­ló­sult.
A kon­fe­ren­cia mot­tó­já­nak, már az el­ső elő­adás vé­gén is el­hang­zott, – „az arat­ni­va­ló sok, a mun­kás pe­dig ke­vés” – bib­li­ai idé­ze­tet vá­laszt­hat­nánk. A di­a­lek­to­ló­gi­ai és be­szélt nyel­vi ku­ta­tá­sok te­rén ez an­­nyit je­lent, hogy anyag van bő­ven, csak föl­gyűj­tés­re és föl­dol­go­zás­ra vár. Ez a mun­ka pe­dig ta­pasz­tal­tab­bak és fi­a­ta­lok együt­tes mun­ká­ját, együtt­mű­kö­dé­sét igény­li.

Kožík Di­a­na

Rövid URL
ID1582
Módosítás dátuma2016. június 16.

Magyar Tudomány Ünnepe (Gecse Annabella)

2004. ok­tó­ber 6-án könyv­ki­ál­lí­tás és kon­fe­ren­cia hely­szí­ne volt Tornalja. A köz­tu­dat­ba a ma­gyar tu­do­mány nap­ja­ként be­vo­nult no­vem­ber 3-a an­nak a tu­do­má­nya­ink tör­té­ne­té­ben va­ló­ban leg­je­len­tő­sebb for­du­ló­pont­nak...
Bővebben

Részletek

2004. ok­tó­ber 6-án könyv­ki­ál­lí­tás és kon­fe­ren­cia hely­szí­ne volt Tornalja. A köz­tu­dat­ba a ma­gyar tu­do­mány nap­ja­ként be­vo­nult no­vem­ber 3-a an­nak a tu­do­má­nya­ink tör­té­ne­té­ben va­ló­ban leg­je­len­tő­sebb for­du­ló­pont­nak az év­for­du­ló­ja, hogy Szé­che­nyi Ist­ván az 1825-ös or­szág­gyű­lé­sen ezen a na­pon aján­lot­ta fel bir­to­kai éves jö­ve­del­mét egy „tu­dós tár­sa­ság”, az­az a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia lét­re­ho­zá­sá­ra. A tu­do­má­nyos in­téz­mé­nyek, mű­he­lyek a ma­gyar nyelv­te­rü­let min­den ré­szén meg­ün­nep­lik va­la­mi­lyen for­má­ban ezt az év­for­du­lót.
A tor­nal­jai Ma­gyar Tu­do­mány Ün­ne­pe ren­dez­vény meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz há­rom in­téz­mény al­kal­mi ös­­sze­fo­gá­sá­ra volt szük­ség: a he­lyi Kul­tu­rá­lis Ant­ro­po­ló­gi­ai Mű­hely (KAM) mel­lett a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet és a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Írók Tár­sa­sá­ga vol­tak a kon­fe­ren­cia és ki­ál­lí­tás ren­de­zői. A tor­nal­jai Vá­ro­si Könyv­tár­ban Ma­gyar tu­do­má­nyos könyv­ki­adás Szlo­vá­ki­á­ban 1918-tól nap­ja­in­kig cím­mel ren­de­zett kama­ra­ki­ál­lí­tás a leg­utób­bi kb. 86 év könyv­ter­mé­sé­ből egyet­len fon­tos kri­té­ri­um: a tu­do­má­nyos­ság szem­pont­já­ból vá­lo­ga­tott. A be­mu­ta­tott köny­vek egy ré­sze a Fó­rum In­té­zet, somor­jai rész­le­gé­nek, a Bib­lio­the­ca Hun­ga­ri­cá­nak a gyűj­te­mé­nyé­ből ke­rült a ki­ál­lí­tás­ra. A leg­fris­sebb könyv­ter­més egy ré­szé­ből, a Lili­um Aurum Ki­adó­nál meg­je­lent mun­kák­ból a ki­adó (és igaz­ga­tó­ja, Hodos­sy Gyu­la) ré­vén vá­sá­rol­ha­tott is a kö­zön­ség. Meg­nyi­tó be­szé­dé­ben Hodos­sy Gyu­la, a Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Írók Tár­sa­sá­gá­nak el­nö­ke hang­sú­lyoz­ta az ér­tel­mi­ség ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben kü­lö­nö­sen irány­mu­ta­tó sze­re­pét, mely­nek egyik fon­tos, bi­zo­nyos szem­pont­ból meg­nyug­ta­tó je­le a tu­do­má­nyos írás­be­li­ség és an­nak töb­bek kö­zött Tor­nal­ján be­mu­ta­tott ered­mé­nyei.
A tor­nal­jai vá­ros­há­za dísz­ter­mé­ben ren­de­zett kon­fe­ren­ci­át Dubovsz­ky Lász­ló, Tor­nal­ja pol­gár­mes­te­re nyi­tot­ta meg. Kö­szön­tő­jé­ben ki­emel­te, hogy a vá­ros éle­té­ben is, csak­úgy mint a tu­do­má­nyos ku­ta­tás fo­lya­ma­tá­ban a mun­ka mel­lett az is na­gyon fon­tos, hogy ves­sünk egy pil­lan­tást az el­ért ered­mé­nyek­re, rész­ered­mé­nyek­re. A ké­sőb­bi­ek­ben Tóth Kár­oly, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet igaz­ga­tó­ja volt a ta­nács­ko­zás le­ve­ze­tő el­nö­ke. A kon­fe­ren­cia el­ső elő­adó­ja Pusko Gá­bor, a Kul­tu­rá­lis Ant­ro­po­ló­gi­ai Mű­hely el­nö­ke volt. Amel­lett, hogy be­szá­molt az ötö­dik szü­le­tés­nap­ját (a kon­fe­ren­ci­á­val is) ün­nep­lő in­téz­mény ered­mé­nye­i­ről, mint­egy mel­lé­ke­sen, ta­lán nem is szán­dé­ko­san, de mint a ké­sőb­bi­ek­ben ki­de­rült, még­is vi­ta­in­dí­tó gon­do­la­tot fo­gal­ma­zott meg az­zal kap­cso­lat­ban, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­élet­ben ál­ta­lá­ban mit ér­te­nek nép­rajz­tu­do­mány és an­nak mű­ve­lői, ered­mé­nyei alatt. Szar­ka Lász­ló szin­tén „sa­ját” in­téz­mé­nyét, a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Etnikai-Nemzeti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­tét mu­tat­ta be, hang­sú­lyoz­va a ki­sebb­ség­ku­ta­tás in­téz­mé­nyes for­má­já­nak szük­sé­ges­sé­gét, de még in­kább a tu­do­má­nyos ered­mé­nyek meg­bíz­ha­tó, min­den ki­sebb­sé­gi nem­zet­rész­re ki­ter­je­dő nyil­ván­tar­tá­sát, hoz­zá­fér­he­tő­vé és más rend­sze­rek­be il­leszt­he­tő­vé té­te­lét. Végh Lász­ló, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet könyv­tá­ri és adat­tá­ri rész­le­gét, a Bib­lio­the­ca Hun­ga­ri­cát mu­tat­ta be, az in­téz­mény szü­le­té­sének pil­la­na­tá­tól kezd­ve. A gyűj­té­si kon­cep­ció és a bő­ví­tés le­he­tő­sé­ge­i­ről szól­va meg­fo­gal­maz­ta a fel­old­ha­tat­lan­nak tű­nő el­lent­mon­dást: míg a köny­vek ese­té­ben azok nyel­ve, ese­ten­ként té­má­ja ál­ta­lá­ban el­dönt­he­ti, hogy he­lyük van-e a ki­sebb­ség­ku­ta­tás szlo­vá­ki­ai ma­gyar könyv­tá­rá­ban, az adat­tá­ri, eset­leg le­vél­tá­ri jel­le­gű anyag ese­té­ben ko­moly prob­lé­mát je­lent an­nak el­dön­té­se, hol van a ma­gyar anyag ha­tá­ra? Sőt, az sem egé­szen egy­ér­tel­mű, van-e ér­tel­me és lét­jo­go­sult­sá­ga eb­ben az eset­ben az ilyen szem­pon­tú kö­rül­ha­tá­ro­lás­nak, kér­dés­fel­te­vés­nek. Lisz­ka Jó­zsef, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­já­nak igaz­ga­tó­ja – mi­e­lőtt elő­adá­sá­nak ter­ve­zett té­má­já­ra tért vol­na – Pusko Gá­bor fel­ve­té­sé­re re­a­gált. El­mond­ta, hogy a nép­rajz, nép­rajz­tu­do­mány ki­fe­je­zé­sek he­lyett – kényszerpályára szo­rul­va – a tu­do­mány mi­nő­sí­tett mű­ve­lői kény­te­le­nek sa­ját „mű­fa­ju­k”-at más ki­fe­je­zés­sel je­löl­ni, az­zal a nem tit­kolt szán­dék­kal, hogy meg­kü­lön­böz­tes­sék ma­gu­kat az egyéb­ként szin­tén hasz­nos és fon­tos mun­kát vég­ző nem szak­kép­zett ön­kén­tes gyűj­tők­től. Ez az alap­ve­tő­en kul­tú­ra­ku­ta­tás­sal fog­lal­ko­zó nép­rajz­tu­do­má­nyon kí­vül más tu­do­mány­ágak­nak is gon­dot okoz­hat. Lisz­ka Jó­zsef sze­rint a ter­mé­szet­tu­do­mány­ok meg­íté­lé­se a köz­élet­ben et­től éle­sen el­tér, ugyan­is azok­kal kap­cso­lat­ban sok­kal ke­ve­sebb a bát­ran nyi­lat­ko­zó kül­ső hang. Fel­ve­tő­dött – az okok ke­re­sé­se köz­ben – a tu­do­má­nyok ön­meg­ha­tá­ro­zá­sá­ban, en­nek „stí­lu­sá­”-ban rej­lő kü­lönb­ség, mint le­het­sé­ges ok, ugyan­ak­kor már­is meg­fo­gal­ma­zó­dott an­nak és­­sze­rű ma­gya­rá­za­ta: a tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok­ra va­ló köz­vet­len re­a­gá­lás szük­ség­te­len­sé­ge és köz­vet­len ös­­sze­füg­gés hi­á­nya. Az elő­adás fő té­má­ja – a nép­rajz kap­csán már a be­ve­ze­tő­ben is érin­te­tett – szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos­ság meg­ha­tá­ro­zá­sa, va­la­mint ered­mé­nyei egyik „hor­do­zó­já­”-nak, a könyv­ki­adás­nak, vál­to­zá­sa­i­nak át­te­kin­té­se volt. Saj­ná­la­tos tény, hogy a tu­do­má­nyos könyv­ki­adás szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyil­ván­tar­tá­sá­ba – köz­pon­ti, „kö­te­le­ző” adat­bá­zis hí­ján – nem min­den ki­ad­vány ke­rül be. Ar­ra, hogy ez men­­nyi­re igaz, ép­pen a Kul­tu­rá­lis Ant­ro­po­ló­gi­ai Mű­hely mun­ká­i­nak lé­te, ugyan­ak­kor – a nyil­ván­tar­tás szem­pont­já­ból – rej­tőz­kö­dé­se ve­tett fényt. A zá­ró elő­adás té­má­ja Tóth Kár­oly, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet igaz­ga­tó­já­nak zár­sza­va után, a kö­tet­len be­szél­ge­tés­be is át­ve­ze­tett.
A ren­dez­vény he­lyi szer­ve­zői már nem elő­ször pró­bál­koz­tak az­zal, hogy a sok szem­pont­ból hát­rá­nyos, bi­zo­nyos né­ző­pont­ból vi­szont elő­nyös hely­ze­tű Tor­nal­ját be­kap­csol­ják a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos és kul­tu­rá­lis vér­ke­rin­gés­be. A je­len­le­gi ta­nács­ko­zás egyik – lét­szá­má­ban leg­ki­sebb – szer­ve­ző­jét, a Kul­tu­rá­lis Ant­ro­po­ló­gi­ai Mű­helyt 1999 no­vem­be­ré­ben je­gyez­ték be a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­u­má­ban. Név­adá­sa tük­rö­zi a Lisz­ka Jó­zsef ál­tal is meg­fo­gal­ma­zott ter­mi­no­ló­gi­ai prob­lé­mát: eb­ben az eset­ben sem vé­let­len, hogy nem a nép­rajz, ha­nem az ant­ro­po­ló­gia ki­fe­je­zés sze­re­pel a meg­ne­ve­zés­ben. A mű­hely cél­jai kö­zött sze­re­pel tu­do­má­nyos ta­nács­ko­zá­sok és ku­ta­tá­sok szer­ve­zé­se, va­la­mint egy önál­ló mú­ze­um ki­épí­té­se, mind­eze­ken ke­resz­tül pe­dig a tör­té­ne­ti Gömör me­gye és Dél-Szlo­vá­kia tör­té­ne­ti-nép­raj­zi, kul­tu­rá­lis ér­té­ke­i­nek nyil­ván­tar­tás­ba vé­te­le, do­ku­men­tá­lá­sa. A vár­ha­tó ered­mé­nyek, il­let­ve a ku­ta­tá­sok ki­szé­le­sí­té­se, a nem e tér­ség­ben te­vé­keny­ke­dő ku­ta­tók eset­le­ges be­vo­ná­sa ér­de­ké­ben 2001. feb­ru­ár 23-án együtt­mű­kö­dé­si meg­ál­la­po­dást kö­tött a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Mú­ze­u­mok Igaz­ga­tó­sá­gá­val. E meg­ál­la­po­dás ér­tel­mé­ben 2001. ok­tó­ber 12–13-án kö­zö­sen szer­vez­ték Tor­nal­ján A hon­is­me­ret­től a kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gi­á­ig. Le­he­tő­sé­gek, mód­sze­rek és ered­mé­nyek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság nép­raj­zi vizs­gá­la­tá­ban cí­mű kon­fe­ren­ci­át. A ma­gyar­or­szá­gi és szlo­vá­ki­ai ku­ta­tók elő­adá­sa­i­ból ál­ló ren­dez­vény ré­sze volt egy ál­lan­dó jel­le­gű, a Dél-Gömör la­kos­sá­gá­nak éle­te cí­mű ki­ál­lí­tás meg­nyi­tá­sa is.
A 2001-ben ren­de­zett kon­fe­ren­cia sem szü­le­tett azon­ban szel­le­mi „lég­üres tér­”-ben, még ak­kor sem, ha a két ese­mény kö­zött csak­nem egy év­ti­zed telt el. Amint azt Pusko Gá­bor az elő­adá­so­kat ös­­sze­fog­la­ló ki­ad­vány elő­sza­vá­ban ír­ja: „A kon­fe­ren­cia nem min­den előz­mény nél­kü­li. 1993-ban Tor­nal­ján ke­rült meg­ren­de­zés­re a Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság és a Du­na Men­ti Mú­ze­um Ma­gyar Nem­ze­ti­sé­gi Osz­tá­lya szer­ve­zé­sé­ben az a tu­do­má­nyos ta­nács­ko­zás, ahol het­ven szlo­vá­ki­ai és ma­gyar­or­szá­gi szak­em­ber ta­nács­ko­zott a ré­gi­ók és a né­pi kul­tú­ra kap­cso­la­tá­ról, s mely ta­nács­ko­zás szer­ve­zé­sé­ben a je­len­le­gi kon­fe­ren­cia kez­de­mé­nye­zői is ak­tív sze­re­pet vál­lal­tak. […] A most ter­ve­zett kon­fe­ren­cia szel­le­mi­sé­gé­ben az ak­ko­ri ren­dez­vény­hez kí­vánt kap­cso­lód­ni”. Saj­nos sem a 2001-ben meg­ren­de­zett, az­óta is ál­ló ki­ál­lí­tás ál­lan­dó lá­to­gat­ha­tó­sá­ga, sem a mú­ze­um to­vább­fej­lesz­té­se ügyé­ben nem tör­tén­he­tett az­óta elő­re­lé­pés. An­nál fon­to­sabb írás­be­li ered­mé­nyek szü­let­tek. A KAM el­ső ki­ad­vá­nya a 2001-es kon­fe­ren­ci­á­hoz kap­cso­ló­dott, cí­me is meg­egye­zik az­zal: A hon­is­me­ret­től a kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gi­á­ig. Le­he­tő­sé­gek, mód­sze­rek és ered­mé­nyek a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság nép­raj­zi vizs­gá­la­tá­ban. 2002-ben je­lent meg egy több ré­szes­re ter­ve­zett so­ro­zat el­ső da­rab­ja: P. Bod­nár Enikő–Pusko Gá­bor: Hi­e­de­lem­mon­dák a Vály-völgyben 1. A gye­re­kek is­me­ret­anya­ga. A szer­ző­pá­ros az ös­­sze­gyűj­tött hi­e­de­lem­szö­ve­ge­ket – ter­mé­sze­te­sen – nem csu­pán kö­zöl­te, ha­nem a Ma­gyar hi­e­de­lem­mon­da ka­ta­ló­gus cso­por­to­sí­tá­sá­hoz iga­zod­va rend­sze­rez­te is. Pusko Gá­bor Be­je komp­lex nép­raj­zi vizs­gá­la­tá­nak gaz­dál­ko­dás­ra vo­nat­ko­zó rész­ered­mé­nye­it kü­lön kö­tet­ben je­len­tet­te meg (Be­je ha­gyo­má­nyos gaz­dál­ko­dá­sa a 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben. Tornalja, 2003.). Lisz­ka Jó­zsef már ko­ráb­ban is, más fó­ru­mo­kon is hang­sú­lyoz­ta, hogy a hát­rá­nyos hely­ze­tű vi­dé­ken, az át­la­gos­nál ki­csit ne­he­zebb kö­rül­mé­nyek kö­zött lé­te­ző mű­hely ered­mé­nyei nem a ne­héz­sé­ge­ket, ha­nem a szak­mai igé­nyes­sé­get jel­zik. Az idei ren­dez­vény is­mét azt ta­nú­sít­ja, hogy mun­ká­ja – az át­fo­gó nyil­ván­tar­tás­ba ke­rü­lés eset­le­ges­sé­ge el­le­né­re – a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­nak vi­szony­lag ki­csi, de nem nél­kü­löz­he­tő ré­sze.
Gecse An­na­bel­la

Rövid URL
ID1581
Módosítás dátuma2016. június 16.

I. Alkalmazott Nyelvészeti Műhelytalálkozó (Dózsa Roland)

A pa­lás­ti Iván­ka-kas­tély adott ott­hont szep­tem­ber 30-a és ok­tó­ber 3-a kö­zött a dunas­zer­da­he­lyi szék­he­lyű Gram­ma Nyel­vi Iro­da ál­tal szer­ve­zett I. Al­kal­ma­zott Nyel­vé­sze­ti Mű­hely­ta­lál­ko­zó­nak. A szer­ve­zők...
Bővebben

Részletek

A pa­lás­ti Iván­ka-kas­tély adott ott­hont szep­tem­ber 30-a és ok­tó­ber 3-a kö­zött a dunas­zer­da­he­lyi szék­he­lyű Gram­ma Nyel­vi Iro­da ál­tal szer­ve­zett I. Al­kal­ma­zott Nyel­vé­sze­ti Mű­hely­ta­lál­ko­zó­nak. A szer­ve­zők cél­ja egy újabb nyel­vész­fó­rum élet­re hí­vá­sa, amely az idén már 3. év­fo­lya­má­ba lé­pő pár­ká­nyi Gram­ma Nyel­vé­sze­ti Na­pok­hoz ha­son­ló­an a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vé­szek, dok­to­ran­dus­zok és a nyel­vé­szet iránt ér­dek­lő­dők szá­má­ra nyújt le­he­tő­sé­get ar­ra, hogy ta­pasz­ta­la­tot cse­rél­je­nek, új is­me­re­tek­kel gaz­da­god­ja­nak, és – nyel­vész­ber­kek­ben gya­ko­ri – vi­tás szak­mai kér­dé­sek­ben is kö­ze­lít­sék egy­más­hoz ál­lás­pont­ja­i­kat, s mind­ezt fe­szült­ség­men­te­sen, ba­rá­ti-csa­lá­di­as lég­kör­ben. Az elő­adá­sok több té­ma­kör kö­ré épül­tek.
Az el­ső té­ma­kör elő­adói a nyelv­tu­do­mány, nyelv­mű­ve­lés és nyelv­ter­ve­zés ak­tu­á­lis kér­dé­se­i­vel fog­lal­koz­tak, me­lyet a nyelv­mű­ve­lés se­géd­esz­kö­ze­i­nek jel­lem­zé­se kö­ve­tett, kü­lö­nös te­kin­tet­tel az internetre, mely­nek egy­re na­gyobb sze­rep jut a nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok­ban és az is­me­ret­ter­jesz­tés­ben. A nor­ma és kodi­fi­ká­ció kér­dé­se, az­az a nyelv­hasz­ná­la­ti je­len­sé­gek és a meg­íté­lé­sük kö­rü­li el­té­rő ál­lás­pont­ok elem­zé­se volt a té­má­ja a to­váb­bi elő­adá­sok­nak. Más­nap a he­lyes­írá­si sza­bály­zat hi­á­nyos­sá­ga­i­ról, és a bo­nyo­lult sza­bá­lyok mi­at­ti he­lyes­írá­si prob­lé­mák­ról szó­ló elő­adá­so­kat hall­gat­hat­tak meg a je­len­le­vők, me­lye­ket a nyel­vi kö­zön­ség­szol­gá­lat­ok nyelv­ter­ve­zé­si fel­ada­ta­it és te­vé­keny­sé­gét elem­ző be­szá­mo­lók kö­vet­tek. A mű­hely­ta­lál­ko­zó utol­só té­ma­kör­ének írá­sai a nyelv­mű­ve­lő ba­bo­nák­nak, nyel­vi mí­to­szok­nak és a pu­ris­ta szem­lé­let­mód­nak – a tév­hi­tek és szte­re­o­tí­pi­ák ter­jesz­té­sén ke­resz­tül – a nyelv­re és a nyelv­hasz­ná­lók­ra gya­ko­rolt ká­ros ha­tá­sá­ról szól­tak.
Tol­csvai Nagy Gá­bor Med­dig ter­jed a nyelv­tu­do­mány? cím­mel meg­tar­tott elő­adá­sá­ban a nyelv­tu­do­mány le­író és elő­író jel­le­gé­nek ket­tős­sé­gét ele­mez­te. A nyelv­ta­nok és a szó­tá­rak min­dig tar­tal­maz­nak elő­író jel­lem­ző­ket is a le­írók mel­lett. Az elő­író jel­leg leg­in­kább ab­ban mu­tat­ko­zik meg, hogy a nyelv­tan vagy a szó­tár csak a szten­derd nyelv­vál­to­za­tot ír­ja le. Ez­ál­tal ele­ve ér­té­kel, mert a töb­bi vál­to­za­tot nem te­kin­ti le­írás tár­gyá­nak, más­részt pe­dig rész­ben meg­al­kot­ja, lét­re­hoz­za a szten­der­det újabb elő­író cse­le­ke­de­tek­kel.
A nyel­vek ál­lan­dó­an vál­toz­nak, a nyel­vi újí­tá­sok­hoz az egyes eu­ró­pai nyel­vek (nyel­vé­szek) kul­túr­kör­ön­ként el­té­rő mó­don vi­szo­nyul­nak: az an­gol­szász nyelv­kö­zös­ség be­fo­ga­dóbb, míg pl. a fran­cia ke­vés­bé. Az el­múlt két év­ti­zed­ben a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség is nagy vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül, de ez csak a kér­dé­sek és fő ál­lás­pont­ok vá­zo­lá­sá­ra volt ele­gen­dő, az EU-tagságból ere­dő új kér­dé­sek még föl sem me­rül­tek. Ah­hoz, hogy vá­laszt ad­has­sunk a fel­me­rü­lő stra­té­gi­ai kér­dé­sek­re, szük­ség van a nyel­vi ter­ve­zés klas­­szi­kus te­vé­keny­ség­for­má­i­nak, el­mé­le­té­nek és mód­szer­ta­ná­nak új­ra­ér­tel­me­zé­sé­re.
A nyelv­mű­ve­lés té­ma­kör­éhez kap­cso­ló­dott Hel­ta­i­né Nagy Er­zsé­bet­nek, a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet mun­ka­tár­sá­nak A nyelv­mű­ve­lés fo­gal­ma és ter­ré­nu­mai cí­mű elő­adá­sa is, mely­ben ar­ra ke­res­te a vá­laszt, ho­gyan le­het­ne de­fi­ni­ál­ni a nyelv­mű­ve­lést, szük­ség van-e rá nap­ja­ink­ban, s mi­lyen kri­té­ri­u­mok­nak kell meg­fe­lel­nie. Az el­múlt két év­ti­zed vi­tái rá­mu­tat­tak ar­ra, hogy a nyelv­mű­ve­lés­nek át kell ala­kul­nia. Ab­ban az el­len­té­tes alap­ál­lá­sú ku­ta­tók is meg­egyez­nek, hogy szük­ség van nyelv­mű­ve­lés­re: nyel­vi szol­gál­ta­tást, ta­nács­adást, lek­to­rá­lást, is­me­ret­ter­jesz­tést stb. nyúj­tó te­vé­keny­ség­ként, de ez meg­fe­le­lő szak­mai hát­te­ret igé­nyel. A ma­gyar nyelv­mű­ve­lés­ről nem­csak szak­mai, ún. aka­dé­mi­ai szin­ten be­szél­he­tünk, mert ha­gyo­mány­jel­le­gé­ből ki­fo­lyó­lag lé­te­zik egy­faj­ta írói, pub­li­cisz­ti­kai, ta­ná­ri stb. ha­gyo­mány­kör is. Ez egy­faj­ta ér­tel­mi­sé­gi ma­ga­tar­tás­for­ma, mely a nyelv­vel va­ló tu­da­tos tö­rő­dést je­lent. Tény, hogy a tör­té­ne­lem so­rán ezek a ré­te­gek vit­ték vég­hez az ak­tu­á­lis nyel­vi mo­der­ni­zá­ci­ót, vet­tek részt a szten­der­di­zá­ci­ó­ban – pél­da er­re a ma­gyar nyelv­újí­tás –, ám ezek a ha­gyo­má­nyok csak ak­kor vi­he­tők to­vább, ha a nyelv­mű­ve­lés ké­pes a meg­úju­lás­ra, el­len­ke­ző eset­ben a tu­do­má­nyos el­vek „folklorizálódás”-ával a nyel­vi ba­bo­nák és tév­hi­tek me­leg­ágyá­vá vál­hat.
Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la Nyelv­mű­ve­lés – nyelv­ter­ve­zés – nyel­vi me­nedzs­ment cím­mel tar­tott elő­adá­sá­ban a nyel­vi me­nedzs­ment ki­fe­je­zés­re hív­ta fel a fi­gyel­met, me­lyet 1987-ben B. Jer­nudd és J. Neustup­ný hasz­nált elő­ször, még­pe­dig a B. Jer­nudd ál­tal ki­dol­go­zott nyel­vi kor­rek­ció el­mé­le­té­vel kap­cso­lat­ban. Neustup­ný sze­rint a szo­ci­o­lin­gvis­zti­ká­nak a nyel­vi prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra fó­ku­szá­ló ágá­val le­het­ne azo­no­sí­ta­ni a nyel­vi me­nedzs­ment ki­fe­je­zés ál­tal le­fe­dett te­rü­le­tet. Az elő­adó az új ki­fe­je­zést al­kal­maz­ha­tó­nak tar­tot­ta a kö­zön­ség­szol­gá­lat­ok te­vé­keny­sé­gé­re is, meg­kü­lön­böz­tet­ve ez­ál­tal a nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tés­től, va­gyis a szű­kebb ér­te­lem­ben vett nyelv­mű­ve­lés­től. Elő­nye a ha­gyo­má­nyos nyel­vi ter­ve­zés­sel szem­ben az, hogy gyor­sab­ban tud­na re­a­gál­ni a kom­mu­ni­ká­ció kü­lön­bö­ző szint­je­in fel­me­rü­lő nyel­vi prob­lé­mák­ra. Míg a ha­gyo­má­nyos nyelv­mű­ve­lés ese­té­ben a prob­lé­ma meg­ol­dá­sa tér­ben és idő­ben el­to­lód­hat, ad­dig a nyel­vi kö­zön­ség­szol­gá­lat­ok ese­té­ben a ket­tő egy­szer­re van je­len. Ke­mény Gá­bor a te­vé­keny­ség meg­ne­ve­zé­sé­re az al­kal­ma­sabb nyel­vi me­ne­dzse­lés ter­mi­nust ja­va­sol­ta, me­lyet a részt­ve­vők is el­fo­gad­tak.
Eőry Vil­ma a je­len­leg hasz­ná­lat­ban le­vő nyel­vé­sze­ti szak­iro­dal­mat: szó­tá­ra­kat, nyelv­ta­no­kat, nyelv­mű­ve­lő ké­zi­köny­ve­ket ér­té­kel­te. Az egyik leg­jel­lem­zőbb hi­á­nyos­sá­guk – a má­ra már meg­ha­la­dot­tá vált stí­lus­mi­nő­sí­tő rend­sze­rük mel­lett – az új sza­vak hi­á­nya. A szó­tár­kés­zí­tők ugyan­is vár­nak a szó­tá­ra­zá­suk­kal, mi­vel sze­ret­né­nek meg­bi­zo­nyo­sod­ni ar­ról, hogy ezek meg­ho­no­sod­nak a ma­gyar­ban, és nem csak rö­vid éle­tű di­vat­sza­vak lesz­nek. Szük­sé­ges­nek tar­tot­ta egy új, gya­kor­la­ti szem­pon­tú nyelv­tan meg­írá­sát, amely a je­len­leg hasz­ná­la­to­sak­kal el­len­tét­ben a nyel­vet nem(csak) nyelv­ta­ni sza­bá­lyok és ka­te­gó­ri­ák át­lát­ha­tat­lan rend­sze­re­ként ír­ná le, ha­nem fi­gye­lem­be ven­né az élő nyelv vál­to­za­tos­sá­gát, sok­szí­nű­sé­gét. A ko­ráb­bi nyelv­tan­ok egy ide­a­li­zált nyelv­ál­la­po­tot ír­tak le, és tar­tot­tak/tar­ta­nak kö­ve­ten­dő­nek. Az új nyelv­tan­nak fi­gye­lem­be kel­le­ne ven­nie, hogy az ér­té­ke­lés­nek nem le­het­nek mo­rá­lis moz­za­na­tai, a be­széd­hely­zet dön­ti el, hogy egy nyel­vi elem jó vagy rossz.
A té­ma­kör­höz kap­cso­ló­dott há­rom to­váb­bi elő­adás is. Már­ton­fi At­ti­la be­mu­tat­ta a Lac­zkó Krisz­ti­ná­val kö­zö­sen ké­szí­tett és az Osi­ris Ki­adó gon­do­zá­sá­ban meg­je­lent He­lyes­írás cí­mű ké­zi­köny­vet. E szem­lé­le­té­ben és szó­tá­ri ré­szé­ben is új ki­ad­vány alap­já­ul a ko­ráb­bi he­lyes­írá­si szó­tá­rak mel­lett egy er­re a cél­ra ki­ala­kí­tott, kb. 50 mil­lió szö­veg­szót tar­tal­ma­zó di­gi­tá­lis kor­pusz szol­gált. Cél­juk egy min­den­ki ál­tal kön­­nyen hasz­nál­ha­tó ta­nács­adó és szó­tár meg­al­ko­tá­sa volt, amely ki­fej­tőbb és rész­le­te­sebb a je­len­leg hasz­ná­la­tos he­lyes­írá­si sza­bály­zat­nál, ill. a Ma­gyar he­lyes­írá­si szó­tár­nál. Leg­vál­to­zé­ko­nyabb anya­gát az ide­gen sza­vak al­kot­ják, a szer­zők a ko­ráb­ban szó­tá­ro­zat­lan sza­vak ese­té­ben a szö­veg­kor­pu­szok vizs­gá­la­tá­ból in­dul­tak ki, s amen­­nyi­ben a ma­gya­ros írás­mó­dú szó­alak elő­for­du­lá­sa meg­ha­lad­ta a 40%-ot, ezt az ala­kot szó­tá­raz­ták az ide­gen írás­mó­dú he­lyett. Ke­mény Gá­bor a meg­úju­lás előtt ál­ló Nyelv­mű­ve­lő kézis­zó­tárt mu­tat­ta be, amely, az elő­adó ígé­re­te sze­rint, az el­ső ki­adás­hoz ké­pest kö­zel 800 új szó­cik­kel bő­vül majd, és nem­csak anya­gá­ban, de szem­lé­le­té­ben is vál­toz­ni fog, ám az ál­ta­la be­mu­ta­tott szó­cik­kek­ből és a ki­ala­kult vi­tá­ból ez nem de­rült ki egy­ér­tel­mű­en. A vi­tá­ban fel­szó­la­lók né­me­lyi­ke ugyan­is az egyes szó­cik­ke­ket zá­ró stí­lus­mi­nő­sí­té­sek­re és „ta­ná­csok”-ra, pl. „vá­lasz­té­kos be­széd­ben és írás­ban ke­rül­ni kell, rend­sze­res hasz­ná­lat­ban köz­hel­­lyé fa­kul­hat” stb. hi­vat­koz­va nem ér­tett egyet az elő­adó­val.
Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la az inter­netről el­ső­sor­ban mint a ki­sebb­sé­gi (konk­ré­tan a szlo­vá­ki­ai ma­gyar) nyelv­mű­ve­lés­ben és a nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tés­ben hasz­nál­ha­tó új kom­mu­ni­ká­ci­ós for­má­ról be­szélt, amely – a do­ku­men­tu­mok nagy szá­má­ból és a gaz­dag szó­ada­tá­ból ki­fo­lyó­lag – se­gít­het ben­nün­ket el­iga­zod­ni a vi­tás kér­dé­sek­ben, ill. pél­dá­ul olyan­kor, ha egy (még) szó­tá­ra­zat­lan szlo­vák ki­fe­je­zés pon­tos ma­gyar meg­fe­le­lő­jét sze­ret­nénk meg­ha­tá­roz­ni. A je­len­leg ren­del­ke­zés­re ál­ló két­nyel­vű szó­tá­rak egyik nagy hi­á­nyos­sá­ga ugyan­is, hogy na­gyon sok – el­ső­sor­ban a jog és a köz­igaz­ga­tás te­rü­le­té­ről szár­ma­zó – szlo­vák szó ma­gyar meg­fe­le­lő­je nem ta­lál­ha­tó meg ben­nük, vagy a szó­tár­ké­szí­tők a ma­gyar meg­fe­le­lők so­rá­ban szi­no­ni­má­kat is fel­tün­tet­nek, ám ezek hasz­ná­la­ti kö­rét, stí­lus­ér­té­kü­ket nem ad­ják meg, meg­ne­he­zít­ve ez­zel a vá­lasz­tást. A leg­ké­zen­fek­vőbb­nek tű­nő meg­ol­dás az, ha az inter­ne­ten a szlo­vák szö­ve­günk­kel azo­nos tar­tal­mú, té­má­jú ma­gyar szö­ve­ge­ket ke­re­sünk, és ezek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­val meg­ta­lál­hat­juk a szlo­vák ki­fe­je­zés pon­tos, köz­nyel­vi ma­gyar meg­fe­le­lő­jét.
A mű­hely­ta­lál­ko­zó kö­vet­ke­ző köz­pon­ti té­má­ja a nor­ma és kodi­fi­ká­ció kér­dé­se volt a nyelv­hasz­ná­lat­ban és a he­lyes­írás­ban. Kol­láth An­na a szlo­vé­ni­ai Mari­bor­ban mű­kö­dő egye­tem ma­gyar­or­szá­gi ven­dég­ta­ná­ra­ként a mu­ra­vi­dé­ki ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­la­tát vizs­gál­ta. An­nak el­le­né­re, hogy Szlo­vé­nia ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­ja pél­da­ér­té­kű, a mu­ra­vi­dé­ki ma­gya­rok élet­kö­rül­mé­nyei a ma­gyar­or­szá­gi­a­ké­nál is job­bak és a ma­gyar re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyelv, a kö­zös­ség erő­tel­jes nyelv­cse­re ál­la­po­tá­ba ke­rült, s ez a fo­lya­mat va­ló­szí­nű­leg vis­­sza­for­dít­ha­tat­lan. En­nek egyik oka az ún. két­tan-nyelvű ok­ta­tás, amely a gya­kor­lat­ban azt je­len­ti, hogy ugyan­ab­ba az osz­tály­ba jár­nak szlo­vén és ma­gyar gye­re­kek is, s mi­vel két nyel­ven el­mon­da­ni ugyan­azt az anya­got nem prak­ti­kus, idő sincs rá, és gyak­ran a ma­gyar tan­köny­vek is hi­á­nyoz­nak, gya­kor­la­ti­lag csak egy nyel­ven, szlo­vé­nül fo­lyik az ok­ta­tás. A szlo­vé­ni­ai ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­lat­ára (ezért is) jel­lem­ző a nyel­vjá­rá­si­as jel­leg és a kon­tak­tus­vál­to­za­tok nagy szá­ma. Ezek­nek a je­len­sé­gek­nek a meg­bé­lyeg­zé­sé­vel a nyelv­mű­ve­lők csak meg­erő­sí­tik a szlo­vé­ni­ai ma­gya­ro­kat ab­ban a hi­tük­ben, hogy az ő nyelv­vál­to­za­tuk ros­­szabb és ér­ték­te­le­nebb, mint a sztenderd, s ez­zel a stig­ma­ti­zá­ci­ó­val fel­gyor­sít­ják a nyelv­cse­rét. A mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lők fel­ada­ta vol­na tu­da­to­sí­ta­ni az ot­ta­ni ma­gya­rok­ban, hogy anya­nyelv­vál­to­za­tuk egyen­ér­té­kű az anya­or­szág­be­li­é­vel, s a ket­tő kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek nem hi­bák, ha­nem a ki­sebb­sé­gi lét és a két­nyel­vű­sé­gi hely­zet ve­le­já­rói.
Kar­dos Ta­más a ma­gyar he­lyes­írás je­len­le­gi hi­á­nyos­sá­ga­it ele­mez­te. Az ér­vény­ben lé­vő sza­bály­zat hi­bá­ja­ként rót­ta fel, hogy a túl sok ka­te­gó­ria és alsza­bá­ly át­lát­ha­tat­lan­ná és so­kak szá­má­ra el­sa­já­tít­ha­tat­lan­ná te­szi a he­lyes­írás sza­bá­lya­it. A leg­több prob­lé­mát a föld­raj­zi és in­téz­mény­ne­vek mel­lett a kü­lön- és egy­be­írás sza­bá­lyai okoz­zák. Ezek ese­té­ben gyak­ran nem ele­gen­dő a sza­bály is­me­re­te, ha­nem fel kell(ene) is­mer­nünk a fő­ne­vek kö­zöt­ti lo­gi­kai-gram­ma­ti­kai vi­szonyt is, s ez már nyel­vé­sze­ti is­me­re­te­ket igé­nyel. Az ap­ró­lé­kos sza­bá­lyo­zás mel­lett is elő­for­dul­hat­nak olyan ese­tek, ami­kor a sza­bá­lyok egyi­ke sem al­kal­maz­ha­tó. Misad Ka­ta­lin a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ter­mé­kek­ben leg­gyak­rab­ban elő­for­du­ló he­lyes­írá­si hi­bá­kat vizs­gál­ta. Elő­adá­sá­ból ki­de­rült, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szá­má­ra szin­tén a tu­laj­don­ne­vek írá­sa okoz­za a leg­több gon­dot, s ez nem­csak a meg­fe­le­lő sza­bály is­me­re­té­nek hi­á­nyá­val vagy a szlo­vák nyelv ha­tá­sá­val ma­gya­ráz­ha­tó, ha­nem az egyes ese­tek­ben ros­­szul meg­fo­gal­ma­zott, nem egy­ér­tel­mű sza­bá­lyok­kal is.
A szom­ba­ti nap elő­adá­sa­i­nak köz­pon­ti té­má­ja a pu­riz­mus, ill. a nyel­vi ba­bo­nák té­ma­kö­re volt. Posgay Il­di­kó A pu­riz­mus ér­tel­me­zé­se cí­mű elő­adá­sá­ban a 90-es évek­ben új­ra fel­erő­sö­dő ma­gyar­or­szá­gi pu­riz­mus jel­lem­ző­it mu­tat­ta, me­lyet az – el­ső­sor­ban az an­gol­szász kul­túr­kör­ből szár­ma­zó – ide­gen sza­vak el­le­ni küz­de­lem jel­le­mez. Az ezek el­le­ni küz­de­lem­nek nem­csak nyel­vi, ha­nem kul­tu­rá­lis vo­nat­ko­zá­sai is van­nak, egy­faj­ta fé­le­lem at­tól, hogy az új sza­vak a szó­kincs vál­to­zá­sa mel­lett egy­faj­ta kul­tu­rá­lis – élet­mód­be­li vál­to­zást is ered­mé­nyez­het­nek, me­lyek a nem­ze­ti jel­leg bi­zo­nyos fo­kú fel­adá­sát von­hat­ják ma­guk után. A ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok nyelv­hasz­ná­la­tá­ban je­lent­ke­ző pu­ris­ta tö­rek­vé­se­ket más­képp íté­li meg, az ő ese­tük­ben egy nyelv­cse­rét las­sí­tó vé­de­ke­zé­si stra­té­gi­át lát ben­ne, amely a nyel­vi as­­szi­mi­lá­ció ve­szé­lyé­től óv(hat)ná meg a ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­ge­ket. Si­mon Sza­bolcs a mai ma­gyar nyelv­tan­köny­vek pu­ris­ta szem­lé­let­mód­ját ma­rasz­tal­ta el. Ezek ugyan­is el­uta­sít­ják az esz­mé­nyi szten­derdtől el­té­rő vál­to­za­to­kat, ho­lott ön­ma­gá­ban ezek egyik alak­ja sem jó vagy rossz, ha­nem be­széd­hely­zet­től füg­gő­en ér­té­ke­len­dő. A di­á­ko­kat a köz­pon­ti nor­ma el­sa­já­tí­tá­sa mel­lett meg kel­le­ne is­mer­tet­ni a „sza­bály­sér­tés sza­bá­lyai”-val is, hogy kom­mu­ni­ká­ci­ós cél­ja­ik el­éré­sé­hez vá­lo­gat­ni tud­ja­nak a ren­del­ke­zés­re ál­ló nyel­vi esz­kö­zök­ből. Ezek­nek az esz­mé­nyi szten­derdtől el­té­rő vál­to­za­tok­nak, va­ri­án­sok­nak a meg­bé­lyeg­zé­se ma­ga után von­hat­ja az ár­tal­mas nyel­vi mí­to­szok, ba­bo­nák meg­je­le­né­sét és el­ter­je­dé­sét.
A nyel­vi ba­bo­nák kér­dés­kö­ré­vel fog­lal­ko­zott elő­adá­sá­ban Do­mon­ko­si Ág­nes, aki egy nyel­vi at­ti­tű­dö­ket vizs­gá­ló kér­dő­ív ré­vén, ill. egyes konk­rét ba­bo­nák inter­ne­tes elő­for­du­lá­sát vizs­gál­va pró­bált vá­laszt ad­ni ar­ra a kér­dés­re, men­­nyi­re be­fo­lyá­sol­ja ezek­nek a szte­re­o­tí­pi­ák­nak a meg­lé­te a nyelv­hasz­ná­lat­tal kap­cso­la­tos ér­ték­íté­le­te­in­ket. A kér­dé­sek­re adott vá­la­szok alá­tá­masz­tot­ták azt a fel­té­te­le­zést, hogy a nyelv­hasz­ná­lók nyelv­ről al­ko­tott tu­dá­sát át­hat­ják az ide­a­lisz­ti­kus nyelv­ről al­ko­tott el­kép­ze­lé­sek. A vá­la­szok­ból az de­rült ki, hogy a meg­kér­de­zet­tek több­sé­ge úgy gon­dol­ja, ak­kor be­szél he­lye­sen és vá­lasz­té­ko­san ma­gya­rul, ha igyek­szik kö­vet­ni a „nagy­könyv­”-ben le­ír­ta­kat, és ke­rü­li a nyelv­tan­ok és nyelv­mű­ve­lők ál­tal hely­te­len­nek tar­tott nyel­vi je­len­sé­ge­ket. A nyel­vi ba­bo­nák inter­ne­tes elő­for­du­lá­sa azt bi­zo­nyí­tot­ta, hogy eze­ket az egy­más­sal a vi­lág­há­lón ke­resz­tül kom­mu­ni­ká­lók is is­me­rik, s an­nak el­le­né­re, hogy egy ré­szük­nél meg­kér­dő­je­le­ződ­nek, el­fo­gad­ha­tat­lan­ná vál­nak, gya­ko­ri em­le­ge­té­sük­kel ők ma­guk is hoz­zá­já­rul­nak to­vább­élé­sük­höz.
Lan­sty­ák Ist­ván a konk­rét nyelv­mű­ve­lői ba­bo­nák elem­zé­se mel­lett a nyel­vi mí­to­szok­nak a be­szé­lő­kö­zös­ség­re gya­ko­rolt ká­ros ha­tá­sá­ról szólt. A mí­tosz szó ere­de­ti je­len­té­sei: 1. Ter­mé­szet­fö­löt­ti, is­te­ni lé­nyek­ről, hő­sök­ről, az ős­idők ese­mé­nye­i­ről szó­ló hit­re­ge; 2. Va­la­ki­nek, va­la­mi­nek em­ber­fö­löt­ti­vé emelt iro­dal­mi áb­rá­zo­lá­sa; két újabb jelen­té­sel bővűltek: 3. Va­lót­lan­sá­go­kat (is) tar­tal­ma­zó tör­té­net nem iro­dal­mi áb­rá­zo­lás­ban; 4. Va­lót­lan­sá­go­kat (is) tar­tal­ma­zó köz­is­mert ál­lí­tás. Ezek­ből a ko­ráb­bi­ak­tól el­té­rő­en hi­ány­zik a ter­mé­szet­fö­löt­ti­ség vagy nagy­sze­rű­ség je­len­tés­moz­za­na­ta, és nem köt­he­tők iro­dal­mi al­ko­tá­sok­hoz sem. Olyan szte­re­o­tip, la­i­kus vé­le­ke­dé­sek, me­lyek egy­ál­ta­lán nem vagy csak fé­lig fe­lel­nek meg a va­ló­ság­nak. Emo­ci­o­ná­lis in­dít­ta­tá­sú­ak, ér­zel­mi szük­ség­le­tet elé­gí­te­nek ki, em­be­rek tö­me­ge­i­nek ma­ga­tar­tá­sát be­fo­lyá­sol­hat­ják, mi­köz­ben hoz­zá­já­rul­nak a tár­sa­dal­mi nor­ma­rend­szer meg­szi­lár­du­lá­sá­hoz. Ve­szé­lyes, ami­kor „be­fo­lyá­sos la­i­ku­sok”: köl­tők, írók, po­li­ti­ku­sok vagy mű­vé­szek ter­jesz­tik eze­ket, mi­vel tár­sa­dal­mi te­kin­té­lyük­nél fog­va meg­győ­zőbb­nek tű­nik, amit mon­da­nak, ez pe­dig mint­egy hi­te­le­sí­ti a nyel­vi kér­dé­sek­ben al­ko­tott vé­le­mé­nyü­ket, ho­lott nyel­vi kér­dé­se­ket te­kint­ve ők is la­i­ku­sok.
A részt­ve­vők mun­ka­cso­por­to­kat al­kot­va a té­ma­kö­rök­höz kap­cso­ló­dó té­zi­se­ket fo­gal­maz­tak meg, me­lyek­ben ös­­sze­fog­lal­ták a fel­ve­tett prob­lé­mák­kal kap­cso­la­tos ál­lás­pont­ju­kat, és meg­egyez­tek ab­ban, hogy eze­ket a té­te­le­ket fo­lya­ma­to­san meg­vi­tat­ják, ez­ál­tal is kö­ze­lít­ve egy­más­hoz a kü­lön­bö­ző vé­le­mé­nye­ket. An­nak el­le­né­re, hogy bi­zo­nyos szak­mai kér­dé­sek­ben nem min­dig si­ke­rült kon­szen­zus­ra jut­ni – ami ter­mé­sze­tes­nek tű­nik, ha ab­ból in­du­lunk ki, hogy a ta­lál­ko­zón különbözö nyel­vé­sze­ti irány­za­tok kép­vi­sel­tet­ték ma­gu­kat –, a Pa­lás­ton el­töl­tött né­hány nap mind­egyik részt­ve­vő szá­má­ra em­lé­ke­ze­tes ma­rad, kö­szön­he­tő­en a szín­vo­na­las elő­adá­sok­nak, a jó han­gu­lat­nak és a mű­hely­ta­lál­ko­zó szer­ve­ző­i­nek, akik gaz­dag, nem szak­mai jel­le­gű prog­ram­mal is ked­ves­ked­tek: a Ki­csi Hangkon­cert­jével, egy vi­dám da­ná­val egy­be­kö­tött bor­kós­to­ló­val a kas­tély pin­cé­jé­ben és a leg­ki­tar­tób­bak szá­má­ra vár­tú­rá­val Csáb­rág rom­ja­i­hoz.
Dó­zsa Ro­land

Rövid URL
ID1580
Módosítás dátuma2016. június 16.

HODOSY SZABOLCS: Az alapvető emberi jogok és szabadságok Szlovákiában és az Európai Unió

Az ál­lam jel­le­gét az ál­la­mi be­ren­dez­ke­dés alap­ve­tő sza­bá­lyai, el­ső­sor­ban al­kot­má­nya, jo­gi rend­sze­re és az ha­tá­roz­za meg, ho­gyan ga­ran­tál­ja az ál­lam az alap­ve­tő em­be­ri jo­gok és...
Bővebben

Részletek

Az ál­lam jel­le­gét az ál­la­mi be­ren­dez­ke­dés alap­ve­tő sza­bá­lyai, el­ső­sor­ban al­kot­má­nya, jo­gi rend­sze­re és az ha­tá­roz­za meg, ho­gyan ga­ran­tál­ja az ál­lam az alap­ve­tő em­be­ri jo­gok és sza­bad­sá­gok ér­vé­nye­sü­lé­sét.
Ezen rö­vid dol­go­zat cél­ja ter­mé­sze­te­sen csak az le­het, hogy érin­tő­le­ge­sen fog­lal­koz­zon a meg­je­lölt té­má­val. Mi­vel ez év ele­jén a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Al­kot­mány­bí­ró­sá­gán jog­gya­kor­la­ton ve­het­tem részt, úgy dön­töt­tem, hogy a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Al­kot­mány­bí­ró­sá­ga ál­tal nyúj­tott alap­jog­vé­de­lem né­hány sa­já­tos­sá­gá­ról szó­lok ezen a kon­fe­ren­ci­án.
Ami az alap­ve­tő em­be­ri jo­gok és sza­bad­sá­gok for­rá­sa­it il­le­ti, Szlo­vá­ki­á­ban az alap­jo­go­kat el­ső­sor­ban a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Alkotmánya1 ga­ran­tál­ja, amely alap­tör­vény tar­tal­maz­za az Eu­ró­pá­ban el­fo­ga­dott mér­ték­ben el­is­mert ter­mé­sze­tes alap­jo­gok és sza­bad­sá­gok ka­ta­ló­gu­sát, ame­lyet a ma még min­dig ha­tá­lyos, a volt Cseh és Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Szö­vet­sé­gi Gyű­lé­se ál­tal 1991 ja­nu­ár­já­ban el­fo­ga­dott Az alap­ve­tő jo­gok és sza­bad­ság­jog­ok kartájából2 vett át. Az alap­ve­tő em­be­ri jo­gok és sza­bad­sá­gok for­rá­sai to­váb­bá azok az em­be­ri jo­gok­ról és alap­ve­tő sza­bad­ság­jog­ok­ról szó­ló nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek, ame­lye­ket a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság ra­ti­fi­kált, és a tör­vény ál­tal meg­ál­la­pí­tott mó­don kihirdetett.3
Itt em­lí­te­ném meg azt is, hogy Szlo­vá­ki­á­ban az alap­ve­tő jo­go­kat és sza­bad­sá­go­kat leg­alább tör­vény ere­jű jo­gi elő­írás­nak kell sza­bá­lyoz­nia. En­nél ala­cso­nyabb ere­jű sza­bá­lyo­zás sér­ti az al­kot­mányt. Ezt a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Al­kot­mány­bí­ró­sá­ga is ki­mond­ta, rá­mu­tat­va ar­ra is, hogy: „A jog­ál­lam is­mér­vei (atribútumai) kö­zé tar­to­zik az is, hogy az alap­ve­tő jo­gok és sza­bad­sá­gok szfé­rá­já­ba tar­to­zó jog­vi­szo­nyo­kat csak tör­vény szabályozhatja”.4
Az alap­ve­tő em­be­ri jo­go­kat és sza­bad­ság­jo­go­kat min­den ál­la­mi és köz­jo­gi szerv kö­te­les vé­del­mez­ni. Az alap­jo­gok vé­del­mé­nek leg­főbb in­téz­mé­nye Szlo­vá­ki­á­ban is az Al­kot­mány­bí­ró­ság és a 2001. év­ben az al­kot­mány­ban is rög­zí­tett Ombud­s­man intézménye5, amely­nek alap­jog­vé­dő te­vé­keny­sé­ge Szlo­vá­ki­á­ban még nem iga­zán ér­té­kel­he­tő.
Szlo­vá­kia Al­kot­mány­bí­ró­sá­ga nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban is rend­kí­vül szé­les ha­tás­kö­rök­kel ren­del­ke­zik. Jo­go­sult ar­ra, hogy fe­lül­vizs­gál­ja a jog­sza­bály­ok al­kot­má­nyos­sá­gát, és meg­sem­mi­sít­se kö­zü­lük azo­kat, ame­lyek el­len­té­te­sek az alap­tör­vén­­nyel, egyé­ni pa­na­szok alap­ján már jog­erős bí­ró­sá­gi, köz­igaz­ga­tá­si, ill. köz­ha­tal­mi dön­té­se­ket vizs­gál­hat felül és sem­mi­sít­het meg, to­váb­bá el­ren­del­he­ti az ügy új­ra­tár­gya­lá­sát, anyagi-pénzbeni elég­té­telt ítél­het meg an­nak, aki­nek sé­rül­tek alap­jo­gai, to­váb­bá az ál­la­mi szer­vek kö­zöt­ti al­kot­má­nyos jog­vi­ták ese­té­ben ér­tel­me­zi az al­kot­mányt, vá­lasz­tá­si bí­ró­ság­ként mű­kö­dik (a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­kor, nép­sza­va­zás­kor), dönt az ön­kor­mány­za­ti szer­vek al­kot­mány­jo­gi pa­na­sza­i­ról, dönt ar­ról, hogy meg­foszt­ja-e men­tel­mi jo­gá­tól azo­kat a ren­des bí­ró­sá­gi bí­ró­kat, ügyé­sze­ket, akik el­len bün­te­tő­el­já­rás in­dult, dönt a köz­tár­sa­sá­gi el­nök el­len fel­ho­zott vá­dak­ról ha­za­áru­lás és az al­kot­mány szán­dé­kos meg­sér­té­se eset­nén stb.6
A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Al­kot­mány­bí­ró­sá­gá­nak egyik leg­fon­to­sabb te­vé­keny­sé­ge az utó­la­gos abszt­rakt nor­ma­kont­roll, te­hát a jog­sza­bály­ok al­kot­má­nyos­sá­gá­nak fe­lül­vizs­gá­la­ta, ame­lyet azon­ban nem kez­de­mé­nyez­het bár­ki, ill. bár­mely ter­mé­sze­tes vagy jo­gi sze­mély. Szlo­vá­ki­á­ban a jog­sza­bály­ok fe­lül­vizs­gá­la­tát csak az al­kot­mány­ban meg­ha­tá­ro­zott szer­vek kez­de­mé­nyez­he­tik, és­pe­dig: a kép­vi­se­lők leg­ke­ve­sebb egy ötö­de, te­hát mi­ni­mum 30 par­la­men­ti kép­vi­se­lő, a köz­tár­sa­sá­gi el­nök, a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság kor­má­nya, a leg­fel­sőbb ügy­ész és a ren­des bí­ró­ság ab­ban az eset­ben, ha a bí­ró meg van győ­ződ­ve ar­ról, hogy al­kot­mány­el­le­nes tör­vényt kel­le­ne alkalmaznia.7 Ilyen eset­ben a bí­ró­ság meg­sza­kít­hat­ja az el­já­rást és az al­kot­mány­bí­ró­ság­hoz for­dul­hat kér­vén a tör­vény al­kot­má­nyos­sá­gá­nak fe­lül­vizs­gá­la­tát.
Ha az al­kot­mány­bí­ró­ság a tör­vényt al­kot­mány­el­le­nes­nek mond­ja ki, vagy az ál­ta­lá­no­san kö­te­le­ző ér­vé­nyű jog­sza­bá­lyo­kat tör­vény- vagy al­kot­mány­el­le­nes­nek hir­de­ti ki, azok el­vesz­tik ha­tá­lyu­kat és ér­vé­nyü­ket, amen­­nyi­ben a kom­pe­tens ál­la­mi szer­vek hat hó­na­pon be­lül nem hoz­zák eze­ket össz­hang­ba az al­kot­mán­­nyal vagy a tör­vén­­nyel. Ab­ban az eset­ben vi­szont, ami­kor olyan ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű jog­sza­bály­ok­ról van szó, me­lyek még a Cseh és Szlo­vák Föderalista/Szövetségi Köz­tár­sa­ság ide­jén lép­tek ér­vény­be, az al­kot­mány ér­tel­mé­ben al­kot­mány­el­le­nes­sé­gük ki­hir­de­té­se utá­ni ki­lenc­ve­ne­dik na­pon ér­vé­nyü­ket vesztik.8
Szlo­vá­ki­á­ban a jog­sza­bály­ok fe­lül­vizs­gá­la­tát te­hát csak az al­kot­mány­ban meg­ha­tá­ro­zott szer­vek kez­de­mé­nyez­he­tik. Nem lé­te­zik ugyan­is az ún. actio popu­la­ris in­téz­mé­nye, amely Ma­gyar­or­szá­gon jól mű­kö­dik. A ter­mé­sze­tes vagy jo­gi sze­mély, tör­vé­nyek fe­lül­vizs­gá­la­tá­val kap­cso­lat­ban köz­ve­tett mó­don for­dul­hat csak az al­kot­mány­bí­ró­ság­hoz, ugyan­is ezek fe­lül­vizs­gá­la­tát csu­pán in­dít­vá­nyoz­hat­ja a köz­tár­sa­sá­gi el­nök­nél, leg­fel­sőbb ügyész­nél vagy a kép­vi­se­lők leg­alább har­minc ta­gú cso­port­já­nál stb. Ez a ma­gya­rá­za­ta an­nak, hogy olyan ér­zé­keny té­mák­ban mint a restitúciók, és ezen be­lül pl. a hír­hedt dek­ré­tu­mok kér­dé­sé­vel kap­cso­lat­ban még nem kel­lett ál­lást fog­lal­nia Szlo­vá­kia Al­kot­mány­bí­ró­sá­gá­nak. El­len­tét­ben a Cseh Köz­tár­sa­ság Al­kot­mány­bí­ró­sá­gá­val, amely­nek há­rom­ta­gú sze­ná­tu­sa, ha az al­kot­mány­jo­gi pa­nasz el­bí­rá­lá­sa so­rán úgy vé­li, hogy az egyé­ni pa­nasz azért le­het meg­ala­po­zott, mert al­kot­mány­el­le­nes jog­sza­bályt al­kal­maz­tak, kö­te­les az el­já­rást meg­sza­kí­ta­ni, és kér­ni az ag­gá­lyos jog­sza­bály fe­lül­vizs­gá­la­tát az al­kot­mány­bí­ró­ság tel­jes ülé­se, te­hát a plé­nu­ma ál­tal.
Szlo­vá­kia Al­kot­mány­bí­ró­sá­ga te­vé­keny­sé­gé­nek súly­pon­ti ele­me a konk­rét bí­ró­sá­gi és köz­ha­tal­mi dön­té­sek al­kot­má­nyos­sá­gá­nak fe­lül­vizs­gá­la­ta al­kot­mány­jo­gi pa­nasz alap­ján. Al­kot­mány­jo­gi pa­nasz alap­ján te­hát adott an­nak a le­he­tő­sé­ge, hogy min­den bí­ró­sá­gi vagy köz­ha­tal­mi dön­tés, in­téz­ke­dés, il­let­ve egyéb be­avat­ko­zás meg­tá­mad­ha­tó az Al­kot­mány­bí­ró­ság előtt, ha a pa­na­szos úgy íté­li meg, hogy a dön­tés, in­téz­ke­dés vagy egyéb be­avat­ko­zás sér­ti va­la­mely az al­kot­mány­ban vagy nem­zet­kö­zi em­be­ri jo­gi do­ku­men­tum­ban ga­ran­tált alap­jo­gát.
Al­kot­mány­jo­gi pa­nas­­szal (a szub­szi­di­a­ri­tás el­ve alap­ján) az egyén csak azu­tán for­dul­hat az Al­kot­mány­bí­ró­ság­hoz, mi­u­tán egyéb jog­or­vos­la­ti le­he­tő­sé­ge­it (fel­leb­be­zés, fe­lül­vizs­gá­lat) a ren­des bí­ró­sá­go­kon már ki­me­rí­tet­te, il­let­ve más jog­or­vos­la­ti le­he­tő­ség nincs szá­má­ra biz­to­sít­va. Az al­kot­mány­jo­gi pa­naszt a jog­erős dön­tés kéz­be­sí­té­sé­től szá­mí­tott két hó­na­pon be­lül, il­let­ve az in­téz­ke­dés vagy egyéb be­avat­ko­zás­tól szá­mí­tott két hó­na­pon be­lül le­het be­nyúj­ta­ni.
Az al­kot­mány­jo­gi pa­nasz 2002. ja­nu­ár 1-jé­től lé­te­zik. Ed­dig az idő­pon­tig a ter­mé­sze­tes és jo­gi sze­mé­lyek ún. al­kot­mány­jo­gi in­dít­ván­­nyal for­dul­hat­tak az Al­kot­mány­bí­ró­ság­hoz. Ez az al­kot­mány­jo­gi in­téz­mény azon­ban nem volt élet­sze­rű, ugyan­is az Al­kot­mány­bí­ró­ság ezen in­téz­mény alap­ján ki­mond­hat­ta ugyan, hogy sé­rül­tek az alap­jo­gok, a meg­tá­ma­dott dön­té­se­ket azon­ban nem sem­mi­sít­het­te meg. Ma már az al­kot­mány­jo­gi pa­nasz alap­ján az Al­kot­mány­bí­ró­ság nem­csak hogy meg­sem­mi­sít­he­ti a meg­tá­ma­dott dön­té­se­ket, de el is ren­del­he­ti, hogy a ren­des bí­ró­ság vagy bár­mely ál­la­mi szerv, de még az ön­kor­mány­zat is új­ból tár­gyal­ja meg az adott ügyet. Alap­jog­sé­re­lem meg­ál­la­pí­tá­sa ese­tén az Al­kot­mány­bí­ró­ság szatiszfakciót, pén­zbe­ni elég­té­telt is meg­ítél­het a pa­na­szos ja­vá­ra.
Ami a volt Cseh­szlo­vá­kia Szö­vet­sé­gi Gyű­lé­se ál­tal 1991 ja­nu­ár­já­ban el­fo­ga­dott Az alap­ve­tő jo­gok és sza­bad­ság­jog­ok kar­tá­ját il­le­ti, fi­gye­lem­re­mél­tó az a ren­del­ke­zé­se, amely ki­mond­ja, hogy: „a tör­vé­nye­ket és egyéb jo­gi elő­írá­so­kat leg­ké­sőbb 1991. de­cem­ber 31-ig össz­hang­ba kell hoz­ni Az alap­ve­tő jo­gok és sza­bad­ság­jog­ok kar­tá­já­val. Ez­zel a nap­pal ha­tá­lyu­kat vesz­tik azok a ren­del­ke­zé­sek, ame­lyek nin­cse­nek össz­hang­ban Az alap­ve­tő jo­gok és sza­bad­ság­jog­ok kartájával” (saját fordítás, H. Sz.).9 Jiøí Bogu­szak cseh jo­gász­pro­fes­­szor a karta egyik aty­ja az em­lí­tett ren­del­ke­zés­sel kap­cso­lat­ban mu­ta­tott rá, hogy: „meg­le­pő, hogy az idé­zett ér­vé­nyes ren­del­ke­zés nem volt al­kal­maz­va né­mely 1945-ös köz­tár­sa­sá­gi el­nö­ki dek­ré­tum (ame­lyek 1945. ok­tó­ber 28-án vol­tak jó­vá­hagy­va mint tör­vé­nyek vagy al­kot­mány­tör­vé­nyek) ér­vé­nyes­sé­gé­ről fo­lyó el­já­rás­ban, ahe­lyett ezek a dek­ré­tu­mok »kihunytak«-nak van­nak meg­je­löl­ve” (Boguszak 2001). Az Eu­ró­pai Uni­ó­ban az al­kot­má­nyos de­mok­rá­cia el­mé­lyí­té­se, az em­be­ri jo­gok és sza­bad­sá­gok és azok ga­ran­ci­á­i­nak ki­tel­je­sí­té­se per­ma­nens, az Unió jel­le­gé­ből adó­dó cél kell hogy le­gyen. Ezen cél meg­va­ló­su­lá­sá­nak fel­tét­elei az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás után re­mél­he­tő­leg egy­re ked­ve­zőb­bek lesz­nek, hi­szen az em­be­ri jo­gok és sza­bad­ság­jog­ok vé­del­mé­nek az eu­ró­pai tér­ség­ben alap­ve­tő­en gaz­da­gabb tra­dí­ci­ói és nor­ma­tív fel­tét­elei van­nak, Szlo­vá­kia al­kot­má­nya vi­szont ga­ran­tál­ja, hogy azok az em­be­ri jo­gok­ról és alap­ve­tő sza­bad­ság­jog­ok­ról szó­ló nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek, ame­lye­ket a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság ra­ti­fi­kált, és a tör­vény ál­tal meg­ál­la­pí­tott mó­don ki­hir­de­tett, a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság tör­vé­nye­i­vel szem­ben el­sőbb­sé­get él­vez­nek, amen­­nyi­ben az al­kot­má­nyos jo­gok és sza­bad­ság­jog­ok bő­vebb ter­je­del­mét biz­to­sít­ják.
A nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek mel­lett, amint az már kör­vo­na­la­zó­dik, sőt va­lós for­mát is öl­tött, el­ké­szült a Szer­ző­dés egy eu­ró­pai al­kot­mány lét­re­ho­zá­sá­ról. Va­ló­já­ban ez a do­ku­men­tum, amen­­nyi­ben a tag­or­szág­ok ál­tal ra­ti­fi­kál­va lesz, az Eu­ró­pai Unió al­kot­má­nyá­vá vá­lik. S mint a klas­­szi­kus al­kot­má­nyok­ban, eb­ben a ter­ve­zet­ben is kü­lön rész­ben ta­lál­ha­tók az alap­ve­tő em­be­ri jo­gok­ról és sza­bad­sá­gok­ról szó­ló ren­del­ke­zé­sek. En­nek nagy je­len­tő­sé­ge van, mint an­nak is, hogy for­ma­i­lag eme ren­del­ke­zé­se­ket tö­mö­rí­tő rész kü­lön cí­met ka­pott: Az unió alap­jo­gi kar­tá­ja, ame­lyet pre­am­bu­lum ve­zet be. Eb­ből ki­tű­nik: „Szel­le­mi és er­köl­csi örök­sé­ge tu­da­tá­ban az Unió az em­be­ri mél­tó­ság, a sza­bad­ság, az egyen­lő­ség és a szo­li­da­ri­tás oszt­ha­tat­lan és egye­te­mes ér­té­ke­in ala­pul, a de­mok­rá­cia és a jog­ál­la­mi­ság el­ve­i­re tá­masz­ko­dik. Te­vé­keny­sé­gei kö­zép­pont­já­ba az egy­ént ál­lít­ja, lét­re­hoz­va az uni­ós pol­gár­ság in­téz­mé­nyét és meg­te­remt­ve a sza­bad­ság, a biz­ton­ság és a jog ér­vé­nye­sü­lé­sé­nek térségét”.10

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Boguszak, Jiøí: Vznik Lis­ti­ny a nìkte­ré otáz­ky interpretace. In: Deset let lis­ti­ny základ­ních práv a svo­bod v práv­ním øádu Èeské repub­li­ky a Slo­ven­ské republiky. Eds.: Bøe­ti­slav Dan­èák – Voj­tìch Šimíèek. Brno, Masa­ry­ko­va uni­ver­zi­ta v Brnì, Mezi­ná­rod­ní poli­to­lo­gic­ký ústav, 2001.
Mé­szá­ros La­jos: (Cseh)Szlo­vá­kia al­kot­má­nyos rend­sze­re. Kéz­irat, 2004.
Posluch, Ma­ri­an – Cibu¾ka, ¼ubo­mír – Jiøí Kroupa: Stát­ní právo. Brno, Insti­tut dal­ší­ho vzdìlávání, 2002.
Ústa­va Slo­ven­skej republiky, è. 460/1992 Zb. v znení ústav­né­ho záko­na è. 244/1998 Z.z., ústav­né­ho záko­na è. 9/1999 Z.z., ústav­né­ho záko­na è. 90/2001 Z.z., ( úplné zne­nie Ústa­vy SR zákon è. 135/2001 Z.z.)
Ústav­ný zákon Fede­rál­ne­ho zhro­maž­de­nia Èes­kej a Slo­ven­skej fede­ra­tív­nej repub­li­ky è. 23/1991 Zb., kto­rým sa uvá­dza Lis­ti­na základ­ných práv a slobôd.
Zákon Národ­nej rady Slo­ven­skej repub­li­ky è. 38/1993 Z.z. o orga­ni­zá­cii Ústav­né­ho súdu Sloven­skej republiky, o kona­ní pred ním a o pos­ta­ve­ní jeho sud­cov.

Rövid URL
ID1579
Módosítás dátuma2016. június 16.

RATHMANN JÁNOS: Genersich János gondolatvilága

A kés­már­ki lí­ce­um meg­újí­tott ok­ta­tá­sa és a po­zso­nyi lí­ce­um vi­rág­ko­ra volt az az idő, ami­kor a két Genersich-testvér – egy­mást vált­va – állt a kés­már­ki...
Bővebben

Részletek

A kés­már­ki lí­ce­um meg­újí­tott ok­ta­tá­sa és a po­zso­nyi lí­ce­um vi­rág­ko­ra volt az az idő, ami­kor a két Genersich-testvér – egy­mást vált­va – állt a kés­már­ki is­ko­la szol­gá­la­tá­ban és egy­szer­smind meg­kezd­te írói te­vé­keny­sé­gét.
Alig pár év kü­lönb­ség­gel ta­nul­nak Jé­ná­ban, ta­lán leg­na­gyobb ha­tá­sú al­ma materukban, és ha­za­tér­ve Pod­ko­nicz­ky Ádám­mal az in­téz­mény má­ig leg­hí­re­sebb ta­ná­rai kö­zé emel­ked­nek. Míg Chris­tian Gener­sich (1759–1825) a fi­lo­zó­fi­á­ban és a ter­mé­szet­tu­do­mány­ban, Johann Gener­sich vagy Gener­sich Já­nos (1761–1823) a tör­té­ne­lem, a te­o­ló­gia és a pe­da­gó­gia te­rén ír­ta be ne­vét a ma­gyar mű­ve­lő­dés­tör­té­net­be.
Gener­sich Já­nos tan­könyv­ként hasz­nált ol­va­só­köny­ve­i­ben a kor­társ né­met fel­vi­lá­go­so­dás szé­les pa­let­tá­já­ról a leg­ki­vá­lób­ba­kat – Les­singtől Her­de­rig – ta­lál­ták a di­á­kok szem­lé­le­tes be­mu­ta­tás­ban.
Nem ír­ta ugyan le, de zsi­nór­mér­té­kül hasz­nál­ta a tu­do­má­nyos­ság igé­nyét, és a le­szű­kí­tett ér­tel­mű „is­ko­lai fi­lo­zó­fiá”-n va­ló túl­lé­pés ne­mes tö­rek­vé­sét val­lot­ta. A fi­lo­zó­fia­ok­ta­tás cél­ját nem a „dog­ma­ti­kus rend­sze­rek” el­sa­já­tí­tá­sá­ban, ha­nem az önál­ló gon­dol­ko­dás ki­ala­kí­tá­sá­ban lát­ta, amen­­nyi­ben – mint hir­det­te – a fi­lo­zó­fia „mű­ve­li az észt és képezi a szívet”(Szelényi 1914).
Ne­héz házi­ta­ní­tós­ko­dá­sa után vég­re el­kez­dő­dő kés­már­ki ta­ná­ri pá­lyá­ja úgy in­dul, hogy a fi­lo­zó­fia is egyik szak­te­rü­let­évé fog vál­ni. Kor­rekt kom­pen­di­u­mai, igé­nyes­nek, tar­tal­mas­nak mond­ha­tó lí­ce­u­mi elő­adá­sai ezt sej­te­tik. Ez az irány azon­ban lé­nye­gé­ben nem foly­ta­tó­dik. Gener­sich a tör­té­ne­lem és a pe­da­gó­gia fe­lé for­dul, eze­ken a te­rü­le­te­ken fej­ti ki ké­pes­sé­ge­it, dol­go­zik han­gya­szor­ga­lom­mal, és al­kot je­len­tős mé­re­tű élet­mű­vet.
Jé­ná­ban ta­nult, akár­csak ké­sőbb leg­jobb ba­rát­ja, Johann Samu­el Fuchs, vagy a ne­ves lő­csei ta­nár, Johann Samu­el Toperczer, akik mind­ket­ten jé­nai hall­ga­tók­ból fi­lo­zó­fu­sok­ká vál­tak. Nagy ins­pi­rá­to­ruk volt ugyan­is e vá­ros egye­te­mén Carl Leon­hard Reinhold, a kanti kri­ti­ciz­mus el­ső lel­kes és nagy­ha­tá­sú pro­pa­gá­ló­ja az aka­dé­mi­ai és azon kí­vü­li kö­rök­ben. Gener­sich­nek vi­szont még nem adott sen­ki eh­hez ha­son­ló im­pul­zust a csak­nem négy jé­nai esz­ten­dő alatt, bi­zon­­nyal mert ak­kor az emel­ke­dő ní­vó­jú in­téz­mény­ben nem ta­ní­tott in­ven­ci­ó­zus fi­lo­zó­fia­pro­fes­­szor. A töb­bi tárgy egy-egy jónevű ta­ná­ra volt in­kább té­ma­vá­lasz­tá­sá­nak el­in­dí­tó­ja: a tör­té­nész Hei­nrich és Müller, a te­o­ló­gus Döber­lin és Griesbach. Ami­kor­ra a kri­ti­ciz­mus kez­di át­hat­ni a szel­le­mi éle­tet vagy leg­alább egy ré­szét, Gener­sich már ki­ke­rül eb­ből a szel­le­mi von­zás­ból. Ha­son­ló­an ta­ná­rá­hoz, J. A. H. Ulrichhoz, aki egy idő­ben mond­hat­ni kan­ti­á­nus volt ugyan (pl. Kant le­ve­le­ző­tár­sa), de fo­ko­za­to­san el­tá­vo­lo­dott a kri­ti­ciz­mus­tól. Gener­sich mond­hat­ni meg­állt a né­met fel­vi­lá­go­so­dás kö­zép­ső sza­ka­szá­nál, en­nek író­i­nál és gon­dol­ko­dó­i­nál (Thomas Abbtnál, Klopstocknál, Gleimnél, Basedownál), és a ké­sőb­bi ne­ves szer­ző­ket in­kább csak eti­kai tar­tal­mú mű­ve­i­ken ke­resz­tül igye­ke­zett meg­is­mer­ni. Élet­rajz­írói, Lipták, Men­czel és Sze­lé­nyi egy­be­hang­zó­an ál­lít­ják, hogy a klas­­szi­ka nagy­jai kö­zül sem Goe­the, sem He­gel nem tud­ta tar­tó­san le­köt­ni fi­gyel­mét, ill. fel­kel­te­ni ér­dek­lő­dé­sét. A kor­társ fi­lant­ró­pi­ai ne­ve­lé­si moz­ga­lom an­nál in­kább: mond­hat­ni élet­re szó­ló szel­le­mi él­ményt és kö­ve­ten­dő min­tát adott szá­má­ra.
A kés­már­ki szű­kös ta­ná­ri lét­vi­szo­nyok mel­lett a Mo­nar­chia ál­tal nyúj­tott szel­le­mi moz­gás­tér is kor­lá­to­zott­nak volt mond­ha­tó: ho­ri­zont­ja leg­fel­jebb a jo­ze­fi­nis­ta fel­vi­lá­go­so­dá­sig és a ve­le va­la­men­­nyi­re para­lell sze­pes­sé­gi fel­vi­lá­go­sult szel­le­mű kö­rö­kig ter­jedt.
Át­lép­ni ezt a vi­szony­la­gos be­szű­kült­sé­get, azt je­len­tet­te vol­na, hogy az egyes egyén el­szánt ki­tö­ré­si kí­sér­le­tek­be kezd. A kor­tár­sak kö­zül er­re csak né­há­nyan vál­lal­koz­tak, és azok is si­ker­te­le­nül. Az ered­mény azért ma­radt el, mert ob­jek­tí­ve nem volt er­re iga­zi moz­gás­tér: Samu­el Toper­czer meg­pró­bál a kla­gen­fur­ti kan­ti­á­nu­sok­hoz kö­ze­led­ni, ám már a kez­det­nél vis­­sza kell for­dul­nia és szi­go­rú ano­ni­mi­tás­ba bur­ko­lóz­nia. Sá­mu­el Fuchs Lem­ber­gbe tá­vo­zik, de ez sem hoz iga­zi meg­ol­dást al­ko­tó éle­té­be, és vé­gül Gener­sich Já­nos is csak tö­rő­dött öreg­em­ber­ként jut el egy „iga­zi” ka­ted­rá­hoz (Bécs, Evan­gé­li­kus Te­o­ló­gi­ai Fa­kul­tás), ám ez együtt jár if­jú­ko­ri aufklérer-eszmék nolens-volens fel­adá­sá­val, és a ki­ne­ve­zés­hez Fe­renc csá­szár – ké­ret­len – ke­gyé­nek el­fo­ga­dá­sá­val.
A ha­za­sze­re­tet­ről írott mű­ve, amely al­cím­ében a „tör­té­ne­ti-fi­lo­zó­fi­ai kí­sér­let” ne­vet is vi­se­li, mind­má­ig tar­tal­maz meg­szív­le­len­dő, ta­nul­sá­gos gon­do­la­to­kat. És ha Gener­sich inter­pre­tá­to­rai ál­ta­lá­ban azt je­gyez­ték meg írá­sa­i­ról, hogy nem elég­gé ere­de­ti­ek, hogy in­kább csak má­sok tu­do­má­nyos ku­ta­tá­si ered­mé­nye­i­nek nép­sze­rű­sí­tő fel­dol­go­zá­sai, úgy a szó­ban for­gó nagy ter­je­del­mű (kb. 700 ol­dal­nyi) – itt csak sze­mel­vény­ben vis­­sza­adott – mű­ve mint „fel­dol­go­zás”, bi­zon­­nyal nem kö­ve­ti egyik kor­társ irány­za­tot sem.
Pe­dig állt előt­te né­hány nagy­te­kin­té­lyű szer­ző min­ta­ként, köz­tük leg­in­kább Johann Got­tfri­ed Herder, a ma­ga nem­zet- és nyelv­esz­mé­jé­vel, vagy az írónk ál­tal oly jól is­mert és tü­ze­te­sen ta­nul­má­nyo­zott fi­lant­ró­pi­ai is­ko­la, nem utol­só sor­ban pe­dig az ek­lek­ti­kus, a wol­ffi ál­lam­tan­ok­ból me­rí­tő és meg­győ­ző Son­nen­fels (Von der Liebe des Vaterlandes. Wi­en, 1771.).
Nos, a sze­pes­sé­gi ta­ná­rok kö­zül is ki­ma­gas­ló­an nagy ol­va­sott­sá­gú Gener­sich rá­adá­sul jé­nai egye­te­mi évei alatt (1781–1785) meg­is­mer­te Her­der nagy­ha­tá­sú kon­cep­ci­ó­it a nem­zet esz­mé­jé­ről és a hu­ma­ni­tás­ról, mint aho­gyan bi­zo­nyí­tot­tan jól is­mer­te a töb­bi kor­társ neo­hu­ma­nis­ta gon­dol­ko­dó írá­sa­it is. Csak­hogy Her­der na­gyon éle­sen szem­be­for­dult a joze­fin fel­vi­lá­go­so­dás­sal, a II. Jó­zsef-fé­le cent­ra­li­zá­ló ál­lam­mal, a né­me­te­sí­tés po­li­ti­ká­já­val és az egész Mo­nar­chi­á­val mint ál­lam­ala­ku­lat­tal, s jól­le­het ezt fé­lig-med­dig ano­nim tet­te a Hu­ma­ni­tásle­ve­lek­ben (Briefe zu Bef­örde­rung der Humanität), a sú­lyos fel­ség­sér­té­si pert alig tud­ta el­ke­rül­ni.
Gener­sich Ha­za­sze­re­tet c. ta­nul­má­nyá­ból vi­lá­go­san ki­tű­nik a fran­cia for­ra­da­lom koz­mo­po­li­tiz­mu­sá­val (és ki­vált a ja­ko­bi­nus dik­ta­tú­rá­val) va­ló szem­ben­ál­lá­sa is. Ez a két em­lí­tett út te­hát szin­te ele­ve ki volt zár­va a fel­dol­go­zás so­rán.
A té­ma­vá­lasz­tás­ban bi­zon­­nyal be­fo­lyá­sol­ta, hogy a ma­gyar nem­zet­hez, az oszt­rák–ma­gyar ál­lam­hoz és a né­met nem­ze­ti­ség­hez va­ló vi­szony erő­sen fog­lal­koz­tat­ta a kor­társ sze­pes­sé­gi ér­tel­mi­sé­get is, ami­nek több meg­nyil­vá­nu­lá­sát is­mer­jük. Pél­dá­ul a kor iga­zi pat­ri­ó­tá­já­nak gon­do­la­tát fej­te­get­te Win­disch Kár­oly Got­tli­eb a Pres­sbur­ger Ze­i­tung­ban, ké­pi for­má­ban pe­dig Asbóth Já­nos kés­már­ki ta­nár ver­se­i­ben és cik­ke­i­ben. Emel­lett a hű ta­nít­vány és le­ve­le­ző­part­ner, Rumy Kár­oly és Glatz Ja­kab is ha­son­ló nyo­mon jár­tak (lásd! Glatz 1799).
Nagy fon­tos­sá­gú volt és ma­rad a mo­no­grá­fia be­ve­ze­tő írá­sa, amely ugyan­is a szer­ző er­kölcs­fi­lo­zó­fi­ai né­ze­te­it fog­lal­ja ös­­sze, s egy­ben meg­ad­ja a mű alap­hang­ját: az er­kölcs­fi­lo­zó­fi­ai kö­ze­lí­tést. Mint az Elő­szó­ban ír­ja: „Cá­fol­ha­tat­lan igaz­ság: az ál­la­mok vi­rág­zá­sa és tag­ja­i­nak mo­ra­li­tá­sa egy­más­tól egé­szen el­vá­laszt­ha­tat­lan fo­gal­mak. És meg­for­dít­va: a nem­ze­tek, ame­lyek ha­nyat­lá­suk­hoz kö­ze­led­nek, az er­kölcs­te­len­ség, a lu­xus, a bu­ja­ság, az ar­ro­gan­cia fel­tű­nő pél­dá­it mu­tat­ják” (Genersich 1771:15)
Ez a kis­sé na­iv vagy se­ma­ti­ku­san vá­zolt kép tör­té­ne­ti pél­dái a né­met fel­vi­lá­go­so­dás szer­ző­i­től szár­maz­nak (Winckelmanntól Herderig), bár hi­vat­ko­zá­sa­i­ban a Cor­vin Má­tyás utá­ni Ma­gyar­or­szág is meg­je­le­nik. A vi­rág­zó ál­lam ha­nyat­lá­sá­nak a sza­ka­szai ezt kö­ve­tő­en ke­rül­nek meg­ne­ve­zés­re. Az el­ső sza­kasz­ban a ké­sőb­bi nem­ze­dé­kek meg­ve­tik atyá­ik er­köl­cse­it: „El­jöt­tek azok az idők, ami­kor a spár­ta­i­ak szé­gyell­tek egy Lykurgost, a ró­ma­i­ak egy Fabriciust, egy Brutust, egy Catot, egy Scaevolát. Ezek a ha­nyat­lás pe­ri­ó­du­sai vol­tak” (Genersich 1771:17).
A nem­ze­tek er­köl­csi ha­nyat­lá­sá­nak má­so­dik fo­kát a lát­szat­erény el­ural­ko­dá­sa jel­lem­zi ná­la: ek­kor még a tör­vé­nye­ket nem sér­tik meg nyil­vá­no­san, kül­ső­leg még sér­tet­len az erény szent­sé­ge, de az újabb nem­ze­dé­kek­ből hi­ány­zik már az az erő, amel­­lyel kö­vet­ni tud­nák elő­de­ik ne­mes eré­nye­it.
Az er­köl­csi sül­­lye­dés har­ma­dik fo­ka a tör­vé­nyek meg­ve­té­se és a nyug­ta­lan­ság: er­kölcs­fi­lo­zó­fi­ai vé­le­mé­nye sze­rint „a vi­rág­zó né­pek erőt és mo­ra­li­tást mu­tat­nak, a sül­­lye­dő nem­ze­tek pe­dig nagy­mér­vű el­tu­nyu­lást és er­kölcs­te­len­sé­get” (Genersich 1771:18). Úgy íté­li meg, hogy a Cor­vin Má­tyás utá­ni ma­gyar­or­szá­gi vi­szo­nyok­ra is ép­pen ez volt a jel­lem­ző.
A mű fő­szö­ve­gé­ben az in­dí­tó el­ső fe­je­zet a ha­za­sze­re­tet lé­nye­gé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­val kez­dő­dik, ahol is le­ír­ja az ér­tel­me­zé­sek szél­ső­sé­ge­it, mai szó­hasz­ná­lat­tal a lo­kál­pat­ri­o­tiz­mus­tól a koz­mo­po­li­tiz­mu­sig. Meg­jegy­zen­dő, hogy a kor írói kö­zött nem csak ő kons­ta­tál­ta e fo­gal­mi ha­tá­ro­zat­lan­sá­got, ha­nem a kor­társ Les­sing egé­szen odá­ig ment, hogy ki­je­len­tet­te: „a ha­za sze­re­te­té­ről nem tu­dok fo­gal­mat al­kot­ni” (lásd! Her­der 1971/II.:178).
A kö­vet­ke­zők­ben Gener­sich mód­sze­re­sen jár el: a ha­za, majd a sze­re­tet tár­gya­lá­sa után kí­ván el­jut­ni ah­hoz a kon­cep­ci­ó­hoz, ame­lyet a ma­gá­é­nak tud val­la­ni: a fel­vi­lá­go­sult ha­za­sze­re­tet esz­mé­nyé­hez.
A mű szer­ke­ze­te di­dak­ti­ku­san egy­sze­rű és át­te­kint­he­tő: az I. rész­ben elő­ször a ha­za­sze­re­tet ter­mé­sze­té­ről szól; ezt kö­ve­ti: en­nek okai; meg­nyil­vá­nu­lá­sai és fo­ko­za­tai; és vé­gül a ha­tá­sai. A II. rész – ame­lyet fő­ként ter­je­del­mi okok­ból nem köz­lünk – a ha­za­sze­re­tet tör­té­ne­ti és ne­ve­lé­si prob­lé­má­it ír­ja le, kis­sé ter­jen­gős mó­don, nem jut­va túl az I. rész­ben már ki­fej­tett és ide­á­lis­nak jel­lem­zett fo­gal­mon.
A szü­lő­föld, a ha­za, az or­szág fo­gal­ma­i­nak és egy­más­hoz va­ló vi­szo­nya­i­nak fej­te­ge­té­se köz­ben Gener­sich – elég fel­tű­nő­en – ke­ve­set idő­zik a nyelv és az anya­nyelv prob­le­ma­ti­ká­já­nál. Mi­köz­ben ki­eme­li az or­szág pol­gá­ra­i­ra azo­nos, min­den­ki­re egy­for­mán és azo­nos mér­ték­ben ér­vé­nyes tör­vé­nyek ös­­sze­kap­cso­ló sze­re­pét, a kö­zös nyelv meg­lét­ét nem te­kin­ti meg­ha­tá­ro­zó kri­té­ri­um­nak, bár meg­en­ge­di, hogy „ta­lán” ezt is be­le le­het ér­te­ni a ha­za fo­gal­má­ba.
Itt a lát­ni­va­ló vé­le­mény­kü­lönb­ség Herderrel, ami­nek az le­het az oka, hogy a nem­ze­ti nyelv­re épí­tett her­de­ri nem­zet­esz­me nem volt ös­­sze­egyez­tet­he­tő a „hungarustudat”-tal, va­gyis az­zal, hogy a sok­nem­ze­ti­sé­gű oszt­rák–ma­gyar mo­nar­chi­á­ban a sa­ját nyel­vet és kul­tú­rát meg­tar­tó et­ni­kai kö­zös­ség (pl. a né­met) egy­ben vál­lal­ja a ma­gyar nem­zet­tel és az oszt­rák ál­lam­mal va­ló ál­la­mi és po­li­ti­kai ér­dek­kö­zös­sé­get. Itt va­ló­szí­nű, bár fi­lo­ló­gi­a­i­lag ba­jo­san ki­mu­tat­ha­tó, hogy Gener­sich a sváj­ci popu­lar­fi­lo­zó­fus J. G. Zim­mer­mann irá­nya fe­lé for­dult, aki­nél a nem­zet fo­gal­ma nem je­len­tet­te az egy­nyel­vű­sé­get (Zimmermann 1758).
Ös­­sze­fog­lal­va Gener­sich po­li­ti­kai fi­lo­zó­fi­á­já­nak alap­esz­mé­it, el­mond­ha­tó: az ál­lam­for­ma kér­dé­sé­ben nem bo­csát­ko­zik – ta­lán ép­pen óva­tos­ság­ból – di­rekt fej­te­ge­té­sek­be, de ál­lás­pont­ja ki­kö­vet­kez­tet­he­tő: vi­lá­go­san meg­kü­lön­böz­te­ti egy­más­tól az ab­szo­lút mo­nar­chi­át („a mo­nar­chi­ku­san uralt nem­zet”-et) és az al­kot­má­nyos mo­nar­chi­át („a ma­ga egész po­li­ti­kai al­kot­má­nyá­ban sza­bad nem­zet”-et). Gener­sich nyil­ván­va­ló­an el­jut a ren­di ál­lam el­uta­sí­tá­sá­hoz, de a fő­ve­szélyt az ab­szo­lu­tiz­mus fe­nye­ge­tő vis­­sza­té­ré­sé­ben lát­ta.
A komp­ro­mis­­szu­mok hí­ve volt, a mér­ték­tar­tó, Rous­se­aut ra­di­ká­lis­nak íté­lő, a szél­ső­sé­gek el­uta­sí­tá­sát val­ló po­li­ti­kai fi­lo­zó­fi­á­já­ban, amely lát­ni­va­ló­an nem egye­zett meg Son­nen­fels – fel­vi­lá­go­sult, de az ab­szo­lu­tiz­must meg­tar­tó – kon­cep­ci­ó­já­val, sőt el­le­nez­te és mű­vé­ben túl is lé­pett raj­ta.
Is­mer­te­tett mű­ve sú­lyos kri­ti­ká­kat ka­pott több ol­dal­ról is, és csak tisz­te­let­tel gon­dol­ha­tunk a szer­ző bá­tor­sá­gá­ra, hogy ne­vét ad­ta írá­sá­hoz, hogy nem bújt a kor­ban szo­ká­sos ano­ni­mi­tás­ba. Igaz, a kel­le­met­len bí­rá­la­tok ha­tá­sá­ra hos­­szú idő­re le­tet­te a tol­lat és csak 17 esz­ten­dő múl­tán vet­te új­ra ke­zé­be, so­ha­sem tér­ve már vissza egy­ko­ri té­má­já­hoz.

Gener­sich Já­nos:
A ha­za sze­re­te­té­ről – Egy fi­lo­zó­fi­ai-tör­té­ne­ti kísérlet1
(Rész­let)

„En­ged­tes­sék meg ne­kem, hogy
bol­dog­sá­got kí­ván­jak a ha­zá­nak
a fel­vi­lá­go­so­dás ko­rá­ban, amely­ben
jó­ma­gam öröm­mel élek.” (Elő­szó)

A ha­za­sze­re­tet fo­gal­ma na­gyon ha­tá­ro­zat­lan, és pon­to­sí­ta­ni el­ső­sor­ban azon al­ko­tó­ré­szek rög­zí­té­sé­vel és meg­ha­tá­ro­zá­sá­val kell, ame­lyek­ből ös­­sze­te­vő­dik.
Elő­ször is a ha­za­sze­re­tet fo­gal­ma na­gyon ha­tá­ro­zat­lan. Az egyik em­ber azt a hely­sé­get ne­ve­zi ha­zá­nak, amely­ben szü­le­tett s amely­ben él, a má­sik azt a vi­dé­ket mond­ja szü­lő­ha­zá­já­nak, amely­re te­vé­keny­sé­gi kö­re ki­ter­jed; a har­ma­dik még to­vább bő­ví­ti a fo­gal­mat, és ben­ne fog­lal­ja ös­­sze az egész or­szá­got, ame­lyet nem­ze­te la­kik. A ne­gye­dik szá­má­ra a ha­za – bár nem a vol­ta­kép­pe­ni ér­te­lem­ben – : az az or­szág, amely­ben a ma­ga meg­él­he­té­sét ta­lál­ja, az is­mert köz­mon­dás sze­rint: Ubi bene, ibi patria.2
Va­ló­já­ban az a hely, ahol elő­ször pil­lan­tot­tuk meg a nap­vi­lá­got, ez a ha­za min­de­nek­előtt. Itt él­tük át el­ső gyer­mek­sé­günk ko­rát, nem­ző­ink, szü­le­ink vé­del­me és ápo­lá­sa mel­lett: itt fej­lőd­tek ki lel­ki tu­laj­don­sá­ga­ink ál­ma­ink­ból, itt volt, ahol elő­ször töl­töt­ték el lel­kün­ket édes ér­zé­sek, itt volt, ahol elő­ször érez­tük tes­ti erőn­ket, és ahol ezer­nyi, hol tes­ti, hol lel­ki örö­mök éb­red­tek ben­nünk.
A ha­zá­nak már egy bő­ví­tett fo­gal­ma az, mely sze­rint ben­ne fog­lal­tuk ös­­sze az egész szü­lő-or­szá­got, amely­re is­me­ret­sé­günk és ha­tó­kö­rünk ki­ter­jed. Fi­a­tal éle­tünk új vi­szo­nyai ki­sza­kí­ta­nak min­ket ab­ból a szűk kör­ből, amely­ből az el­ső ta­va­szok ko­rát át­ál­mo­doz­tuk. Meg­is­mer­jük a szülőor­szág más vi­dé­ke­it, mint ame­lyek med­dig ölük­ben tar­tot­tak min­ket és más em­be­re­ket, mint aki­ket ed­dig lát­tunk. Azok a vi­dé­kek, ame­lyek­re most ke­rül­tünk, ugyan­an­nak a szülőor­szág­nak az al­ko­tó­ré­szei, amely szü­lő­föl­dün­ket ma­gá­ban fog­lal­ja, azok az em­be­rek, aki­ket meg­is­me­rünk, ugyan­azon nem­zet­ből va­lók, ugyan­azon kor­mány­za­tuk van éle­tünk tár­sa­i­val együtt, ép­pen olyan tör­vé­nyek alá tar­toz­nak, ta­lán ugyan­azt a nyel­vet be­szé­lik, test­vé­rek, akik egy törzs­ből te­re­bé­lye­sed­tek ki a szülőor­szág tá­gabb vagy szű­kebb ré­gi­ó­já­ban.
Ezek azok a ter­mé­sze­tes egye­sí­tő pon­tok, ame­lyek a ha­za e tá­gabb fo­gal­mát hoz­zá­kap­csol­ják an­nak ere­de­ti el­ső je­len­té­sé­hez. Ép­pen ez ál­tal bő­vül ki még job­ban ez a fo­ga­lom és emel­ke­dik föl a har­ma­dik je­len­tés­hez.
Eb­ben a je­len­té­sé­ben a ha­za fo­gal­ma egy­re job­ban el­ve­szí­ti el­ső ér­tel­mét. Ed­dig a ha­za in­kább az or­szág­ra vo­nat­ko­zott, mely­ben él­tünk, mint a la­ko­sa­i­ra, vagy a ha­za-fo­ga­lom ter­je­del­me leg­alább is csak a szü­lők, vér­ro­kon­ok és is­me­rő­sök kö­ré­re ter­jedt ki, úgy hogy a fő­esz­me min­dig ma­ga az anya­or­szág ma­radt, mely táp­lált ben­nün­ket. Már­most ez a vo­nat­ko­zás meg­vál­to­zik a for­dí­tott vi­szony­ban: úgy hogy szá­munk­ra a ha­za el­ső­sor­ban a nem­zet, amely­nek a tag­jai va­gyunk és ame­lyet a ma­ga egész po­li­ti­kai al­kot­má­nyá­ban sza­bad, vagy mo­nar­chi­ku­san uralt nem­zet­nek stb. te­kin­tünk, és csak mel­lék­je­len­té­se az or­szág, ame­lyet ez a nem­zet bir­to­kol, s amely – és ez itt nem lé­nye­ges – le­het töb­bé-ke­vés­bé ked­ve­ző ter­mé­sze­ti adott­sá­gú. Az or­szág a la­ko­sok nél­kül, akik lak­ják, nem bír­hat ér­dek­kel szá­munk­ra.
Leg­alább is ez a tisz­tább, az in­kább el­vont fo­gal­ma a ha­zá­nak; ilyen mó­don ne­héz a két ide­át, me­lyek a leg­tisz­tább kép­zet­ben min­dig egy­más­ba ke­ve­red­nek, el­kü­lö­ní­te­ni egy­más­tól. Ha­bár egyes nem­ze­tek, pl. az un. nép­ván­dor­lás ko­rá­ban el­hagy­hat­ják az anya-or­szá­gu­kat, hogy egy új or­szá­got ke­res­se­nek – amely leg­alább gyer­me­ke­ik szá­má­ra ha­zá­vá (Vaterland) vá­lik majd; azon­ban egy nem­zet ha­za nél­kül, akár­csak egy ha­za nép nél­kül, mely ab­ból tart­ja fenn ma­gát, nem el­gon­dol­ha­tó.
Ez el­ve­zet en­gem a ne­gye­dik, még ke­vés­bé vol­ta­kép­pe­ni fo­ga­lom­hoz, me­lyet a ha­zá­ról fen­tebb meg­ál­la­pí­tot­tam. Ugyan­is az ok, ami­ért a ha­za iránt von­zal­mat ér­zünk, az, hogy a ha­za ad­ja meg szá­munk­ra a fenn­ma­ra­dás, és az élet kom­fort­já­nak esz­kö­zét. Vé­let­len kö­rül­mé­nyek ki­ra­gad­hat­nak ben­nün­ket az or­szág­ból, mely­ben szü­let­tünk és ta­lán ne­vel­ked­tünk. Egy ide­gen or­szág nyújt­hat ne­künk fenn­ma­ra­dá­si uta­kat (a lét­fenn­tar­tás út­ja­it). Ve­zes­sük le most a ha­za fo­gal­mát új szü­lő­föl­dünk­re vo­nat­ko­zó­lag. Sze­ret­jük azt az or­szá­got, amely fenn­tart ben­nün­ket, mert táp­lá­lé­kot, ta­lán bő­sé­ge­sebb táp­lá­lé­kot és több kom­for­tot ad, mint vol­ta­kép­pe­ni ha­zánk (Vaterland) . El­sza­ka­dunk az anya­or­szág­tól, amely – val­lá­si fel­fo­gá­sunk mi­att, vagy a túl nagy né­pes­ség­tö­meg vagy élel­mi­szer­hi­ány mi­att meg­ta­gad­ja tő­lünk a lét­fenn­tar­tást vagy a tá­mo­ga­tást; el­ide­ge­ne­dünk a nem­zet­től, mely­nek tag­jai vol­tunk, és új kö­te­lék­kel kap­csol­juk ma­gun­kat egy ide­gen or­szág la­kó­i­hoz, akik­nél lét­biz­ton­sá­got, val­lás­sza­bad­sá­got, fenn­ma­ra­dást, meg­ér­tést és tá­mo­ga­tást ta­lá­lunk; eb­ben az or­szág­ban, amely eze­ket az elő­nyö­ket és szük­ség­le­te­ket nyújt­ja ne­künk, egy új ha­zát üd­vöz­lünk. Ubi bene, ibi pat­ria.
A ha­za eme el­cse­ré­lé­se és nem­ze­tünk elő­jo­ga­i­ról va­ló ez­zel ös­­sze­füg­gő le­mon­dás min­dig ter­mé­szet­el­le­nes ma­rad, erő­sza­kolt, és a szív em­be­ré­nek, az ér­ző szí­vű em­ber­nek fe­let­tébb fáj­dal­mas. Le­het­nek azon­ban olyan ese­tek, ame­lyek­ben ez a ha­za­cse­re az egyet­len me­ne­dék az ül­dö­zött, a ke­nyér nél­kül ma­radt szá­má­ra, – és ép­pen ezért jo­go­sult.
Ugyan­ilyen ha­tá­ro­zat­lan a ha­za­sze­re­tet fo­gal­má­nak má­so­dik al­ko­tó­ré­sze.
A sze­re­tet, amit ha­zánk iránt táp­lá­lunk, gyak­ran csu­pán az a hely irán­ti tet­szés ér­zé­se, amely­ben élünk. A fa, amely tik­kasz­tó na­po­kon eny­hü­lést adott ár­nyé­ká­val; a fü­ves tér, amely fá­rad­sá­gunk­ban pi­he­nő­he­lyül szol­gált; a domb, amely von­zó ki­lá­tást adott szá­munk­ra, a la­kás, amely éve­kig szál­lást nyúj­tott; a pa­tak, amely csör­ge­de­zé­sé­vel gyak­ran fel­vi­dí­tott; az er­dő, amely­nek ma­gá­nyos csen­des­sé­gét gyak­ran tör­ték meg a le­ve­gő ked­velt dal­no­kai; – ezek mind mind él­ve­ze­tet nyúj­ta­nak ne­künk. Öröm­mel em­lé­ke­zünk a kel­le­mes ér­zé­sek­re, ame­lyek­re az em­lí­tet­tek egyi­ke-má­si­ka in­dí­tott; em­lé­ke­zünk az emel­ke­dett gon­do­la­tok­ra, ame­lye­ket az em­lí­tet­tek elő­ször éb­resz­tet­tek lel­künk­ben. Oda­si­e­tünk, hogy még egy­szer új­ra érez­zük a lel­kün­ket el­töl­tő ér­zé­se­ket, Oda­si­e­tünk, hogy még egy­szer át­gon­dol­juk azo­kat a gon­do­la­to­kat, me­lyek fel­éb­resz­tet­ték ál­má­ból lel­kün­ket.
Ilyen mó­don nyert nagy vonz­erőt a hi­deg fi­lo­zó­fus sze­mé­ben az a fa, amely az éles el­mé­jű­en gon­dol­ko­dó New­tont az al­ma le­hul­lá­sá­val nagy­sze­rű fel­fe­de­zé­sé­hez ve­zet­te. Így vá­lik a sze­rel­mes szá­má­ra örök­re szent­té el­ső val­lo­má­sá­nak szín­he­lye, el­ső for­ró öle­lé­sé­nek a he­lye. Így vá­lik fe­led­he­tet­len­né a hős szá­má­ra az a hely, ame­lyen ra­gyo­gó győ­zel­met ara­tott az el­len­ség fö­lött.
Más­fe­lől a sze­re­tet, amel­­lyel a ha­zát övez­zük, gyak­ran csak a tet­szés vagy a von­zó­dás az iránt a nem­zet iránt, amely­nek egy ré­sze va­gyunk, egy olyan tet­szés nél­kül, mely a ha­za egy he­lyét ten­né von­zó­vá szá­munk­ra. Örü­lünk an­nak a nép­nek a vi­rág­zá­sán, mely­nek tag­jai va­gyunk; örö­met ér­zünk a győ­zel­mek fö­lött, me­lye­ket had­se­re­gei az el­len­ség fö­lött arat­tak, lel­ke­se­dünk olyan tet­te­kért, ame­lyek­ben nem volt te­vő­le­ges ré­szünk. Így pél­dá­ul azt mond­ja a susz­ter, aki so­ha­sem lát­ta az el­len­sé­get: meg­ver­tük az el­len­sé­get.
Jó­aka­rat és tet­szés rend­sze­rint egye­sül­nek, s kö­zü­lük az utób­bi vo­nat­ko­zik mind a hely­re, mind a nem­zet­re, ame­lyek sze­re­te­tünk tár­gyai.
Fog­lal­juk egy­be a ha­za­sze­re­tet ed­dig vizs­gált jel­leg­ze­tes­sé­ge­it és ves­sük föl a kér­dést: va­jon kel­lő meg­ha­tá­ro­zást nyert-e a ha­za­sze­re­tet ter­mé­sze­te?
De a jó­aka­rat, ami­vel a ha­zát, va­gyis azt a nem­ze­tet, mely e ha­zát lak­ja, át­fog­juk, – épp­úgy, mint a tet­szés, amely szü­lő­föl­dünk­re, vagy an­nak la­kó­i­ra egy­szer­re vo­nat­ko­zik, le­het tét­len, el­fo­gult, ön­ző, ha­szon­le­ső.
Le­het a jó­aka­rat tét­len. Szív­ből kí­vá­nunk a ha­zá­nak és la­kó­i­nak bol­dog­sá­got; őszin­tén részt ve­szünk előb­bi­nek a vi­rág­zá­sá­ban, büsz­kék va­gyunk elő­de­ink nagy tet­te­i­re: de má­sok­ra hagy­juk, hogy a ha­za ja­vát te­vő­le­ge­sen elő­moz­dít­sák. Ha­nyag nyu­ga­lom­mal él­vez­zük azon or­szá­gok ered­mé­nye­it, gyü­möl­cse­it, ame­lye­ket bir­tok­lunk. Ahe­lyett, hogy te­vé­ke­nyen hoz­zá­já­rul­nánk pol­gár­tár­sa­ink bol­do­gí­tá­sá­hoz, öl­be tes­­szük a ke­zün­ket. Meg­elég­szünk az­zal, hogy sem­mi olyat ne te­gyünk, ami hát­rá­nyos len­ne a köz­jó­ra, de az­zal is, hogy ha­szon­ta­lan, hoz­zá­já­ru­lás nél­kül csak fo­gyasz­tó, lus­ta tag­jai le­gyünk az ál­lam­test­nek.
Le­het az em­ber el­fo­gult: el­fo­gult ma­gá­nak az ál­lam­nak a tag­jai iránt, s még in­kább az ide­ge­nek iránt.
El­fo­gult ma­guk az ál­lam­ta­gok iránt. Az ál­lam bi­zo­nyos osz­tá­lya­i­nak a ja­vát igyek­szünk elő­se­gí­te­ni, anél­kül, hogy te­kin­tet­tel len­nénk an­nak más rend­je­i­re. A rend elő­jo­ga­i­nak ki­bő­ví­té­sén dol­go­zunk, mely­hez tar­to­zunk, nem tö­rőd­ve az­zal, hogy ez az egész szá­má­ra elő­nyös-e vagy ká­ros. Mél­tá­ny­ta­la­nok va­gyunk ama ös­­sze­üt­kö­zé­sek meg­íté­lé­sé­ben, ame­lyek az ál­lam­pol­gár­ok jo­gai kö­zött vég­be­men­nek; erő­szak­kal ke­zel­jük azt, amit nagy­vo­na­lú­an fel kel­le­ne ál­doz­nunk az egész ja­vá­ra. Eb­ből vi­ták tá­mad­nak, ame­lyek gyak­ran az egyik fél el­nyo­má­sá­val vég­ződ­nek, gyak­ran meg pol­gár­há­bo­rúk tör­nek ki, nem­rit­kán az ál­lam fel­bom­lá­sá­val függ­nek ös­­sze, ami az al­kot­mány meg­vál­toz­ta­tá­sá­hoz ve­zet, mely rit­kán tör­té­nik a bel­ső erők­től szét­szag­ga­tott ál­lam­test leg­he­ve­sebb gör­csei nél­kül.
Eb­ből ala­kul ki a ren­dek szel­le­me, amely, mert egy­re na­gyobb el­fo­gult­ság­gal he­lyez­ke­dik szem­be a köz­jó elő­se­gí­té­sé­vel, fö­löt­tébb antipatrióta.
Még in­kább el­fo­gult az ide­ge­nek­kel szem­ben. Ak­kor egye­dül az a nem­zet lesz bá­tor, ne­mes, tes­ti és szel­le­mi ki­vá­ló­sá­gok­kal meg­áld­va, amely­hez tar­to­zunk. Csak­is az tud­ja fel­mu­tat­ni szám­lál­ha­tat­lan men­­nyi­ség­ben a szel­lem em­be­re­it. Ak­kor az ál­ta­lunk al­ko­tott or­szág egye­dül lesz gaz­dag ter­mé­sze­ti és mű­vé­szi ter­mé­kek­ben. Más nem­ze­te­ket és más or­szá­go­kat mé­lyen le­be­csü­lünk és meg­vet­jük őket, gyak­ran a ha­za irán­ti vak elő­sze­re­tet­ből, gyak­ran az ide­gen or­szá­gok és la­kó­ik nemismeretéből; nem rit­kán pe­dig mind­két ok­ból.
De úgy tű­nik, hogy még az iga­zi ha­za­sze­re­tet sem men­tes az el­fo­gult­ság­tól. Az iga­zi ha­za­sze­re­tet vol­ta­kép­pe­ni is­mér­ve ta­lán az anya­or­szág és la­kói irán­ti elő­sze­re­tet. Ter­mé­sze­tes, hogy ez az elő­sze­re­tet, me­lyet a ha­za iránt ta­nú­sí­tunk, olyan be­avat­ko­zás az igaz­sá­gos­ság­ba, amit más nem­ze­tek és más or­szá­gok kö­ve­tel­het­nek tő­lünk. Az az előny, ami­vel az egyik fe­let ki­tün­tet­jük, épp ezért mél­tat­lan el­já­rás a má­sik­kal szem­ben.
Ez a ha­za irán­ti el­fo­gult­ság, mely­nek a va­ló vol­tát nem kí­ván­juk két­ség­be von­ni, rész­ben el­néz­he­tő. Ugyan­is
1. meg­van­nak a ma­ga fo­ko­za­tai, és ezek a vak bál­vá­nyo­zás­tól, mel­­lyel a ha­zát tisz­tel­jük, egé­szen az és­­sze­rű, csak­nem az igaz­sá­gos­sá­got sú­ro­ló sze­re­te­tig emel­ked­het.
2. ez az el­fo­gult­ság, amen­­nyi­ben mér­sék­li az ész és vi­lág­is­me­ret, és le van tisz­tul­va, kár­men­tes és
3. ta­lán szük­sé­ges is, hogy a pat­ri­o­tiz­mus ma­ga­sabb ren­dű meg­nyi­lat­ko­zá­sa­i­ra lel­ke­sít­sen min­ket.
4. Az a jog, me­lyet vin­di­ká­lunk ma­gunk­nak, hogy ki­vált­képp sze­res­sük ha­zán­kat, a töb­bi nem­ze­tek szá­má­ra is meg­en­ge­dett, úgy hogy az egyik nép el­fo­gult­sá­gát ki­egyen­lí­ti a má­sik nép el­fo­gult­sá­ga.
5. Kétségbevonhatjuk-e egy­ál­ta­lán, hogy a ha­za el­fo­gult elő­sze­re­te­te na­gyon is szük­sé­ges a pat­ri­o­tiz­mus lé­nye­gé­hez? El­vi­sel­je-e azo­kat a ter­he­ket, me­lye­ket a ha­za ró rá, a nem­zet, sőt a más né­pek iránt is igaz­sá­gos fér­fi, ha­zá­já­ért, kö­te­les­sé­ge irán­ti meg­győ­ző­dé­sé­ből és még éle­tét is ál­doz­za-e fel a köz­jó ma­ga­sabb ér­de­ké­nek?
Eh­hez já­rul még, hogy az iga­zi ha­za­sze­re­tet, mi­nél fel­vi­lá­go­sul­tabb, an­nál in­kább el­tá­vo­lo­dik az el­fo­gult­ság­tól. Bi­zo­nyos, hogy a vi­lág­lá­tott és ta­pasz­talt fér­fiú más­kép­pen sze­re­ti ha­zá­ját, mint az or­szág mű­ve­let­len fia. Az előb­bi sze­re­te­te ta­lán nem olyan tü­zes és for­ró, de an­nál tisz­tább és ne­me­sebb.
Hoz­zá­te­szem még, hogy na­gyon rossz do­log a pol­gár egyik leg­fon­to­sabb kö­te­les­sé­gét egy elő­í­té­let­ből ve­zet­ni le, avagy meg­kí­sé­rel­ni an­nak gya­kor­lá­sát egy elő­í­té­let­től el­vá­laszt­ha­tat­lan­ná ten­ni. Az ál­lam­test min­den tag­já­nak meg­van­nak a kö­te­les­sé­gei, és e rá­rótt kö­te­les­sé­gek­nek a tel­je­sí­té­se, és ezek kö­zött kü­lö­nö­sen a köz­jó­hoz va­ló hoz­zá­já­ru­lást és a sa­ját elő­í­té­le­tet a kol­lek­tí­va ja­vá­ra va­ló fel­ál­do­zá­sá­nak buz­gó, lel­ki­is­me­re­tes és hű tel­je­sí­té­se – ez ma­ga a pat­ri­o­tiz­mus, még­pe­dig an­nak a ne­me­sebb, tisz­tább és az ál­lam bol­dog­sá­gá­ra szol­gá­ló leg­cél­sze­rűbb faj­tá­ja.
A jó­aka­rat, ami­vel a ha­za iránt vi­sel­te­tünk, csak­úgy, mint az ezen ér­zett tet­szés, le­het vé­gül is ön­ző és ön­hasz­nú. Va­gyis: ha­zán­kat ön­ma­gunk ked­vé­ért sze­ret­jük, mert örö­met sze­rez és há­bo­rí­tat­la­nul, nyu­ga­lom­ban le­het él­ni a ha­za és a tör­vé­nyek ol­tal­ma alatt. Ám­de azok­ra a tet­tek­re, ame­lyek ál­tal ké­nyel­mün­ket, erőn­ket, va­gyo­nun­kat fel­ál­doz­va tud­nánk a ha­za ja­vát elő­se­gí­te­ni, nem szán­juk rá ma­gun­kat. A szük­ség ide­jén a ma­gunk tu­laj­do­nát s az ah­hoz tar­to­zót pró­bál­juk meg­men­te­ni, a ha­zát pe­dig – a ha­zát ma­gá­ra hagy­juk. A tet­szés nem ele­gen­dő még ah­hoz, hogy jel­le­mez­zük az igaz ha­za­sze­re­tet. Mi az a meg­ha­tá­ro­zás, ame­lyet fo­gal­munk tel­jes­sé té­te­lé­hez hoz­zá kell ten­nünk eh­hez? Ma­gá­nak a ha­zá­nak a fo­gal­má­ból kí­ván­juk ki­fej­te­ni.
A ha­za nem bír ér­ték­kel a la­kói nél­kül, aki­ket fenn­tart, vagy ama nem­zet nél­kül, ame­lyet ölé­ben tart. En­nél fog­va a tisz­ta ha­za­sze­re­tet in­kább a nem­zet­nek és ja­vá­nak a sze­re­te­te, mint a szü­lő­föld­nek a sze­re­te­te.
A nem­zet egy ös­­sze­tett tár­sa­da­lom, amely egy ál­ta­lá­nos célt, bel­ső és kül­ső biz­ton­sá­got tűz ma­ga elé mind az élet­re, mind a tu­laj­don­ra vo­nat­ko­zó­lag.
Ez a cél a köz­jó, amely­hez az ál­lam­test min­den tag­ja kö­te­les erő­i­hez mér­ten hoz­zá­já­rul­ni.
Már­most a tár­sa­da­lom e cél egy­re biz­to­sabb el­éré­sé­hez tör­vé­nye­ket irt elő, ame­lyek ha böl­csek, a köz­jót se­gí­tik elő.
Az ál­lam biz­ton­sá­gát ré­szint a kül­ső el­len­ség ve­szé­lyez­te­ti, ré­szint a la­ko­sok­nak a szi­lárd tör­vé­nyek­kel szem­be­ni en­ge­det­len­sé­ge bom­laszt­ja. Az el­ső eset­ben az egész nem­zet­nek, te­hát egyes tag­ja­i­nak is a kö­te­les­sé­ge, hogy ol­tal­maz­za és meg­véd­je a ha­zát az el­len­sé­ges be­tö­rés és pusz­tí­tás el­len. Van-e a pol­gá­rok­nak ter­mé­sze­te­sebb és egy­ben szük­sé­ge­sebb kö­te­les­sé­ge, mint hogy a ha­zá­tól a ve­szélyt el­for­dít­sák, mint hogy bát­ran szem­be­száll­ja­nak az el­len­ség­gel, küzd­je­nek a sza­bad­sá­gért, éle­tért, tu­laj­do­nért – a leg­ér­té­ke­sebb ja­va­kért, me­lye­ket bir­to­kol­nak?
A má­so­dik eset­ben a rend­re kell kény­sze­rí­te­ni a ma­kacs­ko­dó pol­gá­ro­kat, meg kell bün­tet­ni őket, és egyes ese­tek­ben bi­zo­nyá­ra ki kell ok­tat­ni őket. Az ál­lam biz­ton­sá­ga s ez­ál­tal köz­ja­va a tör­vé­nyek te­kin­té­lyén alap­szik, az igaz­sá­gos­ság meg­tar­tá­sán, a jog­sze­rű­ség vé­del­mén, amely min­den pol­gárt és min­den pol­gá­ri osz­tályt meg­il­let.
A cél, ame­lyet a tár­sa­da­lom, amely­ről be­szé­lünk, el­ér­ni igyek­szik, meg­kö­ve­te­li: „Hogy an­nak min­den pol­gá­ra fel­ál­doz­zon va­la­mit ter­mé­sze­tes sza­bad­sá­gá­ból.”
Eb­ből kol­lí­zi­ók adód­nak az egyes pol­gár­nak, vagy az ál­lam egyes osz­tá­lya­i­nak a ma­gán­elő­nyei és a köz ja­va kö­zött. Eb­ben az ös­­sze­üt­kö­zés­ben szük­ség­sze­rű, hogy a pol­gár vagy az egyes ál­lam­osz­tály ma­gán­elő­nyét a ma­ga­sabb köz­jó mö­gé he­lyez­zék.
Min­den ál­lam an­nál bol­do­gabb, mi­nél in­kább cé­loz­za az egész al­kot­mány en­nek a köz­jó­nak az el­éré­sét; mi­nél ha­tá­ro­zot­tab­bak az egyes ál­lam­ta­gok és ren­dek jo­gai és kö­te­les­sé­gei, an­nál job­ban mű­ve­lik az egyes pol­gá­ro­kat és ren­de­ket a köz­jó­ra tö­rek­vés­re, az ál­lam ál­ta­lá­nos in­téz­mé­nyei ál­tal, va­gyis a nyil­vá­no­san ki­hir­de­tett tör­vé­nyek­kel, de ki­vált­kép­pen a ne­ve­lés­sel.
Az ál­lam­nak eb­ben az ál­la­po­tá­ban ural­ko­dik egy bi­zo­nyos köz­szel­lem, va­gyis az ál­lam min­den pol­gá­ra fel­is­me­ri an­nak kö­te­le­ző vol­tát, hogy hoz­zá­já­rul­jon a köz ja­vá­hoz; a pol­gár úgy te­kin­ti ma­gát, mint a nagy egész egy tag­ját, amely­nek a biz­ton­sá­ga rá van ru­ház­va. Az egész haj­tó­ke­rék nem ha­lad­hat ak­kor, ha az al­ko­tó­ré­szek, ame­lyek­ből ös­­sze­te­vő­dik, meg­akad­nak, meg­re­ked­nek. A nagy cél ál­lan­dó szem előtt tar­tá­sa, kö­ve­té­se és az egyes tag­nak e vi­szo­nyok­hoz ké­pest va­ló együtt­mun­kál­ko­dá­sa a kol­lek­tí­va ja­vá­ra, fe­let­tébb szük­sé­ges. Buz­gól­ko­dás tá­mad a köz­jó iránt, ami bi­zo­nyos ál­do­za­tok­kal jár.

Egy, a köz­jó­ért va­ló te­vő­le­ges buz­gól­ko­dás: a ha­za­sze­re­tet; kö­te­les­ség, amely a ha­za min­den pol­gá­rá­nak an­nál szen­tebb kell le­gyen, mi­nél in­kább vis­­sza­száll a buz­gól­ko­dás hasz­na ön­ma­gá­ra; míg en­nek gya­kor­lá­sa nél­kül ke­vés­bé tud fenn­áll­ni az ál­lam, ad­dig an­nál vi­rág­zób­bá vál­hat eme ál­ta­lá­nos­sá lett köz­szel­lem foly­tán, és az­zá is kell vál­nia; an­nál in­kább ne­mes­sé vá­lik az egész nem­zet, a fe­je­de­lem­től egé­szen a leg­ala­cso­nyabb kuny­hó­la­kó­ig.
A ha­za­sze­re­tet­nek meg­van­nak a fo­ko­za­tai. Oly­kor bi­zo­nyos idő­pont­ok­ban szen­ve­dél­­lyé vál­hat, amely egé­szen meg­fe­led­ke­zik ön­ma­gá­ról, amely meg­le­pő nyi­lat­ko­za­tok­ra és a leg­na­gyobb ál­do­za­tok­ra kész­tet ben­nün­ket. Ak­kor egé­szen el­fe­lejt­jük, mi­lyen cse­le­ke­det­tel tar­to­zunk is ma­gunk­nak el­ső­sor­ban. A ha­zá­ért élünk – és ha­lunk.
Az én sze­mem­ben a ha­za eme szen­ve­dé­lyes sze­re­te­te a szű­kebb ér­te­lem­ben vett pat­ri­o­tiz­mus, vagy a ha­za irán­ti enthuziazmus; mes­­sze van ez a hi­deg­vér­től vagy a vak ál­do­zat­tól; ha a val­lás és a be­csü­let haj­tó­ere­je egy­szer­re tü­ze­li fel, ak­kor el­éri a leg­ma­ga­sabb fo­kot.
A ha­za sze­re­te­te min­dig ös­­sze­kap­cso­ló­dik a köz­jó te­kin­tet­be­vé­te­lé­vel és gyak­ran sa­ját elő­nyé­nek a fel­ál­do­zá­sá­val. Kö­vet­ke­zés­képp igen ne­mes faj­tá­jú erény és nem je­len­het meg a mű­velt­ség bi­zo­nyos fo­ka nél­kül.
Ám­de még a leg­va­dabb em­be­rek is nyil­vá­ní­ta­nak ha­za­sze­re­te­tet, és ez an­nál, tü­ze­sebb, mi­nél ke­vés­bé mű­vel­tek? – Er­re azt fe­le­lem: „Sze­re­te­tet nyil­vá­ní­ta­nak a szü­lő­föld (Heimat), a sza­bad­ság tu­laj­do­na és az élet iránt. Vé­dik a csa­lá­dot, amely­nek a fe­jét al­kot­ják, mint aho­gyan a kot­lós a csi­bé­it. Vé­dik szü­lő­föld­jü­ket, mert et­től függ az ő és övé­ik fenn­ma­ra­dá­sa. Vé­dik sza­bad­sá­gu­kat és éle­tü­ket; hi­szen va­jon mely ma­ga­sabb ér­té­ke­ket is­mer­het­né­nek en­nél? A sze­re­tet, ame­lyet a ha­za (Vaterland) iránt táp­lál­nak, ön­ző, vagy leg­fel­jebb csa­lád­juk­ra ter­jed ki, amely­hez a ter­mé­sze­tes gyen­géd­ség szi­lárd kö­te­lé­ke kap­csol­ja őket. Nincs fo­gal­muk a köz­jó­ról, amely na­gyobb kö­zös­sé­gek bol­do­gu­lá­sá­ra, jó­lé­té­re vo­nat­ko­zik, s ezért nem tu­laj­do­nít­ha­tó ne­kik a ha­za­sze­re­tet­nek ez a formája.3
Ha ezek az em­be­rek tör­zsek­ben egye­sül­tek, úgy fo­ko­za­to­san ki­ala­kul ná­luk az a fo­ga­lom, hogy az egyes egyén fenn­ma­ra­dá­sa és biz­ton­sá­ga el­vá­laszt­ha­tat­lan az összes­ség fenn­ma­ra­dá­sá­tól és biz­ton­sá­gá­tól. A ha­za sze­re­te­te, ami he­ví­ti őket, fo­ko­za­to­san vi­lá­gos­sá vá­lik és ki­bő­vül. Mi­vel ez a sze­re­tet ed­dig a szü­lő­föld­re és ezen em­be­rek ki­csiny ott­ho­ni-csa­lá­di kö­zös­sé­gé­re kor­lá­to­zó­dott, most ki­ter­jed ama ál­ta­lá­no­sabb kö­zös­ség­re, mely­nek ők a tag­jai és ki­ter­jed jó­lét­ük­re, ér­té­ke­ik­re.
Ezek­nek a tör­zsek­nek van ha­za­sze­re­tet­ük; ugyan­is ké­pe­sek a köz­jó­ért va­ló ál­do­za­tok­ra. Ezt a sze­re­te­tet több he­ves­ség­gel nyil­vá­nít­ják ki; ugyan­is szen­ve­dé­lyük erő­sebb, mint job­ban ki­mű­velt né­pe­ké. Ké­pe­sek ar­ra, hogy el­len­sé­ge­ik­től a leg­ke­se­rűbb kí­no­kat és a leg­ke­mé­nyebb ha­lál­ne­me­ket szi­lár­dan és tö­ret­len tü­re­lem­mel vi­sel­jék el; mert if­jú­sá­guk­tól fog­va, mint a pat­ri­o­tiz­mu­suk­ról oly­an­­nyi­ra el­hí­re­sült spár­ta­i­ak, hoz­zá­szok­tak a szen­ve­dé­sek el­vi­se­lé­sé­hez.
A szü­lő­föld­nek és – ha úgy tet­szik, a ha­zá­nak – fel­tű­nő sze­re­te­tét mu­tat­ják a szü­lő­ha­zá­juk­tól el­sza­kí­tott né­ge­rek. Meg­foszt­va leg­ne­me­sebb ja­va­ik­tól, a szol­ga­ság ke­mény igá­já­ra ítél­ve, hogy örök­re el­sza­kít­sák tő­lük la­ká­sa­i­kat; el­ra­gad­ják ke­zük­ből apá­i­kat, as­­szo­nya­i­kat, gyer­me­ke­i­ket, já­té­ka­i­kat; el­tá­vo­lít­va is­te­ne­ik­től, me­lyek­nek ol­tal­ma alatt ad­dig él­het­tek – ez szá­muk­ra az az új ál­la­pot, amely­be, mint lát­ják, el­len­ség ere­je, az áru­lás és az eu­ró­pai ide­ge­nek bir­tok­lá­si vá­gya hoz­ta őket, a leg­ke­mé­nyebb ál­la­pot, ami­be csak ke­rül­het­tek. A szen­ve­dés he­ve, amely meg­ra­gad­ja őket, a sö­tét ké­pek, me­lye­ket a fel­csi­gá­zott kép­ze­let fes­tett elé­jük a ká­bu­lat ál­la­po­ta után, a rab­szol­ga­ság ször­nyű gon­do­la­ta ér­zé­keny­sé­gü­ket a leg­na­gyobb vál­lal­ko­zá­sok­ra in­ger­li. A sza­bad­ság nél­kü­li élet ke­se­rűbb szá­muk­ra, mint az ezer­sze­res ha­lál. Sze­gény né­pek! Mely vesz­te­ség le­het szá­mo­tok­ra va­ló­já­ban fáj­dal­ma­sabb? Mi le­het na­gyobb ér­ték szá­mo­tok­ra, mint a sza­bad­ság és nyu­ga­lom atyai la­ká­sa­i­tok bir­to­ká­ban?
A fel­vi­lá­go­sult eu­ró­pa­i­ak­nak gyak­ran ve­tet­ték sze­mé­re azt a ke­gyet­len­sé­get, ami­vel ár­tat­lan és sza­bad em­be­re­ket – ön­zés­ből – a rab­szol­ga­ság ke­mény igá­já­ra ítél­nek. A leg­több ke­gyet­len­sé­gért egy nem­ze­tet hi­báz­tat­tak, amely ma­ga, ös­­szes cse­le­ke­de­te­i­ben, oly sok ér­zé­ket mu­ta­tott a nemeslekűség, a sza­bad­ság és em­be­ri­es­ség iránt, hogy egy ilyen, az em­be­ri­sé­get fel­há­bo­rí­tó vi­sel­ke­dést a leg­ke­vés­bé vár­tunk vol­na tő­le. Mint amen­­nyi­re nem iga­zol­ha­tó egy em­ber­ba­rát sze­mé­ben ez a ma­ga­tar­tás, – hi­szen itt le­he­tet­len­nek tart­ha­tók azok az okok, ame­lyek az el­nép­te­le­ne­dett Ame­ri­ka em­ber­fa­ló cu­kor­nád­ül­tet­vé­nye­i­ben dol­go­zó mun­ká­sok szük­ség­sze­rű­sé­gé­ből adód­tak, amen­­nyi­ben az em­be­ri­es­ség jo­gai azok, ame­lyek ez­ál­tal csor­bát szen­ved­nek –, épp­an­­nyi­ra nem kí­ván­juk el­is­mé­tel­ni a ré­gi pa­na­szo­kat és csak a szo­mo­rú sor­son si­rán­koz­ni, amely ezek­nek a sze­ren­csét­len ál­do­za­tok­nak az eu­ró­pai bir­tok­lá­si vágy foly­tán ju­tott.
Kép­zel­jük ma­gunk elé a két­ség­beesett­ség­nek azt az ál­la­po­tát, amely­be az új rab­szol­ga le­sül­­lyedt, ami­kor meg­pil­lan­tot­ta a lán­co­kat, ame­lye­ket szá­má­ra ké­szí­tet­tek el, és a des­po­tát, aki ural­ko­dik majd fö­löt­te a jö­vő­ben. Las­san ki­gyógy­ult alélt­sá­gá­ból-ká­bu­la­tá­ból . Úgy lát­ja, örök­re el­sza­kí­tot­ták szü­lő­föld­jé­től. Sza­bad­ság­ér­ze­te még nincs meg­sem­mi­sít­ve. Büsz­ke­sé­ge még nem haj­lik meg új ura­i­nak pa­ran­csai alatt, – „Ki vagy te – fog­ja mon­da­ni, – aki e rab­szol­ga­bi­lin­cse­ket rám aka­rod rak­ni? Mi­lyen jo­gon jössz, nem­te­len ide­gen, az én ha­zám­ba, hogy ki­ra­bold an­nak bé­kés la­kó­it? Nem áll ta­lán a ma­gad or­szá­gá­ban elég em­ber a szol­gá­la­tod­ra? – Meg­vá­sá­rol­ta­lak – mon­dod. Meg­vá­sá­rol­tál? De ki­nek volt jo­ga ar­ra, hogy en­gem el­ad­jon? – Bű­nö­ző va­gyok-e hogy szám­űze­tés­re, ha­zám­ból va­ló örök szám­űze­tés­re -, e lán­cok hor­dá­sá­ra ítél­tet­tem? – Ó, test­vé­re­im, akik itt még sza­ba­dok vagy­tok! Tá­vo­lod­ja­tok el ezek­től a par­tok­tól, ame­lye­ket utol­já­ra érin­tett test­vé­re­i­tek lá­ba. Hú­zód­ja­tok vis­­sza a moz­du­lat­lan er­dők­be, ame­lye­ket egyet­len­egy bír­vá­gyó ide­gen sem fog át­kó­bo­rol­ni. – Vagy kö­te­lez­zé­tek ma­ga­to­kat, hogy örök­re szám­űzi­tek eze­ket az ide­ge­ne­ket ezek­ről a par­tok­ról. Tö­mö­rül­je­tek egy bölcs, jó­lel­kű fe­je­de­lem kö­ré, aki meg tud­ja vé­del­mez­ni va­gyo­no­to­kat, éle­te­te­ket, sza­bad­sá­go­to­kat. – És te, ide­gen, aki ké­ret­le­nül uram­nak to­lod fel ma­gad! Mit kö­vet­tem el el­le­ned, hogy szin­te úgy bánsz ve­lem, mint a leg­ha­lá­lo­sabb el­len­ség­gel? Ta­lán meg­gya­láz­tam az as­­szo­nyo­dat? Ta­lán meg­gyil­kol­tam a gyer­me­ke­det? Ta­lán el­ra­bol­tam a va­gyo­no­dat? Ta­lán vé­re­det on­tot­tam? – Ke­gyet­len, em­ber­te­len ti­ran­nus! , vagy mely név jel­le­mez­né elég­gé szé­gyen­te­len tet­te­i­det? Sza­bad­sá­gom­mal min­den­től meg­fosz­tot­tál en­gem, ami ne­kem drá­ga volt”.
Most vis­­sza­té­rek a tárgy­ra és hoz­zá­fű­zök még egy meg­jegy­zést, hogy job­ban meg­ma­gya­ráz­zam a ha­za­sze­re­tet ter­mé­sze­tét.
An­nak az elő­sze­re­tet­nek foly­tán, me­lyet ál­ta­lá­ban a ha­za iránt táp­lá­lunk, a ha­zá­nak ki­tün­te­tő elő­nyök­kel kel­le­ne bír­nia más or­szá­gok előtt. Gaz­da­gabb kel­le­ne le­gyen ter­mé­sze­ti kin­csek­ben, mint más or­szá­gok. Kel­le­me­sebb égöv­ben kel­le­ne el­he­lyez­ked­nie és több ké­nyel­met kel­le­ne nyúj­ta­nia, mint más or­szá­gok.
En­nek el­lent­mond az a ta­pasz­ta­lat, amely sze­rint a leg­zor­do­nabb vi­dé­kek a föl­dön épp­oly nagy ha­tást gya­ko­rol­nak la­kó­ik­ra, mint a leg­sze­ren­csé­sebb ré­gi­ók. A hi­deg Grön­land kel­le­me­sebb la­kói szá­má­ra, mint az eny­hébb, táp­lá­lék­ban gaz­dag Dá­nia. A kam­bo­dzsai em­ber meg­elég­szik or­szá­gá­nak ta­ka­ré­kos ter­mé­ke­i­vel; a tűz­föl­di meg­ma­rad a ma­ga ma­gá­nyos szik­lá­ján, és nem kö­ve­ti az át­uta­zó csá­bí­tó sza­vát; a hot­ten­tot­ta elő­sze­re­tet­tel időz a ma­ga ős­er­de­i­ben.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Gebhard: Ges­chich­te von Ungarn. 1. Teil. Leipzig, 1778.
Genersich, J.: Von der Liebe des Vaterlandes. Wi­en, 1771–1793.
Glatz, J.: Fre­ym­üthi­ge Bemer­kun­gen eines Ungars über sein Vaterland. 1799.
Herder: Huma­nit­ätsbri­e­fe II., Berlin–Weimar, 1971.
Sze­lé­nyi Ödön: Gener­sich Já­nos. Lő­cse, 1914.
Zimmermann, J. G.: Von Nationalstolze. 1758.

Rövid URL
ID1578
Módosítás dátuma2016. június 16.

SZABÓ ESZTER: A csallóközi vasút története a kezdetektől 1918-ig

Be­ve­ze­tés Tanul­má­ny­om­ba­n1 a Csal­ló­közt át­sze­lő he­lyi­ér­de­kű vas­út tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zom az épí­tés kez­de­te­i­től az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia fel­bom­lá­sá­ig. A csal­ló­kö­zi vas­ú­t2 két sza­kasz­ban épült: a 43,6 km...
Bővebben

Részletek

Be­ve­ze­tés

Tanul­má­ny­om­ba­n1 a Csal­ló­közt át­sze­lő he­lyi­ér­de­kű vas­út tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zom az épí­tés kez­de­te­i­től az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia fel­bom­lá­sá­ig. A csal­ló­kö­zi vas­ú­t2 két sza­kasz­ban épült: a 43,6 km hos­­szú Pozsony–Dunaszerdahely vo­na­lat 1895-ben ad­ták át a for­ga­lom­nak, míg a hoz­zá csat­la­ko­zó 53,5 km-es Komárom–Duna­szer­dahely sza­kasz egy év­vel ké­sőbb jött lét­re. A ket­tő 1904-ben egye­sült Po­zsony–Ko­má­ro­mi Egye­sült He­lyi Ér­de­kű Vas­út né­ven.
An­nak el­le­né­re, hogy a he­lyi­ér­de­kű vas­utak (hévek vagy vi­ci­ná­li­sok) mind­egyi­ke ha­son­ló for­ga­tó­könyv alap­ján épült, a he­lyi ér­de­kelt­sé­gek (köz­sé­gek, föld­bir­to­ko­sok) nagy sze­re­pe mi­att az egyes épít­ke­zé­sek kü­lön­bö­ző­kép­pen va­ló­sul­tak meg. Épí­té­sük alul­ról jö­vő kez­de­mé­nye­zés volt, s egy-egy ilyen vas­út­sza­kasz lét­re­jöt­té­hez egy egész ré­gió ös­­sze­fo­gá­sá­ra, anya­gi ál­do­zat­vál­la­lá­sá­ra volt szük­ség.
Mi­vel e vas­utak épí­té­sé­ben fon­tos sze­re­pet kap­tak a he­lyi­ek, az el­ső fe­je­ze­tet a ré­gi­ó­nak szen­te­lem. A má­so­dik fe­je­zet­ben a vas­út élőzmé­ny­e­iről és épí­té­sé­ről írok. A kon­tex­tus ked­vé­ért érin­tem a ma­gyar­or­szá­gi hévek épí­té­sé­nek prob­le­ma­ti­ká­ját is. A har­ma­dik fe­je­zet­ben a vas­út mű­kö­dé­sét vizs­gá­lom a vas­úti rész­vény­tár­sa­ság­ok ál­tal ki­adott éves je­len­té­sek alap­ján. Az utol­só rész­ben a vas­út­nak a ré­gi­ó­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát pró­bá­lom meg­vi­lá­gí­ta­ni, bár en­nek tel­jes kö­rű fel­mé­ré­se csak egy na­gyobb, a tér­ség gaz­da­sá­gát, tár­sa­dal­mát érin­tő komp­lex ku­ta­tás ke­re­té­ben vol­na lehetséges.3

A Csal­ló­köz és a csal­ló­kö­zi vas­út vég­ál­lo­má­sai

A mai Szlo­vá­kia dél­nyu­ga­ti ré­szén el­te­rü­lő, haj­dan Arany­kert­nek is ne­ve­zett Csal­ló­köz a Du­na és egy­ben a kon­ti­nens leg­na­gyobb szi­ge­te, s mint ilyen, Eu­ró­pa víz­rend­szer­ében is egye­dül­ál­ló. A szi­get a sok ér és mel­lék­ág mi­att a XIII. szá­zad­ban még szi­get­cso­port volt, má­ra már az Öreg-Du­na és a Kis-Du­na ál­tal ha­tá­rolt to­jás ala­kú sík­ság. Hos­­sza észak­nyu­gat-dél­ke­let irány­ban mint­egy 84 km, szé­les­sé­ge pe­dig 15–30 ki­lo­mé­ter. A te­rü­let sík­vi­dé­ki jel­le­gű, kü­lö­nö­sebb dom­bor­za­ti vál­to­zás nél­kül. Ten­ger­szint fe­let­ti ma­gas­sá­ga 109–128 mé­ter (Pallas Nagy­le­xi­ko­na 1893/III.:603). A sík­sá­got Ko­má­rom­tól ki­in­dul­va észak­nyu­ga­ti irány­ban kes­keny sáv­ban eny­he ho­mok­domb­sor oszt­ja ket­té, mely Csal­lók­öza­ra­ny­os tá­ján szé­le­se­dik ki. Ez a lan­kás dom­bo­ru­lat egy­ben víz­vá­lasz­tó vo­nal is. A domb­sor­tól észak­ra és dél­re fek­vő te­rü­let Ekecs, Gúta és Ke­szeg­fal­va kö­zött a 19. szá­zad vé­gén még mo­csár­vi­dék volt, míg a nyu­ga­tabb­ra, il­let­ve dé­lebb­re eső te­rü­le­te­ket ek­kor­ra már fel­töl­töt­ték. A Csal­ló­köz­ben már az el­ső le­te­le­pü­lők is vé­de­kez­tek az ára­dá­sok el­len, de a szi­get­vi­lág le­csa­po­lá­sá­ra szer­ve­zett ke­re­tek kö­zött csak a 19. szá­zad kö­ze­pé­től ke­rült sor (Borovszky 1895:2–3). En­nek el­le­né­re a szá­zad­for­du­lón még gya­ko­ri volt a ta­va­szi eső­zé­sek és hóol­va­dá­sok okoz­ta ára­dás, mely a Nagy-Du­na fe­lől ön­töt­te el a mé­lyeb­ben fek­vő te­rü­le­te­ket (Pallas Nagy­le­xi­ko­na 1893/IV.:603).
Az ere­de­ti­leg rét­nek hasz­nált agya­gos és isza­pos ta­lajt ga­bo­na­ter­me­lés cél­já­ból töl­töt­ték fel, de ezek a te­rü­le­tek gyak­ran már nem sok­kal a fel­töl­tés után el­szi­ke­sed­tek és ter­mé­ket­len­né vál­tak. A Csal­ló­köz te­rü­le­tén csak kis men­­nyi­ség­ben for­dul­nak elő ás­vá­nyok. A ka­vics­bá­nyá­kon kí­vül Bős kör­nyé­kén jó mi­nő­sé­gű tő­zeg volt ta­lál­ha­tó, s mi­vel a Du­na az al­pe­si ara­nyat itt rak­ta le, so­kan fog­lal­koz­tak arany­mo­sás­sal, bár szá­muk a 19. szá­zad vé­gé­re je­len­tő­sen meg­csap­pant (Borovszky 1907:4–5).
Po­zsony és Ko­má­rom me­gyék­ben, ame­lyek­hez a Csal­ló­köz te­rü­le­té­nek nagy ré­sze tar­to­zott, a 19. szá­zad vé­gén nagy te­rü­le­ten ter­mesz­tet­tek ga­bo­nát: Po­zsony vár­me­gyé­ben 1895-ben a ter­mő­föld 58,4%-án, Ko­má­rom vár­me­gyé­ben a 67%-án. A ga­bo­na­fé­lék kö­zül a bú­za, az ár­pa és a rozs volt a leg­el­ter­jed­tebb (Borovszky 1895:275; 1907:180). Ka­pás­nö­vé­nye­ket Ko­má­rom vár­me­gyé­ben a szán­tók 21,25%-án ter­mesz­tet­tek. A cu­kor­ré­pa ter­mesz­té­sé­nek már vi­szony­lag ko­rán, a 19–20. szá­zad for­du­ló­ján ha­gyo­má­nya le­he­tett, amit a cu­kor­gyá­rak vi­szony­lag sű­rű há­ló­za­ta bizonyít.4
A föld­bir­tok­ok je­len­tős ré­szét a nagy­bir­tok­ok al­kot­ták, ame­lyek fő­ként ga­bo­nát és je­len­tős men­­nyi­sé­gű cu­kor­ré­pát pro­du­kál­tak, amit az ácsi és a dió­sze­gi cu­kor­gyár­ban ér­té­ke­sí­tet­tek. Az ipar­nö­vé­nyek kö­zül leg­in­kább lent ter­mesz­tet­tek, amit a tanyi len­ki­kés­zít­őben dol­goz­tak fel. Ezen­kí­vül nagy te­rü­le­ten ter­mel­tek ta­kar­mányt, amit a bel­ter­jes szar­vas­mar­ha-te­nyész­tés tett szük­sé­ges­sé. A szar­vas­mar­ha-te­nyész­tés­ben a tej­gaz­da­sá­gok­ra össz­pon­to­sí­tot­tak. Üchtritz-Amade Emil gróf bősi ura­dal­má­ból pél­dá­ul na­pon­ta 700 li­ter te­jet szál­lí­tot­tak Po­zsony­ba. Vi­szony­lag nagy volt a bir­to­kok juh­ál­lo­má­nya is, ami az ex­ten­zív gaz­dál­ko­dás to­vább­élé­sé­re mu­tat. A ked­ve­ző föld­raj­zi adott­sá­go­kat ki­hasz­nál­va el­ter­jedt volt a ba­rom­fi­te­nyész­tés, kü­lö­nö­sen a lúd­tar­tás. A ba­rom­fi nagy ré­szét Bécs­ben ér­té­ke­sí­tet­ték. Egy­né­mely ura­da­lom (pél­dá­ul a gom­bai) na­gyobb mé­nes­sel is ren­del­ke­zett. A leg­több nagy­bir­tok önál­ló gaz­da­sá­gi komp­le­xum lé­vén sa­ját tég­la­ége­tő­vel, ka­vics­bá­nyá­val és szesz­gyár­ral is ren­del­ke­zett. A Csal­ló­köz két leg­na­gyobb bir­to­ko­sa id. Pál­ffy Já­nos gróf és Win­ter Wal­ten lo­vag volt, utób­bi min­ta­gaz­da­sá­got mű­köd­te­tett (Borovszky 1895:273–276; 1907:208, 210–222).
A Csal­ló­köz a tár­gyalt idő­szak­ban szin­te tel­je­sen ipar nél­kü­li me­ző­gaz­da­sá­gi te­rü­let, a 19. szá­zad utol­só har­ma­dá­ban még a cu­kor­gyá­rak is meg­szűn­tek. Az egye­dü­li gyár­nak te­kint­he­tő lé­te­sít­mény Fied­ler Já­nos 1898-ban ala­pí­tott tanyi len­ki­ké­szítő gyá­ra, amely el­ső­sor­ban a ko­má­ro­mi len­fo­nó szá­má­ra dol­go­zott. Ezen­kí­vül csak né­hány gőz­ma­lom üze­melt a ré­gi­ó­ban (pél­dá­ul Gútán, Nemesócsán). A te­rü­le­ten to­vább élt a há­zi­ipar: a Du­na men­ti köz­sé­gek ko­sár­fo­nás­sal fog­lal­koz­tak, Gútán há­lót ké­szí­tet­tek (Borovszky 1907:209, 238).
Ked­ve­ző, ha­tár­szé­li fek­vé­sé­nek kö­szön­he­tő­en Po­zsony vár­me­gye szin­te va­la­men­­nyi vá­ro­sa ki­vet­te ré­szét a ke­res­ke­de­lem­ből. A me­gye csal­ló­kö­zi ré­szén két na­gyobb ke­res­ke­del­mi köz­pont lé­te­zett: Somor­ja és Dunaszerdahely. Mind­ket­tő­nek hí­res ga­bo­na- és ta­kar­mány­vá­sá­rai vol­tak, utób­bi­nak pe­dig lá­to­ga­tott mar­ha­vá­sá­ra is (Borovszky 1895:328–330).
A Csal­ló­köz 140 köz­sé­gé­ben és szá­mos pusz­tá­ján az 1890-es évek­ben mint­egy 85 ezer la­kos élt (Pallas Nagy­le­xi­ko­na 1893/IV.:603).5 A ré­gió köz­igaz­ga­tá­si­lag há­rom me­gye te­rü­le­té­hez tar­to­zott: na­gyobb ré­szei Po­zsony és Ko­má­rom vár­me­gyé­hez, dél­nyu­ga­ti csücs­ke pe­dig Győr me­gyé­hez. Ko­má­ro­mon kí­vül na­gyobb vá­ros­sal nem ren­del­ke­zett. Leg­né­pe­sebb te­le­pü­lé­sei: Gúta (7088), Dunas­zer­da­he­ly (4453), Nagy­me­gy­er (3241), Bős (2643), Somor­ja (2643) (Pallas Nagy­le­xi­ko­na 1893/IV.:603). Az 1890-es évek­től lé­nye­gé­ben ezek a te­le­pü­lé­sek kez­de­nek el küz­de­ni a vas­út­ért.
Dunaszerdahely, Po­zsony vár­me­gye nagy­köz­sé­ge – amely a Pozsony–Dunaszer­da­hely, majd ké­sőbb a Komárom–Dunaszerdahely vas­út­vo­nal vég­ál­lo­má­sa volt – a csal­ló­kö­zi ré­gió köz­pont­já­nak szá­mí­tott. A fon­to­sabb hi­va­ta­lok kö­zül itt szé­kelt a szol­ga­bí­rói hi­va­tal, a ki­rá­lyi köz­jegy­ző­ség, a já­rás­bí­ró­ság, de volt a vá­ros­nak adó­hi­va­ta­la, ta­ka­rék­pénz­tá­ra, alap­fo­kú ipar­is­ko­lá­ja, pos­ta- és táv­író­hi­va­ta­la is. A te­le­pü­lé­sen élt a Csal­ló­köz leg­na­gyobb zsi­dó hit­köz­sé­ge, hi­szen a la­ko­sok fe­le (2048 fő) iz­ra­e­li­ta val­lá­sú volt. A leg­töb­ben még a 19. szá­zad vé­gén is ha­gyo­má­nyos ipar­ból, me­ző­gaz­da­ság­ból és ke­res­ke­de­lem­ből él­tek (Pallas Nagy­le­xi­ko­na 1893/IV.:603). Az épü­lő vas­út men­tén fek­vő töb­bi te­le­pü­lés – a mint­egy négy­ezer la­ko­sú Nagy­me­gy­er ki­vé­te­lé­vel – job­bá­ra né­hány száz lel­kes ag­rár­jel­le­gű köz­ség­nek te­kint­he­tő.
A vas­út meg­épü­lé­sé­ig az egész Csal­ló­köz köz­úti és a du­nai ví­zi köz­le­ke­dés­re volt utal­va. Mach­nik An­dor az 1930-as évek­ben így ír a csal­ló­kö­zi köz­utak­ról: „…egy­száz négy­zet­mé­te­ren­ként 29 fo­lyó­mé­ter köz­út van. E ke­vés út és rend­kí­vü­li rossz ál­la­po­ta na­gyon is meg­ne­he­zí­ti a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lést és az ál­ta­lá­nos fej­lő­dést” (Machnyik 1993:53). Ezek­hez a vi­szo­nyok­hoz ké­pest a szá­zad­for­du­lón még rosz­­szabb le­he­tett a hely­zet. A Du­nát ugyan 1885 és 1897 kö­zött sza­bá­lyoz­ták, s Ko­má­rom­ban a szá­zad­for­du­lón meg­épült a té­li ki­kö­tő, azon­ban a fa­gyok és a ta­va­szi ára­dá­sok mi­att a fo­lya­mi szál­lí­tás to­vább­ra is bi­zony­ta­lan ma­radt.
Az el­ső csal­ló­kö­zi vas­út­sza­kasz az ipa­ri­lag, gaz­da­sá­gi­lag és kul­tu­rá­li­san is fej­lett Po­zsony­ból in­dult ki. A vá­ros­nak 1900-ban 65 867 la­ko­sa volt, és a nagy ipa­ri üze­mek lét­re­jöt­té­vel a la­kos­ság szá­ma ro­ha­mo­san nőtt (Vlastivedný… 1977:186). Mint szel­le­mi köz­pont a vá­ros szá­mos is­ko­lá­já­val, könyv­tá­rá­val és kul­tu­rá­lis egye­sü­le­té­vel tűnt ki. Tan­in­téz­mé­nyei nem csak a köz­vet­len kör­nyék­ről von­zot­ták a di­á­ko­kat.
Po­zsony 1895-ben már vas­úti cso­mó­pont volt. Jó föld­raj­zi fek­vé­sé­nek és Bécs kö­zel­sé­gé­nek kö­szön­he­tő­en a ma­gyar­or­szá­gi vas­út­há­ló­zat épí­té­sét ép­pen Po­zsony­nál kezd­ték meg. A vá­ros és Nagy­szom­bat kö­zött 1846 jú­ni­u­sá­tól az or­szág el­ső vas­pá­lyá­ja­ként sze­mély- és áru­for­gal­mat bo­nyo­lí­tó ló­vas­út mű­kö­dött. Po­zsony má­so­dik vas­út­sza­ka­sza­ként a Gänserndorf–Marchegg–Dévényújfalu–Pozsony vo­nal épült meg mint a Ma­gyar Köz­pon­ti Vas­utak nyu­ga­ti sza­ka­sza, amely a vá­rost a Laj­tán tú­li vas­út­há­ló­zat­ra is rá­kap­csol­ta. Gänser­ndorf fe­lé 1848. au­gusz­tus 20-án in­dult az el­ső sze­rel­vény ar­ról az ál­lo­más­ról, amely a ké­sőb­bi fő­pá­lya­ud­var he­lyén állt. A Po­zsony–Ér­sek­új­vár sza­kasz meg­épí­té­sé­vel (1850) vas­úti ös­­sze­köt­te­tés jött lét­re Bécs és Bu­da­pest kö­zött, így a po­zso­nyi fő­pá­lya­ud­var – át­épí­té­se után – az át­me­nő for­ga­lom fon­tos cso­mó­pont­já­vá vált. A Vág men­ti vas­út­vo­nal meg­épí­té­sé­vel (1883) Po­zsony a mai Szlo­vá­kia észa­kabb­ra fek­vő ré­gi­ó­i­val és Ga­lí­ci­á­val is élén­kebb ös­­sze­köt­te­tés­be ke­rült. Mi­vel újabb vá­gá­nyok épül­tek, ren­de­ző pá­lya­ud­vart is lét­re kel­lett hoz­ni, amely fo­ko­za­to­san a vá­ros va­la­men­­nyi pá­lya­ud­va­rát ös­­sze­kap­csol­ta. Az 1890-ben el­ké­szült du­nai vas­úti híd dé­li irány­ban, va­gyis Sop­ron és Dunac­sú­ny fe­lé is meg­nyi­tot­ta az utat. A híd­nak kö­szön­he­tő­en jö­he­tett lét­re a po­zso­nyi ki­kö­tői vas­út­ál­lo­más is. A csal­ló­kö­zi vas­út az 1890-es évek­ben épült po­zsony­-újvárosi pá­lya­ud­var­ról in­dult, amely kü­lö­nö­sen a ki­kö­tői pá­lya­ud­var és a csal­ló­kö­zi vas­út lét­re­jöt­te után vált je­len­tős­sé (Purgina 1957:15–75). A csal­ló­kö­zi vas­út meg­épí­té­se a po­zso­nyi vas­úti cso­mó­pont szem­pont­já­ból nem ho­zott gyö­ke­res vál­to­zást, ugyan­is szer­ve­sen il­lesz­ke­dett a vá­ros vas­úti góc­pont­já­hoz, ám gaz­da­sá­gi, inf­rast­ruk­tu­rá­lis és tár­sa­dal­mi je­len­tő­sé­ge két­ség­te­le­nül nagy volt, hi­szen köz­vet­len ös­­sze­köt­te­tést tett le­he­tő­vé a Po­zsony­hoz kö­ze­li nagy me­ző­gaz­da­sá­gi te­rü­let­tel, il­let­ve a szom­szé­dos Ko­má­rom me­gye szék­he­lyé­vel is.
A Vág, a Kis-Du­na és a Du­na ös­­sze­fo­lyá­sá­nál, a Csal­ló­köz dél­ke­le­ti csücs­ké­ben fek­vő Ko­má­rom elő­nyös föld­raj­zi hely­ze­té­nek kö­szön­he­tő­en év­szá­zad­okon ke­resz­tül vi­rág­zott. A 19. szá­zad 90-es éve­i­ben a vá­ros­nak 16 815 la­ko­sa volt, s több mint 3000 ka­to­na ál­lo­má­so­zott itt. Me­gye­szék­hely­ként szá­mos hi­va­tal­nak adott he­lyet, és élénk kul­tu­rá­lis éle­té­ről ta­nús­ko­dik, hogy 1895-ben négy lap je­lent a vá­ros­ban. A la­kos­ság nagy ré­sze há­zi­ipar­ral és ke­res­ke­de­lem­mel fog­lal­ko­zott. Gyá­rak a Du­na jobb part­ján lé­vő Újszőny­ben épül­tek, ame­lyet köz­igaz­ga­tá­si­lag 1896-ban csa­tol­tak a vá­ros­hoz. Se­lyem­fo­nó, par­kett-, il­let­ve kon­zerv­gyár mű­kö­dött itt, az Er­zsé­bet-szi­ge­ten pe­dig ha­jó­kat ja­ví­tot­tak. A Du­na bal part­ján 1905-ben len­fo­nót lé­te­sí­tet­tek (Borovszky 1907:140–144).
A vá­ros köz­le­ke­dé­sé­ben a fo­lya­mi ha­jó­zás ját­szot­ta a leg­na­gyobb sze­re­pet. A két par­tot 1892-től vas­híd kö­töt­te ös­­sze. A csal­ló­kö­zi vas­út meg­épül­té­ig csak a Bu­da­pest–Bécs vas­út­vo­nal­ra kap­csolt jobb par­ti Újsző­ny ren­del­ke­zett vas­úti ös­­sze­köt­te­tés­sel. Ko­má­rom el­ső vas­út­ja ép­pen a csal­ló­kö­zi volt, meg­épí­té­se az el­ső lé­pést je­len­tet­te vá­ro­si vas­úti cso­mó­pont ki­ala­kí­tá­sá­hoz.

A he­lyi­ér­de­kű vas­utak prob­le­ma­ti­ká­ja Ma­gyar­or­szá­gon

Az 1870-es évek­ben Eu­ró­pa más or­szá­ga­i­hoz ha­son­ló­an Ma­gyar­or­szá­gon is fel­me­rült az ol­csó vas­utak épí­té­sé­nek kér­dé­se. A je­len­tő­sebb fő­vo­na­lak ki­épü­lé­sé­vel ar­ra is egy­re in­kább igény mu­tat­ko­zott, hogy a ki­sebb for­gal­mú vi­dé­ke­ket is az or­szág vér­ke­rin­gé­sé­be kap­csol­ják. En­nek elő­fel­té­te­le azon­ban az épí­té­si költ­sé­gek csök­ken­té­se volt (Hor­váth 1997:24–25).
Az ol­csó vas­utak nép­sze­rű­sí­té­sét és a ké­sőb­bi tör­vé­nyes sza­bá­lyo­zás meg­ala­po­zá­sát az OMGE (Or­szá­gos Ma­gyar Gaz­da­sá­gi Egye­sü­let) vál­lal­ta fel. Har­mad­ren­dű­ek­nek te­kin­tet­ték azo­kat a vo­na­la­kat, ame­lyek az el­ső- és má­sod­vo­na­lak­ból ki­ágaz­va he­lyi ér­de­ke­ket szol­gál­nak. E vas­út­vo­na­lak lét­re­ho­zá­sá­nál a vi­dék ér­de­kelt­je­i­nek kez­de­mé­nye­zé­se és anya­gi ál­do­zat­vál­la­lá­sa el­en­ged­he­tet­len­né vált (Ti­sza 1996:73).
Az ol­csóbb, ki­sebb for­gal­mú vas­utak épí­té­sét már az el­ső, a he­lyi­ér­de­kű vas­utak épí­té­sét sza­bá­lyo­zó tör­vény meg­szü­le­té­se előtt kez­de­mé­nyez­ték. A MÁV (Ma­gyar Ál­lam­vas­utak) 1871-ben épí­tet­te az el­ső olyan mel­lék­vo­na­lat (Mis­kolc és Bán­ré­ve kö­zött), mely­nél csök­ken­tet­te az épí­té­si költ­sé­ge­ket. A MÁV má­so­dik ilyen irá­nyú kí­sér­le­te az ipa­ri jel­le­gű Gömöri Vas­út volt 1873–74-ben, amely­nek lét­re­ho­zá­sát anya­gi­lag a he­lyi vál­lal­ko­zók is nagy­ban tá­mo­gat­ták (Hor­váth 1997:73).
A hévek épí­té­sét az 1880. évi XXXI. szá­mú tör­vény­cik­kel­­lyel szabályozták.6 A jog­sza­bály ki­mond­ja, hogy az ilyen vas­utak mi­nisz­té­ri­u­mi ren­de­let­tel en­ge­dé­lyez­he­tők. A tör­vény alap­ján a hévek ese­té­ben leg­fel­jebb 90 év­re ad­hat­nak ki mű­köd­te­té­si en­ge­délyt, a ha­tár­idő le­tel­te után a vas­út min­den kár­pót­lás nél­kül az ál­lam­ra száll. Ab­ban az eset­ben, ha az en­ge­dé­lye­zett hév irá­nyá­ban ha­la­dó fő­vo­nal épül, az ál­lam­nak jo­gá­ban áll a hévet meg­vál­ta­ni. A tör­vény több ked­vez­ményt is biz­to­sít a vi­ci­ná­li­sok szá­má­ra. Fel­men­ti üz­le­ti táv­ír­da lé­te­sí­té­sé­nek és a pos­ta in­gye­nes szál­lí­tá­sá­nak kö­te­le­zett­sé­ge alól, az épí­tés ide­jén a rész­vé­nyek és köt­vé­nyek el­ső ki­adá­sá­ra biz­to­sít­ja a bé­lyeg- és il­le­ték­men­tes­sé­get. Ezen­kí­vül a vas­út­vo­nal üze­mel­te­tő­jé­re az el­ső tíz év­ben pél­dá­ul szál­lí­tá­si adót sem vet­nek ki. A köz­sé­gek 10 év­re ter­je­dő ka­mat­biz­to­sí­tás­sal vagy más mó­don tá­mo­gat­hat­ják az épí­tést és a pá­lya épí­té­sét köz­mun­ká­val is se­gít­he­tik. A tör­vény le­he­tő­vé te­szi, hogy a hév ré­szé­re köz­uta­kat és víz­sza­bá­lyo­zá­si véd­tölté­se­ket is igény­be ve­gye­nek. A vas­út­épí­tő tár­sa­ság be­jegy­zé­sé­nek az a fel­té­te­le, hogy a törzs­rész­vé­nyek név­ér­ték­ének a 30%-át biz­to­sít­sák. A törzs­rész­vé­nye­ken kí­vül a be­fek­te­tők ún. el­sőbb­sé­gi köt­vé­nye­ket is vált­hat­nak. Ezek­nek – szem­ben a törzs­rész­vé­nyek­kel – az az elő­nyük, hogy a vas­út­vo­nal éves hasz­ná­ból el­ső­ként e köt­vé­nyek tu­laj­do­no­sa­it fi­ze­tik ki. Az el­sőbb­sé­gi köt­vé­nyek azon­ban csak az alap­tő­ke két­ötöd ré­szét ké­pez­he­tik (Ma­gyar Tör­vény­tár 1896:283–289).
Az 1880. évi XXXI. szá­mú tör­vény­cik­kelyt mó­do­sí­tó és bő­ví­tő 1888. évi IV. szá­mú tör­vény­cik­kely to­vább pon­to­sít­ja a he­lyi­ér­de­kű vas­utak épí­té­sé­re vo­nat­ko­zó sza­bá­lyo­kat. Egye­bek mel­lett el­ren­de­li, hogy az or­szág ha­tá­rá­ig ve­ze­tő vas­utak lét­re­ho­za­ta­la, il­let­ve a vas­uta­kat a gőz­ha­jók­kal járt vízi­u­tak­kal ös­­sze­kö­tő vo­nal­sza­kasz­ok épí­té­se csak­is kü­lön tör­vén­­nyel en­ge­dé­lyez­he­tő. A mó­do­sí­tás alap­ján az épít­te­tő tár­sa­ság­nak be­jegy­zé­se előtt már nem a épí­té­si költ­sé­ge­ket fe­de­ző törzs­rész­vé­nyek 30, ha­nem 35 %-át kell biz­to­sí­ta­nia. Az ál­lam éven­te ma­xi­mum 300 000 fo­rint­tal tá­mo­gat­hat­ja egy-egy he­lyi­ér­de­kű vas­út épí­té­sét, il­let­ve leg­fel­jebb az épí­té­si tő­ke egy­ti­ze­dé­vel. Mi­nisz­te­ri jó­vá­ha­gyás­sal a köz­sé­gek a vas­út tá­mo­ga­tá­sá­ra pót­adót vet­het­nek ki (Ma­gyar Tör­vény­tár 1898:143–155).
E két tör­vény­nek kö­szön­he­tő­en a ke­vés­bé for­gal­mas vi­dé­kek is vas­út­hoz ju­tot­tak, a fő­vo­na­lak­nál jó­val ol­csób­ban. A nor­mál nyom­tá­vú he­lyi­ér­de­kű vas­utak a fő­vo­na­lak épí­té­si költ­sé­gé­nek át­la­go­san a 64–68%-át tet­ték ki, míg a kes­keny nyom­táv­val épül­tek a 20–25%-át (Hor­váth 1997:38). A kes­keny nyom­táv­val va­ló épí­tés ugyan jó­val na­gyobb meg­ta­ka­rí­tás­sal ke­cseg­te­tett, vi­szont a vas­úti há­ló­zat egy­sé­ges­sé­gé­nek meg­őr­zé­se ér­de­ké­ben in­kább csak a hegy­vi­dé­ke­ken al­kal­maz­ták.
A 19. szá­zad kö­ze­pén a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén is nagy ütem­ben in­dult meg a hévek épí­té­se. Ezt bi­zo­nyít­ja, hogy az 1918 után Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült vas­utak egy­har­ma­da he­lyi­ér­de­kű vas­út volt. A hévek épí­té­sé­nek el­ső idő­sza­ká­ban (az 1890-es éve­kig) a mai Szlo­vá­kia te­rü­le­tén szin­te ki­zá­ró­la­go­san az Oszt­rák Ál­lam­vas­pá­lya Tár­sa­ság (1886-tól Oszták–Magyar Ál­lam­vas­pá­lya Tár­sa­ság – OMÁT – né­ven mű­kö­dött) épí­tett vi­ci­ná­li­so­kat, majd a tár­sa­ság ál­la­mo­sí­tá­sa után (1881) az ál­lam vál­lal­ta fel e vas­utak hat­ha­tós tá­mo­ga­tá­sát. Az 1890-es évek ele­jén, ami­kor a fő­vo­na­lak épí­té­se csak­nem le­állt, az ed­dig vas­út nél­kül ma­radt ki­sebb vá­ro­so­kon kí­vül a me­ző­gaz­da­sá­gi és ipar­vi­dé­kek for­dul­tak ér­dek­lő­dés­sel a vas­út fe­lé, és kezd­ték épí­te­ni az ön­költ­sé­ges, de az ál­lam ál­tal tá­mo­ga­tott vo­na­la­kat (Štepán 1958:167). Ez­ál­tal 1914-ig a mai Szlo­vá­kia el­du­got­tabb ré­szei is be­kap­cso­lód­tak a vasúthálózatba.7
A he­lyi­ér­de­kű vas­utak há­ló­za­ta az 1890-es évek­től Ma­gyar­or­szág töb­bi ré­szén is ro­ha­mo­san fej­lő­dött. A Pozsony–Dunaszerdahely vas­út­vo­nal át­adá­sá­nak évé­ben, 1895-ben 774 km hos­­szú­sá­gú he­lyi­ér­de­kű vas­úti pá­lya­sza­kaszt ad­tak át, s ez­zel e há­ló­zat hos­­sza 5365 km lett. A kö­vet­ke­ző év­ben, ami­kor a Komárom–Duna­szerda­hely pá­lya­sza­kasz is meg­épült, 949 km új sza­kaszt ad­tak át. A he­lyi­ér­de­kű vas­utak pá­lya­hos­­sza 1905-ben már meg­előz­te a fő­vo­na­lak hos­­szát, és a vas­úti há­ló­zat 51%-át al­kot­ta. Hos­­szuk 1916-ra 13 190 km-re nőtt. A hévek egy­re na­gyobb sze­re­pet kezd­tek ját­sza­ni a vas­úti for­ga­lom­ban. Míg 1896-ban a sze­mély­for­ga­lom 10%-át és a te­her­for­ga­lom 3,5%-át bo­nyo­lí­tot­ták, ad­dig 1913-ra ez az arány 28, il­let­ve 25%-ra nőtt (Hor­váth 1997:50–51).

A csal­ló­kö­zi vas­út ter­vei

Az 1895–96-ban ki­vi­te­le­zett csal­ló­kö­zi vas­út vég­le­ges ter­vét szá­mos el­kép­ze­lés előz­te meg, ame­lye­ket a saj­tó­ból és a ki­adott elő­mun­ká­la­ti en­ge­dé­lyek alap­ján kö­vet­he­tünk nyo­mon. Az egy évig ér­vé­nyes en­ge­dé­lye­ket ma­gán­sze­mé­lyek vagy tár­sa­sá­gok kap­ták az elő­mun­ká­lat­ok el­vég­zé­sé­re. Az a gon­do­lat, hogy Ko­má­ro­mot be­kap­csol­ják az észa­ki irá­nyú vas­úti for­ga­lom­ba – fő­leg stra­té­gi­ai okok­ból – már az 1860-as évek­ben fel­me­rült, ám he­ves vi­tá­kat vál­tott ki a vas­út pon­to­s irá­nya. Pur­gi­na sze­rint egye­sek Tren­csén fe­lé épí­tet­ték vol­na, Ér­sek­új­vár és Nyit­ra érin­té­sé­vel, má­sok a Ga­ram men­ti vas­út­ra kí­ván­ták kap­csol­ni (Purgina 1957:75). Egy eset­le­ges Csal­ló­kö­zön át ve­ze­tő Ko­má­rom–Po­zsony vas­út épí­té­sé­nek ter­vé­ről eb­ből az idő­szak­ból nem ta­lá­lunk ada­tot. A Csal­ló­köz te­rü­le­tén már az 1880-as évek ele­jén igény mu­tat­ko­zott a vas­út­épí­tés­re, ami nyil­ván az 1880-as hév­tör­vény ked­ve­ző ha­tá­sá­nak tud­ha­tó be. Az 1880-tól 1896-ig ter­je­dő idő­szak­ban a vo­nal­ve­ze­tés szá­mos vál­to­za­ta me­rült fel. A Ko­má­ro­mi La­pok el­ső szá­má­nak ve­zér­cikk­író­ja az épí­ten­dő csal­ló­kö­zi vas­út vo­na­lát úgy tün­te­ti fel, hogy az a víz­vá­lasz­tó dom­bo­kon ha­lad majd, Ara­nyo­son, Ócsán, Tany­on és Szer­da­he­lyen ke­resz­tül, vé­gül Verek­nye kö­rül a Du­na-ágon át Po­zsony­nál a fő­vo­nal­ra ve­ze­tik (Ko­má­ro­mi La­pok 1880. jú­ni­us 3.).
A ke­res­ke­del­mi mi­nisz­ter 1882-ben a Du­na jobb part­ja mel­lett fek­vő Csú­ny­tól Som­or­ján át Csü­tör­tö­kig ve­ze­ten­dő ren­des nyom­tá­vú má­sod­ran­gú vas­út­ra ad elő­mun­ká­la­ti engedélyt,8 a 80-as évek­ben a Dunaszerdahely–Galánta, Pozsony–Duna­szerdahely szakaszokra,9 majd 1892-ben a Po­zsony­tól Dunas­zer­da­he­ly­ig Somorja, eset­leg Csal­lóközcsütörtök érin­té­sé­vel épí­ten­dő vo­nal­sza­kasz­ra (Vas­úti és… 1892. jú­li­us 16.). Az 1893-as év­ben ad­ták ki a leg­több elő­mun­ká­la­ti en­ge­délyt. Is­mé­tel­ten fel­tű­nik a Pozsony–Somorja, eset­leg a Csallóközcsütörtök–Dunaszerdahely irány (Ko­má­ro­mi La­pok 1893. jú­li­us 1.), to­váb­bá egy Pozsony–Dunaszerda­hely–Nagy­megyer–Komárom (Vas­úti és… 1893. december 10.) és egy Pozsony–Duna­szer­da­hely vo­nal ter­ve is.10
A fen­ti­ek­ből ki­tű­nik, hogy bár el­té­rő el­kép­ze­lé­sek­ről van szó, Dunas­zer­da­he­ly még­is szin­te mind­egyik­ben elő­for­dul. A köz­pon­ti kér­dést te­hát az je­len­tet­te, mi­ként kap­csol­ha­tó Dunas­zer­da­he­ly az or­szág vas­út­há­ló­za­tá­ba, Po­zsony, Galán­ta vagy Ko­má­rom fe­lé. Az irány meg­vá­lasz­tá­sá­ban nagy sze­re­pet ját­szott, hogy az elő­mun­ká­la­ti en­ge­délyt ké­rő sze­mély­nek hol te­rül­tek el a bir­to­kai.
A vas­út iránt ér­dek­lő­dő nagy épí­té­si tár­sa­sá­gok­ról, pénz­in­té­ze­tek­ről csak köz­ve­tett in­for­má­ci­ó­ink van­nak. Pulay Kár­oly, a vas­út nagy tá­mo­ga­tó­ja egy a ko­má­ro­mi pol­gár­mes­ter­nél tar­tott ér­te­kez­le­ten vá­zol­ta az ad­dig fel­me­rült ter­ve­ket, me­lyek sze­rint a Pongrácz Test­vé­rek bé­csi bank­ház már meg­sze­rez­te a kon­ces­­szi­ót a vas­út épí­té­sé­re. A vas­út­épí­tés ter­vé­vel fog­la­ko­zott a Scene Liz­both bé­csi és po­zso­nyi nagy­vál­la­lat is, és a pá­ri­zsi Fremy et Con­sorts bank konk­rét ter­ve­ket is ké­szít­te­tett, sőt e fran­cia cég egyik mér­nö­ke nem hi­va­ta­lo­san azt is ki­je­len­tet­te, hogy a vas­utat 2 mil­lió 300 ezer fo­rin­tért meg­épí­te­nék (Ko­má­ro­mi La­pok 1880. szeptember 4.).
Az OMÁT ér­dek­lő­dé­se a Csal­ló­köz te­rü­le­tén nem meg­le­pő. Mint a fen­ti­ek­ben em­lí­tet­tük, a mai Dél­nyu­gat-Szlo­vá­kia vi­ci­ná­li­sa­it csak­nem ki­zá­ró­lag ez a tár­sa­ság épí­tet­te. A csal­ló­kö­zi bir­to­ko­sok 1883-ban az­zal a ké­rés­sel me­nesz­tet­tek kül­dött­sé­get az OMÁT-hoz, hogy a tár­sa­ság ál­tal ter­ve­zett Pozsony–Újszász vo­na­lat egé­szen Ko­má­ro­mig hos­­szab­bít­sák meg. A kül­dött­ség ígé­re­tet ka­pott, hogy az OMÁT haj­lan­dó a vas­utat a he­lyi ér­de­kelt­ség anya­gi ter­he­lé­se nél­kül meg­épí­te­ni, ha a pá­lya­test­hez szük­sé­ges te­rü­le­te­ket díj­ta­la­nul, az in­dó­há­zak­hoz szük­sé­ges te­rü­le­te­ket pe­dig ked­ve­ző áron a he­lyi ér­de­kelt­ség át­en­ge­di. Az ér­de­kelt­ség és a tár­sa­ság kö­zött a kap­cso­lat ké­sőbb sem sza­kadt meg (Ko­má­ro­mi La­pok 1883. áp­ri­lis 21.). En­nek bi­zo­nyí­té­ka, hogy az OMÁT 1888-ban elő­mun­ká­la­ti en­ge­délyt kér és kap egy Po­zsony–Dunaszerdahely irá­nyú hév épí­té­sé­re. Ezt az en­ge­délyt a kö­vet­ke­ző év ta­va­szán meghosszabbították.11 A he­lyi­ek kül­döt­tei gróf Es­ter­házy Mik­lós ve­ze­té­sé­vel tár­gyal­nak a társasággal.12 A csal­ló­kö­zi bir­to­ko­sok és az OMÁT közt lét­re­jött meg­egye­zés sze­rint a vas­út­épí­tést az OMÁT vég­zi, de az épí­té­si költ­sé­gek fe­de­zé­sé­hez a csal­ló­kö­zi ér­de­kelt­ség is hoz­zá­já­rul 10 éven át 15 000 fo­rint­tal (Ko­má­ro­mi La­pok 1889. szeptember 14.). Az épít­ke­zés va­ló­szí­nű­leg anya­gi okok mi­att hi­ú­sult meg, hi­szen Po­zsony vár­me­gye tör­vény­ha­tó­sá­ga csu­pán 1891 feb­ru­ár­já­ban sza­vaz­ta meg az OMÁT ál­tal kért tá­mo­ga­tást (Ko­má­ro­mi La­pok 1891. február 21.). Ek­kor­ra vi­szont az OMÁT ál­la­mo­sí­tá­sa mi­att a ter­ve­zet ak­tu­a­li­tá­sát vesz­tet­te. Az en­ge­dé­lye­sek kö­zött csal­ló­kö­zi il­le­tő­sé­gű ma­gán­sze­mé­lyek is vol­tak, köz­tük Sághy Gyu­la or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő.

A Pozsony–Dunaszerdahely vas­út­vo­nal épí­té­se

Az 1893-as év for­du­ló­pont­nak szá­mít a vas­út­épí­tés elő­ké­szí­té­sé­ben. Mint a fen­ti­ek­ben már vá­zol­tuk, eb­ben az év­ben – va­gyis két év­vel az OMÁT ál­la­mo­sí­tá­sa után – he­lyi bir­to­ko­sok­nak há­rom elő­mun­ká­la­ti en­ge­délyt ad­tak ki a Csal­ló­köz te­rü­le­té­re.
Mi­vel az elően­ge­dé­ly­es­nek az épí­té­si en­ge­dély meg­szer­zé­sé­hez a törzs­rész­vé­nyek 35%-át biz­to­sí­ta­nia kel­lett, 1893-tól kam­pány in­dul an­nak ér­de­ké­ben, hogy a vas­út­épí­tést anya­gi­lag a köz­sé­gek és a he­lyi bir­to­ko­sok is tá­mo­gas­sák. Ez­zel egyi­de­jű­leg az elő­mun­ká­la­ti en­ge­dé­lye­sek közt is meg­kez­dő­dik a be­fek­te­tő­kért foly­ta­tott ver­seny. Fel­te­he­tő­leg ép­pen a ver­sen­gés okoz­ta, hogy a Po­zsony–Ko­má­rom vas­út­vo­nal két ütem­ben épült meg. A Pozsony–Dunaszerdahely vo­nal előengedélyesei, Sághy Gyu­la és Neuschloss Mik­sa előbb sze­rez­ték meg a kel­lő szá­mú tá­mo­ga­tót, mint a Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vo­nal elően­ge­dé­ly­é­vel ren­del­ke­ző Ordó­dy Pál. A dol­gok ilye­tén ala­ku­lá­sá­hoz Ko­má­rom vár­me­gye pas­­szi­vi­tá­sa is hoz­zá­já­rul­ha­tott. A Pozsony–Dunaszerdahely vo­nal­ra egyéb­ként is már 1893 jú­ni­u­sá­ban 300 000 fo­rint ér­té­kű törzs­rész­vényt ír­tak alá. A költ­sé­gek meg­osz­lá­sa a kö­vet­ke­ző volt: Po­zsony vár­me­gye 200 000, ma­gán­sze­mé­lyek 50 000, a köz­sé­gek pe­dig 150 000 fo­rint (Ko­má­ro­mi La­pok 1893. júnnius 17.). Az utób­bi té­tel­ből 20 000 fo­rin­tot Dunas­zer­da­he­ly jegy­zett (Ko­má­ro­mi La­pok 1893. áp­ri­lis 29.). Az a tény, hogy Dunas­zer­da­he­ly a Pozsony–Dunaszerdahely vo­nal­ra jegy­zett törzs­rész­vé­nye­ket, bi­zo­nyít­ja, szá­má­ra fon­to­sabb volt Po­zsony fe­lé nyit­ni, mint Ko­má­rom fe­lé. Po­zsony vá­ros kép­vi­se­lő-tes­tü­le­te tu­da­to­sí­tot­ta a vas­út for­ga­lom­nö­ve­lő ha­tá­sát, ezért 30 000 fo­rint ér­té­kű törzs­rész­vény jegy­zé­sé­re ho­zott ha­tá­ro­za­tot, igaz, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy „az épí­ten­dő vas­út nem fog az ál­lam­vas­utak­nak a Mar­cal­vám előt­ti pá­lya­ud­va­rá­ba be­ágaz­ni, ha­nem an­nak in­dó­há­za egye­bütt lesz a vá­ros területén.”13 A ke­res­ke­del­mi mi­nisz­ter ugyan jó­vá­hagy­ta Po­zsony 30 000 fo­rin­tos hoz­zá­já­ru­lá­sát, a vá­ros fel­té­tel­ét azon­ban el­uta­sí­tot­ta. Po­zsony kény­te­len volt vis­­sza­von­ni a fel­té­telt, ám to­vább­ra is ra­gasz­ko­dott a ha­tá­ro­zat azon ré­szé­hez, hogy a fel­aján­lott ös­­sze­get csak ak­kor jegy­zi és fo­lyó­sít­ja, ha a vas­út fej­ál­lo­má­sa a vá­ros te­rü­le­tén lesz.14 Po­zsony a 30 000 fo­rin­tot a Po­zso­nyi El­ső Ta­ka­rék­pénz­tár­tól vet­te fel 5%-os ka­mat­ra és 0,3% tő­ke­tör­lesz­té­si há­nyad mellett.15
A somor­ja­i­ak még 1893-ban el­ke­se­re­dett küz­de­lem­be kezd­tek, hogy a maj­da­ni vas­út a vá­ros köz­vet­len kö­ze­lé­ben ha­lad­jon, ne pe­dig az öt ki­lo­mé­ter­re le­vő Úszo­ron ke­resz­tül. A vá­ros kez­de­ti lel­ke­se­dé­sé­ben 50 000 fo­rin­tot aján­lott fel törzs­rész­vé­nyek vá­sár­lá­sá­ra, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy a vas­út­ál­lo­más a vá­ros ha­tá­rá­ban lesz. Somor­ja ve­ze­tő­sé­ge ez ügy­ben a leg­főbb fó­ru­mo­kat is fel­ke­res­te, 1894 ele­jén pe­dig im­po­záns nyom­ta­tott Em­lék­irat­tal for­dult a ke­res­ke­del­mi mi­nisz­ter­hez, mely­ben elé­ge­det­len­sé­gé­nek adott han­got, ami­ért „ezen vas­út épí­té­sé­nél a ma­gán­ér­dek a köz­ér­dek elé he­lyez­tet­ni cé­loz­ta­tott”, mi­vel vá­ro­su­kat mint Fel­ső-Csal­ló­köz egye­dü­li ke­res­ke­del­mi köz­pont­ját és já­rá­si szék­hely­ét a vas­út el­ke­rül­né. A vá­ros igye­ke­zett olyan ér­ve­ket fel­hoz­ni, ame­lyek azt hang­sú­lyoz­ták, men­­nyi­re fon­tos Somor­ja nem­csak a vi­dék, ha­nem az egész or­szág szá­má­ra is. Sű­rűn lá­to­ga­tott he­ti­vá­sá­ra­ik­kal, or­szá­gos mar­ha­vá­sá­ruk­kal és ga­bo­na­pi­a­cuk­kal, mely fő­ként a kis­bir­to­kos­ok szá­má­ra fon­tos, egy­aránt ér­vel­tek, de érv­ként so­ra­koz­tat­ták fel azt is, hogy a vá­ros ta­ka­rék­pénz­tár­ral és adó­hi­va­tal­lal is ren­del­ke­zik. Stra­té­gi­ai szem­pont­ból a vá­ro­si lak­ta­nyát em­lí­tet­ték, kul­tu­rá­lis té­ren pe­dig pol­gá­ri is­ko­lá­juk­kal és ipar­is­ko­lá­juk­kal ho­za­kod­tak elő. Az és­­sze­rű ér­ve­lés azon­ban né­hány mon­dat után a gróf Wi­e­ner von Wel­ten Ru­dolf nagy­bir­to­kos el­le­ni pa­nas­­szá vál­to­zik: „…városunk mel­lő­zött­sé­ge ki­zá­ró­lag és egye­dül a bé­kei ura­da­lom tu­laj­do­no­sa, a bé­csi Wi­e­ner von Wel­ten Ru­dolf ér­de­ké­ben ki­fej­tett agi­tá­ció ered­mé­nye, mely ura­da­lom 4000 kat. hold­já­val, hol leg­ki­sebb szesz­főz­de, vagy gyár­te­lep sin­csen, és Er­zsé­bet pusz­tai bir­to­kán már amúgy is ál­lo­mást kap, a Somor­ja vá­ros­sal kö­zös ér­de­ket val­ló gróf Bat­thyá­ny Jó­zsef úr­nak 12 000 hol­dat meg­ha­la­dó csal­ló­kö­zi bir­to­ká­val, és a 4117 kat. hold in­gat­lan­nal bí­ró Somor­ja r.t.v. (ren­de­zett ta­ná­csú vá­ros – Sz. E.) ipa­ri és ke­res­ke­del­mi for­gal­má­val még csak pár­hu­zam­ba sem veheti.”16
A vá­ros kép­vi­se­lő­tes­tü­le­te azon­ban a nyár fo­lya­mán – va­ló­szí­nű­leg anya­gi meg­fon­to­lás­ból – meg­vál­toz­tat­ta ko­ráb­bi el­kép­ze­lé­sét és komp­ro­mis­­szu­mos meg­ol­dást ja­va­solt: ha az úszo­ri ál­lo­más a vá­ros­tól leg­fel­jebb 3,2 ki­lo­mé­ter tá­vol­ság­ra lesz, 8000 fo­rin­tért je­gyez­nek törzs­rész­vényt. A ke­res­ke­del­mi mi­nisz­té­ri­um en­nek el­le­né­re az ere­de­ti, Úszor irá­nyá­ban ve­ze­ten­dő vo­nal mel­lett dön­tött. Ha­tá­ro­za­tát a kö­vet­ke­ző­kép­pen in­do­kol­ta: „a hoz­zá­já­ru­lá­sok leg­na­gyobb ré­szé­hez azon fel­té­tel köt­te­tett, hogy a vas­út az ere­de­ti ter­ve­zet meg­tar­tá­sá­val Úszor köz­ség irá­nyá­ban ve­zet­te­tik, s így az épí­té­si költ­sé­gek is ezen fel­té­te­lek tel­je­sí­té­se mel­lett szed­he­tők be.”17 A mi­nisz­te­ri in­dok­lás­ból ar­ra le­het kö­vet­kez­tet­ni, hogy a vá­ros 8000 fo­rint­nyi fel­aján­lá­sa nem ver­se­nyez­he­tett a kör­nye­ző nagy­bir­to­kos­ok fel­te­he­tő­en na­gyobb ös­­sze­gű aján­la­ta­i­val.

A somor­ja­i­ak e ku­darc el­le­né­re sem ad­ták fel, hogy vas­út­juk le­gyen. Ló­vo­na­tú vas­út épí­té­sét ha­tá­roz­ták el a leg­kö­ze­leb­bi vas­út­ál­lo­más irá­nyá­ban (Ko­má­ro­mi La­pok 1895. február 16.). Mi­vel ez utób­bi terv sem va­ló­sul­ha­tott meg, a sze­mély- és te­her­for­gal­mat a leg­kö­ze­leb­bi vas­út­ál­lo­má­sig, va­gyis Úszo­rig rend­sze­res ko­csi­já­rat­tal ol­dot­ták meg, sőt, pos­ta­ko­csin is szál­lí­tot­tak a vo­nat­hoz utasokat.18 A somor­ja­i­­ak­nak még húsz évet kel­lett vár­ni­uk ar­ra, hogy az el­ső vo­nat be­gör­dül­jön a vá­ros­ba. A Somorja–Úszor he­lyi­ér­de­kű vas­utat 1915. de­cem­ber 22-én ad­ták át a for­ga­lom­nak (Vas­din­­nyei 1929:382).
A Pozsony–Dunaszerdahely he­lyi­ér­de­kű vas­út­vo­nal en­ge­dé­lyét, mely alap­ján a vas­út meg­va­ló­sul­ha­tott, a ke­res­ke­del­mi mi­nisz­ter 1894. de­cem­ber 24-én ad­ta ki a két ké­rel­me­ző­nek, Sághy Gyu­lá­nak és Neuschloss Mik­sá­nak. Az en­ge­dély­ok­irat a tény­le­ges épí­té­si tő­két 1 493 000 fo­rint­ban ha­tá­roz­za meg, amely­ből 87 200 fo­rin­tot for­gal­mi esz­kö­zök­re kell köl­te­ni, 20 000 pe­dig a tar­ta­lék­alap­ba he­lye­zen­dő. Az en­ge­dély­ok­irat mel­lék­le­te rész­le­te­sen sza­bá­lyoz­za az épí­tést és a vas­úti be­ren­de­zé­se­ket. A pá­lyán köz­le­ke­dő vo­na­tok ma­xi­má­lis se­bes­sé­gét 40 km/órá­ban ha­tá­roz­za meg. Az al­épít­ményt egy vá­gány­ra ké­szít­he­tik. A két mé­ter­nél na­gyobb nyí­lá­sú híd­szer­ke­ze­tek csak vas­ból ké­szül­het­nek, ki­vé­ve az ér­sek­új­vá­ri Du­na-ágon át­íve­lő hi­dat, amely­nél a fo­lyó sza­bá­lyo­zá­sá­ig fa­konst­ruk­ci­ót hasz­nál­hat­nak. A fel­épít­mé­nyek mi­nő­sé­gét és mé­re­te­it szin­tén sza­bá­lyoz­ták. A pá­lya 1,435 m nyom­tá­vú, a sí­nek acél­ból ké­szül­het­nek és fo­lyó­mé­te­ren­ként nem le­het­nek kön­­nyeb­bek 23,6 kg-nál. Pozsony-Újváros ál­lo­má­sán, mely a Ma­gyar Ki­rá­lyi Ál­lam­vas­utak tu­laj­do­na, a vo­na­lat el­ső­ran­gú fel­épít­mén­­nyel kell meg­épí­te­ni, bár itt is tet­tek né­mi en­ged­ményt: „Po­zsony vá­ros ál­lo­má­son elő­ál­lí­tan­dó el­ső­ran­gú vasu­ti fel­épít­mény­hez ócs­ka, de még tel­je­sen hasz­nál­ha­tó ál­la­pot­ban le­vő sí­nek is hasz­nál­ha­tók.” Po­zsony és Dunas­zer­da­he­ly kö­zött a kö­vet­ke­ző ál­lo­má­so­kat kel­lett ki­épí­te­ni (a te­le­pü­lé­sek el­té­rő, mai ma­gyar hi­va­ta­los meg­ne­ve­zé­se zá­ró­jel­ben): Püs­pö­ki (Pozsonypüspöki) ál­lo­más, Csal­lóközcsütörtök ra­ko­dó-meg­ál­ló­hely, Somorja–Uszor (Úszor) víziállomás, Paka ra­ko­dó-meg­ál­ló­hely, Nagy­lég ál­lo­más, Pato­ny (Diósförgepatony) ra­ko­dó­ál­lo­más, Csal­lók­öza­bo­ny (Nagyabony) rakodó-megállóhely, Dunas­zer­da­he­ly vég­ál­lo­más.
Az ál­lo­más­épü­le­tek a hév­vo­na­lak ese­té­ben hasz­ná­la­tos tí­pus­ter­vek sze­rint ké­szül­tek. A vo­nal leg­na­gyobb, eme­le­tes ál­lo­más­épü­le­te Dunas­zer­da­he­ly­en épült 133,5 m2. Ki­sebb mé­re­tű, de eme­le­tes ál­lo­más­épü­le­tet ka­pott Püs­pö­ki, Úszor és Nagy­lég is. Mind­egyik ál­lo­más mel­lé emel­tek ga­bo­na­színt, a leg­na­gyob­ba­kat Pakán, Dunas­zer­da­he­ly­en és Patonyban. Áru­rak­tá­rak az úszori, po­zso­nyi, nagy­lé­gi és dunas­zer­da­he­lyi ál­lo­má­son épül­tek. Szén­rak­tá­rat és moz­dony­színt a két vég­ál­lo­má­son, mar­ha­ra­ko­dót, híd­mér­le­get és pá­lya­fenn­tar­tó rak­tá­rat Úszo­ron és Dunas­zer­da­he­ly­en emel­tek. Min­den ál­lo­más­épü­let­hez, fel­vé­te­li épü­let­hez, őr­ház­hoz és moz­dony­szín­hez kü­lön­ál­ló ár­nyék­szék, kút, sze­mét­ve­rem, gaz­da­sá­gi ud­var és ke­nyér­sü­tő ke­men­ce tar­to­zott (Magyarországi… 1895/I.:406–435).
Az ál­la­mi tá­mo­ga­tás a kö­vet­ke­ző­kép­pen osz­lott meg: a pos­ta szál­lí­tá­sá­ért az ál­lam 50 évig 4800 fo­rint áta­lányt fi­ze­tett, a he­lyi­ér­de­kű vas­uta­kat tá­mo­ga­tó alap­ból pe­dig 50 éven ke­resz­tül éven­te 5000 fo­rin­tot ha­tá­ro­zott meg ki­fi­zet­ni. Az ál­la­mi tá­mo­ga­tás az egész tő­ké­nek így csu­pán a 11,4%-át je­len­tet­te. A kon­ces­­szi­ós en­ge­dély ki­adá­sát a mi­nisz­ter az­zal in­do­kol­ta, hogy a Csal­ló­köz la­kos­sá­ga ne­héz gaz­da­sá­gi hely­ze­té­vel a gya­ko­ri ár­vi­zek mel­lett a las­sú és ne­héz­kes du­nai fo­lya­mi köz­le­ke­dés mi­att sem ké­pes meg­bír­kóz­ni (Vas­úti és… 1895. már­ci­us 3.).
A 43,6 km-es Pozsony–Dunaszerdahely vas­utat nagy ün­nep­ség ke­re­té­ben 1895. au­gusz­tus 22-én ad­ták át a for­ga­lom­nak. A meg­hí­vott ven­dé­gek – akik kö­zül a kor­mányt Stet­ti­na Jó­zsef mi­nisz­te­ri ta­ná­csos, az épí­tő­vál­la­la­tot Fre­und Hen­rich tu­laj­do­nos és Schre­i­ber Jó­zsef mér­nök, Po­zsony vár­me­gyét Klem­pa Ber­ta­lan al­is­pán kép­vi­sel­te – Po­zsony­ból ki­in­dul­va vo­na­ton ér­kez­tek Dunaszerdahelyre. Köz­ben el­len­őriz­ték a pá­lya­sza­kasz épít­mé­nye­it, ame­lyek­kel a fel­jegy­zé­sek sze­rint na­gyon elé­ge­det­tek vol­tak. Fő­ként azok „ele­gan­ciá”-ját dícsérték. A de­le­gá­ció fél há­rom­kor ér­ke­zett Dunaszerdahelyre, ahol át­ad­ta a vas­utat az uta­zó­kö­zön­ség­nek. A vá­ros ne­vé­ben a jegy­ző mon­dott ün­ne­pi be­szé­det, aki ar­ra kér­te a vas­út ve­ze­tő­sé­gét, hogy biz­to­sít­sa­nak a vá­ros la­kó­i­nak és a kör­nyék­be­li­ek­nek ked­vez­mé­nyes ta­ri­fá­kat. Az el­ső út tisz­te­le­té­re a po­zso­nyi Zöld fá­hoz cím­zett fo­ga­dó­ban nagy ün­ne­pélyt tar­tot­tak (Pressburger… 1895. augusztus 23.).

A Komárom–Dunaszerdahely vo­nal épí­té­se

A csal­ló­kö­zi vas­út egyik leg­na­gyobb kez­de­mé­nye­ző­je Ordó­dy Pál volt, aki 1884 és 1892 kö­zött az Udvar­di já­rás or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő­je volt. Hi­va­ta­li ide­jé­nek le­jár­ta után bago­tai köz­pon­tú csa­lá­di bir­to­ka­in gaz­dál­ko­dott és ak­tí­van részt vesztt Ko­má­rom vár­me­gye kö­zé­le­té­ben is (Borovszky 1907:349).
Ordó­dy elő­ször 1893-ban kért elő­mun­ká­la­ti en­ge­délyt az egész, te­hát a Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vas­út­sza­kasz­ra (Ko­má­ro­mi La­pok 1893. augusztus 19.). Kö­vet­ke­ző kér­vé­nye és elő­mun­ká­la­ti en­ge­dé­lye ugyan­er­re a vo­nal­ra 1895-ből szár­ma­zik, ami­kor pe­dig már nyil­ván­va­ló volt, hogy a Pozsony–Duna­szer­dahely sza­kasz önál­ló­an épül meg.19 Ez­után kez­de­mé­nyez­te a Komá­rom– Du­naszerdahely vo­nal meg­épí­té­sét, az en­ge­dély­ok­ira­tot vi­szont már nem ne­ki ad­ta ki a mi­nisz­té­ri­um. Idő­köz­ben ugyan­is vál­to­zás tör­tént: „Ordódy Pál és ér­dek­tár­sai az elő­mun­ká­la­ti en­ge­délyt az ez­zel kap­cso­la­tos jo­gok és kö­te­le­zett­sé­gek­kel egye­tem­ben Fre­und Hen­rik és fia bu­da­pes­ti cég­re ru­ház­ta át.”20 Va­ló­szí­nű, hogy Ordó­dy­ék az elő­mun­ká­la­ti en­ge­dé­lyü­ket el­ad­ták, hi­szen gya­ko­ri volt ez a faj­ta üz­le­te­lés. A Du­nán­tú­lon pél­dá­ul az eb­ben az idő­szak­ban épült vi­ci­ná­li­sok kö­zül ti­zen­ket­tő elő­mun­ká­la­ti en­ge­dé­lye cse­rélt ily mó­don gaz­dát (Majdán 1993:90).
Az anya­gi fe­de­zet meg­szer­zé­se itt is ha­son­ló­kép­pen tör­tént, mint a pozsony–dunaszerdahelyi vas­út ese­té­ben. Az épít­te­tők az ér­de­kelt hely­sé­gek tör­vény­ha­tó­sá­ga­it és bir­to­ko­sa­it szó­lí­tot­ták fel törzs­rész­vény jegy­zé­sé­re. Ko­má­rom vár­me­gyét Ordó­dy 100 000 fo­rint meg­sza­va­zá­sá­ra kér­te fel, amit a me­gyei köz­gyű­lés el is fo­ga­dott (Ko­má­ro­mi La­pok 1893. október 28.). Er­re a cél­ra a me­gye az El­ső Ha­zai Pes­ti Ta­ka­rék­pénz­tár­tól vett fel hi­telt ál­la­mi ér­ték­pa­pír­ok for­má­já­ban 5,1%-os ka­mat­ra. A vas­út­épí­tést tá­mo­ga­tó köz­sé­gek ré­szé­re is a me­gye vet­te fel a szük­sé­ges hi­telt, mi­vel azt ala­cso­nyabb ka­mat­ra kap­hat­ta, mint a köz­sé­gek (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. szeptember 19.).
Az épí­tők Ko­má­rom vá­ro­sá­tól is ugyan­ek­ko­ra tá­mo­ga­tást kér­tek, amit a vá­ros jó­vá is ha­gyott (Ko­má­ro­mi La­pok 1893. szeptember 30.). Ál­lás­pont­ju­kat az­zal in­do­kol­ták, hogy a vas­út ked­ve­ző­en fog hat­ni a vá­ros fej­lő­dé­sé­re, mi­vel a Csal­ló­köz fal­vai így szo­ro­sabb kap­cso­lat­ba ke­rül­het­nek Ko­má­rom­mal, mi­ál­tal a vá­ros for­gal­ma is nö­vek­szik (Ko­má­ro­mi La­pok 1893. október 7.). A vá­ro­si kép­vi­se­lő-tes­tü­let a csal­ló­kö­zi vas­út ré­szé­re meg­sza­vaz­ta a 100 000 fo­rin­tot, s ugyan­ek­ko­ra tá­mo­ga­tást ha­gyott jó­vá a MÁV ál­tal ter­ve­zett Ko­má­rom–Ér­sek­új­vár vas­út ré­szé­re is (Ko­má­ro­mi La­pok 1893. október 14.). A bel­ügy­mi­nisz­ter azon­ban az ös­­sze­sen 200 000 fo­rint vas­út­tá­mo­ga­tást – a vá­ros negy­ven­ezer fo­rin­tos költ­ség­ve­té­si hi­á­nya mi­att – nem hagy­ta jó­vá, és el­ren­del­te, hogy az ös­­sze­get a fe­lé­re csök­kent­sék. Ezt a vá­ros meg is tet­te, de most már a tá­mo­ga­tá­so­kat nem egyen­lő­en osz­tot­ta meg a két vas­út kö­zött. A csal­ló­kö­zi vas­út­nak 75 000, míg az ér­sek­új­vá­ri­nak csu­pán 25 000 fo­rin­tot ítél­tek meg, az­zal az in­dok­lás­sal, hogy az utób­bi vas­utat an­nak stra­té­gi­ai fon­tos­sá­ga mi­att az ál­lam is tá­mo­gat­ja (Ko­má­ro­mi La­pok 1894. augusztus 18.).
Po­zsony a vá­ros rossz anya­gi hely­ze­té­re hi­vat­koz­va csu­pán 10 000 fo­rin­tot ígért,21 a vár­me­gye azon­ban a kez­de­ti 30 000 fo­rin­tot 70 000-re emel­te (Ko­má­ro­mi La­pok 1895. áp­ri­lis 6.). Győr vár­me­gye 4000, Ko­má­rom vár­me­gye 100 000, Ko­má­rom 75 000, az ér­de­kelt köz­sé­gek pe­dig 181 450 fo­rint ér­ték­ben je­gyez­tek törzs­rész­vényt, te­hát a he­lyi ér­de­kelt­ség ös­­sze­sen 440 450 fo­rint­tal tá­mo­gat­ta az építést.22 Az ál­lam 202 000 fo­rint­ ér­té­kű törzs­rész­vényt jegy­zett, a pos­ta szál­lí­tá­sá­ért 5800 fo­rint öt­ven éven át fi­ze­ten­dő áta­lányt, a he­lyi­ér­de­kű vas­úti se­gély­alap­ból 86 000 fo­rint hoz­zá­já­ru­lást en­ge­dé­lye­zett. A Komárom–Dunaszerdahely vas­út tény­le­ges épí­té­si és üzlet­be­ren­de­zé­si költ­sé­gét 1 760 000 fo­rint­ra ter­vez­ték, ez pály­a­ki­lo­mé­te­ren­ként 32 897forintot tett ki. A ter­ve­zett ös­­szeg 65%-át a tör­vény ér­tel­mé­ben el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyek ki­bo­csá­tá­sá­val kel­lett fe­dez­ni. A mi­nisz­ter a költ­sé­gek nagy­sá­gát re­á­lis­nak ítél­te, az­zal az in­dok­lás­sal, hogy „a vo­nal men­tén el­te­rü­lő föl­dek vé­tel­ára ma­gas, a ka­vics csak na­gyobb tá­vol­ság­ból nyer­he­tő, a gya­ko­ri ár­vi­zek mi­att je­len­té­keny pá­lya­eme­lé­sek­re és híd­épí­té­sek­re van szükség.”23 A pály­a­ki­lo­mé­te­ren­kén­ti 32 897 fo­rint alat­ta ma­radt a ma­gyar­or­szá­gi he­lyi­ér­de­kű vas­utak át­la­gos épí­té­si költ­sé­ge­i­nek. Meg­ál­la­pít­ha­tó te­hát, hogy a Komárom–Duna­szer­dahely vas­út or­szá­gos vi­szony­lat­ban ol­csón épült meg, ami­hez nyil­ván a táj sík­vi­dé­ki jel­le­ge is hozzájárult.24
A meg­ígért tá­mo­ga­tá­sok ki­fi­ze­té­sé­nek idő­pont­ja gyak­ran oko­zott né­zet­el­té­rést az épí­tők és a tá­mo­ga­tók kö­zött. Az épí­tők az ös­­sze­get a mun­ká­la­tok meg­kez­dé­se előtt sze­ret­ték vol­na meg­kap­ni, míg a tör­vény­ha­tó­ság­ok csak a vas­út meg­épü­lé­se után akar­tak fi­zet­ni. Vé­gül ál­ta­lá­ban komp­ro­mis­­szu­mos meg­ol­dá­sok szü­let­tek. A ko­má­ro­mi vá­ro­si köz­gyű­lés pél­dá­ul úgy ha­tá­ro­zott, hogy az ös­­szeg fe­lét az al­épít­mé­nyek, má­sik fe­lét pe­dig a fel- és maga­sé­pít­mé­ny­ek el­ké­szí­té­se után fi­ze­ti ki (Komárom… 1895. december 18.). Ko­má­rom vár­me­gye úgy ha­tá­ro­zott, hogy a meg­sza­va­zott 100 000 fo­rin­tot az épí­té­si mun­ká­la­tok ál­lá­sá­nak meg­fe­le­lő­en há­rom rész­let­ben fo­lyó­sít­ja (Komárom… 1896. április 1.).
A Komárom–Dunaszerdahely vas­út ter­ve­zett vo­na­lá­nak el­ső köz­igaz­ga­tá­si be­já­rá­sa va­ló­szí­nű­leg nem járt ered­mén­­nyel, ugyan­is a ke­res­ke­del­mi mi­nisz­ter köz­igaz­ga­tá­si pót­be­já­rást ren­delt el.25 Az épí­tés meg­kez­dé­se előtt még egy pót­be­já­rás tör­tént, ugyan­is a Po­zsony me­gyei ér­de­kelt­ség már 1895 ele­jé­től sze­ret­te vol­na ke­resz­tül­vin­ni, hogy a vas­utat ne Ekecs és Nyá­rasd fe­lé, ha­nem Nagy­me­gy­ertől ki­in­dul­va Bős és Vár­ko­ny irá­nyá­ban épít­sék. Az ér­de­kel­tek haj­lan­dó­ak let­tek vol­na a te­rep­vi­szo­nyok­ból adó­dó több­let­költ­sé­ge­ket is ma­guk­ra vál­lal­ni (Ko­má­ro­mi La­pok 1895. áp­ri­lis 6.). E vál­to­zat út­vo­na­lát 1896. már­ci­us 19-én jár­ták be (Ko­má­ro­mi La­pok 1895. március 21.), de az épí­tés vé­gül még­is az ere­de­ti ter­vek alap­ján in­dult meg.
A he­lyi­ér­de­kű vas­utak épí­té­sé­nél az épí­tők és az érin­tett te­le­pü­lé­sek kö­zött gyak­ran oko­zott vi­szályt a ki­sa­já­tí­tá­si el­já­rás. Hogy a ki­sa­já­tí­tás ne hát­rál­tas­sa az épít­ke­zést, 1881-ben tör­vén­­nyel sza­bá­lyoz­ták, hogy az épí­tő­vál­la­lat a vas­út­épí­tés­hez szük­sé­ges föld­te­rü­le­tet a tu­laj­do­nos be­le­egye­zé­se nél­kül is bir­tok­ba ve­hes­se, s az így le­fog­lalt föl­dek árát ké­sőbb bí­ró­sá­gi úton ál­la­pít­sák meg (Magyar… 1896). A ko­má­ro­mi bir­to­ko­sok 1896 ta­va­szán kezd­ték meg az egyez­te­tést a vál­la­lat fő­mér­nö­ké­vel. Meg­ál­la­po­dá­suk sze­rint „a csak rész­ben meg­vá­sá­rolt föld­bir­tok négy­szög­ölé­ért 1,5 fo­rin­tot, míg a tel­jes egé­szé­ben meg­vett föld­bir­tok négy­szög­ölé­ért 1 fo­rin­tot fi­zet­nek” (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. április 4.). A túl ma­gas árak mi­att azon­ban ek­kor nem jött lét­re az adás­vé­tel. A ko­má­ro­mi­ak­kal fo­lyó ki­sa­já­tí­tá­si tár­gya­lá­sok még az 1896-os év őszé­re sem fe­je­ződ­tek be (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. szeptember 12.).
A ke­res­ke­del­mi mi­nisz­ter 1896. áp­ri­lis 13-án ad­ta ki a komárom–dunaszerdahelyi hév­re az en­ge­dély­ok­ira­tot (Magyarországi… 1896/I.:968–997). Esze­rint az 1 760 000 fo­rint tény­le­ges épí­té­si tő­ké­ből for­gal­mi esz­kö­zök­re 707 000 fo­rin­tot kell köl­te­ni. A vo­nal mű­sza­ki pa­ra­mé­te­rei meg­egyez­tek a pozsony–dunaszerdahelyi sza­kasz pa­ra­mé­te­re­i­vel, ál­lo­má­sai pe­dig a kö­vet­ke­zők vol­tak (a te­le­pü­lé­sek el­té­rő, mai ma­gyar hi­va­ta­los meg­ne­ve­zé­se zá­ró­jel­ben): Ko­má­rom víziállomás, őrsúj­fa­lu ra­ko­dó­ál­lo­más, Csal­lók­öza­ra­ny­os ál­lo­más, Ekel ra­ko­dó­ál­lo­más, Tany ál­lo­más, Lak (Lak­sza­kál­las) ra­ko­dóál­lo­más, Nagy­me­gy­er víziállomás, Ekecs ra­ko­dó­ál­lo­más, Istál–Nyá­rasd (Alistál és Nyárasd) ál­lo­más, Albár ra­ko­dó­ál­lo­más, Dunas­zer­da­he­ly ra­ko­dó­ál­lo­más.
Az ál­lo­más­épü­le­tek kö­zül az eme­le­tes ko­má­ro­mi volt a leg­na­gyobb, ös­­sze­sen 173,5 m2 alap­te­rü­le­tű. Eme­le­tes ál­lo­más épült még Tanyon, Nagymegyeren, és Istál-Nyárasdon. Az en­ge­dély­ok­irat el­ren­del­te a dunas­zer­da­he­lyi csat­la­ko­zó­ál­lo­más át­ala­kí­tá­sát, to­váb­bá áru­rak­tár lé­te­sí­té­sét Ko­má­rom­ban, Tanyon, Nagymegyeren, Istál-Nyárasdon, il­let­ve mar­ha­ra­ko­dó épí­té­sét Ko­má­rom­ban és Nagymegyeren. Az utób­bi he­lyen szén­rak­tárt is emel­tek. Ga­bo­na­színt min­den ál­lo­más mel­lett emel­tek. A ko­má­ro­mi ál­lo­má­son két moz­dony szá­má­ra épült moz­dony­szín (Magyarországi… 1896/I.:968–997).
Az en­ge­dé­lyes Fre­und Hen­rik és fia cég 1896. má­jus 3-ára hív­ta ös­­sze a Komárom–Dunaszerdahely he­lyi­ér­de­kű vas­út rész­vény­tár­sa­sá­gá­nak ala­ku­ló köz­gyű­lés­ét Budapesten.26 A köz­gyű­lé­sen, ame­lyet Sár­közy Au­rél, Ko­má­rom me­gye fő­is­pán­ja ve­ze­tett, meg­ala­kult a „Komárom-Dunaszerdahelyi he­lyi ér­de­kű rész­vény­tár­sa­ság”. Meg­ala­pí­tó­ja az elő­mun­ká­la­ti en­ge­dély tu­laj­do­no­sa, a Fre­und Hen­rik és fia cég, amely a rész­vény­tár­sa­ság­ra ru­ház­ta át a vas­út­tal kap­cso­la­tos min­den jo­gát és kö­te­les­sé­gét.
Az alap­sza­bály­zat a tár­sa­ság alap­tő­ké­jét 2 082 600 fo­rint név­ér­ték­ben ha­tá­roz­ta meg. A tő­ke biz­to­sí­tá­sá­hoz 6160 da­rab 100 fo­rint ér­té­kű törzs­rész­vényt és 14 666 ugyan­ilyen ér­té­kű el­sőbb­sé­gi rész­vényt bo­csá­tot­tak ki. Ko­má­rom vár­me­gye 100 000, Ko­má­rom vá­ro­sa 75 000, Po­zsony vár­me­gye 70 000, Po­zsony vá­ro­sa 10 000, Győr vár­me­gye 4000 fo­rint ér­ték­ben je­gyez­he­tett törzs­rész­vé­nye­ket, míg to­váb­bi 155 000 fo­rint név­ér­té­kű törzs­rész­vényt az egyes köz­sé­gek, tár­sa­sá­gok és ma­gán­sze­mé­lyek kap­tak tá­mo­ga­tá­suk arányában.27
Az épít­ke­zés a ked­ve­zőt­len idő­já­rás, va­gyis a már­ci­u­si eső­zé­sek és ára­dá­sok mi­att csak a ter­ve­zett­nél ké­sőbb, 1896 má­ju­sá­ban kez­dőd­he­tett. Az épí­tést az en­ge­dé­lyes Fre­und Hen­rik és fia cég vé­gez­te Schre­i­ber Jó­zsef fő­mér­nök ve­ze­té­sé­vel (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. november 14.). A ko­má­ro­mi­ak elé­ge­det­tek vol­tak, ami­ért az asz­ta­los-, la­ka­tos- és má­zo­ló­mun­kák­ra a fő­vál­lal­ko­zó túl­nyo­mó­részt hely­bé­li ipa­ro­so­kat szer­ződ­te­tett (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. március 21.). A mun­ka gyors üte­mé­ről az épít­ke­zés meg­kez­dé­se után más­fél hó­nap­pal meg­je­lent tu­dó­sí­tás­ból al­kot­ha­tunk ké­pet. A Ko­má­ro­mi La­pok jú­ni­us 20-án így ír az épít­ke­zés­ről: „A Komárom–Duna­szer­dahelyi vas­út mun­ká­la­tai nagy­ban foly­nak, s a töl­té­sek Ko­má­rom­tól Eke­lig tel­je­sen el­ké­szül­tek, s to­vább egész Szer­da­he­lyig is be­fe­je­zést nyer­nek a föld­mun­ká­la­tok két hét alatt. Most az egész vo­na­lon kő­mű­ve­sek dol­goz­nak, s az épü­le­te­ket ké­szí­tik, me­lyek ja­va ré­sze már szin­tén te­tő alá ke­rült. Ko­má­rom­nál mint vég­ál­lo­más­nál itt a Kis-Ér mel­lett már áll a fel­vé­te­li ház, áru­rak­tár, ga­bo­na­szín, fű­tő­ház, gép­ja­ví­tó, őr­ház stb., s ez idősze­rint szál­lít­ják a talp­fá­kat és Sal­gó­tar­ján­ból a sí­ne­ket (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. június 20.).”
Az épí­tés meg­kez­dé­se után az is elő­for­dult, hogy egye­sek az ere­de­ti ter­vek meg­vál­toz­ta­tá­sát kér­ték. Lak köz­ség az­zal a ké­re­lem­mel for­dult a me­gyé­hez, hogy az ál­lo­más a köz­ség­hez kö­ze­lebb épül­jön meg, de ké­rel­mü­ket az­zal az in­dok­lás­sal, hogy a vo­nal már csak­nem el­ké­szült, a bi­zott­ság el­ve­tet­te (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. július 18.). Jú­li­us kö­ze­pén már a sín­le­ra­kás is meg­in­dult.
Az épít­ke­zés so­rán, még a vas­út hi­va­ta­los át­adá­sa előtt két ha­lá­los ki­me­ne­te­lű bal­eset is tör­tént. A vo­nat ha­lál­ra gá­zol­ta az ekec­si szol­ga­bí­rót (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. október 24.), Nagy­me­gy­er és Lak közt pe­dig két moz­dony ös­­sze­üt­kö­zé­se­kor a tel­je­sen ös­­sze­ron­cso­ló­dó ki­seb­bik moz­dony hu­szon­két éves fű­tő­je, a füssi Bozó­ki And­rás sú­lyos sé­rü­lé­se­ket szen­ve­dett, ame­lyek­be ké­sőbb be­le­halt (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. október 24.).
A vo­nal köz­igaz­ga­tá­si be­já­rá­sát nagy ün­nep­lés kö­ze­pet­te 1896. no­vem­ber 16-án tar­tot­ták. Ko­má­rom és Po­zsony vár­me­gye kül­döt­tei vo­nat­tal ér­kez­tek Duna­szer­dahelyre. A ko­má­ro­mi de­le­gá­ci­ót a fő­is­pán, Sár­kö­zi Au­rél kép­vi­sel­te, aki a vas­úti rész­vény­tár­sa­ság­nak is elő­ke­lő tag­ja volt. A ko­má­ro­mi kül­dött­ség vo­na­ta há­rom­ne­gyed tíz­re ér­ke­zett Dunaszerdahelyre, s út­köz­ben csak La­kon állt meg, ahol Ba­log Kál­mán or­szág­gyű­lé­si kép­vi­se­lő szá­llt fel. A vá­ros­ban „a szé­pen föl­dí­szí­tett in­dó­ház előtt egy­be­gyűlt nagy kö­zön­ség él­jen­zé­sek­kel, ci­gány­ze­né­vel fo­gad­ta a ko­má­ro­mi­a­kat, kik­hez a dunas­zer­da­he­lyi fő­szol­ga­bí­ró in­té­zett üd­vöz­lő sza­va­kat. […] Rö­vid ne­gyed­óra múl­va a po­zso­nyi kül­dött­ség vo­na­ta is be­ro­bo­gott Dunaszerdahelyre. A mű­tan­ren­dő­ri be­já­rás­ra ki­kül­dött mi­nisz­te­ri tit­kár, Képes­si Ár­pád és más mi­nisz­te­ri hi­va­tal­no­kok ér­kez­tek a vo­nat­tal. Az épí­tő­vál­la­la­tot Schre­i­ber Jó­zsef mér­nök kép­vi­sel­te” – ír­ja a Ko­má­ro­mi La­pok (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. november 21.). A dunas­zer­da­he­lyi ál­lo­más meg­vizs­gá­lá­sa után a de­le­gá­ció dél­előtt ti­zen­egy­kor fel­szállt a dísz­vo­nat­ra, amely fél négy­re ért Ko­má­rom­ba. A vá­ros­ban Tát­ray Jó­zsef pol­gár­mes­ter üd­vö­zöl­te a kül­dött­sé­get. A mi­nisz­te­ri meg­bí­zott meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy a pá­lyát ki­tű­nő ál­la­pot­ban ta­lál­ta, ezért át­ad­ja a for­ga­lom­nak. Az ün­nep­ség fé­nyét nö­vel­te, hogy a mil­le­ná­ris ren­dez­vény­so­ro­zat ré­szét ké­pez­te.

A csal­ló­kö­zi vas­út tör­té­ne­te a meg­nyi­tás­tól 1918-ig

A me­net­rend­del már köz­vet­le­nül a Pozsony–Dunaszerdahely vas­út­vo­nal meg­nyi­tá­sa után adó­dott né­hány prob­lé­ma. A pa­na­szo­sok azt ne­hez­mé­nyez­ték, hogy vas­úton a pos­ta­szál­lít­má­nyok ké­sőbb jut­nak el a Csal­ló­köz­be, mint ko­ráb­ban, a kor­sze­rűt­le­nebb ko­csi­já­ra­tok­kal. Emi­att a pos­ták nyit­va­tar­tá­si ide­jét is meg kel­lett vál­toz­tat­ni (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. november 21.).
Az 1897-es me­net­rend­ből (Nyá­ri me­net­rend 1897) – amely­ben már mind­két pá­lya­sza­kasz sze­re­pel – meg­tud­juk, hogy a vas­út­vo­na­lon te­her- és sze­mély­va­go­no­kat is tar­tal­ma­zó ve­gyes­vo­na­to­kat ál­lí­tot­tak for­ga­lom­ba. Az egész Po­zsony–Ko­má­rom vo­na­lon oda-vis­­sza egy vo­nat­pár köz­le­ke­dett, akár­csak a Pozsony–Dunaszerdahely és a Dunaszerdahely–Komárom sza­ka­szo­kon. A vo­na­tok ma­xi­má­lis se­bes­sé­gét az en­ge­dély­ok­irat 40 km/h-ban ha­tá­roz­ta meg, ám a tény­le­ges, va­gyis uta­zá­si se­bes­ség en­nél jó­val ki­sebb volt: a Po­zsony–Ko­má­rom sza­kaszt a sze­rel­vé­nyek át­la­go­san 17 km/h se­bes­ség­gel tet­ték meg. Pél­dá­ul a reg­gel 7.50-kor in­du­ló vo­nat dél­után egy órá­ra ért Ko­má­rom­ba. A las­sú­ság oka el­ső­sor­ban nem a mű­sza­ki fej­let­len­ség­ben, ha­nem a ve­gyes­vo­nat­ok rend­sze­ré­ben ke­re­sen­dő. A sze­rel­vé­nyek ugyan­is a te­her­áru ki- és be­ra­ká­sa mi­att kény­te­le­nek vol­tak egy-egy ál­lo­má­son hu­za­mo­sab­ban vesz­te­gel­ni.
A ko­má­ro­mi­ak már köz­vet­le­nül a vas­út át­adá­sa után til­ta­koz­ni kezd­tek a me­net­rend el­len, mi­vel a Ko­má­rom­ból Dunas­zer­da­he­ly­re uta­zók nem tud­tak még az­nap vo­nat­tal vis­­sza­tér­ni Ko­má­rom­ba (Ko­má­ro­mi La­pok 1896. november 28.). A MÁV csu­pán 1899-ben tett ele­get kö­ve­te­lé­sük­nek, az­zal, hogy eg­­gyel bő­ví­tet­te a já­ra­tok szá­mát. Az új vo­na­tot ko­ra reg­gel in­dí­tot­ták Ko­má­rom­ból, ti­zen­egy órá­ra ért Po­zsony­ba, és dél­után ket­tő­kor in­dult vis­­sza Ko­má­rom­ba. Ez­zel meg­ol­dód­ha­tott a pos­ta­szál­lí­tás és a ko­má­ro­mi­ak igé­nye­it is ki­elé­gí­tet­ték, hi­szen dél­után Dunas­zer­da­he­lyről vis­­sza tud­tak utaz­ni Ko­má­rom­ba. A Po­zsony­ból in­du­ló es­ti ve­gyes­vo­na­tot sze­mély­vo­nat­tal he­lyet­te­sí­tet­ték, így az uta­zás ide­je egy órá­val rö­vi­dült (Út­mu­ta­tó 1899:52).
Az 1899-ben meg­ál­la­pí­tott me­net­rend jó­nak bi­zo­nyul­ha­tott, mert a kö­vet­ke­ző évek­ben lé­nye­gé­ben nem vál­to­zott, csak az 1902-es me­net­rend­ben esz­kö­zöl­tek egy fon­to­sabb mó­do­sí­tást. Ek­kor ugyan­is a reg­gel 9 óra előtt Dunas­zer­da­he­lyről Po­zsony­ba in­du­ló vo­nat in­du­lá­si ide­jét fel­tű­nő­en ko­rai idő­pont­ra, 4.50 órá­ra tet­ték (Út­mu­ta­tó 1902:71). Ez­zel le­he­tő­vé vált, hogy a csal­ló­kö­zi áru idő­ben el­jus­son a ha­gyo­má­nyos fel­ve­vő­pi­a­cok­ra, te­hát már reg­gel Po­zsony­ban és – He­gyes­hal­mon ke­resz­tül – a dél­előt­ti órák­ban Bécs­ben le­hes­sen. Fel­me­rül a kér­dés, hogy e ko­ra reg­ge­li já­rat in­dí­tá­sa men­­nyi­ben ösz­tö­nöz­te a csal­ló­kö­zi­e­ket po­zso­nyi mun­ka­vál­la­lás­ra, va­gyis ar­ra, hogy na­pon­ta a vá­ros­ba in­gáz­za­nak. A kö­vet­ke­ző év­ben a vas­út Dunaszerdahely–Komárom sza­ka­szán haj­tot­tak vég­re ha­son­ló mó­do­sí­tást. A reg­ge­li vo­nat 1903-tól haj­na­li öt­kor in­dult Dunaszerdahelyről. Ez­zel a Csal­ló­köz szí­vé­ből is már nyolc előtt Ko­má­rom­ba le­he­tett jut­ni (Té­li me­net­rend 1903:104–105).
Az évek so­rán a vas­út­vo­nal ál­lo­má­sai sem ma­rad­tak vál­to­zat­la­nok. Új meg­ál­ló­he­lye­ket hoz­tak lét­re, né­há­nyat pe­dig át­ne­vez­tek. Az el­ső ilyen vál­to­zás 1899-ben kö­vet­ke­zett be. Tany ál­lo­má­sa ezen­túl Tany–Nemes-Ócsa né­ven sze­re­pel, Nagy­me­gy­er és Lak kö­zött pe­dig egy új meg­ál­ló­hely lé­te­sült: Bogya–Gellér (Út­mu­ta­tó 1899:52). A Nagy­lég és Pato­ny kö­zöt­ti Szen­tmi­há­ly­fán 1902-től állt meg a vo­nat, to­váb­bá fel­té­te­les meg­ál­ló­hely­ként lét­re­jött a verek­ny­ei 3-as szá­mú őr­ház és a ko­má­ro­mi földműve­sis­ko­la 3. őr­há­za (Út­mu­ta­tó 1902:71). 1912-től Enyed–Pusztán volt fel­té­te­les meg­ál­ló, 1917-től mint új ál­lo­más sze­re­pel Csölle–Püspöki és Misérd kö­zött (Út­mu­ta­tó 1917:77). A vo­na­lon ma­gán­ra­ko­dók is lé­te­sül­tek.
A vas­út­vo­nal mind­két sza­ka­szát a MÁV mű­köd­tet­te, ami a he­lyi­ér­de­kű vas­utak üze­mel­te­té­sé­nek leg­el­ter­jed­tebb mód­ja volt. A MÁV ös­­sze­sen 13 ezer km hév­vo­na­lat ke­zelt, ami le­he­tő­vé tet­te az egy­sé­ges üze­mel­te­tést és a me­net­ren­dek egyez­te­té­sét, hát­rá­nya volt vi­szont a las­súbb ügy­in­té­zés. A rész­vény­tár­sa­ság­ok el­ve­szí­tet­ték be­le­szó­lá­su­kat a vas­út ügye­i­be. A MÁV sa­ját sze­mély­zet­tel és sa­ját költ­sé­gén üze­mel­tet­te a vas­utat, ame­lyért a rész­vény­tár­sa­ság ön­költ­sé­get té­rí­tett. Mi­vel ez az ös­­szeg csak rész­ben fe­dez­het­te az üze­mel­te­té­si költ­sé­ge­ket, az egy­re nö­vek­vő hév­há­ló­zat a MÁV-nak egy­re na­gyobb rá­fi­ze­tést je­len­tett. Ez a faj­ta el­szá­mo­lás vi­szont le­he­tő­vé tet­te, hogy a hév rész­vény­tár­sa­ság rész­vé­nyei jö­ve­del­mez­ze­nek (Hor­váth 1997:47–49). Ami­kor te­hát a rész­vény­tár­sa­ság gaz­dál­ko­dá­sát vizs­gál­juk, nem a vas­út tény­le­ges ki­adá­sa­it és be­vé­te­le­it lát­juk, csu­pán ma­gá­ét a rész­vény­tár­sa­ság­ét. Az ada­to­kat így nem sza­bad túl­ér­té­kel­ni, a rész­vé­nyek után fi­ze­tett osz­ta­lé­kok nagy­sá­ga azon­ban ál­ta­lá­ban a vál­lal­ko­zás si­ke­res­sé­gé­ről, il­let­ve si­ker­te­len­sé­gé­ről árul­ko­dik.
A Pozsony–Dunaszerdahely vas­út el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyi­re már az el­ső tel­jes üz­let­év­ben (va­gyis az 1896-os év­re) 4%-os osz­ta­lé­kot tud­tak fizetni.28 A rész­vé­nyek az 1899-es év­ben ér­ték el az en­ge­dély­ok­irat­ban is rög­zí­tett 5%-os kamatot,29 s ezt a szin­tet a két vas­úti rész­vény­tár­sa­ság 1902-ben be­kö­vet­ke­zett egye­sí­té­sé­ig meg­tar­tot­ták. A vas­út fő for­gal­mát a ga­bo­na­fé­lék és őr­le­mé­nyek ké­pez­ték. Szén­ből, ta­kar­mány­ból, trá­gyá­ból és épí­tő­anyag­ból is je­len­tős men­­nyi­sé­get szál­lí­tot­tak, bár nagy­ság­ren­dek­kel ke­ve­seb­bet, mint ga­bo­ná­ból. A vasú­to­vo­na­lon szál­lí­tott cu­kor­ré­pa men­­nyi­sé­ge is gyor­san nö­ve­ke­dett, de csak 1901-re ér­te el a ga­bo­na men­­nyi­sé­gét. A for­ga­lom az 1898-as üz­let­év­től kez­dett iga­zán nö­ve­ked­ni, amit az igaz­ga­tó­ság a díj­sza­bá­si in­téz­ke­dé­sek­kel ma­gya­rá­zott: „A leg­na­gyobb fel­len­dü­lés azon áruk­ban ál­lott be, me­lyek­nél leg­job­ban kell a ví­zi ver­sen­­nyel küz­de­nünk, és me­lyek­re tett díj­sza­bá­si in­téz­ke­dé­se­ink leg­in­kább vonatkoztak.”30 Mi­vel a vo­na­lon fő­ként me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­nye­ket szál­lí­tot­tak, a szál­lí­tott men­­nyi­ség az évi ter­més­ho­zam­tól is füg­gött, il­let­ve ál­lan­dó­an szá­mol­ni kel­lett a fo­lya­mi szál­lí­tás kon­ku­ren­ci­á­já­val.
A hos­­szabb pá­lya­sza­ka­szú és na­gyobb épí­té­si költ­ség­gel épült Komá­rom–Dunaszerdahely vo­nal el­ső öt éve ke­vés­bé volt si­ke­res. A vo­nal­sza­kaszt már az el­ső tel­jes üz­let­év­ben nagy ár­víz­károk ér­ték, ezért a for­ga­lom egy tel­jes hó­na­pig szü­ne­telt. Az el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyek így csak 0,5%-kal kamatoztak.31 A kö­vet­ke­ző év­ben né­mi fel­len­dü­lést ho­zott, hogy a szál­lí­tá­si dí­jak csök­ken­té­sé­vel a fo­lya­mi ha­jó­zás­tól si­ke­rült a for­ga­lom egy há­nya­dát el­hó­dí­ta­ni, de a MÁV az ár­ví­zi ron­gá­lá­sok hely­re­ál­lí­tá­si költ­sé­ge­ként 16 056 fo­rin­tot szá­mí­tott fel a rész­vény­tár­sa­ság­nak. Az ös­­szeg nagy­sá­ga el­len a rész­vény­tár­sa­ság fellebezett, s egy ré­szét az épí­tő­vál­la­lat­ra há­rí­tot­ta. El­sőbb­sé­gi rész­vé­nye­i­nek ka­ma­tai csak 1,4%-osak voltak,32 s ez to­vább csök­kent. A vis­­sza­esést az 1899-ben is­mé­tel­ten be­kö­vet­ke­zett ár­víz idéz­te elő, ami mi­att a vas­út üze­mel­te­té­sét új­ból hos­­szú idő­re fel kel­lett füg­gesz­te­ni. Fő­ként a szén­szál­lí­tás csök­kent, mi­vel a szén­szál­lít­má­nyo­kat ví­zi út­ra terelték.33 Bár az 1901-es év­ben a vas­út már fenn­aka­dás nél­kül mű­kö­dött, s a szál­lít­má­nyok­ban né­mi nö­ve­ke­dés is be­állt (a leg­szem­be­tű­nőb­ben a cu­kor­ré­pa men­­nyi­sé­ge nőtt: 1547 ton­ná­ról 10 404 ton­ná­ra), az el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyek szel­vé­nye­it csak 1,5%-kal vál­tot­ták be.
A két vo­nal for­gal­mát ös­­sze­ha­son­lít­va meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az 1901-es üz­let­év­ben a Pozsony–Dunaszerdahely sza­ka­szon két­szer an­­nyi árut és más­fél­szer több utast szál­lí­tot­tak, mint Ko­má­rom és Dunas­zer­da­he­ly kö­zött. Mind­két sza­ka­szon fő­ként me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­nye­ket és ter­mé­ke­ket szál­lí­tot­tak, míg azon­ban a Komárom–Dunaszerdahely vo­na­lon a men­­nyi­ség szem­pont­já­ból az el­ső he­lyen a cu­kor­ré­pa, má­so­di­kon a ta­kar­mány­fé­lék, har­ma­di­kon pe­dig a ga­bo­na­fé­lék sze­re­pel­nek, a Pozsony–Dunaszerdahely sza­ka­szon a ga­bo­na­fé­lék ve­zet­nek, azo­kat pe­dig a cu­kor­ré­pa, a ta­kar­mány és a szén követi.34 A kü­lönb­sé­gek oka fel­te­he­tő­leg ab­ban ke­re­sen­dő, hogy a Komárom–Dunaszerdahely vo­nal szá­má­ra a ko­má­ro­mi ki­kö­tő na­gyobb kon­ku­ren­ci­át je­len­tett. A fo­lya­mi te­her­ha­jó­zás ugyan­is to­vább­ra is ké­pes volt meg­őriz­ni po­zí­ci­ó­it a ga­bo­na- és szén­szál­lí­tás te­rén, ám a Csal­ló­köz bel­se­jé­ből könnyebb volt el­ér­ni a vas­utat, s ez el­ső­sor­ban a Pozsony–Dunaszerdahely sza­kasz­nak ked­ve­zett.
A Komárom–Dunaszerdahely sza­kasz ter­mé­sze­tes foly­ta­tá­sát ké­pez­te az egy év­vel ko­ráb­ban meg­épült Pozsony–Dunaszerdahely vo­nal­nak, így a Komárom–Du­na­szer­dahely vas­út rész­vény­tár­sa­sá­gá­nak el­ső éves je­len­té­sé­ben jo­go­san me­rült fel a két pá­lya hi­va­ta­los egye­sí­té­sé­nek kérdése.35 Az egye­sí­tés­ről fo­lyó tár­gya­lá­sok ne­héz­ke­sen ha­lad­tak és csak 1901-ben fe­je­ződ­tek be. A fú­zi­ót az­zal in­do­kol­ták, hogy az egy­sé­ges díj­sza­bás­ok­kal a szál­lí­tá­si dí­ja­kat is ol­csób­bá le­het ten­ni, to­váb­bá, hogy a na­gyobb tár­sa­ság nyo­ma­té­ko­sab­ban igé­nyel­het jobb me­net­ren­de­ket. A meg­ál­la­po­dás egyik leg­fon­to­sabb ré­szét a nye­re­ség el­osz­tá­sá­nak fel­tét­elei ké­pez­ték. Mind­két vo­nal törzs­rész­vé­nyei he­lyett úja­kat ad­tak ki. A Pozsony–Dunaszerdahely vas­út törzs­rész­vé­nye­it az A, a Komárom–Dunaszerdahely vas­út­ét a B so­ro­za­tú­ak­kal cse­rél­ték fel. A meg­ál­la­po­dás nyil­ván a Komárom–Dunaszerdahely vo­nal kis nye­re­sé­ges­sé­ge mi­att a Pozsony–Dunaszerdahely hév ér­de­ke­it he­lyez­te előtérbe.36 Az egye­sü­lés mind­két rész­vény­tár­sa­ság szá­má­ra előn­­nyel járt. A Po­zsony–Ko­má­rom vo­nal tár­sa­sá­ga el­kezd­het­te törzs­rész­vé­nyei osz­ta­lé­ka­i­nak ki­fi­ze­té­sét, ami fő­képp a törzs­rész­vé­nye­ket jegy­ző te­le­pü­lé­sek­nek és me­gyék­nek je­len­tett hasz­not. A Komárom–Dunaszerdahely vas­út szá­má­ra az volt az egye­sü­lés leg­na­gyobb ho­za­dé­ka, hogy egy nye­re­sé­ge­sebb rész­vény­tár­sa­ság­hoz csat­la­ko­zott, mi­ál­tal az el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyek osz­ta­lé­kai is emel­ked­het­tek.
A két tár­sa­ság a kor­mány jó­vá­ha­gyá­sá­val az 1902-es üz­let­év­től egye­sül­ten mű­kö­dött, igaz, ide­ig­le­ne­sen még az en­ge­dély­ok­irat­ok egye­sí­té­se nél­kül. Az egye­sü­lés­nél a Pozsony–Dunaszerdahely vas­út rész­vény­tár­sa­sá­ga ját­szot­ta a fő sze­re­pet, amely mint­egy be­ke­be­lez­te a másikat.37 A két tár­sa­ság az egye­sí­tést és a két kü­lön tár­sa­ság meg­szű­né­sét az 1902. má­jus 30-án tar­tott együt­tes köz­gyű­lé­sen ha­tá­roz­ta el, ame­lyen egy­ben a „Po­zsony–Ko­má­ro­mi egye­sült he­lyi ér­de­kű vas­út rész­vény­tár­sa­ság” is meg­ala­kult. Az en­ge­dély­ok­irat­ok egye­sí­té­sét az 1904. évi XXIX. szá­mú tör­vény­cik­kely tet­te le­he­tő­vé. A jog­sza­bály a tár­sa­ság üzlet­be­ren­de­zé­si tő­ké­jét 6 506 000 ko­ro­ná­ban ál­la­pí­tot­ta meg, ami lé­nye­gé­ben a két jog­előd tő­ké­jé­nek együt­tes ös­­sze­ge. Az új rész­vény­tár­sa­ság alap­tő­ké­jét nem emel­ték meg, mert az egye­sí­tés nem vont ma­ga után sem­mi­lyen új épít­ke­zést (Magyar… 1905:166–177). A két tár­sa­ság még a kö­zös en­ge­dély­ok­irat meg­je­le­né­se előtt, 1903. au­gusz­tus 1-jé­vel egye­sí­tet­te, pon­to­sab­ban mér­sé­kel­te a díj­sza­bá­sa­it. Ol­csób­bá vál­tak a szol­gál­ta­tá­sok, és meg­kezd­het­ték az A tí­pu­sú törzs­rész­vé­nyek osz­ta­lé­ka­i­nak kifizetését.38
Az egye­sü­lés hi­va­ta­los évé­ben, 1904-ben, a szál­lí­tás­ban s ez­ál­tal a be­vé­te­lek­ben is csök­ke­nés mu­tat­ko­zott, amit az igaz­ga­tó­ság a rossz ter­més­sel ma­gya­rá­zott. 1905-től a be­vé­te­le­ket már az adók is ter­hel­ték, mi­vel 1905. má­jus 1-jén le­járt a vas­út szá­má­ra a szál­lí­tá­si adó­men­tes­ség, a MÁV üze­mel­te­té­si há­nyad­ként a brut­tó be­vé­tel 51,5%-át kapta.39
A vas­út jö­ve­del­me az 1904-es mély­pont­tól kezd­ve fo­ko­za­to­san nőtt. Az el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyek nö­vek­vő osz­ta­lé­kai mel­lett a szál­lí­tott men­­nyi­ség min­den fu­va­ro­zott áru­faj­tá­nál nö­ve­ke­dett, egye­dül a cu­kor­ré­pá­nál csök­kent. A kö­vet­ke­ző mély­pont 1908-ban kö­vet­ke­zett be az ös­­szes áru­faj­tá­nál, amit az igaz­ga­tó­ság a gyen­ge ter­més­sel magyarázott.40 A csal­ló­kö­zi vas­úti te­her­szál­lí­tás­ban 1908 után nagy kon­junk­tú­ra fi­gyel­he­tő meg, mi­vel sok­szo­ro­sá­ra nőtt a cu­kor­ré­pa és egyéb me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­nyek men­­nyi­sé­ge. A nö­ve­ke­dés­nek kö­szön­he­tő­en az el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyek 1912-ben el­ér­ték az 5%-os ka­ma­to­zást, s az A so­ro­za­tú törzs­rész­vé­nyek 2,6%-os oszta­lék­ki­fi­ze­té­se után ju­tott még az el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyek osz­ta­lék­hát­ra­lé­ká­nak tör­lesz­té­sé­re is, amit a kö­vet­ke­ző évek­ben még emel­ni is tudtak.41
A nö­vek­vő for­ga­lom elő­idéz­te pót­be­ru­há­zá­sok fel­emész­tet­ték a vas­út tar­ta­lék­alap­ját, ezért az 1912. de­cem­ber 20-án tar­tott köz­gyű­lé­sen az alap­tő­ke meg­eme­lé­sét ha­tá­roz­ták el. A ke­res­ke­del­mi mi­nisz­té­ri­um az alap­tő­ke 500 000 ko­ro­ná­val, te­hát 7 006 000 ko­ro­ná­ra va­ló eme­lé­sét engedélyezte.42 Az eh­hez szük­sé­ges anya­gi esz­kö­zö­ket az Eisenbahn-Rentenbank frank­fur­ti bank bo­csá­tot­ta a rész­vény­tár­sa­ság rendelkezésére.43 Az 1913-as év rend­kí­vül ked­ve­ző szál­lí­tá­si ered­mé­nye­it je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ta, hogy az 1912-ben meg­ter­mett cu­kor­ré­pa egy ré­szét csak eb­ben az év­ben szál­lí­tot­ták a cu­kor­gyá­rak­ba. A jö­ve­de­lem nö­ve­ke­dé­sé­ből 2,5%-ot for­dí­tot­tak az el­sőbb­sé­gi rész­vé­nyek osztalékpótlására.44
A vas­út­vo­nal üze­mel­te­té­sét és gaz­dál­ko­dá­sát az el­ső vi­lág­há­bo­rú is nagy­ban be­fo­lyá­sol­ta. Az 1915. év vé­gé­re a vo­nal­hoz csat­la­ko­zó Somorja–Úszor he­lyi­ér­de­kű vas­úton is meg­in­dult a for­ga­lom, amely­nek épí­té­sé­hez az úszo­ri ál­lo­más bő­ví­té­sé­vel a csal­ló­kö­zi vas­út rész­vény­tár­sa­sá­ga is hoz­zá­já­rult. A há­bo­rús évek­ben fo­ko­za­to­san csök­kent a szál­lí­tott áru men­­nyi­sé­ge, ami leg­in­kább a két leg­na­gyobb áru­faj­tá­nál, a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­nyek­nél és a cu­kor­ré­pá­nál fi­gyel­he­tő meg. A ki­esést a ka­to­nai szál­lít­má­nyok és a sze­mély­for­ga­lom nö­ve­ke­dé­se és a há­bo­rú vé­ge fe­lé be­kö­vet­ke­zett so­ro­za­tos vi­tel­díj­eme­lés el­len­sú­lyoz­ta. A há­bo­rús kon­junk­tú­rát ezen a sza­ka­szon a vo­nal men­tén lé­te­sült fo­goly­tá­bor­ok is segítették.45 Az 1918-as üz­let­év­ről már csak hi­á­nyos je­len­tést tu­dott ten­ni az igaz­ga­tó­ság. A csal­ló­kö­zi vas­út a meg­ala­ku­ló Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­té­re ke­rült.
A vas­úti rész­vé­nyek ka­ma­tai – ös­­sze­ha­son­lít­va a töb­bi hév be­vé­te­le­i­vel – át­la­gos­nak te­kint­he­tők. A vas­út­épí­tés­be fek­te­tők nem vár­hat­ták pén­zük nagy ka­ma­to­zá­sát, a törzs­rész­vény-tu­laj­do­no­sok hely­ze­te pe­dig még bi­zony­ta­la­nabb volt. A csal­ló­kö­zi vi­ci­ná­lis nem tar­to­zott a leg­ros­­szab­bul mű­kö­dő he­lyi­ér­de­kű vas­utak kö­zé, kü­lö­nö­sen a há­bo­rú előt­ti évek­ben és a há­bo­rú alat­ti kon­junk­tú­ra esz­ten­de­i­ben volt si­ke­res.

A vas­út ha­tá­sa a tér­ség fej­lő­dé­sé­re

A vas­úti köz­le­ke­dés­nek a ré­gi­ó­ra gya­ko­rolt konk­rét ha­tá­sa­it ne­héz a tér­ség ál­ta­lá­nos fej­lő­dé­sé­től el­szi­ge­tel­ten meg­ra­gad­ni. A tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­to­kat ugyan­is szá­mos té­nye­ző be­fo­lyá­sol­ja, ame­lyek bi­zo­nyos fo­kig egy­más­sal is köl­csön­ha­tás­ban van­nak, s kö­zü­lük a köz­le­ke­dés fon­tos, ám nem egye­dü­li té­nye­ző.
A me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés a mai Dél-Szlo­vá­kia te­rü­le­tén ép­pen a tár­gyalt idő­szak­ban vált egy­re in­kább bel­ter­jes­sé. Ko­má­rom me­gyé­ben a ter­mesz­tett cu­kor­ré­pa men­­nyi­sé­ge 1912-re az 1901–1905 köz­ti idő­szak át­la­gos ter­més­men­­nyi­sé­gé­nek több mint hét­sze­re­sé­re emel­ke­dett. Po­zsony me­gyé­ben ez a nö­ve­ke­dés há­rom­szo­ros volt, mi­vel itt már 1901 és 1905 kö­zött is ma­gas ho­za­mo­kat ér­tek el (Ma­gyar Statisztikai… 1924:276, 282). Eh­hez a nagy fel­len­dü­lés­hez min­den bi­zon­­nyal a vas­úti szál­lí­tás le­he­tő­sé­ge is hoz­zá­já­rult (Holec 1991:94).
A te­rü­let me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lé­sé­nek fej­lő­dé­se és a vas­úti for­ga­lom fel­len­dü­lé­se kölcsönös ha­tás­ban állt egy­más­sal és egy­mást fel­té­te­lez­te. Míg a vas­út se­gí­tett a me­ző­gaz­da­ság bel­ter­jes­sé vá­lá­sá­ban, a meg­növe­ke­dett me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lés a vas­úti for­ga­lom nö­ve­ke­dé­sét idéz­te elő és ösz­tön­ző­leg ha­tott a vas­út­fej­lesz­tés­re is. A ré­gió ke­res­ke­del­mé­ben a vas­út ha­tá­sa fő­ként ab­ban mu­tat­ha­tó ki, hogy e vi­ci­ná­lis és a hoz­zá csat­la­ko­zó főbb vo­na­lak irá­nya egy­ben az áru áram­lá­sá­nak irá­nyát is meg­ha­tá­roz­ta. Az ál­lam a ta­ri­fa­ked­vez­mé­nyek ki­adá­sá­val pró­bál­ta be­fo­lyá­sol­ni, hogy mi­lyen le­gyen a szál­lí­tás irá­nya. A ked­vez­mé­nye­ket bi­zo­nyos áru­faj­ták­ra és meg­ha­tá­ro­zott cél­ál­lo­má­sok­ra ad­ták. A Csal­ló­köz ke­res­ke­del­mét fő­képp nyu­gat­ra, Bécs és Po­zsony fe­lé irá­nyí­tot­ták. Eb­ben nyil­ván sze­re­pet ját­szot­tak a ha­gyo­má­nyo­san ki­ala­kult pi­a­cok, hi­szen Bé­cset ví­zi úton már a vas­út ki­épü­lé­sét meg­elő­ző­en is vi­szony­lag kön­­nyen el le­he­tett ér­ni. A rom­lan­dó élel­mi­sze­re­ket, pél­dá­ul a te­jet és a va­jat azon­ban csak a vas­úti for­ga­lom meg­in­dul­tá­val le­he­tett el­jut­tat­ni a tá­vo­lab­bi bé­csi és más pi­a­cok­ra. 46
Az ipar fej­lő­dé­sét a vas­út a Csal­ló­köz­ben lé­nye­ge­seb­ben nem moz­dí­tot­ta elő, csu­pán egy na­gyobb üzem épült a vo­nal mel­lett. Fied­ler Já­nos 1898-ban 300 000 ko­ro­na be­fek­te­tés­sel Nagy­ta­ny­on len­ki­kés­zítőt ho­zott lét­re. A gyár ré­szé­re Ko­má­rom vár­me­gyé­ben (fő­ként a Csal­ló­köz­ben) 1000 hol­don ter­mesz­tet­ték a lent. Fied­ler kül­föld­re is szál­lí­tott (Borovszky 1895:265), de 1905-től Ko­má­rom­ban len­fo­nót is üze­mel­te­tett (Borovszky 1907:238).
A vas­út­nak a la­kos­ság­ra csak köz­ve­tett ha­tá­sa le­he­tett. Mi­vel nem in­dult meg az ipa­ro­so­dás, a la­kos­ság to­vább­ra is a me­ző­gaz­da­ság­ból élt. A né­pes­ség szá­ma sem ug­rott meg a vas­út men­tén, ha­nem to­vább­ra is az ad­di­gi ütem­ben nö­ve­ke­dett. A csal­ló­kö­zi te­le­pü­lé­se­ken csak Dunas­zer­da­he­ly­en volt na­gyobb szá­mú vas­úti al­kal­ma­zott, ahol a köz­le­ke­dés­ben fog­lal­koz­ta­tot­tak szá­ma (be­le­ért­ve más köz­le­ke­dé­si mó­do­kat is) 1910-ben 59 fő volt (Ma­gyar Statisztikai… 1913:974–975). A vas­út kö­ze­lebb hoz­ta a ci­vi­li­zá­ci­ót, és egy­sze­rűbb ös­­sze­köt­te­tést tett le­he­tő­vé két me­gye szék­he­lyei és te­le­pü­lé­sei kö­zött. A töb­bi vi­ci­ná­lis­hoz ha­son­ló­an el­ső­sor­ban he­lyi és re­gi­o­ná­lis ér­de­ke­ket szol­gált, de két me­gye­szék­hely ös­­sze­kö­té­sé­vel a me­gyék köz­ti jobb kom­mu­ni­ká­ci­ót is elő­se­gí­tet­te. A la­kos­ság fo­ko­za­to­san hoz­zá­szo­kott a vo­na­to­zás­hoz.
Erdősi a vas­út­épí­té­sek má­so­dik sza­ka­szá­ban épült mel­lék­vo­na­lak je­len­tő­sé­gét – a nem­zet­kö­zi köz­le­ke­dést és a gaz­da­sá­gi ér­de­ke­ket szol­gá­ló fővo­nak­kal el­len­tét­ben – „te­rü­let­fel­tá­ró” sze­re­pük­ben lát­ja. S bár e vo­na­lak nem vol­tak ké­pe­sek „sa­ját di­na­mi­ká­jú fej­lő­dé­si fo­lya­ma­to­kat ki­vál­ta­ni”, még­is „a mel­lék­vo­nal­há­ló­zat ös­­sze­kö­töt­te a ko­ráb­bi kis hord­ké­pes­sé­gű, fo­ga­tolt hely­kö­zi köz­le­ke­dés tá­vol­sá­gi korlátait, va­la­mint az előb­bi­re struk­tu­rá­ló­dott, alap­ve­tő­en autark mik­ro­re­gi­o­ná­lis von­zás­kör­ze­ti rend­szert, le­he­tő­vé tet­te, hogy az új köz­le­ke­dé­si vi­szo­nyo­kon be­lül ked­ve­ző hely­zet­be ke­rült te­le­pü­lé­sek kö­zül a leg­élet­ké­pe­seb­bek vál­ja­nak az új, na­gyobb te­rü­le­tű von­zás­kör­ze­tek központjaivá.”47 A Csal­ló­köz ese­té­ben új re­gi­o­ná­lis köz­pon­tok lét­re­jöt­té­ről nem be­szél­he­tünk, mi­vel a vas­út ele­ve a már meg­lé­vő köz­pon­to­kat kö­töt­te ös­­sze, de min­den bi­zon­­nyal to­vább erő­sí­tet­te azok po­zí­ci­ó­it.
Erdősi má­sutt ar­ra is rá­mu­tat, hogy míg a vas­úti fő­vo­na­lak mel­lett fej­lő­dő tér­sé­gek ala­kul­tak ki (né­pes­ség­kon­cent­rá­ci­ó­val, a mun­ka­erő drá­gu­lá­sá­val), a vas­út nél­kü­li tér­sé­gek pe­dig vis­­sza­fej­lőd­tek vagy el­ma­rad­tak (el­ván­dor­lás, vis­­sza­fej­lő­dő ter­me­lés), ad­dig a mel­lék­vo­na­lak men­tén stag­ná­ló vagy gyé­ren fej­lő­dő te­rü­le­tek ala­kul­tak ki. E te­rü­le­te­ken (mint a csal­ló­kö­zi vas­út men­tén is) nem nö­ve­ke­dett a la­kos­ság szá­ma, csu­pán stag­nált, de nőtt a la­kó­hely ér­té­ke, a tér­ség pe­dig stag­nált vagy eny­hén fej­lő­dött (Erdősi 1991:91–101). A Csal­ló­köz fej­lő­dé­sét és Erdősi té­zi­se­it egy­be­vet­ve meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az ipar ala­ku­lá­sá­ra min­den­kép­pen a stag­ná­lás jel­lem­ző, de a me­ző­gaz­da­ság és a ke­res­ke­de­lem te­rü­le­tén a fej­lő­dés vi­tat­ha­tat­lan.

Ki­te­kin­tés a csal­ló­kö­zi vas­út 1918 utá­ni tör­té­ne­té­re

A csal­ló­kö­zi vas­út 1918 után a cseh­szlo­vák vas­út­há­ló­zat ré­szé­vé vált. Az újon­nan ke­let­ke­zett or­szág­ha­tár­ok el­vág­ták a Bu­da­pest irá­nyú dél-ko­má­ro­mi csat­la­ko­zás­tól, s Bécs fe­lé is ne­héz­ke­seb­bé vált a köz­le­ke­dés. Le­het­sé­ges csat­la­ko­zá­si út­vo­nal­ként a Po­zsony­ból ki­in­du­ló vas­út­vo­na­lak ma­rad­tak: az Ér­sek­új­vár–Ko­má­rom vas­út­vo­nal és az el­ső vi­lág­há­bo­rú ide­jén meg­épü­lő Komárom–Gúta he­lyi­ér­de­kű vas­út. A csal­ló­kö­zi vas­út ké­sőb­bi sor­sát a foly­to­nos mo­der­ni­zá­ció mel­lett a ter­mé­sze­ti ka­taszt­ró­fák is be­fo­lyá­sol­ták. Az 1965-ös nagy du­nai ár­víz 30 km vas­út­pá­lyát sem­mi­sí­tett meg. A gőz­moz­do­nyo­kat fel­vál­tó el­ső mo­tor­vo­nat­ok 1960-ban áll­tak for­ga­lom­ba, majd meg­je­lent az el­ső gyors­vo­nat is. A vas­út­vo­na­lat 1962-ben a Pozsony-Újváros pá­lya­ud­var­ra kap­csol­ták. A na­gyobb ál­lo­má­so­kon új ál­lo­más­épü­le­tek épül­tek: 1956-ban Ko­má­rom­ban, 1980-ban pe­dig Dunaszerdahelyen. A pá­lya­sza­kasz fel­épít­mény­ét 1957 és 1972 kö­zött fo­ko­za­to­san fel­újí­tot­ták, így nö­ve­ke­dett a pá­lya­se­bes­ség. Egyes pá­lya­sza­ka­szok fel­újí­tá­sá­ra a 1990-es évek ele­jén ke­rült sor, ez­után né­hány sze­mély­vo­na­tot se­bes­vo­nat vál­tott fel. Je­len­leg a tel­jes pá­lya­sza­ka­szon 18 sze­mély­vo­nat és 3 pár se­bes­vo­nat köz­le­ke­dik. So­kat­mon­dó azon­ban, hogy az uta­zá­si se­bes­ség 1996-ban csu­pán 39,4 km/h volt (100 rokov… 1996:5–13).

Be­fe­je­zés

Je­len ta­nul­mány a Po­zsony–Ko­má­rom he­lyi­ér­de­kű vas­út­vo­nal meg­épü­lé­sé­nek kö­rül­mé­nye­it és mű­kö­dé­si fel­tét­ele­it, va­la­mint a csal­ló­kö­zi ré­gi­ó­ra és an­nak la­kos­sá­gá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát vá­zol­ja. A vas­út tör­té­ne­té­nek komp­lex igé­nyű meg­írá­sá­hoz az itt fel­hasz­nált for­rá­so­kon kí­vül szá­mos más adat fel­dol­go­zá­sá­ra és ér­té­ke­lé­sé­re len­ne szük­ség. Csak ily mó­don al­kot­hat­nánk plasz­ti­kus ké­pet a vas­út és a csal­ló­kö­zi ré­gió fej­lő­dé­se köz­ti köl­csön­ha­tás­ok­ról. A vas­út­vo­nal tör­té­ne­té­nek ala­po­sabb, ár­nyal­tabb meg­is­me­ré­se és is­mer­te­té­se a ré­gió tör­té­ne­té­nek egy újabb te­rü­le­tét tár­hat­ná fel, s a tér­ség ko­ra­be­li tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, tá­gabb ér­te­lem­ben vett kul­tu­rá­lis és ci­vi­li­zá­ci­ós fo­lya­ma­ta­i­nak vizs­gá­la­ta a ré­gi­ó­ra ma is jel­lem­ző és azt má­ig for­má­ló je­len­sé­gek múlt­be­li moz­ga­tó­ru­gó­i­ra, oka­i­ra is fényt de­rít­het­ne. Az így ös­­sze­gez­he­tő is­me­ret­anyag eset­le­ges tör­té­net­tu­do­má­nyi ho­za­dé­kán túl a je­len­le­gi ré­gió­fej­lesz­té­si tö­rek­vé­sek szá­má­ra is tám­pon­to­kat szol­gál­tat­hat.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

100 rokov od prí­cho­du prvé­ho vlaku do Komár­na 1896–1996. Bratislava, Pre­vádz­ko­vé ria­di­te¾­stvo ŽSR, 1996.
Borovsz­ky Sa­mu: Ma­gyar­or­szág vár­me­gyéi és vá­ro­sai. Ko­má­rom vár­me­gye. Bu­da­pest, Or­szá­gos Mo­no­grá­fi­ai Tár­sa­ság, 1907.
Borovsz­ky Sa­mu: Ma­gyar­or­szág vár­me­gyéi és vá­ro­sai. Po­zsony vár­me­gye. Bu­da­pest, Apollo, 1895.
Bra­ti­slav­ský topo­gra­fic­ký le­xi­kon. Bratislava, Tatran, 1990.
Erdősi F.: A kom­mu­ni­ká­ció tér­szer­ke­ze­ta­la­kí­tó ha­tá­sai. Juss, 4. évf., 2. sz., Hód­me­ző­vá­sár­hely, 1991.
Erdősi F.: A vas­utak egy­ko­ri ha­tá­sa az or­szág tér­szer­ke­ze­té­re és ur­ba­ni­zá­ci­ó­já­ra. Köz­le­ke­dés­tu­do­má­nyi Szem­le, 39. évf., Bu­da­pest, 1989.
Holec, R.: Po¾no­hos­po­dár­stvo na Slo­ven­sku v pos­led­nej tre­ti­ne 19. storoèia. Bratislava, Veda, 1991.
Hons, S.: Deji­ny dopra­vy na území ÈSSR. Bratislava, Al­fa, 1975.
Hor­váth F.: A he­lyi­ér­de­kű vas­utak épí­té­se és üze­me Ma­gyar­or­szá­gon. In: Vas­út­his­tó­ria év­könyv 1996. 150 éves a ma­gyar vas­út. Bu­da­pest, MÁV, 1997.
Ko­má­rom Me­gyei Köz­löny, 11. évf., 51. sz., 1895. de­cem­ber 18.
Ko­má­rom Me­gyei Köz­löny, 12. évf., 14. sz., 1896. áp­ri­lis 1.
Ko­má­ro­mi La­pok, 1.évf., 1. sz., 1880. jú­ni­us 3.
Ko­má­ro­mi La­pok, 1. évf., 10. sz., 1880. szep­tem­ber 4.
Ko­má­ro­mi La­pok, 4. évf., 16. sz., 1883. áp­ri­lis 21.
Ko­má­ro­mi La­pok, 10. évf., 37. sz., 1889. szep­tem­ber 14.
Ko­má­ro­mi La­pok, 10. évf., 12. sz., 1889. már­ci­us 23.
Ko­má­ro­mi La­pok, 12. évf., 8. sz., 1891. feb­ru­ár 21.
Ko­má­ro­mi La­pok, 14. évf., 33. sz., 1893. au­gusz­tus 19.
Ko­má­ro­mi La­pok, 14. évf., 39. sz., 1893. szep­tem­ber 30.
Ko­má­ro­mi La­pok, 14. évf., 26. sz., 1893. jú­li­us 1.
Ko­má­ro­mi La­pok, 14. évf., 24. sz., 1893. jú­ni­us 17.
Ko­má­ro­mi La­pok, 14. évf., 40. sz., 1893. október 7.
Ko­má­ro­mi La­pok, 14. évf., 41. sz., 1893. ok­tó­ber 14.
Ko­má­ro­mi La­pok, 14. évf., 43. sz., 1893. ok­tó­ber 28.
Ko­má­ro­mi La­pok, 14. évf., 17. sz., 1893. áp­ri­lis 29.
Ko­má­ro­mi La­pok, 15. évf., 33. sz., 1894. au­gusz­tus 18.
Ko­má­ro­mi La­pok, 16. évf., 7. sz., 1895. feb­ru­ár 16.
Ko­má­ro­mi La­pok, 16. évf., 4. sz., 1895. ja­nu­ár 26.
Ko­má­ro­mi La­pok, 16. évf., 14. sz., 1895. áp­ri­lis 6.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17. évf., 37. sz., 1896. szep­tem­ber 12.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17. évf., 38. sz., 1896. szep­tem­ber 19.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17. évf., 29. sz., 1896. jú­li­us 18.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17 évf., 25. sz., 1896. jú­ni­us 20.
Ko­má­ro­mi Lapok, 17. évf., 46. sz., 1896. no­vem­ber 14.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17. évf., 47. sz., 1896. no­vem­ber 21.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17. évf., 42. sz., 1896. ok­tó­ber. 24.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17.évf., 48. sz., 1896. no­vem­ber. 28.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17. évf. 12. sz., 1895. már­ci­us 21.
Ko­má­ro­mi La­pok, 17. évf., 14. sz., 1896. áp­ri­lis 4.
Ma­gyar Sta­tisz­ti­kai Köz­le­mé­nyek. 66. kö­tet. A ma­gyar ko­ro­na or­szá­ga­i­nak 1901–1915-i me­ző­gaz­da­sá­gi ter­me­lé­se. Bu­da­pest, 1924.
Ma­gyar Sta­tisz­ti­kai Köz­le­mé­nyek. 48. kö­tet, A ma­gyar ko­ro­na or­szá­ga­i­nak 1910. évi nép­szám­lá­lá­sa. 2. kö­tet, A né­pes­ség fog­lal­ko­zá­sa és na­gyi­pa­ri vál­la­la­tok községenkint. Bu­da­pest, 1913.
Ma­gyar Tör­vény­tár, 1904. évi tör­vény­cik­kek. Bu­da­pest. 1905.
Ma­gyar Tör­vény­tár, 1879–1880. Bu­da­pest, 1896.
Ma­gyar Tör­vény­tár, 1881. tör­vény­cik­kek. Bu­da­pest, 1896.
Ma­gyar Tör­vény­tár, 1887–1888. Bu­da­pest, 1898.
Ma­gyar­or­szá­gi Ren­de­le­tek Tá­ra. A Komárom–Dunaszerdahelyi he­lyi ér­de­kű vas­út­ra vo­nat­ko­zó en­ge­dély­ok­irat. 30. évf., I. köt., Bu­da­pest, 1896.
Ma­gyar­or­szá­gi Ren­de­le­tek Tá­ra. I. köt., 29. évf., Bu­da­pest, 1895.
Mach­ny­ik A.: Csal­ló­köz. Ta­nul­mány a hon­is­me­ret, ag­rár- és a szo­ci­ál­po­li­ti­ka kö­ré­ből. Po­zsony, Kalligram, 1993.
Maj­dán J.: He­lyi­ér­de­kű vas­utak és azok ki­épü­lé­se a Du­nán­tú­lon. Kan­di­dá­tu­si ér­te­ke­zés. Kéz­irat, Pécs, 1993.
Nyá­ri me­net­rend. Ér­vé­nyes 1897. máj. 1-ső nap­já­tól. Bu­da­pest, 1897.
Pal­las Nagy­le­xi­ko­na. IV. köt., Bu­da­pest, 1893.
Pres­sbur­ger Ze­i­tung. Morgenblatt, 132. évf., 230. sz., 1895. au­gusz­tus 23.
Purgina, J.: Vývoj želez­níc na Slo­ven­sku od roku 1837 so zre­te­¾om na Bratislavu. Bratislava, SAV, 1957.
Štepán, M.: Pøe­hled­né dìji­ny èes­ko­slo­ven­ských želez­níc 1824–1948. Praha, Doprav­ní nakladatelství, 1958.
Té­li me­net­rend. Érv. 1903. évi okt. hó 1-ső nap­já­tól. Bu­da­pest, MÁV, 1903.
Ti­sza I.: A ma­gyar ál­la­mi, ma­gán- és he­lyi­ér­de­kű vas­út­tár­sa­sá­gok fej­lő­dé­se 1896–1900 kö­zött. In: Ma­gyar vas­út­tör­té­net. 2. köt., Bu­da­pest, MÁV, 1996.
Út­mu­ta­tó. A ma­gyar és kö­zös közl. vál­la­lat hi­va­ta­los me­net­rend­köny­ve 1902. már­ci­us-áp­ri­lis. Bu­da­pest, MÁV, 1902.
Út­mu­ta­tó. A ma­gyar és kö­zös köz­le­ke­dé­si vál­la­lat hi­va­ta­los me­net­rend­köny­ve 1917. Bu­da­pest, MÁV, 1917.
Út­mu­ta­tó. A ma­gyar és kö­zös köz­le­ke­dé­si vál­la­lat hiva­ta­la­ta­los me­net­rend­köny­ve. Bu­da­pest, MÁV, 1899.
Vad­ker­ty­o­vá Katarína: Deji­ny cuk­ro­var­níc­ke­ho pri­e­mys­lu a pes­to­va­nia cuk­ro­vej repy na Slo­ven­sku (1800–1918). Bratislava, SAV, 1972.
Vas­din­­nyei P.–Seidl, J.: Vas­úti há­ló­za­tunk fej­lő­dé­se. In: Tech­ni­kai fej­lő­dé­sünk tör­té­ne­te 1867–1927. Bu­da­pest, Ma­gyar Mér­nök- és Épí­tész­egy­let, 1929.
Vas­úti és Köz­le­ke­dé­si Köz­löny, 23. évf., 86. sz., 1892. jú­li­us 16.
Vas­úti és Köz­le­ke­dé­si Köz­löny, 26. évf., 27. sz., 1895. már­ci­us 3.
Vas­úti és Köz­le­ke­dé­si Köz­löny, 26. évf., 121. sz., 1895. ok­tó­ber 9.
Vas­úti és Köz­le­ke­dé­si Köz­löny, 27. évf., 74. sz., 1896. jú­ni­us 19.
Vas­úti és Köz­le­ke­dé­si Köz­löny, 24 évf., 148. sz., 1893. de­cem­ber 10.
Vlas­ti­ved­ný slov­ník obcí na Slovensku. 1.köt., Bratislava, Veda, 1977.
Zelo­vich K.: A ma­gyar vas­utak tör­té­ne­te. In: A ma­gyar köz­le­ke­dés­ügy mo­nog­rá­fi­á­ja. Bu­da­pest, 1938.

 

Rövid URL
ID1576
Módosítás dátuma2016. június 16.

RÁCZ KÁLMÁN: Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság előtt (2. rész)

A per­in­dí­tás 1923 no­vem­be­ré­ben az egy­há­zi bir­tok­ügy már egy má­sik bu­da­pes­ti hely­szí­nen volt meg­be­szé­lés tár­gya. Gaj­zá­gó Lász­ló főkor­má­ny­meg­bí­zott hi­va­ta­lá­ban ér­te­kez­let­re ke­rült sor, az il­le­té­kes kul­tusz­mi­nisz­té­ri­u­mi...
Bővebben

Részletek

A per­in­dí­tás

1923 no­vem­be­ré­ben az egy­há­zi bir­tok­ügy már egy má­sik bu­da­pes­ti hely­szí­nen volt meg­be­szé­lés tár­gya. Gaj­zá­gó Lász­ló főkor­má­ny­meg­bí­zott hi­va­ta­lá­ban ér­te­kez­let­re ke­rült sor, az il­le­té­kes kul­tusz­mi­nisz­té­ri­u­mi tiszt­vi­se­lők, jo­gá­szok és az egy­há­zi ér­de­kel­tek részvételével.18 A Gaj­zá­gó ál­tal ve­ze­tett hi­va­talt az­zal a cél­lal hoz­ta lét­re a kor­mány, hogy a va­gyo­ni sé­rel­me­ket el­szen­ve­dett ma­gyar ká­ro­sul­tak ügye­it ko­or­di­nál­ja, pe­re­ik meg­in­dí­tá­sá­ban és fo­lya­ma­tá­ban se­gít­sé­get nyújt­son. A kor­mány­meg­bí­zott most tá­jé­koz­tat­ni kí­ván­ta az egy­há­zi érin­tet­te­ket a pil­la­nat­nyi po­li­ti­kai és jo­gi hely­zet­ről an­nak ér­de­ké­ben, hogy azok el­dönt­hes­sék, kí­ván­nak-e pert in­dí­ta­ni a bé­ke­szer­ző­dés 250. cik­ke alap­ján a há­gai ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok előtt. A ta­nács­ko­zás­ra ek­kor már azért is ége­tő szük­ség volt, mi­vel ez év de­cem­ber 31-ével járt le az a ha­tár­idő, me­lyet a bí­ró­ság a pe­rek be­nyúj­tá­sá­nak vég­ső idő­pont­já­ul sza­bott. Az idő rö­vid­sé­ge mi­att el kel­lett most már min­den­kép­pen dön­te­ni, hogy jo­gi­lag le­het­sé­ges, gya­kor­la­ti­lag ta­ná­csos-e Há­gá­hoz for­dul­ni egy­há­zi ügyek­kel cseh­szlo­vák, ro­mán és ju­go­szláv re­lá­ci­ó­ban.
A jo­gi le­he­tő­sé­get il­le­tő­en egyér­tel­műbb volt a kép, hi­szen a 250. cikk a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok il­let­ve in­téz­mé­nyek utód­ál­lam­ok­ban el­szen­ve­dett va­gyo­ni sé­rel­me­it jog­ta­lan­nak mond­ta ki. A pe­rek alap­já­ul szol­gá­ló cik­kely rö­vid elem­zé­se előtt ves­sünk egy pil­lan­tást a bé­ke­szer­ző­dés egy má­sik pa­ra­gra­fu­sá­ra, a 232.-re. Ez a pont a há­bo­rú ál­tal oko­zott ká­ro­kért a ma­gyar ál­lam­pol­gá­ro­kat is fe­le­lős­sé tet­te, s meg­ad­ta a Szö­vet­sé­ges és Tár­sult Ha­tal­mak­nak a jo­got, hogy vis­­sza­tart­sák és fel­szá­mol­ják a te­rü­le­tü­kön le­vő és a bé­ke­szer­ző­dé­sek élet­be­lé­pé­se­kor a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok tu­laj­do­ná­ban ál­ló va­gyont. A 250. cikk ép­pen eh­hez a pa­ra­gra­fus­hoz vi­szo­nyul, mi­kor ér­vé­nye alól ki­vé­telt ál­la­pít meg. Ki­mond­ta, hogy a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­nak a volt Osztrák–Magyar Mo­nar­chia te­rü­le­tén fek­vő „ja­vai, jo­gai és ér­de­kei” nem es­het­nek le­fog­la­lás és fel­szá­mo­lás alá. Egy pél­dá­val meg­vi­lá­gít­va ez an­­nyit je­len­tett, hogy a ro­mán kor­mány a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­nak a Bu­ka­rest­ben lé­vő ja­va­it a 232. cikk alap­ján fel­szá­mol­hat­ta, de nem te­het­te ugyan­ezt az Er­dély­ben lé­vő ja­vak­kal. A men­tes­ség ki­ter­jedt úgy a bé­ke­szer­ző­dés élet­be­lé­pés­ét kö­ve­tő, mint az azt meg­elő­ző idő­re, te­hát vis­­sza­me­nő­le­ges ha­tál­­lyal bírt. Ti­los volt esze­rint a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok va­gyo­ná­ra kény­szer­rend­sza­bá­lyo­kat fo­ga­na­to­sí­ta­ni, ha még­is meg­tör­tént, ak­kor meg kel­lett szűn­tet­ni. Min­den 1918. no­vem­ber 3-tól a bé­ke­szer­ző­dés élet­be­lép­té­ig ho­zott rend­sza­bályt, amely ki­sa­já­tí­tást, zár alá vé­telt, kény­szer­ke­ze­lést ren­delt el, az em­lí­tett jog­sza­bály ér­tel­mé­ben ér­vény­te­le­ní­te­ni kel­lett, és ab­ban az ál­la­pot­ban kel­lett vis­­sza­ad­ni tu­laj­do­no­sá­nak, amely­ben azok e rend­sza­bály­ok előtt vol­tak (Térfi 1922:197–250).
Ami­kor a ma­gyar bé­ke­kül­dött­ség Pá­rizs­ban a bé­ke­fel­té­te­lek fen­ti­e­ket is tar­tal­ma­zó el­ső vál­to­za­tát át­vet­te, a cik­kelyt „oá­zis­”-ként jel­le­mez­te a szer­ző­dés „si­va­ta­gá”-­ban, egyet­len olyan ren­del­ke­zés­nek, amely meg­fe­lel a le­győ­zöt­tel szem­be­ni mél­tá­nyos­ság kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. Fel­hív­ták vi­szont a nagy­ha­tal­mak fi­gyel­mét a 250. cikk bi­zo­nyos hi­á­nyos­sá­ga­i­ra. Utal­tak rá, hogy e pa­ra­gra­fust ki le­het ját­sza­ni olyan jog­sza­bály­ok se­gít­sé­gé­vel, me­lyek elv­ben a jog­sza­bályt al­ko­tó ál­lam sa­ját pol­gá­ra­i­ra is vo­nat­koz­nak, a gya­kor­lat­ban azon­ban csak­is a ma­gyar ál­lam­pol­gár­okon haj­ta­nák vég­re. Pél­da­ként az in­gat­lan­tör­vé­nye­ket, el­ső­sor­ban a föld­re­for­mo­kat em­lí­tet­ték, me­lyek a ta­pasz­ta­lat sze­rint ki­fe­je­zet­ten a ma­gya­rok, il­let­ve ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok el­len irá­nyul­tak, hi­szen pél­dá­ul a Fel­vi­dé­ken szin­te ki­zá­ró­lag csak ők a bir­to­ko­sok. A de­le­gá­ció kö­zöl­te azt is, hogy e cikk nem tar­tal­maz ren­del­ke­zést a jog­ta­lan in­téz­ke­dé­sek ál­tal oko­zott károk meg­té­rí­té­sé­ről, sem pe­dig ar­ról, hogy mi tör­té­nik ha a jog­ta­la­nul le­fog­lalt va­gyon ter­mé­szet­ben vis­­sza nem ad­ha­tó. Eb­ből ki­fo­lyó­lag azt ja­va­sol­ták, hogy a vis­­sza­adá­si kö­te­le­zett­ség­ből ere­dő vi­tás kér­dé­sek­ben, va­la­mint a kár­té­rí­tés­sel kap­cso­la­tos kér­dé­sek­ben dön­tő­bí­ró­sá­gi el­já­rás­nak le­gyen he­lye (Danilovics 1927).
A ma­gyar ponto­sí­tá­si igény­re 1920. má­jus 6-i kel­te­zés­sel fo­gal­maz­ták meg a vá­lasz­jegy­zé­ket. A dön­tő­bí­ró­ság­gal kap­cso­la­tos ja­vas­la­tot il­le­tő­en nem volt az an­tant­ha­tal­mak­nak el­len­ve­té­se, így a 250. cik­ket ki­egé­szí­tet­ték az­zal, hogy a vis­­sza­adá­si kö­te­le­zett­ség te­kin­te­té­ben fel­me­rü­lő vi­ták el­dön­té­se vé­gett ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok­hoz le­hes­sen for­dul­ni. Ez azért is je­len­tős mó­do­sí­tás volt, mert az oszt­rák bé­ke­szer­ző­dés vo­nat­ko­zó cik­ke, az egyéb­ként azo­nos szö­veg mel­lett, nem fog­lalt ma­gá­ba ha­son­ló ren­del­ke­zést. A kár­pót­lá­si kö­te­le­zett­sé­get azon­ban a ki­bő­ví­tett pa­ra­gra­fus sem em­lí­tet­te, de ma­gyar ér­tel­me­zés sze­rint, mi­vel a jog­sza­bály a kor­lá­to­zá­sok előt­ti ál­la­pot­ban va­ló vis­­sza­adást ren­del­te el, eb­ből az kö­vet­ke­zik, hogy ha a ter­mé­szet­be­ni vis­­sza­adás nem vol­na le­het­sé­ges, ak­kor ezért és az oko­zott ká­ro­kért az utód­ál­lam­ok kár­té­rí­tés­sel tar­toz­nak.
A föld­re­form­ok­kal kap­cso­la­tos fel­ve­tés­re sem kap­tak egy­ér­tel­mű­en meg­nyug­ta­tó vá­laszt, mi­vel ér­tel­me­zé­si kér­dés­nek je­len­tet­ték ki, hogy a föld­re­form­ok alak­já­ban esz­kö­zölt föld­tu­laj­don el­vo­ná­sok és kor­lá­to­zá­sok a 250. cikk­ben em­lí­tett ti­lal­mas rend­sza­bály­ok kö­zé so­rol­ha­tók-e be (Danilovics 1927).
Lát­hat­juk mind­ezek­ből, hogy a 250. cikkel kap­cso­la­tos kü­lön­bö­ző ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­gek meg­le­he­tő­sen tág te­ret kap­tak. Jo­gá­szi kö­rök­ben, bel- és kül­föld­ön egy­aránt gya­ko­ri volt az a vé­le­ke­dés, hogy a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés meg­fo­gal­ma­zá­sai meg­le­he­tő­sen szak­sze­rűt­le­nek, pon­tat­la­nok, hi­á­nyo­sak, s ez szá­mos vi­tá­ra ad al­kal­mat. A bé­ke­szer­ző­dés lét­re­ho­zói mind­ezt ke­zel­ni pró­bál­va úgy ha­tá­roz­tak, hogy a vi­ták el­dön­té­sét a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok­ra bíz­zák, mely­nek ked­ve­ző íté­le­te­i­ben, a 250. cikk ere­jé­ben a ma­gyar ká­ro­sul­tak erő­sen bíz­tak, hi­szen „ha az nem a vesz­te­se­ket szol­gál­ná, ak­kor a 250. cikk gya­kor­la­ti je­len­tő­sé­gét el­vesz­te­né, s a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok föld­bir­tok­re­form és már hang­za­tos jel­sza­vak ürü­gye alatt meg­foszt­ha­tók len­né­nek ingatlanjavaiktól” (Alkér 1927:142).
Az em­lí­tett ér­te­kez­le­ten Gaj­zá­gó kor­mány­meg­bí­zott fel­szó­lí­tot­ta a je­len­lé­vő egy­há­zi ér­de­kel­te­ket, hogy nyi­lat­koz­za­nak a per­rel kap­cso­la­tos ál­lás­pont­juk­ról, va­gyis hogy for­dul­nak-e Há­gá­hoz a kér­dé­ses va­gyo­nuk ál­la­gá­nak meg­óvá­sa, el­vont jö­ve­del­me­ik ki­szol­gál­ta­tá­sa vé­gett ar­ra az idő­re, amely alatt a be­ne­fi­ci­um él­ve­ze­te ká­non­jo­gi­lag őket meg­il­le­ti, Esz­ter­gom ese­té­ben az eset­le­ges diszmembrációig, és a va­gyon 1500. ká­non sze­rin­ti fel­osz­tá­sá­ig. Hang­sú­lyoz­ta Gajzágó, hogy a jog­or­vos­la­ti le­he­tő­sé­get csak ma­guk a bir­to­ko­sok ve­he­tik igény­be, a ma­gyar ál­lam nem le­het fel­pe­res a bí­ró­ság előtt, ezért szük­sé­ges az ér­de­kel­tek leg­köz­vet­le­nebb köz­re­mű­kö­dé­se, per­be­li rész­vé­te­le, mert jo­ga­i­kat a kor­mány egye­dül meg­vé­de­ni nem vol­na ké­pes. A pe­rek ki­lá­tá­sa­i­val kap­cso­lat­ban hoz­zá­tet­te, hogy nincs olyan per, mely­nek ne len­né­nek koc­ká­za­tai, de az utód­ál­lam­ok­ban ve­szé­lyez­te­tett ér­de­ke­i­ket il­le­tő­leg egy per meg­in­dí­tá­sa ál­tal nincs sok ve­szí­te­ni va­ló­juk. „A bé­kés meg­egye­zés­re ugyan­is a hu­szi­ta li­be­rá­lis Cseh­szlo­vá­ki­á­val, a gö­rög­ke­le­ti Ro­má­ni­á­val és Szer­bi­á­val nem sok ki­lá­tá­sunk le­het. Az eset­le­ges tár­gya­lá­sok ked­ve­ző ki­me­ne­tel­ét a pe­rek csak gyor­sít­hat­ják, mert azok anya­ga nem olyan lesz, amit az utód­ál­lam­ok szí­ve­sen hagy­ná­nak in lon­gum et latum Eu­ró­pa szí­ne előtt tárgyalni.”19
Az egy­ház kép­vi­se­lői a ma­guk ré­szé­ről a kor­mány egy­ér­tel­mű per­re va­ló buz­dí­tá­sá­val szem­ben nem hoz­tak fel el­len­ér­ve­ket, sőt a per irán­ti erős haj­lan­dó­sá­gu­kat nyil­vá­ní­tot­ták ki, így az ér­te­kez­let a kér­dést egy­han­gú­lag igen­le­ge­sen dön­töt­te el. A dön­tést ha­ma­ro­san tett kö­vet­te, és 1923 de­cem­be­ré­ben a Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság elé ki­lenc ma­gyar egy­há­zi ja­va­dal­mas nyúj­tott be ke­re­se­tet a cseh­szlo­vák ál­lam el­len. A fel­pe­re­sek a kö­vet­ke­zők vol­tak: csor­nai pre­mont­rei rend (300 kat. hold – 150 000 arany­ko­ro­na ér­ték), zir­ci cisz­ter­ci­ta rend (1455 kat. hold – 251 000 arany­ko­ro­na ér­ték), pan­non­hal­mi Be­ne­dek-rend (4226 kat. hold – 1 460 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Győ­ri káp­ta­lan (255 kat. hold – 150 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Esz­ter­go­mi ér­sek­ség (51 315 kat. hold – 100 000 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Köz­pon­ti pap­ne­vel­de (566 kat. hold – 200 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Esz­ter­go­mi sze­mi­ná­ri­um (5112 kat. hold – 6 500 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Esz­ter­go­mi fő­káp­ta­lan (30 987 kat. hold – 35 000 000 arany­ko­ro­na ér­ték), Rad­nai Far­kas püs­pök a ki­uta­sí­tá­sa utá­ni jö­ve­del­me­ket pe­rel­te.
A ke­re­set­ben cél­ként azt az el­vá­rást fo­gal­maz­ták meg, hogy a dön­tő­bí­ró­ság ál­tal ho­zan­dó íté­le­tek meg­szűn­tes­sék a ja­va­dal­mi bir­to­kok jog­ta­lan ál­la­mi ke­ze­lé­sét és vissza­jut­tas­sák azo­kat jo­gos tu­laj­do­no­sa­i­nak, a ma­gyar egy­há­zi in­téz­mé­nyek­nek, il­let­ve, hogy az el­ma­radt jö­ve­del­me­kért, fel­sze­re­lé­sért, ál­lat­ál­lo­mány­ért és egyéb ká­ro­kért kár­té­rí­tést ítél­je­nek meg. Ma­gyar fel­fo­gás sze­rint az egy­há­zi bir­to­kok tu­laj­don­jo­ga nem le­he­tett vi­ta tár­gya a bí­ró­ság előtt, hi­szen a te­lek­köny­vek­ben vál­to­zás nem tör­tént, a le­fog­la­lás és zár­lat nem je­len­tett ál­la­mi ki­sa­já­tí­tást, így a bir­to­kok jo­gi­lag to­vább­ra is a ja­va­dal­ma­sok tu­laj­do­nát ké­pez­ték. Az egy­há­zi pe­rek­ben a kár­té­rí­tés mel­lett te­hát nem a tu­laj­don­ba-, ha­nem a bir­tok­ba­he­ly­e­zést kö­ve­tel­ték a károsultak.20
Az azo­nos cé­lok és a kö­zös egy­há­zi jel­leg el­le­né­re a szó­ban for­gó pe­rek sok vo­nás­ban el is tér­tek egy­más­tól, me­lyek mi­att a bí­ró­ság­nak nem le­he­tett az ese­tek­kel „egy cso­mag­ban” fog­lal­koz­nia. Vol­tak köz­tük jo­gi­lag tisz­tább és bo­nyo­lul­tabb ügyek. A győ­ri káp­ta­la­né pél­dá­ul a ke­vés­bé ös­­sze­tet­tek kö­zé tar­to­zott, mi­vel itt a ja­va­dal­mas szék­he­lye és egész jog­ha­tó­sá­gi te­rü­le­te Ma­gyar­or­szá­gon volt, csak a bir­to­kok egyes ré­szei fe­küd­tek el­sza­kí­tott ré­sze­ken, ne­ve­ze­te­sen a Csal­ló­köz­ben, ezért egy­ér­tel­mű volt a tu­laj­do­nos bir­to­kok­hoz va­ló jo­ga. A szer­ze­tes­ren­dek kér­dé­se már nem volt en­­nyi­re tisz­ta kép­let, ugyan­is azok­nak a te­vé­keny­sé­ge a Fel­vi­dék­re is ki­ter­jedt, ott is ren­del­kez­tek köz­pon­tok­kal, há­zak­kal, ami fel­ve­tet­te ezek jo­ga­it is a Szlo­vá­ki­á­ban ta­lál­ha­tó tu­laj­don­hoz. A szer­ze­tes­ren­dek ese­té­ben el­ső­sor­ban a rend­fő­nök, il­let­ve a ren­di köz­pont va­gyon­hoz fű­ző­dő jo­ga­i­val le­he­tett ér­vel­ni.
A té­mán­kat je­len­tő Esz­ter­go­mi ér­sek­sé­get te­kint­ve ha­son­ló volt a hely­zet, mi­vel an­nak te­rü­le­te a ha­tár­vo­nal ál­tal ket­té­sza­kadt, és az észa­ki ol­dal­ra 1922-ben ad­mi­niszt­rá­tor ne­vez­te­tett ki, aki­nek a ré­szé­ről a bir­to­kok jö­ve­del­mé­re a fel­vi­dé­ki te­rü­let költ­sé­ge­i­nek fe­de­zé­se okán szin­tén igény fo­gal­ma­zó­dott meg. Az ad­mi­niszt­rá­tor ki­ne­ve­zé­se mi­att így az ér­sek sé­rel­mei bi­zo­nyos mér­ték­ben le­tom­pul­tak, hi­szen a fel­vi­dé­ki rész­re egy ká­non­jo­gi­lag el­is­mert, az egy­ház­me­gye te­rü­le­tén jog­ha­tó­ság­gal bí­ró fő­pász­tor ke­rült. Esz­ter­gom ér­ve­lé­sét mind­ez gyen­gí­tet­te, de mi­vel az ér­sek­ség kor­mány­za­ti dis­zmem­brá­ci­ó­já­ra még nem ke­rült sor, a be­ne­fi­ci­um jo­gi egy­sé­ge és osz­tat­lan­sá­ga, va­la­mint az ér­sek­ség, káp­ta­lan és sze­mi­ná­ri­um tu­laj­do­no­si jo­gai vi­tán felül áll­tak, a per­lés és a po­zi­tív ered­mény le­he­tő­sé­ge eb­ben az eset­ben is meg­volt.
Az egy­há­zi pe­rek kö­zött egye­dül­ál­ló volt a ko­ráb­ban már em­lí­tett Rad­nai Far­kas püs­pök ügye, aki a besz­ter­ce­bá­nyai püs­pö­ki szék­ből va­ló el­tá­vo­lí­tá­sá­tól az új püs­pö­ki ki­ne­ve­zé­sig ter­je­dő idő­szak jö­ve­del­me­it perelte.21
A fel­pe­re­sek hely­ze­té­nek kü­lön­bö­ző­sé­ge mi­att te­hát a bí­ró­ság az ese­te­ket kü­lön vizs­gál­ta és kü­lön is kel­let dön­tést hoz­nia, de egy­sé­ge­sen ke­zel­te mind­egyi­ket ab­ban a te­kin­tet­ben, hogy egy­há­zi mi­nő­sé­gü­ket fi­gyel­men kí­vül hagy­va, a fel­pe­re­sek mint ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok, mint ma­gán­jo­gi per­ala­nyok áll­tak a bí­ró­ság előtt (Geőcze 1927:28).

Az ügy fej­le­mé­nyei 1923 és 1928 kö­zött

A Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni pres­­szi­ó­nak szánt pe­rek meg­in­dí­tá­sá­val az esz­ter­go­mi bir­to­kok ügyét egy­elő­re nem si­ke­rült a meg­ol­dás fe­lé moz­dí­ta­ni. A per­ben ér­de­kes mó­don egy egész év­ti­ze­den át, 1934 ta­va­szá­ig gya­kor­la­ti­lag szin­te sem­mi elő­re­lé­pés nem tör­tént, ed­dig az idő­pon­tig még ér­de­mi tár­gya­lás­ra sem ke­rült sor. A hos­­szú ké­se­de­lem el­ső­sor­ban az­zal ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a bí­ró­ság tu­da­to­san vá­ra­ko­zó ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. Az ügy pe­ren kí­vü­li meg­ol­dá­sát re­mél­ték, és ez­zel együtt azt, hogy nem lesz szük­ség a vi­lá­gi és egy­há­zi jog kom­pe­ten­ci­á­lis prob­lé­má­i­nak in­go­vá­nyos ta­la­já­ra lép­ni­ük. Tisz­te­let­ben kí­ván­ták tar­ta­ni azt az egy­ház­jo­gi fel­fo­gást, hogy el­ső­sor­ban a Va­ti­kán­nak kell dön­te­nie az egy­há­zi bir­to­kok­nak a tri­a­no­ni szer­ző­dés­sel meg­vál­to­zott va­gyo­ni vi­szo­nyai fe­lől és bíz­tak ab­ban, hogy Ró­ma és Prá­ga meg­egye­zés­re tud jut­ni a kér­dés­ben. Ezt a meg­egye­zést azon­ban csak idő­igé­nyes tár­gya­lá­si fo­lya­mat előz­het­te meg, hi­szen a cseh­szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa óta lé­te­ző egy­ér­tel­mű­en fe­szült két­ol­da­lú vi­szony is a ren­de­zé­sé­re várt még. A bí­ró­ság vá­ra­ko­zott, a dip­lo­má­ci­ai vi­szony ren­de­zé­se hú­zó­dott, az évek pe­dig tel­tek.
Az idő mú­lá­sa a pert il­le­tő­en tö­ké­le­te­sen meg is fe­lelt Prá­ga el­kép­ze­lé­se­i­nek, hi­szen az eset­le­ges kel­le­met­len íté­le­tet sze­ret­ték vol­na el­ke­rül­ni. A cseh­szlo­vák dip­lo­má­cia a bí­ró­sá­gi tár­gya­lás ki­tű­zé­sé­nek kés­lel­te­té­se ér­de­ké­ben min­den esz­közt igény­be vett, töb­bek kö­zött éve­ken át ar­ról in­for­mál­ták a bí­ró­ság sváj­ci el­nö­két Hen­ry Schreibert, hogy a per tár­gyát ké­pe­ző ja­vak te­kin­te­té­ben be­lát­ha­tó időn be­lül meg­egye­zés fog lét­re­jön­ni a Vatikánnal.22 Ar­ra is rend­sze­re­sen al­kal­mat ta­lál­tak, hogy a bir­tok­ügy el­dön­té­sé­ben Há­ga mel­lett leg­alább ak­ko­ra je­len­tő­ség­gel bí­ró té­nye­zőt a Szent­szé­ket a ma­gyar egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok­nak a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság előtt tör­tént fel­lé­pé­se el­len han­gol­ják. Bar­cza Gyö­rgy va­ti­ká­ni kö­vet több­ször je­len­tet­te Bu­da­pest­nek, hogy a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták­nak, ku­ri­á­lis bí­bo­ro­sok előtt han­goz­ta­tott ál­lí­tá­sa sze­rint a ma­gyar egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok a pe­re­ik­kel ki akar­ják von­ni a va­gyon­jo­gi kér­dé­sek ren­de­zé­sé­nek jo­gát a Szent­szék ke­zé­ből, és azt la­i­kus nem­zet­kö­zi bí­ró­ság­ra igye­kez­nek ru­ház­ni. A ma­gya­rok lé­pé­se a cseh­szlo­vák lo­gi­ka sze­rint an­nál is in­kább sé­rel­mes Ró­má­ra néz­ve, mi­vel a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság egy olyan bé­ke­szer­ző­dés alap­ján ítél­ke­zik, amely­nek meg­ho­za­ta­lá­ban a Szent­szék nem vett, nem ve­he­tett részt, és amely­nek ha­tá­ro­za­tai, így pél­dá­ul a 250. cikk az egy­há­zi ja­vak­ra nem alkalmazhatók.23
A cseh­szlo­vák dip­lo­má­cia ez­zel az ügyes tak­ti­ká­val a Va­ti­kán ér­zé­keny pont­já­ra ta­pin­tott rá. A pe­rek­kel kap­cso­la­tos kom­pe­ten­cia­fél­tés a cseh­szlo­vák ér­ve­lés­től füg­get­le­nül is lé­te­zett a pá­pai ud­var kö­re­i­ben, és Cser­noch bí­bo­ros­nak, va­la­mint a ma­gyar kül­po­li­ti­ká­nak nem kis erő­fe­szí­té­sé­be ke­rült, hogy meg­győz­zék Ró­mát a per­in­dí­tás he­lyes­sé­gé­ről. Hang­sú­lyoz­ták a Kú­ria előtt, hogy jo­go­sul­tak vol­tak pe­re­ik­kel dön­tő­bí­ró­ság­hoz for­dul­ni anél­kül, hogy ez­ál­tal a Szent­szék ér­de­ke­i­vel szem­be­for­dul­tak vol­na. Sőt a pe­rek cél­ja har­mo­ni­zál a Va­ti­kán jól fel­fo­gott ér­de­ke­i­vel, mi­vel az nem más, mint­hogy az íté­le­tek meg­szűn­tes­sék a bir­to­kok min­den két­sé­gen felül ál­ló jog­ta­lan ál­la­mi ke­ze­lé­sét és vis­­sza­jut­tas­sák azo­kat jo­gos egy­há­zi tu­laj­don­ba. A per az egyik le­he­tő­ség en­nek el­éré­sé­hez, amely egy­ál­ta­lán nem érin­ti a Szent­szék 1500. ká­no­non ala­pu­ló jo­gát a Szlo­vá­kia te­rü­le­té­re eső egy­ház­ré­szek eset­le­ges új be­ren­de­zé­sé­re és az egy­há­zi va­gyo­nok­nak az új be­ren­de­zés ál­tal szük­sé­ges­sé vá­ló el­osz­tá­sá­ra néz­ve. A pe­rek e kér­dés­re ma­gyar vé­le­mény sze­rint a leg­tá­vo­lab­bi be­fo­lyást sem gya­ko­rol­ják, de ha eset­leg még­is, ak­kor csak jó irány­ban, hi­szen a va­gyon bí­rói íté­let­tel va­ló vis­­sza­ju­tá­sa ked­ve­zőb­bé ten­né a Szent­szék hely­ze­tét, hi­szen ez eset­ben az egy­há­zi ké­zen lé­vő bir­to­kok­kal ál­la­mi le­fog­la­lás­tól men­te­sen ren­del­kez­né­nek a felosztáskor.24
Cser­noch prí­más, bár a per meg­in­dí­tá­sát szük­sé­ges­nek és hasz­nos­nak vél­te, ő sem el­ső­sor­ban ezen az úton vár­ta a prob­lé­ma meg­ol­dá­sát. Job­ban bí­zott Ró­ma le­he­tő­sé­ge­i­ben, me­lyek se­gít­sé­gé­vel úgy gon­dol­ta hogy ta­lán ki le­het kény­sze­rí­te­ni egy mél­tá­nyos va­gyo­ni ren­de­zést. Tisz­tá­ban volt vi­szont az­zal is, hogy Ró­ma – még ha a ma­gyar egy­ház mel­lett is áll a cseh­szlo­vák kor­mán­­nyal szem­ben – nyo­más­gya­kor­ló esz­kö­zei kor­lá­to­zot­tak, és szin­te csak a dis­zmem­brá­ció ha­lo­ga­tá­sá­val vagy a nun­ci­us vis­­sza­hí­vá­sá­val le­het Prá­gát az egy­ház­nak is meg­fe­le­lőbb út­ra te­rel­ni. Az utób­bi al­kal­ma­zá­sá­ra csu­pán a prí­más ked­vé­ért nem volt sok esély, de az előb­bit il­le­tő ma­gyar ké­rést a Va­ti­kán is res­pek­tál­ni lát­szott. Cser­noch már az 1920-as ró­mai út­ja al­kal­má­val, és ké­sőbb is több­ször kér­te, hogy a „cse­hek” in­dít­vá­nyá­ra sem­mi­fé­le egy­ház­kor­mány­za­ti vál­toz­ta­tást, kü­lö­nö­sen dis­zmem­brá­ci­ót ne hajt­sa­nak vég­re, amíg az anya­gi kér­dés igaz­sá­gos ren­de­zé­sé­re elő­ze­te­sen sor nem ke­rült. El­len­ke­ző eset­ben vé­le­mé­nye sze­rint nem len­ne ga­ran­cia ar­ra, hogy a cseh­szlo­vák kor­mány cél­ja el­éré­se után kap­ha­tó lesz a má­sik fél anya­gi igé­nye­i­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­re. A dis­zmem­brá­ció ha­lo­ga­tá­sát, mint a szin­te egyet­len ütő­kár­tyát, Cser­noch sze­rint óri­á­si hi­ba len­ne az egy­ház ke­zé­ből kiadni.25
Ha­son­ló­an gon­dol­ta ezt Ró­ma is, mely­nek cél­jai közt a pol­gá­ri jel­le­gű cseh­szlo­vák ál­lam sze­ku­la­ri­zá­ci­ós tö­rek­vé­se­i­nek mér­sék­lé­se és az egy­há­zi va­gyon meg­men­té­se egy­aránt sze­re­pelt. Egy ide­ig a ha­tár­ren­de­ző bi­zott­sá­gok mun­ká­já­ra, az ál­lam­ha­tár­ok vég­le­ges ren­de­zé­sé­nek hi­á­nyá­ra hi­vat­koz­tak az egy­ház­me­gyei in­teg­rá­ció fenn­tar­tá­sá­val kap­cso­lat­ban, de a ha­tár­ren­de­zé­si mun­ka be­fe­jez­te után már a szlo­vá­ki­ai ér­sek­sé­gi ré­szen élő hí­vek ér­de­kei mi­att is lép­ni­ük kel­let va­la­mit az egy­ház­kor­mány­zat te­rén. Mi­vel az ér­sek jog­ha­tó­sá­gát Cseh­szlo­vá­kia vi­ká­ri­us út­ján sem volt haj­lan­dó meg­tűr­ni, 1922. má­jus 29-én in­du­ló ha­tál­­lyal fel­ál­lí­tot­ták a Nagy­szom­ba­ti Apos­to­li Kor­mány­zó­sá­got, Pavol Jan­tausch ad­mi­niszt­rá­tor­ral az élén. Az apos­to­li admi­nis­ztra­tú­ra köz­vet­le­nül a Szent­szék­nek alá­ve­tett olyan ide­ig­le­nes egy­ház­kor­mány­za­ti szerv, mely­nek lét­re­jöt­te nem je­len­tett diszmembrációt, csak az igaz­ga­tás fo­lya­ma­tos­sá­gá­nak fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben az ordi­ná­ri­us gya­kor­la­ti jog­ha­tó­sá­gá­nak szü­ne­te­lé­sét. Az ad­mi­niszt­rá­tor nem me­gyés­püs­pök te­hát, ha­nem tu­laj­don­kép­pen an­nak ide­ig­le­nes pót­lá­sá­ra szol­gál. A ko­ráb­ban ezt is el­len­ző, vi­ká­ri­us­ban gon­dol­ko­dó Cser­noch­nak mind­ös­­sze an­­nyit si­ke­rült el­ér­nie, hogy Jan­taus­chal a ki­ne­ve­zé­se­kor kö­zöl­te Ró­ma a dön­tés­be kény­te­le­nül be­le­tö­rő­dő prí­más el­vá­rá­sa­it. A hat­pon­tos prí­má­si fo­gal­maz­vány el­ső­sor­ban a ma­gyar hí­vők pasztorációjával, a ma­gyar pa­pok hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zott, az ér­sek­ség fel­vi­dé­ki va­gyo­ná­val kap­cso­lat­ban pe­dig fel­szó­lí­tot­ta az ad­mi­niszt­rá­tort, hogy min­den ere­jé­vel azon le­gyen, hogy a kor­mány az egy­há­zi va­gyo­no­kat fel­sza­ba­dít­sa a zár­lat alól. Az ez irá­nyú igye­ke­zet­re a Rend­kí­vü­li Egy­há­zi Ügyek Kong­re­gá­ci­ó­ja is meg­bíz­ta Jantauscht, aki meg­bí­za­tá­sá­hoz hí­ven pró­bál­ko­zott is az­zal, hogy a kény­szer­ke­ze­lés meg­szűn­te­té­sét el­ér­je. Mi­u­tán tár­gya­lá­sai nem si­ke­rül­tek, a cseh­szlo­vák leg­fel­sőbb bí­ró­ság­hoz nyúj­tott be ke­re­se­tet, mely­ben kö­ve­tel­te a bir­to­kok ne­ki va­ló ki­adá­sát. Mi­vel tar­tott tő­le, hogy a bí­ró­ság el fog­ja ke­re­se­tét uta­sí­ta­ni azon a cí­men, hogy be­nyúj­tá­sá­ra tu­laj­do­no­si jo­gok hi­á­nyá­ban nem il­le­té­kes, az ér­sek­hez for­dult fel­ha­tal­ma­zá­sért, amit meg is ka­pott. „Az ad­mi­niszt­rá­tort jo­gos­nak is­me­rem el ar­ra, hogy át­me­ne­ti idő­re vis­­sza­kö­ve­tel­je, bir­tok­ba ve­gye, ke­zel­je és jo­gi­lag kép­vi­sel­je az Esz­ter­go­mi ér­sek­ség, Sze­mi­ná­ri­um és a bu­da­pes­ti pap­ne­ve­lő birtokait”26 – szólt a fel­ha­tal­ma­zás szö­ve­ge. Jan­tausch a ke­re­set­tel nem ért célt, azt a bí­ró­ság így is el­uta­sí­tot­ta.
A Va­ti­kán­ban tisz­tá­ban vol­tak az egy­há­zat Cseh­szlo­vá­kia ré­szé­ről fe­nye­ge­tő ve­szé­lyek­kel, az ál­lam li­be­rá­lis egy­ház­po­li­ti­kai cél­ja­i­val, en­nek el­le­né­re – vagy in­kább ép­pen ezért – a Ma­gyar­or­szág irán­ti leg­na­gyobb meg­ér­tés ese­tén sem foly­tat­ha­tott a Szent­szék Prá­ga igé­nye­i­vel szem­ben me­re­ven el­uta­sí­tó po­li­ti­kát, ahogy azt ma­gyar rész­ről több­ször kér­ték. Te­kin­tet­tel kel­lett len­ni az ot­ta­ni hí­vők­re és az or­szág egy­ház­ára egy­aránt, az ő kí­ván­sá­ga­ik pe­dig bi­zo­nyos ese­tek­ben fed­ték a kor­mány tö­rek­vé­se­it. Így volt ez a tri­a­no­ni ha­tá­rok­hoz iga­zo­dó egy­ház­szer­ve­zet cél­ját és a Szlo­vá­ki­á­ban ta­lál­ha­tó egy­há­zi bir­tok­va­gyon hasz­ná­nak or­szá­gon be­lü­li fel­hasz­ná­lá­si igé­nyét il­le­tő­en is. Más­részt pe­dig a Szent­szék ré­szé­ről a ve­szé­lyek el­há­rí­tá­sa ér­de­ké­ben en­ged­mé­nye­ket is kel­lett ten­ni, hi­szen Da­mok­lész kard­ja­ként töb­bek kö­zött ott le­be­gett az egy­ház fe­je fe­lett a bir­to­kok ál­la­mi ki­sa­já­tí­tá­sá­nak és fel­par­cel­lá­zá­sá­nak ré­me, amit nem is mu­lasz­tott el Prá­ga gya­kor­ta a Szent­szék tu­do­má­sá­ra hoz­ni. Az e meg­fon­to­lá­sok­ból ho­zott ró­mai in­téz­ke­dé­se­ket – pél­dá­ul az ad­mi­niszt­rá­tor ki­ne­ve­zé­sét – Ma­gyar­or­szá­gon rit­kán fo­gad­ták meg­ér­tés­sel és leg­több­ször a „hu­szi­ta cse­hek­kel szem­be­ni meg­hu­nyász­ko­dás­nak” tar­tot­ták a „hű ka­to­li­kus ma­gyar­ság” kárára.27
„Az egy­más­sal szem­ben­ál­ló or­szá­gok el­len­sé­ges ér­zü­le­te sok­kal éle­sebb és na­gyobb an­nál, sem­hogy az ál­la­mi ho­va­tar­to­zás te­kin­te­té­ben el­vá­lasz­tott ré­szek vál­to­zat­lan együ­vé­tar­to­zá­sá­nak te­her­pró­bá­ját ki­bír­ná” – kö­zöl­te XV. Be­ne­dek a ma­gyar her­ceg­prí­más­sal egy 1921-es au­di­en­ci­án, hoz­zá­té­ve, hogy előbb-utóbb ha a ha­tá­rok nem vál­toz­nak, kény­te­len lesz en­ged­ni az új ál­la­mok dis­zmem­brá­ci­ós sür­ge­té­sé­nek, hi­szen a hí­vek ká­ra nél­kül nem áll­hat so­ká­ig ellen.28 Ha­tá­ro­zot­tan ra­gasz­ko­dott azon­ban Ró­ma ah­hoz – ez je­len­tet­te en­ge­dé­keny­sé­gé­nek ha­tá­rát is –, hogy a Tri­a­non­hoz iga­zo­dó vég­le­ges ren­de­zés­re csak ak­kor haj­lan­dó, ha előt­te az anya­gi kér­dé­sek ki­elé­gí­tő meg­ol­dást ta­lál­nak. Bor­gon­gi­ni bí­bo­ros 1923-ban ró­mai út­ja so­rán kö­zöl­te Benešsel, hogy az ér­sek­ség fel­vi­dé­ki ré­szé­ből ki­ala­kí­tott új egy­ház­me­gye fel­ál­lí­tá­sá­ról szó sem le­het, míg a le­fog­lalt ja­vak egy­há­zi cé­lok­nak vis­­sza nem adat­nak, s a ja­va­dal­ma­sok kár­ta­la­ní­tá­sá­ra sor nem került.29 Ciri­a­ci prá­gai nun­ci­us 1927-ben ha­son­ló szel­lem­ben tá­jé­koz­tat­ta Bar­cza va­ti­ká­ni kö­ve­tet, mely sze­rint Ró­ma mint sem­le­ges ha­ta­lom, ha nem is ré­sze­sít­he­ti Magyaroszágot, amint meg­ér­de­mel­né, meg­kü­lön­böz­te­tett ked­ve­ző el­bá­nás­ban, tu­da­tá­ban van an­nak, hogy Ma­gyar­or­szá­gon nagy er­köl­csi és anya­gi tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül az egy­ház, ezért Ró­ma ar­ról min­den­kép­pen gon­dos­kod­ni fog, hogy a ma­gyar ér­de­kek a leg­mes­­szebb­me­nő vé­de­lem­ben ré­sze­sül­je­nek. „Jobb az egy­ház­nak egy rossz pro­vi­zó­ri­um mint egy rossz definitívum”, erő­sí­tet­te meg Gas­par­ri ál­lam­tit­kár is a va­gyon­kér­dés és a dis­zmem­brá­ció ös­­sze­füg­gé­se­it il­le­tő szent­szé­ki álláspontot.30
Az egy­há­zi pe­rek­re erős be­fo­lyás­sal bí­ró va­ti­ká­ni–cseh­szlo­vák kap­cso­la­tok a hú­szas évek vé­ge fe­lé úgy tűnt el­in­dul­nak a ja­vu­lás út­ján. 1927-ben ún. modus viven­di meg­egye­zést kö­töt­tek, amely a köl­csö­nös ra­ti­fi­ká­lás után 1928. feb­ru­ár 2-án lé­pett ér­vény­be. A két­ség­te­le­nül je­len­tős do­ku­men­tum cél­ja a fe­lek vi­szo­nyá­nak nor­ma­li­zá­lá­sa volt, amely csak a fenn­ál­ló leg­prob­le­ma­ti­ku­sabb kér­dé­sek, így a püs­pö­ki ki­ne­ve­zé­sek, a szelt egy­ház­me­gyék kor­mány­za­tá­nak és va­gyon­ügye­i­nek ren­de­zé­sén ke­resz­tül tör­tén­he­tett. Az egyez­mény pont­jai e kér­dé­se­ket sza­bá­lyoz­ták, me­lyek kö­zül szá­munk­ra az I. és II. cik­kely tar­tal­ma a fon­tos, a to­váb­bi­ak a vi­ta­tott bir­to­kok szem­pont­já­ból nem bír­tak je­len­tő­ség­gel.
Az I. cik­kely ki­mond­ta, hogy a cseh­szlo­vák ál­lam te­rü­le­té­nek egyet­len da­rab­ja sem le­het az ál­lam ha­tá­ra­in kí­vül szé­ke­lő fő­pász­tor jog­ha­tó­sá­ga alatt, va­la­mint egyet­len cseh­szlo­vák egy­ház­me­gye te­rü­le­te sem ter­jed­het az ál­lam ha­tá­ra­in túl. A szer­ző­dő fe­lek­nek – ta­lál­ha­tó to­vább e pont­ban – majd tár­gyal­nia kell en­nek az elv­nek gya­kor­la­ti ki­vi­te­le­zé­sé­ről, az egy­ház­me­gyék új kö­rül­írá­sá­ról és javadalmazásáról.31
A Cseh­szlo­vá­ki­á­ban Tri­a­non egy­há­zi el­is­me­ré­se­ként jel­lem­zett do­ku­men­tu­mot a per fo­lya­mán Prá­ga a ma­gyar egy­ház kor­mány­za­ti, sőt va­gyo­ni jog­fosz­tá­sa­ként ér­tel­mez­te. Ál­lás­pont­ju­kat per­ira­tuk­ban is meg­fo­gal­maz­ták, mely­ből a meg­le­he­tő­sen „jogásziatlan” ér­ve­lés lé­nye­gét ér­de­mes szó sze­rint kö­zöl­ni: „Ál­la­munk és a pá­pai Szent­szék kö­zött lé­te­sült modus viven­di sze­rint az esz­ter­go­mi egy­há­zi ja­vak Szlo­ven­szkón el­vesz­tet­ték sa­ját egyé­ni ma­gán­jo­gi ter­mé­sze­tü­ket úgy, hogy meg­szűn­tek egyes kül­föl­di egy­há­zi in­téz­mé­nyek tu­laj­do­nát ké­pez­ni – da­cá­ra an­nak, hogy ezen in­téz­mé­nyek ne­vét vi­se­lik – és a cseh­szlo­vák ál­lam tu­laj­do­ná­vá vál­tak, ami­ből a modus viven­di I. cik­ke alap­ján a Va­ti­kán­nal meg­kö­ten­dő egyez­mény, és az új egy­ház­me­gyei deli­mi­tá­ció után lesz­nek do­tál­va a cseh­szlo­vák egy­ház­me­gyék. Az ösz­­szes ko­ope­rá­ló hi­va­ta­lok né­ze­te sze­rint le­he­tet­len, hogy mi a Ma­gyar­or­szá­gon szé­ke­lő va­la­mely egy­há­zi in­téz­mény­nek meg­fi­zes­sünk va­la­mit, ami a modus viven­di egyez­mény fen­ti ma­gya­rá­za­ta sze­rint töb­bé nem tu­laj­do­na, mi­u­tán mind­ez a cseh­szlo­vák ál­lam tu­laj­do­ná­vá vált.”32

Ma­gyar rész­ről az egy­há­zi va­gyon modus viven­di alap­ján tör­té­nő ál­la­mi tu­laj­don­ba ke­rü­lé­sét ha­tá­ro­zot­tan cá­fol­ták, és óv­tak at­tól is, hogy a modus viven­dit az egy­ház­kor­mány­za­ti dis­zme­meb­rá­ci­ó­val va­la­ki ne­tán ös­­sze­ke­ver­je. Hang­sú­lyoz­ták, hogy a modus viven­di gya­kor­la­ti vál­to­zást a ma­gyar–cseh­szlo­vák egy­há­zi vi­ta kér­dé­sé­ben nem ho­zott. Az egyez­mény az új egy­ház­kor­mány­zat te­kin­te­té­ben az ál­lam­ha­tár­ok­hoz iga­zo­dó te­rü­le­ti elv kö­vet­ke­ze­tes meg­va­ló­sí­tá­sá­nak csu­pán az alap­elv­ét mond­ta ki, s ez a szi­go­rú­an el­vi je­len­tő­sé­gű dek­la­rá­ció nem tar­tal­maz sem­mi­ne­mű jog­fosz­tást a ma­gyar egy­ház­zal szem­ben. Csu­pán azt fek­te­ti le, hogy ezen elv alap­ján az új ha­tár ál­tal ket­té­osz­tott egy­ház­me­gyék egy ké­sőb­bi idő­pont­ban át­szer­ve­zen­dők, és ek­kor sor ke­rül­het ar­ra, hogy a ma­gyar ja­va­dal­ma­sok va­gyo­ná­ból egy rész az új egy­ház­me­gyék ré­szé­re kiszakíttassék. A Szent­szék a modus viven­di­vel csak tu­do­má­sul vet­te az 1919 óta fenn­ál­ló ál­la­po­to­kat, s le­fek­tet­te, hogy az egy­ház­me­gyék új ha­tá­ra­i­nak meg­hú­zá­sát, va­la­mint azok anya­gi el­lá­tá­sá­nak biz­to­sí­tá­sát, te­hát a va­gyon el­osz­tá­sát tár­gya­lá­sos meg­egye­zés út­ján tart­ja ke­resz­tül­vi­he­tő­nek. Mind­ezek­ből kö­vet­ke­ző­en ter­mé­sze­tes, hogy amíg a le­fek­te­tett elv meg­va­ló­sí­tá­sá­ra sor nem ke­rül, az ér­sek­ség egy­sé­ge és a ja­va­dal­ma­sok jo­gai érin­tet­le­nül maradnak.33
A cik­kelyt il­le­tő­en Ró­ma ál­lás­pont­ja is ezt a fel­fo­gást tá­masz­tot­ta alá. A prá­gai nun­ci­us in­for­mál­ta a cseh kor­mányt, hogy Ró­ma sze­rint elő­ször a bir­tok­ügyet kell ren­dez­ni, és a föl­dek egy­ház­nak – ter­mé­sze­te­sen nem ok­vet­le­nül a ma­gyar­nak – va­ló ki­szol­gál­ta­tá­sa után le­het csak szó a modus viven­di el­vi je­len­tő­sé­gű I. cik­ke­lyé­nek gya­kor­la­ti vég­re­haj­tá­sá­ról. A Va­ti­kán még 1933-ban is eh­hez ra­gasz­ko­dott, ami­kor Pacel­li bí­bor­nok ál­lam­tit­kár le­vél­ben nyug­tat­ta meg Seré­di prí­mást, hogy a dis­z­mem­brá­ció fel­té­te­le­ként to­vább­ra is a bir­to­kok ügyé­nek ma­gyar szem­pont­ból is meg­fe­le­lő ren­de­zé­sét követelik.34
A modus viven­di II. cik­ke sem tar­tal­ma­zott olyat, ami a ja­va­dal­ma­sok jo­gi hely­ze­té­re ki­ha­tás­sal lett vol­na. A bir­tok­igaz­ga­tás szer­ve­ze­té­ben ho­zott csu­pán vál­to­zást, mi­vel a zár­lat alatt ál­ló egy­há­zi ja­vak a szlo­ven­szkói püs­pö­ki kar fel­ügye­le­te alatt ál­ló újon­nan lét­re­ho­zott bi­zott­ság el­len­őr­zé­se alá ke­rül­tek. Lét­re­jött az ún. Správ­na komi­sia (In­té­ző Bi­zott­ság), mely­nek el­nö­ke a sze­pe­si püs­pök Ján Voj­taš­šák lett, tag­jai pe­dig szin­tén egy­há­zi sze­mé­lyek vol­tak. A tény­le­ges ke­ze­lés azon­ban ma­radt a Lik­vi­dá­ci­ós Bi­zott­ság – 1922-ben er­re a név­re ke­resz­tel­ték át a Köz­pon­ti Igaz­ga­tó­sá­got – ke­zén, amely szer­ve­ze­ti­leg alá­ren­de­lő­dött az In­té­ző Bi­zott­ság­nak. A köz­tük le­vő kap­cso­la­tot úgy ha­tá­roz­ták meg, hogy a Lik­vi­dá­ci­ós Bi­zott­ság ke­ze­li a va­gyont, az In­té­ző Bi­zott­ság pe­dig úgy­mond fel­ügye­li a kezelést.35 Az egy­há­zi fó­rum­nak volt is bi­zo­nyos be­le­szó­lá­sa a jö­ve­del­mek el­osz­tá­sá­ba, és in­téz­ked­he­tett azok­ban a kér­dé­sek­ben, ahol egy­ház­ha­tó­sá­gi jó­vá­ha­gyás­ra volt szük­ség. Gya­kor­la­ti­lag in­kább csak ar­ról volt szó, hogy a zár­la­tot ve­ze­tő szer­vet mint­egy meg­fe­jel­ték egy ha­tás­kör­ében meg­le­he­tő­sen le­szű­kí­tett újabb bi­zott­ság­gal, így ad­va – Lepold pre­lá­tus sze­rint – „bi­zo­nyos egy­há­zi­as, le­gá­lis kül­színt a rend­szer­nek”. A ka­no­nok hoz­zá­tet­te még: „Ez az ál­la­pot a prá­gai kor­mány­nak igen meg­fe­lel, mert egy­részt így ke­zé­ben tart­ja a va­gyont, s a va­gyo­non ke­resz­tül azo­kat az egy­há­zi fér­fi­a­kat is akik ab­ból a do­tá­ció út­ján participálnak”.36
A II. cik­kely ilye­tén ér­té­ke­lé­sé­vel a ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um vé­le­mé­nye is össz­hang­ban volt, me­lyet Hory And­rás tol­má­csolt Bar­cza va­ti­ká­ni kö­vet­nek. Esze­rint Cseh­szlo­vá­kia kény­sze­rí­tő nyo­má­sa mel­lett a Szent­szék egy olyan ide­ig­le­nes meg­ol­dást ke­re­sett, amely meg­men­ti azt az el­vet, hogy az egy­há­zi bir­to­ko­kat egy­há­zi­ak ke­zel­jék, és leg­alább lát­szó­lag meg­szűn­jék az a hely­zet, hogy az ál­lam­ha­ta­lom min­den jog el­le­né­re a sa­ját ke­zé­ben tart­ja az egy­há­zi bir­to­ko­kat. 37
A modus viven­di II. cik­ké­nek cél­ja Ró­ma ré­szé­ről te­hát az volt, hogy mér­sé­kel­je a zá­rolt bir­to­kok ke­ze­lé­sé­nek 1919 óta fenn­ál­ló jog­ta­lan mód­ját, és hogy a ja­vak az át­me­ne­ti idő­ben a vég­le­ges fel­osz­tá­sig is egy egy­há­zi sze­mé­lyek­ből ál­ló or­ga­ni­zá­ció ál­tal el­len­őriz­tes­se­nek. A sze­pe­si püs­pök­nek er­re irá­nyu­ló erő­fe­szí­té­sei azon­ban lé­nye­gé­ben ered­mény­te­le­nek ma­rad­tak, me­lyet az is bi­zo­nyít, hogy a bir­to­kok ter­hé­re fel­vett adós­sá­gok egy­re nö­ve­ked­tek, és a har­min­cas évek kö­ze­pé­re el­ér­ték az 50 mil­lió cseh ko­ro­nát. A ma­gyar va­ti­ká­ni kö­vet frap­páns meg­jegy­zé­se sze­rint ha ez így foly­ta­tód­hat to­vább, a modus viven­dit in­kább modus mori­en­di­nek le­het majd ne­vez­ni. 38
Bar­cza egy 1928-as je­len­té­sé­ben a modus viven­di há­gai per­re va­ló ki­ha­tá­sá­ról ér­te­ke­zett. Rá­mu­ta­tott, hogy Cseh­szlo­vá­kia úgy igye­ke­zett meg­fo­gal­maz­ni az egyez­ményt, hogy an­nak olyan ér­tel­me­zést is ad­has­sa­nak, amely le­he­tő­vé te­szi ne­kik, hogy a pe­rek so­rán a Szent­szék mö­gé rej­tőz­ze­nek. Bar­cza sze­rint Prá­ga a modus viven­dit Ró­má­nak a hely­zet­be va­ló be­le­nyug­vá­sa­ként ér­tel­me­zi, és azt a pe­rek el­nyo­má­sá­ra pró­bál­ja fel­hasz­nál­ni, va­gyis cél­ja, hogy az egy­há­zi ér­de­ke­ket ma­gá­val az egy­ház­zal ve­res­se meg a rá néz­ve ve­szé­lyes dön­tő­bí­ró­ság előtt. „Ez a tak­ti­ká­zás min­den­eset­re – tar­tal­maz­za a je­len­tés – az Egy­ház­zal szem­ben va­ló ügyes­ke­dé­sük bá­mu­la­tos ered­mé­nye, amit az is elő­se­gí­tett, hogy a tár­gya­lá­sok ide­jén nem volt ma­gyar prí­más (Csernoch Já­nos 1927 jú­li­us 25-én meg­halt – R.K.), aki a Szent­szé­ket a fél­re­ve­ze­tés­re fi­gyel­mez­tet­te vol­na. Pe­dig a per az egyet­len vé­del­mi fegy­ver, amit úgy is pró­bál­nak ki­üt­ni a ke­zünk­ből, hogy egy­re ha­tá­ro­zot­tab­ban kö­ve­te­lik Ró­má­tól, hogy kény­sze­rít­se a prí­mást a pe­rek visszavonására.”39

A pá­ri­zsi egyez­mé­nyek és a pe­ren kí­vü­li meg­egye­zé­si tár­gya­lá­sok

A 250. cikk alap­ján in­dí­tott pe­rek kap­csán újabb mér­föld­kő­nek az 1930-as pá­ri­zsi egyez­mé­nyek szá­mí­ta­nak. Meg­szü­le­té­sük előz­mé­nye az 1929-ben Há­gá­ban meg­tar­tott kon­fe­ren­cia volt, ahol Né­met­or­szág­nak a há­bo­rú­ból kö­vet­ke­ző, még nem ren­de­zett kö­te­le­zett­sé­ge­it kí­ván­ták a Young-terv alap­ján vég­le­ge­sen ren­dez­ni. Fel­me­rült itt, hogy ez­zel együtt Ma­gyar­or­szág és az utód­ál­lam­ok köz­ti el­szá­mo­lá­si kö­te­le­zett­sé­gek tisz­tá­zá­sa is kí­vá­na­tos len­ne, ezért a ma­gyar jó­vá­té­tel kér­dé­se a kö­vet­ke­ző kon­fe­ren­ci­án Pá­rizs­ban már a té­ma­kö­rök kö­zött sze­re­pelt. A pá­ri­zsi kon­fe­ren­ci­án a ma­gyar jó­vá­té­te­li fi­ze­té­sek kér­dé­sét ös­­sze­kap­csol­ták az évek óta hú­zó­dó va­gyon- – el­ső­sor­ban op­táns – pe­rek­kel, így az 1930. áp­ri­lis 28-án alá­írt egyez­mé­nyek az op­táns pe­rek ren­de­zé­sét is tar­tal­maz­ták. A II. és III. szá­mú egyez­mény alap­ján egy jo­gi sze­mély jel­le­gé­vel bí­ró ag­rár­ala­pot, az A ala­pot, il­let­ve egy kü­lön B alapot lé­te­sí­tet­tek, és a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok előtt al­pe­res­ként sze­rep­lő Ro­má­nia, Ju­go­szlá­via és Cseh­szlo­vá­kia he­lyét az A alap fog­lal­ta el. Az alap tő­ké­jét 219,5 mil­lió arany­ko­ro­ná­ban ál­la­pí­tot­ták meg, mely­nek fel­töl­té­sé­re a nagy­ha­tal­mak fel­aján­lot­ták a jó­vá­té­te­li fi­ze­té­sek­ből még ne­kik já­ró évi rész­le­te­ket, ezen­kí­vül bi­zo­nyos ön­kén­tes évi be­fi­ze­tést is ígér­tek, a föld­re­for­mot vég­re­haj­tó ál­la­mok pe­dig kö­te­lez­ték ma­gu­kat, hogy a sa­ját ál­lam­pol­gá­ra­ik­nak já­ró kár­ta­la­ní­tás­nak meg­fe­le­lő ös­­sze­get évi áta­lány alak­já­ban be­fi­ze­tik az alap­ba. Az igé­nyek ki­elé­gí­té­sé­nek me­cha­niz­mu­sát az egyez­mé­nyek úgy kép­zel­ték el, hogy elő­ször zá­ros ha­tár­időn be­lül le kell foly­tat­ni az ösz­­szes va­gyon­pert, és csak a tel­jes íté­le­ti ös­­szeg is­me­re­té­ben ke­rül­het sor az ala­pok­ból a per­nyer­te­sek­nek já­ró ki­fi­ze­tés­re.
Ez a meg­ol­dá­si mód a há­gai pe­rek leg­na­gyobb ré­szét érin­tet­te, de nem vo­nat­koz­tat­ták az egy­há­zi pe­rek­re. Az ag­rár­alap­ra nem szá­llt át min­den jog­vi­ta, bi­zo­nyos in­gat­la­nok hely­ze­tét és ügyé­nek ren­de­zé­sét, „csak spe­ci­á­lis in­téz­ke­dé­sek so­rán meg­old­ha­tó”-nak mond­ták ki. Ilyen in­gat­la­nok vol­tak az egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és egyes ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­gú fő­her­ce­gek­nek mind a há­rom kis­an­tant ál­lam te­rü­le­tén fek­vő bir­to­kai. Az egy­há­zi in­gat­la­nok te­kin­te­té­ben Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia kö­zött a kon­fe­ren­ci­án tár­gya­lás in­dult meg, me­lyek vé­gez­té­vel köl­csö­nö­sen ki­mond­ták, hogy az egy­há­zi pe­rek nem ke­rül­nek át az ag­rár­alap­ra, még ak­kor sem, ha a bir­to­ko­kon ag­rár­re­form cí­mén is tör­tén­tek vol­na az in­téz­ke­dé­sek. Az eset­leg jö­vő­ben in­dí­tan­dó ha­son­ló pe­rek sem az ag­rár­alap, ha­nem ugyan­úgy mint ed­dig az il­le­tő ál­lam el­len in­dít­ha­tók (Se­bes­tyén 1931). A pe­rek te­hát to­vább­ra is a cseh­szlo­vák ál­lam mint al­pe­res el­len foly­tak, és mind­két ér­de­kelt fél fenn­tar­tot­ta ed­di­gi ál­lás­pont­ját is, az al­pe­res ré­szé­ről, hogy az egy­há­zi va­gyon ál­la­mi va­gyon lett, a fel­pe­res ré­szé­ről pe­dig, hogy ez a vé­le­ke­dés tel­jes mér­ték­ben alap­ta­lan és jog­el­le­nes.
A II. pá­ri­zsi egyez­mény­nek azon­ban volt há­rom olyan pont­ja, me­lyek az egy­há­zi pe­re­ket is érin­tet­ték. A IX. cikk a ma­gyar, il­let­ve ro­mán, cseh­szlo­vák és ju­go­szláv vi­szony­lat­ban mű­kö­dő dön­tő­bí­ró­ság­ok szer­ve­ze­tét mó­do­sí­tot­ta. A dön­tő­bí­ró­ság­ok mind­ed­dig a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés 239. cik­ké­nek ér­tel­mé­ben há­rom tag­ból áll­tak, egy-egy bí­rót az ér­de­kelt ál­la­mok küld­tek, míg a har­ma­di­kat, a bí­ró­ság el­nö­két a fe­lek kor­má­nyai kö­zös meg­egye­zés­sel vá­lasz­tot­ták va­la­me­lyik sem­le­ges ál­lam bí­rói kö­zül. A ma­gyar–cseh­szlo­vák ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság tíz év­vel ez­előt­ti meg­ala­ku­lá­sa­kor el­nök­nek Hen­ry Schre­i­ber sváj­ci bí­rót, ál­la­má­nak volt stock­hol­mi nagy­kö­vet­ét kér­ték fel, míg a nem­ze­ti bí­ró ma­gyar rész­ről Ba­lázs Kár­oly, majd Szla­dits Kár­oly a Páz­mány Egye­tem pro­fes­­szo­rai, cseh rész­ről Vác­lav Hora prá­gai egye­te­mi ta­nár volt. A há­rom­ta­gú bí­ró­ság szó­több­ség­gel hoz­ta ha­tá­ro­za­ta­it, így a dön­tés tu­laj­don­kép­pen a sem­le­ges bí­ró ke­zé­be volt le­té­ve. Sze­mé­lyé­nek így óri­á­si fon­tos­sá­ga volt, ami mi­att ki­vá­lasz­tá­sá­ban az ál­la­mok köz­ti meg­egye­zés nem volt min­dig egy­sze­rű. A ma­gyar–cseh­szlo­vák fó­rum el­nö­ké­nek ki­je­lö­lé­se eb­ben ki­vé­telt ké­pe­zett, mi­vel a ko­ráb­ban ve­le együtt Stock­holm­ban szol­gá­ló Radim­sky cseh és Bor­ne­mi­sza Gyu­la ma­gyar kö­vet egy­aránt aján­lot­ta őt kor­má­nyá­nak. A pe­rek tét­jét és rang­ját bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a fe­lek, il­let­ve az ál­la­mok nagy­hí­rű nem­zet­kö­zi jo­gá­szok so­rát kér­ték fel nem­ze­ti bí­ró­i­kon kí­vül a per­be­li kép­vi­se­let­re. Ma­gyar szol­gá­lat­ba ke­rült Er­vin Löwen­feld ber­li­ni, Wien-Claudi prá­gai ügy­véd, Gil­bert Gidel a pá­ri­zsi egye­tem al­kot­mány­jo­gi ta­ná­ra, René Bru­net a caeni egye­tem volt jog­ta­ná­ra, pá­ri­zsi ügy­véd, va­la­mint Joseph Barthélemy, aki a pá­ri­zsi egye­tem nem­zet­kö­zi és köz­igaz­ga­tá­si jo­gi pro­fes­­szo­ra, il­let­ve a fran­cia kor­mány hi­va­ta­los jo­gi szak­ér­tő­je volt a Nem­ze­tek Szö­vet­sé­gé­nél (Jambrekovich 1929:343). Az ügy­vé­dek mel­lett az ér­de­kelt ál­la­mok kor­mány­meg­bí­zott­ja állt, Ma­gyar­or­szág ese­té­ben Gaj­zá­gó Lász­ló, cseh­szlo­vák rész­ről pe­dig Anto­nin Hobza a prá­gai egye­tem nem­zet­kö­zi jo­gi ta­ná­ra, akik a szak­ér­tői kart irá­nyí­tot­ták, lát­ták el rend­sze­re­sen in­for­má­ci­ók­kal. Az esz­ter­go­mi fel­pe­re­sek a he­lyi vi­szo­nyok­ban el­iga­zo­dó, cseh­szlo­vák il­le­tő­sé­gű ügy­vé­det is al­kal­maz­tak ot­ta­ni kép­vi­se­le­tük­re, in­for­má­ció­szer­zés­re és a ha­tó­sá­gok­kal va­ló kap­cso­lat­tar­tás­ra. 1923-ig Eis­ler Nor­bert prá­gai, majd Gyu­riss Emil po­zso­nyi ügy­véd állt Esz­ter­gom szol­gá­la­tá­ban.
A pá­ri­zsi egyez­mé­nyek szó­ban for­gó IX. cik­ke az el­nök fe­le­lős­sé­gét csök­ken­tő, és az íté­le­tek jog­biz­ton­sá­gát nö­ve­lő in­téz­ke­dés­ként a dön­tő­bí­ró­ság­ok tag­lét­szá­mát két új bí­ró­val nö­vel­te meg, így a ma­gyar cseh­szlo­vák bí­ró­ság Van Heec­ke­ren hol­land és Alva­rez chi­lei bí­ró sze­mé­lyé­vel bő­vült.
A X. cikk szin­tén a jog­biz­ton­sá­got emel­ve a Há­gai Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­sá­got fel­leb­be­zé­si jog­kör­rel ru­ház­ta fel, mi­vel ed­dig a dön­tő­bí­ró­ság­ok fe­lett nem állt fel­leb­be­zé­si fó­rum.
A XI. cikk – amely már nem szer­ve­ze­ti sza­bály­vál­to­zást tar­tal­ma­zott – lát­szott az ügy­ben a leg­na­gyobb elő­re­lé­pés­nek. Itt a pe­res fe­lek­nek az egy­más köz­ti tár­gya­lá­sok fel­vé­tel­ét aján­lot­ták, peren­kívü­li meg­egye­zés cél­já­ból az ös­­szes vi­tás ügyek­ben. Az egyez­mény e pont­ja ki­mond­ta azt is, hogy az egyez­ség­kö­té­sek meg­kön­­nyí­té­se cél­já­ból a dön­tő­bí­ró­ság­ok 1930. ok­tó­ber 20-ig sem­mi­lyen pe­res ügy­ben nem ítél­het­nek és min­den el­já­rá­si ha­tár­időt ed­dig a na­pig meg­hos­szab­bí­ta­nak (Se­bes­tyén 1931:72).
A her­ceg­prí­más a pá­ri­zsi egyez­mé­nyek peren­kívü­li meg­ál­la­po­dás­ra buz­dí­tó ré­sze­i­nek, a Szent­szék ha­son­ló aka­ra­tá­nak és a va­gyon­ügyet jel­lem­ző moz­du­lat­lan­ság­nak is­me­re­té­ben a tár­gya­lá­so­kat most már pa­ran­cso­ló szük­ség­sze­rű­ség­ként fog­ta fel. A ve­le egyet­ér­tő káp­ta­la­na is eb­ben a szel­lem­ben tett nyi­lat­ko­za­tot 1930 so­rán: „A pe­rek ter­mé­sze­té­hez tar­to­zik az egyez­ke­dés. Azon re­mény­ben, hogy a káp­ta­lan ál­tal el­szen­ve­dett inju­ri­ák ki fog­nak re­pa­rál­tat­ni, az alul­írt káp­ta­lan is ki­fe­je­zi bé­ke­sze­re­te­tét és kész­sé­gét, hogy haj­lan­dó bé­kés és peren­kívü­li egyez­ség­ben az ös­­szes múlt és jö­vő vi­tás kér­dést ki­egyen­lí­te­ni, ter­mé­sze­te­sen a fo­lya­mat­ban lé­vő per le­ál­lí­tá­sa nél­kül és min­den pra­e­ju­di­ci­um ki­zá­rá­sá­val, il­let­ve min­den zár és föld­re­form el­le­ni ki­fo­gás fenntartásával.”40 Esz­ter­gom ki­nyil­vá­ní­tot­ta ez­zel tár­gya­lá­si haj­lan­dó­sá­gát, de a meg­be­szé­lé­se­ket nem köz­vet­le­nül az al­pe­res­sel, a cseh­szlo­vák kor­mány kép­vi­se­lő­i­vel kép­zel­te el, ha­nem az 1923-as prá­gai tár­gya­lá­so­kon meg­ha­tá­ro­zott úton jár­va a ren­de­zé­si fo­lya­ma­tot a két ér­de­kelt egy­ház meg­egye­zé­sé­vel sze­ret­te vol­na kez­de­ni. Az al­pe­res ez elé aka­dá­lyo­kat nem gör­dí­tett, így a püs­pö­ki ka­rok kö­zött ha­ma­ro­san tár­gya­lá­sok kez­dőd­tek.
A Ró­ma ré­szé­ről is rég­óta szor­gal­ma­zott meg­ol­dá­si mód ju­tott el ez­zel gya­kor­la­ti fá­zi­sá­hoz. A Szent­szék kez­det­től a pár­be­széd és meg­ér­tés irá­nyá­ba pró­bál­ta te­rel­ni a szem­ben­ál­ló fe­le­ket, ami­ről ta­nús­ko­dik XV. Be­ne­dek pá­pa 1921-es le­ve­le is, me­lyet a Ma­gyar Püs­pö­ki Kar­nak in­té­zett az­zal a fel­szó­lí­tás­sal, hogy ne tö­re­ked­je­nek a fő­pap­ok min­den­áron az ed­di­gi ál­la­po­tok fenn­tar­tá­sá­ra, és fő­ként ne az el­csa­tolt ré­sze­ken lé­vő anya­gi ja­va­ik ma­ra­dék­ta­lan megtartására.41 A hú­szas évek kö­ze­pé­re Ró­ma tü­rel­met­le­neb­bé vált, mi­vel a Kú­ri­á­ból egy­re in­kább úgy lát­szott, hogy a va­gyon kö­rü­li hu­za­vo­na cél­ja ma­gyar rész­ről szin­te csak a dis­zmem­brá­ció kés­le­te­té­se volt. Egyes bí­bo­ro­sok kör­nye­ze­té­ből olyan han­gok is hal­lat­szot­tak, hogy Ró­ma a fe­lek köz­ti meg­egye­zés nél­kül ön­ha­tal­mú­lag is dön­te­ni fog, ha az a ma­gyar fél vo­na­ko­dá­sán múl­na, sőt kó­sza hí­rek sze­rint már Cser­noch prí­más le­mon­da­tá­sát fon­tol­gat­ták an­nak hajt­ha­tat­lan ma­ga­tar­tá­sa miatt.42 Ez a ve­szély ha iga­zá­ból nem is fe­nye­ge­tett, az a le­he­tő­ség min­den­eset­re fenn­állt, hogy az egy­há­zak köz­ti tár­gya­lá­sok el­mu­lasz­tá­sa ese­tén Ró­ma dön­te­ni fog a diszmembrációról, kész té­nyek elé ál­lít­va ez­zel Esz­ter­go­mot.

Ösz­tön­ző­leg ha­tott a tár­gya­lá­sok fel­vé­te­lé­re az az egy­re fe­nye­ge­tőbb prob­lé­ma is, hogy ha az időt húz­zák, a va­gyon­ból előbb-utóbb nem ma­rad sem­mi. A le­fog­lalt egy­há­zi bir­to­ko­kon ugyan­is, bár az arisz­tok­ra­ta föl­dek­hez ké­pest las­súbb ütem­ben, de fo­lya­mat­ban volt a par­cel­lá­zás, így a le­fog­la­lást kö­ve­tő bő tíz év­ben az ál­lo­mány ala­po­san meg­csap­pant. A ke­ze­lést irá­nyí­tó bi­zott­ság ki­mu­ta­tá­sa alap­ján a fel­pe­res ja­va­dal­ma­sok föld­re­form ál­ta­li vesz­te­sé­ge 1919 és 1933 kö­zött a kö­vet­ke­ző volt:

2. táb­lá­zat. A per­ben ér­de­kelt egy­há­zi in­téz­mé­nyek te­rü­le­ti vesz­te­sé­gei
Microsoft Word - racz-tablazat.doc
Esz­ter­gom vesz­te­sé­gei min­den­kép­pen sú­lyo­sak vol­tak – hi­szen a föld­re­form so­rán ki­osz­tott ja­vak már nem le­het­tek az egy­há­zak köz­ti fel­osz­tás tár­gyai –, de a par­cel­lá­zás fo­lya­ma­ta el­le­né­re a cseh­szlo­vák kor­mány­nak nem volt cél­ja be­lát­ha­tó időn be­lül a le­fog­lalt ja­va­dal­mak tel­jes fel­szá­mo­lá­sa. A par­cel­lá­zás meg­fe­lelt a Ró­ma és Esz­ter­gom fe­lé va­ló nyo­más­gya­kor­lás esz­kö­zé­nek, va­la­mint a föld­igény­lők bi­zo­nyos mér­té­kű ki­elé­gí­té­sé­nek, vi­szont ar­ra is ügyel­tek, hogy az új szlo­vá­ki­ai egy­ház­me­gye ne ma­rad­jon majd meg­fe­le­lő ja­va­da­lom nél­kül. Ez a meg­fon­to­lás a Lik­vi­dá­ci­ós Bi­zott­ság egy 1933-as fo­gal­maz­vá­nyá­ban is tetten érhető: „A föld­re­form vég­re­haj­tá­sá­ra az esz­ter­go­mi bir­to­ko­kon rend­kí­vü­li fi­gye­lem for­dít­ta­tik, és mind­ezt csak tár­gyi­la­gos szem­pont­ok ve­zér­lik. Ar­ra va­ló te­kin­tet­tel, hogy az ál­lam­nak a modus viven­di ke­resz­tül­vi­te­lé­vel emi­nens ér­de­kei van­nak, a föld­re­form to­váb­bi vég­re­haj­tá­sá­nál ügyel­ni kell ar­ra, hogy a ter­ve­zett egy­ház­me­gyei deli­mi­tá­ció és do­tá­ció ne le­gyen fö­lös­le­ge­sen ter­hel­ve vagy vég­leg szán­dé­ko­san le­he­tet­len­né té­ve, míg más­rész­ről a modus viven­di ke­resz­tül­vi­te­lé­nél a deli­mi­tá­ci­ó­val és do­tá­ci­ó­val nem sza­bad a föld­re­form ren­des vég­re­haj­tá­sát ellehetetleníteni.”44
A par­cel­lá­zás mi­at­ti ag­go­da­lom mel­lett a bir­to­ko­kon fo­lyó ál­la­mi gaz­dál­ko­dás mi­nő­sé­ge is kri­ti­kát vál­tott ki, mind a ma­gyar, mind a va­gyon­ra szin­tén szá­mot tar­tó szlo­vák egy­ház ré­szé­ről. Haj­dú Ist­ván, volt ér­se­ki jó­szág­kor­mány­zó ada­tai alap­ján si­ral­mas gaz­da­sá­gi ered­mé­nye­ket pro­du­kál­tak. A jö­ve­de­lem há­rom­szor–négy­szer ki­sebb volt éven­te az 1919 előt­ti­hez ké­pest, ami olyan ala­csony ös­­sze­get je­len­tett, hogy ha re­á­lis áron bér­be ad­ták vol­na, az is töb­bet hoz a konyhára.45 Sidor nép­pár­ti par­la­men­ti kép­vi­se­lő sze­rint pe­dig min­den­ki meg­gaz­da­god­ni akart csak a föl­de­ken, aki az ad­mi­niszt­rá­ci­ó­já­ban va­la­mi sze­rep­hez ju­tott, el­ső­sor­ban bér­let for­má­já­ban. A föl­dek fe­lét a bi­zott­ság bér­be ad­ta, és a bér­be­ve­vők több­nyi­re ma­guk a bi­zott­sá­gi ta­gok vagy hoz­zá­juk kö­zel ál­lók vol­tak. Mind­ezt ne­vet­sé­ge­sen ala­csony ösz­­sze­ge­kért tet­ték, majd a jö­vő­re nem gon­do­ló, bir­to­ko­kat ki­zsák­má­nyo­ló gaz­dál­ko­dást foly­tat­tak raj­tuk. Fő­leg az er­dő­bir­tok­ok­nál volt ez tette nérhető. A bir­to­ko­kat ha­tal­mas köl­csö­nök­kel is megterhelték.46
A kor­szak mind­két esz­ter­go­mi ér­se­ke tisz­tá­ban volt az idő­hú­zás ve­szé­lye­i­vel, és azt is jól tud­ták, hogy az egy­ház­me­gyei in­teg­ri­tás meg­őr­zé­sé­re és a tel­jes va­gyon vis­­sza­szer­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés sem tart­ha­tó hos­­szú­tá­von az ál­lam­ha­tár vál­to­zá­sa nél­kül. A „men­te­ni a ment­he­tőt” ér­de­ké­ben ezért Cser­noch prí­más már a hú­szas évek­ben, jó­val a pá­ri­zsi egyez­mé­nyek előtt egy fel­osz­tá­si ter­vet ké­szít­te­tett, be­lát­va, hogy ha az egy­ház­me­gyé­nek és a hí­vek­nek egy ré­sze át­ke­rült, ak­kor a va­gyon egy ré­szé­ről is kény­te­len lesz le­mon­da­ni. A fel­osz­tá­si kulcs meg­ha­tá­ro­zá­sa vált így lé­nye­ges kér­dés­sé. A szlo­vák püs­pö­ki kar ki­kül­döt­te­i­vel foly­ta­tott tár­gya­lá­so­kon is kép­vi­selt ter­ve­ze­te ab­ból a meg­fon­to­lás­ból in­dult ki, hogy az esz­ter­go­mi bir­to­kok­ra vo­nat­ko­zó eset­le­ges meg­ál­la­po­dás ki­ha­tás­sal lesz a töb­bi szom­széd­dal foly­ta­tott egy­há­zi bir­tok­vi­tá­ra is. Ügyel­ni kel­lett ezért ar­ra, hogy a ro­mán, ju­go­szláv, oszt­rák vi­szony­la­tok­ban foly­ta­tan­dó eset­le­ges tár­gya­lá­so­kat ne be­fo­lyá­sol­ja a meg­egye­zés ma­gyar szem­pont­ból hát­rá­nyo­san. Az egy­há­zi tör­vény­könyv 1500. ká­non­ja az egy­há­zi ja­va­dal­mak­nak a hí­vők szám­ará­nya sze­rin­ti ará­nyos meg­osz­tá­sát ír­ta elő, ezért a ter­ve­zet en­nek alap­ján tör­té­nő szá­mí­tá­sai ki­mu­tat­ták, hogy az egyes or­szá­gok re­lá­ci­ó­já­ban és ös­­sze­sít­ve mit nyer­het, mit ve­szít­het a ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház. Az 1500. ká­non sze­rint Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben Ma­gyar­or­szág ja­va­dal­ma­sa­i­nak kö­ve­te­lé­se a zá­rolt bir­to­kok­ból 38 134 kat. hold le­het, ami­ből 32 000 kat. hold a há­rom esz­ter­go­mi ja­va­dal­mas, 255 kat. hold a Győ­ri káp­ta­lan, 1455 a cisz­ter­ci­ek, 2000 a ben­cé­sek kö­ve­te­lé­se, il­let­ve Rozs­nyó­tól jár­na 1600, Eper­jes­től 150 kat. hold. Ma­gyar­or­szá­got ugyan­ak­kor azon­ban vesz­te­ség is ér­né e re­lá­ci­ó­ban Sze­pes és Kas­sa it­te­ni bir­to­kai mi­att, még­pe­dig kö­rül­be­lül 10 000 kat. hold. A mér­leg Ma­gyar­or­szág ja­vá­ra bil­len el, a nye­re­ség 27 000 kat. hold len­ne.
A do­ku­men­tum sze­rint ro­mán vi­szony­lat­ban a kö­ve­te­lés le­het 102 200 kat. hold, vesz­te­ség­ként 20 000 kat. hold mu­tat­koz­na, így itt is nye­re­sé­get köny­vel­het­né­nek el, 82 200 kat. hold­dal. Ju­go­szláv és oszt­rák vi­szony­lat­ban vi­szont a la­kos­ság­arány alap­ján kö­ve­te­lést nem ál­lít­hat­ná­nak fel, sőt a vesz­te­ség a ju­go­szlá­vok­kal szem­ben 34 300 kat. hold, az oszt­rá­kok­kal szem­ben pe­dig 5 500 kat. hold len­ne.
Ös­­sze­sít­ve va­la­men­­nyi vi­szony­la­tot, Ma­gyar­or­szág nye­re­sé­ge 70 029 hold vol­na, ami vi­szont a ter­ve­zet sze­rint nem je­len­te­ne iga­zi nye­re­sé­get, mert a föld­re­form­tör­vé­nyek ér­tel­mé­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és Ro­má­ni­á­ban meg­ál­la­pí­ta­ná­nak raj­tuk egy po­tom vált­ság­ös­­sze­get, és a ja­va­dal­ma­sok­nak csak ezen a nyo­mott áron sza­bad­na azo­kat el­ad­ni. Eb­ből kö­vet­ke­ző­en va­ló­di ér­té­ké­nek csak a fe­lét kap­nák meg, ami mi­att ko­mo­lyan kell ven­ni a kö­ve­te­lé­sek fel­ál­lí­tá­sá­nál a ká­no­nok to­váb­bi elő­írá­sa­it is, me­lyek tar­tal­maz­zák, hogy a szám­arány mel­let fi­gye­lem­be kell ven­ni a bir­to­kok ere­de­tét, az ősi szé­kek elő­jo­ga­it és az ala­pí­tó szán­dé­kát. Fő­leg az utób­bi je­len­tett ér­ve­lé­si ala­pot, hi­szen sok bir­to­kot azért ka­pott pél­dá­ul az esz­ter­go­mi ér­sek, mert ő az or­szág prí­má­sa, és le­gyen mi­ből fe­dez­nie a ma­gas ál­lás­sal já­ró ki­adá­sa­it, a köz­pon­ti nagy in­téz­mé­nye­ket. Lé­tez­tek az ún. ko­ro­ná­zá­si do­ná­ci­ók is, me­lye­ket az ural­ko­dók aján­dé­koz­tak meg­ko­ro­ná­zá­suk után a prí­más­nak, ki­fe­je­zet­ten az­zal a szán­dék­kal, hogy e ma­gas tiszt mél­tó meg­je­le­ní­té­sé­re for­dít­sa. „Ezek – ír­ja a ter­ve­zet – mi­vel a prí­mást nem, csak az egy­ház­me­gyét le­het meg­osz­ta­ni, nem ke­rül­het­nek fel­osz­tás­ra. A dis­zmem­brá­ci­ó­ra te­kin­tet­tel a va­gyon­nak csak egy ré­sze ke­rül­het az új egy­ház­me­gye bir­to­ká­ba, de csak an­­nyi, amen­­nyi­re fenn­tar­tá­sa ér­de­ké­ben szük­ség van. Még ez is nagy en­ged­mény, hi­szen nem a mi kö­te­les­sé­günk az új egy­ház­me­gyék do­tá­lá­sa sa­ját vagyonunkból.”47 Mind­eze­ket figy­e­lem­be­vé­ve a ter­ve­zet az ér­sek­ség bir­to­ka­i­nak 50%-ra, a káp­ta­lan bir­to­ka­i­nak 80%-ra48 és a sze­mi­ná­ri­um bir­to­ká­nak 50%-ra tar­tott igényt, ami ös­­sze­sít­ve a 32 000 kat. hold he­lyett 50 000 kat. hol­dat je­len­tett. Eh­hez még a kár­té­rí­té­si kö­ve­te­lés is csat­la­ko­zott. A Cser­noch­fé­le fel­osz­tá­si ja­vas­la­tot Beth­len mi­nisz­ter­el­nök­kel és Kle­bel­sberg kul­tusz­mi­nisz­ter­rel Lepold An­tal pre­lá­tus is­mer­tet­te 1926. már­ci­us 31-én, akik a ter­ve­zet­hez be­le­egye­zé­sü­ket adták.49
Cser­noch Já­nos ha­lá­la után Seré­di prí­más át­vet­te előd­je pe­rét és kö­ve­te­lé­se­it, és hos­­szú kú­ri­ai tar­tóz­ko­dá­sá­ból adó­dó be­fo­lyá­sos kap­cso­la­ta­it meg­pró­bál­ta mi­nél ha­té­ko­nyab­ban ki­hasz­nál­ni. 1928. má­jus ele­jén egy or­szá­gos nem­ze­ti za­rán­dok­lat élén lá­to­ga­tott Ró­má­ba, ahol fel­ke­res­te a ba­rát­já­nak szá­mí­tó Gas­par­ri ál­lam­tit­kárt, aki­vel hos­­szas be­szél­ge­tést foly­ta­tott a modus viven­di vég­re­haj­tá­sá­val kap­cso­lat­ban. Elő­ad­ta né­ze­tét, hogy az ál­lam­ha­tár­ok és az ál­ta­luk szelt egy­ház­me­gyék ha­tá­rá­nak gya­kor­la­ti ös­­sze­egyez­te­té­sét idő­sze­rűt­len­nek tart­ja, mi­vel a tri­a­no­ni ha­tá­rok re­ví­zi­ó­já­nak gon­do­la­ta egy­re in­kább tért hó­dít a vi­lág­ban. Ha er­re még­is sor ke­rül­ne, ak­kor sze­rin­te a va­gyon­el­osz­tás­nál az egész egy­ház ér­de­ke is azt kí­ván­ja, hogy le­he­tő­leg mi­nél több bir­tok ma­rad­jon meg Esz­ter­gom tu­laj­do­ná­ban, mert eb­ben az eset­ben min­den ga­ran­cia meg­van ar­ra néz­ve, hogy ezen va­gyon meg fog őriz­tet­ni ren­del­te­té­sé­nek, míg ha a bir­to­kok szlo­vák egy­há­zi tu­laj­don­ba men­né­nek át, ezen biz­to­sí­ték már fenn nem áll­na, azo­kat ál­lan­dó­an a föld­re­form ve­szé­lye fe­nye­get­né. Seré­di még hoz­zá­tet­te eh­hez, hogy ha a dol­gok így men­nek to­vább, ak­kor ő ha­ma­ro­san fi­ze­tés­kép­te­len lesz. Sem Gasparri, sem a prí­mást szin­tén meg­hall­ga­tó XI. Pius nem vi­tat­ta a ma­gyar kö­ve­te­lés jo­gos­sá­gát, de a pá­pa pa­nasz­kod­va je­gyez­te meg – épp a modus viven­di meg­kö­té­se után –, hogy a cse­hek­kel nem le­het bol­do­gul­ni, és, hogy „Beneš ros­­szabb mint a bol­se­vi­kok”. 50
1932-ben Seré­di egy új, ki­fe­je­zet­ten az ér­se­ki ja­va­da­lom­ra vo­nat­ko­zó ter­ve­zet­ben pon­to­sí­tot­ta a Csernoch-féle el­kép­ze­lé­se­ket. Sze­rin­te nem a hold­nagy­sá­got kell a meg­osz­tás alap­já­ul vá­lasz­ta­ni, ha­nem a ka­tasz­te­ri arany­ko­ro­na ér­té­ket. Ha a hold­nagy­sá­got osz­ta­nák meg ugyan­is a ká­no­nok alap­ján ará­nyo­san, ak­kor a Ma­gyar­or­szá­gon ma­radt ér­sek­sé­gi bir­to­kok be­szá­mí­tá­sa mi­att a ma­gyar egy­ház igaz­ság­ta­la­nul ros­­szul jár­na, hi­szen ezek a föl­dek jó­val gyen­gébb mi­nő­sé­gű­ek. Seré­di ada­tai sze­rint 1918 őszén az ér­sek­ség bir­tok­ál­la­ga 627 000 arany­ko­ro­na volt, ami­ből meg­szál­lás alá ke­rült 479 000 arany­ko­ro­na ér­ték, míg meg­ma­radt 148 000 arany­ko­ro­na ér­té­kű ma­gyar­or­szá­gi bir­tok. Így 165 000 arany­ko­ro­na ér­té­kű föld jár Esz­ter­gom­nak a túl­ol­dal­ról, mely­nek ez­zel 313 000 arany­ko­ro­na ér­té­kű föld­je len­ne. Ez­zel a szá­mí­tás­sal ki­jön az 1:1 arány, va­gyis a Cser­noch ál­tal az ér­se­ki va­gyon­ra le­fek­te­tett 50%-os kö­ve­te­lés. 51
A bir­tok­ren­de­zést, a fel­osz­tá­si kulcs meg­ál­la­pí­tá­sát cél­zó­an a ma­gyar és szlo­vák egy­ház kép­vi­se­lői szá­mos tár­gya­lást foly­tat­tak, ahol a fen­ti ter­ve­ze­te­ket is meg­vi­tat­ták. A pá­ri­zsi egyez­mé­nyek után sű­rűb­bé vá­ló ta­lál­ko­zók hely­szí­ne több­nyi­re a pár­ká­nyi plé­bá­nia volt, ahol el­ső­sor­ban a fe­le­ket kép­vi­se­lő ügy­vé­dek, gaz­da­sá­gi szak­em­be­rek tár­gyal­tak, de nem egy pél­da volt rá, hogy meg­je­lent az Esz­ter­gom­mal szí­vé­lyes vi­szonyt ápo­ló Bub­nics és Voj­taš­šák püs­pök is, míg a túl­ol­dal­ról Lepold, Dra­hos vagy Mes­zlé­nyi pre­lá­tu­sok. Pár­kányt el­ső­sor­ban azért vá­lasz­tot­ták ki hely­szí­nül, mi­vel a sok­szor bi­zal­mas ira­tok­kal, a ke­ze­lő hi­va­tal gaz­da­sá­gi ki­mu­ta­tá­sa­i­val ér­ke­ző szlo­vák de­le­gá­ci­ó­nak nem lett vol­na egy­sze­rű fel­adat az át­ju­tás a híd határállomásán.52 A fe­lek egyet­ér­tet­tek ab­ban, hogy a zár­lat meg­szün­te­té­sét és a bir­to­kok egy­há­zi kéz­be va­ló vis­­sza­jut­ta­tá­sát il­le­tő­en ér­dek­azo­nos­ság áll fenn köz­tük, más lé­nye­ges kér­dé­sek­ben vi­szont a két egy­ház ér­de­ke­i­nek éles szem­ben­ál­lá­sa volt ta­pasz­tal­ha­tó. A dis­zmem­brá­ció és az új egy­ház­me­gye mi­ha­ma­rab­bi lét­re­ho­zá­sa a szlo­vák püs­pö­ki kar több­sé­gé­nek egyik el­sőd­le­ges cél­ja volt, és ter­mé­sze­te­sen a va­gyon­ból is mi­nél na­gyobb részt sze­ret­tek vol­na a szlo­vák egy­ház bir­to­ká­ban tud­ni. Nem zár­kóz­tak azon­ban el a szó­be­li tár­gya­lá­so­kon Esz­ter­gom igé­nye­i­nek bi­zo­nyos res­pek­tá­lá­sá­tól.
A hi­va­ta­los vá­lasz­ter­ve­zet vi­szont, me­lyet ¼udo­vít Szul­lo köz­gaz­dász dol­go­zott ki rész­le­te­i­ben, mind Cser­noch mind Seré­di el­kép­ze­lé­se­i­vel szem­ben egy­ér­tel­mű­en el­uta­sí­tó volt. A dis­zmem­brá­ció so­rán fel­osz­tás­ra szánt ér­se­ki va­gyon­ra vo­nat­ko­zott ez a ter­ve­zet is, amely a la­kos­ság­arány fi­gye­lem­be­vé­tel­ét ugyan el­fo­gad­ta, de az arany­ko­ro­na ér­ték he­lyett a hold­nagy­sá­got te­kin­tet­te fel­osz­tá­si alap­nak. Lé­nye­ges kér­dés volt te­hát, men­­nyi hí­vő él az egyik, il­let­ve má­sik ol­da­lon. A kor­mány­ter­ve­zet a hí­vek szá­mát Szlo­vá­ki­á­ban 1 000 000-ra tet­te a Cser­noch és Seré­di ál­tal fel­jegy­zett 900 000 he­lyett, Ma­gyar­or­szá­gon azon­ban ala­cso­nyab­ban ítél­te meg, 800 000 he­lyett 700 000-rel szá­molt. A szám­há­bo­rú­nak az lett az ér­tel­me, hogy Szul­lo sze­rint ez alap­ján az egész ér­se­ki bir­tok­tö­meg­ből 50 000 kat. hold jár Szlo­vá­ki­á­nak, 37 000 Ma­gyar­or­szág­nak, va­gyis szin­te pon­to­san an­­nyi, amen­­nyi e ja­va­da­lom­ból az or­szá­gok­hoz Tri­a­non­nal ke­rült. A fel­vi­dé­ki ér­se­ki ja­va­da­lom to­váb­bi osz­to­ga­tá­sá­ra te­hát sem­mi szük­ség nincs.53 „Aki ilyen őrült pro­po­zí­ci­ót tesz, az­zal töb­bé szó­ba sem ál­lok” – ír­ta a ter­ve­zet szé­lé­re pi­ros ce­ru­zá­val a fel­há­bo­ro­dott Seré­di prí­más.
Ha tu­do­má­sa volt ró­la, ha­son­ló­an érez­he­tett Krof­ta cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter­nek egy 1933-as, cseh lap­nak adott nyi­lat­ko­za­ta kap­csán is, aki­nek vé­le­mé­nye sze­rint in­kább Cseh­szlo­vá­kia volt ká­ro­sult­nak ne­vez­he­tő. Ki­fej­tet­te, hogy a szlo­vá­ki­ai egy­ház­me­gyék­nek is je­len­tős bir­to­kai van­nak Ma­gyar­or­szá­gon, sőt a Fel­vi­dék­ről szá­mos ér­té­kes egy­há­zi mű­tár­gyat szál­lí­tot­tak az esz­ter­go­mi kincs­tár­ba, me­lyet visz­sza kelle­ne szol­gál­tat­ni ere­de­ti he­lyé­re, rá­adá­sul ha a bir­to­kok le­het­nek fel­osz­tás tár­gyai, ak­kor az esz­ter­go­mi Bib­lio­the­ca és Kép­tár ará­nyos fel­osz­tá­sá­ra is szük­ség van a fő­egy­ház­me­gye és az új egy­ház­me­gye kö­zött. Min­den­eset­re a fel­vi­dé­ki bir­to­kok­ból nem jár sem­mi a túl­ol­dal­nak. Krof­ta sze­rint egyet­len meg­ol­dás a re­kom­pen­zá­ció len­ne. A más­kor fi­nan­ci­á­lis ki­egyen­lí­tés­ként is em­le­ge­tett ja­vas­lat alap­ján mind­két or­szág, il­let­ve egy­ház azt a bir­tok­men­­nyi­sé­get kap­ná meg, amely a túl­ol­da­li egy­há­zi ja­va­dal­mas bir­to­ka­i­ból az ő te­rü­le­tén fek­szik, és ez­után köl­csö­nö­sen fel­hagy­ná­nak az egy­más­sal szem­be­ni kö­ve­te­lé­sek­kel (Lidové listy, 1933. áp­ri­lis 7.).
E meg­ol­dá­si ja­vas­lat alap­ján tör­té­nő ren­de­zés sze­rint te­hát a szlo­vá­ki­ai egy­há­zi in­téz­mé­nyek ma­gyar­or­szá­gi bir­to­kai a ma­gyar egy­ház­ra száll­tak vol­na át, konk­ré­tan a sze­pe­si püs­pök­ség­nek (1657 kat. hold), a kas­sai püs­pök­ség­nek (6157 kat. hold), a sze­pe­si káp­ta­lan­nak (1848 kat. hold) és a rozs­nyói püs­pök­ség­nek (414 kat. hold) va­gyo­na. Ezek a bir­to­kok a ki­ter­je­dés és ér­ték szem­pont­já­ból sem vol­tak ha­son­lít­ha­tók a Szlo­ven­szkón zá­rolt ja­va­dal­mi bir­to­kok­hoz, hi­szen csak va­la­mi­vel több mint 10 000 hol­dat tet­tek ki, és arany­ko­ro­na ér­té­kük is jó­val ala­cso­nyabb volt. Párvy Sán­dor sze­pe­si püs­pök 1919-es, és Balás La­jos rozs­nyói püs­pök 1920-as ha­lá­la után ezen egy­ház­me­gyék ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ka­it mi­nisz­te­ri biz­tos ke­zel­te, míg a kas­sai püs­pök Fischer-Col­brie Ágos­ton 1925-ös ha­lá­lá­ig köz­vet­le­nül irá­nyít­hat­ta ja­va­dal­ma­it. Et­től kezd­ve a ma­gyar kor­mány Kas­sa ese­té­ben is a má­sik két püs­pök­ség­hez ha­son­ló me­tó­dust al­kal­maz­ta. A sze­pe­si, il­let­ve kas­sai és rozs­nyói va­gyon ke­ze­lé­se kö­zött egye­dül az volt a kü­lönb­ség, hogy a sze­pe­si püs­pök­ség jö­ve­del­me­it tel­jes egé­szük­ben tar­ta­lé­kol­ták, míg a má­sik két eset­ben a püs­pök­sé­gek ma­gyar­or­szá­gi ré­sze­i­nek cél­ja­i­ra fo­lyó­sí­tot­ták, hi­szen a sze­pe­si püs­pök­ség­nek nem volt te­rü­let­ré­sze Ma­gyar­or­szá­gon, míg a kas­sa­it és a rozs­nyó­it szel­te a tri­a­no­ni ha­tár. A káp­ta­la­nok azon­ban to­vább­ra is ma­guk ke­zel­ték bir­to­ka­i­kat, és 1932. ok­tó­ber 1-jé­ig sza­ba­don ren­del­kez­tek a jö­ve­del­mek fe­lett. A har­min­cas évek ele­jén me­rült fel ko­moly for­má­ban az a gon­do­lat, hogy a ká­ro­sult esz­ter­go­mi ja­va­dal­ma­sok va­la­mi mó­don kár­pó­tol­ják ma­gu­kat a szlo­vá­ki­ai egy­ház ittma­radt bir­to­ka­i­nak ter­hé­re. Az az el­kép­ze­lés ala­kult ki, hogy a kor­mány zár alá ve­szi az ös­­szes it­te­ni bir­to­ka­i­kat és a jö­ve­del­me­ket ki­szol­gál­tat­ja a her­ceg­prí­más­nak. Hogy a zár­lat ne le­gyen ugyan­olyan ön­ké­nyes ak­tus, ame­lyet a cseh­szlo­vák kor­mány haj­tott vég­re, a her­ceg­prí­más a ter­vet a Szent­szék­nél elő­ad­ta és an­nak hoz­zá­já­ru­lá­sát is el­nyer­te. Kü­lönb­ség volt az is, hogy a jö­ve­del­me­ket nem az ál­lam­ha­ta­lom sa­já­tí­tot­ta ki sa­ját cél­ja­i­ra, ha­nem a prí­más ke­zé­hez jut­tat­ta, aki hi­va­ta­lo­san ér­te­sí­tet­te az át­vé­tel­ről a szlo­vá­ki­ai ja­va­dal­ma­so­kat, és fel­ha­tal­maz­ta őket, hogy ugyan­olyan ös­­sze­get fel­ve­hes­se­nek – ha tud­nak – a prí­má­cia szlo­vá­ki­ai bir­to­ka­i­nak ter­hé­re. A zár­la­tot 1932. ok­tó­ber 1-jén kez­dő­dő ha­tál­­lyal foganatosították.54
A cseh­szlo­vák fél a ma­gyar fel­osz­tá­si ter­ve­ket, a ma­gyar ol­dal pe­dig a re­kom­pen­zá­ci­ós el­kép­ze­lést tar­tot­ta mél­tány­ta­lan­nak, így az ál­lás­pont­ok köz­ti éles el­len­té­tek mi­att az egyez­ke­dé­si tár­gya­lá­sok 1933-ra vég­leg meg­fe­nek­let­tek, pe­ren kí­vü­li meg­egye­zés­re so­ha nem ke­rült sor. A ku­darc mi­att az egy­há­zi bir­tok­ügy­ben Há­ga új­ra – sőt min­den ed­di­gi­nél – hang­sú­lyo­sabb té­nye­ző­vé vált.
A fel­osz­tá­si kul­csot il­le­tő ma­gyar ja­vas­la­tok el­uta­sí­tá­sa mel­lett azon­ban a kár­ta­la­ní­tá­si igény­nek bi­zo­nyos mér­té­kig va­ló in­do­kolt­sá­gát a cseh­szlo­vák kor­mány nem ta­gad­ta. 1926-ra szü­le­tett meg az az el­ha­tá­ro­zás Prá­gá­ban, hogy ún. kár­pót­lá­si elő­le­get fo­lyó­sít­son a kény­szer­ke­ze­lést vég­ző bi­zott­ság. 1926 de­cem­be­ré­től 1928-ig így ös­­sze­sen 23 mil­lió cseh­szlo­vák ko­ro­nát fo­lyó­sí­tot­tak, eb­ből 7 mil­li­ót a prí­más­nak, 16 mil­li­ót a főkáptalannak.55 Ez az elő­leg a 14%-át je­len­tet­te az Esz­ter­gom ál­tal kö­ve­telt 163 mil­li­ós kár­ta­la­ní­tás­nak. To­váb­bi át­uta­lá­sok a ké­sőb­bi­ek­ben már nem tör­tén­tek, ami meg­erő­sí­tet­te azt a ma­gyar vé­le­ke­dést, hogy a ki­fi­ze­tés fő mo­ti­vá­ci­ó­ja a modus viven­di meg­szü­le­té­sé­nek elő­se­gí­té­se volt. A gesz­tus­nak kö­szön­he­tő­en va­ló­ban ked­ve­zőbb lég­kör te­rem­tő­dött Prá­ga szá­má­ra a Va­ti­kán­nal foly­ta­tott tár­gya­lá­so­kon, így az egyez­mény meg­szü­le­té­sé­ben min­den bi­zon­­nyal a ki­fi­ze­tés­nek is sze­re­pe volt.

A ha­tás­kö­ri íté­let

A pe­ren kí­vü­li egyez­sé­get cél­zó egy­há­zi meg­be­szé­lé­sek ku­dar­cát kö­ve­tő­en a per­in­dí­tás után bő tíz év­vel, az 1934-es év vég­re meg­hoz­ta az el­ső bí­ró­sá­gi tár­gya­lást az esz­ter­go­mi pe­rek­ben. Ed­dig az idő­pon­tig ered­ményt a Cseh­szlo­vá­ki­á­ban zá­rolt bir­tok­kal ren­del­ke­ző, ag­rár­alap­hoz nem tar­to­zó fel­pe­res in­téz­mé­nyek kö­zül csu­pán a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem­nek si­ke­rült el­ér­nie. A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság előtt már ko­ráb­ban per­nyer­tes egye­tem­nek 1933 de­cem­be­ré­ben a Há­gai Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság jog­erős dön­tés­sel a 16 000 kat. hold ki­ter­je­dé­sű fel­vi­dé­ki föld­bir­to­kát ítél­te vis­­sza. Ez a po­zi­tív pre­ce­dens meg­erő­sí­tet­te a re­ményt az egy­há­zi fel­pe­re­sek­ben is.
1934. má­jus 24-én kez­dő­dött az em­lí­tett tár­gya­lás, mely az al­pe­res ré­szé­ről emelt ha­tás­kö­ri ki­fo­gás foly­tán a bí­ró­ság il­le­té­kes­sé­gé­nek kér­dé­sét volt hi­vat­va el­dön­te­ni az egy­há­zi pe­rek­ben. A ha­tás­kö­ri ki­fo­gást Cseh­szlo­vá­kia az­zal in­do­kol­ta, hogy e pe­rek nem von­ha­tók a 250. cikk ha­tá­lya alá, mi­vel a fel­pe­res egy­há­zi ja­va­dal­ma­sok ka­to­li­kus jel­le­gük mi­att egye­te­mes in­téz­mé­nyek­nek szá­mí­ta­nak. Ép­pen ezért nem te­kint­he­tők ma­gyar „ál­lam­pol­gár­ok­”-nak, és így a bé­ke­szer­ző­dés­ben a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok szá­má­ra biz­to­sí­tott jo­gok­kal sem él­het­nek, nem for­dul­hat­nak az ügyük­ben il­le­ték­te­len nem­zet­kö­zi bí­ró­ság­hoz. Kou­kal cseh bí­ró a má­jus 26-ig tar­tó ülés­szak so­rán a fen­ti esz­me­fut­ta­tás­sal együtt a tu­laj­don­lás­sal kap­cso­la­tos cseh­szlo­vák ál­lás­pon­tot is ki­fej­tet­te, mely sze­rint a ka­to­li­kus egy­ház­nak egy bi­zo­nyos ál­lam­te­rü­let ha­tá­rai kö­zé szo­rí­tott ré­sze te­kint­he­tő an­nak a jo­gi sze­mély­nek, amely az egy­há­zi va­gyo­no­kat bir­to­kol­ja, így eb­ben az eset­ben a vi­ta­tott ja­vak tu­laj­do­no­si jo­gai a vi­lág­há­bo­rú után át­ke­rül­tek a cseh­szlo­vák ka­to­li­kus egy­ház ke­zé­be. A cseh bí­ró sze­rint ezt az ál­lás­pon­tot az a tény is meg­erő­sí­ti, hogy a szá­za­dok so­rán, el­ső­sor­ban a kö­zép­kor­ban az ado­má­nyo­zá­sok szám­ta­lan eset­ben tör­tén­tek úgy, hogy az ado­má­nyo­zók aján­dé­ku­kat Krisz­tus­nak, Szűz Má­ri­á­nak vagy bi­zo­nyos szen­tek­nek aján­lot­ták fel, te­hát nem egy konk­rét egy­há­zi in­téz­mény ke­rült meg­ne­ve­zés­re az ado­má­nyo­zás során.56

A cseh bí­ró per­be­szé­dé­re Gaj­zá­gó kor­mány­biz­tos és Mes­zlé­nyi Zol­tán esz­ter­go­mi ka­no­nok re­a­gált, akik meg­pró­bál­ták bi­zo­nyí­ta­ni az ér­ve­lés egy­há­zi és vi­lá­gi jog­gal is szem­ben­ál­ló vol­tát. Mes­zlé­nyi Zol­tán a ká­non­jog elem­zé­sén ala­pu­ló fej­te­ge­té­sé­ben rá­mu­ta­tott, hogy az egy­ház­ban a jo­gi sze­mé­lyek egész so­ra – püs­pök­sé­gek, ér­sek­sé­gek, káp­ta­la­nok, sze­mi­ná­ri­u­mok stb. – ta­lál­ha­tó, de mint jo­gi sze­mély nem lé­te­zik sem ma­gyar, sem cseh­szlo­vák egy­ház. Is­ten, Jé­zus Krisz­tus vagy a szen­tek pe­dig kü­lö­nö­sen nem le­het­nek egy­há­zi ja­vak tu­laj­do­no­sai, mi­vel bir­to­kos­nak azo­kat a par­ti­ku­lá­ris egy­há­zi in­téz­mé­nye­ket kell te­kin­te­ni, me­lyek szük­ség­le­te­it a va­gyo­nok hi­vat­va van­nak szol­gál­ni. Az egy­há­zi tör­vény­könyv 1499. ká­non­ja mond­ja ki tel­je­sen vi­lá­go­san ezt a té­telt. Mes­zlé­nyi sze­rint az el­vont meg­fo­gal­ma­zás kü­lön­ben is csak az ado­má­nyok egy ré­szé­re volt jel­lem­ző, a do­ná­ci­ós le­ve­lek több­sé­gé­ben vi­lá­go­san meg van je­löl­ve a jog­alany, mely hi­va­tott a va­gyon bir­tok­lá­sá­ra. A lé­nye­get te­kint­ve te­hát az egye­te­mes egy­ház vagy egyes or­szá­gok ka­to­li­kus egy­há­zai sem­mi­kép­pen sem te­kint­he­tők jo­gi sze­mély­nek, jog­alany­nak, mely tu­laj­don­jog­gal bírhat.57
Gaj­zá­gó a jó­zan ész­re apel­lál­va csu­pán an­­nyit tett hoz­zá, hogy aki kí­ván­csi az egy­há­zi va­gyon tu­laj­do­no­sá­ra, an­nak nincs más dol­ga, mint­hogy fel­la­poz­za a te­lek­köny­ve­ket, ahol ez vi­lá­go­san szerepel.58
Itt ér­de­mes meg­je­gyez­ni azt, hogy a té­te­les jog­ból ki­in­du­ló cseh­szlo­vák bí­ró­sá­gok sem lát­szot­tak res­pek­tál­ni kor­má­nyuk ál­lás­pont­ját. Több pél­da is van ar­ra a kor­szak­ból, hogy a bí­ró­sá­gok to­vább­ra is az ere­de­ti esz­ter­go­mi ja­va­dal­ma­so­kat te­kin­tet­ték a fek­vő­sé­gek jo­gos tu­laj­do­no­sá­nak. Az egyik ke­rü­le­ti bí­ró­ság eb­ből kö­vet­ke­ző, 1933. jú­li­u­si íté­le­te már szin­te ko­mi­kus­nak ha­tott. Az ügy ab­ból adó­dott, hogy bi­zo­nyos hi­te­le­zők be­pe­rel­ték a sze­tei ka­to­li­kus egy­há­zat, s a hi­te­le­zők­nek meg­ítélt ös­­sze­get azok­nak kel­lett meg­fi­zet­ni, akik­től a sze­tei egy­ház az anya­gi erő­for­rá­sa­it kap­ta, töb­bek kö­zött az esz­ter­go­mi ér­sek­nek, aki­nek ott bir­to­kai vol­tak. Így a te­lek­könyv sze­rin­ti tu­laj­do­nos Seré­di Jus­zti­ni­án her­ceg­prí­más, esz­ter­go­mi la­kos, fi­ze­té­si fel­szó­lí­tást ka­pott 7655 cseh­szlo­vák ko­ro­na be­fi­ze­té­sé­re, ho­lott a bir­to­kok már ré­gen nem az ő, ha­nem az ál­la­mi bi­zott­ság ke­ze­lé­sé­ben voltak.59 A bir­to­kok el­adá­sa is ép­pen ezért üt­kö­zött ne­héz­sé­gek­be, mert a bí­ró­sá­gok az át­te­lek­köny­ve­zé­sü­ket meg­ta­gad­ták, mi­u­tán a te­lek­köny­vi tu­laj­do­nos, az esz­ter­go­mi ér­sek nem ad­ta be­le­egye­zé­sét. A ke­ze­lést foly­ta­tó bi­zott­ság a har­min­cas évek kö­ze­pé­ig több mint 7000 hek­tárt adott el az ér­sek va­gyo­ná­ból, leg­több eset­ben igen ala­csony áron. A ve­vők ki­fi­zet­ték a bir­to­kok árát, át­vet­ték a föl­de­ket, de még tíz év után sem kap­ták meg a tu­laj­don­jog te­lek­köny­vi fel­jegy­zé­sét, mely­ből rá­juk néz­ve nagy ne­héz­sé­gek adódtak.60
A pe­res fe­lek ál­lás­pont­já­nak mér­le­ge­lé­se után a dön­tő­bí­ró­ság 1934. jú­ni­us 5-én ha­tá­ro­za­tot ho­zott, mely­ben ki­mond­ta, hogy a ha­tás­kör te­kin­te­té­ben az ügy ér­de­mi ré­szé­vel együtt fog dön­te­ni. Mind­ez a fel­pe­re­sek­nek ked­ve­zett, hi­szen az ér­de­mi tár­gya­lás meg­nyi­tá­sá­nak le­he­tő­sé­gét fog­lal­ta ma­gá­ba. A ha­tá­ro­zat to­váb­bi pont­jai más lé­nye­ges kér­dé­se­ket tisz­táz­va ki­mond­ták, hogy a fel­pe­re­sek ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok, így az er­re irá­nyu­ló ki­fo­gást vég­leg ki­küsz­öböl­ték, to­váb­bá meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy a bé­ke­szer­ző­dés nem disz­ting­vál a fel­pe­re­sek kö­zött asze­rint, hogy azok egy­há­zi jel­le­gű sze­mé­lyek-e vagy sem (Ma­gyar Pénz­ügy, 1934. ok­tó­ber 31.).
A ma­gyar saj­tó a ha­tá­ro­za­tot óri­á­si si­ker­ként és az egye­tem ügyé­hez ha­son­ló íté­let elő­je­le­ként ér­tel­mez­te, de az ügy ku­lis­­szái mö­gé be­pil­lan­tás­sal bí­rók a va­ló­ban je­len­tős ered­mény el­le­né­re még­sem te­kin­tet­tek túl op­ti­mis­tán a pe­rek jö­vő­je fe­lé. Olyan in­for­má­ci­ók bir­to­ká­ban vol­tak ugyan­is, me­lyek a jog­vi­ták foly­ta­tá­sát tet­ték két­sé­ges­sé. Mes­zlé­nyi szá­molt be egy ma­gán­le­ve­lé­ben ar­ról, hogy a há­gai ítél­ke­zé­si mun­ka kel­lős kö­ze­pén, má­jus 27-én es­te tíz óra­kor Gaj­zá­gó ma­gá­hoz ké­ret­te és fel­ol­vas­ta azt a sif­rí­ro­zott, Pest­ről ka­pott táv­ira­tot, mely sze­rint Seré­di ér­sek ké­ri a per fel­füg­gesz­té­sét. A meg­le­pett kor­mány­biz­tos azon­nal visszasürgönyzött, kö­zöl­ve hogy a pa­rancs az adott hely­zet­ben ki­vi­te­lez­he­tet­len, mert a szó­be­li tár­gya­lás már le van zár­va és foly­nak a bí­ró­ság ta­nács­ko­zá­sai, rá­adá­sul az íté­let va­ló­szí­nű­leg ked­ve­ző lesz. Gaj­zá­gó és Mes­zlé­nyi vé­gül ab­ban egye­zett meg, hogy a pre­lá­tus azon­nal ha­za­u­ta­zik és meg­tu­da­kol­ja a ha­lasz­tást el­ren­de­lő pa­rancs köz­vet­len előzményeit.61
Bár a táv­irat az adott hely­zet­ben meg­le­pe­tés­ként ér­te a há­gai ki­kül­döt­te­ket, a prob­lé­ma mely mö­göt­te hú­zó­dott nem szá­mí­tott is­me­ret­len­nek a szá­muk­ra. Tud­ták, hogy Ró­ma tö­rek­vé­sé­re ve­zet­he­tő vis­­sza, amely évek óta fon­tol­gat­ta a per vis­­sza­vo­na­tá­sát. Már 1931 őszén le­vél ér­ke­zett Esz­ter­gom­ba, amely ha­tá­ro­zot­tan a per vis­­sza­vo­ná­sá­ra ösz­tö­nöz­te Seré­di prí­mást. Piz­zar­do bí­bo­ros, a Rend­kí­vü­li Egy­há­zi Ügyek Kong­re­gá­ci­ó­já­nak ve­ze­tő­je ír­ta a le­ve­let, mely­nek el­ső ré­szé­ben a Szent­szék fel­ha­tal­ma­zá­sát kö­zöl­te a szlo­vá­ki­ai nem szer­ze­tes egy­há­zi jog­alany­ok ál­tal Ma­gyar­or­szá­gon bir­to­kolt ja­vak jö­ve­del­me­i­ből tör­té­nő kár­ta­la­ní­tás meg­té­te­lé­re, majd hírt adott ar­ról, hogy a prá­gai nun­ci­us meg­kap­ta az uta­sí­tá­so­kat, hogy vég­le­ges meg­ol­dást lé­te­sít­sen – a gya­kor­la­ti­lag egye­dü­li le­het­sé­ges úton – a va­gyon­sá­gok ki­cse­ré­lé­se, a re­kom­pen­zá­ció ré­vén. Piz­zar­do in­dok­lá­sul a pá­ri­zsi egyez­mé­nyek elő­írá­sa­it hoz­ta fel, me­lyek alap­ján a szó­ban for­gó va­gyon­sá­gok nem vol­ná­nak meg­ment­he­tők. Sze­rin­te az A, il­let­ve a B alap ter­hé­re még az eset­le­ges per­nyer­tes­ség ese­tén is csu­pán a kár­pót­lás esz­kö­zöl­he­tő a föld­re­form vagy más jog­cí­men sequ­es­trált ja­va­kért. A kár­ta­la­ní­tás­sal az­tán Cseh­szlo­vá­kia úgy érez­né, hogy a bir­to­kok a tu­laj­do­ná­ba ke­rül­tek, így az egy­ház szá­má­ra vég­leg el­vesz­né­nek. A ja­vak ter­mé­szet­ben va­ló meg­ma­ra­dá­sa vé­le­mé­nye sze­rint csak az em­lí­tett cse­re út­ján kép­zel­he­tő el. „Vi­lá­gos an­nak szük­sé­ges­sé­ge – ír­ta a bí­bo­ros – hogy Emi­nen­ci­ád vis­­sza­von­ja a há­gai bí­ró­ság előtt meg­in­dí­tott pe­re­ket, mi­vel azok­nak foly­ta­tá­sa igen kön­­nyen sú­lyo­san árt­hat­na a fo­lya­mat­ba tett in­téz­ke­dé­sek­nek és a fen­tebb vá­zolt megoldásnak.”62
A her­ceg­prí­más rög­tön meg­ír­ta vá­lasz­le­ve­lét, amit az­tán még­sem adott fel, mert a Piz­zar­do le­ve­lé­ből ta­pasz­talt kú­ri­ai tá­jé­ko­zat­lan­ság el­osz­la­tá­sá­ra ha­té­ko­nyabb­nak vél­te a sze­mé­lyes ró­mai meg­je­le­nést. 1931 no­vem­be­ré­ben uta­zott a Va­ti­kán­ba, ahol nem­csak Pizzardóval, de Pacel­li ál­lam­tit­kár­ral és ma­gá­val a pá­pá­val is si­ke­rült szót vál­ta­nia. A meg­be­szé­lé­sek­ről nem áll ren­del­ke­zé­sünk­re for­rás, de a lé­nye­get il­le­tő­en min­den bi­zon­­nyal azt fej­tet­te ki, amit az el nem kül­dött vá­lasz­le­vél­ben is meg­fo­gal­ma­zott. Elő­ször is, hogy a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság nem érint egy­há­zi kom­pe­ten­ci­át, hi­szen csu­pán ar­ról fog dön­te­ni, hogy a „sta­tus quo ante sequestrum” visz­szaállítassék. A ja­va­dal­mak fel­osz­tá­sá­hoz vagy ve­lük kap­cso­lat­ban bár­mi­lyen más in­téz­ke­dés­hez a bí­ró­ság­nak sem­mi kö­ze nincs. A pá­ri­zsi egyez­mé­nyek­kel kap­cso­lat­ban pe­dig rá­mu­ta­tott Piz­zar­do té­ve­dé­se­i­re. Az egyez­mé­nyek ugyan­is – ahogy ko­ráb­ban lát­hat­tuk – nem érin­tet­ték az egy­há­zi pe­re­ket, a kér­dés nem tar­to­zott az em­lí­tett fondokhoz, így a bí­ró­ság nem uta­sít­hat­ta az ügyet sem az A, sem a B alaphoz, kö­vet­ke­ző­leg a há­gai per nem von­ta ma­ga után azt, hogy a fel­pe­re­sek va­gyon­sá­gai el­ve­szí­tet­ték vol­na in­gat­lan ter­mé­sze­tü­ket.
A Prá­ga ál­tal is han­goz­ta­tott re­kom­pen­zá­ci­ós meg­ol­dást a prí­más nem tar­tot­ta kö­vet­he­tő­nek, amit az­zal is in­do­kolt, hogy a szlo­vá­ki­ai egy­ház ma­gyar­or­szá­gi bir­to­kai oly cse­ké­lyek, hogy an­nak jö­ve­del­mét csak­nem fel­emész­tik azok a ter­hek, ame­lye­ket vi­sel­ni tar­toz­tak.
Le­ve­lét vé­gül a pe­rek­kel kap­cso­la­tos ál­lás­pont­já­val zár­ta: „Ne­kem er­köl­csi­leg le­he­tet­len a pe­rek be­szűn­te­té­se ad­dig, amíg tel­jes tá­jé­ko­zat­lan­ság­ban va­gyok az­iránt, men­­nyit és mi­lyen alak­ban óhajt biz­to­sí­ta­ni az Ap. Szent­szék a ma­gyar­or­szá­gi egy­há­zi jog­alany­ok jo­ga­i­ból. Más vol­na a hely­zet, ha én a cseh kor­mán­­nyal foly­ta­tott tár­gya­lá­sok­ra néz­ve leg­alább bi­zal­mas jel­le­gű tá­jé­koz­ta­tást nyer­nék. Ilyen in­for­má­ció alap­ján egy­részt vál­lal­hat­nám a pe­rek be­szűn­te­té­sé­ért a fe­le­lős­sé­get, más­részt egy ké­sőb­bi idő­ben a bi­zal­mas tár­gya­lá­sok al­kal­mas mó­don va­ló nyil­vá­nos­ság­ra ho­zá­sá­val meg­előz­het­ném azo­kat a tá­ma­dá­so­kat, me­lyek egy a köz­vé­le­mény sze­mé­ben el­ső pil­la­nat­ra nem meg­fe­le­lő meg­ol­dás mi­att az Ap. Szent­szék te­kin­té­lyé­nek ká­rá­ra megindulnának.”63 Seré­di te­hát el­ső­sor­ban szent­szé­ki ga­ran­ci­á­kat óhaj­tott, mi­vel el kí­ván­ta ke­rül­ni azt a kel­le­met­len kö­vet­kez­ményt, hogy a ja­va­dal­ma­sok a pe­rek vis­­sza­vo­ná­sa ese­tén „két szék kö­zött a pad alá” es­se­nek.
A prí­más ró­mai út­já­nak ered­mé­nyé­ről Dra­hos Já­nos ol­dal­ka­no­nok­nak a kor­mány­meg­bí­zott szá­má­ra írt le­ve­lé­ből ér­te­sü­lünk. Kö­zöl­te, hogy a köz­ben­já­rás­nak kö­szön­he­tő­en Ró­ma a pe­rek vis­­sza­vo­na­tá­sá­tól el­te­kin­tett, ezen­kí­vül biz­to­sí­tot­ták Seré­dit ar­ról is, hogy a dis­zmem­brá­ció ed­di­gi fel­té­tel­éhez, az anya­gi kér­dé­sek elő­ze­tes ren­de­zé­sé­hez ezen­túl is ragaszkodnak.64
Egy­elő­re te­hát úgy tűnt, el­múlt a vis­­sza­vo­na­tás köz­vet­len ve­szé­lye, de Mes­zlé­nyi Zol­tán a kö­vet­ke­ző év­ben, 1932-ben sor­ra ke­rü­lő ró­mai út­ján ta­pasz­tal­hat­ta, hogy a Va­ti­kán pe­rek­kel kap­cso­la­tos erős fenn­tar­tá­sai to­vább él­tek. Az­zal a cél­lal uta­zott ki, hogy egy nem­zet­kö­zi és ká­non­jog­ból egy­aránt tö­ké­le­te­sen fel­ké­szült jo­gászt ta­lál­jon, aki a dön­tő­bí­ró­ság előtt meg­fe­le­lő mó­don vé­de­ni tud­ná Esz­ter­gom ügyét. Tar­tóz­ko­dá­sa alatt ku­ri­á­lis bí­bo­ro­sok egész so­rá­val tár­gyalt, el­ső­sor­ban a kér­dést il­le­tő kom­pe­ten­ci­á­val bí­ró Ál­lam­tit­kár­sá­gon és a Rend­kí­vü­li Egy­há­zi Ügyek Kong­re­gá­ci­ó­já­ban hi­va­talt vi­se­lők vé­le­mé­nyé­re volt kí­ván­csi. Az el­ső ta­lál­ko­zón Tar­di­ni bí­bo­ros meg­le­he­tő­sen ri­de­gen kö­zöl­te, hogy a Szent­atya nem tart­ja he­lyes lé­pés­nek a per­lést, és ra­gasz­kod­nak az Ál­lam­tit­kár­ság ál­lás­pont­já­hoz, a pe­rek vis­­sza­vo­ná­sá­hoz, mely­re a fel­szó­lí­tást le­vél­ben – utalt a Pizzardo-féle le­vél­re – már hó­na­pok­kal ez­előtt el­küld­ték Serédinek.
Piz­zar­do bí­bo­ros, he­lyet­tes ál­lam­tit­kár meg­erő­sí­tet­te a Tar­di­ni ál­tal el­mon­dot­ta­kat, és hang­sú­lyoz­ta, hogy ha Esz­ter­gom a há­gai pert to­vább szor­gal­maz­za, ak­kor a cse­hek be­szűn­te­tik a Szent­szék­kel foly­ta­tott tár­gya­lást a bir­to­kok­ra vo­nat­ko­zó­an, s kér­dé­ses, hogy le­het-e ak­kor va­la­mi­lyen ered­ményt el­ér­ni a pe­rek­kel. A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok előt­ti pe­rek ve­szé­lyét Piz­zar­do ab­ban is lát­ni vél­te, hogy mi­vel ezek az egy­há­zi bir­to­kok a bí­ró­sá­gok előtt mint ma­gyar egy­há­zi bir­to­kok sze­re­pel­nek, még ked­ve­ző íté­let ese­tén is a cseh­szlo­vák kor­mány a föld­bir­tok­re­form alap­ján azo­kat el fog­ja ko­boz­tat­ni, il­let­ve ne­vet­sé­ges áron ki­sa­já­tí­ta­ni. El­len­ben ha ma­ga a Va­ti­kán tár­gyal­na a kor­mán­­nyal, a bir­to­ko­kat mint tisz­tán egy­há­zi tu­laj­dont be­ál­lít­va meg vol­na a le­he­tő­ség ar­ra, hogy a föld­bir­tok­re­form azok­ra ne alkalmaztassék. Így sok­kal töb­bet le­het­ne a tu­laj­do­no­sok­nak is meg­men­te­ni, mint­ha ma­guk ke­res­nék Há­gá­ban az iga­zu­kat. „Be kell lát­ni – vél­te Piz­zar­do – hogy le­he­tet­len­ség egyi­de­jű­leg ugyan­azon kér­dést itt is és Há­gá­ban is tár­gyal­ni. A há­gai íté­le­tek kü­lön­ben is pla­to­ni­ku­sak, ki ga­ran­tál­ná azok végrehajtását?”65 Vé­gül hoz­zá­tet­te még, hogy a ma­ga ré­szé­ről na­gyon saj­nál­ja Seré­dit ne­héz hely­ze­te mi­att, és hogy men­­nyi­re sze­ret­né­nek se­gí­te­ni e ki­tű­nő szent em­be­ren. Az egy­re ki­áb­rán­dul­tabb Mes­zlé­nyi ke­se­rű­en je­gyez­te meg a ta­lál­ko­zó­ról ké­szült je­len­té­sé­ben, hogy az együ­ttérző sza­vak va­ló­szí­nű­leg csak frá­zi­sok a szláv ba­rát­ként is­mert Piz­zar­do szá­já­ból, mert cse­le­ke­de­te­i­ben nem nyil­vá­nul meg e szimpátia.66 A bí­bo­ros­nak azon­ban csak an­­nyit vá­la­szolt, hogy a per nincs el­len­tét­ben a Va­ti­kán dip­lo­má­ci­ai ak­ci­ó­já­val, s így nem lát­szik in­do­kolt­nak a hú­zó­do­zás, ami­vel az Ál­lam­tit­kár­ság a nem­zet­kö­zi bí­ró­ság­gal szem­ben vi­sel­te­tik.
Ciri­a­ci prá­gai nun­ci­us ép­pen Mes­zlé­ny­i­vel egy­id­őben volt Ró­má­ban, aki­vel a be­szél­ge­tés kez­de­te szin­tén nem sok jót ígért. ő is ál­lí­tot­ta, hogy ha a ma­gya­rok nem hagy­ják ab­ba a há­gai pert, ak­kor be­szűn­te­tik a cse­hek a dip­lo­má­ci­ai tár­gya­lá­so­kat, ami na­gyon ros­­szul jön­ne, mi­vel ő most igen erős po­zí­ci­ó­ból „nyom­ja” a cseh kor­mányt. A Szent­szék Da­mok­lész kard­ja a per­nél sze­rin­te jó­val fe­nye­ge­tőbb, ez pe­dig a modus viven­di vég­re­haj­tá­sá­nak meg­ta­ga­dá­sa ar­ra az eset­re, ha a bir­to­ko­kat nem ad­nák vis­­sza egy­há­zi kéz­be. A nun­ci­us hoz­zá­tet­te, hogy a per a Szent­atyá­nak és az ál­lam­tit­kár­nak nem tet­szik presz­tízs okok­ból sem. Egy­há­zi kér­dés tár­gyal­ta­tik vi­lá­gi bí­ró­ság előtt, mely­nek nem ott len­ne a he­lye.
Mes­zlé­nyi el­fo­gad­ta Ciri­a­ci ér­ve­lé­sét, de ar­ra is utalt, hogy ez a ha­tá­ro­zott va­ti­ká­ni ál­lás­pont eset­leg csak ad­dig áll fenn, amíg Ciri­a­ci Prá­gá­ban van, vagy eset­leg a Szent­atyát nem szó­lít­ja el Is­ten az élők so­rá­ból. Azu­tán más em­be­rek jön­nek, akik ta­lán en­ge­dé­ke­nyeb­bek lesz­nek a cse­hek­kel szem­ben, és a ma­gya­rok­nak er­re az eset­re is biz­to­sí­ta­ni kell, hogy ér­vény­ben le­gyen a per­lé­si jo­guk. Ciri­a­ci ez­zel egyet­ér­tett, és Mes­zlé­nyi meg­le­pe­té­sé­re az­zal a ta­nác­­csal szol­gált, hogy a pert va­la­hogy az el­évü­lés ve­szé­lyét ki­zár­va kell fenn­tar­ta­ni, de úgy, hogy tár­gya­lás és dön­tés alá egy­elő­re ne ke­rül­jön. Ezt a meg­ol­dást a nun­ci­us sze­rint va­la­hogy a ma­gya­rok­nak kell ki­gon­dol­nia.
Vé­gül Pacel­li ál­lam­tit­kár­ral foly­ta­tott meg­be­szé­lést Meszlényi, mely­ből azt a be­nyo­mást nyer­te, hogy az ál­lam­tit­kár és a bí­bo­ro­sok egy ré­sze szí­vén vi­se­li Seré­di ügyét. Ta­lán nem is an­­nyi­ra a „ma­gyar igaz­ság” mi­att, ha­nem in­kább a sze­mé­lye iránt ér­zett szim­pá­ti­á­ból, mi­vel a prí­mást hos­­szú va­ti­ká­ni szol­gá­la­tá­ból adó­dó­an ma­guk kö­zül va­ló­nak tart­ják. Pacel­li meg­em­lí­tet­te, hogy Seré­di ügyét igye­kez­nek össze­kap­csol­ni Ber­tram bor­osz­lói ér­sek ügyé­vel, mi­vel a ket­tő­nek ha­son­ló a tör­té­ne­te, Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­to­sak és ha­son­ló­ak a jo­gi vo­nat­ko­zá­sa­ik is. „Bertram ese­té­ben – kö­zöl­te Pacel­li – a cse­hek sok­kal ke­vés­bé ha­tal­mas­ko­dók, mi­vel fél­nek, hogy a né­met dip­lo­má­ci­á­val ta­lál­ják ma­gu­kat szem­be, s a né­me­tek­től nap­ról nap­ra job­ban tartanak.”67
„Ciriacinak és Pacel­li­nek a sza­vai – fog­lal­ta ös­­sze Mes­zlé­nyi ró­mai be­nyo­má­sa­it – úgy ha­tot­tak rám mint a szim­pá­ti­á­nak át­vi­te­le a dol­gok re­a­li­tá­sá­ba. Úgy lát­szik még­sem olyan rossz a hely­zet a há­gai per szem­pont­já­ból a Va­ti­kán­ban, mint Tar­di­ni és Piz­zar­do ha­tá­ro­zott ki­je­len­té­sei után az el­ső pil­la­nat­ban ítéltem.”68

A pe­rek vég­ki­fej­le­te

Az 1930-as évek­ben az eu­ró­pai ha­tal­mi vi­szo­nyok vál­to­zá­sai mi­att Cseh­szlo­vá­kia kül­po­li­ti­kai hely­ze­te fo­ko­za­to­san rom­la­ni kez­dett. Prá­ga dip­lo­má­ci­á­ja ezért hat­vá­nyo­zot­tan igye­ke­zett olyan kül­po­li­ti­kai ered­mé­nye­ket el­ér­ni, ame­lyek nö­vel­het­ték az or­szág biz­ton­sá­gát. Ez­zel ös­­sze­füg­gés­ben az egy­ház­kor­mány­zat ál­lam­ha­tár­ok­hoz va­ló iga­zí­tá­sá­nak, va­gyis a modus viven­di vég­re­haj­tá­sá­nak kér­dé­sé­ben is offen­zí­vebb po­li­ti­ká­ba kezd­tek, mely­nek je­le volt az az 1934 feb­ru­ár­já­ban a Va­ti­kán­nak át­nyúj­tott jegy­zék, ahol az ígé­ret és fe­nye­ge­tés egy­aránt he­lyet ka­pott. Kö­zöl­ték ben­ne, hogy haj­lan­dó a kor­mány az egy­há­zi bir­to­ko­kat fel­sza­ba­dí­ta­ni a zár­lat alól, de en­nek fel­té­te­lé­ül szab­ták, hogy a ma­gyar­or­szá­gi ja­va­dal­ma­sok von­ják előbb vis­­sza pe­re­i­ket és bíz­zák a Szent­szék és a cseh­szlo­vák kor­mány kö­zött kö­ten­dő egyez­mény­re igé­nye­ik ki­elé­gí­té­sét. A na­gyobb nyo­ma­ték ked­vé­ért hoz­zá­fűz­ték, hogy el­uta­sí­tás ese­tén a prí­má­si bir­to­kok ki­sa­já­tí­tás­ra, majd par­cel­lá­zás­ra kerülnek.69
„A cse­hek meg­moz­gat­ták az ös­­szes dip­lo­má­ci­ai ös­­sze­köt­te­té­se­i­ket – ír­ta a prí­más Gaj­zá­gó­nak –, hogy a jegy­zék­ben le­fek­te­tett ja­vas­lat el­fo­ga­dá­sát a Szent­szék­nél ki­kény­sze­rít­sék. Vi­lá­go­san lát­szik amit ed­dig is sej­tet­tünk, hogy pe­re­ink­től a cseh kor­mány igen tart, és sze­ret­ne tő­lük sza­ba­dul­ni. Ver­senyt fu­tunk az idő­vel. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ne­künk most a pe­rek le­tár­gya­lá­sát kell sürgetnünk.”70 A prí­más Hóman Bá­lint kul­tusz­mi­nisz­ter­rel is egyez­te­tett, aki uta­sí­tot­ta ez­után Gajzágót, hogy kö­ves­sen el min­dent a tár­gya­lás mi­ha­ma­rab­bi ki­tű­zé­sé­nek ér­de­ké­ben. A tár­gya­lás­ra – mint lát­hat­tuk – vé­gül má­jus­ban sor ke­rült, mely­nek ered­mé­nye az is­mer­te­tett, ha­tás­kör­rel kap­cso­la­tos dön­tés lett.
Míg Há­gá­ban a gyor­sí­tás­ra, a Va­ti­kán­ban a fé­ke­zés­re volt szük­ség, ezért Bar­cza Gyö­rgy a bí­bo­ro­sok meg­győ­zé­sé­re ka­pott uta­sí­tást a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ból. Pacel­li bí­bo­ros ál­lam­tit­kár fi­gyel­mét ar­ra hív­ta fel, hogy a per nye­rés­re áll, és nagy hi­ba len­ne az eb­ben rej­lő hely­ze­ti előnyt most fel­ad­ni. A cseh­szlo­vák kor­mány az el­ha­lasz­tás­ban vagy vis­­sza­vo­nás­ban nem lát­na mást mint azt, hogy a her­ceg­prí­más, il­let­ve a Szent­szék meg­hát­rált Há­gá­ban, s en­nek vég­ze­tes kö­vet­kez­mé­nyei le­het­nek. Pacel­li a re­a­li­tá­sok­ra hi­vat­koz­va azt vá­la­szol­ta, hogy a her­ceg­prí­más­nak ter­mé­sze­te­sen jo­ga van egy­ház­me­gyé­jé­nek anya­gi ér­de­ke­it e fó­rum előtt vé­del­mez­ni, ezért a Szent­szék nem is avat­ko­zott be a pe­rek­be, de fenn­áll az a ve­szély, hogy ha a pert az egy­ház meg is nye­ri ak­kor a cseh­szlo­vák kor­mány repre­sszá­li­ák­kal fog él­ni, és más té­ren fog olyan egy­ház­el­le­nes in­téz­ke­dé­sek­hez nyúl­ni, me­lyek az egy­ház­nak ká­rá­ra lesz­nek. A bí­bo­ros kö­zöl­te, hogy en­­nyi év után most már meg kell egyez­ni a cse­hek­kel a ment­he­tő meg­men­té­se ér­de­ké­ben, de meg­ígér­te, hogy ha a cseh­szlo­vák kor­mány fel­vi­dé­ki egy­ház­szer­ve­ze­ti el­kép­ze­lé­sei ag­gá­lyo­sak a ma­gyar ka­to­li­ku­sok szem­pont­já­ból, ak­kor e té­ren sem­mi eset­ben sem fog­nak en­ged­ni. A dis­zmem­brá­ció után a szlo­vák egy­ház­me­gye fel­ál­lí­tá­sá­ra még elő­re­lát­ha­tó­lag so­ká­ig vár­ni kell.71 Bar­cza a Bu­da­pest­nek írt je­len­tés­ben meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy Pacelli, bár nem mond­ta ki, de azt sze­ret­né, ha a bir­tok­ügy ki­zá­ró­lag a Ró­ma és Prá­ga kö­zöt­ti tár­gya­lá­sok alap­ján in­té­zet­nék el, és nem len­ne jó, ha a ma­gya­rok eb­be be­le­za­var­ná­nak. „A ma­gyar ügyet – gya­ní­tot­ta a kö­vet – fel­ál­doz­zák a vélt vagy va­lós ma­ga­sabb egy­há­zi ér­de­kek ol­tá­rán, hi­szen a Szent­szék igen re­á­lis po­li­ti­kai fel­fo­gás­sal dol­go­zik, csak­is az Egy­ház egye­te­mes ér­de­ke­it szem előtt tartva.”72
Ha­son­ló­an vé­le­ke­dett Lut­tor Fe­renc, a szent­szé­ki ma­gyar kö­vet­ség ká­non­jo­gi ta­ná­cso­sa, mi­kor azt hang­sú­lyoz­ta, hogy Ró­ma leg­fon­to­sabb cél­ja a ma­ra­dék­va­gyon – va­gyis amit még nem osz­tot­tak ki – egy­ház­nak va­ló meg­men­té­se, ezért Seré­di­vel a há­gai pert min­den­kép­pen vis­­sza fog­ják vo­nat­ni. „A Szent­szék kí­ván­sá­ga, hogy a ma­gyar kor­mányt is győz­zük meg, hogy ez jobb hely­ze­tet te­remt, mint az ed­di­gi volt. A modus viven­di vég­re­haj­tá­sa min­den­ki­nek, a prí­más­nak és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok­nak is érdeke.”73
Serédi, mi­kor az idő­vel va­ló ver­seny­fu­tást em­le­get­te, ab­ban bí­zott, hogy a Szent­szék mal­mai még a bí­ró­ság mal­ma­i­nál is las­sab­ban őröl­nek. Eb­ben most csa­lód­nia kel­lett. 1934. má­jus 22-én a ha­tás­kö­ri tár­gya­lás meg­kez­dé­se előtt két nap­pal a bu­da­pes­ti nun­ci­us út­ján a Va­ti­kán sür­gö­nyi­leg fel­szó­lí­tot­ta őt, hogy azon­nal ha­lasz­tas­sa el a há­gai pe­rek tárgyalását.74 A prí­más meg­pró­bált ki­búj­ni a kel­le­met­len uta­sí­tás vég­re­haj­tá­sa alól, és gya­kor­la­ti ne­héz­sé­gek­re hi­vat­koz­va kö­zöl­te, hogy ép­pen bér­ma­ú­ton van, szék­he­lyé­től tá­vol tar­tóz­ko­dik, így a má­sik fel­pe­res­sel a fő­káp­ta­lan­nal nem tud ilyen rö­vid idő alatt érint­ke­zés­be lép­ni és ve­le együtt ha­tá­ro­za­tot hoz­ni, majd a ha­tá­ro­za­tot Há­gá­ba jut­tat­ni. Így az il­le­té­kes­ség tár­gya­lá­sát nem tud­ja meg­előz­ni, mert az má­jus 24-én meg­kez­dő­dik. Azon­kí­vül a ma­gyar kor­mán­­nyal is tár­gyal­nia kellene, ami a pün­kös­di szü­net mi­att meg­old­ha­tat­lan. Lát­va vi­szont, hogy most már va­la­mit tény­leg lép­nie kell, ezért a nun­ci­us­sal a kö­vet­ke­ző­ket kö­zöl­te: „Mint­hogy a pe­rek­re vo­nat­ko­zó ha­tás­kö­ri tár­gya­lást Há­gá­ban meg­akasz­ta­ni nem tu­dom, a pert vég­le­ge­sen vis­­sza­von­ni pe­dig nem aka­rom, haj­lan­dó va­gyok a káp­ta­lan­nal és a ma­gyar kor­mán­­nyal tár­gyal­ni az­iránt, hogy az il­le­té­kes­sé­gi dön­tés után az ügy ér­de­mi tár­gya­lá­sát szük­sé­ges idő­re elhalasszuk.”75 A prí­más mind­eh­hez azon­ban fel­té­te­lek tel­je­sí­té­sét kí­ván­ta. Az egyik, hogy a cseh­szlo­vák kor­mány azon­nal ad­ja vis­­sza az egy­ház­nak a még meg­le­vő le­fog­lalt ja­va­kat, a má­sik pe­dig, hogy ad­jon a Szent­szék út­ján ga­ran­ci­át ar­ra, hogy vis­­sza­ad­ják a prí­má­si va­gyont il­le­tő in­gó­sá­go­kat, az el­ma­radt jö­ve­del­me­ket ka­ma­tok­kal, ter­mé­szet­ben vagy pénz­ér­ték­ben az összes prí­má­si bir­to­ko­kat, va­la­mint azo­kat az ér­se­ki bir­to­ko­kat, me­lyek az ér­sek­ség dis­zmem­brá­lá­sa után a ká­non­jog sze­rint an­nak ma­gyar­or­szá­gi ré­szét meg­il­le­tik. Ad­ják ki ugyan­úgy a káp­ta­lan­nak és a két sze­mi­ná­ri­um­nak va­gyo­nát, il­let­ve el­ma­radt jö­ve­del­me­it a ka­ma­tok­kal együtt, kár­pó­tol­ják Esz­ter­go­mot min­den oko­zott ká­rért, vé­gül fi­zes­sék ki az ál­ta­luk csi­nált adósságokat.76
Má­jus 24-én Pacel­li ál­lam­tit­kár sür­gö­nye már Bu­da­pes­ten volt a fel­té­te­lek­re adott vá­las­­szal. Esze­rint min­dent meg fog­nak ten­ni a fel­té­te­lek tel­je­sí­té­sé­ért, de e fel­té­te­lek­nek nem le­het fel­füg­gesz­tő ha­tá­lyuk. Így a prí­más azon­nal in­téz­ked­jen, hogy a tár­gya­lás és a per rög­tön el­ha­lasz­tas­sa­nak. „őszent­sé­ge kí­ván­sá­ga előtt meg­ha­jol­va – ír­ta vis­­sza kény­te­le­nül a prí­más – azon­nal meg­te­szem a szük­sé­ges lé­pé­se­ket a fő­káp­ta­lan­nál, mint má­sik fel­pe­res­nél, va­la­mint a ma­gyar ki­rá­lyi kor­mány­nál, hogy a pe­rek tár­gya­lá­sa elhalasztassék.”77
Má­jus 26-án, a káp­ta­lan ha­tá­ro­za­ta után meg­fo­gal­maz­ták a Há­gá­ba kül­den­dő ha­lasz­tá­si ké­rel­met, majd a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban fran­ci­á­ra for­dí­tot­ták és el­küld­ték a dön­tő­bí­ró­ság ré­szé­re. A ké­se­de­lem mi­att az il­le­té­kes­sé­gi tár­gya­lást és íté­le­tet a sür­göny már nem aka­dá­lyoz­hat­ta meg, de a fel­füg­gesz­tés té­nye, il­let­ve a per­fel­újí­tás hi­á­nya mi­att to­váb­bi tár­gya­lás­ra az ügy­ben már so­ha nem ke­rült sor.
A ma­gyar kor­mány a ha­lasz­tást tu­do­má­sul vet­te, de nem mu­lasz­tot­ta el, hogy ki­mu­tas­sa ne­hez­te­lé­sét a Szent­szék fe­lé. Meg­bíz­ták a va­ti­ká­ni kö­ve­tet, hoz­za szó­ba az ál­lam­tit­kár előtt, hogy a ma­gyar kor­mányt kel­le­met­le­nül lep­te meg a Va­ti­kán ál­tal ta­nú­sí­tott ma­ga­tar­tás, amely an­nak el­le­né­re tör­tént, hogy több­ször kö­zöl­ték, nem fog­nak a pe­rek­be avat­koz­ni. A kor­mány­nak az sem volt kö­zöm­bös, hogy ma­gyar jo­gi sze­mé­lyek bé­ke­szer­ző­dé­sen ala­pu­ló jo­ga­i­nak meg­vé­dé­se ér­de­ké­ben in­dí­tott pe­re­i­nek le­tár­gya­lá­sát egy más té­nye­ző meg­hi­ú­sí­ta­ni tö­rek­szik. Ez an­nál ért­he­tet­le­nebb volt Bu­da­pest szá­má­ra, mert a pe­rek vé­le­mé­nyük sze­rint az egy­ház ér­de­ke­it szol­gál­ják egy egy­ház­el­le­nes té­nye­ző­vel szem­ben. A kor­mányt öröm­mel töl­töt­te el – szólt az inst­ruk­ció –, hogy a ha­lasz­tá­si in­dít­vány a bí­ró­ság­hoz nem jut­ha­tott el a ha­tás­kö­ri tár­gya­lás le­zá­rá­sa előtt, mert így bir­to­ká­ba ju­tot­tak egy olyan bí­rói vég­zés­nek, mely­ből a Szent­szék is lát­hat­ja, hogy a „magiari” fel­fo­gá­sát egy nem­zet­kö­zi fó­rum is ho­no­rál­ja. Bar­czá­nak vé­gül kö­zöl­nie kel­lett, hogy a kor­mány a pe­rek vég­le­ges vis­­sza­vo­ná­sá­ba so­ha nem fog be­le­men­ni, a ha­lasz­tás­hoz vi­szont ab­ban a re­mény­ben hoz­zá­já­rult, hogy a cse­hek­kel va­ló tár­gya­lá­sok so­rán a Szent­szék a ma­gyar ál­lás­pon­tot kö­vet­ke­ze­te­sen kép­vi­sel­ni fogja.78
1934 má­ju­sá­ban te­hát nem a Cseh­szlo­vá­kia ál­tal kö­ve­telt és az ere­de­ti­leg Ró­ma ál­tal is kért per­vis­­sza­vo­nás­ra ke­rült sor, ha­nem csu­pán fel­füg­gesz­tés­re, ami azon­ban a gya­kor­la­tot te­kint­ve nem je­len­tett lé­nye­ges kü­lönb­sé­get. „A há­gai pe­rek – kom­men­tált Gaj­zá­gó – a Szent­szék lé­pé­se foly­tán el­vesz­tet­ték je­len­tő­sé­gü­ket. Már csu­pán töl­tet­len re­vol­ver­nek szá­mí­ta­nak, ami­től sen­ki sem ijed meg.”79
A per tör­té­ne­te ez­zel vé­get ért, hi­szen fel­újí­tá­sá­ra már so­ha nem ke­rült sor, a bir­tok­kér­dés azon­ban to­vább­ra is vi­ták for­rá­sa ma­radt. Az utol­só rész­ben a pe­rek tár­gyát ké­pe­ző ja­va­dal­mak sor­sá­nak 1934 utá­ni leg­fon­to­sabb cso­mó­pont­ja­it csu­pán érin­tő­le­ge­sen te­kint­jük át.

Epi­ló­gus

A pe­rek fel­füg­gesz­té­se után a kér­dés meg­ol­dá­sá­nak ki­zá­ró­la­gos szín­te­ré­vé a va­ti­ká­ni–cseh­szlo­vák tár­gya­lá­sok vál­tak. A kor­mány 1935-ben ki­ad­ta az ér­se­ki és káp­ta­la­ni bir­to­ko­kat az ad­mi­niszt­rá­tor­nak, majd Prá­ga be­le­egye­zett hogy a Va­ti­kán ál­tal meg­ál­la­pí­tan­dó kár­té­rí­tést át­utal­ja a ma­gyar ér­de­kel­tek­nek, s el­ej­tet­ték azt a kö­ve­te­lést, hogy vég­le­ge­sen von­ják vis­­sza a há­gai pert. Sza­vuk­nak nyo­ma­té­kot ad­va át is utal­tak a bir­to­kok jö­ve­del­mé­ből bi­zo­nyos ös­­sze­get Serédinek.80
Mind­ezek­nek kö­szön­he­tő­en XI. Pius az 1937. szep­tem­ber 2-án kelt „Ad eccle­si­as­ti­ci regi­mis incrementum” kez­de­tű bul­lá­já­val az egy­ház­me­gyei ha­tá­ro­kat az ál­lam­ha­tár­ok­hoz iga­zí­tot­ta, vég­re­hajt­ván a modus viven­di el­ső cik­ke­lyét. A Rozs­nyói, Kas­sai, Szat­má­ri és ter­mé­sze­te­sen az Esz­ter­go­mi egy­ház­me­gye te­rü­le­tét érint­ve ez­zel meg­va­ló­sult a diszmembráció, de a fel­vi­dé­ki egy­ház­kor­mány­zat vég­le­ges ki­ala­kí­tá­sá­ra még min­dig nem ke­rült sor, hi­szen egy­elő­re meg­ma­radt a nagy­szom­ba­ti apos­to­li adminisztratúra. Új püs­pök­ség vagy ér­sek­ség fel­ál­lí­tá­sát an­nak te­rü­le­tén a bul­la csak ki­lá­tás­ba he­lyez­te. Ró­ma fel­té­te­le sze­rint eh­hez előbb ren­dez­ni kell a ma­gyar egy­há­zi sze­mé­lyek és in­téz­mé­nyek kár­pót­lá­sá­nak ügyét, és sor kell, hogy ke­rül­jön a ja­vak meg­osz­tá­sá­ra. Ad­dig a Szent­szék vál­to­zat­lan ál­lás­pont­ja sze­rint fenn fog­nak áll­ni Szlo­vá­ki­án be­lül a tör­té­nel­mi egy­ház­me­gyei határok.81 Ma­gyar rész­ről ezt – a dis­zmem­brá­ció mi­att ér­zett bi­zo­nyos csa­ló­dás mel­lett – po­zi­tí­vum­ként ér­té­kel­ték, és bíz­tak a Va­ti­kán azon ígé­re­té­ben is, hogy amint az or­szág­ha­tár­ok el­to­ló­dá­sa mi­att az egy­ház­me­gyék ré­gi te­rü­le­ti be­osz­tá­sát meg­vál­toz­tat­ták, úgy a ha­tá­rok újabb vál­to­zá­sa ese­tén szin­tén meg­vál­toz­tat­ják azo­kat.
A pá­pai bul­la ki­adá­sa után újabb tár­gya­lá­sok kez­dőd­tek Prá­ga és a Va­ti­kán kö­zött a ja­va­dal­mak el­osz­tá­sa, a kár­ta­la­ní­tás mód­ja és az egy­há­zi ha­tár­ren­de­zés fe­lől. Az utób­bit il­le­tő­en bi­zo­nyos kér­dé­sek­ben el­len­té­tes ál­lás­pon­ton vol­tak. A cseh kor­mány a püs­pök­ség el­tar­tá­sá­ra ren­delt bir­to­kok és más anya­gi esz­kö­zök elég­te­len­sé­gé­re va­ló hi­vat­ko­zás­sal ra­gasz­ko­dott ré­gi ter­vé­hez, a Rozs­nyói egy­ház­me­gye meg­szün­te­té­sé­hez, míg a Szent­szék Rozs­nyó fenn­tar­tá­sa mel­lett a püs­pök­sé­gek szá­mát egy Hus­zton fel­ál­lí­tan­dó gö­rög szer­tar­tá­sú egy­ház­me­gyé­vel akar­ta szaporítani.82
A cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um Esz­ter­gom­mal is fel­vet­te a kap­cso­la­tot, Krof­ta kül­ügy­mi­nisz­ter is­mer­tet­te tár­gya­lá­si aján­la­tu­kat Mes­zlé­nyi Zol­tán­nal. Az ügyek glo­bá­lis el­in­té­zé­sét óhaj­tot­ták, va­gyis hogy az ös­­szes ká­ro­sult ja­va­dal­mas ne­vé­ben – az el­té­rő hely­ze­tű pan­non­hal­mi ben­cé­sek ki­vé­te­lé­vel – egyet­len meg­egye­zés lé­te­sül­jön ak­kép­pen, hogy a ká­ro­sul­tak meg­kap­nák a szlo­vá­ki­ai ja­va­dal­ma­sok ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ka­it, s eh­hez egy je­len­té­keny pénz­ös­­sze­get, mely­nek nagy­sá­gát kö­zö­sen ha­tá­roz­nák meg. A szó­ban for­gó ma­gyar­or­szá­gi bir­to­kok és a ki­fi­ze­tett pénz­összeg fel­osz­tá­sa már az ér­de­kel­tek bel­ügye lenne.83
A tár­gya­lá­sok 1938. no­vem­ber 2-ig nem ve­zet­tek ered­mény­re, mi­kor a meg­vál­to­zott po­li­ti­kai hely­zet az egy­há­zi kér­dé­sek te­kin­te­té­ben is tel­je­sen új fel­té­te­le­ket te­rem­tett. A bé­csi dön­tés kö­vet­kez­té­ben a bir­tok­prob­lé­ma tu­laj­don­kép­pen meg­ol­dó­dott. Az ér­sek 32 000 kat. hol­dat, a szé­kes­főkáp­ta­lan 13 000 hol­dat, a sze­mi­ná­ri­um pe­dig 5000 hol­dat ka­pott vis­­sza, il­let­ve a vis­­sza­csa­to­lás ál­tal érin­tett plé­bá­ni­ák is új­ra az ér­sek jog­ha­tó­sá­gá­ba ke­rül­tek az 1939. jú­li­us 19-én ki­adott „Dioecesium fines” kez­de­tű bul­la ki­adá­sá­val.
A II. vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő évek a va­gyon hely­ze­té­ben újabb vál­to­zá­so­kat hoz­tak. A föld­hi­va­tal­ok­ban – az esz­ter­go­mi egy­há­zi bir­to­kok­ra vo­nat­ko­zó­an el­ső­sor­ban a ko­má­ro­mi­ban és ér­sek­új­vá­ri­ban – ta­lál­ha­tó bir­tok­la­po­kat vizs­gál­va ki­de­rül, hogy a föl­dek je­len­tős ré­szét a negy­ve­nes évek vé­gé­ig a má­so­dik föld­re­form ke­re­té­ben ki­sa­já­tí­tot­ták, így azok ál­la­mi tu­laj­don­ba men­tek át. A kob­zás rend­sze­rint az el­ső föld­re­form re­ví­zi­ó­ját el­ren­de­lő 142/1947-es tör­vény és a 46/1948-as új föld­tör­vény ér­tel­mé­ben tör­tént. Fel­tű­nő vi­szont, hogy az in­gat­la­nok te­kin­té­lyes – akár 30–40%-os – há­nya­dá­nál a bir­tok­lap­okon kob­zás­nak nincs nyo­ma, a te­lek­köny­vek­be er­re vo­nat­ko­zó be­jegy­zés nem tör­tént. A gya­kor­lat­ban min­den­eset­re ezek a bir­to­kok is, a tör­vé­nyi­leg kon­fis­kál­tak­kal együtt az újon­nan meg­szer­ve­zett szo­ci­a­lis­ta tí­pu­sú gaz­da­sá­gi egy­sé­gek, az ún. ál­la­mi gaz­da­sá­gok ke­re­te­i­be ta­go­zód­tak be. Esz­ter­gom bir­to­ka­i­nak leg­na­gyobb ré­szét a bajcsi, karvai, gyu­la­ma­jo­ri, szentmiklósi, párkány-nánai és a bál­vá­nyi ál­la­mi gaz­da­sá­gok ke­zel­ték.
A szo­ci­a­liz­mus évei alatt a szlo­vá­ki­ai egy­ház­szer­ve­zet­ben is vál­to­zás tör­tént. VI. Pál pá­pa 1977. de­cem­ber 30-án ki­adott „Praescriptionum sacrosancti” kez­de­tű bul­lá­ja ér­tel­mé­ben a nagy­szom­ba­ti apos­to­li admi­nis­ztra­tú­ra ér­sek­ség­gé ala­kult át. Ez­zel a lé­pés­sel jött lét­re jo­gi­lag is az önál­ló szlo­vák egy­ház­szer­ve­zet, és va­ló­sult meg ma­ra­dék­ta­la­nul az 1920 óta tar­tó tö­rek­vés, amely az ál­lam­ha­tár­ok­hoz iga­zo­dó füg­get­len szlo­vák egy­ház­kor­mány­zat ki­ala­kí­tá­sát cé­loz­ta. A va­gyon­ról a szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban szü­le­tett bul­lá­ban ter­mé­sze­te­sen nem es­he­tett szó.
Az egy­há­zi bir­to­kok kér­dé­sét a rend­szer­vál­to­zás hoz­ta új­ra fel­szín­re. A 282/1993-as egy­há­zi res­ti­tú­ci­ós tör­vény ér­tel­mé­ben a va­gyont azok az ál­la­mi­lag be­jegy­zett egy­há­zi jo­gi sze­mé­lyek igé­nyel­het­ték vis­­sza, me­lyek­nek köz­pont­ja a szlo­vák ál­lam te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó. Az ere­de­ti­leg az Esz­ter­go­mi ér­sek­ség­hez és káp­ta­lan­hoz tar­to­zó in­gat­lan­va­gyon­ra a Nagy­szom­ba­ti ér­sek­ség je­len­tett be igényt, s a ké­rel­met a szlo­vák ha­tó­sá­gok po­zi­tí­van bí­rál­ták el. A bir­to­kok egy ré­sze – a vis­­sza­igény­lé­si idő rö­vid­sé­ge és a ka­tasz­te­ri ren­de­zet­len­ség okán egy­elő­re nem az egész – az­óta a szlo­vák tör­vé­nyek ér­tel­mé­ben a Nagy­szom­ba­ti ér­sek­ség tu­laj­do­nát ké­pe­zi. Az ér­sek­ség a föl­de­ket gaz­dál­ko­dók­nak ad­ja bér­be.
A kér­dés leg­újabb tör­té­né­se­it je­lez­ve nem hall­gat­hat­juk el, hogy a res­ti­tú­ció ezen mód­já­nak jog­sze­rű­sé­gét egyes kom­men­tá­rok két­ség­be von­ják. Az el­ső­sor­ban új­ság­cik­kek for­má­já­ban nap­vi­lá­got lá­tott elem­zé­sek rá­mu­tat­tak a nagy­szom­ba­ti ér­sek­ség tu­laj­do­ná­ba va­ló va­gyon­át­írá­si ak­tus szá­mos jog­ta­lan­nak vélt pont­já­ra. Mind­eze­ket e mun­ka ke­re­tei kö­zött nem tisz­tünk ele­mez­ni, de az meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a mai szi­tu­á­ció sok vo­nás­ban ha­son­lít a nyolc­van év­vel ez­előt­ti­hez. Ab­ban is, hogy nem lát­ha­tó elő­re, va­jon a tör­té­net vé­gé­re a Va­ti­kán vagy eset­leg egy, a res­ti­tú­ció jog­sze­rű­sé­gét ki­vizs­gá­ló füg­get­len bí­ró­ság íté­le­te tesz pon­tot, ne­tán a va­gyon­ügy kon­szo­li­dá­ci­ó­ja a szlo­vák ér­de­kek­nek meg­fe­le­lő­en, a he­lyi in­téz­mé­nyek ál­tal ásott me­der­ben ha­lad to­vább. Az em­lí­tett kri­ti­kai meg­nyi­lat­ko­zá­sok min­den­eset­re ar­ra utal­nak, hogy el­ha­mar­ko­dott len­ne a kér­dést vég­leg le­zárt­nak te­kin­te­ni és a kö­zel­jö­vő tar­to­gat­hat még ér­de­mi fej­le­mé­nye­ket.

 

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Alkér Kál­mán: A Magyar–Román Ve­gyes Dön­tő­bí­ró­ság­nak a föld­bir­tok­pe­rek­ben va­ló ha­tás­kör kér­dé­sé­ben ho­zott ha­tá­ro­za­ta és an­nak kö­vet­kez­mé­nyei. Ma­gyar Jo­gi Szem­le, 1927. áp­ri­lis.
An­gyal Pál: Az egye­te­mi per ka­to­li­kus vo­nat­ko­zá­sai. Bu­da­pest, 1934
Beth­len Ist­ván be­szé­de. Kép­vi­se­lő­há­zi Nap­ló, 393. szám, 1930. má­jus 16.
Dani­lo­vics Pál: A tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés 250. cik­ké­hez. Ma­gyar Jo­gi Szem­le, 1927. áp­ri­lis.
Dó­ka Klá­ra: Egy­há­zi bir­to­kok Ma­gyar­or­szá­gon a 18.–19. szá­zad­ban. Bu­da­pest, Ma­gyar
Egy­ház­tör­té­ne­ti En­cik­lo­pé­dia Munkaközösség, 1997.
Geő­cze Ber­ta­lan: Nem­zet­kö­zi ma­gán­jo­gi kér­dé­sek a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok judikatúrájában. Ma­gyar Jo­gász­egy­le­ti Ér­te­ke­zé­sek, 1927.
Jam­bre­ko­vich Lász­ló: Egy tár­gya­lás a ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság előtt, a ma­gyar–cseh ag­rár­pe­rek­ben.
Kar­ner Kár­oly: A fe­le­ke­ze­tek Ma­gyar­or­szá­gon a sta­tisz­ti­ka meg­vi­lá­gí­tá­sá­ban. Deb­re­cen, 1931.
Kiss Jó­zsef Mi­hály: A Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem fel­vi­dé­ki bir­to­kai vis­­sza­szer­zé­sé­ért in­dí­tott pe­rek. Le­vél­tá­ri Szem­le, 1991/3 .
Lido­vé listy, 1933. áp­ri­lis 7.
Luk­ács György: A ma­gyar–ro­mán ag­rár­pe­rek kér­dé­se. Bu­da­pest, 1928.
Ma­gyar Pénz­ügy, 1934. ok­tó­ber 31.
Ma­gyar Szem­le, 1929. áp­ri­lis, 343. p.
Magy­a­ry Zol­tán: A ne­mez­kö­zi bí­rás­ko­dás vál­sá­ga. Ma­gyar Szem­le, 1927. ok­tó­ber.
Markó Je­nő: Az op­tán­sok pe­re Ro­má­nia el­len. Ma­gyar Szem­le, 1927. no­vem­ber.
Mat­he­o­vits Fe­renc: A ma­gyar–ro­mán bir­tok­per. Bu­da­pest, 1929.
Pálesch Er­vin (szerk.): Cseh­szlo­vák tör­vé­nyek és ren­de­le­tek gyűj­te­mé­nye. Prešov, é. n
Romportlová, M.: ÈSR a Maïar­sko 1918–1938. Brno, 1986.
Rut­tkay Lász­ló: Az op­táns­ügy mai ké­pe. Ma­gyar Szem­le, 1930. jú­li­us.
Salacz Gá­bor: A ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház a szom­szé­dos ál­la­mok ural­ma alatt. Mün­chen, 1975.
Salacz Gá­bor: Egy­ház és ál­lam Ma­gyar­or­szá­gon a du­a­liz­mus ko­rá­ban. Mün­chen, 1974.
Se­bes­tyén Pál: A há­gai meg­ál­la­po­dá­sok alap­ján 1930. évi áp­ri­lis hó 28-án alá­írt pá­ri­zsi egyez­mé­nyek. Bu­da­pest, 1931.
Sbír­ka záko­nu a naží­ze­ní státu Èeskoslovenského. Roè­ník 1919. Èást­ka XLIII. 289–290. p.
Szla­dits Kár­oly: A ve­gyes dön­tő­bí­ró­ság­ok ítél­ke­zé­se. Bé­ke­jog, I. évfolyan. 1920.
Térfi Gyu­la (szerk.): Ma­gyar Tör­vény­tár, 1921. évi XXXIII. tc., Bu­da­pest, 1922.
Váli Fe­renc: A Magyar–Csehszlovák Ve­gyes Dön­tő Bí­ró­ság és az ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934.
Váli Fe­renc: Az Ál­lan­dó Nem­zet­kö­zi Bí­ró­ság íté­le­te a Páz­mány Pé­ter Tu­do­mány­egye­tem pe­ré­ben. Bu­da­pest, 1934.

Rövid URL
ID1572
Módosítás dátuma2016. június 16.

LANSTYÁK ISTVÁN: Az Európai Unió nyelvpolitikája és a Szlovákiában beszélt nyelvek

1. Be­ve­ze­tés Dolgo­za­tom­ba­n1 né­hány ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dés föl­ve­té­se után ar­ról be­szé­lek, mi­lyen el­ve­ken nyug­szik ál­ta­lá­ban az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­ká­ja, majd pe­dig meg­vizs­gá­lom, hogy mi­lyen nyel­vi jo­gok­kal...
Bővebben

Részletek

1. Be­ve­ze­tés

Dolgo­za­tom­ba­n1 né­hány ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dés föl­ve­té­se után ar­ról be­szé­lek, mi­lyen el­ve­ken nyug­szik ál­ta­lá­ban az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­ká­ja, majd pe­dig meg­vizs­gá­lom, hogy mi­lyen nyel­vi jo­gok­kal ren­del­kez­nek az uni­ós ál­lam­pol­gár­ok an­nak függ­vé­nyé­ben, hogy nyel­vük­nek mi­lyen a stá­tu­sza. Eb­be a ke­ret­be he­lye­zem be a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket, és vizs­gá­lom meg, hogy mi­lyen hely­zet­ben van­nak és mi­lyen ki­lá­tá­sok­kal ren­del­kez­nek ezek a nyel­vek Szlo­vá­ki­á­ban.
Ada­ta­i­mat né­hány nyom­ta­tás­ban meg­je­lent és kéz­ira­tos ta­nul­mány­ból (a leg­fon­to­sab­bak Ajtay-Horváth 2002; Balázs–Grétsy 2004; Ben­czik 2004; Dróth 2002; Klau­dy 2001; Ko­vács 1996, Pym 2001; Skutnabb-Kangas 2004; Sza­ba­ri 1996/1998; Sza­bó­mi­há­ly 2002; Szé­pe 2001; Vizi 2001, 2003a, 2003b), va­la­mint az inter­ne­ten meg­ta­lál­ha­tó nagy men­­nyi­sé­gű anyag­ból me­rí­tem (pl. Europa – az EU portálja2; Eurac­tiv – uni­ós hír­új­ság; Euvo­nal – ma­gyar nyel­vű uni­ós tá­jé­koz­ta­tó szol­gá­lat; Euro­pe­an Bure­au for Les­ser Used Languages – EBLUL; az EBLUL ál­tal mű­köd­te­tett Euro­lang hír­szol­gá­lat, az Unió jö­vő­vel kap­cso­la­tos írá­so­kat köz­zé­te­vő Futurum-weboldal és a Con­tact Bul­le­tin; a Mercator-hálózat; Euro­mi­no­ri­ty – eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek weboldala; az eu­ró­pai kul­tu­rá­lis sok­fé­le­ség kér­dé­sé­ben ér­de­kelt em­be­rek és in­téz­mé­nyek szer­ve­ze­te, az Euro­pa Diver­sa hon­lap­ja; Newro­pe­ans Maga­zi­ne–inter­ne­tes új­ság; a vi­lág nyel­ve­it be­mu­ta­tó Ethnologue; a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Igaz­ság­ügyi Mi­nisz­té­ri­u­má­nak hon­lap­ja; a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­má­nak hon­lap­ja; a Ma­gyar Táv­ira­ti Iro­da hon­lap­já­nak EU mel­lék­le­te). Az internetes anyag nagy men­­nyi­sé­ge és ne­héz­kes hi­vat­koz­ha­tó­sá­ga mi­att a be­lő­le me­rí­tett ada­tok for­rá­sa­i­ra a leg­több eset­ben nem uta­lok, ezek je­len­tős ré­sze amúgy is hír vagy olyan, eu­ró­pai kö­rök­ben köz­is­mert in­for­má­ció, amely nem kö­tő­dik egye­di­leg egy-egy személyhez.3

2. Ter­mi­no­ló­gi­ai kér­dé­sek

A ki­sebb­ség olyan tár­sa­dal­mi cso­port, amely ha­tal­mi szem­pont­ból alá­ren­delt hely­zet­ben van a több­sé­gi cso­port­tal szem­ben (vö. Skutnabb-Kangas 1994/1997:5, 18), s ti­pi­kus eset­ben a lé­lek­szá­ma is ala­cso­nyabb, mint a több­sé­gi cso­por­té. Az ilyen „alá­ve­tett al­cso­port kor­lá­to­zott mér­ték­ben irá­nyít­hat­ja sa­ját ügye­it a te­vé­keny­ség­nek akár spe­ci­fi­kus te­rü­le­te­in (ame­lye­ken meg­je­le­nik a »minorizáció« – va­gyis a cso­port jo­ga­i­nak »kisebbítése«), akár sok egyéb, sőt akár min­den te­rü­le­tén” (Szé­pe 2001:136).
A nyel­vi ki­sebb­ség en­nek meg­fe­le­lő­en olyan tár­sa­dal­mi cso­port, mely­nek nyel­ve ha­tal­mi szem­pont­ból alá­ren­delt hely­zet­ben van a több­sé­gi cso­port nyel­vé­vel (ese­ten­ként nyel­ve­i­vel) szem­ben. Amint azt Szé­pe Gyö­rgy hang­sú­lyoz­za, a tisz­tán nyel­vi ki­sebb­ség vi­szony­lag rit­ka je­len­ség, az ilyen cso­por­tok kü­lön­ál­lá­sa a nyel­ven kí­vül más te­rü­le­tek­re is ki­ter­jed (min­de­nek­előtt a kul­tú­rá­ra, de gyak­ran a val­lás­ra is, más ese­tek­ben pe­dig az em­ber­ta­ni je­gyek­re), ezért a „leg­több eset­ben a ’nyelvi ki­sebb­ség’ azt je­len­ti: ’az et­ni­kai ki­sebb­ség nyel­vi as­pek­tu­sa’. Vagy más­kép­pen meg­kö­ze­lít­ve: a nyel­vi ki­sebb­sé­gek rend­sze­rint egy­szer­smind et­ni­kai ki­sebb­sé­gek is” (Szé­pe 2001:136).
Az et­ni­kai ki­sebb­ség ki­fe­je­zést át­fo­gó ter­mi­nus­nak te­kint­het­jük, s ezen be­lül be­szél­he­tünk nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­ről. Szem­ben az et­ni­kai ki­sebb­ség­gel, amely töb­bé-ke­vés­bé sem­le­ges ki­fe­je­zés, a nem­ze­ti ki­sebb­ség­nek po­li­ti­kai töl­te­te is van. Olyan, rend­sze­rint na­gyobb lé­lek­szá­mú et­ni­kai ki­sebb­sé­get je­lent­het, amely ma­gas szin­ten szer­ve­zett: kul­tu­rá­li­san, po­li­ti­ka­i­lag vagy akár gaz­da­sá­gi­lag is. Ilyen ér­te­lem­ben nem­ze­ti ki­sebb­ség pl. a ka­ta­lán, amely Spa­nyol­or­szág­ban au­to­nó­mi­át él­vez. Más ér­te­lem­ben nem­ze­ti ki­sebb­ség­ről ak­kor be­szé­lünk, ha az il­le­tő et­ni­kai cso­port egy má­sik or­szág­ban do­mi­náns, ál­lam­al­ko­tó cso­port, lé­lek­szá­má­tól, kul­tu­rá­lis, po­li­ti­kai vagy gaz­da­sá­gi szer­ve­zett­sé­gé­től füg­get­le­nül. Ilyen ér­te­lem­ben nem­csak a vi­szony­lag nagy lé­lek­szá­mú jól szer­ve­zett szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság nem­ze­ti ki­sebb­ség, ha­nem a cse­kély lé­lek­szá­mú és ke­vés­sé szer­ve­zett szlo­vá­ki­ai len­gyel­ség is.
A nem­zet­kö­zi ki­sebb­ség­vé­del­mi do­ku­men­tu­mok re­gi­o­ná­lis és/vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek­ről szok­tak be­szél­ni; ezek azok a nyel­vek, ame­lyek egy-egy or­szág­ban jo­gi­lag alá­ren­delt hely­zet­ben van­nak más nyel­vek­hez ké­pest, az­az nincs hi­va­ta­los nyel­vi (vagy államnyelvi)4 stá­tu­suk az or­szág egész te­rü­le­tén; ez Eu­ró­pá­ban min­dig együtt jár az­zal, hogy be­szé­lő­ik szá­ma is ala­cso­nyabb, mint az or­szág hi­va­ta­los nyel­véé, nyel­ve­ié. A fo­ga­lom nem vo­nat­ko­zik a hi­va­ta­los nyel­vek kü­lön­fé­le vál­to­za­ta­i­ra (pl. nyelvjárásaira)5, sem pe­dig a 20. és 21. szá­za­di be­ván­dor­lók nyel­vé­re.
A ket­tős jel­ző el­ső tag­ja olyan nyel­vek­re vo­nat­ko­zik, me­lye­ket az adott or­szág bi­zo­nyos te­rü­le­te­in a la­kos­ság je­len­tős há­nya­da – akár több­sé­ge is – be­szél; ezek a re­gi­o­ná­lis nyel­vek, pl. a né­met Olasz­or­szág­ban (Dél-Tirol/Alto Adige me­gyé­ben) vagy a ma­gyar Szlovákiában.6 A má­so­dik jel­ző azok­ra a nyel­vek­re vo­nat­ko­zik, ame­lyek nin­cse­nek ilyen hely­zet­ben, az­az ál­ta­lá­ban nem jel­lem­ző rá­juk, hogy az or­szág bár­mely ré­gi­ó­já­ban a la­kos­ság je­len­tős ré­sze be­szél­né őket; ezek a ki­sebb­sé­gi nyel­vek, pl. a né­met Szlo­vá­ki­á­ban vagy a szlo­vák Magyarországon.7 A ki­sebb­sé­gi nyel­vek egy ré­sze ún. te­rü­let­hez nem köt­he­tő nyelv – ezek több ál­lam­ban is hasz­ná­la­to­sak, de nem hoz­ha­tók kap­cso­lat­ba va­la­mely föld­raj­zi egy­ség­gel, pl. a ro­ma vagy a jid­dis szá­mos eu­ró­pai országban.8
Az így fel­fo­gott re­gi­o­ná­lis és/vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek cso­port­ja nem ter­jed ki min­den olyan nyelv­re, ame­lyet egy-egy or­szág la­kos­sá­gá­nak szám­sze­rű ki­sebb­sé­ge be­szél, és amely ezért vis­­sza­szo­ru­ló és így ve­szé­lyez­te­tett nyelv is le­het. Elő­for­dul ugyan­is, hogy egy-egy or­szág la­kos­sá­gá­nak szám­sze­rű ki­sebb­sé­gét be­szé­lő nyelv is hi­va­ta­los stá­tu­sú az or­szág egész te­rü­le­tén; ilyen az ír nyelv Ír­or­szág­ban vagy a svéd nyelv Finn­or­szág­ban. Ép­pen ezért szük­ség van olyan mű­szó­ra is, amely eze­ket is ma­gá­ba fog­lal­ja: ilyen a ke­vés­bé hasz­nált nyel­vek, amely a ki­sebb­sé­gi nyel­vek­kel fog­lal­ko­zó egyik te­kin­té­lyes szer­ve­zet­nek a ne­vé­ben is sze­re­pel (European Bure­au for Les­ser Used Lan­gu­a­ges – Ke­vés­bé Hasz­nált Nyel­vek Eu­ró­pai Hi­va­ta­la).
Az Eu­ró­pai Unió vi­szony­la­tá­ban ke­vés­bé hasz­nált nyel­ve­ken kell ér­te­ni te­hát egy­részt azo­kat a nyel­ve­ket, ame­lyek az EU egyet­len tag­ál­la­má­ban sem hi­va­ta­los nyel­vek (ezek a re­gi­o­ná­lis és/vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek), más­részt azo­kat a nyel­ve­ket, ame­lyek ugyan hi­va­ta­los nyel­vek az EU va­la­mely tag­ál­la­má­ban, de be­szé­lő­ik szá­mát te­kint­ve ki­sebb­sé­gi nyel­vek, sőt ide tar­toz­nak azok a nyel­vek is, ame­lyek ugyan hi­va­ta­los nyel­vei az EU-nak, de egy vagy több EU-tagállamban ha­tal­mi szem­pont­ból ki­sebb­sé­gi nyel­vek.
Meg kell még je­gyez­ni, hogy az is­mer­te­tett mű­sza­vak hasz­ná­la­ta az uni­ós do­ku­men­tu­mok­ban és a nyelv­po­li­ti­kai iro­da­lom­ban nem egy­sé­ges, s jó­ma­gam sem az­zal a szán­dék­kal ír­tam a fen­ti­e­ket, hogy a ter­mi­no­ló­gi­ai prob­lé­má­kat „meg­old­jam”, a fen­ti ér­tel­me­zé­sek csu­pán er­re a dol­go­zat­ra néz­ve te­kin­ten­dők „vég­le­ges”-nek.

3. Az EU nyel­vi hely­ze­te és nyelv­po­li­ti­ká­ja ál­ta­lá­ban

3.1. El­vek

Az Unió vál­lalt cél­ja – leg­alább­is a dek­la­rá­ci­ók szint­jén – Eu­ró­pa nyel­vi, kul­tu­rá­lis sok­szí­nű­sé­gé­nek meg­őr­zé­se. „A Kö­zös­ség hoz­zá kí­ván já­rul­ni a tag­ál­lam­ok kul­tú­rá­i­nak vi­rág­zá­sá­hoz, tisz­te­let­ben tart­va nem­ze­ti és re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­ge­i­ket, de ugyan­ak­kor hang­sú­lyoz­va a kö­zös kul­tu­rá­lis örök­sé­get” (maastrichti szer­ző­dés, 128. cik­kely). El­ve a „sok­fé­le­ség­ben meg­va­ló­su­ló egy­ség”. Ez­zel az elv­vel össz­hang­ban az Unió sok nyel­vet is­mer el hi­va­ta­los­nak, és a nemhi­va­ta­los nyel­vek vé­del­mé­ben is tesz bi­zo­nyos – egy­elő­re meg­le­he­tő­sen bá­tor­ta­lan – lé­pé­se­ket.
Ám az Eu­ró­pai Uni­ót, il­let­ve elődszer­ve­ze­te­i­t9 lét­re­ho­zó szer­ző­dé­sek­ben és az al­kot­mány­ter­ve­zet­ben le­fek­te­tett szép el­vek ér­vé­nye­sü­lé­se rend­kí­vü­li ne­héz­sé­gek­be üt­kö­zik, rész­ben gya­kor­la­ti okok­ból (a sok hi­va­ta­los nyelv hasz­ná­la­tá­ból kö­vet­ke­ző tech­ni­kai és nyel­vi jel­le­gű ne­héz­sé­gek), rész­ben pe­dig az egyes tag­ál­lam­ok­nak a re­gi­o­ná­lis és ki­sebb­sé­gi nyel­vek­kel szem­ben ta­nú­sí­tott ne­ga­tív vagy job­bik eset­ben kö­zöm­bös vi­szo­nyu­lá­sa mi­att. A prob­lé­má­kat rö­vi­den így fog­lal­ta ös­­sze a kér­dé­se egyik szak­em­be­re, Antho­ny Pym: „Az EU sok­nyel­vű­sé­ge csak a ki­vé­te­le­zett nyel­vek­re vo­nat­ko­zik (ezek pe­dig az egy nem­zet – egy nyelv ro­man­ti­kus ha­gyo­mány­nak meg­fe­le­lő­en a na­gyobb nem­ze­ti nyel­vek). És még ezt a faj­ta sok­nyel­vű hely­ze­tet is egyen­lőt­len­ség jel­lem­zi” (Pym 2001:13). Pym (i.h.) idé­zi Flo­ri­an Coulmast, aki még a maas­trich­ti szer­ző­dés meg­kö­té­se előtt meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy „az Eu­ró­pai Kö­zös­sé­get a tag­ál­lam­ok rég­óta ar­ra hasz­nál­ják, hogy sa­ját nyel­vük ki­vé­te­le­zett hely­ze­tét meg­véd­jék, ahe­lyett, hogy meg­al­kot­nák a Kö­zös­ség sa­ját nyelv­po­li­ti­ká­ját”.

3.2. Jo­gi hely­zet

A nyel­vi jog­al­ko­tás az Eu­ró­pai Kö­zös­sé­gek lét­re­ho­zá­sa óta egye­nes vo­na­lú, lé­nye­ges vál­to­zá­sok nem kö­vet­kez­tek be. Az Eu­ró­pai Unió nyel­vi jog­al­ko­tá­sa az Eu­ró­pai Ta­nács 1958. évi 1. sz. ren­de­le­tén ala­pul, ame­lyet az EU nyel­vi kar­tá­ja­ként szok­tak em­le­get­ni, s amely 8 cikk­ben sza­bá­lyoz­ta az Eu­ró­pai Kö­zös­sé­gek, a ké­sőb­bi Eu­ró­pai Unió nyelv­hasz­ná­la­tát. (A ren­de­le­tet min­den bő­ví­tés­kor meg­fe­le­lő­en mó­do­sí­tot­ták.) Ez azon­ban csak az Unió hi­va­ta­los nyel­ve­it, ill. mun­ka­nyel­ve­it érin­ti; a nemhi­va­ta­los nyel­vek jo­gi hely­ze­te uni­ós szin­ten tel­jes­ség­gel ren­de­zet­len. Az uni­ós in­téz­mé­nyek ügy­rend­je­i­ben meg­fo­gal­ma­zott kü­lön­fé­le ha­tá­ro­za­tok is csak az EU hi­va­ta­los nyel­ve­i­nek egyen­ran­gú­sá­gá­ról és egyen­jo­gú­sá­gá­ról szól­nak.
Az Eu­ró­pai Unió új al­kot­mány­ter­ve­ze­te – amely­ről 2004. jú­ni­us 18-án szü­le­tett meg­ál­la­po­dás az ún. kor­mány­kö­zi kon­fe­ren­cia csúcs­szin­tű for­du­ló­ján Brüs­­szel­ben, s amely még nem ha­tá­lyos – meg­erő­sí­tet­te a hi­va­ta­los nyel­vek már meg­lé­vő nyelv­hasz­ná­la­ti jogait,10 pl. meg­ál­la­pí­tot­ta, hogy az Unió pol­gá­ra­i­nak jo­guk van ah­hoz, hogy az al­kot­mány nyel­ve­i­nek va­la­me­lyi­kén írás­ban az Unió bár­mely in­téz­mé­nyé­hez vagy ta­nács­adó szer­vé­hez for­dul­ja­nak, és ugyan­azon a nyel­ven kap­ja­nak vá­laszt.
Ugyan­ak­kor az al­kot­mány­ter­ve­zet sem­mi­vel sem bő­ví­tet­te a nyel­vi jo­go­kat, és nem is ter­jesz­tet­te ki őket a re­gi­o­ná­lis és ki­sebb­sé­gi nyel­vek­re, még azok va­la­mely cso­port­já­ra sem. A re­gi­o­ná­lis és a ki­sebb­sé­gi nyel­vek em­lít­ve sin­cse­nek az al­kot­mány­ter­ve­zet­ben. A nemhi­va­ta­los nyel­vek be­szé­lői te­hát to­vább­ra sem ren­del­kez­nek sem­mi­fé­le nyel­vi jo­gok­kal az Eu­ró­pai Uni­ó­ban. Az EU ál­lam­pol­gá­rai to­vább­ra is csak az al­kot­mány va­la­mely nyel­vén (az­az a hi­va­ta­los nyel­vek va­la­me­lyi­kén, il­let­ve az íren mint szer­ző­dés­nyel­ven) for­dul­hat­nak az EU-hatóságokhoz és az eu­ró­pai ombudsmanhoz, s eze­ken a nyel­ve­ken van jo­guk vá­laszt kapni.11
Vol­tak tö­rek­vé­sek, hogy a tag­ál­lam­ok re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyel­vei, min­de­nek­előtt a ka­ta­lán, az ír­hez ha­son­ló szer­ző­dés­nyelv­vé vál­ja­nak, de ezek nem jár­tak si­ker­rel. A tag­ál­lam­ok ugyan – sa­ját költ­sé­gük­re – le­for­dít­tat­hat­ják az al­kot­mányt más olyan nyel­vek­re is, ame­lyek az adott or­szág egész te­rü­le­tén vagy va­la­mely ré­gi­ó­já­ban hi­va­ta­lo­sak, de ez nem jár szer­ző­dés­nyel­vi stá­tus­sal, ha­nem csu­pán „for­dí­tá­si stá­tus”-t biz­to­sít az érin­tett nyel­vek­nek. Ez azt je­len­ti, hogy a for­dí­tá­sok szö­ve­ge jo­gi­lag nem hi­te­les, s e nyel­vek be­szé­lői nem is hasz­nál­hat­ják anya­nyel­vü­ket az EU-hatóságokkal va­ló kom­mu­ni­ká­ci­ó­juk­ban.
Még ha a tag­ál­lam­ok re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyel­ve­it si­ke­rül­ne is szer­ző­dés­nyelv­vé vagy akár hi­va­ta­los nyelv­vé ten­ni az Uni­ó­ban, ez még csak na­gyon cse­kély mér­ték­ben bő­ví­te­né a „vé­det­tebb” nyel­vek kö­rét, azok­ra ter­jesz­te­né ki, ame­lyek a tag­ál­lam­ok­ban már ed­dig is más nyel­vek­hez ké­pest „ki­vált­sá­gos” hely­zet­ben vol­tak.
Az a ma­gyar ja­vas­lat sem ment át, amely az et­ni­kai és nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek kol­lek­tív jo­ga­i­ról szólt vol­na; e ja­vas­lat cél­ja az volt, hogy a ki­sebb­sé­gek­nek biz­to­sít­va le­gyen a sa­ját nyel­vű is­ko­lák és tö­meg­tá­jé­koz­ta­tó esz­kö­zök lé­te­sí­té­sé­nek a jo­ga. (Jel­lem­ző, hogy az ilyen na­gyon konk­rét és kéz­zel­fog­ha­tó ja­vas­la­tok­nak, ame­lyek tény­le­ge­sen ja­vít­hat­ná­nak a re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek hely­ze­tén, nincs si­ke­rük az EU-ban.) Még az is nagy ered­mény­nek szá­mít, hogy az uni­ós ér­té­kek­ről szó­ló cikk­be be­ke­rült a ki­sebb­sé­gi sze­mé­lyek­re va­ló utalás.12
4. A nyel­vek hi­e­rar­chi­á­ja az Eu­ró­pai Uni­ó­ban

An­nak el­le­né­re, hogy az Eu­ró­pai Unió hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja sze­rint az ös­­szes eu­ró­pai nyelv kul­tu­rá­lis szem­pont­ból egyen­lő ér­té­kű és mél­tó­sá­gú, s az eu­ró­pai kul­tú­rá­nak és ci­vi­li­zá­ci­ó­nak szer­ves ré­szét al­kot­ja (ezt ál­la­pí­tot­ta meg a ta­nács 2001. no­vem­ber 29-i brüs­­sze­li ta­lál­ko­zó­ja), a gya­kor­lat­ban át­hi­dal­ha­tat­lan kü­lönb­sé­gek van­nak az egyes nyel­vek hely­ze­te, ill. be­szé­lő­ik jo­gai kö­zött, még­pe­dig nem­csak a hi­va­ta­los nyel­vek – nemhi­va­ta­los nyel­vek ket­tős­ség men­tén, ha­nem ezen be­lül, ill. ezen kí­vül is. A va­lós hely­zet meg­ér­té­se ér­de­ké­ben négy fő cso­port­ba ér­de­mes so­rol­ni az Unió tag­ál­la­ma­i­ban be­szélt nyel­ve­ket: 1. hi­va­ta­los és mun­ka­nyel­vek; 2. szer­ző­dés­nyelvek; 3. nemhi­va­ta­los nyel­vek, 4. sem­mi­be vett nyel­vek. Az Eu­ró­pai Uni­ó­ban be­szélt nyel­vek hi­e­rar­chi­á­ja va­ló­já­ban en­nél is sok­kal bo­nyo­lul­tabb, a fő cso­por­to­kon be­lül több­fé­le al­cso­por­tot le­het el­kü­lö­ní­te­ni. Ezek­kel fog­lal­ko­zom mun­kám kö­vet­ke­ző ré­szé­ben.

4.1. Hi­va­ta­los nyel­vek és mun­ka­nyel­vek

Az Eu­ró­pai Unió hi­va­ta­los nyel­vei és mun­ka­nyel­vei az egyes tag­ál­lam­ok hi­va­ta­los nyel­vei, il­let­ve azok va­la­me­lyi­ke. Az Uni­ó­ban a hi­va­ta­los és mun­ka­nyel­vek szá­ma je­len­leg húsz.
Az Eu­ró­pai Unió hi­va­ta­los nyel­vei el­vi­leg egyen­ran­gú­ak, ami ab­ban mu­tat­ko­zik meg, hogy bi­zo­nyos funk­ci­ók­ban bár­mely hi­va­ta­los nyelv hasz­nál­ha­tó. Az uni­ós pol­gá­rok­nak jo­guk van a hi­va­ta­los nyel­vek bár­me­lyi­kén az Unió bár­mely szer­vé­hez for­dul­ni (pl. a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok­nak ma­gya­rul), s az il­le­tő szerv­nek ezen a nyel­ven kel­le­ne vá­la­szol­nia. A pol­gá­rok­nak to­váb­bá jo­guk­ban áll az Uni­ó­nak rá­juk is vo­nat­ko­zó ren­del­ke­zé­se­it a sa­ját or­szá­guk hi­va­ta­los nyel­vén – az­az nem a hi­va­ta­los nyel­vek bár­me­lyi­kén! – ol­vas­ni (pl. a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok szlo­vá­kul ol­vas­hat­ják őket). Az unió par­la­men­ti kép­vi­se­lő­i­nek jo­guk van az Eu­ró­pai Par­la­ment­ben az EU bár­me­lyik hi­va­ta­los nyel­vén fel­szó­lal­ni (pl. a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kép­vi­se­lők­nek ma­gya­rul). Az EU Ta­ná­csá­nak tag­jai, akik a tag­ál­lam­ok kor­má­nyát kép­vi­se­lik sa­ját or­szá­guk hi­va­ta­los nyel­vét hasz­nál­hat­ják a ta­nács­ko­zá­so­kon – te­hát nem az Unió bár­mely hi­va­ta­los nyel­vét! (pl. a szlo­vák kor­mányt kép­vi­se­lő szlo­vák vagy ma­gyar po­li­ti­ku­sok a szlo­vák nyel­vet).
Ah­hoz, hogy a fön­ti nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok ér­vé­nye­sül­ni tud­ja­nak, el­en­ged­he­tet­len, hogy az EU-apparátusban lét­re­jö­vő szö­ve­gek az Unió min­den hi­va­ta­los nyel­vén hoz­zá­fér­he­tő­ek le­gye­nek, az em­lí­tett ta­nács­ko­zá­so­kon pe­dig tol­má­cso­lás foly­jon. En­nek ér­de­ké­ben az EU in­téz­mé­nyei a vi­lág leg­ki­ter­jed­tebb for­dí­tó- és tol­mács­szol­gá­la­tát mű­köd­te­tik.
Az Eu­ró­pai Unió pol­gá­ra­it érin­tő szö­ve­ge­ket (szer­ző­dé­sek, irány­el­vek, ha­tá­ro­za­tok, tör­vé­nyek, íté­le­tek stb.) mind a húsz hi­va­ta­los nyel­ven meg­szö­ve­ge­zik (nem „le­for­dít­ják” ezek­re a nyel­vek­re!). Jo­gi­lag min­den egyes vál­to­zat ere­de­ti­nek mi­nő­sül, nem for­dí­tás­nak, ám a va­ló­ság­ban a leg­több szö­veg az an­gol és/vagy fran­cia nyel­vű ere­de­ti­nek a for­dí­tá­sa. Ugyan­ak­kor ezt az el­sőbb­sé­get ha­tá­so­san sem­le­ge­sí­ti az az elv, hogy egyet­len szö­ve­get sem le­het ér­té­ke­sebb­nek tar­ta­ni azon az ala­pon, hogy előbb ke­let­ke­zett. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság és az Eu­ró­pai Par­la­ment ple­ná­ris ülé­se­it min­den nyelv­re tol­má­csol­ják, az Eu­ró­pai Bí­ró­ság pe­dig min­den egyes ügy nyel­vé­ről kü­lön dönt stb. Becs­lé­sek sze­rint a tol­má­cso­lás az EU in­téz­mé­nye­i­ben éven­te száz­ezer tol­mács­na­pot vesz igény­be.
A nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok ilyen szin­tű ga­ran­tá­lá­sát a hi­va­ta­los ál­lás­pont sze­rint az in­do­kol­ja, hogy csak így le­het el­ér­ni, hogy min­den ál­lam­pol­gár ért­se a tör­vé­nye­ket, ame­lyek vo­nat­koz­nak rá, tá­jé­ko­zód­has­son az őt érin­tő ügyek­ről és részt ve­hes­sen a nyil­vá­nos vi­ták­ban – mind­ez pe­dig elő­fel­té­te­le az át­lát­ha­tó és de­mok­ra­ti­kus Eu­ró­pai Uni­ó­nak. Ez a meg­kö­ze­lí­tés fel­té­te­le­zi, hogy a tag­ál­lam­ok re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vű pol­gá­rai ér­tik és hasz­nál­ni is tud­ják or­szá­guk hi­va­ta­los nyel­vét, ho­lott ez nem min­dig van így. Az ő szá­muk­ra ezért az Eu­ró­pai Unió ezek sze­rint nem át­lát­ha­tó és nem de­mok­ra­ti­kus (ahogy – ugyan­eb­ből az elv­ből kö­vet­ke­ző­en – nem át­lát­ha­tó és nem de­mok­ra­ti­kus az az or­szág sem, ahol él­nek).
A hi­va­ta­los nyelv fo­gal­ma mel­lett a mun­ka­nyelv fo­gal­ma is hasz­ná­la­tos az uni­ós jog­anyag­ban és a nyel­vi gya­kor­lat­ban; az EU-ban el­vi­leg min­den hi­va­ta­los nyelv egy­szer­smind mun­ka­nyelv is, de a két fo­ga­lom nincs meg­ha­tá­roz­va. A gya­kor­lat­ban a hi­va­ta­los nyelv az a nyelv, ame­lyet az EU in­téz­mé­nyei a hi­va­ta­los ta­nács­ko­zá­so­kon, il­let­ve a jo­gi érint­ke­zés­ben ki­fe­lé, a kül­vi­lág fe­lé irá­nyu­ló kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban hasz­nál­nak; ezen je­len­nek meg a kü­lön­fé­le do­ku­men­tu­mok, köz­le­mé­nyek, pá­lyá­za­ti ki­írá­sok stb. A mun­ka­nyelv az a nyelv, amely az EU in­téz­mé­nyei kö­zött, to­váb­bá azo­kon be­lül, az ál­ta­luk tar­tott nem hi­va­ta­los ülé­se­ken, il­let­ve a bel­ső meg­be­szé­lé­se­ken, az elő­ké­szí­tés so­rán és az EU-tisztviselők na­pi mun­ká­já­ban hasz­ná­la­tos (Szabari 1996/1998:45–46).
A hi­va­ta­los nyel­vek el­vi­leg egyenlőek, gya­kor­la­ti­lag vi­szont je­len­tős kü­lönb­sé­gek van­nak hasz­ná­la­tuk mód­já­ban és mér­té­ké­ben. Akár­csak Orwell ál­lat­farm­ján, az Eu­ró­pai Uni­ó­ban is van­nak „egyen­lőbb” nyel­vek (a mun­ka­nyelv­ként tény­le­ge­sen hasz­nált nyel­vek, az an­gol, a fran­cia, ki­sebb mér­ték­ben a né­met) és „ke­vés­bé egyen­lő” nyel­vek (a mun­ka­nyelv­ként csak szór­vá­nyo­san hasz­nált spa­nyol és olasz vagy egy­ál­ta­lán nem hasz­nált nyel­vek, az ös­­szes töb­bi, az­az a len­gyel, hol­land, gö­rög, ma­gyar, por­tu­gál, cseh, svéd, finn, dán, szlo­vák, lit­ván, szlo­vén, lett, észt, máltai13). Az „egyen­lőb­bek” közt pe­dig ta­lá­lunk egy „leg­egyen­lőbb” nyel­vet is, a leg­gyak­rab­ban hasz­nált angolt.14
A mun­ka­meg­be­szé­lé­se­ken az Unió in­téz­mé­nye­i­ben az a szo­kás ala­kult ki, hogy a szak­ér­tők, tiszt­vi­se­lők a tol­mács- és for­dí­tá­si költ­sé­gek csök­ken­té­se és a mun­ka ha­té­kony­sá­gá­nak nö­ve­lé­se ér­de­ké­ben az an­golt vagy a fran­ci­át hasz­nál­ják, más nyel­ve­ket csak ele­nyé­sző arány­ban. A saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó­kat is an­gol és fran­cia nyel­ven tart­ják. A mun­ka­meg­be­szé­lé­sek tol­má­cso­lás nél­kül foly­nak, ugyan­is a brüs­­sze­li ap­pa­rá­tus min­den tag­ja be­szél és/vagy ért an­go­lul és fran­ci­á­ul; min­den­ki azt a nyel­vet hasz­nál­ja, ame­lyet job­ban tud, a má­si­kon mon­dot­ta­kat vi­szont meg­ér­ti.
A két nyelv kö­zül két­ség­te­le­nül az an­gol ját­szik leg­fon­to­sabb sze­re­pet. Az er­re uta­ló szám­ta­lan pél­da kö­zül em­lít­sünk meg egyet: a leg­utób­bi bő­ví­tést meg­elő­ző csat­la­ko­zá­si tár­gya­lá­so­kon a tag­je­lölt or­szá­gok­nak min­den do­ku­men­tu­mot ki­zá­ró­lag an­gol nyel­ven kel­lett be­nyúj­ta­ni­uk (Phillipson 2004).
Ha nem­csak az Eu­ró­pai Unió egé­szét ves­­szük te­kin­tet­be, ak­kor a tár­gyalt cso­port­ba so­rol­ha­tó nyel­vek hely­ze­te még bo­nyo­lul­tabb, mert az Unió hi­va­ta­los nyel­ve­i­nek egy ré­sze az egyes tag­ál­lam­ok­ban re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyelv. Pél­dá­ul a né­met ki­sebb­sé­gi nyelv Len­gyel­or­szág­ban, Cseh­or­szág­ban, Szlo­vá­ki­á­ban, Ma­gyar­or­szá­gon stb.; a len­gyel ki­sebb­sé­gi nyelv Lit­vá­ni­á­ban, Cseh­or­szág­ban, Szlo­vá­ki­á­ban; a szlo­vák ki­sebb­sé­gi nyelv Ma­gyar­or­szá­gon (va­la­mint a nem EU-tagállam Ro­má­ni­á­ban és Szer­bi­á­ban).
Mi­vel e nyel­vek be­szé­lői sok­kal in­kább él­nek a sa­ját or­szá­guk­ban, mint az Eu­ró­pai Unió egé­szé­nek töb­bé-ke­vés­bé vir­tu­á­lis vi­lá­gá­ban, nyel­vük hely­ze­tét va­ló­szí­nű­leg csak ke­vés­sé be­fo­lyá­sol­ja az a tény, hogy „bi­ro­dal­mi” szin­ten hi­va­ta­los stá­tus­sal ren­del­kez­nek. Eze­ket a nyel­ve­ket am­bi­va­lens stá­tu­sú nyel­vek­nek ne­vez­het­jük. Sa­já­tos hely­ze­tük az EU-n be­lül is ki­fe­je­zés­re jut pél­dá­ul ab­ban, hogy azok­ban a tag­or­szág­ok­ban, ahol ki­sebb­sé­gi nyel­vek, részt ve­het­nek a kü­lön­fé­le nyelv­vé­dő prog­ra­mok­ban.

4.2. Szer­ző­dés­nyelv

Eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba je­len­leg egyet­len nyelv tar­to­zik, az ír. Egyes for­rá­sok az ír nyel­vet is a hi­va­ta­los nyel­vek kö­zé so­rol­ják, más for­rá­sok azon­ban nemhi­va­ta­los nyelv­nek te­kin­tik. A hi­va­ta­los nyel­vek­kel ro­ko­nít­ja az írt, hogy hasz­ná­la­ta hi­va­ta­lo­san sza­bá­lyo­zott, ugyan­ak­kor ez a nyelv a hi­va­ta­los nyel­vek­nél szű­kebb kör­ben hasz­ná­la­tos. Az ún. el­sőd­le­ges jog­anyag (szer­ző­dé­sek és egyez­mé­nyek) le van­nak for­dít­va ír­re is, s ezek a szö­ve­gek a hi­va­ta­los nyel­ve­ken meg­fo­gal­ma­zot­tak­hoz ha­son­ló­an jo­gi ér­vé­nyes­ség­gel bír­nak. Az ír­nek elv­ben az EU hi­va­ta­los és mun­ka­nyel­ve­i­vel azo­nos stá­tu­sa van mint el­já­rá­si nyelv­nek az Eu­ró­pai Bí­ró­sá­gon (a gya­kor­lat­ban ez nem ér­vé­nye­sül), s az el­já­rá­si sza­bály­zat­nak is van jo­gi­lag hi­te­les ír nyel­vű vál­to­za­ta. Az ír nyelv az Eu­ró­pai Par­la­ment­ben is hasz­nál­ha­tó, ha ez az igény elő­re je­lez­ve van, hogy biz­to­sí­ta­ni le­hes­sen a tol­má­cso­lást. Szim­bo­li­kus je­len­tő­sé­gű tény­ként to­váb­bá meg­em­lít­het­jük még, hogy az EU-útlevelek bo­rí­tó­ján ír nyel­vű fel­irat is ta­lál­ha­tó.
Ez év jú­li­u­sá­ban Ír­or­szág be­je­len­tet­te, hogy meg­be­szé­lé­se­ket kí­ván kez­de­mé­nyez­ni az Eu­ró­pai Bi­zott­ság­gal és más tag­ál­lam­ok­kal an­nak ér­de­ké­ben, hogy az ír nyelv az Eu­ró­pai Unió tel­jes jo­gú hi­va­ta­los és mun­ka­nyel­vé­vé vál­jon.

4.3. Nemhi­va­ta­los nyel­vek

Az Uni­ó­ban ter­mé­sze­te­sen ko­ránt­sem csu­pán húsz nyel­vet be­szél­nek, ha­nem en­nek a több­szö­rö­sét (a leg­utób­bi bő­ví­tés előtt kb. 60 re­gi­o­ná­lis és ki­sebb­sé­gi nyel­vet tar­tot­tak szá­mon; lásd! Gla­ser 2004:20). Az EU 450 mil­lió pol­gá­rá­ból a hi­va­ta­los ada­tok sze­rint mint­egy 46 mil­lió be­szél anya­nyelv­ként nemhi­va­ta­los nyel­ve­ket; eb­ből 6 mil­lió él a 2004. má­jus 1-jén csat­la­ko­zott or­szá­gok­ban; más ada­tok sze­rint ez a szám ma­ga­sabb, el­ér­he­ti a 10 mil­li­ót is. Az új tag­ál­lam­ok­ban a kisebbségi(esített) nyel­vek szá­ma for­rá­son­ként vál­to­zik, az egyik le­het­sé­ges szám a 34; van­nak köz­tük ve­szé­lyez­te­tet­tek sőt na­gyon ve­szé­lyez­te­tet­tek is.
A nemhi­va­ta­los nyel­vek közt hely­ze­tük – de nem jo­gi stá­tu­suk – alap­ján kü­lönb­sé­get le­het ten­ni azok kö­zött a nyel­vek kö­zött, ame­lyek más, az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vü­li or­szá­gok­ban sem hi­va­ta­lo­sak, és azok közt, ame­lyek más or­szá­gok hi­va­ta­los nyel­vei. Az utób­bi cso­port­ba so­rol­ha­tó töb­bek kö­zött az orosz, amely erős ki­sebb­sé­gi nyelv a bal­ti ál­la­mok­ban, s egy­szer­smind hi­va­ta­los nyelv Orosz­or­szág­ban; a fe­hér­orosz, amely ki­sebb­sé­gi nyelv Észt­or­szág­ban, Lett­or­szág­ban, s egy­szer­smind hi­va­ta­los nyelv Fehéroroszországban; az uk­rán, amely ki­sebb­sé­gi nyelv Len­gyel­or­szág­ban, Szlo­vá­ki­á­ban, Ma­gyar­or­szá­gon, s egy­szer­smind ál­lam­nyelv Uk­raj­ná­ban. Az e cso­port­ba tar­to­zó nyel­vek el­vi­leg elő­nyö­sebb hely­zet­ben van­nak a töb­bi­nél, hi­szen az ese­tek egy ré­szé­ben szá­mít­hat­nak anya­or­szá­gi tá­mo­ga­tás­ra.
To­vább fi­no­mít­hat­nánk a rend­sze­re­zést, ha kü­lön­vá­lasz­ta­nánk egy­más­tól a szom­szé­dos és a tá­vo­lab­bi anya­or­szág­gal ren­del­ke­ző be­szé­lők nyel­ve­it. A szom­szé­dos or­szá­gok­ban hi­va­ta­los stá­tu­sú nyel­vek ugyan­is né­mi­leg pro­fi­tál­hat­nak a ha­tár men­ti együtt­mű­kö­dés­ből, míg azon nyel­vek ese­té­ben, ame­lyek tá­vo­lab­bi or­szá­gok hi­va­ta­los nyel­vei, nincs ilyen le­he­tő­ség.

4.4. Ki­emelt nemhi­va­ta­los nyel­vek

Így je­löl­tem meg azo­kat a nyel­ve­ket, ame­lyek az Eu­ró­pai Unió va­la­mely tag­ál­la­má­ban va­la­mi­lyen szin­ten hi­va­ta­los nyel­vek, még­sem hi­va­ta­los nyel­vei az EU-nak. Ezek a nyel­vek (mi­ni­má­li­san) szer­ző­dés­nyel­vi stá­tus­ra as­pi­rál­nak, kü­lö­nö­sen a ka­ta­lán. Ez a cso­port a jö­vő­ben jo­gi­lag is el­kü­lö­nü­lő ka­te­gó­ri­á­vá vál­hat, ugyan­is az EU al­kot­mány­ter­ve­ze­te le­he­tő­vé te­szi az al­kot­mány le­for­dí­tá­sát ezek­re a nyel­vek­re (az érin­tett tag­ál­lam költ­sé­gén), jól­le­het e for­dí­tá­sok jo­gi­lag nem vál­nak hi­te­les­sé.
A ki­emelt nemhi­va­ta­los nyel­ve­ken be­lül is két­fé­le hely­ze­tű nyel­ve­ket le­het meg­kü­lön­böz­tet­ni. Az egyik cso­port­ba az Unió va­la­mely tag­ál­la­má­nak hi­va­ta­los társ­nyel­vei tar­toz­nak, azok, ame­lyek nem hi­va­ta­los nyel­vei az EU-nak; a má­sik­ba az Unió va­la­mely tag­ál­la­má­nak re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyel­vei so­rol­ha­tók.
Az el­ső­nek em­lí­tett cso­port­ba tar­to­zik a lu­xem­bur­gi és a tö­rök nyelv. A lu­xem­bur­gi a né­met szár­ma­zék­nyel­ve, olyan nyelv­já­rá­sa, ame­lyet a luxem­bur­gi­ak nem­ze­ti iden­ti­tá­suk ki­fe­je­ző­je­ként ko­di­fi­kál­tak és bi­zo­nyos szim­bo­li­kus funk­ci­ók­kal ru­ház­tak föl; az or­szág hi­va­ta­los nyel­vé­vé 1984-ben vált, a né­met és a fran­cia mel­lett. A lu­xem­bur­gi nyelv an­nak el­le­né­re, hogy nem hi­va­ta­los nyel­ve az EU-nak, a kü­lön­fé­le prog­ra­mok tel­jes jo­gú részt­ve­vő­je, akár­csak a hi­va­ta­los nyel­vek. A lu­xem­bur­gi­hoz ha­son­ló stá­tu­sú a bő­ví­tés után a tö­rök is, amely Cip­rus hi­va­ta­los nyel­ve (a gö­rög mel­lett), de je­len­leg még nincs hi­va­ta­los nyel­vi stá­tu­sa az EU-ban.
A má­so­dik­nak em­lí­tett cso­por­ton be­lül kü­lön­le­ges hely­ze­tű nyelv a ka­ta­lán, ami töb­bek kö­zött be­szé­lő­i­nek ma­gas lé­lek­szá­má­val ma­gya­ráz­ha­tó: a ka­ta­lán nyelv­nek 6–7 mil­lió anya­nyel­vi be­szé­lő­je van, az­az több, mint a hi­va­ta­los nyel­vi stá­tus­sal bí­ró fin­nek, dán­nak, szlo­vák­nak, lit­ván­nak, szlo­vén­nak, lett­nek, észt­nek és mál­ta­i­nak. Az Eu­ró­pai Par­la­ment 1990. évi, a kö­zös­sé­gi nyel­vek­ről és a ka­ta­lán­ról szó­ló ha­tá­ro­za­ta ér­tel­mé­ben az Eu­ró­pai Bi­zott­ság bar­ce­lo­nai kép­vi­se­le­te Kata­ló­ni­á­ban és a Baleár-szigeteken a ka­ta­lán nyel­vet is hasz­nál­ja pél­dá­ul a la­kos­ság­gal va­ló szó­be­li és írá­sos kap­cso­lat­tar­tá­sa so­rán, az uni­ós ügyek­ről nyúj­tott tá­jé­koz­ta­tá­sa so­rán, a he­lyi in­téz­mé­nyek­kel és a saj­tó­val va­ló kom­mu­ni­ká­ci­ó­ja so­rán; ezen­kí­vül az EU szer­ző­dé­se­it és más fon­tos jog­sza­bá­lya­it le­for­dít­ják ka­ta­lán­ra, ám ezek a for­dí­tá­sok jo­gi­lag nem hi­te­le­sek. A ka­ta­lán nyelv ezen­kí­vül ré­sze a nyelv­ta­nu­lás­ra és -oktatásra vo­nat­ko­zó uni­ós prog­ra­mok­nak.
Az e cso­port­ba tar­to­zó egyéb nyel­vek tud­tom­mal nem ren­del­kez­nek ilyen ki­vált­sá­gok­kal, de ezek be­szé­lő­i­nek a lé­lek­szá­ma meg sem kö­ze­lí­ti a ka­ta­lá­nét. Ilyen pl. a baszk (Spa­nyol­or­szág), a ga­lí­ci­ai (Spa­nyol­or­szág), a fríz (Hol­lan­dia), a faröi (Dá­nia, Faröi-szigetek), a hor­vát (Olasz­or­szág), a szárd (Olasz­or­szág).
Meg kell még em­lí­te­ni, hogy más tag­ál­lam­ok hi­va­ta­los társ­nyel­vei vagy re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyel­vei ele­ve hi­va­ta­los nyel­vei az Uni­ó­nak, pl. a svéd, amely Finn­or­szág­ban is hi­va­ta­los nyelv vagy a né­met, amely re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyelv Bel­gi­um­ban és Olasz­or­szág­ban.

4.5. Kö­zön­sé­ges nemhi­va­ta­los nyel­vek

Eb­be a cso­port­ba azo­kat a nyel­ve­ket so­rol­tam, ame­lyek­nek nincs hi­va­ta­los nyel­vi stá­tu­suk se­me­lyik tag­ál­lam­ban, re­gi­o­ná­lis szin­ten sem. Ez a cso­port sem egy­sé­ges, mert a re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los stá­tus hi­á­nya – le­egy­sze­rű­sít­ve a bo­nyo­lult va­ló­sá­got – leg­alább há­rom­fé­le jo­gi hely­ze­tet ta­kar. A nyel­vek egy ré­sze ki­sebb-na­gyobb jo­gi el­is­mert­sé­get él­vez, pl. az adott or­szág nyel­vi jog­al­ko­tá­sá­ban té­te­le­sen meg van­nak em­lít­ve, mint ame­lyek­nek a be­szé­lői bi­zo­nyos nyel­vi jo­gok­kal ren­del­kez­nek; a nyel­vek má­sik ré­sze a jog­al­ko­tás szem­pont­já­ból (szin­te egy­ál­ta­lán) nem lé­te­zik; vé­gül egy-két eset­ben töb­bé-ke­vés­bé til­tott nyel­vek­ről be­szél­he­tünk, me­lyek­nek be­szé­lői oly­kor még ül­dö­zés­nek is ki van­nak té­ve.
Az el­ső cso­port­ba te­hát a jo­gi­lag el­is­mert nyel­vek tar­toz­nak; ilyen pl. az asztú­ri­ai (Spa­nyol­or­szág­ban), a vel­szi (az Egye­sült Ki­rály­ság­ban), a szorb (Né­met­or­szág­ban), a lapp (Svéd­or­szág­ban, Finn­or­szág­ban), a hor­vát (Auszt­ri­á­ban, Szlo­vá­ki­á­ban), a ru­szin (Len­gyel­or­szág­ban, Szlo­vá­ki­á­ban, Ma­gyar­or­szá­gon), a fri­u­li (Olasz­or­szág­ban), a ladin (Olasz­or­szág­ban), az al­bán (Olasz­or­szág­ban). Eze­ket a nyel­ve­ket az il­le­tő or­szág jog­sza­bá­lyai szá­mon tart­ják, bi­zo­nyos mér­té­kű vé­de­lem­ben ré­sze­sí­tik, is­ko­lá­kat vagy más in­téz­mé­nye­ket biz­to­sí­ta­nak szá­muk­ra stb. Az ide tar­to­zó nyel­vek egy ré­sze ha­gyo­má­nya­it, szer­ve­zett­ség­ét, lé­lek­szá­mát, te­le­pü­lés­szer­ke­ze­tét te­kint­ve le­het­ne re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyelv is, de nem az.
A má­so­dik cso­port­ba a jo­gi­lag el nem is­mert (vagy alig el­is­mert), de to­le­rált nyel­vek tar­toz­nak; ilye­nek leg­in­kább a fran­cia­or­szá­gi re­gi­o­ná­lis és ki­sebb­sé­gi nyel­vek (bre­ton, okszitán, ka­ta­lán, baszk, el­zá­szi, lu­xem­bur­gi, kor­zi­kai). A bre­ton­nal kap­cso­lat­ban pél­dá­ul az Euromosaic vo­nat­ko­zó ta­nul­má­nya meg­ál­la­pít­ja, hogy a nyelv­hez va­ló ha­tó­sá­gi vi­szo­nyu­lás „el­len­sé­ges to­le­ran­cia”-ként jel­le­mez­he­tő. A bre­ton­nak a stá­tu­sa, akár­csak a töb­bi fran­cia­or­szá­gi nemhi­va­ta­los nyelv­nek, leg­in­kább ne­ga­tí­van ha­tá­roz­ha­tó meg, azon tör­vé­nyek se­gít­sé­gé­vel, ame­lyek a fran­cia nyelv ki­zá­ró­la­gos­sá­gát ko­di­fi­kál­ják.
A har­ma­dik cso­port­ba so­rol­ha­tók a jo­gi­lag el nem is­mert, til­tott nyel­vek; töb­bé-ke­vés­bé ide tar­to­zik Gö­rög­or­szág­ban a ma­ce­dón és az aro­mán. Gö­rög­or­szág egyet­len ki­sebb­sé­get is­mer el tel­je­sen, a tö­rö­köt, de azt is csak azért, mert Gö­rög­or­szág­ban val­lá­si ki­sebb­ség­nek mi­nő­sül. Pe­dig az or­szág­ban más ki­sebb­sé­gek is él­nek: arománok/vlachok, ma­ce­dó­nok, arva­ni­ti­ka nyelv­já­rást be­szé­lő al­bá­nok, mu­zul­mán hi­tű bol­gá­rok, akik a pomak bol­gár nyelv­vál­to­za­tot be­szé­lik. Ezek­nek a ki­sebb­sé­gek­nek a tag­jai sem­mi­fé­le nyel­vi jo­gok­kal nem ren­del­kez­nek: nem ta­nul­hat­nak a nyel­vü­kön az is­ko­lák­ban, nin­cse­nek tö­meg­tá­jé­koz­ta­tó esz­kö­ze­ik, nem hasz­nál­hat­ják a nyel­vü­ket a hi­va­ta­lok­ban. Gö­rög­or­szág ma­ga­tar­tá­sá­ra jól rá­vi­lá­gít az a tény, hogy utol­já­ra az 1951. évi gö­rög nép­szám­lá­lás so­rán kü­lö­ní­tet­ték el a ki­sebb­sé­gi nyel­vek beszélőit.15
A nemhi­va­ta­los nyel­vek közt van­nak sa­já­tos hely­ze­tű­ek. Így pél­dá­ul kü­lön cso­port­ként ér­de­mes szá­mon tar­ta­ni a ki­ha­ló és az éle­de­ző nyel­ve­ket. Ezek olyan nyel­vek, me­lyek szin­te tel­je­sen ki­hal­tak már, alig né­hány em­ber be­szé­li őket. Az ilye­nek vé­del­me in­kább kul­tu­rá­lis, mint­sem „ki­sebb­sé­gi”, ill. et­ni­kai kér­dés. E cso­port­ba tar­to­zik két nagy-bri­tan­ni­ai nyelv: a Skó­cia egyes te­rü­le­te­in be­szélt gael és az Ang­lia délnyu­ga­ti csücs­ké­ben be­szélt korni (cornwalli).16 Ezek kö­zül pél­da­kép­pen néz­zük meg kö­ze­lebb­ről az utób­bit!
A kel­ta nyel­vek csa­lád­já­ba tar­to­zó korni a 18. szá­zad fo­lya­mán gya­kor­la­ti­lag ki­halt, bár né­hány tu­cat be­szé­lő­je ál­lí­tó­lag volt a 19. szá­zad­ban is. A 20. szá­zad fo­lya­mán meg­in­dult a nyelv fel­élesz­té­se, há­rom­fé­le stan­dard vál­to­zat­ban. Ma már ezek­nek mint­egy 3500 kom­pe­tens be­szé­lő­jük van, s to­váb­bi be­szé­lők is­me­rik ma­ga­sabb vagy ala­cso­nyabb szin­ten. A har­minc év alat­ti­ak egy ré­sze (egyik?) anya­nyel­ve­ként sa­já­tí­tot­ta el. Korni nyel­ven rend­sze­re­sen meg­je­len­nek új­sá­gok; a ré­gió an­gol rá­dió­adói korni nyel­vű hí­re­ket és oly­kor más mű­so­ro­kat is su­gá­roz­nak; ha­son­ló­kép­pen a he­lyi an­gol nyel­vű új­sá­gok­ban is je­len­nek meg korni nyel­vű cik­kek. 2002-ben meg­je­lent az Új­szö­vet­ség korni nyel­ven, a ter­vek sze­rint 2004-ben kell nap­vi­lá­got lát­nia az egész Bib­li­á­nak korniul. A nyelv kezd po­li­ti­ka­i­lag is el­is­mert len­ni, im­már a Re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek kar­tá­ja alap­ján is vé­de­lem­ben ré­sze­sül.
A nemhi­va­ta­los nyel­vek má­sik sa­já­tos cso­port­ját a te­rü­let­hez nem köt­he­tő nyel­vek al­kot­ják. Két fon­tos nyelv tar­to­zik ide, a ro­ma és a jid­dis. A ro­ma egyes or­szá­gok­ban jo­gi­lag el­is­mert nemhi­va­ta­los nyelv (pl. Svéd­or­szág­ban, Szlo­vá­ki­á­ban, Ma­gyar­or­szá­gon), más­hol jo­gi­lag nem el­is­mert nemhi­va­ta­los nyelv (pl. Fran­cia­or­szág­ban, Gö­rög­or­szág­ban). A jid­dis nyelv EU-tagországokbeli stá­tu­sá­ról nin­cse­nek ada­ta­ink.
A nemhi­va­ta­los nyel­vek az uni­ós jog szem­pont­já­ból nem lé­tez­nek: sem az Eu­ró­pai Kö­zös­sé­ge­ket, majd az Eu­ró­pai Uni­ót lét­re­ho­zó, ill. lé­nye­gi­leg be­fo­lyá­so­ló szer­ző­dé­sek, sem a 2004-ben vég­le­ge­sí­tett al­kot­mány­ter­ve­zet, sem más jog­sza­bály­ok nem tesz­nek ró­luk em­lí­tést. Ugyan­ak­kor az Eu­ró­pai Par­la­ment 1979 óta, az el­ső eu­ró­pai par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok­tól kez­dő­dő­en több ha­tá­ro­za­tot is el­fo­ga­dott ve­lük kap­cso­lat­ban. A re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek kér­dé­se szá­mos kul­tu­rá­lis, ok­ta­tá­si és más do­ku­men­tum­ban is meg­je­le­nik. Ezen­kí­vül pe­dig ezek a nyel­vek költ­ség­ve­té­si té­telt al­kot­nak az EU bü­dzsé­jé­ben (Brezigar 2002a). Ez a té­tel Vizi Ba­lázs sze­rint nem te­kint­he­tő nagy­lel­kű­nek, hi­szen „az EU költ­ség­ve­tés­ének egy ele­nyé­sző há­nya­dát je­len­ti csu­pán az ös­­szeg és mes­­sze nem al­kal­mas ar­ra, hogy min­den érin­tett ki­sebb­sé­gi nyel­vi kö­zös­ség­nek meg­fe­le­lő tá­mo­ga­tást nyújt­son” (Vizi 2003a:46).
A re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek ilyen ke­ze­lé­sé­nek az az oka, hogy az Unió tag­or­szá­ga­i­nak több­sé­gé­ben nincs meg a po­li­ti­kai aka­rat ar­ra néz­ve, hogy az Uni­ó­ra va­ló­di kom­pe­ten­ci­át ru­ház­za­nak rá a re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek­kel kap­cso­lat­ban foly­ta­tott po­li­ti­ka te­rü­le­tén. Ezért van az, hogy: „[a]z EU, mint po­li­ti­kai en­ti­tás csak kor­lá­to­zott mér­ték­ben re­a­gált az 1989 utá­ni eu­ró­pai po­li­ti­ká­ban (is­mét) meg­je­le­nő nem­zet­kö­zi ki­sebb­ség­vé­de­le­mi tö­rek­vé­sek­re és az EU-ban élő ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak bár­mi­lyen for­má­ban va­ló egy­sé­ges és Unió-szin­tű el­fo­ga­dá­sa gya­kor­la­ti­lag mind a mai na­pig nem tar­to­zik a po­li­ti­kai re­a­li­tá­sok kö­zé” (Vizi 2003a:37).
A Kop­pen­há­gá­ban 1993-ban el­fo­ga­dott csat­la­ko­zá­si kri­té­ri­u­mok a ki­sebb­sé­gek tisz­te­let­ben tar­tá­sát az uni­ós tag­ság fel­té­te­le­ként szab­ták meg (a de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nyek meg­lé­te, a jog­ál­la­mi­ság és az em­be­ri jo­gok vé­del­me mint to­váb­bi fel­té­te­lek mel­lett). Ez­ál­tal az Unió bi­zo­nyos be­fo­lyást kí­vánt gya­ko­rol­ni a tag­je­lölt ál­la­mok nyelv­po­li­ti­ká­já­ra. Ezt a be­fo­lyást azon­ban kor­lá­toz­ta és kor­lá­toz­za, hogy nem lé­te­zik egy­sé­ges kri­té­ri­um­rend­szer, mely­nek se­gít­sé­gé­vel el­len­őriz­ni le­het­ne a tag­je­lölt or­szá­gok, ill. tag­or­szág­ok ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­ját; a kop­pen­há­gai do­ku­men­tum egy­ál­ta­lán nem tar­tal­maz uta­lást ar­ra néz­ve, hogy e fel­té­tel tel­je­sí­té­sét ho­gyan le­het­ne el­len­őriz­ni. A ki­dol­go­zott kri­té­ri­um­rend­szer hi­á­nya nem­csak a tag­je­lölt ál­la­mok nyelv­po­li­ti­ká­já­nak mo­ni­to­ro­zá­sát ne­he­zí­ti, ha­nem gya­kor­la­ti­lag le­he­tet­len­né te­szi az egy­sé­ges uni­ós po­li­ti­ka ki­ala­kí­tá­sát a re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek irá­nyá­ban.

Az egyes tag­ál­lam­ok nyelv­po­li­ti­ká­já­ra az Unió gya­kor­la­ti­lag nin­csen be­fo­lyás­sal; sem­mi­fé­le nyo­mást nem gya­ko­rol a tag­ál­lam­ok­ra an­nak ér­de­ké­ben, hogy azok véd­jék a te­rü­le­tü­kön be­szélt nyel­ve­ket. Mi­köz­ben az EU tag­ál­la­mai sík­ra száll­nak sa­ját hi­va­ta­los nyel­ve­ik uni­ós jo­ga­i­ért, gyak­ran nem biz­to­sí­ta­nak ilyen jo­go­kat a sa­ját te­rü­le­tü­kön be­lül élő ki­sebb­sé­gi nyel­vek­nek. En­nek épp az az oka, hogy az Unió szer­vei nem kap­tak egy­ér­tel­mű fel­ha­tal­ma­zást a szer­ző­dő tag­ál­lam­ok­tól az et­ni­kai és nyel­vi ki­sebb­sé­gek­re néz­ve (Vizi 2001). Amíg a ki­sebb­sé­gi kér­dés az EU tag­ál­la­ma­i­nak bel­ügye ma­rad, ad­dig a nemhi­va­ta­los nyel­vek fenn­ma­ra­dá­sá­ra csak na­gyon cse­kély ha­tás­sal le­het az érin­tett or­szá­gok EU-tagsága.
Az Eu­ró­pai Unió tá­vol tar­tot­ta – s mind­má­ig tá­vol tart­ja – ma­gát at­tól az eu­ró­pai ki­sebb­ség­vé­del­mi és kodi­fi­ká­ci­ós fo­lya­mat­tól, amely a 90-es évek ele­jé­től kezd­ve az Eu­ró­pai Biz­ton­sá­gi és Együtt­mű­kö­dé­si Szer­ve­zet (ko­ráb­ban: Ér­te­kez­let) és az Eu­ró­pa Ta­nács ke­re­té­ben zaj­lik. E fo­lya­mat ered­mé­nye­ként az EBESZ-en be­lül lét­re­jött a ki­sebb­sé­gi jo­go­kat mo­ni­to­ro­zó ki­sebb­sé­gi fő­biz­tos in­téz­mé­nye (1992), amely meg­al­kot­ta a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek ok­ta­tá­si jo­ga­i­ról szó­ló Há­gai aján­lá­so­kat (1996), va­la­mint a ki­sebb­sé­gek nyel­vi jo­ga­i­ról szó­ló Os­lói aján­lá­so­kat (1998). Az ET-n be­lül két ilyen tár­gyú do­ku­men­tum ke­rült el­fo­ga­dás­ra, a Re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek eu­ró­pai kar­tá­ja (1992) és a Ke­ret­egyez­mény a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek vé­del­mé­ről (1995). Bár az Eu­ró­pai Bi­zott­ság rend­sze­re­sen kon­zul­tál az EBESZ Ki­sebb­sé­gi Fő­biz­to­sá­val a ki­sebb­sé­gi nyel­vek hely­ze­té­ről a tag­je­lölt ál­la­mok­ban, a tag­or­szág­ok­tól nem kö­ve­te­li meg, hogy ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­juk­ban a nem­zet­kö­zi ki­sebb­ség­vé­del­mi do­ku­men­tu­mok­ban rög­zí­tett nor­mák­hoz iga­zod­ja­nak (vö. Vizi 2001).
A Ke­vés­bé Hasz­nált Nyel­vek Eu­ró­pai Hi­va­ta­lá­nak el­nö­ke, Bojan Bre­zi­gar (2002b) „álom”-nak mi­nő­sí­tet­te azt, hogy az Eu­ró­pai Unió „utol­ér­je” az össz­eu­ró­pai ha­tó­kö­rű Eu­ró­pai Biz­ton­sá­gi és Együtt­mű­kö­dé­si Szer­ve­zet és az Eu­ró­pa Ta­nács nyelv­po­li­ti­ká­ját, el­fo­gad­va és kö­vet­ve az ezek do­ku­men­tu­ma­i­ban le­fek­te­tett ki­sebb­ség­po­li­ti­kai el­ve­ket, aján­lá­so­kat. (Pe­dig még ezek­ről sem mond­ha­tó el, hogy nagy­vo­na­lú­an bán­ná­nak a re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek­kel és azok be­szé­lő­i­vel!) S bár eze­ket a do­ku­men­tu­mo­kat az EU-tagországok több­sé­ge hi­va­ta­lo­san el­fo­gad­ta és be­épí­tet­te a sa­ját jog­rend­jé­be, a ben­nük ta­lál­ha­tó elő­re­mu­ta­tó – de egy­ál­ta­lán nem ra­di­ká­lis – ren­del­ke­zé­sek még­sem épül­tek be sem az Eu­ró­pai Unió alap­jo­gi kar­tá­já­ba, sem az Eu­ró­pai Unió al­kot­mány­ter­ve­ze­té­be, az ala­cso­nyabb szin­tű jog­sza­bály­ok­ról nem is be­szél­ve.

4.5.1. Prog­ra­mok

A nemhi­va­ta­los nyel­vek bi­zo­nyos fo­kú vé­del­mét van hi­vat­va szol­gál­ni az Eu­ró­pai Unió tá­mo­ga­tá­si rend­sze­re, mely­nek cél­ja a re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek vé­del­mét és meg­erő­sí­té­sét szol­gá­ló prog­ra­mok fi­nan­szí­ro­zá­sa – len­ne. Saj­nos ez 1998-tól az Eu­ró­pai Bí­ró­ság „jó­vol­tá­ból” nem mű­kö­dik. En­nek ke­re­té­ben 1998-ig a re­gi­o­ná­lis és a ki­sebb­sé­gi nyel­vek meg­erő­sí­té­sét szol­gá­ló pro­jek­tek szá­za­it si­ke­rült meg­va­ló­sí­ta­ni.
An­nak el­le­né­re, hogy az EU hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja sze­rint – amint em­lí­tet­tük – az ös­­szes eu­ró­pai nyelv kul­tu­rá­lis szem­pont­ból egyen­lő ér­té­kű és mél­tó­sá­gú, en­nek az elv­nek ed­dig még nem vol­tak gya­kor­la­ti kö­vet­kez­mé­nyei a nyel­vi vo­nat­ko­zá­sú EU-programokra néz­ve Az EU ál­tal tá­mo­ga­tott nyel­vi vo­nat­ko­zá­sú pro­jek­tek­re va­ló pá­lyá­zás fel­tét­elei úgy van­nak meg­fo­gal­maz­va, hogy az eu­ró­pai nyel­vek egy ré­szét ki le­hes­sen zár­ni (pl. a Soc­ra­tes-prog­ram Lin­gua ak­ci­ó­ja ese­té­ben), ami a fen­ti el­vet egy­ér­tel­mű­en sér­ti, rá­adá­sul az ilyen el­já­rás­nak nincs is jog­alap­ja az EU jog­rend­jé­ben.

4.5.2. In­téz­mé­nyek

A nemhi­va­ta­los nyel­vek ér­de­ke­it szol­gál­ja a Mer­ca­tor in­for­má­ci­ós há­ló­zat (European Network for Regi­o­nal or Minority Lan­gu­a­ges and Education), amely az Eu­ró­pai Unió tá­mo­ga­tá­sát él­ve­zi. A Mer­ca­tor há­rom ku­ta­tá­si és do­ku­men­tá­ci­ós köz­pont­nak a há­ló­za­ta (Mercator Education, Mer­ca­tor Legislation, Mer­ca­tor Me­dia); ezek az EU re­gi­o­ná­lis és ki­sebb­sé­gi nyel­ve­i­vel fog­lal­koz­nak. Ren­del­te­té­sük, hogy meg­bíz­ha­tó, ob­jek­tív in­for­má­ci­ó­kat gyűjt­se­nek a ki­sebb­sé­gi nyel­vek­ről mind a több­sé­gi nyel­vű la­kos­ság, mind pe­dig a ki­sebb­sé­gek szá­má­ra.
A Ke­vés­bé Hasz­nált Nyel­vek Eu­ró­pai Hi­va­ta­la (European Bure­au for Lesser Used Languages, EBLUL) ci­vil szer­ve­zet­ként foly­tat sok­ré­tű te­vé­keny­sé­get Eu­ró­pa nyel­vi sok­fé­le­ség­ének meg­őr­zé­se ér­de­ké­ben. Kö­ze­li kap­cso­lat­ban áll az EU in­téz­mé­nye­i­vel (De Peuter–Bakker 2002). Fő cél­ki­tű­zé­sei kö­zé tar­to­zik a re­gi­o­ná­lis és a ki­sebb­sé­gi nyel­vek ér­de­ké­ben foly­ta­tott ak­tív uni­ós po­li­ti­ka szor­gal­ma­zá­sa és az e nyel­vek be­szé­lő­it meg­il­le­tő nyel­vi jo­gok vé­del­me­zé­se. En­nek ér­de­ké­ben a hi­va­tal fel­vál­lal­ta a re­gi­o­ná­lis és a ki­sebb­sé­gi nyel­vek ér­de­ke­i­nek kép­vi­se­le­tét az EU in­téz­mé­nyei és más nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek előtt. Az EBLUL ezen­kí­vül tá­jé­koz­ta­tást nyújt az érin­tett be­szé­lő­kö­zös­sé­gek­nek a re­gi­o­ná­lis és a ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket érin­tő uni­ós és Uni­ón kí­vü­li po­li­ti­kai fej­le­mé­nyek­ről, va­la­mint a nyel­vi vo­nat­ko­zá­sú prog­ra­mok­ról. Az Unió 2004. má­jus 1-jén csat­la­ko­zott tag­or­szá­ga­i­ban sor­ra ala­kul­nak az EBLUL új tag­szer­ve­ze­tei; a szlo­vá­ki­ai 2004. au­gusz­tus 27-én jött lét­re Som­or­ján, SLOVBLUL né­ven.

4.5.3. Anya­nyel­vű ok­ta­tás és nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok

Tud­juk, hogy egy nyelv fenn­ma­ra­dá­sa anya­nyel­vű – és nem csu­pán anya­nyel­vi – ok­ta­tás, va­la­mint a tény­le­ges nyelv­hasz­ná­la­ti le­he­tő­sé­gek meg­te­rem­té­se nél­kül le­he­tet­len. En­nek fé­nyé­ben az Eu­ró­pai Unió al­kot­mány­ter­ve­ze­te sem­mi kéz­zel­fog­ha­tót nem tesz Eu­ró­pa nyel­vi sok­fé­le­ség­ének meg­őr­zé­sé­ért, hi­szen nem ró kö­te­le­zett­sé­ge­ket az ál­la­mok­ra, hogy a te­rü­le­tü­kön be­szélt nyel­ve­ken anya­nyel­vű is­ko­lá­kat vagy osz­tá­lyo­kat lé­te­sít­se­nek, vagy sza­va­tol­ják a ki­sebb­sé­gi nyel­vek hasz­ná­la­tá­nak jo­gát a nyelv­hasz­ná­lat fon­tos nyil­vá­nos szín­te­re­in.
Ami az ok­ta­tást il­le­ti, fon­tos tud­ni, hogy je­len­leg egy ilyen jel­le­gű sza­bá­lyo­zás nem is vár­ha­tó el az Uni­ó­tól, te­kint­ve, hogy az EU el­mé­le­ti­leg nem il­le­té­kes az ok­ta­tás kér­dé­se­i­nek jo­gi sza­bá­lyo­zá­sá­ban, ezek az egyes tag­or­szág­ok ha­tás­kör­ében ma­rad­tak. Ugyan­ak­kor az Unió szá­mos ok­ta­tá­si té­má­jú ku­ta­tást pén­zel, s így köz­vet­ve még­is tud(na) jó­té­kony ha­tást gya­ko­rol­ni a re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek ok­ta­tá­sá­ra, vagy leg­alább­is hoz­zá tud(na) já­rul­ni ah­hoz, hogy meg­te­rem­tőd­je­nek az ilyen ok­ta­tás fel­tét­elei (vö. Phil­lip­son 2004).
Az ok­ta­tás kér­dé­se­i­be va­ló uni­ós szin­tű be­avat­ko­zás­ra pe­dig nagy szük­ség vol­na, hi­szen ez a te­rü­let azok kö­zé tar­to­zik, ame­lye­ken a leg­job­ban sé­rül­nek a re­gi­o­ná­lis és ki­sebb­sé­gi nyel­vű be­szé­lők nyel­vi em­be­ri jo­gai, s ahol egy­szer­smind en­nek a leg­sú­lyo­sabb kö­vet­kez­mé­nyei van­nak e nyel­vek sor­sá­ra néz­ve. Mi­köz­ben az eu­ró­pai tu­dó­sok meg van­nak győ­ződ­ve az anya­nyelv meg­őr­zé­sét cél­zó ok­ta­tá­si prog­ra­mok elő­nye­i­ről, a po­li­ti­ku­sok és az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ve­ze­tői vagy na­gyon las­san re­a­gál­nak er­re, vagy pe­dig ne­ga­tív a re­ak­ci­ó­juk a ja­va­solt re­for­mok­ra (Berthoudot idé­zi Skutnabb-Kangas 2004). Az anya­nyel­vű ok­ta­tás­hoz va­ló jo­got Skutnabb-Kangas olyan da­rázs­fé­szek­nek ne­vez­te, amely­be a leg­több dön­tés­ho­zó nem akar be­le­nyúl­ni (Skutnabb-Kangas 2004).
Az Unió 2004-ben vég­le­ge­sí­tett al­kot­mány­ter­ve­ze­te ok­ta­tás te­kin­te­té­ben le­szö­ge­zi, hogy tisz­te­let­ben tart­ja az egyes tag­ál­lam­ok fe­le­lős­sé­gét az ok­ta­tá­si rend­szer meg­szer­ve­zé­sé­ben, ugyan­ak­kor ki­fe­je­zi ab­bé­li tö­rek­vé­sét, hogy az ok­ta­tás­nak ki­fej­les­­sze az „eu­ró­pai di­men­zi­ó­”-ját, kü­lö­nö­sen a tag­ál­lam­ok nyel­ve­i­nek ok­ta­tá­sa ál­tal. Ez a meg­ál­la­pí­tás túl­sá­go­san ál­ta­lá­nos ah­hoz, hogy ki le­hes­sen be­lő­le ol­vas­ni az anya­nyel­vű ok­ta­tás lét­re­ho­zá­sá­nak szán­dé­kát a nemhi­va­ta­los nyel­vek szá­má­ra.
Ami a nyelv­hasz­ná­la­ti jo­go­kat il­le­ti, azok – mint em­lí­tet­tük – az Unió hi­va­ta­los nyel­ve­i­re kor­lá­to­zód­nak (va­gyis még az Unió tag­ál­la­ma­i­nak min­den or­szá­go­san és re­gi­o­ná­li­san hi­va­ta­los nyel­vé­re sem ter­jed­nek ki), s ter­mé­sze­te­sen csak az Unió szer­ve­i­vel va­ló kap­cso­lat­tar­tás­ban ér­vé­nye­sít­he­tők. A re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek be­szé­lői te­hát az Eu­ró­pai Uni­ó­ban sem­mi­fé­le nyelv­hasz­ná­la­ti jo­gok­kal nem ren­del­kez­nek.

4.6. Sem­mi­be vett nyel­vek

Ide tar­to­zik a be­ván­dor­lók nyel­ve (nagy szá­mú be­szé­lő­je van pl. a töröknek17; az arab­nak; a farszinak, az­az per­zsá­nak), ame­lyek­ről az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­ká­ja, az Unió szer­vei ál­tal ki­dol­go­zott do­ku­men­tu­mok egy­ál­ta­lán nem vesz­nek tu­do­mást. Ezek­nek a nyel­vek­nek a vé­del­mét még a Ke­vés­bé Hasz­nált Nyel­vek Eu­ró­pai Hi­va­ta­la sem tart­ja kö­te­les­sé­gé­nek. Ugyan­ak­kor tud­ni kell, hogy a 19. szá­zad­ban és ko­ráb­ban ér­ke­zett cso­por­tok már nem szá­mí­ta­nak be­ván­dor­ló­nak.

5. A szlo­vá­ki­ai nyel­vek sor­sa az EU-ban

A Re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek eu­ró­pai kar­tá­já­nak a szlo­vák tör­vény­ho­zó tes­tü­let ál­tal el­fo­ga­dott vál­to­za­ta ér­tel­mé­ben Szlo­vá­kia a kö­vet­ke­ző ki­lenc re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vet tá­mo­gat­ja: ma­gyar, ro­ma, cseh, ru­szin, uk­rán, bol­gár, hor­vát, né­met, len­gyel. Eze­ket te­kint­het­jük jo­gi­lag el­is­mert ki­sebb­sé­gi nyel­vek­nek Szlo­vá­ki­á­ban. A ki­sebb­sé­gi kul­tú­rák fi­nan­szí­ro­zá­sá­ról szó­ló tör­vény­ter­ve­zet sze­rint a szlo­vák kor­mány az em­lí­tett nyel­ve­ket be­szé­lő ki­sebb­sé­ge­ken kí­vül még a zsi­dó, a mor­va és az orosz ki­sebb­sé­gek kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nye­it, saj­tó­ját és ki­adó­it is tá­mo­gat­ná; en­nek leg­in­kább az oro­szok ese­té­ben le­het­né­nek nyel­vi vo­nat­ko­zá­sai. (Az orosz be­szé­lők lé­lek­szá­ma na­gyon ala­csony, önál­ló­an nem is sze­re­pel­nek a sta­tisz­ti­ká­ban.)
An­nak függ­vé­nyé­ben, hogy a Karta mely ren­del­ke­zé­sei vo­nat­koz­nak az egyes nyel­vek­re, há­rom cso­por­tot le­het el­kü­lö­ní­te­ni. Az el­ső cso­port­ba a ma­gyar tar­to­zik, en­nek a nyelv­nek van­nak a leg­ki­ter­jed­tebb hasz­ná­la­ti le­he­tő­sé­gei Szlo­vá­ki­á­ban; a má­so­dik cso­port­ba a ru­szin és az uk­rán tar­to­zik; a leg­sze­ré­nyebb hasz­ná­la­ti le­he­tő­sé­gek­kel a bol­gár, a cseh, a hor­vát, a né­met, a len­gyel és a ro­ma ren­del­ke­zik. A szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um vo­nat­ko­zó elő­ter­jesz­té­se sze­rint ez a cso­por­to­sí­tás a ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket hasz­ná­lók szá­ma alap­ján tör­té­nik. Amint azon­ban Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la ki­mu­tat­ta, ez nem igaz, a dif­fe­ren­ci­á­lás a ki­sebb­sé­gek tény­le­ges hely­ze­tén ala­pul, azon, hogy ed­dig mi­lyen tény­le­ges nyel­vi és ok­ta­tá­si jo­go­kat él­vez­tek. Ugyan­is a Karta szlo­vá­ki­ai vál­to­za­tá­nak sa­já­tos­sá­ga, hogy jó­részt olyan ren­del­ke­zé­se­ket tar­tal­maz, ame­lye­ket az or­szág ed­dig is tel­je­sí­tett (Szabómihály 2002:68–69).
Hol he­lyez­ked­nek el a 3. fe­je­zet­ben is­mer­te­tett rend­szer­ben a Szlo­vá­ki­á­ban be­szélt nyel­vek? A hi­va­ta­los nyel­vek és mun­ka­nyel­vek cso­port­já­ban a né­met a szű­kebb kör­ben hasz­nált mun­ka­nyel­vek kö­zé tar­to­zik; a len­gyel, a ma­gyar, a cseh és a szlo­vák gya­kor­la­ti­lag nem hasz­nált mun­ka­nyel­vei az Uni­ó­nak. A Szlo­vá­ki­á­ban be­szélt nyel­vek egyi­ke sem szer­ző­dés­nyel­ve vagy ki­emel­ten hi­va­ta­los nyel­ve az EU-nak. A kö­zön­sé­ges nemhi­va­ta­los nyel­vek cso­port­já­ba tar­to­zik a hor­vát, a ru­szin, az uk­rán, a bol­gár és a ro­ma mint jo­gi­lag el­is­mert szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gi nyel­vek és a szerb mint jo­gi­lag el nem is­mert szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gi nyelv; ezek kö­zül a ro­ma te­rü­let­hez nem köt­he­tő nyelv. A sem­mi­be vett nyel­vek kö­zé tar­to­zik töb­bek kö­zött a vi­et­na­mi és a kí­nai.
Az EU-csatlakozás szem­pont­já­ból a Szlo­vá­ki­á­ban be­szélt nyel­ve­ket négy cso­port­ba le­het osz­ta­ni. Az el­ső­be azok so­rol­ha­tók, ame­lyek már je­len­leg is hi­va­ta­los nyel­vei az EU-nak; a má­so­dik­ba azo­kat, ame­lyek tag­je­lölt or­szá­gok hi­va­ta­los nyel­vei, így vár­ha­tó­an ha­ma­ro­san hi­va­ta­los nyel­vek­ké vál­nak az EU-ban; a har­ma­dik­ba azok a nyel­vek, ame­lyek elő­re­lát­ha­tó­lag a bő­ví­tés kö­vet­ke­ző kö­re után is nemhi­va­ta­los nyel­vek ma­rad­nak, de az EU-n kí­vü­li or­szá­gok va­la­me­lyik­ében hi­va­ta­los nyel­vi stá­tus­sal ren­del­kez­nek; a ne­gye­dik­be pe­dig azok a nyel­vek, ame­lyek se­hol sem hi­va­ta­lo­sak. Az el­ső cso­port­ba a ma­gyar, a cseh, a né­met és a len­gyel tar­to­zik; a má­so­dik­ba a hor­vát és a bol­gár; a har­ma­dik­ba az uk­rán; a ne­gye­dik­be a ru­szin és a ro­ma. Az el­ső cso­port­ba tar­to­zó nyel­vek­hez hoz­zá­ve­het­jük a szlo­vá­kot is; így néz­ve a Szlo­vá­ki­á­ban jo­gi­lag el­is­mert nyel­vek kö­zül öt­nek van hi­va­ta­los nyel­vi stá­tu­sa az EU-ban; eze­ket a nyel­ve­ket tart­ja anya­nyelv­ének a szlo­vá­ki­ai la­kos­ság 95,6%-a (5 142 421 sze­mély, a Szlo­vá­kia össz­la­kos­sá­gát al­ko­tó 5 379 455-ből, a 2001. évi nép­szám­lá­lá­si ada­tok alap­ján (lásd! Sèítanie… 2002).
Ha e két cso­por­to­sí­tást egy­más­ra ve­tít­jük, ki­de­rül, hogy a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gi nyel­vek kö­zül mind­két szem­pont­ból a ma­gyar van a leg­jobb hely­zet­ben. A ma­gyar két­ség­te­le­nül re­gi­o­ná­lis nyelv, még ha ezt Szlo­vá­kia ta­gad­ja is, hi­szen több száz, egy­más­sal jó­részt ös­­sze­füg­gő te­rü­le­tet al­ko­tó te­le­pü­lé­sen a la­kos­ság szám­sze­rű több­sé­gé­nek az anyanyelve;18 ezen­kí­vül pe­dig már je­len­leg is hi­va­ta­los nyel­ve az Eu­ró­pai Uni­ó­nak. Lé­lek­szám te­kin­te­té­ben a ma­gyar az Unió ki­len­ce­dik leg­na­gyobb hi­va­ta­los nyel­ve, az Unió pol­gá­ra­i­nak 2,3%-a be­szé­li anya­nyelv­ként (el­ső­sor­ban Ma­gyar­or­szá­gon, de je­len­tős szám­ban Szlo­vá­ki­á­ban is, to­váb­bá Szlo­vé­ni­á­ban és Auszt­ri­á­ban).
Min­den te­kin­tet­ben a leg­ros­­szabb hely­zet­ben a ro­ma nyelv áll, ugyan­ak­kor a hi­va­ta­los sta­tisz­ti­ka sze­rint is száz­ezer­nyi em­ber be­szé­li anya­nyelv­ként, az­az csak­nem an­­nyi, mint az ös­­szes töb­bi ki­sebb­sé­gi nyel­vet együtt­vé­ve (a ma­gyart nem számítva).19 A ro­ma nem­csak hogy te­rü­let­hez nem köt­he­tő nyelv, ha­nem rá­adá­sul nincs or­szág, ahol hi­va­ta­los nyel­vi stá­tu­sa vol­na. (Pe­dig az EU-nak csak­nem min­den tag­ál­la­má­ban be­szé­lik – ami eset­leg né­mi re­ményt is je­lent­het le­en­dő sor­sá­ra nézve.)20 Ezen­kí­vül a ro­ma anya­nyel­vű la­kos­ság gaz­da­sá­gi hely­ze­te – a már nyel­vet cse­rélt ro­ma la­kos­sá­gé­hoz ha­son­ló­an – egyes ré­gi­ók­ban szin­te ka­taszt­ro­fá­lis, s a ro­mák több te­kin­tet­ben is sú­lyos diszk­ri­mi­ná­ci­ó­nak van ki­té­ve.

5.1. Esé­lyek

Mi­lyen po­zi­tív vál­to­zá­sok­kal jár­hat Szlo­vá­kia EU csat­la­ko­zá­sa a Szlo­vá­ki­á­ban be­szélt nyel­vek szá­má­ra? A vál­to­zá­sok egy ré­sze csak az EU je­len­le­gi és le­en­dő hi­va­ta­los nyel­ve­it érin­ti, más ré­sze a nemhi­va­ta­los nyel­vek sor­sát is ked­ve­ző­en be­fo­lyá­sol­hat­ja.
1. A hi­va­ta­los nyel­vi stá­tuszt el­nyert nyel­vek bi­zo­nyos ér­te­lem­ben eu­ró­pai szin­ten is in­téz­mé­nye­sül­nek, ami­re ed­di­gi tör­té­ne­tük so­rán nem volt pél­da (a né­met ki­vé­te­lé­vel, amely elég­gé szé­les kör­ben ját­szott ös­­sze­kö­tő nyel­vi sze­re­pet Kö­zép-Eu­ró­pá­ban). Ez né­mi­leg erő­sít­he­ti a ma­gyar, a szlo­vák, a cseh és a len­gyel nyelv és kul­tú­ra eu­ró­pai is­mert­sé­gét, presz­tí­zsét és be­ágya­zott­sá­gát. Kér­dés, hogy ezek a vál­to­zá­sok lesz­nek-e ha­tás­sal a ma­gyar, a cseh, a né­met és a len­gyel nyelv szlo­vá­ki­ai vál­to­za­ta­i­nak presz­tí­zsé­re és fenn­ma­ra­dá­si esé­lye­i­re is.
2. A hi­va­ta­los nyel­vi stá­tus­ba ke­rült nyel­vek be­szé­lői szá­má­ra az uni­ós jog­anyag anya­nyel­ven is hoz­zá­fér­he­tő­vé vá­lik. Ez eset­leg né­mi­leg nö­vel­he­ti a jo­gi, köz­igaz­ga­tá­si és más szak­nyel­vek is­mert­sé­gét. Az, hogy a brüs­­sze­li ha­tó­sá­gok­kal va­ló anya­nyel­vű le­ve­le­zés le­he­tő­sé­ge nagy je­len­tő­ség­gel bír­na, nem tű­nik va­ló­szí­nű­nek. Azok a be­szé­lők, akik nem jár­tak anya­nyel­vű is­ko­lá­ba, ele­ve nem ké­pe­sek él­ni ez­zel a jo­guk­kal, s még az is két­sé­ges, hogy azok, akik anya­nyel­vű is­ko­lá­ba jár­tak, men­­nyi­re akar­ják majd ezt a jo­gu­kat gya­ko­rol­ni. (Az 1999. évi ki­sebb­sé­gi nyelv­tör­vény te­rem­tet­te le­he­tő­sé­gek­kel is csak tö­re­dé­ke él a szlo­vá­ki­ai ma­gyar la­kos­ság­nak, töb­bek kö­zött azért, mert a szük­sé­ges hi­va­ta­li nyel­vi re­gisz­te­re­ket azok sem is­me­rik, akik anya­nyel­vű ok­ta­tás­ban ré­sze­sül­tek. Er­re lásd! Meny­hárt 2002.)
3. A hi­va­ta­los nyel­vi stá­tusz hoz­zá­já­rul­hat az érin­tett nyel­vek mo­der­ni­zá­lá­sá­hoz és fej­lő­dé­sé­hez, az­ál­tal, hogy az uni­ós jo­gi, köz­igaz­ga­tá­si és más szak­ter­mi­no­ló­gi­á­já­nak lét­re­jön ma­gyar, cseh, né­met, len­gyel vál­to­za­ta. Az érin­tett nyel­vek szó­kész­le­te je­len­tő­sen gya­ra­pod­hat, nyelv­ta­ni rend­sze­re ru­gal­ma­sab­bá vál­hat, re­gisz­ter­kész­le­te gaz­da­god­hat, dif­fe­ren­ci­á­lód­hat (vö. Ajtay-Horváth 2002:11). Ez azon­ban csak ak­kor lesz egy­ér­tel­mű­en nye­re­ség, ha tu­da­tos nyelv­ter­ve­zés­sel si­ke­rül el­há­rí­ta­ni azo­kat a ked­ve­zőt­len fej­le­mé­nye­ket, ame­lyek­kel az eu­ró­pai több­nyel­vű­ség jár­hat (vö. Dróth 2002:6). Mind­ez ter­mé­sze­te­sen el­ső­sor­ban az érin­tett nyel­vek anya­or­szá­gi vál­to­za­ta­it fog­ja érin­te­ni, kér­dés, hogy lesz-e en­nek va­la­mi­lyen ki­ha­tá­sa a ki­sebb­sé­gi vál­to­za­tok­ra.
4. Na­gyobb je­len­tő­sé­ge le­het a ha­tá­rok nö­vek­vő át­jár­ha­tó­sá­gá­nak, a ha­tá­ro­kon át­íve­lő gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és egyéb kap­cso­la­tok­nak. Az Unió ré­gió­po­li­ti­ká­já­val össz­hang­ban to­vább erő­söd­het a re­gi­o­ná­lis és a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló együtt­mű­kö­dés, amely kö­ze­lebb hoz­hat­ja egy­más­hoz a ha­tár két ol­da­lán élő azo­nos nyel­vű kö­zös­sé­ge­ket, és hoz­zá­já­rul­hat a ki­sebb­sé­gi kö­zös­sé­gek nyel­vi és kul­tu­rá­lis meg­ma­ra­dá­sá­hoz. Ez a le­he­tő­ség a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok és eset­leg – kor­lá­to­zot­tabb mér­ték­ben – a szlo­vá­ki­ai cse­hek szá­má­ra fon­tos, a töb­bi ki­sebb­ség – vagy föld­raj­zi hely­ze­té­nél, vagy szór­vány jel­le­gé­nél fog­va, vagy pe­dig mind­ket­tő té­nye­ző kö­vet­kez­té­ben – nem tud be­lő­le pro­fi­tál­ni. Ugyan­ak­kor a ru­szin, ill. az uk­rán ki­sebb­ség e te­kin­tet­ben in­kább ros­­szabb hely­zet­be ke­rül­het az őket Uk­raj­ná­tól el­vá­lasz­tó schen­ge­ni ha­tár mi­att.
5. Az egy­nél több EU-tagállamban be­szélt nyel­vek sú­lya nö­ve­ked­het az Uni­ó­ban, kü­lö­nö­sen ha az Unió a gaz­da­sá­gi mel­lett egy­re in­kább po­li­ti­kai egy­ség­gé is vá­lik. A Szlo­vá­ki­á­ban be­szélt hi­va­ta­los EU-nyelvek leg­több­jé­re ér­vé­nyes ez töb­bé-ke­vés­bé, a leg­na­gyobb mér­ték­ben ép­pen a ma­gyar­ra. A ma­gyar köz­tu­do­má­sú­lag már je­len­leg is több EU-tagállamban be­szélt nyelv, és még in­kább ilyen lesz Ro­má­nia és Hor­vát­or­szág csat­la­ko­zá­sa után. Szé­pe Gyö­rgy sze­rint: „[e]gy ilyen ak­ku­mu­lá­ció kb. 30%-kal meg­nö­vel­he­ti a ma­gyar nyelv sú­lyát az eu­ró­pai nyel­vek kö­zött” (Szé­pe 2001:75), de még en­nél is fon­to­sabb, hogy „ezen le­he­tő­sé­gek ál­tal az EU jo­gi biz­ton­sá­ga, ga­ran­cia-rend­sze­re egyen­lő mér­ték­ben ki­ter­jed­het kü­lön­bö­ző ál­la­mok­ban élő ma­gya­rok­ra” (Szé­pe 2001:207). Az EU-ban nem hi­va­ta­los nyel­vek kö­zül ilyen a ru­szin is, amely leg­alább há­rom EU-tagállamban hasz­ná­la­tos ki­sebb­sé­gi nyelv­ként.
6. A szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gek szá­má­ra meg­nyíl­nak azok az uni­ós for­rá­sok, ame­lyek a re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek tá­mo­ga­tá­sá­ra szol­gál­nak, vagy in­kább szol­gál­ni fog­nak a jö­vő­ben. Bár et­től a le­he­tő­ség­től ön­ma­gá­ban túl so­kat vár­ni nem le­het, más té­nye­zők­kel együtt még­is le­het sze­re­pe a re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek hely­ze­té­nek ja­vu­lá­sá­ban.
7. Egy na­gyon op­ti­mis­ta prog­nó­zis sze­rint Szlo­vá­kia EU-tagsága ja­ví­ta­ni fog­ja egyes, nyel­vi szem­pont­ból fon­tos ki­sebb­ség­vé­del­mi nem­zet­kö­zi szer­ző­dé­sek, do­ku­men­tu­mok vég­re­haj­tá­sá­nak a feltételeit.21 Ilyes­mi, ha egy­ál­ta­lán le­het rá szá­mí­ta­ni, leg­föl­jebb a tá­vo­libb jö­vő­ben vár­ha­tó, leg­alább­is ha azt néz­zük, hogy je­len­leg egy EU-tagállam min­den to­váb­bi nél­kül „meg­en­ged­he­ti ma­gá­nak”, hogy a leg­mi­ni­má­li­sabb vé­del­met se biz­to­sít­sa ki­sebb­sé­gei szá­má­ra, s az EBLUL el­nö­ke, Bojan Bre­zi­gar az „álom” ka­te­gó­ri­á­já­ba so­rol­ja azt a kí­ván­sá­gát, hogy a meg­lé­vő, és az EU-tagállamok több­sé­ge ál­tal el­fo­ga­dott nem­zet­kö­zi ki­sebb­sé­gi és nyel­vi em­ber­jo­gi do­ku­men­tu­mok­ban le­fek­te­tett el­vek, ja­vas­la­tok és ren­del­ke­zé­sek az Unió szint­jén is ér­vé­nye­sül­je­nek.
8. Szé­pe Gyö­rgy fel­té­te­le­zi, hogy az Eu­ró­pai Uni­ón be­lül ked­ve­zőbb lesz a po­li­ti­kai klí­ma a nyel­vi (és nem­csak nyel­vi) au­to­nó­mia kü­lön­bö­ző tí­pu­sai szá­má­ra (Dancs 2000). Mi­vel az Unió ré­geb­bi tag­ál­la­ma­i­ban akad­nak jó pél­dák az au­to­nó­mia si­ke­res mű­kö­dé­sé­re, va­ló­ban el­kép­zel­he­tő, hogy az új tag­ál­lam­ok ki­sebb­sé­gei ré­szé­ről ér­ke­ző ilyen ja­vas­la­to­kat az Uni­ó­ban ne­he­zebb lesz el­fo­gad­ha­tat­lan­nak, az ál­lam te­rü­le­ti in­teg­ri­tá­sát ve­szé­lyez­te­tő tö­rek­vé­sek­nek mi­nő­sí­te­ni.

5.2. Ve­szé­lyek

Vé­gül nem sza­bad meg­fe­led­kez­nünk ar­ról sem, hogy az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás­nak ked­ve­zőt­len kö­vet­kez­mé­nyei is le­het­nek a szlo­vá­ki­ai re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek­re, sőt ma­gá­ra a he­ge­món hely­zet­ben lé­vő szlo­vák nyelv­re néz­ve is, kü­lö­nö­sen hos­­szú tá­von. A fő ve­szély az an­gol nyelv tér­hó­dí­tá­sa, amely ki­sebb-na­gyobb mér­ték­ben min­den nyel­vet ve­szé­lyez­tet az Uni­ó­ban. A lais­sez faire po­li­ti­ká­ja ezen a te­rü­le­ten kü­lö­nö­sen ve­szé­lyes, mert az an­gol nyelv mal­má­ra hajt­ja a vi­zet (Phillipson 2004).
Fé­lő, hogy azok, akik nem tud­nak vagy nem jól tud­nak an­go­lul, hát­rány­ba ke­rül­nek (ez a hát­rány bi­zo­nyos mér­té­kig már most is fenn­áll, és nem is függ ös­­sze szo­ro­san az EU-csatlakozással, hi­szen az an­gol nyelv ter­je­dé­sé­nek nem­csak az Unió a for­rá­sa). Igaz, hogy a ma­gyar, cseh, né­met, len­gyel anya­nyel­vű be­szé­lők­nek jo­guk­ban áll bár­mi­lyen ügy­ben anya­nyelv­ükön for­dul­ni az uni­ós in­téz­mé­nyek­hez, de – amint em­lí­tet­tük – er­re nem biz­tos, hogy min­dig ké­pe­sek, ezen­kí­vül a gya­kor­lat­ban elő­for­dul­hat, hogy hát­rányt szen­ved­nek, ha az anya­nyelv­ükön nyúj­ta­nak be pá­lyá­za­tot vagy ha anya­nyel­vű űr­lap­ok­ra, pá­lyá­za­ti is­mer­te­tők­re vár­nak. Az uni­ós ál­lás­hir­de­té­sek je­len­tős ré­sze már most is diszk­ri­mi­nál­ja a nem an­gol anya­nyel­vű be­szé­lő­ket. Az ál­lás­hir­de­té­sek közt ugyan­is je­len­tős azok­nak a szá­ma, ame­lyek fel­té­tel­ként szab­ják a pá­lyá­zók­nak nem­csak az an­gol „anya­nyel­vi szin­tű” is­me­re­tét, ha­nem ma­gát az an­gol anya­nyel­vet (!) is, ez­zel ki­zár­va a ma­gas szin­tű nyelv­tu­dás­sal ren­del­ke­ző nem an­gol anya­nyel­vű EU-polgárok je­lent­ke­zé­sét.
Az an­gol nyelv tér­hó­dí­tá­sa a ma­gyar, a szlo­vák, a cseh és más uni­ós nyel­vek le­ér­té­ke­lő­dé­sé­hez, presz­tízs­vesz­té­sé­hez ve­zet­het, nem­csak az uni­ós in­téz­mé­nye­ken be­lül, ha­nem ma­guk­ban a tag­or­szág­ok­ban is (vö. É. Kiss 2004:167–169 és 176–177). Fönn­áll an­nak a ve­szé­lye, hogy meg­vál­to­zik az an­gol nyelv­ta­nu­lás kon­tex­tu­sa, hoz­zá­adó­ból fel­cse­ré­lő­vé vál­hat. Va­gyis elő­áll­hat az a hely­zet, hogy az an­gol nyel­vi is­me­re­tek az anya­nyelv vis­­sza­szo­rí­tá­sá­val jár­nak majd együtt (vö. Phil­lip­son 2004).
Az an­gol nyelv bi­zo­nyos nyelv­hasz­ná­la­ti szín­te­re­ken be­lül az anya­or­szág­ok­ban is ki­szo­rít­hat­ja a több­sé­gi nyel­vet a hasz­ná­lat­ból, pl. a tu­do­má­nyos ku­ta­tás egyes te­rü­le­te­in vagy a poszt­gra­du­á­lis kép­zés­ben. Ez a fo­lya­mat az érin­tett szak­re­gisz­te­rek el­ha­lá­sá­nak ve­szé­lyé­vel jár, ami azt je­len­ti, hogy ezek a nyel­vek meg­szűn­het­nek tel­jes funk­ci­o­ná­lis ha­tó­kö­rű nyel­vek len­ni. En­nek már je­len­leg is szá­mos je­lét lát­juk nem­csak a ko­ráb­ban csat­la­ko­zott nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok­ban, ha­nem tér­sé­günk­ben is. S nem csu­pán az olyan kis nem­ze­tek nyel­vei van­nak ve­szély­ben, mint a nor­vég vagy a dán, ha­nem még a né­met is: az an­gol még a né­met ro­vá­sá­ra is ter­jed Né­met­or­szág­ban és Auszt­ri­á­ban a tu­do­mány nyel­ve­ként mind a pub­li­ká­ci­ók­ban, mind pe­dig a poszt­gra­du­á­lis kép­zés­ben (Phillipson 2004).

6. Konk­lú­zió

Ha drá­mai mó­don akar­nánk fo­gal­maz­ni, az át­te­kin­té­sünk­ből az Eu­ró­pai Unió egé­szé­re néz­ve adó­dó ta­nul­sá­gok le­vo­ná­sát az­zal kezd­het­nénk, hogy az Uni­ó­ban az an­go­lon és eset­leg a fran­ci­án kí­vül egyet­len nyelv sem érez­he­ti ma­gát hos­­szú tá­von biz­ton­ság­ban. Ezért ter­mé­sze­te­sen nem okol­ha­tó az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­ká­ja, hi­szen a mai nyel­vi hely­zet tör­té­nel­mi, gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi, tu­do­má­nyos, kul­tu­rá­lis stb. okok szö­ve­vé­nyé­re ve­zet­he­tő vis­­sza. Rö­vi­debb tá­von per­sze azok a nyel­vek, ame­lyek az egyes tag­or­szág­ok hi­va­ta­los vagy re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyel­vei, nin­cse­nek köz­vet­len ve­szély­ben. Ám ah­hoz, hogy ne is ke­rül­je­nek ve­szé­lyez­te­tett hely­zet­be, már most cse­le­ked­ni kell(ene), mert a tét­len­ség hos­­szú tá­von ront­ja a nyel­vek fenn­ma­ra­dá­si esé­lye­it, kü­lö­nö­sen azo­két, ame­lyek­nek ke­ve­sebb be­szé­lő­jük van.
Az Unió mint po­li­ti­kai en­ti­tás szem­pont­já­ból a fő kér­dés az, hogy „ho­gyan mű­köd­tet­he­tő ha­té­ko­nyan egy több­nyel­vű ál­lam­szö­vet­ség­hez ha­son­ló – de alap­já­ban vé­ve új­sze­rű – struk­tú­ra egy­részt az egyen­lő­ség/de­mok­rá­cia, más­részt az és­­sze­rű­ség/ta­ka­ré­kos­ság kö­ve­tel­mé­nye­i­nek együt­tes fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel” (Szé­pe 2001:73). Az Uni­ó­ban be­szélt nyel­vek szem­pont­já­ból a kér­dés sok­kal éle­seb­ben ve­tő­dik föl, és még ne­he­zeb­ben meg­vá­la­szol­ha­tó: ho­gyan ál­lít­ha­tó meg a ki­sebb­sé­gi nyel­vek vis­­sza­szo­ru­lá­sa, ho­gyan ér­he­tő el eset­le­ges meg­erő­sö­dé­sük, sta­bi­li­zá­ló­dá­suk úgy, hogy az egy­szer­smind a be­szé­lők bol­do­gu­lá­sát is szol­gál­ja. Ugyan­is a kis lé­lek­szá­mú kö­zös­sé­gek ál­tal be­szélt nyel­vek ere­den­dő hát­rá­nyai bi­zo­nyos kö­rül­mé­nyek közt hát­rá­nyos hely­zet­be hoz­hat­ják azok anya­nyel­vi be­szé­lő­it is más nyel­vek anya­nyel­vi be­szé­lő­i­vel szem­ben.
Ezek­re a kér­dé­sek­re je­len­leg nincs vá­lasz. Az Unió nyelv­po­li­ti­ká­já­nak meg­re­for­má­lá­sá­ra irá­nyu­ló ja­vas­la­tok fel­dol­go­zá­sa egy kü­lön ta­nul­mányt igé­nyel­ne, s va­ló­szí­nű­nek tű­nik, hogy egy ilyen át­te­kin­tés konk­lú­zi­ó­ja az len­ne, hogy a ja­vas­la­tok vagy na­i­vak (mert az áb­rán­do­zás ka­te­gó­ri­á­já­ba tar­toz­nak), vagy pe­dig an­­nyi­ra „re­a­lis­ták”, hogy eset­le­ges meg­va­ló­su­lá­suk el­le­né­re is a kisebb(ségi) nyel­vek hely­ze­te az Uni­ó­ban két­ség­kí­vül to­vább rom­la­na.
Ami konk­ré­tan Szlo­vá­kia nyel­ve­it il­le­ti, ezek­ről a kö­vet­ke­ző­ket ál­la­pít­hat­juk meg ös­­sze­fog­la­lás­kép­pen. Bár a ma­gyar, a cseh és a len­gyel az Eu­ró­pai Unió hi­va­ta­los nyel­ve­i­vé vál­tak (a né­met pe­dig kez­de­tek­től fog­va az volt), Szlo­vá­ki­á­ban ezek a nyel­vek ki­sebb­sé­gi nyel­vek és azok is ma­rad­nak. Kér­dé­ses, hogy a hi­va­ta­los nyel­vi stá­tus ké­pes lesz-e akár csak kis­mér­ték­ben is kom­pen­zál­ni a nyelv­cse­re irá­nyá­ba ha­tó té­nye­ző­ket. Ez nem tű­nik va­ló­szí­nű­nek, hi­szen a hi­va­ta­los nyel­vi stá­tusz­ból kö­vet­ke­ző jo­gok csak az EU szint­jén ér­vé­nye­sít­he­tők, a leg­több ál­lam­pol­gár pe­dig va­ló­szí­nű­leg még szór­vá­nyo­san sem ke­rül ver­bá­lis kap­cso­lat­ba uni­ós ha­tó­sá­gok­kal, te­hát éle­tü­ket ez a té­nye­ző nem kü­lö­nö­seb­ben be­fo­lyá­sol­ja. A hi­va­ta­los nyel­vi stá­tus­nál sok­kal na­gyobb je­len­tő­sé­gű tény a ha­tá­rok meg­nyi­tá­sa, leg­alább­is a ha­tár men­ti ki­sebb­sé­gek szá­má­ra.
Ami a Szlo­vá­ki­á­ban be­szélt egyéb ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket il­le­ti, ezek nem­igen szá­mít­hat­nak rá, hogy a kö­zel­jö­vő­ben je­len­tő­sen ja­vul­ná­nak fenn­ma­ra­dá­si esé­lye­ik. Ugyan­ak­kor az EU-csatlakozás ré­vén a csat­la­ko­zó or­szá­gok­ban élő, a re­gi­o­ná­lis és ki­sebb­sé­gi nyel­vek ér­de­ké­ben te­vé­keny­ke­dő szak­em­be­rek és ak­ti­vis­ták él­het­nek majd azok­kal az új le­he­tő­sé­gek­kel, ame­lye­ket a csat­la­ko­zás te­remt, pl. rész­vé­tel a nyel­vi prog­ra­mok­ban vagy az olyan szer­ve­ze­tek mun­ká­já­ban, mint ami­lyen a Ke­vés­bé Hasz­nált Nyel­vek Eu­ró­pai Hi­va­ta­la. Ezek ugyan ön­ma­guk­ban nem tud­nak át­tö­rést hoz­ni a ke­vés­bé hasz­nált nyel­vek hely­ze­té­ben, de más té­nye­zők­kel együtt ta­lán hoz­zá­já­rul­hat­nak ah­hoz, hogy e nyel­vek sor­sa egy idő után ke­vés­bé le­gyen reménytelen.22
A re­gi­o­ná­lis és a ki­sebb­sé­gi nyel­vek irá­nyá­ban foly­ta­tott je­len­le­gi uni­ós nyelv­po­li­ti­ka té­nye­i­nek át­te­kin­té­se ar­ra int, hogy hi­ba vol­na azt vár­ni, hogy pusz­tán az EU-csatlakozás ré­vén for­du­lat áll be Szlo­vá­kia vagy más csat­la­ko­zott or­szág ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­já­ban, mert nin­csen sem­mi, ami ezen or­szá­gok ha­tal­mi elit­jét er­re kész­tet­het­né. A re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek va­ló­sá­gos, a gya­kor­lat­ban is érez­he­tő meg­erő­sö­dé­se csak ak­kor vol­na vár­ha­tó, ha az Unió nyelv­po­li­ti­ká­ja el­moz­dul­na e nyel­vek tény­le­ges és ha­té­kony tá­mo­ga­tá­sa irá­nyá­ba, s ha olyan vál­to­zá­sok áll­ná­nak be, me­lyek kö­vet­kez­té­ben a tag­or­szág­ok nyelv­po­li­ti­ká­ja nem ma­rad­na azok bel­ügye. A re­gi­o­ná­lis, ill. ki­sebb­sé­gi nyel­vek vé­del­me és meg­erő­sí­té­se csak ak­kor len­ne va­ló­sá­gos és a gya­kor­lat­ban is érez­he­tő, ha az nem ma­rad­na szó­vi­rág a kü­lön­fé­le EU-dokumentumokban, ha­nem olyan na­gyon is ha­tá­ro­zott in­téz­ke­dés­cso­mag­gá vál­na, mely­nek két fő pil­lé­re az anya­nyel­vű ok­ta­tás meg­te­rem­té­se és az adott nyelv nyil­vá­nos szín­te­re­ken va­ló hasz­ná­la­tá­nak biz­to­sí­tá­sa vol­na. Leg­alább­is azok­ban az ese­tek­ben, me­lyek­ben az érin­tett ki­sebb­sé­gi nyel­vek­nek még van an­­nyi élet­ere­jük, hogy egy­ál­ta­lán le­het­sé­ges őket ezek­ben a funk­ci­ók­ban hasz­nál­ni.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Név­hez köt­he­tő mun­kák

Ajtay-Horváth Mag­da: Az in­teg­rá­ció nyel­vi ki­hí­vá­sai. Az euros­zöve­gek nyelv­for­má­ló sze­re­pe. For­dí­tás­tu­do­mány, 4/2, 2002, 5–13. p.
Ba­lázs Géza–Grétsy Lász­ló (szerk.): Az Eu­ró­pai Unió és a nyel­vek. Vá­lo­ga­tás a Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Örök­ség Mi­nisz­té­ri­u­ma anya­nyel­vi pá­lyá­za­ta­i­ból. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Kul­tu­rá­lis Örök­ség Mi­nisz­té­ri­u­ma, 2004.
Bár­czi Gé­za: A ma­gyar nyelv múlt­ja és je­le­ne. In.: Nyelv­já­rás és nyelv. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1956/1980, 225–237. p.
Ben­czik Vil­mos: Az Eu­ró­pai Unió nyelv­po­li­ti­kai di­lem­mái. In: A több­nyel­vű Eu­ró­pa. Szerk.: Ba­ko­nyi István–Nádai Ju­li­an­na. Győr, Szé­che­nyi Ist­ván Egye­tem Ide­gen Nyel­vi és Kom­mu­ni­ká­ci­ós Tan­szék, 2004, 94–101. p.
Brezigar, Bojan: The lin­gu­is­tic diver­si­ty wit­hin the Euro­pe­an Union enlar­ge­ment pro­cess – The role or regi­o­nal or mino­ri­ty languages. 2002a, http://216.247.169.135/futurum/pajenn.asp?ID=45
Brezigar, Bojan: Cre­a­ting a Com­mon Struc­tu­re for Pro­mot­ing His­to­ri­cal Lin­gu­is­tic Mino­ri­ti­es wit­hin the Euro­pe­an Union. 2002b.
http://216.247.169.135/futurum/pajenn.asp?ID=41
Dancs Sza­bolcs: Be­szél­ge­tés Szé­pe Györg­­gyel. 2000, http://www.inaplo.hu/mn/200004/ 42_Szepe_Gyorgy.html
Dróth Jú­lia: A for­dí­tás­tu­do­mány és a nyelv­tu­do­mány együtt­mű­kö­dé­sé­ről. For­dí­tás­tu­do­mány, 4/1, 2000, 5–14. p.
Glaser, Evelyne: Mul­ti­lin­gu­al Euro­pe and the lin­gu­is­tic ’imperialism’ of Eng­lish. In: A több­nyel­vű Eu­ró­pa. Szerk.: Ba­ko­nyi István–Nádai Ju­li­an­na. Győr, Szé­che­nyi Ist­ván Egye­tem Ide­gen Nyel­vi és Kom­mu­ni­ká­ci­ós Tan­szék, 2004, 20–28. p.
Gyur­gy­ík Lász­ló: A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság te­le­pü­lés­szer­ke­ze­té­nek, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek et­ni­kai jel­le­gé­nek vál­to­zá­sai az 1990-es évek­ben. Új Szó, 55. évf., 2002. szept. 6.
É. Kiss Ka­ta­lin: Anya­nyel­vünk ál­la­po­tá­ról. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2004.
Ko­vács Pé­ter: Nem­zet­kö­zi jog és ki­sebb­ség­vé­de­lem. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 1996.
Meny­hárt Jó­zsef: Nyel­vünk és tör­vé­nye. (A hi­va­ta­los ügy­in­té­zés nyel­ve Dunaszerdahelyen és Nyék­vár­ko­ny­ban a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­la­ti tör­vény ér­vény­be­lé­pé­se óta.) In: Ta­nul­má­nyok a két­nyel­vű­ség­ről. Szerk.: Lan­sty­ák Ist­ván–Si­mon Sza­bolcs. Po­zsony, Kalligram, 2002, 34–56. p.
De Peuter, Els–Bakker, Jelle: Fun­ding Possi­bi­li­ti­es for Proj­ects Promoting Lesser-Used Languages. A Guide to Euro­pe­an Union Programmes. The Euro­pe­an Bure­au for Lesser Used Languages, 2002.
Phillipson, Robert: Eng­lish as thre­at or resour­ce in con­ti­nen­tal Europe. In: Glo­ba­li­za­ti­on and the futu­re of German. Eds.: Andre­as Gardt–Bernd Huppauf. Ber­lin, Mou­ton de Gruyter, 2004, 47–64. p.
Pym, Anthony: Nyelv­po­li­ti­kai és for­dí­tás­el­mé­le­ti kér­dé­sek az Eu­ró­pai Uni­ó­ban. For­dí­tás­tu­do­mány, 3/2, 2001, 5–20. p.
Sèí­ta­nie obyvate¾ov, domov a bytov 2001. Býva­jú­ce oby­va­te¾­stvo pod¾a národnosti, mate­rin­ské­ho jazy­ka a pohla­via za SR, kraje a okresy. Bratislava, Štatistický úrad Slo­ven­skej republiky, 2002.
Sku[n]tnabb-Kangas, Tove: Nyelv, ok­ta­tás és a ki­sebb­sé­gek. Bu­da­pest, Te­le­ki Lász­ló Ala­pít­vány, 1994/1997.
Skutnabb-Kangas, Tove: How (unnecessary) poli­ti­cal ten­si­on leads to confusion, controversies, contradictions, incon­sis­ten­ci­es and, ultimately, lack of lin­gu­is­tic human rights in education. Invi­ted com­ments pre­pa­red for the Coun­cil of Euro­pe con­fe­ren­ce Fil­ling the Fra­mes to mark the 5th anni­ver­sa­ry of the entry into force of the Fra­me­work Con­ven­ti­on on the Pro­tec­ti­on of Nati­o­nal Minorities. Strasbourg, 30–31 Octo­ber 2003.
Skutnabb-Kangas, Tove: The right to mot­her ton­gue medi­um edu­ca­ti­on – the hot pota­to in human rights instruments. Ope­ning Plenary, 2nd Mer­ca­tor Inter­na­ti­o­nal Symposium, Euro­pa 2004: A new fra­me­work for ALL languages? Tarragona, Spain, 27–28 Feb­ru­a­ry 2004.
Sza­ba­ri Krisz­ti­na: Az Eu­ró­pai Unió és a nyel­vek. A nyel­vi sza­bá­lyo­zás gya­kor­la­ta, va­la­mint a for­dí­tás és a tol­má­cso­lás je­le­ne és jö­vő­je. In: Nyelv­po­li­ti­ka. Szerk.: G. Mol­nár Bar­ba­ra. Veszp­rém, Veszp­ré­mi Egye­te­mi Ki­adó, 1996/1998, 43–58. p.
Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la: A re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek eu­ró­pai kar­tá­já­nak Szlo­vá­kia ál­tal el­fo­ga­dott vál­to­za­tá­ról. In: Lan­sty­ák István–Szabómihály Gi­zel­la: Ma­gyar nyelv­ter­ve­zés Szlo­vá­ki­á­ban. Ta­nul­má­nyok és do­ku­men­tu­mok. Po­zsony, Kal­li­gram Könyv­ki­adó, 2002, 63–75. p.
Szar­ka Lász­ló: Ál­lam­nyelv, hi­va­ta­los nyelv – ki­sebb­sé­gi nyel­vi jo­gok Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. In: Nyel­vi jo­gok, ki­sebb­sé­gek, nyelv­po­li­ti­ka Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ban. Szerk.: Ná­dor Orsolya–Szarka Lász­ló. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 2003, 15–36. p.
Szé­pe György: Nyelv­po­li­ti­ka: múlt és jö­vő. Is­ko­la­kul­tú­ra, Pécs, 2001.
Vizi Ba­lázs: Az Eu­ró­pai Unió és a ki­sebb­sé­gek jo­gai. Ki­sebb­ség­ku­ta­tás, 10/2, 2001, 275–287. p.
Vizi Ba­lázs: Az Eu­ró­pai Unió és a ki­sebb­sé­gi nyel­vek. In: Nyel­vi jo­gok, ki­sebb­sé­gek, nyelv­po­li­ti­ka Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ban. Szerk.: Ná­dor Orsolya–Szarka Lász­ló. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 2003a, 37–55. p.
Vizi Ba­lázs: Az Eu­ró­pai Unió ke­le­ti bő­ví­té­se és a ki­sebb­sé­gek vé­del­me. Pro Minoritate, ta­va­szi szám, 2003b, 3–20. p.

Inter­ne­tes for­rá­sok

Az EU ír el­nök­sé­gé­nek hon­lap­ja – http://www.eu2004.ie
EBLUL – http://www.eblul.org
Con­tact Bul­le­tin – http://www.eblul.org:8080/eblul/Public/contact_bulletin
Ethnologue: Lan­gu­a­ges of the World – http://www.ethnologue.com
Eurac­tiv – http://www.euractiv.com
Euro­lang – http://www.eurolang.net
Euro­mi­no­ri­ty (eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek weboldala) – www.eurominority.org
Euro­pa (az Eu­ró­pai Unió por­tál­ja) – http://europa.eu.int
Euro­pa Diver­sa – http://www.europadiversa.org/eng/index.html
Euvo­nal – http://www.euvonal.hu
Fu­tu­rum Con­tri­bu­ti­ons of the Euro­pe­an Bure­au for Lesser-Used Lan­gu­a­ges – http://216.247.169.135/futurum
Lin­gu­a­lia net (ki­sebb­sé­gi nyel­vi vo­nat­ko­zá­sú lin­kek gyűj­te­mé­nye) –
http://ww2.lingualia.net:8080/agares/Public
Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Igaz­ság­ügyi Mi­nisz­té­ri­u­ma – http://www.im.hu
Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­ma – http://www.kum.hu/
Ma­gyar Táv­ira­ti Iro­da hon­lap­já­nak EU-melléklete – http://www.mti.hu/eu
Mer­ca­tor Edu­ca­ti­on – http://www.mercator-education.org
Mer­ca­tor Legis­la­ti­on – http://www.ciemen.org/mercator/index-gb.htm
Mino­ri­ty Rights Group Inter­na­ti­o­nal – http://www.minorityrights.org
Newro­pe­ans Maga­zi­ne – http://www.newropeans-magazine.org/
Út­mu­ta­tó az eu­ró­pai kö­zös­sé­gi jog­anyag ma­gyar nyelv­re tör­té­nő for­dí­tá­sá­hoz, nyel­vi és szak­mai lek­to­rá­lá­sá­hoz. Bu­da­pest, Igaz­ság­ügyi Mi­nisz­té­ri­um Eu­ró­pai Kö­zös­sé­gi Jo­gi Fő­osz­tá­lyá­nak For­dí­tás­ko­or­di­ná­ló Egy­sé­ge, 2002 –
www.im.hu/adat/letoltes/VADEMHU2003.pdf

 

Rövid URL
ID1570
Módosítás dátuma2016. június 16.

KONTRA MIKLÓS: Tannyelv, (feslő)oktatás, nyelvpolitika

Nyelv­po­li­ti­ka és po­li­ti­ka A nyel­vi ter­ve­zés a nyelv vagy a nyelv­hasz­ná­lat be­fo­lyá­so­lá­sát cél­zó ter­ve­zés. Olyan szán­dé­kos erő­fe­szí­té­se­ket je­lent, ame­lyek cél­ja az em­be­rek vi­sel­ke­dé­sé­nek be­fo­lyá­so­lá­sa a...
Bővebben

Részletek

Nyelv­po­li­ti­ka és po­li­ti­ka

A nyel­vi ter­ve­zés a nyelv vagy a nyelv­hasz­ná­lat be­fo­lyá­so­lá­sát cél­zó ter­ve­zés. Olyan szán­dé­kos erő­fe­szí­té­se­ket je­lent, ame­lyek cél­ja az em­be­rek vi­sel­ke­dé­sé­nek be­fo­lyá­so­lá­sa a nyelv/nyel­vek el­sa­já­tí­tá­sá­val, szer­ke­ze­té­vel és hasz­ná­la­ti funk­ci­ó­i­val kap­cso­la­to­san. A nyel­vi ter­ve­zés ál­ta­lá­ban tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai vagy gaz­da­sá­gi cé­lok ér­de­ké­ben tör­té­nik. A nyel­vi ter­ve­zés a nyelv­po­li­ti­ka1 meg­va­ló­sí­tá­sa.
Há­rom­fé­le ter­ve­zés van: kor­pusz­ter­ve­zés (pl. szó­kincs­bő­ví­tés), stá­tusz­ter­ve­zés (pl. az anya­nyelv hasz­ná­la­ti szín­te­re­i­nek bő­ví­té­se: hi­va­ta­lok­ban, is­ko­lá­ban stb.), és az el­sa­já­tí­táster­ve­zés (pl. az ok­ta­tás tan­nyel­vi ter­ve­zé­se).
Ta­lán eb­ből is lát­szik már, hogy a nyelv­po­li­ti­ka és a nyel­vi ter­ve­zés ös­­sze­tett dol­gok, más tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok­tól el­vá­laszt­ha­tat­la­nok. Ha van egy nyelv­po­li­ti­kai cé­lunk, pél­dá­ul az, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal szom­szé­dos or­szá­gok­ban élő ma­gya­rok ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tás­ban ré­sze­sül­je­nek, en­nek meg­va­ló­sí­tá­sa komp­lex ter­ve­zést kí­ván, olyat, ami­ben nem csak ok­ta­tá­si és nyel­vi szak­ér­tők vesz­nek részt, ha­nem gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai té­nye­zők is. Ha nem ez tör­té­nik, vár­ha­tó­an, szin­te el­ke­rül­he­tet­le­nül, cső­döt vall a nyelv­po­li­ti­kai el­kép­ze­lés.
Pél­dá­ul: az 1990-es évek­ben egy bu­da­pes­ti ok­ta­tá­si mi­nisz­té­ri­u­mi tiszt­vi­se­lő az­zal büsz­kél­ke­dett, hogy 1 mil­lió fo­rint­tal tá­mo­gat­ták a ha­tá­ron tú­li ma­gyar is­ko­la­ügyet, mi­vel ezt az ös­­sze­get a lóny­ai ál­ta­lá­nos is­ko­lá­nak ad­ták, ahol kár­pát­al­jai (bótrágyi) gyer­me­kek is ta­nul­nak. Csak­hogy a lóny­ai is­ko­lá­ba já­ró bót­rá­gyi gye­re­kek mi­att ki­ürült a bót­rá­gyi ele­mi is­ko­la, oly­an­­nyi­ra, hogy a bót­rá­gyi ta­ní­tó is át­járt Lónyára, ott ta­ní­tot­ta a bót­rá­gyi gye­re­ke­ket. Lóny­án a gye­rek­hi­ányt kár­pát­al­jai gye­re­kek­kel pó­tol­ták, ma­gyar ál­la­mi tá­mo­ga­tás­sal gyen­gí­tet­ték a bót­rá­gyi ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lát, s eköz­ben a po­li­ti­ku­sok a szü­lő­föl­di anya­nyel­vi is­ko­lák nem­zet­stra­té­gi­ai je­len­tő­sé­gé­ről szó­no­kol­tak vég nélkül.2

Nyel­vi jo­gok

A nyel­vi jo­gok és jog­sér­té­sek ős­idők óta lé­tez­nek, de tu­do­má­nyos vizs­gá­la­tuk csak né­hány év­ti­ze­de fo­lyik. A nagy tár­sa­dal­mi vi­tá­kon, dis­kur­zu­so­kon a nyel­vi jo­gok sok­szor kí­vül es­nek, pél­dá­ul a kör­nye­zet­vé­del­mi vagy a glo­ba­li­zá­ci­ós vi­ták ös­­sze­ha­son­lít­ha­tat­la­nul za­jo­sab­bak, mint a nyel­vi sok­fé­le­ség­gel kap­cso­la­tos vi­ták. Eb­ből is kö­vet­ke­zik, hogy a nyel­vi jo­gi dis­kur­zus­ban részt­ve­vők szak­ér­te­lem te­kin­te­té­ben ve­gyes tár­sa­sá­got ké­pez­nek: van­nak, akik nyel­vé­sze­ti­leg, jo­gi­lag, pe­da­gó­gi­a­i­lag na­gyon fel­ké­szül­tek, ab­szo­lút pro­fik, de van­nak olya­nok is, akik sa­ját szak­te­rü­let­ükön kí­vül (ami le­het pl. a köz­gaz­da­ság­tan vagy a szo­ci­o­ló­gia) sem­mi­lyen szak­ér­te­lem­mel sem ren­del­kez­nek, s ezért a nyel­vi-nyel­vi jo­gi kér­dé­sek­be a tu­dat­la­nok ma­ga­biz­tos­sá­gá­val szól­nak be­le. Ilye­nek – saj­nos – a po­li­ti­ku­sok is, szin­te min­den­hol.
Né­hány fo­gal­mat sze­ret­nék tisz­táz­ni, hogy meg­ért­hes­sük egy­mást. Az el­ső kér­dés az, hogy mi­ként le­het egy-egy ál­lam vagy egy-egy nem­zet­kö­zi egyez­mény nyelv­po­li­ti­ká­ját ér­té­kel­ni. Phil­lip­son és Skutnabb-Kangas (1995/1997) áb­rá­ja, ami az 1990-es éves kö­ze­pén ké­szült, te­hát ak­ko­ri ál­la­po­to­kat tük­röz, két ten­gely men­tén áb­rá­zol­ja a nyel­vi jo­go­kat (1. áb­ra). A füg­gő­le­ges ten­gely azt mu­tat­ja, hogy egy-egy nyel­vi jo­gi sza­bá­lyo­zás men­­nyi­re nyílt vagy bur­kolt. Pél­dá­ul nyílt a sza­bá­lyo­zás, ha azt mond­ja expres­sis verbis, hogy „X nyel­vet ti­los hasz­nál­ni Y hely­szí­nen”. Bur­kolt a sza­bá­lyo­zás ak­kor, ha pl. ki­mond­ja, hogy „X nyel­vet jo­guk van bi­zo­nyos egyé­nek­nek hasz­nál­ni a köz­hi­va­tal­ok­ban, de a köz­hi­va­tal­nok­ok­nak nem kell is­mer­ni­ük az X nyel­vet”. A víz­szin­tes ten­ge­lyen azt lát­juk, hogy a ki­sebb­sé­gi nyelv(ek) hasz­ná­la­tát tilt­ják-e va­la­hol, vagy meg­tű­rik, vagy tá­mo­gat­ják. Ez a ten­gely a ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket be­szé­lők as­­szi­mi­lá­ci­ó­ját cél­zó in­téz­ke­dé­sek­től, sza­bá­lyok­tól az ilyen nyel­ve­ket be­szé­lők tá­mo­ga­tá­sá­ig, te­hát a ki­sebb­sé­gi nyel­ve­ket meg­őriz­ni hi­va­tott jog­sza­bály­okig, po­li­ti­ká­ig ter­jed.

1. áb­ra. A nyel­vi jo­gok né­hány or­szág­ban és egyez­mény­ben
Microsoft Word - tablazat-kontra.doc

A szá­mok or­szá­go­kat, a be­tűk egyez­mé­nye­ket je­löl­nek.
1. Az Egye­sült Ál­la­mok al­kot­má­nyá­nak az an­gol nyelv­re vo­nat­ko­zó mó­do­sí­tá­si ja­vas­la­tai. Hud­dles­ton sze­ná­tor
2. Ugyan­az, Hay­a­ka­wa sze­ná­tor
3. A volt Ju­go­szlá­via
4. Finn­or­szág, svéd anya­nyel­vű­ek
5. Finn­or­szág, szá­mik (lap­pok)
6. In­dia
7. Az Af­ri­kai Nem­ze­ti Kong­res­­szus és má­sok sza­bad­ság kar­tá­ja, Dél-Af­ri­ka
8. A baszk nor­ma­li­zá­ci­ós tör­vény
9. A kur­dok Tö­rök­or­szág­ban
a) Az Egye­sült Nem­ze­tek alap­ok­má­nya, 1945
b) Az em­be­ri jo­gok egye­te­mes nyi­lat­ko­za­ta, 1948
c) A gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis jo­gok nem­zet­kö­zi egyez­ség­ok­má­nya, 1966
d) A pol­gá­ri és po­li­ti­kai jo­gok nem­zet­kö­zi egyez­ség­ok­má­nya, 1966
e) Egyez­mény a gyer­mek jo­ga­i­ról, 1989
f) Egyez­mény az em­be­ri jo­gok és alap­ve­tő sza­bad­sá­gok vé­del­mé­ről (Eu­ró­pa Ta­nács), 1950
g) Az em­ber és né­pek jo­ga­i­nak af­ri­kai kar­tá­ja, 1981
h) Az em­be­ri jo­gok és kö­te­les­sé­gek ame­ri­kai nyi­lat­ko­za­ta, 1948
i) Az em­be­ri jo­gok 1969. évi ame­ri­kai egyez­mé­nye, „A San José-i pak­tum, Cos­ta Ri­ca”

For­rás: Phillipson–Skutnabb-Kangas (1995/1997:18)

Két­nyel­vű­ség és két­nyel­vű ok­ta­tás

A két­nyel­vű­ség­nek sok meg­ha­tá­ro­zá­sa van. A nem-nyel­vé­szek meg­ha­tá­ro­zá­sai szin­te min­dig el­tér­nek a nyel­vé­szek de­fi­ní­ci­ó­i­tól. Az előb­bi­ek gyak­ran csak azt ne­ve­zik két­nyel­vű em­ber­nek, aki két nyel­vet egy­for­mán jól (szin­te tö­ké­le­te­sen) tud. A nyel­vé­szek tud­ják, hogy na­gyon rit­ka az ilyen em­ber. A nyel­vé­szek a két­nyel­vű­sé­get szé­le­sen szok­ták meg­ha­tá­roz­ni: két­nyel­vű az az em­ber, aki két nyel­vet tud hasz­nál­ni va­la­mi­lyen szin­ten. Te­hát az is két­nyel­vű, aki ma­gya­rul anya­nyel­vi szin­ten tud írni-olvasni-beszélni, de ro­má­nul csak nagy ne­héz­sé­gek árán tud egy hoz­zá in­té­zett (írás­be­li vagy szó­be­li) köz­lést ér­tel­mez­ni.
A két­nyel­vű­sé­get a szom­szé­dos or­szá­gok­ban élő ma­gya­rok je­len­tős ré­sze ve­sze­del­mes, ke­rü­len­dő do­log­nak tart­ja, szin­te az as­­szi­mi­lá­ció vagy nyelv­cse­re előszo­bá­já­t3 lát­ja ben­ne. Meg­van en­nek a ko­moly tör­té­nel­mi oka: a Tri­a­non után ki­sebb­ség­be ke­rült ma­gya­rok szá­má­ra a két­nyel­vű­ség igen gyak­ran kény­szerkét­nyel­vű­ség volt, ráké­nys­ze­rí­tet­ték őket a több­sé­gi nyelv (a ro­mán, szlo­vák, szerb stb.) hasz­ná­la­tá­ra, s nyíl­tan vagy bur­kol­tan meg­til­tot­ták ne­kik a ma­gyar hasz­ná­la­tát. Va­gyis a fel­cse­ré­lő két­nyel­vű­ség lett osz­tály­rész­ük, s a hoz­zá­adó két­nyel­vű­ség­ről (ami­kor a több­sé­gi nyelv el­sa­já­tí­tá­sa és hasz­ná­la­ta nem a ki­sebb­sé­gi anya­nyelv ká­rá­ra tör­té­nik, ha­nem ah­hoz mint­egy hoz­zá­adó­dik, anél­kül, hogy az anya­nyelv tu­dá­sa és hasz­ná­la­ta bár­mi­lyen kárt szen­ved­ne) so­sem hal­lot­tak, ilyet el sem tud­nak kép­zel­ni. Pe­dig van ilyen, töb­bek közt a tő­lünk nem oly tá­vo­li Svájc­ban, s Finn­or­szág­ban is. A két­nyel­vű­ség te­hát nem az ör­dög­től va­ló do­log, s nem is fel­tét­le­nül a ki­sebb­ség meg­nyo­mo­rí­tá­sá­ra, as­­szi­mi­lá­lá­sá­ra va­ló. Mi több: a két- vagy több­nyel­vű­ség a nor­má­lis em­be­ri ál­la­pot s az egy­nyel­vű­ség az ab­nor­má­lis. Ugyan­is az em­be­ri­ség na­gyob­bik ré­sze két- vagy több­nyel­vű.
Ve­gyünk ész­re még va­la­mit. Van­nak, akik an­­nyi­ra fél­nek a két­nyel­vű­ség­től, hogy ta­bu­sít­ják. Ha meg­kér­dez­zük őket, két­nyel­vű­ek-e, „nem”-mel fe­lel­nek, an­nak el­le­né­re, hogy a több­sé­gi nyel­vet is jól tud­ják. Ezek az em­be­rek po­li­ti­kai okok­ból ta­gad­ják, hogy két­nyel­vű­ek. Ön­vé­de­lem­ből mond­ják, amit mon­da­nak, ak­kor is, ha jól tud­ják, hogy va­ló­já­ban ők is két­nyel­vű­ek. Ha kész­pénz­nek ven­nénk az ilyen ki­nyi­lat­koz­ta­tá­so­kat, az kö­vet­kez­ne eb­ből, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gyar ön­vé­de­lem­ből szeg­re­gál­ná ma­gát.
Két­nyel­vű ok­ta­tás­ról ak­kor be­szé­lünk, ami­kor két nyel­vet hasz­nál­nak az ok­ta­tás­ban. A két­nyel­vű ok­ta­tás kog­ni­tív, tár­sa­dal­mi és pszi­cho­ló­gi­ai okok mi­att is fon­tos. Az ilyen ok­ta­tás­nak sok­fé­le cél­ja le­het a ki­sebb­ség as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­tól kezd­ve a be­szé­lők élet­ko­rá­nak meg­fe­le­lő nyel­vi kom­pe­ten­ci­ák ki­ala­kí­tá­sá­ig (két nyel­ven is). A ku­ta­tók, köz­tük is kü­lö­nö­sen a ka­na­dai Jim Cummins, fon­tos­nak tart­ják a két­nyel­vű­ség ár­nyalt meg­kö­ze­lí­té­sét. Az alap­ve­tő sze­mély­kö­zi kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge­ket (an­go­lul: BICS = basic inter­per­so­nal com­mu­ni­ca­ti­on skills) egy–há­rom év alatt el le­het sa­já­tí­ta­ni, de a kog­ni­tív ta­nu­lá­si kész­sé­gek (CALP = cog­ni­ti­ve aca­dem­ic lear­ning proficiency) el­sa­já­tí­tá­sa a má­so­dik (több­sé­gi) nyel­ven öt–hét évig is el­tart­hat.

A két­nyel­vű ok­ta­tás­hoz va­ló jog

A kon­fe­ren­ci­ánk cí­mé­ben is sze­rep­lő „tan­nyelv-vá­lasz­tás” – ér­te­lem­sze­rű­en – csak ak­kor le­het kér­dés, ha egy adott ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben le­he­tő­ség van (leg­alább) két tan­nyelv kö­zül vá­lasz­ta­ni. A Tri­a­non utá­ni ki­sebb­sé­gi ma­gyar (felső)oktatásra ti­pi­ku­san a szű­kí­tés (volt) jel­lem­ző, a több­sé­gi ha­tal­mak di­rekt és in­di­rekt esz­kö­zök­kel szű­kí­tet­ték/szű­kí­tik a ma­gya­rok anya­nyel­vű ok­ta­tá­si le­he­tő­sé­ge­it, sok­szor meg­foszt­va őket a vá­lasz­tás le­he­tő­sé­gé­től. Nem kü­lö­nö­seb­ben cso­dá­la­tos te­hát, ha a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok el­ső­sor­ban s min­de­nek előtt a ma­gyar tan­nyel­vű (felső)oktatás jo­gá­nak ki­ví­vá­sá­ért vagy vis­­sza­szer­zé­sé­ért har­col­nak. Er­dély­ben vis­­sza sze­ret­nék sze­rez­ni a Bo­lyai Tu­do­mány­egye­te­met, Vaj­da­ság­ban ma an­nak is örül­né­nek – gon­do­lom én, ta­lán nem té­ve­sen – ha leg­alább olyan is­ko­lá­ik len­né­nek a ma­gya­rok­nak, ami­lye­nek a titói rend­szer­ben mű­köd­tek stb.
A több­sé­gi (ro­mán, szerb stb.) ha­tal­mak a ma­gya­rok­nak le­he­tő­leg egy­nyel­vű (több­sé­gi nyel­vű) ok­ta­tást en­ge­dé­lyez­né­nek csak­, a ma­gya­rok meg – sok­szor – mint­ha szin­tén egy­nyel­vű (ma­gyar nyel­vű) ok­ta­tást akar­ná­nak ma­guk­nak. Eb­ben a hely­zet­ben mind­két fél – a több­sé­gi (román/szlovák/szerb stb.) és a ki­sebb­sé­gi (ma­gyar) is – ide­gen­ke­dik a két­nyel­vű­ség­től. A több­sé­gi­ek as­­szi­mi­lál­ni akar­ják a ki­sebb­sé­ge­ket (ezért a két­nyel­vű­sé­get a nem­zet­ál­la­mi as­­szi­mi­lá­ci­ós tö­rek­vé­sek el­le­ni prak­ti­ká­nak te­kin­tik), a ki­sebb­sé­gi­ek pe­dig él­ni sze­ret­né­nek, ezért a két­nyel­vű­sé­get a nyelv­cse­re elő­szo­bá­já­nak te­kin­tik. (A több­sé­gi­ek csak­is fel­cse­ré­lő két­nyel­vű­sé­get tud­nak el­kép­zel­ni, a ki­sebb­sé­gi­ek meg csak­is ilyet lát­tak a Tri­a­non óta el­telt év­ti­ze­dek­ben.) Ha „szen­ve­dés­tör­té­ne­ti” szem­pon­tbó­l4 tö­ké­le­te­sen ér­tem is ezt a ma­gyar vé­le­ményt, nyel­vész­ként csak­is hi­bás­nak tart­ha­tom.
Hogy mi­ért, an­nak meg­vá­la­szo­lá­sát kezd­het­ném egy po­li­ti­kai érv­vel. A mérv­adó nem­zet­kö­zi aján­lá­sok, pél­dá­ul A nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek ok­ta­tá­si jo­ga­i­ról szó­ló há­gai aján­lá­sok, amit az EBESZ ki­sebb­sé­gi fő­biz­to­sa tett köz­zé 1996-ban, expres­sis ver­bis ki­mond­ják, hogy: „A nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zó sze­mé­lyek iden­ti­tásmeg­őr­zé­si jo­ga tel­jes egé­szé­ben csak úgy va­ló­sul­hat meg, ha az ok­ta­tá­si fo­lya­mat so­rán anya­nyel­vü­ket kel­lő mér­ték­ben el­sa­já­tít­hat­ják”. De eh­hez rög­vest hoz­zá­te­szik, hogy: „Ugyan­ak­kor a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­hez tar­to­zó sze­mé­lyek fe­le­lős­sé­ge in­teg­rá­lód­ni a szé­le­sebb tár­sa­dal­mi kö­zös­ség­be a hi­va­ta­los nyelv kel­lő mér­té­kű el­sa­já­tí­tá­sa ál­tal” (Há­gai aján­lá­sok 1. pont).
Ugyan­ezt az el­vá­rást fo­gal­maz­za meg a leg­jobb olyan ter­ve­zet, amit egy „Nyel­vi em­be­ri jo­gi nyi­lat­ko­zat” re­mé­nyé­ben szö­ve­ge­zett meg a ki­sebb­sé­gi nyel­vi jo­gi kér­dé­sek el­ső szá­mú nem­zet­kö­zi szak­te­kin­té­lye, Tove Skutnabb-Kangas: „Egy Nyel­vi em­be­ri jo­gi nyi­lat­ko­zat­nak egyé­ni szin­ten a kö­vet­ke­ző­ket kell ga­ran­tál­nia:

Az anyanyelv(ek) vo­nat­ko­zá­sá­ban

min­den­ki
• azo­no­sul­hat az anya­nyel­vé­vel (vagy anya­nyel­ve­i­vel) úgy, hogy azt má­sok el­fo­gad­ják és tisz­te­let­ben tart­ják
• tö­ké­le­te­sen meg­ta­nul­hat­ja az anya­nyelv­ét mind szó­ban (ha ez fi­zi­o­ló­gi­a­i­lag le­het­sé­ges), mind írás­ban (ez azt fel­té­te­le­zi, hogy a ki­sebb­sé­gek a sa­ját nyel­vü­kön ré­sze­sül­nek ok­ta­tás­ban)
• hasz­nál­hat­ja az anya­nyelv­ét (anya­nyel­ve­it) a leg­több hi­va­ta­los hely­zet­ben (be­le­ért­ve az is­ko­lát is).

Más nyel­vek vo­nat­ko­zá­sá­ban

• min­den­ki, aki­nek az anya­nyel­ve nem hi­va­ta­los nyelv ab­ban az or­szág­ban, ahol la­kik, két­nyel­vű­vé (vagy há­rom­nyel­vű­vé, ha két anya­nyel­ve van) vál­hat az anya­nyel­vén és a(z egyik) hi­va­ta­los nyel­ven (sa­ját vá­lasz­tá­sa sze­rint).

A nyel­vek egy­más köz­ti vi­szo­nya vo­nat­ko­zá­sá­ban

• az anya­nyelv bár­mely cse­ré­je ön­kén­tes és nem kénys­ze­rí­tett (be­le­ért­ve eb­be azt, hogy az ér­de­kel­tek tisz­tá­ban van­nak a nyelv­cse­re hos­­szú tá­vú kö­vet­kez­mé­nye­i­vel).

Az ok­ta­tá­si ha­szon vo­nat­ko­zá­sá­ban

• min­den­ki egy­for­mán pro­fi­tál­hat az ok­ta­tás­ból, anya­nyel­vé­től füg­get­le­nül” (Tove Skutnabb-Kangas 1999:7, sa­ját for­dí­tá­som, K. M.)

Az anya­nyel­ven tör­té­nő ok­ta­tás mel­lett száll sík­ra az UNESCO is (pl. Edu­ca­ti­on in a mul­ti­lin­gu­al world), és a ki­sebb­sé­gi nyel­vű fel­ső­ok­ta­tást bá­to­rít­ja A re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek eu­ró­pai kar­tá­ja (8. cikk, e. pont) és a Há­gai aján­lá­sok is (17. és 18. pont).
A ki­sebb­sé­gi egy­nyel­vű­ség, il­let­ve a több­sé­gi nyelv gyen­ge tu­dá­sa el­len szól azon­ban az is, hogy ez bi­zony je­len­tős tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi hát­rá­nyok­kal is jár­hat a ki­sebb­sé­gi em­be­rek szá­má­ra. Ha a Szé­kely­föl­dön na­gyon gyen­ge szín­vo­na­lú a ro­mán nyelv ta­ní­tá­sa, s a szé­kely gye­re­kek gyen­gén tud­nak ro­má­nul, az gá­tol­ja tár­sa­dal­mi ér­vé­nye­sü­lé­sü­ket. Pén­tek Já­nos a tu­do­má­nyos után­pót­lás­ról ír­ja, hogy: „a fel­vé­te­li vizs­gá­kon és a kép­zés­ben dön­tő­vé vál­hat a je­lölt ro­mán szak­nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­ja a szak­tu­do­má­nyi kom­pe­ten­ci­á­já­val szem­ben” (Pén­tek 2004a:425). Az ilyen eset nyil­ván­va­ló­an nyel­vi ala­pú diszk­ri­mi­ná­ció, te­hát el­íté­len­dő. Ten­ni el­le­ne azon­ban nem­csak a diszk­ri­mi­ná­ció (lingvicizmus) meg­szün­te­té­sé­vel le­het, ha­nem ­­– s er­ről rit­káb­ban szok­tunk szót ej­te­ni – az­zal is, hogy a fel­vé­te­li­ző jól meg­ta­nul ro­má­nul, s nem ad mó­dot a nyel­vi ala­pú diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ra.

Két­nyel­vű egye­te­mek Eu­ró­pá­ban s má­sutt

Az 1. táb­lá­zat váz­la­to­san be­mu­tat­ja né­hány kül­föl­di két­nyel­vű egye­tem tan­nyelv-hasz­ná­la­tát. Ezek egy ré­sze sta­bil két­nyel­vű­ség­ben mű­kö­dő egye­tem (pl. a sváj­ci Fribourg, a ka­na­dai Ot­ta­wa), más ré­szük in­sta­bil két­nyel­vű­ség­ben mű­kö­dik, va­gyis olyan vi­dé­ken, ahol a he­lyi ha­tó­sá­gok a ki­sebb­sé­gi nyelv hos­­szú tá­vú be­ol­vasz­tá­sát ve­szik cél­ba. A cip­ru­si és a hong­kon­gi egye­tem ki­vé­te­lé­vel az ada­tok a 2000 már­ci­u­sá­ban Bu­ka­rest­ben, a két­nyel­vű egye­te­mek­ről ren­de­zett UNESCO-sze­mi­ná­ri­um (lásd! pl. Dudik 2000) pub­li­kált ta­nul­má­nya­i­ból va­lók.

1. táb­lá­zat. Né­hány két­nyel­vű egye­tem tan­nyelvhasz­ná­la­ta
Microsoft Word - tablazat-kontra-2.doc

A sváj­ci Fri­bour­gi Egye­te­men a jo­gász­kép­zés­ben a két­nyel­vű dip­lo­ma meg­szer­zé­sé­hez a di­á­kok­nak a 18 vizs­gá­ból (10 szó­be­li és 8 írás­be­li) leg­ke­ve­sebb 4-et a má­sik nyel­ven kell le­ten­ni­ük, to­váb­bá 5 na­gyobb írás­be­li dol­go­zat­ból leg­alább egyet szin­tén a má­sik nyel­ven kell el­ké­szí­te­ni­ük. Az órák és a vizs­gák ke­ve­sebb mint 25%-át kell a má­sik nyel­ven (a fran­ci­á­ul ta­nu­lók­nak né­me­tül s vi­szont) le­ten­ni. A Köz­gaz­da­sá­gi Ka­ron a két­nyel­vű dip­lo­má­hoz a kre­di­tek 25%-át kell a má­sik nyel­ven meg­sze­rez­ni (Langner–Imbach 2000:463).
A finn­or­szá­gi svéd egye­tem, az Åbo Aka­de­mi egy­nyel­vű egye­tem Finn­or­szág két­nyel­vű ré­szén, Turkuban. Az egye­tem ve­ze­tői a svéd aj­kú finn ki­sebb­ség nyel­vi meg­őr­zé­sét leg­in­kább az ilyen egy­nyel­vű egye­tem ré­vén tart­ják re­á­lis­nak, a Åbo Aka­de­mi sze­rin­tük a meg­ma­ra­dás szim­bó­lu­ma és ga­ran­ci­á­ja (Anckar 2000:499).
A dél-ti­ro­li Bozeni/Bolzanoi Sza­bad­egye­te­men kö­te­le­ző a két­nyel­vű­ség s a kép­zé­si cél a há­rom nyel­vet (olaszt, né­me­tet és an­golt) jól tu­dó dip­lo­má­sok ki­kép­zé­se. A köz­gaz­dász­kép­zés kö­te­le­ző­en há­rom nyel­ven zaj­lik. Ha va­la­ki olasz anya­nyel­vű­ként je­lent­ke­zik az egye­tem­re, nyá­ron né­met vagy an­gol tan­fo­lyam­ra jár­hat az egye­te­men, s az­tán szep­tem­ber­ben vizs­gáz­nia kell. Ha a di­ák meg­bu­kik a vizs­gán, kö­te­le­ző egy­éves nyelv­tan­fo­lya­mon kell részt ven­nie, majd új­ból kell vizs­gáz­nia, mi­e­lőtt meg­kezd­het­né ta­nul­má­nya­it az egye­te­men (Campisi 2000:481).
Ka­na­dá­ban az Ot­ta­wai Egye­tem hi­va­ta­los cél­jai kö­zé tar­to­zik a két­nyel­vű­ség tá­mo­ga­tá­sa, va­la­mint a fran­cia nyelv és kul­tú­ra meg­őr­zé­se és fej­lesz­té­se. Az egye­te­men jól tud­ják, hogy a ki­sebb­ség ál­ta­lá­ban szük­ség­sze­rű­ség­ből két­nyel­vű, a több­ség azon­ban sza­bad vá­lasz­tá­sá­ból. En­nek ha­tá­sa van ar­ra is, hogy me­lyik kur­zust/prog­ra­mot mi­lyen nyel­ven hir­de­tik meg. 2000-ben 113 el­ső­dip­lo­más (baccalaureátusi) prog­ra­mot an­go­lul mű­köd­tet­tek, 91-et fran­ci­á­ul, s 22-t rész­ben fran­ci­á­ul. (A di­á­kok 37%-a fran­cia aj­kú).
A Bar­ce­lo­nai Egye­te­men is két nyel­ven fo­lyik az ok­ta­tás: ka­ta­lá­nul és spa­nyo­lul. A di­á­kok­nak és a ta­ná­rok­nak jo­guk van bár­me­lyik kata­ló­ni­ai hi­va­ta­los nyel­vet hasz­nál­ni­. A vizs­gá­kat és kü­lön­fé­le írás­be­li mun­ká­kat a di­á­kok akár ka­ta­lá­nul, akár spa­nyo­lul be­ad­hat­ják, füg­get­le­nül at­tól, hogy az adott órát a ta­nár me­lyik nyel­ven tart­ja. A kü­lön­fé­le sza­ko­kon a két tan­nyel­vet el­té­rő ará­nyok­ban hasz­nál­ják (64,5% ka­ta­lán és 35,5% spa­nyol).

2. áb­ra. A tan­nyel­vek hasz­ná­la­ta a Bar­ce­lo­nai Egye­tem kü­lön­fé­le szak­ja­in 2002–2003-ban
Microsoft Word - tablazat-kontra-3.doc

Nincs nem­zet­stra­té­gi­ánk, s per­sze nincs nyelv­stra­té­gi­ánk sem

Nem is­me­rek mérv­adó ma­gyar tár­sa­da­lom­ku­ta­tót, aki sze­rint a ma­gya­rok­nak van nem­zet­stra­té­gi­á­ja. Po­li­ti­kus per­sze akad, nem is ke­vés, aki sze­rint van nem­zet­stra­té­gi­ánk, de ez­zel az a baj, hogy A és B párt po­li­ti­ku­sa egy­aránt meg van győ­ződ­ve sa­ját esz­méi üd­vö­zí­tő vol­tá­ról, s el­len­fe­le esz­mé­i­nek nem­zet­vesz­tő kártékonyságáról.7 Nincs egyet­ér­tés de­mog­rá­fi­ai kér­dé­sek­ben, ok­ta­tá­si kér­dé­sek­ben, az egész­ség­ügy dol­ga­i­ban, s per­sze azt sem tud­juk, hogy a ma­gyar ha­tá­ro­kon túl élő ma­gya­rok­nak szü­lő­föld­jü­kön tör­té­nő bol­do­gu­lá­sát vagy Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pü­lé­sét akar­juk-e (lásd! Kopát­sy 2003). Eb­be a ta­nács­ta­lan­ság­ba jól be­le­il­lik a ma­gyar nyelv­stra­té­gia hi­á­nya is.8
A nem­zet­stra­té­gia hi­á­nya és a nyelv­stra­té­gia hi­á­nya ter­mé­sze­tes szük­ség­sze­rű­ség­gel ve­ze­tett el­ke­rül­he­tő hi­bák­hoz a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyel­ven (is) ta­ní­tó (felső)oktatási in­téz­mé­nyek ese­té­ben. Pon­to­sab­ban: az ő ese­tük­ben is. Íme né­hány kri­ti­kus vé­le­mény.
Végel Lász­ló egye­bek mel­lett fel­ró­ja, hogy nem sza­bad­na a ki­sebb­sé­gek meg­ma­ra­dá­sát cél­zó po­li­ti­ká­nak azo­nos­nak len­nie a be­zár­kó­zás po­li­ti­ká­já­val, va­gyis a Vaj­da­ság­ban nem csak ma­gyar nyel­ven ta­ní­tó, ha­nem ma­gya­rul és an­go­lul, né­me­tül és szer­bül is ta­ní­tó is­ko­lák­ra len­ne szük­ség. A mai, az anya­or­szág ál­tal tá­mo­ga­tott „rep­re­zen­ta­tív ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek” a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­erő­pi­ac­ra ter­me­lik a mun­ka­erőt s a mun­ka­erő-fe­les­le­get. „Ért­he­tet­len – ír­ja Végel (2004a:51) –, hogy mi­ért kel­lett az el­múlt évek­ben az ok­ta­tás­ban né­hány ügy­buz­gó hi­va­tal­nok ví­zi­ó­já­nak ha­tá­sa alatt ép­pen a Nagy Ki­vo­nu­lást sti­mu­lál­ni.”
Salat Le­ven­te az er­dé­lyi ma­gyar tan­nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ról nyi­lat­koz­va egye­bek mel­lett meg­ál­la­pít­ja, hogy 2004 nya­rán „sok­kal bo­nyo­lul­tabb re­a­li­tás­sal kell szá­mol­ni [mint ko­ráb­ban, K. M.], és en­nek a bo­nyo­lult­ság­nak az egyik lé­nye­ges ös­­sze­te­vő­je a Sapi­en­tia Egye­tem, az ál­ta­la el­szí­vott és a fenn­tar­tá­sá­hoz el­en­ged­he­tet­len szel­le­mi ka­pa­ci­tás. A nem elég kö­rül­te­kin­tő nem­zet­po­li­ti­kai ter­ve­zés gya­kor­la­ti­lag el­esély­te­le­ní­tet­te a Bo­lyai Egye­tem vis­­sza­ál­lí­tá­sá­ra irá­nyu­ló, el­vi­leg jo­gos kö­ve­te­lé­se­ket, ami an­nál is saj­ná­la­to­sabb, mert meg­íté­lé­sem sze­rint na­gyobb esél­­lyel le­het­ne ezt a kér­dést na­pi­rend­re tűz­ni a kö­zel­jö­vő­ben, mint aho­gyan er­re a ko­ráb­bi­ak­ban le­he­tő­ség volt” (Salat 2004).
Hus­he­gyi Gá­bor a 2004 szep­tem­be­ré­ben Rév­ko­má­rom­ban meg­nyílt Selye Já­nos Egye­tem kap­csán szá­mos kon­cep­ci­o­ná­lis kér­dést ál­lít ref­lek­tor­fény­be, pél­dá­ul:
• szé­les kör­ben el­ter­jedt tév­hit, hogy csak­is az anya­nyel­ven foly­ta­tott fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok csi­nál­hat­nak ér­tel­mi­sé­git egy szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ból;
• nem at­tól vá­lik va­la­ki szlo­vá­ki­ai ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­vé, hogy ma­gyar nyel­ven vég­zi ta­nul­má­nya­it, ha­nem nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zá­sa, hi­va­tá­sa és tel­je­sít­mé­nye alap­ján;
• baj, ha a nem ma­gyar nyel­vű kép­zést mar­gi­na­li­zál­ják [a po­li­ti­ku­sok, K. M.], az anya­nyel­vit pe­dig pi­e­desz­tál­ra eme­lik;
• a nem­ze­ti nyelv­be va­ló be­zár­kó­zás [a fel­ső­ok­ta­tás­ban, K. M.] nem­zet­stra­té­gi­ai szem­pont­ból vet fel alap­ve­tő kér­dé­se­ket;
• a komp­le­men­ta­ri­tás és­­sze­rű, a dup­li­ci­tás [pl. ma­gyar szak in­dí­tá­sa Révkomáromban, ami­kor Po­zsony­ban és Nyit­rán az ilyen kép­zés­nek sok év­ti­ze­des ha­gyo­má­nya van, K. M.] pa­zar­lás;
• az Eu­ró­pai Unió 2004. évi bő­ví­té­sé­vel ra­di­ká­li­san meg­vál­toz­tak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar di­á­kok fel­ső­ok­ta­tá­si le­he­tő­sé­gei (Hushegyi 2004).
Cser­nic­skó Ist­ván a hi­ány­zó ma­gyar nyelv­stra­té­gia kap­csán töb­bek közt ar­ra hív­ja fel a fi­gyel­mün­ket, hogy: „Nem mind­egy pél­dá­ul, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­gek szá­má­ra aján­la­tos­nak tart­juk-e a két­nyel­vű­sé­get, vagy nem,9 il­let­ve a két­nyel­vű­ség mely tí­pu­sa­i­ról mon­dunk vé­le­ményt” (Csernicskó 2004:113). S per­sze az sem mind­egy, hogy kár­pát­al­ja­i­ak­nak vagy er­dé­lyi­ek­nek szól a jó ta­nács, sőt, a kár­pát­al­ja­i­ak­nak sem szól­hat en bloc, mi­vel ők sem al­kot­nak ho­mo­gén kö­zös­sé­get, kü­lön­bö­ző cso­port­ja­ik kü­lön­fé­le nyelv­stra­té­gi­á­kat igényel(né)nek.
Le­het­sé­ges ilyen hely­zet­ben önál­ló egye­te­mi nyelv­po­li­ti­kát ki­ala­kí­ta­ni?

Eb­ben a hely­zet­ben ta­lán nem fö­lös­le­ges el­gon­dol­koz­nunk azon, hogy le­het­sé­ges-e egy­ál­ta­lán va­la­mi és­­sze­rű egye­te­mi nyelv­po­li­ti­kát ki­ala­kí­ta­ni. Nem az a hely­zet, hogy nem­zet­stra­té­gia hí­ján bár­mi­lyen nyelv­stra­té­gia ku­darc­ra van ítél­ve? Vé­gül is a kon­fe­ren­ci­ánk cí­mét adó kér­dé­sek, a meg­ma­ra­dás és a kor­sze­rű fel­ső­ok­ta­tás ügyei dön­tő­en az egye­te­mek­től füg­get­len po­li­ti­kai tér­ben dől­nek el, az egye­te­mek moz­gás­te­re igen ki­csiny. Ezt egy pil­la­na­tig sem vi­ta­tom, de úgy gon­do­lom, van a ha­tá­ron tú­li egye­te­mek­nek olyan moz­gás­te­re, amit a po­li­ti­ka és a po­li­ti­ku­sok nem vet­tek még el tő­lük. Pél­dá­nak oká­ért az, hogy X in­téz­mény­ben a tan­órák és a vizs­gák nyel­ve 90%-ban ma­gyar-e vagy 70%-ban, re­mél­he­tő­en X in­téz­mény ve­ze­tő­i­nek s nem a po­li­ti­ku­sok­nak a dön­té­sé­től függ. Vagy pes­­szi­mis­táb­ban mond­va: ha már a po­li­ti­ku­so­kat nem le­het ki­zár­ni az ilyen dön­té­sek meg­ho­za­ta­lá­ból, sze­ret­ném hin­ni, hogy van olyan egye­tem, amely­nek ve­ze­tői meg tud­ják győz­ni a po­li­ti­ku­sa­i­kat ar­ról, hogy a 70%-ban ma­gyar tan­nyel­vű egye­tem hasz­no­sabb, mint a 90%-os.10
Tíz év­vel ez­előtt a már ak­kor is na­gyon hi­ány­zó ma­gyar ál­la­mi nyelv­po­li­ti­ka és nyel­vi ter­ve­zés kap­csán egy kon­fe­ren­ci­án azt mond­tam, hogy a ma­gyar tu­do­mány adó­sa nem­ze­té­nek, a po­li­ti­ku­sok pe­dig sö­tét­ben ta­po­ga­tóz­nak (Kont­ra 1996:121). Ma is úgy lá­tom, hogy a ma­gyar po­li­ti­ku­sok sö­tét­ben ta­po­ga­tóz­nak, de – el­té­rő­en at­tól, ahogy ezt 1994-ben tet­ték – ma már ön­tu­da­to­san ig­no­rál­ják a szak­tu­do­mány aján­lá­sa­it. Pe­dig egy ér­tel­mes ma­gyar nyelv­po­li­ti­kai kon­cep­ció ki­ala­kí­tá­sá­hoz és meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz ma már van pén­zünk is és pa­ri­pánk is. Ezt „csu­pán” ki kell ala­kí­ta­nunk, s meg kell va­ló­sí­ta­nunk. Egy össznem­ze­ti nyelv­po­li­ti­ka vagy egy egye­te­mi nyelv­po­li­ti­ka ki­ala­kí­tá­sa, ha szak­sze­rű­en tör­té­nik, csak ha­szon­nal jár­hat.

Mi­lyen le­gyen egy önál­ló ma­gyar egye­te­mi nyelv­po­li­ti­ka?

Egy ki­sebb­sé­gi nyelv fenn­ma­ra­dá­sá­nak há­rom elő­fel­té­te­le van. Az egyik az, hogy a nyelv be­szé­lő­i­nek jól kell tud­ni­uk a nyel­vü­ket, a má­so­dik fel­té­tel az, hogy le­gyen al­kal­muk hasz­nál­ni a nyel­vü­ket, a har­ma­dik pe­dig az, hogy a ki­sebb­ség akar­ja is hasz­nál­ni a nyel­vét (Grin 2003:43).
Ab­ban va­ló­szí­nű­leg (majd­nem) min­den­ki egyet­ért, hogy szé­le­sí­te­ni kell a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tást, mert a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű di­á­kok kö­zül so­kan azért nem ma­gya­rul foly­tat­ják ta­nul­má­nya­i­kat, mert nincs rá le­he­tő­sé­gük. Ar­ra van szük­ség, amit Pén­tek Já­nos any­a­ny­el­vűsí­tés­nek hív (Pén­tek 2004b:12). Ha pél­dá­ul a ro­má­ni­ai ma­gyar egye­te­mis­ták­nak csak 30%-a ta­nul ma­gya­rul (Mur­vai 2000:172) vagy ha a Vaj­da­ság­ban csak 12 ma­gyar jo­gász ta­nít egye­te­men (Gábrity 2004:76), ak­kor biz­tos­ra ve­he­tő, hogy az any­a­ny­el­vűsí­tés­ben sok még a te­en­dő.

Két­nyel­vű egye­te­mek

Ab­ban vi­szont már nem fog min­den­ki egyet­ér­te­ni ve­lem, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gyar egye­te­mek­nek és fő­is­ko­lák­nak két­nyel­vű in­téz­mé­nyek­nek kel­le­ne len­ni­ük, olyan in­téz­mé­nyek­nek, ahol az ok­ta­tás nem ki­zá­ró­lag ma­gya­rul, ha­nem két tan­nyel­ven fo­lyik. A két cél, va­gyis az any­a­ny­el­vűsí­tés és a két­nyel­vű ok­ta­tás nem zár­ja ki egy­mást, ha hoz­zá­adó s nem fel­cse­ré­lő mo­dell­ben gon­dol­ko­zunk.
A po­li­ti­kai re­to­ri­ká­ban ál­ta­lá­ban a ki­zá­ró­la­gos­ság ural­ko­dik, az anya­nyel­vű ok­ta­tást hang­sú­lyoz­zák. Pl. a Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja (MKP) ál­tal a tan­év­nyi­tó nap­ján ki­adott saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó sze­rint: „A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szá­má­ra lét­kér­dés, hogy a ma­gyar di­á­kok anya­nyelv­ükön foly­tat­has­sák ta­nul­má­nya­i­kat” (MTI tu­dó­sí­tás Dunaszerdahelyről, 2004. szep­tem­ber 1.).
De nem­csak po­li­ti­ku­sok, egye­te­mi pro­fes­­szo­rok is így szok­tak fo­gal­maz­ni, szám­ta­lan pél­da kö­zül hadd idéz­zek most csak egyet: „A ro­má­ni­ai ma­gyar­ság szá­má­ra meg­ha­tá­ro­zó­an fon­tos a ma­gyar nyel­vű egye­te­mi ok­ta­tás fej­lesz­té­se, mert hos­­szú­tá­von csak ez biz­to­sít­hat­ja azt az ér­tel­mi­sé­gi után­pót­lást, amely meg­aka­dá­lyoz­hat­ja a ma­gyar ki­sebb­ség as­­szi­mi­lá­ci­ó­ját” (Ká­sa 2001:22).
Ami en­gem il­let, az MKP nyi­lat­ko­za­tá­val ak­kor tud­nék egyet­ér­te­ni, ha len­ne ben­ne egy is szó is: A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szá­má­ra lét­kér­dés, hogy a ma­gyar di­á­kok anya­nyelv­ükön is foly­tat­has­sák ta­nul­má­nya­i­kat.
Baj, ha ki­sebb­sé­gi ma­gyar mér­nök­ta­ná­rok nyel­vi hi­á­nya­ik­ra hi­vat­koz­va nem vál­lal­ják szak­tár­gya­ik ma­gyar nyel­vű ok­ta­tá­sát – amint Pén­tek Já­nos be­szá­mol er­ről (Pén­tek 2003:113) – , de az is baj, ha gyen­gébb ro­mán tu­dá­suk mi­att nem ve­szik fel a ma­gya­ro­kat egy egye­tem­re vagy dok­to­ri prog­ram­ba – ami­ről szin­tén ő szá­molt be (Péntek2004a:425). Ez­zel csak azt a nyil­ván­va­ló tényt kí­ván­tam il­luszt­rál­ni, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok­nak egy­részt az a gond­juk, hogy nem tud­ják elég jól anya­nyel­vü­ket, más­részt az, hogy nem tud­ják elég jól a több­sé­gi nyelv(ek)et.
Ha az a cé­lunk, hogy két nyel­vet ma­gas szin­ten tu­dó ér­tel­mi­sé­gi­e­ket ké­pez­zünk, ak­kor nem cél­sze­rű csak az egyik nyelv­re kon­cent­rál­nunk. Böl­csen tet­te a Sapi­en­tia Egye­tem, ami­kor ro­mán–an­gol sza­kos ta­nár­kép­zés­be fo­gott (lásd! Ba­lázs La­jos 2001), ami­vel re­mél­he­tő­leg eny­hí­ti majd a kró­ni­kus ro­mán­ta­nárhi­ányt Szé­kely­föl­dön s más ma­gyar­lak­ta vi­dé­ke­ken.
Hogy mi­ként le­het két nyel­vet ma­gas szin­ten tu­dó ér­tel­mi­sé­gi­e­ket ké­pez­ni, ar­ra nincs „kap­ta­fa”. Kön­­nyű be­lát­ni, hogy más nyel­vi kép­zés­re van szük­sé­ge an­nak, aki ro­má­nul anya­nyel­vi szin­ten tud, de ma­gya­rul in­kább csak ért, s más­ra an­nak, aki ma­gya­rul tud anya­nyel­vi szin­ten, de ro­má­nul in­kább csak ért. A kép­le­tet csak bo­nyo­lít­ja, hogy va­la­ki tö­ké­le­te­sen tud­hat ma­gya­rul/ro­má­nul bi­zo­nyos re­gisz­te­re­ket, s gyat­rán má­so­kat, így a szak­mai nyelv­hasz­ná­la­ti ké­pes­sé­ge na­gyon fél­ol­da­las le­het. Ál­ta­lá­nos re­cept nincs, de van egy alap­elv: az ok­ta­tás­ban azt a nyel­vet kell job­ban fej­lesz­te­ni, ame­lyik­nek ala­cso­nyabb a stá­tu­sza vagy ame­lyi­ket az is­ko­lán kí­vül ke­vés­bé hasz­nál­ják. Gar­cía a tár­sa­dal­mi és is­ko­lai nyelv­hasz­ná­lat kí­vá­na­tos ará­nya­it a kö­vet­ke­ző­képp áb­rá­zol­ja (3. áb­ra). Fon­tos, hogy egy nyel­vet tan­tárgy­ként is ta­nul­ja­nak és tan­nyelv­ként is hasz­nál­ja­nak. S fon­tos az is, hogy a két­nyel­vű ok­ta­tás­ban a nyel­vek szét le­gye­nek vá­laszt­va, pél­dá­ul X tan­tár­gyat A nyel­ven, de Y tan­tár­gyat B nyel­ven ta­nít­sák vagy egyik ta­nár A nyel­ven, de a má­sik B nyel­ven ta­nít­son stb. A tár­sa­dal­mi és is­ko­lai nyelv­hasz­ná­lat ki kell egé­szít­se egy­mást a két­nyel­vű­ség ki­ala­ku­lá­sá­nak kez­de­ti sza­ka­szá­ban (García 1997:417).

3. áb­ra: Tár­sa­dal­mi és is­ko­lai nyelv­hasz­ná­lat.
Microsoft Word - tablazat-kontra-3.doc

Forrás: García (1997:417)

Lan­gner és Imbach (2000:467–468) a Fri­bour­gi Egye­tem ta­pasz­ta­la­tai alap­ján a kény­el­vű egye­te­mek kap­csán a kö­vet­ke­ző alap­el­ve­ket fo­gal­maz­ták meg:
1. Fi­gye­lem­be kell ven­ni a ré­gió kul­tu­rá­lis és nyel­vi hely­ze­tét, mi­vel egy vagy több nyelv és/vagy kul­tú­ra egy­más­hoz vi­szo­nyí­tott hely­ze­te na­gyon ér­zé­keny le­het.
2. Ki kell ala­kí­ta­ni egy el­kép­ze­lést a két­nyel­vű­ség­ről.
• A nyel­vek­nek az egye­te­mi élet­ben, ad­mi­niszt­rá­ci­ó­ban stb. be­töl­tött sze­re­pét pon­to­san ér­te­ni kell. Sza­bá­lyoz­ni kell a nyel­vek hasz­ná­la­tát a kü­lön­fé­le ér­te­kez­le­te­ken, gyű­lé­se­ken, az in­for­má­ci­ós anya­gok­ban stb. A ta­ná­rok­nak a má­sik nyel­vet leg­alább pas­­szí­van tud­ni­uk kell, az ál­lá­sok be­töl­té­se­kor a nyelv­tu­dást is fi­gye­lem­be kell ven­ni.
• Tan­anyag­ok­kal s más­képp kell se­gí­te­ni a di­á­kok önál­ló nyelv­ta­nu­lá­sát.
• A dip­lo­ma meg­szer­zé­sé­ig két vagy há­rom nyel­ven kell bi­zo­nyí­ta­ni­uk a di­á­kok­nak, hogy meg­fe­le­lő tu­dás­ra tet­tek szert.
• Min­den nyelv­vel kap­cso­la­tos te­vé­keny­sé­get az egye­te­mi Ide­gen Nyel­vi Köz­pont­nak kell ko­or­di­nál­nia.
• Ki kell ala­kí­ta­ni egy két-/többnyelvű dip­lo­ma kon­cep­ci­ó­ját, mely­ben:
1. El­en­ged­he­tet­len a tan­nyel­vek hasz­ná­la­tá­nak men­­nyi­sé­gi meg­ha­tá­ro­zá­sa.
2. A pár­hu­za­mos prog­ra­mo­kat kö­te­le­ző ere­jű­en sza­bá­lyoz­ni kell.
3. Az ide­gen nyel­vek, má­so­dik nyelv és a szak­nyel­vek ta­ní­tá­sát szer­ve­sen be kell il­lesz­te­ni a tan­terv­be.
• Biz­to­sí­ta­ni kell a nyelv­ta­nu­lás­hoz szük­sé­ges inf­rast­ruk­tú­rát.

A fen­ti­ek­hez hoz­zá­te­het­jük még a kö­vet­ke­ző­ket:

• A két­nyel­vű egye­tem drá­gább, mint az egy­nyel­vű, amit a költ­ség­ve­tés­ben fi­gye­lem­be kell ven­ni, pl. az Ot­ta­wai Egye­tem költ­ség­ve­tés­ének 8%-át a két­nyel­vű­ség költ­sé­ge­i­re kap­ja.
• Szük­ség van nyel­vi lek­to­rá­tu­sok­ra, szer­ve­zett nyel­vi tan­fo­lyam­ok­ra és önál­ló ta­nu­lást le­he­tő­vé te­vő tan­anyag­ok­ra is. Az egye­te­mi nyel­vi lek­to­rá­tu­sok az igé­nyek szé­les kö­rét kell ki­elé­gít­sék (pl. A nyel­vet kell ta­ní­ta­ni­uk a B-t jól tu­dók­nak és B-t az A-t jól tu­dók­nak, szak­nyel­vet kell ta­ní­ta­ni­uk stb.).
• Szük­ség van egy egye­te­mi nyelv­po­li­ti­kai hi­va­tal­ra, ami­nek min­den­hez kö­ze van, s min­den­be be­le­szó­lá­sa van, ami a nyel­vek hasz­ná­la­tá­val kap­cso­la­tos.

Két­tan­ny­elvű ok­ta­tás vagy ál­lam­nyel­vi ter­mi­no­ló­gia­ok­ta­tás?

Azt a kér­dést, hogy a két tan­nyel­ven tör­té­nő ok­ta­tás vagy a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tás ki­egé­szít­ve az ál­lam­nyel­vi szak­ter­mi­no­ló­gia ok­ta­tá­sá­val fe­lel-e meg job­ban a ki­sebb­sé­gi ma­gyar ér­tel­mi­ség­kép­zés cél­ja­i­nak, tu­do­má­som sze­rint elő­ször Vára­dy Ti­bor (1978/1995) tet­te föl az 1970-es évek vé­gén Ju­go­szlá­vi­á­ban. Idéz­zük fel né­hány megállapítását: „A lek­to­rá­tus te­vé­keny­sé­gé­nek alap­ve­tő for­má­ja a ter­mi­no­ló­gi­ai gya­kor­lat. […] A di­á­ko­kat ar­ra ké­pez­zük, hogy szak­szö­ve­ge­ket for­dít­sa­nak szerb­hor­vát nyelv­ről nem­ze­ti­sé­gi nyelv­re, il­let­ve nem­ze­ti­sé­gi nyelv­ről szerb­hor­vát­ra […]. A tel­jes pár­hu­za­mos ok­ta­tást nyil­ván­va­ló­an sok­kal ne­he­zebb meg­szer­vez­ni, mint a szak­nyelv­vel fog­lal­ko­zó lek­to­rá­tu­so­kat […]. [A pár­hu­za­mos ok­ta­tás be­ve­ze­té­sé­ben] leg­to­vább a sza­bad­kai köz­gaz­da­sá­gi ka­ron ju­tot­tak. Az elő­adá­so­kat az öt­ven­egy tan­tárgy kö­zül ti­zen­egy tan­tárgy­ból tart­ják ma­gya­rul is, míg sze­mi­ná­ri­u­mi gya­kor­lat hu­szon­két tan­tárgy­ból fo­lyik ma­gyar nyel­ven. Az új­vi­dé­ki jo­gi ka­ron elő­adá­sok két tan­tárgy­ból, gya­kor­la­tok pe­dig ti­zen­egy tan­tárgy­ból foly­nak ma­gya­rul […] ta­lán he­lye­sebb jo­gászt ta­lál­ni, aki »mellesleg nyelvész«, mint nyel­vészt, aki »mellesleg jo­gász«” (Várady 1978/1995:114–116).
Vára­dy ne­gyed­szá­zad­dal ez­előt­ti meg­ál­la­pí­tá­sai ma is meg­áll­ják a he­lyü­ket, leg­fel­jebb an­­nyit te­het­nénk hoz­zá­juk, hogy amit ak­kor pár­hu­za­mos ok­ta­tás­nak hív­tak, azt ma – a le­írás­ból ezt ol­va­som ki – két­nyel­vű vagy két tan­nyel­vű ok­ta­tás­nak hív­nánk.
Vára­dy Ti­bor bi­zo­nyos szem­pont­ból már ne­gyed­szá­zad­dal ez­előtt meg­ha­lad­ta azt az el­kép­ze­lést, ami ma is fel-fel­tű­nik, leg­utóbb egy, a leg­fi­a­ta­labb ha­tá­ron tú­li ma­gyar egye­tem­ről szó­ló új­ság­cikk­ben: „Révkomáromban a ma­gyar, ese­te­ként az an­gol és a né­met nyel­vű elő­adá­so­kon kí­vül a leg­több sza­kon szlo­vák ter­mi­no­ló­gi­át is ok­tat­nak, s így jó­val na­gyobb az esély ar­ra, hogy a vég­ző­sök több­sé­ge a szü­lő­föld­jén ma­rad” (Szilvássy 2004).
Egy új­ság­cikk per­sze nem en­ged meg­fe­le­lő be­te­kin­tést az ilyen ter­mi­no­ló­gi­ai ok­ta­tás rej­tel­me­i­be, de fé­lő azért, hogy ez a ter­mi­no­ló­gi­ai ok­ta­tás nem fog je­len­tő­sen hoz­zá­já­rul­ni a szak­má­ját ma­gya­rul és szlo­vá­kul egy­aránt ma­gas szin­ten mű­vel­ni ké­pes szak­em­be­rek ki­bo­csá­tá­sá­hoz. A tan­ny­el­vvá­las­ztás kér­dé­se­it nem cél­sze­rű le­egy­sze­rű­sí­te­ni az „anya­nyel­ven tör­té­nő kép­zés + ter­mi­no­ló­gia a több­sé­gi nyel­ven” for­mu­lá­ra. Két­nyel­vű fi­a­ta­lok nyelv­tu­dá­sá­nak ala­kí­tá­sá­ban a tan­nyelv­nek (a tan­tár­gyak ta­ní­tá­sá­ra hasz­nált nyelv­nek) óri­á­si ha­tá­sa van, sok­kal na­gyobb, mint azt a la­i­kus em­ber gon­dol­ná. Pél­dá­ul a szlo­vák tan­nyel­vű is­ko­lák­ba já­ró ma­gyar di­á­kok a ma­gyar tan­nyel­vű­ek­be já­rók­nál sok­szor­ta na­gyobb arány­ban hasz­nál­nak nemstan­dard (meg­bé­lyeg­zett) nyel­vi for­má­kat, va­la­mint a szlo­vák kon­tak­tus­ha­tá­sát mu­ta­tó (nem ma­gya­ros, szlo­vá­kos) szer­ke­ze­te­ket (lásd! a 4. áb­rát).

4. áb­ra. A tan­nyelv ha­tá­sa kö­zép­is­ko­lás­ok írás­be­li mon­dat­ki­e­gés­zí­té­sé­re és mon­dat­vá­lasz­tá­sá­ra
Microsoft Word - tablazat-kontra-4.doc

For­rás: Lan­sty­ák és Sza­bó­mi­há­ly 1997:30, 109

Ez vár­ha­tó­an for­dít­va is így van: az egye­te­mi ta­nul­má­nya­i­kat ma­gya­rul vég­ző szak­em­be­rek nem fog­nak olyan jól tud­ni szlo­vá­kul, mint­ha a tan­tár­gya­ik­nak mond­juk ne­gye­dét szlo­vá­kul ta­nul­ták vol­na. A szlo­vák ter­mi­no­ló­gia ok­ta­tá­sa va­la­mit eny­hít­het a hely­ze­tü­kön, de kö­zel sem ered­mé­nyez­het olyan szlo­vák nyelv­tu­dást, mint ami­lyet egy bar­ce­lo­nai, fri­bour­gi vagy bol­za­noi tí­pu­sú két­nyel­vű prog­ram ered­mé­nyez­ne.

Min mú­lik a ki­sebb­sé­gi ma­gya­rok jö­vő­je?

A ma­gyar ki­sebb­sé­gek jö­vő­je azon mú­lik, hogy mi­ként ala­kul gaz­da­sá­gi hely­ze­tük, mi­lyen po­zí­ci­ó­kat tud­nak el­fog­lal­ni a mun­ka­erő­pi­a­co­kon. A szlovákiain, az uk­raj­na­in, a romá­ni­a­in és a szerbiain. A szak­má­ju­kat ál­lam­nyel­ven és ma­gya­rul egy­aránt ma­gas szin­ten mű­vel­ni ké­pes szak­em­be­rek ka­pó­sab­bak, mint az ál­lam­nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­val töb­bé-ke­vés­bé ha­di­lá­bon ál­lók. A nyelv­tu­dás­nak a mun­ka­erő­pi­ac­cal va­ló szo­ros ös­­sze­füg­gé­sét pon­to­san lát­ja a dél­vi­dé­ki szép­író Végel Lász­ló, ami­kor a ma­gyar mel­lett a szerb, an­gol és né­met ok­ta­tá­si nyelv hasz­ná­la­tát is szor­gal­maz­za: „A meg­ma­ra­dás po­li­ti­ká­ja nem azo­nos a be­zár­kó­zás po­li­ti­ká­já­val. Az ok­ta­tásköz­pon­tú­ság el­vét a hu­mán tő­ké­be va­ló be­fek­te­tés el­vé­nek kell fel­vál­ta­nia […]. A nem­ze­ti iden­ti­tást vé­de­ni kell, de nem pán­cél­lal, mert az el­sor­vaszt­ja a szer­ve­ze­tet. Az ok­ta­tást – kü­lö­nö­sen a ki­sebb­sé­gi kö­zös­sé­ge­két – nem le­het gaz­da­sá­gi szak­em­be­rek be­vo­ná­sa nél­kül meg­ter­vez­ni. Szer­bia gaz­da­sá­gi­lag sok­kal gyor­sab­ban fog li­be­ra­li­zá­lód­ni, mint po­li­ti­ka­i­lag. […] Ha a ma­gyar ki­sebb­ség nem ké­szül fel er­re, ak­kor a je­len­le­gi, az anya­or­szág ál­tal tá­mo­ga­tott ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­erő­pi­ac­ra ter­me­lik a mun­ka­erőt, de fő­leg a mun­ka­erő-fe­les­le­get” (Végel 2004a:51).
Szin­te ugyan­ezt mond­ja az egy­ko­ri rév­ko­má­ro­mi gim­ná­zi­u­mi igaz­ga­tó, Ipóth Bar­na­bás is, de ő a pi­ac és nyelv­tu­dás kap­cso­la­tát még pon­to­sab­ban jel­lem­zi: „Ezek a gye­re­kek [a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lák­ba já­rók, K.M.] úgy van­nak, hogy ők ide már nem tud­nak vis­­sza­jön­ni. ők az it­te­ni pi­ac­ba már nem tud­nak be­il­lesz­ked­ni, mert nem ta­nul­nak meg szlo­vá­kul. Itt a mi vi­dé­kün­kön a gye­rek a kö­zép­is­ko­lá­ban ta­nul­ja meg a szlo­vák nyel­vet. […] ha el­megy Ma­gyar­or­szág­ra kö­zép­is­ko­lá­ba, biz­tos, hogy el­fe­lej­ti, mert nem hasz­nál­ja. És utá­na ha vis­­sza­jön ide, nem tud bol­do­gul­ni. […] el­vi­leg mind­egy vol­na, hogy ki hol ta­nul, de ha mi a szü­lő­föl­dün­ket nem akar­juk fel­ad­ni, ak­kor ne­künk ez nem mind­egy. Mert a szü­lő­föl­dün­kön meg­gyö­ke­rez­ni csak ak­kor tu­dunk, hogy­ha tu­dunk az it­te­ni kö­zeg­ben lé­tez­ni. Eh­hez pe­dig a szlo­vák ugyan­úgy hoz­zá­tar­to­zik, mint Er­dély­ben a ro­mán. Ha mi eze­ket a nyel­ve­ket meg­ta­nul­juk, ak­kor nö­vek­szik az ér­té­künk” (Liskó 2000: 351).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A re­gi­o­ná­lis vagy ki­sebb­sé­gi nyel­vek eu­ró­pai kar­tá­ja. Bu­da­pest, Az Eu­ró­pa Ta­nács In­for­má­ci­ós és Do­ku­men­tá­ci­ós Köz­pont­ja, 2000.
Anckar, Olle: Uni­ver­si­ty Edu­ca­ti­on in a Bilin­gu­al Country: The Case of Finland. Hig­her Edu­ca­ti­on in Euro­pe XXV., 2000, 499–506. p.
Ba­lázs Gé­za: Ma­gyar nyelv­stra­té­gia. Ma­gyar­or­szág az ez­red­for­du­lón. Stra­té­gi­ai Ku­ta­tá­sok a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án. VII. A nem­ze­ti kul­tú­ra az in­for­ma­ti­ka ko­rá­ban. A ma­gyar nyelv je­le­ne és jö­vő­je. Bu­da­pest, Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia, 2001.
Ba­lázs La­jos: Mi­ért kell ro­mán szak az Er­dé­lyi Ma­gyar Tu­do­mány­egye­te­men? In: Ro­má­ni­ai Ma­gyar Fel­ső­ok­ta­tás: A Ma­gyar Pro­fes­­szo­rok Vi­lág­ta­ná­csá­nak csík­sze­re­dai kon­fe­ren­ci­á­ja. Szerk.: Lőrincz Csil­la. Csík­sze­re­da, Har­gi­ta Me­gye Ta­ná­csa, 2001, 54–58. p.
Beillard, Jean-Michel: Bilin­gu­a­lism in a Cana­di­an Context: The Case of the Uni­ver­si­ty of Ot­ta­wa. Hig­her Edu­ca­ti­on in Euro­pe XXV., 2000, 469–476. p.
Campisi, Sandra: Case Study on the Free Uni­ver­si­ty of Bozen/Bolzano, Italy. Hig­her Edu­ca­ti­on in Euro­pe XXV., 2000, 477–486. p.
Cser­nic­skó Ist­ván: A ma­gyar nem­ze­ti nyelv­stra­té­gi­á­ról, mu­lasz­tá­sa­ink­ról, fel­ada­ta­ink­ról és vá­gya­ink­ról. In: Ta­nul­má­nyok a kár­pát­al­jai ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ról. Szerk.: Be­reg­szá­szi Ani­kó és Cser­nic­skó Ist­ván. Ung­vár, PoliPrint, 2004, 106–116. p.
Dudik Éva: Több­nyel­vű egye­te­mek. Educatio, 2000 – Nyár, 325–331. p.
Edu­ca­ti­on in a mul­ti­lin­gu­al world (UNESCO Edu­ca­ti­on Posi­ti­on Paper – 2003). Pa­ris, Uni­ted Nati­ons Educational, Sci­en­ti­fic and Cul­tu­ral Organization, 2003.
Gáb­ri­ty Mol­nár Irén: A vaj­da­sá­gi ma­gyar ta­nu­ló­if­jú­ság is­ko­lai szint­je, mint a ma­gyar ér­tel­mi­ség­pót­lás fel­té­te­le. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2004/2, 57–82. p.
García, Ofelia: Bilin­gu­al Education. In: The Han­dbo­ok of Sociolinguistics. Ed.: Flo­ri­an Coulmas. Ox­ford, Blackwell, 1997, 405–420. p.
Grin, François: Lan­gu­a­ge Poli­cy Eva­lu­a­ti­on and the Euro­pe­an Char­ter for Regi­o­nal or Mino­ri­ty Languages. Basingstoke, Pal­gra­ve Macmillan, 2003.
Há­gai aján­lá­sok = A nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek ok­ta­tá­si jo­ga­i­ról szó­ló há­gai aján­lá­sok és ér­tel­me­ző meg­jegy­zé­sek. The Hague, Inte­ret­ni­kai Kap­cso­la­tok Ala­pít­vány, 1996. ok­tó­ber.
Hus­he­gyi Gá­bor: Ezt ne­künk? A ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem­ről. Ma­gyar Na­rancs, 2004. szep­tem­ber 16., 8–9. p.
Jernudd, Björn H. – Shir­ley Law Yin Wah: Lan­gu­a­ge Choice at the Hong Kong Bap­tist University. In: Recent stu­di­es in con­tact linguistics. Eds.: Wölck, W. – A. de Houwer. Bonn, Dümmler. 1997, 164–171. p.
Karyolemou, Marilena: When Lan­gu­a­ge Poli­ci­es Chan­ge wit­hout Changing: The Uni­ver­si­ty of Cyprus. Lan­gu­a­ge Policy, 1., 2002, 213–236. p.
Ká­sa Zol­tán: A Babeº–Bolyai Tu­do­mány­egye­tem ma­gyar ta­go­za­tá­nak tíz éve. In: Ro­má­ni­ai Ma­gyar Fel­ső­ok­ta­tás: A Ma­gyar Pro­fes­­szo­rok Vi­lág­ta­ná­csá­nak csík­sze­re­dai kon­fe­ren­ci­á­ja. Szerk.: Lőrincz Csil­la. Csík­sze­re­da, Har­gi­ta Me­gye Ta­ná­csa, 2001, 22–26. p.
Kont­ra Mik­lós: Ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat ha­tá­ra­in­kon túl. In: Ma­gyar­ság­ku­ta­tás 1995–96. Szerk.: Dió­sze­gi Lász­ló. Bu­da­pest, Te­le­ki Lász­ló Ala­pít­vány. 1996, 113–123. p.
Kont­ra Mik­lós: Nyel­vi jo­gi ér­vek Kö­zép-Eu­ró­pá­ban és az USA-ban. In: Nyel­vi érint­ke­zé­sek a Kár­pát-me­den­cé­ben kü­lö­nös te­kin­tet­tel a ma­gyar­pá­rú két­nyel­vű­ség­re. Szerk.: Lan­s­ty­ák Ist­ván és Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la. Po­zsony, Kal­li­gram Könyvkiadó–Magyar Köz­tár­sa­ság Kul­tu­rá­lis In­té­ze­te. 1998, 128–136. p.
Kont­ra Mik­lós (szerk.): Nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­tás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003.
Kopát­sy Sán­dor: A ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­ság jö­vő­je. C • E • T (Central Euro­pe­an Ti­me. Tár­sa­dal­mi, tu­do­má­nyos és iro­dal­mi fo­lyó­irat), 2003. má­jus–jú­ni­us, 3–43. p.
Langner, Micha­el – Ruedi Imbach: The Uni­ver­si­ty of Freiburg: A Model for a Bilin­gu­al University. Hig­her Edu­ca­ti­on in Euro­pe XXV., 2000, 461–468. p.
Lan­sty­ák István–Szabómihály Gi­zel­la: Ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat – is­ko­la – két­nyel­vű­ség. Po­zsony, Kal­li­gram Könyv­ki­adó, 1997.
Liskó Ilo­na: In­ter­jú Ipóth Bar­na­bás­sal, a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Gim­ná­zi­um igaz­ga­tó­já­val. Edu­ca­tio, 2000 – Nyár, 343–353. p.
Maldonado, Nor­man I.: The Tea­ching of Eng­lish in Puer­to Rico: One Hun­dred Years of Degre­es of Bilingualism. Hig­her Edu­ca­ti­on in Euro­pe XXV., 2000, 487–497. p.
Mur­vai Lász­ló: A szá­mok hermeneutikája: A ro­má­ni­ai ma­gyar ok­ta­tás tíz éve 1990–2000. Bu­da­pest, A Ma­gyar Nyelv és Kul­tú­ra Nem­zet­kö­zi Tár­sa­sá­ga, 2000.
Pén­tek Já­nos: Több­le­tek és hi­á­nyok. In: Pén­tek Já­nos–Be­nő At­ti­la: Nyel­vi kap­cso­la­tok, nyel­vi do­mi­nan­ci­ák az er­dé­lyi ré­gi­ó­ban. Ko­lozs­vár, Anya­nyelv­ápo­lók Er­dé­lyi Szö­vet­sé­ge. 2003, 109–115. p.
Pén­tek Já­nos: Le­he­tő­sé­gek és le­he­tet­len­sé­gek az er­dé­lyi tu­do­má­nyos kép­zés­ben és az után­pót­lás biz­to­sí­tá­sá­ban. Deb­re­ce­ni Szem­le, 2004/3, 424–429. p. (2004a.)
Pén­tek Já­nos: Ak­tu­á­lis fo­lya­ma­tok a ro­má­ni­ai (ma­gyar) fel­ső­ok­ta­tás­ban. In: Mi­nő­sé­gi igé­nyek és mód­szer­ta­ni kö­ve­tel­mé­nyek a fel­ső­ok­ta­tás­ban. Vá­lo­ga­tás a Babeº-Bolyai Tu­do­mány­egye­tem ma­gyar ta­go­za­tán tar­tott mód­szer­ta­ni kon­fe­ren­ci­ák elő­adá­sa­i­ból (2001–2003). Szerk.: Cseke Pé­ter és Koz­ma Kis Er­zsé­bet-Edit. Ko­lozs­vár, Presa Uni­ver­si­ta­ra Clu­je­a­na Ki­adó. 2004b, 11–18. p.
Phillipson, Robert–Tove Skutnabb-Kangas. Nyel­vi jo­gok és jog­sér­té­sek. Va­ló­ság, 1997/1, 12–30. p.
Salat Le­ven­te: „Kon­ku­rens ví­zi­ók a BBTE-n”. Er­dé­lyi Ri­port, 2004. jú­li­us 22.
Skutnabb-Kangas, Tove: Lin­gu­is­tic Human Rights – Are You Naive, or What? TESOL Jo­ur­nal, Vol. 8, No. 3, 1999, 6–12. p.
Szil­vás­sy Jó­zsef: Ün­nep Révkomáromban. Nép­sza­bad­ság, 2004. szep­tem­ber 14., 13. lap.
Vára­dy Ti­bor. Egye­te­mi ok­ta­tás nem­ze­ti­sé­gi nyel­ven a Vaj­da­ság­ban: Hely­zet­kép a het­ve­nes évek vé­gé­ről. In: Történelemközelben, Új­vi­dék, Fo­rum, 1995, 112–118. p.
Végel Lász­ló: A li­li­pu­ti­ság­tól a két­la­ki­sá­gig. Ma­gyar Na­rancs, 2004. ok­tó­ber 7., 50–51. p.
Végel Lász­ló: Ki­ál­tás egy ki­sebb­sé­gért. A dél­vi­dé­ki ma­gyar­ve­ré­sek­ről. Ma­gyar Na­rancs, 2004. szep­tem­ber 16., 20–22. p.

Rövid URL
ID1563
Módosítás dátuma2016. június 16.

KOLLÁTH ANNA: Kontaktusjelenség vagy nyelvhelyességi hiba? Muravidéki nyelvhasználati jelenségek és megítélésük

Mot­tó (Roman Jakobson nyo­mán): „Sem­mi sem ide­gen tő­lem, ami nyel­vi.” Be­ve­ze­tés Nap­ja­ink­ban a cím­ben meg­fo­gal­ma­zott té­ma kap­csán ren­ge­teg ne­héz­ség­be, né­zet­el­té­rés­be, vi­tá­ba üt­kö­zik az em­ber, nem...
Bővebben

Részletek

Mot­tó (Roman Jakobson nyo­mán):
„Sem­mi sem ide­gen tő­lem, ami nyel­vi.”

Be­ve­ze­tés

Nap­ja­ink­ban a cím­ben meg­fo­gal­ma­zott té­ma kap­csán ren­ge­teg ne­héz­ség­be, né­zet­el­té­rés­be, vi­tá­ba üt­kö­zik az em­ber, nem vé­let­len te­hát, ha a ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­lat min­den­na­pos gond­ja­i­ról szól­ni kí­ván­va a kel­le­té­nél is több óva­tos­ság­gal és kö­rül­te­kin­tés­sel fo­gal­ma­zok. Kü­lö­nö­sen ak­kor, ha az ún. klas­­szi­kus vagy ha­gyo­má­nyos vagy aka­dé­mi­ai nyelv­mű­ve­lé­sen, az­az az egy ma­gyar nyelv van-elvén, az igé­nyes ma­gyar (vagy ide­gen) nyel­vi sztenderd „min­de­nek fö­löt­ti­sé­gé­nek” hang­sú­lyo­zá­sán, egy­nyel­vű kör­nye­zet­ben szo­ci­a­li­zá­ló­dott, élt és dol­go­zott az em­ber, s csak vi­szony­lag ké­sőn és anya­or­szág­be­li­ként ke­rült kap­cso­lat­ba az­zal a nyel­vi szfé­rá­val, konk­ré­tan a ki­sebb­sé­gi két­nyel­vű­ség­gel, amely­nek mű­kö­dé­sét – s er­re a 90-es évek nyel­vész-nyelv­mű­ve­lő vi­tá­já­val egy idő­ben a konk­rét gya­kor­lat, szó sze­rint sa­ját mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lő te­vé­keny­sé­gem eredménytelensége2 döb­ben­tett rá – nem le­het anya­or­szág­be­li mér­cék­kel: egy­nyel­vű szem­lé­let­tel és mód­sze­rek­kel mér­ni. Túl nagy ugyan­is a koc­ká­zat, kü­lö­nö­sen a Mu­ra­vi­dé­ken, ahol mind a ma­gyar nyelv­nek, mind pe­dig az azt anya­nyel­ve­ként be­szé­lő ős­ho­nos ma­gyar nem­ze­ti kö­zös­ség­nek alap­já­ban vé­ve más az élet­hely­ze­te, mint a négy nagy ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­ban (na­gyon ki­csi et­ni­kum, kb. 6000 fő; hi­bát­lan­nak lát­szó, a po­zi­tív diszk­ri­mi­ná­ci­ón ala­pu­ló ki­sebb­ség­po­li­ti­ka a több­sé­gi ál­lam ré­szé­ről, a ma­gyar nyelv re­gi­o­ná­lis hi­va­ta­los nyelv; a ma­gyar­or­szá­gi­nál sok­kal jobb élet­kö­rül­mé­nyek) – az ered­mény vi­szont ugyan­az a ma­gyar nyelv ál­la­po­tát, meg­ma­ra­dá­sá­nak esé­lye­it te­kint­ve: a pél­dás jo­gi hely­zet is­me­re­té­ben akár ért­he­tet­len­nek is tűnhet(ne) a mu­ra­vi­dé­ki ma­gyar­ság fo­gyá­sa lét­szám­ban, nem­zet­tu­dat­ban, va­la­mint az anya­nyelv hasz­ná­la­tá­ban egy­aránt. A hi­va­ta­los, de jure két­nyel­vű­ség ugyan min­den szin­ten biz­to­sít­ja a nyelv­hasz­ná­la­ti jo­go­kat, de nem ered­mé­nyez tény­le­ges – sem kö­zös­sé­gi, sem egyé­ni – két­nyel­vű­sé­get, nincs nyelv­meg­tar­tó ere­je, ha­nem in­kább ka­ta­li­zá­tor a nyelv­cse­re meg­ál­lít­ha­tat­lan­nak tű­nő fo­lya­ma­tá­ban.
A nyelv meg­ma­ra­dá­sá­ba mar­kán­san be­le­szól az új gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai hely­zet, az EU, an­nál is in­kább, mert Ma­gyar­or­szág és Szlo­vé­nia egy idő­ben csat­la­ko­zott a kö­zös­ség­hez. A po­li­ti­kai erő­vi­szony­ok kí­nál­ta pi­ac je­len­leg az eu­ró­pai in­teg­rá­ció, amely ma­gá­ban hor­doz­za ugyan „a mai Eu­ró­pa a ki­sebb­sé­gek és a ré­gi­ók Eu­ró­pá­ja, a mai egy­ség lé­nye­ge a sok­szí­nű­ség” szlo­gen­nel a meg­ma­ra­dás ígé­re­tét, de a fél­szet is egy ál­la­mok fö­löt­ti be­ren­dez­ke­dés et­ni­kai és ki­sebb­sé­gi iden­ti­tá­so­kat föl­emész­te­ni tu­dó ha­tal­má­tól. Nyel­vünk­ről al­ko­tott vé­le­mé­nyünk, konst­ruk­tív vagy meg­tar­tó anya­nyel­vi tu­da­tunk ezek­ben a tör­té­nel­mi idők­ben meg­ha­tá­ro­zó­ja lesz a ma­gyar nyelv to­váb­bi sor­sá­nak. (Ha nincs nyelv, nem kell sem nyelv­mű­ve­lés, sem nyelv­ter­ve­zés!)

Nyelv­mű­ve­lés, nyelv­ter­ve­zés és én

Vi­ta­in­dí­tóm­ban nem vál­lal­ko­zom a té­ma el­mé­le­ti ki­fej­té­sé­re, ez ugyan­is mind ter­je­del­mé­ben, mind mély­sé­ge­i­ben meg­ha­lad­ja most erő­met és idő­met (lásd: Ke­mény 1992; Kontra–Saly 1998; Balázs–A. Jászó–Koltói 2000; Ba­lázs 2000; Lanstyák– Szabómihály 2002; Se­bes­tyén 2003). A cím­ben meg­fo­gal­ma­zott kér­dés­re há­rom rész­let­ben pró­bá­lok vá­la­szol­ni. Elő­ször meg­kí­sér­lem a szin­te le­he­tet­lent: ál­lást pró­bá­lok fog­lal­ni a mai ma­gyar nyelv­tu­do­mány egyik leg­iz­gal­ma­sabb prob­lé­ma­kö­ré­ben. Ezt kö­ve­tő­en a mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lő ki­ad­vány­ok szem­lé­le­tét mu­ta­tom be váz­la­to­san. Vé­gül a szlo­vé­ni­ai ma­gyar­ság nyelv­hasz­ná­la­tá­ról szó­lok né­hány nyel­vi vál­to­zó tük­ré­ben, rá­vi­lá­gít­va a nyelv­he­lyes­sé­gi hi­ba és a kon­tak­tus­je­len­ség egy le­het­sé­ges meg­kö­ze­lí­té­sé­nek prob­le­ma­ti­ká­já­ra, eset­le­ges ös­­sze­mo­sá­suk oka­i­ra és kö­vet­kez­mé­nye­i­re. Te­szem ezt a mu­ra­vi­dé­ki ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ról ed­dig meg­je­lent nyelv­mű­ve­lő írá­sok és más pub­li­ká­ci­ók, a tan­szé­ken ké­szült szak­dol­go­zat­ok alap­ján. Friss ada­to­kat szol­gál­ta­tan­dó an­nak a Nyelv­hasz­ná­la­ti kér­dő­ív­nek né­hány ta­nul­sá­gát is­mer­te­tem, ame­lyet ez év jú­ni­u­sá­ban ol­dot­tak meg lendvai középiskolások.3
Mi­e­lőtt bár­mi ér­dem­le­ge­set mon­da­nék, két dol­got sze­ret­nék le­szö­gez­ni a ma­gam és a té­ma vi­szo­nyá­ról. 1. A sztenderdtől va­ló el­té­ré­se­ket nem tar­tom sem stigmatizálandó de­vi­an­ci­ák­nak, sem pe­dig va­la­mi­fé­le er­köl­csi vagy jel­lem­hi­bá­nak. Fon­tos szá­mom­ra, hogy tisz­te­let­ben tart­sak min­den lé­te­ző nyelv­vál­to­za­tot, nyel­vi szo­kást, meg­kü­lön­böz­tet­ve, de nem diszk­ri­mi­nál­va a sztenderdet a ki­sebb­sé­gi anya­nyelv­vál­to­zat­tól, az iro­dal­mit a pó­ri­as­tól, az elegánsat az al­pá­ri­tól, a semlegeset a sér­tő­től (Nádasdy 2002:31). En­nek meg­fe­le­lő­en el­ol­va­sok, meg­hall­ga­tok és tisz­te­let­ben tar­tok min­den vé­le­ményt a té­má­val kap­cso­lat­ban, füg­get­le­nül at­tól, egyet­ér­tek-e ve­le vagy sem. Van­nak olyan hoz­zá­ál­lá­sok, ame­lyek­ből azt ta­nu­lom meg, ho­gyan kell-lehet-szabad, s van­nak má­sok, ame­lyek – sa­ját ta­pasz­ta­la­ta­im és is­me­re­te­im bir­to­ká­ban – ar­ra in­te­nek: én így nem akar(hat)om. 2. Azok kö­zé tar­to­zom, akik azt vall­ják: kell a nyelv­mű­ve­lés. A le­író szem­lé­le­tű, a több­nor­má­jú (Lanstyák 2003:371). Szük­sé­ges­sé­gé­hez nem fér két­ség sem több­sé­gi, sem ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben. Akár önál­ló disz­cip­lí­na­ként ér­tel­mez­zük, te­hát a nyelv­ter­ve­zés­től mind irá­nyu­lá­sá­ban, mind cél­ja­i­ban és mód­sze­re­i­ben kü­lön­bö­ző­ként, akár el­fo­gad­juk azt a liberálisabb(?) né­ze­tet, mi­sze­rint a nyelv­mű­ve­lés a nyel­vi ter­ve­zés ré­sze, azon be­lül is a kor­pusz­ter­ve­zé­sé, az­az a nyelv­ter­ve­zés ki­vi­te­le­zé­si fá­zi­sá­ban le­het je­len­tő­sé­ge, ami­kor is a nyelv­ter­ve­zés ál­tal a sztenderdben kí­vá­na­tos for­má­kat a ma­ga esz­kö­ze­i­vel ter­jesz­ti a be­szé­lők kö­ré­ben (Lanstyák 2002:131). A nyelv­mű­ve­lés és nyelv­ter­ve­zés kö­zöt­ti kü­lönb­ség­té­tel olyan vi­lá­gos­nak tű­nik: a nyel­vi ter­ve­zés a nyelv vál­to­zá­sá­ba va­ló tu­da­tos be­avat­ko­zás cél­já­ból vég­zett te­vé­keny­ség. A nyelv sztenderd vál­to­za­tá­ra irá­nyul, s a nyel­vi fo­lya­ma­tok meg­is­me­ré­sén ala­pul. A Mu­ra­vi­dé­ken e mű­kö­dés lé­nye­ge a he­lyi sztenderd vál­to­zat lét­re­ho­zá­sa len­ne el­ső­sor­ban, hi­szen a kon­tak­tus­vál­to­za­tok fö­lé nem ré­teg­ző­dött fel az emel­ke­dett vál­to­zat „az írás­be­li­ség szint­jét meg­kö­ze­lí­tő vá­lasz­té­kos, for­má­lis szó­be­li­ség nyel­ve” (Bo­kor 2001:44; Ba­lázs 2000:232). A nyelv­mű­ve­lés ez­zel szemben(?) a nyel­vet hasz­ná­ló­ra vo­nat­ko­zó te­vé­keny­ség, az em­be­ri vi­sel­ke­dés egy sa­ját­sá­gos for­má­já­nak, a nyel­vi viselkedésnek4 a sza­bá­lyo­zá­sa a kü­lön­fé­le tár­sa­dal­mi el­vá­rá­sok­nak meg­fe­le­lő­en. Nem kö­tő­dik ki­zá­ró­la­go­san a sztenderd vál­to­zat­hoz. A nyelv­ter­ve­zés en­nek ér­tel­mé­ben a nyelv­re, míg a nyelv­mű­ve­lés az em­ber­re irá­nyu­ló nyelv­mű­ve­lés (Lanstyák 2002:130, 206). A nyelv-nyelvhasználat-ember hár­mas­ság „szent és sért­he­tet­len” vol­ta mi­att azon­ban – bár­hon­nan néz­zük is – na­gyon sok az érint­ke­zé­si pont (nem mon­dok újat: a nyelv­hasz­ná­lat – egy­sze­rű­sít­sünk – ki­zá­ró­lag em­be­ri, s a nyelv csak a nyelv­hasz­ná­lat­ban él). Az érint­ke­zé­si pon­tok „ös­­sze­mo­sá­sá­ból” ke­let­ke­zett, he­lye­seb­ben a szét nem vá­lasz­tás­ban gyökerező5 nyelv­mű­ve­lés-de­fi­ní­ci­ók­ban a mi­nő­sí­té­sek is kulcs­fon­tos­sá­gú­ak, mert a szak­mai vi­ta egyik alap­ját ké­pe­zik a nyelv­mű­ve­lés szük­sé­ges­sé­gé­vel, a nyelv­mű­ve­lés és a nyelv­ter­ve­zés egy­más­hoz va­ló vi­szo­nyá­val kap­cso­lat­ban. A nyelv­mű­ve­lés mint az al­kal­ma­zott nyelv­tu­do­mány egyik te­rü­le­te nem más, mint a nyelv­hasz­ná­lat­nak és ez­ál­tal a nyelv fej­lő­dé­sé­nek, rend­sze­ré­nek aka­rat­lan vagy tu­da­tos és szán­dé­kos be­fo­lyá­so­lá­sa an­nak ér­de­ké­ben, hogy a gon­do­lat­cse­re mi­nél za­var­ta­la­nabb, igé­nye­sebb, stí­lu­so­sabb le­gyen, il­le­tő­leg, hogy a nyelv sa­já­tos rend­sze­re mi­nél tisz­táb­ban meg­őr­ződ­jék és szer­ve­sen to­vább­fej­lőd­jön (Se­bes­tyén 2003:4). A ki­sebb­sé­gi nyelv­mű­ve­lés­ben a nyel­vi rend­szer tisz­ta­sá­gá­nak ak­tu­á­lis ér­tel­me­zé­se vé­le­mé­nyem sze­rint az egyik leg­fon­to­sabb kér­dés. En­nek pon­tos megítélése/megfogalmazása/felfogása ne­kem még nem si­ke­rült tel­jes kö­vet­ke­ze­tes­ség­gel.

A mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lés a meg­je­lent pub­li­ká­ci­ók tük­ré­ben

A mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lés irány­vo­na­lát négy meg­je­lent nyelv­mű­ve­lő kö­tet jel­zi (a 11 év alatt ke­let­ke­zett, s a Nép­új­ság cí­mű he­ti­lap Nyelv­őr­ség­ben ro­va­tá­ban meg­je­lent, ak­kor még több­ször elő­író szem­lé­le­tű sa­ját szö­ve­ge­im el­ső­sor­ban a már em­lí­tett meg­tor­pa­ná­som, s az azt kö­ve­tő, még ta­lán a mai na­pig is tar­tó nem an­­nyi­ra út-, mint in­kább hely­zet­ke­re­sé­sem mi­att nem ér­tek gyűj­te­mén­­nyé). Be­mu­ta­tá­su­kat csak rö­vi­den kí­sé­re­lem meg, a szer­zők/szer­kesz­tők elő­sza­vá­ban meg­fo­gal­ma­zott ide­vá­gó gon­do­la­tok tük­ré­ben.

Anya­nyel­vün­kért. Szerk.: Guttmann Mik­lós. Murska Sobota, Pomurska založba, 1983.

Út­tö­rő mun­ka, hisz ez az el­ső gyűj­te­mé­nyes kö­tet a mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lés­ben. Se­gí­te­ni akar mind­azok­nak, akik a Mu­ra­vi­dé­ken akár anya­nyelv­ként, akár a kör­nye­zet nyel­ve­ként hasz­nál­ják a ma­gyar nyel­vet. Fő­ként a ma­gyar­or­szá­gi ma­gyar nyelv­he­lyes­sé­gi kér­dé­sek­kel fog­lal­ko­zik. Az ál­lam­nyel­vi ere­de­tű köl­csön­szó­kat ide­gen szók­ként ke­ze­li.

Mol­nár Zol­tán Mik­lós: Nyelv és nem­ze­ti­ség. A BDTF és a Maribori Egye­tem Pe­da­gó­gi­ai Ka­ra kö­zös ki­ad­vá­nya. Ma­ri­bor–Szom­bat­hely, 1993.

A kö­tet igyek­szik „át­fog­ni az anya­nyelv­nek az is­ko­lai élet­ben, a kul­tu­rá­lis te­rü­le­te­ken, a szép­iro­da­lom­ban, szak­mai, val­lá­si kö­rök­ben, a kü­lön­fé­le nyelv­hasz­ná­la­ti, nyelv­ré­teg­be­li szi­tu­á­ci­ók­ban, a nyel­vek köz­ti érint­ke­zés­ben, egy­ál­ta­lán a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gi kö­zeg­ben be­töl­tött sze­re­pét […]. Se­gí­te­ni akar­ja a nyel­vi szem­lé­let for­má­ló­dá­sát, a nyelv­ről és a nyel­ven va­ló gon­dol­ko­dást, […] az egész­sé­ge­sebb ma­gyar nyelv­hasz­ná­la­tot, ez­zel együtt az ered­mé­nye­sebb min­den­na­pi éle­tet” (Mol­nár 1993:3–4).

Bo­kor József–Guttmann Mik­lós: A mu­ra­vi­dé­ki ma­gyar­ság anya­nyel­vé­ért. Ba­logh és Tár­sa Kft. Szom­bat­hely. Szom­bat­hely–Ma­ri­bor, 1999.

„A kö­tet egyes cik­ke­i­ben bi­zo­nyos nyelv­hasz­ná­la­ti je­len­sé­gek, és az eze­ket bi­zo­nyí­tó nyel­vi ada­tok is­mét­lőd­nek. En­nek leg­főbb oka, hogy gya­ko­ri hi­bák­ról, pon­tat­lan­sá­gok­ról van szó, ame­lye­ket kü­lön­bö­ző idő­szak­ok­ban kény­te­le­nek vol­tunk új­ra szó­vá ten­ni. Az el­ső és az utol­só írás kö­zött mint­egy más­fél év­ti­zed telt el” – ol­vas­hat­juk a könyv elő­sza­vá­ban (Bokor–Guttmann 1999: 5–6).

Dr. Var­ga Jó­zsef: Mond­juk, ír­juk hetésiesen? Bu­da­pest, Krúdy Gyu­la Iro­dal­mi Kör, 2003.

A kö­tet szer­ző­je pon­gyo­lá­nak mi­nő­sí­ti a mu­ra­vi­dé­ki rá­dió­be­mon­dók vagy más ér­tel­mi­sé­gi szak­em­be­rek (mér­nök, or­vos, pe­da­gó­gus, hi­va­tal­nok) ma­gyar nyel­vét. A töb­bi ki­sebb­sé­gi nyelv­hasz­ná­lat­ra – vé­le­mé­nye sze­rint – ez a „pon­gyo­la­ság” nem jel­lem­ző (Var­ga 2003:23). A mu­ra­vi­dé­ki nyelv­hasz­ná­lat je­len­sé­ge­it ele­mez­ve a nyelvjárásiasságok meg­őr­zé­sét, a kon­tak­tus­je­len­sé­gek ke­rü­lé­sét szor­gal­maz­za.

A mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lés: ered­mé­nyek és/vagy ku­dar­cok

Ah­hoz, hogy a mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lés nem ér­te el cél­ját, el­ma­radt a kí­vánt ha­tás, nem ala­kult ki az esz­mé­nyi „mű­velt nyelv­hasz­ná­lat” a be­szé­lők kö­ré­ben, nem fér sem­mi két­ség (Szabómihály 2002:143). Pe­dig a nyelv­hasz­ná­lat is olyan, mint a nyel­vet hasz­ná­lók tár­sa­dal­mi­sá­ga: ös­­sze­tett, több­sí­kú (Kiss 1995:59). Nyelv­hasz­ná­la­tunk ren­ge­te­get el­árul hall­ga­tónk­nak vagy ol­va­sónk­nak szár­ma­zá­si he­lyünk­ről, tár­sa­dal­mi hát­te­rünk­ről, is­ko­lá­zott­sá­gunk­ról, fog­lal­ko­zá­sunk­ról, ko­runk­ról, ne­münk­ről és egyé­ni­sé­günk­ről. E vál­to­zók nyel­vi ki­fe­je­ző­dé­se na­gyon bo­nyo­lult. Tény: a nyelv egyik fon­tos funk­ci­ó­ja az egyé­ni iden­ti­tás ki­fe­je­zé­se: an­nak jel­zé­se, kik va­gyunk és ho­va tar­to­zunk. Ezek a jel­zé­sek egész nyel­vi vi­sel­ke­dé­sün­ket át­hat­ják. A mű­velt nyelv­hasz­ná­lat az, ami­kor tud­juk: mi­lyen be­széd­hely­zet­ben ho­gyan kell vá­lo­gat­nunk az ál­ta­lunk is­mert nyelv­vál­to­za­tok kö­zött. Aki meg­ta­lál­ja a hely­zet­hez il­lő ki­fe­je­zés­mó­dot, az jól bol­do­gul a nyelv­vel (Se­bes­tyén 2003:10).
A si­ker­te­len­ség­ről én így ír­tam 2000-ben: A ki­sebb­ség nyelv­hasz­ná­la­tá­nak po­zi­tív irá­nyú „be­fo­lyá­so­lá­sá­ban” (már ami a szán­dé­kot il­le­ti) sem az egye­te­mi ok­ta­tás­ban, sem pe­dig nyel­vi is­me­ret­ter­jesz­tő mun­kánk­kal nem ju­tunk öt­ről a hat­ra. Il­let­ve: nagy igye­ke­ze­tünk­ben egy­részt ar­ra néz­ve, hogy ma­gyar és nem ma­gyar sza­kos hall­ga­tó­ink nyel­vi kom­pe­ten­ci­á­ja mi­nél ki­mű­vel­tebb le­gyen, s ugyan­ak­kor ne le­gyen torz, az­az kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia nél­kü­li, nin­cse­nek meg­győ­ző ered­mé­nye­ink. Más­részt a mu­ra­vi­dé­ki mé­di­á­ban vál­to­zó gya­ko­ri­ság­gal meg­je­le­nő nyelv­mű­ve­lő írá­sa­ink az ott élő ma­gya­rok egyes kö­re­it (el­ső­sor­ban az ér­tel­mi­sé­get) el­bi­zony­ta­la­ní­ta­ni lát­sza­nak; anya­nyelv­ük ugyan­is egy­faj­ta stigmatizációt már kény­te­len volt el­vi­sel­ni a szlo­vén­nal szem­ben. Sa­ját bő­rö­mön ta­pasz­tal­tam ot­ta­ni kö­zép­is­ko­lai kol­lé­gák­kal foly­ta­tott esz­me­cse­rék so­rán, hogy anya­nyelv­ük­nek, az­az a mu­ra­vi­dé­ki kon­tak­tus­vál­to­zat­nak egy má­so­dik, még­hoz­zá ma­gyar–ma­gyar meg­bé­lyeg­zé­sét sem ér­zé­keny nyel­vi tu­da­tuk, sem még ér­zé­ke­nyebb lel­kük, sem ér­tel­mük nem ké­pes el­vi­sel­ni. Hi­á­ba ér­ve­lünk, hogy „nem a hi­bá­zók, ha­nem a hi­bák el­len küz­dünk” (Ja­kab 1998:32), a be­szé­lő ter­mé­sze­te­sen azo­no­sít­ja ma­gát a hi­bá­val, s nem a hi­bát jegy­zi meg, ha­nem úgy ér­zi, má­sok, még­hoz­zá el­ső­sor­ban kí­vül­ál­lók be­le­gá­zol­tak nyel­vi és lel­ki vi­lá­gá­ba. Ter­mé­sze­tes re­ak­ció er­re a meg­sér­tő­dés, amely­ről azért is kell be­szél­nünk, mert túl­lé­pi le­het­sé­ges kö­vet­kez­mé­nye­i­vel a pri­vát szfé­ra ha­tá­ra­it (Kolláth 2001:123–124).

Mik le­het­nek a ha­tás­ta­lan­ság okai?

El­ső­sor­ban az a tény, hogy a mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lés­re a „klas­­szi­kus vagy ha­gyo­má­nyos”, az­az egy­nyel­vű­sé­gi szem­lé­let volt jel­lem­ző, s ez ural­ko­dik még ma is. Egyet­ér­tek Ke­mény Gá­bor­ral: „a ma­gyar­or­szá­gi ma­gyar nyelv­mű­ve­lő­nek el­ső­sor­ban az a dol­ga, hogy az eb­ben az or­szág­ban élő ma­gya­rok­nak ad­jon nyelv­hasz­ná­la­ti ta­ná­cso­kat. Más or­szág­ban élő, va­la­mely ide­gen nyelv ál­lan­dó ha­tá­sá­nak ki­tett be­szé­lők­nek in­nen nyel­vi ta­ná­cso­kat ad­ni fö­löt­tébb ké­tes si­ke­rű vál­lal­ko­zás. Ezt leg­jobb rá­bíz­ni azok­ra a kol­lé­gá­ink­ra, akik az adott te­rü­le­ten él­nek” (Ke­mény 1998:70). De ez a gya­kor­lat­ban né­ha más­képp ala­kul. Er­re a mi pél­dánk na­gyon jó. Mi­ért a más­képp? A Mariborban mű­kö­dő/mű­kö­dött lek­to­rok, ven­dég­ta­ná­rok, va­la­men­­nyi­en ma­gyar­or­szá­gi­ak, s hely­ze­tük­nél fog­va be­le kell szól­ja­nak a nyelv­hasz­ná­lat­ba. Az il­le­tő nyel­vész szem­lé­le­te a meg­ha­tá­ro­zó, és ez nem min­dig egye­ne­sen ará­nyos a ki­sebb­sé­gi-több­sé­gi lét meg­kö­ve­tel­te va­ló­ság­gal.
Az­tán, vagy ép­pen ezért nem ve­szik/ves­­szük kel­lő­kép­pen fi­gye­lem­be azt a tényt, hogy a mai ma­gyar nyelv fő nyelv­vál­to­zat tí­pu­sai ki­bő­vül­tek. A köz­nyel­vi, a tár­sa­dal­mi és te­rü­le­ti vál­to­za­tok mel­lett ott van­nak (Pe­te Ist­ván 1983. évi szom­bat­he­lyi nyel­vész­kong­res­­szus­be­li elő­adá­sa óta [Pe­te 1988:779–789]) a te­rü­le­ti vál­to­za­tok sa­já­tos tí­pu­sa­i­ként az ál­la­mi vál­to­za­tok; ezek lé­tét ma már nem le­het két­ség­be von­ni, leg­fon­to­sabb jel­lem­zői a más ál­lam­hoz kö­tő­dé­sük, il­le­tő­leg a két­nyel­vű­ség­gel va­ló szo­ros ös­­sze­füg­gé­sük (Kiss 1995:75). Alap­ve­tő fon­tos­sá­gú­nak tar­tom azt a szem­lé­le­tet, amely nem tesz kü­lönb­sé­get a ma­gyar nyelv egyes vál­to­za­tai kö­zött, az­az nem stigmatizálja egyi­ket sem a má­sik vagy a töb­bi ro­vá­sá­ra és egy­ál­ta­lán. Nem tar­tom jár­ha­tó­nak azt az ed­dig gyak­ran járt utat, amely csak a nyelvjárásiasságokat te­kin­ti jó­nak, hasz­ná­lan­dó­nak, nyelv­meg­őr­ző­nek, egy­szó­val po­zi­tív és di­csé­ren­dő nyelv­hasz­ná­la­ti min­tá­nak, míg a kon­tak­tus­je­len­sé­ge­ket ide­gen, rossz, sok­szor a be­szé­lő ha­nyag­sá­gá­val, lus­ta­sá­gá­val, ér­dek­te­len­sé­gé­vel ma­gya­rá­zott, te­hát ke­rü­len­dő, ki­küsz­öbö­len­dő, ne­ga­tív nyel­vi meg­nyil­vá­nu­lás­nak (Bokor–Guttmann 1999:55–56; Var­ga 2003:24).

Nor­ma és kodifikáció – váz­la­tos érin­tés

A mu­ra­vi­dé­ki ma­gyar nyelv kon­tak­tus­vál­to­zó­i­nak ál­la­po­tát és moz­gá­sát, ezen ke­resz­tül a ma­gyar anya­nyel­vű be­szé­lők kon­tak­tu­sos­sá­gá­nak fo­kát nap­ja­ink­ban egy­re több tan­szé­ki (és más) em­pi­ri­kus vizs­gá­lat igyek­szik be­mu­tat­ni. Mind­ez se­gí­te­ne an­nak eg­zakt meg­ál­la­pí­tá­sá­ban, mely ele­mek és je­len­sé­gek tar­toz­ná­nak be­le a mu­ra­vi­dé­ki ál­la­mi vál­to­zat nor­má­já­ba. (Hogy le­het pl. eb­ben a kér­dés­ben meg­húz­ni az il­le­té­kes­ség ér­tel­mes és ér­de­mes ha­tá­rát a két disz­cip­lí­na kö­zött?) Eh­hez szol­gál­tat­hat­na egy kis friss ada­lé­kot a már em­lí­tett Nyelv­hasz­ná­la­ti kér­dő­ív is a ma­ga ta­nul­sá­ga­i­val. A nor­ma­tív­nak mu­tat­ko­zó je­len­sé­gek be­ke­rü­lé­se a ma­gyar nyelv szó­tá­ra­i­ba, ké­zi­köny­ve­i­be, te­hát bi­zo­nyos nyel­vi té­nyek meg­fe­le­lő tükröztetése6 egy­re ége­tőbb szük­ség­sze­rű­ség, több ok­ból is. A leg­fon­to­sabb ta­lán az eb­ből vagy ez után következ(het)ő kodifikáció le­he­tő­sé­ge. Ez a nyel­vi egy­sé­ge­sü­lést se­gí­te­né ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy a Tri­a­non utá­ni nyel­vi kü­lön­fej­lő­dés kö­vet­kez­té­ben ki­ala­kult anya­nyel­vi nyelv­vál­to­za­tok­ban nem a pusz­tu­lás elő­jel­ét, ha­nem élet­ké­pes­sé­gük bi­zony­sá­gát kel­le­ne lát­nunk (Szil­ágyi N. 2002). És az sem el­ha­nya­gol­ha­tó szem­pont, hogy hoz­zá­já­rul­nánk a ma­gyar nyelv mu­ra­vi­dé­ki presz­tí­zsé­nek eme­lé­sé­hez – ki­sebb­sé­gi és több­sé­gi kö­rök­ben egy­aránt. Hi­szen kodifikáció nél­kül a ma­gyar­or­szá­gi sztenderdtől va­ló el­té­ré­sek vá­lo­ga­tás nél­kül hi­bá­nak minősítőd(het)nek, ez­zel a ha­tá­ron tú­li nyelv­vál­to­za­tok még to­vább stigmatizálódnak.
A két­nyel­vű­ség­ben is el le­het – s vé­le­mé­nyem sze­rint a kodifikáció hi­á­nyá­ban el is kell – kü­lö­ní­te­ni a nyelv­he­lyes­sé­gi hi­bát a kon­tak­tus­je­len­ség­től. Csak az ún. egye­te­mes vál­to­zók (EV) ese­té­ben be­szé­lek nyelv­he­lyes­sé­gi hi­bá­ról, s a szociokulturális nor­má­nak meg­fe­le­lő­en csak ak­kor, ha az adott nor­má­tól va­ló el­té­rés nem az adott nor­má­nak meg­fe­le­lő kom­mu­ni­ká­ci­ós hely­zet­ben tör­té­nik (ha egy adott be­széd­szi­tu­á­ci­ó­ban nem az adott nyelv­vál­to­zat nor­má­ja ér­vé­nye­sül). A be­széd­szi­tu­á­ció hang­sú­lyo­zá­sá­val min­den­kép­pen el kí­vá­nom ke­rül­ni a je­len­ség meg­bé­lyeg­zé­sét, he­lyet­te a be­szé­lő több­kó­dú­sá­gá­nak fon­tos­sá­gát, szük­ség­sze­rű­ség­ét ál­lí­tom a kö­zép­pont­ba. Konk­rét pél­dá­val: ne­kem a for­má­lis szi­tu­á­ci­ók suksükölése, bár­men­­nyi­re el­ter­jedt nyel­vi je­len­ség­ről van is szó (Kont­ra 2003:131–145), az. A Mu­ra­vi­dék ja­vít­ja : javics­csa : javissa há­rom­ta­gú vál­to­zó­já­ban a fel­szó­lí­tó mó­dú alak­vál­to­zat­ok ki­je­len­tő ér­tel­mű hasz­ná­la­tát én ki­ja­ví­tom hall­ga­tó­im be­szé­dé­ben (és írá­sá­ban). Vi­szont ha a javissa-féle s-ező fel­szó­lí­tó mó­dú alak sze­re­pel a fel­szó­lí­tó mód he­lyén, azt csak az írott szö­veg­ben ki­fo­gá­so­lom (a he­lyes­írás preskriptív). A je­len­ség­ről, egye­te­mes vál­to­zó­ként, min­den mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lő kö­tet­ben szó van, meg­íté­lé­se el­íté­lés.

Né­hány kon­tak­tus­vál­to­zó ál­la­po­ta a mu­ra­vi­dé­ki ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ban

Az ed­di­gi vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­i­ből ki­tű­nik, hogy az ún. köz­vet­len iden­ti­tás­jel­zők sta­bi­lak. Ilyen pl. a Mu­ra­vi­dék föld­raj­zi név (akár­csak a Vaj­da­ság­ban a Vaj­da­ság). A mu­ra­vi­dé­ki ös­­szes lé­te­ző nyelv­vál­to­zat ugyan­is kö­vet­ke­ze­te­sen név­elő nél­kül hasz­nál­ja. Jól­le­het szám­ta­lan fó­ru­mon el­hang­zott már, s az in­kább le­író mint elő­író nyelv­mű­ve­lő írá­sok­ban is több­ször meg­je­lent a név­elős vál­to­zat sztenderd jel­le­gé­nek in­dok­lá­sa, mégsincs moz­gás a nyel­vi vál­to­zó hasz­ná­la­tá­ban. Ta­lán el­ső­sor­ban azért, ahogy ez hall­ga­tó­im és kol­lé­gá­im ma­gya­rá­za­tá­ból ki­tű­nik, mert ez a for­ma így az övék. Ez a szó azt a ré­gi­ót je­lö­li, ame­lyet ők ugyan lokalitásában nem ma­gyar­nak, ha­nem szlo­vén­nek érez­nek, vi­szont ez­zel vá­lik pon­to­san a sa­ját­juk­ká. En­nek az iden­ti­tás­nak nyel­vi ki­fe­je­ző­dé­se mu­tat­koz­hat meg a ha­tá­ro­zott név­elő hi­á­nyá­ban. Az ál­la­mi vál­to­zat nor­má­já­ba tar­to­zó kon­tak­tus­je­len­ség­ként ke­ze­lem.
A má­so­dik pél­dá­ban nyelv­mű­ve­lő mun­kánk „ha­té­kony­sá­ga” már lát­szik va­la­me­lyest: a -falu utó­ta­gú föld­raj­zi ne­vek –i kép­zős vál­to­za­ta ugyan­is a nyelv­hasz­ná­lat min­den szín­te­rén a -falusi vál­to­zat­ban élt a Mu­ra­vi­dé­ken pl. hosszúfalusi, völgyifalusi. Ma már az új­ság­ban szin­te ki­vé­tel nél­kül a sza­bá­lyos­nak el­fo­ga­dott hos­­szú­fa­lui tí­pu­sú vál­to­zat ol­vas­ha­tó. De ér­de­kes a je­len­ség fle­xi­bi­li­tá­sa a be­szélt nyelv­ben. Sa­ját ma­gam él­tem meg, hogy hi­va­ta­lo­san, te­hát egy ren­dez­vény meg­nyi­tá­sán az igaz­ga­tó a hos­­szú­fa­lui fa­lu­ott­hon­ban meg­je­lent ven­dé­ge­ket kö­szön­töt­te, majd két mon­dat­tal ké­sőbb sa­ját hosszúfalusi szár­ma­zá­sá­ról be­szélt (a be­széd­hely­zet és a té­ma ös­­sze­füg­gé­se a nyelv­vál­to­zat-vá­lasz­tás­sal). Itt a be­ideg­ző­dé­sen kí­vül az ér­zel­mi kö­tő­dést kell hang­sú­lyoz­nunk, ami­nek kö­vet­kez­té­ben a közmagyar sztenderd a pri­vát szfé­ra leg­mé­lyebb szint­je­in nem tud­ta „ki­kez­de­ni” a vál­to­za­tot. Az egyik eb­ben a kér­dés­ben érin­tett volt hall­ga­tóm így fo­gal­ma­zott kontaktusvátozatokkal fog­lal­ko­zó szak­dol­go­za­tá­ban: „Vé­le­mé­nyem sze­rint el kell fo­gad­nunk a -si kép­zős vál­to­za­tot (a meg­kér­de­zett kö­zép­is­ko­lás­ok 90 %-a tar­tot­ta ezt he­lyes­nek) – in­for­má­lis szi­tu­á­ci­ó­ban –, te­hát hagy­juk bé­ké­ben, mert úgy gon­do­lom, ez olyan, mint va­la­ki­nek a ne­ve. Én ed­dig úgy tud­tam, hogy völgyifalusi va­gyok, de most már csak a völgyifaluiakról ol­vas­ha­tok, il­let­ve hall­ha­tok. Úgy ér­zem, mint­ha lé­te­met von­nák két­ség­be” (Horvat 2001:45). A vál­to­zó sztenderd for­má­ját Var­ga vá­lasz­té­kos­nak, míg a kon­tak­tus­vál­to­za­tot né­pi­es­nek tart­ja. A je­len­ség meg­íté­lé­sé­nek ala­ku­lá­sá­ról így ír: „Ma­gyar­or­szá­gi kol­lé­gá­im fi­gyel­mez­tet­tek rá, hogy mai köz­nyel­vi kö­ve­tel­mény sze­rint nem jól mon­dom és írom eze­ket a kép­zett hely­ne­ve­ket. Az­óta ez meg­vál­to­zott” (Var­ga 2003:52).
Ezt a je­len­sé­get a Nyelv­hasz­ná­la­ti kér­dő­ív is vizs­gál­ta. 92%-os elő­for­du­lá­si ará­nyá­val ma­ga­san el­ső a vizs­gált je­len­sé­gek kon­tak­tu­sos­sá­ga szem­pont­já­ból. Normativitásához nem fér sem­mi két­ség.
A har­ma­dik ki­vá­lasz­tott je­len­ség, az emi­att : ez mi­att egye­te­mes ma­gyar vál­to­zó má­so­dik vál­to­za­ta Ma­gyar­or­szá­gon erő­sen stigmatizált. Hasz­ná­la­tá­ra, il­let­ve ke­rü­lé­sé­re tu­da­to­san oda­fi­gyel­nek. Ma már el­ső­sor­ban az is­ko­lá­zat­lan­ság fok­mé­rő­je­ként dur­va hi­bá­nak mi­nő­sít­te­tik, hasz­ná­ló­ját te­hát tár­sa­dal­mi és ér­tel­mi szem­pont­ból is azo­no­sít­ják és be­so­rol­ják (Ki­rály 1998:196). A Mu­ra­vi­dé­ken sok­kal gyak­rab­ban hasz­nál­ják, szin­te ál­ta­lá­nos­nak mond­ha­tó, s az is­ko­lá­zott­ság sem be­fo­lyá­sol­ja je­len­tős mér­ték­ben. Csak kül­ső stigmatizáció éri. A ko­ráb­bi, erő­sen meg­bé­lyeg­ző vé­le­mé­nyem (Kolláth 1994:13) an­­nyi­ban mó­do­sul, hogy in­for­má­lis szi­tu­á­ci­ók be­szélt nyelv­hasz­ná­la­tá­ba tar­to­zó­nak tu­dom és ér­zem. A ha­zai ma­gyar­ban ez ter­mé­sze­te­sen egy­ér­tel­mű­en ke­rü­len­dő nyelv­he­lyes­sé­gi hi­ba, de a Mu­ra­vi­dé­ken is ke­mény regionalitás (Bokor–Guttmann 1999:69).
A morfoszintaktikai kon­tak­tus­vál­to­zók meg­lét­ét több­nyi­re a be­szé­lők fi­gyel­met­len­sé­gé­vel vagy a kül­ső (idegen)7 nyel­vi ha­tás­sal ma­gya­ráz­zák. Az olaj­jal fűt : olaj­ra fűt, gi­tá­ron ját­szik (gi­tá­ro­zik) : gi­tár­ra ját­szik, elem­mel mű­kö­dik : elem­re mű­kö­dik, epé­vel ope­rál : epé­re ope­rál, kö­zép­is­ko­lá­ban ta­nít : kö­zép­is­ko­lán ta­nít, né­met­ből vizs­gá­zik : né­met­nél vizs­gá­zik, alap­for­rá­sul szol­gál : alap­for­rás­nak szol­gál, gaz­da­gabb ha­zai ki­fe­je­zé­sek­ben : gaz­da­gabb ha­zai ki­fe­je­zé­sek­kel, be­ül­tem egy ma­ni­kűr­re : be­ül­tem egy ma­ni­kűr­höz vál­to­zók kon­tak­tus­vál­to­za­ta­it egy­ér­tel­mű­en hely­te­len­nek íté­li meg a mu­ra­vi­dé­ki nyelv­mű­ve­lő szak­iro­da­lom (Bokor–Guttmann 1999:71–72). Okát ab­ban lát­ja, hogy a szó­ban for­gó rag­hasz­ná­la­to­kat sem a nyelv tör­té­ne­te, sem az igé­nyes, nyel­vi­leg is­ko­lá­zott em­be­rek nyelv­hasz­ná­la­ta nem iga­zol­ja. A kö­zép­is­ko­lás­ok nyelv­hasz­ná­la­tá­ban 56,1%-os a je­len­ség ará­nya, elég ma­gas­nak mond­ha­tó. Sta­bil kon­tak­tus­je­len­sé­gek­ként – a ta­pasz­ta­la­tok alap­ján – vé­le­mé­nyem sze­rint az ál­la­mi vál­to­zat nor­má­já­nak te­kint­he­tők.
A sort szin­te a vég­te­len­sé­gig foly­tat­hat­nánk to­vább mind a je­len­sé­gek fel­so­ro­lá­sá­ban, mind pe­dig hol erős, hol erő­sebb stigmatizációjuk fel­tá­rá­sá­ban. Né­hány ál­lam­nyel­vi ere­de­tű köl­csön­szó stá­tu­szá­nak be­mu­ta­tá­sá­ra vál­lal­ko­zom még. Meg­íté­lé­sük ha­son­ló az elő­ző­­ké­hez: „ne­héz meg­bé­kél­ni ve­lük, mert az egy­sé­ges köz- és iro­dal­mi nyelv­ben nem él­nek, a ma­gyar nor­má­nak nem ele­mei. El tu­dom kép­zel­ni azon­ban, hogy a szó­ban for­gó ré­gió nor­má­ja­ként egy­szer majd el­fo­gad­ja, szen­te­sí­ti őket a nyelv­szo­kás” (Bokor–Guttmann 1999:102).
A Nyelv­hasz­ná­la­ti kér­dő­ív köz­vet­len, il­le­tő­leg je­len­tés­be­li köl­csön­sza­vai nagy fo­kú kon­tak­tu­sos­sá­got mu­tat­nak. A vál­to­zók ese­té­ben a zá­ró­jel­ben lé­vő szá­za­lék a má­so­dik, te­hát a kon­tak­tus­vál­to­zat hasz­ná­la­tá­nak gya­ko­ri­sá­gát mu­tat­ja az adott po­pu­lá­ci­ó­ban. la­kó­tömb : blokk (92,5%), tö­meg : guzsva (80,0%), re­kesz : gájba (75,5%), jég­krém : lucs­ka (72,5%), be­teg­sza­bad­ság : bolnisko (72,5%), or­vo­si be­uta­ló : napotnica (70,0%), rend­szám : re­giszt­rá­ció (67,5%), iz­gul : tremája van (50,0%), sze­mé­lyi iga­zol­vány : oszébna (50,0%), már­kás nad­rág : fir­más nad­rág (35,5%). (A he­lyes­írá­si el­len­őr­ző prog­ram nem húz­ta alá a lucs­ka, a re­giszt­rá­ció és a fir­más sza­va­kat, a lucs­ka érin­tet­le­nül ha­gyá­sát nem ér­tem, de örü­lök ne­ki.) Jól­le­het ezek­ből az ada­tok­ból mes­­sze­me­nő kö­vet­kez­te­té­sek le­vo­ná­sa hi­ba (nem nyelv­he­lyes­sé­gi) len­ne, az ada­tok még­is tá­jé­koz­tat­nak ben­nün­ket a mu­ra­vi­dé­ki nyelv­hasz­ná­lat egy sze­le­té­ről. Az 50%-nál ma­ga­sabb elő­for­du­lá­sú vál­to­zók már nor­ma­tív­nak te­kint­he­tők, de hang­sú­lyoz­nom kell: pon­tos stá­tu­szuk meg­ál­la­pí­tá­sá­hoz to­váb­bi vizs­gá­la­tok szük­sé­ge­sek.

Ös­­szeg­zés he­lyett (ki­eme­lé­sek nél­kül)

A ha­tá­ron tú­li kon­tak­tus­vál­to­za­tok­ban elő­for­du­ló nem egye­te­mes ma­gyar sztenderd ele­mek, az­az a kon­tak­tus­nyelv ha­tá­sá­ra ke­let­ke­zett köz­vet­len és köz­ve­tett kon­tak­tus­je­len­sé­gek meg­íté­lé­se, sztenderdizációja, majd kodifikációja több té­nye­ző­től füg­gő, vi­szony­lag bo­nyo­lult fo­lya­mat. Nem le­het ró­la ele­get, ép­pen ezért mi­nél töb­bet kell ró­la be­szél­ni. Na­gyon fon­tos, hogy a kü­lön­bö­ző nyel­vi-nyelv­hasz­ná­la­ti je­len­sé­gek meg­fe­le­lő hely­re ke­rül­je­nek az adott ki­sebb­sé­gi nyelvváltozat(ok) rend­sze­ré­ben, és ez­zel a nyelv­hasz­ná­lók nyel­vi tu­da­tá­ban. A ki­sebb­sé­gi kö­zös­sé­gek, így a Mu­ra­vi­dék ma­gyar­sá­ga csak ak­kor tud és akar anya­nyel­vén is él­ni, ha egy­részt ab­ban a hi­té­ben kap nyel­vész­től és má­sok­tól iga­zo­lást, hogy anya­nyelv­vál­to­za­ta ép­pen olyan ér­té­kű, nem ros­­szabb, mint az anya­or­szág­be­li, csak hely­ze­té­ből adó­dó­an ter­mé­szet­sze­rű­en más. Más­részt pe­dig azt tu­da­to­sí­tó­dik ben­nük, hogy az egyes kom­mu­ni­ká­ci­ós hely­ze­tek kö­zött óri­á­si kü­lönb­sé­gek van­nak má­sutt is, nyelv­től, or­szág­tól füg­get­le­nül, ame­lye­ket nyel­vi sí­kon is, vagy így el­ső­sor­ban el le­het és el is kell kü­lö­ní­te­ni egy­más­tól. Ez a be­szé­lő ol­da­lá­ról a két­nyel­vű­sé­gen be­lü­li anya­nyel­vi ket­tős- vagy többesnyelvűsödést je­len­te­né az anya­nyelv vo­nat­ko­zá­sá­ban. Ez­zel meg­te­rem­tőd­het a min­den ol­da­lú nyel­vi ver­seny­ké­pes­ség, ami nél­kül ma már el­kép­zel­he­tet­len a lé­te­zés.
A dön­té­sek, a ha­tá­ron tú­li nyelv­vál­to­za­tok meg­ma­ra­dá­sá­hoz, fej­lő­dé­sé­hez szük­sé­ges nem túl­zó szem­lé­let­vál­tá­sok, eset­le­ges egész­sé­ges komp­ro­mis­­szum­kész­sé­gek nagy­ban meg­ha­tá­roz­zák a ma­gyar nyelv­tu­do­mány jö­vő­jét. El­in­dít­hat­ják, il­let­ve kö­vet­ke­ze­te­sen foly­tat­hat­ják azo­kat a konk­rét fo­lya­ma­to­kat – el­ső­sor­ban a le­xi­ko­ló­gia és a le­xi­kog­rá­fia te­rü­le­tén –, ame­lyek­ről már be­szél­tünk. Úgy gon­do­lom, az I. Al­kal­ma­zott Nyel­vé­sze­ti Mű­hely­ta­lál­ko­zó, az­az Pa­lást nem csak té­ma­fel­ve­té­sé­vel ját­szik eb­ben a nyel­vi sors­ese­mény-idő­szak­ban na­gyon fon­tos sze­re­pet.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ba­lázs Gé­za: A mé­dia nyel­vi nor­má­ja. Nyr., 124. évf., 10. sz., 2000.
Ba­lázs Géza–A. Jászó Anna–Koltói Ádám (szerk.): Él­te­tő anya­nyel­vünk. Bu­da­pest, Tin­ta Könyv­ki­adó, 2000.
Ba­lázs Gé­za: Nyelv­men­tés vagy nyelv­áru­lás? MNy., 97. évf., 2000, 228–237. p.
Bo­kor Jó­zsef: A ma­gyar nyelv és hasz­ná­la­ta a szlo­vé­ni­ai Mu­ra­vi­dé­ken az ez­red­for­du­ló kü­szö­bén. MNy., 2001, 34–52. p.
Bo­kor József–Guttmann Mik­lós: A mu­ra­vi­dé­ki ma­gyar­ság anya­nyel­vé­ért. Ba­logh és Tár­sa Kft. Szom­bat­hely. Szom­bat­hely–Ma­ri­bor, 1999.
Göncz La­jos: A ma­gyar nyelv Ju­go­szlá­vi­á­ban (Vaj­da­ság­ban). Budapest–Újvidék, Osiris Ki­adó–Fo­rum Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mű­hely, 1999.
Grétsy László–Kovalovszky Mik­lós (szerk.): Nyelv­mű­ve­lő ké­zi­könyv. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1983.
Guttmann Mik­lós (szerk.): Anya­nyel­vün­kért. Murska Sobota, Pomurska založba, 1983.
Horvat La­u­ra: (Kontaktus)nyelv-használat a lendvai Két­nyel­vű Kö­zép­is­ko­la di­ák­jai kö­ré­ben. Szak­dol­go­zat. Maribor, 2001.
Ja­kab Ist­ván: A szlo­vák ha­tás és a töb­bi. In: Nyelv­men­tés vagy nyelv­áru­lás? Szerk.: Kont­ra Miklós–Saly No­é­mi. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 1998, 23–33. p.
Ke­mény Gá­bor (szerk.): Nor­ma­tu­dat – nyel­vi nor­ma. Lingvistica Series A, Studia et Dissertationes 8. Bu­da­pest, MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, 1992.
Ke­mény Gá­bor: Mi sem akar­juk „le­vá­lasz­ta­ni” azt az öt­mil­lió ma­gyart! Válasz(ok) Kont­ra Mik­lós­nak. 1998. In: Nyelv és tár­sa­da­lom a rendszerváltáskori Ma­gyar­or­szá­gon. Szerk.: Kont­ra Mik­lós. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 2003, 69–73. p.
Ki­rály At­ti­la: Tud­nák én ez mel­lett mást is mon­da­ni – vál­to­zás a vál­to­zók meg­íté­lé­sé­ben. In: Nyel­vi vál­to­zó – nyel­vi vál­to­zás. Szerk.: Sán­dor Klá­ra. Sze­ged, JGYF Ki­adó, 1998, 189–202. p.
Kiefer Fe­renc (szerk.): A ma­gyar nyelv ké­zi­köny­ve. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 2003.
Kiss Je­nő (szerk.): Ma­gyar di­a­lek­to­ló­gia. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 2001.
Kiss Je­nő: Tár­sa­da­lom és nyelv­hasz­ná­lat. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó, 1995.
Kolláth An­na: Ada­lé­kok a nyelv­já­rás vál­to­zá­sá­hoz és a nyel­vi vi­sel­ke­dés­hez Rum­ban. MNy., 81., 1985, 221–228. p.
Kolláth An­na: A mu­ra­vi­dé­ki ma­gyar­ság kód­vál­tá­sá­hoz – a má­sod­la­gos nyel­vi szo­ci­a­li­zá­ció kü­lön­bö­ző fo­ko­za­ta­in. Ta­nul­má­nyok. 11. Élő­nyel­vi Kon­fe­ren­cia. Új­vi­dék, 2001. 123–129. p.
Kolláth An­na: A ma­gyar nyelv je­le­ne és jö­vő­je Szlo­vé­ni­á­ban. Ki­sebb­ség­ku­ta­tás, 13. sz., 2004. 229–236. p.
Kont­ra Mik­lós (szerk.): Nyelv és tár­sa­da­lom a rendszerváltáskori Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 2003.
Kont­ra Miklós–Saly No­é­mi (szerk.): Nyelv­men­tés vagy nyelv­áru­lás? Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 1998.
Laczkó Krisz­ti­na–Már­ton­fi At­ti­la: He­lyes­írás. Bu­da­pest, Osiris Ki­adó, 2004.
Lanstyák Ist­ván: A Ma­gyar ér­tel­me­ző ké­zi­szó­tár a nyelv­he­lyes­ség fog­sá­gá­ban. Nyr., 127. sz., 2003, 370–388. p.
Lanstyák István–Szabómihály Gi­zel­la: Ma­gyar nyelv­ter­ve­zés Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó, 2002.
Mol­nár Zol­tán Mik­lós: Nyelv és nem­ze­ti­ség. A BDTF és a Maribori Egye­tem Pe­da­gó­gi­ai Ka­ra kö­zös ki­ad­vá­nya. Ma­ri­bor–Szom­bat­hely, 1993.
Nádasdy Ádám: Mi a baj a nyelv­mű­ve­lés­sel? Nép­sza­bad­ság, 2002. má­jus 18., 30–31. p.
Pén­tek Já­nos: Stá­tus, presz­tízs, at­ti­tűd és a ki­sebb­sé­gi nyelv­vál­to­za­tok ér­té­ke­lé­se. In: Pén­tek Já­nos–Be­nő At­ti­la: Nyel­vi kap­cso­la­tok, nyel­vi do­mi­nan­ci­ák az er­dé­lyi ré­gi­ó­ban. Ko­lozs­vár, 2003, 32–39. p.
Pe­te Ist­ván: A ma­gyar nyelv ál­la­mi vál­to­za­tai. In: A ma­gyar nyelv ré­teg­ző­dé­se. Szerk.: Kiss Je­nő és Szűts Lász­ló. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1988, 779–789. p.
Sán­dor Klá­ra (szerk.): Nyel­vi vál­to­zó – nyel­vi vál­to­zás. Sze­ged, JGYF Ki­adó, 1998.
Sán­dor Klá­ra (szerk.): Nyelv, nyel­vi jo­gok, ok­ta­tás. Sze­ged, JGYF Ki­adó, 2002.
Se­bes­tyén Ár­pád: Nyelv­újí­tás, nyelv­he­lyes­ség. Deb­re­ce­ni Szem­le, 2003, 3–12. p.
Szil­ágyi Nagy Sán­dor: A ma­gyar nyelv a Ma­gyar­or­szág­gal szom­szé­dos or­szá­gok­ban. www2.mta.hu/nytud/szilagyi.rtf
Tolcsvai Nagy Gá­bor (szerk.): Nyel­vi fo­gal­mak kisszótára. Bu­da­pest, Ko­ro­na Ki­adó, 2000.
Dr. Var­ga Jó­zsef: Mond­juk, ír­juk hetésiesen? Bu­da­pest, Krúdy Gyu­la Iro­dal­mi Kör, 2003.

Rövid URL
ID1561
Módosítás dátuma2016. június 16.

VAJDA BARNABÁS: A külföldi magyar kultúrintézetek ügye Klebelsberg Kunó levelezésében

Az aláb­bi ta­nul­mány Kle­bel­sberg Kunó mun­kás­sá­gá­nak egyet­len sze­le­té­vel, az ál­ta­la ala­pí­tott kül­föl­di kul­tú­rin­té­ze­tek­kel fog­lal­ko­zik, anél­kül az igény nél­kül, hogy a Col­le­gi­u­mok ala­pí­tá­sá­nak és mű­kö­dé­sé­nek komp­lex...
Bővebben

Részletek

Az aláb­bi ta­nul­mány Kle­bel­sberg Kunó mun­kás­sá­gá­nak egyet­len sze­le­té­vel, az ál­ta­la ala­pí­tott kül­föl­di kul­tú­rin­té­ze­tek­kel fog­lal­ko­zik, anél­kül az igény nél­kül, hogy a Col­le­gi­u­mok ala­pí­tá­sá­nak és mű­kö­dé­sé­nek komp­lex ös­­sze­füg­gé­se­it föl­tár­ná. Egész pon­to­san azo­kat a Klebelsberg-dokumentumokat (le­ve­le­ket, fo­gal­maz­vá­nyo­kat) te­kin­ti át, ame­lyek az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár­ban gon­do­zott Klebelsberg-féle ha­gya­ték­ban a kül­föl­di kul­tú­rin­té­ze­tek­kel kap­cso­lat­ban találhatók.1

Kle­bel­sberg Kunó gróf (1875. no­vem­ber 13., Magy­ar­péc­ska – 1932. ok­tó­ber 11., Bu­da­pest) a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti ma­gyar po­li­ti­kai élet je­len­tős sze­mé­lyi­sé­ge volt, akit a tör­té­net­tu­do­mány fő­ként 1922–1931 kö­zött be­töl­tött prog­res­­szív kul­tusz­mi­nisz­ter­sé­ge mi­att tart nagy­ra. Kle­bel­sberg Beth­len Ist­ván 1921-es kor­má­nyá­ban előbb bel­ügy­mi­nisz­ter, majd a kor­mány át­szer­ve­zé­se­kor 1922. jú­ni­us 18-án val­lás- és köz­ok­ta­tá­si mi­nisz­ter lett, s ezt a hi­va­talt töl­töt­te be egé­szen Beth­len 1931. au­gusz­tu­si le­mon­dá­sá­ig. Ki­lenc­év­nyi kul­tusz­mi­nisz­ter­sé­ge alatt ne­vé­hez – szá­mos egyéb köz­ok­ta­tást és tu­do­má­nyos éle­tet érin­tő re­form mel­lett – há­rom na­gyobb és több ki­sebb kül­föl­di ma­gyar kul­tú­rin­té­zet ala­pí­tá­sa fű­ző­dik. Bécs­ben, Ber­lin­ben és Ró­má­ban Col­le­gi­um Hungaricumot, Pá­rizs­ban, Lon­don­ban és Genf­ben ta­nul­má­nyi köz­pon­tot („ösztöndíjállomásokat”), Var­só­ban pe­dig Ma­gyar In­té­ze­tet ala­pí­tott. A tör­vé­nyi hát­te­ret az 1927. jú­li­us 3-án élet­be lé­pett, a kül­föl­di ma­gyar in­té­ze­tek­ről és a nem­ze­ti mű­velt­ség cél­ját szol­gá­ló ösz­tön­díj­rend­szer­ről szó­ló 1927:XIII. tör­vény­cikk je­len­tet­te, mely­nek ér­tel­mé­ben az in­té­ze­tek tu­do­má­nyos ku­ta­tó in­té­zet­ből, mű­vé­sze­ti in­té­zet­ből és fő­is­ko­lai kol­lé­gi­um­ból áll­tak, a hoz­zá­juk tar­to­zó ösz­tön­dí­ja­kat pe­dig az ugyan­ab­ban az év­ben lét­re­ho­zott Or­szá­gos Ösz­tön­díj­ta­nács ko­or­di­nál­ta Doma­novsz­ky Sán­dor ve­ze­té­sé­vel.
Kle­bel­sberg pri­o­ri­tás­ként ke­zel­te, hogy a ma­gyar kul­tú­ra ál­lan­dó kap­cso­lat­ban le­gyen más or­szá­gok kul­tú­rá­já­val, hogy azok mö­gött ne ma­rad­jon le. Ez al­kot­ta in­té­zet­ala­pí­tá­sa­i­nak el­vi alap­ját. Össz­hang­ban az Eu­ró­pá­ban a hú­szas évek­ben ta­pasz­tal­ha­tó in­ten­zív kul­tu­rá­lis ver­sen­gés­sel, prog­ram­já­nak ki­vál­tó oka­it a mi­nisz­ter ek­ként fo­gal­maz­ta meg: „Rettenetes vol­na le­kés­ni ar­ról a gyors­vo­nat­ról, ame­lyen Eu­ró­pa nem­ze­tei ro­bog­nak elő­re egy ma még be­lát­ha­tat­lan fej­lő­dés hi­he­tet­len tá­vol­sá­gai fe­lé” (Élet­utunk 1992:63). Kle­bel­sberg el­kép­ze­lé­sei jól il­lesz­ked­tek a Beth­len-kor­mány ter­ve­i­be, nem­csak for­mai szem­pont­ból, hogy ti. mi­nisz­te­ri kon­cep­ci­ó­ja az egész kor­mányt érin­tő me­rev geo­po­li­ti­kai kor­lá­tok kö­zé volt szo­rít­va, ha­nem tar­tal­mi te­kin­tet­ben is, amen­­nyi­ben a kul­túr­po­li­ti­ka az or­szág el­szi­ge­telt­sé­gét (is) volt hi­va­tott csök­ken­te­ni. En­nek meg­fe­le­lő­en a kül­föl­di in­té­ze­tek hely­szí­né­nek ki­vá­lasz­tá­sa trend­sze­rű je­len­sé­get mu­tat. Szé­le­sebb ér­te­lem­ben utal a Tri­a­non utá­ni ma­gyar kül­po­li­ti­ka fő irá­nya­i­ra, szű­keb­ben pe­dig egyet­len szeg­mens – kul­tú­ra és tu­do­mány – te­rén azt jel­zi, mely or­szá­gok­ra te­kin­tett a ko­ra­be­li po­li­ti­kai re­zsim mint mérv­adó, be­fo­lyá­sos kul­tú­rák­ra. Nem vé­let­len, hogy a há­rom Col­le­gi­um hely­szí­ne (Bécs, Ber­lin, Ró­ma) meg­egye­zik a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött nem­zet­kö­zi izo­lá­ci­ó­ba kénys­ze­rí­tett Ma­gyar Ki­rály­ság leg­főbb kül­po­li­ti­kai part­ner­or­szá­ga­i­val, az­zal a két-há­rom or­szág­gal, ame­lyek­re Ma­gyar­or­szág leg­in­kább szá­mít­ha­tott a ha­tár­re­ví­zió meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Hogy men­­nyi­re él­vez­te Kle­bel­sberg a kor­mány­fő stra­té­gi­ai tá­mo­ga­tá­sát, mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, mint az az anya­gi nagy­vo­na­lú­ság, ahogy Kle­bel­s­berg mi­nisz­té­ri­u­mát ki­emelt költ­ség­ve­tés­sel lát­ta el a Beth­len-kor­mány. Or­mos Márai ada­ta sze­rint a val­lás- és köz­ok­ta­tá­si tár­ca 1925-től rend­sze­re­sen az (össz)kiadási té­te­lek 9–10%-ával gaz­dál­ko­dott (Or­mos 1998:115), ami még ak­kor is je­len­tős, ha a nép­is­ko­lai, egye­te­mi, fe­le­ke­ze­ti stb. ügyek­re for­dí­tott pén­zek mel­lett a kül­föl­di in­té­ze­tek­re for­dí­tott pénz csu­pán a tár­ca költ­ség­ve­tés­ének kis ré­szét tet­te ki.2 A ki­emelt költ­ség­ve­tés­sel egy idő­ben ér­de­mes ar­ra is föl­fi­gyel­ni, hogy a kul­tusz­mi­nisz­ter ver­bá­li­san is igye­ke­zett nö­vel­ni tár­cá­ja fon­tos­sá­gát, ami­re a pub­li­cisz­ti­ká­já­ban és szó­no­ki be­szé­de­i­ben elő­for­du­ló gya­ko­ri mili­táns ki­fe­je­zé­sek utal­nak. Akár ál­ta­lá­ban szólt a mi­nő­sé­gi ma­gyar kul­tú­rá­ról: „A ma­gyar nem­zet­nek tisz­tá­ban kell len­ni az­zal a tra­gi­kus igaz­ság­gal, hogy­ha a mű­ve­lő­dé­si ver­seny­ben alul­ma­ra­dunk, […] ak­kor vesz­ve len­nénk, mert le­fegy­ver­zet­ten, nyi­tott ha­tá­rok­kal üd­vöt a leg­kö­ze­leb­bi jö­vő­ben más­tól is alig vár­ha­tunk, mint er­köl­csi és szel­le­mi erőnk­től” (Pes­ti Nap­ló, 1926. au­gusz­tus 25.), akár a Col­le­gi­u­mok­ban ne­ve­len­dő ge­ne­rá­ci­ók­ról: „Vezérkart akart ne­vel­ni nem­ze­té­nek azok­ból, akik a leg­jobb ki­kép­zés­ben ré­sze­sül­tek, nyel­vet ta­nul­tak, és el­sa­já­tí­tot­ták az eu­ró­pai mo­dort” (Élet­utunk 1992:58), rend­sze­rint ka­to­nai ki­fe­je­zé­se­ket hasz­nált, és ta­lán az sem vé­let­len, hogy Kle­bel­sberg jel­sza­va a ma­gyar kul­tú­ra fon­tos­sá­gá­ról – „A kul­tusz­mi­nisz­té­ri­um a mi hon­vé­del­mi minisztériumunk”3 – szin­te szál­ló­igé­vé vált. A kul­tusz­mi­nisz­ter csak­is ez­zel a po­li­ti­kai hát­tér­rel és ki­emelt költég­ve­tés­sel te­het­te meg, hogy a Col­le­gi­u­mok ré­szé­re drá­ga épü­le­te­ket vá­sá­rol­jon: Ró­má­ban a Palaz­zo Falconierit, Bécs­ben a Ma­gyar Ne­me­si Test­őr­ség Fis­cher von Erlach ál­tal épí­tett egy­ko­ri pa­lo­tá­ját, Ber­lin­ben pe­dig egy ma­gán­pa­lo­tát – amit ter­mé­sze­te­sen (már­mint a köl­te­ke­zést) a ko­ra­be­li saj­tó szám­ta­las­zor a fe­jé­re is ol­va­sott.
A po­li­ti­kai cé­lok mel­lett Kle­bel­sberg má­sik fő mo­ti­vá­ci­ó­ja a kül­föl­di in­té­ze­tek ala­pí­tá­sá­ra sze­mé­lyes él­mény­ből és meg­győ­ző­dés­ből fa­kadt. Mint if­jú en­tel­lek­tü­el sze­mé­lye­sen tapasztalta4, mi­lyen nagy le­he­tő­sé­get je­lent egy-egy kül­föl­di tar­tóz­ko­dás a fi­a­tal ma­gyar szak­em­be­rek­nek kul­tu­rá­lis-tu­do­má­nyos ho­ri­zont­juk tá­gí­tá­sá­ra, hoz­zá­já­rul­va egy­ben ha­zá­juk szel­le­mi fel­vi­rág­zá­sá­hoz is. Ahogy ha­lá­la után egyik mél­ta­tó­ja, Doma­novsz­ky Sán­dor fo­gal­ma­zott: a Kle­bel­sberg ala­pí­tot­ta in­té­ze­tek „az if­jú­ság kül­föl­di ta­nul­má­nya­in kí­vül a ma­gyar kul­tu­rá­lis fel­vi­lá­go­sí­tás­nak is je­len­tős tényezői”5 vol­tak. Beth­len kul­tusz­mi­nisz­ter­ének ha­tá­ro­zott szán­dé­ka volt, hogy a kül­föl­di in­téz­mé­nyek a fi­a­tal, fel­tö­rek­vő és dön­tő­en hu­mán irá­nyult­sá­gú szak­ér­tel­mi­ség­nek meg­fe­le­lő fel­té­te­le­ket nyújt­sa­nak, il­let­ve hogy szo­ci­o­ló­gi­ai ér­te­lem­ben az ösz­tön­dí­jak­ra ki­vá­lasz­tot­tak a kö­zép­osz­tály­be­li ma­gyar mű­velt nem­ze­ti ér­tel­mi­ség so­ra­it gya­ra­pít­sák.

A kül­föl­di kul­tú­rin­té­ze­tek kö­zül el­ső­ként a bé­csi Col­le­gi­um Hun­ga­ri­cum kezd­te meg mű­kö­dé­sét 1924. szep­tem­ber 17-én a Márai Te­ré­zia-fé­le Ma­gyar Ne­me­si Test­őr­ség egy­ko­ri pa­lo­tá­já­ban. Kle­bel­sberg szán­dé­kai sze­rint ki­emelt fel­ada­ta volt a Bécs­ben ta­lál­ha­tó nagy szá­mú ma­gyar könyv­tá­ri és le­vél­tá­ri tu­do­má­nyos anyag fel­gyűj­té­se és pub­li­ká­lá­sa. Úgy tű­nik, időn­ként kri­ti­ku­san te­kin­tett a bé­csi in­téz­mény mű­kö­dé­sé­re, mert egy Kár­olyi Ár­pád­hoz, a bé­csi ál­la­mi le­vél­tár igaz­ga­tó­já­hoz írott le­ve­lé­ben – mi­u­tán ko­ráb­ban mél­tat­ta Eckhardt Fe­renc és Szekfű Gyu­la szak­ava­tott le­vél­tá­ro­si mun­ká­ját – ezt ír­ta: „A bé­csi in­té­zet dol­gá­ban és ál­ta­lá­ban his­to­ri­ku­sa­ink mun­kás­sá­ga dol­gá­ban az ag­gaszt, hogy tör­té­né­sze­ink […] vis­­sza­szök­nek a ré­geb­bi szá­za­dok­ba s nem va­gyok ké­pes […] rá­vin­ni [őket, V. B.] ar­ra, hogy a XIX. szá­zad tör­té­ne­té­vel fog­lal­koz­za­nak. En­nek a do­log­nak a vé­ge majd az lesz, hogy míg mi ré­gi idők má­sod­ran­gú kér­dé­se­in pe­pe­cse­lünk, ad­dig ma­gyar zsi­dók meg oszt­rák és né­met tu­dó­sok majd a XIX. szá­zad leg­ér­de­ke­sebb anya­gát pub­li­kál­ják s ne­künk csak szá­raz cson­tok maradnak”.6 Kle­bel­sberg ki­fa­ka­dá­sát rész­ben ma­gya­ráz­za egy ko­ráb­bi le­vél, amely­ben Kle­bel­sberg egyik be­szé­de kap­csán Kor­nis Gyu­la (a le­vél írá­sá­nak ide­jén Kle­bel­sberg ál­lam­tit­ká­ra) utal ar­ra, mi­lyen ér­te­lem­ben tar­tot­ta Kle­bel­sberg lé­nye­ges­nek a XIX. szá­zad­dal va­ló his­to­ri­ku­si fog­lal­ko­zást: „…kiemeljem a beszédedből […], mely a leg­job­ban meg­ra­gad­ta […] lel­ke­met: azt a ne­mes bá­tor­sá­got, mel­­lyel az ahis­to­ri­kus és ana­ti­o­na­lis ra­di­ka­liz­mus os­to­ro­zod, mely­nek leg­főbb el­len­sé­ge a tör­té­ne­ti ér­zék tu­da­tos po­zi­tív ápolása”.7 Kle­bel­sberg mé­lyen hit­te, hogy le­het­sé­ges a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek­ből ta­nul­sá­go­kat le­von­ni, s nem­ze­ti te­kin­tet­ben szá­má­ra a re­form­kor szá­mí­tott kö­ve­ten­dő pél­dá­nak – nem vé­let­len pél­dá­ul, hogy az ő ide­je alatt ik­tat­ták tör­vény­be már­ci­us 15-e nem­ze­ti ün­ne­pi stá­tu­sát. Ugyan­ak­kor vi­szont ke­mé­nyen el­uta­sí­tot­ta a bal­ol­da­li-kom­mu­nis­ta ana­ci­o­na­lis­ta nemzetszemlélelet, ame­lyet egy­ben mul­ti­na­ci­o­ná­lis­nak és ahis­to­ri­kus­nak, de leg­alább­is egys­zem­pon­tú­an eko­his­to­ri­kus­nak tar­tott, s ami­nek jel­le­gét mi­nisz­ter­sé­ge előtt sze­mé­lye­sen is ta­pasz­tal­ta.

A kül­föl­di ál­lo­más­he­lyek kö­zött több ok­ból is ki­emelt sze­re­pe volt Ber­lin­nek. Egy­rész Ma­gyar­or­szág nem­zet­kö­zi irá­nyult­sá­ga okán („Magammal fo­gom vin­ni a ma­gyar nem­zet nagy­ra­be­csü­lés­ét a ha­tal­mas né­met nép iránt, amely­nek a sors vál­to­zá­sai mit sem von­tak le vi­lág­tör­té­nel­mi nagyságából”– ír­ja né­met tár­ca­ve­ze­tő kol­lé­gá­já­nak egy 1925-ös lá­to­ga­tá­sa előtt8), más­részt ter­mé­sze­te­sen Ber­lin­nek a hú­szas évek­ben be­töl­tött eu­ró­pai kul­túr­cen­trum jel­le­ge mi­att. A Col­le­gi­um egy, a ma­gyar ál­lam ál­tal Ber­lin Dah­lem vá­ros­rész­ében vá­sá­rolt vil­lá­ban kezd­te meg működését9, és Kle­bel­sberg va­la­mi­kor 1925 vé­gén vagy 1926 ele­jén kö­szön­te meg Carl Hei­nrich Bec­ker po­rosz kul­tusz­mi­nisz­ter­nek, hogy „lehetővé tet­te ne­künk Dah­lem­ben Col­le­gi­um Hun­ga­ri­cum építését”10. Az épü­le­tet min­den bi­zon­­nyal át kel­lett épí­te­ni, mert egy nem sok­kal ezu­tá­ni le­vél­ben (ta­lán 1926 ele­jén) Kle­bel­sberg szó­ba hoz­ta óha­ját: „Szeretném, hogy­ha már ko­ra ta­vas­­szal megez­dhet­ném az építkezést”.11 Kle­bel­s­berg meg­le­he­tő­sen ki­ter­jedt le­ve­le­zést foly­ta­tott Beckerrel, aki nem­csak a meg­fe­le­lő épü­let ki­vá­lasz­tá­sá­ban nyúj­tott se­gít­sé­get, ha­nem sze­mé­lyes aján­dék­ként be­ren­dez­te a nagy­sza­lont (Élet­utunk 1992:44), Kle­bel­sberg pe­dig – ta­lán vi­szon­zás­kép­pen – 1926 ta­va­szán terv­be vet­te, hogy Ma­gyar­or­szág­ra hív­ja a po­rosz kul­tusz­mi­nisz­tert: „Beckert Bécs­ben vár­nám, ahol az oszt­rá­kok ér­zé­keny­sé­gé­nek kimé­lé­se vé­gett mind­ket­ten inkon­gni­tó­ban len­nénk […] Más­nap együtt jön­nénk […] gyor­svo­na­tal […] Ko­má­ro­mig, mert Bécs­től Ko­má­ro­mig a du­nai út […] egy­han­gú. Ko­má­rom­ban vár­na a Zsó­fia ha­jó […], mely­re meg­hív­nám a ma­gyar szel­le­mi élet kiválóságait”.12 A má­sik sze­mély, aki­vel Kle­bel­sberg Ber­lin­ből gya­ko­ri le­ve­le­zés­ben állt, az in­té­zet igaz­ga­tó­ja, Grag­ger Ró­bert volt.13 A mi­nisz­ter ma­xi­má­li­san egyet­ér­tett Grag­ger­rel ab­ban, hogy a Col­le­gi­um­nak ún. gra­du­a­te coll­ege-ként, az­az tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok hát­tér­in­téz­mé­nye­ként kell mű­köd­nie, leg­főbb kül­de­té­se pe­dig „hazánk új szel­le­mi arisz­tok­rá­ci­á­já­nak kiművelésére”.14 To­váb­bi vizs­gá­ló­dást igé­nyel­ne an­nak meg­ál­la­pí­tá­sa, je­len­tett-e, s ha igen, men­­nyi­re Kle­bel­sber­gék kon­cep­ci­ó­ja elitizálódást, eset­leg, hogy mi­nisz­ter­sé­ge alatt ér­vé­nye­sül­tek-e a ki­vá­lasz­tás­ban egyéb szem­pont­ok, mint tu­do­má­nyo­sak, fő­leg ar­ra te­kin­tet­tel, hogy az in­té­ze­tek Gra­gger ál­ta­la kidol­go­tott mű­kö­dé­si defi­ni­ci­ó­ja sze­rint a kül­föl­di ma­gyar tu­do­má­nyos in­té­ze­tek­nek „szigorúan tar­tóz­kod­ni­uk kell min­den­ne­mű po­li­ti­kai és pro­pa­gan­disz­ti­kus te­vé­keny­ség­től, és csak­is tu­do­má­nyos és is­me­ret­ter­jesz­tő mű­kö­dés­re van­nak hivatva”.15 Le­ve­le­i­ben Grag­ger rend­sze­re­sen be­szá­molt Kle­bel­sber­gnek a nö­ven­dé­kek ta­nul­má­nya­i­ról, a meg­hí­vott elő­adók­ról, de pél­dá­ul ar­ról a po­ten­ci­á­lis szo­ci­á­lis fe­szült­ség­ről is, amely sze­rin­te a fi­a­tal ma­gyar ku­ta­tók kül­föl­di tar­tóz­ko­dá­sa nyo­mán ke­let­kez­het: „Vigyáznunk kell, hogy a kol­lé­gis­ták szá­má­nak hir­te­len […] sza­po­ro­dá­sa a szel­le­mi pro­le­ta­ri­á­tus meg­nö­ve­ke­dé­sét von­ja ma­ga után ott­hon, akik meg­növe­ke­dett igé­nye­i­ket a ha­zai sze­gé­nye­sebb vi­szo­nyok közt nem tud­va ki­elé­gí­te­ni, elé­ge­det­len tö­me­get alkossanak”.16 (No­ha Grag­ger ta­lán né­mi­leg el­tú­loz­ta a hely­ze­tet, le­ve­le jól mu­tat­ja, mi­lyen prob­lé­mát je­len­tett a szel­le­mi sza­bad­fog­lal­ko­zá­sú­ak nö­vek­vő mun­ka­nél­kü­li­sé­ge Ma­gyar­or­szá­gon a hú­szas évek kö­ze­pé­től. Nem sok­kal ez után, 1928. má­jus 22-én hoz­tak nyil­vá­no­ság­ra egy hi­va­ta­los lis­tát, mely­nek alap­ján Bu­da­pes­ten 7487 sze­mély volt szel­le­mi mun­ka­nél­kü­li [A magyarok… 1996:590].) Ber­lin köz­pon­ti sze­re­pé­re te­kin­tet­tel az sem meg­le­pő, hogy 1925 má­ju­sá­ban a Kül­föl­di Ma­gyar Tu­do­má­nyos In­téz­mé­nyek Szö­vet­sé­ge is itt tar­tot­ta ta­nács­ko­zá­sát. A ven­dég­lá­tó Grag­ger Ró­bert, a ber­li­ni Ma­gyar Tu­do­má­nyos In­té­zet igaz­ga­tó­ja volt, raj­ta kí­vül meg­je­lent a ta­lál­ko­zón Eckhardt Fe­renc (Ma­gyar Tör­té­ne­ti In­té­zet, Bécs), Lá­bán An­tal (a bé­csi Col­le­gi­um Hun­ga­ri­cum igaz­ga­tó­ja), Cse­key Ist­ván (Ma­gyar In­té­zet, Dorpat), Divé­nyi Ador­ján (Var­só), Gere­vich Ti­bor és Zol­tán (Ma­gyar Tör­té­ne­ti In­té­zet, Ró­ma), Lef­fler Bé­la (Stokholm) és Em­ber Nán­dor (Madrid).17 S vé­gül még egy ok, ami mi­att Ber­lin­nek fon­tos sze­rep ju­tott. Né­met­or­szág­ból ugyan­is nem­csak Skan­di­ná­via fe­lé volt ké­pes nyit­ni a ma­gyar kul­túr­po­li­ti­ka – pl. Finn-, Észt- és Svéd­or­szág fe­lé, ahol ugyan in­té­ze­tek nem lé­te­sül­tek, de Kle­bel­sberg mind­há­rom­ban járt és el­őadást tar­tott –, ha­nem pél­dá­ul az Orosz­or­szág te­rü­le­tén élő ma­gyar nyelv­ro­ko­na­ink fe­lé is. Az ér­de­kes je­len­ség­ről Grag­ger Ró­bert ek­ként tá­jé­koz­tat­ta Klebelsberget: „Újabb je­len­ség, hogy Orosz­or­szág­ból éb­re­de­ző nyelv­ro­ko­na­ink je­lent­kez­nek az In­té­zet­be, ill. a Col­le­gi­um­ba va­ló fel­vé­tel­re. Ezek a cse­re­mi­szek, zür­jé­nek, oszt­já­kok na­ci­o­na­lis­ták, de a mai orosz vi­szo­nyok kö­zött nem me­het­nek Finn-vagy Ma­gyar­or­szág­ba. Meg­tud­ván, hogy Ber­lin­ben van Ma­gyar In­té­zet, ide kí­ván­koz­nak ta­nul­mány­út­ra. Azt hi­szem, a Col­le­gi­um ál­lan­dó­an helyt ad­hat­na egy-egy ilyen fi­a­tal tu­dós­nak, akik két­ség­kí­vül kis nem­ze­tünk kul­tu­rá­lis apos­to­la­i­vá fog­nak válni”.18

Ez utób­bi le­vél­ben föl­vá­zolt hely­zet vé­le­mé­nyem sze­rint ar­ról ta­nús­ko­dik, hogy min­den po­li­ti­kai egyet­ér­tés el­le­né­re a kül­föl­di in­té­zet­ala­pí­tás­ban meg­nyil­vá­nu­ló kle­bel­sber­gi kul­túr­po­li­ti­ka nem tel­je­sen egye­zett Beth­len kül­ügyi startégiájával. Beth­len ugyan­is ha­ta­lom­ra ke­rü­lé­se után hos­­szú éve­kig az ún. et­ni­kai re­ví­zió ta­la­ján állt, az­az fő cél­já­nak az el­csa­tolt te­rü­le­tek ma­gyar aj­kú la­ko­sa­i­nak vis­­sza­szer­zé­sét te­kin­tet­te. Mi­u­tán azon­ban ez az el­kép­ze­lés a hú­szas évek má­so­dik fe­lé­ben tart­ha­tat­lan­nak bi­zo­nyult, Beth­len 1928-tól az ún. op­ti­má­lis re­ví­zi­ót (értsd!: amit maj­dan az adott po­li­ti­kai kö­rül­mé­nyek kö­zött el le­het ér­ni) kezd­te em­le­get­ni (Or­mos 1998:125). 1928-ig azon­ban Kle­bel­sberg a Beth­le­né­től el­té­rő úton járt, fő­leg azt te­kint­ve, hogy szá­má­ra ke­vés­bé volt fon­tos a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság ügye. Az újabb ku­ta­tá­sok fé­nyé­ben jól tet­ten ér­he­tő, hogy a beth­le­ni kor­sza­kot ál­ta­lá­ban a ha­tá­ron tú­li ese­mé­nyek­nek a ma­gyar kül- (és rész­ben bel-) po­li­ti­ká­hoz iga­zí­tó szán­dé­ka jel­le­mez­te, va­la­mint az, hogy a ma­gyar kor­mány rejt­ve, ti­tok­ban tá­mo­gat­ta (pén­zel­te) a kül­ho­ni ma­gyar pár­to­kat és in­téz­mé­nye­ket, cse­ré­be vi­szont el­vár­ta tő­lük, hogy alá­ren­del­jék ma­gu­kat a ma­gyar­or­szá­gi politikának.19 Beth­len­nel el­len­tét­ben azon­ban Kle­bel­sberg stra­té­gi­á­ja a par­ti­ku­lá­ris he­lyett in­kább egye­te­mes ho­ri­zon­tok fe­lé irá­nyult, és még ha igye­ke­zett is tár­cá­ja te­vé­keny­sé­gét a kor­mány szé­le­sebb ér­de­ke­i­vel össz­hang­ba hoz­ni, kul­tú­ra és tu­do­mány te­rén Kle­bel­sberg nyil­ván­va­ló­an Bé­cset, Ró­mát és Ber­lint te­kin­tet­te mérv­adó­nak, nem Prá­gát, Bu­ka­res­tet vagy Belg­rá­dot. Csak­is ez­zel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy Kle­bel­sberg le­ve­le­zé­sé­ben nem me­rül fel, hogy pl. er­dé­lyi vagy fel­vi­dé­ki fi­a­ta­lok­nak nyújt­sa­nak se­gít­sé­get kül­föl­di ta­nul­mány­út­hoz, el­len­ben fel­me­rül ugyan­ez az orosz­or­szá­gi nyelv­ro­kon­ok vi­szony­la­tá­ban – ta­lán azért, mert ez utób­bi­hoz erő­sebb po­li­ti­kai ér­de­kek fű­ződ­tek. Minden­nek nyil­ván az is oka volt, hogy az el­len­sé­ges kis­an­tant ka­réj­ában Ma­gyar­or­szág­nak nem volt le­gi­tim mód­ja a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság ügye­i­vel, akár csak kul­tu­rá­lis hely­ze­té­vel fog­lal­koz­ni. Beth­len és Kle­bel­sberg po­li­ti­ká­já­nak ef­fé­le kü­lönb­sé­ge a nyil­vá­nos­ság előtt nem fo­gal­ma­zó­dott meg, rész­ben azért, mert a kü­lönb­ség rész­let­kér­dést érin­tett, rész­ben, mert vi­szony­lag rö­vid idő után ket­te­jük kon­cep­ci­ó­ja egyéb­ként is ösz­­sze­fo­nó­dott. Lé­nye­gé­ben ugyan­ak­kor, ami­kor 1928-ban Beth­len be­le­fo­gott az ún. ak­tív re­vi­zi­o­nis­ta po­li­ti­ká­já­ba, Kle­bel­sberg is meg­hir­det­te „új na­ci­o­na­liz­mus” el­ne­ve­zé­sű prog­ram­ját („a faj meg­erő­sö­dé­sét és ha­zánk feltámadását” [idézi Or­mos 1998:125]). Va­ló­já­ban a mi­nisz­ter­el­nök ré­szé­ről kell na­gyobb mé­re­tű re­ál­po­li­ti­kai al­kal­maz­ko­dás­ról be­szél­nünk, hi­szen a beth­le­ni et­ni­kai elv­vel szem­ben Kle­bel­sberg kor­mány­tag­sá­ga kez­de­té­től Ma­gyar­or­szág ma­ra­dék ma­gyar­sá­gá­ra kon­cent­rált, és ha időn­két tett is nagy­ívű ver­bá­lis gesz­tu­so­kat az ir­re­den­ta be­ál­lí­tott­sá­gú saj­tó ré­szé­re, kon­cep­ci­ó­ja mind­vé­gig olyan ér­te­lem­ben ala­po­zó­dott a szom­szé­dos or­szá­gok­ban élő ma­gyar­ság­ra, amen­­nyi­ben azt val­lot­ta, hogy szá­muk­ra egy min­den ér­te­lem­ben erős, gaz­da­sá­gi­lag és kul­tu­rá­li­san fej­lett anya­or­szág tud­ja a leg­na­gyobb se­gít­sé­get nyúj­ta­ni. Ma­gyar­or­szág fej­lő­dé­sé­nek kul­csa pe­dig Nyu­gat-Eu­ró­pa – eb­ben 1928-tól kezd­ve a mi­nisz­ter­el­nök és a kul­tusz­mi­nisz­ter vé­le­mé­nye meg­egye­zett. Ezt a ha­tá­ro­zott irány­vál­tást szem­lé­le­te­sen jel­zi, hogy Kle­bel­sberg ide­je alatt föl­me­rült egy col­le­gi­um jel­le­gű Kul­tu­rá­lis Köz­pont lét­re­ho­zá­sá­ra Pá­rizs­ban is, ami­ről 1928-ban Beth­len Ist­ván tár­gyalt is Aris­ti­de Bri­and mi­nisz­ter­el­nök­kel (Or­mos 1998:115). A pá­ri­zsi terv fő­leg a gaz­da­sá­gi vál­ság mi­att le­he­tet­len­né vált, még­is hí­ven jel­zi, a hú­szas éves má­so­dik fe­lé­től a Ma­gyar­or­szág­ra ne­he­ze­dő nem­zet­kö­zi nyo­más fo­ko­za­tos meg­szűn­te után20 az ál­lam­ve­ze­tés min­den ren­del­ke­zé­sé­re ál­ló esz­közt föl kí­vánt hasz­nál­ni az or­szág nem­zet­kö­zi izo­lá­ci­ó­já­nak meg­szün­te­té­sé­re, akár azt is, hogy a szé­les ma­gyar köz­vé­le­mény sze­mé­ben a tri­a­no­ni ka­taszt­ró­fát el­sőd­le­ge­sen elő­idé­ző Pá­rizs­ban nyis­son kul­tu­rá­lis köz­pon­tot.

Az oszt­rák–né­met apá­tól szár­ma­zó Kle­bel­sberg („a vad­re­gé­nyes Ti­rol­ból ide­sza­kadt né­met őrök ki­csi utódja”21) né­hány el­kép­ze­lé­se ar­ra mu­tat, hogy mi­nisz­ter­ként igye­ke­zett Ma­gyar­or­szág ha­gyo­má­nyos né­met kul­tu­rá­lis ori­en­tá­ci­ó­ját csök­ken­te­ni, rész­ben az olasz, rész­ben az an­gol­szász be­fo­lyás javára.22 A ró­mai Collegiumot, s egy­ál­ta­lán az olasz kul­tú­rát Kle­bel­sberg sze­mé­lyes ügyé­nek te­kin­tet­te. Er­ről ta­nús­kod­nak Kle­bel­sberg­né vis­­sza­em­lé­ke­zé­sei, aki több he­lyen is meg­erő­sí­ti mind ma­ga, mind fér­je tel­jes el­ra­gad­ta­tá­sát olasz­or­szá­gi út­ja­ik so­rán, s ugyan­ezt bi­zo­nyít­ják Kle­bel­sberg hi­va­ta­los le­ve­lei is. „Rendkívül ör­ven­dek, hogy […] az olasz­or­szá­gi ma­gyar ösz­tön­díj­ügy mi­nisz­ter­sé­gem alatt ki­fej­lőd­he­tik, mert kul­túr­po­li­ti­kám­nak ev­vel a ré­szé­vel fog­lal­koz­tam egyé­ni­leg is a leg­szí­ve­seb­ben” – ír­ta Emile Bod­re­ro olasz kul­tusz­mi­nisz­té­ri­u­mi ál­lam­tit­kár­nak 1927. au­gusz­tus 27-én.23 (Már csak ezért sem meg­le­pő, hogy olasz­or­szá­gi hi­va­ta­los le­ve­le­zé­sé­ben Kle­bel­sberg nem fu­kar­ko­dott a ki­eme­lő jel­zők­kel: „Azon le­szek, hogy mi­nél szo­ro­sabb­ra fűz­zem azo­kat a szá­la­kat, ame­lyek nem­ze­te­met Olasz­or­szág­hoz, az an­tik kul­tu­rá­nak és a la­tin gé­ni­usz mű­vé­szi te­rem­tő ere­jé­nek eme cso­dá­la­tos fó­ku­szá­hoz kapcsolják”24 – ír­ta 1928-ban Giu­sep­pe Bottaihoz, a „Testületek Mi­nisz­té­ri­u­má­nak ál­lam­tit­ká­rá­hoz”, majd ugyan­azon a na­pon egy má­sik le­vél­ben Cip­pio sze­ná­tor­nak szin­te ugyan­azok­kal a sza­vak­kal: „Azon le­szek, hogy mi­nél szo­ro­sabb­ra fűz­zem a szá­la­kat, ame­lyek Ma­gyar­or­szá­got a di­a­dal­mas fas­ció ere­jé­ben me­gúj­ho­dott Olasz­or­szág­hoz kapcsolják”.25) Amíg az olasz kul­tú­ra irán­ti igény nagy­részt sze­mé­lyes íz­lés­ből fa­kadt (de nem egé­szen, hi­szen Kle­bel­sberg mi­nisz­te­ri te­vé­keny­sé­gét nyil­ván­va­ló­an be­fo­lyá­sol­ta a hú­szas évek­be­li ma­gyar–olasz kap­cso­la­tok jel­le­ge), az an­gol irá­nyult­sá­got na­gyon is ra­ci­o­ná­lis kul­túr­po­li­ti­kai meg­fon­to­lá­sok mo­ti­vál­ták. 1925 áp­ri­li­sá­ban pél­dá­ul Grag­ger Ró­bert ar­ról a ter­vé­ről tá­jé­koz­tat­ta a mi­nisz­tert, hogy a ber­li­ni Col­le­gi­um Hun­ga­ri­cum nö­ven­dé­ke­i­hez terv­be vet­te egy an­gol szak­ér­tő meg­hí­vá­sát: „A kol­lé­gis­ták is­me­re­te­i­nek […] fej­lesz­té­sé­re […] egy ox­for­di […] Bevans Evan ne­vű his­zto­ri­kust [hí­vok, V. B.] […] Re­mé­lem, hogy egy ellen-Scotus Via­tort le­het ne­vel­ni belőle”.26 Ezen­kí­vül az an­gol­szász ori­ne­tá­ci­ót volt hi­va­tott erő­sí­te­ni Harold Sid­ney Harmsworth, is­mer­tebb ne­vén lord Rot­her­me­re an­gol saj­tó­mág­nás­sal fenn­tar­tott kap­cso­la­ta is. A lord­dal több le­ve­let vál­tott egy, a Ti­ha­nyi-fél­szi­ge­ten az ang­li­ai Eaton min­tá­já­ra szer­ve­zett kö­zép­fo­kú is­ko­lá­val kap­cso­lat­ban: „A Ba­la­ton egy ki­es pont­ján, a ti­ha­nyi fél­szi­ge­ten, ahol min­den­fé­le sport­ra […] al­ka­lom nyí­lik, olyan­faj­ta kö­zép­fo­kú is­ko­lát szán­dé­ko­zom lé­te­sí­te­ni, mint ami­lyen az eato­ni […] Ezt az is­ko­lát a va­gyo­no­sabb ma­gyar szü­lők gyer­me­ke­i­nek szán­tam, akik maj­dan dip­lo­má­ci­á­ban, po­li­ti­ká­ban, a nagyipar­ban és a nagy ban­kok­ban sze­re­pet fog­nak ját­sza­ni. Itt az an­gol nyelv nem­csak tan­tárgy len­ne, ha­nem a tan­tár­gyak nagy ré­szét is an­go­lul fog­ják ta­ní­ta­ni […]. E mű elő­ké­szí­té­se vé­gett a nyá­ron ki­küld­tem Eaton­ba és Harol­dba el­ső mun­ka­tár­sa­mat, Kor­nis Gyu­la pro­fes­­szort […]. Ti­hany­ban pe­dig már meg­vá­sá­rol­tam több mint 70 hol­dat az in­téz­mény céljaira”.27 A Kle­bel­sberg vá­zol­ta terv el­ső ol­va­sás­ra nagy­vo­na­lú­nak, sőt meg­va­ló­sít­ha­tat­lan­nak tűn­het, pe­dig az ef­fé­le kol­lé­gi­umjel­le­gű kép­zés­nek Ma­gyar­or­szá­gon már vol­tak ha­gyo­má­nyai. Pél­dá­ul a bu­da­pes­ti Eöt­vös Jó­zsef Kol­lé­gi­u­mot mint kö­zép­is­ko­lai ta­nár­je­löl­tek szá­má­ra egye­te­mi kép­zést nyúj­tó ál­la­mi in­ter­ná­tust is kül­föl­di ta­pasz­ta­la­tok alap­ján szer­vez­ték meg 1895-ben a pá­ri­zsi École Nor­ma­le Supé­ri­e­u­re min­tá­já­ra. (Klebelsberg mi­nisz­ter­ként az Eöt­vös Kol­lé­gi­u­mot is tá­mo­gat­ta.)
Lord Rothermere-rel va­ló kap­cso­la­tuk­tól és terv­be vett sze­mé­lyes ta­lál­ko­zá­suk­tól – amit Kle­bel­sberg kez­de­mé­nye­zett 1928 őszén, de amely nem va­ló­sult meg28 – Kle­bel­sberg ta­lán anya­gi se­gít­sé­get is re­mélt, s ta­lán nem is alap­ta­la­nul, hisz a lord ko­ráb­ban több­ször is ki­nyil­vá­ní­tot­ta, se­gí­te­ni sze­ret­ne a Tri­a­non súj­tot­ta Ma­gyar­or­szág­nak. A nagy­vo­na­lú is­ko­la­terv­hez Rot­her­me­re egy 1929. ja­nu­ár 18-i kel­te­zé­sű, an­gol nyel­vű le­vél­ben gratulált29, de tu­do­má­som sze­rint Kle­bel­sberg eb­bé­li ter­vei so­ha nem va­ló­sul­tak meg, no­ha már azt is terv­be vet­te, hogy a kol­lé­gi­u­mot az an­gol saj­tó­mág­nás­ról fog­ja el­ne­vez­ni.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A ma­gya­rok kró­ni­ká­ja. Szerk.: Glatz Fe­renc. Bu­da­pest, Of­fi­ci­na No­va, 1996.
An­gyal Bé­la: Ér­dek­vé­de­lem és ön­szer­ve­ző­dés. Fe­je­ze­tek a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar párt­po­li­ti­ka tör­té­ne­té­ből 1918–1938. Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Intézet–Lilium Aurum Könyv­ki­adó, 2002.
Ba­logh Sán­dor: A beth­le­ni kon­szo­li­dá­ció és a ma­gyar ne­o­na­ci­o­na­liz­mus. Tör­té­nel­mi Szem­le. 5. évf., 3–4.sz., 1962, 426–448. p.
Bár­di Nán­dor: Tény és va­ló. Po­zsony, Kalligram, 2004.
Élet­utunk. Gróf Klé­bel­sberg Kun­óné vis­­sza­em­lé­ke­zé­sei. Sze­ged, Kereszténydemokrata Nép­párt Szeged Városi Szervezete, 1992.
Glatz Fe­renc: Kle­bel­sberg tu­do­mány­po­li­ti­kai prog­ram­ja. Bu­da­pest, 1970.
Halasy-Nagy Jó­zsef: Gróf Klé­bel­sberg mint pub­li­cis­ta.
Hus­zti Jó­zsef: Gróf Kle­bel­sberg Kunó élet­mű­ve. Bu­da­pest, MTA, 1942.
Or­mos Márai: Ma­gyar­or­szág a két vi­lág­há­bo­rú ko­rá­ban. Cso­ko­nai Ki­adó, 1998.
Pes­ti Nap­ló, 1925. áp­ri­lis 12.
Rom­sics Ig­nác: Gróf Beth­len Ist­ván po­li­ti­kai pá­lyá­ja 1901–1921. Bu­da­pest, 1987.

Rövid URL
ID1558
Módosítás dátuma2016. június 16.

Impresszum 2004/4

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t VI. évfolyam Főszerkesztő Csanda Gábor A szerkesztőbizottság elnöke Öllös László Szer­kesz­tő­bi­zott­ság Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország),...
Bővebben

Részletek

Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le
negyedévenként megjelenő tu­do­má­nyos fo­lyó­ira­t
VI. évfolyam

Főszerkesztő
Csanda Gábor

A szerkesztőbizottság elnöke
Öllös László

Szer­kesz­tő­bi­zott­ság
Biró A. Zoltán (Románia), Fedinec Csilla (Magyarország), Holger Fischer (Németország), Gyurgyík László (Szlovákia), Hunčík Péter (Szlovákia), Petteri Laihonen (Finnország), Lampl Zsuzsanna (Szlovákia), Lanstyák István (Szlovákia), Lengyel Zsolt (Németország), Liszka József (Szlovákia), Mészáros András (Szlovákia), Roncz Melinda (Szlovákia), Simon Attila (Szlovákia), Szarka László (Magyarország), Andrej Tóth (Csehország), Végh László (Szlovákia)

Tar­ta­lom

Tanulmányok

VAJDA BARNABÁS: A külföldi magyar kultúrintézetek ügye Klebelsberg Kunó levelezésében
KOLLÁTH ANNA: Kontaktusjelenség vagy nyelvhelyességi hiba? Muravidéki nyelvhasználati jelenségek és megítélésük
KONTRA MIKLÓS: Tannyelv, (feslő)oktatás, nyelvpolitika
LANSTYÁK ISTVÁN: Az Európai Unió nyelvpolitikája és a Szlovákiában beszélt nyelvek
RÁCZ KÁLMÁN: Esztergomi érsekség kontra csehszlovák állam – egyházi birtokperek a hágai bíróság előtt (2. rész)
SZABÓ ESZTER: A csallóközi vasút története a kezdetektől 1918-ig

Közlemények

RATHMANN JÁNOS: Genersich János gondolatvilága
HODOSY SZABOLCS: Az alapvető emberi jogok és szabadságok Szlovákiában és az Európai Unió

Konferencia

I. Alkalmazott Nyelvészeti Műhelytalálkozó (Dózsa Roland)
Magyar Tudomány Ünnepe (Gecse Annabella)
III. Gramma Nyelvészeti Napok (Kožík Diana)

Dokumentumok

„A társadalom megmozdult.” Válogatás 1989 novemberének szlovákiai magyar sajtójából (Válogatta Öllös László és Végh László)

Könyvek

Laczkó Katalin – Mártonfi Attila: Helyesírás. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. (Misad Katalin)
Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken. Szerkesztett Néma Sándor. Győr, Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára, 2003. (Kocsis Aranka)

Rövid URL
ID1557
Módosítás dátuma2019. április 16.

Kontra Miklós (szerk.): Nyelv és társadalom a rendszerváltozás kori Magyarországon (Szabómihály Gizella)

Kont­ra Mik­lós (szerk.): Nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003. A re­cen­zen­sek gyak­ran utal­nak ar­ra, hogy az adott mun­ka ér­de­mi mél­ta­tá­sa meg­ha­lad­ná...
Bővebben

Részletek

Kont­ra Mik­lós (szerk.): Nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003.

A re­cen­zen­sek gyak­ran utal­nak ar­ra, hogy az adott mun­ka ér­de­mi mél­ta­tá­sa meg­ha­lad­ná a re­cen­zió vagy is­mer­te­tés ke­re­te­it. Az ilyen meg­fo­gal­ma­zás oly­kor csak va­lós tar­ta­lom nél­kü­li „ud­va­ri­as­sá­gi for­mu­la”, más­kor a szer­ző ez­zel lep­le­zi azt a tényt, hogy fe­lü­le­te­sen fog­lal­ko­zott a ki­ad­ván­­nyal. Szá­mos eset­ben vi­szont – mint most is – az is­mer­te­tés író­ja a va­lós hely­ze­tet rög­zí­ti: mit le­het ír­ni a szer­kesz­tő ál­tal meg­sza­bott rö­vid ter­je­de­lem­ben egy té­ma- és adatgazdag, csak­nem 400 ol­da­las könyv­ről, mely ren­ge­teg új meg­ál­la­pí­tást kö­zöl? Lé­nye­gé­ben csak tar­tal­mi át­te­kin­tést nyújt­ha­tunk, il­let­ve né­hány gon­do­la­tot fo­gal­maz­ha­tunk meg.
Az is­mer­te­tett könyv az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te és a Tö­meg­kom­mu­ni­ká­ci­ós Ku­ta­tó­in­té­zet ál­tal 1988-ban 832 fős, a ma­gyar­or­szá­gi la­kos­sá­got élet­kor, nem, is­ko­lá­zott­ság és te­le­pü­lés­tí­pus sze­rint rep­re­zen­tá­ló, az­az rep­re­zen­ta­tív min­tán vég­zett kö­zös ku­ta­tá­sá­nak el­ső­sor­ban nyel­vé­sze­ti ered­mé­nye­it fog­lal­ja ös­­sze. A vizs­gá­lat rész­ered­mé­nye­it a ku­ta­tók már több he­lyen is pub­li­kál­ták, sőt az ak­ko­ri, ún. Ma­gyar Nem­ze­ti Szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai Vizs­gá­lat (MNSZV) kér­dő­ív­ének mó­do­sí­tott vál­to­za­ta fel­hasz­ná­lá­sá­val az utób­bi több mint egy év­ti­zed­ben szá­mos rész­ku­ta­tás zaj­lott Ma­gyar­or­szá­gon és a ha­tá­ro­kon túl is, de az 1988-as vizs­gá­lat tel­jes fel­dol­go­zá­sa – tud­tom­mal – most je­le­nik meg tel­jes egé­szé­ben. A kö­te­tet szer­kesz­tő­ként is jegy­ző Kont­ra Mik­lós a könyv ki­lenc fe­je­ze­té­ből nyolc­nak a szer­ző­je is egy­ben, a nyol­ca­dik fe­je­zet (Nyelv és tár­sa­da­lom a rend­szer­vál­to­zás­kor) négy (arány­lag) rö­vi­debb ta­nul­má­nya Pléh Csa­ba, Ange­lusz Ró­bert, Tar­dos Ró­bert és Te­res­tyé­ni Ta­más mun­ká­ja.

Bár a ma­gyar szo­ci­o­lin­gvis­zti­ka a múlt szá­zad het­ve­nes éve­i­ben in­dult (a szo­ci­o­ling­vis­zti­kai ku­ta­tá­sok tör­té­ne­té­ről rö­vid át­te­kin­tést nyújt Kiss Je­nő Tár­sa­da­lom és nyelv­hasz­ná­lat cí­mű köny­vé­ben, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó, Bu­da­pest, 1995) az el­ső, va­ló­ban je­len­tő­sebb ered­mé­nyek ak­kor je­lent­kez­tek, ami­kor a nyolc­va­nas évek kö­ze­pén a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben Kont­ra Mik­lós ve­ze­té­sé­vel lét­re­jött az élő­nyel­vi ku­ta­tó­cso­port, mely­hez nem­csak az em­lí­tett nem­ze­ti szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­lat, ha­nem a kor má­sik nagy vál­lal­ko­zá­sa, a Bu­da­pes­ti Szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai In­ter­jú is kap­cso­ló­dik. E ku­ta­tá­sok­nak alap­ve­tő je­len­tő­sé­ge van és volt a ma­gyar nyelv(használat) meg­is­me­ré­se szem­pont­já­ból. A ma­gyar le­író nyel­vé­szet – akár a ha­gyo­má­nyos, pres­krip­tív irá­nyult­ság­út, akár az újabb, for­má­lis-ge­ne­ra­tív le­írást al­kal­ma­zót néz­zük is – ugyan­is alig vet­te és ve­szi fi­gye­lem­be a va­lós, élő nyelv­hasz­ná­la­tot. Amint ar­ra a szer­kesz­tő, Kont­ra Mik­lós több he­lyütt is rá­mu­tat, vagy a kí­vá­na­tos, vagy a le­het­sé­ges nyelv­hasz­ná­lat­tal fog­lal­koz­nak. Az MNSZV ese­té­ben vi­szont a cél a be­szé­lők va­lós nyelv­hasz­ná­la­tá­nak le­írá­sa, a nyelv­hasz­ná­lat tár­sa­dal­mi ré­teg­zett­sé­gé­nek vizs­gá­la­ta volt. Az is­mer­te­tett könyv is el­ső­sor­ban ar­ról szól, ami van (vö. 41. o.) – il­let­ve, ami az adat­fel­vé­tel ide­jén volt –, te­hát el­ső­sor­ban ada­to­kat és ös­­sze­füg­gé­se­ket kö­zöl.
A ki­ad­vány az Osi­ris tan­köny­vek so­ro­zat­ban je­lent meg, egy tel­jes fe­je­zet (A vizs­gá­lat ke­re­tei) lé­nye­gé­ben a mód­szer­ta­ni kér­dé­se­ket (min­ta­vé­tel, te­rep­mun­ká­sok ki­vá­lasz­tá­sa, kér­dő­ív, füg­get­len és füg­gő vál­to­zók le­írá­sa) tag­lal­ja. E rész nem­csak a vizs­gá­lat ve­ri­fi­kál­ha­tó­sá­ga szem­pont­já­ból fon­tos, ha­nem azért is, hogy a hall­ga­tók (eset­le­ge­sen jö­ven­dő nyel­vé­szek) meg­is­mer­ked­je­nek a kér­dő­íves adat­fel­vé­tel és -adatfeldolgozás alap­ve­tő kér­dé­se­i­vel, eset­le­ges buk­ta­tó­i­val. Ezek kö­zül né­hány ala­po­sabb be­mu­ta­tást igé­nyel­ne, most azon­ban csak a té­ma szem­pont­já­ból köz­pon­ti kér­dést, a vizs­gált nyel­vi vál­to­zó­kat érint­jük. A vizs­gá­lat­ba olyan nyel­vi je­len­sé­ge­ket, az­az vál­to­zó­kat von­tak be a ku­ta­tók, ame­lyek rég­óta fog­lal­koz­tat­ják a szak­mai (és rész­ben a la­i­kus) köz­vé­le­ményt, ám el­ter­jedt­sé­gük­ről, hasz­ná­la­tuk hát­te­ré­ről ko­ráb­ban nem áll­tak ren­del­ke­zés­re em­pi­ri­kus ada­tok, va­gyis az íté­le­tek csak­is szub­jek­tí­vek le­het­tek, eset­leg az adott je­len­ség írás­be­li – fő­ként szép­iro­dal­mi – elő­for­du­lá­sán ala­pul­tak. (Egyéb­ként igen ta­nul­sá­gos az, aho­gyan Kont­ra Mik­lós a kö­tet­ben rend­sze­re­sen ös­­sze­ve­ti a sok­szor egy­más­nak is el­lent­mon­dó nyel­vész- és nyelv­mű­ve­lői vé­le­mé­nye­ket a ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­kel.) A vizs­gált vál­to­zók egyes vál­to­za­tai stigmatizáltak, hasz­ná­la­tu­kat a nyelv­mű­ve­lők – és a nyelv­kö­zös­ség egyes tag­jai – hely­te­le­ní­tik. A stig­ma­ti­zá­ció kö­vet­kez­mé­nye szá­mos eset­ben a hiperkorrekció, az­az a túl­he­lyes­bí­tés: a be­szé­lő olyan hely­zet­ben is el­ke­rü­li egy-egy stig­ma­ti­zált for­ma hasz­ná­la­tát, amely ott va­ló­já­ban he­lyes vol­na. Így pél­dá­ul a -t vé­gű igék fel­szó­lí­tó mó­dú alak­já­nak hasz­ná­la­ta a ki­je­len­tő mó­dú alak he­lyett stigmatizált, ez az ún. suksüközés, pl. „Ha idő­ben ér­kez­nek, még ők is lát­has­sák a fil­met”. Ezért elő­for­dul, hogy a be­szé­lők a fel­szó­lí­tó mó­dú for­ma he­lyett is ki­je­len­tő mó­dú ala­kot vá­lasz­ta­nak, pl. „Azt aka­rom, hogy ő nyit­ja ki az aj­tót” (a pél­dák a könyv­ből szár­maz­nak). Egyéb­ként a túl­he­lyes­bí­tést ugyan­csak bí­rál­ja a nyelv­mű­ve­lő szak­iro­da­lom. Az el­mon­dot­tak­ból adó­dó­an a vál­to­zók­nak két vál­to­za­ta van: az egyik az adott kon­tex­tus­ban a stan­dard, a má­sik pe­dig a nemstandard, mely le­het stig­ma­ti­zált vagy hiperkorrekt, eset­leg vá­lasz­té­kos (a szö­veg­ben egyéb­ként a stan­dard és a szten­derd for­ma vál­ta­ko­zik). A ku­ta­tás so­rán kü­lön­bö­ző tí­pu­sú kér­dé­sek al­kal­ma­zá­sá­val 10 vál­to­zó hasz­ná­la­tá­ról kap­tak ké­pet a ku­ta­tók: 1. ines­si­vu­si és illa­ti­vu­si -ba/-be és -ban/-ben; 2. az ikes igék egyes alak­jai; 3. az ami és az amely; 4. ki­je­len­tő mód egyes szám el­ső sze­mély­ben a -nák és a -nék rag; 5. a -t vé­gű igék ki­je­len­tő, il­let­ve fel­szó­lí­tó mód­ja; 6. a ter­mé­sze­tes, hogy és a ter­mé­sze­te­sen, hogy; 7. az -e kér­dő­szócs­ka he­lye; 8. a mi­att és az mi­att; 9. mi­att és vé­gett; 10. né­hány he­lyes­írá­si kér­dés.
A 4–8. fe­je­zet­ben a vizs­gá­lat ered­mé­nye­i­vel is­mer­ked­het meg az ol­va­só. Kont­ra Mik­lós el­ső­ként azt mu­tat­ja be, ho­gyan be­fo­lyá­sol­ják a füg­get­len vál­to­zók (va­gyis pl. az adat­köz­lő is­ko­lá­zott­sá­ga, ne­me, élet­ko­ra, fog­lal­ko­zá­sa, la­kó­he­lye) a vizs­gált nyel­vi vál­to­zók egyes vál­to­za­ta­i­nak vá­lasz­tá­sát, majd pe­dig az egyes füg­get­len vál­to­zók szem­pont­já­ból ös­­szeg­zi az ered­mé­nye­ket. Egyes ered­mé­nyek meg­fe­lel­nek a vá­ra­ko­zá­sok­nak (pl. egy­be­csen­ge­nek ko­ráb­bi kül­föl­di vizs­gá­la­tok ered­mé­nye­i­vel), így a ke­vés­bé is­ko­lá­zott adat­köz­lők na­gyobb arány­ban íté­lik he­lyes­nek, il­let­ve hasz­nál­ják a nemszten­derd (stigmatizált vagy hiperkorrekt) vál­to­za­to­kat, mint az is­ko­lá­zot­tak, Bu­da­pes­ten (és a vá­ro­sok­ban) re­la­tí­ve töb­ben pre­fe­rál­ják a ko­di­fi­kált stan­dar­dot, mint vi­dé­ken, a nők és az in­gá­zók kis­sé standardabbak, mint a fér­fi­ak és a nem in­gá­zók stb. Kont­ra Mik­lós a vizs­gá­lat ered­mé­nye­it szá­mos eset­ben egyes köz­ke­le­tű vé­le­mé­nyek­kel is konf­ron­tál­ja, pél­dá­ul az­zal a vé­le­mén­­nyel, hogy egyes em­be­rek még min­dig azért nákol­nak és suksükölnek, mert az is­ko­lai ma­gyar­ok­ta­tás nem elég­gé ha­té­kony. Az ered­mé­nyek vi­szont azt mu­tat­ják, hogy bi­zo­nyos ese­tek­ben a szü­lők (az apa) vég­zett­sé­gé­nek na­gyobb a ha­tá­sa, mint az is­ko­lai vég­zett­ség­nek. Ugyan­csak ta­nul­sá­gos ol­vas­mány a nyelv­mű­ve­lés ha­tá­sát elem­ző al­fe­je­zet. Eb­ből ki­de­rül, hogy „a nyelv­mű­ve­lő ja­vak fo­gyasz­tá­sa és a szten­derd és nemszten­derd vál­to­za­tok meg­íté­lé­se, il­let­ve szó­be­li pro­duk­ci­ó­ja kö­zött szá­mos eset­ben sta­tisz­ti­ka­i­lag je­len­tős kor­re­lá­ció van. A min­ta szá­mot­te­vő há­nya­da tar­to­zik a szten­derd nyelv­hasz­ná­lók és ugyan­ak­kor a nyelv­mű­ve­lő mű­so­ro­kat hall­ga­tók cso­port­já­ba, de azt nem le­het iga­zol­ni, hogy itt ok-oko­za­ti ös­­sze­füg­gés áll­na fenn, mi­vel so­kan van­nak azok is, akik hall­gat­ják a mű­so­ro­kat, ugyan­ak­kor nemszten­derd (meg­bé­lyeg­zett és hiperkorrekt) vál­to­za­to­kat ítél­nek he­lyes­nek és hasz­nál­nak. Je­len­tős azok szá­ma is, akik sztenderdek, de nem hall­gat­nak nyelv­mű­ve­lő mű­so­ro­kat” (225. o.). Az idé­zet­tek fé­nyé­ben meg­kér­dő­je­le­ződ­nek a ha­gyo­má­nyos nyelv­mű­ve­lés­nek mind a cél­jai (a la­kos­ság nyel­vi mű­velt­sé­gé­nek eme­lé­se), mind pe­dig a mód­sze­rei (nyelv­mű­ve­lő cik­kek és elő­adá­sok).

A to­váb­bi fe­je­ze­tek­ben ol­vas­ha­tunk még ar­ról, mi­lyen ha­tá­sa volt a kü­lön­bö­ző tí­pu­sú fel­ada­tok­nak (szó­be­li pro­duk­ció, gram­ma­ti­ka­li­tá­si íté­let, írás­be­li hi­ba­ja­ví­tás) a ka­pott vá­la­szok­ra (ti. men­­nyi­re vol­tak kö­vet­ke­ze­te­sek az adat­köz­lők), hol be­szél­nek szé­pen és csú­nyán ma­gya­rul, az adat­köz­lők vé­le­mé­nye sze­rint mi­lyen a szép ma­gyar be­széd, mi­lye­nek vol­tak a meg­szó­lí­tá­si és kö­szö­nés­for­mák a rend­szer­vál­to­zás­kor. Az em­pi­ri­kus vizs­gá­lat ered­mé­nye­it ma­gya­ráz­za és ár­nyal­ja Pléh Csa­ba Stig­ma­ti­zá­ció és nyel­vi tu­dat cí­mű ta­nul­má­nyá­ban. A kö­tet zá­ró ta­nul­má­nyá­ban Kont­ra Mik­lós né­hány, szo­ci­o­lin­gvis­z­ti­kai szem­pont­ból fon­tos kér­dést vizs­gál, milyen a nyelv és po­li­ti­ka, a nyelv és em­be­ri jo­gok, a nyelv és az is­ko­la kap­cso­la­ta.
Az is­mer­te­tett könyv egyik recen­ze­se így zár­ja is­mer­te­tő­jét: „A nyelv és tár­sa­da­lom a ren­dszer­vál­to­zás­ko­ri Ma­gyar­or­szá­gon cí­mű könyv meg­je­le­né­se után már nem le­het úgy ír­ni a ma­gyar nyelv­ről, mint an­nak előt­te”. Eh­hez csak an­­nyit ten­nék hoz­zá: re­mél­jük, a ma­gyar szo­ci­o­lin­gvis­zti­ká­ról sem, amint aho­gyan a ha­gyo­má­nyos nyelv­le­írás (nyelv­mű­ve­lés) egyes nagy te­kin­té­lyű kép­vi­se­lői saj­nos még nap­ja­ink­ban is te­szik.

Sza­bó­mi­há­ly Gi­zel­la

Rövid URL
ID1556
Módosítás dátuma2016. június 16.

Vörös Ferenc: Családnévkutatások Szlovákiában (Bauko János)

Vö­rös Fe­renc: Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram, 2004, 592 p. Az el­múlt hó­na­pok­ban egy új könyv lá­tott nap­vi­lá­got a Csal­ló­kö­zi Kis­könyv­tár so­ro­zat­ban. Szlo­vá­ki­ai vi­szony­lat­ban az el­ső...
Bővebben

Részletek

Vö­rös Fe­renc: Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban. Po­zsony, Kalligram, 2004, 592 p.

Az el­múlt hó­na­pok­ban egy új könyv lá­tott nap­vi­lá­got a Csal­ló­kö­zi Kis­könyv­tár so­ro­zat­ban. Szlo­vá­ki­ai vi­szony­lat­ban az el­ső olyan pub­li­ká­ci­ó­ról van szó, amely a csa­lád­ne­vek „éle­tét” az el­múlt év­szá­zad tük­ré­ben a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel kí­sé­ri vé­gig, fel­hasz­nál­va a név­tan­ban be­vett mód­sze­re­ket. Vö­rös Fe­renc a név­tu­do­mány is­mert mű­ve­lő­je, je­len­leg ven­dég­ta­nár­ként dol­go­zik a nyit­rai Kon­stan­tín Egye­te­men.
A név­tu­do­mány­ban a csa­lád­ne­vek ku­ta­tá­sá­nak gaz­dag ha­gyo­má­nyai van­nak, de a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nyelv­te­rü­let név­anya­gá­val csak ke­ve­sen fog­lal­koz­tak be­ha­tó­an. A fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­ve­ket el­ső­ként Kni­ez­sa Ist­ván elem­zi a nyelv­tu­do­mány szem­pont­jai sze­rint. A Fel­vi­dé­ki csa­lád­ne­vek c. dol­go­za­tát 1934-ben ír­ta, de nyom­ta­tás­ban csak a 2003-as év­ben je­lent meg a mű négy ré­geb­bi ta­nul­má­nyá­val együtt (Kniezsa Ist­ván: A ma­gyar és szlo­vák csa­lád­ne­vek rend­sze­re. In: Hely­név- és csa­lád­név­vizs­gá­la­tok. Szerk.: Kiss La­jos, Luci­dus Ki­adó, Bu­da­pest, 2003, 255–349. p.). A szer­ző a XVI–XVIII. szá­za­di gömöri, honti és ugoc­sai ös­­sze­írá­sok alap­ján vizs­gál­ta a ma­gyar, szlo­vák és kár­pát­uk­rán csa­lád­ne­vek rend­sze­rét. A név­anya­got ala­pos mor­fo­ló­gi­ai (alak­ta­ni) és eti­mo­ló­gi­ai (ere­det sze­rin­ti) elem­zés alá ve­ti. Több mint fél év­szá­za­dos „űr” után je­le­nik meg te­hát Vö­rös Fe­renc Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban c. mo­nog­rá­fi­á­ja, amely­ben négy fel­vi­dé­ki te­le­pü­lés csa­lád­ne­ve­i­nek szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai vizs­gá­la­tát vég­zi el. A két csal­ló­kö­zi (Balony, Diósförgepatony) és két Nyitra-vidéki (Kiscétény, Nagycétény) te­le­pü­lés száz­éves név­anya­gát föld­raj­zi, et­ni­kai, di­a­lek­to­ló­gi­ai, tár­sa­dal­mi, val­lá­si, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, név­gya­ko­ri­sá­gi, je­len­tés­ta­ni, szó­faj­ta­ni, mor­fo­ló­gi­ai szem­pont­ok sze­rint tár­gyal­ja. A ne­vek rend­sze­re­zé­sé­nél el­ső­sor­ban Haj­dú Mi­hály elem­zé­si szem­pont­ja­it kö­ve­ti, aki ki­tű­nő mo­nog­rá­fi­á­já­ban töb­bek kö­zött a ma­gyar csa­lád­név­ku­ta­tás ered­mé­nye­it is ös­­sze­fog­lal­ja (Haj­dú Mi­hály: Ál­ta­lá­nos és ma­gyar név­tan. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 2003, 732–875. p.).
A Csa­lád­név­ku­ta­tá­sok Szlo­vá­ki­á­ban c. mű szer­ke­ze­te át­te­kint­he­tő, ti­zen­egy na­gyobb fe­je­zet­re osz­lik, me­lyek szer­ve­sen kap­cso­lód­nak egy­más­hoz.
A szer­ző a Be­ve­ze­tés­ben fel­hív­ja az ol­va­só fi­gyel­mét ar­ra, hogy dol­go­za­ta hi­ány­pót­ló mun­ká­nak ké­szült, hi­szen ha­son­ló szem­lé­let­mó­dú vál­lal­ko­zás­sal nem ta­lál­koz­ha­tunk a szak­iro­da­lom­ban. A fe­je­zet vé­gén mint­egy elő­re­ve­tí­ti vizs­gá­la­tai ered­mé­nyét: „Az elem­zé­sek so­rán ar­ra a vég­ső kö­vet­kez­te­tés­re ju­tok, hogy a szlo­vák és a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség, bár két kü­lön­bö­ző nyel­vet hasz­nál, bi­zo­nyos mér­té­kig még­is azo­nos név­kö­zös­sé­get al­kot” (10. o.).
Az Ál­ta­lá­nos kér­dé­sek c. fe­je­zet­ben (11–48. o.) a név­tu­do­mány el­mé­le­ti kér­dé­sei ke­rül­nek a kö­zép­pont­ba. Az egyes al­fe­je­ze­tek­ben a sze­mély­név­ku­ta­tás­ról, a név­szó­tá­rak­ról, a név­tan meg­szü­le­té­sé­ről és önál­ló­su­lá­sá­ról, a név­ku­ta­tás főbb mű­he­lye­i­ről, a név­vál­toz­ta­tás­ról, a név­vi­se­lés­ről és név­hasz­ná­lat­ról ol­vas­ha­tunk. A szer­ző át­te­kin­ti és ér­té­ke­li a név­ta­ni iro­da­lom­ban el­ért leg­fon­to­sabb ered­mé­nye­ket. Ki­eme­li, hogy a név­szó­tá­rak fon­tos sze­re­pet ját­szot­tak a ne­vek mind tel­je­sebb igé­nyű ös­­sze­gyűj­té­sé­ben. Vö­rös Fe­renc is gyak­ran idé­zi mun­ká­já­ban a szó­tá­ra­kat, leg­in­kább Káz­mér Mik­lós Ré­gi ma­gyar csa­lád­ne­vek szó­tá­ra. XIV–XVII. szá­zad (1993) és Milo­sa­va Knap­po­vá Pøí­jme­ní v sou­èas­né èeš­ti­nì (1992) c. mű­vét. Ap­ró­lé­ko­sab­ban tár­gyal­ja a név­vál­toz­ta­tás kér­dés­kö­rét. A ku­ta­tás so­rán a csa­lád­ne­vek­nek gyak­ran el­té­rő írás­kép­vál­to­za­tá­val ta­lál­ko­zott, me­lyek toll­hi­bá­ra vagy a ne­vek le­jegy­ző­i­nek el­té­rő is­ko­lá­zott­sá­gá­ra, nyelv­is­me­re­té­re utal­nak. Kü­lön fi­gyel­met szen­tel a név­át­írás he­lyes­írá­si sza­bá­lyo­zá­sá­nak mind a ma­gyar, mind a szlo­vák nyelv­ben, és a kér­dés­sel kap­cso­la­tos szlo­vák–ma­gyar vi­tá­nak, amely a tör­té­nel­mi csa­lád­ne­vek át­írá­sát érin­tet­te.
A Tör­té­nel­mi és szo­ci­o­lin­gvis­zti­kai hát­tér­té­nye­zők c. rész­ben (49–75. o.) a XX. szá­zad­ban vég­be­me­nő tör­té­nel­mi sors­for­du­lók­ról, po­li­ti­kai kor­szak­ok­ról ír, me­lyek be­fo­lyá­sol­ták a (Cseh)szlovákiában élő ma­gyar­ság éle­tét és név­hasz­ná­la­tát. Át­te­kin­ti a ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő jog­sza­bá­lyo­kat, név­tör­vé­nye­ket. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok a ne­vek le­jegy­zé­sé­ben is nyo­mot hagy­tak. Az anya­köny­ve­ket egé­szen 1921 vé­gé­ig ma­gya­rul ve­zet­ték. Ezek után meg­vál­to­zott a név­sor­rend és szlo­vák­ra for­dí­tot­ták a ke­reszt­ne­ve­ket. Az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő évek­ben „a cseh hi­va­tal­no­ki in­vá­zió tény­éről az anya­köny­vek­be be­pil­lant­va is meg­győ­ződ­he­tünk, hi­szen a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­szer­ve­ző­dé­sét kö­ve­tő­en a szlo­vák or­szág­rész­ben is a ke­reszt­ne­vek gya­kor­ta nem a szlo­vá­kos, ha­nem a cse­hes vál­to­za­tát jegy­zik be” (53. o.). A ko­ráb­ban ma­gya­rul be­jegy­zett csa­lád­ne­vek gyak­ran el­té­rő írás­mód­dal let­tek fel­tün­tet­ve. A ma­gyar csa­lád­ne­vek mel­lék­je­les írá­sa a jog­fosz­tott­ság éve­i­ben (1945–1948) tel­je­se­dett ki. A szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1959. évi hir­det­mé­nye „a szü­lők ké­ré­sé­re le­he­tő­vé tet­te az anya­nyelv sza­bá­lya­i­nak meg­fe­le­lő név­ala­kok be­jegy­zé­sét, de az -ová név­kép­ző hasz­ná­la­tá­nak szi­go­ra to­vább­ra is élet­ben ma­radt. A szó­ban for­gó tör­vényt azon­ban nem hir­det­ték ki, így csak né­há­nyan – és azok is csak év­ti­ze­dek­kel ké­sőbb – tud­tak él­ni az ab­ban fel­kí­nált le­he­tő­sé­gek­kel” (61. o.). Az 1989-es bár­so­nyos for­ra­dal­mat kö­ve­tő­en a szü­lők egy­re több ma­gya­ros ala­kú ne­vet je­gyez­tet­tek be. Az 1994-es anya­köny­vek­ről szó­ló tör­vé­nyek sze­rint le­he­tő­vé vá­lik „a ko­ráb­ban kény­sze­rű­en szlo­vá­kul anya­köny­ve­zett ne­vek il­le­ték­men­tes hely­re­ál­lí­tá­sa, s a női ne­vek anya­köny­vi be­jegy­zé­sét -ová nél­kül is en­ge­dé­lyez­ték” (64. o.). A név­tör­vé­nyek szám­ba­vé­te­le után a szer­ző meg­ha­tá­roz­za a ki­sebb­sé­gi hely­zet és két­nyel­vű­ség tí­pu­sát, tár­gyal­ja a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság nyelv­hasz­ná­la­tát be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző­ket. A két­nyel­vű­ség „je­len­tős ha­tás­sal van/le­het a név­vá­lasz­tás­ra, s így köz­ve­tet­ten az adott te­le­pü­lés név­anya­gá­nak ala­ku­lá­sá­ra is” (75. o.).
A ku­ta­tó­pont­ok c. ne­gye­dik fe­je­zet­ben (76–105. o.) meg­is­mer­jük a gyűj­tő­he­lyek ki­vá­lasz­tá­sá­nak el­vi szem­pont­ja­it. Balo­ny és Diós­förge­pa­to­ny a kom­pakt ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten ta­lál­ha­tó, Kis- és Nagy­cé­té­ny a magya–szlovák nyelv­ha­tá­ron. Balonyban, Diósförgepatonyban, Nagy­cé­té­ny­ben a la­kos­ság dön­tő több­sé­ge ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű, Kis­cé­té­ny­ben a la­kos­ság na­gyobb ré­sze Tri­a­nont meg­elő­ző­en ma­gyar kö­tő­dé­sű volt, de az idők so­rán nyel­vet és iden­ti­tást vál­tott, el­szlo­vá­ko­so­dott. Ezek után a ku­ta­tó­pont­ok rö­vid tör­té­ne­té­vel, név­vál­to­za­ta­i­val, név­eti­mo­ló­gi­á­já­val és de­mog­rá­fi­ai ada­ta­i­val is­mer­ked­he­tünk meg. Az egyes fal­vak né­pes­sé­gi, et­ni­kai és fe­le­ke­ze­ti meg­osz­lá­sát di­ag­ra­mo­kon áb­rá­zol­ja a szer­ző. Egyéb­ként az egész dol­go­zat­ra jel­lem­ző az ada­tok, ered­mé­nyek szem­lé­le­tes for­má­ban (táb­lá­za­tok, di­ag­ra­mok, gra­fi­ko­nok) va­ló ös­­sze­fog­la­lá­sa.
Az anyag­gyűj­tés mód­ja és for­rá­sai c. rész­ben (106–107. o.) Vö­rös Fe­renc rö­vi­den fel­vá­zol­ja a ku­ta­tás so­rán fel­me­rü­lő prob­lé­má­kat. A csa­lád­ne­ve­ket az ál­la­mi anya­köny­ve­zés kez­de­té­től (1896-tól) 1999 vé­gé­ig vizs­gál­ta. A név­anya­got az anya­köny­vek­ből me­rí­tet­te. El­ső­sor­ban az új­szü­löt­tek csa­lád­ne­vét vizs­gál­ta, de né­hány fe­je­zet­ben az anyák csa­lád­ne­vé­vel és a ke­reszt­ne­vek­kel is fog­lal­ko­zott.
A ha­to­dik fe­je­zet (108–118. o.) Az anya­köny­ve­zés cí­met vi­se­li. Eb­ben az egy­há­zi és pol­gá­ri anya­köny­ve­zés kez­de­te­i­ről, az anya­köny­vek ro­va­ta­i­nak nyel­vé­ről ol­vas­ha­tunk. A tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok, a tör­té­nel­mi sors­for­du­lók ter­mé­sze­te­sen itt is jól kö­vet­he­tők. „Az anya­köny­ve­zés so­rán a ha­ta­lom a szlo­va­ki­zált név­ala­kot ré­sze­sí­ti előny­ben, míg a ma­gyar aj­kú kö­zös­ség tag­jai a ma­gya­ros név­vi­se­lés­ben és név­hasz­ná­lat­ban sok egyéb té­nye­ző mel­lett iden­ti­tá­suk ki­fe­je­zé­sét is lát­ják, ezért ra­gasz­kod­nak a csa­lá­di és kö­zös­sé­gi tra­dí­ci­ók­hoz” (582. o.).
Az al­kal­ma­zott ti­po­ló­gia főbb alap­ve­té­sei c. he­te­dik fe­je­zet­ben (119–148. o.) is­mer­te­ti a szer­ző azt a ti­zen­négy szem­pon­tot (idő­be­li, föld­raj­zi, et­ni­kai, di­a­lek­to­ló­gi­ai, tár­sa­dal­mi, val­lá­si és fe­le­ke­ze­ti, eti­mo­ló­gi­ai, név­élet­ta­ni, név­gya­ko­ri­sá­gi, a név­adás in­dí­té­ka, je­len­tés­ta­ni, szó­faj­ta­ni, mor­fo­ló­gi­ai, a nyel­vi ki­fe­je­ző­esz­köz), ame­lyek alap­ján rend­sze­re­zi a to­váb­bi­ak­ban az ös­­sze­gyűj­tött csa­lád­név­anya­got. Az ed­di­gi csa­lád­név-ti­po­ló­gi­á­kat kri­ti­ku­san ke­ze­li, a leg­el­fo­gad­ha­tóbb­nak Haj­dú Mi­há­lyét tart­ja, s ki­sebb fi­no­mí­tá­sok­kal át­ve­szi ka­te­gó­ri­á­it.
A csa­lád­ne­vek c. fe­je­zet (149–437. o.) al­kot­ja a mun­ka köz­pon­ti és leg­ter­je­del­me­sebb ré­szét. Vö­rös Fe­renc az elő­ző rész­ben em­lí­tett vizs­gá­la­ti szem­pont­ok alap­ján ti­zen­négy al­fe­je­zet­re bont­ja e fe­je­ze­tet és ap­ró­lé­ko­san elem­zi a kor­puszt. Rep­re­zen­ta­tív mennyi­sé­gű név ké­pe­zi az em­pi­ri­kus vizs­gá­lat alap­ját, a négy köz­ség­ből meg­kö­ze­lí­tő­leg húsz­ezer csa­lád­név ke­rül fel­dol­go­zás­ra. „A csa­lád­ne­vek rend­sze­re­zé­se­kor a sok­fé­le le­het­sé­ges szem­pont kö­zül a fő hang­súlyt a név eti­mo­ló­gi­á­já­ra, a név­adás le­het­sé­ges in­dí­té­ká­ra és a név­ben fel­is­mer­he­tő ele­mek – fő­ként a tö­vek, ki­sebb súl­­lyal a kép­zők – je­len­té­sé­re, a ne­vet al­ko­tó ele­mek mor­fo­ló­gi­ai vizs­gá­la­tá­ra és a ne­vek meg­ter­helt­sé­gé­re, gya­ko­ri­sá­gá­ra he­lye­zem” (149. o.) – ír­ja a szer­ző. Az idő­be­li­ség szem­pont­jai c. al­fe­je­zet­ben ös­­sze­ha­son­lít­ja a XVI–XVII. szá­za­di for­rá­sok­ból szár­ma­zó csa­lád­ne­ve­ket a mai név­anyag­gal. A Föld­raj­zi szem­pont­ok c. rész­ben a ne­vek tér­sé­gi meg­osz­lá­sá­nak jel­lem­ző­it te­kin­ti át. Meg­ál­la­pít­ja köz­sé­gen­ként a tíz leg­gya­ko­ribb csa­lád­ne­vet, elő­for­du­lá­su­kat az egész idő­szak egyes alkor­sza­ka­i­ra ki­ve­tít­ve. Rá­mu­tat ar­ra, hogy 1945 előtt, il­let­ve azt kö­ve­tő­en mi­lyen vál­to­zá­sok fi­gyel­he­tők meg az egyes fal­vak név­ál­lo­má­nyá­ban: me­lyek nem buk­kan­nak fel a há­bo­rú utá­ni idő­szak­ban, s me­lyek­kel gaz­da­go­dik a te­le­pü­lés csa­lád­név­anya­ga. Az Et­ni­kai szem­pont­ok c. rész­ben az iz­ra­e­li­ta új­szü­löt­tek csa­lád­ne­ve­it elem­zi. A Di­a­lek­to­ló­gi­ai szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a ne­vek­ben fel­le­he­tő nyelv­já­rá­si sa­já­tos­sá­go­kat mu­tat­ja be. A Tár­sa­dal­mi szem­pont­ok c. rész­ben a kö­vet­ke­ző­kép­pen fo­gal­maz­za meg a szer­ző cél­ki­tű­zés­ét: „Eb­ben a fe­je­zet­ben ar­ra he­lye­zem a fő hang­súlyt, mi­lyen tár­sa­dal­mi ve­tü­le­tei van­nak a csa­lád- és ke­reszt­ne­vek be­jegy­zé­si mód­ja és az anya­köny­vek­ben fel­lel­he­tő au­tog­ráf alá­írá­sok egye­zé­sé­nek és kü­lön­bö­ző­sé­ge­i­nek” (225. o.). Az ál­lam­vál­tá­sok kö­vet­kez­té­ben gyak­ran meg­bom­lott az össz­hang a név­írás és név­hasz­ná­lat te­kin­te­té­ben. Az anya­köny­vek­be hi­va­ta­lo­san szlo­vá­kul be­jegy­zett név sok­szor el­tért az új­szü­löt­tet be­je­len­tő ro­vat­ban sze­rep­lő szü­lő, kö­ze­li hoz­zá­tar­to­zó alá­írá­sá­tól. A ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű­ek több­nyi­re ma­gya­ros for­má­ban ír­ták alá sa­ját ke­zük­kel az anya­köny­vet. „A la­kos­ság több­sé­ge – kü­lö­nö­sen a föld­mű­ve­lés­ből élő ha­gyo­má­nyos pa­rasz­ti ré­teg – a név ma­gya­ros alá­írá­sá­val is vál­lal­ja nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sát” (235. o.). A Val­lá­si, fe­le­ke­ze­ti szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben egy köz­ség (Diós­för­ge­patony) név­anya­gát ve­ti elem­zés alá, mi­vel csak itt ta­lál­ha­tó a négy köz­ség kö­zül a ró­mai ka­to­li­ku­so­kon kí­vül je­len­té­ke­nyebb szám­ban más fe­le­ke­ze­tű (el­ső­sor­ban re­for­má­tus) la­kos­ság. Itt je­len­tés­ta­ni cso­por­tok sze­rint is tár­gyal­ja az egyes fe­le­ke­ze­tek­hez tar­to­zó la­ko­sok csa­lád­ne­ve­it. Az Eti­mo­ló­gi­ai (a név ere­de­té­vel kap­cso­la­tos) szem­pont­ok c. rész­ben ezt ol­vas­hat­juk: „a csa­lád­név­anyag ere­det sze­rin­ti meg­osz­lá­sa ös­­sze­füg­gés­be hoz­ha­tó a né­pes­ség haj­da­ni el­he­lyez­ke­dé­sé­vel, a le­te­le­pe­dé­sek­kel és az egyes nép­cso­port­ok egy­más­ra te­le­pe­dé­sé­vel, ke­ve­re­dé­sé­vel, a ké­sőb­bi nép­moz­gá­sok­kal, a kül­ső és bel­ső mig­rá­ci­ó­val, hogy csak a leg­fon­to­sabb oko­kat em­lít­sük” (280. o.). Vö­rös Fe­renc ki­je­lö­li az eti­mo­ló­gi­ai be­so­ro­lás főbb kri­té­ri­u­ma­it, s négy na­gyobb cso­por­tot kü­lö­nít el: ma­gyar, szláv/szlo­vák, né­met és egyéb ere­de­tű csa­lád­ne­ve­ket. Balo­ny­ban és Diós­förge­pa­to­ny­ban a ma­gyar ere­de­tű ne­vek ará­nya jó­val ma­ga­sabb, mint Kis- és Nagycétényben, de az utób­bi két fa­lu­ban is meg­elő­zi va­la­mi­vel a szláv/szlo­vák ere­de­tű ne­vek szá­mát. A Név­élet­ta­ni szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a szer­ző a ne­vek át­írá­sát elem­zi az egyes tör­té­nel­mi kor­szak­ok sze­rint és meg­ál­la­pít­ja, hogy „a ne­vek anya­köny­ve­zé­se gyak­ran nem állt össz­hang­ban a be­je­gyez­te­tő szán­dé­ká­val és et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­sá­val” (308. o.). Ap­ró­lé­ko­san fog­lal­ko­zik a ne­vek írás­ké­pé­vel, alak­vál­to­za­ta­i­val, az -ová női név­kép­ző be­jegy­zé­sé­vel. Ugyan­azon csa­lád­ne­vek­nél a ma­gya­ros, il­let­ve szlo­vá­kos be­jegy­zés is meg­fi­gyel­he­tő, in­ga­do­zik az írás­kép­ük. A Név­gya­ko­ri­sá­gi szem­pont­ok c. rész­ben köz­sé­gen­ként csak a tíz leg­frek­ven­tál­tabb csa­lád­ne­vet tün­te­ti fel, mi­vel a mel­lék­let (465–579. o.) tar­tal­maz­za az ös­­szes csa­lád­név gya­ko­ri­sá­gi mu­ta­tó­it. A Je­len­tés­ta­ni szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben ere­det sze­rint is vizs­gál­ja a ne­vek je­len­tés sze­rin­ti meg­osz­lá­sát. Az ered­mé­nyek­ből ki­de­rül, hogy a név­anyag­ban a ke­reszt- és hely­név­ből szár­ma­zó csa­lád­ne­vek al­kot­ják a leg­na­gyobb cso­por­tot. A név­adás in­dí­té­ka­i­nak szem­pont­jai c. rész szo­ro­san ös­­sze­függ az elő­ző­vel, a je­len­tés­ta­ni és mo­ti­vá­ci­ós vizs­gá­la­tok nagy­részt fe­dik egy­mást. A név­adás ere­de­ti in­dí­té­kát ma már ne­héz fel­de­rí­te­ni, gyak­ran csak fel­té­te­le­zé­sek­be bo­csát­koz­ha­tunk. Egyes ne­vek egy­szer­re több mo­ti­vá­ci­ót rejt­het­nek ma­guk­ban, te­hát a meg­fe­le­lő cso­port­ba va­ló be­so­ro­lá­suk is prob­lé­mát okoz­hat. A Szó­faj­ta­ni szem­pont­ok vizs­gá­la­tá­nál a két leg­gya­ko­ribb szó­faj­nak mind a négy köz­ség­ben a fő­név és mel­lék­név bi­zo­nyult. A Mor­fo­ló­gi­ai szem­pont­ok c. fe­je­zet­ben a csa­lád­ne­vek alak­ját ve­ti vizs­gá­lat alá a szer­ző. A név­al­ko­tá­si mó­do­kat rend­sze­re­zi és jel­zi a fel­me­rü­lő prob­lé­má­kat. „A bi­zony­ta­lan­ság ter­mé­sze­te­sen min­den eset­ben ab­ból adó­dik, hogy nem is­mer­jük az adott csa­lád­név konk­rét tör­té­ne­tét, s a ki­ala­ku­lás mód­ját utó­lag már kép­te­len­ség re­konst­ru­ál­ni” (404. o.). A nyel­vi ki­fe­je­ző­esz­köz szem­pont­jai c. rész­ben a me­ta­fo­ri­kus (ha­son­ló­sá­gon ala­pu­ló név­át­vi­tel) és me­to­ni­mi­kus (érint­ke­zé­sen ala­pu­ló név­át­vi­tel) je­len­tés­vál­to­zás­sal lét­re­jött csa­lád­ne­ve­ket rend­sze­re­zi a szer­ző, aki több­ször hang­sú­lyoz­za, hogy a fent em­lí­tett szem­pont­ok gyak­ran át­fe­dés­ben, szo­ros ös­­sze­füg­gés­ben van­nak egy­más­sal.
A ki­len­ce­dik fe­je­zet­ben az Ös­­szeg­zés-t (438–441. o.) ol­vas­hat­juk. „A dol­go­zat leg­főbb új­don­sá­ga /…/, hogy név­ta­ni meg­kö­ze­lí­tés­ben át­te­kin­tést ad a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­ról” (439. o.). A záró­so­rok utal­nak a mű meg­szü­le­té­sé­nek egyik oká­ra: „Dol­go­za­tom tá­gabb ér­te­lem­ben ada­lék kí­ván len­ni a hun­ga­ro­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­hoz is, és se­gí­tő­je an­nak, hogy a ha­tá­ra­in­kon élő nyelv­kö­zös­ség prob­lé­má­it job­ban ért­sük /…/. Le­gyen ösz­­sze­ha­son­lí­tá­si ala­punk: mi az, ami el­té­rés; mi az, ami ös­­sze­köt ben­nün­ket ha­tá­ron in­nen és túl” (441. o.).
Vö­rös Fe­renc­nek a név­tan­ban va­ló jár­tas­sá­gát bi­zo­nyít­ja a mo­nog­rá­fi­á­ban ta­lál­ha­tó hi­vat­ko­zá­sok nagy szá­ma és a fel­hasz­nált szak­iro­da­lom jegy­zé­ke (442–464. o., 389 té­tel), amely jó for­rás­anya­gul szol­gál­hat a jö­vő­ben a té­ma iránt ér­dek­lő­dő ku­ta­tók szá­má­ra.
A té­ma fel­dol­go­zás­mód­ja szak­sze­rű, rész­le­tek­be me­nő, az ada­tok pon­tos sta­tisz­ti­kai ki­mu­ta­tá­sa és az ered­mé­nyek ös­­sze­fog­la­lá­sa so­ha sem ma­rad el. A dol­go­zat új­sze­rű elem­zé­si szem­pon­to­kat is tar­tal­maz, út­mu­ta­tó­ként szol­gál­hat to­váb­bi név­ta­ni mun­kák meg­szü­le­té­sé­hez.
A köny­vet mind­azok szá­má­ra ajánl­juk, akik ér­dek­lőd­nek a ne­vek vi­lá­ga iránt. Ha­szon­nal for­gat­hat­ják a név- és nyelv­tu­do­mány ked­ve­lői, a ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­sággal fog­lal­ko­zó ku­ta­tók és mind­azok, akik kí­ván­csi­ak a tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok név­hasz­ná­lat­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ra. Szí­ves fi­gyel­mük­be ajánl­juk a mű­vet Balony, Diósförgepatony, Kiscétény, Nagy­cé­té­ny la­ko­sa­i­nak is, akik­nek csa­lád­ne­ve­it örö­kí­ti meg a könyv.

Bauko Já­nos

Rövid URL
ID1555
Módosítás dátuma2016. június 16.

Szarka László: Kisebbségi léthelyzetek – közösségi alternatívák. Az etnikai csoportok helye a kelet-közép-európai nemzetállamokban (Simon Attila)

Szar­ka Lász­ló: Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák. Az et­ni­kai cso­por­tok he­lye a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok­ban. Bu­da­pest, Luci­dus Ki­adó, 2004, 342 p. Hogy a Tri­a­non­ról és a...
Bővebben

Részletek

Szar­ka Lász­ló: Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák. Az et­ni­kai cso­por­tok he­lye a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok­ban. Bu­da­pest, Luci­dus Ki­adó, 2004, 342 p.

Hogy a Tri­a­non­ról és a ki­sebb­sé­gi ma­gyar lét­ről szó­ló dis­kur­zu­sok­ban a sír­va­vi­ga­dás ko­ra he­lyett a meg­fon­tolt tu­do­má­nyos elem­zé­sek ide­je jött el, azt már rég­óta sej­tet­tük. A Luci­dus Ki­adó Ki­sebb­ség­ku­ta­tás köny­vek so­ro­za­tá­ban a Szar­ka Lász­ló tol­lá­ból meg­je­lent Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek – kö­zös­sé­gi al­ter­na­tí­vák cí­mű mun­ka azon­ban kéz­zel­fog­ha­tó­an bi­zo­nyít­ja is ezt a té­telt. Azt, hogy a szer­ző a je­len mun­ká­já­val ne­héz fá­ba vág­ta fej­szé­jét mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, hogy a ma­gyar szak­iro­da­lom va­ló­já­ban még az anya­or­szág ha­tá­ra­in kí­vül élő ma­gya­rok meg­ne­ve­zé­sé­ben sem tu­dott meg­egyez­ni. Mint a kö­tet­ben sze­rep­lő egyik ta­nul­mány láb­jegy­zet­ében a szer­ző ma­ga is em­lí­ti egy­más mel­lett él­nek a nem­ze­ti ki­sebb­ség, a nem­zet­rész, a nem­ze­ti kö­zös­ség, az au­to­nóm nem­ze­ti kö­zös­ség és más ha­son­ló fo­gal­mak, mi­köz­ben a több­sé­gi nem­ze­tek (szlo­vák, ro­mán, szerb stb.) egyi­ket sem fo­gad­ják el, s meg­pró­bál­ják sa­ját ter­mi­nu­sa­ik­kal (nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség, nem­ze­ti­sé­gi kö­zös­ség stb.) meg­ne­vez­ni a ma­gyar ki­sebb­sé­ge­ket, s ez­zel egy­ben le­szű­kí­te­ni azok moz­gás­te­rét.
A mátyusföldi-pozsonyi ki­sebb­sé­gi lét­ből el­szár­ma­zott, de az itt ha­gyott sors­tár­sak irán­ti fe­le­lős­ség sú­lyát to­vább­ra is vi­se­lő szer­zőt el­ső­sor­ban tör­té­nész­ként is­mer­tük meg. Je­len köny­ve azon­ban im­már azt a sze­rep­vál­tást pre­zen­tál­ja, amely az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­já­nak tiszt­sé­gét be­töl­tő Szar­ka Lász­ló pá­lyá­ját jel­lem­zi. A szer­ző ér­dek­lő­dé­sé­nek kö­zép­pont­já­ba im­már el­ső­sor­ban a ki­sebb­sé­gi lét­hely­zet prob­lé­mái ke­rül­tek, s a kö­tet­ben he­lyet ka­pó tör­té­ne­ti té­mák fel­dol­go­zá­sát is az a szán­dék ve­zér­li, hogy azok ál­tal a je­len prob­lé­má­it job­ban meg­ért­sük. A kö­tet­ből te­hát nem a tör­té­nész Szar­ka lép elénk, ha­nem a köz­éle­ti sze­rep­lő, akit el­ső­sor­ban a ki­sebb­ség­ben élő ma­gyar­ság jö­vő­je irán­ti fe­le­lős­ség ve­zé­rel.
A kö­tet­be so­rolt ta­nul­má­nyo­kat a szer­ző há­rom kü­lön­ál­ló szer­ke­ze­ti részt al­ko­tó fe­je­zet­be so­rol­ta, ame­lyek kö­zül a re­cen­zens szá­má­ra a tör­té­ne­ti jel­le­gű ta­nul­má­nyo­kat tar­tal­ma­zó Etnicitás, iden­ti­tás, tör­té­ne­lem cí­mű rész tűnt a leg­ér­de­ke­sebb­nek. A fe­je­zet el­ső há­rom ta­nul­má­nya tu­laj­don­kép­pen ösz­­sze­füg­gő­en is ol­vas­ha­tó, no­ha meg­írá­suk kö­zött évek tel­tek el. Ezt a fo­lya­ma­tos ol­va­sást a kö­tet egyéb szem­pont­ból nem túl sze­ren­csés tör­de­lé­se is elő­se­gí­ti, mi­vel az egyes ta­nul­má­nyok cí­me­i­nek túl­sá­go­san ha­tá­ro­zat­lan meg­je­le­ní­té­se mi­att az ol­va­só szin­te ész­re sem ve­szi, hogy új ta­nul­mány ol­va­sá­sá­ba kez­dett. Az idő­rend­ben utol­já­ra el­ké­szült Több­ség és ki­sebb­ség a 20. szá­za­di ke­let-kö­zép-eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok­ban cí­mű ta­nul­mány mint­egy elő­ké­szít­ve a rá kö­vet­ke­ző két írást, tá­gabb ér­tel­me­zé­si le­he­tő­sé­get nyújt azok szá­má­ra. Eb­ben az egész kö­te­tet be­ve­ze­tő ta­nul­mány­ban Szar­ka Lász­ló a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek sor­sa szem­pont­já­ból dön­tő je­len­tő­sé­gű tör­té­nel­mi sors­for­du­ló­kat te­kin­ti át, fel­vil­lant­va köz­ben azo­kat a szem­pon­to­kat, ame­lyek elem­zé­se nél­kül a ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­té­nek ér­tel­me­zé­se le­he­tet­len. A szer­ző ál­tal fel­vá­zolt szi­tu­á­ci­ók ta­nul­sá­ga, hogy a ki­sebb­sé­gi kér­dés ren­de­zé­sé­re tér­sé­günk­ben ed­dig al­kal­ma­zott meg­ol­dá­sok mind­egyi­ke elég­te­len­nek bi­zo­nyult: a Ver­sailles­-ban meg­ál­mo­dott kis­ál­la­mi rend­szer, a párt­ál­la­mi ke­re­tek kö­zé szo­rí­tott ju­go­szláv in­ter­na­ci­o­na­liz­mus, majd a leg­utób­bi év­ti­ze­dek újabb nem­zet­ál­la­mi kí­sér­le­tei mind cső­döt mond­tak. En­nek okát Szar­ka – tel­je­sen meg­ala­po­zot­tan – ab­ban lát­ja, hogy min­den eset­ben hi­ány­zott az érin­tett nem­ze­tek és nem­ze­ti­sé­gek kö­zöt­ti kon­szen­zus al­kot­má­nyos rög­zí­té­se és ál­lam­jo­gi sza­va­to­lá­sa. Már­pe­dig e nél­kül ré­gi­ónk­ban a ki­sebb­sé­gi kér­dést nem le­het meg­nyug­ta­tó­an ren­dez­ni.
A Tri­a­non: a kény­szer­ki­sebb­sé­gek lét­re­jöt­te cí­mű ta­nul­mány egy ma­gyar szem­pont­ból meg­ke­rül­he­tet­len té­ma új­sze­rű meg­kö­ze­lí­té­sét vá­zol­ja fel. Eb­ben a ki­vá­ló és rend­kí­vül ta­nul­sá­gos es­­szé­ben a szer­ző nem va­la­mi­fé­le meg­cá­fol­ha­tat­lan igaz­sá­gok ki­mon­dá­sá­ra tö­rek­szik, ha­nem olyan kér­dé­se­ket tesz fel, ame­lyek meg­vá­la­szo­lá­sa új szem­pont­ok­kal bő­vít­he­ti a té­ma meg­le­he­tő­sen gaz­dag és vál­to­zó szín­vo­na­lú szak­iro­dal­mát. Szar­ka Lász­ló si­ker­rel pró­bál­ja el­ke­rül­ni azt, amit a ta­nul­má­nyá­ban is em­lít, hogy a tri­a­no­ni pa­ra­dig­mát gyak­ran egyet­len té­nye­ző­re szű­kít­ve pró­bál­ják ér­tel­mez­ni. Ma­gunk a szer­ző­vel ér­tünk egyet ab­ban, mi­sze­rint Tri­a­non prob­lé­má­ját még ak­kor sem le­het el­vá­lasz­ta­ni a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág nem­ze­ti­ség­po­li­ti­ká­já­nak kér­dés­kö­ré­től, ha tud­juk, hogy a bé­ke­szer­ző­dé­sek tar­tal­mát meg­ha­tá­ro­zó nagy­ha­tal­mak el­ső­sor­ban más mo­tí­vu­mok alap­ján dön­töt­tek. A ma­gyar­or­szá­gi Tri­a­non-iro­da­lom két­ség­kí­vül nagy adó­sá­ga az, hogy mind­ed­dig meg­le­he­tő­sen ke­vés fi­gyel­met szen­telt an­nak, mi­lyen sze­re­pet ját­szot­tak a szom­szé­dos né­pek ál­lam­al­ko­tó tö­rek­vé­sei a tör­té­nel­mi ma­gyar ha­za fel­bom­lá­sá­ban, s mi mo­ti­vál­ta – a szer­ző sza­va­i­val él­ve – a nem­ze­ti­sé­gi szem­be­for­du­lás, le­sza­ka­dás tö­meg­lé­lek­ta­nát. A ta­nul­mány­ban Tri­a­non kap­csán meg­fo­gal­ma­zott kér­dé­sek és vá­la­szok nem­csak a ha­mis ön­ál­ta­tás­tól men­te­sek, de egy el­len­ség­kép­től és tra­u­mák­tól men­tes Tri­a­non-kép ki­ala­kí­tá­sát is le­he­tő­vé te­he­tik. Szar­ka ugyan­is min­den ha­mis ön­kri­ti­ka nél­kül mond­ja ki a ma­gyar kor­mány­po­li­ti­ka vég­ze­tes té­ve­dé­se­it, de nem ab­szo­lu­ti­zál­ja azo­kat.
Az öt ta­nul­mányt fel­vo­nul­ta­tó el­ső fe­je­zet ak­tu­á­lis és ben­nün­ket, szlo­vá­ki­ai ma­gya­ro­kat ki­vált­képp érin­tő dol­go­za­ta az ere­de­ti­leg Sza­bó Re­zső: A Cse­ma­dok és a prá­gai ta­vasz cí­mű köny­vé­nek utó­sza­va­ként meg­je­lent Nem­ze­ti­sé­gi egyen­jo­gú­ság és ön­igaz­ga­tás cí­mű írás. Eb­ben Szar­ka – el­ső­sor­ban Sza­bó Re­zső sze­mé­lyé­hez köt­ve – a Cse­ma­dok ál­tal az 1968-ban ki­dol­go­zott ön­kor­mány­za­ti el­kép­ze­lé­sek hát­te­rét vá­zol­ja fel. Az, aho­gyan a Cse­ma­dok ak­ko­ri ve­ze­té­se a le­he­tő­sé­gek ha­tá­ra­it fel­mér­ve azon­nal re­a­gál­ni tu­dott az új vi­szo­nyok­ra és egy át­gon­dolt nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai prog­ra­mot tett le az asz­tal­ra im­po­ná­ló­nak tű­nik, s ta­lán je­len­le­gi po­li­ti­ku­sa­ink szá­má­ra is pél­da­ér­té­kű le­het.
A könyv Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek, jo­gi stá­tu­sok cí­mű má­so­dik, il­let­ve a Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te a nem­zet­ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban cí­mű fe­je­ze­té­ben a tör­té­nész Szar­ka Lász­ló he­lyett már sok­kal in­kább a nem­zet­stra­té­ga Szar­ka lép elénk. Szi­go­rú elem­zés alá ve­szi a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek hely­ze­tét, az ál­ta­luk gya­ko­rolt ki­sebb­sé­gi jo­go­kat, nyelv­hasz­ná­la­ti hely­ze­tü­ket, a több­sé­gi nem­ze­tek hoz­zá­juk fű­ző­dő vi­szo­nyát, s eb­ből az elem­zés­ből ki­in­dul­va pró­bál­ja fel­vá­zol­ni azo­kat a mo­del­le­ket, ame­lyek egy ki­dol­go­zan­dó ma­gyar jö­vő­kép és nem­zet­stra­té­gia alap­jai le­het­nek. Mind­ezt azon­ban a meg­szo­kot­tól el­té­rő­en nem a ma­gyar ki­sebb­sé­gi kér­dés és tri­a­no­ni pa­ra­dig­ma get­tó­já­ba zár­va te­szi, ha­nem össz­eu­ró­pai vi­szo­nyí­tá­si pon­to­kat és pár­hu­za­mo­kat fel­hasz­nál­va. Az eb­be a két fe­je­zet­be tar­to­zó ta­nul­má­nyok a szer­ző ér­dek­lő­dé­sé­nek szé­les ská­lá­ját bi­zo­nyít­ják, hi­szen a ki­sebb­sé­gek­kel fog­lal­ko­zó tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok és ku­ta­tó­mű­he­lyek ered­mé­nye­it fel­vá­zo­ló ta­nul­mány épp­úgy helyt ka­pott ben­nük, mint a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek as­­szi­mi­lá­ci­ó­já­ról szó­ló vagy az ön­kor­mány­za­ti­ság kér­dés­kö­rét kö­rül­já­ró dol­go­zat. Ta­lán a ma­gyar–ma­gyar pár­be­széd le­he­tő­sé­ge­i­nek és ered­mé­nye­i­nek fel­vá­zo­lá­sa te­het­te vol­na még tel­je­seb­bé a kö­tet ál­tal ben­nünk ki­ala­kult ké­pet. Szar­ka sem ke­rül­het­te meg vi­szont, hogy a ked­vez­mény­tör­vény­ről ki­fejt­se vé­le­mé­nyét. Saj­nos ezt a té­mát a na­pi saj­tó olyan mér­ték­ben szét­rág­ta, hogy ne­héz ve­le kap­cso­lat­ban anél­kül meg­szó­lal­ni, hogy rög­tön po­li­ti­kai fel­han­go­kat ne ke­res­né­nek mö­göt­te. Szar­ka Lász­ló­nak azon­ban si­ke­rült el­ke­rül­nie ezt a buk­ta­tót, s ha csak a té­ma egyik szeg­men­sé­re is kor­lá­toz­za vizs­gá­la­tát, de ér­té­kes meg­ál­la­pí­tá­sok­kal gaz­da­gít­ja a ked­vez­mény­tör­vény szak­iro­dal­mát. A ked­vez­mény­tör­vényt Szar­ka a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő „nem­zet­stra­té­gi­ai dis­kur­zus” leg­fon­to­sabb ered­mé­nyé­nek tart­ja, ame­lyet az „ed­dig gya­kor­la­ti­lag bár­mi­fé­le el­len­súly nél­kül zaj­ló as­­szi­mi­lá­ció” el­ső ko­moly el­len­lé­pé­se­ként ér­té­kel. A tör­vény el­le­ni meg-meg­úju­ló szlo­vák és ro­mán tá­ma­dá­sok okát is ép­pen ab­ban lát­ja, hogy a még min­dig nem­zet­ál­la­mi mo­del­lek­ben gon­dol­ko­dó po­li­ti­ku­sok is fel­is­mer­ték, hogy a ki­sebb­sé­gi ma­gyar ok­ta­tás és kul­tú­ra tör­vé­nyi­leg biz­to­sí­tott és rend­sze­res ma­gyar­or­szá­gi tá­mo­ga­tá­sa akár ko­moly ered­mé­nye­ket is hoz­hat. No­ha en­gem sze­mély sze­rint ér­de­kelt vol­na a szer­ző­nek a ked­vez­mény­tör­vény kö­rül ki­ala­kult po­li­ti­kai harc­cal kap­cso­la­tos vé­le­mé­nye is, ezt ő gon­do­san el­hall­gat­ja, ami ugyan két­ség­kí­vül hasz­ná­ra vá­lik az írás­nak, bi­zo­nyos ér­te­lem­ben azon­ban még­is le­szű­kí­ti az elem­zés le­he­tő­sé­ge­it.
A ki­vált­kép­pen ér­de­kes írá­sok kö­zé tar­to­zik még A ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­za­ti­ság je­le­ne és jö­vő­je Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban cí­mű, amely a kö­tet mél­tó le­zá­rá­sa. Eb­ben a szer­ző a ki­sebb­sé­gi kér­dés­nek egy olyan meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­gét vá­zol­ja fel, amely­re már je­len­leg is ta­lál­ni pél­dát az EU-ban, s amely a ma­gyar ki­sebb­sé­gek szá­má­ra is ki­utat je­lent­het. Szar­ka Lász­ló a kö­tet egyik ko­ráb­bi ta­nul­má­nyá­ban (A ki­sebb­sé­gi ma­gyar kö­zös­sé­gek hely­ze­te és fej­lő­dé­si ten­den­ci­ái a ku­ta­tá­sok tük­ré­ben) is fog­lal­ko­zik az au­to­nó­mia és ön­kor­mány­za­ti­ság kér­dés­kö­ré­vel. Jó­ma­gam an­nak ol­va­sá­sa­kor úgy érez­tem, a szer­ző túl rö­vid­re fog­ta mon­da­ni­va­ló­ját, s le­zá­rat­la­nul hagy­ta a prob­lé­mát. A kö­tet utol­só ta­nul­má­nya azon­ban pó­tol­ta ezt a hi­ány­ér­ze­tet, hi­szen a dol­go­zat komp­lex mó­don a ki­sebb­sé­gi au­to­nó­mi­ák eu­ró­pai kon­tex­tu­sá­ból ki­in­dul­va, a szlo­vé­ni­ai po­zi­tív pél­dán ke­resz­tül jut el a meg­va­ló­su­lat­lan er­dé­lyi és fel­vi­dé­ki ma­gyar au­to­nó­mia­ter­ve­ze­te­kig. A dol­go­zat zá­ró ré­szé­ben pe­dig az au­to­nó­mi­á­val kap­cso­lat­ban vár­ha­tó al­ter­na­tí­vá­kat vá­zol­ja fel.
A kö­tet gyen­gé­jét ma­gá­nak a könyv­nek a ki­vi­te­le je­len­ti, hi­szen a kö­tet né­hány lap­ja már az el­ső hasz­ná­lat ide­jén ki­hul­lott. Szá­mom­ra nem szim­pa­ti­kus meg­ol­dás az sem, hogy az ol­da­lak fel­ső ré­szén meg­ta­lál­ha­tó ak­tu­á­lis fe­je­zet­cím nem egye­zik pon­to­san a tar­ta­lom­jegy­zék­ben fel­tün­te­tett fe­je­zet­cí­mek­kel. Ez bi­zo­nyos ese­tek­ben za­va­ró és az ol­va­só tá­jé­ko­zó­dá­sát meg­ne­he­zí­tő le­het. Mi­ként fél­re­ve­ze­tő az is, hogy a har­ma­dik fe­je­zet cí­me más vál­to­zat­ban je­le­nik meg a tar­ta­lom­jegy­zék­ben (Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te a nem­zet­ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban) és más­ként a fe­je­zet­hez tar­to­zó la­pok te­te­jén (Ki­sebb­sé­gek hely­ze­te az Ál­la­mok­ban és az Uni­ó­ban), ami fél­re­ér­tés­re ad­hat okot, hi­szen az Ál­la­mok ki­fe­je­zés alatt nem az Eu­ró­pai Unió ál­la­ma­it, ha­nem sok­kal in­kább az Egye­sült Ál­la­mo­kat ért­jük.
No­ha a kö­tet­ben ta­lál­ha­tó ta­nul­má­nyok egy ré­sze ko­ráb­ban már meg­je­lent, ez egy­ál­ta­lán nem csök­ken­ti ér­té­kü­ket, sőt az át­gon­dolt szer­kesz­tő­mun­ká­nak kö­szön­he­tő­en a könyv­ben új ér­tel­me­zé­sek­kel gaz­da­god­va egy­sé­ges egés­­szé áll­nak ös­­sze. Ta­lán csak a ma­gyar­or­szá­gi nem­ze­ti­sé­gek­kel fog­lal­ko­zó dol­go­za­tok lóg­nak ki a sor­ból, hi­szen ki­mond­va-kimondatlanul az egész kö­tet el­ső­sor­ban a ma­gyar ki­sebb­ség je­len­le­gi hely­ze­té­nek és a ve­le kap­cso­la­tos nem­zet­stra­té­gi­á­nak a fel­vá­zo­lá­sá­ra tesz kí­sér­le­tet. A szer­ző­nek mint az MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek igaz­ga­tó­já­nak azon­ban ugyan­úgy fog­lal­koz­nia kell a ma­gyar­or­szá­gi ki­sebb­sé­gek­kel (né­met, szlo­vák, ro­ma stb.), mint a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok­kal. Eb­ből a szem­pont­ból vi­szont ért­he­tő az érin­tett ta­nul­má­nyok be­vá­lo­ga­tá­sa.
A kö­tet iga­zi ér­té­két az a szer­zői ma­ga­tar­tás – va­gyis a több­szem­pon­tú­ság és az elem­zett té­mák irán­ti őszin­te ér­dek­lő­dés – ad­ja, amely vé­gig­kí­sé­ri az ös­­szes be­vá­lo­ga­tott ta­nul­mányt. Szar­ka nem azért nyúl az egyes té­mák­hoz, hogy kö­te­les­ség­sze­rű­en le­tud­jon egy-egy újabb té­mát, őt a prob­lé­mák fel­ol­dá­sá­nak szán­dé­ka ve­ze­ti, amely­hez a leg­jobb esz­köz a meg­fe­le­lő kér­dé­sek meg­fo­gal­ma­zá­sa. En­nek pe­dig Szar­ka Lász­ló, mint a je­len kö­tet­ben is bi­zo­nyít­ja, iga­zi mes­te­re.

Si­mon At­ti­la

Rövid URL
ID1552
Módosítás dátuma2016. június 16.

Munka Jenőné, szül. Dobossy Ilona öccséhez írt levelei

Ki­lenc ma­gán­le­ve­let ol­vas­hat az aláb­bi­ak­ban az ol­va­só. Még­sem csu­pán egyet­len csa­lád éle­té­be nyer be­pil­lan­tást, hi­szen ezek a le­ve­lek, ame­lye­ket a nõ­vér írt tá­vol lé­võ öc­­csé­hez,...
Bővebben

Részletek

Ki­lenc ma­gán­le­ve­let ol­vas­hat az aláb­bi­ak­ban az ol­va­só. Még­sem csu­pán egyet­len csa­lád éle­té­be nyer be­pil­lan­tást, hi­szen ezek a le­ve­lek, ame­lye­ket a nõ­vér írt tá­vol lé­võ öc­­csé­hez, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egé­szé­nek a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni meg­pró­bál­ta­tá­sa­i­ról szól­nak. A le­ve­lek író­ja Mun­ka Jenõné, szü­le­tett Dobos­sy Ilo­na, igaz­ga­tó-ta­ní­tó­nõ, aki öc­­csé­hez Dobos­sy Lász­ló­hoz, az ak­kor Fran­cia­or­szág­ban tar­tóz­ko­dó ki­vá­ló fi­lo­ló­gus­hoz és eu­ro­pé­er sze­mé­lyi­ség­hez cí­mez­te azo­kat az Ér­sek­új­vár­hoz kö­ze­li Zsigárdról. Az 1999-ben 89 éves ko­rá­ban el­hunyt Dobos­sy Lász­ló élet­pá­lyá­ja a kö­zép-eu­ró­pai em­ber út­ke­re­sé­sé­nek szim­bó­lu­ma. A Vág­far­kas­dról el­in­du­ló Dobos­sy Prá­gá­ban a cseh, Pá­rizs­ban a fran­cia kul­tú­ra sze­re­te­tét szív­ta ma­gá­ba, hogy vé­gül Bu­dán le­te­le­ped­ve ta­lál­ja meg ott­ho­nát. Csa­lád­ja sem át­la­gos csa­lád, ha­nem olyan, amely­bõl ta­ní­tók, mér­nö­kök és a szel­le­mi élet más sze­rep­lõ­i­nek egész so­ra szár­ma­zott. A le­ve­lek író­ja Dobos­sy Ilo­na is egyi­ke azok­nak a le­gen­dás fa­lu­si ta­ní­tó­nõk­nek, akik nem­csak ta­ní­tot­ták a di­á­ko­kat, ha­nem ne­vel­ték is õket, s aki még pél­da­ké­pe és szel­le­mi ve­ze­tõ­je tu­dott len­ni a falunak. Aktivitására legyen példa, hogy Tóth László a magyar mûkedvelõ színjátszás két világháború közötti történetérõl írt tanulmányából idézi a Prágai Magyar Hírlap 1935-ben megjelent kom­men­tár­ját, amely sze­rint „hat­van élet­re­va­ló zsi­gár­di ele­mis­tá­ból olyan pa­rá­dés szín­há­zat csi­nált Mun­ka ta­ní­tó né­ni, hogy a na­gyok is cso­dá­já­ra jár­nak”.
A kö­zölt le­ve­lek ta­lán ak­kor is ér­de­ke­sek len­né­nek, ha nem a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tõ meg­pró­bál­ta­tá­sok­kal te­li évek­ben ír­ták vol­na õket. De ak­kor szü­let­tek, így túl­mu­tat­va csa­lá­di vo­nat­ko­zá­sa­i­kon a hon­ta­lan­ság éve­i­nek fon­tos és az egyik leg­sza­ba­to­sab­ban meg­fo­gal­ma­zott kor­do­ku­men­tu­mai. Az el­sõ le­vél 1945. no­vem­ber 21-ei kel­te­zé­sû, a ki­len­ce­dik pe­dig 1947. ok­tó­ber 12-ei. E nem egész két év alatt nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­té­nek sors­for­dí­tó ese­mé­nyei zaj­lot­tak le. Az el­sõ le­vél Ér­sek­új­vár elõ­zõ évi le­bom­bá­zá­sát örö­kí­ti meg, ám a le­írt ször­nyû­sé­gek el­le­né­re is a bi­za­ko­dás üt át raj­ta. A le­vél el­sõ mon­da­ta­i­nak egyi­ké­ben – „Már ré­gen ké­szül­tem ne­ked ír­ni, de úgy vol­tunk ér­te­sül­ve, hogy csak ide­gen nyel­ven le­het kül­föld­re ír­ni, így hát nem mer­tem hoz­zá­fog­ni, mert azt a sok min­dent, amit ír­ni aka­rok, ami a csa­lád­dal az­óta tör­tént, azt csak ma­gya­rul tu­dom le­ír­ni” – Beneš el­nök ren­de­le­tei már érez­te­tik ha­tá­su­kat, azon­ban már mint­egy meg­elõ­le­ge­zi mind­azt, ami a to­váb­bi le­ve­lek fõ té­má­ja lesz: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ül­döz­te­té­sét. A cseh­szlo­vák nem­zet­ál­lam ki­épí­té­sé­nek ér­dek­ben be­zár­ták a ma­gyar is­ko­lá­kat, be­til­tot­ták a ma­gyar szót, 1946 no­vem­be­ré­tõl pe­dig 4 hó­na­pon ke­resz­tül 220 te­le­pü­lés­rõl ös­­sze­sen 44 129 ma­gyart hur­col­tak el cseh­or­szá­gi kény­szer­köz­mun­ká­ra. Köz­ben 1946. feb­ru­ár 27-én Bu­da­pes­ten alá­ír­ták a ké­sõb­bi­ek­ben több mint 80 ezer ma­gyar át­te­le­pí­té­sét le­he­tõ­vé te­võ cseh­szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re-egyez­ményt, ugyan­ezen év má­ju­sá­ban pe­dig meg­hir­det­ték a ki­te­le­pí­té­sek­tõl és de­por­tá­lá­sok­tól ret­te­gõ ma­gyar la­kos­ság leg­al­ja­sabb zsa­ro­lá­sát le­he­tõ­vé te­võ res­zlo­va­ki­zá­ci­ós ak­ci­ót. Ezek az ese­mé­nyek Mun­ka Jenõ­né öc­­csé­hez írt le­ve­le­i­ben azon­ban nem­csak hát­te­ret ké­pez­nek a csa­lá­di élet ese­mé­nye­i­nek fel­ele­ve­ní­té­sé­hez, ha­nem fõ­sze­re­pet kap­nak, s a csa­lád ügyes-ba­jos dol­gai el­tör­pül­nek mel­let­tük. De hogy is le­het­ne fon­tos, hogy az öcsi meg­bu­kott a vizs­gán vagy hogy Je­nõ­nek és a gye­re­kek­nek csak az a ru­há­juk ma­radt a há­bo­rú után, ami raj­tuk volt, ami­kor az em­be­rek at­tól fél­nek, hogy te­her­au­tó­ra rak­va el­hur­col­ják õket szü­lõ­föld­jük­rõl. A le­ve­lek min­den so­rán át­süt ugyan­is, hogy író­ju­kat nem csu­pán a csa­lád, ha­nem az egész Máty­usföld sõt az egész fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság irán­ti fe­le­lõs­ség hajt­ja. Le­írá­sai azon­ban még­sem el­fo­gul­tak vagy in­du­la­to­sak. A le­vél­író nem ítél­kez­ni akar, ha­nem csu­pán tu­dó­sí­ta­ni mind­ar­ról, amit át­él és lát, s ami­rõl Pá­rizs­ban élõ öc­­cse csak az õ le­ve­le­i­bõl ér­te­sül­het. A lát­szó­lag szenv­te­len mo­dor mö­gött azon­ban fel-fel sej­lik az ér­zel­mek fe­szült­sé­ge. „Egész nap hang­zik a lá­dák szö­ge­lé­se, mint­ha ko­por­só­kat szö­gel­né­nek” – ír­ja a la­kos­ság­cse­ré­re ké­szü­lõ­dõ Zsi­gár­di­ak­kal kap­cso­lat­ban, s nem is kell töb­bet mon­da­nia, hi­szen ez a mon­dat min­dent ki­fe­jez.
Mun­ka Jenõné, Dobos­sy Ilo­na öc­­csé­hez írt le­ve­lei nem­csak egy­sze­rû kor­do­ku­men­tu­mok, ha­nem fon­tos ada­lé­kok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség egy ne­ves sze­mé­lyi­sé­gé­nek, Dodo­ssy Lász­ló­nak az élet­pá­lyá­já­hoz.
Si­mon At­ti­la

1. sz. le­vél

Zsigárd, 1945. nov. 21.

Ked­ves La­cink!

Nov. 11-én írott le­ve­le­det ma meg­kap­tuk. Már ré­gen ké­szül­tem ne­ked ír­ni, de úgy vol­tunk ér­te­sül­ve, hogy csak ide­gen nyel­ven le­het kül­föld­re ír­ni, így hát nem mer­tem hoz­zá­fog­ni, mert azt a sok min­dent amit ír­ni aka­rok, ami a csa­lád­dal az­óta tör­tént azt csak ma­gya­rul tu­dom le­ír­ni. Már Ani­kó­hoz írott le­ve­led­bõl ér­te­sül­tünk, hogy meg­nõ­sül­tél, és így a csa­lád egy ked­ves új tag­gal sza­po­ro­dott, Ju­li­ká­val. Így is­me­ret­le­nül is na­gyon sze­ret­jük, csak az a kár, hogy még sok idõ el­mú­lik majd amíg sze­mé­lye­sen is meg­is­mer­het­jük. Ha le­het kül­de­ni, küld­jél ró­luk fény­ké­pet Ju­li­ká­ról meg a kis Ma­ris­ká­ról. A kis Ma­ris­ká­nak itt­hon is lesz egy kor­tár­sa. Imru­sék­nak szept. 27-én szü­le­tett egy kis­lá­nyuk: Ág­nes, Ju­dit­nak ke­resz­tel­tük. Ép­pen okt. 7-én ke­resz­tel­tük a kis Dé­nes­ke ha­lá­lá­nak ér­for­du­ló­ján. Imru­sék na­gyob­bik lány­ká­ja Il­di­kó szép nagy lány, már is­ko­lá­ba jár, az­az fog majd jár­ni, ha majd lesz ta­ní­tás.
Most pe­dig be­szá­mo­lok rész­le­te­sen a mult év ese­mé­nye­i­rõl. A leg­szo­mo­rúbb dol­go­kat azt hi­szem már Ani­kó is meg­ír­ta. A mult ta­vasz­tól kezd­ve so­kat iz­gul­tunk a re­pü­lõ­gé­pek mi­att, amik ez­ré­vel jár­tak fe­let­tünk majd­nem min­den nap. Mami­ká­ék­nak én min­dig mond­tam, hogy jöj­je­nek ki Zsi­gár­dra lak­ni, de csak nem tud­tak meg­vál­ni a ré­gi ház­tól, no meg sen­ki nem gon­dolt ar­ra ko­mo­lyan, hogy Ujvár is sor­ra ke­rül­jön. Szep­tem­ber­ben még az is­ko­lák is meg­kez­dõd­tek. A mi gye­re­ke­ink is el­men­tek. Ok­tó­ber ele­jén ha­za­jöt­tek szü­net­re. Más­nap ren­ge­teg re­pü­lõ­gép ment el fe­let­tünk, egy­szer­re csak ször­nyû dü­bör­gés hal­lat­szott, azt hit­tük, hogy ná­lunk is ösz­­sze­dõl­nek a há­zak. Mind­járt tud­tuk, hogy ez csak Ujvár lehet.1 Na­gyon rossz ér­zé­sünk volt. Te­le­fo­nál­ni akar­tam, de nem le­he­tett. Vo­nat nem ment. Igy az­tán Dönci bi­cik­li­re ült és el­ment Ujvárba. Egye­ne­sen a ház­hoz. Ott nem ta­lált sen­kit csak rom­hal­mazt. Ak­kor el­ment Imru­sék­hoz meg­tud­ni, hogy mi tör­tént, ott sem ta­lált mást csak ro­mo­kat. Úgy tén­fer­gett azu­tán a vá­ros­ban, kér­de­zõs­kö­dött jobb­ra, bal­ra és úgy tud­ta meg, hogy ma­mi­ka és api kór­ház­ban van­nak. Imru­sék meg va­la­mi is­me­rõ­sük­nél. A kis Dé­nes­ke holt­test­ét is egyik is­me­rõ­sük­höz vit­ték be, mert a há­zuk­ból sem­mi nem ma­radt. Köz­ben mi is ko­csit ke­rí­tet­tünk és mi is be­men­tünk Ujvárba. Azt a na­pot so­ha el nem fe­lej­tem. Az egész vá­ros por­ban és füst­ben úszott, a sok két­ség­beesett em­ber min­den­fe­lé, akik hoz­zá­tar­to­zó­i­kat si­rat­ták, má­sok akik va­gyo­nuk ron­csa­it néz­ték el­ke­se­red­ve. Ak­kor ás­ták ki a ro­mok alól a hol­ta­kat. Em­lék­szel azok­ra a nagy vas­utas há­zak­ra, amik elõt­tünk vol­tak? Mind a ket­tõ összedölt. Egyik­nek a pin­cé­jé­bõl 70 ha­lot­tat ás­tak ki. Mami­ká­ék né­gyen vol­tak a pin­cé­ben. A há­ló­szo­ba kap­ta a ta­lá­la­tot, a kö­zép­sõ rész meg a lég­nyo­más­tól ös­­sze­dõlt és mami­ká­é­kat be­te­met­te. A kony­há­ból min­den le­zu­hant a pin­cé­be. Sze­ren­csé­re mind­járt jöt­tek em­be­rek, akik ki­húz­ták õket. Api­nak el­tö­rött a fel­sõ láb­szár­csont­ja. Ma­mi­ka sze­ren­csé­seb­ben úsz­ta meg a dol­got, mert csak zú­zó­dá­so­kat szen­ve­dett. Az volt a baj, hogy Ujvár­ban min­den szer­ve­zet­len volt és mami­ká­ék szom­ba­ton dél­tõl csak va­sár­nap dél­után ré­sze­sül­tek el­sõ se­gély­ben. Sem szál­lí­tó­esz­köz­höz sem or­vos­hoz nem le­he­tett hoz­zá­jut­ni. A vá­ros­ban min­den a fe­je­te­te­jén állt. Min­den­ki fej nél­kül kap­ko­dott és sza­lad­gált. Ma­mi­kát ma­gunk­kal hoz­tuk Zsigárdra, de sze­gény apit ott kel­lett hagy­ni a kór­ház­ban, mert nem le­he­tett szál­lí­ta­ni. Ott né­hány nap múl­va tü­dõ­gyul­la­dást ka­pott és egy hét mulva szé­pen csen­de­sen el­aludt. Sem­mit nem szen­ve­dett, még ha­lá­la elõtt nehá­ny órá­val jó­ízû­en evett és el­szí­vott egy szívart. Ma­mi­ka nem is tu­dott a szo­mo­rú eset­rõl, mert õ meg ná­lunk fe­küdt. Nem mer­tük ne­ki meg­mon­da­ni mind­járt, csak ké­sõbb, mi­kor már egy ki­csit meg­erõ­sö­dött. Kép­zeld el sze­gény ma­mi­ká­nak a sor­sát. Egész éle­tük­ben dol­goz­tak, ta­ka­ré­kos­kod­tak és most öreg­sé­gé­re sem­mi­je nincs. Meg­szok­ta, hogy min­dig õ ad­jon a gye­re­ke­i­nek és most ne­ki kell el­fo­gad­ni. Je­len­leg nyug­dí­ja sincs. Az­óta ma­mi­ka ná­lunk élt. Las­san a csa­pá­sok­ból is fel­épült és az élet­ked­ve is meg­jött. Most szep­tem­ber­ben be­köl­tö­zött Ujvárba, ott ki­bé­relt egy szo­ba-kony­hát és ott la­kik a mi gye­re­ke­ink­kel. Azok be­irat­koz­tak az ujvá­ri szlo­vák gim­ná­zi­um­ba és most azt lá­to­gat­ják. Ma­mi­ká­nak igen jót tesz ez az élet, hogy megint sa­ját ház­tar­tá­sa van, ahol te­vé­keny­ked­het. In­nen szál­lí­tunk ne­kik élel­met.
Ta­valy a bom­bá­zás után Imru­sék is hoz­zánk köl­töz­tek és a szo­mo­rú idõ­ket így együtt kön­­nyeb­ben el­vi­sel­tük. Mi­kor azu­tán a front ide ke­rült hoz­zánk, ak­kor is sok iz­gal­mas órát él­tünk át együtt. Most már Ujvár­ban lak­nak. Egész he­lye­sen be­ren­dez­ked­tek új­ra, de Im­rus még most is sok­szor van ná­lunk, mert itt jobb a le­ve­gõ. Ide­je meg van, mert iro­dá­ja most nin­csen.
Még va­la­mi­rõl be kell szá­mol­nom, ami té­ged érint. Ma­mi­ka még a bom­bá­zás elõtt ki­ho­zott egy cso­mó hol­mi­dat. Sok szép do­log volt, mind uj. In­gek, há­ló­in­gek, tö­rül­kö­zõk, al­só­nad­rág­ok, ru­ha­szö­vet stb. Ma­mi­ka eze­ket a ha­za­kül­dött fi­ze­té­sed­bõl vá­sá­rol­ta szá­mod­ra és azt gon­dol­ta, hogy itt na­gyobb biz­ton­ság­ban lesz. Saj­nos azon­ban a had­mû­ve­le­tek so­rán a mi ru­ha­ne­mûnk­kel és élel­mi­szer­kész­le­tünk­kel együtt ez is meg­sem­mi­sült. Vé­let­len foly­tán meg­ma­radt há­rom öl­tö­nyöd, meg a sí­nad­rá­god. De ezek­bõl egy bar­na ru­há­dat utó­la­gos jó­vá­ha­gyá­sod re­mé­nyé­ben köl­csön­vet­tünk Je­nõ ré­szé­re, a sí­nad­rá­go­dat meg Döncinek, mert Je­nõ­nek és a gye­re­kek­nek csak az a ru­há­ja ma­radt, ami ép­pen raj­tuk volt. Ne ha­ra­gudj ér­te, re­mél­jük, ke­rü­lünk még olyan hely­zet­be, hogy meg­ve­hes­sük. Je­len­leg nem tud­nánk meg­ven­ni, mert még nem ka­punk fi­ze­tést. Azért éle­lem­ben nem szen­ve­dünk hi­ányt, mert a fa­lu­be­li­ek na­gyon ra­gasz­kod­nak hoz­zánk, és sok min­den­nel el­lát­nak ben­nün­ket. Azt mond­ják, hogy õk nem fe­lej­tik el, amit a fa­lu­ért tet­tünk. Akár­mit ve­szünk, min­dig azt mond­ják, hogy nem kell fi­zet­ni, csak majd ha lesz pén­zünk. Igy hát csak él­de­gé­lünk, csak rossz ez a tét­len­ség. Szi­ve­seb­ben dol­goz­nánk. Ma­mi­ka sem szen­ved sem­mi­ben hi­ányt, mert né­hány fon­to­sabb ru­hát si­ke­rült a ro­mok alól ki­ás­ni. A gye­re­kek már na­gyok. Ok­tó­ber­ben vizs­gáz­tak a mult évi anyag­ból, így a mult évet nem ve­szí­tet­ték el. Öcsi most ha­to­dik­ba ment, Dönci nyol­ca­dik­ba. Szor­gal­ma­san ta­nul­nak fran­ci­á­ul. Dönci min­dig azt em­le­get­te, hogy majd le­érett­sé­gi­zik és el­megy Pá­rizs­ba. Igen nagy ked­ve van a ve­gyé­szet­hez. Volt egy egész he­lyes kis labo­ra­to­ri­u­ma is, de az is tönk­re ment. Most már nem tu­dom mi lesz sze­gény gye­rek­kel, mert egy osz­tály­tár­sa könnyel­mû­sé­gé­bõl sa­ját hi­bá­ján kí­vül po­li­ti­kai ügy­be ke­ve­re­dett és most vizs­gá­la­ti fog­ság­ban ül Po­zsony­ban már 3 he­te. Ez most a leg­na­gyobb gon­dunk a töb­bi mel­lett. Pe­dig ta­valy is ki­ju­tott ne­ki, mert mi­kor a nyi­la­sok Né­met­or­szág­ba akar­ták vin­ni, meg­szö­kött és 3 hó­na­pig buj­do­sott. Öcsi meg úgy me­ne­kült meg a ki­hur­co­lás­tól, hogy ép­pen ak­kor dif­té­ri­á­ban fe­küdt. Ezért jó ha lá­nya van va­la­ki­nek, mert az­zal nem jár­nak ilyen gon­dok. De re­mél­jük, hogy majd csak min­den el­in­té­zõ­dik és jó­ra for­dul. Feri­ék na­gyon jól van­nak. Min­de­nük meg­van és na­gyon meg­elé­ge­det­tek.
Most már ma­mi­ka is meg­nyu­go­dott, csak olyan­kor sirdogál, ha a ré­gi idõ­ket meg a ré­gi há­zat em­le­get­jük. Ké­sõb­bi bom­bá­zá­sok so­rán még ujabb ta­lá­la­to­kat ka­pott a ház, úgy hogy most már nincs be­lõ­le sem­mi csak 3 óri­á­si gö­dör. Ki­re­pült tö­ves­tül az öreg cse­resz­nye­fa, el­tûn­tek a töb­bi gyü­mölcs­fák is, még a ke­rí­tés is. Sem­mi nem ma­radt, csak az egyik bom­ba­gö­dör szé­lén kiny­ilt a ré­gi kert egy ma­ra­dé­ka, egy ár­va mály­va­ró­zsa. De el­tûnt az egész Piri­tó ut­ca, úgy hogy nem is tud­nál tá­jé­ko­zód­ni, hogy mi hol volt. Még sok min­den­rõl le­het­ne ír­ni, de majd leg­kö­ze­lebb. Most már azt sze­ret­nénk, ha ti ír­ná­tok rész­le­te­sen ma­ga­tok­ról min­dent. Irjál rész­le­te­sen Ju­li­ká­ról meg Ma­ris­ká­ról, irjá­tok meg ho­gyan él­tek, mit csi­nál­tok, mik a ter­ve­i­tek, min­ket min­den ér­de­kel. Leg­jobb len­ne ha egy­szer majd ha­za­jö­het­né­tek és össze­gyü­lve az egész csa­lád úgy mint a ré­gi ka­rá­cso­nyok­kor és ad­dig­ra elmul­na min­den baj és ke­se­rû­ség ami most még fáj és úgy örül­het­nénk egy­más­nak. Ta­lán ez is el­jön még. Vár­juk le­ve­le­te­ket. Sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk mind­nyá­ja­to­kat.
Ilon­ka és Je­nõ

2. sz. le­vél

1946. VII. 18.

Ked­ves La­ci!

Le­ve­le­det, a köny­vet s a két ujság­külde­mé­nyt kö­szö­net­tel meg­kap­tuk. Az el­sõ cik­ked is nagy örö­met je­len­tett, hát még a má­so­dik. Tar­tal­mi­lag is „ül” min­den mon­da­ta, de ami a majd­nem kön­­nye­kig ha­tott meg az a ní­vó volt, az em­be­ri hang, ame­lyen már olyan rég nem hal­lot­tunk ezen a tá­jon; és a stí­lus­ér­zék. Amint el­ol­vas­tam rög­tön le is gé­pel­tem az egé­szet, hogy mi­nél gyor­sabb tem­pó­ban jár­ja kö­rül a kö­rün­ket al­ko­tó em­be­re­ket. Mind­nyá­jan osz­tat­lan lel­ke­se­dés­sel és meg­ha­tó­dott­ság­gal ol­vas­ták. – Mi­e­lõtt to­vább men­nék, be kell je­len­te­nem egy ször­nyû kel­le­met­len sze­mé­lyi hírt, vi­ta­min­hi­ány­ból ki­fo­lyó­lag iny­gy­ul­la­dá­som van, s az olyan po­ko­li kí­nok­kal jár, hogy szin­te sze­ret­ném össze­zuz­ni a fe­je­met min­de­nes­tõl, kb. há­rom he­te tart, olyan ve­he­mens és nem csök­ke­nõ, hogy az or­vos min­den biz­ta­tá­sa el­le­né­re is kez­dek két­ség­be­es­ni. Ren­ge­teg cit­ro­mot fo­gyasz­tok, ez álli­tó­lag az or­vos­sá­ga, de egy­elõ­re ez nem érez­te­ti ha­tá­sát. Ezért is kés­tem olyan so­ká a le­vél­lel, s en­nek tudd be a sok hi­bát is, ami­vel le­ve­lem valós­zin­üleg te­le lesz. – Pe­dig be­szá­mol­ni va­ló van iga­zán elég. Le­zaj­lott a reszlovakizáció,2 iga­zán csá­bi­tó fal­ra­gasz­ok­kal szó­li­tot­ták fel a né­pet, pl. az egyik ilyen volt: Obèania! V najbliž­šich dòoch opy­tu­jú sa Vás sèi­ta­ci komisári: Si slo­vák alebo maïar? – Keï citiš v se­be len iski­er­ku slo­ven­skej alebo slo­van­skej rodo­vos­ti hlas sa za slováka, lebo len slo­vák je èes­ko­slo­ven­ským štát­nym obèanom, a len èes­ko­slo­ven­ský štát­ny obèan nemu­sí sa obá­va èo mu pri­ne­sie zajtrajšok. Volte rozum­ne a len v pro­spech seba!3 Ezt meg­ta­nul­tam könyv nél­kül, hogy meg tud­jam ne­ked ír­ni, mert tu­dom, hogy ér­de­kel­nek az itt­ho­ni dol­gok. Szó­val a ma­gya­rok, meg­kap­ták az utol­só le­he­tõ­sé­get, de a hü­lyék,! nem tud­ták fel­fog­ni mit kiván az ér­de­kük s nem na­gyon reszlovakizáltak. Fõ­leg a fa­lun vi­sel­ked­tek egy­sé­ge­sen, itt Ujvár­ban pl. a ta­ná­ri kar, gon­dol­ván azt, hogy ha már min­de­nün­ket el­vesz­tet­tük, leg­alább sze­men ne kell­jen köp­ni ön­ma­gun­kat ilyen ará­nyu kö­pe­nyeg­for­ga­tá­sért, s ab­ban a re­mény­ben, hogy töb­bet ér majd idõ­vel a cseh­szlo­vák köz­tár­sa­ság­nak is egy be­csü­le­tes ma­gyar em­ber, mint egy kétszinü. Ezt per­sze ki kell vár­ni. S vol­tak tü­rel­met­le­nek is, pld. Szilassyék, Szirmákék, az õ res­zlo­va­ki­zá­lá­su­kat pe­dig nem fo­gad­ták el. Kép­zeld el mos­ta­ni lel­ki­ál­la­po­tu­kat. A fa­lu­kon egy­né­hány he­lyen té­ve­sen fog­ták fel a dol­got, és vis­­sza­élé­sek­re ke­rült sor. Pl. le­fog­tak em­be­re­ket, azon a cimen, hogy iz­gat­nak a res­zlo­va­ki­zá­ció el­len. Ezen vád el­len ter­mé­sze­te­sen a leg­jobb cá­fo­lat, ha az il­le­tõ reszlovakizál. – Egye­se­ket Z.-ról 8 csa­lá­dot kiutasitottak, de mi­u­tán az ilyen vis­­sza­élé­sek­rõl a fel­sõbb ha­tó­sá­gok ér­te­sül­tek, rög­tön be­szün­tet­ték azo­kat. – A bei­ra­tá­sok is meg­vol­tak. Alda má­so­dik­ba fog jár­ni, per­sze szlo­vák­ba, mi­vel más nincs. Jobb sze­ret­tem vol­na ugyan, ha leg­alább az ele­mit az anya­nyel­vén vég­zi, mert Komén­sky­vel egyet­ér­tek, hogy csak az anya­nyel­ven va­ló ta­nu­lás hat­hat ter­mé­ke­nyen a gyer­mek lel­ké­re, de hát er­re nincs le­he­tõ­ség. Már nyug­ta­lan­kod­tam juni­us vé­gén, hogy eset­leg Alda még egy évet elveszit, mi­kor sze­ren­csé­re meg­je­len­tek a plakátok:, amely sze­rint Doda­toè­ny zápis v sep­tem­bre nebude, a do slo­ven­skej školy treba zapísa: 1/. slo­ven­ské deti, 2/. deti ktoré v minu­lom roku cho­di­ly do slo­ven­skej školy, 3/. deti kto­rých rodi­èia súh­la­si­li s res­lo­va­ki­zá­ci­ou 4/. tie deti ktoré do vyme­na oby­va­tel­stva chcú cho­dit do slo­ven­skej školy. Vše­tky ostat­né deti maju sa prih­la­sit na súpis.4 – A súpis­ra hár­man je­lent­kez­tek: A két Kram­mer és a Kuc­se­ra Lajkó egy kis­fia. – Alda jú­ni­us­ban Ró­zsa­he­gyen volt há­rom hé­tig egész hi­he­tet­le­nül sok ra­gadt rá ezen rö­vid idõ alatt, s most itt­hon is csak szlo­vá­kul be­szé­lek ve­le, ugy, hogy azt hi­szem nem lesz­nek tul­sá­gos ne­héz­sé­gei az is­ko­lá­ban. – A mi át­vé­te­lünk­rõl még min­dig csak kó­sza hirek ter­jeng­nek, az ál­lam­pol­gár­sá­got el­len­ben két kis­ko­ru gye­re­kem­mel együtt meg­kap­tam, mint ki­vé­te­le­zett ma­gyar. Ez ta­lán az el­sõ biz­tos pont az éle­tünk­ben. Bá­tyád egy­elõ­re még min­dig üdül, s ugy be­le­jött a len­dü­let­be az utol­só idõ­ben, hogy kö­rül­be­lül a száz ki­ló kö­rül jár sulyban. Nem tu­dom meg­ér­te­ni, hogy birja el­vi­sel­ni ezt az élet­for­mát. Õ az egyet­len aki eb­be a tel­jes pas­­szi­vi­tás­ba sül­­lyedt, a töb­bi­ek még­is mind csi­nál­nak va­la­mit. Igaz ugyan, hogy jól meg­ta­nult oro­szul, s jó pi­hent az ideg­ze­te, s ta­lán ez is jó lesz va­la­mi­re.
A gye­re­kek na­gyon jól van­nak. Ág­nes ugyan még nem jár, még nem is áll, de má­szik, ha­son csus­zkál elõ­re, hát­ra, s né­ha ugy hason­lit Dé­nes­ké­re, hogy majd meg­sza­kad be­lé a szivem. Az utób­bi idõ­ben jól meg­nõtt és suly­ban is gya­ra­po­dott, s fõ­leg na­gyon jó nyu­godt já­té­kos jókedvü ba­ba. Hú­son kí­vül már min­dent eszik, fõ­ze­lé­ke­ket és már ki­fõtt tész­tá­val is pró­bál­koz­tunk. Most a pa­ra­di­csom a fõ­att­rak­ció azt maj­szol­ja jó ét­vág­­gyal, min­den­nap egyet. – Il­di­kó is ara­nyos, most volt egy hé­tig Zsigárdon, ott min­dig nagys­zer­üen ér­zi ma­gát, Ilon­ka tér­ben és idõ­ben tel­jes sza­bad­sá­got ad ne­ki, el­len­tét­ben a nagy­anyai szi­gor­ral, s idõn­ként ezt én is he­lyes­lem. t.i. a tel­jes sza­bad­já­ra en­ge­dést. – A hõ­ség egy­két nap óta ill. meg­sza­ki­tá­sok­kal he­tek óta szin­te po­ko­li, bár la­ká­sunk jó szel­lõs, még­is so­kat szen­ve­dünk.
Szép le­het most es­tén­ként vi­dé­ki há­za­tok­ban. Es­tén­ként a bal­ko­non ül­ve so­kat gon­do­lok rá­tok egyedülségemben. Ju­lis­kát és Ma­ris­kát sok sze­re­tet­tel csó­ko­lom Té­ged sok sze­re­tet­tel üd­vö­zöl­lek.

Ani­kó
Ui.
Jö­võ hét ele­jén jön Zahradník, a cik­ket oda­ad­juk ne­ki, meg­kér­jük for­dít­sa le és jut­tas­sa el a cím­zett­hez … kü­lön­ben a bá­tyád is írt.
Ma­ris­kát csó­ko­lom. Alda

3. sz. le­vél

1946. XI. 26.

Ked­ves La­cink!

Már ré­gen nem kap­tunk hírt ró­la­tok. Hal­lot­tuk, hogy mult szom­ba­ton elõ­ad­tál a rá­di­ó­ban, de saj­nos csak ké­sõn mond­ták meg és így nem hall­gat­hat­tuk. Pe­dig iga­zán ránk fér­ne egy kis vi­gasz­ta­lás, erõ­sí­tés. Most igen le­vert han­gu­lat­ba va­gyunk, mert a kö­böl­kú­ti, muz­slai meg a kisuj­fa­lu­si események5 igen le­han­gol­tak ben­nün­ket meg az egész kör­nyé­ket. Biz­to­san hal­lot­ta­tok már a dol­gok­ról. Az em­lí­tett he­lye­ken erõs kar­ha­ta­lom je­lent meg, ki­do­bol­ták, hogy sen­ki­nek a há­zát el­hagy­ni nem sza­bad. Ak­kor azu­tán ki­je­lölt csa­lá­dok­hoz be­men­tek és kénys­ze­rí­tet­ték õket ar­ra, hogy há­za­i­kat el­hagy­va a seb­té­ben ös­­sze­cso­ma­golt hol­mi­juk­kal va­gon­ba ra­kod­ja­nak és el­szál­lí­tot­ták õket is­me­ret­len hely­re. Leg­in­kább bé­kés 10 hold kö­rü­li kis­gaz­dák vol­tak az ál­do­za­tok, olya­nok, akik nem sze­re­pel­nek a Ma­gyar­or­szág­ra te­le­pí­ten­dõk lis­tá­ján. Ál­la­ta­i­kat per­sze ott kel­lett hagy­ni­uk. Egy kisuj­fa­lu­si szem­ta­nu a kö­vet­ke­zõ­ket me­sél­te: a fa­lu 3 na­pig el­len­állt a kar­ha­ta­lom­nak. Mi­vel más­kép nem bol­do­gul­tak, ös­­sze­szed­ték a nõ­ket és gye­re­ke­ket, be­rak­ták a va­gon­ba vé­gül a fér­fi­a­kat meg­bi­lin­csel­ték és úgy tud­ták csak be­rak­ni. De olyan sí­rás és jaj­ve­szé­ke­lés volt, hogy a kar­ha­ta­lom jobb ér­zé­sû tag­jai le­ve­tet­ték az egyen­ru­hát és nem vol­tak haj­lan­dók to­vább köz­re­mû­köd­ni. Az el­hur­colt csa­lá­dok sen­ki­vel nem be­szél­het­tek, sen­ki­tõl el nem bucsúzhattak. Köbölku­ton pél­dá­ul be­rak­tak egy as­­szonyt, aki két nap­pal az­elõtt or­vo­si be­avat­ko­zás­sal szült. Ál­lí­tó­lag még Po­zso­nyig sem ér­tek, meg­halt. Le­het így bán­ni de­mok­ra­ti­kus kor­szak­ban ár­tat­lan em­be­rek­kel? Most fa­lu­szer­te ezt tár­gyal­ja min­den­ki, kön­­nyes sze­mek­kel. Na­gyon lesuj­tó do­log ez. Mit le­het egy or­szág­tól vár­ni, ahol ilyes­mi meg­tör­tén­het? Le­het itt de­mok­rá­ci­á­ról, em­be­ri jo­gok­ról stb.-rõl be­szél­ni? Az el­sõ hí­re­ket, amit hoz­tak nem hit­tük el. Ugy hang­zott mint egy rém­re­gény a leg­sö­té­tebb kö­zép­kor­ból. De azu­tán sza­va­hi­he­tõ szem­ta­núk is meg­erõ­sí­tet­ték a hí­re­ket. Ál­lí­tó­lag foly­ta­tó­dik az ak­ció Pár­kány vi­dé­kén. Az el­hur­colt csa­lá­dok to­váb­bi sor­sá­ról nem hal­lot­tunk. Mi­ó­ta ezt hal­lot­tam, na­gyon fel va­gyok há­bo­rod­va. Leg­szí­ve­seb­ben már hol­nap fel­szed­ném a sá­tor­fát, mert sem­mi ked­vem nincs ilyen de­mok­rá­ci­á­ban él­ni. Saj­nos nem va­gyunk raj­ta a ki­te­le­pí­té­si lis­tán. Egyéb­ként meg­va­gyunk. Ta­ní­tunk a ka­ta­kom­bák­ban. A gye­re­kek ta­nu­lá­si ked­ve és ra­gasz­ko­dá­sa kár­pó­tol né­mi­leg a töb­bi dol­go­kért. Ma­mi­ka jól van, õ most nagy­ra van, mert mint ki­te­le­pí­tett egyén, a ma­gyar ál­lam vé­del­me alatt áll. Irja­tok va­la­mi biz­ta­tót, hogy leg­alább re­mé­nye­ink le­gye­nek. Juli­á­val és Ma­ris­ká­val együtt mind­nyá­jan sze­re­tet­tel csó­ko­lunk:
Ilon­ka
4. sz. le­vél

1947. I. 14.

Ked­ves Jú­lia és La­ci!

Ka­rá­cso­nyi le­ve­le­tek­nek igen meg­örül­tünk. So­kat em­le­get­tünk ben­ne­te­ket az ün­ne­pek alatt. Még mi­e­lõtt le­ve­le­tek meg­ér­ke­zett vol­na, be­szél­get­tünk ar­ról, hogy va­jon szo­kás-e ott is a ka­rá­csony­fa, hogy lesz-e ná­la­tok. Le­ve­le­tek­bõl azu­tán meg­tud­tuk a vá­laszt, hogy ti is ép­pen úgy ün­ne­pel­té­tek a ka­rá­csonyt, mint itt szo­kás. Ma­ris­ka már na­gyon ara­nyos le­het, sze­ret­nénk már lát­ni.
A kö­rül­mé­nyek­hez ké­pest mi is kel­le­me­sen töl­töt­tük el az ün­ne­pe­ket. Ha­za­jöt­tek a gye­re­kek, Dönci is. Egy hó­na­pos szü­ne­tet kap­tak, és hogy Feri­é­ket né­mi­leg te­her­men­te­sít­se, hát ha­za­jött. Hasz­nált ne­ki az új­he­lyi tar­tóz­ko­dás, mert sa­ját be­val­lá­sa sze­rin­te hét év alatt ös­­sze­sen nem ta­nult an­­nyit, mint ez alatt a né­hány hó­nap alatt. Meg­jött a volt cse­lé­dünk is Cseh­or­szág­ból, ahol most dol­go­zik. Tud­ni­il­lik sen­ki­je sincs, és hoz­zánk jön „ha­za”. Igy hát meg­élén­kült egyéb­ként csen­des há­zunk. Most már szét­men­tek és ujra csak hár­man va­gyunk. Foly­tat­juk to­vább a ta­ní­tást és vár­juk, hogy mit hoz a jö­võ. Las­san már el­fogy­nak a kör­nyék­rõl a ré­gi is­me­rõ­sök. Már alig van itt ma­gyar ta­ní­tó. Mi is fog­lal­ko­zunk a gon­do­lat­tal, hogy ha el tu­dunk he­lyez­ked­ni, ta­vas­­szal át­me­gyünk. Igy ha vég­re­hajt­ják a la­kos­ság­cse­rét, ma­mi­ká­val együtt men­nénk. Csak még egy­elõ­re be­le kell ma­gun­kat él­ni eb­be a gon­do­lat­ba. Ha a la­kos­ság­cse­rét vég­re­hajt­ják, nincs ér­tel­me itt ma­rad­ni, mert a köz­ség­nek kb. fe­le a lis­tán van, má­sik fe­lét meg bel­sõ ko­lo­ni­zá­ci­ó­val in­té­zik el. Ez az utób­bi most a leg­na­gyobb ré­me a la­kos­ság­nak. Idõ­köz­ön­ként jön­nek a rém­hí­rek hol in­nen, hol on­nan. A mi köz­sé­günk­re egye­sek sze­rint 15-e után, má­sok sze­rint feb­ru­ár­ban ke­rül a sor. Az em­be­rek emi­att ál­lan­dó iz­ga­lom­ban él­nek. Már töb­ben kér­vényt ad­tak be, hogy ve­gyék fel õket a ki­cse­ré­len­dõk lis­tá­já­ra. Hogy mi­lyen lel­ki­ál­la­pot­ban él­nek az em­be­rek, ar­ra jel­lem­zõ, amit egy is­me­rõ­sünk me­sélt. Az il­le­tõ egyik ház­nál volt, ami­kor te­her­au­tó állt meg a ház elõtt és két ka­to­na ment be va­la­mit kér­dez­ni. A ház­be­li­ek az ijedt­ség­tõl nem tud­tak meg­moz­dul­ni, és nem tud­tak szól­ni, mert azt hit­ték, hogy ér­tük jöt­tek. A leg­utol­só hí­rek sze­rint Kamoc­sá­ról vit­tek el 60 csa­lá­dot. A Szu­dé­ta-vi­dék­re vi­szik õket bé­res­nek az új föl­des­urak­hoz. Aki­nek a Kis­al­föld­ön 4-5 hold föld­je volt és még bé­relt hoz­zá 5-6 hol­dat, an­nak igen ne­héz ab­ba be­le­nyu­god­ni, hogy más szol­gá­ja le­gyen. A ro­kon­ság­ban is elég baj van. Nem tu­dom em­lék­szel-e Buri­án Tónira, a szen­ci pa­ti­kus­ra. Két évi kény­szer­mun­kát és va­gyon­el­kob­zást ka­pott. Tal­ló­son Bihercz Pis­ta, Gödölle Bé­la szin­tén va­gyon­el­kob­zást kap­tak. Lan­gban Sany­i­ék a cse­re­lis­tán van­nak és így to­vább. Még sze­ren­cse, hogy ne­künk a va­gyon­el­kob­zás­tól nem kell fél­ni.
Je­len­leg azért nincs rossz dol­gunk. Min­den­fe­lé a fa­lu­ban ölik a disz­nó­kat. Még so­ha éle­tünk­ben an­­nyi hur­kát meg egyéb disz­nó­sá­got nem et­tünk, mint most. Aki 2 disz­nót vá­gott, az nem evett an­­nyi kol­bászt, mint mi. Csak saj­nos már nem­so­ká­ra vé­ge lesz a sze­zon­nak.
Ma­mi­ka jól van, egész­sé­ges. Igen jó, hogy ve­ze­ti a ház­tar­tást, mert így tu­dok a ma­gán­ta­nu­ló­im­mal fog­lal­koz­ni. Igen sze­ret ma­mi­ka sü­rög­ni-fo­rog­ni, még pö­röl is né­ha. Eb­bõl is lát­szik, hogy mi­lyen jól ér­zi ma­gát.
Irja­tok ma­ga­tok­ról, Ma­ris­ká­ról. Tud-e már jár­ni, be­szél­ni. Irja­tok va­la­mi jó hírt. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk:
Ilon­ka
Én is sze­re­tet­tel csó­kol­lak mindannyiotokat: Ma­ma
5. sz. le­vél

1947. ja­nu­ár 20.

Már ré­geb­ben meg­ír­tam a le­ve­let, de nem volt al­kal­mam fel­ad­ni, így most már hoz­zá­írom az utób­bi na­pok szo­mo­rú szen­zá­ci­ó­ját. Teg­nap el­hur­col­tak 100 csa­lá­dot in­nen. Dol­gos, bé­kés ma­gyar pa­rasz­to­kat, több­nyi­re 5, 10, 15 sõt 20 hol­das kis­gaz­dá­kat. Kö­zöt­tük van sok jó em­be­rünk és sok ked­ves ta­nít­vá­nyunk. Ezért az utol­só 3 nap lel­ki­leg na­gyon meg­vi­selt ben­nün­ket. Né­hány nap elõtt ar­ra éb­red­tünk, hogy a fa­lu meg van száll­va, kö­rül van zár­va kar­ha­ta­lom­mal. Azu­tán ki­do­bol­ták, hogy min­den­ki ott­hon tar­tóz­kod­jék és „Is­ten­be ve­tett bi­za­lom­mal” vár­ja a kö­vet­kez­mé­nye­ket. A ki­sze­melt csa­lá­dok­hoz cé­du­lát vit­tek, ame­lyi­ken raj­ta volt a mun­ká­ra kö­te­le­zet­tek ne­ve, alul meg azok ne­ve, akik kö­te­le­sek ve­lük men­ni. (A lé­nyeg az, hogy az egész csa­lád men­jen és a ház üres ma­rad­jon). Raj­ta volt to­váb­bá an­nak a cseh gaz­dá­nak a ne­ve, akik­hez az il­le­tõ be van oszt­va szol­gá­lat­ra. Azu­tán ki­do­bol­ták, hogy mit le­het vin­ni. Egy szo­ba és kony­ha­bú­tort, élel­met, edényt. Ál­la­tok, gaz­da­sá­gi fel­sze­re­lés, ga­bo­na mind itt ma­rad. Elõ­ször az em­be­rek sza­lad­gál­tak fû­höz-fá­hoz, még a szal­ma­szál­hoz is ka­pasz­kod­tak, hát­ha le­het­ne va­la­mit se­gí­te­ni. Mi­kor rá­jöt­tek, hogy min­den hi­á­ba, két­ség­be­es­tek, sír­tak, jaj­ve­szé­kel­tek. Fel­nõtt em­be­rek úgy sír­tak, mint a kis­gye­re­kek. De meg le­het ér­te­ni an­nak a be­csü­le­tes pa­raszt­em­ber­nek a lel­ki­ál­la­po­tát, aki egész éle­té­ben nem csi­nált mást csak ko­ra reg­gel­tõl ké­sõ es­tig dol­go­zott, akit a vi­lág­po­li­ti­ka nem ér­de­kelt és aki­nek a vé­le­mé­nyét nem kér­dez­ték az aki most egyik órá­ról a má­sik­ra ott­hon­ta­lan­ná, va­gyon­ta­lan­ná vált és me­het ide­gen­be más szol­gá­já­nak. Leg­si­ral­ma­sab­bak vol­tak azok a sze­gény 60-70 éves öreg em­be­rek és as­­szo­nyok, akik egész éle­tük­ben itt él­tek a fa­lu­ban és most meg­hal­ni vi­szik õket ide­gen­be. Kö­vet­ke­zõ nap­ra már a két­ség­beesés­be be­le­fá­rad­tak és csen­des apá­ti­á­val tûr­ték, hogy a ka­to­nák te­her­au­tók­ra rak­ják a ba­tyu­kat, õket a te­te­jé­re, és a vas­út­ra szál­lít­sák õket. Az au­tó te­te­jé­rõl in­te­get­tek bú­san az itt mar­a­dot­tak­nak és se­hogy sem ér­tet­ték, hogy mi­ért kell most ne­kik min­dent itt hagy­va el­men­ni. Mit is vé­tet­tek õk tu­laj­don­kép­pen. Dél­után ket­tõ­re fel­rak­ták a vo­nat­ra mind a száz csa­lá­dot. Sok kis­gye­re­ket is a pár­he­tes cse­cse­mõ­tõl kezd­ve. Es­te 6-kor in­dult el a vo­nat. Ak­kor még egy­szer ki­tört be­lõ­lük a sí­rás és jaj­ve­szé­ke­lés, de azu­tán a vo­nat­tal együtt ez is el­tûnt a sö­tét­ben. Most már min­den csen­des, az élet megy to­vább, de olyan a fa­lu, mint a te­me­tõ. És ez tör­té­nik sor­ban min­den fa­lu­ban. Az itt mar­adot­tak fél­nek, hogy mi­kor ke­rül rá­juk a sor. (Ál­lí­tó­lag a kö­vet­ke­zõ transz­port febr. kö­ze­pén in­dul Ke­let-Szlo­vá­ki­á­ba). Ha ez to­vább foly­ta­tó­dik és sen­ki nem segit, ak­kor itt rö­vi­de­sen nem ma­rad más csak egy cso­mó el­so­dort fa­lu. Ezek az ese­mé­nyek ve­lünk is be­lát­tat­ták az it­te­ni élet re­mény­te­len­sé­gét és meg­erõ­sí­tett ben­nün­ket ab­ban, hogy az egyet­len meg­ol­dás át­men­ni. Sze­ret­tük vol­na utol­só­nak el­hagy­ni a ha­jót, de at­tól fé­lünk, hogy ké­sõbb már nem le­het el­he­lyez­ked­ni. Irja­tok mi­nél elõbb. Mind­nyá­jan csó­ko­lunk: Ilon­ka

6. sz. le­vél

1947. I. 31.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Kiván­csi va­gyok meg­kap­tá­tok-e jan. 20.-án írt le­ve­le­met, mely­ben be­szá­mol­tam az it­te­ni ese­mé­nyek­rõl. Ezt ír­já­tok meg, ha ír­ni fog­tok. Most leg­in­kább azért írok, mert a na­pok­ban járt ná­lunk Sza­lag Gyõ­zõ. (Az a fi­a­tal­em­ber, aki­vel a mult év­ben ott ta­lál­koz­tál) Cí­me­det kér­te, mert ír­ni akar ne­ked. Va­la­mi­lyen irat­ra vol­na szük­sé­ge, hogy Fran­cia­or­szág­ba me­hes­sen. Ar­ra akar­lak én is kér­ni, hogy ha te­he­ted légy se­gít­sé­gé­re. Az õ csa­lád­ja is a sze­ren­csét­len ma­gya­rok kö­zül va­ló. El­hur­col­ták 62 éves ap­ját, két báty­ját, nõ­vé­rét, só­gor­nõ­jét 5 he­tes cse­cse­mõ­vel be­te­gen. Õ út­köz­ben meg­szö­kött, de itt már nincs mit ke­res­nie, mert a há­zuk­ban már správca6 ül. Itt hagy­tak 18 hold föl­det, 12 db mar­hát, szép há­zat és most bé­re­sek. A fiu járt már a fran­cia kon­zu­lá­tu­son és ott elõ­zé­ke­nyen tá­mo­gat­ták ter­vé­ben. Azt hi­szem már írt is ne­ked köz­ben.
Az el­vitt csa­lá­dok már ír­tak. Azt ír­ták, hogy nem ah­hoz a gaz­dá­hoz men­tek, aki­hez irá­nyít­va vol­tak, ha­nem a vo­nat elõtt sor­ba áll­tak és ott az igény­lõk vá­lo­gat­ták õket, mint vá­sá­ron. Elõ­ször el­kel­tek azok a csa­lá­dok ahol nem volt kis­gye­rek. Azu­tán a ke­vés gye­re­ke­sek és így fo­ko­za­to­san. Egy-két ap­ró gyer­me­kes csa­lád sen­ki­nek sem kel­lett. Ami­kor ír­tak, azok még a va­gon­ban fa­gyos­kod­tak.
Az itt­hon mar­adot­tak ál­lan­dó iz­ga­lom­ban van­nak. Foly­ton ter­jeng­nek a rém­hí­rek, hogy ujabb transz­por­tot fog­nak in­dí­ta­ni. Olyan­kor már min­den­ki ész nél­kül sza­lad­gál, hogy ho­va fus­son, ho­va búj­jon. Sen­ki nem dol­go­zik, min­den­ki ad­ja el az ál­la­ta­it, (per­sze sen­ki nem vesz, csak egy bi­zo­nyos er­re te­rem­tõ­dött nép­faj) sze­dik szét a csû­rö­ket és a desz­kák­ból lá­dá­kat csi­nál­nak, hogy ha cso­ma­gol­ni kell, hát le­gyen. Nem tu­dom ho­va fog ez az ál­la­pot ve­zet­ni. Az el­ha­gyott ja­vak­ra már meg­je­len­tek az igény­lõk. A kör­nyé­ket már el­in­téz­ték, ide írom az ered­ményt: N. 220, F. 240, P. 210, D. 120 család.7 Feb­ru­ár­ra újabb hul­lá­mot ígér­nek.
Min­dig job­ban erõ­sö­dik ben­nünk az az el­ha­tá­ro­zás, hogy át­men­jünk. Írd meg majd er­rõl a vé­le­mé­nye­det.
Dönci­nek si­ke­rült a ka­rá­csony utá­ni át­ke­lés és már új­ra Feri­ék­nél van. Öcsi egy­bõl bu­kott a fél­év­ben. Ani­kó sze­rint ál­ta­lá­nos vi­szony­lat­ban ez jó ered­mény. Ma­mi­ka jól van. Irja­tok majd a kis Ma­ris­ká­ról. Most eszem­be jut egy be­szél­ge­tés, amit még a mul­tko­ri­ban hall­gat­tam, ami­bõl kitünik, hogy er­re­fe­lé még a gye­re­kek­nek is gond­ja­ik van­nak.
Két hat­éves kis­lány be­szél­ge­tett. Ime:
– Anyám mond­ta, hogy ka­to­nák gyünnek, te­le­pí­te­ni fog­nak.
– Min­ket nem visz­nek el, mert ne­künk fe­hér cé­du­lánk van. (akik a cse­re­lis­tán van­nak)
– Ne­künk is van, de mink há­bo­rús bû­nö­sök va­gyunk.
– Nem vagy­tok há­bo­rús bû­nö­sök, mert azok­nak ró­zsa­szín cé­du­lá­juk van.
– Hi­á­ba is mon­dod, mert há­bo­rús bû­nö­sök va­gyunk.
Min­den­eset­re jel­lem­zõ a hely­zet­re. Most még egy­szer vis­­sza­té­rek a le­ve­lem ele­jén em­lí­tett fi­a­tal­em­ber­re és kér­lek, ha le­het va­la­mit ten­ni sze­gény hon­ta­lan­nak az ér­de­ké­ben, tedd meg. Fel­té­te­le­zem, hogy õ le­ve­lé­ben meg­ír­ta, hogy mi­rõl van szó. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka, Je­nõ, Ma­mi­ka

7. sz. le­vél

Ked­ves La­ci és Julia!

Le­ve­le­te­ket mind a ket­tõt meg­kap­tuk és a fény­ké­pet is. Ma­ris­ka igen he­lyes raj­ta, olyan, mint egy nagy… Ne­he­zen tu­dom õt el­kép­zel­ni, mert Ani­kó Ág­nes­ké­je még na­gyon csöppecske. Jár és be­szél õ is, de igen ki­csi. Ma­ris­ka olyan­nak lát­szik, mint­ha már há­rom vagy négy éves vol­na. Ez a ta­va­szi ki­rán­du­lás biz­to­san jó ha­tás­sal volt rá.
Most már ré­gen nem ír­tam nek­tek, mert köz­ben vál­ság­ban vol­tunk. Nem tud­tuk, hogy ho­gyan ha­tá­roz­zunk jö­ven­dõ sor­sunk­ról. Most még­is több min­dent fi­gye­lem­be vé­ve úgy ha­tá­roz­tunk, hogy egy­elõ­re itt ma­ra­dunk. Je­nõt ugyan­is idõ­köz­ben ki­ne­vez­ték Vöröskõre ál­la­mi ta­ní­tó­nak. (Trencsénteplic kö­ze­lé­ben van) Õ egye­dül el­megy oda, mi meg to­vább­ra is itt ma­ra­dunk és meg­vár­juk az ese­mé­nyek to­váb­bi ala­ku­lá­sát. Meg­vár­juk, hogy mi lesz az it­te­ni la­kos­ság to­váb­bi sor­sa. Hát­ha még szük­ség lesz itt ma­gyar ta­ní­tó­ra. Ugyis már na­gyon ke­vés van be­lõ­lük. Jel­lem­zõ az it­te­ni hely­zet­re, hogy ugyan­azon a hé­ten, ami­kor Je­nõ a ki­ne­ve­zést kap­ta, mint ki­vé­te­le­zett (ami­nek elõ­fel­té­te­le a de­mok­ra­ti­kus gon­dol­ko­dás és an­ti­fa­sisz­ta ma­ga­tar­tás) ugyan­azon a hé­ten ka­pott idé­zést a nép­bí­ró­ság­hoz, mint kolaborant.8 A nép­bí­ró­sá­gi tár­gya­lás már le is zaj­lott, az volt a vád, hogy a há­bo­rú utol­só ide­jé­ben a köz­ség ka­to­nai pa­rancs­no­ka volt. Fel­men­tet­ték, mert a ta­núk iga­zol­ták, hogy eb­ben a mi­nõ­ség­ben is csak a la­kos­ság ér­de­ke­it tar­tot­ta szem elott. Ál­ta­lá­ban sok­szor ta­pasz­tal­ha­tó, hogy a job­bkéz nem tud­ja mit csi­nál a bal. Igy van Ma­mi­ka is. Mert míg egy­részt a cse­re­lis­tán sze­re­pel, más­részt meg „spolahlivos”-ot ka­pott és en­nek alap­ján kap­ja a nyug­dí­ját. Mi­ó­ta a de­por­tá­lá­so­kat meg­szûn­tet­ték, az­óta a han­gu­lat nyu­god­tabb. A la­kos­ság­cse­re nem iz­gat­ja na­gyon a ke­dé­lye­ket. Úgy tud­juk, hogy 15.000 em­bert, mint­egy 3000 csa­lá­dot akar­nak a ta­vaszt fo­lya­mán ki­cse­rél­ni. Egyen­lõ­re a lé­vai és galán­tai já­rá­sok­ról van szó, de se­hol nem vált ki a do­log na­gyobb iz­gal­mat. Leg­in­kább az ér­de­kel­né az em­be­re­ket, hogy mi lesz azok­kal, akik itt ma­rad­nak. Im­rus ír­ta, meg már itt is hal­lot­tuk, hogy az elboc­sáj­tott tiszt­vi­se­lõk ré­szé­re 1946. máj. 15-tõl szo­ci­á­lis se­gélyt fog­nak ki­utal­ni. En­nek nagy­sá­ga a szol­gá­la­ti évek szá­má­tól függ. Ket­tõnk ré­szé­re elég te­kin­té­lyes ös­­szeg len­ne. Ezért Im­rus is azt ta­ná­csol­ta, hogy egyen­lõ­re ma­rad­junk. Feb­ru­ár hó holy­a­mán még volt né­hány iz­gal­mas nap a fa­lu­ban. Ujra kö­rül­fog­ta a kar­ha­ta­lom és megint 86 csa­lá­dot akar­tak el­hur­col­ni. Min­den ép­pen úgy folyt le, mint az el­sõ eset­ben, csak most már aki te­het­te el­bújt. Ná­lunk is jó bú­jó­he­lyek van­nak, itt is so­kan vol­tak elbujva. A har­ma­dik na­pon a ka­to­na­ság hir­te­len pa­ran­csot ka­pott és egy órán be­lül el­hagy­ták a fa­lut. Sen­ki sem tud­ta, hogy mi tör­tént. Az em­be­rek nem hit­tek a sze­mük­nek, csak las­san mer­tek elõ­búj­ni. De a ki­sze­melt 86 csa­lád he­te­kig nem aludt ott­hon, mert fél­tek, hogy éj­jel hir­te­len meg­je­len­nek és fel­rak­ják õket a te­her­au­tók­ra. Ná­lunk is két csa­lád aludt két hé­tig. Most már meg­nyu­god­tak. Nem tud­juk med­dig ma­rad így és mi­kor kez­dik új­ra. Az el­hur­col­tak igen szo­mo­rú le­ve­le­ket ír­nak. Most ta­vas­­szal már na­gyon kí­noz­za õket a hon­vágy, húz­za a föld. Pa­nasz­kod­nak, hogy van­nak akik még egy fil­lér fi­ze­tést sem kap­tak. Az it­te­ni­ek kö­zül már két fér­fi meg­halt ott. Tal­lós­ról Bélá­é­kat is el akar­ták vin­ni Cseh­or­szág­ba, de meg­szök­tek. So­ká­ig nem me­het­tek be la­ká­suk­ba, de most már úgy hall­juk, hogy ott­hon lak­nak. Nem tud­juk, ho­gyan fog és mi­kor az it­te­ni hely­zet meg­ol­dód­ni. Ál­ta­lá­ban az a vé­le­mény, hogy csak egy há­bo­rú tud­ja a hely­ze­tet ki­bo­goz­ni.
A hús­vé­tot bé­ké­sen töl­töt­tük. Öcsi itt­hon volt, de Dönci nem jött ha­za, mert már nem­so­ká­ra lesz az érett­sé­gi írás­be­li­je. Sa­ját be­val­lá­sa sze­rint so­kat ta­nul. Ani­kó még Ujvár­ban van és ta­nít, mert oda­át­ról olyan ér­tel­mû üze­ne­te­ket kap, hogy amíg le­het ma­rad­ni, ma­rad­jon. Im­rus is ír­ta, hogy ha­za­jön és min­ket is meg­lá­to­gat, de ed­dig még nem je­lent­ke­zett. Ti biz­to­san, mint ahogy je­lez­ted, Niz­zá­ban töl­töt­té­tek a husvétot. Mind­ket­tõ­tö­ket a kis Ma­ris­ká­val együtt sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka, Je­nõ, Ma­ma.
1947. IV. 7-én
8. sz. le­vél

Zsigárd, 1947. VI. 19.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Már iga­zán ré­gen nem ír­tam nek­tek, de azért sok­szor, na­pon­ta em­le­ge­tünk ben­ne­te­ket. Hogy nem ír­tam az utób­bi idõ­ben an­nak az volt az oka, hogy mi­ó­ta Je­nõ el­ment, én vet­tem át az õ ma­gán­ta­nu­ló­inak a ta­ní­tá­sát is és kü­lö­nö­sen most a vizs­gák elõtt úgy el vol­tam fog­lal­va, hogy az utol­só ta­nít­vá­nyom min­den nap es­te ½ 10-kor ment el. Nem akar­tam, hogy a gye­re­kek ta­nu­lá­sá­ban fenn­aka­dás le­gyen, azért a meg­kez­dett anya­got be akar­tam fe­jez­ni. Most 15.-én már be­fe­jez­tem az is­ko­lai évet 40 ele­mis­tá­val és 5 pol­gá­ris­tá­val. Igy most már va­ká­ci­ó­zom. Most kö­szö­nöm meg a he­lyes fény­ké­pe­ket, ami­ket küld­te­tek Ma­ris­ká­ról. Igen he­lyes a ké­pe­ken. Már úgy örül­tünk, hogy a nyá­ron meg­lát­juk õt és Ju­lis­kát is meg­is­mer­jük. Ugyan­is Im­rus mond­ta, hogy ké­szül­tök ha­za a nyá­ron. Már egész vo­na­lon lá­zas iz­ga­lom­ban volt a ro­kon­ság a hír­re. Most azu­tán jött La­ci utol­só le­ve­le, amely­ben ír­ja, hogy már bi­zony­ta­lan a do­log. Igen saj­nál­nánk, ha el­ma­rad­na, bár az ok­nak, ami mi­att el­ma­rad, szin­tén örü­lünk. Olyan si­ke­rült gye­rek­bõl, mint ami­lyen a Ma­ris­ka is, kár len­ne csak 1 pél­dány. Leg­kö­ze­leb­bi le­ve­le­tek­ben ír­já­tok meg, hogy mit ha­tá­roz­ta­tok az út­ról.
Mi most már kön­­nyeb­ben va­gyunk, mert meg­kap­tuk a so­kat em­le­ge­tett lét­mi­ni­mu­mot és Je­nõ is meg­kap­ta a fi­ze­té­sét 1947. IV. 1-tõl. Igy most pil­la­nat­nyi­lag anya­gi gond­ja­ink nin­cse­nek és ki tud­tuk fi­zet­ni a leg­fon­to­sabb adós­sá­ga­in­kat. Ugyan még va­la­men­­nyit nem, mert még nek­tek is adó­sok va­gyunk. Ugyan­is Dönci vizs­gá­i­ra, tan­díj­ára és egyéb ki­adá­sa­i­ra Feri­ék ab­ból a pénz­bõl hasz­nál­tak el, amit te Új­hely­be utal­tat­tál. Mi­vel fo­rin­tot sze­rez­ni és azt át­kül­de­ni igen ne­héz, azért úgy le­ve­lez­tük meg Feriékkel, hogy ha ha­za­jöt­tök, úgy­is szük­sé­ge­tek lesz it­te­ni pénz­re és majd ak­kor el­szá­mol­juk ve­le­tek.
Je­nõ most már két hó­nap­ja nincs itt­hon. Igen ne­héz szív­vel ment el, de azu­tán kel­le­me­sen csa­lód­tunk, mert na­gyon ba­rát­sá­go­san fo­gad­ták és az egy­sze­rû fa­lu­si szlo­vák nép kö­zött nyo­ma sincs an­nak a gyülölködõ so­vi­nisz­ta szel­lem­nek, ami az ural­ko­dó irány­za­tot jel­lem­zi. Egy hét mulva már itt­hon lesz Je­nõ. Né­pe­se­dik a csa­lád. Dönci már itt­hon van. Le­érett­sé­gi­zett. Azt mond­ja, hogy igen so­kat ta­nult, mi­vel az Ica né­ni igen szi­go­rú volt. De azért saj­nos a ré­gi bû­nök fi­gye­lem­be­vé­tel csak „elég­sé­ges” ren­dû lett. Most azu­tán nagy a gon­dunk, hogy to­vább mi tör­tén­jen ve­le. Fe­ri aján­lot­ta, hogy ad­juk be itt gyógy­sze­rész­gya­kor­nok­nak, köz­ben meg­ta­nul­ja a nyel­vet, noszt­ri­fi­kál­tat­ják az érett­sé­gi bi­zo­nyít­vá­nyát, és itt ta­nul­jon to­vább. En­nek hát­rá­nya, hogy nincs ked­ve a gyógy­sze­ré­szi pá­lyá­ra, más­részt még fenn­áll a ré­gi el­in­té­zet­len ügye. Ha eli­té­lik és azt le­üli, ak­kor már nem kap ál­lam­pol­gár­sá­got és ak­kor nem is ta­nul­hat itt. Õ a mû­egye­tem­re sze­ret­ne men­ni, mert ve­gyész­mér­nök sze­ret­ne len­ni. Csak kér­dés, si­ke­rül-e be­jut­nia, gyõz­zük-e majd anya­gi­lag. No meg a ha­tá­ron va­ló át­ju­tá­sok, pénz­kül­dés mind sok ne­héz­sé­get je­lent. Dehát re­mél­jük, hogy mint min­den, ez is el­in­té­zõ­dik va­la­ho­gyan.
Öcsi­rõl sem ír­ha­tok va­la­mi jót. Saj­nos meg­bu­kott és osz­tályt kell is­mé­tel­nie. Igen el van ke­se­red­ve, mert na­gyon so­kat ta­nult.
Ma­mi­ka jól van. Egész­sé­ges és ne­ve­li a ba­rom­fi­a­kat, ka­csá­kat meg a csi­bé­ket. Tal­ló­son Bélá­ék­nak si­ke­rült vég­re az ott­ho­nuk­ba vis­­sza­ke­rül­ni. Még nem tud­ják, hogy mi lesz ve­lük, mert ki­te­le­pí­té­si lap­juk nincs. Sanyiék, azt hi­szem, ha­ma­ro­san sor­ra ke­rül­nek, mert az ujság­ban volt, hogy Csal­ló­köz ki­cse­ré­lé­se kö­vet­ke­zik. A vág­sel­ly­ei já­rás­ból ki­cse­ré­lés­re ke­rül 1240 csa­lád. Tõ­lünk el fog men­ni 310 csa­lád. A köz­ség­nek ke­ve­sebb mint 1/3-a ma­rad csak itt, mert 100 csa­lá­dot már a té­len el­vit­tek Cseh­or­szág­ba. Az el­sõ transz­port tõ­lünk jul. 16-án in­dul. Igen szo­mo­rú nyár lesz ez. Nem tu­dunk be­le­tö­rõd­ni ezek­nek a sze­gény pa­rasz­tok­nak a tra­gé­di­á­já­ba. Bár tel­jes nyu­ga­lom­mal ve­szik tu­do­má­sul a dol­got, de azért na­gyon ke­se­rû­ek. Nagy do­log azért meg­vál­ni az õsi föld­tõl és a ház­tól. Bár oda­át igye­kez­nek min­den­ben se­gít­sé­gük­re len­ni, de az el­vesz­tett szü­lõ­föl­det nem tud­ják pó­tol­ni. Ilyen õrült do­log még a vi­lág kez­de­te óta nem volt, hogy földmí­ve­se­ket a leg­na­gyobb nyá­ri mun­ka ide­jén cserebérelni. Olyan a ha­tá­runk, hogy az si­ra­lom. Egy ré­sze azért si­lány, mert hoz­zá nem ér­tõ em­be­rek ke­zé­ben van, a má­sik ré­sze meg azért nem te­rem, mert azok, akik az el­sõ transz­por­tok­ba van­nak be­oszt­va már nem dol­goz­nak, mert tud­ják, hogy õk már arat­ni itt nem fog­nak. És így van ez az egész kör­nyé­ken. Men­­nyi költ­ség­gel jár ez az egész do­log mind a két or­szág ré­szé­rõl. Ezen­kí­vül az ara­tás elõtt át­vitt em­be­re­ket a jö­võ ara­tá­sig ott élel­mez­ni kell. Hogy mi lesz en­nek a vé­ge? Azt hi­szem tel­jes gaz­da­sá­gi csõd min­den ol­da­lon. És vé­gén sen­ki sincs meg­elé­ged­ve. Még azok sem, akik ön­ként jöt­tek ide túl­ról, mert nem kap­ták meg azt, amit a pro­pa­gan­da ígért. El­fog­lal­nak olyan gaz­da­sá­go­kat, ahol sem ál­lat, sem fel­sze­re­lés nincs. Mert azt az it­te­ni ma­gya­rok el­vit­ték, az ide­jö­võk­nek meg nem volt, mert so­ha­sem vol­tak földmívesek. Min­den gaz­da­sá­got az ál­lam­nak kell be­ren­dez­ni. Hogy mi­ért kell az em­be­rek éle­tét mes­ter­sé­ge­sen nagy költ­ség­gel el­ron­ta­ni? Ha ezt a sok költ­sé­get és ener­gi­át más­ra for­dí­ta­nák, men­­nyi min­den hasz­no­sat le­het­ne csi­nál­ni. Az át­jö­võk nagy ré­sze nem is szlo­vák. Az ot­ta­ni „há­bo­rús bû­nö­sök” így ipar­kod­nak me­ne­dé­ket ta­lál­ni. Sok fo­nák hely­zet adó­dik elõ ez­zel kap­cso­lat­ban. Pl. Lé­vá­ról ki­te­le­pí­tet­tek egy Hor­­nyák ne­vû csa­lá­dot, akik mind jól be­szél­tek szlo­vá­kul. A he­lyük­be jött egy Min­dszen­ty ne­vû csa­lád, akik egy szót sem tud­nak. Gútán meg az egyik re­pat­ri­ált csa­lád gye­re­ke ki­ment az ut­cá­ra és ott egy gu­tai ma­gyar gye­rek meg­ver­te. Er­re or­dít­va sza­lad be hogy: „édes­anyám az a bü­dös tót meg­vert”, mi­re az any­ja sut­tog­va csi­tít­ja, hogy „ne mondj ilye­ne­ket, mert te vagy a tót”. És szám­ta­lan ilyen eset van. Az el­sõ transz­por­tok kö­zött ma­mi­ka ne­ve nem sze­re­pel. De mi Im­rus­sal meg­be­szél­tük, hogy ha ar­ra ke­rül­ne a sor, nem en­ged­nénk el Ma­mi­kát, leg­fel­jebb csak ak­kor, ha mi is men­nénk. Más baj nem tör­tén­het, mint hogy nem kap nyug­dí­jat, meg élel­mi­szer­je­gye­ket. De ha mi meg­élünk, ak­kor ne­ki is jut. Most már itt meg­szo­kott, ez is ne­he­zen ment, most megint öreg­sé­gé­re men­jen új hely­re, új ott­hon­ba?
Igy áll­nak ná­lunk a dol­gok. Irja­tok majd Ma­ris­ká­ról meg a nyá­ri uta­zás­ról is. Mind­nyá­ja­to­kat sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka.

9. sz. le­vél

Zsigárd, 1947. X. 12.

Ked­ves Ju­lis­ka és La­ci!

Már na­gyon ré­gen nem ír­tam nek­tek, pe­dig ál­lan­dó­an em­le­ge­tünk ben­ne­te­ket és so­kat gon­do­lunk rá­tok. Csak nehá­ny hó­nap­ja megint olyan nyug­ta­lan és ide­ges az em­ber, hogy sem az írás­hoz, sem más do­log­hoz nincs sem ked­ve, sem tü­rel­me. Pe­dig a kül­dött ara­nyos fény­ké­pek­nek na­gyon örül­tünk, most meg­kö­szö­nöm õket. Sze­ret­nénk már a kis Ma­ris­kát ere­de­ti­ben is lát­ni, a fény­ké­pek után itél­ve na­gyon ön­tu­da­tos kis hölgy le­het. Biz­to­san be­szél­get­ni is tud már. Mi­lyen nyel­ven be­szél? Ág­nes­ka is so­kat ko­tyog már. Ha en­gem meg­lát, mind­járt mond­ja, hogy: „ke­reszt­anyu kalác­skát ké­rek”. Ma­ris­ká­nak is van­nak már biz­to­san ere­de­ti mon­dá­sai. Küld­je­tek majd be­lõ­le szem­lél­te­tõt. Ilyen­kor min­den nap szol­gál­nak meg­le­pe­tés­sel az ilyen ki­csi­kék, ami a szü­lõk­nek min­dig újabb és újabb örö­möt okoz.
Be­szá­mo­ló­mat elõ­ször a csa­lá­di fron­ton kez­dem. Mi ket­ten ma­mi­ká­val Zsi­gár­don va­gyunk. Je­nõ nem szi­ve­sen bár, de vis­­sza­ment Èer­ve­ný Kameòra. Öcsi Ujvár­ban van, is­mé­te­li a VII. o.-t. Dönci Pes­ten van. Va­la­mi cso­dás vé­let­len foly­tán fel­vet­ték az egye­tem­re, az or­vo­si­ra. Maj­nem 3000 je­lent­ke­zõ kö­zül csak 300-t vet­tek fel és õ is kö­zöt­tük volt. Ugy­lát­szik a fel­vé­te­li vizs­gá­ja na­gyon jól si­ke­rült. De igen nagy gond ez így ta­nít­tat­ni, pénzt, élel­met jut­tat­ni ne­ki. Ál­ta­lá­ban igen nagy gond az, hogy a csa­lád min­den tag­ja má­sutt van. Nem gyõ­zünk cso­ma­got kül­de­ni hol ide, hol oda. Sok­szor saj­ná­lom, hogy ta­vas­­szal nem men­tünk át, ak­kor még kön­­nyeb­ben le­he­tett vol­na. Mi­ó­ta meg­kez­dõ­dött a ki­te­le­pí­tés, már nem le­het be­uta­zá­si en­ge­délyt kap­ni. Ha át­men­tünk vol­na, ak­kor leg­alább együtt le­het­ne a csa­lád.
Au­gusz­tus fo­lya­mán el­ment a fa­lu­ból 130 csa­lád. So­mogy­ba és Ba­ra­nyá­ba mentek.9 Ele­in­te igen pa­nasz­kod­tak, hogy nem tud­nak meg­szok­ni a he­gyes, dom­bos vi­dé­ken. Most már azt ír­ják, hogy kez­de­nek ös­­sze­men­ni a he­gyek, már nem lát­ják õket olyan nagy­nak. Az el­men­tek he­lyé­be meg­ér­kez­tek az új te­le­pe­sek. Olyan a fa­lu, mint­ha ki­cse­rél­ték vol­na. Min­de­nütt ide­gen em­be­rek és ide­gen be­széd. Akik még itt ma­rad­tak a ré­gi­ek kö­zül, azok is út­ra ké­szül­nek. Egész nap hang­zik a lá­dák szö­ge­lé­se, mint­ha ko­por­só­kat szö­gel­né­nek. Leg­nyug­ta­la­nab­bak azok, akik­nek neven nem sze­re­pel a ki­te­le­pí­té­si jegy­zé­ken, mert azok nem tud­ják mi fog ve­lük tör­tén­ni. Szep­tem­ber el­se­je óta ál­lan­dó­an Farkasd, Ne­gye­det szál­lít­ják. Far­kas­dnak már két­har­mad ré­sze el­ment. Im­po­ná­ló az a nyu­ga­lom, aho­gyan ezek a ma­gyar gaz­dák ittha­gy­ják õsi föld­jü­ket, há­zu­kat. Olyan­kor szok­ta csak a sze­mét né­me­lyik meg­tö­röl­ni, ami­kor a ka­to­na le­zár­ja a la­kást és ne­ki már nem sza­bad töb­bet be­men­ni. Ilyen­kor még kö­te­let köt a ku­tya nya­ká­ra és ve­ze­ti ki az ál­lo­más­ra. Õk az utol­sók, akik el­hagy­ják a há­zat, a gaz­da meg a ku­tya.
A ro­kon­ság is szét­szó­ró­dik már. Sany­i­ék Lan­gból e hé­ten men­nek el, még nem tud­ják ho­va. Koz­má­ék Dió­szeg­rõl jö­võ hé­ten men­nek Vas­kút­ra, Ba­ja mel­lé. Buri­á­nék sok há­nyó­dás után Tót­kom­ló­son kö­töt­tek ki. Olyan bor­zasz­tó ez, hogy min­den­ki­vel el­sza­kad az em­ber éle­té­bõl egy da­rab. Tal­ló­si­ak ok­tó­ber vé­gén men­nek. Ki­te­le­pí­tet­ték azt az öreg né­nit is, aki­nek a há­zá­ban lak­tunk. A há­zat le­fog­lal­ták a csend­õrök sa­ját ré­szük­re és ne­künk is ki kel­lett jön­nünk a la­kás­ból. Most egy elég egy­sze­rû la­kás­ban la­kunk, ahol ne­he­zen tu­dunk meg­szok­ni. Sok­szor olyan nyug­ta­lan­ság fog el, hogy leg­job­ban sze­ret­nénk cso­ma­gol­ni és men­ni va­la­ho­va.
Ani­kót Zsol­ná­ra he­lyez­ték a le­ány­gim­ná­zi­um­ba. Azt ír­ja, hogy nincs rossz he­lye. Irja­tok va­la­mi de­rû­sebb do­log­ról, mint ami­ket én ír­tam.
Va­la­men­­nyi­te­ket sok sze­re­tet­tel csó­ko­lunk: Ilon­ka és Ma­mi­ka

 

Rövid URL
ID1551
Módosítás dátuma2017. április 26.

Az MTA „Magyar Tudományosság Külföldön” Elnöki Bizottság kihelyezett ülése (Lelkes Gábor)

Az MTA „Ma­gyar Tu­do­má­nyos­ság Kül­föld­ön” El­nö­ki Bi­zott­sá­ga, mely 1996-ban jött lét­re a ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság ügyé­nek a fel­ka­ro­lá­sa cél­já­ból, 2004. jú­ni­us 7–8-án Szlo­vá­ki­á­ban –...
Bővebben

Részletek

Az MTA „Ma­gyar Tu­do­má­nyos­ság Kül­föld­ön” El­nö­ki Bi­zott­sá­ga, mely 1996-ban jött lét­re a ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság ügyé­nek a fel­ka­ro­lá­sa cél­já­ból, 2004. jú­ni­us 7–8-án Szlo­vá­ki­á­ban – Somorja, Dunas­zer­da­he­ly és Ko­má­rom hely­szí­nek­kel – tar­tot­ta meg ha­gyo­má­nyos ta­va­szi ülé­sét, mely im­már a ne­gye­dik al­ka­lom­mal ke­rült meg­ren­de­zés­re Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­in túl (a ko­ráb­bi hely­szí­nek Nagy­vá­rad, Csík­sze­re­da és Al­só­őr vol­tak). Ezen ki­he­lye­zett ülé­sek cél­ja az, hogy a hely­bé­li­ek mi­nél pon­to­sabb ké­pet kap­ja­nak a bi­zott­ság mun­ká­já­ról, az aka­dé­mia ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­gal kap­cso­la­tos tö­rek­vé­se­i­ről, ak­tu­á­lis prog­ram­ja­i­ról, a bi­zott­ság tag­jai pe­dig a hely­szí­nen tá­jé­ko­zód­has­sa­nak a ré­gió hely­ze­té­ről, prob­lé­má­i­ról, az ott fo­lyó ku­ta­tá­sok­ról, s köz­vet­len esz­me­cse­re ala­kul­has­son ki a ma­gyar­or­szá­gi és kül­ho­ni tu­dó­sok kö­zött.
A ki­he­lye­zett ülés el­ső mun­ka­nap­ján (mely Som­or­ján, a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet­ben ke­rült meg­ren­de­zés­re) előbb a bi­zott­ság tá­jé­koz­ta­tást nyúj­tott a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­gal kap­cso­la­tos tö­rek­vé­se­i­ről, ak­tu­á­lis prog­ram­ja­i­ról, majd a to­váb­bi­ak­ban az aláb­bi szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos mű­he­lyek mu­tat­ták be az ál­ta­luk foly­ta­tott mun­kát, ku­ta­tá­sa­i­kat: Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pro­fes­­szo­rok Klub­ja, Gram­ma Nyel­vi Iro­da, Selye Egye­te­mi Köz­pont, Kon­stan­tín Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra, Selye Já­nos Egye­tem, Com­me­ni­us Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, Kons­tan­tín Egye­tem Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, Mer­cu­ri­us Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Ku­ta­tó­cso­port, Máty­us­földi Muze­o­ló­gi­ai Tár­sa­ság, Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Kul­tú­ra Mú­ze­u­ma, Ka­ted­ra Tár­sa­ság, Pont Ku­ta­tó­in­té­zet, MTA RKK Nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi Tu­do­má­nyos In­té­ze­te. Az el­ső mun­ka­nap zá­ró­ese­mé­nye­ként a Dunas­zer­da­he­lyi Vá­ro­si Hi­va­tal lát­ta ven­dé­gül a kon­fe­ren­cia részt­ve­vő­it.
A ki­he­lye­zett ülés má­so­dik mun­ka­nap­ja Ko­má­rom­ban foly­ta­tó­dott a Selye Já­nos Egye­te­mi Köz­pont­ban, ahol Az EU és a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság c. kon­fe­ren­cia ke­rült meg­ren­de­zés­re. A kon­fe­ren­ci­á­ra a Kár­pát-me­den­ce va­la­men­­nyi ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­já­ból ér­kez­tek elő­adók, az aláb­bi elő­adá­sok hang­zot­tak el: A tu­do­mány az EU-ban és ré­gi­ónk­ban (Berényi Dé­nes), Bécs–Pozsony–Győr, mint tu­dás ré­gió (Rechnitzer Já­nos), A bo­lo­gnai fo­lya­mat ro­má­ni­ai al­kal­ma­zá­sá­nak prob­lé­mái (Szil­ágyi Pál), A ma­gyar ki­sebb­sé­gek és az anya­or­szág vi­szo­nya a Kár­pát-me­den­cé­ben a XXI. sz. ele­jén (Hunèík Pé­ter), A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok né­hány eti­kai vo­nat­ko­zá­sa (Kont­ra Mik­lós), Szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia? (Liszka Jó­zsef), Ki­sebb­sé­gek tu­do­má­nya az EU-n kí­vül (Bá­nyai Já­nos), Az EU-s pá­lyá­za­ti rend­sze­rek­ről (Lelovics And­rea), Alap­ve­tő em­be­ri jo­gok és sza­bad­sá­gok Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban (Hodosy Sza­bolcs), A fel­vi­dé­ki ma­gyar egye­te­mi ok­ta­tás és tu­do­má­nyos­ság az EU-ba tör­té­nő be­lé­pé­sünk után (Ba­lázs Bar­na­bás).
A két­na­pos ülés va­la­men­­nyi fel­szó­la­ló­ja hang­sú­lyoz­ta, hogy a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság há­ló­za­tá­nak ki­épí­té­se az el­kö­vet­ke­ző évek ta­lán egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta lesz a ma­gyar tu­do­má­nyos élet­ben sze­rep­lők szá­má­ra, mint ahogy az egye­te­mi és ku­ta­tói há­ló­za­tok épí­té­se alap­pri­o­ri­tás­ként sze­re­pel az Eu­ró­pai Unió fel­ső­ok­ta­tá­si és ku­ta­tá­si po­li­ti­ká­já­ban is. A jö­vő nem az el­szi­ge­te­lő­dött in­téz­mé­nye­ké, ha­nem a part­ner­ség­ben ál­ló ku­ta­tá­si há­ló­za­to­ké, ame­lyek köl­csö­nö­sen ki­egé­szí­tik egy­mást.
A ma­gyar tu­do­má­nyos élet kép­vi­se­lő­i­nek ha­son­ló ta­lál­ko­zó­já­ra jö­vő­re Kár­pát­al­ján ke­rül sor.

Lel­kes Gá­bor

Rövid URL
ID1550
Módosítás dátuma2016. június 16.

„Megidézett reneszánsz.” A magyar filozófia történetével foglalkozó kutatók negyedik nemzetközi konferenciája (Mészáros András)

Ez­zel az el­ne­ve­zés­sel ke­rült meg­ren­de­zés­re 2004. szep­tem­ber 9–11. kö­zött Mis­kol­con a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók im­már ne­gye­dik nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­ja. A ta­lál­ko­zó té­má­ját és cí­mét...
Bővebben

Részletek

Ez­zel az el­ne­ve­zés­sel ke­rült meg­ren­de­zés­re 2004. szep­tem­ber 9–11. kö­zött Mis­kol­con a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó ku­ta­tók im­már ne­gye­dik nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­ja. A ta­lál­ko­zó té­má­ját és cí­mét Hanák Ti­bor, az Auszt­ri­á­ban élt és el­hunyt fi­lo­zó­fia­tör­té­nész szü­le­té­sé­nek 75. év­for­du­ló­ja ad­ta. Hanák volt az, aki Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz (Bern, 1981) és Az el­ma­radt re­ne­szánsz (Bern–Mün­chen, 1979) c. mű­ve­i­ben, il­let­ve a Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn (Mün­chen, 1990) c. né­met nyel­vű ös­­sze­fog­la­ló­já­ban új­ra rá­te­rel­te a fi­gyel­met a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek prob­lé­má­i­ra. A fent em­lí­tett el­ső könyv a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ma­gyar pol­gá­ri böl­cse­let­tel, a má­so­dik a ma­gyar mar­xis­ta fi­lo­zó­fi­á­val fog­lal­ko­zott, a né­met nyel­vű kö­tet pe­dig va­ló­já­ban a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek el­ső mo­dern át­te­kin­té­sét nyúj­tot­ta. Ab­ban a kor­ban pub­li­kált, ami­kor az il­le­tő té­ma­kö­rök­kel „nem il­lett” vagy nem volt aján­la­tos fog­lal­koz­ni, és azok szá­ma, akik tu­do­má­nyos ér­dek­lő­dé­sük­kel eb­be az irány­ba for­dul­tak, egy ké­zen meg­szá­mol­ha­tó volt. Ez a hely­zet azóta meg­vál­to­zott, de Hanák mun­kás­sá­ga ki­ke­rül­he­tet­len ma­radt. Már csak azért is, mert az ál­ta­la fel­dol­go­zott fi­lo­zó­fu­si élet­mű­vek be­mu­ta­tá­sa mel­lett olyan mód­szer­ta­ni jel­le­gű prob­lé­má­kat is érin­tett, ame­lyek meg­vi­ta­tá­sá­ra is meg­érett az idő.

A kon­fe­ren­ci­át De­ák Er­nő bé­csi tör­té­nész (a Bé­csi Nap­ló fő­szer­kesz­tő­je) elő­adá­sa nyi­tot­ta meg, aki Hanák éle­té­nek is­me­ret­len moz­za­na­ta­it ele­ve­ní­tet­te meg, fő­ként az emig­rá­ci­ó­ban élő önál­ló gon­dol­ko­dá­sú fi­lo­zó­fus szem­szö­gé­ből. Perecz Lász­ló (Bu­da­pest) Hanák fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szi tel­je­sít­mé­nyét egy­részt a ká­non­kép­zés, más­részt az áb­rá­zo­lás mód­já­nak ol­da­lá­ról ele­mez­te. Ki­mu­tat­ta, hogy Hanák fő­ként Sán­dor Pál 1973-as két­kö­te­tes ös­­sze­fog­la­ló­já­nak kri­ti­ká­já­ra épí­tet­te fel­fo­gá­sát (és eb­ből bi­zo­nyos arány­ta­lan­sá­gok is adód­tak). Ve­res Il­di­kó (Mis­kolc) Az el­ma­radt re­ne­szánsz­hoz fű­zött kom­men­tá­ro­kat, ki­egé­szí­té­se­ket, ar­ról szól­va, hogy a mar­xiz­mu­son be­lül a kri­ti­ka le­he­tő­sé­ge az eti­kán, az esz­té­ti­kán és a fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ten be­lül volt le­het­sé­ges mind Ma­gyar­or­szá­gon, mind pe­dig a ro­má­ni­ai ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ban. Kiss End­re (Bu­da­pest) elő­adá­sa Hanák fi­lo­zó­fia­kri­ti­kai hoz­zá­ál­lá­sá­nak azt a mo­men­tu­mát ele­mez­te, amely az ún. ide­o­ló­gi­ai tel­jes­ség­igény szem­pont­já­ból ér­tel­me­zi a fi­lo­zó­fi­ai te­vé­keny­sé­get. Fő­ként ar­ra a prob­lé­má­ra tért ki, amely az ide­o­ló­gi­ai frag­men­tál­tság ese­té­ben az ér­té­ke­lés­sel szem­ben fel­lép. So­mos Ró­bert (Pécs) azt, a Hanák ál­tal kü­lö­nö­sen ki­emelt kér­dést tár­gyal­ta, amely ar­ra irá­nyult, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fu­sok nem vagy alig utal­nak más ma­gyar fi­lo­zó­fus­ra, ha­nem in­kább a „nagy” ne­vek­re hi­vat­koz­nak, és pél­dá­kon bi­zo­nyí­tot­ta, hogy ez a té­tel nem ab­szo­lu­ti­zál­ha­tó. Thiel Ka­ta­lin (Eger) a Keré­nyi Kár­oly és Ham­vas Bé­la szel­le­mi­sé­gé­ben ta­pasz­tal­ha­tó kap­cso­ló­dá­si pon­tok­ról ér­te­ke­zett, és ket­te­jük sza­kí­tá­sá­nak szö­veg­szin­ten ki­mu­tat­ha­tó for­rá­sa­it tag­lal­ta. Ma­ris­ka Zol­tán (Mis­kolc) Hanák köny­vé­nek Bar­tók György­ről szó­ló fe­je­ze­tét ele­mez­te és gon­dol­ta to­vább az ún. is­me­ret­el­mé­le­ti me­ta­fi­zi­ka szem­pont­já­ból. Ju­hász Kor­né­lia (Győr) a XIX. szá­zad vé­gi és a XX. szá­za­di ma­gyar neos­ko­las­zti­kus fi­lo­zó­fu­so­kat vet­te sor­ba. Ve­ress Kár­oly (Ko­lozs­vár) a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás mód­szer­ta­ni vo­nat­ko­zá­sa­it ele­mez­te egy­részt a fi­lo­zó­fia és a kul­tú­ra kap­cso­la­tá­nak, más­részt a fi­lo­zó­fia és a fi­lo­zó­fia­tör­té­net el­té­rő filo­zó­fi­a­fel­fo­gá­sá­nak szem­pont­já­ból. Mé­szá­ros And­rás (Po­zsony) Hanák­nak azt ér­tel­me­zé­sét bon­col­gat­ta, mi­sze­rint a ma­gyar fi­lo­zó­fia azo­nos a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia fo­gal­má­val, és e két ka­te­gó­ria vi­szony­rend­sze­rét a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­ti fej­le­mé­nye­in ke­resz­tül pró­bál­ta pon­to­sí­ta­ni. Ung­vá­ri Zrí­nyi Im­re (Ko­lozs­vár) az ide­o­ló­gia­kri­ti­ka mint fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti alap­elv funk­ci­ó­ját, más mód­sze­rek kö­zött el­fog­lalt he­lyét és eset­le­ges re­duk­ci­ós kö­vet­kez­mé­nye­it mu­tat­ta be. Mes­ter Bé­la (Bu­da­pest) az is­ko­lai fi­lo­zó­fia és a „nyilvánosult fi­lo­zó­fia” vi­szo­nya­in be­lül a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás né­hány rög­zült vé­le­ke­dé­sét kér­dő­je­lez­te meg, töb­bek kö­zött az­zal a tén­­nyel is, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­nak a XIX. szá­zad vé­gé­re vég­be­ment in­téz­mé­nye­sü­lé­se nem min­dig ho­zott mi­nő­sé­gi vál­to­zást. Egyed Pé­ter (Ko­lozs­vár) Bret­ter Gyö­rgy gon­dol­ko­dá­sá­nak, nyelv­fi­lo­zó­fi­á­já­nak ide­o­ló­gia­kri­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa­it mu­tat­ta be a kor ide­o­ló­gi­ai vi­szo­nyai kö­zött, nem ke­vés sze­mé­lyes em­lék kap­csán is. Ignácz Lil­la (Mis­kolc) a szim­bo­li­kus lo­gi­ka ma­gyar­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sá­ról és el­ter­je­dé­sé­ről tar­tott elő­adást. Nagy Edit (Sze­ged) Palá­gyi Meny­hért és Bod­nár Zsig­mond gon­dol­ko­dá­sát fő­ként az is­mét­lő­dés­nek és a vis­­sza­té­rés­nek a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben má­ig tisz­tá­zat­lan prob­lé­má­ján ke­resz­tül kap­csol­ta ös­­sze. Hor­váth La­jos (Deb­re­cen) ugyan­csak Palá­gyi „áram­ló vi­lág­tér” fo­gal­má­val fog­lal­ko­zott, még­pe­dig an­nak a re­la­ti­vi­tás el­mé­le­té­vel va­ló ös­­sze­füg­gé­se­in ke­resz­tül, és a két el­mé­let kö­zött kor­re­lá­ci­ós vi­szonyt mu­ta­tott ki. Bodó Pál (Mis­kolc) Bibó Ist­ván­ról adott elő, és ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy Bibó mű­ve­i­ből ne csak mód­szer­ta­ni ta­nul­sá­go­kat von­junk le, mert azok­ban konk­rét meg­ol­dás­ja­vas­la­tok­kal is ta­lál­koz­ha­tunk. Sze­pe­si Pé­ter (Mis­kolc) Né­meth Lász­ló li­be­ra­liz­mus­kri­ti­ká­já­ról és a „har­ma­dik út” kon­cep­ci­ó­já­ról ér­te­ke­zett. Fre­nyó Zol­tán (Bu­da­pest) Mihe­lics Vid ke­resz­tény tár­sa­da­lom­fi­lo­zó­fi­á­ját mu­tat­ta be, Loson­czi Pé­ter (Bu­da­pest) pe­dig a val­lás­fi­lo­zó­fia és a „rend­szer­fi­lo­zó­fia” kap­csán a posztsze­ku­lá­ris fi­lo­zó­fi­á­hoz va­ló ma­gyar hoz­zá­já­ru­lás­ról be­szélt.

Az elő­adá­so­kat szin­te szo­kat­la­nul gaz­dag és az adott té­má­kat szo­ro­san érin­tő vi­ta kö­vet­te min­den eset­ben. Ez az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét mű­ve­lő ku­ta­tók tár­sa­sá­ga kezd kö­zös­ség­gé ér­ni, ame­lyen be­lül ter­mé­sze­tes­sé vált a prob­le­ma­ti­kus kér­dé­sek­re va­ló oda­fi­gye­lés. Ez a kon­fe­ren­cia te­hát ab­ban is kü­lön­bö­zött a meg­elő­zők­től, hogy – ha­bár ki­sebb lét­szám­mal – te­ma­ti­ká­ját te­kint­ve ös­­sze­fo­got­tab­bá vált, és ezért a tu­do­mány­ág bel­ső, mód­szer­ta­ni kér­dé­se­i­vel is fog­lal­koz­ni kez­dett. Ezt per­sze elő­se­gí­tet­te az is, hogy a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­net­írá­sá­nak egyik klas­­szi­ku­sá­vá vált Hanák Ti­bor élet­mű­ve ki­pro­vo­kál­ta a vi­tá­kat. Ami­ből akár az a ta­nul­ság is le­von­ha­tó, hogy nem­csak a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek, ha­nem a fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás­nak a je­len­tős sze­mé­lyi­sé­gei is tár­gyá­vá vál­hat­nak egy-egy kon­fe­ren­ci­á­nak.
Vé­ge­ze­tül egy sze­mé­lyes meg­jegy­zés: a kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő fi­lo­zó­fia­tör­té­né­szek nem ha­nya­gol­ták el a fi­lo­zo­fá­lás egyik leg­szebb – pe­ri­pa­te­ti­kus – ha­gyo­má­nyát sem, hi­szen a kon­fe­ren­cia má­so­dik nap­já­nak dél­után­ját (te­gyük hoz­zá, hogy egy íny­csik­lan­do­zó vad­disz­nó­pör­költ el­fo­gyasz­tá­sa után) a Bükk­ben tett ki­sebb tú­rá­val és a tú­ra fo­lya­mán foly­ta­tott kü­lön­bö­ző té­má­jú esz­me­cse­rék­kel fű­sze­rez­ték.

Mészáros András

Rövid URL
ID1549
Módosítás dátuma2016. június 16.

Konferencia a szlovák és a cseh levéltárügy idoszeru kérdéseirol (Gaucsík István)

A Szlo­vák Le­vél­tá­ros­ok Egye­sü­le­té­nek (a to­váb­bi­ak­ban SZLE, hi­va­ta­los szlo­vák meg­ne­ve­zé­se Spo­loè­nos slo­ven­ských archivárov) szer­ve­zé­sé­ben – több társ­ren­de­ző in­téz­mény, le­vél­tá­ri, ill. mú­ze­u­mi szer­ve­zet tá­mo­ga­tá­sá­val – 2004....
Bővebben

Részletek

A Szlo­vák Le­vél­tá­ros­ok Egye­sü­le­té­nek (a to­váb­bi­ak­ban SZLE, hi­va­ta­los szlo­vák meg­ne­ve­zé­se Spo­loè­nos slo­ven­ských archivárov) szer­ve­zé­sé­ben – több társ­ren­de­ző in­téz­mény, le­vél­tá­ri, ill. mú­ze­u­mi szer­ve­zet tá­mo­ga­tá­sá­val – 2004. jú­ni­us 9–11. kö­zött Tren­csén­ben ke­rült meg­ren­de­zés­re az im­már ha­gyo­má­nyos­sá vált Le­vél­tá­ri Na­pok nyol­ca­dik kon­fe­ren­ci­á­ja. A ren­dez­vény ak­tu­a­li­tá­sát az 1954-ben nap­vi­lá­got lá­tott le­vél­tá­ri tör­vény ke­rek, öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­ja szol­gál­tat­ta. A kon­fe­ren­cia té­má­ja öt év­ti­zed le­vél­tá­ri tör­vé­nye­it, a vég­re­haj­tó ren­del­ke­zé­se­ket, a cseh­szlo­vák, ill. a cseh és szlo­vák le­vél­tár­ügy hely­ze­tét, szer­ve­ze­ti ke­re­te­it és a mód­szer­ta­ni-el­mé­le­ti kér­dé­se­ket ölelt fel. Emel­lett le­he­tő­ség nyílt a le­vél­tá­ros szak­ma prob­lé­má­i­nak meg­vi­ta­tá­sá­ra és esz­me­cse­ré­re.
Az el­ső na­pon el­hang­zott elő­adá­sok ös­­sze­fog­la­lás­ra tö­re­ked­tek. Peter Kartous, a bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um mel­lett mű­kö­dő Le­vél­tá­ri és Irat­ke­ze­lé­si Rész­leg igaz­ga­tó­ja, a szlo­vák le­vél­tár­ügy múlt­be­li fej­lő­dé­si ívét és je­len­le­gi ál­la­po­tát, va­la­mint a jö­vő­be­li cé­lo­kat vá­zol­ta. Az egy­ko­ri szo­ci­a­lis­ta le­vél­tár­ügy fej­lő­dé­sét tör­té­ne­ti meg­kö­ze­lí­tés­ben, tár­sa­dal­mi és köz­igaz­ga­tá­si kon­tex­tus­ban mu­tat­ta be. A le­vél­tá­rak hely­ze­tét az önál­ló Szlo­vá­kia lét­re­jöt­té­től szá­mít­ha­tó idő­szak­ban az újabb ki­hí­vá­sok­kal va­ló szem­be­sü­lés­ként jel­le­mez­te. Meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint a saj­nos nap­ja­in­kig tar­tó hal­mo­zot­tan de­fi­ci­tes ál­la­po­tot (a le­vél­tá­rak sze­mé­lyi el­lá­tott­sá­gá­nak kér­dé­se, az irat­anya­gok tér­be­li el­he­lye­zé­sé­nek aka­dá­lyai, épü­le­tek fel­újí­tá­sa) a szfé­ra alul­fi­nan­szí­ro­zott­sá­ga, az ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás elég­te­len vol­ta okoz­za. „Konf­lik­tus­ke­rü­lő” be­szá­mo­ló­já­ban, mely a szak­ma 2005–2015 kö­zöt­ti idő­szak­ra vo­nat­ko­zó kon­cep­ci­ó­já­ra is ki­tért, az ál­la­mi pénz­for­rás­ok fon­tos­sá­gát és a szer­ve­zet­tá­mo­ga­tás ér­de­ké­ben le­bo­nyo­lí­tan­dó hát­tér-dip­lo­má­cia kor­lá­ta­it hang­sú­lyoz­ta, a tu­do­má­nyos-ku­ta­tói fel­ve­té­sek el­ma­rad­tak.
Vác­lav Babiè­ka a cseh le­vél­tár­ügyet a ké­szü­lő tör­vény és a szer­ve­ze­ti fel­épí­tés (sza­ko­so­dott le­vél­tá­rak) szem­pont­já­ból vizs­gál­ta. Ki­tért a ki­fe­je­zé­sek és fo­gal­mak pon­to­sí­tá­sá­ra, a le­vél­tá­ri anya­gok köz­zé­té­te­lé­re, az in­for­má­ció­nyúj­tás kö­rü­li fe­szült­sé­gek­re (a ma­gán­ada­tok vé­del­me).

A le­vél­tá­ros egye­sü­let el­nö­ke, a vág­sel­ly­ei le­vél­tár igaz­ga­tó­ja Novák Ve­ro­ni­ka az el­múlt majd­nem más­fél év­ti­zed tör­té­né­se­it vizs­gál­ta. Kri­ti­kus hoz­zá­szó­lá­sá­ban a le­vél­tá­ros szak­ma hely­ze­té­nek, ál­la­mi és tár­sa­dal­mi el­is­mert­sé­gé­nek ros­­szab­bo­dá­sát ál­la­pí­tot­ta meg (a szak­mai au­to­nó­mia és az ál­la­mi fel­ügye­let köz­ti fe­szült­sé­gek­re is gon­dolt). A SZLE az 1989/1990-es évek­től szak­mai ér­dek­kép­vi­se­le­ti szer­ve­ző­dés­ként de­cent­ra­li­zá­ci­ót kö­ve­telt és egyen­ran­gú part­ne­ri együtt­mű­kö­dés ki­ala­kí­tá­sá­ra tö­re­ke­dett az ál­la­mi szer­vek­kel. A 2003. évi 395. sz. szlo­vák le­vél­tá­ri tör­vény elő­ké­szí­té­si fo­lya­ma­tá­ba ak­tí­van be­kap­cso­ló­dó egye­sü­let el­kép­ze­lé­sei, szak­mai ér­vei csak rész­ben ke­rül­tek meg­hall­ga­tás­ra. Az elő­adó az új le­vél­tá­ri tör­vény­ben a két leg­főbb gond­ként a le­vél­tár­tan el­mé­le­té­nek nem meg­fe­le­lő in­terp­re­tá­ci­ó­ját és a köz­pon­to­sí­tott szer­ve­ze­ti hi­e­rar­chi­át em­lí­tet­te, amely­nek kö­vet­kez­té­ben az im­már „ki­ren­delt­sé­gi”, „fi­ók­le­vél­tá­ri” stá­tus­ba ke­rült re­gi­o­ná­lis le­vél­tá­rak hát­rá­nyos ad­mi­niszt­ra­tív és pénz­ügyi hely­zet­be ke­rül­tek (eh­hez kap­cso­ló­dó­an csak azt ten­ném hoz­zá, hogy a po­li­ti­kai komp­ro­mis­­szu­mok mint­ha ki­kez­de­nék a szak­mai ter­ve­ket). Elő­adá­sá­nak má­so­dik fe­lé­ben az egye­sü­let ed­di­gi te­vé­keny­sé­gét ér­té­kel­te (az 1997-től da­tál­ha­tó Le­vél­tá­ri Na­pok ha­gyo­má­nya, a Fó­rum archi­vá­rov meg­je­len­te­té­se, szak­mai to­vább­kép­zé­sek, ta­nul­mány­utak szer­ve­zé­se, kap­cso­lat­épí­tés a kör­nye­ző or­szá­gok le­vél­tá­ros egye­sü­le­te­i­vel). A le­vél­tá­ri mun­ka presz­tí­zsé­nek fon­tos­sá­gát és a kol­le­gi­a­li­tás el­mé­lyí­té­sét emel­te ki, az egye­sü­let te­vé­keny­sé­gé­nek to­váb­bi erő­sí­té­sét ja­va­sol­ta (a pá­lyá­za­ti le­he­tő­sé­gek ki­hasz­ná­lá­sa, a „szak­mai lá­tó­ha­tár” ki­ter­jesz­té­se).

Dani­el Doležal, a cseh le­vél­tá­ros egye­sü­let ve­ze­tő­je na­gyon sok ha­son­ló fej­lő­dé­si ten­den­ci­át és prob­lé­mát em­lí­tett. Cseh­or­szág­ban szin­tén 1990-ben, eu­fó­ri­kus han­gu­lat­ban szer­ve­ző­dött új­ra az egye­sü­let (gyö­ke­rei 1921-ig nyúl­nak vis­­sza). A kez­de­ti évek­ben re­gi­o­ná­lis jel­le­gű, szak­mai-te­ma­ti­kai szek­ci­ók (in­for­ma­ti­kai, gaz­da­sá­gi-le­vél­tá­ri) lét­re­ho­zá­sá­val kí­sér­le­tez­tek. Az ál­la­mi köz­pon­to­sí­tás fo­lya­ma­ta a le­vél­tár­ügyet itt is el­ér­te, an­nak ös­­szes po­zi­tív és ne­ga­tív kö­vet­kez­mé­nye­i­vel (az ál­la­mi al­kal­ma­zot­ti stá­tus ve­szé­lyez­te­tett­sé­ge, a bürok­ra­ti­zá­ció el­mé­lyü­lé­se). A kö­zel­jö­vő ter­vei kö­zül a ter­mi­no­ló­gia egy­sé­ge­sí­té­se kö­rü­li mun­ká­la­to­kat, az elekt­ro­ni­kus adat­köz­ve­tí­tés el­mé­lyí­té­sét és a szom­szé­dos or­szá­gok le­vél­tá­ros egye­sü­le­te­i­vel va­ló szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dést emel­te ki.
Az elő­adá­so­kat le­vél­tá­ri tech­ni­ká­val, se­géd­esz­kö­zök­kel (do­bo­zok, pa­pír­men­tés, elekt­ro­ni­kus adat­bá­zis­ok lét­re­ho­zá­sa) fog­lal­ko­zó ma­gán­cé­gek ter­mék­be­mu­ta­tó­ja zár­ta.
A má­so­dik nap elő­adá­sai to­vább bon­col­ták egy­részt a cseh–szlo­vák le­vél­tá­ri kap­cso­la­tok té­ma­kör­ét, más­részt az irat­ke­ze­lés mód­sze­re­it, va­la­mint a meg­óvás és fel­hasz­ná­lás szem­pont­ja­it. Bohu­mír Brom el­ső­sor­ban a tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai vál­to­zá­sok ke­reszt­met­szet­ében (pri­va­ti­zá­ció, restitúció) mu­tat­ta be a cseh tör­vé­nyi és szer­ve­ze­ti vál­to­zá­so­kat. Meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint 1989 után a le­vél­tá­rak­nak a ré­gi gaz­da­sá­gi, pénz­ügyi ala­po­kon kel­lett meg­fe­lel­ni­ük az új ki­hí­vá­sok­nak. Rész­le­te­sen ki­tért a ren­de­le­tek tar­tal­má­ra, cél­ki­tű­zé­se­i­re és ha­tá­sa­i­ra, az 1954-es tör­vény bi­zo­nyos ele­me­i­nek to­vább­élé­sé­re (pl. a le­vél­tá­rak kul­tu­rá­lis és tu­do­má­nyos-ku­ta­tó in­téz­mé­nyek­ként is, nem csak az ál­lam­igaz­ga­tás szer­ve­i­ként funk­ci­o­nál­nak) és fo­lya­ma­tos­sá­gá­ra az 1974-es tör­vény­ben. A köz­igaz­ga­tá­si re­form so­rán meg­je­le­nő új fel­ada­tok­nak (az ál­la­mi in­téz­mé­nyek és az ön­kor­mány­zat­ok szer­ve­ze­te­i­nek irat­anya­gai) szin­tén te­ret szen­telt. Elő­adá­sá­nak be­fe­je­ző ré­szé­ben az elekt­ro­ni­kus do­ku­men­tu­mok prob­lé­má­já­val (hos­­szabb tá­vú el­men­té­sük, mód­szer­tan ki­dol­go­zá­sa), az EU-csatlakozás vár­ha­tó ha­tá­sa­i­val (élén­kü­lő le­vél­tá­ros-ko­ope­rá­ció) és az al­kal­ma­zot­ti vi­szony hi­á­nyos­sá­ga­i­val fog­lal­ko­zott.

Jana Kubí­ko­vá és Má­ria Kaè­ko­vi­èo­vá kor­re­fe­rá­tu­mai az irat­át­vé­tel és a fon­dkép­zés szem­szö­gé­ből, gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tok­ra tá­masz­kod­va az 1992–1994 kö­zöt­ti idő­szak cseh és szlo­vák irat­ál­lo­má­nya­i­nak a szét­vá­lasz­tá­sát mu­tat­ták be. Az egy­ko­ri szö­vet­sé­gi ál­lam Nem­zet­gyű­lés­ének fon­djá­ból a Szlo­vá­ki­á­ra vo­nat­ko­zó vagy az on­nan kül­dött ira­to­kat, a szlo­vák ál­lam­igaz­ga­tá­si szer­vek anya­ga­it Kubí­ko­vá vá­lo­gat­ta. Fon­tos­sá­gi sor­rend­ben, (idő­rend­ben 1918-tól) má­so­la­to­kat ké­szí­tet­tek, se­géd­le­te­ket és mu­ta­tó­kat vet­tek át. Az elő­adó a pre­ce­dens­ér­té­kű cseh–szlo­vák le­vél­tá­ri együtt­mű­kö­dést emel­te ki. Kaè­ko­vi­èo­vá az El­nö­ki Kan­cel­lá­ria Le­vél­tá­rá­ból és a Cseh­szlo­vák Nem­ze­ti Bank Le­vél­tá­rá­ból ki­vá­lasz­tott szlo­vá­ki­ai vo­nat­ko­zá­sú ira­to­kat is­mer­tet­te. A bank­le­vél­tá­ri anyag­át­vé­tel­lel rész­le­te­seb­ben fog­lal­ko­zott. A köz­pon­ti jegy­bank­ok for­rá­sa­in kí­vül a pénz­ügyi po­li­ti­ká­ra és a leg­na­gyobb pénz­in­té­ze­tek (Živnostenská ban­ka, Legiobanka) és pénz­ügyi ala­pok (Likvidaèný fond menový) mű­kö­dé­sé­re vo­nat­ko­zó jegy­ző­köny­vek és egyéb ira­tok má­so­la­tai ke­rül­tek át. Ezek ren­de­zé­se még fo­lya­mat­ban van, fel­dol­go­zá­suk és a le­vél­tá­ri se­géd­le­tek el­ké­szí­té­se még hos­­szú mun­kát igé­nyel.
An­na Dunaj­ská a nagy­szom­ba­ti és a miku­lo­vi le­vél­tár kap­cso­lat­tör­té­ne­tét, és az 1993 után át­ala­ku­ló kap­cso­la­to­kat vá­zol­ta. Ér­de­kes, és tá­ja­in­kon is az egyik leg­ége­tőbb kér­dés­ként je­lent­ke­ző egy­há­zi jel­le­gű le­vél­tá­ri anya­gok sor­sá­val fog­lal­ko­zott Marek Ïurèo. Elő­adá­sa elő­ször a Nyit­rai Püs­pö­ki Le­vél­tár fondjaival, azok ki­ala­ku­lá­sá­val, fel­épí­té­sé­vel (a püs­pök­ség és ura­dal­ma­i­nak fondjai, a nyit­rai káp­ta­lan ira­tai) fog­lal­ko­zott. A to­váb­bi­ak­ban az egy­há­zi le­vél­tá­ri és köny­vé­sze­ti em­lé­kek múlt­be­li és je­len­ko­ri há­nya­tott sor­sát mu­tat­ta be (kal­ló­dó, pusz­tu­ló ira­tok és köny­vek a plé­bá­ni­á­kon, szak­sze­rűt­len el­he­lye­zé­sük, a he­lyi szin­ten gyak­ran je­lent­ke­ző ér­dek­te­len­ség). Rá­mu­ta­tott az egy­há­zi le­vél­tá­ros­ok cse­kély szá­má­ra és be­szű­kült le­he­tő­sé­ge­ik­re. Meg­ol­dás­ként az egy­ház és az ál­lam szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dé­sét, az irat­anya­gok ku­tat­ha­tó­vá té­te­lét, re­gi­o­ná­lis szin­ten, pe­dig az ál­la­mi le­vél­tá­rak kez­de­mé­nye­ző ma­ga­tar­tá­sát ja­va­sol­ta.
A Nyílt Tár­sa­da­lom Ar­chí­vu­má­ról, amely a Kö­zép-Eu­ró­pa Egye­tem ke­re­tén be­lül mű­kö­dik, Pavol Šala­mon adott elő. A le­vél­tár anya­ga a mün­che­ni Sza­bad Eu­ró­pa Rá­dió ar­chí­vu­má­ra tá­masz­ko­dik, gya­kor­la­ti­lag azt bő­ví­ti to­vább. A szlo­vák adás bel­ső do­ku­men­tu­mai (új­ság­cik­kek, sze­mé­lyi ira­tok) te­ma­ti­kus és élet­raj­zi egy­sé­gek­be van­nak ren­dez­ve. Gaz­dag anya­ga kö­zött meg­ta­lál­ha­tók pl. a Cseh­szlo­vák Rá­dió adá­sa­i­nak át­írá­sai, az 1951–1972 kö­zött emig­rán­sok­kal ké­szí­tett (túl­nyo­mó­részt mik­ro­fil­men) ta­lál­ha­tó in­ter­júk. Könyv­tá­rá­ban szlo­vák la­pok má­so­la­tai is hoz­zá­fér­he­tők.
Az üze­mi le­vél­tá­rak cseh­or­szá­gi hely­ze­té­ről Rút Macu­ro­vá adott elő. A szo­ci­a­liz­mus ko­rá­nak gaz­da­sá­gi le­vél­tár­ügyé­nek váz­la­tos fej­lő­dé­sét mu­tat­ta be. A vi­rág­kor sze­rin­te az 1960 és 1990 kö­zöt­ti idő­szak­ra te­he­tő, ami­kor az (ál­lam ál­tal je­len­tő­sen tá­mo­ga­tott) ipa­ri és me­ző­gaz­da­sá­gi üze­mek jól mű­kö­dő, ked­ve­ző anya­gi alap­pal (fi­nan­szí­ro­zás, épü­le­tek) és sze­mély­zet­tel ren­del­ke­ző le­vél­tá­ra­i­kat ki­ala­kí­tot­ták. 1990 után ez a (mond­hat­juk) pri­vi­le­gi­zált hely­zet gyö­ke­re­sen meg­vál­to­zott. A jo­gi kör­nye­zet át­ala­kult, a tör­vé­nyi ga­ran­cia és a le­vél­tá­ri tör­vény ren­del­ke­zé­se­i­nek be­tar­tá­sa (be­tar­ta­tá­sa) meg­szűnt, az üze­mek ma­gán­tu­laj­don­ba ke­rül­tek. Az ál­la­mi le­vél­tá­rak ugyan át­vet­ték a meg­szűnt vál­la­la­tok anya­ga­it, de az új tu­laj­do­no­sok nem tö­re­ked­tek az együtt­mű­kö­dés­re, az ira­to­kat sa­ját tu­laj­do­nuk­nak te­kin­tet­ték. A je­len­le­gi hely­ze­tet nem vé­let­le­nül jel­le­mez­te ka­taszt­ro­fá­lis­nak és át­te­kint­he­tet­len­nek, mert egy­részt az ál­la­mi le­vél­tá­rak nem tud­nak ezek­ről a fon­dok­ról kel­lő­kép­pen gon­dos­kod­ni (anya­gi­ak hi­á­nya mi­att, rak­tá­ro­zá­si gon­dok, nagy ál­lo­má­nyok­ról van szó), más­részt a csőd­el­já­rás­ok so­rán az ira­to­kat az új tu­laj­do­no­sok csak a pénz­be­li ha­szon szem­pont­já­ból mér­le­ge­lik, így gyak­ran vagy el­ad­ják, vagy pe­dig meg­sem­mi­sí­tik őket. Po­zi­tív pél­da­ként em­lí­tet­te a be­te­le­pü­lő né­met cé­ge­ket, és a je­len­tős múlt­tal ren­del­ke­ző vál­la­la­to­kat (Škoda Mű­vek, Plzeò­ský Prazdroj).

Ján Šula­vík az irat­ke­ze­lés mar­ke­ting­köz­pon­tú (lé­nye­gé­ben de­fi­ni­á­lat­lan) mód­sze­re­it tár­gyal­ta. A ha­té­kony­ság­nö­ve­lés, a fi­lo­zó­fia­vál­tás és a mi­nő­sé­gi szol­gál­ta­tás ki­fe­je­zé­sek­kel jel­le­mez­he­tő el­já­rá­so­kat azon­ban elég­gé ál­ta­lá­no­sí­tot­ta, üz­let­köz­pon­tú al­kal­ma­zá­sát túl­hang­sú­lyoz­ta. Az in­téz­mény­mű­köd­te­tés szem­pont­já­ból min­den bi­zon­­nyal egyes rész­ele­mek át­emel­he­tők vol­ná­nak (ha­té­ko­nyabb kom­mu­ni­ká­ció, szer­ve­zet­épí­tés stb.) a le­vél­tár­ügy­be is.
A har­ma­dik nap dél­előtt­jén a SZLE köz­gyű­lé­se zaj­lott, ame­lyen a tag­ság meg­hall­gat­ta az egye­sü­let el­múlt két évi te­vé­keny­sé­gé­nek ér­té­ke­lé­sét, az igaz­ga­tó és a fel­ügye­lő bi­zott­ság be­szá­mo­ló­ját, va­la­mint a gaz­dál­ko­dás­ról szó­ló je­len­tést. Vé­gül el­fo­ga­dás­ra ke­rült a jö­vő évi ren­dez­vé­nyek ütem­ter­ve.
A kon­fe­ren­ci­án el­hang­zott elő­adá­sok a Fó­rum archi­vá­rov c. köz­löny 2004. évi 1. szá­má­ban je­len­nek meg.

Gauc­sík Ist­ván

Rövid URL
ID1548
Módosítás dátuma2016. június 16.

Mészáros András: „Magyar filozófia = Magyarországon muvelt filozófia” (Nyílt kérdések Hanák Tibor kapcsán)

Elő­adá­som­ban Hanák Ti­bor ér­tel­me­zé­sé­ből ki­in­dul­va, ugyan­ak­kor egy lá­ten­sen lé­te­ző, de a je­len­le­gi ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás­ban nem tema­ti­zált kér­dés­kört sze­ret­nék kör­be­jár­ni. Ez a kér­dés­kör pe­dig a „nem­ze­ti...
Bővebben

Részletek

Elő­adá­som­ban Hanák Ti­bor ér­tel­me­zé­sé­ből ki­in­dul­va, ugyan­ak­kor egy lá­ten­sen lé­te­ző, de a je­len­le­gi ma­gyar fi­lo­zó­fia­tör­té­net-írás­ban nem tema­ti­zált kér­dés­kört sze­ret­nék kör­be­jár­ni. Ez a kér­dés­kör pe­dig a „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia”, „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fel­té­te­le­zé­se.

Té­ma­vá­lasz­tá­som nem vé­let­len. Há­rom okot is fel tu­dok hoz­ni mel­let­te. Az el­ső az­zal kap­cso­la­tos, hogy bár a XIX. szá­zad el­ső har­ma­dá­tól je­len van a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­ai és pub­li­cisz­ti­kai vi­ták­ban a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fo­gal­ma (lásd Almá­si Ba­logh Pál, Szon­tagh Gusz­táv, Szi­la­sy Já­nos stb.), és ez a fo­ga­lom a XIX. és XX. szá­zad fo­lya­mán gya­ko­ri és egy­más­nak el­len­té­tes ér­tel­me­zé­se­ket ka­pott, má­ig nincs de­fi­ni­ál­va a je­len­té­se. In­tu­i­tí­ve hasz­nál­juk ezt a ki­fe­je­zést, gon­dol­va, hogy tud­juk, mit je­lent. De úgy va­gyunk ve­le, mint Szent Ágos­ton az idő­vel: ha nem kér­de­zik, tud­juk, de ha rá­kér­dez­nek, nem is­mer­jük a vá­laszt. A má­so­dik ok ma­ga Hanák Ti­bor, aki mind né­met nyel­vű szin­té­zi­sé­ben, mind pe­dig a XX. szá­zad el­ső fe­lé­nek ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai gon­dol­ko­dá­sát tag­la­ló mű­vé­ben a „ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia” ki­fe­je­zést hasz­nál­ja. Te­gyük hoz­zá: tu­da­to­san. A har­ma­dik (és nem vég­ső) ok pe­dig sze­mé­lyes. Egy­részt A fi­lo­zó­fia Ma­gyar­or­szá­gon, va­la­mint A fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lai fi­lo­zó­fia le­xi­ko­na c. köny­ve­im­ben is bi­zo­nyos ér­te­lem­ben ál­lást fog­lal­tam eb­ben a kér­dés­ben, más­részt oda­ha­za né­hány szlo­vák kol­lé­gá­val vi­tá­ba ke­ve­red­ve, vé­gig kel­lett gon­dol­nom ezt a prob­lé­mát. Már csak azért is, mert – fur­csa­mód, de szimp­to­ma­ti­ku­san – a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” el­ne­ve­zést kö­ve­tő ma­gyar­or­szá­gi fel­fo­gás ér­vei kí­sér­te­ti­e­sen azo­no­sak a „szlo­vák fi­lo­zó­fia” el­ne­ve­zést vé­del­me­ző szlo­vá­ki­ai ál­lás­pont­tal. Ami azok­ban az ese­tek­ben vá­lik rop­pan­tul ér­de­kes­sé, ami­kor egy-egy tár­gyalt kor­szak vagy gon­dol­ko­dó eset­leg ide is, oda is be­so­ro­ló­dik.
De azért, hogy ne csu­pán sa­ját meg­gon­do­lá­sa­i­mat so­rol­jam fel, en­ged­tes­sék meg utal­nom két nem ma­gyar fi­lo­zó­fus­ra is. Az el­sőt min­den­ki is­me­ri: He­gel­ről van szó. Fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti mű­vé­ben ő azt mond­ja, hogy: „egy tárgy tör­té­ne­te szük­ség­képp a leg­szo­ro­sab­ban ös­­sze­függ az­zal, mi­lyen kép­ze­tet al­ko­tunk ma­gunk­nak ar­ról a tárgy­ról” (He­gel 1977/I.:18). Ami per­sze azt is je­len­ti, hogy kép­ze­tünk­be hall­ga­tó­la­gos alap­el­vek­ként és elő­í­té­le­tek­ként be­le­táp­lá­lód­nak a múlt fel­fo­gá­sai is. Ha eze­ket nem vet­jük alá kri­ti­kai elem­zés­nek, ak­kor hi­á­ba a for­rás­ku­ta­tás és a kur­rens tör­té­net­írás tel­jes me­to­do­ló­gi­ai esz­köz­tá­rá­nak a fel­hasz­ná­lá­sa, szem­lé­le­tünk­ben vis­­sza­es­he­tünk ro­man­ti­kus elő­de­ink­hez. Jó len­ne te­hát szem­re ven­nünk ma­gát a tár­gyat, hogy az ne vál­has­son „a vágy ti­tok­za­tos tár­gyá­vá”.

A má­sik gon­dol­ko­dó J. L. Abellán, spa­nyol fi­lo­zó­fus. Rá azért uta­lok, mert gya­ko­ri az a fel­té­te­le­zés, hogy csu­pán az ún. kis nem­ze­tek­nek van szük­sé­gük – sa­ját ön­ér­ze­tük eme­lé­se mi­att – ar­ra, hogy sa­ját nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át mu­tas­sa­nak fel. Nos, még a nagy kul­tu­rá­lis múlt­ra vis­­sza­te­kin­tő spa­nyo­lok is vi­táz­nak ar­ról, hogy lé­te­zik-e sa­ját­sá­gos spa­nyol fi­lo­zó­fia vagy sem. Na­gyon ér­de­kes ös­­sze­füg­gés, hogy azok, akik Spa­nyol­or­szág­ban ta­gad­ják a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia meg­lét­ét, nem spa­nyo­lok, ha­nem ka­ta­lá­nok vagy basz­kok. ők – mint pl. Fran­ces­co Arro­yo – azt ál­lít­ják, hogy va­la­mi­fé­le spa­nyol gon­dol­ko­dás­mód szem­pont­já­ból mű­vel­ni a fi­lo­zó­fi­át de­ge­ne­rált cse­lek­vést és a na­ci­o­na­lis­ta ér­ve­lés el­fe­dé­sét je­len­ti (Šišmišová 1996:118). Abel­lán vi­szont úgy vé­li, hogy a fi­lo­zó­fia a min­den­ko­ri és konk­rét nem­ze­ti kul­tú­ra ré­sze, és ezért ben­ne ki­fe­je­ződ­nek a kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­gok. El­uta­sít­ja a mo­nis­ta fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­tet, és a fi­lo­zó­fi­át fi­lo­zó­fi­ák­kal cse­ré­li fel. (Ta­lán nem ér­dek­te­len meg­je­gyez­ni, hogy 1853-ban Heté­nyi Já­nos A ma­gyar Par­the­non elő­csar­no­ka­i­ban szin­tén úgy vél­te, hogy ún. vi­lág­fi­lo­zó­fia nem lé­te­zik, ha­nem hogy min­den fi­lo­zó­fia tisz­tán nem­ze­ti.) Ezek alap­ján a „nem­ze­ti” fi­lo­zó­fia­tör­té­net az egye­dül le­gi­tim fi­lo­zó­fia­tör­té­net. Abel­lán ilyen ala­pon meg is ha­tá­roz­za a spa­nyol fi­lo­zó­fia sa­ját­sá­gos vo­ná­sa­it: a mí­tosz sze­re­pét, a ka­to­li­ciz­mus ha­tá­sát és a spa­nyol fi­lo­zó­fi­á­nak az iro­da­lom­mal va­ló ös­­sze­fo­nó­dá­sát (vö. Abel­lán 1995:211–222). Ha­son­ló ti­po­ló­gi­á­val már Ale­xan­der Ber­nát is élt. Per­sze ő nem fog­lal­ko­zott a spa­nyo­lok­kal, csu­pán az an­go­lok­kal, fran­ci­ák­kal és né­me­tek­kel, és a ma­gyar fi­lo­zó­fi­át va­la­hol a né­met és a fran­cia szel­lem kö­zött kép­zel­te el.
No de tér­jünk vis­­sza a mi té­mánk­hoz. A kö­vet­ke­zők­ben azt sze­ret­ném be­mu­tat­ni, mi­lyen prob­lé­mák adód­hat­nak Hanák Ti­bor ér­tel­me­zé­sé­ből, vé­ge­ze­tül pe­dig bi­zo­nyos meg­ol­dást is ja­va­so­lok. Eset­le­ges sar­kí­tott meg­fo­gal­ma­zá­sa­im csu­pán azt a célt szol­gál­ják, hogy erő­sebb fény­be ál­lít­sam a prob­lé­mát.
Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz­ban Hanák is­mé­tel­ten fel­hoz­za a XIX. szá­zad ele­jé­től köz­ké­zen for­gó prob­lé­mát az el­ha­nya­golt és le­ke­zelt ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról, és ér­ve­lést el­hagy­va fo­gal­maz­za meg, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia egyen­lő a Ma­gyar­or­szá­gon mű­velt fi­lo­zó­fi­á­val (Hanák 1993:16). Ta­lán ép­pen az alap­el­vek tisz­tá­zat­lan­sá­ga te­szi, hogy en­nek az ál­lí­tás­nak a da­cá­ra a könyv­ben sze­re­pel Szi­la­si Vil­mos, Mann­heim Kár­oly és Ar­nold Hau­ser is. Mann­heim ese­té­ben per­sze is­mer­te­ti azt az el­fo­ga­dott tényt, hogy Mann­heim gon­dol­ko­dá­sá­ra meg­ha­tá­ro­zó erő­vel ha­tott a szá­zad­elő ma­gyar­or­szá­gi szel­le­mi éle­te, te­hát, hogy kül­föl­di tény­ke­dé­se is csak en­nek fé­nyé­ben ért­he­tő meg tel­jes egé­szé­ben. Még­is meg­ma­rad a di­lem­ma: ki is a ma­gyar fi­lo­zó­fus? Mert­hogy ma­gyar fi­lo­zó­fia ma­gyar fi­lo­zó­fust fel­té­te­lez. Csak azt nem tud­juk, mit ta­kar a „ma­gyar” jel­ző. Et­ni­kai meg­ha­tá­ro­zott­sá­got? Az­az: anya­köny­vi ada­tok­ból szár­maz­tat­nánk a ma­gyar fi­lo­zó­fi­át? Aho­gyan ezt – el­len­ke­ző elő­jel­lel – meg­tet­te, te­szem azt, né­hány szlo­vák kol­lé­gám a nagy­szom­ba­ti egye­tem je­zsu­i­ta ta­ná­ra­i­val kap­cso­lat­ban, a szlo­vák ala­po­kat ki­mu­ta­tan­dó? És amely ala­pon pél­dá­ul Szen­ti­vá­nyi Már­ton szlo­vák fi­lo­zó­fus­sá avan­zsá­lód­na? És amely ala­pon ne­künk is szám­ta­lan gon­dol­ko­dót kel­le­ne ex­kom­mu­ni­kál­nunk a ma­gyar fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből. Eset­leg kul­tu­rá­lis beá­gy­a­zó­dot­tsá­got je­len­te­ne? És ak­kor ma­gyar fi­lo­zó­fus len­ne min­den­ki, és ma­gyar fi­lo­zó­fia len­ne min­den, aki és ami ese­té­ben ki­mu­tat­ha­tó a ma­gyar kul­tú­ra ha­tá­sa? (Fel sem me­rem ten­ni a kér­dést: mit ne­ve­zünk ma­gyar kul­tú­rá­nak?) Ak­kor vi­szont hol ma­rad a fel­vá­zolt egyen­let: ma­gyar fi­lo­zó­fia = ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia? (Csak a pél­da mi­att, nem pe­dig sze­rény­te­len­ség­ből: én, szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ként, va­la­mint ma­gya­rul és szlo­vá­kul is pub­li­ká­ló­ként, mind a ma­gyar, mind pe­dig a szlo­vák fi­lo­zó­fi­ai tár­sa­ság tag­ja­ként ho­va tar­to­zom?) A kér­dé­sek so­rát le­het­ne foly­tat­ni.
A Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn be­ve­ze­tő­jé­ben már meg­ma­gya­ráz­za Hanák, mi­ért hasz­nál­ja a „fi­lo­zó­fia Ma­gyar­or­szá­gon” el­ne­ve­zést a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” he­lyett (Geschichte… 1990:9). Azért, mert nem akar va­la­mi­fé­le nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át su­gall­ni. Va­gyis a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia kö­ré­be tar­toz­nak más nem­ze­ti­sé­gű gon­dol­ko­dók is, akik ép­pen nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zá­suk ré­vén egyéb kul­túr­tör­té­ne­tek­be is besorolód(hat)nak. Itt a fi­lo­zó­fia ma­gyar nyel­ven va­ló mű­ve­lé­sét tart­ja Hanák a meg­ha­tá­ro­zó­nak. Amely ki­té­tel per­sze fő­ként a XIX. szá­zad egy ré­szé­re va­la­mint a XX. szá­zad ele­jé­re vo­nat­ko­zik. Hi­szen a la­tin nyelv szup­re­má­ci­ó­ja ide­jén a prob­lé­ma is más­ként je­lent­ke­zett. Most is­mét hagy­juk fi­gyel­men kí­vül azt a fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti tényt, hogy pl. Heté­nyi Já­nos a né­met spe­ku­la­tív fi­lo­zó­fi­át ne­vez­te is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak, ami­vel el­len­tét­ben lé­tez­het csak az ún. élet­fi­lo­zó­fia, va­gyis a Szon­tagh ál­tal élet­re­va­ló­nak, nem­ze­ti jel­le­gű­nek és jó­zan­nak meg­ha­tá­ro­zott egyez­mé­nyes böl­cse­let. Ami fel­vet­he­ti azt a di­lem­mát, hogy men­­nyi­re kor­szel­lem ál­tal meg­ha­tá­ro­zott az is, hogy mit tar­tunk egy­ál­ta­lán fi­lo­zó­fi­á­nak egy meg­adott nem­ze­ti kul­tú­rán be­lül. És azt sem ele­mez­zük, ho­gyan áll a hely­zet egy va­dul nyelv­újí­tó gon­dol­ko­dó­val, aki ugyan­ak­kor más mű­ve­it la­ti­nul ír­ja, mint pl. Im­re Já­nos. Még ak­kor sem, ha az ő ese­té­ben a la­tin mű­vek idő­ben meg­elő­zik a ma­gyar nyel­vű­e­ket, te­hát fel­té­te­lez­he­tünk va­la­mi­fé­le szel­le­mi át­ala­ku­lást a ma­gyar fi­lo­zó­fia irá­nyá­ban.
Ugyan­ak­kor el kell is­mer­ni, hogy a Hanák-féle ér­tel­me­zés bi­zo­nyos ér­te­lem­ben a XIX. szá­zad­ból örö­költ és meg­ol­dat­lan té­mát ad acta te­szi, és meg­pró­bál­ko­zik egy lát­szó­lag sem­le­ges meg­ol­dás­sal. Az­zal, hogy tör­té­nel­mi-geo­grá­fi­ai fo­gal­mat hasz­nál, az et­ni­kai meg­kö­ze­lí­tést hát­tér­be szo­rít­ja, és az ún. nem­ze­ti fi­lo­zó­fia kér­dé­sét a mű­ve­lő­dés­tör­té­net­hez kap­csol­ja. Ab­ban az eset­ben pe­dig túl kell lép­nünk az ún. tisz­ta fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ten, és is­ko­la­tör­té­net­tel, egy­ház­tör­té­net­tel, iro­da­lom­tör­té­net­tel egy­be­fűz­ve kell meg­ra­gad­nunk a fi­lo­zó­fia ha­zai meg­je­le­né­si for­má­it. Min­den­eset­re azon­ban tisz­táz­nunk kell azt is – még ha túl­haj­tott­nak is tű­nik ez a kö­ve­tel­mény –, hogy mit ér­tünk Ma­gyar­or­szág fo­gal­ma alatt. Gon­do­lok itt ar­ra, hogy egy eset­le­ges nem­zet­kö­zi (magyar–német–osztrák–szlovák–horvát stb.) együtt­mű­kö­dés­ben meg­va­ló­su­ló fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti szin­té­zis­kí­sér­let biz­to­san nem ke­rül­né meg az 1918 előt­ti és az 1918 utá­ni Ma­gyar­or­szág kü­lönb­sé­ge­it. Mi ma­gya­rok evi­den­ci­a­ként hasz­nál­juk a Ma­gyar­or­szág el­ne­ve­zést, más nem­ze­tek azon­ban vagy va­la­mi­lyen sem­le­ge­sebb (az etni­ci­tás­tól tá­vo­labb eső) je­lö­lőt hasz­nál­nak (pl. Hun­ga­ry, Ungarn), vagy pe­dig a tör­té­nel­mi el­té­ré­se­ket leg­alább rész­ben tük­rö­ző fo­ga­lom­mal ope­rál­nak (Uhorsko – Maïarsko). Szük­ség van er­re a tisz­tá­zás­ra azért is, mert egy eset­le­ges kon­fron­ta­tív vizs­gá­lat kön­­nyen ki­mu­tat­ná a je­len po­li­ti­kai-föld­raj­zi és nyel­vi ál­la­po­ta­i­nak gya­ko­ri vis­­sza­ve­tí­té­sét a múlt­ba. Ma­gyar ol­da­lon ez egy ho­mo­gén nem­zet­ké­pet su­gall, ame­lyen be­lül a po­li­ti­kai túl­súly ha­son­ló kul­tu­rá­lis és mű­ve­lő­dé­si egy­ön­te­tű­ség­gel pá­ro­sul. A má­sik ol­da­lon, pél­dá­ul a szlo­vá­kok­nál, ez az­zal jár, hogy a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­nak (Uhorsko) a je­len­le­gi Szlo­vá­ki­á­val azo­nos te­rü­le­tét kö­vet­ke­ze­te­sen vis­­sza­me­nő­leg is Szlo­vá­ki­á­nak (Slovensko) ne­ve­zik. Ezt a pél­dát csu­pán azért em­lí­tem, mert az 1987-es ös­­sze­fog­la­ló szán­dék­kal írt szlo­vák fi­lo­zó­fia­tör­té­net, amely a fi­lo­zó­fia ese­té­ben azt a sze­man­ti­kai vál­toz­ta­tást, hogy a „szlo­vák” jel­zőt el­hagy­va „szlo­vá­ki­ai fi­lo­zó­fi­á­val” fog­lal­ko­zik, ha­son­ló­kép­pen in­do­kol­ta meg, mint Hanák (Dejiny… 1987). Va­gyis egy azo­nos­nak tű­nő mód­szer­ta­ni meg­ol­dás je­len­tő­sen más ered­mény­re ve­zet­het. És itt most hadd ne fog­lal­koz­zam fi­lo­ló­gi­ai kér­dé­sek­kel, ame­lyek az ilyen jel­le­gű fel­dol­go­zá­sok kor­rekt­sé­gét vagy in­kor­rekt­sé­gét ha­tá­roz­zák meg.
Mond­hat­nánk azt is, hogy az aj­tón ki­tes­sé­kelt prob­lé­ma az ab­la­kon ke­resz­tül is­mét meg­je­lent előt­tünk. A „nem­ze­ti fi­lo­zó­fia” fo­gal­ma, két­ség­te­len ro­man­ti­ka­ko­ri jel­le­ge el­le­né­re – ta­lán azért is, mert az egyez­mé­nye­sek ál­ta­li lét­re­ho­za­ta­la és Er­dé­lyi Já­nos ál­ta­li el­pa­ren­tá­lá­sa után Ale­xan­der Ber­nát és a szel­lem­tör­té­né­szek új­ból fel­élesz­tet­ték po­ra­i­ból – ál­lan­dó­an itt kí­sért kö­zöt­tünk. Ha pe­dig en­­nyi­re meg­idéz­he­tő, ak­kor alig­ha­nem élet­ké­pes is, és ak­kor csak azt te­het­jük, hogy le­hánt­juk ró­la a misz­ti­kus lep­let, és meg­pró­bál­juk konk­re­ti­zál­ni a tar­tal­mát. A kö­vet­ke­zők­ben ez­zel pró­bál­ko­zom meg.
A kö­vet­ke­ző elő­fel­té­te­lek­ből in­du­lok ki: 1. Van ér­tel­me mind a „ma­gyar fi­lo­zó­fia”, mind pe­dig a „ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zá­sok­nak, ame­lyek tör­té­nel­mi­leg vál­toz­tak és for­má­lód­tak. 2. Mi­vel ma­gyar­or­szá­gi meg­je­le­né­se­kor a fi­lo­zó­fia nem ma­gyar, ha­nem el­ső­sor­ban la­tin nyel­vű, és a ma­gyar nyel­vű­ség egy ké­sőb­bi fej­le­mény ered­mé­nye, bi­zo­nyos kor­szak­ok te­kin­te­té­ben meg­en­ged­he­tő – és ta­lán aján­la­tos is – a „ma­gyar” jel­ző el­ha­gyá­sa. 3. A konk­re­ti­zá­lás kö­ve­tel­mé­nyé­nek ak­kor te­szünk ele­get, ha a fi­lo­zó­fi­át le­szál­lít­juk ar­ra a szint­re, ahol szo­ci­o­ló­gi­ai (értsd: in­téz­mé­nyek­hez köt­he­tő) le­írás is al­kal­maz­ha­tó.
Kezd­jük ta­lán a fi­lo­zó­fia funk­ci­o­ná­lis fel­osz­tá­sá­val. Kant óta meg­kü­lön­böz­tet­jük az „in sensu scholastico” és az „in sensu cosmopolitico” fi­lo­zó­fi­át. Az is­ko­lai fi­lo­zó­fia tár­gya eb­ben a fel­fo­gás­ban az is­me­re­tek egy adott men­­nyi­sé­ge és azok ös­­sze­füg­gés­rend­sze­re. Va­gyis a fi­lo­zó­fia „in sensu scholastico” ar­ra szol­gál, hogy a tu­do­má­nyok nyúj­tot­ta is­me­re­te­ket rend­szer­be fog­lal­ja, az­az „a fo­ga­lom is­ko­lai tar­tal­ma sze­rint a fi­lo­zó­fia pusz­tán az ügyes­ség organonja” (Kant 1974:131). Mi­vel ilyen­for­mán az ok­ta­tás egé­szét szol­gál­ja, és nem ön­ma­gá­ra irá­nyul, au­to­nóm fi­lo­zo­fá­lás­ról eb­ben az eset­ben nem be­szél­he­tünk. Ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról te­hát az is­ko­lai fi­lo­zó­fia von­za­tá­ban csu­pán ab­ban az ér­te­lem­ben be­szél­he­tünk, hogy anya­nyel­vi for­má­ban je­le­nik meg. Nem­ze­ti jel­le­ge csu­pán for­má­lis meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú. Még ak­kor is, ha a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ben az any­a­ny­el­vűsí­tés elő­ször fő­ként a pro­tes­táns is­ko­lák­ban je­lent meg. Azt, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia ese­té­ben va­ló­ban nem be­szél­he­tünk nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról, Szi­la­sy Já­nos már 1847-ben meg­ál­la­pí­tot­ta. Az Aka­dé­mia fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lyá­nak ülé­sén tar­tott elő­adá­sá­ban (Magyar… 1847:152–154)1, ar­ra a kér­dés­re ke­res­ve a vá­laszt, hogy lé­tez­het-e ma­gyar fi­lo­zó­fia, a fi­lo­zó­fia négy tí­pu­sát kü­lön­böz­tet­te meg: is­ko­lai, in­di­vi­du­á­lis, nem­ze­ti és vi­lág­fi­lo­zó­fia. Sze­rin­te Ma­gyar­or­szá­gon az is­ko­lai fi­lo­zó­fia van túl­súly­ban, akad né­hány egyé­ni fi­lo­zó­fus is, de nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át csu­pán Szontagh, Szé­che­nyi és ő ma­ga mű­vel­nek.
El­ső meg­ál­la­pí­tá­sunk te­hát az le­het, hogy nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról csu­pán az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­án túl be­szél­he­tünk. Va­gyis a „Ma­gyar­or­szá­gon mű­velt fi­lo­zó­fia” meg­ha­tá­ro­zás min­den eset­ben il­lik az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­ra. „Ma­gyar fi­lo­zó­fia” az is­ko­lák fa­la­in túl jön lét­re. Mert bár­men­­nyi­re is el­vá­lasz­tot­ta Szi­la­sy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­át az „in sensu cosmopolitico” fi­lo­zó­fi­á­tól, az is­ko­lai fi­lo­zó­fia csu­pán az ala­po­kat, a mód­szert ad­ja meg a böl­csel­ke­dés­hez, de a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia csak ak­kor vál­hat va­ló­ság­gá, ha ki­ala­kul sa­ját filozofikuma, va­gyis sa­ját­sá­gos tár­gya. Az­az: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia jel­le­gé­ben nem kü­lön­bö­zik az ún. vi­lág­fi­lo­zó­fi­á­tól.
Hetényi, Szon­tagh és Szi­la­sy szem­lé­le­tét ala­pul vé­ve a nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­nak a kö­vet­ke­ző meg­ha­tá­ro­zá­sát ad­hat­juk: a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét ele­me­zi és fe­je­zi ki, va­la­mint a szer­zett el­vek és a vi­lág­fi­lo­zó­fia ál­lá­sá­nak alap­ján meg­fo­gal­maz­za az adott nem­ze­ti kul­tú­ra kul­ti­vá­lá­sá­nak irá­nya­it és mó­do­za­ta­it. Tel­je­sen ter­mé­sze­tes, hogy az ily mó­don meg­ha­tá­ro­zott nem­ze­ti fi­lo­zó­fia „tár­sa­sá­gi fi­lo­zó­fia” (Szontagh), vis­­sza­té­rő prob­lé­ma azon­ban a „nem­zet szel­le­mé­nek” a beazonosítása.2 A XX. szá­zad­ban ez a prob­lé­ma a kü­lön­bö­ző nem­zet­ka­rak­te­ro­ló­gi­ák­ban csa­pó­dik le.
Be­le­üt­kö­zünk azon­ban itt egy más prob­lé­má­ba is. Amen­­nyi­ben ez a fi­lo­zó­fia a nem­zet szel­le­mét fe­je­zi ki, ak­kor ez nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fia. Ha vi­szont az adott nem­ze­ti kul­tú­ra kul­ti­vá­ci­ó­já­ra tö­rek­szik, ak­kor ez nem­ze­ti kül­de­té­sű filozófia.3 A ket­tő kö­zül az utób­bi a ke­vés­bé prob­le­ma­ti­kus, mert a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok mód­szer­ta­ni alap­ja­ként és önál­ló szo­ci­ál­fi­lo­zó­fi­a­ként meg­áll­hat. Még ak­kor is, ha – amint az az Uj Ma­gyar Muze­um­ban 1850/51-ben Szontagh, Toldy Fe­renc és Nendtvich Kár­oly kö­zött le­folyt vi­tá­ban – meg­fo­gal­ma­zó­dott egy meg­fon­to­lan­dó vé­le­mény: „Amed­dig va­la­mely tu­do­mány gyö­ke­ret nem vert a nép­ben, ad­dig nem te­kint­he­ti azt a nem­zet sa­ját­já­nak, ha­nem csak ide­gen nö­vény­nek” (Nendtvich 1851/52:50). A nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fi­át pe­dig ho­má­lyos­sá te­szi sa­ját alap­fo­gal­ma, a nem­ze­ti jel­leg. Még ak­kor is, ha – mint ez a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ből is­me­re­tes – en­nek a jel­leg­nek a meg­ta­lá­lá­sa és meg­for­má­lá­sa az any­a­ny­el­vűsí­tés­sel kez­dő­dött. A nem­ze­ti jel­le­gű fi­lo­zó­fia ugyan­is meg­kö­ve­te­li sa­ját, a vi­lág­fi­lo­zó­fia csúcs­tel­je­sít­mé­nye­i­ből el­vont (le­for­dí­tott) fo­gal­ma­it, ter­mi­no­ló­gi­ai rend­sze­rét.
Tud­juk, hogy ez a fo­lya­mat – amen­­nyi­ben nem szá­mo­lunk Apá­czai Cse­re Já­nos túl ko­ra­i­nak nyil­vá­nult kez­de­mé­nye­zé­sé­vel – a XVIII. szá­zad vé­gén in­dul el, pár­hu­za­mo­san a nem­ze­ti iro­da­lom mo­der­ni­zá­ci­ó­já­val és a nyelv­újí­tás­sal. Va­gyis ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fi­á­val et­től a kor­tól kezd­ve kell szá­mol­nunk. Ha meg­elég­szünk a for­má­lis-nyel­vi meg­ha­tá­ro­zás­sal, ak­kor azt is mond­hat­juk, hogy a XVIII. szá­zad vé­gé­től lé­te­zik a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­án be­lül ma­gyar fi­lo­zó­fia is. Mert­hogy men­­nyi­sé­gét te­kint­ve to­vább­ra is az is­ko­lai fi­lo­zó­fi­á­nak van érez­he­tő tár­sa­dal­mi sú­lya, és en­nek a fi­lo­zó­fi­á­nak a nyel­ve to­vább­ra is (hi­va­ta­lo­san az 1840-es éve­kig) a la­tin. A nem­ze­ti jel­leg­nek a nyel­ven túl­ra ter­je­dő tu­laj­don­sá­ga­it il­le­tő­en csu­pán egyet­len ki­je­len­tést ten­nék. Ez pe­dig Er­dé­lyi Já­nos prog­ram­ján ala­pul. ő úgy vél­te, hogy ér­tel­met­len a nem­zet szel­le­mé­ről me­di­tál­ni. Ab­ból vi­szont ki­in­dul­ha­tunk, hogy az is­ko­lai fi­lo­zó­fia min­den­kor be­fo­ga­dó jel­le­gű volt. Er­dé­lyi meg­for­dít­ja Szon­tagh kö­ve­tel­mé­nyét, mi­sze­rint a fi­lo­zó­fia ki­fe­je­zi a nem­zet szel­le­mét, és azt ál­lít­ja, hogy a nem­zet gon­dol­ko­dás­mód­ját az jel­lem­zi, aho­gyan a nyu­ga­ti egye­te­mek­ről be­szü­rem­lő esz­mé­ket és el­mé­le­te­ket be­fo­gad­ta. Sze­rin­te en­nek a befo­ga­dás­me­cha­niz­mus­nak bel­ső gyö­ke­rei vol­tak. Er­re a fel­té­te­le­zés­re és en­nek a bi­zo­nyí­tá­sá­ra ala­pí­tot­ta sa­ját fi­lo­zó­fia­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sa­it. Jó har­minc év­vel ké­sőbb az­tán Ale­xan­der Ber­nát már fel­so­rol­hat­ta azo­kat a fi­lo­zó­fi­ai irány­za­to­kat, ame­lyek so­sem ho­no­sod­tak meg Ma­gyar­or­szá­gon.
To­vább­lép­ve: ma­gyar fi­lo­zó­fi­á­ról ak­kor be­szél­he­tünk, ha a ma­gyar nyel­vű ter­mi­no­ló­gia mel­lett ez a fi­lo­zó­fia ren­del­ke­zik sa­ját in­téz­mé­nyi rend­szer­rel is. Szo­ci­o­ló­gi­a­i­lag ugyan­is csak ak­kor ne­vez­he­tő va­la­mi au­to­nóm tár­sa­dal­mi tény­nek, ha in­téz­mé­nye­sül. Ez az a szubsz­tan­cia, amely­nek ré­vén be­azo­no­sít­ha­tó­vá vá­lik. Egyéb­ként to­vább­ra is csak a po­ten­ci­ák és a misz­ti­ká­ba for­du­ló meg­ha­tá­ro­zá­sok ré­vén te­het­jük dis­kur­zus tár­gyá­vá.
Az in­téz­mé­nye­sü­lés egyik for­má­ja az után­pót­lás-ne­ve­lés. Va­gyis ami­kor a lé­te­ző fi­lo­zó­fia­ok­ta­tás nem a te­o­ló­gi­á­ra va­ló fel­ké­szü­lést, ha­nem ön­ma­ga fej­lesz­té­sét je­len­ti. Ez va­la­mi­kor a XIX. szá­zad vé­gén va­ló­sult meg Ma­gyar­or­szá­gon és leg­főbb szó­szó­ló­ja Ale­xan­der Ber­nát volt a szak­ma­i­ság kö­ve­tel­mé­nyé­vel. Nem is vé­let­len, hogy ép­pen ő és Bánóc­zi Jó­zsef a kez­de­mé­nye­zői a Fi­lo­zó­fi­ai Írók Tá­rá­nak.
Van azon­ban egy kéz­zel­fog­ha­tóbb in­téz­mé­nye­sü­lés is, ame­lyik ko­ráb­bi ere­de­tű. Ez pe­dig az Aka­dé­mia meg­ala­ku­lá­sa. A Ma­gyar Tu­dós Tár­sa­ság­nak kü­lön fi­lo­zó­fi­ai osz­tá­lya volt, amely ugyan ke­vés pro­fes­­szi­o­ná­lis tag­gal ren­del­ke­zett, és a XIX. szá­zad kö­ze­pén jó­sze­ré­vel csak egyet­len irány­za­tot, az egyez­mé­nye­sek kez­de­mé­nye­zé­sét ka­rol­ta fel, de ugyan­ak­kor pá­lya­kér­dé­se­i­vel, a Phi­lo­sop­hi­ai Mű­szó­tár meg­je­len­te­té­sé­vel és az osz­tály ál­tal szer­ve­zett vi­ták­kal so­kat tett azért, hogy a fi­lo­zó­fia az is­ko­lák fa­la­in túl is láb­ra kap­jon. A kez­de­tek­ben je­len­tős szá­mú fi­lo­zó­fi­ai ér­te­ke­zés je­lent meg az Aka­dé­mia két fo­lyó­ira­tá­ban, a Tu­do­mány­tár­ban és a Tu­do­má­nyos Gyűj­te­mény­ben is. Ezek az ér­te­ke­zé­sek, még ha gyak­ran csak is­mer­te­tő jel­le­gű­ek is, már a tu­do­má­nyos­ság fe­lé vi­szik el az ad­dig csu­pán is­ko­lák­ban mű­velt fi­lo­zó­fi­át. Az aka­dé­mia sze­re­pe a ké­sőb­bi­ek­ben is nagy, hi­szen anya­gi­lag tá­mo­gat­ja a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat­ok ki­adá­sát. Itt nincs hely és mód ar­ra, hogy a fi­lo­zó­fi­ai fo­lyó­irat­ok (Ma­gyar Phi­lo­sop­hi­ai Szem­le, Böl­cse­le­ti Fo­lyó­irat, Athenaeum) tör­té­ne­té­ről be­szél­jünk, an­­nyit azon­ban le­szö­gez­he­tünk, hogy a ma­gyar fi­lo­zó­fia in­téz­mé­nye­sü­lé­sé­ben óri­á­si sze­re­pet ját­szot­tak.
A ma­gyar fi­lo­zó­fia önál­ló­su­lá­sát – még ha né­ha pa­ra­dox mó­don is – nagy­ban elő­se­gí­tet­ték a XVIII. szá­zad vé­gén és a XIX. szá­zad ele­jén be­in­du­ló fi­lo­zó­fi­ai vi­ták: a Kant-vi­ta, a He­gel-vi­ta stb. Ezek ugyan­is egy­részt ki­vit­ték a fi­lo­zó­fi­át az is­ko­lák­ból és nyil­vá­nos­sá tet­ték azt, más­részt a be­fo­ga­dás mi­ként­je­i­ről szól­tak, va­gyis ha ko­mo­lyan ves­­szük Er­dé­lyi meg­jegy­zé­sét, ak­kor ar­ról is, hogy mi­lye­nek a ma­gyar fi­lo­zó­fia elő­fel­té­te­lei. Ha eze­ket az ide­o­ló­gi­a­i­lag és kor­szel­lem ál­tal meg­ha­tá­ro­zott vi­tá­kat egy­be­vet­jük a pro­tes­táns is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­pés­vál­tá­sá­val, ak­kor vi­lá­gos­sá vá­lik a XIX. szá­za­di ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia fő irány­vo­na­la is. A sa­ját tra­jek­tó­ria ek­kor ala­kult ki, és et­től az idő­szak­tól kezd­ve be­szél­he­tünk nem túl gaz­dag, de még­is sa­ját­sá­gos ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai élet­ről.
A XX. szá­zad öt­ve­nes–hat­va­nas éve­i­ben a mar­xis­ta fi­lo­zó­fu­sok is be­le­üt­köz­tek ab­ba a prob­lé­má­ba, hogy lé­te­zett-e ma­gyar fi­lo­zó­fia. A vi­ták elő­te­ré­ben ugyan az ún. ha­la­dó ha­gyo­má­nyok kér­dé­se állt, de mi­vel gyor­san ki­de­rült – amit már ko­ráb­ban Ale­xan­der Ber­nát is ál­lí­tott –, hogy Ma­gyar­or­szá­gon nem tu­dott meg­gyö­ke­rez­ni a ma­te­ri­a­liz­mus, Mát­rai Lász­ló a ha­zai fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­nek ku­ta­tá­sá­ban mód­szer­ta­ni kulcs­ként és komp­ro­mis­­szum­ként a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia meg­ha­tá­ro­zá­sá­ból va­ló ki­in­du­lást aján­lot­ta. Mi­vel a klas­­szi­kus fi­lo­zó­fia önál­ló rend­szert fel­té­te­lez, meg­ál­la­pít­hat­ta, hogy ilyen a XIX. szá­zad vé­gé­ig Ma­gyar­or­szá­gon nem lé­te­zett, te­hát sa­ját­sze­rű nem­ze­ti fi­lo­zó­fi­á­ról sem be­szél­he­tünk (lásd Mát­rai 1954:286). (Zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy már Szon­tagh is úgy vél­te, hogy a nem­ze­ti fi­lo­zó­fia egyik elő­fel­té­te­le az önál­ló­ság, és ezért is tö­re­ke­dett az egyez­mé­nyes rend­szer ki­dol­go­zá­sá­ra.) Ezt az ál­lás­pon­tot Hor­kay Lász­ló is el­fo­gad­ta, és Böhm Kár­oly rend­sze­rét he­lyez­te az önál­ló ma­gyar fi­lo­zó­fia élé­re (lásd A magyar… 1977). Itt csak uta­lok ar­ra, hogy ma­ga Böhm is tu­da­to­san ké­szült er­re a sze­rep­re, és va­ló­ban ő az, aki el­in­dít­ja a ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­sze­rek so­rát a XX. szá­zad el­ső fe­lé­ben.
A mon­dot­ta­kat ös­­sze­fog­lal­va: A XVIII. szá­zad vé­gé­ig Ma­gyar­or­szá­gon jó­sze­ri­vel csak is­ko­lai fi­lo­zó­fia lé­te­zett, amely­nek a be­fo­ga­dá­si me­cha­niz­mu­sai fő­ként fe­le­ke­ze­ti meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú­ak vol­tak, és amely­ben a nem­ze­ti elem nem vagy alig je­lent meg. A XVIII. szá­zad vé­gén el­in­dul a fi­lo­zó­fia ter­mi­no­ló­gi­á­já­nak ma­gya­rí­tá­sa és meg­je­len­nek az el­ső fi­lo­zó­fi­ai vi­ták, ame­lyek már a be­fo­ga­dás mi­ként­je­i­ről szól­nak. A XIX. szá­zad fo­lya­mán ki­ala­kul­nak a ma­gyar kul­tú­ra ál­tal meg­ha­tá­ro­zott fi­lo­zó­fi­ai in­téz­mé­nyek, és a szá­zad vé­gén meg­fo­gal­ma­zó­dik az el­ső önál­ló ma­gyar fi­lo­zó­fi­ai rend­szer. De még a XIX. szá­zad­ban is je­len van a la­tin nyel­vű fi­lo­zó­fia az is­ko­lák­ban (a vi­lá­gi is­ko­lák­ban az 1840-es éve­kig, a ka­to­li­kus pap­ne­vel­dék­ben még a XIX. szá­zad vé­gén is), va­la­mint meg­je­le­nik a nem ma­gyar, de ma­gyar­or­szá­gi nyil­vá­nos fi­lo­zó­fia is pl. a szlo­vá­kok­nál (az ő ese­tük­ben per­sze in­téz­mé­nyek nél­kül, ezért ezt nem szlo­vák­nak, ha­nem csak szlo­vák nyel­vű­nek ne­vez­ném).
Meg­ol­dás­ja­vas­la­tom te­hát a kö­vet­ke­ző: a ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia el­ne­ve­zés olyan le­író fo­ga­lom, ame­lyet kor­szak­ok­tól füg­get­le­nül al­kal­maz­ha­tunk min­den­faj­ta ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fi­á­ra, a ma­gyar fi­lo­zó­fia el­ne­ve­zés pe­dig kor­rekt mó­don a XIX. szá­zad vé­gé­től al­kal­maz­ha­tó, ami­kor már ez a ma­gyar nyel­vű és a ma­gyar kul­tu­rá­lis élet­be in­teg­rá­ló­dott böl­cse­let le­zár­ta sa­ját elő­tör­té­net­ét és tel­je­sen önál­ló­vá vált. És ha ko­mo­lyan ves­­szük olyan elő­de­in­ket mint Er­dé­lyi Já­nos, Böhm Kár­oly, Ale­xan­der Ber­nát, Joó Ti­bor vagy ma­ga Mát­rai Lász­ló is, akik ki­sebb-na­gyobb hang­súly­­lyal min­dig a tel­jes ma­gyar­or­szá­gi fi­lo­zó­fia­tör­té­net­tel fog­lal­koz­tak, ak­kor a „ma­gyar fi­lo­zó­fia” fo­gal­mát ki­zá­ró­lag le­író fo­ga­lom­ként, nem pe­dig pres­krip­tív fo­ga­lom­ként hasz­nál­juk

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Abellán, J. L.: O filo­zo­fic­kom his­pa­niz­me. In.: Filozofia, 4. sz., 1995, 211–222. p.
A ma­gyar nyel­vű fi­lo­zó­fia tör­té­ne­te a XVII. szá­zad kö­ze­pé­től a XIX. szá­zad vé­gé­ig. The­o­lo­gi­ai Ta­nul­má­nyok. Új fo­lyam, 7. kö­tet, Bu­da­pest, 1977.
Deji­ny filo­zo­fic­ké­ho mys­le­nia na Slovensku. Bratislava, 1987.
Fries: Han­dbuch der prak­tis­chen Phi­lo­sop­hie oder der phi­lo­sop­his­chen Zwecklehre. Heidelberg, 1818.
Ges­chich­te der Phi­lo­sop­hie in Ungarn. Mün­chen, Tro­fe­nik Verlag, 1990.
Hanák Ti­bor: Az el­fe­lej­tett re­ne­szánsz. II. ki­adás, Bu­da­pest, Gön­cöl Ki­adó, 1993.
He­gel: Elő­adá­sok a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­té­ről I. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó, 1977.
Kant, I.: Pölitz-féle me­ta­fi­zi­kai elő­adá­sok (1788–1789). In.: uő: A val­lás a pusz­ta ész ha­tá­ra­in be­lül és más írá­sok. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1974, 130–131. p.
Ma­gyar Aka­dé­mi­ai Értesitő, VII. évf., 1847, 152–154. p.
Mát­rai Lász­ló: A ma­gyar fi­lo­zó­fia ha­la­dó ha­gyo­má­nya­i­nak kér­dé­sei a fel­vi­lá­go­so­dás ko­rá­ba. Bu­da­pest, 1954.
Nendtvich Kár­oly: Még egy­szer: tu­do­mány és ma­gyar tu­dós. In.: Uj Ma­gyar Muzeum, 1851/52, 1. fü­zet, 50. p.
Perecz Lász­ló: A nem­ze­ti fi­lo­zó­fia szü­le­té­se (Egy 1847-es aka­dé­mi­ai vi­tá­ról). In.: Gond, 2. sz., 1992, 29–35. p.
Šišmišová, P.: Inšpi­rá­cie z pole­mi­ky o exis­ten­cii èi neexis­ten­cii „národnej“ filo­zo­fie (na prík­la­de špa­ni­el­skej a latinsko-americkej filozofie). In.: Súèas­né podo­by filo­zo­fie a filo­zo­fo­va­nia na Slovensku. Bratislava, 1996.
Vaj­da Gyö­rgy Mi­hály: Az egyez­mé­nye­sek. Bu­da­pest, 1937, 65–67. p.

Rövid URL
ID1547
Módosítás dátuma2016. június 16.

Liszka József: Szlovákiai magyar néprajz és/vagy európai etnológia? II.

Egy meg­jegy­zés­sel kell kez­de­nem mon­dan­dó­mat: a vájtfülű és fi­gyel­mes hall­ga­tó­nak/ol­va­só­nak fel­tűn­het, hogy ha­son­ló cí­men, ha­son­ló gon­do­la­to­kat fej­te­get­tem már ugyan­itt szűk négy esz­ten­de­je, az (ak­kor még)...
Bővebben

Részletek

Egy meg­jegy­zés­sel kell kez­de­nem mon­dan­dó­mat: a vájtfülű és fi­gyel­mes hall­ga­tó­nak/ol­va­só­nak fel­tűn­het, hogy ha­son­ló cí­men, ha­son­ló gon­do­la­to­kat fej­te­get­tem már ugyan­itt szűk négy esz­ten­de­je, az (ak­kor még) Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet ál­tal ren­de­zett Ez­red­for­du­ló c. kon­fe­ren­ci­án (a szö­veg a hason­című kö­tet­ben ké­sőbb meg is je­lent: Lisz­ka 2001). Ak­kor (mint, ahogy most is) idő­hi­ány mi­att a le­het­sé­ges kér­dé­sek­nek csak egy kis tö­re­dé­két tud­tam leg­alább érin­te­ni. Most megint a tel­jes­ség igé­nye nél­kül, a meg­sza­bott idő­ke­ret­ben a prob­le­ma­ti­ká­hoz kap­cso­ló­dó más szem­pon­to­kat ve­tek föl. Mon­dan­dó­mat két kér­dés­kör kö­ré cso­por­to­sí­tom: 1. Mi a sze­re­pe a nép­rajz­nak a 21. szá­zad­ban és Európában?, 2. Mi­lyen he­lye és sze­re­pe le­het a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­nak eu­ró­pai kon­tex­tus­ban?

Ve­gyük hát sor­já­ban: mi is te­hát a sze­re­pe a nép­rajz­tu­do­mány­nak a 21. szá­zad­ban és Eu­ró­pá­ban? Több mint száz esz­ten­de­je, még a 19. szá­zad vé­gén Her­man Ot­tó egy nagy­ha­tá­sú par­la­men­ti be­szé­dé­ben azt dö­rög­te, hogy a né­pi kul­tú­ra ér­té­ke­i­nek meg­men­té­se te­rén a ti­zen­ket­te­dik órá­ban va­gyunk. Ha nem cse­lek­szünk gyor­san, ak­kor kin­csek tűn­het­nek el vég­ér­vé­nye­sen. Iga­za volt per­sze (de ugyan­ilyen iga­za lett vol­na száz esz­ten­dő­vel ko­ráb­ban, il­let­ve ugyan­en­­nyi­vel ké­sőbb is), jaj­ki­ál­tá­sá­val még­is zsák­ut­cá­ba ve­zet­te a ma­gyar nép­rajz­tu­do­mányt (csak zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, nem volt ez per­sze ma­gyar je­len­ség, az ak­ko­ri Eu­ró­pa ös­­szes né­pe szor­go­san ver­te fél­re a ha­ran­got). Mi­ért mon­dom mind­ezt? Azért, mi­vel Her­man (majd to­váb­bi tár­sai egé­szen nap­ja­in­kig!) fi­gyel­mez­te­té­sé­vel azt érez­tet­te, mint­ha a nép­rajz­tu­do­mány ku­ta­tá­si tár­gya va­la­mi ve­szen­dő do­log len­ne, ami ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an egy­szer el is fog vesz­ni, s ak­kor mi­hez kezd majd a tu­do­mány? Új­ság­írók, pub­li­cis­ták jól meg is ta­nul­ták a lec­két, s meg is kap­juk lép­ten-nyo­mon a kér­dést: mi­hez kezd a nép­rajz ak­kor, ami­kor már vol­ta­kép­pen nincs is pa­raszt­ság? A kér­dés­re két tí­pu­sú, egy­aránt igaz vá­lasz ad­ha­tó. Ho­mé­ro­szi epo­szok már rég nem szü­let­nek, s klas­­szi­ka fi­lo­ló­gia azért van; Le­o­nar­do da Vin­ci már ré­ges-rég nem al­kot, de a re­ne­száns­­szal fog­lal­ko­zó mű­vé­szet­tör­té­net él és vi­rul. A nép­rajz is fel­hal­mo­zott ed­di­gi mű­kö­dé­se so­rán an­­nyi nyers­anya­got, hogy ezek elem­zé­sé­ből, ér­tel­me­zé­sé­ből még jó ide­ig meg­él­het. Más­részt, s ez a fon­to­sabb, a nép­rajz – a Her­man Ot­tók ál­tal for­mált köz­hi­e­de­lem­mel el­len­tét­ben – nem (leg­alább is nem csak­) ar­cha­iz­mu­so­kat, ré­gi­sé­ge­ket ke­re­ső tu­do­mány, ha­nem mű­ve­lő­dé­si, tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­to­kat, je­len­ség­cso­por­to­kat vizs­gál, ele­mez, ér­tel­mez. S te­szi ezt a múlt­ba vis­­sza­te­kint­ve, s a je­len­ben tá­jé­ko­zód­va egy­aránt, mi­köz­ben ku­ta­tá­si te­rü­le­te tár­sa­dal­mi ré­te­gek­től füg­get­len. Köz­tu­do­má­sú, hogy a nép­rajz ki­ala­ku­lá­sa so­rán (te­hát nagy­já­ból a 18. szá­zad leg­vé­gén, de még in­kább a 19. szá­zad el­ső fe­lé­ben) a pa­rasz­ti kul­tú­rát von­ta be ér­dek­lő­dé­si kö­ré­be, azt te­kint­ve né­pi kul­tú­rá­nak. Nos, idő­köz­ben ki­de­rült, hogy azok a je­len­sé­gek (száj­ha­gyo­má­nyo­zó­dás, a je­len­sé­gek va­ri­á­ló­dá­sa stb.), ame­lye­ket a pa­rasz­ti kul­tú­ra sa­ját­já­nak gon­dol­tunk, vol­ta­kép­pen mind­egyik tár­sa­dal­mi ré­teg­ben, osz­tály­ban (per­sze más-más arány­ban) meg­ta­lál­ha­tó­k. Ezért az­tán fö­lös­le­ge­sek az ag­go­dal­mak: min­dig lesz­nek olyan je­len­sé­gek, olyan fo­lya­ma­tok, ame­lyek­nek vizs­gá­la­tá­val, a ma­ga spe­ci­á­lis ku­ta­tá­si mód­sze­re­i­vel a nép­rajz­tu­do­mány fog­lal­ko­zik majd.
A ro­man­ti­ka so­rán ki­bon­ta­ko­zott nem­ze­ti nép­rajz­tu­do­má­nyok sa­já­to­san nem­ze­ti­nek gon­dol­ták sa­ját né­pük né­pi kul­tú­rá­ját, s nem­ze­ti kul­tú­rá­juk meg­újí­tá­si le­he­tő­sé­ge­it lát­ták a né­pi kul­tú­ra (el­ső­sor­ban a folk­lór) egyes je­len­sé­ge­i­nek az ún. „ma­gas kul­tú­rá­ba” va­ló beeme­lé­sé­vel (zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy – még ha az alap­ál­lás ha­mis is volt, s az egyes folk­lór­je­len­sé­gek ko­ránt­sem csak egy nép­re jel­lem­ző­ek – a „ma­gas kul­tú­rá­ba” va­ló új­ra­fel­hasz­ná­lá­suk va­ló­ban fris­sí­tet­te az adott nem­ze­ti kul­tú­rát). Idő­köz­ben azon­ban az is nyil­ván­va­ló­vá vált, hogy az egyes nép­raj­zi je­len­sé­gek nem a nyel­vi ha­tá­rok sze­rint ren­de­ződ­nek (vö. Kili­á­no­vá 1994; Kili­á­no­vá 1998). Más­ként szól­va: a leg­több kul­tu­rá­lis je­len­ség, nyel­vi és et­ni­kai ha­tá­ro­kon át­ível­ve, is­mert más-más nyel­vű né­pek kö­ré­ben is. Meg­szám­lál­ha­tat­lan meny­­nyi­sé­gű pél­dá­val iga­zol­hat­nám ál­lí­tá­so­mat. Most le­gyen itt elég két ada­lék­kal elő­ho­za­kod­ni: az egyik ta­lán még köz­is­mert­nek is mond­ha­tó, s az Arany Já­nos ál­tal Vad­ró­zsa-pör­nek el­ke­resz­telt po­lé­mi­á­ra gon­do­lok. Mi­u­tán Kri­za Já­nos 1863-ban köz­re­ad­ta a Vad­ró­zsák cí­mű szé­kely nép­köl­té­si gyűj­te­mé­nyét, egy ro­mán iro­dal­már, Juli­an Gro­zes­cu plá­gi­um­mal vá­dol­ta őt meg. Azt ve­tet­te tud­ni­il­lik Kri­za sze­mé­re, hogy né­hány szé­kely­ként kö­zölt nép­bal­la­dát (köz­tük a Fal­ba­é­pí­tett fe­le­ség, il­let­ve nép­sze­rű ma­gyar cí­mén a Kő­mű­ves Ke­le­men bal­la­dá­ját is) ro­mán ere­de­ti­ből for­dí­tot­ta vol­na ma­gyar­ra. Az élénk vi­ta ar­ra ösz­tö­nöz­te mind­két nem­zet folk­lo­ris­tá­it (sőt, ké­sőbb má­sok is be­kap­cso­lód­tak), hogy szor­gos gyűj­tő­mun­ká­ba kezd­je­nek. Eb­ből az­tán ki­de­rült, hogy Kri­za nem pla­gi­zált, s a Fal­ba­é­pí­tett fe­le­ség bal­la­dá­já­nak alap­tör­té­ne­te is­mert gya­kor­la­ti­lag min­den bal­ká­ni nép­nél. Var­gy­as La­jos 1976-ban a bal­la­da pár­hu­za­ma­it, va­ri­án­sa­it a ma­gya­rok és ro­má­nok mel­lett a gö­rö­gök­nél, bol­gá­rok­nál, szer­bek­nél, hor­vá­tok­nál, al­bá­nok­nál, sőt a grú­zok­nál is ki­mu­tat­ta (Vargyas 1976/II.: 27–28).
A má­sik pél­dám magyar–szlovák–cseh kap­cso­la­tok­ra vo­nat­ko­zik: Ru­dolf Pokorný, cseh író, új­ság­író, a szlo­vák nép oda­adó ba­rát­ja, ahogy ké­sőb­bi ki­adói ne­ve­zik, az „arany­szí­vű em­ber”, két hos­­szabb fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi (vagy ahogy ő már ak­kor ne­vez­te: „szlo­vá­ki­ai”) uta­zá­sá­ról, ame­lye­ket fő­ként Jozef Milo­slav Hur­ban meg­hí­vá­sá­ra, a „ma­gya­rok szlo­vá­kok­kal szem­be­ni el­nyo­mó po­li­ti­ká­ját” szem­re­vé­te­le­zen­dő elő­ször 1879-ben re­a­li­zált (s ezt még két „szlo­vá­ki­ai út­ja” kö­vet­te), Ván­dor­lá­sok Szlo­vá­ki­á­ban cí­mű, két kö­tet­be ren­de­zett úti­raj­za­i­ban szá­molt be (Pokorný 1884). Ezek so­rán a ko­ra­be­li Ma­gyar­or­szág lé­nye­gé­ben va­ló­ban csak a szlo­vá­kok lak­ta me­gyé­it, il­let­ve a ve­gyes la­kos­sá­gú me­gyék fő­leg szlo­vá­kok lak­ta te­le­pü­lé­se­it lá­to­gat­ta vé­gig. Ma­gyar szem­nek, szív­nek nem ked­ves ol­vas­mány Pokor­ný mun­ká­ja, hi­szen egy­részt óri­á­si (ne­ga­tív) elő­í­té­let­tel vi­sel­te­tik a ma­gya­rok­kal szem­ben, más­részt hely­zet­je­len­té­sei sok eset­ben úgy tű­nik, hogy (saj­nos) helyt­ál­ló­ak. Mind­ezek el­le­né­re, il­let­ve mind­ezek mel­lett (a szlo­vák nemzet­té­vá­lás fo­lya­ma­tá­ban vég­zett te­vé­keny­sé­gét, mű­ve­i­nek ily­szem­pon­tú hi­te­les­sé­gét, ha­tá­sát ele­mez­zék és dönt­sék el a po­li­ti­ka­tör­té­né­szek), szó­val mind­emel­lett mun­ká­ja kin­cses­bá­nyá­ja a ma­gyar (és kö­zép-eu­ró­pai) nép­raj­zi ku­ta­tás­nak. Úti­raj­za­i­ban pél­dá­ul vi­szony­lag ter­je­del­mes, ma­gyar vo­nat­ko­zá­sok­ban is gaz­dag ci­gány anek­do­ta­gyűj­te­ményt is köz­re­ad. Pokor­ný sa­ját be­val­lá­sa sze­rint az anek­do­tá­kat szlo­vá­ki­ai uta­zá­sai so­rán sa­ját ma­ga gyűj­töt­te, il­let­ve né­mely szlo­vák ba­rát­ja is kül­dött ne­ki ilye­ne­ket, to­váb­bá né­hány anek­do­tát egy 1880-ban meg­je­lent szlo­vák anek­do­ta­gyűj­te­mény­ből vett át. A Pokor­ný ál­tal kö­zölt tré­fák­nak, anek­do­ták­nak leg­alább két­har­ma­da azo­nos a He­ge­dűs La­jos ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott és há­rom ki­adást (1857, 1867, 1870) meg­ért Ere­de­ti tré­fák, ado­mák s mon­dák a czi­gá­ny élet­ből cí­mű gyűj­te­mény da­rab­ja­i­val (He­ge­dűs 1870).
Ta­nul­ság, hogy az ép­pen nem ma­gyar­ba­rát­sá­gá­ról is­mert Pokor­ný va­ló­szí­nű­leg a szin­tén ma­gyar­el­le­nes Hur­ban­tól és tár­sa­i­tól hall­ha­tott a He­ge­dűs La­jos ál­tal ki­adott, ak­ko­ri­ban har­ma­dik ki­adá­sát meg­ért ci­gány­anek­do­ta-gyűj­te­mény­ből tör­té­ne­te­ket. Az is el­kép­zel­he­tő, hogy szlo­vák ba­rá­tai nem is em­lí­tet­ték ne­ki a for­rást (sőt, ta­lán ők is el­fe­lej­tet­ték ak­kor­ra). Pokor­ný eze­ket a tör­té­ne­te­ket – té­te­lez­zük fel: jó­hi­sze­mű­en – kö­zöl­te, még­pe­dig (mi­vel sem­mi más uta­lás nin­csen rá) mint a szlo­vák szó­be­li­ség­ből le­jegy­zett anya­got. Hogy ré­sze volt-e, ré­sze lett-e a szlo­vák né­pi szó­be­li­ség­nek is ez a ci­gány anek­do­ta-anyag, nem tu­dom, min­den­eset­re (He­ge­dűs gyűj­te­mé­nyé­nek nem is­me­re­té­ben) egy szlo­vák folk­lo­ris­ta ma jog­gal fel­té­te­lez­het­né, hogy a Pokor­ný ál­tal 1884-ben kö­zölt gyűj­te­mény a szlo­vák anek­do­ta­kincs egy fon­tos és ko­rai for­rá­sa.

Mind­ezek­ből kö­vet­ke­zik, hogy egy adott nép né­pi kul­tú­rá­ját, nép­raj­zi je­len­sé­ge­it egy­sze­rű­en nem ért­het­jük meg leg­alább a szom­szé­dos né­pek kul­tú­rá­já­nak be­ha­tó is­me­re­te, ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tok nél­kül. Töb­bek kö­zött ezt a célt hi­va­tott be­töl­te­ni az eu­ró­pai et­no­ló­gia.
De mit is ért­sünk eu­ró­pai et­no­ló­gi­án? A fo­gal­mat a ne­ves svéd nép­rajz­ku­ta­tó Sigurd Eri­xon ve­zet­te be a har­min­cas évek vé­gén, ám iga­zi, si­ke­res pá­lya­fu­tá­sát csak az utób­bi év­ti­ze­dek­ben kez­di be­fut­ni. Az­óta töb­ben meg­fo­gal­maz­ták már cél­ki­tű­zé­se­it, kö­ve­ten­dő mun­ka­mód­sze­re­it (el­ső­sor­ban a skan­di­náv or­szá­gok szak­em­be­rei, de né­met és ma­gyar pél­dá­kat is hoz­hat­nék), s per­sze – a do­log ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an – ahá­nyan, szin­te an­­nyi­fé­le­kép­pen (a kér­dés­nek könyv­tár­nyi az iro­dal­ma, így csak tá­jé­koz­ta­tá­sul vö. Eri­xon 1937; Eri­xon 1944; Meli­cher­èík 1945; Hofer 1984; Roth 1995; Voigt 1997; Kas­chu­ba 1999; Paládi-Kovács 2002:109–156). Ezért most csak ar­ról be­szél­he­tek, hogy én mit ér­tek eu­ró­pai et­no­ló­gi­án. Vol­ta­kép­pen az Eu­ró­pá­ban ko­ráb­ban ha­gyo­má­nyos, a sa­ját nép kul­tú­rá­ja vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló nép­raj­zi mód­szert he­lyet­te­sí­ti, il­let­ve egé­szí­ti ki az­zal, hogy más eu­ró­pai né­pek kul­tu­rá­lis meg­nyil­vá­nu­lá­sa­it (is) vizs­gál­ja. Ez­zel lé­nye­gé­ben a nép­rajz­tu­do­mány ösz­­sze­ha­son­lí­tó irány­za­ta­it eme­li ma­ga­sabb rang­ra. Emel­lett a ko­ráb­bi eu­ró­pai nép­rajz­tu­do­má­nyok­ban (és fő­leg a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai né­pek nép­raj­zá­ban) ugyan­csak ha­gyo­má­nyos­nak mi­nő­sít­he­tő ar­cha­iz­mus­ku­ta­tás­sal szem­ben bi­zo­nyos fo­kú „je­len­ku­ta­tá­si” ele­me­ket is bee­mel az et­no­ló­gi­ai gya­kor­lat­ba. Még to­vább men­ve, fő­leg a kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia mun­ka­mód­sze­re­i­nek szen­tel na­gyobb je­len­tő­sé­get, mint azt a ha­gyo­má­nyos nép­rajz ko­ráb­ban tet­te, il­let­ve a „más­ság” ku­ta­tá­sá­nak el­vét hang­sú­lyoz­za. Egy adott tár­sa­da­lom­ban per­sze min­den­ki „más”, hi­szen az em­be­rek kü­lön­bö­ző szem­pont­ok (nyelv, val­lás, nem, élet­kor, fog­lal­ko­zás, sza­bad­idős te­vé­keny­ség, tár­sa­dal­mi hely­zet stb.) sze­rint kü­lön­bö­ző cso­por­tok­ba tö­mö­rül­nek, il­let­ve so­rol­ha­tók. Ily mó­don az egyén egy idő­ben több cso­port­nak is a tag­ja le­het, mi­köz­ben ezek­ben a cso­por­tok­ban akár más­hogy is vi­sel­ke­dik. Az ef­fé­le prob­lé­mák­kal a ha­gyo­má­nyos nép­rajz nem (vagy csak rend­kí­vül rit­kán és in­kább csak érin­tő­le­ge­sen) fog­lal­ko­zott.
Hang­sú­lyoz­ni sze­ret­ném vi­szont, hogy az eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­nak, ha nem is ilyen név alatt, szép ma­gyar ha­gyo­má­nyai van­nak. Gon­dol­junk csak a ma­gyar nép­rajz egyik elő­fu­tá­ra­ként is szá­mon tar­tott Ján Èap­lo­viè (Csaplovics Já­nos) hí­res, 1822-ben le­írt mon­da­tá­ra: „Ma­gyar Or­szág Eu­ró­pa kitsinyben” (Csaplovics 1990:13). A szer­ző ar­ra utal e mon­da­tá­val, hogy a Kár­pát-me­den­ce ter­més­zet­földraj­zi­lag is oly sok­szí­nű, et­ni­ka­i­lag is oly sok­ré­tű, hogy az eu­ró­pai kul­tu­rá­lis fo­lya­ma­tok e tér­sé­gen be­lül is nyo­mon kö­vet­he­tők. Az ös­­sze­ha­son­lí­tó nép­raj­zi-folk­lo­risz­ti­kai vizs­gá­la­tok­nak ily mó­don igen ko­rai ma­gyar do­ku­men­tu­mai van­nak: le­gyen elég itt a Bras­sai Sá­mu­el és Meltzl Hu­gó ál­tal ki­adott Ös­­sze­ha­son­lí­tó Iro­da­lom­tör­té­ne­ti La­pok­ra, vagy a Herr­mann An­tal szer­kesz­tet­te Ethno­lo­gis­che Mit­te­i­lun­gen aus Ungarn c. pe­ri­o­di­ká­ra utal­ni. Mind­ket­tő még a 19. szá­zad vé­gén je­lent meg. Az ugyan­eb­ben az idő­szak­ban lét­re­ho­zott Ma­gyar­or­szá­gi Nép­raj­zi Tár­sa­ság ne­vé­vel is de­monst­rál­ni óhaj­tot­ta, hogy a sok­nem­ze­ti­sé­gű Ma­gyar­or­szág ös­­szes et­ni­ku­ma nép­raj­zi ku­ta­tá­sa­i­nak ös­­sze­fo­gó or­gá­nu­ma kí­ván len­ni, s lét­re is hoz­tak hu­szon­ket­tő nem­ze­ti­sé­gi szak­osz­tályt, ame­lyek az ak­ko­ri Ma­gyar­or­szág min­den nép­fa­ját kép­vi­sel­ték (Kósa 1989:18). Né­hány év múl­va azon­ban (saj­nos) a tár­sa­ság ne­vét Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság­ra vál­toz­tat­ták (csak zá­ró­jel­ben jegy­zem meg, hogy a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után lét­re­ho­zott Szlo­vák Nép­raj­zi Tár­sa­ság ne­vét né­hány esz­ten­de­je Szlo­vá­ki­ai Nép­raj­zi Tár­sa­ság­ra vál­toz­tat­ta). Van te­hát sa­ját ha­gyo­mány az eu­ró­pai et­no­ló­gia mű­ve­lé­se te­rén is.

Tér­jünk át azon­ban a be­ve­ze­tő­ben ígért má­so­dik kér­dés­cso­port­ra: Mi­lyen he­lye és sze­re­pe le­het a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­nak eu­ró­pai kon­tex­tus­ban?
Újab­ban is­mét di­va­tos egy­re töb­bet idéz­ni Gyö­rffy Ist­vánt, aki hí­res, több ki­adást is meg­ért 1939-es röp­ira­tá­ban, A nép­ha­gyo­mány és a nem­ze­ti mű­ve­lő­dés cí­mű­ben ír­ta le az omi­nó­zus mon­da­tot: „Eu­ró­pa nem ar­ra kí­ván­csi, hogy át­vet­tünk-e min­dent, amit az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés nyújt­hat, ha­nem ar­ra, hogy a ma­gun­ké­ból mi­vel gya­ra­pí­tot­tuk az eu­ró­pai mű­ve­lő­dést” (Györffy 1939:8). Ez így nyil­ván igaz (és jó­nak tű­nik a Gyö­rffy ál­tal föl­ho­zott finn és ja­pán pél­da is), még ha csak rész­ben is. Mert ha mi, ma­gya­rok kí­ván­csi­ak va­gyunk ar­ra (és mi­ért is ne ér­de­kel­ne ben­nün­ket?!), hogy kul­tú­ránk bi­zo­nyos je­len­sé­gei (gu­lyás, csár­dás, il­let­ve az imént pél­da­ként fel­ho­zott ci­gány anek­do­ták és egye­bek) mi­ként épül­tek be más eu­ró­pai né­pek min­den­na­pi kul­tú­rá­já­ba, ak­kor bi­zony jog­gal fel­té­te­lez­het­jük, hogy pél­dá­ul a né­me­te­ket is ér­dek­li, mi­ként for­mál­ták sa­ját ké­pük­re más eu­ró­pai né­pek (köz­tük a ma­gya­rok is) né­mely ho­za­dé­ku­kat (pl. a bá­nyá­szat­tal ide ke­rült je­len­sé­ge­ket stb.). S az, hogy „mi ér­dek­li Eu­ró­pát”, le­gyen Eu­ró­pa gond­ja. Mi­ért kel­le­ne eb­ben is ki­szol­gál­nunk őket és szál­lí­ta­ni szá­muk­ra a ro­vás­írást, szé­kely­ka­put, gu­lyást, csi­kóst, csár­dást? Azt sem hin­ném, hogy a meg­ol­dás bi­zo­nyos (ősi­nek, ga­ran­tál­tan ma­gyar­nak tű­nő) nép­raj­zi je­len­sé­gek kon­zer­vá­lá­sá­ban, pél­dá­ul, ahogy Gyö­rffy is ja­va­sol­ja, a székely–magyar ro­vás­írás is­mé­telt /?/ be­ve­ze­té­sé­ben len­ne (ak­kor in­kább, a né­hai An­tall Jó­zse­fet parafrazálva: „tet­szet­tek vol­na an­nak ide­jén Ist­ván­nal szem­ben Kop­pány mel­lé áll­ni”). Hogy men­­nyi­re in­go­vá­nyos ta­laj ez, hogy men­­nyi­re bi­zony­ta­lan, il­let­ve sok eset­ben má­sod­la­gos egy-egy je­len­ség et­ni­kum­hoz köt­he­tő­sé­ge, hadd hoz­zak föl ar­ra né­hány to­váb­bi pél­dát. De előt­te még egy meg­jegy­zés: Úgy tű­nik, van egy ab­szo­lút, eg­zakt né­pi kul­tú­ra és van egy re­la­tív, mi­ti­kus né­pi kul­tú­ra. Az előb­bit a nép­rajz­ku­ta­tók raj­zol­ják meg, pon­to­sab­ban kí­sér­lik meg meg­raj­zol­ni ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ik tük­ré­ben, míg az utób­bi a köz­vé­le­mény kép­ze­le­té­ben raj­zo­ló­dik meg. A ket­tő ál­ta­lá­ban nem esik egy­be, mi­köz­ben be­fo­lyá­sol­hat­ják egy­mást.
A nép­rajz­ku­ta­tók tud­ják (?), hogy a szé­ke­ly­ka­pu­hoz na­gyon ha­son­la­tos ka­pu­for­mák töb­bek kö­zött a né­met­or­szá­gi Hes­sen­ben is ta­lál­ha­tók, s mind­ket­tő gyö­ke­rei az egy­ko­ri lo­vag­vá­rak ka­pu­szer­ke­ze­te­i­ben ke­re­sen­dők. In­nen ke­rült az egy­sze­rű nép hasz­ná­la­tá­ba mind a Szé­kely­föl­dön, mind Hessenben. Ez­zel szem­ben a köz­vé­le­mény a szé­kely­ka­put, nem kis mér­ték­ben Husz­ka Jó­zsef, Szin­te Gá­bor, il­let­ve Malo­ny­ay De­zső és kö­re tény­ke­dé­se ha­tá­sá­ra „ősmagyar“ kép­ződ­mény­nek tart­ja, s ma­nap­ság az egyik leg­fon­to­sabb „népi“ ere­de­tű nem­ze­ti jel­ké­pünk­ké vált (vö. Husz­ka 1895; Viski 1929).

Ha le­het, még mar­kán­sab­ban jel­zi ezt az utat egy sír­jel, a szé­kely „kop­ja­fa” nem­ze­ti jel­kép­pé tör­té­nő ala­ku­lá­sa az utób­bi év­ti­ze­dek­ben. Ma­ga a „kop­ja­fa” ki­fe­je­zés a nép kö­ré­ben se­hol nem volt is­me­re­tes, egy­ér­tel­mű­en ér­tel­mi­sé­gi ta­lál­mány­ról van szó. A dí­szes­re fa­ra­gott, csil­la­gos, tu­li­pá­nos re­for­má­tus (s te­gyük hoz­zá: uni­tá­ri­us és evan­gé­li­kus) sír­jel­for­ma sem is­me­re­tes az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten. Szé­kely­föl­dön a leg­ka­rak­te­risz­ti­ku­sabb, de elő­for­dul a Duna–Tisza kö­zén is (töb­bek kö­zött evan­gé­li­kus szlo­vák te­le­pü­lé­sek te­me­tő­i­ben is!), va­la­mint az észa­ki ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten, ma­gya­rok és szlo­vá­kok kö­ré­ben egy­aránt. Még­is ma­gyar nem­ze­ti szim­bó­lum lett az utób­bi év­ti­ze­dek­ben (vö. L. Ju­hász 2002; L. Ju­hász 2003; Lisz­ka 2000b).
A szlo­vák né­pi táp­lál­ko­zás ku­ta­tói tud­ják, hogy a jel­leg­ze­tes szlo­vák nem­ze­ti ele­del­nek tar­tott brin­dzás vagy juh­tú­rós ga­lus­ka a 16. szá­za­di vlach ko­lo­ni­zá­ció se­ge­del­mé­vel ke­rült az Észa­ki-Kár­pá­tok­ba, s a 19. szá­zad­ban, a nem­zet­té vá­lás fo­lya­ma­tá­ban, nem kis mér­ték­ben szép­iro­dal­mi ha­tá­sok­ra, va­la­mint a sza­kács­köny­vek kul­tú­ra­for­má­ló sze­re­pé­nek kö­szön­he­tő­en vált ti­pi­kus szlo­vák ele­del­lé. Ha­son­ló fo­lya­mat ját­szó­dott le mel­les­leg a gu­lyás mint ma­gyar nem­ze­ti ele­del vagy a knédli-hús-káposzta, mint cseh nem­ze­ti étel ki­ala­ku­lá­sa so­rán is (vö. Kis­bán 1989; Sto­liè­ná 2001).
A ma­gyar köz­vé­le­mény ré­gi szép szo­kás­nak tart­ja az ara­tó­ün­ne­pet és a szü­re­ti fel­vo­nu­lást is, mi­köz­ben pon­to­san le­het tud­ni, hogy Da­rá­nyi Ig­nác, föld­mű­ve­lés­ügyi mi­nisz­ter szor­gal­maz­ta egy le­ira­tá­ban a 19. szá­zad vé­gén ezek egy­sé­ge­sí­tett, or­szá­gos meg­tar­tá­sát, még­pe­dig tel­je­sen pro­fán cél­ból: az ak­ko­ri szo­ci­á­lis fe­szült­sé­gek eny­hí­té­sé­re, a föl­des­úr és az ara­tók kö­zöt­ti „pat­ri­ar­chá­lis jó vi­szony” hely­re­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben, te­hát amo­lyan sze­lep­funk­ci­ó­nak szán­va őket… (Az ara­tó­ün­nep pá­lya­fu­tá­sá­nak szép do­ku­men­tá­ci­ó­ját lát­hat­tuk 2003-ban a bu­da­pes­ti Nép­raj­zi Mú­ze­um, A ki­ta­lált ha­gyo­mány c. ki­ál­lí­tá­sán, ame­lyet Ko­vács Ákos ren­de­zett).
A ma­gyar folk­lo­ris­ták pon­to­san tud­ják ho­gyan és mi­kor ke­rült a ka­rá­csony­fa-ál­lí­tás szo­ká­sa a ma­gyar nép­ha­gyo­mány­ba (a 19. szá­zad ele­jén né­met ha­tás­ra a ma­gyar fő­ne­mes­ség és nagy­pol­gár­ság, majd a pol­gá­ri kö­zép­ré­teg és a pap­ság köz­ve­tí­té­sé­vel) és ép­pen ezért nem tart­ják más fo­lya­mat­nak a kö­zel­múlt­ban el­ter­jedt ad­ven­ti ko­szo­rú tér­hó­dí­tá­sát (vö. Lisz­ka 2000a) vagy a most ter­je­dő fél­ben lé­vő Bá­lint-na­pi szo­ká­so­kat, vagy – hor­ri­bi­le dictu! – a Hal­lo­we­ent sem. A köz­vé­le­mény ez­zel szem­ben a ka­rá­csony­fát (vagy ép­pen­ség­gel a hús­vé­ti nyu­szi hoz­ta to­jást) a ma­gyar né­pi kul­tú­ra szer­ves ré­szé­nek te­kin­ti, míg az utób­bi­a­kat nem. Ezek el­len, mint gyö­kér­te­len, ide­gen je­len­sé­gek el­len har­col­ni kell – han­goz­tat­ják a „ha­gyo­má­nyos” ma­gyar né­pi kul­tú­ra vé­del­me­zői. A sort foly­tat­hat­nám, de föl­te­he­tő (és föl­te­en­dő!) a kér­dés: mi eb­ből a ta­nul­ság?
Ké­zen­fek­vő, hogy né­pek­nek, nem­ze­tek­nek szük­sé­gük van szim­bó­lu­mok­ra, mí­to­szok­ra. Ezek nagy ré­szét nép­rajz­ku­ta­tók vagy még in­kább ma­gu­kat an­nak ki­ki­ál­tó „szak­em­be­rek” se­ge­del­mé­vel az ún. né­pi kul­tú­rák­ban vé­lik meg­ta­lál­ni. En­nek hosz­­szú, a 18. szá­zad vé­gé­ig nyú­ló, köz­is­mert tu­do­mány­tör­té­ne­ti gyö­ke­rei van­nak, így er­re nem té­rek ki. A lé­nyeg az, hogy a köz­tu­dat­ban él egy mi­ti­kus, töb­bé-ke­vés­bé idil­li­kus né­pikul­tú­ra-kép, mint­egy a haj­da­ni „arany­kor” le­nyo­ma­ta, ame­lyet a 20. szá­zad már ala­po­san meg­té­pá­zott, s most rá­adá­sul a glo­ba­li­zá­ció és az EU rém­ké­pe fe­nye­get.
Nem azt aka­rom ez­zel mon­da­ni, hogy ok­vet­len meg kell kér­dez­ni a nép­rajz­ku­ta­tót eb­ben az ügy­ben: a nem­ze­ti szim­bó­lu­mok jó­részt „spontán“ ala­kul­nak ki, tu­do­má­nyos alá­tá­masz­tást ál­ta­lá­ban nem igé­nyel­nek. Baj­ban is len­nénk, ha va­la­ki meg­kér­dez­né tő­lünk, hogy mond­junk egyet­len egy olyan je­len­sé­get, amely a ma­gyar né­pi kul­tú­rá­ban, az egész ma­gyar nyelv­te­rü­le­ten meg­van, de csak­is ott van meg, te­hát szom­szé­da­ink már nem is­me­rik. A ma­gyar nyel­ven kí­vül nem tud­nék ilyen je­len­sé­get aján­la­ni. Egy­szer egy kis­vá­ro­sunk vá­ro­si kép­vi­se­lő­je meg­kér­dez­te tő­lem, hogy: „Ugye a ber­ke­nye az ős­ma­gyar fa? ” Mert­hogy pi­ros a ter­mé­se, a kö­rü­löt­te le­vő le­ve­gő, ha úgy tet­szik: fe­hér, a le­ve­le meg zöld. Hát, va­la­hogy – né­mi­leg ki­élez­ve – így mű­kö­dik a szim­bó­lum­te­rem­tés.
Mind­amel­lett a tu­do­mány el­ide­ge­nít­he­tet­len jo­ga, sőt kö­te­les­sé­ge, hogy az egyes je­len­sé­gek gyö­ke­re­it föl­tár­ja, tisz­táz­za. Te­hát, vis­­sza­tér­ve Gyö­rffy idé­zett mon­da­tá­ra, ha Eu­ró­pa nem is len­ne kí­ván­csi ar­ra, hogy mit ta­nul­tunk meg, mit vet­tünk át más eu­ró­pai (és nem­csak eu­ró­pai) né­pek mű­velt­sé­gé­ből, ne­künk azon­ban csak kí­ván­csi­nak kel­le­ne len­nünk ar­ra, hogy kul­tú­ránk egyes ele­mei hon­nan, mi­lyen úton-mó­don vál­tak an­nak szer­ves ré­szé­vé! Hi­szen ez is az ön­is­me­ret szer­ves ré­sze!
A ma­gyar (né­pi) kul­tú­ra az el­múlt ezer­száz esz­ten­dő alatt fo­lya­ma­tos köl­csön­ha­tás­ban ál­lott az „eu­ró­pai” kul­tú­rák­kal, s épp ez­ál­tal ma­ga is eu­ró­pa­i­vá vált. Han­goz­tat­juk is sok­szor ön­elé­gül­ten: nem kell ne­künk eu­ró­pai pél­da, hi­szen a ma­gyar (né­pi) kul­tú­ra ele­ve eu­ró­pai kul­tú­ra. Ez igaz is, csak­hogy ef­fé­le ki­je­len­té­se­ket ép­pen azok tesz­nek a leg­gyak­rab­ban, akik a ma­gyar kul­tú­ra hon­fog­la­lás előt­ti ele­me­it hang­sú­lyoz­zák, s ab­ban is azt ta­lál­nak, ami nem az. Már­pe­dig a hon­fog­la­lás so­rán ma­gunk­kal ho­zott kul­tú­ra, meg­en­ge­dem, le­he­tett na­gyon szép és jó, ám sem­mi­kép­pen nem volt eu­ró­pai! Má­ra vi­szont va­ló­ban eu­ró­pa­i­vá vált az­ál­tal, hogy amit a ma­gyar­ság át­vett, si­ker­rel dol­goz­ta föl, ol­vasz­tot­ta be­le sa­ját kul­tú­rá­já­ba és tet­te ez­ál­tal ma­gá­é­vá. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy nem lesz ez más­ként a jö­vő­ben sem. Ugyan­is nem a kon­zer­vá­ló, ha­nem az adap­tá­ló kész­ség tesz egy nem­ze­tet élet­re­va­ló­vá.
Ös­­sze­fog­lal­va te­hát, hogy mit is gon­do­lok az elő­adás cí­mé­ben fel­tett kér­dés­ről, te­hát ar­ról, hogy tu­do­mány­sza­kunk meg­ne­ve­zé­se, il­let­ve az ez­zel szo­ro­san ös­­sze­füg­gő mun­ka­te­rü­le­te és -módszere a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz vagy az eu­ró­pai et­no­ló­gia le­gyen-e? Amen­­nyi­ben a „szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz” alatt egy tisz­tes­sé­ges le­író tu­do­mányt ér­tünk, ak­kor igen, ám az­zal a ki­egé­szí­tés­sel, hogy ezt a le­író el­vet min­den­kép­pen ki kell egé­szí­te­ni az eu­ró­pai et­no­ló­gia prob­lé­ma­szem­lé­le­té­vel. És ha már ki­egé­szí­tet­tük, ak­kor mi­ért ne hív­nánk tu­do­mány­sza­kun­kat itt is eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­nak, úgy, ahogy azt Eu­ró­pa szá­mos or­szá­gá­ban te­szik, amely ér­te­lem­ben a szlo­vák és a cseh nép­raj­zi gya­kor­lat­ban is hasz­nál­ják újab­ban az et­no­ló­gi­át (te­hát eu­ró­pai et­no­ló­gia ér­te­lem­ben), s amely ér­te­lem­ben a Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­zet Et­no­ló­gi­ai Köz­pont­já­nak a ne­vé­ben is sze­re­pel?

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Csap­lo­vics Já­nos: Ethnog­rap­hi­ai Ér­te­ke­zés Ma­gyar Or­szág­ról. Az MTA Nép­raj­zi Ku­ta­tó Cso­port­já­nak rep­rint ki­ad­vá­nya. Az utó­szót ír­ta Paládi-Kovács At­ti­la. Bu­da­pest, 1990.
Erixon, S.: Eu­ró­pai ethnológia. Ethnog­rap­hia 55., 1944, 1–17. p.
Erixon, S.: Regi­o­nal Euro­pe­an Ethnology. Folk­liv I. Stock­holm, 1937, 89–108. p.
Gyö­rffy Ist­ván: A nép­ha­gyo­mány és a nem­ze­ti mű­ve­lő­dés. Bu­da­pest, 1939.
He­ge­dűs La­jos: Ere­de­ti tré­fák, ado­mák s mon­dák a czi­gá­ny élet­ből. 3. bőv. ki­adás. Pest, 1870.
Hofer Ta­más: Tör­té­ne­ti for­du­lat az eu­ró­pai et­no­ló­gi­á­ban. In.: Tör­té­ne­ti ant­ro­po­ló­gia. Az 1983. áp­ri­lis 18–19-én tar­tott tu­do­má­nyos ülés­szak elő­adá­sai. Szerk. Hofer Ta­más. Bu­da­pest, 1984, 61–72. p.
Husz­ka Jó­zsef: A szé­kely ház. Bu­da­pest, 1895.
Ju­hász Ilo­na, L.: A sír­jel­től a nem­ze­ti szim­bó­lu­mig. Az em­lék­osz­lop­ok-kop­ja­fák, mint a nem­ze­ti iden­ti­tás ki­fe­je­zői. Ethni­ca 5., 1. szám, 2003, 16–20. p.
Ju­hász Ilo­na, L.: Vom Grab­mal zum Nationalsymbol. Geden­ksäu­len und Spe­er­hölzer als Zei­chen nati­o­na­ler Identität. Acta Ethno­lo­gi­ca Danu­bi­a­na 4. Az Et­no­ló­gi­ai Köz­pont Év­köny­ve 2002. Komárom–Dunaszerdahely, 2002, 67–74. p.
Kaschuba, W.: Ein­führung in die Europ­äis­che Ethnologie. Mün­chen, 1999.
Kiliánová, G.: Deter­mi­nan­ty etnic­kej identity. Na prík­la­de etnic­kých spo­lo­èen­sti­ev na hranici. Nie­ko¾­ko úvod­ných poz­ná­mok do diskusie. Etno­lo­gic­ké roz­pra­vy 2., 1998, 9–15. p.
Kiliánová, G.: Etnicita, kul­tú­ra a hranice. Prí­pad Stred­nej Európy. Etno­lo­gic­ké roz­pra­vy 2. Bratislava, 1994, 45–56. p.
Kis­bán Esz­ter: Né­pi kul­tú­ra, köz­kul­tú­ra, jel­kép: a gu­lyás, pör­költ, pap­ri­kás. Élet­mód és Tra­dí­ció 4., Bu­da­pest. 1989
Kósa Lász­ló: A ma­gyar nép­rajz tu­do­mány­tör­té­ne­te. Má­so­dik, ja­ví­tott, bő­ví­tett ki­adás. Bu­da­pest, 2001.
Kósa Lász­ló: A Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság száz­éves tör­té­ne­te: 1889–1989. Bu­da­pest, 1989.
Lisz­ka Jó­zsef: A (cseh)szlovákiai ma­gyar­ság ön­meg­ha­tá­ro­zá­sá­nak jel­kép­rend­sze­ré­hez. In.: Je­les jo­gok – jo­gos je­lek. Nyel­vi jo­gok – tár­sa­dal­mi konf­lik­tu­sok. Szerk. Ba­lázs Géza–Voigt Vil­mos. Bu­da­pest, 2000b, 149–158. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Az ad­ven­ti ko­szo­rú. Egy fel­mé­rés elő­ze­tes ered­mé­nyei. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 1. szám, 2000a, 147–156. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Szlo­vá­ki­ai ma­gyar nép­rajz és/vagy eu­ró­pai et­no­ló­gia? In.: Ez­red­for­du­ló. A tu­do­mány je­le­ne és jö­vő­je a ki­sebb­ség­ben élő kö­zös­sé­gek éle­té­ben c. kon­fe­ren­cia elő­adá­sai. Nos­tra Tem­po­ra 3., szerk.: Tóth Kár­oly. Dunaszerdahely, 2001, 38–44. p.
Melicherèík, Andrej: Te­ó­ria národopisu. Lip­tov­ský Sv. Mikuláš. 1945.
Paládi-Kovács At­ti­la: Tár­gyunk az idő­ben. Nép­raj­zi ki­hí­vá­sok és vá­la­szok. Deb­re­cen, 2002.
Pokorný, Ru­dolf: Z potu­lek po Slovensku. Díl I. Praha, 1884.
Roth, Klaus: Europ­äis­che Ethno­lo­gie und Inter­kul­tu­rel­le Kommunikation. Schwe­i­ze­ris­ches Archiv für Vol­kskun­de 91., 1995, 163–181. p.
Stolièná, Rastislava: Stra­va ako etno­i­den­ti­fi­kaè­ný znak. Èeský lid 88., 2001, 1–13. p. (A dol­go­zat ma­gyar for­dí­tá­sa A táp­lál­ko­zás mint etno­i­den­ti­fi­ká­ci­ós jegy cí­men az Acta Ethno­lo­gi­ca Danu­bi­a­na 5–6. ös­­sze­vont szá­má­ban je­le­nik meg 2004-ben.).
Var­gy­as La­jos: A ma­gyar nép­bal­la­da és Eu­ró­pa I–II. Bu­da­pest, 1976.
Viski Kár­oly: Ada­tok a szé­ke­ly­ka­pu tör­té­ne­té­hez. Nép­raj­zi Ér­te­sí­tő 21., 1929, 65–88. p.
Voigt Vil­mos: Nép­rajz Eu­ró­pá­nak. In.: Eu­ró­pá­ból Eu­ró­pá­ba. Ta­nul­má­nyok a 80 esz­ten­dős Balas­sa Iván tisz­te­le­té­re. Nép­raj­zi Lá­tó­ha­tár 1–4., szerk.: Csoma Zsigmond–Viga Gyu­la. Bu­da­pest–Deb­re­cen, 1997, 24–32. p.

Rövid URL
ID1546
Módosítás dátuma2016. június 16.

Kontra Miklós: A társadalomtudományi kutatások néhány etikai vonatkozása

Zsu­zsa ki­ko­sa­ra­zott Egy vi­lág­hí­rû ma­gyar szár­ma­zá­sú ame­ri­kai nyel­vész, aki­hez már év­ti­ze­des ba­rát­ság fû­zött, és aki­vel tõ­lünk tel­he­tõ­en se­gí­tet­tük is egy­más ku­ta­tá­sa­it Ame­ri­ká­ban, il­let­ve Ma­gyar­or­szá­gon, Gál...
Bővebben

Részletek

Zsu­zsa ki­ko­sa­ra­zott

Egy vi­lág­hí­rû ma­gyar szár­ma­zá­sú ame­ri­kai nyel­vész, aki­hez már év­ti­ze­des ba­rát­ság fû­zött, és aki­vel tõ­lünk tel­he­tõ­en se­gí­tet­tük is egy­más ku­ta­tá­sa­it Ame­ri­ká­ban, il­let­ve Ma­gyar­or­szá­gon, Gál Zsu­zsa (Susan Gal) en­gem 1995-ben vá­rat­la­nul ki­ko­sa­ra­zott. Zsu­zsát a bur­gen­lan­di Fel­sõ­õr­ben vég­zett ku­ta­tá­sai tet­ték vi­lág­hí­rû­vé, 1979-ben meg­je­lent Lan­gu­a­ge Shift cí­mû köny­ve má­ig a nyelv­cse­re klas­­szi­kus le­írá­sá­nak szá­mít, amit min­den va­la­mi­re va­ló nyel­vé­szet­be be­ve­ze­tõ tan­könyv­ben idéz­nek a­zóta is. Tör­tént, hogy épp an­nak a ku­ta­tás­nak a meg­szer­ve­zé­sé­vel fog­la­la­tos­kod­tam, ami­nek ered­mé­nye­it A ma­gyar nyelv a Kár­pát-me­den­cé­ben a XX. szá­zad vé­gén cí­mû könyv­so­ro­zat­ban kö­zöl­jük (ed­dig Cser­nic­skó 1998, Göncz 1999 és Lan­sty­ák 2000 je­len­tek meg), s ké­zen­fek­võ­nek tar­tot­tam, hogy Fel­sõ­õr­ben foly­tas­sunk egy utó­vizs­gá­la­tot, néz­zük meg, mi vál­to­zott Gál 1974-es te­rep­vizs­gá­la­ta után 20 év­vel, mi­ben vál­tak be jós­la­tai s mi­ben nem, úgy foly­ta­tó­dott/ala­kult-e a fel­sõ­õri nyelv­cse­re, ahogy õ meg­jó­sol­ta. Meg­kér­tem hát Zsu­zsát, ad­ja meg né­hány 1974-es adat­köz­lõ­je ne­vét s lak­cím­ét, hadd ke­res­sük fel õket 20 év után.
Zsu­zsa ke­rek pe­rec el­uta­sí­tot­ta ké­ré­se­met, mond­hat­ni ki­ko­sa­ra­zott, ami en­gem na­gyon meg­le­pett. Ar­ra hi­vat­ko­zott, hogy az adat­köz­lõ­i­nek tett ígé­re­te meg az ame­ri­kai ku­ta­tá­si eti­kai sza­bá­lyok ké­ré­sem tel­je­sí­té­sét le­he­tet­len­né te­szik. Én úgy gon­dol­tam, hogy bõ­ven va­gyok már Gál Zsu­zsá­val olyan jó­ban, hogy er­re a ki­csiny­ség­re nyu­god­tan meg­kér­he­tem, s õ nyil­ván se­gít is ne­kem, ta­lán még fan­tá­zi­át is lát majd az utó­vizs­gá­lat­ban. 1995-ben már je­len­tõs ame­ri­kai ta­pasz­ta­la­ta­im vol­tak, két rész­let­ben már több mint négy évet töl­töt­tem ta­nár­ként s ku­ta­tó­ként az USÁ-ban, de Gál Zsu­zsa el­uta­sí­tá­sa ab­szo­lút vá­rat­la­nul ért. Nem is­mer­tem azo­kat a Ke­let-Eu­ró­pá­ban hi­he­tet­len, Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban is fur­csa ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat, ame­lyek a Berke­ley­ben nyel­vé­sze­ti ant­ro­po­ló­gi­á­ból dok­to­rált és már a Uni­ver­si­ty of Chicago-n pro­fes­­szor Gál Zsu­zsát kö­töt­ték. Ki­ko­sa­ra­zá­som rész­le­tes oka­it már nem kér­dez­tem meg Zsu­zsá­tól, de nyil­ván az le­he­tett a hely­zet, hogy õ meg­ígér­te min­den adat­köz­lõ­jé­nek a tel­jes ti­tok­tar­tást, hogy sze­mély­azo­nos­sá­gu­kat so­ha sen­ki­nek nem fe­di fel, s ez rám is vo­nat­ko­zott, mint min­den­ki más­ra is.
Éva büsz­ke adat­köz­lõi

Gál Zsu­zsá­é­val el­len­té­tes Dar­vas Éva tör­té­ne­te, aki szin­tén az USÁ-ban élõ ma­gyar ant­ro­po­ló­gus, s aki­nek a Michi­gan ál­lam­ban élõ ma­gya­rok­ról szó­ló köny­vé­ben, az Allen Park-i re­for­má­tus temp­lom­ban szer­dán­ként csi­ga­tész­tát gyú­ró as­­szo­nyok­ról szó­ló le­írá­sá­ban a kö­vet­ke­zõt le­het ol­vas­ni: „Az ant­ro­po­ló­gi­á­ban be­vett gya­kor­lat­tól el­té­rõ­en nem ál­ne­ve­ket hasz­ná­lok, ha­nem a részt­ve­võk va­ló­di ne­ve­it köz­löm. Ezek az as­­szo­nyok na­gyon büsz­kék ar­ra, hogy részt vesz­nek a csi­ga­ké­szí­tés­ben, ezt éle­tük ré­szé­nek, né­me­lyek pe­dig éle­tük ér­tel­mé­nek te­kin­tik. Né­hány as­­szony a csi­ga­ké­szí­tést éle­te egyet­len fon­tos te­vé­keny­sé­gé­nek tart­ja, olyas­mi­nek, ami­nek min­dig nagy vá­ra­ko­zás­sal te­kint elébe”1 (Huseby-Darvas 2003:91, sa­ját for­dí­tá­som K. M.). S va­ló­ban, a le­írás­ból meg­tud­juk, hogy a fény­ké­pen is lát­ha­tó as­­szo­nyok egyi­két Mrs. Ju­lis­ka Biró­nak hív­ják, a má­si­kat Ma­ris­ka Leleszinek, és így to­vább (Huseby-Darvas 2003:39–41).
Ki­nek van iga­za – kér­dez­het­né az ámu­ló somorjai, pes­ti vagy csík­sze­re­dai ma­gyar tár­sa­da­lom­ku­ta­tó – Gál­nak vagy Dar­vas­nak? Azt hi­szem, mind­ket­tõ­jük­nek, de mind­ket­tõ­nek más­képp. A nor­má­lis Du­na-me­den­cei és­­szel fel­fog­ha­tat­la­nul me­rev USA-be­li ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat a leg­több ame­ri­kai ku­ta­tó sa­ját leg­job­ban fel­fo­gott ér­de­ké­ben be­tart­ja: ha pél­dá­ul egy egye­te­men egy gyógy­szer­ku­ta­tó meg­sér­ti a fö­de­rá­lis ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyo­kat, ak­kor az egye­tem min­den más ku­ta­tó­ját (be­le­ért­ve az esz­té­tá­kat, ze­ne­tör­té­né­sze­ket és atom­fi­zi­ku­so­kat) ki­zár­hat­ják a fö­de­rá­lis ku­ta­tá­si tá­mo­ga­tá­sok­ból (Milroy–Gordon 2003:79). Gál Zsu­zsá­nak te­hát a ma­ga ame­ri­kai szem­pont­já­ból ab­szo­lút iga­za volt. De iga­za volt Dar­vas Évá­nak is, ho­lott – a csi­ga­tész­tát gyú­ró as­­szo­nyok ese­té­ben – hom­lo­ke­gye­nest el­len­ke­zõ utat vá­lasz­tott, mint Gál Zsu­zsa. Pon­to­sab­ban: Dar­vas sem sér­tett sza­bályt. Az Ame­ri­kai Nyelv­tu­do­má­nyi Tár­sa­ság 1992. évi, az em­be­rek­kel kap­cso­la­tos ku­ta­tá­sok­ról szó­ló eti­kai út­mu­ta­tó­ja ugyan­is töb­bek közt ezt mond­ja: „Bi­zo­nyos szem­pont­ból a nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok el­tér­nek a ter­mé­szet­tu­do­má­nyi és tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok je­len­tõs ré­szé­tõl. A nyel­vi je­len­sé­gek fel­fe­de­zé­se köz­ben a ku­ta­tó sok olyan kér­dést tesz fel, ame­lye­ket az adat­köz­lõ vár, elõ­re fel­té­te­lez. Ezek a kér­dé­sek rit­kán za­va­ró­ak vagy sér­tõ­ek. To­váb­bá, a si­ke­res ku­ta­tás azon is múl­hat, hogy a nyel­vész meg­ta­nul­ja-e s meg­fi­gye­li-e azo­kat az ud­va­ri­as­sá­gi és ba­rát­ság­gal kap­cso­la­tos nor­má­kat, ame­lyek be­tar­tá­sát adat­köz­lõi el­vár­ják. Az adat­köz­lõk gyak­ran büsz­kék nyelv­tu­dá­suk­ra s meg is kí­ván­ják, hogy a ku­ta­tás­hoz va­ló hoz­zá­já­ru­lá­suk okán ne­vük is­mert­té vál­jon. Ne­vük el­hall­ga­tá­sa szá­muk­ra nem­kí­vá­na­tos len­ne. Az ame­ri­kai in­di­á­nok né­ha jo­go­san kri­ti­zál­ják a ko­ráb­bi nyel­vé­sze­ti ku­ta­tó­kat azért, mert el­hall­gat­ták az in­di­á­nok hoz­zá­já­ru­lá­sát nyel­ve­ik le­írá­sá­hoz. Egy nyelv be­szé­lõi irán­ti mél­tá­nyos ma­ga­tar­tás nagy­részt a be­szé­lõk szem­pont­ja­i­nak meg­ér­té­sén mú­lik, s ami az egyik hely­zet­ben he­lyén­va­ló, a má­sik­ban nem fel­tét­le­nül az”2 (http://www.lsadc.org, sa­ját for­dí­tá­som K. M.)

Mi­ért len­ne jó tit­kos hang­fel­vé­te­le­ket ké­szí­te­ni?

A ké­zi­köny­vek (pl. Bab­bie 1998:526–547 és Milroy–Gordon 2003:79–87) ál­ta­lá­ban egyet­ér­te­nek ab­ban, hogy a ku­ta­tás­ban va­ló rész­vé­tel­nek ön­kén­tes­nek kell len­nie, a ku­ta­tók­nak az adat­köz­lõk­re vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ó­kat tit­ko­san kell ke­zel­ni­ük, és a részt­ve­võ­ket nem sza­bad meg­té­vesz­te­ni, va­gyis az adat­köz­lõk­nek min­den a ku­ta­tás­sal kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót elõ­re meg kell is­mer­ni­ük, ké­pe­sek kell le­gye­nek mér­le­gel­ni rész­vé­tel­ük eset­le­ges kö­vet­kez­mé­nye­it. Ez a tá­jé­ko­zott be­le­egye­zés el­ve (an­go­lul: infor­med consent). Az USÁ-ban az adat­köz­lõk­kel gyak­ran alá­írat­nak egy nyi­lat­ko­za­tot, amely:
a) is­mer­te­ti a ku­ta­tás me­ne­tét és cél­ját,
b) fel­so­rol­ja a rész­vé­tel­bõl fa­ka­dó eset­le­ges koc­ká­za­to­kat,
c) ga­ran­tál­ja, hogy az adat­köz­lõ név­te­len ma­rad és a tõ­le nyert in­for­má­ci­ó­kat tit­ko­san ke­ze­lik,
d) köz­li, hogy az adat­köz­lõ rész­vé­te­le ön­kén­tes, a ku­ta­tó pe­dig ga­ran­tál­ja, hogy az adat­köz­lõ bár­mi­kor meg­sza­kít­hat­ja rész­vé­tel­ét, és
e) tar­tal­maz­za a ku­ta­tás­ve­ze­tõ és a ku­ta­tá­si in­té­zet/egye­tem ku­ta­tá­si ter­ve­kért fe­le­lõs bi­zott­sá­gá­nak el­ér­he­tõ­sé­ge­it.
Ná­lunk ez még nincs így, de efe­lé ha­la­dunk mi is.
A nyel­vész azon­ban leg­szí­ve­seb­ben meg­té­vesz­te­né adat­köz­lõ­it, va­gyis tit­ko­san ké­szí­te­ne vi­deó- vagy mag­ne­to­fon-fel­vé­te­le­ket elem­zés cél­já­ra, mi­vel tud­ja, hogy az em­be­rek be­szé­dét lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ja az, hogy ki­vel s hol be­szél­get­nek ép­pen. Ha tud­ja va­la­ki, hogy fi­gye­lik a be­szé­dét, meg­pró­bál meg­fe­lel­ni egy vélt tár­sa­dal­mi el­vá­rás­nak („he­lye­sen” kezd be­szél­ni), te­hát nem úgy be­szél, ahogy ál­ta­lá­ban, nor­má­li­san szo­kott. Ha egy új is­me­rõ­söm meg­kér­di, hogy mi a fog­lal­ko­zá­som, s er­re azt mon­dom: nyel­vész va­gyok, tíz­bõl nyol­can sza­bad­koz­ni kez­de­nek, hogy saj­nos õk nem be­szél­nek elég he­lye­sen ma­gya­rul. Ami­kor az 1980-as évek má­so­dik fe­lé­ben el­kezd­tem ada­to­kat gyûj­te­ni egy mon­dat­ta­ni vál­to­zás­hoz, ad­dig a pil­la­na­tig, amíg nem tar­tot­tam er­rõl elõ­adást az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ben, kol­lé­gá­im spon­tán nyelv­hasz­ná­la­tá­ban elõ­for­du­ló pél­dá­kat is gyûjt­het­tem szá­mo­sat. De mi­kor ki­de­rült szá­muk­ra, hogy vizs­gá­lom a ter­mé­sze­te­sen, hogy esik az esõ-tí­pu­sú szer­ke­ze­te­ket (ez a ter­mé­sze­tes, hogy esik az esõ és a ter­mé­sze­te­sen esik az esõ „ke­ve­re­dé­se”, a nyelv­mû­ve­lõk hely­te­le­ní­tik, de Ma­gyar­or­szág la­kó­i­nak fe­le nyelv­ta­ni­lag he­lyes­nek íté­li), nyel­vész kol­lé­gá­im egyik nap­ról a má­sik­ra ki­ik­tat­ták be­szé­dük­bõl az ilyen mon­da­to­kat. A nyel­vész azt a be­szé­det sze­ret­né meg­fi­gyel­ni, rög­zí­te­ni és ele­mez­ni, amit ak­kor pro­du­kál­nak az em­be­rek, ami­kor nem fi­gye­lik õket. Ez a meg­fi­gye­lõi pa­ra­do­xon, ami­nek fel­ol­dá­sá­ra szá­mos trük­köt dol­goz­tak ki a szo­ci­o­lin­gvis­ták (lásd pl. Labov 1988, Kont­ra 1991/1999).
Az em­be­re­ket meg­té­vesz­te­ni nem eti­kus do­log, te­hát tit­kos fel­vé­te­le­ket ké­szí­te­ni sem az, tu­do­má­nyos cél­ból sem. Hogy mi szá­mít meg­té­vesz­tés­nek, s mi nem, azt per­sze nem le­het egy­ér­tel­mû­en el­dön­te­ni, ezért a ku­ta­tás­eti­kai sza­bá­lyok nem min­den­hol egy­for­mák. Az ame­ri­kai Wil­li­am Labov azok kö­zé tar­to­zik, akik a tit­kos fel­vé­te­lek ké­szí­té­sét ha­tá­ro­zot­tan el­len­zik, õ azt sem tart­ja meg­en­ged­he­tõ­nek, hogy a ku­ta­tó, ha tit­kos fel­vé­telt ké­szít, utó­lag en­ge­dé­lyez­tes­se a fel­vé­tel ku­ta­tá­si cé­lú fel­hasz­ná­lá­sát (az en­ge­dély meg­ta­ga­dá­sa ese­tén vi­szont sem­mi­sít­se meg a fel­vé­telt). Labov­nak az a ta­ná­csa min­den­eset­re meg­szív­le­len­dõ, hogy „nem sza­bad olyat ten­ni, amit az­tán a nyil­vá­nos­ság elõtt ne­héz len­ne meg­ma­gya­ráz­ni” (1988:46).

A ki­sa­já­tí­tás két faj­tá­ja: gyar­ma­to­sí­tás és plá­gi­um

Gyar­ma­to­sí­tás

A ke­let-eu­ró­pai tár­sa­da­lom­tu­do­mány nyu­ga­ti gyar­ma­to­sí­tá­sá­ról ta­nul­sá­gos vi­ta zaj­lott a Rep­li­ka cí­mû fo­lyó­irat­ban Cse­pe­li, Ör­kény, Schep­pe­le (1996) cik­ké­nek meg­je­le­né­sét kö­ve­tõ­en. A gyar­ma­to­sí­tás (eti­kát­lan ki­sa­já­tí­tás­nak is ne­vez­het­ném) azon­ban nem­csak Nyugat–Kelet vi­szony­lat­ban mû­köd­het, ha­nem ma­gyar–ma­gyar vi­szony­lat­ban is, ami­kor ma­gyar­or­szá­gi ku­ta­tók és/vagy ku­ta­tás­szer­ve­zõk él­nek visz­­sza erõ­fö­lé­nyük­kel, s kény­sze­rí­te­nek rá ha­tá­ron tú­li ma­gyar ku­ta­tók­ra olyas­mit, amit õk ma­guk­tól nem ten­né­nek. Hun­èík Pé­ter a ma­gyar–ma­gyar kap­cso­la­tok­ról töb­bek közt ezt ír­ta nem­rég: „A ki­sebb­sé­gi kö­rül­mé­nyek kö­zött dol­go­zó ér­tel­mi­sé­gi­ek szá­má­ra olyan in­téz­mény­rend­szer­re van szük­ség, amely­ben az adott mun­ka­fo­lya­mat­ok, ku­ta­tá­sok tel­jes egé­szé­ben el­vé­gez­he­tõk. Te­hát sza­kí­ta­ni kell az­zal a gya­kor­lat­tal (tá­mo­ga­tá­si rend­szer­rel), amely be­dol­go­zó­ként fog­lal­koz­tat­ta a ma­gyar szak­ér­tel­mi­ség tag­ja­it, va­gyis úgy volt szer­vez­ve, hogy a ki­sebb­sé­gi ku­ta­tók csak rész­fel­ada­to­kat tud­tak el­vé­gez­ni, az anyag vég­sõ fel­dol­go­zá­sa, a ku­ta­tás ös­­szeg­zé­se Bu­da­pes­ten tör­tént” (Hunèík 2003:167). Ha­son­ló vé­le­ményt fo­gal­ma­zott meg Tóth Kár­oly is, aki a kö­vet­ke­zõt nyi­lat­koz­ta er­rõl: „azt mond­ja a part­ner /…/ hogy van egy Kár­pát-me­den­cei ku­ta­tás, és ti fog­já­tok csi­nál­ni a szlo­vá­ki­ai ré­szét. Er­re vo­nat­ko­zó­lag meg­kap­já­tok a tel­jes ku­ta­tá­si anya­got, és azt csi­nál­tok ve­le, amit akar­tok, úgy dol­goz­zá­tok föl, részt ve­het­tek az ös­­szeg­zés­ben. Ezt tel­je­sen kor­rekt vi­szony­nak ér­té­ke­lik Bu­da­pes­ten. Szá­munk­ra azon­ban nem tel­je­sen az. A kö­vet­ke­zõk mi­att. A ku­ta­tás­nak a ko­or­di­ná­ci­ó­ja Bu­da­pes­ten tör­té­nik. Ál­ta­lá­ban egy Kár­pát-me­den­cei ku­ta­tás 5–6 part­nert je­lent, de fõ­leg a bu­da­pes­ti part­ner­nek a szán­dé­ka­it tük­rö­zi. Kö­vet­ke­zés­kép­pen mi hi­á­ba kér­dez­zük le Szlo­vá­ki­át, hi­á­ba kap­juk meg a szlo­vá­ki­ai ada­to­kat, azt a kér­dõ­ívet nem mi ál­lí­tot­tuk ös­­sze, nem a mi szán­dé­ka­in­kat, nem a mi ér­té­ke­in­ket, nem a mi ku­ta­tá­si cél­ja­in­kat tük­rö­zi. Kö­vet­ke­zés­kép­pen na­gyon ke­ve­set tu­dunk be­lõ­le hasz­no­sí­ta­ni” (Bárdi–Papp 2003:262).
En­nek a Bu­da­pest­tõl va­ló füg­gõ­ség­nek, pon­to­sab­ban a ma­gyar­or­szá­gi tu­do­mány­szer­ve­zõk­nek va­ló ki­szol­gál­ta­tott­ság­nak né­ha olyan pél­dá­ját is lát­ni le­het, ami­kor X tu­do­mány ma­gyar­or­szá­gi mû­ve­lõ­je Y tu­do­mány ha­tá­ron tú­li mû­ve­lõ­i­re erõl­tet rá egy ku­ta­tá­si prog­ra­mot, s te­szi ezt úgy, hogy Y tu­do­mány­hoz nem ért, s a hoz­zá­ér­tõ ki­sebb­sé­gi tu­dó­sok el­len­vé­le­mény­ét ig­no­rál­ja. Te­he­ti, mert õ ad­ja a pénzt…

Plá­gi­um

A plá­gi­um, va­gyis ami­kor egy ku­ta­tó egy má­sik ku­ta­tó szel­le­mi ter­mé­két el­tu­laj­do­nít­ja, idõn­ként elõ­for­dul, s ál­ta­lá­ban le is lep­le­zõ­dik. De a plá­gi­um kö­vet­kez­mé­nyei nem min­den­hol egy­for­mák. Bécs­tõl ke­let­re sok­kal eny­héb­bek, mint on­nan nyu­gat­ra. Tá­ja­in­kon a plá­gi­u­mot so­kan olyan kí­nos ügy­nek te­kin­tik, amit – ha már ki­de­rült – jobb el­tus­sol­ni, mint­sem bün­tet­ni. Az ár­tat­lan ol­va­só eset­leg úgy vé­li, túl­zá­sok­ra ra­gad­tat­tam ma­gam. Saj­nos nem. El­mon­dok két tör­té­ne­tet. Az el­sõ ve­lem tör­tént.
1990-ben a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án egy kan­di­dá­tu­si vi­ta bí­rá­ló bi­zott­sá­gá­ban ül­tem, s be­mu­tat­tam, hogy a je­lölt dis­­szer­tá­ci­ó­já­nak egy ré­sze plá­gi­um: más szer­zõ már nyom­ta­tás­ban meg­je­lent szö­ve­gé­nek szó sze­rin­ti át­vé­te­le, for­rás meg­je­lö­lé­se nél­kül. A bi­zott­ság a dis­­szer­tá­ci­ót ma­gas pont­szám­mal el­fo­gad­ta, s én más­nap le­vél­ben kö­zöl­tem a Tu­do­má­nyos Mi­nõ­sí­tõ Bi­zott­ság Nyel­vé­sze­ti Szak­bi­zott­sá­gá­val, hogy a jö­võ­ben nem fo­gok sem­mi­lyen fel­ké­ré­sük­nek ele­get ten­ni, nem fo­gok dis­­szer­tá­ci­ó­kat bí­rál­ni vagy op­po­nál­ni. A ma­gas szak­bi­zott­ság igen meg­le­põ­dött, ma­ga elé idé­zett, jól ki­fag­ga­tott, hogy mit is ér­tek én plá­gi­u­mon, el­nö­ke meg­fe­nye­ge­tett, hogy ha so­kat aka­dé­kos­ko­dok, meg­von­hat­ják kan­di­dá­tu­si fokozatomat.3 Több mint egy­órás épü­le­tes „vi­ta” után a bi­zott­ság a kan­di­dá­tu­si fo­ko­za­tot a je­lölt­nek meg­ad­ta. Ér­tem én, hogy mi­ért: ha ne­kem ad­nak iga­zat (va­gyis ha el­is­me­rik, hogy egy tíz­so­ros szö­veg szó sze­rin­ti át­vé­te­le for­rás­meg­je­lö­lés nél­kül plá­gi­um), az egy­ben an­nak is el­is­me­ré­se lett vol­na, hogy az egész kan­di­dá­tu­si el­já­rás (a disz­­szer­tá­ció be­nyúj­tá­sá­tól kezd­ve az ered­mény ki­hir­de­té­sé­ig) al­kal­mat­lan ar­ra, ami­re va­ló, a tu­do­má­nyos tel­je­sít­mény­nek az el­is­me­ré­sé­re, a sa­ját ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­nek a má­sok­tól lo­pot­tak­tól va­ló meg­kü­lön­böz­te­té­sé­re.
Ha va­la­ki azt hin­né, hogy ilyes­mi csak a szo­ci­a­liz­mus­ban for­dul­ha­tott elõ (vagy rög­tön meg­szû­né­se után, ami­kor a len­dü­let még to­vább­vitt ré­gi rossz szo­ká­so­kat), ki kell áb­rán­dí­ta­nom. Elõ­for­dul ez mai is, Ma­gyar­or­szá­gon biz­to­san. Én nem cso­dál­ko­zom raj­ta, mert a po­li­ti­kai ha­ta­lom szer­ke­ze­te meg­vál­to­zott ugyan, de az em­be­rek, mi, akik Ma­gyar­or­szá­gon élünk, ugyan­azok va­gyunk. Nem­rég, va­gyis 2004 má­ju­sá­ban, Bu­da­pes­ten az egyik mi­nisz­té­ri­um ki­hir­det­te a ma­gyar nyelv fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­ra (meg­men­té­sé­re?) lét­re­ho­zott 100 mil­lió fo­rin­tos össz­költ­sé­gû pá­lyá­za­ta­i­nak ered­mé­nyét. Tu­dó­sí­tott er­rõl az Élet és Iro­da­lom is, a má­jus 21-i szá­má­nak 14. ol­da­lán. A pá­lya­mun­kák jel­igé­sek vol­tak, s va­la­ki­nek ki­osz­tot­tak egy olyan meg­osz­tott el­sõ dí­jat is (egy­mil­lió-két­száz­öt­ven­ezer fo­rint­tal egye­tem­ben), aki nem tíz sort lo­pott egy már nyom­ta­tás­ban meg­je­lent könyv­bõl, ha­nem több­ször tíz ol­dalt. Ami­kor a bot­rány el­kez­dett ki­pat­tan­ni, va­la­ki azt ja­va­sol­ta a kár­val­lott­nak, hogy a bo­nyo­dal­mak el­ke­rü­lé­se vé­gett leg­job­ban ten­nék, ha meg­osz­ta­nák egy­más kö­zött az 1 250 000 fo­rin­tot az­zal, aki­nek ün­ne­pé­lye­sen ki­osz­tot­ták az el­sõ dí­jat. Ért­sük meg jól: a bo­nyo­dal­mak el­ke­rü­lé­se vé­gett. En­nek az em­ber­nek a plá­gi­um bo­nyo­da­lom, amit el kell ke­rül­ni. Õ úgy ke­rül­né el, hogy föl­biz­tat­ja a kár­val­lot­tat, hogy lép­jen be a kor­rup­tak klub­já­ba, félpénzért. Amit itt el­mond­tam, az Ma­gyar­or­szá­gon ma elég ter­mé­sze­tes. Ké­rem a fi­a­ta­lo­kat, ért­sék meg, pró­bál­ják meg­ér­te­ni, mi­rõl be­szé­lek. Nem az én ér­de­kem, hogy meg­ért­se­nek, ha­nem az övék.

Tár­sa­dal­mi fe­le­lõs­sé­günk­rõl

A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tás te­hát ak­kor eti­kus, ha a ku­ta­tó nem okoz kárt azok­nak, aki­ket vizs­gál, s más ku­ta­tó­kat sem rö­vi­dít meg. Came­ron és mun­ka­tár­sai (1992) meg­kü­lön­böz­te­tik az eti­kus ku­ta­tást a párt­fo­gó ku­ta­tás­tól (an­go­lul: advo­ca­cy research). Ez utób­bi­ban nem­csak az adat­köz­lõ­ket ku­tat­ják, ha­nem az adat­köz­lõ­kért is fo­lyik a tu­do­má­nyos mun­ka. Az alap­elv az, hogy a ku­ta­tás ne csak a ku­ta­tó­nak hajt­son hasz­not, ha­nem azok­nak is, aki­ket ku­tat­nak. Wil­li­am Labov egyi­ke an­nak a szá­mos nyel­vész­nek, akik so­kat tet­tek adat­köz­lõ­i­kért. 1982-ben meg­fo­gal­ma­zott két fon­tos el­vet:
„A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve
Ha egy tu­dós­nak olyan szé­les kör­ben el­ter­jedt el­kép­ze­lés vagy tár­sa­dal­mi gya­kor­lat jut tu­do­má­sá­ra, ame­lyek­nek fon­tos kö­vet­kez­mé­nye­ik van­nak, s ame­lyek hely­te­len­sé­gét ku­ta­tá­sai ki­mu­tat­ták, kö­te­les­sé­ge ezt a le­he­tõ leg­több em­ber­nek tu­do­má­sá­ra hoz­ni” (Labov 1982:172, sa­ját for­dí­tá­som K. M.).
„Az adós­ság el­ve
Aki nyel­vi ada­to­kat gyûj­tött egy be­szé­lõ­kö­zös­ség tag­ja­i­tól, an­nak kö­te­les­sé­ge azt a tu­dást, amely­re így tett szert, a kö­zös­ség ja­vá­ra ka­ma­toz­tat­ni, ami­kor an­nak er­re szük­sé­ge van” (Labov 1982:173, sa­ját for­dí­tá­som K. M.)

A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve in­dí­tot­ta Lan­sty­ák Ist­vánt (2003/2004) ar­ra, hogy mér­leg­re te­gyen 75 olyan idé­ze­tet, me­lye­ket egy ma­gyar­or­szá­gi nyelv­mû­ve­lõ lap kö­zölt, meg­ál­la­pí­tan­dó, hogy nyel­vi mû­velt­sé­get vagy ba­bo­ná­kat ter­jesz­te­nek-e. A 75 idé­zet­ben a „moz­gal­mi” (la­i­kus) nyelv­mû­ve­lõk, de a céh­be­li nyel­vé­szek is, ba­bo­ná­kat ter­jesz­te­nek, ami ön­ma­gá­ban is vis­­szás, de még elgon­dol­koz­ta­tóbb az a kö­rül­mény, hogy azt a la­pot, amely ba­bo­na­sá­go­kat ter­jeszt, te­kin­té­lyes tu­do­má­nyos és ál­lam­igaz­ga­tá­si in­téz­mé­nyek tá­mo­gat­ják.
A té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­ve mo­ti­vál­ta azo­kat a ma­gyar­or­szá­gi nyel­vé­sze­ket is, akik A gaz­da­sá­gi rek­lá­mok és üz­let­fel­irat­ok, to­váb­bá egyes köz­ér­de­kû köz­le­mé­nyek ma­gyar nyel­vû köz­zé­té­te­lé­rõl szó­ló tör­vény­ja­vas­la­tot kri­ti­zál­ták, még mi­e­lõtt az Or­szág­gyû­lés azt meg­sza­vaz­ta 2001. no­vem­ber 27-én. Ezt a tör­vényt ugyan­is a po­li­ti­ku­sok és az õket se­gí­tõ nyelv­mû­ve­lõk egy tév­hit­re ala­poz­ták, ne­ve­ze­te­sen ar­ra, hogy meg le­het ob­jek­tí­ven ál­la­pí­ta­ni egy szó­ról, hogy a ma­gyar­ban „meg­ho­no­so­dott ide­gen nyel­vû ki­fe­je­zés”-e vagy nem. Ha ugyan­is az, a rek­lá­mok­ban s má­sutt nem kell ma­gya­rul is fel­tün­tet­ni a szót (hisz már meg­ho­no­so­dott a ma­gyar­ban), de ha nem az, fel kell tün­tet­ni. Pél­dá­ul a shop, amit min­den MOL-kút­nál is lá­tunk, ha meg­ho­no­so­dott szó­nak mi­nõ­sül, ma­rad­hat, ha nem, ak­kor bolt nél­kül bün­te­ten­dõ. A tör­vény­ter­ve­ze­tet kri­ti­zá­ló nyel­vé­szek em­lé­kez­tet­tek Bár­czi Gé­za egye­te­mi tan­köny­vé­re, ami­bõl min­den­ki tud­hat­ja, aki ol­vas­ta, hogy: „A jö­ve­vény­sza­vak és az ide­gen sza­vak kö­zött a ha­tárt nem le­het meg­von­ni” (Bárczi 1958:45). Te­hát tu­do­má­nyos ob­jek­ti­vi­tás­sal azt sem le­het meg­ál­la­pí­ta­ni, hogy egy szó meg­ho­no­so­dott ide­gen ere­de­tû ki­fe­je­zés-e a ma­gyar­ban. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a ma­gyar Or­szág­gyû­lés­ben meg­sza­va­zott s ma ha­tá­lyos tör­vényt nem le­het ob­jek­tí­ven al­kal­maz­ni, mi­vel an­nak kulcs­fo­gal­ma ar­ra, ami­re szán­ták, al­kal­mat­lan. A tör­vény­ter­ve­ze­tet kri­ti­zá­ló nyel­vé­szek er­re hív­ták fel a Ma­gyar Na­rancs, a Nép­sza­bad­ság és a He­ti Vi­lág­gaz­da­ság ol­va­só­i­nak fi­gyel­mét (lásd Nádas­dy 2001, Daniss 2001 és Kis 2001). A tör­vény kö­rül bá­bás­ko­dó nyelv­mû­ve­lõk pe­dig vagy el­fe­lej­tet­ték már a Bár­czi tan­köny­vé­bõl is bõ négy év­ti­ze­de tud­ha­tó alap­té­telt, vagy el­hall­gat­ták azt. Az elõb­bi eset­ben eti­kai fe­le­lõs­sé­gük ki­sebb, mint az utób­bi­ban, de ak­kor sem el­ha­nya­gol­ha­tó. Ez a tör­vény ugyan­is nem kor­ri­gál egy szé­les kör­ben el­ter­jedt tév­esz­mét, ha­nem meg­erõ­sí­ti azt, s te­ret nyit a tel­je­sen ön­ké­nyes al­kal­ma­zá­sok­nak és bün­te­té­sek­nek. Tár­sa­dal­mi­lag ká­ros ez a tör­vény. Azok a nyelv­tu­dós­ok, akik el­le­nez­ték, a tu­do­má­nyos is­me­re­tek­re apel­lál­tak, a té­ve­dé­sek kor­ri­gá­lá­sá­nak el­vét al­kal­maz­va. Azok a nyelv­mû­ve­lõk, akik pár­tol­ták a tör­vényt, a la­i­ku­sok tév­hi­te­i­re épí­tet­tek – si­ker­rel. Nem szük­ség­sze­rû, hogy a jö­võ­ben is si­ke­re­sek le­gye­nek.

Iro­da­lom

Bab­bie Earl: A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tás gya­kor­la­ta. Bu­da­pest, Ba­las­si Ki­adó, 1998.
Bár­czi Gé­za: A ma­gyar szó­kincs ere­de­te. Má­so­dik, bõ­ví­tett ki­adás. Bu­da­pest, Tan­könyv­ki­adó, 1958.
Bár­di Nándor–Papp Z. At­ti­la: „… to­vább­ra is el­sõ­sor­ban szak­szer­kesz­tõ va­gyok” Be­szél­ge­tés Tóth Ká­rol­­lyal, a somor­jai Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet ve­ze­tõ­jé­vel. Regio, 2003/3. 246–265. p.
Cameron, D.–Frazer, E.–Harvey, P.–Rampton, M. B. H.–Richardson, K.: Rese­ar­ching Language: Issu­es of Power and Method. Lon­don, Routledge, 1992.
Cse­pe­li, György–Ör­kény, Antal–Scheppele, K. L.: Acqu­i­red Immu­ne Defi­ci­en­cy Syn­dro­me in Social Sci­en­ce in Eas­tern Europe. The Colo­ni­za­ti­on of East Euro­pe­an Social Science. Rep­li­ka, Spe­cial issue, 1996, 111–123. p.
Cser­nic­skó Ist­ván: A ma­gyar nyelv Uk­raj­ná­ban (Kár­pát­al­ján). Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 1998.
Daniss Gyõ­zõ: Két­fron­tos nyelv­vé­de­lem. Az Or­szág­gyû­lés fog dön­te­ni a T/4899. szá­mú tör­vény­ja­vas­lat­ról. Nép­sza­bad­ság, 2001. ok­tó­ber 6., 26–27. p.
Édes anya­nyel­vünk pá­lyá­zat – ered­mény­hir­de­tés. Élet és Iro­da­lom, 2004. má­jus 21., 14. p.
Gal, Susan: Lan­gu­a­ge Shift: Social Deter­mi­nants of Lin­gu­is­tic Chan­ge in Bilin­gu­al Austria. New York, Aca­dem­ic Press, 1979.
Göncz La­jos: A ma­gyar nyelv Ju­go­szlá­vi­á­ban (Vaj­da­ság­ban). Budapest–Újvidék, Osi­ris Ki­adó–Fo­rum Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 1999.
Hun­èík Pé­ter: Et­ni­kai im­mun­de­fi­ci­tes szindró­ma. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le 2003/1, 159–170. p.
Huseby-Darvas, Éva V.: Hungarians in Michigan. East Lansing, Michi­gan State Uni­ver­si­ty Press, 2003.
Kis Ta­más: Ki­nek kell nyelv­tör­vény? He­ti Vi­lág­gaz­da­ság, 2001. no­vem­ber 17., 61. p.
Kont­ra Mik­lós: A te­rep­mun­kás di­lem­mái. In.: Köz­ér­de­kû nyel­vé­szet. Bu­da­pest, Osi­ris Ki­adó, 1991/1999, 132–142. p.
Labov, William: Objec­ti­vi­ty and com­mit­ment in lin­gu­is­tic science: The case of the Black Eng­lish trial in Ann Arbor. Lan­gu­a­ge in Society, 11., 1982, 165–201. p.
Labov, William: „A nyel­vi vál­to­zás és vál­to­za­tok”: Egy ku­ta­tá­si prog­ram te­rep­mun­ka-mód­sze­rei. Szo­ci­o­ló­gi­ai Fi­gye­lõ 1988/4, 22–48. p.
Lan­sty­ák Ist­ván: A ma­gyar nyelv Szlo­vá­ki­á­ban. Bu­da­pest–Po­zsony, Osi­ris Kiadó–Kalligram Könyv­ki­adó–MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Mû­hely, 2000.
Lan­sty­ák Ist­ván: He­lyi „ér­té­kes” nyelv­vál­to­za­tok, „tisz­tes” ide­gen sza­vak, „vis­­szás” je­len­té­sek, „ag­res­­szív” rö­vi­dí­té­sek, „kevercs” nyelv és tár­sa­ik. Vá­lo­ga­tás a nyelv­mû­ve­lõi csacs­ka­sá­gok gaz­dag tár­há­zá­ból, I–II. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 2003/4, 69–98. p., 2004/1, 51–76. p.
Milroy, Lesley–Gordon, Matthew: Sociolinguistics: Met­hod and Interpretation. Ox­ford, Blackwell, 2003.
Nádas­dy Ádám: Rech­tsre per­dül. Gon­do­la­tok a rek­lám­nyelv-tör­vény ter­ve­ze­té­rõl. Ma­gyar Na­rancs, 2001. szep­tem­ber 27., 42–43. p.

Rövid URL
ID1544
Módosítás dátuma2016. június 16.

Veres Valér: Jövotervek a kisebbségi magyar és a többségi fiatalok körében a társadalmi-származási háttér kontextusában

A fi­a­ta­lok hely­ze­té­nek vizs­gá­la­tá­ban igen fon­tos kér­dés a jö­vő­ter­ve­zés, az élet­út­juk el­kö­vet­ke­ző sza­ka­szá­nak vizs­gá­la­ta. Eb­ben a ta­nul­mány­ban a Ma­gyar­or­szág­gal ha­tá­ros or­szá­gok ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­i­nak 15–29 éves...
Bővebben

Részletek

A fi­a­ta­lok hely­ze­té­nek vizs­gá­la­tá­ban igen fon­tos kér­dés a jö­vő­ter­ve­zés, az élet­út­juk el­kö­vet­ke­ző sza­ka­szá­nak vizs­gá­la­ta. Eb­ben a ta­nul­mány­ban a Ma­gyar­or­szág­gal ha­tá­ros or­szá­gok ma­gyar­lak­ta ré­gi­ó­i­nak 15–29 éves né­pes­sé­gét vizs­gál­tuk, a Mo­za­ik 2001 ku­ta­tás ma­gyar és több­sé­gi almin­tái alap­ján. Elem­zé­se­ink so­rán a fi­a­ta­lok tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­ré­nek sa­já­tos­sá­ga­it fi­gye­lem­be vé­ve a kö­vet­ke­ző­ket sze­ret­nénk fel­tár­ni:
• Mely fi­a­ta­lok­nak van el­gon­dolt jö­vő­ter­ve, jö­vő­ter­ve­zé­sük mi­lyen pri­o­ri­tá­so­kat tar­tal­maz, mi­lyen­nek lát­ják a ki­lá­tá­sa­i­kat?
• Men­­nyi­re tük­rö­ző­dik az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás a fi­a­ta­lok élet­ese­mé­nye­i­nek ter­ve­zé­sé­ben, az is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz ki­to­ló­dá­sá­ban, a csa­lád­ala­pí­tás és az az­zal já­ró ese­mé­nyek ki­to­ló­dá­sá­ban?
• Te­rü­le­ti­leg hol, szü­lő­föld­ön vagy Ma­gyar­or­szá­gon, eset­leg más or­szá­gok­ban kép­ze­lik el a jö­vő­jü­ket?
A szo­ci­o­ló­gi­ai szak­iro­da­lom igen gaz­dag és sok­ré­tű tám­pon­tot kí­nál ar­ra vo­nat­ko­zó­lag, hogy mi­lyen té­nye­zők be­fo­lyá­sol­ják a fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­zé­sét. Mint ál­ta­lá­nos ke­re­tet J. Zin­nec­ker el­mé­le­tét hasz­nál­juk fel, szem­lé­le­té­ben a fi­a­ta­lok if­jú­sá­gi élet­sza­ka­sza je­len­tős mér­ték­ben osztá­lys­pe­ci­fi­ku­san meg­ha­tá­ro­zott. A to­vább­ta­nu­lá­si idő, te­hát az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak hos­­sza és tar­tal­ma, a fi­a­ta­lok ér­dek­lő­dé­si kö­re je­len­tő­sen be­ha­tá­ro­ló­dik a szü­lői csa­lád anya­gi hely­ze­té­ből és tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ó­já­ból adó­dó élet­szem­lé­let és ki­lá­tá­sok ál­tal (Zinnecker 1993). Ter­mé­sze­te­sen en­nek el­len­fo­lya­ma­ta az inter­ge­ne­rá­ci­ós tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás, ami­kor is a fi­a­ta­lok ép­pen hogy ki­lép­nek a szü­lők tár­sa­dal­mi ré­teg­hely­ze­té­ből. E két je­len­ség egy­szer­re ar­ti­ku­lál­ja a fi­a­ta­lok élet­pá­lyá­ját. Egy má­sik ál­ta­lá­nos ke­ret, ami a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak if­jú­sá­gát kü­lön be­fo­lyá­sol­ja a tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi át­me­net a terv­gaz­da­ság­ra épü­lő állam­szo­ci­a­lis­ta dik­ta­tú­rák­ról a pi­ac­gaz­da­ság­ra épü­lő de­mok­rá­ci­ák­ra. Eb­ben a fo­lya­mat­ban az if­jú­ság sa­já­tos sze­re­pet kap, egy­részt, mert a rend­szer­vál­tás si­ke­res­sé­gé­nek van­nak ge­ne­rá­ció­vál­tás­sal kap­cso­la­tot ös­­sze­füg­gé­sei, más­részt pe­dig a kü­lön­bö­ző or­szá­gok kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi el­té­ré­sek is sze­re­pet ját­sza­nak (Eyal–Szelényi–Townsley 2001). Vé­gül, de nem utol­só sor­ban a fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző­je a he­lyi tár­sa­da­lom gaz­da­sá­gi ál­la­po­ta, a ma­gyar ok­ta­tás és kul­tú­ra in­téz­mé­nye­sült­sé­ge, a glo­ba­li­zá­ció be­ha­to­lá­sá­nak szint­je és a he­lyi re­ak­ci­ók, a ma­gyar fi­a­ta­lok­nak a több­ség­hez va­ló vi­szo­nya, és hogy ezen be­lül ho­gyan ar­ti­ku­lá­lód­nak az if­jú­sá­gi élet­pá­lyák. A ma­gyar fi­a­ta­lok szá­má­ra to­váb­bi ki­hí­vást je­lent Ma­gyar­or­szág kö­zel­sé­ge és azok a dön­té­sek, ame­lyek a szo­ci­á­lis ös­­sze­ha­son­lí­tá­sok rend­sze­ré­ben (a he­lyi cent­ru­mok és pe­ri­fé­ri­ák, va­la­mint a ma­gyar­or­szá­gi cent­rum, Bu­da­pest) hoz­nak meg.

A fi­a­ta­lok tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hely­ze­te ré­gi­ón­ként

A tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­ret mint a tág ér­te­lem­ben vett tár­sa­dal­mi struk­tú­rát fog­juk meg­ra­gad­ni. Be­le­tar­to­zik eb­be a ré­gió, ahol él, az et­ni­kai kö­zös­ség, ami mind­vé­gig ar­ti­ku­lál­ni fog­ja elem­zé­sün­ket, a te­le­pü­lés tí­pu­sa, a szü­lők és a fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­ja és is­ko­lá­zott­sá­gi szint­je, a csa­lád anya­gi hely­ze­te, ame­lyet a jobb ös­­sze­ha­son­lí­tás ér­de­ké­ben a csa­lád, il­let­ve a fi­a­tal ál­tal bir­to­kolt tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek­kel és va­gyon­tár­gyak­kal operacionalizáltunk. Az anya­gi hely­zet szub­jek­tív meg­íté­lé­sét, va­la­mint az elé­ge­dett­sé­gi szin­tet is fi­gye­lem­be fog­juk ven­ni, hi­szen ezek igen fon­to­sak a jö­vő­ter­vek ala­kí­tá­sá­ban, mi­vel tük­rö­zik a tár­sa­dal­mi, anya­gi hely­zet és az igény­szint kö­zöt­ti vi­szonyt is.
Az er­dé­lyi vi­szo­nyok­ból ki­in­dul­va, ahol a Kár­pát-me­den­cé­ben élő ha­tá­ron tú­li ma­gyar fi­a­ta­lok mint­egy 60–65%-a él, tud­juk, hogy a ma­gyar­ság az el­ső vi­lág­há­bo­rú előtt elő­nyö­sebb tár­sa­dal­mi ré­teg­ző­dé­si struk­tú­rá­val ren­del­ke­zett, mint a he­lyi több­ség, míg ez az ál­la­pot a kom­mu­niz­mus vé­gé­re meg­for­dult. A rend­szer­vál­tás fo­lya­ma­tá­ban a ma­gyar­ság pozi­ci­o­ná­lis hát­rá­nyát fo­lya­ma­to­san csök­ken­ti, ám egyes fog­lal­ko­zá­si stá­tusz­cso­por­tok­ban ez igen hos­­szas és nem fe­szült­ség­men­tes fo­lya­mat (Ve­res 2003b). Ez az ál­la­pot­le­írás alig­ha­nem a töb­bi ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­ban is ha­son­ló­an tör­tént, hi­szen a több­sé­gi ál­lam­nem­zet­hez tar­to­zás­ból a tri­a­no­ni vál­to­zá­sok kö­vet­kez­té­ben min­den­hol nem­ze­ti ki­sebb­ség­gé vál­tak, és sem a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti, sem pe­dig az azt kö­ve­tő kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rák­ban nem volt lé­nye­ge­sen jobb sor­suk a tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás te­rén, mint az er­dé­lyi ma­gya­rok­nak. Az 1989–90-es vál­to­zá­so­kat kö­ve­tő­en pe­dig mind­egyik or­szág­ban ja­vult a ma­gya­rok ki­sebb­sé­gi és pozi­ci­o­ná­lis hely­ze­te, ha nem is egy­id­őben és ugyan­olyan ütem­ben. Mind­egyik or­szág­ban ki­épül­tek a de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nyek, ame­lyek töb­bé-ke­vés­bé mű­köd­tek jól, vi­szont a sza­bad vá­lasz­tá­sok gya­kor­la­ta ered­mé­nye­ként a ma­gya­rok szám­ará­nyuk­nak meg­fe­le­lő­en be­ke­rül­tek a he­lyi és or­szá­gos dön­tés­ho­zó és vég­re­haj­tó tes­tü­le­tek­be, po­zí­ci­ók­ba, ez­ál­tal a ma­gya­rok tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ói át­lag­ban ja­vul­tak, s nem csu­pán köz­vet­le­nül, ha­nem ezen tes­tü­le­tek mun­ká­já­nak ered­mé­nye­ként is.
Te­le­pü­lés­mé­ret sze­rint – amely a te­le­pü­lés­tí­pu­sok­nak is egy meg­ra­gad­ha­tó for­má­ja – a kár­pát­al­jai, a fel­vi­dé­ki és a szé­kely­föl­di ma­gyar fi­a­ta­lok több mint 90%-a 5000 fő alat­ti, több­nyi­re fa­lu­si te­le­pü­lé­se­ken vagy 50 000 fő alat­ti kis­vá­ros­ok­ban él. Eh­hez ha­son­ló el­osz­lás­ban él­nek a kár­pát­uk­rán­ok is. A vaj­da­sá­gi ma­gya­rok 70%-a él 50 000 fő alat­ti te­le­pü­lé­se­ken, a töb­bi kö­ze­pes mé­re­tű, 200 000 fő alat­ti vá­ro­sok­ban. A vaj­da­sá­gi szlá­vok (na­gyobb­részt szer­bek) fe­le él kis­vá­ros­ok­ban és fal­vak­ban, a töb­bi kö­ze­pes vá­ro­sok­ban. Nagy­vá­ros­ok­ban je­len­tős arány­ban a dé­li szlo­vá­kok él­nek, a po­zso­nyi és kas­sai szlo­vák­ság­nak kö­szön­he­tő­en, va­la­mint a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok és ro­má­nok.

1. áb­ra. A vá­la­szo­lók el­osz­lá­sa almin­tán­ként a te­le­pü­lé­sek la­kos­ság­szá­ma alap­ján
Microsoft Word - veres-graf1.doc

A min­tá­ba be­ke­rült fi­a­ta­lok szü­lei is­ko­lá­zott­ság sze­rint nem ké­pez­nek fel­tét­le­nül rep­re­zen­ta­tív min­tát a ré­gió fel­nőtt la­kos­sá­gá­nak is­ko­lá­zott­sá­gá­ra vo­nat­ko­zó­an. Min­den­eset­re meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ro­má­ni­ai, a vaj­da­sá­gi ma­gyar és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar apák szá­mot­te­vő ré­szé­nek nincs sem­mi­lyen szak­ké­pe­sí­té­si vég­zett­sé­ge. A fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya kü­lö­nö­sen ott ala­csony, ahol kü­lön­ben is rurá­lis jel­le­gű vagy kis­vá­ro­si te­le­pü­lé­se­ken él a né­pes­ség zö­me, így a szé­kely­föl­di, a kár­pát­al­jai és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok kö­ré­ben. Az anyák is­ko­lai vég­zett­sé­ge ál­ta­lá­ban ala­cso­nyabb a fér­fi­a­ké­nál, a szak­kép­zett­ség nél­kü­li­ek ará­nya át­lag­ban 10%-kal töb­ben van­nak, a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya pe­dig 4–5%-kal ala­cso­nyabb.

1. táb­lá­zat. Apa is­ko­lá­zott­sá­ga almin­tán­ként
Microsoft Word - veres-tab1.doc

A gaz­da­sá­gi­lag aktiv apák kö­ré­ben Er­dély­ben a leg­na­gyobb a mun­ka­nél­kü­li­ség, 12% kö­rü­li min­den almin­ta ese­té­ben, en­nél né­mi­képp ki­sebb, de je­len­tős, 10% kö­rü­li a mun­ka­nél­kü­li­ség a fel­vi­dé­ki ma­gyar apák kö­ré­ben. Más­hol ez ala­cso­nyabb. Ma­gas vi­szont az al­kal­mi mun­kák­ból vagy fe­ke­te­mun­ká­ból élők ará­nya (15–17%) Kár­pát­al­ján, de ezek ará­nya je­len­tős, 8%-ot tesz ki a szé­kely­föl­di apák kö­ré­ben is. A vál­lal­ko­zók cso­port­já­ba azok is be­le­tar­toz­nak, akik csa­lád­tag­ként dol­goz­nak, és nem ők a köz­vet­len tu­laj­do­no­sok, il­let­ve a jö­ve­del­me­i­ből (osz­ta­lék­ból, ban­ki ka­ma­tok­ból) élők is. Itt a nagy több­sé­get kis­vál­lal­ko­zók és önál­ló ipa­ro­sok al­kot­ják. Az apák igen kis arány­ban dol­goz­nak me­ző­gaz­da­sá­gi önál­ló­ként, a Szé­kely­föld ki­vé­te­lé­vel 1–6% kö­zött mo­zog­nak. Ez is jól mu­tat­ja, hogy az apák fog­lal­ko­zá­si meg­osz­lá­sa nem tük­rö­zi a fel­nőtt né­pes­ség fog­lal­ko­zá­si struk­tú­rá­ját, hi­szen a gaz­dál­ko­dók ará­nya több ré­gi­ó­ban is a 20%-ot is meg­ha­lad­ja. A ma­gya­rá­zat az le­het, hogy a me­ző­gaz­da­ság­ban dol­go­zók zö­me az apák­nál idő­sebb ge­ne­rá­ci­ók kö­ré­ben iga­zán je­len­tős, kü­lö­nö­sen az 50 éven fe­letti­ek kö­ré­ben, akik­nek egy kis ré­szét kép­vi­se­li a min­ta (a 27–29 éve­sek szü­lei).

2. táb­lá­zat. A né­pes­ség el­osz­lá­sa almin­tán­kén a gaz­da­sá­gi­lag aktiv apák fog­lal­ko­zá­si stá­tu­sza sze­rint
Microsoft Word - veres-tab2.doc
2. áb­ra. A meg­kér­de­zett fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci hely­ze­te almin­tán­ként
Microsoft Word - veres-graf2.doc

Ál­ta­lá­ban vé­ve a több­sé­gi fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban ta­nul­nak, mint a ma­gyar fi­a­ta­lok ugyan­ab­ban a ré­gi­ó­ban. Meg­lá­tá­som sze­rint az urba­ni­zál­tsá­gi szint az egyik leg­erő­sebb hát­tér­szem­pont a to­vább­ta­nu­lás­ban: az erő­seb­ben ur­ba­ni­zált kö­zös­sé­gek­ben, te­hát ott, ahol je­len­tős mér­ték­ben kö­ze­pes és nagy­vá­ros­ok­ban él­nek a fi­a­ta­lok, a ta­nu­lók ará­nya is ma­ga­sabb. En­nek egyik oka az esély­egyen­lőt­len­ség, ame­lyet a te­le­pü­lés­mé­re­tek hal­mo­zot­tan köz­ve­tí­te­nek: a kis te­le­pü­lé­se­ken gyen­ge szín­vo­na­lú az ok­ta­tás, a szü­lő­ket il­le­tő­en ki­sebb arány­ban van­nak a ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú­ak és tár­sa­dal­mi stá­tu­szú­ak. Így a fi­a­ta­lok esé­lye a to­vább­ta­nu­lás­ra ki­sebb, mint a na­gyobb vá­ro­sok­ban. A két er­dé­lyi ma­gyar almin­ta ér­té­ke­it együtt kell ér­té­kel­ni, ugyan­is a nagy egye­te­mi köz­pon­tok mind Bel­ső-Er­dély te­rü­le­tén van­nak, így a szé­kely­föl­di egye­te­mis­ta ta­nu­ló fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze nem a szü­lő­föld­je, ha­nem a vá­lasz­tott lak­he­lye ré­gi­ó­já­ban je­le­nik meg.
Azok, akik be­fe­jez­ték a ta­nul­má­nya­i­kat a kö­vet­ke­ző is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­kez­nek:

3. táb­lá­zat. A ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok is­ko­lá­zott­sá­ga
Microsoft Word - veres-tab3.doc

Szem­be­tű­nő­en ala­csony a fel­vi­dé­ki és a szé­kely­föl­di ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők ará­nya. Míg a szé­kely­föl­di­ek­nél ez a nagy­vá­ros­ok­ba és kül­föld­re va­ló re­gi­o­ná­lis el­ván­dor­lás ered­mé­nye, a fel­vi­dé­ki hely­zet­nek komp­le­xebb okai le­het­nek, me­lye­ket e ta­nul­mány­ban nem áll mó­dunk­ban fel­tár­ni.
A csa­lád anya­gi hely­ze­té­nek fel­tá­rá­sá­ra a tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek szá­mát vet­tük ala­pul. A vá­lasz­adók­tól meg­kér­dez­tük, hogy 15 tar­tós hasz­ná­la­ti cikk kö­zül me­lyek­kel ren­del­kez­nek, majd a sze­mély­gép­ko­csi­juk ko­rát és gyár­tá­si or­szá­gát kér­dez­tük meg. Fel­épí­tet­tünk egy súly­zott mu­ta­tót is, amely a sze­mély­gép­ko­csi jel­lem­ző­it fi­gye­lem­be vé­ve a cik­kek szá­má­nak in­de­xét nö­vel­het­te: ha­zai vagy volt szo­ci­a­lis­ta or­szág­be­li au­tó 1, nyu­ga­ti vagy más kon­ti­nen­sen gyár­tott már­kák 2 pon­tot ér­tek, eze­ket szo­roz­tuk 1–3 kö­zöt­ti ér­ték­kel az au­tó élet­ko­ra sze­rint: 10 év alat­ti au­tók ese­té­ben 3, 10–20 év kö­zöt­ti­ek­nél 2, en­nél ré­geb­bi­ek­nél 1 volt a szor­zó, így ma­xi­mum 6 pont­tal nö­vel­het­te az egyéb­ként 15-ös ma­xi­má­lis ér­té­ket.

4. táb­lá­zat. Tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek át­la­gos szá­ma almin­tán­ként
Microsoft Word - veres-tab4.doc

Az anya­gi hely­zet jól tük­rö­zi az or­szá­gok kö­zöt­ti ál­ta­lá­nos élet­szín­vo­nal­be­li el­té­ré­se­ket. A fel­vi­dé­ki (értsd dél-szlo­vá­ki­ai) szlo­vá­kok és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok ál­l­nak a leg­job­ban a csa­lád anya­gi hely­ze­te alap­ján, őket kö­ve­tik a vaj­da­sá­gi­ak és az er­dé­lyi­ek, majd a kár­pát­al­ja­i­ak zár­ják a sort. A sa­ját hasz­ná­la­tú 5 cikk­ből leg­több 2 van át­lag­ban a vaj­da­sá­gi több­sé­gi fi­a­ta­lok kö­ré­ben, meg­előz­ve ez­zel a szlo­vá­ko­kat is. Meg­jegy­zen­dő, hogy ezek a mu­ta­tók hos­­szabb idő alatt fel­hal­moz­ha­tó ter­mé­ke­ket tük­rö­zik, ezért nem tű­nik ki be­lő­lük a vaj­da­sá­gi­ak je­len­le­gi, va­ló­szí­nű­leg a fen­ti­nél hát­rá­nyo­sabb hely­ze­te. A jö­ve­del­mi vi­szo­nyok len­né­nek er­re al­kal­ma­sak, ám adat­fel­vé­te­li és ér­té­ke­lé­si szem­pont­ból igen sok prob­lé­mát vet fel a jö­ve­del­mek rög­zí­té­se, így csu­pán Ro­má­ni­á­ban rög­zí­tet­tük eze­ket, és nem áll mó­dunk­ban or­szá­gok kö­zöt­ti ös­­sze­ha­son­lí­tá­so­kat ten­ni.
Az anya­gi hely­zet szub­jek­tív meg­íté­lé­se nem tük­rö­zi szo­ro­san az „ob­jek­tív” kü­lönb­sé­ge­ket, ezek el­osz­lá­sát a Mo­za­ik 2001 gyors­je­len­té­sé­ből is­mer­he­tik meg (Mo­za­ik 2001).

Van-e jö­vő­ter­ve­zés és mi­re irá­nyul?

Zin­nec­ker ki­in­dul­va Bour­di­eu osz­tály­mo­dell­jé­ből a gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis tő­ke­vo­lu­men alap­ján al­só, kö­zép és fel­ső osz­tá­lyok, il­let­ve ezek kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi osz­tály­frak­ci­ói sze­rint a nyu­gat-eu­ró­pai jó­lé­ti tár­sa­dal­mak­ban há­rom jól el­kü­lö­ní­tett if­jú­sá­gi ha­bi­tust kü­lön­böz­te­tett meg, amely a csa­lá­di erő­for­rás­ok függ­vé­nyé­ben gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ók sze­rint to­vább bont­ha­tó (Zinecker 1993a). Egy má­sik ta­nul­má­nyá­ban az 1980-as évek vé­gén J. Zin­nec­ker a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér függ­vé­nyé­ben a fi­a­ta­lok jö­vő­jét il­le­tő­en az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz ala­kí­tá­sá­ban az aláb­bi pers­pek­tí­vá­kat tar­tot­ta va­ló­szí­nű­nek, né­mi­képp mó­do­sít­va az ere­de­ti, me­re­vebb mo­dellt (Zinnecker 1993b: 39):
• Az if­jú­ság mint kul­tu­rá­lis újí­tó, a nagy­pol­gá­ri ér­tel­mi­ség „if­jú­ság­mí­to­sza” új, prog­res­­szív kön­tös­ben.
• Az if­jú­ság mint is­ko­lai és kép­zé­si pá­lya va­la­men­­nyi tár­sa­dal­mi ré­teg kö­ré­ben el­ter­jed, ám a kö­zép­osz­tá­lyi fi­a­ta­lok in­kább esz­köz­nek te­kin­tik a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló be­ke­rü­lést il­le­tő­en, a fel­ső ré­te­gek if­jú­sá­ga pe­dig élet­for­ma­ként éli meg, mi­nél hos­­szab­bá ala­kít­va a ta­nu­ló if­jú­sá­gi élet­sza­kaszt.
• Az if­jú­ság mint sza­bad­idő- és fo­gyasz­tói kul­tú­ra, az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz hedo­nisz­ti­kus ki­élé­se mint if­jú­ság­fo­ga­lom ki­szé­le­se­dik. A fo­gyasz­tói kul­tú­rák­kal va­ló azo­no­su­lás leg­na­gyobb sze­re­pet az al­sóbb ré­te­gek if­jú­sá­ga kö­ré­ben kap, akik egy ré­sze az át­lag­hoz ké­pest ko­ráb­ban ki­ma­rad az is­ko­lá­ból és így alap­ve­tőn az el­ső két pers­pek­tí­va le­zá­ró­dik szá­muk­ra.
Mint az előb­bi al­fe­je­zet­ben lát­hat­tuk, a ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze – egyes ré­gi­ók­ban több mint fe­le – még kö­zép­fo­kú vég­zett­sé­get sem szer­zett, így a Zin­nec­ker-fé­le má­so­dik jö­vő­pers­pek­tí­va a Kár­pát-me­den­ce je­len­tős ré­szén még 2000-re sem ala­kult ki.
A fi­a­ta­lok jö­vő­kép­ét több kér­dés se­gít­sé­gé­vel vizs­gál­tuk. Rá­kér­dez­ve ar­ra, hogy a kö­vet­ke­ző öt év­re van­nak-e sze­mé­lyes el­kép­ze­lé­sei, a fi­a­ta­lok leg­na­gyobb ré­sze min­den ré­gi­ó­ban igen­nel vá­la­szolt. Meg­le­pő, hogy a ma­gyar fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban ren­del­kez­nek ilyen ter­vek­kel, mint a több­sé­gi­ek, ez az el­té­rés csu­pán Er­dély­ben és a Vaj­da­ság­ban szig­ni­fi­káns. Ész­re­ve­he­tő, hogy a jobb élet­kö­rül­mé­nyek kö­zött élő cso­por­tok fi­a­tal­jai va­la­mi­vel ki­sebb arány­ban ter­ve­zik meg jö­vő­jü­ket. A rosz­­szabb vi­szo­nyok­ból va­ló ki­tö­rés an­nál in­kább sar­kall­ja a fi­a­ta­lo­kat a jö­vő­ter­vek meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra.

3. áb­ra. Van­nak-e olyan sze­mé­lyes el­kép­ze­lé­sei, ame­lye­ket a kö­vet­ke­ző öt év­ben sze­ret­ne meg­va­ló­sí­ta­ni?
Microsoft Word - veres-graf3.doc

Az apa is­ko­lá­zott­sá­ga sze­rint is szig­ni­fi­káns ös­­sze­füg­gé­sek fi­gyel­he­tők meg a jö­vő­ter­ve­zés­sel kap­cso­lat­ban a ré­gi­ók egy ré­szé­ben, je­le­sen a ro­má­ni­ai és a szlo­vá­ki­ai alminták, va­la­mint a kár­pát­al­jai ma­gya­rok kö­ré­ben. A töb­bi almin­tá­ban el­ső­sor­ban azért nem fi­gyel­he­tő meg ös­­sze­füg­gés, mert az egyet­ér­tők ará­nya meg­ha­lad­ja a 90%-ot, így az el­té­ré­sek sta­tisz­ti­ka­i­lag nem elég szá­mot­te­vő­ek.
Te­le­pü­lés­tí­pu­sok sze­rint szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek van­nak Bel­ső-Er­dély­ben, a szlo­vá­kok és a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben ott, ahol az el­té­ré­sek va­ló­ban lé­nye­ge­sek a te­le­pü­lés­tí­pu­sok kö­zött, az­az a né­pes­ség szá­mot­te­vő ré­sze él nagy­vá­ros­ok­ban és ugyan­ak­kor kis­te­le­pü­lé­se­ken is. A nagy­vá­ros­ok­ban élők na­gyobb arány­ban ter­ve­zik elő­re a jö­vő­jü­ket, mint a kis­te­le­pü­lé­se­ken élők. A leg­lát­vá­nyo­sabb a szlo­vá­kok kö­zöt­ti el­té­ré­sek: a po­zso­nyi és kas­sai fi­a­ta­lok 94%-a, a fa­lu­si szlo­vák fi­a­ta­lok csu­pán 78%-a ren­del­ke­zik jö­vő­ter­vek­kel.
A tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek súly­zott szá­má­nak át­la­gai se­gít­sé­gé­vel meg­vizs­gál­tuk (Anova-teszttel), hogy van-e a csa­lád anya­gi hely­ze­té­nek ha­tá­sa a jö­vő­ter­vek­re.
A sú­lyo­zott anya­gi in­dex át­la­gai ta­lán a leg­szem­lé­le­te­seb­ben mu­tat­ják meg szá­munk­ra, hogy a jobb anya­gi hely­zet­ben le­vő fi­a­ta­lok – mind­egyik ré­gi­ó­ban – in­kább ter­ve­zik a jö­vő­jü­ket, mint a ros­­szabb hely­zet­ben le­vők. Lát­ha­tó, hogy az el­té­ré­sek a kár­pát­al­jai ma­gya­rok ki­vé­te­lé­vel min­den­hol szig­ni­fi­kán­sak, és a kü­lönb­sé­gek 1 pont­tal vagy an­nál is töb­bel kü­lön­böz­nek. En­nek kö­vet­kez­té­ben a ren­de­zet­le­nebb anya­gi hát­tér­rel ren­del­ke­ző csa­lá­dok­ból szár­ma­zók ki­sebb esél­­lyel tud­nak ki­tör­ni a szár­ma­zá­si hát­tér ad­ta vi­szo­nyok­ból, mi­vel in­kább hagy­ják so­dor­ni ma­gu­kat a „sors ár­já”-­val, és nem tesz­nek kel­lő erő­fe­szí­té­se­ket ar­ra, hogy egy jö­vő­stra­té­gi­át ki­épít­ve hely­ze­tü­kön vál­toz­tas­sa­nak.

5. táb­lá­zat. A tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek súly­zott szá­má­nak át­lag­ér­té­kei a jö­vő­ter­vek meg­lé­te vagy hi­á­nya sze­rint (min. 0, max. 21)
Microsoft Word - veres-tab5.doc

A kü­lönb­sé­gek szig­ni­fi­kán­sak a kö­vet­ke­ző szin­te­ken:
* 0,05
** 0,01
*** 0,001

Azok­nak, akik­nek vol­tak kö­zép­tá­von, az el­kö­vet­ke­ző öt év­re vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­se­ik, egy lis­tá­ból ki kel­lett vá­lasz­ta­ni­uk a szám­uk­ra leg­fon­to­sab­bat (de sza­ba­don is vá­la­szol­ha­tott a fi­a­tal, ha nem tud­ta vol­na be­so­rol­ni az el­kép­ze­lé­se­it a lis­tán). A vá­la­szok elég­gé szó­ród­tak, ám még a re­gi­o­ná­lis el­té­ré­sek el­le­né­re is ha­son­ló struk­tú­rá­ja van a jö­vő­ter­vek­re vo­nat­ko­zó vá­la­szok­nak. A leg­gyak­rab­ban meg­je­lölt ter­vek sor­rend­ben: to­vább­ta­nu­lás, la­kás­vá­sár­lás- és fel­újí­tás, csa­lád­ala­pí­tás, önál­ló élet­vi­tel, meg­fe­le­lő mun­ka­hely meg­szer­zé­se. A vá­la­szok igen kü­lön­böz­nek a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér kü­lön­bö­ző vál­to­zói függ­vé­nyé­ben, ame­lye­ket az elő­ző fe­je­zet­ben is­mer­tet­tünk. Az egyik lé­nye­ges vál­to­zó az élet­ter­ve­zést erő­sen meg­ha­tá­ro­zó szel­le­mi kör­nye­zet, amit az apa is­ko­lá­zott­sá­gi szint­jé­vel mér­tünk. Az aláb­bi táb­lá­zat­ból ki­ol­vas­ha­tó, hogy je­len­tős sze­re­pe van min­den ré­gi­ó­ban a szár­ma­zá­si kul­tu­rá­lis tő­ké­nek.
A táb­lá­zat­ban ki­vá­lasz­tott há­rom almin­ta vá­la­szai a há­rom leg­na­gyobb ha­tá­ron tú­li ma­gyar kö­zös­sé­get kép­vi­se­lik, ám a meg­ál­la­pí­tá­sa­ink az ös­­szes vizs­gált né­pes­ség­re vo­nat­koz­nak. Az elő­ször szem­be­tű­nő té­nye­ző a to­vább­ta­nul­ni szán­dé­ko­zók több­szö­rö­sen na­gyobb ará­nya az ér­tel­mi­sé­gi szár­ma­zá­sú fi­a­ta­lok ese­té­ben. A leg­lát­vá­nyo­sabb az el­té­rés a Fel­vi­dé­ken, ahol a dip­lo­más apák gyer­me­keinek több, mint 40%-a, az alap­szin­tű vég­zett­sé­gű­ek gyer­me­ke­i­nek pe­dig alig egy­ti­ze­de akar to­vább­ta­nul­ni. Igen jól mu­tat­ják a vá­la­szok a Bour­di­eu ál­tal jel­zett tár­sa­dal­mi rep­ro­duk­ci­ó­nak a men­ta­li­tás ál­ta­li meg­ha­tá­ro­zott­sá­gát: az as­pi­rá­ci­ók az ala­csony tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­sú fi­a­ta­lok kötré­ben nem ösz­tön­zik kel­lő­kép­pen a ma­ga­sabb tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ók be­töl­té­sé­hez szük­sé­ges ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­ság meg­szer­zé­sét (Bourdieu 1978). Az ala­csony is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők gyer­me­kei el­ső­sor­ban a ház­tar­tás­sal és a csa­lád­dal kap­cso­la­tos cé­lo­kat pre­fe­rál­ták, ám a bel­ső-er­dé­lyi­ek kö­ré­ben jó­val töb­ben gon­dol­nak a ma­gyar­or­szá­gi mun­ka­vál­la­lás­ra, mint a ma­ga­sabb is­ko­lai hát­tér­rel ren­del­ke­zők. A jö­vő­ter­ve­ket azon­ban nem csu­pán a szü­lői csa­lád kul­tu­rá­lis tő­ké­je, ha­nem te­le­pü­lé­si, anya­gi-gaz­da­sá­gi és kor­osz­tá­lyi té­nye­zők is be­fo­lyá­sol­ják. Ezen ha­tá­sok fel­tér­ké­pe­zé­sét több vál­to­zó elem­zé­se se­gít­sé­gé­vel tud­juk meg­ten­ni.

6. táb­lá­zat. A ma­gyar fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek el­osz­lá­sa az apa is­ko­lá­zott­sá­ga sze­rint há­rom ha­tá­ron tú­li ré­gi­ó­ban
Microsoft Word - veres-tab6.doc

El­ső lé­pés­ben kü­lön­vá­lasz­tot­tuk a ta­nu­ló fi­a­ta­lo­kat azok­tól, akik be­fe­jez­ték ta­nul­má­nya­i­kat. Min­két almintában, ré­gi­ón­ként és nem­ze­ti­sé­gen­ként is szét­vá­laszt­va a men­­nyi­sé­gi tí­pu­sú hát­tér­vál­to­zók se­gít­sé­gé­vel Anova-eljárással ele­mez­tük a kü­lön­bö­ző jö­vő­ter­ve­ket vá­lasz­tó fi­a­ta­lok cso­port­ja­i­nak tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­si pro­fil­ját.
A tár­sa­dal­mi szár­ma­zá­si hát­te­ret a kö­vet­ke­ző men­­nyi­sé­gi vál­to­zók­kal mér­tük:
• élet­kor,
• a lak­hely ál­lan­dó né­pes­sé­ge,
• a ma­gyar­ság szá­za­lé­kos ará­nya a te­le­pü­lé­sen,
• el­vég­zett is­ko­lai évek (osz­tá­lyok) szá­ma (be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­ség évek­ben),
• az apa el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak szá­ma (az apa be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­sé­ge évek­ben),
• az anya el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak szá­ma (az anya be­fe­je­zett is­ko­lai vég­zett­sé­ge évek­ben),
• a csa­lád tar­tós hasz­ná­la­ti cik­ke­i­nek szá­ma az au­tó mi­nő­sé­gé­vel sú­lyoz­va (1–21 ér­té­kű ská­la).
A fen­ti­ek mel­lett Khí-négyzet pró­bá­val a jö­vő­ter­vek to­váb­bi mi­nő­sé­gi vál­to­zók­kal va­ló ös­­sze­füg­gé­sét is meg­vizs­gál­tuk, mint a fi­a­ta­lok ne­mi ho­va­tar­to­zá­sa vagy szub­jek­tív anya­gi hely­ze­te.
A jö­vő­ter­vek­re vo­nat­ko­zó vá­lasz­le­he­tő­sé­ge­ket cso­por­to­sí­tot­tuk, és nyolc jól el­kü­lö­nít­he­tő jö­vő­ter­vet ha­tá­roz­tunk meg. A jö­vő­ter­vek sze­rin­ti pro­fi­lok a hát­tér­vál­to­zók mint ma­gya­rá­zó té­nye­zők át­lag­ér­té­ke­i­nek el­té­ré­se­i­re épül­nek, ter­mé­szet­sze­rű­en az el­té­ré­sek szig­ni­fi­káns jel­le­gé­ből ki­in­dul­va.

A ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zett fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vei

A pro­fi­lok alap­vál­to­za­ta­it a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok almin­tá­ja alap­ján ké­szí­tet­tük el. Eh­hez vi­szo­nyít­va fo­gal­maz­zuk meg a más ré­gi­ók ma­gyar fi­a­tal­ja­i­nak sa­já­tos­sá­ga­it. A több­sé­gi fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vek sze­rin­ti pro­fil­ja­it a vi­szony­lag kis eset­szá­mok mi­att nem tar­tot­tuk ér­de­mes­nek kü­lön ele­mez­ni. Az elem­zés ered­mé­nye­ként a kö­vet­ke­ző tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si pro­fi­lo­kat le­het el­kü­lö­ní­te­ni jö­vő­ter­ven­ként a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok­nál. A te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma sze­rint nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek.

La­kás (vá­sár­lás, épí­tés, cse­re, fel­újí­tás, mo­der­ni­zá­lás stb):
Az át­la­gos­nál né­mi­képp idő­sebb ko­rú, sze­gé­nyebb, az át­lag­nál ke­ve­sebb ta­nul­má­nyi év­vel ren­del­ke­zők, akik­nek szü­lei ala­csony is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek.

Vál­lal­ko­zás:
Több­nyi­re az át­lag­nál idő­sebb fi­úk (80%, Szé­kely­föl­dön 90%), akik át­la­go­san a leg­jobb anya­gi hely­zet­ben van­nak, is­ko­lai vég­zett­sé­gük kis­sé át­lag fe­let­ti, akár­csak a szü­le­ik ese­té­ben. Zin­nec­ker­nél ez a gaz­da­sá­gi pol­gár­ság if­jú­sá­gá­nak jö­vő­stra­té­gi­á­ja, akik az is­ko­lai élet­sza­kasz be­fe­je­zé­se után tág ér­te­lem­ben vé­ve a szü­le­ik mo­dell­jét kö­vet­ve ugyan­csak a vál­lal­ko­zói szfé­rá­ba kap­cso­lód­nak be.

Csa­lád­ala­pí­tás, gyer­mek vál­la­lá­sa, ne­ve­lé­se, is­ko­láz­ta­tá­sa:
Több­ség­ben lá­nyok (60%), át­la­gos ko­rú­ak, az át­lag­nál kis­sé jobb anya­gi hely­zet­ben él­nek, is­ko­lá­zott­sá­guk az át­lag­nál jobb, de a szü­le­ik is­ko­lai vég­zett­sé­ge in­kább ala­cso­nyabb az át­lag­nál. Ez a cso­port a ha­gyo­má­nyos csa­lá­di ér­té­ke­ket rész­ben a szü­lők­től örö­köl­ve meg­őr­zi, bár az is­ko­lai mo­bi­li­tá­si pá­lyán fel­fe­le moz­dult el a szü­le­i­hez ké­pest.

To­vább­ta­nu­lás (kis ré­szük a kül­föl­di to­vább­ta­nu­lást is vá­lasz­tot­ta):
Az át­lag­nál fi­a­ta­lab­bak, úgy 21 év kö­rü­li­ek, át­la­gos és an­nál kis­sé jobb anya­gi hely­zet­ben élők, át­la­gos iskolázottságúak, ám szü­le­ik, kü­lö­nö­sen az apa az át­lag­nál ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű. E cso­port fi­a­tal­ja­i­nak tár­sa­dal­mi hát­te­re tö­ké­le­te­sen ki­me­rí­ti a Zinnecker-féle kö­zép­osz­tály kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ó­já­nak a le­írá­sát, akik a leg­fon­to­sabb­nak a to­vább­ta­nu­lást tart­ják, mint az is­ko­lai bi­zo­nyít­vá­nyok, te­hát az in­téz­mé­nye­sí­tett kul­tu­rá­lis tő­ke meg­szer­zé­sé­nek jö­vő­stra­té­gi­á­ját, amely se­gít­sé­gé­vel szü­le­ik tár­sa­dal­mi ré­te­gé­be be tud­nak in­teg­rá­lód­ni.

Mun­ka­hely, el­he­lyez­ke­dés, meg­fe­le­lő (jó, jobb) mun­ka­hely, szak­mai si­ke­rek:
Az át­lag­nál kis­sé fi­a­ta­labb, 23 és fél év kö­rü­li­ek, ma­gya­rok ál­tal ki­sebb arány­ban la­kott (át­lag­ban 35%-ban ma­gyar­lak­ta) te­le­pü­lé­se­ken él­nek, gyen­ge anya­gi hely­ze­tű, át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű fi­a­ta­lok, akik­nek szü­lei az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek. Az al­só ré­te­gek if­jú­sá­gá­nak az 1980-as évek­ben Nyu­ga­ton is meg­fi­gyelt, ti­pi­kus stra­té­gi­á­ja, ami az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak az át­lag­hoz ké­pest ko­ráb­bi le­zá­rá­sa után a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló be­ke­rü­lést tű­zik ki cél­nak (lásd Zin­ne­ker 1993a:11–12).

Kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás (be­le­ért­ve a ma­gyar­or­szá­git is):
Az át­lag­nál kis­sé fi­a­ta­labb, 23 és fél év kö­rü­li in­kább fi­úk (60%), át­la­go­san a leg­gyen­gébb anya­gi hely­ze­tűek, az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, akik­nek a szü­lei a leg­ala­cso­nyabb szin­tű is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­kez­nek az ös­­szes pro­fil kö­zül.

Önál­ló élet­vi­tel:
Át­la­gos ko­rú, át­la­go­san az egyik leg­jobb anya­gi hely­ze­tű, a leg­ma­ga­sabb iskolázottságú, az át­la­gos­nál kis­sé ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők. Az elit egyik cso­port­já­nak a gyer­me­ke­i­nek stra­té­gi­á­ját je­lö­li, akik az „önál­ló élet­vi­tel” ál­tal olyan jö­ve­del­met sze­ret­né­nek meg­va­ló­sí­ta­ni, amel­­lyel a szü­lői hát­tér­től füg­get­le­ned­ni tud­nak, be­le­ért­ve, a la­kást, au­tót, uta­zá­si, szó­ra­ko­zá­si le­he­tő­sé­ge­ket is.

Au­tó, új au­tó, uta­zás:
Az át­lag­nál va­la­mi­vel fi­a­ta­labb és jobb anya­gi hely­zet­tel ren­del­ke­ző csa­lád­ból szár­ma­zó, át­la­gos isko­lá­zot­tsá­gú és szü­lői isko­lá­zot­tsá­gú fi­a­ta­lok.
A töb­bi ma­gyar­lak­ta ré­gió sa­já­tos­sá­gai, a fen­ti jö­vő­ter­ve­ket vá­lasz­tó pro­fi­lok­tól va­ló el­té­ré­sei a kö­vet­ke­zők:
A Szé­kely­föl­dön ér­te­lem­sze­rű­en a ma­gya­rok ará­nya sze­rint nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek, hi­szen a ré­gi­ó­ban a ma­gya­rok ará­nya 80–90% kö­zött mo­zog. A mun­ka­hely, jobb mun­ka­hely meg­szer­zé­sé­re fi­a­ta­labb kor­ban gon­dol­nak, mint Bel­ső-Er­dély­ben. A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást vá­lasz­tók át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, és a szü­le­ik is azok, de ab­szo­lút mér­cé­vel mér­ve ugyan­olyan vég­zett­sé­gű­ek, mint a bel­ső-er­dé­lyi­ek, csu­pán­csak Szé­kely­föl­dön az át­la­gos is­ko­lá­zott­sá­gi szint ala­cso­nyabb az Er­dély töb­bi ré­szén élő ma­gyar fi­a­ta­lo­ké­nál. Az önál­ló élet­vi­telt nem csu­pán a leg­jobb anya­gi hely­ze­tű és isko­lá­zot­tsá­gú fi­a­ta­lok vá­laszt­ják, ám ha­tá­ro­zot­tan a vá­ro­sok­ban élő fi­a­ta­lok op­ci­ó­ja ez. Az au­tót, uta­zást a leg­ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű szü­lők gyer­me­kei vá­lasz­tot­ták.
A Fel­vi­dé­ken a ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a te­le­pü­lés la­kos­sá­gá­nak lé­lek­szá­ma nem szig­ni­fi­káns a jö­vő­ter­vek vá­lasz­tá­sát il­le­tő­en. A vál­lal­ko­zást ter­ve­zők az ál­tag­nál fi­a­ta­lab­bak, és bár in­kább fi­úk, ará­nyuk 65%, te­hát ki­egyen­sú­lyo­zot­tabb, mint Er­dély­ben. A csa­lád­ala­pí­tást, gyer­mek­vál­la­lást meg­je­lö­lők 70%-ban nők, át­la­gos vagy annál ros­­szabb anya­gi hely­ze­tű­ek. To­vább­ta­nul­ni az át­la­go­san leg­jobb anya­gi hely­zet­ben le­vő fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek, kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás­ra pe­dig az át­lag­nál kis­sé ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú és át­la­gos anya­gi hely­ze­tű fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek. A ki­ván­dor­lás in­kább a kö­zép­osz­tá­lyi fi­a­ta­lok jö­vő­stra­té­gi­á­já­nak ré­sze, és nem a leg­hát­rá­nyo­sabb hely­ze­tű­ek me­ne­kü­lé­si stra­té­gi­á­ja, mint Er­dély­ben meg­fi­gyel­het­tük. Az önál­ló élet­vi­tel nem an­­nyi­ra az elit, ha­nem az át­lag­nál csak kis­sé jobb anya­gi hely­ze­tű fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve. Au­tó­vá­sár­lás­ra, uta­zás­ra az át­lag­nál idő­sebb ko­rú, ám sze­gé­nyebb fi­a­tal fi­úk gon­dol­nak.
A vaj­da­sá­gi ma­gyar fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­nek meg­vá­lasz­tá­sá­ban a te­le­pü­lés mé­re­te és a ma­gya­rok ará­nya a te­le­pü­lé­sen nem szig­ni­fi­káns. Az anya­gi hely­zet a sze­mély­gép­ko­csi ko­rá­val és már­ká­já­val súly­zott ér­té­kei sze­rint mért kü­lönb­sé­gek csak eny­hén szig­ni­fi­kán­sak (95%-os szig­ni­fi­kan­cia szin­ten), vé­le­mé­nyünk sze­rint azért, mert az utób­bi évek Szer­bi­á­já­ban meg­rom­lott élet­szín­vo­nal és gaz­da­sá­gi hely­zet fel­tét­elei kö­zött má­ra ki­ala­kult anya­gi és jö­ve­del­mi kü­lönb­sé­gek nem tük­rö­ződ­nek meg­fe­le­lő­en a hos­­szabb ide­je fel­hal­moz­ha­tó tar­tós hasz­ná­la­ti cik­kek és va­gyon­tár­gyak szá­má­ban, te­hát nem an­­nyi­ra a mai, ha­nem egy ré­geb­bi ré­teg­ző­dést tük­röz­nek. A vál­lal­koz­ni szán­dé­ko­zó fi­a­ta­lok át­la­gos is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, ezt a célt Bel­ső-Er­dély­ben át­la­go­san va­la­mi­vel ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­ság­gal ren­del­ke­zők vá­lasz­tot­ták. To­vább­ta­nul­ni az át­la­gos és an­nál né­mi­képp ala­cso­nyabb anya­gi hely­zet­ben élők sze­ret­né­nek, ám e csa­lá­dok mai jö­ve­del­mi vi­szo­nyai le­het­nek át­lag fe­let­ti­ek is. A töb­bi sa­já­tos­sá­gok is az anya­gi hely­zet­tel kap­cso­la­to­sak, ám mi­vel ez Szer­bia ese­té­ben, mint je­lez­tük, ez­zel a mé­ré­si mód­dal nem tel­je­sen a mai ál­la­po­to­kat mu­tat­ják, nincs ér­tel­me to­vább rész­le­tez­ni.

A ta­nu­ló fi­a­ta­lok jö­vő­ter­vei és a tár­sa­dal­mi hát­tér

A ta­nu­ló fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­i­ket te­kint­ve vi­szony­lag ho­mo­gé­nebb­nek tűn­nek a tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók sze­rint. Az el­té­ré­sek alap­ve­tő­en az élet­kor­tól és az is­ko­lá­zott­ság­tól függ­nek, ki­sebb mér­ték­ben az anya­gi hely­zet­től. A fi­a­ta­lab­bak (20 év alat­ti­ak) kö­ré­ben a jobb anya­gi hely­zet­ben le­vők in­kább a to­vább­ta­nu­lást, a sze­gé­nyeb­bek pe­dig in­kább a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást vá­lasz­ta­nák a bel­ső-er­dé­lyi­ek kö­ré­ben. Más ré­gi­ók­ban van­nak né­mi el­té­ré­sek, ám a jö­vő­ter­vek rész­le­tes tár­gya­lá­sát in­kább a ta­nul­má­nya­i­kat be­fe­je­zet­tek kö­ré­ben tar­tot­tuk ér­de­mes­nek, mi­vel ná­luk a tár­sa­dal­mi ha­tá­sok komp­le­xeb­ben ér­vé­nye­sül­nek.
Ho­gyan íté­lik meg a fi­a­ta­lok a sze­mé­lyes élet­ter­vek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? Bel­ső-Er­dély­ben a leg­na­gyobb esé­lyt a csa­lád­ala­pí­tás­ra, gyer­mek­vál­la­lás­ra vo­nat­ko­zó ter­vek­nek tu­laj­do­ní­tot­tak, sor­rend­ben a vál­lal­ko­zás in­dí­tá­sát ter­ve­zők kö­vet­kez­nek, leg­in­kább pes­­szi­mis­ták pe­dig a la­kás­vá­sár­lást, a mun­ka­hely­szer­zést és az önál­ló élet­vi­telt ter­ve­zők. Ám az el­té­ré­sek, bár szig­ni­fi­kán­sak, nem na­gyok. A szé­kely­föl­di, a fel­vi­dé­ki, a vaj­da­sá­gi és a kár­pát­al­jai ma­gyar fi­a­ta­lok is ha­son­ló­an lát­ják jö­vő­ter­ve­ik meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét, ám az­zal a kü­lönb­ség­gel, hogy a to­vább­ta­nul­ni ter­ve­zők is az op­ti­mis­táb­bak él­vo­na­lá­hoz tar­toz­nak. Az er­dé­lyi ro­mán, a fel­vi­dé­ki mind­két nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zó, va­la­mint a kár­pát­al­jai ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben a kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni szán­dé­ko­zók is a bi­za­ko­dók él­vo­na­lá­hoz tar­toz­nak. A kár­pát­uk­rán fi­a­ta­lok vi­szont ép­pen hogy a pes­­szi­mis­ta jö­vő­ter­vek kö­zé so­rol­ják a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást, ami ért­he­tő az EU 2001. évi Uk­raj­nát érin­tő bő­ví­té­si és ví­zum­pers­pek­tí­vái kon­tex­tu­sá­ban.

7. táb­lá­zat. Ho­gyan íté­li meg ál­ta­lá­ban sze­mé­lyes élet­ter­ve­i­nek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? (Ma­gyar almin­ták vá­la­sza­i­nak át­lag­ér­té­kei)
Microsoft Word - veres-tab7.doc
8. táb­lá­zat. Ho­gyan íté­li meg ál­ta­lá­ban sze­mé­lyes élet­ter­ve­i­nek meg­va­ló­su­lá­si esé­lyét? (Több­sé­gi almin­ták vá­la­sza­i­nak át­lag­ér­té­kei)
Microsoft Word - veres-tab8.doc
Élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­se és az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz

A jö­vő­ter­ve­zés pri­o­ri­tá­sa­i­nak fel­tér­ké­pe­zé­se után rá­té­rünk a fi­a­ta­lok élet­ese­mé­nye­i­nek ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra. A gyer­mek­kor­ból a fel­nőtt­kor­ba va­ló át­me­ne­tet több élet­ese­mény meg­élé­se töl­ti ki. Ezek az élet­ese­mé­nyek a fi­a­ta­lok önál­ló­so­dá­sá­nak fá­zi­sa­i­hoz, a de­mog­rá­fi­ai élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­sé­hez kap­cso­lód­nak tág ér­te­lem­ben, mint a pár­kap­cso­la­tok lé­te­sí­té­se, az el­ső sze­re­lem, az el­ső sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­lat, az (el­ső) há­zas­ság­kö­tés vagy az együtt­élés el­kez­dé­se egy sta­bil part­ner­rel, az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa stb.
Mind­ezek az élet­ese­mé­nyek a 15–29 éves élet­sza­kasz ide­jén kö­vet­kez­nek be a leg­több eset­ben. Azt, hogy a fi­a­ta­lok hány éves ko­ruk­ban élik meg eze­ket az ese­mé­nye­ket az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás komp­le­xebb té­ma­kö­ré­be il­leszt­het­jük. Az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz Nyugat-Euróbában az utób­bi ne­gyed­szá­zad­ban lé­nye­ge­sen meg­hosz­­szab­bo­dott, amely­nek több ös­­sze­te­vő­je van, ezek kö­zül az elem­zők ki­eme­lik az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak meg­hos­­szab­bo­dá­sát, a tár­sa­dal­mi rep­ro­duk­ció meg­vál­to­zá­sát, il­let­ve az is­ko­lai tu­dás fel­ér­té­ke­lő­dé­sét. A fi­a­ta­lo­kat köz­vet­le­nül el­len­őr­ző in­téz­mé­nye­ket (csa­lád, mun­ka­hely) a köz­ve­tett el­len­őr­ző in­téz­mé­nyek vált­ják fel, mint a mé­di­a, a fo­gyasz­tói ipar vagy leg­alább is a hang­súly­ok át­te­vőd­nek. (lásd Gá­bor 1996:13).
Egy má­sik fon­tos ös­­sze­te­vő­je a kor­szak­vál­tás­nak az el­ső há­zas­ság­kö­té­si élet­kor meg­hos­­szab­bo­dá­sa és a szü­lők élet­ko­ra az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa­kor. A né­pes­ség­tu­do­má­nyi szak­iro­da­lom­ban D. J. van de Kaa ne­vé­hez fű­ző­dő má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net név­en fog­lal­ják ös­­sze eze­ket a vál­to­zá­so­kat, ame­lyek­nek a lé­nye­ge a kö­vet­ke­ző: 1. a há­zas­ság „arany­ko­rát” az „együtt­élés haj­na­la” vált­ja fel; 2. a gyer­mek­köz­pon­tú csa­lád­mo­dell át­ala­kul, és a köz­pont­ba ma­ga a pár­kap­cso­lat ke­rül; 3. a meg­elő­ző fo­gam­zás­gát­lás he­lyét az ön­meg­va­ló­sí­tó fo­gam­zás­gát­lás ve­szi át; 4. az egy­sé­ges csa­lád­mo­dell plu­ra­li­zá­ló­dik, több csa­lád­mo­dell él együtt el­fo­ga­dot­tan a tár­sa­da­lom­ban. Az át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat kez­de­tét Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban át­la­go­san 1965-re te­het­jük (Van de Kaa, 1987).
Ezek a vál­to­zá­sok ki­hat­nak a há­zas­ság­kö­tés­sel, gyer­mek­vál­la­lás­sal és a sze­xu­á­lis élet­tel kap­cso­la­tos ér­té­kek át­ala­ku­lá­sá­ra. Van de Kaa ös­­sze­füg­gés­be hoz­za az át­ala­ku­lást az Ingle­hardt ál­tal meg­ha­tá­ro­zott ma­te­ri­á­lis ér­té­kek­ről a posztma­te­ri­á­lis ér­té­kek­re va­ló át­té­rés­sel is. A ter­mé­keny­sé­gi rá­ták a he­lyet­te­sí­té­si ér­ték alá sülyednek, a fi­a­ta­lok (el­ső) há­zas­ság­kö­té­si élet­ko­ra ké­sőbb­re te­vő­dik, a sze­xu­á­lis kap­cso­la­tok el­fo­ga­dott mó­don nem el­ső­sor­ban a gyer­mek­nem­zés­re kor­lá­to­zód­nak, ha­nem in­kább az ön­meg­va­ló­sí­tás, a pár­köz­pon­tú­ság meg­élé­sét szol­gál­ják. Az el­ső sze­xu­á­lis él­mé­nyek vi­szont egy­re fi­a­ta­labb kor­ra te­vőd­nek át, mi­köz­ben az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak élet­ko­ra mind­két nem ese­té­ben ké­sőbb­re, a 30 éves kor irá­nyá­ba to­lód­nak ki (a két nem kö­zöt­ti el­té­rés fenn­ma­rad). Meg­nö­ve­ke­dik a há­zas­sá­gon kí­vü­li gyer­mek­vál­la­lás, és az együtt­élé­sek a há­zas­ság­kö­tés he­lyet­te­sí­tő in­téz­mé­nye­i­vé vál­nak. Ám ezek a fo­lya­ma­tok a kü­lön­bö­ző eu­ró­pai or­szá­gok­ban nem egy­szer­re és kü­lön­bö­ző in­ten­zi­tás­sal men­tek vég­be. Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban pe­dig a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­rák kor­sze­rűt­len szem­lé­le­tű né­pes­ség­po­li­ti­ká­ja nem tá­mo­gat­ta ezek­nek a fo­lya­ma­tok­nak a ki­bon­ta­ko­zá­sát. Emel­lett a csa­lád­ter­ve­zés hát­te­ré­ben olyan tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok áll­nak, ame­lyek túl­nyo­mó­an a ke­le­ti blokk or­szá­ga­i­ban csak 1990 után ér­vé­nye­sül­tek erő­tel­jes­eb­ben, mint az ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­se, a kor­sze­rű csa­lád­ter­ve­zé­si kul­tú­ra meg­is­me­ré­se és in­te­ri­o­ri­zá­lá­sa, a posztma­te­ri­á­lis ér­ték­rend do­mi­náns­sá vá­lá­sa stb. 1990-től kezd­ve a leg­több ke­let-kö­zép-eu­ró­pai or­szág­ban a csa­lád­hoz kap­cso­ló­dó de­mog­rá­fi­ai ese­mé­nyek gyor­san kezd­tek vál­toz­ni. Kü­lö­nö­sen a ter­mé­keny­ség kez­dett el csök­ken­ni, és ez gyor­sab­ban tör­tént, mint az 1970-es évek Nyu­gat-Eu­ró­pá­já­ban. Emel­lett az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor és az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa is ké­sőbb­re to­ló­dott: 1970 és 1984 kö­zött a nők élet­ko­ra az el­ső há­zas­ság­kö­tés­kor Svéd­or­szág­ban 27,3, NSZK-ban 24,4, Fran­cia­or­szág­ban 23,9 év, míg Cseh­szlo­vá­ki­á­ban 21,1, és a töb­bi ke­le­ti or­szág­ban is 21–22 év kö­zött moz­gott. Ha­son­ló el­té­ré­sek vol­tak a nők át­lag­élet­ko­rá­ban az el­ső gyer­mek szü­le­té­se­kor. J. Rych­ta­ri­ko­va ele­mez­te, hogy a má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net el­mé­le­te meny­­nyi­re te­kint­he­tő uni­ver­zá­lis­nak, il­let­ve hol le­het meg­húz­ni a vo­na­lat az át­me­net és a vál­ság kö­zött az 1990-es évek kö­zép-eu­ró­pai poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­ga­i­ban. Kö­vet­kez­te­té­se sze­rint a vál­to­zá­sok in­kább utal­nak krí­zis­ma­ga­tar­tás­ra, mint tu­da­tos (érték)választásra (Rychtarikova 2001). Az ed­di­gi ku­ta­tá­sa­im alap­ján csak rész­ben ér­tek egyet e kö­vet­kez­te­tés­sel, mi­sze­rint a vál­to­zás­ban az ér­ték­vá­lasz­tá­sok na­gyobb sze­re­pet ját­sza­nak ös­­szes­sé­gé­ben, mint a gaz­da­sá­gi át­me­net költ­sé­gei okoz­ta vál­ság (Ve­res 2003a).
A Mo­za­ik 2001 ku­ta­tás if­jú­sá­gi almin­tái jó al­kal­mat ad­nak ar­ra, hogy a fen­ti élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­ke­zé­sé­nek át­la­gos ko­rát meg­vizs­gál­juk több or­szág ma­gyar és több­sé­gi fi­a­tal­jai kö­ré­ben. Az élet­ese­mé­nyek ter­ve­zé­sé­nek idő­pont­ja és sor­rend­je a mö­göt­tük meg­hú­zó­dó ér­té­kek fel­tá­rá­sá­ra is le­he­tő­sé­get ad. Ám a fi­a­ta­lok kü­lön­bö­ző kor­évek­hez tar­toz­nak, ezért egye­sek kö­ré­ben az ese­mé­nyek jó ré­sze be­kö­vet­ke­zett, má­sok kö­ré­ben ez­után kö­vet­ke­zik. Ezért a min­tá­in­kat kü­lön kel­lett vá­lasz­ta­nunk asze­rint, hogy az egyes élet­ese­mé­nyek be­kö­vet­kez­tek-e vagy sem. A fi­a­ta­lok egy ré­sze azt vá­la­szol­ta, hogy ve­le „so­ha” nem fog meg­tör­tén­ni egy élet­ese­mény. Sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok­kal leg­na­gyobb arány­ban a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok ren­del­kez­nek (90%), a kár­pát­al­ja­i­ak kö­ré­ben a ré­gi­ók kö­zül a leg­ke­ve­seb­ben van­nak (76–77%). Az ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés le­he­tő­sé­gét ugyan­csak leg­töb­ben a kár­pát­al­ja­i­ak kö­zül uta­sít­ják vis­­sza (13, il­let­ve 8 %-ban), a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben pe­dig a leg­ke­vés­bé (1–2%). A há­zas­ság­kö­tés el­vi el­uta­sí­tá­sá­ban a ré­gi­ók kö­zött, bár ki­csik a kü­lönb­sé­gek, ugyan­csak a kár­pát­al­ja­i­ak van­nak a leg­ke­ve­seb­ben, 1 % kö­rül, míg a Fel­vi­dé­ken ezek ará­nya 5%, a töb­bi ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben 2–3%, a több­sé­gi ro­mán és szerb fi­a­ta­lok­nál 1–2% kö­rül mo­zog.
A már há­zas­sá­got kö­töt­tek, il­let­ve gyer­mek­kel ren­del­ke­zők ará­nya ugyan­csak Kár­pát­al­ján a leg­na­gyobb (45, il­let­ve 39%) de a fel­vi­dé­ki­ek is elég kö­zel ál­la­nak hoz­zá­juk. Eb­ből a szem­pont­ból a vaj­da­sá­gi­ak kö­ré­ben kö­töt­tek a leg­ke­ve­seb­ben há­zas­sá­got (31%), il­let­ve vál­lal­tak gyer­me­ket (26%). Mind­ezek a kü­lönb­sé­gek két ten­den­cia ér­vé­nye­sü­lé­sét mu­tat­ják: egy­részt az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás, il­let­ve a má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­nettel já­ró át­ala­ku­lá­sok kö­zöt­ti nem túl nagy, de azért ér­zé­kel­he­tő kü­lönb­sé­gek van­nak az egyes or­szá­gok kö­zött. A leg­elő­re­ha­la­dot­tab­bak az át­ala­ku­lás­ban a fel­vi­dé­ki­ek, őket kö­ve­tik a vaj­da­sá­gi­ak és az er­dé­lyi­ek. A szé­kely­föl­di ma­gya­rok jól el­kü­lö­nül­nek a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok­tól, de még az er­dé­lyi ro­má­nok­tól is, és a kár­pát­al­ja­i­ak­hoz kö­ze­led­nek a csa­lád­ter­ve­zés­hez kap­cso­ló­dó élet­ese­mé­nye­ket il­le­tő­en. Ki­vé­tel a sze­xu­á­lis élet­hez va­ló vi­szo­nyu­lás, amely­ben in­kább a töb­bi er­dé­lyi­hez, és nem an­­nyi­ra a kár­pát­al­ja­i­ak­hoz ha­son­lít­ha­tók. A kér­dés­fel­ve­tés­re pon­to­sabb vá­laszt ad­ha­tunk, ha meg­vizs­gál­juk, hogy ezek az élet­ese­mé­nyek hány éves kor­ban kö­vet­kez­tek be, il­let­ve mi­kor­ra ter­ve­zik őket.
Azok kö­ré­ben, akik már át­es­tek a fen­ti élet­ese­mé­nye­ken, ré­gi­ón­ként leg­több egy éves el­té­ré­sek fi­gyel­he­tők meg át­la­go­san az ese­tek több­sé­gé­ben. Az önál­ló szó­ra­ko­zás 15 éves kor­tól (vaj­da­sá­gi szláv) 16,3 éves át­lag­élet­kor (uk­rán) kö­rül kez­dő­dik el. Elő­ször na­gyon sze­rel­me­sek át­lag­ban 16 éves ko­ruk után lesz­nek a fi­a­ta­lok, a ré­gi­ók kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek bár szig­ni­fi­kán­sak, igen ki­csik, egy éven alu­li­ak át­lag­ban. Az el­ső sze­xu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok­ban leg­ko­ráb­ban a vaj­da­sá­gi (16,8) és a fel­vi­dé­ki ma­gyar fi­a­ta­lok (17) ré­sze­sül­tek, leg­ké­sőbb, kö­zel egy év­vel ké­sőbb az er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok (17,8). A nem­ze­ti­sé­gi kü­lönb­sé­gek ré­gi­ó­kon be­lül nem szig­ni­fi­kán­sak. Elő­ször ko­moly pár­kap­cso­la­tot (barátot/ ba­rát­nőt) a vaj­da­sá­gi szerb (szláv) fi­a­ta­lok lé­te­sí­tet­tek a leg­ko­ráb­ban, át­lag­ban 14 és fél éves kor­ban, ám ez mes­­sze meg­elő­zi az ös­­szes töb­bi ré­gió fi­a­tal­ja­it, ezért azt te­kint­jük irány­adó­nak, hogy ez az élet­ese­mény a Kár­pát-me­den­ce Ma­gyar­or­szá­gon kí­vü­li ré­sze­in in­kább 17 éves kor után kö­vet­ke­zik be, leg­ko­ráb­ban a Dél­vi­dé­ken, leg­ké­sőbb a Fel­vi­dé­ken és Er­dély­ben. Ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés 20,5–22 éves kor kö­zött kez­dő­dik át­la­go­san mind­egyik ré­gi­ó­ban, a kis, de szig­ni­fi­káns ré­gi­ón­kén­ti el­té­ré­se­ket az aláb­bi táb­lá­zat­ból ol­vas­hat­juk ki. Az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor Kár­pát­al­ján 21 év kö­rül, a Vaj­da­ság­ban, a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar és a fel­vi­dé­ki szlo­vák fi­a­ta­lok­nál 22 év kö­rül van át­lag­ban, más­hol 21–22 év kö­zött mo­zog. A ré­gi­ók kö­zöt­ti el­té­ré­sek nyil­ván­va­ló­vá te­szik azo­kat a ré­gi­ók kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket a tár­sa­dal­mi és ér­ték­rend­be­li vál­to­zá­sok fá­zi­sa­i­ban, ame­lye­ket már az előbb je­lez­tünk: a kár­pát­al­jai fi­a­ta­lok kö­ré­ben a tra­di­ci­o­ná­lis élet­vi­tel és csa­lád­mo­dell in­kább jel­lem­ző, mint a fel­vi­dé­ken vagy a vaj­da­ság­ban, míg az er­dé­lyi almin­ták fi­a­tal­jai a ket­tő kö­zött he­lyez­ked­nek el, ese­ten­ként a tra­di­ci­o­ná­li­sabb, más­kor a poszt­mo­der­nebb fel­fo­gás­ból le­ve­zet­he­tő ma­ga­tar­tá­sok­hoz áll­nak kö­ze­lebb, ez utób­bi­hoz kü­lö­nö­sen a bel­ső-er­dé­lyi ma­gya­rok, aki je­len­tős rész­ben nagy és kö­ze­pes vá­ro­sok­ban él­nek és ma­ga­sabb isko­lá­zot­tsá­gú szü­lői hát­tér­rel ren­del­kez­nek.

9. táb­lá­zat. A pár­kap­cso­la­tok fej­lő­dé­sé­hez kap­cso­ló­dó­an be­kö­vet­ke­zett élet­ese­mé­nyek átal­gos élet­ko­ra (Hány éves kor­ban tör­tént meg?)
Microsoft Word - veres-tab9.doc

N – ér­vé­nyes vá­la­szok szá­ma az almin­tá­ban
Az el­té­ré­sek mind leg­alább p=0,0001 szin­ten szig­ni­fi­kán­sak.
A to­váb­bi­ak­ban meg­vizs­gál­juk, hogy azo­kat az élet­ese­mé­nye­ket, ame­lyek még a fi­a­ta­lok több­sé­ge kö­ré­ben nem kö­vet­kez­tek be, mi­lyen élet­kor­ra ter­ve­zik.

10. táb­lá­zat. A fi­a­ta­lok önál­ló­so­dá­sá­nak, élet­pá­ly­á­já­nak ter­ve­zé­se. (Hány éves ko­rá­ban fog meg­tör­tén­ni?)
Microsoft Word - veres-tab10.doc

Ta­lán az is­ko­lá­ból va­ló ki­ke­rü­lés ter­ve­zett át­la­gos élet­ko­ra mint is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz hos­­sza igen lé­nye­ges mu­ta­tó­ja, s leg­in­kább az mu­tat­ja if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás fo­lya­ma­tá­nak fá­zi­sát az egyes ré­gi­ók­ban: a kár­pát­al­jai uk­rán fi­a­ta­lok 19,2, az ot­ta­ni ma­gyar fi­a­ta­lok 21,7 éves kor­ban, a szé­ke­lyek 22 éves, a fel­vi­dé­ki­ek 22,5, míg a bel­ső-er­dé­lyi és a vaj­da­sá­gi fi­a­ta­lok 23 éves kor kö­rül vagy a fö­lött lép­nek ki át­lag­ban az is­ko­lai if­jú­sá­gi kor­szak­ból. A kü­lönb­ség a két szél­ső cso­port kö­zött igen nagy, több mint négy év, ami egy fő­is­ko­la el­vég­zé­sé­re is ele­gen­dő. A ma­gyar fi­a­ta­lok kö­zött ke­ve­sebb, két év a kü­lönb­ség. Azt mond­hat­juk, hogy az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja az if­jú­sá­gi élet­for­ma át­ala­kí­tá­sá­ban a Vaj­da­ság­ban és Er­dély­ben a leg­je­len­tő­sebb, Kár­pát­al­ján pe­dig a leg­gyen­gébb, ám az ot­ta­ni ma­gyar fi­a­ta­lok a kul­tu­rá­lis ha­tá­sok kö­vet­kez­té­ben jó két év­vel to­vább ter­vez­nek ta­nul­ni át­la­go­san a több­sé­gi tár­sa­ik­nál, ami kö­zép­tá­von jobb mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­kat je­lent­het szá­muk­ra (ám nem min­den eset­ben a szü­lő­föld­jü­kön). Az el­ső szak­mai vég­zett­sé­get mind­egyik ré­gi­ó­ban 22–23 éves kor kö­zött sze­ret­nék meg­sze­rez­ni a fi­a­ta­lok. A szü­lői csa­lád­tól va­ló anya­gi önál­ló­so­dás, il­let­ve a tel­jes ál­lás­ban va­ló mun­ka­vég­zés idő­zí­té­se ugyan­csak elég ha­son­ló mind­egyik ré­gi­ó­ban, ezt át­lag­ban a 24 éves kor kö­rül ter­ve­zik.
A fi­a­ta­lok csa­lád­ter­ve­zés­re vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­sei ne­men­ként szig­ni­fi­kán­san kü­lön­böz­nek.

Ál­ta­lá­ban a fi­úk több mint egy év­vel ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak ál­lan­dó part­ner­rel va­ló együtt­élés­re, há­zas­ság­kö­tés­re vagy gye­rek­vál­la­lás­ra, mint a lá­nyok. Az együtt­élés el­kez­dé­sé­re vár­ha­tó­an a kár­pát­al­jai lá­nyok vál­lal­koz­nak a leg­ko­ráb­ban, át­la­go­san 22,9 éve­sen az uk­rán, il­let­ve 23,4 éve­sen a ma­gyar lá­nyok. Er­dély­ben 24 éves kor kö­rül, a Vaj­da­ság­ban 25 éves kor kö­rül kez­de­nék el az együtt­élést a lá­nyok, a fi­úk min­den­hol egy, egy és fél év­vel ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak er­re. A há­zas­ság­kö­tés­re át­la­go­san még ké­sőbb vál­lal­koz­ná­nak a fi­a­ta­lok, ám a kár­pát­al­jai ma­gyar lá­nyok 23,4 éves kor­ban már vál­lal­koz­ná­nak, a töb­bi ré­gi­ó­ban ez 25 éves kor után­ra ter­ve­zett, a szlo­vák lá­nyok azok, akik a leg­ké­sőbb­re, 27 év után­ra ki­tol­nák a férj­hez­me­ne­telt. A fi­úk min­den­hol 27 éves kor kö­rül vagy az után ter­ve­zik a há­zas­ság­kö­tést, ki­vé­ve az uk­rán fi­ú­kat, akik át­lag­ban már 25,4 éves kor­ban haj­lan­dók. A tra­di­ci­o­ná­li­sabb ré­gi­ók­ban, mint Kár­pát­al­ja, még há­rom év is le­het a fi­úk és a lá­nyok kö­zöt­ti ál­ta­gos el­té­rés a há­zas­ság­kö­tés vár­ha­tó élet­ko­ra kö­zött, míg a „mo­der­nebb” gon­dol­ko­zá­sú, nagy arány­ban a fő­vá­ros­ban (Po­zsony­ban) élő szlo­vák fi­a­ta­lok kö­zött még fél éves el­té­rés sincs. Az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sa a lá­nyok kö­ré­ben 26, a fi­úk­nál 27 éves kor után vár­ha­tó, min­den ré­gi­ó­ban az át­lag­ér­té­kek a vár­ha­tó há­zas­ság­kö­té­si élet­kort kö­ve­tik, an­nál né­hány hó­nap­pal ké­sőbb­re te­he­tők.

11. táb­lá­zat. A csa­lád­ter­ve­zés élet­ese­mé­nyei, át­la­gos élet­kor­ok. (Hány éves ko­rá­ban fog meg­tör­tén­ni?)
Microsoft Word - veres-tab11.doc

A to­váb­bi­ak­ban meg­vizs­gál­tuk, hogy a fi­a­ta­lok csa­lá­di-szár­ma­zá­si hát­te­re ho­gyan be­fo­lyá­sol­ja a há­zas­ság­kö­tés és az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak vár­ha­tó élet­ko­rát. A két vál­to­zó kö­zül csu­pán a há­zas­ság­kö­té­si kor va­ri­á­ci­ó­it vizs­gál­tuk meg a tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók alap­ján, mert igen ha­son­ló­an vi­sel­ked­nek, erős kor­re­lá­ció van kö­zöt­tük (r=0,82). Az elem­zés ered­mé­nye­ként az aláb­bi reg­res­­szi­ós együtt­ha­tók­hoz ju­tot­tunk:
A fi­úk­kal vég­zett reg­res­­szi­ós mo­del­lek­ben ke­ve­sebb vál­to­zó ját­szik sze­re­pet, mint a lá­nyok ese­té­ben, így ered­mé­nye­i­ket nem is­mer­tet­jük kü­lön-kü­lön.
A lá­nyok ese­té­ben leg­erő­sebb ha­tá­sa az élet­kor­nak van, ez a vál­to­zó min­den ré­gi­ó­ban 0,6-nál na­gyobb Beta-együtt­ha­tó­val sze­re­pel, és po­zi­tív ér­té­kek­kel, ami ar­ra utal, hogy mi­nél idő­seb­bek a vá­la­szo­lók, an­nál ma­ga­sabb élet­kort je­löl­tek meg az el­ső há­zas­ság­kö­tés cél­já­ból. Eb­ben a for­má­ban az élet­ko­ri ha­tás mint egyé­ni té­nye­ző je­le­nik meg, hi­szen ért­he­tő­en a je­len­le­gi élet­ko­ruk­nál ala­cso­nyabb kort nem je­löl­het­nek meg a há­zas­ság­kö­tés éve­ként. Ám a vá­la­szok azt is mu­tat­ják, hogy a leg­fi­a­ta­lab­bak, a 15–19 éve­sek át­lag­ban a leg­ki­sebb el­ső há­zas­ság­kö­té­si kort je­lö­lik meg. Ám a dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok kö­ré­ben, akik­ről tud­juk, hogy a te­le­pü­lés­szer­ke­zet­ből adó­dó­an a leg­in­kább ur­bá­nus, jó tár­sa­dal­mi hát­te­rű, ma­gas isko­lá­zot­tsá­gú cso­port, ott már ér­vé­nye­sül a 15–19 éves ko­rú­ak kö­ré­ben az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sá­nak a ha­tá­sa a jö­vő­ter­ve­zés­ben is: az el­ső há­zas­ság­kö­té­si kor ké­sőbb­re, 27 éves kor kö­rü­li­re va­ló ter­ve­zé­se át­la­go­san, ami a 20–24 éve­sek ter­vé­hez is kö­zel áll. Az el­ső gyer­mek vál­la­lá­sá­nak át­la­gos ter­ve­zett élet­ko­ra pe­dig csu­pán a szlo­vá­kok­nál egye­zik meg a két fi­a­ta­labb kor­osz­tály kö­ré­ben (27,3 év), ami ma­ga­sabb, mint a töb­bi almintában. Leg­kö­ze­lebb a ro­má­nok és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok áll­nak a szlo­vá­kok­hoz, a 15–19 éve­sek kö­ré­ben vár­ha­tó­an 26,4 éves át­lag­élet­kor­ral az el­ső gyer­mek szü­le­té­se­kor. Az is­ko­lá­zott­ság ha­tá­sa az előb­bi­nél jó­val gyen­gébb, an­nak, hogy még ta­nul­nak vagy sem igen je­len­tős a ha­tá­sa, kü­lö­nö­sen Szé­kely­föl­dön (B=0,409). A Vaj­da­ság­ban a te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma, il­let­ve Kár­pát­al­ján a ma­gya­rok ará­nya a te­le­pü­lé­sen fejt ki né­mi ha­tást. Bel­ső-Er­dély­ben és a Fel­vi­dé­ken pe­dig az anya­gi hely­zet­nek is van ha­tá­sa a há­zas­ság­kö­té­si élet­kor­ra, va­ló­szí­nű­leg azért, mert itt a leg­na­gyobb az anya­gi-gaz­da­sá­gi dif­fe­ren­ci­á­ló­dás mér­té­ke a tár­sa­dal­mi tér­ben.

12. táb­lá­zat. Li­ne­á­ris reg­res­­szi­ós mo­dell 15–29 éves nők­re (ma­gyar alminták)
Microsoft Word - veres-tab12.doc

Füg­gő vál­to­zó: hány éves ko­rá­ban ter­ve­zi há­zas­sá­got köt­ni;
Füg­get­len vál­to­zók: élet­kor, el­vég­zett is­ko­lai osz­tá­lyok szá­ma, apa*/ anya** el­vég­zett is­ko­lai éve­i­nek szá­ma, ta­nul (1 – igen, 0 – nem), a lak­hely te­le­pü­lé­sé­nek lé­lek­szá­ma, ma­gya­rok ará­nya, anya­gi hely­zet (hasz­ná­la­ti cik­kek szá­ma sú­lyoz­va);
p – a Beta-együtt­ha­tók szig­ni­fi­kan­cia szint­je

Lát­hat­juk, hogy a tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si té­nye­zők je­len­tős mér­ték­ben meg­ha­tá­roz­zák a csa­lád­ter­ve­zés idő­zí­té­sét. Az élet­kor ha­tá­sa mö­gött is fel­fe­dez­het­jük a tár­sa­dal­mi hát­tér­ha­tást, ami azon­ban nem a ré­gi­ó­kon be­lül, ha­nem a ré­gi­ók kö­zött fi­gyel­he­tő meg. Az el­ső há­zas­ság­kö­tés, il­let­ve az el­ső gyer­mek­vál­la­lás ko­ra te­kin­te­té­ben, bár lát­szó­lag ugyan­azon ré­gió et­ni­ku­mai kö­zött is el­té­ré­sek van­nak, va­ló­já­ban a 15–19 éve­sek kö­ré­ben csak a Fel­vi­dé­ken szig­ni­fi­káns a kü­lönb­ség (T-pró­bá­val p=0,001), de itt az adott ré­gió fi­a­tal­ja­i­nak te­le­pü­lé­si szer­ke­zet­be­li el­té­ré­se­i­re ve­zet­he­tők vis­­sza. Ám a több­sé­gi fi­a­ta­lok szá­má­ra ezek a ré­gi­ók az or­szág fej­let­tebb ré­szét al­kot­ják, a tel­jes or­szá­gos több­sé­gi min­ták és a ki­sebb­ség tár­sa­da­lom­szer­ke­ze­te kö­zött már ki­seb­bek len­né­nek vagy ese­ten­ként el­tűn­né­nek a kü­lönb­sé­gek. Szlo­vá­ki­á­ban Po­zsonyt a dél-szlo­vá­ki­ai szlo­vá­kok­kal kö­zö­sen vizs­gál­va el­mond­hat­juk, hogy jobb tár­sa­dal­mi hát­tér­rel ren­del­kez­nek az itt élő szlo­vák fi­a­ta­lok, mint a tel­jes Szlo­vá­kia fi­a­tal­sá­ga, a sze­gé­nyebb ke­le­ti és észa­ki vi­dé­kek­kel együtt. A tár­sa­dal­mi kon­ku­ren­cia­harc­ban azon­ban Dél- és Észak-Szlo­vá­kia nem kü­lö­nül el, hi­szen Po­zsony az egész or­szág fő­vá­ro­sa, és vi­szony­lag kis or­szág­ról van szó, kü­lö­nö­sen észa­ki-dé­li irány­ban. Ha Ma­gyar­or­szá­gon ki­vá­lasz­ta­nánk Bu­da­pes­tet egy hoz­zá kap­cso­ló­dó ki­sebb ré­gi­ó­val (Észak-Ma­gyar­or­szág vagy ilyes­mi), ak­kor eb­ben a ré­gi­ó­ban a fő­vá­ros if­jú­sá­ga akár 50%-os ará­nyt ké­pez­ne a min­tán be­lül, így az at­ti­tű­dök te­kin­te­té­ben is „mo­der­neb­bek” vagy „poszt­mo­der­neb­bek” len­né­nek a fi­a­ta­lok a csa­lád­ter­ve­zés te­kin­te­té­ben is, mint az or­szá­gos át­lag fi­a­tal­jai.

A ki­ván­dor­lás mint jö­vő­stra­té­gia

A jö­vő­ter­vek egy sa­já­tos vo­nat­ko­zá­sa, hogy a fi­a­ta­lok jö­vő­jü­ket szü­lő­föld­jü­kön vagy más­hol kép­ze­lik el. A jö­vő­ter­vek kö­zött sze­re­pelt ugyan az előb­bi rész­ben a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás, még­is, az ott fel­so­rolt al­ter­na­tí­vák kon­tex­tu­sá­ban, vi­szony­lag ke­ve­sen vá­lasz­tot­ták a ki­ván­dor­lást mint célt. A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lást in­kább mint esz­közt té­te­lez­het­jük a to­váb­bi cé­lok el­éré­sé­hez, és mint kény­szer­pá­lyát azon fi­a­ta­lok szá­má­ra, akik or­szá­guk­ban nem tud­ják élet­cél­ja­i­kat meg­va­ló­sí­ta­ni az el­vá­rá­sa­ik szint­jén.
Ar­ra a kér­dés­re, hogy ter­vez-e kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni, a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók­ban az aláb­bi vá­la­szo­kat ad­ták:

4. áb­ra. Ter­ve­zi-e, hogy a jö­vő­ben kül­föld­ön vál­lal mun­kát?
Microsoft Word - veres-graf4.doc

A leg­erő­sebb a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dék Er­dély­ben, és azon be­lül is az er­dé­lyi ro­má­nok, il­let­ve a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok kö­ré­ben, akik több­sé­ge ter­vez kül­föld­ön dol­goz­ni, ami el­gon­dol­kod­ta­tó. Bár a ro­má­nok­nak még erő­sebb a ki­ván­dor­lá­si szán­dé­kuk, ezek meg­va­ló­sí­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge na­gyobb a ma­gya­rok szá­má­ra, így a tény­le­ges ki­ván­dor­lást il­le­tő­en a mér­leg a ma­gya­rok „ja­vá­ra” bil­len el. Szé­kely­föl­dön Er­dély töb­bi ré­szé­hez vi­szo­nyít­va mér­sé­kel­tebb a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si kedv, 33%-os, ám ez az arány is ma­gas­nak szá­mít. A Fel­vi­dé­ken mind a ma­gya­rok, mind pe­dig a szlo­vá­kok kö­ré­ben a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dék ha­son­ló mér­té­kű, 35% kö­rü­li. Kár­pát­al­ján pe­dig mind­két et­ni­kum ese­té­ben 40%-os. A Vaj­da­ság­ban a leg­ki­sebb a ki­ván­dor­lá­si szán­dék, és kü­lö­nö­sen ala­csony a szer­bek kö­ré­ben, fel­te­he­tő­en mert nincs nagy re­a­li­tá­sa el­jut­ni más or­szá­gok­ba, hi­szen ők ma­gya­rul nem be­szél­nek, az EU-országokba pe­dig ví­zum­ra van szük­sé­gük.
A fi­a­ta­lok mun­ka­er­őpi­a­ci po­zí­ci­ó­ja igen je­len­tős sze­re­pet ját­szik a ki­ván­dor­lá­si szán­dé­kok ar­ti­ku­lá­lá­sá­ban. Mind­egyik ré­gi­ó­ban rend­sze­rint a ta­nu­ló fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek na­gyobb arány­ban mun­kát vál­lal­ni kül­föld­ön.
A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­te­rét Anova-teszttel ele­mez­tük, a már is­mer­te­tett men­­nyi­sé­gi vál­to­zók­kal szá­molt át­lag­ér­té­kek alap­ján.

13. táb­lá­zat. A tár­sa­dal­mi hát­tér­vál­to­zók át­lag­ér­té­kei a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás ter­ve­zé­se sze­rint
Microsoft Word - veres-tab13.doc

Az el­té­ré­sek szig­ni­fi­kán­sak: * p=0,05–0,01, **p=0,001, ***p=0,0001. A *-gal nem je­lölt el­té­ré­sek a ki­ván­do­rol­ni ter­ve­zők és nem ter­ve­zők át­lag­ér­té­kei kö­zött nem szig­ni­fi­kán­sak.

A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók tár­sa­dal­mi pro­fil­ját ré­gi­ón­ként az aláb­bi mó­don jel­le­mez­het­jük.
A ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zó bel­ső er­dé­lyi ma­gya­rok az át­lag­nál kis­sé jobb anyag hely­ze­tű, kö­ze­pes és nagy­vá­ros­ok­ban élő fi­a­ta­lok, eze­ken a te­le­pü­lé­se­ken ki­sebb arány­ban él­nek a ma­gya­rok, mint át­la­go­san (a sa­já­tos bel­ső-er­dé­lyi te­le­pü­lés­szer­ke­zet kö­vet­kez­té­ben).

Az er­dé­lyi ro­má­nok kö­ré­ben a ki­ván­do­rol­ni szán­dé­ko­zók in­kább az át­lag­nál ala­cso­nyabb is­ko­lai vég­zett­sé­gű­ek, és in­kább a ma­gya­rok ál­tal ki­sebb arány­ban la­kott te­le­pü­lé­sek­ről ván­do­rol­nak ki, akár­csak a ma­gya­rok.
Szé­kely­föld­ről azok a fi­a­ta­lok ter­vez­nek kül­föld­ön dol­goz­ni, akik ma­ga­sabb is­ko­lá­zott­sá­gi hát­te­rű csa­lád­ból jön­nek (apa el­vég­zett osz­tá­lya­i­nak át­la­ga a tel­jes át­lag­nál 0,6 év­vel ma­ga­sabb), na­gyobb arány­ban a vá­ro­sok­ból, ahol át­la­go­san va­la­mi­vel na­gyobb a ro­má­nok ará­nya, mint a fal­vak­ban (ám eb­ben a ré­gi­ó­ban e té­nye­ző­nek nincs je­len­tő­sé­ge, hi­szen a ma­gya­rok ará­nya a vá­ro­sok­ban is át­la­go­san 91%).
A Fel­vi­dék­ről azok a ma­gyar fi­a­ta­lok sze­ret­né­nek kül­föld­ön dol­goz­ni, akik­nek az ap­ja az át­la­gos­nál ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zik, az át­lag­nál jobb anya­gi hely­ze­tű csa­lád­ból szár­maz­nak és in­kább a na­gyobb lé­lek­szá­mú te­le­pü­lé­se­ken, az­az vá­ro­sok­ban él­nek.
A szlo­vá­kok kö­zül a ma­gya­rok­hoz ha­son­ló­an azok ván­do­rol­ná­nak el in­kább, akik­nek jó csa­lá­di hát­te­re van és vá­ro­sok­ban él­nek.
A kár­pát­al­ja­i­ak kö­ré­ben min­den ré­te­get érint a ki­ván­dor­lá­si szán­dék, csu­pán az uk­rá­nok ese­té­ben szig­ni­fi­káns a te­le­pü­lés lé­lek­szá­ma sze­rin­ti el­té­rés, a na­gyobb te­le­pü­lé­sek­ről men­né­nek in­kább el. A Vaj­da­ság­ban is a ma­ga­sabb kul­tu­rá­lis hát­tér­rel ren­del­ke­ző ma­gya­rok men­né­nek el, de a töb­bi vál­to­zó sze­rin­ti el­té­ré­sek nem szig­ni­fi­kán­sak.
A vá­la­szok a ré­gi­ó­kat két cso­port­ra oszt­ják. Az egyik cso­por­tot a kár­pát­al­ja­i­ak ké­pe­zik, ahol a po­ten­ci­á­lis kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók kö­rét nem le­het jól el­kü­lö­ní­te­ni a tár­sa­dal­mi hát­tér függ­vé­nyé­ben. A töb­bi ré­gi­ók­ban, a vaj­da­sá­gi szer­be­ket le­szá­mít­va – akik kö­zül ke­vés men­ne el – a jobb tár­sa­dal­mi hát­tér­rel ren­del­ke­zők kö­zül az át­lag­nál na­gyobb arány­ban ter­vez­nek kül­föld­ön mun­kát vál­lal­ni. En­nek az a fő oka, hogy ők azok, akik­nek az elvá­rás­szintjük ma­ga­sabb, és az ott­ho­ni élet­kö­rül­mé­nyek ezt rö­vid­tá­von nem tud­ják szá­muk­ra biz­to­sí­ta­ni.
A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lás célor­szá­gai kö­zött a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok kö­ré­ben Ma­gyar­or­szág ért­he­tő okok­ból ki­emelt he­lyen van. A több­sé­gi fi­a­ta­lok kö­zül csu­pán a kár­pát­uk­rán­ok ese­té­ben ke­rül el­ső hely­re Ma­gyar­or­szág, fel­te­he­tő­en mert más or­szág­ba nem sok esé­lyük van el­jut­ni, a töb­bi or­szág­ban 10%-nál ke­ve­seb­ben sze­ret­né­nek Ma­gyar­or­szá­gon dol­goz­ni a több­sá­gi fi­a­ta­lok. A kár­pát­al­jai ma­gya­rok szin­te ki­zá­ró­lag Ma­gyar­or­szá­got je­löl­ték meg célországként, őket kö­ve­tik a szé­kely­föl­di fi­a­ta­lok, akik majd­nem 80%-ban Ma­gyar­or­szá­gon sze­ret­né­nek dol­goz­ni. őket kö­ve­tik a bel­ső-er­dé­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok 63%-kal, a vaj­da­sá­gi ma­gya­rok 58%-kal. A fel­vi­dé­ki ma­gya­rok­nak még 30%-a sem akar Ma­gyar­or­szág­ra jön­ni. A célor­szá­gok meg­vá­lasz­tá­sa jól tük­rö­zi a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók élet­szín­vo­na­lát: mi­nél kö­ze­lebb áll a ma­gyar­or­szá­gi­hoz, an­nál ki­sebb arány­ban sze­ret­né­nek Ma­gyar­or­szá­gon dol­goz­ni, és an­nál töb­ben je­lö­lik meg az Eu­ró­pai Uni­ót vagy más kon­ti­nenst.
A célor­szá­gok meg­vá­lasz­tá­sa nem csu­pán az ott­ho­ni élet­szín­vo­na­lat, ha­nem az ál­ta­lá­nos ver­seny­ké­pes szak­tu­dás szín­vo­na­lát is mu­tat­ja. A tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér­vál­to­zók se­gít­sé­gé­vel ki­mu­tat­ha­tó, hogy a ré­gi­ó­kon be­lül, a Vaj­da­sá­got le­szá­mít­va azok je­löl­ték meg Ma­gyar­or­szá­got mint po­ten­ci­á­lis célországot, akik az át­lag­hoz ké­pest ala­cso­nyabb isko­lá­zot­tsá­gú és sze­ré­nyebb anya­gi hely­ze­tű csa­lá­di hát­tér­rel ren­del­kez­nek. Ter­mé­sze­te­sen ezek a hát­tér­té­nye­zők ös­­sze­kap­cso­lód­nak a te­le­pü­lés­tí­pus­sal is, ugyan­is a hát­rá­nyo­sabb hely­ze­tű fi­a­ta­lok na­gyobb arány­ban él­nek a rurá­lis tér­sé­gek­ben, ahol a ma­gya­rok ará­nya na­gyobb, mint a kö­ze­pes és na­gyobb vá­ro­sok­ban. Ezek a té­nye­zők pe­dig köz­vet­ve azt is jel­zik, hogy az ide­gen­nyelv-is­me­ret hi­á­nya is hoz­zá­já­rul, hogy Ma­gyar­or­szá­got je­löl­jék meg po­ten­ci­á­lis or­szág­ként.

14. táb­lá­zat. Mely or­szág­ban ter­ve­zi (el­ső­sor­ban), hogy mun­kát vál­lal? (A ki­ván­dor­lá­si szán­dék­kal ren­del­ke­zők vá­la­szai szá­za­lék­ban)
Microsoft Word - veres-tab14.doc

Asze­rint, hogy ta­nul­nak-e még a fi­a­ta­lok nin­cse­nek szig­ni­fi­káns el­té­ré­sek a célor­szág meg­vá­lasz­tá­sá­ban. Eh­hez ha­son­ló­an az élet­mód­dal va­ló elé­ge­dett­ség­nek sincs sze­re­pe az országválasztásban.

5. áb­ra. Men­­nyi idő­re vál­lal­na mun­kát Ma­gyar­or­szá­gon?
Microsoft Word - veres-graf5.doc

Ar­ra a kér­dés­re, hogy men­­nyi idő­re sze­ret­ne mun­kát vál­lal­ni Ma­gyar­or­szá­gon, a több­sé­gük több mint egy év­re vagy hos­­szabb idő­re men­ne el a szü­lő­föld­jé­ről. A kár­pát­al­ja­i­ak és a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok kö­zel 30%-a min­dig Ma­gyar­or­szá­gon sze­ret­ne dol­goz­ni, ám a fel­vi­dé­ki­ek ki­sebb ré­sze jön­ne Ma­gyar­or­szág­ra dol­goz­ni, így ese­tük­ben ez a tel­jes po­ten­ci­á­lis kül­föl­di mun­ka­vál­la­lók kö­rén be­lül nem je­len­tős arány. A rö­vid, fél éves vagy ke­ve­sebb idő­re mun­kát vál­la­lók ará­nya Er­dély­ben és Kár­pát­al­ján szá­mot­te­vő, ezek a sze­zon­mun­kás­ok kö­ré­ből ke­rül­nek ki.
Kö­vet­kez­te­té­sek

A Kár­pát-me­den­ce ma­gyar ki­sebb­sé­gi fi­a­tal­ja­i­nak, va­la­mint a ve­lük egy ré­gi­ó­ban élő több­sé­gi fi­a­ta­lok jö­vő­ter­ve­zé­sét egy­részt a ré­gió ál­ta­lá­nos tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi ál­la­po­ta, más­részt pe­dig a ré­gi­ón be­lü­li tár­sa­dal­mi ré­teg­hely­zet ha­tá­roz­za meg. A jobb hely­zet­ben le­vő ré­gi­ók fi­a­tal­jai kö­ré­ben – le­gye­nek azok ma­gya­rok vagy több­sé­gi­ek – meg­fi­gyel­het­jük az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sá­nak je­le­it, az is­ko­lai if­jú­sá­gi élet­sza­kasz meg­hos­­szab­bo­dá­sát és az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ját. E vál­to­zá­sok a Van de Kaa-féle má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net hát­te­rét ké­pe­ző posztma­te­ri­á­lis ér­ték­rend el­ter­je­dé­sét is elő­se­gí­tik. Ezek az ered­mé­nyek meg­erő­sí­tik azt a meg­ál­la­pí­tást, hogy a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai vál­to­zá­sok a gyer­mek­vál­la­lás­ban és a csa­lád­ter­ve­zés, a há­zas­ság­kö­té­si élet­kor ki­to­ló­dá­sá­ban nem el­ső­sor­ban a rend­szer­vál­tás vesz­te­sé­ges ré­gi­ó­i­ban, ha­nem ép­pen a fej­let­tebb, nye­re­sé­ge­sebb ré­gi­ók­ban fi­gyel­he­tők meg (almintáink kö­zül leg­in­kább a dél-szlo­vá­ki­ai több­sé­gi fi­a­ta­lok­nál, akik­nek nagy ré­sze a pros­pe­rá­ló Po­zsony­ban és kör­nyé­kén él).
A ré­gi­ó­kon be­lü­li tár­sa­dal­mi-szár­ma­zá­si hát­tér is igen je­len­tő­sen ar­ti­ku­lál­ja a jö­vő­stra­té­gi­á­kat. Kü­lö­nö­sen az ur­ba­ni­zál­tabb ré­gi­ók­ban – mint Bel­ső-Er­dély, Fel­vi­dék és Vaj­da­ság – fi­gyel­he­tő je­len­tő­sebb dif­fe­ren­ci­á­ló­dás a tár­sa­dal­mi hát­tér sze­rint. A jö­vő­ter­vek­hez sa­já­tos tár­sa­dal­mi pro­fil­lal ren­del­ke­ző if­jú­sá­gi cso­por­to­kat so­rol­tunk, ame­lyek bi­zo­nyos mér­té­kig ös­­sze­csen­ge­nek a Zinnecker-féle osztá­ly­pe­ci­fi­kus ha­bi­tu­sok­kal és if­jú­sá­gi ide­o­ló­gi­ák­kal. A leg­jobb gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis hát­tér­rel ren­del­ke­ző, „elit” fi­a­ta­lok a gaz­da­sá­gi osz­tály­frak­ci­ók­ra jel­lem­ző vál­lal­ko­zói, a kul­tu­rá­lis osz­tály­frak­ci­ók, a to­vább­ta­nu­lást vagy az el­von­tabb önál­ló élet­vi­telt vá­lasz­tot­ták, ami az if­jú­sá­gi élet­sza­kasz önál­ló­so­dá­sá­nak egy ki­fe­je­ző­dé­se, és mint ilyen az if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás fo­lya­ma­tá­nak a ki­fe­je­ző­dé­se. Szé­kely­föl­dön és Kár­pát­al­ján e vál­to­zá­sok még gyen­géb­ben mu­tat­koz­nak, de a vá­ro­si fi­a­ta­lok kö­ré­ben meg­fi­gyel­he­tők en­nek je­lei.
A kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si szán­dé­kok Er­dély­ben ki­emel­ke­dő­en ma­ga­sak, ami­nek egyik fő oka, hogy a fi­a­ta­lok je­len­tős ré­sze az ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja és a csa­lád­ter­ve­zés­sel kap­cso­la­tos at­ti­tű­dök át­ala­ku­lá­sa mel­lett a kor­lá­to­zott gaz­da­sá­gi ki­lá­tá­sok kö­zött ar­ra kény­sze­rül, hogy más­hol va­ló­sít­sa meg a le­he­tő­sé­gek­hez ké­pest „ígényes” jö­vő­ter­ve­it. Ez a kény­sze­rí­tő erő min­den ré­gi­ó­ban meg­fi­gyel­he­tő, de el­té­rő mér­ték­ben, és a több­sé­gi fi­a­ta­lo­kat is a he­lyi ma­gyar fi­a­ta­lok­hoz ha­son­ló mér­ték­ben sar­kall­ja a ki­ván­dor­lás­ra. Ám a kül­föl­di mun­ka­vál­la­lá­si le­he­tő­sé­gek a szom­szé­dos Ma­gyar­or­szá­gon a ma­gyar fi­a­ta­lok szá­má­ra kön­­nyeb­ben meg­va­ló­sít­ha­tók, így az ed­di­gi tren­dek­nek meg­fe­le­lő­en a ma­gya­rok kö­zül töb­ben ki­ván­do­rol­nak.
Jegy­ze­tek

1. A szlo­vák almin­tá­ban ilyen vá­lasz­le­he­tő­ség kü­lön nem sze­re­pelt, mi­vel szá­muk­ra Ma­gyar­or­szág nem ki­emelt célország.
2. A – jel ar­ra utal, hogy az il­le­tő ka­te­gó­ri­á­ban a meg­fe­le­lő okci­ót nem vá­lasz­tot­ták.

Felhasznált ­iro­da­lom

Bourdieu, P.: A tár­sa­dal­mi egyen­lőt­len­sé­gek új­ra­ter­me­lő­dé­se. Bu­da­pest, Gon­do­lat, 1978.
Eyal–Szelényi–Townsley: Making Capi­ta­lism wit­hout Capitalists. London–New York, Verso Books, 2001.
Gá­bor K.: Tár­sa­dal­mi át­ala­ku­lás és if­jú­sá­gi kor­szak­vál­tás. In.: If­jú­ság­ku­ta­tás. Edu­ca­tio fü­ze­tek, Bu­da­pest, OKI, 1996, 13–34. p.
Mo­za­ik 2001. Szerk.: Sza­bó A.–Bauer B.–Laki L.–Nemeskéri I. Bu­da­pest, Nem­ze­ti If­jú­ság­ku­ta­tó In­té­zet, 2002.
Rychtarikova, J.: Má­so­dik de­mog­rá­fi­ai át­me­net zaj­lik Ke­let-Eu­ró­pá­ban? Ré­gió, 2001/1. (El­ső ki­adás: Is Eas­tern Euro­pe Expe­ri­en­cing a Sec­ond Demog­rap­hic Transition? Acta Uni­ver­si­ta­tis Carolinae, No. 1, 19–44. p.)
Van de Kaa, D. J.: The 2nd Demog­rap­hic Tran­si­tion in Europe. Popu­la­ti­on Bul­le­tin, vol. 42, No. 1, March, Hol­lan­dia, Popu­la­ti­on Refe­ren­ce Bureau, 1987.
Ve­res V.: Er­dély ter­mé­sze­tes sza­po­ro­dá­si fo­lya­ma­tai Eu­ró­pai kon­tex­tus­ban az ez­red­for­du­lón. Ko­runk, 1. szám, 2003a.
Ve­res V.: A tár­sa­dal­mi struk­tú­ra et­ni­kai sa­já­tos­sá­gai a posztszo­ci­a­lis­ta Er­dély­ben. Er­dé­lyi Tár­sa­da­lom, 1. szám, 2003b, Ko­lozs­vár.
Zinneker, J.: A fi­a­ta­lok a tár­sa­dal­mi osz­tá­lyok te­ré­ben. In.: Gá­bor Kál­mán (szerk.): Ci­vi­li­zá­ci­ós kor­szak­vál­tás és if­jú­ság. Sze­ged, Szo­ci­o­ló­gi­ai műhely, 1993a.
Zinnecker, J.: Gyer­mek­kor, if­jú­ság és szo­ci­o­kul­tu­rá­lis vál­to­zá­sok az NSZK-ban. In.: Gá­bor Kál­mán (szerk): Ci­vi­li­zá­ci­ós kor­szak­vál­tás és if­jú­ság. Sze­ged, Szo­ci­o­ló­gi­ai mű­hely, 1993b.

Rövid URL
ID1520
Módosítás dátuma2016. június 16.

Davide Torsello: Bizalom, bizalmatlanság és társadalmi kapcsolatok egy dél-szlovákiai faluban

„A bi­zal­mat va­la­mi do­log­ba, em­ber­be »veti«, mint a ma­got a föld­be, hogy te­rem­jen, mint a hor­got a hal­nak, hogy meg­fog­ja. A bi­za­lom hit, hogy va­la­ki­ben...
Bővebben

Részletek

„A bi­zal­mat va­la­mi do­log­ba, em­ber­be »veti«, mint a ma­got a föld­be, hogy te­rem­jen, mint a hor­got a hal­nak, hogy meg­fog­ja. A bi­za­lom hit, hogy va­la­ki­ben vagy va­la­mi­ben nem csa­ló­dunk, a bi­zo­nyos­ság elő­le­ge­zé­se vé­let­len kö­rül­mé­nyek­kel s a jö­vő­vel szem­ben. In­kább ér­zel­men alap­szik, mint pusz­tán ér­tel­mi oko­kon” (A Pal­las Nagy Le­xi­ko­na 1893: 336).

Be­ve­ze­tés

A bi­zal­mi vi­szo­nyok vál­to­zá­sá­nak a prob­le­ma­ti­ká­ja egy­re na­gyobb fi­gyel­met vonz ma a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok te­rü­le­tén. Szám­ta­lan ta­nul­mány eme­li ki, hogy Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­ban az ál­ta­lá­nos bi­za­lom az in­téz­mé­nyek­ben és em­ber­köz­ti vi­szo­nyok­ban ala­csony szin­tet ér el (Marsh 2000; Raiser et al 2001; Lovell 2001). Ezt a je­len­sé­get ál­ta­lá­ban azok­kal a vál­to­zá­sok­kal ma­gya­ráz­zák, ame­lyek az 1989-es ese­mé­nye­ket kö­vet­ték: a posztszocialista transz­for­má­ci­ó­val és az ál­ta­lá­nos bi­zony­ta­lan­ság­gal.
Azon el­mé­le­ti mo­del­lek kö­zül, ame­lye­ket a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai hely­zet le­írá­sá­ra al­kal­maz­nak egy az amo­rá­lisl fami­liz­mus pa­ra­dig­má­ja. Ezt a mo­dellt Ban­fi­eld hasz­nál­ta egy má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni dél-olasz­or­szá­gi hegy­vi­dé­ki kö­zös­ség le­írá­sá­ra (Sztompka 1999; Mis­ztal 2001; Rose-Ackerman 2001). E szem­lé­let alap­ján, mi­vel a kö­zép-ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok­ban a bi­za­lom ala­csony szin­tet ér el, a pol­gá­ri kö­zös­sé­gi rész­vé­tel is ala­csony fej­lett­sé­gi szin­ten van, ugyan­ak­kor ál­ta­lá­nos ten­den­cia pri­vi­le­gi­zál­ni a csa­lád és az egyén ér­de­ke­it a kö­zös­sé­gi ér­de­kek­kel szem­ben. Mind­ezt a ku­ta­tók a szo­ci­a­lis­ta múlt örök­sé­ge­ként ma­gya­ráz­zák. A szo­ci­a­lis­ta rend­szer alatt a bi­zal­mat­lan­ság, a gya­nú mint­egy in­téz­mé­nyi szint­re emelkedett. Az em­be­rek hoz­zá­szok­tak ah­hoz, hogy a bi­zal­mat­lan­ság lég­kör­ében él­je­nek. Ez a ta­nul­mány vi­szont vi­tat­ja a fen­ti­ek­ben le­írt mo­dell ál­ta­lá­no­sí­tá­sa­it, és azt pró­bál­ja be­bi­zo­nyí­ta­ni, hogy a bi­za­lom az egy sok­kal ös­­sze­tet­tebb fo­lya­ma­ton alap­szik, amely ma­gá­ba fog­lal­ja úgy a gaz­da­sá­gi stra­té­gi­á­kat, tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­kat és ér­zel­me­ket, mint a kog­ni­tív fo­lya­ma­to­kat.
A bi­za­lom köl­csö­nös­sé­gen ala­pu­ló vi­szonyt ha­tá­roz meg, és a bi­zal­mat él­ve­ző sze­mélyt el­kö­te­le­zett­ség­re kész­te­ti. Ugyan­ak­kor a bi­zal­mat­lan­ság a má­sik fél fo­lya­ma­tos el­len­őr­zé­sét von­ja ma­ga után, amely a bi­za­lom meg­vo­ná­sá­val súj­tott egyént, an­nak sze­mé­lyes cél­ja­i­nak el­éré­se so­rán, az er­köl­csi­leg és ér­zel­mi­leg meg­ala­po­zott tár­sa­dal­mi nor­mák be­tar­tá­sá­ra ösz­tön­zi.
Ban­fi­eld Mon­teg­ra­no (ki­ta­lált név) fa­lu­já­ban ural­ko­dó kö­rül­mé­nye­ket a jól is­mert le­írás so­rán „el­ma­ra­dott­”-nak mu­tat­ja be, ame­lye­ket a gaz­da­sá­gi pan­gás, a po­li­ti­kai és pol­gá­ri tény­ke­dés hi­á­nya és a min­dent át­ha­tó bi­zal­mat­lan­ság jel­le­mez. A szer­ző e kö­rül­mé­nye­ket az amo­rá­lis fami­liz­mus fo­gal­má­val pró­bál­ja meg­ra­gad­ni, mely sze­rint az egyé­nek kép­te­le­nek kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, mi­vel csak­is egyé­ni és csa­lá­di ér­de­ke­ik ér­vé­nye­sí­té­sé­re tö­re­ked­nek. Ban­fi­eld sza­va­i­val él­ve Mon­teg­ra­no la­ko­sai csak­is azon dol­goz­nak, hogy „szűk csa­lád­juk mi­nél több rö­vid­tá­vú anya­gi előny­höz jus­son, fel­té­te­lez­ve, hogy má­sok is ugyan­ezt te­szik” (Banfield 1958:85).
Ban­fi­eld amo­rá­lis fami­lis­zti­kus étos­zá­nak leg­jel­lem­zőbb vo­ná­sai a kö­vet­ke­zők: 1. az amo­rá­lis fami­liz­mus aka­dá­lyoz­za a kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség és szer­ve­zett­ség meg­va­ló­sí­tá­sát; 2. az amo­rá­lis fami­liz­mus je­gyé­ben ál­ló tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek „egy olyan kor­mány­za­ti rend­szer­nek ked­vez­nek, amely a tár­sa­dal­mi ren­det ke­mény kéz­zel tart­ja fenn”; 3. az el­vont po­li­ti­kai alap­el­vek és a va­lós gya­kor­lat kö­zött nincs kap­cso­lat; 4. a hi­e­rar­chi­kus irá­nyí­tás el­uta­sí­tá­sa és az irán­ta táp­lált bi­zal­mat­lan­ság azt ered­mé­nye­zi, hogy sen­ki sem vál­lal­ko­zik a dol­gok fo­lyá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, és má­so­kat sem ösz­tö­nöz­nek ilyen irá­nyú te­vé­keny­ség el­vég­zé­sé­re; 5. a ja­vak kö­zö­sen va­ló meg­szer­zé­se csak ak­kor el­fo­ga­dott, ha ab­ból az egyé­nek­nek is konk­rét hasz­na szár­ma­zik; 6. a ha­tal­mon lé­vő cso­port min­den eset­ben kor­rupt, és csak­is a sa­ját ér­de­ke­it kö­ve­ti (Banfield 1958:85–104).
Ban­fi­eld el­mé­le­te egy fon­tos ki­in­du­lópont le­het a posztszo­ci­a­lis­ta tár­sa­dal­mak­ban je­len­le­vő bi­za­lom prob­le­ma­ti­ká­já­nak meg­ér­té­sé­hez. A to­váb­bi­ak­ban egy dél­nyu­gat-szlo­vá­ki­ai eset­ta­nul­mányt sze­ret­nék be­mu­tat­ni, ame­lyet Vágkirályfán1 vé­gez­tem (a to­váb­bi­ak­ban Ki­rály­fa). Vizs­gá­la­tom­mal meg­pró­bá­lok vá­laszt ta­lál­ni né­hány kér­dés­re: Mi­lyen sze­re­pet ját­szik a bi­za­lom a fa­lu­si­ak min­den­na­pi te­vé­keny­sé­gé­ben? Az ál­ta­lá­nos bi­za­lom ala­csony szint­je mi­lyen mér­ték­ben fe­je­zi ki a pol­gá­ri kez­de­mé­nye­zés hi­á­nyát a kö­zös­sé­gi és kol­lek­tív szfé­rá­ban? A csa­lád és a ro­kon­ság az egye­dü­li for­rá­sa-e az ab­szo­lút bi­za­lom­nak? Me­lyek azok a tár­sa­dal­mi és kog­ni­tív té­nye­zők, ame­lye­ken a bi­zal­mat­lan­ság alap­szik?

Mód­szer­tan

E ta­nul­mány két rész­ből áll. Az el­ső rész azt vizs­gál­ja, hogy a fa­lu­si kö­zös­sé­gen be­lül és azon kí­vül az em­be­rek mi­lyen mér­ték­ben bíz­nak meg az egyes in­téz­mé­nyek­ben és egyéb tár­sa­dal­mi cso­por­to­su­lá­sok­ban. A bi­za­lom kér­dé­sé­nek ál­ta­lá­no­sí­tott ké­pét kvan­ti­ta­tív ada­tok­kal tá­masz­tom alá. A má­so­dik rész a gya­kor­la­tok és szo­ká­sok meg­fi­gye­lé­sé­vel fog­lal­ko­zik. A meg­fi­gye­lés tár­gya a csa­lá­don és a fa­lun be­lü­li kö­zös­ség – a két szfé­ra, ahol a min­den­na­pos tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok ki­fe­je­zés­re jut­nak.
A ta­nul­mány alap­já­ul szol­gá­ló te­rep­mun­ka Ki­rály­fán ké­szült 2000 má­ju­sa és 2001 szep­tem­be­re kö­zött. Ki­rály­fa 1531 lel­ket szám­lá­ló fa­lu, 83%-a ma­gyar és 15%-a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű (Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Sta­tisz­ti­kai Hi­va­ta­la 2001). A Vág fo­lyó jobb part­ján he­lyez­ke­dik el, Dél­nyu­gat-Szlo­vá­kia egyik leg­ter­mé­ke­nyebb vi­dé­kén.
A kö­zös­ség­ben 12 hó­na­pot töl­töt­tem. 12 hó­nap el­tel­té­vel ku­ta­tá­sa­i­mat ki­egé­szí­tet­tem még né­hány lá­to­ga­tás­sal. Az ada­tok több­sé­gét sze­mé­lyes be­szél­ge­té­sek köz­ben, meg­fi­gye­lés és a he­lyi me­ző­gaz­da­sá­gi, kö­zös­sé­gi és kul­tu­rá­lis ese­mé­nye­ken va­ló rész­vé­tel alkalmával gyűj­töt­tem. Tör­té­nel­mi hát­tér-in­for­má­ci­ók­hoz le­vél­tá­ri és ka­tasz­te­ri do­ku­men­tu­mok ta­nul­má­nyo­zá­sá­val ju­tot­tam. Egy fon­tos ré­sze a ta­nul­má­nyom­nak az a kér­dő­íves fel­mé­rés, ame­lyet 100 ház­tar­tás­ban vé­gez­tem el (vé­let­len­sze­rű ki­vá­lasz­tás­sal). A kér­dő­ív kér­dé­sei négy té­má­hoz kap­cso­lód­tak: de­mog­rá­fia, tu­laj­don­vi­szony­ok, bi­za­lom és tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok. A kér­dé­sek kér­dő­ív­ben va­ló meg­for­má­lá­sa hasz­nos esz­köz­nek bi­zo­nyult ah­hoz, hogy ki­nyil­vá­nít­sam ér­dek­lő­dé­se­met a fa­lu kö­zös­sé­ge és la­ko­sa­i­nak gon­dol­ko­dás­mód­ja iránt. Más­részt az­zal, hogy a kér­dő­ívek ki­töl­té­sé­nek in­do­ká­val be­te­kin­tést nyer­het­tem az egyes csa­lá­dok ott­ho­ná­ba és be­szél­get­het­tem sze­mé­lye­sen az en­gem és a meg­kér­de­zett sze­mélyt ér­dek­lő té­mák­ról, gyak­ran egy ku­pi­ca há­zi pá­lin­ká­val „meg­éde­sít­ve” a be­szél­ge­tést, egy lé­pés­sel kö­ze­lebb ke­rül­tem ah­hoz, hogy a bi­zal­mu­kat el­nyer­hes­sem.

A tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­be ve­tett hit – kvan­ti­ta­tív meg­kö­ze­lí­tés

Mi­u­tán több mint egy éve tar­tóz­kod­tam Ki­rály­fán, és ta­pasz­tal­tam, hogy az em­be­rek cse­le­ke­de­tei rit­kán kö­ve­tik az azo­kat ala­kí­tó gon­do­la­ti kri­té­ri­u­mo­kat, eszem­be ju­tott egy olasz köz­mon­dás: Tra il dire e il fare c’e` di mezzo il mare (A szót és a tet­tet egy ten­ger vá­laszt­ja el egy­más­tól.). Ez­zel kap­cso­lat­ban pe­dig az a gon­do­la­tom tá­madt, hogy egy kö­zös­ség tár­sa­dal­mi jel­lem­ző­i­nek meg­is­me­ré­sé­hez egy sok­kal mély­re­ha­tóbb fo­lya­mat szük­sé­ges, mint az em­be­rek min­den­na­pos va­ló­sá­gá­ról szó­ló tör­té­ne­te­i­nek és vé­le­mé­nyé­nek meg­hall­ga­tá­sa.
Pél­dá­ul a föld­mű­ves szö­vet­ke­zet­tel szem­ben ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság nem vág ös­­sze a tény­le­ges kap­cso­lat­tal, amel­­lyel az egyé­nek a szö­vet­ke­zet­hez vi­szo­nyul­nak. Az em­be­rek min­den­nap­ja­ik so­rán a szö­vet­ke­zet­hez for­dul­nak, még ak­kor is, ha lé­te­zik más meg­ol­dás is. E vá­lasz­tá­suk in­dí­té­kok so­ro­za­tán ala­pul, ame­lyek vé­gül is ah­hoz a fel­is­me­rés­hez ve­zet­nek, hogy a szö­vet­ke­zet szük­sé­ges ré­sze hét­köz­na­pi éle­tük­nek. E fel­is­me­rés ugyan­ak­kor nem aka­dá­lyoz­za őket ab­ban, hogy a szö­vet­ke­ze­tet – ha az szó­ba ke­rül – becs­mér­lik. Mi áll­hat egy ilyen faj­ta hoz­zá­ál­lás hát­te­ré­ben? Egy­sze­rű­en csak a mai kor bi­zony­ta­lan­sá­gá­nak ki­fe­je­ző­dé­sét ta­pasz­tal­juk vagy a posztszo­ci­a­lis­ta vál­to­zá­sok­kal va­ló mély­sé­ges egyet nem ér­tést, vagy ez nem más, mint a szo­ci­a­lis­ta múlt örök­sé­ge?
A fa­lu­si­ak sze­rint a posztszo­ci­a­lis­ta át­ala­ku­lás azt ered­mé­nyez­te, hogy egy­re ne­he­zebb meg­bíz­ni má­sok­ban. Még azok is, akik el­íté­lő hang­nem­ben nyi­lat­koz­nak az elő­ző rend­szer élet­kö­rül­mé­nye­i­vel kap­cso­lat­ban, haj­la­mo­sak be­is­mer­ni, hogy ma­nap­ság ne­he­zebb bi­za­lom­mal len­ni má­sok iránt, ahogy azt az egyik adat­köz­lő el­mond­ta: „A szo­ci­a­liz­mus után az em­be­rek egy­más el­len kezd­tek for­dul­ni. Azt hi­szem, fél­tek a vál­to­zá­sok­tól. De ez még­sem ele­gen­dő ma­gya­rá­zat ar­ra, mi­ért let­tek olya­nok egy­más iránt, mint a far­ka­sok. Ta­lán az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó ez a fo­lya­mat, hogy min­den­ki egy­re job­ban csak a pénz­ke­re­sé­si le­he­tő­sé­gek­re gon­dol, ar­ra, ho­gyan le­het­ne mi­nél si­ke­re­sebb. Az­előtt sen­ki sem tö­rő­dött az ilyen dol­gok­kal. Nem aka­rom azt mon­da­ni, hogy jobb lett vol­na az­előtt. De az biz­tos, hogy em­be­ribb volt a lég­kör a múlt­ban. Ezt bár­hol meg­fi­gyel­he­ted a nap­ja­ink­ban. El tu­dod kép­zel­ni, mi min­den tűnt el az utób­bi évek­ben a fa­lu­ban? Az, ami nincs le­lán­col­va, azt el­lop­ják. Ez egy új je­len­ség a fa­lu­ban, a szo­ci­a­liz­mus alatt nem volt ilyen. Hát cso­dál­ko­zol, hogy sen­ki sem bí­zik a má­sik­ban, még a sa­ját csa­lád­tag­ja­i­ban sem?” (Gá­bor, sz. 1952).
A fen­ti idé­zet­ben ki­fe­je­zés­re ju­tó pes­­szi­miz­must meg­erő­sí­te­ni lát­szik a fel­mé­rés ered­mé­nye is. A „Gon­dol­ja, hogy 1989 után: 1) job­ban meg le­het bíz­ni má­sok­ban, 2) ugyan­olyan mér­ték­ben le­het meg­bíz­ni má­sok­ban, 3) ke­vés­bé le­het meg­bíz­ni má­sok­ban” kér­dés­re 100-ból csak 2 vá­lasz­adó vá­lasz­tot­ta az egyes vá­laszt, 22 a ket­test és 76-an azt ál­lí­tot­ták, hogy az em­be­rek ma ke­vés­bé meg­bíz­ha­tó­ak, mint 1989 előtt.
A nyílt bi­zal­mat­lan­ság je­len­lét­ének egy le­het­sé­ges ma­gya­rá­za­tát a fa­lu la­ko­sa­i­nak meg­rom­ló gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyei nyújt­hat­ják. A fa­lu­be­li­ek kö­zül né­há­nyan va­ló­ban az anya­gi hely­ze­tük 1989 utá­ni meg­rom­lá­sá­ról szá­mol­tak be, so­kan vi­szont a hely­zet ja­vu­lá­sá­ról, a jö­vő­be ve­tett op­ti­miz­mus­sal be­szél­tek. A ház­tar­tá­sok­ban vég­zett fel­mé­rés ada­tai tük­rö­zik, mi­ként vi­szo­nyul­nak az adat­köz­lők sa­ját anya­gi kö­rül­mé­nye­ik­hez, il­let­ve azt, hogy mi­lyen mér­ték­ben elé­ge­det­tek csa­lád­juk je­len­le­gi anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel. Az el­ső kér­dés­re, amely így hang­zott: „Meg­íté­lé­se sze­rint az ön 1989 utá­ni anya­gi kö­rül­mé­nyei ja­vul­tak vagy rom­lot­tak?”, csak 10% fe­lelt ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy eny­he ja­vu­lás je­leit ta­pasz­tal­ták, a vá­lasz­adók 22%-a eny­he rom­lás­ról szá­molt be, 40%-uk sze­rint a vis­­sza­esés je­len­tős volt, 27%-uk sze­rint pe­dig a hely­zet nem vál­to­zott. Ugyan­ak­kor a má­so­dik kér­dés­re – „Elé­ge­dett csa­lád­ja je­len­le­gi anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel?” – a vá­lasz­adók 55%-a igen­nel (4%-uk na­gyon elé­ge­dett volt, 51%-uk töb­bé-ke­vés­bé volt elé­ge­dett), 43%-uk nem­mel vá­la­szolt (32%-uk nem volt elé­ge­dett, 11%-uk pe­dig na­gyon elé­ge­det­len volt).
A fen­ti ada­tok nem jel­zik pon­to­san, mi le­het az oka az egyé­nek gon­do­la­ti és gya­kor­la­ti sík­jai köz­ti el­lent­mon­dás­nak, azt vi­szont sej­te­ni en­ge­dik, hogy a meg­rom­lott gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nyek nem okol­ha­tók az ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság el­ter­je­dé­sé­ért, hi­szen a kér­de­zet­tek na­gyob­bik há­nya­da arány­lag elé­ge­dett csa­lád­ja anya­gi kö­rül­mé­nye­i­vel. A két­faj­ta vá­lasz köz­ti kü­lönb­ség azt jel­zi, hogy ami elv­ben az át­ala­ku­lás ne­ga­tí­vu­ma­ként je­le­nik meg, azt az egyé­nek, a csa­lá­dok tény­le­ges kö­rül­mé­nye­i­nek fé­nyé­ben ke­vés­bé ne­ga­tív va­ló­ság­ként élik meg. Né­hány adat­köz­lő a két kér­dés­hez fű­zött meg­jegy­zé­sé­ben el­mond­ta, hogy: „Hát, nem ké­ne na­gyon pa­nasz­kod­nunk, hi­szen még­is­csak sza­ba­dak va­gyunk ma. És az, hogy mi­lyen lesz a jö­vő, az is fő­kép­pen tő­lünk függ.” Még azok, akik sze­rint a mai bi­zony­ta­lan­ság és gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek a szo­ci­a­liz­mus bu­ká­sá­nak a szám­lá­já­ra ír­ha­tók, sem nyi­lat­koz­tak olyan ér­te­lem­ben, hogy a posztszo­ci­a­lis­ta kor­szak ne ho­zott vol­na szá­muk­ra sem­mi po­zi­tí­vu­mot. Mind­an­­nyi­an kész­ség­gel el­fo­gad­ták azt a né­ze­tet, hogy a sze­mé­lyes sza­bad­ság és a „jö­vő­ért va­ló dol­go­zás” le­he­tő­sé­ge két­ség­te­le­nül az át­ala­ku­lás egyik leg­na­gyobb vív­má­nya. A jö­vő­vel kap­cso­la­tos op­ti­mis­ta hoz­zá­ál­lás el­le­né­re a kö­zé­le­tet még­is a bi­zal­mat­lan­ság és a gya­nak­vás ural­ja, és e tény ab­ban a pil­la­nat­ban, amint az egyén a kö­zös­ség ré­sze­ként kezd tény­ked­ni, ér­zé­kel­he­tő­vé vá­lik. Még mi­e­lőtt azt kez­de­nénk vizs­gál­ni, hogy a bi­zal­mat­lan­ság mi­ként be­fo­lyá­sol­ja a min­den­nap­ok tár­sa­dal­mi kap­cso­la­ta­it, sze­ret­ném né­hány kvan­ti­ta­tív adat se­gít­sé­gé­vel meg­ra­gad­ni, mi­képp vá­lik a bi­za­lom az egyé­nek tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­kel va­ló in­ter­ak­ci­ó­já­nak esz­kö­zé­vé.
A fa­lu­si­ak min­den­na­pos éle­té­ben a hi­va­ta­los in­téz­mé­nyek és in­for­má­lis cso­por­to­su­lá­sok (pl. szom­szé­dok, kö­ze­li és tá­vo­li ro­ko­nok, mun­ka­tár­sak és ba­rá­tok) szem­ben ér­zett bi­za­lom mé­ré­sé­re egy 0-tól (a bi­za­lom tel­jes hi­á­nya) 5-ig (a leg­na­gyobb mér­té­kű bi­za­lom) ter­je­dő ská­lát hasz­nál­tam.
Az 1. áb­ra 100 vé­let­len­sze­rű­en ki­vá­lasz­tott sze­mély (64 fér­fi és 36 nő) 14 cso­port­tal szem­be­ni bi­za­lom­szint­jét áb­rá­zol­ja. A cso­por­tok a kö­vet­ke­zők: csa­lád, kö­ze­li ro­ko­nok, tá­vo­li ro­ko­nok, szom­szé­dok, ba­rá­tok, fa­lu­be­li­ek, mun­ka­tár­sak, az egy­ház, he­lyi hivatalnokok2, po­li­ti­ku­sok, föld­mű­ves szö­vet­ke­zet, he­lyi tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek, az ál­lam és az EU. A leg­ma­ga­sabb át­la­gos bi­za­lom­szin­tet a család3 ér­te el 4,56-os ér­ték­kel, ezt kö­ve­ti a kö­ze­li ro­ko­nok (3,86), majd a ba­rá­tok (3,54) cso­port­ja. A föld­mű­ves szö­vet­ke­zet (1,87), az ál­lam (1,35) és a po­li­ti­ku­sok (1,19) a ská­la el­len­ke­ző ol­da­lán he­lyez­ked­nek el. Kö­ze­pes bi­za­lom­szin­tet el­érő cso­por­tok a mun­ka­tár­sak cso­port­ja (2,98) és a he­lyi tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek, ugyan­ak­kor a fa­lu­be­li­ek cso­port­ja 2,42-vel meg­le­he­tő­sen ala­csony ér­té­ket ért el. Vé­gül a he­lyi hi­va­tal­no­kok 2,7-es ér­té­ke sok­kal ma­ga­sabb volt, mint a szö­vet­ke­zet­tel szem­ben ki­nyil­vá­ní­tott bi­za­lom szint­je.

1. áb­ra. Bi­za­lom­szint
Microsoft Word - torsello-graf1.doc

For­rás: A ház­tar­tá­sok­ban vég­zett kér­dő­íves fel­mé­rés

A fen­ti ada­tok­ból két­fé­le kö­vet­kez­te­tés von­ha­tó le. Elő­ször is, a bi­za­lom­mal kap­cso­la­tos vé­le­ke­dés nagy­ban függ az egyé­nek­kel, il­let­ve az in­téz­mé­nyek­kel fenn­tar­tott in­ter­ak­ció gya­ko­ri­sá­gá­tól: ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy az in­ter­ak­ció gya­ko­ri­sá­gá­val a bi­za­lom mér­té­ke is nö­vek­szik. A bi­za­lom kér­dé­sé­ben a kér­de­zet­tek vá­la­szai alap­ján há­rom kü­lön­bö­ző ka­te­gó­ri­át kü­lön­böz­tet­he­tünk meg. Az el­ső ka­te­gó­ri­á­ba tar­to­zó cso­por­tok, az­az a csa­lád, ro­ko­nok, ba­rá­tok, szom­szé­dok és tá­vo­li ro­ko­nok (mind­an­­nyi­an 3 fe­let­ti át­lag­ér­ték­kel) áll­nak a leg­kö­ze­lebb az egyén­hez. Ez az a ka­te­gó­ria, amely irá­nyá­ba a bi­za­lom mint a min­den­na­pi tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok lét­fon­tos­sá­gú ele­me nyil­vá­nul meg. Az egyé­nek e ka­te­gó­ria tag­ja­i­val va­ló kap­cso­la­ta a gya­ko­ri in­ter­ak­ci­ó­kon edző­dik, az irá­nyuk­ba ta­nú­sí­tott bi­za­lom ez ál­tal kap fo­lya­ma­tos meg­erő­sí­tést. A má­so­dik ka­te­gó­ria (2 és 3 köz­ti bi­za­lom­szint) töb­bé-ke­vés­bé ne­ut­rá­lis ele­me­ket tar­tal­maz, ma­gá­ba fog­lal­ja a fa­lu­be­li­e­ket és a he­lyi hi­va­tal­no­ko­kat, nem tar­tal­maz­za vi­szont a föl­mű­ves szö­vet­ke­ze­tet. Az egyé­nek ke­vés­bé gya­ko­ri ta­lál­ko­zá­sa a he­lyi hi­va­tal­no­kok­kal egy ala­cso­nyabb bi­za­lom­szin­tet ered­mé­nyez. A fa­lu­be­li­ek cso­port­ja vi­szont prob­le­ma­ti­ku­sabb kér­dés. Ahogy azt az egyik adat­köz­lő meg­je­gyez­te: „Ha ál­ta­lá­nos­ság­ban kell vé­le­ményt mon­da­nom, anél­kül, hogy ne­vet vagy ar­cot ad­nék az egyé­nek­nek, ak­kor nem bí­zom bennük.” (An­tal, sz. 1926). A „fa­lu­be­li­ek” irá­nyá­ba – ha e cso­port nem tar­tal­maz­za a ro­ko­no­kat és ba­rá­to­kat – ér­zett bi­za­lom szint­je meg­le­he­tő­sen ala­csony. Az utol­só ka­te­gó­ria (po­li­ti­ku­sok, az ál­lam és az EU) kép­vi­se­li a fa­lu­si­ak­tól leg­tá­vo­labb ál­ló, leg­el­von­tabb cso­por­to­kat. Az ál­ta­lá­nos bi­za­lom­szint leg­ala­cso­nyabb ér­té­kei azt mu­tat­ják, hogy a fa­lu­si­ak szá­má­ra ezen meg­fog­ha­tat­lan en­ti­tá­sok, ame­lyek­kel csak na­gyon ke­vés konk­rét in­ter­ak­ci­ó­ra ke­rül sor, sok­kal ke­vés­bé meg­bíz­ha­tók. E ten­den­cia leg­so­kat­mon­dóbb pél­dá­ja az ál­lam­mal szem­be­ni bi­zal­mat­lan­ság, mi­vel ez­ál­tal a vá­lasz­adók nyil­ván az ál­lam­ha­tal­mat gya­kor­ló in­téz­mé­nyek­hez (po­li­ti­kai pár­tok, jo­gi in­téz­mé­nyek) fű­ző­dő ne­ga­tív vi­szo­nyu­kat is kifejezték.4
Az 1989 utá­ni idő­szak­ra vo­nat­ko­zó, bi­za­lom­mal kap­cso­la­tos kér­dé­sek­re adott vá­la­szok alap­ján le­von­ha­tó má­so­dik fon­tos kö­vet­kez­te­tés sze­rint a bi­zal­mat­lan­ság ál­ta­lá­nos ten­den­ci­á­nak te­kint­he­tő. Ezt a fel­mé­rés azon ered­mé­nye is alá­tá­maszt­ja, hogy ha a 3-as ér­té­ket te­kint­jük a 0-tól 5-ig ter­je­dő ská­la kö­ze­pé­nek, a 14 ka­te­gó­ri­á­ból 9 e kö­zép­ér­ték alat­ti bi­za­lom­szin­tet mu­tat.
Har­ma­dik kö­vet­kez­te­tés­ként el­mond­hat­juk, hogy az egyes in­téz­mé­nyek kö­zül az a cso­port él­ve­zi a na­gyobb bi­zal­mat, amel­­lyel a fa­lu job­ban tud azo­no­sul­ni. Ha ösz­­sze­ha­son­lít­juk a szö­vet­ke­zet és a he­lyi hi­va­tal­no­kok ér­té­ke­it az egy­ház és a tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek ér­té­ke­i­vel, in­do­kolt­nak tű­nik a két cso­port meg­kü­lön­böz­te­té­se. A fa­lu­si­ak az elő­ző két in­téz­mény­hez nem fűz­tek túl sok bi­zal­mat, mi­vel a szö­vet­ke­zet meg­szűnt fa­lu­si in­téz­mény­ként mű­köd­ni és a he­lyi hi­va­tal­no­kok­kal szem­ben a fa­lu­si­ak azok po­li­ti­kai ma­ga­tar­tá­sa mi­att gyak­ran el­uta­sí­tó­an vi­szo­nyul­nak. Ez­zel szem­ben az egy­ház és a tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis szer­ve­ze­tek (lásd a ké­sőb­bi­ek­ben) a kö­zös­sé­gi élet fel­vi­rá­goz­ta­tá­sát tart­ják szem előtt, így a ve­lük va­ló azo­no­su­lást te­szik le­he­tő­vé.
To­váb­bi kér­dés, hogy mi az alap­ja az egyé­nek ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­sá­gá­nak és az egyes in­téz­mé­nyek­kel szem­be­ni bi­zal­mat­lan­ság­nak. A kö­vet­ke­ző rész a csa­lád­tag­ok köz­ti sze­mé­lyes kap­cso­la­to­kat vizs­gál­ja.

Kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség

Azon el­mé­le­tek, ame­lyek a posztszo­ci­a­lis­ta je­len­sé­gek le­írá­sá­ra irá­nyul­nak, azt han­goz­tat­ják, hogy a Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ban meg­fi­gyel­he­tő ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság a „pol­gá­ri tár­sa­da­lom” és a kö­zös­sé­gi szin­tű te­vé­keny­ség ala­csony fej­lett­sé­gé­re utal­nak. Bjor­nskow há­rom or­szá­got (Észt­or­szág, Szlo­vé­nia és Dá­nia) ala­pul ve­vő ös­­sze­ha­son­lí­tó ta­nul­má­nyá­ban ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a kö­zös­sé­gi szin­tű rész­vé­tel szo­ro­san ös­­sze­függ az egyé­ni be­vé­tel nagy­sá­gá­val. Ada­tai azt mu­tat­ják, hogy Észt­or­szág­ban a pol­gá­ri kö­zös­sé­gi rész­vé­tel szint­je meg­kö­ze­lí­ti Szlo­vé­ni­át, de Dá­ni­á­val ös­­sze­vet­ve mind­két or­szág ada­tai an­nak csak a fe­lét érik el (Bjornskow 2002:13). A Bjor­nskow ál­tal meg­adott irá­nyt kö­ve­ti több ku­ta­tó is (Raiser,–Haerpfer–Noworthy–Wallace 2001; Bou­ga­rel 2002). ők ta­nul­má­nya­ik­ban azt jel­zik, hogy Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­nak ah­hoz, hogy meg­erő­sít­sék a de­mok­rá­cia és a gaz­da­ság fej­lő­dé­sét, el­ső­sor­ban tá­mo­gat­ni­uk ké­ne a kö­zös­sé­gi szin­tű tény­ke­dést és az azt se­gí­tő tár­sa­dal­mi csoportulásokat.
A fen­ti el­mé­let sze­rint ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re jut­hat­nák, hogy mi­vel Ki­rály­fán a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok te­rén ál­ta­lá­nos bi­zal­mat­lan­ság és pes­­szi­miz­mus ta­pasz­tal­ha­tó, a fa­lu kö­zös­sé­ge sem ér­het el ma­gas fej­lett­sé­gi szin­tet, ami a kol­lek­tív rész­vé­telt il­le­ti a kü­lön­bö­ző kö­zös­sé­gi ese­mé­nye­ken. Ez a szem­lé­let, amely a bi­za­lom ala­csony szint­jé­nél a pol­gá­ri rész­vé­tel ala­csony szint­jét is fel­té­te­le­zi, Ki­rály­fa ese­té­ben nem fe­lel meg a va­ló­ság­nak. Igaz, a fa­lu la­ko­sai gya­kor­ta pa­nasz­kod­nak ar­ra, hogy ke­ve­sebb az al­ka­lom a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ra, a kap­cso­la­tok ápo­lá­sá­ra a fa­lun be­lül. De ez in­kább a múlt­ra va­ló nosz­tal­gi­kus vis­­sza­em­lé­ke­zést tük­rö­zi. Va­ló­ban, a szo­ci­a­lis­ta re­zsim re­la­tív jó­lé­tet biz­to­sí­tott min­den­ki­nek, és így ki­sebb hang­súly he­lye­ző­dött a ház­tar­tá­sok gaz­da­sá­gi stra­té­gi­á­i­ra.
Ma a fa­lu­ban a kü­lön­bö­ző ak­tív tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis egye­sü­le­tek­nek a szá­ma 14 kö­rül van. Ezek te­vé­keny­sé­ge kü­lön­bö­zik az egyes klu­bok jel­le­ge sze­rint, de ál­ta­lá­ban he­ten­te két­szer ki­sebb vagy na­gyobb ren­dez­vény ke­rül meg­szer­ve­zés­re a fa­lu­ban, ha­von­ta egy nagyobbra.5 A ma­gyar kul­tu­rá­lis szer­ve­zet, a Cse­ma­dok, ame­lyet két rész­leg, a fel­nőtt és a fi­a­ta­lok rész­le­ge al­kot, kü­lö­nö­sen ak­tív a kö­zös­sé­gi ren­dez­vé­nyek meg­szer­ve­zé­se és tá­mo­ga­tá­sa te­rén.
Az úr­na­pi kör­me­net ün­ne­pé­lye egy a leg­je­len­tő­sebb kö­zös­sé­gi ak­ci­ók kö­zül. Az aláb­bi­ak­ban az ün­ne­pély rész­le­tes le­írá­sa kö­vet­ke­zik, úgy, ahogy azt 2001-ben meg­fi­gyel­tem.
Az úr­na­pi szer­tar­tás reg­gel kez­dő­dik. Fél órá­val a kez­dés előtt a temp­lom már te­le van6. A fa­lu­si­ak kü­lön­bö­ző cso­por­tok­ra osz­tód­va vá­ra­koz­nak: a plé­bá­nos, a mi­nist­rán­sok, az idő­sebb fér­fi­ak cso­port­ja, a fi­a­tal lá­nyok, az idő­sebb as­­szo­nyok cso­port­ja és a töb­bi fa­lu­be­li. Min­den cso­port­nak kü­lön sze­re­pe van. Az el­ső rí­tus­ra a temp­lom­be­já­rat előtt ke­rül sor, ahol a plé­bá­nos, a mi­nist­rán­sok és az idő­sebb fér­fi­ak egy fe­hér-pi­ros szí­nű gyer­tya kö­rül áll­va kör­be­ad­ják a ke­resz­tet. Ezt he­lye­zik majd az ol­tár­ra, és időn­ként hasz­nál­ják az el­kö­vet­ke­ző év fo­lya­mán. Ez­után a gyer­tya meg­ál­dá­sa kö­vet­ke­zik, majd töm­jén­füst­tel va­ló meg­tisz­tí­tá­sa. A mi­se után in­dul a kör­me­net. A me­net ele­jén fe­hér ru­hás lá­nyok men­nek, szí­nes ró­zsa­szir­mo­kat szór­nak az út­ra. őket kö­ve­ti a plé­bá­nos és a mi­nist­rán­sok. A mi­nist­rán­sok egy zöld és arany­ szí­nű bal­da­chint visz­nek, alat­ta a pap tart egy arany­ szí­nű fe­szü­le­tet. Utá­nuk az idő­sebb fér­fi­ak cso­port­ja há­rom kel­lék­kel, ame­lyek a fa­lu vé­dő­szent­jét és szim­bó­lu­mát – Szent Er­zsé­be­tet – és kü­lön­bö­ző mes­ter­sé­gek szim­bó­lu­ma­it áb­rá­zol­ják. őket kö­ve­tik a cser­ké­szek sa­ját szim­bó­lu­ma­ik­kal, ame­lyek kö­zül az egyik a ma­gyar zász­ló, a töb­bi a fa­lu cí­me­re és cser­kész­szö­vet­ség emb­lé­má­ja. Az idő­sebb asz­­szo­nyok nem visz­nek szim­bó­lu­mo­kat, éne­kel­nek és imád­koz­nak a kör­me­net töb­bi részt­ve­vő­jé­vel együtt. A részt­ve­vők kö­zül az el­ső sor­ban a pol­gár­mes­ter (aki csat­la­ko­zott a kör­me­net­hez, de nem vett részt a mi­sén), a nyug­dí­jas­klub tit­ká­ra és tag­jai men­nek. A szo­kás azt mond­ja, hogy az idő­sebb részt­ve­vők men­nek elöl, őket kö­ve­tik a fi­a­ta­lab­bak, de eh­hez a sza­bály­hoz nem ra­gasz­kod­nak szi­go­rú­an.
A me­net elő­ször meg­ke­rü­li a temp­lo­mot, majd ke­resz­tül­megy a fa­lun, egy elő­re meg­ha­tá­ro­zott út­vo­na­lat kö­vet­ve. A gyü­le­ke­zet négy he­lyen áll meg, eze­ken a he­lye­ken ol­tá­ro­kat emel­tek a négy ég­táj szim­bó­lu­ma­ként. Mind­egyik ol­tár Jé­zus Krisz­tus és a Ma­don­na fel­szen­telt ké­pét őr­zi, az ol­tár­hoz vö­rös sző­nyeg ve­zet, ahol négy ol­tár­gyer­tya áll. Az ol­tá­rok el­he­lye­zé­se nem tel­je­sen ál­lan­dó, év­ről év­re mé­te­rek­kel odébb ke­rül­nek, de ál­ta­lá­ban min­dig ugyan­ab­ban az ut­cá­ban áll­nak. A fel­épí­té­sü­ket és fel­dí­szí­té­sü­ket a fa­lu­si­ak fel­vált­va vég­zik. A fel­épí­tést a nyug­dí­jas­klub tag­jai és a pol­gár­mes­ter-he­lyet­tes ve­ze­té­sé­vel né­hány he­lyi mun­ka­nél­kü­li vég­zi, a dí­szí­tés az as­­szo­nyok fel­ada­ta. Az a ház, amely előtt az ol­tár áll, biz­to­sít­ja a vi­rá­go­kat és a szent­ké­pet. A gyer­tyá­kat és a kül­ső dí­szí­tés anya­gát a szom­szé­dok ad­ják. Ahogy az ol­tár az évek so­rán az ut­cán be­lül egyik ház­tól a má­si­kig ván­do­rol, a vi­rá­gok és a bel­ső ké­pek biz­to­sí­tá­sa min­dig más csa­lád fe­le­lős­sé­ge lesz.
A fen­ti­ek­ben le­írt szer­tar­tás évé­ben (2001) kö­rül­be­lül 200-an vet­tek részt a mi­sén, en­nél sok­kal töb­ben csat­la­koz­tak a kör­me­net­hez, eset­leg há­za­ik­ból néz­ve kö­vet­ték azt. Azok a csa­lá­dok tag­jai vi­szont, akik­nek há­za­ik a fel­ál­lí­tott ol­tá­rok kö­ze­lé­ben he­lyez­ked­tek el, nem vet­ték a bá­tor­sá­got, hogy a ka­pu­juk­ból le­sel­ked­je­nek, ők csak az ab­la­kon ke­resz­tül néz­ték a kör­me­ne­tet és vár­ták, hogy az is­mét ki­men­jen a fő­út­ra, és foly­tas­sa út­ját. Négy sze­mély öl­töny­ben, nyak­ken­dő­ben a fa­lu­ba ve­ze­tő út szé­lén állt, és el­te­rel­ték az au­tó­kat a fa­lu fő­út­já­ról.
A kör­me­net tár­sa­dal­mi je­len­tő­sé­gét két té­nye­ző de­monst­rál­ja: a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ció mér­té­ke és az azo­no­su­lás fo­lya­ma­ta. A szer­tar­tás­ban részt­ve­vő cso­por­tok hos­­szas és gon­dos elő­ké­szü­le­te­ket foly­tat­nak. A cser­ké­szek­től az idő­sebb as­­szo­nyo­kig min­den cso­port ta­lál­ko­zik az ese­mény előtt, ter­ve­zik, majd elő­ké­szí­tik azt. Az ol­tá­rok fel­épí­té­se is egy idő­igé­nyes fel­adat, a kör­me­net nap­ját meg­elő­ző­en két na­pot vesz igény­be, a szom­széd­ság as­­szo­nya­i­nak és az épí­té­sért, va­la­mint az ágak be­szer­zé­sé­ért fe­le­lős fér­fi­ak­nak az együtt­mű­kö­dé­sét igény­li. Ilyen mó­don az ese­mény ren­ge­teg al­kal­mat nyújt a fa­lu­si­ak köz­ti in­ter­ak­ci­ó­ra, amely so­rán a mun­ka­meg­osz­tás és a köl­csö­nös se­gít­ség meg­szer­ve­zé­sé­vel kap­cso­la­tos fel­ada­to­kat kell el­vé­gez­ni­ük.
Ezen kí­vül az ese­mény a kö­zös­ség ön­azo­no­su­lá­sát is elő­se­gí­ti. A fa­lu­si­ak büsz­kén ál­lít­ják, hogy a szá­mos tör­té­nel­mi vál­to­zás el­le­né­re a fa­lu min­dig is meg­őriz­te sa­ját „kol­lek­tív ar­cu­la­tát”. Ezt az egyik adat­köz­lő a kö­vet­ke­ző sza­vak­kal fe­jez­te ki: „Tu­dom, sok min­den ros­­szat le­het hal­la­ni ma a fa­lu­ban az em­be­rek egy­más köz­ti kap­cso­la­tá­ról. Ez rész­ben a mi hi­bánk, rész­ben a tör­té­ne­lem­nek tud­ha­tó be. Nem ta­gad­hat­juk, hogy volt né­hány sö­tét pil­la­nat a kö­zös­ség éle­té­ben, ami mi­att egye­sek még ma is ke­rü­lik egy­más tár­sa­sá­gát. De ami­kor va­la­mi­lyen ak­ció meg­szer­ve­zé­sé­ről van szó, ar­ról, hogy ös­­sze­fog­junk, az em­be­rek még­is ös­­sze­jön­nek és együtt­mű­köd­nek. Er­re büsz­ke va­gyok. Elég, ha va­la­me­lyik Cse­ma­dok vagy más val­lá­sos ünnepélyünkre7 el­jössz, meg­lát­ha­tod, hogy men­­nyi nép gyűl ös­­sze. Min­dig van al­ka­lom ar­ra, hogy a ré­gi sér­tő­dé­sek fél­re le­gye­nek té­ve” (And­rás, sz. 1930).
Az úr­nap­jai szer­tar­tás egy olyan al­ka­lom a kö­zös­ség szá­má­ra, amely so­rán a kö­zö­sen el­vég­zett fel­ada­tok a vág­ki­rá­ly­fa­i­ak szá­má­ra mint az ön­azo­no­su­lá­suk leg­fon­to­sabb ki­fe­je­ző­dé­se je­le­nik meg. Ban­fi­eld el­mé­le­te sze­rint egy nyil­vá­nos ak­ció, mint pél­dá­ul a vág­ki­rá­ly­fai kör­me­net, nem va­ló­sul­hat meg olyan kör­nye­zet­ben, ahol az em­be­ri kap­cso­la­to­kat a köl­csö­nös bi­zal­mat­lan­ság ural­ja. Az ese­mény gon­dos elő­ké­szí­té­sé­be és meg­va­ló­sí­tá­sá­ba fek­te­tett ener­gia a kö­zös­ség szel­le­mi tő­ké­jé­nek gya­ra­po­dá­sá­ban je­le­nik meg, ame­lyet a részt­ve­vők sa­ját ma­guk fe­lé szá­mol­nak el (a fa­lu­ba kí­vül­ről nem ér­ke­zik se­gít­ség). Az ün­ne­pély, val­lá­sos je­len­té­sén túl, il­let­ve azon túl, hogy az em­be­re­ket tény­le­ge­sen a kö­zö­sen vég­zett te­vé­keny­ség­re ösz­tön­zi, a kö­zös­sé­gi iden­ti­tás ki­ala­ku­lá­sá­nak pil­la­na­tát is kép­vi­se­li, amely nem a „fa­lu­be­li” kont­ra „ide­gen” konf­ron­tá­ci­ó­já­ból táp­lál­ko­zik, ha­nem a kö­zös­ség sa­ját ér­té­ke­i­ből. A kör­me­net és az Ist­ván-na­pi vi­lá­gi ren­dez­vény köz­ti kü­lönb­ség ab­ban áll, hogy a kör­me­net so­rán nem ta­pasz­tal­ha­tó­k egy­ér­tel­mű­en a csa­lá­dok cso­por­tok­ba szer­ve­ző­dé­sé­nek je­lei, az­az az ese­mény elő­ké­szí­té­sét és meg­va­ló­sí­tá­sát az egyé­nek nem a csa­lád­juk zárt kö­rén be­lül vég­zik. A te­vé­keny­sé­gek meg­szer­ve­zé­se in­kább a fa­lu­si szer­ve­ze­tek­ben lé­vő tag­sá­gu­kon és az élet­kor sze­rint szer­ve­ző­dő cso­por­to­kon ala­pul. A csa­lá­dok stá­tu­szá­ból ere­dő tá­vol­ság­tar­tás meg­szű­nik egy val­lá­sos ala­po­kon nyug­vó ese­mény kap­csán, amely a kol­lek­tív vi­sel­ke­dé­si min­ták meg­erő­sí­té­sét szol­gál­ja, és amel­­lyel a kö­zös­ség ar­ra ke­res bi­zo­nyos­sá­got, hogy e min­ták a meg­lé­vő ne­héz­sé­gek el­le­né­re is tény­le­ge­sek és mű­kö­dő­ké­pe­sek.

Bi­zal­mat­lan­ság és el­vá­rá­sok: a ro­ko­nok köz­ti in­ter­ak­ció min­tái

A posztszo­ci­a­lis­ta tár­sa­dal­mak elem­zői egyet­ér­te­nek ab­ban, amit a fen­ti fel­mé­rés ered­mé­nyei is alá­tá­masz­ta­nak, hogy az in­téz­mé­nyek irá­nyá­ba ér­zett bi­zal­mat­lan­ság a szűk csa­lá­di, ba­rá­ti és ro­ko­ni kö­zös­ség­be ve­tett bi­za­lom pri­vi­le­gi­zá­lá­sá­val el­len­sú­lyo­zó­dik (Sztompka 1999; Mis­ztal 2001). E je­len­ség a szo­ci­a­lis­ta idő­szak­ra jel­lem­ző, nyil­vá­nos és pri­vát szfé­ra köz­ti óri­á­si sza­ka­dék foly­ta­tá­sá­nak te­kint­he­tő. Ilyen kö­rül­mé­nyek közt az egyén cse­le­ke­de­tei va­la­mi­fé­le két, egy­más­tól tel­je­sen kü­lön­bö­ző szin­ten zaj­ló szín­já­ték­ká deg­ra­dá­lód­tak (performative act): a nyil­vá­nos­ság szint­jén, több­nyi­re ha­mis és fél­re­ve­ze­tő ma­ga­ta­rás­sal, és a pri­vát szfé­ra szint­jén, ahol az egyén már ön­ma­gát ad­hat­ja. Eb­ből ki­fo­lyó­lag a csa­lád­tag­ok­kal szem­be­ni el­vá­rá­sok és kö­te­le­zett­sé­gek óri­á­si ter­het ró­hat­nak a tár­sa­dal­mi te­vé­keny­ség sze­rep­lő­i­re, azon egy­sze­rű ok­nál fog­va, hogy nincs vagy leg­alább­is na­gyon ke­vés az a te­rü­let, ahol a bi­za­lom ki­fe­je­zés­re jut­hat.
A fen­ti kva­ni­ta­tív ada­tok jól mu­tat­ják, hogy ma­nap­ság a sze­mé­lyes bi­za­lom ki­nyil­vá­ní­tá­sá­nak egyet­len szfé­rá­ja a csa­lád és a ro­kon­ság. Mi­ó­ta az ál­lam el­vesz­tet­te a szo­ci­a­lis­ta idő­szak­ra jel­lem­ző, min­dent át­ha­tó jel­le­gét, a fa­lu­si­ak szá­má­ra a csa­lád a se­gít­ség, a meg­bíz­ha­tó­ság és a biz­ton­ság „egyet­len for­rá­sa”. Ugyan­ak­kor mi­vel a bi­za­lom ki­ala­kí­tá­sá­ban és fenn­tar­tá­sá­ban a csa­lád oly nagy sze­rep­pel bír, egy szer­te­ága­zó ro­ko­ni kap­cso­la­to­kon ala­pu­ló cso­port tag­jai ezen ál­la­pot szá­mos hát­rá­nyát is meg­ta­pasz­tal­hat­ják. Az egyik adat­köz­lő a kö­vet­ke­ző­képp ír­ta le a ro­ko­ni kap­cso­la­tok sze­re­pét: „A csa­lád egy két­élű fegy­ver: ha nagy, sok előn­­nyel jár­hat. Van ki­re szá­mí­ta­ni, ami­kor szük­ség van. Hi­szen ugyan­az a vér fo­lyik az ere­ik­ben. A má­sik ol­da­lon vi­szont ren­ge­teg kö­te­le­zett­ség­gel jár az ilyen, és ezek né­ha na­gyob­bak, mint az elő­nyök. So­ha nem tud­ha­tod biz­to­san, mit gon­dol ró­lad ez vagy az a ro­kon. Amit te­hetsz, az csu­pán az, hogy re­mény­kedsz, he­lye­sen cse­le­ked­tél vagy be­szél­tél az adott pil­la­nat­ban” (Dá­ni­el, sz.1968).
Dá­ni­el egy jó hí­rű fa­lu­si csa­lád tag­ja, fér­je­zett nő­vé­re szin­tén a fa­lu­ban la­kik, báty­ja a vá­ros­ban. Dá­ni­el fe­le­sé­gé­nek csa­lád­ja szin­tén fa­lu­be­li. Ami­kor a fen­ti sza­vak el­hang­zot­tak, Dá­ni­el meg­hí­vá­sá­ra egy po­hár ital mel­lett ül­tünk ve­le és né­hány fér­fiba­rát­já­val. A kul­túr­ház má­so­dik eme­le­tén vol­tunk, ahol egy, a Cse­ma­dok ál­tal szer­ve­zett de­cem­be­ri mu­latt­ság folyt. A nagy­te­rem­ben mu­la­tós-ün­nep­lős han­gu­lat ural­ko­dott, bár az asz­ta­lok­tól nem le­he­tett túl sok zajt vagy ne­ve­tést hal­la­ni. Dá­ni­el el­mond­ta, hogy az ilyen ren­dez­vé­nye­ken, mi­vel a csa­lád­ja kö­ré­ben il­le­ne ül­nie, gyak­ran ér­zi ma­gát kí­no­san. Ezért jött jól, hogy el­ugor­ha­tott a ba­rá­ta­i­val egy po­hár ital­ra, ahol la­zább lég­kör­ben be­szél­get­he­tett. Meg­kér­dez­tem tő­le, hogy a csa­lá­di kap­cso­la­tok túl­zot­tan for­má­lis vol­ta nem csak a ren­dez­vény ked­vé­ért, il­let­ve a töb­bi­ek előtt va­ló sze­rep­lés mi­att tör­té­nik-e. „Tu­dod – mond­ta – ez min­dig így van. Vi­sel­ked­ned kell a nyil­vá­nos­sá­gon és ott­hon is, ahogy az el van tő­led vár­va. Gon­do­lod, hogy oda­me­he­tek a nagy­bá­csim­hoz és meg­mond­ha­tom ne­ki nyíl­tan, mit is gon­do­lok ró­la? Sem­mi eset­re sem! Mind­egy hol vagy, a dol­gok ha­son­ló­an mű­köd­nek. A csa­lád az min­dig csa­lád, és azt tisz­tel­ni kell.”
A ro­ko­ni kap­cso­la­to­kat sza­bá­lyo­zó eti­kett szi­go­rú­sá­gá­ban két té­nye­ző játsz­hat sze­re­pet. Az egyik a plety­ká­tól va­ló fé­le­lem, amely az egyé­nek kö­zöt­ti kap­cso­la­tot ala­kít­ja az­ál­tal, hogy meg­ha­tá­roz­za, mi „he­lyes” és mi nem az a kö­zös­ség sza­bá­lya­i­hoz ké­pest. A má­sik ol­da­lon a csa­lád­tag­ok egy­más­sal szem­be­ni kö­te­le­zett­sé­gei és vi­sel­ke­dés­be­li el­vá­rá­sai úgy emo­ci­o­ná­li­san, mint instru­men­tá­li­san strukturálódnak.8 A ro­ko­nok po­ten­ci­á­lis se­gí­tők, te­hát a ve­lük va­ló jó kap­cso­lat fenn­tar­tá­sa fon­tos az egyén szá­má­ra. Ez a ro­ko­nok köz­ti bi­za­lom meg­lét­ének egyik alap­pil­lé­re, bár az emo­ci­o­ná­lis kö­tő­dés is fon­tos sze­re­pet ját­szik. Ne­héz el­kép­zel­ni, hogy va­la­ki se­gít­sé­get re­mél egy ro­ko­ná­tól, aki­vel év­ti­ze­de­kig tar­tó vi­szály­ko­dást foly­tat­nak, nem csu­pán azért, mert a köz­tük lé­vő in­ter­ak­ci­ók meg­sza­kad­tak, ha­nem a vis­­sza­vá­gás­tól va­ló fo­lya­ma­tos fé­le­lem mi­att is, amely a bi­za­lom ki­nyil­vá­ní­tá­sá­nak ak­tu­sát te­szi fö­lös­le­ges­sé, ha­csak egy má­sik kap­cso­lat (több­nyi­re ba­rá­ti), köz­ve­tí­tő­ként át nem hi­dal­ja a két fél kö­zöt­ti tá­vol­sá­got. A bi­za­lom szá­mos té­nye­ző alap­ján ala­kít­ja a ro­ko­nok kö­zöt­ti sze­mé­lyes kap­cso­la­to­kat. Ezek kö­zé tar­to­zik az egy­más­sal va­ló sze­mé­lyes ta­lál­ko­zá­sok gya­ko­ri­sá­ga, egy­más­tól va­ló tér­be­li tá­vol­sá­guk, vé­le­mény­kü­lönb­sé­gek meg­lé­te vagy hi­á­nya, egy­más­hoz vi­szo­nyí­tott ha­tal­mi, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi po­zí­ci­ó­juk. E té­nye­zők sok­sze­rű­sé­ge mi­att, és ami­att a fo­lya­ma­tos igye­ke­zet mi­att, hogy az ér­dek­ből tör­té­nő és az ér­zel­mek ál­tal be­fo­lyá­solt vi­sel­ke­dés közt az egyé­nek meg­ta­lál­ják a kö­zép­utat, a bi­za­lom nem szük­ség­sze­rű­en a ro­ko­ni kap­cso­la­tok egyet­len meg­ha­tá­ro­zó ele­me.

Csa­lá­don és fa­lun be­lü­li kap­cso­la­tok

Ant­ro­po­ló­gi­ai ta­nul­má­nyok so­ra bi­zo­nyít­ja, hogy az ál­la­mi szo­ci­a­liz­mus meg­szű­né­se gyak­ran a szo­li­da­ri­tás és a tár­sa­dal­mi együtt­mű­kö­dés meg­sza­kí­tá­sát és a kö­zös­sé­gi in­ter­ak­ció csök­ke­né­sét von­ta ma­ga után (Kaneff 1996; Pine 1996; Hann 2002).
Pine egy dél-len­gyel­or­szá­gi hegy­vi­dé­ki kö­zös­ség­ről szó­ló ta­nul­má­nyá­ban ki­hang­sú­lyoz­za, hogy 1989 után a fa­lu­si­ak (kü­lö­nö­sen a nők) vis­­sza­hú­zód­tak az ott­ho­na­ik­ba (Pine 2002:104). Ezt a je­len­sé­get a ter­me­lés szo­ci­a­lis­ta vi­szo­nya­i­nak a meg­szű­né­sé­vel hoz­za a ku­ta­tó kap­cso­lat­ba. A múlt­ban a nők hely­ze­te mint gaz­da­sá­gi és rep­ro­duk­ci­ós ter­me­lő­ké meg­erő­sö­dött a tár­sa­da­lom­ban. Ma vi­szont, ami­kor a ház­tar­tás a min­den­na­pi túl­élé­si stra­té­gi­ák szín­hely­évé vált, a csa­lád je­len­tő­sé­ge nőtt meg, és ez egy­ben a csa­lád­tag­ok kö­zöt­ti szo­li­da­ri­tás és ös­­sze­fo­gás kon­szo­li­dá­lá­sá­hoz is ve­ze­tett.
Ki­rály­fa ese­te kis­sé el­tér a fen­ti pél­dá­tól. Ki­rály­fa la­kói is pa­na­szol­ják, hogy 1989 után ke­ve­sebb lett az al­ka­lom a min­den­na­pi tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ra, és a csa­lád, a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­lat­rend­szer új­ra na­gyobb te­ret ka­pott. Azon­ban ez a „vis­­sza­hú­zó­dás” nem von­ta ma­ga után a kol­lek­tív élet meg­szű­né­sét. Az 1989-es vál­to­zá­sok nem je­len­tet­ték azt, hogy a csa­lád vált vol­na az egye­dü­li for­rá­sá­vá a tár­sa­dal­mi bi­za­lom­nak egyéb tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek­kel szem­ben. A sze­rep­lők­nek al­kal­maz­kod­ni­uk kel­lett a meg­vál­to­zott kö­rül­mé­nyek­hez, és ez azok­nak az ér­té­kek­nek, kog­ni­tív ori­en­tá­ci­ók­nak és stra­té­gi­ák­nak a meg­kér­dő­je­le­zé­sét je­len­tet­te, ame­lyek az elő­ző po­li­ti­kai rend­szer­nek a jel­lem­zői vol­tak (Hann 2002). Ezért, ami­kor a ház­tar­tás gaz­da­sá­gi túl­élé­se van koc­kán, mind­azon kö­te­le­zett­sé­gek, emó­ci­ók és ra­ci­o­ná­lis szá­mí­tá­sok­nak a rend­sze­re, ame­lye­ken a bi­za­lom alap­szik, je­len­tős mér­ték­ben ki­hang­sú­lyo­zód­hat.
El­mond­hat­juk, hogy a bi­za­lom há­rom szin­ten épít­ke­zik: emo­ci­o­ná­lis, mo­rá­lis és instru­men­tá­li­san ra­ci­o­ná­lis szin­ten. Ez azt je­len­ti, hogy a min­den­na­pi te­vé­keny­sé­ge­ik fo­lya­mán az em­be­rek a vá­lasz­tás és a stra­té­gia­al­ko­tás komp­lex fo­lya­ma­tát kö­ve­tik. Az emo­ci­o­ná­li­san re­a­gá­lók mé­lyen gyö­ke­re­ző bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat, ame­lyet a posztszo­ci­a­lis­ta transz­for­má­ci­ó­val szem­ben érez­nek, ki­ve­tít­he­tik a min­den­na­pi em­ber­kö­zi kap­cso­la­ta­ik­ra. Ez kész­te­ti a fa­lu­si­a­kat ar­ra, hogy ál­ta­lá­nos ag­gó­dá­su­kat a je­len­nel kap­cso­lat­ban és a bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat a töb­bi fa­lu­be­li iránt nyil­vá­no­san ki­fe­je­zés­re jut­tas­sák.
A má­sik ol­da­lon ugyan­ez az ag­go­da­lom a posztszo­ci­a­lis­ta át­ala­ku­lás­sal kap­cso­lat­ban erő­sí­ti meg a csa­lá­don be­lü­li kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gát, ez­zel is ki­emel­ve azt a gon­do­la­tot, hogy a csa­lád ér­de­ke­it előny­be kell ré­sze­sí­te­ni ah­hoz, hogy a csa­lád és a ro­kon­ság túl­élé­se (és hasz­na) biz­to­sít­va le­gyen. A fami­li­a­riz­mus azon­ban nem he­lyet­te­sí­ti a min­den­nap­ok kö­zös­sé­gi bi­zal­mát a fa­lu­be­li­ek kö­zött. A fami­li­a­riz­mus itt a fa­lu la­kó­i­nak az em­ber­köz­ti kap­cso­lat­rend­szer ér­té­ké­nek stra­té­gi­ai meg­fon­to­lá­sá­nak a ki­fe­je­zé­se (Torsello 2003).
Ami a fa­lu­si­ak gaz­da­sá­gi tu­laj­do­na­ik­nak (föld, gé­pek, mun­ka­erő vagy me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek) a hasz­ná­la­tát il­le­ti, az is új­ra di­men­zi­o­nál­va le­het an­nak szem­pont­já­ból, mi­lyen tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok­ba szük­sé­ges be­fek­tet­ni az adott pil­la­nat­ban (Torsello 2003). A csa­lá­di föld meg­mű­ve­lé­sét pél­dá­ul gyak­ran sok­kal in­kább olyan tár­sa­dal­mi mint csu­pán gaz­da­sá­gi te­vé­keny­ség­nek le­het te­kin­te­ni, amely a ro­kon­sá­gon be­lü­li köl­csö­nös­ség­nek, re­cip­ro­ci­tás­nak, mun­ka­erő és ter­mék­cse­ré­nek komp­lex rend­sze­rét is ma­gá­ba fog­lal­ja. A hos­­szú tá­vú ra­ci­o­na­li­tás, amely ezek­nek a dön­té­sek­nek a hát­te­ré­ben hú­zó­dik, az a gon­do­lat, amely sze­rint a ro­kon­sá­gi kap­cso­la­tok és bi­za­lom a köl­csö­nös se­gít­ség ál­tal szi­lár­dul­nak. A nyúj­tott se­gít­sé­gért ha­son­ló vi­szon­zást le­het el­vár­ni. Csu­pán gaz­da­sá­gi, rö­vid tá­vú ér­de­kek szem­pont­já­ból ez az in­kább tár­sa­dal­mi mint gaz­da­sá­gi tu­laj­don­ba va­ló be­fek­te­tés hát­rá­nyok­kal is jár: a mun­ka­erő túl­sá­gos hasz­ná­la­ta, aján­dé­ko­zás, gya­ko­ri mun­ka­erő és gép­köl­csön­zés ve­szély­be so­dor­hat­ja a ház­tar­tás ter­me­lé­si fo­lya­ma­tát. A fa­lu­si­ak azon­ban úgy tű­nik, ké­szek ezek­re a koc­ká­za­tok­ra an­nak a hos­­szabb tá­vú ha­szon­nak a re­mé­nyé­ben, amely a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­la­tok „ak­tív” fenn­tar­tá­sá­ból ered­het.
A bi­za­lom­nak a kü­lön­bö­ző mó­don va­ló hasz­ná­la­ta a tár­sa­dal­mi be­fek­te­tés hosz­­szú vagy rö­vid tá­vú jel­le­ge sze­rint jel­zi a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság funk­ci­ó­ját a fa­lu­si tár­sa­da­lom­ban. Az em­be­rek han­goz­tat­ják: az, hogy nem tud­nak bíz­ni a fa­lu­be­li tár­sa­ik­ban az 1989 utá­ni vál­to­zá­sok­nak tud­ha­tó be. Az 1531 lel­ket szám­lá­ló kö­zös­ség­ben azon­ban nincs olyan csa­lád, aki­nek ne len­ne ro­ko­ni kap­cso­la­ta a fa­lun be­lül. Ez azt is je­lent­het­né, hogy a fa­lu­be­li­ek­kel szem­ben ér­zett bi­zal­mat­lan­ság té­nyét egyen­lő­nek te­kint­het­nénk a csa­lád­dal szem­ben ér­zett bi­zal­mat­lan­ság­gal. Ha ki­tá­gít­juk a „ro­ko­nok” ka­te­gó­ri­á­ját, ak­kor ez ma­gá­ba fog­lal­hat­na sok más fa­lu­be­lit is az ott­ho­ni szfé­rán kí­vül. 9
A fa­lu la­kói ún. kog­ni­tív tér­ké­pe­ket „szer­kesz­te­nek”, ame­lyek alap­ján az­tán vá­lasz­ta­nak úgy a biz­ton­sá­gos és a bi­zony­ta­lan bi­za­lom kö­zött, mint a rö­vid és a hosz­­szú tá­vú ér­de­kek kö­zött. Az­zal, hogy az em­be­rek szó­ban is ki­fe­je­zik a bi­zal­mat­lan­sá­gu­kat a töb­bi fa­lu­be­li­vel szem­ben, a fa­lu la­kói ké­pe­sek va­la­men­­nyi­re vé­del­met te­rem­te­ni ma­guk ré­szé­re a min­den­nap­ok elő­re­lát­ha­tat­lan­sá­ga­i­val szem­ben.

Be­fe­je­zés

A bi­za­lom és bi­zal­mat­lan­ság hasz­nos fo­gal­mak­nak bi­zo­nyul­nak, ami­kor azt ír­juk le, hogy az egyé­nek mi­lyen mó­don struk­tu­rál­ják cse­le­ke­de­te­i­ket, il­let­ve mi­lyen mó­don oszt­ják meg má­sok­kal a tár­sa­dal­mi va­ló­ság­ról szó­ló el­kép­ze­lé­se­i­ket. A bi­za­lom, amely egy­más­ra utalt­sá­gon ala­pu­ló kap­cso­la­tot lé­te­sít a kö­zös cé­lon osz­to­zó fe­lek kö­zött, az ér­de­kek­re és instru­men­ta­li­tás­ra fek­te­tett hang­súlyt von­ja ma­ga után, és egy sor köl­csö­nös el­vá­rást va­la­mint kö­te­le­zett­sé­get éb­reszt mind­két fél ol­da­lá­ról. Ezek a kö­zös­ség alap­el­vei és sza­bá­lyai alap­ján de­fi­ni­á­lód­nak. Ez az a pont, ami mi­att Ban­fi­eld meg­kö­ze­lí­té­se hát­rá­nyai el­le­né­re meg­őriz­te hasz­nál­ha­tó­sá­gát (Banfield 1958). Az az étosz, amely Mon­teg­ra­no la­ko­sa­it Ban­fi­eld el­mon­dá­sa sze­rint a min­den­nap­ja­ik túl­élé­sé­re ösz­tö­nöz­te, il­let­ve ar­ra in­dít­tat­ta, hogy „el­ma­ra­dott­sá­guk”-­ból a le­he­tő leg­job­bat hoz­zák ki, a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ók – a cse­lek­vő egyé­nek ál­tal fel­is­mert – fon­tos­sá­gán nyug­szik. Az egyé­nek és in­téz­mé­nyek irá­nyá­ba ta­nú­sí­tott mély­sé­ges bi­zal­mat­lan­ság egyi­ke az egyé­nek ál­tal pro­du­kált re­ak­ci­ók­nak, ame­lyek­kel a fa­lu­si­ak min­den­na­pos éle­tük so­rán a sze­gény­ség és gaz­da­sá­gi ín­ség kö­rül­mé­nye­i­re vá­la­szol­nak. Az egyé­nek tár­sa­dal­mi éle­té­nek min­den egyes rész­le­té­ben a bi­za­lom fo­rog koc­kán, mi­vel a gaz­da­sá­gi for­rá­sok szű­kös­sé­ge mi­att az egyé­nek a tár­sa­dal­mi in­ter­ak­ci­ó­ban lát­ják csa­lád­juk túl­élé­sé­nek le­he­tő­sé­gét. Ilyen kö­rül­mé­nyek kö­zött nincs le­he­tő­ség a „vak” és ab­szo­lút bi­za­lom gya­kor­lá­sá­ra, mi­vel a (tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi) ja­vak hi­á­nyoz­nak az egyé­nek éle­té­ből. Ugyan­ak­kor a bi­zal­mat­lan­ság kö­te­le­zett­sé­get éb­reszt az in­ter­ak­ció sze­rep­lő­i­ben, amely nem apá­ti­á­ban vagy pas­­szi­vi­tás­ban nyil­vá­nul meg, ha­nem a bi­zony­ta­lan­ság és hi­ány ál­ta­lá­nos kö­rül­mé­nyei kö­zött va­ló bol­do­gu­lás egy ak­tív mód­já­ban.
Ki­rály­fa la­kói a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gá­ra úgy te­kin­te­nek, mint a nagy tör­té­nel­mi vál­to­zá­sok­hoz va­ló al­kal­maz­ko­dás stra­té­gi­á­já­ra. Mily mó­don le­het­ne te­hát ér­tel­mez­ni a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság do­mi­náns je­len­lét­ét a kö­zös­ség­ben? Inst­ru­men­tá­lis ér­te­lem­ben a csa­lád­tag­ok szük­ség ese­tén po­ten­ci­á­li­san a leg­jö­ve­del­me­zőbb for­rá­sai a se­gít­ség­nek. Hi­szen a ro­ko­ni kap­cso­lat az min­dig „vér­kap­cso­lat”. Más­fe­lől vi­szont a csa­lá­di kap­cso­la­to­kon va­ló túl­sá­gos hang­súly­nak lé­tez­nek hát­rá­nyai is. A vi­sel­ke­dés meg­kö­ve­se­dett eti­kett­je és a fá­rad­sá­gos tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok fenn­tar­tá­sa ne­ga­tív emó­ci­ók fel­hal­mo­zá­sá­hoz ve­zet­het, amely az­tán ve­szély­be so­dor­hat­ja a ro­ko­ni kap­cso­la­tok ér­zé­keny rend­sze­rét.
A ro­kon­sá­gon kí­vü­li, fa­lun be­lü­li kap­cso­la­to­kat más­faj­ta tár­sa­dal­mi mo­men­tum jel­lem­zi: ezek nem olyan hos­­szú tá­vú­ak, mint a ro­kon­sá­gon be­lü­li kap­cso­la­tok. Az em­be­rek kü­lön­bö­ző szin­ten hasz­nál­hat­ják az inst­ru­men­tá­lis bi­zal­mat an­nak függ­vé­nyé­ben, men­­nyi időt (és fá­rad­sá­got) in­vesz­tál­tak a tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok­ba. A má­sik ol­da­lon azon­ban, még ha az emo­ci­o­ná­lis súly ki­sebb is a ro­kon­sá­gon kí­vü­li kap­cso­la­tok­ban, mint ami­lyen a csa­lá­don be­lü­li kap­cso­la­tok­ban, a ro­kon­sá­gon kí­vü­li kap­cso­la­tok ki­szá­mít­ha­tat­lan­sá­ga is meg­nö­vek­szik. Ily mó­don az egyé­nek kö­zöt­ti tá­vol­ság nö­ve­ke­dé­sé­vel a meg­bíz­ha­tó­ság kog­ni­tív (és mo­rá­lis) tér­ké­pe is ös­­sze­tet­teb­bé vá­lik. Ezen a pon­ton a bi­zal­mat­lan­ság hasz­ná­la­ta stra­té­gi­ai fon­tos­sá­gú­vá vál­hat, és a ki­nyil­vá­ní­tott bi­zal­mat­lan­ság a fa­lu la­ko­sai kö­zött nem az egye­sü­le­tek vagy kol­lek­tív ak­ci­ók pol­gá­ri for­má­i­nak a hi­á­nyát tük­rö­zi, ahogy azt né­hány el­mé­let alá tű­nik tá­masz­ta­ni.
A bi­zal­mat­lan­ság hasz­ná­la­ta an­nak a kü­lön­bö­ző szin­tek kö­zött ta­lál­ha­tó fe­szült­sé­gek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sa, ame­lye­ken a bi­za­lom alap­szik, és ame­lyek se­gít­sé­gé­vel az fenn­tart­va van. A bi­zal­mat­lan­ság cél­irá­nyos hasz­ná­la­tá­val a fa­lu­si­ak ké­pe­sek egyen­súlyt te­rem­te­ni a sze­mé­lyes ér­de­kek kö­ve­té­se és a bi­za­lom tár­sa­dal­mi-kog­ni­tív konst­ruk­ci­ó­ja kö­zött. Így a bi­zal­mat­lan­ság a bi­za­lom­nak a ki­egé­szí­tő­jé­vé vá­lik, és egy­ben az em­be­rek egy­más­hoz va­ló kö­tő­dé­sé­nek a meg­te­rem­té­sé­nek az esz­kö­zé­vé a bi­zony­ta­lan idők­ben.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Banfield, E. C.: The Moral Basis of a Bac­kward Society. Glencoe, Free Press, 1958.
Bjornskow, Christian: Poli­cy impli­ca­ti­ons of social capi­tal in post-communist Europe. Is Slo­ve­nia dif­fe­rent from the rest? www.sigov.si/zmar/conference2002/pdf/njornskov.pdf
Bougarel, Xavi­er et al. : Local level insti­tu­ti­ons and social capi­tal study. Fin­dings and recommendations. World Bank Report. Vol.II, June 2002.
Cen­zus 2001. Sèí­ta­nie obyvate¾ov, domov a bytov. Bratislava, Šta­tis­tic­ký Úrad Slo­ven­skej Republiky, 2001.
Fare­well to the Socia­list ‘Other’. In.: Postsocialism. Ideals, Ideo­lo­gi­es and Prac­ti­ces in Eurasia. Ed.: C. M. Hann, Lon­don, Routledge, 2002, 1–11. p.
Hann, Chris M.: Introduction. In.: Ci­vil society. Chal­len­ging wes­tern models. Eds.: Hann, C. M. and Dunn, E., Lon­don, Routledge, 1996, 1–47. p.
Kaneff, D.: Respons­es to ‘democratic’ land reforms in a Bul­ga­ri­an village. In.: Sur­vi­ving Postsocialism: Local Stra­te­gi­es and Regi­o­nal Respons­es in Eas­tern Euro­pe and the For­mer Sovi­et Union. Lon­don, Routledge, 1996, 85–114. p.
Lovell, David W.: Trust and the poli­tics of postcommunism. Com­mu­nist and Postcom­mu­nist Studies. Vol. 34, 2001, 27–38. p.
Marsh, Christopher: Making Rus­si­an democ­ra­cy work. Social capital, eco­no­mic deve­lop­ment and democratization. Stu­di­es in Rus­si­an History. Vol. 4, Lewiston, The Edwin Mel­len Press, 2000.
Misztal, B.: Informality. Social The­o­ry and Con­tem­po­ra­ry Practice. Lon­don, Routledge, 2001.
Pine, Frances: Re-defining Women’s Work in Rural Poland. In .: After Socialism. Land Re­form and Social Chan­ge in Eas­tern Europe. Ed.: Abrahams, Ox­ford, Ber­ghahn Books, 1996, 133–155. p.
Raiser, M.–Hearpfer, Ch.–Noworthym, T.–Wallace, C.: Social capi­tal in transition: a first look at the evidence. Wor­king paper 61., Euro­pe­an Bank for Recon­struc­ti­on and Development, 2001.
Ret­re­at to the Household? Gen­de­red Doma­in in Postso­ci­a­list Poland. In.: Postsocialism. Ideals, Ideo­lo­gi­es and Prac­ti­ces in Eurasia. Ed.: C. M. Hann, Lon­don, Routledge. 2002, 95–113. p.
Rose-Ackernan, S.: Trust and Hones­ty in Post-Socialist Societies. Kyklos. 54. 2001, 415–44. p.
Sztompka, P.: Trust: A Socio­lo­gi­cal Theory. Camb­rid­ge, Camb­rid­ge Uni­ver­si­ty Press, 1999.
Torsello, D.: Trust, pro­per­ty and social chan­ge in a sout­hern Slo­va­ki­an village. Münster, LIT, 2003.

 

Rövid URL
ID1517
Módosítás dátuma2016. június 16.

Kiss József: Szlovákia helye és szerepe Milan Hodža geopolitikai koncepciójában (2. rész)

Kö­zép-Eu­ró­pa egy­sé­ges geo­po­li­ti­kai egész­ként tör­té­nő kö­rül­ha­tá­ro­lá­sá­nak szer­ves ré­sze volt Kö­zép-Eu­ró­pa ci­vi­li­zá­ci­ós és geo­grá­fi­ai el­ha­tá­ro­lá­sa Né­met­or­szág­tól. Hodžá­nak eme kon­cep­ci­o­ná­lis mű­ve­le­te szo­ro­san ös­­sze­füg­gött az in­teg­rá­ció és ko­ope­rá­ció...
Bővebben

Részletek

Kö­zép-Eu­ró­pa egy­sé­ges geo­po­li­ti­kai egész­ként tör­té­nő kö­rül­ha­tá­ro­lá­sá­nak szer­ves ré­sze volt Kö­zép-Eu­ró­pa ci­vi­li­zá­ci­ós és geo­grá­fi­ai el­ha­tá­ro­lá­sa Né­met­or­szág­tól. Hodžá­nak eme kon­cep­ci­o­ná­lis mű­ve­le­te szo­ro­san ös­­sze­füg­gött az in­teg­rá­ció és ko­ope­rá­ció ér­tel­me­zé­sé­hez szük­sé­ges bi­zo­nyos el­mé­le­ti ala­pok el­sa­já­tí­tá­sá­val, ami Hodžá­nak a hú­szas évek ele­jé­ről szár­ma­zó tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai és po­li­to­ló­gi­ai el­gon­do­lá­sa­i­ra tá­masz­ko­dott. Nyil­ván­va­ló, hogy az egy­ol­da­lú li­be­ra­liz­mus­sal ös­­sze­fo­nó­dó in­di­vi­du­a­liz­must az ag­rár­de­mok­rá­cia kon­cep­ci­ó­já­nak ki­kris­tá­lyo­so­dá­sa so­rán el­uta­sít­va lelt táp­ta­laj­ra fel­fo­gá­sá­ban a nem­zet­kö­zi in­teg­rá­ció szük­sé­ges­sé­gé­nek és le­he­tő­sé­gé­nek fel­is­me­ré­se. „Amint a tár­sa­da­lom­ban és az ál­lam­ha­tár­okon be­lül nem teng­het túl az in­di­vi­du­a­liz­mus, épp­úgy nem­kí­vá­na­tos ez a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban sem. Ahogy a tár­sa­dal­mi cso­por­tok­ban és ma­gá­ban az ál­lam­ban meg kell te­rem­te­ni – köl­csö­nös en­ged­mé­nyek árán is – a ko­ope­rá­ció lé­lek­ta­ni és szo­ci­á­lis elő­fel­té­te­le­it, ugyan­úgy a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban még a leg­erő­sebb ál­lam is via facti le­mond szu­ve­re­ni­tá­sá­nak egy ré­szé­ről avé­gett, hogy ko­ope­rá­ció­ké­pes­sé vál­jék” (Hodža 1931/IV.:371–372). Eb­ben a gon­do­lat­me­net­ben ka­pott hang­súlyt Hodžá­nak a konst­ruk­tív na­ci­o­na­liz­mus­ról szó­ló té­zi­se, ami­kor azt hang­sú­lyoz­ta, hogy sem a nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tás, sem a na­ci­o­na­liz­mus nem je­lent el­szi­ge­te­lő­dést. „Mi itt Kö­zép-Eu­ró­pá­ban a mega­lo­ál­la­mi­ság­ból – a nagy­ál­la­mi rend­szer­ből – a mik­ro­ál­la­mi­ság ál­la­po­tá­ba, va­gyis a kis­ál­la­mok rend­sze­ré­be ju­tot­tunk. A kis­ál­la­mok­nak nyo­mós és nem csak ke­res­ke­del­mi-po­li­ti­kai okai van­nak a kö­ze­le­dés­re” (Hodža 1931/IV.:371–372). En­nek a kont­ra­dik­ci­ó­nak az át­hi­da­lá­sát a hú­szas évek má­so­dik fe­lé­hez ké­pest úgy igye­ke­zett pon­to­sab­bá ten­ni, hogy ke­res­te az in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek­nek a szláv ös­­sze­fo­gás ke­re­te­it meg­ha­la­dó mé­lyebb oka­it és elő­fel­té­te­le­it. „Egy­sze­rű­en: ha már szö­vet­kez­nünk kell, ak­kor ke­res­sük a ve­lünk tár­sa­dal­mi­lag, szo­ci­á­li­san vagy gaz­da­sá­gi­lag ro­kon, ben­nün­ket ki­egé­szí­tő ál­la­mok­kal ös­­sze­fű­ző kö­te­lé­ke­ket. Szö­vet­kez­zünk azok­kal az ál­la­mok­kal, ame­lyek­kel nagy in­teg­rá­ci­ós és ci­vi­li­zá­ci­ós ala­ku­la­tot tu­dunk lét­re­hoz­ni: itt nem a ré­gi ér­te­lem­ben vett ál­lam­szö­vet­ség­re gon­do­lok, ha­nem az együtt­mű­kö­dés­re, ami a pro­duk­ti­vi­tás újabb és újabb le­he­tő­sé­ge­it tár­ja fel, lett lé­gyen az szel­le­mi avagy gaz­da­sá­gi ter­mé­sze­tű. Ez hát a nem­zet­kö­zi regionalizmus” (Hodža 1931/IV.:373).
Igaz, hogy Né­met­or­szág el­kü­lö­ní­té­sé­hez Kö­zép-Eu­ró­pá­tól köz­vet­len sür­ge­tő ösz­tön­zést a gaz­da­sá­gi szfé­ra szol­gál­ta­tott. Hodža ab­ból in­dult ki, hogy Né­met­or­szág nem ké­pes a kö­zép-eu­ró­pai bú­za­fe­les­leg fel­vá­sár­lá­sá­ra, mert ipa­ri ter­mé­ke­i­nek az óce­á­non túl­ra irá­nyu­ló ki­vi­te­le foly­tán az ot­ta­ni ag­rár­fe­les­le­get kény­te­len át­ven­ni. Ugyan­ak­kor ar­ra a meg­ál­la­pí­tás­ra ju­tott, hogy „Né­met­or­szág nem­csak po­li­ti­ka­i­lag, ha­nem kul­tu­rá­lis te­kin­tet­ben is tel­jes mér­té­kű ci­vi­li­zá­ci­ós össz­hang­ban van Nyu­gat-Eu­ró­pá­val” (Hodža 1931/IV.:402–409). Egyéb­ként Né­met­or­szág civi­li­zá­ci­os ala­pú el­kü­lö­ní­té­se Kö­zép-Eu­ró­pá­tól Hodža szá­má­ra ko­moly kon­cep­ci­o­ni­á­lis tám­pon­tot je­len­tett a geo­po­li­ti­ka tu­do­má­nyos mű­ve­lő­i­vel szem­ben, akik Hodža fej­te­ge­té­se­i­re ki­fe­je­zet­ten po­li­ti­kai in­dí­té­kok­ból re­a­gál­tak. Ezek­nek a tu­dó­sok­nak ar­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­se­i­vel kap­cso­lat­ban, hogy a nyu­ga­ti ha­tárt az Oos­ten­de–Genf vo­na­lon húz­zák meg – te­hát Né­met­or­szá­got Kö­zép-Eu­ró­pá­ba tol­ják ki –, Hodža fel­tet­te a kér­dést: „mi ma­rad ak­kor Nyu­gat-Eu­ró­pa szá­má­ra?” (Hodža 1931/IV.:404). Bár te­le­pü­lé­si-né­pes­sé­gi is­mér­vek­re hi­vat­ko­zott, ami­kor a Visztula–Vardar kor­ri­dort Kö­zép-Eu­ró­pa föld­raj­zi ten­ge­lyé­nek ne­vez­te, azon­ban e kor­ri­dor ci­vi­li­zá­ci­ós-szer­ve­ző sze­re­pé­nek tisz­tá­zá­sa nél­kül – amit úgy aposzt­ro­fált, hogy „örül­jünk, ami­ért ez a kor­ri­dor egye­ne­sen ke­let­re ve­zet” – a csu­pán geo­grá­fi­ai ér­ve­lés­nek meg­le­he­tő­sen ala­csony lett vol­na a validitása. „Amit egy­kor Kö­zép-Eu­ró­pa a Nyu­gat szá­má­ra je­len­tett, va­gyis esz­mék és áruk fo­gyasz­tó­ját, az most je­len­tős mér­ték­ben az ori­en­tá­lis Ke­let lesz az új Kö­zép-Eu­ró­pa szá­má­ra” – ál­lí­tot­ta (Hodža 1931/IV.:383).
A né­met–oszt­rák kö­ze­le­dés­re Hodža ha­tal­mi-po­li­ti­kai szem­pont­ból is re­a­gált. El­fo­gad­ta azt, mi­köz­ben fel­hív­ta a fi­gyel­met a tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai szer­ke­zet­ben vég­be­me­nő uni­fi­ká­ció ér­de­ké­ben tett ko­ráb­bi elő­ké­szü­le­tek­re, mint „az el­ső ar­ra irá­nyu­ló ko­moly kí­sér­let­re, hogy Eu­ró­pá­ban új, a bé­ke­szer­ző­dé­sek­től alap­ve­tő­en és lé­nye­ge­sen el­té­rő nem­zet­kö­zi-po­li­ti­kai hely­zet ala­kul­jon ki” (Hodža 1931/IV.:396). Az er­re adan­dó vá­laszt ab­ban lát­ta, hogy – amint azt a Národ­ní listy ha­sáb­ja­in foly­ta­tott vi­tá­ban hang­sú­lyoz­ta – ki kell bon­ta­koz­tat­ni „a kö­ze­le­dést és a kö­zép-eu­ró­pai új ál­la­mok leg­szo­ro­sabb együtt­mű­kö­dé­sét elő­moz­dí­tó ten­den­ci­á­kat és kez­de­mé­nye­zé­se­ket. Az új Kö­zép-Eu­ró­pá­nak Len­gyel­or­szág­gal és a kis­an­tant­tal együtt, s va­la­mi­kor ké­sőbb ta­lán Ma­gyar­or­szág be­vo­ná­sá­val is a Né­met­or­szág­gal va­ló kap­cso­la­ta­it olyan re­gi­o­ná­lis szer­ve­ző­dés­ként kell ki­ala­kí­ta­nia, amely ré­vén az nem vesz­tes, ha­nem nyer­tes lesz” (Hodža 1931/IV.:400). A ko­ope­rá­ci­ó­ra he­lye­zett hang­súly Hodža né­ze­te­i­nek szu­ve­re­ni­tá­sá­ról ta­nús­ko­dott, a ha­tal­mi-po­li­ti­kai ten­den­ci­ák és a ci­vi­li­zá­ci­ós kör­nye­zet ál­tal mo­ti­vált ér­de­kek di­na­mi­ká­ja kö­zöt­ti kap­cso­la­tot il­le­tő­en. A már em­lí­tett brnói elő­adá­sá­ban az el­ső vi­lág­há­bo­rú ide­jé­ből szár­ma­zó né­met Mitteleurópa-terv jel­lem­zé­se kap­csán – ki­fe­je­zet­ten ha­tal­mi-po­li­ti­kai tö­rek­vés­nek te­kint­ve azt – fel­hív­ta a fi­gyel­met a szo­ci­o­ló­gi­ai in­dí­té­kok­ra és di­men­zi­ók­ra, ame­lyek együtt jár­tak „az egyik ci­vi­li­zá­ci­ó­nak a má­sik­kal, az össze­tet­teb­nek és ré­geb­bi­nek az új­jal” foly­ta­tott küz­del­mé­vel (Hodža 1931/IV.:374). Hodžá­nak a ci­vi­li­zá­ció szül­te konf­lik­tu­sok­ra ki­he­gye­zett szem­lé­le­te ön­nön szo­ci­o­ló­gi­ai kon­cep­ci­ó­já­ra épült, mely sze­rint a tár­sa­dal­mi cso­por­tok és kö­zös­sé­gek ös­­sze­fo­gá­sá­nak gyö­ke­rei az el­té­rő kör­nye­ze­tek egy­más­sal va­ló szem­be­ke­rü­lé­sé­nek és meg­üt­kö­zé­sé­nek tu­laj­do­nít­ha­tók (Kol­lár 1995:722–723). Min­den bi­zon­­nyal eb­ből eredt szá­má­ra a vál­to­zá­sok di­na­mi­ká­ja, a geo­po­li­ti­kai vi­szo­nyok jel­lem­ző vo­ná­sá­nak tart­va azt: „Az egy­más mel­lett élő tár­sa­dal­mi cso­por­tok és ál­lam­cso­por­to­su­lá­sok nem moz­du­lat­la­nok, ha­nem ál­lan­dó moz­gás­ban van­nak” (Hodža 1931/IV.:374). E moz­gás­te­ret és ér­dek­ki­egyen­lí­tő­dé­si mó­do­za­tot épp az el­té­rő ci­vi­li­zá­ci­ós és geo­po­li­ti­kai ala­ku­la­tok sok­ol­da­lú együtt­mű­kö­dé­sé­ben lát­ta, ami a geo­po­li­ti­kai fo­gan­ta­tá­sú együtt­mű­kö­dés­nek konst­ruk­tív tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai kom­bi­ná­ci­ók irá­nyá­ba mu­ta­tó ha­tást köl­csö­nöz­het. Elő­adá­sa vé­ge fe­lé Hodža ki­je­len­tet­te: „A Franciaország–Németország–új Kö­zép-Eu­ró­pa kö­zöt­ti kap­cso­lat ala­ku­lá­sán nyug­szik az eu­ró­pai béke”(Hodža 1931/IV.:393).
Bi­zo­nyá­ra Hodža ez irá­nyú geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ke­re­te­in be­lül moz­gó el­gon­do­lá­sa­i­ban – ame­lyek a ci­vi­li­zá­ci­ós és a ha­tal­mi-po­li­ti­kai té­nye­zők po­zi­tív össz­hang­ba ho­zá­sá­nak irá­nyá­ba ha­lad­tak – kell ke­res­ni Hodža ké­sőb­bi, mé­lyen be­rög­ző­dött meg­győ­ző­dé­sé­nek in­dí­té­kát, mi­sze­rint Kö­zép-Eu­ró­pa két el­len­té­tes tömb­je kö­zöt­ti el­len­té­tek fel­old­ha­tók. Geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ki­tel­je­se­dé­se so­rán nyer re­le­van­ci­át Hodžá­nak már a hú­szas évek ele­jén han­goz­ta­tott né­ze­te, hogy szük­ség van a kö­zép-eu­ró­pai kö­ze­le­dés mag­vát ké­pe­ző kis­an­tant sze­re­pé­nek ki­tá­gí­tá­sá­ra. „A kis­an­tant­nak már rég­óta po­zi­tív és konst­ruk­tív prog­ram­ra van szük­sé­ge és ezt csak az új Kö­zép-Eu­ró­pa je­lent­he­ti” – ál­la­pí­tot­ta meg Hodža (Hodža 1931/IV.:390).
A kö­zös kö­zép-eu­ró­pai ér­de­ke­ket és prob­lé­má­kat jel­le­mez­ve kü­lön hang­súlyt he­lye­zett a szláv–né­met együtt­mű­kö­dés ala­kí­tá­sá­ra. Az ál­ta­la val­lott fel­fo­gás­ban konst­ruk­tív ci­vi­li­zá­ci­ós fel­haj­tó­erő­nek szá­mí­tó na­ci­o­na­liz­mus szel­le­mé­ben szor­gal­maz­ta a szláv ál­la­mok együ­vé tar­to­zá­sát a kö­zép-eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés ke­re­tei kö­zött lé­te­ző nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tá­sok ta­la­ján. Ez­zel a szláv együtt­mű­kö­dés­ben Hodža a múlt­hoz, a pán­szláv­iz­mus­hoz ké­pest úgy­szin­tén nem­zet­kö­zi de­mok­ra­ti­kus ho­za­dé­kot vélt fel­fe­dez­ni. A né­met–szláv kap­cso­la­tok ren­de­zé­sé­nek lé­nye­gét az új Kö­zép-Eu­ró­pa for­má­ló­dá­sá­ban fenn­tart­ha­tó egyen­súly­ban lát­ta, mely a köl­csö­nö­sen hasz­nos együtt­mű­kö­dé­sen ala­pul. Eb­ben a te­kin­tet­ben tu­laj­do­ní­tott je­len­tő­sé­get az ar­ra irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek­nek, hogy az ak­ti­viz­mus (te­hát kor­mány­pár­ti ma­ga­tar­tás) erő­re kap­jon a cseh­szlo­vá­ki­ai né­met nem­ze­ti­ség so­ra­i­ban (Hodža 1931/IV.:390).
Ko­moly nem­zet­kö­zi prob­lé­má­nak te­kin­tet­te Hodža a nem­zet­tes­tek új­ra­egye­sü­lé­sét, úgy­ne­ve­zett reunióját. Ha­son­ló­an mint a cseh–szlo­vák vi­szony ese­té­ben, ab­ból a té­zis­ből in­dult ki, hogy az új ke­le­tű ál­la­mok nem­ze­tei ere­de­ti­leg egy­sé­ge­sek vol­tak, s csak el­té­rő ál­lam­ala­ku­la­tok ke­re­tei kö­zé ke­rül­ve ala­kul­tak ki a lé­lek­ta­ni sa­já­tos­sá­gok­kal ren­del­ke­ző nem­zet­tö­re­dé­kek. Hodža eköz­ben azo­nos­nak te­kin­tet­te az egyes nem­zet­tes­te­ken be­lü­li, re­gi­o­ná­lis sa­já­tos­sá­gok­ból fa­ka­dó el­té­ré­se­ket – mint pél­dá­ul Len­gyel­or­szág ke­le­ti és nyu­ga­ti ré­sze, il­let­ve Ro­má­ni­á­ban a Ro­mán Ki­rály­ság és az er­dé­lyi ro­má­nok kö­zött – azok­kal a kü­lönb­sé­gek­kel, ame­lyek már a tel­jes nem­ze­ti önál­ló­ság jel­le­gé­vel bír­tak, amint ez a cseh–szlo­vák és a szerb–hor­vát vi­szony­ra volt ér­vé­nyes. A lel­ki-szel­le­mi el­té­ré­sek fel­ol­dá­sá­ban lát­ta a nem­ze­ti új­ra­egye­sü­lés út­ját, amit úgy ér­tel­me­zett mint az egy­sé­ges po­li­ti­kai nem­zet ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­ze­tő fo­lya­ma­tot (Hodža 1931/IV.:385).
Fi­gyel­met ér­de­mel, hogy Hodža az em­lí­tett, 1931 már­ci­u­sá­ból szár­ma­zó Cseh­szlo­vá­kia és Kö­zép-Eu­ró­pa cí­mű cik­ké­ben Cseh­szlo­vá­ki­á­nak ki­vált­képp ér­té­kes té­nye­ző sze­re­pét tu­laj­do­ní­tot­ta „Kö­zép-Eu­ró­pa meg­szer­ve­zé­sé­ben”. Cseh­szlo­vá­ki­át olyan or­szág­nak ne­vez­te, amely a ma­ga ál­la­mi-po­li­ti­kai prob­lé­má­i­val „mint­egy óhaj­tott Kö­zép-Eu­ró­pa ki­csi­ben”. Ugyan­ak­kor meg­ál­la­pí­tot­ta: Cseh­szlo­vá­ki­át a kö­zép-eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés el­mé­lyí­té­sé­ben rá­há­ru­ló kez­de­mé­nye­ző sze­rep­re az jo­go­sít­ja fel, hogy „prob­lé­má­in­kat, ame­lyek egy­ben kö­zép-eu­ró­pai prob­lé­mák is, vi­szony­lag a leg­si­ke­re­seb­ben old­juk meg” (Hodža 1931/IV.:391). Ilyen szem­pont­ból az­tán Szlo­vá­ki­á­nak a Du­na kö­zép­ső fo­lyá­sa ki­hasz­ná­lá­sá­ban – a ten­ger­hez ve­ze­tő ki­já­rat biz­to­sí­tá­sát is be­le­szá­mít­va – él­ve­zett sze­re­pét ki­emel­ve az glo­bá­li­sabb kö­zép-eu­ró­pai, sőt eu­ró­pai ér­dek­ként je­le­ní­tő­dött meg. Eb­ben a gon­do­lat­me­net­ben már egyút­tal ki­fe­je­zés­re ju­tott Szlo­vá­kia be­vo­ná­sa a kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor nem­zet­kö­zi ré­gió­kép­ző ha­tó­ere­jé­be. Ugyan­ak­kor a du­nai víziútnak, te­hát Szlo­vá­ki­á­nak Cseh­szlo­vá­kia kü­lön­le­ges kö­zép-eu­ró­pai kül­de­té­sé­ben ját­szott sze­re­pét hang­sú­lyoz­va Hodža szá­má­ra mind­ez ugyan­csak jól jött, hogy óv­has­son at­tól: amen­­nyi­ben Cseh­szlo­vá­kia esé­lyei a kö­zép-eu­ró­pai ös­­sze­fo­gás meg­te­rem­té­sé­ben ki­hasz­ná­lat­la­nul ma­rad­nak, „kap raj­ta Ma­gyar­or­szág a ma­ga pro­tek­to­ra­i­val. Nem kö­zöm­bös, hogy Kö­zép-Eu­ró­pát a mi ipa­ri és me­ző­gaz­da­sá­gi de­mok­rá­ci­ánk vagy a ma­gyar arisz­tok­ra­tiz­mus te­rem­ti e meg” (Hodža 1931/IV.:391). Tény, hogy ez idő tájt – már 1930 vé­gé­től – kö­ze­le­dett egy­más­hoz Ma­gyar­or­szág és Né­met­or­szág, mely im­már fon­tos gaz­da­sá­gi té­nye­ző­vé vált, mi­köz­ben a ma­gyar–oszt­rák kö­ze­le­dés egyút­tal ked­ve­ző volt az olasz tö­rek­vé­sek szá­má­ra. Hodžá­nak az az­zal kap­cso­la­tos fenn­tar­tá­sai, hogy Ma­gyar­or­szág az új Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz taratozik-e, volt meg­ala­po­zott­sá­ga. Hodža azon­ban Ma­gyar­or­szág­ra ri­go­ró­zus priz­mán ke­resz­tül olyan rend­szer meg­tes­te­sí­tő­je­ként te­kin­tett, amely ott a hú­szas évek­ben szi­lár­dult meg, míg vi­szont Ju­go­szlá­vi­át és Len­gyel­or­szág au­tok­ra­tiz­mu­sát sok­kal el­né­zőb­ben ítél­te meg, ele­ve elő­le­gez­ve szá­muk­ra a po­zi­tív irá­nyú vál­to­zá­so­kat.
Hodžá­nak az irány­ban ki­fej­tett fo­ko­zott te­vé­keny­sé­ge, hogy a Kö­zép-Eu­ró­pát geo­po­li­ti­kai egy­ség­gé avat­ni igyek­vő kon­cep­ci­ó­ját ke­rek egés­­szé for­mál­ja, nem csak a ke­res­ke­de­lem és az agrá­re­gyü­ttműködés fó­ru­ma­in je­lent­ke­zett. Szor­gal­maz­ta a kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nyek, a tör­vény­ho­zó tes­tü­le­tek és az igaz­ga­tá­si nor­mák egy­más­hoz kö­ze­lí­té­sét. A brnói Kö­zép-Eu­ró­pa In­té­zet­nek azt aján­lot­ta, hogy a kö­zös kö­zép-eu­ró­pai ér­de­kek­ről és prob­lé­mák­ról ren­dez­ze­nek nem­zet­kö­zi vi­tá­kat, és mé­lyít­sék el a szel­lem em­be­rei, a ter­me­lé­si szfé­ra kép­vi­se­lői és a tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek kö­zöt­ti kap­cso­la­to­kat (Hodža 1931/IV.:392–393).
A nagy gaz­da­sá­gi vál­ság éve­i­ben Milan Hodža geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja ki­tel­je­se­dé­sé­nek kül­po­li­ti­kai, a német–oszrák Ansch­lusst cél­zó kí­sér­le­tek­kel kap­cso­la­tos in­dí­té­ka­i­val pár­hu­za­mo­san a cseh­szlo­vák bel­po­li­ti­ka szín­te­rén is olyan vál­to­zá­sok­ra ke­rült sor, ame­lyek le­he­tő­sé­get nyúj­tot­tak szá­má­ra, hogy fo­koz­za geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­sé­nek át­ü­tő ere­jét, Szlo­vá­ki­á­nak a cseh–szlo­vák vi­szony szem­pont­já­ból be­töl­tött sze­re­pé­re tá­masz­kod­va. Ek­kor azon­ban Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek ki­eme­lé­sét már a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai kon­cep­ció át­gon­dolt, gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis, po­li­ti­kai és ci­vi­li­zá­ci­ós szö­ve­dé­ké­nek bir­to­ká­ban te­het­te meg.
A gaz­da­sá­gi vál­ság sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyei, ame­lyek ki­élez­ték a Szlo­vá­kia egyen­lőt­len hely­ze­té­ből fa­ka­dó gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis el­len­té­te­ket, nem­csak a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt ál­tal kép­vi­selt auto­no­mis­ta tö­rek­vé­se­ket élén­kí­tet­ték fel, ha­nem Szlo­vá­ki­á­ban a kor­mány­zó ag­rár­pár­ton be­lül is elé­ge­det­len­sé­get vál­tot­tak ki. Hodža a nö­vek­vő tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai fe­szült­ség­re Szlo­vá­kia sa­já­tos és kü­lö­nös vo­ná­sai iránt ta­nú­sí­tott fo­ko­zott fi­gye­lem­mel re­a­gált. Ál­la­mi-po­li­ti­kai be­ál­lí­tott­sá­gá­nak szel­le­mé­ben „Szlo­vá­kia egyen­ran­gú kor­mány­za­ti rész­vé­tel­ét” szor­gal­maz­va az or­szá­gos szer­vek­be va­ló fo­ko­za­tos be­ha­to­lás és az ál­lam­ap­pa­rá­tus­ban szer­zett po­zí­ci­ók ré­vén olyan in­téz­ke­dé­sek ki­kény­sze­rí­té­sé­ért és fo­ga­na­to­sí­tá­sá­ért szá­llt sík­ra, ame­lyek Szlo­vá­ki­át fel­emel­nék Cseh- és Mor­va­or­szág szín­vo­nal­ára. Hodža az ag­rár­pár­ton be­lü­li szlo­vá­ki­ai fi­a­tal köz­gaz­dász­ok­kal kar­ölt­ve kez­de­mé­nyez­te a szlo­vák regi­o­na­liz­mus kon­cep­ci­ó­já­nak po­li­ti­kai szin­tre vi­te­lét. A Slo­ven­ský den­ník új­évi kö­szön­tő­jé­ben le­ír­ta, hogy a gaz­da­sá­gi vál­ság „át­ha­tó fé­nyé­ben, min­den­ki ér­zé­ke­li a mo­dern Szlo­vá­kia fel­épí­té­sé­ben mu­tat­ko­zó hi­á­nyos­sá­go­kat. Lát­juk a köz­le­ke­dés va­la­men­­nyi ága­za­tá­ban meg­le­vő fo­gya­té­kos­sá­go­kat. Lát­juk, hogy mi­lyen az arány­ta­lan­ság akö­zött, amit a péz­ügy­i­gaz­ga­tó­ság meg­kö­ve­tel tő­lünk és amit jut­tat ne­künk, lát­juk a ter­me­lés­zer­ve­zés­ben és a szlo­vák em­ber­ről va­ló gon­dos­ko­dás­ban ke­let­ke­zett hé­za­go­kat, lett lé­gyen szó föld­mű­ve­lő­ről, ipa­ros­ról, gyá­ri mun­kás­ról vagy iro­dai tiszt­vi­se­lő­ről” (Hodža 1934/VII.:396). Hodža te­hát Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi prob­lé­má­i­nak ere­den­dő oka­it nem az ál­lam­jo­gi egyen­lőt­len hely­zet­ben lát­ta, ha­nem csak ma­gá­ban a gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai szfé­rá­ban, az ál­lam­nak a jobb fej­lő­dé­si és vál­lal­ko­zá­si le­he­tő­sé­gek meg­te­rem­té­se irán­ti nem ki­elé­gí­tő igye­ke­ze­té­ben, Szlo­vá­kia jobb ver­seny­hely­zet­be ho­zá­sa irán­ti kö­zöm­bös­ség­ben. Ugyan­ak­kor az is vi­lá­gos volt szá­má­ra, hogy a gaz­da­sá­gi fej­lett­ség szín­vo­na­lá­ban a két or­szág­rész kö­zött meg­le­vő kü­lönb­sé­gek az el­té­rő tör­té­nel­mi fej­lő­dés­ből is adód­nak, ami az egyes ré­gi­ók sa­já­tos gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nye­i­ben és szük­ség­le­te­i­ben jut ki­fe­je­zés­re. Ezért a meg­ol­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket nem­csak po­li­ti­kai kér­dés­ként, ha­nem tu­do­má­nyos prob­lé­ma­ként is ke­zel­te és szlo­vá­ki­ai re­gi­o­ná­lis in­té­zet lét­re­ho­zá­sát szor­gal­maz­ta, amely Szlo­vá­kia fej­lő­dé­si elő­fel­té­te­le­i­nek, trend­je­i­nek és szük­ség­le­te­i­nek a tu­do­má­nyos vizs­gá­la­tát te­kin­tet­te vol­na fel­ada­tá­nak. Lát­ni kell vi­szont, hogy a Hodža-féle szlo­vák regi­o­na­liz­mus­ra jel­lem­ző volt: bi­zo­nyos mér­té­kig olyan att­ri­bú­tu­mo­kat is tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki, ame­lyek már ob­jek­tí­ve meg­ha­lad­ták a regi­o­na­liz­mus ke­re­te­it, le­he­tő­sé­ge­it és a szlo­vá­ki­ai gaz­da­sá­gi prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát. Ezek tu­laj­don­kép­pen az ob­jek­tí­ve adott szlo­vák nem­ze­ti önál­ló­ság tu­do­má­sul­vé­tel­ének el­uta­sí­tá­sá­ból, a szlo­vák nem­ze­ti-po­li­ti­kai kö­zeg tény­le­ges meg­lé­té­ből adód­tak. An­nak el­le­né­re, hogy Hodžá­nak meg­volt a szlo­vák nem­ze­ti lét irán­ti em­pá­ti­á­ja – igaz an­nak is­mér­ve­it lé­lek­ta­ni sa­já­tos­sá­gok­ra szű­kít­ve –, a szlo­vák regi­o­na­liz­mus­nak még­is csu­pán a Dél- és Kelet-Csehország, il­let­ve Mor­va­or­szág kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek­hez ha­son­ló jel­lem­je­gye­ket tu­laj­do­ní­tott. Szlo­vá­ki­át il­le­tő­en a kü­lönb­sé­ge­ket csu­pán azok mély­sé­gé­ben lát­ta. A szlo­vák regi­o­na­liz­mus prog­ram­má öt­vö­zé­se ma­gá­ban fog­lal­ta a vas­úti díj­sza­bás re­form­ját, az adók és az ál­la­mi meg­ren­de­lé­sek dif­fe­ren­ci­ált meg­sza­bá­sát, a szlo­vák fa­fel­dol­go­zó ipar ren­ta­bi­li­tá­sá­nak vis­­sza­ál­lí­tá­sát, az ál­lam­igaz­ga­tás­ban mu­tat­ko­zó cent­ra­lis­ta-bü­rok­ra­ti­kus mód­sze­rek fel­szá­mo­lá­sát, te­hát a hú­szas évek­ből szár­ma­zó, de ek­ko­ra már éle­seb­ben körvo­na­la­zó­dó prog­ram­bá­zis­ra épül­ve. A szlo­vák regi­o­na­liz­mus Hodža fel­fo­gá­sá­ban bi­zo­nyos elő­re­lé­pés ki­in­du­ló­pont­já­vá vált azon az ál­ta­la kép­vi­selt ál­la­mi-nem­ze­ti egy­ség­re épü­lő prog­ra­mon be­lül, mely Szlo­vá­kia már em­lí­tett egyen­jo­gú kor­mány­za­ti rész­vé­tel­ét kö­ve­tel­te a szlo­vák ak­ti­viz­mus kön­tö­sé­ben. Mind­ez egyet je­len­tett Szlo­vá­kia szük­ség­le­te­i­nek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sá­val, a kor­mány­ha­tal­mon be­lü­li szlo­vák be­fo­lyás és rész­vé­tel fo­ko­zá­sa út­ján. Ez irány­ban kí­sér­le­tet tett a ¾udá­kok ér­de­kelt­té té­te­lé­re is a „szlo­vák kor­mány­zó­ké­pes­ség” ér­vé­nye­sí­té­sé­ben (Hodža 1934/VII.:254–262; Zube­rec 1979).
Míg a hú­szas évek­ben Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét hang­sú­lyo­zó fej­te­ge­té­sek­nek a bel­po­li­ti­kai in­dí­té­kai Hodžá­nál jó­részt pub­li­cisz­ti­kai-ver­bá­lis jel­le­get kap­tak, a szlo­vák regi­o­na­liz­mus és ak­ti­viz­mus kap­csán a cseh­szlo­vák egy­más­ra utalt­sá­gon nyug­vó „szlo­vák kor­mány­za­ti egyen­jo­gú­ság” kö­ve­te­lé­sé­ben már a po­li­ti­kai té­nye­zők ját­szot­tak meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet. Mi­köz­ben a nem­zet­kö­zi ös­­sze­füg­gé­sek köz­vet­len bel­po­li­ti­kai ki­ha­tá­suk ré­vén ve­tőd­tek fel. Mind­ez már Hodža ke­rek, át­fo­gó geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak pub­li­ká­lá­sa után ki­fe­je­zés­re ju­tott, ami­kor is 1931 jú­ni­u­sá­ban be­kap­cso­ló­dott a Nový svet cí­mű fo­lyó­irat an­két­já­ba. Cik­ké­ben, mely a Szlo­vá­kia nem csak hogy nem lesz, de nem is le­het és nem is lesz a köz­tár­sa­ság ha­mu­pi­pő­ké­je (Hodža 1934/VII.:226–230) cím­mel je­lent meg, Hodža rend­kí­vül éles hang­vé­tel­lel szá­llt sík­ra an­nak a fel­is­me­rés­nek a tu­da­ti ha­tó­erő­vé vá­lá­sá­ért hogy: „Ha Szlo­vá­ki­át bár­ki kel­lő ki­te­kin­tés vagy tá­jé­ko­zott­ság hi­á­nyá­ban bár­mi­képp meg­rö­vi­dí­ti, olyan nél­kü­löz­he­tet­len pil­lé­re­ket rom­bol­na le ve­le, ame­lye­ken az ál­lam és an­nak füg­get­len­sé­ge nyug­szik” (Hodža 1934/VII.:230). Hodža po­li­ti­kai he­vü­le­te az oszt­rák–né­met vám­unió elő­ké­szü­le­te­i­ből le­vont kö­vet­kez­te­té­sek­ből táp­lál­ko­zott, mint­hogy azt az Ansch­luss­hoz ve­ze­tő lép­cső­fok­nak te­kin­tet­te. En­nek kap­csán lá­tott al­kal­mat an­nak le­szö­ge­zé­sé­re, hogy „Szlo­vá­kia a Mor­va fo­lyó­tól a Fel­ső-Ti­szá­ig ál­la­munk­nak min­den bi­zon­­nyal arány­ta­la­nul ked­ve­zőbb po­zí­ci­ót biz­to­sít az Anschlus­sal szem­ben, ah­hoz ké­pest, amit ön­ma­guk­ban a tör­té­nel­mi or­szág­ré­szek nyújt­hat­ná­nak” (Hodža 1934/VII.:228–229). Fel­fo­gá­sá­ban a Du­ná­nak mint Cseh­szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai bá­zi­sá­nak je­len­tő­sé­ge már konk­ré­tab­ban körvonalozódott, ab­ból adó­dó­an, hogy a fo­lyam kö­zép­ső sza­ka­szát be­ta­goz­ta ama kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor köz­vet­len al­ko­tó­ré­szei kö­zé. Ily mó­don a Du­na a ma­ga hát­te­ré­vel olyan té­nye­ző sze­rep­kö­ré­be ke­rült, mely­nek gra­vi­tá­ci­ós ere­je egyen­le­te­sen ér­vé­nye­sül min­den irány­ban, meg­sza­ba­dít­va a füg­gő hely­ze­tet te­rem­tő né­met be­fo­lyás­tól. „A tör­té­nel­mi or­szág­ré­szek fo­lyó­ik fo­lyás­irá­nya kö­vet­kez­té­ben Né­met­or­szág­gal szem­be­ni or­ga­ni­kus föld­raj­zi és köz­le­ke­dé­si füg­gő hely­zet­re len­né­nek utal­va” – hang­sú­lyoz­ta Hodža. A Du­na be­ta­go­zá­sa a kö­zép-eu­ró­pai kor­ri­dor­ba meg­hat­vá­nyoz­ta an­nak az ér­ve­lés­nek a ha­tó­ere­jét, mi­sze­rint Szlo­vá­kia föld­raj­zi hely­ze­te ala­poz­za meg Cseh­szlo­vá­ki­á­nak „az egész új Kö­zép-Eu­ró­pá­val” va­ló együ­vé tar­to­zá­sát, kö­tő­dé­sét és ös­­sze­fo­gá­sát.
A kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai tér­ség funk­ci­o­ná­lis ér­vé­nyé­nek a né­met be­fo­lyás el­len­sú­lyo­zá­sá­ra tör­té­nő össz­pon­to­sí­tá­sa és Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek a cseh­szlo­vák po­zí­ci­ók szem­pont­já­ból ki­in­du­ló hang­sú­lyo­zá­sa Hodža po­li­ti­kai-pub­li­cisz­ti­kai te­vé­keny­sé­gé­ben Hit­ler né­met­or­szá­gi ha­ta­lom­ra ju­tá­sa után kez­dett erő­tel­jes­sé vál­ni. Edvard Beneš ré­szé­ről 1933 vé­gén olyan ki­je­len­tés hang­zott el, mely ön­ma­gá­ban is rend­kí­vü­li ösz­tön­zést adott Hodža szá­má­ra ér­ve­lé­se ro­ha­mos, Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­vel át­ha­tott po­li­ti­kai ha­tó­anyag­gal va­ló te­lí­tő­dé­sé­hez, ami egyút­tal le­he­tő­sé­get nyúj­tott a po­li­ti­kai ké­szen­lét és a kon­cep­ci­o­ná­lis gon­dol­ko­dás öt­vö­zé­sé­re ké­pes rá­ter­mett­sé­gé­nek de­monst­rá­lá­sá­ra is.

A nem­zet­kö­zi és a bel­po­li­ti­kai fej­le­mé­nyek ha­tá­sá­ra Beneš 1933. de­cem­ber 8-án Besz­ter­ce­bá­nyán ki­emel­te Szlo­vá­kia kü­lön­le­ges, élő híd­hoz ha­son­lí­tott nem­zet­kö­zi sze­re­pét, mely az egész or­szág szá­má­ra fel­be­csül­he­tet­len kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­ge­ket biz­to­sít. To­váb­bá le­szö­gez­te, hogy Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja (az ak­ko­ri Pod­kar­pat­ská Rus) nél­kül „nem lé­tez­het­ne a kis­an­tant és an­nak kö­zép-eu­ró­pai po­li­ti­ká­ja” (Hodža 1934/VII.:270). Milan Hodža két nap­pal ké­sőbb Besz­ter­ce­bá­nya vá­ro­sá­nak és a Mati­ca slo­ven­ská vá­ro­si bi­zott­sá­gá­nak meg­hí­vá­sá­ra úgy­szin­tén be­szé­det tar­tott, amely­ben – lá­to­ga­tá­sá­nak jel­le­gé­re va­ló te­kin­tet­tel – a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok kul­tu­rá­lis szfé­rá­já­ban igye­ke­zett ka­pasz­ko­dót és el­ru­gasz­ko­dá­si le­he­tő­sé­get te­rem­te­ni kon­cep­ci­ó­já­nak ki­fej­té­sé­hez. A cseh és szlo­vák nem­ze­ti al­kat kö­zöt­ti, tör­té­nel­mi­leg de­ter­mi­nált el­té­ré­sek­re, a cseh és szlo­vák kö­zös­ség sa­já­tos er­köl­csi egy­sé­gé­re, az egy­sé­ges cseh­szlo­vák nem­ze­ten be­lü­li két (ál­ta­la sa­já­to­san értelmeztett) na­ci­o­na­liz­mus­ra irá­nyí­tot­ta a fi­gyel­met. Be­szé­dé­ben a cseh ra­ci­o­na­liz­must meg a szlo­vák ro­man­ti­kus és emo­ci­o­ná­lis be­ál­lí­tott­sá­got in­teg­rá­ló szel­le­mi ki­egye­zés mel­lett fog­lalt ál­lást. En­nek a fo­lya­mat­nak az ér­vé­nyét, ame­lyet per­sze a nem­zet és a na­ci­o­na­liz­mus ál­ta­la kép­vi­selt, konst­ru­ált ele­mek je­gye­it ma­gán vi­se­lő kon­cep­ci­ó­ból ere­dez­te­tett, az­zal tá­masz­tot­ta alá, hogy ös­­sze­ha­son­lí­tást tett az olasz és fran­cia nem­ze­ti kö­zös­sé­gen be­lü­li tör­té­ne­ti­leg ki­ala­kult kul­tu­rá­lis-szel­le­mi ré­teg­ző­dés­sel. A va­ló­ság­ban itt azon­ban már olyan fe­no­mén­ről volt szó, je­le­sül az önál­ló nem­ze­tek, te­hát a cse­hek és szlo­vá­kok kö­ze­le­dé­sé­ről, ami re­á­lis lé­tük­ben, nem pe­dig a Hodža ál­ta­li ide­o­ló­gi­ai le­ké­pe­zés­ben ment vég­be. Ugyan­ak­kor Hodža a cseh­szlo­vák szin­té­zis­nek – eme kul­tu­rá­lis-szel­le­mi tar­to­mány ke­re­tei kö­zöt­ti – szor­gal­ma­zá­sá­ban is ta­lált ka­pasz­ko­dó­kat a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok egyen­ér­té­kű köl­csö­nös­sé­gé­nek hang­sú­lyo­zá­sá­hoz, ami­kor óva in­tett: a cseh em­ber nem gon­dol­kod­hat oly mó­don, hogy „a cseh­szlo­vák ci­vi­li­zá­ció és kul­tú­ra, amely­nek le­he­tő­sé­gei a há­bo­rú után ke­rül­tek hoz­zánk kö­zel, egyet je­lent a cseh kul­túr­vi­lág­nak a Po­zsony és Ung­vár kö­zöt­ti tér­ség­re tör­té­nő ki­ter­jesz­té­sé­vel. Ez té­ve­dés, mert Szlo­vá­ki­á­ban van ha­zai kul­tú­ra is”. Te­hát fel­lé­pett a kul­tú­ra cent­ra­li­zá­lá­sa el­len, Szlo­vá­kia kul­tu­rá­lis le­he­tő­sé­ge­i­nek olyan szint­re jut­ta­tá­sá­ért, hogy „a cseh­szlo­vák kö­zös ház­tar­tás egyen­ér­té­kű és ér­té­kes ele­me le­hes­sen” (Hodža1934/VII.:278).
Ez a gon­do­lat­me­net olyan ér­te­lem­ben ér­de­mel fi­gyel­met, mint an­nak a ké­pes­ség­nek az is­mer­te­tő­je­gye, amely le­he­tő­vé te­szi Hodža szá­má­ra ön­nön mind ki­ér­le­lő­dőbb na­ci­o­na­liz­mus fel­fo­gá­sá­nak egyes meg­nyil­vá­nu­lá­sai kö­zöt­ti szu­ve­rén, a gaz­da­sá­gi vál­ság éve­i­nek fel­tét­ele­i­hez iga­zo­dó köz­le­ke­dést. Hodža kü­lön cseh és szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus meg­lét­ét csak a kul­tu­rá­lis, ide­o­ló­gi­ai, gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis szfé­rá­ban is­merte el, s meg­kü­lön­böz­tet­te, po­li­ti­kai sí­kon a kö­zös cseh­szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus­tól. Fej­te­ge­té­sei ab­ba a posz­tu­lá­tum­ba tor­kol­lot­tak, hogy a na­ci­o­na­liz­mus nem le­het „po­li­ti­kai jel­le­gű ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy va­la­ki is kö­zü­lünk a mi Szlo­vá­ki­ánk­ból kü­lön­ál­ló önál­ló nem­ze­tet kí­ván­na te­rem­te­ni /…/ önál­ló szlo­vák po­li­ti­kai nem­ze­tet akar­na lét­re­hoz­ni, te­hát önál­ló szlo­vák ál­la­mot ki­ala­kí­ta­ni. /…/ Ne­künk a cseh­szlo­vák ál­lam­mal adott tör­té­nel­mi va­ló­ság­ként kell és így is fo­gunk szá­mol­ni” (Hodža 1934/VII.:283). Hodža a szlo­vák szu­ve­re­ni­tás­ra és az önál­ló ál­la­mi­ság­ra úgy te­kin­tett, hogy az „já­ték a tűz­zel”, ami elő­hív­ja az el­ért cseh­szlo­vák ál­la­mi­ság el­vesz­té­sé­nek ré­mét. A cseh­szlo­vák ál­la­mi­ság biz­to­sí­té­kát a köl­csö­nös, mind cseh, mind szlo­vák rész­ről meg­nyil­vá­nu­ló, az uni­tá­ri­us ál­lam fenn­tar­tá­sa és a nem­ze­ti-po­li­ti­kai egy­ség el­mé­lyí­té­se irán­ti ér­dek­ben lát­ta. Ez­alatt az ál­la­mi-po­li­ti­kai egy­ség­ben ki­fe­je­zés­re ju­tó szin­té­zis ki­ala­ku­lá­sa fe­lé ve­ze­tő fo­lya­ma­tot ér­tett, mi­köz­ben az egy­sé­ges cseh­szlo­vák po­li­ti­kai nem­zet fel­tét­elei kö­zé so­rol­ta az olyan ér­te­lem­ben vett cseh–szlo­vák ki­egye­zést, hogy az ma­gá­ban fog­lal­ja az em­lí­tett gaz­da­sá­gi és pszihológiai-kulturális kü­lönb­sé­gek­nek a regi­o­na­liz­mus és a szlo­vák ak­ti­viz­mus ré­vén meg­va­ló­su­ló ki­küsz­öbö­lé­sét.
Beneš be­szé­dé­ben, il­let­ve an­nak po­li­ti­kai han­golt­sá­gá­ban Hodža hát­sze­let ér­zett ah­hoz, hogy for­du­lat­ként hir­des­se a cseh­szlo­vák egy­más­ra­utalt­ság er­köl­csi-ér­zel­mi alap­ja­i­nak túl­lé­pé­sét, va­la­mint a po­li­ti­kai nem­zet­egy­ség „be­te­tő­zé­se” irán­ti, mind­két ol­dal­ról je­lent­ke­ző aka­rat alá­tá­masz­tá­sá­nak fon­tos­sá­gát. Sze­rin­te ez egyet je­len­tett va­ló­sá­gos, te­hát kéz­zel­fog­ha­tó, és nem va­la­mi abszt­rakt kö­ve­te­lé­sek tel­je­sí­té­sé­vel, ar­ra össz­pon­to­sít­va azo­kat, hogy elő­se­gít­sék az em­lí­tett ér­dek­kö­zös­ség­nek és szim­bi­ó­zis­nak az óhaj­tott tár­sa­dal­mi ha­tó­erő­vé vál­tá­sát. Épp eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben nyert új, im­már tár­sa­dal­mi­lag is szá­mot­te­vő hang­sú­lyo­kat Hodžá­nak Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­vel kap­cso­la­tos, a cseh­szlo­vák ál­lam élet­ké­pes­sé­gé­nek bi­zo­nyí­tá­sá­ra ki­éle­zett té­zi­se. Fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy „új ve­szély je­lent­ke­zik. Nem há­bo­rús, ha­nem a cseh elem gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és mo­rá­lis füg­gés­be ke­rü­lé­sé­nek a ve­szé­lye, ame­lyet a né­met­or­szá­gi fej­le­mé­nyek hoz­hat­nak ma­guk­kal. Most már azok is, akik mind­ed­dig Szlo­vá­ki­á­ra egy­faj­ta kö­zö­nyös­ség­gel te­kin­tet­tek, rá­éb­red­nek, hogy ugyan­csak hasz­nos a Du­nát és egész Szlo­vá­ki­át ma­gá­ban fog­la­ló te­rü­le­ti egy­ség” (Hodža 1934/VII.:284–285). Hodža a kül­ügy­mi­nisz­ter be­szé­dét eme sa­ját né­ze­té­nek iga­zo­lá­sa­ként mi­nő­sí­tet­te. Ugyan­ak­kor je­lez­te a cseh–szlo­vák vi­szony­ban ural­ko­dó bel­ső ál­la­po­tok és a cseh­szlo­vák ál­lam kö­zép-eu­ró­pai po­zí­ci­ói kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­se­ket, ami­re már a hú­szas évek ele­jén fel­hív­ta a fi­gyel­met. „Ab­ban a pil­la­nat­ban, amint nyil­ván­va­ló­vá vá­lik, hogy Cseh­or­szág­nak is szük­sé­ge van Szlo­vá­ki­á­ra, már egy sí­nen és együtt va­gyunk az egész Kö­zép-Eu­ró­pá­ban, és ilyen alap­ál­lás­ból Szlo­vá­kia az egész Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság gyám­kö­ve” (Hodža 1934/VII.:285). En­nek a „cre­dó”-nak a szel­le­mé­ben szó­lí­tot­ta fel a szlo­vá­ko­kat, hogy le­gye­nek tu­da­tá­ban sa­ját, az ál­lam szem­pot­já­ból be­töl­tött fon­tos­sá­guk­nak, és eb­ben a szel­lem­ben fo­koz­zák a cseh or­szág­ré­szek kul­tu­rá­lis szín­vo­na­lá­nak el­éré­sé­re irá­nyu­ló igye­ke­ze­tü­ket. Te­hát vé­gül is Hodža geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­se a szlo­vák ak­ti­viz­mus szor­gal­ma­zá­sát szol­gál­ta.
A bel- és kül­po­li­ti­kai as­pek­tu­sok­nak Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét ki­tá­gí­tó és el­mé­lyí­tő öt­vö­zé­sét Hodža két, 1934 má­ju­sá­ban a Prí­tom­nos klub­já­ban és a Po­li­ti­kai Tu­do­má­nyok Sza­bad­egye­te­mén (Svobodna škola nauk politických) tar­tott elő­adá­sá­ban ös­­sze­gez­te.
A klub­be­li elő­adá­sá­ban a té­zi­sét ér­ve­lő-ok­fej­tő, a szlo­vá­ki­ai auto­no­miz­mus el­len irá­nyu­ló kö­zeg­be ágyaz­ta (Hodža 1997:183–188). Nyil­ván nem volt vé­let­len, hogy a ké­sőbb pub­li­ká­lás­ra is ke­rült elő­adá­sá­nak be­ve­ze­tő­jé­ben meg­le­pő nyílt­ság­gal is­mer­te be: a cseh­szlo­vák egy­ség gon­do­la­ta – a sa­ját inno­vált kon­cep­ci­ó­ját, te­hát a cseh­szlo­vák nem­ze­ti-po­li­ti­kai egy­sé­get ért­ve alat­ta – szel­le­mi konst­ruk­ció, mely ap­ri­o­risz­ti­kus elő­fel­té­te­le­zés­ből in­dul ki. Mind­ez nyil­ván­va­ló­an ar­ra szol­gált, hogy az au­to­nó­mia­kö­ve­tel­mény ge­ne­zi­sét ál­lam­jo­gi sík­ról el­te­rel­ve ide­o­ló­giai kép­ződ­mény­ként ál­lít­has­sa be. Eköz­ben Hodža gon­do­lat­me­ne­te ar­ra irá­nyult, hogy a cseh–szlo­vák ki­egyen­lí­tő­dés­nek a szlo­vák regi­o­na­liz­mus és ak­ti­viz­mus ré­vén szor­gal­ma­zott mód­sze­re­it és esz­kö­ze­it bi­zo­nyos fo­kig ar­ra a szint­re vi­gye, ahol azok, mint az ál­la­mi-po­li­ti­kai nem­zet­egy­ség att­ri­bú­tu­mai szin­te azo­nos­nak tűn­je­nek az au­to­nó­mia­tö­rek­vé­sek­ből fa­ka­dó egyes szo­ci­á­lis-po­li­ti­kai in­téz­ke­dé­sek­kel és lé­pé­sek­kel. „Ma­ga az auto­no­miz­mus nem re­ked­het meg sem a ta­ga­dó el­len­zé­ki­ség­ben, sem a tár­sa­dal­mi élet­ből va­ló ki­re­kesz­tett­ség­ben: ami ben­ne szín­tisz­ta és re­á­lis, hadd ér­vé­nye­sül­jön po­zi­tív po­li­ti­ka­ként a kö­zös ál­lam egé­szé­ben, mert Cseh­szlo­vá­kia és a cseh­szlo­vák po­li­ti­kai egy­ség nél­kül Szlo­vá­kia sem lé­tez­ne” (Hodža 1997:188).
Az auto­no­mis­ta ten­den­ci­á­kat az „ina­dek­vát” el­mé­le­ti-gno­sze­o­ló­gi­ai gyö­ke­rek­ből ere­dez­tet­te, ame­lyek szá­má­ra táp­ta­lajt te­rem­tett a cseh és szlo­vák nem­zet­tu­dat ki­ala­ku­lá­sá­nak pszi­cho­ló­gi­ai sa­já­tos­sá­ga­it le­be­csü­lő szem­lé­let. Ez irány­ban tu­laj­don­kép­pen kö­tő­dött a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság lét­re­jöt­té­től meg­sza­kí­tás nél­kül han­goz­ta­tott kon­cep­ci­ó­já­hoz, a Cseh­szlo­vák szét­vá­lás cí­mű köny­vé­nek szel­le­mé­ben. A meg­ha­tá­ro­zó gon­do­la­ti tá­maszt azon­ban a há­bo­rú előt­ti nacio­na­liz­mus­fel­fo­gás ál­ta­la esz­kö­zölt át­ala­ku­lá­sá­ból ki­in­du­ló kon­cep­ció je­len­tet­te, amely alatt a na­ci­o­na­liz­mus át­vál­to­zá­sát, il­let­ve konst­ruk­tív fe­no­mén­ba tör­té­nő át­lé­nye­gí­té­sé­nek bo­nyo­lult­sá­gát kel­lett ér­te­ni. Az auto­no­miz­mus ge­ne­zi­sé­re vo­nat­ko­zó szem­lé­let ak­tu­a­li­zá­ló át­ü­tő ere­je ugyan­ak­kor ab­ban a konf­ron­tá­ci­ó­ban rej­lett, ahogy a cseh­szlo­vák ál­la­mi-po­li­ti­kai nem­zet­tel azo­no­sí­tott ál­la­mi szu­ve­re­ni­tást éle­sen szem­be­ál­lí­tot­ta az auto­no­mis­ta ten­den­ci­ák ál­ta­la ér­tel­me­zett ál­lam­jo­gi ös­­sze­füg­gé­se­i­vel és kö­vet­kez­mé­nye­i­vel.
Hodža az auto­no­miz­must ka­te­go­ri­zál­ta: két ra­di­ká­lis „el­mé­let”-et (ezt a meg­je­lö­lést hasz­nál­ta elő­adá­sá­ban) különböztet­tett meg, s el­kü­lö­ní­tet­te azo­kat „az egy­sé­ges cseh­szlo­vák ál­la­mi szu­ve­re­ni­tás” égi­sze alatt és je­gyé­ben je­lent­ke­ző au­to­nó­mia­kö­ve­te­lés­től. A leg­ra­di­ká­li­sabb­nak a szlo­vák szu­ve­re­ni­tás hir­de­té­sét tar­tot­ta, a má­so­di­kat vi­szont „tabula rasá”-nak te­kin­tet­te, amely­nek hí­vei – aki­ket új­szlo­vá­kok­nak ne­ve­zett – sze­rin­te el­ve­tik a foly­to­nos­sá­got a for­du­lat előt­ti szlo­vák tör­té­ne­lem­mel. En­nek az osz­tá­lyo­zás­nak a hát­te­ré­ben Hodžá­nak az a fel­fo­gá­sa hú­zó­dott meg, hogy a tár­sa­dal­mi cso­por­tok, te­hát a nem­ze­ti kö­zös­sé­gek ös­­sze­tar­tá­sa a körny­ező tár­sa­dal­mi kö­zeg nyo­má­sá­ra jön lét­re. Eb­ből adó­dott a na­ci­o­na­liz­mus fej­lő­dé­si fá­zi­sai kö­zöt­ti, va­gyis a nem­zet­tu­dat for­má­ló­dá­sán be­lü­li kü­lönb­ség­té­tel. Eme hi­po­te­ti­kus fej­te­ge­tés ér­tel­mé­ben a cse­hek már a há­bo­rú előtt el­ju­tot­tak a nem­zet­fej­lő­dés be­te­tő­zé­sé­hez, az oszt­rák cent­ra­liz­mus­sal foly­ta­tott küz­de­lem­ben, és így a cseh nem­ze­ti ön­tu­dat ké­pes­sé vált ar­ra, hogy egye­te­mes nem­ze­ti mé­re­tek­ben be­tölt­se a konst­ruk­tív na­ci­o­na­liz­mus sze­re­pét. A szlo­vák na­ci­o­na­lis­ta el­len­ál­lás vi­szont Hodža sze­rint nem ér­te el a te­tő­fo­kát ma­ra­dék­ta­la­nul. „Mint­hogy a ma­gyar ál­lam már meg­szűnt a szlo­vák nem­ze­ti ön­tu­dat köz­ve­tett ösz­tön­ző­je­ként hat­ni, s az új­szlo­vá­kok nem­ze­ti tu­da­tá­nak – akik­nél ez még kol­lek­tí­ve nem ju­tott el a kel­lő szint­re – más kö­zös­ség­re kel­lett rá­vet­nie ma­gát, amel­­lyel szem­ben nem ala­kít­ha­tott ki rög­vest po­zi­tív vi­szonyt, s amely­től tar­tott ta­lán kon­ku­ren­ci­a­o­kok mi­att is. A nem­ze­ti ön­tu­dat az új­szlo­vá­kok ma­ga­tar­tá­sá­ban nem ol­vadt egy­be, tel­jes össz­han­got te­remt­ve. En­nek a szo­ci­o­ló­gi­ai tör­vény­nek a ha­tó­ere­je ha­tá­roz­ta meg az új­szlo­vá­kok egy ré­szé­nek a cse­hek­hez va­ló vi­szo­nyát” – ál­lí­tot­ta elő­adá­sá­ban Hodža (Chme¾ 1997). Cseh ol­da­lon vi­szont eme fej­lő­dé­si fo­ko­zat­el­té­rés kö­vet­kez­mé­nyé­nek te­kin­tet­te a szlo­vá­ki­ai kul­tu­rá­lis és pszi­cho­ló­gi­ai sa­já­tos­sá­gok irán­ti ér­zé­keny­ség hi­á­nyát. „Már ma­ga ez a mód­szer a meg­ne­mér­tés ele­me­it vit­te be a gaz­da­ság és a po­li­ti­ka ber­ke­i­be és az újszlo­vák lel­ki­al­kat­ba. A gaz­da­sá­gi és szo­ci­ál­po­li­ti­ká­ban mu­tat­ko­zó fo­gya­té­kos­sá­gok és be­avat­ko­zá­sok foly­tán ez az egyet nem ér­tés fo­ko­zó­dott és gyak­ran bi­zal­mat­lan­ság­ba csa­pott át. „Így fo­gant az auto­no­miz­mus és an­nak el­mé­le­te” – bi­zony­gat­ta vé­gül Hodža (Hodža 1997:189). Az ily mó­don meg­vi­lá­gí­tott hely­zet­ből nem ke­vés­bé le­egy­sze­rű­sí­tő és konst­ru­ált ki­utat je­lölt meg: „A szlo­vá­kok­nak is vé­gig kell jár­ni­uk a konst­ruk­tív al­ko­tó­erő ki­bon­ta­koz­ta­tá­sá­nak min­den fej­lő­dé­si sza­ka­szát.” Eh­hez hoz­zá­tet­te: „Ar­ról van szó, hogy ez ne po­li­ti­ka­i­lag fo­gal­ma­zód­jék meg, mert ek­kép­pen va­ló­ban po­li­ti­kai sze­pa­rá­ló­dás­hoz és a szlo­vák nem­ze­ti füg­get­len­ség fe­sze­ge­té­sé­hez ve­zet­ne, ami egy­sze­rű­en kön­­nyel­mű já­ték Szlo­vá­kia fenn­ál­lá­sá­val” (Hodža 1997:186).
Hodža ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­te, hogy a szlo­vák au­to­nó­mi­át „át­me­ne­ti” je­len­ség­nek tün­tes­se fel, vé­gül is ah­hoz az ál­lí­tás­hoz ve­ze­tett, hogy az au­to­nó­mia ki­kü­szöböl­he­tő a szlo­vák ér­de­kek „teljeskörű ér­vé­nye­sí­té­sé­vel” az egy­sé­ges cseh­szlo­vák ál­lam és po­li­ti­kai nem­zet ke­re­té­ben. Eb­ben a gon­do­la­ti beá­gy­zot­tság­ban Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­nek a kül­po­li­ti­ka geo­po­li­ti­kai alap­ja­ként tör­té­nő hang­sú­lyo­zá­sa – az au­to­nó­mia el­uta­sí­tá­sá­hoz ér­ve­ket szol­gál­tat­va – az ere­den­dő, men­te­ge­tő szán­dé­kot il­le­tő­en ma­gá­nak Szlo­vá­ki­á­nak az ér­de­ké­ben tör­tént.
A má­sik elő­adá­sá­ban az ér­ve­lés irá­nyai és hang­sú­lyai meg­vál­toz­tak. Hodža a „cseh­szlo­vák ház­tar­tás­”-ba vitt szlo­vák ho­za­dék át­fo­gó ki­fej­té­sé­re tö­re­ke­dett, mi­vel – amint le­szö­gez­te – az már csak tör­té­ne­ti okok­nál fog­va is „rész­ben kü­lön­bö­zik és kü­lön­böz­nie is kell mind mi­nő­sé­gi­leg, mind men­­nyi­sé­gi­leg a cseh ho­za­dék­tól” (Hodža 1997:189–201). Hodža lé­nye­gé­ben egy­be­gyűj­töt­te azo­kat az ér­ve­ket, ame­lyek­kel az egész meg­elő­ző idő­szak­ban elő­állt, most vi­szont a nyil­ván­va­ló tel­jes­ség és bel­ső ös­­sze­fo­nó­dás de­monst­rá­lá­sá­ra volt szük­sé­ge, nem­csak a po­li­ti­kai ha­tás ked­vé­ért, ha­nem azok kon­cep­ci­ó­ról ta­nús­ko­dó és bi­zo­nyí­tó ere­jű be­ve­té­se ér­de­ké­ben is. Ami­kor Szlo­vá­kia el­té­rő gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis szer­ke­ze­té­re, a me­ző­gaz­da­sá­gi la­kos­ság túl­súly­ára mu­ta­tott rá, Szlo­vá­ki­á­nak ipa­ri-me­ző­gaz­da­sá­gi egyen­súly­sze­re­pet tu­laj­do­ní­tott, s az ag­rár­de­mok­rá­ci­á­ról szó­ló kon­cep­ci­ó­já­ból in­dult ki – a nyu­ga­ti, úgy­ne­ve­zett hipe­rin­dus­ztri­a­liz­mus el­len­sú­lyá­nak tart­va azt. Hodža ezt a té­zi­sét gyak­ran elő­hoz­ta már a hú­szas évek­ben. Most vi­szont kü­lön hang­súlyt he­lye­zett ar­ra az ál­lí­tás­ra, hogy ez a szlo­vák ho­za­dék sze­rin­te meg­men­ti Cseh­or­szá­got a nyu­gat-eu­ró­pai „szuperindusztrializmus rák­fe­néi”-től, ama tér­ség „vív­má­nyai”-nak te­kint­ve azo­kat, aho­vá Cseh­or­szág sze­rin­te a ma­ga ci­vi­li­zá­ci­ós fej­lő­dé­sé­vel sok­kal in­kább gra­vi­tál, mint Közép-Európába. Úgy­szin­tén foly­to­nos­ság mu­tat­ko­zott itt Hodža leg­in­kább szo­ci­o­ló­gi­ai-po­li­to­ló­gi­ai és tár­sa­da­lom­lé­lek­ta­ni in­dít­ta­tá­sú gon­do­lat­me­ne­té­vel, ami­kor a cseh men­ta­li­tás­nak és po­li­ti­kai al­kat­nak a cseh ur­ba­niz­mus­ból ki­in­du­ló ra­di­ka­liz­must, Szlo­vá­ki­á­nak pe­dig a rura­liz­mus­sal ös­­sze­fo­nó­dott kon­zer­va­ti­viz­must tu­laj­do­ní­tott. Ezek köl­csö­nös, egy­mást ki­egé­szí­tő mi­vol­tá­ban lát­ta a cseh és szlo­vák együ­vé tar­to­zás bi­zo­nyí­té­kát, oly mér­ték­ben, hogy ha­tá­ro­zott hang­vé­tel­lel jut­tat­ta ki­fe­je­zés­re a té­zi­se vé­del­me­zé­sé­re fel­ké­szült el­tö­kélt­sé­gét: „Hogy az­tán Szlo­vá­kia mint kon­zer­va­tív té­nye­ző előnyt avagy hát­rányt je­lent-e az egész or­szág szá­má­ra, vi­tat­ha­tó, s én ezt a vi­tát vál­la­lom” (Hodža 1997:191). Hodža le­szö­gez­te: a cseh és szlo­vák al­kat egy­mást har­mo­ni­ku­san ki­egé­szí­tő mi­vol­tá­nak elő­fel­té­te­le mind­két al­ko­tó­elem sza­bad szel­le­mi és er­köl­csi gya­ra­po­dá­sa, s eb­ben a te­kin­tet­ben el­osz­lat­ta a szlo­vák kul­túr­na­ci­o­na­liz­mus ve­szé­lye mi­at­ti ag­gá­lyo­kat. Sík­ra­szállt vi­szont e na­ci­o­na­liz­mus ál­lam ál­ta­li gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai sza­bá­lyo­zá­sá­ért. Mind­ezt a már em­lí­tett, a na­ci­o­na­liz­mus több­fá­zi­sú fej­lő­dé­sé­ről szó­ló szo­ci­o­lo­gi­zá­ló kon­cep­ci­ó­já­val in­do­kol­ta, amely sze­rint va­la­men­­nyi „új nép­cso­port­nak vagy nem­zet­tö­re­dék­nek túl kell jut­nia a tá­ma­dó na­ci­o­na­liz­mus, te­hát a par­ti­ku­lá­ris fej­lő­dés fá­zi­sán”. Hodža azt a né­ze­tet val­lot­ta, hogy Szlo­vá­kia a par­ti­ku­lá­ris fej­lő­dés fá­zi­sá­ban le­le­dzik. Eb­ből szár­maz­tat­ta az ilyen ter­mé­sze­tű na­ci­o­na­liz­mus – te­hát az auto­no­miz­mus – fej­lő­dé­sé­ben rej­tőz­kö­dő ama le­he­tő­sé­get, amely ve­szély­be so­dor­hat­ja az ál­lam­egy­sé­get. A cent­ra­liz­mus­tól men­tes gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis po­li­ti­ká­ban – a regi­o­na­liz­mus és a szlo­vák ak­ti­viz­mus ré­vén – lát­ta a szlo­vák kul­túr­na­ci­o­na­liz­mus olyan irá­nyú me­der­be te­re­lé­sé­nek az esz­kö­zét, amely az ál­la­mi-po­li­ti­kai egy­ség meg­erő­sí­té­sét szol­gál­ja.
Az egy­ház­po­li­ti­ka te­rén a konszenzuális, ra­ci­o­ná­li­san „irá­nyí­tott” po­li­ti­ka kö­ve­tel­mé­nyét Hodža ös­­sze­kap­csol­hat­ta sze­mé­lyes rész­vé­te­lé­vel ab­ban a szlo­vá­ki­ai in­dít­ta­tá­sú tö­rek­vés­ben, mely a hú­szas évek kö­ze­pén az egy­ház és az ál­lam szét­vá­lasz­tá­sá­ra irá­nyult. Sze­rin­te ez je­len­tős mér­ték­ben hoz­zá­já­rult „a cseh­szlo­vá­ki­ai kul­túr­po­li­ti­kai igé­nyek ki­elé­gí­té­sé­hez”, mint­hogy tör­té­nel­mi okok­nál fog­va a kle­ri­ka­liz­mus­nak mé­lyek vol­tak a gyö­ke­rei Szlo­vá­ki­á­ban.
A na­ci­o­na­liz­mus prob­le­ma­ti­ká­ja Hodža elő­adá­sá­ban szo­ro­san ös­­sze­füg­gött a hú­szas évek kö­ze­pé­re vis­­sza­te­kin­tő gondolatfelépítéssel, mert úgy érez­te, hogy kezd lany­hul­ni, fő­leg a cseh or­szág­ré­szek­ben a na­ci­o­na­liz­mus, a nem­ze­ti-ál­la­mi ér­té­kek­kel szem­be­ni fe­le­lős­ség­tu­da­tot és fe­le­lős­ség­ér­ze­tet ért­ve alat­ta. Sze­rin­te a hú­szas évek kö­ze­pén el­ural­ko­dó pa­ci­fis­ta han­gu­lat, me­lyet a Locar­no utá­ni ál­lam­kö­zi szer­ző­dé­sek egész so­ro­za­ta kö­ve­tett és a Briand–Kellog-paktum 1928 au­gusz­tu­sá­ban tör­tént alá­írá­sá­ban csú­cso­so­dott ki, Cseh­or­szág­ban bi­zo­nyos, a cseh­szlo­vák had­se­reg­gel szem­be­ni kö­zöm­bös­sé­get vál­tott ki. Fel­em­lí­tet­te a „pa­ci­fis­ta ro­man­ti­ka” el­le­ni, a cseh­szlo­vák ál­lam meg­ala­kí­tá­sá­nak 10. év­for­du­ló­já­val kap­cso­la­tos szlo­vá­ki­ai meg­nyil­vá­nu­lá­so­kat, mi­köz­ben érin­tet­te azok kez­de­mé­nye­zé­sé­ben ját­szott sze­mé­lyes sze­re­pét is. Hodža eze­ket az ál­lam vé­del­mét szol­gá­ló, fegy­ve­res fel­ké­szült­sé­get il­le­tő, úgy­mond a dol­gok elé­be­vá­gó szlo­vá­ki­ai re­a­gá­lá­sok­ként mi­nő­sí­tet­te, ami­ko­ris e kér­dés­ben Hit­ler ha­ta­lom­ra ju­tá­sa után a cseh kö­zeg­ben már vál­to­zás je­lei mutakoztak. Úgy­szin­tén a cseh­szlo­vák ál­la­mi-po­li­ti­kai na­ci­o­na­liz­mus szor­gal­ma­zá­sá­ban vál­lalt „orosz­lán­rész­”-ként ér­té­kel­te az ir­re­den­ta ve­szél­­lyel szem­be­ni szlo­vá­ki­ai meg­nyi­lat­ko­zá­so­kat is.

A hon­vé­de­lem kér­dé­sé­nek be­so­ro­lá­sa a szlo­vák ho­za­dék komp­le­xu­má­ba be­le­ve­tült Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­gé­nek geo­po­li­ti­kai szem­pon­tú ér­tel­me­zé­sé­be is. Ma­gá­nak a geo­po­li­ti­ká­nak a fo­gal­ma Hodža fel­fo­gá­sá­ban tá­gabb di­men­zi­ó­kat nyert, ame­lyek elő­adá­sá­nak összef­üggés­szá­lai kö­zött meg­ha­lad­ták a föld­raj­zi adott­sá­gok gaz­da­sá­gi-köz­le­ke­dé­si ha­tó­ere­jé­nek po­li­ti­kai ki­su­gár­zá­sát. Hodža fej­te­ge­té­se éle­sebb fény­be ál­lí­tot­ta Cseh­or­szág­nak a Szlo­vá­kia ál­tal biz­to­sí­tott kö­tő­dé­sét Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz, érzék­le­te­te­seb­bé té­ve ezt az ös­­sze­füg­gést, mint meg­elő­ző tag­la­lá­sa­i­ban. Meg­je­lent a Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai sze­re­pé­nek ki­fe­je­zet­ten biz­ton­ság­po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sa­i­ra he­lye­zett köz­vet­len hang­súly: „csak Szlo­vá­kia ré­vén ada­tik meg a cseh nem­zet­nek a köz­vet­len te­rü­le­ti kap­cso­ló­dás a ma­gá­tól ér­te­tő­dő és ter­mé­sze­tes po­li­ti­kai ka­to­nai von­zal­mak­hoz és szö­vet­sé­ge­sek­hez”. Eb­ben a meg­fo­gal­ma­zás­ban már ott ér­ző­dött bi­zo­nyos ser­ken­tés az em­lí­tett geo­po­li­ti­kai té­nye­zők­kel va­ló cél­tu­da­tos biz­ton­ság­po­li­ti­kai kal­ku­lá­lás­ra. A meg­elő­ző évek­ben ugyan­is Hodža a kis­an­tant­tal mint a kö­zép-eu­ró­pai tár­sa­dal­mi-ci­vi­li­zá­ci­ós kö­ze­le­dés mag­vá­val kap­cso­la­tos el­gon­do­lá­sa­i­ban a kis­an­tant po­li­ti­kai-ka­to­nai funk­ci­ó­ját szi­lárd adott­ság­nak te­kin­tet­te, és a hang­súlyt az e tér­sé­gen be­lü­li in­teg­rá­ci­ós fo­lya­mat egyéb té­nye­ző­i­nek ki­bon­ta­koz­ta­tá­sá­ra he­lyez­te. Hodža pub­li­ká­lást is meg­ért elő­adá­sa al­fe­je­zet­ének nem vé­let­le­nül ad­ta a kö­vet­ke­ző cí­met: Szlo­vá­kia az or­szág geo­po­li­ti­ká­já­ban. Szlo­vá­kia geo­po­li­ti­kai sze­re­pé­nek ilyen irá­nyú ki­ter­jesz­té­se azon­ban nem nél­kü­löz­te a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­nek a ma­ga egé­szé­ben és át­gon­dolt­sá­gá­ban vá­zolt kö­rül­ha­tá­ro­lá­sát. Eb­ben a te­kin­tet­ben kü­lö­nö­sebb uta­lá­sok nél­kül is el­tért Beneš szem­lé­le­té­től, aki szá­má­ra Szlo­vá­kia je­len­tő­sé­ge in­kább csak kül­po­li­ti­kai as­pek­tust és ös­­sze­te­vőt je­len­tett. Hodža vi­szont, ami­kor az em­lí­tett von­zó­kör­ből nem zár­ta ki Len­gyel­or­szá­got sem, hoz­zá­tet­te: „nem a po­li­ti­ká­ról be­szé­lek, ha­nem Kö­zép-Eu­ró­pá­ról a jö­vő­be­ni ha­tal­mas fej­lő­dés plat­form­ján áll­va. Amen­­nyi­ben azon­ban a jö­vő­be­ni Kö­zép-Eu­ró­pá­ról van szó, amely­nek a kisan­tan­ból ok­vet­le­nül lét­re kell jön­nie, és ha ki­vált­képp a cseh­szlo­vák ál­lam kö­zép-eu­ró­pai ori­en­tá­ci­ó­ja a tét, en­nek elő­fel­té­te­le ép­pen Szlo­vá­kia. Ilyen ér­te­lem­ben lé­pek fel már évek óta” (Hodža 1997:199). Te­hát nem­csak a már lé­te­ző po­li­ti­kai tömb ki­szé­le­sí­té­sé­re gon­dolt, ha­nem a bel­ső­leg sok­ré­tű­en össze­füg­gő kö­zép-eu­ró­pai kép­ződ­mény­re – a már kik­ris­tá­ly­o­sodott geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak szel­le­mé­ben.
Milan Hodža geo­po­li­ti­kai ér­ve­lé­sé­ben Szlo­vá­kia he­lyé­nek és sze­re­pé­nek hang­sú­lyo­zá­sa azu­tán, hogy 1935 de­cem­be­ré­ben a mi­nisz­ter­el­nö­ki poszt­ra ke­rült, el­vesz­tet­te köz­vet­len bel­po­li­ti­kai in­dí­té­ka­it, ame­lyek a cseh–szlo­vák kap­cso­la­tok­ban meg­le­vő konf­lik­tu­sok­nak és el­len­té­tek­nek, il­let­ve a cseh­szlo­vák ál­lam ér­tel­me­zé­sé­nek be­fo­lyá­so­lá­sát cé­loz­ták. Nem azért mint­ha nem lett vol­na szük­sé­ge to­vább­ra is er­re az esz­köz­re a prá­gai cent­ra­liz­mus­sal szem­ben, de geo­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dá­sa köz­vet­len kül­po­li­ti­kai cse­lek­vő­erő­vé lé­pett elő, amely az or­szá­gos ér­de­kek­nek és a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség in­teg­rá­ci­ó­ját szor­gal­ma­zó am­bí­ci­ók­nak ren­de­lő­dött alá. Hodža tö­rek­vé­sé­nek konk­rét ez irá­nyú igye­ke­ze­tét, kül­po­li­ti­kai szín­re lé­pé­sét az a pro­jek­tum je­lez­te, mely a tör­té­ne­lem­be sa­ját ne­vét vi­sel­ve vo­nult be. Az emig­rá­ci­ó­ban ki­adott köny­vé­ben ő ma­ga „Du­na-terv”-nek ne­vez­te (Hodža 2004:155, 186).
Hodža ter­ve­ze­te mint prog­ram és kon­cep­ció, jel­le­gét te­kint­ve kül­po­li­ti­kai kez­de­mé­nye­ző erő­ről ta­nús­ko­dott, mi­köz­ben a be­lő­le adó­dó dip­lo­má­ci­ai-prag­ma­ti­kus lé­pé­sek a nem­zet­kö­zi hely­zet ala­ku­lá­sa sze­rint, ah­hoz al­kal­maz­kod­va mó­do­sul­tak. A ter­ve­zet­ben meg­tes­te­sü­lő prog­ram­sze­rű el­kép­ze­lé­sek és tö­rek­vé­sek azon­ban nem­csak a dip­lo­má­ci­ai te­vé­keny­ség szá­má­ra szol­gál­tak ki­in­du­ló­pon­tul, de olyan sík­ba is he­lye­ződ­tek, amely­ben tet­ten ér­he­tő a har­min­cas évek ele­jén pre­zen­tált komp­lex geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­val va­ló foly­to­nos­ság. Ilyen lá­tó­szög­ből Hodža ter­ve­ze­te ér­zé­kel­te­ti geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja egyes ös­­sze­te­vő­i­nek a hang­sú­lyo­zá­sá­val, új­ra­fel­ele­ve­ní­té­sé­vel és elő­tér­be he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­tos ama moz­za­na­to­kat, ame­lyek 1936–37-ben a nem­zet­kö­zi hely­zet­ből adód­tak. Mind­azo­nál­tal tük­röz­ték meg­elő­ző geo­po­li­ti­kai té­zi­se­i­nek a to­vább­élé­sé­ben meg­le­vő kö­vet­ke­ze­tes­sé­get is.
Ép­pen ilyen szem­pont­ból ér­de­mel fi­gyel­met Szlo­vá­kia sze­re­pel­te­té­se ab­ban az elő­adá­sá­ban, ame­lyet 1936-ban a Cseh­szlo­vák Me­ző­gaz­da­sá­gi Aka­dé­mia prá­gai ün­ne­pi ülé­sén Kö­zép-eu­ró­pai gon­do­lat cím­mel tar­tott (Vìstnik… 1936:433–437). Nyil­ván nem csak szó­no­ki for­du­lat­nak szán­ta, ami­kor a részt­ve­vő­ket kö­zép-eu­ró­pai „szel­le­mi sé­tá­ra hív­ta a ci­vi­li­zá­ció de­mar­ká­ci­ós vo­na­lá­ra”. Ar­ra az észak- és ke­let-szlo­vá­ki­ai hegy­ség­re gon­dolt, ahol „meg­ej­tő szim­bi­ó­zis”-ban áll­nak egy­más kö­ze­lé­ben a ró­mai ka­to­li­kus és gö­rög ka­to­li­kus temp­lo­mok. To­váb­bá utalt Sá­ros vi­dé­ké­re, ahol min­den hely­ség bi­zony­ság­gal szol­gál mind­két egy­ház­po­li­ti­kai irány­zat af­fi­ni­tá­sá­ról. Em­lí­tést tett Kár­pát­al­já­ról is, ahol a ke­le­ti kul­tú­ra ha­gyo­má­nya­it gö­rög­ke­le­ti temp­lo­mok is gaz­da­gít­ják. Mind­ez is­mert, Hodža ál­tal gyak­ran em­le­ge­tet­tet ele­me volt az ép­pen Cseh­szlo­vá­kia te­rü­le­tén – nyugatról ke­let fe­lé – hú­zó­dó kul­tu­rá­lis-ci­vi­li­zá­ci­ós áram­la­tok ta­lál­ko­zá­sá­val és ös­­sze­ol­va­dá­sá­val ér­ve­lő re­to­ri­ká­nak. Ez­út­tal is szük­sé­gét érez­te, hogy kü­lön is fel­hív­ja a fi­gyel­met rá: ilyen ha­tár­vo­na­lak Len­gyel­or­szág te­rü­le­tén, dé­len Ju­go­szlá­vi­á­ban, Szer­bia és Hor­vát­or­szág kö­zött is ta­lál­ha­tók.
A ci­vi­li­zá­ci­ós ha­gyo­má­nyok kö­zöt­ti ha­tár­meg­vo­nás­ra, ugyan­ak­kor a szim­bi­ó­zis­ra he­lye­zett el­ső­ren­dű hang­súly je­len­tő­sé­ge min­den bi­zon­­nyal Hodža elő­adá­sá­nak egész gon­do­lat­me­ne­té­ből eredt, ame­lyen vé­gig­hú­zó­dott az a szán­dék, hogy geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ját össz­hang­ba hoz­za kül­po­li­ti­kai ter­ve­ze­té­vel és az an­nak szor­gal­ma­zá­sa so­rán szer­zett kez­de­ti ta­pasz­ta­la­tok­kal. Hodža ter­ve­ze­té­nek prog­ram­cél­ja a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­zöt­ti kö­ze­le­dés­nek a gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés szor­gal­ma­zá­sá­val tör­té­nő elő­moz­dí­tá­sa volt. Eb­ben ki­fe­je­zés­re ju­tott a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség in­teg­rá­ci­ó­já­nak meg­ha­tá­ro­zó gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai ele­me­i­re és po­ten­ci­ál­já­ra rá­ta­pin­tó elem­ző­kész­ség. Ugyan­ak­kor ez le­szá­mo­lás is volt Hodža ko­ráb­bi il­lú­zi­ó­i­val, me­lyek sze­rint a két nagy­ha­ta­lom kö­zöt­ti kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ál­la­ma­i­nak ös­­sze­fo­gá­sát a kis­an­tant nö­vek­vő sú­lyá­nál fog­va si­ke­rül el­ér­ni – a tag­ál­la­mai kö­zöt­ti gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés el­mé­lyü­lé­sé­vel pár­hu­za­mo­san –, va­la­mint a szláv kö­te­lé­kek foly­tán. Amen­­nyi­ben Hodža tar­ta­ni akar­ta ma­gát a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség kon­zisz­ten­ci­á­já­hoz, a leg­tá­gabb di­men­zi­ók­ban – ke­res­ve a két po­li­ti­kai tö­mö­rü­lés ál­la­mai kö­zöt­ti ös­­sze­kö­tő szá­la­kat és az il­le­tő or­szá­gok ér­de­kelt­té té­te­lé­nek le­he­tő­sé­ge­it a kö­zöt­tük le­vő el­len­té­tek mér­sék­lé­sé­ben, ame­lyek a kö­zép-eu­ró­pai konf­lik­tu­sok fő for­rá­sá­nak szá­mí­tot­tak – vis­­sza kel­lett tér­nie geo­po­li­ti­kai ki­in­du­ló­pont­ja­i­hoz és konst­ruk­ci­ó­i­hoz. Nyil­ván ezért volt szük­sé­ge Var­só­tól Kas­sán át a Bal­ká­nig hú­zó­dó – ahogy ír­ta – ci­vi­li­zá­ci­ós-de­mar­ká­ci­ós vo­nal meg­vo­ná­sá­ra. A ha­tár­vo­nal ilyen ru­gal­mas, át­me­ne­ti zó­na­ként tör­té­nő meg­sza­bá­sa már ma­gá­ban fog­lal­ta – ha­son­ló­an mint 1931-ben – a két, el­té­rő ci­vi­li­zá­ci­ós egy­sé­get meg­tes­te­sí­tő nagy­ha­ta­lom kö­zöt­ti köz­ve­tí­tői sze­rep­re va­ló úgy­mond ele­ve el­ren­delt­sé­get. Ez a sze­rep azon­ban cse­lek­vő­kész­sé­get és ön­azo­nos­sá­gi ér­ték­te­rem­tést fel­té­te­lez. Az ilyes­faj­ta „ci­vi­li­zá­ci­ós új­haj­tás” gyö­ke­re­it Hodža – a ke­rek kon­cep­ci­ó­já­val össz­hang­ban – a Visz­tu­lá­tól a Mor­va fo­lyón át Tes­sza­lo­ni­ki­ig hú­zó­dó geo­po­li­ti­kai ten­gely kö­rü­li ér­té­kek ki­kris­tá­lyo­so­dá­sá­ban lát­ta. Nem fér­he­tett két­ség hoz­zá, hogy olyan ál­la­mok és né­pek al­kot­ta ci­vi­li­zá­ci­ós tér­ről volt itt szó, ame­lyek szu­ve­re­ni­tá­su­kat az el­ső vi­lág­há­bo­rú után nyer­ték el. Ugyan­ak­kor Hodža a meg­elő­ző, túl éles vo­na­lak­kal kö­rül­ha­tá­rolt, az ag­rár­de­mok­rá­cia pers­pek­tí­vá­i­val ge­ne­ti­ku­san ösze­fo­nó­dott ci­vi­li­zá­ció lét­re­ho­zá­sá­ra ké­pes ál­la­mok­hoz vi­szo­nyít­va lé­nye­ge­sen na­gyobb hang­súlyt he­lye­zett egy má­sik as­pek­tus­ra. A Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség va­la­men­­nyi or­szá­ga ab­ban va­ló ön­nön ob­jek­tív ér­de­kelt­sé­gé­ből in­dult ki, hogy el­len­súlyt ké­pez­ze­nek a két nagy­ha­ta­lom gra­vi­tá­ci­ós ere­jé­vel szem­ben, ame­lyek ré­szé­ről kul­tu­rá­lis, gaz­da­sá­gi, s vé­gül tel­jes alá­ren­delt­ség fe­nye­ge­tett. Ez a meg­kö­ze­lí­tés már ma­gá­ban fog­lal­ta a köz­ve­tí­tői sze­rep ki­ter­jesz­té­sét azok­ra az ál­la­mok­ra is, ame­lyek nem tar­toz­tak az el­ső vi­lág­há­bo­rú győz­te­sei kö­zé. Egy­éb­ként óhaj és bi­zo­nyos ví­zió szint­jén Hodžá­nak ez az el­kép­ze­lé­se már a meg­elő­ző fej­te­ge­té­se­i­ben is fel­me­rült. Most vi­szont a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­ze­le­dé­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­ze­te köz­vet­len lép­cső­fo­ka lett a kor­ri­dor je­len­tő­sé­gé­re tá­masz­ko­dó geo­po­li­ti­kai té­zi­se va­ló­ság­erő­vel tör­té­nő te­lí­tő­dé­sé­nek. Ez irány­ban Hodža a bal­ká­ni egyez­mény lét­re­jöt­té­nek és a bal­ti ál­la­mok ös­­sze­fo­gá­sá­ra irá­nyu­ló kí­sér­let­nek a lég­kör­é­ben ké­pes­nek mu­tat­ko­zott ar­ra, hogy tá­gabb re­gi­o­ná­lis-ös­­sze­tar­tó és in­teg­rá­ci­ós kész­sé­ge­ket tu­laj­do­nít­son a Né­met­or­szág és Orosz­or­szág kö­zöt­ti tér­ség po­li­ti­kai meg­osz­tott­sá­gá­nak.
Ezek a gon­do­la­ti kom­bi­ná­ci­ók, ame­lyek meg­őriz­ték a kö­tő­dést és struk­tú­rá­ju­kat Hodža erede­ti geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­val, már csak szór­vá­nyos meg­nyil­vá­nu­lá­sai vol­tak a geo­po­li­ti­kai ki­in­du­ló­pont­jai szel­le­mé­ben fo­gant cél­tu­da­tos el­gon­do­lá­sa­i­nak. Mind­ez pár hét­tel azu­tán tör­tént, hogy Hodža mint mi­nisz­ter­el­nök át­ad­ta a kül­ügyi tár­ca köz­vet­len irá­nyí­tá­sát Kamil Kroftának, s en­nek nyo­mán meg­ha­tá­ro­zó be­fo­lyást szer­zett Edvard Beneš.
Hodža geo­po­li­ti­kai szem­lé­le­té­nek a kül­po­li­ti­kai lé­pé­sek­re al­kal­ma­zott ér­vé­nye­sí­té­se min­den bi­zon­­nyal a kül­po­li­ti­ka bo­nyo­lul­tab­bá vá­lá­sá­nak, a kis­an­tan­ton be­lü­li el­té­rő ér­de­kek­nek és el­len­té­tek­nek a kö­vet­kez­mé­nye­ként ve­szett ki te­vé­keny­sé­gé­ből. Hodža már idő­be­li táv­lat­ból és a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ná­ci ura­lom alá ke­rü­lé­sé­nek ta­pasz­ta­la­tai nyo­mán a kö­zép-eu­ró­pai fö­de­rá­ci­ó­ról szó­ló köny­vé­ben meg­ál­la­pí­tot­ta: az újsü­te­tű kö­zép-eu­ró­pai meg­élén­kü­lés olyan ambí­ci­ó­zus cél el­éré­sé­hez, mint ami­lyen a Du­na men­ti tel­jes egyet­ér­tés ki­ala­kí­tá­sa volt, csak ak­kor ve­zet­het, ha mind­ez gyor­san megy vég­be, el­len­ben si­ker­te­len­ség­re volt ítél­ve (Hodža 2004:195). Csak­hogy épp ab­ban a hely­zet­ben, ami­kor Hodža ter­ve­ze­té­re várt az a sze­rep, hogy a Du­na men­ti együtt­mű­kö­dés­nek és az el­len­té­tek át­hi­da­lá­sá­nak ténye­z­őjé­vé vál­jék, s a Du­na men­ti tér­ség hely­ze­te „a nagy­ha­tal­mak se­gít­sé­gé­vel, de ve­lük szem­ben” (Ádám 1981:191) nyer­jen meg­ol­dást, a gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai aka­dá­lyok már ele­ve szá­mot­te­vőb­bek vol­tak, mint a Hodža ál­tal kí­nált és szor­gal­ma­zott, köl­csö­nö­sen elő­nyös gaz­da­sá­gi red­szer – az előny­vá­mok ki­ter­jesz­té­se az egész Du­na-me­den­cé­re –, amely­től a fo­ko­za­tos kö­ze­le­dést vár­ta. A di­na­mi­kus né­met po­li­ti­ka erős és szi­lárd po­zí­ci­ók­ra tett szert a Du­na men­ti ál­la­mok­ban, ami le­he­tő­vé tet­te szá­má­ra, hogy ma­guk az ot­ta­ni ál­la­mok, füg­get­le­nül at­tól, hogy az el­ső vi­lág­há­bo­rú győz­te­sei vagy vesz­te­sei köz­zé tar­toz­tak-e ke­res­sék a ke­gye­it. Eb­ben a hely­zet­ben a Né­met­or­szág­gal va­ló gaz­da­sá­gi kap­cso­la­tok ad­ta elő­nyök el­vesz­té­sé­nek veszé­lye a „divide et impera” zsa­ro­ló mód­sze­rét al­kal­ma­zó po­li­ti­ka esz­kö­zé­vé vált. Te­hát a kis Du­na men­ti ál­la­mok vagy füg­gő vi­szony­ba, vagy kény­szer­pá­lyá­ra ke­rül­tek. A nyu­ga­ti ha­tal­mak ek­kor­ra már fel­ad­ták a Kö­zép-Eu­ró­pa in­teg­rá­lá­sát cél­zó ko­ráb­bi ter­ve­ket. Hodža ter­ve­ze­tét Ang­lia és Fran­cia­or­szág meg­ér­tés­sel fo­gad­ta, de nem mu­tat­tak haj­lan­dó­sá­got an­nak ér­dem­le­ges tá­mo­ga­tás­ara, amely fo­koz­ta vol­na át­ü­tő ere­jét Né­met­or­szág kö­zép-eu­ró­pai be­ha­to­lá­sá­val szem­ben.
Min­den bi­zon­­nyal itt kell ke­res­ni a Hodža ter­ve­ze­té­nek sor­sát meg­ha­tá­ro­zó mé­lyebb oko­kat. Az ed­di­gi tör­té­ne­ti, ki­fe­je­zet­ten kül­po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú mun­kák­ban ezek csu­pán a kis­an­tant és a ró­mai egyez­mé­nyek­hez tar­to­zó or­szá­gok kö­zöt­ti el­len­té­tek Hodža ál­ta­li le­be­csü­lé­sé­re, s azok­nak a tényz­őknek a túl­ér­té­ke­lé­sé­re kor­lá­to­zód­nak, ame­lyek az előny­vá­mok rend­sze­ré­ben rej­lő ösz­tön­ző ha­tás­ban, a vám­té­te­lek csök­ken­té­sé­ben, a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­kek nyu­ga­ti pi­a­co­kon va­ló elhe­ly­zé­sét le­he­tő­vé te­vő pi­a­ci vi­szo­nyok­nak a ko­or­di­ná­lá­sá­ban rej­let­tek (De­ák 1986:130). Tény, hogy Hodža szá­má­ra ezek­nek az el­kép­ze­lé­sek­nek, szán­dé­kok­nak és le­he­tő­sé­gek­nek a po­zi­tív ha­tá­sá­hoz fű­zött el­vá­rá­sok – ko­ra­be­li el­szánt igye­ke­ze­té­nek kö­rül­mé­nyei kö­zött – nem­csak meg­győ­ző­dés­sé és po­li­ti­kai cre­dó­vá, ha­nem szin­te transz­cen­dens­sé fel­fo­ko­zott hit­val­lás­sá vált. Így tör­tén­he­tett meg, hogy Schus­nigg oszt­rák kan­cel­lár­ral – aki a ró­mai egyez­mé­nyek tag­ál­la­má­nak kép­vi­se­lő­je­ként haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott a két tömb kö­zöt­ti köz­ve­tí­tés­re – foly­ta­tott ta­nács­ko­zá­sa­i­ról Pá­rizs­ban ki­je­len­tet­te: Auszt­ria egy hó­na­pon be­lül csat­la­ko­zik a kis­an­tant­hoz, mi­köz­ben Auszt­ria épp ez idő tájt erő­sí­tet­te meg, Mus­so­li­ni és Göm­bös nyo­má­sá­ra a ró­mai part­ne­rek­hez va­ló kö­tő­dést (Ádám 1981:196).
A Hodža ön­nön ter­ve­ze­te buz­gó szor­gal­ma­zá­sá­val kap­cso­la­tos prob­le­ma­ti­ká­nak van egy má­sik as­pek­tu­sa is, ami­nek nem szen­tel­nek kel­lő fi­gyel­met. Ar­ról van szó, hogy Hodža ko­ra­be­li tö­rek­vé­sei mi­lyen mér­ték­ben tük­röz­ték a kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gok ös­­sze­fo­nó­dá­sá­nak adott szint­jé­re vo­nat­ko­zó is­me­re­te­ket, in­teg­rá­ló­dá­suk alap­ve­tő fel­tét­ele­i­nek mély­re ha­tó tisz­tá­zá­sát, mi­lyen je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tot­tak azok ös­­sze­han­go­lá­sá­nak a nem­zet­kö­zi gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai és ha­tal­mi-po­li­ti­kai ösz­­sze­füg­gé­sek­kel, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség­ben ural­ko­dó vi­szo­nyok­nak az ere­den­dő geo­po­li­ti­kai kon­cep­ció szel­le­mé­ben tör­té­nő ren­de­zé­sé­re. Ép­pen eb­ből a szem­pont­ból ér­de­mel fi­gyel­met Hodža ál­lás­pont­ja a „Du­na-terv” meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges nyu­ga­ti se­gít­ség meg­íté­lé­sét il­le­tő­en.
Hodža már a har­min­cas évek el­ső fe­lé­ben fel­fog­ta a nem­zet­kö­zi regi­o­na­liz­mus vi­lág­gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok­kal va­ló ös­­sze­füg­gé­sét. Ész­re­vet­te a me­ző­gaz­da­sá­gi vál­ság, il­let­ve a pa­raszt­ság, de egy­ál­ta­lán a kö­zép-eu­ró­pai agrá­ror­szá­gok – kü­lö­nös­kép­pen a leg­ipa­ro­so­dot­tabb gaz­da­ság­gal (economie mixte) ren­del­ke­ző Cseh­szlo­vá­kia – csök­ke­nő vá­sár­ló­ere­jé­nek ha­tá­sát az an­gol gép­ipar vál­sá­gá­ra. Fel­hív­ta a fi­gyel­met ar­ra, hogy az ag­rár­vál­ság kö­vet­kez­té­ben el­vesz­tet­ték az Ang­li­á­ból cseh­szlo­vá­ki­ai fel­dol­go­zás­ra be­ho­zott, majd Ro­má­ni­á­ba és a bal­ká­ni ki­vi­tel­re szánt tex­til­ter­mé­kek ér­té­ke­sí­té­si le­he­tő­sé­ge­it, a gé­pi­pa­ri im­port­tal egye­tem­ben. Bi­zony­gat­ni kezd­te, hogy a Du­na men­ti ag­rár­ter­mé­kek el­he­lye­zé­se a nyu­ga­ti pi­a­co­kon fo­koz­ná a kö­zép-eu­ró­pai la­kos­ság vá­sár­ló­ké­pes­ség­ét és fel­élén­kí­te­né az ang­li­ai ter­mé­kek irán­ti ke­res­le­tet (Hodža 1933/V.:490–491). Ezt a kö­rül­ményt tar­tot­ta szem előtt Hodža, ami­kor – még a szom­szé­dok­kal va­ló tár­gya­lá­so­kat meg­elő­ző­en – az 1935 de­cem­be­ré­ben tar­tott lon­do­ni kon­fe­ren­ci­án igye­ke­zett tá­mo­ga­tást sze­rez­ni a „Du­na-terv”-hez. A brit kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um mun­ka­tár­sa a ma­gyar dip­lo­má­ci­ai ügy­vi­vő előtt ki­je­len­tet­te, hogy Kö­zép-Eu­ró­pa és a bal­ká­ni or­szá­gok mi­ni­má­lis le­he­tő­sé­get biz­to­sí­ta­nak a brit gaz­da­sá­gi élet szá­má­ra. Te­hát a bu­da­pes­ti Ma­gyar Szem­le cseh­szlo­vá­ki­ai mun­ka­tár­sa ro­man­ti­kus­nak mi­nő­sít­het­te Hodža ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tét, hogy a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok a du­nai ag­rár­ter­mé­kek el­he­lye­zé­sé­nek ér­de­ké­ben tett nyu­ga­ti kap­cso­lat­ke­re­sés ré­vén meg­erő­söd­je­nek, mint­hogy a brit gaz­da­ság szá­má­ra Kö­zép-Eu­ró­pa nem pó­tol­hat­ta a né­met pi­a­cot és a né­met ter­mé­ke­ket (Fa­ra­gó 1971:25).
En­nek a va­lós hely­zet­nek Hodža min­den bi­zon­­nyal tu­da­tá­ban volt, ami azt a meg­rög­zött meg­győ­ző­dést erő­sí­tet­te ben­ne, hogy a kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok egy­más­ra utalt­sá­gá­nak tu­da­to­sí­tá­sá­ban, együtt­mű­kö­dé­sük je­len­tő­sé­gé­nek a fel­is­me­ré­sé­ben mu­tat­ko­zó leg­cse­ké­lyebb po­zi­tív irá­nyú el­moz­du­lás még­is­csak vál­to­zást idéz­het elő a nyu­ga­ti or­szá­gok ma­ga­tar­tá­sá­ban, és így az együtt­mű­kö­dő Kö­zép-Eu­ró­pa önér­ték­tu­da­tá­nak bi­zo­nyos fo­kú fel­éb­resz­té­sé­ben. En­nek az ori­en­tá­ci­ó­nak a hát­te­ré­ben lát­ni kell, hogy köz­ben tar­tot­ta ma­gát sa­ját kon­cep­ci­ó­ja re­gi­o­ná­lis-geo­po­li­ti­kai té­te­le­i­hez, ame­lye­ket a Cseh­szlo­vák Me­ző­gaz­da­sá­gi Aka­dé­mi­án tar­tott elő­adá­sá­ban is hang­sú­lyo­zott: a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai sa­já­tos­sá­gok­nak a tér­ség in­teg­rá­ci­ó­já­hoz va­ló ki­hasz­ná­lá­sá­ban az oda tar­to­zó or­szá­gok ér­de­ke­i­nek és kez­de­mé­nye­zé­se­i­nek kell tük­rö­ződ­nie, nem pe­dig a kí­vül­ről, az eu­ró­pai cent­ru­mok­tól tá­vo­li he­lyek­ről ér­ke­ző nyo­má­sok­nak. Te­hát Hodža sze­rint a kí­vül­ről szár­ma­zó se­gít­ség­nek kell meg­hat­vá­nyoz­nia az eu­ró­pai ös­­sze­fo­gást a nagy­ha­tal­mak­kal va­ló part­ne­ri vi­szony ki­ala­kí­tá­sa ér­de­ké­ben. Ezért hang­sú­lyoz­ta, hogy már ma­gá­nak a kö­zép-eu­ró­pai tö­mö­rü­lé­sek­nek a kö­ze­le­dé­se ér­de­ké­ben ki­fej­tett igye­ke­zet ko­moly sze­re­pet játsz­hat, ha „el­ér­ke­zik az erő­pró­ba ide­je”.
Kér­dé­ses azon­ban, hogy men­­nyi­re volt tuda­tában Hodža a kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció mély­sé­gé­nek és korlátainak, az­zal az es­he­tő­ség­gel is szá­mol­va, hogy a nyu­ga­ti ha­tal­mak haj­lan­dó­nak mu­tat­koz­tak vol­na se­gít­sé­get nyúj­ta­ni az ag­rár­ter­mé­kek ki­vi­tel­éhez. A kö­zép-eu­ró­pai gaz­da­sá­gok ál­la­po­ta és fej­lő­dé­si szint­je alig­ha volt ki­elé­gí­tő ah­hoz, hogy szá­mot­te­vő elő­re­lé­pés tör­tén­hes­sen – Hodža szán­dé­ka­i­nak meg­fe­le­lő­en – a ter­me­lés sza­bá­lyo­zá­sá­ban és a pi­a­ci fel­té­te­lek ko­or­di­ná­lá­sá­ban, ame­lyek már ele­ve meg­kí­ván­ták eme ál­la­mok ma­ga­sabb fo­kú in­teg­rált­sá­gát, in­teg­rá­ci­ós szer­vek és in­téz­mé­nyek mű­kö­dé­sét is beleértve.51 Hodža ter­ve­ze­té­nek si­ker­te­len­sé­ge mö­gött te­hát ott mun­kált az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok ob­jek­tív fel­tét­ele­i­vel kap­cso­lat­ban el­iga­zo­dást nyúj­tó gno­sze­o­ló­gi­ai fel­ké­szült­ség adott szint­je is. S ez a prob­lé­ma meg­ha­lad­ta a tu­do­má­nyos meg­is­me­rés egyé­ni adott­sá­ga­i­nak és a kon­cep­ci­o­ná­lis kész­sé­gek­nek a ke­re­te­it, mind­amel­lett, hogy Hodža fi­gye­lem­re mél­tó em­pá­ti­á­val ren­del­ke­zett a geo­po­li­ti­kai ös­­sze­füg­gé­sek és tren­dek, va­la­mint a cseh­szlo­vá­ki­ai kül­po­li­ti­kai szük­ség­le­tek feis­me­ré­sét il­le­tő­en.
Hodža ter­ve­ze­te rá­irá­nyít­ja a fi­gyel­met a geo­po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­sei és a kül­po­li­ti­kai irány­vé­tel kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek­re, de el­gon­do­lá­sa­i­nak am­bi­va­lens vol­tá­ra is. Azok­ról a ne­héz­sé­gek­ről ta­nús­ko­dik, ame­lyek együtt jár­tak a komp­le­xen ér­tel­me­zett, ere­de­ti­nek szá­mí­tó – a gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis-ci­vi­li­zá­ci­ós szfé­rá­ra is ki­ter­jedt, a ha­tal­mi meg­ha­tá­ro­zók­tól el­vá­laszt­ha­tat­lan – geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­nak a kül­po­li­ti­kai vo­nal­ve­ze­tés­be va­ló át­ül­te­té­sé­vel. Hodža a „Du­na-terv” szor­gal­ma­zá­sa so­rán, azt re­á­lis ke­re­tek kö­zé hoz­ni aka­ró igye­ke­ze­té­ben, s a dip­lo­má­ci­ai tak­ti­ká­zás köz­ben sem té­vesz­tet­te szem elől az ös­­sze­fo­gás szük­sé­ges­sé­gé­nek és funk­ci­ó­já­nak a Né­met­or­szág kö­zép-eu­ró­pai as­pi­rá­ci­ó­i­ból fa­ka­dó – ame­lyek az adott hely­zet­ben már fe­nye­ge­tés­sé fa­jul­tak –, va­la­mint az Orosz­or­szág­gal kap­cso­la­tos in­dí­té­ka­it. Hodža Beneštől el­té­rő­en igye­ke­zett le­szál­lí­ta­ni a cseh­szlo­vák–szov­jet együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dés je­len­tő­sé­gét, s meg­őriz­ni a Né­met­or­szág ag­res­­szív tö­rek­vé­sei ál­tal ve­szé­lyez­te­tett Kö­zép-Eu­ró­pa önál­ló­sá­gát és tá­vol­ság­tar­tá­sát a Szov­jet­unió ak­ti­vi­tá­sá­val szem­ben, mi­köz­ben komp­ro­mis­­szu­mok­ra tö­re­ke­dett Né­met­or­szág irá­nyá­ban. Hodžá­nak nyil­ván nem vol­tak il­lú­zi­ói Né­met­or­szág ag­res­­szív szán­dé­ka­it il­le­tő­en, azon­ban a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok kö­ze­le­dé­sé­vel szem­be­ni né­met el­len­ál­lás gyen­gí­té­sé­re tö­re­ked­ve dip­lo­má­ci­ai lé­pé­sei nem pusz­tán kül­po­li­ti­kai uti­li­ta­riz­mus­ból fa­kad­tak. Tük­rö­ző­dött ben­nük a né­met geo­po­li­ti­kai po­ten­ci­ál eu­ró­pai ös­­sze­füg­gé­sek­ben ját­szott sze­re­pé­nek, sú­lyá­nak és tar­tós je­len­tő­sé­gé­nek tu­da­to­sí­tá­sa (Lukáè 2004:15–38).
Hodžá­nak eb­ben a ma­ga­tar­tá­sá­ban je­len volt azok­nak a geo­po­li­ti­kai adott­sá­gok­nak a fi­gye­lem­be­vé­te­le, ame­lyek foly­tán né­ze­tei nem vesz­tet­ték el idő­sze­rű­sé­gü­ket az össz­eu­ró­pai egy­sé­ge­sü­lé­si fo­lya­mat mai fel­tét­elei kö­ze­pet­te sem.
Szlo­vá­kia el­he­lye­zé­se Hodža geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­já­nak ko­or­di­ná­tái kö­zé ar­ról a tö­rek­vés­ről ta­nús­ko­dik, hogy szin­kre­ti­kus ki­egyen­lí­tő­dést te­remt­sen a tá­gabb ösz­­sze­füg­gé­sek meg­ra­ga­dá­sa és a po­li­ti­kai cél­sze­rű­ség, az aprio­riz­mus és a tar­tós cél­tu­da­tos­ság je­gyé­ben mű­kö­dő di­na­miz­mus kö­zött, ös­­sze­kap­csol­va a fo­gé­kony­sá­got, a fel­fe­de­ző­kész­sé­get az imaginációval, a ra­ci­o­na­liz­must az el­vont­ság­gal. Hodža ke­rek egés­­szé ki­kris­tá­lyo­so­dott geo­po­li­ti­kai kon­cep­ci­ó­ja azt a cél­tu­da­tos igye­ke­ze­tet szol­gál­ta, hogy Szlo­vá­ki­át be­vi­gye a nem­zet­kö­zi köz­gon­dol­ko­dás­ba, amint azt az emig­rá­ci­ó­ban szü­le­tett köny­vé­ben im­már bi­zo­nyos idő múl­tán meg­ál­la­pí­tot­ta: „Szlo­vá­ki­át so­ká­ig nem te­kin­tet­ték Kö­zép-Eu­ró­pa fon­tos po­li­ti­kai vagy föld­raj­zi té­nye­ző­jé­nek. Leg­in­kább a köz­tár­sa­ság egyik »problémájának« tar­tot­ták, amely­nek nem­zet­kö­zi vo­nat­ko­zá­sai el­ha­nya­gol­ha­tók” (Hodža 2004:131).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Ádám Mag­da: A Kis­an­tant 1920–1938. Bu­da­pest, Kos­suth Ki­adó, 1981.
De­ák, Ladislav: Zápas o stred­nú Euro­pu 1918–1938. Bratislava, Veda, 1986.
Fa­ra­gó Ta­más: A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti ke­let-eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­sek tör­té­ne­té­nek ku­ta­tá­sá­hoz. In.: Ta­nul­má­nyok az in­teg­rá­ció kö­ré­ből. Bu­da­pest, 1971.
Hodža, Milan: Èes­ko­slo­ven­ské zeme­del­stvo speje k sebes­taè­nos­ti a preto treba základ­òu hos­po­dár­skej Malej doho­dy pres­tro­ji a rozšíri. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die V. Praha, 1933.
Hodža, Milan: Èes­ko­slo­ven­sko a støed­ní Evropa. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: Èo Èechov a Slo­vá­kov deli­lo a èo ich spája. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Nie cent­ra­liz­mus, ale regi­o­na­liz­mus v jed­nom poli­tic­kom národe. In.: Slo­ven­ská otáz­ka v 20. storoèí. Ed.: R. Chme¾. Bratislava, 1997.
Hodža, Milan: Nová støed­ní Evropa. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: O novou støed­ní Evropu. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die IV. Praha, 1931.
Hodža, Milan: Slo­ven­ská po­li­ti­ka vyža­du­je slo­ven­skú vládyschopnos. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Slo­ven­ský regionalizm. In.: Hodža, Milan: Èlánky, reèi, štú­die VII. Praha, 1934.
Hodža, Milan: Slo­ven­ské prí­no­sy do slo­ven­skej domácnosti. In.: Slo­ven­ská otáz­ka v 20. storoèí. Ed.: R. Chme¾. Bratislava, 1997, 189–201. p.
Hodža, Milan: Szö­vet­ség Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Po­zsony, Kal­li­gram 2004. (Ere­de­ti mű: Milan Hodža: Fede­ra­ti­on in Cen­tral Europe. Ref­lec­ti­ons an reminiscences. Jar­rolds Pub­lis­hers Li­mi­ted, Lon­don–New York–Mel­bourne, 1942.)
Kol­lár, Ka­rol: Meta­mor­fó­zy chá­pa­nia nacio­na­liz­mu v diele Mila­na Hodžu (predvojnové a povoj­no­vé obdobie). Filozofia, 12. sz., 1995, 722–723. p.
Lukáè Pavol: Milan Hodža kö­zép-eu­ró­pa­i­sá­ga. In.: Hodža, Milan: Szö­vet­ség Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Kalligram, Po­zsony, 2004, 15–38. p.
Vìst­nik Èes­ko­slo­ven­ské aka­de­mie zemìdelské, 6–7. sz., 1936, 433–437. p.
Zube­rec Vla­di­mír: Èecho­slo­va­kiz­mus agrár­nej stra­ny na Slo­ven­sku v rokoch 1919–1938. His­to­ric­ký èasopis, 4. sz., 1979.

 

Rövid URL
ID1514
Módosítás dátuma2016. június 16.

Simon Attila: „Helyzet van.” Vázlat a szlovákiai magyar iskolákban folyó történelemtanítás állapotáról egy kérdőíves felmérés alapján

Köz­is­mert tény, hogy az anya­nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­te és mi­nő­sé­ge meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség je­le­ne és jö­vő­je szem­pont­já­ból. Olyan té­ma ez, amely a szlo­vá­ki­ai...
Bővebben

Részletek

Köz­is­mert tény, hogy az anya­nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­te és mi­nő­sé­ge meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség je­le­ne és jö­vő­je szem­pont­já­ból. Olyan té­ma ez, amely a szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­be­széd­ben is ál­lan­dó­an je­len van, bár sok­szor csu­pán kam­pány­sze­rű­en: a beiratások, a pe­da­gó­gus­nap, a bi­zo­nyít­vány­osz­tás kap­csán. Az utób­bi idők­ben ok­ta­tás­po­li­ti­kánk szin­te tel­jes po­ten­ci­ál­ja a ma­gyar egye­tem meg­te­rem­té­sé­re irá­nyult. Tel­jes jog­gal, hi­szen az egye­tem lét­re­ho­zá­sa (s re­mél­he­tő­leg ered­mé­nyes mű­kö­dé­se) az egész szlo­vá­ki­ai ma­gyar köz­ok­ta­tás­ra (te­hát a kö­zép- és al­só fo­kú ok­ta­tás­ra is) ki­ha­tó je­len­tő­ség­gel bír. Az ok­ta­tá­si fel­épít­mény szük­sé­ges fej­lesz­té­se mel­lett azon­ban mint­ha meg­fe­led­kez­nénk a köz­ok­ta­tás tar­tal­mi és mi­nő­sé­gi prob­lé­má­i­ról. Már­pe­dig is­ko­lá­ink ver­seny­ké­pes­sé té­te­le je­len­tős mér­ték­ben az ott fo­lyó szak­mai mun­ka mi­nő­sé­gé­től függ.

A prob­lé­mák ke­ze­lé­sé­nek el­ma­ra­dá­sa alap­ve­tő­en a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ok­ta­tás­ügy hos­­szú tá­vú fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­já­nak a hi­á­nyá­ra ve­zet­he­tő vis­­sza, amely­nek ki­dol­go­zá­sa csak a szak­mai szer­ve­ze­tek (lásd Szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Pe­da­gó­gu­sok Szö­vet­sé­ge – to­váb­bi­ak­ban SZMPSZ, Ka­ted­ra Tár­sa­ság stb.) és a po­li­ti­ka együtt­mű­kö­dé­se ál­tal va­ló­sul­hat­na meg. Az utób­bi évek ta­pasz­ta­la­tai azon­ban az ilyen irá­nyú pár­be­széd hi­á­nyá­ra mu­tat­nak. A szak­mai szer­ve­ze­tek kö­zött sem a leg­op­ti­má­li­sab­bak a kap­cso­la­tok (lásd pél­dá­ul az SZMPSZ és a Ka­ted­ra Tár­sa­ság vi­szo­nyát), a po­li­ti­ka vi­szont sok­szor csak ad­dig ér­zi fe­le­lő­sé­gét (leg­alább­is ez kí­vül­ről így tű­nik), amíg a ne­ki tet­sző csi­nov­nyi­kot az is­ko­lai igaz­ga­tói szék­be ül­te­ti. Egy ilyen fej­lesz­té­si kon­cep­ció el­ké­szí­té­sé­nek elo­dá­zá­sa azon­ban hos­­szú tá­von tart­ha­tat­lan, mi­képp so­ká­ig már azt a kér­dést sem le­het meg­ke­rül­ni, va­jon meg­old­ha­tók-e prob­lé­má­ink ok­ta­tá­si ön­igaz­ga­tá­sunk meg­te­rem­té­se nél­kül. A ha­son­ló­an fon­tos és má­ig meg­vá­la­szo­lat­lan kér­dé­sek kö­zül csu­pán ket­tőt em­lít­sünk: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák és a ro­ma gye­re­kek; is­ko­lá­ink az in­teg­rá­ció után, avagy ami­kor már nem­csak a szlo­vák is­ko­la je­len­ti a kon­ku­ren­ci­át, ha­nem a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lák is.

A ha­zai ok­ta­tás­ügyün­ket súj­tó prob­lé­mák ter­mé­sze­te­sen csak rész­ben ok­ta­tás­po­li­ti­kai jel­le­gű­ek, s leg­alább ilyen sú­lyú­ak azok a szak­mai kér­dé­sek, ame­lyek meg­ol­dá­sa nem a po­li­ti­ka, ha­nem a szak­em­be­rek be­avat­ko­zá­sát igény­lik. Kü­lö­nö­sen sok a ke­ze­let­len prob­lé­ma az egyes tan­tár­gyak ese­té­ben, így a tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa kap­csán is.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás, mint egy ál­lat­or­vo­si ló vi­se­li ma­gán ha­zai ok­ta­tás­ügyünk mi­den be­teg­sé­gét. A szlo­vá­ki­ai (szlo­vák és ma­gyar nyel­vű) tör­té­ne­lem­ok­ta­tás vál­sá­ga már a rend­szer­vál­tás előtt meg­kez­dő­dött. A szo­ci­a­liz­mus alat­ti évek­ben ezt a tan­tár­gyat a rend­szer egyik ki­szol­gá­ló­já­vá kí­ván­ták vál­toz­tat­ni. A tör­té­ne­lem­ta­ná­rok fe­lé su­gal­ma­zott cél nem a tu­do­mány­ág ered­mé­nye­i­nek mi­nél tel­je­sebb pre­zen­tá­ci­ó­ja volt, ha­nem az, hogy a di­á­ko­kat a párt ál­tal meg­ha­tá­ro­zott ér­té­kek­kel és tra­dí­ci­ók­kal va­ló azo­no­su­lás­ra ne­vel­jék. No­ha a pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze ez alól ki­bújt, és meg­pró­bált va­lós ér­té­ke­ket köz­ve­tí­te­ni a di­á­kok fe­lé, akad­tak (s nem is ke­ve­sen), akik be­áll­tak a sor­ba. A tör­té­ne­lem ide­o­ló­gi­ai tan­tárg­­gyá vált, ér­té­ke de­val­vá­ló­dott.
A (Cseh)szlovákiában 1989-től kez­dő­dő­en le­zaj­lott rend­szer­vál­tás, az ad­di­gi, a ha­tal­mat hol kész­sé­ge­sen, hol pe­dig csak a lát­szat ked­vé­ért ki­szol­gá­ló tör­té­ne­lem­ta­ní­tást me­rő­ben új hely­zet elé ál­lí­tot­ta. A kér­dés, mint más rend­szer­vál­tó or­szág­ban itt is az volt, si­ke­rül-e a Szlo­vá­ki­á­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tást meg­sza­ba­dí­ta­ni az ide­o­ló­gi­ai kö­tött­sé­gek­től és az ál­la­mi paternalizmustól, s egy­ben mo­dern mód­szer­ta­ni ala­pok­ra is he­lyez­ni. Több mint egy év­ti­zed­del a bár­so­nyos for­ra­da­lom után és Szlo­vá­kia Eu­ró­pai Uni­ó­ba va­ló be­lé­pé­sé­nek idő­sza­ká­ban el­mond­ha­tó, hogy a fen­ti­ek­ben fel­so­rolt cé­lo­kat csak fé­lig si­ke­rült meg­va­ló­sí­ta­ni. A szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi meg­úju­lá­sa vi­szony­lag gyor­san és zök­ke­nő­men­te­sen le­zaj­lott, s az 1989 előt­ti erő­sen át­ide­o­lo­gi­zált és a tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tok súly­pont­ja­ként az osz­tály­har­cot be­ál­lí­tó és suly­ko­ló ok­ta­tás már a múl­té. To­vább­ra is meg­ma­radt azon­ban az ál­lam ér­dek­lő­dé­se a tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa iránt, hi­szen az új po­li­ti­kai ve­ze­tés is­mét csak sa­ját le­gi­ti­má­ci­ó­já­ra akar­ta fel­hasz­nál­ni azt. Igaz, az ide­o­ló­gi­ai töl­te­tet köz­ben fel­vál­tot­ták a nem­ze­ti cél­ki­tű­zé­sek. A lé­nyeg azon­ban ugyan­az ma­radt: még min­dig nem tet­tek le ar­ról az ide­jét­múlt né­zet­ről, amely­re E. B. Wes­ley is fel­hív­ja a fi­gyel­met, s mely sze­rint „a tár­sa­da­lom­nak azért van szük­sé­ge a tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­ra, hogy an­nak se­gít­sé­gé­vel en­ge­del­mes­sé­get, mű­velt­sé­get, alá­za­tot, ha­za­fi­as­sá­got, pol­gá­ri ön­tu­da­tot és egyéb kí­vá­na­tos ered­mé­nye­ket tölt­sön a fe­jek­be” (Kratochvíl 2000).
A „múlt el­len­őr­zé­sé­ről” szó­ló vi­ták így el­te­rel­ték és to­vább­ra is el­te­re­lik a fi­gyel­met a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás iga­zi szak­mai-mód­szer­ta­ni meg­újí­tá­sá­ról, ami a mai na­pig nem kö­vet­ke­zett be. Ezért a szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ok­ta­tás to­vább­ra is a ha­gyo­má­nyos kö­zép-eu­ró­pai utat jár­ja: a le­xi­ká­lis ele­mek suly­ko­lá­sá­ra, mi­nél több tény, adat, év­szám meg­ta­ní­tá­sá­ra tö­rek­szik. Mi­köz­ben a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek ér­té­ke­lé­sé­re, a múlt és a je­len kö­zöt­ti ös­­sze­füg­gé­sek fel­fe­de­zé­sé­re, önál­ló vé­le­mény­al­ko­tás­ra vi­szont nem ké­szí­ti fel a di­á­ko­kat. Knausz Im­re, ki­vá­ló ma­gyar­or­szá­gi szak­em­ber ta­lá­ló meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint „a kro­no­ló­gi­ai ada­tok épp­oly lé­nye­ges csont­vá­zát al­kot­ják a tör­té­ne­lem­nek, mint a kép­le­tek a fi­zi­ká­nak, de ami­kor csak a csont­vá­zat lát­juk, ak­kor már nem az élet­tel, ha­nem a ha­lál­lal van dol­gunk” (Knausz 2001:9).

No­ha a rend­szer­vál­tás kap­csán so­kan azt vár­ták, hogy a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás új­ból vis­­sza­kap­ja ré­gi rang­ját és fel­ér­té­ke­lő­dik je­len­tő­sé­ge, ez nem kö­vet­ke­zett be, sőt el­len­té­tes fo­lya­ma­tok in­dul­tak meg. Az ide­o­ló­gi­ai kény­szer alól fel­sza­ba­dult tör­té­net­írás és tör­té­ne­lem­ta­ní­tás a köz­vé­le­mény és a mé­dia az ed­di­gi­nél is ki­szá­mít­ha­tat­la­nabb ha­tá­sa alá ke­rült. „Ezek a szán­dé­kok az elő­ző tör­té­nel­mi kor­szak­ok ne­gá­lá­sá­ban, a rég­múlt és kö­zel­múlt tör­té­nel­mi cso­mó­pont­ja­i­nak át­ér­té­ke­lé­sé­ben, a fej­lő­dés új al­ter­na­tí­vá­i­nak fel­mu­ta­tá­sá­ban, az ún. fe­hér fol­tok­ra va­ló rá­mu­ta­tás­ban és a min­den­ki szá­má­ra el­fo­gad­ha­tó vég­le­ges és ab­szo­lút igaz­sá­gok ki­nyil­vá­ní­tá­sá­ban je­lent­kez­tek” – je­gyez­te meg ez­zel kap­cso­lat­ban egyik dol­go­za­tá­ban Vili­am Kratochvíl, a po­zso­nyi Comé­ni­us Egye­tem Tör­té­ne­lem Tan­szék­ének mód­szer­ta­ni szak­em­be­re (Kratochvíl 2000). Ter­mé­sze­tes, hogy mind­ez a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok el­bi­zony­ta­la­no­dá­sát, bi­zo­nyos mér­té­kig kom­pe­ten­ci­á­juk meg­kér­dő­je­le­zé­sét von­ta ma­gá­val. Te­hát nem­csak a tör­té­net­írás ed­di­gi evi­den­ci­ái kér­dője­le­ződtek meg, ha­nem ál­ta­luk a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás sza­va­hi­he­tő­sé­ge, szak­ma­i­sá­ga is, ami má­ig érez­te­ti ha­tá­sát. Mi­vel ki­de­rült, hogy „min­den más­ként volt” a tör­té­ne­lem egy­re in­kább el­ve­szí­tet­te tu­do­má­nyos rang­ját, „ple­be­jus tu­do­mán­­nyá” vált, amit min­den­ki ér­te­ni és tud­ni vélt. A tár­sa­da­lom­nak meg­nőtt az igé­nye a múlt is­me­re­tei iránt, eze­ket az is­me­re­te­ket azon­ban el­ső­sor­ban nem az is­ko­la ál­tal akar­ta biz­to­sí­ta­ni. A tör­té­ne­lem­nek mint tan­tárgy­nak az ér­ték­vesz­té­se pe­dig az is­ko­lán be­lül is foly­ta­tó­dott. A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő meg­vál­to­zott tár­sa­dal­mi igé­nyek és ér­ték­rend más tan­tár­gya­kat ér­té­kel­tek fel, s az is­ko­lá­kon be­lül a tan­tár­gyak kö­zött ki­ala­kult ha­mis, de az ok­ta­tás min­de­nap­ja­it még­is meg­ha­tá­ro­zó sor­rend­jé­ben a tör­té­ne­lem egy­re hát­rább ke­rült. Ha eh­hez még hoz­zá­ves­­szük azt, hogy a tör­té­ne­lem azok kö­zé a tan­tár­gyak kö­zé tar­to­zik, ame­lyek ese­té­ben a tan­köny­vi el­lá­tás a mai na­pig meg­ol­dat­lan (kü­lö­nö­sen a gim­ná­zi­u­mok ese­té­ben), ak­kor nem kell cso­dál­koz­nunk a tan­tárgy ál­ta­lá­nos meg­íté­lé­sén és ál­la­po­tán.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­nak ta­lán még a szlo­vá­ki­ai át­lag­nál is na­gyobb prob­lé­mák­kal kell meg­küz­de­nie. Ezt el­ső­sor­ban a meg­fe­le­lő­en kép­zett pe­da­gó­gu­sok hi­á­nya, a már kri­ti­kus­sá vá­ló tan­könyv­hi­ány, a tan­anyag tar­tal­mi elő­írá­sai és a di­á­kok va­lós igé­nyei kö­zött fe­szü­lő el­len­té­tek okoz­zák. A fel­so­rolt prob­lé­mák gyúj­tó­pont­ját a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa je­len­ti, amely min­dig is meg­ol­dat­lan kér­dés­ként ne­he­ze­dett a pe­da­gó­gu­sok vál­lá­ra. Eb­ben a te­kin­tet­ben a rend­szer­vál­tás sem ho­zott na­gyobb vál­to­zást. Előt­te ugyan­is a ko­ra­be­li szlo­vák tör­té­ne­lem­szem­lé­let je­gyé­ben va­la­mi­fé­le kvá­zi cseh­szlo­vák tör­té­ne­lem meg­konst­ru­á­lá­sa je­len­tet­te a szlo­vá­ki­ai tör­té­ne­lem­ok­ta­tás valóságát.1 A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en ezt a szlo­vák nem­ze­ti múlt­nak a tan­anyag­ba va­ló erő­tel­jes beeme­lé­se vál­tot­ta fel, amely­nek a ke­re­tei kö­zött a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem­nek és fő­leg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­nel­mé­nek nem jut­ha­tott hely. Ezt a hely­ze­tet még az utób­bi idők­ben a szlo­vák his­to­ri­og­rá­fi­á­ban be­kö­vet­ke­zett szem­lé­let­vál­to­zás sem tud­ta ér­dem­le­ge­sen meg­vál­toz­tat­ni. Ezt a vál­to­zást leg­job­ban a kö­zös tör­té­ne­lem (a ma­gya­rok és szlo­vá­kok kö­zös tör­té­nel­mé­nek – S.A.) bir­tok­ba­vé­tel­ének szán­dé­ka fe­je­zi ki, amely mar­kán­san kü­lön­bö­zik at­tól a ko­ráb­bi szem­lé­let­től, amely ki­zá­ró­lag Nagy-Moráviára, majd az XVIII. szá­zad vé­gé­től meg­in­du­ló szlo­vák nem­ze­ti moz­gal­mak­ra szű­kí­tet­te le a szlo­vák nem­ze­ti történelmet.2
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar tár­sa­da­lom­nak mint ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­nek a több­sé­gi nem­zet­től el­té­rő­ek a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­má­val szem­ben tá­masz­tott kö­ve­tel­mé­nyei. Azt is el­vár­ja az is­ko­lá­in­kon fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­tól, hogy az egye­te­mes tör­té­ne­lem is­me­ret­anya­ga mel­lett a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met is meg­is­mer­tes­se a di­á­kok­kal, sőt nem­ze­ti ön­tu­dat­ra ne­vel­je őket. Ez a cél­ki­tű­zés azon­ban egy­ál­ta­lán nem áll össz­hang­ban a je­len­le­gi tan­ter­vi elő­írá­sok­kal, tan­köny­vek­kel és a Szlo­vá­ki­á­ban fo­lyó ta­nár­kép­zés­sel sem, ame­lyek szin­te ki­zá­ró­lag a több­sé­gi nem­zet szem­pont­rend­sze­rét tük­rö­zik vis­­sza.

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ál­la­po­ta egy kér­dő­íves fel­mé­rés alap­ján

A fen­ti prob­lé­mák tu­da­to­sí­tá­sa ve­ze­tett ah­hoz az el­ha­tá­ro­zás­hoz, hogy fel­mér­jük tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ál­la­po­tát, s ja­vas­la­to­kat te­gyünk a szük­sé­ges lé­pé­sek­re. Az aláb­bi­ak­ban egy 2003 ta­va­szán le­zaj­lott kér­dő­íves fel­mé­rés ta­pasz­ta­la­ta­it kí­ván­juk köz­zé­ten­ni. A dol­go­zat­ban tár­gyalt kér­dő­íves fel­mé­rés öt­le­te a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­tól szár­ma­zik. A Tár­su­lás eb­ben a tö­rek­vé­sé­ben ki­vá­ló part­ner­re ta­lált a Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet­ben, amely nem­csak inf­rast­ruk­tú­rá­ját és anya­gi se­gít­sé­gét aján­lot­ta fel, ha­nem a kér­dő­íves fel­mé­ré­sek mód­szer­ta­ná­ban ed­dig fel­hal­mo­zott ta­pasz­ta­la­ta­it is. A kér­dő­íve­ket kö­zel 200 szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­ba (tel­jes szer­ve­zé­sű alap­is­ko­lák­ba, ill. kö­zép­is­ko­lák­ba) jut­tat­tuk el. A fel­mé­rés el­ső si­ke­re­ként köny­vel­he­tő el, hogy 123 is­ko­lá­ból ér­kez­tek vis­­sza ki­töl­tött kér­dő­ívek. A leg­több is­ko­lá­ban csu­pán egyet­len ta­nár töl­töt­te ki őket, volt azon­ban né­hány olyan in­téz­mény is, ahol min­den tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gus kü­lön kér­dő­ívet töl­tött ki, így ös­­szes­sé­gé­ben 148 kér­dő­ív ér­ke­zett vis­­sza. Né­hány is­ko­la – fő­leg gim­ná­zi­u­mok­ról van szó – meg­kés­ve küld­te vis­­sza a kér­dő­ívet, saj­nos eze­ket a szá­mí­tó­gé­pes fel­dol­go­zás mi­att már nem vet­tük fi­gye­lem­be az ered­mé­nyek ki­ér­té­ke­lé­se­kor.
A kér­dő­íve­ket egy­aránt ki­küld­tük ma­gyar igaz­ga­tá­sú és ve­gyes tan­nyel­vű is­ko­lák­ba is. Az 1. áb­ra ada­tai azt mu­tat­ják, hogy hány kér­dő­ívet küld­tek vis­­sza a ma­gyar tan­nyel­vű és há­nyat a ve­gyes tan­nyel­vű is­ko­lá­ból. Az alap­is­ko­lák ese­tén jól lát­ha­tó kü­lönb­ség­nek fel­te­he­tő­en szub­jek­tív okai is le­het­nek. Mi­vel a kér­dő­ívek az is­ko­la cí­mé­re men­tek ki, azok elő­ször az igaz­ga­tó vagy he­lyet­te­se ke­zé­be ke­rül­tek, s a kö­zös igaz­ga­tá­sú is­ko­lák­ban, ahol több­nyi­re szlo­vák az igaz­ga­tó vagy a he­lyet­te­se, sok­kal ke­vés­bé tart­hat­ták fon­tos­nak, hogy a pe­da­gó­gust a kér­dő­ív ki­töl­té­sé­re és vis­­sza­kül­dé­sé­re biz­tas­sák, mint a ma­gyar igaz­ga­tá­sú is­ko­lák ese­tén. A gim­ná­zi­u­mok­ból vi­szont fel­tű­nő­en ke­vés kér­dő­ív ér­ke­zett vis­­sza.

1. áb­ra. A vis­­sza­ér­ke­zett kér­dő­ívek is­ko­lák sze­rin­ti meg­osz­lá­sa
Microsoft Word - simon-graf1.doc

Kö­zép­pont­ban a pe­da­gó­gus

Bár mo­dern vi­lá­gunk egy­re in­kább az el­sze­mély­te­le­ne­dés fe­lé ha­lad, s az ok­ta­tás­ban is meg­je­len­nek a pe­da­gó­gust ki­küsz­öbö­lő for­mák (pl. e-learning), a ta­nár sze­re­pe még­is egy­re fon­to­sab­bá vá­lik. Nem­csak szak­mai fel­ké­szült­sé­ge, ha­nem a sze­mé­lyes pél­da ré­vén is. A tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa so­rán, hi­szen az utób­bi évek­ben bi­zo­nyos mér­té­kig „relativizálódott” a tör­té­nel­mi igaz­ság fo­gal­ma, kü­lö­nö­sen fon­tos, hogy a di­á­kok hi­te­les sze­mély­nek fo­gad­ják el a pe­da­gó­gust. Eh­hez vi­szont jól fel­ké­szült pe­da­gó­gu­sok­ra van szük­ség, ami a ha­zai ma­gyar is­ko­lá­in­kon fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ta­lán leg­na­gyobb gond­ja. Olyan prob­lé­ma, amely kap­csán hat­vá­nyo­zot­tan meg­je­le­nik ha­zai ok­ta­tás­ügyünk min­den gond­ja: a ma­gyar nyel­vű és szel­le­mi­sé­gű pe­da­gó­gus­kép­zés meg­ol­dat­lan­sá­ga, az ok­ta­tás­ügy egy­re in­kább ké­ső re­form­ja, a kul­tu­rá­lis és ok­ta­tá­si ön­kor­mány­za­ti­sá­gunk fá­jó hi­á­nya.
A 148 meg­kér­de­zett­ből 85 volt nő, 58 fér­fi, 5 sze­mély nem val­lot­ta be ne­mét. A nők 60%-os ará­nya más tan­tár­gya­ké­hoz ha­son­ló, mi­vel azon­ban szak­tan­tárgy­ról van szó, jól pél­dáz­za a pe­da­gó­gus szak­ma el­nő­i­e­se­dé­sét. Az élet­kor alap­ján a meg­kér­de­zet­tek 56,8%-a 40 év alat­ti, 41,9%-uk pe­dig 40 év fö­löt­ti volt. A ma­ra­dék 1,3% nem vá­la­szolt er­re a kér­dés­re. A vá­lasz­adó élet­ko­rá­nak és ne­mé­nek össze­ve­té­se egyik té­nye­ző szem­pont­já­ból sem je­len­tett kü­lö­nö­sebb vál­to­zást.
A fel­mé­rés egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta a pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­gé­nek meg­ál­la­pí­tá­sa volt. Szak­ké­pe­sí­tett­nek a va­la­mely egye­te­men vagy fő­is­ko­lán tör­té­ne­lem sza­kot vég­zett vagy utó­la­go­san ilyen irá­nyú szak­ké­pe­sí­tést szer­ző pe­da­gó­gu­so­kat szá­mí­tot­tuk. A fel­mé­rés eb­ből a szem­pont­ból meg­le­he­tő­sen el­szo­mo­rí­tó, no­ha nem meg­le­pő ered­ményt ho­zott, mi­sze­rint csu­pán a meg­kér­de­zet­tek 52%-a mond­ta ma­gát szak­ké­pe­sí­tett­nek. Ha eh­hez az adat­hoz hoz­zá­ves­­szük azt, hogy az is­ko­lán­ként vis­­sza­kül­dött kér­dő­ívet több ott tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gus ese­tén fel­te­he­tő­en a na­gyobb óra­szám­ban a tan­tár­gyat ok­ta­tó és szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­ző, va­gyis az is­ko­la meg­íté­lé­se sze­rint az „el­ső szá­mú sza­kos­nak” ne­vez­he­tő pe­da­gó­gus töl­töt­te ki, ak­kor el­mond­ha­tó, hogy az is­ko­lá­ink­ban tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok­nak kb. a fe­le szak­kép­zet­len. Va­ló­szí­nű­sít­he­tő azon­ban, hogy a tör­té­ne­lem­órák na­gyobb ré­szét a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ok­tat­ják, mi­vel a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők sok est­ben csak né­hány órá­ban ta­nít­ják a tan­tár­gyat.
Ér­de­kes ké­pet mu­tat az is­ko­la jel­le­gé­nek és a szak­kép­zett­ség­nek az ös­­sze­ve­té­se, amely­ből az de­rül ki, hogy mi­köz­ben a gim­ná­zi­u­mok­ban tel­jes a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge, a szak- és szak­kö­zép­is­ko­lák­ban alig ha­lad­ja meg az 50%-ot, az alap­is­ko­lák­ban pe­dig el sem éri.
Ha a szak­ké­pe­sí­tést a pe­da­gó­gu­sok élet­ko­rá­val és ne­mé­vel vet­jük ös­­sze, ki­de­rül, hogy míg a 40 év alat­ti tör­té­ne­lem­ta­ná­rok­nak csu­pán az 50%-a szak­ké­pe­sí­tett, ad­dig ez a negy­ven éven fe­lü­li­ek­nél 56,5%-ot tesz ki. A nők és fér­fi­ak kö­zött is el­té­rés mu­tat­ha­tó ki, hi­szen míg a höly­gek­nél a szak­kép­zett­ség csak 50%-os, ad­dig a fér­fi­ak­nál el­éri a 60%-ot. A fel­mé­rés­ből az is ki­de­rült, hogy a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők dön­tő több­sé­ge ter­mé­sze­te­sen ren­del­ke­zik va­la­mi­lyen fel­ső­fo­kú ké­pe­sí­tés­sel, gya­ko­ri pl. kö­zöt­tük a ma­gyar sza­kos, s leg­több­jük Nyit­rán szer­zett ta­ná­ri ok­le­ve­let. Több mint egy tu­cat­ra te­he­tő vi­szont azok szá­ma, akik csu­pán érett­sé­gi­vel ren­del­kez­nek, fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel nem.

2. áb­ra. A pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge az egyes is­ko­la­tí­pu­sok­ban
Microsoft Word - simon-graf2.doc
3. áb­ra. A pe­da­gó­gu­sok szak­kép­zett­sé­ge nem és kor sze­rint
Microsoft Word - simon-graf3.doc

A szak­kép­zett­ség­nek a pe­da­gó­gi­ai mun­ká­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­ról a ta­nul­mány to­váb­bi fe­je­ze­te­i­ben kí­vá­nunk szót ej­te­ni, azon vi­szont ér­de­mes el­gon­dol­kod­ni, hogy mi­ért ez a hely­zet. Az egyik ma­gya­rá­zat a tan­tárgy két­ség­kí­vül ala­csony presz­tí­zsé­ből fa­kad. Is­ko­lá­ink egy ré­szé­ben ugyan­is fe­lül­ke­re­ke­dett egy olyan fel­fo­gás, amely sze­rint van­nak fon­tos és ke­vés­bé fon­tos tan­tár­gyak, más szó­val tu­do­má­nyok és ál­tu­do­mány­ok. A tör­té­ne­lem pe­dig két­ség­kí­vül az utób­bi cso­port­ba ke­rült. Eh­hez hoz­zá­já­rult az, hogy a rend­szer­vál­tás előt­ti év­ti­ze­dek­ben ta­ní­tott „hi­va­ta­los ha­zug­sá­gok”, majd a rend­szer­vál­tás ál­tal fel­szín­re ho­zott „min­den más­képp volt” jel­szó az egész tan­tár­gyat és az érin­tett pe­da­gó­gu­so­kat is el­le­he­tet­le­ní­tet­te. Ezért hal­la­ni annyi­szor, „hogy ez csak me­se”, ame­lyet bár­ki el tud mon­da­ni. Ezért is egy­sze­rűbb az igaz­ga­tók szá­má­ra a fö­lös­le­ges tör­té­ne­lem­órá­kat más sza­kot vég­zet­tek (ma­gya­ro­sok, föld­raj­zo­sok, ne­tán ma­te­ma­ti­ku­sok) kö­zött fel­osz­ta­ni, mint egy újabb szak­ké­pe­sí­tett tan­erőt fel­ven­ni (amely­ből amúgy sincs nagy kí­ná­lat). Va­jon a for­dí­tott­já­ra van-e pél­da? Ta­ní­ta­nak-e is­ko­lá­ink­ban ma­gyar iro­dal­mat, ma­te­ma­ti­kát vagy föld­raj­zot tör­té­ne­lem sza­ko­sok? Ta­lán ez utób­bit né­hány he­lyen igen, de az ilyen gya­kor­lat sze­ren­csé­re rit­ka. Mert a mai kö­ve­tel­mé­nyek kö­ze­pet­te ez nem meg­ol­dás. S hogy a fen­ti­e­ket alá­tá­mas­­szuk, né­hány a kér­dő­i­ek­ből ki­ma­zso­lá­zott ext­rém pél­dát is fel­so­ro­lunk ar­ra, hogy mi­lyen szak­pá­ro­sí­tá­sok­ban is ta­nít­ják is­ko­lá­in­kon a tör­té­nel­met. Elő­re­bo­csát­juk azon­ban, hogy ezért leg­ke­vés­bé az érin­tett pe­da­gó­gus a fe­le­lős. Van te­hát olyan is­ko­la, ahol az andra­ló­gus vég­zett­sé­gű pe­da­gó­gus pél­dá­ul né­met nyelv, föld­rajz, tánc és test­ne­ve­lés mel­lett ta­nít tör­té­nel­met; a fi­zi­ka-ké­mia sza­kos ta­nár pol­gá­ri ne­ve­lést, ter­mé­szet­raj­zot, hon­is­me­re­tet és tör­té­nel­met ta­nít; a csu­pán gim­ná­zi­u­mi vég­zett­ség­gel ren­del­ke­ző kol­lé­ga a föld­rajz, test­ne­ve­lés, tech­ni­kai ne­ve­lés és pol­gá­ri ne­ve­lés mel­lett ta­nít tör­té­nel­met stb.
Az ok­ta­tás mi­nő­sé­ge szem­pont­já­ból az sem mel­lé­kes, hogy a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok hol, me­lyik egye­te­men sze­rez­ték ta­ná­ri ok­le­ve­lü­ket. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze szá­má­ra hos­­szú év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül a nyit­rai fő­is­ko­la, újab­ban Kon­stan­tín Egye­tem, ill. a po­zso­nyi Come­ni­us Egye­tem biz­to­sí­tott er­re le­he­tő­sé­get. A tör­té­ne­lem sza­ko­sok vi­szony­lag kis há­nya­da sze­rez­te dip­lo­má­ját más szlo­vá­ki­ai egye­te­men, eset­leg Ma­gyar­or­szá­gon. A fel­mé­rés szem­pont­já­ból fő­ként ez utób­bi ka­te­gó­ria bi­zo­nyult ér­de­kes­nek, hi­szen vá­la­sza­ik sok szem­pont­ból más ér­ték­ren­det tük­röz­nek, mint a Szlo­vá­ki­á­ban vég­zet­te­ké. A fel­mé­rés alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok va­la­mi­vel több mint fe­le a nyit­rai Kon­s­tan­tín Egye­te­men, kö­zel 20%-uk a po­zso­nyi Come­ni­us Egye­te­men, egy ti­ze­dük pe­dig Ma­gyar­or­szá­gon sze­rez­te dip­lo­má­ját.

4. áb­ra. Hol sze­rez­te tör­té­ne­lem­ta­ná­ri dip­lo­má­ját?
Microsoft Word - simon-graf4.doc

Egy olyan szi­tu­á­ci­ó­ban, ami­kor a szak­tan­tár­gyat ok­ta­tók fe­le nem ren­del­ke­zik szak­ké­pe­sí­tés­sel kü­lö­nö­sen nagy sze­re­pet kap­hat­nak a kü­lön­fé­le to­vább­kép­zé­sek, mód­szer­ta­ni jel­le­gű prog­ra­mok, nyá­ri egye­te­mek. Ám az ilyen ren­dez­vé­nyek nem­csak a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­ző ta­ná­rok szá­má­ra je­len­te­nek le­he­tő­sé­get az „utántanulásra”, ha­nem a több­nyi­re szlo­vá­ki­ai egye­te­met vég­zett és ezért a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met ott nem ta­nu­ló kol­lé­gák ré­szé­re is. A fel­mé­rés­ből azon­ban még­is az de­rül ki, hogy mi­ni­má­lis az ér­dek­lő­dés a to­vább­kép­zé­sek iránt. A 148 meg­kér­de­zett­ből ugyan­is csu­pán 51-en vá­la­szol­tak igen­nel ar­ra a kér­dés­re, hogy az utób­bi évek­ben részt vet­tek-e ha­son­ló ren­dez­vé­nyen.

5. áb­ra. Részt vett-e az utób­bi évek­ben va­la­mi­lyen to­vább­kép­zé­sen, nyá­ri egye­te­men?
Microsoft Word - simon-graf5.doc

No­ha azt hi­het­nénk, hogy el­ső­sor­ban a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők­ről van szó, akik így akar­ják pó­tol­ni hi­á­nyos­sá­ga­i­kat, a fel­mé­rés még­is en­nek el­len­ke­ző­jét mu­tat­ja. Míg a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők­nek 44,2%-a vett részt to­vább­kép­zé­sen, ad­dig a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, mind­ös­­sze 25%-a, va­gyis min­den ne­gye­dik szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li pe­da­gó­gus. Va­gyis leg­in­kább a szak­mát hi­va­tá­suk­nak te­kin­tő szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ér­zik szük­sé­gét a to­vább­kép­zé­sek­nek, akik szá­má­ra az ilyen ren­dez­vé­nye­ken va­ló rész­vé­tel szak­mai ön­be­csü­lés kér­dé­se. Bi­zo­nyos el­té­rés mu­tat­ha­tó ki a ta­ná­rok ne­me alap­ján is, hi­szen míg a fér­fi­ak 43%-a vett részt to­vább­kép­zé­sen, ad­dig a nők csu­pán 29%-a. Szin­tén fel­tű­nő az, hogy míg a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lá­kon és egye­te­me­ken vég­zet­tek­nek csu­pán egy­har­ma­da, ad­dig a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­zők­nek kö­zel a fe­le vett részt to­vább­kép­zé­sen.

6. áb­ra. Részt vett-e az utób­bi évek­ben va­la­mi­lyen szak­mai to­vább­kép­zé­sen, mód­szer­ta­ni prog­ra­mon, nyá­ri egye­te­men?
Microsoft Word - simon-graf6.doc

Azok kö­zül, akik részt vet­tek va­la­mi­lyen to­vább­kép­zé­sen vagy mód­szer­ta­ni jel­le­gű ren­dez­vé­nyen leg­töb­ben Ma­gyar­or­szá­gon szer­ve­zett nyá­ri egye­te­men jár­tak, az érin­tet­tek egy ne­gye­de a szlo­vák tan­ügyi szer­vek ál­tal szer­ve­zett mód­szer­ta­ni ren­dez­vé­nyen vett részt, míg a töb­bi­ek azo­nos arány­ban vet­tek részt a SZMPSZ és a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa (a to­váb­bi­ak­ban TT) ren­dez­vé­nye­in.

7. áb­ra. Mi­lyen to­vább­kép­zé­sen vett részt?
Microsoft Word - simon-graf7.doc

A to­vább­kép­zé­se­ken va­ló rész­vé­tel alap­ján ki­raj­zo­ló­dó kép per­sze nem csu­pán a vizs­gált tan­tárgy spe­ci­fi­ku­ma, ha­nem ál­ta­lá­nos je­len­ség­ről van szó. Más or­szá­gok­kal el­len­tét­ben Szlo­vá­ki­á­ban ugyan­is a pe­da­gó­gu­sok to­vább­kép­zé­sé­nek rend­sze­re gya­kor­la­ti­lag nem lé­te­zik. A je­len­leg ha­tá­lyos gya­kor­lat sze­rint sem a pe­da­gó­gus bé­re­zé­sé­ben, sem is­ko­lán be­lü­li meg­be­csü­lé­sé­ben nem je­lent előnyt az, ha az il­le­tő szak­mai fej­lő­dé­sét szem előtt tart­va sza­bad­ide­jé­nek egy ré­szét, sőt pén­zét is tu­dá­sá­nak bő­ví­té­sé­re hasz­nál­ja. Ezért tör­tén­het meg, hogy pe­da­gó­gu­sok tu­cat­jai men­nek úgy nyug­díj­ba, hogy pá­lya­fu­tá­suk év­ti­ze­dei alatt sem­mi­fé­le to­vább­kép­zé­sen nem vet­tek részt.

A tör­té­ne­lem­tan­köny­vek

A fel­mé­rés kö­vet­ke­ző kér­dés­cso­port­ja ha­zai ma­gyar tör­té­ne­lem­ta­ní­tá­sunk­nak az egyik leg­töb­bet em­le­ge­tett prob­lé­má­já­ra, a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás so­rán hasz­ná­la­tos tan­köny­vek­re vo­nat­ko­zott. Az utób­bi egy-két év­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban már meg­je­lent né­hány olyan pub­li­cisz­ti­kai jel­le­gű írás, amely­nek szer­zői éles han­gon bí­rál­ták a ma­gyar is­ko­lá­kon hasz­ná­la­tos tör­té­ne­lem­tan­köny­vek tartalmát.3 Ezen írá­sok szer­zői sze­rint a szlo­vák ere­de­ti­ből ma­gyar­ra for­dí­tott tan­köny­vek ha­mis ké­pet nyúj­ta­nak nem­ze­ti tör­té­nel­münk­ről, s ezért nem fe­lel­nek meg a ma­gyar is­ko­lák kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. No­ha ez­zel a vég­kö­vet­kez­te­tés­sel egyet­ért­he­tünk, a szer­zők ál­tal hasz­nált érv­rend­szer, a fel­ho­zott pél­dák és hi­vat­ko­zá­sok nem min­dig áll­ják meg a he­lyü­ket. Írá­sa­ik azon­ban – min­den hi­á­nyos­sá­guk el­le­né­re is – egy va­lós prob­lé­má­ra hív­ták fel a fi­gyel­met, amely prob­lé­mát mi­nél előbb or­vo­sol­ni kell.
Is­ko­lá­ink tan­könyv­el­lá­tott­sá­gát alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­za a pi­a­ci vi­szo­nyok hi­á­nya. Ez a hely­zet me­rő­ben el­tér a szom­szé­dos or­szá­gok gya­kor­la­tá­tól – lásd a cseh vagy a ma­gyar pél­dát –, ahol li­be­rá­lis el­vek sze­rint mű­kö­dik a tan­könyv­pi­ac, no­ha az ál­lam a tan­köny­vek tar­tal­mi fel­ügye­let­ét to­vább­ra is el­lát­ja. Így Szlo­vá­ki­á­ban to­vább­ra is ér­vé­nyes az egy tan­tárgy egy tan­könyv el­ve, amely az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus gya­kor­la­tát idé­zi, no­ha azok­ban az idők­ben ez el­ső­sor­ban ide­o­ló­gi­ai okok­ra volt visz­­sza­ve­zet­he­tő, míg je­len­leg in­kább pénz­ügyi okai van­nak. A di­á­kok az is­ko­lák tu­laj­do­ná­ban lé­vő tan­köny­vek­hez in­gyen jut­nak hoz­zá. Ez vi­szont óri­á­si ter­he­ket ró az ál­lam­ra, amely ezért nem tud és nem is akar ver­seny­hely­ze­tet te­rem­te­ni, hi­szen ál­la­mi for­rá­sok­ból tan­tár­gyan­ként több mint egy tan­könyv tá­mo­ga­tá­sát nem tud­ja fel­vál­lal­ni. Kü­lö­nö­sen rossz a hely­zet a tör­té­ne­lem­tan­köny­vek ese­té­ben. A fi­a­tal szlo­vák ál­lam­ban ez a tan­tárgy nem­ze­ti szem­pont­ból ké­nyes­nek szá­mít, ezért az ál­lam az ál­ta­lá­nos­tól is job­ban őr­kö­dik a tör­té­ne­lem­tan­köny­vek fö­löt­ti mo­no­pó­li­u­mán. Mi­vel ez a fel­fo­gás to­vább­ra is meg­ha­tá­ro­zó, ezért egy-egy új tör­té­ne­lem­tan­könyv ki­adá­sa nem­csak szak­mai-mód­szer­ta­ni prob­lé­ma, ha­nem po­li­ti­ka is, ami rend­kí­vü­li mó­don le­las­sít­ja a fo­lya­ma­tot. Ezért áll­ha­tott elő olyan hely­zet, hogy a szlo­vá­ki­ai gim­ná­zi­u­mok­ban még ma, 15 év­vel a rend­szer­vál­tás után sincs egyet­len tel­jes és hasz­nál­ha­tó tör­té­ne­lem­tan­könyv-so­ro­zat sem. Egé­szen nap­ja­in­kig az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus ide­jén ki­adott tan­köny­vek vol­tak hasz­ná­la­to­sak, csu­pán a XX. szá­za­di tör­té­ne­lem­re je­lent meg 1990-ben egy ide­ig­le­nes­nek ne­ve­zett – de az­óta is hasz­ná­la­tos – tan­könyv (Kováè – Lip­ták 1990). Ez azon­ban me­to­di­kai szem­pont­ból tu­laj­don­kép­pen nem is te­kint­he­tő tan­könyv­nek, hi­szen csu­pán ta­ná­ri szö­ve­ge­ket tar­tal­maz, a tan­köny­vek egyéb nél­kü­löz­he­tet­len al­ko­tó­ele­mei, ké­pek, fel­ada­tok, fo­gal­mak ma­gya­rá­za­ta stb. hi­á­nyoz­nak be­lő­le. A nap­ja­ink­ban épp meg­je­le­nés alatt ál­ló új tan­könyv­so­ro­zat vi­szont még nem tel­jes, már meg­je­le­né­se előtt vi­ták ke­reszt­tü­zé­be ke­rült, s a pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze nem te­kin­ti meg­fe­le­lő szín­vo­na­lú­nak (Bartl – Kame­nic­ký – Vala­cho­viè 2000; Bartl – Kaí­rek – Otèe­náš 2002). A szak­kö­zép­is­ko­lá­kon és szak­is­ko­lá­kon egy szin­tén az utób­bi évek­ben meg­je­lent tan­könyv­so­ro­zat hasz­ná­la­tos (Fremal – Chro­me­ko­vá – Mar­tu­li­ak – Chy­lo­vá 1997; Fre­mal – Chro­me­ko­vá – Mar­tu­li­ak – Matej­ke­in – Chy­lo­vá 1997).
Az alap­is­ko­lá­kon jobb a hely­zet, ott a 90-es évek­ben már meg­je­lent egy olyan tan­könyv­so­ro­zat, amely szer­ke­ze­ti fel­épí­té­sé­ben, al­kal­ma­zott mód­szer­ta­ni esz­köz­tá­rá­ban (tar­tal­mi­lag saj­nos nem min­dig) eu­ró­pai szín­vo­na­lú­nak mi­nő­sít­he­tő, s eb­ből a szem­pont­ból min­den bi­zon­­nyal áll­ja a ver­senyt a kör­nye­ző ál­la­mok ha­son­ló tan­köny­ve­i­vel (Miroslav – Kra­to­chvíl 1999; Dvo­øák – Vala­cho­viè – Kra­to­chvíl 1997; Vala­cho­viè – Kra­to­chvíl – Muc­ska 2001; Dvo­øák – Mrva – Kra­to­chvíl 1998; Tkad­leè­ko­vá – Skla­da­ný – Kra­to­chvíl 1995; Kováè – Kop­èan – Kra­to­chvíl 1995; Tkad­leè­ko­vá – Skla­da­ný – Kra­to­chvíl 1996; Kováè – Kame­nec – Kratochvíl1998).
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kon a fel­so­rolt tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sai hasz­ná­la­to­sak, no­ha az új gim­ná­zi­u­mi tan­köny­vek for­dí­tá­sai má­ig nem ké­szül­tek el. Új elem­ként je­lent vi­szont meg a ma­gyar alap­is­ko­lák egy ré­szé­ben egy, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra írt tan­könyv­so­ro­zat, ame­lyet utó­la­go­san a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­u­ma is el­is­mert, s amely ál­tal biz­to­sí­tott­nak lát­szik a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa a ma­gyar is­ko­lá­kon (Ko­vács–Si­mon 1997; Ko­vács–Si­mon 1998; Ko­vács–Si­mon 2000). Ez azon­ban má­ig nem ke­rült fel a hi­va­ta­los tan­könyv­lis­tá­ra, így az is­ko­lá­nak vagy a di­á­kok­nak kell meg­vá­sá­rol­ni­uk.
Je­len ta­nul­mány­nak nem cél­ja a fel­so­rolt tan­köny­vek tar­tal­mi, ill. mód­szer­ta­ni elem­zé­se, a kö­vet­ke­zők­ben „csu­pán” ezen tan­köny­vek hasz­ná­la­tá­val kap­cso­la­tos a kér­dő­íves fel­mé­rés­ből le­von­ha­tó ta­pasz­ta­la­to­kat kí­ván­juk is­mer­tet­ni.

Az alap­is­ko­lás tan­köny­vek

Az alap­is­ko­lás tan­köny­vek, me­lyek mód­szer­ta­ni esz­kö­ze­i­vel kap­cso­lat­ban már el­is­me­rő­en szól­tunk, ál­ta­lá­nos el­fo­ga­dott­ság­nak ör­ven­de­nek a pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben. A vi­lág­tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó kö­te­tek ese­té­ben – az érin­tett tan­könyv­so­ro­zat kü­lön kö­te­tek­ben tár­gyal­ja az egye­te­mes és a nem­ze­ti tör­té­nel­met – év­fo­lyam­tól füg­gő­en pél­dá­ul a meg­kér­de­zet­tek 87–91%-a nyi­lat­ko­zott úgy, hogy hasz­nál­ja eze­ket, s csu­pán 3% hasz­nál rend­sze­re­sen más – fel­te­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi – tan­köny­vet. Egy olyan tan­könyv ese­té­ben, amely­nek nincs kon­ku­ren­ci­á­ja, ez ter­mé­sze­te­sen nem meg­le­pő ered­mény. A kér­dő­ívek­hez fű­ző­dő meg­jegy­zé­sek­ből azon­ban a pe­da­gó­gu­sok fenn­tar­tá­sai is ki­de­rül­nek, ame­lyek el­ső­sor­ban a tan­anyag men­­nyi­sé­gé­re és el­ren­de­zé­sé­re irá­nyul­nak.
A nem­ze­ti tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó kö­te­tek ese­té­ben ki­csit más a hely­zet, hi­szen a Lili­um Aurum ál­tal ki­adott tan­köny­vek – no­ha eze­ket a di­á­kok­nak kell meg­ven­ni­ük – va­lós kon­ku­ren­ci­át je­len­te­nek a „hi­va­ta­los tan­köny­vek” szá­má­ra. Ezt tá­maszt­ja alá, hogy míg ez utób­bi­a­kat a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok 66–68%-a hasz­nál­ja rend­sze­re­sen, ad­dig a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek­kel kap­cso­lat­ban a kol­lé­gák 42–52%-a ál­lí­tot­ta ezt. Azok ará­nya, akik az egyes év­fo­lyam­ok­ban a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­hoz va­la­mi­lyen más (fel­té­te­lez­he­tő­en ma­gyar­or­szá­gi) tan­köny­vet hasz­nál­nak rend­sze­re­sen 10–15%-ra te­he­tő. Mint az a fen­ti ada­tok­ból is ki­de­rül, a pe­da­gó­gu­sok egy ré­sze több tan­köny­vet pár­hu­za­mo­san is hasz­nál a nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­hoz.

8. áb­ra. Az Orbis Pis­ctus ál­tal ki­adott Szlo­vá­kia tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat és a Lili­um Aurum ki­adó Ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat is­ko­lai hasz­nált­sá­gá­nak mu­ta­tói
Microsoft Word - simon-graf8.doc

sz. I. – Dvoøák, P. – Mrva, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén
m. I. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te I. A hon­fog­la­lás­tól a szat­má­ri bé­ké­ig
sz. II. – Kováè, D. – Kopèan, V. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén
m. II. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te II. 1711-től 1918-ig
sz. III. – Kováè, D. – Kamenec, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új év­szá­zad­ban
m. III. – Ko­vács, L.–Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te III. A XX. szá­zad

Mint a fen­ti di­ag­ram­ból is ki­de­rül a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek ese­té­ben ki­ug­ró­an ma­gas a vá­lasz­adást meg­ke­rü­lők szá­ma. Ezt az­zal le­het ma­gya­ráz­ni, hogy sok is­ko­lá­ba még nem ju­tot­tak el ezek a tan­köny­vek, a pe­da­gó­gu­sok nem is is­me­rik őket. Ezt a fel­té­te­le­zést a fel­mé­rés a tan­köny­vek­kel kap­cso­la­tos meg­jegy­zés ro­va­ta is alá­tá­maszt­ja. Az alap­is­ko­lák­ból vis­­sza­kül­dött 124 kér­dő­ív­ből 88 pe­da­gó­gus hasz­nál­ta ki a le­he­tő­sé­get, és fű­zött meg­jegy­zést az egyes év­fo­lyam­ok­ban hasz­ná­la­tos tan­köny­vek­hez. Ezek az oly­kor erő­sen ér­zel­mi töl­té­sű vé­le­mé­nyek nem­csak ár­nyal­tab­bá te­szik a 8. áb­ra ada­ta­it, de bi­zo­nyos szem­pont­ból töb­bet el­árul­nak azok­nál. Ki­de­rül be­lő­lük pél­dá­ul az, hogy a pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze kri­ti­ku­san szem­lé­li az ál­ta­la hasz­nált tan­köny­ve­ket: ki­fo­gá­sol­ja azok eset­le­ges mód­szer­ta­ni hi­bá­it (ez csak el­vét­ve for­dult elő), a túl sok el­sa­já­tí­tan­dó ada­tot, fő­leg azon­ban a szlo­vák tan­köny­vek szem­lé­le­tét. A vá­lasz­adók egy ne­gye­de ugyan­is a nem­ze­ti tör­té­nel­met tar­tal­ma­zó szlo­vák tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sa­it al­kal­mat­lan­nak tar­tot­ta a ma­gyar is­ko­lá­kon va­ló hasz­ná­lat­ra. „Mi kö­ze en­nek a tör­té­ne­lem­tu­do­mány­hoz! Az üres pa­pír min­dent el­tűr, re­mé­lem, mi pe­da­gó­gu­sok nem!”– je­gyez­te meg egyi­kük, s ko­ránt­sem volt egye­dül az ilyen meg­jegy­zé­sé­vel. Kb. ugyan­ilyen arány­ban (ha­bár nem fel­tét­le­nül ugyan­azon adat­köz­lők­ről van szó) emel­ték ki a Kovács–Simon-féle tan­köny­vek po­zi­tí­vu­ma­it, s je­gyez­ték meg, hogy min­den ma­gyar is­ko­lá­ban eze­ket kel­le­ne hasz­nál­ni. A di­ag­ram­ból még­is az de­rül ki, hogy a szlo­vák­ból for­dí­tott tan­köny­ve­ket töb­ben hasz­nál­ják. En­nek oka ta­lán az le­het, mint aho­gyan ezt so­kan meg is je­gyez­ték, hogy sok is­ko­lá­ban csu­pán ezek­kel a tan­köny­vek­kel ren­del­kez­nek, no­ha eset­leg jobb­nak tart­ják a Lili­um Aurum köny­ve­it. Mi­vel azon­ban azo­kat a di­á­kok­nak kell meg­fi­zet­ni­ük, nem meg­old­ha­tó hasz­ná­la­tuk. Per­sze az anya­gi jel­le­gű aka­dá­lyok mel­lett a pe­da­gó­gu­sok egy ré­szé­nek kö­zöm­bös­sé­ge és ru­gal­mat­lan­sá­ga is köz­re­ját­szik, hi­szen a vá­lasz­adók sok est­ben „ez van az is­ko­lán”, „ez van elő­ír­va” tí­pu­sú vá­las­­szal in­do­kol­ták egyik vagy má­sik könyv hasz­ná­la­tát.
Az egyes év­fo­lyam­ok tan­köny­ve­i­nek a meg­íté­lé­sét vizs­gál­va nagy kü­lönb­sé­get nem ész­le­lünk, no­ha a Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén cí­mű nyol­ca­di­ko­sok­nak ké­szült tan­köny­vet az át­lag­nál is több bí­rá­lat ér­te, amit a tan­könyv fel­té­te­lez­he­tő­en az 1848/49-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc, va­la­mint a du­a­liz­mus ko­rá­nak egy­ol­da­lú szlo­vák szem­pon­tú ér­té­ke­lé­sé­vel vált­ha­tott ki.
A szlo­vák­ból le­for­dí­tott tan­köny­vek és a Lili­um Aurum Ki­adó A ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­za­tá­nak hasz­ná­la­tát kü­lön­fé­le vál­to­zók­kal ös­­sze­vet­ve ér­de­kes meg­ál­la­pí­tá­so­kat fo­gal­maz­ha­tunk meg. Amint a 9. áb­rá­ból is ki­ve­he­tő, a vizs­gált pe­da­gó­gus­cso­por­tok több­sé­ge ese­té­ben a „szlo­vák tan­köny­vek” hasz­ná­la­ta mu­tat ma­ga­sabb ér­té­ket. Kü­lö­nö­sen a szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, a negy­ven év­nél idő­sebb és – ta­lán meg­le­pő mó­don – a fér­fi­ak ese­té­ben meg­ha­tá­ro­zó ez a kü­lönb­ség. A Lili­um Aurum tan­köny­vei vi­szont csak két pe­da­gó­gus­cso­port ese­té­ben előz­ték meg a hi­va­ta­los tan­köny­ve­ket: a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­ző pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben és a to­vább­kép­zé­se­ket lá­to­ga­tó ta­ná­rok ese­té­ben. A nők, a fi­a­ta­labb pe­da­gó­gu­sok és a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők vi­szont nagy­já­ból azo­nos arány­ban hasz­nál­ják mind­két tan­köny­vet. Ezek az ered­mé­nyek is azt bi­zo­nyít­ják, hogy a ta­nár­kép­zés­nek óri­á­si sze­re­pe van a pe­da­gó­gus ké­sőb­bi mun­ká­já­ra, hi­szen a Ma­gyar­or­szá­gon ma­gyar szel­le­mi­sé­gű kép­zést ka­pók szá­má­ra sok­kal ter­mé­sze­te­sebb, hogy a ma­gyar szem­pon­tú tan­köny­ve­ket hasz­nál­ják, mint a szlo­vá­ki­ai egye­te­me­ken vég­zet­tek szá­má­ra, akik fel­te­he­tő­leg a „szlo­vák tör­té­ne­lem­mel” kap­cso­lat­ban hoz­tak az egye­tem­ről mé­lyebb is­me­re­te­ket.

9. áb­ra. A Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén és A ma­gyar nép tör­té­ne­te c. tan­köny­vek rend­sze­res hasz­ná­la­ta az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok ese­té­ben.
Microsoft Word - simon-graf9.doc

A kö­zép­is­ko­lák

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar gim­ná­zi­u­mok­ban hasz­ná­la­tos tör­té­ne­lem­tan­köny­vek kér­dés­kö­re a rend­szer­vál­tás utá­ni ok­ta­tás­ügyünk to­tá­lis csőd­jé­nek pél­dá­ja. Az itt ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok nagy ré­sze ugyan­is már évek óta gya­kor­la­ti­lag tan­köny­vek nél­kül kény­te­len ok­tat­ni, hi­szen – mint már utal­tunk rá – hasz­nál­ha­tó tan­könyv­so­ro­zat a mai na­pig nem ké­szült. A je­len­leg épp ki­adás alatt ál­ló tan­köny­vek pe­dig tar­tal­mi­lag egy­ál­ta­lán nem fe­lel­nek meg a jö­ven­dő szlo­vá­ki­ai ma­gyar ér­tel­mi­ség igé­nye­i­nek. Ezért ta­lán sze­ren­csés­nek mond­ha­tó az, hogy eze­ket a köny­ve­ket még nem is for­dí­tot­ták le ma­gyar nyelv­re. Ez a hely­zet vi­szont a pe­da­gó­gu­so­kat kü­lön­fé­le szük­ség­meg­ol­dás­ok be­ve­ze­té­sé­re kény­sze­rí­ti. So­kan sa­ját jegy­ze­te­ik­ből ta­ní­ta­nak, de van olyan is, aki eze­ket sok­szo­ro­sít­va, va­la­mi­fé­le kvá­zi tan­köny­vet ál­lí­tott ös­­sze a di­á­kok szá­má­ra. Má­sok a ma­gyar­or­szá­gi tan­könyv­pi­ac­ról hoz­zák át azt, ame­lyik leg­job­ban meg­fe­lel szá­muk­ra. ők is ér­zik vi­szont, hogy ez sem meg­ol­dás, hi­szen a tan­tárgy el­té­rő stá­tu­szá­ból adó­dó­an (Ma­gyar­or­szá­gon kö­te­le­ző érett­sé­gi tan­tárgy a tör­té­ne­lem) a két or­szág­ban tel­je­sen má­sok az óra­ke­re­tek és a tan­anyag év­fo­lya­mon­kén­ti el­osz­tá­sa. Emel­lett ezek a tan­köny­vek ko­ránt­sem tar­tal­maz­zák azo­kat az in­for­má­ci­ó­kat, ame­lyek­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák di­ák­ja­i­nak a szlo­vák tör­té­ne­lem­ből szük­sé­gük van. A meg­ol­dást te­hát más­hol kell ke­res­nünk. A kö­zép­is­ko­lán ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok­nak fel­tett kér­dés is er­re irá­nyult, mi­vel azt kér­dez­tük meg, va­jon mi­lyen könyv­ből ta­ní­ta­ná­nak leg­szí­ve­seb­ben. Az ered­mény egy­ér­tel­mű volt, no­ha egy­ál­ta­lán nem meg­le­pő. A szlo­vák tan­köny­vek tü­kör­for­dí­tá­sa­i­nak hasz­ná­la­tát csu­pán egyet­len vá­lasz­adó tar­tot­ta el­fo­gad­ha­tó meg­ol­dás­nak. Hár­man a ma­gyar­or­szá­gi tan­köny­vek át­ho­zá­sát tart­ják jó meg­ol­dás­nak, 21 vá­lasz sze­rint vi­szont a szlo­vá­ki­ai ma­gyar kö­zép­is­ko­lák szá­má­ra kü­lön tan­köny­ve­ket kell ké­szí­te­ni. Ez az ered­mény ön­ma­gá­ért be­szél, s ki­vált­képp ak­tu­á­lis­sá te­szi azt a kez­de­mé­nye­zést, amely a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­nak ré­szé­ről in­dult, s amely­nek ered­mé­nye­ként már meg­in­dul­tak az elő­ké­szí­tő mun­ká­la­tok egy ilyen tan­könyv­so­ro­zat meg­al­ko­tá­sá­hoz.

10. áb­ra. Mi­lyen tan­könyv­ből ta­ní­ta­ná­nak leg­szí­ve­seb­ben a kö­zép­is­ko­lai ta­ná­rok?
Microsoft Word - simon-graf10.doc

A fen­ti­e­ket ös­­sze­gez­ve el­mond­ha­tó te­hát, hogy a tan­köny­vek te­rén ko­ránt­sem ró­zsás a hely­zet. Az alap­is­ko­lák ese­té­ben ugyan vol­na a több­ség szá­má­ra meg­fe­le­lő tan­könyv­so­ro­zat (A ma­gyar nép tör­té­ne­te), ez azon­ban sok is­ko­la szá­má­ra még nem el­ér­he­tő. A kö­zép­is­ko­lás, fő­leg gim­ná­zi­u­mi ta­ná­rok vi­szont ad hoc meg­ol­dá­sok­ra van­nak kár­hoz­tat­va. Ez a hely­zet pe­dig nem vá­lik az ok­ta­tás mi­nő­sé­gé­nek ja­vá­ra.

A tan­esz­kö­zök hasz­ná­la­ta a tör­té­ne­lem­órá­kon

A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás mi­nő­sé­gét a pe­da­gó­gu­sok szak­mai fel­ké­szült­sé­ge és a meg­fe­le­lő tan­köny­vek mel­lett az ok­ta­tá­si fo­lya­mat­ban fel­hasz­nál­ha­tó és fel­hasz­nált tan­esz­kö­zök is meg­ha­tá­roz­zák. A tan­esz­kö­zök egy­részt a pe­da­gó­gus és a di­á­kok kö­zös mun­ká­ját más­részt a ta­nár­nak a ta­ní­tás­ra va­ló fel­ké­szü­lé­sét se­gí­tik elő. A leg­gyak­rab­ban hasz­nált tan­esz­kö­zök kö­zé a szö­ve­ges tan­esz­kö­zök (pl. köny­vek, fo­lyó­irat­ok), a tér­ké­pek, az au­di­o­vi­zu­á­lis esz­kö­zök (vi­deó, dia­ve­tí­tő) és újab­ban a szá­mí­tó­gép és az Inter­net tar­toz­nak. Az aláb­bi­ak­ban ezek hasz­ná­la­tát vizs­gál­juk meg.
A tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sa so­rán, ahol nem­csak idő­ben, ha­nem tér­ben is meg­ha­tá­ro­zott ese­mé­nyek fel­dol­go­zá­sa fo­lyik, pó­tol­ha­tat­lan je­len­tő­sé­ge van a meg­fe­le­lő at­la­szok­nak és tér­ké­pek­nek. Ezek hasz­ná­la­ta nél­kül ugyan­is nem le­het va­lós is­me­re­te­ket át­ad­ni. Ezért is ke­rült a fel­mé­rés­be négy olyan kér­dés is, amely ezek­kel kap­cso­la­tos. Az el­ső­ben ar­ra kér­dez­tünk rá, va­jon a meg­kér­de­zett pe­da­gó­gu­sok ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban van-e a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk, amely se­gít­sé­gé­vel az is­ko­lá­ban és ott­hon a tér­ben is kö­vet­he­tik a múlt ese­mé­nye­it.
A vá­la­szok alap­ján az osz­tá­lyok kb. egy­har­ma­dá­ban min­den­ki ren­del­ke­zik at­la­szok­kal, má­sik egy­har­ma­dá­ban pe­dig sen­ki sem. Az osz­tá­lyok kö­zel fe­lé­ben ve­gyes a hely­zet: van­nak at­la­szok­kal ren­del­ke­ző di­á­kok, de min­den­ki­nek nincs.
Ezek­ből a szá­mok­ból az el­ső pil­lan­tás­ra azt a kö­vet­kez­te­tést von­hat­nánk le, hogy mind­ös­­sze a pe­da­gó­gu­sok ne­gye­de tart­ja fon­tos­nak a tör­té­nel­mi at­la­szok hasz­ná­la­tát. Ez azon­ban csak rész­ben igaz, hi­szen sok he­lyen az anya­gi le­he­tő­sé­gek szab­nak kor­lá­to­kat. Nem le­het azon­ban min­dent a pénz­hi­ány­ra fog­ni, annak

11. áb­ra. Van-e az ön ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk?
Microsoft Word - simon-graf11.doc

ellenére, hogy amai vi­szo­nyok kö­ze­pet­te a ta­nu­ló­kat tény­leg ne­héz ar­ra kény­sze­rí­te­ni, hogy ma­guk vá­sá­rol­ják meg a tör­té­nel­mi at­la­szo­kat, az is­ko­lák pe­dig szin­tén nem akar­ják en­nek költ­sé­ge­it fel­vál­lal­ni. Az azon­ban ta­lán még­is el­vár­ha­tó len­ne, hogy a pe­da­gó­gus meg­ke­res­se azo­kat a le­he­tő­sé­ge­ket (pá­lyá­zás, szpon­zo­rok), ame­lyek ál­tal eze­ket a rend­kí­vül fon­tos tan­esz­kö­zök el­ér­he­tő­vé vál­ná­nak a ta­nu­lók szá­má­ra. Ha ugyan­is a pe­da­gó­gus meg­fe­le­lő­en mo­ti­vál­ja di­ák­ja­it, ak­kor egy négy évig hasz­nál­ha­tó tör­té­nel­mi at­lasz egy­sze­ri meg­vá­sár­lá­sa ta­lán nem is an­­nyi­ra a pénz kér­dé­se. A fel­mé­rés­ből ugyan­is az is ki­de­rül, hogy a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők, a Ma­gyar­or­szá­gon dip­lo­mát szer­ző pe­da­gó­gu­sok, va­la­mint azok, akik lá­to­gat­ják a to­vább­kép­zé­se­ket és a nyá­ri egye­te­me­ket, in­kább súlyt he­lyez­nek a tör­té­nel­mi at­la­szok be­szer­zé­sé­re, mint a töb­bi pe­da­gó­gus. Azon osz­tá­lyok ará­nya, ahol min­den­ki­nek van at­lasza, vi­szont csak a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zett ta­ná­rok kö­ré­ben ért el re­la­tív több­sé­get.

„Hasz­nál-e a ta­ní­tá­si órá­kon fa­li­tér­ké­pet?” – hang­zott a kö­vet­ke­ző kér­dés. A vá­la­szok alap­ján ki­de­rült, hogy a pe­da­gó­gu­sok há­rom­ne­gye­de rend­sze­re­sen hasz­nál fa­li­tér­ké­pet, 20%-uk rit­kán, s ele­nyé­sző azok szá­ma, akik egy­ál­ta­lán nem hasz­nál­ják ezt a fon­tos se­géd­esz­közt. Va­ló­szí­nű, hogy az ő ese­tük­ben ar­ról le­het szó, hogy is­ko­lá­ju­kon nincs is ilyen se­géd­esz­köz, hi­szen a vá­lasz­adók 1,4%-a így nyi­lat­ko­zott. A rend­sze­re­sen fa­li­tér­ké­pet hasz­ná­ló ta­ná­rok kö­zött ki­ma­gas­ló arány­ban ta­lál­ha­tók a fér­fi­ak, a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők, a to­vább­kép­zé­se­ket lá­to­ga­tók, a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek, va­la­mint a 40 év­nél idő­sebb pe­da­gó­gu­sok. Fel­tű­nő és el­szo­mo­rí­tó tény vi­szont az, hogy a fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ció vi­szony­lag nagy arány­ban mel­lő­zi ezt a fon­tos tan­esz­közt. A nők­kel kap­cso­la­tos szte­re­o­tí­pi­ák­kal (mi­sze­rint ros­­szab­bul tá­jé­ko­zód­nak a tér­ben és a tér­ké­pen, s ezért nem szí­ve­sen hasz­nál­ják) vi­szont egy­be­esik a di­ag­ram ál­tal mu­ta­tott kép, hi­szen az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok kö­zül pon­to­san a nők azok, akik­nél a leg­ala­cso­nyabb ér­té­ket mu­tat a rend­sze­res tér­kép­hasz­ná­lat.

12. áb­ra. Van-e az ön ál­tal ta­ní­tott osz­tá­lyok­ban a ta­nu­lók­nak tör­té­nel­mi at­la­szuk?
Microsoft Word - simon-graf12.doc

13. áb­ra. A fa­li­tér­ké­pet rend­sze­re­sen hasz­ná­lók ará­nya az egyes cél­cso­por­tok­ban
Microsoft Word - simon-graf13.doc

A fa­li­tér­ké­pek­kel kap­cso­la­tos to­váb­bi kér­dé­sek nem a pe­da­gó­gu­sok hoz­zá­ál­lá­sát, ha­nem az is­ko­lák le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­ják, s az ered­mé­nyek meg­erő­sí­tik azo­kat a gyak­ran pa­nasz­ként fel­ho­zott ér­ve­ket, hogy is­ko­lá­ink több­sé­gé­ben nin­cse­nek meg a szük­sé­ges tár­gyi fel­té­te­lek az ered­mé­nyes és kor­sze­rű ok­ta­tás­hoz. Az is­ko­lák csu­pán 33,8%-ában van ugyan­is csak meg­fe­le­lő szá­mú fa­li­tér­kép. Ezek azon­ban több mint 90%-ban szlo­vák nyel­vű­ek, míg is­ko­lá­ink kö­zel 40%-ában egyet­len, a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got – te­hát a tan­anyag törzs­anya­gá­nak ge­rin­cét ki­te­vő ál­lam­ala­ku­la­tot – áb­rá­zo­ló fa­li­tér­kép sin­csen. Az ilyen tér­ké­pek hi­á­nya pe­dig a meg­fe­le­lő tan­köny­vek hi­á­nyá­ból fa­ka­dó gon­do­kat erő­sí­ti, hi­szen a ta­nu­lók nagy ré­sze va­ló­szí­nű­leg el sem tud­ja a tér­ben kép­zel­ni a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got vagy an­nak va­la­mely ré­szét, eset­leg azt a vár­me­gyét, amely­ben az ő lak­he­lye ta­lál­ha­tó. A szlo­vák nyel­vű fa­li­tér­ké­pek pe­dig to­vább erő­sí­tik a tá­jé­ko­zó­dá­si ne­héz­sé­ge­i­ket, hi­szen eze­ken még ne­he­zeb­ben tud­ják azo­no­sí­ta­ni a ta­ní­tás so­rán ma­gya­rul el­hang­zó föld­raj­zi ne­ve­ket.

14. áb­ra. Van-e az is­ko­lá­ju­kon a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­got áb­rá­zo­ló fa­li­tér­kép?
Microsoft Word - simon-graf14.doc

A tér­ké­pek mel­lett a jó szak­köny­vek is hi­ány­cikk­nek szá­mí­ta­nak, hi­szen a meg­kér­de­zet­tek 8,1%-a nyi­lat­ko­zott úgy, hogy is­ko­lá­ju­kon egy­ál­ta­lán nin­cse­nek szak­köny­vek, 62,2%-uk sze­rint pe­dig csak ke­vés ilyen­nel ren­del­kez­nek. Az is­ko­lák­ban ta­lál­ha­tó szak­köny­vek va­la­mi­vel több mint fe­le ma­gyar nyel­vű, a töb­bi, a ki­seb­bik ré­sze pe­dig szlo­vák nyel­vű.
A kor­sze­rű tör­té­ne­lem­ok­ta­tás­hoz már a vi­deó és az Inter­net hasz­ná­la­ta is hoz­zá­tar­to­zik. A fel­mé­rés sze­rint is­ko­lá­ink dön­tő több­sé­ge ren­del­ke­zik vi­de­ó­val, s a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok több mint 80%-a – rend­sze­re­sen 21,6%, csu­pán el­vét­ve 62,2% – hasz­nál­ja is az ok­ta­tás so­rán. A vi­deó hasz­ná­la­ta kap­csán az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok kö­zött meg­ha­tá­ro­zó kü­lönb­sé­get nem mu­ta­tott ki a fel­mé­rés, s nagy­já­ból ha­son­ló arány­ban hasz­nál­ják nők és fér­fi­ak, fi­a­ta­lab­bak és idő­seb­bek, sőt szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők és szak­ké­pe­sí­tést nem szer­zet­tek.
Az Inter­net­hez va­ló hoz­zá­fé­rés és hasz­ná­la­ta vi­szont már ár­nyal­tabb ké­pet mu­tat, hi­szen a vá­la­szok alap­ján az is­ko­lák 37,8%-ában még nincs hoz­zá­fé­rés a vi­lág­há­ló­hoz (lásd 13. áb­ra). Az Inter­net ad­ta le­he­tő­sé­get a pe­da­gó­gu­sok leg­in­kább a szak­iro­da­lom ke­re­sé­sé­re (33,1%) és a ta­ní­tá­si órá­ra va­ló fel­ké­szü­lés­hez (26,4%) hasz­nál­ják, no­ha nyil­ván­va­ló, hogy ez a két te­vé­keny­ség ös­­sze­függ. A pe­da­gó­gu­sok egy ti­ze­de pe­dig a szak­kö­ri mun­ka so­rán, ill. a ren­des ta­ní­tá­si órá­kon is ki­hasz­nál­ja az Inter­net nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket. Az Inter­net hasz­ná­la­tá­val kap­cso­lat­ban – ez fel­té­te­lez­he­tő is volt – a 40 év­nél fi­a­ta­lab­bak­nál mu­tat­ha­tó ki az át­la­gos­nál na­gyobb arány, va­la­mint fér­fi­ak is gyak­rab­ban hasz­nál­ják a vi­lág­há­lót, mint a nők.

15. áb­ra. Van-e is­ko­lá­ju­kon le­he­tő­ség az Inter­net hasz­ná­la­tá­ra?
Microsoft Word - simon-graf15.doc
16. áb­ra. A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás so­rán mi­re hasz­nál­ja a pe­da­gó­gus az Internetet?
Microsoft Word - simon-graf16.doc

A pe­da­gó­gu­sok szak­mai hoz­zá­ál­lá­sá­nak egyik fon­tos fok­mé­rő­je a szak­fo­lyó­irat­ok kö­ve­té­se le­het. A szak­fo­lyó­irat­ok azon­ban nem­csak a pe­da­gó­gus szak­mai fej­lő­dé­sét biz­to­sít­ják, ha­nem olyan se­gít­sé­get nyúj­ta­nak az ok­ta­tás fo­lya­ma­tá­ban, ame­lyet nem len­ne sza­bad ki­hagy­ni. Fel­hasz­ná­lá­suk kü­lö­nö­sen a szak­kö­rök­ben, fa­kul­ta­tív órá­kon le­het szé­les­kö­rű, mi­köz­ben a nép­sze­rű­sí­tő jel­le­gű fo­lyó­ira­to­kat szí­ve­sen for­gat­ják a di­á­kok is. En­nek el­le­né­re azon­ban a pe­da­gó­gu­sok be­val­lá­sa sze­rint kö­zel egy ötö­dük egy­ál­ta­lán nem ol­vas-hasz­nál szak­fo­lyó­ira­to­kat. Az át­la­gos­nál is na­gyobb arány­ban ta­lál­ha­tók kö­zöt­tük szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők, s ta­lán meg­le­pő, de a fi­a­ta­lab­bak sok­kal ke­vés­bé ol­vas­sák a szak­fo­lyó­ira­to­kat, mint az idő­sebb pe­da­gó­gu­sok.
A leg­nép­sze­rűbb fo­lyó­irat­nak a ma­gyar­or­szá­gi His­tó­ria cí­mű fo­lyó­irat bi­zo­nyult, ame­lyet a vá­lasz­adók 55,4%-a kö­vet. Ezt a po­zso­nyi His­to­ric­ká revue kö­ve­ti (38,5%), a har­ma­dik hely­re pe­dig a Bu­da­pes­ten meg­je­le­nő Rubi­con ke­rült (29,7%-al). A két ma­gyar­or­szá­gi fo­lyó­irat kö­zül a His­tó­ri­át in­kább az idő­sebb ge­ne­rá­ció, a Rubi­cont pe­dig a fi­a­ta­labb pe­da­gó­gu­sok je­löl­ték be na­gyobb arány­ban.

17. áb­ra. A szak­fo­lyó­ira­tot nem ol­va­sók-hasz­ná­lók ará­nya az egyes cél­cso­por­to­kon be­lül
Microsoft Word - simon-graf17.doc

A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi kér­dé­sei

A mi­lyen tan­könyv­ből és mi­lyen tan­esz­kö­zök fel­hasz­ná­lá­sá­val kér­dé­sé­től is fon­to­sabb a mit ta­ní­tunk kér­dés. A fel­mé­rés utol­só té­ma­kö­re ép­pen ezért a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­mi kér­dé­se­i­re össz­pon­to­sí­tott, mi­köz­ben a fel­tett kér­dé­sek el­ső­sor­ban a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sá­nak le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­ták.
A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás tar­tal­má­nak szem­pont­já­ból alap­ve­tő do­ku­men­tum­nak az ér­vé­nyes tan­ter­vek szá­mí­ta­nak. A je­len­le­gi sza­bá­lyo­zás mel­lett a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban ugyan­azok a tan­ter­vek ér­vé­nye­sek, mint az or­szág más iskoláiban.4 Ezek az erő­sen szlo­vák szem­pon­tú tan­ter­vek, ame­lyek nem ad­nak elég­sé­ges te­ret a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ok­ta­tá­sá­hoz, ál­lan­dó vi­ták tár­gyai a ma­gyar pe­da­gó­gu­sok kö­ré­ben. Ép­pen ezért a pe­da­gó­gu­sok­tól azt kér­dez­tük meg, va­jon men­­nyi­re elé­ge­det­tek a tan­ter­vek­kel. Amint a 16. áb­rá­ból ki­de­rül, mind­ös­­sze 1 sze­mély, va­gyis a meg­kér­de­zet­tek 0,7%-a tart­ja tel­jes mér­ték­ben jó­nak a tan­ter­ve­ket, míg 6,8%-uk tel­je­sen al­kal­mat­lan­nak tart­ja azo­kat. A nagy több­ség ár­nyal­tab­ban íté­li meg a kér­dést, 48%-uk in­kább jó­nak, 35,1%-uk pe­dig in­kább rossz­nak tar­ja a je­len­le­gi tan­ter­ve­ket. En­nek fé­nyé­ben el­mond­ha­tó, hogy az elé­ge­det­le­nek­től csu­pán ke­vés­sel van­nak töb­ben azok, akik el­fo­gad­ják a tan­ter­ve­ket, vi­szont csu­pán ab­szo­lút több­sé­get al­kot­nak. A vá­la­szok­hoz fű­ző­dő meg­jegy­zé­sek alap­ján ki­de­rül, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar pe­da­gó­gu­sok a tan­ter­vek leg­na­gyobb hi­á­nyos­sá­gá­nak azt tart­ják, hogy a ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra nin­cse­nek kü­lön tan­ter­vek, a meg­lé­vők­ben pe­dig nem je­le­nik meg a szük­sé­ges mér­ték­ben a ma­gyar nem­zet tör­té­nel­me.
A tan­ter­ve­ket leg­na­gyobb arány­ban az idő­sebb pe­da­gó­gu­sok, a to­vább­kép­zé­sek­re nem já­rók, il­let­ve a nők fo­gad­ják el, de in­kább el­fo­ga­dó­ak, mint el­uta­sí­tó­ak a szak­kép­zet­le­nek és a Szlo­vá­ki­á­ban egye­te­met vég­zet­tek is. A fér­fi­ak, a fi­a­ta­labb kor­osz­tály­ok­hoz tar­to­zók, a ma­gyar­or­szá­gi vég­zett­ség­gel ren­del­ke­zők és a to­vább­kép­zé­sek­re já­ró pe­da­gó­gu­sok kö­zött vi­szont töb­ben van­nak azok, akik tel­je­sen el­uta­sít­ják vagy in­kább rossz­nak tart­ják a tan­ter­ve­ket, mint azok, akik po­zi­tí­van íté­lik meg azo­kat.

18. áb­ra. Ho­gyan íté­li meg a je­len­le­gi tör­té­ne­lem­tan­ter­ve­ket?
Microsoft Word - simon-graf18.doc
19. áb­ra. Ho­gyan íté­lik meg a tan­ter­ve­ket az egyes cél­cso­por­tok
Microsoft Word - simon-graf19.doc

No­ha, mint a fen­ti­ek­ből lát­ni, a je­len­le­gi tan­ter­vek meg­íté­lé­sé­ben meg­osz­tott a meg­kér­de­zet­tek kö­re, ab­ban vi­szont nagy­já­ból egy­be­hang­zó a vé­le­mé­nyük, hogy mi­lyen tan­ter­vek alap­ján sze­ret­né­nek ta­ní­ta­ni. A meg­kér­de­zet­tek 81,8%-a sze­rint ugyan­is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák a szlo­vák is­ko­lá­ké­tól el­té­rő spe­ci­á­lis tan­ter­ve­ket igé­nyel­nek. Csu­pán 4,7%-uk vé­le­mé­nye az, hogy a ma­gyar is­ko­lák­ban a szlo­vák tan­ter­vek sze­rint kell ta­ní­ta­ni, 7,4%-uk pe­dig amel­lett tet­te le vok­sát, hogy a ma­gyar­or­szá­gi tan­ter­ve­ket kell át­ven­ni. Ez utób­bi meg­ol­dást a Ma­gyar­or­szá­gon egye­te­met vég­zet­tek egy­ne­gye­de tá­mo­gat­ta, a fi­a­ta­labb kor­osz­tály­ba tar­to­zó pe­da­gó­gu­sok­nak és a fér­fi­ak­nak pe­dig 10%-a. A ma­gyar­or­szá­gi tan­ter­vek át­vé­tel­ét leg­ke­vés­bé az idő­seb­bek vá­lasz­tot­ták, mind­ös­­sze 3,2%-uk je­löl­te be ezt a meg­ol­dást, vi­szont ők áll­tak leg­in­kább a szlo­vák kö­ve­tel­mé­nyek át­vé­te­le mel­lé (6,5%). A spe­ci­á­lis, a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra ké­szí­tett tan­ter­vek öt­le­tét va­la­men­­nyi vizs­gált cso­port meg­kö­ze­lí­tő­leg ha­son­ló mér­ték­ben, te­hát 75% fö­löt­ti arány­ban tá­mo­gat­ta. Ki­vé­telt csu­pán a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek ké­pez­tek, akik­nek csak a 68,8%-a ja­va­sol­ta ezt.

20. áb­ra. Mi­lyen tan­ter­vek alap­ján kel­le­ne ta­ní­ta­ni a tör­té­nel­met a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­ban
Microsoft Word - simon-graf20.doc

A szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás egyik alap­kér­dé­se már évek óta az, mi­lyen mér­ték­ben le­het és kell ta­ní­ta­ni a ma­gyar nem­zet tör­té­nel­mét. No­ha en­nek ta­ní­tá­sá­hoz sem a tan­ter­vi, sem a tan­köny­vi hát­tér nem adott úgy lát­szik, hogy a pe­da­gó­gu­sok egy­re in­kább ter­mé­sze­tes­nek tart­ják azt, hogy a ma­gyar di­á­kok­nak az elő­írt men­­nyi­sé­get meg­ha­la­dó is­me­re­tet ad­ja­nak át nem­ze­ti múl­tunk­ról. Er­ről a fel­mé­rés ered­mé­nye is ta­nús­ko­dik, amely alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kon tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok több mint 80%-a a tan­ter­vi ke­re­te­ket meg­ha­la­dó mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met, s csu­pán 12%-uk elég­szik meg az elő­ír­tak­kal.
Az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­to­kat meg­vizs­gál­va ki­de­rült, hogy a tan­ter­vi kö­ve­tel­mé­nyek­hez va­ló leg­na­gyobb fo­kú iga­zo­dás, va­gyis a nem­ze­ti tör­té­ne­lem hang­sú­lyo­zat­lan sze­re­pe leg­in­kább a nők, a szak­kép­zet­len pe­da­gó­gu­sok, il­let­ve a to­vább­kép­zé­sek­re nem já­ró pe­da­gó­gu­sok ka­te­gó­ri­á­já­ra a leg­in­kább jel­lem­ző, míg a nem­ze­ti tör­té­ne­lem hang­sú­lyos sze­re­pe a szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők és a to­vább­kép­zé­se­ken részt­ve­vő pe­da­gó­gu­sok ese­té­ben mu­tat­ha­tó ki. Az egyes cso­por­tok ese­té­ben nagy­já­ból azo­nos volt a két „szél­ső­ség” ará­nya, va­gyis azo­ké, akik csak a tan­ter­vi elő­írá­sok mér­té­ké­ben, il­let­ve azo­ké, akik ma­xi­má­lis ter­je­de­lem­ben ok­tat­ják a nem­ze­ti tör­té­nel­met. Csu­pán a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek ese­té­ben bil­lent a mér­leg ez utób­bi le­he­tő­ség fe­lé, ame­lyet két­szer an­­nyi­an vá­lasz­tot­tak, mint az el­ső vá­laszt.

21. áb­ra. Mi­lyen mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met?
Microsoft Word - simon-graf21.doc

22. áb­ra. Mi­lyen mér­ték­ben ta­nít­ja a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­nel­met?
Microsoft Word - simon-graf22.doc

A nem­ze­ti tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa mel­lett alap­kér­dés még a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség tör­té­ne­té­nek ta­ní­tá­sa, ame­lyet nem­csak az ne­he­zít, hogy e té­ma nem sze­re­pel az ér­vé­nyes tan­ter­vek­ben, ha­nem az, hogy még nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­té­nek ala­pos és szisz­te­ma­ti­kus fel­tá­rá­sa sem fe­je­ző­dött be. A Kovács–Simon-féle tan­köny­vek­nek kö­szön­he­tő­en a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­ne­té­nek alap­ve­tő in­for­má­ci­ói vi­szont már be­ke­rül­tek az ok­ta­tá­si fo­lya­mat­ba. Ta­lán en­nek is kö­szön­he­tő, hogy a meg­kér­de­zet­tek kö­zel há­rom­ne­gye­de, ha érin­tő­le­ge­sen is, de ta­nít­ja nem­ze­ti ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­tét, s csak a meg­kér­de­zet­tek 6,1%-a vá­la­szol­ta azt, hogy nem fog­lal­ko­zik ve­le. Kü­lö­nö­sen ma­gas vi­szont a vá­laszt meg­ke­rü­lők ará­nya, ami fel­te­he­tő­en ab­ból fa­kad, hogy sok pe­da­gó­gus nem ta­nít olyan év­fo­lyam­ban, ahol ez a té­ma te­rí­ték­re ke­rül­het. Ér­de­kes mó­don a nem­le­ges vá­laszt adók leg­na­gyobb ará­nya a Ma­gyar­or­szá­gon szak­ké­pe­sí­tést szer­zők kö­zött for­dul elő, amit fel­té­te­lez­he­tő­en az ál­ta­luk hasz­nált ma­gyar­or­szá­gi tan­köny­vek szám­lá­já­ra le­het ír­ni, hi­szen ezek ugyan­úgy

23. áb­ra. Ta­nít­ja-e a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti ki­sebb­ség tör­té­ne­tét?
Microsoft Word - simon-graf23.doc
mel­lő­zik a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek tör­té­ne­tét, mint a szlo­vák tan­köny­vek. Kö­zöt­tük ta­lál­ni azon­ban a leg­na­gyobb ará­nyát azok­nak is, akik bő ter­je­de­lem­ben ta­nít­ják ezt a té­mát. Ér­de­kes el­té­rés fi­gyel­he­tő meg a nők és fér­fi­ak ese­té­ben is, hi­szen ez utób­bi­ak kö­zött azok ará­nya na­gyobb, akik bő ter­je­de­lem­ben ta­nít­ják ki­sebb­sé­günk tör­té­ne­tét, míg a nők kö­zött töb­ben van­nak azok, akik nem ta­nít­ják a té­mát.

24. áb­ra. Az egyes pe­da­gó­gus­cso­por­tok vi­szo­nya a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség tör­té­ne­té­nek ta­ní­tá­sá­hoz. (A ké­rés­re nem vá­la­szo­lók cso­port­ját fi­gyel­men kí­vül hagy­va)
Microsoft Word - simon-graf24.doc

A ta­nul­sá­gok le­vo­ná­sa

Az ed­dig is­mer­te­tett ered­mé­nyek két­ség­te­len­né te­szik, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás ko­moly prob­lé­mák­kal küsz­kö­dik. Mi­e­lőtt azon­ban meg­pró­bál­nánk eze­ket szám­ba ven­ni, lás­suk, hogy mit gon­dol­nak er­ről ma­guk az érin­tett pe­da­gó­gu­sok, akik 6 meg­adott le­he­tő­ség kö­zül je­löl­het­ték be azt a hár­mat, ame­lyet a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lá­kban fo­lyó tör­té­ne­lem­ok­ta­tás leg­na­gyobb gond­já­nak tar­ta­nak. A meg­kér­de­zet­tek kö­zül leg­töb­ben a meg­fe­le­lő tan­köny­vek hi­á­nyát je­löl­ték meg prob­lé­ma­ként. Ezt a le­he­tő­sé­get a vá­lasz­adók több mint két­har­ma­da vá­lasz­tot­ta. A má­so­dik leg­gyak­rab­ban be­je­lölt gond­nak a ma­gyar szel­le­mi­sé­gű tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés hi­á­nya bi­zo­nyult, ame­lyet a vá­lasz­adók több mint fe­le je­löl­t be. Szin­te azo­nos szá­mú pe­da­gó­gus je­löl­te be a meg­fe­le­lő tan­esz­kö­zök és a szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok hi­á­nyát, va­la­mi­vel ke­ve­seb­ben pe­dig a tan­ter­ve­ket tart­ják a gon­dok egyik oká­nak. A meg­adott le­he­tő­sé­gek kö­zül a leg­ke­ve­seb­ben a meg­fe­le­lő to­vább­kép­zé­si rend­szer hi­á­nyát je­löl­ték be, ha­bár az ő ará­nyuk is meg­ha­lad­ta a vá­lasz­adók egy har­ma­dát.

25. áb­ra. Mi tart a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás leg­na­gyobb gond­já­nak?
Microsoft Word - simon-graf25.doc

A prob­lé­ma­ka­ta­ló­gus mel­lett a meg­kér­de­zet­tek ja­vas­la­to­kat is te­het­tek ar­ra, mi­ben lát­ják a gon­dok meg­ol­dá­sá­nak leg­főbb esz­kö­zét. Az ed­di­gi­ek is­me­re­té­ben ta­lán nem meg­le­pő­en a tan­köny­vek és tan­esz­kö­zök prob­lé­má­já­nak meg­ol­dá­sát tar­tot­ták a leg­ége­tőbb fel­adat­nak. Má­so­dik hely­re a ta­nár­kép­zés meg­ol­dá­sa, har­ma­dik hely­re pe­dig a tan­ter­vek át­dol­go­zá­sa ke­rült. Szá­mot­te­vő je­lö­lést ka­pott még a szlo­vá­ki­ai ok­ta­tás­po­li­ti­ka át­ala­kí­tá­sa és a tör­té­nel­met ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok szak­mai ös­­sze­jö­ve­te­le­i­nek sű­rűb­bé té­te­le is.

26. áb­ra. Mi szük­sé­ges a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás hely­ze­té­nek ja­ví­tá­sá­hoz? (A leg­gya­ko­ribb vá­la­szok)

No­ha a fel­mé­rés nem ter­jedt ki min­den­re, s ki­ér­té­ke­lé­se so­rán fény de­rült a kér­dő­ívek hi­á­nyos­sá­ga­i­ra is, még­is át­fo­gó ké­pet kap­hat­tunk be­lő­le tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk je­len hely­ze­té­ről. Rá­vi­lá­gít hi­á­nyos­sá­ga­i­ra, s fel­mu­tat­ja ér­té­ke­it is. Azok szá­má­ra, akik ben­ne él­nek a szak­má­ban a fel­mé­rés ered­mé­nyei nem je­len­te­nek meg­le­pe­tést, csu­pán meg­erő­sí­tik ed­di­gi ta­pasz­ta­la­ta­i­kat.
Az össz­kép akár le­han­go­ló­nak is ne­vez­he­tő, hi­szen is­ko­lá­in­kon ke­vés a meg­fe­le­lő­en kép­zett tör­té­ne­lem­ta­nár, nin­cse­nek ki­épül­ve a to­vább­kép­zés fó­ru­mai, nin­cse­nek meg­fe­le­lő tan­köny­vek, nincs ele­gen­dő tan­esz­köz, a tan­ter­vek pe­dig nem fe­lel­nek meg a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák el­vá­rá­sa­i­nak. A sok ne­ga­tí­vum mel­lett azon­ban még­is biz­ta­tó az, hogy a tör­té­nel­met ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok je­len­tős ré­sze ko­mo­lyan ve­szi szak­má­ját (en­nek egyik je­le a kér­dő­ív ki­töl­té­se), mi­köz­ben tisz­tá­ban van a hi­á­nyos­sá­gok­kal is. Tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ta­lán leg­in­kább de­rű­re okot adó fe­je­ze­te a te­het­ség­gon­do­zás, azon be­lül is a ta­nul­má­nyi ver­se­nyek rend­sze­re, ame­lyek meg­szer­ve­zé­sét szin­te tel­jes mér­ték­ben a ci­vil szer­ve­ző­dé­sek vál­lal­ták ma­guk­ra. Az alap­is­ko­lás kor­osz­tály szá­má­ra a tan­év ki­emel­ke­dő ese­mé­nyé­nek szá­mít a Ka­ted­ra fo­lyó­irat ál­tal szer­ve­zett le­ve­le­ző ver­seny és or­szá­gos dön­tő. Az éven­te kö­zel fél­ezer ta­nu­lót és több tu­cat pe­da­gó­gust meg­moz­ga­tó Ka­ted­ra Tör­té­ne­lem­ver­seny­nek szlo­vák (szlo­vá­ki­ai) szin­ten sincs kon­ku­ren­se. A kö­zép­is­ko­lás­ok kor­cso­port­ját az im­már egy év­ti­ze­de rend­sze­re­sen meg­szer­ve­zett Múlt­idé­ző ne­vű tan­tár­gyi ver­seny szó­lít­ja meg. A Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa ál­tal szer­ve­zett ve­tél­ke­dés ko­moly ran­got ví­vott ki ma­gá­nak a pe­da­gó­gu­sok és a részt­ve­vő di­á­kok kö­ré­ben. A két or­szá­gos ver­seny mel­lett – el­ső­sor­ban az alap­is­ko­lá­sok ré­szé­re – szá­mos he­lyi és re­gi­o­ná­lis tör­té­nel­mi ver­seny moz­gat­ja meg az is­ko­lai egy­han­gú­ság ál­ló­vi­zét. Ezek a ver­se­nyek, ame­lyek ál­ta­lá­ban a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem egyes kor­sza­ka­it öle­lik fel, nem­csak a di­á­kok, ha­nem a pe­da­gó­gu­sok fel­ké­szült­sé­gét is pró­bá­ra te­szik. A ver­se­nyek­hez ha­son­ló sze­re­pet tölt be a TT ál­tal nya­ran­ta a kö­zép­is­ko­lás ge­ne­rá­ció szá­má­ra rend­sze­re­sen meg­szer­ve­zett nyá­ri tör­té­nel­mi-hon­is­me­re­ti tá­bor. A sel­mec­bá­nyai tá­bor­ban az ed­di­gi évek so­rán már kö­zel fél­száz fi­a­tal for­dult meg, akik kö­zül so­kan – ta­lán ép­pen a tá­bor­ban át­él­tek ha­tá­sá­ra – olyan egye­te­mi ta­nul­má­nyo­kat foly­tatnak vagy foly­ta­ttak, amelyek kö­tő­dnek a tör­té­ne­lem­hez.

Szin­tén a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tör­té­ne­lem­ok­ta­tás po­zi­tí­vu­mai kö­zé tar­to­zik az, hogy ha las­san is, de ki­épül­nek azok a szak­mai szer­ve­ze­tek és fó­ru­mok, ame­lyek el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ge­sek a meg­fe­le­lő szin­tű mun­ká­hoz. Nem csu­pán a sze­mé­lyes érin­tett­ség­től és a rész­re­haj­lás­tól ve­zet­ve szó­lunk elő­ször a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sá­nak te­vé­keny­sé­gé­ről. Ez az 1997-ben, a ma­gyar nyel­vű tör­té­ne­lem­ok­ta­tás el­le­ni kor­mány­za­ti tá­ma­dá­sok ide­jén lét­re­jött, majd 1999-től pol­gá­ri tár­su­lás­ként mű­kö­dő szak­mai szer­ve­zet, ha sze­rény esz­kö­zök­kel is, de min­den­képp hoz­zá­já­rult ho­ni tör­té­ne­lem­ok­ta­tá­sunk ered­mé­nye­i­hez. S nem­csak az ál­ta­la szer­ve­zett ver­se­nyek és tá­bo­rok, va­la­mint a szak­mai-mód­szer­ta­ni to­vább­kép­zé­sek szer­ve­zé­se ál­tal. A TT ugyan­is élénk kap­cso­la­to­kat épí­tett ki a ha­son­ló szlo­vák és ma­gyar­or­szá­gi szer­ve­ze­tek­kel, s már több a ha­tá­ro­kon át­nyú­ló prog­ram­ban is részt vett. A TT mel­lett tör­té­ne­lem­ta­ní­tá­sunk má­sik fon­tos szer­ve­ze­te az SZMPSZ, il­let­ve az ál­ta­la mű­köd­te­tett Come­ni­us Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet, amely jól ki­épí­tett inf­rast­ruk­tú­rá­ja és egy­re job­ban me­ne­dzselt szak­em­be­rei ál­tal pó­tol­ha­tat­lan sze­re­pet tölt be.
A hi­á­nyos­sá­gok fel­mé­ré­sé­től ta­lán még fon­to­sabb azok­nak a cél­ki­tű­zé­sek­nek a meg­je­lö­lé­se, ame­lyek ezek ki­küsz­öbö­lé­sé­hez ve­zet­het­nek. Ter­mé­sze­te­sen csu­pán a gon­dok egy ré­szét le­het kül­ső se­gít­ség­gel meg­ol­da­ni. A szak­mai ön­be­csü­lés s az eb­ből fa­ka­dó szak­mai igé­nyes­ség a pe­da­gó­gus sze­mé­lyi­sé­gé­től függ. Szám­ta­lan olyan tör­té­ne­lem­ta­nár (s van­nak kö­zöt­tük szak­ké­pe­sí­tés­sel nem ren­del­ke­zők is) te­vé­keny­ke­dik kö­rünk­ben, aki a mos­to­ha kö­rül­mé­nyek (a tan­tárgy meg­be­csü­lé­se, a tan­köny­vek, a tan­ter­vek, a tan­esz­kö­zök hi­á­nyos­sá­gai stb.) el­le­né­re is ki­emel­ke­dő szak­mai te­vé­keny­sé­get foly­tat. Nem­csak a ta­ní­tá­si órá­kon vég­zi el ma­ra­dék­ta­la­nul fel­ada­tát, ha­nem ver­se­nyek­re ké­szí­ti fel di­ák­ja­it, szak­kö­rö­ket ve­zet, pub­li­kál, köz­éle­ti te­vé­keny­sé­get foly­tat. Ezt a faj­ta pe­da­gó­gu­si ma­ga­tar­tást nem le­het a kül­ső kö­rül­mé­nyek ál­tal meg­te­rem­te­ni. A te­en­dők leg­in­kább a meg­fe­le­lő kö­rül­mé­nyek meg­te­rem­té­sé­re kell hogy irá­nyul­ja­nak. Ezek kö­zül a to­váb­bi­ak­ban a két leg­fon­to­sab­bat, a pe­da­gó­gu­sok és a tan­köny­vek kér­dé­sét sze­ret­nénk ki­emel­ni.
a/ a ma­gyar nyel­vű és szel­le­mi­sé­gű tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés

To­vább­ra is az a meg­győ­ző­dé­sünk, hogy a köz­ok­ta­tás al­fá­ja és ome­gá­ja a pe­da­gó­gus: a meg­fe­le­lő em­be­ri kva­li­tá­sok­kal ren­del­ke­ző és szak­ma­i­lag is fel­ké­szült ta­nár. Az, hogy az is­ko­lá­in­kon je­len­leg tör­té­nel­met ok­ta­tók­nak kö­zel a fe­le (lásd 2. áb­ra) szak­kép­zet­len sú­lyos de­for­má­ci­ók­hoz ve­zet, hos­­szú tá­von pe­dig tel­jes­ség­gel tart­ha­tat­lan. Az eu­ró­pai uni­ós nor­mák mel­lett sa­ját igé­nyes­sé­günk ál­tal dik­tált mi­nő­sé­gi ok­ta­tás ugyan­is tel­je­sen más fel­té­te­le­ket kí­ván meg. A szak­kép­zet és szak­kép­zet­len pe­da­gó­gu­sok kö­zöt­ti kü­lönb­ség nem csu­pán a le­xi­ká­lis tu­dás­ról szól, ha­nem mint a fel­mé­rés­ből ki­de­rült a szak­mai hoz­zá­ál­lás­ról is. A tör­té­ne­lem­ből ta­ná­ri ok­le­ve­let szer­zett pe­da­gó­gu­sok ugyan­is ki­vé­tel nél­kül va­la­men­­nyi vizs­gált kér­dés­kör­ben jobb ered­ményt mu­tat­tak fel: job­ban tö­rőd­nek szak­mai fej­lő­dé­sük­kel, job­ban ki­hasz­nál­ják a tan­esz­kö­zök nyúj­tot­ta le­he­tő­sé­ge­ket, s ami a ki­sebb­sé­gi szem­pont­rend­sze­rünk alap­ján kü­lö­nö­sen fon­tos, na­gyobb sze­re­pet tu­laj­do­ní­ta­nak nem­ze­ti tör­té­nel­münk ok­ta­tá­sá­nak. Ez utób­bi fő­leg a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tás­ban ok­le­ve­let szer­ző­ket jel­lem­zi, akik az ot­ta­ni – vél­he­tő­en szín­vo­na­la­sabb – egye­te­mi kép­zés so­rán a nem­ze­ti tör­té­ne­lem­ből szer­zett erős tár­gyi tu­dás mel­lett nem­zet­tu­da­tuk­ban is erő­seb­bé vál­tak. Ezt a fel­ada­tot a je­len­le­gi hely­zet­ben sem a po­zso­nyi sem pe­dig a nyit­rai tör­té­ne­lem­ta­nár-kép­zés nem tud­ja be­töl­te­ni (re­mél­he­tő­en a Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­rá­nak ki­épü­lé­se vál­toz­tat a hely­ze­ten), hi­szen az ot­ta­ni tan­szé­ke­ken még a ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás sem meg­ol­dott, a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem ma­gyar szel­le­mi­sé­gű ok­ta­tá­sa pe­dig ir­re­á­lis­nak lát­szik. Er­re csak egy olyan in­téz­mény le­het ké­pes, ami­lyen­né re­mél­he­tő­leg a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem vá­lik majd. Ezért is sür­ge­tő, hogy a ki­épü­lő egye­tem ke­re­tén be­lül mi­nél ha­ma­rabb meg­in­dul­jon egy komp­lex tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi, s ezen be­lül egy tör­té­net­tu­do­má­nyi kép­zés is, ame­lyen a szak­mai fel­ké­szült­ség egy­faj­ta egész­sé­ges nem­ze­ti el­kö­te­le­zett­ség­gel pá­ro­sul.
A ta­nár­kép­zés­sel szo­ro­san ös­­sze­függ a pe­da­gó­gu­sok szak­mai to­vább­kép­zé­se, amely a szlo­vá­ki­ai ok­ta­tá­si rend­szer­ben nem biz­to­sí­tott. Egye­dü­li le­he­tő­sé­get a ma­gyar­or­szá­gi nyá­ri egy­e­te­mek5 és a már em­lí­tett szlo­vá­ki­ai ma­gyar szer­ve­ze­tek (SZMPSZ és TT) ál­tal szer­ve­zett ren­dez­vé­nyek nyúj­ta­nak le­he­tő­sé­get. Az iga­zi meg­ol­dást azon­ban a ma­gyar­or­szá­gi rend­szer­hez ha­son­ló­an az je­len­te­né, ha a pe­da­gó­gu­sok szak­mai to­vább­kép­zé­se az ok­ta­tá­si rend­szer szer­ves ré­szét ké­pez­né. A je­len­le­gi rend­szer­ben ugyan­is a pe­da­gó­gus nem mo­ti­vált (a már em­lí­tett szak­mai ön­be­csü­lés­től haj­tot­tak a ki­vé­te­lek) ab­ban, hogy eze­ken a ren­dez­vé­nye­ken részt ve­gyen. Ezért tör­tén­het meg, hogy az SZMPSZ ál­tal szer­ve­zett nyá­ri egye­tem prog­ram­já­ból kel­lő ér­dek­lő­dés hí­ján ta­valy is ki­ma­radt a tör­té­nel­mi kép­zés, idén pe­dig a Ma­gyar­or­szá­gon meg­hir­de­tett prog­ram ma­radt el a gyér ér­dek­lő­dés mi­att. Van azon­ban egy ré­teg, amely mind­ezek el­le­né­re rend­sze­res részt­ve­vő­je a to­vább­kép­zé­sek­nek és nyá­ri egye­te­mek­nek. A fel­mé­rés ta­pasz­ta­la­tai alap­ján azt is mond­hat­nánk, hogy ők a tör­té­ne­lem­ta­ná­ri tár­sa­da­lom krém­je, hi­szen a Ma­gyar­or­szá­gon vég­zet­tek­kel együtt szin­te va­la­men­­nyi vizs­gált kér­dés­ben ők mu­tat­ták fel a leg­prog­res­­szí­vebb ál­lás­pon­tot. Az ő vá­la­sza­ik­ból ki­de­rül, olyan pe­da­gó­gu­sok­ról van szó, akik ko­mo­lyan ve­szik hi­va­tá­su­kat, s tu­da­to­san igye­kez­nek nö­vel­ni szak­mai fel­ké­szült­sé­gü­ket.
Pe­da­gó­gus­tár­sa­dal­munk má­sik ko­moly gond­ja a szak­ma el­nő­i­e­se­dé­se. No­ha is­ko­lá­in­kon szá­mos ki­vá­ló mun­kát vég­ző tör­té­ne­lem-ta­nár­nő te­vé­keny­ke­dik, a vá­la­szok alap­ján még­is több ne­ga­tí­vum mond­ha­tó el ró­luk, mint a fér­fi ta­ná­rok­ról: rit­ká­ban jár­nak to­vább­kép­zés­re, rit­káb­ban hasz­nál­nak fa­li­tér­ké­pet a ta­ní­tá­si órá­kon, a fér­fi­ak­nál na­gyobb mér­ték­ben fo­gad­ják el a ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra al­kal­mat­lan tan­ter­ve­ket, s nem for­dí­ta­nak kel­lő fi­gyel­met a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem­re, va­la­mint a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság tör­té­nel­mé­nek ta­ní­tá­sá­ra. Igaz, ugyan hogy ez rész­ben an­nak kö­szön­he­tő, hogy a nők kö­zött na­gyobb arány­ban ta­lál­ha­tók szak­kép­zet­le­nek, mint a fér­fi­ak kö­zött. Ezek az ered­mé­nyek azon­ban így is so­kat­mon­dó­ak, s ar­ra mu­tat­nak, hogy is­ko­lá­ink­ból sok­szor hi­á­nyoz­nak az ál­ta­lá­ban na­gyobb kez­de­mé­nye­ző­kés­zség­gel ren­del­ke­ző, az elő­írá­sok­tól ma­gu­kat job­ban füg­get­le­ní­te­ni tu­dó, a csa­lá­di kö­te­le­zett­sé­ge­ik mi­att job­ban le­ter­helt nők­től a szak­mai fej­lő­dé­sük­re na­gyobb időt sza­kí­tó fér­fi ta­ná­rok.
Is­ko­lá­ink­ban nagy­já­ból azo­nos arány­ban ta­ní­ta­nak tör­té­nel­met a negy­ven év alat­ti, ill. fö­löt­ti pe­da­gó­gu­sok. Sok azon­ban az olyan pe­da­gó­gus, aki köz­vet­le­nül a nyug­díj­kor előtt áll, s nem tud­ni, lesz-e fi­a­tal, aki a he­lyé­re lép­jen. Szak­kép­zett fi­a­ta­lok­ból ugyan­is nagy hi­ányt szen­ved­nek is­ko­lá­ink. A 40 év­nél fi­a­ta­lab­bak kö­ré­ben na­gyobb a szak­kép­zet­le­nek ará­nya, mint az idő­seb­bek­nél. S ez­zel is­mét a ta­nár­kép­zés meg­ol­dat­lan­sá­gá­hoz, más­részt vi­szont a pe­da­gó­gu­si pá­lya ala­csony anya­gi és er­köl­csi meg­be­csü­lé­sé­hez ju­tot­tunk vis­­sza. Po­zsony­ban és Nyit­rán éven­te több mint egy tu­cat tör­té­ne­lem sza­kos vé­gez. Nagy ré­szük­ből azon­ban nem lesz tör­té­ne­lem­ta­nár.
Hogy mi­lye­nek is je­len­leg az is­ko­lá­in­kon tör­té­nel­met ok­ta­tók, azt ne­héz né­hány szó­ban ki­fe­jez­ni. A fel­mé­rés ered­mé­nyei bi­zo­nyos ké­pet azért ad­nak ró­luk. A kép azon­ban ve­gyes, van­nak köz­tük ilye­nek és olya­nok. Mint an­­nyi más szak­ma ese­té­ben. A kü­lönb­ség ta­lán az, hogy más szak­mák­kal szem­ben a pe­da­gó­gus­tár­sa­da­lom­ban még min­dig nem ke­rült elő­tér­be a tel­je­sít­mény sze­rin­ti el­bí­rá­lás, s ez az át­la­gon alul tel­je­sí­tők­nek ked­vez. Azok­nak, aki­ket a kel­lő szak­mai ön­be­csü­lés hí­ján sem­mi sem kész­tet jobb mun­ká­ra. Ezért len­ne na­gyon fon­tos el­ér­ni, hogy a töb­bet tel­je­sí­tők, akik időt és ener­gi­át nem saj­nál­va sza­bad­ide­jü­ket sa­ját szak­mai to­vább­kép­zé­sük­re for­dít­ják, ver­se­nyek­re ké­szí­tik fel di­ák­ja­i­kat stb. meg­fe­le­lő er­köl­csi és anya­gi meg­be­csü­lés­ben ré­sze­sül­je­nek. Amíg ez nem tör­té­nik meg, a kö­zép­szer fog di­a­dal­mas­kod­ni.
b) a tan­köny­vek kér­dé­se
A má­so­dik nagy gon­dot a meg­ol­dat­lan tan­könyv­kér­dés je­len­ti. Az a fel­mé­rés­ből is ki­de­rült, hogy a je­len­leg ér­vé­nyes tan­köny­vek nem je­len­te­nek meg­ol­dást a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák szá­má­ra. A pe­da­gó­gu­sok és min­de­nek­előtt a di­á­kok mód­szer­ta­ni szem­pont­ból mo­dern, át­te­kint­he­tő, a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­i­nak meg­fe­le­lő, mind­ezek mel­lett azon­ban eu­ró­pai, s egy­ben ma­gyar szel­le­mi­sé­gű tan­köny­ve­ket vár­nak el. Ezek meg­te­rem­té­se ta­lán még hos­­sza­dal­ma­sabb fo­lya­mat, mint az egye­tem­ala­pí­tás. Elő­ször ugyan­is az egész is­ko­lai ok­ta­tá­sunk alap­szem­lé­le­tét kel­le­ne át­for­mál­ni, majd er­re ala­poz­va új, a ké­pes­ség­fej­lesz­tés­re és ér­ték­köz­ve­tí­tés­re ala­pu­ló tan­ter­ve­ket ki­dol­goz­ni. Olyan tan­ter­ve­ket, ame­lyek tar­tal­mi­lag a szlo­vá­ki­ai ma­gyar is­ko­lák­nak is meg­fe­le­lő­ek. Ezek­re ala­poz­va le­het az­tán meg­fe­le­lő szak­em­be­rek ál­tal tan­könyv­írás­ba fog­ni. Az ok­ta­tá­si rend­szer át­ala­kí­tá­sá­ról és tel­je­sen új tan­ter­vek ki­dol­go­zá­sá­ról je­len­leg is foly­nak a vi­ták, s bi­zo­nyá­ra meg is fog tör­tén­ni. A je­len­le­gi di­á­kok­nak és szü­le­ik­nek vi­szont nem mond­hat­juk azt, hogy a mos­ta­ni tan­köny­vek ugyan hasz­nál­ha­tat­la­nok, de se­baj, mert 10 év múl­va már jobb lesz a hely­zet. Ne­künk azon­na­li lé­pé­sek­re van szük­sé­günk. En­nek je­gyé­ben for­dult 2003 őszén a Tör­té­ne­lem­ta­ná­rok Tár­su­lá­sa az Or­szá­gos Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet­hez, s ter­jesz­tett elő egy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar gim­ná­zi­u­mok szá­má­ra ké­szí­tett tan­ter­vet. Az ok­ta­tá­si mi­nisz­té­ri­um a je­len dol­go­zat el­ké­szí­té­sé­nek ide­jén ad­ta ál­dá­sát er­re a tan­terv­re, így min­den re­mény megvan ar­ra, hogy a 2004/2005-ös tan­év­ben már ez alap­ján ta­nít­sa­nak gim­ná­zi­u­ma­ink­ban. Ezek a tan­ter­vek ugyan még min­dig a ha­gyo­má­nyos tör­té­ne­lem­ta­ní­tás mód­sze­re­i­re épül­nek, tar­tal­mi­lag azon­ban újak, hi­szen ge­rin­cü­ket a ma­gyar nem­ze­ti tör­té­ne­lem al­kot­ja. Per­sze a ki­sebb­sé­gi ta­pasz­ta­la­to­kon át­szűr­ve, va­gyis elő­tér­be he­lyez­ve olyan ér­té­ke­ket, mint a mul­ti­kul­tu­ra­li­tás vagy a to­le­ran­cia. Az új tan­ter­vek alap­ján vég­re kü­lön tör­té­ne­lem­tan­köny­ve­ket kap­hat­nak gim­ná­zi­u­ma­ink, ame­lyek re­mél­he­tő­leg a 2005/2006-os tan­év­től már hasz­nál­ha­tók lesz­nek.
Az alap­is­ko­lák ese­té­ben ta­lán et­től is egy­sze­rűbb meg­ol­dás kí­nál­ko­zik a már meg­lé­vő és a pe­da­gó­gu­sok, sőt a di­á­kok ál­tal is po­zi­tí­van fo­ga­dott Ma­gyar nép tör­té­ne­te cí­mű tan­könyv­so­ro­zat hasz­ná­la­ta ál­tal. Eh­hez csu­pán a ta­ná­rok egy ré­szé­nek kel­le­ne az­zal a ré­gi be­ideg­ző­dés­sel sza­kí­ta­ni, hogy csu­pán azt és ab­ból ta­nít, ami elő van ír­va; más­részt pe­dig meg kel­le­ne te­rem­te­ni an­nak az anya­gi hát­te­rét, hogy ezek a köny­vek min­den ma­gyar is­ko­lás ke­zé­be el­jus­sa­nak. Az ide­á­lis per­sze az len­ne, ha a mi­nisz­té­ri­um fe­dez­né en­nek a költ­sé­ge­it, s így fel­szá­mol­ná azt a rej­tett diszk­ri­mi­ná­ci­ót, amely ezt a tan­könyv­so­ro­za­tot sújt­ja.
A tan­könyv­kér­dés té­ma­kör­ét ös­­sze­gez­ve a leg­fon­to­sabb­nak a tan­könyv­vá­lasz­tás le­he­tő­sé­gé­nek meg­te­rem­té­se tű­nik. El kell vég­re ér­ni, hogy a pe­da­gó­gus és az is­ko­la az ál­ta­la kép­vi­selt pe­da­gó­gi­ai prog­ram­mal össz­hang­ban ma­ga vá­las­­sza meg a hasz­ná­lan­dó tan­köny­ve­ket, és ter­mé­sze­te­sen le­gyen mi­ből vá­lasz­ta­ni. Hi­szen úgy, ahogy a po­li­ti­ká­ban ter­mé­sze­tes­nek tart­juk a plu­ra­liz­must, en­nek az ok­ta­tás­ban is tük­rö­ződ­nie kell. A tan­könyv­pi­ac li­be­ra­li­zá­lá­sa mel­lett azon­ban fon­tos an­nak szak­mai el­len­őr­zé­se is, hogy csu­pán szem­lé­le­tük­ben eu­ró­pai, a to­le­ran­ci­át, a min­den­fé­le más­ság (nem­ze­ti, val­lá­si stb.) el­fo­ga­dá­sát és meg­be­csü­lé­sét tük­rö­ző tan­köny­ve­kek ke­rül­hes­sen gye­re­ke­ink ke­zé­be.
A tör­té­ne­lem­ta­ní­tás alap­ve­tő gond­ja­i­nak fel­so­ro­lá­sát to­vább le­het­ne foly­tat­ni, a tan­tárgy meg­be­csü­lé­sé­nek, az is­ko­lák tan­esz­kö­zök­kel va­ló el­lá­tá­sá­nak és más prob­lé­mák fel­ve­té­sé­vel. Ezek azon­ban már meg­ha­lad­ják a je­len ta­nul­mány le­he­tő­sé­ge­it, s meg­ol­dá­suk is komp­le­xebb in­téz­ke­dé­se­ket kö­ve­tel. A pe­da­gó­gus­kép­zés és a tan­köny­vek prob­lé­má­ja azon­ban meg­old­ha­tó, s ta­lán meg is ol­dó­dik a kö­zel­jö­vő­ben. S ha ez így lesz, ak­kor a kö­vet­ke­ző kér­dő­íves fel­mé­rés ta­lán ke­vés­bé lesz ilyen iz­gal­mas, de min­den­kép­pen meg­nyug­ta­tóbb ered­mé­nyek­hez fog ve­zet­ni.

Kü­lön kö­szö­net Hor­váth An­ná­nak a kér­dő­ívek szá­mí­tó­gé­pes ki­ér­té­ke­lé­sé­ben nyúj­tott se­gít­sé­gé­ért.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bartl, J. – Kaírek, ¼. – Otèenáš, M.: Dejepis. Národ­né dejiny. Pre 2. roè­ník gymnázií. Bratislava, SPN, 2002.
Bartl, J. – Kamenický, M. – Valachoviè, P.: Deje­pis pre 1. roè­ník gymnázií. Bratislava, SPN, 2000.
Dvoøák, P. – Mrva, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­ki­ai a kö­zép­kor­ban és az új­kor kez­de­tén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1998.
Dvoøák, P. – Valachoviè, P. – Kratochvíl, V.: Az ős­kor­tól az óko­rig. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Fremal, K. – Chromeková, V. – Martuliak, P. – Chylová, E.: Od pra­ve­ku k novoveku. Deje­pis pre stred­né odbor­né školy a stred­né odbor­né uèilištia. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Fremal, K. – Chromeková, V. – Martuliak, P. – Matejkein, S. – Chylová, E.: Deji­ny novo­ve­ku do revo­luè­ných rokov 1848-1849. Deje­pis pre stred­né odbor­né školy a stred­né odbor­né uèilištia. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1997.
Knausz Im­re (szerk.): Az év­szám­okon in­nen és túl… Meg­úju­ló tör­té­ne­lem­ta­ní­tás. Bu­da­pest, Mű­sza­ki Könyv­ki­adó, 2001.
Kováè, D. – Kamenec, I. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új évszázadban. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1998.
Kováè, D. – Kopèan, V. – Kratochvíl, V.: Szlo­vá­kia az új­kor kü­szö­bén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1995.
Kováè, D. – Lipták, ¼.: Fe­je­ze­tek a tör­té­ne­lem­ből. Bratislava, SPN, 1990.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te I. A hon­fog­la­lás­tól a szat­má­ri bé­ké­ig. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 1997.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te II. 1711-től 1918-ig. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 1998.
Ko­vács, L. – Si­mon, A.: A ma­gyar nép tör­té­ne­te III. A XX. szá­zad. Dunaszerdahely, Lili­um Aurum, 2000.
Kratochvíl, Viliam: Prob­lé­my tvor­by prog­ra­mo­vé­ho pro­jek­tu výuè­by deje­pi­su v trans­for­mu­jú­cej sa spoloènost. 2000, kéz­irat
Miro­slav D. – Kratochvíl, V.: Ta­lál­ko­zás a múlt­tal. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1999.
Nie­der­hau­ser Emil: A szlo­vák tör­té­net­írás a két há­bo­rú kö­zött. Ré­gió, I. évf., 2. szám, 1990, 181–206. p.
Szar­ka L.–Sallai G.: Ön­kép és kon­tex­tus (Ma­gyar­or­szág és a ma­gyar­ság tör­té­nel­me a szlo­vák tör­té­net­írás­ban a hu­sza­dik szá­zad vé­gén). Ré­gió, XI. évf., 2. szám, 2000, 71–107. p.
Tkadleèková, H. – Skladaný, V. – Kratochvíl, V.: A mo­dern vi­lág kü­szö­bén. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1995.
Tkadleèková, H. – Skladaný, V. – Kratochvíl, V.: A vi­lág az új év­szá­zad­ban. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 1996.
Valachoviè, P. – Kratochvíl, V. – Mucska, V.: Az ókor­tól a kö­zép­ko­rig. Bratislava, Orbis Pic­tus Istropolitana, 2001;

 

Rövid URL
ID1486
Módosítás dátuma2016. június 15.