Pór Ber­ta­lan (Bá­ba­szék [ma: Babiná pri Krupine], 1880–Bu­da­pest, 1964) a ma­gyar avant­gárd mű­vé­szet egyik ki­vá­ló kép­vi­se­lő­je, az 1911-ben meg­ala­kult Nyol­cak el­ne­ve­zé­sű cso­port tag­ja volt, s je­les port­ré­fes­tő­ként tart­ja őt szá­mon a ma­gyar művészettörténet-írás.1
Mű­vé­sze­ti ta­nul­má­nya­it kö­ve­tően2 – olasz­or­szá­gi ta­nul­mány­út­ját le­szá­mít­va (1903– 1907) – 1919-ig Bu­da­pes­ten élt és dol­go­zott, ak­tí­van vett részt a mű­vé­sze­ti élet­ben, a ké­sei tí­zes évek­ben a Mű­csar­nok és más ki­ál­lí­tó­ter­mek ál­lan­dó sze­rep­lő­je lett. 1911-től a Nyol­cak cso­port tag­ja­ként el­kö­te­lez­te ma­gát az avant­gárd mel­lett. Ez a cso­port, mely­nek tag­jai – Berény Ró­bert, Czó­bel Bé­la, Czigány De­zső, Kern­stok Kár­oly, Márffy Ödön, Or­bán De­zső, Ti­ha­nyi La­jos és Pór Ber­ta­lan – 1909-től meg­ala­ku­lá­su­kig „keresők”-nek ne­vez­ték ma­gu­kat, gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ta a ma­gyar fes­té­szet irá­nyát és fej­lő­dé­sét, köz­ve­tí­tő sze­re­pé­vel a plein air festészet és az avant­gárd kö­zött meg­te­rem­tet­te a mo­dern mű­vé­szet ki­bon­ta­ko­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gét, s meg­ha­tá­ro­zó­vá vált az el­ső vi­lág­há­bo­rú­ig ter­je­dő idő­szak stí­lu­sá­nak for­má­ló­dá­sá­ban. A Nyol­cak fes­té­sze­té­nek kö­szön­he­tő­en tu­dott be­kap­cso­lód­ni a kö­vet­ke­ző idő­szak mű­vész­nem­ze­dé­ke a nem­zet­kö­zi áram­la­tok­ba, ezek vív­má­nya­it szer­ve­sen be­épí­te­ni a ma­gyar mű­vé­szet­be, s ez­zel pár­hu­za­mo­san ki­ala­kí­ta­ni sa­ját, egyé­ni fes­té­sze­té. Pór Ber­ta­lan a Nyol­cak cso­port mar­káns egyé­ni­sé­gé­vé vált. „Pór Ber­ta­lant te­het­sé­ge két irány­ban vonz­za: az elem­ző, rész­le­te­ző port­rék és a mély lé­leg­ze­tű, mo­nu­men­tá­lis kom­po­zí­ci­ók fe­lé. Mind­két té­má­nál tár­sa­dal­mi, hu­má­nus ér­dek­lő­dés ve­ze­ti. Egy­ér­tel­mű­en hisz a tár­sa­da­lom át­for­má­lá­sá­ban, nem száll­ják meg két­sé­gek, mint Berényt, és nem fog­lal­ják le an­­nyi­ra az el­mé­le­tek, mint Kern­stokot. Stí­lu­sá­ban ural­ko­dik a raj­zos jel­leg, mint ahogy raj­zai élet­mű­vé­ben leg­alább olyan lé­nye­ges sze­re­pet ját­sza­nak, mint fest­mé­nyei. A raj­zos­ság bi­zo­nyos sze­ces­­szi­ós vo­ná­sok­kal öt­vö­ző­dik mű­vé­sze­té­ben. Így mo­nu­men­tá­lis ál­ma­i­ban ter­mé­szet­sze­rű­leg fel­tűn­nek sti­li­zált fi­gu­rák, ame­lyek ugyan­ak­kor erő­tel­je­sek is – ba­rok­ko­san duz­za­dó iz­mok­ra fe­szül rá a kon­tú­rok kí­gyó­zó von­al­hálóza­ta.”3 Pór mind­vé­gig meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott a ma­gyar mű­vé­szet for­má­ló­dá­sá­ban, a konst­ruk­ti­viz­mus ki­ala­ku­lá­sá­ban a 20. szá­zad el­ső két évtizedében.4
A Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria (a to­váb­bi­ak­ban: GMB) tu­laj­do­ná­ban lé­vő Kom­po­zí­ció cí­mű műve5 – amint a da­tá­lás mu­tat­ja – 1930-ban ké­szült, fel­te­he­tő­en Szliác­son (Sliaè). A fest­mény a Po­zso­nyi Vá­ro­si Mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­ből ke­rült – 1961-ben, a ga­lé­ria meg­ala­ku­lá­sa­kor – a GMB tu­laj­do­ná­ba. A ré­gi lel­tár­könyv sze­rint a mú­ze­um gyűj­te­mé­nyé­be vá­sár­lás út­ján ke­rült 1934-ben, ami­kor a fest­ményt – egy má­sik fest­mén­­nyel, va­la­mint a Brüs­­szel­ben ki­adott Al­bum­mal együt­t6 – Pór 1934-es po­zso­nyi gyűj­te­mé­nyes ki­ál­lí­tá­sa kap­csán vet­te meg a vá­ros ma­gá­tól a mű­vész­től.
A fest­mény Pór Ber­ta­lan azon hos­­szú ide­ig tar­tó kor­sza­ká­hoz (kb. 1927–1948) kö­tő­dik, ami­kor port­ré­kon kí­vül fő­ként szim­bo­li­kus ér­tel­mű pász­tor- és bi­ka­kom­po­zí­ci­ó­kat fes­tett. A Pórt hu­za­mos ide­ig fog­lal­koz­ta­tó té­ma gya­ko­ri­sá­ga és fon­tos­sá­ga el­le­né­re csak el­vét­ve ta­lál­ko­zunk a szak­iro­da­lom­ban egy-­e­gy fu­tó meg­jegy­zés­sel. Körn­er Éva sza­vai rész­ben rá­vi­lá­gí­ta­nak a nem min­dig egy­ér­tel­mű­en ér­tel­mez­he­tő al­ko­tá­sok, az ún. bikaábár­zolá­sok lé­nye­gé­re, bár azo­kat nem fej­ti ki rész­le­te­sen: „Pór Ber­ta­lan fran­cia­or­szá­gi emig­rá­ci­ó­já­ban jó­for­mán egy té­ma, a bi­ka és a pász­tor mo­tí­vu­mát va­ri­ál­ja – amely­ben az erő és a sza­bad­ság esz­mé­jé­nek adott szim­bo­li­kus kife­jezést.”7 Pór ezen kor­sza­ka nem csak a fran­cia­or­szá­gi emig­rá­ció alatt tar­tott, ha­nem tér­ben és idő­ben is sok­kal ki­ter­jed­tebb volt: a fes­tő több mint húsz éven ke­resz­tül ál­lan­dó­an vis­­sza­tért e té­má­hoz, s nemcsak Pá­rizs­ban, ha­nem már szliác­si tar­tóz­ko­dá­sa ide­jén is fog­lal­koz­tat­ta őt.
A Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria fest­mé­nye, a Kom­po­zí­ció – a töb­bi ál­lat­áb­rá­zo­lás­sal ös­­sze­ha­son­lít­va, amint ké­sőbb lát­ni fog­juk – már tel­je­sen le­tisz­tult for­má­ban je­le­nik meg. A tá­ga­sabb te­ret nyert sti­li­zált, dom­bos táj­ban, a kö­zép­pont­ban el­he­lye­zett hegy­csú­cson két ál­lat áll. Az ál­lat­fi­gu­rák a ko­pár táj egyet­len sze­rep­lői, így fi­gyel­münk csak rá­juk irá­nyul­hat. A ma­gas ho­ri­zont szo­kat­lan rá­lá­tást biz­to­sít, a kom­po­zí­ció köz­pon­ti el­ren­de­zé­se, a lá­tó­ha­tár és a domb­te­tő ta­lál­ko­zá­si pont­ja szin­tén az ala­kok­ra össz­pon­to­sít­ja a fi­gyel­met. A bal­ol­da­li ál­la­tot ol­da­lá­ról tel­jes szép­sé­gé­ben megc­sol­dál­hatjuk, konst­ruk­ti­viz­must is lá­tott alak­ja, fel­sze­gett fe­je a ma­ga­biz­tos­ság meg­tes­te­sí­té­se, a fér­fi­as erő szim­bó­lu­ma. Iga­zi bi­ka­áb­rá­zo­lás. A jobb­ol­da­li ál­lat a má­sik mell­ka­sa alatt áll, sze­ré­nyen, kis­sé le­sze­gett fej­jel, vi­lá­go­sabb szí­nek­ben, gyen­gébb test­al­kat­tal. Szin­te hi­he­tet­le­nül egy­ér­tel­mű, hogy itt a két ál­lat kap­cso­la­tá­ról van szó, a két alak hely­ze­té­nek szim­bo­li­kus ki­fe­je­zé­sé­ről, a fér­fi­as­ság és a nő­i­es­ség meg­tes­te­sí­tő­i­ről.
A té­ma áb­rá­zo­lá­sán kí­vül fi­gye­lem­re mél­tó a fest­mény tu­da­tos asz­ke­ti­kus for­ma­nyel­ve­ze­te. Mi­u­tán tud­juk, hogy Pór fan­tasz­ti­ku­san jó port­ré­fes­tő volt és nagy­sze­rű aka­dé­mi­ai mű­velt­ség­gel ren­del­ke­zett, to­váb­bá, hogy a mű­vé­sze­ti avant­gárd mel­lett tet­te le vok­sát, egy­ér­tel­mű, hogy fes­tői pu­riz­mu­sa nem vé­let­len­sze­rű. Pá­ri­zsi ta­nul­mány­évei alatt át­ha­tot­ta őt a mo­dern fes­tő­mű­vé­szet lé­nye­ge, s kü­lön­le­ges ér­zék­kel kez­dett bán­ni min­de­nek­előtt a for­mák­kal, a sík fe­lü­let­tel, s fog­lal­koz­ni a stilizá­ció prob­lé­má­já­val és a vo­nal­ve­ze­tés­sel. Meg­is­mer­ke­dett az exp­res­­szi­o­niz­mus­sal, ké­sőbb a ku­biz­mus­sal, s még 1910 előtt a Nyol­cak cso­port tag­ja­i­val együtt a konst­ruk­ti­vis­ta el­ve­ket hir­det­ve ala­kí­tot­ta ki egyé­ni stí­lu­sát. Ezt kö­vet­ve dol­go­zott a tí­zes évek­ben.
1919 nagy vál­to­zást ho­zott éle­té­ben. Mint bal­ol­da­li mű­vész a Ta­nács­köz­tár­sa­ság alatt a Mű­vé­sze­ti Di­rek­tó­ri­um fes­tő­szak­osz­tá­lyá­nak ve­ze­tő­je volt, s 1919 után emig­rál­nia kel­let­t.8 A Ta­nács­köz­tár­sa­ság bu­ká­sa után ki­uta­sí­tott mű­vé­szek kö­zül so­kan él­tek a de­mok­ra­ti­kus Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ad­ta sza­bad­ság­gal és le­he­tő­ség­gel, s ott te­vé­keny­ked­tek, pl. a 20. szá­zad hú­szas éve­i­ben ki­fe­je­zet­ten gaz­dag mű­vész­élet bon­ta­ko­zott ki Kassán9 az emig­rá­ci­ó­ban dol­go­zó mű­vé­szek ak­tív rész­vé­te­lé­vel. Pór ek­kor is be­kap­cso­ló­dott Szlo­vá­kia mű­vé­sze­ti éle­té­be. Tag­ja volt az 1931-ben meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Tu­do­má­nyos Iro­dal­mi és Mű­vé­sze­ti Tár­sa­ság­nak, részt vett cso­por­tos ki­ál­lí­tá­sa­in is.10 1934-ben önál­ló ret­ros­pek­tív ki­ál­lí­tás­sal mu­tat­ko­zott be Po­zsony­ban. So­kat uta­zott, fel­vált­va élt Pá­rizs­ban és Szliác­son, 1936-ban fél évig tar­tóz­ko­dott a Szov­jet­uni­ó­ban. 1938-ban Pá­rizs­ba köl­tö­zött, s csak 1948-ban tért vis­­sza Bu­da­pest­re, ahol a Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­la ta­ná­ra lett. Mind­vé­gig bal­ol­da­li szel­le­mi­sé­gű mű­vész maradt.11 Mind­eköz­ben a két vi­lág­há­bo­rú köz­ti idő­szak­ban port­ré­fes­té­sze­te mel­lett az ún. bi­ka­áb­rá­zo­lás volt fő té­má­ja, azt va­ri­ál­ta kü­lön­fé­le mó­don, oly­kor je­len­tős vál­toz­ta­tá­sok­kal.
A bi­ka kul­túr­tör­té­ne­tünk egyik ar­che­tí­pu­sa, s a kép­ző­mű­vé­szet­ben is, gyak­ran a mo­dern és az avant­gárd mű­vé­szet­ben is elő­ke­lő he­lyet fog­lal el áb­rá­zo­lá­sa. A bi­ka az ókor egyik leg­fon­to­sabb sze­re­pet ját­szó, szim­bo­li­kus tar­ta­lom­mal fel­ru­há­zott ál­la­ta. Nagy je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tot­tak ne­ki Me­zo­po­tá­mi­á­ban, de a kré­tai, a gö­rög mi­to­ló­gi­á­ban és kul­tú­rá­ban is, majd a Mithrasz-kul­tusz egyik fő­sze­rep­lő­je let­t.12 Az em­be­ri­ség kultúrtörténeténetében mind­má­ig fenn­ma­radt a bi­ka mint ar­che­tí­pus, mint az erő és a ter­mé­keny­ség ősi szim­bó­lu­ma.
Pór Ber­ta­lan ún. bi­ka­áb­rá­zo­lá­sai szin­tén egy­ér­tel­mű­en szim­bo­li­kus je­len­té­sű­ek, il­let­ve szim­bo­li­kus ér­te­lem­mel ru­ház­ha­tók fel. Ám nem csu­pán az erő jel­ké­pes ki­fe­je­zé­sé­ről van szó ben­nük, ha­nem a kü­lön­fé­le vi­szo­nyok­ról, akár erő­vi­szony­ok­ról, akár em­ber–ál­lat kap­cso­la­tá­ról. Er­re egy ko­ra­be­li cikk is rá­mu­tat, me­lyet Sza­lat­nai Re­zső írt 1934-ben Po­zsony­ban, a Vazov ut­cai ta­nonc­is­ko­lá­ban (ŠUR) meg­ren­de­zett, már em­lí­tett ki­ál­lí­tá­sá­ról: „Ál­la­to­kat raj­zol, mint­hogy olaj­kom­po­zí­ci­ó­i­nak né­há­nya is ilyen. Szar­vas­mar­há­kat és pász­to­ro­kat, akik túl tár­gyi­as­sá­gu­kon va­la­mi vég­te­len fi­nom buko­likát le­hel­nek Pór tisz­ta vo­nal­já­té­ká­ból. Az élet­sors kü­lö­nös idil­liz­musa ez, amint az em­ber éle­te itt egy­be­fo­nó­dik a lel­kes sze­mű ál­la­té­val s amint mind­ket­te­jük fe­lett el­öm­lik a Ter­mé­szet vég­te­len csil­lapítása.”13
Már új kor­sza­ká­nak kez­de­tén, 1927-ben ké­szült mű­ve­in is meg­fi­gyel­het­jük, hogy az ed­dig bi­ka­áb­rá­zo­lá­sok­nak ne­ve­zett ké­pek va­ló­szí­nű­leg ere­de­ti­leg idil­li pász­tor­je­le­ne­tek­ből ala­kul­tak ki, amint er­re utal a Szlo­vák Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban ta­lál­ha­tó két rajz14 is. Pász­tor és ked­vese15 cí­mű fest­mé­nye fi­nom iró­ni­á­val ve­gyí­tett áb­rá­zo­lás, mely a pász­tort mint ural­ko­dót, csá­szárt je­le­ní­ti meg fron­tá­lis, ülő hely­zet­ben, ke­zé­ben jo­gar­ként pász­tor­bot­ját tart­ja. Ked­ve­se va­la­mi­vel hát­rébb áll, an­tik tu­ni­ká­ra em­lé­kez­te­tő ru­há­za­tuk fo­koz­zák, meg­erő­sí­tik a klas­­szi­kus té­ma ér­ze­tét. A két alak mö­gött he­lyez­ked­nek el az ál­la­tok, szar­vas­mar­hák de­ko­ra­tí­van meg­je­le­ní­tett fa alat­t, a hát­tér­ben hú­zó­dik a sti­li­zált táj, egyen­le­tes hul­lám­ra em­lé­kez­te­tő kék hegy­vo­nu­lat. A fest­mény az alap­ve­tő­en szim­bo­lis­ta meg­je­le­ní­tés, az exp­res­­szív szí­nek, sti­li­zált for­mák és klas­­szi­kus té­ma ér­de­kes, egyé­ni egy­ve­le­ge. Szá­munk­ra fö­löt­tébb fon­tos, hogy Pór egy­ér­tel­mű­en a pasz­torálékhoz tért vis­­sza, s ke­res­te az em­ber és az ál­lat, az em­ber és a táj esz­mé­nyi kap­cso­la­tát. Eb­ben a kap­cso­lat­ban az em­ber vált ural­ko­dó­vá, az em­ber ural­ja a tá­jat és az ál­la­to­kat is. Ezt fe­je­zi ki egy má­sik, a Pász­tor16 cí­mű fest­mé­nyén is Pór, me­lyen a pász­tor mell­ké­pe töl­ti be a te­ret a ma­gas ho­ri­zont előt­t, csu­pán se­ma­ti­kus, sem­le­ges ki­fe­je­zés­sel meg­je­le­ní­tett fe­je és pász­tor­bo­tot tar­tó jobb ke­ze emel­ke­dik a lá­tó­ha­tár fö­lé. A mo­nu­men­tá­lis alak ol­tal­mat nyúj­tó mell­ka­sa előtt hat szar­vas­mar­ha leg­elé­szik bé­ké­sen. A fest­mény egy­ér­tel­mű­en át­me­ne­tet kép­vi­sel a klas­­szi­ci­zált meg­je­le­ní­té­si mód és a pu­ri­tán ké­pi meg­fo­gal­ma­zás kö­zött. A táj va­ló­ság­hű áb­rá­zo­lá­sa még bi­zo­nyos mér­té­kig meg­je­le­nik, de már egy csep­pet sem rész­le­te­ző, az ala­kok nagy­sá­gá­nak fon­tos­ság sze­rin­ti arány­ta­lan­sá­ga pe­dig szin­te szür­re­a­lisz­ti­kus elem­ként hat, bár ha­son­ló meg­ol­dás­sal ta­lál­ko­zunk a kö­zép­ko­ri mű­vé­szet­ben is.
1927-ből szár­ma­zik Pór Pász­tor mar­hák­kal (Pász­tor álla­tokkal)17 cí­mű fest­mé­nye, mely ma szin­tén a Szlo­vák Nem­ze­ti Ga­lé­ria gyűteményében ta­lál­ha­tó, s mely jól tük­rö­zi Pór új kor­sza­ká­nak fej­lő­dé­si irá­nyát, fes­tés­mód­ja ke­re­sé­sét. A nagy mé­re­tű fest­mény a gyer­mek­raj­zok vi­lá­gát és lá­tás­mód­ját idé­zi, a té­ma na­iv meg­for­má­lá­sát, az áb­rá­zolt tár­gyak lé­nyeg­re tö­rő kör­be­vo­na­la­zá­sát, az egy­sze­rű pers­pek­tí­va meg­va­ló­sí­tá­sát, a fe­lü­le­tek el­na­gyolt ki­fes­té­sét stb. Ez a tu­da­tos pu­ri­tán lá­tás­mód és lát­ta­tás, meg­for­má­lá­si mód az ál­lat­kom­po­zí­ci­ó­kon ki­sebb-na­gyobb vál­toz­ta­tá­sok­kal, csúsz­ta­tás­sal, de mind­vé­gig meg­ma­rad. Ha­son­ló­an tu­da­tos a test­ará­nyok és a test fel­épí­té­sé­nek hoz­zá­ve­tő­le­ges, na­iv fel­vá­zo­lá­sa, il­let­ve ará­nyos­sá­ga az áb­rá­zolt alak fon­tos­sá­gá­val, to­váb­bá az alak, a kéz meg­min­tá­zá­sa vagy a szem pri­mi­tív, az áb­rá­zolt tárgy mi­nél na­gyobb és jel­leg­ze­te­sebb felületetének – „egyip­to­mi mó­don” va­ló – meg­raj­zo­lá­sa, de a ma­gas ho­ri­zont is, s ugyan­így a fi­gu­rák el­he­lye­zé­se a ko­pár táj­ban, mely nem en­ged, nem ad te­ret sem­mi­lyen lé­nyeg­te­len rész­let­nek. Eze­ken a fest­mé­nye­ken egy­ér­tel­mű­en a mo­dern fes­té­szet egyik vív­má­nyát hasz­nál­ta fel Pór, a „pri­mi­tív” áb­rá­zo­lás­mód egyik vál­to­za­tá­hoz for­dult, mi­köz­ben a mély lé­nyeg­lá­tás vált fő cél­já­vá. En­nek to­váb­bi szép pél­dá­ja a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban (MNG) ta­lál­ha­tó Bikák18 cí­mű mű­ve, me­lyet két­sé­get ki­zá­ró­an az 1927-ben ké­szült Kom­po­zí­ció cí­mű fest­mén­­nyel azo­no­sí­tunk. Az MNG fest­mé­nye egy­ér­tel­mű­en az 1927-es év­re te­he­tő – ki­zárt, hogy 1934 után ké­szült vol­na – mint ahogy ez a szak­iro­da­lom­ban sze­re­pel –, mi­vel mind a fest­mé­nyen, mind a rep­ro­duk­ci­ón ha­tá­ro­zot­tan jól lát­szik a 7-es szám és Pór 1934-es po­zso­nyi önál­ló ki­ál­lí­tá­sa kap­csán meg­je­lent rep­ro­duk­ci­ó­ja a po­zso­nyi Fo­rum cí­mű mű­vé­sze­ti, épí­té­sze­ti és épí­tő­ipa­ri folyói­rat­ban.19 A fest­mény már mé­re­te­i­nél fog­va is fi­gye­lem­re mél­tó, s egy­ér­tel­mű, hogy al­ko­tó­ja nagy fon­tos­sá­got tu­laj­do­ní­tott ne­ki. A Bikák/Kompozíció című mű­ben Pór már tel­je­sen le­egy­sze­rű­sí­tett for­mák­kal dol­go­zik és ki­egyen­sú­lyo­zott kom­po­zí­ci­ó­val, nyu­godt vo­nal­ve­ze­tés­sel har­mo­ni­kus egy­sé­get al­kot em­ber és ál­lat kö­zött. Lé­nyeg­re tö­rő ké­pi meg­fo­gal­ma­zá­sát a ko­ra­be­li szak­saj­tó is nagy­ra be­csül­te. A mű­vész­ről és pá­lya­fu­tá­sá­ról 1934-es po­zso­nyi ki­ál­lí­tá­sa kap­csán el­is­me­rő cikk je­lent meg a Fo­rum­ban Bro­gyányi Kál­mán­tól is, aki Pór mű­vé­sze­té­ről az adott idő­szak­ban a kö­vet­ke­ző­ket mond­ja: „A ter­mé­szet és sa­ját kör­nye­ze­te leg­mé­lyebb tit­ka­i­ba ha­tol be. Olyan mély­re ha­tol, hogy egyet­len vo­nal vagy egyet­len szín­folt ere­je ré­vén az Egész ener­gi­á­ját meg­je­le­ní­ti. Na­gyon fi­gye­lem­re mél­tó al­ko­tói pá­lyá­ja, mely az el­mél­ke­dés­től a te­he­ne­ket és bi­ká­kat áb­rá­zo­ló ké­pe­kig ve­zet. Csak azu­tán nyúl köz­vet­le­nül a ter­mé­szet után ké­szí­tett váz­la­ta­i­hoz, ami­kor a lát­vány már leg­ben­ső én­jé­ben le­tisz­tá­zó­dott és meg­vi­lá­go­so­dott. A vo­nal tel­je­sen sa­ját, a ter­mé­szet­től füg­get­len ér­tel­met ka­pott rajza­iban.”20 A tisz­ta vo­nal­ve­ze­tés Pór egyik leg­je­len­tő­sebb, leg­el­is­mer­tebb és va­ló­ban leg­sa­já­to­sabb for­mai vív­má­nya­i­hoz tar­to­zik.
Ele­in­te idil­li pász­tor­té­mát is lát­ha­tunk a ké­pe­ken, a har­min­cas évek­től egy­re nyug­ta­la­nab­bak az ál­la­tok és az em­be­rek Pór ké­pe­in, a negy­ve­nes évek­ben pe­dig ag­res­­szi­ót ta­pasz­ta­lunk a fest­mé­nye­ken, küz­de­lem fo­lyik ál­lat és ál­lat, em­ber és ál­lat kö­zött. A Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ria és a Szlo­vák Nem­ze­ti Galéri­a21 is szám­ta­lan Pór-raj­zot őriz gyűj­te­mé­nyé­ben, me­lyek ezt a té­mát va­ri­ál­ják. A Ta­nács­köz­tár­sa­ság 1919-es bu­ká­sa kénysz­erítette Pórt emig­rá­ci­ó­ba, s ek­kor köl­tö­zött Szliác­sra, ahol fe­le­sé­ge für­dő­or­vo­si ál­lást vál­lalt, s így a nya­rat Szliác­son, a te­let Pá­rizs­ban töl­töt­ték. A vi­dék, a táj bi­zo­nyá­ra vis­­sza­idéz­te Pór gyer­mek­ko­ri em­lé­ke­it, vi­szont a ha­gyo­má­nyos kép jel­kép­pé nőtt az évek fo­lya­mán. A jel­ké­pes meg­fo­gal­ma­zá­sok­nak a kor han­gu­la­ta is ked­ve­zett, s a har­min­cas évek­től a mű­vé­szet­ben is gyak­ran ta­lál­ko­zunk ál­lat­áb­rá­zo­lá­sok­kal, me­lyek a vi­lág fo­ko­zó­dó zak­la­tott­sá­gát, bru­ta­li­tá­sát ér­zé­kel­tet­ték. Pór ké­pe­in is ezt az ál­lan­dó­an nö­vek­vő fe­szült­sé­get lát­juk. Mo­nog­rá­fu­sa ek­kép­pen ma­gya­ráz­za az ál­la­tok je­len­lét­ét fest­mé­nye­in és raj­za­in: „Leg­ko­ráb­bi gyer­mek­raj­za­i­tól kezd­ve egé­szen a fa­siz­mus ide­jén ké­szült szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­so­kig a pász­to­rok, a sze­líd te­he­nek és az erős bi­kák vol­tak té­mái, ame­lyek­be min­den ér­zést, gon­do­la­tot, in­du­la­tot be­lé­raj­zolt és fes­tet­t.”22 Egy má­sik he­lyen pe­dig a kö­vet­ke­ző­ket ol­vas­suk: „S hogy ép­pen a bi­kák let­tek in­du­la­ta­i­nak ki­fe­je­zői, az épp­úgy, mint Pi­cas­só­nál, a gyer­mek­él­mé­nyek­ben gyö­ke­re­zik. A nagy spa­nyol mes­ter ha­zá­já­nak ősi rí­tu­sá­ból is­mer­te és sze­ret­te a bi­ká­kat, fes­tet­te-raj­zol­ta őket né­mi mi­to­ló­gi­ai be­ütés­sel. Pór Ber­ta­lan a fel­vi­dé­ki szü­lő­föld em­lé­ke­i­ből me­rí­ti ál­lat­kom­po­zí­ci­ó­it. Más­részt köz­tu­dott, hogy a né­pi szim­bo­li­ká­ban a bi­ka an­­nyi, mint sors. Ha va­la­ki­nek sok rossz ju­tott osz­tály­ré­szül, úgy mond­ják: meg­ta­pos­ta a fe­ke­te bika.”23
Pór Ber­ta­lan mű­ve­i­nek fő té­má­ja a ké­sőb­bi­ek fo­lya­mán is egé­szen 1948-ig az em­ber és az ál­lat ma­radt, s a té­ma vál­to­za­ta­i­nak gaz­dag ská­lá­ját is­mer­jük tő­le. Az erő­sza­kos, os­to­ros pász­tort és az ag­res­­szív, va­ló­szí­nű­leg el­esett vagy be­teg üszőt vé­dő bi­ka tá­ma­dá­sát lát­juk az egyik raj­zon 1930-ból24, s a szo­mo­rú áb­rá­za­tú el­esett te­hén önál­ló ké­pe tér vis­­sza a Ma­gyar Nem­ze­ti Ga­lé­ri­á­ban ta­lál­ha­tó fest­mé­nyen is.25 Pór a 20. szá­zad hú­szas éve­i­nek kö­ze­pé­től szin­te egy­foly­tá­ban ezt a té­mát va­ri­ál­ja, s bár ma arány­lag ke­vés­sé is­mer­tek ezek a mű­vei a ma­gyar mű­vé­szet tör­té­ne­té­ben is, va­ló­ban na­gyon sok vál­to­za­tát ta­lál­juk meg kü­lön­bö­ző ki­fe­je­zés­sel. Az egyik ér­de­kes in­terp­re­tá­ci­ót szin­tén mo­nog­rá­fu­sa nyújt­ja, mely­ben a pász­tor szlo­vák Loheng­rinként sze­re­pel: „A vo­nal ere­jé­re bíz­za ma­gát, a nagy ál­la­tok kon­túr­jai át­ha­so­gat­ják, át­öle­lik egy­mást, hogy mint ke­reszt­rí­mek, majd mint ölel­ke­ző rí­mek vi­gyék to­vább a té­mát. A le­ha­nyat­ló öreg pász­tort kö­rül­áll­ják ál­la­tai; a fi­a­tal­nak erős ök­le csat­tan a bi­ka hom­lo­kán. Áll a harc, a gyen­ge el­hull, az erős meg­bir­kó­zik az el­len­ség­gel. De sze­líd mé­lá­zás­sal, mes­­szi te­kin­tő nyu­ga­lom­ban is lát­juk a pász­tort, a szlo­vák Lohen­grint – ahogy a mű­vész ne­ve­zi – mert hi­va­tá­sa, kül­de­té­se van: a har­cos, min­den ros­­szat el­há­rí­tó erő ő mag­a­.”26
A té­ma va­ló­já­ban kor­lát­lan le­he­tő­sé­get nyúj­tott Pór Ber­ta­lan mű­vé­szi in­terp­re­tá­ci­ó­i­nak, amit ki is hasz­nált szám­ta­lan va­ri­á­ci­ó­ban. A fel­jebb em­lí­tett Al­bu­mot Pór Ber­ta­lan 8 li­tog­rá­fi­á­já­val 1931-ben ad­ták ki Brüs­­szel­ben. A so­ro­zat tel­jes egé­szé­ben, az elő­szó­val el­lá­tott bo­rí­tó­val együtt jó ál­la­pot­ban fenn­ma­radt a Po­zso­nyi Vá­ro­si Galériában.27 Az Al­bum lap­jai a Kom­po­zí­ció című mű­vel együtt szin­te tel­jes fe­le­dés­be me­rül­tek. A gra­fi­kák kü­lön­bö­ző élet­hely­ze­te­ket mu­tat­nak a pász­to­rok és az ál­la­tok vi­lá­gá­ból. Va­ri­á­ci­ók egy té­má­ra, mint Pór ek­ko­ri mű­vei szin­te ki­vé­tel nél­kül. Pász­tor vi­har­ban, az ál­la­tok előtt ka­bát­ját fe­jé­re húz­va, mi­köz­ben a je­le­net hát­te­ré­ben, fel­ső ré­szé­ben sti­li­zált fa­ko­ro­nát rán­gat a szél; pász­tor nya­kát be­húz­va bi­ka és fa előt­t; fi­a­tal pász­tor erő­vel telt alak­ja ki­hajt­ja az ál­la­to­kat – a ter­mé­szet vo­na­la­i­ba szer­ve­sen be­épü­lő ala­kok nagy­sze­rű raj­za; csa­lá­di idill bi­ká­val, te­hén­nel és bor­jú­val egy fa alat­t, mely­nek sti­li­zált ágai fel­hők­be for­má­lód­nak át; a nagy bi­ka – a ve­zér, ener­gi­kus ál­lat, az erő iga­zi szim­bó­lu­ma; bús­la­ko­dó pász­tor szo­mo­rú sze­mű ál­la­ta­i­val kö­rül­vé­ve; bi­ka és te­hén já­té­ka; fek­vő pász­tor alak­ja egy­be­fo­nó­dik az ál­la­to­ké­val. A gra­fi­kák mes­te­ri egy­sze­rű­ség­gel van­nak meg­raj­zol­va, nagy­sze­rű kom­po­zí­ci­ós ér­zék­kel kon­cent­rál­tan a fon­tos ele­mek­re, s fő jel­lem­ző­jük a zse­ni­á­lis vo­nal­ve­ze­tés. Pór egy-­e­gy rész­le­tet, pl. az os­tort, a fa­ága­kat vagy az ál­lat far­kát, egy kis túl­zás­sal to­vább­ve­ze­ti, amely­ből já­té­kos, a sze­ces­­szi­ó­ra em­lé­kez­te­tő de­ko­ra­tív elem ke­let­ke­zik mi­köz­ben ös­­sze­fo­gott elő­adás­mód­dal, tisz­ta, len­dü­le­tes rajz­zal ala­kít­ja ki az egyes kom­po­zí­ci­ó­kat. Az Al­bum elő­sza­vát a ma is az egyik leg­el­is­mer­tebb bel­ga avant­gárd mű­vész és mű­vé­sze­ti író, Pierre-Louis Flou­quet ír­ta, aki a kö­vet­ke­ző­kép­pen kö­ze­lí­ti meg a mű­ve­ket: „Mi­ért azok a bi­kák, üszők, mi­ért a pász­tor­ku­tyák? És mi­ért a mi­ért? Pór szá­má­ra, amint a köl­té­szet­be sze­rel­mes ös­­szes mű­vész szá­má­ra a té­ma csak ürügy a fel­sza­ba­du­lás­ra, az élet­ből szár­ma­zó tra­gi­kus vagy öröm­tel­jes ér­zés erő­tel­jes vagy fi­nom ki­fe­je­zé­sé­re. És még egy do­log. Tud­ja, hogy a gyer­mek­kor a leg­jobb, ami egy köl­tő­ben van, az a fris­ses­ség, az el­ső ér­zés, a fel­fe­de­zés örö­me, a nagy meg­vi­lá­go­so­dás mély sze­mek­kel – me­lyek pon­to­san lát­nak és lát­ják a fel­szín alat­tit. S ez­zel a tu­dat­tal hagy­ja ma­gát el­so­dor­tat­ni az őt kí­sé­rő fi­a­tal­ság­gal, mely tá­mo­gat­ja őt és ta­ná­csok­kal lát­ja el érett ko­rá­nak al­ko­tói idő­sza­ká­ban.
Az itt ta­lál­ha­tó al­ko­tá­sok­ban lát­ják az ál­la­ti­as­ság szép­sé­gét, me­lyet meg­ál­mo­dott gyer­mek­ko­rá­ban fe­de­zett fel a fes­tő.”28
Az élet­mű­vet szem­lél­ve tel­je­sen egy­ér­tel­mű­vé vá­lik, hogy a bi­ka, a pász­tor, az ál­lat szim­bó­lu­ma nem csu­pán egy idea meg­tes­te­sí­tő­je, ha­nem uni­ver­zá­lis szim­bó­lum Pór szá­má­ra, mint ahogy ezt a fes­tő ba­rát­ja, Bölöni Györ­gy ír­ta már 1930-ban: „Pór ké­pe­i­nek se­re­ge: pász­to­rok és ál­la­tok, mes­­sze a na­tu­ra­lisz­ti­kus áb­rá­zo­lás­tól. Ere­dő gyö­ke­rük egy­részt a hos­­szú, ma­gá­nyos esz­ten­dők fa­lu­si idill­je, er­dő, me­ző, leg­elé­sző jó­szág és őr­ző pász­tor mint aka­rat­la­nul is lá­tott, re­á­lis, va­ló fa­lu­si je­le­ne­tek után, más­rész­ről, mint­ha tu­dat alatt az egy akol, egy pász­tor hal­lu­ci­ná­ci­ó­ja ve­zet­né: A re­a­li­tás­ban pe­dig nem portrész­erűleg, de a szfinx, a bál­vány szim­bo­li­kus ere­jé­vel ke­rül­nek a ké­pek­re ezek a szag­ga­tott té­mák, mint egy sű­rű­sö­dő ví­zió kény­sze­rű­en ki­do­bott gyer­me­kei. És tu­laj­don­kép­pen az tör­té­nik, hogy mint Cézan­ne-­nak az al­mák, szal­vé­ták, cit­ro­mok, Toulouse-Lautrec-nek a music-hall né­pe, Rouault-­nak a cir­kusz vagy Paál Lász­ló­nak a bar­bi­zoni fák kel­let­tek a mon­da­ni­va­ló ki­su­gá­roz­ta­tá­sá­ra: Pór fur­csán ha­tó te­he­ne­ken, pász­to­rok­nak jel­zett em­ber­for­má­kon fes­ti meg mon­dani­valóit.”29
Pór Ber­ta­lan al­ko­tá­sai a 20. szá­zad hú­szas, har­min­cas és negy­ve­nes éve­i­ben te­hát egy­ér­tel­mű­en szim­bo­li­kus áb­rá­zo­lá­sok­nak mond­ha­tók, me­lyek for­rá­sai egy­részt gyer­mek­ko­rá­nak va­lós em­lé­kei, más­részt a pász­tor­idill­re em­lé­kez­te­tő (táj)képek. Az áb­rá­zo­lá­sok a mű­vész lel­ki­ál­la­po­tá­nak és a kor han­gu­la­tá­nak jel­ké­pes meg­fo­gal­ma­zá­sai, Pór eze­ken az em­ber- és ál­lat­fi­gu­rá­kon ke­resz­tül ér­zé­kel­tet­te az em­ber vá­gya­it, a vi­lág­gal va­ló kap­cso­la­tát, a kor zak­la­tott­sá­gát.
Pór Ber­ta­lan Kom­po­zí­ció című mű­ve a Po­zso­nyi Vá­ro­si Ga­lé­ria gyűj­te­mé­nyé­ben iga­zi re­mek­mű, mely hos­­szú, több mint két év­ti­ze­des al­ko­tói kor­sza­ká­nak egyik ki­emel­ke­dő fest­mé­nye.

A név­ta­ni szak­iro­da­lom­ban köz­hely­nek szá­mít az a meg­ál­la­pí­tás, mely sze­rint a hi­va­ta­los ut­ca­név­adás hű­en tük­rö­zi a tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai vi­szo­nyo­kat. Így ért­he­tő, hogy Po­zsony ut­ca­ne­vei a tör­té­ne­lem fo­lya­mán a po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai ha­tá­sok nyo­mán gyak­ran mó­do­sul­tak. Ezek a vál­to­zá­sok azon­ban csak a nem­ze­ti ön­tu­dat­ra va­ló éb­re­dés ko­rá­tól vol­tak po­li­ti­ka­i­lag tu­da­to­sak. Po­zsony ese­té­ben ezt a kor­sza­kot az 1848-as for­ra­da­lom­tól da­tál­hat­juk. A ko­ráb­bi idő­szak­ok­ra jel­lem­ző ut­ca­ne­vek úgy­ne­ve­zett ter­mé­sze­tes ut­ca­név­ként ke­let­kez­tek.
A ter­mé­sze­tes el­ne­ve­zé­sek jel­lem­ző­je, hogy az el­ne­ve­zés nem tu­da­tos, in­kább ösz­tö­nös. Az el­ne­ve­ző kö­zös­ség nem tu­laj­don­ne­vet akar ad­ni, ha­nem csak meg­je­lö­li va­la­mely tu­laj­don­sá­gá­val az il­le­tő te­rü­let­részt, hogy meg­kü­lön­böz­tes­se a töb­bi­től. A tu­laj­don­név­vé vá­lás már má­sod­la­gos fej­le­mény (vö. Kál­mán 1989, 161).
Az így ke­let­ke­zett ut­ca­név min­dig kap­cso­lat­ban van kör­nye­ze­té­vel. Pl. a Mi­hály ka­pu ut­ca va­ló­ban a Mi­hály ka­pu­hoz ve­ze­tett, a Kór­ház ut­cá­ban meg­ta­lál­ha­tó volt a kór­ház, és a Nyer­ges ut­cá­ban va­ló­ban a nye­reg­ké­szí­tők mű­he­lyei vol­tak.
Az így ke­let­ke­zett ne­vek kö­zös­sé­gi ere­de­tű­ek, nem a vá­ros ve­ze­tő­sé­ge ad­ta, in­kább csak tu­do­má­sul vet­te a kö­zös­ség­ben ki­ala­kult ut­ca­ne­ve­ket.
Po­zsony ese­té­ben a la­kos­ság nem­ze­ti­sé­gi ös­­sze­té­te­lé­re va­ló te­kin­tet­tel ezek a ne­vek né­met és pár­hu­za­mo­san ma­gyar nyel­ven vol­tak hasz­ná­la­to­sak. A hi­va­ta­los ira­tok­ban, pl. az adó­fi­ze­tők lis­tá­ján több­nyi­re a né­met ut­ca­név sze­re­pelt, de a köz­hasz­ná­lat­ban meg­volt a ma­gyar meg­fe­le­lő­je is. Pl. Schmiedgasse – Ko­vács ut­ca, Brod­platz – Ke­nyér­pi­ac, Rauch­fangkehrer Gasse – Ké­mény­sep­rő ut­ca, Nachti­galen Weg – Csa­lo­gány­völ­gyi út.
Ez a két­nyel­vű­ség „bé­ké­sen meg­fért egy­más mel­lett”, nem kon­ku­rál­tak egy­más­sal a kü­lön­bö­ző nyel­vű el­ne­ve­zé­sek. Eb­ben az idő­ben az ut­ca­név­vál­to­zás­ok az ut­cák ter­mé­sze­tes kör­nye­ze­té­nek vagy sze­re­pé­nek vál­to­zá­sa­i­ból ered­tek, pl. 1658: Boza­pi­ac > 1872: Zöld­pi­acz > 1877: Kenyér­pi­acz > 1879: Tyúkpi­acz > 1880: Vásár-tér.1
Az 1848-as for­ra­da­lom a ma­gyar­ság nem­ze­ti ön­tu­dat­ra va­ló éb­re­dé­sé­nek ki­csú­cso­so­dá­sa volt, mely rá­nyom­ta bé­lye­gét a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek­re is, ami az ut­ca­ne­vek ma­gya­ro­sí­tá­sá­ban nyil­vá­nult meg. Ez Po­zsony ma­gyar jel­le­gét volt hi­va­tott erő­sí­te­ni.
Ez az igye­ke­zet azon­ban csak rö­vid ide­ig érez­tet­te ha­tá­sát. A sza­bad­ság­harc le­ve­ré­se után meg­in­dult a po­li­ti­kai el­len­re­ak­ció, mi­kor az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok cél­ja egy­ben po­li­ti­kai re­váns is volt. Ez ab­ban nyil­vá­nult meg, hogy a sza­bad­ság­harc le­ve­ré­sé­nek ve­ze­tő­i­ről ne­vez­tek el köz­te­rü­le­te­ket, pl. Hay­nau ut­ca, Jel­la­sics ut­ca, Windis­chgrätz ut­ca.
A nem­ze­ti­sé­gi­leg to­le­ráns Po­zsony­ban ezek a vál­to­zá­sok azon­ban csak a po­li­ti­ka­i­lag ki­éle­ző­dött idő­szak­ok­ban vol­tak en­­nyi­re szél­ső­sé­ge­sek, amit az is bi­zo­nyít, hogy a fent em­lí­tett ut­ca- és tér­ne­vek he­lyé­re rö­vid időn be­lül vis­­sza­ál­lí­tot­ták a po­li­ti­ka­i­lag sem­le­ges ut­ca­ne­ve­ket.
Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek ki­emel­ten po­li­ti­kai in­dít­ta­tá­sú név­vál­toz­ta­tá­sai csak az el­ső vi­lág­há­bo­rú után in­dul­tak meg. Eb­ben az idő­ben a vá­ros­ban még a ki­sebb­ség­ben élő szlo­vák­ság ál­lam­al­ko­tó több­ség po­zí­ci­ó­já­ba ke­rült, és az ut­ca­ne­vek meg­vál­toz­ta­tá­sa már nem­csak nyel­vi, ill. egy et­ni­kum­hoz köt­he­tő kul­tu­rá­lis cé­lo­kat szol­gált, ha­nem már ide­o­ló­gi­ai cél­jai is vol­tak. Po­zsony, a „kö­zös tér” szim­bo­li­kus ki­sa­já­tí­tá­sá­val a re­á­lis ki­sa­já­tí­tást akar­ták pre­zen­tál­ni. Az et­ni­ka­i­lag to­le­ráns, de nem­ze­ti ér­zé­se­i­ben ön­tu­da­tos po­zso­nyi pol­gá­rok azon­ban to­vább­ra is meg­ma­rad­tak a ré­gi ma­gyar–né­met utcanévhasználat mel­lett. Ez így ma­radt az 1930-as évek után is, mi­kor Po­zsony ma­gyar la­ko­sa­i­nak szá­ma 20% alá csök­kent. En­nek az lett a kö­vet­kez­mé­nye, hogy az 1920-as nyelv­tör­vény ér­tel­mé­ben a há­rom­nyel­vű utca­név­táblákról le­ke­rül­tek a ma­gyar ut­ca­ne­vek.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú alatt és után fel­lán­go­ló szél­ső­sé­ges ide­o­ló­gi­ák már nem­csak az ut­ca­ne­ve­ket vál­toz­tat­ták meg, ha­nem a vá­ros la­kos­sá­gá­nak et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ét is. Et­től az idő­szak­tól kezd­ve már nem le­he­tett hasz­nál­ni a ma­gyar és né­met ut­ca- és tér­ne­ve­ket, mert még a ma­gyar és né­met nyelv hasz­ná­la­ta is be volt tilt­va. Az ezek után fel­lé­pő kom­mu­nis­ta ha­ta­lom már csak be­vé­gez­te ide­o­ló­gi­a­i­lag cél­zott ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sa­i­val azt a szán­dé­kot, hogy Po­zsony mul­ti­kul­turális né­met–ma­gyar múlt­ja – ami az ut­ca­ne­vek­ben is meg volt örö­kít­ve – vég­leg ki­tör­lőd­jön nem­csak az utcanévtáblákról, ha­nem az em­be­rek em­lé­ke­ze­té­ből is. Ez azon­ban csak rész­ben si­ke­rült. Az utcanévtáblákról el­tűn­het­tek a ré­gi po­zso­nyi ut­ca­ne­vek, de a kis­szá­mú po­zso­nyi ma­gyar­ság em­lé­ke­i­ben és nyel­vé­ben to­vább­ra is él­tek Po­zsony köz­te­rü­le­te­i­nek ma­gyar ne­vei. Ez szá­muk­ra már több volt, mint az ut­cák meg­ne­ve­zé­se, ez már ré­sze volt a po­zso­nyi ma­gyar­ság bi­zo­nyos iden­ti­tás­tu­da­tá­nak, an­nak a tu­dat­nak, hogy Po­zsony az ő vá­ro­suk is volt, és nem ide­gen ele­mei a vá­ros­nak.
A je­len­ko­ri Po­zsony ma­gyar­sá­gá­nak túl­nyo­mó több­sé­ge azon­ban már nem ren­del­ke­zik ez­zel az is­me­ret­anyag­gal, és így a köz­te­rü­le­tek ma­gyar ne­ve sem ré­sze iden­ti­tás­tu­da­tá­nak, így fenn­áll az a ve­szély, hogy vég­képp fe­le­dés­be me­rül a po­zso­nyi ma­gyar­ság nyel­vé­nek ré­szét ké­pe­ző név­kincs e meg­ha­tá­ro­zó ré­sze.
Po­zsony po­li­ti­kai cél­za­tú ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sa­i­nak el­ső mar­kán­sabb kor­sza­ka az 1918–1938 köz­ti idő­szak volt, mely gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ta a min­den­ko­ri ha­ta­lom ut­ca­ne­vek­hez va­ló vi­szo­nyu­lá­sát, s az ut­ca­ne­vek po­li­ti­kai szim­bó­lu­mok­ká vá­lá­sát ered­mé­nyez­te.

A kor Po­zsonyt érin­tő leg­fon­to­sabb tör­té­nel­mi ese­mé­nyei

Az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia fel­bom­lá­sa után kö­vet­ke­zett Po­zsony tör­té­nel­mé­ben a po­zso­nyi­ak leg­erő­sebb po­li­ti­kai szín­val­lá­sa. So­ha a tör­té­ne­lem fo­lya­mán nem lé­pett fel a vá­ros la­kos­sá­ga ilyen egy­sé­ge­sen és po­li­ti­ka­i­lag en­­nyi­re mo­ti­vál­tan, mint az 1918–1919-es évek­ben, ami­kor min­den ere­jük­kel meg­pró­bál­ták a vá­rost meg­tar­ta­ni Ma­gyar­or­szág ré­sze­ként. Mind­ezt a nagy­ha­tal­mak azon dön­té­se el­le­né­re, hogy Po­zsony az újon­nan meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz fog tar­toz­ni. Po­zsony né­met és ma­gyar la­kos­sá­ga meg­pró­bált da­col­ni ez­zel a szá­muk­ra igaz­ság­ta­lan­nak ér­zett dön­tés­sel. Iga­zuk tu­da­tá­ban kér­vén­­nyel for­dul­tak a győz­tes nagy­ha­tal­mak­hoz, hogy a vá­ros to­váb­bi sor­sá­ról nép­sza­va­zás­sal dönt­se­nek. Ez azon­ban nem ked­ve­zett vol­na az újon­nan meg­ala­kult Cseh­szlo­vá­ki­á­nak, így szó­ba sem jö­he­tett a prob­lé­ma de­mok­ra­ti­kus meg­ol­dá­sa. Po­zsony la­kos­sá­ga vis­­sza­uta­sí­tot­ta az új ha­ta­lom­mal va­ló ki­egye­zést. Az el­len­ál­lás oly­an­­nyi­ra erős és egy­sé­ges volt, hogy ami­kor 1919. feb­ru­ár 5-én be­vo­nult Po­zsony­ba az új ál­lam kor­má­nya Vavro Šrobár2 ve­ze­té­sé­vel, a fo­ga­dó és uj­jon­gó tö­me­get Cseh­or­szág­ból és az észa­ki te­rü­le­tek szlo­vák fal­va­i­ból kel­lett Po­zsony­ba „im­por­tál­ni” (vö. Hanák 2004, 122).
Po­zsony la­kos­sá­ga még ezek után is min­den tő­le tel­he­tőt meg­tett, hogy meg­vál­toz­tas­sa a vá­ros ho­va­tar­to­zá­sá­ról szó­ló dön­tést. Ál­ta­lá­nos sztrájk­kal pró­bál­ták el­ér­ni az ál­ta­luk kí­vánt po­li­ti­kai vál­to­zást, amit az új ha­ta­lom úgy tört le, hogy el­bo­csá­tot­ták a stra­té­gi­ai fon­tos­sá­gú vas­út és pos­ta sztráj­ko­ló al­kal­ma­zot­ta­it, és he­lyet­tük Cseh­or­szág­ból hív­tak be vas­uta­so­kat és pos­tá­so­kat. Azon­ban a ha­ta­lom egy­re dur­vább rep­res­­szi­ó­ja sem tud­ta meg­tör­ni a po­zso­nyi­ak el­len­ál­lá­sát. Pél­da­ként fel­hoz­ha­tó az 1919. feb­ru­ár 12-i, Vavro Šrobár ál­tal en­ge­dé­lye­zett nép­gyű­lé­sen tör­tént at­ro­ci­tás, ami­kor a cseh legionáru­sok a nép­gyű­lé­sen részt ve­vő po­zso­nyi la­ko­sok kö­zé lőt­tek. Ezt a tör­té­nel­mi ese­ményt kü­lön­bö­ző­kép­pen ír­ják le a kor tör­té­nel­mé­vel fog­lal­ko­zó for­rás­mű­vek. A leg­tel­je­sebb ob­jek­ti­vi­tás el­éré­se cél­já­ból egy au­ten­ti­kus le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok alap­ján ös­­sze­ál­lí­tott for­rás­mű­vet hasz­nál­tam (Hor­váth – Rákoš – Watz­ka 1977, 294–295), mely se­gít­sé­gé­vel si­ke­rült re­konst­ru­ál­nom az ese­mé­nye­ket. A for­rás­mű tar­tal­maz­za Luigi Pic­cione3 Václav Klofáèhoz4 írt le­ve­lét, mely­ben be­szá­mol ne­ki a tör­tén­tek­ről. A le­vél­ben egye­bek mel­lett meg­em­lí­ti, hogy az ő pa­ran­csa sze­rint a ka­to­na­ság­nak a ka­szár­nyák­ban kel­lett vol­na ma­rad­nia a fel­vi­gyá­zó őr­já­rat­okon kí­vül. Ezt a pa­ran­csot azon­ban nem tel­je­sí­tet­ték, a fe­gyel­me­zet­len és rész­ben ke­zel­he­tet­len ka­to­nák szét­szé­led­tek a vá­ros­ban, és konf­lik­tus­ba ke­ve­red­tek a la­kos­ság­gal. Mi­vel a la­ko­sok el­len­áll­tak a ka­to­nák zak­la­tá­sá­nak a kon­flik­tus odá­ig fa­jult, hogy a ka­to­nák lő­ni kezd­tek a fegy­ver­te­len tö­meg­be. A hely­szín­re ér­ke­ző Barec­ca ezre­des,5 aki le akar­ta csil­la­pí­ta­ni az ese­mé­nye­ket, szin­tén meg­se­be­sült. Egy cseh le­gi­o­ná­ri­us lőt­te meg. Pic­cione be­szá­mol ar­ról is, hogy az ese­mé­nyek­nek 8 ha­lá­los, 29 sú­lyos és 63 kön­­nyű sé­rült­je volt, és töb­bek kö­zött rá­mu­tat ar­ra, hogy a la­kos­ság elé­ge­det­len­sé­gét jó­részt a ha­ta­lom túl­sá­go­san ke­mény fel­lé­pé­se okoz­ta, a sok at­ro­ci­tás és erő­szak, mely a la­kos­sá­got ér­te. Ezek­ről csak any­­nyit írt, hogy ha az ös­­szes­ről be kel­le­ne szá­mol­nia, ak­kor ez könyv­nyi ter­je­del­mű adat vol­na. Töb­bek kö­zött azt is kö­zöl­te írá­sá­ban, hogy egy 14 éves fi­út csak azért szúrt le szu­ron­­nyal egy cseh le­gi­o­ná­ri­us, mert ko­kár­dát vi­selt (vö. Hor­váth – Rákoš – Watz­ka 1977, 294–295).
Mi­vel Pic­cione ge­ne­rá­list nem le­het rész­re­haj­lás­sal gya­nú­sí­ta­ni, ez a rö­vid rész­let is hí­ven tük­rö­zi azt, hogy mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ját­szó­dott le Po­zsony Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz va­ló csa­to­lá­sa.
A kö­vet­ke­ző pél­da, mely ké­pet ad ne­künk a kor tör­té­nel­mi han­gu­la­tá­ról, ah­hoz az ese­mény­hez fű­ző­dik, mi­kor a Ma­gyar Ta­nács­köz­tár­sa­ság had­se­re­ge „ve­szé­lyez­tet­te” Po­zsonyt. Vavro Šrobár úgy akar­ta el­ke­rül­ni az eset­le­ges po­zso­nyi fel­ke­lést, me­lyet a Ta­nács­köz­tár­sa­ság had­se­reg­ének kö­zel­sé­ge idéz­he­tett vol­na elő, hogy el­ren­del­te ezer ma­gyar és né­met la­kos – a vá­ros ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek – le­tar­tóz­ta­tá­sát. Eze­ket az em­be­re­ket túsz­ként cseh­or­szá­gi bör­tö­nök­be szál­lít­tat­ta, hogy így „tart­sa sakk­ban” a vá­ros la­kos­sá­gát (vö. Hanák 2004, 170).
Ez az ese­mény a mai, szlo­vák tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó iro­da­lom­ban ügyes po­li­ti­kai ma­nő­ver­ként van fel­tün­tet­ve. A szer­zők azon­ban nem ve­szik fi­gye­lem­be, hogy Po­zsony ek­kor már Szlo­vá­kia fő­vá­ro­sa, az el­hur­colt la­ko­sok pe­dig az új köz­tár­sa­ság ál­lam­pol­gá­rai vol­tak. Ez az ese­mény in­kább Po­zsony­nak mint meg­szállt vá­ros­nak, és la­ko­sa­i­nak mint el­len­ség­nek a ké­pét ve­tí­ti elénk.
Po­zsony új ar­cu­la­tá­nak ki­ala­kí­tá­sá­hoz tar­to­zott a vá­ros ma­gyar–né­met jel­le­gé­nek meg­vál­toz­ta­tá­sa is. Meg­kez­dő­dött a vá­ros „el­s­zlovákosítása”. A ma­gyar és a né­met la­kos­sá­got ért tör­vény­te­len­sé­gek mi­att so­kan át­te­le­pül­tek Ma­gyar­or­szág­ra és Auszt­ri­á­ba. Meg­kez­dő­dött a szlo­vá­kok tö­me­ges be­te­le­pí­té­se, ami rö­vid idő alatt meg­vál­toz­tat­ta a vá­ros et­ni­kai ös­­sze­té­tel­ét. Be­zár­ták a ma­gyar egye­te­met, el­bo­csá­tot­ták a ma­gyar tiszt­ség­vi­se­lő­ket, köz­al­kal­ma­zot­ta­kat, és mi­vel nem volt elég ta­nult szlo­vák, aki az el­bo­csá­tott ma­gya­rok és né­me­tek he­lyé­be lép­he­tett vol­na, a ve­ze­tő po­zí­ci­ók­ba cse­hek ke­rül­tek. Így ala­kult ki egy ve­ze­tő cseh elit­ré­teg, ami a kö­vet­ke­ző tör­té­nel­mi idő­szak­ban újabb konf­lik­tu­sok ki­ala­ku­lá­sá­hoz ve­ze­tett.
Mind­ezek el­le­né­re azon­ban az itt meg­ma­radt po­zso­nyi ma­gyar és né­met la­kos­ság ki­tar­tott nem­ze­ti­sé­ge mel­lett, és rész­ben si­ke­rült fenn­tar­ta­nia Po­zsony mul­ti­kul­turális jel­le­gét.

A po­zso­nyi ut­ca­ne­vek vál­toz­ta­tá­sa 1918–1938

Po­zsony ut­ca­ne­vei hű­en tük­rö­zik a vá­rost érő po­li­ti­kai ha­tá­so­kat. Fi­gyel­ve az ut­ca­ne­vek vál­to­zá­sát, lát­ha­tó­vá vá­lik az új po­li­ti­kai ha­ta­lom min­den igye­ke­ze­te, amely ar­ra irá­nyult, hogy ki­sa­já­tít­sa a vá­rost, és meg­vál­toz­tas­sa nem­ze­ti­sé­gi jel­le­gét. Sőt, ezen túl, el kel­lett tö­röl­ni a tör­té­nel­mi múlt bi­zo­nyos szim­bó­lu­ma­it is. Mi­vel ezek a szim­bó­lu­mok meg­ta­lál­ha­tó­ak vol­tak az ut­ca­ne­vek­ben is, az új ha­tal­mat kép­vi­se­lő Po­zsony me­gye és vá­ros is­pán­já­nak, Samuel Zochnak egyik el­ső in­téz­ke­dé­se (1919. jú­ni­us 19.) az volt, hogy el­ren­del­te Po­zsony köz­te­rü­le­te­i­nek név­vál­toz­ta­tá­sát. Az el­ső sza­kasz­ban, 1920–1921-ben fő­leg azok­ról a sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­ca­ne­ve­ket vál­toz­tat­ták meg, me­lyek a tör­té­nel­mi múlt­ra em­lé­kez­tet­tek, a töb­bi ut­ca­ne­vet egy­elő­re szlo­vák­ra for­dí­tot­ták.
A vá­ros öt ke­rü­le­tét, mely­nek ha­tá­rai nem vál­toz­tak, szin­tén át­ne­vez­ték. Az Óvá­rost Staré mesto­ra for­dí­tot­ták, Fer­dinánd­város szlo­vák el­ne­ve­zé­se Vinohrady (Sző­lős), Ferencz-József-városé Duna­jská štvr (Du­na ne­gyed) lett. Te­réz­vá­ros a Podzá­mok (Vár­al­ja) ne­vet kap­ta, Új­vá­rost pe­dig Kvet­ná do­li­ná­ra (Vi­rág­völgy) ne­vez­ték át.
A má­so­dik sza­kasz­ban tö­me­ge­sen je­len­tek meg Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­ben szlo­vák sze­mé­lyi­sé­gek ne­vei. Ezek kö­zött szép szám­ban akad­tak olyan egyé­ni­sé­gek, ame­lye­ket még a szlo­vák nem­ze­ti­sé­gű­ek sem is­mer­tek. Majd­nem min­den olyan sze­mé­lyi­ség, aki kap­cso­lat­ba ke­rült a szlo­vák tör­té­ne­lem­mel ut­ca­ne­vet ka­pott Po­zsony­ban, még ha se­hogy sem kö­tő­dött a vá­ros­hoz. Er­re azért ke­rült sor, mi­vel a nagy­mé­re­tű be­te­le­pí­té­sek és a vá­ros ter­jesz­ke­dé­se mi­att új ut­cá­kat nyi­tot­tak. A 98 új ut­cát pe­dig már a kor és a po­li­ti­ka igé­nyei sze­rint kel­lett el­ne­vez­ni.

A kor­szak vál­to­zó ne­vű ut­cái

A vizs­gált kor­szak­ban a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek vál­to­zá­sai mar­kán­sak vol­tak. Az utcanévtáblákon az elő­ző kor sze­mé­lyi­sé­ge­it nagy­részt fel­vál­tot­ták az új po­li­ti­kai érá­nak meg­fe­le­lő egyé­ni­sé­gek ne­vei. Ezek az ut­ca­név­cse­rék a kor 352 ut­cá­já­ból 160-at érin­tet­tek. En­nél a szám­nál azon­ban fi­gye­lem­be kell ven­ni, hogy 98 új ut­ca ke­let­ke­zett, me­lyek ne­vét csak rit­kán vál­toz­tat­ták. Nem so­rol­tam az ut­ca­név­vál­to­zás­ok kö­zé az ut­ca­ne­vek szlo­vák nyelv­re va­ló le­for­dí­tá­sát, amen­­nyi­ben ezek meg­tar­tot­ták ere­de­ti je­len­té­sü­ket. Az így ke­let­ke­zett vál­to­zó ut­ca­ne­vek szá­ma, te­kin­tet­tel a vizs­gált kor hos­­szá­ra elég ma­gas.
Az ut­ca­név­vál­to­zás­ban érin­tett 160 ut­ca 245 ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­son esett át. Azok az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­si ten­den­ci­ák, me­lyek meg­sok­szo­roz­ták a sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­ca­ne­vek szá­mát e kor­szak­ban, még erő­tel­jes­eb­ben nyil­vá­nul­tak meg.
Amint már az elő­ző­ek­ben ír­tam, a név­vál­toz­ta­tás­ok meg­ha­tá­ro­zó cél­ja az volt, hogy a múlt sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek ne­vét el­tün­tes­se az utcanévtáblákról. Kü­lön ér­de­kes­ség, hogy né­hány eset­ben a rég­múlt el­len­fél­ként szá­mon tar­tott sze­mé­lyi­sé­gei vál­tot­ták egy­mást, a tör­té­nel­mi vesz­tes most győz­tes­ként cse­rél­te le ri­vá­li­sát az utcanévtáblán. Így vál­tot­ta fel Ár­pád ve­zért a tör­té­nel­mi szláv el­len­pó­lu­sa, Svä­to­pluk.
A leg­több új ut­ca­név az 1840 kö­rü­li szlo­vák nem­ze­ti éb­re­dés sze­mé­lyi­sé­ge­i­nek ál­lí­tott em­lé­ket. Így ke­rült Po­zsony utcanévtáblái­ra Štúr, Hur­ban, Hodža és Fran­cis­ci,6 hogy csak a leg­is­mer­teb­be­ket em­lít­sem.
Az új sze­mé­lyi­sé­gek a szlo­vák írók, köl­tők, ta­ná­rok stb. kö­zül ke­rültek ki, akik kö­zül csak ke­ve­sen kap­cso­lód­tak Po­zsony vá­ro­sá­hoz.
A Po­zsony­hoz nem kö­tő­dő sze­mé­lyi­sé­gek­ről el­ne­ve­zett ut­cák szá­ma 109, mely az ös­­szes vál­to­zás­nak majd­nem a fe­lét te­szi ki. Pl. 1930: Obil­né námestie (Ga­bo­na tér) > Kol­láro­vo námestie7 (Kol­lár tér); 1933: Ne­ue Gasse durch Spi­thal Gebäude (Új ut­ca a Kór­ház épü­le­tén ke­resz­tül) > ulica Jána Hol­lého8 (Ján Hollý ut­ca); 1931: ulica VII. okruhu (VII. kör­úti ut­ca) > Lauèeko­va9 ulica (Lauèek ut­ca); 1921: Cisárs­ka cesta (Csá­szár út) > Mudroòo­va10 ulica (Mudroò ut­ca); 1930: Märzeln > Pod­ta­tran­ského11 (Podtatranský ut­ca).
En­nek a vál­to­zás­nak azon­ban volt egy ko­moly hát­rá­nya, még­pe­dig az, hogy Po­zsony ut­ca­ne­vei nagy rész­ben el­vesz­tet­ték egye­di­sé­gü­ket, mely a ter­mé­sze­tes ut­ca­név­adás tör­té­nel­mi fo­lya­ma­ta alatt ala­kult ki. Ugyan­ezen sze­mé­lyek túl­nyo­mó több­sé­gé­ről min­den szlo­vá­ki­ai vá­ros­ban ne­vez­tek el ut­cát. Ne­he­zen ta­lál­ha­tunk Szlo­vá­ki­á­ban olyan vá­rost, ahol ne vol­na Štúr ut­ca vagy Štúr tér. Így ala­kult ki az az uni­for­mi­zált ut­ca­név­adás, mely el­szür­kí­tet­te a vá­ros ut­ca­ne­ve­i­nek tör­té­ne­le­mi jel­leg­ze­tes­sé­ge­it.
A vá­ros utcanévtábláiról olyan tör­té­nel­mi sze­mé­lyi­sé­gek szo­rul­tak ki, akik meg­ha­tá­roz­ták Po­zsony tör­té­nel­mét. Így tűnt el a Po­zsonyt vá­ro­si rang­ra eme­lő III. And­rás ki­rály, és ke­rült he­lyé­be Pavel Jozef Šafárik12 ne­ve. A Po­zsony­nak elő­jo­go­kat és egye­te­met adó Má­tyás ki­rály is III. And­rás sor­sá­ra ju­tott. Ne­vét az ut­ca egyik ré­geb­bi el­ne­ve­zé­sé­vel cse­rél­ték fel, így lett be­lő­le Schneeweisso­va ulica (Schneeweiss ut­ca).
Ezek után már csak ter­mé­sze­tes, hogy azok a tör­té­nel­mi sze­mé­lyek, akik ke­vés­bé kö­tőd­tek Po­zsony­hoz, pl. Köny­ves Kál­mán, II. Rá­kó­czi Fe­renc át­ad­ták he­lyü­ket Bože­na Nem­cov­á­nak13 és Ján Bot­tó­nak.14 A leg­több sze­mé­lyi­ség, ki­ről ut­cát ne­vez­tek el, még az­zal sem büsz­kél­ked­he­tett, hogy je­len­tős író vagy köl­tő. Az ál­ta­lam hasz­nált leg­fon­to­sabb szak­iro­da­lom­ban (Hor­váth 1990) egy­sze­rű­en csak nem­zet­éb­resz­tő­ként vannak meg­ha­tá­roz­va.
A vá­ros­hoz kö­tő­dő szlo­vák sze­mé­lyi­sé­gek – te­kin­tet­tel Po­zsony né­met–ma­gyar jel­le­gé­re – csak kis szám­ban tar­toz­tak a szlo­vák tör­té­ne­lem ki­ma­gas­ló egyé­ni­sé­gei kö­zé. Ezért a ró­luk el­ne­ve­zett ut­cák szá­ma jó­val ki­sebb a vá­ros­hoz nem kö­tő­dő sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák­hoz ké­pest (33:109), ill. a vá­ros ke­vés­bé fon­tos és for­gal­mas ut­cái kö­zé tar­toz­nak.
Eb­ben a kor­ban je­lent meg Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek egy új cso­port­ja, mely fon­tos ese­mé­nyek­nek ál­lít em­lé­ket. Így vál­tot­ta fel az utcanévtáblán a Ko­ro­ná­zá­si-domb te­ret ok­tó­ber 28-a (Námestie 28. októbra), Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sá­nak dá­tu­ma. A Szé­na tér­ből elő­ször Hey­duko­vo námestie15 (Heyduk tér), majd még eb­ben a kor­szak­ban Námestie 1. má­ja (Má­jus 1. tér) lett.
Ha már az ese­mé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák­kal fog­lal­ko­zunk, meg le­het em­lí­te­ni egy rossz for­dí­tás­ból ere­dő ut­ca­név-vál­toz­ta­tást, ame­lyet még a szak­iro­da­lom sem kor­ri­gált. A Tor­na ut­ca ne­vét ar­ról kap­ta, hogy a kö­zép­kor­ban itt ren­dez­ték az ün­ne­pi ese­mé­nyek di­va­tos lát­vá­nyos­sá­gát, a lo­va­gi tor­nát. Töb­bek kö­zött eb­ben az ut­cá­ban „II. La­jos­nak Má­ri­á­val va­ló nász­ün­ne­pé­lye al­kal­má­val lo­vag­já­té­ko­kat tar­tot­tak, amely al­ka­lom­mal a ki­rály le­ve­tet­te lo­vá­ról Bran­den­bur­gi Györ­gyöt” (Ortvay 1991, 534). Mi­vel a név­vál­toz­ta­tók va­ló­szí­nű­leg nem is­mer­ték az ut­ca ne­vé­nek ere­de­tét, a Tor­na ut­cát tü­kör­for­dí­tás­sal Telocvièná ulicára (Test­ne­ve­lés ut­cá­ra) for­dí­tot­ták ahe­lyett, hogy az ere­de­ti ér­te­lem­nek meg­fe­le­lőbb Tur­na­jová ulica ne­vet ad­ták vol­na.
A sze­mé­lyek­hez nem köt­he­tő ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok szá­ma jó­val ala­cso­nyabb (100). Ez egy­részt az­zal ma­gya­ráz­ha­tó, hogy túl­nyo­mó több­ség­be ke­rül­tek a sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák, más­részt az­zal, hogy a sze­mé­lyek­hez nem kö­tő­dő ut­ca­ne­vek ke­vés­bé vol­tak prob­lé­má­sak az új po­li­ti­kai elit ré­szé­re. Ha vol­tak is ilyen vál­to­zá­sok, ak­kor ezek fő­leg az­zal ma­gya­ráz­ha­tók, hogy a vá­ros fej­lő­dé­se ál­tal bi­zo­nyos új ut­cák, me­lye­ket elő­ször a kör­nye­ző dű­lők­ről ne­vez­tek el, ké­sőbb új, jel­lem­zőbb ne­vet kap­tak, pl. nö­vé­nyek­ről vagy az ut­ca fek­vé­sé­ről, dom­bor­za­tá­ról. Pl. a Buková ulica (Bükk­fa ut­ca), Broskyòová ulica (őszi­ba­rack­fa ut­ca), Jaseòová ulica (Kő­ris­fa ut­ca), Javorová ulica (Já­vor­fa ut­ca), Mali­nová ulica (Mál­na ut­ca), Nad lo­mom (Kő­fej­tő fe­lett), U Haban­ského mlyna (Ha­bán ma­lom­nál).
Rit­ka­ság­szám­ba men­nek azok az ut­cák, me­lyek több név­vál­toz­ta­tá­son is át­es­tek. Ki­vé­tel­ként meg kell em­lí­te­nünk a Du­na-part egy ré­szét, mely 15 név­vál­to­zá­son esett át ezen a kor­sza­kon be­lül. Eb­ben köz­re­ját­szott az a tény is, hogy a Du­na-part szó­ban for­gó ré­szét több rész­re, ut­cá­ra osz­tot­ták, majd eze­ket az ut­cá­kat ös­­sze­von­ták egy ut­cá­vá, majd új­ra fel­osz­tot­ták. 1921: Mol­nár ut­ca > Mlyn­ská ces­ta, Karls­dor­fer­strasse > Karloveská uli­ca, Zuck­er­man­dl Lände > Podhrad­ské nábrežie; 1928: Simony­i­ho rad > Jes­eni­no­vo nábrežie, Príboj-Donaulände > Jirásko­vo nábrežie; 1931: Karloveská cesta > Duna­jské nábrežie, nábrežie fa­rá­ra Scherza > Kaèko­vo nábrežie, Stein­wallo­vo nábrežie > Mock­o­vo nábrežie, Vité­zo­va ulica > Trokano­va uli­ca.
E kor­szak ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sai nem­csak gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ták az elő­ző ko­rok ut­ca­ne­ve­it, de saj­nos rész­ben si­ke­rült el­szür­kí­te­ni­ük a po­zso­nyi ut­ca­ne­vek jel­leg­ze­tes­sé­gét az­zal, hogy olyan új ut­ca­ne­vek ke­rül­tek hasz­ná­lat­ba, ame­lyek nem kö­tőd­tek jel­leg­ze­te­sen Po­zsony­hoz, ill. nem tük­röz­ték az ut­ca va­la­mely jel­leg­ze­tes­sé­gét.
A kor­szak vál­to­zat­lan ne­vű ut­cái

A vizs­gált kor­szak vál­to­zat­lan ut­ca­ne­ve­it két cso­port­ra le­het osz­ta­ni. Az el­ső cso­por­tot az a 132 ut­ca al­kot­ja, mely ne­vét át­men­tet­te az elő­ző kor­szak­ból. A má­sik cso­por­tot az az 58 ut­ca al­kot­ja, mely eb­ben a kor­szak­ban ala­kult „időt­ál­ló” név­vel.
Ér­de­kes­ség, hogy an­nak el­le­né­re, hogy a sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák ne­vei vál­toz­tak a leg­na­gyobb arány­ban, a vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek cso­port­já­ban is szép szám­ban fenn­ma­rad­tak sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák (54). Ezek a sze­mé­lyi­sé­gek ál­ta­lá­ban nem tör­té­nel­mi vagy po­li­ti­kai egyé­ni­sé­gek, leg­több­jük tu­dós, mű­vész, tör­té­nész stb., pl. Liszt, Ma­dách, Messer­schmidt, Fadrusz, Bél Má­tyás. Eh­hez kap­cso­ló­dik az újon­nan ala­kult, sze­mé­lyek­ről el­ne­ve­zett 25 ut­ca, me­lyek már „a kor igé­nyé­nek meg­fe­le­lő” sze­mé­lyi­sé­gek ne­ve­it kap­ták, pl. Kme,16 Mošovský,17 Porub­ský és Lichard,18 Pöck­,19 Rizn­er,20 Jánošík,21 Smetana,22 Poko­rný. 23
A vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek nagy­ság­rend­ben kö­vet­ke­ző cso­port­ja – 32 ut­ca­név­vel – azok­ról az épít­mé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák, me­lyek már hos­­szú idő óta név­adói az ut­cá­nak, a po­zso­nyi­ak utcanévhasználatá­nak szin­te meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan ré­szei. Pl. Kapucín­s­ka ulica (Ka­pu­ci­nus ut­ca), Špitál­s­ka ulica (Kór­ház ut­ca), Kapitul­ská ulica (Káp­ta­lan ut­ca), Fran­tiškán­s­ka ulica (Fe­ren­ces ut­ca), Klariská ulica (Klarissza ut­ca), Jozef­ská uli­ca24 (Jó­zsef ut­ca), Škol­ská ulica (Is­ko­la ut­ca), Mikulášs­ka uli­ca25 (Mik­lós ut­ca), Poš­tová ulica (Pos­ta ut­ca) stb. Ezen ut­cák szlo­vá­ko­sí­tá­sa sem járt kü­lö­nö­sebb ne­héz­ség­gel, mi­vel ele­gen­dő volt őket le­for­dí­ta­ni.
A har­ma­dik leg­na­gyobb cso­por­tot azok az ut­ca­ne­vek ad­ták, ame­lyek va­la­mi­lyen föld­raj­zi hely­hez kap­cso­lód­nak (27). Eb­ben a cso­port­ban új elem­ként meg­je­len­tek azok a mes­ter­sé­ges ut­ca­ne­vek, me­lyek va­la­mi­lyen or­szág, vá­ros vagy fa­lu ne­vét kap­ták. Pl. Po¾ská ulica (Len­gyel ut­ca), Jugoslávs­ka ulica (Ju­go­szláv ut­ca), Ruská ulica (Orosz ut­ca), Záhreb­ská ulica (Zág­ráb ut­ca). Amint a pél­dá­kon is lát­hat­juk, a leg­több or­szág vagy vá­ros, mely­nek ne­ve fel­ke­rült az utcanévtáblákra a szlá­vok együ­vé tar­to­zá­sát volt hi­vat­va szim­bo­li­zál­ni.
Mi­vel a vá­ros dom­bor­za­tá­hoz és az ut­ca fek­vé­sé­hez al­kal­maz­ko­dó ut­ca­ne­vek is időt­ál­ló té­nye­zők­höz kö­tőd­tek, ezek az ut­ca­ne­vek is elég szép szám­ban, 18 eset­ben ma­rad­tak vál­to­zat­la­nok. Pl. Vodný vrch (Víz­hegy), Kalvária (Kál­vá­ria hegy), Krá­¾ov­ské údolie (Ki­rály­völgy), Slávièie údolie (Csa­lo­gány­völgy), Na vàšku (Csú­csocs­kán).
A kö­vet­ke­ző cso­por­tot a nö­vé­nyek­ről el­ne­ve­zett ut­cák al­kot­ták (9). Itt meg kell em­lí­te­ni, hogy ezen a cso­por­ton be­lül túl­súly­ban van­nak az újon­nan ki­ala­kult ut­ca­ne­vek 5 ut­cá­val. Pl. Šíp­ková ulica (Csip­ke­ró­zsa ut­ca), Vàbová ulica (Fűz­fa ut­ca), Èerešòová ulica (Cse­resz­nye ut­ca), Dubová ulica (Tölgy­fa ut­ca), Topo¾ová ulica (Nyár­fa ut­ca).
Az ipar­ral és a ke­res­ke­de­lem­mel kap­cso­la­tos ut­ca­ne­vek cso­por­ta szin­te tel­je­sen az elő­ző kor­szak­ok­ból fenn­ma­radt ut­ca­ne­ve­ket tar­tal­maz­za. Ezek azok az ut­ca­ne­vek, ame­lyek meg­szo­kott­sá­guk ré­vén szin­te „be­vé­sőd­tek” Po­zsony la­ko­sa­i­nak tu­da­tá­ba, és po­li­ti­ka­i­lag sem volt sem­mi oka az új ha­ta­lom­nak, hogy ezt meg­vál­toz­tas­sa. Ne­héz is lett vol­na, mi­vel va­ló­szí­nű­sít­he­tő volt, hogy a la­ko­sok meg­ma­rad­nak a ré­gi ut­ca­név hasz­ná­la­tá­nál. Pl. Drevená ulica (Fa ut­ca), Kamen­né námestie (Kő tér), Klobuèníc­ka ulica (Ka­la­pos ut­ca), Kolárs­ka ulica (Bog­nár ut­ca), Kom­inár­ska ulica (Ké­mény­sep­rő ut­ca), Povrazníc­ka ulica (Kö­tél­ve­rő ut­ca), Kováès­ka ulica (Ko­vács ut­ca) és a Kopáès­ka ulica (Ka­pás ut­ca).
A vál­to­zat­lan ut­ca­ne­vek kö­zött meg kell még em­lí­te­ni azt a 7 ut­cát, me­lyek ne­vü­ket az ut­ca nagy­sá­gá­ról, alak­já­ról kap­ták. Ezek az ut­cák sem vol­tak po­li­ti­ka­i­lag prob­le­ma­ti­ku­sak, ezért nem állt fenn az az igény, hogy meg­vál­toz­tas­sák ne­vü­ket. Pl. Úzka ulica (Szűk ut­ca), Vysoká ulica (Ma­gas ut­ca), Pod­jazd (Bolt­ív), Malá ulica (Kis ut­ca), Krát­ka ulica (Rö­vid ut­ca).
A töb­bi vál­to­zat­lan ut­ca­név szám­sze­rű­sít­ve már nem volt an­­nyi­ra meg­ha­tá­ro­zó, hogy egyes cso­port­ja­it kü­lön meg­em­lít­sem.

Ös­­szeg­zés

A tár­gyalt kor­szak ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sai új ele­met hoz­tak Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­nek vi­lá­gá­ba, még­pe­dig azt a po­li­ti­ka­i­lag mo­ti­vált szán­dé­kot, hogy Po­zsony tör­té­nel­mé­nek egy ré­szét ki­tö­röl­jék az em­be­rek em­lé­ke­ze­té­ből.
Ez a pre­ce­dens ér­té­kű po­li­ti­kai hoz­zá­ál­lás a to­váb­bi ko­rok­ra is rá­nyom­ta bé­lye­gét, pe­dig a ré­gi ut­ca­ne­vek épp­úgy ré­szé­vé vál­tak a vá­ros tör­té­nel­mé­nek, mint a ré­gi épü­le­tek, szob­rok vagy más tör­té­nel­mi ér­té­kek, és ezért ha­son­ló vé­del­met ér­de­mel­tek vol­na. Mind­ezt tu­do­má­sul kel­lett vol­na ven­ni­ük azok­nak a min­den­ko­ri dön­tés­ho­zó ha­tal­mak­nak, ame­lyek ha­tás­kö­ré­be tar­toz­tak az ut­ca­név-vál­toz­ta­tá­sok.
Saj­ná­la­tos, hogy az ut­ca­név-vál­toz­ta­tó dön­tés­ho­zók­ból hi­ány­zott az a gon­do­lat, me­lyet Lanstyák Ist­ván na­gyon frap­pán­san így fo­gal­ma­zott meg: „Nem árt, ha tu­da­to­sít­juk: még a leg­hí­re­sebb és leg­meg­be­csül­tebb nem­ze­ti hős sem kell, hogy szük­ség­sze­rű­en je­len le­gyen bár­mely vá­ros utcané­vanyagában: az, hogy egy vá­ros­ban nincs Kos­suth vagy Štúr ut­ca, egy­ál­ta­lán nem je­len­ti Kos­suth vagy Štúr le­be­csü­lé­sét. Az ilyen sze­mé­lyi­sé­gek em­lé­két más mó­don, ha­té­ko­nyab­ban is le­het ápol­ni. A na­gyobb vá­ro­sok kül­ső ne­gye­de­i­ben pe­dig bő­ven nyí­lik le­he­tő­ség a tisz­te­let­nek ilyen mó­don va­ló ki­fe­je­zé­sé­re” (Lanstyák 1998, 107).
Az, hogy Po­zsony tör­té­nel­mi köz­pont­já­ban van Štúr ut­ca és pár száz mé­ter­re tő­le Štúr tér is, elég ki­fe­je­ző bi­zo­nyí­té­ka az ut­ca­ne­vek­re ha­tó po­li­ti­kum­nak. Mint­ha „már nem is az vol­na az iga­zán fon­tos, hogy az ut­cá­nak ne­ve le­gyen, ha­nem az, hogy egy bi­zo­nyos sze­mé­lyi­ség »utcát kapjon«” (Lanstyák 1998, 106). Lanstyák sza­vai rá­mu­tat­nak a po­li­ti­kum ut­ca­ne­vek­re va­ló ha­tá­sá­ra, ami jel­lem­ző volt a mes­ter­sé­ges ut­ca­név­adás ös­­szes tör­té­nel­mi kor­szak­ára. Azon­ban ezek a ha­tá­sok a kor­szak­ra jel­lem­ző po­li­ti­kai „klí­ma” sze­rint hol erő­seb­ben, hol gyen­géb­ben ju­tot­tak ki­fe­je­zés­re.
Po­zsony ut­ca­ne­ve­i­re azon­ban nem­csak a po­li­ti­kai és ide­o­ló­gi­ai vál­to­zá­sok ha­tot­tak. Meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe volt az 1919 utá­ni ös­­szes tör­té­nel­mi kor­szak­ban an­nak a – ¼ubomír Lip­ták szlo­vák tör­té­nész ál­tal meg­fo­gal­ma­zott – mo­ti­vá­ci­ó­nak, hogy az ut­ca­ne­vek­ben ki kell hang­sú­lyoz­ni a szlo­vák ele­met. Ez a faj­ta ki­hang­sú­lyo­zás azon­ban a ma­gyar nem­ze­ti múlt­ra és ál­la­mi­ság­ra em­lé­kez­te­tő ut­ca­ne­vek tel­jes fel­szá­mo­lá­sá­hoz ve­ze­tett. Mint­ha ez­zel ki akar­ták vol­na tö­röl­ni Po­zsony tör­té­nel­mé­nek és ki­ala­ku­lá­sá­nak ezt a meg­ha­tá­ro­zó ré­szét.
Ha már ez meg­tör­tén­he­tett a hi­va­ta­los ut­ca­név­adás fo­lya­ma­tá­ban, ak­kor leg­a­lább azon kell fá­ra­doz­nunk, hogy ezen is­me­re­tek és tör­té­nel­mi ada­tok ne tűn­je­nek a fe­le­dés ho­má­lyá­ba, hogy mi­nél át­fo­gób­ban fel le­gye­nek dol­goz­va, és meg le­gye­nek örö­kít­ve a je­len és a ké­sőb­bi ko­rok szá­má­ra.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Hanák, Jozef 2004. Obsade­nie Bratislavy. Bratislava, Al­bert Marenèín Vyda­vate¾st­vo PT.
Hor­váth, Vla­di­mír 1990. Bratislavský topografický le­xi­kon. Bratislava, Tatran.
Hor­váth, Vla­di­mír – Rákoš, Elemír – Watzka, Jozef 1977. Bratisla­va. Hlavné mesto Sloven­­ska. Pripo­je­nie Bratislavy k Èeskoslovenskej repub­like roku 1918–1919. Doku­men­ty. Ar­chív hlavného mesta SSR Bratislavy. Bratislava, Obzor.
Kál­mán Bé­la 1989. A ne­vek vi­lá­ga. Deb­re­cen, Cso­ko­nai Ki­adó.
Lanstyák Ist­ván 1998. Ut­ca­ne­vek a mú­ló idő­ben. In uő: Nyel­vünk­ben – ott­hon. Dunasz­er­da­he­ly, Nap Ki­adó, 100–111. p.
Ort­vay Ti­va­dar 1991. Po­zsony vá­ros ut­cái és te­rei. A vá­ros tör­té­ne­te ut­ca- és tér­ne­vek­ben. Bu­da­pest, Püski–Regio.

1. Be­ve­ze­tés

A ha­zai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás szín­vo­na­la kö­rü­li vi­ta több év­ti­zed­re te­kint vis­­sza. Időn­ként – ál­ta­lá­ban az ép­pen ak­tu­á­lis po­li­ti­kai-tár­sa­dal­mi hely­zet függ­vé­nyé­ben – erő­re kap, más­kor el­hal­kul. Az vi­szont tény, hogy alap- és kö­zép­fo­kú is­ko­lá­ink­ban a több­sé­gi nyelv ok­ta­tá­sa több­nyi­re nem fe­lel meg a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia kö­ve­tel­mé­nye­i­nek, ezért ese­ten­ként igen sze­rény ered­mé­nyes­ség jel­lem­zi. A szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sá­nak ügyé­vel fog­lal­ko­zó szak­em­be­rek, szak­mai cso­por­tok és bi­zott­sá­gok, il­let­ve in­téz­mé­nyek sze­rint a szó­ban for­gó tan­tárgy­nak az egyes is­ko­la­tí­pu­sok­ra vo­nat­ko­zó­an elő­írt óra­szá­mai ele­gen­dő­ek a szlo­vák nyelv kel­lő szin­tű el­sa­já­tí­tá­sá­hoz (az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­nak 1. év­fo­lya­má­ban az el­ső fél­év­ben 4, a má­so­dik­ban 5 órá­ban ta­nít­ják a szlo­vá­kot; a 2–4. év­fo­lyam­ban he­ti 5 órá­ban; a fel­ső ta­go­zat 8. év­fo­lya­má­ban he­ten­te 4, a töb­bi év­fo­lyam­ban he­ten­te 5 szlo­vák­órát tar­ta­nak; a gim­ná­zi­u­mok­ban, a szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és a négy­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben 3, az érett­sé­gi vizs­ga nél­kül vég­ző­dő szak­mun­kás­kép­zők­ben 2 a he­ti szlo­vák­órák szá­ma) (lásd Sloven­ský jazyk. Uèeb­ný plán pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským; Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre 5.–9. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským; Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským). De ak­kor va­jon mi le­het az oka a so­kat han­goz­ta­tott si­ker­te­len­ség­nek? A pe­da­gó­gus­tár­sa­da­lom gyak­ran egy­más­ra mu­to­gat: me­lyik ta­go­zat vagy is­ko­la mit ta­ní­tott, il­let­ve in­kább mit nem ta­ní­tott meg a ta­nu­lók­nak, s ki a fe­le­lős az is­ko­lás­ko­rú­ak ki­elé­gí­tő­nek is csak alig ne­vez­he­tő szlo­vák­nyelv-tu­dá­sá­ért. (A szü­lő köz­ben így ér­vel: ha a ma­gyar is­ko­lá­ban nem ta­nít­ják meg a gyer­me­két szlo­vá­kul, kény­te­len lesz szlo­vák­ba írat­ni, hi­szen az ál­lam­nyelv kel­lő szin­tű el­sa­já­tí­tá­sa az ér­vé­nye­sü­lés fel­té­te­le.) A ne­ga­tív jel­le­gű té­nye­zők kö­zött azon­ban ott ta­lál­ha­tó az ered­mé­nyes nyelv­ok­ta­tást elő­se­gí­tő tech­ni­kai fel­sze­relt­ség hi­á­nya, a tan­köny­vek és egyéb se­géd­esz­kö­zök nem meg­fe­le­lő szín­vo­na­la s szá­mos más ok is.
Je­len ta­nul­mány egy or­szá­gos fel­mé­rés ered­mé­nyé­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel min­de­nek­előtt át­te­kin­tést kí­ván nyúj­ta­ni ar­ról, mi­lyen szlo­vák nyel­vi is­me­re­tek­kel ren­del­kez­nek a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ta­nu­lói, mi­köz­ben rá­mu­tat a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tást be­fo­lyá­so­ló po­zi­tív és/­vagy ne­ga­tív té­nye­zők­re is.

2. A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­nak hely­ze­te

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­u­má­nak hát­tér­in­téz­mé­nye­ként mű­kö­dő Or­szá­gos Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet (a to­váb­bi­ak­ban: OPI) 1999 és 2001 kö­zött kí­sér­le­tet tett a szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sa szín­vo­na­lá­nak fel­mé­ré­sé­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban. A vizs­gá­la­tok­ban – az OPI dön­té­se alap­ján – a Dunasz­er­da­he­lyi és a Ri­ma­szom­ba­ti já­rás meg­ha­tá­ro­zott szá­mú ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lá­ja vett részt: az al­só ta­go­za­tot érin­tő vizs­gá­la­tok­ba 37 is­ko­la 1450 ta­nu­ló­ja kap­cso­ló­dott be, a fel­ső ta­go­zat­ra irá­nyu­ló fel­mé­rést 28 is­ko­la 980 ta­nu­ló­ja ab­szol­vál­ta; a kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás szín­vo­na­lát pe­dig 11 is­ko­la 294 ta­nu­ló­ján mér­ték fel (Bernáthová 2004, 11–12; Halás­zová 2004, 11–13; Var­ga 2004, 11–12).
A fel­mé­rés el­sőd­le­ges cél­ja­ként az OPI a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ta­nu­lói szlo­vák nyel­vű kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge­i­nek vizs­gá­la­tát, va­la­mint a pe­da­gó­gu­sok ál­tal a szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­ban al­kal­ma­zott prog­res­­szív mód­sze­rek és tech­ni­kák meg­fi­gye­lé­sét je­löl­te meg (Bernáthová 2004, 8; Halás­zová 2004, 8; Var­ga 2004, 7). A fel­mé­rés tár­gyát az aláb­bi ös­­sze­te­vők ké­pez­ték: a szlo­vák nyelv és iro­da­lom ok­ta­tá­sá­nak fo­lya­ma­ta, a ta­nu­lók tu­dás­szint­jé­nek és nyel­vi kész­sé­ge­i­nek mé­ré­se, a ta­nu­lók vi­szo­nya a szlo­vák nyelv és iro­da­lom tan­tárgy­hoz, a pe­da­gó­gu­sok vé­le­mé­nye az ún. pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tu­mok­ról és a tan­köny­vek­ről, a tan­tárgy ok­ta­tá­sá­nak nyel­vi, sze­mé­lyi és tár­gyi fel­tét­elei (Bernáthová 2004, 8; Halás­zová 2004, 8; Var­ga 2004, 8). Az át­fo­gó vizs­gá­lat esz­kö­zé­ül az OPI a di­dak­ti­kus teszt, az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés, il­let­ve a kér­dő­íves fel­mé­rés mód­ját vá­lasz­tot­ta.

2.1. Az alap­is­ko­lák al­só ta­go­za­ta

A fel­mé­rés alap­ján ké­szült elem­zés azt bi­zo­nyít­ja, hogy az alap­is­ko­lák al­só ta­go­za­tá­ban a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­get hal­lás­ér­tés (a Prek­vape­nie és a Ružen­ka rozpráv­ka cí­mű tan­köny­vi szö­ve­gek), il­let­ve ér­tő ol­va­sás (az Odkedy sa ro¾ník a med­veï nema­jú radi, az Ako myš zachráni­la leva cí­mű me­sék, va­la­mint a Pastelky cí­mű vers) alap­ján mér­ték. A ki­vá­lasz­tott öt szö­veg­egy­ség kö­zül azon­ban csak egy – a Prek­vape­nie – dol­goz fel va­lós kom­mu­ni­ká­ci­ós szi­tu­á­ci­ót, így a vizs­gá­lat­ban részt ve­vő kis­is­ko­lás­ok­nak ne­héz dol­guk volt: olyan szö­ve­ge­ket kel­lett meg­ér­te­ni­ük, majd fel­dol­goz­ni­uk, ame­lyek­kel a min­den­na­pi be­széd­hely­ze­tek­ben – még anya­nyelv­ükön sem, nem­hogy ide­gen nyel­ven – nem ta­lál­koz­nak. A fel­adat­lap gya­kor­la­tai lát­tán mind­emel­lett az is ki­de­rül, hogy a fel­adat­lap ös­­sze­ál­lí­tói ese­ten­ként nem a ta­nu­lók szö­veg­ér­té­sét, ha­nem az em­lé­ke­ző­te­het­ség­ét mér­ték, er­re utal­nak leg­alább­is a „Napíš názov bás­nièky!”, „Kto napísal báseò?” tí­pu­sú kér­dé­sek (mi­köz­ben a ja­ví­tá­si kulcs ar­ra fi­gyel­mez­tet, hogy ha a ta­nu­ló a cseh szer­ző ne­ve he­lyett a szlo­vák for­dí­tó ne­vét tün­te­ti fel vá­la­szá­ban, meg­kap­hat­ja a he­lyes meg­ol­dá­sért já­ró tel­jes pont­szá­mot) (Halászová 2004). Az al­só ta­go­za­to­sok írás­be­li nyel­vi kész­sé­gé­nek mé­ré­se egy hús­vé­ti üd­vöz­lő­lap szö­ve­gé­nek meg­fo­gal­ma­zá­sa alap­ján tör­tént, ezt kö­vet­te az ol­va­sás­tech­ni­ka (Zábavné popolud­nie – zahra­jme sa våèatá cí­mű szö­veg) vizs­gá­la­ta, amely a kö­vet­ke­ző kom­po­nen­se­ket vet­te fi­gye­lem­be: ki­ej­tés és ar­ti­ku­lá­ció, fo­lyé­kony ol­va­sás, a szö­veg meg­fe­le­lő mó­don tör­té­nő ta­go­lá­sa, hang­sú­lyo­zás, in­to­ná­ció. Az ér­té­ke­lés­ben pon­tos szám­adat­ok utal­nak ar­ra, hogy az utób­bi két rész­fe­l­adat tel­je­sí­té­se so­rán a ta­nu­lók még 50%-os ered­mé­nyes­sé­get sem ér­tek el. Az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés fo­lya­mán (té­má­ja: Naša rod­i­na) a ki­ej­tés, a fo­lya­ma­tos szö­veg­mon­dás, az adek­vát szó­hasz­ná­lat, il­let­ve a nyelv­ta­ni he­lyes­ség al­kot­ták az ér­té­ke­lés főbb szem­pont­ja­it, mi­köz­ben a leg­gyen­gébb ered­ményt a szö­veg­mon­dás és a nyelv­ta­ni he­lyes­ség te­rén ér­ték el a ta­nu­lók. Szlo­vák­nyelv-ok­ta­tá­sunk egyik leg­főbb hi­bá­ját, a gram­ma­ti­ka­köz­pon­tú­sá­got kö­vet­het­jük nyo­mon az al­só ta­go­za­to­sok szá­má­ra ké­szí­tett di­dak­ti­kus teszt­ben: az 1. fel­adat „Doplò chýba­júce úda­je!” ki­vé­te­lé­vel ki­zá­ró­lag (fő­ként név­szó­ra­go­zás­ra, szó­al­ko­tás­ra, il­let­ve szó­ta­go­lás­ra vo­nat­ko­zó) nyelv­ta­ni fel­ada­to­kat kel­lett meg­ol­da­ni­uk a ta­nu­lók­nak (Halászová 2004). Meg­je­gyez­zük, hogy az al­só ta­go­zat­ban a tan­terv nem ír­ja elő a tel­jes név­szó­ra­go­zá­si rend­sze­rek el­sa­já­tí­tá­sát, a tan­könyv is csak „Pozorujte!” (az­az „Fi­gyel­jé­tek meg!”) for­má­ban tár­gyal­ja őket (Bertóková 1986; uő. 1988).
Az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban vég­zett fel­mé­rés komp­lex ér­té­ke­lé­se alap­ján a kis­is­ko­lás­ok kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge ép­pen csak ki­elé­gí­tő. A leg­jobb ered­ményt ér­tő ol­va­sás­ban ér­ték el, gyen­ge ered­ményt pro­du­kál­tak vi­szont a mon­dat- és a kér­dés­al­ko­tás­ban, va­la­mint az adek­vát szó­rend al­kal­ma­zá­sá­ban. Prob­lé­mát oko­zott szá­muk­ra a több szó­ta­gú sza­vak ki­mon­dá­sa, leg­ke­vés­bé pe­dig a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­kok hasz­ná­la­tá­val vol­tak tisz­tá­ban. Az OPI mun­ka­tár­sai sze­rint a gyen­gébb ered­mé­nyek leg­gya­ko­ribb fel­té­te­le­zett okai kö­zé tar­to­zik az a tény, hogy az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban ke­vés a ta­nu­ló­kat önál­ló szö­veg­al­ko­tás­ra ösz­tön­ző tan­óra, ami­nek kö­vet­kez­té­ben a ta­nu­lók szlo­vák nyel­vi meg­nyil­vá­nu­lá­sa­ik­ban csak a be­gya­ko­rolt mon­dat­mo­del­le­ket al­kal­maz­zák, il­let­ve a tan­köny­vek­ben gyak­ran elő­for­du­ló nyel­vi köz­he­lye­ket hasz­nál­ják is­mé­tel­ten (Halászová 2004, 13–25).

2.2. Az alap­is­ko­lák fel­ső ta­go­za­ta

A fel­ső ta­go­za­tos ta­nu­lók kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gé­nek mé­ré­se szin­tén hal­lás­ér­tés (az Ori­en­taèné preteky, a Pred­poveï poèa­sia na zaj­tra cí­mű ol­vas­má­nyok és a Tulák cí­mű re­gény­rész­let) alap­ján, il­let­ve az ér­tő ol­va­sás (a Teta Múèková cí­mű el­be­szé­lés, a Na vlast­ný pohon cí­mű ol­vas­mány és egy ét­lap) mód­sze­ré­vel va­ló­sult meg (Bernáthová 2004). S bár az ér­té­ke­lés­ben meg­ál­la­pí­tott szá­za­lék­arány­ok (az ér­tő szö­veg­hall­ga­tás ese­té­ben 82,86%, az ér­tő ol­va­sás ese­té­ben pe­dig 83,33% [Bernáthová 2004, 12–18]) biz­ta­tó­ak, a ta­nu­lók­nak a fel­ső ta­go­zat­ban is el­ső­sor­ban az em­lé­ke­ze­tük­re, mint­sem az el­hang­zott, il­let­ve az el­ol­va­sott szö­veg meg­ér­té­sé­re kel­lett ha­gyat­koz­ni­uk. A „Približne ko¾ko bicyklov pre­má­va na ces­tách našej plané­ty?”, „Kedy a kde sa kon­ali prvé ori­en­taèné preteky?”; „Na ktoré obdo­bie platí jedál­ny lís­tok?”, „Aké mäsité jedlá ponúkali vo štvr­tok 19. 04. 2001?”, „Aké polievky boli na jedál­nom lístku od utor­ka do štvrtka?” (Bernáthová 2004) tí­pu­sú kér­dé­sek csu­pán a rö­vid tá­vú me­mó­ria mű­kö­dé­sé­nek mé­ré­sé­re al­kal­ma­sak. Az iro­dal­mi jel­le­gű szö­veg­rész­le­tek­re irá­nyu­ló kér­dé­sek (pl.: „Preèo mal pán Ró­bert utrati svo­jho psa?”, „Èo s¾ú­bil Marekovi, ak zas­trelí psa?”, „Ako preží­val Marek mesi­ac karan­tény?”, „Preèo mal ažké dni a týžd­ne?” [Bernáthová 2004]) ugyan­ak­kor át­gon­dol­tak, s egy­ér­tel­mű­en a szö­veg­ér­tés fel­mé­ré­sé­re vo­nat­koz­nak. A fel­ső ta­go­za­to­sok írás­kész­sé­gét egy ma­gán­le­vél meg­fo­gal­ma­zá­sa alap­ján vizs­gál­ták az OPI mun­ka­tár­sai. Az ér­té­ke­lés kri­té­ri­u­ma­it a kö­vet­ke­ző ös­­sze­te­vők­ben ha­tá­roz­ták meg: a le­vél for­mai fel­épí­té­se, a le­vél tar­tal­ma, adek­vát sti­lisz­ti­kai esz­kö­zök hasz­ná­la­ta, he­lyes­írás. A vizs­gá­lat 66,81%-os ered­mé­nyes­ség­gel zá­rult, az ér­té­ke­lés sze­rint a ta­nu­lók több mint 50%-a az alap­is­ko­la 9. év­fo­lya­má­ban sem ké­pes egy rö­vid szlo­vák nyel­vű ma­gán­le­vél meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra (Bernáthová 2004, 19). A több­sé­gé­ben ma­gyar­lak­ta te­le­pü­lé­se­ken élő ma­gyar anya­nyel­vű ta­nu­lók­nak azon­ban ál­ta­lá­ban nin­cse­nek olyan szlo­vák is­me­rő­se­ik, akik­kel szlo­vá­kul le­ve­lez­het­né­nek, így még ha az is­ko­lá­ban el is sa­já­tít­ják a le­vél­írás tar­tal­mi és for­mai kö­ve­tel­mé­nye­it, a gya­kor­lat­ban nem áll mód­juk­ban al­kal­maz­ni eze­ket. Más­részt a mai ti­zen­éve­sek már vagy elekt­ro­ni­kus le­ve­le­zést foly­tat­nak, vagy sms út­ján kom­mu­ni­kál­nak, ezért el­ső­sor­ban nem a ha­gyo­má­nyos ma­gán­le­vél, ha­nem in­kább a hi­va­ta­los le­vél tar­tal­mi s for­mai sa­já­tos­sá­ga­i­val kel­le­ne meg­is­mer­tet­ni őket. A fel­ső ta­go­za­to­sok szá­má­ra ös­­sze­ál­lí­tott di­dak­ti­kus teszt­ben – az al­só ta­go­za­to­so­ké­hoz ha­son­ló­an – is­mét ki­zá­ró­lag nyelv­ta­ni jel­le­gű fel­ada­tok (fő­ként a szó han­ga­lak­já­nak és je­len­té­sé­nek kap­cso­la­tá­ra, a mel­lék­ne­vek fo­ko­zá­sá­ra, a név­más­ok és a szám­ne­vek ra­go­zá­sá­ra, a fo­lya­ma­tos és a be­fe­je­zett igék al­kal­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó gya­kor­la­tok) vál­tot­ták egy­mást, majd nyelv­he­lyes­sé­gi és he­lyes­írá­si fel­ada­tok kö­vet­kez­tek. Ér­de­mes kü­lön fi­gyel­met szen­tel­ni az egyik nyelv­he­lyes­sé­gi fel­adat­nak, amely így hang­zott: „Zakrúžkuj správnu odpoveï: Obleè si šaty, ktoré si dosta­la k nar­o­den­inám; Obleè si šaty, èo si dosta­la k nar­o­den­inám” (Bernáthová 2004). A ja­ví­tá­si kulcs sze­rint he­lyes meg­ol­dás­ként csak a „ktoré” kö­tő­szós stan­dard szlo­vák for­ma fo­gad­ha­tó el, an­nak el­le­né­re, hogy a min­den­na­pi nyelv­hasz­ná­lat­ban a szlo­vák anya­nyel­vű be­szé­lők is a „èo” kö­tő­szós mon­da­tot al­kal­maz­zák. Fel­té­te­lez­het­jük te­hát, hogy az a ta­nu­ló, aki a stan­dard­nak meg­fe­le­lő vál­to­za­tot je­löl­te meg, csu­pán az is­ko­lá­ban hall szlo­vák szót, míg az, aki a stan­dard­tól el­té­rő for­mát vá­lasz­tot­ta, töb­bé-ke­vés­bé ak­tív részt­ve­vő­je egy-­e­gy szlo­vák nyel­vi be­széd­hely­zet­nek.
A fel­ső ta­go­zat­ban vég­zett vizs­gá­la­tok át­fo­gó ér­té­ke­lé­se alap­ján a leg­jobb ered­ményt az ér­tő ol­va­sás so­rán ér­ték el a ta­nu­lók, eh­hez azon­ban az a tény is hoz­zá­já­rul­ha­tott, hogy a szlo­vák nyel­vű ét­lap meg­ér­té­se nem iga­zán oko­zott szá­muk­ra gon­dot, hi­szen a több­sé­gé­ben ma­gyar­lak­ta te­le­pü­lé­sek ét­ter­me­i­ben is két­nyel­vű, szlo­vák–ma­gyar ét­la­pot kap a ven­dég, a gyors­ét­ter­mek­ben pe­dig szin­te ki­vé­tel nél­kül csak szlo­vák nyel­ven tün­te­tik fel az éte­lek ne­vét. Gyen­gébb tel­je­sít­mény az írás­ban tör­té­nő szö­veg­al­ko­tás­ban szü­le­tett, a leg­gyen­gébb ered­ményt pe­dig a nyelv­tan és a he­lyes­írás te­rü­le­tén (ös­­sze­sít­ve 66,74%) pro­du­kál­ták a fel­ső ta­go­za­tos ta­nu­lók.

2.3. A kö­zép­is­ko­lák

Az OPI mun­ka­tár­sai a kü­lön­bö­ző szin­tű kö­zép­is­ko­lák­ban fo­lyó szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás egyes as­pek­tu­sa­i­nak (pl. a szlo­vák nyelv és iro­da­lom tan­tárgy ma­ga­sabb, il­let­ve ala­cso­nyabb óra­szám­ban tör­té­nő ok­ta­tá­sa stb.) meg­fe­le­lő ne­héz­sé­gű fel­ada­to­kat ké­szí­tet­tek a gim­ná­zi­u­mok, il­let­ve a szak­kö­zép­is­ko­lák és a szak­mun­kás­kép­zők ta­nu­lói szá­má­ra.
A kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­get ez eset­ben is hal­lás­ér­tés (a gim­ná­zi­u­mok­ban az Arab­ské kra­jiny v oblasti Perzského zálivu és a Pavarot­ti v Koši­ci­ach cí­mű szö­veg­rész­le­tek [Var­ga 2004, 57, 115], a szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és az érett­sé­gi vizs­gá­val vég­ző­dő szak­mun­kás­kép­zők­ben a Pomoc sloven­ským školám v Maïarsku cí­mű ol­vas­mány [Var­ga 2004, 133], a há­rom­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben pe­dig az Ako je to s fajèením, il­let­ve a Pyra­mídy cí­mű szö­ve­gek [Var­ga 2004, 72, 84]), va­la­mint ér­tő ol­va­sás (a kö­zép­is­ko­lák min­den szint­jén az Odol­nos èajových vrecúšok cí­mű ol­vas­mány [Var­ga 2004, 118]) alap­ján mér­ték. A szö­ve­gek tar­tal­mu­kat és a min­den­na­pi kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban va­ló fel­hasz­nál­ha­tó­sá­gu­kat te­kint­ve – az Ako je to s fajèením cí­mű ol­vas­mány ki­vé­te­lé­vel – ez­út­tal sem fe­lel­tek meg a mód­szer­ta­ni kö­ve­tel­mé­nyek­nek. Az „O ko¾ko dolárov klesli príjmy v tých­to štá­toch a v ktorom roku?”, „Ko¾ko per­cent z príj­mov rop­ných pro­duk­tov pred­stavu­je ex­port v uve­dených kra­jinách?”, „O ko¾ko dolárov vzrást­la cena ropy pod vplyvom zníže­nia celosve­tovej pro­duk­cie”; „Ko¾ko kubick­ých metrov kameòa obsahu­je najväèšia pyra­mí­da?”, „Ko¾ko ton váži najväèšia pyra­mí­da?”, „O ko¾ko metrov bola pôvodne vyššia najväèšia pyra­mí­da?” tí­pu­sú kér­dé­sek ugyan­is csu­pa olyan szám­adat­ra vo­nat­koz­nak, ame­lye­ket tel­je­sen fe­les­le­ge­sen – s ak­kor is csak rö­vid idő­tar­tam­ra – je­gyez­né­nek meg a ta­nu­lók. A min­den­na­pi szlo­vák nyel­vi be­széd­hely­ze­tek meg­ol­dá­sá­ban nem se­gí­tik őket az ef­fé­le in­for­má­ci­ók, de ha egy­szer még­is szük­sé­gük len­ne va­la­me­lyik­re, elég fel­üt­ni­ük egy le­xi­kont, s a vi­lág­há­lón is meg­ta­lál­ják a vá­laszt bár­me­lyik fen­ti kér­dés­re. A kö­zép­is­ko­lás­ok szlo­vák nyel­vi írás­kész­sé­gét egy ap­ró­hir­de­tés, egy mun­ka­hely meg­szer­zé­se irán­ti ké­re­lem szö­ve­gé­nek meg­fo­gal­ma­zá­sa, il­let­ve egy szak­mai élet­rajz (mind­há­rom fo­gal­ma­zás­faj­ta a kö­zép­is­ko­lák 3. év­fo­lya­má­nak tan­anyag [lásd Kon­cep­cia vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským]) meg­írá­sa alap­ján mér­ték fel az OPI mun­ka­tár­sai. Az ér­té­ke­lés­ből ki­tű­nik, hogy a ta­nu­lók a kér­dé­ses fel­ada­tot mind­ös­­sze 23,62%-os si­ke­res­ség­gel tel­je­sí­tet­ték (Var­ga 2004, 16), mi­köz­ben nem tud­ták al­kal­maz­ni sem a kér­dé­ses fo­gal­ma­zás­faj­ták tar­tal­mi jel­lem­ző­it, sem pe­dig for­mai kö­ve­tel­mé­nye­it. Az irá­nyí­tott be­szél­ge­tés (ki­je­lölt té­mák: Drogy a mladí ¾udi­a, Mesto/de­d­i­na, kde bývam) fő vizs­gá­la­ti szem­pont­jai a ki­ej­tés, a fo­lya­ma­tos szö­veg­mon­dás, az adek­vát szó­hasz­ná­lat, va­la­mint a nyelv­ta­ni he­lyes­ség vol­tak, mi­köz­ben a leg­gyen­gébb ered­mé­nyek a szö­veg­al­ko­tás­ban és a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­kok hasz­ná­la­tá­ban szü­let­tek. A di­dak­ti­kus teszt­ben is­mét túl­súly­ban vol­tak a nyelv­ta­ni jel­le­gű – a fo­lya­ma­tos és be­fe­je­zett igék al­kal­ma­zá­sá­ra, a név­szó­ra­go­zás­ra, az ál­lan­dó­sult szó­kap­cso­lat­ok hasz­ná­la­tá­ra stb. irá­nyu­ló – fel­ada­tok.
A gim­ná­zi­u­mi ta­nu­lók 51,73%-a ki­tű­nő, 39,6%-a di­csé­re­tes, 8,65%-a pe­dig jó ér­dem­je­gyet ka­pott a fel­mé­rő dol­go­zat­ra, elég­sé­ges, il­let­ve elég­te­len ér­dem­jegy nem volt (Var­ga 2004, 51). En­nek kö­vet­kez­té­ben jog­gal me­rül­het fel a kér­dés: ha a fel­mé­rő­ben kö­zép­is­ko­lá­sa­ink szá­má­ra nem oko­zott gon­dot a nyelv­ta­ni fel­ada­tok meg­ol­dá­sa, mi­ért nem tud­ják al­kal­maz­ni a meg­fe­le­lő nyelv­ta­ni ala­ko­kat a szö­veg­al­ko­tás so­rán? Fel­té­te­lez­zük, hogy en­nek egyik oka a me­cha­ni­kus nyelv- és nyelv­tan­ta­nu­lás le­het: meg­ta­nul­ják ugyan az egyes pa­ra­dig­má­kat (pl. ige­ra­go­zás, név­szó­ra­go­zás stb.), sőt bi­zo­nyos mon­dat­tí­pu­sok­ra vo­nat­ko­zó­an au­to­ma­ti­zál­ják is őket, önál­ló­an azon­ban nem ké­pe­sek a meg­szer­kesz­té­sük­re.
A szak­kö­zép­is­ko­lák­ban jó­val gyen­gébb (ki­tű­nő: 19,61%, di­csé­re­tes: 38,85%, jó: 31,08%, elég­sé­ges: 9,77%, elég­te­len: 3,33%), a szak­mun­kás­kép­zők­ben pe­dig na­gyon gyen­ge (ki­tű­nő: 5,55%, di­csé­re­tes: 21,18%, jó: 29,86%, elég­sé­ges: 39,93%, elég­te­len: 12,5%) ered­mén­­nyel zá­rult a di­dak­ti­kus tesz­tek ér­té­ke­lé­se (lásd Var­ga 2004, 51, 54, 56).
A kö­zép­is­ko­lák­ban vég­zett fel­mé­rés elem­zé­se alap­ján a leg­jobb ered­ményt ér­tő ol­va­sás­ban ér­ték el a ta­nu­lók, jó­val gyen­géb­ben tel­je­sí­tet­tek a név­szó- és ige­ra­go­zás­ra, a vis­­sza­ha­tó igék al­kal­ma­zá­sá­ra, az adek­vát szó­hasz­ná­lat­ra (az ös­­szeg­ző ér­té­ke­lés sze­rint kö­zép­is­ko­lá­sa­ink ak­tív szlo­vák szó­kin­cse ko­ránt­sem ki­elé­gí­tő [lásd Var­ga 2004, 39]) és a he­lyes­írás­ra irá­nyu­ló fel­ada­tok­ban. A leg­gyen­gébb ered­ményt az írás­ban tör­té­nő szö­veg­al­ko­tás mu­tat­ta, amely az ese­tek több­sé­gé­ben (76,38 % [Var­ga 2004, 16]) mind tar­tal­mát, mind szer­ke­ze­ti és for­mai fel­épí­té­sét, il­let­ve nyelv­ta­nát te­kint­ve ina­dek­vát­nak bi­zo­nyult.

3. A ta­nu­lók vé­le­mé­nye az is­ko­lai szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­ról

A ta­nu­lók ál­tal ki­töl­tött kér­dő­ívek ér­té­ke­lé­se alap­ján az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­ban a meg­kér­de­zet­tek mind­ös­­sze 65%-a (Halászová 2004, 26) ál­lít­ja, hogy a szlo­vák­óra ki­zá­ró­lag szlo­vák nyel­ven zaj­lik, a fel­ső ta­go­zat­ban ugyan­ezt csak a ta­nu­lók 37%-a (Bernáthová 2004, 27) vall­ja, a kö­zép­is­ko­lás­ok vo­nat­ko­zá­sá­ban nincs er­re uta­ló adat. A kis­is­ko­lás­ok je­len­tős ré­sze a szlo­vák­nyelv-órá­kon túl­nyo­mó­részt ol­vas, eset­leg a mun­ka­fü­zet­ben dol­go­zik (31,77%, il­let­ve 12,63%) (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­za­to­sok 74%-a sze­rint a szlo­vák nyelv és iro­da­lom órá­kon túl­súly­ban van a nyelv­tan, ezt kö­ve­ti a szlo­vák nyel­vű szö­ve­gek ol­va­sá­sa, va­la­mint az ol­vas­má­nyok fel­dol­go­zá­sa (65% sze­rint) (Bernáthová 2004, 27). A kö­zép­is­ko­lás­ok sze­rint a szlo­vák­órá­kon nagy­részt el­mé­le­ti is­me­re­te­ket sa­já­tí­ta­nak el, mind­ös­­sze 15%-uk vall­ja, hogy a tan­órák hoz­zá­já­rul­nak szlo­vák nyel­vi kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge­ik fej­lesz­té­sé­hez (Var­ga 2004, 25).
Az al­só ta­go­za­tos di­á­kok csak­nem 40%-a (a kö­zép­is­ko­lá­ban 60%-uk) ott­hon egy­ál­ta­lán nem ké­szül a szlo­vák­órák­ra, s több mint 50%-á­nak se­gít­ség­re len­ne szük­sé­ge ah­hoz, hogy meg­bir­kóz­zon a tan­órá­ra va­ló fel­ké­szü­lés­sel (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­zat­ban a ta­nu­lók 44%-a rend­sze­re­sen ké­szül a szlo­vák­órák­ra, vi­szont csak 29%-a vég­zi el ott­hon az írás­be­li fel­ada­to­kat, 17%-a pe­dig egy­ál­ta­lán nem ké­szül sem a nyel­vi, sem az iro­da­lom­órák­ra (Bernáthová 2004, 27). A kö­zép­is­ko­lá­sok 60%-a ott­hon egy­ál­ta­lán nem ta­nul szlo­vá­kot, 36%-a sze­rint ele­gen­dő, ha az is­ko­lá­ban oda­fi­gyel­nek a pe­da­gó­gus ma­gya­rá­za­tá­ra, 20%-a pe­dig köz­vet­le­nül a szlo­vák­óra előt­ti szü­net­ben ol­vas­sa el a tan­anya­got, il­let­ve old­ja meg (vagy má­sol­ja le) az írás­be­li fel­ada­tot (Var­ga 2004, 25).
Az al­só ta­go­zat­ban a ta­nu­lók 23,65%-a csak a tan­órá­kon be­szél szlo­vá­kul, 52,92%-a rit­kán ugyan, de más kör­nye­zet­ben is, 19,35%-a pe­dig se­hol sem szó­lal meg szlo­vák nyel­ven (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­za­to­sok 52,50%-a csak a szlo­vák­órán hasz­nál­ja a nyel­vet, 17,55%-a pe­dig ott­hon, a csa­lád­ban is. A fenn­ma­ra­dó csak­nem 30% a tan­órán kí­vül (pl. ut­cán, üz­let­ben, il­let­ve szlo­vák anya­nyel­vű ba­rá­ta­i­val va­ló kom­mu­ni­ká­ci­ó­ja so­rán) is be­szél szlo­vá­kul (Bernáthová 2004, 26). A kö­zép­is­ko­lás­ok nagy ré­sze al­kal­man­ként az is­ko­lán kí­vül is meg­szó­lal szlo­vá­kul, még­pe­dig az ut­cán, va­la­mint a hi­va­ta­li érint­ke­zés­ben (er­re vo­nat­ko­zó szá­za­lék­ará­nyos ada­tok nem áll­nak ren­del­ke­zé­sünk­re).
A kis­is­ko­lás­ok 81,17%-a sa­ját be­val­lá­sa sze­rint sze­re­ti a szlo­vák­nyelv-órá­kat, azt azon­ban nem tud­ták meg­ítél­ni, meg van­nak-e elé­ged­ve szlo­vák­tu­dá­suk­kal (Halászová 2004, 26). A fel­ső ta­go­zat­ban mind­ös­­sze a ta­nu­lók 16%-a ér­zi úgy, hogy na­gyon jól be­szél szlo­vá­kul, 47%-a jó­nak, 24%-a pe­dig át­la­gos­nak tart­ja szlo­vák­nyelv-tu­dá­sát (Bernáthová 2004, 26). A fel­mé­rés­ben részt ve­vő kö­zép­is­ko­lás­ok a szlo­vák­órá­kon el­ért ered­mé­nye­i­ket ál­ta­lá­ban a „jó” ér­dem­jeg­­gyel ér­té­kel­ték. 60%-uk jó­nak vagy át­la­gos­nak íté­li meg szlo­vák nyel­vi kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­gét, 15%-uk sa­ját be­val­lá­sa sze­rint gyen­gén be­szél szlo­vá­kul, 3%-uk pe­dig csak ne­he­zen vagy egy­ál­ta­lán nem ért szlo­vá­kul (Var­ga 2004, 24).

4. A pe­da­gó­gu­sok vé­le­mé­nye az ún. pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tu­mok­ról és a tan­köny­vek­ről

Az alap­is­ko­la al­só ta­go­za­tá­nak 1. év­fo­lya­má­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 83,87%-a meg­fe­le­lő­nek tart­ja a je­len­le­gi tan­ter­ve­ket, ill. az ún. mű­ve­lő­dé­si stan­dard út­mu­ta­tá­sa­it (a 2. év­fo­lyam­ban a pe­da­gó­gu­sok 85,48%-á­nak, a 3. és a 4. év­fo­lyam­ban pe­dig 82,26%-á­nak ugyan­ez a vé­le­mé­nye). Ugyan­ak­kor a meg­kér­de­zet­tek 64,52%-a sze­rint az ér­vény­ben lé­vő szlo­vák­nyelv-tan­ter­ve­ket át kel­le­ne dol­goz­ni, sőt több­fé­le va­ri­ánst kel­le­ne ké­szí­te­ni, még­pe­dig asze­rint, mi­lyen nyel­vi kör­nye­zet­ben (erő­sen ma­gyar be­fo­lyá­sú stb.) fo­lyik a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás (Halászová 2004, 34). Az elem­zés­ből an­nak el­le­né­re hi­ány­zik az al­só ta­go­zat­ban hasz­nált tan­köny­vek­re va­ló uta­lás, il­let­ve azok vé­le­mé­nye­zé­se, hogy a 3. és a 4. év­fo­lyam­ban ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok min­den le­het­sé­ges fó­ru­mon (pl. mód­szer­ta­ni na­pok, sze­mi­ná­ri­u­mok) szó­ba hoz­zák a túl­zot­tan ter­je­del­mes tan­anyag, va­la­mint a fe­let­tébb igé­nyes tan­köny­vi szö­ve­gek és nyelv­ta­ni fe­je­ze­tek okoz­ta prob­lé­má­kat.
Az alap­is­ko­la fel­ső ta­go­za­tá­ban a kér­dő­ívet ki­töl­tő szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok­nak mind­ös­­sze 31%-a vá­la­szolt a mű­ve­lő­dé­si stan­dard­ra vo­nat­ko­zó kér­dés­re (eb­ből 50% meg­elé­ge­dé­sét fe­jez­te ki, 15% sze­rint egyér­tel­műb­bé kel­le­ne ten­ni a mód­szer­ta­ni uta­sí­tá­so­kat, 12% sze­rint a szó­ban for­gó pe­da­gó­gi­ai do­ku­men­tum ma­xi­ma­lis­ta, 4% sze­rint a do­ku­men­tum­ban pon­to­san ki kel­le­ne je­löl­ni az egyes év­fo­lyam­ok­ban el­sa­já­tí­tan­dó kö­ve­tel­mé­nye­ket, to­váb­bi 4% pe­dig a mű­ve­lő­dé­si stan­dard há­rom kü­lön­bö­ző va­ri­án­sá­nak a ki­dol­go­zá­sát ja­va­sol­ja) (Bernáthová 2004, 35). A fel­ső ta­go­zat egyes év­fo­lya­ma­i­ban hasz­nált szlo­vák­nyelv-tan­köny­vek mind­egyi­ké­vel kap­cso­lat­ban kri­ti­ku­sak a szlo­vá­kot ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok, mind a ki­lenc­ve­nes évek­ben írt (pl. Benická 1999), mind az újabb (pl. Benická – Bogárová 2000) tan­köny­ve­ket túl­zot­tan igé­nyes­nek tart­ják. Az utób­bi­ak sze­rin­tük sok fe­les­le­ges ide­gen ki­fe­je­zést tar­tal­maz­nak, az egyes nyelv­ta­ni fe­je­ze­tek pe­dig min­den lo­gi­kai rend­szer nél­kül kö­ve­tik egy­mást (Bernáthová 2004, 42).
A gim­ná­zi­um­ban ok­ta­tó szlo­vák sza­ko­sok ré­szé­ről el­ső­sor­ban ide­ig­le­nes jel­le­ge mi­att ér­te bí­rá­lat a tan­ter­vet (Répássyová – Varga – Varsányiová 2000), mely sze­rin­tük csak rész­ben van össz­hang­ban a kö­zép­is­ko­lai szlo­vák­ok­ta­tás cél­ja­i­val. A szak­kö­zép­is­ko­lák és a szak­mun­kás­kép­zők pe­da­gó­gu­sai a tan­ter­vet meg­fe­le­lő­nek tart­ják, az utób­bi­ak sze­rint azon­ban nem min­den eset­ben ve­szi fi­gye­lem­be az egyes ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek szak­nyel­vi szem­pont­ból spe­ci­á­lis hely­ze­tét. A gim­ná­zi­u­mi ta­ná­rok sze­rint a tan­köny­vi szö­ve­gek gyak­ran ina­dek­vá­tak és nem se­gí­tik elő a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia elő­tér­be he­lye­zé­sét, a szlo­vák­iro­da­lom-tan­köny­vek pe­dig túl­sá­go­san igé­nye­sek (pl. a Nadreal­is­ti, a Katolíc­ka mod­er­na stb. cí­mű fe­je­ze­tek). A szak­kö­zép­is­ko­lák pe­da­gó­gu­sai új tan­köny­ve­ket sür­get­nek, sze­rin­tük a mos­ta­ni­ak vagy túl igé­nye­sek, vagy má­ra el­avult­tá vál­tak. A szak­mun­kás­kép­zők szlo­vák sza­ko­sai sze­rint olyan tan­köny­vek­re len­ne szük­sé­gük, ame­lyek iga­zod­nak az egyes szak­mák spe­ci­á­lis kö­ve­tel­mé­nye­i­hez (Var­ga 2004, 30–31).

5. Mód­sze­rek és tech­ni­kák

A pe­da­gó­gu­sok ál­tal adott vá­la­szok elem­zé­se azt bi­zo­nyít­ja, hogy a szlo­vák­nyelv-ta­ná­rok több­sé­ge el­ső­sor­ban a jól is­mert, ha­gyo­má­nyos tech­ni­ká­kat al­kal­maz­za a tan­órá­kon. Az al­só ta­go­zat­ban a leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott mód­szer­ként a ta­nu­lók önál­ló­an (ál­ta­lá­ban írás­ban) vég­zett mun­ká­já­nak el­len­őr­zé­sét je­löl­ték meg, ezt kö­ve­tik a szlo­vák nyel­vi bá­zist meg­te­rem­tő mód­sze­rek (pl. mon­dó­kák, ver­si­kék együt­tes mon­dá­sa), majd a han­gos ol­va­sás.
A fel­ső ta­go­zat­ban a há­rom leg­gyak­rab­ban elő­for­du­ló mód­szer a mo­ti­vá­ció (a ta­nu­lók be­ve­ze­té­se a té­má­ba, fi­gye­lem­fel­kel­tés), a han­gos ol­va­sás és az önál­ló mun­ka el­len­őr­zé­se.
A kö­zép­is­ko­lá­ban ok­ta­tó szlo­vák sza­ko­sok a mo­ti­vá­ci­ót, az új tan­anyag ma­gya­rá­za­tát és a di­a­ló­gus­al­ko­tást so­rol­ták a leg­gyak­rab­ban al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zé (Halászová 2004, 32–34; Bernáthová 2004, 36–37; Var­ga 2004, 33). Meg­je­gyez­zük, hogy az önál­ló szö­veg­al­ko­tás fon­tos­sá­gát az al­só ta­go­zat pe­da­gó­gu­sai a nem rend­sze­re­sen, de gyak­ran al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zött is csak az 5. he­lyen, a fel­ső ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok pe­dig csak a 8. he­lyen tün­tet­ték fel. A kö­zép­is­ko­lák szlo­vák sza­ko­sai ugyan­ak­kor – bár a nem rend­sze­re­sen, de gyak­ran al­kal­ma­zott tech­ni­kák kö­zött – az el­ső he­lyen je­löl­ték meg az önál­ló szö­veg­al­ko­tást.

5.1. Nyel­vi, sze­mé­lyi és tár­gyi fel­té­te­lek

A vizs­gá­la­to­kat kö­ve­tő­en ké­szült elem­zés alap­ján a fel­mé­rés­ben részt ve­vő ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek 70%-ában erő­sen ma­gyar jel­le­gű, 30%-ában pe­dig ve­gyes, az­az szlo­vák–ma­gyar nyel­vi kör­nye­zet­ben fo­lyik a szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sa.
Az al­só ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ta­ní­tó pe­da­gó­gu­sok 86,68%-a ren­del­ke­zik fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel, eb­ből 86,98% al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus, il­let­ve al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus + ki­emelt szlo­vák sza­kot, 10,94% pe­dig al­só ta­go­za­tos pe­da­gó­gus + ki­emelt más sza­kot vég­zett (a fenn­ma­ra­dó ke­ve­sebb mint 3% nem pe­da­gó­gi­ai irá­nyult­sá­gú dip­lo­má­val ren­del­ke­zik). A fel­ső ta­go­zat­ban a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 92,83%-a szer­zett dip­lo­mát, 12,53%-uk azon­ban nem szlo­vák sza­kon, ezért szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li tan­erő­nek szá­mí­ta­nak. A gim­ná­zi­u­mok­ban a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok 98,28%-a vég­zett szlo­vák sza­kot, a szak­ké­pe­sí­tés nél­kü­li­ek szám­ará­nya ezek­ben az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben mind­össze 1,72%. A szak­kö­zép­is­ko­lák­ban és a négy­éves kép­zést biz­to­sí­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben 97,20%-ban szak­kép­zett pe­da­gó­gu­sok ok­tat­nak (ké­pe­sí­tés nél­kül 2,80%), a há­rom­éves kép­zést foly­ta­tó szak­mun­kás­kép­zők­ben a szak­kép­zett ta­ná­rok ará­nya 90,81% (Halászová 2004, 28–29; Bernáthová 2004, 30; Var­ga 2004, 25).
A fel­mé­rés ér­té­ke­lé­se sze­rint a szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok csak mi­ni­má­lis mér­ték­ben kap­cso­lód­nak be az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyen kí­vül fo­lyó te­vé­keny­sé­gek­be. Az al­só ta­go­zat­ban szlo­vák nyel­vet ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok kö­zül mind­ös­­sze ket­ten lát­tak el (kül­ső) mód­szer­ta­ni ta­nács­adói fel­ada­to­kat, egy pe­da­gó­gus sem vál­lalt tankönysz­erzői meg­bí­zást, sen­ki sem kap­cso­ló­dott be az al­só ta­go­zat 1–4. év­fo­lya­ma szá­má­ra ké­szí­tett tan­terv, il­let­ve mű­ve­lő­dé­si stan­dard mun­ká­la­ta­i­ba, és sen­ki sem ren­del­ke­zett pub­li­ká­ci­ós te­vé­keny­ség­gel (Halászová 2004, 28–29). A fel­ső ta­go­zat­ban a szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok 4,72%-a lát el (kül­ső) mód­szer­ta­ni ta­nács­adói fel­ada­to­kat, s 1,65%-a ren­del­ke­zik tan­könyv­szer­zői ta­pasz­ta­la­tok­kal (Bernáthová 2004, 30). A kö­zép­is­ko­lák­ban szlo­vák nyel­vet és iro­dal­mat ok­ta­tó pe­da­gó­gu­sok­nak az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyen kí­vü­li ak­ti­vi­tá­sá­ra va­ló uta­lá­so­kat nem ta­lál­tunk.
A szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás tár­gyi fel­tét­ele­it a kér­dő­ívet ki­töl­tő is­ko­lák, il­let­ve pe­da­gó­gu­sok egy­han­gú­lag nem meg­fe­le­lő­nek vagy ép­pen csak ki­elé­gí­tő­nek tart­ják. Az al­só ta­go­zat­ra vo­nat­ko­zó­lag az is­ko­lák mind­ös­­sze 3,22%-a ren­del­ke­zik nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­um­mal s 8,06%-a szak­tan­te­rem­mel. A fel­ső ta­go­za­tot is mű­köd­te­tő ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek 9,50%-ában van nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­um, 20,86%-ában szlo­vák nyel­vi szak­tan­ter­met ala­kí­tot­tak ki, 39,13%-a pe­dig ren­del­ke­zik hor­doz­ha­tó fül­hall­ga­tók­kal (Bernáthová 2004, 311). Ez­zel szem­ben a vizs­gá­lat­ban részt ve­vő kö­zép­is­ko­lák egyi­ké­nek sincs nyel­vi la­bo­ra­tó­ri­u­ma, s csak 10%-ában ta­lál­ha­tó nyel­vi szak­tan­te­rem (Var­ga 2004, 28). A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­hoz szük­sé­ges se­géd­esz­kö­zö­ket min­den vizs­gált ok­ta­tá­si in­téz­mény el­avult­nak ítél­te meg: az al­só ta­go­zat­ban a mág­ne­ses fa­li­táb­lán, ré­gi mag­nó­fel­vé­te­le­ken s az al­ter­na­tív tankönyc­so­maghoz tar­to­zó Pex­e­so já­té­kon kí­vül nem ren­del­kez­nek más ki­egé­szí­tő anyag­gal; a fel­ső ta­go­zat­ban mind­ös­­sze 21,73%-ban áll a ren­del­ke­zé­sük­re spe­ci­á­lis se­géd­esz­köz, a kö­zép­is­ko­lák­ban pe­dig ki­vé­tel nél­kül csak el­avult, hasz­nál­ha­tat­lan se­géd­anyag ta­lál­ha­tó (Halászová 2004, 30; Bernáthová 2004, 31; Var­ga 2004, 28). S bár csak­nem min­den ok­ta­tá­si in­téz­mény­nek van di­ák­könyv­tá­ra, az ott ta­lál­ha­tó ki­ad­vány­ok – fő­ként a szak- és az is­me­ret­ter­jesz­tő pub­li­ká­ci­ók – nagy ré­sze el­avult, új köny­ve­ket pe­dig anya­gi esz­kö­zök hi­á­nyá­ban nem tud­nak vá­sá­rol­ni. A szlo­vák nyel­vi órá­kon jól hasz­no­sít­ha­tó gyer­mek-, if­jú­sá­gi, ese­ten­ként szak­fo­lyó­ira­to­kat a ta­nu­lók­nak kell meg­ren­del­ni­ük és meg­fi­zet­ni­ük. A ne­héz szo­ci­á­lis kö­rül­mé­nyek kö­zött élő gyer­me­kek azon­ban en­nek nem tud­nak ele­get ten­ni, ezért a tan­órá­kon csak mi­ni­má­lis mér­ték­ben hasz­nál­ják őket se­géd­esz­köz­ként. Az al­só ta­go­zat­ban a Vèielka, a Bo­bi, a Vrabèek, a Slnieèko és a Fifík a leg­gyak­rab­ban for­ga­tott gyer­mek­lap. A fel­ső ta­go­zat­ban a Slnieèko, a Zornièka, az Ohník, a Ka­ma­rát és a Fifík, a kö­zép­is­ko­lák­ban pe­dig a Rebrík és a Dotyky cí­mű fo­lyó­ira­to­kat hasz­nál­ják ki­egé­szí­tő anyag­ként a ta­nu­lók.
A pe­da­gó­gu­sok szá­má­ra fenn­tar­tott ké­zi­könyv­tá­rak ál­lo­má­nya szin­tén el­avult, nagy­részt hasz­nál­ha­tat­lan. Az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek a szű­kös anya­gi ke­ret­re hi­vat­koz­va éven­te leg­fel­jebb 1-2 szak­köny­vet tud­nak vá­sá­rol­ni, s ös­­sze­sen 16,52%-uk ren­de­li meg pe­da­gó­gu­sai szá­má­ra 1-1 pél­dány­ban a Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra v škole vagy a Ped­a­gog­ická revue cí­mű szak­la­po­kat (Halászová 2004, 30; Bernáthová 2004, 31; Var­ga 2004, 28).

6. Ös­­szeg­zés

A több­sé­gi nyelv ok­ta­tá­sa a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben sa­já­tos hoz­zá­ál­lást kí­ván ta­nu­ló­tól és pe­da­gó­gus­tól egy­aránt. Az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­nak azon­ban az előb­bi­ek mel­lett több nél­kü­löz­he­tet­len fel­té­te­le van: a meg­fe­le­lő tan­terv, a jól fel­épí­tett tan­anyag, az adek­vát tan­könyv, a kom­mu­ni­ka­tív el­vű mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sa, a nyel­vi tar­ta­lom több­ré­tű köz­ve­tí­té­se, az alap­kész­sé­gek fej­lesz­té­se és – nem utol­só­sor­ban – a le­he­tő leg­job­ban meg­szer­kesz­tett tan­óra.
A fen­ti elem­zés azon­ban meg­erő­sí­ti azt, amit mind­an­­nyi­an tu­dunk: ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ink­ben nem elég­gé ha­té­kony, nem cél­ra­ve­ze­tő a szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás, az­az nem fe­lel meg a kom­mu­ni­ka­tív kom­pe­ten­cia kö­ve­tel­mé­nye­i­nek. Az okot elő­idé­ző té­nye­zők kö­zött min­den bi­zon­­nyal meg­em­lít­het­jük az ok­ta­tás­szer­ve­zé­si szem­pon­to­kat (kom­mu­ni­ká­ci­ós za­var in­téz­mény­köz­ti szin­te­ken), a di­dak­ti­kai as­pek­tu­so­kat (év­ti­ze­dek óta ta­nács­ta­la­nok va­gyunk ar­ra vo­nat­ko­zó­an, mit, ho­gyan és mi­lyen óra­szám­ban ok­tas­sunk, hogy a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­ik­hoz mér­ten ké­pe­sek le­gye­nek szlo­vák nyel­ven kom­mu­ni­kál­ni), va­la­mint az ok­ta­tá­si do­ku­men­tu­mok szem­pont­ját (a tan­terv, a tan­anyag és a tan­könyv nincs össz­hang­ban egy­más­sal; az utób­bi két év­ti­zed­ben alig je­len­tek meg mód­szer­ta­ni út­mu­ta­tók, mód­szer­ta­ni se­géd­köny­vek és ké­zi­köny­vek) (vö. Si­mon 2005, 7). Fon­tos len­ne, hogy vég­re be­lás­suk: a be­széd ősi, el­sőd­le­ges for­má­ja a nyelv­nek, tá­gabb ér­tel­me­zés­ben a be­széd­ér­tést is fel­öle­li (vö. Bár­dos 2000, 198). En­nek el­le­né­re a ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben foly­ta­tott szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­ban – ke­vés pél­dá­tól el­te­kint­ve – még ma, a 21. szá­zad­ban is alá­ren­delt sze­re­pet ját­sza­nak a szó­be­li kész­sé­gek, sok­kal na­gyobb je­len­tő­sé­get tu­laj­do­ní­tunk a szlo­vák iro­da­lom­tör­té­net és a ha­gyo­má­nyos, le­író szem­pon­tú nyelv­tan ta­ní­tá­sá­nak. De bi­zo­nyá­ra le­het – és mi­nél előbb kell is – ki­ve­ze­tő utat ta­lál­ni a je­len­le­gi hely­zet­ből. Az aláb­bi ja­vas­la­tok az ered­mé­nye­sebb, kom­mu­ni­ká­ció­köz­pon­tú szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás le­he­tő­sé­ge­i­re utal­nak:
– Az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek min­den szint­jén át kel­le­ne ér­té­kel­ni/dol­goz­ni a tan­ter­vet és az ún. mű­ve­lő­dé­si stan­dar­dot, s ben­nük el­ső szá­mú fel­adat­ként a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­ség fej­lesz­té­sét kel­le­ne meg­je­löl­ni.
– Mind az alap­is­ko­la al­só és fel­ső ta­go­za­ta, mind az egyes kö­zép­is­ko­la-tí­pu­sok szá­má­ra dif­fe­ren­ci­ált tan­ter­ve­ket kel­le­ne ki­dol­goz­ni, me­lyek a ta­nu­lók élet­ko­ri sa­já­tos­sá­ga­in kí­vül fi­gye­lem­be ven­nék az egyén, il­let­ve az ok­ta­tá­si in­téz­mény spe­ci­á­lis kész­sé­ge­it, il­let­ve hely­ze­tét is.
– A szlo­vák nyelv ok­ta­tá­sá­nak mód­szer­ta­nát a szlo­vák mint ide­gen nyelv as­pek­tu­sá­ból kel­le­ne ki­dol­goz­ni (a po­zso­nyi Come­nius Egye­te­men év­ti­ze­dek óta ku­tat­ják a szlo­vák mint ide­gen nyelv ok­ta­tá­sá­nak el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti as­pek­tu­sa­it).
– A ha­zai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben a ma­gyar–szlo­vák sza­kos hall­ga­tók­nak a szlo­vák mint ide­gen nyelv mód­szer­ta­nát kel­le­ne ok­tat­ni.
– Olyan – az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tást tá­mo­ga­tó – tan­köny­ve­ket kel­le­ne ír­ni, ame­lyek­ben a tár­sal­gá­si té­mák va­lós kom­mu­ni­ká­ci­ós szi­tu­á­ci­ó­kat je­le­ní­te­nek meg, nyelv­ta­nuk pe­dig a funk­ci­o­ná­lis gram­ma­ti­ká­ra épül.
– Az erő­sen ma­gyar jel­le­gű nyel­vi kör­nye­zet­ben ta­lál­ha­tó ma­gyar tan­nyel­vű ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben be kel­le­ne ve­zet­ni a kö­te­le­ző szlo­vák nyel­vi tár­sal­gás órát (je­len­leg a vá­laszt­ha­tó tár­gyak kö­zött sze­re­pel).
– Meg kel­le­ne te­rem­te­ni az ered­mé­nyes szlo­vák­nyelv-ok­ta­tás­hoz el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ges sze­mé­lyi és tár­gyi fel­té­te­le­ket.
– Biz­to­sí­ta­ni kel­le­ne a szlo­vák sza­kos pe­da­gó­gu­sok rend­sze­res to­vább­kép­zé­sét, il­let­ve a meg­fe­le­lő mo­ti­vá­ció se­gít­sé­gé­vel ösz­tö­nöz­ni kel­le­ne őket a tan­órá­kon kí­vü­li ak­ti­vi­tás­ra (vö. Halás­zová 2004, 36–37; Bernáthová 2004, 43–47; Var­ga 2004, 41–42).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Bár­dos Je­nő 2000. Az ide­gen nyel­vek ta­ní­tá­sá­nak el­mé­le­ti alap­jai és gya­kor­la­ta. Bu­da­pest, Nem­ze­ti Tan­könyv­ki­adó.
Benick­á, Elena 1999. Sloven­ský jazyk pre 9. roèník ZŠ. Bratislava, SPN.
Benick­á, Elena – Bogárová, Juliana 2000. Sloven­ský jazyk pre 5. roèník ZŠ. Bratislava, SPN.
Bernáthová, Alž­be­ta 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 2. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry na 2. stup­ni zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­gog­ický ústav.
Bertóková, Má­ria a kol. 1986. Sloven­ský jazyk pre 3. roèník zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, SPN.
Bertóková, Má­ria a kol. 1988. Sloven­ský jazyk pre 4. roèník zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratisla­va , SPN
Halás­zová, Ani­ta 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 1. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka na 1. stup­ni zák­lad­nej školy s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­gog­ický ústav.
Kon­cep­cia vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským è. 1963/1991 – 22. www.z­bier­ka.sk.
Répássy­ová, Elena – Var­ga, Jozef – Varsányiová, Mar­ta 2000. Doèas­né uèeb­né osnovy pre gym­náz­iá s vyuèo­vacím jazykom maïarským – Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. MŠ SR, è. 418/2000 – 43. www.z­bier­ka.sk.
Si­mon Sza­bolcs 2005. Vál­ság­ban a ha­zai (anya)nyelvi ne­ve­lés. Ka­ted­ra, 13. évf. 2. sz. 7–8. p.
Sloven­ský jazyk. Uèeb­ný plán pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www. s­tatpe­du.sk.
Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre 5.–9. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www.s­tatpe­du.sk.
Sloven­ský jazyk a li­te­ra­tú­ra. Uèeb­ný plán pre SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. www. s­tatpe­du.sk.
Uèeb­né osnovy pre sloven­ský jazyk pre 1.–4. roèník ZŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. è. 946/1993 – 33. www.s­tatpe­du.sk
Var­ga, Jozef 2004. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry v ZŠ a SŠ s vyuèo­vacím jazykom maïarským. 3. èas. Úroveò vyuèo­va­nia sloven­ského jazy­ka a lit­er­atúry na stred­ných školách s vyuèo­vacím jazykom maïarským. Bratislava, Štát­ny ped­a­go­gický ústav.
Zákon o štát­nej správe v škol­stve a školskej samo­správe a o zmene a doplnení niek­torých zákonov 596/2003. www.z­bier­ka.sk

„Tá­vol le­gyen más­ban di­cse­ked­nem, mint
a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ke­reszt­jé­ben.”
(Pál le­ve­le a galátákhoz 6,14)

A vá­ros et­ni­kai tér­szer­ke­ze­té­nek vál­to­zá­sa

A kis­táj köz­pont­já­nak szá­mí­tó, a Kö­rös-pa­tak és a Ti­sza ha­tá­rol­ta ár­té­ri te­ra­szon fek­vő te­le­pü­lés – mely 1920-tól a Szerb–Horvát–Szlovén Ki­rály­ság­hoz, majd az idők fo­lya­mán a szét­esett Ju­go­szlá­vi­á­tól a Szerb Köz­tár­sa­ság­hoz ke­rült – az Ár­pád-kor­tól a tö­rök el­le­ni fel­sza­ba­dí­tó há­bo­rúk Bács­ká­ra va­ló ki­ter­je­dé­sé­ig fo­lya­ma­to­san la­kott volt.1 1686-tól azon­ban az át­vo­nu­ló se­re­gek és az időn­két por­tyá­zó ki­sebb csa­pa­tok ál­lan­dó­an ve­szé­lyez­tet­ték a te­le­pü­lé­sen la­kók lé­tét és va­gyo­ni biz­ton­sá­gát.
Alig hagy­ták el Ókanizsát2 és sok más Ti­sza men­ti hely­sé­get ad­di­gi la­kói, már­is újab­bak ér­kez­tek a he­lyük­re: 1687 de­cem­be­ré­ben és 1688 ja­nu­ár­já­ban az el­nép­te­le­ne­dett te­le­pü­lé­se­ket ka­to­nás­ko­dó szer­bek fog­lal­ták el.3
A la­kos­ság­cse­re gyors le­zaj­lá­sát a vi­dé­ken já­ró tér­ké­pész, Johann Kristof Müller 1706-os da­tá­lá­sú tér­ké­pe – Markt alt Ka­ni­sa – ugyan nem je­lö­li, de a rész­le­tes ut­ca­há­ló­zat­ból azt a kö­vet­kez­te­tést von­hat­juk le, hogy a be­köl­tö­zők a szel­lem­vá­ros­ban gyor­san ki­ja­vít­ha­tó la­kó­épü­le­te­ket, temp­lo­mo­kat talál­hat­tak.4 A szer­bek fo­lya­ma­tos be­köl­tö­zé­se a két zen­tai csa­ta kö­zött azt ered­mé­nyez­te, hogy a 17–18. szá­zad for­du­ló­já­ra a táj tel­je­sen el­ve­szí­tet­te ma­gyar la­kos­sá­gi több­ségét.5
A vi­dék pol­gá­ro­sí­tá­sa az ural­ko­dó Má­ria Te­ré­zia ál­tal ös­­sze­hí­vott 1741. évi or­szág­gyű­lé­sen mon­da­tott ki.6 A me­gyei jog­ha­tó­ság a te­rü­let be­ke­be­le­zé­sé­re több­ször is kí­sér­le­tet tett, de a Ha­di­ta­nács vo­na­ko­dott tel­je­sí­te­ni a me­gye ál­tal kikénysz­e­rített ural­ko­dói in­téz­ke­dést, és 1743-ban Ókanizsát és Martonost még tisz­tán ha­tár­őr-te­le­pü­lés­nek tar­tot­ták, me­lyek – a ta­nács sze­rint – nem vol­tak me­gyei jog­ha­tó­ság alá von­ha­tók.
A pol­gá­ro­sí­tást meg­elő­ző­leg, a szerb ha­tár­őrök vá­laszt­hat­tak, hogy hely­ben ma­rad­nak-e és vi­se­lik a köz­ter­he­ket vagy az új du­nai és szá­vai ha­tár­őr­vi­dék­re köl­töz­nek. A ma­ra­dók 1745. no­vem­ber 1-jé­től vi­sel­ték a közter­heket.7
A ma­gyar la­kos­ság vis­­sza­szi­vár­gá­sa a 18. szá­zad el­ső év­ti­ze­de­i­ben meg­kez­dő­dött, 1745-től tö­me­ges­sé vált,8 de szer­ve­zett te­le­pí­tés­re csak 1751 után, a ki­vált­sá­gos ka­ma­rai te­rü­let­be tar­to­zó és sza­ba­da­lom­le­vél­lel el­lá­tott, me­ző­vá­ro­si jog­ál­lást nyert9 – egy­ko­ri ha­tár­őr­sánc Ókanizsa – te­le­pü­lés­re tör­tént, amely el­kezd­te hasz­nál­ni a Mag­yarkanizsa ne­vet.
1755-ben a ma­gya­rok ará­nya há­rom­szo­ro­sa volt a szer­be­ké­nek, majd egy év­ti­zed­del ké­sőbb már 80%-ra emel­ke­dett a ma­gyar­ság la­kos­sá­gi túl­sú­lya. 1765-ben Mag­yarkanizsán 180 ha­tár­őr­há­zat ír­tak össze.10
Kö­zel száz év el­múl­tá­val a 19. szá­zad ele­ji, vár­me­gyei le­írás te­le­pü­lé­se­ket be­mu­ta­tó ré­szé­ben a kö­vet­ke­zők ol­vas­ha­tók: „Ó vagy ma­gyar Ka­ni­zsa, jól épült ve­gyes ma­gyar rácz m. v. a Ti­sza jobb part­ján, Sze­ged­től dél­re 3 ½ mér­föld­nyi­re. Szám­lál 9137, u.m. 7724 ma­gyar kath., 1297 ó hi­tű, 4 evang., 112 sidó lak. Kath. Paroch. Temp­lo­mú. Synagó­ga, Vá­ros­há­za. A hely­ség­től ½ órá­nyi­ra van a Ti­sza rév­je, mell­yen Toron­tál­ba jár­nak át. Határ­ja mel­lyet a telec­skai dom­bok ha­sí­ta­nak ke­resz­tül – szál­lá­sok­ra van fel­oszt­va. Föld­je fe­ke­te, s szép buzát, kuko­riczát, sok kö­lest és do­hányt te­rem. Mar­ha­tar­tá­sa vi­rág­zó. A Ti­sza men­té­ben, és a Kö­rös ér kö­rül sok pos­vá­nyai van­nak.”11
Az 1910-es nép­szám­lá­lás ada­tai sze­rint Mag­yarkanizsá­nak a ta­nyá­kon élők­kel együtt 16 655 la­ko­sa volt. (A vá­ros­la­kók szá­ma va­ló­já­ban 11 783 lé­lek, hi­szen a ta­nyá­kon 4872-en él­tek.) Eb­ből 28 né­met, 2 szlo­vák, 1 hor­vát, 329 szerb és 266 zsi­dó. Val­lás sze­rint 16 277 ka­to­li­kus, 22 görög ka­to­likus, 53 re­for­má­tus, 20 ágos­tai, 378 gö­rög­ke­le­ti, 1 uni­tá­ri­us és 266 izraeli­ta.12
Az 1981-es nép­szám­lá­lás adat­so­ra­i­ban még ki­mu­tat­ták a nem­ze­ti­sé­ge­ket, de a fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zást már nem: 11 687 la­ko­sa volt a vá­ros­nak, eb­ből 10 410 ma­gyar, 38 mon­te­neg­rói, 75 hor­vát, 2 ma­ce­dón, 2 mu­zul­mán, 3 szlo­vén, 725 szer­b, 11 al­bán, 40 ci­gány és 5 ro­mán. A val­lá­si ös­­sze­té­tel­re csak kö­vet­kez­tet­ni tu­dunk: a ma­gya­rok zö­me ka­to­li­kus, bár ele­nyé­sző szám­ban van­nak bap­tis­ták, szom­ba­tis­ták és Je­ho­va ta­núi is. A szlo­vé­nek, a hor­vá­tok és a ci­gá­nyok ka­to­li­ku­sok, a szer­bek, a mon­te­neg­ró­i­ak és a ro­má­nok gö­rög­ke­le­ti val­lá­sú­ak. Az al­bá­nok és a mu­zul­má­nok musz­li­mok.
Ös­­szes­sé­gé­ben te­hát azt mond­hat­juk, hogy az el­telt há­rom­száz év alatt a vá­ros et­ni­kai és val­lá­si tér­szer­ke­ze­te vál­to­zott ugyan, de ará­nya­it te­kint­ve meg­őriz­te a 18. szá­zad vé­gé­re kialault kon­dí­ci­ó­kat.

A tér­ki­je­lö­lés ob­jek­tu­ma­i­nak sza­kral­itása, val­lá­si és etnikus kö­tő­dé­se

Az egy­ház­nak fon­tos táj­szer­ve­ző, táj­épí­tő, il­let­ve a táj­ba szent­sé­gi te­ret aplikáló sze­re­pe a ba­rokk kor­ban szak­rá­lis kis­em­lé­kek so­rá­nak lét­re­jöt­tét ered­ményezte.13 A 18. szá­zad el­ső fe­le még a didal­masan elő­re­tö­rő ka­to­li­ciz­mus tér­hó­dí­tá­sá­tól át­ha­tott hét­köz­nap­ok sza­kral­itását mu­tat­ja a vá­ros térségében.14 Egyik leg­ré­geb­bi szak­rá­lis kis­em­lé­ke Mag­yarkanizsá­nak a ko­ráb­ban már em­lí­tett, Johann Kristof Müller tér­ké­pén Kalwarien Berg – Kál­vá­ria-hegy­nek ne­ve­zett dom­bon ál­ló há­rom ho­mok­kő kereszt.15 A ke­resz­tek szár­vé­gei le­ke­re­kí­tet­tek, a kö­zé­pen ál­lón még ma is meg­van az ön­tött­vas­ból ké­szült kor­pusz.16 A vá­ros­tól mes­­sze, a táj­ból kb. 10 mé­ter ma­ga­san ki­emel­ke­dő dom­bon az egy­ko­ri Sza­bad­kai út men­tén fo­gad­ta a lát­vány a te­le­pü­lés­re ér­ke­zőt.
A fo­ko­za­to­san ter­jesz­ke­dő, egy­re tá­vo­labb­ra nyú­ló ház­sor­ok a 20. szá­zad ele­jé­re ér­tek ki a domb­láb­hoz. Az út má­sik fe­lén már ko­ráb­ban, a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben, az 1859-ben nyi­tott temető17, majd a 20. szá­zad ele­jén, a te­me­tő mö­gött épült újabb ház­sor­ok fog­ták ke­ret­be a Kál­vá­ria-dom­bot.
A vá­ros ka­to­li­kus ma­gyar­sá­ga a domb­hoz ve­ze­tő út két szé­lé­re és a dom­bot ke­rü­lő kör­út mel­lé stá­ci­ó­kat épít­te­tett az el­ső vi­lág­há­bo­rú előt­t. A stá­ci­ók tég­lá­ból ké­szül­tek, szo­bor­fül­kés kép­osz­lo­pok, orom­za­tu­kon kis fak­ereszt­tel.18 A fül­kék­ben el­he­lye­zett fest­mé­nye­ket va­la­ha csuk­ha­tó vas­táb­lák véd­ték az idő­já­rás vi­szon­tag­sá­ga­i­tól és csak hús­vét­kor nyi­tot­ták ki őket. A stá­ci­ók ál­lí­tá­si költ­sé­gét gaz­da­gabb pa­raszt-pol­gár csa­lá­dok vál­lal­ták. Ne­vü­ket az épít­mé­nyek lá­ba­za­tá­ban el­he­lye­zett szür­ke mű­kő táb­lá­kon örö­kí­tet­ték meg. Az el­ső stá­ció táb­lá­ja tö­rött, fel­ira­ta: „… / di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Pósa Jó­zsef / és ne­je / Oroszi Ro­zá­lia.” A má­so­dik stá­ció táb­lá­ja tö­rött: „Is­ten di­cső­sé­gé­re …/ Sóti Luk­ács T…/ fér­je Fe­hér M…” A har­ma­dik stá­ció táb­lá­ja tö­rött, a szö­veg nagy ré­szét le­csi­szol­ták: „…/ …/ és ne­je / Cseszkó Te­réz.” A ne­gye­dik stá­ció táb­lá­ja ép, a fel­ira­ton csi­szo­lás­nyo­mok: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / özv. Ki­rály Ágos­ton­né, Fe­hér Er­zsé­bet / és özv. Bali András­né, Tóth Te­réz.” Az ötö­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A ha­to­dik stá­ció táb­lá­ja ép, raj­ta csi­szo­lá­si nyo­mok­kal: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Tukacs Jó­zsef / és ne­je / Dukai Ve­ro­ni­ka.” A he­te­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A nyol­ca­dik stá­ció táb­lá­ja ép: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Törteli Luk­ács / és ne­je / Sza­bó Klá­ra.” A ki­len­ce­dik és a ti­ze­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A ti­zen­egye­dik stá­ció táb­lá­ja tö­re­de­zett, szö­ve­ge azon­ban ol­vas­ha­tó: „Is­ten di­cső­sé­gé­re emel­tet­ték: / Fe­hér Ró­zsa, Fe­hér Ve­ro­na és / Fe­hér Ju­dit.” A ti­zen­har­ma­dik és ti­zen­ne­gye­dik stá­ció táb­lá­ja hi­ány­zik. A kál­vá­ria szak­rá­lis te­ré­nek épít­mé­nye­it a vá­ros ka­to­li­kus ma­gyar la­kos­sá­ga emel­tet­te és gon­doz­ta. Nyil­ván­va­ló­an ez egé­szen ad­dig volt így, amíg a li­tur­gi­kus funk­ci­ó­ját be­tölt­het­te az épít­mény. A ha­tó­sá­gok a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en, a ko­a­lí­ci­ós évek vé­gén be­til­tot­ták a temp­lo­mon kí­vü­li szer­tar­tá­so­kat, li­tur­gi­kus cse­lek­mé­nye­ket. A nagy te­rü­le­ten ál­ló objek­tum­együttest, kény­sze­rű­ség­ből ugyan, de fo­ko­za­to­san elhanyagolták.19
A vá­ros leg­ré­geb­bi da­tált szak­rá­lis kis­em­lé­ke az 1866-ban emelt Nepo­mu­ki Szent Já­nos-szo­bor. A szent nagy nép­sze­rű­ség­nek örveven­dett egész Kö­zép-Eu­ró­pá­ban – óvott a rossz hír­től, a be­teg­sé­gek­től, a tűz­vész­től, a szép ha­lál elő­se­gí­tő­je is volt és a ha­jó­sok, ví­zi­mol­nár­ok, tu­ta­jo­sok pat­ró­nu­sa­ként is szá­mon tar­tot­ták20 –, nem cso­da hát ha „AZ Ó KA­NI­ZSAI / ÁJ­TA­TOS HIVEKNEK / ADA­KO­ZÁ­SÁ­BÓL” is ál­lí­tot­tak egy szob­rot a Kö­rös-pa­tak ti­szai torko­latához.21 Sa­já­tos a szent szob­rá­nak sor­sa, hi­szen az 1960-as éve­kig, az ere­de­ti pa­tak­me­der fel­töl­té­sé­ig állt ál­lí­tá­sá­nak ere­de­ti he­lyén, majd a Szent őr­ző­an­gya­lok ka­to­li­kus temp­lo­má­nak kert­jé­be he­lyez­ték át az idő­köz­ben meg­ron­gált, fe­jet­len szob­rot. Ko­ráb­bi fo­tó­kon jól lát­szik, hogy a le­tö­rött bal ke­zét be­haj­lít­va uj­ját a szá­ja elé tet­te, míg má­sik ke­zé­ben ke­resz­tet tar­tott, raj­ta kor­pus­­szal. A ka­to­li­kus hí­vek ös­­sze­fo­gá­sá­val „res­ta­u­rál­ták” a szob­rot és a meg­ke­rült szo­bor­fe­jet a he­lyé­re il­lesz­tet­ték. A ho­mok­kő szo­bor ek­kor új­ra ki­szí­ne­se­dett.
Még két szo­bor áll a temp­lom­kert­ben, az 1882-ben ál­lí­tott Pieta és az 1891-ben ké­szült Szent­há­rom­ság-szo­bor. Előb­bi fe­hér már­vány­ból ké­szült, az ülő Szűz Má­ri­át áb­rá­zol­ja ölé­ben a ha­lott Jé­zus­sal. Fel­ira­ta: „Oh, ti mind­nyá­jan / Kik át­men­tek ez uton / Fi­gyel­mez­ze­tek és lás­sá­tok / Ha va­gyon e fáj­da­lom / Mint az én fáj­dal­mam. / KÉSZITETTE / AZ IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / ÖZV: SMIDL VENCZELNÉ / SZÜL: SPORN MÁ­RIA VIL­HEL­MI­NA / 1882.” A szob­rot ál­lí­ta­tó „Öz­vegy Schmidl Venczel­né, szül. Sporn Maria Vil­hel­mi­na val­lá­sos ér­zel­mé­től indit­tat­va Is­ten, és a B. Szent Szűz di­csőitésére egy dí­szes, buz­gal­mat eme­lő, és a fáj­dal­mas szent szűz­nek a ke­reszt­ről le­vett, és kar­ja­i­ban tar­tó Szent Fi­át jel­ké­pe­ző karar­rai már­vány­ból mes­te­ri­leg ké­szí­tett szo­bor emel­te­tett temp­lo­munk ud­va­rán, 1200 fo­rint­nyi költ­sé­gen.”22 A szo­bor fenn­tar­tá­sá­ra az öz­vegy ala­pít­ványt ho­zott lét­re, a 120 fo­rin­tot va­gyo­ná­ra táb­láz­tat­ta. Mind­er­ről az ér­se­ki ha­tó­ság jó­vá­ha­gyá­sát kér­ve le­vél­ben tá­jé­koz­tat­ta Mé­szá­ros Ignácz pré­post plé­bá­nos 1882. szep­tem­ber 11-én az ér­se­ki hivatalt.23
A szo­bor a tér ke­le­ti fe­lén, a ke­reszt­ha­jó be­já­ra­tá­hoz ve­ze­tő úton áll. Ha­bár az ere­de­ti, mö­göt­te ve­ze­tő utat ma már nem hasz­nál­ják, és így in­tő fel­ira­tát sem ol­vas­sák, még­is sok­kal in­kább ural­ja a te­ret, mint a mel­let­te ál­ló, mo­nu­men­tá­lis Szethárom­ság-s­zo­bor.
A ho­mok­kő­ből ké­szült és igen rossz ál­la­pot­ban lé­vő al­ko­tás a Bata csa­lád anya­gi ál­do­zat­vál­la­lá­sá­nak kö­szön­he­tő­en kerüt fel­ál­lí­tás­ra: „A TEL­JES / MEG­OSZT­HA­TAT­LAN / SZENT HÁ­ROM­SÁG EGY IS­TEN / DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / BATA JÁ­NOS PÁL / BATA JÁ­NOS AN­TAL / BATA JÁ­NOS JÁ­NOS / ÉS BATA ÉVA / MDCCCXCI.”
A 20. szá­zad ele­jén foly­ta­tó­dott a te­rek szak­rá­lis ki­je­lö­lé­se és még két al­ko­tás ke­rült a vá­ros egy-­e­gy for­gal­mas pont­já­ra. A Jé­zus szí­ve-szo­bor egy igen len­dü­le­tes, impresszív meg­fo­gal­ma­zá­sú, sze­ces­­szi­ós ta­lap­za­ton ál­ló al­ko­tás, me­lyet a Gaz­da­kör szék­há­zá­nál, az egy­ko­ri Szent Ist­ván és Szé­che­nyi ut­cák há­rom­szög ala­kú kis te­ret for­má­ló ta­lál­ko­zá­sá­nál ál­lí­tot­tak fel. A ko­lozs­vá­ri Szeszák Fe­renc – Stróbl Ala­jos ta­nít­vá­nya – ké­szí­tet­te al­ko­tá­sért 16 000 ko­ro­nát fi­ze­tett egy mó­dos pa­raszt-pol­gár csa­lád. De­di­ká­ci­ó­ja azt is el­árul­ja, hogy a fel­újí­tást is te­he­tős hí­vek vál­lal­ták: „JÉ­ZUS / SZENT­SÉ­GES SZIVÉNEK / AJÁNL­JA / BATA SÁN­DOR / ÉS NE­JE / RE­ME­TE VIK­TÓ­RIA / 1908.” Ta­lap­za­tán: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE JAVITTATTA 1975 ÉV­BEN / DUKAI SÁN­DOR / ÉS NE­JE / NAGY HER­MI­NA.” A szo­bor fenn­tar­tá­sá­ra az emel­te­tő há­zas­pár a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba há­rom­száz ko­ro­nát tett le 1908. de­cem­ber 27-én, hogy an­nak ka­ma­ta­i­ból a ké­sőb­bi­ek­ben a fenn­tar­tá­si költ­sé­ge­ket fedez­zék.24
Ke­vés­bé len­dü­le­tes, in­kább a szi­go­rú egy­há­zi meg­fo­gal­ma­zá­sú áb­rá­zo­lás­mó­dot kö­ve­tő Má­ria szí­ve-szo­bor az egy­ko­ri De­ák Fe­renc és Ár­pád ut­cák ta­lál­ko­zá­sá­nál lé­vő kis té­ren áll, kö­zel a bel­vá­ro­si Szent őr­ző­an­gya­lok temp­lo­má­hoz. A szo­bor­ál­lí­tás költ­sé­ge­it is­mét egy te­he­tős pa­raszt-pol­gár csa­lád vál­lal­ta: „A / BOL­DOG­SÁ­GOS SZÜZ MÁ­RIA / SZEP­Lő­TE­LEN SZIVÉNEK / AJÁNL­JA / DUKAI AND­RÁS / ÉS NE­JE / DUKAI AMÁ­LIA / 1929. / ÓVÁ­RI J. / SENTA.” A de­di­ká­ció szö­ve­gé­ből az év­szám és a szom­szé­dos vá­ros, Zenta ne­vé­nek írás­mód­ja utal csu­pán ar­ra, hogy a 20. szá­zad má­so­dik év­ti­zed­ében im­pé­ri­um­vál­tás tör­tént.
A szob­rok mel­lett szá­mos ke­resz­tet is ál­lí­tot­tak a vá­ros­la­kók, el­ső­sor­ban a te­le­pü­lés­re ve­ze­tő utak men­tén, majd a 20. szá­zad el­ső fe­lé­ben már a vá­ros fon­to­sabb ut­cá­i­nak ke­resz­te­ző­dé­sé­ben, il­let­ve a fő­te­rek­re is ju­tott a kis­em­lé­kek­ből.
A vá­ros dél­nyu­ga­ti be­já­ra­tá­nál, a Zen­tai út és a vas­út kö­zött a szán­tók pe­re­mén áll a „Kík köröszt”25, me­lyet nap­ja­ink­ban is rend­sze­re­sen kék­re fes­te­nek. De­di­ká­ci­ó­ja: „KE­RESZT­RE / FE­SZÍ­TETT / JÉ­ZUS / KÖ­NYÖ­RÜLJ / RAJ­TUNK.” A ke­reszt lá­ba­za­tá­hoz mű­anyag fla­kont erő­sí­tet­tek, ami­ben ál­lan­dó­an van vi­rág. A szé­pen gon­do­zott kis­em­lék egy ko­ráb­ban ál­lí­tott fa­ke­reszt he­lyé­re ke­rült. A Sóti csa­lád fel­me­női ál­tal ál­lí­ta­tott és ki­dőlt fa­ke­reszt he­lyé­be: „Sóti Józs. Já­nos, Sóti Józs. Vincze és Sóti Józs. Luk­ács test­vé­rek egy új, erős és csi­nos kő­ke­resz­tet ál­lí­tot­tak 200 forin­tért.”26 Az ál­lí­tás évé­ben, 1902-ben har­minc­két fo­rin­tos új ke­reszt­ala­pot is lét­re­hoz­tak, me­lyet egy év­vel ké­sőbb to­váb­bi hat­van­négy ko­ro­ná­val bővítet­tek.27
Zenta fe­lől a vá­ros köz­pont­ja fe­lé ha­lad­va a Jár­vány­kór­ház mel­lett áll a Bor­sos csa­lád ál­tal emel­te­tett ke­reszt: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / BOR­SOS AND­RÁS / ÉS NE­JE / SZA­BA­DOS ER­ZSÉ­BET / 1903.” Még az ál­lí­tás évé­ben a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba száz ko­ro­nát he­lyez­tek le­tét­be Bor­sos And­rás Fe­renc és ne­je „a vá­sár­tér és a zen­tai or­szág­út ös­­sze­szö­gel­lé­sén föl­ál­lí­tott kő­ke­reszt fön­n­tartására”.28 A ke­resz­tet ko­vá­csolt­vas ke­rí­tés­sel vet­ték kör­be, lá­ba­za­tá­hoz és ke­rí­té­sé­re rend­sze­re­sen he­lyez­nek vi­rá­got.
A Csá­kó-ke­reszt az egy­ko­ri Új­vá­ro­si fő­ut­ca és Hu­nya­di ut­ca tér­ré szé­le­se­dő sar­kán áll. Az egyet­len ke­reszt a vá­ros­ban me­lyen az ál­lít­ta­tó ra­gad­vány­ne­ve ol­vas­ha­tó: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / SZA­BÓ JÁ­NOS / CSÁ­KÓ / ÉS NE­JE / PÓSA RO­ZÁ­LIA / 1903. / LÖWY M. / SZA­BAD­KA.” A Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba a ke­reszt fönn­tar­tá­sá­ra száz ko­ro­nát tet­tek az ál­lít­ta­tók, mely­nek ka­ma­ta­i­ból a ke­reszt fenn­tar­tá­sát kel­lett biz­tosí­tani.29 Mí­ves ko­vá­csolt­vas ke­rí­té­se mö­gé fla­ko­nok­ban vi­rá­got he­lyez­nek a hí­vek és a ke­reszt gon­do­zói.
A Szent Pál ka­to­li­kus temp­lom kert­jé­ben áll a Széc­si csa­lád ál­tal ál­lít­ta­tott ke­reszt: „DI­CSÉR­TES­SÉK / A JÉ­ZUS KRISZ­TUS / OVARY SENTA / IS­TEN / DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TE / SZÉCSI GYU­LA / NE­JE / BATA ÁGO­TA / ÉS LE­Á­NYUK / VIK­TÓ­RIA / 1940.”30
A volt Zrí­nyi ut­ca sar­kán a ve­gyes­bolt és Nagy Má­tyás egy­ko­ri vendéglő­je31 kö­ze­lé­ben áll a Loson­cz-k­ereszt: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TÉK / LOSONCZ AND­RÁS / ÉS NE­JE / DO­BÓ JU­LI­AN­NA / 1912 JUNIUS 28. / AURER SÁN­DOR / ÁRVIZ U 35.” Hát­ol­da­lán: „TÁ­VOL LE­GYEN MÁS­BAN / DI­CSE­KED­NEM, MINT / A MI URUNK JÉ­ZUS / KRISZ­TUS KE­RESZT­JÉ­BEN / GAL. 6. 14.” Az ala­pí­tók két­száz ko­ro­nát fi­zet­tek be a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ba, mely ös­­szeg ka­ma­ta­i­ból a ke­reszt fenn­tar­tá­si költ­sé­ge­it kel­lett fedezni.32 Az 1990-es évek kö­ze­pén ja­ví­tot­ták lá­ba­za­tát és ko­vá­csolt­vas ke­rí­té­sét.
A vá­ros­ból ki­ve­ze­tő, egy­ko­ri Sze­ge­di út Fa­lu vá­ros­ré­szen át­ve­ze­tő sza­ka­sza mel­lett, a ré­gi sza­tócs­bolt kö­ze­lé­ben áll a Koncz csa­lád ál­tal ál­lít­ta­tott ke­reszt: „KONCZ JÁ­NOS / CSA­LÁD­JAI. / 1934.” Nap­ja­ink­ban ke­vés­bé szem­be­tű­nő, mert a fö­lé haj­ló fák lomb­jai ta­kar­ják a szé­pen rend­ben tar­tott kis­em­lé­ket.
A Hor­gosi út mel­lett, an­nak vá­ros­ba ve­ze­tő sza­ka­szá­nál áll a mis­­szi­ós ke­reszt: „SZENT ÉV 1975.” Ez az egyet­len fa­ke­reszt a vá­ros te­rü­le­tén.
A ka­to­li­kus nagy­temp­lom kert­jé­ben két ke­reszt áll, az egyi­ket a Sóti csa­lád ál­lí­tat­ta és ere­de­ti he­lyén, a Szent­há­rom­ság-szo­bor és a temp­lom fő­be­já­ra­ta kö­zött ta­lál­ha­tó. De­di­ká­ci­ó­ja igen lé­nyeg­re tö­rő: „SÓTI AND­RÁS / CSA­LÁD­JA.”
A Czér­na-k­ereszt ere­de­ti­leg a Fő tér sar­kán, az egy­ko­ri pi­ac­té­ren állt. A kom­mu­nis­ta ha­ta­lom azon­ban a szer­bek ke­reszt­jé­vel együt­t, mely a vá­ros­há­za előtt állt, át­he­lyez­tet­te. Nap­ja­ink­ban a nagy­temp­lom szen­té­lyé­hez si­mu­ló hit­tan­te­rem előtt áll. Fel­ira­ta: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE / EMEL­TET­TE / CZÉRNA / SZILVESZTERNÉ / SZÜL. / TÉ­NYI ERZSÉBET/ 1903. LőWY M. SZA­BAD­KÁN.” Az ál­lít­ta­tó a Ke­gyes Ala­pok­ba száz ko­ro­nát fi­ze­tett be, hogy a ka­mat­jö­ve­del­mek a „kis piac­zon föl­ál­lí­tott fe­hér már­vány ke­reszt fen­tartásás­ra fordít­tas­sanak”.33
A ka­to­li­kus te­me­tők­ben – négy te­me­tő­je van a vá­ros­nak: két ka­to­li­kus, egy szerb és egy zsi­dó – több kö­zép­ke­reszt is van. A nagy ­te­me­tő­ben a fő­út mel­lett két 19. szá­za­di, rend­sze­re­sen fes­tett ke­reszt áll: „EMEL­TET­TE / LO­SONC SÁN­DOR / ÚJITATTA FIA / GYÖRGY” és „EMEL­TET­TÉK / IS­TEN KE­GYEL­MÉ­BőL / BICSKEJI IM­RE ÉS / LÁSZ­LÓ RO­ZÁ­LIA / KÖLT­SÉ­GÉN.”
A kis ­te­me­tő sír­kert­jé­ben egy kö­zép­ke­reszt áll, mel­let­te ha­rang­láb. A ró­zsa­szín már­vány­ból ké­szült ke­reszt fel­ira­tá­nak szö­ve­ge: „IS­TEN DI­CSő­SÉ­GÉ­RE ÁL­LÍ­TAT­TA / LOSONCZ FERENCZ / ÉS NE­JE / DUKAY ÁG­NES / 1887.” Húsz év­vel a ke­reszt fel­ál­lí­tá­sa után idősb Loson­cz Fe­renc a Ke­gyes Ala­pok pénz­tá­rá­ban nyolc­van ko­ro­nát fi­ze­tett be, hogy an­nak ka­ma­ta­i­ból a „tó­par­ti te­me­tő­ben ugyan­csak ő ál­tal föl ál­lí­tott vö­rös már­vány ke­reszt fön­tartására ala­pul szol­gál­janak”.34
A vá­ros­ban mind­ös­­sze két szak­rá­lis kis­em­lé­ket ál­lít­tat­tak szerb la­ko­sok, il­let­ve a szerb gö­rög­ke­le­ti egy­ház­köz­ség. A Fő té­ri ke­reszt ma a Szent Mi­hály Ark­an­gyal gö­rög­ke­le­ti szerb temp­lom kert­jé­ben áll. Elég ké­sőn, a 19. szá­zad má­so­dik fe­lé­ben ál­lí­tot­ták. A ke­reszt lá­ba­za­tán a temp­lom véd­szent­je lát­ha­tó. Ci­rill be­tűs fel­ira­ta in­for­má­ci­ó­ban gaz­dag: „У СЛАВУ БОГА! / ПРЕЧАСТНОМ ПАСПЈАТУ ХРИСТОВОМ / ЗНАМЕЊЕОВО ПОДИЖЕ / ВЕРОЉУБИВА ПРАВОСЛАВНА СРБСКА / ОБШТИНА У СТАРОЈ КАНЈИЖИ / ГОДИНЕ 1871.” Talapzatбn: „ ОБНОВЉЕН 1930 Г. / ИНДУСТРИЈА МРАМОРА. ДД. / СУБОТИЦА. / ОВАЈ КРСТ ОБНОВИЛА / ЛЕПОСАВА ШЛЕЗИНГЕР / 2005. ГОДИНЕ.” („Is­ten di­cső­sé­gé­re! / Di­cső­sé­ges ol­tal­ma­zó Krisz­tu­sunk­nak / az em­lék­mű­vet ál­lít­tat­ja / a hit­sze­re­tő Pra­vosz­láv Szerb / Egy­ház­köz­ség Ókanizsán / 1871. év­ben.” A ta­lap­zat szö­ve­ge: „Fel­újít­va 1930. é. / Már­vány­ipar Rt. / Sza­bad­ka / Ezt a ke­resz­tet újí­tat­ta / Lep­osa­va Šlezinger / 2005. év­ben.”)
A szerb te­me­tő­ben ál­ló kö­zép­ke­reszt fel­ira­ta: „У СЛАВУ БОГА И ЧАСТ ГОСПОДА И СПАСА НАШЕГ / ИСУСА ХРИСТА / И ИЗБРАНИКА ЊЕГОВА / АПОСТОЛА И ЕВАНГЕЛИСТЕ… / СВ. ЛУКЕ / КУЧЕВНОГ ЗАШТИТНИКА ПОРОДИЦА / БОГОСЛАВЉЕНИХ ПОДИЖУ ОВО СВЕТО / ЋАСНО ЗНАМЕЊЕ ВАСЕ БОГОСАВЉЕВ … / ОВОГА СВЕТА / … АМИН / 1899 ГОД.” („Is­ten és meg­men­tő Urunk Jé­zus di­cső­sé­gé­re / az Úr ki­vá­lasz­tott / apos­to­lá­nak / Szt. Luk­ács / evan­ge­listá­nak a csa­lád ol­tal­ma­zó­já­nak / Is­ten di­cső­sé­gé­re ál­lí­tot­ták ezt a szent / em­lé­ket Va­sa Bogosavl­jev / a világ…/ ámen / 1899 év.”)
A Letopis­ban, va­gyis a szerb temp­lom és egy­ház­köz­ség tör­té­ne­tét meg­örö­kí­tő év­könyv­ben az aláb­bi­ak ol­vas­ha­tók: „Васа Богосављев подигао је крст на месту званом »свињске пијаце« за своту од 800 кпуна.”35 („Va­sa Bogosavl­jev ke­resz­tet ál­lí­ta­tott a »disz­nó­pi­ac­nak« ne­ve­zett he­lyen 800 ko­ro­na ös­­sze­gért.”)
A fen­ti­ek­ből lát­ha­tó, hogy men­­nyi­re fon­tos egy kö­zös­ség éle­té­ben az egy­ház táj­épí­tő, táj­szer­ve­ző sze­re­pe. A temp­lo­mo­kat – a szer­bek 1773–1775-ben, a ma­gya­rok 1768-ban és 1912-ben36 – a vá­ros köz­pont­já­ban épí­tet­ték, a Fő ­tér kö­ze­lé­ben vagy a te­le­pü­lés for­gal­mas pont­ja­in, hogy hang­sú­lyoz­zák je­len­lé­tü­ket az épí­tett kör­nye­zet­ben. Ezt a gya­kor­la­tot kö­vet­te a te­he­tős pa­raszt-pol­gár ré­teg, ami­kor szak­rá­lis kis­em­lé­kek so­rát ál­lít­tat­ta a te­le­pü­lé­sen.
Az el­ső szak­rá­lis épít­ményt a ka­to­li­ku­sok tá­vol a vá­ros­tól, egy dom­bon emel­ték. A táj­ba épí­tett kál­vá­ria a vá­ros egyet­len 18. szá­za­di em­lé­ke. Ma­gyar­or­szág más tá­ja­in már eb­ben az idő­szak­ban szám­ta­lan val­lá­si kis­em­lé­ket ál­lí­tot­tak. Bács­ka azon­ban ek­kor él­te leg­újabb ko­ri be­né­pe­se­dé­sé­nek al­kal­ma­sint elég­gé za­va­ros kor­sza­kát, így nem cso­da, ha Mag­yarkanizsa meg­te­le­pe­dő la­kói nem a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ál­lí­tá­sá­val vol­tak elfoglal­va.37
Amint azon­ban a be­né­pe­se­dés nyug­vó­pont­ra ju­tott, a val­lá­sos élet tá­ji kör­nye­zet­be va­ló be­il­lesz­té­se azon­nal a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba ke­rült. A 19. szá­zad­ban nyolc szak­rá­lis kis­em­lék épült, eb­ből ha­tot ka­to­li­ku­sok, ket­tőt or­to­do­xok emel­tek.
Ha meg­vizs­gál­juk eze­ket az ob­jek­tu­mo­kat, lát­hat­juk, hogy né­gyet a temp­lo­mok kö­ré szer­ve­ző­dő szak­rá­lis tér­be, a má­sik né­gyet, pe­dig a li­tur­gi­kus gya­kor­lat­ból kö­vet­ke­ző egyéb szak­rá­lis tér­be ál­lí­tot­tak. A vá­ros fő­te­rén, a vá­ros­há­za és a szerb temp­lom kö­ze­lé­ben ál­lí­tot­ták fel a szer­bek egyik ke­reszt­jü­ket. Míg a má­si­kat a vá­ros egyik for­gal­mas pont­ján – kö­zel a szerb te­me­tő­höz –, a Disz­nó­pi­a­con. A ka­to­li­kus ma­gya­rok szin­tén a köz­pont­ban ál­ló nagy­temp­lo­muk kert­jé­ben két szob­rot, a két ka­to­li­kus te­me­tő­ben há­rom ke­resz­tet és a Kö­rös-pa­tak tor­ko­la­tá­nál egy szob­rot ál­lí­tot­tak.
A 20. szá­zad­ban még ki­lenc szak­rá­lis kis­em­lék ke­rült a vá­ros ut­cá­i­ra, te­re­i­re a ka­to­li­ku­sok anya­gi ál­doz­ta­vál­la­lá­sá­nak kö­szön­he­tő­en, eb­ből ket­tő szo­bor. Két ká­pol­na/ra­va­ta­lo­zó is épült a ka­to­li­kus nagy­te­me­tő­ben, mind­ket­tő a 20. szá­zad ele­jén. A szob­rok a vá­ros fon­tos és for­gal­mas cso­mó­pont­ja­i­ra ke­rül­tek. Az egyik ke­resz­tet a Fő tér­re ál­lí­tot­ták, a Hay­nald Le­ány­ne­ve­lő In­té­zet im­po­záns tömb­je elé, hogy el­len­sú­lyoz­zák a ko­ráb­ban a tér­ben egye­dül ál­ló or­to­dox szak­rá­lis em­lé­ket. Ez­zel a tér két­pó­lu­sú­vá vált.
A vá­ros ka­to­li­kus kö­zös­sé­ge ti­zen­nyolc kis­em­lék ál­lí­tá­sá­val je­löl­te ki az ál­ta­la hasz­nált szak­rá­lis te­re­ket a te­le­pü­lé­sen és ha­tá­rá­ban. Az or­to­do­xok két ke­reszt­je is hang­sú­lyos tér­szer­ke­ze­ti cso­mó­pon­to­kat je­lölt ki: a Fő ­tér mel­lett a Disz­nó­pi­ac a vá­ros egyik nagy for­gal­mú, Zenta fe­lé ve­ze­tő út­ja volt. Ké­sőbb en­nek a ke­reszt­nek a tér­ki­je­lö­lő funk­ci­ó­ja meg­vál­to­zott, hi­szen a szer­bek te­me­tő­jé­be át­ke­rül­ve, az et­ni­kum ál­tal ki­zá­ró­la­go­san hasz­nált szak­rá­lis tér­be ke­rült.
Ha meg­vizs­gál­juk a de­di­ká­ci­ó­kat, lát­hat­juk, hogy a húsz kis­em­lék­ből mind­ös­­sze ket­tőn nem ol­vas­ha­tó az ál­lít­ta­tó ne­ve.
A két or­to­dox ke­reszt egyi­kén Va­sa Bogosavl­jev, a má­si­kon a Szerb Egy­ház­köz­ség sze­re­pel ál­lít­ta­tó­ként.
No­ha ma­gunk is egyet­ér­tünk az­zal a meg­ál­la­pí­tás­sal, hogy a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ál­lí­tá­sá­nak gya­kor­la­ta val­lá­si in­dít­ta­tá­sú és el­ső­sor­ban a fe­le­ke­ze­ti, te­hát: a ka­to­li­kus, a gö­rög ka­to­li­kus és az or­to­dox li­tur­gi­kus tér­ki­je­lö­lést szol­gál­ta/szol­gál­ja, még­is fel kell vet­nünk a do­log nem­ze­ti­sé­gek­hez kap­cso­ló­dó vo­nat­ko­zá­sát is.
A vá­ros mint kö­zös­ség kul­tú­rá­ját vizs­gál­va szem­be­öt­lő an­nak tör­té­ne­ti és tér­be­li ta­go­ló­dá­sa. A val­lá­sok fe­lől kö­ze­lít­ve sem ke­rül­het­jük meg a kér­dés et­ni­kai töl­te­té­nek prob­lé­má­ját. Gya­kor­la­ti­lag azo­nos, a ke­resz­tény kul­túr­kör­höz tar­to­zó et­ni­ku­mok al­kot­ják a la­kos­sá­got, még­is már en­nek vizs­gá­la­ta­kor szem­be­sü­lünk a tén­­nyel, hogy az et­ni­kai, szerb–ma­gyar ket­tős­ség mel­lett az or­to­dox–ka­to­li­kus val­lá­si ket­tős­ség­gel is szá­mol­nunk kel­l.38
Egy olyan kö­zös­ség­ben, mint ami­lyet Mag­yarkanizsa la­kos­sá­ga al­kot, óha­tat­la­nul is fel­me­rül a kér­dés, ho­gyan ala­kul­tak ki a meg­je­lö­len­dő te­rek, mi­lyen fon­tos­ság­gal bír­tak a kö­zös­ség éle­té­ben. Nos, a tör­zsö­kös­nek szá­mí­tó szer­bek, akik a ha­tár­őr­vi­dé­ki kor­szak­tól lak­nak a te­le­pü­lé­sen, és so­ká­ig irá­nyí­tot­ták an­nak ügye­it, a ma­guk szá­má­ra meg­je­löl­ték a Fő­ te­ret. A 18. szá­zad vé­gé­vel túl­súly­ba ke­rü­lő ma­gyar­ság csak a mil­len­ni­um utá­ni évek­ben érez­te an­nak szük­sé­gét, hogy szak­rá­lis kül­ső­sé­gek­ben is meg­mu­tas­sa szám­be­li fö­lé­nyét, jól­le­het a val­lá­sos lel­kü­le­tű em­be­rek szá­má­ra min­dig is lé­te­zett a szent és a pro­fán élet­tér gya­kor­la­ti ket­tőssége.39 Ese­tünk­ben te­hát nem a val­lá­sok in­teg­rá­ló, ha­nem sok­kal in­kább dif­fe­ren­ci­á­ló sze­re­pé­vel van dol­gunk.
A vá­ros­ban élő szerb­ség et­ni­kai iden­ti­tá­sá­nak min­dig fon­tos ele­me volt a val­lá­si iden­titás.40 Egy­há­zuk rá­adá­sul „Is­ten igaz di­cső­í­té­sét” – ortho doxa – a hí­vek anya­nyel­vén tet­te, ami erő­sí­tet­te őket hi­tük­ben és kül­de­tés­tu­da­tuk­ban egy­aránt: ha­tár­őr ka­to­na­ként az or­szág föld­jét és a hi­tet har­co­san vé­del­mez­ték a fo­lyó túl­ol­da­lán lé­vő hi­tet­le­nek­kel szem­ben.41 Ké­sőbb ha­son­ló­kép­pen cse­le­ked­tek a több­ség­be ke­rült ma­gyar­ság­gal szem­ben is. En­nek okán ko­rán ki­ala­kul­tak a sza­kral­izált et­ni­kai ha­tá­rok, me­lyek a szerb­ség ré­szé­ről a Fő ­té­ri temp­lo­muk és a te­me­tő­jük kö­rü­li te­rek­re kor­lá­to­zód­tak. A szak­rá­lis tér te­le­pü­lé­sen be­lü­li el­he­lyez­ke­dé­se és an­nak al­kal­man­ként a kö­zös­ség ál­tal kon­cent­rált hasz­ná­la­ta tö­ké­le­te­sen ki­elé­gí­tet­te az etnikus el­vá­rá­so­kat. Az or­to­dox ka­rá­csony­kor tör­té­nő tölgy­fa­ág-ége­tés, az új­évi öröm­lö­vés, va­la­mint a hús­vé­ti és a temp­lom­bú­csúi kör­me­net al­kal­má­val a kö­zös­ség tag­jai a vá­ros köz­pon­ti te­rét hasz­nál­va mu­tat­ták meg ön­ma­gu­kat, vet­ték bir­to­kuk­ba az ál­ta­luk fon­tos­nak tar­tott kö­zös­sé­gi helyszíneket.42
A ka­to­li­kus val­lás in­teg­rá­ló ere­je fő­két ab­ban mu­tat­ko­zott meg, hogy a ma­gyar­ság mel­lett élő kis­szá­mú né­met, szlo­vák és hor­vát te­le­pe­sek be­il­lesz­ke­dé­sét és ha­so­nu­lá­sát se­gí­tet­te. En­nek okán a ma­gyar tömb gyor­san fel tud­ta szív­ni a nem ma­gyar et­ni­ku­mo­kat. A val­lás­hoz, a szer­tar­tás­hoz va­ló ra­gasz­ko­dás eb­ben az eset­ben az et­ni­kai iden­ti­tás fel­adá­sá­hoz ve­ze­tett. A be­ol­va­dás gyor­san, szin­te egy ge­ne­rá­ció alatt leza­jlot­t.43 A szerb­sé­get ez a faj­ta szí­vó­ha­tás nem érin­tet­te meg.44
Az or­to­dox szer­bek­kel el­len­tét­ben a ka­to­li­ku­sok tér­hasz­ná­la­ta más­ho­gyan ala­kult, ke­vés­bé kon­cent­rál­tan hasz­nál­ták a vá­ros­köz­pont te­re­it. Ko­rán a táj­ba épí­tet­ték szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ket, me­lyek­hez a te­le­pü­lé­sen kí­vül­re vo­nul­tak kör­me­net­tel, ott tar­tot­tak ke­reszt­úti áj­ta­tos­sá­got. Köz­pon­ti ün­ne­pe­i­ken is, mint ami­lyen a hús­vét, az úr­nap­ja az egész vá­ros ré­szé­vé vált szak­rá­lis cse­lek­mé­nye­ik­nek. Hús­vét­kor a vá­ro­son át­vo­nul­va men­tek ki a Kál­vá­ria-domb­hoz, míg úr­nap­ján a te­le­pü­lés kü­lön­bö­ző pont­ja­in ál­lí­tot­tak sát­ra­kat. Eb­ből a gya­kor­lat­ból nőtt ki az igény, hogy mi­nél több pon­ton je­löl­je­nek ki szak­rá­lis te­re­ket a hí­vek. Így fo­ko­za­to­san nőtt a ke­resz­tek szá­ma. Mi­vel a temp­lom­ba já­ró ka­to­li­kus la­kos­ság ko­ráb­ban is zö­mé­ben ma­gyar volt, nap­ja­ink­ban pe­dig ki­zá­ró­la­go­san az, ezért a tér­ki­je­lö­lés­nek ez a mód­ja ko­rán etnikus töl­te­tet kapot­t.45
Ér­de­kes je­len­ség, hogy 1990 után fo­ko­za­to­san – az ál­la­mi til­tá­sok meg­szűn­té­vel –, mind a két val­lás gya­kor­lói új­ra kezd­ték bir­tok­ba ven­ni a ko­ráb­ban hasz­nált szak­rá­lis te­re­ket. El­ső­sor­ban a temp­lo­mok köz­vet­len kör­nye­ze­tét, mi­nek kö­vet­kez­té­ben az or­to­do­xok ko­ráb­bi szak­rá­lis tér­hasz­ná­la­ti gya­kor­la­ta alig né­hány éven be­lül hely­re­állt. A ró­mai ka­to­li­kus ma­gyar­ság azon­ban ti­zen­hat év­vel a kom­mu­niz­mus­ban be­ve­ze­tett ál­la­mi til­tá­sok meg­szűn­te után sem hasz­nál­ja a te­le­pü­lé­sen és an­nak ha­tá­rá­ban ko­ráb­ban ki­ala­kí­tott szak­rá­lis te­re­it. A 20. szá­zad el­ső fe­lé­nek gya­kor­la­ta nem éledt új­já, sőt ar­ra sin­csen pél­da, hogy újabb tér­ki­ala­kí­tás­ra tet­tek vol­na kísér­letet.46
A kö­zös­ség val­lás­gya­kor­la­tá­nak vizs­gá­la­tá­ból lát­ha­tó, hogy a ka­to­li­ciz­mus in­teg­rá­ló ere­je mel­lett, ugyan­azon idő­in­ter­val­lu­mon be­lül a dif­fe­ren­ci­á­ló­dás irá­nyá­ba ha­tott a kö­zös­sé­gen belül.47 Az or­to­do­xia vi­szont kez­det­től fog­va egy nem­ze­ti kö­zös­ség­hez ta­padt, ez­ál­tal se­gí­tet­te a szerb­ség ho­mo­ge­ni­tá­sá­nak meg­őr­zé­sét, és még a vá­ros ha­tá­rá­ban ki­ala­kult ta­nya­sor ro­mán nyel­vű és or­to­dox val­lá­sú né­pes­sé­gét sem tud­ta inte­grál­ni.48
A Dél­vi­dé­ket jár­va ha­son­ló gya­kor­lat­tal ta­lál­koz­ha­tunk a volt Toron­tál és Temes me­gyék te­rü­le­tén lé­vő ve­gyes et­ni­kai ös­­sze­té­te­lű te­le­pü­lé­se­ken. A né­met, ma­gyar, szerb és hor­vát la­ko­sú vá­ro­sok, fal­vak szak­rá­lis tér­hasz­ná­la­ti gya­kor­la­ta ha­son­ló ké­pet mu­tat, mint ami­lyen a mag­yarkaniz­sai pél­dá­ból ki­tű­nik, az­zal a szem­be­öt­lő kü­lönb­ség­gel, hogy fő­ként a több­sé­get ké­pe­ző et­ni­kum, je­le­sül az or­to­do­xi­á­hoz kö­tő­dő szak­rá­lis tér­meg­je­lö­lés­sel ta­lál­koz­ha­tunk el­ső­sor­ban a te­le­pü­lé­se­ken és azok ha­tá­rá­ban.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

A Ma­gyar Szent Ko­ro­na Or­szá­ga­i­nak 1910. Évi Nép­szám­lá­lá­sa. 56. kö­tet. Bu­da­pest, 1912. /Magyar Sta­tisz­ti­kai Közlemények./
Bartha Elek: Et­ni­kai kü­lönb­sé­gek és a val­lá­sok in­teg­rá­ló ere­je. In Kunt Ernő–Szabadfalvi József–Viga Gyu­la (sz­erk.): Interetnikus kap­cso­la­tok Észak­ke­let-Ma­gyar­or­szá­gon (Az 1984 ok­tó­be­ré­ben meg­ren­de­zett kon­fe­ren­cia anya­ga). Mis­kolc, Mis­kol­ci Her­man Ot­tó Mú­ze­um, 1984, 97–101. p. /A Mis­kol­ci Her­man Ot­tó Mú­ze­um Nép­raj­zi ki­ad­vá­nyai, 15./
Bartha Elek: A szak­rá­lis cé­lú ha­tár­be­li épít­mé­nyek funk­ci­o­ná­lis kér­dé­sei. Ke­resz­tek, szob­rok, ká­pol­nák. Szent­end­re, 1990, 219–226. p. /Ház és Em­ber, 6./
Du­dás End­re: A Tiszánin­neni Ko­ro­na Ke­rü­let­nek rö­vid mult­ja, jog­vi­szo­nya és a ko­ro­na, mint földesurá­vali dézma pe­re. Sze­ged, 1868.
Far­kas Il­di­kó: Az egy­ház­sza­ka­dás, 1054. His­tó­ria, 29. évf. (2007) 1. sz. 4–5. p.
Fé­nyes Elek: Ma­gyar or­szág­nak s a hoz­zá kap­csolt tar­to­má­nyok­nak mos­ta­ni állapot­ja sta­tis­tikai és geo­graphi­ai te­kin­tet­ben. 2. köt. Pest, Trattner-Károlyi, 1837.
Kemény­fi Ró­bert: Szak­rá­lis tér – „et­nic­itás” – nem­zet­ál­lam. Szak­rá­lis tér­fo­lya­ma­tok elem­zé­si le­he­tő­sé­gei az et­ni­kai di­na­mi­ka alap­ján. In Ceri Miklós–Kósa László–T. Berecz­ki Ibo­lya (sz­erk.): Pa­rasz­ti múlt és je­len az ez­red­for­du­lón. A Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság 2000. ok­tó­ber 10–12. kö­zött meg­ren­de­zett nép­raj­zi ván­dor­gyű­lés­ének elő­adá­sai. Szent­end­re, Ma­gyar Nép­raj­zi Tár­sa­ság – Szent­end­rei Sza­bad­té­ri Nép­raj­zi Mú­ze­um, 2000, 33–50. p.
Klamár Zol­tán: Örök­sé­günk. Ka­ni­zsai ké­pes­könyv. Ka­ni­zsa, 1996.
Klamár Zol­tán: A ka­ni­zsai kál­vá­ria. In Be­szé­des Va­lé­ria (sz­erk.): A jó Is­ten di­cső­sé­gé­re. Írá­sok a vaj­da­sá­gi ma­gyar­ság né­pi val­lá­sos­sá­gá­ról. Sza­bad­ka, Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság, 2000.
Klamár Zol­tán: Ta­nyák, pa­raszt­gaz­da­ság­ok Mag­yarkanizsa vi­dé­kén (1900–2000). Sza­bad­ka, Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság, 2006. /Kiss La­jos Nép­raj­zi Tár­sa­ság könyv­tá­ra, 2./
Klamár Sá­ra: „Én­ne­kem mind­egy, hogy mond­jam, ma­gyar va­gyok, il’ ja da kažem ja sam hrvat”. Val­lá­si és nem­ze­ti iden­ti­tás ös­­sze­füg­gé­sei a szerém­sé­gi Ma­ra­dé­kon. Ma­gyar Egy­ház­tör­té­ne­ti Váz­la­tok, 17. évf. (2005) 3–4. sz. 135–152. p.
Koroknay Ákos: Ka­ni­zsa és Martonos ha­tár­őr­vi­dé­ki kor­sza­ka. In Do­bos Já­nos (sz­erk.): Ka­ni­zsa mo­nog­rá­fi­á­ja. 1. köt. Ka­ni­zsa, Cne­sa, 1995, 223–326. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000.
Lisz­ka Jó­zsef: A kép­osz­lop­tól a ká­pol­ná­ig. (Ja­vas­lat a szak­rá­lis kis­em­lé­kek ma­gyar ter­mi­no­ló­gi­á­já­ra.) In uő: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000, 19–31. p.
Lisz­ka Jó­zsef: Ada­lé­kok Nepo­mu­ki Szent Já­nos kis­al­föl­di tisz­te­le­té­hez. In uő: Ál­lít­ta­tott ke­reszt­ínyi buzgóság­bul. Ta­nul­má­nyok a szlo­vá­ki­ai Kis­al­föld szak­rá­lis kis­em­lé­ke­i­ről. Dunasz­er­da­he­ly, Lil­i­um Aurum, 2000, 65–79. p.
Papp Györ­gy: Ka­ni­zsa és kör­nyé­ke föld­raj­zi ne­ve­i­nek adat­tá­ra. 1. köt. Új­vi­dék, Ma­gyar Nyelv, Iro­da­lom és Hun­ga­ro­ló­gi­ai Ku­ta­tá­sok In­té­ze­te, 1982. /Vajdaság hely­sé­ge­i­nek föld­raj­zi ne­vei, 8./
Papp Ri­chárd: Etnikus val­lá­sok a Vaj­da­ság­ban? Ki­sebb­sé­gi lét­hely­ze­tek kul­tu­rá­lis ant­ro­po­ló­gi­ai ér­tel­me­zé­sei. Bu­da­pest, MTA Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Gondolat Ki­adói Kör, 2003.
Sá­ri Zsolt: Az úr­na­pi kör­me­net és tér­szer­ke­zet. In S. Laczkovits Emőke–Mészáros Ve­ro­ni­ka (sz­erk.): Né­pi val­lá­sos­ság a Kár­pát-me­den­cé­ben 5. Kon­fe­ren­cia Pá­pán 1999. jú­ni­us 22–24. 1. kö­tet. Veszp­rém, 2001, 323–330. p.
Silling Ist­ván: Temp­lo­mok, szen­tek, imád­sá­gok. Új­vi­dék–Tóth­fa­lu, Ju­go­szlá­vi­ai Ma­gyar Mű­ve­lő­dé­si Tár­sa­ság, 1994. /Jugoszláviai Ma­gyar Mű­ve­lő­dé­si Tár­sa­ság kiskönyvtára./
Silling Ist­ván: Megszen­telet je­le­ink. A 250 éves Kupusz­i­na sza­bad­té­ri val­lá­si em­lé­kei. Kupusz­i­na, 2001. /Kupuszinai fü­ze­tek, 3./
Tol­nai Ot­tó et. al.: A csönd vá­ro­sa. Sza­bad­ka, Fo­rum Könyv­ki­adó–Mi­ner­va Nyom­da, 1982.
Tüs­kés Gá­bor: Ke­resz­tek, fe­szü­le­tek, kál­vá­ri­ák. Ethno­graphi­a, 88. évf. (1977) 1. sz. 195–197. p.

A há­bo­rús szlo­vák ál­lam­ról a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni évek­ben nem­igen em­lé­kez­tek meg a cseh­szlo­vák nem­ze­ti esz­me to­vább­vi­vői. Beneš úgy érez­te, hogy az 1939 és 1945 kö­zött mű­kö­dő önál­ló Szlo­vá­kia po­li­ti­ká­já­nak kép­vi­se­lői fő­ben­já­ró bűnt kö­vet­tek el az egy­sé­ges cseh­szlo­vák nem­zet esz­mé­je el­len, ez­ál­tal sze­mé­lye­sen Beneš el­len is, aki ab­szo­lút mó­don azo­no­sult ez­zel az esz­mé­vel.
Ma­nap­ság egy­re több könyv je­le­nik meg er­ről az idő­szak­ról és fon­tos sze­rep­lő­i­ről, akik kö­zé két­ség­kí­vül Vojtech Tuka is tar­to­zik. Tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter­ből lett mi­nisz­ter­el­nök, de egy ide­ig a bel­ügyet is ő irá­nyí­tot­ta. A salz­bur­gi ta­lál­ko­zó (1940 jú­li­u­sa) után el­lát­ta a kül­ügy­mi­nisz­te­ri posz­tot is. Jozef Tiso mel­lett ő volt Szlo­vá­kia má­so­dik leg­fon­to­sabb em­be­re.
Tuka el­lent­mon­dá­sos fi­gu­rá­ja a szlo­vák tör­té­ne­lem­nek. Ir­re­den­tá­nak, ma­gyar ér­zel­mű­nek tar­tot­ták, ugyan­ak­kor szlo­vák ha­za­fi­nak, már­tír­nak, a szlo­vák önál­ló­ság aty­já­nak is. Ta­lán so­kak előtt nem is­me­ret­len, hogy Tuka, aki 1922-től a Szlo­vák Nép­párt tag­ja volt, 1928. ja­nu­ár 1-jén Vac­u­um iuris cím­mel egy ta­nul­mányt, ál­lam­po­li­ti­kai el­mél­ke­dést kö­zölt a Slovák cí­mű na­pi­lap ha­sáb­ja­in. A so­kat vi­ta­tott ta­nul­mány lé­nye­ge az volt, hogy az 1918. ok­tó­ber 30-án el­fo­ga­dott turóc­szent­már­toni ki­ált­vány­nak van egy tit­kos jegy­ző­köny­ve, mely sze­rint a cse­hek és a szlo­vá­kok kö­zöt­ti ál­lam­jo­gi vi­szonyt tíz év el­tel­té­vel felül kell vizs­gál­ni. Ha ez nem tör­tén­ne meg, va­c­u­um iuris, az­az jo­gi vá­kuum ala­kul­na ki 1928. ok­tó­ber 31-e után. A cikk nagy fel­há­bo­ro­dást vál­tott ki és a turóc­szent­már­toni gyű­lés részt­ve­vői is el­uta­sí­tot­ták. ők hang­sú­lyoz­ták, hogy lé­te­zik az a bi­zo­nyos jegy­ző­könyv – ame­lyet azon­ban sen­ki nem lá­tott – de nem a cseh fél szá­má­ra szer­kesz­tett ul­ti­má­tum for­má­já­ban. Sze­rin­tük Szlo­vá­kia ál­lam­jo­gi hely­ze­tét fo­lya­ma­to­san kell fe­lül­vizs­gál­ni, ha a nem­zet­kö­zi és a bel­ső hely­zet sta­bi­li­zá­ló­dik. Tuka bí­rá­lói azt ve­tet­ték a sze­mé­re, hogy olyan do­log­ról ér­te­ke­zett, ame­lyet nem lá­tott. A cseh kor­mány ar­ra va­ló hi­vat­ko­zás­sal, hogy ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get foly­tat, il­let­ve ka­to­nai áru­lást kö­ve­tett el (Ma­gyar­or­szág szá­má­ra kém­ke­dett) pert in­dí­tott el­le­ne. 1929. ok­tó­ber 5-én el­ítél­ték, 15 év bör­tön­bün­te­tést ka­pott. Tuka el­íté­lé­sé­ben je­len­tős sze­re­pe volt a cseh­szlo­vák tit­kos­szol­gá­lat­nak, amely bi­zo­nyí­té­ko­kat szol­gál­ta­tott el­le­ne. Eze­ket ugyan nem hasz­nál­hat­ták fel a per fo­lya­mán, de si­ke­rült a ko­ro­na­ta­nú­kat val­lo­más­ra bír­ni.
Meg­döb­ben­tő, hogy Tuka vis­­sza­tér­he­tett a po­li­ti­kai élet­be, még ha tud­juk is, hogy a né­me­tek bá­bás­kod­tak kö­rü­löt­te, va­la­mint a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút meg­elő­ző ka­o­ti­kus po­li­ti­kai hely­zet is je­len­tős sze­re­pet ját­szott a do­log­ban.
Tuka am­nesz­ti­á­já­nak kér­dé­se több­ször fel­me­rült a köz­pon­ti kor­mány, il­let­ve a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt ber­ke­i­ben is, azon­ban mind­két fél ütő­kár­tya­ként, kel­lő idő­ben sze­ret­te vol­na ki­ját­sza­ni. Több, ku­darc­ba ful­ladt pró­bál­ko­zás után az ér­dek­azo­nos­sá­got az 1935-ös esz­ten­dő hoz­ta meg.1 1935. de­cem­ber 14-én le­mon­dott Masaryk el­nök és az új el­nök­vá­lasz­tást 1935. de­cem­ber 18-ra tűz­ték ki. Edvard Beneš, aki Bohu­mil Nìmec bo­ta­ni­ka­pro­fes­­szor el­le­né­ben kan­di­dált, nem le­he­tett biz­tos győ­zel­mé­ben egé­szen ad­dig, amíg nem so­ra­koz­tat­ta ma­ga mö­gé a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­pár­tot, il­let­ve a nép­párt dön­tő sza­vá­ra vá­ró agrár­pár­ti­akat.2 A nép­párt egyik alap­ve­tő kö­ve­tel­mé­nye, ta­lán in­kább ké­ré­se, Tuka am­nesz­ti­á­já­nak na­pi­rend­re tű­zé­se volt. Beneš ígé­re­tet tett ar­ra, hogy meg­vá­lasz­tá­sa után fog­lal­ko­zik majd Tuka ügyé­vel, azon­ban mint ko­ráb­ban Masaryk el­nök, ő is ki­kö­töt­te, hogy Tu­ká­nak írás­be­li be­is­me­rő val­lo­mást kell ten­nie. Aki be­is­me­rő val­lo­mást tesz, an­nak van mit be­is­mer­nie, te­hát nem ítél­ték el ár­tat­la­nul.
Tuka val­lo­má­sát még a prá­gai Pankrác bör­tön­ben ír­ta meg, Tit­kos je­len­tés az 1919-től 1927-ig ter­je­dő ál­lam­el­le­nes te­vé­keny­ség­ről cí­men, és 1935 áp­ri­li­sá­ban jut­tat­ta el az ak­kor még kül­ügy­mi­nisz­ter­ként te­vé­keny­ke­dő Benešhez. Eb­ben be­is­mer­te ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét, azon­ban a ka­to­nai áru­lás vád­ját el­uta­sí­tot­ta. Val­lo­má­sa a ké­sőb­bi­ek­ben, 1937 de­cem­be­ré­ben, sú­lyos po­li­ti­kai csa­tá­ro­zá­so­kat idé­zett elő a prá­gai par­la­ment­ben.
Beneš el­nök­ké vá­lasz­tá­sa után nem fe­lej­tet­te el a Szlo­vák Nép­párt­nak tett ígé­re­tét, azon­ban Tuka am­nesz­ti­á­já­nak volt egy be­fo­lyá­sos el­len­ző­je, ma­ga a szlo­vák szár­ma­zá­sú igazságü­gymin­iszter, Ivan Dér­er. Dérer nem szí­ve­sen lát­ta vol­na Tukát sza­ba­don, más­részt el­len akart áll­ni an­nak a nyo­más­nak, ame­lyet a saj­tó, ne­ve­ze­te­sen a Slovák, a Sloven­ská prav­da és a Nást­up gya­ko­rolt. Mind­há­rom lap a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt be­fo­lyá­sa alatt állt. A Slovák és a Sloven­ská prav­da na­pi­lap volt, a Nást­up pe­dig a fi­a­tal szlo­vák autonómista ge­ne­rá­ció két­he­ten­te meg­je­le­nő fo­lyó­ira­ta. Ki­adó­juk egy épü­let­ben, a po­zso­nyi Radlin­ský ut­ca 51. szám alatt volt. A Slovák és a Sloven­ská prav­da az 1937-es év vé­gé­től egy­re gyak­rab­ban fog­lal­ko­zott a Tuka-kérdés­sel, amit a köz­pon­ti kor­mány nem né­zett jó szem­mel, így a lap több szá­mát el­ko­boz­ták és meg­sem­mi­sí­tet­ték. Az ink­ri­mi­nált szá­mok sér­tet­ték az 1923-ban ki­adott Tör­vé­nyek és ren­de­le­tek tá­rá­nak né­hány pa­ra­gra­fu­sát, még­pe­dig a 14. §. 5. pont­ját (a köz­tár­sa­ság gya­lá­zá­sá­nak vét­sé­ge), a 16. § 1. pont­ját (a bűn­cse­lek­mé­nyek jó­vá­ha­gyá­sa) és a 18. § 1. és 2. pont­ját (va­lót­lan hí­rek ter­jesz­té­se). En­nek ürü­gyén ko­boz­ták el és sem­mi­sí­tet­ték meg a ki­ad­vá­nyo­kat. A Slovák és a Sloven­ská prav­da szer­kesz­tő­sé­ge meg­pró­bált til­ta­koz­ni az el­kob­zá­sok el­len. 1937 de­cem­be­ré­től ál­ta­lá­nos­sá vált, hogy ügy­véd­je, dr. Edmund Rosí­val ré­vén az­zal az in­dok­kal fel­leb­be­zett, hogy a „cik­kek a nyil­vá­nos kri­ti­ka szel­le­mé­ben íród­tak, amit a saj­tó­sza­bad­ság biz­tosít”.3 A fel­leb­be­zés több­nyi­re nem ért célt, a ki­ad­vá­nyo­kat meg­sem­mi­sí­tet­ték és csak azt si­ke­rült ve­le el­ér­ni, hogy az el­kob­zá­si pro­ce­dú­ra meghossz­a­bodot­t.
1937 má­ju­sá­ban Dérer – Beneš köz­ben­já­rás­ára – haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott tár­gyal­ni Tuka am­nesz­ti­á­já­ról. Ket­tő­jük szi­go­rú­an bi­zal­mas ta­lál­ko­zó­ja (1937. má­jus 20.) után, az igazságü­gymin­iszter az 1938. má­jus 28-án meg­tar­tott mi­nisz­ter­ta­ná­csi ülé­sen Tukára vo­nat­ko­zó am­nesz­tia­ter­ve­ze­tet ter­jesz­tett elő, ame­lyet Beneš 1937. jú­ni­us 3-án szen­te­sí­tett. A saj­tó­nak adott hi­va­ta­los ér­te­sí­tés­ben a kö­vet­ke­ző állt: „Az 1937. jú­ni­us 3-án szü­le­tett dön­tés­sel a köz­tár­sa­sá­gi el­nök meg­ke­gyel­me­zett Vojtech Tu­ká­nak. Bün­te­té­sé­nek hát­ra­lé­vő ide­jét fel­té­te­les sza­bad­lá­bon töl­ti, Cseh­or­szág te­rü­le­tén. Az igazságü­gymin­iszter ál­tal ki­je­lölt he­lyen tar­tóz­ko­dik majd a bel­ügy­mi­nisz­ter jó­vá­ha­gyá­sá­val. A ne­ki ki­ren­delt la­kás­ban fog lak­ni és azt a mun­kát fog­ja vé­gez­ni, amit fel­ada­tul kap. Egyút­tal ál­lan­dó fel­ügye­let alatt lesz. Ha nem tar­ta­ná be azo­kat a fel­té­te­le­ket, ame­lyek árán meg­ke­gyel­mez­te­tett ne­ki, bün­te­té­sé­nek hát­ra­le­vő ide­jét kény­te­len lesz letöl­teni.”4
Az am­nesz­tia meg­adá­sá­nak egyik fel­té­te­le az volt, hogy az idős pro­fes­­szor ügyét nem medi­al­izálják és nem te­re­lik po­li­ti­kai sík­ra. Tukát 1937 ele­jén töb­ben meg­lá­to­gat­ták a bör­tön­ben, töb­bek kö­zött a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt pro­mi­nen­sei és a szlo­vák po­li­ti­kai elit kép­vi­se­lői. A lá­to­ga­tók kö­zött volt Fer­di­nand Ïurèan­ský és Ka­rol Sidor is, a Slovák ak­ko­ri fő­szer­kesz­tő­je, par­la­men­ti kép­vi­se­lő. Ma­ga Andrej Hlin­ka is járt vé­den­cé­nél. Kez­det­ben úgy tűnt, hogy a Slovák­ban és a Sloven­ská prav­dá­ban meg­je­lent né­hány cikk el­le­né­re, min­den­ki tart­ja ma­gát a hall­ga­tó­la­gos meg­egye­zés­hez. Tiso ál­lí­tá­sa sze­rint az 1929-es per után Tuka a nép­párt­ban causa fini­ta volt.5
Úgy lát­szott, hogy Sidor is ezt az ál­lás­pon­tot kép­vi­sel­te, ami­kor ki­je­len­tet­te: „a tény az, hogy em­be­ri és nem po­li­ti­kai in­dí­té­ka­ink vol­tak [érts­d: az am­nesz­tia ké­ré­se ügyé­ben – V. T.]. Nyil­vá­no­san is ki me­rem je­len­te­ni, hogy nem tud­nám el­kép­zel­ni Tukát a jö­vő­ben mint párt­fun­cionáriust. Olyan em­ber­ről van szó, aki be­fe­jez­te po­li­ti­kai pá­lya­fu­tá­sát, és aki nem tér­ne vis­­sza a po­li­ti­kai élet­be még ak­kor sem, ha kép­vi­se­lői man­dá­tu­mát arany­tál­cán vin­nék elé­be. Tuka ezt nem fo­gad­ná el és nem kez­de­ne poli­tizál­ni”.6 Sidor ezen ál­lí­tá­sa erő­sen meg­kér­dő­je­lez­he­tő, hi­szen ő ma­ga te­rel­te po­li­ti­kai sík­ra Tuka ügyét, ami­kor 1937. de­cem­ber 2-án a par­la­ment­ben tar­tott be­szé­dé­ben fel­lé­pett Dérer igazságü­gymin­iszter egy ko­ráb­bi nyi­lat­ko­za­ta el­len. Eb­ben Dérer úgy fe­jez­te ki ma­gát, hogy Tuka be­val­lott min­dent, az ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­get és a kém­ke­dést is. A nyi­lat­ko­zat után kis­sé ja­ví­tott ki­je­len­té­sén. „Tuka csak ál­lam­el­le­nes fel­for­ga­tó te­vé­keny­sé­gét is­mer­te be. Azt, hogy ka­to­nai áru­lást kö­ve­tett vol­na el, ta­gad­ta és ta­gad­ja. Vi­szont írás­be­li be­is­me­rő val­lo­má­sa olyan ál­lí­tá­so­kat tar­tal­maz, ame­lyek iga­zol­ják bű­nös­sé­gét eb­ben az irány­ban is.”7 Sidor ezt a ki­je­len­tést „vet­te elő”, és meg­em­lí­tet­te a Tuka-per­ben fon­tos sze­re­pet ját­szó ún. fi­ze­tett ta­núk kér­dé­sét is.8 Ez a prá­gai ve­ze­tő po­li­ti­kai kö­rö­ket fel­há­bo­rí­tot­ta, Dérer éle­sen re­a­gált Sidor sza­va­i­ra, a prá­gai par­la­ment va­ló­sá­gos méh­kas­sá ala­kult. Min­den­ki ha­ra­gu­dott Sidor­ra és a nép­pár­ti kép­vi­se­lők­re, hogy nem tar­tot­ták be ígé­re­tü­ket. Cseh­szlo­vák ér­zel­mű szlo­vák kép­vi­se­lők és cseh kép­vi­se­lők is vá­dol­ták Sidort a hall­ga­tó­la­gos al­ku meg­sze­gé­sé­ért. A Cseh­szlo­vák Nép­párt na­pi­lap­ja, a ¼udová po­li­ti­ka adott han­got nem­tet­szés­ük­nek. „Sidor kép­vi­se­lő úr de­cem­ber 2-i be­szé­de nem a jó­zan ész ter­mé­ke, ha­nem a szen­ve­dély ki­rob­ba­ná­sa volt, ami­ért Tu­ká­nak nem si­ke­rült a ter­ve. […] A lég­kör mér­ge­zé­se az el­len­zék ré­szé­ről tu­da­tos és szán­dé­kos. A Hen­lein-pár­ti­ak [érts­d: Kon­rad Hen­lein, a Szu­dé­ta­né­met Párt ve­ze­tő­je – V. T.] és Sidor nem is ta­gad­hat­nák le, hogy az ál­la­mot a vi­lág sze­mé­ben komp­ro­mit­tál­ni sze­ret­nék, mint­sem be­val­la­ni ma­guk­nak, hogy az ígé­re­te­sen fej­lő­dik. […] A fel­for­ga­tó gon­do­la­tok ti­pi­kus apos­to­la a Hlinka-párt és sajtó­ja.”9 Vá­lasz­ként Sidor fel­je­len­tet­te a la­pot rá­gal­ma­zá­sért.
Va­jon tu­dott-e Tuka a sze­mé­lye kö­rül ki­ala­kult újabb vi­tá­ról? Bi­zo­nyá­ra igen, hisz lá­to­ga­tó­i­nak szá­ma 1937 ele­jé­től meg­nőtt, s ők min­den bi­zon­­nyal tá­jé­koz­tat­ták őt. 1937 jú­ni­u­sá­ban át­he­lyez­ték a prá­gai Pankrácból Pilsen (Plzeò) Bory ne­vű te­le­pé­re. Tuka szá­má­ra elő­ször egy egy­szo­bás, majd fe­le­sé­gé­nek meg­ér­ke­zé­se után (1937 jú­ni­u­sa) egy há­rom­szo­bás la­kást utal­tak ki a fegy­ház al­kal­ma­zot­ti te­le­pén. Tuka a bör­tön könyv­tá­rá­ban dol­go­zott könyv­tá­ros­ként, mun­ká­ját kö­vet­ke­ze­te­sen és jól végezte.10 Más for­rá­sok sze­rint a ke­rü­le­ti bí­ró­sá­gon is al­kal­maz­ták mint írnokot.11 A Pilsenben el­töl­tött idő­szak bé­ké­sen telt és jó­val több sza­bad­sá­got je­len­tett, mint a Lipótvárott (Leopoldov) és a Pankrácban el­töl­tött évek. Nem utol­só­sor­ban, ve­le le­he­tett a fe­le­sé­ge és né­mi tu­do­má­nyos mun­kát is en­ge­dé­lyez­tek szá­má­ra. A bé­kés idő­szak­nak azon­ban csak­ha­mar vé­ge sza­kadt. 1938. szep­tem­ber 29-én a mün­che­ni dön­tés­sel jó­vá­hagy­ták a né­met te­rü­le­ti kö­ve­te­lé­se­ket Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben.12 Im­már egye­nes út ve­zet­he­tett Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­já­nak ki­ki­ál­tá­sá­hoz, és ez­zel együtt Tuka Szlo­vá­ki­á­ba va­ló vis­­sza­té­ré­sé­hez.
Szlo­vá­kia au­to­nó­mi­á­ját 1938. ok­tó­ber 6-án a zsol­nai egyez­mény­ben mond­ták ki. Az egyez­mény­ben a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt a szlo­vák nem­zet kép­vi­se­lő­je­ként sze­re­pelt, ön­ren­del­ke­zé­si jo­got kö­ve­telt a szlo­vá­kok szá­má­ra és a nem­ze­ti élet­ben va­ló sza­bad dön­tés jo­gát. Az egész szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai spekt­rum az alá­írók kö­zött volt. A nép­pár­ti kép­vi­se­lő­kön kí­vül az ag­rár­pár­ti­ak, a nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ták és a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták is alá­ír­ták a do­ku­men­tu­mot. A prá­gai kor­mány ok­tó­ber 7-én is­mer­te el a zsol­nai egyez­ményt, így meg­ala­kul­ha­tott a szlo­vák au­to­nóm kor­mány. Jozef Tiso bel­ügy-, Fer­di­nand Ïurèan­ský egész­ség­ügyi, Matúš Èernák is­ko­la­ügyi, Pavol Teplán­sky gaz­da­sá­gi, Ján Lich­n­er pe­dig köz­le­ke­dés­ügyi mi­nisz­ter lett. Míg az utób­bi két mi­nisz­ter a szlo­vák ag­rár­pár­ti­ak kö­zül ke­rült ki, ad­dig Tiso, Ïurèan­ský és Èernák nép­pár­ti­ak vol­tak.
Tuka sür­ge­té­sé­re és a ra­di­ká­lis önál­ló­su­lá­si tö­rek­vé­se­ket szor­gal­ma­zó Ïurèan­ský se­gít­sé­gé­vel, Tukát át­szál­lí­tot­ták Szlo­vá­ki­á­ba.
Az­zal kap­cso­lat­ban, hogy mi tör­tént Tuká­val 1938. ok­tó­ber 6-át kö­ve­tő­en, fon­tos do­ku­men­tum ¼udovít Win­ter, a pöstyéni (Piešany) gyógy­für­dő bér­le­ti tu­laj­do­no­sá­nak val­lomása.13 El­mon­dá­sa sze­rint, va­la­mi­kor 1938 ok­tó­ber kö­ze­pén fel­ke­res­te őt Ján Farkaš, a po­zso­nyi ma­gán­hi­va­tal­nok­ok tit­ká­ra, is­mert gár­dis­ta, az­zal a ké­rés­sel, hogy biz­to­sít­son egy lak­részt Tuka és fe­le­sé­ge szá­má­ra. Mint mon­dot­ta, Tu­ká­nak szük­sé­ge van egy kis pi­he­nés­re a hos­­szú bör­tön­évek után. Win­ter Tuka és fe­le­sé­ge ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­tott egy lak­részt, mely­be pár na­pon be­lül be is köl­töz­tek. Di­csé­re­tek­kel hal­moz­ták el a gyógy­für­dő ve­ze­té­sét és mél­tat­ták Win­tert, hogy ügye­sen igaz­gat­ja az egész komp­le­xu­mot. Nem sok­kal meg­ér­ke­zé­se után Tuka kül­föl­di új­ság­író­kat fo­ga­dott és te­át­rá­lis pá­tos­­szal ki­je­len­tet­te, hogy „a jö­vő­ben nem kí­ván po­li­ti­ká­val fog­lal­koz­ni, ki­zá­ró­lag tu­do­má­nyos mun­ká­já­nak fog­ja szen­tel­ni ide­jét”.14 Ale­xan­der Mach, a szlo­vák ál­lam ké­sőb­bi bel­ügy­mi­nisz­te­re úgy ír­ja le ezt az idő­sza­kot, mint aki­nek nyil­ván­va­ló volt, hogy az idős pro­fes­­szor ha­ma­ro­san új­ból po­li­ti­zál­ni kezd.15 Pöstyéni tar­tóz­ko­dá­sa alatt Tukát so­kan meg­lá­to­gat­ták, töb­bek kö­zött az au­to­nóm kor­mány tag­jai, ré­gi és új ba­rá­tok, va­la­mint a Ges­ta­po em­be­rei is jár­tak ná­la. Kuno Gold­bach, a Völkisch­er Beobachter szer­kesz­tő­je is járt ná­la. „A né­me­tek ab­ban az idő­ben gyak­ran ke­res­ték meg Tukát, ta­lán már­tír­sze­re­pe miat­t”– val­lot­ta ké­sőbb Mach.16
Egy­szer a bá­ni (Bánovce) ott­ho­ná­ba tar­tó Tiso is meg­állt, hogy ud­va­ri­as­sá­gi lá­to­ga­tást te­gyen Tukánál. Majd Ján Farkaš egy gár­dis­ta­uni­for­mis­sal ál­lí­tott be hoz­zá, és né­hány Hlinka-gárdista je­len­lét­ében át­nyúj­tott Tu­ká­nak egy tö­vis­ko­szo­rút az uni­for­mis kíséretében.17
No­vem­ber ele­jén Mach ké­ré­sé­re és rá­be­szé­lé­sé­re Tuka el­uta­zott Bécs­be, hogy né­mi­leg be­fo­lyá­sol­has­sa az el­ső bé­csi dön­tés kö­rül fo­lyó tár­gya­lá­so­kat. Mach sze­rint Tu­ká­nak sok is­me­rő­se volt Bécs­ben, ezért úgy gon­dol­ták, hogy a több nyel­ven is jól be­szé­lő pro­fes­­szor a se­gít­sé­gük­re le­het a tár­gya­lá­sok so­rán. Azon­ban Bécs­ben a szlo­vák po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tet nem hív­ták tár­gya­ló­asz­tal­hoz, csak egy ebé­det fo­gyaszt­hat­tak el a kül­dött­ség tag­jai a je­len lé­vő nagy­ha­tal­mak kép­vi­se­lő­i­vel a dön­tés meg­ho­za­ta­la után. Tuka, be­val­lá­sa sze­rint nem sze­re­pelt a meg­hí­vot­tak listáján.18 Tuka Bécs­ből „úgy tért vis­­sza, mint­ha ki­cse­rél­ték vol­na. Vis­­sza­uta­sí­tó lett és ki­zá­ró­lag csak po­li­ti­ku­so­kat fogadot­t”.19
Va­jon mi vál­toz­tat­ta meg vé­le­mé­nyét? Hi­szen 1938. no­vem­ber ele­jé­ig Tuka egy szó­val sem em­lí­tet­te, hogy vis­­sza akar­na tér­ni a po­li­ti­zá­lás­hoz. El­mon­dá­sa sze­rint ba­rá­tai vol­tak azok, akik rá­vet­ték a vis­sza­térésre.20 Ta­lán a Farkaš ál­tal meg­ren­de­zett, gic­­cse­sen el­túl­zott tö­vis­ko­szo­rús je­le­net éb­resz­tet­te rá, hogy még min­dig szá­mít a vé­le­mé­nye? Úgy gon­do­lom, mind­ezek­nél fon­to­sabb volt az idős pro­fes­­szor sze­mé­lyes becs­vá­gya és az a tu­dat, hogy most el­jött az ő ide­je. Gyer­me­kei nem vol­tak, egész éle­té­ben ál­lam­tu­do­mán­­nyal fog­lal­ko­zott – igaz csak el­mé­le­ti­leg –, mun­ká­ja egy­ben a hob­bi­ja is volt; meg­érez­te, hogy „a né­me­tek­nek nagy sze­re­pük lesz Eu­ró­pa elren­dezésében”.21 Ke­zé­be vet­te sor­sát, hogy sze­ren­csét pró­bál­jon az­zal a tu­dat­tal, hogy ez­út­tal a győz­tes ol­da­lá­ra áll. En­nek a fo­lya­mat­nak el­ső ál­lo­má­sa­ként Ber­lint vá­lasz­tot­ta. 1938 no­vem­be­ré­ben né­met is­me­rő­sei ré­vén el­ju­tott Göringhez. Tuka azt ál­lí­tot­ta há­bo­rú utá­ni val­lo­má­sá­ban, hogy az au­to­nóm szlo­vák kor­mány meg­bí­zá­sá­ra cse­le­ke­dett. Ezt az ál­lí­tá­sát Tiso cá­fol­ta meg, ami­kor ta­nú­ként ki­hall­gat­ták Tuka há­bo­rú utá­ni nem­zet­bí­ró­sá­gi pe­ré­ben. „Tu­ká­nak egy út­já­ról van tu­do­má­som, még­pe­dig a bé­csi dön­tés­sel kap­cso­la­tos­ról. Il­let­ve 1939 feb­ru­ár­já­ban Tuka je­len­tet­te, hogy Ber­lin­be megy, de én nem kér­dez­tem, hogy mi­nek megy, egy­részt úgy gon­dol­tam, úgy­sem mon­da­na iga­zat, más­részt volt ott elég ismerőse.”22 Ber­lin­be Tukát Ján Farkaš kí­sér­te el. Tuka ál­lí­tá­sa sze­rint in­kább in­for­má­ció­cse­ré­ről volt szó.23 Po­li­ti­ká­ról nem be­szél­tek, Göringet a Szlo­vá­ki­á­ban ta­lál­ha­tó fém­le­lő­he­lyek és a gáz­olaj ér­de­kel­te. Tuka a ta­lál­ko­zó­ról a kor­mány­nak szó­ban re­fe­rált.
1938. no­vem­ber 11-én a né­me­tek el­fog­lal­ták a Po­zsony mel­let­ti Li­get­fa­lut, majd 1938. no­vem­ber 21-én a stra­té­gi­ai szem­pont­ból fon­tos Dé­vényt. Dé­vény el­fog­la­lá­sá­val füg­gött ös­­sze Tuka má­so­dik ber­li­ni út­ja. Ribben­trop­pal és Göringgel tár­gyalt, min­den bi­zon­­nyal az au­to­nóm szlo­vák kor­mány tud­ta nél­kül. „Dé­vény­nek szá­munk­ra [érts­d: a szlo­vá­kok szá­má­ra – V. T.] nem­csak he­lyi, de tör­té­nel­mi je­len­tő­sé­ge van. Dé­vényt szent hely­nek te­kint­jük. Er­re a né­me­tek az­zal vá­la­szol­tak, hogy csak a sza­bad nem­ze­tek­nek van­nak szent he­lye­ik. Én el­cso­dál­koz­tam, hogy egy ilyen nagy­ha­ta­lom el­vesz a szom­szé­dos ál­lam­tól egy dom­bot, mi­re fel­vi­lá­go­sí­tot­tak, hogy ar­ról a domb­ról tá­ma­dást le­het in­téz­ni a bé­csi re­pü­lő­tér el­len. Ak­kor a vi­szony Cseh­szlo­vá­kia és Né­met­or­szág kö­zött elég fe­szült volt.”24
Az ese­mé­nyek 1938 de­cem­be­ré­től, a nem­zet­gyű­lé­si vá­lasz­tá­sok­tól még gyor­sabb for­du­la­tot vet­tek. A vá­lasz­tók egy je­lö­lő­lis­tát kap­tak a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt név­so­rá­val, mi­vel a szlo­vák au­to­nóm kor­mány ad­mi­niszt­ra­tív in­téz­ke­dé­sei gya­kor­la­ti­lag le­he­tet­len­né tet­ték a töb­bi párt rész­vé­tel­ét a vá­lasz­tá­so­kon. A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt így a sza­va­za­tok 90%-át sze­rez­te meg.25 Tuka nem volt a je­lö­lő­lis­tán, mi­vel a meg­vá­laszt­ha­tó­ság egyik fel­té­te­le mi­ni­mum há­rom ha­vi szlo­vá­ki­ai tar­tóz­ko­dás­ról szólt, ő pe­dig ok­tó­ber kö­ze­pén ér­ke­zett Szlo­vá­ki­á­ba. A tény, hogy őt nem je­löl­ték, kel­le­met­le­nül érin­tet­te, de ha­mar túl­tet­te ma­gát a csa­ló­dá­son. To­vább ha­ladt a meg­kez­dett úton, mely 1939 feb­ru­ár­já­ban egy szá­má­ra sors­dön­tő ta­lál­ko­zó­hoz ve­ze­tett Adolf Hit­ler­rel.
1938 de­cem­be­ré­ben el­hagy­ta Pöstyén­t, hogy ké­sőbb a hát­tér­ből irá­nyít­va el­in­dít­sa a gyógy­für­dő ál­la­mo­sí­tá­sát, má­sok sze­rint a für­dő né­met kéz­re jut­ta­tá­sát a für­dő bér­le­ti tu­laj­do­no­sa, ¼udovít Win­ter el­le­né­ben. Win­ter leg­na­gyobb meg­bot­rán­ko­zá­sá­ra nem fi­zet­te ki ott-tar­tóz­ko­dá­sá­nak költ­sé­ge­it, azon­ban ezért in­kább Farkašt hi­báz­tat­hat­juk, aki kö­zöl­te Win­ter­rel, hogy „az ál­lam majd meg­té­rí­ti a költ­ségeket”.26
Tuka 1939 ja­nu­ár­já­ban már Po­zsony­ban volt, ahol idő­köz­ben meg­ala­kult a szlo­vák au­to­nóm kor­mány (1939. ja­nu­ár 20.). Jozef Tiso mi­nisz­ter­el­nök és bel­ügy­mi­nisz­ter lett, Fer­di­nand Ïurèan­ský a köz­le­ke­dés­ügyi, Jozef Sivák az is­ko­la­ügyi, Miloš Vanèo az igaz­ság­ügyi, Pavel Teplan­ský pe­dig a pénz­ügy­mi­nisz­te­ri bár­sony­szé­ket fog­lal­ta el. Mikuláš Pružin­ský a gaz­da­sá­gi, Ka­rol Sidor a köz­pon­ti kor­mány mel­lett te­vé­keny­ke­dő mi­nisz­te­ri tár­cát kap­ta meg.
Tuka eb­ben az idő­ben a Szlovák–Német Tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sá­nál bá­bás­ko­dott, a tár­sa­ság ala­ku­ló ülé­sén ar­ra kér­ték, hogy mint a tár­sa­ság rang­idős tag­ja, ve­gye át az el­nök­sé­get. Az ülés­ről táv­ira­tot küld­tek Hit­ler­nek, aki ek­kor már csak a meg­fe­le­lő pil­la­na­tot vár­ta, hogy meg­száll­has­sa a ma­ra­dék Cseh­or­szá­got.
Likvidá­ciós ter­ve­i­ben Hit­ler nem szánt sze­re­pet a szlo­vá­kok­nak. 1939. feb­ru­ár 12-én Tu­ká­nak, majd 1939. már­ci­us 13-án Tisón­ak el­mond­ta, hogy ő egé­szen 1938 szep­tem­be­ré­ig úgy vél­te, hogy a szlo­vá­kok el akar­nak sza­kad­ni a cse­hek­től, de ezt csak azért ten­nék, hogy a ma­gya­rok­hoz csat­la­koz­has­sa­nak. Csak a mün­che­ni vál­ság ide­jén vet­te ész­re és hal­lot­ta elő­ször, hogy a szlo­vá­kok sa­ját és füg­get­len lé­tet akar­nak. Eb­bé­li vé­le­mé­nyé­ben Hit­lert meg­erő­sí­tet­te Tuka is. Ket­tő­jük ta­lál­ko­zó­já­ról két do­ku­men­tum áll ren­del­ke­zé­sünk­re. Az egyik az 1939. feb­ru­ár 12-én, a bi­ro­dal­mi kan­cel­lá­ria épü­le­té­ben 18 óra és 18 óra 15 perc kö­zött ké­szült jegy­ző­könyv; a má­sik Tuka a Nem­ze­ti Bí­ró­sá­gon tett val­lo­má­sa a há­bo­rú után. A jegy­ző­könyv sze­rint Tuka meg­kö­szön­te Hit­ler­nek, hogy le­he­tő­vé tet­te ezt a ta­lál­ko­zót és vé­gig „Mein Führer”-nek szó­lí­tot­ta. Egy­sze­rű em­ber lé­té­re az egész szlo­vák nép ne­vé­ben szól, mond­ta. A cseh bí­ró­sá­gok és a bör­tön­ben el­töl­tött idő­szak jo­got ad ne­ki eh­hez az ál­lí­tás­hoz. Úgy vé­li, hogy a Führer nem­csak meg­nyi­tot­ta a szlo­vák­kér­dést, de ő volt az el­ső, aki el­is­mer­te a szlo­vák nem­zet mél­tó­sá­gát is. A szlo­vák nem­zet öröm­mel har­col majd a Führerrel az eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ció meg­tisz­tí­tá­sá­ért. Nyil­ván­va­ló, hogy a szlo­vá­kok együtt­élé­se a cse­hek­kel mind jo­gi, mind gaz­da­sá­gi szem­pont­ból le­he­tet­len­né vált. Szlo­vá­kia Cseh­or­szág­hoz tar­to­zá­sa csak azért le­het­sé­ges még min­dig, mert azt gon­dol­ták, hogy a mos­ta­ni kor­mány csak át­me­ne­ti. ő és kol­lé­gái el­tö­kél­tek alá­vet­ni ma­gu­kat a szlo­vák nép aka­ra­tá­nak és meg­va­ló­sí­ta­ni a szlo­vák önál­ló­sá­got. Szlo­vá­kia sor­sa a Führertől függ. Meg­győ­ző­dé­se mi­att vál­lal­ta a bör­tönt, esz­mé­nyei meg­va­ló­su­lá­sá­ért kész fel­ál­doz­ni éle­tét. Ha fel­ke­lés tör­ne ki, ezt a cse­hek ké­szek len­né­nek el­nyom­ni, de a Führer egyet­len sza­va meg­ál­lít­hat­ná eze­ket a kí­sér­le­te­ket. Ugyan­ez ér­vé­nyes Ma­gyar­or­szág­ra és Len­gyel­or­szág­ra is. Eze­ket is meg­ál­lí­ta­ná a Führer egyet­len sza­va. „Nem­ze­tem sor­sát az Ön gon­dos­ko­dá­sá­ra bí­zom” – fe­jez­te be mon­dan­dó­ját Tuka.27
A má­sik for­rás, Tu­ká­nak a há­bo­rú után a Nem­ze­ti Bí­ró­sá­gon tett val­lo­má­sa sze­rint pont egy ber­li­ni ká­vé­ház­ban ül­dö­gélt, ami­kor ér­te­sí­tet­ték, hogy men­jen be a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ba, de a kan­cel­lár iro­dá­já­ba ve­zet­ték. Itt Hit­ler fo­gad­ta és meg­kér­dez­te tő­le, hogy „igaz-e, hogy a szlo­vá­kok a ma­gya­rok­hoz sze­ret­né­nek tar­tozni”.28 Tuka nem­mel vá­la­szolt, így Hit­ler kö­vet­ke­ző kér­dé­se az volt, hogy ak­kor mit akar­nak a szlo­vá­kok? A szlo­vá­kok szö­vet­sé­gi ál­la­mot akar­nak, mond­ta Tuka. Hit­ler meg­em­lí­tet­te Szlo­vá­kia önál­ló­sá­gát. Tuka er­re azt vá­la­szol­ta, hogy ez csak ak­kor le­het­sé­ges, ha az önál­ló­sá­got egy nagy­ha­ta­lom garan­tál­ja.29
Ami­kor Tuka vis­­sza­ér­ke­zett Po­zsony­ba, sen­ki­nek nem szólt a ta­lál­ko­zó­ról. „Ezek az urak [Tiso és Ïurèan­ský – V. T.] nem tar­tot­ták fon­tos­nak, hogy be­avas­sa­nak sa­ját ügye­ik­be, ezért én sem tar­tot­tam fon­tos­nak, hogy kö­zöl­jem ve­lük a történ­teket.”30
Tuka vá­la­sza meg­győz­te Hit­lert, hogy bár­mi­kor szá­mít­hat a szlo­vá­kok­ra a cse­hek el­le­né­ben. Az, hogy ez nincs tel­je­sen így, az ún. Homo­la-puccs ide­jén de­rült ki. 1939. már­ci­us ele­jén Ribben­trop meg­bí­zá­sá­ból a né­met dip­lo­ma­ta, Edmund Veesen­may­er Szlo­vá­ki­á­ban járt, hogy meg­győ­ződ­jön ar­ról, ki­re szá­mít­hat­nak a né­me­tek ter­ve­ik meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Tuká­val is ta­lál­ko­zott, aki „po­zi­tí­van vi­szo­nyult a né­me­tek­hez, de öreg és beteges”.31 Veesen­may­er meg­ke­res­te Machot is, aki­ről az volt a vé­le­mé­nye, hogy fe­le­lőt­len és ko­moly­ta­lan. Majd Sidornál járt, akin lát­szott, hogy „túl­sá­go­san fél a né­met befolyástól”.32 Ez­után Tisó­hoz ment. Tiso ar­ra kér­te Veesen­may­ert, hogy szer­vez­zen meg egy ta­lál­ko­zót, ame­lyen Tiso be­szél­het­ne Hit­ler­rel. Tiso ber­li­ni út­ját azon­ban a Szlo­vák Nép­párt el­nök­sé­gé­nek kel­lett vol­na jó­vá­hagy­nia. A cseh po­li­ti­kai ve­ze­tés meg­elé­gel­ve a há­tuk mö­gött zaj­ló, a szlo­vák au­to­nóm kor­mány tag­jai ál­tal le­bo­nyo­lí­tott ta­lál­ko­zó­kat – Ïurèan­ský ber­li­ni és bé­csi út­jai, Tuka tö­rek­vé­sei – 1939. már­ci­us 19-én ka­to­nai puc­­csot haj­ta­tott vég­re Homo­la tá­bor­nok ve­ze­té­sé­vel. Tisót le­mon­dat­ták, Tukát és Machot Brünnbe vit­ték, ahol egy na­pot bör­tön­ben töl­töt­tek, majd más­nap át­szál­lí­tot­ták őket egy szál­lo­dá­ba.
Köz­ben Po­zsony­ban is gyor­san pe­reg­tek az ese­mé­nyek. Az 1939. már­ci­us 11-én éj­sza­ka zaj­ló ún. Kep­pler-mis­sz­ió ku­darc­ba ful­la­dá­sa után33 Hit­ler adott még egy esé­lyt a szlo­vá­kok­nak. Ez­út­tal Ber­lin­be hí­vat­ta Tisót, és 1939. már­ci­us 13-án es­te – röp­ke fél órá­ban – kö­zöl­te, hogy Né­met­or­szág­nak nem fű­ző­dik ér­de­ke a Kár­pá­tok­tól ke­let­re eső te­rü­let­hez (!) és szá­má­ra tel­je­sen kö­zöm­bös, hogy mi tör­té­nik ott. Csak az a kér­dés, hogy Szlo­vá­kia akar­ja-e a füg­get­len­sé­get vagy sem. Nem kí­ván­ja nem­ze­tét, de egyet­len ka­to­ná­ját sem fel­ál­doz­ni egy olyan do­log ér­de­ké­ben, amit a szlo­vák nem­zet nem akar. Nem sze­ret­né, ha Ma­gyar­or­szág szá­monkérné, hogy olyas­mit men­tett meg, ami nem akart fenn­ma­rad­ni. Ezért kér­te Tisót, hogy jöj­jön és hall­gas­sa meg. „Ez nem na­pok, ha­nem órák kérdése.”34 Ha Szlo­vá­kia úgy dön­te­ne, hogy füg­get­len­né akar vál­ni, tá­mo­gat­ni fog­ja tö­rek­vé­se­it és sza­va­tol­ja azo­kat. Ha té­to­váz­na vagy nem kí­ván­ná meg­sza­kí­ta­ni a kap­cso­la­tot Prá­gá­val, ak­kor nem fe­lel a tör­tén­te­kért. Ami­kor Hit­ler be­fe­jez­te mon­da­ni­va­ló­ját, Ribben­trop át­adott Hit­ler­nek egy táv­ira­tot, mely a ma­gyar had­se­reg szlo­vák ha­tár men­tén va­ló moz­gá­sá­ról szólt.35 Tiso ha­za­ment, és 1939. már­ci­us 14-én a seb­té­ben ös­­sze­hí­vott szlo­vák par­la­ment meg­sza­vaz­ta az önál­ló szlo­vák ál­lam mega­lakulását.36
Tuka 1939. már­ci­us 14-én ér­ke­zett vis­­sza fog­sá­gá­ból, hogy a más­nap meg­ala­kult szlo­vák kor­mány­ban tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter­ré ne­vez­zék ki. A mi­nisz­ter­el­nök Jozef Tiso, a kül­ügy­mi­nisz­ter Fer­di­nand Ïurèan­ský, a bel­ügy­mi­nisz­ter Ka­rol Sidor, a pénz­ügy­mi­nisz­ter Mikuláš Pružin­ský, a gaz­da­sá­gi ügyek­kel fog­lal­ko­zó mi­nisz­ter Gejza Medrický lett. Az igaz­ság­ügyi tár­cát Gejza Fritz, a köz­le­ke­dé­sit Jú­li­us Stano, az is­ko­la­ügyit Jozef Sivák, a hon­vé­del­mit Fer­di­nand Èat­loš kap­ta. Az 1939. már­ci­us 11-én, a né­me­tek ál­tal át­adott lis­tán Tuka az igaz­ság­ügyi tár­cát kap­ta vol­na. An­nak okát, hogy vé­gül mi­ért lett tár­ca nél­kü­li mi­nisz­ter Tisón­ak Tukához fű­ző­dő kap­cso­la­tá­ban kell ke­res­nünk. Nem ked­vel­ték egy­mást, sőt, ha Tiso nem tar­tot­ta vol­na rang­ján alu­li­nak, hogy pap lé­té­re gyű­löl­jön va­la­kit, az a va­la­ki min­den bi­zon­­nyal Tuka lett vol­na. Mind­ket­ten au­tok­ra­ták vol­tak, mind­ket­ten a szlo­vák ál­la­mi­ság le­té­te­mé­nye­se­i­nek tar­tot­ták ma­gu­kat, mind­ket­ten igen mű­vel­tek vol­tak, és vé­gül, de nem utol­só­sor­ban, mind­ket­ten mély szim­pá­ti­át táp­lál­tak Né­met­or­szág irá­nyá­ban. Ket­te­jük egy­más­sal szem­ben ta­nú­sí­tott el­len­szen­vé­nek gyö­ke­re­it a múlt­ban kell ke­res­nünk. A bé­csi Paz­ma­neum volt di­ák­ja, Jozef Tiso, egy­részt po­li­ti­kai el­len­fe­let lá­tott Tukában, más­részt meg­bíz­ha­tat­lan­nak tar­tot­ta „ma­gyar múlt­ja” és Tuka Hlinkáról mon­dott vé­le­mé­nye mi­att. Ál­lí­tó­lag Tuka egy­szer kije­lenette Tiso előt­t, hogy Hlinkát bo­lond­nak kel­le­ne ki­ki­ál­ta­ni. „Ezt a ki­je­len­tést én Tuka po­li­ti­kai irá­nyult­sá­gá­ban lé­vő za­var­nak tula­j­doní­tot­tam.”37 Tiso Tukát az 1929-es per után csak em­ber­ség­ből véd­te meg. Az 1930-as évek­ben Tiso több­ször el­kí­sér­te Hlinkát Prá­gá­ba, hogy az ak­ko­ri igazságü­gymin­iszternél, Meiss­nernél ke­gyel­met kér­je­nek Tuka szá­má­ra. Azon­ban a bör­tön­ben nem lá­to­gat­ta meg. Tiso az önál­ló szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után sem sze­ret­te vol­na a ko­ro­so­dó pro­fes­­szort a po­li­ti­ká­ban lát­ni, azon­ban né­met nyo­más­ra, il­let­ve Tuka be­fo­lyá­sos szlo­vák is­me­rő­sei ké­ré­sé­re kény­te­len volt meg­ten­ni ezt a lé­pést. Ezt azon­ban nem szí­ve­sen tet­te, mert az 1929-es per után azt a ki­je­len­tést hal­lot­ta Tukától, hogy „meg­bos­­szul­ja a párt­nak [érts­d: a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt­nak – V. T.], hogy nem véd­te meg”.38 Tiso ezért meg­pró­bál­ta Tuka kar­ri­er­jét aka­dé­mi­ai sík­ra te­rel­ni. 1939. már­ci­us 30-án ki­ne­vez­te a po­zso­nyi Szlo­vák Egye­tem jog­fi­lo­zó­fi­ai pro­fes­­szo­rá­vá, majd 1939. má­jus 27-én a Szlo­vák Egye­tem rek­to­rá­vá. Azon­ban akár­mi­lyen mó­don sze­ret­te vol­na Tiso tá­vol tar­ta­ni Tukát a po­li­ti­ká­tól, ő már ja­vá­ban ben­ne volt, sőt egye­ne­sen a szlo­vák po­li­ti­kai élet sű­rű­jé­ben ta­lál­ta ma­gát egyik pil­la­nat­ról a má­sik­ra.
Pár nap­pal az önál­ló szlo­vák ál­lam meg­ala­ku­lá­sa után Tuka és Ïurèan­ský a szlo­vák kül­dött­ség élén Bécs­be uta­zott, hogy a vé­del­mi szer­ző­dés egyes pont­ja­i­ról tár­gyal­jon. A saj­tó töb­bek kö­zött né­met–szlo­vák gaz­da­sá­gi tár­gya­lá­sok­ról is tu­dó­sí­tott. A volt oszt­rák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um épü­le­té­ben, a Bal­haus­plat­zon né­met rész­ről Wil­helm Kei­t­el tá­bor­nok fo­gad­ta őket. A leg­na­gyobb el­len­ér­zést a vé­del­mi zó­na kér­dé­se vál­tot­ta ki a szlo­vák kül­dött­ség­ből. A né­me­tek igye­kez­tek meg­győz­ni őket, hogy a vé­del­mi zó­na lét­fon­tos­sá­gú. Két nap múl­va meg­ér­ke­zett Tiso, hogy ő is be­kap­cso­lód­jon a tár­gya­lá­sok me­ne­té­be, és ki­je­len­tet­te, hogy sze­mé­lye­sen Hit­ler­rel akar be­szél­ni, mi­vel a vé­del­mi zó­na Szlo­vá­kia meg­szál­lá­sát je­len­te­né. Hit­ler az éj­sza­ka kö­ze­pén meg­ér­ke­zett a Ho­tel Impe­ri­al­ba, és biz­to­sí­tot­ta a szlo­vák kül­dött­sé­get, hogy a né­me­tek­nek nin­cse­nek rossz szán­dé­ka­ik, a vé­del­mi zó­na stra­té­gi­ai szem­pont­ból fon­tos. „Igaz, hogy né­met csa­pa­tok ál­lo­má­soz­nak majd ott, de szlo­vák köz­igaz­ga­tás alatt lesz.”39 1939. már­ci­us 23-ra meg­szü­le­tett a né­met–szlo­vák vé­del­mi szer­ző­dés vég­le­ges szö­ve­ge, mely­nek leg­fon­to­sabb ré­sze az lett, hogy Né­met­or­szág ga­ran­tál­ja Szlo­vá­kia füg­get­len­sé­gét és te­rü­le­ti egységét.40
Az önál­ló­ság ki­ki­ál­tá­sát el­uta­sí­tó Sidor 1939. áp­ri­lis 14-én le­mon­dott bel­ügy­mi­nisz­te­ri poszt­já­ról, és a Va­ti­kán­ba ment, ahol a há­bo­rú vé­gé­ig nagy­kö­ve­ti meg­bí­za­tást tel­je­sí­tett. A bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um leg­fon­to­sabb te­en­dő­it Tiso vet­te át, a töb­bi fel­ada­tot Tukára bíz­ta.
A kö­vet­ke­ző ber­li­ni út­ra Hit­ler öt­ve­ne­dik szü­le­tés­nap­ja al­kal­má­ból ke­rült sor. A szlo­vák kül­döt­tek kö­zött ott volt Tuka is, aki szin­te meg­ba­bo­náz­va ér­ke­zett vis­­sza és ki­je­len­tet­te, hogy a szlo­vák nem­zet elő­ször lé­pett fel ál­lam­al­ko­tó­ként nem­zet­kö­zi téren.41
Az el­kö­vet­ke­ző idő­szak Szlo­vá­ki­á­ban az al­kot­mány­ter­ve­zet kö­rü­li vi­tá­val telt. Az 1939. jú­li­us 21-én el­fo­ga­dott al­kot­mány 1. §-a ki­mond­ta, hogy ál­lam­for­má­ját te­kint­ve a szlo­vák ál­lam köz­tár­sa­ság. Tör­vény­ho­zó szer­ve a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság 80 ta­gú Nem­zet­gyű­lé­se, me­lyet öt év­re vá­lasz­ta­nak. Az köz­tár­sa­sá­gi el­nö­köt a par­la­ment vá­laszt­ja, hi­va­ta­li ide­je hét év és két­szer vál­sztható meg ugyan­az a sze­mély. Az el­nök jog­kö­ré­be tar­to­zik töb­bek kö­zött a par­la­ment egyet­ér­té­sé­vel há­bo­rút in­dí­ta­ni, bé­két köt­ni, ös­­sze­hív­ni a nem­zet­gyű­lést, ki­ne­vez­ni és el­bo­csá­ta­ni a mi­nisz­te­re­ket, és nem utol­só­sor­ban az egye­te­mi pro­fes­­szo­rok ki­ne­ve­zé­se is fel­ada­tai kö­zé tar­to­zik. A kor­mányt az el­nök ne­ve­zi ki, a kor­mány­ren­de­le­te­ket a mi­nisz­ter­el­nök és a meg­bí­zott mi­nisz­ter ír­ja alá. Az al­kot­mány 58. §-a ki­mond­ta, hogy „a szlo­vák nem­zet az ál­lam­ha­ta­lom­ban a Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt (Szlo­vák Nem­ze­ti Egy­ség­párt) ál­tal vesz részt”.42 Az al­kot­mány­ter­ve­zet elő­ké­szí­tői kö­zött ott volt Tuka is. Az elő­ké­szí­tők a to­ta­li­tá­ri­us rend­sze­rek al­kot­má­nya­i­ból nyer­tek ins­pi­rá­ci­ót, töb­bek kö­zött fi­gye­lem­be vet­ték Né­met­or­szág és Olasz­or­szág al­kot­má­nyát, de a por­tu­gál al­kot­mányt is.43 Tuka ki­fej­tet­te, hogy: „az al­kot­mány a nem­zet­be ve­tett hi­tet je­len­ti […] Ez az al­kot­mány­ter­ve­zet nem de­mok­ra­ti­kus, nem te­kin­tély­el­vű, nem ren­di és nem szo­ci­á­lis. Ez egy köz­tár­sa­sá­gi al­kot­mány. […] Az al­kot­mány ki­dol­go­zá­sá­nál meg­pró­bál­tunk el­ke­rül­ni min­den­faj­ta dok­trinériz­must. El­uta­sí­tot­tuk a de­mok­ra­ti­kus ala­pon nyug­vó al­kot­mányt, mert ha a de­mok­rá­ci­át tör­té­ne­ti­leg vizs­gál­juk, lát­hat­juk, hogy a de­mok­rá­cia tá­ma­dó rend­szer, mely ki­tű­nő­en al­kal­mas ha­tal­mi ala­ku­la­tok szét­zú­zá­sá­ra. […] Nem mond­hat­juk, hogy al­kot­má­nyunk te­kin­tély­el­vű len­ne, mert nem kon­cent­rál­ja a ha­tal­mat és fe­le­lős­sé­get az egyes sze­mé­lyek ke­zé­ben. En­nek egyik oka né­pünk, a má­sik pe­dig po­li­ti­kai men­ta­li­tá­sunk, amely még nem ké­szült fel er­re a bá­tor lépésre”.44 Né­met­or­szág, Len­gyel­or­szág, Ma­gyar­or­szág, Olasz­or­szág, a Va­ti­kán, Spa­nyol­or­szág és Svájc az el­sők kö­zött is­mer­te el a szlo­vák önál­ló­sá­got.
1939 már­ci­u­sá­tól Szlo­vá­ki­á­ban is meg­sza­po­rod­tak a fel­vo­nu­lá­sok és a nagy­gyű­lé­sek, az ut­cá­kat fe­ke­té­be öl­tö­zött gár­dis­ták lep­ték el. A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt hi­va­ta­los peri­odiku­ma, a Slovák gyak­ran kö­zölt be­szá­mo­ló­kat egy-­e­gy tö­meg­ren­dez­vény­ről. „Kö­zép-Eu­ró­pa min­ta­ál­la­má”-ban az ál­lam ve­ze­tői elég al­kal­mat ta­lál­tak re­to­ri­kai fo­gá­sa­ik bi­zo­nyí­tá­sá­hoz. Ez alól nem volt ki­vé­tel Tuka sem. „Szlo­vá­kia leg­na­gyobb már­tír­ja”, ahogy a Slovák ne­vez­te, sok­szor vett részt és szó­no­kolt eze­ken a nagy­gyű­lé­se­ken. Tuka úgy be­szélt az egy­be­gyűl­tek­hez, mint egy pat­ri­ar­cha, aki „egész éle­tét a nem­zet­nek szen­tel­te és most, a nem­zet­nek hin­nie kell a kor­mány­ban és szót ­fo­gad­ni­a”.45 El­ső­ként min­dig sa­ját ér­de­mét emel­te ki, hang­sú­lyoz­va már­tír­sá­gát és ár­tat­lan­sá­gát. Gyak­ran vis­­sza­tért az 1920-as évek­re, hang­sú­lyoz­va sze­re­pét eb­ben az idő­szak­ban. Meg­em­lí­ti, hogy 1928-ig több­ször járt kül­föld­ön, hogy fel­tér­ké­pez­ze, mi len­ne, ha Szlo­vá­kia önál­ló­sul­na. „1922 és 1928 kö­zött a nép­párt­ban, úgy is mond­hat­nám, hogy amo­lyan nem hi­va­ta­los kül­ügy­mi­nisz­ter vol­tam. Hlin­ka meg­bí­zá­sá­ból kül­po­li­ti­ká­val is foglalkoz­tam.”46 Már ek­kor, ti­zen­öt év­vel ez­előtt fel­vet­te a kap­cso­la­tot a né­me­tek­kel. Ezért nyíl­tak meg a ka­puk előt­te ké­sőbb, ami­kor 1939. feb­ru­ár 12-én tit­kos au­di­en­ci­án Hit­ler­nél járt. Er­ről nem szól­ha­tott sen­ki­nek, de ki­je­len­tet­te Hit­ler­nek, hogy a szlo­vá­kok sa­ját ál­la­mot akar­nak és en­nek mag­va­ló­su­lá­sá­hoz Né­met­or­szág vé­del­mét. „Én vol­tam az el­ső a szlo­vá­kok kö­zül, akik be­szél­het­tek a bi­ro­dal­mi kan­cel­lár­ral, Adolf Hitler­rel.”47 Hit­ler­ről Tuka min­dig nagy el­is­me­rés­sel és cso­dá­lat­tal be­szélt. „A kis nem­ze­tek­nek vé­del­me­ző­ket kell ke­res­ni. A jó­sá­gos Is­ten ne­künk szlo­vá­kok­nak eb­ben is se­gí­tett, ne­mes és nagy­lel­kű vé­del­me­zőt adott ne­künk Adolf Hit­ler szemé­lyében.”48 „Sze­ren­csénk van, hogy Adolf Hit­ler vé­del­me alatt ál­lunk és jó ve­zé­re­ink van­nak. Hű­sé­get hűségért.”49
Ilyen és eh­hez ha­son­ló idé­ze­tek­kel vol­tak te­le az új­sá­gok, per­sze csak azok, ame­lyek to­vább­ra is meg­je­len­het­tek, ugyan­is 1939 jú­ni­u­sá­ban meg­szűnt a saj­tó­sza­bad­ság. Az ál­la­mi ér­dek hű­sé­get és egy­sé­get kí­vánt a sajtótól.50 A na­pi­lap­ok el­ső ol­da­lai több­nyi­re a kor­mány tag­ja­i­nak po­li­ti­kai el­mél­ke­dé­se­i­vel tel­tek meg, kö­zöt­te a zsi­dó­kér­dés meg­ol­dá­sá­nak hang­sú­lyo­zá­sá­val. Tuka is han­goz­tat­ta, hogy meg kell ol­da­ni a zsi­dó­kér­dést, de a salz­bur­gi tár­gya­lá­so­kig ez el­mé­le­ti és pro­pa­gan­da szin­ten maradt.51 „El­tá­vo­lít­juk a pa­ra­zi­tá­kat. Min­den­ki­re sor ke­rül, a nagy­bir­to­kos­ok­ra, ke­res­ke­dők­re és mind­azok­ra, akik nem sa­ját mun­ká­juk­ból, ha­nem a nem­zet va­gyo­ná­ból él­nek. Szlo­vá­ki­á­ban a föld és a ke­nyér a szlovákoké.”52 A salz­bur­gi ta­lál­ko­zó volt az a víz­vá­lasz­tó, mely az el­mé­le­ti kér­dé­se­ket gya­kor­la­ti sík­ra te­rel­te, így a zsi­dó­kér­dést is.
Tuka zsi­dó­el­le­nes­sé­gé­hez volt mér­he­tő cseh­el­le­nes­sé­ge is. A cse­hek mi­att nem ka­pott ál­lást 1918-ban, Cseh­szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa­kor, a cse­hek ítél­ték ti­zen­öt év­re és cseh bör­tö­nök­ben ra­bos­ko­dott; most úgy érez­te, hogy el­jött az el­szá­mo­lás ide­je. „A cseh nem­zet saj­ná­lat­ra­mél­tó nem­zet és ha va­la­ki­nek jo­ga van ha­ra­gud­nia rá, az én va­gyok” – mond­ta.53 Gejza Medrick­ý, a szlo­vák ál­lam gaz­da­sá­gi ügye­i­vel fog­lal­ko­zó mi­nisz­ter ké­sőb­bi em­lék­ira­ta­i­ban meg­em­lí­ti, hogy „Tuka min­dig azt han­goz­tat­ta, hogy tá­vo­lít­suk el a cse­he­ket Szlo­vá­ki­á­ból, füg­get­le­nül at­tól, hogy emi­att mi­lyen gaz­da­sá­gi ká­ro­kat szen­ve­dünk. Min­den cse­het vis­­sza akart te­le­pí­te­ni Cseh­or­szág­ba, még azo­kat is, akik­nek szlo­vák fe­le­sé­gük vagy fér­jük volt”.54 Ugyan 1939 áp­ri­li­sá­ban még azt mond­ta, hogy azok, akik­nek szlo­vák há­zas­tár­suk van és együtt­mű­köd­nek a szlo­vá­kok­kal, ma­rad­hat­nak, de a lel­ke mé­lyén nem így gon­dol­ta. Bosz­­szús ki­ro­ha­ná­so­kat in­té­zett az 1918-tól 1938-ig lé­te­ző Cseh­szlo­vá­kia el­len. ő már ak­kor lát­ta, hogy a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság tel­je­sen le­he­tet­len ál­la­mi kép­ződ­mény, amely nem ma­rad fenn, ha­nem széthul­lik.55 „Tu­dós­ként és el­mé­le­ti szak­em­ber­ként lát­tam az ak­ko­ri ál­lam hi­bá­it. […] A cseh­szlo­vák ál­lam ön­hi­bá­já­ból ju­tott eb­be a hely­zet­be, mi­vel jel­lem­te­len po­li­ti­ku­sok irányí­tot­ták.”56 „Prá­gá­ban az urak mil­li­ó­kat kap­tak, ki­ne­vet­ték az Is­tent és or­gi­á­kat ren­dez­tek. Aki szót emelt ez el­len, bör­tön­be küldték”– mond­ta az egyik nagy­gyűlésen.57
Tuka be­szé­de­i­nek túl­nyo­mó több­sé­gé­ben fog­lal­ko­zott az ún. bel­ső el­len­ség kér­dé­sé­vel is. „Több em­ber­nek az ar­cán bi­zony­ta­lan­sá­got és elé­ge­det­len­sé­get lá­tok. Ezt a han­gu­la­tot az el­len­sé­ge­ink, a sza­bad­kő­mű­ves és zsi­dó-bol­se­vik pro­pa­gan­da kel­ti azok el­len az ál­la­mok el­len, ame­lyek vé­del­mez­nek ben­nün­ket. Az el­len­sé­ges pro­pa­gan­da be akar­ja bi­zo­nyí­ta­ni a szlo­vák nép­nek, hogy a szlo­vák kor­mány, de leg­in­kább Tuka el­ad­ta az or­szá­got a né­me­tek­nek, a szlá­vok leg­na­gyobb el­len­sé­gé­nek. Eze­ket a buj­to­ga­tó­kat kö­te­les­sé­ge­tek je­len­te­ni a rend­őr­ség­nek vagy a Hlin­ka Gár­da tag­ja­i­nak. A szlo­vák kor­mány majd gon­dos­ko­dik róluk.”58 Ez a „gon­dos­ko­dás” Illa­va (Ilava) bör­tö­nét je­len­tet­te, me­lyet még az au­to­nóm kor­mány ala­kí­tot­ta át mun­ka­tá­bor­rá. Az olyan ki­je­len­té­se­kért, mint a „Tuka szél­há­mos”, „a szlo­vák ál­lam nem ma­rad fenn, mert ve­ze­té­sé­hez nin­cse­nek te­het­sé­ges em­be­re­ink” vagy „Tuka le­mon­dott” a bí­ró­sá­gi íté­let jobb eset­ben le­he­tett több hét bör­tön­bün­te­tés, ros­­szabb eset­ben akár több hó­nap is.59
Tuka éles han­gú be­szé­dek­ben ítél­te el a de­mok­rá­ci­át és kom­mu­niz­must is. A de­mok­rá­ci­át sze­rin­te sze­mé­lyes ér­dek ala­poz­ta meg. „Ha az egyén gaz­dag, a nem­zet is gaz­dag lesz. A de­mok­rá­ci­á­ban a na­gyobb tu­laj­don győ­zött a ki­sebb tu­laj­don fö­lött.”60 A kom­mu­nis­ta el­vek hir­de­té­sét egye­ne­sen bűn­cse­lek­mény­nek ne­vez­te. A Tuka ál­tal „Hlinka szel­le­mé­ben, de Hit­ler mód­sze­re­i­vel” meg­hir­de­tett, és egyet­len le­het­sé­ges út­ként ke­zelt nem­ze­ti­szo­ci­a­lis­ta rend­szer propagá­ció­ja ké­sőbb­re te­he­tő, in­kább a salz­bur­gi tár­gya­lá­sok utá­ni idő­szak­ra jel­lem­ző.
Az 1939-es év egyik leg­na­gyobb ün­nep­ség­so­ro­za­ta is Tuka ne­vé­hez fű­ző­dött, ok­tó­ber 5-én ün­ne­pel­ték Tuka el­íté­lé­sé­nek tize­dik év­for­du­ló­ját. Az ün­nep­ség részt­ve­vői a Po­zso­nyi Ke­rü­le­ti Bí­ró­ság előtt gyü­le­kez­tek, ahol meg­hall­gat­ták Tuka 1929-ben mon­dott vé­dő­be­széd­ét. Az ün­nep­ség szer­ve­zői még a leg­ap­róbb rész­le­tek­re is oda­fi­gyel­tek. Egy kis­lány, aki a per ide­jén szü­le­tett, vi­rá­got nyúj­tott át Tu­ká­nak, pár gyer­mek vers­sel ked­ves­ke­dett ne­ki. Tuka elé­ge­dett le­he­tett, min­den­ki őt ün­ne­pel­te. Be­szé­dé­ben ez­út­tal sem fe­lej­tet­te el meg­em­lí­te­ni már­tír­sá­gát és meg­elé­ge­dés­sel nyug­táz­ta, hogy azok, akik el­ítél­ték el­buk­tak. A tel­jes po­li­ti­kai győ­ze­lem azon­ban még pár na­pig vá­ra­tott ma­gá­ra. Az 1939. ok­tó­ber 26-án meg­tar­tott köz­tár­sa­sá­gi­el­nök-vá­lasz­tás ered­mé­nye­ként Jozef Tiso el­nök lett. Két nap­pal az el­nök­vá­lasz­tás után Tiso ki­ne­vez­te az új kor­mányt Tuká­val az élen. „Ha Jozef Tiso az önál­ló ál­la­mért ví­vott har­cot kép­vi­se­li, ak­kor Vojtech Tuka a szim­bó­lu­ma en­nek a harc­nak és szen­ve­dés­nek, amely­ből lét­re­jött álla­munk”– ír­ta a Slovák.61 Tiso úgy gon­dol­ta, ha Tuka mi­nisz­ter­el­nök lesz, kön­­nyeb­ben tud­ja majd el­len­őriz­ni te­vé­keny­sé­gét. Ez a fel­té­te­le­zés azon­ban nem volt he­lyén­va­ló, mi­vel Tuka gon­do­la­tai már mi­nisz­ter­el­nök­ség­ének más­nap­ján a ve­zé­ri rend­szer kö­rül fo­rog­tak.

Be­ve­ze­tés

Je­len ta­nul­mány cél­ja be­mu­tat­ni Ma­gyar­or­szág és Cseh­szlo­vá­kia vi­szo­nyát az 1920-as évek­ben. Ez a 10 év több rö­vi­debb sza­kasz­ra oszt­ha­tó, mely­nek vég­ki­fej­le­te­ként egy gaz­da­sá­gi­lag és po­li­ti­ka­i­lag meg­erő­sö­dött Ma­gyar­or­szág fel­lép a tri­a­no­ni dik­tá­tum el­len. Az ún. beth­le­ni kon­szo­li­dá­ci­ót az 1929-ben ki­tört vi­lág­gaz­da­sá­gi vál­ság rop­pant­ja meg, mely­nek kö­vet­kez­té­ben Beth­len Ist­ván 1931-ben le­mond a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről.
A tri­a­no­ni bé­ke az el­kö­vet­ke­ző évek­ben alap­ve­tő­en meg­ha­tá­roz­ta Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ját. A re­ví­zió mö­gé min­den le­gá­lis po­li­ti­kai párt és a kor­szak ös­­szes kor­má­nya fel­so­ra­ko­zott. Ugyan­ak­kor a po­li­ti­kai elit nagy ré­sze tisz­tá­ban volt az­zal, hogy a te­rü­le­ti új­ra­ren­de­ző­dés­hez nem csak ked­ve­ző nem­zet­kö­zi hely­zet, ha­nem nagy­ha­tal­mi tá­mo­ga­tás is szük­sé­ges.

Új ál­lam szü­le­tik

A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság új ál­lam­ként je­lent meg Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. A ko­ráb­ban a Mo­nar­chia oszt­rák fe­lé­hez tar­to­zó Cseh­or­szá­gon, Mor­va­or­szá­gon és Szi­lé­zia na­gyob­bik ré­szén kí­vül ma­gá­ban fog­lal­ta a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág észa­ki te­rü­le­te­it is, az ún. Fel­vi­dé­ket egé­szen a Du­ná­ig és a Ti­szá­ig, to­váb­bá Al­só-Auszt­ri­á­nak két (Valticko, Vltorazsko), Né­met­or­szág­nak pe­dig egy (Hluèinsko) ki­sebb da­rab­ját (Popély 1990).
Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz 61 716 km2 és 3 520 000 la­kos ke­rült a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­ból, eb­ből kb. 1 mil­lió 67 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű. A tri­a­no­ni dik­tá­tum ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág 11 vár­me­gyé­jé­nek tel­jes te­rü­le­te, to­váb­bi 11-nek ki­sebb-na­gyobb ré­szei ke­rül­tek a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság fenn­ha­tó­sá­ga alá. Az 1910-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint a „szlo­vák” or­szág­rész­ben 896 721, míg Kár­pát­al­ján 174 482 ma­gyar élt (Popély 1990). A ma­gyar­ság dön­tő ré­sze az új ha­tár men­tén, a Po­zsony­tól Nagyka­posig hú­zó­dó ös­­sze­füg­gő sáv­ban volt ta­lál­ha­tó, de je­len­tős volt a ma­gya­rok szá­ma a szlo­vák több­sé­gű me­gyék vá­ro­sa­i­ban is, pél­dá­ul Besz­ter­ce­bá­nyán, Trenc­sén­ben, Eper­je­sen, Kés­már­kon.
Kár­pát­al­ja csat­la­ko­zá­sa a há­bo­rú vé­gé­ig nem sze­re­pelt Masarykék el­kép­ze­lé­se­i­ben. Az 1918-as ok­tó­be­ri füg­get­len­sé­gi nyi­lat­ko­za­t1 sem tesz a te­rü­let­ről em­lí­tést. A ru­szi­nok sem vol­tak egy­sé­ge­sek a kér­dés­ben. Há­rom irány­zat ve­tél­ke­dett egy­más­sal: az egyik to­vább­ra is Ma­gyar­or­szá­gon be­lül kép­zel­te a jö­vőt, a má­sik ket­tő Uk­raj­na, il­let­ve Cseh­szlo­vá­kia ke­re­te­in be­lül. No­vem­ber 9-én Ung­vá­ron meg­ala­kult a Rutén–Magyar Nép­ta­nács. Az 1918. évi X. tör­vény ki­mond­ta a ru­szin nem­zet au­to­nó­mi­á­ját a 4 kár­pát­al­jai vár­me­gye (Máramaros, Ugoc­sa, Bereg, Ung) ru­szi­nok lak­ta ré­szén. Ered­mé­nye azon­ban nem volt, mert 1919 ja­nu­ár­já­tól a te­rü­le­ten ide­gen csa­pa­tok (cse­h, ro­mán, uk­rán) je­len­tek meg. Az Eper­je­sen szé­ke­lő cseh­ba­rát nép­ta­nács ki­mond­ta a csat­la­ko­zást Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz, míg az ung­vá­ri ta­nács két­ku­la­csos po­li­ti­kát foly­ta­tott, s tár­gya­lá­so­kat kez­dett Milan Hodžá­val. A Husz­ton ala­kult nem­ze­ti ta­nács a te­rü­let Szov­jet-Uk­raj­ná­hoz va­ló csa­to­lá­sát ve­tet­te fel. Ezek után az an­tant ve­ze­tői úgy dön­töt­tek, hogy Kár­pát­al­ját Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz csa­tol­ják, mely el­len Benešék sem til­ta­koz­tak. Ez­zel pró­bál­ták meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy az orosz for­ra­da­lom be­gyű­rűz­zön a Kár­pát-me­den­cé­be. A cseh­szlo­vák–ro­mán ha­tár lét­re­jöt­te sem volt el­ha­nya­gol­ha­tó szem­pont. A cseh­szlo­vák–ro­mán ös­­sze­köt­te­tés mel­lett, fon­tos sze­re­pet ját­szott a vas­út­há­ló­zat bir­tok­lá­sa is (bő­veb­ben lásd Majdán 2001, 63–67).
A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság nem­zet­ál­lam­ként ala­kult meg – a cseh­szlo­vák nem­zet ál­la­ma­ként –, de va­ló­já­ban több­nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­ala­ku­lat volt. Ál­lam­pol­gá­ra­i­nak egy­har­mad ré­sze (1921-ben 34,3%-a, 1931-ben 32,7%-a) va­la­mely nem­ze­ti­ség­hez tar­to­zot­t.2 A Masaryk és Beneš ál­tal ve­ze­tett el­ső vi­lág­há­bo­rú alat­ti kül­föl­di emig­rá­ció prog­ram­já­ban már igen ko­rán meg­je­le­nik a csehs­zlo­vak­iz­mus fo­gal­ma. Edvard Beneš 1916-ban Pá­rizs­ban ki­adott Détru­isez l’ Autriche-Hongrie cí­mű po­li­ti­kai pamf­let­jé­ben, amely gya­kor­la­ti­lag az emig­rá­ció el­ső prog­ram­ja volt, tu­dat­ja a vi­lág­gal, hogy: „A cseh­szlo­vák­ok vagy egé­szen egy­sze­rű­en a cse­hek, két elem­ből áll­nak: a hét mil­li­ó­nyi cseh­ből, akik Cseh­or­szág­ban, Mor­va­or­szág­ban és Szi­lé­zi­á­ban él­nek, és a há­rom mil­li­ó­nyi szlo­vák­ból, akik Ma­gyar­or­szág észa­ki ré­szén, a Mor­va és a Du­na ös­­sze­fo­lyá­sá­tól a Fel­ső-Ti­szá­ig lak­nak […] az egy­azon nem­zet két ágá­nak ugyan­az a kul­tú­rá­ja, ugyan­az a nyel­ve és ugyan­az a tör­té­nel­me: a szlo­vák di­a­lek­tus alig tér el a cseh­től” (Gu­lyás 2003, 134).
A csehs­zlo­vak­iz­mus az új ál­lam hi­va­ta­los ide­o­ló­gi­á­já­vá vált. Azt az el­lent­mon­dást, hogy az új ál­lam nem­zet­ál­lam­ként szü­le­tett meg, mi­köz­ben több­nem­ze­ti­sé­gű volt, az or­szág ala­pí­tói (Masaryk és Beneš) a csehs­zlo­vak­iz­mus fik­ci­ó­já­val pró­bál­ták meg fel­ol­da­ni. A hi­va­ta­los nyelv a cseh­szlo­vák volt, Cseh­or­szág­ban a cseh alak­ját, Szlo­vá­ki­á­ban a szlo­vá­kot hasz­nál­ták. A szlo­vák­ság lé­te­zé­sét hi­va­ta­lo­san nem is­mer­ték el, ab­ban re­mény­ked­tek, hogy idő­vel a két nép ös­­sze­ol­vad, s ki­ala­kul kö­zös iden­titá­suk.3 Ez ál­lan­dó fe­szült­sé­get oko­zott a két ál­lam­al­ko­tó nép kö­zött. Nyil­ván­va­ló, hogy ez az esz­me nem szol­gált más­ra, mint az újon­nan szü­le­tett ál­lam szláv több­sé­gé­nek biz­to­sí­tá­sá­ra. A szlo­vá­kok au­to­nó­mia­tö­rek­vé­se­it a cse­hek – a pitts­burg­hi egyez­mény ellenére4 – 1938 vé­gé­ig el­le­nez­ték. Pe­dig Masaryk még Pitts­burgh­ben ki­je­len­tet­te: „Sza­bad Cseh­or­szág és sza­bad Szlo­vá­kia lesz. Szlo­vá­ki­á­ban a po­li­ti­kai ve­ze­tés, az is­ko­lák, a bí­ró­sá­gok és a töb­bi in­téz­mé­nyek szlo­vá­kok lesz­nek, Cseh­or­szág­ban cse­hek” (Ïuri­ca 1996, 102). Az egyez­mény to­váb­bi ré­sze le­szö­ge­zi, hogy Szlo­vá­ki­á­nak önál­ló par­la­ment­je, bí­ró­sá­gai, ad­mi­niszt­rá­ci­ós rend­sze­re lesz, a szlo­vák lesz a hi­va­ta­los nyelv az is­ko­lák­ban, a hi­va­ta­lok­ban, a köz­élet­ben (Ïuri­ca 1996, 102).
Cseh­szlo­vá­kia meg­örö­köl­te az Osztrák–Magyar Mo­nar­chia gaz­da­sá­gi ka­pa­ci­tá­sá­nak je­len­tős há­nya­dát. Az új ál­lam lé­té­nek el­ső pil­la­na­tá­tól kezd­ve a gaz­da­sá­gi­lag fej­lett eu­ró­pai ál­la­mok kö­zé tar­to­zott. Azon­ban az ál­lam egyes te­rü­le­tei kö­zött ko­moly fej­lett­ség­be­li kü­lönb­sé­gek vol­tak. Ezek a kü­lönb­sé­gek a te­rü­le­ti adott­sá­gok­ból és az el­té­rő gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­ből ered­tek, s Cseh­szlo­vá­ki­át há­rom, mar­kán­san el­kü­lö­nü­lő ré­gi­ó­ra osz­tot­ták. Rá­adá­sul ezek a re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­gek nem­ze­ti­sé­gi dif­fe­ren­ci­át is je­len­tet­tek, a fej­let­tebb és el­ma­ra­dot­tabb te­rü­le­te­ken más nem­ze­tek él­tek (bő­veb­ben lásd Gu­lyás 2005).
Tomáš Garigue Masaryk, Edvard Beneš és az ál­lam töb­bi ve­ze­tő­je előtt az a fel­adat állt, hogy eb­ből a sok­szí­nű ál­lam­ból (az egy­más­nak fe­szü­lő nem­ze­ti­sé­gi el­len­té­tek, re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­gek) egy tar­tós ál­la­mot épít­sen ki, ame­lyet a tör­té­nel­mi vi­ha­rok nem sö­pör­nek el.

Var­só és Pá­rizs se­gít­sé­gé­ben bíz­va

Ma­gyar­or­szá­gon a re­ví­zi­ós kül­po­li­ti­ká­nak kez­det­től fog­va szé­les bel­po­li­ti­kai bá­zi­sa volt. Ezt azon­ban nagy­ha­tal­mi tá­mo­ga­tás nél­kül nem le­he­tett meg­va­ló­sí­ta­ni. A tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés kény­szer­pá­lyá­ra ál­lí­tot­ta az or­szá­got. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött mind Prá­gá­ban, mind Bu­da­pes­ten tisz­tá­ban vol­tak az­zal, hogy a ha­tár­re­ví­zió re­á­lis ele­me­ken ala­pu­ló al­ter­na­tí­va. A két kor­mány­zat re­ví­zi­ó­val kap­cso­la­tos fel­fo­gá­sa kö­zött per­sze óri­á­si kü­lönb­ség volt, mely­nek nagy­sá­gát és hor­de­re­jét jól tük­rö­zi a bu­da­pes­ti cseh­szlo­vák nagykövet5 egy 1935. évi je­len­té­se. Eb­ben azt fej­te­ge­ti, hogy Prá­gá­nak nincs szük­sé­ge a du­nai ha­tár­vo­nal­ra, ha ez­zel „meg­sze­rez­het­nénk a ma­gya­rok ba­rát­sá­gát” (Szar­ka 1990, 236–237), s nem kel­le­ne a dé­li ha­tá­rok ka­to­nai biz­to­sí­tá­sá­val törőd­ni. Egy be­szél­ge­té­sen fel­ve­tet­te ezt egy ma­gyar ba­rát­já­nak, aki­től azt a vá­laszt kap­ta, hogy a Szent István-i ki­rály­ság vis­­sza­ál­lí­tá­sa csak idő kér­dé­se, 50, 100 vagy akár 1000 év múl­va, de vis­­sza­áll. Ahogy azt Szar­ka Lász­ló ki­fej­tet­te, a ma­gyar kor­mány­zat re­ví­zi­ós kül­po­li­ti­ká­ja Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben jó ide­ig ki­zá­ró­lag az in­teg­rá­lis re­ví­zió ta­la­ján állt, csak a hú­szas évek má­so­dik fe­lé­ben je­lent meg az et­ni­kai és az in­teg­rá­lis re­ví­zió kö­zöt­ti kü­lönb­ség­té­tel (Szar­ka 1990, 236–237). Eze­ket az el­kép­ze­lé­se­ket Beth­len Ist­ván egy 1929-es, a New York Times­nak adott in­ter­jú­ja tár­ta a nyil­vá­nos­ság elé. Beth­len a ha­tár men­ti ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­tek au­to­ma­ti­kus vis­­sza­adá­sá­val, a töb­bi te­rü­le­ten pe­dig nép­sza­va­zás el­ren­de­lé­sé­vel szá­molt.
A bé­ke­szer­ző­dés gyors re­ví­zi­ó­já­ban va­ló hit meg­ala­po­zat­lan volt, az or­szág ve­ze­té­se még­is meg­pró­bált min­den le­he­tő­sé­get, a leg­ap­rób­bat is ki­hasz­nál­ni. A ma­gyar kül­po­li­ti­ka 1920 nya­rá­ig el­ső­sor­ban Len­gyel­or­szág tá­mo­ga­tá­sát re­mél­te a fel­vi­dé­ki kér­dés­ben.
Cseh­szlo­vá­kia és Len­gyel­or­szág vi­szo­nya az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni évek­ben el­ső­sor­ban te­rü­le­ti vi­ták mi­att ren­de­zet­len volt (Teschen, Goral-vidék).6 Var­só és Prá­ga más-más el­kép­ze­lé­sek­kel bírt Kö­zép-Eu­ró­pa jö­vő­be­ni po­li­ti­kai hely­ze­té­ről. Len­gyel­or­szág a Bal­ti­kum­tól a Fe­ke­te-ten­ge­rig el­te­rü­lő ál­la­mok közt ve­ze­tő sze­re­pet akart ját­sza­ni, ezek együtt­mű­kö­dé­sé­től re­mél­ve hely­ze­te sta­bi­li­zá­lá­sát. E sze­rep­ben volt a ve­tély­tár­sa Prá­ga, il­let­ve nem néz­te jó szem­mel Cseh­szlo­vá­kia vi­szo­nyát a tér­ség ál­la­ma­i­hoz, el­ső­sor­ban an­nak ke­le­ti po­li­ti­ká­ját, az uk­rán na­ci­o­na­liz­mus tá­mo­ga­tá­sát, a prá­gai russ­zofil ori­en­tá­ci­ót. A kö­zös ha­tárt Cseh­szlo­vá­ki­á­val egy mi­nél hos­­szabb len­gyel–ma­gyar ha­tár­ral sze­ret­ték vol­na fel­vál­ta­ni (De­ák 1991, 21–22).
Len­gyel rész­ről több öt­let is fel­me­rült a volt Észak-Ma­gyar­or­szág sor­sá­val kap­cso­lat­ban. A kö­zös ma­gyar–len­gyel ha­tár hely­re­ál­lí­tá­sa mel­lett egy au­to­nóm te­rü­le­tet kép­zel­tek el, to­váb­bi öt­let volt egy füg­get­len ál­lam meg­al­ko­tá­sa, de fel­me­rült a tér­ség Len­gyel­or­szág­hoz va­ló csa­to­lá­sa is. Csekon­ics Iván­7 a ma­gyar kor­mány var­sói ki­kül­döt­te, il­let­ve a Len­gyel­or­szág­ban ma­gyar tá­mo­ga­tás­sal te­vé­keny­ke­dő, Jehlic­s­ka Fer­enc8 ve­zet­te szlo­vák emig­rá­ció fő cél­ja egy kö­zös ma­gyar–len­gyel ka­to­nai be­avat­ko­zás elő­ké­szí­té­se volt. A ma­gyar had­ve­ze­tés konk­rét had­mű­ve­le­ti ter­vek­kel állt elő egy Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni ka­to­nai be­avat­ko­zás­hoz. A ké­mek, a Fel­vi­dé­ki Lig­a9 „őr­sze­mei” je­len­té­se­ik­ben ar­ról ír­tak, hogy egy nép­fel­ke­lés ki­rob­ba­ná­sa vár­ha­tó a meg­szállt te­rü­le­ten. A szlo­vák­ság a Ma­gyar­or­szág­hoz va­ló új­ra­csat­la­ko­zás hí­ve, kom­mu­nis­ta puccs vár­ha­tó Cseh­szlo­vá­ki­á­ban és a la­kos­ság több­sé­ge egy ma­gyar ka­to­nai be­avat­ko­zás­ra vár. Ezen je­len­té­sek re­a­li­tá­sa azon­ban erő­sen meg­kér­dő­je­lez­he­tő. A Fel­vi­dé­ki Li­ga ve­ze­tői 1920 szep­tem­be­ré­ben – a ka­to­nai be­avat­ko­zást sür­get­ve – egy be­ad­ván­­nyal for­dul­tak a mi­nisz­ter­el­nök­höz, Csekon­ics Iván Var­só­ból szin­tén több le­ve­lé­ben szor­gal­maz­ta a fegy­ve­res be­avat­ko­zást. A Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um nem akart el­ha­mar­ko­dot­tan cse­le­ked­ni, és hig­gadt­ság­ra in­tet­te a for­ró­fe­jű kö­ve­tet. Ar­ra fi­gyel­mez­tet­vén, hogy egy es­te­le­ges ka­to­nai konf­lik­tus ese­tén Prá­gá­val a dé­li és ke­le­ti szom­szé­dok sem­le­ges­sé­ge nem biz­to­sí­tott. Ma­gyar anya­gi tá­mo­ga­tás­sal 1920 ta­va­szán és nya­rán ma­gyar–szlo­vák lé­gi­ók szer­ve­zé­se folyt Len­gyel­or­szág te­rü­le­tén, hogy adan­dó al­ka­lom­mal részt ve­gye­nek a tá­ma­dás­ban. El­ső­sor­ban di­ver­záns sze­re­pet szán­tak ne­kik a Tát­ra al­ján.
Az ilyen, alap­já­ban té­ves in­for­má­ci­ók mi­att vél­ték úgy a nem­ze­ti had­se­reg ve­ze­tői, hogy va­ló­ban le­het­sé­ges egy si­ke­res ka­to­nai be­avat­ko­zás. Az el­ső had­mű­ve­le­ti ter­vet 1919 de­cem­be­ré­ben dol­goz­ták ki. Az Ipoly al­só fo­lyá­sá­nál ter­vez­ték a tá­ma­dást. A cél az volt, hogy Szlo­vá­ki­át a ma­gyar ál­lam au­to­nóm te­rü­le­té­vé te­gyék. A tá­ma­dás azon­ban el­ma­radt. Ezek után még szü­le­tett pár ha­di­terv (Éb­re­dés, Éb­re­dés II, Ár­pád fe­dő­ne­ve­ken), de mind­egyik csak el­mé­let ma­radt.
A len­gyel–szov­jet konf­lik­tus­ban 1920 nya­rán a szov­je­tek vol­tak ked­ve­zőbb hely­zet­ben. A ma­gyar ve­ze­tés úgy kép­zel­te, hogy a len­gye­lek­nek nyúj­tan­dó ka­to­nai se­gít­ség fe­jé­ben, ki­hasz­nál­va a szov­jet csa­pa­tok elő­re­tö­ré­se okoz­ta za­vart (a szov­je­tek már Var­só kö­ze­lé­ben jár­tak), le­he­tő­ség lesz egyes fel­ső-ma­gyar­or­szá­gi te­rü­le­tek és Kár­pát­al­ja vis­­sza­szer­zé­sé­re. A len­gyel–ma­gyar tár­gya­lá­sok jú­ni­us ele­jén kez­dőd­tek. Hor­thy Mik­lós jú­ni­us 6-án le­ve­let kül­dött Pit­sud­ski­nak10, mely­ben a két nép köz­ti ba­rát­ság­ról, az egy­más­ra­utalt­ság­ról és a kö­zös ha­tár szük­sé­ges­sé­gé­ről szólt. Ez­után kez­dett ki­ala­kul­ni az együtt­mű­kö­dés for­má­ja: kö­zös fel­lé­pés a bol­se­viz­mus el­len, Len­gyel­or­szág se­gí­te­ni fog a ma­gyar had­erő fel­fegy­ver­zé­sé­ben, egy eset­le­ges Len­gyel­or­szág el­len irá­nyu­ló cseh­szlo­vák tá­ma­dás ese­tén pe­dig Ma­gyar­or­szág meg­tá­mad­ná Cseh­szlo­vá­ki­át. Ar­ról is meg­ál­la­pod­tak, hogy ha a len­gye­lek meg­szer­zik az an­tant hoz­zá­já­ru­lá­sát, Ma­gyar­or­szág egy 30 ezer fős se­re­get küld Len­gyel­or­szág­ba (lásd Ju­hász 1988; An­gyal 2002, 200). Ter­mé­sze­te­sen Prá­ga és Bu­ka­rest ve­he­men­sen til­ta­ko­zott el­le­ne, hogy te­rü­le­tü­kön át ma­gyar hon­vé­dek ma­sí­roz­za­nak.
Az an­tant ki­vá­rás­ra ját­szott, s az idő, mint sok más eset­ben, itt is min­dent meg­ol­dott. 1920. au­gusz­tus 14–22. kö­zött a var­sói csa­tá­ban a len­gye­lek meg­ál­lí­tot­ták Tuhac­sevszk­i­jt.11 Így egy ütő­ké­pes ma­gyar had­erő re­mé­nye, a bé­ke­szer­ző­dés ka­to­nai in­téz­ke­dé­se­i­nek meg­vál­toz­ta­tá­sa, egy eset­le­ges gyors re­ví­zió le­he­tő­sé­ge a len­gyel győ­ze­lem­mel együtt el­ve­szett.
Tár­gya­lá­sok foly­tak a fran­cia kor­mán­­nyal is, hogy Ma­gyar­or­szág 4 had­osz­tál­­lyal meg­száll­ja Ke­let-Szlo­vá­ki­át és Kár­pát­al­ját a szov­jet ve­szély mi­att, de ez sem va­ló­sult meg.
Te­le­ki Pál12 már 1920 ele­jén tit­kos kap­cso­lat lé­te­sí­té­sét kez­de­mé­nyez­te fran­cia ve­ze­tő kö­rök­kel. Fel­is­mer­te, hogy a te­rü­le­ti in­teg­ri­tást fel kell ad­ni, bár az in­teg­ri­tás el­vét a nyil­vá­nos­ság előtt to­vább­ra is fenn­tar­tot­ta. Feb­ru­ár­ban már a fran­cia po­li­ti­ká­ban is érez­he­tő volt né­mi vál­to­zás Ma­gyar­or­szág irá­nyá­ban, az ak­ció te­hát nem tűnt re­mény­te­len­nek. Georges Cle­men­ceau (nem lett köz­tár­sa­sá­gi el­nök, ezért a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről is le­mon­dott) he­lyé­re Alexan­dre Millerand ke­rült. Át­vet­te a kül­ügy­mi­nisz­te­ri tár­cát is, s mi­vel nem tu­dott együtt­mű­köd­ni a mi­nisz­té­ri­um fő­tit­ká­rá­val, Mar­cellin Berth­elot-­val, őt már­ci­us kö­ze­pén Mau­rice Paléo­logue13 vál­tot­ta fel. A sze­mé­lyi vál­to­zá­sok mö­gött bi­zo­nyos po­li­ti­kai irány­vál­tás is fel­sej­lett. A fran­cia ve­ze­tés, amely jól meg­ve­tet­te lá­bát a tér­ség­ben, fel­is­mer­te, hogy egy elé­ge­det­len Ma­gyar­or­szág­gal e te­rü­let kö­ze­pén ne­héz sta­bil ke­let-kö­zép-eu­ró­pai bá­zist ki­ala­kí­ta­ni, fő­leg oly­at, amely mind a né­met tö­rek­vé­sek­kel, mind a bol­se­vik ve­szél­­lyel szem­ben me­gáll­ja a he­lyét. Így Ma­gyar­or­szág az egész bé­ke­mű sta­bi­li­tá­sát ve­szé­lyez­tet­he­ti. Pá­rizs Kö­zép-Eu­ró­pa-po­li­ti­ká­ja ab­ba az irány­ba for­dult, hogy Ma­gyar­or­szá­got is be kell il­lesz­te­ni eb­be a struk­tú­rá­ba. Ez per­sze nem je­len­tet­te azt, hogy a fran­cia po­li­ti­ka Cseh­szlo­vá­kia, Ro­má­nia és Ju­go­szlá­via he­lyett Ma­gyar­or­szág­ra akart tá­masz­kod­ni.
Paléo­logue to­vább­ra is hang­sú­lyoz­ta, hogy a bé­ke­szer­ző­dés-ter­ve­zet mó­do­sí­tá­sá­nak elő­fel­té­te­le a szom­szé­dok­kal tör­té­nő meg­egye­zés, és ő ezt kí­ván­ja elő­se­gí­te­ni. A fran­cia po­li­ti­ka vál­to­zá­sa eb­ben a konst­ruk­ci­ó­ban sem be­csül­he­tő le. Ed­dig fran­cia rész­ről Ma­gyar­or­szá­got el­len­sé­ges elem­ként ke­zel­ték, ame­lyet mi­nél in­kább gyen­gí­te­ni, szom­szé­da­it pe­dig erő­sí­te­ni kell. Most vi­szont Ma­gyar­or­szág­ra mint jö­ven­dő part­ner­re is gon­dol­tak. Te­le­ki (áp­ri­lis­tól kül­ügy­mi­nisz­ter) a tit­kos tár­gya­lá­sok­ra a kö­vet­ke­ző igé­nye­ket fo­gal­maz­ta meg: a bé­ke­szer­ző­dés­nek biz­to­sí­ta­nia kell Ma­gyar­or­szág ele­mi ér­de­ke­it, a leg­ke­ve­sebb, hogy az ös­­sze­füg­gő ma­gyar több­sé­gű sá­vok Ma­gyar­or­szág­hoz tar­toz­za­nak. He­lyi au­to­nó­mi­át kí­vánt a ma­gyar, a szé­kely és a szász kö­zös­sé­gek szá­má­ra Er­dély­ben, ha­té­kony és ga­ran­tált ki­sebb­ség­vé­del­met Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, Ro­má­ni­á­ban, Ju­go­szlá­vi­á­ban. Nép­sza­va­zást igé­nyelt Nyu­gat-Ma­gyar­or­szág és a Bá­nát né­met aj­kú la­kos­sá­ga ho­va­tar­to­zá­sá­ról. Az or­szág nyers­anyag­igé­nye­i­nek ki­elé­gí­té­se, va­la­mint víz­el­lá­tá­sa ér­de­ké­ben Ke­let-Szlo­vá­kia és a Ru­tén­föld meg­tar­tá­sát kí­ván­ta. Leg­alább át­me­ne­ti­leg biz­to­sí­ta­ni kí­ván­ta a köz­le­ke­dés és a kom­mu­ni­ká­ció (vas­út, pos­ta, táv­író, te­le­fon) egy­sé­gét és az ár­víz-men­te­sí­té­si és ön­tö­zé­si be­ren­de­zé­sek egy­sé­ges rend­sze­rét. In­do­kolt­nak tar­tot­ta a há­bo­rús tar­to­zá­sok ará­nyos el­osz­tá­sát Ma­gyar­or­szág és szom­szé­dai kö­zött, fel kí­ván­ta szá­mí­ta­ni a ro­mán ok­ku­pá­ció ál­tal oko­zott vesz­te­sé­get, és szük­sé­ges­nek tar­tot­ta a ro­má­nok ál­tal ki­szál­lí­tott ja­vak prob­lé­má­já­nak ren­de­zé­sét is (Galántai 1993).
Fran­cia­or­szág te­hát az egy­más­sal ci­va­ko­dó cseh és len­gyel (Teschen), il­let­ve ro­mán és szerb (Bán­ság) szö­vet­sé­ge­sei mel­lé Ma­gyar­or­szá­got is be akar­ta von­ni a né­me­tek és Szov­jet-Orosz­or­szág el­le­ni cor­don san­i­taire ki­épí­té­sé­be. Ter­mé­sze­te­sen bi­zo­nyos gaz­da­sá­gi elő­nyö­ket is sze­ret­tek vol­na meg­sze­rez­ni. Mind­eze­kért cse­ré­be ha­tár­ki­iga­zí­tást aján­lot­tak. A hi­va­ta­lo­san fel­ha­tal­ma­zott há­rom kor­mány­meg­bí­zott uta­sí­tá­sai mér­sé­kelt te­rü­le­ti igé­nyek­re vo­nat­koz­tak, ame­lyet egy csa­tolt tér­kép tett szem­lé­le­tes­sé. Te­le­ki fel­ha­tal­maz­ta a kül­dött­sé­get, hogy kü­lön uta­sí­tás ki­ké­ré­se nél­kül – ha szük­sé­ges­nek lát­ja – el­ejt­he­ti a tér­ké­pen is jel­zett te­rü­le­ti igé­nyek so­rá­ból Po­zsonyt és kör­nyé­két, Ke­let-Szlo­vá­ki­át és a bá­ná­ti sváb­föl­det. Te­le­ki írá­sos út­ba­iga­zí­tást is adott kül­döt­te­i­nek. Eb­ben azt hang­sú­lyoz­ta, hogy a tár­gya­lá­sok cél­ja fran­cia köz­ve­tí­tés­sel modus viven­dit ta­lál­ni a szom­szé­dok­kal. Ez csak­is te­rü­le­ti át­ren­de­zés­sel – leg­alább­is a jel­zett mi­ni­má­lis ter­je­de­lem­ben – kép­zel­he­tő el. A ma­gyar fél két jegy­zé­ket is ké­szí­tett, a má­so­dik­ban már pon­to­san meg­fo­gal­ma­zott igé­nyek­kel. Ezek a Fel­vi­dék nyu­ga­ti ré­szén a nyelv­ha­tá­rig ter­jed­tek (ma­guk­ban fog­lal­ták Po­zsonyt, Nyitrát, Ri­ma­szom­ba­tot, Kas­sát, Ungvárt), ill. a már em­lí­tett Ke­let-Szlo­vá­ki­át és Kár­pát­al­ját je­löl­ték meg cél­ként (itt nép­sza­va­zás dön­tött vol­na). A ma­gyar fél a kö­vet­ke­ző­ket sze­ret­te vol­na el­ér­ni: „A bé­ke­fel­té­te­lek­ben meg­ál­la­pí­tott ha­tá­rok mó­do­sí­tá­sa oly mó­don, hogy a ma­gyar faj nagy tömb­jé­hez szo­ro­san il­lesz­ke­dő és tisz­tán ma­gyar te­rü­le­te­ket ne vá­las­­szák le Ma­gyar­or­szág­ról. Ma­gyar­or­szág ré­gi te­rü­le­tei egy ré­szé­nek meg­ha­gyá­sa, ame­lyek az or­szág gaz­da­sá­gi éle­té­nek és fő­leg ipa­ri ter­me­lé­sé­nek fenn­tar­tá­sá­hoz mi­ni­má­li­san szük­sé­ges nyers­anya­go­kat és ener­gia­hor­do­zó­kat ad­ják” (Zeidler 2003, 556).
A tár­gya­lá­sok szep­tem­ber vé­gén meg­sza­kad­tak, egy­részt mert az or­szág ka­to­nai je­len­tő­sé­ge csök­kent, más­részt mert a fran­ci­ák am­bí­ci­ó­it az an­go­lok és az ola­szok rossz szem­mel néz­ték. Vé­gül szep­tem­ber­ben meg­bu­kott Paléo­logue, a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ki­ne­ve­zett fő­tit­ká­ra, va­la­mint Millerand mi­nisz­ter­el­nök és kül­ügy­mi­nisz­ter, akik a tár­gya­lá­sok kez­de­mé­nye­zői vol­tak.
A gyors re­ví­zió re­mé­nyét to­vább csök­ken­tet­te, hogy Cseh­szlo­vá­kia és a Szerb–Horvát–Szlovén Ki­rály­ság 1920. au­gusz­tus 14-én szö­vet­sé­get kö­tött. En­nek lé­nye­ge az volt, hogy ma­gyar tá­ma­dás ese­tén köl­csö­nös se­gít­sé­get nyúj­ta­nak egy­más­nak; il­let­ve, ha az egyik fél meg­tá­mad­ja Ma­gyar­or­szá­got a má­sik elő­ze­tes tá­jé­koz­ta­tá­sa nél­kül, ak­kor az kö­te­les sem­le­ges­nek ma­rad­ni szö­vet­sé­ge­se iránt és két had­osz­tályt ál­lo­má­soz­tat­ni Ma­gyar­or­szág ha­tá­rán. Az egyez­mény­hez 1921-ben Ro­má­nia is csat­la­ko­zott, lét­re­jött az ún. kisan­tan­t.14 E blokk­nak Beneš ter­vei sze­rint Auszt­ri­á­val és Len­gyel­or­szág­gal kel­lett vol­na ki­e­gé­szül­nie, ter­mé­sze­te­sen cseh­szlo­vák ve­ze­tés­sel. Ez biz­to­sí­tot­ta vol­na a tér­ség önál­ló­sá­gát ke­let és nyu­gat fe­lé egy­aránt. Így egy 80 mil­li­ós tá­bor állt vol­na szem­ben az alig nyolc mil­li­ós Ma­gyar­or­szág­gal.
Ahogy Puric, Ju­go­szlá­via nép­szö­vet­sé­gi kép­vi­se­lő­je, mond­ta, a kis­an­tant kez­det­től fog­va egy ir­re­á­lis ve­szély el­len vé­de­ke­ző ál­la­mok szö­vet­sé­ge, mert az ko­mo­lyan nem fel­té­te­lez­he­tő, hogy Ma­gyar­or­szág egye­dül bár­me­lyi­kü­ket is meg­tá­mad­hat­ja (Ádám 1981, 203).
A ki­tö­ré­si kí­sér­le­tek ku­dar­ca után a ma­gyar kor­mány­zat be­lát­ta, hogy je­len­leg a hely­zet meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan. El­kezd­te a tri­a­no­ni szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­ci­ó­ját, me­lyet már a nagy­ha­tal­mak is egy­re han­go­sab­ban kö­ve­tel­tek. A Tri­a­non ra­ti­fi­ká­ci­ó­ját tar­tal­ma­zó tör­vény­ja­vas­la­tot 1920. no­vem­ber 15-én fo­gad­ták el. A bé­ke­szer­ző­dés hi­va­ta­los ki­hir­de­té­sé­re Bu­da­pes­ten 1921. jú­li­us 31-én ke­rült sor. A cor­pus iuris­ba az 1921. évi XXXIII. tör­vény­ként cik­ke­lyez­ték be.
A ha­tá­rok tény­le­ges ki­je­lö­lé­se a ha­tár­meg­ál­la­pí­tó bi­zott­sá­gok fel­ada­ta volt. Négy ilyen bi­zott­sá­got hoz­tak lét­re hét tag­gal, ötöt de­le­gált a Nagy­kö­ve­tek Ta­ná­csa, egyet-­e­gyet pe­dig az érin­tett or­szág. Több ap­ró ha­tár­ki­iga­zí­tás­ra is sor ke­rült, Ma­gyar­or­szág vis­­sza­kap­ta pél­dá­ul Somoskőt és So­mos­kő­új­fa­lut, az új szom­szé­dot pe­dig más­hol kár­pó­tol­ták. Az ös­­szes ki­iga­zí­tást fi­gye­lem­be vé­ve Bu­da­pest, be­le­ért­ve a sop­ro­ni nép­sza­va­zást is, 717 négy­zet­ki­lo­mé­ter­rel „gaz­da­go­dott”.

Bruck és Marien­bad

A kis­an­tant meg­ala­ku­lá­sa és az olasz–cseh­szlo­vák kö­ze­le­dés (ra­pal­lói szer­ző­dés) nyil­ván­va­ló­vá tet­ték, hogy a bé­ke­szer­ző­dés gyors meg­vál­toz­ta­tá­sá­ban nem le­het bíz­ni. El kell fo­gad­ni a hely­ze­tet, s meg kell pró­bál­ni más uta­kon ki­tör­ni a po­li­ti­kai el­szi­ge­telt­ség­ből. A kül­po­li­ti­kai izo­lá­ció fel­szá­mo­lá­sá­nak má­sik le­het­sé­ges út­ja a szom­szé­dok­kal va­ló tár­gya­lás volt.
A gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dés­ről, a pref­er­en­ciális vám­rend­szer alap­ján, Cseh­szlo­vá­ki­á­val még Te­le­ki mi­nisz­ter­el­nök­sé­ge alat­t, 1921. már­ci­us 14-én, az auszt­ri­ai Bruck­ban kez­dőd­tek meg a tár­gyalá­sok15, me­lye­ken részt vett Te­le­ki, Gratz Gusz­táv kül­ügy­mi­nisz­ter és Beneš cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter is.16 Eze­ken a tár­gya­lá­so­kon Beneš haj­lan­dó­nak mu­tat­ko­zott (vagy leg­alább­is úgy tett) bi­zo­nyos te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek­re, sőt, ezt meg­elő­ző­en, ez év ja­nu­ár 9-én Sza­páry gróf, ma­gyar dip­lo­ma­tá­nak úgy nyi­lat­ko­zott, hogy a jó vi­szonyt Ma­gyar­or­szág­gal el­ső­sor­ban gaz­da­sá­gi té­ren kell hely­re­ál­lí­ta­ni, és a ha­tár­mó­do­sí­tá­sok csak ki­egé­szí­tői le­het­nek egy egyez­mény­nek. A cseh fél előbb a gaz­da­sá­gi, a ma­gyar fél pe­dig a po­li­ti­kai kér­dé­sek­ről akart meg­egyez­ni. Beneš sze­rint po­li­ti­kai kér­dé­se­ket csak a gaz­da­sá­gi vi­szony meg­ja­vu­lá­sa után le­het tár­gyal­ni. A ma­gyar kül­dött­ség ál­lás­pont­ja sze­rint vi­szont a ma­gyar köz­vé­le­mény csak ak­kor tá­mo­gat­ná a gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dést, ha a bé­ke­dik­tá­tum leg­ki­rí­vóbb igaz­ság­ta­lan­sá­gai meg­szűn­né­nek A nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban az egész kor­szak ál­lan­dó prob­lé­má­ja ma­radt, hogy a gaz­da­sá­gi vagy a po­li­ti­kai kér­dé­se­ket old­ják-e meg előb­b. A bruc­ki tár­gya­lá­sok IV. Kár­oly el­ső vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­té­nek kö­szön­he­tő­en ered­mény­te­le­nül vég­ződ­tek. Beneš a meg­be­szé­lé­sek fo­lya­mán ki­je­len­tet­te, amen­­nyi­ben egy sem­le­ges fó­rum meg­ál­la­pít­ja, hogy a 300 000 főt ki­te­vő ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­ság (szá­muk je­len­tő­sen ki­sebb volt, mint­egy 140-150 ezer fő) ugyan­olyan ki­sebb­sé­gi jo­go­kat él­vez Ma­gyar­or­szá­gon, mint a ma­gyar ki­sebb­ség Cseh­szlo­vá­ki­á­ban, ak­kor ezt haj­lan­dók úgy ér­tel­mez­ni, hogy a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­sá­got át­en­ged­ték Cseh­szlo­vá­ki­á­nak, s en­nek fe­jé­ben ké­szek egyen­lő szá­mú ma­gyar la­kos­sal ren­del­ke­ző te­rü­le­tet Ma­gyar­or­szág­nak átenged­ni.17 A tár­gya­lá­sok­ra Gratz egy 11 év­vel ké­sőb­bi in­ter­jú­já­ban úgy em­lék­szik vis­­sza, hogy ba­rát­sá­gos, jó hang­nem­ben zaj­lot­tak, s meg­egye­zés szü­le­tett ar­ról, hogy ér­de­mi dön­té­se­ket, ha­tá­ro­za­to­kat majd au­gusz­tus­ban Marien­bad­ban hoz­nak. Az össz­han­got Kár­oly vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­te bon­tot­ta meg.18
Ugyan­ez év má­ju­sá­ban, a marien­ba­di tár­gya­lá­sok kü­szö­bén, Beneš úgy nyi­lat­ko­zott Sza­páry gróf­nak, hogy a ma­ga ré­szé­ről min­dent el fog kö­vet­ni, hogy a cseh­szlo­vák saj­tó­ban ked­ve­zőbb lég­kör ala­kul­jon ki a te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek te­kin­te­té­ben (Haas 2001; Bor­sody 1945, 73–75).
IV. Kár­oly vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­te után Te­le­ki és kor­má­nya le­mon­dott. Az új kor­mány Beth­len Ist­ván ve­ze­té­sé­vel ala­kult meg. Beth­len tisz­tán lát­ta, hogy be kell il­lesz­ked­ni az új eu­ró­pai rend­be, Ma­gyar­or­szág gyen­ge és el­szi­ge­telt, je­len­leg ki­tö­rés­re nincs le­he­tő­sé­ge. A Beth­len-ka­bi­net Benešékkel 1921. jú­ni­us 10–23. kö­zött a cseh­or­szá­gi Marien­bad­ban (Mariánské Láznì) foly­tat­ta a tár­gya­lá­so­kat. Bánffy Mik­lós kül­ügy­mi­nisz­ter és Te­le­ki is tár­gyalt a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter­rel. „Te­kin­tet­tel, hogy én vol­tam a kez­de­mé­nye­ző és ál­lá­som­ban a »fi­ata­l­ab­b« kül­ügy­mi­nisz­ter, ter­mé­sze­tes volt, hogy én uta­zom oda. Né­hány sür­göny­vál­tás után meg­ál­la­pod­tunk, hogy Marien­bad­ban ta­lál­ko­zunk má­jus el­ső nap­ja­i­ban” (Bánffy 1993, 45). Bánffy egy et­ni­kai jel­le­gű ha­tár­ki­iga­zí­tás­ra tett javasla­tot19, a ma­gyar igé­nyek­ről vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­i­ben ír. A két or­szág köz­ti vi­szony­ban a leg­ége­tőbb kér­dés a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te és a ha­tá­rok nyel­vi ha­tá­rok­ká va­ló vál­toz­ta­tá­sa. Az el­ső ke­vés­bé fon­tos (jobb a ma­gyar­ság hely­ze­te, mint a má­sik két szom­széd­nál), a ha­tár nép­raj­zi ala­pú re­ví­zi­ó­já­hoz azon­ban ra­gasz­ko­dik Ma­gyar­or­szág. Bánffy az­zal a tu­dat­tal tet­te meg aján­la­tát, hogy Prá­ga sok­kal töb­bet ka­pott, mint amit ere­de­ti­leg akart. Beneš azon­ban csak Ko­má­rom és Lo­sonc kör­nyé­ki ki­iga­zí­tá­sok­ról volt haj­lan­dó tár­gyal­ni. Hang­sú­lyoz­ta, hogy bár­mi­fé­le meg­ál­la­po­dás elő­fel­té­te­le, hogy Bu­da­pest a ha­tár­ki­iga­zí­tás­kor vis­­sza nem ke­rü­lő te­rü­le­te­ket el­is­me­ri Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz tar­to­zan­dó­nak. Ezt Bánffy is így gon­dol­ta, vi­szont ez csak úgy le­het­sé­ges, „ha olyan lé­nye­ges te­rü­le­tet ka­punk vis­­sza, amit si­ker­nek köny­vel­he­tünk el és ami a ma­gyar kö­zön­sé­get va­ló­ban meg­nyug­tat­ja” (Bánffy 1993, 48–50). Ezt a cseh fél is el­is­mer­te. A für­dő­vá­ros­ból Bánffy elé­ge­det­ten in­dult ha­za, úgy érez­te, hogy van re­mény a meg­egye­zés­re, most már az al­ku­do­zás kö­vet­ke­zik (Bánffy 1993, 48–50).
Mint Bánffy, Beth­len is úgy vél­te, hogy egy mi­ni­má­lis ki­iga­zí­tá­sért cse­ré­be nem le­het le­mon­da­ni a töb­bi ma­gyar te­rü­let­ről. A meg­egye­zés ak­kor sem jött vol­na lét­re, ha a ma­gyar fél el­fo­gad­ja Beneš aján­la­tát, mert a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­ter ezt az­zal a pre­kon­cep­ci­ó­val tet­te meg, hogy azt úgy­is el­uta­sít­ják. Bánffy fel­vá­zolt egy ma­gyar–oszt­rák–cseh hár­mas együtt­mű­kö­dést is, mely­ben, egy kis­sé Beneš hi­ú­sá­gá­ra is hat­va, a cse­he­ké le­het­ne a ve­ze­tő sze­rep, mon­dot­ta. A gaz­da­sá­gi kö­ze­le­dés, a vám­unió a ké­sőb­bi évek fo­lya­mán még több­ször fel­ve­tő­dött. Ér­de­mi meg­ál­la­po­dá­sok itt sem jöt­tek lét­re, a pár­be­szé­det a nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi kér­dés el­mér­ge­se­dé­se akasz­tot­ta meg. Kár­oly újabb vis­­sza­té­ré­si kí­sér­le­té­re vá­la­szul Prá­ga moz­gó­sí­tot­ta ka­to­na­sá­gát.
Az or­szág hely­ze­tét to­vább ne­he­zí­tet­te az el­tá­vo­zott ural­ko­dó új­bó­li vis­­sza­té­ré­se, il­let­ve a no­vem­be­ri len­gyel–cseh­szlo­vák po­li­ti­kai egyez­mény. Ez a két ál­lam köz­ti ha­tárt vég­le­ges­nek is­mer­te el, és jó­in­du­la­tú sem­le­ges­sé­get írt elő, ha va­la­me­lyik szom­széd tá­ma­dást kí­sé­rel­ne meg. Kö­te­lez­te a két fe­let, hogy nem köt­nek olyan szer­ző­dést, ami a köz­tük lé­vő szer­ző­dés­sel el­len­té­tes. Ez az egyez­mény azon­ban so­ha­sem lé­pett ha­tály­ba.
Beneš 1921. de­cem­ber 16-án az oszt­rá­kok­kal is egyez­ményt kö­tött. Az öt év­re szó­ló szer­ző­dés­ben kö­te­lez­ték ma­gu­kat a sain­t-ger­main-i és a tri­a­no­ni bé­ke­szer­ző­dés ha­tá­ro­za­ta­i­nak be­tar­tá­sá­ra. Ga­ran­tál­ták egy­más te­rü­le­ti ép­sé­gét, il­let­ve, hogy kö­zös erő­vel lép­nek fel az an­ci­en ré­gi­me vis­­sza­ál­lí­tá­sa el­len. A szer­ző­dést öt év le­jár­ta után nem újí­tot­ták meg.
Az új rend­ben va­ló el­he­lyez­ke­dés el­ső lé­pé­se­ként Bánffy 1921. má­jus 23-án kér­te Ma­gyar­or­szág fel­vé­tel­ét a Nép­szö­vet­ség­be. A bel­po­li­ti­kai vi­ták, a kis­an­tant el­len­sé­ges ma­ga­tar­tá­sa, va­la­mint a bur­gen­lan­di ese­mé­nyek ha­tá­sá­ra csak 1922. szep­tem­ber 18-án lett Ma­gyar­or­szág egyen­ran­gú tag­ja a Nép­szö­vet­ség­nek.
Az or­szág kül­po­li­ti­kai moz­gás­te­re na­gyon szűk volt, ezért a Nép­szö­vet­ség­ben pró­bált meg ered­mé­nye­ket el­ér­ni. A cél­ki­tű­zé­sek közt sze­re­pelt a kis­seb­sé­gi kér­dé­sek na­pi­ren­den tar­tá­sa, il­let­ve a le­sze­re­lés és a fegy­ver­ke­zé­si egyen­jo­gú­ság. A Tri­a­non­ban meg­ál­la­pí­tott ma­gyar had­erő az or­szág vé­del­mé­re elég­te­len volt (a had­se­reg lét­szá­ma nem ha­lad­hat­ta meg a 35 000 főt), a tit­kos fej­lesz­tést pe­dig aka­dá­lyoz­ta az or­szág­ban 1927-ig mű­kö­dő ka­to­nai el­len­őr­ző bi­zott­ság.
A ma­gyar po­li­ti­ka cél­ja az 1920-as évek el­ső fe­lé­ben kül­po­li­ti­ka­i­lag és gaz­da­sá­gi­lag az or­szág hely­ze­té­nek kon­szo­li­dá­lá­sa volt. A re­ví­zió han­goz­ta­tá­sa eb­ben az idő­ben hát­tér­be szo­rult. Beth­len meg­ér­tet­te, hogy a nem­zet­kö­zi hely­zet el­fo­ga­dá­sa az egyet­len jár­ha­tó út. Gaz­da­sá­gi té­ren je­len­tős se­gít­ség volt a nép­szö­vet­sé­gi köl­csön, mel­­lyel si­ke­rült vis­­sza­szo­rí­ta­ni az inf­lá­ci­ót. 1927-ben pe­dig be­ve­zet­ték az arany­fe­de­ze­tű új pénzt, a pen­gőt. Az új eu­ró­pai be­ren­dez­ke­dés meg­kí­ván­ta egy hosszú tá­vú kül­po­li­ti­kai stra­té­gia ki­dol­go­zá­sát, mely a te­rü­le­ti re­ví­zi­ó­hoz ve­ze­tő le­het­sé­ges uta­kat ke­res­te.
Az el­ső vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­se után új hely­zet állt elő, mert az 1918 előt­ti öt nagy­ha­ta­lom­ból csak ket­tő ma­radt. Né­met­or­szág, Orosz­or­szág és az Osztrák–Ma­gyar Mo­nar­chia he­lyé­re Olasz­or­szág, Len­gyel­or­szág és a kis­an­tant lé­pett. Az át­ala­kult erő­vi­szony­ok kö­zött kel­lett Ma­gyar­or­szág­nak szö­vet­sé­ge­se­ket, tá­mo­ga­tó­kat ta­lál­ni. Az el­gon­do­lás az volt, hogy a bé­ké­vel elé­ge­det­len or­szá­gok, ill. a sta­tus quo fenn­tar­tá­sá­ban ér­de­kel­tek kö­zül az előb­bi tá­bor­ból kell szö­vet­sé­ge­se­ket ke­res­ni. Né­met­or­szág nem akar­ta a ma­gyar ügyet is a nya­ká­ba ven­ni, a Szov­jet­uni­ó­val pe­dig vé­gül nem jött lét­re szer­ző­dés (a dip­lo­má­ci­ai kap­cso­la­tot csak 1934-ben ve­szik fel). Fel­me­rült még a Len­gyel­or­szág­gal kö­ten­dő szö­vet­ség le­he­tő­sé­ge is, de a len­gye­lek a rend­szer fenn­tar­tá­sá­ban vol­tak ér­de­kel­tek.

Az ak­tív kül­po­li­ti­ka és a bé­kés re­ví­zió

A dip­lo­má­ci­ai ki­tö­rés­re vé­gül is az Olasz­or­szág­gal kö­tött szer­ző­dés ad­ta a lehetőséget.20 Eh­hez a Ju­go­szlá­vi­á­hoz va­ló kö­ze­le­dés ve­ze­tett, mert egy Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő egyez­mény biz­to­sít­hat­ta vol­na Belg­rád há­tát az ola­szok­kal szem­ben. Mus­solin­iék gyor­san re­a­gál­tak. Kez­det­ben még egy olasz–­mag­yar–ju­gos­zláv hár­mas szer­ző­dés­ről volt szó. Azon­ban ez ha­ma­ro­san meg­vál­to­zott, s Mus­so­li­ni kö­zöl­te Ma­gyar­or­szág­gal, hogy hos­­szú tá­vú po­li­ti­kai szer­ző­dést akar köt­ni, ami na­gyobb elő­nyök­kel jár­na, mint egy Ju­go­szlá­vi­á­val kö­ten­dő szer­ző­dés (Ju­hász 1998, 105). A szer­ző­dést 1927. áp­ri­lis 5-én kö­töt­ték meg. Ez ki­mond­ta az örök ba­rát­sá­got a két ál­lam kö­zött, és azon vi­tás kér­dé­sek vá­lasz­tott bí­ró­ság út­ján va­ló ren­de­zé­sét, me­lye­ket dip­lo­má­ci­ai úton nem le­het meg­ol­da­ni. A tár­gya­lá­so­kon Beth­len ki­je­len­tet­te: Ma­gyar­or­szág át­tér az ak­tív kül­po­li­ti­ká­ra; fő kül­po­li­ti­kai prob­lé­ma­ként pe­dig a kis­an­tan­tot je­löl­te meg. En­nek a fel­bom­lá­sa kö­zös ér­dek, de ez csak úgy ér­he­tő el, ha va­la­me­lyik tag­ja Ma­gyar­or­szág fe­lé kö­ze­led­ne, meg­egyez­ne ve­le. Mus­so­li­ni kö­zöl­te, hogy a ju­go­szlá­vok­kal va­ló meg­egye­zés nem esik egy­be Olasz­or­szág ér­de­ke­i­vel. A Cseh­szlo­vá­ki­á­val va­ló meg­egye­zés sem meg­old­ha­tó, mert „Ma­gyar­or­szág ad­dig nem ak­ció­ké­pes, amíg a cseh ha­tár 30 km-re van Bu­da­pest­től és a cseh re­pü­lő­gé­pek, ha akár Ju­go­szlá­vi­á­val, akár Ro­má­ni­á­val konf­lik­tus­ba ke­ve­re­dünk, egy óra alatt ös­­sze­bom­báz­hat­ják fő­vá­ro­sun­kat anél­kül, hogy vé­de­kez­ni tud­nánk ez el­len. Er­re Mus­so­li­ni, mint olyan em­ber, aki egy pil­la­nat alatt meg­ér­ti a ve­le szem­ben ál­ló gon­do­la­ta­it, azt mond­ta: te­hát ma­guk­ra néz­ve a cseh kér­dés el­in­té­zé­se az el­ső etap, ami­re én igen­nel vá­la­szol­tam” – mond­ta Beth­len (Karsai 1967). Mind­ket­ten egyet­ér­tet­tek te­hát ab­ban, hogy el­ső a cseh­szlo­vák kér­dés el­in­té­zé­se. Mus­so­li­ni ígé­re­tet tett ar­ra, hogy egy ma­gyar–cseh­szlo­vák konf­lik­tus ese­tén nyo­mást gya­ko­rol­na a ro­má­nok­ra, hogy sem­le­ge­sek ma­rad­ja­nak.
Bu­da­pest­ről Cseh­szlo­vá­ki­át ér­ték a leg­erő­sebb tá­ma­dá­sok. Ez több ok­ra ve­zet­he­tő vis­­sza: a Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ke­rült te­rü­le­tek­nek fon­tos sze­re­pük volt a ré­gi Ma­gyar­or­szá­gon, a po­li­ti­kai elit sok szál­lal kö­tő­dött ide. Az emig­rán­sok is sze­ret­ték vol­na, ha a Fel­vi­dék mi­nél ha­ma­rább vis­­sza­tér, így a re­ví­zi­ós moz­gal­mak osz­lo­pai vol­tak. Mi­vel a „cseh­szlo­vák­ok­nak” nem volt ko­ráb­ban ál­la­mi­sá­ga, hi­á­nyoz­tak a tör­té­nel­mi tra­dí­ci­ók, a ma­gyar po­li­ti­ka igye­ke­zett ezt ki­hasz­nál­ni. Az­zal ér­vel­tek, hogy Cseh­szlo­vá­kia egy mes­ter­sé­ges kép­ződ­mény, ami csak a nagy­ha­tal­mak­nak kö­szön­he­ti lé­te­zé­sét. Mi­vel a fran­cia szö­vet­sé­gi rend­szer­nek a tér­ség­ben Prá­ga volt a leg­hű­sé­ge­sebb ál­la­ma, ezért Cseh­szlo­vá­kia ha­tal­mi po­zí­ci­ó­i­nak meg­gyen­gí­té­se nél­kül a ma­gyar re­ví­zi­ós cé­lok nem vol­tak el­ér­he­tők (De­ák 1991, 9–18).
Az olasz szer­ző­dés­sel egy­be­esett a ka­to­nai el­len­őr­ző bi­zott­ság ki­vo­nu­lá­sa Ma­gyar­or­szág­ról, ezért meg­in­dul­ha­tott a had­se­reg fej­lesz­té­se, és meg­kezd­ték a re­ví­zi­ós pro­pa­gan­dát, a kül­föld fel­vi­lá­go­sí­tá­sát is. Az or­szág el­is­mert­sé­ge nőtt, de ez­zel egye­nes arány­ban a kis­an­tant is szo­ro­sabb­ra zár­ta so­ra­it.
A mi­nisz­ter­el­nök, aki ed­dig a re­ví­zi­ós kér­dé­sek­ben elég­gé vis­­sza­fo­gott volt, 1927. má­jus vé­gi za­la­eger­sze­gi be­szé­dé­ben már jó­val ke­mé­nyebb han­got ütött meg a tri­a­no­ni dik­tá­tum­ról. „Most azon­ban azt mon­dom: el­ér­ke­zett az ide­je, hogy kül­po­li­ti­kai kér­dé­sek­kel be­ha­tó­an fog­lal­koz­zunk” (Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.). A ma­gyar nép ere­je nem ele­gen­dő a talp­ra ál­lás­hoz, kül­föl­di ba­rá­tok­ra, tá­mo­ga­tók­ra is szük­sé­ge van – mond­ta. Ki­emel­te, hogy a ma­gyar­ság 1000 év óta a Du­na-me­den­cé­ben él, így föld­raj­zi hely­ze­té­nél fog­va itt ve­ze­tő hely il­le­ti. „A tri­a­no­ni szer­ző­dés tönk­re­tet­te ezt az or­szá­got. Egy nem­zet­tel sem bán­tak, olyan igaz­ság­ta­la­nul, egyet sem tet­tek olyan sze­ren­csét­len­né, mint Ma­gyar­or­szá­got […] Mert a vi­lág ma már kez­di lát­ni az igaz­sá­gun­kat. A vi­lág köz­vé­le­mé­nye, a jó em­be­rek köz­vé­le­mé­nye or­szá­gunk fe­lé kezd for­dul­ni […] Azt hi­szem, hogy az ön­ren­del­ke­zé­si jog­nak, amit Tri­a­non­ban láb­bal ti­por­tak, a jö­vő­ben ér­vé­nye­sül­nie kell és ér­vé­nye­sül­ni fog […] A ma­gyar nem­zet a ma­ga tar­to­zá­sát a bé­ke­szer­ző­dés­ben ki­fi­zet­te, de nem elé­gí­tet­ték ki jo­gos kö­ve­te­lé­se­it. A vi­lág­tör­té­ne­lem fo­lya­ma­tá­tól, a sa­ját erő­ink­től, a be­csü­le­tes tö­rek­vé­se­ink­től, mun­kás po­li­ti­kánk­tól vár­juk ezek ki­elé­gí­té­sét” (Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.). Még hoz­zá­tet­te, hogy a ki­tű­zött cé­lok el­éré­sé­hez nél­kü­löz­he­tet­len a bel­ső egy­ség.
A re­ví­zi­ós han­gu­la­tot, a bi­za­ko­dást to­vább nö­vel­te Harold Sid­ney Harmsworth, Rother­mere lord­já­nak az év jú­ni­us 21-én meg­je­lent cik­ke. Az írást a Daily Mail­ben, sa­ját lap­já­ban je­len­tet­te meg Ma­gyar­or­szág he­lye a nap alatt (Hungary’s place in the sun) cím­mel. „A Kö­zép-Eu­ró­pa tér­kép­ét át­raj­zo­ló há­rom szer­ző­dés kö­zül az utol­só és leg­sze­ren­csét­le­nebb a tri­a­no­ni, me­lyet Ma­gyar­or­szág­nak 1920. jú­ni­us 4-én kel­lett alá­ír­nia. Ahe­lyett, hogy egy­sze­rű­sí­tet­te vol­na a nem­ze­ti­sé­gek amúgy is szö­ve­vé­nyes há­ló­ját, még to­vább bo­nyo­lí­tot­ta azt. Olyan mély elé­ge­det­len­sé­get vál­tott ki, hogy min­den pár­tat­lan uta­zó, aki a kon­ti­nens­nek er­re a tá­já­ra té­ved, vi­lá­go­san lát­ja az el­kö­ve­tett hi­bák jó­vá­té­tel­ének szük­sé­ges­sé­gét” (Rothermere 1997, 35–36; Zei­dler 2003, 457–462). A bé­ke­szer­ző­dé­sek csak egy el­jö­ven­dő há­bo­rú mag­va­it ve­tet­ték el, nem ol­dot­tak meg sem­mit, ír­ja. Cseh­szlo­vá­ki­á­val kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te: „Ha­son­ló­kép­pen egy szép na­pon Cseh­szlo­vá­kia – aho­vá több mint 1 mil­lió ma­gyart csa­tol­tak – is vi­tá­ba ke­ve­red­het Né­met­or­szág­gal a há­rom­mil­lió oszt­rák-né­met mi­att, akik észa­ki ha­tá­ra­in be­lül­re ke­rül­tek, és ak­kor elő­nyös len­ne szá­má­ra, ha meg­sza­ba­dult vol­na a dé­li ha­tá­ra­i­val kap­cso­la­tos prob­lé­má­ik­tól. A ha­tár és­­sze­rű ki­iga­zí­tá­sán ala­pu­ló ba­rát­ság Ma­gyar­or­szág­gal rá­adá­sul lé­pést je­len­te­ne a vám­unió fe­lé is, ami mind­két or­szág szá­má­ra nagy ha­szon­nal jár­na” (Rothermere 1997, 35– 36; Zei­dler 2003, 457–462).
A lord cik­ke nagy vissz­han­got vál­tott ki bel­föld­ön és kül­föld­ön egy­aránt. A kis­an­tant kez­det­ben meg­pró­bál­ta el­hall­gat­ni a tör­tén­te­ket, az egy­re na­gyobb saj­tó­vissz­hang azon­ban tá­ma­dás­ra kész­tet­te őket. Ide­ge­sen re­a­gál­tak, Beneš nyil­vá­nos le­vél­vál­tás­ba bo­csát­ko­zott Rother­mere-rel. Rother­mere írá­sa Benešnek, a kül­ügy­mi­nisz­ter­nek a sze­ná­tus kül­ügyi bi­zott­sá­gá­ban 1927. jú­li­us 14-én el­hang­zott be­szé­de után ka­pott na­gyobb pub­li­ci­tást. Eb­ben je­len­ték­te­len kí­sér­let­nek ne­vez­te Rother­mere kez­de­mé­nye­zé­sét, amely a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­sá­got nem ve­szé­lyez­tet­he­ti. To­váb­bá az­zal is meg­vá­dol­ta, hogy ki akar­ja élez­ni Ma­gyar­or­szág és a kis­an­tant ál­la­ma­i­nak vi­szo­nyát, és az­ál­tal, hogy fel­élesz­ti a re­ví­zió és a Szent István-i ko­ro­na in­teg­ri­tá­sa irán­ti re­ményt a bé­két ve­szé­lyez­te­ti (Michela 2004).
Kri­ti­ká­já­ra a lord nyílt le­vél­ben vá­la­szolt, amely­ben meg­bé­lye­gez­te a ma­gyar ki­sebb­ség jog­ta­lan hely­ze­tét az „utód­ál­lam­ok egyi­ké­ben”, és a ma­gyar ja­vak le­fog­la­lá­sa­kor és ki­sa­já­tí­tá­sa­kor Cseh­szlo­vá­ki­á­ban al­kal­ma­zott el­já­rá­si mód nyil­vá­nos­ság­ra ho­za­ta­lát kö­ve­tel­te (Ko­vács 1994). Rother­mere ar­ra hív­ta fel Beneš fi­gyel­mét, hogy a tri­a­no­ni bé­ke a kö­zép-eu­ró­pai vi­szo­nyok is­me­re­té­nek hi­á­nyá­ból szü­le­tett, s hogy az anya­or­szág­tól el­sza­kí­tott la­kos­ság min­dig a ha­za­té­rés­re fog tö­re­ked­ni. Egyéb­ként is Beneš job­ban te­szi, ha nem té­vesz­ti szem elől, hogy Lon­don és Pá­rizs nél­kül Cseh­szlo­vá­kia nem is lé­tez­ne. Beneš vá­la­szá­ban azt ve­tet­te Rother­mere sze­mé­re, hogy az el­fer­dí­ti az ő sza­va­it. Utal­va ma­gas tiszt­sé­gé­re ar­ról ír, hogy ő a lord­dal szem­ben nem mond­hat ki nyíl­tan min­dent. Vé­gül fel­aján­lot­ta Rother­mere-nek, hogy haj­lan­dó ren­del­ke­zé­sé­re bo­csá­ta­ni min­den ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót, mi­vel a lord ál­tal hasz­nált ada­tok nem tel­je­sek, sőt ese­ten­ként té­ve­sek. A sor­rend­ben kö­vet­ke­ző táv­ira­tot jú­li­us 27-én tet­ték köz­zé. Eb­ben Rother­mere ar­ra hi­vat­koz­va, hogy a múlt (a ma­gya­ro­sí­tás) nem ment­he­ti a je­len bű­ne­it, a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek el­nyo­má­sá­val vá­dol­ta meg Cseh­szlo­vá­ki­át, mi­köz­ben konk­rét sé­re­lem­ként a föld­re­form vég­re­haj­tá­sát ne­vez­te meg.
Az au­gusz­tus 10-én írt, az elő­ző­nél is éle­sebb hang­vé­te­lű táv­ira­tá­ban a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló jó kap­cso­la­tok fon­tos­sá­gá­ra fi­gyel­mez­tet­te Cseh­szlo­vá­ki­át. Ek­kor azon­ban Beneš már nem re­a­gált ezek­re a le­ve­lek­re (Michela 2004).
Vavro Šrobár21 au­gusz­tus 10-én fej­tet­te ki vé­le­mé­nyét. Sze­rin­te Ma­gyar­or­szá­gon egy­re vi­lá­go­sab­ban lát­ják, hogy az an­ti­de­mok­ra­ti­kus vi­szo­nyok mi­att a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok egy­re in­kább el­ide­ge­ned­nek az anya­or­szág­hoz va­ló vis­­sza­té­rés gon­do­la­tá­tól. Nem tet­szik ne­kik a ma­gyar­or­szá­gi me­ző­gaz­da­sá­gi po­li­ti­ka. A sta­tus quo meg­vál­toz­ta­tá­sá­val kap­cso­lat­ban pe­dig ki­fej­tet­te, hogy so­ha nem ad­ják azt, ami az övék (Michela 2004). Šrobár a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét jó­nak mi­nő­sí­tet­te, s a ma­gyar ki­sebb­sé­get lo­já­lis­nak ne­vez­te Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben (Michela 2004).
A Hlinka-féle Szlo­vák Nép­párt22 kép­vi­se­lői és sze­ná­to­ri klub­ja au­gusz­tus 17-én ki­adott nyi­lat­ko­za­tá­ban a lord ak­ci­ó­já­val kap­cso­lat­ban ki­je­len­tet­te, hogy ez nem más, mint tá­ma­dás Szlo­vá­kia egy­sé­ge el­len. Ezt a szlo­vák nem­zet el­íté­li és el­uta­sít­ja. Ki­áll­nak a tri­a­no­ni ha­tá­rok sért­he­tet­len­sé­ge mel­lett, s azt a szlo­vák nép bár­mi­kor bár­ki­vel szem­ben meg­vé­di. „Szlo­vá­kia a mi tes­tünk, a vé­rünk, a jö­vőnk” (Ïuri­ca 1996, 124).
Bar­tók Lás­zló23, po­zso­nyi ma­gyar kon­zul is ha­son­ló szlo­vák re­a­gá­lá­sok­ról szá­mol be a meg­nyi­tás­ra ke­rü­lő Duna Vásár kap­csán. Ve­le Kor­nel Stodola ag­rár­pár­ti sze­ná­tor, a Duna Vásár el­nö­ke kö­zöl­te, hogy il­do­mo­sabb vol­na, ha nem je­len­ne meg a vá­sár meg­nyi­tó­ján, mert ott ma­gyar­el­le­nes be­szé­dek vár­ha­tók, me­lyek­re a Rother­mere-kam­pány, il­let­ve az ad okot, hogy ab­ban Fe­nyő Mik­sa és Bathányi Kál­mán is részt vesz­nek. ők te­vé­ke­nyen részt vet­tek a két or­szág köz­ti gaz­da­sá­gi szer­ző­dés lét­re­jöt­té­ben, s most „a mi köz­tár­sa­sá­gunk lé­te el­len irá­nyu­ló Rother­mere ak­ci­ó­ban részt vesznek.”24 Kor­nel Stodola sze­rint ez az ak­ció éket ver a ma­gyar és a szlo­vák la­kos­ság kö­zé, ki­lenc év kon­szo­li­dá­ci­ós mun­ká­ját té­ve tönk­re. „A po­li­ti­ku­sa­ik­ban meg­volt a kész­ség, hogy a ha­tá­rok ki­iga­zí­tá­sá­ról a jö­vő­ben tár­gyal­ja­nak, vi­szont a lord ak­ci­ó­it nem tűr­he­tik szó nél­kül. A sze­ná­tor fel­in­dult­sá­gát jól pél­dáz­za, hogy most fran­ci­á­ul be­szél­ge­tett ve­lem, s nem pe­dig ma­gya­rul” – jegy­zi meg Bartók.25 A kö­vet­ke­ző év­ben a Duna Vásár kap­csán Stodola ki­je­len­tet­te, hogy a tri­a­no­ni re­ví­zió kér­dé­sét meg kell ol­da­ni, mert amíg ily bi­zony­ta­lan ál­la­po­tok van­nak, ad­dig nincs gaz­da­sá­gi kon­szo­li­dá­ció. A ha­tár­vi­ták mi­att nem mer­nek a cseh ban­kok na­gyobb össze­ge­ket a szlo­vák ipar­vál­la­lat­ok­ba fek­tet­ni. Így ezek tönk­re men­nek. A re­ví­zió ügyét azon­ban csak a Nép­szö­vet­sé­gen be­lül le­het megoldani.26
A Rother­mere-kam­pány nagy vissz­hang­ra ta­lált a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben. A ma­gyar po­li­ti­kai pár­tok és tár­sa­dal­mi szer­ve­ze­tek kép­vi­se­lői több íz­ben is meg­szó­lal­tak az ügy­ben, amit a hi­va­ta­los szer­vek élénk fi­gye­lem­mel kí­sér­tek. A ki­sebb­sé­gi saj­tó­ban olyan hí­rek is meg­je­len­tek, hogy az an­gol lord ak­ci­ó­ja a brit kül­po­li­ti­ka vál­to­zá­sá­val függ ös­­sze. Eb­ből pe­dig a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség el­ren­de­zé­sé­nek vár­ha­tó vál­toz­ta­tá­sá­ra kö­vet­kez­tet­tek. Sze­rin­tük a Daily Mail az an­gol tár­sa­da­lom vé­le­mé­nyét tol­má­csol­ta. Mi­vel né­hány írás ál­lam­el­le­nes jel­le­gű volt, a cen­zú­ra több al­ka­lom­mal is köz­be­lé­pett, s le­fog­la­lás­sal aka­dá­lyoz­ták meg az ilyen írá­sok köz­lé­sét (Michela 2004).
A lord ak­ci­ó­ja több kor­társ vé­le­mé­nye sze­rint a föld­re­form­mal füg­gött ös­­sze, ame­lyet Rother­mere rab­lás­nak minősítet­t.27 Ezt a vé­le­mé­nyét a Benešnek 1927. szep­tem­ber 19-én Genf­ből kül­dött táv­ira­tá­ban is ki­fe­jez­te. A ma­gyar ki­sebb­ség kö­ré­ben ter­je­dő kü­lön­fé­le hí­resz­te­lé­sek ha­tá­sát jól mu­tat­ja, hogy egyes for­rá­sok sze­rint a kö­zel­gő ha­tár­vál­to­zás re­mé­nyé­ben né­há­nyan szlo­vák is­ko­lá­ból ma­gyar­ba írat­ták át gye­re­kü­ket, má­sok pe­dig azt ter­vez­ték, hogy nem fi­zet­nek töb­bé adót a cseh­szlo­vák ál­lam­nak.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban el­len­kam­pány in­dult, több nagy­gyű­lést, párt­ren­dez­vényt tar­tot­tak, alá­írá­so­kat gyűj­töt­tek, a la­pok pe­dig kü­lön kö­zöl­ték azok ne­ve­it, akik nem ír­ták alá a pe­tí­ci­ót. Bar­tók kon­zul a hoz­zá in­té­zett kér­dé­sek­re, hogy alá­ír­ják-e a ma­gya­rok vagy sem a Rother­mere-kam­pány el­le­nes íve­ket, azt vá­la­szol­ta, hogy igen, mert nem kell, hogy fe­les­le­ges ül­döz­te­tés­nek te­gyék ki ma­gu­kat tar­tóz­ko­dá­suk­kal. Több­nyi­re a ma­gyar­ság pas­­szí­van vi­sel­ke­dett a kam­pány ide­jén, sőt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ban olyan vé­le­mé­nyek is meg­je­len­tek, hogy Rother­mere ér­dek­te­len a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra. A Ko­má­ro­mi La­pok sze­rint a ma­gya­rok sem mel­let­te, sem el­le­ne nin­cse­nek a lord ak­ci­ó­já­nak. Ez pas­­szív és óva­tos ma­ga­tar­tás­ra utal a ki­sebb­ség ré­szé­ről (Michela 2004).
A cikk ma­gyar­or­szá­gi fo­gad­ta­tá­sa sem volt egy­ér­tel­mű. A köz­vé­le­mény hős­ként ün­ne­pel­te a lor­dot, a kor­mány vi­szont vis­­sza­fo­got­tabb volt. A cikk egy­részt fel­hív­ta a vi­lág fi­gyel­mét a tri­a­no­ni igaz­ság­ta­lan­sá­gok­ra, más­részt vi­szont prob­lé­mát je­len­tett, hogy a köz­vé­le­mény ide­jét érez­te, hogy a kor­mány nem­zet­kö­zi fó­ru­mok elé vi­gye a ha­tá­rok ügyét. Beth­lenék tisz­tá­ban vol­tak ve­le, hogy a do­log nem idő­sze­rű, bár­mi­ne­mű ha­son­ló kí­sér­let meg­buk­na.
A má­sik prob­lé­mát a lord ál­tal fel­ve­tett ha­tár­ki­iga­zí­tás­ok mér­té­ke okoz­ta, me­lyek az et­ni­kai el­vet követ­ték.28 A ma­gyar po­li­ti­kai élet több­sé­ge et­től jó­val töb­bet sze­re­tett vol­na el­ér­ni. A hi­va­ta­los kül­po­li­ti­ka nem akar­ta ön­ként fel­ad­ni az in­teg­ri­tás esz­mé­jét. A po­li­ti­kai élet sze­rep­lői kö­zül a lord ja­va­sol­ta et­ni­kai ha­tár­vo­na­la­kat csak a szo­ci­ál­de­mok­ra­ták és a li­be­rá­lis de­mok­ra­ták egy cso­port­ja, pl. Nagy Emil fo­gad­ták el. „A Rother­mere-féle gon­do­lat is nyil­ván­va­ló­an azt je­len­ti, s aki őt más­kép ér­ti, az őt fél­re­ér­ti, hogy amen­­nyi­ben a tri­a­no­ni ha­tár úgy ki­iga­zít­ta­tik, amint eb­ben a cik­kem­ben több­ször ki­fej­tet­tem, úgy ter­mé­sze­te­sen és ma­gá­tól érthetődő­leg a ma­gyar faj­nak le kell mon­da­nia az in­teg­ri­tá­si esz­me to­váb­bi fenn­tar­tá­sá­ról, ha­nem be­le kell nyu­god­nia ab­ba, hogy a tö­mör nem­ze­ti­sé­gi te­rü­le­te­ket el­vesz­tet­te, ha vi­szont visz­­sza­kap­ja azo­kat a ma­gyar és sváb te­rü­le­te­ket, ame­lyek min­den jo­gos ok lát­sza­ta nél­kül ra­gad­tak el az anya­or­szág­tól. Te­hát ép­pen a va­ló­di és tar­tós bé­ké­nek s az egy­más mel­lett la­kó or­szá­gok test­vé­ri és gaz­da­sá­gi ös­­sze­mű­kö­dé­sé­nek a le­he­tő­vé té­te­le ér­de­ké­ben nél­kü­löz­he­tet­len a tri­a­no­ni ha­tá­rok eme ki­iga­zí­tá­sa” (Nagy 1928, 399). Nagy a to­váb­bi­ak­ban még ki­tér ar­ra, hogy az aki az in­teg­ri­tás esz­mé­jé­nek il­lú­zi­ó­já­ban él ne di­cső­ít­se Rother­mere-t.
Az ese­mé­nyek ala­ku­lá­sa a mi­nisz­ter­el­nö­köt is ál­lás­fog­la­lás­ra kész­tet­ték. Az Egy­sé­ges Párt ülé­sén be­szélt a Rother­mere-ak­cióról és a kor­mány ter­ve­i­ről. Le­szö­gez­te, hogy az ak­ci­ó­hoz a kor­mány­nak sem­mi kö­ze. „Ugyan­ak­kor azon­ban ki kell je­len­te­nem azt, hogy én is, mint ma­gyar em­ber ab­ban a fel­fo­gás­ban va­gyok, hogy Rother­mere lord nagy há­lá­ra kö­te­lez ben­nün­ket” (Zeidler 2003, 471). A ma­gyar kor­mány­nak óva­tos­nak és kö­rül­te­kin­tő­nek kell len­nie, mi­vel szin­te két tűz kö­zé ke­rült: fi­gye­lem­be kell ven­nie a köz­vé­le­mény fel­kor­bá­csolt szen­ve­dé­lye­it és „a rop­pant hiú” Rother­mere-t is (Zeidler 2001, 101; Zei­dler 2003, 471–473). Beth­len egy in­ter­jú­ban kö­zöl­te, hogy a tri­a­no­ni bé­ke re­ví­zi­ó­ja be­kö­vet­ke­zik, de a hely­zet még nem érett meg a konk­rét lé­pé­sek meg­té­te­lé­re (Romsics 2004, 257).
A kor­mány­fő üd­vö­zöl­te te­hát az ak­ci­ót, ugyan­ak­kor tisz­tá­ban volt ve­le, hogy „a Rother­mere-hez ha­son­ló fel­ka­pasz­ko­dot­tak” és a Lor­dok Há­za töb­bi ma­gyar­ba­rát tag­ja­i­nak nyi­lat­ko­za­tai cse­kély je­len­tő­ség­gel bír­nak a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok­ban.
Beth­len 1927 de­cem­be­ré­ben Genf­ben ta­lál­ko­zott Austen Cham­ber­lain an­gol kül­ügy­mi­nisz­ter­rel és elő­ke­rült a lord sze­re­pe. Beth­len le­szö­gez­te, hogy „mi mint kor­mány ez­zel az ak­ci­ó­val sem­mi ös­­sze­köt­te­tés­ben nem ál­lunk, és sem­mi lé­pést en­nek fej­lesz­té­sé­re nem tet­tünk és nem is te­szünk. Igaz, hogy az ak­ci­ó­nak jó ol­da­lai is van­nak, ti., hogy a tri­a­no­ni szer­ző­dés igaz­ság­ta­lan­sá­ga­it a kö­zön­ség előtt is­me­re­te­seb­bé tet­te, mint előb­b, de el­is­me­rem azt is, hogy az ak­ció ná­lunk túl­zott re­mé­nye­ket kelt a kö­zön­ség­ben, ame­lye­ket a kor­mány nem tud ki­elé­gí­te­ni, szom­szé­da­ink­nál pe­dig nyug­ta­lan­sá­got és re­ak­ci­ót, amely ter­mé­szet­sze­rű­leg a köz­tük és köz­tünk le­vő hely­zet nyu­godt­sá­gát nem se­gí­ti elő. En­nek da­cá­ra nincs mó­dunk­ban ezt az ak­ci­ót de­za­vu­ál­ni, mert a ma­gyar köz­vé­le­mény a bé­ke­re­ví­zi­ót óhajt­ja és sür­ge­ti, az or­szág és a la­kos­ság ér­zel­mei ezt kí­ván­ják, és ha­za­fi­at­lan­ság­nak mi­nő­sí­te­né az ak­ció de­za­vu­á­lá­sát. A saj­tó­ra sem tu­dunk be­fo­lyást gya­ko­rol­ni, mert a saj­tó­or­gá­num­ok kö­zött ver­seny van a pat­ri­o­tiz­mus szem­pont­já­ból, és ha a saj­tó egyik ré­sze (ah­ogy ezt az el­len­zé­ki la­pok a hely­zet ki­hasz­ná­lá­sá­val elő­sze­re­tet­tel te­szik) a Rother­mere-ak­ciót ma­gasz­tal­ja, a kor­mány­hoz kö­zel­ál­ló la­pok nem hall­gat­hat­nak vagy nem fog­lal­hat­nak az ak­ció el­len ál­lást” (Karsai 1967, 92–93).
Az an­gol po­li­ti­kus Rother­mere-ről el­mond­ta, hogy igen jól is­me­ri; min­dig azt ír­ja a lap­já­ban, amit po­pu­lá­ris­nak hisz, de ab­ban is csa­ló­dik gyak­ran. Rother­mere az ak­ci­ó­i­ban ab­ból in­dul ki, hogy más­nap, ha va­la­ki a ká­vé­ház­ban elő­ve­szi az új­sá­got, mit sze­ret­ne ben­ne lát­ni, és ha ezt lát­ja, azt mond­ja, hogy ez de­rék lap. De a lord olyan em­ber, aki ma fel­ka­rol va­la­mit, s hol­nap ugyan­olyan kön­­nyed­ség­gel el­ej­ti. Ez­zel az ak­ci­ó­já­val is így lesz, hogy egy idő múl­va tel­je­sen el fog­ja hagy­ni. Öröm­mel hall­ja, hogy a ma­gyar kor­mány tá­vol áll ezen ak­ci­ó­tól, és azt a ta­ná­csot ad­ja, hogy ezen­túl is tart­sa tá­vol ma­gát. Ká­ros­nak tart­ja az ak­ci­ót, mert ir­ri­tá­ci­ót visz az amúgy is iz­ga­tott eu­ró­pai hely­zet­be anél­kül, hogy prak­ti­kus kö­vet­kez­mé­nyek­hez ve­zet­ne (Karsai 1967).
Beth­len nem osz­tot­ta a lord vé­le­mé­nyét az et­ni­kai re­ví­zi­ó­val kap­cso­lat­ban sem. 1928 nya­rán sze­mé­lye­sen kér­te a Ducét, has­son Rother­mere-re, hogy mó­do­sít­sa el­kép­ze­lé­se­it. A ha­tár men­ti te­rü­le­tek vis­­sza­adá­sa he­lyett au­to­nó­mi­át kér­jen Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja szá­má­ra. „Ezt Beneš úgy­sem tel­je­sí­ti, vi­szont pár fa­lut fel­ajánl­hat, ezt vi­szont mi nem fo­gad­hat­juk el” – mond­ta Beth­len (Romsics 1999, 259). A Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1929 ta­va­szán kör­ren­de­le­tet adott ki az üg­­gyel kap­cso­lat­ban: „Ha a Rother­mere lord ál­tal ki­fej­tett pro­pa­gan­da ke­rül va­la­mely al­ka­lom­mal szó­ba, úgy a kül­kép­vi­se­le­tek ve­ze­tő­i­nek a leg­na­gyobb szim­pá­tia hang­ján kell ezen ak­ci­ó­ról, mely meg­is­me­ré­sün­ket kül­föld­ön le­he­tő­vé tet­te, beszél­niök, de nem sza­bad ké­telyt hag­y­niok az­iránt, hogy ez nem a ma­gyar kor­mány pro­pa­gan­dá­ja” (Pritz 1995, 237). Az et­ni­kai re­ví­zió han­goz­ta­tá­sa ugyan­is azt a ve­szélyt rej­tet­te ma­gá­ban, mint­ha Ma­gyar­or­szág le­mon­da­na az in­teg­ri­tás­ról. Egy­faj­ta át­me­ne­ti meg­ol­dást dol­goz­tak ki, mely­nek lé­nye­ge az volt, hogy a ma­gyar több­sé­gű te­rü­le­te­ket azon­nal vis­­sza kell ad­ni, míg a töb­bi el­csa­tolt te­rü­le­ten nép­sza­va­zás­nak kell dön­te­nie.
Rother­mere kam­pá­nya nagy vissz­han­got vál­tott ki Po­zsony­ban is. Sco­tus Via­tor29 1928 ta­va­szán lá­to­ga­tást tett Szlo­vá­ki­á­ban, és si­e­tett min­den­kit meg­nyug­tat­ni. A tisz­te­le­té­re ren­de­zett ban­ket­ten ki­je­len­tet­te, hogy: „Rothermere-t sen­ki sem tart­ja ko­moly embernek”30, bíz­za­nak ben­ne (már­mint Seton-Watsonban), mert ne­ki a szlo­vák nép „az egyet­len igaz szerelme.”31
A skót tör­té­nész ta­lál­ko­zott dr. Jabloniczky Já­nos képviselővel32 is, aki­vel a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság hely­ze­té­ről be­szél­get­tek. Jabloniczky fel­vi­lá­go­sí­tot­ta őt, hogy a fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság küz­del­me nem ir­re­den­tiz­mus, mert csak a nem­zet­kö­zi szer­ző­dés­ben le­írt jo­ga­it akar­ja. Ki­fej­tet­te, hogy mi a ma­gyar­ság fel­fo­gá­sa az új ál­lam­ról: mi­vel az or­szá­got tisz­tán po­li­ti­kai okok hoz­ták lét­re, egy eset­le­ges eu­ró­pai po­li­ti­kai vál­to­zás kap­csán az or­szág je­len­le­gi alak­ja is vál­toz­hat, mon­dot­ta.33
Seton-Watson a Reggel34című lap szer­kesz­tő­sé­gé­be is el­lá­to­ga­tott, ahol egy né­met nyel­vű saj­tó­nyi­lat­ko­za­tot dik­tált le. Túl­sá­go­san ma­gyar­ba­rát hang­vé­te­le mi­att azon­ban a szer­kesz­tők a Kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um saj­tó­osz­tá­lyá­tól en­ge­délyt kér­tek an­nak cen­zú­rá­zat­lan köz­lés­re. A vá­lasz nem is ké­sett so­kat, kö­zöl­ték, hogy a szer­ző­re va­ló te­kin­tet­tel „vá­gat­la­nul” leközöl­hetik.35
A lord ak­ci­ó­já­nak egyik kö­vet­kez­mé­nye a Ma­gyar Re­ví­zi­ós Li­ga meg­ala­ku­lá­sa lett lett, Her­czeg Fe­renc el­nök­le­té­vel. A li­ga az or­szág­ban mű­kö­dő re­vi­zi­o­nis­ta szer­ve­ze­tek ös­­sze­fo­gá­sá­ra, és kül­föl­di pro­pa­gan­date­vé­keny­ség­re volt hi­va­tott. Her­czeg az ala­ku­ló ülé­sen ki­je­len­tet­te, hogy: „Az úgy­ne­ve­zett Rother­mere-von­al nem ma­gyar ja­vas­lat, nem is ma­gyar kez­de­mé­nye­zés, a ma­gyar nem­zet nem ad­ja fel jo­gát a tel­jes te­rü­le­ti in­teg­ri­tás­nak” (Bu­da­pes­ti Hír­lap, 1927. jú­li­us 28.; Rom­sics 2004, 258). Ez is rá­vi­lá­gít ar­ra, hogy bár a lord írá­sá­val hal­lat­lan nép­sze­rű­ség­re tett szert, az ál­ta­la tett ki­iga­zí­tá­si ja­vas­la­to­kat azon­ban a köz­vé­le­mény nagy ré­sze el­uta­sí­tot­ta. Ezt bi­zo­nyít­ja az ol­va­sói le­ve­lek so­ka­sá­ga is, ame­lyek a Ma­gyar­ság egyik cik­ké­re re­a­gál­va ér­kez­tek. „Hol le­gyen a Rother­mere-von­al? Vá­la­szom csak egy le­het, ahol a jó Is­ten több mint ezer év előtt ki­je­löl­te, ter­mé­szet ad­ta ha­tá­rok­kal ki­raj­zol­ta, Horvát-Szlavónország ki­ha­gyá­sá­val. Amint nem is le­het máskép­p.”36
Beth­len – az ola­szok­kal kö­tött egyez­mén­­nyel, Rother­mere cik­ke után, egy gaz­da­sá­gi­lag meg­erő­sö­dött or­szág­gal a há­ta mö­gött – bel­po­li­ti­ka­i­lag meg­szi­lár­dul­va, most már nyíl­tan vál­lal­ta a re­ví­zi­ót. A za­la­eger­sze­gi be­szé­dé­ben már fog­lal­ko­zott ez­zel, és nem egé­szen egy év­vel ké­sőbb, 1928. már­ci­us 4-én Deb­re­cen­ben is meg­tet­te ezt. A mi­nisz­ter­el­nök ös­­sze­fog­lal­ta az or­szág kül­po­li­ti­kai hely­ze­tét, a szom­szé­dok­kal va­ló vi­szonyt, és meg­hir­det­te a bé­kés re­ví­zió jel­sza­vát. A vi­szonyt Ma­gyar­or­szág és a szom­szé­dai kö­zött csak egy igaz­sá­gos ren­de­zés, a bé­ke­szer­ző­dés meg­vál­toz­ta­tá­sa ja­vít­hat­ja meg. A köl­csö­nös tár­gya­lá­sok út­ja az, amely az el­len­té­tek fel­ol­dá­sá­hoz ve­zet, s nem pe­dig az, „hogy az egyik ol­da­lon locarnói pak­tumokkal37 és ha­son­ló jók­kal kí­nál­tak meg ben­nün­ket, de ugyan­ak­kor ak­ci­ók in­dul­tak meg ab­ból a cél­ból, hogy Ma­gyar­or­szá­got térd­re kény­sze­rít­sék” (Romsics 2000, 240). A to­váb­bi­ak­ban ki­je­len­tet­te: „Mi nem tar­to­má­nyo­kat vesz­tet­tünk el. Ben­nün­ket föl­da­ra­bol­tak. A mi ese­tünk nem El­zász-Lo­ta­rin­gia ese­te. A mi­énk Len­gyel­or­szág ese­te. Né­met­or­szág le­mond­ha­tott egy tar­to­mány­ról, de mi fa­junk egy­har­ma­dá­ról örök idők­re le nem mond­ha­tunk. Ezt igaz­sá­gul el­fo­gad­ni nem tud­juk és a ma­gyar nem­zet ka­pu­ra szö­gez­né azt az ál­lam­fér­fi­út, aki egy má­so­dik Tri­a­nont alá­ír­na […] Ha már­most Eu­ró­pa azt mond­ja, hogy mi kí­ná­lunk ne­ked egy vég­le­ges bé­ke­ren­det, de ti azt visz­­sza­uta­sít­já­tok ab­ban a for­má­ban, ahogy ígér­jük, mond­já­tok meg te­hát, hogy mi­kép­pen akar­já­tok ti a vég­le­ges bé­ke ren­de­zé­sét, úgy én er­re egy mon­dás­sal fe­le­lek: Ha va­la­ki a mel­lé­nyét ros­­szul gom­bol­ta be, öl­tö­zé­két csak úgy hoz­hat­ja rend­be, ha ki­gom­bol­ja és azu­tán jól gom­bol­ja be. Ezek­re a ha­tá­rok­ra egy vég­le­ges bé­két fel­épí­te­ni nem le­het. Ezek­re a ha­tá­rok­ra fel le­het épí­te­ni egy bör­tönt, amely­ben mi va­gyunk az őr­zöt­tek és a győ­zők az őr­zők. De mes­­sze va­gyunk még at­tól is, hogy meg­nyíl­ja­nak en­nek a bör­tön­nek aj­ta­jai. A szom­széd­ból át­hal­lat­szik a szó, hogy bé­ke­re­ví­zi­ó­ról nem le­het be­szél­ni, el­len­ben tár­gyal­ni bár­mi­ről le­het. Eh­hez csak jobb at­mosz­fé­rá­ra van szük­ség. Sze­re­tem a szó­já­té­kot, de csak azt, amely fel­vi­lá­go­sít, fényt de­rít az igaz­ság­ra, de nem ho­má­lyo­sít el sem­mit. Én is szó­já­ték­kal fe­le­lek er­re: Ne­künk nem bé­ke­re­ví­zi­ó­ra van szük­sé­günk, ne­künk más ha­tá­rok­ra van szük­sé­günk” (Romsics 2000, 240–251).
Beth­len a bé­kés re­ví­zió jel­sza­vá­nak han­goz­ta­tá­sa­kor is tisz­tá­ban volt ve­le, te­rü­le­ti kér­dé­se­ket csak vér­rel és vas­sal le­het el­in­téz­ni, el­ve­szett or­szág­ré­sze­ket erő­szak nél­kül vis­­sza­sze­rez­ni nem le­het. A bé­kés re­ví­zió jel­sza­va al­kal­mas esz­köz volt a sta­tus quo mor­zso­lá­sá­ra, an­nak elő­se­gí­té­sé­re, hogy a maj­da­ni tör­té­nel­mi pil­la­nat­ban a le­he­tő leg­ki­sebb ál­do­zat­tal le­hes­sen célt ér­ni. Ezért kel­lett a re­ví­zi­ós moz­ga­lom is, a tár­sa­dal­mi kez­de­mé­nye­zé­se­ket a kor­mány ti­tok­ban tá­mo­gat­ta, a köz­vé­le­mény re­ví­zi­ós han­gu­la­tát hol csak a hát­tér­ből, hol pe­dig nyíl­tan is szí­tot­ta. Így olyan tár­sa­dal­mi lég­kör szü­le­tett, amely­re – ha kel­lett – min­dig le­he­tett hi­vat­koz­ni. Er­re pe­dig az évek mú­lá­sá­val egy­re in­kább szük­ség lett. A hú­szas évek vé­gén ki­tört gaz­da­sá­gi vál­ság el­sö­pör­te a kon­szo­li­dá­ci­ós ered­mé­nye­ket, s ez­zel együtt a bé­ke­rend­szer el­hi­bá­zott vol­ta is mind nyil­ván­va­lób­bá lett. A sta­tus quo hí­vei újabb és újabb kí­sér­le­tet tet­tek a fenn­ál­ló vi­szo­nyok meg­szi­lár­dí­tá­sá­ra, a le­győ­zöt­tek meg­bé­kí­té­sé­re. A kor­mány ezek el­uta­sí­tá­sa­kor, bát­ran hi­vat­koz­ha­tott a köz­vé­le­mény­re. Az­zal ér­vel­vén, hogy olyan egyez­mény el­fo­ga­dá­sa, amely nem nyújt gyógy­írt a ma­gyar­ság se­be­i­re, a kor­mány el­söp­ré­sét von­ná ma­ga után (Pritz 1995, 235–236).
A kor­mány­zó és Beth­len kö­ze­li mun­ka­kap­cso­la­tot ala­kí­tott ki több kon­zer­va­tív gon­dol­ko­dá­sú né­met tiszt­tel. 1927-ben Bu­da­pes­ten ven­dé­gül lát­ták Hans von Seeckt tá­bor­no­kot, aki meg­hí­vá­sa előtt nem sok­kal, mint a né­met had­se­reg-pa­rancs­nok­ság fő­nö­ke vo­nult nyug­díj­ba. A lá­to­ga­tás cél­ja a ma­gyar had­erő új­já­épí­té­si prob­lé­má­i­nak meg­be­szé­lé­se volt, me­lyen Hor­thy és Beth­len el­mond­ták a tá­bor­nok­nak, hogy a jö­vő­ben – pon­to­san mi­kor még nem tud­ha­tó – meg­tá­mad­ják Cseh­szlo­vá­ki­át. A cél Szlo­vá­kia el­fog­la­lá­sa, ahol vé­le­mé­nyük sze­rint a cseh ura­lom még nem szi­lár­dult meg (Sakmyster 2001, 153). Seeckt már 1923 feb­ru­ár­já­ban tár­gyalt Beth­len­nel ar­ról, hogy Né­met­or­szág ka­to­na­i­lag se­gí­te­né volt szö­vet­sé­ge­sét egy Cseh­szlo­vá­kia el­le­ni tá­ma­dás­ban.
A ma­gyar kor­mány, hogy nem­zet­kö­zi hely­ze­tét még job­ban meg­szi­lár­dít­sa fo­ko­zot­tab­ban kö­ze­le­dett Len­gyel­or­szág és Auszt­ria fe­lé. Az előb­bi­vel 1928-ban,38 az utób­bi­val 1931-ben ba­rát­sá­gi és együtt­mű­kö­dé­si szer­ző­dést írt alá. Az el­szi­ge­telt­ség­ből va­ló ki­tö­rés szem­pont­já­ból ezek a szer­ző­dé­sek fon­to­sak vol­tak, a re­ví­zi­ó­hoz azon­ban nem vit­tek kö­ze­lebb. Az izo­lá­ci­ó­ból va­ló ki­lé­pést se­gí­tet­ték még az 1929 fo­lya­mán meg­kö­tött egyez­mé­nyek Bul­gá­ri­á­val és Tö­rök­or­szág­gal.
Beth­len re­ví­zi­ós prog­ram­ja na­gyon vál­to­zó volt, de ál­lan­dó elem volt ben­ne, hogy Hor­vát­or­szág­gal és az Auszt­ri­á­hoz ke­rült nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi (Burgenland)39 ré­szek­kel nem szá­molt. A ha­tár men­ti ma­gyar nyel­vű te­rü­le­te­ket nép­sza­va­zás nél­kül kö­ve­tel­te vis­­sza. Az olasz kö­vet­nek és Musztafa Kemál­nak40 olyan ki­je­len­tést tett, mi­sze­rint a cél­ki­tű­zés észa­ki irány­ban egész Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja. Ek­kor már ab­ban bí­zott, hogy ked­ve­ző az eu­ró­pai lég­kör, az erő­vi­szony­ok meg­vál­toz­tak, s az et­ni­kai ha­tá­rok­nál jó­val töb­bet el le­het ér­ni. A mi­nisz­ter­el­nök re­ví­zi­ós el­kép­ze­lé­se­it Ott­lik Lász­ló út­ján kö­zöl­te, aki a Ma­gyar Szem­lé­ben 1928 őszén meg­je­lent Új Hun­gá­ria cí­mű cik­ké­ben a kö­vet­ke­ző­ket ír­ja: „Nin­csen jó ma­gyar em­ber, aki ké­tel­ked­nék ab­ban, hogy a Szent Ist­ván Bi­ro­da­lom te­rü­le­ti egy­sé­ge előb­b-utóbb hely­re fog állani” (Zeidler 2003, 557). A cikk­ben elem­zi az el­sza­kí­tott te­rü­le­tek nem­ze­ti­sé­ge­i­nek hely­ze­tét. A szlo­vák elit nem bí­zik a ma­gya­rok­ban, mert szál­lás­te­rü­le­te nem ho­mo­gén (mint a hor­vá­to­ké), és mint nem­zet nem ren­del­ke­zik po­li­ti­kai és ad­mi­niszt­ra­tív ha­gyo­má­nyok­kal. „Per­sze eze­ket a cseh dik­ta­tú­ra alatt so­ha­sem fog­ják tud­ni meg­sze­rez­ni s bi­zo­nyos, hogy az au­to­nó­mia prog­ram­já­val bol­do­gan tér­né­nek vis­­sza az ős­ha­zá­ba” (Zeidler 2003, 561). Egye­dü­li ne­héz­sé­get az au­to­nó­mia te­rü­le­ti ha­tá­rá­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa fog je­len­te­ni. Ott­lik sze­rint ugyan­is Beneš in­kább le­mon­da­na Csal­ló­köz­ről, mint Hlin­ka.41 Ugyan­is a Fel­vi­dék ma­gyar lak­ta ré­sze nél­kül a szlo­vá­kok el­vesz­tek vol­na a „cseh far­kas gyom­rá­ban” (Zeidler 2003, 561). Így Szlo­vá­kia vis­­sza­té­ré­se ese­tén, ha a szlo­vák fél a te­rü­let egy­sé­gét min­den­képp meg akar­ná őriz­ni, a Dél-af­ri­kai Uni­ó­hoz ha­son­ló meg­ol­dás kel­le­ne, ahol a két ural­ko­dó nyelv (an­gol, hol­land) tel­jes egyen­jo­gú­sá­got él­vez. Ott­lik Kár­pát­al­já­ról ki­je­len­tet­te: „Ami vé­gül Ru­tén­föl­det il­le­ti, en­nek au­to­nó­mi­á­ját, mint is­me­re­tes, nem­zet­kö­zi szer­ző­dés biz­to­sít­ja” (Zeidler 2003, 563). Ezt Ma­gyar­or­szág ter­mé­sze­te­sen be­tar­ta­ná, hisz Szent Ist­ván or­szá­ga nemcsak a ma­gya­ro­ké, ha­nem az itt élő más nem­ze­ti­sé­ge­ké is – ír­ja Ott­lik. „[A]mint mi jog­gal a ma­gun­ké­nak tart­juk az el­sza­kí­tott te­rü­le­te­ket és azok kul­tú­rér­té­ke­it, ugyan­olyan jo­guk van a ma­gyar és nem ma­gyar aj­kú el­sza­kí­tott test­vé­re­ink­nek a Du­na-Ti­sza ál­dott ter­mé­keny­sé­gű sík­já­hoz, Má­tyás ki­rály bu­dai vá­rá­hoz és Szent Ist­ván cso­dás, biz­tos me­ne­dé­ket adó ál­lam­épü­le­té­hez” (Zeidler 2003, 563). Ha nem is tel­je­sen fed­te az írás Beth­len el­kép­ze­lé­se­it, va­ló­szí­nű­leg kö­zel állt hoz­zá. A fran­cia kö­vet je­len­té­se sze­rint a cikk né­ze­tei „alig­ha áll­nak mes­­sze Beth­le­né­i­től” (Romsics 1999, 263–264).
Min­den­eset­re a kor­mány igye­ke­zett nem konk­re­ti­zál­ni el­kép­ze­lé­se­it a re­ví­zi­ó­ról. Ha en­ge­dé­ke­nyebb­nek mu­tat­ko­zik, s te­rü­let­sá­vok­ról, egy-két fa­lu­ról kezd al­ku­doz­ni, ak­kor ma­ga mond le az in­teg­ri­tás­ról. Ha pe­dig va­lós igé­nye­it tár­ja fel, úgy tűn­het, hogy megint ide­gen nem­ze­te­ket akar le­igáz­ni (Pritz 1982, 22).
Ezen vo­nal­ve­ze­tés­re je­len­tet­tek nagy ve­szélyt Prá­ga időn­kén­ti kü­lön­bö­ző fel­aján­lá­sai. In­nen ugyan­is gya­kor­ta jöt­tek kü­lön­bö­ző öt­le­tek rész­le­ges te­rü­le­ti en­ged­mé­nyek­ről, szer­ző­dé­sek­ről a két or­szág kö­zött. Ez­zel a kül­föld előtt kí­vánt tet­sze­leg­ni, mint aki a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra tö­rek­szik. Más­fe­lől pe­dig a ma­gyar­or­szá­gi bal­ol­da­li, li­be­rá­lis erő­ket le­he­tett be­fo­lyá­sol­ni, ame­lyek úgy gon­dol­ták, hogy a szom­szé­dos ál­la­mok­kal kö­ten­dő meg­egye­zé­sek­kel le­het Pá­rizs­ra ha­tást gya­ko­rol­ni, nem pe­dig Pá­ri­zson ke­resz­tül a kis­an­tant­ra. El­kép­zel­he­tő, hogy Masaryk tény­leg fon­to­ló­ra vet­te egy meg­egye­zés le­he­tő­sé­gét, de a kül­po­li­ti­kai irá­nyí­tás­ban a cseh pol­gár­ság na­ci­o­na­lis­ta ér­de­ke­it job­ban kép­vi­se­lő Benešnek volt dön­tő sza­va. Az ő ja­vas­la­tai pe­dig csak pusz­ta tak­ti­ká­zás­nak mi­nő­sül­tek (Pritz 1995, 237).
Beneš 1928-ban egy szer­ző­dés­ter­ve­zet­ről kez­dett gon­dol­kod­ni. Az év ele­jén a prá­gai ma­gyar kö­vet, Masire­vich Szilárd42 és Beneš egy be­szél­ge­té­sén a kül­ügy­mi­nisz­ter el­mond­ta, hogy ő nem akar olyan szer­ző­dést a ma­gyar fél­től ki­e­rő­sza­kol­ni, amely­ben az le­mond min­den as­pi­rá­ci­ó­já­ról Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben. Sze­rin­te egy köl­csö­nös non agres­sion szer­ző­dést kel­le­ne köt­ni­ük, mely ki­zár­ja a há­bo­rút. Ez va­ló­já­ban Ma­gyar­or­szág­nak a jó, mert ez idő tájt csak Cseh­szlo­vá­kia a tá­ma­dó­ké­pes fél (Masirevich itt azért meg­je­gyez­te, hogy or­szá­ga ha­tá­ra­it a nagy­ha­tal­mak ga­ran­tál­ták). A Beneš-féle ter­ve­zet ma­gá­ba fog­lalt még egy dön­tő­bí­ró­sá­gi szer­ző­dést is.43 Sőt, egy feb­ru­á­ri, a Lon­don Gen­er­al Press­nek adott in­ter­jú­já­ban ki­je­len­tet­te, hogy ha Bu­da­pest a bé­ke­szer­ző­dé­sek fe­lül­vizs­gá­la­tát szor­gal­maz­za, ah­hoz két út ve­zet: a le­gá­lis út vagy a meg­egye­zés. Az el­ső le­he­tet­len, mert ha a bé­ke­szer­ző­dé­sek­hez nyúl­nak, ak­kor az egész eu­ró­pai rend ke­rül ve­szély­be. Nincs más le­he­tő­ség, csak a megeg­gyezés. „Locarno ke­re­tei közt egész kön­­nyen ta­lál­ha­tunk Ma­gyar­or­szág­gal meg­egye­zést” (Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1928. feb­ru­ár 18.).
Beneš má­jus­ban Lon­don­ban járt, ahol ta­lál­ko­zott Cham­ber­lain­nel, fo­gad­ta őt az an­gol ki­rály is. Itt elő­ad­ta a non agres­sion szer­ző­dés ter­vét. A lon­do­ni ma­gyar kö­vet­ség je­len­té­sé­ben ki­emel­te: ez Ma­gyar­or­szág szá­má­ra a 22-es csap­dá­ja, mert ha el­fo­gad­ja, le­mond a tri­a­no­ni dik­tá­tum re­ví­zi­ó­já­ról, mi­vel a szer­ző­dés ki­sebb ha­tár­ki­iga­zí­tá­so­kat sem fog tar­tal­maz­ni. Ha pe­dig nem fo­gad­ja el, ak­kor az eu­ró­pai köz­vé­le­mény előtt a le­sze­re­lést aka­dá­lyo­zó tűz­fé­szek lesz, s kül­po­li­ti­ka­i­lag el­szi­ge­te­lő­dik. En­nek a szer­ző­dés­nek a lét­re­jöt­tét meg kell akadá­ly­ozni.44
Ezen út­ja al­kal­má­val Beneš más eu­ró­pai fő­vá­ros­ok­ba (Pá­rizs, Ber­lin, Brüs­­szel) is el­lá­to­ga­tott. Ha­za­tér­te után a prá­gai ma­gyar kö­vet­nek el­mond­ta, hogy Eu­ró­pa bé­két akar, s aki na­gyon ber­zen­ke­dik az pó­rul jár­hat. Kri­ti­zál­ta a „jött­ment” Rother­mere ak­ci­ó­ját is. Masire­vich meg­je­gyez­te, hogy a ma­gyar po­li­ti­kai ve­ze­tés tá­vol áll tő­le, de a ma­gyar né­pet nem le­het meg­aka­dá­lyoz­ni ab­ban, hogy ki­fe­jez­ze há­lá­ját a nem­zet se­gí­tő­jé­nek. „Csak azt sze­ret­ném, hogy Ma­gyar­or­szág is já­rul­jon hoz­zá az atmos­féra meg­ja­ví­tá­sá­hoz, az­zal, hogy le­mond a szom­szé­dok nyug­ta­la­ní­tá­sá­ról, a re­ví­zió fo­lya­ma­tos fel­em­le­ge­té­sé­ről” – mon­dot­ta Beneš.45 Hoz­zá­fűz­te, hogy ez bé­kés úton úgy­sem va­ló­sul­hat meg, csak egy újabb fel­for­du­lás ese­tén. Er­re pe­dig sze­rin­te, aki az eu­ró­pai han­gu­lat jó is­me­rő­je, hos­­szú időn be­lül úgy­sincs ki­lá­tás. Masire­vich sze­rint egy jö­ven­dő bé­ke­of­fen­zí­vá­val le­het ös­­sze­füg­gés­ben az is, hogy John Crane Masaryk ma­gán­tit­ká­ra Bu­da­pest­re uta­zott.
A ma­gyar kül­po­li­ti­kai gon­dol­ko­dás­ban lé­te­zett az il­lú­zi­ók­kal szem­ben – hi­szen a hi­va­ta­los po­li­ti­kán be­lül is so­kan táp­lál­tak ir­re­á­lis re­mé­nye­ket Beneš vélt en­ge­dé­keny­sé­gé­ről – a re­a­li­tá­sok­kal hű­vö­sen szá­mot ve­tő fel­fo­gás is. Jól bi­zo­nyít­ja ezt Ott­lik Györ­gy 1928. má­jus 3-án Walko La­jos­hoz, az ak­ko­ri kül­ügy­mi­nisz­ter­hez írt le­ve­le (Pritz 1995, 210–213). Ott­lik ki­tű­nő­en ér­zé­kel­te, hogy Beneš nem te­het sem­mi­lyen aján­la­tot a sa­ját sza­kál­lá­ra, nem be­szél­ve ar­ról, hogy ezt a gyen­ge­ség je­le­ként ér­tel­mez­nék a po­li­ti­kai élet­ben
A szom­szé­dos ál­la­mok tisz­tá­ban vol­tak az­zal, hogy a ma­gyar ve­ze­tés min­dent sze­ret­ne vis­­sza­kap­ni, ugyan­ak­kor Bu­da­pes­ten is tud­ták, hogy a szom­szé­dok sem­mit sem akar­nak vis­­sza­ad­ni. Ahogy Daniel Rapant szlo­vák tör­té­nész ír­ta 1930-ban, a ma­gyar meg­nyi­lat­ko­zá­sok alap­ja to­vább­ra is „az ezer­éves tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág vis­­sza­ál­lí­tá­sa ma­radt. Ez a kí­ván­ság még min­dig ott él a mai ma­gyar nép több­sé­gé­nek a lel­ké­ben, még ha ki­fe­lé – tak­ti­kai okok­ból –, nem is nyil­vá­nul meg min­dig ilyen köz­vet­len for­má­ban” (Rapant 1996, 106). A ma­gyar politkában az el­múlt tíz év fo­lya­mán csak az esz­kö­zök­ben tör­tént vál­to­zás, a cél to­vább­ra is az ezer­éves ha­tá­rok vis­­sza­szer­zé­se (Rapant 1996, 106). A már több éve Magy­ra­orszá­gon tar­tóz­ko­dó Louis de Vien­ne, fran­cia kö­vet is úgy lát­ta, hogy Ma­gyar­or­szág min­dent visz­­sza sze­ret­ne kap­ni, de adan­dó al­ka­lom­mal ke­ve­seb­bel is be­éri (Romsics 1999, 263–264). A bé­kés re­ví­zió meg­hir­de­té­se el­le­né­re Beth­len is tisz­tá­ban volt ve­le, hogy a ma­gyar igé­nyek alá­tá­masz­tá­sá­ra had­se­reg is kell. Már­pe­dig a kis­an­tant ere­je ös­­sze­ha­son­lít­ha­tat­la­nul na­gyobb volt, mint Ma­gyar­or­szá­gé. Ezért meg­in­dult a had­se­reg fel­fegy­ver­zé­se, erő­sí­té­se. Olasz­or­szág már 1927 vé­gén el­in­dí­tot­ta el­ső fegy­ver­szál­lít­má­nyát Ma­gyar­or­szág­ra (lásd szent­gott­hár­di in­ci­dens, hirten­ber­gi eset). Hor­thy szin­tén meg volt győ­ződ­ve ró­la, hogy a bé­ke­rend­szer fel­szá­mo­lá­sá­hoz el­en­ged­he­tet­len egy erős had­se­reg.

Be­fe­je­zés

Az 1929-ben ki­tört gaz­da­sá­gi vál­ság – amely 1931 nya­rán el­ér­te Ma­gyar­or­szá­got – kö­vet­kez­té­ben Beth­len le­mon­dott a mi­nisz­ter­el­nök­ség­ről. A Du­na-me­den­ce bel­ső konf­lik­tu­sai mel­lé kül­ső nyo­más csat­la­ko­zott (olasz, fran­cia, an­gol rész­ről). Min­den, a vál­sá­got meg­ol­da­ni igyek­vő tö­rek­vés ku­darc­ba ful­ladt, a vál­ság kö­vet­kez­té­ben Ber­lin az 1930-as évek má­so­dik fe­lé­re meg­hó­dí­tot­ta eze­ket a pi­a­co­kat. Egy­re nyil­ván­va­lób­bá vált, hogy a tér­ség­ben a to­váb­bi­ak­ban Né­met­or­szá­gé lesz a dön­tő szó.
Adolf Hit­ler 1933-as ha­ta­lom­ra ju­tá­sa to­vább sú­lyos­bí­tot­ta a hely­ze­tet. Hit­ler Cseh­szlo­vá­ki­át te­kin­tet­te egyik fő el­len­fe­lé­nek, s tö­rek­vé­se­i­hez az ott élő né­met ki­sebb­sé­get is igye­ke­zett fel­hasz­nál­ni. Az 1920-as évek má­so­dik fe­lé­ben eny­hült a cseh­szlo­vá­ki­ai né­me­tek és a cse­hek vi­szo­nya, vi­szont az 1930-as évek kö­ze­pé­től Kon­rad Hen­lein ve­ze­té­sé­vel egy­re erő­tel­jes­eb­ben kö­ve­tel­ték az au­to­nó­mi­át. Vég­ső cél­juk pe­dig a Né­met­or­szág­gal va­ló egye­sü­lés volt.
A szu­dé­ta­né­me­tek sor­sát el­ren­de­ző mün­che­ni egyez­mény (1938. szep­tem­ber 29.) in­téz­ke­dé­se alap­ján no­vem­ber 2-án ki­hir­det­ték az ún. el­ső bé­csi dön­tést. A Bel­ve­dere­-pa­lo­tá­ban meg­ho­zott dön­tés ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág 11 927 km2-t és 1 mil­lió 58 ezer la­kost ka­pott vis­­sza, mely­nek mint­egy 86,5%-a ma­gyar volt.46 Ez ké­sőbb a te­rü­le­ti ren­de­zé­sek kö­vet­kez­té­ben, az 1939. már­ci­us 31-i ma­gyar–szlo­vák ha­tár­egyez­mény meg­kö­té­sé­ig, 12 012 négy­zet­ki­lo­mé­ter­re nőtt (Ra­vasz 2003, 53). Nyu­god­tan ki­je­lent­he­tő te­hát, hogy ez egy et­ni­kai el­vek­nek meg­fe­le­lő dön­tés volt. En­nél igaz­sá­go­sabb ha­tárt ne­he­zen le­he­tett vol­na meg­húz­ni.
Nem egé­szen egy év múl­va ki­tört a len­gyel–né­met há­bo­rú, mely egy újabb vi­lág­égés nyi­tá­nya volt. Iga­za lett Fer­di­nand Foch mar­sall­nak, aki a bé­ke­kö­tés­kor azt mond­ta, mi­sze­rint nem bé­két, csak húsz év­re szó­ló fegy­ver­szü­ne­tet kö­töt­tek. Igaz, ő ezt ar­ra ér­tet­te, hogy tar­tós bé­ke csak Né­met­or­szág tel­jes meg­tö­ré­sé­vel ér­he­tő el (Or­mos–Ma­jo­ros 1998, 268). Egy­re el­ter­jed­tebb az a né­zet, mely sze­rint in­kább egy 20. szá­za­di vi­lág­há­bo­rú­ról kell be­szél­ni, mely, mint­egy húsz­éves fegy­ver­szü­net­tel 1914-től 1945-ig tar­tott (lásd Ra­vasz 2003, 53).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

An­gyal Bé­la 2002. Ér­dek­vé­de­lem és ön­szer­ve­ző­dés. Galánta–Dunaszerdahely, Fó­rum Intézet–Lilium Aurum.
Ádám Mag­da 1981. A kis­an­tant 1920–1938. Bu­da­pest, Kos­suth.
Bánffy Mik­lós 1993. Hu­szon­öt év (1945). Bu­da­pest, Püs­ki.
Bor­sody Ist­ván 1945. Ma­gyar–szlo­vák ki­egye­zés. A cse­h–s­zlovák–­mag­yar vi­szony utol­só száz éve. Of­fi­ci­na No­va.
Bor­sody Ist­ván 1998. Az új Kö­zép-Eu­ró­pa. Szom­bat­hely, Savaria Uni­ver­si­ty Press.
Bu­da­pes­ti Hír­lap, 1927. jú­li­us 28.
De­ák, Ladislav 1991. Hra o Sloven­sko. Bratislava, Veda.
Ïuri­ca, Milan Stanislav 1996. Dejiny Sloven­s­ka a Slovákov. Brat­silava, Sloven­ské ped­a­go­gické nakla­date¾st­vo.
Fü­löp Mihály–Sipos Pé­ter 1998. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja a XX. szá­zad­ban. Bu­da­pest, Au­la.
Galán­tai Jó­zsef 1993. Két vá­lasz a bé­ke­szer­ző­dés-ter­ve­zet­re, Apponyi és Te­le­ki. Rubi­con, 4. évf. 5. sz.
Gu­lyás Lász­ló 2003. A Cseh­szlo­vák ál­lam el­ső fel­bom­lá­sá­nak (1938–39) re­gi­o­ná­lis vo­nat­ko­zá­sai. Tér és Tár­sa­da­lom, 17. évf. 3. sz. 129–143. p.
Gu­lyás Lász­ló 2005. Két ré­gió – Fel­vi­dék és Vaj­da­ság – sor­sa az Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chi­á­tól nap­ja­in­kig. Bu­da­pest, Ha­zai Tér­ség­fej­lesz­tő Rt.
Gyö­nyör Jó­zsef 1992. Ha­tá­rok szü­let­tek. Po­zsony, Ma­dách.
Haas Györ­gy 2001. Fel­vi­dék és a pá­ri­zsi bé­ke­rend­sze­rek. Ma­gyar Szem­le, 10. évf. 11–12. sz.
Igaz­sá­got Ma­gyar­or­szág­nak 1928. Bu­da­pest, Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság.
Ju­hász Gyu­la 1988. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja 1919–1945. Bu­da­pest, Kos­suth.
Kar­sai Elek (sz­erk.) 1967. Ira­tok a ma­gyar el­len­for­ra­da­lom tör­té­ne­té­hez. 4. köt. 1927–1931. www.nem­nem­so­ha.hu/­tanul­manyok.
Ko­vács Ani­kó 1994. Ada­lé­kok a ma­gyar re­ví­zi­ós moz­ga­lom tör­té­ne­té­hez. Re­gio, 5. évf. 3. sz. 70–94. p.
Lip­ták, Lubomír 1968. Sloven­sko v 20. storoèí. Bratislava, Vydavae¾st­vo pol­i­tick­ej lit­er­atúry.
Majdán Já­nos 2001. A vas­út sze­re­pe a ha­tá­rok ki­ala­ku­lá­sá­ban. Rubi­con, 12. évf. 8–9. sz. 63–67. p.
Michela, Miroslav 2004. Reak­cia sloven­ských pol­i­tick­ých kruhov a tlaèe na Rother­merovu akciu (1927–28). His­torický èasopis, 52. évf. 3. sz. 503–523. p.
Nagy Emil 1928. Az út az or­vos­lás fe­lé. In Igaz­sá­got Ma­gyar­or­szág­nak. Bu­da­pest, Ma­gyar Kül­ügyi Tár­sa­ság, 1928.
Or­mos Má­ria–Ma­jo­ros Ist­ván 1998. Eu­ró­pa a nem­zet­kö­zi küz­dő­té­ren. Bu­da­pest, Osiris.
Popé­ly Gyu­la 1990. A fel­vi­dé­ki sors­for­du­ló. Re­gio, 1. évf. 2. sz. 70–101. p.
Prá­gai Ma­gyar Hír­lap, 1928. feb­ru­ár 18.
Rapan­t, Daniel 1996. Ma­gya­ro­sí­tás, Tri­a­non, re­ví­zió és de­mok­rá­cia. In Chmel, Rudof (sz­erk.): Szlo­vák­kér­dés a XX. szá­zad­ban. Po­zsony, Kalligram.
Ra­vasz Ist­ván 2003. Ma­gyar­or­szág és a Ma­gyar Ki­rá­lyi Hon­véd­ség a XX. szá­za­di vi­lág­há­bo­rú­ban. Nagy­ko­vá­csi, Pued­lo.
Rother­mere, Lord 1997. Ma­gyar­or­szág he­lye a nap alat­t. Rubi­con, 8. évf. 1. sz. 35–36. p.
Pritz Pál 1982. Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­ká­ja Göm­bös Gyu­la mi­nisz­ter­el­nök­sé­ge ide­jén 1932– 36. Bu­da­pest, Aka­dé­mi­ai Ki­adó.
Pritz Pál 1995. Ma­gyar dip­lo­má­cia a két há­bo­rú kö­zött. Bu­da­pest, Ma­gyar Tör­té­nel­mi Tár­su­lat.
Rom­sics Ig­nác 1999. Beth­len Ist­ván. Bu­da­pest, Osiris.
Rom­sics Ig­nác 2004. Múlt­ról a má­nak. Bu­da­pest, Osiris.
Rom­sics Ig­nác (sz­erk.) 2000. Beth­len Ist­ván. Vá­lo­ga­tott po­li­ti­kai írá­sok és be­szé­dek. Bu­da­pest, Osiris.
Sak­mys­ter, Thomas 2001. Ad­mi­rá­lis fe­hér lo­von. Bu­da­pest, He­li­kon.
Si­mon At­ti­la 2004. Le­gi­o­ná­ri­us te­le­pí­té­sek Dél-Szlo­vá­ki­á­ban a két há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban. Szá­za­dok, 138. évf. 6. sz. 1361–1380. p.
Si­mon, At­ti­la 2006. Etnické aspek­ty kol­o­nizá­cie na južnom Sloven­sku v období prvej repub­liky. Slo­van­ský pøehled, 92. évf. 1. sz. 11–24. p.
Szar­ka Lász­ló 1990. A ki­sebb­sé­gi kér­dés a ma­gyar–cseh­szlo­vák kap­cso­la­tok­ban. Re­gio, 1. évf. 3. sz. 231–244. p.
Szar­ka Lász­ló [é. n.] A szlo­vá­kok tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Bereményi Könyv­ki­adó.
Tóth End­re 2002a. Az el­ső két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zött (1921) – Bruck an der Lei­tha. 1–2. rész. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 4. évf. 1. sz., 3–39. p., ill. 2. sz. 59–75. p.
Tóth End­re 2002b/2003. Az el­ső két­ol­da­lú tár­gya­lá­sok Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zött (1921) – Mar­i­an­ské Láznì. 1–2. rész. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 4. évf. 3. sz. 3–27. p., ill. 5. évf. 1. sz. 49–64. p.
Za­lai Köz­löny, 1927. má­jus 28.
Zei­dler Mik­lós 2001. A re­ví­zi­ós gon­do­lat. Bu­da­pest, Osiris.
Zei­dler Mik­lós (sz­erk.) 2003. Tri­a­non. Bu­da­pest, Osiris.

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú fo­lya­mán kü­lön­fé­le el­kép­ze­lé­sek szü­let­tek a jö­vő­be­ni Eu­ró­pa és a vi­lág el­ren­de­zé­sé­ről. A há­bo­rú utá­ni Kö­zép-Eu­ró­pá­val kap­cso­la­tos el­gon­do­lá­sok kö­zös ve­le­já­rói vol­tak a nem­ze­ti, te­hát a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek nél­kü­li ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek és kon­cep­ci­ók. Ezek a né­met ki­sebb­ség­nek Cseh­szlo­vá­ki­á­val és Len­gyel­or­szág­gal szem­be­ni il­lo­já­lis ma­ga­tar­tá­sá­ra re­a­gál­va kris­tá­lyo­sod­tak ki. A né­met ki­sebb­ség cseh­szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek a mün­che­ni egyez­mény sze­rin­ti ren­de­zé­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vés ku­dar­ca és Len­gyel­or­szág meg­tá­ma­dá­sa nem­csak a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti kü­lön­fé­le nem­zet­kö­zi meg­ál­la­po­dá­sok­ban rög­zí­tett ki­sebb­ség­vé­de­lem el­uta­sí­tá­sá­hoz ve­ze­tett, ha­nem olyan né­ze­tek meg­fo­gal­ma­zá­sá­hoz is, ame­lyek a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok sta­bi­li­tá­sá­nak biz­to­sí­tá­sát nem­ze­ti, nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség nél­kü­li ál­la­mok ré­vén szor­gal­maz­ták. Nem cse­kély sze­re­pet ját­szott eb­ben az a tény, hogy a cseh­szlo­vá­ki­ai és a len­gyel­or­szá­gi né­met ki­sebb­ség be­hó­dolt a ná­ci pro­pa­gan­dá­nak, és ré­sze lett a ná­ci Né­met­or­szág ter­ve­i­nek meg­va­ló­sí­tá­sá­ban. Ma­gyar­or­szág a ma­gyar­lak­ta te­rü­le­tek vis­­sza­szer­zé­sé­re tö­re­ked­ve Né­met­or­szág csat­ló­sá­vá vált, és kikénysz­erítette a ha­tár­re­ví­zi­ót.
A nem­ze­ti ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­nak gon­do­la­ta 1939 vé­gén a brit kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban fo­gant. Ezt Edvard Beneš a brit mi­nisz­té­ri­um­ban 1940 már­ci­u­sá­ban tar­tott ta­nács­ko­zá­son, amely­re őt is meg­hív­ták, utó­pi­á­nak ne­vez­te, de 1942-től kez­dő­dő­en már tel­jes len­dü­let­tel szor­gal­maz­ta a ki­te­le­pí­tést. A nem­ze­ti ál­la­mok lét­re­ho­zá­sá­nak brit kon­cep­ci­ó­ját ma­gá­é­vá tet­te az USA és a Szov­jet­unió is. A ha­zai el­len­ál­lá­si moz­ga­lom­ban a kom­mu­nis­ták utol­só­ként azo­no­sul­tak a né­me­tek ki­te­le­pí­té­sé­re és a nem­zet­ál­lam ki­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek­kel.
A la­kos­ság­cse­re ge­ne­zi­sé­nek a szá­lai is Nagy-Bri­tan­ni­á­hoz kö­tőd­nek. A Gö­rög­or­szág és Tö­rök­or­szág kö­zött 1923-ban tör­tént la­kos­ság­cse­rét Nagy-Bri­tan­nia po­zi­tí­van ér­té­kel­te. A kény­szer­te­le­pí­té­se­ket ked­ve­ző­en fo­gad­ták, a nem­ze­ti­sé­gi­leg ve­gyes te­rü­le­tek ho­mo­ge­ni­zá­lá­sát szol­gá­ló mód­szert lát­va ben­ne, amely a ré­gi­ók sta­bi­li­zá­lá­sá­nak pon­to­san de­fi­ni­ált és kö­rül­ha­tá­rolt or­szá­gok lét­re­ho­zá­sá­val fel­tá­ru­ló út­ját egyen­ge­ti. A gö­rög–tö­rök la­kos­ság­cse­re el­vei be­ke­rül­tek az 1924-ben kö­tött lau­san­ne-i szer­ző­dés­be. Ezek Nagy-Bri­tan­nia és az Egye­sült Ál­la­mok szá­má­ra bi­zo­nyos min­ta­ként szol­gál­tak a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utá­ni ál­lam­kö­zi, nem­ze­ti­sé­gi vi­szo­nyok ren­de­zé­sé­hez. A brit mi­nisz­ter­el­nök, Win­ston Chur­chill a len­gyel­kér­dés­sel kap­cso­lat­ban a la­kos­ság­cse­rét és az or­szá­gon be­lü­li át­te­le­pí­té­se­ket a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok meg­erő­sí­té­sé­re, sta­bi­li­zált vi­szo­nyok meg­te­rem­té­sé­re szol­gá­ló, be­vált és egye­dü­li esz­köz­nek mi­nő­sí­tet­te.
Hoz­zá kell ten­ni, hogy a né­me­tek kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok­ból va­ló ki­to­lon­co­lá­sá­nak gon­do­la­ta a brit la­kos­ság tá­mo­ga­tá­sá­val ta­lál­ko­zott, fő­leg az ang­li­ai lé­gi csa­ta ide­jén. Ké­sőbb, ami­kor a há­bo­rú vé­get ért, az ál­lás­pont­ok vál­toz­tak, s meg­vál­to­zott – ahogy el­len­zé­ki po­li­ti­kus lett – ma­ga Chur­chill is. A ki­te­le­pí­tés 1945–1947 kö­zött szá­mos ne­héz­ség­be üt­kö­zött, és prob­lé­má­kat oko­zott a több mil­lió ki­te­le­pí­tett né­met élel­me­zé­se s a ró­luk va­ló gon­dos­ko­dás is.
A Szov­jet­unió a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén kény­szer­te­le­pí­té­se­ket haj­tott vég­re a Vol­ga men­tén, az Észak-Ka­u­ká­zus­ban és a Krím­ben, bel­biz­ton­sá­gi ér­vek­re hi­vat­koz­va. Moszk­va hi­va­ta­los ál­lás­pont­ja a kö­zép-eu­ró­pai ál­la­mok kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­rét il­le­tő­en a Len­gyel­or­szág és a szov­jet tag­köz­tár­sa­ság­ok (Uk­raj­na, Be­lo­rus­­szia, Lit­vá­nia) kö­zött tör­tént la­kos­ság­cse­re pél­dá­ján ala­pult. A cse­re a Lublin­ban szé­ke­lő Len­gyel Nem­ze­ti Fel­sza­ba­dí­tó Bi­zott­ság (PKÜN) és az Uk­rán, a Be­lo­rusz és a Lit­ván Szov­jet Köz­tár­sa­ság ál­tal 1944 ok­tó­be­ré­ben alá­írt szer­ző­dés sze­rint ment vég­be. 1945–1946-ban 787 ezer len­gyelt te­le­pí­tet­tek át a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok­ból és 48 ezer uk­ránt a len­gyel vaj­dasá­gok­ból.1 A ki­te­le­pí­tés nem ará­nyo­san tör­tént. Joszif Vis­szar­i­onovics Sztá­lin a cseh­szlo­vák és a ma­gyar po­li­ti­ku­sok­kal tár­gyal­va gyak­ran meg­em­lí­tet­te, hogy e két or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­re so­rán is eh­hez az elv­hez kel­le­ne ra­gasz­kod­ni. Va­gyis Cseh­szlo­vá­ki­á­tól és Ma­gyar­or­szág­tól is a len­gyel–szov­jet la­kos­ság­cse­ré­vel ana­lóg meg­ol­dást kö­ve­telt. Itt meg kell em­lí­te­ni a len­gyel–szov­jet la­kos­ság­cse­re el­té­rő kö­rül­mé­nye­it a ma­gyar–szlo­vák la­kos­ság­cse­ré­hez ké­pest. A Szov­jet­unió a mig­rá­ci­ós vál­to­zá­so­kat a len­gye­lek rop­pant szen­ve­dé­sek­kel já­ró át­te­le­pí­té­sé­vel haj­tot­ta vég­re, ahogy er­ről a leg­újabb ku­ta­tá­si ered­mé­nyek ta­nús­kod­nak. Azon­ban az em­ber­ál­do­zat­ok szá­mát fi­gye­lem­be vé­ve a len­gyel–szov­jet ol­da­lon vi­szony­lag na­gyobb volt a vesz­te­ség, mint a né­me­tek ki­to­lon­co­lá­sa so­rán, an­nak el­le­né­re, hogy ke­ve­sebb la­kost érin­tett.
Fi­gye­lem­be kell ven­ni azt a tényt, hogy Cseh­szlo­vá­kia a ma­ga sú­lyá­nál fog­va, a nagy­ha­tal­mak se­gít­sé­ge, ki­vált­képp a Szov­jet­unió tá­mo­ga­tá­sa nél­kül a la­kos­ság­cse­rét Ma­gyar­or­szág­gal nem va­ló­sít­hat­ta vol­na meg. Mind­két or­szág kép­vi­se­lői se­gít­ség­ké­rés­sel for­dul­tak Sztá­lin­hoz, Vjac­ses­zlav Miha­jlovics Molo­tovhoz, Andrej Ja­n­u­­ar­je­vics Visin­szk­i­jhez és a töb­bi szov­jet ve­ze­tő­höz, an­nak el­le­né­re, hogy Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kül­po­li­ti­kai hely­ze­te a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú be­fe­je­zé­se előtt el­té­rő volt. A cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mányt a há­bo­rú fo­lya­mán hi­va­ta­lo­san el­is­mer­te Nagy-Bri­tan­nia, a Szov­jet­unió és az Egye­sült Ál­la­mok. Az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ci­ó­ban va­ló, a szlo­vák nem­ze­ti fel­ke­lés ál­tal meg­hat­vá­nyo­zott rész­vé­tel ré­vén Cseh­szlo­vá­kia a győz­tes ál­la­mok so­rá­ba ke­rült. Ma­gyar­or­szág az utol­só pil­la­na­tig ki­tart­va a ná­ci Né­met­or­szág ol­da­lán, a vesz­tes or­szá­gok kö­zé ju­tott. A fegy­ver­szü­net 1945. feb­ru­ár 20-án tör­tént alá­írá­sá­tól 1947. szep­tem­ber 15-ig Ma­gyar­or­szág a Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­ság ál­tal gya­ko­rolt nem­zet­kö­zi kont­roll alatt állt. A bi­zott­ság jog­kö­rei tel­jes mér­ték­ben ér­vé­nye­sül­tek a né­met és a ma­gyar had­erő ma­gyar­or­szá­gi, 1945 áp­ri­li­sá­ban be­kö­vet­ke­zett ve­re­sé­gét kö­ve­tő­en. A Szö­vet­sé­ges El­len­őr­ző Bi­zott­sá­gon be­lül a szov­jet kép­vi­se­let­nek volt meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe, Kli­ment Jefre­movics Vorosilov mar­sal­lal az élen. A bi­zott­ság ha­tás­kö­ré­be tar­to­zott a bel- és kül­po­li­ti­ka el­len­őr­zé­se, fő­ként a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés tel­je­sí­té­se. A la­kos­ság moz­gá­sá­ban sem­mi­ne­mű je­len­tő­sebb vál­to­zás nem tör­tén­he­tett a bi­zott­ság egyet­ér­té­se nél­kül.
A fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés­sel Ma­gyar­or­szág kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt a Szov­jet­unió és szö­vet­sé­ge­sei (Cseh­szlo­vá­kia és Ju­go­szlá­via) el­le­ni had­vi­se­lés be­szün­te­té­sé­re, ka­to­nai egy­sé­ge­i­nek és ál­lam­igaz­ga­tá­si szer­ve­i­nek ma­gyar fenn­ha­tó­ság alá ke­rült te­rü­le­te­i­ről va­ló vis­­sza­vo­ná­sá­ra. Az 1938. no­vem­ber 2-án ho­zott bé­csi dön­tés ér­vé­nyét vesz­tet­te. A fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés kü­lön cik­kelyt tar­tal­ma­zott a kár­té­rí­tés­ről, me­lyet Ma­gyar­or­szág­nak 1951-ig kell ren­dez­nie.
A lon­do­ni cseh­szlo­vák emig­ráns kor­mány még a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés alá­írá­sa előtt meg­pró­bál­ta be­le­fog­lal­tat­ni azt a cik­kelyt, mely­nek ér­tel­mé­ben 400 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mélyt te­le­pí­tet­tek vol­na át Ma­gyar­or­szág­ra. A ja­va­solt cik­kely­ben sze­re­pelt az a kö­ve­te­lés, hogy „azok a ma­gya­rok, akik az­előtt cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ok vol­tak, el­vesz­tik ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat, és Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re át­te­le­pí­tett ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­ká vál­nak. Ma­gyar­or­szág­nak gon­dos­kod­nia kell ró­luk at­tól kezd­ve, ahogy te­rü­le­té­re ér­kez­nek”. 2 A Szov­jet­unió a ja­va­solt cik­kel­­lyel nem ér­tett egyet, mi­vel a Ro­má­ni­á­val, Bul­gá­ri­á­val és Finn­or­szág­gal kö­tött fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dés sem tar­tal­ma­zott a la­kos­ság­cse­ré­re vo­nat­ko­zó ki­té­te­le­ket, így eh­hez ha­son­ló­an a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött szer­ző­dés­ben sem sze­re­pel­het­nek. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pí­tés­sel szor­gal­ma­zott meg­ol­dását ké­sőbb, a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött bé­ke­szer­ző­dés kap­csán ja­va­sol­ta. Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök a fegy­ver­szü­ne­ti szer­ző­dést kö­ve­tő­en is igye­ke­zett meg­sze­rez­ni a szov­jet tá­mo­ga­tást a ma­gyar ki­sebb­ség ki­te­le­pí­té­sé­nek ügyé­ben. Vjac­ses­zlav Molo­tov szov­jet kül­ügy­mi­nisz­ter­rel 1945. már­ci­us 21-én foly­ta­tott tár­gya­lá­sok so­rán meg­is­mé­tel­te az eb­ben a kér­dés­ben tá­masz­tott cseh­szlo­vák követelést.3
A Szlo­vá­kia fel­sza­ba­dí­tott te­rü­le­te­in ál­lam­ha­tal­mi és ál­lam­igaz­ga­tá­si jog­kört gya­kor­ló Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács az emig­ráns kor­mán­­nyal azo­nos ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. Ilyen ér­te­lem­ben tá­jé­koz­tat­ta a cseh­szlo­vák kor­mány mi­nisz­ter­el­nö­ke, Zdeòek Fier­linger 1945 áp­ri­li­sá­ban a Szov­jet­uni­ót kép­vi­se­lő Valer­ian Alekszan­drovics Zorin­t. Az er­re vo­nat­ko­zó for­rás sze­rint a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács és a kor­mány a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­vel fog­lal­koz­va ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy a ki­te­le­pí­tést há­rom hó­na­pon be­lül vég­re kell haj­ta­ni. Az ér­te­sü­lés nyil­ván az 1945. áp­ri­lis 5-én el­fo­ga­dott kas­sai kor­mány­prog­ram tar­tal­má­ból adó­dott, amely­ben ki­fe­je­zés­re ju­tott a Nem­ze­ti Front párt­ja­i­nak az a meg­ál­la­po­dá­sa, hogy a meg­úju­ló cseh­szlo­vák ál­lam a cse­hek és szlo­vá­kok nem­zet­ál­la­ma lesz, né­met és ma­gyar ki­sebb­ség nél­kül. Az ér­te­sü­lés­ből azon­ban nem vi­lá­gos, hogy mi mó­don akar­ták meg­va­ló­sí­ta­ni a ki­te­le­pí­tést. A há­rom nagy­ha­ta­lom a pots­da­mi kon­fe­ren­ci­án jó­vá­hagy­ta a né­met ki­sebb­ség ki­te­le­pí­té­sét Cseh­szlo­vá­ki­á­ból, Len­gyel­or­szág­ból és Ma­gyar­or­szág­ról. A kon­fe­ren­cia jegy­ző­köny­ve nem tar­tal­ma­zott a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos ren­del­ke­zést. A meg­ol­dá­si mó­dot az il­le­tő ál­la­mok a Ma­gyar­or­szág­gal va­ló meg­ál­la­po­dás­ra tes­tál­ták. Ju­go­szlá­via csak azok­nak a ma­gya­rok­nak a ki­te­le­pí­té­sét szor­gal­maz­ta, akik a Vaj­da­ság meg­szál­lá­sa so­rán ke­rül­tek er­re a te­rü­let­re. Ha­son­ló ál­lás­pon­tot fog­lalt el az er­dé­lyi ma­gya­rok­kal kap­cso­lat­ban Ro­má­nia is, bár Ro­má­nia e te­rü­le­tén ki­éle­ző­dött a hely­zet, szá­mos túl­ka­pás­sal ter­hel­ve.
A pots­da­mi kon­fe­ren­cia ala­pot adott Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök több dek­ré­tu­má­nak a ki­adá­sá­hoz. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét il­le­tő­en kü­lön je­len­tő­sé­ge lett az au­gusz­tus 2-án ki­bo­csá­tott 1945/33-as, a né­met és a ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mé­lyek ál­lam­pol­gár­sá­gá­nak ren­de­zé­sé­ről szó­ló dek­ré­tum­nak, va­la­mint a szep­tem­ber 19-én ér­vény­be lé­pett 1945/71-es dek­ré­tum­nak, mely azok­nak a sze­mé­lyek­nek a mun­ka­kö­te­le­zett­sé­gé­ről szólt, akik el­vesz­tet­ték cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­gu­kat. Az el­len­sé­ges sze­mé­lyek va­gyo­ná­nak el­kob­zá­sá­ról szó­ló dek­ré­tu­mok­kal egye­tem­ben a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra bo­nyo­lult hely­zet állt elő. A Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő ki­te­le­pí­tés nem jö­he­tett szá­mí­tás­ba, mert a nagy­ha­tal­mak eh­hez nem ad­ták hoz­zá­já­ru­lá­su­kat. Cseh­szlo­vá­kia eb­ben a hely­zet­ben a la­kos­ság­cse­rét szor­gal­maz­va ke­re­sett ki­utat. A pa­ri­tá­sos ala­pú la­kos­ság­cse­ré­ről szó­ló meg­ál­la­po­dást 1946. feb­ru­ár 27-én ír­ták alá. A cse­re ke­re­te­in fe­lü­li sze­mé­lyek ki­te­le­pí­té­sét il­le­tő­en Cseh­szlo­vá­kia a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­té­sé­ben, s fő­ként a Szov­jet­uni­ó­tól e kér­dés­ben várt tá­mo­ga­tás­ban bí­zott. A cseh­szlo­vák fél op­ti­miz­mu­sa egyes szov­jet ve­ze­tők ré­szé­ről né­hány, Kle­ment Gottwald 1946. jú­li­u­si moszk­vai lá­to­ga­tá­sa ide­jén el­hang­zott ki­je­len­té­sén ala­pult.
A Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés elő­ké­szí­té­se so­rán, amely­nek ré­sze volt a leg­ma­ga­sabb szin­tű szov­jet–ma­gyar tár­gya­lá­sok le­bo­nyo­lí­tá­sa is, meg­mu­tat­ko­zott, hogy a cseh­szlo­vák ol­da­lon je­lent­ke­ző op­ti­miz­mus és re­mény­ke­dés ko­rai volt. A tár­gya­lá­sok 1946. áp­ri­lis 10-én zaj­lot­tak le Moszk­vá­ban. A ma­gyar kül­dött­ség tag­jai (Nagy Fe­renc mi­nisz­ter­el­nök, Sza­ka­sics Ár­pád mi­nisz­ter­el­nök-he­lyet­tes, Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter) a töb­bi­ek­kel egye­tem­ben a Sztá­lin­nal és Molo­tov­val foly­ta­tott tár­gya­lás so­rán el­ve­tet­ték a ma­gyar ki­sebb­ség Szlo­vá­kia te­rü­le­té­ről va­ló ki­uta­sí­tá­sát. Nagy Fe­renc két le­het­sé­ges mó­dot em­lí­tett a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­val kap­cso­lat­ban: a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság egyen­jo­gú­sá­gá­nak biz­to­sí­tá­sát, te­hát ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­ik el­is­me­ré­sét, il­let­ve a ma­gyar ki­sebb­ség ál­tal la­kott kom­pakt te­rü­le­tek Ma­gyar­or­szág­hoz csa­to­lá­sát. Ar­ról, hogy mi­lyen nagy­sá­gú te­rü­let jön­ne szá­mí­tás­ba, nem tett em­lí­tést. E má­so­dik meg­ol­dá­si mó­dot, va­gyis a ha­tár­mó­do­sí­tást Nagy Fe­renc az­zal in­do­kol­ta, hogy a cseh­szlo­vák fél a ma­gyar ki­sebb­ség erő­sza­kos ki­te­le­pí­tés­sel tör­té­nő fel­szá­mo­lá­sá­ra tö­rek­szik. Sztá­lin Nagy Fe­renc ja­vas­la­ta­i­ra az­zal a kér­dés­sel re­a­gált, hogy „a ma­gya­rok nem akar­nák-e a kér­dést la­kos­ság­cse­re út­ján ren­dezni”.4 To­váb­bá hang­sú­lyoz­ta, hogy a cse­re nem je­lent szám­be­li egyen­lő­sé­get, és meg­em­lí­tet­te a pa­ri­tás nél­kü­li cse­rét Len­gyel­or­szág­gal, Uk­raj­ná­val és Lit­vá­ni­á­val. Sztá­lin a kér­dés meg­ol­dá­sá­nak meg­ha­tá­ro­zó mód­ja­ként azt az el­vet jut­tat­ta ki­fe­je­zés­re, hogy a cse­re so­rán le­he­tő­sé­get kap­ja­nak a ha­zá­juk­ba va­ló vis­­sza­té­rés­re azok, akik el akar­nak köl­töz­ni, azok­nak vi­szont, akik itt ma­rad­nak, biz­to­sí­ta­ni kell az egyen­jo­gú­sá­got és va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gá­ri jo­got. A Sztá­lin ál­tal hang­sú­lyo­zott meg­ol­dás­ra re­a­gált Gyön­gyö­si Já­nos kül­ügy­mi­nisz­ter. Be­szélt a feb­ru­ár 27-i meg­ál­la­po­dás alap­ján meg­in­dult la­kos­ság­cse­re fo­lya­mán fel­me­rü­lő ne­héz­sé­gek­ről. Fel­hoz­ta, hogy a szlo­vá­kok nagy re­mé­nye­ket táp­lál­nak 150-200 ezer sze­mély ön­kén­tes át­te­le­pü­lé­se irán­t, de ilyen szán­dé­kot csak 50-60 ezer sze­mély mu­tat. A töb­bi ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák­nál nem ta­pasz­tal­ha­tó ilyen irá­nyú ér­dek­lő­dés, mert job­ban ra­gasz­kod­nak a föld­höz, mint amen­­nyi­re kö­tőd­nek az anya­nyelv­hez és Szlo­vá­ki­á­hoz. Gyön­gyö­si Já­nos sze­rint Cseh­szlo­vá­ki­á­ban még a la­kos­ság­cse­re után is ma­rad 600 ezer (?) kö­rü­li ma­gyar, de Cseh­szlo­vá­kia csak 200 ezer sze­mély­nek haj­lan­dó meg­ad­ni az ál­lam­pol­gár­sá­got, az­zal a fel­té­tel­lel, hogy res­zlo­vak­izál­nak. Még ezek után is ma­rad 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély, aki­ket Cseh­szlo­vá­kia át akar te­le­pí­te­ni Ma­gyar­or­szág­ra. Ez eset­ben ha­tár­re­ví­zi­ót kell vég­re­haj­ta­ni Ma­gyar­or­szág ja­vá­ra, és anya­gi kár­pót­lás­ban ré­sze­sí­te­ni az át­te­le­pül­te­ket. A ma­gyar kül­dött­ség azt kér­te Sztá­lin­tól, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ről a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dönt­sön, nyil­ván az elő­a­dott ma­gyar ja­vas­la­tok sze­rint. A tár­gya­lá­sok be­fe­je­zé­se­ként Sztá­lin a ma­gyar kül­dött­ség­gel kö­zöl­te: az egyen­jo­gú­sí­tást, te­hát az ál­lam­pol­gá­ri jo­gok meg­adá­sát a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra he­lyes­nek tart­ja, mert Cseh­szlo­vá­kia nem fog be­le­egyez­ni ab­ba, hogy te­rü­le­te­ket kell­jen át­ad­nia Ma­gyar­or­szág­nak. Ugyan­ak­kor ar­ra is utalt, hogy a szov­jet kor­mány tö­re­ked­ni fog a köz­re­mű­kö­dés­re e kér­dés meg­ol­dá­sa so­rán, mi­vel­hogy a cseh­szlo­vák–ma­gyar el­len­tét ki­éle­ző­dé­se an­nak tud­ha­tó be, hogy a „cse­hek fél­nek a szlo­vá­kok­tól, és min­den kér­dés­ben meg­hát­rál­nak előt­tük, a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sét is beleértve”.5
A Szlo­vá­ki­á­val va­ló, vis­­sza­ál­lí­tott ha­tár te­rü­le­ti re­ví­zi­ó­ja nem volt a ma­gyar kül­dött­ség egye­dü­li kö­ve­te­lé­se a Sztá­lin­nal foly­ta­tott tár­gya­lá­son. Gyön­gyö­si kül­ügy­mi­nisz­ter Sztá­lin elé tár­ta Ro­má­ni­á­nak az új ma­gyar el­kép­ze­lé­sek sze­rin­ti ha­tá­rok­kal meg­raj­zolt tér­kép­ét. Sztá­lin er­re is ha­son­ló­an vá­la­szolt, mint a szlo­vá­ki­ai ha­tár­sza­kasz re­ví­zi­ó­já­nak kö­ve­te­lé­sé­re. La­kos­ság­cse­rét aján­lott meg­ol­dás­ként, úgy, ahogy azt a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok tet­ték Len­gyel­or­szág vi­szony­la­tá­ban. A ma­gyar kül­dött­ség igé­nyei sze­rin­ti ha­tár­mó­do­sí­tást Sztá­lin el­uta­sí­tot­ta, az­zal ér­vel­ve, hogy Cseh­szlo­vá­kia ese­té­ben a re­ví­zió egyet je­len­te­ne az 1943-ban kö­tött cseh­szlo­vák–szov­jet szer­ző­dés sem­mis­sé té­te­lé­vel, amely sze­rint a Szov­jet­unió el­is­mer­te a Mün­chen előt­ti Cseh­szlo­vá­kia határait.6
A cseh­szlo­vák ál­lás­pont tá­mo­ga­tá­sá­val, te­hát 200 ezer ma­gyar át­te­le­pí­té­sé­vel kap­cso­lat­ban mu­tat­ko­zó tak­ti­ká­zás­ba né­mi­leg be­le­játsz­hat­tak a Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni pa­na­szok. Ezek 1945 nya­ra óta meg­sza­po­rod­tak, és min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint szlo­vá­ki­ai ma­gyar kom­mu­nis­ták­tól szár­maz­tak. Az egyik ilyen le­vél a Vö­rös Had­se­reg po­li­ti­kai fő­cso­port­ja VI. osz­tá­lyá­nak pa­rancs­no­ká­tól ér­ke­zett Geor­gi Di­mit­rov cí­mé­re, aki a Ko­min­tern meg­szű­né­se után a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak Köz­pon­ti Bi­zott­sá­ga mel­lett lét­re­ho­zott Nem­zet­kö­zi Tá­jé­koz­ta­tá­si Osz­tályt ve­zet­te, és eb­ben a mi­nő­ség­ben köz­ve­tí­tő sze­re­pe volt az egyes kom­mu­nis­ta pár­tok­nak a Sztá­lin­nal és Molo­tov­val va­ló kap­cso­lat­tar­tá­sá­ban és tá­jé­koz­ta­tá­sá­ban. A le­vél­ben a 2. Uk­rán Front po­li­ti­kai osz­tá­lya 1945. jú­ni­u­si kel­te­zés­sel ar­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, hogy a cseh­szlo­vák szer­vek hely­te­len mód­sze­re­ket al­kal­maz­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok­kal szem­ben, ami­vel se­gít­sé­get nyúj­ta­nak a re­ak­ci­ós erőknek.7
A ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni cseh­szlo­vák po­li­ti­kát bí­rá­ló meg­nyi­lat­ko­zá­sok más for­má­ban is je­lent­kez­tek. A ma­gyar kor­mány­za­ti kép­vi­se­lők a szov­jet ve­ze­tők­kel foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek so­rán min­den al­ka­lom­mal hang­sú­lyoz­ták, hogy Cseh­szlo­vá­kia a ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­be­ni po­li­ti­ká­já­val éle­zi a kö­zép-eu­ró­pai hely­ze­tet. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség vé­del­mét nem­csak Ma­gyar­or­szág jo­gá­nak, ha­nem kö­te­les­sé­gé­nek is tar­tot­ták. A ma­gyar kül­ügy­mi­nisz­ter, Gyön­gyö­si Já­nos a szov­jet ve­ze­tők előtt 1946-ban azt bi­zony­gat­ta, a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te nem bel­ügy, ha­nem nem­zet­kö­zi em­ber­jo­gi kér­dés. Sze­rin­te a ma­gyar­or­szá­gi szlo­vák ki­sebb­ség elé­ge­dett a hely­ze­té­vel, ami­ről az a tény is ta­nús­ko­dik, hogy nem mu­tat ér­dek­lő­dést a Szlo­vá­ki­á­ba tör­té­nő át­te­le­pü­lés irán­t. Ér­ve­lé­sét az­zal tá­masz­tot­ta alá, hogy a 103 ezer Ma­gyar­or­szá­gon élő szlo­vák­nak 1946-ban még a fe­le sem je­lent­ke­zett az át­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók kö­zé. Pél­da­ként ér­ve­i­nek va­ló­di­sá­gá­ra azt hoz­ta fel, hogy a bé­kés­csa­bai szov­jet pa­rancs­nok is­me­ri a szlo­vá­kok­nak az át­te­le­pí­tés­sel kap­cso­la­tos ma­ga­tar­tá­sát, amit ki­fe­je­zés­re jut­tat­tak több nép­gyű­lé­sen és a Sztá­lin­nak, Gyön­gyö­si­nek és va­ló­szí­nű­leg Molo­tov­nak kül­dött táv­irat­ban is. Az ér­dek­te­len­ség­re hi­vat­ko­zó ér­ve­ket a ma­gyar ve­ze­tők fel­hasz­nál­ták a la­kos­ság­cse­re kö­rü­li hu­za­vo­ná­hoz. A ha­tár­re­ví­zi­ó­ra vo­nat­ko­zó né­ze­tek ki­pu­ha­to­lá­sa bi­zo­nyos for­má­ja volt a szov­jet ve­ze­tők­re gya­ko­rolt nyo­más­nak, él­ve a szov­jet be­fo­lyá­si szfé­rán be­lü­li fe­szült­ség és krí­zis­hely­zet ki­ala­ku­lá­sá­nak le­het­sé­ges ve­szé­lyé­vel. Ter­mé­sze­te­sen nem ma­rad­tak el a sú­lyos gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis hely­zet­re, a ha­tal­mas inf­lá­ci­ó­ra, va­la­mint a bé­kés ál­la­po­tok­ra va­ló át­té­rés ne­héz­sé­ge­i­re apel­lá­ló ér­vek sem.
Cseh­szlo­vá­kia a 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély Szlo­vá­ki­á­ból tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sé­nek ke­resz­tül­vi­tel­ében – a Szov­jet­unió ré­szé­ről jö­vő tá­mo­ga­tás­ban re­mény­ked­ve – bi­zo­nyos re­mé­nye­ket táp­lált a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia dön­tés­ho­za­ta­la irán­t. A cseh­szlo­vák kö­ve­te­lé­sek azok­ból az in­for­má­ci­ók­ból in­dul­tak ki, ame­lyek a Szov­jet­unió kül­ügy­mi­nisz­te­re, Visin­szk­ij sze­mé­lyé­hez kap­cso­lód­tak. Visin­szk­ij és a moszk­vai cseh­szlo­vák nagy­kö­vet, Horák kö­zött a szov­jet fő­vá­ros­ban le­zaj­lott be­szél­ge­tés olyan ér­tel­me­zést ka­pott, mi­sze­rint a Szov­jet­unió tá­mo­gat­ja Cseh­szlo­vá­ki­át, hogy vég­ér­vé­nyes meg­ol­dást nyer­jen a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­se. A bé­ke­kon­fe­ren­ci­án részt­ve­vő cseh­szlo­vák kül­dött­ség tag­jai, Vavro Hajdu és Václav Nosek 1946. áp­ri­lis 30-án a Molo­tov­val foly­ta­tott be­szél­ge­tés so­rán er­re az in­for­má­ci­ó­ra hi­vat­koz­tak. Molo­tov a tá­mo­ga­tá­si ígé­ret­tel kap­cso­la­tos in­for­má­ci­ót két­ség­be von­ta, és a cseh­szlo­vák dip­lo­ma­ták­nak meg­is­mé­tel­te a la­kos­ság­cse­re tár­gyá­ban el­fog­lalt szov­jet ál­lás­pon­tot, a szov­jet köz­tár­sa­ság­ok és Len­gyel­or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­ré­re utal­va. Hang­sú­lyoz­ta, hogy a Szov­jet­unió tar­tós ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dik, amely ar­ra az elv­re épül, hogy a cse­re so­rán nem kö­te­le­ző a pa­ri­tás be­tar­tá­sa. Molo­tov fel­rót­ta a cseh­szlo­vák ve­ze­tők­nek, hogy eb­ben a kér­dés­ben ra­di­ká­li­sab­ban kel­lett vol­na el­jár­ni­uk rög­tön a há­bo­rú vé­gén, mert a bé­ke­kon­fe­ren­ci­án ko­moly prob­lé­mát je­lent majd en­nek a kér­dés­nek a cseh­szlo­vá­ki­ai el­kép­ze­lé­sek sze­rin­ti ren­de­zé­se.
A Molo­tov­nak elő­a­dott cseh­szlo­vák ér­vek há­rom kér­dés­kört érin­tet­tek: a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­nek il­lo­já­lis ma­ga­tar­tá­sát a cseh­szlo­vák ál­lam fe­nye­ge­tett­sé­ge ide­jén, e ki­sebb­ség sze­re­pét – a né­me­tek­kel együtt – a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság szét­ve­ré­sé­ben, va­la­mint azt a kö­rül­ményt, hogy a szá­mot­te­vő ma­gyar ki­sebb­ség je­len­lé­te Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ma­gá­ban rej­ti majd a ha­tár­re­ví­zió kö­ve­te­lé­sé­nek ve­szé­lyét, s ez­ál­tal a cseh­szlo­vák fél­nek a la­kos­ság­cse­rét szor­gal­ma­zó va­la­men­­nyi kí­sér­le­te aka­dály­ba üt­kö­zik és meg­hi­ú­sul­hat a ma­gyar­or­szá­gi kész­ség hi­á­nya mi­att. A cseh­szlo­vák fél a la­kos­ság­cse­rét csu­pán a prob­lé­ma meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vés el­ső sza­ka­szá­nak te­kin­tet­te. Az 1946 feb­ru­ár­já­ban alá­írt cseh­szlo­vák–ma­gyar meg­ál­la­po­dást kö­ve­tő­en a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra, Vla­di­mír Cle­men­tis azt ja­va­sol­ta a ma­gyar fél­nek, hogy tár­gyal­ja­nak a kö­vet­ke­ző sza­kasz­ról, va­gy­is to­váb­bi ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­sé­ről (a res­zlo­vak­izál­takat ki­vé­ve) a cseh­szlo­vák rész­ről biz­to­sí­tott anya­gi kár­pót­lás fe­jé­ben. Ezt a ja­vas­la­tot Ma­gyar­or­szág el­uta­sí­tot­ta. Ezért Cseh­szlo­vá­kia kö­ve­tel­te, hogy a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia tá­mo­gas­sa az ál­ta­la tá­masz­tott kö­ve­te­lé­se­ket.
A Cseh­szlo­vá­kia tá­mo­ga­tá­sá­nak ügyé­ben ta­nú­sí­tott szov­jet tar­tóz­ko­dás­nak min­den bi­zon­­nyal volt egyéb hát­te­re is. A nagy há­bo­rús szö­vet­sé­ge­sek – az Egye­sült Ál­la­mok és Nagy-Bri­tan­nia – nem re­a­gál­tak a cseh­szlo­vák kor­mány e kér­dés­ben be­nyúj­tott me­mo­ran­du­ma­i­ra. Ál­lás­pont­juk­ból ele­in­te nem volt vi­lá­gos, me­lyik ol­dal­hoz húz­nak. A pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­ci­án, 1946 szep­tem­be­ré­ben a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció szá­má­ra már nyil­ván­va­ló­vá vált: Nagy-Bri­tan­nia az Egye­sült Ál­la­mok fe­lé haj­lik, és nem kí­ván­ja tá­mo­gat­ni azt a cseh­szlo­vák kö­ve­te­lést, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal kö­ten­dő bé­ke­szer­ző­dés­be fog­lal­ják be­le 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély ki­te­le­pí­té­sét Szlo­vá­ki­á­ból. Az ame­ri­kai dip­lo­ma­ták az­zal ér­vel­tek, hogy az em­be­ri jo­gok meg­sér­té­se mi­att nem tud­nák ke­resz­tül­vin­ni a bé­ke­szer­ző­dés ra­ti­fi­ká­lá­sát a par­la­ment­ben. Sztá­lin­nak és Molo­tov­nak a pa­ri­tá­sos elv be­tar­tá­sa nél­kü­li la­kos­ság­cse­ré­vel kap­cso­la­tos né­ze­te­it a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia al­bi­zott­sá­gá­ban az Uk­rán és a Be­lo­rusz Szov­jet Köz­tár­sa­ság kül­döt­tei is tá­mo­gat­ták. Ja­va­sol­ták, hogy ér­vé­nye­sít­sék ta­pasz­ta­la­ta­i­kat a szlo­vák–ma­gyar la­kos­ság­cse­re so­rán. A cseh­szlo­vák de­le­gá­ció azt kö­ve­tő­en, hogy a győz­tes ha­tal­mak nem tá­mo­gat­ták 200 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély Szlo­vá­ki­á­ból Ma­gyar­or­szág­ra tör­té­nő át­te­le­pí­té­sét, vis­­sza­von­ta az al­bi­zott­ság elé ter­jesz­tett ja­vas­la­tát. Úgy dön­tött, hogy tár­gya­lá­sok­ba bo­csát­ko­zik a cse­ré­ről Ma­gyar­or­szág­gal.
Az­zal kap­cso­la­to­san, hogy a cseh­szlo­vák de­le­gá­ció nem győz­te meg a nagy­ha­tal­ma­kat, a ma­ga­tar­tá­su­kat be­fo­lyá­so­ló egyéb té­nye­zők­re is utal­ni kell. A ma­gyar kor­mány 1946. má­jus 8-án jegy­zé­ket jut­ta­tott el a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­nak, amely 13 pont­ban is­mer­tet­te a ver­sailles­-i bé­ke­szer­ző­dés és a Nép­szö­vet­ség a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti cseh­szlo­vák jog­rend­be be­ik­ta­tott ki­sebb­ség­vé­del­mi cik­ke­lye­it. A ma­gyar kor­mány jegy­zék­ben ja­va­sol­ta, hogy a bé­ke­szer­ző­dés­ben rög­zít­sék a Du­na-tá­ji ki­sebb­ség­vé­del­mi ren­del­ke­zé­se­ket. To­váb­bá a jegy­zék­ben az is kö­ve­te­lés­ként sze­re­pelt, hogy a ki­sebb­sé­gi jo­go­kat sza­va­tol­ja az ENSZ, amely­nek jog­kör­ét a gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis ta­nács gya­ko­rol­ta.
A ma­gyar kor­mány jegy­zé­ké­re a cseh­szlo­vák kor­mány 1946. au­gusz­tus 16-án re­a­gált. Vá­la­szá­ban nem ta­gad­ta, hogy lé­tez­tek ki­sebb­ség­vé­del­mi nor­mák. Ugyan­ak­kor em­lé­kez­te­tett ar­ra, hogy ele­ve­nen él­nek azok a ke­se­rű ta­pasz­ta­la­tok, ami­kor is az el­ső vi­lág­há­bo­rú után vál­lalt nem­zet­kö­zi kö­te­le­zett­sé­ge­ket be­tart­va a né­me­tek és a ma­gya­rok a ki­sebb­ség­vé­del­met esz­kö­zül hasz­nál­ták fel a Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­gyen­gí­té­sé­re, kö­zép-eu­ró­pai bé­két­len­ség kel­té­sé­re, s vé­gül köz­re­mű­köd­tek a cseh­szlo­vák ál­lam szét­ve­ré­sé­ben. A né­met és a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lői a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban Cseh­szlo­vá­ki­á­ra nyo­mást gya­kor­ló pe­tí­ci­ók­kal for­dul­tak a Nép­szö­vet­ség­hez. Eb­ben a te­kin­tet­ben Ma­gyar­or­szág a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után sem vál­toz­tat­ta meg szán­dé­ka­it, ta­nú­sá­got té­ve ró­la az­zal, hogy ki­sebb­sé­gi ügyek­kel kap­cso­la­tos kö­te­le­zett­sé­ge­ket tar­tal­ma­zó jegy­zé­ket in­té­zett a bé­ke­kon­fe­ren­ci­á­hoz. A ha­son­ló nyo­más­gya­kor­lás meg­is­mét­lő­dé­sé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sa ér­de­ké­ben, az ilyes­faj­ta kí­sér­le­tek meg­hi­ú­sí­tá­sá­ra a cseh­szlo­vák kor­mány a ma­gya­rok Cseh­szlo­vá­ki­á­ból va­ló el­tá­vo­lí­tá­sá­nak kö­ve­te­lé­sé­vel állt elő. A cseh­szlo­vák kor­mány­nak ag­gá­lyai tá­mad­tak a ma­gya­rok tri­a­no­ni szer­ző­dés mi­at­ti tra­u­má­ja mi­att, mi­vel­hogy az an­nak nyo­mán meg­vont ha­tá­rok Ma­gyar­or­szág szá­má­ra Szlo­vá­kia el­vesz­té­sé­vel jár­tak, és egyéb, az egy­ko­ri tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág­hoz tar­to­zó te­rü­le­tek nél­kü­li Ma­gyar­or­szág jött lét­re. A ha­tá­rok re­ví­zi­ó­já­ra irá­nyu­ló kí­sér­le­tek a jö­vő­ben sem szűn­nek meg, mert a ma­gyar ki­sebb­sé­gek lé­te a szom­széd ál­la­mok­ban nem zár­ja ki a re­vi­zi­o­niz­must és az irre­den­tiz­must.8
Vla­di­mír Clemen­tis, a cseh­szlo­vák kül­ügy­mi­nisz­té­ri­um ál­lam­tit­ká­ra a Nem­zet­gyű­lés­ben (a cseh­szlo­vák par­la­ment­ben) tar­tott ex­po­zé­já­ban 1947-ben ér­té­kel­te a pá­ri­zsi bé­ke­kon­fe­ren­cia ered­mé­nye­it. Be­szé­dé­nek ja­va ré­sze azok­kal a prob­lé­mák­kal fog­lal­ko­zott, ame­lyek a Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág kö­zöt­ti la­kos­ság­cse­re kap­csán áll­tak elő. Rá­mu­ta­tott, hogy a la­kos­ság­cse­ré­ről szó­ló 1946. feb­ru­ár 27-én alá­írt meg­ál­la­po­dást kö­ve­tő­en a ma­gyar saj­tó és rá­dió a po­li­ti­ku­sok­kal egye­tem­ben szün­te­le­nül a meg­ál­la­po­dás el­le­ni hang­ne­met ütött meg. A ma­gyar ha­tó­sá­gok nyo­mást gya­ko­rol­tak az ot­ta­ni szlo­vá­kok­ra, hogy ne je­lent­kez­ze­nek az át­te­le­pü­lők lis­tá­já­ra. Ül­döz­te­tés­sel, el­bo­csá­tá­sok­kal, föld­tu­laj­don­tól va­ló meg­fosz­tás­sal, élel­mi­szer-ki­uta­lá­sok meg­ta­ga­dá­sá­val, ki­köl­töz­te­té­sek­kel, tes­ti sé­rel­mek oko­zá­sá­val, sőt gyil­kos­sá­gok­kal járt együtt a fel­irat­ko­zás. A ma­gyar kor­mány 1947 áp­ri­li­sá­ban le­vál­tot­ta az át­te­le­pí­té­si kor­mány­biz­tost, és a la­kos­ság­cse­re in­té­zé­se a cseh­szlo­vák–ma­gyar ve­gyes bi­zott­ság ha­tás­kö­ré­be ke­rült át. Ez után a vál­toz­ta­tás után sem a várt ütem­ben folyt a la­kos­ság­cse­re, mert a ma­gyar kor­mány újabb aka­dá­lyok­kal ne­he­zí­tet­te a le­bo­nyo­lí­tá­sát, pél­dá­ul a cse­re­ak­ci­ó­ra ki­je­lölt csa­lá­dok kvó­tá­já­nak csök­ken­té­sé­vel. Clemen­tis ex­po­zé­já­ban em­lí­tést tett a ma­gyar kor­mán­­nyal és a Nem­ze­ti Front tag­ja­i­val Bu­da­pes­ten foly­ta­tott tár­gya­lá­sok­ról, hogy Ma­gyar­or­szág cse­rén felül még vál­lal­ja 200 ezer ma­gyar Szlo­vá­ki­á­ból va­ló át­te­le­pí­té­sét, az itt ha­gyott va­gyo­nért já­ró kár­té­rí­tés fe­jé­ben. Amint er­ről még em­lí­tés tör­té­nik, a ma­gyar fél ezt a ja­vas­la­tot el­uta­sí­tot­ta.
A Ma­gyar­or­szág­gal 1947. feb­ru­ár 10-én meg­kö­tött bé­ke­szer­ző­dés 5. cik­ke­lye meg­szab­ta Ma­gyar­or­szág­nak a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos tár­gya­lá­sok foly­ta­tá­sát. Ab­ban az eset­ben, ha nem szü­le­tik meg­egye­zés, Cseh­szlo­vá­ki­á­nak jo­gá­ban áll ezt a kér­dést a Kül­ügy­mi­nisz­te­rek Ta­ná­csa elé ter­jesz­te­ni. Az an­ti­fa­sisz­ta ko­a­lí­ció szét­esé­se és a két szem­ben­ál­ló tömb for­má­ló­dá­sa meg­gyen­gí­tet­te a nagy­ha­tal­mak e prob­lé­ma irán­ti ér­dek­lő­dé­sét. A né­met­or­szá­gi meg­szál­ló ha­tal­mak­nak már vol­tak bi­zo­nyos ta­pasz­ta­la­ta­ik a te­kin­tet­ben, hogy mi­lyen bo­nyo­lult prob­lé­má­kat kell meg­ol­da­ni a meg­szállt öve­ze­tek­ben, hogy meg­bir­kóz­za­nak 8-10 mil­lió sze­mély há­rom or­szág­ból tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sé­vel. Eb­ből ki­fo­lyó­lag mó­do­sult a nagy mig­rá­ci­ós moz­gá­sok­kal kap­cso­la­tos ál­lás­pont­juk is. Nagy-Bri­tan­nia és az Egye­sült Ál­la­mok ma­ga­tar­tá­sá­ban „lel­ki­is­me­ret-fur­da­lás” kez­dett je­lent­kez­ni a sa­ját zó­ná­juk­ba tör­té­nő ki­te­le­pí­té­sek és az oda­ke­rü­lők el­he­lye­zé­se so­rán el­szen­ve­dett meg­pró­bál­ta­tá­sok és em­ber­ál­do­zat­ok mi­att.
A pots­da­mi kon­fe­ren­cia dön­té­se ér­tel­mé­ben Ma­gyar­or­szág­ról ki­te­le­pí­tet­ték a né­met ki­sebb­sé­get. A 170 ezer né­me­tet érin­tő ki­te­le­pí­tés 1947–1948-ban zaj­lott le, te­hát né­mi el­to­ló­dás­sal Len­gyel­or­szág­hoz és Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz ké­pest. Nyil­ván ez a moz­za­nat is bi­zo­nyos sze­re­pet ját­szott ab­ban, hogy a ma­gyar ál­lam szem­be­sze­gült to­váb­bi 200 ezer szlo­vá­ki­ai ma­gyar be­fo­ga­dá­sá­nak kö­ve­te­lé­sé­vel.
A ma­gyar­or­szá­gi bel­ső hely­zet 1947. au­gusz­tus vé­gén meg­vál­to­zott. A par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok a kom­mu­nis­ták győ­zel­mé­vel vég­ződ­tek, akik ha­tal­mi mo­no­pó­li­um­ra tet­tek szert. Ma­gyar­or­szág a szov­jet tömb szi­lárd lánc­sze­me lett. A ma­gyar ki­sebb­ség el­le­ni cseh­szlo­vák po­li­ti­ka sta­fé­tá­ját a kor­mány­zó pol­gá­ri pár­tok­tól át­vet­ték a kom­mu­nis­ták. A ré­szük­ről jö­vő kri­ti­ka gyak­ran a cseh­szlo­vák ve­ze­tő­ket ma­gyar­el­le­nes na­ci­o­na­liz­mus­sal és so­vi­niz­mus­sal vád­ló tá­ma­dá­sok­ba tor­kol­lott.
A ma­gyar kom­mu­nis­ták kez­de­mé­nye­zé­sé­re a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­vel a Kom­mu­nis­ta Pár­tok Tá­jé­koz­ta­tó Iro­dá­já­nak 1947 szep­tem­be­ré­ben meg­tar­tott ta­nács­ko­zá­sa is fog­lal­ko­zott. Éles vi­ta kez­dő­dött a cseh­szlo­vák kül­dött­ség tag­jai (Ru­dolf Slán­ský és Šte­fan Bašo­van­ský) és a ma­gyar kül­dött­ség ve­ze­tő­je, Ré­vai Jó­zsef kö­zött. A ma­gyar kül­dött fel­szó­la­lá­sát – Andrej Alekszan­drovics Zsdanov re­fe­rá­tu­má­hoz iga­zod­va – a vi­lág osz­tály­meg­osz­tott­sá­gá­ról szó­ló té­zi­sé­nek kon­tex­tu­sá­ba ágyaz­ta. Rá­mu­ta­tott, hogy Ma­gyar­or­szág­nak az an­ti­im­pe­ri­a­lis­ta front­ba tör­té­nő be­ta­go­zó­dá­sát egyet­len moz­za­nat, a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok hely­ze­te aka­dá­lyoz­za. Ki­je­len­tet­te, hogy nem elé­ge­det­tek az­zal, hogy több száz­ezer ma­gyar Szlo­vá­ki­á­ban nem ren­del­ke­zik sem­mi­ne­mű ál­lam­pol­gá­ri jog­gal, is­ko­lá­val, saj­tó­val, nincs jo­guk har­col­ni sa­ját ma­gyar fa­sisz­tá­ik és re­ak­ci­ó­sa­ik el­len. A cseh­szlo­vák ve­ze­tők­nek meg­em­lí­tet­ték, hogy a Ma­gyar­or­szág­gal kö­tött bé­ke­szer­ző­dés alá­írá­sa óta a hely­zet meg­vál­to­zott a de­mok­ra­ti­kus erők ja­vá­ra, ezért e kér­dés meg­ol­dá­sa so­rán el­ke­rül­he­tet­len en­nek a tény­nek a fi­gye­lem­be­vé­te­le. Va­gyis a ha­tal­mi mo­no­pó­li­um a kom­mu­nis­ták ke­zé­ben a par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ha­tal­mas ütő­kár­tya lett ab­ban az igye­ke­zet­ben, hogy a kom­mu­nis­ta pár­tok je­len­le­vő kép­vi­se­lői előtt de­monst­rál­ják el­kép­ze­lé­se­ik ke­resz­tül­vi­tel­ét. Ru­dolf Slán­ský és Šte­fan Bašo­van­ský ér­ve­lé­se a bé­ke­szer­ző­dés­re hi­vat­koz­va, amely kö­te­lez­te Ma­gyar­or­szá­got a la­kos­ság­cse­re vég­re­haj­tá­sá­ra, nem ka­pott sem­mi­ne­mű tá­mo­ga­tást. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak, az 1946. má­ju­si vá­lasz­tá­sok utá­ni leg­erő­sebb cseh­szlo­vá­ki­ai, a szov­jet kom­mu­nis­ták­kal ös­­sze­fo­nó­dott párt­nak, nem si­ke­rült meg­sze­rez­nie a test­vér­párt­ok tá­mo­ga­tá­sát ah­hoz, hogy meg­va­ló­sít­sa a kas­sai kor­mány­prog­ra­mot, s an­nak azt a pas­­szu­sát, amely ki­nyil­vá­ní­tot­ta a cse­hek és szlo­vá­kok nem­ze­ti ál­la­má­nak lét­re­ho­zá­sát. El­len­ke­ző­leg, vé­de­kez­ni­ük kel­lett a ma­gyar kom­mu­nis­ták, fő­ként Rá­ko­si Má­tyás és Ré­vai Jó­zsef ré­szé­ről jö­vő ér­ve­lés­sel szem­ben.9
A ma­gyar kom­mu­nis­ták a tá­jé­koz­ta­tó iro­da el­ső ülé­sén nem sze­re­pel­tek túl si­ke­re­sen, mert a ro­mán kül­döt­tön, An­na Pauk­eren kí­vül a töb­bi részt­ve­vő a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­tét Cseh­szlo­vá­kia és Ma­gyar­or­szág prob­lé­má­já­nak te­kin­tet­te. A ma­gyar kom­mu­nis­ták vi­szont nem mond­tak le a ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­sé­nek nem­zet­kö­zi­vé té­te­lé­ről. Rá­ko­si Má­tyás 1948 feb­ru­ár­já­ban a Szov­jet­unió Kom­mu­nis­ta Párt­ja Ide­o­ló­gi­ai Osz­tá­lya ve­ze­tő­jé­nek, Mi­ha­il Szus­zlov­nak azt ja­va­sol­ta, hogy a ma­gyar–cseh­szlo­vák vi­szony kér­dé­se ke­rül­jön a tá­jé­koz­ta­tó iro­da 1948-ban ös­­sze­ülő ta­nács­ko­zá­sá­nak prog­ram­já­ba.
Szus­zlov a ja­vas­la­tot el­uta­sí­tot­ta az­zal az in­dok­lás­sal, hogy nem tart­ja cél­ra­ve­ze­tő­nek a kér­dés 1948 jú­ni­u­sa, a par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok meg­tar­tá­sa előt­ti fel­ve­té­sét, és két­ol­da­lú tár­gya­lá­so­kat ja­va­solt. A ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­vel kap­cso­la­tos még meg­le­vő to­váb­bi prob­lé­mák meg­ol­dá­sát kö­ve­tel­ve a cseh­szlo­vák kom­mu­nis­ták el­le­ni ki­fo­gá­sok osz­tály­ala­pon foly­ta­tód­tak. Rá­ko­si vi­szont ugyan­ak­kor cél­tu­da­to­san kel­tett bi­zal­mat­lan­sá­got a cseh­szlo­vák párt- és ál­la­mi ve­ze­tők el­len. Töb­bek­kel szem­ben azok kö­zül, akik 1945–1948-ban va­la­mi­lyen mó­don részt vet­tek a ma­gyar­el­le­nes in­téz­ke­dé­sek vég­re­haj­tá­sá­ban, eb­bé­li sze­re­pü­ket – ami­kor is e po­li­ti­ká­val azo­no­su­ló leg­fel­sőbb kom­mu­nis­ta ve­ze­tők (Gottwald, Široký) uta­sí­tá­sa­it kö­vet­ték – ké­sőbb az ál­ta­luk fo­ga­na­to­sí­tott, ko­holt po­li­ti­kai pe­rek ke­re­té­ben já­ru­lé­kos érv­ként vet­ték be.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban az 1948 feb­ru­ár­já­ban be­kö­vet­ke­zett po­li­ti­kai for­du­lat nyo­mán nem állt be azon­na­li gyö­ke­res vál­to­zás a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ben. Cseh­szlo­vá­kia Kom­mu­nis­ta Párt­já­nak ve­ze­tő sze­mé­lyi­sé­gei, akik fon­tos ál­la­mi tiszt­sé­ge­ket is be­töl­töt­tek, csak fo­ko­za­to­san azo­no­sul­tak az­zal a né­zet­tel, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­hoz az ál­lam­pol­gá­ri egyen­jo­gú­sí­tá­son ke­resz­tül ve­zet az út. Prob­lé­má­kat oko­zott a res­zlo­vak­izá­ció, ame­lyet a több mint 40 ezer ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű sze­mély a cseh ha­tár­vi­dék­re mun­ka­szol­gá­lat­ra tör­tént ki­te­le­pí­té­sé­vel egye­tem­ben éle­sen bí­rált a ma­gyar kom­mu­nis­ta párt. A kér­dés meg­ol­dá­sá­ban ha­tá­ro­zott elő­re­lé­pés­re az 1948. jú­ni­u­si par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat kö­ve­tő­en ke­rült sor. Bu­da­pes­ten és Po­zsony­ban tár­gya­lá­so­kat foly­tat­tak a két or­szág kép­vi­se­lői, és 1948. jú­li­us 28-án meg­ál­la­po­dás­ra ju­tot­tak. A cseh­szlo­vák fél kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt az ál­lam­pol­gá­ri jo­gok el­is­me­ré­sé­re és a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sá­ra. A cseh ha­tár­vi­dék­re ki­te­le­pí­tett ma­gya­rok 1949. má­jus el­se­jé­vel kez­dő­dő­en visz­­sza­tér­het­tek ott­ho­na­ik­ba. A ma­gyar párt kö­te­le­zett­sé­get vál­lalt a ma­gyar­or­szá­gi is­ko­la­ügy or­vos­lá­sá­ra és bő­ví­té­sé­re. Kö­ve­tel­te, hogy azok szá­ma, akik nem kap­ják meg a cseh­szlo­vák ál­lam­pol­gár­sá­got, nem ha­lad­hat­ja meg a 20 ez­ret. Mind­két fél ki­fe­je­zés­re jut­tat­ta haj­lan­dó­sá­gát a la­kos­ság­cse­re foly­tatására.10
A la­kos­ság­cse­re nem hoz­ta meg a Cseh­szlo­vá­kia ál­tal el­várt ered­mé­nye­ket. Az 1948. jú­li­us 28-án szü­le­tett meg­ál­la­po­dás az el­kö­vet­ke­ző hó­na­pok­ban a cseh­szlo­vák ál­la­mi szer­vek és a par­la­ment ál­tal ho­zott dön­té­sek­ben öl­tött tes­tet.
Az 1989-ben el­in­dult rend­szer­vál­tás óta szá­mos, a ma­gyar ki­sebb­ség 1945–1948 kö­zöt­ti hely­ze­tét érin­tő kér­dés me­rült fel. Ezek több­nyi­re Beneš köz­tár­sa­sá­gi el­nök dek­ré­tu­ma­i­nak és a Szlo­vák Nem­ze­ti Ta­nács ál­tal ho­zott ko­ra­be­li ren­de­le­tek­nek az ér­vény­te­le­ní­té­sét szor­gal­ma­zó kí­sér­le­tek­hez kap­cso­lód­nak.
A rend­szer­vál­tás után vál­tak hoz­zá­fér­he­tő­vé az e prob­lé­ma­kör­ben a szov­jet le­vél­tá­rak­ban őr­zött egyes for­rá­sok is. Ezek két­sé­get ki­zá­ró­an plasz­ti­ku­sab­bá te­szik azt a ké­pet, amely a meg­elő­ző kor­lá­to­zott ke­re­tek kö­zött foly­ta­tott ku­ta­tá­sok so­rán csu­pán ha­zai do­ku­men­tu­mok­ból bon­ta­koz­tak ki.

(For­dí­tot­ta Kiss Jó­zsef)

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú utol­só évé­nek ese­mé­nyei több ér­te­lem­ben meg­vál­toz­tat­ták az ad­dig hasz­ná­la­tos ál­ta­lá­nos fo­gal­mak és ér­ték­ren­dek ér­tel­me­zé­sét. Ér­vé­nyes ez a meg­ál­la­pí­tás a me­ne­kült­ügy kér­dé­sé­re is, hi­szen a vi­lág­há­bo­rú kez­de­té­től 1944 ko­ra ta­va­szá­ig ki­ala­kult ke­ze­lé­si me­cha­niz­mus egy röp­ke pil­la­nat alatt meg­vál­to­zott, an­nak min­den ve­le­já­ró­já­val együt­t. Ad­dig míg 1938-tól a me­ne­kült­ügy Ma­gyar­or­szá­gon a kül­föld­ről ér­ke­zett ma­gyar és egyéb nem­ze­ti­sé­gű­ek át­me­ne­ti el­he­lye­zé­sé­nek biz­to­sí­tá­sá­ra ter­jedt ki, 1944 ta­va­szá­tól a had­mű­ve­le­ti ese­mé­nyek mi­att el­ső­sor­ban Bu­da­pest­ről, majd az or­szág ke­le­ti, dél­ke­le­ti te­rü­le­te­i­ről ér­ke­zett pol­gá­ri la­kos­ság el­he­lye­zé­se más ko­or­di­ná­ták kö­zé he­lyez­te a me­ne­kült­ügy kér­dé­sé­nek ke­ze­lé­sét.
Ép­pen ezért a ma­gyar­or­szá­gi me­ne­kült­ügy kér­dé­sét 1944 ta­va­szá­tól 1945 ta­va­szá­ig bi­zo­nyos idő­be­ni át­fe­dés­sel há­rom sza­kasz­ra le­het osz­ta­ni:
1. sza­kasz: lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés (1944. áp­ri­lis–ősz);
2. sza­kasz: had­mű­ve­le­ti kiűrítés (1944. ok­tó­ber ele­je–1945. már­ci­us);
3. sza­kasz: né­met­or­szá­gi ki­te­le­pí­tés, ki­te­le­pü­lés (1944. de­cem­ber–már­ci­us).
E há­rom, ma­gá­ban is önál­ló kér­dés­kör be­mu­ta­tá­sá­ra sze­ret­nénk most vál­lal­kozni, ki­tér­ve azok­ra az ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű or­szá­gos és me­gyei ren­del­ke­zé­sek­re, ame­lyek Ko­má­rom vár­me­gye a Du­ná­tól észak­ra el­te­rü­lő te­rü­le­té­nek me­ne­kült­ügyét ren­dez­ték 1944–1945-ben.1

A lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés idő­sza­ka

Az el­ső lé­gi­tá­ma­dás a fő­vá­rost érte 1944. áp­ri­lis 3-án. A hó­nap hát­ra­le­vő ré­szén az ame­ri­kai és a brit lé­gi­erő a bu­da­pes­ti és a győ­ri re­pü­lő­te­re­ket és ipa­ri lé­te­sít­mé­nye­ket bom­báz­ta, majd a szö­vet­sé­ge­sek part­ra­szál­lá­sá­nak elő­ké­szí­té­se kap­csán jú­ni­us 2-án nagy ere­jű lé­gi­tá­ma­dás ér­te az egész or­szá­got.2 Az el­ső bom­ba­tá­ma­dás után – 1944. áp­ri­lis 5-én – a kor­mány Bu­da­pest egyes ke­rü­le­te­i­nek ki­ürí­té­sé­ről és az Or­szá­gos Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság meg­szer­ve­zé­sé­ről dön­tött. A ki­ürí­tés meg­szer­ve­zé­sét kor­mány­biz­tos­ként Vö­rös Gé­za ve­zér­őr­nagy irá­nyí­tot­ta, akit hi­va­ta­lá­ban 1944. jú­ni­us 1-jé­től Szur­may La­jos vál­tott fel.
A bom­bá­zá­sok mi­att ki­te­le­pí­tett bu­da­pes­ti­e­ket vi­dé­ken he­lyez­ték el. A ki­te­le­pí­tet­tek nagy ré­sze fi­a­tal­ko­rú gyer­mek, nő és idős em­ber volt. El­lá­tá­su­kat a kor­mány­biz­tos a bel­ügy­mi­nisz­ter­rel és a kö­zel­lá­tá­si mi­nisz­ter­rel kö­zö­sen or­vo­sol­ta. A ki­te­le­pí­tés fo­lya­ma­ta elé több he­lyen aka­dály gör­dült. A lég­ol­tal­mi ren­del­ke­zé­sek élet­be lép­te­té­sé­vel az át­vo­nu­ló me­ne­kült­szál­lít­má­nyok for­gal­mi aka­dá­lyok mi­att olyan he­lye­ken vol­tak kény­te­le­nek tar­tóz­kod­ni, ahol ka­to­nai ét­kez­te­tő ál­lo­má­sok nem vol­tak fel­ál­lít­va. Ezek lét­re­ho­zá­sát a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok a hon­vé­de­lem­ről szó­ló 1939. évi II. tc. alap­ján esz­kö­zöl­ték.
Az ame­ri­kai és az an­gol lé­gi­erő tá­ma­dá­sai mi­att a Somor­jai já­rás­ba a nyár ele­jé­től egy­re több ki­te­le­pí­tett, me­ne­kült ke­rült. A ren­del­ke­zé­sünk­re ál­ló ki­mu­ta­tá­sok ezt alá is tá­maszt­ják. A lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés so­rán a já­rás te­le­pü­lé­se­i­re 1944. jú­ni­u­sá­ban 670 (eb­ből 194 fő­vá­ro­si gyer­mek), jú­li­us vé­gén pe­dig 712 me­ne­kült (eb­ből 192 fő­vá­ro­si gyer­mek) ér­ke­zett, s lett át­me­ne­ti­leg el­he­lyez­ve.3 Sor­suk­ról pon­to­sabb ada­tok­kal nem ren­del­ke­zünk.

Had­mű­ve­le­ti pol­gá­ri ki­ürí­tés

A ha­dá­sza­ti hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel előbb a ma­gyar­or­szá­gi né­met had­ve­ze­tés, majd a hon­véd­ség ve­zér­ka­rá­nak fő­nö­ke, Vö­rös Já­nos ve­zér­ez­re­des 1944 szep­tem­be­ré­nek ele­jén az or­szág ke­le­ti fe­lét had­mű­ve­le­ti te­rü­let­té mi­nő­sí­tet­te. Azt meg­elő­ző­en, hogy a te­rü­let egyes ré­sze­in tel­jes ka­to­nai köz­igaz­ga­tást ve­zet­tek be, 1944. szep­tem­ber ele­jén Vö­rös ve­zér­ez­re­des el­ren­del­te Er­dély, a Ti­szán­túl és az or­szág észak­ke­le­ti ré­szé­nek had­mű­ve­le­ti ki­ürí­té­sét. A ki­ürí­tés­re ki­je­lölt te­rü­let nyu­ga­ti ha­tá­ra a Ti­sza vo­na­la, ill. Ung vár­me­gyé­nek és az ungi köz­igaz­ga­tá­si ki­ren­delt­ség­nek nyu­ga­ti ha­tár­vo­na­la volt.4 A ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sá­ra a 3210/1944 ME szá­mú ren­de­let­tel lét­re­hoz­ták a Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­sá­got, me­lyet vi­téz Szur­may La­jos ve­ze­tett. A ki­ürí­tés­nél az el­he­lye­zé­si és el­lá­tá­si kér­dé­se­ket a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­to­san ki­adott in­téz­ke­dé­sek al­kal­ma­zá­sá­val haj­tot­ták vég­re. Így nem oko­zott meg­le­pe­tést, hogy a két ügy­kör egye­sí­té­sé­vel ala­kult meg a Ki­ürí­té­si Kor­mány­biz­tos­ság.5 A ki­ürí­tés­re ke­rü­lő sze­mé­lyek, in­téz­mé­nyek és anya­gok sor­rend­jét, ill. mér­té­két adott eset­ben a ve­zér­kar fő­nö­ke ha­tá­roz­ta meg. Er­dély te­rü­le­té­ről, aho­vá a szov­jet csa­pa­tok már au­gusz­tus vé­gén be­tör­tek, már­is több sze­mé­lyi szál­lít­mány be­ér­ke­zé­sé­vel le­he­tett szá­mol­ni, ami lé­nye­ge­sen meg­gyor­sí­tot­ta a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés ala­ku­lá­sát. Szur­may ki­ürí­té­si kor­mány­biz­tos 1944. szep­tem­ber 12-én ki­adott uta­sí­tá­sa alap­ján a ki­ürí­tés el­ső üte­mé­ben el­szál­lí­tás­ra ke­rül­tek a ha­tó­sá­gok és egyéb szer­vek in­té­ze­te­i­nek, in­téz­mé­nye­i­nek és üze­me­i­nek be­ren­de­zé­si, fel­sze­re­lé­si tár­gyai és kész­le­tei, ha azok a vis­­sza­ma­ra­dó la­kos­ság el­lá­tá­sa szem­pont­já­ból nél­kü­löz­he­tők vol­tak; a nél­kü­löz­he­tő és pó­tol­ha­tat­lan, va­la­mint a bi­zal­mas irat­anyag; a ha­di­üze­mek kész­áru­kész­le­te és a fo­lya­ma­tos gyár­tás­hoz nem szük­sé­ges fél­kész gyárt­má­nyok, majd azok sze­mé­lyi ál­lo­má­nya.6 A ve­zér­kar fő­nö­ke a ki­ürí­tés le­bo­nyo­lí­tá­sá­val a te­rü­le­ti­leg il­le­té­kes (5., 6., 8. és 9.) hon­véd­ke­rü­le­ti pa­rancs­nok­sá­go­kat bíz­ta meg. A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek vég­le­ges fel­ve­vő­te­rü­le­te­i­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa so­rán Ko­má­rom vár­me­gyét, mint a 2. sz. hon­véd­ke­rü­let ré­szét a 8. hon­véd­ke­rü­let fel­ve­vő­te­rü­le­té­vé je­löl­te ki. Ér­vé­nyes volt ez a ki­ürí­tés so­rán haj­lék­ta­lan­ná vált pol­gá­ri la­kos­ság­ra is, akit a ma­gá­val ho­zott élő és holt va­gyon­tár­gya­i­val együtt he­lyez­tek el. A pol­gá­ri la­kos­ság el­he­lye­zé­sé­re ki­je­lölt 2. ke­rü­let ma­gá­ba fog­lal­ta Ko­má­rom vár­me­gye Gesztesi, Dunasz­er­da­he­lyi és Somor­jai já­rá­sát, va­la­mint Nyitra-Pozsony vár­me­gye Galán­tai és Vágsel­lyei já­rá­sán kí­vül a Szen­ci Szol­ga­bí­rói Ki­ren­delt­ség te­rü­le­tét is.7 A ki­te­le­pí­tett me­ne­kül­tek ré­szé­re a fel­ve­vő­köz­sé­gek had­mű­ve­le­ti me­ne­kült­iga­zol­ványt ál­lí­tot­tak ki, ami­ről bi­zal­mas nyil­ván­tar­tást ve­zet­tek. El­he­lye­zé­sük­nél te­kin­tet­tel vol­tak ar­ra, hogy az azo­nos hely­ről szár­ma­zó me­ne­kül­tek le­he­tő­leg egy­más köz­vet­len kö­ze­lé­be – egy te­le­pü­lés­re – ke­rül­je­nek. A sze­mé­lyek és a há­zi­ál­lat­ok el­he­lye­zé­sé­re szük­sé­ges fé­rő­he­lye­ket (la­ká­so­kat, rak­tá­ra­kat, is­tál­ló­kat) a te­le­pü­lé­sek a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyok­nak meg­fe­le­lő­en a hon­vé­del­mi tör­vény alap­ján biz­to­sí­tot­ták. A me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­se nem ment zök­ke­nő­men­te­sen. Far­kas Fe­renc ve­zér­ez­re­des, or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos 1944. no­vem­ber 9-én több sza­bály­ta­lan­ság­ra hív­ta fel a me­gye köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­ga­i­nak a fi­gyel­mét a me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­to­san, ami ter­mé­sze­te­sen ab­ból is adó­dott, hogy a me­ne­kül­tek szá­ma no­vem­ber ele­jén a ké­sőb­bi idő­szak­hoz ké­pest még ele­nyé­sző volt.8
A ki­ürí­tés so­rán a szál­lít­má­nyok ka­to­na­i­lag irá­nyí­tott vas­úti szál­lít­mány­ként fu­tot­tak. A szük­sé­ges vas­úti ko­csi­kat a te­rü­le­ti­leg il­le­té­kes kor­mány­biz­tos­tól vagy a hon­véd­ke­rü­le­ti pa­rancs­nok­ság a ke­rü­let szék­he­lye­in mű­kö­dő vas­úti vo­nal­pa­rancs­nok­sá­gá­tól igé­nyel­ték. Be­ér­ke­zé­sük után, hogy a nagy ko­csi­hi­ány mi­att a szál­lí­tá­si fenn­aka­dás mi­nél rö­vi­debb ide­ig tart­son, szin­tén ők gon­dos­kod­tak a ki­ürí­té­si szál­lít­mány mi­előb­bi ki­ra­ko­dá­sá­ról. A ki­ra­ko­dás­hoz szük­sé­ges mun­ka­erőt és a köz­úti szál­lí­tó esz­kö­zö­ket a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok az 1939. évi II. tc. ér­tel­mé­ben hon­vé­del­mi szol­gá­lat­ra kö­te­le­zett la­kos­ság­ból és a köz-, va­la­mint ma­gán­tu­laj­don­ban lé­vő szál­lí­tó­esz­kö­zök­ből biz­to­sí­tot­ták.
Min­den me­ne­kült­szál­lít­mány­nak egy fe­le­lős ve­ze­tő­je volt. Azonkí­vül, hogy fel­ügyelt a rend­re, a szál­lít­mány tar­tal­má­ról jegy­zé­ket ké­szí­tett, és út­köz­ben ő tár­gyalt a ha­tó­sá­gok­kal. A szál­lít­má­nyok biz­to­sí­tá­sa cél­já­ból a Du­na–Ti­sza kö­zé­ben, a Du­nán­tú­lon és a Du­ná­tól észak­ra nyolc vas­út­ál­lo­má­son ki­ürí­té­si vas­úti ki­ren­delt­sé­get ál­lí­tot­tak fel. A Ko­má­rom vár­me­gyé­be irá­nyu­ló szál­lít­má­nyok el­iga­zí­tá­sát és a ve­gyes szál­lít­má­nyok szét­ren­de­zé­sét a pusz­tasz­abolc­si és az ér­sek­új­vá­ri vas­úti ki­ren­delt­ség vé­gez­te.9 A zárt vas­úti sze­rel­vé­nyek­kel szál­lí­tott sze­mé­lyek élel­me­zé­sé­ről a ka­to­nai vas­úti ét­kez­te­tő ál­lo­má­sok gon­dos­kod­tak. Az egyen­ként uta­zó sze­mé­lyek élel­me­zé­sé­ről a ve­zér­ka­ri fő­nök nem gon­dos­ko­dott. A vas­úti ki­ra­kó­ál­lo­má­sok­ra va­ló be­ér­ke­zés után az érin­tett vá­ro­sok, köz­sé­gek hely­ha­tó­sá­ga a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyo­zá­sok­kal azo­nos mó­don tar­toz­tak gon­dos­kod­ni a me­ne­kül­tek élel­me­zé­sé­nek meg­szer­ve­zé­sé­ről. A vár­me­gye te­rü­le­té­re ér­ke­ző ki­te­le­pí­tet­tek el­lá­tá­sát az or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos sza­bá­lyoz­ta. A gya­log­me­net­ben me­ne­te­lő cso­por­to­kat az éj­je­li szál­lás­he­lye­ken, ill. az ét­kez­te­tő ál­lo­má­so­kon a he­lyi ha­tó­sá­gok egy­sze­ri me­leg étel­lel, va­la­mint an­­nyi hi­deg éle­lem­mel és ta­kar­mán­­nyal lát­ták el, hogy a kö­vet­ke­ző na­pi éj­sza­kai ál­lo­más­ra va­ló be­ér­ke­zé­sü­kig szük­ség­le­tük biz­to­sít­va le­gyen. Ét­kez­te­té­sü­ket a már elő­ké­szí­tett lé­gó­kony­há­kon biz­to­sí­tot­ták. A meg­fe­le­lő élel­mi­szer­szük­ség­let biz­to­sí­tá­sa az al­is­pá­non és a já­rá­si fő­szol­ga­bí­rón ke­resz­tül a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok fel­ada­ta volt. Er­re a cél­ra el­ső­sor­ban a hely­ben ren­del­ke­zés­re ál­ló élel­mi­szer­kész­le­tet ve­het­ték igény­be. De hi­ány ese­tén mód volt an­nak más te­rü­let­ről va­ló pót­lá­sá­ra is. 1944 no­vem­be­ré­nek vé­gén a vár­me­gye te­rü­le­tén el­he­lye­zett, il­let­ve ke­resz­tül ha­la­dó me­ne­kül­tek ré­szé­re Dunasz­er­da­he­lyen, Sáros­fán, Som­or­ján, Csal­lóközaranyoson, Nagym­egy­eren, Tar­ján­ban, Koc­son, Nagyig­mán­don, Fel­ső­gal­lán, Környén, Csá­szá­ron, Kis­bé­ren és Ta­tán éj­sza­kai és el­lá­tá­si ál­lo­má­so­kat hoz­tak lét­re.10
A köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok a pol­gá­ri me­ne­kül­tek és a ma­guk­kal ho­zott ál­la­tok szá­má­ra a szük­sé­ges fé­rő­he­lye­ket a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­sel kap­cso­la­tos sza­bá­lyok sze­rint, a hon­vé­del­mi tör­vény alap­ján igény­be­vé­tel út­ján biz­to­sí­tot­ták. A köz­sé­gi elöl­já­rók fel­ada­ta volt a me­ne­kül­tek leg­rö­vi­debb időn be­lü­li be­kap­cso­lá­sa a ter­me­lés­be, hogy lét­fen­ntará­suk biz­to­sít­va le­gyen. Csak azo­kat jut­tat­ták tar­tó­san la­kás­hoz és kap­csol­ták be a kö­zel­lá­tás­ba, akik az elöl­já­ró­ság előtt iga­zol­ták, hogy ma­guk vagy csa­lád­fenn­tar­tó­juk ál­lan­dó mun­kát vál­lalt a fel­ve­vő­te­rü­le­ten.11
A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés na­gyobbrészt vas­úton tör­tént. A szál­lít­mány ren­del­te­té­si he­lyé­re va­ló meg­ér­ke­zé­se után a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok vé­gez­ték azok ki­ra­ko­dá­sát. A ra­ko­dó mun­ka­erőt és a szál­lí­tá­si esz­kö­zö­ket a hon­vé­de­lem­ről szó­ló 1938. évi II. tc. alap­ján vet­ték igény­be. A he­lyi ha­tó­sá­gok a lég­ol­tal­mi ki­ürí­tés­re vo­nat­ko­zó sza­bá­lyok alap­ján gon­dos­kod­tak a me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­ről és el­lá­tá­sá­ról. A gya­log­me­net­ben – te­hát nem vas­úton – vo­nu­ló cso­por­tok éj­sza­kai el­he­lye­zé­sé­ről a ka­to­nai át­vo­nu­ló be­szál­lá­so­lás­ra vo­nat­ko­zó sza­bá­lyok al­kal­ma­zá­sá­val gon­dos­kod­tak. ők is ha­son­ló el­lá­tás­ban ré­sze­sül­tek. A me­ne­kü­lők cso­port­ját egy­sze­ri me­leg étel­lel, ill. a kö­vet­ke­ző na­pi éj­sza­kai ál­lo­más­ra va­ló ér­ke­zé­sig szük­sé­ges éle­lem­mel, a ma­guk­kal vitt szar­vas­mar­há­kat pe­dig ta­kar­mán­­nyal lát­ták el a köz­sé­gek.
Az ál­la­mi in­téz­mé­nyek és szer­vek ré­szé­re a fő­ha­tó­ság igény­lé­se alap­ján a kor­mány­biz­tos je­löl­te ki a fel­ve­vő­he­lye­ket. A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek ki­ürí­té­sé­nek vég­re­haj­tá­sá­val Far­kas Fe­renc 1944. no­vem­ber 13-án a Du­nán­túl és a vis­­sza­csa­tolt észak­nyu­ga­ti me­gyék te­rü­le­tén hat, a hely­szí­nen in­téz­ke­dő tá­bor­no­kot ne­ve­zett ki.12 A fel­ve­vő­te­rü­le­tek csök­ke­né­se meg­kö­ve­tel­te a ki­te­le­pü­lés leg­cél­sze­rűbb vég­re­haj­tá­sát. A ki­ren­delt­sé­gek élén ál­ló tá­bor­no­kok fel­ada­ta ki­ter­jedt a pol­gá­ri és a ka­to­nai ha­tó­sá­gok tá­mo­ga­tá­sá­ra, a ki­adott ren­del­ke­zé­sek he­lyes vég­re­haj­tá­sá­nak elő­se­gí­té­sé­re, el­len­őr­zé­sé­re, vi­tás ese­tek­ben a kor­mány­biz­tos ne­vé­ben va­ló dön­té­sek­re, az arány­ta­lan meg­ter­he­lé­sek ki­küsz­öbö­lé­sé­re, a vá­ro­sok és a köz­sé­gek fel­ve­vő­ké­pes­sé­gé­nek meg­ál­la­pí­tá­sá­ra, az el­lá­tá­si hely­zet fel­mé­ré­sé­re, a fel­ve­vő­te­rü­le­tek nyil­ván­tar­tá­sa­i­nak el­len­őr­zé­sé­re, va­la­mint irá­nyí­tá­sá­ra. Ko­má­rom, Nyitra-Pozsony, Esz­ter­gom, Bars-Hont, Fej­ér és Pest vár­me­gyék ré­szé­re kez­det­ben Bu­da­pest, majd Ko­má­rom szék­hel­­lyel Far­kas Fe­renc or­szá­gos el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos Szur­may La­jost ne­vez­te ki a ki­ürí­tés végre­he­jtásá­val.13 Az or­szág egész te­rü­le­tén az egyes mi­nisz­té­ri­u­mok, azok szer­ve­zet­sze­rű ha­tó­sá­gai, va­la­mint in­téz­mé­nyei, az ipar, a ke­res­ke­de­lem, a közel­lá­tás át­te­le­pí­té­se, ki­ürí­té­se za­var­ta­lan le­bo­nyo­lí­tá­sá­nak meg­szer­ve­zé­sé­vel és biz­to­sí­tá­sá­val Far­kas Fe­renc Imrédy Bé­la nyu­gal­ma­zott mi­nisz­ter­el­nö­köt bíz­ta meg.14 A ki­ürí­tés meg­va­ló­sí­tá­sá­nak fel­mé­ré­se után az egyes mi­nisz­té­ri­u­mok el­ké­szí­tet­ték a fel­ve­vő­te­rü­le­te­ket tar­tal­ma­zó ös­­sze­sí­té­se­ket.

1. táb­lá­zat. A bel­ügyi köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok és egyéb szer­vek el­he­lye­zé­se Ko­má­rom vár­me­gye te­rü­le­tén

Meg­jegy­zés: m. – me­gyei jo­gú; thj. – tör­vény­ha­tó­sá­gi jo­gú; szk. – szé­kes

A Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um 1944. ok­tó­ber 30-i le­ira­ta sze­rint a táb­lá­zat­ban meg­je­lölt fel­ve­vő­te­rü­le­tek vet­ték át a föld­mű­ve­lés­ügyi, az ipar­ügyi és a kö­zel­lá­tá­si ha­tó­sá­gok­tól, ill. az egyéb szer­vek­től el­szál­lí­tan­dó sze­mé­lye­ket és va­gyon­tár­gya­kat.15
A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sa nagy ter­het rótt a te­le­pü­lé­sek ön­kor­mány­za­ta­i­ra. Far­kas Fe­renc kor­mány­biz­tos 1944. no­vem­ber 17-én le­irat­ban uta­sí­tot­ta a vár­me­gye al­is­pán­ját és a vá­ro­sok pol­gár­mes­te­re­it az el­he­lye­zé­si ügyek in­té­zé­sé­re ki­ren­delt elő­adói ál­lás meg­szer­ve­zé­sé­re az ös­­szes köz­ség­ben és vá­ros­ban. A fel­adat el­vé­ge­zé­sé­be be­von­ták a he­lyi cser­ké­sze­ket és a le­ven­té­ket is. Az el­he­lye­zé­si elő­adó szo­ros kap­cso­lat­ban állt a Nyi­las­ke­resz­tes Párt he­lyi szer­ve­ze­té­vel és a te­le­pü­lé­se­ken mű­kö­dő jó­té­kony­sá­gi egye­sü­le­tek­kel. Mun­ka­kö­re kü­lön nem volt meg­ha­tá­roz­va, de ha­tás­kö­ré­be tar­toz­tak a ki­te­le­pül­tek el­he­lye­zé­sé­vel kap­cso­la­tos kér­dé­sek, el­ső­sor­ban a ki­utalt, ill. az igény­beve­hető la­ká­sok és az el­he­lye­zett ki­te­le­pül­tek nyil­ván­tar­tá­sa. A he­lyi kö­zel­lá­tá­si szer­vek­kel egyet­ér­tés­ben fi­gye­lem­mel kí­sér­te a ki­te­le­pül­tek élel­me­zé­si hely­ze­tét, fog­lal­koz­ta­tá­su­kat és meg­él­he­té­si vi­szo­nya­i­kat.16
A pol­gá­ri me­ne­kül­te­ken kí­vül a hát­or­szág­ban egy­re több vis­­sza­vo­nu­ló ma­gyar és né­met ka­to­nai egy­ség ke­rült el­he­lye­zés­re. A Hon­vé­del­mi Mi­nisz­té­ri­um ren­de­le­te alap­ján a hon­véd­ala­ku­la­tok be­szál­lá­so­lá­sá­nak el­len­őr­zé­se és ren­de­zé­se Som­or­ján és kör­nyé­kén a somor­jai hely­őr­ség pa­rancs­no­ká­nak, Fülöpp őr­nagy­nak volt a fel­ada­ta. A fő­szol­ga­bí­ró­val és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom já­rá­si kép­vi­se­lő­jé­vel rend­sze­res megbeszéle­seket tar­tott a já­rás­ba ér­ke­ző hon­véd­sé­gi ala­ku­la­tok le­het­sé­ges el­he­lye­zé­sé­ről.17 A vis­­sza­vo­nu­ló, ill. új ál­lá­sa­it el­fog­la­ló né­met véd­erő el­he­lye­zé­sé­re to­vább­ra is ér­vény­ben vol­tak a meg­szál­lás­kor ki­adott hon­vé­del­mi mi­nisz­te­ri ren­de­le­tek.18
A vis­­sza­vo­nu­ló ka­to­na­ság mel­lett az el­he­lye­zé­si kor­mány­biz­tos meg­bí­zá­sá­ból Réc­sey ez­re­des 1944. no­vem­ber 28-án kelt le­ira­tá­ban a m. kir. rend­őr­ség 12 ezer fős ál­lo­má­nya és csa­lád­tag­ja­ik ré­szé­re ki­utal­ta Győr-Moson és Po­zsony k.e.e19 vár­me­gye és Ko­má­rom vár­me­gye Somor­jai já­rá­sá­nak te­rü­le­tén a még igény­beve­hető fé­rő­he­lye­ket.20 A me­ne­kül­tek el­he­lye­zé­sé­ről és a sza­bad fé­rő­he­lyek­ről ké­szült ki­mu­ta­tá­sok sze­rint a já­rás 31 köz­sé­ge kö­zül 19-be he­lyez­tek el me­ne­kü­lő bu­da­pes­ti rend­őrö­ket és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­ja­it család­ta­jaikkal együt­t.21
A had­mű­ve­le­ti te­rü­le­te­ken lé­vő nem­zet­gaz­da­sá­gi szem­pont­ból fon­tos gyá­ra­kat és ipa­ri lé­te­sít­mé­nye­ket át­me­ne­ti jel­leg­gel szin­tén a ki­je­lölt fel­ve­vő­te­rü­le­te­ken he­lyez­ték el. Far­kas ve­zér­ez­re­des 1944. de­cem­ber 4-én a du­nán­tú­li ipa­ri há­rom­szög ha­di­üze­me­i­nek és azok al­kal­ma­zot­ta­i­nak, va­la­mint csa­lád­tag­ja­i­nak át­te­le­pí­té­sét ren­del­te el. A ren­de­let alap­ján de­cem­ber el­ső fe­lé­ben ilyen mó­don ke­rült el­he­lye­zés­re a Ko­má­ro­mi já­rá­sá­ba a pere­mar­toni Mer­cur Mű­sza­ki és Vegy­ipa­ri Rt., az Ógyal­lai já­rás­ba a vár­pa­lo­tai Szén­bá­nya Rt., a Dunasz­er­da­he­lyi já­rás­ba a veszp­ré­mi Danu­via Fegy­ver- és Lő­szer­gyár Rt., a Somor­jai já­rás­ba pe­dig a veszp­ré­mi Ma­gyar Lő­szer­mű­vek Rt.22
A me­gyét dé­li irány­ból vé­dő Mar­git-erőd­vo­nal ke­le­ti ré­szét 1944. de­cem­ber ele­jén el­ér­te a Vö­rös Had­se­reg. Az erőd­vo­nal­tól észak­nyu­ga­ti irány­ban lé­vő te­rü­le­te­ken szin­tén el­ren­del­ték a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tést. A Tapolca–Nagyvázsony–Veszprém–Mar­tonvásár vo­nal­tól dél­re eső te­rü­le­tek fel­ve­vő­te­rü­le­tét Far­kas Fe­renc 1944. de­cem­ber 4-én je­löl­te ki. A ren­de­let alap­ján a Szé­kes­fe­hér­vá­ri já­rást az Ér­sek­új­vá­ri és a Vere­bé­lyi já­rás­ba, a Ba­la­ton­fü­re­di és a Veszp­ré­mi já­rás dé­li ré­szét a Somor­jai já­rás­ba, va­la­mint a Ta­pol­cai já­rás dé­li ré­szét a Dunasz­er­da­he­lyi já­rás­ba me­ne­kí­tet­ték.23
A had­mű­ve­le­ti hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel ez­zel csak­nem egy idő­pont­ban, 1944. de­cem­ber 9-én a kor­mány­biz­tos újabb te­rü­le­tek ki­ürí­té­sét ren­del­te el. A nyi­las kor­mány országterülete egy­re zsu­go­ro­gott, ki­sebb lett. Ko­má­rom vár­me­gye te­rü­le­te fel­ve­vő­te­rü­le­té­vé vált a tő­le ke­let­re, ill. észak­ke­let­re hú­zó­dó szom­szé­dos vár­me­gyék­nek is.24 A had­mű­ve­le­ti ki­ürí­té­sek vég­re­haj­tá­sa el­le­né­re 1944 vé­gén a me­gye te­rü­le­tén még vol­tak sza­bad fel­ve­vő­te­rü­le­tek, el­len­ben a Nyu­gat-Du­nán­túl egyes te­rü­le­te­i­vel, me­lyek oly­an­­nyi­ra túl­zsú­fol­tak vol­tak, hogy a kor­mány­biz­tos de­cem­ber 18-án Szom­bat­hely és Sop­ron kör­nyé­két zá­rolt te­rü­let­té nyil­vá­ní­tot­ta.25
1944 vé­gén Ko­má­rom vár­me­gye egész te­rü­le­tét had­mű­ve­le­ti te­rü­let­té nyil­vá­ní­tot­ták. A ka­rá­cso­nyi ün­ne­pe­ket kö­ve­tő­en 1944. de­cem­ber 27-én a kor­mány­biz­tos uta­sí­tá­sa alap­ján Gór Já­nos a Ma­gyar Ki­rá­lyi Kö­zel­lá­tá­si Fel­ügye­lő­ség ko­má­ro­mi fő­fel­ügye­lő­je a ha­di hely­zet­re va­ló te­kin­tet­tel, a 4330/1944 ME szá­mú ren­de­let­ben meg­ha­tá­ro­zott jo­gá­nál fog­va el­ren­del­te a vár­me­gye Ógyal­lai, Gesztesi és Ta­tai já­rá­sának, va­la­mint Ko­má­rom tör­vény­ha­tó­sá­gi jo­gú vá­ros kö­zel­lá­tá­si szem­pont­ból va­ló azon­na­li ki­ürí­té­sét. Ugyan­ak­kor el­ren­del­te a Dunasz­er­da­he­ly­i, a Ko­má­ro­mi és a Somor­jai já­rás kö­zel­lá­tá­si szem­pont­ból va­ló ki­ürí­té­sé­nek elő­ké­szí­té­sét is.26 A kö­zel­lá­tá­si ki­ürí­tés az élel­mi­szer, a ga­bo­na­fé­lék, a még meg­lé­vő ipa­ri anyag­kész­let, va­la­mint a tenyész és vá­gó­ál­lat­ok tény­le­ges el­szál­lí­tá­sát, hát­ra­vo­ná­sát je­len­tet­te. Az el­szál­lí­tás alól ki­vé­telt ké­pe­zett az ős­ter­me­lők két­ha­vi ke­nyér­ga­bo­na kész­le­te (sze­mé­lyen­ként 30 kg), a szar­vas­mar­ha-ál­lo­mány­ból az iga­vo­nó ál­la­tok, min­den kis­em­ber egyet­len te­he­ne, lo­va. A kö­zel­lá­tá­si ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sa so­rán a szük­sé­ges fo­ga­to­kat és mun­ka­erőt a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság hon­vé­del­mi mun­ka­szol­gá­lat cí­mén ve­het­te igény­be.27 A kor­mány a la­kat­lan föld tak­ti­ká­ját igye­ke­zett ez­zel kö­vet­ni, mond­ván, „sem­mi sem ma­rad­hat vis­­sza, ami­nek az el­len­ség hasz­nát ve­he­ti”.
1945 már­ci­u­sá­ban már csak na­pok kér­dé­se volt a nyi­las­ura­lom tel­jes ös­­sze­om­lá­sa. A né­met véd­erő a Ga­ram vo­na­lá­nál ki­épí­tett ál­lá­sa­it sú­lyos har­cok árán el­ve­szí­tet­te, és a szov­jet csa­pa­tok a Mar­git-vo­na­lat is át­tör­ték. Ép­pen ezért Vajna Gá­bor bel­ügy­mi­nisz­ter 1945. már­ci­us 21-én Nagy­cen­ken ki­adott pa­ran­csá­ban két ütem­ben el­ren­del­te a hát­or­szág pol­gá­ri kiürétését az arc­vo­nal és a Nyi­tra fo­lyó, Ér­sek­új­vár, Ko­má­rom, Győr, a Győr–Veszp­rém vas­út­vo­nal, Veszp­rém, Ba­la­ton­al­má­di vo­na­la kö­zött.28 Az el­ső ütem­ben a ki­ürí­ten­dő te­rü­let ke­le­ti ha­tá­rát az arc­vo­nal és Mo­hi, Fel­ső­györöd, Garam­lök, Fel­sőpél, Faj­kürt, Csúz, Für, Kürt, Bátorkesz­i, Duna­moc­s, a Du­na vo­na­la, a Gesztesi já­rás nyu­ga­ti ha­tá­ra, a Zir­ci já­rás észa­ki ha­tá­ra, va­la­mint Dunaalmás, Ta­ta, Ta­ta­bá­nya, Fel­ső­gal­la, Do­rog és Esz­ter­gom te­rü­le­te al­kot­ta. Az em­lí­tett te­rü­let pol­gá­ri ki­ürí­té­sé­nek vég­re­haj­tá­sát a köz­igaz­ga­tá­si hi­va­ta­lok a pa­rancs kéz­hez­vé­te­le­kor kezd­ték meg. Vajna ren­de­le­te alap­ján a Du­ná­tól észak­ra fek­vő te­rü­le­tek (Bars és Hont vár­me­gye Lé­vai és Vere­bé­lyi já­rá­sa, va­la­mint Nyitra-Pozsony vár­me­gye Ér­sek­új­vá­ri já­rá­sa és Ér­sek­új­vár vá­ro­sa) fel­ve­vő­te­rü­le­te­ként Nyitra-Pozsony vár­me­gye Vágon tú­li ré­szét, a Galán­tai és a Vágsel­lyei já­rást je­löl­te ki. Ugyan­ak­kor Esz­ter­gom vár­me­gye Esz­ter­go­mi és Pár­ká­nyi já­rá­sa ré­szé­re, va­la­mint Ko­má­rom vár­me­gye Ógyal­lai já­rá­sa és Ko­má­rom vá­ros ré­szé­re Ko­má­rom vár­me­gye két nyu­ga­ti já­rá­sát: a Dunasz­er­da­he­ly­it és a Somor­jait.29 A pol­gá­ri ki­ürí­tés so­rán az érin­tett te­rü­le­tek­ről kö­te­le­ző volt a ki­te­le­pü­lés a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­ja­i­nak, az ös­­szes pol­gá­ri me­ne­kült­nek, a pol­gá­ri köz­igaz­ga­tás, a köz­hi­va­tal­ok, az in­téz­mé­nyek és üze­mek al­kal­ma­zot­ta­i­nak. Ki­vé­telt ké­pez­tek a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok ve­ze­tői (fő­is­pán, al­is­pán, fős­zol­gabíró, jegy­ző, pol­gár­mes­ter) és a köz­biz­ton­sá­gi szer­vek (a csend­őr­ség és a rend­őr­ség tag­jai, va­la­mint a Nyi­las­ke­resz­tes Párt párt­szol­gá­la­to­sai). A ki­adott pa­rancs sze­rint ők csak a véd­erő­vel te­le­pül­het­tek nyu­gat­ra. A pol­gá­ri ki­ürí­tés vég­re­haj­tá­sá­ra a Szálasi-ko­r­mány nem ren­del­ke­zett meg­fe­le­lő szál­lí­tá­si esz­kö­zök­kel, mi­vel a to­tá­lis moz­gó­sí­tás so­rán min­den anya­gi tar­ta­lé­kot, így a még meg­lé­vő szál­lí­tá­si esz­kö­zö­ket is igény­be vet­te. Ép­pen ezért a ki­te­le­pü­lést, a ki­ürí­tést gya­log­me­net­ben haj­tot­ták vég­re. A pol­gá­ri ki­ürí­tés har­ma­dik üte­mét Vajna nem sok­kal a tel­jes ös­­sze­om­lás előt­t, 1945. már­ci­us 24-én ren­del­te el. A hadi­he­lyze­tre va­ló te­kin­tet­tel a ha­tár­vo­na­lat már a Vág vo­na­la ké­pez­te. En­nek alap­ján Ko­má­rom vár­me­gye ma­ra­dék észa­ki te­rü­le­té­ről az át­te­le­pí­tés a már em­lí­tett Dunasz­er­da­he­lyi és Somor­jai já­rás­ba irá­nyult. A ki­ürí­tés so­rán a pol­gá­ri la­kos­sá­gon kí­vül az arc­vo­nal­tól 10 ki­lo­mé­te­res sáv­ból hát­ra­von­ták az ös­­szes pa­tás és hasí­tot­tkör­mű jó­szá­got is. A pol­gá­ri la­kos­ság kö­zül a meg­bíz­ha­tat­lan egyé­ne­ket, a ci­gá­nyo­kat, a de­por­tá­lás­tól meg­me­ne­kült zsi­dó­kat köz­mun­ká­ra, át­me­ne­ti in­ter­ná­lótá­bo­rok­ba he­lyez­ték el. A bel­ügy­mi­nisz­te­ri ren­de­let vég­re­haj­tá­sa so­rán a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom Párt­szol­gá­la­tá­val és az ál­la­mi köz­biz­ton­sá­gi szer­vek­kel szo­ro­san együtt­mű­köd­tek. A nyi­la­sok ré­szé­ről a me­gyé­ben több túl­ka­pás­ra is sor ke­rült. Szó­be­li meg­ke­re­sés­re, rész­le­tes in­dok­lás nél­kül több egyént el­fog­tak és to­váb­bi el­já­rás mi­att őri­zet­be vet­tek.30 A pol­gá­ri ki­ürí­tés em­lí­tett sza­ka­sza­i­nak vég­re­haj­tá­sát a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­gok szi­go­rú­an bi­zal­ma­san ke­zel­ték. A somor­jai fő­szol­ga­bí­ró, dr. Bac­sák Kál­mán a leg­szi­go­rúbb ti­tok­tar­tás­ra szó­lí­tot­ta fel a já­rás köz­sé­ge­i­nek jegy­ző­it, kör­jegy­ző­it, mond­ván: „hogy az amúgy is ide­ges kö­zön­ség er­ről ne sze­rez­zen tu­do­mást és ne ke­let­kez­zék ri­a­da­lom”.31
Né­met­or­szá­gi ki­te­le­pí­tés, ki­te­le­pü­lés

A nyu­gat-du­nán­tú­li me­gyék zá­ro­lá­sá­val egyidőben, és azt kö­ve­tő­en, hogy a Szálasi-ko­r­mány 1944. no­vem­ber 14-én meg­ál­la­po­dást kö­tött a né­met kor­mán­­nyal a ma­gyar­or­szá­gi ipa­ri be­ren­de­zé­sek, gé­pek, nyers­anyag­ok stb. Né­met­or­szág­ba tör­té­nő ki­szál­lí­tá­sá­ról, a fegy­ver­tar­tá­si és szö­vet­sé­gi vi­szony­ból ere­dő­en a né­me­tek le­he­tő­vé tet­ték a ma­gyar ál­lam­pol­gár­ok né­met te­rü­le­ten va­ló át­me­ne­ti el­he­lye­zé­sét.32 A ki­te­le­pü­lés tu­laj­don­kép­pen ré­szé­vé vált a ki­ürí­tés­nek. An­nak egy­sé­ges meg­szer­ve­zé­sét a volt Or­szá­gos El­he­lye­zé­si Kor­mány­biz­tos­ság sze­mély­ze­té­ből a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um ke­re­tén be­lül ki­ala­kí­tott X. osz­tály vé­gez­te. A Nagy­cen­ken fel­ál­lí­tott hi­va­tal élén 1945. ja­nu­ár 8-tól Markóczy Já­nos al­tá­bor­nagy állt. A né­met­or­szá­gi ki­te­le­pü­lés ügyét ma­gyar rész­ről ki­zá­ró­lag a BM X. osz­tá­lya, né­met rész­ről pe­dig a Sop­ron­ban szé­ke­lő SS Volks­deutsche Mit­tel­stelle in­téz­te.33
A ren­del­ke­zé­sünk­re ál­ló le­vél­tá­ri do­ku­men­tu­mok alap­ján Ko­má­rom vár­me­gye al­is­pán­ja he­lyett dr. Ku­bán fő­jegy­ző 1944. de­cem­ber 21-én ki­adott fel­hí­vá­sá­ban is­mer­tet­te elő­ször a já­rá­sok fő­szol­ga­bí­ró­i­val és a vá­ro­sok pol­gár­mes­te­re­i­vel a Né­met­or­szág­ba tör­té­nő ki­te­le­pü­lés le­he­tő­sé­gét.34 A Du­nán­túl nyu­ga­ti te­rü­le­te­i­nek túl­zsú­folt­sá­ga mi­att Né­met­or­szág hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy ön­kén­tes ala­pon bár­ki kiu­tazhas­sék Né­met­or­szág­ba. A bi­ro­da­lom te­rü­le­té­re ki­uta­zók szá­má­ra négy fel­ve­vő­te­rü­le­tet je­löl­tek ki a né­me­tek: Linz, Bres­lau (Bøeclav), Dres­den és Bayeruth szék­hely­­lyel.35 A ki­te­le­pü­lést ek­kor a nyi­las ál­lam­ve­ze­tés még ön­kén­tes ala­pon hir­det­te meg. Az eva­ku­á­lás nem volt kö­te­le­ző ér­vé­nyű. A ki­te­le­pü­lők kész­pénzt és élel­met kor­lát­lan mennyi­ség­ben vi­het­tek ma­guk­kal. A ha­tár­ál­lo­má­son a né­met ha­tó­sá­gok csak a rom­lan­dó élel­mi­szert ko­boz­ták el, ami­nek el­le­né­ben vi­szont élel­me­zé­si je­gyet ad­tak. A pénz nél­kül ér­ke­zett me­ne­kül­tek a ha­tár­ál­lo­má­son a né­met ha­tó­ság­tól bi­zo­nyos men­­nyi­sé­gű kész­pénzt (már­kát) kap­tak, ami­nek el­len­ér­ték­ét vi­szont ké­sőbb mun­ka­bér­ük­ből le­von­ták. A ha­tárt át­lép­ve a me­ne­kül­tek Strasshof és Feld­bach köz­sé­gek­ben 21 na­pig egész­ség­ügyi meg­fi­gye­lés alatt áll­tak.36 A cso­por­tok­ban ki­uta­zó me­ne­kül­tek ét­kez­te­té­sé­re az er­re a cél­ra lé­te­sí­tett ét­kez­te­té­si ál­lo­má­so­kon ke­rült sor. A né­met fel­ve­vő­te­rü­le­te­ken a me­ne­kül­tek ugyan ma­gyar köz­igaz­ga­tás alatt áll­tak, de kö­te­le­sek vol­tak a né­met ha­tó­sá­gok ál­tal ki­je­lölt mun­kát elvál­lani, ill. el­vé­gez­ni. A fo­ga­tolt jár­mű­vek, lo­vak to­vább­ra is a tu­laj­do­nuk­ban ma­rad­tak, de a fel­hí­vás alap­ján kö­te­le­sek vol­tak ve­lük hon­vé­del­mi mun­kát foly­tat­ni. A fel­hí­vás alap­ján a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok név­jegy­zé­ket ké­szí­tet­tek a Né­met­or­szág­ba ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók­ról.
A fegy­ver­tar­tá­si és szö­vet­sé­gi vi­szony­ból a né­me­tek „a leg­na­gyobb kész­ség­gel le­he­tő­vé tet­ték”, hogy a had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek kiűrítése mi­att „min­den be­csü­le­tes ma­gyar em­ber” a né­met te­rü­le­ten át­me­ne­ti ott­hon­ra ta­lál­jon. A ki­te­le­pü­lés vas­úti szál­lít­má­nyok­kal, ill. sze­kér­ka­ra­vá­non tör­tént. A hon­véd­ség, a csend­őr­ség, a rend­őr­ség és a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom tag­jai és hoz­zá­tar­to­zó­ik át­te­le­pí­té­sét azok ve­ze­tő­sé­ge in­téz­te, rész­ben önál­ló szál­lít­má­nyok­ban, rész­ben a pol­gá­ri szál­lít­má­nyok­hoz csa­tol­va. A pol­gá­ri szál­lít­má­nyok mel­lé kar­ha­tal­mat a ma­gyar csend­őr­ség és rend­őr­ség biz­to­sí­tott.37
1945 ja­nu­ár­já­nak ele­jén a Somor­jai já­rás­ban a né­met il­le­té­kes szer­vek­kel tör­tént elő­ze­tes egyez­te­tés alap­ján meg­in­dul­tak a ki­te­le­pü­lés elő­mun­ká­la­tai. Mi­vel a né­met szer­vek a ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zó me­ne­kül­tek el­szál­lí­tá­sá­ra nem tud­tak vas­úti sze­rel­vényt biz­to­sí­ta­ni, így azok el­ső cso­port­ja – hi­va­ta­li be­osz­tás­sal nem ren­del­ke­ző köz­hi­va­tal­nok­ok és ma­gán­sze­mé­lyek – ko­csi­há­ton, ill. ka­ra­ván­ban hagy­ta el a já­rás te­rü­le­tét, Som­or­ját és Úszort érint­ve 1945. ja­nu­ár 17-én. A ki­te­le­pü­lők pon­tos szám­ada­tá­val nem ren­del­ke­zünk, csak fel­té­te­le­zé­sek­be bo­csát­koz­ha­tunk. A ma­gyar–szlo­vák ha­tá­ron a szlo­vák fél ugyan­is csak 50-60 sze­kér­ből ál­ló ka­ra­ván át­ha­la­dá­sát en­ge­dé­lyez­te.38
A pol­gá­ri me­ne­kül­tek Né­met­or­szág­ba va­ló ki­te­le­pí­té­se ügyé­ben a 2. hon­véd­ke­rü­let köz­igaz­ga­tá­si ka­pi­tány­sá­ga 1945. ja­nu­ár 15-én köz­le­ményt adott ki. Eb­ben uta­sí­tot­ták a me­gye al­is­pán­ját, Re­vicz­kyt, hogy az orosz meg­szál­lás elől Né­met­or­szág te­rü­le­té­re át­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók a me­gye meg­adott vas­úti góc­pont­ja­in gyü­le­kez­ze­nek. A ki­te­le­pü­lők szá­má­ra a ka­to­nacsa­lá­dok ré­szé­re ki­adott ko­ráb­bi ren­de­le­tek vol­tak ér­vé­nye­sek. Ezek sze­rint min­den ki­te­le­pü­lő­nek ké­pes­sé­ge és mun­ka­bí­rá­sa alap­ján kö­te­le­ző­en mun­kát kel­lett vál­lal­nia a bi­ro­da­lom te­rü­le­tén.39
Ko­má­rom vár­me­gye fő­is­pán­ja, Woj­tovicz Ri­chárd 1945. ja­nu­ár 20-án az idé­zett köz­le­mény­re kap­cso­lód­va újabb fel­hí­vás­ban kér­te a köz­igaz­ga­tá­si ha­tó­sá­go­kat a ki­te­le­pü­lés pro­pa­gá­lá­sá­ra a had­mű­ve­le­ti te­rü­le­tek­ről ér­ke­zett me­ne­kül­tek és az ős­la­kos­ság kö­ré­ben. A szov­je­tek ál­tal már meg­száll te­rü­le­te­ken – Dunaalmás, Nesz­mély stb. – tör­tént bor­zal­mak­kal pró­bál­ták a ki­te­le­pü­lést pro­pa­gál­ni. A nyi­las pro­pa­gan­da a fi­a­tal­ság, az as­­szo­nyok és a le­á­nyok ki­te­le­pí­té­sé­vel, sőt min­den ma­gyar ki­te­le­pü­lé­sé­vel a már em­lí­tett la­kat­lan föld tak­ti­ká­ját hang­sú­lyoz­ta.40 A ki­te­le­pü­lés iránt ér­dek­lő­dők a köz­sé­gi és vá­ro­si ön­kor­mány­zat­ok­nál je­lent­kez­het­tek, ahol min­den ki­te­le­pü­lő sze­mély uta­zá­si iga­zol­ványt ka­pott. Ki­szál­lí­tá­suk­ról a fő­is­pán a Né­met Bi­ro­da­lom ko­má­ro­mi kép­vi­se­lő­jé­vel együtt gon­dos­ko­dott. Ja­nu­ár vé­gén a Ko­má­rom–Po­zsony vas­út­vo­na­lon a sze­rel­vé­nyek meg­ál­ló­he­lyei még nem vol­tak pon­to­san meg­ha­tá­roz­va. A vas­úti ál­lo­má­sok­ra a ki­te­le­pü­lők in­gó­sá­ga­i­nak be­szál­lí­tá­sát a köz­sé­gi elöl­já­ró­ság­ok biz­to­sí­tot­ták. A nyi­las szer­vek fo­ko­zott ag­res­­szi­vi­tás­sal hir­det­ték a ki­te­le­pü­lés lét­fon­tos­sá­gát. Sze­rin­tük „az, aki nem ve­szi ko­mo­lyan a ki­te­le­pü­lés kér­dé­sét, nem­csak csa­lád­já­nak, de ha­zá­já­nak is el­len­sé­ge”. A ki­te­le­pü­lés el­len agi­tá­ló­kat a köz­sé­gi jegy­zők elő­ter­jesz­té­se alap­ján a fő­szol­ga­bí­ró­nak jo­gá­ban állt azon­nal in­ter­nál­nia.41
A ki­te­le­pü­lés meg­szer­ve­zé­se a já­rás­ban 1945 ja­nu­ár­já­nak má­so­dik fe­lé­ben je­len­tős for­du­la­tot vett. Ja­nu­ár 20-án má­so­dik hul­lám­ban meg­kez­dő­dött a me­ne­kül­tek és azon ős­la­ko­sok újabb ös­­sze­írá­sa, akik Né­met­or­szág­ba szán­dé­koz­tak ki­te­le­pül­ni. A 2. hon­véd­ke­rü­let had­mű­ve­le­ti kor­mány­biz­to­sa ugyan­ak­kor 1945. ja­nu­ár 22-én a me­gye te­rü­le­tén a né­met­or­szá­gi át­te­le­pü­lés köz­igaz­ga­tá­si meg­bí­zott­já­vá ne­vez­te ki dr. Vácz Ele­mért, Sza­bolcs vár­me­gye volt főlevéltárosát.42 A me­gyei jog­kör­rel bí­ró meg­bí­zott a ré­gió köz­pont­já­ban, Dunasz­er­da­he­lyen szé­kelt. Dr. Vácz ki­ne­ve­zé­se nap­ján uta­sí­tot­ta a fő­szol­ga­bí­rót a ki­te­le­pül­ni szán­dé­ko­zók köz­sé­gen­kén­ti ösz­­sze­írá­sá­nak fel­ügye­le­té­re. Az ös­­sze­írás ered­mé­nye­ként tud­ha­tó be, hogy 1945. ja­nu­ár 31-én vo­nat­já­rat in­dult a dunasz­er­da­he­lyi vas­út­ál­lo­más­ról a ki­te­le­pü­lők­kel. A sze­rel­vény rö­vid ide­ig in­ga­sze­rű­en köz­le­ke­dett Dunasz­er­da­he­ly és a ha­tár­ál­lo­más kö­zött. Egy-­e­gy sze­rel­vény 220-240 ki­te­le­pü­lőt szál­lí­tott Dunaszerdahely–Úszor–So­mor­ja–Po­zsony vo­na­lon Bécs irá­nyá­ba.43 1945. feb­ru­ár 12-én to­váb­bi vo­nat­sze­rel­vény in­dult Né­met­or­szág­ba Som­or­ját érint­ve Úszor­ról, az e két te­le­pü­lé­sen, va­la­mint a csal­lóközc­sütörtö­ki és a vajkai kör­jegy­ző­ség te­rü­le­té­ről je­lent­ke­zett át­te­le­pü­lők­kel.44 Az át­te­le­pü­lők sze­mé­lyen­ként 150 kilo­grammos pog­­gyászt vi­het­tek ma­guk­kal. A sze­rel­vény Dunasz­er­da­he­ly–Ús­zor vo­na­lon min­den vas­út­ál­lo­má­son meg­állt, ahol tíz­nél több át­te­le­pü­lő volt. A né­met­or­szá­gi át­te­le­pü­lés vég­re­haj­tá­sa so­rán a ki­te­le­pí­tést vég­ző szer­vek több kény­sze­rí­tő esz­közt is al­kal­maz­tak. El­ső­sor­ban a pro­pa­gan­da lel­ki nyo­má­sá­val igye­kez­ték rá­kény­sze­rí­te­ni a me­ne­kül­te­ket és az ős­la­kos­sá­got ad­di­gi la­kó­hely­ük el­ha­gyá­sá­ra. Az érin­tet­te­ket több­ször fi­gyel­mez­tet­ték, hogy kö­te­le­sek el­hagy­ni az or­szá­got a be­ter­ve­zett sze­rel­vén­­nyel, el­len­ke­ző eset­ben sem vas­úton, sem sze­ké­ren va­ló el­szál­lí­tás­ra igényt nem tart­hat­nak.
Bár ja­nu­ár má­so­dik fe­lé­től fo­lya­ma­to­san in­dul­tak sze­rel­vé­nyek a Né­met Bi­ro­da­lom­ba, a ki­te­le­pü­lés le­he­tő­sé­gé­nek ál­ta­lá­nos fo­gad­ta­tá­sa a feb­ru­ár ele­ji je­len­té­sek alap­ján na­gyon vis­­sza­fo­gott volt. A ki­te­le­pü­lés­re je­lent­ke­zet­tek kö­ré­ben az a meg­győ­ző­dés ala­kult ki, hogy tar­tóz­ko­dá­si he­lyü­ket csak ak­kor haj­lan­dó­ak el­hagy­ni, ha azt a hadi­he­lyzet szem­mel­láthatóan meg­kö­ve­te­li. Ha­son­ló­an nyi­lat­koz­tak az ős­la­ko­sok is, akik ott­ho­na­i­kat és ja­va­i­kat csak ak­kor vol­tak haj­lan­dó­ak el­hagy­ni, ha min­den kö­tél sza­kad, mond­ván: gaz­dát­lan ott­ho­na­ik­nak tel­jes ki­fosz­tá­sa így is, úgy is el­ke­rül­he­tet­len.
Feb­ru­ár­ban a ha­tó­sá­gok a ki­te­le­pü­lést kény­sze­rí­tő eszközökel pró­bál­ták fo­koz­ni. A 2. hon­véd­ke­rü­let had­mű­ve­le­ti kor­mány­biz­to­sa meg­bí­zá­sá­ból Woj­tovicz Ri­chárd fő­is­pán, me­gye­ve­ze­tő 1945. feb­ru­ár 9-én kö­te­le­ző át­te­le­pü­lés­re szó­lí­tot­ta fel azo­kat a sze­mé­lye­ket, aki­ket hi­va­tá­suk vagy szol­gá­la­ti be­osz­tá­suk nem kö­tött át­me­ne­ti la­kó­hely­ük­höz. Az uta­sí­tás sze­rint hét na­pon be­lül kö­te­le­sek vol­tak Né­met­or­szág­ba át­te­le­pül­ni, el­len­ke­ző eset­ben azon­na­li ha­tál­­lyal ha­tó­sá­gi úton igény­be vet­ték ad­di­gi át­me­ne­ti la­ká­su­kat. A kor­mány­biz­tos le­ira­ta alap­ján azért volt er­re szük­ség, mert a hadi­he­lyze­tre va­ló te­kin­tet­tel el­kép­zel­he­tet­len, hogy min­den­ki az utol­só sze­rel­vénnyel hagy­ja el az or­szá­got.45 A né­met ka­to­nai ha­tó­sá­gok a ki­hasz­ná­lat­lan sze­rel­vé­nyek lát­tán to­váb­bi vas­úti ko­csi­kat nem vol­tak haj­lan­dók a ki­te­le­pü­lés cél­já­ra bo­c­sá­tani. Az át­te­le­pí­tés köz­igaz­ga­tá­si meg­bí­zott­ja, dr. Vácz uta­sí­tá­sa alap­ján a ki­te­le­pü­lés­re je­lent­ke­zett, ill. kö­te­le­zett me­ne­kül­tek és az ős­la­kos­ság ál­lan­dó ké­szen­lét­ben vár­ták a sze­rel­vé­nyek el­in­dí­tá­sát. En­nek ér­tel­mé­ben pl. cso­mag­ja­ik elő­re a meg­jelelölt vas­út­ál­lo­más­okon vol­tak el­he­lyez­ve. A sze­rel­vé­nyek ös­­sze­ál­lí­tá­sa több kí­ván­ni­va­lót ha­gyott ma­ga után. Az át­te­le­pü­lés kény­sze­rű ha­tá­sá­ra töb­ben vis­­sza­lép­tek, és a hi­va­ta­lok fi­gyel­mez­te­té­se el­le­né­re sem íratkoz­tak fel a lis­tá­ra. Et­től füg­get­le­nül feb­ru­ár 20-án egy újabb vo­nat­sze­rel­vény in­dult Dunasz­er­da­he­lyről Som­or­ját érint­ve Né­met­or­szág­ba.46 A ki­te­le­pü­lők szá­má­ról a for­rá­sok eb­ben az eset­ben is hall­gat­nak. Mi­vel a ki­te­le­pü­lés na­gyon von­ta­tot­tan ha­ladt, dr. Bac­sák Kál­mán somor­jai fő­szol­ga­bí­ró feb­ru­ár 22-én új­ra a ki­te­le­pü­lők ös­­sze­írá­sá­ra uta­sí­tot­ta a köz­sé­gek jegy­ző­it, kör­jegy­ző­it. A jegy­zők ház­ról ház­ra ös­­sze­ír­ták a me­ne­kül­te­ket, és írá­sos nyi­la­tkozat­ban kö­te­lez­ték őket az át­te­le­pü­lés­re. Azok vi­szont, akik el­uta­sí­tot­ták a nyi­lat­ko­zat alá­írá­sát, kény­szer út­ján let­tek ki­te­le­pít­ve, olyan esz­kö­zök­kel, ami­lye­nek ép­pen ren­del­ke­zés­re áll­tak, pl. gya­log­me­net­ben.47 Eb­ből fa­ka­dó­an a ki­te­le­pü­lés a nyi­las ura­lom tel­jes ös­­sze­om­lá­sá­ig zaj­lott. Pl. a lé­gi kör­jegy­ző 1945. már­ci­us 29-i je­len­té­se sze­rint a kör­jegy­ző­ség te­rü­le­té­ről még el­szál­lí­tás­ra vár­tak a ki­te­le­pí­tett hi­va­ta­lok, a csend­őr­ség, a Nyi­las­ke­resz­tes Párt – Hun­ga­ris­ta Moz­ga­lom­ba be­szer­ve­zett tiszt­ség­vi­se­lők és csa­lád­tag­ja­ik, és egyéb ex­po­nált sze­mé­lyek. Már­ci­us utol­só nap­ja­i­ban a kör­jegy­ző­sé­gek ki­mu­ta­tá­sa alap­ján a já­rás­ban 538 sze­mély várt a ki­te­le­pü­lés­re.48
A Né­met­or­szág­ba át­te­le­pül­tek, ahogy utal­tunk rá, kor­lá­tolt men­­nyi­sé­gű in­gó­sá­got vi­het­tek ma­guk­kal. Mi­vel a né­met szer­vek nem en­ge­dé­lyez­ték a 150 kilo­gra­m­mon fe­lü­li pog­­gyász ki­vi­tel­ét, ami a szál­lí­tó­esz­kö­zök hi­á­nyá­ból adó­dott, elő­for­dult, hogy a ki­te­le­pül­tek né­hány va­gyon­tár­gyat meg­őr­zés­re vis­­sza­hagy­tak, me­lyek sok eset­ben meg­sem­mi­sül­tek, ill. il­le­ték­te­len ke­zek­be ke­rül­tek. A Kö­zel­lá­tá­si Fő­fel­ügye­lő­ség uta­sí­tá­sa alap­ján a fő­szol­ga­bí­ró a vis­­sza­ma­ra­dó in­gó­sá­gok meg­fe­le­lő őr­zé­sé­ről, fel­hasz­ná­lá­sá­ról a Mó­zes törzs, va­la­mint a Zörn­er Stab tör­vény­ha­tó­sá­gi ki­kül­döt­te­i­vel egyet­ér­tés­ben gon­dos­ko­dott.49

2. táb­lá­zat. A Somor­jai já­rás me­ne­kült­ügyi, el­he­lye­zé­si sta­tisz­ti­ká­ja50

Ös­­szeg­zés

Ko­má­rom vár­me­gye me­ne­kült­ügyé­nek ér­té­ke­lé­se szem­pont­já­ból a fen­ti ta­nul­mány csak egy rö­vid kar­co­lat. Az el­múlt idő­szak mar­xis­ta tör­té­net­írá­sa a me­ne­kült­üg­­gyel, ill. a had­mű­ve­le­ti ki­ürí­tés­sel na­gyon fe­lü­le­te­sen fog­lal­ko­zott. El­ső­sor­ban a mun­kás­ta­nács­ok ér­ték­men­tő te­vé­keny­sé­gét, a nem­zet­gaz­da­ság szem­pont­já­ból fon­tos ipar­te­le­pek le­sze­re­lé­sé­nek meg­aka­dá­lyo­zá­sát he­lyez­ték elő­tér­be.51 Ugyan­ak­kor csak na­gyon rö­vi­den tet­tek em­lí­tést a ka­to­nai és a pol­gá­ri me­ne­kül­tek, ki­te­le­pül­tek szá­má­ról, me­lyet egye­sek ma­nap­ság több mint egymil­li­ó­ra be­csül­nek.52
A me­ne­kült­ügy kér­dé­se Ko­má­rom vár­me­gye Somor­jai já­rá­sá­ra le­szű­kít­ve a ku­ta­tás mai ál­lá­sa sze­rint is meg­döb­ben­tő új­don­sá­gok­kal szol­gál. A sta­tisz­ti­kai ki­mu­ta­tá­sok sze­rint a já­rás te­rü­le­tén az el­he­lye­zett me­ne­kül­tek, ki­te­le­pí­tet­tek stb. szá­ma 1945 ja­nu­ár­já­ban el­ér­te a pol­gá­ri össz­la­kos­ság 77%-át. A já­rás te­rü­le­tén el­he­lye­zet­tek kb. egy har­ma­da pol­gá­ri me­ne­kült volt. A Somor­jai já­rás­ból a ha­vi ki­mu­ta­tá­sok alap­ján fel­té­te­le­zé­sünk sze­rint kb. 5000 em­ber ke­rült a ki­te­le­pü­lés kap­csán a Har­ma­dik Bi­ro­da­lom te­rü­le­té­re, el­ső­sor­ban Auszt­ri­á­ba és Ba­jor­or­szág­ba. Ha az 1947–1948-ban le­folyt ma­gyar–szlo­vák la­kos­ság­cse­re ese­mé­nye­i­vel és kö­vet­kez­mé­nye­i­vel pró­bá­lunk pár­hu­za­mot von­ni, ak­kor ér­zé­kel­jük csak a prob­lé­ma sú­lyát, nagy­sá­gát és ana­ló­gi­á­ját.53

1. Be­ve­ze­tő

Az 1999. jú­ni­us 19-én 29 eu­ró­pai or­szág ok­ta­tá­si mi­nisz­te­re ál­tal alá­írt bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat in­dí­tot­ta el az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás har­mo­ni­zá­lá­sá­nak, át­ala­ku­lá­sá­nak gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát. Et­től kezd­ve be­szél­he­tünk „bo­lo­gnai fo­lya­mat”-ról, amely­nek el­sőd­le­ges cél­ja az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek ös­­sze­han­go­lá­sa, har­mo­ni­zá­lá­sa – sok­ré­tű­sé­gük és szí­nes­sé­gük meg­tar­tá­sa mel­lett –, amely­nek kö­szön­he­tő­en von­zób­bá, att­rak­tí­vab­bá vál­hat az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás. E lát­szó­lag el­lent­mon­dá­sos ten­den­ci­ák köz­ti össz­hang meg­te­rem­té­se je­len­ti az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­kí­tá­sát, ame­lyet a nyi­lat­ko­zat alá­írói 2010-ig kí­ván­nak meg­va­ló­sí­ta­ni (Sprievodca… 2006, 8).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­nak szem­pont­já­ból azon­ban nem ér­dek­te­len rö­vi­den szól­ni az okok­ról és az előz­mé­nyek­ről.
A vi­lág­mé­re­tű glob­al­izá­ció gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai át­ren­de­ző­dé­sek­hez ve­ze­tett. Az USA, Ja­pán, majd a dél­ke­let-ázsi­ai or­szá­gok, s az utób­bi idő­ben Kí­na és In­dia gaz­da­sá­gi-tech­no­ló­gi­ai si­ke­rei a nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok kö­ré­ben fel­erő­sí­tet­ték a gaz­da­sá­gi-po­li­ti­kai in­teg­rá­ci­ós tö­rek­vé­se­ket. Az Eu­ró­pai Unió ki­ala­kí­tá­sá­nak fo­lya­ma­tá­ban, az eu­ró­pai gaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek meg­tar­tá­sa ér­de­ké­ben az utób­bi tíz év­ben a hang­súly fo­ko­za­to­san át­ke­rült a tár­sa­dal­mi kér­dé­sek­re, min­de­nek­előtt az em­be­ri erő­for­rás kér­dé­sé­re. En­nek egyik ös­­sze­te­vő­je a sza­bad mun­ka­erő áram­lá­sa, a mun­ka­vál­la­lók moz­gá­sa, amely­nek leg­főbb aka­dá­lyai az el­té­rő szak­kép­zé­si és fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek, a kép­zé­sek tar­tal­mi kü­lön­bö­ző­sé­ge, ne­he­zen ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó vol­ta s en­nélfog­va a vég­zett­sé­gek, a tu­do­má­nyos fo­ko­za­tok köl­csö­nös el­is­me­ré­sé­nek, el­fo­ga­dá­sá­nak ne­héz­sé­gei. A ver­seny­ké­pes gaz­da­ság ki­ala­kí­tá­sá­nak má­sik ös­­sze­te­vő­je a tu­dás­ala­pú tár­sa­da­lom, a ki­emel­ke­dő ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ket pro­du­ká­ló szel­le­mi tel­je­sít­mény. A te­het­sé­ges ku­ta­tók, szak­em­be­rek szá­má­ra eh­hez ki­vá­ló ku­ta­tá­si, inf­rast­ruk­tu­rá­lis kör­nye­ze­tet szük­sé­ges biz­to­sí­ta­ni (Hrubos 2002). Csak egy eu­ró­pai nagy­sá­gú gaz­da­sá­gi és pi­a­ci tér tud­hat ver­seny­ké­pes ré­gi­ó­ként vá­la­szol­ni a vi­lág­mé­re­tű glob­al­izá­ció gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai ki­hí­vá­sa­i­ra. Ezért egy eu­ró­pai szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si-ku­ta­tá­si tér­ben kell jól gaz­dál­kod­ni az em­be­ri erő­for­rás­ok­kal, a mo­bi­li­tás ré­vén ki­vá­ló­an fel­sze­relt ku­ta­tó­mű­he­lyek­be kon­cent­rál­ni a te­het­sé­ges ku­ta­tó­kat, szak­em­be­re­ket, ahol ki­emel­ke­dő ku­ta­tá­si ered­mé­nyek szü­let­het­nek. Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek ös­­sze­han­go­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­ge már leg­alább öt­ven év­vel ez­előtt fel­ve­tő­dött. El­ső­ként a dip­lo­mák köl­csö­nös el­is­me­ré­sé­nek rend­sze­ré­ből si­ke­rült át­ül­tet­ni az ál­ta­lá­nos irány­el­ve­ket a gya­kor­lat­ba. Ezt kö­vet­te az Eu­ró­pai Kred­itátviteli Rend­szer (European Cre­dit Trans­fer Sys­tem, a to­váb­bi­ak­ban: ECTS) ki­dol­go­zá­sa és fo­ko­za­tos be­ve­ze­té­se.
A vi­lág több száz egye­te­mi rek­to­ra ál­tal 1988-ban Bo­log­ná­ban, az el­ső eu­ró­pai egye­tem meg­ala­ku­lá­sá­nak 900. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból ki­bo­csá­tott Mag­na Char­ta Uni­ver­si­ta­tum már egy olyan át­fo­gó do­ku­men­tum, amely alap­ját ké­pe­zi és kör­vo­na­laz­za a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek har­mo­ni­zá­lá­sá­nak, az egye­te­mi alap­el­vek, prin­cí­pi­u­mok kö­zös ki­nyi­lat­koz­ta­tá­sá­val. Ezek: az egye­te­mi au­to­nó­mia, az ok­ta­tás és ku­ta­tás köl­csö­nös­sé­ge, az ok­ta­tás és ku­ta­tás sza­bad­sá­ga, a ta­ná­rok és hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sa, a vég­zett­sé­gek, a vizs­gák nem­zet­kö­zi el­is­me­ré­se, az eu­ró­pai hu­ma­nis­ta ha­gyo­má­nyok meg­őr­zé­se. A Mag­na Char­ta ki­tér ezen alap­el­vek meg­tar­tá­sá­hoz szük­sé­ges esz­kö­zök kö­rül­ha­tá­ro­lá­sá­ra is.
A kül­ső gaz­da­sá­gi-tár­sa­dal­mi ha­tá­sok és az eu­ró­pai in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok mel­lett vég­le­ges át­tö­rést a Sor­bonne­-nyi­lat­ko­zat ho­zott, ame­lyet 1998 má­ju­sá­ban a Sor­bonne Egye­tem ala­pí­tá­sá­nak 800. év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból Fran­cia­or­szág, Né­met­or­szág, Olasz­or­szág és az Egye­sült Ki­rály­ság ok­ta­tá­si mi­nisz­te­rei bo­csá­tot­tak ki. Eb­ben fel­hí­vás­sal for­dul­tak az egye­te­mi kö­zös­sé­gek­hez a nyi­tott Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sá­ra, amely alap­fel­té­te­le kon­ti­nen­sünk át­fo­gó fej­lő­dé­sé­nek. Ez volt az el­ső konk­rét lé­pés az össz­eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si mo­dell ki­mun­ká­lá­sá­ra (Fronc 2003).
Az eu­ró­pai po­li­ti­kai tes­tü­le­tek is fo­lya­ma­to­san ré­sze­sei, be­fo­lyá­so­lói vol­tak a fel­ső­ok­ta­tás át­ala­ku­lá­sá­nak. Az Eu­ró­pai Unió 1992-ben a maas­trichti szer­ző­dés­ben meg­ala­poz­ta ok­ta­tás­po­li­ti­ká­ját is. En­nek ha­tá­sá­ra szü­let­tek meg az együtt­mű­kö­dé­se­ket tá­mo­ga­tó si­ke­res prog­ra­mok: a Socrates, a Le­o­nar­do da Vin­ci és a Youth for Europe. Az Eu­ró­pa Ta­nács és az UNESCO ál­tal el­ké­szí­tett és 1997-ben Lis­­sza­bon­ban el­fo­ga­dott do­ku­men­tum töb­bek kö­zött a kül­föld­ön szer­zett dip­lo­mák­nak az adott or­szág­ban tör­té­nő kor­rekt el­bí­rá­lá­sá­ra ösz­tön­zi az eu­ró­pai ál­la­mo­kat, és eh­hez nyújt mód­szer­ta­ni se­gít­sé­get (Balla 2004).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat be­in­du­lá­sá­val a mű­ve­lő­dés te­rén is meg­szü­le­tett az Eu­ró­pai Unió po­li­ti­kai dokt­rí­ná­ja, ame­lyet az Eu­ró­pai Unió és a csat­la­ko­zó or­szá­gok ál­lam- és kor­mány­fői 2001-ben fo­gad­tak el. Itt volt elő­ször po­li­ti­kai szin­ten dek­la­rál­va a tu­do­mány, a tech­ni­ka, az in­no­vá­ció és a mű­ve­lő­dés mint a gaz­da­sá­gi fej­lő­dés alap­ve­tő té­nye­ző­je. Az Eu­ró­pai Unió el­kö­te­lez­te ma­gát az Eu­ró­pai Ku­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­kí­tá­sa mel­lett, és há­rom stra­té­gi­ai fel­adat­ban, eze­ken be­lül 13 cél­ban fo­gal­maz­ta meg po­li­ti­kai el­kép­ze­lé­se­it az ok­ta­tás és mű­ve­lő­dés te­rü­le­tei számára1 (Fronc 2003).

2. A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás a bo­lo­gnai fo­lya­mat kü­szö­bén

A Tri­a­non után lét­re­jött Cseh­szlo­vá­kia egy erő­sen aszim­met­ri­kus ál­lam­rend­szer volt, a Prá­gá­ban szé­ke­lő köz­pon­ti ál­lam­ha­tal­mi szer­vek mel­lett Szlo­vá­ki­á­ban má­sod­la­gos dön­tés­ho­zó és vég­re­haj­tó jog­kö­rök­kel ren­del­ke­ző ha­tal­mi szer­vek mű­köd­tek. A szlo­vák nem­ze­ti erők erő­sö­dé­sé­vel azon­ban az aszim­met­ri­kus ál­lam­mo­dell fo­ko­za­to­san szim­metrizáló­dot­t. En­nek függ­vé­nyé­ben meg­erő­söd­tek a szlo­vák ha­tó­sá­gok jog­kö­rei. Így előbb a köz­ok­ta­tást (1968), majd a fel­ső­ok­ta­tást (1990) be­ha­tá­ro­ló leg­fon­to­sabb jog­kö­rök át­he­lye­ződ­tek a szö­vet­sé­ges ál­la­mok­ra (Cseh­or­szág, Szlo­vá­kia). A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság lét­re­jöt­té­ig (1993) a szlo­vá­ki­ai (szlo­vák nyel­vű) fel­ső­ok­ta­tás tel­jes egé­szé­ben az egy­sé­ges cseh­szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­sze volt. E fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer a kez­de­tek­től fog­va nem so­rol­ha­tó sem a du­á­lis, sem a li­ne­á­ris mo­del­lek kö­zé, leg­in­kább az egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tás fo­gal­má­val jel­le­mez­he­tő. A kép­zés ide­je 4, 5 vagy 6 év volt. A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben szer­zett dip­lo­mák jo­gi ér­te­lem­ben, de a bé­re­zés és a mun­ka­vál­la­lás szem­pont­já­ból is egyen­ran­gú­ak vol­tak, füg­get­le­nül at­tól, hogy az in­téz­mény ne­vé­ben a fő­is­ko­la vagy az egye­tem meg­ne­ve­zés sze­re­pelt.
Eb­ből a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer­ből a ki­tö­rés le­he­tő­sé­gét te­rem­tet­te meg az 1990. jú­li­us 1-jé­vel élet­be lé­pett 172/1990-es szá­mú fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény (Zákon o vysokých školách), amely már te­ret biz­to­sí­tott a kü­lön­bö­ző szin­tű fel­ső­fo­kú képzés­nek.2 A tör­vény még min­dig az egy­más mel­lett lé­te­ző du­á­lis kép­zés­nek ad el­ső­sor­ban te­ret, nem zár­va azon­ban ki az egy­más­ra épü­lő, több­lép­csős li­ne­á­ris mo­dell al­kal­ma­zá­sát sem (Lász­ló 2006b). A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek iga­zá­ban nem él­tek a tör­vény ál­tal fel­kí­nált le­he­tő­ség­gel, és az 1990-es évek­ben to­vább tar­tot­ta ma­gát a ha­gyo­má­nyos egy­szin­tű kép­zés. Az ed­dig is­me­ret­len bac­ca­lau­reatusi (bach­e­lor) kép­zést az in­téz­mé­nyek leg­in­kább le­ve­le­ző (ex­tern) for­má­ban szer­vez­ték meg, mi­vel ez tan­díj sze­dé­sét tet­te le­he­tő­vé szá­munk­ra.
A Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sá­val (1993) lét­re­jött Szlo­vák Köz­tár­sa­ság örö­köl­te ezt a do­mi­náns egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tást. Azok az in­téz­mé­nyek, ame­lyek ne­vé­ben nem sze­re­pelt az egye­tem (uni­verz­i­ta) ki­fe­je­zés, egy­sze­rű név­vál­tás­sal meg­ol­dot­ták a prob­lé­mát. Szlo­vá­ki­á­ban így 2005-re 17 fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ne­vé­ben sze­re­pelt az egye­tem meg­ne­ve­zés. Eze­ken kí­vül még há­rom fel­ső­fo­kú in­téz­mény mű­kö­dött, me­lyek ne­vé­ben a fő­is­ko­la (vysoká ško­la), ill. az aka­dé­mia meg­ne­ve­zés sze­re­pelt. A 6 ma­gán fel­ső­fo­kú in­téz­mény a fő­is­ko­la ne­vet vi­sel­te.
Cseh­szlo­vá­ki­á­ban nagy ha­gyo­má­nya volt az egye­te­mi dok­to­ri – a köz­nyelv­ben kis­dok­to­ri – fo­ko­zat­nak. Az 1990-es fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény ezt el­tö­röl­te, azon­ban 1996-os mó­do­sí­tá­sa új­ból vis­­sza­ál­lí­tot­ta, és a fel­ső­ok­ta­tá­si legis­zlatí­va ré­sze­ként a mai na­pig kis­dok­to­ri fo­ko­za­to­kat le­het sze­rez­ni a szlo­vá­ki­ai egye­te­me­ken (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53., 83. §).3
Önál­ló fel­ső­ok­ta­tás­ról a tör­vény­ke­zés, az irá­nyí­tás és a vég­re­haj­tás te­rén Szlo­vá­ki­á­ban csak 1993-tól, az önál­ló Szlo­vák Köz­tár­sa­ság meg­ala­ku­lá­sa óta be­szél­he­tünk. Ez nem je­len­tett tö­rést a még Cseh­szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult fel­ső­ok­ta­tá­si fo­lyama­­tok­ban, de erő­tel­jes­eb­ben kezd­tek meg­je­len­ni a cseh­or­szá­gi­tól el­té­rő, sa­já­tos szlo­vá­ki­ai meg­ol­dá­sok (mint pél­dá­ul az egye­te­mi dok­to­ri fo­ko­za­tok vis­­sza­ál­lí­tá­sa). Ugyan­ak­kor to­vább­ra is lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ták a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás fej­lő­dé­sét, át­ala­ku­lá­sát a cseh­or­szá­gi ese­mé­nyek, min­de­nek­előtt a tör­vény­ho­zás és a ren­del­ke­zé­sek te­rén. A szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­ban a kez­de­tek­től fog­va ta­pasz­tal­ha­tó az eu­ró­pai nyi­tás szán­dé­ka, a nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ra/ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó­ság­ra va­ló haj­lam, va­la­mint az igye­ke­zet, hogy az eu­ró­pai vál­to­zá­sok ak­tív ré­sze­se le­gyen. Az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um és a fel­ső­ok­ta­tá­si szak­em­be­rek rend­sze­re­sen fi­gyel­ték az eu­ró­pai fej­le­mé­nye­ket és ta­nul­má­nya­ik­ban, írá­sa­ik­ban rész­le­tes tá­jé­koz­ta­tást nyúj­tot­tak a szak­ma és a nyil­vá­nos­ság szá­má­ra.
A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek – a mi­nisz­té­ri­um ko­or­di­ná­ci­ós ren­del­ke­zé­se hi­á­nyá­ban – nem ép­pen ös­­sze­han­gol­tan kezd­ték be­ve­zet­ni a kü­lön­bö­ző kred­itrend­sz­ereket, ame­lyek­nél érez­he­tő volt az ECTS ha­tá­sa. Meg­fe­le­lő tör­vé­nyek hí­ján és a ka­rok jog­ala­nyi­sá­ga kö­vet­kez­té­ben 2002-ig olyan fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek is vol­tak, ame­lyek ka­ra­in kü­lön­bö­ző kred­itrend­sz­erek mű­köd­tek. Az egyes ka­rok, egye­te­mek bel­ső jog­sza­bá­lya­ik út­ján a még min­dig do­mi­náns egy­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si prog­ra­mo­kat (4, 5, 6 éve­sek) két szint­ben va­ló­sí­tot­ták meg. En­nek az volt a lé­nye­ge, hogy a ta­nul­má­nyok két egy­más­ra épü­lő rész­re, alap­ta­nul­má­nyok­ra (2-3 év) és fő­ta­nul­má­nyok­ra (2-3 év) osz­lot­tak. Az alap­ta­nul­má­nyo­kat a hall­ga­tók ös­­sze­fog­la­ló át­lé­pő vizs­gák­kal (pos­tupová skúška) zár­ták, en­nek si­ke­res le­zá­rá­sá­val foly­tat­hat­ták csak ta­nul­má­nyai­­kat a fő­stú­di­um­ban. E köz­tes ös­­sze­fog­la­ló vizs­gák a ma­gyar­or­szá­gi fo­ga­lom­hasz­ná­lat sze­rint szi­gor­lat jel­le­gű­nek te­kint­he­tők, me­lyek vizs­ga­bi­zott­ság előtt zaj­lot­tak. A köz­nyelv­ben ezt kis­ál­lam­vizs­gá­nak is ne­vez­ték, mi­vel a vizs­ga­ered­mé­nye­ket a ta­nul­má­nyok vég­ső le­zá­rá­sa­kor az ál­lam­vizs­gák ered­mé­nyei kö­zé is be­szá­mí­tot­ták.
A 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben zö­mé­ben még a 3–5. év­fo­lyam hall­ga­tói az eh­hez ha­son­ló ta­nul­má­nyi rend­sze­rek­ben ta­nul­nak, ame­lyek­nek az egyes fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben kü­lön­bö­ző meg­va­ló­sí­tá­si for­má­ik van­nak.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek az ilyen tí­pu­sú ta­nul­mány­szer­ve­zé­si rend­sze­rek­re az 1990-es évek má­so­dik fe­lé­ben tér­tek át. Ez is azt iga­zol­ja, hogy az in­téz­mé­nyek a tör­vé­nyi ren­del­ke­zé­se­ket meg­előz­ve az eu­ró­pai tren­dek­re, vál­tá­sok­ra idő­ben, ru­gal­ma­san re­a­gál­va el­kezd­ték a há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tás­ra va­ló át­ál­lást, az em­lí­tett alap- és fő­stú­di­u­mok­hoz ha­son­ló rend­sze­rek be­ve­ze­té­sé­vel. Meg kell azon­ban je­gyez­ni, hogy Szlo­vá­kia fel­ső­ok­ta­tá­sá­ban 1993–2002 kö­zött ezek az eu­ró­pai vál­to­zá­sok­hoz va­ló kö­ze­le­dé­si fo­lya­ma­tok elég­gé ka­o­ti­kus ké­pet mu­tat­tak, amely­nek okai a tör­vény­ke­zés ké­sé­sé­ben, az önál­ló­vá vált szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás szer­ve­zé­se és irá­nyí­tá­sa te­rén mu­tat­ko­zó ta­pasz­ta­lat­lan­ság­ban, a jog­ala­nyi­sá­gú egye­te­mek és ka­rok nya­ká­ba zú­du­ló egye­te­mi au­to­nó­mia ál­tal nyúj­tott le­he­tő­sé­gek mo­hó ki­hasz­ná­lá­sá­ban ke­re­sen­dők.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat kü­szö­bén a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban még két lé­nye­ges át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat zaj­lik. Az el­ső a fel­ső­ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­se, amely a töb­bi, az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz csat­la­ko­zó kö­zép-eu­ró­pai ál­lam­nál is meg­fi­gyel­he­tő. A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek hall­ga­tó­i­nak szá­ma 2002-re (1992-höz vi­szo­nyít­va) 64 311-ről 136 922-re – több mint két­sze­re­sé­re (2,13) – nőtt. Ezen be­lül nem te­kint­he­tő egész­sé­ges fej­lő­dé­si fo­lya­mat­nak a le­ve­le­ző ta­go­za­tos ta­nul­má­nyi for­mák hall­ga­tói szá­má­nak több mint négy­sze­re­sé­re (4,39) va­ló emel­ke­dé­se. Ezt egy­részt az idéz­te elő, hogy a le­ve­le­ző ta­go­za­tos hall­ga­tók hoz­zá­já­rul­tak ta­nul­má­nyi költ­sé­ge­ik­hez, ami több­let­be­vé­telt je­len­tett az in­téz­mény­nek, más­részt az ak­ko­ri ál­la­mi tá­mo­ga­tá­si mo­dell nem iga­zán ösz­tö­nöz­te a nap­pa­li ta­go­za­tos hall­ga­tók fel­vé­tel­ét.
Az em­lí­tett idő­szak­ban vi­szont az ok­ta­tók szá­ma csu­pán 1,2-sze­re­sé­re (8103-ról 9707-re) nőtt, ami a fel­ső­ok­ta­tás ef­fek­ti­vi­tá­sá­nak ja­vu­lá­sá­ra utal. Az egy ok­ta­tó­ra eső hall­ga­tók szá­ma 7,9-ről 14,1-re emel­ke­dett.
A má­sik ége­tő prob­lé­má­ja a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­nak az ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sok ne­ga­tív ala­ku­lá­sa. Míg 1992-ben az ál­la­mi költ­ség­ve­tés 1,05%-ából gaz­dál­kod­hat­tak a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek, ad­dig ez 2002-ben már csak 0,71% volt. A szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sá­nak szint­je az OECD-államok át­la­gos tá­mo­ga­tá­si szint­jé­nek csu­pán 50%-a kö­rül mo­zog (Vozár 2003).
A fel­ső­ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak kö­ve­té­se és biz­to­sí­tá­sa te­rén Szlo­vá­kia az egye­te­mi au­to­nó­mia meg­adá­sá­val egy idő­ben (1990) meg­hoz­ta az el­ső tör­vé­nyes ren­del­ke­zést. A 172/1990-es szá­mú tör­vén­­nyel be­ve­ze­tés­re ke­rült a fel­ső­ok­ta­tás akkre­d­itá­ció­ja. Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság a fel­ső­ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak el­bí­rá­lá­sát, a fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek a kü­lön­bö­ző ta­nul­má­nyi sza­kok, prog­ra­mok meg­va­ló­sí­tá­sá­ra va­ló al­kal­mas­sá­gát a ka­rok éves ér­té­ke­lé­sén ke­resz­tül vé­gez­te.

3. A bo­lo­gnai fo­lya­ma­tot se­gí­tő köz­tes szer­ve­ze­tek

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat fő le­té­te­mé­nye­se az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um. Szlo­vá­kia kép­vi­se­lői a bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­tal kez­dő­dő­en a fo­lya­mat­tal kap­cso­la­tos va­la­men­­nyi do­ku­men­tu­mot alá­ír­ták, és az el­fo­ga­dott aján­lá­so­kat, cé­lo­kat fo­ko­za­to­san be­épí­tet­ték az or­szág tör­vény­ke­zé­sé­be és ál­la­mi ren­de­le­te­i­be.
A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­ban az alá­író (29) és az az­óta a nyi­lat­ko­zat­hoz csat­la­ko­zó or­szá­gok (je­len­leg 45) el­kö­te­lez­ték ma­gu­kat, hogy 2010-ig ki­épí­tik az egy­sé­ges Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­sé­get. A mi­nisz­te­rek meg­egyez­tek, hogy két­éven­ként ér­té­kel­ni fog­ják a ki­tű­zött cé­lok gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sát.
Az ere­de­ti hat célt a prá­gai (2001), a ber­li­ni (2003) és a bergeni (2005) mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón to­váb­bi cé­lok­kal egé­szí­tet­ték ki. Je­len­leg Szlo­vá­ki­á­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén 11 stra­té­gi­ai cél­ra össz­pon­to­sí­ta­nak, amely­nek rész­le­te­it a kö­vet­ke­ző fe­je­zet­ben fog­lal­juk ös­­sze.
A mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zók előtt ál­ta­lá­ban az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek kép­vi­se­lői rek­to­ri ér­te­kez­le­tet tar­ta­nak, és aján­lá­so­kat fo­gal­maz­nak meg a mi­nisz­te­rek szá­má­ra. A Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia va­la­men­­nyi ed­di­gi ér­te­kez­le­ten (Salamanka 2001, Graz 2003, Glas­gow 2005) kép­vi­sel­tet­te ma­gát.
Az Eu­ró­pai Unió el­vei sze­rint a mű­ve­lő­dés és az ok­ta­tás a tag­ál­lam­ok kom­pe­ten­ci­á­já­ba tar­to­zik, ezért az Eu­ró­pai Bi­zott­ság sem gya­ko­rol köz­vet­len be­fo­lyást az át­ala­ku­lá­si fo­lya­ma­tok­ra. En­nek el­le­né­re – fő­leg a 2004-es bő­ví­tést kö­ve­tő­en – a fel­ső­ok­ta­tá­si és ku­ta­tá­si pro­jek­tek tá­mo­ga­tá­sa, va­la­mint a vi­ta­fó­ru­mo­kon va­ló rész­vé­te­le foly­tán egy­re szo­ro­sab­bá vált az együtt­mű­kö­dés a bo­lo­gnai fo­lya­ma­tot irá­nyí­tó eu­ró­pai tes­tü­le­tek­kel, és nö­ve­ke­dett a bi­zott­ság be­fo­lyá­sa a fo­lya­ma­tok ala­ku­lá­sá­ra. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ra úgy te­kint, mint az Eu­ró­pa Ta­nács lissza­bo­ni stra­té­gi­á­já­ban ki­tű­zött cé­lok egyi­ké­re.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat irá­nyí­tá­sát a mi­nisz­te­rek ál­tal tá­mo­ga­tott Bo­lo­gnai Fol­low-up Mun­ka­cso­port és a Bo­lo­gna Ta­nács vég­zi. Ezek ta­nács­adó, se­gí­tő tag­jai kö­zött sze­re­pel­nek a fel­ső­ok­ta­tás prob­lé­má­i­val fog­lal­ko­zó eu­ró­pai egye­sü­le­tek és intézmények.4
Szlo­vá­ki­á­ban ered­mé­nye­sen mű­kö­dik a fi­zi­kai és jo­gi sze­mé­lyek ön­kén­tes egye­sü­le­te, a Szlo­vák Aka­dé­mi­ai Szö­vet­ség a Nem­zet­kö­zi Együtt­mű­kö­dé­sért (a to­váb­bi­ak­ban: SAAIC), amely­nek cél­ja a szlo­vá­ki­ai in­téz­mé­nyek nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dé­sé­nek tá­mo­ga­tá­sa, ko­or­di­ná­ci­ó­ja, min­de­nek­előtt az EU or­szá­ga­i­val a mű­ve­lő­dés és egyéb te­rü­le­te­ken. Nem­ze­ti szin­ten a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja a Socrates, a Le­o­nar­do da Vin­ci, az Erasmus-Mundus és a Tem­pus prog­ram­ja­it. A SAAIC e prog­ra­mok ré­szé­re kü­lön nem­ze­ti iro­dá­kat mű­köd­tet. Az EB kez­de­mé­nyez­te (2004) a Bo­lo­gnai Pro­motérok Nem­ze­ti Cso­port­ja­i­nak lét­re­ho­zá­sát, ame­lyek se­gí­tik a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket a bo­lo­gnai fo­lya­mat al­kal­ma­zá­sá­nál.
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság Szlo­vá­ki­á­ban a Socrates/Erasmus Prog­ram Nem­ze­ti Iro­dá­ját kér­te fel, hogy tá­mo­gas­sa és ad­mi­niszt­rál­ja e cso­port lét­re­ho­zá­sát, és ter­jes­­sze pro­jekt­je­it a bi­zott­ság elé. Az iro­da, együtt­mű­köd­ve az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um Fel­ső­ok­ta­tá­si Szek­ci­ó­já­val, a Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­ci­á­val és a Fel­ső­ok­ta­tá­si In­téz­mé­nyek Ta­ná­csá­val, az Eu­ró­pai Bi­zott­ság­nak egy 7 ta­gú cso­port­ra tett ja­vas­la­tot. A Nem­ze­ti Cso­port min­de­nek­előtt a kö­vet­ke­ző te­rü­le­te­ken se­gí­ti a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­ban (Sprievodca… 2006, 23):
– mi­nő­ség­biz­to­sí­tás (nap­pa­li, ill. le­ve­le­ző ta­go­zat);
– há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer;
– ta­nul­má­nyok el­is­me­ré­se (ECTS, DS);
– éle­ten át tar­tó ta­nu­lás;
– Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si és Ku­ta­tá­si Tér­ség;
– mo­bi­li­tás a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben;
– a fel­ső­ok­ta­tás eu­ró­pai di­men­zi­ó­ja.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat­nak te­ret adó tör­vé­nyi és egyéb ren­del­ke­zé­sek Szlo­vá­ki­á­ban is el­fo­ga­dás­ra ke­rül­tek. Ezek is­mer­te­té­sé­re a kö­vet­ke­ző rész­ben ke­rül sor, ami­kor a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ki­tű­zé­se­i­nek Szlo­vá­ki­ai meg­va­ló­sí­tá­sát rész­le­te­sebb elem­zés alá ves­­szük.
A fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um kon­fe­ren­ci­ák szer­ve­zé­sé­vel és pub­li­ká­ci­ó­kon ke­resz­tül in­for­mál­ja, va­la­mint min­den lé­nye­ges do­ku­men­tu­mot, a mi­nisz­te­rek ta­nács­ko­zá­sa­i­nak ha­tá­ro­za­ta­it stb. szlo­vák nyel­ven is hoz­zá­fér­he­tő­vé te­szi. Az egyes in­téz­mé­nyek tisz­tá­ban van­nak, mit kel­le­ne ten­ni­ük a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ja­i­nak el­éré­se te­rén, az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si és Ku­ta­tá­si Tér­ség­ben va­ló ered­mé­nyes meg­je­le­nés ér­de­ké­ben. A fő kér­dés min­de­nütt a „ho­gyan”-on van.
Szlo­vá­ki­á­ban a bo­lo­gnai fo­lya­mat­tal ös­­sze­füg­gő cé­lok meg­va­ló­sí­tá­sa 11 alap­ve­tő te­rü­le­ten fo­lyik. Ezek a kö­vet­ke­zők:
1. ös­­sze­ha­son­lí­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok;
2. két fő cik­lu­son ala­pu­ló kép­zé­si rend­szer;
3. kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­se;
4. mo­bi­li­tás elő­se­gí­té­se;
5. eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén;
6. eu­ró­pai di­men­zió a fel­ső­ok­ta­tás­ban;
7. éle­ten át tar­tó ta­nu­lás;
8. fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és hall­ga­tók;
9. az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség von­zá­sá­nak erő­sí­té­se;
10. a fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa és a ku­ta­tás;
11. szo­ci­á­lis di­men­zió.

4. A bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa Szlo­vá­ki­á­ban

4.1. Ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok

Az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sá­nak cél­ja:
– meg­kön­­nyí­te­ni és át­te­kint­he­tőb­bé ten­ni a ta­nul­má­nyok el­is­mer­te­té­sét Eu­ró­pá­ban;
– le­he­tő­sé­get biz­to­sí­ta­ni a pol­gá­rok szá­má­ra a szé­le­sebb eu­ró­pai mun­ka­erő­pi­a­con va­ló ér­vé­nye­sü­lés­hez;
– ja­ví­ta­ni az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek nem­zet­kö­zi ver­seny­ké­pes­sé­gét.
E fo­lya­mat­ban fon­tos sze­re­pet tölt be a lis­­sza­bo­ni egyez­mény (1997) a fel­ső­ok­ta­tá­si ta­nul­má­nyo­kat érin­tő mi­nő­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­ről, amely ki­mond­ja a szer­ző­dő fe­lek or­szá­ga­i­ban a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok vég­ző­se­i­nek diszk­ri­mi­ná­ci­ó­tól men­tes fo­ga­dá­sá­nak el­vét. E cé­lok mi­ha­ma­rab­bi el­éré­sét az Eu­ró­pai Par­la­ment és az Eu­ró­pa Ta­nács a 2241/2004/ES szá­mú dön­té­sé­vel is tá­mo­gat­ta. Töb­bek kö­zött ja­va­sol­ják az europass be­ve­ze­té­sét, mely egy egy­sé­ges, össz­eu­ró­pai, bil­ingvális doku­men­tu­m­együttes len­ne, amely az EU tag­or­szá­gai szá­má­ra le­he­tő­vé ten­né a tu­laj­do­nos­ról egy­sze­rű, egy­sé­ges, ön­kén­tes in­for­má­ci­ók fel­hasz­ná­lá­sát kép­zett­sé­ge tar­tal­má­ról, mi­nő­sé­gé­ről, ké­pes­sé­gé­ről és tu­dá­sá­ról. A kép­zett­sé­gek egy­sze­rű, igaz­sá­gos el­is­me­ré­sét in­téz­mé­nyi, nem­ze­ti és eu­ró­pai szin­ten a NARIC5- és az ENIC6-központok há­ló­za­ta is tá­mo­gat­ja.
Szlo­vá­ki­á­ban 1991 óta az Ok­ta­tá­si In­for­má­ci­ós és Prog­nosz­ti­kai In­té­zet mel­lett mű­kö­dött a Ta­nul­má­nyi Ok­irat­ok Ek­vi­va­len­cia Köz­pont­ja (a szlo­vák NARIC–ENIC). Szlo­vá­kia EU-s csat­la­ko­zá­sa után (2004) a köz­pon­tot Ta­nul­má­nyi Ok­irat­ok El­is­me­ré­sé­nek Köz­pont­já­vá ne­vez­ték át, és az Oktatási Minisztérium irá­nyí­tá­sa alá ke­rült. A köz­pont je­len­leg a kül­föl­di ta­nul­má­nyok­ról ki­adott ok­ira­to­kat bí­rál­ja el, vég­zé­se­ket ad ki az egyen­ér­té­kű­sé­gük­ről, ja­vas­lat­te­vő ál­lás­fog­la­lá­so­kat ad ki, iga­zol­ja az ok­irat­ok ere­de­ti­sé­gét. A köz­pont ré­sze­ként mű­kö­dik az Europass Nem­ze­ti Köz­pont, amely az europasszal kap­cso­la­tos do­ku­men­tu­mok ki­adá­sá­val és tá­jé­koz­ta­tás­sal fog­lal­ko­zik.
Szlo­vá­ki­á­ban a kép­zett­ség­ről, a ta­nul­má­nyok el­vég­zé­sé­ről szó­ló ok­irat­ok el­is­me­ré­sét át­fo­gó­an sza­bá­lyoz­za a 477/2002-es szá­mú hatályos tör­vény a szak­ké­pe­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­ről, mely­nek el­fo­ga­dá­sát a lis­­sza­bo­ni egyez­mény mel­lett a bo­lo­gnai fo­lya­mat és a kö­zel­gő Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás­ból adó­dó jog­har­mo­ni­zá­ci­ós kö­ve­te­lé­sek is ösz­tö­nöz­ték. E tör­vény a szak­ké­pe­sí­tést négy szint­ben ha­tá­roz­za meg:
1. fel­ső­fo­kú dip­lo­ma (vysokoškol­ský diplom);
2. abszol­ven­si dip­lo­ma (ab­sol­ventský diplom);
3. bi­zo­nyít­vány (vysvedèe­nie);
4. sza­kalka­lmassá­gi bi­zony­lat (osvedèe­nie o odbornej spô­so­bilosti).
Az ok­irat­ok el­is­me­ré­sé­nél a tör­vény kü­lönb­sé­get tesz, hogy to­vább­ta­nu­lás, aka­dé­mi­ai cé­lok vagy mun­ka­vég­zés ér­de­ké­ben tör­té­nik-e.
Szlo­vá­ki­á­ban a felsőoktatási tör­vény ér­tel­mé­ben (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 68. § 1. bek.) a ta­nul­má­nyi prog­ram el­vég­zé­sé­ről ki­adott ok­má­nyok a kö­vet­ke­zők: ok­le­vél (diplom), ál­lam­vizs­ga-bi­zo­nyít­vány (vysvedèe­nie o štát­nej skúške) és ok­le­vél­mel­lék­let (doda­tok k diplo­mu).
Az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó és transz­pa­rens fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sa te­rén meg­je­lölt cé­lok el­érés­nek egyik fon­tos esz­kö­ze az ok­le­vél­mel­lék­let (Dip­lo­ma Sup­ple­men­t) be­ve­ze­té­se. A szlo­vák felsőoktatási tör­vény sze­rint (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 68. § 4. bek.) az ok­le­vél­mel­lék­let a ta­nul­má­nyi prog­ram el­vég­zé­sé­nek rész­le­te­it tar­tal­maz­za, ame­lyet a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ad ki az ok­le­vél­lel együt­t. Mi­nisz­te­ri ren­de­let sza­bá­lyoz­za az ok­le­vél­mel­lék­let tar­tal­mi rész­le­te­it és egy­sé­ges eu­ró­pai for­má­ját. Kü­lön kér­he­tő a ta­nul­má­nyok el­vég­zé­sé­ről ta­nús­ko­dó ok­irat­ok an­gol nyel­vű ki­adá­sa.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek azon­ban csak las­san ren­dez­ked­nek be pl. az ok­le­vél­mel­lék­let ki­adá­sá­ra. Így 2004-ben csak 2 egye­tem adott au­to­ma­ti­ku­san ok­le­vél­mel­lék­le­tet vég­zős hall­ga­tó­i­nak; to­váb­bi 6 in­téz­mény csak ké­rés­re, eb­ből 2 té­rí­té­ses ala­pon. 11 in­téz­mény az ok­le­vél­mel­lék­le­tet vég­ző­se­i­nek a tör­vény ál­tal sza­bott ha­tár­idő­ben szán­dé­ko­zott ki­ad­ni (Sprievodca… 2006, 31).
Szlo­vá­ki­á­ban 2004-re gya­kor­la­ti­lag meg­al­kot­ták a kül­föld­ön szer­zett vég­zett­sé­gek, ok­le­ve­lek el­is­me­ré­sé­nek EU-komform ke­re­te­it, va­la­mint lét­re­hoz­ták és mű­köd­te­tik az eh­hez szük­sé­ges in­téz­mé­nye­ket. Meg­szü­le­tett a 2002-es tör­vény­ben jel­zett mi­nisz­té­ri­u­mi ren­de­let a ta­nul­má­nyok­ról szó­ló ok­irat­ok el­is­mer­te­té­sé­nek fo­lya­ma­tá­ról (Vyhláška… 2005a), amel­­lyel az eu­ró­pai nor­mák­nak meg­fe­le­lő, pon­tos jo­gi ke­re­tet és ügy­in­té­zé­si for­mát ka­pott az ok­le­ve­lek és vég­zett­sé­gek el­is­me­ré­se. A kez­de­ti von­ta­tott, el­lent­mon­dás­ok­kal te­li jog­kör­ér­tel­me­zé­sek és az ügy­in­té­zés ha­tá­ro­zat­lan­sá­ga után 2006-ra már a vég­zett­sé­gek el­is­me­ré­sé­nek szak­mai és tech­ni­kai ki­vi­te­le­zé­se kezd meg­nyug­ta­tó­an mű­köd­ni. Azon­ban ah­hoz, hogy a Szlo­vá­ki­á­ban meg­sze­re­zett szak­ké­pe­sí­tést, fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get kül­föld­ön is el­is­mer­jék, ér­vény­re kel­le­ne jut­tat­ni az ok­le­ve­lek, a bi­zo­nyít­vá­nyok és az ok­le­vél­mel­lék­le­tek két­nyel­vű (szlo­vák, an­gol), ill. an­gol nyel­vű ki­adá­sát is. En­nek el­éré­sé­hez azon­ban Szlo­vá­ki­á­ban még sok a ten­ni­va­ló.

4.2. A két fő szin­ten ala­pu­ló kép­zé­si rend­szer

A bo­lo­gnai fo­lya­mat egyik alap­ve­tő meg­ha­tá­ro­zó­ja az egy­más­ra épü­lő két-, ill. há­rom­cik­lu­sú kép­zé­si rend­szer ki­ala­kí­tá­sa. A má­so­dik cik­lus­ba va­ló be­lé­pés meg­kö­ve­te­li az el­ső, leg­alább há­rom évig tar­tó cik­lus el­vég­zé­sét (alap­kép­zés), ill. leg­alább 180 kred­it meg­szer­zé­sét. A bach­e­lor fo­ko­zat fel­ső­fo­kú alap­dip­lo­ma­ként va­ló meg­ha­tá­ro­zá­sa eu­ró­pai szin­ten bi­zo­nyos egy­sé­ge­sí­tett ké­pes­sé­gek és kom­pe­ten­ci­ák meg­szer­zé­sét irá­nyoz­za elő. Ezek ál­lan­dó té­mái a szak­mai vi­ták­nak. Az EU-kompa­tibilis bach­e­lor ta­nul­má­nyi prog­ra­mok meg­al­ko­tá­sá­nál azon­ban fi­gye­lem­be kell ven­ni e vi­ták ak­tu­á­lis ered­mé­nye­it. A bach­e­lor fo­ko­zat el­éré­sé­hez szük­sé­ges ké­pes­sé­gek, kom­pe­ten­ci­ák meg­fo­gal­ma­zá­sá­val, kö­rül­írá­sá­val már töb­ben is pró­bál­koz­tak (pl. Barakonyi 2003).
A má­so­dik szin­tű kép­zés­ben (mes­ter­kép­zés) a mas­ter (Szlo­vá­ki­á­ban: ma­gisz­ter) fo­ko­zat meg­szer­zé­se egye­te­mi dip­lo­ma­ként de­fi­ni­ál­ha­tó. E cik­lus­ban a kép­zés 1-2 év, 60–120 kred­ites, és a hall­ga­tók­nak jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó ké­pes­sé­gek­kel, kom­pe­ten­ci­ák­kal kell ren­del­kez­ni­ük (vö. Barakonyi 2003).
Az egyes szin­te­ken meg­szer­zen­dő, időt­ál­ló, ala­po­zó is­me­re­te­ken túl a bo­lo­gnai fo­lya­mat egyik alap­el­ve, hogy az egyes cik­lu­sok­ból ki­lé­pő hall­ga­tó a mun­ka­erő­pi­a­con köz­vet­le­nül al­kal­maz­ha­tó, spe­ci­á­lis szak­is­me­ret­tel, szak­tu­dás­sal ren­del­kez­zen. A mun­ka­erő­pi­ac gyor­san vál­to­zó igé­nyei és az egyé­ni ké­pes­sé­gek mo­ti­vá­ci­ó­ja szab irányt a to­váb­bi szak­kép­zett­ség, spe­cial­izá­ció meg­szer­zé­sé­nek.
A bach­e­lor és mas­ter ta­nul­má­nyok tar­tal­mi irá­nyult­sá­ga, pro­fil­ja ki kel­le­ne, hogy elé­gít­se az egyé­ni igé­nye­ket, az aka­dé­mi­ai el­vá­rá­so­kat és a mun­ka­erő­pi­ac fel­tét­ele­it.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat­ba be­lé­pő ál­la­mok el­kö­te­lez­ték ma­gu­kat, hogy ki­ala­kít­ják az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó, a kom­pa­ti­bi­lis vég­zett­sé­gek ke­re­te­it a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­sze­rek szá­má­ra, ame­lyek alap­ját a mun­ka­ter­he­lé­si-ok­ta­tá­si ki­me­ne­tek, kom­pe­ten­ci­ák és a kép­zés pro­fil­ja al­kot­ja.
Egy 2005-ben vég­zett fel­mé­rés ered­mé­nyei azt mu­tat­ják, hogy a két­szin­tű fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer már szé­les kör­ben be­ve­ze­tés­re ke­rült. A „bo­lo­gnai” ál­la­mok több­sé­gé­ben a hall­ga­tók több mint fe­le már ilyen prog­ra­mok­ra nyert fel­vé­telt.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat ke­re­te­in be­lül már kör­vo­na­la­zód­nak az éle­ten át tar­tó ta­nu­lás beeme­lé­sé­nek ke­re­tei a fel­ső­ok­ta­tás­ba és en­nek ös­­sze­kap­cso­lá­sa a szak­kép­zés­sel.
Szlo­vá­ki­á­ban a 131/2002-es szá­mú fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény egy­ér­tel­mű ha­tá­ro­zott­ság­gal be­ve­zet­te a há­rom­szin­tű fel­ső­ok­ta­tást (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách). A tör­vény 50. §-a ér­tel­mé­ben az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um el­ké­szí­tet­te a ta­nul­má­nyi sza­kok (študi­jné odbo­ry) rend­sze­rét, amely­ben fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyo­kat le­het vé­gez­ni Szlo­vá­ki­á­ban. A ta­nul­má­nyi sza­kok köz­pon­ti tar­tal­mi le­írá­sá­nak fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel az in­téz­mé­nyek el­ké­szí­tik ta­nul­má­nyi prog­ram­ja­i­kat, ame­lye­ket akk­re­di­tál­tat­nak, s eze­ken be­lül hir­det­het­nek fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get nyúj­tó kép­zést. Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg 356 ta­nul­má­nyi szak kö­zül 163-ban le­het el­ső szin­tű, 162-ben má­so­dik szin­tű és 310-ben har­ma­dik szin­tű fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­get sze­rez­ni. Ez a fel­osz­tás nincs te­kin­tet­tel a tör­vény ál­tal ki­vé­te­le­sen meg­en­ge­dett, az el­ső és a má­so­dik cik­lus ös­­sze­vo­ná­sá­val meg­va­ló­su­ló prog­ra­mok­ra (53. § 3. bek.). A ta­nul­má­nyi sza­kok kö­zül 117-ben mind a há­rom szin­tű kép­zés­ben le­het ta­nul­má­nyo­kat foly­tat­ni.
Szlo­vá­ki­á­ban 2005 vé­gé­re 2254 nem pe­da­gó­gus­kép­ző ta­nul­má­nyi prog­ram (el­ső, má­so­dik vagy ös­­sze­vont szin­tű), 4516 pedagó­gusképző7 és 1033 har­ma­dik szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ram volt akk­re­di­tál­va. Azért ilyen ma­ga­sak a szá­mok, mert a tör­vény kü­lön ér­tel­me­zi a ta­nul­má­nyi prog­ra­mo­kat a ta­nul­má­nyi sza­kok, a meg­va­ló­sí­tó in­téz­mé­nyek (ka­rok), a ta­nul­má­nyi for­mák (nap­pa­li, le­ve­le­ző), az el­ér­he­tő vég­zett­sé­gi szint (3) és a ta­nul­má­nyok hos­­sza sze­rint (Výroèná sprá­va… 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban a há­rom­cik­lu­sú kép­zés­ben a hall­ga­tók kü­lön­bö­ző aka­dé­mi­ai fo­ko­zat­tal vé­gez­nek. A bach­e­lor ta­nul­má­nyi prog­ra­mok vég­ző­sei a bach­e­lor (Bc.) fo­ko­za­tot kap­ják.
A mas­ter ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ban a ta­nul­má­nyok szak­te­rü­le­té­től füg­gő­en ma­gisz­te­ri (Mgr., Mgr. Art.), mér­nö­ki (Ing.), mű­épí­té­szi (Ing. arch.), or­vo­si (MUDr.), fog­or­vo­si (MDDr.) és ál­lat­or­vo­si (MVDr.) aka­dé­mi­ai fo­ko­za­tot sze­rez­nek a vég­zős hall­ga­tók (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53. § 5–7. bek.).
A har­ma­dik szin­tű kép­zés abszol­ven­sei a kö­vet­ke­ző aka­dé­mi­ai fo­ko­za­to­kat nyer­he­tik el: böl­csész­dok­tor (PhD.), mű­vé­sze­ti dok­tor (ArtD.). A ka­to­li­kus te­o­ló­gia te­rén a dok­to­ri ta­nul­má­nyok el­ső ré­szé­nek le­zá­rá­sa után a te­o­ló­gi­ai licen­ciá­tus (ThLic.), majd a te­o­ló­gia dok­to­ra (ThDr.) fo­ko­zat ér­he­tő el (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 54. § 15–16. bek.).
A 131/2002-es szá­mú tör­vény az egyes ta­nul­má­nyi prog­ra­mok kö­vet­ke­ző ál­ta­lá­nos le­írá­sát tar­tal­maz­za (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 52–54. §):
– Az el­ső szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok (alap­kép­zés) az el­mé­le­ti és a gya­kor­la­ti is­me­re­tek meg­szer­zé­sé­re irá­nyul­nak a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén, va­la­mint ezek a mun­ka­vég­zés so­rán va­ló al­kal­ma­zá­sá­nak el­sa­já­tí­tá­sá­ra, ill. a rá kap­cso­ló­dó fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok foly­ta­tá­sa cél­já­ból.
– A má­so­dik szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok (mes­ter­kép­zés) az el­mé­le­ti és a gya­kor­la­ti is­me­re­tek meg­szer­zé­sé­re irá­nyul­nak a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén, va­la­mint a ké­pes­sé­gek és kész­sé­gek al­ko­tó al­kal­ma­zá­sá­nak fej­lesz­té­sé­re a mun­ka­vég­zés vagy a dok­to­ri ta­nul­má­nyi prog­ra­mok sze­rin­ti fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok foly­ta­tá­sa cél­já­ból.
– A har­ma­dik szin­tű dok­to­ri ta­nul­má­nyi prog­ra­mok a tu­do­má­nyok és a mű­vé­sze­tek je­len­le­gi szint­jén ala­pu­ló is­me­re­tek el­sa­já­tí­tá­sá­ra irá­nyul­nak, min­de­nek­előtt a hall­ga­tó sa­ját tu­do­má­nyos és mű­vé­sze­ti ered­mé­nye­i­nek hoz­zá­já­ru­lá­sá­val, ame­lyek a tu­do­mány, a tech­ni­ka vagy a mű­vé­szet te­rü­le­tén tu­do­má­nyos ku­ta­tás, ill. önál­ló al­ko­tó te­vé­keny­ség so­rán jön­nek lét­re.
Szlo­vá­ki­á­ban a 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­től csak a há­rom­cik­lu­sú kép­zé­si rend­szer sze­rint le­het fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyo­kat foly­tat­ni. Ki­vé­te­les ese­tek­ben az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um en­ge­dé­lyez­he­ti az el­ső és a má­so­dik szint egy ta­nul­má­nyi prog­ram­ba va­ló ös­­sze­vo­ná­sát, amely prog­ram leg­alább 4, de leg­fel­jebb 6 éves le­het, és vég­ző­sei má­so­dik szin­tű vég­zett­sé­get sze­rez­nek (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 53. § 3. bek.).
A ko­ráb­bi tör­vé­nyek alap­ján (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách) a 2003-ig akk­re­di­tált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ra fel­vett hall­ga­tók (3–5., ill. 6. év­fo­lyam) ta­nul­má­nya­ik be­fe­jez­té­vel a má­so­dik szint­nek meg­fe­le­lő vég­zett­sé­get és fo­ko­za­tot sze­rez­nek.
A pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok Bo­lo­gna sze­rin­ti (át)akkred­itálása több­nyi­re 2005-ben, a nem pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mo­ké pe­dig 2004-ben folyt le. A tel­je­sen új, há­rom­szin­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok akkred­itá­ció­ja már 2003-ban meg­kez­dő­dött, így a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben vé­gez­nek a bo­lo­gnai prog­ram el­ső, bach­e­lorsz­in­tű vég­zős hall­ga­tói.
A szak­mai és a ci­vil tár­sa­da­lom a fel­ső­ok­ta­tás bo­lo­gnai fo­lya­ma­tát el­fo­gad­ta. Egyen­lő­re azon­ban még nem úgy te­kint rá mint a fel­ső­ok­ta­tás tö­me­ge­se­dé­sé­ből adó­dó fe­szült­sé­gek bach­e­lor szin­ten va­ló le­ve­ze­té­sé­re, ill. e szint után fel­ső­fo­kú dip­lo­má­val a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­lé­pés le­he­tő­sé­gé­re, ha­nem in­kább mint a má­so­dik cik­lus­ban foly­ta­tan­dó ta­nul­má­nyok elő­fel­té­te­lé­re. A fel­mé­ré­sek alap­ján a hall­ga­tók túl­nyo­mó több­sé­ge csak ak­kor szán­dé­ko­zik bach­e­lor dip­lo­má­val mun­kát vál­lal­ni, ha az na­gyon elő­nyös anya­gi jut­ta­tá­sok­kal jár, azon­ban ta­nul­má­nya­i­kat va­la­mi­lyen for­má­ban ők is foly­tat­ni sze­ret­nék.
A pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok, de más sza­kok prog­ram­jai is az akk­re­di­tá­lás gyors kény­sze­re, az egye­te­mi kon­zer­va­ti­viz­mus és az ál­la­mi elő­írá­sok mi­att ele­ve úgy ké­szül­tek, hogy bach­e­lor szin­ten nem nyúj­ta­nak re­á­lis le­he­tő­sé­get a mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­lé­pés­hez. A pe­da­gó­gus­kép­ző bach­e­lor prog­ram vég­ző­sei szá­má­ra a köz­ok­ta­tás­ban a je­len­leg ér­vény­ben le­vő tör­vé­nyek, ren­de­le­tek sem­mi­lyen le­he­tő­sé­get nem ad­nak a szak­kép­zett­sé­get igény­lő he­lyek be­töl­té­sé­re. Így te­hát ér­tel­met­len volt 2004-ben az a mi­nisz­te­ri ál­lás­pont, amely nem en­ge­dé­lyez­te a pe­da­gó­gus­kép­zés­ben az egye­te­mek ál­tal ja­va­solt ún. ös­­sze­vont (1. és 2. cik­lus) prog­ra­mok sze­rin­ti ta­nul­má­nyok szer­ve­zé­sét. A bach­e­lorsz­in­tű pe­da­gó­gus­kép­ző ta­nul­má­nyok vég­ző­sei, amen­­nyi­ben nem szán­dé­koz­nak vagy nem ta­nul­hat­nak to­vább a má­so­dik cik­lus­ban, az ala­po­zó ta­nul­má­nyok­ban szer­zett el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti is­me­re­te­ik alap­ján csak a köz­ok­ta­tá­son kí­vül he­lyez­ked­het­nek el.
A fel­ső­ok­ta­tás el­ső szint­jé­ből a má­so­dik szint­be va­ló be­lé­pés, a fo­lya­ma­tos to­vább­ta­nu­lás prob­lé­má­i­ról va­ló­já­ban még meg sem kez­dő­dött a vi­ta az egye­te­me­ken és a tár­sa­dal­mon be­lül. Az ed­di­gi ál­la­mi fi­nan­szí­ro­zá­si rend­szer gya­kor­la­ta nem hat ösz­tön­ző­en a má­so­dik cik­lus­ba be­lé­pő hall­ga­tók tu­dás és ké­pes­ség alap­ján tör­té­nő sze­lek­tá­lá­sá­ra.
Na­gyon ne­héz és komp­li­kált prob­lé­má­nak ígér­ke­zik a mas­ter­sz­in­tű prog­ra­mok­ba va­ló be­lé­pés szak­mai fel­tét­ele­i­nek ki­ala­kí­tá­sa. Ál­ta­lá­nos­ság­ban el­mond­ha­tó, hogy a bach­e­lor- és a mas­ter­sz­in­tű ta­nul­má­nyi prog­ra­mok szak­mai tar­ta­lom sze­rint szo­ro­san egy­más­hoz kö­tő­dő, egy­más­ra épü­lő rend­szer­ben ke­rül­tek ki­ala­kí­tás­ra, min­dig egy vagy leg­fel­jebb két ta­nul­má­nyi szak­ra ala­poz­va. Kér­dés, hogy a mas­ter ta­nul­má­nyok­ba va­ló be­lé­pés­nél a ta­nul­má­nyi szak vagy a ta­nul­má­nyi prog­ram lesz-e a dön­tő, ill. az egye­te­mek mely bach­e­lor dip­lo­mát fo­gad­ják el eh­hez. Ezt még kü­lön bo­nyo­lít­ja a pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok két­tan­tár­gyú rend­sze­ré­nek vol­ta.
A je­len­le­gi ál­la­po­tok te­hát nem ked­vez­nek a hall­ga­tók egye­te­mek köz­ti mo­bi­li­tá­sá­nak. Az egye­te­me­ken be­lül vé­gül meg fog­ják ol­da­ni az em­lí­tett prob­lé­má­kat, ezek­nek a meg­ol­dá­sok­nak azon­ban olya­nok­nak kell len­ni­ük, hogy meg­nyíl­jon a le­he­tő­ség a hall­ga­tók szá­má­ra több egye­te­men is foly­tat­ha­tó ta­nul­má­nyok vég­zé­sé­re. Az ilyen hall­ga­tók na­gyobb szá­mú fo­ga­dá­sá­ra a szlo­vá­ki­ai egye­te­mek még sem szer­ve­zé­si, sem ok­ta­tá­si nyelv szem­pont­já­ból nin­cse­nek fel­ké­szül­ve.

4.3. A kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­se

Az egy­sé­ges kred­itrend­sz­er ki­ala­kí­tá­sa és be­ve­ze­té­se min­de­nek­előtt a hall­ga­tók szé­les­kö­rű mo­bi­li­tá­sát kí­ván­ja elő­se­gí­te­ni, de fel­té­te­le a mű­velt­ség és a kép­zett­ség ru­gal­ma­sabb meg­szer­zé­sé­nek. Kön­­nyeb­bé te­szi a hall­ga­tók szá­má­ra az eu­ró­pai mun­ka­erő­pi­ac­ra va­ló ki­ju­tást, és erő­sí­ti az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás kom­pa­ti­bi­li­tá­sát, von­zá­sát és ver­seny­ké­pes­sé­gét (Sprievodca… 2006, 34). A kred­itrend­sz­erek te­rén mi­nő­sé­gi elő­re­lé­pés tör­tént az ECTS-szabályok be­ve­ze­té­sé­vel a Socrates/Erasmus-programok ke­re­tén be­lül. E rend­szer a ta­nul­má­nyi cé­lok el­éré­sé­hez a hall­ga­tó ál­tal ki­fej­tett mun­ka men­­nyi­sé­gén alap­szik (Balla 2005).
Az el­ső ko­moly aján­lást az ECTS al­kal­ma­zá­sá­ra a Sor­bonne­-nyi­lat­ko­zat alá­írói tet­ték 1998 má­ju­sá­ban. A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat­ban és az azt kö­ve­tő sala­mankai és prá­gai mi­nisz­te­ri ér­te­kez­le­ten még min­dig az ECTS tí­pu­sú rend­szer be­ve­ze­té­se mel­lett száll­tak sík­ra a részt­ve­vők. Ter­mé­sze­tes fo­lya­mat­ként erő­sö­dött szé­les­ kö­rű el­fo­ga­dá­sa az­ál­tal is, hogy egy­re több or­szág­ban ke­rült be­ve­ze­tés­re, és el­fo­gad­ha­tó al­ter­na­tí­vá­ja nem ala­kult ki. Vé­gül 2002 ok­tó­be­ré­ben Zü­rich­ben 330 eu­ró­pai egye­tem kép­vi­se­lői egy­ér­tel­mű­en ki­áll­tak az ECTS-nek Eu­ró­pá­ban tör­té­nő be­ve­ze­té­se mel­lett.
Az ECTS-t ere­de­ti­leg a kred­itek át­vi­te­lé­re ala­kí­tot­ták ki a hall­ga­tói mo­bi­li­tás meg­kön­­nyí­té­se ér­de­ké­ben. Leg­újab­ban azon­ban már a kred­itek ak­ku­mu­lá­ci­ó­já­nak rend­sze­ré­vé ala­kult át (European Cre­dit Trans­fer and Accu­mu­la­tion Sys­tem).
A Fol­low-up Group je­len­té­se sze­rint 2005-ben a ta­nul­má­nyi prog­ra­mok te­kin­te­té­ben a leg­több or­szág­ban már al­kal­maz­zák a kred­itrend­sz­ert.
A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézményekben a kred­itrend­sz­er be­ve­ze­té­sé­nek kez­de­tei az 1990-es évek ele­jé­re nyúl­nak vis­­sza (lásd a 2. fe­je­ze­tet). Az ECTS-rendszer be­ve­ze­té­sé­hez tör­vé­nyes ke­re­te­ket te­rem­tett a 2002-ben el­fo­ga­dott fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény 62. §-a (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách). E kred­itrend­sz­er rész­le­te­it és be­ve­ze­té­sé­nek for­má­ját a 614/2002-es szá­mú mi­nisz­te­ri ren­de­let ír­ja elő (Vyhláška… 2002).
A tör­vény sze­rint a kred­itek szám­ér­té­kek, ame­lyek a ta­nul­má­nyi egy­sé­gek­hez van­nak ren­del­ve, és ki­fe­je­zik a vég­zés­hez szük­sé­ges mun­ka men­­nyi­sé­gét. A hall­ga­tó stan­dard le­ter­helt­sé­ge egy aka­dé­mi­ai év­ben 60, egy sze­mesz­ter­ben 30, egy tri­mesz­ter­ben 20 kred­it­szám­ban van meg­ha­tá­roz­va (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 62. § 2. bek.).
A ta­nul­má­nyi te­vé­keny­ség for­má­it (leg­in­kább elő­adás, sze­mi­ná­ri­um, gya­kor­lat, ill. la­bo­ra­tó­ri­u­mi, tu­dás­fel­mé­rő, dip­lo­ma- és dis­­szer­tá­ci­ós mun­ka, va­la­mint exkur­zió és szak­mai gya­kor­lat) a ta­nul­má­nyi prog­ram egy­sé­gé­nek (jed­not­ka študi­jného pro­g­ra­mu) ne­vez­zük. A ta­nul­má­nyi egy­sé­gek rend­sze­ré­ből és ezek si­ke­res ab­szol­vá­lá­sá­nak ér­de­ké­ben ös­­sze­ál­lí­tott sza­bá­lyok rend­sze­ré­ből te­vő­dik ös­­sze a ta­nul­má­nyi prog­ram (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 21. § 2. bek.; lásd még a 4.2. részt).
A ta­nul­má­nyi prog­ram ta­nul­má­nyi tan­tár­gyak­ra (študi­jné pred­me­ty) ta­go­ló­dik. A tan­tárgy a ta­nul­má­nyi prog­ram egy­sé­gé­ből vagy az egy­sé­gek cso­port­já­ból van ké­pez­ve (Vyhláška… 2002, 3. § 1. bek.).
Min­den tan­tárgy­hoz, amely­nek ab­szol­vá­lá­sa osz­tá­lyoz­va van, kred­it­szám is tar­to­zik. Az ér­dem­jeg­­gyel va­ló osz­tá­lyo­zás­nak hat fo­ko­za­tát kü­lön­böz­tet­jük meg (Vyhláška… 2002, 6. § 3. bek.):
1. A – ki­tű­nő (ki­vá­ló ered­mé­nyek) = 1;
2. B – di­csé­re­tes, na­gyon jó (át­lag fe­let­ti ered­mé­nyek) = 1,5;
3. C – jó (át­la­gos ered­mé­nyek) = 2;
4. D – el­fo­gad­ha­tó (el­fo­gad­ha­tó ered­mé­nyek) = 2,5;
5. E – elég­sé­ges (csak mi­ni­má­lis kri­té­ri­u­mo­kat ki­elé­gí­tő ered­mé­nyek) = 3;
6. FX – elég­te­len (mi­ni­má­lis kri­té­ri­u­mo­kat sem tel­je­sí­tő ered­mé­nyek) = 4.
Az Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia 2004-ben fel­mér­te a kred­itrend­sz­er és az ok­le­vél­mel­lék­let al­kal­ma­zá­sá­nak hely­ze­tét. A fel­mé­rés sze­rint a nyil­vá­nos fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek 88%-a (16) a mi­nisz­te­ri ren­de­let ér­tel­mé­ben al­kal­maz­ta a kred­itrend­­szert.
Az ECTS-rendszer be­ve­ze­té­sé­hez szük­sé­ges jo­gi ke­re­tek meg­al­ko­tá­sá­ban Szlo­vá­kia idő­ben és jól vizs­gá­zott: már 2002-ben ki­dol­goz­ta a kred­itrend­sz­er tel­jes al­kal­ma­zá­sá­hoz szük­sé­ges szlo­vák és an­gol nyel­vű do­ku­men­tu­mok, nyom­tat­vá­nyok rend­sze­rét. Az ECTS ugyan be­ve­ze­tés­re ke­rült, de a hall­ga­tói mo­bi­li­tást elő­se­gí­tő ré­szé­nek szak­mai és ad­mi­niszt­rá­ci­ós do­ku­men­tá­lá­sa még csak né­hány egye­te­men van el­fo­gad­ha­tó szin­ten.

4.4. A mo­bi­li­tás elő­se­gí­té­se

A hall­ga­tók, az ok­ta­tók és a ku­ta­tók mo­bi­li­tá­sa a részt­ve­vő or­szá­gok kö­zött a bo­lo­gnai fo­lya­mat kulcs­kér­dé­sei kö­zé tar­to­zik. E te­kin­tet­ben min­ta­ként em­le­ge­tik az ame­ri­kai mo­dellt, ahol a hall­ga­tók és az oktatók moz­gá­sa a felsőoktatási intéz­mé­nyek kö­zött meg­szo­kott, ter­mé­sze­tes je­len­ség. En­nek azon­ban sa­já­tos ame­ri­kai fel­té­te­le van, még­pe­dig a fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer di­ver­zi­fi­kált vol­ta és a tár­sa­da­lom mun­ka­hely- és la­kó­hely-vál­toz­ta­tá­si szo­ká­sai (Hrubos 2003).
A mo­bi­li­tás­hoz szük­sé­ges és az azt ösz­tön­ző ter­mé­sze­tes fel­té­te­lek Eu­ró­pá­ban még hi­á­nyoz­nak. A kü­lön­bö­ző prog­ra­mo­kon ke­resz­tül tör­té­nő mobil­itássz­ervezés is csak na­gyon las­sú fej­lő­dést ered­mé­nye­zett. A mo­bi­li­tást kor­lá­to­zó aka­dá­lyok le­bon­tá­sa és a mo­bi­li­tás szé­les­kö­rű meg­ho­no­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa Eu­ró­pá­ban azon­ban tel­je­sen más gaz­dag­sá­gi, tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai kör­nye­zet­ben zaj­lik, mint Ame­ri­ká­ban.
Az eu­ró­pai hall­ga­tói és ok­ta­tói mo­bi­li­tás len­dü­let­be ho­zá­sá­hoz min­de­nek­előtt szük­sé­ges a grantok, a köl­csö­nök át­vi­tel­ének meg­kön­­nyí­té­se. In­ten­zí­vebb és el­kö­te­le­zet­tebb hoz­zá­ál­lást, együtt­mű­kö­dést igé­nyel az ál­la­mok ré­szé­ről a ví­zu­mok, a mun­ka­vég­zé­si en­ge­dé­lyek ki­adá­sá­nak le­egy­sze­rű­sí­té­se és meg­kön­­nyí­té­se. Ser­ken­te­ni, mo­ti­vál­ni kel­le­ne a hall­ga­tó­kat, az ok­ta­tó­kat, az in­téz­mé­nye­ket a mo­bi­li­tá­si prog­ra­mok ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­gek szé­les ­kö­rű ki­hasz­ná­lá­sá­ra, és el kel­le­ne ér­ni, hogy a kül­föld­ön, ill. a más in­téz­mény­ben foly­ta­tott ta­nul­má­nyok tel­jes egé­szé­ben (a ta­nul­má­nyok hos­­sza, a vizs­ga­ered­mé­nyek, a kred­itek) el­fo­ga­dás­ra ke­rül­je­nek (Dzimko 2005).
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság több olyan prog­ra­mot is szer­vez (pl. Socrates/Erasmus, Le­o­nar­do), ame­lyek a hall­ga­tók és a oktatók mo­bi­li­tá­sát se­gí­tik elő. E te­kin­tet­ben elő­re­lé­pést je­len­tett az Eu­ró­pa Ta­nács ál­tal el­fo­ga­dott mo­bi­li­tá­si terv (Nice 2002). Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság 2004-ben új prog­ram­ja­vas­la­tot dol­go­zott ki, amely sze­rint a cse­re­prog­ra­mok­ban részt ve­vő hall­ga­tók és ta­ná­rok szá­mát 2010-re 3 mil­li­ó­ra sze­ret­né nö­vel­ni.
Szlo­vá­ki­á­ban az eu­ró­pai mo­bi­li­tá­si prog­ra­mo­kat a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja. To­váb­bi le­he­tő­sé­ge­ket kí­nál­nak az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um ál­tal meg­kö­tött két, ill. több­ol­da­lú ál­lam­kö­zi szer­ző­dé­sek, cse­re­prog­ra­mok, ame­lye­ket a SAIA8, ill. az USA irá­nyá­ban a Full­bright Bi­zott­ság szer­vez. A ha­zai és a kül­föl­di egye­te­mek kö­zöt­ti két­ol­da­lú mo­bi­li­tá­si együtt­mű­kö­dés szá­má­ra azon­ban a szlo­vá­ki­ai in­téz­mé­nyek csak na­gyon kor­lá­to­zott ösz­tön­díj­alap­pal ren­del­kez­nek.
Az eu­ró­pai mo­bi­li­tá­si prog­ra­mok­ba (Socrates/Erasmus) 2005-ben va­la­men­­nyi szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény be­kap­cso­ló­dott (1998-ban még csak 8). A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben 979 szlo­vá­ki­ai hall­ga­tó vett részt (át­lag­ban 4,7 hó­na­pos) kül­föl­di ta­nul­má­nyok­ban. Ös­­sze­ha­son­lí­tás­ként: 1998/1999-ben a hall­ga­tók szá­ma 380, 2003/2004-ben pe­dig 682 volt. A kül­föld­ön rész­ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tó hall­ga­tók szá­ma ugyan év­ről év­re nő, azon­ban nem éri el a hall­ga­tók 1%-át sem. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben a po­zso­nyi Come­nius Egye­tem­nek ta­nult a leg­több hall­ga­tó­ja kül­föld­ön (230) (Výroèná sprá­va… 2006).
Az Eras­mus-pro­gram ke­re­tén be­lül 1998–2003 kö­zött 3–12 hó­na­pos ta­nul­má­nyo­kat foly­ta­tott Né­met­or­szág­ban 633, Fran­cia­or­szág­ban 247, Spa­nyol­or­szág­ban 197, Bel­gi­um­ban 180, Olasz­or­szág­ban 168 szlo­vá­ki­ai egye­te­mi hall­ga­tó. A sza­kok te­kin­te­té­ben a köz­gaz­da­sá­gi, a mér­nö­ki, az ide­gen nyel­vi, a fi­lo­ló­gi­ai és az or­vo­si sza­kok hall­ga­tói vol­tak több­ség­ben (Filkornová – Gadušová 2004).
Az Eras­mus-pro­gram ke­re­tén be­lül kül­föl­di hall­ga­tók is ér­kez­nek szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­be. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben ös­­sze­sen 296 kül­föl­di hall­ga­tó ta­nult Szlo­vá­ki­á­ban, ami 174 hall­ga­tó­val több a ko­ráb­bi év­hez ké­pest. A leg­több kül­föl­di (49) hall­ga­tó­ja a po­zso­nyi Köz­gaz­da­sá­gtudományi Egye­tem­nek volt.
A ta­ná­ri mo­bi­li­tás is na­gyon ala­csony szá­mo­kat mu­tat. A 2004/2005-ös aka­dé­mi­ai év­ben 291 ta­nár ok­ta­tott kül­föld­ön, ill. 135 kül­föl­di oktatót fo­gad­tak szlo­vá­­kiai in­téz­mé­nyek­ben.
A szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos felsőoktatási intézmények több mint fe­le kap­cso­ló­dott be a CEEPUS- (Közép-eruópai Egye­te­mi Ta­nul­má­nyok) cse­re­prog­ram­ba. E prog­ram ke­re­tén be­lül 2004/2005-ben 266 szlo­vá­ki­ai hall­ga­tó és 162 oktató ke­rült ki kül­föld­re, ill. 99 hall­ga­tót és 77 ok­ta­tót fo­gad­tunk. Ér­de­kes meg­je­gyez­ni, hogy míg a ki­uta­zó hall­ga­tók és oktatók szá­má­ban az elő­ző aka­dé­mi­ai év­hez ké­pest (250, 127) bi­zo­nyos emel­ke­dés ta­pasz­tal­ha­tó, ad­dig a fo­ga­dott hall­ga­tók és oktatók szá­ma (118-ról, ill. 109-ről) csök­kent. A leg­na­gyobb hall­ga­tói és tanár­mo­bil­itást a po­zso­nyi és kas­sai mű­sza­ki egye­te­mek bo­nyo­lí­tot­ták le.
Ös­­szes­sé­gé­ben a kül­föld­re irá­nyu­ló mo­bi­li­tás min­den for­má­já­ban 1999 és 2002 kö­zött csu­pán 2116 hall­ga­tó és 474 oktató vett részt.
A felsőoktatási intézmények a hall­ga­tói mo­bi­li­tás­ra oda­ítélt grantokat kü­lön­bö­ző stra­té­gi­ák és mód­sze­rek alap­ján hasz­nál­ták fel. A hall­ga­tók kül­föl­di mo­bi­li­tá­sá­hoz a felsőoktatási intézmények sa­ját for­rá­sa­ik­ból nem já­rul­tak hoz­zá.
A leg­na­gyobb prob­lé­mát még min­dig a ta­nul­má­nyi ak­ti­vi­tá­sok ha­zai el­is­mer­te­té­se okoz­za. Nem min­den fő­is­ko­lán és egyetemen haj­lan­dók a ta­nul­má­nyo­kat, a vizs­gá­kat ki­fo­gá­sok nél­kül el­is­mer­ni, sőt elég gya­ko­ri, hogy a hall­ga­tó­nak új­ból el kell vé­gez­nie a ta­nul­má­nyok meg­fe­le­lő ré­szét. Ezek a prak­ti­kák azon­ban el­len­té­te­sek az Eras­mus sza­bály­rend­sze­ré­vel.
Re­mél­he­tő­leg a hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sát és­­sze­rűb­bé te­szi az egy­sé­ges ECTS-rendszerre va­ló át­té­rés. Na­gyon fon­tos se­géd­esz­kö­ze és biz­to­sí­té­ka a kül­föld­ön vég­zett ta­nul­má­nyok el­is­me­ré­sé­nek a ta­nul­má­nyi szer­ző­dés el­ter­je­dé­se, amely a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lá­kon és egyetemeken még nem ho­no­so­dott meg.
Kü­lön prob­lé­ma­ként je­lent­ke­zik a re­cip­ro­ci­tá­son ala­pu­ló ta­nul­má­nyi utak szer­ve­zé­se és fi­nan­szí­ro­zá­sa. En­nek egyik fő aka­dá­lya, hogy a szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák és egyetemek még min­dig na­gyon ke­vés sza­kon kí­nál­nak a szlo­vák­tól el­té­rő nyel­ven fo­lyó ok­ta­tást. To­váb­bi okok kö­zött em­lít­het­jük a szlo­vá­ki­ai ta­nul­má­nyi le­he­tő­sé­gek nép­sze­rű­sí­té­sé­nek hi­á­nyos­sá­ga­it a kül­föl­di felsőoktatási intézményeken vagy a di­ák­­szál­lók, az ét­ke­zé­si le­he­tő­sé­gek ala­csony szint­jét.
A szlo­vá­ki­ai egye­te­mek­ről az Eras­mus-pro­gram tá­mo­ga­tá­sá­val éven­te meg­kö­ze­lí­tő­leg 120 oktató vesz részt 7–14 na­pos kül­föl­di ta­nul­mány­úton. A hall­ga­tói és oktatói mo­bi­li­tás te­rén egy­aránt lé­nye­ges arány­ta­lan­ság van a fo­ga­dot­tak ré­szé­ről. En­nek okai az ala­csony ös­­sze­gű grantok­ban és az egye­te­mek le­he­tő­sé­ge­i­ben is ke­re­sen­dők. A szlo­vá­ki­ai fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben a mo­bi­li­tás irán­ti igény és ér­dek­lő­dés ma­ga­san fe­lül­múl­ja a grantok és az egye­te­mek ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­ge­ket (Filkornová – Gadušová 2004).

4.5. Eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén

A bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat ki­tér az ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó kri­té­ri­u­mo­kon és mód­sze­re­ken ala­pu­ló eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés ki­ala­kí­tá­sá­ra a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás te­rén.
A mi­nő­ség biz­to­sí­tá­sa, ér­té­ke­lé­se és el­len­őr­zé­se min­dig is rend­kí­vül ér­zé­keny te­rü­le­te volt a fel­ső­ok­ta­tás­nak, amely meg­mu­tat­ko­zik a fen­ti nyi­lat­ko­zat vis­­sza­fo­gott­sá­gá­ban is. A kér­dés­ről azon­ban nyil­vá­nos vi­ta kez­dő­dött, s szá­mos kon­fe­ren­cia té­má­já­vá vált. A ber­li­ni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón (2003) a részt­ve­vők meg­egyez­tek, hogy a fel­ső­ok­ta­tás mi­nő­sé­gét te­kin­tik az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sá­nak alap­já­ul, és szá­mos fel­ada­tot fo­gal­maz­tak meg 2005-ös tel­je­sí­té­si ha­tár­idő­vel. Az ENQA meg­bí­zást ka­pott, hogy együtt­mű­köd­ve az EUA, az EURASHE és az ESIB in­téz­mé­nyek­kel, fej­les­­sze ki a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás­hoz szük­sé­ges stan­dar­do­kat, me­cha­niz­mu­so­kat és aján­lá­so­kat. A bergeni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zón (2005) el­fo­gad­ták az ENQA ál­tal ki­dol­go­zott mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si stan­dar­dok­ra és irány­el­vek­re vo­nat­ko­zó ja­vas­la­tot (Lesáková 2005, 75–79).
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság is részt vál­lal a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás po­li­ti­ká­já­nak meg­al­ko­tá­sá­ban, és a 2004-ben köz­zé­tett do­ku­men­tu­má­ban öt lé­pés­ben ál­la­pít­ja meg a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás rend­sze­ré­nek köl­csö­nös el­is­me­ré­sét Eu­ró­pá­ban:
1. a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés bel­ső me­cha­niz­mu­sai;
2. kö­zös szten­derdek, irány­el­vek, el­já­rá­sok;
3. a mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si és akkred­itá­ciós ügy­nök­sé­gek eu­ró­pai nyil­ván­tar­tá­sá­nak lét­re­ho­zá­sa;
4. a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek sza­bad­sá­ga a re­giszt­rált ügy­nök­sé­gek meg­vá­lasz­tá­sá­ra a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés el­vég­zé­se cél­já­ból;
5. a re­giszt­rált ügy­nök­ség dön­té­sé­nek el­fo­ga­dá­sa az EU ál­la­ma­i­ban.
Két év­re rá, 2006-ban az Eu­ró­pai Par­la­ment és az Eu­ró­pa Ta­nács el­fo­gad­ta a 2006/143/ES szá­mú aján­lást az eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés­ről a fel­ső­fo­kú mű­ve­lő­dés mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­sa te­rén, tá­mo­gat­va a bergeni mi­nisz­te­ri kon­fe­ren­ci­án el­fo­ga­dott ha­tá­ro­za­to­kat (Sinay 2006).
Szlo­vá­kia az 1989-es po­li­ti­kai rend­szer­vál­tás után már a 172/1990-es szá­mú tör­vény­ben – az akkred­itá­ció be­ve­ze­té­sé­vel – meg­al­kot­ta a fel­ső­ok­ta­tás mi­nő­ség­ja­ví­tá­sát cél­zó jog­sza­bályt. Az akkred­itá­ció tár­gyát ké­pez­ték a felsőoktatási intéz­mé­nyek, a ka­rok al­kal­mas­sá­gá­nak meg­ál­la­pí­tá­sa fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok meg­va­ló­sí­tá­sá­ra, amely alap­ján a vég­ző­sök fel­ső­fo­kú dip­lo­mát sze­rez­het­nek, ill. do­cen­si és pro­fes­­szo­ri tu­do­má­nyos-pe­da­gó­gi­ai fo­ko­za­tok­hoz ve­ze­tő habil­itá­ciók és inau­gurá­ciók meg­va­ló­sí­tá­sá­ra. Ezen kí­vül az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság 1999-ig a ka­rok szint­jén vé­gez­te az éves eva­l­uá­ciót is az ön­ér­té­ke­lő je­len­té­sük alap­ján. A mi­nő­ség­ér­té­ke­lés há­rom te­rü­let­re, a ku­ta­tá­si te­vé­keny­ség­re, az ok­ta­tá­si te­vé­keny­ség­re és az al­kal­ma­zot­tak struk­tú­rá­já­ra irá­nyult. Az ér­té­ke­lés alap­ján a ka­ro­kat a négy mi­nő­sé­gi ka­te­gó­ria va­la­me­lyi­ké­be so­rol­ták (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách, 17. §).
Az új felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách) nem vá­lasz­tot­ta szét az akkred­itá­ció és a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés in­téz­mé­nyét, épp el­len­ke­ző­leg, a mi­nő­ség­ér­té­ke­lést a fő­is­ko­lák komp­lex akkred­itá­ciójá­nak ré­szé­vé tet­te, ame­lyet az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság vé­gez.
Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tá­si mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­si, mi­nő­ség­biz­to­sí­tá­si és akkred­itá­ciós rend­sze­rek ta­pasz­ta­la­tai, és a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sá­ban ér­de­kelt po­li­ti­kai és szak­mai tes­tü­le­tek, ill. in­téz­mé­nyek aján­lá­sai alap­ján szü­le­tett meg 2003. már­ci­us 19-én a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Kor­má­nyá­nak ren­de­le­te az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság­ról, amely már új akkred­itá­ciós kri­té­ri­u­mo­kat ál­la­pí­tott meg (Nariadenie… 2003).
Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság a kor­mány ta­nács­adó tes­tü­le­te, mely­nek jog­kör­ét tör­vény sza­bá­lyoz­za (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 9. sza­k.).
A fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek tény­le­ges mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­sé­nek az ún. komp­lex akkred­itá­ciót le­het te­kin­te­ni. A felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 84. § 1. bek.) ér­tel­mé­ben a fő­is­ko­lák és egye­te­mek te­vé­keny­sé­gé­nek komp­lex akkred­itá­ció­ja olyan fo­lya­mat, mely­nek ke­re­tén be­lül az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság komp­lex mó­don vé­le­mé­nye­zi és ér­té­ke­li ezen in­téz­mé­nyek ok­ta­tá­si, ku­ta­tá­si, fej­lesz­té­si, mű­vé­sze­ti és egyéb fel­tét­ele­it. To­váb­bá vé­le­ményt mond az egyes in­téz­mé­nyek va­la­men­­nyi ta­nul­má­nyi prog­ram­já­ról, habil­itá­ciós, inau­gurá­ciós és akkred­itá­ciós kér­vé­nyé­ről, amely­ben a fel­ső­fo­kú in­téz­mény meg­fe­le­lő jo­go­sít­ványt sze­ret­ne kap­ni.
Ma­ga a komp­lex akkred­itá­ciós fo­lya­mat mint nem­ze­ti sa­já­tos­ság új­sze­rű­en hat. Szlo­vá­ki­á­ban még nin­cse­nek ve­le ta­pasz­ta­la­tok. Egy­elő­re a fő­is­ko­lák, egye­te­mek di­ver­zi­fi­ká­ci­ó­já­nak esz­kö­ze­ként te­kin­te­nek rá. Az eu­ró­pai mi­nő­ség­ér­té­ke­lés trend­jei azon­ban azt jel­zik, hogy a komp­lex akkred­itá­ció­nak et­től szé­le­sebb kö­rű ha­tá­sa lesz a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás vál­to­zá­sa­i­ra.
A ber­li­ni és a bergeni mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zók részt­ve­vői kom­mü­ni­ké­ik­ben sür­get­ték az érin­tett or­szá­go­kat a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés eu­ró­pai szten­derd­jeinek és mód­sze­re­i­nek al­kal­ma­zá­sá­ra. A felsőoktatási intézmények hat­éven­ként tör­té­nő komp­lex akkred­itá­ció­ja Szlo­vá­ki­á­ban azon­ban nem iga­zán tud meg­fe­lel­ni ezek­nek a ki­hí­vá­sok­nak. Egy­részt azért, mert eh­hez át kel­le­ne dol­goz­ni az akkred­itá­ciós kri­té­ri­u­mo­kat, más­részt az Akkre­d­itá­ciós Bi­zott­ság stá­tu­sa, ös­­sze­té­te­le és mun­ka­mód­sze­re nagy­ban el­tér az eu­ró­pai min­tá­tól. Ezenkí­vül az el­ső komp­lex akkred­itá­ció le­bo­nyo­lí­tá­sa csak 2008-ra vár­ha­tó.
Szlo­vá­ki­á­ban a felsőoktatási intézmények mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­se te­rén két új kez­de­mé­nye­zés is tör­tént.
A ber­li­ni kom­mü­ni­ké ösz­tön­zé­sé­re és a Szlo­vák Rek­to­ri Kon­fe­ren­cia kez­de­mé­nye­zé­sé­re meg­egye­zés szü­le­tett a kon­fe­ren­cia és a szlo­vák kor­mány kö­zött a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek mi­nő­ség­ér­té­ke­lé­sé­nek for­má­já­ról, amely­nek pénz­ügyi ke­re­te­it a kor­mány át­vál­lal­ta. A kon­fe­ren­cia ál­tal ki­dol­go­zott mi­nő­ség­ér­té­ke­lő pro­jekt sze­rint a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek alá­vet­nék ma­gu­kat az EUA szak­em­be­rei ál­tal el­vég­zett nem­zet­kö­zi ér­té­ke­lés­nek. E pro­jekt az EUA ér­té­ke­lő mód­sze­re­it és tech­ni­ká­ját ve­szi át, be­tart­va azt az el­vá­rást, hogy az ér­té­ke­lést érin­tő fo­lya­ma­tok a kor­má­nyok­tól és a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­től füg­get­le­nül, au­to­nóm mó­don tör­tén­je­nek. A pro­jekt cél­ja ki­ala­kí­ta­ni a felsőoktatási intézmények in­téz­mé­nye­sí­tett ér­té­ke­lé­sé­nek nem­ze­ti rend­sze­rét és tá­mo­gat­ni a mi­nő­ség kul­tú­rá­ját a fel­ső­ok­ta­tás­ban. A pro­jekt elő­ké­szí­té­sé­nek fo­lya­ma­tá­ban fel­ve­tő­dött a le­he­tő­ség, hogy az egész szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás es­sen át az EUA ál­ta­li ér­té­ke­lé­sen, ez­zel is de­monst­rál­va eu­ró­pai di­men­zi­ó­ját (Èikešová 2005). Az Akkred­itá­ciós Bi­zott­ság je­len­lé­te és sze­re­pe a pro­jekt le­bo­nyo­lí­tá­sá­ban és az ér­té­ke­lő je­len­té­sek el­ké­szí­té­sé­ben még nem tisz­tá­zó­dott.
A pro­jekt bel­ső struk­tú­rá­ja négy rész­re ta­gol­ha­tó:
1. a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ön­ér­té­ke­lő je­len­té­sé­nek el­ké­szí­té­se a meg­adott mód­szer sze­rint;
2. az EUA szak­em­be­re­i­nek hely­szí­ni tá­jé­ko­zó­dá­sa a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben, ér­té­ke­lő je­len­tés ki­dol­go­zá­sa;
3. az ér­té­ke­lés ered­mé­nye­i­nek pub­li­ká­lá­sa;
4. ös­­szeg­ző, ér­té­ke­lő kon­fe­ren­cia.
Az elő­ze­tes meg­egye­zés alap­ján 2005-ben tíz, 2006-ban ti­zen­há­rom in­téz­mény ké­szí­ti el a pro­jekt ke­re­tén be­lül az ön­ér­té­ke­lő je­len­tést. Az ér­té­ke­lő je­len­té­sek el­ké­szí­té­se és a zárókon­fer­en­ciák meg­tar­tá­sa az el­ső hul­lám­ban 2007-re, a má­so­dik hul­lám­ban 2008-ra vár­ha­tó.
2004 vé­gén kül­föl­di, de fő­leg az Egye­sült Ki­rály­ság­ban mű­kö­dő Research Selec­tiv­i­ty Excer­sive – ké­sőbb Research Assee­ment Excer­sive – min­tá­já­ra lét­re­jött az Aka­dé­mi­ai Rank­ing és Rant­i­ng Iro­da (a to­váb­bi­ak­ban: AR­RA) pol­gá­ri tár­su­lás. Ez az el­ső füg­get­len szlo­vá­ki­ai in­téz­mény, amely rend­sze­re­sen tá­jé­koz­tat­ni kí­ván­ja a nyil­vá­nos­sá­got a fő­is­ko­lák, egye­te­mek szín­vo­na­lá­ról és azok köl­csö­nös ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ról. Cél­jai kö­zé tar­to­zik: ki­ala­kí­ta­ni a mi­nő­ség­ér­té­ke­lés mód­sze­rét; el­ké­szí­te­ni a felsőoktatási intézmények, ro­kon ka­rok sor­rend­jét (rank­ing); a felsőoktatási intéz­mé­nyek­ben ratin­gokat ren­del­ni; ösz­tö­nöz­ni a szín­vo­nal­eme­lést, ver­sen­gést. Mind­ezt min­den­ki szá­má­ra ért­he­tő, meg­is­mer­he­tő kri­té­ri­u­mok alap­ján, és a nyil­vá­no­san hoz­zá­fér­he­tő, ill. kön­­nyen be­sze­rez­he­tő ada­tok fel­hasz­ná­lá­sá­val kí­ván­ja vé­gez­ni.
Az AR­RA ér­té­ke­lé­sé­nek alap­ját a vá­lasz­tott ér­té­ke­lé­si in­di­ká­to­rok és kri­té­ri­u­mok al­kot­ják. A ranti­ngok oda­íté­lé­se kü­lön szá­mí­tá­si tech­ni­ka alap­ján tör­té­nik (Správa AR­RA 2005).
A 2005 vé­gé­re el­ké­szí­tett el­ső je­len­tés hi­á­nyos­sá­gai mi­att az iro­da na­gyon sok kri­ti­kát ka­pott. Meg­le­pő volt, hogy sem a fel­ső­ok­ta­tás, sem a tár­sa­da­lom nem volt fel­ké­szül­ve egy ilyen mi­nő­ség­ér­té­ke­lés­re. Az iro­da a leg­na­gyobb hi­bát ott kö­vet­te el, hogy tü­rel­met­le­nül, idő előtt nyil­vá­nos­ság­ra hoz­ta el­ső je­len­té­sét, amely sa­ját be­val­lá­sa sze­rint sem biz­tos, hogy fe­di a va­lós hely­ze­tet, hi­szen pl. a kri­té­ri­u­mok csak két­har­ma­dá­hoz (34-ből 23-hoz) volt ké­pes be­sze­rez­ni az ada­to­kat. Nem ta­lált el­is­me­rés­re az sem, hogy a pub­li­ká­ci­ók ér­té­ke­lé­sé­nél csak a Web of Knowl­ege (WoK) adat­bá­zist vet­ték ala­pul. Sok ki­fo­gás ér­te a kri­té­ri­u­mok egy ré­szét, ame­lyek a mi­nő­ség va­lós ja­vu­lá­sa nél­kül is po­zi­tí­van ma­ni­pu­lál­ha­tók, ill. a ka­rok hat tu­do­mány­te­rü­let­re va­ló be­so­ro­lá­sa sem egy­ér­tel­mű, amely alap­ján rang­so­rol­ták, ös­­sze­ha­son­lí­tot­ták a ka­rok tel­je­sít­mé­nyét. A kri­té­ri­u­mok rend­sze­re, az ér­té­ke­lés mód­sze­re, a pon­to­zás so­kak sze­rint a po­zso­nyi egye­te­mek­nek elő­nyös, ahol dol­go­zik, dol­go­zott vagy ta­nult az iro­da fel­ügye­lőta­ná­csa, ill. szak­mai ta­ná­csa tag­ja­i­nak több­sé­ge. Így csor­ba esett az AR­RA ön­meg­ha­tá­ro­zó füg­get­len­sé­gén is.
Mind­ezek el­ke­rül­he­tők let­tek vol­na, ha az iro­da több időt ha­gyott vol­na a je­len­tés el­ké­szí­té­sé­re, és az in­di­ká­to­rok, a kri­té­ri­u­mok és az ér­té­ke­lé­si mód­sze­rek, pon­to­zá­sok tech­ni­ká­ját az egye­te­mek, a fel­ső­ok­ta­tás kép­vi­se­le­ti szer­ve­i­nek vé­le­mé­nye­zé­sé­hez, ill. jó­vá­ha­gyá­sá­hoz kö­töt­te vol­na.
Min­den­eset­re az AR­RA az ed­di­gi­ek­től (akkred­itá­ció) el­té­rő, új­sze­rű, a szlo­vá­ki­ai vi­szo­nyok­ba be­ágyaz­ha­tó mi­nő­ség­ér­té­ke­lő tech­ni­ká­ja élet­ké­pes­nek tű­nik, amely a fel­ső­ok­ta­tás egé­szé­nek szín­vo­nal­eme­lé­sét is elő­se­gít­he­ti.
A 2006-os par­la­men­ti vá­lasz­tá­sok utá­ni új kor­mány ál­lás­pont­ja az ARRA-val kap­cso­lat­ban még nem is­me­re­tes. Azon­ban ha a fen­tebb em­lí­tett anya­gi for­rá­sok az AR­RA szá­má­ra meg­ma­rad­nak, és el tud­ja ma­gát fo­gad­tat­ni nem­zet­kö­zi szin­ten is – mint a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ba be­il­leszt­he­tő mi­nő­ség­ér­té­ke­lő in­téz­mény –, ha le­küz­di gyer­mek­be­teg­sé­ge­it, ak­kor az aka­dé­mi­ai kö­zös­sé­gek, a ci­vil és a po­li­ti­kai tár­sa­da­lom ál­tal el­fo­ga­dott és el­is­mert füg­get­len fel­ső­ok­ta­tá­si mi­nő­ség­ér­té­ke­lő in­téz­mén­­nyé vál­hat.

4.6. Eu­ró­pai di­men­zió a fel­ső­ok­ta­tás­ban

A mi­nisz­te­rek prá­gai és ber­li­ni ta­lál­ko­zó­já­nak aján­lá­sai a fel­ső­ok­ta­tás eu­ró­pai di­men­zi­ó­já­nak tá­mo­ga­tá­sá­ra va­ló­já­ban két fő prob­lé­má­ról szól­nak.
Az eu­ró­pai di­men­zió erő­sí­té­se ér­de­ké­ben fel­kér­ték a nem­ze­ti fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ket eu­ró­pai tar­tal­mú mo­du­lok, kur­zu­sok ki­fej­lesz­té­sé­re a fel­ső­ok­ta­tás min­den szint­jén, va­la­mint az aka­dé­mi­ai em­be­ri erő­for­rás­ok és kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok köl­csö­nös ki­hasz­ná­lá­sá­ra. Eb­ben az ér­te­lem­ben te­hát kü­lön­bö­ző or­szá­gok in­téz­mé­nye­i­nek együtt­mű­kö­dé­sén ala­pu­ló mo­du­lok, kur­zu­sok és ta­nul­má­nyi prog­ra­mok ki­dol­go­zá­sa ke­rül elő­tér­be, ame­lyek kö­zös tu­do­má­nyos fo­ko­za­tok el­fo­ga­dá­sá­hoz ve­zet­nek. Az ilyen kö­zös prog­ra­mok ese­té­ben biz­to­sí­ta­ni kell a kül­föl­di ta­nul­má­nyok elég­sé­ges hos­­szát, és tör­vé­nyes ke­re­te­ket kell te­rem­te­ni a kö­zös prog­ra­mok akk­re­di­tá­lá­sá­ra és a kö­zös dip­lo­mák el­fo­ga­dá­sá­ra (Sprievodca… 2006, 41–42).
Az eu­ró­pai di­men­zió erő­sí­té­sé­nek egy fon­tos lánc­sze­me a hall­ga­tói mo­bi­li­tás, a kül­föl­di rész­kép­zé­sek is.
Szlo­vá­ki­á­ban a fel­ső­ok­ta­tás euró­paizálódása te­kin­te­té­ben a felsőoktatási intéz­mé­nyek pri­o­ri­tás­ként ke­ze­lik a hall­ga­tók és az ok­ta­tók mo­bi­li­tá­sát. A kül­föl­di part­ne­rek­kel kö­zös aka­dé­mi­ai prog­ra­mok kí­ná­la­tát, ket­tős és kö­zös dip­lo­mák ki­adá­sát je­len­leg mind a tör­vé­nyes ren­del­ke­zé­sek, mind az akkred­itá­ciós me­cha­niz­mu­sok aka­dá­lyoz­zák. A hall­ga­tói és a ta­ná­ri mo­bi­li­tá­sok bő­ví­té­se, fej­lesz­té­se is na­gyon las­san ha­lad elő­re.
Né­hány egye­te­men már meg­je­len­tek a kül­föl­di elő­adók is (Cseh­or­szág­ból, Ma­gyar­or­szág­ról, Len­gyel­or­szág­ból). Több egye­tem prog­ra­mot is hir­de­tett eu­ró­pai ta­nul­má­nyok­ból, sőt eu­ró­pai ta­nul­má­nyok irá­nyult­sá­gú ka­rok is ala­kul­tak az egye­te­me­ken.
Ál­ta­lá­nos­ság­ban azon­ban el­mond­ha­tó, hogy a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek még min­dig kis fi­gyel­met szen­tel­nek az eu­ró­pai tat­al­mú prog­ra­mok, sza­kok be­ve­ze­té­sé­nek.

4.7. Éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés

Ta­nul­má­nyunk ezen ré­szé­ben az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés fo­gal­mát hasz­nál­juk, tu­da­to­sít­va, hogy a té­má­val kap­cso­la­tos fo­gal­mak meg­ha­tá­ro­zá­sai fej­lő­dés­ben van­nak. Meg­je­len­tek olyan ta­nul­má­nyok, ahol az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés, ill. ta­nu­lás ter­mi­nu­so­kat kü­lön­bö­ző tar­ta­lom­mal hasz­nál­ják.
Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés épí­té­sé­nek haj­tó­ere­je az a fel­is­me­rés, hogy az élet­szín­vo­nal nö­ve­ke­dé­se, a kon­ku­ren­cia­ké­pes­ség az em­be­ri erő­for­rás­tól, az em­be­rek mű­ve­lő­dé­sé­től és ké­pes­sé­ge­i­től függ.
Az egyes ok­ta­tás­po­li­ti­kák a mű­ve­lő­dés­be, a pro­fesszionálódás­ba va­ló hos­­szú tá­vú stra­té­gi­ai be­fek­te­té­sek­re irá­nyul­nak, ame­lyek a mun­ka­erő­pi­ac szá­má­ra szük­sé­ge­sek. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést Eu­ró­pá­ban mint a fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­ka esz­kö­zét az egyes ál­la­mok­ban tör­vé­nyek, ren­de­le­tek sza­bá­lyoz­zák.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat mi­nisz­te­ri ta­lál­ko­zó­i­nak nyi­lat­ko­za­tai e té­má­ban elég­gé szűk­sza­vú­ak. Fi­gye­lem­re mél­tó azon­ban an­nak dek­la­rá­lá­sa, hogy az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szá­má­ra ja­ví­ta­ni kell a le­he­tő­sé­ge­ket a fel­ső­ok­ta­tás szint­jén, sőt a fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­szé­vé kell ten­ni. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés kred­itrend­sz­erre va­ló át­ala­kí­tá­sa még na­gyon sok ten­ni­va­lót ad a jö­vő szá­má­ra.
Az Eu­ró­pa Ta­nács 2000. már­ci­u­si ülé­se új ösz­tön­zést adott az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés­po­li­ti­ka irá­nyult­sá­gá­nak. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság ál­tal ki­dol­go­zott me­mo­ran­dum vált az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés alap­do­ku­men­tu­má­vá, amely hat alap­ve­tő üze­ne­tet köz­ve­tít, ill. hat lé­pés­ben ha­tá­roz­za meg az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés meg­va­ló­sí­tá­sát. Ezek a kö­vet­ke­zők:
1. új is­me­re­tek, kész­sé­gek el­ér­he­tő­sé­gé­nek biz­to­sí­tá­sa min­den­ki szá­má­ra;
2. több be­fek­te­tést az em­be­ri erő­for­rás­ok­ba;
3. in­no­vá­ció a mű­ve­lő­dés­ben;
4. a mű­ve­lő­dés ered­mé­nye­i­nek el­is­me­ré­se, ér­té­ke­lé­se;
5. a szak­mai út­mu­ta­tás és ta­nács­adás új­ra­gon­do­lá­sa;
6. kö­ze­lebb vin­ni a mű­ve­lő­dést a ta­nul­ni aka­rók­hoz.
Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség alap­elem­ének te­kin­tik, amely be­fo­lyás­sal van a mo­bi­li­tás­ra, az e-learn­ingre, a ku­ta­tás­ra, a szak­kép­zés­re és a ké­pe­sí­té­sek el­is­me­ré­sé­re. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést a for­má­lis mű­ve­lő­dés (mű­ve­lő­dé­si és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben), a nem for­má­lis mű­ve­lő­dés (a nem­ze­ti mű­ve­lő­dé­si és ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­ken kí­vül) és a nem in­téz­mé­nyes mű­ve­lő­dés al­kot­ja.
Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság már elő­ter­jesz­tet­te a 2007–2013-ra vo­nat­ko­zó új mű­ve­lő­dé­si prog­ram­ját, amely va­ló­szí­nű­leg meg­ha­tá­ro­zó lesz az eu­ró­pai mű­ve­lő­dés irá­nyára.
Az Eu­ró­pai Par­la­ment 2006. ok­tó­ber 25-én ho­zott dön­té­sé­vel be­fe­je­ződ­tek a vi­ták és az elő­ké­szí­tő mun­kák az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés prog­ram­já­ról, amely új idő­sza­kot nyit az eu­ró­pai együtt­mű­kö­dés te­rén a fel­ső­ok­ta­tás­ban. A prog­ram ak­ti­vi­tá­sai kap­cso­lód­nak a ko­ráb­bi Socrates-, Le­o­nar­do da Vin­ci-, Jean Mounet-pro­g­ramokra, és ki­bő­ví­tik, to­vább­fej­lesz­tik eze­ket a mű­ve­lő­dés min­den szint­jén igé­nyelt együtt­mű­kö­dés­re. A fel­ső­ok­ta­tá­si kö­zös­sé­gek szá­má­ra új együtt­mű­kö­dé­si le­he­tő­sé­gek nyíl­nak az­ál­tal, hogy nemcsak a hall­ga­tók­ra és az ok­ta­tók­ra ter­jed ki a prog­ram, ha­nem a nem pe­da­gó­gus al­kal­ma­zot­tak, a ku­ta­tó és az irá­nyí­tó szak­em­be­rek, a ci­vil, a kor­má­nyon kí­vü­li szer­ve­ze­tek, az egye­sü­le­tek, az együtt­mű­kö­dő üze­mek is be­von­ha­tók a prog­ram­ba. In­ten­zí­vebb tá­mo­ga­tást fog­nak él­vez­ni a fel­ső­ok­ta­tás mul­ti­dis­z­ci­plináris meg­kö­ze­lí­té­sén ala­pu­ló igé­nyek, min­de­nek­előtt az in­teg­rált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok, ame­lyek ket­tős vagy kö­zös dip­lo­má­hoz ve­zet­nek (Sinay 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban már ko­ráb­ban meg­ho­no­sod­tak a to­vább­ta­nu­lás (ïalšie vzdelá­vanie), a fel­nőtt­ok­ta­tás (vzdelá­vanie dospelých) fo­gal­mak. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés Szlo­vá­ki­á­ban még min­dig sok prob­lé­má­val küsz­kö­dik. A kö­zel­múl­tig hi­ány­zott fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­ja is. Az e cél­ból lét­re­jött új ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek te­vé­keny­sé­ge sem volt jo­gi elő­írá­sok­kal alá­tá­maszt­va. Az egyes kor­mány­tár­cák ke­re­tén be­lül fo­lyó éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés az ál­la­mi szol­gá­la­tok­ról szó­ló 312/2001-es szá­mú tör­vény, ill. a köz­ér­de­kű mun­ka vég­zé­sé­ről szó­ló 552/2003-es szá­mú tör­vény alap­ján fo­lyik. Az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um ha­tás­kö­ré­be tar­to­zó pe­da­gó­gus és nem pe­da­gó­gus al­kal­ma­zot­tak mű­ve­lő­dé­sét az e tár­ca alá tar­to­zó in­téz­mé­nyek vég­zik (az Ál­la­mi Pe­da­gó­gi­ai In­té­zet, az Ál­la­mi Szak­kép­ző In­té­zet, a Mód­szer­ta­ni Köz­pont, az egye­te­mek és fő­is­ko­lák, va­la­mint az Aca­de­mia Istro­pol­i­tana). A for­má­lis éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés is­ko­la­rend­sze­rén túl fel­nőtt­ok­ta­tást szer­vez­nek to­váb­bi ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek is, ame­lyek a Fel­nőtt­ok­ta­tás In­téz­mé­nye­i­nek Szö­vet­sé­gé­be tö­mö­rül­nek. Szlo­vá­ki­á­ban a fel­nőtt­ok­ta­tás min­de­nek­előtt a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re irá­nyul, konk­rét szak­mai tu­dás és ké­pes­sé­gek meg­szer­zé­sé­nek elő­se­gí­té­sé­vel (Sprievodca… 2006, 43–45).
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás ke­re­tén be­lül az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés két szin­ten je­le­nik meg. Egy­részt a fő­is­ko­lák, egye­te­mek ha­gyo­má­nyos kí­ná­la­ti rend­sze­rén ke­resz­tül, a gya­kor­la­ti igé­nyek­nek meg­fe­le­lő, tar­tal­mi­lag cél­irá­nyo­san ori­en­tált kép­zé­si prog­ra­mok szint­jén, va­la­mint az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szer­ve­zé­sé­re és meg­va­ló­sí­tá­sá­ra lét­re­ho­zott össz­e­gyete­mi in­téz­mé­nyek szint­jén. Az al­kal­ma­zott ok­ta­tá­si mód­sze­rek na­gyon sok­szí­nű­ek. En­nek el­le­né­re Szlo­vá­ki­á­ban az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dést még min­dig nem te­kin­tik a fel­ső­fo­kú ok­ta­tás ter­mé­sze­tes mű­kö­dé­si te­vé­keny­sé­gé­nek.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat ide­jén Szlo­vá­ki­á­ban több olyan kon­cep­ci­ós anyag, do­ku­men­tum is szü­le­tett, amely az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés te­rü­le­te­i­re is vo­nat­ko­zik. Ezek kö­zül emel­jük ki Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés kon­cep­ci­ó­ja a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban (Koncepcia celoživ­ot­ného vzdelá­va­nia v Slovenskej Repub­like) cí­műt, ame­lyet a kor­mány 2004-ben fo­ga­dott el. Ez a do­ku­men­tum va­ló­já­ban az eu­ró­pai tren­dek adap­tá­lá­sá­nak jo­gi és gya­kor­la­ti te­re­pét nyi­tot­ta meg, és meg­ha­tá­roz­ta az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés stra­té­gi­ai cél­ja­it.
A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság az eu­ró­pai irány­vo­na­lak szel­le­mé­ben még min­dig ke­vés anya­gi for­rást sza­ba­dít fel az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szá­má­ra. Még vá­rat ma­gá­ra a több­for­rá­sú pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­sok szá­má­ra szük­sé­ges jo­gi ke­re­tek ki­ala­kí­tá­sa. Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés má­sik ki­hasz­ná­lat­lan te­re­pe a fel­ső­ok­ta­tás in­tel­lek­tu­á­lis po­ten­ci­ál­ja. A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézmények jó star­tot vet­tek a bo­lo­gnai fo­lya­mat meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén és a sze­mé­lyi fel­té­te­lek, a mi­nő­sé­gi mu­ta­tók és az inf­rast­ruk­tu­rá­lis kör­nye­zet do­mi­náns po­zí­ci­ó­ba he­lye­zik az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés azon te­rü­le­te­in is, ame­lyek a fel­nőtt­ok­ta­tás­ban je­len­nek meg.

4.8. Fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és hall­ga­tók

Kü­lön is meg­fo­gal­ma­zó­dott a hall­ga­tók konst­ruk­tív rész­vé­tel­ének szük­sé­ges­sé­ge a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban, amely­nek fon­tos esz­kö­ze, hogy a hall­ga­tók tel­jes ér­té­kű part­ne­rek­ké vál­ja­nak a felsőoktatási intézmények irá­nyí­tá­sa te­rén. Szük­sé­ges be­von­ni a hall­ga­tó­kat a ta­nul­má­nyok szer­ve­zé­sé­be, tar­tal­má­nak ki­ala­kí­tá­sá­ba. An­nak el­le­né­re, hogy a leg­több eu­ró­pai ál­lam­ban a hall­ga­tók rész­vé­te­le a felsőoktatási intéz­mények irá­nyí­tá­sá­ban és dön­tés­ho­zá­sá­ban tör­vé­nyes ke­re­tek kö­zött biz­to­sít­va van, to­vább­ra is tö­re­ked­ni kell a hall­ga­tók ak­tu­á­lis el­kö­te­le­zett­sé­gé­nek nö­ve­lé­sé­re a felsőoktatási intézmények irá­nyí­tá­sá­ban, töb­bek kö­zött az­zal, hogy pon­to­sab­ban iden­ti­fi­kál­ják és el­vá­las­­szák a felsőoktatási intézmények és a hall­ga­tók szer­ve­ze­te­i­nek fel­adat­kö­re­it.
Ah­hoz azon­ban, hogy a hall­ga­tók fe­le­lős­ség­tel­je­sen tud­ja­nak dön­te­ni és cse­le­ked­ni, szük­sé­ges, hogy hoz­zá­jus­sa­nak a meg­fe­le­lő in­for­má­ci­ók­hoz, és jo­gi fe­le­lő­ség­gel tar­toz­za­nak egyé­ni és kol­lek­tív szin­ten egy­aránt.
Szlo­vá­ki­á­ban az egye­te­mi au­to­nó­mia és ön­kor­mány­za­ti­ság el­vei már az 1990-es fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vén­­nyel biz­to­sí­tot­tá vál­tak (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách). Et­től kezd­ve a hall­ga­tók is ak­tí­van részt vesz­nek az irá­nyí­tá­si és dön­tés­ho­zó fo­lya­ma­tok­ban. A 2002-es tör­vény nyil­vá­nos, ál­la­mi és ma­gán­felsőoktatási intézményeket kü­lön­böz­tet meg (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 2. § 2. bek.). A ka­to­nai, va­la­mint a rendőrakadémián kí­vül va­la­men­­nyi in­téz­mény nyil­vá­nos stá­tust ka­pott (lásd még a 2. fe­je­ze­tet).
Szlo­vá­ki­á­ban a nyil­vá­nos felsőoktatási intézmények önál­ló jo­gi sze­mély­ként mű­kö­dő au­to­nóm in­téz­mé­nyek, ame­lye­ket az ún. aka­dé­mi­ai ön­kor­mány­za­ti szer­vek irá­nyí­ta­nak. Ezek az Aka­dé­mi­ai Sze­ná­tus, a Rek­to­ri Hi­va­tal, a Tu­do­má­nyos Ta­nács és a Fe­gyel­mi Bi­zott­ság. A nyil­vá­nos felsőoktatási intézményekben az ál­la­mi és a tár­sa­dal­mi fel­ügye­let sze­re­pét rész­ben egy új, ed­dig is­me­ret­len tes­tü­let, a Fel­ügye­lő Ta­nács ve­szi át.
A ka­rok nem jo­gi sze­mé­lyek, de ön­kor­mány­za­ti jog­kö­rü­ket ugyan­olyan aka­dé­mi­ai szer­vek lát­ják el, mint a fő­is­ko­lá­ét, egye­te­mét.
Szlo­vá­ki­á­ban a hall­ga­tók rész­vé­te­le a fő­is­ko­lák, egye­te­mek, ill. ka­rok irá­nyí­tá­sá­ban biz­to­sít­va van min­de­nek­előtt a sze­ná­tu­si (leg­alább egy­har­mad), a fe­gyel­mi bi­zott­sá­gi (fe­le) és a fel­ügye­lő ta­ná­csi (egy) tag­sá­guk­kal.
Ezenkí­vül az egyes fő­is­ko­lá­kon, ugyan el­té­rő mó­don, de a hall­ga­tók kép­vi­sel­te­tik ma­gu­kat a rek­to­ri és a dé­ká­ni ta­nács­adó tes­tü­le­tek­ben, va­la­mint a di­ák­szol­gál­ta­tá­sok in­téz­mé­nye­i­ben is.
A di­ák­ak­ti­vi­tá­sok szer­ve­zé­sét a di­ák­par­la­men­tek vég­zik. Ezen kí­vül a tör­vé­nyi elő­írá­sok­kal össz­hang­ban a hall­ga­tók a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken be­lül (di­ák) egye­sü­le­te­ket, szö­vet­sé­ge­ket, szak­mai cso­por­to­su­lá­so­kat hoz­hat­nak lét­re, me­lyek sza­ba­don mű­köd­het­nek (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 70. §).
A hall­ga­tók szá­má­ra adott a le­he­tő­ség, hogy ak­tí­vab­ban nyil­vá­nul­ja­nak meg, és be­fo­lyá­sol­ják a hall­ga­tói mo­bi­li­tás nö­ve­ke­dé­sét aka­dá­lyo­zó prob­lé­mák meg­ol­dá­sát, a szo­ci­á­lis hely­ze­tük ja­vu­lá­sát, a fel­ső­fo­kú ok­ta­tás szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sét, új prog­res­­szív ok­ta­tá­si mód­sze­rek be­ve­ze­té­sé­re szol­gá­ló dön­té­sek meg­ho­za­ta­lát, va­la­mint a ta­nul­má­nya­ik­hoz szük­sé­ges fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sát.
A szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tás­ban az ak­tu­á­lis és fe­le­lős­ség­tel­jes hall­ga­tói rész­vé­telt az in­téz­mé­nyek éle­té­nek ala­kí­tá­sá­ban két do­log aka­dá­lyoz­za. Egy­részt a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken még nem elég­gé tu­da­to­sít­ják a hall­ga­tók né­ze­te­i­nek, vé­le­mé­nyé­nek je­len­tő­sé­gét, és nem biz­to­sí­ta­nak kel­lő te­ret ezek meg­nyil­vá­nu­lá­sá­hoz. A múlt­ból örö­költ szi­go­rú ta­nul­má­nyi rend­sza­bály­ok még min­dig aka­dá­lyoz­zák a hall­ga­tók sza­ba­dabb vá­lasz­tá­sát, moz­gá­sát ta­nul­má­nya­ik meg­szer­ve­zé­se szem­pont­já­ból. E te­rü­le­ten a fej­lő­dés má­sik aka­dá­lya a hall­ga­tók pas­­szi­vi­tá­sa, az is­ko­lai köz­ügyek iránt nem elég­gé fo­gé­ko­nyak és na­gyon ala­csony a sze­rep­vál­la­lá­si haj­la­muk.
A felsőoktatási törvény (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách, 70. § 1. bek.) ér­tel­mé­ben a hall­ga­tó­nak jo­ga van aka­dé­mi­ai éven­ként leg­alább egy­szer ano­nim kér­dő­ív for­má­já­ban vé­le­ményt mon­da­ni az ok­ta­tás szín­vo­na­lá­ról és a oktatók­ról. Sem az in­téz­mé­nyek, sem a hall­ga­tók nem hasz­nál­ták ki e tör­vé­nyes ren­del­ke­zés­ben rej­lő le­he­tő­sé­ge­ket a fel­ső­ok­ta­tás ja­ví­tá­sa ér­de­ké­ben. E tör­vé­nyi elő­írás meg­va­ló­sí­tá­sa a leg­több in­téz­mény­ben a for­ma­liz­mus zsák­ut­cá­já­ba ju­tott. A hall­ga­tók or­szá­gos kép­vi­se­le­ti szer­vé­nek a Fel­ső­ok­ta­tá­si In­téz­mé­nyek Hall­ga­tói Ta­ná­csá­nak kez­de­mé­nye­zé­sé­re, a fő­is­ko­lák, egye­te­mek fej­lesz­té­si alap­já­ból nyert tá­mo­ga­tás alap­ján 2006-ban be­in­dult egy or­szá­gos szin­ten le­bo­nyo­lít­ha­tó, a hall­ga­tók vé­le­mény­nyil­vá­ní­tá­sát re­giszt­rá­ló és ki­ér­té­ke­lő rend­szer ki­ala­kí­tá­sa a nyi­trai Kons­tan­tin Egye­tem Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­rá­nak Mi­nő­sé­gi Ok­ta­tás In­té­ze­té­ben. A hall­ga­tói ta­nács az ESIB tag­ja, és részt vesz az eu­ró­pai di­ák­szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­gé­ben is (Sprie­vodca… 2006, 46–47).

4.9. Az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség von­zá­sá­nak nö­ve­lé­se

Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak, von­zá­sá­nak nö­ve­lé­se az eu­ró­pai, de a vi­lág más ré­sze­i­nek hall­ga­tói szá­má­ra is a bo­lo­gnai fo­lya­mat fon­tos ré­szé­vé vált. En­nek alap­fel­té­te­le a kö­zért­he­tő és ös­­sze­ha­son­lít­ha­tó eu­ró­pai dip­lo­mák meg­ho­no­sí­tá­sa, a kép­zett­sé­gek kö­zös ke­re­te­i­nek ki­ala­kí­tá­sa, a mi­nő­ség­biz­to­sí­tás és az akkred­itá­ció ko­he­rens me­cha­niz­mu­sa­i­nak mű­köd­te­té­se, az ál­ta­lá­nos és rész­le­tes in­for­mált­ság meg­ja­ví­tá­sa. Két­ség­kí­vül ezek kö­zül a leg­fon­to­sabb a fel­ső­ok­ta­tás és a ku­ta­tás mi­nő­sé­ge. Az Uni­ó­hoz kö­ze­li, de tá­vo­lab­bi ré­gi­ók­kal va­ló együtt­mű­kö­dés ke­re­te­i­nek bő­ví­té­sé­vel, az ösz­tön­díj­prog­ra­mok fej­lesz­té­sé­vel és a mi­nő­ség biz­to­sí­tá­sá­val le­het e te­rü­le­te­ken elő­re­lép­ni. Az eu­ró­pai és a töb­bi ré­gió ok­ta­tá­si rend­sze­re­i­nek part­ner­sé­gén ala­pu­ló együtt­mű­kö­dés, a hall­ga­tói és ok­ta­tói mo­bi­li­tás, a kul­tú­rák kö­zöt­ti meg­ér­tés ve­zet­het a bo­lo­gnai fo­lya­mat e cél­ki­tű­zés­ének meg­va­ló­sí­tá­sá­hoz.
Szlo­vá­ki­á­ban a SAAIC ad­mi­niszt­rál­ja az Eras­mus és a Mundus eu­ró­pai prog­ra­mo­kat, ame­lyek erő­sí­tik az együtt­mű­kö­dést és a mo­bi­li­tást az eu­ró­pai or­szá­gok és a har­ma­dik or­szá­gok kö­zött. Saj­nos je­len­leg az eu­ró­pai mas­ter kur­zu­sok lét­re­ho­zá­sá­ba Szlo­vá­ki­á­ból 2005-ben csak 1 fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény kap­cso­ló­dott be (1. ak­ti­vi­tás), az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak nö­ve­lé­sét cél­zó ak­ti­vi­tá­sok­ba (4. ak­ti­vi­tás) pe­dig 3 fel­ső­fo­kú in­téz­mény.
A szlo­vá­ki­ai felsőoktatási intézmények több­éves stag­ná­lás után új­ból be­kap­cso­lód­tak a Tem­pus-pro­gram­ba, mely a volt ke­le­ti blokk és Dél-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­ba irá­nyít­ja a tá­mo­ga­tá­so­kat, min­de­nek­előtt a bo­lo­gnai fo­lya­mat al­kal­ma­zá­sa, be­ve­ze­té­se te­rén.
A szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák, egye­te­mek je­len­lé­te az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak, von­ze­re­jé­nek nö­ve­lé­sét elő­se­gí­tő fo­lya­ma­tok­ban egy­ál­ta­lán nem ki­elé­gí­tő. Csak el­vét­ve kí­nál­nak más nyel­ve­ken ok­ta­tott prog­ra­mo­kat. A Socrates- és az Eras­mus-pro­gramok ke­re­tén be­lül Szlo­vá­ki­á­ban 296 hall­ga­tó ta­nul az EU ál­la­ma­i­ból. A két­ol­da­lú és más nem­zet­kö­zi egyez­mé­nyek ke­re­te­in be­lül 3-10 hó­na­pos ta­nul­má­nyo­kat foly­tat Szlo­vá­ki­á­ban kb. 1500 kül­föl­di hall­ga­tó (Sprievodca… 2006, 48–49).

4.10. A fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa, ku­ta­tás

A lis­­sza­bo­ni stra­té­gia fő cél­ki­tű­zé­se, ki­ala­kí­ta­ni a tu­dás­ala­pú eu­ró­pai tár­sa­dal­mat, amely­nek két alap­ve­tő pil­lé­re a mű­ve­lő­dés és a ku­ta­tás. A bo­lo­gnai fo­lya­mat ré­sze az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség és az Eu­ró­pai Ku­ta­tá­si Tér­ség szo­ro­sabb ös­­sze­kap­cso­lá­sa az­ál­tal, hogy a ku­ta­tást a fel­ső­ok­ta­tás in­teg­rált ré­szé­nek te­kin­ti, és a dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat a fel­ső­ok­ta­tás har­ma­dik cik­lu­sa­ként kí­ván­ja meg­szer­vez­ni. A ku­ta­tás, a tu­dós­kép­zés és az inter­dis­z­ci­pli­nar­itás hang­sú­lyo­zá­sa mel­lett azon­ban a dok­to­ri prog­ra­mok ki­ala­kí­tá­sá­nál fi­gye­lem­be kell ven­ni a mun­ka­erő­pi­ac igé­nye­it is.
Itt ta­lán még fon­to­sabb a hall­ga­tók mo­bi­li­tá­sa, a ku­ta­tó­mű­he­lyek­ben szer­zett ta­pasz­ta­la­tok, a ku­ta­tá­si mód­sze­rek nemzetköziesítése, a nem­ze­ti dok­to­ri dip­lo­mák köl­csö­nös el­is­me­ré­se. Kü­lön hang­súlyt kap a nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dés, a kö­zös dok­to­ri prog­ra­mok in­dí­tá­sa és a ku­ta­tá­si prog­ra­mok ös­­sze­han­go­lá­sa. Tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ka nem ­csak az egye­te­me­ken fo­lyik, ezért in­ten­zí­veb­bé kell ten­ni a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek és más ku­ta­tá­si, fej­lesz­té­si in­téz­mé­nyek, mű­he­lyek köz­ti ko­ope­rá­ci­ót.
Szlo­vá­ki­á­ban tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ka fo­lyik a fő­is­ko­lá­kon, egye­te­me­ken, a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia in­té­ze­te­i­ben és az egyes mi­nisz­té­ri­u­mi szak­tár­cák ál­tal mű­köd­te­tett ku­ta­tó­in­té­ze­tek­ben. CSc. (can­di­da­tus sci­en­tar­i­um) és DrSc. (doc­tor sci­en­tar­i­um) tu­do­má­nyos fo­ko­za­tot az egye­te­me­ken és a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án le­he­tett sze­rez­ni. Az 1990-es felsőoktatási tör­vény (Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách, 22. §) eze­ket meg­szün­tet­ve be­ve­zet­te a poszt­gra­du­á­lis ta­nul­má­nyo­kat, ame­lyek dis­­szer­tá­ci­ós mun­ka meg­vé­dé­sé­vel zá­rulnak, és a vég­ző­sök dok­to­ri (Dr.) cí­met kap­nak. Az 1996-os tör­vény­mó­do­sí­tás a „dok­to­ri ta­nul­má­nyok” be­ve­ze­té­sé­ről már mint a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok leg­ma­ga­sabb szint­jé­ről ren­del­ke­zik, és ezt a tu­do­má­nyos kép­zés for­má­já­nak te­kin­ti. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok vég­ző­sei PhD., ill. ArtD. fo­ko­za­tot sze­rez­het­nek (Kalužný 2006b).
Az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás fej­lő­dé­sé­nek trend­je­it, a bo­lo­gnai fo­lya­mat cél­ki­tű­zé­se­it adap­tál­ta A szlo­vá­ki­ai fő­is­ko­lák fej­lesz­té­si kon­cep­ci­ó­ja a 21. szá­zad­ban (Koncepcia rozvoj a vysokých škôl na Sloven­sku v 21. storoèí) cí­mű kor­mány­do­ku­men­tum (2000). Ez a ter­ve­zet tör­vé­nyes ke­re­te­ket a 2002-es felsőoktatásról szó­ló tör­vény­ben öl­tött (Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách), amely az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás har­mo­ni­zá­ci­ó­já­nak el­ve­i­re épül, meg­tart­va a sa­ját fel­ső­ok­ta­tá­si ha­gyo­má­nyo­kat. E tör­vény ér­tel­mé­ben a dok­to­ri ta­nul­má­nyok a leg­ma­ga­sabb szin­tű fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok, ame­lyek ta­nul­má­nyi prog­ram­jai a har­ma­dik fel­ső­ok­ta­tá­si cik­lus ke­re­tén be­lül va­ló­sul­nak meg a kred­itrend­sz­er alap­ján (Vyhláška… 2002). Az egye­te­me­ken akk­re­di­tált ta­nul­má­nyok prog­ram­ja­it az egye­te­me­ken a ta­nul­má­nyi sza­kok sze­rint (lásd még 4.2. sza­kasz) Dok­to­ri Szak­bi­zott­ság­ok fi­gye­lik és ér­té­ke­lik. Több egye­tem kö­zös dok­to­ri szak­bi­zott­sá­got is lét­re­hoz­hat.
Mi­vel a dok­to­ri ta­nul­má­nyok a leg­ma­ga­sabb szin­tű fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok, ezért csak a fel­ső­fo­kú in­téz­mé­nyek­ben va­ló­sít­ha­tók meg. En­nél fog­va az ed­dig ilyen kom­pe­ten­ci­ák­kal is ren­del­ke­ző más in­téz­mé­nyek­ben dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat csak az egye­te­mek­kel együtt­mű­köd­ve és az egye­te­me­ken akk­re­di­tált ta­nul­má­nyi prog­ra­mok­ban va­ló­sít­hat­nak meg.
Az egye­te­mek­nek meg kell al­kot­ni­uk a dok­to­ri ta­nul­má­nyok ta­nul­má­nyi sza­bály­za­ta­it, amely szá­muk­ra új ki­hí­vást, fe­le­lős­sé­get je­lent. Az egye­te­mek 2002 óta 1053 dok­to­ri prog­ra­mot akk­re­di­tál­tak, s az egye­te­me­ken kí­vü­li ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek szá­má­ra 180 jo­go­sít­ványt ad­tak ki. Ez fel­jo­go­sít­ja őket, hogy egye­te­mek­kel együtt­mű­köd­ve dok­to­ri ta­nul­má­nyo­kat va­ló­sít­sa­nak meg. Az ilyen prog­ram­ban te­vé­keny­ke­dő dok­toran­dus­zok egy­ben az egye­tem hall­ga­tói is, de szá­muk­ra az ösz­tön­dí­jat az egye­te­men kí­vü­li ok­ta­tá­si in­téz­mény biz­to­sít­ja (Plavèan 2006).
Szlo­vá­ki­á­ban 2002-ó­ta in­ten­zí­ven fej­lő­dik a dok­to­ri kép­zés. A 2002-es év­hez ké­pest 2005-re a fel­vett hall­ga­tók szá­ma 637-ről 1217-re emel­ke­dett, amely kö­zel 100%-os gya­ra­po­dást je­lent. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok ala­ku­lá­sát Szlo­vá­ki­á­ban szem­lél­tes­sük né­hány sta­tisz­ti­kai adat­tal. 2002-ben az ös­­szes dok­to­ri hall­ga­tó szá­ma 9426 volt (8530 egye­te­me­ken, 896 a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án), eb­ből nap­pa­li hall­ga­tó 2516 (2067/449), le­ve­le­ző hall­ga­tó 6910 (6463/447). Ezek az ada­tok 2004-re a kö­vet­ke­ző­kép­pen vál­toz­tak: ös­­szes hall­ga­tó 10 892 (9971/921), nap­pa­li hall­ga­tó 3159 (2735/424), le­ve­le­ző hall­ga­tó 7733 (7236/497).
Az egye­te­me­ken a dok­to­ri ta­nul­má­nyok hall­ga­tó­i­nak a szá­ma fo­lya­ma­to­san emel­ke­dik, a Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mi­án azon­ban stag­nál. Így 2005-ben az egye­te­me­ken már 10 378 dok­to­ri hall­ga­tó ta­nult (nap­pa­li 3307, le­ve­le­ző 7091), de csak 77 kül­föl­di hall­ga­tó­ja volt az egye­te­mek­nek (Kalužný 2006b).
2002-ben a dok­to­ri prog­ra­mo­kat 712 hall­ga­tó vé­gez­te el – 229 nap­pa­li, 483 pe­dig le­ve­le­ző ta­go­za­ton –, 2005-ben pe­dig már 1046 hall­ga­tó (425 nap­pa­lis és 621 le­ve­le­zős).
Még egy sta­tisz­ti­kai adat­tal egé­szít­sük ki a dok­to­ri ta­nul­má­nyok be­mu­ta­tá­sát. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok­ban részt­ve­vő hall­ga­tók ará­nya­i­nak vál­to­zá­sa az ös­­szes töb­bi hall­ga­tó szá­má­hoz vi­szo­nyít­va bi­zo­nyos vál­to­zá­so­kat ve­tít elő­re. 2004-ben ugyan­is az ös­­szes ilyen hall­ga­tó ará­nya 6,32% volt, ami 2005-re 6,09%-ra csök­kent. Biz­ta­tó vi­szont a nap­pa­li ta­go­za­tos dok­toran­dus­zok szá­má­nak gya­ra­po­dá­sa: egy év alatt 2,50%-ról 2,85%-ra.
Szlo­vá­ki­á­ban a nap­pa­li ta­go­za­tos PhD-hallgatók ösz­tön­dí­ját az ál­la­mi költ­ség­ve­tés biz­to­sít­ja. Te­hát 2004-ig csak an­­nyi nap­pa­li hall­ga­tó ta­nul­ha­tott dok­to­ri prog­ra­mok­ban az egyes egye­te­me­ken, amen­­nyi­vel a költ­ség­ve­tés szá­molt. Ez 2005-ben is így volt, de a mi­nisz­té­ri­um en­ge­dé­lyez­te az egye­te­mek­nek a mi­nisz­té­ri­u­mi kvó­tá­kon túl fel­vett hall­ga­tók ösz­tön­dí­já­nak más egye­te­mi for­rás­ból va­ló ki­egé­szí­té­sét. Az egye­te­mek­nek azon­ban szű­kös költ­ség­ve­tés­ük mi­att itt lé­nye­ge­sebb tar­ta­lé­kok nem áll­nak ren­del­ke­zés­re.
A le­ve­le­ző ta­go­za­tos hall­ga­tók ta­nul­má­nyai vi­szont költ­ség­té­rí­té­se­sek.
Ös­­sze­fog­la­lás­ként el le­het mon­da­ni, hogy a dok­to­ri ta­nul­má­nyok hall­ga­tó­i­nak szá­ma Szlo­vá­ki­á­ban nem ki­elé­gí­tő. Más fej­lett or­szá­gok­ban az imént kör­vo­na­la­zott arány 10% kö­rül mo­zog. Ez ös­­sze­függ egy­részt a kor­mány po­li­ti­ká­já­val, a dok­to­ri ta­nul­má­nyok­ra szánt ál­la­mi pénz­ügyi ke­re­tek­kel; de a hall­ga­tók szo­ci­á­lis hely­ze­té­vel is, akik pót­ke­re­se­ti le­he­tő­sé­get kény­sze­rül­nek ke­res­ni. So­kan ki­vár­nak a vég­zés­sel az eset­le­ges anya­gi­lag elő­nyö­sebb mun­ka­hely­vá­lasz­tás mi­att, hi­szen az egye­te­mek már nem tud­nak min­den PhD-hallgatónak ál­lást biz­to­sí­ta­ni. A dok­to­ri ta­nul­má­nyok így nem je­len­te­nek kü­lö­nö­sebb em­be­ri­erő­for­rás-ala­pot az egye­te­mek szá­má­ra.
Na­gyon ala­csony a dok­to­ri hall­ga­tók kül­föl­di mo­bi­li­tá­sa. Azok kö­zül vi­szont, akik kül­föld­ön töl­te­nek hos­­szabb ta­nul­má­nyi időt, már na­gyon ke­ve­sen tér­nek ha­za.
A dok­to­ri ta­nul­má­nyok vég­ző­sei még nin­cse­nek kel­lő­kép­pen tár­sa­dal­mi­lag el­is­mer­ve és anya­gi­lag ér­té­kel­ve.
A dok­to­ri kép­zést azon­ban lé­nye­ge­sen be­fo­lyá­sol­ja a tu­do­má­nyos ku­ta­tó­te­vé­keny­ség ori­en­tá­ci­ó­ja és az ered­mé­nyei irán­ti ke­res­let, amely je­len­leg nem meg­fog­ha­tó, el­ha­nya­gol­ha­tó (Kalužný 2006b).
A har­ma­dik cik­lus hall­ga­tó­i­nak anya­gi hely­ze­té­ben né­mi ja­vu­lást je­len­tett, hogy ösz­tön­dí­ju­kat 2005-től a felsőoktatási intézmények pe­da­gó­gu­si fi­ze­té­se­i­nek szint­jé­re emel­ték.

4.11. Szo­ci­á­lis di­men­zió

A szo­ci­á­lis di­men­zió az eu­ró­pai po­li­ti­ka ré­sze, de a bo­lo­gnai fo­lya­mat ke­re­te­in be­lül pri­o­ri­tás­ként csak a 2005-ös bergeni ér­te­kez­le­ten ve­tő­dött fel mint az eu­ró­pai fel­ső­ok­ta­tás att­rak­ti­vi­tá­sá­nak és ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek szük­sé­ges fel­té­te­le. Min­den ér­dek­lő­dő szá­má­ra olyan fel­té­te­le­ket kell biz­to­sí­ta­ni, hogy szo­ci­á­lis és anya­gi hely­zet­été­től füg­get­le­nül ta­nul­má­nya­it foly­tat­has­sa, és aka­dá­lyok nél­kül be is fe­jez­hes­se. A szo­ci­á­lis di­men­zió cél­ki­tű­zés­ének ér­vé­nye­sí­té­se min­de­nek­előtt a kor­má­nyok fel­ada­ta.
Szlo­vá­ki­á­ban az egye­te­mi hall­ga­tók 57%-a sze­rint ta­nul­má­nya­ik foly­ta­tá­sa igen nagy ter­het je­lent a csa­lá­di költ­ség­ve­tés szá­má­ra. 2003-ban át­lag­ban a hall­ga­tók 2400 koronát kap­tak szü­le­ik­től egy hó­nap­ban. A hall­ga­tók ki­adá­sai (szál­lás, uta­zás, ét­ke­zés, sze­mé­lyi, ta­nul­má­nyi szük­ség­le­tek) 3500 és 4800 ko­ro­na kö­zött mo­zog­tak (Šu­lanová 2004).
Szlo­vá­ki­á­ban a hall­ga­tók szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak két fő for­má­ja van. Az egyik a köz­vet­len tá­mo­ga­tás az ösz­tön­díj­rend­sze­re­ken ke­resz­tül, a má­sik az egye­te­mek do­tá­ci­ós hoz­zá­já­ru­lá­sa a hall­ga­tók költ­sé­ge­i­hez (szál­lás, ét­ke­zés, szak­iro­da­lom stb.) és spor­to­lá­si, kul­tu­rá­lis te­vé­keny­sé­gé­hez.
Az utób­bi két év­ben bő­vül­tek a hall­ga­tók tá­mo­ga­tá­sok­hoz va­ló hoz­zá­ju­tá­sá­nak le­he­tő­sé­gei. Így 2005-ben a hall­ga­tók köz­vet­len szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak rend­sze­re az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből ki­ter­jed a szo­ci­á­lis ösz­tön­dí­jak­ra, a mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­dí­jak­ra, a felsőoktatási intézmények sa­ját for­rá­sá­ból szár­ma­zó ösz­tön­dí­jak­ra, a Hall­ga­tói Köl­csön­alap kölc­söneire és az Egye­te­mi Ösz­tön­díj­alap kölc­söneire (Výroèná sprá­va… 2006).
A szo­ci­á­lis ösz­tön­díj 2005-ben 800–2500 Sk kö­zött moz­gott. A hall­ga­tók csak kb. 11%-a ré­sze­sült e tá­mo­ga­tás­ban, ho­lott ez 2004-ben 13% fö­lött volt, és a ki­fi­ze­tett ösz­tön­dí­jak nagy­sá­ga 1%-kal nőtt.
Az új mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­dí­jat 2005-ben ve­zet­ték be, amely­nek két tí­pu­sa lé­te­zik: a ta­nul­má­nyi, ill. a rend­kí­vü­li ösz­tön­díj. Ta­nul­má­nyi ösz­tön­dí­jat a hall­ga­tók 10%-a kap, akik a leg­jobb ta­nul­má­nyi ered­mé­nye­ket érik el. Ezek egyik fe­le 20 000 Sk, má­sik fe­le 10 000 Sk ösz­tön­díj­ban ré­sze­sül. Rend­kí­vü­li ösz­tön­díj­ban ré­sze­sít­he­ti az in­téz­mény hall­ga­tó­ját a ta­nul­má­nyai alatt el­ért ki­vá­ló ered­mé­nye­i­ért, a rend­kí­vül szín­vo­na­las záró­dol­go­za­tért, a tu­do­má­nyos, kul­tu­rá­lis te­vé­keny­ség­ben és cso­port­ban el­ért ered­mé­nye­kért (Vyhláška… 2005b).
Az egye­te­mek sa­ját pénz­ügyi for­rá­sa­ik­ból a hall­ga­tók tá­mo­ga­tá­sá­ra ösz­tön­dí­jak for­má­já­ban na­gyon ke­ve­set ál­doz­tak: a hall­ga­tók ösz­tön­díj­ára az ál­la­mi mo­ti­vá­ci­ós ösz­tön­díj­nak csak ke­vés­sel több mint 1,2%-át for­dí­tot­ták.
A tá­mo­ga­tá­si rend­szer vi­szony­lag új for­má­ja a hall­ga­tói köl­csön­alap­ból me­rí­tett köl­csö­nök, ame­lye­ket el­ső­sor­ban a kül­föld­ön ta­nu­ló hall­ga­tók ré­sze­sí­te­nek előny­ben. 2004-ről 2005-re mind az ösz­tön­díj­ban ré­sze­sü­lő hall­ga­tók szá­ma, mind az ösz­tön­díj ös­­sze­ge je­len­tő­sen csök­kent – több mint 25%-ot.
Az elő­nyös di­ák­köl­csö­nö­ket a hall­ga­tók alig 6%-a hasz­nál­ja ki.
Ezek­ből az ada­tok­ból is lát­ha­tó, hogy Szlo­vá­ki­á­ban a köz­vet­len és a köz­ve­tett szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok ma­ga­san el­ma­rad­nak a la­kos­ság rá­szo­rult­sá­gá­tól és a fel­ső­ok­ta­tás igé­nye­i­től. A hall­ga­tók szál­lás­le­he­tő­sé­gei az ol­csóbb kol­lé­gi­u­mok­ban nem ki­elé­gí­tők. A tel­jes szol­gál­ta­tá­sok te­rén az egye­te­mek ka­pa­ci­tá­sa 10–15 év alatt lé­nye­gé­ben alig vál­to­zott, ho­lott a hall­ga­tók szá­ma meg­két­sze­re­ző­dött.
A szo­ci­á­lis ösz­tön­díj sza­bály­za­ta is már túl­ha­la­dott, és nem iga­zán ké­pes anya­gi se­gít­sé­get nyúj­ta­ni min­den rá­szo­ru­ló­nak. Sok olyan hall­ga­tó ré­sze­sül szo­ci­á­lis ösz­tön­díj­ban, aki nem iga­zán van rá­szo­rul­va (kis­vál­lal­ko­zók gyer­me­kei), míg a bér­ből élő, egy­ér­tel­mű­en ki­mu­tat­ha­tó ala­csony jö­ve­del­mű csa­lá­dok gyer­me­ke­i­hez e szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás nem jut el (Sprievodca… 2006).
Ös­­sze­fog­lal­va el­mond­ha­tó, hogy a szo­ci­á­lis di­men­zió te­rén Szlo­vá­ki­á­ban az utób­bi évek­ben elő­re­lé­pés lé­nye­gé­ben nem tör­tént. A stag­ná­lás fő oka a pénz­ügyi­leg alul­fi­nan­szí­ro­zott fel­ső­ok­ta­tás, hi­szen az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből a fel­ső­ok­ta­tás­nak jut­ta­tott 0,76%-­nak „kö­szön­he­tő­en” Szlo­vá­kia az OECD-statisztikák vé­gén kul­log.
A bo­lo­gnai fo­lya­mat szo­ci­á­lis di­men­zi­ó­já­nak el­vá­rá­sa­it Szlo­vá­ki­á­ban csak úgy le­het tel­je­sí­te­ni, ha az ál­la­mi költ­ség­ve­tés fel­ső­ok­ta­tás­ra eső há­nya­dát rö­vi­de­sen 1% fö­lé eme­lik, és a hall­ga­tók szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak sza­bá­lya­it igaz­sá­go­sab­bá ala­kít­ják.

5. A bo­lo­gnai fo­lya­mat és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás

5.1. Az in­téz­mény­épí­tés sza­ka­szai

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú után kö­zel öt évig tar­tott a ma­gyar nyel­vű is­ko­lák be­zá­rá­sa. Sze­ren­csés­nek mond­ha­tó, hogy a ma­gyar is­ko­lák új­ra­in­dí­tá­sa egy­be­esett a há­bo­rú utá­ni tel­jes szlo­vá­ki­ai is­ko­la­rend­szer át­fo­gó, nagy fej­lő­dé­si idő­sza­ká­val, amely rész­ben ma­gá­val húz­ta a ma­gyar nyel­vű is­ko­lák fej­lő­dé­sét is. Az ezt kö­ve­tő idő­szak­ban a kö­zép­is­ko­lai kép­zés tö­me­ge­se­dé­sét azon­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság már nem tud­ta sa­ját ma­ga szá­má­ra ki­elé­gí­tő­en hasz­no­sí­ta­ni. Ez ab­ban is meg­nyil­vá­nult, hogy ki­sebb­sé­gi is­ko­la­po­li­ti­ka nél­kül a tár­sa­dal­mi igé­nyek vár­ha­tó vál­to­zá­sa­i­nak fel­is­me­ré­se nem vagy csak ké­sőn ju­tott el a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság köz­tu­da­tá­ba. Csak az volt a fon­tos, hogy le­gyen ma­gyar is­ko­la, de az, hogy mi­lyen irány­ba ori­en­tá­lód­jon, már ke­vés­bé do­mi­nált. Má­ra vi­lá­gos­sá vált, hogy a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás és szak­mai irá­nyult­sá­ga már nem an­­nyi­ra az összkisebb­ség, ha­nem a ré­gió egyik moz­gó­sít­ha­tó mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­ká­nak lát­szik, amen­­nyi­ben az eu­ró­pai ok­ta­tá­si rend­sze­rek­kel össz­hang­ban fej­lő­dik. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság az érett­sé­gi­vel vég­ző­dő kö­zép­is­ko­lai kép­zés­ben, de min­de­nek­előtt a fel­ső­ok­ta­tás­ban meg­lé­vő le­ma­ra­dá­sá­nak le­küz­dé­se, mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­ka­i­nak re­gi­o­ná­lis és tár­sa­da­lom­po­li­ti­kai szin­ten va­ló fel­élesz­té­se, ki­szé­le­sí­té­se és ak­ti­vá­lá­sa el­ső­sor­ban az éle­ten át tar­tó ta­nu­lás irán­ti igé­nyek fel­kel­té­sét és a re­gi­o­ná­lis tár­sa­dal­mi igé­nyek cél­za­tos ki­elé­gí­té­sét je­len­ti (Koz­ma 2000).
A fel­ső­ok­ta­tás ex­pan­zi­ó­ja, tö­me­ge­se­dé­se nap­ja­ink­ban a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka fi­gyel­mét is er­re az ok­ta­tá­si szint­re irá­nyít­ja. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti­ség fel­ső­ok­ta­tá­sát há­rom te­rü­let­re oszt­hat­juk:
– a szlo­vák tan­nyel­vű alap-, ill. kö­zép­is­ko­lák­ba já­ró ma­gyar nem­ze­ti­sé­gű fi­a­ta­lok fel­ső­ok­ta­tá­si te­re­pe már tel­je­sen a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás;
– a ma­gyar tan­nyel­vű is­ko­lák di­ák­jai részt vesz­nek a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban is, de
– to­vább­ta­nul­nak a ma­gyar vagy a rész­ben ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban is.
Az 1989/1990-es rend­szer­vál­tá­sig a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tás­ban csak két he­lyen folyt ma­gyar nyel­vű kép­zés: a po­zso­nyi Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szé­ken és a nyi­trai ma­gyar ta­ní­tó- és ta­nár­kép­ző­ben. Mi­vel a nyi­trai in­téz­mény­ben a leg­kü­lön­bö­zőbb sza­ko­kon folyt fel­ső ta­go­za­tos és kö­zép­is­ko­lai ta­nár­kép­zés, ezért itt ala­kul­ha­tott ki a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás ok­ta­tói bá­zi­sa és a meg­fe­le­lő inf­rast­ruk­tú­ra. A ma­gyar egye­tem, ill. a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­nak el­ső sza­ka­sza (Jó­kai Egye­tem, Nem­ze­ti­sé­gi Kul­tú­rák Ka­ra) nem járt si­ker­rel, mert a több­sé­gi nem­zet he­ves el­len­ál­lá­sá­ba üt­kö­zött és a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka sem tu­dott egye­sül­ni az egyik vagy a má­sik meg­ol­dás mel­lett.
E si­ker­te­len­sé­get kö­vet­ték a má­so­dik sza­kasz­ban azok a fel­ső­ok­ta­tá­si kez­de­mé­nye­zé­sek, ame­lyek a ma­gyar­or­szá­gi fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ki­he­lye­zett köz­pont­ja­i­ban in­dí­tot­tak el ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tást (Ko­má­rom, Dió­szeg, Kas­sa, Kirá­ly­helmec, Dunasz­er­da­he­ly). Ezek egy­szer­re a ki­sebb­sé­gi jog­vé­de­lem és a he­lyi re­gi­o­ná­lis fej­lesz­tés igé­nyé­vel jöt­tek lét­re, ame­lye­ket a he­lyi kö­zös­ség elit­je kez­de­mé­nye­zett és va­ló­sí­tott meg.
Szlo­vá­ki­á­ban a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ala­pí­tás har­ma­dik sza­ka­sza a 21. szá­zad el­ső éve­i­re te­he­tő, ami­kor a szlo­vák fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek rend­sze­ré­be in­teg­rál­ha­tó in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gei nyíl­tak meg. E le­he­tő­sé­gek hor­do­zó­ja az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sé­nek újabb sza­ka­sza és a ma­gyar ki­sebb­ség po­li­ti­kai kép­vi­se­le­té­nek erős kor­mány­po­zí­ci­ó­ja volt.
A har­ma­dik sza­kasz in­téz­mé­nyei – a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem és a nyi­trai Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra – egy­aránt a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­po­li­ti­ka he­lyi par­la­men­ti, ill. egye­te­mi, va­la­mint kor­mány­za­ti szin­tű po­li­ti­zá­lá­sá­nak si­ke­res ered­mé­nyei. Ezt kö­ve­tő­en azon­ban a ki­sebb­ség­po­li­ti­ka e két in­téz­mény­re és a má­so­dik sza­kasz in­téz­mé­nye­i­re is meg­kü­lön­böz­te­tő­en te­kin­tett, ez­zel meg­oszt­va és szem­be­ál­lít­va az egye­tem­ala­pí­tás­ban és an­nak mű­köd­te­té­sé­ben ér­de­kelt egye­te­mi szak­em­be­rek kö­zös­sé­gét és va­ló­já­ban a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­sá­got is.
Az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz va­ló csat­la­ko­zás, a bo­lo­gnai fo­lya­mat­tal jel­ké­pe­zett Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség ki­ala­ku­lá­sa ál­tal kí­nált mo­der­ni­zá­ci­ós le­he­tő­sé­gek új fel­ső­ok­ta­tá­si stra­té­gi­ák ki­ala­kí­tá­sát igény­lik, ame­lyek csak konst­ruk­tív vi­ta fo­lya­mán jö­het­nek lét­re. E vi­tá­kat Szlo­vá­ki­á­ban csak a meg­fe­le­lő ki­sebb­ség­po­li­ti­ka ké­pes és al­kal­mas le­ve­zé­nyel­ni, an­nál is in­kább, mi­vel ezek­re egy­re na­gyobb igény és szük­ség van.
5.2. Szak­kí­ná­lat, kép­zett­sé­gi szint

A má­so­dik sza­kasz­ban lét­re­jött ki­he­lye­zett kép­zé­si köz­pon­tok nem tud­tak az elő­írá­sok­nak meg­fe­le­lő­en a szlo­vá­ki­ai fel­ső­ok­ta­tá­si rend­szer­be in­teg­rá­lód­ni. Ezek te­hát nem já­rul­tak hoz­zá a mi­nő­sí­tett szlo­vá­ki­ai ma­gyar ok­ta­tók újabb ge­ne­rá­ci­ó­já­nak ki­ne­ve­lé­sé­hez.
A har­ma­dik sza­kasz­ban tör­té­nő in­téz­mény­épí­té­si kez­de­mé­nye­zé­sek va­ló­já­ban egy­be­es­nek a bo­lo­gnai fo­lya­mat gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sá­val Szlo­vá­ki­á­ban. A há­rom­cik­lu­sú fel­ső­ok­ta­tás­sal kap­cso­la­tos eu­ró­pai el­kép­ze­lé­sek is­me­re­té­ben már pon­to­san le­he­tett lát­ni egy egye­te­mi, ill. ka­ri struk­tú­ra kör­vo­na­la­it, amely a szlo­vá­ki­ai ma­gyar nem­ze­ti­ség ér­de­ke­it ve­szi ala­pul.
Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg 356 ta­nul­má­nyi szak van re­giszt­rál­va, ezek­re épít­ve vég­zik a hall­ga­tók a ta­nul­má­nyi prog­ra­mo­kat. A to­váb­bi­ak­ban csak a szlo­vá­ki­ai nyil­vá­nos egye­te­me­ken fo­lyó ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ról lesz szó, amely­nek in­téz­mény­rend­sze­rét a po­zso­nyi Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék, a besz­ter­ce­bá­nyai Hun­gariszti­ka Tan­szék, a nyi­trai Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra és a ko­má­ro­mi Selye Já­nos Egye­tem al­kot­ja. Ezen in­téz­mé­nyek­ben a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben a kö­vet­ke­ző sza­kok­ra épü­lő spe­cial­izá­ciók­ban, prog­ra­mok­ban fo­lyik ma­gyar, ill. rész­ben ma­gyar kép­zés:
1. Ma­gyar Nyelv és Iro­da­lom Tan­szék (Po­zsony):
a) nem szláv nyel­vek és iro­da­lom szak, Bc. szin­ten, hun­ga­ro­ló­gia prog­ram (2005-től);
b) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. és Mgr. szin­ten, ma­gyar nyelv és iro­da­lom­mal pá­ro­sí­tott prog­ra­mok (tet­sző­le­ges pá­ro­sí­tás, je­len­leg ös­­sze­sen 7) (1951-től);
c) iro­da­lom­el­mé­let és konk­rét nem­ze­ti iro­dal­mak tör­té­ne­te szak, PhD. szin­ten, ma­gyar iro­da­lom prog­ram (2005-től).
2. Hun­gariszti­ka Tan­szék (Besz­ter­ce­bá­nya):
a) for­dí­tó és tol­mács szak, Bc. és Mgr. szin­ten, ma­gyar nyelv és kul­tú­ra prog­ram (1998-tól);
b) szlo­vák nyelv és iro­da­lom szak, Bc. szin­ten, szlo­vák nyelv és iro­da­lom – ma­gyar nyelv és kul­tú­ra prog­ram (2006-tól).
3. Kö­zép-eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Ka­ra (Nyitra):
a) nem szláv nyel­vek és iro­da­lom szak, Bc. és Mgr. szin­ten, hun­ga­ro­ló­gia prog­ram (2004-től);
b) is­ko­la előt­ti és ele­mi pe­da­gó­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten, óvó- és ta­ní­tó­kép­ző prog­ram (1960-tól);
c) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. és Mgr. szin­ten, tet­sző­le­ges tan­tár­gya­kat pá­ro­sí­tó prog­ra­mok – je­len­leg ös­­sze­sen 36 prog­ram – (1960-tól);
d) kul­tur­oló­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten, kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis ant­ro­po­ló­gia prog­ram (2005-től).
4. Selye Já­nos Egye­tem (Ko­má­rom):
a) re­for­má­tus te­o­ló­gia szak, Bc. és Mgr. szin­ten (2004-től), ill. PhD. szin­ten (2006-tól);
b) üzem­gaz­da­ság és me­nedzs­ment szak, Bc. szin­ten, köz­gaz­da­ság­tan és vál­la­la­ti me­nedzs­ment prog­ram (2004-től);
c) is­ko­la előt­ti és ele­mi pe­da­gó­gia szak, Bc. szin­ten, óvó- és ta­ní­tó­kép­ző prog­ram (2004-től);
d) köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak ta­ná­ra szak, Bc. szin­ten, két tan­tár­gyat pá­ro­sí­tó prog­ra­mok (je­len­leg ös­­sze­sen 19 prog­ram) (2004-től).
A bo­lo­gnai fo­lya­mat na­gyon sok le­he­tő­sé­get kí­nál a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság fel­ső­ok­ta­tá­si prob­lé­má­i­nak EU-konform meg­ol­dá­sá­ra.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság há­rom leg­fon­to­sabb tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ja a kö­vet­ke­ző:
– A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság, min­de­nek­előtt szak- és fel­ső­fo­kú kép­zett­sé­gi szint­je jó­val ala­cso­nyabb az or­szá­gos át­lag­nál. A 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Szlo­vá­kia fel­ső­fo­kú vég­zett­sé­gű la­ko­sai kö­ré­ben csak 5,6%-ot tesz ki a ma­gyar­ság ará­nya, ho­lott az össz­la­kos­sá­gi arány 9,7%. Szlo­vá­kia ös­­szes la­ko­sa kö­zül 7,8% ren­del­ke­zik fel­ső­fo­kú dip­lo­má­val, a ma­gya­rok kö­zött csak 4,5% vég­zett fő­is­ko­lát vagy egye­te­met (Lász­ló 2006a).
– A ma­gya­rok ál­tal la­kott já­rá­sok­ban a mun­ka­nél­kü­li­ség ará­nya meg­ha­lad­ja az or­szá­gos át­la­got, több ré­gi­ó­ban az or­szá­gos át­lag két­sze­re­se.
– A ma­gyar­lak­ta ré­gi­ók je­len­ték­te­len ipar­ral ren­del­ke­ző, ag­rár­jel­le­gű te­rü­le­tek. A la­kos­ság­ra jel­lem­ző a nagy­mér­té­kű el­sze­gé­nye­dés. A tá­mo­ga­tá­sok és a vál­lal­ko­zói be­fek­te­té­sek fo­ga­dá­sá­hoz e te­rü­le­tek sem inf­rast­ruk­tu­rá­lis, sem em­be­ri erő­for­rás szem­pont­já­ból nin­cse­nek fel­ké­szül­ve.

5.3. A bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban rej­lő le­he­tő­sé­gek

A bo­lo­gnai fo­lya­mat ál­tal kí­nált fel­ső­ok­ta­tá­si és szak­ok­ta­tá­si le­he­tő­sé­gek kö­zül emel­jünk ki né­há­nyat:
– A há­rom­cik­lu­sú fel­ső­ok­ta­tás be­ve­ze­té­sé­vel, az el­ső szin­tet je­len­tő tö­me­ges bach­e­lorképzés ré­vén né­hány éven be­lül lé­nye­ge­sen emel­ni le­het­ne a mun­ka­erő­pi­ac­ra köz­vet­le­nül ki­ke­rü­lő szak­kép­zett dip­lo­má­sok szá­mát. A gyors gaz­da­sá­gi fel­len­dü­lés ér­de­ké­ben ezt szo­ro­san ös­­sze kell kap­csol­ni a mun­ka­erő-ke­res­let­tel és az el­kö­vet­ke­ző évek pi­a­ci igé­nye­i­vel, hogy a mun­ka­erő­pi­a­con, ill. a vál­lal­ko­zá­sok­ban a fel­ső­fo­kú szak­mai kép­zett­ség­gel ren­del­ke­ző sze­mé­lyek jól el­he­lyez­ked­hes­se­nek. Itt az újon­nan ala­ku­ló ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek előny­ben van­nak.
– Az Eu­ró­pai Uni­ó­ban nagy hang­súlyt he­lyez­nek az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés­re, amely új ér­tel­met és tar­tal­mat ka­pott a bo­lo­gnai fo­lya­mat­ban is. A mai, új ér­tel­me­zés ma­gá­ba fog­lal­ja a munkapro­duk­tív évek előt­ti alap-, kö­zép- és fel­ső­fo­kú ok­ta­tás egé­szét, de a pro­duk­tív évek­ben tör­té­nő, rend­sze­rint pro­fes­­szi­o­ná­lis szak­mai mű­ve­lő­dést is.
– Az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés­nek ál­ta­lá­ban há­rom ta­nu­lá­si for­má­ját kü­lön­böz­te­tik meg. A „for­má­lis ta­nu­lás” rend­sze­rint az is­ko­lai in­téz­mény­rend­szer­ben fo­lyik, és vég­zett­sé­get iga­zo­ló ok­irat­ok­hoz ve­zet. A „nem for­má­lis ta­nu­lás” az is­ko­la­rend­sze­ren kí­vü­li, de szer­ve­zett, tan­fo­lyam­sze­rű ta­nu­lás, amely nem ve­zet kép­zett­sé­gi ok­irat meg­szer­zés­hez. Az „in­for­má­lis ta­nu­lás” leg­több­ször nem tu­da­tos, a min­den­na­pi ta­nu­lást fog­lal­ja ma­gá­ban.
– A fel­nőtt­kép­zés az éle­ten át tar­tó mű­ve­lő­dés szer­ves ré­szét ké­pe­zi. A szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok kö­zött az or­szá­gos át­lag­nál kb. 60 ezer­rel több azon la­ko­sok szá­ma, akik­nek a leg­ma­ga­sabb el­ért mű­velt­sé­gi szint­je alap­fo­kú, ill. érett­sé­gi nél­kü­li kö­zép­fo­kú.
Ezek szá­má­ra a tár­sa­dal­mi fel­emel­ke­dést, a meg­fe­le­lő fog­lal­ko­zá­sok­hoz va­ló hoz­zá­ju­tást se­gít­het­nék elő az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ál­tal is kí­nált fel­nőtt­kép­zé­si prog­ra­mok. A nem for­má­lis és in­for­má­lis ta­nu­lás meg­va­ló­sul­hat a szak­kép­zés­ben, de az ál­ta­lá­nos em­be­ri igé­nye­ket ki­elé­gí­tő, az élet­mi­nő­sé­get ja­ví­tó kép­zé­sek­ben egy­aránt (Feketéné 2004). Nem el­ha­nya­gol­ha­tó az a tény sem, hogy e kép­zé­sek­ben az ok­ta­tás pi­a­ci szol­gál­ta­tás­ként szer­vez­he­tő.
Az, hogy a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ál­tal la­kott te­rü­le­te­ken leg­in­kább mely ága­za­to­kon be­lül kí­nál­ko­zik na­gyobb le­he­tő­ség a mun­ka­erő pi­a­cán va­ló si­ke­res el­he­lyez­ke­dés­re, ko­moly gaz­da­ság­fej­lesz­té­si és pi­ac­ku­ta­tá­si prob­lé­ma. Itt csak el­mé­le­ti szin­ten irá­nyít­hat­juk a fi­gyel­met né­hány, a ma­gyar ki­sebb­ség szem­pont­já­ból fon­tos­nak, szük­sé­ges­nek ítélt fog­lal­koz­ta­tá­si te­rü­let­re:
– köz­gaz­da­ság, vál­lal­ko­zá­sok;
– ag­rár­ter­me­lő és -fel­dol­go­zó szfé­ra;
– szo­ci­á­lis- és egész­ség­tu­do­mány;
– szol­gál­ta­tá­sok és ide­gen­for­ga­lom;
– kul­tú­ra és ha­gyo­mány­ápo­lás.

5.4. A ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás prob­lé­mái Szlo­vá­ki­á­ban

Ve­gyük szem­ügy­re mi­lyen irány­ban moz­dult el a szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás a fent em­lí­tet­tek szem­pont­já­ból!
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tást há­rom alap­ve­tő elv alap­ján kel­le­ne szer­vez­ni:
1. A komp­le­men­ta­ri­tás el­ve sze­rint meg­tar­ta­ni, erő­sí­te­ni, fej­lesz­te­ni kel­le­ne a meg­lé­vő ma­gyar nyel­vű kép­zé­se­ket. Olyan sza­ko­kat nem kel­le­ne in­dí­ta­ni, ame­lye­ken ma­gyar nyel­ven már fo­lyik kép­zés Szlo­vá­ki­á­ban.
2. Az együtt­mű­kö­dés el­ve sze­rint az in­téz­mé­nyek­nek szo­ro­sab­ban ös­­sze kel­le­ne han­gol­ni te­vé­keny­sé­gü­ket az új prog­ra­mok in­dí­tá­sá­nak meg­osz­tá­sá­val és az egy­mást ki­se­gí­tő ok­ta­tói te­vé­keny­ség­gel kap­cso­lat­ban, va­la­mint az akkred­itá­ció és a ku­ta­tá­si prog­ra­mok te­rén.
3. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­sé­nek el­ve sze­rint olyan ta­nul­má­nyi prog­ra­mok in­dí­tá­sá­ra kel­le­ne he­lyez­ni a fő hang­súlyt, ame­lyek a ma­gyar­ság ál­tal la­kott te­rü­le­tek gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi fej­lesz­té­sét se­gít­he­tik elő.
Mit ho­zott az el­múlt há­rom év mind­ezek szem­pont­já­ból?
A ta­nul­má­nyi sza­kok, prog­ra­mok te­kin­te­té­ben a ko­má­ro­mi egye­te­men lé­nye­gé­ben ugyan­azok in­dul­tak, ame­lye­ken ma­gyar nyel­ven Po­zsony­ban és Nyitrán már folyt kép­zés (ta­ní­tó- és ta­nár­kép­zés). Így va­ló­já­ban a ma­gyar in­téz­mé­nyek egy­más­sal ver­sen­ge­nek a hall­ga­tó­kért. A nor­ma­tív tá­mo­ga­tá­si rend­szer is nagy­ban hoz­zá­já­rult ah­hoz, hogy e ver­sen­gés nem a pe­da­gó­gus­kép­zés szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sét ered­mé­nyez­te, ha­nem el­len­ke­ző­leg, an­nak csök­ke­né­se fi­gyel­he­tő meg. A pe­da­gó­gus­kép­zés­nek azon­ban ezen kí­vül még van két to­váb­bi szak­mai prob­lé­má­ja is. Az egyik az, hogy szin­tén két cik­lus­ban szer­ve­ző­dik, ahol a bach­e­lor szint vég­ző­sei szá­má­ra ez nem biz­to­sít pe­da­gó­gu­si ál­lás­le­he­tő­sé­get. A má­sik a túl ma­gas hall­ga­tói lét­szám.
A po­zso­nyi, a nyi­trai és a ko­má­ro­mi ma­gyar pe­da­gó­gus­kép­zés el­bur­ján­zá­sa egy­ol­da­lú­vá tet­te a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tást. Már há­rom év után, a 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­ben 1842 (1094 nap­pa­li és 748 le­ve­le­ző) volt a ma­gyar pe­da­gó­gus­kép­zés­ben részt ve­vő hall­ga­tók szá­ma. Ez el­gon­dol­kod­ta­tó an­nak függ­vé­nyé­ben, hogy 1998-ban egy mi­nisz­té­ri­u­mi fel­mé­rés alap­ján a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tan­nyel­vű alap- és kö­zép­is­ko­lák­ban ös­­sze­sen 3221 pe­da­gó­gus ta­ní­tott (Beòo et al. 1999). Et­től még sok­kal ko­mo­lyabb a hely­zet, hi­szen eze­ket a szá­mo­kat va­ló­já­ban há­rom év alatt pro­du­kál­ta a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás. A 2005/2006-os aka­dé­mi­ai év­ben a pe­da­gó­gus­kép­zők el­ső év­fo­lya­má­ba 761 hall­ga­tó irat­ko­zott be (434 nap­pa­li, 327 le­ve­le­ző). A 2006/2007-es aka­dé­mi­ai év­re ez 646-ra csök­kent (375 nap­pa­li, 271 le­ve­le­ző). A kép­zés­ben le­vő ma­gyar nyelv és iro­da­lom sza­kos hall­ga­tók szá­ma (711) pe­dig már jó­val meg­ha­lad­ja az ilyen sza­kos ta­ná­ri ál­lá­sok szá­mát (581) (Beòo et al. 1999).
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság szem­pont­já­ból na­gyon fon­tos az is, hogy fi­a­tal­jai a szlo­vák nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás­ban mi­nél na­gyobb szám­ban ve­gye­nek részt, hi­szen 356 ta­nul­má­nyi szak­ból csak 6-7 sza­kon le­het ma­gyar nyel­ven is ta­nul­ni. Emellett a sta­tisz­ti­kai ada­tok ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy a ma­gyar nyel­vű fel­ső­ok­ta­tás, va­ló­já­ban a pe­da­gó­gus­kép­zés hall­ga­tói, egy­részt a tar­ta­lé­kok kö­zül, va­gyis azok kö­zül ke­rül­nek ki, akik kü­lön­ben a fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyok iránt nem ér­dek­lőd­tek, más­részt pe­dig el­von­ja a hall­ga­tó­kat a mű­sza­ki és a me­ző­gaz­da­sá­gi sza­kok­ról, ami ér­zé­keny szak­em­ber­vesz­te­ség a ma­gyar­ság szá­má­ra.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­ve­lő­dé­si igé­nye­i­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel a bo­lo­gnai fo­lya­mat ál­tal kí­nált le­he­tő­sé­gek alapján a nem pe­da­gó­gus­kép­ző prog­ra­mok in­dí­tá­sá­val le­het­ne el­moz­dul­ni.
A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság je­len­le­gi tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, mű­ve­lő­dé­si hely­ze­te azt igény­li, hogy a fel­ső­ok­ta­tás fi­gyel­me is a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság lét­ér­de­ke­i­re irá­nyul­jon. Ez pe­dig meg­íté­lé­sünk sze­rint el­ső­sor­ban a mun­ka­erő­pi­ac­ra gyor­san ki­lé­pő, jól fel­ké­szült szak­em­be­re­ket kép­ző, gya­kor­la­ti szak­tu­dást nyúj­tó, min­de­nek­előtt ba­che­­lor prog­ra­mok in­dí­tá­sá­val ér­he­tő el.
Ös­­sze­fog­la­lás­ként el­mond­ha­tó, hogy az in­du­ló szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás a bo­lo­gnai fo­lya­mat szel­le­mé­ben sok­kal töb­bet el­ér­he­tett vol­na, mint amen­­nyit ed­dig si­ke­rült el­ér­nie. Há­rom év táv­la­tá­ból el­mond­ha­tó, hogy el­ma­radt a várt, az ed­di­gi­ek­től el­té­rő új ta­nul­má­nyi prog­ra­mok in­dí­tá­sa, a szak­kí­ná­lat bő­ví­té­se. Nem in­dult be a szlo­vá­ki­ai ma­gyar mi­nő­sí­tett szak­em­be­rek bevonása a ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás­ba. A mun­ka­erő­pi­ac ke­res­le­té­nek és kí­ná­la­tá­nak ös­­sze­han­go­lá­sa sem lát­szik ér­vé­nye­sül­ni a ma­gyar­ság gyors gaz­da­sá­gi és élet­szín­vo­nal­be­li vál­to­zá­sá­nak elő­se­gí­té­se ér­de­ké­ben. A pe­da­gó­gus­kép­zés túl­di­men­zi­o­ná­lá­sa ne­ga­tív je­len­ség­ként lé­pett fel. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar fel­ső­ok­ta­tás egé­szét az el­múlt há­rom év­ben kon­cep­ci­ót­lan­ság, a mo­der­ni­zá­ci­ós tar­ta­lé­kok ki­hasz­ná­lá­sá­nak el­sza­lasz­tott le­he­tő­sé­gei jel­le­mez­ték.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Balla G. Ta­más 2004. Mi­re szá­mít­hat a ma­gyar szak­kép­zés az Eu­ró­pai Uni­ó­ban? In Szak­kép­zés és élet­út. Gö­döl­lő, Szent Ist­ván Egye­tem, 25–34. p.
Bal­la, Jozef 2005. Skúsenos­ti so zave­dením ECTS. Acad­e­mi­a, 16. roè. 3. è. 17–19. p.
Barakonyi Kár­oly 2003. A lép­csős kép­zés struk­tú­rá­ja. Edu­ca­tio, 12. évf. 1. sz. 79–96. p.
Beòo, Matej – Har­gas, Mar­tin – Herich, Ján – Sedi­vý, Marek 1999. Kval­i­fiko­vanos ped­a­go­gick­ých pra­cov­níkov a odbor­no­s vyuèo­va­nia v regionál­nom škol­stve. Sloven­ský uèite¾, 7. roè. 6. è.
Èikešová, Má­ria 2005. Inšti­tu­cionálne hod­note­nie vysokých škôl SR – pro­jekt E>A. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 29–36. p.
Dzimko, Ma­ri­an 2005. Európ­s­ka dimen­zia na vysokých školách. Pod­po­ra mobil­i­ty real­izá­cie bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách. Zborník zo sem­i­nára Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 39–46. p.
Feketéné Sza­kos Éva 2004. Fel­nőtt fej­jel ta­nul­ni? A life­long learn­ing eu­ró­pai di­men­zi­ói. In Szak­kép­zés és élet­út. Gö­döl­lő, Szent Ist­ván Egye­tem, 49–54. p.
Filko­rnová, Denisa – Gadušová, Zden­ka 2004. Pä rokov pro­gra­mu Socrates/Erasmus na sloven­ských vysokých školách. Acad­e­mi­a, 15. roè. 2. è. 3–8. p.
Fron­c, Mar­tin 2003. Bolon­ský pro­ces a refor­ma vysokoškol­ského vzdelá­va­nia na Sloven­sku. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 4–5. p.
Hru­bos Il­di­kó 2002. A bo­lo­gnai fo­lya­mat. Bu­da­pest, Ok­ta­tás­ku­ta­tói In­té­zet.
Hru­bos Il­di­kó 2003. Nap­ja­ink re­form­ja: az Eu­ró­pai Fel­ső­ok­ta­tá­si Tér­ség lét­re­ho­zá­sa. Edu­ca­tio, 12. évf. 1. sz. 51–64. p.
Hush­e­gyi Gá­bor 2006. Több­nyel­vű ok­ta­tás és a bo­lo­gnai fo­lya­mat. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 8. évf. 2. sz. 91–115. p.
Kalužný, Ján 2006a. Súèast­nos celoživ­ot­ného vzdelá­va­nia na Sloven­sku. Real­izá­cia bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách. Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 81–92. p.
Kalužný, Ján 2006b. Možnos a súèas­nos PhD štú­dia na Sloven­sku. Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. Zborník zo sem­i­nára SAAIC–NK Socrates. Bra­tisla­va, 15–26. p.
Koz­ma Ta­más 2000. Ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Edu­ca­tio, 9. évf. 2. sz. 221–238. p.
Lász­ló Bé­la 2004. A ma­gyar ok­ta­tás­ügy. In Fa­ze­kas József–Hunèík Pé­ter (sz­erk.): Ös­­sze­fog­la­ló je­len­tés. A rend­szer­vál­tás­tól az eu­ró­pai uni­ós csat­la­ko­zá­sig (1989–2004). Somorja–Dunaszerdahely, Fó­rum Ki­sebb­ség­ku­ta­tó Intézet–Lilium Aurum, 183–246. p. /Magyarok Szlo­vá­ki­á­ban, 1./
Lász­ló Bé­la 2006a. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság mű­velt­sé­gi szint­jé­ről. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 8. évf. 2. sz. 73–92. p.
Lász­ló Bé­la 2006b. Akkred­itá­ció Szlo­vá­ki­á­ban. Koz­ma Tamás–Rébay Mag­dol­na (sz­erk.): Fel­ső­ok­ta­tá­si akkred­itá­ció Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. Bu­da­pest, Fel­sőokatási Kutatóin­tézet– Új Man­dá­tum Könyv­ki­adó, 116–129. p.
Lesáková, Dag­mar 2005. Aktuálne otázky zabezpeèe­nia kval­i­ty na vysokých školách. Real­izá­cia bolon­ského pro­ce­su na vysokých školách Bratislava, SAAIC-NK Socrates, 75–79. p.
Me­mo­ran­dum on Life­long Learn­ing 2000. Com­mis­sion Staff Work­ing Paper. Brux­elles, SEC.
Nar­i­ade­nie Vlády Slovenskej repub­liky z 19. marca 2003 o Akred­i­taènej komisii 2003. http://www.fri.u­niza­.sk/www/u­pload­/­doku­menta­ci­a/­doku­men­ty/03-z104_akredk­o­m.pdf.
Plavèan, Peter 2006. Aktuálne prob­lémy dok­torand­ského štú­dia na Sloven­sku. Zborník zo sem­i­nára Dok­torand­ské štúdi­um vo sve­tle bolon­ského pro­ce­su. SAAIC – NK Socrates, Bratislava, 2006.
Sinay, Juraj 2006. Inšti­tu­cionálne hod­note­nie sloven­ských vysokých škôl. Acad­e­mi­a, 17. roè. 4. è. 12–17. p.
Sprá­va AR­RA: Hod­note­nie vere­jných vysokých škôl a ich fakúlt 2005. www.ar­ra.sk.
Sprievod­ca bolon­ských pro­cesov. Sloven­ské vysoké školy a bolon­ský pro­ces 2006. Bratislava, SAAIC-NK Socrates.
Sùra, Pavel 2003. Apliká­cie európske­ho kred­i­tového sys­té­mu v pod­mienkach Sloven­s­ka. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 17–19. p.
Šulanová Má­ria 2004. Sociálne postave­nie vysokoškol­ských štu­den­tov na Sloven­sku. Aca­de­mi­a, 15. roè. 1. . 40–43. p.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o kred­i­tovom sys­téme štú­dia è. 614/2002 Z. z. 2002. www.z­bier­ka.sk.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o pos­tupe pri uzná­vaní dok­ladov o vzde­laní è. 238/2005 Z. z. 2005a. www.z­bier­ka.sk.
Vyh­láš­ka Min­is­ter­st­va škol­st­va SR o rozsahu a ïalších podrob­nos­ti­ach o priz­naní moti­vaèného štipen­dia è. 458/2005 Z. z. 2005b. www.z­bier­ka.sk.
Výroèná sprá­va o stave vysokého škol­st­va za rok 2005 2006. Bratislava, Min­is­ter­st­vo škol­st­va SR.
Vozár, Libor 2003. Refor­ma vysokých škôl a ich finan­co­v­anie. Acad­e­mi­a, 14. roè. 2. è. 24–29. p.
Zákon è. 172/1990 Z. z. o vysokých školách. www.z­bier­ka.sk.
Zákon è. 131/2002 Z. z. o vysokých školách. www.z­bier­ka.sk.

1. Be­ve­ze­tés

A mai nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok mód­szer­ta­ni alap­el­ve az adat­ori­en­tált­ság, a ku­ta­tás mély­sé­gé­nek és mi­lyen­sé­gé­nek meg­fe­le­lő adat­men­­nyi­ség biz­to­sí­tá­sa. A „meg­fe­le­lő meny­­nyi­ség” a ku­ta­tás cél­já­tól, il­let­ve a ku­ta­tást vég­ző nyel­vé­sze­ti disz­cip­lí­na mi­lyen­sé­gé­től füg­gő­en vál­toz­hat. A ku­ta­tás ered­mé­nye­i­nek pon­tos­sá­ga azon­ban ál­ta­lá­ban nö­vel­he­tő a fel­dol­go­zan­dó anyag men­­nyi­sé­gé­nek nö­ve­lé­sé­vel. En­nek meg­fe­le­lő­en a nyel­vé­szet­ben egy­re in­kább fel­ér­té­ke­lő­dik az adat­bá­zis­ok szerepe.1 A kü­lön­fé­le ku­ta­tá­sok­hoz szük­sé­ges adat­gyűj­tés ál­ta­lá­ban el­vé­gez­he­tő az adott disz­cip­lí­na te­rü­le­tén be­lül is, azon­ban az ös­­sze­gyűj­tött ada­tok fel­dol­go­zá­sa így ál­ta­lá­ban eset­le­ges, mi­ni­má­lis ma­rad, hi­szen nem biz­tos, hogy az adat­bá­zist – az egy­fé­le meg­kö­ze­lí­tés­mód mi­att – más disz­cip­lí­na is fel tud­ja hasz­nál­ni. Az ide­á­lis ál­la­pot va­ló­szí­nű­leg az len­ne, ha olyan, kü­lön­bö­ző mó­don struk­tu­rált adat­bá­zis­ok készül(het)­nének, ame­lyek a leg­több tu­do­mány­te­rü­let szá­má­ra fel­hasz­ná­lás és fel­dol­go­zás cél­já­ból el­ér­he­tők len­né­nek, és egy tel­jes be­szé­lő- vagy nyelv­kö­zös­sé­get rep­re­zen­tál­ná­nak. Mind­két cél el­éré­se je­len­leg szin­te meg­va­ló­sít­ha­tat­lan­nak tű­nik, fő­ként két ok­ból ki­fo­lyó­lag. Egy­részt azért, mert a nyel­vé­szet egyes ágai oly mér­ték­ben dif­fe­ren­ci­á­lód­tak, hogy szin­te le­he­tet­len va­la­men­­nyit ki­elé­gí­te­ni (ne­héz len­ne olyan adat­tá­rat ké­szí­te­ni, ame­lyet pél­dá­ul a kí­sér­le­ti fo­ne­ti­ka és a nyelv­tör­té­net ugyan­olyan mér­ték­ben hasz­nál­na), más­részt egy nagy lét­szá­mú be­szé­lő­kö­zös­ség, sőt nyelv­kö­zös­ség rep­re­zen­ta­tív min­ta­vé­te­len ala­pu­ló adat­tá­rá­nak ös­­sze­ál­lí­tá­sa szin­te ki­vi­te­lez­he­tet­len (az adat­tá­rak rep­re­zen­ta­ti­vi­tá­sá­ról lásd Biber 1993; Pin­tér 2003, 74–76).
Az adat­bá­zis­ok fel­dol­go­zá­sá­nak eset­le­ges­sé­ge, az­az a fel­dol­go­zás rész­le­tes­sé­ge és szé­les­sé­ge a szé­les­kö­rű kí­vá­nal­mak mi­att szin­te át­hi­dal­ha­tat­lan fel­adat. Ez azon­ban nem je­len­ti azt, hogy nem len­né­nek rá kí­sér­le­tek – akár a ma­gyar nyelv(terület)en be­lül is. Az adat­tá­rak ke­ze­lé­sé­ben, szer­kesz­té­sé­ben, fel­dol­go­zá­sá­ban leg­na­gyobb sze­re­pet je­len­leg a kor­pusz­nyel­vé­szet (és a tő­le szin­te el­vá­laszt­ha­tat­lan szá­mí­tó­gé­pes nyel­vé­szet) játs­­sza. A kor­pusz­nyel­vé­szet el­ter­je­dé­sé­vel mó­do­sul­tak az adat­tá­rak fel­dol­go­zá­sá­nak mód­jai, il­let­ve rész­ben mó­do­sult azok be­so­ro­lá­sa, meg­ne­ve­zé­se is. Bár a szak­iro­da­lom nem egy­sé­ges a kor­pusz (vagy szá­mí­tó­gé­pes szö­veg­tár) de­fi­ni­á­lá­sá­ban, még­is úgy tű­nik, mó­do­sul­nak a kor­pu­szok meg­ha­tá­ro­zá­sá­nak kö­ve­tel­mé­nyei. A kor­pusz­nyel­vé­szet tér­nye­ré­sé­vel egy­re in­kább a szá­mí­tó­gé­pes fel­dol­go­zott­sá­got (nem be­szél­he­tünk te­hát kor­pusz­ról ak­kor, ha az adat­tár pél­dá­ul új­sá­gok vagy hang­fel­vé­te­lek gyűj­te­mé­nye: ez adat­tár, de nem kor­pusz), il­let­ve a struk­tu­rált­sá­got (te­hát a szá­mí­tó­gé­pen tá­rolt szö­ve­gek ön­ma­guk­ban még nem kor­pu­szok) te­kint­het­jük a leg­fon­to­sabb szem­pont­nak a kor­pu­szok meg­ha­tá­ro­zá­sá­ban.
A ma­gyar nyel­ven ké­szült kor­pu­szok kö­zül a leg­na­gyobb a ma már több mint 187 mil­lió sza­vas Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz (Kmmnyk). En­nek előd­je, a Ma­gyar nem­ze­ti szö­veg­tár az NKFP 5/044/2002 pá­lyá­za­tá­nak se­gít­sé­gé­vel ki­e­gé­szült egy 15 mil­lió szó­ból ál­ló, a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­to­kat be­mu­ta­tó alko­r­pussza­l. Az így ös­­sze­ál­lí­tott kor­pusz va­ló­ban „nem­ze­ti” lett, mi­vel nem­csak a ma­gyar­or­szá­gi ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok­ból me­rít, ha­nem a Ma­gyar­or­szág­gal szom­szé­dos ál­la­mok­ban be­szélt ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok­ból is (szer­ve­zett gyűj­tés és fel­dol­go­zás ed­dig a szlo­vá­ki­ai, a ro­má­ni­ai, az uk­raj­nai és a szer­bi­ai ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok­ból tör­tént).

2. A ki­vi­te­le­zők – Az MTA ha­tá­ron tú­li ku­ta­tó­ál­lo­má­sa­i­nak há­ló­za­ta

A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz ha­tá­ron tú­li ma­gyar alko­r­puszá­nak el­ké­szí­té­sé­hez a hát­te­ret a Ma­gyar­or­szág­gal ha­tá­ros or­szá­gok­ban lé­te­sí­tett ku­ta­tó­há­ló­zat ál­lo­má­sai szol­gál­tat­ták: Szlo­vá­ki­á­ban a dunasz­er­da­he­lyi Gram­ma Nyel­vi Iro­da, Er­dély­ben a Ko­lozs­vá­rott és Szep­siszent­györ­gyön mű­kö­dő Sza­bó T. At­ti­la Nyel­vi In­té­zet, Kár­pát­al­ján a be­reg­szá­szi Hodin­ka An­tal In­té­zet és a Vaj­da­ság­ban a ka­ni­zsai Vaj­da­sá­gi Ma­gyar Nyel­vi Kor­pusz. A nyel­vi iro­dák lét­re­ho­zá­sá­ban leg­fon­to­sabb sze­re­pet a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tot érin­tő fel­ada­tok, il­let­ve a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­sá­got érin­tő kü­lön­fé­le tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok meg­szer­ve­zé­se ját­szot­ta (Lanstyák–Menyhárt 2001, 190–191). A fent em­lí­tett in­téz­mé­nyek a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Et­ni­kai-nem­ze­ti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­té­nek (fő­ként igaz­ga­tó­já­nak, Szar­ka Lász­ló­nak) szer­ve­zé­sé­ben 2001. ok­tó­ber 1-jé­től mű­köd­nek, lét­re­hoz­va az MTA ha­tá­ron tú­li ku­ta­tó­ál­lo­má­sa­i­nak há­ló­za­tát. A ku­ta­tó­há­ló­zat fel­ada­tai kö­zött ki­emel­ke­dő je­len­tő­ség­gel bí­ró kor­pusz­nyel­vé­sze­ti ku­ta­tá­sok szak­mai ko­or­di­ná­to­ra a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek Kor­pusz­nyel­vé­sze­ti Osz­tá­lya lett (mai ne­ve: Nyelv­tech­no­ló­gi­ai Osz­tály), a ku­ta­tá­sok gaz­da­sá­gi hát­te­ré­ért pe­dig a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Et­ni­kai-nem­ze­ti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­te fe­lelt.
A Kmm­nyk ha­tá­ron tú­li anya­gok­kal tör­té­nő bő­ví­té­se csu­pán egy az MTA ha­tá­ron tú­li ku­ta­tó­ál­lo­má­sa­i­nak fel­ada­tai kö­zül (a fel­ada­tok­ról bő­veb­ben lásd http://www.m­ta­k­i.hu/ku­ta­toal­lo­ma­sok). Bár a ku­ta­tó­há­ló­za­tot al­ko­tó iro­dák sa­ját prob­lé­mák­kal fog­lal­ko­zó ku­ta­tá­si te­rü­le­tek­kel is ren­del­kez­nek, leg­na­gyobb ered­mé­nye­i­ket még­is az ún. kö­zös ku­ta­tá­sok­ban mu­tat­ják fel. Ezek a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar­ság nyel­vi hely­ze­té­re irá­nyul­nak, s a kö­vet­ke­ző te­rü­le­te­ket öle­lik fel:
1. a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vű ok­ta­tás hely­ze­te (a ma­gyar nyelv hely­ze­te a ki­sebb­sé­gi ma­gyar ré­gi­ók­ban);
2. a ma­gyar nyelv ál­la­mi vál­to­za­ta­it érin­tő le­xi­kog­rá­fi­ai ku­ta­tá­sok (a Ma­gyar­or­szá­gon ki­adott kod­i­fiká­ciós ér­vé­nyű szó­tá­rak anya­gá­nak bő­ví­té­se a Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­in kí­vül hasz­nált ma­gyar nyelv­vál­to­zat sza­va­i­val – Határ­ta­lanítás I.);
3. a kor­pusz­épí­tés­sel kap­cso­la­tos kö­zös ku­ta­tá­sok (a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz bő­ví­té­se a Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­in kí­vül hasz­nált ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok­kal – Határ­ta­lanítás II.).
A kö­zös ku­ta­tá­sok kö­zül ed­dig leg­kéz­zel­fog­ha­tóbb ered­mé­nyek a kor­pusz­nyel­vé­sze­ti és a le­xi­kog­rá­fi­ai ku­ta­tá­sok­ban mu­tat­koz­nak meg.2

2.1. A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz

A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz ha­tá­ron tú­li alko­r­pusza (így a Szlo­vá­ki­ai ma­gyar kor­pusz is) a ma­gyar nyelv leg­ki­egyen­sú­lyo­zot­tabb szá­mí­tó­gé­pes nyel­vi adat­bá­zi­sá­nak ré­sze­ként jött lét­re. Rö­vi­den ös­­sze­fog­lal­va, a Ha­tá­ron tú­li ma­gyar kor­pusz négy Ma­gyar­or­szág­gal ha­tá­ros or­szág­ban meg­je­lent vagy el­hang­zott szö­ve­gek szá­mí­tó­gép­pel fel­dol­go­zott, ré­teg­zett gyűj­te­mé­nye. Ez a kor­pusz nem kí­ván a ha­tá­ron tú­li ma­gyar szö­ve­gek rep­re­zen­ta­tív min­tá­ja len­ni, hi­szen a rep­re­zen­ta­ti­vi­tás kri­té­ri­u­ma­it ez eset­ben le­he­tet­len len­ne meg­fo­gal­maz­ni, s ha ezek a kö­ve­tel­mé­nyek meg­fo­gal­ma­zód­ná­nak is, az egyes szö­veg­tí­pu­sok ál­lan­dó vál­to­zá­sát, az egyes ará­nyok moz­gá­sát szin­te le­he­tet­len len­ne kö­vet­ni (vö. a 4.4. al­fe­je­zet utol­só be­kez­dé­sé­vel).
A Ha­tá­ron tú­li ma­gyar kor­pusz­ban a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyel­vű anya­gok ará­nya a kö­vet­ke­ző­kép­pen lett meg­ha­tá­roz­va: szlo­vá­ki­ai ma­gyar rész 4 mil­lió, a ro­má­ni­ai 6 mil­lió, a kár­pát­al­jai 3 mil­lió, míg a vaj­da­sá­gi 2 mil­lió szö­veg­szó. Mint ahogy azt a kö­vet­ke­ző táb­lá­zat mu­tat­ja, eze­ket a kö­ve­tel­mé­nye­ket nem volt ne­héz tel­je­sí­te­ni. Az igaz­ság­hoz azon­ban az is hoz­zá­tar­to­zik, hogy a kor­pusz a ha­tá­ron tú­li anya­gok ösz­­sze­gyűj­té­se előtt is tar­tal­ma­zott szlo­vá­ki­ai és ro­má­ni­ai ma­gyar na­pi­la­po­kat, ame­lyek a ki­e­gé­szü­lés után a ki­sebb­sé­gi saj­tó­hoz let­tek cso­por­to­sít­va.
A Kmm­nyk je­len­le­gi ál­la­po­tát a kö­vet­ke­ző táb­lá­zat alap­ján te­kint­het­jük át.

1. táb­lá­zat. A Kmm­nyk 2006. no­vem­ber 1-jei ál­la­po­ta

For­rás: http://­cor­pus.ny­tud.hu/mn­sz.
Meg­jegy­zés: * mil­lió

A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz több tu­laj­don­sá­gá­val is ki­tű­nik a töb­bi ma­gyar nyel­vű kor­pusz kö­zül. Je­len­leg több mint 187 mil­lió szót tar­tal­maz3, re­gisz­te­rei kö­zött meg­ta­lál­ha­tók az írott és be­szélt nyelv­vál­to­za­tok is, il­let­ve ez az egyet­len olyan ma­gyar nyel­vű ma­gyar nyel­vi kor­pusz, amely nem­csak ma­gyar­or­szá­gi, ha­nem ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­to­kat is tar­tal­maz.
A ha­tá­ron tú­li alko­r­pusz ké­szí­té­sé­nek előz­mé­nye a Ma­gyar nem­ze­tei szö­veg­tá­rig nyú­lik vis­­sza. A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz meg­va­ló­sí­tá­sát (és így a Ha­tá­ron tú­li ma­gyar kor­pusz meg­va­ló­sí­tá­sát is) ugyan­is meg­előz­te a Ma­gyar nem­ze­ti szö­veg­tár pro­jekt­je. Az ak­kor még 140 mil­lió sza­vas kor­pusz pár mil­lió sza­va szár­ma­zott ha­tá­ron tú­li fo­lyó­irat­ok­ból (a fel­vi­dé­ki Új Szó­ból és az er­dé­lyi Ro­má­ni­ai Ma­gyar Szó­ból). Ezt ter­mé­sze­te­sen ak­kor csu­pán mu­tat­vány­ként vagy jó szán­dék­ként le­he­tett ér­tel­mez­ni, ami a szó­ke­re­sés­kor in­kább za­va­ró volt, mint se­gí­tő, hi­szen a nem ma­gyar­or­szá­gi saj­tó­ban kü­lön nem le­het ke­res­ni, vi­szont a ma­gyar­or­szá­gi ada­tok ke­re­sé­se köz­ben a ha­tá­ron tú­li ada­tok za­va­ró­an ha­tot­tak. Nyil­ván­va­ló volt te­hát, hogy szük­ség és igény van egy na­gyobb, a ki­sebb­sé­gi ma­gyar nyelv­vál­to­za­to­kat be­mu­ta­tó szö­veg­tár­ra is. A ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­to­kat be­mu­ta­tó kor­pusz ré­sze a ku­ta­tó­ál­lo­más egyik fő fel­ada­ta­ként aposzt­ro­fált határ­ta­lanítás­nak, hi­szen a szö­veg­tár cél­ja a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok ma­gyar­or­szá­gi ter­jesz­té­se. A ku­ta­tó­há­ló­zat kor­pusz­mun­ká­la­to­kért fe­le­lős mun­ka­tár­sai saj­nos ele­in­te nem hang­sú­lyoz­ták elég­gé, hogy a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz is ré­sze a határ­ta­lanítás­nak. A kor­pusz­mun­ká­la­tok és a határ­ta­lanítás kap­cso­la­ta csu­pán Kol­láth An­na 2005-ben írt, a határ­ta­lanítás­ról szó­ló ta­nul­má­nya után me­rült fel (Kolláth 2005a). Kol­láth A határ­ta­lanítás cí­mű fe­je­zet­ben úgy fo­gal­maz, hogy: „a határ­ta­lanítás­nak az a cél­ja, hogy a ma­gyar nyelv szó­tá­rai és ké­zi­köny­vei, ame­lyek Tri­a­non óta, de el­ső­sor­ban 1945 után in­kább csak a ma­gyar­or­szá­gi ma­gyar nyelv­ről szól­tak, egye­te­mes lép­té­kű­vé, összmagyarrá vál­ja­nak” (Kolláth 2005a, 16). Ab­ban egyet­ér­tek a ta­nul­mány szer­ző­jé­vel, hogy a határ­ta­lanítás „hor­do­zó­i­nak” min­den­kép­pen a szó­tá­rak­nak kell len­ni­ük. A szá­mí­tás­tech­ni­ka fej­lő­dé­se azon­ban mó­do­sít­ja a már meg­szo­kott szótárdefiní­ciót, meg­je­len­tek a szá­mí­tó­gé­pes „szó-tá­rak” leg­újabb faj­tái, a kor­pu­szok, amelyek ese­tünk­ben szin­tén a határ­ta­lanítás szer­ves ré­szei – ezt az­óta a ku­ta­tó­há­ló­zat tag­jai is hang­sú­lyoz­zák. A kor­pu­szok szin­tén egy nyelv szó­anya­gát dol­goz­zák fel, s fel­hasz­ná­lá­suk nem­csak a szó­ke­re­sés­ben me­rül ki, hi­szen is­mer­tek olyan szó­tá­rak és nyelv­tan­ok is, ame­lyek kor­pu­szok alap­ján íród­tak (pl. a John Sin­clair ne­vé­vel fém­jel­zett Collins Cobuild – Eng­lish Gram­mar).
A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz ha­tá­ron tú­li anya­ga még a to­váb­bi­ak­ban is bő­vül­ni fog: re­mél­he­tő­leg nem csak mély­sé­gé­ben, ha­nem szé­les­sé­gé­ben is. Re­mél­he­tő­leg az MTA ha­tá­ron tú­li ku­ta­tó­ál­lo­má­sa­i­nak se­gít­sé­gé­vel si­ke­rül leg­alább őr­vi­dé­ki és mu­ra­vi­dé­ki anya­go­kat gyűj­te­ni, il­let­ve fel­dol­goz­ni.

3. Kez­de­ti lé­pé­sek a Ha­tá­ron tú­li ma­gyar kor­pusz te­rén

A Ha­tá­ron tú­li ma­gyar kor­pusz­ról szó­ló el­ső hi­va­ta­los fel­jegy­zé­sek 2001-ben ké­szül­tek. A ku­ta­tó­há­ló­zat lét­re­ho­zá­sa után min­den iro­da ki­dol­goz­ta sa­ját ter­ve­ze­tét és a mun­ka meg­va­ló­su­lá­sá­nak ütem­terv­ét. A mun­ka gya­kor­la­ti ré­szé­nek el­in­dí­tá­sá­ban az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ben mű­kö­dő Kor­pusz­nyel­vé­sze­ti Osz­tály (mai ne­vén: Nyelv­tech­no­ló­gi­ai Osz­tály) ál­tal szer­ve­zett kor­pusz­nyel­vé­sze­ti tré­nin­gek je­len­tet­tek fel­be­csül­he­tet­len se­gít­sé­get. A tré­nin­gek és a kez­de­ti mun­ka­ta­pasz­ta­la­tok után az elő­ze­tes ter­vek mó­do­sul­tak: vol­tak fel­ada­tok, ame­lyek a mun­ka szem­pont­já­ból ké­sőbb fe­les­le­ges­nek bi­zo­nyul­tak (pl. a kor­pusz­nyel­vé­sze­ti mun­kák­hoz szo­ro­san nem kap­cso­ló­dó lis­ták ké­szí­té­se a szlo­vá­ki­ai ma­gyar saj­tó­ról, kap­cso­lat­fel­vé­tel olyan nyel­vé­szek­kel, akik­kel a ké­sőb­bi­ek­ben nem érint­kez­tünk), és vol­tak te­en­dők, ame­lyek csak az el­ső tré­ning után me­rül­tek fel (pl. a ké­sőb­bi mun­ka szem­pont­já­ból leg­na­gyobb je­len­tő­sé­gű szá­mí­tó­gé­pes szöveg­á­ta­lakítás vagy kap­cso­lat­tar­tás, kom­mu­ni­ká­ció a töb­bi iro­dá­val, il­let­ve a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet­tel).
Há­rom év táv­la­tá­ból vis­­sza­néz­ve fi­gye­lem­re mél­tó, hogy az iro­da­há­ló­zat kez­det­ben olyan fel­adat­ra vál­lal­ko­zott, amely­nek el­vég­zé­sé­hez nem állt ren­del­ke­zé­sünk­re sem tu­dás, sem ta­pasz­ta­lat. Ezek, va­la­mint a kez­de­ti si­ker­te­len­sé­gek fé­nyé­ben ma már el­mond­ha­tó, hogy ezt a pro­jek­tet ilyen for­má­ban me­rész­ség volt lét­re­hoz­ni. Bár ké­sőbb az ös­­szes szük­sé­ges anya­gi esz­közt és szer­ve­zé­si se­gít­sé­get meg­kap­tuk, az iro­dák köz­ti föld­raj­zi tá­vol­sá­g mi­att az ér­de­mi mun­ka csak na­gyon ne­he­zen in­dult be. Eb­ben sze­re­pe volt az iro­dák köz­ti ne­héz­kes pár­be­széd­nek is (il­let­ve a mun­ka ter­mé­sze­té­ből adó­dó ta­pasz­ta­lat­lan­ság­nak), pe­dig a kom­mu­ni­ká­ció gyor­sí­tá­sa vé­gett a ku­ta­tó­há­ló­za­tot al­ko­tó nyel­vi iro­dák szá­má­ra kö­zös le­ve­le­ző­lis­tát is létre­hoz­tunk.4 Az el­ső két év­ben saj­nos a kom­mu­ni­ká­ció na­gyon eset­le­ges­nek bi­zo­nyult (en­nek okát az iro­dák túl­ter­helt­sé­gé­ben, il­let­ve a kor­pu­szon dol­go­zók el­szi­ge­telt­sé­gé­ben lá­tom), ám a fel­ada­tok hal­mo­zó­dá­sá­val és az idő sür­ge­té­sé­vel a kom­mu­ni­ká­ci­ós prob­lé­mák má­ra meg­ol­dód­tak.
A Kmm­nyk ha­tá­ron tú­li kor­pu­sza egy­sé­ges for­má­tu­mú és szer­ke­ze­tű szö­veg­cso­por­tot al­kot. En­nek fel­té­te­le azon­ban nem csak a kö­zös mun­ka volt, ha­nem a jó szer­ve­zés is. A mun­ka ter­mé­sze­te úgy kí­ván­ta, hogy a ku­ta­tó­há­ló­zat kor­pusz­nyel­vé­sze­ti te­en­dő­it több sze­mély ko­or­di­nál­ja. Az egyes iro­dák mun­ká­já­hoz szük­sé­ges tech­no­ló­gi­ai kö­ve­tel­mé­nyek biz­to­sí­tá­sát, a bu­da­pes­ti szak­mai ös­­sze­jö­ve­te­lek szer­ve­zé­sét, il­let­ve a há­ló­zat ko­or­di­ná­lá­sát Bartha Csil­la vé­gez­te. Mi­vel Bartha nem szá­mí­tó­gé­pes nyel­vész, a szak­mai fel­ada­tok el­len­őr­zé­sé­ért Oravecz Csa­ba, il­let­ve Vára­di Ta­más fe­lel­t.
A ku­ta­tó­há­ló­zat lét­re­ho­zó­ja és irá­nyí­tó­ja az MTA Et­ni­kai-nem­ze­ti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­te volt. A há­ló­zat fel­ada­tai kö­zött elő­ző­leg nem csak nyel­vé­sze­ti, ha­nem egyéb tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok vég­re­haj­tá­sa és szer­ve­zé­se is he­lyet ka­pott. Az a kez­de­tek­től fog­va nyil­ván­va­ló volt, hogy a kor­pusz­nyel­vé­sze­ti te­vé­keny­sé­get egy tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi ku­ta­tá­sok­kal fog­lal­ko­zó in­té­zet (MTA ENKI) nem tud­ja fel­ügyel­ni. Bartha Csil­la (MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te, MTA Et­ni­kai-nem­ze­ti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­ze­te), il­let­ve Vára­di Ta­más (MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­te) sze­mé­lyé­ben azon­ban ez a prob­lé­ma meg­ol­dó­dott, hi­szen így ezt a pro­jek­tet szak­ma­i­lag nyel­vé­szek irá­nyí­tot­ták.
A gaz­da­sá­gi és szak­mai fel­ügye­let meg­osz­lá­sa 2005 ta­va­szá­ig mű­kö­dött ilyen for­má­ban, ek­kor a ku­ta­tó­há­ló­zat irá­nyí­tá­sa át­ke­rült az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­hez (az­az az ös­­szes ku­ta­tás irá­nyí­tá­sát a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet vég­zi). Az Et­ni­kai-nem­ze­ti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet­től ez ért­he­tő lé­pés volt, hi­szen a ku­ta­tó­há­ló­zat kö­zös fel­ada­tai nyel­vé­sze­ti té­má­jú­ak (no­ha a ku­ta­tó­há­ló­zat ter­mé­sze­té­ből adó­dó­an ezek is min­den eset­ben ren­del­kez­nek „ki­sebb­sé­gi” vo­nat­ko­zás­sal, s az iro­dák egyé­ni ku­ta­tá­sai kö­zött is van­nak ki­sebb­sé­ge­ket érin­tő – nem csak nyel­vé­sze­ti – kér­dé­sek). Az új hely­zet nem ér­ző­dött a ku­ta­tá­so­kon, hi­szen azok ugyan­olyan in­ten­zi­tás­sal foly­tak min­den ré­gi­ó­ban. Ez an­nak is kö­szön­he­tő, hogy a „kö­zös ku­ta­tás”-ként meg­fo­gal­ma­zott fel­ada­to­kat az iro­da­há­ló­zat mun­ka­tár­sai és Bartha Csil­la, az­az min­den eset­ben nyel­vé­szek koordinálták.5

3.1. Kor­pusz­nyel­vé­sze­ti tré­nin­gek

Az elő­ze­tes meg­be­szé­lé­sek és le­ve­le­zé­sek után a Kmm­nyk ha­tá­ron tú­li kor­pu­szá­nak ké­szí­tői az el­ső el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti in­for­má­ci­ó­kat 2003. ja­nu­ár 30–31-én kap­ták meg, de mint ké­sőbb a gya­kor­lat­ból ki­de­rült, a fo­lya­ma­tos, ered­mé­nyes mun­ka vég­zé­sé­hez ez az egy­sze­ri al­ka­lom nem volt ele­gen­dő, to­váb­bi fo­lya­ma­tos egyez­te­té­sek­re, szak­mai ös­­sze­jö­ve­te­lek­re volt szük­ség. Mi­vel a ku­ta­tó­há­ló­zat kor­pusz­nyel­vé­sze­ti te­en­dő­ket el­lá­tó mun­ka­tár­sai egyik eset­ben sem ren­del­kez­tek szá­mí­tó­gé­pes nyel­vé­sze­ti vagy kor­pusz­nyel­vé­sze­ti kép­zett­ség­gel – szá­mí­tó­gé­pes elő­is­me­re­te is csak né­há­nyuk­nak volt –, ezért szük­ség volt az elő­kó­do­lást vég­ző sze­mé­lyek be­ta­ní­tá­sá­ra (a kó­do­lás­ról bő­veb­ben lásd Pin­tér 2003, 79–80). Mi­vel a szö­veg­tár szer­kesz­té­se ja­va­részt me­cha­ni­kus fo­lya­ma­tok el­vég­zé­se, ezért a szá­mí­tó­gé­pes elő­kép­zett­ség itt nem volt fel­té­tel. Ezt bi­zo­nyít­ja az is, hogy több iro­dá­ban azok, akik kez­det­ben a kor­pus­­szal fog­lal­koz­tak, még nyel­vé­sze­ti is­me­re­tek­kel sem ren­del­kez­tek. A nyel­vé­sze­ti be­ál­lí­tott­ság, a nyel­vé­sze­ti alap­is­me­re­tek hi­á­nya ter­mé­sze­te­sen nem je­lent­he­tett prob­lé­mát, hi­szen a nyel­vé­sze­ti tu­dást igény­lő mun­kát a nyel­vi iro­dák nyel­vé­szei is el­vé­gez­het­ték.
A tré­nin­ge­ket (a má­so­dik 2004. jú­ni­us 21–22-én volt) az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek Nyelv­tech­no­ló­gi­ai Osz­tá­lyát ve­ze­tő Vára­di Ta­más és az osz­tály egyik mun­ka­tár­sa, Oravecz Csa­ba tar­tot­ta. Az el­ső ta­lál­ko­zó al­kal­má­val a ha­tá­ron tú­li szö­ve­gek gyűj­té­sét és kó­do­lá­sát vég­ző szemé­lyek6 meg­is­mer­ked­tek a kó­do­lás­hoz szük­sé­ges el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti in­for­má­ci­ók­kal, így a má­so­dik ta­lál­ko­zó so­rán már meg­vi­tat­hat­ták a kó­do­lás fo­lya­mán fel­me­rült gya­kor­la­ti prob­lé­má­kat is. Mi­vel ezek az össze­jö­ve­te­lek Bu­da­pes­ten zaj­lot­tak, ki­sebb-na­gyobb szám­ban min­dig min­den ku­ta­tó­ál­lo­más kép­vi­sel­tet­te magát.7 Bár mind a négy iro­da azo­nos fel­ada­tot vé­gez, a má­so­dik meg­be­szé­lé­sen iro­dán­ként még­is más-más prob­lé­mák me­rül­tek fel. A meg­be­szé­lé­sek csak rész­ben hoz­ták meg a tő­lük várt ered­mé­nye­ket, mi­vel az utol­só kö­zös meg­be­szé­lés után sem gyor­sult az anyag­fel­dol­go­zás, és a prob­lé­mák­kal küsz­kö­dő iro­dák egy év el­tel­té­vel is ugyan­azon hi­bák ki­küsz­öbö­lé­sé­vel fog­lal­koz­tak.
A kor­pusz­nyel­vé­sze­ti tré­nin­gek ered­mé­nye­i­ről, il­let­ve a ku­ta­tó­há­ló­zat kor­pusz­nyel­vé­sze­ti te­vé­keny­sé­gé­ről hon­lap is ké­szült, er­re a kó­do­lás­hoz, il­let­ve a mun­ka köz­ben fel­me­rült prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­hoz szük­sé­ges in­for­má­ci­ók Oravecz Csa­ba ré­vén fo­lya­ma­to­san fel­ke­rül­tek (http://­cor­pus.ny­tud.hu/mn­sz­work­shop/in­dex.htm­l).

4. A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz ké­szí­té­sé­nek ré­szei

4.1. Anyag­gyűj­tés

Az iro­dák ál­tal fel­dol­go­zott anyag főbb szer­ke­ze­ti pont­ja­i­ban kö­ve­ti a Ma­gyar nem­ze­ti szö­veg­tá­rat (így tud­ják együt­te­sen al­kot­ni a Kmm­nyk-t). A gya­kor­la­ti meg­va­ló­su­lás­ban ez azt je­len­ti, hogy az MNSZ ma­gyar­or­szá­gi anya­gá­hoz ha­son­ló­an a Ha­tá­ron tú­li kor­pusz is kö­te­le­ző­en öt alko­r­puszból áll: tu­do­má­nyos pró­za, pub­li­cisz­ti­ka, szép­iro­da­lom, hi­va­ta­los nyelv, sze­mé­lyes köz­lé­sek. Az anyag­gyűj­tést min­den iro­dá­ban gon­dos szer­ve­ző­mun­ka előz­te meg, hi­szen a fel­gyűj­tött anya­gok­nak már egy kész struk­tú­rá­ba kel­lett be­il­lesz­ked­ni­ük.
A saj­tó­nyel­vi alko­r­pusz ös­­sze­ál­lí­tá­sa ki­emel­ten fon­tos elő­ké­szü­le­tet kí­vánt, egy­részt mi­vel a saj­tó­nyel­vi szö­ve­gek ma­guk is több­fé­lék (na­pi­lap­ok, if­jú­sá­gi la­pok, nők­nek szó­ló la­pok stb.), így a bel­ső ará­nyo­kat is meg kel­lett ál­la­pí­ta­ni, más­részt mi­vel a ha­tá­ron tú­li ma­gyar la­pok ma­gyar­or­szá­gi la­pok­ból, il­let­ve hír­ügy­nök­sé­gek­től is vesz­nek át cik­ke­ket, s eze­ket elő­ző­leg ki kel­lett vá­lo­gat­ni, hi­szen nem ma­gyar­or­szá­gi anya­gok fel­dol­go­zá­sát tűz­tük ki cé­lul.
A Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz a ma­gyar nyelv je­len­le­gi ál­la­po­tát kí­ván­ja rög­zí­te­ni. Ez a gya­kor­lat­ban azt je­len­ti, hogy a kor­pusz nem tar­tal­maz­hat rend­szer­vál­tás előtt ke­let­ke­zett szö­ve­ge­ket. Ezt a kö­ve­tel­ményt nem min­den alko­r­pusz ese­té­ben tud­tuk betar­tani,8 mi­vel pél­dá­ul a szép­iro­dal­mi szö­ve­gek kö­zött van­nak ko­ráb­bi ke­let­ke­zé­sű­ek is. Ez azon­ban nem okoz ér­tel­me­zé­si és szer­ke­ze­ti gon­dot (már csak azért sem, mi­vel a szép­iro­dal­mi stí­lus „sza­bad­sá­ga” kor­ta­lan, il­let­ve ke­vés­bé vál­to­zó, mint mond­juk a be­szélt nyel­vi).
A tu­do­má­nyos pró­zát tar­tal­ma­zó alko­r­pusz ös­­sze­ál­lí­tá­sá­nak, gyűj­té­sé­nek fő prob­lé­má­ja, hogy a ha­tá­ron tú­li ma­gyar tu­do­má­nyos élet bi­zo­nyos szin­ten gyak­ran több­sé­gi nyel­ven fo­lyik: pél­dá­ul a szlo­vá­ki­ai ma­gyar tu­do­má­nyos eli­tet al­ko­tó ré­teg szlo­vák nyel­vű mun­ka­he­lye­ken dol­go­zik, il­let­ve – ál­ta­lá­ban – szlo­vák nyel­ven pub­li­kál. Ezért a szi­go­rú­an tu­do­má­nyos is­mér­vek sze­rint írott szö­ve­gek­ből jó­val ke­ve­sebb van, mint Ma­gyar­or­szá­gon, il­let­ve ezért ará­nyá­ban több a tu­do­má­nyos is­me­ret­ter­jesz­tő pró­za, mint a ma­gyar­or­szá­gi min­tá­ban.
A ha­tá­ron tú­li ma­gyar hi­va­ta­li nyel­vet (nyelv­hasz­ná­la­tot) be­mu­ta­tó alko­r­pusz egyik alap­pil­lé­re a ku­ta­tó­há­ló­zat nyelv­ter­ve­zé­si te­vé­keny­sé­ge volt (pél­dá­ul a Gram­ma Nyel­vi Iro­da nyelv­ter­ve­zé­si és for­dí­tó­ te­vé­keny­sé­ge).
A leg­ös­­sze­tet­tebb és leg­mun­ka­igé­nye­sebb rész­fel­ada­tot a be­szélt nyel­vi alko­r­pusz meg­szer­kesz­té­se je­len­tet­te, il­let­ve je­len­ti mind a mai na­pig. Alap­ve­tő prob­lé­ma a be­szélt nyel­vi szö­ve­gek le­jegy­zé­se. Az egyes hang­ta­ni je­len­sé­gek le­jegy­zé­sé­nél nem­csak a hang­anyag le­he­tő leg­ár­nyal­tabb vis­­sza­adá­sát kell fi­gye­lem­be ven­ni, ha­nem a szá­mí­tó­gép dik­tál­ta le­he­tő­sé­ge­ket, a mi­nél kön­­nyebb szá­mí­tó­gé­pes ke­re­sés fel­tét­ele­it is ál­lan­dó­an szem előtt kell tar­ta­ni. Így a le­jegy­zés nem le­het olyan rész­le­tek­be me­nő, mint egy fo­ne­ti­kai vagy rész­le­tes nyelv­já­rá­si le­jegy­zés, ám a hang­zó nyelv leg­főbb sa­já­tos­sá­ga­it min­den­kép­pen írás­ban is meg kell pró­bál­ni visz­­sza­ad­ni. A be­szélt nyel­vi szö­ve­gek le­jegy­zé­si út­mu­ta­tó­já­nak vég­le­ge­sí­té­se csak hossza­dal­mas és idő­igé­nyes egyez­te­té­sek után fe­je­ző­dött be, mi­vel a Gram­ma Nyel­vi Iro­dá­ban ké­szült rész­le­tes út­mu­ta­tót fo­ne­ti­kus és szá­mí­tó­gé­pes nyel­vész is vé­le­mé­nyez­te. A le­jegy­zés egy­sé­ge­sí­té­se fon­tos, hi­szen csak úgy ké­szül­het­nek ösz­­sze­ha­son­lít­ha­tó át­irat­ok, ha a szö­ve­gek egy­sé­ges kó­do­lá­si min­ta alap­ján ké­szül­nek el. Ép­pen ezért min­den iro­dá­nak le­he­tő­sé­ge volt kö­zös min­ta ös­­sze­ál­lí­tá­sá­ra, azon­ban saj­nos nem min­den iro­da élt ez­zel a le­he­tő­ség­gel, és nem tett ja­vas­la­tot az út­mu­ta­tó ki­ala­kí­tá­sá­ra. A le­jegy­zé­si út­mu­ta­tó így a Gram­ma Nyel­vi Iro­dá­ban, a Lanstyák Ist­ván ál­tal szer­kesz­tett ja­vas­lat alap­ján ké­szült el Kas­sai Ilo­na egy­sé­ge­sí­té­sé­vel (bő­veb­ben lásd a 4.4. al­fe­je­zet­ben).

4.2. Az anyag­gyűj­tés mód­ja

Az anyag­gyűj­tés leg­egy­sze­rűbb és legkölt­ségkímélőbb mód­sze­re nagy men­­nyi­sé­gű anya­gok gyűj­té­se­kor az inter­netről tör­té­nő le­töl­tés. Az inter­net leg­na­gyobb elő­nye, hogy a raj­ta lé­vő anya­gok min­den­ki szá­má­ra sza­ba­don hoz­zá­fér­he­tők, le­tölt­he­tők, il­let­ve hogy a kész anyag (ez eset­ben szö­veg) gyor­san és kön­­nyen hoz­zá­fér­he­tő. Saj­ná­la­tos mó­don azon­ban az anyag­gyűj­tés­nek ez a mód­ja sem tö­ké­le­tes, mert amel­lett, hogy az inter­net a kor­pusz szá­má­ra sok fe­les­le­ges ada­tot tar­tal­maz (pl. ké­pek, vi­de­ók, moz­gó rek­lá­mok, az­az nem szö­ve­ges ré­szek, amelyek ki­szű­ré­se ugyan nem je­lent prob­lé­mát, csu­pán a le­töl­tés fo­lya­ma­tá­nak ide­jét nö­ve­li), a le­töl­tött anya­gok fel­hasz­ná­lá­sa szer­zői jo­gi prob­lé­má­kat is fel­vet – te­hát lát­ha­tó, hogy az inter­netes gyűj­tés sem min­den eset­ben prob­lé­ma­men­tes. Ezért min­den inter­netről le­töl­tött szö­veg fel­hasz­ná­lá­sá­ra elő­ző­leg en­ge­délyt kell (kel­le­ne) kér­ni a szer­zők­től, il­let­ve a hon­lap mű­köd­te­tő­jé­től.
Bár az anyag­gyűj­tés szem­pont­já­ból az inter­net óri­á­si elő­nyök­kel jár, min­den alko­r­­puszhoz még­sem nyúj­tott anya­got (leg­in­kább a saj­tó­nyel­vi és a hi­va­ta­li nyel­vi alko­r­­pusz gyűj­té­sé­ben volt se­gít­sé­günk­re). Mi­vel az iro­dák mun­ka­tár­sai sa­ját ré­gi­ó­juk­ban köz­is­mert em­be­rek, ezért gyak­ran ma­gán­sze­mé­lyek­től, il­let­ve sze­mé­lyes is­me­ret­ség alap­ján ki­adók­tól és szer­kesz­tő­sé­gek­től is kap­tunk szö­ve­ge­ket. Az anyag­gyűj­tés, az­az a he­lyi is­mert­ség és is­me­ret­ség ki­ak­ná­zá­sá­nak, ér­té­ke­sí­té­sé­nek szem­pont­já­ból po­zi­tív lé­pés­nek bi­zo­nyult a ku­ta­tó­há­ló­zat kor­pusz­nyel­vé­sze­ti meg­bí­zá­sa.

4.3. Fel­dol­go­zás

A gyűj­tés utá­ni szö­veg­fel­dol­go­zás, az­az mun­kánk ér­de­mi ré­sze nem je­len­tett kü­lö­nö­sen ne­héz fel­ada­tot, mi­vel az csu­pán már meg­lé­vő szö­ve­gek XML-formátumúvá tör­té­nő át­ala­kí­tá­sá­ban me­rült ki. Meg­fe­le­lő prog­ra­mok hi­á­nyá­ban a fel­adat ne­héz­sé­ge fő­leg a fo­lya­mat hos­­szú­sá­gá­ban rej­lett, ám ez a fo­lya­mat (akár egy­sze­rű Word-al­kal­ma­zá­sok­kal is) jól au­to­ma­ti­zál­ha­tó – így ide­je je­len­tő­sen csök­kent­he­tő. A ha­tá­ron tú­li anya­gok ese­té­ben a fel­dol­go­zás két el­kü­lö­nít­he­tő fo­lya­mat­ból áll. Az el­ső fo­lya­mat, az­az a szö­ve­gek át­ala­kí­tá­sa az egyes iro­dák­ban, míg a fel­dol­go­zás má­so­dik, és egy­ben bo­nyo­lul­tabb fo­lya­ma­ta pe­dig az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ben tör­tént (ér­te­lem­sze­rű­en a ma­gyar­or­szá­gi anya­gok ese­té­ben mind­két rész­fo­lya­mat Ma­gyar­or­szá­gon tör­té­nik).
Az alap­for­má­tum­tól (alap­szö­veg­től) a cél­for­má­tu­mig tar­tó szá­mí­tó­gé­pes és szá­mí­tó­gé­pes nyel­vé­sze­ti fo­lya­ma­tokat a kö­vet­ke­ző­kép­pen mo­del­lál­hat­juk:

1. áb­ra. Az MTA ha­tá­ron tú­li iro­dá­i­ban vég­zett fo­lya­mat

.doc, .txt
.xm­l-szöveg ® validált .xm­l-szöveg
.html ® tisz­ta .htm­l-szöveg

Ahogy az áb­rá­ból is lát­szik, a fo­lya­mat nem túl bo­nyo­lult mind­ös­­sze egy bo­nyo­lul­tabb szö­veg­szer­kesz­tő prog­ram­ra és egy elő­re meg­ha­tá­ro­zott XML DTD-re van szük­sé­günk. A meg­for­má­zott és an­no­tált szö­ve­gek to­váb­bi elem­zé­sét az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ben vé­gez­ték el.
A Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben vég­zett fo­lya­mat so­rán min­den adott szó­alak morfoszintaktikai je­gyei kó­dok for­má­já­ban (ún. msd, az­az mor­pho-syn­tac­tic descrip­tion kó­dok) az adott szó­alak mel­lé ke­rül­nek. Ezt a kó­do­lást a Mor­pho­Lo­gic Kft.-ben ki­fej­lesz­tett Hu­mor (High-Speed Uni­fi­ca­tion Mor­phol­o­gy) mor­fo­ló­gi­ai elem­ző­prog­ram vég­zi: a prog­ram lé­nye­ge, hogy szó­tár és nyelv­tan se­gít­sé­gé­vel fel­is­me­ri (elem­zi vagy adott eset­ben ge­ne­rál­ja) az adott szó­ala­ko­kat. Mi­vel a prog­ram nem ren­del­ke­zik sze­man­ti­kai is­me­re­tek­kel, így ál­ta­lá­ban egy-­e­gy szó­nak több elem­zé­sét is lét­re­hoz­za (pl. ultra­marinkék=ul­tra­marin [FN]+kék[FN]~ultra[FN]+mar[FN]+i[_IKEP]+nk[PSt1] +ék[FAM]+[NOM]). Ezek a szó­alak-ho­mo­ni­mák több­sé­gé­ben azon­ban még a mor­fo­ló­gi­á­ban ke­zel­he­tők, sőt a szö­veg­szin­ta­xis is­me­re­té­ben ál­ta­lá­ban majd­nem tel­jes mér­ték­ben egyér­tel­mű­sít­he­tők (a Hu­mor-prog­ram mű­kö­dé­sé­ről és az elem­zés fo­lya­ma­tá­ról lásd még Novák 2003; Novák–M. Pin­tér megj. alat­t). A már egy­sze­rű­sí­tett szö­ve­get az XML-dokumentumoknak meg­fe­le­lő szer­ke­zet sze­rint fej­léc­cel lát­ják el, amely tar­tal­maz­za a szö­veg ke­let­ke­zé­sé­re és meg­je­le­né­sé­re vo­nat­ko­zó in­for­má­ci­ó­kat (pl. a szö­veg ke­let­ke­zé­sé­nek ide­je, he­lye, a szö­veg szer­ző­je, a ki­adó ne­ve, stb. – lásd http://www.tei-c.org/P4X/HD.html). A szö­ve­gek fel­dol­go­zá­sá­nak má­so­dik ré­szét rö­vi­den a kö­vet­ke­ző­kép­pen fog­lal­hat­juk ös­­sze:

validált .xm­l-szöveg ® szö­veg­ré­szek szeg­men­tá­lá­sa ® (szó­alak-ho­mo­ni­mák) egy­sze­rű­sí­té­se ® an­no­tált (kó­dolt) rész­kor­pusz ® TEI head­er (fej­léc) ® bel­ső re­fe­ren­cia­mu­ta­tók ® vég­ső validálás ® Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz

4.4. Prob­lé­mák

Az elő­ző fe­je­zet­ben fel­vá­zolt alap­kó­do­lás az egyes ré­gi­ók­ban el­té­rő gyor­sa­ság­gal, el­té­rő mód­sze­rek­kel, il­let­ve el­té­rő szá­mí­tó­gé­pes prog­ra­mok­kal va­ló­sult meg (a vég­ered­ményt el­len­őr­ző prog­ram azon­ban min­den ku­ta­tó­ál­lo­má­son azo­nos volt: ez ga­ran­tál­ta az egy­sé­ges ki­me­ne­tet). Az el­té­rő mód­sze­rek ter­mé­sze­te­sen ké­sőbb a mun­ka­fo­lya­mat­ban el­té­rő prob­lé­má­kat okoz­tak. Ezek meg­vi­ta­tá­sá­val és meg­ol­dá­sá­val több csa­tor­nán pró­bál­koz­tunk. Er­re szol­gál­tak a már em­lí­tett kor­pusz­nyel­vé­sze­ti tré­nin­gek, to­váb­bá az iro­dák kö­zös meg­be­szé­lé­sei, az illye­falvi ta­lál­ko­zók, il­let­ve tá­jé­koz­ta­tó cél­lal jött lét­re a Kmm­nyk ha­tá­ron tú­li kor­pu­szá­nak hon­lap­ja (http://­cor­pus.ny­tud.hu/mn­sz­work­shop/in­dex.htm­l), va­la­mint az egy­más köz­ti kom­mu­ni­ká­ció elő­se­gí­té­se vé­gett, az iro­dák kö­zös ügye­i­nek meg­vi­ta­tá­sá­ra lét­re­ho­zott „nyel­vé­szet-le­ve­le­ző­lis­ta” vagy „nyelvésznet” is. A fel­me­rü­lő kér­dé­sek meg­vá­la­szo­lá­sá­ban a kö­zös fó­ru­mok mel­lett el­ső­sor­ban a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet Nyelv­tech­no­ló­gi­ai Osz­tá­lyá­nak mun­ka­tár­sai (Oravecz Csa­ba és Vára­di Ta­más) se­gí­tet­tek.
A Ha­tá­ron tú­li kor­pusz sa­já­tos ter­mé­sze­tű prob­lé­má­ja az élő­nyel­vi alko­r­pusz. A prob­lé­ma alap­ját az élő­nyel­vi szö­ve­gek le­jegy­zé­sét elő­se­gí­tő egy­sé­ge­sí­tett le­jegy­zé­si út­mu­ta­tó el­ké­szí­té­sé­nek csú­szá­sa je­len­tet­te. A ku­ta­tó­há­ló­zat meg­be­szé­lé­se­i­ről ké­szült em­lé­kez­te­tők ta­nú­sá­ga sze­rint már 2002 má­ju­sá­ban szó esett az élő­nyel­vi le­jegy­zés el­ké­szí­té­sé­ről, az ar­ra szó­ló meg­bí­zás­ról. Ez kom­mu­ni­ká­ci­ós és egyéb (szer­ve­zé­si) prob­lé­mák mi­att saj­nos csak 2005 de­cem­be­ré­ben ké­szült el. Az élő­nyel­vi szö­ve­gek le­jegy­zé­sé­nek es­­szen­ci­á­ja az egy­sé­ges kó­do­lás. Az alko­r­pusz lét­re­ho­zá­sá­nak csak ak­kor van ér­tel­me, ha min­den ré­gi­ó­ban azo­nos min­ta alap­ján tör­té­nik a le­jegy­zés. Mi­vel az ös­­szes ha­tá­ron tú­li ré­gió egy kö­zös szö­veg­tár anya­gát bő­ví­ti, ezért a ré­gi­ók­ban ké­szü­lő anya­gok ki­me­ne­tel­ének ki­vé­tel nél­kül azo­no­sak­nak kell len­ni­ük: en­nek oka a szö­ve­gek­ben tör­té­nő ke­re­sés. Ez azon­ban csak ak­kor va­ló­sul­hat meg, ha elő­ző­leg a szö­ve­gek azo­nos rend­szer alap­ján vol­tak kó­dol­va. Ilyen meg­fon­to­lás­ból te­hát kü­lön­bö­ző kó­do­lá­si min­ták hasz­ná­la­tá­nak nem lett vol­na ér­tel­me: pon­to­san a Ha­tá­ron tú­li kor­pusz alap­gon­do­la­tát, a kü­lön­bö­ző ré­gi­ók nyel­vi anya­gá­ban tör­té­nő egy­sé­ges ke­re­sést aka­dá­lyoz­ná meg. Ez ter­mé­sze­te­sen még nem zár­ja ki az egyes iro­dák­ban fel­me­rü­lő, az alap­kó­do­lá­son tú­li to­váb­bi, spe­ci­á­lis kó­do­lást, mi­vel min­den iro­da sa­ját aka­ra­ta sze­rint to­vább kó­dol­hat­ja a szö­ve­ge­ket. Az alap­kó­do­lás­nál rész­le­te­sebb anyag sor­sa azon­ban még nincs tisz­táz­va. Ez vagy a kor­pusz ré­sze lesz, vagy nem ke­rül a töb­bi, alap­kód­dal el­lá­tott szö­veg kö­zé, és csu­pán az iro­da sa­ját kor­pu­szát fog­ja gya­ra­pí­ta­ni.
Az egy­sé­ges le­jegy­zé­si út­mu­ta­tó el­ké­szí­té­sé­ben min­den iro­da sza­bad ke­zet ka­pott. A le­jegy­zen­dő hang­ta­ni je­len­sé­gek ös­­sze­ál­lí­tá­sa fel­ada­ta lett vol­na min­den iro­dá­nak: a kö­zös meg­egye­zé­sek ér­tel­mé­ben el­sőd­le­ge­sen egy nyers vál­to­zat ké­szült vol­na el, amely tar­tal­maz­ta vol­na az iro­dák ál­tal fon­tos­nak tar­tott élő­nyel­vi je­len­sé­gek le­jegy­zé­sé­re vo­nat­ko­zó ja­vas­la­to­kat. Az iro­dák ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott le­jegy­zé­si út­mu­ta­tót ké­sőbb egy fo­ne­ti­kus szak­em­ber, Kas­sai Ilo­na egy­sé­ge­sí­tet­te vol­na. Saj­nos fél­re­ér­té­sek mi­att a le­jegy­zé­si út­mu­ta­tó ös­­sze­ál­lí­tá­sá­nak ez a ter­ve nem va­ló­sult meg. A ku­ta­tó­há­ló­zat­ból – Lanstyák Ist­ván mun­ká­já­nak kö­szön­he­tő­en – csu­pán a Gram­ma Nyel­vi Iro­da tet­te meg ja­vas­la­tát. Mi­vel a Lanstyák ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott kó­do­lá­si út­mu­ta­tó (en­nek egy ko­ráb­bi vál­to­za­tát lásd Lanstyák 2004, 181–185) – idő hi­á­nyá­ban – hos­­szú­nak és bo­nyo­lult­nak bi­zo­nyult, ezért a Gram­ma Nyel­vi Iro­da elő­állt egy rö­vi­debb és szá­mí­tó­gé­pes szem­pon­to­kat is fi­gye­lem­be ve­vő ja­vas­lat­tal. A töb­bi iro­da kö­zül ké­sőbb csu­pán a vaj­da­sá­gi­ak tet­tek ja­vas­la­tot (Rajsli 2004, 65), azon­ban ez nem fe­lelt meg az elő­ző­leg meg­ha­tá­ro­zott kö­ve­tel­mé­nyek­nek (az ál­ta­luk ké­szí­tett út­mu­ta­tó in­kább di­a­lek­to­ló­gi­ai le­írást, a vaj­da­sá­gi nyelv­vál­to­za­tok sa­já­tos ele­me­i­nek le­írá­sát és nem egy ál­ta­lá­nos élő­nyel­vi le­jegy­zést ta­kar: ezt mu­tat­ja az is, hogy helyspeci­fikus és nem ál­ta­lá­nos je­len­sé­ge­ket tar­tal­maz). Mi­vel így a szö­veg­tár­ral fog­lal­ko­zó négy ré­gi­ó­ból csu­pán egyi­kük ja­vas­la­ta volt hasz­nál­ha­tó, a szer­ve­zők Kas­sai Ilo­nát kér­ték fel egy al­kal­maz­ha­tó le­jegy­zé­si út­mu­ta­tó el­ké­szí­té­sé­re. Kas­sai 2006 ele­jé­re ké­szí­tet­te el az út­mu­ta­tót, mely nagy rész­ben a fent em­lí­tett Lanstyák ál­tal ké­szí­tett le­jegy­zé­si út­mu­ta­tón alap­szik.
Az élő­nyel­vi szö­ve­gek le­jegy­zé­sé­nek prob­lé­má­ja na­pi­ren­den volt az iro­dák ta­lál­ko­zó­in: így 2004 jú­li­u­sá­ban Illye­falván is fel­ve­tő­dött. Az iro­dák és az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­tét kép­vi­se­lő Oravecz Csa­ba ak­kor ab­ban egyez­tek meg, hogy amíg a le­jegy­zést vég­zők nem kap­nak kö­zös le­jegy­zé­si út­mu­ta­tót, ele­gen­dő lesz, ha a meg­lé­vő szö­ve­ge­ket va­la­mi­lyen edi­tor­ban (.tx­t-fájlkén­t) stan­dard he­lyes­írás­sal le­je­gy­­zik, s így – ide­ig­le­ne­sen – ez ké­pez­né a ké­sőb­bi fel­dol­go­zás alap­ját (a stan­dard he­lyes­írást an­nak egy­sé­ges jel­le­ge mi­att vá­lasz­tot­tuk). A kó­do­lás for­má­ja mel­lett egyez­ség szü­le­tett a le­jegy­zen­dő szö­veg tí­pu­sa­it il­le­tő­en is. Az egyez­ség szép­ség­hi­bá­ja, hogy a 2004-es illye­falvi ta­lál­ko­zón a négy iro­da kö­zül csu­pán a szer­ve­zők (Sza­bó T. At­ti­la Nyel­vi In­té­zet) és a Gram­ma Nyel­vi Iro­da kép­vi­sel­tet­te ma­gát. Ör­ven­de­tes azon­ban, hogy a nyel­vi iro­dák (ku­ta­tó­ál­lo­má­sok) mel­lett kép­vi­sel­tet­te ma­gát az őr­vi­dé­ki (Auszt­ria) és a mu­ra­vi­dé­ki (Szlo­vé­nia) ku­ta­tó­hely is (saj­ná­la­tos mó­don az illye­falvi egyez­mé­nyek kor­pusz­nyel­vé­sze­ti te­en­dői csu­pán két iro­da meg­be­szé­lé­sei után jöt­tek lét­re, a kár­pát­al­jai – Hodin­ka An­tal In­té­zet – és a vaj­da­sá­gi – Vaj­da­sá­gi Ma­gyar Nyel­vi Kor­pusz – ku­ta­tó­ál­lo­má­sok ké­sőbb hagy­ták jó­vá azo­kat).
A be­szélt nyel­vi kor­pus­­szal kap­cso­la­to­san az iro­dák mun­ka­tár­sai 2004-ben a kö­vet­ke­zők­ben egyez­tek meg:
– a le­jegy­zen­dő hang­fel­vé­te­lek nem le­het­nek az 1990-es évek­nél ko­ráb­bi­ak;
– a stan­dard mel­lett di­a­lek­tu­sok­nak is he­lyet kell ad­ni a hang­fel­vé­te­lek kö­zött, ezek a di­a­lek­tu­sok azon­ban csu­pán a főbb nyelv­já­rá­si te­rü­le­te­ket kép­vi­sel­he­tik; a kor­pusz­ba ke­rü­lő egyes di­a­lek­tu­sok ará­nyát az azo­kat be­szé­lők ará­nyá­ból kell ki­szá­mol­ni; a nyelv­já­rá­si hang­anyag­nak nem­csak in­for­má­lis be­szél­ge­té­se­ket, ha­nem for­má­lis re­gisz­te­re­ket is kell tar­tal­maz­nia (pl. rit­u­al­izált szö­ve­gek, élet­tör­té­ne­tek); a nyelv­já­rá­si hang­anyag az egész anyag 40-50%-át te­he­ti ki;
– a fel­vé­te­lek kö­zött for­má­lis (pl. mű­sza­ki, or­vo­si, hu­mán szö­ve­gek; kon­fe­ren­ci­ák, pré­di­ká­ció, ta­ná­ri ma­gya­rá­zat, po­li­ti­kai nyi­lat­ko­zat, ön­kor­mány­za­ti ülés) és in­for­má­lis (kü­lön­fé­le be­szél­ge­té­sek, pl. bol­ti) re­gisz­te­rek­hez tar­to­zó stan­dard szö­ve­gek is le­gye­nek; a dialogikus és in­for­má­lis re­gisz­te­rek­nek kell több­ség­ben len­ni­ük, az ös­­szes fel­vé­tel 70-80%-át kell al­kot­ni­uk;
– két­nyel­vű­sé­gi tí­pu­sok: a mag­yardom­ináns két­nyel­vű be­szé­lők­től szár­ma­zó hang­fel­vé­te­lek az anyag 40-50%-át, az ál­lam­nyel­vi do­mi­náns be­szé­lők­től szár­ma­zó fel­vé­te­lek az anyag 35%-át kell al­kot­nia; egy­nyel­vű be­szé­lők hang­anya­gá­nak az egész 15%-át kell al­kot­nia;
– az adat­köz­lők ki­vá­lasz­tá­sá­nak szem­pont­ja­it hier­ar­chizál­ni kell;
– kor­cso­port­ok: gye­re­kek és idős adat­köz­lők is kel­le­nek; a gye­re­kek kép­vi­sel­he­tik az in­for­má­lis, egy­nyel­vű, az idő­sek a nyelv­já­rá­si be­szé­lő­ket;
– az egyes di­gi­ta­li­zált hang­fáj­lok­hoz és a hoz­zá­juk tar­to­zó le­jegy­zett szö­veg­hez fej­lé­cet is csa­tol­ni kell, amit cél­sze­rű len­ne kü­lön fájl­ban tá­rol­ni; en­nek a kö­vet­ke­ző ada­to­kat kel­le­ne tar­tal­maz­nia: a fel­vé­tel idő­pont­ja, a fel­vé­telt ké­szí­tő sze­mély ne­ve; az adat­köz­lő ne­ve, ne­me, élet­ko­ra, fog­lal­ko­zá­sa, szü­le­té­si he­lye, la­kó­he­lye, hol élt töb­bet: vá­ros­ban/fa­lu­ban, csa­lá­di ál­la­po­ta; az ál­ta­la el­sa­já­tí­tott nyel­vek, a csa­lád­já­ban hasz­nált nyel­vek; té­ma, szi­tu­á­ció, a je­len­le­vő sze­mé­lyek szá­ma, azok és az adat­köz­lő köz­ti vi­szony jel­le­ge; rá­di­ó­ban el­hang­zott fel­vé­te­lek ese­té­ben: élő mű­sor vagy fel­vett mű­sor, nyers vagy ja­ví­tott fel­vé­tel; a hang­fájl he­lye a szá­mí­tó­gé­pen (an­nak el­éré­si mu­ta­tó­ja), a fájl for­má­tu­ma, a fájl szá­ma;
Ott, ahol le­he­tett, igye­kez­tünk az egyes szö­veg­tí­pu­sok szá­za­lé­kos ará­nyát is meg­ha­tá­roz­ni. Mi­vel tisz­tá­ban vol­tunk ve­le, hogy az ará­nyok be­tar­tá­sa ne­héz fel­adat, ezért úgy ha­tá­roz­tunk, hogy a meg­ál­la­pí­tott ará­nyok­tól min­den iro­da 10%-kal el­tér­het.
Bár az anyag­gyűj­tés­hez tar­to­zik, még­is itt szól­nék a hi­va­ta­li nyel­vet és a sze­mé­lyes köz­lést (ame­ly ma­gá­ban fog­lal­ja a be­szélt nyel­vi szö­ve­ge­ket) be­mu­ta­tó alko­r­puszról. A két alko­r­pusz gyűj­té­se két kü­lön­bö­ző prob­lé­mát vet fel. A ha­tá­ron tú­li ma­gyar hi­va­ta­li nyelv­vel kap­cso­lat­ban két kér­dés me­rül fel. Mi­vel a hi­va­ta­li írás­be­li­ség leg­gyak­rab­ban for­ma­nyom­tat­vá­nyok for­má­já­ban van je­len, ezek pe­dig leg­gyak­rab­ban a ma­gyar­or­szá­gi nyom­tat­vá­nyok for­ma­hű át­vé­te­lei. Ez eset­ben pe­dig nem be­szél­he­tünk szlo­vá­ki­ai ma­gyar vagy ro­má­ni­ai ma­gyar hi­va­ta­li nyelv­ről, hi­szen ezek ál­ta­lá­ban ma­gyar­or­szá­gi min­tát kö­vet­nek, vesz­nek át. A ma­gyar­or­szá­gi min­ták kö­ve­té­sét il­le­tő­en jó len­ne kü­lönb­sé­get ten­ni a be­szélt és írott nyelv­vál­to­za­tok kö­zött, hi­szen nyil­ván­va­ló, hogy az írott nyelv­vál­to­zat job­ban kö­ze­lít majd a stan­dard for­mák­hoz, il­let­ve a ma­gyar­or­szá­gi min­ták­hoz, míg a be­szélt vál­to­zat erő­seb­ben tük­rö­zi a két­nyel­vű be­széd­kör­nye­zet­ben élő kon­tak­tus­vál­to­za­to­kat (egy ké­sőb­bi vál­to­zat­ban ta­lán jó len­ne meg­kü­lön­böz­tet­ni egy írott és egy be­szélt hi­va­ta­li nyel­vet be­mu­ta­tó alko­r­puszt). A ki­sebb­sé­gi ré­gi­ók hi­va­ta­li nyel­vé­nek egy má­sik sa­já­tos­sá­ga a meg­va­ló­su­lá­suk sok­fé­le­sé­ge. Mi­vel a hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mok (le­gyen az for­dí­tás vagy ere­de­ti szö­veg) ki­adá­sa nem cent­ra­li­zált, így gya­ko­ri je­len­ség egy ré­gi­ón be­lül is, hogy ugyan­an­nak a do­ku­men­tum­nak kü­lön­bö­ző te­le­pü­lé­se­ken el­té­rő for­má­ja van. A ku­ta­tó­há­ló­zat egyik sze­re­pe ép­pen a hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mok, for­ma­nyom­tat­vá­nyok köz­pon­to­sí­tá­sa, a jo­gi-köz­igaz­ga­tá­si ter­mi­no­ló­gia egy­sé­ge­sí­té­se és az adott ré­gió ma­gyar nyel­vű hi­va­ta­los írás­be­li­ség­ének ki­ala­kí­tá­sa.
A be­szélt nyel­vi alko­r­pusz el­ké­szí­té­se szin­tén két alap­ve­tő kér­dést vet fel. A Ma­gyar nem­ze­ti szö­veg­tár anya­ga­i­ból és el­ve­i­ből ki­in­dul­va, en­nek az alko­r­pusz­nak tar­tal­maz­nia kel­le­ne egy élő­nyel­vi le­jegy­zé­se­ket ma­gá­ban fog­la­ló be­szélt nyel­vi részt, il­let­ve a be­szélt nyelv­hez kö­ze­lí­tő, gyors be­széd­for­du­lók­ból ál­ló cset­fórumok anya­gát (ezt ne­vez­het­jük sze­mé­lyes köz­lés­nek is). Mi­vel az élő­nyel­vi anya­gok prob­lé­má­já­ról már szól­tam, most csak a sze­mé­lyes köz­lé­sek­kel fog­lal­ko­zom. Saj­nos egyik ré­gi­ó­ban sem ta­lál­tunk meg­fe­le­lő fó­ru­mot, ezért a ha­tá­ron tú­li alko­r­pusz „sze­mé­lyes köz­lé­se­ket” ma­gá­ban fog­la­ló ré­sze tar­tal­má­ban el­tér majd a ma­gyar­or­szá­gi­tól (pl. em­lé­ke­zé­sek, ma­gán­le­ve­lek). A be­szélt nyel­vet és a sze­mé­lyes köz­lést be­mu­ta­tó kor­pusz ese­té­ben elő­re meg kel­lett vol­na ha­tá­roz­ni a bel­ső struk­tú­rát és ará­nyo­kat, azon­ban er­re nem ke­rült sor. A két alko­r­puszról ös­­sze­gez­ve el­mond­ha­tó, hogy egyik eset­ben sem tel­je­sí­tik majd a szer­kesz­tők ál­tal meg­ha­tá­ro­zott leg­alább 10%-os arányt. En­nek okai ös­­sze­tet­tek: ke­res­het­jük a nyel­vi va­ló­ság­ban és az iro­dák­ban is.
Va­ló­di prob­lé­mát je­lent a szá­za­lé­kos ará­nyok be­tar­tá­sa is, hi­szen ez nem min­den alko­r­pusz ese­té­ben ki­vi­te­lez­he­tő. Az elő­ze­tes meg­ál­la­po­dá­sok ér­tel­mé­ben az egyes ha­tá­ron tú­li alko­r­pus­zok szer­ke­ze­ti egy­sé­gei (szép­iro­da­lom, tu­do­má­nyos pró­za, saj­tó, hi­va­ta­los nyelv, sze­mé­lyes köz­lés) azok leg­alább 10%-át kel­lett, hogy al­kos­sák. Ez a 10%-os ha­tár azon­ban nem min­den alko­r­pusz ese­té­ben volt meg­va­ló­sít­ha­tó: leg­in­kább a hi­va­ta­los nyelv­vál­to­za­tot és a sze­mé­lyes köz­lést tar­tal­ma­zó alko­r­pus­zok ese­té­ben nem. En­nek oka, hogy a hi­va­ta­los nyel­vet be­mu­ta­tó alko­r­pusz ese­té­ben nem ta­lál­tunk meg­fe­le­lő men­­nyi­sé­gű anya­got. Eb­ben a pont­ban a va­ló­ság „nem fe­lelt meg az ere­de­ti el­kép­ze­lé­sek­nek”, hi­szen a ki­sebb­ség nem „ter­mel” ak­ko­ra men­­nyi­sé­gű hi­va­ta­los ira­tot, mint az el­vár­ha­tó len­ne, il­let­ve en­nek ösz­­sze­té­te­le is – a tu­do­má­nyos pró­zá­hoz ha­son­ló­an – ke­vés­bé hi­va­ta­los anya­gok­kal van ve­gyít­ve. Át­me­ne­ti­leg prob­lé­mát je­lent a sze­mé­lyes köz­lés alko­r­pusz is: en­nek leg­alább két rész­ből kel­le­ne áll­nia – egyik ré­sze a gyors be­széd­for­du­lók­ból ál­ló cset­fórumok szö­ve­ge, a má­sik a be­szélt nyel­vi szö­ve­gek le­jegy­zett vál­to­za­ta. A ha­tá­ron tú­li ma­gyar cset­fórumok a ma­gyar­or­szá­gi­ak­hoz ké­pest alul­rep­re­zen­tál­tak, így ne­he­zebb a kel­lő (ará­nya­i­ban meg­fe­le­lő) men­­nyi­sé­gű szö­ve­get ös­­sze­gyűj­te­ni. A be­szélt nyel­vi szö­ve­gek fo­lya­ma­to­san bő­vít­he­tők, de csu­pán azu­tán, hogy az iro­dák be­gya­ko­rol­ták a le­jegy­zé­si út­mu­ta­tót. Így a 10% el­mé­le­ti­leg el­ér­he­tő (vagy in­kább csak el­kép­zel­he­tő), ám mi­vel a töb­bi alko­r­pusz is gya­rap­szik, en­nek esé­lye egy­re ke­ve­sebb (a hi­va­ta­los nyel­vi szö­ve­gek ese­té­ben in­kább el­kép­zel­he­tet­len).

5. Word­ject

Vé­gül szól­nék még a ku­ta­tó­há­ló­zat leg­fris­sebb vál­lal­ko­zá­sá­ról, a Mor­pho­Lo­gic Kft. ál­tal gyár­tott ma­gyar nyel­vű he­lyes­írás-el­len­őr­ző és nyelv­he­lyes­ség-el­len­őr­ző (a to­váb­bi­ak­ban csak he­lyes­írás-el­len­őr­ző) prog­ram­cso­mag ha­tá­ron tú­li ma­gyar anya­gá­nak ös­­sze­ál­lí­tá­sá­ról (gyűj­tés és kó­do­lás). Ez a prog­ram a Mic­ro­soft Office ter­mék­cso­mag­ban hasz­ná­la­tos Win­dows Word, il­let­ve Quark XPress he­lyes­írás el­len­őr­ző­je­ként is­me­re­tes, de kor­pusz­elem­ző­ként is mű­kö­dik. A prog­ram fő cél­ja, hogy je­lez­ze a szö­veg­ben elő­for­du­ló el­üté­se­ket és hi­bás sza­va­kat. A ter­mék fel­hasz­nál­ha­tó­sá­ga azon­ban ezen túl­mu­tat, hi­szen ren­del­ke­zik egy, a nagy­kö­zön­ség ál­tal ke­vés­bé is­mert funk­ci­ó­val is: a nyelv­he­lyes­ség-el­len­őr­zés alap­ja egy ma­gyar nyelv­re al­kal­ma­zott mor­fo­ló­gi­ai ge­ne­rá­ló-elem­ző mo­tor (Hu­mor), amely szá­mí­tó­gé­pen tá­rolt kor­pu­szok nyel­vi elem­zé­sé­re is al­kal­maz­ha­tó. Mi­vel eze­ket a mű­ve­le­te­ket nem em­ber, ha­nem gép vég­zi, ezért „ta­nít­ha­tó­sá­ga” elég­gé kor­lá­to­zott: csak meg­lé­vő nyelv­ta­ni sza­bá­lyok és kész szó­tár alap­ján tud ge­ne­rál­ni, il­let­ve ele­mez­ni. Ez azt je­len­ti, hogy csak azo­kat a sza­va­kat fo­gad­ja el he­lyes­nek, ame­lyek az el­len­őr­ző szó­tá­rá­ban meg­ta­lál­ha­tók (ame­lye­ket a mor­fo­ló­gi­ai elem­ző­prog­ram ge­ne­rál): ez le­het vagy az alap­cso­mag szó­tá­ra, vagy a fel­hasz­ná­ló ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott ún. sa­ját­szó­tár. Az alap­cso­mag szó­tá­rát a Mor­pho­Lo­gic Kft. ál­lít­ja ös­­sze, így ezt min­den ál­ta­luk ter­jesz­tett he­lyes­írás-el­le­n­őr­ző tar­tal­maz­za – ez akár több mil­lió fel­hasz­ná­lót is je­lent­het, ha fi­gye­lem­be vesz­­szük a szá­mí­tó­gé­pen ma­gyar nyel­ven írók szá­mát. A le­ír­tak­ból kö­vet­ke­zik, hogy fel­te­he­tő­en ma ez a Ma­gyar­or­szá­gon leg­gyak­rab­ban hasz­nált szó­tár (bár a fel­hasz­ná­lók va­ló­szí­nű­leg nem tud­nak er­ről). Az alap­szó­tár csak Ma­gyar­or­szá­gon ké­szí­tett szó­tá­rak­ból áll, így ért­he­tő, hogy nem tar­tal­maz anya­got a ma­gyar nyelv ha­tá­ron tú­li vál­to­za­ta­i­ból (bár az elem­ző leg­újabb, még nem pi­ac­ké­pes vál­to­za­ta tar­tal­maz­za az Ér­tel­me­ző ké­zi­szó­tár má­so­dik ki­adá­sát és az Osiris Ki­adó He­lyes­írá­sát).
A szö­veg­szer­kesz­tők­be épí­tett he­lyes­írás-el­len­őr­ző alá­hú­zás­sal jel­zi, hogy a fel­hasz­ná­ló „va­ló­szí­nű­leg” hi­bás szót írt le vagy egyéb nyelv­he­lyes­sé­gi hi­bát vé­tett. A zöld hul­lám­vo­nal­lal tör­té­nő alá­hú­zás ál­ta­lá­ban nyelv­he­lyes­sé­gi vagy szö­veg­szer­ke­ze­ti hi­bát je­löl: pl. szó­kö­zök, mon­dat­ha­tár el­len­őr­zé­se vagy trá­gár ki­fe­je­zé­sek meg­je­lö­lé­se. Ez va­ló­já­ban ér­dek­te­len a ma­gyar nyelv ál­la­mi vagy ha­tá­ron tú­li vál­to­za­ta­i­nak meg­íté­lé­se szem­pont­já­ból, hi­szen a szö­veg­szer­ke­ze­ti sa­já­tos­sá­gok és az elem­ző ál­tal ke­zelt sti­lisz­ti­kai ap­ró­sá­gok min­den ma­gyar nyelv­vál­to­zat­ra egy­for­mán ér­vé­nye­sek. A pi­ros hul­lám­vo­nal­lal tör­té­nő alá­hú­zás a he­lyes­írás-el­len­őr­ző ál­tal nem is­mert sza­vak meg­je­lö­lé­sét je­len­ti. Min­den olyan szót alá­húz, ame­lyet sem az alap­szó­tár­ban, sem a sa­ját­szó­tár­ban nem ta­lál meg. Mi­vel a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok nem ré­szei a szó­tár­nak, így min­den ha­tá­ron tú­li ma­gyar köz­szót és a hely­ség­ne­vek túl­nyo­mó több­sé­gét alá­húz­za, az­az hi­bás szó­nak mi­nő­sí­ti. Az már tu­do­má­nyos köz­hely­nek szá­mít, hogy a ma­gyar nyelv­kö­zös­ség nor­ma­tív be­ál­lí­tott­sá­gú, az­az a nyel­vé­szek­től, szó­tá­rak­tól ka­pott in­for­má­ci­ót ál­ta­lá­ban mér­le­ge­lés nél­kül el­fo­gad­ja – hi­szen az úgy­is szak­em­be­rek­től szár­ma­zik. Eb­ben a fo­lya­mat­ban nagy sze­re­pet ját­szik a he­lyes­írás-el­len­őr­ző is, hi­szen egy ilyen szé­les kör­ben hasz­nált ter­mék (szó­tár) nem hi­báz­hat. Te­hát a nyelv­he­lyes­ség-el­len­őr­ző mi­nő­sít: a Ma­gyar­or­szág ha­tá­ra­in kí­vü­li ma­gyar te­le­pü­lés­ne­vek ese­té­ben gya­ko­ri, hogy a szó­tár nem is­me­ri a hely­ség­ne­vet, ezért hi­bá­nak mi­nő­sí­ti azt. Ez azon­ban ré­gi és/­vagy szé­les kör­ben is­mert ma­gyar te­le­pü­lés­ne­vek ese­té­ben két­sze­re­sen is bán­tó­an hat­hat, hi­szen ilyen­kor az elem­ző aka­rat­la­nul is a ma­gyar nyelv olyan ele­me­it stig­ma­tizál­ja, ame­lyek an­nak „tel­jes jo­gú” és gyak­ran hasz­nált ré­szei és a ma­gyar kul­tú­ra alap­ele­mei, pl. Huszt9, Ilos­va stb.
Nyil­ván­va­ló, hogy a ma­gyar nyelv el­len­őr­zé­sé­re leg­szé­le­sebb kör­ben hasz­nált nyelv­he­lyes­ség-el­len­őr­ző alap­szó­tá­ra ki­egé­szí­té­sek­re szo­rul. Az azon­ban nem vár­ha­tó el a ma­gyar­or­szá­gi nyel­vé­szek­től, hogy több­let­ener­gi­át be­le­fek­tet­ve fel­gyűjt­sék ter­mé­ke­ik­be a ma­gyar nyelv ha­tá­ron tú­li ele­me­it, va­la­mint meg­fe­le­lő­en kó­dol­ják is azo­kat.
Azon kí­vül, hogy az alap­szó­tár bő­ví­té­se ár­nyal­tab­bá ten­né a he­lyes­írás-el­len­őr­ző mun­ká­ját, tel­jes mér­ték­ben ele­mez­he­tő­vé ten­né a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz ha­tá­ron tú­li alko­r­puszát is, amely a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok sa­já­tos le­xi­kai ele­mei mi­att je­len­leg csak rész­ben ele­mez­he­tő.
A szó­tár bő­ví­té­se az MTA ha­tá­ron tú­li iro­dá­i­nak mun­ka­tár­sa­i­tól két mun­ka­fo­lya­ma­tot kö­ve­tel meg:
1. Az alap­szó­tár­ba be­ke­rü­lő sza­vak ki­vá­lasz­tá­sa: A vá­lo­ga­tás köz­ben mind­vé­gig szem előtt kell tar­ta­ni, hogy a szö­veg­szer­kesz­tőt hasz­ná­lók leg­na­gyobb ré­sze ma­gyar­or­szá­gi ma­gyar be­szé­lő, il­let­ve hogy az elem­zőt – írott szö­ve­gek elem­zé­se mi­att – ma­ga­sabb fo­kú nor­ma­vi­tás­sal ren­del­ke­ző nyelv­vál­to­za­tok (szö­ve­gek) elem­zé­sé­re ter­vez­ték (nem pe­dig nyelv­já­rá­si vagy re­gi­o­ná­lis köz­nyel­vi szö­ve­gek­re). Eb­ből az kö­vet­ke­zik, hogy a fel­gyűj­tött sza­vak­nak túl kell mu­tat­ni­uk a region­al­itá­son (leg­ide­á­li­sabb eset­ben olyan szó kell, hogy le­gyen, ame­lyet az egész ma­gyar be­szé­lő­kö­zös­ség­ben azo­no­san hasz­nál­nak) és – leg­alább az ál­la­mi vál­to­za­tok szint­jén – nor­ma­tív­nak kell len­ni­ük. Ezek­nek a kö­ve­tel­mé­nyek­nek leg­in­kább a tu­laj­don­ne­vek, il­let­ve a köz­ve­tett köl­csön­sza­vak (ide­gen nyelv­ből át­vett ide­gen sza­vak: cujka, zmizik stb.) fe­lel­nek meg. Az utób­bi­ak­nak nagy sze­re­pük van az ös­­sze­tett sza­vak elem­zé­sé­ben, mi­vel csak azt az ös­­sze­tett szót fo­gad­ja el jó­nak a prog­ram, ame­lyet vagy tar­tal­maz a szó­tár vagy ös­­sze tud­ja rak­ni már meg­lé­vő ele­mek­ből. Ter­ve­ink­ben a kö­vet­ke­ző tí­pu­sú sza­vak gyűj­té­sét kí­ván­juk meg­va­ló­sí­ta­ni:
a) föld­raj­zi ne­vek;
b) sze­mély­ne­vek – csa­lád­ne­vek;
c) sze­mély­ne­vek – utó­ne­vek;
d) köz­vet­len köl­csön­sza­vak;
e) ma­gyar ere­de­tű köz­ve­tett köl­csön­sza­vak.
2. Az ös­­sze­gyűj­tött anyag elő­kó­do­lá­sa: A gon­do­san meg­fo­gal­ma­zott kö­ve­tel­mé­nyek sze­rin­ti gyűj­tés utá­ni kö­vet­ke­ző lé­pés a kész szó­lis­ták kó­do­lá­sa. Ez alap­ján ké­sőbb min­den szó ho­va­tar­to­zá­sa egyér­tel­mű­sít­he­tő lesz, va­la­mint a mor­fo­ló­gi­ai kó­dok alap­ján a sza­vak az elem­ző­be is be­épít­he­tők lesz­nek. An­nak il­luszt­rá­ci­ó­ja­ként, hogy ho­gyan néz ki a szó­tár, ve­gyük az őr­vi­dé­ki Sopronkeresztúr pél­dá­ját (ezt egyéb­ként ér­te­lem­sze­rű­en az elem­ző pi­ros­sal alá­húz­za, hi­szen az adott topon­imát a szó­tár nem is­me­ri): Sopron+k­ereszt+úr [FN|pse];nyv:őv;rp;. Je­löl­ni kell az ös­­sze­té­te­li ha­­tárt (a + jel je­lö­li), mi­vel a szó vé­gi tol­da­lé­ko­lás­kor mó­do­sul­hat a szó­test (a szó ele­jé­re ke­rü­lő ele­mek ese­té­ben ter­mé­sze­te­sen nem); hogy mi­lyen szó­fa­jú az elem (FN, az­az fő­név); a szó­fa­jon be­lül mi­lyen al­tí­pus­ba tar­to­zik (pse, az­az hely­név); me­lyik ál­la­mi vál­to­zat ele­me (nyv:őv, az­az őr­vi­dé­ki nyelv­vál­to­zat); szó­tő-e vagy tol­da­lék (rp, az­az jobb­ra bő­vü­lő, te­hát szó­tő); il­let­ve fő­ne­vek ese­té­ben az egyes szám har­ma­dik sze­m­éjű alak­ját is (a pél­dá­ban nincs sem­mi, az­az Sopronkeresztúr­ja a kí­vánt alak); sop­ron+kereszt+úr@i[MN|pse];nyv:őv;rp: Ess_Ul; – a mel­lék­ne­vek ese­té­ben több­let­ként je­löl­ni kell a mel­lék­név essivusi alak­ját (ESS_Ul, az­az sopronkeresztúri­ul).
A mun­ka el­ső fá­zi­sá­ban a hely­ne­ve­ket és az egyéb föld­raj­zi ne­ve­ket (fo­lyó­ne­vek, táj­ne­vek stb.) gyűjt­jük ös­­sze, s a gyűj­tés, il­let­ve kó­do­lás ta­pasz­ta­la­ta­i­ból ki­in­dul­va foly­tat­juk majd a sze­mély­ne­vek­kel és a köz­ne­vek­kel. A köz­ne­vek­re vo­nat­ko­zó­an már van­nak ta­pasz­ta­la­taink, ame­lyet a ht-lista (az­az „a ha­tá­ron tú­li vo­nat­ko­zá­sú ma­gyar szó­kész­le­ti ele­mek lis­tá­ja”) ös­­sze­ál­lí­tá­sá­val sze­rez­tünk és szer­zünk fo­lya­ma­to­san. Fur­csa hely­zet, de ez eset­ben nem is a gyűj­tés, ha­nem a vá­lo­ga­tás je­lent majd prob­lé­mát. Bár a Mor­pho­Lo­gic Kft.-től sza­bad ke­zet kap­tunk az anyag men­­nyi­sé­gi és mi­nő­sé­gi kri­té­ri­u­ma­i­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, még­sem ve­he­tünk fel min­den szót, hi­szen egye­bek mel­lett azt is fi­gye­lem­be kell ven­nünk, hogy az egyes ha­tá­ron tú­li szó­cso­por­tok a ma­gyar­or­szá­gi­ak­hoz vi­szo­nyít­va ne le­gye­nek túl­rep­re­zen­tál­va – az pél­dá­ul na­gyon fur­csa len­ne, ha a prog­ram szó­tá­ra több ha­tá­ron tú­li hely­ség­ne­vet tar­tal­maz­na, mint ma­gyar­or­szá­git.
A Word-szó­tár ha­tá­ron tú­li anya­gá­nak el­ké­szí­té­se je­len­leg nincs szi­go­rú ha­tár­idő­höz köt­ve. A ha­tár­idők bi­zony­ta­lan­sá­gá­nak egyik oka az al­kal­ma­zás meg­va­ló­sí­tá­sá­ban rej­lik: még nincs tisz­táz­va, mi­lyen for­má­ban kap­cso­lód­jon a ha­tá­ron tú­li le­xi­kon a köz­pon­ti szó­tár­hoz: el kell dön­te­ni, hogy kü­lön mo­dul­ként vagy a köz­pon­ti szó­tár szer­ves ré­sze­ként va­ló­sul­jon-e meg. A ha­tár­időt be­fo­lyá­so­ló má­sik té­nye­ző a ku­ta­tó­há­ló­zat túl­ter­helt­sé­ge; mi­vel az amúgy is sok mun­kát igény­lő kö­zös ku­ta­tá­sok mel­lett min­den ku­ta­tó­ál­lo­más és ku­ta­tó­hely a sa­ját ré­gi­ó­já­ban egyéb (pl. ok­ta­tói vagy szer­ve­zői) te­vé­keny­sé­get is el­lát, ezért a vir­tu­á­lis há­ló­za­tot al­ko­tó sze­mé­lyek túl­ter­hel­tek (eb­ben an­nak is sze­re­pe van, hogy a meg­ma­ra­dá­sért fo­lyó küz­de­lem­ben fo­lya­ma­to­san pá­lyáz­ni kell, il­let­ve a pénz­szer­zés­nek egyéb mód­ja­it is ki kell hasz­nál­ni).

6. Ös­­sze­fog­la­lás

Há­rom­évi mun­ka után el­ké­szült a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar nyel­vi kor­pusz ha­tá­ron tú­li alko­r­pusza. An­nak el­le­né­re, hogy az anyag csu­pán tö­re­dé­ke a ma­gyar­or­szá­gi­nak, még­is je­len­tős elő­re­lé­pés a ma­gyar nyel­vű kor­pu­szok te­rén, hi­szen ez­zel a Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben olyan kor­puszt al­kot­tak, amely már a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­to­kat is ma­gá­ban fog­lal­ja, le­he­tő­vé té­ve ez­zel akár egy ös­­sze­ha­son­lí­tó ku­ta­tást is.
A Kmm­nyk lét­re­jöt­té­vel azon­ban még nem zá­rul­tak le a mun­ká­la­tok. Egy­elő­re két kér­dés ma­radt meg­vá­la­szo­lat­la­nul. Az élő­nyel­vi szö­ve­gek át­írá­sa és an­no­tá­lá­sa még min­dig nem zá­rult le, hát­ra van még a mun­ka ös­­sze­han­go­lá­sa, az­az a már el­ké­szí­tett le­jegy­zé­sek egy­sé­ge­sí­té­se, il­let­ve an­no­tá­lá­sa. Ez azt is je­len­ti, hogy a kor­pusz­épí­tés foly­ta­tó­dik, vi­szont a to­váb­bi lé­pé­sek egy­elő­re nem egé­szen vi­lá­go­sak. Kér­dé­ses, hogy a kö­zel­jö­vő­ben ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­to­kat tar­tal­ma­zó Kmm­nyk ha­tá­ron tú­li anya­gát érin­tő mun­ká­la­tok foly­ta­tód­nak-e. En­nek el­dön­té­se fő­ként Vára­di Ta­má­son és az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek Nyelv­tech­no­ló­gi­ai Osz­tá­lyán mú­lik, hi­szen a pro­jek­tet szak­ma­i­lag ők irá­nyít­ják. Bár­hogy ala­kul­jon is a pá­lyá­zat jö­vő­je, fel­té­te­lez­he­tő, hogy a ku­ta­tó­ál­lo­má­sok to­vább­ra is foly­tat­ják az anya­gok gyűj­té­sét, mi­vel mind a négy ku­ta­tó­ál­lo­más a sa­ját ré­gi­ó­já­ban el­in­dí­tot­ta re­gi­o­ná­lis kor­pu­szá­nak épí­té­sét, il­let­ve pá­lyá­zik a Word­jec­t-pro­jekt el­ké­szí­té­sé­re. Ha azon­ban az MTA Nyelv­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek fel­ügye­let­ében nem va­ló­sul meg egy újabb kö­zös pro­jek­tum, ak­kor el­kép­zel­he­tő, hogy a ku­ta­tó­ál­lo­má­so­kon fo­lya­ma­to­san gyű­lő anyag egy­más­tól el­té­rő for­má­jú lesz. (Bár egy­elő­re az sincs ki­zár­va, hogy a ké­sőb­bi­ek­ben más szak­mai fel­ügye­let alatt egy má­sik pro­jek­tet hoz­za­nak lét­re. En­nek el­dön­té­sé­ben va­ló­szí­nű­leg víz­vá­lasz­tó sze­re­pe lesz a Word­jec­t-pro­ject­nek, hi­szen ki­de­rül, hogy a há­ló­zat ön­erő­ből vég­hez tud-e vin­ni egy ilyen mé­re­tű ku­ta­tást és fej­lesz­tést.)
A Ha­tá­ron tú­li ma­gyar kor­pusz meg­va­ló­su­lá­sa a kez­de­ti el­kép­ze­lé­sek­hez ké­pest mó­do­sult. A vál­to­zás két alko­r­puszt, a hi­va­ta­li nyel­vet és a sze­mé­lyes köz­lést tar­tal­ma­zót érin­tet­te. Bár a hi­va­ta­li szö­ve­gek gyűj­té­se ed­dig is fo­lya­ma­tos volt, ám mi­vel a ma­gyar nyelv ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben csak má­sod­la­gos sze­re­pű, s a hi­va­ta­los szfé­rá­ban hasz­ná­la­ta – nyelv­tör­vé­nyek ál­tal – kor­lá­to­zott, nem va­ló­szí­nű, hogy a Ha­tá­ron tú­li ma­gyar kor­pusz­ban va­la­ha is el­érik a kí­vánt ará­nyo­kat (már csak azért sem, mert a tu­do­má­nyos, szép­iro­dal­mi és pub­li­cisz­ti­kai alko­r­pusz na­gyobb mér­ték­ben bő­vül, így az ab­szo­lút szá­mok is fo­lya­ma­to­san nö­vek­sze­nek, s egy­ben el­ér­he­tet­len­né vál­nak).
Az NKFP ál­tal tá­mo­ga­tott pá­lyá­zat 2005. ok­tó­ber vé­gén járt le. A kor­pusz el­ső nyil­vá­nos be­mu­ta­tó­já­ra 2005. no­vem­ber 22-én a Ma­gyar Tu­do­mány Nap­ja al­kal­má­ból ren­de­zett elő­adás­so­ro­zat ke­re­tén be­lül ke­rült sor. Sze­mély sze­rint csak re­mél­ni tu­dom, hogy mi­nél szé­le­sebb kör­ben el­ter­jed, s mi­nél töb­ben ki­hasz­nál­ják majd az ál­ta­la nyúj­tott ku­ta­tá­si és ok­ta­tá­si le­he­tő­sé­ge­ket.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Be­reg­szá­szi Anikó–Csernicskó Ist­ván 2004. Ma­gyar ér­tel­me­ző ké­zi­szó­tár: (majd­nem) min­den ma­gyar szó­tá­ra. In Be­reg­szá­szi Anikó–Csernicskó Ist­ván: …itt men­­nyit ér a szó? Írá­sok a kár­pát­al­jai ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ról. Ung­vár, PoliPrint, 127–136. p.
Biber, Dou­glas 1993. Rep­re­sen­ta­tive­ness in cor­pus de­sign. Lit­er­ary and Lin­guis­tic Com­pu­ting, 8. évf. 4. sz. 243–257. p.
Cser­nic­skó Ist­ván 2004. A ma­gyar nem­ze­ti nyelv­stra­té­gi­á­ról, mu­lasz­tá­sa­ink­ról, fel­ada­ta­ink­ról és vá­gya­ink­ról. In Be­reg­szá­szi Anikó–Csernicskó Ist­ván (sz­erk.) Ta­nul­má­nyok a kár­pát­al­jai ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ról. Ung­vár, PoliPrint–Kárpátaljai Ma­gyar Ta­nár­kép­ző Fő­is­ko­la, 106–116. p.
Cser­nic­skó István–Papp György–Péntek János–Szabómihály Gi­zel­la 2005. A szom­szé­dos or­szá­gok ma­gyar­nyel­vi ku­ta­tó­ál­lo­má­sa­i­ról. Ma­gyar Nyelv, 101. évf. 1. sz. 105–113. p.
Em­lé­kez­te­tő az MTA ku­ta­tó­ál­lo­má­sa­i­nak meg­be­szé­lé­sé­ről 2002. Kéz­irat. Bu­da­pest, MTA Et­ni­kai-nem­ze­ti Ki­sebb­ség­ku­ta­tó In­té­zet (2002. 05. 29.).
Em­lé­kez­te­tő a nyel­vi iro­dák mű­hely­ta­lál­ko­zó­já­ról 2004. Kéz­irat. Illye­fal­va (2004. jú­li­us 12–17.).
Kiefer Fe­renc 2005. Le­he­tő­ség és szük­ség­sze­rű­ség. Ta­nul­má­nyok a nyel­vi mo­da­li­tás kö­ré­ből. Bu­da­pest, Tin­ta Könyv­ki­adó.
Kol­láth An­na 2005a. El­ső fe­je­zet a ki­sebb­sé­gi ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tá­ból. Határ­ta­lanítás: előz­mé­nyek és ered­mé­nyek – szán­dék és meg­va­ló­su­lás. In Lanstyák Ist­ván–Meny­hárt Jó­zsef (sz­erk.) Ta­nul­má­nyok a két­nyel­vű­ség­ről III. Po­zsony, Kalligram Könyv­ki­adó, 15–31. p.
Kol­láth An­na 2005b. Fe­je­ze­tek a ki­sebb­sé­gi ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tá­ból. Ma­gyar Tu­do­mány, 49. évf. 2. sz. 156–164. p.
Kol­láth Anna–Szoták Szilvia–Žagar-Szentesi Or­so­lya 2005. Ki­egé­szí­tés „A szom­szé­dos or­szá­gok ma­gyar­nyel­vi ku­ta­tó­ál­lo­má­sai” cí­mű be­szá­mo­ló­hoz. Ma­gyar Nyelv, 101. évf. 3. sz. 371–377. p.
Lanstyák Ist­ván 2004. Élő­nyel­vi szö­ve­gek fone­matikai el­vű át­írá­sa. In Be­reg­szá­szi Anikó– Cser­nicskó Ist­ván: „… itt men­­nyit ér a szó? Írá­sok a kár­pát­al­jai ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat­ról”. Ung­vár, PoliPrint, 181–185. p.
Lanstyák Ist­ván 2005. Határ­ta­lanítás (a Ma­gyar ér­tel­me­ző ké­zi­szó­tár 2. ki­adá­sa után, 3. ki­adá­sa előt­t). In Már­ton­fi Attila–Papp Kornélia–Slíz Ma­ri­ann (sz­erk.): 101 írás Pusz­tai Fe­renc tisz­te­le­té­re. Bu­da­pest, Ar­gu­men­tum, 179–286. p.
Lanstyák Ist­ván–Meny­hárt Jó­zsef 2001. A Gram­ma Nyel­vi Iro­da (av­agy: Lesz-e álom­ból va­ló­ság?). Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 3. évf. 3. sz. 189–196. p.
Novák At­ti­la 2003. Mi­lyen a jó hu­mor? In Ale­xin Zoltán–Csendes Dó­ra (sz­erk): Ma­gyar Szá­mí­tó­gé­pes Nyel­vé­sze­ti Kon­fe­ren­cia (MSZNY 2003). Sze­ged, Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem, 138–145. p.
Novák At­ti­la–M. Pin­tér Ti­bor (megj. alat­t). Mi­lyen a még jobb Hu­mor? In Ale­xin Zoltán–Csendes Dó­ra (sz­erk.): IV. Ma­gyar Szá­mí­tó­gé­pes Nyel­vé­sze­ti Kon­fe­ren­cia (MSZNY 2006). Sze­ged, Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem, 60–69. p.
Pin­tér Ti­bor 2003. Amit a mo­dern nem­ze­ti kor­pu­szok­ról tud­ni kell. Fó­rum Tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi Szem­le, 4. évf. 3. sz. 71–85. p.
Pén­tek Já­nos 2004. A ma­gyar nyelv szó­tá­rai, nyelv­ta­nai, ké­zi­köny­vei és a ha­tá­ron tú­li ma­gyar nyelv­vál­to­za­tok. Az MTA ha­tá­ron tú­li ku­ta­tó­ál­lo­má­sa­i­nak fel­ada­ta­it is el­lá­tó nyel­vi iro­dák ál­lás­fog­la­lá­sa. Ma­gyar Tu­do­mány, 48. évf. 7. sz. 724–727. p.
Rajs­li Ilo­na 2004. Út­mu­ta­tó a kor­pusz­ba épí­ten­dő élő­nyel­vi szö­ve­gek le­jegy­zé­sé­hez. In Papp Györ­gy (sz­erk.): Mi ilyen nyelv­ben élünk. Nyelv­szo­ci­o­ló­gi­ai és kor­pusz­vizs­gá­la­ti ta­nul­má­nyok. Sza­bad­ka, Ma­gyar­ság­ku­ta­tó Tu­do­má­nyos Tár­sa­ság, 65–79. p.
Szoták Szil­via 2005. Fe­je­ze­tek a ki­sebb­sé­gi ma­gyar nyelv­hasz­ná­lat ös­­sze­ha­son­lí­tó vizs­gá­la­tá­ból. Határ­ta­lanítás; őr­vi­dé­ki sza­vak ma­gyar­or­szá­gi szó­tá­rak­ban. In Kemény­fi Ró­bert (sz­erk.): Oszt­rák for­rá­sok – ma­gyar ku­ta­tók. Öster­re­ichis­che Quellen – Unga­ri­sche Forscher. Deb­re­cen–Bécs, Deb­re­ce­ni Egye­tem Nép­raj­zi Tanszéke–Colle­gium Hun­gar­icum.

Je­len ta­nul­mány kö­zép­pont­já­ban a nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok ku­ta­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő há­rom alap­ve­tő prob­lé­ma­kör áll: a kö­zép-eu­ró­pai ki­sebb­ség és a több­ség vi­szo­nya, va­la­mint en­nek az Eu­ró­pai Unió-­be­li saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben tet­ten ér­he­tő je­len­lé­te Az el­ső rész­ben a ki­sebb­sé­gek, konk­ré­tan a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok 1989 utá­ni és a ki­lenc­ve­nes évek­re, a Meèiar-ko­r­mányzat idő­szak­ára jel­lem­ző hely­ze­té­nek ér­té­ke­lé­sé­re és ér­zé­ke­lé­sé­re he­lye­ző­dik a hang­súly. A má­so­dik rész té­má­ja Auszt­ria és Hol­lan­dia, a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­ka és a szlo­vák–ma­gyar vi­szony iránt e két or­szág­ban meg­nyil­vá­nu­ló figyelem.1 En­nek tük­ré­ben a ma­guk konk­rét­sá­gá­ban, do­ku­men­tu­mok­kal alá­tá­maszt­va ele­ve­ned­nek meg egyes be­vett szem­lé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­sek és a kö­zép-eu­ró­pai és szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gi kér­dés fe­lü­le­tes (nem) is­me­re­té­nek je­lei, ame­lyek elem­zé­sét, ál­ta­lá­nos mi­vol­tuk­ban az el­ső rész tar­tal­maz­za. A har­ma­dik rész­ben az eu­ró­pai nem­ze­ti­sé­gi és ki­sebb­sé­gi prob­lé­mák újabb ke­le­tű vizs­gá­la­ti mód­sze­rei és ös­­sze­füg­gé­sei sze­re­pel­nek.
Az eu­ró­pai di­men­zió a vizs­gá­ló­dá­sok­ba új, azo­kat más irány­ba el­moz­dí­tó szem­pon­to­kat visz be­le. Az olyas­faj­ta fo­gal­mak, mint az et­ni­kai konf­lik­tus, az ös­­sze­fér­he­tet­len­ség és az an­ta­go­niz­mu­sok hát­tér­be szo­rul­nak. Túl­súly­ba ke­rül­nek a ré­gi­ón be­lü­li fej­lő­dés­nek, a tár­sa­da­lom de­mok­ra­ti­zá­lá­sá­nak, a ci­vil tár­sa­da­lom ala­ku­lá­sá­nak a kér­dé­sei, s nem utol­só sor­ban ezek­nek a je­len­sé­gek­nek az Eu­ró­pai Unió „ré­gi” és „új” tag­jai ál­tal kép­vi­selt ös­­sze­ha­son­lí­tó meg­íté­lé­sei. A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság­ban ez a meg­kö­ze­lí­tés el­ső­sor­ban az eu­ró­pai tör­té­ne­lem, az eu­ró­pai ré­gi­ók, a kö­zép-eu­ró­pai pol­gá­ri ka­te­gó­ri­ák vizs­gá­la­tá­ban, a de­mok­ra­ti­zá­ló­dás el­ért szint­jé­re és a ci­vil tár­sa­da­lom vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló tö­rek­vés­ben jut ki­fe­je­zés­re.

Konf­lik­tus­gó­cok a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban és azok ref­le­xi­ói az uni­ós saj­tó­ban és a tu­do­má­nyos mun­kák­ban

A kom­mu­niz­mus a stra­té­gi­a­i­lag oly fon­tos kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai tér­ség­ben 1989-ben be­kö­vet­ke­zett bu­ká­sa után a nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben az egyes nem­ze­tek, ki­sebb­sé­gek és et­ni­kai cso­por­tok kö­zöt­ti fo­ko­zó­dó fe­szült­ség vált ége­tő prob­lé­má­vá. A nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szá­má­ra ez nem volt új fej­le­mény, hi­szen már hoz­zá­szo­kott az Észak-Ír­or­szág­ból, a Baszk­föld­ről, Kor­zi­ká­ról stb. ér­ke­zett ha­son­ló hí­rek­hez. Ugyan­ak­kor a „mul­ti­kul­turális” élet­mód, az et­ni­kum­kö­zi együtt­élés a nyu­gat-eu­ró­pai vá­ro­sok­ban – ame­lye­ket az Eu­ró­pán kí­vü­li tér­sé­gek­ből jö­vő be­ván­dor­lás vont ma­ga után – új­faj­ta, a sa­ját kö­ze­gük­ben meg­nyil­vá­nu­ló et­ni­kai ös­­sze­fér­he­tet­len­ség prob­lé­má­ja irán­ti ér­zé­keny­sé­ge­ket hí­vott éle­tre.2 Az egy­ko­ri Ju­go­szlá­vi­án be­lü­li erő­szak el­ural­ko­dá­sa, va­la­mint a volt kom­mu­nis­ta Ke­let-Eu­ró­pa egyéb tér­sé­ge­i­ben je­lent­ke­ző et­ni­kai el­len­té­tek a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény, a saj­tó és a szak­em­be­rek szá­má­ra – több ok­ból ki­fo­lyó­lag is – mi­nő­sé­gi­leg új fej­le­mény­nek szá­mí­tot­tak. Az a tény, hogy az ilyes­faj­ta erő­szak és az „ag­res­­szív na­ci­o­na­liz­mus” olyan tér­sé­gek­ben je­lent meg, ame­lyek csak a kö­zel­múlt­ban sza­ba­dul­tak meg a kom­mu­nis­ta rend­szer­től, s ahol tár­sa­dal­mi át­ala­ku­lás ment vég­be, sok­kal in­kább erő­sí­tet­te azt a be­nyo­mást, hogy az ot­ta­ni hely­zet még ked­ve­zőt­le­neb­bül ala­kul­hat, mint a ha­son­ló prob­lé­mák­kal küsz­kö­dő nyu­gat-eu­ró­pai ré­gi­ók­ban. Ma­ga az a tény, hogy az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li tag­ság el­nye­ré­sé­ért azok a ke­let- és kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok fo­lya­mod­tak, ahol a ki­lenc­ve­nes évek­ben fo­ko­zód­ni kez­dett az et­ni­kai fe­szült­ség, fel­erő­sí­tet­te a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény ér­dek­lő­dé­sét e tér­ség fej­le­mé­nye­i­nek fi­gye­lem­mel kí­sé­ré­se irán­t. A két­pó­lu­sú vi­lág fenn­ál­lá­sa ide­jén meg­ho­no­so­dott in­for­má­ció­ín­ség, a kom­mu­ni­ká­ci­ót aka­dá­lyo­zó kor­lá­tok hoz­zá­já­rul­tak ah­hoz, hogy nem­csak a saj­tó­be­li ri­por­to­kat, ha­nem a tu­do­má­nyos jel­le­gű írá­so­kat is bi­zo­nyos elő­í­té­le­tek és be­ideg­ző­dé­sek ha­tot­ták át.3 Az a mód, ahogy az egyes fej­le­mé­nyek­ről tá­jé­koz­tat­tak, a ri­port esz­köz­tá­rá­val fel­erő­sí­tett ér­tel­me­zé­sek­kel egye­tem­ben oly­kor, bár nem min­dig, be­já­ra­tott gon­do­lat­me­ne­ti alá­fes­tést ka­pott. Ugyan­ak­kor a szen­zá­ci­ó­ra éhes ri­por­te­rek, akik igye­kez­tek fel­csi­gáz­ni az ol­va­sók ér­dek­lő­dé­sét, gyak­ran sok­kal sö­té­tebb fény­be ál­lí­tot­ták az egyes hely­ze­te­ket, mint ami­lye­nek azok va­ló­já­ban voltak.4 An­nak el­le­né­re, hogy a „Ke­let-Eu­ró­pa-kép” az eu­ró­pai in­teg­rá­ció fo­lya­ma­tá­ban fo­ko­za­to­san veszt be­ideg­ző­dé­sé­ből és ob­jek­tí­vebb vo­ná­so­kat nyer, nem ér­dek­te­len fel­vet­ni a kér­dést, hogy ezek a Nyu­gat-Eu­ró­pá­ból szár­ma­zó és Ke­let-Eu­ró­pá­ra vo­nat­ko­zó meg­íté­lé­sek men­­nyi­re ob­jek­tí­vek, és men­­nyi­re vi­se­lik ma­gu­kon a szte­re­o­tí­pia je­gye­it. Ezek kö­zül jó pár az el­ső vi­lág­há­bo­rú utá­ni és az utód­ál­lam­ok lét­re­jöt­tét jel­lem­ző idő­szak­ba nyú­lik vis­­sza.
Az új­ság­hí­rek az át­la­gos mű­velt­sé­gű nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szá­má­ra kulcs­sze­re­pet ját­sza­nak ab­ban, hogy mi­lyen kép ala­kul ki sze­mük­ben a poszt­kom­mu­nis­ta Eu­ró­pá­ról. Eb­ben a te­kin­tet­ben min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint fon­to­sab­bak, mint az Eu­ró­pai Unió in­téz­mé­nye­i­nek hi­va­ta­los do­ku­men­tu­mai, ame­lyek gyak­ran gé­pi­e­sen és szá­raz stí­lus­ban ké­szül­nek (bár ob­jek­tí­veb­bek), il­let­ve a szak­lap­ok­ban meg­je­le­nő tu­do­má­nyos jel­le­gű írá­sok, ame­lye­ket csak a szak­mai köz­vé­le­mény szűk ré­te­ge ol­vas. A nyu­ga­ti saj­tó elem­zé­se ezért alap­já­ul szol­gál an­nak a lá­tás­mód­nak, kép­nek és op­ti­ká­nak a meg­ér­té­sé­hez, amely­nek ré­vén Nyu­gat-Eu­ró­pa Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa nem­ze­te­it, azok prob­lé­má­it és konf­lik­tu­sa­it szem­lél­te. A tu­do­má­nyos mun­ka­tár­sak, po­li­to­ló­gu­sok, szo­ci­o­ló­gu­sok, tör­té­né­szek mű­he­lye­i­ből szár­ma­zó fel­dol­go­zá­sok vi­szont fon­tos sze­re­pet ját­sza­nak az et­ni­kai konf­lik­tu­sok mi­ben­lét­ének fel­tá­rá­sá­ban és meg­ol­dá­suk elő­se­gí­té­sé­ben.
Ilyes­faj­ta né­ze­tek ki­ala­kí­tá­sa és meg­lé­te fon­tos al­ko­tó­ele­me volt és lesz a nyu­gat-eu­ró­pai és az uni­ós po­li­ti­ka Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­hoz va­ló vi­szo­nyu­lá­sá­nak ki­ala­kí­tá­sá­ban, a köz­vé­le­mény ma­ga­tar­tá­sá­val, va­la­mint a be­vett (ne­ga­tív és po­zi­tív) el­kép­ze­lé­sek­kel együt­t. A szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség kér­dé­se egyi­ke az ilyen té­mák­nak, ame­lyek köz­re­ját­sza­nak ab­ban, hogy mi­lyen kép ala­kul ki Szlo­vá­ki­á­ról. E ta­nul­mány az adott prob­lé­ma­kör ku­ta­tá­sá­nak je­len­le­gi fá­zi­sá­ban fő­ként a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra irá­nyu­ló kü­lön­bö­ző lá­tó­szö­gek kér­dé­sé­re szo­rít­ko­zik, a kap­cso­la­tok­ról ki­ala­ku­ló kép kü­lön­bö­ző, a nyu­gat-eu­ró­pai mé­di­á­ban tük­rö­ző­dő as­pek­tu­sa­it tart­va szem előt­t. Nem kom­men­tál­ja azo­kat a ki­ha­tá­so­kat, ame­lyek az ilyes­faj­ta né­ze­tek­ből adód­hat­nak az egyes kor­má­nyok és az Eu­ró­pai Unió szá­má­ra. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­nak és a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek több di­men­zi­ó­ja van. Ele­mez­he­tő a szlo­vák több­ség és a szlo­vák kor­mány as­pek­tu­sá­ból (amely­ben a ma­gyar ki­sebb­ség­nek 8 éven át volt kép­vi­se­le­te), va­la­mint a ma­gyar ki­sebb­ség szem­szö­gé­ből. To­váb­bi di­men­zi­ót je­lent a ma­gyar ál­lam ma­ga­tar­tá­sa, va­gyis a kin-s­tate (ez a fo­ga­lom a nyu­ga­ti iro­da­lom­ban ho­no­so­dott meg, és szó sze­rin­ti for­dí­tás­ban „törzs­ál­la­mot” je­lent, il­let­ve va­la­meny­­nyi et­ni­kai ma­gyar „anya­or­szá­gát”), amely erő­tel­jes ér­dek­lő­dést ta­nú­sít a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok hely­ze­te irán­t, fő­ként Szlo­vá­kia, Ro­má­nia és a Vaj­da­ság vo­nat­ko­zá­sá­ban. Az adott prob­lé­ma­kör komp­lex vizs­gá­la­ta meg­kö­ve­te­li az em­lí­tett di­men­zi­ók szem­be­sí­té­sét, és azok ref­le­xi­ó­i­nak a nyu­ga­ti saj­tó­ban és a tu­do­má­nyos mű­vek­ben le­csa­pó­dó tet­ten éré­sét. Az Eu­ró­pai Uni­ó­val és in­téz­mé­nye­i­vel kap­cso­lat­ban hoz­zá kell ten­ni, hogy mind a szlo­vá­kok, mind pe­dig a ma­gya­rok (a szlo­vá­ki­ai ma­gya­rok a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ka kép­vi­se­lő­i­vel és más in­téz­mé­nye­i­vel egye­tem­ben) rög­vest, amint a ki­lenc­ve­nes évek fo­lya­mán köl­csö­nös konf­lik­tu­sok­ba ke­ve­red­tek (pél­dá­ul an­nak kap­csán, hogy a Szlo­vák Köz­tár­sa­sá­got ne ve­gyék fel az Eu­ró­pa Ta­nács­ba), meg­kí­sé­rel­ték be­fo­lyá­sol­ni a nyu­ga­ti in­téz­mé­nye­ket és a nyu­ga­ti köz­vé­le­ményt. En­nek a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban be­kö­vet­ke­zett fe­szült­ség­nek a ha­tó­ere­je, ha nem is ha­son­lít­ha­tó a volt Ju­go­szlá­vi­á­ban le­zaj­lott ese­mé­nyek­hez, hoz­zá­já­rult an­nak a Nyu­ga­ton ki­ala­kult be­nyo­más­nak a ter­je­dé­sé­hez, hogy a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok a ke­let- és kö­zép-eu­ró­pai sta­bi­li­tás meg­bom­lá­sá­nak a for­rá­sá­vá vál­hat­nak. Er­ről ta­nús­kod­nak a nyu­ga­ti saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mun­kák­ban meg­je­lent elemzé­sek.5 Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben meg­ra­gad­ha­tók a szlo­vák–ma­gyar vi­szonyt be­fo­lyá­so­ló sa­já­tos té­nye­zők, ame­lyek ro­vá­sá­ra ír­ha­tó – sok te­kin­tet­ben – a kap­cso­la­tok­ról ki­ala­ku­ló kép el­fer­dí­té­se és el­tor­zí­tá­sa. A nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó, a nyil­vá­nos­ság és po­li­ti­kai elem­zők szá­má­ra a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok a poszt­kom­mu­nis­ta Eu­ró­pa geo­po­li­ti­kai tér­sé­gét jel­lem­ző interetnikus kap­cso­la­tok ti­pi­kus pél­dá­ját je­len­tik. A ki­lenc­ve­nes évek ele­jén a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok ér­té­ke­lé­sét és a ró­la ki­ala­ku­ló ké­pet há­rom prob­lé­ma­kör be­fo­lyá­sol­ta, ame­lyek nem­csak Ke­let- és Kö­zép-Eu­ró­pa szá­má­ra vol­tak és ma­rad­tak meg­ha­tá­ro­zók a szó ál­ta­lá­no­sabb ér­tel­mé­ben, de Szlo­vá­kia és a ma­gyar ki­sebb­ség szá­má­ra is sa­já­tos je­len­tő­ség­gel bír­nak.
Elő­ször: úgy tű­nik, hogy lé­te­zik köl­csön­ha­tás a vizs­gált or­szág, il­let­ve a tér­ség­ben ural­ko­dó po­li­ti­kai hely­zet, va­gyis a de­mok­rá­cia, a po­li­ti­kai kul­tú­ra és a po­li­ti­kai sta­bi­li­tás fej­lett­sé­ge és akö­zött, ami­lyen mó­don ki­ala­kul az et­ni­kai konf­lik­tus és a nem­ze­ti­sé­gi an­ta­go­niz­mus ké­pe. Ab­ban a spe­ci­fi­kus hely­zet­ben, amely­be Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa köz­vet­le­nül az 1989-es for­du­lat után ke­rült, ez a kap­cso­lat (va­la­mint az a mód, ahogy ezt Nyu­ga­ton ér­zé­ke­lik) meg­ha­tá­ro­zó je­len­tő­sé­gű lett, már csak a poszt­kom­mu­nis­ta vi­lág­ról fenn­ál­ló kép és a kö­vet­kez­mé­nyek mi­at­ti ag­gá­lyok foly­tán is, ame­lyek az e tér­ség­ben be­kö­vet­ke­ző tény­le­ges et­ni­kai és ál­lam­kö­zi konf­lik­tu­sok­ból adód­ná­nak egész Eu­ró­pa szá­má­ra. Az a mód, ahogy a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény az et­ni­kai konf­lik­tu­so­kat ér­zé­kel­te, köz­vet­le­nül kap­cso­ló­dik az adott or­szág bel­po­li­ti­kai vi­szo­nya­i­nak fo­gad­ta­tá­sá­hoz. A poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­gok ese­té­ben ez egyet je­lent fő­ként az át­ala­ku­lá­si fo­lya­mat­tal és an­nak elő­re­ha­la­dá­sá­val, il­let­ve a de­mok­rá­cia meg­szi­lár­dí­tá­sá­val és a po­li­ti­kai sta­bi­li­tás­sal. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ér­de­kes és ki­fe­je­ző ere­jű a nyu­gat-eu­ró­pai és a ke­let-eu­ró­pai et­ni­kai konf­lik­tu­sok ér­zé­ke­lé­sé­nek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa: mind­azo­nál­tal, hogy az észak-ír­or­szá­gi erő­szak ag­res­­szív és drasz­ti­kus meg­íté­lés­ben ré­sze­sült, alig­ha te­kint­he­tő az ál­ta­lá­nos po­li­ti­kai sta­bi­li­tást, avagy a de­mok­ra­ti­kus rend­szert fel­bo­rí­tó lát­le­let­nek, de vég­képp nem szá­mít­ha­tó olyan ve­szély­for­rás­nak, amely Eu­ró­pát fe­nye­get­het­né. Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa ese­té­ben ez azon­ban más­képp volt. Az ál­lam­kö­zi és et­ni­kai fe­szült­sé­gek eb­ben a tér­ség­ben a struk­tu­rá­lis po­li­ti­kai vál­ság és de­mok­rá­cia­elég­te­len­ség tü­ne­té­nek mi­nő­sül­tek, hos­­szan tar­tó konf­lik­tust, sőt há­bo­rús, Eu­ró­pa egyes tér­sé­ge­it fe­nye­ge­tő ve­szély­sej­tést von­va ma­ga után. Ez a kép két­ség­te­le­nül vi­szony­lag ob­jek­tív a volt Ju­go­szlá­vi­á­hoz vi­szo­nyít­va, de ugyan­ak­kor ha­son­ló is, még ha sok­kal eny­hébb és el­fer­dí­tet­tebb mó­don raj­zo­ló­dik ki, te­kin­tet­tel a kö­zép és ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok, így Szlo­vá­kia és Ro­má­nia ma­gyar ki­sebb­sé­ge­i­nek prob­lé­má­já­ra is. A ma­gyar ki­sebb­ség ese­té­ben még a poszt­meèiari Szlo­vá­ki­át il­le­tő­en is túl­súly­ban van (nyil­ván Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban) az a po­li­ti­kai elit, az új­ság­írók és a tu­do­má­nyos ku­ta­tók ál­tal kép­vi­selt né­zet, hogy Szlo­vá­ki­á­ra még nem ke­vés te­en­dő vár, fő­leg az interetnikus kap­cso­la­tok kon­szo­li­dá­lá­sa te­rén és a ve­le ös­­sze­füg­gő in­téz­mé­nyi biz­to­sí­té­kok meg­te­rem­té­sét il­le­tő­en, va­la­mint a po­li­ti­kai és szo­ci­á­lis sta­bi­li­tás terüle­tén.6 An­nak el­le­né­re, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség kép­vi­se­lő­i­nek kor­mány­ra ke­rü­lé­sét kö­ve­tő­en és a ma­gyar egye­tem lét­re­ho­zá­sa után sok­kal erő­tel­jes­eb­ben ke­rült elő­tér­be a ro­ma prob­le­ma­ti­ka, amely a ma­gyart je­len­leg be­ár­nyé­kol­ja.
A je­len­le­gi eu­ró­pai ha­tal­mi struk­tú­ra ke­re­té­ben azon­ban fon­tos a Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pá­ról ki­ala­ku­ló kép jel­le­ge. A meg­rög­zött, a köz­vé­le­ményt be­fo­lyá­so­ló meg­íté­lé­sek hos­­szú ide­ig meg­őr­zik élet­ké­pes­sé­gü­ket, és ke­vés­bé ké­pe­sek ru­gal­ma­san re­a­gál­ni az ob­jek­tí­ve po­zi­tív vál­to­zá­sok­ra, nem úgy, mint az eu­ró­pai struk­tú­rák és in­téz­mé­nyek. A kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai re­form­or­szá­go­kat gyak­ran po­li­ti­ka­i­lag nem elég­gé sta­bil, a na­ci­o­na­liz­mus örök­sé­gé­vel ter­helt or­szá­gok­ként ke­zel­ték. Eb­ben az ér­te­lem­ben az 1998 utá­ni poszt­meèiari Szlo­vá­kia po­zi­tív ké­pé­nek szem­pont­já­ból rend­kí­vü­li je­len­tő­sé­gű volt, hogy ho­gyan ala­kul a szlo­vák–ma­gyar vi­szony meg­íté­lé­se. S itt erő­tel­je­sen ki­fe­je­zés­re ju­tott az or­szág bel­po­li­ti­kai hely­ze­te és a kül­föld­ön ki­ala­ku­ló ké­pe kö­zöt­ti köl­csön­ha­tás, va­la­mint az a tény, hogy az új, kül­föld­ön po­zi­tív meg­íté­lés­ben ré­sze­sü­lő elit­nek si­ke­rül-e el­ér­nie a szlo­vák–ma­gyar vi­szony várt ja­vu­lá­sát. Más sza­vak­kal: men­­nyi­ben ja­vul­tak az interetnikus vi­szo­nyok, és men­­nyi­ben moz­dult elő­re a ki­sebb­sé­gek in­teg­rá­lá­sa a több­sé­gi tár­sa­da­lom­ba. A kép­hez hoz­zá­tar­to­zik vi­szont a ma­gyar ki­sebb­ség po­li­ti­kai ma­ga­tar­tá­sa, a jo­gos, il­let­ve ke­vés­bé jo­gos kö­ve­te­lé­sek ki­fe­je­zés­re jut­ta­tá­sa és Ma­gyar­or­szág ma­ga­tar­tá­sa. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ki­vált­képp ér­de­kes a ha­tá­ron tú­li ki­sebb­ség tá­mo­ga­tá­sát erő­tel­je­sen ma­gá­ban fog­la­ló ma­gyar bel- és kül­po­li­ti­ka­kép ér­té­ke­lé­sé­nek ala­ku­lá­sa. Or­bán Vik­tor 1998-as vá­lasz­tá­si kam­pá­nyát pél­dá­ul a nyu­ga­ti saj­tó éle­sen bí­rál­ta, ugyan­ak­kor meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a nyu­gat-eu­ró­pai, Ma­gyar­or­szág­gal és ki­sebb­sé­ge­i­vel kap­cso­la­tos szem­lé­let egy­re objek­tíveb­bé vá­lik.
A má­sik, az elő­ző­vel szo­ro­san ös­­sze­füg­gő prob­lé­ma­kört ma­ga a „Kö­zép-Eu­ró­pa”- és „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom je­len­ti. A nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok kér­dé­se csu­pán egy azok kö­zül a té­mák kö­zül, ame­lyek a nyu­ga­ti saj­tó­ban és az em­be­rek gon­dol­ko­dá­sá­ban a prob­le­ma­ti­kus „Ke­let-Eu­ró­pá”-hoz kö­tőd­nek. Fon­tos len­ne el­gon­dol­kod­ni azon, mit is ér­te­nek e fo­ga­lom alatt Nyu­ga­ton, és mi­ként vál­to­zott e fo­ga­lom tar­tal­ma 1989 óta. Ez ér­vé­nyes „Kö­zép-Eu­ró­pá”-ra is, amely­nek tar­tal­ma (rész­ben Nyu­ga­ton is) po­zi­tí­vabb ki­csen­gé­sű, mint a geo­po­li­ti­kai meg­ha­tá­ro­zott­sá­gú „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom. A kom­mu­niz­mus alól fel­sza­ba­dult kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok azt re­mé­lik, hogy a „Kö­zép-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom tar­tal­ma meg­éli az ere­de­ti­hez va­ló új­bó­li si­ke­res vissza­té­rést. Nem elég­gé vi­lá­gos vi­szont, hogy a hi­deg­há­bo­rú éve­i­ből szár­ma­zó „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom tény­le­ge­sen ki­ve­szett-e a nyu­gat-eu­ró­pai köz­vé­le­mény szó­tá­rá­ból, és va­ló­ban a pozítí­v­ab­ban ha­tó „Kö­zép-Eu­ró­pa” ke­rült-e – leg­alább­is a vi­seg­rá­di 4-ek vo­nat­ko­zá­sá­ban – helyére.7 A meèiari idő­szak „jó­vol­tá­ból” Szlo­vá­kia szom­szé­da­i­tól, így Cseh­or­szág­tól, Len­gyel­or­szág­tól és Ma­gyar­or­szág­tól el­té­rő meg­íté­lés­ben ré­sze­sült. Mint­hogy a pub­li­cisz­ti­kai nyel­ve­zet kö­vet­ke­ze­te­sen meg­kü­lön­böz­te­ti a „Kö­zép-Eu­ró­pa”- és a „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­gal­mat, kér­dé­ses, mely Eu­ró­pá­hoz so­rol­ták Szlo­vá­ki­át a ki­lenc­ve­nes évek­ben, és ho­vá tar­to­zik ma, s a meèiariz­mus bu­ká­sa elő­idé­zett-e va­la­mi vál­to­zást a „be­so­ro­lás­ban”. Ez ki­vált­képp fon­tos kér­dés – amen­­nyi­ben ös­­sze­ha­son­lít­juk Ro­má­nia és Ma­gyar­or­szág po­zí­ci­ó­ját – a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­te szem­pont­já­ból, mert ha Szlo­vá­kia „Kö­zép-Eu­ró­pa” ré­szé­nek mi­nő­sül, Ro­má­nia már in­kább „Ke­let-Eu­ró­pá”-hoz tar­to­zó­nak szá­mít. Ha vi­szont Szlo­vá­ki­át „Kö­zép-Eu­ró­pa” tel­jes ér­té­kű al­ko­tó­elem­ének te­kin­tik majd, s ezt a be­osz­tást ma­gu­ké­vá te­szik a nyu­ga­ti pub­li­cis­ták és szak­em­be­rek is, ahogy ezt a kö­zép-eu­ró­pa­i­ak sze­ret­nék, ak­kor va­ló­szí­nű­sít­he­tő, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség­ről szó­ló tá­jé­koz­ta­tás is tár­gyi­la­go­sabb lesz. Pél­da­ként fel­hoz­ha­tó a Der Stan­dard cí­mű oszt­rák lap­ban meg­je­lent egyik cikk. Auszt­ria szom­szé­dos a vi­seg­rá­di 4-ek or­szá­ga­i­val, és elv­ben a leg­tá­jé­ko­zot­tabb­nak kel­le­ne len­nie e te­kin­tet­ben, és leg­in­kább ér­de­kelt­té kel­le­ne vál­nia a V4-ek to­váb­bi fej­lő­dé­sé­ben. Meg kell vi­szont mon­da­ni, hogy az oszt­rák la­pok Szlo­vá­ki­át, Cseh­or­szá­got és Ma­gyar­or­szá­got Ke­let-Eu­ró­pa ré­szé­nek te­kin­tik. A Der Stan­dard 2003. au­gusz­tus 16-i szá­má­ban köz­zé­tett cikk­ből ki­de­rül, hogy a ke­let­ről jö­vő tu­ris­ták szá­ma (ez alatt el­ső­sor­ban a cseh tu­ris­tá­kat ér­tet­ték, akik­nek lak­he­lye sok est­ben nyu­ga­tabb­ra fek­szik, mint jó né­hány oszt­rák ré­gió) meg­ha­lad­ta a Né­met­or­szág­ból oda­uta­zó tu­ris­ták számát.8
Har­mad­szor: kér­dé­ses, men­­nyi­re ta­nú­sí­tot­tak és ta­nú­sí­ta­nak pár­tat­lan­sá­got, és men­­nyi­re tá­jé­koz­tat­nak ki­egyen­sú­lyo­zot­tan a nyu­gat-eu­ró­pai új­ság­írók a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség­ről. A tár­gyi­la­gos tá­jé­koz­ta­tá­si kész­ség fő­ként a fent em­lí­tett prob­lé­mák­tól és vé­le­ke­dé­sek­től függ, de sze­mé­lyes né­ze­te­ik, ta­pasz­ta­la­ta­ik és in­for­má­ció­for­rá­sa­ik is be­le­ját­sza­nak eb­be mind szlo­vák, mind pe­dig ma­gyar vo­nat­ko­zás­ban. Egye­sek­ben na­gyobb a haj­lan­dó­ság a tár­gyi­la­gos tá­jé­koz­ta­tás­ra, mint má­sok­ban, mert nem ke­rül­nek in­for­má­ció­for­rá­suk ha­tá­sa alá, és nem ke­rí­tik ha­tal­muk­ba őket az el­fo­gult kép­ze­tek, fel­té­te­le­zé­sek és a kü­lön­bö­ző né­ze­tek ér­tel­me­zé­sé­re va­ló kép­te­len­ség te­her­té­te­lei. Ha a prob­lé­mát eb­ből a szem­szög­ből szem­lél­jük, nem is kell, hogy kü­lö­nö­seb­ben meg­lep­jen ben­nün­ket: a ki­lenc­ve­nes évek­ben a szlo­vá­kok és a ma­gya­rok kö­zöt­ti fe­szült­sé­get a nyu­ga­ti új­ság­írók oly­kor nem kel­lő tár­gyi­la­gos­ság­gal ér­tel­mez­ték, és a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­té­ről szó­ló ér­té­ke­lé­se­ket kri­ti­kát­la­nul át­vet­te a nyu­ga­ti saj­tó is.9 An­­nyi azért bi­zo­nyos, hogy a Nyu­ga­tot nem is an­­nyi­ra a szlo­vák és a ma­gyar po­li­ti­ku­sok kö­zöt­ti fe­szült­ség ér­de­kel­te (ami­ből két­ség­te­le­nül több volt, mint az egy­sze­rű em­be­rek kö­ré­ben), ha­nem in­kább az a tény, hogy Szlo­vá­ki­á­ban Meèiar lett a mi­nisz­ter­el­nök. Meg­erő­sö­dött az a fel­té­te­le­zés, hogy ha Meèiar és em­be­rei ve­ze­tik majd Szlo­vá­ki­át, ki­éle­ződ­nek a szlo­vá­kok és a ma­gya­rok kö­zöt­ti el­len­té­tek. De­mok­ra­ti­kus or­szág­ban ter­mé­sze­te­sen a prob­lé­ma min­den bi­zon­­nyal sür­gő­sen meg­ol­dást nyert vol­na, de a meèiari Szlo­vá­ki­á­ban ki­csúsz­ha­tott az el­len­őr­zés alól, ha­son­ló­an, mint az Ju­go­szlá­vi­á­ban tör­tént. Ezek az ös­­sze­tű­zé­sek és nem­ze­ti­leg ki­éle­zett, egyes po­li­ti­ku­sok szá­já­ból el­hang­zó agi­ta­tív szö­ve­gek ha­tá­sa az­zal a kö­vet­kez­mén­­nyel járt, hogy a Nyu­gat a hely­ze­tet sok­kal drá­ma­i­ab­ban szem­lél­te, mint ami­lyen az a va­ló­ság­ban volt. A Meèiar-ko­r­mány a hely­ze­tet csak ne­he­zí­tet­te, és a ma­gya­ro­kat Nyu­ga­ton ál­do­zat­nak te­kin­tet­ték, s a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ban be­állt hely­ze­tet újabb „ke­let-eu­ró­pai” pus­ka­po­ros hor­dó­ként ér­zé­kel­ték.
A kér­dés vi­szont to­vább­ra is ugyan­az: men­­nyi­re vál­to­zott meg a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra vo­nat­ko­zó szem­lé­let a Meèiar-ko­r­mány 1998-ban be­kö­vet­ke­zett bu­ká­sa után. Min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint meg­vál­to­zott, de még min­dig nem an­­nyi­ra, mint ahogy azt sok szlo­vák óhaj­ta­ná. A meèiari örök­ség még min­dig je­len van, így a ma­gya­ro­kat gyak­rab­ban te­kin­tik ál­do­zat­nak, mint part­ner­nek a szlo­vá­ki­ai de­mok­rá­ci­á­nak a kor­mány ál­tal – amely­nek 2006-ig a Ma­gyar Ko­a­lí­ció Párt­ja is tag­ja volt – szor­gal­ma­zott vis­­sza­ál­lí­tá­sát szol­gá­ló pár­be­széd­ben.
A tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom­ban a hi­va­tá­sos meg­fi­gye­lők és elem­zők két tí­pu­sát kü­lön­böz­tet­het­jük meg. Az egyik­hez a kor­tör­té­net mű­ve­lői tar­toz­nak (an­go­lul con­tem­po­ray, né­me­tül Zeit­geschichte). Per­sze kér­dé­ses, hogy mi­lyen mér­ték­ben be­fo­lyá­sol­ják őket Seton-Watson és má­sok ré­geb­bi mun­kái, men­­nyi­re hasz­nál­ják a szlo­vá­kok és ma­gya­rok jel­lem­zé­sé­vel kap­cso­la­tos meg­ál­la­pí­tá­so­kat és fo­gal­ma­kat. Más szó­val: men­­nyi­ben haj­lan­dók, il­let­ve ké­pe­sek a kö­zel­múlt tör­té­ne­tét a je­len­hez vi­szo­nyít­va ele­mez­ni, füg­get­len­sé­get meg­őr­ző mód­szer­rel. A má­sik tí­pust a po­li­to­ló­gu­sok, a tár­sa­da­lom­tu­dó­sok, de a Szlo­vá­kia és Kö­zép-Eu­ró­pa prob­le­ma­ti­ká­ját kü­lön­bö­ző szin­ten is­me­rő ér­tel­mi­sé­gi­ek al­kot­ják. Egyes mű­ve­ik szín­vo­na­la ki­elé­gí­tő, a szer­zők kel­lő ku­ta­tá­sok­ra tá­masz­kod­nak, má­sok vi­szont töb­bé-ke­vés­bé fel­szí­ne­sek, csu­pán is­mét­lik a már ko­ráb­ban má­sok ál­tal meg­ír­ta­kat. Amen­­nyi­ben a tör­té­né­szek oly­kor a ré­geb­bi kon­cep­ci­ók ha­tá­sa alá ke­rül­nek Kö­zép-Eu­ró­pa je­len­ko­ri tör­té­ne­té­re vo­nat­ko­zó szem­lé­le­tük­ben, ugyan­ez ér­vé­nyes a po­li­to­ló­gu­sok­ra is, akik szá­má­ra oly­kor nem­csak a fe­lü­le­tes tény­ke­ze­lés fél­re­ve­ze­tő, ha­nem Eu­ró­pa „ke­le­ti” tér­sé­gé­nek sa­já­tos jel­le­gű át­ala­ku­lá­si fo­lya­ma­ta­i­ra vo­nat­ko­zó egyik-má­sik el­mé­le­ti mo­dell is. Eb­ben a vo­nat­ko­zás­ban meg kell je­gyez­ni, hogy a volt szo­ci­a­lis­ta geo­po­li­ti­kai, fej­lő­dés­tör­té­ne­ti és struk­tu­rá­lis (szo­ci­o­ló­gi­ai, gaz­da­sá­gi) jel­lem­zé­sek ob­jek­tív szem­pont­ból tör­té­nő meg­íté­lé­se is el­tér a nyu­gat-eu­ró­pai ál­la­mok ér­té­ke­lé­sé­től. Eb­ben a te­kin­tet­ben fon­tos sze­re­pet ját­szik az „et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mus” fo­gal­má­nak el­mé­le­ti konst­ruk­ci­ó­ja, amely a nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó­ban és tu­do­má­nyos mű­vek­ben a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak im­ma­nens tar­to­zé­ka­ként je­le­nik meg. En­nek po­li­ti­kai esz­köz­ke­ze­lé­se a nyu­gat-eu­ró­pai mé­di­á­ban és tu­do­má­nyos mun­kák­ban a köl­csö­nös kü­lönb­ség­té­tel lé­nye­ges jel­lem­je­gyé­nek szá­mít. A kö­zép-eu­ró­pai „et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mus” ér­tel­me­zé­sé­nek és fo­gad­ta­tá­sá­nak fon­tos sze­re­pe van a tár­sa­dal­mi ala­ku­lás di­na­mi­ká­já­nak és fej­lő­dé­si irá­nyá­nak komp­lex ér­té­ke­lé­sé­ben.
Ezek után há­rom kér­dés­kör­re össz­pon­to­sít­va sze­ret­nék át­te­kin­tést nyúj­ta­ni a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok nyu­gat-eu­ró­pai meg­kö­ze­lí­té­sé­nek ku­ta­tá­sa alap­ján ki­raj­zo­ló­dó kép­ről.
Elő­ször a „Kö­zép-Eu­ró­pá”-t és „Ke­let-Eu­ró­pá”-t, va­la­mint e tér­ség et­ni­kai na­ci­o­na­liz­mu­sát nyu­gat-eu­ró­pai ér­té­ke­lés­be ágyaz­va kí­vá­nom lát­tat­ni. A má­sik, a meg­elő­ző­vel ös­­sze­füg­gő kér­dés­kört ma­ga a Kö­zép-Eu­ró­pa- és Ke­let-Eu­ró­pa-fo­ga­lom je­len­ti. A nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok prob­le­ma­ti­ká­ja csu­pán egyi­ke azok­nak a té­mák­nak, ame­lyek Nyu­ga­ton a saj­tó­ban és az em­be­rek gon­dol­ko­dá­sá­ban a ho­má­lyos „Ke­let-Eu­ró­pa”-fo­ga­lom­hoz kö­tőd­nek. A ma­gyar ki­sebb­ség ké­pe is rész­ben Kö­zép-Eu­ró­pa kü­lön­bö­ző or­szá­ga­i­ról ki­ala­kult tör­té­ne­ti ké­pet tük­rö­zi. Fon­tos meg­is­mer­ni, hogy Nyu­ga­ton mit ér­te­nek ez alatt a fo­ga­lom alat­t, és mi­ként vál­to­zott e fo­ga­lom tar­tal­ma 1989 óta. Har­mad­szor: nem ér­dek­te­len az elem­zők, a tár­sa­da­lom­tu­dó­sok és az új­ság­írók el­fo­gult­sá­ga és szub­jek­ti­viz­mu­sa, va­la­mint a for­rá­sok kér­dé­se sem. Az a fej­le­mény, hogy Szlo­vá­kia nem­rég az Eu­ró­pai Unió tel­jes jo­gú tag­ja lett, min­den va­ló­szí­nű­ség sze­rint vál­to­zást idéz elő a ma­gyar ki­sebb­ség­gel kap­cso­la­tos szem­lé­let­ben és a ró­la ki­raj­zo­ló­dó kép ala­ku­lá­sá­ban. Szlo­vá­kia si­ke­res uni­ós in­teg­rá­ci­ó­ja szem­pont­já­ból a ma­gyar ki­sebb­ség­nek és hely­ze­té­nek a több­sé­gi tár­sa­da­lom sze­mé­ben vég­be­me­nő át­ala­ku­lá­sa fon­tos, a de­mok­rá­cia érett­sé­gé­nek és a po­li­ti­kai kul­tú­ra fej­lett­ség­ének fok­mé­rő­je lesz. Per­sze ez nem azt je­len­ti, hogy az Eu­ró­pai Unió ké­pes len­ne se­gí­te­ni Szlo­vá­ki­á­nak a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­nek meg­ol­dá­sá­ban: más­részt vi­szont a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai interetnikus vi­szo­nyok ke­ze­lé­sé­nek és kon­szo­li­dá­lá­sá­nak me­cha­niz­mu­sai hoz­zá­já­rul­hat­nak az ilyen jel­le­gű kap­cso­la­tok meg­ol­dá­sá­hoz a mul­ti­kul­turális nyu­gat-eu­ró­pai tár­sa­dal­mak­ban. Ugyan­ak­kor va­ló­szí­nű­leg sor ke­rül a mul­ti­kul­turális prob­lé­mák eu­ró­pai leg­ma­ga­sabb szin­tű egye­te­mes stra­té­gi­á­já­nak kialakítására.10
A nyu­ga­ti saj­tó­ban ér­vé­nye­sü­lő tá­jé­koz­ta­tá­si mó­dok vizs­gá­la­ta és a tu­do­má­nyos ter­mé­kek elem­zé­se új szem­lé­le­tet visz be­le an­nak meg­íté­lé­sé­be, hogy mi­lyen mér­ték­ben vál­to­zott meg a szlo­vák–ma­gyar kap­cso­la­tok­ra, a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­re és Szlo­vá­kia ál­ta­lá­nos po­li­ti­kai sta­bi­li­tá­sá­ra ki­ter­je­dő fel­fo­gás. Ugyan­ak­kor a Szlo­vá­ki­á­ra és bel­ső prob­lé­má­i­ra irá­nyu­ló, kí­vül­ről jö­vő kri­ti­kus szem­lé­let le­he­tő­vé te­he­ti a meg­ol­dá­su­kat szol­gá­ló ob­jek­tí­vebb meg­kö­ze­lí­tést. A nyu­gat-eu­ró­pai saj­tó és tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom, amely­re dol­go­za­tom­ban hi­vat­ko­zom, el­ső­sor­ban Auszt­ri­á­ra és Hol­lan­di­á­ra ter­jed ki.
Szlo­vá­kia és a szlo­vák tár­sa­da­lom hol­land és oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sa

Az Eu­ró­pai Unió 10 tag­gal tör­tént ki­bő­ví­té­se va­ló­szí­nű­leg a 21. szá­za­di Eu­ró­pa egyik leg­je­len­tő­sebb ak­tu­sa. Bár úgy tűn­het­ne szá­munk­ra, hogy az Eu­ró­pai Unió és an­nak ad­mi­niszt­ra­tív ap­pa­rá­tu­sa a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai fej­lő­dé­si fel­té­te­lek meg­íté­lé­sé­ben kel­lő­kép­pen ob­jek­tív, a leg­na­gyobb prob­lé­mát a volt szov­jet tömb ál­la­ma­i­ban a tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai ál­la­po­tok­ra vo­nat­ko­zó be­rög­ző­dött csö­ke­vé­nyes gon­do­lat­me­ne­tek és le­egy­sze­rű­sí­tő szem­lé­le­tek nyom­vo­na­lá­ba szo­ru­ló, ros­­szul tá­jé­ko­zott új­ság­írók, po­li­ti­ku­sok és egyes fel­szí­nes nyu­gat-eu­ró­pai szak­em­be­rek né­ze­tei je­len­tik.
Szlo­vá­kia hol­land és oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sát vizs­gál­va két cso­port­ra össz­pon­to­sí­tom a fi­gyel­met: egy­részt az új­ság­írók­ra és szak­em­be­rek­re, akik mér­ték­adó né­ze­te­ket kép­vi­sel­nek. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben meg kell ál­la­pí­ta­ni, hogy mind Auszt­ri­á­nak, mind Hol­lan­di­á­nak je­len­leg van­nak ki­sebb-na­gyobb gond­jai a ki­sebb­sé­gek­kel, mind­két or­szág­ban prob­lé­mát je­len­te­nek az alochton, va­gyis a be­ván­do­rolt ki­sebb­sé­gek. Auszt­ri­á­ban ezt a prob­lé­mát a mé­dia fő­leg Haider po­pu­lis­ta FPÖ-jének (Frei­heit­liche Par­tei Öster­re­ich­s) 1999-es vá­lasz­tá­si győ­zel­mét kö­ve­tő­en és a kor­mány 2000-ben tör­tént meg­ala­ku­lá­sa után kezd­te fes­zeget­ni.11 Auszt­ri­á­ban hi­va­ta­lo­san a kö­vet­ke­ző au­toch­ton (ős­la­kos) ki­sebb­sé­ge­ket tart­ják nyil­ván: hor­vá­tok, szlo­vé­nek, ma­gya­rok, cse­hek, szlo­vá­kok és ro­mák. Ezek az FPÖ kor­mány­ra ke­rü­lé­se után ag­gá­lya­ik­nak ad­tak han­got a ki­sebb­sé­gek tá­mo­ga­tá­sát szol­gá­ló pénz­jut­ta­tás csök­ke­né­se mi­att, s kö­ve­tel­ték a tör­vé­nyes jog­vé­de­lem mó­do­sí­tá­sát, be­le­ért­ve a né­me­tül be­szé­lő la­kos­ság szá­má­ra az oszt­rák ál­la­mot „nem­zet­ál­lam­ként” meg­ha­tá­ro­zó al­kot­mány mó­do­sí­tá­sát is, va­la­mint Auszt­ri­át a több­nem­ze­ti­sé­gű ál­lam­pol­gár­ok ál­la­ma­ként új­ra­de­fi­ni­á­ló al­kot­má­nyos rögzítést.12 Eb­ben az idő­ben a csat­la­ko­zó eu­ró­pai or­szá­gok sok­kal mér­sé­kel­teb­ben re­a­gál­tak a jobb­ol­da­li po­pu­lis­ták rész­vé­te­lé­re a kor­mány­ban, mint ma­ga az Eu­ró­pai Unió, amely szank­ci­ó­kat ve­ze­tett be Auszt­ria el­len. Ki­vé­telt a Cseh Köz­tár­sa­ság mérv­adó na­pi­lap­jai kép­vi­sel­tek, ahol a köz­vé­le­mény el­len­sé­ge­sen vi­sel­te­tett Auszt­ri­á­val szem­ben, fő­ként az oszt­rák rész­ről mind­un­ta­lan le­beg­te­tett Beneš-dekré­tumok és a temelíni atom­erő­mű miat­t.13 Ezért a 2000. év egy­faj­ta át­tö­rést je­len­tett Szlo­vá­kia oszt­rák per­ci­pi­á­lá­sát il­le­tő­en is. Szlo­vá­kia, il­let­ve a szlo­vák kül­po­li­ti­ka, ame­lyet Auszt­ria nem vett tűz alá, te­kin­tély­re tett szert, fő­ként az SPÖ (Sozialistische Par­tei Öster­re­ich­s) és az ÖVP (Öster­re­ichis­che Volkspartei) ber­ke­i­ben. Egyi­de­jű­leg ez mér­sé­kel­te a Szlo­vá­ki­á­val szem­be­ni kri­ti­kai ma­ga­tar­tást, és for­du­la­tot ho­zott a szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus ve­szé­lyé­nek meg­íté­lé­sé­ben, hisz ma­gát Auszt­ri­át is szank­ci­ók ér­ték Haider és tár­sai na­ci­o­na­lis­ta és an­ti­sze­mi­ta meg­nyi­lat­ko­zá­sai mi­att. Ez­zel kap­cso­lat­ban ta­lán em­lí­tést ér­de­mel az a tény, hogy 2000-ben a rab­bik vi­lág­kong­res­­szu­sa Bécs he­lyett, ahol ere­de­ti­leg kel­lett vol­na meg­tar­ta­ni, Po­zsony­ban zaj­lott le. Az ok az ag­gá­lyos oszt­rák po­li­ti­kai hely­zet volt, és ezen a bé­csi zsi­dó hit­köz­ség­nek a kong­res­­szus­ra szánt nagy­vo­na­lú pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­si aján­la­ta sem­mit sem vál­toz­ta­tot­t.14
Auszt­ri­á­ban az 1989 utá­ni ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­nak meg­van­nak a ma­ga te­her­té­te­lei. Az oszt­rák Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um mel­lett 1993-ban szlo­vák ki­sebb­sé­gi ta­nács ala­kult, a szlo­vá­ko­kat 1993-ban nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­ség­ként is­mer­ték el (né­me­tül Volks­grup­pe). Ugyan­eb­ben az év­ben ki­sebb­sé­gi be­so­ro­lást kap­tak a ro­mák is.15 Er­re vi­szont az oszt­rák na­ci­o­na­lis­ták bom­ba­me­rény­le­tek­kel re­a­gál­tak. 1994-ben bom­ba rob­bant a kla­gen­fur­ti szlo­vén is­ko­lá­ban, és több ki­sebb­sé­gi ak­ti­vis­ta bom­bát tar­tal­ma­zó kül­de­ményt ka­pott. Ezt kö­ve­tő­en még két me­rény­let kö­vet­ke­zett: a hor­vá­tok ál­tal la­kott bur­gen­lan­di Sti­natz köz­ség­ben és a ro­mák ál­tal la­kott Ober­wart­ban, ez utób­bi négy ha­lá­los ál­do­za­tot követelt.16
Ger­hard Baum­gart­ner az Öester­re­ich Geschichte und aktuelle Sit­u­a­tion der Volks­grup­pen­ben ír­ja, hogy az oszt­rák ki­sebb­ség­po­li­ti­ká­nak a kül­po­li­ti­ká­tól va­ló füg­gé­se 1989 után még erő­tel­jes­eb­bé vált. Az év­ti­ze­dek óta tar­tó ha­tár­zár meg­szű­né­se nyo­mán meg­nőtt az ér­dek­lő­dés a ki­sebb­sé­gi nyel­vek irán­t. A Szlo­vá­ki­á­ban meg­ala­kult kor­mányt kon­zer­va­tív­nak és na­ci­o­na­lis­tá­nak nevez­i.17 Több, 1993–1998 kö­zött oszt­rák jo­gá­szok­tól és tör­té­né­szek­től szár­ma­zó és a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­sé­gek­kel, te­hát el­ső­sor­ban a ma­gyar ki­sebb­ség­gel fog­lal­ko­zó mun­ká­ban a Meèiar-ko­r­mányt na­ci­o­na­lis­tá­nak mi­nő­sí­tik. Fő­ként a bé­csi Ke­let- és Kö­zép-Eu­ró­pai In­té­zet­ben (Insti­tut für Ost- und Mit­teleu­ropa) szü­le­tett, Ar­nold Sup­pan és Vale­ria Heuberg­ertől szár­ma­zó mű­vek­ben, a gra­zi egye­te­men ok­ta­tó jog­tör­té­nész Josef Marek mun­ká­i­ban, va­la­mint súly­pont­inak szá­mí­ta­nak Ger­ald Stourzha ta­nul­má­nyai is, aki a kö­zép-eu­ró­pai tér­ség ki­sebb­sé­ge­i­nek prob­lé­má­ját eu­ró­pai és ame­ri­kai ös­­sze­ha­son­lí­tó kon­tex­tus­ban vizs­gál­ja, mi­köz­ben a fő hang­súlyt a de­mok­rá­ci­á­ra és a pol­gá­ri el­vek­re he­lye­zi. A gra­zi Oszt­rák Em­ber­jo­gi In­té­zet ér­de­kes ki­ad­ványt je­len­te­tett meg az et­ni­kai ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zó, ne­ves szak­em­be­rek rész­vé­te­lé­vel tar­tott nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­cia anya­gá­ból. Az inns­bruc­ki egye­tem pro­fes­­szo­ra, Christoph Pan elő­adá­sá­ban olyan táb­lá­za­tot is­mer­te­tett, amely az eu­ró­pai ál­la­mo­kat asze­rint kü­lön­böz­te­ti meg, hogy ki­sebb­sé­ge­ik mi­lyen szám­arányt je­len­te­nek az or­szág össz­la­kos­sá­gá­nak lé­lek­szá­má­hoz ké­pest, va­la­mint a sta­bi­li­tás, il­let­ve az egyes or­szá­gok­nak az eu­ró­pai biz­ton­ság szem­pont­já­ból ve­szély­for­rást je­len­tő sze­rep alap­ján. Eb­ben a táb­lá­zat­ban Szlo­vá­kia Ro­má­ni­á­val együtt sze­re­pel az et­ni­kai fe­szült­ség, va­la­mint a több­sé­gi la­kos­ság és a ma­gyar ki­sebb­ség kö­zöt­ti po­ten­ci­á­lis konf­lik­tu­sok meze­jében.18
Az Auszt­ria és Szlo­vá­kia kö­zöt­ti kap­cso­la­tok és men­tá­lis tér­ké­pek cí­mű mun­ká­já­ban Ivan Sip­ták Auszt­ri­á­ban élő szlo­vák szár­ma­zá­sú po­li­to­ló­gus meg­ál­la­pít­ja, hogy az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­se fo­lya­mán az oszt­rák Szlo­vá­kia-kép ala­ku­lá­sá­ban meg­ha­tá­ro­zó a szlo­vák mun­ka­erő be­özön­lé­se mi­at­ti fé­le­lem. Vé­le­mé­nye sze­rint a leg­élet­ké­pe­sebb szte­re­o­tí­pi­ák a hi­deg­há­bo­rú idő­sza­ká­ból szár­maz­nak, és je­len­leg kulcs­sze­re­pet ját­sza­nak az uni­ós át­lag­pol­gár szá­má­ra. Em­lí­tést tesz a li­be­ra­liz­mus hi­á­nyá­ról, a po­li­ti­kai in­sta­bi­li­tás­ról és az autorit­er ha­ta­lom­gya­kor­lás­ról. Sip­ták két oszt­rák vá­ros­ban, Bécs­ben és Graz­ban köz­vé­le­mény-ku­ta­tást vég­zett. Több mint 200 alany­nak tett fel két kér­dést: Mi jut eszé­be a Szlo­vá­kia szót hall­va? Mi­re gon­dol, ha a szlo­vák szót hall­ja? A szlo­vák ál­lam­mal kap­cso­lat­ban az an­ti­de­mok­ra­ti­kus, in­sta­bil, bü­rok­ra­ti­kus jel­zők jöt­tek a meg­kér­de­zet­tek nyel­vé­re. A szlo­vá­kok­ról az a vé­le­mé­nyük, hogy kon­zer­va­tí­vak, si­ker­él­mény nél­kü­li­ek, lop­nak, sze­gé­nyek, na­ci­o­na­lis­ták (fő­ként a ma­gyar ki­sebb­ség­gel szem­ben), dol­go­sak, ven­dég­sze­re­tők. Az oszt­rák Szlo­vá­kia-kép mind­má­ig szte­re­o­tí­pi­ák és a bű­nö­zés­sel, a kor­rup­ci­ó­val és a na­ci­o­na­liz­mus­sal kap­cso­la­tos köz­he­lye­ken ala­pul. Ezt a ké­pet erő­sí­tet­ték az oszt­rák mér­vadó na­pi­lap­ok, ame­lyek bár nem ír­tak so­kat Szlo­vá­ki­á­ról, de fő­ként a Meèiar-ko­r­mányza­tok ide­jén Szlo­vá­ki­át ne­ga­tív be­ál­lí­tás­ba helyezték.19 Sőt, még a vi­szony­lag szlo­vák­ba­rát Cristoph Thanei, a Stan­dard cí­mű lap Po­zsony­ban élő tu­dó­sí­tó­ja is Nation­al­is­tis­ch­er Brand­s­tifter am Wek, antiun­garische Stim­mung­mache und Dek­mälschän­dun­gen in der Slowakei cím­mel je­len­te­tett meg cik­ket Szlovák­iáról.20
A Szlo­vá­ki­á­ról szó­ló ne­ga­tív né­ze­tek ára­da­tá­ban el­is­me­rést ér­dem­lő mun­kát vég­zett Gabriel Matzner-Holzer nagy­kö­vet as­­szony Auszt­ria és Szlo­vá­kia köl­csö­nös meg­is­me­ré­se és kö­ze­le­dé­sük elő­moz­dí­tá­sa ér­de­ké­ben. Si­ke­rült be­mu­tat­nia Szlo­vá­ki­át az oszt­rá­kok­nak Az is­me­ret­len Szlo­vá­kia egy oszt­rák hölgy sze­mé­vel cí­mű szel­le­mes és ér­de­kes köny­vé­ben, mely szlo­vák for­dí­tás­ban is meg­je­lent. Vé­gig­utaz­ta egész Szlo­vá­ki­át, és an­nak ter­mé­sze­ti szép­sé­ge­it egy 2001-re szó­ló kéz­zel fes­tett naptárban örö­kí­tet­te meg. De az ilyes­faj­ta Szlo­vá­kia irán­ti ér­dek­lő­dés és az ös­­sze­füg­gé­sek mé­lyebb meg­is­me­ré­se irán­ti szán­dék mind­ed­dig in­kább ki­vé­tel­nek számít.21
Hol­lan­dia, Auszt­ri­á­tól el­té­rő­en, nem ke­rült szem­be az et­ni­kai an­ta­go­niz­mus tör­té­nel­mi prob­lé­má­já­val. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ta­lán csak a frí­zek hely­ze­te jö­het szám­ba. A fríz nyel­vet mint érint­ke­zé­si nyel­vet mint­egy 300 ezer la­kos hasz­nál­ja Hol­lan­dia észa­ki ré­szén. A frí­zek a hol­land nem­zet ré­szé­nek tart­ják ma­gu­kat, mi­köz­ben a fríz nyelv Hol­lan­di­á­ban – Dá­ni­á­tól és Né­met­or­szág­tól el­té­rő­en – a Fies­land tar­to­mány­ban hi­va­ta­los nyelv­nek szá­mít.
Ugyan­ak­kor je­len­leg Hol­lan­di­á­ban ko­moly prob­lé­mát je­len­te­nek a be­ván­dor­lók, akik a 16 mil­li­ó­nyi össz­la­kos­ság 12%-át te­szik ki. Két al­cso­port­ra oszt­ha­tók: egy­részt a volt gyar­ma­tok­ról szár­ma­zó sze­mé­lyek­re, akik töb­bé-ke­vés­bé in­teg­rá­lód­tak a hol­land tár­sa­da­lom­ba, már csak an­nál fog­va is, hogy be­szél­nek hol­lan­dul; más­részt a ma­rok­kói, a tö­rök­or­szá­gi me­ne­kül­tek­re, akik az 1960-as évek ele­jé­től te­le­ped­tek le Hol­lan­di­á­ban, ezek fő­leg hol­lan­dul nem be­szé­lő mus­zlimok. Ezért in­teg­rá­lá­suk a hol­land tár­sa­da­lom­ba bo­nyo­lul­tabb kér­dés. A 2002 má­ju­sá­ban meg­gyil­kolt po­pu­lis­ta po­li­ti­kai ve­zér, Pima For­tuy­na pél­dá­ja il­luszt­rá­ci­ó­ként jel­zi azt a prob­lé­mát, amel­­lyel az eu­ró­pai tár­sa­da­lom­nak a jö­vő­ben egy­re in­kább szem­be kell majd néz­nie, s amely szo­ro­san ös­­sze­függ Eu­ró­pa bel­biz­ton­sá­gá­val és a ter­ro­riz­mus el­le­ni har­c­cal.22 Ha az et­ni­kai és val­lá­si ki­sebb­ség­hez tar­to­zó be­ván­dor­lók min­den­áron meg akar­ják őriz­ni el­té­rő iden­ti­tá­su­kat, az­az nem haj­lan­dók be­le­egyez­ni ab­ba, hogy el­ke­rül­he­tet­len a be­fo­ga­dó tár­sa­da­lom­ba va­ló in­teg­rá­ló­dás bi­zo­nyos fo­ka, ak­kor fel­me­rül a kér­dés: ho­gyan ke­rül­he­ti el, il­let­ve ké­pes-e el­ke­rül­ni a de­mok­ra­ti­kus struk­tú­rák dez­in­te­grálódását, s egy­ben úr­rá len­ni az as­­szi­mi­lá­lás­ra kép­te­len ki­sebb­ség je­len­lé­tén, amely po­li­ti­kai kö­ve­te­lé­se­i­vel, kul­tu­rá­lis ér­ték­rend­jé­vel és szo­ci­á­lis ma­ga­tar­tá­sá­val ve­szé­lyez­tet­he­ti az eu­ró­pai egyen­súlyt és a szo­ci­á­lis ko­hé­zi­ót. Az eu­ró­pai pol­gá­rok­nak el­ső­ren­dű ér­de­kük fű­ző­dik sta­bil de­mok­ra­ti­kus in­téz­mé­nye­ik és a de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai kul­tú­ra meg­óvá­sá­hoz, ugyan­ak­kor ve­szé­lyez­te­tett­sé­gi ér­zé­se­ik is tá­mad­nak a nagy­szá­mú emig­ráns cso­por­tok be­özön­lé­se mi­att.
Szlo­vá­kia a töb­bi, szá­mot­te­vő ki­sebb­ség in­teg­rá­lá­sá­ban nagy ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­ző kö­zép-eu­ró­pai or­szág­hoz ha­son­ló­an ta­lán in­for­má­ció­for­rás­ként és bi­zo­nyos mér­ték­ben pél­da­ként szol­gál­hat­na a fej­lett eu­ró­pai or­szá­gok szá­má­ra a több­ség és a ki­sebb­ség együtt­élé­sé­nek ke­ze­lé­sé­ben. Ter­mé­sze­te­sen nem he­lyez­he­tő egy­azon po­zí­ci­ó­ba pél­dá­ul a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­ség a mus­zlim be­ván­dor­lók­kal, de ki­ta­pint­ha­tók bi­zo­nyos kö­zös, a ki­épült és épü­lő de­mok­ra­ti­kus in­té­ze­tek egyen­sú­lyá­nak meg­tar­tá­sá­val ös­­sze­füg­gő, az et­ni­kai és a val­lá­si plu­ra­liz­mus­sal, va­la­mint a ki­sebb­sé­gek fo­gya­té­kos in­teg­rá­lá­sá­val konf­ron­tált kö­zös vo­ná­sok.
Szlo­vá­kia hol­land rész­ről jö­vő meg­íté­lé­se so­rán fon­tos a lá­tó­szög be­ál­lí­tá­sa, el­en­ged­he­tet­len a tör­té­ne­ti kö­zeg vizs­gá­la­ta. Hol­lan­dia ha­gyo­má­nyos nyu­gat­ori­en­tált­sá­gá­nál fog­va, te­kin­tet­tel a ten­ge­ren­tú­li ke­res­ke­de­lem és posztkoloniális kap­cso­la­tok­ra, ti­pi­kus nyu­gat-eu­ró­pai or­szág. At­lan­ti irá­nyult­sá­ga foly­tán a szlo­vá­ki­ai po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi vi­szo­nyok irán­ti ér­zék és az ide­vá­gó is­me­re­tek kor­lá­to­zot­tak, ez a geo­po­li­ti­kai tér­ség csak má­sod­la­gos je­len­tő­sé­gű szá­má­ra, csu­pán al­kal­mi, for­du­la­tot je­len­tő ese­mé­nyek kap­csán nyil­vá­nul meg ér­dek­lő­dés irán­ta. Szlo­vá­kia Hol­lan­dia szá­má­ra is­me­ret­len en­ti­tás­nak szá­mí­tott, a kap­cso­la­tok ala­ku­lá­sa a volt Cseh­szlo­vá­ki­á­hoz kö­tő­dött. Az át­lag hol­lan­di­ai ál­lam­pol­gár – akik­kel mó­dom­ban állt be­szél­get­ni, Szlo­vá­ki­á­nak az EU-ba va­ló be­lé­pé­sét meg­elő­ző­en, majd az EU-ba tör­tént fel­vé­tel­ét kö­ve­tő­en – nem tud­ta, hogy Cseh­szlo­vá­kia már nem lé­te­zik. Szlo­vá­ki­át össze­té­vesz­tik Szlo­vé­ni­á­val, és Cseh­szlo­vá­kia tu­da­tuk­ban el­vá­laszt­ha­tat­la­nul ösz­­sze­fo­nó­dik Prá­gá­val és Ale­xan­der Dubèekkel, eset­leg a prá­gai ta­vas­­szal, a szov­jet meg­szál­lás­sal (több­nyi­re Milan Kun­dera 1968-ról szó­ló nép­sze­rű film­jé­re emlékezve).23 Az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­sét po­zi­tí­van fo­gad­ják, ro­kon­szen­ves, alt­ru­is­ta ma­ga­tar­tást ta­nú­sí­ta­nak az­zal az el­vá­rás­sal, hogy az új ta­gok fel­vé­te­le se­gít­sé­get je­lent Ke­let-Eu­ró­pá­nak, il­let­ve elő­moz­dít­ja a poszt­kom­mu­nis­ta ál­la­mok gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis hely­ze­té­nek ja­ví­tá­sát. Fel­fo­gá­suk­ban Szlo­vá­kia Ke­let-Eu­ró­pá­hoz tar­to­zik. Ez­zel kap­cso­lat­ban utal­ni kell ar­ra, hogy Szlo­vá­kia fen­ti meg­íté­lé­se és be­so­ro­lá­sa ös­­sze­függ Eu­ró­pa volt bi­po­lá­ris meg­osz­tott­sá­gá­val, va­gyis a ke­let­re és nyu­gat­ra osz­tó po­li­ti­kai ha­tár­ral, de Eu­ró­pa geo­grá­fi­ai ala­pon nyug­vó Eu­ró­pa-szem­lé­le­té­vel is. Az Eu­ró­pa nyu­ga­ti te­rü­le­tén fek­vő Hol­lan­di­á­ból néz­ve Szlo­vá­kia va­ló­ban Eu­ró­pa ke­le­ti ré­szé­hez tar­to­zó­nak tűn­het. Ez a szem­lé­let nem ér­tel­mez­he­tő úgy, mint ahogy er­re a ki­lenc­ve­nes évek­ben a Meèiar-ko­r­mányza­tok ide­jén több kül­föl­di, de még ha­zai po­li­ti­kai elem­ző is tö­re­ke­dett, hogy tud­ni­il­lik Szlo­vá­kia Cseh­or­szág­tól és Ma­gyar­or­szág­tól el­té­rő­en sok­kal in­kább Ke­let-Eu­ró­pá­hoz, mint Kö­zép-Eu­ró­pá­hoz tar­tozik.24
Hol­lan­di­á­ban a la­kos­ság rend­kí­vül szűk ré­te­gét kép­vi­se­lik azok az ér­tel­mi­sé­gi­ek, akik rit­kán – fő­leg 1989, il­let­ve 1993 óta, majd ami­kor vé­get ért a meèiari éra és Szlo­vá­kia be­ke­rült az EU-ba – egy-­e­gy írást Szlo­vá­ki­á­ról meg­je­len­tet­nek.25 Je­len­leg ezek­ben az írá­sok­ban Szlo­vá­ki­á­val kap­cso­lat­ban az egy­ko­ri ŠtB (Ál­lam­biz­ton­sá­gi Ha­tó­ság) ar­chí­vu­mi anya­ga­i­nak és az együtt­mű­kö­dők sze­mé­lyi ad­ta­inak meg­je­len­te­té­sé­vel kap­cso­la­tos kér­dé­sek szá­mí­ta­nak ér­de­kes­nek, te­hát a de­mok­rá­cia meg­ala­po­zá­sa és a kom­mu­nis­ta múlt­tal va­ló leszá­molás.26 Ér­te­lem­sze­rű, hogy ma­gá­nak Cseh­szlo­vá­ki­á­nak a per­ci­pi­á­lá­sa fo­ko­za­tos vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül: a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti gyü­möl­csö­ző fej­lő­dés­ké­pet mu­ta­tó de­mok­rá­ci­á­tól a szov­jet tömb­höz csa­tolt szür­ke­ség­be ve­sző kom­mu­nis­ta or­szá­gon át. A hol­lan­dok 1989 után szem­be­sül­tek a Bal­ká­non ki­tört, vé­res há­bo­rú­ba tor­kol­ló et­ni­kai el­len­té­tek so­ro­za­tá­val. Eh­hez ké­pest Cseh­szlo­vá­kia „bár­so­nyos” szét­vá­lá­sa ked­ve­ző­en ha­tott. Ugyan­ak­kor Koen Koch hol­land po­li­to­ló­gus sze­rint a hol­land új­ság­írók és szak­em­be­rek 1993 utá­ni vé­le­ke­dé­se Szlo­vá­ki­á­ról több­nyi­re ne­ga­tív ki­csen­gé­sű. En­nek okát a fel­szí­nes­ség­ben, a szlo­vá­kok­ról ki­ala­kult ma­gyar szte­re­o­tí­pi­ák ne­ga­tív ha­tá­sá­ban és a me­èia­riz­mus­nál meg­re­ke­dő szem­lé­let­ben lát­ja. Rá­mu­tat ar­ra, hogy míg a ma­gyar ki­sebb­ség hely­ze­té­ről tá­jé­koz­ta­tó hol­land saj­tó be­ál­lí­tott­sá­ga egy­oldalúbb volt – bí­rá­ló élű Szlo­vá­ki­á­val szem­ben, ami egy­be­mos­ta a szél­ső­sé­ges né­ze­te­ket és a nem­ze­ti ér­zé­keny­sé­get –, nél­kü­löz­ve a ma­gyar ol­da­lon is meg­le­vő egyes na­ci­o­na­lis­ta ten­den­ci­ák­kal szem­be­ni kri­ti­kát és a ma­gyar ir­re­den­tiz­mus­tól va­ló fé­le­lem­ből fa­ka­dó szlo­vák be­ideg­ző­dé­sek va­lós sú­lyá­nak ér­zé­ke­lé­sét, Cseh­szlo­vá­kia ket­té­vá­lá­sát il­le­tő­en ob­jek­tí­vebb han­got ütött meg. A köz­tu­dat­ba be­ke­rült az a tény, hogy Cseh­szlo­vá­kia fel­bom­lá­sá­ra nem­csak a „szlo­vák na­ci­o­na­liz­mus” kö­vet­kez­mé­nye­ként ke­rült sor, ha­nem ös­­sze­füg­gött az el­té­rő gaz­da­sá­gi hely­zet­tel, va­la­mint a cseh na­ci­o­na­liz­mus­sal és a cse­hek óha­já­val: csat­la­koz­ni a Nyu­gat­hoz ami­lyen gyor­san csak lehet.27 Más­részt a ma­gyar ki­sebb­ség prob­lé­má­ja a le­het­sé­ges et­ni­kai konf­lik­tu­sok­tól tar­tó túl­zott ag­gá­lyo­kat ger­jesz­tett – a ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­ek­nek a nyu­ga­ti tár­sa­ik­kal jó­val hos­­szabb ide­je tar­tó kap­cso­la­tai foly­tán és a szlo­vák elit­nek a kül­föl­di po­li­ti­kai és tu­do­má­nyos fó­ru­mo­kon hi­ány­zó kel­lő jár­tas­sá­ga következtében.28 A Szlo­vá­kia irán­ti ér­dek­lő­dés 1998-at kö­ve­tő­en meg­csap­pant, a nagy mér­ték­adó na­pi­la­pok­ban, mint ami­lyen pél­dá­ul az NRC Han­dels­blad, úgy­szól­ván nem ta­lál­ha­tó Szlo­vá­ki­á­val és a ma­gyar ki­sebb­ség­gel fog­la­ko­zó va­la­mi­re­va­ló cikk. Szlo­vá­ki­á­ról az ol­csó tu­risz­ti­ka és a csat­la­ko­zó or­szá­gok jö­vő­be­ni tag­sá­ga kap­csán tör­té­nik em­lí­tés, mi­köz­ben az ér­té­ke­lés­ben a gaz­da­sá­gi szfé­ra és a csat­la­ko­zá­si tár­gya­lá­sok so­rán ta­pasz­talt elő­re­ha­la­dás rend­kí­vül ked­ve­ző ki­csen­gést ka­pott. Em­lí­tést ér­de­mel ta­lán René Post­ma hol­land új­ság­író­nő­nek 2002 ok­tó­be­ré­ben az NRC Han­dels­blade­ban meg­je­lent cik­ke, amely­ben Szlo­vá­ki­át az ol­csó tu­risz­ti­ka pa­ra­di­cso­ma­ként igyek­szik be­mu­tat­ni a ro­man­ti­kus Kö­zép-Eu­ró­pa szép­sé­ge­i­re vá­gyó po­ten­ci­á­lis hol­land uta­zók­nak. A cikk te­le van a Szlo­vá­ki­á­val kap­cso­la­tos köz­he­lyek­kel: el­bű­vö­lő ter­mé­sze­ti szép­sé­gek, el­ma­ra­dott har­ma­dik szek­tor, tö­mény al­ko­hol fo­gyasz­tá­sa, te­kin­tély­el­vű­ség­hez iga­zo­dó ma­ga­tar­tás, a ka­to­li­ciz­mus­sal ös­­sze­füg­gő mé­lyen gyö­ke­re­ző konz­er­v­a­tiviz­mus.29 Ez pe­dig a hol­land kál­vi­nis­ták­nak olyan, mint a bi­ká­nak a vö­rös posz­tó.
A Szlo­vá­ki­á­val, il­let­ve a kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ó­val kap­cso­la­tos szte­re­o­tí­pi­ák le­küz­dé­se szem­pont­já­ból fon­tos a szlo­vá­ki­ai tár­sa­dal­mi fej­lő­dést és hely­ze­tet kö­zel­ho­zó tá­jé­ko­zott­ság el­mé­lyí­té­se; to­váb­bi elem­zé­se­ket kell ké­szí­te­ni ar­ról, mi­lyen irány­ban fej­lőd­nek az EU-ba va­ló be­lé­pés után e geo­po­li­ti­kai tér­ség­gel kap­cso­la­tos né­ze­tek és el­kép­ze­lé­sek.
Új tren­dek és irány­za­tok a nem­ze­ti­sé­gi kap­cso­la­tok és a ki­sebb­sé­gi kér­dé­sek ku­ta­tá­sá­ban

A nyu­gat-eu­ró­pai elem­zők és po­li­to­ló­gu­sok sze­rint a kö­zép-eu­ró­pai geo­po­li­ti­kai tér­ség­ben vég­be­me­nő in­teg­rá­ci­ós és re­form­fo­lya­mat ke­re­té­ben „új kör­nye­zet” (new envi­ron­men­t)30 van for­má­ló­dó­ban. A ki­sebb­sé­gek prob­le­ma­ti­ká­já­hoz – ma­gá­ban fog­lal­va a több­sé­gi la­kos­ság­hoz, il­let­ve ah­hoz az or­szág­hoz fű­ző­dő vi­szo­nyu­kat, ahol él­nek, va­la­mint az anya­or­szág irán­ti kö­tő­dé­sü­ket, amel­­lyel ös­­sze­kap­csol­ja őket a kö­zös nyelv és kul­tú­ra – a tu­do­má­nyos köz­le­mé­nyek szer­zői há­rom szem­pont­ból kö­ze­lí­te­nek. Az egyik az euró­paizálás, va­gyis az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek ha­tá­sa és am­bi­va­lens jel­le­ge, to­váb­bi szem­pont a tár­sa­da­lom át­ala­ku­lá­sa és de­mok­ra­ti­zá­ló­dá­sa, ami a ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­lat­ban a tu­do­má­nyos mű­vek­ben a pol­gá­ri elv al­kal­ma­zá­sá­nak mó­do­za­ta­ként je­le­nik meg.31 Az eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek hely­ze­tét az etnic­itás je­len­le­gi meg­erő­sí­té­sé­nek, fej­lő­dé­sé­nek, a kör­nye­ze­té­re gya­ko­rolt ha­tá­sá­nak és az EU struk­tú­rá­i­ba va­ló imp­li­ká­lá­sá­nak kon­tex­tu­sá­ban is vizs­gá­lat alá ve­tik. Eb­ben a te­kin­tet­ben ta­lán a leg­jel­lem­zőbb pél­dát a ma­gyar stá­tus­tör­vény jelen­ti.32 Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció el­mé­lyí­té­sé­ről – a ki­sebb­sé­gek vo­nat­ko­zá­sá­ban – fo­lyó vi­ták so­rán egy­re in­kább elő­tér­be ke­rül a nem­ze­ti, il­let­ve nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek és a be­ván­dor­lók hely­ze­té­nek, te­hát az au­toch­ton és az alochton ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­nek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa. E két cso­port meg­kü­lön­böz­te­té­se ál­ta­lá­ban a kö­vet­ke­ző­kép­pen tör­té­nik: a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek ön­igaz­ga­tás és au­to­nó­mia be­ve­ze­té­sé­re tö­re­ked­nek, míg a be­ván­dor­lók csu­pán kul­tu­rá­lis, eset­leg val­lás­gya­kor­lá­si jo­go­kat követel­nek,33 ami­kor is a be­ván­dor­lók az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vül ilyen jo­gok­kal nem ren­del­kez­nek. Je­len­leg vi­ta fo­lyik az úgy­ne­ve­zett töb­bes ál­lam­pol­gár­ság­ról, amit szá­mos ál­lam el­uta­sít. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben ve­tő­dik fel a ma­gyar stá­tus­tör­vény, amely az ál­lam­pol­gár­ság je­len­leg lé­te­ző kü­lön­bö­ző for­má­i­ról foly­ta­tott vi­tá­ból in­dult ki, mi­köz­ben a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok egye­sí­té­sét és az ál­lam­pol­gár­ság egyik or­szág­ból a má­sik or­szág­ba át­nyú­ló te­rü­le­ten­kí­vü­li­ség­ét szor­gal­maz­ta. Ezt a tör­vényt a ma­gyar Or­szág­gyű­lés 2001. jú­ni­us 19-én fo­gad­ta el, azon­ban a Ve­len­cei Bi­zott­ság (European Comis­sion through Law of the Coun­cil of Europe) je­len­té­sé­ben (Je­len­tés a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek szá­má­ra az anya­ál­lam­ok ál­tal biz­to­sí­tott ked­vez­mé­nyes bá­nás­mód­ról. Jó­vá­hagy­ta a Ve­len­cei Bi­zott­ság 48. ple­ná­ris ülé­se. Ve­len­ce, 2001. ok­tó­ber 19–20.) fel­rót­ta a te­rü­le­ten­kí­vü­li­sé­get, az anya­or­szág és a ho­nos­ság kö­zöt­ti, a ki­sebb­sé­gek­re vo­nat­ko­zó prob­le­ma­ti­kus po­li­ti­kai vi­szony ki­ala­kí­tá­sát, il­let­ve az egy­ol­da­lú­sá­got, te­hát a szom­szé­dok­kal va­ló együtt­mű­kö­dés és meg­ál­la­po­dás hi­á­nyát és a szom­szé­dok kö­zöt­ti jó vi­szony eb­ből kö­vet­ke­ző meg­boly­ga­tá­sát. Ez a tör­vény el­ső­sor­ban a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség ha­tá­sá­ra, két év­vel ké­sőbb, 2003-ban Ma­gyar­or­szá­gon mó­do­sult. A je­len­le­gi nyu­gat-eu­ró­pai tu­do­má­nyos szak­iro­da­lom – fő­ként az an­gol, a hol­land és a fran­cia is – a kö­zép-eu­ró­pai ma­gyar ki­sebb­ség prob­le­ma­ti­ká­ját – el­ső­sor­ban Szlo­vá­ki­á­ban és Ro­má­ni­á­ban – en­nek a tör­vény­nek a priz­má­ján ke­resz­tül szem­lé­li. Pél­da­ként meg­em­lít­he­tő a Poli­tique étrange`re cí­mű fo­lyó­irat­ban (ki­ad­ja az L’in­sti­tut Français des Rela­tions Inter­na­tionales) meg­je­lent cik­kek, ame­lyek meg­üt­köz­tek azon, hogy Ma­gyar­or­szág szu­ve­rén or­szág­ként el­fo­gad­ta az eu­ró­pai in­téz­mény ki­fo­gá­sa­it. Más­részt vi­szont a szer­zők el­töp­reng­tek azon, hogy va­jon Ma­gyar­or­szág­nak nem kel­le­ne-e szor­gal­maz­nia a ki­sebb­sé­gi jo­gok rög­zí­té­sét az eu­ró­pai alkot­mány­szerződés­ben.34 A 2004. de­cem­ber 5-én meg­tar­tott, a Ma­gya­rok Vi­lág­szö­vet­sé­ge ál­tal Ma­gyar­or­szá­gon a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság­ról kez­de­mé­nye­zett nép­sza­va­zást az em­lí­tett cik­kek­ben pa­ra­dox mó­don gyak­ran az eu­ró­pa­i­ság­nak a na­ci­o­na­liz­mus fe­let­ti győ­zel­me­ként aposzt­ro­fál­ták. A fran­ci­ák ke­rül­ték az anya­or­szág és a nem­zet­rész ki­fe­je­zést, és ha­son­ló­an, mint a szlo­vák nyelv­ben, a les minorités hon­grois­es hors des fron­tie`res vagy a les minorite d’outre-fron­tie`res (ha­tá­ron tú­li vagy ha­tá­ron kí­vü­li ki­sebb­sé­gek) fo­gal­mat hasz­nál­ják. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben pél­da­ként kí­nál­ko­zik, hogy az anglofón iro­da­lom­ban a kin-mi­nor­i­ty fo­ga­lom hasz­ná­la­tos és Ma­gyar­or­szág szá­má­ra a kin-s­tate, il­let­ve home-­s­tate ki­fe­je­zés. E há­rom ter­mi­nust (kin-mi­nor­i­ty, kin-s­tate, home-­s­tate) hi­va­ta­lo­san hasz­nál­ta a Ve­len­cei Bi­zott­ság az anya­or­szág, te­hát Ma­gyar­or­szág ál­tal a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek­nek nyúj­tott elő­nyök biz­to­sí­tá­sá­ról szó­ló hi­va­ta­los je­len­tés­ben. Ez az ál­lí­tás sze­re­pel a ja­pán, a ma­gyar­or­szá­gi, a nagy-bri­tan­ni­ai, a szlo­vá­ki­ai és a ro­má­ni­ai sze­mé­lyek­ből ál­ló szer­zői kö­zös­ség pub­li­ká­ci­ó­já­ban, amely az em­lí­tett tör­vényt a The Hun­gar­i­an Sta­tus Law Nation Bu­il­ding and/or Minor­i­ty Pro­tec­tion cí­mű kö­tet­ben bí­rá­ló­an értéke­li.35 Jó­ma­gam ez­zel a ki­fe­je­zés­sel már 1999-ben ta­lál­koz­tam egy bolzanói nyá­ri egye­te­men, ahol ma­gá­tól ér­te­tő­dő­en hasz­nál­ták an­go­lul a ma­gyar, az olasz és az oszt­rák tár­sa­da­lom­ku­ta­tók. Fel­té­te­le­zé­sem sze­rint a ma­gyar nyelv­ből an­gol­ba át­vett tü­kör­for­dí­tás­ról van szó, nem pe­dig for­dít­va. A ma­gyar nyelv­ben anya­or­szá­got, ma­gyar nem­zet­részt, il­let­ve ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kat em­le­get­nek, ha a Ma­gyar­or­szág­gal szom­szé­dos or­szá­gok­ban élő ma­gya­rok­ra gon­dol­nak, mert az USA-ban és Ka­na­dá­ban élő ma­gya­rok kül­föl­di ma­gya­rok­nak szá­mí­ta­nak. Be­val­lom, hogy eb­ben a kér­dés­ben za­var­ba ke­rül­tem, hogy mi­ként for­dít­ha­tom szlo­vák­ra. A Szlo­vák Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia Et­nog­rá­fi­ai In­té­ze­té­ben kö­zöl­ték, hogy ilyen ter­mi­nus­sal nem ta­lál­koz­tak.
A ki­sebb­sé­gek­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­ta ter­mé­sze­te­sen rend­kí­vül ki­ter­jedt, ezért el­ső­sor­ban a szín­vo­na­las inter­netes fo­lyó­irat­ok­ra össz­pon­to­sí­tot­tam. Mun­ka­tár­sa­ik az eu­ró­pai prob­le­ma­ti­ka el­is­mert tu­dós szak­ér­tői kö­zé tar­toz­nak. Tud­ni kell, hogy az inter­netes fo­lyó­irat­ok­nak meg­van a nyom­dai vál­to­za­tuk is, ame­lyek csak kül­ső­leg kü­lön­böz­nek az inter­netes ki­adás­tól. Kez­det­ként az adott kér­dés­kör­rel fog­lal­ko­zó, az eu­ró­pai tu­do­má­nyos me­zőny­ben leg­je­len­tő­sebb­nek szá­mí­tó né­hány in­téz­mény pro­duk­ci­ó­já­nak, el­ső­sor­ban az alap­ve­tő el­iga­zo­dást nyúj­tó Jor­nal of Eth­nop­o­l­i­tics and Minor­i­ty Issues in Europe Eth­nop­o­lics anya­ga­i­nak és köz­le­mé­nye­i­nek elem­zé­sé­re tö­re­ked­tem, ame­lye­ket a né­met­or­szá­gi Flens­burg­ban mű­kö­dő Euro­pean Cent­re for Minor­i­ty Issues je­len­tet meg az inter­neten. A szer­zők a ki­sebb­sé­gi aka­dé­mi­ai in­téz­mé­nyek és nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek is­mert, a ki­sebb­sé­gi jo­gok­kal a vi­lág min­den tá­já­ra ki­ter­je­dő­en fog­lal­ko­zó tu­dós sze­mé­lyi­sé­gei. Töb­ben kö­zü­lük Ve­len­cé­ben az Eu­ró­pai Ta­nul­má­nyok Köz­pont­já­ban vé­gez­tek ku­ta­tá­so­kat, írá­sa­ik­kal az elő­ke­lő eu­ró­pai és USA-be­li tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi fo­lyó­irat­ok­ban sze­re­pel­nek. Ter­mé­sze­te­sen pub­li­kál­nak a Queen’s papers on Euro­peani­sa­tion lon­do­ni inter­netes fo­lyó­irat­ban is. Az ox­for­di St. Antho­ny’ s Col­lege-ben a ki­sebb­sé­gek és a pol­gá­ri ér­té­kek kö­zöt­ti kap­cso­la­tok kér­dés­kö­ré­ben rend­sze­res sze­mi­ná­ri­u­mo­kat tar­ta­nak, ame­lyek­nek ál­lan­dó részt­ve­vői van­nak. A Jor­nal of Eth­nop­o­l­i­tics and Minor­i­ty Issues in Europe reep­rezen­tatív min­tá­ját nyújt­ja a ki­sebb­sé­gek­ről, va­la­mint az adott or­szá­gon vagy ré­gi­ón és az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li hely­ze­tük­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­ták­ban el­hang­zott né­ze­tek­nek.
A vizs­gált cik­kek­ben al­kal­ma­zott mód­szer­tan­ról ös­­sze­fog­la­ló­an az aláb­bi­ak mond­ha­tók el. Elő­ször is az írá­sok több­sé­ge az iro­dal­mat an­go­lul idé­zi, ab­ban az eset­ben is, ha az Eu­ró­pai Unió ke­le­ti or­szá­ga­i­nak prob­le­ma­ti­ká­ját fe­sze­ge­tik, na­gyon ke­vés olyan szer­ző sze­re­pel, aki ha­zai ere­de­tű ta­nul­mányt ele­mez­ne, va­gyis a ki­sebb­sé­gi kér­dés eu­ró­pai ta­nul­má­nyo­zá­sá­val fog­lal­ko­zó szer­ző­ket, fő­ként a ha­son­ló té­má­kon dol­go­zó kol­lé­gá­i­kat idé­zik. Ér­te­lem­sze­rű, hogy az em­ber­jo­gi és a ki­sebb­sé­gi prob­le­ma­ti­ka szé­le­sebb kö­rű in­ter­disz­cip­li­ná­ris meg­kö­ze­lí­tést kí­ván, nél­kü­le ugyan­is nem ra­gad­ha­tók meg az adott or­szág­ban és a ré­gi­ón be­lü­li kö­rül­mé­nyek, a ki­sebb­sé­gek éle­té­nek va­lós meg­ha­tá­ro­zói, te­hát a ki­sebb­sé­gi lét mi­nő­sé­gét meg­sza­bó komp­lex té­nye­zők. Mind­ez a nem­zet­kö­zi jog­nak és az adott or­szág tör­vény­ho­zá­sá­nak szint­jén fo­lyó elem­zést kí­ván, azt a gya­kor­la­tot vizs­gál­va, hogy a ki­sebb­sé­gek mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ér­vé­nye­sít­he­tik és vé­gül is mi­ként ér­vé­nye­sí­tik jo­ga­i­kat a gya­kor­lat­ban. Te­hát el­ke­rül­he­tet­len a szé­les kö­rű mun­ka­cso­port­ok lét­re­ho­zá­sa, a hoz­zá­fér­he­tő iro­da­lom és for­rás­anyag ta­nul­má­nyo­zá­sa. Az írá­sok­ból gyak­ran hi­ány­zik az alul­ról fel­fe­lé ha­la­dó épít­ke­zés, el­sik­kad vagy fi­gyel­men kí­vül re­ked a vizs­gált ob­jek­tum kez­de­mé­nye­ző sze­re­pe, ha azt ma­gát is nem szub­jek­tum­ként ke­ze­lik. Ezért hat­nak az írá­sok­ban egyes konk­lú­zi­ók és meg­ál­la­pí­tá­sok üres­nek, mi­vel csak nem­zet­kö­zi jo­gi és fi­lo­zó­fi­ai sí­kon mo­zog­nak, kol­lé­gá­ik meg­ál­la­pí­tá­sa­i­ra ha­gyat­koz­nak, akik­nek a mű­ve­it is­me­rik, s ezek több­nyi­re an­gol nyel­vű­ek. Ke­vés szer­ző ve­szi azt a fá­rad­sá­got, hogy el­ol­vas­sa azok­ról az or­szá­gok­ról szó­ló ha­zai ere­de­tű mű­ve­ket, ame­lye­ket mun­ká­ik­ban ös­­sze­ha­son­lí­ta­nak. Ugyan­ak­kor egy­más­sal ösz­­sze nem ha­son­lít­ha­tó or­szá­go­kat von­nak pár­hu­zam­ba. Il­luszt­rá­ci­ó­ként ki­emel­he­tők azok a gon­do­la­tok, ame­lyek a Cen­ter for Strate­gies and Inter­naion­al Stud­ies in Wa­shing­ton D. C. ke­let-eu­ró­pai pro­jek­tu­mát irá­nyí­tó igaz­ga­tó­já­tól, Buga­jskitől szár­maz­nak. Egyik cik­ké­ben azt fej­te­get­te, hogy a kö­zép-eu­ró­pai ré­gi­ó­ban két el­len­té­tes fej­lő­dé­si trend és irány­zat vet­he­tő ös­­sze: az ön­igaz­ga­tás erő­sö­dé­se a ki­sebb­sé­gek kö­ré­ben és az etnic­itás mint ál­lam­szer­ve­zé­si elv elő­tér­be kerülése,36 más­részt vi­szont a de­mok­ra­ti­zá­lás in­téz­mé­nyi szin­tű el­mé­lyü­lé­se és a nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek­ben be­töl­tött tag­sá­gi sze­rep foly­tán a pol­gá­ri elv – az etnic­itású de­fi­ni­á­lás­sal szem­ben – erő­tel­je­sebb hang­sú­lyo­kat kí­ván. Buga­js­ki a ma­gya­rok szlo­vá­ki­ai hely­ze­tét ki­elé­gí­tő­nek tart­ja. Meg­ál­la­pít­ja, hogy a nagy ha­tár men­ti ki­sebb­sé­gek lé­te a plu­ra­lis­ta Kö­zép- és Ke­let-Eu­ró­pa gyak­ran di­ver­gens fej­lő­dé­si trend­jei kö­zöt­ti tér­hez kö­tő­dik. A több­sé­gi la­kos­ság na­ci­o­na­liz­mu­sa idéz­te elő, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség a Szlo­vá­ki­á­ban ki­ala­kult új, 1998 utá­ni kö­rül­mé­nyek­re a po­li­ti­kai kom­mu­ni­ká­ció mód­sze­re­i­nek or­szá­gos és kom­mu­ná­lis szin­ten szor­gal­ma­zott ja­ví­tá­sá­val re­a­gált. Ez vis­­sza­hat iden­ti­tá­sá­nak és et­ni­kai ho­va­tar­to­zá­sá­nak erő­sí­té­sé­re, ami vi­szont a több­sé­gi po­li­ti­kai elit és la­kos­ság ré­szé­ről a ki­sebb­sé­gek pol­gá­ri jo­ga­i­nak tel­jes ér­té­kű fej­lő­dé­sét gát­ló bi­zal­mat­lan­sá­got vált ki. Az Eu­ró­pai Unió a tisz­tán pol­gá­ri, nem­ze­ti vagy kul­tu­rá­lis be­üté­sek­től men­tes el­vet szor­gal­maz­za. Buga­js­ki em­lí­tett cik­ké­nek ér­té­két né­mi­leg csök­ken­ti, hogy a ma­gyar ki­sebb­ség­nek Szlo­vá­ki­án be­lü­li hely­ze­tét a bal­ká­ni al­bán és ro­ma ki­sebb­sé­gé­hez ha­son­lít­ja. Egy­re bi­zo­nyo­sabb, hogy a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai ki­sebb­sé­gek kom­pa­ra­tív vizs­gá­la­tá­ra irá­nyu­ló elem­zé­sek, je­le­sül a ma­gyar, az al­bán és a ro­ma ki­sebb­sé­gek ese­té­ben (ez a há­rom ki­sebb­ség je­len­leg a nyu­gat-eu­ró­pai és ame­ri­kai szer­zők ér­dek­lő­dé­sé­nek ked­velt tár­gya) nem te­szik le­he­tő­vé a ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­ben meg­le­vő kü­lönb­sé­gek meg­ra­ga­dá­sát. A konk­lú­zi­ó­ként sze­rep­lő ál­ta­lá­no­sí­tó meg­ál­la­pí­tá­sok a szlo­vá­ki­ai ma­gyar ki­sebb­sé­get a ko­szo­vói al­bá­no­ké­val azo­nos hely­zet­be ál­lít­ják, ami­vel ter­mé­sze­te­sen a szlo­vá­ki­ai ki­sebb­ség­po­li­ti­kát a Bal­kán fe­lé tol­ják. A szlo­vá­ki­ai et­ni­kai konf­lik­tus po­ten­ci­á­lis ve­szé­lye így más for­má­kat és tar­tal­mat ölt. Rá­adá­sul a szer­zők nem ve­szik fi­gye­lem­be a nem­ze­ti­sé­gi prob­le­ma­ti­ká­nak az adott or­szá­gon be­lü­li, 1989 előt­ti re­á­lis ál­la­po­tát, mun­ká­ik­ból hi­ány­zik va­la­mi­fé­le tö­mör tör­té­ne­ti vis­­sza­pil­lan­tás. Is­me­re­tes, hogy a ki­sebb­sé­gek a szo­ci­a­liz­mus idő­sza­ká­ban bi­zo­nyos vív­má­nyok­kal ren­del­kez­tek: vol­tak is­ko­lá­ik, kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nye­ik. A szer­zők túl­nyo­mó több­sé­ge a ki­sebb­sé­ge­ket meg­il­le­tő kor­lát­lan jo­gok meg­adá­sá­nak hí­ve, a te­rü­le­ti au­to­nó­mi­át is be­le­ért­ve, te­kin­tet nél­kül a geo­po­li­ti­kai, a kul­tu­rá­lis és a tör­té­ne­ti kö­zeg sa­já­tos­sá­ga­i­ra. Azon­ban ki­vé­te­lek is lé­tez­nek. Stephen Deets a Mar­guette Uni­ver­si­ty mun­ka­tár­sa bí­rál­ja az is­mert fi­lo­zó­fust, Vill Kym­lick­át és azt a té­mát fe­sze­ge­tő cik­két, hogy ex­por­tál­ha­tó-e a li­be­rá­lis plu­ra­liz­mus Nyu­gat­ról Közép-Európába.37 Írá­sá­ban az­zal ér­vel, hogy a li­be­rá­lis de­mok­rá­cia nem ké­pes a gya­kor­lat­ban al­kal­maz­ni az olyan új legis­zlatív in­téz­ke­dé­se­ken ala­pu­ló meg­kö­ze­lí­tést, amely biz­to­sí­ta­ná a ki­sebb­sé­gek­nek nem­csak a tör­vény előt­ti, ha­nem a min­den­nap­ok gya­kor­la­tá­ban is meg­va­ló­su­ló egyen­jo­gú­sá­gát. Ugyan­csak he­lyén­va­ló ész­re­vé­tel­ről van itt szó, mert is­me­re­tes, hogy a leg­kö­vet­ke­ze­te­seb­ben ki­dol­go­zott és mó­do­sí­tott legis­zlatív nor­mák sem ga­ran­tál­ják a ki­sebb­sé­gek hely­ze­té­nek ja­vu­lá­sát a min­den­na­pi élet­ben. Deets olyan mo­dellt szor­gal­maz, amely sza­va­tol­ja a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai ér­dek­vé­del­mét és po­li­ti­kai je­len­lét­ét. Elő­tér­be he­lye­zi te­hát a po­li­ti­kai rész­vé­tel fon­tos­sá­gát és a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai kép­vi­se­le­tét mint a ki­sebb­sé­gi iden­ti­tás meg­őr­zé­sé­nek el­en­ged­he­tet­len feltételét.38 Kym­lic­ka an­nak a té­zis­nek a hí­ve, hogy a mul­ti­kul­tur­al­iz­mus nyu­gat-eu­ró­pai ké­pé­ben tör­té­nő el­fo­ga­dá­sa ele­ve együtt kell, hogy jár­jon a te­rü­le­ti au­to­nó­mia el­ke­rül­he­tet­len­sé­gé­nek el­fo­ga­dá­sá­val. A mul­ti­kul­tur­al­iz­must mint a mér­vadó ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai és jo­gi el­is­me­ré­sét ga­ran­tá­ló po­li­ti­ká­val egyet­ér­tő ke­let-eu­ró­pai szer­zők Kym­lic­ka iga­zá­ról ta­nús­kod­nak ab­ban az ér­te­lem­ben, hogy a mul­ti­kul­tur­al­iz­mus­sal si­ke­rült két irány­ban új­ra­de­fi­ni­ál­ni és be­fo­lyá­sol­ni a nyil­vá­nos dis­kur­zust. El­ső­sor­ban az igaz­sá­gos­ság de­fi­ní­ci­ó­já­nak ki­szé­le­sí­té­sé­ről van szó, amely­nek ér­tel­me­zé­se már a la­kos­ság egyes cso­port­ja­i­ra vo­nat­ko­zó tör­vé­nyek és jo­gi nor­mák kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket fi­gye­lem­be ve­vő ter­mi­nu­sok ke­re­te­i­ben tör­té­nik. Ilyen irány­ban fo­lyik je­len­leg vi­ta ar­ról, hogy va­jon az igaz­sá­gos­ság min­den­ki szá­má­ra kö­zös tör­vé­nye­ket kí­ván, avagy kü­lön tör­vé­nye­ket a kü­lön­bö­ző cso­por­tok szá­má­ra. Az igaz­sá­gos meg­ol­dást eset­ről est­re kell meg­ta­lál­ni, s nem elő­re meg­ha­tá­ro­zott ki­in­du­ló­pont alapján.39 Más­fe­lől vi­szont az EBESZ ki­sebb­ség­ügyi fő­fel­ügye­lő­je, a gya­kor­la­ti ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­ke­ző Wal­ter A. Kemp, rend­kí­vül ak­tu­á­lis prob­lé­mán töp­reng, ami­kor ar­ra a kö­vet­kez­te­tés­re jut, hogy a nem­ze­ti iden­ti­tás hoz­zá­já­rul a szo­ci­á­lis ko­hé­zió és a nem­zet­kö­zi biz­ton­sá­gi rend­szer eró­zi­ó­já­hoz. Kym­lic­ka meg­kö­ze­lí­té­sét ele­mez­ve meg­ál­la­pít­ja, hogy az a ki­sebb­sé­gek szá­má­ra kol­lek­tív jo­go­kat for­szí­ro­zó el­ven ala­pul, s bár fi­lo­zó­fi­a­i­lag kö­vet­ke­ze­tes, olyan kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­hat, ame­lyek meg­bont­hat­ják a tár­sa­dal­mon be­lü­li együtt­élést. Kym­lic­ka sze­rint a mul­tiet­nikus ál­lam leg­főbb cél­ja a szét­ága­zá­sok in­teg­rá­lá­sa és a tár­sa­dal­mi meg­ál­la­po­dás. Kemp ugyan­ak­kor alá­húz­za, hogy a nem­ze­ti cso­por­tok­ra össz­pon­to­sí­tó po­li­ti­ka az in­teg­rá­ció ke­rék­kö­tő­jé­vé vál­hat. Óv a ha­tá­ro­kon át­íve­lő nem­ze­ti ér­de­kek vé­del­mé­nek kö­vet­kez­mé­nye­i­től (lásd a ma­gyar po­li­ti­kai elit­nek a kö­zép-eu­ró­pai ma­gyar ki­sebb­sé­gek szá­má­ra ket­tős ál­lam­pol­gár­sá­got szor­gal­ma­zó igye­ke­ze­tét), és bí­rá­ló­an vi­szo­nyul a kin-s­tate és kin-­monor­i­ty foga­lomhoz.40 Az em­lí­tett ta­nul­má­nyok meg­egyez­nek ab­ban, hogy az Eu­ró­pai Uni­ó­nak a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni gya­kor­la­ta és po­li­ti­ká­ja nem kon­zisz­tens. Több írás­ban is­mét­lő­dik az a meg­ál­la­pí­tás, hogy a ki­sebb­ség­vé­de­lem 1918 óta tu­laj­don­kép­pen nem vál­to­zott. A vizs­gált írá­sok szer­zői ér­té­ke­lik né­mely po­li­ti­kus­nak és ki­sebb­sé­get kép­vi­se­lő sze­mély­nek ar­ra irá­nyu­ló igye­ke­ze­tét, hogy a ki­sebb­sé­gek az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek­ben kol­lek­tív jo­go­kat kap­ja­nak. Ez a tö­rek­vés bí­rá­lat­tal ta­lál­ko­zik, ugyan­is a szak­ér­tők több­sé­ge a mul­ti­kul­turális plu­ra­li­tást ke­zel­ni ké­pes, erős, de­mok­ra­ti­kus ál­lam­mo­dellt szor­gal­maz. Ezek­ben az írá­sok­ban az a fon­tos kér­dés is sze­re­pel, hogy az Eu­ró­pai Unió mi­lyen be­fo­lyást gya­ko­rol a ki­sebb­ség­vé­de­lem­re a csat­la­ko­zó or­szá­gok­ban, majd az Eu­ró­pai Unió új tag­ál­la­ma­i­ban. Eb­ben az ös­­sze­füg­gés­ben fi­gyel­met ér­de­mel, hogy a nem­zet­kö­zi kö­zös­ség ki­emel­ke­dő sze­re­pet ját­szott a kö­zép-eu­ró­pai re­form­fo­lya­ma­ton át­me­nő or­szá­go­kon be­lü­li ki­sebb­ség­vé­del­mi jo­gok in­téz­mé­nye­sü­lé­sé­ben, ki­szé­le­sí­té­sé­ben és el­mé­lyí­té­sé­ben. Emögött ama egy­sze­rű tény hú­zó­dott meg, hogy a ki­sebb­sé­gi jog­vé­de­lem ja­vu­lá­sa nél­kül nem lesz mód be­jut­ni a fel­té­te­le­zett idő­ke­re­tek kö­zött az Eu­ró­pai Uni­ó­ba. En­nek a kér­dés­nek a meg­ol­dá­sá­ra irá­nyu­ló leg­újabb bul­gá­ri­ai, ro­má­ni­ai és szlo­vá­ki­ai ten­den­ci­ák elem­zé­se alap­ján a Mün­che­ni Egye­tem Alkal­ma­zot Po­li­ti­kai Ku­ta­tá­sok­kal Fog­lal­ko­zó Köz­pont­já­nak mun­ka­tár­sa, Mar­tin Bru­sis pél­dá­ul meg­ál­la­pít­ja, hogy bár a fen­ti or­szá­gok egyi­ké­ben sem si­ke­rült el­fo­gad­tat­ni a ki­sebb­sé­gek kö­zös­sé­gi vol­tá­nak té­zi­sét, va­la­men­­nyi­ben a „ha­ta­lom­meg­osz­tás” mo­dell­je ke­re­ke­dett felül, amit a szer­ző a „tár­su­lá­si mo­dell”-el (consoc­cia­tion­al mod­el) azo­no­sí­tott, ahogy azt Arend Lijphart iden­ti­fikál­ta.41 A de­mok­rá­cia és az et­ni­kai, val­lá­si és kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­ge­ket mu­ta­tó tár­sa­dal­mak ha­ta­lom­gya­kor­lá­sá­nak mo­dell­je­ként jel­le­mez­te, mely­nek ti­pi­kus je­gyei köz­zé ta­ro­zik a plu­rá­lis tár­sa­da­lom va­la­men­­nyi je­len­tős al­ko­tó­elem­ének po­li­ti­kai ve­ze­tő­ egyé­ni­sé­ge­it kép­vi­se­lő nagy­ko­a­lí­ció, to­váb­bá va­la­men­­nyi ko­a­lí­ci­ós part­ner vé­tó­jo­ga, mind­egyik al­ko­tó­elem ma­gas fo­kú, sa­ját ügye­i­ben il­le­té­kes au­to­nó­mi­á­ja, a po­li­ti­kai ha­ta­lom­ban va­ló rész­vé­tel meg­ha­tá­ro­zó nor­má­já­nak szá­mí­tó ará­nyos­ság, a ki­ne­ve­zé­sen ala­pu­ló ál­lam­igaz­ga­tás és a köz­ja­vak­ból tör­té­nő részesedés.42 Bru­sis elem­zé­se a jog­tu­do­mány mű­ve­lő­i­nek írá­sa­i­val ös­­sze­ha­son­lít­va sok­kal in­kább az interetnikus po­li­ti­kai kap­cso­la­tok­ra össz­pon­to­sít­ja fi­gyel­mét, ke­vés­bé az át­ala­ku­lás út­ján ha­la­dó or­szá­gok ki­sebb­ség­vé­del­mi imp­le­men­tá­ci­ó­já­nak az elem­zé­sé­re. Írá­sá­ban to­váb­bá vizs­gá­lat tár­gyá­vá te­szi az Eu­ró­pai Uni­ó­nak ezen or­szá­gok ha­zai interetnikus po­li­ti­kai kap­cso­la­ta­i­ra gya­ko­rolt ha­tá­sát. Meg­ál­la­pít­ja, a töb­bi szer­ző­höz ha­son­ló­an, hogy az Eu­ró­pai Unió, bár nem ren­del­ke­zett és nem is ren­del­ke­zik sa­ját ki­sebb­sé­gi jog­vé­del­mi kó­dex­szel, ké­pes volt ru­gal­ma­sab­ban hat­ni ezek­re az or­szá­gok­ra, mint pél­dá­ul az Eu­ró­pa Ta­nács vagy az EBESZ. Bru­sis két olyan irány­vo­na­lat em­lít – biz­ton­ság és ki­sebb­ség­vé­de­lem, a több­ség és a ki­sebb­sé­gek együtt­élé­sé­nek a ki­sebb­sé­gek po­li­ti­kai rész­vé­te­lén ala­pu­ló ja­ví­tá­sa –, ame­lyek az idő tájt az Eu­ró­pai Unió ré­szé­ről ér­vényt sze­rez­tek az „eu­roen­tellek­tüelek” elem­zé­se­i­nek tár­gyát ké­pe­ző csat­la­ko­zó or­szá­gok­kal és in­téz­mé­nyek­kel szem­ben.
Peter Ver­meer­sch, a leu­veni Insti­tut of Inter­na­tion­al and Euro­pean Pol­i­cy mun­ka­tár­sa elem­zé­sé­ben megál­lapít­ja,43 mi­vel­hogy ma­gá­n az EU-n be­lül – a 15 ere­de­ti ál­lam kö­zött – nagy kü­lönb­sé­gek van­nak a ki­sebb­sé­gi po­li­ti­kát il­le­tő­en, az EU in­téz­mé­nyei kény­te­le­nek vol­tak ma­nő­ve­re­zé­si te­ret biz­to­sí­ta­ni az új ta­gok­nak is. Ilyen ér­te­lem­ben hoz­za fel az EU-nak azon aján­lá­sát, hogy tör­vé­nyi­leg rög­zí­te­ni kell a csat­la­ko­zó or­szá­gok ki­sebb­sé­gei szá­má­ra a kol­lek­tív jo­go­kat, ugyan­ak­kor ar­ra is rá­mu­tat, hogy ugyan­ezt nem kö­ve­tel­te az ere­de­ti ta­gok­tól. Eb­ben a te­kin­tet­ben Eu­ró­pá­ban még to­vább él a nagy­ha­tal­mak és a kis­ál­la­mok sze­rin­ti meg­kü­lön­böz­te­tés, amely mai for­má­já­ban az el­ső vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en kris­tá­lyo­so­dott ki. Vé­ge­ze­tül Ver­meer­sch ér­té­ke­li az EU-nak a ki­sebb­ség­vé­de­lem te­rü­le­tén ér­vé­nye­sü­lő prag­ma­ti­kus ma­ga­tar­tá­sát, ami ab­ban rej­lik, hogy már nem ta­nú­sít olyan élénk ér­dek­lő­dést a te­rü­le­ti et­ni­kai ki­sebb­sé­gek kér­dé­se irán­t, in­kább a ro­ma­kér­dés meg­ol­dá­sá­ra össz­pon­to­sít­ja fi­gyel­mét, ami jócs­kán függ a mig­rá­ci­ó­tól, a me­ne­dék­nyúj­tás­tól, az eu­ró­pai la­kos­ság­nak a be­ván­dor­lók be­özön­lé­sé­től tar­tó ag­gá­lya­i­tól. Te­hát az alochton ki­sebb­sé­gek­kel kap­cso­la­tos prob­lé­mák­tól, ame­lyek az EU ere­de­ti or­szá­ga­i­nak a te­her­té­te­lei.
Az et­ni­kai és pol­gá­ri ka­te­gó­ri­á­já­nak kap­cso­la­ta, an­nak az euró­paizálás kon­tex­tu­sá­ban tör­té­nő elem­zé­se je­len­leg szá­mos olyan vi­ta ve­le­já­ró­ja, ame­lyek a pol­gá­ri ér­té­kek­ről, az eu­ró­pai ál­lam­pol­gár­ság­ról, az ál­lam­pol­gár­ság­ról, a ki­sebb­sé­gek ál­lam­pol­gá­ri jo­ga­i­ról foly­nak. Ezek kö­zé so­rol­ha­tó az a vé­le­mény­cse­re, mely 2001 ja­nu­ár­já­ban zaj­lott le Ox­ford­ban. Részt­ve­vői – an­go­lok, né­me­tek, spa­nyo­lok, por­tu­gá­lok – a pol­gá­ri elv mi­ben­lé­té­vel fog­la­koz­va egyetértő­leg meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy je­len­leg a pol­gá­ri elv ér­tel­me­zé­sé­nek két meg­kö­ze­lí­té­si mód­ja kü­lön­böz­tet­he­tő meg. Egy­részt a pol­gá­ri ka­te­gó­ria mint jo­gi stá­tus, s eb­ből a szem­pont­ból David Mil­ler az ang­li­ai Depart­ment of Phi­los­o­phy Uni­ver­si­ty of War­vick mun­ka­tár­sa nem lát prob­lé­mát a pol­gá­ri elv­nek a tár­sa­da­lom­ban va­ló ér­vé­nye­sí­té­sé­ben. Ugyan­ak­kor a pol­gá­ri elv­nek a szo­ci­á­lis-po­li­ti­kai sze­re­pé­re hív­ja fel a fi­gyel­met. Eb­ben az ér­te­lem­ben a pol­gá­ri ka­te­gó­ria az in­teg­rá­ció po­ten­ci­á­lis for­rá­sa­ként je­le­nik meg a tár­sa­da­lom és az ál­la­mi szer­ve­ző­dé­sek szá­má­ra, ame­lyek erő­tel­je­sen szer­te­ága­zó­dó­ak. David Mil­ler az eu­ró­pai pol­gá­ri el­vet több­szin­tű je­len­ség­ként jel­lem­zi, mely eu­ró­pai, ál­la­mi és ál­la­mon be­lü­li szin­ten lé­te­zik, ami­kor is la­kos­sá­gi cso­por­tok ki­sebb­sé­gi jo­gok­kal ren­del­kez­nek. Alul­ról fel­fe­lé ha­lad­va az ál­la­mi­tól az EU fe­lé a pol­gá­ri elv ve­szít a kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­ga­i­ból, és tisz­tán pol­gá­ri fo­gal­mat ölt. El­len­ke­ző irány­ban, fe­lül­ről le­fe­lé ha­lad­va a pol­gá­ri elv kul­tu­rá­lis meg­ha­tá­ro­zók­kal gaz­da­go­dik. Az el­lent­mon­dást ab­ban lát­ja, hogy az Eu­ró­pai Uni­ón be­lü­li pol­gá­ri elv azon az elő­fel­té­te­le­zé­sen ala­pul, hogy a kul­tú­ra ir­re­le­váns (lásd az EU alap­jo­ga­i­nak char­tá­ját, az eu­ró­pai alkot­mánysz­erződést).44 Fel­te­szi a kér­dést: ha az EU egy­fe­lől kor­lá­toz­za az ál­la­mi szu­ve­re­ni­tást, ez azt je­len­te­né, hogy kor­lá­toz­za a ki­sebb­sé­gi cso­por­tok szu­ve­re­ni­tá­sát is? Tér nyí­lik e ez­zel a ki­sebb­sé­gek szá­má­ra az EU-szer­vek­kel va­ló köz­vet­len kom­mu­ni­ká­lás elő­se­gí­té­sé­hez, jobb lesz ez a ki­sebb­ség­vé­de­lem szá­má­ra? Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció el­mé­lyí­té­sé­ről fo­lyó vi­tá­ban te­hát egy­re in­kább el­to­ló­dik a hang­súly a nem­ze­ti ki­sebb­sé­gek, il­let­ve a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gek és a be­ván­dor­lók jo­ga­i­nak, az au­toch­ton és alach­ton ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­nak ös­­sze­ha­son­lí­tá­sá­ra, te­hát az au­to­nó­mia kö­ve­te­lé­sé­re egy­fe­lől és a nyel­vi, a kul­tu­rá­lis, eset­leg a val­lás­gya­kor­lá­si jo­gok­ra más­fe­lől. Ugyan­ak­kor a be­ván­dor­lók kö­zött is kü­lönb­sé­gek van­nak: az Eu­ró­pai or­szá­gok­ból szár­ma­zó be­ván­dor­lók pol­gá­ri jo­gok­kal ren­del­kez­nek, míg vi­szont az Eu­ró­pai Uni­ón kí­vül­ről ér­ke­ző be­ván­dor­lók pol­gá­ri jo­gok­kal nem ren­del­kez­nek. A re­form­fo­lya­ma­ton át­me­nő, va­la­mint a fej­lett eu­ró­pai or­szá­gok a 21. szá­zad ele­jén kény­te­le­nek szem­be­néz­ni a glo­bá­lis ver­seny és mo­bi­li­tás ne­ga­tív kö­vet­kez­mé­nye­i­vel, ame­lyek szo­ci­á­lis és po­li­ti­kai bi­zony­ta­lan­ság­gal, az et­ni­kai és kul­tu­rá­lis konf­lik­tu­sok ve­szé­lyé­nek nö­ve­ke­dé­sé­vel jár­nak együt­t, ki­e­gé­szül­ve a nem­ze­ti ál­lam és a nem­ze­ti kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok meg­erő­sö­dé­sé­vel ös­­sze­kap­cso­ló­dó anak­ro­niz­mus­sal. Szá­mos eu­ró­pai or­szág­nak meg kell bé­kül­nie a nem­ze­ti iden­ti­tás és a glo­bá­lis kul­tu­rá­lis nyi­tott­ság kö­zöt­ti egyen­súly­ke­re­sés­sel. Az Eu­ró­pai Unió ki­bő­ví­té­sé­nek, in­téz­mé­nyi meg­erő­sí­té­sé­nek, ho­mo­ge­ni­zá­lá­sá­nak a ter­ve­ze­te ré­sze en­nek a fo­lya­mat­nak. A kö­zös Eu­ró­pá­ban a kü­lön­bö­ző nem­ze­tek és nem­ze­ti­sé­gek, a vi­lág más tá­ja­i­ról ér­ke­ző be­ván­dor­lók­kal egye­tem­ben kény­te­le­nek lesz­nek ki­ala­kí­ta­ni egy­faj­ta modus viven­dit. A Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban fo­lyó tu­do­má­nyos és tár­sa­dal­mi dis­kur­zus szám­ba ve­szi azo­kat az ag­gá­lyo­kat és po­ten­ci­á­lis ve­szé­lye­ket, ame­lyek­kel épp Eu­ró­pá­nak eb­ben a geo­po­li­ti­kai tér­ségé­ben leg­in­kább szem­be­ke­rül­nek. Ezért úgy vé­lem, hogy a ki­sebb­sé­gek­ről s a pol­gá­ri ér­té­kek­ről fo­lyó eu­ró­pai vi­tá­ba, akár írá­sos for­má­ban, akár nem­zet­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­kon tar­tott elő­adá­sok­kal erő­tel­jes­eb­ben be kel­le­ne, hogy kap­cso­lód­ja­nak az Eu­ró­pai Unió leg­újabb tag­ál­la­ma­i­nak szak­ér­tői is. Így az in­teg­rá­cióról és az együtt­élés­ről zaj­ló vi­tát mar­kán­san gaz­da­gít­hat­ják, el­mé­lyít­he­tik, konk­ré­tab­bá te­he­tik és ele­ven, a legis­zlatív és tár­sa­dal­mi gya­kor­lat­ban szer­zett ta­pasz­ta­la­tok­kal gaz­da­gít­hat­ják.

A ma­gyar tör­té­ne­lem bő­vel­ke­dik kül­föld­ön si­ke­res ám itt­hon alig is­mert és alig be­csült ala­kok­kal. Kö­zé­jük so­rol­ha­tó Tóth Fe­renc – François de Tott (1733–1793), ma­gyar szár­ma­zá­sú fran­cia ge­ne­rá­lis, dip­lo­ma­ta, mér­nök és em­lék­irat­író. Mint a fran­cia­or­szá­gi Rá­kó­czi­-emig­rá­ció má­so­dik nem­ze­dé­ké­nek egyik leg­ki­emel­ke­dőbb kép­vi­se­lő­je leg­in­kább Fran­cia­or­szág­ban is­mert, de te­vé­keny­sé­gé­nek leg­je­len­tő­sebb hely­szí­ne alap­ján szá­mon tart­ják az Osz­mán Bi­ro­da­lom tör­té­ne­té­vel fog­lal­ko­zó mű­vek is. Tóth Fe­renc­cel a nyil­vá­nos­ság mind Fran­cia­or­szág­ban, mind Ma­gyar­or­szá­gon már éle­té­ben fog­lal­ko­zott. Éle­tét több fran­cia és ma­gyar nyel­vű mo­no­grá­fia fel­dol­go­z­ta1 és újab­ban már szlo­vák nyel­vű pub­li­ká­ci­ók is szü­let­nek (Daniš 1993; 2001, 16–17; Hor­bulák 2006, 13–14). Mi­vel éle­te több szá­lon is kö­tő­dik a Fel­vi­dék­hez, ér­de­mes egy ta­nul­mányt szen­tel­ni az it­te­ni ol­va­só­kö­zön­ség szá­má­ra is.
Aty­ja, Tóth And­rás (1698–1756) fel­te­he­tő­en Nyitráról szár­ma­zott és már igen fi­a­ta­lon részt vett a Rá­kó­czi­-sza­bad­ság­harc­ban. 1704-ben Forgách Si­mon ku­ruc tá­bor­nok ap­ród­ja lett, majd an­nak kegy­vesz­tett­sé­ge után köz­vet­le­nül a fe­je­de­lem alá ke­rült. A szab­daságharc bu­ká­sa után ve­le együtt tá­vo­zott Len­gyel­or­szág­ba. Mi­vel a búj­dosó Rá­kó­czi nem tu­dott to­vább fe­le­lő­sé­get vál­lani a még min­dig gyer­mek Tóth And­rá­sért, új­ra Forgách Si­mon gond­ja­i­ra bíz­ta őt.
Tóth And­rás út­ja ez­után Tö­rök­or­szág­ba ve­ze­tett, ahol a ku­ruc emig­rá­ció még min­dig re­mény­ke­dett a sza­bad­ság­harc új­ra­in­dí­tá­sá­ban. Az 1717–1718-as oszt­rák–tö­rök há­bo­rú­ban a Por­ta ol­da­lán har­colt. A ve­re­ség után to­váb­bi sor­sa bi­zony­ta­lan.
Vál­to­zást Tóth And­rás éle­té­ben a fran­cia hu­szár­to­bor­zás ho­zott. Ber­csé­nyi Lász­ló ez­re­des (1689–1778), ké­sőb­bi mar­sall, a fe­je­de­lem fő­ge­ne­rá­li­sá­nak, Ber­csé­nyi Mik­lós­nak fia, aki ma­ga már a sza­bad­ság­harc bu­ká­sa óta fran­cia szol­gált­ban állt, hu­szá­ro­kat to­bor­zott a fran­cia had­se­reg kö­te­lé­ké­be. Tóth And­rás is élt az al­ka­lom­mal, és az 1720-ban Fran­ciország­ban meg­ala­kult Ber­csé­nyi-hu­szár­ez­red­ben má­sod­had­na­gyi rang­ban kezd­te meg ka­to­nai pá­lya­fu­tá­sát.
A ké­sőb­bi­ek­ben szol­gá­la­tát ki­vá­ló­an lát­ta el. 1722-ben had­nag­­gyá lép­tet­ték elő, 1725-ben se­géd­őr­na­gyi be­osz­tást ka­pott, 1729-ben pe­dig ka­pi­tá­nyi ran­got nyert.
Az 1733-ban ki­tört len­gyel örö­kö­sö­dé­si há­bo­rú­ban a fran­cia had­ve­ze­tés­nek is­mét szük­sé­ge lett kön­­nyű­lo­va­sok­ra. Az Osz­mán Bi­ro­da­lom te­rü­le­tén még eb­ben az idő­ben is vol­tak buj­do­só ku­ru­cok, s a Por­ta is en­ge­délyt adott a to­bor­zás­ra. Tóth And­rás ké­pes­sé­gei is­mer­tek vol­tak: be­szélt tö­rö­kül, ta­tá­rul és len­gye­lül, meg­fe­le­lő hely­is­me­ret­tel ren­del­ke­zett és tö­ret­len volt a fran­cia ural­ko­dó irán­ti hű­sé­ge, ezért Rát­tky Györ­gy bri­ga­dé­ros ja­vas­la­tá­ra 1733-ban őt küld­ték to­bor­zó­ kör­út­ra Tö­rök­or­szág­ba. Már ezen út­ja al­kal­má­val egyéb fel­adat­ra is ki­je­löl­ték. A kons­tan­ti­ná­po­lyi fran­cia kö­vet to­vább küld­te őt dip­lo­má­ci­ai cél­lal a krí­mi ta­tár kán ud­va­rá­ba, hogy próbal­ja azt rá­ven­ni egy orosz­el­le­nes há­bo­rú­ra.
Fran­cia­or­szág­ba va­ló ha­za­té­ré­se után azon­nal részt vett a har­cok­ban. A há­bo­rú után szol­gá­la­tai el­is­me­ré­sé­ül 1737-ben a ka­to­nai Szent La­jos-rend lo­vag­ke­reszt­jé­vel tün­tet­ték ki. A kö­vet­ke­ző bé­ke­évek­ben már rend­sze­re­sen küld­ték dip­lo­má­cia kül­de­tés­sel a Por­tá­hoz.
Az oszt­rák örö­kö­sö­dé­si há­bo­rú­ban (1740–1748) a kez­de­tek­től részt vett. Ez­re­de fog­lal­ta el Prá­gát 1741-ben. E har­cok­ban már fia, Fe­renc is mel­let­te volt.
Ami­kor Ber­csé­nyi Lász­ló gró­fot 1743-ban ki­ne­vez­ték a fran­cia lo­vas­ság fő­fe­lügye­lő­jé­vé, Tóth And­rás vet­te át a Ber­csé­nyi-ez­red ve­ze­té­sét. To­váb­bi el­is­me­rés volt szá­má­ra, hogy az ural­ko­dó 1745-ben de Viviers elő­név­vel bá­rói rang­ra emel­te. Bri­ga­dé­ros­sá két év­vel ké­sőbb lép­tet­ték elő. Eze­ket az esz­ten­dő­ket ál­lan­dó harc­té­ri be­osz­tás­ban töl­töt­te.
Tóth And­rás­ról ma­ga a fe­je­de­lem is meg­em­lé­ke­zett sok év­vel ké­sőbb em­lék­ira­ta­i­ban: „Szeben ost­ro­ma köz­ben Forgách el­küld­te ap­ród­ját, Tóth And­rást, je­len­leg a fran­cia had­se­reg ka­pi­tá­nyát, hogy Rabutin­nál és fe­le­sé­gé­nél tisz­te­leg­jen. Ez di­csé­re­tes szo­kás lett vol­na olyan fe­lek kö­zött, ame­lyek­nek ve­zér­lő tá­bor­no­kai ha­son­ló ud­va­ri­as­sá­got szok­tak ta­nú­sí­ta­ni egy­más irán­t, de az er­dé­lyi­ek és a ha­dak egé­szen más­ként gon­dol­koz­tak Forgách vi­sel­ke­dé­sé­ről” (Rá­kó­czi 1985, 160).
Tiszt­jé­ről, Tóth And­rás­ról, Ber­csé­nyi mar­sall is meg­be­csü­lés­sel írt. Harc­té­ri ér­de­me­i­re va­ló te­kin­tet­tel több­ször ter­jesz­tet­te az ural­ko­dó elé Tóth And­rás ez­red­tu­laj­do­no­si ké­rel­mét, kegy­díj­ban va­ló ré­sze­sí­té­sét és elő­lép­te­té­sét, de ma­gán­le­ve­le­zé­s­ében is több­ször em­lí­ti.
Tóth And­rás Chamigny-ben, Kö­zép-Fran­cia­or­szág­ban te­le­pe­dett el. Fe­le­sé­gül vet­te Marie Ernes­tine Pes­se­lier-t, aki­től há­rom gyer­me­ke szü­le­tett. Az if­jabb And­rást ka­to­nai pá­lyá­ra szán­ta. Fe­renc, aki szin­tén ka­to­na­ként kezd­te, ké­sőbb je­len­tős kar­ri­ert fu­tott be; An­na lá­nya sor­sa is­me­ret­len.
1755-ben Ver­gennes gróf, az új kons­tan­ti­ná­po­lyi fran­cia kö­vet meg­kér­te apó­sát, tart­son ve­le. Tóth And­rás utol­só éve­it Kons­tan­ti­ná­poly­ban töl­töt­te és gyak­ran meg­lá­to­gat­ta Ro­dos­tó­ban a még élő buj­do­só hon­fi­tár­sa­it. A ha­lál is ott ér­te 1757. jú­li­us 9-én. A he­lyi ör­mény te­me­tő­ben he­lyez­ték örök nyu­ga­lom­ra. Tóth And­rás éle­te ma­ga is ta­nul­sá­gos, több írás is fog­la­ko­zik ve­le.
Tóth Fe­renc már Fran­cia­or­szág­ban, Chamigny­ben szü­le­tett 1733-ban. Ap­ja mel­lett kez­dett ka­to­nás­kod­ni, az oszt­rák örö­kö­sö­dé­si há­bo­rú több csa­tá­já­ban részt vett és meg is se­be­sült. 1755-ben el­kí­sér­te ap­ját Kons­tan­ti­ná­poly­ba, ahon­nan an­nak ha­lá­la után tért vis­­sza. Egy ide­ig ál­lás nél­kül volt, de több ké­re­lem­mel for­dult az ud­var­hoz. Még el­uta­zá­sa előtt megházas­dot­t. Ne­je, Marie Ram­baud, egy lyo­ni ne­mes lá­nya volt. A ké­sőb­bi­ek so­rán ró­la igen ke­vés adat ma­radt fenn.
Ver­sailles 1767-ben fi­gyelt fel az if­jú dip­lo­ma­tá­ra. A fran­cia ki­rály sze­ret­te vol­na meg­sze­rez­ni a szom­szé­dos neuchateli her­ceg­sé­get, amely ak­kor a po­rosz ki­rály jo­ga­ra alá tar­to­zott. Tóth Fe­ren­cet bíz­ták meg, hogy sze­rez­zen in­for­má­ci­ó­kat a he­lyi ál­la­po­tok­ról. Azért esett rá a vá­lasz­tás, mi­vel ke­le­ten le­he­tő­sé­ge volt megis­mereked­nie a dip­lo­má­cia rej­tel­me­i­vel, mi­köz­ben Eu­ró­pá­ban tel­je­sen is­me­ret­len volt. Négy hó­na­pig tar­tóz­ko­dott a her­ceg­ség te­rü­le­tén, de in­kog­ni­tó­ját nem si­ke­rült meg­őriz­nie és ki­uta­sí­tot­ták az ál­lam te­rü­le­té­ről.
Ez a ku­darc nem tör­te meg pá­lyá­ját. Már a kö­vet­ke­ző év­ben Tóth Fe­ren­cet bíz­ták meg a krí­mi kon­zu­li te­en­dők­kel. Az okot az elő­ző kon­zul le­mon­dá­sa ad­ta, de hely- és nyelv­is­me­re­te va­ló­ban őt tet­te a leg­al­kal­ma­sab­bá er­re a fel­adat­ra. Meg­bízólevelelét – mely alap­ján igen ne­héz fel­adat várt rá – 1767. jú­ni­us 23-án kap­ta kéz­hez. Orosz­or­szág egy­re nö­vek­vő be­fo­lyá­sa a tér­ség­ben sér­tet­te Fran­cia­or­szág ér­de­ke­it. Ha­gyo­má­nyos szö­vet­sé­ge­se­i­re, Len­gyel­or­szág­ra és Tö­rök­or­szág­ra, mind na­gyobb nyo­más ne­he­ze­dett ag­res­­szí­van ter­jesz­ke­dő szom­széd­juk ré­szé­ről. Tóth Fe­renc­nek meg kel­lett őriz­nie Fran­cia­or­szág be­fo­lyá­sát a tér­ség­ben és eh­hez el­en­ged­he­tet­le­nül szük­sé­ges volt, hogy a kán to­vább­ra is tá­mo­gas­sa a Por­tát. Fel­ada­tá­hoz tar­to­zott ezért mi­nél jobb vi­szonyt ki­ala­kí­ta­ni a kán­nal.
Tóth Fe­renc bá­ró 1767. jú­li­us 10-én hagy­ta el Pá­rizst és ok­tó­ber 17-én ér­ke­zett meg Bah­csi­sze­ráj­ba. Oda­ér­ke­zé­se­kor már egy má­sik kán ült a tró­non. Tóth Fe­renc ve­le is meg­pró­bált jó kap­cso­la­tot ki­ala­kí­ta­ni. Nyelv­is­me­re­te és tá­jé­ko­zott­sá­ga nagy­mér­ték­ben se­gí­tet­te eb­ben, a kán há­rom mi­nisz­te­re is em­lé­ke­zett még aty­já­ra. Az új kán­hoz szó­ló meg­bízólevelelében ar­ról is ér­te­sí­tet­ték, hogy ki­tün­tet­ték a Szent La­jos-rend lo­vag­ke­reszt­jé­vel.
Mi­vel a kánt nem si­ke­rült meg­fe­le­lő mér­ték­ben a fran­cia dip­lo­má­cia szol­gá­la­tá­ba ál­lí­ta­ni, 1768 fo­lya­mán egy pa­lo­ta­for­ra­da­lom meg­buk­tat­ta. Az új kán, Krim Gire­j, sok­kal kész­sé­ge­sebb­nek mu­tat­ko­zott.
Köz­ben a po­li­ti­kai hely­zet egy­re job­ban kieleződöt­t. Eb­ben az idő­szak­ban a fő konf­lik­tus­for­rást Len­gyel­or­szág je­len­tet­te. Az or­szá­got egy­re na­gyobb bel­ső el­len­té­tek fe­szí­tet­ték. A köz­pon­ti kor­mány­zat meg­gyen­gült, a ha­ta­lom a mág­ná­sok ke­zé­be ke­rült. Ezek leg­in­kább sa­ját, úgy­ne­ve­zett kar­di­ná­lis jo­ga­ik meg­őr­zé­sét te­kin­tet­ték leg­főbb cél­juk­nak, és ezek kö­zött leg­in­kább a liberum veto meg­tar­tá­sát. Ez azt je­len­tet­te, hogy bár­mely ne­mes meg­aka­dá­lyoz­hat­ta az orszá­gyűlés ha­tá­ro­za­tá­nak el­fo­ga­dá­sát. Ez eb­ben a kor­szak­ban, ami­kor az erő­sö­dő Po­rosz­or­szág és Orosz­or­szág mind job­ban ve­szé­lyez­tet­te Len­gyel­or­szág te­rü­le­ti egy­sé­gét, igen rö­vid­lá­tó po­li­ti­ka volt. Az utób­bi a hét­éves há­bo­rú óta (1756–1763) ka­to­ná­kat is ál­lo­má­soz­ta­tott az or­szág­ban, s az ő tá­mo­ga­tá­sá­val nyer­te el a trónt Poni­a­towsky Szanis­zló is. A vi­szo­nyo­kat ka­o­ti­ku­sab­bá tet­te, hogy a len­gyel ka­to­li­kus fő­ne­mes­ség erő­sen pra­vosz­láv­el­le­nes volt, ami Orosz­or­szág­nak to­váb­bi okot je­len­tett a be­avat­ko­zás­ra. A dis­­szi­den­sek, a más val­lá­sú len­gye­lek, szin­tén bom­lasz­tot­ták az or­szág egy­sé­gét.
A fran­cia dip­lo­má­cia min­dent meg­tett, hogy rá­ve­gye a Por­tát egy orosz­el­le­nes há­bo­rú­ra, an­nak el­le­né­re, hogy lát­ta, a tö­rö­kök fel­ké­szü­let­len­sé­gét. Ha­son­ló fel­ada­tott kel­lett vég­re­haj­ta­nia Tóth Fe­renc­nek is a Krí­mi Kán­ság­ban.
1768 feb­ru­ár­já­ban meg­ala­kult a ba­ri kon­fö­de­rá­ció, a len­gyel mág­ná­sok ki­rály-, dis­­szi­dens- és orosz­el­le­nes cso­port­ja fel­ke­lést hir­de­tett. Kép­vi­se­lő­jük­kel, Kraczin­s­ki és Potoc­ki gróf­fal Krim Girej is tár­gyalt Tóth Fe­renc je­len­lét­ében.
A jog­cí­met a há­bo­rú ki­tö­ré­sé­re Bal­ta tö­rök ha­tár­erőd meg­tá­ma­dá­sa je­len­tet­te. 1769 ja­nu­ár­já­ban a kán is harc­ba szállt, aho­vá Tóth Fe­renc is el­kí­sér­te. A ta­tár had­já­rat fe­le­más si­kert ho­zott, a határ­men­ti te­rü­le­tek fel­ége­té­sé­vel és húsz­erz­er fo­goly el­hur­co­lá­sá­val vég­ző­dött.
Bár a há­bo­rú­ra Orosz­or­szág sem volt tel­je­sen fel­ké­szül­ve, 1769 és 1770 fo­lya­mán si­ke­rült meg­tör­nie a len­gyel el­len­ál­lást és több meg­sem­mi­sí­tő ve­re­sé­get mér­nie a tö­rök hadse­re­g­re is, 1771-ben pe­dig si­ke­rült az egész Krím-fél­szi­ge­tet el­foglani­a.
1769 ele­jén Krim Girej kán vá­rat­la­nul el­ha­lá­lo­zott. Utód­ja vál­toz­ta­tott az or­szág po­li­ti­kai irá­nyult­sá­gán és a bá­ró­nak nem si­ke­rült foly­tat­nia a meg­kez­dett po­li­ti­kát. Fel­szó­lí­tot­ták az or­szág el­ha­gyá­sá­ra, Kons­tan­ti­ná­poly­ba tá­vo­zott.
Tóth Fe­renc 1770 ele­jén ér­ke­zett is­mét az Osz­mán Bi­ro­da­lom szék­vá­ro­sá­ba. Mi­vel ek­kor még dúlt a há­bo­rú, a szul­tán fel­kér­te, ké­szít­sen szá­má­ra ka­to­nai tér­ké­pe­ket. Fel­ada­tá­val igen megeléged­ve, a szul­tán bi­zal­mát meg­nyer­ve más fel­ada­to­kat is bíz­tak rá: a Dar­da­nel­lák erőd­je­i­nek meg­erő­sí­té­sét, a tö­rök tü­zér­ség meg­újí­tá­sát, ágyú­ön­tö­de ala­pí­tá­sát, ten­ge­rész­is­ko­la nyi­tá­sát, pon­ton­híd ter­ve­zé­sét, de a szu­rony hasz­ná­la­tát is ő ve­zet­te be a tö­rök had­se­reg­ben. Ezek a szé­les­kö­rű had­se­reg­re­for­mok ala­poz­ták meg Tóth Fe­renc bá­ró hír­ne­vét, amely ha­ma­ro­san Nyu­gat-Eu­ró­pá­ba is el­ju­tott. Hasz­nos te­vé­keny­sé­gé­nek most is egy új ural­ko­dó trón­lalépése ve­tett vé­get, így 1776-ban vis­­sza­tért Fran­cia­or­szág­ba, ahol meg­kap­ta a bri­ga­dé­ro­si ran­got.
Fran­cia­or­szág­ban is­mét dip­lo­má­ci­ai fel­adat­tal bíz­ták meg. 1777-ben Lev­ante és Berbe­ri­a, a Földöz­i-tenger ke­le­ti és dé­li part­ján fek­vő fran­cia ke­res­ke­del­mi kép­vi­se­le­tek fel­ügye­lő­jé­vé ne­vez­ték ki. Tóth Fe­renc kör­út­ra in­dult Egyip­tom­ba, a Kö­zel­-Ke­let part­vi­dé­ké­re, a gö­rög szi­get­ten­ger­re, s vé­gül Tu­nisz­ba. A ti­zen­négy hó­na­pos út so­rán hi­va­ta­los te­en­dői mel­lett az el­sők kö­zött hív­ta fel a fi­gyel­met a Föld­kö­zi- és a Vö­rös-ten­gert ös­­sze­kö­tő csa­tor­na le­he­tő­sé­gé­re.
Tóth Fe­renc bá­ró 1778-tól nyugálomány­ba vo­nult és meg­ír­ta hí­res emlék­ti­ratait Mémoires du baron de Tott sur les Turcs et les Tartares cím­mel. Utol­só be­osz­tá­sa a douai erőd pa­rancs­no­ki poszt­ja volt, aho­vá 1786-ban ne­vez­ték ki. A for­ra­da­lom má­so­dik évé­ben on­nan tá­voz­nia kel­lett. Az utol­só pil­la­na­tig ki­rály­hű ge­ne­rá­list az ural­ko­dó Svájc­ba küld­te, hogy pró­bál­jon kap­cso­lat­ba lép­ni emig­ráns ro­ja­lis­ta kö­rök­kel. Ezt a fel­ada­tát már nem tud­ta tel­je­sí­te­ni. Svájc­ban ta­lál­ko­zott Bat­thyá­ny Ti­va­dar­ral, aki meg­hív­ta Tarc­safürdőre, ma­gyar­or­szá­gi bir­to­ká­ra. Tóth Fe­renc ek­kor visz­­sza­tért ősei föld­jé­re. Bat­thyá­ny gróf egy há­zat biz­to­sí­tott szá­má­ra, ahol a bá­ró ké­mi­ai kí­sér­le­te­ket vé­gez­he­tett. A ké­ső éj­je­lig ki­szű­rő­dő fény mi­att a hely­be­li­ek Bo­szor­kány­ház­nak ne­vez­ték el azt. Tóth Fe­renc ké­rel­mez­te vis­­sza­ho­no­sí­tá­sát és a szár­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó ira­to­kért Nyi­tra vár­me­gyét szó­lí­tot­ta meg. Csak fél évig él­vez­te a nyuglamas éle­tet, 1793. szep­tem­ber 22-én hunyt el. Há­za és sír­ja ma is lát­ha­tó Tarc­safürdőn (Tatzmannsdorf, Auszt­ria).
Tóth Fe­renc bá­ró csa­lád­ja ez­zel fér­fi­ágon ki­halt. A bá­ró­nak két lá­nya szü­le­tett, Zsó­fia Ernesztí­na és Má­ria Fran­cis­ka. Az el­ső Mün­chen­ben lett apá­ca, a má­so­dik előbb Ker­migny vicomt, majd an­nak ha­lá­la után François comte de La Rochefou­cauld fe­le­sé­ge lett. A bá­ró fe­le­sé­ge már ko­ráb­ban el­tá­vo­zott az élők so­rá­ból.
Idő­sebb Tóth And­rás má­sik fi­á­nak, if­jabb Tóth And­rás­nak éle­te ke­vés­bé szí­nes, még­is ka­lan­dok­kal te­li. ő is ka­to­na­ként kezd­te ap­ja mel­lett a Ber­csé­nyi-hu­szár­ez­red­ben. Har­colt a hétves há­bo­rú­ban, de nyug­ta­lan és sze­ren­cse­já­ték­ra haj­la­mos ter­mé­sze­te mi­att ap­ja zá­rat­ta be. Ké­sőbb ka­lan­dor éle­tet él, sor­sa több­ször ös­­sze­hoz­ta Gia­co­mo Ca­sa­no­vá­val, aki sze­mé­lyét há­rom­szor is meg­örö­kí­tet­te em­lék­ira­ta­i­ban. If­jabb Tóth And­rás is vál­lalt dip­lo­má­ci­ai fel­ada­tot. A tár­gyalt orosz–tö­rök há­bo­rú ide­jén Szent­pé­ter­vá­ron tar­tóz­ko­dott. Ké­sőb­bi sor­sa alig is­mert, éle­te vé­gén visz­­sza­tért Fran­cia­or­szág­ba (Tóth 2003a, 86–89).
Tóth Fe­renc bá­ró mun­kás­sá­gá­nak je­len­tő­sé­gét ma már szé­les­kö­rű­en is­me­rik és el­is­me­rik. Alak­ját szá­mon tar­ják mind a ma­gyar, mind a fran­cia en­cik­lo­pé­di­ák és élet­raj­zi le­xi­ko­nok, de leg­fő­kép­pen a tö­rök tör­té­ne­lem­mel fog­lal­ko­zó mun­kák. Az ot­ta­ni te­vé­keny­sé­ge már éle­té­ben sok vi­tát vál­tott ki, so­kan – köz­tük Vol­taire – a Tö­rök Bi­ro­da­lom agó­ni­á­ját meg­hos­­szab­bí­tó em­bert lá­tott ben­ne, má­sok sze­rint sze­mé­lyes, anya­gi elő­nyök­től ve­zet­ve vé­gez­te mun­ká­ját. Te­vé­keny­sé­gé­nek mé­lyebb elem­zé­se után az ilyen vé­le­mé­nye­ket egy­ér­tel­mű­en el kell vet­ni. Tóth Fe­renc ki­zá­ró­lag egyé­ni ér­de­mei mi­att vá­lasz­ta­tott ki a krí­mi kon­zu­li poszt­ra és ott min­dig igye­ke­zett a le­he­tő leg­hí­veb­ben szol­gál­ni a fran­cia ki­rály ér­de­ke­it. Bár fel­ada­ta a krí­mi ta­tá­rok orosz­el­le­nes há­bo­rú­ba va­ló be­le­haj­tá­sa volt, emléi­rataiban mint tisz­ta ter­mé­sze­ti né­pet áb­rá­zol­ta őket és tisz­te­let­tel em­lé­ke­zett meg ural­ko­dó­juk­ról, Krim Gire­jről is.
Tóth Fe­renc tö­rök ka­to­nai re­form­jai sem va­la­mi­lyen önös ér­dek­ből szü­let­tek. A bá­ró Bah­csi­sze­rájt el­hagy­va Kons­tan­ti­ná­poly­ban hi­á­ba vár­ta, hogy a fran­cia ud­var ren­dez­ze hely­ze­tét. Tu­dá­sát is­mer­ve a szul­tán ma­ga kér­te fel, hogy se­gít­sen a sú­lyos ka­to­nai hely­zet­ben, amit ő el­vál­lalt. Ez az ál­la­pot el­ső­sor­ban a fran­cia dip­lo­má­ci­á­nak fe­lelt meg, mi­vel az orosz–tö­rök há­bo­rú leg­in­kább Ver­sailles ér­de­ke volt, de ma­ga hi­va­ta­lo­san még­sem állt had­ban Orosz­or­szág­gal, hiv­talosan nem tá­mo­gat­hat­ta szö­vet­sé­ge­sét, vi­szont Tóth Fe­renc mun­ká­ján ke­resz­tül se­gít­he­tett ne­ki.
An­nak el­le­né­re, hogy a bá­ró ma­gán­em­ber­ként állt a szul­tán szol­gá­la­tá­ban, még­sem ha­son­lít­ha­tó a kor re­ne­gát­ja­i­hoz, akik ka­lan­dor­ként, ott­ho­nu­kat és val­lá­su­kat fel­hagy­va anya­gi ér­dek­ből vál­lal­tak tisz­tet az Osz­mán Bi­ro­da­lom­ban. Mun­ká­ját meg­an­­nyi ne­héz­ség kö­ze­pet­te vé­gez­te, éle­tét har­cok és be­teg­sé­gek ve­szé­lyez­tet­ték, meg­be­csü­lé­se in­kább er­köl­csi, mint anya­gi jel­le­gű volt. A kor­szak is­me­re­té­ben meg­le­pő, még­is ki­je­lent­het­jük, hogy mun­ká­ját ki­zá­ró­lag kö­te­les­ség­tu­dat­ból vé­gez­te. Élet­pá­lyá­ját mind­vé­gig a fran­cia ural­ko­dó­hoz va­ló hű­ség ve­zé­rel­te.
Tóth Fe­renc bá­ró alak­ja ki­emel­ke­dő a fran­cia­or­szá­gi ku­ruc emig­rá­ció kö­zött is. Iga­zán ma­gas po­zí­ci­ó­ba csu­pán ket­ten ju­tot­tak új ha­zá­juk­ban: Ber­csé­nyi Lász­ló gróf és Tóth Fe­renc bá­ró. Míg az el­ső azon­ban, akár­csak a töb­bi emig­ráns, ka­to­nai té­ren lett si­ke­res, az utób­bi több te­rü­le­ten is bi­zo­nyí­tott: ka­to­na­ként, dip­lo­ma­ta­ként, mér­nök­ként, ke­le­ti út­ja so­rán gaz­da­sá­gi szak­em­ber­ként és vé­gül író­ként.
Vé­gül ér­de­mes le­het meg­je­gyez­ni, hogy Tóth Fe­renc mun­kás­sá­gát Vol­taire is jól is­mer­te. Mi­kor az utób­bit az egyik ki­adó fel­kér­te egy ka­to­nai írás vé­le­mé­nye­zé­sé­re, ekkép vá­la­szolt:
Allez au Belze­buth, détéstable libraire,
Portez votre tac­tique au cheva­lier de Tott,
Qui fa­it marcher les Turcs au nom de Sabaot.
C´est lui qui de canons cou­vrant les Dar­d­anelles,
A tuer les chre­tiens instru­it les infidèles.

Menj po­kol­ba, gaz könyv­tá­ros,
Vi­gyed Tac­ticá­dat Tott lo­vag­nak,
Ki Sabaoth´ ne­vé­ben mar­sol­tat­ja a´ Tö­rö­kö­ket.
ő az, ki álgyúkkal rak­ván meg a Dar­d­anellt,
Ta­nít­ja a´ hi­tet­le­ne­ket a´ ke­resz­té­nyek meg­ölé­sé­re.
(bá­ró La­kos Já­nos for­dí­tá­sa)

Tóth Fe­ren­cet tö­rök­or­szá­gi te­vé­keny­sé­ge ré­vén már éle­té­ben jól is­mer­ték, vi­szont az ő és aty­ja, Tóth And­rás száramzása so­ká­ig prob­lé­mát je­len­tett a tör­té­net­írás szá­má­ra. Ma­gyar­or­szá­gon Sán­dor Ist­ván 1791-ben Sok­fé­le cí­mű ki­ad­vá­nyá­ban így ír ró­la: „Ki gon­dol­ta vol­na, hogy ez az em­ber, a ki Frantz Or­szág­ból Tö­rök Or­szág­ba 1770-ik­ben mint Fő Indzsel­lér, és lö­vő szer­szá­mok Tu­dó­sa kül­de­tett, egy Ma­gyar­nak fija vala? Kül­de­tett pe­dig a´ Tö­rök­höz, hogy a´ Pat­tan­tyús mes­ter­sé­get nálok bé-vezetné, ´s őket rea ta­ní­ta­ná. De a´ Tö­rök Tsászár, mihent meg­ér­ke­zett, Dar­da­nel­lák­hoz kül­döt­te, hogy azo­kat job­ban meg-erősítse. Vólt-is ide­je, mert az Oro­szok im­már az Árkipelea­guszt ke­resz­tül ka­sul nyar­gal­ták ha­jó­ik­kal, sőt a´ Dar­da­nel­lák alatt mu­to­gat­ták ma­gu­kat. Tud­ni va­ló pe­dig, hogy a Dar­da­nel­lák­nak azon vá­rak ne­vez­tet­nek Tö­rök Or­szág­ban, mel­lyek a´ ten­ger­nek mind a´ két ré­szé­ről épí­tet­tek, úgy­mint az egyik Eu­ró­pa ré­szé­ről, a´ má­sik pe­dig Ásia ré­szé­ről, s´ mel­lyek az Árkipéla­gus­ból, vagy-is fej­ér ten­ger­ből jö­vő ha­jó­kat gá­tol­ják, s´ to­vább a´ ten­ge­ren Kon­stantz­inápoly fe­lé nem eresz­tik, míg meg nem vizs­gál­tat­nak. Itt Tót Ásia ré­szé­ről kilentz új bás­tyát, Eu­ró­pa reszéről pe­dig he­tet ál­lí­tott-fel. Vala Tót annakelőtte a´ Frantz Or­szá­gi Ki­rály szol­gálatjában, s´ az Indzsel­lérséghez igen jól ér­tett. Fi­ze­té­se vala Tö­rök Or­szág­ban na­pon­ta száz Skúdi vagy Olasz Tal­lér. A ő jó for­go­ló­dá­sa ál­tal nagy gaz­dag­ság­ra ver­te ma­gát. Meg-há­za­so­dott Kon­stanz­inápoly­ban igen jól, ´s egy­szer ´s mind az ő to­váb­bi la­ká­sát ot­tan vá­lasz­tot­ta. A´ Tö­rök Mi­nisz­te­rek­nek meg­mu­tat­tam hogy az ő szer­entsétlen ha­da­ko­zá­sa­ik több­nyi­re a´ föld-mé­rés­nek, föld-írás­nak, épí­tés­nek, s´ egyéb mes­ter­sé­gek­nek tu­dat­lan­sá­gá­ból ered­nek, mel­lyek mái na­pon ok­ve­tet­le­nül szük­sé­ge­sek, hogy valamel­ly Ha­di se­reg a´ há­bo­rú­ban sze­r­entsés lé­gyen. Azon­nal a´ Tsászár meg­parantsolá, hogy egy­né­hány Frantz nyel­vet ér­tő Tö­rök Is­ko­lá­ba jár­na hoz­zá­ja, kik annakután­na egye­be­ket ta­ní­ta­ná­nak, ´s egy gaz­dag Ör­mény Ke­res­ke­dő ál­tal min­den­fé­le főld-mérő esz­kö­zö­ket öszve vé­te­tett, mely­ekre Tót­nak szük­sé­ge vala. Ke­vés idő múl­va hat száz Tö­rök Pat­tanyús állí­ta­tot­t-fel Tót­nak Is­ko­lá­já­ból, kik­nek mind egy­fé­le ruháza­tjok ren­del­te­tett, úgy­mint hos­­szú ve­res kön­tös fe­ke­te haj­tó­kák­kal, ´s gal­léral, vi­lá­gos kék nad­rág, fej­re va­ló kis sip­ka. Ezen Tót­ról az ak­ko­ri Újsá­gok te­le valá­nak, hogy mil­lyen ke­gye­lem­ben lett lé­gyen a´ Tö­rök Ud­var­nál, men­­nyi kintset gyűj­tött ot­tan, s mi­ként ta­ní­tot­ta a´ Tö­rö­kö­ket az ágyú­zás­ra. Az Attya úgy­mint lo­vász Rákótzi Fe­ren­cet szol­gál­ta, ´s ve­le el­hagy­ván ha­zá­ját, Frantz Or­szág­ba, ´s on­nan Tö­rök Or­szág­ba rándúlt. A´ ki fe­lő­le töb­bet tud­ni kí­ván, az ol­vas­sa ál­tal ezen Frantz köny­vét: Mem­oires du Baron Tót a Mas­tricht. 1785” (Sán­dor 1791, 53–55). Ez­után az ér­de­kes, ki­sebb pon­tat­lan­sá­go­kat tar­tal­ma­zó írás után so­ká­ig ér­dek­te­len­ség övez­te Tóth Fe­renc sze­mé­lyét Ma­gyar­or­szá­gon. Az el­ső tu­do­má­nyos ér­té­kű ta­nul­mány 1836-ban lá­tott nap­vi­lá­got a Tu­do­mány­tár ha­sáb­ja­in (La­kos 1836, 129–159). A szer­ző, La­kos Já­nos, pon­tos ké­pet adott a bá­ró te­vé­keny­sé­gé­ről, de csa­lád­já­ról hall­ga­tott. Eb­ben az év­ben je­lent meg Kőrösy Lász­ló írá­sa is, amely­ben a bá­rót né­met­nek mond­ja (Kőrösy 1836, 129).
A kö­vet­ke­ző pub­li­ká­ció Thaly Kál­mán tol­lá­ból szár­ma­zik (Thaly 1888, 95). A pon­tos élet­raj­zi ada­tok mel­lett Tóth And­rást nyi­trainak ne­ve­zi – a for­rás meg­je­lö­lé­se nél­kül –, to­váb­bá Tóth Fe­ren­cet tart­ja Mi­kes Ke­le­men le­ve­lei ha­za­ho­zó­já­nak is.
Eb­ben az idő­szak­ban meg­nőtt a bá­ró sze­mé­lye irán­ti ér­dek­lő­dés és elég ki­me­rí­tő írást pub­li­kált a té­má­ban Jan­kó Já­nos (Jan­kó 1889, 329–344). Toc­sek He­lén Tóth Fe­renc bá­ró alak­ját mint kö­ve­ten­dő pél­dát mu­tat­ja be (Tocsek 1892).
Az ed­di­gi leg­je­len­tő­sebb élet­raj­zot Palóczi Ed­gár készítte el 1916-ban Bá­ró Tóth Fe­renc, a Dar­da­nel­lák meg­erő­sí­tő­je cím­mel (Palóczi 1916). Palóczi ki­me­rí­tő mun­kát vég­zett. A szár­ma­zás­sal kapc­solat­ban át­néz­te a hoz­zá­fér­he­tő ira­to­kat, fel­hasz­nál­ta a még élő, csa­lá­di ha­gyo­má­nyo­kat őr­zők vis­­sza­em­lé­ke­zé­se­it is.
A fran­cia tör­té­net­írás is ér­dek­lő­dött Tóth Fe­renc sze­mé­lye irán­t, fran­cia nyel­ven is je­len­tek meg írá­sok a bá­ró te­vé­keny­ség­ről (lásd 1. jegy­zet­pont), ame­lyek azon­ban ge­ne­a­ló­gi­ai ku­ta­tá­sok­kal nem fog­la­koz­tak.
Amint fen­tebb rá­mu­tat­tunk, már a 18. szá­zad vé­gén is is­mert volt Tóth bá­ró ma­gyar szár­ma­zá­sa, en­nek el­le­né­re ké­sőbb még­is ké­te­lyek me­rül­tek fel. A ma­gyar­or­szá­gi szár­ma­zás a tör­té­nel­mi hát­tér, ill. a ve­ze­ték­név mi­att tu­laj­don­kép­pen nem is volt so­ha iga­zán kér­dé­ses, a nyi­trai ere­det, va­la­mint az elő­név iga­zo­lá­sa még­is pon­to­sabb ku­ta­tást igé­nyelt. Ez­zel a kér­dés­sel az utób­bi idő­ben je­len so­rok író­ja is fog­la­ko­zott (Horbulák 2005, 734–744).
A mai tör­té­né­szek Palócz­itól ki­in­dul­va Tóth And­rást Nyitráról szár­maz­tat­ják, ahol 1698. már­ci­us 26-án szü­le­tett. Ap­ja, Mik­lós, nyi­trai ne­mes volt, aki ko­rán csat­la­ko­zott Rá­kó­czi Fe­renc­hez, a fi­át is a fe­je­de­lem mel­lé ad­ta ne­me­si ap­ród­nak. A csa­lád pon­to­sabb be­so­ro­lá­sa nem is­mert, fel­me­rül­nek a Csá­fordi, Fejér­g­yarmati, Szé­ke­lyi és Nyi­trai elő­ne­vű Tóth csa­lá­dok is (Zachar 1984, 221; Palóczi Ed­gár 1916, 3). Ezen­kí­vül Tóth Fe­renc szom­bat­he­lyi tör­té­nész meg­em­lí­ti, hogy Vas és Za­la me­gyék­ben is él­tek ha­son­ló ne­vű csa­lá­dok, de a nyi­trai szár­ma­zást ő is el­fo­ga­dott­nak tart­ja (Tóth 2001, 32). Szlo­vák tör­té­né­szek – ve­ze­ték­ne­ve alap­ján – egy­ér­tel­mű­en nyi­t­rainak, sőt szlo­vák­nak te­kin­tik Tóth And­rást (Segeš 2004, 21; Daniš 1993, 91).
Palóczi fen­tebb em­lí­tett köny­vé­ben mint­egy negy­ven ol­da­lon, mel­lék­let­tel és csa­lád­fa áb­rá­zo­lá­sá­val mu­tat­ja be ku­ta­tá­sa­i­nak vo­na­lát. Ne­ki még le­he­tő­sé­ge volt egy or­szág ha­tá­ra­in be­lül ta­nul­má­nyoz­ni több le­vél­tá­rat, sőt az ak­kor még élő em­be­re­ken ke­resz­tül a csa­lá­di tra­dí­ci­ók­ra is tá­masz­kod­ha­tott. Fent em­lí­tett ta­nul­má­nyunk­ban meg­pró­bál­tunk rá­mu­tat­ni a Palóczi Ed­gár ál­tal ha­gyott fe­hér fol­tok­ra és el­lent­mon­dás­ok­ra, fel­hasz­nál­ni olyan ira­to­kat, ame­lye­ket ő nem vett fi­gye­lem­be, mind­ezt per­sze amel­lett, hogy mun­ká­ját nagy­ra ér­té­kel­jük.
Az el­ső rész­ben be­mu­tat­tuk, mi­ért vél­te Palóczi egy­ér­tel­mű­en bi­zo­nyí­tott­nak, hogy a ren­del­ke­zés­re ál­ló ada­tok alap­ján bi­zo­nyos Tóth Mik­lós volt Tóth And­rás aty­ja. Palóczi a csa­lád cí­me­ré­ből in­dult ki, majd út­ja Nyitrára ve­ze­tett, ahol az ak­ko­ri főlevéltáros meg­ta­lál­ta Tóth And­rás 1793. má­jus 7-ik­i, a vár­me­gyé­hez in­té­zett kér­vé­nyét, amely­ben Ma­gyar­or­szág­ra va­ló ha­za­tér­te után kér­te, iga­zol­ják ne­me­si szár­ma­zá­sát. Er­re a ké­re­lem­re már más­nap Rud­nyán­szky Pál al­jegy­ző ki­ad­ta a kért ira­tot, va­la­mint az anya­köny­vi ki­vo­na­tot az aláb­bi szö­veg­gel: „1698 már­ci­us 26-án szü­le­tett és meg­ke­resz­telt And­rás, Tóth Mik­lós és An­na gyer­me­ke, ke­reszt­szü­lei Fá­bi­án Mi­hály és Tóth Erszé­bet. Kéz­je­gyem­mel iga­zo­lom. Bleho Jó­zsef nyi­trai plé­bá­nos. Kelt Nyitrán 1793. má­jus 10-én”.2
En­nél a ké­re­lem­nél több kér­dés is fel­me­rül. A kér­vé­nye­ző egy bi­zo­nyos Tóth And­rás tá­bor­nok, Mik­lós fia, aki Nyitráról szár­ma­zik és 1706-ban el kel­lett hagy­nia az or­szá­got, alá­za­to­san fo­lya­mo­dik Nyi­tra vár­me­gye ne­me­si kö­zös­sé­gé­hez, hogy iga­zol­ják ne­me­si szár­ma­zá­sát. A kér­vény­ben fel­so­rolt té­nyek nem tel­je­sen fe­dik a va­ló­sá­got. Alul­írott Tóth And­rás 1793-ban már nem élt és nem is 1706-ban hagy­ta el Ma­gyar­or­szá­got, ha­nem 1711-ben. Palóczi Ed­gár en­nek el­le­né­re nem ké­tel­ke­dik ab­ban, hogy az irat Tóth Fe­renc bá­ró ké­ré­sé­re ké­szült. A bá­ró­nak szük­sé­ge volt va­la­mi­lyen iga­zo­lás­ra ha­za­ér­ke­zé­se után, ugyan­is min­den ira­ta Fran­cia­or­szág­ban ma­radt. A for­rás, amely­re Palóczi hi­vat­ko­zik te­hát nem 1698 kö­rül ke­let­ke­zett, ha­nem Nyi­tra vár­me­gye ad­ta ki 1793. má­jus 10-én Tóth Fe­renc ré­szé­re ne­mes­sé­ge iga­zo­lá­sá­ra.
A Szé­ke­lyi és Nyi­trai Tóth csa­lád kap­cso­la­tá­ról, sa­ját sza­vai sze­rint, csak egy bi­zo­nyí­té­kot ta­lált. Egy per­ben 1782-ben Szé­ke­lyi Tóth Pé­ter II ősei kö­zé so­rol­ja a Mik­sa ál­tal ne­mes­ség­re emelt Nyi­trai Tót­ho­kat.
Palóczi Ed­gár vég­kö­vet­kez­te­té­se: hogy a per­irat fenn­ma­radt ré­szé­ben em­lí­tett Tóth Mi­hály ap­ja-e Tóth And­rás, nem bi­zo­nyít­ha­tó; vi­szont tény­ként is­me­ri el, hogy Michael Thot­th és Nico­laus Thot­th az 1568-ban ne­mes­sé­get szer­zett nyi­trai Tóth Mi­hály le­szár­ma­zot­tai.
Utol­só bi­zo­nyí­ték­ként a ro­kon­ság iga­zo­lá­sá­ra egy tarc­safürdői út­le­írást idéz 1802-ből, mely­ben az író em­lí­ti Tóth Fe­ren­cet és nyi­trai szár­ma­zá­sú­nak mond­ja. Palóczi sze­rint eze­ket az ada­to­kat olyan­tól kel­lett hal­la­nia, aki azt sze­mé­lye­sen a bá­ró­tól tud­hat­ta. Ezen té­nyek és ös­­sze­füg­gé­sek alap­ján szá­má­ra tel­je­sen bi­zo­nyí­tot­tá vállt a csa­lád nyi­trai szár­ma­zá­sa.
A to­váb­bi­ak­ban Palóczi még fog­la­ko­zik a Fejér­g­yarmati csa­lád tör­té­ne­té­vel. Ezen csa­lád tra­dí­ci­ói sze­rint élt egy And­rás ne­vű ősük, aki Tö­rök­or­szág­ban épí­tett vá­ra­kat. Ezen kí­vül mun­ká­já­ban még elő­for­dul­nak a Far­kas és Kot­­tya ve­ze­ték­ne­vek mint fel­té­te­lez­he­tő csa­lá­di kap­cso­la­tok.
Sa­ját ku­ta­tá­sunk szin­tén ge­ne­a­ló­gi­ai mun­kák át­te­kin­té­sé­vel in­dult, majd a Nyi­t­ra Me­gyei Le­vél­tár­ban foly­tató­dot. Palóczi Ed­gár nyom­do­ka­in ha­lad­va át­ku­tat­tuk a „Tóth” ne­vű ne­me­sek jegy­zé­két a 804/XII. fas­ci­cu­lus alat­t. Az ira­tok kö­zött meg­ta­lál­tuk Tóth And­rás anya­köny­vi ki­vo­na­tát; Tóth Fe­renc kér­vé­nyét Nyi­tra vár­me­gye köz­gyű­lés­éhez, mely­nek alá­író­ja­ként Tóth And­rás sze­re­pel; Rud­nyán­szky Pál al­jegy­ző le­ve­lét, amely­ben iga­zol­ja a bá­ró nyi­trai ho­nos­sá­gát, va­la­mint azt a bi­zo­nyos 5. szá­mú per­ira­tot, amely az 1782-es per­re vo­nat­ko­zik.
Ez­után át­néz­tük Fel­ső- és Alsó-Nyitra ne­me­si ös­­sze­írá­sa­it 1669 és 1718 – And­rás és aty­ja Mik­lós „ide­je” kö­zött –, ame­lye­ket Palócz­i, il­let­ve Romhányi főlevéltáros fi­gyel­men kí­vül ha­gyott. Mik­lós és And­rás itt sem sze­re­pel­tek, az egyet­len elő­for­du­lás „Michaël Thot­t” volt. Mi­vel Palóczi meg­em­lí­tet­te Fel­sőköröskényt és Nyi­trai­vánkát is, így át­néz­tük ezek és né­hány kör­nyék­be­li fa­lu ne­me­si ös­­sze­írá­sát. Több Tóth elő­for­du­lás mel­lett itt sem ta­lál­tunk sen­kit a fel­té­te­le­zett sze­mé­lyek kö­zül.
Ami Nyi­tra vá­ros anya­könyv­ét il­le­ti, a fel­jegy­zé­sek az 1700-as év­től ma­rad­tak fenn: az Al­só­vá­ro­séi 1700-tól, a Fel­ső­vá­ro­séi 1787-től. Tóth And­rás ere­de­ti, 1698. már­ci­us 26-ról száramzó anya­köny­vi be­jegy­zé­sé­hez te­hát már nem le­het hoz­zá­jut­ni. Meg­jegy­zen­dő, ma­ga Palóczi Ed­gár sem lát­hat­ta az ere­de­tit, mert az már az ő ide­jé­ben is el­ve­szett (Palóczi 1916, 268–269).
Hogy a ku­ta­tás mi­nél tel­je­sebb le­gyen, át­néz­tük a vá­ros há­zas­sá­gi fel­jegy­zé­se­it is, amely­be Palóczi úgy­szin­tén nem te­kin­tett be­le. A Matric­u­la Cop­u­la­to­rum 1692-től 1740-ig ter­jed. Szá­mom­ra csak az 1692 és 1700 kö­zöt­ti idő­szak volt fon­tos, ami­kor Tóth And­rás szü­lei egy­be­kel­het­tek. A jegy­zék nyolc Tóth ne­ve­ze­tű em­bert em­lít, de kö­zü­lük csak egy­nél je­gyez­tek ne­me­si szár­ma­zá­sú vő­le­gényt, még­pe­dig névsz­erint Mar­t­i­nus Toth ese­té­ben.
A fen­tebb fel­vá­zolt té­nyek alap­ján Tóth And­rás és Tóth Fe­renc nyi­trai szár­ma­zá­sát, sze­rin­tünk, egy­ér­tel­mű­en nem le­het bi­zo­nyí­ta­ni. Palóczi – an­nak el­le­né­re, hogy a prob­lé­mát meg­ol­dott­nak tart­ja – köny­ve csa­lád­fá­in sem áb­rá­zol­ja a köz­vet­len ro­ko­ni kap­cso­la­to­kat az egyes Tóth csa­lá­dok kö­zött. A Zéke­lyi (Szé­ke­lyi), a Fejér­g­yarmati és a Kot­­tya nem­zett­sé­gek kö­zött se­hol sem tün­te­ti fel And­rás vagy Fe­renc ne­vét. Bár a csa­lád­fá­kon sze­re­pel Mik­lós, And­rás és Fe­renc ke­reszt­név, még­is az éle­tre­jazi ada­tok alap­ján egyik sem fe­lel meg a ku­ta­tás­ban sze­rep­lő ala­kok va­la­me­lyik­ének.
A fő érv a nyi­trai szár­ma­zás­sal kap­cso­lat­ban az, hogy Tóth Fe­renc bá­ró köz­vet­le­nül Nyi­tra vár­me­gyét szó­lí­tot­ta meg ne­mes­sé­ge ügyé­ben. Ez az irat ma is lé­te­zik és ugyan mi­ért ép­pen eh­hez a me­gyé­hez for­dul­na, ha nem on­nan szár­maz­na? Csak­hogy né­hány za­va­ró té­nye­ző van a do­log­ban: mi­ért írt ap­ja ne­vé­ben és mi­ért tün­te­tett fel hely­te­len élet­raj­zi ada­to­kat? Palóczi is­me­ri a vá­laszt. Az el­ső el­lent­mon­dást köz­vet­ve cá­fol­ja: a kér­vényt Tóth And­rás ve­zér­őr­nagy ne­vé­ben ír­ták és a tör­té­ne­lem csak egy ve­zér­őr­na­gyot is­mer ilyen né­ven. Má­sod­szor pe­dig ap­ja emig­rá­ci­ó­já­nak dá­tu­mát nem is­mer­te, il­let­ve el­len­ke­ző­leg, ő is­mer­te pon­to­san, és az már ak­kor meg­tör­tént, ami­kor Forgách Si­mon kegy­vesz­tet­té vált, te­hát 1706-ban.
A nyi­trai szár­ma­zást tá­mo­gat­hat­ja az is, hogy a vár­me­gyei köz­gyű­lés már más­nap iga­zol­ta azt. Amint az a ne­me­si ös­­sze­írá­sok alap­ján lát­ha­tó, a kor­szak­ban csak egy Tóth csa­lád­ne­vű ne­mes mu­tat­ha­tó ki a vá­ros­ban, még­pe­dig Tóth Mi­hály. Az­zal a tén­­nyel kap­cso­lat­ban, hogy a vár­me­gyei hi­va­tal­no­kok a kér­vé­nye­ző pon­tat­lan in­for­má­ci­ói alap­ján há­rom em­ber­öl­tő után ké­pe­sek vol­tak mind­ös­­sze egy nap alatt megfe­leni a kér­vé­nye­ző­nek, szkep­ti­ku­sak va­gyunk. Az 1802-es út­le­írá­s­ban elő­for­du­ló ada­tok le­het­nek va­ló­sak, hi­szen a bá­ró va­ló­ban Nyi­tra vár­me­gyé­hez for­dult, de en­nek sem kell bi­zo­nyí­ta­nia az ot­ta­ni szár­ma­zást, mind­ez csu­pán az 1793-ban kel­te­zett ira­tok va­ló­di­sá­gát bi­zo­nyít­ja.
Le­het­sé­ges, hogy név­té­vesz­tés­ről van szó, és az ál­ta­lunk ta­lált Mi­hályt cse­rél­ték fel Mik­lós­ra 1793-ban vagy akár Palóczi ide­jé­ben, a 20. szá­zad ele­jén. Míg az el­ső ke­reszt­név ki­zá­ró­lag a kér­vé­nyen for­dul elő, il­let­ve az ar­ra vá­la­szo­ló iga­zo­lá­so­kon, a má­so­dik keresztenév a ne­me­si jegy­zé­kek­ben több éven át nyo­mon kö­vet­he­tő. A kér­vény­ben vi­szont, mint ahogy már fen­tebb fo­gal­maz­tunk, több el­lent­mon­dás is van.
Bizony­ta­lakodását Palóczi is ki­fe­je­zi köny­ve ele­jén: „Tóth And­rás An­tal va­ló­szí­nű­leg 1698. már­ci­us 26-án szü­le­tett Nyitrán. Aty­ja va­ló­szí­nű­leg Tóth Mik­lós, any­ja An­na as­­szony, kik Nyi­tra fel­ső vá­ro­sá­ban lak­tak [a ki­eme­lé­sek tő­lem – H. Zs.]”(Palóczi 1916, 3).
Min­den bi­zo­nyí­ték, amely a nyi­trai ere­det­ről szól 1793-ból va­ló és köz­ve­tett ada­tok­ból in­dul ki. Ér­te­lem­sze­rű­en a 18. szá­zad vé­gén még lé­tez­het­tek ezt iga­zo­ló fel­jegy­zé­sek, ame­lyek má­ra már nem ma­rad­tak fenn. A ma hoz­zá­fér­he­tő ada­tok alap­ján nem le­het be­bi­zo­nyí­ta­ni, hogy Tóth And­rás 1698. már­ci­us 26-án Nyitrán szü­le­tett, és még ke­vés­bé, hogy ap­ját Mik­lós­nak hív­ták. Ezt a le­he­tő­sé­get ter­mé­sze­te­sen nem le­het ki­zár­ni, vi­szont hoz­zá­fér­he­tő le­vél­tá­ri ada­tok­kal nem le­het bi­zo­nyí­ta­ni.
Tóth And­rás szár­ma­zá­sá­ra vo­nat­ko­zó ku­ta­tá­sunk ered­mé­nyét így fog­lal­hat­juk össze: Tóth And­rás ne­me­si szár­ma­zá­sát bi­zo­nyos­nak te­kint­het­jük, hi­szen más­képp nem le­he­tett vol­na Forgách Si­mon, ké­sőbb pe­dig II. Rá­kó­czi Fe­renc ap­ród­ja, to­váb­bá nem nyer­het­te vol­na el a fran­cia bá­ró­sá­got sem. Tóth And­rás ap­já­nak ke­reszt­ne­vé­vel a 17. és a 18. szá­zad for­du­ló­ján, il­let­ve a 18. szá­zad vé­gén ke­let­ke­zett ira­tok­ban nem ta­lál­koz­tunk. Tóth And­rás nyi­trai szár­ma­zá­sát csak a 18. szá­zad vé­gén ke­let­ke­zett ok­le­ve­lek bi­zo­nyít­ják, vi­szont ezek mint­egy ki­lenc­ven év­vel a szü­le­té­se után ke­let­kez­tek. Ab­ban az idő­ben, ami­kor Tóth Fe­renc ké­rel­mez­te ma­gyar­or­szá­gi szár­ma­zá­sá­nak iga­zo­lá­sát még lé­tez­het­tek olyan ira­tok, ame­lyek alap­ján ezt Nyi­tra vár­me­gye iga­zol­hat­ta, ma vi­szont ezek már nem ku­tat­ha­tók, il­let­ve még nem ke­rül­tek elő. Az el­ső­ként ál­ta­lunk fi­gye­lem­be vett ne­me­si ös­­sze­írá­sok és há­zas­sá­gi fel­jegy­zé­sek mind­ezt nem erő­sí­tik meg. A leg­fon­to­sabb ok a nyi­trai szár­ma­zás­ra, hogy Tóth Fe­renc ép­pen e vár­me­gyét szó­lí­tot­ta meg. Az, hogy ezt egy el­lent­mon­dás­ok­ban bő­vel­ke­dő kér­vény­ben tet­te, to­vább bo­nyo­lít­ja a ké­pet. Ezen té­nyek alap­ján az aláb­bi konk­lú­zió von­ha­tó le: Tóth And­rás aty­ja va­ló­szí­nű­leg nem volt hos­­szabb ide­ig Nyi­t­ra vá­ros pol­gá­ra, és szin­te bi­zo­nyo­san nem on­nan szár­ma­zott. Ha And­rás még­is Nyitrán szü­le­tett vol­na, ez pusz­ta vé­let­len­ként fog­ha­tó fel. Csak gyer­mek­éve­i­nek né­hány rö­vid esz­ten­de­jét tölt­het­te a vá­ros­ban és a vár­me­gyé­vel sem­mi­lyen kap­cso­la­ta nem volt. A sza­bad­ság­harc bu­ká­sa után, mind­ös­­sze ti­zen­há­rom éve­sen, a fe­je­de­lem kí­sé­re­té­vel el­hagy­ta az or­szá­got. Ap­ját sem ak­kor, sem ké­sőbb nem em­lí­tik, ami ar­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni, hogy ak­kor már nem is élt. 1711 után Tóth And­rás éle­té­ben vég­leg el­tű­nik Nyi­tra és töb­bé a Fel­vi­dék­re sem tért vis­­sza.
Tóth Fe­renc bá­ró iro­dal­mi te­vé­keny­sé­ge is igen je­len­tős. A már is­mert em­lék­ira­t­okon kí­vül ko­moly for­rás­ér­ték­kel bír­nak dip­lo­má­cia le­ve­lei is: La mis­sion de Neuchâtel, La mis­sion Crimeé és La mis­sion du Lev­an­t. Ezek je­len­leg a Ver­sailles­-i Vá­ro­si Le­vél­tár Lebaudy-­gyűjteményében talál­hatók.3
Tóth Fe­renc leg­je­len­tő­sebb mű­ve­ként em­lék­ira­ta­it tart­juk szá­mon. Az el­ső fran­cia nyel­vű ki­adás 1784-ben je­lent meg Amsz­ter­dam­ban, majd to­váb­bi négy látot nap­vi­lá­got; még ket­tő Amsz­ter­dam­ban, majd egy-­e­gy Pá­rizs­ban és Maas­tricht­ban. Né­hány év­vel ké­sőbb meg­je­lent a mű an­gol, dán, svéd és né­met nyel­ven. A ké­sőb­bi év­ti­ze­dek­ben rész­ben vagy tel­je­sen meg­je­lent len­gye­lül, oro­szul és tö­rö­kül, de an­gol for­dí­tá­sát ki­ad­ták az Egye­sült Ál­la­mok­ban is.
Az Em­lék­irat­ok a 18. szá­zad vé­gé­nek egyik legolva­sot­tab út­le­írá­sai kö­zé tar­to­zott. A mű ere­de­ti­leg fik­tív le­ve­lek for­má­já­ban író­dott. Az ilyen mis­szilis le­ve­lek már az ókor­ban is nép­sze­rű­ek volt, de a 18. szá­zad fo­lya­mán szá­mos mű, köz­tük em­lék­irat­ok is szü­let­tek ilyen for­má­ban.
Az Em­lék­irat­ok nem egy idő­ben íród­tak. Rö­vid út­le­írás­okon ala­pul­nak, ame­lye­ket a bá­ró elő­ször el­ső kons­tan­ti­ná­po­lyi út­ja so­rán ve­tett pa­pír­ra. Ké­sőbb, a föld­kö­zi-ten­ge­ri út­ja után, eze­ket át­ír­ta, for­má­ju­kat meg­vál­toz­tat­ta.
Az Em­lék­irat­ok öt rész­ből te­vő­dik ös­­sze: be­ve­ze­tés, el­ső kons­tan­ti­ná­po­lyi tar­tóz­ko­dás, krí­mi dip­lo­má­ci­ai út, má­so­dik kons­tan­ti­ná­po­lyi tar­tóz­ko­dás, s vé­gül a lev­an­tei kör­út.
A be­ve­ze­tő rész – Dis­cours prélim­i­naire – Tóth Fe­renc szom­bat­he­lyi tör­té­nész sze­rint tör­té­ne­ti ér­te­ke­zés az em­be­ri civilzá­ciók lé­nye­gé­ről, il­let­ve a ke­le­ti des­po­ti­kus ci­vi­li­zá­ci­ó­kat el­íté­lő pamf­let. Az író vi­tá­ba száll Mon­tes­quieu klí­ma­el­mé­le­té­vel, mi­sze­rint a tár­sa­dal­mak és tör­vé­nyek ki­ala­ku­lá­sá­ra leg­in­kább a ter­mé­sze­ti té­nye­zők hat­nak. A bá­ró ez­zel szem­ben a „lel­ki erők” el­sőbb­sé­gét hir­de­ti, mi­sze­rint az em­be­ri ter­mé­szet az, amely meg­ha­tá­roz­za a tár­sa­dal­mak fej­lő­dé­sét. A szö­veg to­váb­bi ré­sze­i­ben ki­fe­je­zi el­uta­sí­tá­sát a des­po­tiz­mus­sal szem­ben. Ezt a mű más ré­sze­i­ben is még sok­szor meg­te­szi. A be­ve­ze­tés utol­só ol­da­la­in az an­tik ci­vi­li­zá­ci­ó­ról és a tö­rök tár­sa­da­lom­ról el­mél­ke­dik. A so­rok kö­zül egy so­kat ta­pasz­talt, kis­sé csa­ló­dott, de igen bölcs em­ber ké­pe raj­zo­ló­dik ki. Gya­nít­ha­tó, hogy a szö­veg­re az En­cik­lo­pé­dia azo­nos cí­mű ré­sze szol­gált pél­dá­ul. Mind­ket­tő ter­je­del­mes írás és a szer­zők ve­zér­esz­mé­it fe­je­zi ki.
A má­so­dik rész az el­ső kons­tan­ti­ná­po­lyi tar­tóz­ko­dás­ról szól (1755–1763). A szer­ző igen szí­nes ké­pet fest a min­den­na­pi élet­ről, sem­mi sem ke­rü­li el a fi­gyel­mét. Ír az egy­sze­rű em­be­rek­ről és a gaz­da­gok­ról, a vá­ros élel­mi­szer-el­lá­tá­sá­ról; a köz­rend fen­ntartásáról; ar­ról, ho­gyan be­fo­lyá­sol­ja az éle­tet az év­szak­ok vál­to­zá­sa; a be­teg­sé­gek­ről és gyó­gyí­tá­suk­ról. Le­ír­ja a szul­tá­ni ud­vart is, aho­vá be­já­ra­tos volt. So­ro­kat szen­tel a bi­ro­da­lom pénz­ügye­i­nek, ün­ne­pe­i­nek, a szo­ká­sok­nak, a di­vat­nak; szól az ál­la­tok­ról, a rab­szol­gák­ról és sok egyéb ap­ró rész­let­ről.
A har­ma­dik rész krí­mi dip­lo­má­ci­ai küld­te­té­sét be­szé­li el 1767 és 1769 kö­zött. Eb­ben a rész­ben sok táj­le­írás és nép­raj­zi fel­jegy­zés ta­lál­ha­tó, de itt már sze­re­pet kap a po­li­ti­ka is. Az írás leg­ér­de­ke­sebb és leg­gyak­rab­ban idé­zett ré­sze a bá­ró­nak Krim Girej kán­nal va­ló be­szél­ge­té­se. Eb­ben a kánt mint fel­vi­lá­go­sult, a fran­cia kul­tú­ra után ér­dek­lő­dő, bölcs ural­ko­dót lát­juk, aki­nek part­ne­re egy ta­pasz­talt, mű­velt, a he­lyi vi­szo­nyok­ban jár­tas dip­lo­ma­ta.
A ne­gye­di­ki rész Tóth Fe­renc bá­ró re­form­te­vé­keny­sé­gét örö­kí­ti meg. Ezek a ka­to­nai re­for­mok gyak­ran nem má­sok, mint he­ro­i­kus erő­fe­szí­té­sek az el­kor­hadt tö­rök ka­to­nai rend­szer meg­tá­masz­tá­sá­ra. A bá­ró­nak nap mint nap meg kell küz­de­nie a ka­to­nai ve­ze­tők és az egy­sze­rű em­be­rek kö­zö­nyé­vel és hoz­zá nem ér­té­sé­vel. Az itt le­ír­tak alap­ján még pon­to­sabb ké­pet ka­punk az el­ma­ra­dott bi­ro­da­lom­ról.
Az utol­só rész a bá­ró a Föld­kö­zi-ten­ger ke­le­ti me­den­cé­jét érin­tő kör­uta­zá­sát ír­ja le. Eb­ben a rész­ben igen nagy te­ret szen­tel a be­uta­zott or­szá­gok föld­raj­zá­nak, tör­té­nel­mé­nek és tár­sa­dal­mi vi­szo­nya­i­nak, amely­ből ki­emel­ke­dik Egyip­tom le­írá­sa.
Tóth Fe­renc em­lék­ira­ta igen si­ke­res volt a ma­ga ide­jé­ben, er­ről ta­nús­kod­nak a több­szö­ri ki­adá­sok is. A mű meg­je­le­né­sé­nek ide­jé­ben a bá­ró te­vé­keny­sé­ge is­mert volt és vár­ha­tó volt, hogy a szer­ző az ol­va­sók­kal is meg­oszt­ja él­mé­nye­it. A bá­ró az eu­ró­pa­i­ak szá­má­ra tel­je­sen is­me­ret­len, exotikus vi­dé­kek­ről írt. Ép­pen eb­ben az idő­szak­ban kez­dett el­ter­jed­ni az ori­en­ta­lisz­ti­ka, az út­le­írás­ok és a tu­do­má­nyos iro­da­lom. A kor­szak jel­lem­ző iro­dal­mi ága, a pre­romatika, ame­lyet a rous­seau­-i „vis­­sza a ter­mé­szet­hez” jel­lem­zett. A ta­tá­rok le­írá­sa pon­to­san ilyen. A táj­le­írás, az egy­sze­rű em­be­rek áb­rá­zo­lá­sa, az ér­zel­mek ki­fe­je­zé­se, az exotikus né­pek be­mu­ta­tá­sa, a nem­ze­tek fö­löt­ti fran­cia kul­tú­ra elől a nem­ze­ti múlt­hoz va­ló vis­­sza­té­rés jel­le­mez­te a kor­sza­kot. Az em­ber és a ter­mé­szet kap­cso­la­ta az áb­rá­zo­lá­sok kö­zép­pont­já­ba ke­rült. Tóth Fe­renc be­utaz­ta gya­kor­la­ti­lag az egész Osz­mán Bi­ro­dal­mat és mind­er­ről vi­lá­go­san, ért­he­tő­en írt.
Iz­gal­mas a mű idő­áb­rá­zo­lá­sa is. Az író an­nak mú­lá­sát nem jegy­zi fel, né­hány ki­vé­tel­től el­te­kint­ve so­ha­sem ír év­szá­mot. En­nek oka le­het, hogy az ese­mé­nye­ket több év­vel a le­zaj­lá­suk után ve­tet­te pa­pír­ra, ez­zel vi­szont nö­vel­te az írás mű­vé­szi ér­té­két, mi­vel a ke­le­ti em­be­rek éle­té­ben az idő lé­nye­ge­sen ke­ve­sebb sze­re­pet ját­szik.
A dip­lo­má­ci­ai ese­mé­nyek­ről ál­ta­lá­ban ke­vés ol­vas­ha­tó az Em­lék­irat­ok­ban. Ese­ten­ként meg­em­lí­ti ki­vel ta­lál­ko­zott (a ba­ri kon­fö­de­rá­ció kép­vi­se­lő­i­vel, a mál­tai lo­vag­rend nagy­mes­te­ré­vel stb.), de a tár­gya­lá­sok konk­rét ered­mé­nyét nem is­mer­jük meg. A bá­ró szin­te sem­mit sem ír csa­lá­di dol­ga­i­ról.
A so­rok kö­zül egy okos, jó meg­fi­gye­lő ké­pes­sé­gű em­ber bon­ta­ko­zik ki el­lőt­tünk. Tóth Fe­renc le­bi­lin­cse­lő­en ír, még­is tar­tóz­ko­dik a se­ké­lyes szó­ra­koz­ta­tás­tól. Vis­­sza­fo­gott, nem té­ved a kor­szak­ban már elő­for­du­ló ero­ti­kus le­írá­sok te­re­pé­re, ho­lott a sze­ráj is­mer­té­ben meg­te­het­te vol­na. Írá­sá­nak mű­fa­ja leg­in­kább út­le­írás a pre­ro­man­ti­ka jel­lem­ző je­gye­i­vel.
Amint ír­tuk, a mű egyes ré­szei kü­lön­bö­ző idő­szak­ban íród­tak, me­lye­ket a szer­ző ké­sőbb át­írt és ki­egé­szí­tett, de mind­ez csak jav­ított a vég­ső ered­mé­nyen. A mű­nek ezidáig tel­jes ma­gyar for­dí­tá­sa még nem ké­szült el, de an­gol for­dí­tá­sa Szlo­vá­ki­á­ban is hoz­zá­fér­he­tő.

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Daniš, Miroslav 1993. Sloven­sko, husári a cárovná. Bratislava, Stim­ul.
Daniš, Miroslav 2001. V službách francúzske­ho krá¾a. His­torická revue, 12. roè. 10. è. 16–17. p.
Dobossy Lász­ló 1963. A fran­cia iro­da­lom tör­té­ne­te. 1–2. köt. Bu­da­pest, Gon­do­lat.
Hor­bulák Zsolt 2005. Ada­lé­kok Tóth Fe­renc bá­ró szár­ma­zá­sá­hoz. Va­si Szem­le, 59. évf. 6. sz. 734–744. p.
Hor­bulák Zsolt 2006. Fran­tišek Tóth – zabud­nutý diplo­mat zo Sloven­s­ka. Zahranièná po­li­ti­ka, 10. roè. 1. è. 13–14. p.
Jan­kó Já­nos (ifj.) 1889. Bá­ró Tóth Fe­renc uta­zá­sa Egyip­tom­ban 1771-ben. Föld­raj­zi Köz­le­mé­nyek, 17. köt. 329–344. p.
Kőrösy Lász­ló 1836. Bá­ró Tót. Hasz­nos Mu­lat­sá­gok, 1836. feb­ru­ár 17., 17. sz., 129. p.
La­kos Já­nos 1836. Em­lé­ke­zet báro Tott Fer­enczre. Tu­do­mány­tár, 2. sz. 129–159. p.
Palóczi Ed­gár 1916. Bá­ró Tóth Fe­renc, a Dar­da­nel­lák meg­erő­sí­tő­je. Bu­da­pest, a Vö­rös Fél­hold tá­mo­ga­tá­sá­ra ala­kult or­szá­gos bi­zott­ság.
Rá­kó­czi Fe­renc 1985. Em­lék­irat­ok. Bu­da­pest, Szép­iro­dal­mi Könyv­ki­adó.
Sán­dor Ist­ván 1791. Tót­ról. Sok­fé­le, 1. évf. 53–55. p.
Segeš, Vla­di­mír (2004): Najm­ladší ku­ruc. Obrana, 12. roè. 9. è. 21. p.
Szerb An­tal 1989. A vilá­gi­radalom tör­té­ne­te. Bu­da­pest, Mag­ve­tő.
Thaly Kál­mán 1888. A Szu­e­zi-csa­tor­na ma­gyar ter­ve­ző­je a mult szá­zad­ban. Egyet­ér­tés, 22. évf. 95. sz.
Toc­sek He­lén 1892. A buj­do­só fia. Bu­da­pest, Méh­n­er Vil­mos ki­adá­sa.
Tóth Fe­renc 2001. Egy tarc­safürdői em­lék. Bá­ró Tóth Fe­renc éle­te és mun­kás­sá­ga. Va­si Szem­le, 55. évf. 1. sz. 31–42. p.
Tóth Fe­renc 2003a. André Tott, un ami de Ca­sa­no­va, cap­i­taine du hus­sard­s. Vivat Hus­sar, no. 38, 86–89. p.
Tóth Fe­renc 2003b. François de Tott (1733–1793) és mű­ve. Egy fel­vi­lá­go­sult dip­lo­ma­ta em­lé­ke­zé­sei. Va­si Szem­le, 57. évf. 6. sz. 713–731. p.
Zachar Jó­zsef 1984. Ide­gen ha­dak­ban. Bu­da­pest, Mag­ve­tő.

1. Be­ve­ze­tés

A ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­hoz va­ló jog a ki­sebb­sé­ge­ket meg­il­le­tő kul­tu­rá­lis au­to­nó­mia egyik leg­fon­to­sabb lánc­sze­me. A ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás meg­va­ló­sí­tá­sá­nak egyik alap­ve­tő fel­té­te­le az ön­azo­nos­ság – egy adott kö­zös­ség nyel­ve, ha­gyo­má­nyai és egyéb kul­tu­rá­lis ér­té­kei – meg­őr­zé­sé­nek. Az ok­ta­tás sze­re­pe azért is kulcs­fon­tos­sá­gú, mert még egy ke­vés­sé as­­szi­mi­lá­ló­dott kö­zös­ség­ben fel­nö­vő gyer­mek sem ké­pes bol­do­gul­ni pusz­tán az „ott­hon­ról ho­zott”, a csa­lá­don be­lül be­szélt, sok­szor ar­cha­i­kus anya­nyel­ven: a kor­sze­rű, az eu­ró­pai kö­ve­tel­mé­nyek­nek és ál­ta­lá­ban a mo­dern tár­sa­da­lom­nak meg­fe­le­lő nyelv­is­me­ret el­sa­já­tí­tá­sa csak is­ko­la­rend­sze­rű kép­zés út­ján biz­tosítható.2

2. A ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek nyelv­hasz­ná­la­ta

2001-ben a Köz­pon­ti Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai sze­rint a né­met nem­ze­ti­sé­gi né­pes­ség be­csült szá­ma 200-220 ezer volt. A nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint vi­szont 1990-ben 37 511, 2001-ben pe­dig 33 792 sze­mély val­lot­ta ma­gát né­met anya­nyel­vű­nek; va­la­mint 1990-ben 30 824, 2001-ben pe­dig 62 233 sze­mély né­met nem­ze­ti­sé­gű­nek. 2001-ben 54%-kal töb­ben val­lot­ták ma­gu­kat né­met nem­ze­ti­sé­gű­nek, mint né­met anya­nyel­vű­nek, ami az utób­bi tíz év tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai fo­lya­ma­ta­i­nak tud­ha­tó be, és ami erő­tel­jes nyel­vi as­­szi­mi­lá­ci­ó­ra utal. Még két ada­tot em­lí­te­nék ez­zel kap­cso­lat­ban: 2001-ben 88 416 sze­mély tar­tot­ta úgy, hogy kö­tő­dik a né­met nem­ze­ti­sé­gi kul­tu­rá­lis ér­té­kek­hez, ha­gyo­má­nyok­hoz, és 53 040 sze­mély nyi­lat­ko­zott úgy, hogy csa­lá­di és ba­rá­ti kö­zös­ség­ben hasz­nál­ja a né­met nyel­vet.
A né­met nyelv 1945 óta gya­kor­la­ti­lag majd­nem ki­zá­ró­lag is­ko­lai nyelv­ként, ill. az idő­sebb ge­ne­rá­ció nyel­ve­ként lé­te­zik. A ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek – gyak­ran a jó né­met nyelv­tu­dás el­le­né­re is – egy­más kö­zött for­má­lis és in­for­má­lis hely­ze­tek­ben is ma­gya­rul be­szél­get­nek. Kér­dés, hogy az is­ko­la át­ve­he­ti-e a csa­lá­dok sze­re­pét a nyel­vi szo­ci­a­li­zá­ci­ó­ban. A ma­gyar­or­szá­gi né­met ta­ná­rok a ta­ní­tá­si szü­ne­tek­ben ál­ta­lá­ban ma­gya­rul be­szél­nek di­ák­ja­ik­kal.

3. Tör­vé­nyi hát­tér

Az 1993. évi a nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­ról szó­ló LXXVII. tör­vény 2. fe­je­ze­te az egyé­ni ki­sebb­sé­gi jo­gok kö­zött em­lí­ti, hogy a ki­sebb­ség­hez tar­to­zó sze­mély­nek jo­ga van: a) anya­nyelv­ének, tör­té­nel­mé­nek, kul­tú­rá­já­nak, ha­gyo­má­nya­i­nak meg­is­me­ré­sé­hez, ápo­lá­sá­hoz, gya­ra­pí­tá­sá­hoz, to­vább­adá­sá­hoz; b) részt ven­ni az anya­nyel­vű ok­ta­tás­ban és mű­ve­lő­dés­ben.
A ki­sebb­sé­gek ön­kor­mány­za­ta­i­ról szó­ló 4. fe­je­zet ki­mond­ja, hogy a he­lyi ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat in­téz­ményt ala­pít­hat és tart­hat fenn, kü­lö­nö­sen a he­lyi köz­ok­ta­tás te­rü­le­tén. En­nek gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sa azon­ban aka­dá­lyok­ba üt­kö­zik. A ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat­ok a köz­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sá­hoz és mű­köd­te­té­sé­hez nem ren­del­kez­nek meg­fe­le­lő anya­gi for­rás­sal. A 4. fe­je­zet ki­mond­ja to­váb­bá, hogy a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás törzs­anya­gá­nak ki­ala­kí­tá­sá­ban – a fel­ső­ok­ta­tás ki­vé­te­lé­vel – az érin­tett or­szá­gos ön­kor­mány­za­tot egyet­ér­té­si jog il­le­ti meg. Egy­azon ki­sebb­ség­hez tar­to­zó nyolc ta­nu­ló szü­lő­jé­nek ké­ré­se ese­tén ki­sebb­sé­gi osz­tály vagy ta­nu­ló­cso­port in­dí­tá­sa kö­te­le­ző. Az anya­nyel­vű vagy anya­nyel­vi ok­ta­tás több­let­költ­sé­gét az ál­lam, ill. a he­lyi ön­kor­mány­zat vi­se­li. A ki­sebb­sé­gek anya­nyel­vű-anya­nyel­vi ok­ta­tá­sá­hoz az anya­nyel­vű pe­da­gó­gu­sok kép­zé­sé­nek biz­to­sí­tá­sa ál­la­mi fel­adat.
Ma­gyar­or­szá­gon há­rom for­má­ja lé­te­zik a ki­sebb­sé­gi nyelv ok­ta­tá­sá­nak:
– az anya­nyel­vű (tan­nyel­vű);
– a két­nyel­vű, és
– a nyelv­ok­ta­tó for­ma.
Az el­ső tí­pus, ami a nyelv és iden­ti­tás meg­őr­zé­se szem­pont­já­ból a leg­meg­fe­le­lőbb len­ne, a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek szá­má­ra gya­kor­la­ti­lag nem biz­to­sí­tott. A két­nyel­vű ok­ta­tá­si for­ma lé­te­zik, de ko­moly gon­dok­kal küzd a ta­nár­hi­ány mi­att, ugyan­is a ta­nár­kép­zés a né­met nyel­vű szak­ok­ta­tás­hoz nem biz­to­sí­tott.

1. táb­lá­zat. A né­met nem­ze­ti ki­sebb­sé­gi ne­ve­lés­ben, ok­ta­tás­ban nap­pa­li ta­go­za­ton részt ve­vő sze­mé­lyek 1999–2005

For­rás: www.om.hu.

Egy 2004-es kor­mánybeszá­moló3 sze­rint az 1999/2000-es tan­év­ben 263 né­met ki­sebb­sé­gi óvo­dá­ban ös­­sze­sen 14 171 gyer­mek ta­nult. 2265 né­met tan­nyel­vű cso­port­ban, 11 906 két­nyel­vű cso­port­ban.
Ugyan­eb­ben a tan­év­ben 284 né­met ki­sebb­sé­gi ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban ös­­sze­sen 46 254 di­ák ta­nult. Eb­ből 758 di­ák né­met tan­nyel­vű, 4911 fő két­nyel­vű, és – a túl­nyo­mó több­ség – 40 585 di­ák nyelv­ok­ta­tó is­ko­lá­ban.
2001/2002-ben né­met egy­nyel­vű gim­ná­zi­um nem mű­kö­dött. 19 né­met két­nyel­vű ki­sebb­sé­gi gim­ná­zi­um­ban 653 di­ák ta­nult, míg 5 né­met nyelv­ok­ta­tó ki­sebb­sé­gi gim­ná­zi­um­ban 204 di­ák ta­nult, ös­­sze­sen 857 fő.
Egy­nyel­vű né­met ki­sebb­sé­gi szak­kö­zép­is­ko­la a tár­gyalt idő­szak­ban nem lé­te­zett, egy két­nyel­vű ki­sebb­sé­gi szak­kö­zép­is­ko­lá­ban 245 di­ák ta­nult, 5 nyelv­ok­ta­tó ki­sebb­sé­gi szak­kö­zép­is­ko­lá­ban pe­dig 463 di­ák, ös­­sze­sen 708 fő.
Az ada­tok­ból jól lát­szik, hogy a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás nagy hi­á­nyos­sá­ga a szak­kép­zés te­rü­le­tén je­lent­ke­zik. Az ál­ta­lá­nos is­ko­lát vég­zett nem­ze­ti­sé­gi ta­nu­lók ma­gyar ok­ta­tá­si nyel­vű szak­kö­zép­is­ko­lá­ba ke­rül­ve el­veszt­he­tik nyelv­tu­dá­su­kat és az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban meg­szer­zett nem­ze­ti­sé­gi iden­ti­tá­su­kat.
A né­met nyelv spe­ci­á­lis hely­ze­té­ből, presz­tí­zsé­ből kö­vet­ke­ző­en nem csak a né­met nem­ze­ti­sé­gi di­á­kok vesz­nek részt a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás­ban, ha­nem más ki­sebb­ség­hez tar­to­zók, ill. a több­sé­gi nem­zet­hez tar­to­zók is.

4. A ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás cél­jai

A Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Or­szá­gos Ön­kor­mány­za­ta (MNOÖ) kon­cep­ci­ó­ja sze­rint a ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás el­sőd­le­ges cél­ja az iden­ti­tás meg­őr­zé­se, ill. tu­da­to­sí­tá­sa. A ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás­ban tö­re­ked­ni kell a né­met stan­dard nyelv írott és be­szélt for­má­já­nak meg­ér­té­sé­re és ak­tív hasz­ná­la­tá­ra, de a mo­dern né­met nyelv né­hány va­ri­án­sá­nak, ill. a még lé­te­ző ma­gyar­or­szá­gi né­met nyelv­já­rás­ok el­sa­já­tí­tá­sá­ra is. A ma­gyar­or­szá­gi né­met kö­zös­ség kul­tú­rá­já­nak, szo­ká­sa­i­nak, nép­köl­té­szet­ének, nép­raj­zá­nak és nép­ze­né­jé­nek ápo­lá­sa és meg­tar­tá­sa fon­tos fel­adat. Ezen kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok alap­ja­in le­het egy új, a mul­ti­kul­turális Eu­ró­pá­nak meg­fe­le­lő ma­gyar­or­szá­gi né­met iden­ti­tás szi­lárd alap­ja­it le­rak­ni. A mul­ti­kul­turális tár­sa­da­lom ér­té­ke­i­nek a ki­fe­je­zé­sén ke­resz­tül le­het to­le­ran­ci­á­ra, a más­ság el­fo­ga­dá­sá­ra, az interkul­turális meg­ér­tés­re ne­vel­ni. Az ok­ta­tás­ban meg­fe­le­lő he­lyet kell kap­nia a több­sé­gi nem­zet és a ki­sebb­ség kul­tú­rá­já­nak, tör­té­nel­mé­nek, ill. az országis­meretnek.

4.1. A je­len­le­gi ok­ta­tá­si-ne­ve­lé­si rend­szer hi­á­nyos­sá­gai

Az óvo­dá­ba és az ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ba a gyer­me­kek több­sé­ge (anya)nyelv­tudás nél­kül ér­ke­zik. A szü­lők és az óvo­da­pe­da­gó­gu­sok egy ré­sze tart a né­met egy­nyel­vű, ill. a két­nyel­vű ok­ta­tás eset­le­ges (kép­zelt) hát­rá­nya­i­tól, mi­sze­rint ez az ok­ta­tá­si for­ma a gyer­me­kek pszi­chés és nyel­vi fej­lő­dé­sét ne­ga­tív irány­ban be­fo­lyá­sol­ja. Ke­vés a nyel­vi­leg és mód­szer­ta­ni­lag meg­fe­le­lő­en kép­zett óvo­da­pe­da­gó­gus, aki a gyer­me­kek egy, ill. két­nyel­vű ok­ta­tá­sát biz­to­sí­ta­ni tud­ná. Az óvo­dai nem­ze­ti­sé­gi ne­ve­lés alap­ve­tő cél­ja, hogy a gyer­me­kek né­met és ma­gyar nyelv­tu­dá­sa kö­zöt­ti kü­lönb­sé­ge­ket az is­ko­lá­ba ke­rü­lé­sig ki­egyen­lít­se, hogy ugyan­olyan jól tud­ják ma­gu­kat ma­gya­rul és né­me­tül is ki­fe­jez­ni.
Az MKM 32/1997-es mi­nisz­te­ri ren­de­le­te két ne­ve­lé­si for­mát en­ge­dé­lyez a ki­sebb­sé­gi óvo­dák­ban: a két­nyel­vű ne­ve­lést és a ki­zá­ró­lag a ki­sebb­sé­gi nyel­ven tör­té­nő ne­ve­lést. 1999. szep­tem­ber 1-jé­től a nyelv­ok­ta­tó ne­ve­lés nem le­het­sé­ges a ki­sebb­sé­gi óvo­dák­ban.
A MNOÖ tá­mo­gat­ja a két­nyel­vű ne­ve­lé­si for­mát, de sze­ret­né meg­kön­­nyí­te­ni az át­me­ne­tet az egy­nyel­vű né­met ne­ve­lé­si for­ma fe­lé. Így le­het­ne tá­mo­gat­ni a gyer­me­kek nyel­vi fej­lő­dé­sét, ami ta­lán he­lyet­te­sít­het­né a né­met anya­nyel­vű csa­lá­di kör­nye­zet hi­á­nyát, és le­he­tő­sé­get nyúj­ta­na egy né­met nyel­vű szo­ci­a­li­zá­ci­ó­ra. Az óvo­da­pe­da­gó­gu­si ál­lá­sok alul­fi­ze­tett­sé­gük mi­att nem elég­gé von­zók, ezért a jó nyel­vi ké­pes­sé­gű óvo­da­pe­da­gó­gu­sok és ta­ná­rok in­kább a gaz­da­sá­gi élet­ben he­lyez­ked­nek el. A két­nyel­vű ok­ta­tás be­ve­ze­té­sét to­vább hát­rál­tat­ja a nem ki­elé­gí­tő tan­könyv­el­lá­tott­ság, a meg­fe­le­lő tan­esz­kö­zök hi­á­nya.
Az ál­ta­lá­nos is­ko­lák­ban a nyelv­ok­ta­tó for­ma nem fe­lel meg az ef­fek­tív ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás kri­té­ri­u­ma­i­nak. Az ilyen is­ko­lák­ban vég­zett ta­nu­lók je­len­tős ré­szé­nek né­met nyelv­tu­dá­sa na­gyon sze­rény. A fen­ti sta­tisz­ti­kai ada­tok­ból nyil­ván­va­ló, hogy a di­á­kok túl­nyo­mó több­sé­ge (több mint 40 000 di­ák) ilyen tí­pu­sú is­ko­lá­ban ta­nul. A két­nyel­vű is­ko­lák szá­ma erő­sen le­csök­kent az MKM 32/1997-es mi­nisz­te­ri ren­de­le­te óta – 1998. szep­tem­ber 1-jén lé­pett élet­be –, ugyan­is az is­ko­lák nem ké­pe­sek meg­fe­lel­ni az eb­ben le­fek­te­tett szi­go­rú kö­ve­tel­mé­nyek­nek. A leg­több ki­sebb­sé­gi ál­ta­lá­nos is­ko­la a nyelv­ok­ta­tó tí­pust vá­lasz­tot­ta. Rész­ben a szak­ta­nár­hi­ány mi­att – ke­vés a meg­fe­le­lő (sza­k)nyelv­tudás­sal bí­ró tan­erő –, rész­ben a szü­lők azon fé­lel­me mi­att, hogy gyer­me­kü­ket az ál­ta­lá­nos is­ko­la, ill. a gim­ná­zi­um be­fe­je­zé­se után a to­vább­ta­nu­lás­kor hát­rá­nyok érik. A szak­tan­tár­gyak fel­vé­te­li vizs­gá­ja ugyan­is Ma­gyar­or­szá­gon ki­zá­ró­lag ma­gyar nyel­ven tör­té­nik, ami hát­rányt je­lent, mert a ma­gyar nyel­vű ki­fe­je­ző­kés­zség hi­á­nyos­sá­gai a fel­vé­te­li bi­zott­ság sze­mé­ben tu­dás­hi­ány­ként je­len­nek meg. Jó vol­na el­ér­ni, hogy a ki­sebb­sé­gi ta­nu­lók a fel­vé­te­li vizs­gát anya­nyel­v­ükön te­hes­sék le.
A MNOÖ cél­ja az egy­nyel­vű né­met ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás be­ve­ze­té­sé­nek tá­mo­ga­tá­sa, amely­hez a két­nyel­vű is­ko­lá­kon át ve­zet az út. Ezért tá­mo­ga­tan­dók azon is­ko­lák, ame­lyek a két­nyel­vű ok­ta­tást kí­ván­ják be­ve­zet­ni, ill. meg kí­ván­ják tar­ta­ni. A ta­nár­hi­ány le­küz­dé­sé­re meg­ol­dást je­lent­het­nek a mo­bil ta­ná­rok, ill. a kis­tér­sé­gi, is­ko­lák kö­zöt­ti meg­ál­la­po­dá­sok.

5. Óvo­dák

Az óvo­da a ki­sebb­sé­gi ne­ve­lés je­len­tős lánc­sze­me. Ez pó­tol­hat­ja a csa­lád­ban több­nyi­re el­ve­szett nyel­vi kö­ze­get. En­nek el­le­né­re a nem­ze­ti­sé­gi óvo­dai ne­ve­lés­nek még szak­fel­ada­ti szá­ma sinc­s. Nincs meg­ha­tá­roz­va, hogy mi­lyen mi­nő­sé­gi kri­té­ri­u­mok men­tén ne­vez­he­ti ma­gát egy in­téz­mény két­nyel­vű nem­ze­ti­sé­gi óvo­dá­nak. A mi­nő­ség­biz­to­sí­tást nem az adott nem­ze­ti­ség szak­ér­tői vég­zik; szi­go­rí­ta­ni kel­le­ne a szak­ér­tői lis­tá­ra ke­rü­lés fel­tét­ele­it is.4
Az MKM 32/1997-es mi­nisz­te­ri ren­de­le­te két ne­ve­lé­si for­mát en­ge­dé­lyez a ki­sebb­sé­gi óvo­dák­ban:
– a két­nyel­vű ne­ve­lést, ill.
– a ki­zá­ró­lag a ki­sebb­sé­gi nyel­ven tör­té­nő ne­ve­lést.
A ma­gyar­or­szá­gi né­met gyer­me­kek túl­nyo­mó több­sé­ge né­met nyelv­tu­dás nél­kül ke­rül az óvo­dá­ba, ugyan­is a csa­lád­ban nincs le­he­tő­sé­gük a nem­ze­ti­sé­gi nyelv el­sa­já­tí­tá­sá­ra. Ezt a fel­ada­tot az óvo­dá­nak kel­le­ne át­vál­lal­nia. 2000-ben 263 né­met ki­sebb­sé­gi óvo­dá­ban ös­­sze­sen 14 171 gyer­mek ta­nult: 2265 fő né­met tan­nyel­vű cso­port­ban, 11 906 fő két­nyel­vű cso­port­ban. 623 óvo­da­pe­da­gó­gus lát­ta el a ne­ve­lé­si fel­ada­to­kat, kö­zü­lük 148 nem ren­del­ke­zett nyel­vi kép­zett­ség­gel, 121 fő pe­dig nyelv­vizs­gá­val „ta­ní­tott”.
Az óvo­dák­ban en­nek meg­fe­le­lő­en a kö­vet­ke­ző nyel­vi­fog­lal­ko­zás-tí­pu­sok ala­kul­tak ki:
1. Kb. 20 per­ces né­met nyel­vi fog­lal­ko­zá­sok he­ti 1-2 al­ka­lom­mal. A gyer­me­kek meg­ta­nul­nak né­hány dalt, rí­met, ki­szá­mo­lót, kö­zel 300 szót, ki­fe­je­zést né­met nyel­ven, de gya­kor­la­ti­lag nem ér­te­nek, és nem be­szél­nek né­me­tül.
2. Ba­ra­nya me­gyé­ben mű­kö­dő tí­pus az ún. „né­met” óvo­da. A hét négy nap­ján a tel­jes óvo­dai sze­mély­zet min­den hely­zet­ben né­me­tül be­szél a gye­re­kek­kel. 1990-ben 8 ilyen óvo­da mű­kö­dött.
3. A „sop­ro­ni óvo­dai mo­dell” 1994 óta lé­te­zik. Kez­det­ben két óvo­da­pe­da­gó­gus fog­lal­ko­zik a gye­re­kek­kel, egy né­met és egy ma­gyar. Utób­bi fél-­e­gy év le­tel­té­vel ki­vá­lik a cso­port­ból, mely így egy­nyel­vű­ként mű­kö­dik to­vább. Az egyik Győr-Moson-Sopron me­gyei né­met ön­kor­mány­zat Egy sze­mély – egy nyelv (Eine Per­son – eine Sprache) cím­mel in­dí­tott óvo­dai prog­ra­mot. En­nek ke­re­té­ben Auszt­ri­á­ból uta­zik át egy óvó­nő az óvo­dá­ba, amely­nek költ­sé­ge­it két oszt­rák kis­vá­ros ön­kor­mány­za­ta, va­la­mint a ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­zat fe­de­zi.
A Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Ál­ta­lá­nos Mű­ve­lő­dé­si Köz­pont­ja óvo­dá­ja a ki­len­ce­dik ne­ve­lé­si évét kezd­te (2005). Az óvo­da be­fo­ga­dó­ké­pes­sé­ge 100 fő, de a túl­je­lent­ke­zés, az óri­á­si szü­lői ér­dek­lő­dés mi­att 2005. szep­tember 1-jén 107 gyer­mek kezd­te meg óvo­dás éve­it. A Szi­vár­vány és a Ka­ti­ca cso­por­tok­ban az Eine Per­son – eine Sprache mo­dell szel­le­mé­ben fo­lyik a mun­ka. A sze­mé­lyi fel­té­te­lek min­den cso­port­ban biz­to­sí­tot­tak. (A Ka­ti­ca cso­port­ban fél évig egy né­met fő­is­ko­lás fi­a­tal­em­ber vég­zi pe­da­gó­gi­ai gya­kor­la­tát). Az óvo­da az Eöt­vös Jó­zsef Fő­is­ko­la né­met nem­ze­ti­sé­gi óvo­da­pe­da­gó­gus hall­ga­tó­i­nak gya­kor­ló­he­lye. A II. éve­sek a Ka­ti­ca, a III. éve­sek a Szi­vár­vány cso­port­ban vég­zik gya­kor­la­tu­kat a szak­ve­ze­tő óvó­nő irá­nyí­tá­sá­val.
Nagy gond a nem­ze­ti­sé­gi óvo­da­pe­da­gó­gus-kép­zés. A becs­lé­sek sze­rint kb. 120 óvo­da­pe­da­gó­gus­ra len­ne szük­ség a nem­ze­ti­sé­gi óvo­dák­ban, en­nek el­le­né­re max. 30 főt ké­pez­nek, me­lyek jó ré­sze az ala­csony fi­ze­tés mi­att más szak­má­ban he­lyez­ke­dik el.

6. Ál­ta­lá­nos is­ko­lák

2000-ben 284 né­met ki­sebb­sé­gi ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban ös­­sze­sen 46 254 di­ák ta­nult. Eb­ből 758 di­ák né­met tan­nyel­vű, 4911 két­nyel­vű, 40 585 di­ák pe­dig nyelv­ok­ta­tó is­ko­lá­ban. A leg­ré­geb­bi né­met nem­ze­ti­sé­gi is­ko­la Katymáron (1890), Bács­bokodon (1921), Dun­abogdány­ban (1936), Mári­a­hal­mon (1947), Sze­der­kény­ben (1948), Mec­sekná­das­don (1951), Csá­szár­töl­té­sen (1952), Ha­jó­son (1952), Hartán (1952), Ikladon (1952), Tak­sony­ban (1952), Nemes­ná­dud­varon (1953), Lány­csó­kon (1955) és Heren­den (1956) mű­kö­dik.
A né­met nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás­nak há­rom for­má­ja ala­kult ki a nem­ze­ti­sé­gi ál­ta­lá­nos is­ko­lák­ban:
– Ha­gyo­má­nyos tí­pus: he­ti 5 né­met­óra, a ta­ní­tás nyel­ve a ma­gyar.
– Bő­ví­tett nyelv­ok­ta­tó for­ma: a nyelv­órák szá­ma az 1. év­fo­lyam­tól kez­dő­dő­en he­ti 5 óra, a ta­ní­tás nyel­ve a ma­gyar. Egyi­de­jű­leg leg­alább há­rom szak­tan­tárgy a ki­sebb­ség nyel­vén tör­té­nő ta­nu­lá­sát kell le­he­tő­vé ten­ni. Biz­to­sí­ta­ni kell, hogy a ki­sebb­ség nyel­vén ta­ní­tott szak­tár­gyak, va­la­mint az anya­nyelv és iro­da­lom leg­alább 35%-át te­gye ki a he­ti tel­jes óra­szám­nak.
– Két­nyel­vű ok­ta­tá­si for­ma: he­ti 10-15 órá­ban (bár az anya­nyel­ven ta­ní­tott órák szá­ma év­fo­lya­mon­ként na­gyon el­té­rő le­het). A ma­gyar nyelv és iro­da­lom ki­vé­te­lé­vel bár­mely tan­tárgy ta­nít­ha­tó a ki­sebb­ség nyel­vén, de leg­alább há­rom tan­tár­gyat a ki­sebb­ség nyel­vén kell ta­ní­ta­ni a he­ti kö­te­le­ző óra­ke­ret mi­ni­mum 50%-ában.
A nyelv­ta­nu­ló cso­por­tok át­la­gos lét­szá­ma 2004-ben az MNOÖ fel­mé­ré­se sze­rint 11 fő. Az is­ko­lák túl­nyo­mó több­sé­gé­ben 8-16 di­ák ta­nul egy cso­port­ban. Az el­ső, ha­gyo­má­nyos tí­pus­hoz tar­to­zó „nem­ze­ti­sé­gi” is­ko­lák tu­laj­don­kép­pen ma­gyar is­ko­lák, me­lyek egyes osz­tá­lyok­ban a né­me­tet mint ide­gen nyel­vet ok­tat­ják, a di­á­kok nyelv­tu­dá­sa nem ki­elé­gí­tő. A két­nyel­vű is­ko­lák olyan nem­ze­ti­sé­gi is­ko­lák, ahol egyes osz­tá­lyok­ban két nyel­ven fo­lyik az ok­ta­tás: bi­zo­nyos tan­tár­gya­kat né­me­tül ta­ní­ta­nak. Az MNOÖ 2004-es fel­mé­ré­se sze­rint ezek a kö­vet­ke­zők: ének-ze­ne, tör­té­ne­lem, föld­rajz, kör­nye­zet­is­me­ret, nép­is­me­ret, ter­mé­szet­is­me­ret, rajz; az is­ko­lák ki­sebb szá­má­ban a bi­o­ló­gia, a test­ne­ve­lés, a tech­ni­ka, a ma­te­ma­ti­ka, a fi­zi­ka és az osz­tály­fő­nö­ki óra. A di­á­kok eb­ben az ok­ta­tá­si for­má­ban jól meg­ta­nul­nak né­me­tül. Saj­nos nem min­den­ki­nek van le­he­tő­sé­ge nem­ze­ti­sé­gi kö­zép- vagy szak­is­ko­lá­ban to­vább­foly­tat­ni ta­nul­má­nya­it, ugyan­is ezek szá­ma na­gyon cse­kély. Né­hány pró­bál­ko­zás­tól el­te­kint­ve nem fo­lyik nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás a szak­kö­zép- és a szak­mun­kás­kép­ző is­ko­lák­ban. A ki­sebb­sé­gek szá­má­ra is sok­szak­más kép­zé­si rend­szert kel­le­ne kí­nál­ni, mi­vel a kor­osz­tály je­len­tős ré­sze ilyen in­téz­mé­nyek­ben foly­tat­ja ta­nul­má­nya­it. Meg kel­le­ne te­rem­te­ni a nem­ze­ti­sé­gi nyel­ven fo­lyó szak­kép­zés le­he­tő­sé­gét, hogy a ki­sebb­sé­gi kö­zös­sé­gek szá­má­ra „ne ves­­sze­nek el” azok a 8 osz­tályt vég­zett fi­a­ta­lok, akik nem nem­ze­ti­sé­gi gim­ná­zi­um­ban ta­nul­nak to­vább.

6.1. A nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás sze­mé­lyi és tár­gyi fel­tét­elei

Az ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek több­sé­ge csak a nyelv­ok­ta­tó ki­sebb­sé­gi ok­ta­tást tud­ja meg­szer­vez­ni. A két­nyel­vű ok­ta­tás be­ve­ze­té­sé­vel több he­lyen is pró­bál­koz­tak, an­nak fel­tét­ele­it azon­ban hos­­szabb tá­von, fo­lya­ma­to­san ne­héz tel­je­sí­te­ni, mi­vel a szak­tan­tár­gyak ok­ta­tá­sá­ra nin­cse­nek nem­ze­ti­sé­gi nyel­ven is ok­tat­ni ké­pes pe­da­gó­gu­sok. Nem fo­lyik olyan nem­ze­ti­sé­gi ta­nár­kép­zés, mely le­he­tő­vé ten­né a köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak nem­ze­ti­sé­gi nyel­ven tör­té­nő ta­ní­tá­sát. A né­met nyel­vet jól be­szé­lő nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gu­sok pá­lya­el­ha­gyá­sa – az ala­csony köz­al­kal­ma­zot­ti fi­ze­tés és a nyelv­pót­lék prob­lé­má­ja mi­att – gya­ko­ri je­len­ség. A nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gu­sok túl­ter­helt­sé­gé­vel és több­let­mun­ká­já­val nem ará­nyos anya­gi meg­be­csült­sé­gük. Az ala­csony ke­re­se­tek mi­att a nyel­vet be­szé­lő, ta­ná­ri dip­lo­má­val ren­del­ke­zők kö­zül egy­re töb­ben he­lyez­ked­nek el a ver­seny­szfé­rá­ban. A prob­lé­ma meg­ol­dá­sa ér­de­ké­ben anya­nyel­vű ven­dég­ta­ná­ro­kat al­kal­maz­nak. Egy is­ko­lá­ban (a for­rás nem ad­ta meg az in­téz­mény ne­vét) ven­dég­ta­ná­rok ok­tat­ják a szak­tan­tár­gya­kat, gon­dot okoz azon­ban, hogy az Auszt­ri­á­ból ér­ke­ző ven­dég­ta­ná­rok al­kal­ma­zá­sá­hoz szük­sé­ges pénz­ügyi for­rá­sok nin­cse­nek fo­lya­ma­to­san biz­to­sít­va az in­téz­mé­nyek­ben.
A ki­sebb­sé­gi tan­könyv­el­lá­tás sem meg­ol­dott. Bár bő­vült a tan­könyv­kí­ná­lat, de bi­zo­nyos év­fo­lyam­ok­ban a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás egy­más­ra épü­lő tan­könyv­csa­lád­jai, to­váb­bá az adott ki­sebb­ség nyel­vén írt – a szak­tár­gyak ta­ní­tá­sá­hoz szük­sé­ges – tan­köny­vek hi­á­nyoz­nak. A tan­könyv­el­lá­tás mel­lett na­gyon fon­tos len­ne a nem­ze­ti­sé­gi is­ko­lák meg­fe­le­lő mód­szer­ta­ni anya­gok­kal, szem­lél­te­tő esz­kö­zök­kel tör­té­nő fel­sze­re­lé­se. A tan­köny­ve­ken túl a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás egyéb tan­esz­kö­ze­it is kor­sze­rű­sí­te­ni kel­le­ne a mi­nő­sé­gi kép­zés biz­to­sí­tá­sa érdekében.5

6.2. Fi­nan­szí­ro­zá­si gon­dok

A ne­ve­lé­si-ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek ve­ze­tői a fenn­tar­tó ön­kor­mány­zat­ok­tól ál­ta­lá­ban nem kap­nak rész­le­tes tá­jé­koz­ta­ta­tást in­téz­mé­nyük pénz­ügyi hát­te­ré­ről. A ki­egé­szí­tő nor­ma­tí­vát min­den ki­sebb­sé­gi ok­ta­tást vég­ző in­téz­mény meg­kap­ja, de ez a gya­kor­lat­ban azt je­len­ti, hogy a te­le­pü­lé­si ön­kor­mány­zat az in­téz­mény ön­kor­mány­za­ti tá­mo­ga­tá­sát a ki­egé­szí­tő nor­ma­tí­va ös­­sze­gé­vel csök­ken­ti. Így elő­for­dul­hat, hogy a nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tá­si-ne­ve­lé­si in­téz­mény ös­­szes­sé­gé­ben ke­ve­sebb tá­mo­ga­tást kap a te­le­pü­lé­si ön­kor­mány­zat­tól, mint a töb­bi ok­ta­tá­si in­téz­mény a településen.6
A Ma­gyar Köz­löny 2005-ben kö­zöl­te a ma­gyar­or­szá­gi né­met nem­ze­ti­sé­gi is­ko­lák­ra vo­nat­ko­zó egy­sé­ges, rész­le­tes kö­ve­tel­mény­rend­szert. Pl. or­szág- és nép­is­me­ret tan­tárgy­ból a 4. év­fo­lyam vé­gé­re egy di­ák­nak is­mer­nie kell la­kó­he­lye ré­gi épü­le­te­it, a nö­vé­nyek, az ál­la­tok és a ro­kon­sá­gi fo­kok táj­nyel­vi el­ne­ve­zé­sét, a nép­szo­ká­so­kat, a rí­me­ket, a da­lo­kat, a köz­mon­dá­so­kat. A 6. év­fo­lyam el­vég­zé­se után is­mer­nie kell a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek fő te­le­pü­lé­si te­rü­le­te­it, a né­me­tek be­te­le­pü­lé­sé­nek oka­it, a ger­má­nok leg­fon­to­sabb is­te­ne­it, leg­alább egy ger­mán mon­dát, a he­lyi nyelv­já­rás hang­ta­ni és le­xi­kai sa­já­tos­sá­ga­it, a ré­gi kony­ha leg­fon­to­sabb bú­tor­da­rab­ja­it, a ré­gi éte­le­ket, ru­ha­da­ra­bo­kat. A 8. év­fo­lyam vé­gén fel kell tud­nia so­rol­ni egy di­ák­nak a Ma­gyar­or­szá­gon élő nem­ze­ti­sé­ge­ket és leg­fon­to­sabb jo­ga­i­kat, a Ma­gyar­or­szá­gon be­szélt há­rom nyelv­já­rá­si cso­por­tot és ezek leg­főbb jel­lem­ző­it, há­rom né­met szár­ma­zá­sú ma­gyar mű­vészt és fő mű­vü­ket, a leg­is­mer­tebb ré­gi ün­ne­pi éte­le­ket és az ün­ne­pi vi­se­let leg­fon­to­sabb da­rab­ja­it.
Eze­ket a kö­ve­tel­mé­nye­ket az is­ko­lák be­épít­he­tik sa­ját he­lyi tan­terv­ük­be. A ki­sebb­sé­gi nép­is­me­ret tan­tárgy a hi­va­ta­lo­san sza­bá­lyo­zott for­má­ja ezen nem­ze­ti­sé­gi tar­tal­mak köz­ve­tí­té­sé­nek. Ok­ta­tá­sa az 1. év­fo­lyam­tól kez­dő­dik. Az MNOÖ 2004-es fel­mé­ré­se sze­rint ezt a tan­tár­gyat az is­ko­lák több­sé­ge más tan­tár­gyak­ba in­teg­rál­va ta­nít­ja, csak kis szá­za­lé­kuk, becs­lé­sek sze­rint kb. 16% önál­ló tan­tárgy­ként. A nép­is­me­ret ok­ta­tá­sá­ra az 1–4. év­fo­lya­mon leg­ke­ve­sebb évi 18 órát, a fel­sőbb év­fo­lya­m­okon pe­dig leg­ke­ve­sebb évi 37 órát kell for­dí­ta­ni, füg­get­le­nül at­tól, hogy önál­ló tan­tárgy­ként vagy in­teg­rál­tan ok­tat­ják azt. A tan­tárgy cél­ja a nem­ze­ti­sé­gi is­me­ret­anyag át­adá­sa és az iden­ti­tás erő­sí­té­se, ugyan­is a di­á­kok csa­lád­juk­ban nem min­dig ta­lál­koz­nak a nem­ze­ti­sé­gi ho­va­tar­to­zás ér­zé­sé­vel, ezért en­nek ki­ala­kí­tá­sa a ta­ná­rok­ra há­rul.
A ba­jai Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Ál­ta­lá­nos Mű­ve­lő­dé­si Köz­pont­já­ban (MNÁMK) (Ungarndeutsches Bil­dungszen­trum Ba­ja – UBZ)7 je­len­leg a kö­vet­ke­ző in­téz­mény­egy­sé­gek mű­köd­nek:
– óvo­da;
– ál­ta­lá­nos is­ko­la;
– gim­ná­zi­um;
– kol­lé­gi­um;
– to­vább­kép­ző in­té­zet;
– köz­mű­ve­lő­dé­si in­téz­mény­egy­ség.
Az MNÁMK a III. Bé­la Gim­ná­zi­um né­met nem­ze­ti­sé­gi ta­go­za­ta­ként kezd­te mű­kö­dé­sét az 1956/1957-es tan­év­ben 1 osz­tál­­lyal. Min­den tan­tár­gyat né­met nyel­ven ta­ní­tot­tak ki­vé­ve a ma­gyar nyelv és iro­dal­mat. 1959. már­ci­us 3-án az is­ko­la Né­met Nyel­vű Gim­ná­zi­um né­ven önál­ló in­téz­mén­­nyé vált. Az ed­di­gi tel­jes né­met­nyel­vű­sé­get fo­ko­za­to­san vál­tot­ta fel a két­nyel­vű­ség. Az 1960/1961-es tan­év­től a re­ál­tár­gya­kat ma­gyar, a hu­mán tár­gya­kat né­met nyel­ven ta­ní­tot­ták. 1960. ok­tó­ber 29-én a Né­met Nyel­vű Gim­ná­zi­um fel­vet­te a Frankel Leó ne­vet. 1972-ben meg­kezd­ték a Frankel Leó Né­met Nyel­vű Gim­ná­zi­um önál­ló épü­le­té­nek épí­té­sét, me­lyet a ta­nu­lók és a ne­ve­lők 1976-ban vet­tek bir­to­kuk­ba. Az is­ko­la ek­kor 6 tan­te­rem­mel, 2 nyel­vi te­rem­mel, 2 ter­mé­szet­tu­do­má­nyi elő­adó­val, szer­tár­ral és ne­ve­lői szo­bá­val ren­del­ke­zett. Pár­hu­za­mos osz­tá­lyok in­dí­tá­sa is le­he­tő­vé vált. 1981. szep­tem­ber 1-jén 2 el­ső osz­tály in­dult. Az 1988/1989-es tan­év­től ún. 0. év­fo­lyam in­dult, mely­nek cél­ja a né­met anya­nyelv vis­­sza­szer­zé­se, ma­ga­sabb szin­ten tör­té­nő el­sa­já­tí­tá­sa. 1990. szep­tem­ber 1-től a Frankel Leó Né­met Nyel­vű Gim­ná­zi­um a – né­met–ma­gyar kö­zös fi­nan­szí­ro­zás­sal meg­épült – Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Ál­ta­lá­nos Mű­ve­lő­dé­si Köz­pont­ja je­len­le­gi gim­ná­zi­u­mi épü­le­té­ben foly­tat­ta mű­kö­dé­sét, 9 gim­ná­zi­u­mi osz­tál­­lyal. A Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Ál­ta­lá­nos Mű­ve­lő­dé­si Köz­pont­ja 1991-ben sport­csar­nok­kal bő­vült, majd 1993-ban az új kol­lé­gi­u­mot vet­ték bir­to­kuk­ba a di­á­kok. 1995. jú­ni­us 14-én a már tel­je­sen el­ké­szült in­téz­mény át­adá­si ün­nep­sé­gé­re ke­rült sor.
A Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Ál­ta­lá­nos Mű­ve­lő­dé­si Köz­pont­ja sok­ol­da­lú te­vé­keny­sé­gé­vel az itt élő né­me­tek ha­gyo­má­nya­i­nak, kul­tú­rá­já­nak és nyel­vé­nek ápo­lá­sát szol­gál­ja. Po­li­ti­kai, kul­tu­rá­lis és tu­do­má­nyos ren­dez­vé­nyek köz­pont­ja, de ta­lál­ko­zó­hely is, ahol szí­ve­sen lá­tott min­den­ki, aki ér­dek­lő­dik a né­met nyelv, kul­tú­ra és az eu­ró­pai gon­do­la­ti­ság irán­t.
Az MNÁMK ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ja egy két­nyel­vű nem­ze­ti­sé­gi is­ko­la, amely ma­gas szin­ten köz­ve­tí­ti a ma­gyar, a né­met, va­la­mint a ma­gyar­or­szá­gi né­met kul­tú­rát. A két­nyel­vű ok­ta­tás azt je­len­ti, hogy a tan­órák 50%-ában né­met nyel­ven fo­lyik a ta­ní­tás. A ne­ve­lő-ok­ta­tó mun­ka el­sőd­le­ges cél­ja a né­met nyelv olyan fo­kú át­adá­sa, amely kom­mu­ni­ka­tív nyel­vi kul­tú­rát ered­mé­nyez, és a ta­nu­ló­kat fel­ké­szí­ti a kö­zép­is­ko­lai ta­nul­má­nyok­ra. A köz­ok­ta­tá­si tör­vény ér­tel­mé­ben a tan­terv tel­je­sí­té­sé­hez a ta­nu­lók kö­te­le­ző óra­szá­mát 10%-kal emel­ték min­den év­fo­lyam­ban.
Az 1–2. osz­tály­ban a né­met­órá­kon já­té­kos for­má­ban, vál­to­za­tos mód­sze­rek­kel sze­ret­te­tik meg a ta­nu­lók­kal a nyel­vet. Meg­kez­dő­dik a ma­te­ma­ti­ka, a ter­mé­szet­is­me­ret és két kész­ség­tárgy két­nyel­vű ok­ta­tá­sa. A 3–4. osz­tály­ban a fent em­lí­tett tan­tár­gyak két­nyel­vű ok­ta­tá­sa foly­ta­tó­dik. Az 5–6. osz­tály­ban a ma­te­ma­ti­ka, a tör­té­ne­lem, a ter­mé­szet­is­me­ret, il­let­ve két kész­ség­tárgy, míg a 7–8. osz­tály­ban a ma­te­ma­ti­ka, a tör­té­ne­lem, a fi­zi­ka, a föld­rajz és két kész­ség­tárgy ok­ta­tá­sa két­nyel­vű. Al­só ta­go­za­ton a ta­nu­lók já­té­kos mód­sze­rek­kel is­mer­ked­nek meg a tan­tár­gyi fo­gal­mak­kal né­met nyel­ven is. Fel­ső ta­go­za­ton a té­ma­kö­rök elő­re ter­ve­zett tan­anya­gai ke­rül­nek né­met nyel­vű fel­dol­go­zás­ra. A né­met nyel­ven fel­dol­go­zott tan­anyag szá­mon­ké­ré­se is né­met nyel­ven tör­té­nik. A ta­nu­lók ké­pe­sek a tan­anyag meg­is­me­ré­sé­re, meg­ér­té­sé­re és al­kal­ma­zá­sá­ra né­met nyel­ven is. A nyelv­ta­ní­tás ered­mé­nyes­sé­gét szol­gál­ják a leg­kor­sze­rűbb tech­ni­kai esz­kö­zök: nyel­vi mód­szer­ta­ni anya­gok, nyel­vi já­té­kok, ok­ta­tó­prog­ra­mok. A né­met nyelv gya­kor­lá­sá­nak to­váb­bi le­he­tő­sé­gét a nyá­ri né­met nem­ze­ti­sé­gi ol­va­só­tá­bor is biz­to­sít­ja. Di­ák­cse­re prog­ra­mok, né­met és an­gol nyel­vű le­ve­le­zés, pro­jek­tek, nem­ze­ti­sé­gi na­pok bő­ví­tik a ta­nu­lók nyel­vi és interkul­turális tu­dá­sát. A nem­ze­ti­sé­gi ha­gyo­má­nyok ápo­lá­sa is fon­tos fel­adat. Né­met nyelv és iro­da­lom órá­kon, ha­gyo­mány­őr­ző szak­kö­rö­kön is­mer­ked­nek meg a nö­ven­dé­kek a má­ig meg­őr­zött nép­szo­kás­ok­kal, a né­met nem­ze­ti­ség élet­mód­já­val, mű­vé­sze­té­vel.
A vég­zett di­á­kok leg­na­gyobb ré­sze az in­téz­mény gim­ná­zi­u­má­ban ta­nul to­vább, ahol az or­szág­ban egye­dül­ál­ló mó­don a ma­gyar­or­szá­gi érett­sé­gi mel­lett a Né­met Szö­vet­sé­gi Köz­tár­sa­ság nem­zet­kö­zi­leg el­is­mert érett­sé­gi bi­zo­nyít­vá­nyát is meg­sze­rez­he­tik.
Min­den al­só ta­go­za­tos osz­tály szá­má­ra nap­kö­zis cso­por­tot szer­vez­nek, ame­lyek­ben a né­met sza­kos nap­kö­zis ne­ve­lők se­gí­tik a ha­té­kony, nyu­godt fel­ké­szü­lést a két­nyel­vű tan­órák­ra is. A ne­ve­lő-ok­ta­tó mun­kát a di­ák­köz­pon­tú­ság jel­lem­zi. Fon­tos, hogy a ta­nu­lók meg­ért­sék a tan­anya­got, me­lyet cse­le­ked­te­tés­sel, cso­port­mun­ká­val, mo­dern mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sá­val se­gí­te­nek elő. Ez­ál­tal fej­lő­dik a ta­nu­lók önál­ló­sá­ga, fe­le­lős­ség­tu­da­ta, együtt­mű­kö­dé­si kész­sé­ge.
Az ál­ta­lá­nos is­ko­lát ma­gyar­or­szá­gi né­met di­á­kok lá­to­gat­ják, de ka­pui nyit­va áll­nak más nem­ze­ti­sé­gek és a ma­gyar la­kos­ság előtt is.
A pé­csi Koch Va­lé­ria Óvo­da, Ál­ta­lá­nos Is­ko­la és Középisko­la8 (Valeria Koch Kinder­garten, Grund­schule und Mit­telschule) 2004-ben vet­te fel a fi­a­ta­lon el­hunyt ma­gyar­or­szá­gi né­met köl­tő­nő, pe­da­gó­gus és fi­lo­zó­fus, Koch Va­lé­ria ne­vét. 1993 óta mű­kö­dik a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek szá­má­ra lé­te­sült Magyar–Német Nyel­vű Is­ko­la­köz­pont gim­ná­zi­u­ma. Az in­téz­mény­hez tar­to­zik még két né­met nem­ze­ti­sé­gi óvo­da is, a Szőnyi ut­cai és a Du­go­nics ut­cai. Az in­téz­mény a Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Or­szá­gos Ön­kor­mány­za­ta fenn­tar­tá­sá­ban mű­kö­dik.
Pé­csett az 1960-as évek­ben négy nyolc­osz­tá­lyos ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban in­dult meg a ta­go­za­tos né­met ok­ta­tás. 1983-ban a Bel­vá­ro­si Is­ko­lá­ban a ta­go­za­tos né­met ok­ta­tást az ún. nem­ze­ti­sé­gi né­met nyelv­ok­ta­tás vál­tot­ta fel: a nyelv­ok­ta­tás már az el­ső osz­tály­ban meg­kez­dő­dött. 1986-ban a két­nyel­vű ok­ta­tás is el­in­dult. 1989-ben a nagy ér­dek­lő­dés­re va­ló te­kin­tet­tel pár­hu­za­mos osz­tályt nyi­tot­tak két­nyel­vű prog­ram­mal. A szü­lők és a né­met­ta­ná­rok kez­de­mé­nye­zé­sé­re meg­in­dult a nem­ze­ti­sé­gi is­ko­la szer­ve­zé­se. Pécs Vá­ros Ön­kor­mány­za­ta el­ha­tá­roz­ta, hogy a Ti­borc Ut­cai Ál­ta­lá­nos Is­ko­lá­ban a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek ré­szé­re nem­ze­ti­sé­gi is­ko­lát ala­pít. En­nek az is­ko­lá­nak a ta­nu­ló­lét­szá­ma ugyan­is nagy mér­ték­ben csök­kent, ezen kí­vül itt ren­del­ke­zés­re áll­nak a bő­ví­tés­hez szük­sé­ges épí­té­si te­rü­le­tek. 1991/1992-ben 7 né­met­ta­nár a két­nyel­vű osz­tá­lyok­kal a Bel­vá­ro­si Ál­ta­lá­nos Is­ko­lá­ból a Ti­borc Ut­cai Ál­ta­lá­nos Is­ko­lá­ba te­le­pült át. Az ön­kor­mány­zat ha­tá­ro­za­ta ér­tel­mé­ben a Ti­borc Ut­cai Ál­ta­lá­nos Is­ko­la fo­ko­za­to­san ala­kult át két­nyel­vű is­ko­lá­vá. 1993-ban Pécs Vá­ros Köz­gyű­lé­se ha­tá­ro­za­tot ho­zott a Magyar–Német Nyel­vű Is­ko­la­köz­pont ala­pí­tá­sá­ról, amely­nek fenn­tar­tó­ja a vá­ros, és amely 8 osz­tá­lyos ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ból és 4 osz­tá­lyos gim­ná­zi­um­ból áll. 1998-ban az is­ko­la­köz­pont kb. 750 ta­nu­ló­val és 60 ta­nár­ral tel­je­sen két­nyel­vű­vé vált. Van­nak né­met tan­nyel­vű osz­tá­lya­ik is. Test­vér­is­ko­lai kap­cso­la­tot tar­ta­nak fenn né­met, oszt­rák és dán gim­ná­zi­u­mok­kal. Az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um fel­ké­ré­sé­re az is­ko­la né­hány ta­ná­ra 2000-ben ki­dol­goz­ta a né­met nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tás ke­ret­tan­terv­ét. A Koch Va­lé­ria Kol­légiu­mot9 (Valeria Koch Schüler­wohn­heim) 2003-ban ad­ták át.

7. Kö­zép­is­ko­lák

A 2004/2005-ös tan­év­ben 2133 di­ák foly­tat­ta ta­nul­má­nya­it né­met nem­ze­ti­sé­gi gim­ná­zi­um­ban, 508 fő pe­dig szak­kö­zép­is­ko­lá­ban. Ez ös­­sze­sen 2641 főt je­lent.
Az MNOÖ nyil­ván­tar­tá­sa sze­rint 2005-ben Ma­gyar­or­szá­gon 22 né­met nem­ze­ti­sé­gi kö­zép­is­ko­la mű­kö­dött, me­lyek kö­zött egy­nyel­vű né­met is­ko­la nem volt10, több­sé­gük­ben két­nyel­vű­ek, de a nyelv­ok­ta­tó for­ma is meg­ta­lál­ha­tó kö­zöt­tük.
Bu­da­pest:
– A Fő­vá­ro­si Ön­kor­mány­zat fenn­tar­tá­sá­ban mű­kö­dik az 5 év­fo­lya­mos (két­nyel­vű) Né­met Nem­ze­ti­sé­gi Gim­ná­zi­um és Kol­lé­gi­um (Se­rény u. 1.), amely­ben 252 fő ta­nul, a diákok kollégiumi elhelyezése biztosított;
– Ta­má­si Áron Zweis­prachiges Deutsches Nation­al­itätengym­na­si­um (Már­ton­he­gyi u. 34.);
– Mec­ha­tro­ni­kai Szak­kö­zép­is­ko­la és Gim­ná­zi­um (két­nyel­vű) (Rét­köz u. 39.);
– Bé­kés Glasz Im­re Ke­res­ke­del­mi Szak­kö­zép- és Szak­mun­kás­kép­ző Is­ko­la (két­nyel­vű) (If­jú­mun­kás u. 31.);
– Er­zsé­bet­vá­ro­si Re­form­pe­da­gó­gi­ai Gim­ná­zi­um (nyelv­ok­ta­tó) (Szö­vet­ség u. 35.).
Né­hány vi­dé­ki is­ko­la:
– Ungar­ndeutsches Bil­dungszen­trum, Ba­ja (két­nyel­vű);
– Mon­teno­vo Nán­dor Szak­kö­zép­is­ko­la, Bóly (két­nyel­vű);
– Il­­lyés Gyu­la Gim­ná­zi­um, Szak­kö­zép­is­ko­la és Kol­lé­gi­um, Dom­bó­vár (nyelv­ok­ta­tó);
– Tol­nai La­jos Gim­ná­zi­um, Gyönk (két­nyel­vű);
– Ba­ra­nya Me­gyei Ön­kor­mány­zat Nagy Lász­ló Gim­ná­zi­u­ma, Szak­kö­zép­is­ko­lá­ja, Szak­is­ko­lá­ja és Kol­lé­gi­u­ma, Kom­ló;
– Pe­tő­fi Sán­dor Gim­ná­zi­um, Mezőberény (két­nyel­vű);
– Kis­fa­ludy Kár­oly Gim­ná­zi­um, Moh­ács (nyelv­ok­ta­tó);
– Dr. Marek Jó­zsef Me­ző­gaz­da­sá­gi Szak­kö­zép­is­ko­la és Szak­is­ko­la, Moh­ács (nyelv­ok­ta­tó);
– Ba­ra­nya Me­gyei Ön­kor­mány­zat Rad­nó­ti Mik­lós Szak­kö­zép­is­ko­lá­ja és Szak­is­ko­lá­ja, Moh­ács;
– Tán­csics Mi­hály Gim­ná­zi­um, Mór (két­nyel­vű);
– Leőwey Klá­ra Gim­ná­zi­um, Pécs (két­nyel­vű);
– Koch Va­lé­ria Gim­ná­zi­um, Pécs (két­nyel­vű);
– Apá­czai Ne­ve­lé­si és Ál­ta­lá­nos Mű­ve­lő­dé­si Köz­pont (nyelv­ok­ta­tó);
– Ungar­ndeutsches Wirtschafts­gym­na­si­um (Né­met Nem­ze­ti­sé­gi Gim­ná­zi­um, Köz­gaz­da­sá­gi Szak­kö­zép­is­ko­la és Kol­lé­gi­um), Pil­isvörösvár (két­nyel­vű);
– Ber­zse­nyi Dá­ni­el Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um, Sop­ron (két­nyel­vű);
– Lovassy Lász­ló Gim­ná­zi­um, Veszp­rém (két­nyel­vű);
– III. Bé­la Gim­ná­zi­um, Zirc (nyelv­ok­ta­tó).
A kö­zép­is­ko­lák­ban is gon­dot je­lent a ta­nár- és tan­könyv­hi­ány. Spe­ci­á­lis prob­lé­ma­ként je­lent­ke­zik az érett­sé­gi kö­ve­tel­mé­nyek hi­va­ta­los meg­ha­tá­ro­zá­sá­nak hi­á­nya. A nem­ze­ti­sé­gi kö­zép­is­ko­lák szá­ma nőtt, azon­ban ez nem je­len­ti fel­tét­le­nül a nem­ze­ti­sé­gi di­á­kok szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sét is, ugyan­is sok ma­gyar és más nem­ze­ti­sé­gű di­ák ta­nul ezek­ben az in­téz­mé­nyek­ben. A di­á­kok­nak nincs ak­tív, ill. pas­­szív nyelv(járás)­tudá­suk, nem is­me­rik szü­lő­fa­lu­juk ha­gyo­má­nya­it. So­kuk­nak csu­pán a szár­ma­zá­sa je­len­ti a kap­cso­ló­dást a ma­gyar­or­szá­gi né­met­ség­hez. A né­met nyel­vet ál­ta­lá­ban mint ide­gen nyel­vet ta­nul­ják.
A kö­vet­ke­zők­ben né­hány nem­ze­ti­sé­gi kö­zép­is­ko­la kép­zé­si for­má­ját, pro­fil­ját, ill. az egyes is­ko­lák­ban fo­lyó nem­ze­ti­sé­gi kép­zés tör­té­ne­tét mu­tat­juk be.
A bu­da­pes­ti Se­rény ut­cai Né­met Nem­ze­ti­sé­gi Gim­náz­i­um11 1990-ben nyílt meg. Az is­ko­la cél­ja, hogy a di­á­kok a né­met nyel­vet jól el­sa­já­tít­sák. Eb­ből az ok­ból a tör­té­ne­lem, a föld­rajz, a fi­zi­ka és a fi­lo­zó­fia ta­ní­tá­sa né­met nyel­ven fo­lyik, a né­met nyel­vet és iro­dal­mat emelt óra­szám­ban ta­nul­ják a di­á­kok. A nép­is­me­ret (Volkskunde) tan­tárgy ke­re­tei kö­zött pe­dig a né­met nép­cso­port tör­té­nel­mé­vel, tár­gyi kul­tú­rá­já­val, szo­ká­sa­i­val, ha­gyo­má­nya­i­val is­mer­ked­nek meg a di­á­kok. A kol­lé­gi­um épü­le­te 1995-ben ké­szült el a né­met ál­lam és az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um tá­mo­ga­tá­sá­val.
A bu­da­pes­ti Mec­ha­tro­ni­kai Szak­kö­zép­is­ko­la és Gim­náz­i­um12 Ma­gyar­or­szág el­ső, mec­ha­tro­ni­kai tech­ni­ku­so­kat kép­ző ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye. A kép­zé­si idő 1998-tól a Nem­ze­ti alap­tan­terv sze­rint be­is­ko­lá­zott ta­nu­lók ré­szé­re 6 év. ők az érett­sé­gi meg­szer­zé­se (4 év) után 2 év alatt sze­rez­het­nek né­met nem­ze­ti­sé­gi mec­ha­tro­ni­kai tech­ni­kus ké­pe­sí­tést (0. év­fo­lyam + 4 év + 2 év). A kép­zés a fi­nom­me­cha­ni­ka gya­kor­la­ti alap­ja­it, az elekt­ro­mos és au­to­ma­ti­kus be­ren­de­zé­sek mű­kö­dé­sét, sze­re­lé­sét, be­mé­ré­sét, kar­ban­tar­tá­sát, lo­gi­kai ve­zér­lé­sét, a mik­ro­pro­ces­­szo­ros tech­ni­kát fog­lal­ja ma­gá­ban.
A ba­jai Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Ál­ta­lá­nos Mű­ve­lő­dé­si Közpon­t­ja13 gim­ná­zi­u­má­ban a ta­nu­lók két­nyel­vű ok­ta­tás­ban ré­sze­sül­nek, ami azt je­len­ti, hogy a né­met nyel­ven és iro­dal­mon kí­vül a tör­té­ne­lem, a föld­rajz és a nem­ze­ti­ség­is­me­ret tan­tár­gyak ok­ta­tá­sa is né­met nyel­ven tör­té­nik. Vég­zős di­ák­ja­ik két nyel­ven érett­sé­giz­nek, a né­met nyel­ven és iro­dal­mon kí­vül két tárgy­ból né­me­tül vizs­gáz­nak. Így érett­sé­gi ered­mé­nyük alap­ján kö­zép- vagy fel­ső­fo­kú nyelv­vizs­gát sze­rez­het­nek. Hang­súlyt fek­tet­nek ar­ra, hogy di­ák­ja­ik a ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek ha­gyo­má­nya­i­nak meg­is­me­ré­se mel­lett ak­tu­á­lis nem­ze­ti­ség­po­li­ti­kai kér­dé­sek­kel is fog­lal­koz­za­nak. Cse­re­prog­ram­ja­ik ke­re­té­ben ér­dek­lő­dő di­ák­ja­ik Né­met­or­szág­ban is fej­leszt­he­tik nyelv­tu­dá­su­kat.
A gyön­ki Tol­nai La­jos Né­met Nem­ze­ti­sé­gi és Két­tan­nyelvű Gim­náz­i­um14 – je­len ta­nul­mány té­má­ját érin­tő – ok­ta­tá­si for­mái: négy év­fo­lya­mos ma­gyar–né­met két ta­ní­tá­si nyel­vű és hat év­fo­lya­mos né­met nem­ze­ti­sé­gi. Az 1961/1962-es tan­év­től mű­kö­dik né­met ta­go­za­tos osz­tály a gim­ná­zi­um­ban, 1987-től min­den tan­év­ben egy két­tan­nyelvű (ma­gyar–né­met) osz­tály is in­dul, az 1992/1993-as tan­év­től hat­osz­tá­lyos nem­ze­ti­sé­gi kép­zés is zaj­lik az is­ko­lá­ban.
A kom­lói Ba­ra­nya Me­gyei Ön­kor­mány­zat Nagy Lász­ló Gim­ná­zi­u­ma, Szak­kö­zép­is­ko­lá­ja, Szak­is­ko­lá­ja és Kol­légiu­ma15 gim­ná­zi­u­mi in­téz­mény­egy­sé­gé­ben né­met nem­ze­ti­sé­gi nyelv­ok­ta­tó prog­ram vá­laszt­ha­tó, mely né­met nyelv­ből he­ti 5 órás ok­ta­tást biz­to­sít. A szak­is­ko­lai in­téz­mény­egy­ség­ben le­he­tő­ség van né­met nem­ze­ti­sé­gi kép­zés­re a 9–10. év­fo­lyam­ban a 8. osz­tályt vég­zett ta­nu­lók szá­má­ra. A kép­zés el­ső két évé­ben a ta­nu­lók emelt óra­szám­ban ta­nul­ják a né­met nyel­vet, emel­lett szak­mai elő­ké­szí­tő, il­let­ve szak­mai ala­po­zó kép­zés­ben ré­sze­sül­nek. Két év el­tel­te után szak­mun­kás­kép­zés­ben foly­tat­hat­ják ta­nul­má­nya­i­kat. Min­den olyan szak­ma vá­laszt­ha­tó, me­lyet meg­fe­le­lő szá­mú je­lent­ke­ző ese­tén a 10. osz­tályt vég­zet­tek szá­má­ra in­dí­ta­nak.
A mezőberényi Pe­tő­fi Sán­dor Gim­náz­i­um­ban16 1987 óta 1 éves nyel­vi elő­ké­szí­tés után két ta­ní­tá­si nyel­ven is fo­lyik ok­ta­tás. A né­met két­tan­nyelvű ok­ta­tás­sal va­ló bő­ví­tés szük­sé­ges­sé tet­te egy kol­lé­gi­um épí­té­sét is, mely 1987 óta fo­gad­ja a ré­gió, az or­szág 270 di­ák­ját. A két ta­ní­tá­si nyel­vű osz­tá­lyok­ban a ta­nul­má­nyi idő 5 év. A di­á­kok az el­ső tan­év­ben he­ti 20 órás nyel­vi elő­ké­szí­tőn (12 óra nyel­vi ala­pok, 4 óra írás­kész­ség, 4 óra tár­sal­gás anya­nyel­vű nyelv­ta­nár­ral) vesz­nek részt, majd a né­met nyelv és iro­da­lom ta­nu­lá­sa mel­lett a tör­té­ne­lem, a föld­rajz, a bi­o­ló­gia és a ma­te­ma­ti­ka tan­tár­gya­kat né­me­tül ta­nul­ják. Az in­téz­mény nyel­vi fel­ké­szí­té­se ma­gas szín­vo­na­lú, a mun­kát anya­nyel­vi (oszt­rák, né­met) ta­ná­rok se­gí­tik.
A mó­ri Tán­csics Mi­hály Gim­náz­i­um17 1970-től egy-­e­gy sza­ko­sí­tott tan­ter­vű né­met nyel­vi osz­tályt is in­dít az ál­ta­lá­nos tan­ter­vű mel­lett. En­nek a be­is­ko­lá­zá­si kör­ze­te egész Fej­ér me­gyé­re ki­ter­jedt, de vol­tak ta­nu­lók más me­gyék­ből is. A nyolc­va­nas évek­ben to­vább erő­sö­dött a me­gyei be­is­ko­lá­zá­sú né­met nyel­vi sza­ko­sí­tott tan­ter­vű kép­zés. Ez el­ső­sor­ban a Mó­ri já­rás ál­ta­lá­nos is­ko­lá­i­ban fo­lyó né­met nyelv­ok­ta­tás­ra ala­po­zott. A ta­go­za­tos nyelv­ok­ta­tás ke­re­té­ben he­ti 5 órá­ban folyt a né­met­ok­ta­tás. 1990-ben in­dult be a né­met nem­ze­ti­sé­gi kép­zés. A mó­ri Pe­tő­fi Sán­dor Ál­ta­lá­nos Is­ko­lá­ban folyt ezt meg­elő­ző­en két­tan­nyelvű kép­zés, en­nek kö­zép­fo­kú foly­ta­tá­sa vált le­he­tő­vé. A tan­tes­tü­let a nyolc­va­nas évek má­so­dik fe­lé­ben né­met nyelv­sza­kos ta­ná­rok­kal bő­vült ki, az ok­ta­tás sze­mé­lyi fel­tét­elei te­hát meg­vol­tak. A né­met nem­ze­ti­sé­gi spe­ci­á­lis kép­zést meg­előz­te egy fél éves nyel­vi „rá­se­gí­tés”. Az ide je­lent­ke­ző ta­nu­lók a nyol­ca­dik osz­tály má­so­dik fél­év­ét a gim­ná­zi­um­ban töl­töt­ték, és egye­di tan­terv sze­rint ta­nul­tak. A he­ti 14 né­met­órá­ban az el­ső év­től be­lé­pő né­met nyel­vű tár­gyak ta­nu­lá­sá­hoz kap­tak ala­po­zást. A tör­té­ne­lem és a föld­rajz tár­gyak szó­kin­csét sa­já­tí­tot­ták el, át­is­mé­tel­ték a né­met nyelv­tan alap­ja­it, és fo­ne­ti­kai gya­kor­la­tok­kal ja­ví­tot­ták ki­ej­té­sü­ket. Emel­lett a töb­bi tan­tárgy­ból át­vet­ték a hát­ra­lé­vő nyol­ca­dik osz­tá­lyos anya­got. A ta­go­zat mun­ká­ját két né­met­or­szá­gi ven­dég­ta­nár se­gí­tet­te. 1997-ig mű­kö­dött ez a rend­szer. A kö­vet­ke­ző évek­től a di­á­kok már a 9. év­fo­lyam­ban kezd­ték a ta­nu­lást. A hi­ány­zó nyelv­tu­dást a dél­utá­ni órák­ban, kor­re­pe­tá­lá­so­kon és sok ma­gán­szor­ga­lom­mal pó­tol­ták. Mó­ron és a kör­nye­ző te­le­pü­lé­se­ken egyet­len is­ko­la, a Pe­tő­fi Sán­dor Ál­ta­lá­nos Is­ko­la foly­tat két­nyel­vű ok­ta­tást, mely­nek foly­ta­tá­sa kö­zép­fo­kú szin­ten a gim­ná­zi­um­ban va­ló­sul meg. A né­met­aj­kú ki­sebb­ség Mó­ron és a Mór kör­nyé­ki te­le­pü­lé­se­ken egy­aránt meg­ta­lál­ha­tó, azon­ban né­met nyel­vű ki­sebb­sé­gi, két­tan­nyelvű ok­ta­tás (bi­zo­nyos tan­tár­gyak né­met nyel­vű ok­ta­tá­sa) egye­dül a fent em­lí­tett ál­ta­lá­nos is­ko­lá­ban fo­lyik. A gim­ná­zi­u­mi kép­zés is két­tan­nyelvű: a tör­té­ne­lem, a föld­rajz, a hon­is­me­ret, az iro­da­lom, a nyelv­tan, va­la­mint a test­ne­ve­lés és fi­lo­zó­fia tan­tár­gyak egy ré­szé­nek ok­ta­tá­sa né­met nyel­ven tör­té­nik. A nyel­vi elő­ké­szí­tő fél éves kép­zés meg­szűn­té­vel le­szű­kült a meg­cél­zott né­met anya­nyel­vű ki­sebb­sé­gen be­lül is azok kö­re, akik meg­ala­po­zott nyelv­tu­dás­sal fel­vál­lal­hat­ták vol­na ezt a to­vább­ta­nu­lá­si for­mát. 2001 szep­tem­be­ré­től be­in­dult az öt éves né­met nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gi ok­ta­tás, mely egy tel­jes évet szen­tel a ta­nu­lók nyel­vi elő­ké­szí­té­sé­nek. A ta­go­zat mun­ká­ját a kez­de­tek­től fog­va né­met­or­szá­gi ven­dég­ta­nár se­gí­ti, ő ve­ze­ti az is­ko­lá­ban mű­kö­dő né­met szín­há­zat is.
A pé­csi Leőwey Klá­ra Gim­náz­i­um­ban18 1956-ban in­dult a né­met nem­ze­ti­sé­gi ta­go­zat. A né­met nem­ze­ti­sé­gi osz­tá­lyok he­ti 6 né­met nyelv és iro­da­lom óra, nép­is­me­ret, tör­té­ne­lem, föld­rajz és to­váb­bi vá­laszt­ha­tó tan­tár­gyak ok­ta­tá­sát kí­nál­ják né­met nyel­ven, va­la­mint rend­sze­res di­ák­cse­rét, ösz­tön­dí­ja­kat né­met nyelv­te­rü­le­ten, hon­is­me­re­ti szak­kört, tánc­kart, ének­kart és ha­gyo­mány­őr­ző ös­­sze­jö­ve­te­le­ket.
A pil­isvörösvári Né­met Nem­ze­ti­sé­gi Gim­ná­zi­um, Köz­gaz­da­sá­gi Szak­kö­zép­is­ko­la és Kol­légium19 1993 óta mű­kö­dik. Két­nyel­vű in­téz­mény­ként a nem­ze­ti­sé­gi lét­re va­ló fel­ké­szí­tést te­kin­ti alap­ve­tő fel­ada­tá­nak. A leg­na­gyobb né­met nem­ze­ti­sé­gi te­le­pü­lé­sen – Pil­isvörösvár (Werischwar) – a nem­ze­ti­sé­gi iden­ti­tás bá­zi­sa­ként cél­juk a né­met kul­tú­ra, a tra­di­ci­o­ná­lis né­met du­á­lis szak­kép­zé­si rend­szer, mun­ka­kul­tú­ra ér­té­ke­i­nek át­örö­kí­té­se, köz­ve­tí­té­se a né­met ki­sebb­ség, va­la­mint a ma­gyar több­ség fe­lé. Két cso­port­tal, két kul­tú­rá­val és két nyelv­vel azo­no­sul­nak, hi­szen köz­is­mer­tek a két­nyel­vű­ség elő­nyei: a két­nyel­vű gyer­mek jobb kre­a­ti­vi­tá­sa, abszt­ra­há­ló és kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­sé­ge, kog­ni­tív ké­pes­sé­ge­i­nek kön­­nyebb fej­leszt­he­tő­sé­ge. Az is­ko­la az Or­szá­gos Né­met Ön­kor­mány­zat in­téz­mé­nye. 80 fé­rő­he­lyes szak­kol­lé­gi­u­muk le­he­tő­sé­get ad ar­ra, hogy a tá­vo­lab­bi te­le­pü­lé­sek di­ák­ja­it is fo­gad­ják.
Az in­téz­mény­ben fo­lyó kép­zé­sek:
– nyel­vi elő­ké­szí­tő év­fo­lyam (9. év­fo­lyam);
– nem­ze­ti­sé­gi hat­osz­tá­lyos gim­ná­zi­um;
– nem­ze­ti­sé­gi két­nyel­vű négy­osz­tá­lyos gim­ná­zi­um;
– nem­ze­ti­sé­gi két­nyel­vű szak­kö­zép­is­ko­la.
A gim­ná­zi­um­ban né­met nyel­ven ok­tat­ják a nem­ze­ti­sé­gi né­met nyelv és iro­da­lom, a tör­té­ne­lem, az em­ber­is­me­ret, az eti­ka, az ének-ze­ne, a föld­rajz, a tár­sa­da­lom­is­me­ret, a be­ve­ze­tés a fi­lo­zó­fi­á­ba, a nép­is­me­ret, a tánc és drá­ma, a moz­gó­kép és mé­dia­is­me­ret tan­tár­gya­kat; a szak­kö­zép­is­ko­lá­ban pe­dig a nem­ze­ti­sé­gi né­met nyelv és iro­da­lom, a tör­té­ne­lem, az ének-ze­ne, a föld­rajz, a nép­is­me­ret és a mar­ke­ting tan­tár­gya­kat. Eb­ben a mun­ká­ban az is­ko­la ta­ná­rai se­gít­sé­gé­re van há­rom né­met­or­szá­gi ven­dég­ta­nár is.
A sop­ro­ni Ber­zse­nyi Dá­ni­el Evan­gé­li­kus Gim­ná­zi­um (Lí­ce­um) és Kol­légium20 1993 óta foly­tat né­met nem­ze­ti­sé­gi kép­zést is. Az is­ko­lá­ban 8 osz­tá­lyos és 4 osz­tá­lyos né­met nem­ze­ti­sé­gi gim­ná­zi­u­mi osz­tály és né­met nem­ze­ti­sé­gi nyel­vi elő­ké­szí­tő osz­tály is mű­kö­dik (he­ti 21 né­met­óra). Kol­lé­gi­u­mi fé­rő­hely 120 ta­nu­ló szá­má­ra biz­to­sí­tott. Az is­ko­la fenn­tar­tó­ja a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház. Né­me­tül ok­tat­ják töb­bek kö­zött a né­met nyelv és iro­da­lom, a tör­té­ne­lem, a ma­te­ma­ti­ka, a fi­zi­ka, a föld­rajz, az ének-ze­ne, a nem­ze­ti­sé­gi is­me­ret, a hit­tan, a test­ne­ve­lés és a drá­ma tan­tár­gya­kat.
A veszp­ré­mi Lovassy Lász­ló Gim­náz­i­um21 né­met nem­ze­ti­sé­gi ta­go­za­tot mű­köd­tet nyel­vi elő­ké­szí­tő­vel (0. év­fo­lyam). A Veszp­rém me­gyé­ben ta­lál­ha­tó szá­mos né­met nem­ze­ti­sé­gi te­le­pü­lés la­kos­sá­ga nem­ze­ti kul­tú­rá­já­nak ápo­lá­sa mi­att a Ma­gyar­or­szá­gi Né­me­tek Szö­vet­sé­ge kez­de­mé­nyez­te a ta­go­zat lét­re­ho­zá­sát. A nem­ze­ti­sé­gi ta­go­zat­ra va­ló je­lent­ke­zés­nek nem fel­té­te­le a nem­ze­ti­sé­gi szár­ma­zás. A di­á­kok a né­met nyelv mel­lett né­met iro­dal­mat is ta­nul­nak, és né­met nyel­ven ta­nul­ják a tör­té­nel­met is. Az itt ta­nu­lók meg­is­me­rik a ma­gyar­or­szá­gi né­met nem­ze­ti­ség szo­ká­sa­it, kul­tú­rá­ját. Er­re a he­ti egy tan­óra mel­lett a nem­ze­ti­sé­gi ének­kar is ki­vá­ló al­kal­mat nyújt. Né­met ven­dég­ta­nár is se­gí­ti a ta­nu­lók nyelv­is­me­ret­ének el­mé­lyí­té­sét. A 2005/2006-os tan­év­től a kép­zés ki­e­gé­szült az ide­gen nyel­vi elő­ké­szí­tő év­fo­lyam­mal, mely­nek ke­re­tén be­lül a di­á­kok ma­gas óra­szám­ban kap­nak ide­gen nyel­vi és in­for­ma­ti­kai kép­zést az el­ső év­ben (is).
A zir­ci III. Bé­la Gim­náz­i­um­ban22 1998-ban in­dult a né­met nem­ze­ti­sé­gi ta­go­zat. Ez egy ta­nu­ló­cso­por­tot je­lent ta­go­za­ton­ként, mely ha­té­kony, ta­nu­ló­köz­pon­tú, kis­cso­por­tos nyelv­ta­nu­lást, ala­pos nyel­vi kép­zést tesz le­he­tő­vé. A ma­gyar­or­szá­gi né­met­ség kul­tú­rá­já­nak, ha­gyo­má­nya­i­nak, tör­té­ne­té­nek meg­is­me­ré­se a né­met nép­is­me­ret és ének­órák ke­re­té­ben kü­lö­nös hang­súlyt kap. A nyel­vi kép­zés he­ti hat órá­ból áll. Kö­zü­lük 5 né­met nyelv és iro­da­lom, 1 né­met nép­is­me­ret, ami a ma­gyar­or­szá­gi né­met­ség nép­raj­zá­val, ha­gyo­má­nya­i­val fog­lal­ko­zik. Né­met nyel­ven fo­lyik to­váb­bá a tör­té­ne­lem ta­ní­tá­sa he­ti há­rom órá­ban és az ének ta­ní­tá­sa he­ti egy órá­ban. A nem­ze­ti­sé­gi ta­go­zat­ra va­ló je­lent­ke­zés­nek nem fel­té­te­le a nem­ze­ti­sé­gi szár­ma­zás.

8. Fel­ső­ok­ta­tás, nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gus­kép­zés

A nem­ze­ti­sé­gi fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­be je­lent­ke­ző hall­ga­tók lét­szá­ma egy­re csök­ken, ke­vés a nem­ze­ti­sé­gi szár­ma­zá­sú je­lent­ke­ző, nem elég erős a di­á­kok iden­ti­tá­sa, ki­sebb­sé­gi nyelv­tu­dá­sa, kö­tő­dé­se a sa­ját ki­sebb­sé­gi kul­tú­rá­já­hoz.
A több­cik­lu­sú, li­ne­á­ris fel­ső­ok­ta­tá­si kép­zé­si szer­ke­zet be­ve­ze­té­sé­nek egyes sza­bá­lya­i­ról szó­ló kor­mány­ren­de­let a nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gus sza­ko­kat szak­irán­­nyá mi­nő­sí­tet­te, ami sér­ti a ki­sebb­sé­gi ér­de­ke­ket. Az or­szá­gos ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­za­tok, köz­tük az MNOÖ a vé­le­mé­nye­zé­si jo­guk­kal nem él­het­tek, mi­vel az em­lí­tett jog­sza­bály ter­ve­ze­tét ré­szük­re az Ok­ta­tá­si Mi­nisz­té­ri­um nem küld­te meg.
Az­zal, hogy a nem­ze­ti­sé­gi óvo­da­pe­da­gó­gus, il­let­ve a nem­ze­ti­sé­gi ta­ní­tó­kép­zés szak­irány­ként van sza­bá­lyoz­va, vár­ha­tó­lag jó­val ke­ve­seb­ben je­lent­kez­nek majd rá­juk, mint­ha szak­ként le­het­ne fel­ven­ni őket. To­váb­bá, mi­vel a szak­irányt a hall­ga­tók az ok­ta­tás egy ké­sőb­bi sza­ka­szá­ban ve­szik fel, a két­nyel­vű kép­zés ha­té­kony­sá­gá­nak te­rén is ki­mu­tat­ha­tó a hát­rány. Ezen túl, a je­len­le­gi sza­bá­lyo­zás sze­rint a nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gu­sok ok­le­ve­le fel­ső­fo­kú C tí­pu­sú nyelv­vizs­gá­val egyen­ér­té­kű, s ha a szak­irány csök­ken­tett kred­i­tarányából a nyel­vi órák szá­má­nak csök­ken­té­se is kö­vet­ke­zik, úgy ez a szint – vél­he­tő­leg – már nem biz­to­sít­ha­tó. A szak­irán­­nyá mi­nő­sí­tés fi­nan­szí­ro­zá­si hát­rányt is je­lent, ami ha­tás­sal lesz a pe­da­gó­gus­kép­zés­ben el­en­ged­he­tet­len gya­kor­la­ti kép­zés­re is, il­let­ve az egyéb­ként is ne­héz hely­zet­ben lé­vő „kis” tan­szé­kek meg­szün­te­té­sé­hez ve­zet­het.
Az OM-delegáció a szak­ér­tői szin­tű meg­be­szé­lé­se­ken ígé­re­tet tett ar­ra, hogy a szak­irá­nyi stá­tusz­ból fa­ka­dó hát­rá­nyo­kat a fel­ső­ok­ta­tá­si tör­vény­ben kom­pen­zál­ni fog­ják (a nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gus­kép­zés­re a tör­vény ter­ve­ze­té­ben öt kü­lön sza­bály is talál­ható).23
Nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gus­kép­zés a követekező fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben fo­lyik:
– kö­zép­is­ko­lai, ill. fel­ső ta­go­za­tos ta­ná­rok szá­má­ra a bu­da­pes­ti (EL­TE), a pilis­csabai, a pé­csi és a sze­ge­di tu­do­mány­egye­te­men;
– al­só ta­go­za­tos ta­ní­tók szá­má­ra a ba­jai, a bu­da­pes­ti (EL­TE), az esz­ter­go­mi, a szek­szár­di és a vá­ci fő­is­ko­lán, ill. fő­is­ko­lai ka­ron;
– óvo­da­pe­da­gó­gu­sok szá­má­ra a ba­jai, a sop­ro­ni, a szek­szár­di és a vá­ci fő­is­ko­lán, ill. fő­is­ko­lai ka­ron.
A kép­zé­sek nem­csak nap­pa­li ta­go­za­ton ér­he­tők el, lé­tez­nek ki­egé­szí­tő kép­zé­si for­mák is pl. ok­le­ve­les né­met nyelv­ta­nár­ok szá­má­ra.
A nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gi jo­gok or­szág­gyű­lé­si biz­to­sá­nak 2001-es vizs­gá­la­ta sze­rint a nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gus­hall­ga­tók egy­ötö­de nem szán­dé­ko­zik nem­ze­ti­sé­gi ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben el­he­lyez­ked­ni. A leg­ma­ga­sabb az óvo­da­pe­da­gó­gu­sok el­kö­te­le­zett­sé­ge, 93,3%-uk sze­ret­ne nem­ze­ti­sé­gi tan­me­ne­tű óvo­dá­ban dol­goz­ni. A ta­ní­tók 72,2%-a, a ta­ná­rok­nak azon­ban csak a fe­le (54,5%) ter­ve­zi, hogy nem­ze­ti­sé­gi tan­me­ne­tű is­ko­lá­ban fog ta­ní­ta­ni.
A nemzetiségspeci­fikus tan­tár­gyak a ta­ní­tó­kép­zés­ben – mely 1–6. osz­tá­lyos di­á­kok szá­má­ra ké­pez ta­ní­tó­kat – a kö­vet­ke­zők: nem­ze­ti­sé­gi nyelv tan­tárgy-pe­da­gó­gi­á­ja, nem­ze­ti­sé­gi is­me­ret (tör­té­ne­lem), nép­rajz, nem­ze­ti­sé­gi iro­da­lom, gyer­mek­iro­da­lom, nem­ze­ti­sé­gi nyel­vű tan­tárgy-pe­da­gó­gi­ák (ének-ze­ne, test­ne­ve­lés, kör­nye­zet­is­me­ret). Eze­ket a di­á­kok rá­adás­ként ta­nul­ják a töb­bi kö­zös tan­tárgy mel­lett, mely je­len­tős több­let­mun­kát je­lent a töb­bi hall­ga­tó­val szem­ben.
A fel­ső ta­go­za­tos, ill. kö­zép­is­ko­lai szak­tan­tár­gyak ok­ta­tá­sá­ra nin­cse­nek nem­ze­ti­sé­gi nyel­ven is ok­tat­ni ké­pes, kép­zett pe­da­gó­gu­sok. Nem fo­lyik olyan nem­ze­ti­sé­gi ta­nár­kép­zés, mely le­he­tő­vé ten­né a köz­is­me­re­ti tan­tár­gyak nem­ze­ti­sé­gi nyel­ven tör­té­nő ta­ní­tá­sát. En­nek nincs meg sem az in­téz­mé­nyi, sem a mód­szer­ta­ni hát­te­re.
Az egye­te­mi szin­tű nyelv­sza­kok és a né­met nem­ze­ti­sé­gi szak kö­zött diszk­ri­mi­ná­ció je­lent­ke­zik. Az új kö­ve­tel­mény­rend­szer sze­rint ugyan­is a mo­dern nyelv sza­ko­kon ta­nár és böl­csész, il­let­ve böl­csész; a né­met nem­ze­ti­sé­gi sza­kon csak ta­nár vég­zett­ség sze­rez­he­tő. Az egye­te­mi szin­tű né­met nem­ze­ti­sé­gi szak a nem­ze­ti­sé­gi pe­da­gó­gus­kép­zés mel­lett a nem­ze­ti­sé­gi ér­tel­mi­ség­kép­zés­nek is fon­tos bá­zi­sa. Fé­lő, hogy a fen­ti ren­del­ke­zés mi­att ke­ve­sebb nem­ze­ti­sé­gi szár­ma­zá­sú fi­a­tal vá­laszt­ja azt.
A ki­sebb­sé­gi tan­szé­kek ugyan a je­len­le­gi fi­nan­szí­ro­zá­si rend­szer­ben ma­ga­sabb nor­ma­tí­vá­hoz jut­nak, de mi­vel nincs meg­ha­tá­roz­va, hogy mi­re for­dít­ha­tó a kü­lön­bö­zet, ezért a fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek gyak­ran nem a nem­ze­ti­sé­gi fel­ső­ok­ta­tá­si fe­l­ada­tok el­lá­tá­sá­ra hasz­nál­ják fel a pénzt. A több­let­for­rást a tan­szé­ke­ken fo­lyó tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­ká­ra és sze­mé­lyi jel­le­gű ki­adá­sok­ra (lét­szám­bő­ví­tés) sem le­het fel­használ­ni.24

9. Ös­­szeg­zés

Az előb­bi­ek­ben is­mer­te­tett ada­tok­ból és az el­vég­zett vizs­gá­la­tok­ból ki­de­rül, hogy Ma­gyar­or­szá­gon a né­met ki­sebb­ség gyer­me­kei egyet­len ne­ve­lé­si-ok­ta­tá­si szin­ten sem ré­sze­sül­het­nek anya­nyel­vű ok­ta­tás­ban, bár a tör­vény­ho­zó er­re az alap­ve­tő jo­gi le­he­tő­sé­ge­ket meg­te­rem­tet­te. Két­nyel­vű is­ko­lák kö­zül sze­rény szám­ban vá­laszt­hat­nak a ki­sebb­sé­gi­ek, de a ne­ve­lé­si-ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek túl­nyo­mó több­sé­ge még min­dig a nyelv­ok­ta­tó for­mát kí­nál­ja, ami a meg­szer­zett nyelv­tu­dás szem­pont­já­ból el­fo­gad­ha­tat­lan. Kí­vá­na­tos len­ne a két­nyel­vű ne­ve­lés-ok­ta­tás kí­ná­la­tá­nak bő­ví­té­se, és a fo­ko­za­tos át­té­rés az egy­nyel­vű, né­met anya­nyel­vű ok­ta­tás­ra, ami erő­sít­het­né a ha­zai né­met­ség iden­ti­tá­sát.
Fel­hasz­nált iro­da­lom

1993. évi LXXVII. tör­vény a nem­ze­ti és et­ni­kai ki­sebb­sé­gek jo­ga­i­ról.
Kern, Ru­dolf (sz­erk.) 1995. A ma­gyar­or­szá­gi né­me­tek iden­ti­tá­sa eu­ró­pai lá­tó­szög­ből. Stutt­gart, Donauschwäbis­che Kul­turs­tiftung des Lan­des Baden-Württemberg.
Ma­gyar Köz­löny, 2005. 77. sz.
May­er, Éva (sz­erk.) 2004. Ki­sebb­sé­gek Ma­gyar­or­szá­gon 2002–2003. Kor­mány­be­szá­mo­ló. Bu­da­pest.
www.b­deg.­so­pron.hu
www.­be­la-zir­c.­su­linet.hu
www.­dus.­su­linet.hu
www.gim­naz­i­um.mezobere­ny.hu
www.kulk­er-nemet.­su­linet.hu
www.l­du.hu
www.le­owey-pec­s.­su­linet.hu
www.lo­vassy.hu
www.mecha­tron­i­ka.hu
www.m­namk.hu
www.­nagy­las­zlo-kom­lo.­su­linet.hu
www.n­ng.m­cse.hu
www.ob­h.hu
www.tl­gim­i-­gy­onk.hu
www.t­mg­mor.­su­linet.hu

A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti Kár­pát­al­ján a ma­gyar pár­tok ön­ma­guk fel­ta­lá­lá­sán, ön­ér­tel­me­zé­sén túl nem­igen ju­tot­tak. A kár­pát­al­jai ma­gyar párt­po­li­ti­zá­lás há­rom jól el­kü­lö­nít­he­tő pe­ri­ó­du­sa a vizs­gált idő­szak­ban: 1918–1920, 1920–(1927)–1936, 1936–(1938)–1940. 1927-től már nem lé­tez­tek sa­já­to­san kár­pát­al­jai pár­tok, ha­nem az (cseh­szlo­vá­ki­ai) or­szá­gos párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­teként mű­köd­tek az 1938-as for­du­la­tig, majd kö­vet­ke­zett a be­til­tás, vé­gül a „fel­vi­dé­ki­vé” vá­lás. A sa­rok­pon­tok: 1920 – a már nem ma­gyar, ha­nem cseh­szlo­vá­ki­ai/kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok el­in­du­lá­sa, 1936 – az egy­párt­rend­szer, 1940 – a vég­le­ges meg­szű­nés.
A Pod­karpat­sz­ka Rusz idő­sza­ká­nak ma­gyar párt­jai: Ma­gyar Jog­párt; ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja; Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt; Kis­gaz­da-, Kis­ipa­ros és Föld­mű­ves Párt (ké­sőb­bi ne­vén Ma­gyar Nem­ze­ti Párt) önál­ló­an, il­let­ve párt­szö­vet­ség­ben fej­tet­ték ki te­vé­keny­sé­gü­ket. Va­la­men­­nyi nem­ze­ti, jobb­ol­da­li be­ál­lí­tott­sá­gú volt. Te­vé­keny­sé­gük egy­más­ba fo­nó­dó, gyak­ran ne­he­zen szét­vá­laszt­ha­tó. A ve­ze­tő párt­po­li­ti­ku­sok po­li­ti­kai pá­lya­fu­tá­su­kat a for­du­lat után kezd­ték, az egyet­len ki­vé­tel Egry Fe­renc. Árky Ákos pél­dá­ul ka­to­na­tiszt, Hokky Kár­oly, R. Vozáry Ala­dár ta­nár, Rácz Pál ta­ní­tó, Ke­re­kes Ist­ván, Nagy Kál­mán or­vos, Kor­láth End­re ügy­véd volt, ar­ról nem tud­ni, hogy ko­ráb­ban ak­tí­van po­li­ti­zál­tak vol­na. A par­la­men­ti-sze­ná­tu­si vá­lasz­tá­so­kon el­ért ered­mé­nyek: 1924 – 11% (Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Párt­ja – kép­vi­se­lő: Kor­láth End­re, sze­ná­tor: Egry Fe­renc); 1925 – 11,8% (Gaz­dák Szövetsége–Német Iparos­párt– Szlo­venszkói Né­me­tek és Ma­gya­rok Nem­ze­ti Po­li­ti­kai Párt­ja – kép­vi­se­lő: Kor­láth End­re, sze­ná­tor: Egry Fe­renc); 1929 – 11,4% (Autonomista Párt­szö­vet­ség – kép­vi­se­lő: Hokky Kár­oly, sze­ná­tor: Kor­láth End­re); 1935 – 10,6% (az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt, a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt, az ős­la­kos Né­me­tek Párt­ja Szloven­szkón és Pod­karpat­sz­ka Ruszban, Szu­dé­ta­né­met Vá­lasz­tá­si Szö­vet­ség – kép­vi­se­lő: Kor­láth End­re, sze­ná­tor: Hokky Kár­oly). A nép­szám­lá­lá­si ada­tok alap­ján Kár­pát­al­ján a ma­gyar la­kos­ság lé­lek­szá­ma 1921-ben 102 144 (17,35%), 1930-ban 109 472 (15,44%). Egyéb­ként a kép­vi­se­lő­ház 300, a sze­ná­tus 150 ta­gú volt. Kár­pát­al­já­ról 9 kép­vi­se­lőt és 4 sze­ná­tort vá­lasz­tot­tak be, eb­ből min­den al­ka­lom­mal egyet-­e­gyet ad­tak a ma­gyar pár­tok. (Or­szá­go­san a ma­gyar el­len­zé­ki pár­tok 9-10 man­dá­tum­mal ren­del­kez­tek.) Ez jel­zi po­li­ti­kai sú­lyu­kat.
A fen­ti pár­tok­kal szem­ben a bal­ol­dal po­li­ti­ká­já­nak fon­tos ele­me az in­ter­na­ci­o­na­liz­mus, így a ma­gyar­kér­dés is, sőt a min­den­ko­ri sza­va­za­ti ará­nyok elem­zé­sé­ből az de­rül ki, hogy a la­kos­ság több­nyi­re bal­ol­da­li ér­zel­mű, il­let­ve eta­tis­ta. A nem ma­gyar pár­tok meg­ha­tá­ro­zó ele­me a po­li­ti­kai irá­nyult­ság („ru­szin”-, „orosz”-, „uk­rán”-pár­ti vagy ép­pen rész­ben ma­gyar­ba­rát, ame­lye­ken ter­mé­sze­te­sen az adott anya­or­szág fe­lé va­ló ori­en­tá­ló­dást ért­jük).
Egyéb je­len­tős kár­pát­al­jai pár­tok:1
– Au­to­nóm Föld­mű­ves Szö­vet­ség: el­len­zé­ki, auton­o­mista párt, mely Kur­tyák Iván ve­ze­té­sé­vel ruszi­nofil irány­vo­na­lat kép­vi­selt, majd 1933-as ha­lá­la után Bródy And­rás kö­vet­te, aki rus­zofil irány­ba te­rel­te a pár­tot. Mind­ket­tő­jük ide­jé­ben erős volt a ma­gyar­ori­en­tá­ció, a pár­tot Ma­gyar­or­szág­ról is tá­mo­gat­ták. Sze­rep­lé­se a par­la­men­ti-sze­ná­tu­si vá­lasz­tá­so­kon: 1924 – 8,4%, 1925 – 11,6%, 1929 – 18,2%, 1935 – 13,9%.
– Ag­rár­párt (Kár­pát­orosz Köz­tár­sa­sá­gi Föld­mű­ves Párt): rus­zofil irány­vo­na­lú párt volt, mely­nek min­den et­ni­kai cso­port­ban vol­tak tá­mo­ga­tói. Több szak­szer­ve­ze­tet és szö­vet­ke­ze­tet ho­zott lét­re, min­den cik­lus­ban volt kép­vi­se­lő­je a tör­vény­ho­zás­ban. Ma­gyar nyel­vű lap­ja a Köz­tár­sa­sá­gi Ma­gyar Hír­adó volt. Vá­lasz­tá­si ered­mé­nyei: 1924 – 6,4%, 1925 – 14,2%, 1929 – 29%, 1935 – 19%.
– Kár­pát­orosz Mun­ka­párt: rus­zofil, auton­o­mista irány­vo­na­lat kép­vi­se­lő ag­rár­párt volt, 1924-ben és 1925-ben a cseh­szlo­vák Nem­ze­ti Szo­ci­a­lis­ta Párt­tal szö­vet­ség­ben szer­zett 8%-ot, il­let­ve 6,4%-ot; 1929-ben lét­re­hoz­ta az Orosz Blok­kot, mely szö­vet­ség­ben a cseh­szlo­vák Nem­ze­ti De­mok­ra­ta Párt­tal 18,3%-ot ért el.
– Kom­mu­nis­ta Párt: ma­gyar kom­mu­nis­ták köz­ve­tí­té­sé­vel, a moszk­vai Ko­min­tern pén­zén 1920-ban ala­kult meg Ung­vá­ron Pod­karpat­sz­ka Rusz Nem­zet­kö­zi (In­ter­na­ci­o­na­lis­ta) Szo­ci­a­lis­ta Párt­ja, mely a kö­vet­ke­ző év­ben be­le­ol­vadt a Cseh­szlo­vák Kom­mu­nis­ta Párt­ba, s an­nak he­lyi szer­ve­ze­te­ként mű­kö­dött to­vább. A Kom­mu­nis­ta In­ter­na­ci­o­ná­lé el­ve­it kö­vet­te, el­le­ne volt az au­to­nó­mi­á­nak, szo­ci­á­lis kö­ve­te­lé­sek­kel lé­pett fel, if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek és „vö­rös szak­szer­ve­ze­tek” tar­toz­tak hoz­zá, az 1930-as évek ele­jén éh­ség­lá­za­dá­so­kat szer­ve­zett, a Ko­min­tern VII. kong­res­­szu­sa (1935) után an­ti­fa­sisz­ta ló­zun­go­kat hir­de­tett. Az 1938-as vál­ság ide­jén a köz­tár­sa­ság vé­del­mé­ben lé­pett fel, a Szov­jet­unió fe­lé ori­en­tá­ló­dott. Az egyet­len párt volt az or­szág­ban, amely min­den et­ni­ku­mot át­fo­gott. Ma­gyar nyel­vű saj­tó­or­gá­nu­ma a Mun­kás Új­ság. A par­la­men­ti-sze­ná­tu­si vá­lasz­tá­so­kon el­ért ered­mé­nyei: 1924 – 39,4%, 1925 – 30,8%, 1929 – 15,2%, 1935 – 24,4%.
– Pod­karpat­sz­ka Ruszi Föld­mű­ves Szö­vet­ség: ruszi­nofil, auton­o­mista pa­raszt­párt volt, mely 1923-ban rész­ben be­ol­vadt a Kár­pát­orosz Köz­tár­sa­sá­gi Föld­mű­ves Párt­ba, az ez­zel egyet nem ér­tők 1924-ben be­lép­tek az Au­to­nóm Föld­mű­ves Szö­vet­ség­be.
– Ke­resz­tény Nép­párt: az 1920-ban ala­kult ruszi­nofil, auton­o­mista Orosz Kis­gaz­da (Föld­mű­ves) Párt­ból szer­ve­ző­dött 1925-ben mint ke­resz­tény-kle­ri­ká­lis, uk­rán irány­vo­na­lú, az au­to­nó­mi­á­val egyet­ér­tő párt. Élén Avgusztin Volosin állt. Az előd­párt az 1924-es vá­lasz­tá­so­kon nem szer­zett man­dá­tu­mot. A Ke­resz­tény Nép­párt is igen cse­kély tá­mo­ga­tott­ság­gal bírt, de a Cseh­szlo­vák Nép­párt­tal kö­tött szö­vet­ség­nek kö­szön­he­tő­en Volosin 1925-ben és 1929-ben is man­dá­tum­hoz ju­tott.
– Pod­karpat­sz­ka Rusz Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt­ja: a Cseh­szlo­vák Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt tag­szer­ve­ze­te, auton­o­mis­ta, ukrain­ofil és gaz­da­sá­gi kö­ve­te­lé­sek­kel lé­pett fel. Min­den vá­lasz­tá­son 10% alat­ti ered­ményt ért el, de min­dig tu­dott kép­vi­se­lőt kül­de­ni a tör­vény­ho­zás­ba. Mun­kás­aka­dé­mi­át, mun­kás ér­dek­vé­del­mi szer­ve­ze­te­ket, sport­egye­sü­le­tet ala­pí­tott, a Cseh­szlo­vák Szak­szer­ve­ze­ti Egye­sü­let­re tá­masz­ko­dott. Ma­gyar nyel­ven is meg­je­len­te­tett la­pot Sza­bad­ság cím­mel.

Az ál­lam­for­du­lat (1918–1920)

1918 vé­ge fe­lé a la­kos­ság sú­lyos te­her­ként él­te meg az el­hú­zó­dó há­bo­rú kö­vet­kez­mé­nye­it, fő­leg az el­lá­tá­si gon­dok kö­vet­kez­té­ben. Az élel­mi­szer­ből fej­ada­got osz­tot­tak, a cu­kor nagy ré­szét „Ga­lí­ci­á­ból csem­pé­szik”, ke­vés a zsír, az „ara­tá­si sza­lon­na”, a „ha­di­ká­vé”, a mo­só­szer stb.2 Fa­lu­he­lyen pró­bál­koz­tak do­hány­ter­mesz­tés­sel, de ezt mint tör­vény­te­len vál­lal­ko­zást a pénz­ügy­őr­ség szi­go­rú­an bün­tette.3 A ha­tó­sá­gok egy új ren­de­let­tel be­til­tot­ták a há­zi­la­gos „kis­üst­ön va­ló fő­zés”-t is.4 Az em­be­re­ket leg­in­kább a ha­lá­los ál­do­za­to­kat is kö­ve­te­lő „spa­nyol­jár­vány” nyomasz­tot­ta.5 Emi­att ta­ní­tá­si szü­net is volt.6 Az úgy­ne­ve­zett po­li­ti­kai kér­dés ek­kor még nem a há­bo­rú­val, ha­nem a köz­igaz­ga­tás­sal kap­cso­la­tos. A Ha­tár­szé­li Új­ság a vi­lág­há­bo­rú mi­att „el­al­ta­tott” prob­lé­mát bon­col­gat­ja új­ra a köz­igaz­ga­tás át­szer­ve­zé­sé­ről, és Ung me­gye meg­na­gyob­bí­tá­sá­ról áb­rán­do­zik, az­zal a konk­lú­zi­ó­val, hogy: „Ké­szü­let­le­nül ne ta­lál­jon ben­nün­ket az új re­form, mert ha nem emel­jük fel sza­vun­kat, ha­nem hall­ga­tunk, el­mú­lik fe­let­tünk a köz­igaz­ga­tá­si re­form is anél­kül, hogy ré­gi vá­gyunk, as­pi­rá­ci­ónk a te­rü­le­ti nö­ve­ke­dést il­le­tő­leg meg­való­sul­na”.7 Ok­tó­ber­ben ki­de­rült, hogy Ma­gyar­or­szág el­vesz­tet­te a há­bo­rút. Ek­kor azon­ban ez még nem tűnt tra­gi­kus­nak. „Az Is­ten vég­ze­té­vel nem szál­lunk per­be” – ír­ta a lap.8
A bu­da­pes­ti for­ra­da­lom hí­ré­re a ka­to­na­ság kö­ré­ben is el­ural­ko­dik a há­bo­rú­el­le­nes hangu­lat.9 A nem­ze­ti ta­ná­csok mel­lett sor­ra ala­kul­tak az új pár­tok, pél­dá­ul: az Ung me­gyei Nem­ze­ti Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Szövet­ség10, az ung­vá­ri Nem­zet­kö­zi Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt11, az Ung­vá­ri Füg­get­len­sé­gi Párt12, Ung­vá­ron a Kár­olyi Párt13, az Ung­vá­ri Pol­gá­ri Ra­di­ká­lis Párt14, a Be­reg­szá­szi Pol­gá­ri Ra­di­ká­lis Párt15 stb. Ös­­szes­sé­gé­ben úgy tű­nik, hogy a hir­te­len meg­sza­po­ro­dott pár­to­kat sok­kal in­kább a he­lyi ha­ta­lom meg­szer­zé­sé­nek kér­dé­se fog­lal­koz­tat­ta, nem pe­dig a Kár­pát­al­ját mint sa­já­tos (nem­ze­ti­sé­gi-val­lá­si) tér­sé­get, fe­szí­tő prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­nak gon­do­la­ta. Pe­dig ek­ko­ri­ban a kor­mány ép­pen elő­ké­szí­ti, majd tör­vény­be fog­lal­ja a ru­szin au­to­nó­mi­át.
De­cem­ber­ben a fő hír: meg­száll­ják-e a „cse­h-s­zlovákok”16 a ré­gi­ót vagy sem? Az ung­vá­ri Ha­tár­szé­li Új­ság ezt ír­ta: „Cseh­szlo­vák­ok! Le­het, hogy pár nap múl­va itt lesz­tek. Úgy hall­juk, pa­ran­cso­tok van reá, nem is Prá­gá­ból, ha­nem Páris­ból, hogy meg­száll­já­tok vá­ro­sun­kat is. […] Ké­rünk te­hát ben­ne­te­ket azon sze­re­tet alap­ján, ame­lyet ke­resz­tény nép ke­resz­tény nép iránt érez­ni kö­te­les, hogy e fegy­ver­rel véd­jé­tek meg vá­ro­sunk min­den pol­gá­rát ki­vé­tel nél­kül és mi ígér­jük, hogy el­le­nünk for­dí­ta­ni nem lesz oko­tok!”17 A saj­tó­or­gá­num lap­tu­laj­do­nos-ki­adó­ja Földe­si Gyu­la, aki az Au­to­nóm Föld­mű­ves Szö­vet­ség egyik ve­ze­tő­je lesz; fe­le­lős szer­kesz­tő­je Ma­gyar Bá­lint az Ung­vá­ri Nem­ze­ti Ta­nács tag­ja, ké­sőbb a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt egyik ve­ze­tő­je; társ­szer­kesz­tő­je Rácz Pál a Nem­ze­ti Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Szö­vet­ség tit­ká­ra, az Ung­vá­ri Nem­ze­ti Ta­nács tag­ja, ké­sőbb a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap, a Ma­gyar Jog­párt és a Ma­gyar Párt­szö­vet­ség hi­va­ta­los lap­já­nak ve­ze­tő új­ság­író­ja. Az Ung­vá­ri Pol­gá­ri Ra­di­ká­lis Párt el­nö­ke, Reis­man Hen­rik ál­tal szer­kesz­tett Ung­vá­ri Köz­löny vi­szont a rém­hír­ter­jesz­tés­től óvot­t: „Ma min­den­ki­nek egy kö­te­les­sé­ge van: nyu­ga­lom­mal be­vár­ni a fej­le­mé­nye­ket. Aki ok­ta­la­nul iz­gat és rém­hí­re­ket ter­jeszt: bűnt kö­vet el a for­ra­da­lom és a köz­tár­sa­ság el­len. A ha­za­fi­ság azt kö­ve­te­li min­den ung­vá­ri pol­gár­tól ma, hogy bi­za­lom­mal és hi­deg­vér­rel vár­ja az eseményeket”.18 Az új­ság sze­rint: „A bé­ke­kon­fe­ren­cia elv­ben el­fo­gad­ta a né­pek szö­vet­sé­gé­nek meg­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó ja­vas­la­tot […] Nem lesz tit­kos dip­lo­má­cia és nem lesz háború!”19
A Ha­tár­szé­li Új­ság­ból prog­ram­sze­rű­en ki­emel­he­tők az ung­vá­ri ma­gyar köz­sze­rep­lő­ket fog­lal­koz­ta­tó leg­főbb kér­dé­sek. Ma­gyar Bá­lint ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta ün­nep­sé­gen fo­gal­maz­ta meg a ma­gya­rok szá­má­ra új hely­ze­tet: „Volt idő, ami­kor mikivülünk tu­laj­don­kép­pen más nem is volt. Csi­nál­tuk a kul­tú­rát, az ókor sö­tét éj­je­le után hir­det­tük a »sz­abad­ság«, »testvériség« esz­mé­jét […] de jött az el­len­ség és azt mond­ta: ő hoz­za az iga­zi sza­bad­sá­got, ő hoz­za az iga­zi test­vé­ri­sé­get, ő az iga­zi kultúrát”.20 A po­li­ti­kát a ru­szi­nok csi­nál­ják, a ma­gya­rok csak ol­dal­ról szem­lé­lőd­nek, mond­ja Ma­gyar. „Sze­ret­tünk vol­na be­le néz­ni ab­ba a po­li­ti­ká­ba, ame­lyet a ru­szi­nok egy év óta foly­tat­nak […] föl­ke­res­tük a ru­szin po­li­ti­ka egyik kép­vi­se­lő­jét, aki­től egyes kér­dé­se­ink­re szí­ves fel­vi­lá­go­sí­tást kértünk.”21 Meg­in­dult – a sa­ját meg­ha­tá­ro­zá­som­ban, ké­sőbb is an­­nyi­ra jel­lem­ző – ho­mály­ba ve­szés; már nem tud­ják, mi­kor is volt az az ese­mény, ami­hez egy év­vel ko­ráb­ban még a ha­ta­lom­vál­tást kö­töt­ték: „Vá­ro­sunk, mint olyan, utol­já­ra ak­kor sze­re­pelt a po­li­ti­ká­ban, ami­kor azon a bi­zo­nyos ezer­ki­lenc­száz­ti­zen­ki­len­ce­di­ki ja­nu­á­ri vagy feb­ru­á­ri na­pon Moys zsu­pán meg­je­lent a városházán”.22 Az idé­zet­ben, il­let­ve an­nak foly­ta­tá­sá­ban ben­ne van a kö­vet­ke­ző fon­tos elem, a po­li­ti­kai élet­nek a ma­gyar po­li­ti­kai sze­mé­lyi­sé­gek­hez va­ló kö­té­se: „E fen­ti ese­mény óta vá­ro­sunk éle­té­ben po­li­ti­kai vo­nat­ko­zá­sú do­log nem igen tör­tént. Úgy lát­szik most kö­vet­ke­zett be az újabb fázis”23 az­zal, hogy a pol­gár­mes­te­ri szék­ben az 1916-tól hi­va­tal­ban le­vő Berze­viczy Ist­vánt kor­mány­biz­tos vál­tot­ta fel. (Mi­köz­ben a lap ja­nu­ár­ban fo­lya­ma­to­san kö­zöl­te Gre­go­ry Zhatkovych kor­mány­zó 30 pon­tos po­li­ti­kai prog­ram­ját.)
A bűn­bak­ke­re­sés konk­rét cso­por­tot tett fe­le­lős­sé a Ma­gyar­or­szág­tól va­ló el­sza­kí­tott­sá­gért. „[…] a volt Ma­gyar­or­szág egyes né­pe­it tu­laj­don­kép­pen az tet­te ál­lam­gyű­lö­lők­ké és ma­gyar­gyű­lö­lők­ké, mert meg­gyű­löl­ték a ma­gyar kor­má­nyok azon po­li­ti­ká­ját, amely a zsi­dó­kat az ő ká­ruk­ra tá­mo­gat­ta, erő­sí­tet­te, be­fo­lyás­hoz engedte.”24 „Kell ne­künk a min­ket meg­ér­tő és bár sa­ját jóvoltukért, de nem el­le­nünk, nem a mi ká­runk­ra fá­ra­do­zó zsi­dó­ság, amely zsi­dó val­lá­sa mel­lett ma­gyar­nak me­ri ma­gát val­la­ni, de nem kell ne­künk a kon­junk­tú­ra­zsi­dó­ság és en­nek se­gít­sé­gé­re sem ref­lek­tá­lunk, mert úgy sem len­ne so­ha ál­dás és ered­mény azon. Nem kell ne­künk a bol­se­vikiekkel ka­cér­ko­dó […] zsi­dó­ság, hogy úton-út­fé­len ha­zug rá­gal­ma­kat ter­jeszt a ma­gyar­or­szá­gi ál­la­po­tok­ról […] mi […] ha ta­lán ke­ve­seb­ben is, de be­csü­let­tel aka­runk itt jo­ga­ink­hoz jut­ni.”25 Sa­já­tos mó­don a cseh­szlo­vák idő­szak­be­li két nép­szám­lá­lás­hoz kap­cso­ló­dó­an a kor­társ ma­gyar vissz­hang­ok sze­rint a ma­gyar­ság szá­má­nak csök­ke­né­sét nem an­­nyi­ra a nép­szám­lá­lás meg­ha­mi­sí­tá­sa, ha­nem sok­kal in­kább a zsi­dó­ság el­kü­lö­nü­lé­se ered­ményezte.26
Meg­in­dult az el­ván­dor­lás. Ung­vá­ron „szo­mo­rú em­be­rek jöt­tek-men­tek […] ké­szü­lőd­tek, bú­csúz­tak […] Bu­da­pest­re mentek”.27 Ta­lá­lunk pél­dát a múlt­ba ré­ve­dés­re, az ősök fel­ma­gasz­ta­lá­sá­ra: „El­men­tem a te­me­tő­be a ma­gya­rok­hoz. […] Ezek már ár­tal­mat­lan ma­gya­rok min­den e vi­lá­gi élő nép szá­má­ra, akik­től nem kell fél­ni a mai idők in­ga­tag em­be­ré­nek. […] A haj­da­ni urak­ból kol­du­sok let­tek, más vi­lág­szel­lem asz­ta­lá­ról éle­tet tengetők”.28 Ezt a faj­ta si­rán­ko­zást a tri­a­no­ni bé­ke ve­ze­ti át a meg­vál­toz­tat­ha­tat­lan­ság tu­da­to­sí­tá­sá­ból ere­dő új gon­dol­ko­dás fe­lé: „A tri­a­no­ni bé­ke ra­ti­fi­kál­va van. A ha­tá­rok köl­csö­nö­sen el van­nak is­mer­ve. A lég­men­tes el­zá­rás­ra nem lá­tunk okot. Kö­ve­tel­jük a kí­nai fa­lak le­bon­tá­sát, ame­lyek ben­nün­ket sze­ret­te­ink­től s anya­gi ér­de­ke­ink­től el­vá­lasz­ta­nak s kö­ve­tel­jük leg­alább a pos­ta­for­ga­lom megindítását”.29 Az új idő­szá­mí­tás el­kez­dő­dött.

Ma­gyar Jog­párt (1920–1922)

A saj­tó hír­adá­sa sze­rint 1920. jú­ni­us 1-jén Ung­vá­ron meg­ala­kult a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt Kor­láth End­re he­lyi ügy­véd elnök­letév­el.30 A ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és a kis­gaz­da­párt­hoz in­té­zett át­irat ki­mond­ta: „Be­je­lent­jük, hogy Ruszin­szkó te­rü­le­tén Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt né­ven új po­li­ti­kai ma­gyar pár­tot ala­kí­tot­tunk. Ezen po­li­ti­kai párt ala­kí­tá­sá­val azon­ban nem a to­vább ta­go­zó­dás volt a cé­lunk, ha­nem a te­rü­le­ten élő ma­gyar­ság­nak le­he­tő­leg egy tö­meg­ben va­ló tö­mö­rí­té­se. – Ezen cél­ból a párt po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis prog­ram­ját már úgy dol­goz­ta ki, hogy ab­ban mind­két test­vér­párt tag­jai he­lyet fog­lal­has­sa­nak. A prog­ram­ja mind­két ma­gyar test­vér­párt prog­ram­já­val meg­egye­zik. A gaz­da­sá­gi prog­ra­munk ugyan nem öle­li fel a két test­vér­párt gaz­da­sá­gi prog­ram­ját, de az el­len­té­tek nem olya­nok, hogy azok át­hi­dal­ha­tók ne vol­ná­nak”. A jog­párt „fő cél­ja a ru­szinsz­kói ma­gyar­ság­nak egy tö­meg­ben va­ló egye­sí­té­se min­den te­kin­tet­ben, mert csak az ilyen nagy tö­meg­gel le­het a kor­mány­zat­tal szem­ben a ma­gyar­ság jo­ga­it megvédelmezni”.31 A párt prog­ram­ja töb­bek kö­zött ki­mond­ta a ru­szinsz­kói au­to­nó­mia tá­mo­ga­tá­sát, va­la­mint kö­ve­tel­te a vár­me­gyei, a köz­sé­gi és az egy­há­zi au­to­nó­mi­ák vis­­sza­ál­lí­tá­sát; gaz­da­sá­gi té­ren az adó­rend­szer, a föld­bir­tok­re­form ren­de­zé­sét, a kár­ta­la­ní­tást a gaz­da­sá­gi vesz­te­sé­ge­kért; kul­tu­rá­lis té­ren a meg­szün­te­tett is­ko­lák vis­sza­adását.32 „[Z]ászlónk alá hí­vunk rang-, val­lás- ne­mi és osz­tály­kü­lönb­ség nél­kül min­den­kit, ki Pod­karpat­sz­ka Ruszban ma­gyar­nak vall­ja ma­gát. Az új ál­lam­ban – s itt Pod­karpat­sz­ka Rusz te­rü­le­tén sem űz­het a ma­gyar­ság lu­xus­po­li­ti­kát. Nem le­he­tünk té­koz­lók, hogy ma­gyar­ja­in­kat pár­tok­ra hagy­juk szét­fec­sérel­ni.”33
Au­gusz­tus ele­jén a pár­ton be­lül jog­vé­dő li­ga ala­kult, ugyan­csak Kor­láth ve­ze­té­sé­vel. A szer­ve­zet cél­ja „a ma­gyar­ság köz­jo­gi, po­li­ti­kai és köz­ér­de­kű ma­gán­pa­na­sza­i­nak vé­del­me a ha­tó­sá­gok előtt s szük­ség ese­tén a saj­tó út­ján és a par­la­ment­ben”.34
Jú­ni­us 3-án Ung­vá­ron meg­je­lent a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap el­ső szá­ma. A fej­léc sze­rint a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt po­li­ti­kai na­pi­lap­ja. Fe­le­lős szer­kesz­tő: Zom­bo­ry De­zső; szer­kesz­tők: Bol­di­zsár Bol­di­zsár és Rácz Pál; a ki­adá­sért fe­le­lős: az ung­vá­ri Lap­ki­adó Vál­la­lat Rt. 1921. jú­li­us 5-től a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek hi­va­ta­los na­pi­lap­ja lett. He­lyet­te a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt hi­va­ta­los lap­ja az Ung­vá­ri Köz­löny.
1921. no­vem­ber 4-én to­váb­bi ren­del­ke­zé­sig a rend­őr­ség be­til­tot­ta a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt működését.35 Fő fel­ada­tát, „a ma­gya­rok jog­se­gé­lye­zé­sét” ide­ig­le­ne­sen át­vet­te a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szövet­sége.36 Kor­láth End­re párt­ve­zért a kas­sai bör­tön­be szál­lí­tot­ták, ahon­nan két hét múl­va szabadult.37 Ezt kö­ve­tő­en le­mon­dott a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt­ban és a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gé­ben be­töl­tött ügy­ve­ze­tői tisz­té­ről, „mert il­do­mos­nak tar­tot­ta, hogy bár alap­ta­lan, de min­den­eset­re meg­tör­tént meg­hur­col­ta­tá­sa után a párt­ve­ze­tő­sé­gek­re bíz­za, hogy a jö­vő­ben is al­kal­mas­nak tart­ják-e az ő sze­mé­lyét a po­li­ti­kai vezetés­re”.38 1921. de­cem­ber 31-én Ung­vár­ra ér­ke­zett Edvard Beneš mi­nisz­ter­el­nök, aki­nek a ma­gyar pár­tok kép­vi­se­lői me­mo­ran­du­mot nyúj­tot­tak át, mely­ben töb­bek kö­zött kö­ve­tel­ték a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt be­til­tá­sá­nak vis­sza­vonását.39 Feb­ru­ár­ban a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és a kis­gaz­da­párt par­la­men­ti klub­ja is szor­gal­maz­ta a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt új­bó­li engedé­lyezését.40
1922. áp­ri­lis 11-én Ehren­feld Pé­ter al­kor­mány­zó alá­ír­ta a sta­tá­ri­u­mot meg­szün­te­tő ren­deletet.41 Huber rend­őr­igaz­ga­tó tá­jé­koz­ta­tá­sa: „a párt­éle­tet kor­lá­to­zó in­téz­ke­dé­sek te­rén mai nap­pal a még itt fenn­ál­ló ma­gyar tör­vé­nyek lép­nek élet­be. […] a sta­tá­ri­um meg­szűn­te­té­sé­vel a po­li­ti­kai pár­tok mű­kö­dé­sé­hez nem lé­vén szük­ség en­ge­dély­re, ter­mé­szet­sze­rű­leg a Ma­gyar Jog­párt is prog­ram­já­nak be­je­len­té­sé­vel meg­kezd­he­ti működését”.42 A Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap hí­rül ad­ta: „fel­tá­madt” az a párt, amely „el­ső­nek mer­te hir­det­ni, hogy csak ma­gya­rok va­gyunk, s min­den ma­gyar­nak le­gyen az bár­mi­lyen ren­dű, ran­gú, fog­lal­ko­zá­sú vagy val­lá­sú, eb­ben a párt­ban he­lye van”.43
1922. no­vem­ber 4-én az ung­vá­ri rend­őr­ség is­mét be­til­tot­ta a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt mű­kö­dé­sét és hi­va­ta­los lap­ját, az Ung­vá­ri Köz­lönyt. A párt ez­zel las­san ele­nyé­szik. Az 1923. au­gusz­tu­sá­ban Ung­vá­ron lét­re­jö­vő Pod­karpat­sz­ka Ruszi Pol­gá­ri Párt­ba (me­ly, a saj­tó sze­rint, a kár­pát­al­jai ma­gyar zsi­dók párt­ja) a Ma­gyar Jog­párt­ból ki­vált ta­gok is be­lép­tek. Árky Ákos, az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­já­nak el­nö­ke úgy nyi­lat­ko­zott, hogy sze­rin­te az új párt „a ma­gyar­ság meg­bon­tá­sá­ra hiva­tot­t”.44 Kor­láth End­re úgy vél­te, „az a kö­rül­mény, hogy a Ma­gyar­or­szá­gon dúlt ál­dás­ta­lan fe­le­ke­ze­ti tu­sa­ko­dás ide nem ha­tolt át, s a ke­resz­tény és zsi­dó fe­le­ke­ze­tek kö­zöt­ti eset­le­ges dif­fe­ren­ci­ák min­dig bé­ké­sen let­tek el­in­téz­ve, a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Jog­párt prog­ram­já­nak, párt­ve­ze­tő­sé­gem­nek és így je­len­té­keny rész­ben én­ne­kem is ered­mé­nyül tud­ha­tó be. Azok te­hát, akik pár­tom­ból ki­vál­va ma hát­ba tá­mad­nak en­gem, s új pár­tot lé­te­sí­te­nek, ezt a bé­két veszé­lyeztetik”.45
ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja (1921–1927)

A Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja mű­kö­dé­sét a ha­tó­sá­gok 1921. de­cem­ber 7-én en­ge­dé­lyez­ték hi­va­ta­lo­san, bár már az év fo­lya­mán fej­tett ki te­vé­keny­sé­get. Meg­va­ló­sí­tot­ta azt a for­ga­tó­köny­vet, amit a töb­bi ma­gyar párt is: dön­töt­tek a lét­re­ho­zá­sá­ról, el­fo­gad­ták az alap­sza­bá­lyát, a prog­ram­ját, majd úgy­mond elő­írás­sze­rű­en meg­ala­kult, a tör­vé­nyi jó­vá­ha­gyás­nak meg­fe­le­lő­en, mind­ez akár több hó­na­pos kü­lönb­ség­gel. A párt „Ruszinszkó ös­­szes la­kos­sá­ga” ér­de­ké­ben, gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis kö­ve­te­lé­sek mel­lett, töb­bek kö­zött szor­gal­maz­ta a „bé­ke­szer­ző­dés­ben biz­to­sí­tott” au­to­nó­mia meg­adá­sát, „a vár­me­gyei, vá­ro­si, köz­sé­gi, és egy­há­zi au­to­nó­mi­á­nak” vis­­sza­ál­lí­tá­sát és tisz­te­let­ben tartását.46
A párt el­ső nyil­vá­nos sze­rep­lé­sé­re 1921 má­ju­sá­ban ke­rült sor, ami­kor a ru­szinsz­kói ma­gyar pár­tok nagy lét­szá­mú kül­dött­sé­get me­nesz­tet­tek Prá­gá­ba, hogy il­le­té­kes he­lyen ad­ják elő pa­na­sza­i­kat. A köz­tár­sa­sá­gi el­nök be­teg­ség­re hi­vat­koz­va el­há­rí­tot­ta a kül­dött­sé­get, mely má­jus 6-án já­rul­ha­tott Beneš kül­ügy­mi­nisz­ter elé. Az elő­ter­jesz­tés­ből: „Podkarpatska ős­la­kos au­to­nóm párt­já­nak és az au­to­nóm te­rü­le­ten la­kó ma­gyar pár­tok szö­vet­sé­gé­nek 250 ta­gú kül­dött­sé­ge élénk bi­za­lom­mal és re­mény­ség­gel el­tel­ve je­len­tünk meg kül­ügy­mi­nisz­ter úr, mint az entente ha­tal­mak és a cse­ho-s­zlovák ál­lam kö­zött lét­re­jött St. Ger­mai­ni bé­ke­szer­ző­dés hi­va­tott vég­re­haj­tó­ja előtt oly cél­ból, hogy leg­ége­tőbb kö­ve­tel­mé­nyün­ket elő­ter­jes­­szük. – Két év óta élünk a cse­ho-s­zlovák ál­lam im­pé­ri­u­ma alatt és más­fél év előtt jött lét­re az a szer­ző­dés, mely Pod­karpats­ka Rus ré­szé­re az au­to­nó­mi­át a nagy­ha­tal­mak te­kin­té­lyé­vel biz­to­sít­ja. – Bár e szer­ző­dés ra­ti­fi­kál­va van, még­is szo­mo­rú­an kell lát­nunk, hogy an­nak vég­re­haj­tá­sa fe­lé egyet­len lé­pés sem tör­tént”. Beneš vá­la­szá­ból: „Kárpáto Rus­sia kér­dé­se ad­mi­niszt­ra­tív és ci­vi­li­zá­ció kér­dé­se. Ed­dig a re­ánk bí­zott kér­dé­se­ket mi meg­ol­dot­tuk. Fi­gye­lem­be kell ven­ni Önök­nek, hogy a ro­má­nok csak hó­na­pok múl­va vo­nul­tak ki egyes ré­szek­ből, más­részt hogy a ma­gyar kor­mány el­ha­nya­golt ál­la­pot­ban hagy­ta vis­­sza a ne­künk ítélt te­rü­le­te­ket s óri­á­si mun­ka volt az el­ha­nya­golt is­ko­la ügyét és a hi­gi­é­ni­ai kér­dé­se­ket meg­ol­da­ni. – Kez­det kez­de­té­től kel­lett új­já­épí­té­si mun­kát vé­gez­nünk. Hoz­zá­já­rult még az a kö­rül­mény is, hogy az au­to­nóm te­rü­le­tün­kön nem volt in­tel­li­gen­cia és így a ma­gunk ere­jé­vel kel­lett e mun­kát vé­gez­nünk. […] Ter­mé­sze­tes, csak fo­ko­za­to­san épít­het­jük ki e tar­to­mány au­to­nó­mi­á­ját […] az au­to­nó­mia ki­épí­té­sé­nek nin­cse­nek el­vi, csu­pán tech­ni­kai akadályai”.47
Árky Ákos párt­el­nök szív­ügy­ének tar­tot­ta Ung­vár is­ko­la­ügy­ét. 1921. jú­li­us 28-án az ung­vá­ri ma­gyar gim­ná­zi­um szer­ve­zé­sé­re ala­kult bi­zott­ság jó­vá­hagy­ta az új ma­gyar gim­ná­zi­um szer­ve­ze­ti sza­bály­za­tát és dön­tött ar­ról, hogy a tan­in­téz­ményt ja­va­részt gyűj­tés­ből (ado­má­nyok­ból) fog­ják fenn­tar­ta­ni. A fel­ügye­lő bi­zott­ság el­nö­ké­vé Árkyt vá­lasz­tot­ták meg.48 A szer­ve­ző­ket a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap au­gusz­tus 1-jei szá­má­ban „új Drugeth­ek”-nek ne­vez­te (a 17. szá­zad­ban ke­let­ke­zett tan­in­té­zet ala­pí­tó­ja a Drugeth-­c­salád volt). Au­gusz­tus 2-án Árky az aláb­bi fel­hí­vást tet­te köz­zé: az ung­vá­ri gim­ná­zi­um­ban szep­tem­ber 1-jén csak egy ru­szin nyel­vű el­ső osz­tály in­dul, oda is ru­szin nyel­ven kell fel­vé­te­liz­ni; ez­zel „kez­de­tét ve­szi a jö­vő ma­gyar­ság el­nem­ze­ti­et­le­ní­té­se, ha ide­jé­ben nem vé­de­ke­zünk ezen erő­sza­kos in­téz­ke­dés el­len. […] A jö­ven­dő ma­gyar nem­ze­dék ne­vé­ben ké­rünk min­den­kit […] tá­mo­gas­sa anya­gi­lag az új ma­gyar reál­gim­náz­i­u­mot”.49 A kö­vet­ke­ző év áp­ri­li­sá­ban Árky el­nök­le­té­vel meg­kezd­te mun­ká­ját az ung­vá­ri ma­gyar gim­ná­zi­um szer­ve­ző bizottsá­ga.50 Au­gusz­tus­ban a párt­el­nök sze­mé­lye­sen járt Vavro Šrobár is­ko­la­ügyi mi­nisz­ter­nél, hogy tő­le az ung­vá­ri ru­szin re­ál­gim­ná­zi­um­ban ma­gyar osz­tá­lyok meg­nyi­tá­sá­nak en­ge­dé­lye­zé­sét kér­je.51 Az ered­mény­te­len küz­de­lem­ben a gim­ná­zi­um ügye vé­gül megrekedt.52
1922. ok­tó­ber 7-én meg­ala­kult Antonín Švehla (ag­rár­pár­ti) po­li­ti­ku­sok­ból ál­ló kor­má­nya. Árky párt­el­nök a kö­vet­ke­ző fel­hí­vást tet­te köz­zé: „A me­mo­ran­du­mo­zás, a kér­vé­nye­zés ide­je már le­járt, Ruszin­szkó ős­la­kos­sá­gát bol­do­gí­tó kor­mány­ha­ta­lom és ex­po­nen­se­i­nek er­köl­csi ér­té­ke már an­­nyi­ra is­me­re­tes, hogy jo­ga­ink töb­bé nem ké­rés, ha­nem ha­tá­ro­zott kö­ve­te­lés alak­já­ban ho­zan­dók a je­len­leg ha­ta­lom­ra ju­tot­tak tudomására”.53 1924-ben el­ké­szült Pod­karpat­sz­ka Rusz al­kot­má­nyá­nak ter­vezete.54 Az el­ső kár­pát­al­jai vá­lasz­tá­sok­ra ké­szül­ve, a Ru­szinsz­kói Szö­vet­ke­zett El­len­zé­ki Pár­tok Szö­vet­sé­ge be­reg­szá­szi ülé­sén úgy dön­tött, hogy Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja né­ven ál­lít lis­tát, ami­re a ma­gyar­ság sza­vaz­hat a már­ci­us 16-i vá­lasz­tá­so­kon. (A sza­va­zás lis­ták­ra tör­té­nik, az egyes lis­ták­ra le­adott sza­va­za­tok men­­nyi­sé­ge alap­ján le­het be­ke­rül­ni a tör­vény­ho­zás­ba. A ma­gyar lis­ta a 4-es szá­mú.) Az ülé­sen el­fo­ga­dott ha­tá­ro­zat­ból: „a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek El­nö­ki Ta­ná­csa mint az it­te­ni ma­gyar­ság ed­dig al­kot­má­nyos szer­ve el­ha­tá­roz­za, hogy a Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­já­nak lis­tá­ján sze­rep­lő ös­­szes je­löl­te­ket az it­te­ni ma­gyar­ság meg­vá­lasz­tott kép­vi­se­lő­i­nek kell te­kin­te­ni, akik együtt­vé­ve – szám sze­rint 18-an és azon­kí­vül a Szö­vet­ség ke­be­lé­be tar­to­zó pár­tok el­nö­kei – al­kot­ják a ru­szinsz­kói ma­gyar­ság tá­gabb ér­te­lem­ben vett par­la­men­ti klub­ját. A klub tag­ja­i­nak szá­ma szük­ség sze­rint ki­egé­szít­he­tő a ma­gyar köz­élet te­rén sze­rep­lő más sze­mé­lyek­kel. A klub tag­jai út­ján érint­ke­zést tart fenn a ma­gyar­ság kü­lön­bö­ző párt­ja­i­nak ve­ze­tő­sé­ge­i­vel és ma­gá­val a tö­meg-ma­gyar­ság­gal. En­nek kö­vet­kez­mé­nye­kép­pen a ru­szinsz­kói szö­vet­ke­zett ma­gyar­ság meg­vá­lasz­tott kép­vi­se­lői a fon­to­sabb par­la­men­ti kér­dé­sek­ben res­pek­tál­ni tar­toz­nak a klub ha­tá­ro­za­ta­it. – A kép­vi­se­lő- és sze­ná­tor­je­löl­tek a je­lölt­sé­get el­fo­ga­dó nyi­lat­ko­zat­tal egyi­de­jű­leg egy le­mon­dó nyi­lat­ko­za­tot is kö­te­le­sek alá­ír­ni az eset­re, ha a párt­fe­gye­lem­mel el­len­ke­zés­be jut­ná­nak. […] A klub szék­he­lye Ungvár”.55 A Ru­szinsz­kói ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja nagyszőlősi vá­lasz­tá­si nagy­gyű­lé­sén Nagy Kál­mán, a kár­pát­al­jai ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt ügy­ve­ze­tő­je töb­bek kö­zött ki­je­len­tet­te: „Ruszinszkó au­to­nó­mi­á­ját föl­ad­ni nem le­het so­ha. A ru­szinsz­kói ma­gyar­ság meg­ta­nul­ta sze­ret­ni más nem­ze­ti­sé­gű test­vé­re­it és ez az ér­zés szül­te meg ben­ne az ős­la­kos­ság au­to­nóm párt­já­nak gon­do­la­tát.” Ha­son­ló szel­lem­ben szó­lalt fel Kör­mendy-Ékes La­jos szloven­szkói ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta par­la­men­ti képviselő.56
Már­ci­us 16-án Kár­pát­al­ján meg­tar­tot­ták az el­ső par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat. (Pót­vá­lasz­tás­ok Cseh­szlo­vá­ki­á­ban.) A ti­zen­há­rom párt­lis­tá­ról 9 kép­vi­se­lőt és 4 sze­ná­tort vá­lasz­tot­tak meg. Az ős­la­kos Párt lis­tá­já­ról Kor­láth End­re lett par­la­men­ti kép­vi­se­lő és Egry Fe­renc sze­ná­tor.
Párt­já­nak ak­tu­á­lis prog­ram­ját Árky a po­zso­nyi Ma­gyar Új­ság­ban így fog­lal­ta ösz­­sze: „A Cseh­szlo­vák Köz­tár­sa­ság ke­re­té­ben le­vő el­len­zé­ki po­li­ti­ká­ban és kü­lö­nö­sen a ma­gyar­ság tá­bo­rá­ban, fő­ként két irány­zat ala­kult ki. Az egyik a nem­zet, a má­sik a ke­resz­té­nyek tö­mö­rí­té­sét cé­loz­za. Ruszin­szkóban e két irány­zat fö­lött áll az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja, mely­nek prog­ram­ja az el­len­zé­ki küz­del­met egy­sé­ges és ki­zá­ró­lag az au­to­nó­mia alap­ján ál­ló prog­ram­ra he­lyez­i. – Ez a po­li­ti­ka több mint nem­ze­ti és mint ke­resz­tény po­li­ti­ka. És mert több, al­kal­ma­sabb is ar­ra, hogy az ős­la­kos­ság el­len­zé­ki küz­del­mé­nek mél­tó bá­zi­sa le­gyen. […] Saj­nos, nem ér­tünk még el odá­ig, hogy az egy­sé­ges or­szá­gos el­len­zé­ki po­li­ti­ka küz­dő vo­na­lát ki­épít­het­tük vol­na. […] A re­á­lis élet fog­ja […] meg­hoz­ni azt, amit ma so­kan le­he­tet­len­nek tar­ta­nak, hogy ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és ma­gyar kis­gaz­da, szlo­vák és ru­szin, né­met és ro­mán mind mind egy tá­bor­ba kény­sze­rül­ten váll­vet­ve dol­goz­zék azon, hogy az el­múlt 6 esz­ten­dő­nek a pár­tok­ra sza­ka­dás­ból szár­ma­zó min­den csor­bá­ját ki­küsz­öböl­hes­se. […] Pa­ran­cso­ló szük­ség, hogy ad­dig is, amíg az ős­la­kos­ság ös­­sze nem forr, leg­alább a ma­gyar­ság tá­bo­ra jár­jon elől sa­ját jól fel­fo­gott ér­de­ké­ben […] Kell hogy a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és a ma­gyar kis­gaz­da pár­tok ve­zér­fi­ai meg­ért­sék, hogy úgy szol­gál­ják nem­ze­tünk ér­de­két, ha egy­sé­ges párt­ban foly­tat­ják to­vább a küz­del­met. – Le­het, hogy az egy­ség nem tel­je­sen ide­á­lis és nem is örök, de a pa­ran­cso­ló szük­ség ko­moly kö­ve­te­lé­se. Ha el­ér­tük a kö­zös célt, ha az au­to­nó­mi­ánk­hoz [értsd Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­já­hoz – F. Cs. megj.] és ez­zel kap­cso­lat­ban egyéb jo­ga­ink­hoz hoz­zá­ju­tot­tunk, ha se­gít­sé­günk­kel a prá­gai kor­mány­ba oly fér­fi­a­kat jut­tat­tunk, akik en­nek a köz­tár­sa­ság­nak de­mok­ra­ta be­ren­de­zé­sét nem­csak frá­zis­ként ke­ze­lik, de ko­mo­lyan is ve­szik, ak­kor is­mét rá­érünk azt a lu­xust űz­ni, amely a kü­lön­fé­le vi­lág­né­ze­tek és el­vek kü­lön kul­ti­vá­lá­sá­nak gyö­nyö­rű­sé­gé­ből áll, mert nem fog­ja töb­bé se ma­gyar éle­tün­ket, se gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis hely­ze­tün­ket a ha­ta­lom el­nyo­mó ten­den­ci­á­ja fe­nye­get­ni. – Az el­len­zé­ki pár­tok je­len­le­gi kü­lön po­li­ti­ká­ját lu­xus­po­li­ti­ká­nak tar­tom”.57
Az 1925. évi vá­lasz­tá­sok­ra va­ló fel­ké­szü­lés al­kal­má­val Be­reg­szá­szon a kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok kö­zös vá­lasz­tá­si bi­zott­sá­ga dön­tött ar­ról, hogy a kár­pát­al­jai őslakospár­ti ma­gyar lis­tát egye­sí­tik a szloven­szkói né­met–ma­gyar lis­tá­val (Gaz­dák Szövetsége–Német Iparospárt–Szlovenszkói Né­me­tek és Ma­gya­rok Nem­ze­ti Po­li­ti­kai Párt­ja).58 Kor­láth és Egry is meg­őriz­te man­dá­tu­mát. Árky úgy vél­te: „ne­künk ma­gya­rok­nak el­ső­sor­ban az ed­di­gi is­ko­lai tör­vé­nyek meg­vál­toz­ta­tá­sát és az er­re vo­nat­ko­zó ren­del­ke­zé­sek­nek revoká­cióját kell kö­ve­tel­nünk […] a cseh pol­gá­ri pár­tok­kal vagy eset­leg a kor­mán­­nyal kö­ten­dő meg­ál­la­po­dás csak úgy le­het­sé­ges, ha ed­dig ért fá­jó se­be­ink elő­ző­leg ok­vet­len gyógy­ulást nyer­nek, ha leg­alább­is tel­jes kul­tu­rá­lis au­to­nó­mi­á­val bí­runk és er­re nem­csak tár­gyi, de sze­mé­lyi biz­to­sí­té­kot is nyúj­tanak”.59
1926. feb­ru­ár 2-án a kár­pát­al­jai Kis­gaz­da-, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt át­ala­kult Ma­gyar Nem­ze­ti Párt­tá, mely­nek el­nö­ke Egry Fe­renc, ügy­ve­ze­tő­je pe­dig Kor­láth End­re lett. Ez utób­bit a to­vább­ra is fenn­ma­ra­dó párt­szö­vet­ség élén Árky vál­tot­ta.60 1926. jú­li­us 3-tól a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap meg­szűnt a kár­pát­al­jai ma­gyar párt­szö­vet­ség hi­va­ta­los lap­ja len­ni, meg­vált a lap­tól Zom­bo­ry De­zső fő­szer­kesz­tő. Az új­ság ma­gán­tu­laj­don­ba ke­rült. A lap­tu­laj­do­nos Kováts Mik­lós,61 a fő­szer­kesz­tő Árky Ákos („a ma­gyar nem­ze­ti egy­sé­gen is túl­me­nő »ős­lakos egység« esz­mé­jé­nek nagy­te­kin­té­lyű képviselő­je”62), a szer­kesz­tők Rácz Pál és Kováts Mik­lós let­tek.
1927. feb­ru­ár 12-én a Ru­szinsz­kói Ma­gyar El­len­zé­ki Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek be­reg­szá­szi ülé­sén Árky be­je­len­tet­te le­mon­dá­sát – hát­ra­hagy­va a ré­gió au­to­nó­mi­á­já­ra vo­nat­ko­zó elképzelé­seit63 – és át­köl­tö­zött Bu­da­pest­re, ahol 1942-ben halt meg. Ung­vár­tól a volt ka­to­na­tiszt (nyu­gal­ma­zott ez­re­des­ként ér­te a for­du­lat Ung­vá­ron 1919-ben), párt­ve­ze­tő így bú­csú­zott: „Úgy lá­tom, po­li­ti­kai ide­ám meg­va­ló­sít­ha­tá­sá­hoz erőm gyen­ge volt. A fel­ada­tot mint ka­to­na pre­cí­zen ki­je­löl­tem, a stra­té­gi­ai meg­ol­dás­hoz azon­ban mint po­li­ti­kus tá­jé­ko­zat­lan­nak bi­zo­nyul­tam. Nem tud­tam, hogy a po­li­ti­ka stra­té­gi­á­ja nem szá­mok­kal, de egyé­nek­kel dol­go­zik. Nem tud­tam, hogy ez egyé­nek em­be­rek, kik kö­zött van­nak, akik a leg­na­gyobb cé­lo­kat is csak ön­zé­sük szem­üve­gén át né­zik. Nem tud­tam, hogy az el­ső min­den­ben az ér­vé­nye­sü­lés, a ha­ta­lom eny­het nyúj­tó ár­nyé­ka: az ál­lás, a va­gyon, a tár­sa­dal­mi bi­zo­nyos­ság, az el­he­lyez­ke­dés, a köz­éle­ti nagy­ság­gá va­ló eme­lőd­he­tés. Nem tud­tam, hogy mind­ez a tö­rek­vés a leg­kü­lön­bö­zőbb vi­lág­szem­lé­le­ti esz­mék bűvködébe van be­bur­kol­va s hogy az ér­vé­nye­sü­lést ke­re­sők­re néz­ve e bűvködök – az ukra­jiniz­mus, a kom­mu­niz­mus, a ci­o­niz­mus, a szo­ci­a­liz­mus, a kis- és nagy­orosz irány­zat s mind­ezek szol­gá­ló­ja a saj­tó­sza­ba­dos­ság, ép­pen olyan meg­vál­tást hoz­ha­tó esz­mék hir­de­tő­ik ré­szé­re, mint ne­kem, az ál­mo­do­zó­nak, az ős­la­kos­ság egye­sí­té­sé­nek gon­do­lata”.64 Párt­ja, az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja ve­le együtt el­tűnt a po­li­ti­kai pa­let­tá­ról.

Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt (1920–1936)

A Ma­gyar Jog­párt és az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja spe­ci­fi­ku­san kár­pát­al­jai párt volt. Ez­zel szem­ben a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták és a kis­gaz­dák az ún. or­szá­gos párt ru­szinsz­kói ke­rü­le­te­ként mű­köd­tek, igye­kez­ve meg­tar­ta­ni önál­ló­sá­gu­kat. Az 1920-tól Lel­ley Je­nő, 1925-től Szül­lő Gé­za, 1932-től Es­ter­házy Já­nos ve­zet­te Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt ru­szinsz­kói ke­rü­le­te hi­va­ta­lo­san 1920 au­gusz­tu­sá­tól mű­kö­dött. A párt 1919-ben ki­adott pro­gram­ja65 szo­ci­á­lis és gaz­da­sá­gi kö­ve­te­lé­se­ket fo­gal­ma­zott meg, a ke­resz­tény szel­le­mi­ség je­gyé­ben. A párt szer­ve­ző­bi­zott­sá­gát Ma­gyar Bá­lint irá­nyí­tot­ta; el­nök­ké Ke­re­kes Ist­ván or­vost vá­lasz­tot­ták meg, aki ezt a tisz­tét vé­gig meg­tar­tot­ta; az ügy­ve­ze­tő Nagy Kál­mán volt (ko­ra­be­li ál­ta­lá­nos struk­tú­ra, hogy a po­li­ti­kai el­nök mel­lett ügy­ve­ze­tő el­nök te­vé­keny­ke­dik). Az OKP kár­pát­al­jai ke­rü­le­te az 1924-ben a pár­ton be­lül ki­rob­bant csa­tá­ro­zás so­rán, mely a ma­gyar­or­szá­gi kor­mány­kö­rök uta­sí­tá­sá­nak meg­fe­le­lő­en a ke­mé­nyebb el­len­zé­ki vo­na­lat kö­ve­tő ke­le­ti cso­port és a Prá­gá­val szem­be­ni po­li­ti­ka eny­hí­té­se mel­lett hi­tet te­vő nyu­ga­ti cso­port kö­zött rob­bant ki, az utób­bi­ak­kal, az­az Lel­ley Je­nő­vel szem­ben fog­lalt állást,66 bár Kor­láth meg­fo­gal­maz­ta kü­lön­vé­le­mény­ét, mi­sze­rint a Szen­tiványi ál­tal szor­gal­ma­zott ma­gyar egy­ség kí­vá­nal­ma nem elég­sé­ges, ha­nem ős­la­kos egy­ség­re kell tö­re­ked­ni, az­az „a szloven­szkói és ru­szinsz­kói ős­la­kók párt­ja­i­nak egy­sé­gét” kell megteremteni.67
A párt hi­va­ta­los lap­ja a Kár­pá­ti Nap­ló volt, mely 1921 áp­ri­lis vé­gén meg­szűnt, he­lyé­be má­jus 8-tól a Ha­tár­szé­li Új­ság lé­pett, me­lyet Ma­gyar Bá­lint lap­tu­laj­do­nos­tól meg­vá­sá­rolt a Ru­szinsz­kói Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt.68 A párt­lap fe­le­lős szer­kesz­tő­je Hokky Kár­oly volt. Hokky Ko­lozs­vá­ron és Bu­da­pes­ten vé­gez­te a böl­csész­kart, kö­zép­is­ko­lai ta­ná­ri ok­le­ve­let szer­zett Bu­da­pes­ten, majd Kas­sán volt ta­nár, ahon­nan 1919-ben el­bo­csá­tot­ták. 1921-től Nagy­sző­lő­sön a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt fő­tit­ká­ra, 1928-tól a párt ügy­ve­ze­tő­je – mi­u­tán Nagy Kál­mán le­mon­dott. A ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták kap­cso­la­to­kat tar­tot­tak fenn a szak­szer­ve­ze­tek­kel, il­let­ve a ma­gya­ro­kon kí­vül ru­szin és ro­mán ta­gok­kal is ren­del­kez­tek. A Ru­szinsz­kói Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt „köz­pont­ja” Nagy­sző­lős, ahol párt­na­po­kat tar­tot­tak. Az 1929-es par­la­men­ti és sze­ná­tu­si vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val a kár­pát­al­jai „ma­gyar lis­tá”-ról je­lölt­je, Hokky Kár­oly nye­ri el a par­la­men­ti szé­ket, 1935-től pe­dig sze­ná­tor. (1938 őszén a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Nem­ze­ti Ta­nács ve­ze­tő­sé­gé­nek tag­ja, 1939-től a ma­gyar par­la­ment kép­vi­se­lő­je, a há­bo­rú vé­gén a ten­ge­ren­túl­ra emig­rál.)
Hokky a prá­gai tör­vény­ho­zás­ban el­ső­sor­ban a ma­gyar is­ko­la­ügyet szor­gal­maz­ta. Fel­pa­na­szol­ta töb­bek kö­zött, hogy Kár­pát­al­ján ke­vés a ma­gyar óvo­da, azok több­sé­ge is fe­le­ke­ze­ti fen­ntartású;69 a ma­gyar is­ko­lák szá­ma nem fe­lel meg a ma­gyar la­kos­ság nép­szám­lá­lás sze­rin­ti arányá­nak;70 szó­vá tet­te, hogy csu­pán a be­reg­szá­szi ru­szin gim­ná­zi­um­nak van ma­gyar tagozata;71 in­ter­pel­lált a volt ung­vá­ri ka­to­li­kus ma­gyar gim­ná­zi­um vis­sza­adása,72 a nagyszőlősi ma­gyar pol­gá­ri is­ko­la meg­nyi­tá­sa ügyében;73 alá­írás­gyűj­tést szer­ve­zett an­nak ér­de­ké­ben, hogy ma­gyar ta­ní­tó­kép­ző nyíl­jon „ar­ra al­kal­mas vá­ros­ban Szloven­szkó vagy Kár­pát­al­ja területén”.74 Sze­rin­te a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság már az­zal is elé­ge­dett len­ne, ha an­­nyi ma­gyar óvo­dá­ja, ele­mi, pol­gá­ri és kö­zép­is­ko­lá­ja len­ne, mint ahány cseh/szlo­vák van a tar­tomány­ban.75 Ezen­kí­vül több íz­ben fog­lal­ko­zott a nyel­vi jo­gok kérdésével,76 va­la­mint a mára­marosi cseh­szlo­vák–ro­mán ha­tár­kér­dés ren­de­zé­sé­nek ügyév­el.77 Vé­del­mé­be vet­te a meg­él­he­té­si csem­pé­szést: „A kár­pát­al­jai ma­gyar határ­men­ti la­kos­ság ín­sé­ge köz­is­mert tény. Az esz­ten­dők óta is­mét­lő­dő rossz ter­més foly­tán a la­kos­ság meg­él­he­té­se nincs biz­to­sít­va. […] a mun­ka­nél­kü­li­ek ha­tal­mas tö­me­ge […] a leg­sú­lyo­sabb nyo­mor­ral küzd. Kár­pát­al­ja nép­ének har­mad­ré­sze el­lá­tat­lan, akik min­den igye­ke­ze­tük mel­lett sem ké­pe­sek mun­ká­hoz, ke­re­set­hez jut­ni […] a […] la­kos­ság egy ré­sze […] a szük­ség kény­sze­ré­nek nyo­má­sa alatt a szom­szé­dos ma­gyar te­rü­le­tek­ről hoz át élel­mi­sze­re­ket […] El­is­me­rem, hogy a kár­pát­al­jai ín­sé­ge­sek, ami­kor ily mó­don gon­dos­kod­nak ma­guk­ról, nem jár­nak a tör­vény út­ján, de cse­le­ke­de­tük nem je­lent oly ve­szélyt az ál­lam ér­de­ke­i­re, hogy ezért éle­tük­kel kell­jen fi­zet­ni­ük. Már­pe­dig a kár­pát­al­jai határ­men­ti la­kos­ság ín­sé­ge­sei kö­zül nem egy nyo­mor­gó éle­tét ol­tot­ta ki a pénz­ügy­őrök golyó­ja”.78 Bár párt­ja a cseh­szlo­vák idő­szak­ban fon­tos­nak tar­tot­ta az au­to­nó­mia ügyét, a Te­le­ki Pál-fé­le au­to­nó­mia­vi­ták so­rán az egyet­len volt az érin­tett kár­pát­al­jai po­li­ti­ku­sok, köz­éle­ti sze­mé­lyi­sé­gek kö­zött, aki nem nyil­vá­ní­tott véleményt.79
A Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt „test­vér­párt”-ja volt a kis­gaz­dák­nak, „a két párt tu­laj­don­kép­pen egy­mást ki­egé­szí­ti”, ál­lí­tot­ta a kor­társ vélemény.80

Kis­gaz­da-, Kis­ipa­ros és Föld­mű­ves Párt (1921–1926)

1920. feb­ru­ár 17-én Ko­má­rom­ban meg­ala­kult az Or­szá­gos Ma­gyar Kis­gaz­da­párt. Az el­ső köz­gyű­lés­re 1920. má­jus 24-én ke­rült sor, ami­kor új ne­vet fo­gad­tak el: Or­szá­gos Ma­gyar Kis­gaz­da-, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt. A párt el­nö­ké­vé Szen­tiványi Jó­zse­fet vá­lasz­tot­ták.
A párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek lét­re­jöt­té­ig sa­já­tos út ve­ze­tett, amely nem kö­vet­te a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta for­ga­tó­köny­vet: 1920. jú­ni­u­sá­ban Ung­vá­ron meg­ala­kult az Ung Me­gyei Kis­gaz­da­párt (el­nök: Egry Fe­renc, kisge­jő­ci harangön­tő),81 jú­li­us­ban pe­dig Be­reg­szász­ban a Bereg Me­gyei Kis­gaz­da­párt (el­nök: Rátz Mik­lós, badalói re­for­má­tus lelkész).82 Ok­tó­ber­ben az or­szá­gos párt pöstyéni ve­ze­tő­sé­gi ülé­sén Szen­tiványi ki­je­löl­te a kö­ve­ten­dő utat: „hogy a szloven­szkói és ru­szinsz­kói ma­gyar po­li­ti­ka sza­kít­son az ed­di­gi gon­dol­ko­dás­sal s he­lyez­ked­jék re­á­lis alap­ra […] az áb­rán­dok szö­vé­se he­lyett a ko­moly mun­ka ve­gye kez­de­tét és a ma­gyar­ság lét­ér­dek­ében ki­fej­les­­szük az ön­vé­del­met. A párt min­den ere­jé­vel és a párt­agi­tá­ció ös­­szes esz­kö­ze­i­vel igye­kez­ni fog a köz­tu­dat­ba be­le­vin­ni az ön­vé­de­lem szük­sé­ges­sé­gé­nek gon­do­la­tát s en­nek ér­de­ké­ben szük­sé­ges­nek tart­ja az ös­­szes szloven­szkói és ru­szinsz­kói ma­gyar pol­gá­ri pár­tok egy­sé­ges mun­ká­ját. Mint a szél­ső ke­resz­tény és li­be­rá­lis-ra­di­á­lis irány­za­tok kö­zött ál­ló kö­zép­párt fel­ada­tá­nak te­kin­ti, hogy az ed­dig szét­ta­golt és kü­lön ak­ci­ó­kat vég­ző ma­gyar pol­gá­ri pár­tok kö­zött igye­kez­zék meg­te­rem­te­ni az együttműködést”.83 No­vem­ber 18-án Egry nyílt le­vél­ben for­dult a Bereg me­gyei kis­gaz­dák­hoz, mely­ben töb­bek kö­zött ki­fej­tet­te: „A ma­gyar pár­tok ung­vá­ri ve­ze­tő­sé­ge már­is meg­mu­tat­ta az utat. Együtt ül­nek, együtt ta­nács­koz­nak Ung­vá­ron a Gaz­da­párt, a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt s a Jog­párt meg­bí­zot­tai. – Kö­ves­sé­tek pél­dá­ju­kat és ért­sük meg egy­mást min­de­nütt, ahol egy­nél töb­ben meg­je­le­nünk a ma­gyar­ság ja­vá­ra és mind­an­­nyi­unk boldogságára”.84 Ilyen előz­mé­nyek után 1921. ja­nu­ár 16-án Be­reg­szász­ban ta­nács­koz­tak a be­re­gi, a mára­marosi és az ugoc­sai kül­döt­tek. Meg­je­lent töb­bek kö­zött Szen­tiványi Jó­zsef, va­la­mint Egry Fe­renc. Az ülé­sen ki­mond­ták az Or­szá­gos Kis­gaz­da-, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt ru­szinsz­kói ke­rü­le­té­nek meg­ala­ku­lá­sát, amely­be azon­ban az Ung me­gyei kis­gaz­dák nem lép­tek be, mind­azo­nál­tal el­nök­ké Egry Fe­ren­cet vá­lasz­tot­ták meg, aki a for­du­lat előtt a Füg­get­len­sé­gi Párt ak­ti­vis­tá­ja volt. A párt­prog­ram töb­bek kö­zött ki­mond­ta: tá­mo­gat­ni kí­ván­ják a kis- és kö­zép­gaz­dá­kat, kö­ve­te­lik a sza­bad ke­res­ke­de­lem vis­­sza­ál­lí­tá­sát, a ha­tá­rok meg­nyi­tá­sát a ke­res­ke­de­lem cél­ja­i­ra, fel­vál­lal­ják a fa­lu kul­tu­rá­lis fel­eme­lé­sé­nek ügyét, erő­fe­szí­té­se­ket tesz­nek, hogy szö­vet­ke­ze­ti úton me­ző­gaz­da­sá­gi hi­tel­hez jut­has­sa­nak. Ha­tá­ro­zat­ban mond­ták ki, hogy moz­gal­mat in­dí­ta­nak az Ung vár­me­gyé­ből Szloven­szkóhoz csa­tolt köz­sé­gek (Kár­pát­al­já­hoz tör­té­nő) vis­­sza­csa­to­lá­sa ér­de­ké­ben az­zal a cél­lal, hogy meg­szűn­tes­sék az eb­ből ke­let­ke­zett ká­ros gaz­da­sá­gi helyzetet.85 A kár­pát­al­jai kis­gaz­da­párt saj­tó­or­gá­nu­ma a Be­re­gi Hír­lap, 1922 má­ju­sá­tól a Kár­pát­al­jai (1926-tól Ru­szinsz­kói, 1930-tól Kár­pá­ti) Ma­gyar Gaz­da (Be­reg­szász).
1921 feb­ru­ár­já­ban Egry ar­ról be­szélt a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap­ban, hogy: „Az együtt élők és egy­más­sal kar­ölt­ve ha­lad­ni aka­rók csak úgy le­het­nek bé­ké­ben, ha ma­gát mind­egyik egyen­lő­nek érez­he­ti, csak úgy él­het­nek bé­ké­ben, ha nincs anyag a ke­se­rű­ség­re, az összeveszés­re”.86 Szen­tiványi és Kör­mendy-Ékes La­jos sze­mé­lye­sen utaz­tak Ung­vár­ra, hogy „az Ung Me­gyei Ma­gyar Kis­gaz­da­pár­tot új­ra szer­vez­ve be­kap­csol­ják az Or­szá­gos Ma­gyar Kis­gaz­da, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt­ba, amely párt ma­gá­ba fog­lal­ja Szloven­szkó ös­­szes ma­gyar kis­gaz­da, kis­ipa­ros és föld­mun­kás né­pét és Ruszin­szkó­nak Bereg, Ugoc­sa, Mára­maros­ban la­kó, ma­gát ma­gyar­nak ér­ző kö­zön­sé­gét. – Egye­dül Ung me­gye van még hát­ra, hogy ezen csat­la­ko­zás­sal az egész ma­gyar tár­sa­da­lom egy­be­for­rasz­tá­sát betetőzze”.87
A rá­be­szé­lés ha­tott, ám rög­tön utá­na meg­kez­dő­dött a ru­szinsz­kói ke­rü­le­ten be­lü­li ta­go­zó­dás, el­len­tét­ben a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta (és a töb­bi ma­gyar) párt struk­tú­rá­já­val, ahol csak te­le­pü­lé­si alap­szer­ve­ze­tek lé­tez­tek, az or­szá­gos párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­te nem ta­go­zó­dott to­váb­bi alk­erületekre. 1921 jú­li­u­sá­ban az ungi szer­ve­zet (el­nök: Isaák Imre),88 1922 no­vem­be­ré­ben Nagy­sző­lő­sön a mára­maros–u­goc­sai szer­ve­zet (el­nök: Peleskey Sán­dor)89 mond­ta ki lét­re­jöt­tét. Ez a struk­tu­rá­lis elem át­örö­kí­tő­dött a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt­ba is. A Kis­gaz­da­párt­nak több al­el­nö­ke, va­la­mint fő­tit­ká­ra volt. A pár­ton be­lü­li te­rü­le­ti ta­go­zó­dást vis­­sza­tük­röz­te a vá­lasz­tói ma­ga­tar­tás is. Az 1923. évi köz­sé­gi vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val Egry Fe­renc Pár szó a ma­gya­rok­hoz c. köz­le­mé­nyé­ben ki­fej­tet­te: a köz­sé­gi vá­lasz­tá­so­kon az ungi ma­gyar­ság el­is­me­rés­re mél­tó ös­­sze­fo­gás­ról tett ta­nú­bi­zony­sá­got, ám a bereg–u­goc­sai ma­gyar­ság saj­nos hi­telt adott a ma­gyar­el­le­nes agi­tá­ci­ó­nak (ar­ra utal, hogy szim­pa­ti­zált a Kár­pát­orosz Köz­tár­sa­sá­gi Föld­mű­ves Párt­tal). Egry fáj­lal­ja, hogy: „csak a ma­gyar az, amely nem tart össze”.90 Tö­rés­vo­nal a ma­gyar pár­tok kö­zött is fenn­állt, me­lyet Kor­láth End­re, a Szö­vet­ke­zett Ma­gyar El­len­zé­ki Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek ügy­ve­ze­tő­je egyik fel­szó­la­lá­sa is bí­rál: „ha bi­zo­nyos te­kin­tet­ben ta­lán el­len­té­te­sek is gaz­da­sá­gi ér­de­ke­ink, még­is le­gyünk min­dig egyek […] Ne hall­gas­sunk azok­ra az uszí­tók­ra, akik azt mond­ják, hogy a kis­gaz­da­pár­ti ma­gyar nem le­het együtt a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta ma­gyar­ral, vagy hogy a kis­gaz­da­pár­ti ma­gyar nem le­het együtt a li­be­rá­lis jog­pár­ti ma­gyar­ral, vagy – amint azt kü­lö­nö­sen sze­re­tik az uszí­tók han­goz­tat­ni – a li­be­rá­lis ma­gyar nem fér­het meg ab­ban a Szö­vet­ség­ben, amely­ben a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta ma­gyar van”.91 Má­sutt: „ma nem az a fon­tos, hogy ki me­lyik ma­gyar párt­ban van, ha­nem az, hogy min­den­ki, aki ma­gyar­nak vall­ja ma­gát, ben­ne le­gyen va­la­me­lyik ma­gyar párt­ban”.92
Egry Fe­renc kis­gaz­da­pár­ti el­nök­ként a hely­ben po­li­ti­zá­lást he­lyez­te elő­tér­be: köz­ben­járt és meg­ál­la­po­dás­ra ju­tott a kár­pát­al­jai kor­mány­zó­val a ga­bo­na­rek­vi­rá­lás ügyében;93 fo­lya­ma­tos tö­rek­vé­se volt az egy­ko­ri Ung vár­me­gye egy­sé­gé­nek meg­bon­tá­sá­ból ere­dő le­he­tet­len gaz­da­sá­gi hely­zet or­vos­lá­sa, amely­nek más meg­ol­dá­si mód­ja nem le­het, mint az, hogy a Kaposi já­rást Szloven­szkótól csa­tol­ják át Kár­pát­al­já­hoz („Ung me­gye az ungiaké!”).94 Til­ta­ko­zott az el­len, hogy cseh te­le­pe­se­ket hoz­za­nak a bátyui Lónyai-bir­tokra és a tisza­sala­m­oni Odescalchi-bir­tokra,95 va­la­mint, hogy Ung­vár­hoz csa­tol­ják a kör­nye­ző te­le­pü­lé­se­ket, ne­ve­ze­te­sen Rad­ván­cot, Alsó­domonyát, Gerényt96 stb. A Kis­gaz­da­párt­hoz fű­ző­dik, hogy 1923-tól kez­dő­dő­en min­den év ele­jén Be­reg­szász­ban Or­szá­gos Ma­gyar Bált ren­dez­tek (ez volt „a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság leg­na­gyobb és leg­je­len­tő­sebb tár­sas össze­jövetele”97). A ha­gyo­mányt át­vet­te a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt. Az utol­só bál­ra 1937-ben ke­rült sor (1939-ben és 1940-ben Ti­sza­há­ti Ma­gyar Bál volt a vá­ros­ban).
Ko­ráb­bi moz­go­ló­dá­sok után 1925. áp­ri­lis 8-án a be­reg­szá­szi kis­gaz­da­pár­ti ve­ze­tők írás­ban je­len­tet­ték be csat­la­ko­zá­su­kat Szen­tiványi moz­gal­má­hoz azon a gyű­lé­sen, amely­re azon­ban nem hív­ták meg Egry­t. „Mi a ru­szinsz­kói ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­tal en­ged­mé­nyek, sok­szor ön­fel­ál­do­zás árán is, min­dig test­vé­ri jó vi­szonyt igye­kez­tünk fenn­tar­ta­ni, de azért már most ki kell je­len­te­nünk, hogy aki nem lesz ben­ne az egy­sé­ges ma­gyar párt­ban, eb­ben a min­den jó ma­gyart be­fo­gad­ni kész és hi­va­tott szent haj­lék­ban – azok­ban mi po­li­ti­kai el­len­fe­let fo­gunk lát­ni ak­kor is, ha ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­tá­nak hív­ják őket.”98 Áp­ri­lis 18-án Ung­vá­ron a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gé­nek ve­ze­tő­sé­ge és az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­já­nak par­la­men­ti klub­ja ki­mond­ta: a kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok szö­vet­sé­ge tisz­te­let­ben tart­ja az ún. ér­sek­új­vá­ri egyez­ményt, s egye­dül az en­nek alap­ján lé­te­sí­tett Párt­kö­zi Ve­zér­lő Bi­zott­sá­got tart­ja il­le­té­kes­nek a ma­gyar po­li­ti­ka irá­nyí­tá­sá­ban. Ezért a kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok szö­vet­sé­ge nem fog­lal ál­lást az egy­sé­ges ma­gyar párt ügyé­ben, ha­nem min­den­ben a Párt­kö­zi Ve­zér­lő Bi­zott­ság dön­té­sé­nek és irá­nyí­tá­sá­nak ve­ti alá ma­gát. Az ülé­sen ven­dég­ként részt vett Szen­tiványi Jó­zsef kis­gaz­da­pár­ti el­nök, aki ki­fej­tet­te, hogy: „csak erős és nem­ze­ti ala­pon va­ló tö­mö­rü­lés­sel le­het az ide­zárt ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis meg­ma­ra­dá­sát biz­tosí­tani”.99 Áp­ri­lis 26-án Egry Fe­renc, az or­szá­gos kis­gaz­da­párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek el­nö­ke „meg­nyug­ta­tó sza­vak­kal” for­dult párt­ja alap­szer­ve­ze­te­i­hez: „meg le­het ál­la­pí­ta­ni, hogy vál­ság ninc­s, nem is volt. Ta­lán le­het­ne mon­da­ni, hogy az egész fél­re­tö­rés jó­rész­ben az egyé­ni tü­rel­met­len­ség és ki­sebb rész­ben az egyé­ni ön­ér­dek szü­le­mé­nye. […] Az ung­vá­ri gyű­lés [1925. áp­ri­lis 18-án – F. Cs. megj.] min­ta­ké­pe volt a meg­gon­do­lt­ság­nak”.100

Ma­gyar Nem­ze­ti Párt (1926–1936)

1925. ok­tó­ber 13-án az Or­szá­gos Kis­gaz­da­párt fel­hí­vás­sal for­dult Szloven­szkó és Kár­pát­al­ja ma­gyar­sá­gá­hoz, hogy „al­kos­sák meg azt a pár­tot, mely min­den ma­gyar be­fo­ga­dá­sá­ra al­kal­mas” füg­get­le­nül tár­sa­dal­mi vagy fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sá­tól, az­az tá­mo­gas­sák Szen­tiványi Jó­zsef kez­de­mé­nye­zé­sét a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt lét­re­ho­zá­sá­ra. Ez a párt a ma­gyar­ság po­li­ti­kai egy­sé­gé­nek szi­lár­dí­tá­sá­ra hi­va­tott, s to­vább­ra is fent kí­ván­ja tar­ta­ni a párt­szö­vet­sé­gi vi­szonyt a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt­tal.101 Ok­tó­ber 18-án Ér­sek­új­vá­ron az Or­szá­gos Kis­gaz­da­párt Ma­gyar Nem­ze­ti Párt né­ven ala­kult új­já Szen­tiványi el­nök­le­té­vel. Az egyik al­el­nök Egry Fe­renc lett. Az ülé­sen fel­ol­vas­ták Kor­láth End­re, a kár­pát­al­jai ma­gyar párt­szö­vet­ség ügy­ve­ze­tő­je tá­mo­ga­tó lev­elét.102 Az új párt lét­re­ho­zá­sá­val a fő cél a ma­gyar egy­ség meg­te­rem­té­se volt, mi­u­tán a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt bel­ső vál­sá­got élt át és érez­he­tő­en csök­kent az egyet­len tár­sa­dal­mi ré­te­get kép­vi­se­lő kis­gaz­dák be­fo­lyá­sa is. Szen­tiványi Jó­zsef az egész ma­gyar­ság ér­de­ke­it vé­dő párt elé ket­tős célt he­lye­zett: a né­metori­en­tá­ci­ót és a re­ál­po­li­ti­kát, az­az bi­zo­nyos elő­nyö­kért a kor­mány­párt­ok­kal is együtt kell mű­köd­ni. Bár Szen­tiványi a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­tá­kat is az új tá­bor­ban akar­ta tud­ni, ám Lel­ley el­len­ke­zett. A két párt a vá­lasz­tá­si együtt­mű­kö­dés­ről sem tu­dott egyez­ség­re jut­ni – bár Bu­da­pest ezt szor­gal­maz­ta. Az MNP és az OKP kü­lön in­dult. A Sze­pe­si Né­met Párt­tal szö­vet­ke­ző MNP szer­zett több man­dá­tu­mot, s en­nek a klub­nak lett tag­ja a ru­szinsz­kói ma­gyar pár­tok kö­zös kép­vi­se­lő­je is: Kor­láth a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Párt­szö­vet­ség je­lölt­je volt.103
1925. ok­tó­ber 21-re a kár­pát­al­jai kis­gaz­da­párt Be­reg­szász­ba ta­nács­ko­zás­ra hív­ta egy­be a ma­gyar pár­tok ve­ze­tő­it. Kor­láth End­re nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő ki­fej­tet­te, hogy: „az egy­sé­ges, váll­ve­tett mun­ka ér­de­ké­ben, de meg a vá­lasz­tá­si harc si­ke­res le­foly­ta­tá­sa cél­já­ból is, szük­sé­ges, hogy a ru­szinsz­kói el­len­zé­ki pár­tok, a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt ki­vé­te­lé­vel, a nem­ze­ti gon­do­lat alap­já­ra he­lyez­ked­ve Ru­szin­sz­kói Ma­gyar Nem­ze­ti Párt név alatt men­je­nek a vá­lasz­tá­si küz­de­lem­be […] a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­tal to­vább­ra is párt­szö­vet­sé­get al­kot­va ha­lad­jon azon cél fe­lé, amely az itt élő ma­gyar­ság és ős­la­kos­ság min­den irá­nyú ér­vé­nye­sü­lé­sé­hez vezet”.104
1926. feb­ru­ár 2-án a kár­pát­al­jai kis­gaz­da­párt vá­laszt­má­nyi gyű­lést tar­tott Be­reg­szász­ban. Kor­láth End­re kép­vi­se­lő elő­ter­jesz­tet­te a Szen­tiványi Jó­zsef­fel foly­ta­tott tár­gya­lá­sok ered­mé­nyét a kár­pát­al­jai Ma­gyar Nem­ze­ti Párt meg­ala­kí­tá­sá­ra vo­nat­ko­zó­an. A vá­laszt­mány ki­mond­ta, hogy: „a ru­szinsz­kói ke­rü­let az or­szá­gos ma­gyar kis­gaz­da, föld­mű­ves és kis­ipa­ros párt prog­ram­já­nak, szer­ve­ze­te­i­nek, cí­mé­nek fenn­tar­tá­sa mel­lett po­li­ti­kai küz­del­mét az or­szá­gos po­li­ti­ká­ban a ma­gyar nem­ze­ti párt lo­bo­gó­ja alatt vi­szi to­vább, mint an­nak ru­szinsz­kói ke­rü­le­te, mert szük­sé­ges­nek lát­ja a vá­ro­si ipa­ros­ság és ke­res­ke­dő­vi­lág ere­jé­nek fel­hasz­ná­lá­sá­val po­li­ti­kai ha­tal­mát na­gyob­bí­ta­ni, küz­del­mét ha­té­ko­nyab­bá ten­ni”.105 A kár­pát­al­jai Ma­gyar Nem­ze­ti Párt ve­ze­tő­sé­ge: Egry Fe­renc, el­nök; Kor­láth End­re, ügy­ve­ze­tő. A párt alk­erületei („kör­ze­tei”): ungi, alsóberegi, fel­sőberegi, ugoc­sai, mára­marosi; sa­ját el­nö­kök­kel, ügy­ve­ze­tők­kel. A vá­laszt­mány úgy dön­tött, hogy az MNP to­vább­ra is együtt­mű­kö­dik a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­tal, fent kí­ván­ja tar­ta­ni az ad­di­gi párt­szö­vet­sé­gi ke­re­tet. A „ru­szinsz­kói Ma­gyar Nem­ze­ti Párt” és a „szloven­szkói Ma­gyar Nem­ze­ti Párt” meg­ál­la­po­dott ab­ban, hogy az előb­bi sza­bad ke­zet kap az au­to­nó­mia és a kár­pát­al­jai ad­mi­niszt­rá­ci­ós ügyek­ben.106
1926. szep­tem­ber 4-én Be­reg­szász­ban tar­tot­ták a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek vá­laszt­má­nyi ülé­sét. Tár­gy: a pár­ton be­lü­li szem­ben­ál­lás tisz­tá­zá­sa. A hely­szín­vá­lasz­tás oka, hogy az MNP el­len­zé­ke Be­reg­szász­ban ala­kult ki. Két el­kü­lö­nü­lé­si kí­sér­let tör­tént: el­ső al­ka­lom­mal a leg­utób­bi par­la­men­ti vá­lasz­tá­so­kat meg­elő­ző idő­szak­ban, ami­kor a be­reg­szá­szi­ak a vá­lasz­tá­si szö­vet­ség­gel nem ér­tet­tek egyet; má­sod­szor a nyár fo­lya­mán a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Gaz­da, a párt hi­va­ta­los saj­tó­or­gá­nu­ma kö­rül ala­kult ki vi­ta. A lap­tu­laj­do­nos Ba­kó Gá­bor, a be­reg­szá­szi párt­szer­ve­zet el­nö­ke nem fo­gad­ta el a vá­laszt­mány­nak azt a dön­té­sét, hogy a meg­je­le­nés hely­szí­nét te­gyék át Ung­vár­ra. Er­re a ke­rü­le­ti ve­ze­tés jú­li­us­ban ki­mond­ta, hogy a lap be­le­ol­vad a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap­ba. Au­gusz­tus­ban is­mét meg­in­dult Be­reg­szász­ban a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Gaz­da Kovách Bé­la szer­kesz­té­sé­ben, de el­len­zék­ben Egry Fe­renc­cel és Kor­láth End­ré­vel mint nem a Szen­tivány­i-féle prog­ram kép­vi­se­lő­i­vel. Most, a gyű­lés al­kal­má­val a je­len le­vő Egry és Kor­láth azt bi­zony­gat­ták, hogy Szen­tiványi­val a leg­na­gyobb egyet­ér­tés­ben van­nak. Ibrányi Györ­gy ke­rü­le­ti ügy­ve­ze­tő le­mon­dott, Kovách Bé­la re­vi­de­ál­ta ko­ráb­bi ál­lás­pont­ját, Ba­kó Gá­bor be­teg­ség­re hi­vat­koz­va egy éves sza­bad­sá­got kért, he­lyet­te a párt kör­ze­ti ügy­ve­ze­tő­je Polchy Ist­ván let­t.107 Nem sok­kal ez után a kor­mán­­nyal tár­gya­lá­so­kat foly­ta­tó MNP108 nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lői úgy dön­töt­tek, hogy a költ­ség­ve­tés el­le­ni sza­va­zás­sal nem akar­ják be­fo­lyá­sol­ni a tár­gya­lá­sok me­ne­tét, ezért a sza­va­zá­son nem vesz­nek részt. Kor­láth egye­dü­li­ként az MNP kép­vi­se­lői kö­zül részt vett a költ­ség­ve­tés vég­sza­va­zá­sán és el­le­ne sza­va­zott. El­já­rá­sát a Prá­gai Ma­gyar Hír­lap­ban az­zal in­do­kol­ta, hogy „a kor­mány el­já­rá­sá­ban pár­tunk kö­ve­te­lé­se­i­nek ho­no­rá­lá­sa te­kin­te­té­ben ko­moly­sá­got nem lát­tam”.109 Az MNP-n be­lül Kor­láth volt az egyet­len, aki el­le­nez­te az ak­ti­vis­ta po­li­ti­kát, ami vé­gül is ku­darc­ba ful­ladt. Az ok, hogy a né­met pár­tok a vá­lasz­tá­so­kon szö­vet­sé­ges ma­gya­rok­tól füg­get­le­nül be­lép­tek a kor­mány­ba, és ma­ga a kor­mány is óva­tos volt egy olyan ma­gyar párt­tal, ame­lyi­ket Bu­da­pest­ről irá­nyí­ta­nak. A Rothe­mere-ak­ció is el­le­ne dol­go­zott an­nak, hogy egy utód­ál­lam­ban ma­gyar ak­ti­vis­ta párt működ­jön.110 Egy­ér­tel­mű volt, hogy Kor­láth a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták­hoz húz. „[A] Ma­gyar Nem­ze­ti Párt ki­zá­ró­lag a ma­gyar­ság sa­ját ere­jé­re tá­masz­kod­va akar­ja el­ér­ni, vagy meg­kö­ze­lí­te­ni a kö­zös nagy célt, míg a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt az összes el­nyo­mot­tak tö­mö­rí­té­sé­vel akar ugyan­ezen cél­hoz el­jut­ni.” Int­ran­zi­gens el­len­zé­ki­ség vagy kor­mány­ba lé­pés? Kos­suth vagy De­ák el­ve? Kor­láth sze­rint: „nincs itt még a ki­egye­zés ide­je”.111
Az 1929-es parlamenti és szenátusi választásokra a két magyar pártnak sikerült szövetséget kötni, s közös listát indítani a Szepesi Német Párttal.
A gaz­da­sá­gi vál­ság idő­sza­ka az ir­re­den­ta moz­gal­mak meg­erő­sö­dé­sét hoz­ta.112 1932 jú­ni­u­sá­ban a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek be­reg­szá­szi gyű­lé­sén 38 köz­ség 120 kül­dött­je vett részt. Kor­láth End­re ki­je­len­tet­te: „min­den jó szán­dé­kú em­ber a bé­ke ér­de­ké­ben a /béke/sz­erződések re­ví­zi­ó­ját tart­ja szük­séges­nek”.113
1935-ben a Kár­pá­ti Ma­gyar Hír­lap fel­hí­vást adott köz­re, mely­ben töb­bek kö­zött ez ol­vas­ha­tó: „Test­vé­ri sza­vunk a kár­pát­al­jai zsi­dó val­lá­sú ma­gyar­ság­hoz! […] Zsi­dó val­lá­sú ma­gyar test­vé­rek! Itt az utol­só óra! Tér­je­tek vis­­sza ab­ba az ős­la­kos kö­zös­ség­be, amely a ti él­te­tő ele­me­tek is! He­lyez­ked­je­tek vis­­sza a Ma­gyar Nem­ze­ti Párt po­li­ti­ká­já­nak alapjára!”114
A Kis­gaz­da­párt, majd az MNP el­nö­ke Egry Fe­renc, kisge­jő­ci ha­rang­ön­tő mes­ter volt, aki­nek mű­he­lyét 1793-ban ala­pí­tot­ták. Ha­rang­jai a köz­tár­sa­ság egész te­rü­le­té­re el­ju­tot­tak, Ma­gyar­or­szág­ról is szá­mos ren­de­lést ka­pott. A ki­ál­lí­tá­so­kon rend­sze­rint arany­ér­met nyert. Ke­re­se­té­ből párt­cé­lok­ra és kul­tú­ra­szol­gá­lat­ra is ado­má­nyo­zott, meg­esett, hogy a ha­ran­got in­gyen ad­ta va­la­mely kár­pát­al­jai egy­ház­köz­ség­nek, fe­le­ke­ze­ti meg­kü­lön­böz­te­tés nél­kül. Ró­la, Egry Fe­renc­ről, aki a két vi­lág­há­bo­rú kö­zött Kár­pát­al­ja ta­lán leg­na­gyobb köz­tisz­te­let­nek ör­ven­dő fér­fi­ja volt, „vál­tott egy­más­sal ver­set” az ung­vá­ri Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap ha­sáb­ja­in Mécs Lász­ló és Reményik Sán­dor.115 1924-es és az 1925-ös vá­lasz­tá­so­kon sze­ná­to­ri man­dá­tu­mot nyert. El­ső sze­ná­tu­si be­szé­dé­ben saj­ná­la­tos­nak ne­vez­te, hogy a kor­mány még min­dig nem vál­tot­ta be az au­to­nó­mi­á­ra vo­nat­ko­zó ígé­re­tét, Kár­pát­al­ja ha­tá­ra­it nem a meg­ál­la­po­dá­sok ér­tel­mé­ben von­ták meg, föld­raj­zi és nép­raj­zi ér­te­lem­ben hoz­zá tar­to­zó te­rü­le­te­ket vet­tek el, a rossz er­dő­gaz­dál­ko­dás karsz­to­sí­tás­sal fe­nye­get, fel­ve­tet­te az ál­lam­pol­gár­sá­gi ügyek ren­de­zet­len­sé­gét, az el­bo­csá­tott al­kal­ma­zot­tak és a nyug­dí­ja­sok prob­lé­má­ját, a ma­gyar­ság ne­héz gaz­da­sá­gi hely­ze­tét, rá­mu­ta­tott a val­lá­si élet kusza­ságára.116 A Cseh­szlo­vá­ki­ai Ma­gyar Nép­szö­vet­sé­gi Li­ga kár­pát­al­jai el­nö­ki tisz­tét is betöltötte.117 Egry név­nap­já­ra ne­gyed szá­za­don át min­den év­ben Kisge­jőcre za­rán­do­kol­tak a kár­pát­al­jai ma­gya­rok fon­tos sze­mé­lyi­sé­gei. 1934-ben 70. szü­le­tés­nap­ján mint „a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság ősz­be­bo­rult, de még min­dig da­li­ás ve­zé­ré”-t ünne­pelték.118 1939-ben még el­vál­lal­ta a Ba­ross Szö­vet­ség ung­vá­ri szervezetének,119 majd Ung Vár­me­gye Me­ző­gaz­da­sá­gi Bi­zott­sá­gá­nak vezetését.120
Ma­gyar Párt­szö­vet­ség (1920–1936)

A kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok – a Jog­párt, a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt és a Kis­gaz­da­párt – 1920. no­vem­ber 30-án Ung­vá­ron meg­ala­kí­tot­ta a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­gét. A ha­tá­ro­zat sze­rint: „a párt­ke­re­te­ket fenn­tart­va egy­más­sal szö­vet­ség­re lép­nek s egy­sé­ges­sé vál­tan, egy­sé­ges irá­nyí­tás alatt har­col­nak a ma­gyar­ság jo­gos törekvé­seiért”.121 El­nök­nek Kor­láth End­rét, tit­kár­nak Paulik Já­nost vá­lasz­tot­ták meg. Kor­láth sze­rint: „ma nem az a fon­tos, hogy ki me­lyik ma­gyar párt­ban van, ha­nem az, hogy min­den­ki, aki ma­gyar­nak vall­ja ma­gát, ben­ne le­gyen va­la­me­lyik párt­ban”.122 A Ru­szinsz­kói Ma­gyar Hír­lap, ek­kor a Jog­párt hi­va­ta­los lap­ja, így kom­men­tál­ta az ese­ményt: „Nem egé­szen úgy, ahogy mi sze­ret­tük vol­na, de meg­szü­le­tett […] a ru­szinsz­kói ma­gyar­ság egy­sé­ge. – A Ruszin­szkó­ba szo­rult négy meg­szab­dalt vár­me­gye ma­gyar­sá­ga vég­re egy­be­fo­gott s kéz a kéz­ben megy a küz­de­lem fe­lé, mely reá itt a ne­héz na­pok­ban vár. – Mi töb­bet sze­ret­tünk vol­na, mint kéz a kéz­ben. Mi egy ke­zet akar­tunk, mely nyíl­tan mu­tas­sa a ma­gyar­ság út­ját. Mi a »pár­tok« jel­ző­it le akar­tuk mos­ni a ma­gyar­ság lo­bo­gó­já­ról s a pár­tok ke­re­te­it le­dönt­ve, egy­sé­ges tá­bor­ban tud­ni a ma­gyart. – Fen­sé­ges gon­do­lat volt szá­munk­ra s hit­tel szol­gál­tuk meg­moz­du­lá­sunk óta an­nak esz­mé­jét. Hi­tünk alap­ja, esz­ménk tar­tal­ma ama pa­ran­csa volt: nem kis­gaz­da, nem ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta, nem szo­ci­ál­de­mok­ra­ta, nem ci­o­nis­ta itt ma a ma­gyar, ha­nem csak ma­gyar. – A »jog­párt« sza­va is csak azért jel­ző szá­munk­ra, mert ve­szen­dő­be in­dult jo­ga­ink meg­men­té­sé­ben a jog szó kap­csol és nem bont. De cé­lun­kért kü­lön pár­tunk­ról is le­mond­tunk vol­na, csak együtt le­gyünk, csak egy kéz mu­tas­sa, mer­re men­jen a ma­gyar. Nem így lett. Egy kéz he­lyett csak kéz a kézben”.123 Paulik sze­rint a ru­szinsz­kói ma­gyar pár­tok együtt­mű­kö­dé­sé­re azért van szük­ség, mert eb­ben rej­lik „a for­rá­sa an­nak az erő­nek, amely ké­pes­sé te­szi a ma­gyar­sá­got ar­ra, hogy a rá kénysz­erített gaz­da­sá­gi és kul­tu­rá­lis harc­ban győ­ze­lem­re vi­hes­se a ma­gyar­ság lobogóját”.124 Úgy gon­do­lom, a va­la­mi­fé­le egy­ség meg­tes­te­sí­tő­je nem an­­nyi­ra a párt­szö­vet­ség, ha­nem Kor­láth sze­mé­lye volt. A szö­vet­ség so­sem va­ló­sí­tot­ta meg a tel­jes egy­sé­get. „A kü­lön ál­ló pár­tok rá­esz­mél­tek ar­ra, hogy csak együt­te­sen le­het si­ker­rel ne­ki­vág­ni a jö­vő­nek s ez élő gon­do­la­tot, a kü­lön ál­la­mok­ba szórt ma­gyar­sá­gok kö­zül elő­ször Ruszin­szkóban va­ló­sí­tot­ták meg. – Ne­he­zen ment s a szer­vez­ke­dés­nek még ma is van­nak hi­á­nyai. De hi­á­ba, em­be­rek s ezen­kí­vül ma­gya­rok va­gyunk. A ma­gyar­nak pe­dig sok ki­vá­ló­sá­ga mel­lett két rossz tu­laj­don­sá­ga: egyik a »széthúzás ősi átka«, a má­sik a min­dent örök­ké »csak bí­rál­ga­tó ter­mészete«.”125 Kor­láth ak­kor is a Ma­gyar Párt­szö­vet­ség ne­vé­ben be­szélt, ami­kor a csak két lé­te­ző párt­ból az egyik kü­lön vé­le­mé­nyen volt, mint pél­dá­ul az 1925. évi nem­zet­gyű­lé­si vá­lasz­tá­sok előt­t: „az egy­sé­ges, váll­ve­tett mun­ka ér­de­ké­ben, de meg a vá­lasz­tá­si harc si­ke­res le­foly­ta­tá­sa cél­já­ból is, szük­sé­ges, hogy a ru­szinsz­kói el­len­zé­ki pár­tok, a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt ki­vé­te­lé­vel, a nem­ze­ti gon­do­lat lap­já­ra he­lyez­ked­ve Ru­szinsz­kói Ma­gyar Nem­ze­ti Párt név alatt men­je­nek a vá­lasz­tá­si küz­de­lem­be […] a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta párt­tal to­vább­ra is párt­szö­vet­sé­get al­kot­va ha­lad­jon azon cél fe­lé, amely az itt élő ma­gyar­ság és ős­la­kos­ság min­den irá­nyú ér­vé­nye­sü­lé­sé­hez vezet”.126
1921. jú­li­us 5-től a szö­vet­ség hi­va­ta­los lap­ja a Ru­szinsz­kói (1930-tól Kár­pá­ti) Ma­gyar Hír­lap, 1922-ben pe­dig el­in­dí­tot­ta a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Gaz­da Nap­tá­rat „Ruszinszkó és Zemp­lén mag­yarsá­ga”127 szá­má­ra.
1920. de­cem­ber 7-én Ótá­trafüre­den lét­re­jött a Szloven­szkói és Ru­szinsz­kói El­len­zé­ki Pár­tok Kö­zös Bi­zott­sá­ga. Az egyez­te­tő fó­rum­ban az Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt, az Or­szá­gos Kis­gaz­da­párt, a Sze­pe­si Né­met Párt, és ami szá­munk­ra kü­lö­nö­sen fon­tos, a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Párt­szö­vet­ség kép­vi­sel­tet­te ma­gát. 1921. feb­ru­ár 14-én Pöstyén­ben meg­ala­kult a csúcs­szerv, a ve­zér­lő bi­zott­ság Kör­mendy-Ékes La­jos el­nök­le­té­vel, akit 1925-ben ki­uta­sí­tot­tak az or­szág­ból, utó­da Bit­tó Dénes.128 A ve­zér­lő bi­zott­ság el­ha­tá­ro­zá­sá­ból 1922 feb­ru­ár­já­ban lét­re­jött a Köz­pon­ti Iro­da, Lo­sonc szék­hel­­lyel, Pet­ro­gal­li Osz­kár igaz­ga­tá­sa mel­lett, aki­nek ha­lá­la után, 1925-től az iro­da Prá­gá­ba tet­te át szék­hely­ét, az igaz­ga­tó Flach­barth Er­nő lett 1929-ig, ami­kor kül­föld­re tá­vo­zott, utá­na az iro­dát fel­szá­molták.129
A kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok igényt tar­tot­tak ar­ra, hogy a hely­ha­tó­ság­ok­kal va­ló egyez­te­té­sek­re ne csak mint párt­szö­vet­sé­get hív­ják meg őket, ha­nem hall­gas­sák meg min­den részt­ve­vő párt véleményét.130 Kor­láth óva in­tet­te a kár­pát­al­jai ma­gyar saj­tót, hogy vé­le­ményt nyil­vá­nít­son a ma­gyar­or­szá­gi po­li­ti­ka bár­mely meg­nyil­vá­nu­lá­sa tek­in­tetében.131 Va­la­mi­fé­le na­iv hit­tel azt gon­dol­ta, hogy a köz­tár­sa­sá­gi el­nök az, aki­hez bi­za­lom­mal for­dul­hat­nak sé­rel­me­ik or­vos­lá­sa ügyében.132 Ezért a tri­a­no­ni szer­ző­dés be­cik­ke­lye­zé­se kap­csán is an­nak a vé­le­mé­nyé­nek adott han­got, hogy: „meg­ad­juk az ál­lam­nak, ami az ál­la­mé, de nem­ze­ti ön­tu­da­tunk bir­to­ká­ban meg­kö­ve­tel­jük és meg is fog­juk kö­ve­tel­ni azt, ami a miénk”.133 A ki­áb­rán­du­lás, a jó ál­lam­ba ve­tett hit el­vesz­té­se a köz­tár­sa­ság fenn­ál­lá­sá­nak 10. év­for­du­ló­ja kap­csán vált nyil­ván­va­ló­vá, ami­kor az ung­vá­ri fő­pol­gár­mes­ter ün­ne­pi meg­hí­vó­já­ra Kor­láth a Ma­gyar Párt­szö­vet­ség ne­vé­ben az­zal vá­la­szolt, hogy: „az a fel­sza­ba­du­lás, és az azt kö­ve­tő ál­lam­al­ko­tás, amely a cseh­szlo­vák nem­zet új­ra­é­le­dé­sé­nek alap­ját ad­ta meg, a nagy nem­zet­test­től el­sza­kí­tott és aka­ra­ta el­le­né­re ez ál­lam ha­tá­rai kö­zé zárt ma­gyar­ság szá­má­ra sú­lyos ki­sebb­sé­gi sor­sot ered­mé­nye­zett. […] Ha […] tisz­te­let­ben tart­ja a vi­lág­há­bo­rú után vesz­tes ma­gyar­ság nem­ze­ti ér­zé­se­it, ne kény­sze­rít­se a cseh nem­ze­ti di­cső­ség ün­nep­lé­sé­re és ne sok­szo­roz­za a ma­gyar­ság fáj­dal­mát az­zal, hogy ki­sebb­sé­gi sor­sa 10 éves gyá­szá­ban öröm­ün­ne­pet kell­jen ülnie”.134
1923. má­jus 6-án a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­ge Mun­ká­cson ren­dez­te meg a kor­szak egyet­len „Ma­gyar Nem­ze­ti Kong­res­­szus”-nak ti­tu­lált ese­mé­nyét. A kong­res­­szus je­len­tő­sé­ge, hogy: „A tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szág meg­szag­ga­tá­sa, az új ál­lam­ala­ku­la­tok ös­­sze­ál­lí­tá­sa óta a Pod­karpat­sz­ka Rusz te­rü­le­té­re zárt ma­gyar­ság egye­te­mé­nek el­ső íz­ben van al­kal­ma, hogy nem pár­tok­ra sza­kad­va, ha­nem együt­te­sen jött lé­gyen ös­­sze ki­nyil­vá­ní­ta­ni aka­ra­tát it­te­ni jö­vő éle­té­re vonatkozóan”.135 Kor­láth End­re töb­bek kö­zött ki­je­len­tet­te: nem ru­szin, ha­nem ru­szinsz­kói au­to­nó­mi­á­ra van szük­ség; a zsi­dó­ság ma­gyar­el­le­nes, ami­kor el­sza­kad­ni kí­ván tő­le.
Szen­tiványi párt­egye­sí­té­si tö­rek­vé­se­i­vel kap­cso­lat­ban a Ru­szinsz­kói Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­ge 1925 áp­ri­li­sá­ban Ung­vá­ron tar­tott ülé­sén úgy ha­tá­ro­zott, hogy tisz­te­let­ben tart­ja a két nagy párt – az OKP és az OKgP – ál­tal meg­kö­tött ún. ér­sek­új­vá­ri egyez­ményt, s egye­dül az en­nek szel­le­mé­ben mű­kö­dő ve­zér­lő bi­zott­sá­got tart­ja il­le­té­kes­nek – szem­ben a Kör­mendy-Ékes és Pet­ro­gal­li ál­tal Ótá­trafüre­den kez­de­mé­nye­zett in­té­ző bi­zott­ság­gal – a ma­gyar po­li­ti­ka irá­nyí­tá­sá­ban. Ezért nem fog­lal ál­lást az egy­sé­ges ma­gyar párt ügyé­ben, ha­nem min­den­ben a Párt­kö­zi Ve­zér­lő Bi­zott­ság dön­té­sé­nek ve­ti alá ma­gát. Az ülé­sen részt­ve­vő Szen­tiványi ki­fej­tet­te: „csak erős és nem­ze­ti ala­pon va­ló tö­mö­rü­lés­sel le­het az ide­zárt ma­gyar­ság kul­tu­rá­lis meg­ma­ra­dá­sát biz­tosí­tani”.136
A szö­vet­ség ál­tal na­pi­ren­den tar­tott kér­dé­sek: az au­to­nó­mia, az ál­lam­pol­gár­ság ren­de­zé­se, a föld­re­form re­vi­de­á­lá­sa, az is­ko­la­ügy, az 1930-as évek ele­jén az ín­ség. A szö­vet­ség 1934 ok­tó­be­ri ung­vá­ri nagy­gyű­lé­sén Kor­láth ar­ról be­szélt, hogy le­het­sé­ges­nek tar­ta­ná „a Kár­pát­al­ján szór­vány­ban élő ma­gyar­ság és a bé­kés­csa­bai szlo­vá­kok ki­cse­ré­lé­sét”. Ez ügy­ben fel­ke­res­te Sze­berényi La­jos bé­kés­csa­bai evan­gé­li­kus es­pe­rest, aki a terv el­len eré­lye­sen tiltako­zot­t.137
A szö­vet­ség a két ma­gyar párt egye­sí­té­sé­re vo­nat­ko­zó tö­rek­vést úgy ér­tel­mez­te, hogy az „az egy­sé­ges szloven­szkói ma­gyar párt” meg­ala­kí­tá­sá­ra vonatkozik.138 1936 ja­nu­ár­já­ban Kor­láth még azt nyi­lat­koz­ta, hogy: „Ezen el­gon­do­lás ná­lunk, Kár­pát­al­ján már ré­gen nem ak­tu­á­lis, mert ná­lunk az egy­sé­ges párt gon­do­la­ta a párt­szö­vet­sé­gi szer­ve­zet alak­já­ban már […] ki­fe­je­zés­re jutot­t”.139 Úgy vél­te, nem len­ne he­lyén­va­ló a párt­szö­vet­sé­get az egy­sé­ges párt­tal fel­cse­rél­ni. „És­pe­dig azért nem, mert mi itt Kár­pát­al­ján nem­csak a ma­gyar nem­ze­ti gon­do­la­tot, de a szé­le­sebb kö­rű ős­la­kos gon­do­la­tot is kép­vi­sel­jük. – Azt a gon­do­la­tot, mely ben­nün­ket az év­szá­za­dok óta együtt élő töb­bi kár­pát­al­jai nép­pel ös­­sze­köt […] Ne­künk szé­le­sebb kö­rű és az egész Kár­pát­al­já­ra ki­ter­je­dő ős­la­kos gon­do­la­tot az­zal meg­bon­ta­ni, hogy ki­fe­je­zet­ten bár­hogy ves­­szük, még­is­csak szű­kebb kö­rű ma­gyar nem­ze­ti alap­ra he­lyez­ked­ni nem sza­bad! – Ne­künk in­kább áll ér­de­künk­ben e föld né­pe­i­nek ős­la­kos egy­sé­ge po­li­ti­ka­i­lag és gaz­da­sá­gi­lag is, mert ez na­gyobb erőt je­lent az an­­nyi­ra szent ma­gyar egy­ség gon­do­la­tá­nál is, amely a párt­szö­vet­ség­ben amúgy is tel­jes mér­ték­ben ki­dom­bo­ro­dik. […] Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ját csak­is az ős­la­kos egy­ség har­col­hat­ja ki. Most pe­dig töb­bek kö­zött ez is a leg­főbb fela­datunk.”140 A szö­vet­ség hi­va­ta­los lap­ja azon­ban azt ír­ta, hogy: „A ma­gyar pár­tok szö­vet­sé­ge, meg­ala­ku­lá­sa el­ső pil­la­na­tá­tól kezd­ve a kár­pát­al­jai au­to­nó­mia alap­ján ál­lott, de so­ha­se kez­de­mé­nye­zett sem­mi­fé­le szö­vet­ke­zést sem­mi­fé­le po­li­ti­kai párt­tal en­nek az au­to­nó­mi­á­nak a ki­har­co­lá­sa vé­gett, mert tisz­tá­ban volt elő­ször az­zal, hogy Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ját a bé­ke­szer­ző­dé­sek biz­to­sít­ják, ezt az au­to­nó­mi­át a prá­gai kor­mány­nak előbb vagy utób­b, jó­szán­tá­ból vagy in­kább a kül­föld nyo­má­sá­ra élet­be kell lép­tet­nie, má­sod­szor min­den­kor meg akar­ta sza­bad ke­zét e kér­dés­ben őrizni”.141 Nem vál­to­zott meg az a hoz­zá­ál­lás, ami­ről Kor­láth már a kez­de­tek­kor, 1922-ben azt nyi­lat­koz­ta, hogy: „fon­tos­nak tart­ják az au­to­nó­mia ügyét, a ru­szin párt­ve­ze­tők­kel azon­ban nem ke­re­sik a kap­cso­la­tot, mert biz­to­sak ab­ban, hogy így is »e te­rü­let au­to­nó­mi­á­ja ke­re­té­ben a ru­szin nép ré­szé­ről biz­to­sít­va lesz­nek a ma­gyar­ság jogai«”.142
A hi­va­ta­los ma­gyar kor­mány­zat az 1920-as évek­ben a Tár­sa­dal­mi Egye­sü­le­tek Szö­vet­sé­gé­nek Köz­pont­ján, az 1930-as évek­ben köz­vet­le­nül a mi­nisz­ter­el­nök­sé­gen és a kül­ügy­mi­nisz­té­ri­u­mon ke­resz­tül jut­ta­tott pén­zek ré­vén gya­ko­rolt be­fo­lyást a Fel­vi­dé­ken a ma­gyar po­li­ti­zá­lás­ra. Kár­pát­al­ján önál­ló té­tel­ként sze­re­pel­tek a kis­gaz­dák és a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták, il­let­ve kü­lön tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül­tek a sze­pes­sé­gi né­me­tek és Kur­tyák párt­ja (majd Bródy is). Kár­pát­al­ja fi­nan­szí­ro­zá­si kü­lön­ál­lá­sát a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban vé­gig megőrizte.143 A ru­szinsz­kói tá­mo­ga­tá­so­kat ál­ta­lá­ban Kor­láth End­re vagy köz­ve­tí­tő­je vet­te át.144 Kor­láth sze­re­pelt a Rá­kó­czi Szö­vet­ség ál­tal ös­­sze­ál­lí­tott lis­tán, akik ga­ran­ci­át kap­tak, hogy ha cseh­szlo­vák te­rü­let­ről ki­uta­sít­ják őket vagy me­ne­kül­ni­ük kell, Ma­gyar­or­szá­gon azon­nal ál­lást kap­nak.145 Ami­kor Te­le­ki Pál mi­nisz­ter­el­nök­ként szor­gal­maz­ta a ru­szin au­to­nó­mia ügyét, a ké­sőbb el­ső kor­mány­biz­tos­nak ki­ne­ve­zett Perényi Zsig­mond már az el­ső ér­te­kez­le­ten ki­je­len­tet­te: „igaz, hogy biz­tat­tuk őket au­to­nó­mi­á­val és csi­nál­tunk ter­ve­ze­te­ket is, de ezt a cse­hek­kel szem­ben csinál­tuk”.146 Te­le­ki sza­vai a so­ros ter­ve­ze­tet meg­vi­ta­tó 1940. áp­ri­lis 25-i mi­nisz­ter­el­nök­sé­gi ér­te­kez­le­ten: „a mi se­gít­sé­günk­kel jöt­tek lét­re és rész­ben itt is szer­kesz­tőd­tek – ma­gunk kö­zött va­gyunk, ma már be­szél­he­tünk ró­la – azok az au­to­nó­mia-ja­vas­la­tok és kö­ve­te­lé­sek, ame­lyek­kel Kár­pát­al­já­nak, Ruszin­szkó­nak né­pe Cseh­szlo­vá­ki­á­val szem­ben előál­lot­t”.147 A mi­nisz­ter­el­nök sze­rint ez er­köl­csi fe­le­lős­ség­gel is jár a kér­dés vég­le­ges meg­ol­dá­sa te­kin­te­té­ben. Eb­ben azon­ban azok a po­li­ti­ku­sok sem tá­mo­gat­ták, akik az 1920–30-as évek­ben a kér­dés ex­po­nen­sei vol­tak.
Kor­láth End­re, „az el­bo­csá­tott Ung vár­me­gyei tisz­ti ügyész­ből” lett párt­ve­zér, a vis­­sza­csa­to­lás után Ung vár­me­gye fő­is­pán­ja lett, s be­hív­ták a ma­gyar par­la­ment­be is. Az au­to­nó­mia­el­le­nes kár­pát­al­jai ma­gyar lob­bi ve­ze­tő fi­gu­rá­ja­ként tar­tot­ták szá­mon. Kor­láthról és kö­ré­ről Koz­ma Mik­lós úgy be­szélt, mint rö­vid­lá­tó és „so­vi­nisz­ta ha­tár­szé­li ma­gyar in­tel­li­gen­ci­á­ról”. Kor­láth az au­to­nó­mi­át csu­pán a kul­tú­rá­ra, a nyelv­re, az egy­há­zi élet­re és a he­lyi igaz­ga­tás­ra sze­ret­te vol­na kor­lá­toz­ni. Rá­adá­sul mind­ezt olyan elő­fel­té­tel tel­je­sü­lé­sé­hez kö­töt­te, mint a „ve­szé­lyes ru­szin” in­tel­li­gen­cia Kár­pát­al­já­ról tör­té­nő el­tá­vo­lí­tá­sa, mely­nek tag­ja­it át­ne­ve­lés vé­gett sze­rin­te négy-öt év­re az or­szág bel­se­jé­be kell he­lyez­ni. Sze­rin­te az au­to­nó­mia prob­lé­má­já­nak meg­ol­dá­sa ko­ránt­sem tár­sa­dal­mi, az ígé­re­tek mi­att leg­föl­jebb po­li­ti­kai követel­mény.148 Te­le­ki Pál mi­nisz­ter­el­nök sú­lyo­san meg­fe­nye­get­te Kor­láthot, az­zal, hogy ha til­ta­ko­zá­sul le­mond az ungi fő­is­pán­ság­ról, ak­kor „azon­nal főbelöveti”.149
Egye­sült Ma­gyar Párt (1936–1940)

1936. már­ci­us 10-én az OKP Po­zsony­ban, az MNP pe­dig ér­sek­új­vá­ri gyű­lé­sén dön­tött az egye­sí­tés­ről (az­az a ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ták­kal va­ló egye­sü­lés­ről), amit Bu­da­pest már rég­óta szor­gal­ma­zott. Az egye­sü­lést el­len­ző Szül­lő Gé­zá­nak is ezért kel­lett tá­voz­nia párt­ja élé­ről, amit a ma­gyar­or­szá­gi anya­gi tá­mo­ga­tás meg­vo­ná­sá­nak ki­lá­tás­ba he­lye­zé­sé­vel kénysz­erítet­tek ki. A tár­gya­lá­so­kon Kár­pát­al­ja ré­szé­ről Kor­láth End­re vett részt, aki­vel kö­zöl­ték, hogy vagy csat­la­ko­zik, vagy buk­nia kel­l.150 Már­ci­us 18-án Be­reg­szász­ban a Kár­pát­al­jai Ma­gyar Pár­tok Szö­vet­sé­ge ho­zott ha­tá­ro­za­tot ar­ról, hogy csat­la­koz­nak a szloven­szkói­ak párt­egye­sí­té­si tö­rek­vé­se­i­hez, és e cél­ból egyez­te­tő bi­zott­sá­got hoz­nak lét­re. Kor­láth End­re fel­szó­la­lá­sá­ban ki­fej­tet­te, hogy a ma­gyar pár­tok Kár­pát­al­ján nem foly­tat­tak egy­ol­da­lú po­li­ti­kát, ha­nem tel­jes erő­vel küz­döt­tek a ru­szin, a ro­mán és a né­met la­kos­ság ér­de­ke­i­ért is.151 Az Egye­sült Or­szá­gos Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta és Ma­gyar Nem­ze­ti Párt (rö­vi­den: Egye­sült Ma­gyar Párt) lét­re­jöt­tét jú­ni­us 21-én Érsekújvárott mond­ták ki. A párt cél­ja har­col­ni Szloven­szkó és Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­já­ért oly mó­don, hogy azon be­lül biz­to­sí­ta­ni kí­ván­ja min­den nem­zet kü­lön nem­ze­ti ön­kor­mány­za­tát. A párt négy alap­el­ve: nem­ze­ti esz­me, ke­resz­tény val­lás­er­köl­csi fel­fo­gás, szo­ci­á­lis igaz­sá­gos­ság, de­mok­rá­cia. A párt el­nö­ke Jaross An­dor, ügy­ve­ze­tő­je Es­ter­házy Já­nos lett. Kár­pát­al­ja ré­szé­ről az al­el­nök Kor­láth End­re, nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő. A párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek el­nö­ké­vé Ke­re­kes Ist­vánt, ügy­ve­ze­tő­jé­vé Kor­láth End­rét, fő­tit­ká­rá­vá Kö­szö­rű Ká­rolyt vá­lasz­tot­ták.
Az Egye­sült Ma­gyar Párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek 1937. szep­tem­be­ri be­reg­szá­szi gyű­lé­sén a vi­dék ma­gyar ki­sebb­sé­gé­nek gaz­da­sá­gi, kul­tu­rá­lis és szo­ci­á­lis prob­lé­má­i­val, va­la­mint idő­sze­rű po­li­ti­kai kér­dé­sek­kel fog­lal­koz­tak. Az el­fo­ga­dott ha­tá­ro­zat lé­nye­ge: fo­ko­zot­tan szol­gál­ni a mun­kás­ság („a nem­ze­ti köz­élet egyik leg­je­len­tő­sebb té­nye­ző­je”) ér­de­ke­it; egyet­ér­tés­ben és meg­ér­tés­ben él­ni a más nem­ze­ti­sé­gű ős­la­ko­sok­kal, tisz­te­let­ben tar­ta­ni nem­ze­ti tö­rek­vé­se­i­ket; „ma­gyar­nak csak az te­kint­he­tő, aki nem tá­mo­gat a ma­gyar­ság el­len irá­nyu­ló tö­rek­vést, po­li­ti­kai irány­za­tot”; to­vább­ra is meg­ma­rad­ni az el­len­zé­ki úton; a párt nem fo­gad­ja el a prá­gai par­la­ment ál­tal a kor­mány­zói ha­tás­kör ki­bő­ví­té­sé­ről ho­zott tör­vényt; „az au­to­nó­mia ke­nye­ret, meg­él­he­tést je­lent, an­nak el­ma­ra­dá­sa pusz­tu­lást és tönk­re­me­nést”; fo­ko­zott fi­gye­lem­mel kell kí­sér­ni a kár­pát­al­jai ma­gyar isko­laü­gyet.152 1938 nya­rá­ra, a kül­po­li­ti­kai té­nye­zők­től is be­fo­lyá­sol­va, meg­érett a (ma­gyar) nem­ze­ti au­to­nó­mia kö­ve­te­lé­sé­nek gon­do­la­ta.153
Nyil­ván­va­ló­an meg­vál­to­zott az au­to­nó­mia ke­ze­lé­sé­nek kér­dé­se. Ko­ráb­ban a hi­va­ta­los ma­gyar­or­szá­gi kor­mány­za­ti po­li­ti­ka „két év­ti­ze­den ke­resz­tül hol nyílt, hol tit­kos esz­kö­zök­kel ar­ra tö­re­ke­dett, hogy a szláv né­pek kö­zöt­ti kö­ze­le­dést meg­aka­dá­lyoz­za, il­let­ve a nyel­vi, val­lá­si kü­lönb­sé­ge­ket el­mé­lyít­se és ez­zel meg­in­gas­sa az ál­la­mot. Eh­hez igye­ke­zett fel­hasz­nál­ni a szlo­vák és a ru­szin au­to­nó­mia törekvéseket”.154 Göm­bös Gyu­la ma­gyar mi­nisz­ter­el­nök ré­szé­re 1934. no­vem­ber 24-i kel­te­zés­sel ké­szí­tett bi­zal­mas je­len­tés­ben pél­dá­ul ez állt: „Kurtyák Iván huszti ru­tén kép­vi­se­lő ha­lá­lá­val [1933. ja­nu­ár 2. – F. Cs. megj.] a Ma­gyar­or­szág­hoz va­ló csat­la­ko­zás gon­do­la­ta meg­gyen­gült a ru­tén nép kö­zött.” A „ru­tén föl­dön” az aláb­bi há­rom moz­ga­lom él: 1. „pra­vosz­láv nagy­orosz moz­ga­lom”. Ezt „gö­rög­ke­le­ti pra­vosz­láv pa­pok” és „nagy­orosz emig­rán­sok” irá­nyít­ják. A le­ven­té­hez ha­son­ló in­téz­mény­be tö­mö­rí­tik az if­jú­sá­got, az irá­nyí­tók közt sok a volt cá­ri tiszt. Fő tö­rek­vé­sük az Orosz­or­szág­hoz va­ló csat­la­ko­zás. 2. „uk­rán–kis­orosz moz­ga­lom”. Kü­lö­nö­sen az ér­tel­mi­ség és a ta­nu­ló­if­jú­ság kö­ré­ben ter­jed. Cél­ja az önál­ló uk­rán ál­la­mon be­lül egye­sí­te­ni az ös­­szes „kis­oroszt”. 3. „kom­mu­nis­ta moz­ga­lom”, ami leg­in­kább a sze­gény nép kö­ré­ben van el­ter­jed­ve. „[E]gy eset­le­ges ké­sőb­bi időpont­bani nép­sza­va­zás­nál a mag­yarhű la­kos­ság ki­sebb­ség­be kerül­het”.155 Meg­íté­lé­sem sze­rint az „ős­la­kos egy­ség” gon­do­la­tá­nak szor­gal­ma­zá­sa is azt szol­gál­ta, hogy a ma­gya­rok ter­mé­sze­tes haj­lan­dó­sá­ga mel­lett a töb­bi nem­ze­tet is Ma­gyar­or­szág fe­lé haj­lít­sák (nem utol­só sor­ban te­rü­le­ti meg­fon­to­lás­ból).
Az EMP eh­hez ké­pest más irány­ba for­dult. Ke­re­kes Ist­ván a kö­vet­ke­ző­ket nyi­lat­koz­ta a Kár­pá­ti Ma­gyar Hír­lap­nak: „Kár­pát­al­ján az ős­la­kos ru­szi­nok az utób­bi idő­ben lég­men­te­sen el­zár­kóz­tak a ma­gyar­ság­tól […] A kö­zös és élet­be­vá­gó ügye­ket, mint ami­lyen az au­to­nó­mia is, a ma­gyar­ság nél­kül ké­szül­nek elin­tézni”.156 Rácz Pál ír­ta a Kár­pá­ti Ma­gyar Hír­lap­ban: „ha Kár­pát­al­ja te­rü­le­ti au­to­nó­mi­á­já­nak ügyét nél­kü­lünk akar­ják meg­ol­da­ni, elő­tér­be to­lul a nem­ze­ti au­to­nó­mia kér­dé­se, mint amely a kár­pát­al­jai, nem­kü­lön­ben a szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság ön­kor­mány­za­ti tö­rek­vé­se­i­nek job­ban megfelel”.157
1938. már­ci­us 28-án a prá­gai par­la­ment­ben Szül­lő Gé­za az Egye­sült Ma­gyar Párt ne­vé­ben a kö­vet­ke­ző nyi­lat­ko­za­tot ol­vas­ta fel: „A kép­vi­se­lő­ház nyil­vá­nos­sá­ga előtt szö­ge­zem le, hogy eb­ben a köz­tár­sa­ság­ban nem­csak szlo­vák, né­met, ru­tén, ha­nem ma­gyar kér­dés is van […] a ma­gyar­ság párt­jai már meg­ala­ku­lá­suk óta Szlo­vá­kia és Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­já­ért har­col­tak […] Az au­to­nó­mia alap­ját a pitts­burgh-i szer­ző­dés te­rem­tet­te meg, a Kár­pát­al­ja ön­kor­mány­za­tát ma­ga a bé­ke­szer­ző­dés ír­ta elő. Egyik fel­té­tel­nek sem tesz ele­get a kor­mány és ez az oka mos­ta­ni meg­ren­dült hely­ze­té­nek. […] Meg kell hogy ért­se a kor­mány, hogy más­ként itt bol­do­gu­lást nem tud el­ér­ni, mint­ha a tel­jes jog­egyen­lő­ség alap­ján áll­va meg­ad­ja min­den itt élő nem­zet­nek, ami őt is­te­ni és em­be­ri tör­vény alap­ján megilleti”.158
Az Egye­sült Ma­gyar Párt kár­pát­al­jai ke­rü­le­té­nek jú­ni­us 26-i mun­ká­csi kong­resz­­szu­sán 124 tag­szer­ve­zet kép­vi­se­lő­je és a kár­pát­al­jai né­me­tek, ru­szi­nok és ro­má­nok több mint 600 kül­dött­je vett részt. A kong­res­­szus meg­ál­la­pí­tot­ta: a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság po­li­ti­kai kép­vi­se­le­té­re ki­zá­ró­lag az egye­sült párt kép­vi­se­lői jo­go­sul­tak. A gyű­lé­sen ha­tá­ro­zat­ban mond­ták ki: kö­ve­te­lik Kár­pát­al­ja ön­kor­mány­za­tát, a tar­to­mány­gyű­lé­si vá­lasz­tá­sok azon­na­li ki­írá­sát, a rend­szer­te­len er­dő­ir­tás­ok be­szün­te­té­sét, a vég­re­haj­tott föld­re­form ki­iga­zí­tá­sát, a kár­ta­la­ní­tást az au­to­nó­mia be­ve­ze­té­sé­nek 19 év óta tar­tó ha­laszt­ga­tá­sa mi­att stb. (Az EMP 81 pont­já­nak ki­egé­szí­té­se.) Kor­láth End­re nem­zet­gyű­lé­si kép­vi­se­lő az au­to­nó­mi­á­val kap­cso­lat­ban ki­fej­tet­te: „Kár­pát­al­ja au­to­nó­mi­á­ja kér­dé­sé­ben to­vább­ra is ra­gasz­ko­dunk ah­hoz az ál­lás­pon­tunk­hoz, hogy az au­to­nó­mia min­ket is meg­il­let, mert a bé­ke­szer­ző­dés sze­rint nem­csak a ru­tén né­pet il­le­ti meg, ha­nem a Kár­pá­tok alatt lé­vő, több­sé­gé­ben ru­tén te­rü­le­ten élő ös­­szes ős­la­kos né­pe­ket. E meg­va­ló­sí­tan­dó au­to­nó­mia ke­re­té­ben meg fog­juk ta­lál­ni a meg­egye­zést a ru­tén nép­pel”.159
Jú­ni­us 29-én Milan Hodža mi­nisz­ter­el­nök fo­gad­ta az Egye­sült Ma­gyar Párt kép­vi­se­le­té­ben Szül­lő Gé­zát, Jaross An­dort, Es­ter­házy Já­nost és Kor­láth End­rét, akik át­nyúj­tot­ták a ma­gyar­ság kö­ve­te­lé­se­it, me­lyek leg­lé­nye­ge­sebb pont­ja a nem­ze­ti­sé­gi ön­kor­mány­zat meg­adá­sá­nak követelése.160 Az MTI sze­rint ugyan­ezen a na­pon a mi­nisz­ter­el­nök kü­lön fo­gad­ta a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság ré­szé­ről Kor­láth End­rét, Hokky Ká­rolyt, R. Vozáry Ala­dárt és Kö­szö­rű Ká­rolyt, akik át­nyúj­tot­ták a kár­pát­al­jai ma­gyar­ság kü­lön kí­ván­sá­ga­it tar­tal­ma­zó me­mo­ran­du­mot, is­mer­tet­ték a jú­ni­us 26-i mun­ká­csi nagy­gyű­lés határoza­tát.161
1938. ok­tó­ber 7-én Po­zsony­ban az Egye­sült Ma­gyar Párt sze­ná­to­rai, nem­zet­gyű­lé­si és tar­to­mány­gyű­lé­si kép­vi­se­lői meg­ala­kí­tot­ták a Ma­gyar Nem­ze­ti Ta­ná­csot, mint a cseh­szlo­vá­ki­ai ma­gyar­ság leg­főbb nem­ze­ti szer­vét. Idő­köz­ben Kár­pát­al­ján a Volos­in-ko­r­mány be­til­tot­ta az ös­­szes po­li­ti­kai pár­tot, köz­te az Egye­sült Ma­gyar Pár­tot.162 1939. ja­nu­ár 28-án Hokky Kár­oly kár­pát­al­jai sze­ná­tor in­ter­pel­lá­ci­ót je­gyez­te­tett be az Egye­sült Ma­gyar Párt­nak Kár­pá­tukra­jnában tör­tént be­til­tá­sa és a ma­gyar­ság­nak a vá­lasz­tá­sok­ból va­ló erő­sza­kos ki­re­kesz­té­se mi­att. Az ügy­ben Es­ter­házy Já­nos or­szá­gos el­nök – előd­je, Jaross An­dor tár­ca nél­kü­li fel­vi­dé­ki mi­nisz­ter lett az Imrédy-ko­r­mány­ban – is til­ta­ko­zott Emil Hácha köz­tár­sa­sá­gi elnöknél.163 E nap­tól az ung­vá­ri Kár­pá­ti Ma­gyar Hír­lap „Ung–Bereg–Ugocsa egye­sí­tett vár­me­gyék és a Fel­vi­dé­ki Egye­sült Ma­gyar Párt Kár­pát­al­jai Ke­rü­le­té­nek hi­va­ta­los lap­ja”-ként je­lent meg Kováts Mik­lós szer­kesz­té­sé­ben. A lap egyik fel­hí­vá­sa: „Lép­jen be min­den ma­gyar a Fel­vi­dé­ki Egye­sült Ma­gyar Párt­ba! – A volt kár­pát­al­jai, ma fel­vi­dé­ki ma­gyar­ság­hoz szól ez a fel­hívás!”164 1940. már­ci­us 15-én ki­mond­ták az Egye­sült Ma­gyar Párt (volt Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt és a Ma­gyar Kis­gaz­da, Föld­mű­ves és Kis­ipa­ros Párt, ké­sőb­bi ne­vén Ma­gyar Nem­ze­ti Párt) fel­osz­lá­sát, il­let­ve a Ma­gyar Élet Párt­já­ba tör­té­nő be­ol­va­dá­sát. (A MÉP-et Te­le­ki Pál hoz­ta lét­re 1939-ben, s 1944 már­ci­u­sá­ig volt kor­má­nyon.) Kor­láth End­re már a ma­gyar par­la­ment kép­vi­se­lő­je­ként ki­je­len­tet­te: „akik nem az Egye­sült Ma­gyar Párt­nak, ha­nem cseh­szlo­vák pár­tok­nak vol­tak tag­jai, nem vol­tak sem nem­zet­hű­ek, sem tisz­tes­sé­ges mag­yarok”.165

Ös­­szeg­zés

Kár­pát­al­ja po­li­ti­kai ré­gi­ó­vá szer­ve­ző­dé­se nyo­mán az el­ső­sor­ban ru­szin­kér­dés­ként je­lent­ke­ző hi­va­ta­los po­li­ti­kai tör­té­né­sek­kel pár­hu­za­mo­san a he­lyi ma­gyar kö­zös­ség is sa­já­tos utat járt be. Hos­­szú időt vett igény­be an­nak a tény­nek a tu­da­to­sí­tá­sa, hogy az új ha­tá­rok nem ide­ig­le­nes ál­la­po­tot je­lez­nek, ha­nem vég­le­ge­sek. A ma­gyar kö­zös­sé­gen be­lül az el­ső lé­pé­sek kö­zött sze­re­pelt sa­ját po­li­ti­kai szer­ve­ze­te­i­nek lét­re­ho­zá­sa. Eb­ben a ko­rai idő­szak­ban meg­ala­kult kár­pát­al­jai ma­gyar pár­tok: Ma­gyar Jog­párt; ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja; Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt; Kis­gaz­da-, Kis­ipa­ros és Föld­mű­ves Párt. Kez­det­től nagy be­fo­lyá­sa volt a la­kos­ság­ra a Cseh­szlo­vá­ki­ai Kom­mu­nis­ta Párt­ja ma­gyar ta­go­za­tá­nak. A ma­gyar pár­tok kö­zül az 1920-as évek má­so­dik fe­lé­re meg­szűnt a Ma­gyar Jog­párt és az ős­la­ko­sok Au­to­nóm Párt­ja. A Kis­gaz­da-, Föld­mű­ves és Ipa­ros Párt át­ala­kult Ma­gyar Nem­ze­ti Párt­tá, amely a Ke­resz­tény­szo­ci­a­lis­ta Párt­tal kö­tött az együtt­mű­kö­dést le­he­tő­vé te­vő szö­vet­sé­get. A ma­gyar pár­tok a vá­lasz­tá­sok al­kal­má­val a né­met pár­tok­kal kö­töt­tek szö­vet­sé­get. A vizs­gált idő­szak­ban Ma­gyar­or­szág hi­va­ta­los kö­rei e pár­to­kat, va­la­mint azon ru­szin pár­to­kat, ame­lyek az au­to­nó­mia kö­ve­te­lé­sét he­lyez­ték elő­tér­be, rend­sze­res anya­gi tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sí­tet­te. Szá­mot­te­vő sze­re­pet ját­szott a Kom­mu­nis­ta Párt (Cseh­szlo­vá­ki­á­ban az egyet­len min­den et­ni­ku­mot ös­­sze­fo­gó párt). A vá­lasz­tá­si ered­mé­nyek ta­nul­sá­ga sze­rint az 1920-as évek­ben Kár­pát­al­ján a la­kos­ság 70%-a tá­mo­gat­ta a mun­kás­pár­to­kat (az or­szág­ban en­nek kö­rül­be­lül fe­le), il­let­ve a cent­ra­lis­ta pár­tok fö­lény­ben vol­tak az au­to­nó­mi­át kö­ve­te­lők­kel szem­ben, s ez a hely­zet ké­sőbb sem vál­to­zott lé­nye­ge­sen. A ma­gyar­lak­ta já­rá­sok­ban a kom­mu­nis­ták min­dig több sza­va­za­tot kap­tak, mint a ma­gyar pár­tok. A vis­­sza­csa­to­lás után a hely­be­li la­kos­ság kö­ré­ben vis­­sza­tet­szést kel­tett töb­bek kö­zött a li­be­rá­lis cseh­szlo­vák de­mok­rá­ci­á­hoz ké­pest a vé­le­mény­sza­bad­sá­got sok­kal in­kább kor­dá­ban tar­tó Hor­thy­-rend­szer. Ez azon­ban nem csak a rend­szer­nek tud­ha­tó be, ha­nem köz­re­ját­szott az is, hogy ha­tár­te­rü­let­ről, ka­to­nai szem­pont­ból ki­emelt te­rü­let­ről volt szó. A „húsz­éves küz­de­lem­ben ki­ví­vott” in­téz­mé­nyek meg­szűn­tek, köz­tük a po­li­ti­kai szer­ve­ze­tek is.

1. Be­ve­ze­tés

A női egyen­jo­gú­ság kér­dé­se, a fe­mi­niz­mus, az eman­ci­pá­ció di­va­tos fo­gal­mak ma­nap­ság. A női jo­gok az alap­ve­tő és egye­te­mes em­be­ri jo­gok ré­szét ké­pe­zik. A té­ma fon­tos­sá­gát mu­tat­ja az is, hogy az Eu­ró­pai Unió 2007-et a ne­mi egyen­jo­gú­ság évé­nek hir­det­te meg. A tár­sa­dal­mi köz­vé­le­mény azon­ban, gon­dol­va a har­cos fe­mi­nis­ták gyak­ran még a nők kö­ré­ben is vis­­sza­tet­szést kel­tő hoz­zá­ál­lá­sá­ra, ré­gi­ónk­ban ál­ta­lá­ban el­uta­sí­tó­an áll hoz­zá a kér­dés­hez mint túl­po­li­ti­zált, eről­te­tett prob­le­ma­ti­ká­hoz. Va­ló­ban, Kö­zép-Eu­ró­pa nem tar­to­zik azon tér­sé­gek kö­zé, ahol a nők el­nyo­má­sa egy­ér­tel­mű, min­den­na­pos do­log. A női jo­gok drasz­ti­kus és ál­ta­lá­nos meg­sér­té­se, egy­ál­ta­lán a jo­go­sult­ság tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dott meg­kér­dő­je­le­zé­se, a nők jo­ga­i­nak cson­kí­tá­sa, tel­jes ki­szo­rí­tá­sa a köz­élet­ből nem en­nek a ré­gi­ó­nak a sa­já­tos­sá­ga. Je­len ta­nul­mány­nak nem is cél­ja mes­ter­sé­ge­sen prob­lé­mát kre­ál­ni és konf­lik­tust kel­te­ni. Ugyan­csak nem cél­ja az erő­sza­kos fe­mi­niz­mus tá­mo­ga­tá­sa, a nők és fér­fi­ak kö­zöt­ti kü­lönb­sé­gek ta­ga­dá­sa, il­let­ve az el­va­kult ér­ve­lés egyik vagy má­sik nem kép­vi­se­le­te mel­lett. Cél­ja vi­szont az esély­egyen­lő­ség mel­let­ti ér­ve­lés és a szlo­vá­ki­ai nők a tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött hely­ze­té­nek ob­jek­tív vizs­gá­la­ta. Ku­ta­tá­sunk ak­tu­a­li­tá­sát sta­tisz­ti­kai ada­tok is alá­tá­maszt­ják. A 2001-es nép­szám­lá­lá­si ada­tok sze­rint Szlo­vá­kia la­kos­sá­ga 5,380 mil­lió fő, mely­nek 51,4%-a nő. A né­pes­ség 56%-a vi­dé­ken él. A ma­gas is­ko­lá­zott­sá­gi ará­nyok el­le­né­re nők és fér­fi­ak át­la­gos ke­re­se­te kö­zött 28%-os kü­lönb­sé­get ta­pasz­tal­ha­tunk a fér­fi­ak ja­vá­ra; a mun­ka­erő­pi­a­con a nők 13%-kal van­nak alul­rep­re­zen­tál­va a fér­fi­ak­hoz ké­pest; a par­la­ment­ben vá­lasz­tá­si cik­lu­son­ként át­lag 15%-ban je­len­nek meg.1
Mi­ért ép­pen a nők hely­ze­tét vizs­gál­juk? Mi­ért nem fog­lal­ko­zunk a fér­fi­ak tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött hely­ze­té­vel is? Adó­dik ez egy­részt a ta­nul­mány kor­lá­to­zott ter­je­del­mé­ből, de ter­mé­sze­te­sen ab­ból is, hogy bár mind­két nem sze­re­pét erő­sen meg­ha­tá­roz­zák a ki­ala­kult szte­re­o­tí­pi­ák; ezek még­is leg­in­kább a nők esély­egyen­lő­sé­gi mu­ta­tó­it tor­zít­ják ne­ga­tív irány­ba. A kö­vet­ke­zők­ben a szlo­vá­ki­ai nők a tár­sa­da­lom kü­lön­bö­ző szeg­men­se­i­ben be­töl­tött sze­re­pé­nek vizs­gá­la­tá­val fog­lal­ko­zunk.

2. A szlo­vá­ki­ai nők hely­ze­te

Ku­ta­tó­cso­por­tunk kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi szfé­rák­ban, élet­hely­ze­tek­ben vizs­gál­ta a nők tár­sa­dal­mi hely­ze­tét Szlo­vá­ki­á­ban. A há­rom rend­kí­vül fon­tos élet­te­rü­let – a csa­lád, a dön­tés­ho­za­tal és a mun­ka­hely – be­mu­ta­tá­sa mel­lett rend­kí­vül fon­tos­nak tar­tot­tuk olyan szfé­rák be­mu­ta­tá­sát is, me­lyek kü­lö­nös­kép­pen be­fo­lyá­sol­ják az ál­ta­lá­nos hely­ze­tet, va­la­mint az egyes szek­torális le­he­tő­sé­ge­ket is. Ezért érez­tük szük­sé­ges­nek, hogy vizs­gál­juk a nők sze­re­pét a mé­di­á­ban, il­let­ve a mé­dia sze­re­pét a nők he­lyé­nek és hely­ze­té­nek tár­sa­dal­mi meg­ala­po­zott­sá­gá­ban. Ugyan­csak rend­kí­vül lé­nye­ges az ok­ta­tás és az is­ko­lá­zott­ság kér­dé­se.

2.1. Nők a csa­lád­ban

A nők csa­lád­ban be­töl­tött fon­tos sze­re­pe meg­kér­dő­je­lez­he­tet­len. Adó­dik ez a fi­zi­kai adott­sá­gok­ból, a ha­gyo­má­nyos csa­lád­mo­dell­ből, a nők gyer­mek­vál­la­lás­ban és gyer­mek­ne­ve­lés­ben be­töl­tött alap­ve­tő sze­re­pé­ből egy­aránt.

2.1.1. Há­zas­ság, csa­lád­ala­pí­tás és szak­mai kar­ri­er

A rend­szer­vál­tás előtt Szlo­vá­kia azon eu­ró­pai or­szá­gok kö­zé tar­to­zott, ahol a leg­na­gyobb volt a há­zas­sá­gok ará­nya, s ez a ten­den­cia a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő li­be­ra­li­zá­ció kor­sza­ká­ban sem vál­to­zott ra­di­ká­li­san a töb­bi eu­ró­pai or­szág mu­ta­tó­i­hoz ké­pest. A tra­dí­ci­ók, mi­sze­rint a fi­a­tal pá­rok a szü­lők­től pá­lya­vá­lasz­tá­suk, ta­nul­má­nya­ik be­fe­jez­te, s leg­alább a fér­fi mun­ka­vál­la­lá­sa után pró­bál­nak sa­ját láb­ra áll­ni, önál­ló csa­lá­dot ala­pí­ta­ni má­ig rend­kí­vül meg­ha­tá­ro­zók; azon­ban ál­ta­lá­nos je­len­ség, hogy a szü­lők tá­mo­ga­tá­sá­ra a fi­a­tal csa­lá­dok, pá­rok még 1-5 évig rás­zorul­nak.2 Mi­lyen sze­re­pet töl­te­nek be a nők az így in­du­ló, s eb­ből az alap­hely­zet­ből ki­in­du­ló csa­lá­dok­ban? A ha­gyo­má­nyos női sze­re­pek – mint a nők a gyer­mek­ne­ve­lés­ben be­töl­tött fel­adat­kö­re – alap­ve­tő­en be­fo­lyá­sol­ják a csa­lá­don be­lü­li sze­re­pe­ket. Nem vál­toz­tat ezen a té­nyen az sem, hogy az egy ke­nyér­ke­re­sőn ala­pu­ló csa­lád­mo­dell Szlo­vá­ki­á­ban – a gaz­da­sá­gi hely­zet mi­att is – hos­­szú tá­von gya­kor­la­ti­lag meg­va­ló­sít­ha­tat­lan. Igaz ugyan, hogy a nők az el­múlt év­ti­ze­dek­ben – kö­szön­he­tő­en a be­vett kom­mu­nis­ta gya­kor­lat­nak, az erő­sza­kolt egyen­lő­ség­nek, nagy arány­ban van­nak je­len a mun­ka­erő­pi­a­con; ez azon­ban a csa­lád­ban be­töl­tött sze­re­pü­ket il­le­tő­en nem ho­zott túl sok vál­to­zást. A nők­nek ugyan­úgy helyt kell áll­ni­uk tö­ké­le­tes anya­ként és há­zi­as­­szony­ként tel­jes fog­lal­koz­ta­tott­ság mel­lett is. Még ma is rit­ka­ság­szám­ba megy az ott­ho­ni há­zi­mun­ká­ból vagy a gyer­mek­ne­ve­lés idő­igé­nyes fel­ada­ta­i­ból ré­szét ki­ve­vő fér­fi pél­dá­ja. Eb­ből ki­fo­lyó­lag a nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­ga nem szol­gál­hat a szlo­vák tár­sa­da­lom­ban az eman­ci­pá­ció ki­fe­je­ző­dé­sé­nek, hi­szen alap­ve­tő­en nem az esély­egyen­lő­ség el­is­mert­sé­gén, ha­nem a csa­lá­dok ne­héz anya­gi hely­ze­tén ala­pul.3
A há­zas­ság­kö­té­si, il­let­ve csa­lád­ala­pí­tá­si kedv a rend­szer­vál­tó or­szá­gok­ban lát­vá­nyo­san vis­­sza­esett az utób­bi évek­ben. Egyik hi­po­té­zis sze­rint a rend­szer­vál­tás­sal já­ró sú­lyos tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi krí­zis szük­ség­sze­rű­en csa­pó­dott le és mu­tat­ko­zott meg a de­mog­rá­fi­ai ma­ga­tar­tá­sok­ban is. Ez­zel egyi­de­jű­leg be­gyű­rűz­tek a nyu­gat-eu­ró­pai tár­sa­dal­mi, ma­ga­tar­tá­si min­ták és nor­mák. Ugyan­csak köz­re­ját­szik a „tu­dás­szomj”, az­az a jó­val na­gyobb igény az is­ko­la­rend­szer­ben maradás­ra.4
Az eu­ró­pai mu­ta­tók­hoz ké­pest Szlo­vá­kia ugyan még min­dig ma­gas ará­nyo­kat kép­vi­sel a há­zas­ság­kö­té­sek szá­mát il­le­tő­en, azon­ban az or­szá­gon be­lü­li fo­lya­ma­to­kat vizs­gál­va meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a nyu­ga­ti min­ták át­vé­te­le, a csa­lád­ala­pí­tás és a gyer­mek­vál­la­lás sa­já­tos­sá­ga­it, il­let­ve azok de­mog­rá­fi­ai kö­vet­kez­mé­nye­it te­kint­ve igen­csak rá­nyom­ta bé­lye­gét tár­sa­dal­munk­ra. A ki­vál­tó oko­kat il­le­tő­en, fő­leg a ha­gyo­má­nyos ér­té­kek­től és nor­mák­tól va­ló el­tá­vo­lo­dást, az in­di­vi­du­a­liz­mus ter­je­dé­sét, a ko­ráb­bi anya­gi, er­köl­csi és sze­xu­á­lis kö­tött­sé­gek­től va­ló meg­sza­ba­du­lást, a poszt­ma­te­ri­al­ista és poszt­mo­dern ér­té­kek és élet­for­mák ter­je­dé­sét hoz­zák fel leg­gyakrab­ban.5 Az ál­ta­lá­no­sí­tás­sal azon­ban vi­gyáz­ni kell. Ezen je­len­sé­gek ugyan Eu­ró­pa min­den or­szá­gá­ra jel­lem­zők, azon­ban más kér­dés, hogy a tár­sa­dal­mi tu­dat­ba mi­kép­pen, s mi­lyen mér­ték­ben ágya­zód­nak be­le. Az egy­sé­ges­ség ha­tá­ro­zott irány­vo­na­la mel­lett ugyan­is fenn­ma­rad­tak a kü­lön­bö­ző­sé­gek is, nem­csak az egyes ré­gi­ók, or­szá­gok kö­zött, ha­nem a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi hát­tér­rel és el­té­rő kul­tu­rá­lis gyö­ke­rek­kel ren­del­ke­ző né­pes­ség­cso­por­tok kö­zött is.6
A nők csa­lá­di ál­la­po­tát il­le­tő­en alap­ve­tő­en két prob­lé­má­ra sze­ret­nénk fel­hív­ni a fi­gyel­met. Az egyik, a csa­lá­don be­lü­li sze­re­pek; sőt a ge­ne­rá­ci­ó­kon be­lül le­osz­tott sze­re­pek szte­re­o­ti­pi­zá­lá­sá­ból adó­dik; a má­sik vi­szont ép­pen a ma oly di­va­tos „szing­li je­len­ség­gel” fém­je­lez­he­tő. A két do­log lát­szó­lag el­lent­mond egy­más­nak, azon­ban tár­sa­dal­mi meg­ítélt­sé­gét il­le­tő­en vé­le­mé­nyünk sze­rint még min­dig ugyan­azok­hoz a gyö­ke­rek­hez ve­zet­nek vis­­sza. A hir­te­len ránkzú­dult glob­al­izá­ció­nak kö­szön­he­tő­en a nyu­gat-eu­ró­pai nor­mák ve­gyül­nek a szlo­vák tár­sa­dal­mi, kul­tu­rá­lis ha­gyo­má­nyok­kal. A fi­a­ta­lok jó­val hos­­szabb ide­ig tar­tó is­ko­la­rend­szer­ben ma­ra­dá­sa ma­ga után von­ja, hogy jó­val ké­sőbb áll­nak a sa­ját lá­buk­ra, jó­val ké­sőbb hagy­ják el a szü­lői há­zat. (1990 és 2003 kö­zött Szlo­vá­ki­á­ban 15%-kal emel­ke­dett a há­za­su­lók élet­ko­ra.) Ugyan­ak­kor a gaz­da­sá­gi ne­héz­sé­gek mi­att (is) a gyer­mek­vál­la­lá­sok szá­ma ro­ha­mo­san csök­ken. Az élet­tár­si kap­cso­la­tok, bár szá­muk egy­ér­tel­mű­en nö­vek­szik, egy­elő­re nem jel­lem­zők szé­les kör­ben, s kü­lö­nö­sen nem vi­dé­ken, a kis­vá­ros­ok­ban, a fal­vak­ban. Leg­in­kább „pró­ba­há­zas­ság” cí­men lé­te­zik ez az „in­téz­mény”. Mind­ezen ten­den­ci­ák mel­lett azon­ban a nők tár­sa­dal­mi hely­ze­te, csa­lá­di élet­ben be­töl­tött sze­re­pe to­vább­ra is rend­kí­vül ha­gyo­má­nyos meg­kö­ze­lí­tés­ben van. Hi­á­ba di­va­tos a szing­li élet­mód, az egye­dül­ál­ló nők, anyu­kák tár­sa­dal­mi el­fo­ga­dott­sá­ga to­vább­ra is kor­lá­to­zott. Ál­ta­lá­nos je­len­ség, hogy nők és fér­fi­ak egy­aránt fenn­tar­tá­sok­kal ke­ze­lik az egye­dül­ál­ló nő­ket. Ha­son­ló­an fur­csa pil­lan­tá­sok kö­ve­tik azo­kat a fér­fi­a­kat, akik a ha­gyo­má­nyos tár­sa­dal­mi kat­e­go­rizá­ció sze­rin­ti női sze­rep­ben je­len­nek meg. Az elő­í­té­le­tek, mi­sze­rint nem az a nor­má­lis, ha az apu­ka jár szü­lői ér­te­kez­let­re, ha az apu­ka megy a ta­ní­tó né­ni után a fo­ga­dó­órá­ra (kü­lö­nö­sen ha ez rend­sze­res), vagy ha az apu­ka ma­rad ott­hon a gyer­mek­kel ha be­teg. Ilyen ese­tek­ben is el­ső­sor­ban a nő­ket kri­ti­zál­ják. El­vég­re mi­lyen nő le­het az, aki ezt hagy­ja? Mi­lyen nő az, aki nem úgy egyez­te­ti ös­­sze a kar­ri­ert és a csa­lá­dot, hogy az ös­­sze­egyez­te­tés köz­ben vég­ér­vé­nye­sen le­mond pro­fes­­szi­o­ná­lis éle­té­ről?
Csa­lád és szak­mai kar­ri­er ös­­sze­egyez­te­té­se évek óta az Eu­ró­pai Unió pri­o­ri­tá­sai kö­zé tar­to­zik. Az ál­ta­lá­no­san jel­lem­ző öre­ge­dő tár­sa­dal­mak jö­vő­ké­pe ugyan­is sem­mi­kép­pen nem ered­mé­nyez­het si­ke­res gaz­da­sá­got, fej­lő­dést, amen­­nyi­ben a ke­mény­vo­na­las ha­gyo­má­nyos csa­lád­fel­fo­gás, a nők a köz­élet­ből, a szak­mai élet­ből va­ló vis­­sza­tar­tá­sa, il­let­ve a szak­mai élet­be va­ló vis­­sza­té­rés­nek nem ösz­tön­zé­se lesz a ten­den­cia. Ugyan­ak­kor ter­mé­sze­te­sen sú­lyos hi­ba len­ne az olyan csa­lád­po­li­ti­ka, mely épp a csa­lá­di éle­tet ál­doz­ná fel az EU si­ke­res gaz­da­sá­gi éle­té­ért. Ezért az­tán a kulcs­szóaz ös­­sze­egyez­te­tés. Olyan nem­ze­ti jog­al­ko­tás, il­let­ve in­téz­mény­rend­szer ki­ala­kí­tásának ösz­tön­zé­se, mely egy­aránt le­he­tő­vé te­szi a ki­egyen­sú­lyo­zott csa­lá­di élet vi­te­lét a szak­mai to­vább­fej­lő­dés­sel, nők és fér­fi­ak szá­má­ra egyen­lő mérték­ben.7

2.1.2. A csa­lá­don be­lü­li erő­szak je­len­sé­ge Szlo­vá­ki­á­ban

A nők csa­lád­ban be­töl­tött sze­re­pé­nek vizs­gá­la­ta köz­ben nem ke­rül­het­jük ki a csa­lá­don be­lü­li erő­szak té­má­ját, ugyan­is a leg­több erő­sza­kos bűn­cse­lek­mény a csa­lád­ban, ill. az ott­ho­non be­lül tör­té­nik.
Erő­szak­nak de­fi­ni­ál­juk a sze­mé­lyi sér­tés, a ha­ta­lom, a fenn­ha­tó­ság, a fe­nye­ge­tő­zés, a ha­ta­lom­mal va­ló vis­­sza­élés, a fi­zi­kai és pszi­chi­kai, va­la­mint sze­xu­á­lis kény­szer min­den for­má­ját. Az erő­szak nem fel­tét­le­nül tar­tal­maz fi­zi­kai kap­cso­la­tot (tes­ti bán­tal­ma­zás), meg­nyil­vá­nul a szó­be­li fe­nye­ge­tő­zés és pszi­chi­kai ha­tás­gya­kor­lás for­má­i­ban is. Pszi­chi­kai erő­szak­nak szá­mít to­váb­bá min­den olyan vi­sel­ke­dés, ami a sza­bad aka­rat és ön­tisz­te­let ha­tá­ra­it rom­bol­ja, nem hagy ma­ga után szem­mel lát­ha­tó bi­zo­nyí­té­ko­kat, vi­szont az ál­do­zat lel­ké­ben nyo­mot hagy, s gyak­ran még a fi­zi­kai erő­szak­tól is ros­­szabb for­má­ja le­het az ilyen erő­sza­kos meg­nyil­vá­nu­lás­nak. Az ál­do­zat szem­be­sül­het el­kö­ve­tő­jé­vel az élet bár­mely te­rü­le­tén, le­gyen az ut­ca, köz­te­rü­let, csa­lád, ott­hon vagy épp a munka­he­ly.8 Szlo­vá­ki­á­ban az erő­szak meg­nyil­vá­nu­lá­si he­lyei kü­lön­bö­ző­ek, leg­gya­ko­ribb hely­szín a vi­dé­ki kör­nye­zet, az el­kö­ve­tők pe­dig túl­nyo­mó­részt az el­ma­ra­dot­tabb tár­sa­dal­mi cso­port tag­jai.9
A csa­lá­don be­lü­li erő­szak vi­lág­vi­szony­lat­ban gya­ko­ri je­len­ség, sok nő és gyer­mek szá­má­ra az ott­hon egy­ben az erő­szak he­lyét is je­len­ti. A WHO ku­ta­tá­sai so­rán ki­de­rült, min­den ötö­dik nő erő­szak ál­do­za­ta lesz éle­te fo­lya­mán. Glo­bá­li­san az ál­do­za­tok szá­ma a vi­lá­gon 700 mil­lió lány és nő, mely­ből az USA-ban 25 mil­lió, Ang­li­á­ban pe­dig 4 mil­lió fe­lett mo­zog az ál­do­za­tok szá­ma. A UNICEF ada­tai sze­rint az ak­tu­á­lis ada­tok sze­rint 130 mil­lió nő élt már át ne­mi zak­la­tást, ami éven­te 2 mil­lió lányt je­lent. A meg­erő­sza­kolt és pros­ti­tú­ci­ó­ra kénysz­erített nők szá­ma 700 ezer és 4 mil­lió közöt mo­zog éven­te. A HIV-pozitív em­be­rek 60%-a nő, mely adat szo­ro­san ös­­sze­függ a ne­mi erő­szak kér­dé­sé­vel. A hor­ro­felmérések szám­sze­rin­ti meg­ha­tá­ro­zá­sa foly­ta­tód­hat­na, hisz vég­te­len a lis­ta. A ne­mek­re irá­nyu­ló erő­szak gyö­ke­rei az egyen­lőt­len­ség el­mé­le­té­hez ve­zet­he­tők vis­­sza, mely a fér­fi ne­mi dom­i­nancájá­val jel­le­mez­he­tő, de ugyan­úgy ke­res­he­tünk oko­kat a szo­ci­á­lis rend­szer­ben és a tár­sa­dal­mi in­téz­mé­nyek mű­kö­dé­sé­ben is.10
Szlo­vá­ki­á­ban a csa­lá­don be­lü­li erő­sza­kos cse­lek­mé­nyek ma­gán­in­dít­vány­ra ül­dö­zen­dők, a gya­kor­lat­ban azon­ban ke­vés nő szán­ja rá ma­gát a hi­va­ta­los fel­je­len­tés­re; egy­részt a csa­lád „bé­ké­je”, más­részt a kö­rül­mé­nyek kény­sze­rí­tő ha­tá­sa, a ki­tör­ni kép­te­len­ség, a le­he­tő­sé­gek hi­á­nya mi­att. A csa­lád­ban el­kö­ve­tett erő­szak a leg­ke­vés­bé fel­fed­he­tő faj­tá­ja a kri­mi­na­li­tás­nak. A becs­lé­sek sze­rint ezek­nek a cse­lek­mé­nyek­nek csak mint­egy 10%-a ke­rül ki a csa­lád­ból, és csak 2%-ban ke­rül­nek be a rend­őr­sé­gi jegy­ző­köny­vek­be.
A csa­lá­don be­lü­li erő­szak fi­zi­kai, sze­xu­á­lis és pszi­chi­kai erő­szak for­má­já­ban egy­aránt meg­je­le­nik az ott­ho­nok­ban. A rend­őr­sé­gi ada­tok sze­rint, az erő­sza­kos bűn­cse­lek­mé­nyek 79%-a egy­más­hoz kö­ze­li vi­szony­ban ál­ló sze­mé­lyek kö­zött tör­té­nik, s a há­zon be­lü­li erő­szak ese­te­i­nek 90%-ában az ál­do­zat nő vagy gyer­mek. Az ese­tek 90%-ában a bűn­cse­lek­mény part­ner­kap­cso­la­tok­ban tör­té­nik, ahol az el­kö­ve­tő sze­mé­lye le­het a je­len­le­gi férj, a volt férj, il­let­ve az élet­társ.11 A csa­lá­don be­lü­li erő­szak a leg­ve­szé­lye­sebb, a leg­tra­gi­ku­sabb és a leg­el­ter­jed­tebb faj­tá­ja az erő­sza­kos bán­tal­ma­zás­nak, mi­vel lé­te­zé­se ne­he­zen ­fed­he­tő fel hi­va­ta­los úton. Emi­att is szá­mít na­gyon ké­nyes és ne­he­zen ke­zel­he­tő tár­sa­dal­mi je­len­ség­nek számít, mely saj­nos a fej­lett és a fej­lő­dő or­szá­gok­ban egy­aránt gya­ko­ri je­len­ség.

Erő­szak a kap­cso­la­tok­ban és a csa­lád­ban, avagy „a pénz szá­mol­va, az as­­szony ver­ve jó” el­ve

A nők el­len el­kö­ve­tett erő­szak sú­lyos tár­sa­dal­mi prob­lé­má­nak bi­zo­nyul, ami nem­csak ve­szé­lyez­te­ti a nők biz­ton­sá­gát, de lel­ki ép­sé­gük­ben is kárt tesz. Az erő­szak­kal kap­cso­lat­ban sok hely­te­len meg­fo­gal­ma­zás ter­jeng, pl. hogy okai az al­ko­hol, a sze­gény­ség, a mun­ka­nél­kü­li­ség és az egyes szo­ci­á­lis ré­te­gek köz­ti kü­lönb­sé­gek­ben ke­re­sen­dők. Még ma is el­ter­jedt hi­po­té­zis, hogy az ese­tek több­sé­gé­ben a nők idé­zik elő és to­le­rál­ják az erő­sza­kos meg­nyil­vá­nu­lást a part­ner­kap­cso­lat­ban. Ezek a hi­e­del­mek ala­kít­ják ki ké­sőbb a tár­sa­da­lom ál­lás­fog­la­lá­sát is. A va­ló­sá­gos okok kö­zé tar­to­zik a nők fér­fi­ak­kal szem­be­ni nem egyen­ran­gú tár­sa­dal­mi hely­ze­te, ami a fér­fi fi­zi­kai (túl)ere­jéből is adó­dik. Ugyan­ak­kor tár­sa­dal­mi erő­ről is be­szél­he­tünk, mi­vel nincs egyen­súly a ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák közt, ami a tra­di­ci­o­ná­lis pat­ri­ar­chá­lis tár­sa­da­lom­ból és a tár­sa­dal­mi-kul­tu­rá­lis nor­mák sze­rin­ti vi­sel­ke­dés­ből adó­dik. Az erő­szak szo­ro­san ös­­sze­függ az em­be­ri­ség tör­té­nel­mé­vel, a háza­ság­gal, a csa­lád­dal, a tör­vé­nyek­kel és a kul­tu­rá­lis, il­let­ve val­lá­si nor­mák­kal. Az erő­szak a tár­sa­da­lom min­den po­li­ti­kai, kul­tu­rá­lis, gaz­da­sá­gi ré­te­gé­ben meg­talál­ható.12 Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg a csa­lá­dok 25%-a van ki­té­ve az erő­szak je­len­sé­gé­nek, s 11%-ban sú­lyos tes­ti sér­té­sek­ről beszél­hetünk.13 A fel­mé­ré­sek ki­mu­tat­ták, hogy a la­kos­ság mind­ös­­sze 88%-a tart­ja fon­tos­nak az ott­ho­ni erő­szak prob­le­ma­ti­ká­ját. So­kun­kat meg­bot­rán­koz­tat az erő­szak fo­gal­ma, még­sem ér­ke­zik meg­fe­le­lő jo­gi kez­de­mé­nye­zés és bün­te­té­si té­tel meg­fo­gal­ma­zá­sa, il­let­ve be­tar­ta­tá­sa az el­kö­ve­tők bün­te­té­si mód­jára.14

Vé­de­lem és oda­fi­gye­lés

Szlo­vá­kia még min­dig ko­moly hi­á­nyos­sá­gok­kal ren­del­ke­zik a nők el­len el­kö­ve­tett erő­szak kér­dé­sé­ben. Több oda­fi­gye­lést igé­nyel ez a té­ma­kör, min­de­nek­előtt vé­del­mi prog­ra­mok elő­ké­szí­té­sét és mű­kö­dé­sét kell biz­to­sí­ta­ni, hogy az erő­szak ál­do­za­tai tisz­tá­ban le­gye­nek jo­ga­ik­kal, ugyan­ak­kor nem elég a jo­gok hang­sú­lyo­zá­sa, ha­nem biz­to­sí­ta­ni kell az ef­fek­tív vé­del­met is. Ezért kell tá­mo­gat­ni olyan in­téz­mé­nyek lét­re­ho­zá­sát, ame­lyek se­gí­tik a nő­ket – il­let­ve az erő­szak ál­do­za­ta­it – jo­ga­ik gya­kor­lá­sá­ban, és ugyan­ak­kor ké­pe­sek vé­del­met is biz­to­sí­ta­ni. El­vég­re nem meg­ol­dás a prob­lé­má­ra, ha a nő ugyan meg­te­szi a fel­je­len­tést a fér­fi el­len, azon­ban utá­na ugyan­eh­hez a fér­fi­hez kell ha­za­men­nie, s vi­sel­nie még a rend­őr­sé­gi fel­je­len­tés mi­at­ti dü­höt is. Rend­kí­vül fon­tos len­ne az ál­la­mi szer­vek, kü­lö­nös­kép­pen az ön­kor­mány­zat­ok, a rend­őr­sé­gi szer­vek al­kal­ma­zott­ja­i­nak kép­zé­se a csa­lá­don be­lü­li erő­szak té­ma­kör­ében. A mé­dia ugyan­csak rend­kí­vül nagy sze­re­pet kap az in­for­má­ció he­lyes áram­lá­sá­nak biz­to­sí­tá­sá­ban, ami az­zal jár, hogy a jö­vő ge­ne­rá­ci­ó­ja egyen­ran­gú ké­pet kap­jon a két nem jel­lem­zé­sé­ről. Ugyan­ak­kor fon­to­sak a tá­jé­koz­ta­tó fel­hí­vá­sok, a le­het­sé­ges ka­pasz­ko­dók be­mu­ta­tá­sa, va­la­mint a ki­út le­he­tő­sé­gé­nek meg­mu­ta­tá­sa az ál­do­za­tok szá­má­ra. El­en­ged­he­tet­le­nek a hi­va­ta­los be­avat­ko­zá­sok az ál­lam és a tör­vény­ho­zói erő ol­da­lá­ról, és ter­mé­sze­te­sen a non­prof­it szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­ge, ame­lyek nagy­ban elő­moz­dít­hat­ják az ügyet.15 Nem utol­só sor­ban nagy fi­gyel­met kell szen­tel­ni az olyan tí­pu­sú ku­ta­tá­sok­nak, me­lyek kvan­ti­ta­tív és kva­li­ta­tív szem­pont­ból is fel­mé­rik ezt a prob­le­ma­ti­kát.

2.2. Nők a fog­lal­koz­ta­tás­ban

Szlo­vá­kia a gaz­da­sá­gi re­for­mok te­rén po­zi­tí­van mu­tat­ko­zott be, va­la­mint az EU ver­seny­ké­pes­sé­gé­hez mér­ten a lis­­sza­bo­ni straté­gia16 sze­rint pró­bál­ta meg­va­ló­sí­ta­ni a re­for­mo­kat. A vál­to­zá­sok azon­ban még sok he­lyen kés­nek. Ezt ér­zé­kel­het­jük a be­ru­há­zá­sok, a tu­do­mány és a ku­ta­tás te­rén. A fo­lya­ma­tot las­sít­ja a ma­gas mun­ka­nél­kü­li­sé­gi arány, az egyes szo­ci­á­lis cso­por­tok meg­kü­lön­böz­te­té­se és a regiók köz­ti nagy gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi kü­lönb­sé­gek. A re­form­prog­ra­mok ér­té­ke­lé­sé­ből az de­rül ki, hogy a ne­mek köz­ti sza­ka­dék to­vább­ra is fen­nál, ami nagy­ban hoz­zá­já­rul a struk­tu­rá­lis mun­ka­nél­kü­li­ség­hez.
A mun­ka­erő­pi­ac re­form­jai el­vá­laszt­ha­tat­la­nok a lis­­sza­bo­ni stra­té­gia pont­ja­i­tól. A cé­lok egyi­ke ugyan­is a mun­ka­erő­pi­a­con le­vő egyen­lől­tenséget pró­bál­ja eny­hí­te­ni, hogy az egyes meg­kü­lön­böz­te­tett cso­por­tok kép­vi­se­lői (nők, idő­sek, et­ni­kai ki­sebb­sé­gek) ne érez­zék a diszk­ri­mi­ná­ció ha­tá­sát és nyíl­tan tud­ja­nak el­le­ne fel­lép­ni. Ha az esély­egyen­lő­ség té­má­ját gór­cső alá ves­­szük, Szlo­vá­ki­á­ban a diszk­ri­mi­ná­ció fo­gal­má­val az aláb­bi ese­tek­ben ta­lál­koz­ha­tunk:
– Né­mely szek­tor­ban ma­ga­sabb a mun­ka­nél­kü­li­ség, ez pe­dig azt je­len­ti, hogy egy­faj­ta szeg­re­gá­ció ala­kul ki, és ez­ál­tal a fog­lal­ko­zá­sok női, il­let­ve fér­fi pre­fe­ren­ci­ák sze­rint osz­la­nak meg.
– A nők na­gyobb va­ló­szí­nű­ség­gel fog­lal­nak el ala­cso­nyabb bér­rel fi­ze­tett mun­ka­he­lye­ket, és a vál­la­la­ti hi­e­rar­chi­á­ban ala­cso­nyabb po­zí­ci­ót töl­te­nek be.
– A fér­fiak fi­ze­té­séhez ké­pest ala­cso­nyabb fi­ze­té­si szin­tet ér­nek el azo­nos, il­let­ve azo­nos ér­té­kű munkáért.17
Ezek a té­nyek, va­la­mint a gaz­da­ság és a tár­sa­da­lom je­len­le­gi ál­la­po­ta ar­ra utal­nak, hogy az el­mé­le­ti­leg meg­fo­gal­ma­zott jog­rend­szer hi­á­nyos­sá­go­kat rejt­het ma­gá­ban. A ta­nul­mány szer­zői ezért nem­zet­kö­zi és ha­zai ada­to­kat fel­hasz­nál­va a mun­ka­erő­pi­ac konk­rét ana­lí­zi­sé­re tö­rek­sze­nek.

2.2.1. Az esély­egyen­lő­ség mé­ré­si mu­ta­tói

A fi­ze­tés­be­li kü­lönb­sé­gek Szlo­vá­kia ese­té­ben az eu­ró­pai szint­hez mér­ten még min­dig a leg­ma­ga­sabb ér­té­kek fe­lé kon­ver­gál­nak. Az 1. táb­lá­zat – egy ob­jek­tív felmérés18 alap­ján ös­­sze­ál­lí­tott ada­to­kat fel­dol­goz­va – Szlo­vá­kia hely­ze­tét az esély­egyen­lő­ség te­rén más EU-s or­szá­go­ké­val ve­ti ös­­sze. Az ove­rall score, az­az a tel­jes ki­ér­té­ke­lés rend­sze­re, ame­lyet a gen­der iro­dal­ma macho in­dex­nek is ne­vez, a leg­ob­jek­tí­vebb mé­ré­si mód­szer­nek te­kint­he­tő. A táb­lá­zat­ban le­vő pon­tok a kö­vet­ke­ző ka­te­gó­ri­ák sze­rint egy komp­lex mé­ré­si mu­ta­tó­val el­lá­tott rend­szert mod­elleznek:19
1. gaz­da­sá­gi lehetőség;
2. gaz­da­sá­gi részvétel;
3. po­li­ti­kai hely­zet;
4. mű­ve­lő­dés;
5. egész­ség és jó­lét.
A tel­jes ki­ér­té­ke­lés te­hát eb­ben a táb­lá­zat­ban öt té­nye­ző alap­ján ad ké­pet a je­len­le­gi szi­tu­á­ci­ó­ról. Ezek sze­rint a kri­té­ri­u­mok sze­rint Szlo­vá­kia nem mu­tat nagy el­té­rést az EU át­la­gá­tól. Szlo­vá­kia rang­so­rol­va a 21. leg­ke­vés­bé „diszk­ri­mi­ná­ló” or­szág­nak szá­mít, va­gyis szo­ro­san az USA és Len­gyel­or­szág után a leg­jobb esély­egyen­lő­sé­gi po­li­ti­ká­val ren­del­ke­zik.

1.tábláza­t. Esély­egyen­lő­ség Szlo­vá­ki­á­ban és más EU-tagállamban

For­rás: www.euractiv.sk/cl/202/5374/Zeny-na-trhu-prace-na-Slovensku.

Az in­dex a tel­jes ki­ér­té­ke­lés 1-től 7-ig ter­je­dő ská­lá­ján el­ért ered­mény, ahol a 7 pont a nem diszk­ri­mi­ná­ló, ide­a­li­zált tár­sa­dal­mat je­len­ti. Ahogy lát­hat­juk Svéd­or­szág is csak 5,53-­mal büsz­kél­ked­het, nem is be­szél­ve a szlo­vá­ki­ai 4,3-as mu­ta­tó­ról, mely a diszk­ri­mi­ná­ció lé­te­zé­sé­re és az esély­egyen­lő­ség hi­á­nyá­ra utal. Az ös­­sze­ha­son­lí­tá­sok alap­ján Szlo­vá­kia leg­jobb mu­ta­tói a gaz­da­sá­gi rész­vé­tel te­rén (14) és a mű­ve­lő­dés meg­szer­zé­sé­ben mér­he­tők (23). Az egész­ség és jó­lét 35, a gaz­da­sá­gi le­he­tő­ség mé­ré­si mu­ta­tó­ja pe­dig még ma­ga­sabb, 33 pont­ará­nyú; mind­ez azon­ban ked­ve­zőt­le­nebb ered­mény, mint a ki­sebb ér­té­kű mu­ta­tó. A hi­á­nyos­sá­gok leg­főbb te­re­pe te­hát ezek­ben a ka­te­gó­ri­ák­ban mu­tat­ko­zik, míg a leg­ide­á­li­sabb mo­del­lel Svéd­or­szág, Nor­vé­gia és Iz­land ren­delkezik.20

2.2.2. A mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás le­he­tő­sé­gei

A ne­mi diszk­ri­mi­ná­ció je­len­sé­ge a mun­ka­erő­pi­ac­ra ju­tás fo­lya­ma­ta­kor Szlo­vá­ki­á­ban is je­len van, sőt bi­zo­nyos ese­tek­ben ra­di­ká­lis elő­for­du­lá­sa is meg­fi­gyel­he­tő. A la­kos­ság sze­gény és idős ré­te­gé­ben jó­val több a sze­gény és idős nők szá­ma, mint a fér­fi­a­ké – ezt a sze­gény­ség fem­i­nizá­ciójá­nak ne­vez­zük. A mun­ka­erő­pi­ac azo­nos le­he­tő­sé­ge­ket kí­nál fér­fi és nő szá­má­ra, vi­szont lé­tez­nek ún. lát­ha­tat­lan aka­dá­lyok – mint pél­dá­ul a mun­ka­adó a gyer­me­ket ne­ve­lő mun­ka­vál­la­ló csa­lá­di kö­te­le­zett­sé­ge­i­től va­ló fé­lel­me, az idő­sebb mun­ka­vál­la­lók szak­mai ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek meg­kér­dő­je­le­zé­se vagy a fi­a­tal, pá­lya­kez­dő mun­ka­vál­la­lók ta­pasz­ta­lat­hi­á­nya –, ame­lyek­nek for­rá­sa az elő­í­té­let. A mun­ka­jog hát­rá­nyos hely­ze­tű mun­ka­ke­re­sők­ről beszél.21 Az EU lis­­sza­bo­ni csú­csán meg­hir­de­tett fog­lal­koz­ta­tás­po­li­ti­kai prog­ram sze­rint hát­rá­nyos hely­ze­tű mun­ka­ke­re­sők­nek fő­képp a 25 éven alu­li még mun­ka­ta­pasz­ta­lat­tal nem ren­del­ke­ző pá­lya­kez­dők, az 50 év fe­let­ti idő­sö­dő mun­ka­vál­la­lók és a nők tar­toz­nak.22
Egy bi­zo­nyos mun­ka meg­szer­zé­sé­nek ki­vá­lasz­tá­si mód­sze­re az ob­jek­tív kö­ve­tel­mé­nyek tel­je­sí­té­se mel­lett a fel­vé­te­li ál­lás­in­ter­jú. Kér­dés azon­ban az, hogy ki jut­hat el egy­ál­ta­lán a fel­vé­te­li el­be­szél­ge­tés­re. A gya­kor­lat­ban ugyan­is ren­ge­teg diszk­ri­mi­ná­ló mun­ka­hir­de­tés­nek le­he­tünk ta­núi, és egy ál­lás­in­ter­jú so­rán a mun­ka­adó is szí­ve­sen ér­dek­lő­dik a po­zí­ció be­töl­té­sé­hez nem re­le­váns in­for­má­ci­ók­ról. A női mun­ka­erő­nek ugyan­is nem kö­te­les­sé­ge be­szá­mol­ni je­len­le­gi csa­lá­di ál­la­po­tá­ról (el­vált, egye­dül­ál­ló, öz­vegy), gyer­me­kei szá­má­ról, csa­lád­ter­ve­zé­si el­kép­ze­lé­se­i­ről. Az élet­rajz­ban a pá­lyá­zó­nak nem kö­te­le­ző meg­ad­nia élet­ko­rát, nem­ze­ti­sé­gét, val­lá­si ho­va­tar­to­zá­sát, ne­mét és csa­lá­di állapotát.23 Az EU-ban ké­szü­lő­ben van a név nél­kü­li, úgy­ne­ve­zett „ano­nim élet­rajz” be­ve­ze­té­se. Szlo­vá­ki­á­ban ez az új­don­ság még nem ak­tu­á­lis, vál­to­zá­sok re­mél­he­tő­leg a jö­vő­ben vár­ha­tók.

2.2.3. A mun­ka­erő­pi­ac szeg­re­gá­ci­ó­ja

Szlo­vá­kia mun­ka­erő­pi­a­cán je­len van a szeg­re­gá­ció je­len­sé­ge is, ez azt je­len­ti, hogy a vál­la­la­ti hi­e­rar­chia leg­fel­ső szint­jé­re ke­vés nő jut. A ma­gán­szfé­rá­ban ta­pasz­tal­juk, hogy a nők a dol­go­zó la­kos­ság 41%-át al­kot­ják. A vál­lal­ko­zók közt a nők rész­vé­te­li ará­nya 25%, ez je­lent­het al­kal­ma­zott nél­kü­li vagy csak mi­ni­má­lis al­kal­ma­zot­tal mű­kö­dő vál­lal­ko­zást. A nők sze­re­pe a vál­lal­ko­zá­sok­ban egyéb­ként leg­in­kább mun­ka­vál­la­ló­ként nyil­vá­nul meg, vagy al­kal­ma­zás­ban, vagy pe­dig ki­se­gí­tő csa­lá­di mun­ka­erő for­má­já­ban, ahol a női kép­vi­se­let meg­ha­lad­ja a 70%-ot. A ki­se­gí­tő csa­lá­di mun­ka­erő al­kal­ma­zá­sa nem il­le­gá­lis.
Szlo­vá­ki­á­ban je­len­tős a szeg­re­gá­ció ho­ri­zon­tá­lis és ver­ti­ká­lis el­osz­lá­sa. A do­mi­ná­ló ipar­ágak a nők szá­má­ra to­vább­ra is a szol­gál­ta­tá­sok, a gaz­da­ság har­ma­dik szek­to­ra, ahol az al­kal­ma­zot­tak több mint 70%-a nő. Né­hány szak­ma olyan mér­ték­ben fem­i­nizált, hogy az al­kal­ma­zot­tak több mint 80%-a nő, ilyen az egész­ség­ügy, a szo­ci­á­lis gon­dos­ko­dás, az is­ko­la­ügy, a kön­­nyű­ipar, a kis­ke­res­ke­de­lem, az ét­ter­mi és gaszt­ro­nó­mi­ai szol­gál­tatá­sok.24 Ezt tá­maszt­ják alá a Szlo­vák Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai is, me­lyek sze­rint a női po­pu­lá­ció ál­tal leg­in­kább el­fog­lalt szek­to­rok a kö­vet­ke­zők: ok­ta­tás, szo­ci­á­lis ügyek, ad­mi­niszt­rá­ció. A mun­ka­erő szeg­re­gá­ci­ó­já­ból ki­fo­lyó­lag bi­zo­nyos ipar­ága­kat női, il­let­ve fér­fi jel­ző il­let. Egy­re in­kább erő­sö­dik Szlo­vá­ki­á­ban az ága­za­ti (25,4%) és a fog­lal­ko­zá­si (18,1%) el­kü­lö­nü­lés. Tíz női mun­ka­vál­la­ló­ból négy – ez az arány a fér­fi­ak ese­té­ben tíz a ket­tő­höz – a köz­igaz­ga­tás­ban, az ok­ta­tás­ban, az egész­ség­ügy­ben vagy szo­ci­á­lis te­rü­le­ten dol­go­zik. Min­den ilyen ága­zat­ban fog­lal­koz­ta­tott fi­ze­té­se a gaz­da­ság­ban le­vő át­lag­bér alatt mo­zog (2005-ben kb. 15 000 Sk). Va­la­mely fog­lal­ko­zás tisz­tán női mun­ká­vá vált, így pél­dá­ul az óvó­nő, az egész­ség­ügyi nő­vér, az ala­cso­nyabb be­osz­tás­ban dol­go­zó hi­va­tal­nok vagy az el­áru­sí­tó­nő.
A ver­ti­ká­lis szeg­re­gá­ció fo­gal­má­val is ta­lál­koz­ha­tunk, ahol a nő ne­he­zen jut a kar­ri­er­lép­cső fel­ső fo­ká­ra, ez­ál­tal nem vagy csak ki­sebb mér­ték­ben tölt be ve­ze­tő funk­ci­ót. A ve­ze­tő sze­re­pe­ket te­hát ja­va­részt fér­fi­ak töl­tik be. Min­den mi­nisz­té­ri­um és hi­va­tal 60%-ban ugyan al­kal­maz nő­ket, de ve­ze­tő po­zí­ci­ót mind­ös­­sze 27% tölt be. Sőt az ese­tek nagy ré­szé­ben még az el­nő­i­e­se­dett mun­ka­kö­ri ka­te­gó­ri­ák ve­ze­tő sze­re­pe­it is fér­fi­ak töl­tik be (pl. is­ko­la­igaz­ga­tó, fő­or­vos, vál­la­la­ti igaz­gató).25

2.2.4. A mun­ka­erő­pi­a­con fenn­ál­ló diszk­ri­mi­ná­ció leg­kéz­zel­fog­ha­tóbb bi­zo­nyí­té­ka: a bér­kü­lönb­ség

Az al­kal­ma­zot­tak fi­ze­tés­be­li meg­kü­lön­böz­te­té­se ki­zá­ró­lag a ne­mek alap­ján tör­vény­el­le­nes, mi­vel a ne­mi ho­va­tar­to­zás nem be­fo­lyá­sol­ja a mun­ka­vég­zés tel­je­sít­mé­nyét. En­nek el­le­né­re a gya­kor­lat­ban a nők mint tár­sa­dal­mi cso­port eb­ben a te­kin­tet­ben hát­rá­nyos hely­zet­ben van­nak. A múlt fo­lya­mán szin­te ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű­vé vált a té­zis, hogy egy női al­kal­ma­zott mun­ká­já­nak ér­té­ke­lé­se ala­cso­nyabb fi­ze­té­si költ­sé­gek­kel jár, mi­köz­ben egy fér­fi ugyan­azon mun­ká­ért ma­ga­sabb jut­ta­tást kap. Ugyan­ez ér­vé­nyes az azo­nos ér­té­kű mun­ká­ról szó­ló elv­ről is, ahol mint ér­ték­ről a mun­ka esz­mei ér­té­ké­ről be­szél­he­tünk Mind­két eset­ben tör­vény­el­le­nes meg­nyil­vá­nu­lás a meg­kü­lön­böz­te­tő ered­mény.
Szá­mos pél­dá­ja és faj­tá­ja fel­so­rol­ha­tó an­nak, ho­gyan diszk­ri­mi­nált egy női kol­lé­ga:
– a nők fi­ze­té­si ka­te­gó­ri­á­ja (ská­lá­ja) már ele­ve kü­lön­bö­zik a fér­fi­a­ké­tól;
– ugyan­az a mun­ka más meg­ne­ve­zést kap;
– min­den al­kal­ma­zott más egyé­ni fi­ze­té­si ka­te­gó­ri­át kép­vi­sel sze­mé­lyes meg­egye­zés sze­rint.
A bér­kü­lönb­sé­gek­ről rö­vi­den el­mond­ha­tó, hogy ar­ról a bé­re­zé­si kü­lönb­ség­ér­ték­ről van szó, amely azo­nos idő alatt tel­je­sí­tett mun­ká­ért a kü­lön­bö­ző al­kal­ma­zot­tak szá­má­ra kü­lön­bö­ző fi­ze­té­si ös­­sze­get szab ki.
A 2005-ös fel­mé­ré­sek alap­ján át­la­go­san a vál­lal­ko­zói szfé­rá­ban az egy­órás mun­ka­bér 136 Sk-t tett ki, míg a nők csak 98 Sk-t kap­tak órán­ként. 2000 óta a vál­to­zá­sok e te­kin­tet­ben nem a ja­vu­lás ten­den­ci­á­ját mu­tat­ják, ugyan­is míg 2000-ben a fér­fi és női bé­rek kö­zöt­ti kü­lönb­ség 20 Sk volt, 2006-ban ez 40 Sk-ra nőtt. A Trex­i­ma adat­fel­dol­go­zó cég fel­mé­ré­sei alap­ján ki­de­rült, hogy Szlo­vá­ki­á­ban az át­lag­fi­ze­té­sek­ben is ki­mu­tat­ha­tó a ne­mek köz­ti kü­lönb­ség.

2. táb­lá­zat. Fér­fi­ak és nők át­lag­ke­re­se­te 2005-ben

For­rás: www.trex­i­ma.sk.

A leg­na­gyobb el­té­ré­sek a 35–39 éves kor­osz­tály­nál ész­lel­he­tők, mi­vel itt a nők a fér­fi­ak fi­ze­té­sé­nek 68%-át kap­ják. A fen­ti táb­lá­zat ar­ról ta­nús­ko­dik, hogy az át­lag­fi­ze­té­sek több mint 25%-kal ma­ga­sab­bak az erő­sebb nem ja­vá­ra. A má­sik ve­szé­lyez­te­tett ka­te­gó­ria a hat­van év kö­rü­li nők cso­port­ja, ahol a nyug­díj előt­ti diszk­ri­mi­ná­ció fo­gal­má­ba üt­kö­zünk. Ki­de­rült az is, hogy a meg­kü­lön­böz­te­tés nem­csak a brut­tó fi­ze­té­se­ken ész­lel­he­tő, de a fi­ze­té­si sza­la­gok vál­to­zó ös­­sze­te­vő­in is, va­gyis a ha­szon­él­ve­ze­ti cik­kek és já­ru­lé­kos mo­ti­vá­ci­ós esz­kö­zök te­kin­te­té­ben is.26 Pusz­tán az át­lag­ke­re­se­tek ös­­sze­ha­son­lí­tá­sa sok szem­pon­tot fi­gyel­men kí­vül hagy, mint pél­dá­ul a fog­lal­koz­ta­tá­si szek­to­ro­kon be­lü­li dif­fe­ren­ci­á­ló­dást. Ér­de­mes el­gon­dol­kod­nunk azon­­ban, hogy a prob­lé­ma gyö­ke­re ugyan­oda ve­zet: az­az az el­nő­i­e­se­dett szak­mák ér­té­ké­nek meg­kér­dő­je­le­zé­sé­hez, va­la­mint a tár­sa­dal­mi meg­íté­lés sze­rint alap­ve­tő­en a női mun­ka­erő ér­té­ké­nek vi­szony­la­gos­sá­gá­hoz.

1. áb­ra. A 2006-os át­lag­bé­rek meg­osz­lá­sa Szlo­vá­ki­á­ban ne­mek és élet­kor sze­rint (Sk-ban)

For­rás: www.trex­i­ma.sk

A nők fi­ze­té­se át­lagosan 25%-kal ke­ve­sebb a fér­fi­a­ké­tól, de bi­zo­nyos mun­ka­kö­rök­ben (tör­vény­ho­zás, ve­ze­tő be­osz­tás) ez az arány 30%-ot is ki­te­het. Az ala­csony bé­rek az ala­csony nyug­díj je­len­sé­gét von­ják ma­guk­kal, ez pe­dig az egye­dül­ál­ló idő­sebb nők ese­té­ben egy­faj­ta el­sze­gé­nye­dé­si ri­zi­kót ered­ményezhet.27

3. táb­lá­zat. Ága­za­tok sze­rin­ti fi­ze­té­si diszk­ri­mi­ná­ció Szlo­vá­ki­á­ban (2005)

For­rás: http://www.em­ploy­men­t.­gov­.sk/mpsvrsr/in­ter­net/home­/in­dex.ph­p?id=7­1­9&d­ir­=­1&­s­ID=76e­b7444d27653ac08de­fab­b4­fa60e­b4.

A fen­ti táb­lá­zat­ban a szek­to­ron­kén­ti fi­ze­tés­be­li kü­lönb­sé­ge­ket lát­hat­juk, mely­ből vi­lá­go­san ki­tű­nik, hogy a leg­na­gyobb sza­ka­dék a ve­ze­tő po­zí­ci­ó­kat érin­ti. Ezen túl­me­nő­en, az át­la­gos fi­ze­té­si sza­ka­dék – fő­ként az ipar­ban, il­let­ve a ma­nu­á­lis mun­ka­vég­zés­re kor­lá­to­zó­dó te­vé­keny­sé­gek ese­té­ben – 70% kö­rül mo­zog. A ne­mek egyen­jo­gú­sá­ga szem­pont­já­ból a le­he­tő leg­ide­á­li­sabb fog­lal­ko­zá­si te­rü­let, ahol a leg­ki­sebb a fér­fi­ak és a nők kö­zöt­ti fi­ze­tés­be­li kü­lönb­ség a tu­do­mány és szel­le­mi mun­ka ága­za­ta.

2.2.5. A fog­lal­koz­ta­tott­ság és a mun­ka­nél­kü­li­ség kér­dé­se

A nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­ga a szlo­vák mun­ka­erő­pi­a­con so­ká­ig 46% kö­rül moz­gott a gaz­da­ság­ban dol­go­zó ak­tív mun­ka­erő szá­má­hoz mér­ten. Az 1997–2002-es idő­szak­ban ez a rész­arány 4,5%-kal nö­ve­ke­dett, an­nak el­le­né­re, hogy a nők­nél a fér­fi­ak­hoz ké­pest a pro­duk­tív élet­kor 5 év­vel csök­kent. 2002-ig a fér­fi­ak nyug­díj­ko­rhatára 60 év volt, a nők­é 57 év, mely a nők esetében csök­ken­he­tett a vál­lalt gyer­me­kek szá­má­nak függ­vé­nyé­ben. 2002-ben el­fo­gad­ták a nyug­díj­re­form ter­vét, amely a két nem nyug­díj­kor­ha­tá­rá­nak fo­lya­ma­tos ki­egyen­lí­té­sé­hez vezet.28 A mun­ka­nél­kü­li­ség Szlo­vá­ki­á­ban nem jel­le­mez­he­tő je­len­tős el­té­rés­sel a ne­mek szem­pont­já­ból. Sőt a 2001 és 2002-es évek alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a fér­fi­ak­nál a mun­ka­nél­kü­li­ség va­la­mi­vel ma­ga­sabb volt (18,9% a 18,7%-hez ha­son­lít­va), majd a 2003-as, 2004-es év­ben a hely­zet meg­for­dult. Ahogy lát­ha­tó, a hely­zet elég­gé ki­egyen­sú­lyo­zott, és va­ló­já­ban csak a sta­tisz­ti­kai mé­rés pon­tos­sá­gá­ról van szó. A nyil­ván­tar­tott mun­ka­nél­kü­li­ek kö­zül 45,7% nő (a je­len­le­gi ada­tok sze­rint). Ez a hos­­szú tá­vú mun­ka­nél­kü­li­ség­nél az­zal a vál­to­zás­sal jár, hogy kü­lönb­ség ész­lel­he­tő a fér­je­zett és az egye­dül­ál­ló nők kö­zött. Az egye­dül­ál­ló nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi ará­nya na­gyobb, hi­szen szük­sé­gük van a mun­ká­ra. Szlo­vá­ki­á­ban em­lí­tés­re mél­tó a re­gi­o­ná­lis mun­ka­nél­kü­li­ség is, ugyan­is van­nak ré­gi­ók, ame­lyek hát­rá­nyos hely­zet­ben van. Meg­em­lí­ten­dő még a ro­ma nők ma­gas mun­ka­nél­kü­li­sé­ge és az ala­cso­nyabb ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zők ve­szé­lyez­te­tett hely­ze­te. Ez az úgy­ne­ve­zett hal­mo­zott dis­zkrim­iná­ció.29

4. táb­lá­zat. A fér­fi­ak és nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi ará­nya Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban 2001–2004

For­rás: http://www.gender.gov.sk/index.php?sID=c2138a7e00fea4479a8ec31bc1cdcf3e&SMC=1& id60.

A nők fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi ará­nya a 15–64 éve­sek ese­té­ben a tel­jes női po­pu­lá­ci­ó­ból lát­ha­tó, ez a mu­ta­tó az EU mun­ka­erő­pi­ac-ku­ta­tá­sa­i­ból szár­ma­zik. Szlo­vá­ki­ai vi­szo­nyok alap­ján el­mond­ha­tó, hogy a nők és fér­fi­ak közt a fog­lal­koz­ta­tott­sá­gi arány­ban kö­zel 10%-os a kü­lönb­ség.

5. táb­lá­zat. A nők és a fér­fi­ak mun­ka­nél­kü­li­ség­ének ará­nya Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban 2001–2004

For­rás: http://www.gender.gov.sk/index.php?sID=72505b68621e48d415441465153f903f&S MC=1& id=164.

A mun­ka­nél­kü­li­sé­gi arány a gaz­da­sá­gi­lag ak­tív la­kos­ság­hoz mért szá­za­lék­arány a 15 és 74 év köz­ti ál­lam­pol­gár­ok ese­té­ben. Az el­múlt évek jel­lem­ző­je, hogy a mun­ka­nél­kü­li­sé­gi mu­ta­tók nem fo­lya­ma­to­san kö­ze­lí­te­nek egy­más­hoz, in­kább rend­el­le­nes­sé­get ta­pasz­tal­ha­tunk. A nők ese­té­ben nö­ve­ke­dést fi­gyel­he­tünk meg mind a 2003-as, mind a 2004-es év­ben, ho­lott csök­ke­nést vár­nánk. A fér­fi­ak és nők hely­ze­te Szlo­vá­ki­á­ban a mun­ka­nél­kü­li­ség te­rén kö­ze­le­dik az EU-s át­lag­hoz (az EU-ban nö­ve­ke­dett a mun­ka­nél­kü­li­ség, Szlo­vá­ki­á­ban pe­dig csök­kent). A je­len­le­gi szi­tu­á­ció alap­ján egy­más­hoz a két mun­ka­nél­kü­li­sé­gi arány szám­be­li­leg kon­ver­gál (15,2% és 16,6%). Az EU-s és a szlo­vá­ki­ai fi­ze­té­sek köz­ti kü­lönb­ség még min­dig szá­mot­tevő.30
A fél év­ti­ze­des gaz­da­ság­tör­té­neti vis­­sza­te­kin­tés után vis­­sza­tér­ve a leg­fris­sebb ada­tok elem­zé­sé­hez azt mond­hat­juk, hogy a hely­zet nem so­kat vál­to­zott sem a szám­arány alap­ján, sem pe­dig a re­a­li­tás­ban. Po­zi­tív hang­vé­telt ka­pott azon­ban a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­gek­nél már be­vált mun­ka­vi­szony mód­sze­re, a fél­mun­ka­idő és a fle­xi­bi­lis idő­be­osz­tás.

6. táb­lá­zat. Mun­ka­nél­kü­li­ség, mun­ka­vál­la­lás és rész­mun­ka­idő 2005-ben (%-ban)

For­rás: http://ec.eu­ropa.eu­/em­ploy­men­t_ social/pub­li­ca­tion­s/2006/ke060026_en.pdf.

A rész­mun­ka­idő ese­té­ben ki­tű­nik, hogy a fér­fi­ak csak 1,2%-ban él­nek ez­zel a le­he­tő­ség­gel Szlo­vá­ki­á­ban, míg a nők 3,9%-ban. Ezek a szá­mok rend­kí­vül ala­cso­nyak az EU-átlaghoz vi­szo­nyít­va, ahol a fér­fi­ak ese­té­ben az arány 7,3%, a nők ese­té­ben pe­dig 32,6%. Ez te­hát azt je­len­ti, hogy az uni­ó­ban a rész­mun­ka­idő na­gyon el­ter­jedt for­má­ja a nők fle­xi­bi­lis mun­ka­vi­szo­nyá­nak, amely így le­he­tő­vé te­szi a gyer­mek­ne­ve­lés és a ház­tar­tás­be­li fel­ada­tok el­vég­zé­sét is. Szlo­vá­ki­á­ban a vál­la­la­tok 48%-a hasz­nál­ja ezt a faj­ta mun­ka­vi­szonyt, a cé­gek nagy ré­sze 16%-ban csak a mun­ka­idő kez­de­tét és vé­gét en­ge­dé­lye­zi sza­bá­lyoz­ni, 7% pe­dig meg­en­ge­di a túl­órák ide­jé­nek ak­ku­mu­lá­ci­ó­ját. 12% en­ge­dé­lye­zi az egy­na­pos sza­bad­sá­got, mint a túl­órák ide­jé­nek kom­pen­zá­ci­ó­ját. A lisz­aboni cé­lok közt sze­re­pel a mo­dern, di­na­mi­kus mun­ka­hely gon­do­la­ta, ami nagy­ban be­fo­lyá­sol­ja a mun­ka mi­nő­sé­gét és az at­ti­tű­dök vál­to­zá­sát is.31 Ami­kor a bér­kü­lönb­ség EU-s és szlo­vá­ki­ai ös­­sze­ha­son­lí­tá­sát vizs­gál­juk, meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy míg a gen­der gap eu­ró­pai uni­ós át­la­ga 15% kö­rül mo­zog, ez a sza­ka­dék jó­val na­gyobb Szlo­vá­kia vi­szony­la­tá­ban, hi­szen itt 25%-os kü­lönb­sé­get fi­gyel­he­tünk meg, ami a gya­kor­lat­ban azt je­len­ti, hogy a nők a fér­fi­ak fi­ze­té­sé­nek csu­pán há­rom­ne­gyed­ét kap­ják nők.

2.2.6. A nők és a vál­lakozá­sok

Az Eu­ró­pai Szo­ci­á­lis Alap köz­re­mű­kö­dé­sé­vel a női vál­lakozók pénz­be­li és ta­nács­adói tá­mo­ga­tást is kap­hat­nak új vál­lakozá­sok beindítására.32 Szlo­vá­ki­á­ban je­len­leg a nők vál­lal­ko­zá­sok­ban be­töl­tött sze­re­pé­vel a Združe­nie žien v pod­nikaní ne­vű non­prof­it szer­ve­zet fog­lal­ko­zik. Az Eu­ró­pai Par­la­ment­ben pe­dig A nők a vál­lal­ko­zás­ban el­ne­ve­zé­sű plat­form ala­kult; mely­nek szlo­vá­ki­ai meg­va­ló­sí­tá­sát a Szlo­vák Üz­le­ti és Ipa­ri Ka­ma­ra kez­de­mé­nyez­te. A prog­ram cél­ja a szlo­vák vál­lal­ko­zó nők vé­le­mé­nyé­nek, ér­dek­lő­dé­sé­nek és szük­ség­le­te­i­nek kép­vi­se­le­te. A plat­form le­he­tő­sé­get nyújt a vé­le­mény­cse­ré­re és pro­fes­­szi­o­ná­lis mun­ka­fó­ru­mot in­dít a női me­ne­dzse­rek közt. Eu­ró­pá­ban nem pél­da nél­kü­li a kez­de­mé­nye­zés: Finn­or­szág­ban már mű­kö­dik a Vál­lakozó Nők Szer­ve­ze­te; Por­tu­gá­li­á­ban si­ke­res egy pro­jek­tum, mely a női vál­lal­ko­zá­sok be­in­dí­tá­sá­ra össz­pon­to­sít; Fran­cia­or­szág­ban az ál­la­mi költ­ség­ve­tés cél­irá­nyos gen­der budg­et ös­­sze­te­vő­vel is büsz­kél­ked­het; ugyan­ez Né­met­or­szág­ban és Auszt­ri­á­ban is meg­ta­lál­ha­tó, ahol mind­emel­lett még az adó­zá­si te­rü­le­te­ken is gen­der­érzé­ke­ny adó­kat ve­zet­nek be, tá­mo­gat­va így a nők in­du­ló vál­lal­ko­zá­sa­it.

2.2.7. A sze­gény­ség fem­i­nizá­ció­ja Szlo­vá­ki­á­ban

A sze­gény­ség fem­i­nizá­cióját, va­gyis azt, hogy a szo­ci­á­li­san rá­szo­ru­lók közt mind job­ban túl­rep­re­zen­tál­tak a nők, szá­mos tár­sa­da­lom­ban meg­fi­gyel­ték már. Bár vi­szony­lag új je­len­ség­ről van szó – mely kap­cso­lat­ban áll a nők csa­lá­di és ro­kon­sá­gi kap­cso­la­tok­tól va­ló nö­vek­vő füg­get­le­ne­dé­sé­vel –, a ne­mek kö­zöt­ti je­len­tős sze­gény­sé­gi sza­ka­dék alap­ve­tő­en meg­vál­toz­tat­ja a sze­gény­ség ter­mé­sze­tét, és a rá adott po­li­ti­kai vá­laszt egy­aránt. Amen­­nyi­ben ugyan­is a nők egy­re nö­vek­vő – s a fér­fi­a­ké­nál na­gyobb – szám­ban él­nek nyo­mor­ban, ez ha­tás­sal van az egész tár­sa­da­lom­ra, hi­szen így a gye­re­kek is na­gyobb esél­­lyel lesz­nek sze­gé­nyek, és ez hos­­szú tá­vú kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár a tár­sa­dal­mi mo­bi­li­tás­ra és ré­teg­ző­dés­re nézve.33
A nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tó sta­tisz­ti­kák sze­rint az szá­mít sze­gény­nek, aki olyan ház­tar­tás­ban él, ahol az egy fő­re ju­tó jö­ve­de­lem ke­ve­sebb, mint az adott or­szág ház­tar­tá­si medián­já­nak 50%-a. A jö­ve­de­lem eb­ben az eset­ben iga­zít­va van a ház­tar­tá­si szer­ke­zet­hez, és ma­gá­ban fog­lal­ja az ös­­szes kész­pénzt és kész­pénz jel­le­gű ki­fi­ze­tést (az­az bér­jö­ve­del­met és bár­mely jó­lé­ti prog­ram­ból szár­ma­zó se­gélyt vagy kész­pén­zes tá­mo­ga­tást), de nem tar­tal­maz­za a ter­mé­szet­be­ni jut­ta­tá­so­kat, mint pél­dá­ul az in­gye­nes ál­la­mi gyer­mek­el­lá­tást, az egész­ség­ügyi el­lá­tást vagy az oktatást.34
A sze­gény­ség fem­i­nizá­ciójá­nak ku­ta­tá­sa so­rán két mé­rés­re tá­masz­kod­ha­tunk, az egyik szo­ci­o­ló­gi­ai szem­pont­ból, a má­sik komp­le­xebb mó­don – a Laeken-­mu­atókkal – ku­tat­ja a prob­lé­mát.
Fo­dor Éva idé­zett ta­nul­má­nyá­ban a ne­mek kö­zöt­ti sze­gény­sé­gi sza­ka­dék meg­íté­lé­sé­re négy kü­lön­bö­ző mé­rő­szá­mot hasz­nál, ame­lyek meg­mu­tat­ják:
– az alul­táp­lált­ság szint­jét;
– az egy­sze­rű fo­gyasz­tá­si cik­kek bir­tok­lá­sát;
– a lak­ha­tás mi­nő­sé­gét és
– a vá­lasz­adó sa­ját ház­tar­tá­sa gaz­da­sá­gi hely­ze­té­ről adott szub­jek­tív ér­té­ke­lé­sét.
Ez a több­di­men­zi­ós meg­kö­ze­lí­tés a ré­gió sze­gény­sé­gé­nek ter­mé­sze­té­ről ár­nyal­tabb ké­pet ad, mint az, amely egye­dül a ház­tar­tá­si jö­ve­del­met hasz­nál­ja.
A má­sik mé­ré­si rend­szer­hez vis­­sza­tér­ve a gen­der iro­dal­ma a Laeken-­mu­tató­val ír­ja le a sze­gény­ség di­men­zi­ó­ját és vi­sel­ke­dé­sét. A lis­­sza­bo­ni konfer­en­cián el­fo­ga­dott há­rom­ré­te­gű sta­tisz­ti­kai mé­ré­si rend­szer meg­fo­gal­maz­za a mul­ti­di­men­zionális sze­gény­ség prob­le­ma­ti­ká­ját, mely­nek lé­nye­ge, hogy nem­csak a tár­sa­da­lom­ban mért re­la­tív és agg­re­gát ri­zi­kó­val szá­mol, de ki­tér a szub­jek­tív sze­gény­ség fo­gal­má­ra is.35
A nyu­ga­ti fej­lett ka­pi­ta­lis­ta tár­sa­dal­ma­kat vizs­gá­ló ös­­sze­ha­son­lí­tó ta­nul­má­nyok­ban a női sze­gény­sé­gi rá­tá­nak a fér­fi sze­gény­sé­gi rá­tá­hoz vi­szo­nyí­tott ará­nya (va­gyis a ne­mek köz­ti sze­gény­sé­gi sza­ka­dék) vál­to­zó szá­mo­kat mu­tat or­szá­gon­ként. Az egyen­sú­lyi hely­zet­hez ké­pest a leg­ma­ga­sabb az Egye­sült Ál­la­mok­ban mért 1,41-es ér­ték­től a né­met 1,29-en át a hol­lan­di­ai szin­te tel­jes egyen­lő­sé­gig (1,00) ter­jedt, il­let­ve for­dí­tott irá­nyú volt pél­dá­ul Olasz­or­szág­ban és Svéd­or­szág­ban (0,9). A leg­több or­szág­ban – az utób­bi há­rom ki­vé­te­lé­vel – je­len­tős sze­gény­sé­gi sza­ka­dék ta­lál­ha­tó a két nem egy­más­hoz va­ló vi­szo­nyá­ban, s a nők ál­ta­lá­ban na­gyobb esél­­lyel sze­gé­nyed­nek el, mint a fér­fi­ak. Ezt az or­szá­gok köz­ti el­té­ré­se­ket a há­zas­ság­kö­té­si arány el­té­ré­se­i­vel ma­gya­ráz­zák (ami kü­lö­nö­sen ma­gas Olasz­or­szág­ban, és ez ma­gya­ráz­za az ala­csony sze­gény­sé­gi sza­ka­dé­kot), va­la­mint a mun­ka­erő-pi­a­ci rész­vé­tel ará­nyá­val (ame­ly ki­emel­ke­dő­en ma­gas Své­dország­ban).36
Szlo­vá­ki­á­ra néz­ve még min­dig el­mond­ha­tó, hogy – ha­son­ló­kép­pen Orosz­or­szág­hoz vagy Ro­má­ni­á­hoz – Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pá­ban ki­vé­te­les he­lyet fog­lal el. A ne­mek kö­zöt­ti sze­gény­sé­gi sza­ka­dék vizs­gá­la­ta így a ne­mi rend­szer­nek (gen­der regime) leg­alább két ki­ala­ku­ló­ban lé­vő tí­pu­sát tár­ta fel poszt­szo­cial­ista tér­sé­günk­ben. Bár az a faj­ta struk­tu­rá­lis át­ala­kí­tá­si po­li­ti­ka (struc­tur­al adjust­ment pol­i­cy), amit az IMF és a Vi­lág­bank tá­mo­ga­tott Ke­let-Eu­ró­pá­ban, más­hol nö­vek­vő tár­sa­dal­mi és kü­lö­nö­sen ne­mi egyen­lőt­len­sé­ge­ket ho­zott lét­re; nem tű­nik úgy, hogy ese­tünk­ben is ez tör­tént vol­na. Ami­kor a ku­ta­tók azt ál­lít­ják, hogy azok a gaz­da­ság­po­li­ti­kai in­téz­ke­dé­sek, ame­lyek a nagy vo­lu­me­nű ex­port­ra ter­me­lést bá­to­rít­ják a fér­fi mun­ka­erőt ré­sze­sí­tik előny­ben, ar­ra a fel­te­vés­re ala­poz­nak, hogy a nők az egye­dü­li fe­le­lő­sei a rep­ro­duk­tív mun­ká­nak, és így nö­vek­szik a fér­fi­ak­tól va­ló füg­gő­sé­gük, va­la­mint pro­duk­tív, fi­ze­tett és nagy presz­tí­zsű mun­kák­ból va­ló kirekesztésük.37 Az­ál­tal, hogy az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ben csök­ken­tik az ok­ta­tás­ra és az egész­ség­ügy­re for­dí­tott ki­adá­so­kat, a struk­tu­rá­lis át­ala­kí­tá­si ren­de­le­tek nö­ve­lik a nők rep­ro­duk­tív ter­he­it, meg­nyir­bál­ják a szo­ci­á­lis jut­ta­tá­so­kat ab­bé­li igye­ke­ze­tük­ben, hogy meg­te­remt­sék a „költ­ség­ve­té­si egyen­súly”-t. A mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­gek a fi­a­tal nő­ket gyak­ran ki­zsák­má­nyol­ják ne­héz, ve­szé­lyes és rö­vid tá­vú mun­ka­kö­rök­ben, ahon­nan so­ha nem lép­te­tik elő őket ve­ze­tői po­zí­ci­ó­ba. Né­hány évi szol­gá­lat után meg­vál­nak tő­lük, hogy he­lyük­re még fi­a­ta­labb és ol­csóbb mun­ká­so­kat tegyenek.38 E fo­lya­ma­tok kö­zül né­hány va­ló­ban meg­fi­gyel­he­tő a ré­gió min­den or­szá­gá­ban. Pél­dá­ul a nők ott­ho­ni ter­hei nö­ve­ked­tek, kü­lö­nö­sen a sze­gé­nyebb nők töl­te­nek több időt a csa­lá­di mun­ka­erő új­ra­ter­me­lé­sé­vel, mert gyak­ran nem en­ged­he­tik meg ma­guk­nak, hogy meg­fi­zes­sék az ilyen jel­egű szol­gál­ta­tá­so­kat (pél­dá­ul az ol­csó üze­mi kosz­tot), és sa­ját mun­ka­ere­jü­ket kell hogy ezek elő­ál­lí­tá­sá­ra for­dít­sák. Még­is, a struk­tu­rá­lis át­ala­kí­tá­sok­nak sok olyan kö­vet­kez­mé­nye, ame­lyet Ázsi­á­ban és Af­ri­ká­ban meg­fi­gyel­tek, nem re­le­váns Len­gyel­or­szág­ban, Ma­gyar­or­szá­gon és Szlo­vá­ki­á­ban. Sok nő – a leg­va­ló­szí­nűb­ben an­nak az eman­ci­pá­ci­ós fo­lya­mat­nak a kö­vet­kez­mé­nye­ként, amely­nek ré­geb­ben ők és anyá­ik erő­tel­je­sen ki vol­tak té­ve – jobb hely­zet­ben volt ah­hoz, hogy a pi­a­ci ala­pú gaz­da­ság­ban részt ve­gyen, mint más fej­lő­dő or­szá­gok­ban élő tár­sa­ik. Ez jó pél­dá­ja an­nak, hogy ha­son­ló tí­pu­sú struk­tu­rá­lis át­ala­kí­tá­si in­téz­ke­dé­sek (akár­csak a glob­al­izá­ció) mi­kép­pen ve­zet­nek el­té­rő ered­mény­re a ne­mi sze­re­pek te­rén az adott tár­sa­da­lom in­téz­mé­nyi örök­sé­gé­től füg­gő­en. En­nek foly­tán szá­mos nő szer­zett és tar­tott meg jó ál­lást és biz­tos fog­lal­koz­ta­tást. Ter­mé­sze­te­sen sok nő Szlo­vá­ki­á­ban sem tud­ta ki­hasz­nál­ni azo­kat a mun­ka­le­he­tő­sé­ge­ket és bér­jut­ta­tá­so­kat, ame­lye­ket a mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­gek, a kül­föl­di non­prof­it szer­ve­ze­tek vagy a ma­gán­vál­lal­ko­zás­ok aján­lot­tak. Eb­ben a te­kin­tet­ben nem­igen kü­lön­böz­nek sok fér­fi hon­fi­tár­suk­tól. Más szó­val: ezen or­szá­gok bi­zo­nyos faj­ta nő­ba­rát rend­sze­rét egy de­mok­ra­ti­kus, sza­bad­pi­ac­ra ala­po­zó pat­ri­ar­chá­lis rend­szer vál­tot­ta fel. Ez rom­bo­ló­an ha­tott az osz­tály­vi­szo­nyok­ra, nö­vel­ve a sze­gény­sé­get és az osz­tályala­pú egyen­lőt­len­sé­ge­ket. En­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként ter­mé­sze­te­sen meg­vál­toz­tat­ta a ne­mek kö­zöt­ti kap­cso­la­to­kat is, de nem tű­nik úgy, hogy mé­lyí­tet­te vol­na a nők egyen­lőt­len­sé­gé­nek és el­nyo­má­sá­nak fo­kát (leg­alább­is nem kü­lö­nö­seb­ben a tár­sa­dal­mi hi­e­rar­chia leg­al­ján).
Más­rész­ről azok­ban az or­szá­gok­ban, ame­lyek las­sab­ban fej­lőd­tek, a pi­a­ci stra­té­gi­á­kat ha­boz­va vet­ték át, a nők nem tud­ták fel­hasz­nál­ni azo­kat az erő­for­rá­sa­i­kat, ame­lye­ket a szo­ci­a­lis­ta kor­szak­ban sze­rez­tek. Itt a jó­lé­ti ál­lam ös­­sze­om­lá­sa és a kap­cso­la­to­kon ala­pu­ló, ál­la­mi kont­roll alatt ál­ló (bár ez már nem nő­ba­rát ál­lam, még re­to­ri­ká­já­ban sem) mun­ka­pi­a­ci pre­fe­ren­ci­ák hát­rány­ba hoz­ták a nő­ket a fér­fi­ak­kal szem­ben. Egy más­fé­le „ne­mi rend­szer” jött lét­re, s ez olyan ne­mi el­kü­lö­nü­lést és diszk­ri­mi­ná­ci­ót mu­tat, amely kü­lön­bö­zik mind az állam­szo­cial­ista új­ra­el­osz­tó rend­szer jó­in­du­la­tú pa­ter­na­lis­ta mód­já­tól, mind a nyu­ga­ti ka­pi­ta­lis­ták ál­tal kikénysz­e­rítet­t, ne­mi vo­nat­ko­zás­ban fel­te­he­tő­en sem­le­ges pat­ri­ar­chá­lis diszk­ri­mi­ná­ci­ó­tól. Kö­vet­ke­zés­kép­pen a pi­a­co­so­dás, bár nö­vel­te az osz­tály­egyen­lőt­len­sé­ge­ket, úgy tű­nik, hoz­zá­já­rult a ke­let-eu­ró­pai, a sze­gény­ség­ben a ne­mek kö­zött fenn­ál­ló egyen­lőt­len­sé­gek csök­ken­té­sé­hez (vagy né­hány eset­ben szin­ten tar­tá­sá­hoz) – leg­alább­is az ál­lam­szo­ci­a­liz­mus ös­­sze­om­lá­sa utá­ni el­ső tíz év­ben. Az op­ti­mis­ták sze­rint a nők nem en­ged­he­tik meg ma­guk­nak, hogy el­ve­szít­sék elő­nye­i­ket, a pes­­szi­mis­ták sze­rint nem en­ged­he­tik meg ma­guk­nak, hogy meg­tart­sák.
Ku­ta­tá­sok alap­ján ál­ta­lá­no­san el­mond­ha­tó, hogy Eu­ró­pá­ban a nők sze­gény­sé­ge va­la­mi­vel ma­ga­sabb ér­té­ket mu­tat a fér­fi­a­ké­nál, vi­szont a sze­gény­ség ext­rém meg­nyil­vá­nu­lá­sai még­is in­kább a fér­fi­a­kat érin­ti. Az egyes kor­osz­tály­ok közt meg­em­lít­het­jük a 65 év fe­let­ti ve­szé­lyez­te­tett cso­por­tot, ahol a ku­ta­tá­sok alap­ján nem ész­lel­he­tő na­gyobb kü­lönb­ség a fér­fi­ak és nők közt. A sze­gény­ség­gel küz­dés ve­szé­lye a gyer­me­kü­ket egye­dül ne­ve­lő nők ese­té­ben na­gyobb. Ez vis­­sza­ve­zet­he­tő a mun­ka­pi­a­ci vi­szo­nyok­ra és a tár­sa­dal­mi ki­re­kesz­tés gon­do­la­tá­ra. A TÁRKI ri­port­ja sze­rint nincs je­len­tő­sebb különb­ség.39

2.2.8. Munkaerőpiaci meg­ol­dá­sok

Ha a mun­ka­erő­pi­ac­cal kap­cso­lat­ban a nők és fér­fi­ak köz­ti esély­egyen­lő­ség­ről be­szé­lünk, egy de­mok­ra­ti­kus mun­ka­erő­pi­ac ér­de­ké­ben szá­mos meg­ol­dást kel­le­ne fi­gye­lem­be ven­ni. Min­de­nek­előtt tá­mo­gat­ni kell a nők ma­ga­sabb dön­tés­ho­za­ta­li funk­ci­ó­ba ju­tá­sát, be­ve­zet­ni egy al­kal­mi kvó­tát, amely át­me­ne­ti idő­szak­ra a nők lét­szá­mát el­ső­sor­ban az ál­la­mi, va­la­mint a nyil­vá­nos szek­tor­ban sza­bá­lyoz­ná. To­váb­bá szük­ség­sze­rű ösz­tö­nöz­ni a mun­ka­adó­kat ar­ra, hogy a női mun­ka­erő a hi­e­rar­chi­á­ban ma­ga­sabb be­osz­tás­ba ke­rül­hes­sen, na­gyobb fe­le­lős­sé­gű mun­ka­kört biz­to­sít­va. Az eset­le­ges el­uta­sí­tá­sok mö­gött gyak­ran az az érv áll, hogy a nők po­ten­ci­á­lis anyák. A nők mun­ka­kö­ri te­vé­keny­sé­gét spe­ci­á­lis tá­mo­ga­tó prog­ra­mok­kal le­het se­gí­te­ni. A re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­gek sa­já­tos re­gi­o­ná­lis hoz­zá­ál­lást és prob­lé­ma­meg­ol­dást igé­nyel­nek. Aján­lott meg­erő­sí­te­ni a nők kép­vi­se­le­tét a tár­sa­dal­mi kom­mu­ni­ká­ció so­rán a szak­osz­tály­ok és al­kal­ma­zók kö­zött. Ez elő­se­gí­ti a nők jo­ga­i­nak meg­is­me­ré­sét, és fel­ké­szült­té, ill. nyi­tot­tá te­szi a ve­ze­tő­ket adan­dó prob­lé­má­ik or­vos­lá­sá­ra. A té­ma kap­csán a gyer­mek­gon­do­zá­si sza­bad­ság biz­to­sí­tá­sa a kö­vet­ke­ző fon­tos alap­elv. Szük­sé­ges len­ne a gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély eme­lé­sé­re, va­la­mint a szü­lő sza­bad­sá­gá­nak tá­mo­ga­tá­sa, ez­ál­tal az apa is ak­tív részt vál­lal­na a gyer­mek­ne­ve­lés gya­kor­la­tá­ban. Nagy se­gít­ség len­ne a szo­ci­á­lis gon­do­zás in­téz­mé­nye­i­nek nö­ve­lé­se, tá­mo­gat­ni kel­le­ne nem­csak a ma­gán­jel­le­gű, de az ál­la­mi jel­le­gű in­téz­mé­nye­ket is, ez­ál­tal a szü­lők kön­­nyeb­ben egyez­tet­het­nék a csa­lá­di éle­tet a munkav­is­zon­nyal.40
Szlo­vá­kia ese­té­ben a nők fi­ze­té­si diszk­ri­mi­ná­ci­ó­já­nak oka a ha­gyo­mány: a ha­gyo­má­nyos hoz­zá­ál­lás, a ré­gi csa­lád­mo­dell, va­la­mint a proak­tív el­já­rá­sok hi­á­nya. Eze­ken a te­rü­le­te­ken szük­ség len­ne a szem­lé­let­vál­tás­ra, amely elő­se­gí­te­né a női mun­ka­erő dön­tés­ho­za­tal­ban va­ló meg­je­le­né­si ará­nyá­nak nö­ve­ke­dé­sét az egyes in­téz­mé­nyek­ben, a szo­ci­á­lis szol­gál­ta­tá­sok szín­vo­na­lá­nak fej­lő­dé­sét, min­dezál­tal pe­dig tá­mo­ga­tást nyer­ne a nők kar­ri­er­je és csa­lá­di éle­te. A meg­ol­dás te­hát egy új­faj­ta hoz­zá­ál­lás­ban rej­lik, amely ma­xi­má­li­san tá­mo­gat­ná a fle­xi­bi­lis mun­ka­időt, ahol a nő egy­aránt anya és dol­go­zó.41

2.3. Nők a köz­szfé­rai dön­tés­ho­za­tal­ban

A ne­mek esély­egyen­lő­sé­gé­nek vizs­gá­la­ta­kor ki­vá­ló tü­kör­ként szol­gál­hat a dön­tés­ho­za­tal, a fel­sővezetés vi­lá­gá­ba tör­té­nő be­te­kin­tés. A szá­mok akár ma­gu­kért is be­szél­het­nek, hi­szen nem ne­héz meg­ér­te­ni, vi­szont an­nál ne­he­zebb cá­fol­ni azt a tényt, hogy amely cso­por­tok a dön­tés­ho­za­tal­ból ki­zár­tak, avagy ala­csony szám­ban rep­re­zen­tál­tak, jó­val hát­rá­nyo­sabb hely­zet­ben van­nak, mint azon cso­por­tok, me­lyek va­ló­ban be­le­szól­hat­nak sa­ját sor­suk ala­ku­lá­sá­ba. El­is­mert tény ez a kü­lön­bö­ző hát­rá­nyos hely­ze­tű tár­sa­dal­mi cso­por­tok ese­té­ben, azon­ban má­ig vi­ta­tott, s gyak­ran a köz­vé­le­mény ál­tal ir­re­le­váns­nak tar­tott kér­dés ez a ne­mek egyen­jo­gú­sá­ga szem­pont­já­ból, hi­szen mi­ért is kel­le­ne kü­lönb­sé­get ten­ni az azo­nos ér­de­kek­hez va­ló hoz­zá­ál­lás­hoz csu­pán ne­mi ala­pon. Pe­dig amen­­nyi­ben va­ló­ban a szá­mok­ra ha­gyat­ko­zunk, fur­csa je­len­sé­get fi­gyel­he­tünk meg: bár a tár­sa­da­lom nő-fér­fi meg­osz­lá­sa hoz­zá­ve­tő­le­ge­sen 50-50%-ban va­ló­sul meg, s bár az el­múlt év­ti­ze­dek­ben fo­lya­ma­tos és je­len­tős nö­ve­ke­dést ta­pasz­tal­ha­tunk az ambí­ciózus, a köz­hi­va­tal iránt ér­dek­lő­dő nők szá­mát il­le­tő­en, a rang­lét­rán fel­fe­lé ha­lad­va még­is egy­re ala­cso­nyabb ará­nyo­kat lá­tunk, s a nők he­lyen­ként alig 10-20%-ban van­nak je­len (lásd 7. táb­lá­zat) a dön­tés­ho­za­tal­ban. A mun­ka­erő­pi­ac vizs­gá­la­tá­nál már fog­lal­koz­tunk a női fel­sővezetés­ről a ma­gán­szek­tor­ban, azon­ban rend­kí­vül fon­tos a kér­dés vizs­gá­la­ta a kor­mány­zat te­rü­le­tén is. A kor­mány­zat, az or­szág min­den szint­jén va­ló gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai és köz­igaz­ga­tá­si ha­ta­lom gya­kor­lá­sát je­len­ti. Mind­ez in­téz­mé­nyek, me­cha­niz­mu­sok és el­já­rá­sok ál­tal tes­te­sül meg, s té­mánk szem­pont­já­ból nem ki­zá­ró­lag a női-fér­fi fi­zi­kai je­len­lét a lé­nyeg, ha­nem leg­in­kább a rész­vé­tel minősége.42 At­tól ugyan­is hogy több nőt ül­te­tünk a par­la­men­ti vagy ön­kor­mány­za­ti szé­kek­be, még ma­gá­ban nem va­ló­sul meg a gen­der­szen­z­itív kor­mány­zás. Ah­hoz, hogy egy or­szág kor­mány­zá­sa va­ló­ban gen­der­szen­z­itív le­gyen, há­rom alap­pil­lé­ren kell nyu­god­nia:
1. Meg­fe­le­lő szám­arány, mely­nek leg­alább a 30%-ot kell el­ér­nie ah­hoz, hogy va­ló­ban po­li­ti­kai erőt tud­jon kép­vi­sel­ni.
2. Ka­pa­ci­tás­nö­ve­lés, mi­vel egyik nem kép­vi­se­lői sem szü­let­nek a ne­mi esély­egyen­lő­ség tu­do­má­nyá­val, szük­sé­ges a meg­fe­le­lő kép­zés biz­to­sí­tá­sa fér­fi­ak és nők szá­má­ra egy­aránt.
3. Nem­ze­ti me­cha­niz­mu­sok, me­lyek ha­té­ko­nyan se­gí­te­nék az el­mé­let gya­kor­lat­ba ültetését.43
Alap­ve­tő­en két nagy szeg­menst kü­lön­böz­tet­he­tünk meg: a fel­ső, kor­mány­za­ti szin­tet és a he­lyi ön­kor­mány­zat­ok szint­jét. Meg­fi­gyel­he­tő, hogy a kor­mány­za­ti rend­szer­ben a he­lyi szint­től az or­szá­gos szint fe­lé ha­lad­va egy­re csök­ken a női kép­vi­se­lők szá­ma. Minden­nek oka ter­mé­sze­te­sen ab­ban rej­lik, hogy míg he­lyi szin­ten bi­zo­nyos mér­ték­ben kön­­nyebb a szte­re­o­tí­pi­ák­kal küz­de­ni, ad­dig or­szá­gos szin­ten – ahol már na­gyon ko­mo­lyak a ha­tal­mi já­té­kok – ez egy­re ne­he­zeb­bé vá­lik. Több fe­mi­nis­ta szer­ve­zet a kvó­ták be­ve­ze­té­se mel­lett érvel,44 mi­sze­rint szám­sze­rű­en meg kel­le­ne szab­ni a női kép­vi­se­lők je­len­lét­ét az in­téz­mé­nyek­ben, a kor­mány­za­ti szer­vek­ben. A kvó­ták ide­ig­le­ne­sen va­ló­ban je­lent­het­nek elő­re­lé­pést, azon­ban be­ve­ze­té­sük ese­tén is rend­kí­vül fon­tos len­ne, hogy ne a men­­nyi­ség­re, de el­ső­sor­ban a mi­nő­ség­re kon­cent­rál­junk, te­hát hogy ne csak egy­sze­rű­en nők, de fel­ada­tu­kat tu­da­to­san ér­té­ke­lő és ér­zé­ke­lő női kép­vi­se­lők ke­rül­je­nek a ha­ta­lom­gya­kor­lás­ba. A kvó­ták be­ve­ze­té­se azon­ban – s ezt sze­ret­nénk ki­hang­sú­lyoz­ni – csu­pán ide­ig­le­nes meg­ol­dás­ként jö­het szó­ba, hi­szen bár­mi­lyen elő­nyös meg­kü­lön­böz­te­tés csak a hát­rá­nyok meg­szün­te­té­sé­ig al­kal­maz­ha­tó, va­gyis ad­dig, amíg az egyen­lő esél­­lyel va­ló rész­vé­tel fel­tét­elei meg nem va­ló­sul­nak. A kvó­ta­rend­szer te­hát még nem te­remt tár­sa­dal­mi támoga­tottsá­got.45
A szo­ci­a­liz­mus bu­ká­sa óta, sza­bad vá­lasz­tá­sok út­ján a par­la­ment­be ke­rü­lő nők ará­nya 12-15% kö­rül mo­zog. A po­li­ti­kai pár­tok vá­lasz­tá­si lis­tá­it ugyan­csak ér­de­mes meg­vizs­gál­ni, ahol a nők ará­nya 20% kö­rül mo­zog, s szá­muk for­dí­tott arány­ban csök­ken a par­la­ment­be va­ló be­ju­tás esé­lyé­nek növekedésév­el.46 A leg­utób­bi szlo­vá­ki­ai vá­lasz­tá­sok is­mét nem hoz­tak ja­vu­lást a női kép­vi­se­lő­je­löl­tek és a par­la­ment­be ke­rü­lő női kép­vi­se­lők ará­nyá­ban. A női kép­vi­se­lő­je­löl­tek szá­má­nak kér­dé­sé­vel az utób­bi idő­ben vi­szony­lag nyo­ma­té­ko­san fog­lal­ko­zott a saj­tó, en­nek el­le­né­re nem ta­pasz­tal­ha­tunk fej­lő­dést az el­múlt évek­hez ké­pest. A párt­lis­tá­kon sze­rep­lő nők ará­nya a 2002-es év­hez vi­szo­nyít­va pár szá­za­lék­kal csök­kent; bár a lis­ták­ról a par­la­ment­be ke­rü­lő nők szá­mát te­kint­ve a pre­fe­ren­cia­sza­va­zás (ka­ri­ká­zás) le­he­tő­sé­gé­nek kö­szön­he­tő­en, hal­vá­nyan jobb ered­mény szü­le­tett, mint az elő­ző cik­lus­ban.
7. táb­lá­zat. A nők ará­nya a par­la­men­ti kép­vi­se­lő­je­löl­tek kö­zött az utób­bi há­rom vá­lasz­tá­si cik­lus­ban

For­rás: Filadelfiová – Bútorová – Gyár­fásová: Ženy a muži…

A he­lyi ön­kor­mány­zat­ok kép­vi­se­lő­tes­tü­le­te­it, il­let­ve fel­ső­ve­ze­tő­it néz­ve ugyan­csak a nők alul­rep­re­zen­tált­sá­gát ta­pasz­tal­hat­juk, azon­ban az or­szá­gos kép­vi­se­let­hez ké­pest va­la­mi­vel jobb a hely­zet. Kü­lö­nö­sen igaz ez a ki­sebb fal­vak­ban, te­le­pü­lé­se­ken, ahol az am­bi­ci­ó­zus nők jó­val na­gyobb esél­­lyel in­dul­nak köz­hi­va­ta­li funk­ci­ó­kért, mint a na­gyobb vá­ro­sok­ban. En­nek az okát a kis­te­le­pü­lé­sek köz­vet­le­nebb em­be­ri kap­cso­la­ta­i­ban ta­lál­juk, ahol épp azért, mi­vel is­me­rik az em­be­rek egy­mást, is­me­rik a női je­löl­tek ké­pes­sé­ge­it, szak­mai, csa­lá­di hát­te­rét is, s így ele­ve bi­zal­mi ala­pon ad­ják le vok­su­kat. Ne­he­zebb ez már a nagy­vá­ros­ok­ban, ahol a köz­vet­len kap­cso­lat hi­á­nya mi­att az is­me­ret­len vagy ke­vés­bé is­mert kép­vi­se­lő­je­löl­tek kö­zül a vá­lasz­tók na­gyobb rá­ter­mett­sé­get tu­laj­do­ní­ta­nak a fér­fi je­löl­tek­nek.
Mi­ért fon­tos a női rész­vé­tel és kép­vi­se­let a köz­éle­ti dön­tés­ho­za­tal­ban? A köz­ügyek­ben va­ló rész­vé­tel va­la­men­­nyi ál­lam­pol­gár­nak al­kot­má­nyos jo­ga. Biz­to­sí­ta­ni, hogy nők és fér­fi­ak egy­aránt kor­lá­to­zá­sok nél­kül él­vez­he­tik és gya­ko­rol­hat­ják ezt a jo­gu­kat, az ál­lam köte­lessége.49 Az olyan ese­tek­ben, ahol va­la­me­lyik nem vagy köz­vet­len meg­kü­lön­böz­te­tés, vagy pe­dig rend­sze­res kor­lá­to­zá­sok mi­att alul­rep­re­zen­tált a köz­hi­va­tal­ok gya­kor­lá­sá­ban, a rész­vé­tel biz­to­sí­tá­sa tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság kér­dé­se. Ugyan­csak az ál­lam­rend­szer hi­te­les­sé­gét és le­gi­tim vol­tát tük­rö­zi a ne­mek köz­hi­va­tal­ok­ban meg­mu­tat­ko­zó egyen­súly­hely­ze­te, mely a tár­sa­da­lom­nak az ál­lam­ba ve­tett bi­zal­mát erő­sít­he­ti meg, amen­­nyi­ben a kép­vi­se­let és a dön­tés­ho­za­tal­ban va­ló rész­vé­tel tük­rö­zi a tár­sa­da­lom ös­­sze­té­tel­ét is. A ha­té­kony prog­ra­mo­zás­hoz és ha­ta­lom­gya­kor­lás­hoz erő­sen hoz­zá­já­rul­hat a nők is­me­re­te a ház­tar­tá­si igé­nyek és ezek kö­zös­sé­gi tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­hez va­ló vi­szo­nyá­ról, mely kér­dés­ről a ve­ze­tő po­zí­ci­ó­kat be­töl­tő fér­fi­ak­nak gyak­ran nincs he­lyes el­kép­ze­lé­se. Azt is fon­tos tu­da­to­sí­ta­ni, hogy a köz­hi­va­tal­ok be­töl­tői fon­tos mo­dell­sze­re­pet mu­tat­nak a tár­sa­da­lom fe­lé, s így női po­zí­ci­ók ese­té­ben lánc­re­ak­ció in­dí­tó­ja­ként más nő­ket is mo­ti­vál­hat­nak köz­hi­va­tal be­töl­té­sé­nek meg­pá­lyázására.50
Mi­ben lát­ják a szlo­vá­ki­ai nők és fér­fi­ak a nők alul­rep­re­zen­tált­sá­gá­nak oka­it a he­lyi és az or­szá­gos kor­mány­zat­ban? Kér­dés-e ez egy­ál­ta­lán a szlo­vák tár­sa­da­lom­ban? Nők és fér­fi­ak egy­aránt a csa­lá­di kö­te­le­zett­sé­ge­ket mint a po­li­ti­kai pá­lyá­ra lé­pés leg­fon­to­sabb aka­dá­lyát je­lö­lik meg, azon­ban az e te­rü­le­tet vi­szony­lag egyet­ér­tő meg­je­lö­lé­sen túl, a töb­bi okot, mint a fér­fi­ak ha­ta­lom­hoz va­ló ra­gasz­ko­dá­sát, a po­li­ti­kai pá­lyá­hoz szük­sé­ges ké­pes­sé­gek meg­lét­ét vagy a nők po­li­ti­ka irán­ti ér­dek­te­len­sé­gét nők és fér­fi­ak tel­je­sen el­té­rő­en íté­lik meg.
8. táb­lá­zat. Mi gá­tol­ja a nő­ket a po­li­ti­kai sze­rep­vál­la­lás­ban?

For­rás: Filadelfiová – Bútorová – Gyár­fásová: Ženy a muži…

Ér­de­kes a nők hely­ze­te az Eu­ró­pai Unió in­téz­mé­nye­i­nek tük­ré­ben. A tag­ál­lam­ok szint­jén ta­pasz­talt ará­nyok­hoz mér­ten sok­kal prog­res­­szí­vebb ké­pet lát­ha­tunk. Az EU már ed­dig is fon­tos lé­pé­se­ket tett a ne­mek kö­zöt­ti esély­egyen­lő­ség biz­to­sí­tá­sa ér­de­ké­ben, s a gen­dertem­ati­ka to­vább­ra is pri­o­ri­tá­sai kö­zé tar­to­zik. Az Eu­ró­pai Par­la­ment­be az el­ső köz­vet­len vá­lasz­tá­sok so­rán 17%-nyi nő ke­rült be, s ez az arány az­óta is fo­ko­za­to­san emel­ke­dik. Az or­szá­gok kö­zöt­ti el­té­ré­sek is fo­ko­za­to­san csök­ken­tek, an­nak el­le­né­re, hogy a nem­ze­ti par­la­men­tek­ben to­vább­ra is ha­tal­mas el­té­ré­sek mu­tat­koz­tak. A ma­gya­rá­zat er­re el­lent­mon­dá­sos és ös­­sze­függ olyan kér­dé­sek­kel, mint az Eu­ró­pai Par­la­ment ko­ráb­bi ha­ta­lom­nél­kü­li­sé­ge, s eb­ből ki­fo­lyó­lag a vá­lasz­tá­sok ki­sebb po­li­ti­kai koc­ká­za­ta és kö­vet­kez­mé­nyei; de ugyan­ak­kor erő­sen je­len volt az EU elvárás­rend­szere és szo­ci­a­li­zá­ci­ós ere­je is, mely kénysz­erítette az egyes or­szá­go­kat a női je­löl­tek na­gyobb szám­ban va­ló szere­pel­tetésére.51

2.4. Nők és is­ko­lá­zott­ság

Az is­ko­lá­zott­ság kér­dé­sé­ben fel­lel­he­tő alap­ve­tő hi­á­nyos­ság a nők tör­té­ne­lem fo­lya­mán ki­ala­kult, s emi­att de­ter­mi­nált stá­tu­sza. A nő mint az ún. gyen­gébb nem kép­vi­se­lő­je so­ká­ig nem ke­rül­he­tett az is­ko­la­pad­ok mö­gé, s ez a de­fi­cit még in­kább vo­nat­koz­tat­ha­tó volt az egye­te­mek­re. En­nek oka ab­ban rej­lett, hogy a nő sze­re­pe a csa­lád­anya és há­zi­as­­szony sze­re­pé­vel kez­dő­dött, s itt is fejeződött be. Az is­ko­lá­zott­ság­hoz va­ló jo­got nagy­ban be­fo­lyá­sol­ta az ál­lam tör­vény­al­ko­tó ap­pa­rá­tu­sa, mely ezt a jo­got nem­csak hogy sza­bá­lyoz­ta, de tel­jes mér­ték­ben be­til­tot­ta egé­szen a 20. szá­zad ele­jé­ig. Igaz, Má­ria Te­ré­zia ural­ko­dá­sa ide­jén Kö­zép-Eu­ró­pá­ban volt re­mény a po­zi­tív vál­to­zás­ra, meg­ha­tá­ro­zó for­du­la­tot vi­szont csak a 20. szá­zad 40-es évei hoz­tak. Ez a vál­to­zás egy idő­re te­he­tő a szüf­ra­zsett moz­gal­mak ak­ti­vi­tá­sá­val és a női vá­lasz­tó­jog kiterjesztésével.52 A nők tár­sa­dal­mi sze­re­pét szon­dáz­va to­váb­bá el­mond­ha­tó, hogy kor­lá­to­zott jo­ga­ik­hoz még nagy­ban hoz­zá­já­rult az esély­egyen­lő­ség kér­dé­se, te­hát a fér­fi­ak­kal szem­ben el­fog­lalt tár­sa­dal­mi he­lyük is. A nők nem sze­re­pel­het­tek a po­li­ti­kai és tár­sa­dal­mi élet szín­te­rén. Sok jog­sza­bály aka­dá­lyoz­ta nem­csak az is­ko­lá­zott­ság meg­szer­zé­sét, de az egyes fog­lal­ko­zá­sok gya­kor­lá­sát is. A nők tár­sa­dal­mi hely­ze­té­nek ja­ví­tá­sá­ra a leg­al­kal­ma­sabb tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai idő­szak a fran­cia for­ra­da­lom ide­jén ala­kult ki, ami­kor Olympe de Gouges – a nők kép­vi­se­lő­je – még Robe­spier­re-rel is szem­be­szállt. Azt han­goz­tat­ta, hogy a nők­nek ugyan­úgy jo­guk van sza­vaz­ni, ok­ta­tá­si in­téz­ményt lá­to­gat­ni és dol­goz­ni, mint ahogy jo­guk van a ki­vég­zet­tek közt len­ni. Ez a ki­je­len­tés az 1791-ben ki­adott Női jo­gok nyi­lat­ko­za­tá­nak egyik alap­té­te­le. A fi­lo­zó­fu­sok sze­rint ezek a gon­do­la­tok Jean Jacques Rous­seau el­mé­le­té­re re­a­gál­nak, mely sze­rint a nők a tár­sa­da­lom­ban a fér­fi se­gít­sé­gé­vel vesz­nek részt, és egy nő­nek az is­ko­lá­zott­sá­gát asze­rint kell ala­kí­ta­nia, hogy a fér­fi szá­má­ra a ház­tar­tás­ban a le­he­tő leg­hasz­no­sab­bá te­gye ma­gát. Az ipa­ri for­ra­da­lom nagy­ban meg­nö­vel­te a nők szá­mát az egyes ipar­ágak­ban és az eh­hez szük­sé­ges tu­dás meg­szer­zé­sét is tá­mo­gat­ta. Ez a kor­szak ked­ve­ző volt a nők is­ko­lá­zott­sá­gá­nak szem­pont­já­ból. Eb­ben az idő­ben kezd a pat­ri­ar­chá­lis el­mé­let szét­es­ni, és be­bi­zo­nyo­so­dik, hogy a nő nem­csak anya­ként, ha­nem csa­lád­fenn­tar­tó dol­go­zó nő­ként is je­len van a tár­sadalom­ban.53 Az ezt kö­ve­tő idő­szak pe­dig, nap­ja­ink tör­té­nel­me, ami­kor az egye­te­mek aj­ta­ja min­den­ki szá­má­ra nyit­va áll, és a nők­nek al­kal­ma nyí­lik az ed­dig el­ér­he­tet­len szak­mák gya­kor­lá­sá­ra.

2.4.1. Az is­ko­lá­zott­ság Szlo­vá­ki­á­ban

Ez a té­ma meg­kö­ve­te­li, hogy ki­té­rőt te­gyünk a tan­köny­vek­re is, me­lyek­nek szer­kesz­té­se és hang­vé­te­le szin­tén meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző. Az is­ko­lák, a tan­köny­vek és a ta­ná­rok be­fo­lyá­sa ha­tal­mas erő­vel bír az is­ko­lás gye­re­kek vé­le­mé­nyé­nek fej­lő­dé­sé­re. Már az ele­mi is­ko­lá­tól kezd­ve ta­lál­ko­zunk a ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák lé­te­zé­sé­vel. A pe­da­gó­gu­sok cso­por­tok­ra oszt­ják a fi­ú­kat és lá­nyo­kat az alap­ján mit csi­nál­hat­nak, mit játsz­hat­nak, s ez­ál­tal mes­ter­sé­ge­sen ki­ala­kul­nak a kü­lön­bö­ző tu­laj­don­sá­gok, a hoz­zá­ál­lás és a vé­le­mény­for­má­lás. Míg a lá­nyok szor­gal­ma­sak, fi­gyel­me­sek, a fi­úk­nak job­ban el­né­zik a ló­gást, a ros­­szal­ko­dást és egyéb „ne­ga­tív” ak­ti­vi­tást, mi­vel ők mozgékonyab­bak.54 A ta­nár–di­ák kap­cso­lat­ban is meg­nyil­vá­nul az ilyen faj­ta vi­sel­ke­dés­mód. A ta­ná­rok na­gyobb fi­gyel­met szen­tel­nek a fi­úk­nak, több­ször is­mé­tel­nek bi­zo­nyos dol­go­kat, míg a lá­nyo­kat nem fe­gyel­me­zik olyan szi­gor­ral. Minerovièová egyik ta­nul­má­nyá­ban azt ír­ja, hogy a fi­úk ál­ta­lá­nos­ság­ban vé­ve több te­ret kap­nak a ki­bon­ta­ko­zás­ra. Itt ér­vé­nye­sül az a rög­esz­me is, hogy a fi­úk a ma­te­ma­ti­ká­ban, a lá­nyok az ide­gen nyel­vek te­rén job­bak. Ez az osz­tály­zá­si rend­szer­ben is meg­mu­tat­ko­zik. David Fon­tan pszi­cho­ló­gus sze­rint vi­szont bi­o­ló­gi­a­i­lag az em­be­ri agy tel­je­sít­mé­nye nem kü­lön­bö­ző, vagy leg­alább­is nem olyan mér­ték­ben, ahogy ezt a ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák fel­vá­zol­ják. A pá­lya­vá­lasz­tás­nál szin­tén elő­buk­kan a tip­izá­ció, hisz sok pá­lya­vá­lasz­tá­si ta­nács­adó olyan egye­te­me­ket ajánl lá­nyok­nak, ami mel­lett ott­hon a gye­re­kek­re vi­gyáz­hat (ta­ná­ri, le­ve­le­ző, es­ti sza­kok). A tan­köny­vek kap­csán is re­for­mok­ra van szük­ség, hisz az elő­ző rend­szer­ből ma­radt szö­ve­gek ke­ve­red­nek a nem túl ta­lá­ló il­luszt­rá­ci­ók­kal, ahol az „anya a kony­há­ban az apa pe­dig mun­ká­ban van”, ezek a szte­re­o­tí­pi­ák pe­dig nagy­ban hoz­zá­já­rul­nak a pá­lya­vá­lasz­tás, az ott­ho­ni fel­ada­tok el­osz­tá­sa, a hős, a pél­da­kép és az elő­í­té­le­tek té­má­já­hoz. Gya­kor­la­ti­lag a nem­zet­kö­zi mér­cé­hez és kö­ve­tel­mé­nyek­hez mér­ve Szlo­vá­kia tan­köny­vei meg­ér­de­mel­né­nek egy újí­tá­si fo­lya­ma­tot, hogy a tár­sa­da­lom­ba ter­jesz­tett in­for­má­ció össz­hang­ban le­gyen a ne­mek esély­egyen­lő­sé­ge meg­va­ló­su­lá­sá­nak cél­ki­tű­zé­sé­vel.
Az Euro­stat ada­tai sze­rint olyan kö­vet­kez­te­té­se­ket von­ha­tunk le, hogy a szlo­vá­ki­ai nők „is­ko­lá­zot­tab­bak”, mint a fér­fi­ak, vagy leg­alább­is több a fő­is­ko­lát vég­zett nő szá­ma. Kü­lö­nö­sen a fi­a­tal szlo­vák nők, a 20–24 éves kor­osz­tály kö­ré­ben nagy­ará­nyú a fel­ső­fo­kú ok­ta­tás­ban részt­ve­vők szá­ma.55

9. táb­lá­zat. A fér­fi­ak és a nők* is­ko­lá­zott­sá­gi szint­je Szlo­vá­ki­á­ban és az EU-ban (2003)

For­rás: http://ec.eu­ropa.eu­/em­ploy­men­t_ social/pub­li­ca­tion­s/2006/ke060026_en.pdf.
Meg­jegy­zés: *20–24 éve­sek

Az Eu­ró­pai Unió ál­la­ma­i­ban a nők 80%-a és a fér­fi­ak 75%-a ren­del­ke­zik kö­zép­fo­kú vég­zett­ség­gel. Ami az egye­te­met vég­zett nők ará­nyát il­le­ti, az EU-s át­la­got meg­kö­ze­lít­jük, te­hát át­lag­ban a nők is­ko­lá­zot­tab­bak, mint a fér­fi­ak, vi­szont a nők a hu­mán szek­tor és a tár­sa­da­lom­tu­do­mány­ok te­rén össz­pon­to­sul­nak. A ter­mé­szet­tu­do­má­nyok­ban csak 34%-ban van­nak je­len, a hu­mán szek­tor ilyen szem­pont­ból jó­val pre­fe­rál­tabb, hi­szen mint­egy 54% a rész­vé­te­li arány. Az is­ko­lá­zott­sá­gi szint­re vo­nat­ko­zó ada­tok­ból kö­vet­kez­tet­ve ugyan a nők jó hely­zet­ben van­nak, azon­ban épp eb­ből ki­fo­lyó­lag ért­he­tet­len, hogy mi­lyen té­nye­zők in­do­kol­ják a meg­le­vő bér­kü­lönb­sé­ge­ket.

2.5. Nők a mé­di­á­ban

Té­mánk kulcs­fon­tos­sá­gú pont­ja a mé­dia, ez a csa­tor­na be­fo­lyá­sol­ja ugyan­is a leg­na­gyobb mér­ték­ben a köz­vé­le­ményt. Ha a nők és fér­fi­ak tár­sa­dal­mi élet­hely­ze­tek­ben ta­pasz­tal­ha­tó esély­egyen­lő­sé­gé­nek meg­va­ló­su­lá­sát vizs­gál­juk, két­ség­te­len, hogy a mé­dia rend­kí­vü­li sze­re­pet ját­szik a ne­mi sze­re­pek és a szte­re­o­tí­pi­ák tük­rö­zé­sé­ben. Ezek a szte­re­o­tí­pi­ák mint „a nor­má­li­sak” ref­lek­tá­lód­nak a tár­sa­dal­mi, a gaz­da­sá­gi és a po­li­ti­kai le­he­tő­sé­gek­ben. Ezért fon­tos a té­ma vizs­gá­la­ta mind a mé­dia ké­szí­tői mind pe­dig fel­hasz­ná­lói szem­pont­já­ból.
A mé­dia ké­szí­tői ke­zé­ben olyan ha­ta­lom van, mely ab­szo­lút el­len­őr­zést biz­to­sít nők és fér­fi­ak áb­rá­zo­lá­sá­nak be­mu­ta­tá­sá­ban a kü­lön­bö­ző csa­tor­nák ál­tal, te­hát vagy meg­erő­sít­he­ti a ne­ga­tív be­ideg­ző­dé­se­ket, vagy épp­hogy meg­kér­dő­je­lez­he­ti és meg­bont­hat­ja a szte­re­o­tí­pi­á­kat. Pél­da­ként em­lít­het­nénk a po­li­ti­ku­sok kü­lön­bö­ző be­mu­ta­tá­sát. Az erő­tel­jes ki­ál­lás – gyak­ran ag­res­­szió – a fér­fi po­li­ti­kus ese­té­ben a lénye­gretörő hoz­zá­ál­lást, a bá­tor­sá­got, a ve­zér­egyé­ni­sé­get tük­rö­zi. Ugyan­ilyen vi­sel­ke­dés­mód egy női köz­sze­rep­lő­nél vis­­sza­tet­sző­nek, kö­zön­sé­ges­nek van ál­ta­lá­ban áb­rá­zol­va. A mé­dia ugyan­is elő­sze­re­tet­tel mu­tat­ja be a női po­li­ti­ku­so­kat az ér­zel­mi ol­dal­ra, a ma­gán­élet­ük­re, il­let­ve kül­ső meg­je­le­né­sük­re kon­cent­rál­va. A cen­zú­ra, a szó­lás­sza­bad­ság jo­gá­nak egy­ér­tel­mű meg­sér­té­se, azon­ban a tar­tal­mi sza­bá­lyo­zás a szer­kesz­tő mér­le­ge­lé­si jog­kö­ré­be tar­to­zik. A szer­kesz­tő dön­ti el ugyan­is, hogy a szto­rit mi­lyen szem­pont­ból mu­tat­ja be, va­la­mint mi­lyen fon­tos­sá­gi sor­ren­det ál­lít fel a kü­lön­bö­ző té­mák tar­tal­má­ra vo­nat­ko­zó­lag. Ugyan­így az ő ha­tás­kö­ré­be tar­to­zik a szex­ista nyelv­hasz­ná­lat meg­en­ge­dé­se vagy mel­lőzése.56 Nem­csak a prog­ra­mok, de a rek­lá­mok kér­dé­se is ha­son­ló prob­lé­má­kat vet fel. Gon­dol­junk csak be­le: ha ház­tar­tás­sal ös­­sze­füg­gő ter­mé­ket rek­lá­moz­nak, a há­zi­as­­szony; ha ko­moly üz­le­ti, a pénz­ügyi élet­tel ös­­sze­füg­gő vagy ah­hoz kap­cso­ló­dó ter­mé­ket akar­nak el­ad­ni, a fér­fi je­le­nik meg a kép­er­nyőn vagy az új­ság ha­sáb­ja­in. Ugyan­úgy, ahogy több kor­mány ma már szi­go­rít­ja (he­lyen­ként egye­ne­sen tilt­ja) a do­hány­áru, il­let­ve al­ko­hol rek­lá­mo­zá­sát, ana­lóg mó­don le­het­ne meg­kö­ze­lí­te­ni a rek­lá­mok­ban a ne­mi egyen­lő­ség kér­dé­sé­nek be­mu­ta­tá­sát is.
A fel­hasz­ná­lás szem­pont­já­ból ugyan­csak nagy sze­re­pe van a kor­mány­nak, az or­szág ve­ze­té­sé­nek. Rend­kí­vül tu­da­to­san kell ala­kí­ta­nia kom­mu­ni­ká­ci­ó­ját – a köz­ér­de­kű fel­hí­vá­so­kat, a tá­jé­koz­ta­tó köz­le­mé­nye­ket, a po­li­ti­kai hir­de­té­se­ket, va­la­mint az ál­ta­lá­nos irány­el­ve­i­ket, a saj­tó­köz­le­mé­nye­i­ket –, hogy a ne­mek egyen­lő­sé­gét meg­fe­le­lő­en elő­se­gít­sék, meg­va­ló­su­lá­sát ér­vény­re jut­tas­sák.
A cél te­hát, hogy a ne­mi egyen­lő­ség pers­pek­tí­vá­ját mind a mé­dia ké­szí­tői, mind fel­hasz­ná­lói szá­má­ra in­teg­rál­juk; hogy a rossz be­ideg­ző­dé­sek, a szte­re­o­tí­pi­ák le­küz­dé­sé­vel el­há­rít­suk azo­kat az aka­dá­lyo­kat, ame­lyek nők és fér­fi­ak szá­má­ra a tár­sa­dal­mi, a po­li­ti­kai, a gaz­da­sá­gi élet­ben va­ló tel­jes rész­vé­telt gátolják.57
Ha a szlo­vák mé­dia tar­tal­mi ana­lí­zi­sét szem­lél­jük, fon­tos kez­de­mé­nye­zé­sek so­ka­sá­gát fe­dez­het­jük fel. Ma már vi­lág­vi­szony­lat­ban is sok for­ra­dal­mi­an új te­vé­keny­ség­nek le­he­tünk ta­núi, me­lyek a nők mé­di­á­ban ki­ala­kult hely­ze­tét kö­ve­tik nyo­mon. El­mond­ha­tó, hogy a nők rész­vé­te­le a mé­di­á­ban mint ipar­ág­ban meg­le­he­tő­sen bo­nyo­lult és erő­sen ös­­sze­köt­he­tő a mun­ka­he­lyi diszk­ri­mi­ná­ció fo­gal­má­val. Eb­ben a szfé­rá­ban ugyan­is a nők irán­ti tisz­te­let hi­á­nya rend­kí­vül meg­ne­he­zí­ti sze­rep­lé­sü­ket és szak­má­ba ju­tá­su­kat egy­aránt. Sok or­szág­ban a nők mé­di­á­ba ju­tá­sa ke­ve­re­dik a sze­xu­á­lis at­ti­tűd fo­gal­má­val, mely sze­xu­á­lis zak­la­tást és fi­ze­tés­be­li kü­lönb­sé­ge­ket ered­mé­nyez. Még olyan or­szá­gok­ról is, mint az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok el­mond­ha­tó, hogy az új­ság­írás sza­kon ta­nu­ló nők nagy ré­sze nem a mé­dia szek­to­rá­ban he­lyez­ke­dik el.58 En­nek oka az ala­cso­nyabb fi­ze­tés­ben és a meg­kü­lön­böz­te­tett bá­nás­mód­ban ke­res­he­tő, s a ké­sőb­bi meg­ol­dá­sok egyi­ke, hogy a PR-szektor más sza­ká­ban he­lyez­ked­nek el, mely szin­tén kö­zel áll a médiához.59 Ke­vés mé­dia­ok­ta­tá­si in­téz­mény fog­lal­ja prog­ram­já­ba a gen­der, az­az az esély­egyen­lő­ség té­má­já­nak bon­co­lá­sát, ami min­den­kép­pen el­lent­mon­dá­sos, hisz a mé­dia sze­re­pe len­ne a he­lyes in­for­má­ció ter­jesz­té­se, bi­zo­nyos mér­ték­ben a tár­sa­da­lom ok­ta­tá­sa is. Amen­­nyi­ben vi­szont a ri­por­te­rek vagy mé­di­á­ban dol­go­zó nők újabb ál­lás­ke­re­sés­kor be­le­fog­lal­ják ön­élet­raj­zuk­ba, hogy ezen a te­rü­le­ten te­vé­keny­ked­tek, ez in­kább ne­ga­tív tény­ként ke­ze­len­dő a vál­la­la­tok sze­mély­ze­ti ügy­osz­tá­lyai ál­tal szer­ve­zett fel­vé­te­li megbeszéléseken.60
Ér­de­mes meg­em­lí­te­ni egy Szlo­vá­ki­á­ban in­dult új pro­jek­tet, a Plus pre ženy 45 el­ne­ve­zé­sűt, amely ép­pen a mé­dia hi­bá­it pró­bál­ja rész­le­te­sen – női szem­pont­ból is – vizs­gál­ni, és a nők fi­gyel­mét fel­hív­ni a gen­derku­tatá­sok ered­ményeire.61 Az em­lí­tett pro­jekt fő­képp a kö­zép és idő­sebb kor­ban le­vő nők tár­sa­dal­mi hely­ze­tét vizs­gál­ja a mé­di­á­ban ter­jesz­tett ké­pük alap­ján, va­la­mint a mé­di­á­val együtt­mű­köd­ve pró­bál­ja ki­küsz­öböl­ni a nők diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ját.

2.5.1. A nők sze­re­pe az írott saj­tó­ban

Az írott saj­tó fon­tos in­for­má­ció­köz­ve­tí­tő esz­köz, amely a te­le­ví­zi­ó­hoz és a rá­di­ó­hoz ha­son­ló­an nagy­ban be­fo­lyá­sol­ja a köz­vé­le­ményt. Leg­na­gyobb ver­seny­tár­sa ma már az inter­net, mely egy­re in­kább ki­szo­rít­ja a nyom­ta­tott saj­tót. A nők meg­íté­lé­sé­vel kap­cso­lat­ban a saj­tó­ban be­kö­vet­ke­zett hi­bák fő­leg szte­re­o­tí­pi­ák je­len­lét­ét jel­zik. A szte­re­o­tí­pia nem más, mint egy ir­ra­ci­o­ná­lis és emo­ci­o­ná­lis pszi­chi­kai és szo­ci­á­lis me­cha­niz­mus, amely a leg­több eset­ben be­rög­ző­dött ál­in­for­má­ci­ót jut­tat a köz­tu­dat­ba, sza­bá­lyoz­va a ter­mé­sze­tes, nem be­fo­lyá­solt ész­le­lés fo­lya­ma­tát a kom­mu­ni­ká­ci­ót fel­fo­gó alany gon­do­lataiban.62
A szlo­vák mé­di­á­ban a szte­re­o­tí­pi­ák két meg­je­le­né­si for­má­já­val ta­lál­koz­ha­tunk:
– Dichotómi­a: az el­len­té­tek le­írá­sán ke­resz­tül jel­le­mez, pl. önál­ló – se­gít­ség­re utalt
– Hi­e­rar­chi­kus vi­szo­nyok: a nor­ma alap­ján (fér­fi­as­ság, fi­a­tal­ság, majd az öreg­ség ké­pé­nek össze­ha­son­lítása)63
A ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák a szlo­vák saj­tó nagy ré­szé­ben je­len van­nak. A szlo­vák női na­pi­lap­ok kap­csán meg­je­gyez­he­tő, hogy sok hi­bát kö­vet­nek el a té­mák egy­ol­da­lú irá­nyult­sá­gá­ban. A nők iden­ti­tás­tu­da­ta nem gyen­ge, csak az olyan jel­le­gű ro­va­tok gyen­gí­tik, me­lyek a szte­re­o­tí­pi­á­kat tá­mo­gat­ják. Ann Oak­ley pszi­cho­ló­gus sze­rint a női ma­ga­zi­nok a pszi­cho­ló­gia szem­pont­já­ból le­he­tő­vé tet­ték, hogy az ott­hon szen­ve­dő el­fá­radt anyák a ház­tar­tás­ban a la­pok ha­tá­sá­ra azt az egójukat érez­zék leg­in­kább, hogy jó csa­lád­anyák, jó fe­le­sé­gek és – vé­gül, de nem utol­só sor­ban – jól ve­ze­tik a ház­tar­tást. Egy szlo­vák női ma­ga­zint ke­zünk­be vé­ve fur­csa mó­don csak olyan té­mák­kal ta­lál­koz­ha­tunk, me­lyek az ide­á­lis alak­ra, a rán­cok­ra, a sztá­rok imázsára kon­cent­rál­nak, ahe­lyett, hogy – mint el­vár­hat­nánk – ko­mo­lyabb és re­le­ván­sabb té­mák­kal a nők iden­ti­tá­sát erősítenék.64
A Plus 45 prog­ram tar­tal­mi ana­lí­zi­se so­rán 4 szlo­vák új­sá­got (Sme, Hospodárske noviny, Nový èas, Prav­da) vizs­gál­tunk. Ki­de­rült, hogy 2005-ben 723 pub­li­kált cikk (Sme: 313, Prav­da: 143, Nový èas: 145, Hospodárske noviny: 122) össz­pon­to­sí­tott a nők­kel kap­cso­la­tos szte­re­o­tí­pi­ák­ra és a nők tár­sa­da­lom­ké­pé­re. Az elem­zés­ből ki­de­rül az is, hogy az egyes na­pi­lap­ok ho­gyan vi­sel­ked­nek a vizs­gált kér­dés­sel kap­cso­lat­ban, po­zi­tív vagy ne­ga­tív szem­szög­ből pub­li­kál­ják-e a nők­kel kap­cso­la­tos té­má­kat. A Hospodárske noviny cí­mű gaz­da­sá­gi és ke­res­ke­del­mi lap mind­ös­­sze egy ötöd rész­ben szó­lít meg nő­ket az ös­­szes meg­je­le­nő cikk szá­má­hoz vi­szo­nyít­va. Leg­in­kább a kar­ri­er, az egész­ség és a ma­gán­szfé­ra té­ma­kör­ében ta­lá­lunk nők­ről, il­let­ve nők­nek pub­li­kált cik­ke­ket. Gaz­da­sá­gi jel­le­gé­nek kö­szön­he­tő­en azon­ban fog­lal­ko­zik a vál­lal­ko­zó nők te­vé­keny­sé­gé­vel és vé­le­mé­nyé­vel is. A Sme és a Nový èas vi­szony­lag jól be­mu­tat­ja a diszk­ri­mi­ná­ció és az egész­ség te­ma­ti­ká­ját, vi­szont több cikk­ben az idő­sebb em­be­rek, fő­leg a nők ké­pe ne­ga­tív fény­ben van fel­tün­tet­ve: mint te­he­tet­len, a gaz­da­ság ter­hé­re le­vő sze­mé­lyek. Az új­sá­gok gaz­da­sá­gi­lag pas­­szív és se­gít­ség­re szo­ru­ló em­ber­ké­pet for­mál­nak az idő­sebb kor­ban le­vő, va­la­mint az el­sze­gé­nye­dett, a gyer­me­kü­ket egye­dül ne­ve­lő nők­ről. Az ak­tív öreg­kor­ról na­gyon ke­vés cikk ad hírt. Egye­di ka­te­gó­ri­át al­kot­nak az anya­ság­gal kap­cso­la­tos cik­kek is. A leg­ke­ve­sebb fi­gyel­met a Prav­da for­dít­ja az anyák­ra, mi­vel ez a lap fő­képp más té­mák­ra kon­cent­rál.
Ös­­sze­gez­ve azt ál­lít­hat­juk, hogy a na­pi­lap­ok pró­bál­ják po­li­ti­ka­i­lag kor­rek­tül in­for­mál­ni az em­be­re­ket, vi­szont a nyi­tott diszk­ri­mi­ná­ció né­ze­te még­is­csak ural­ko­dik, de oka­it és rej­tett for­má­i­nak ki­in­du­ló­pont­ját ne­héz len­ne be­ha­tá­rol­ni. A hasz­nált nyel­ve­zet „ne­mi­leg ne­ut­rá­lis”, he­lyen­ként túl­zá­sok sze­re­pel­nek, ami a cikk író­já­nak el­fo­gult­sá­ga, il­let­ve a már em­lí­tett szte­re­o­tí­pi­ák kö­vet­kez­mé­nye. A nők mé­di­á­ban be­töl­tött, il­let­ve mé­dia ál­tal su­gal­ma­zott tár­sa­dal­mi he­lye köz­vet­le­nül ki­hat a mun­ka- és csa­lá­di vi­szo­nyok­ra, va­la­mint a tár­sa­dal­mi bánás­mó­dra.65

2.5.2. A nők sze­re­pe a te­le­ví­zi­ó­ban és a rá­di­ó­ban

A té­vé és a rá­dió ak­tív tá­jé­koz­ta­tó jel­le­ge mi­att a gen­dertem­ati­ka leg­konst­ruk­tí­vabb esz­kö­ze le­het­ne. A ne­mi szte­re­o­tí­pi­ák a szlo­vák mé­dia szer­ves ré­szét ké­pe­zik. Ar­ról, hogy mi­lyen az ide­á­lis nő, il­let­ve fér­fi a rek­lá­mok­ból és a fil­mek­ből sze­rez­he­tünk tu­do­mást. A ne­mi szte­re­o­tí­pia se­gít­sé­gé­vel a mé­di­á­ban, fő­ként pe­dig a rek­lá­mok­ban a ti­pi­kus nőt pró­bál­ják meg­tes­te­sí­te­ni. A kar­csú, szép, mo­soly­gós nők leg­gyak­rab­ban az egész­sé­ges élel­mi­sze­rek rek­lám­ja­i­ban sze­re­pel­nek, va­la­mint a mo­só­szer, a koz­me­ti­ka és az egyéb ház­tar­tás­sal kap­cso­la­tos te­ma­ti­ká­ban. A fér­fi ez­zel szem­ben az erő­seb­bik nem meg­tes­te­sí­tő­je, a sport, a szó­ra­ko­zás, az au­tó­ipar te­rü­le­té­ről su­gár­zott rek­lám­fil­mek­ben je­le­nik meg. Ez a kép is­mét a nőt he­lye­zi a hát­tér­be olyan szem­pont­ból, hogy pat­ri­ar­chá­lis uta­lá­so­kat tesz az el­avult csa­lád­mo­dell­re, de­ter­mi­nál­ja azo­kat a ter­mé­ke­ket, me­lyek ki­fe­je­zet­ten nők szá­má­ra ké­szül­nek és – köz­vet­ve – a nőt a ház­tar­tás­ba te­re­lik. A „női kön­­nyek és fér­fi iz­mok” meg­ha­tá­ro­zás a leg­ta­lá­lóbb le­írá­sa a ne­mek kép­vi­se­lő­i­nek ide­a­li­zá­lá­sá­ra.
A má­sik ext­ré­mi­tás, amely­nek csap­dá­já­ba a mé­dia gyak­ran be­le­esik, a szing­li­te­ma­ti­ka. Itt az­zal a kö­zép­ko­rú nő­vel ta­lál­ko­zunk, aki egész­sé­ge­sen él, kar­ri­e­ris­ta és kü­lön­bö­ző, eh­hez as­­szo­ci­ál­ha­tó dol­go­kat pl. gyógy­sze­re­ket, vi­ta­mi­no­kat, zab­pely­het rek­lá­moz. A szing­li je­len­ség nap­ja­ink­ban nem­csak di­vat lett, ha­nem tár­sa­dal­munk egyik nagy csap­dá­ja is: az egy­gye­re­kes anyák – már ha vál­lal­nak gye­re­ket – az önál­ló­ság és a túl­fű­tött eman­ci­pá­ció han­gu­la­tát kel­tik. Ez az at­ti­tűd azt az ér­zést kelt­he­ti a fi­a­tal, cél­ju­kat is­me­rő nők­ben, hogy a csa­lád sze­re­pe tár­sa­dal­munk­ban nem­csak má­sod­la­gos, de exisz­ten­ciájá­nak fon­tos­sá­ga is meg­kér­dő­je­lez­he­tő.
A har­ma­dik és leg­ve­szé­lye­sebb té­ma a sze­xu­a­li­tás. A sze­xu­á­lis ér­té­kek­re tör­té­nő apel­lá­lás prob­lé­má­ja a ter­mé­kek ero­tizálásá­nak ered­mé­nye. Kez­det­ben a sze­xu­á­lis mo­tí­vu­mok csak a pil­lan­tást akar­ták meg­ra­gad­ni. A II. vi­lág­há­bo­rú után dif­fe­ren­ci­á­ló­dik a kép és a sze­xu­á­lis moz­za­na­tot mint dön­té­si sá­vot hasz­nál­ják fel egyéb mo­ti­vá­ci­ók meg­erő­sí­té­sé­re (bá­jos­ság, do­mi­nan­cia, eman­ci­pá­ció stb.), mi­vel a női alak meg­je­le­ní­té­se sok he­lyen nem ki­zá­ró­lag csak a szép­ség­re össz­pon­to­sít, ha­nem ket­tős ér­te­lem­ben a női sze­xu­a­li­tás­ra céloz.66 A „női szép­ség” és a sze­xu­a­li­tás­ra va­ló cél­zás mar­ke­ting­esz­köz­ként va­ló ma­ni­pu­lá­ci­ó­ja se­gít sok ter­mék el­adá­sá­ban. Nem is ma­ga a ter­mék el­adá­sa je­len­ti a gon­dot, ha­nem hogy az ilyen rek­lá­mok erő­sí­tik azo­kat a tár­sa­dal­mi szte­re­o­tí­pi­á­kat, hogy a nő, a női test is csak egy áru­cikk, mely meg­vá­sá­rol­ha­tó vagy ép­pen fél­re­dob­ha­tó ha az élet úgy hoz­za.
A TA3, az STV1, az STV2 és a Markíza csa­tor­nák meg­ha­tá­ro­zó sze­rep­pel bír­nak a szlo­vák te­le­ví­zi­ó­zás­ban. Köz­tük a TA3 és a Markíza li­be­rá­lis hang­vé­te­lű, és több le­he­tő­sé­get biz­to­sít a nők sze­mé­lyi­sé­gé­nek ki­bon­ta­ko­zá­sá­ban. Hely­te­len len­ne azt ál­lí­ta­ni, hogy az egyik té­vé­adó több nőt en­ged kép­er­nyő­i­re, mint a má­sik, vi­szont van­nak ki­fe­je­zet­ten olyan prog­ra­mok, ahol fő­leg a te­le­ví­zió női dol­go­zói kap­nak fő­sze­re­pet: pl. talk­show-k, beszél­getőestek, hír­adó (be­mon­dók ve­gyes ös­­sze­té­tel­ben). Ez a tény az­zal is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy a nő, mint kel­le­mes meg­je­le­né­sű, a szép­ség és ked­ves­ség meg­tes­te­sí­tő­je sze­re­pel ezen prog­ra­mok nar­rá­to­ra­ként, ez­zel szem­ben vi­szont a szak­mai tu­dást meg­kö­ve­te­lő adá­sok, a po­li­ti­kai mű­so­rok, a mű­velt­sé­gi ve­tél­ke­dők mű­sor­ve­ze­tői ja­va­részt fér­fi­ak.67
Ugyan­csak ke­ve­sebb női po­li­ti­kust, vál­lal­ko­zót, szak­em­bert, ve­ze­tőt kér­dez­nek meg kü­lön­bö­ző fel­mé­ré­sek so­rán, an­nak el­le­né­re, hogy gyak­ran pont a nők azok, akik a nő­ket ha­gyo­má­nyo­san nem iga­zán fog­lal­koz­ta­tó ipar­ágak­ban ma­ra­dan­dót al­kot­tak.
A 2006-os vá­lasz­tá­sok so­rán az a kri­ti­ka ér­te a té­vé­ál­lo­má­sok több­sé­gét, hogy ke­vés fi­gyel­met for­dí­ta­nak a nők­re a mé­di­á­ban, így a vá­lasz­tók in­kább a fér­fi­ak­ra vok­sol­nak. El­mond­ha­tó, hogy a te­le­ví­zi­ós be­szél­ge­té­sek és kam­pány­mű­so­rok so­rán a be­mon­dók szí­ve­seb­ben vá­lasz­tot­tak fér­fi be­szél­ge­tő­tár­sat, mint nőt. Egy ta­nul­mány sze­rint a mű­sor­ba meg­hí­vott sze­mé­lyek kö­zött rend­kí­vül ala­csony arány­ban je­len­tek meg nők: egy nap le­for­gá­sa alatt – köz­vet­le­nül a vá­lasz­tá­si kam­pány le­zár­ta előtt – a kép­er­nyőn 8 fér­fi po­li­ti­kus és 1 női po­li­ti­kus je­lent meg (Té­ma dòa cí­mű mű­sor). Ilyen­kor fel­me­rül­het a kér­dés, hogy a szlo­vák köz­élet­ben va­jon a nők mé­dia nél­kül vagy a mé­dia nők nél­kül van jelen?68
Hogy a mé­dia be­mu­ta­tá­sa po­zi­tív hang­vé­tel­lel zá­rul­jon, vé­ge­ze­tül te­kint­sük meg a ke­ve­sebb ne­ga­tív kri­ti­kát ma­gá­é­nak tud­ha­tó rá­dió hely­ze­tét. A Szlo­vák Rá­di­ó­ról el­mond­ha­tó, hogy több mű­sor­ral for­dul a nők fe­lé, azon egy­sze­rű ok­ból ki­in­dul­va, hogy a hall­ga­tó­ság 60%-a nő (fő­leg ők hall­gat­ják ott­hon a rá­dió­ál­lo­mást), va­la­mint a já­ték­ra je­lent­ke­zők több­sé­ge szin­tén nő.69
Ös­­sze­fog­la­lá­sul a kö­vet­ke­ző prob­lé­mák vár­nak meg­ol­dás­ra a mé­dia te­rü­le­tén:
– A „szex­iz­mus” legis­zlatív fo­gal­má­nak de­fi­ni­á­lá­sa és bün­te­tő­jo­gi kö­vet­kez­mé­nye­i­nek tör­vény­be ik­ta­tá­sa (ha­son­ló­an, mint a rassz­iz­mus fo­gal­má­nál).
– Az esély­egyen­lő­ség tör­vé­nyé­nek hi­va­ta­los el­fo­ga­dá­sa és al­kal­ma­zá­sa a mé­di­á­ban.
– A köz­szol­gá­la­ti és a ke­res­ke­del­mi adók te­ma­ti­kai kö­re­i­nek el­kü­lö­ní­té­se, a ha­tá­rok szi­go­rú­sá­gá­nak sza­bá­lyo­zá­sa.
– A köz­szol­gá­la­ti mé­dia in­for­má­ci­ós és kom­mu­ni­ká­ci­ós esz­kö­ze­i­nek ja­ví­tá­sa a diszk­ri­mi­ná­ció el­ke­rü­lé­sé­nek ér­de­ké­ben ví­vott harc­ban.
– A mé­dia ön­re­gu­lá­ci­ó­já­nak fon­tos­sá­ga a pro­fes­­szi­o­ná­lis eti­ka te­rü­le­tén.
– A mé­dia ok­ta­tá­si in­téz­mé­nye­i­ben na­gyobb hang­súlyt he­lyez­ni az esély­egyen­lő­ség ok­ta­tá­sá­ra.
– Ös­­sze­ha­son­lí­tó ta­nul­má­nyok köz­zé­té­te­le és prog­ra­mok mű­köd­te­té­se, ame­lyek jó­in­du­la­tú kri­ti­ká­ik­kal se­gí­tik a mé­di­át a tár­sa­da­lom­ba su­gár­zott in­for­má­ció mód­já­nak he­lyes megválasztásában.70
Amen­­nyi­ben a mé­dia ko­mo­lyan ke­ze­li a nők ügyét és hal­lat­ja hang­ját, te­ret és lát­ha­tó­sá­got biz­to­sít­va a prob­le­ma­ti­ká­nak, azt mond­hat­juk, jó úton ha­lad. Ez azon­ban még nem elég. A ki­hí­vás ab­ban rej­lik, ho­gyan mu­tat­ja be a tör­té­ne­te­ket, mi­lyen cí­met vá­laszt ne­kik, és hogy az egész gya­kor­lat mi­nő­sé­ge mi­lyen ha­tást nyújt a nyil­vá­nos­ság fe­lé. Ös­­sze­gez­ve te­hát csu­pán hoz­zá­ál­lás, meg­je­le­ní­tés, rész­vé­tel, lát­ha­tó­ság, tér, nyel­ve­zet és in­terp­re­tá­ció kér­dé­se min­den.

3. Be­fe­je­zés

Egy­ér­tel­mű meg­ol­dást ta­lál­ni az esély­egyen­lő­ség te­ma­ti­ká­já­ra nem kön­­nyű fel­adat, fi­gye­lem­be vé­ve a té­ma komp­le­xi­tá­sát és ké­nyes jel­le­gét. A ta­nul­mány szer­zői nem pró­bál­tak el­mé­le­te­ket meg­dön­te­ni és a ren­del­ke­zés­re ál­ló ada­tok­ból olyan ál­lí­tá­so­kat for­mál­ni, me­lyek nem len­né­nek re­le­ván­sak min­den­nap­ja­ink­ban.
A ne­mek esély­egyen­lő­sé­gi le­he­tő­sé­ge­it vizs­gál­va Szlo­vá­ki­á­ban elő­ször a té­ma jo­gi ol­da­lát mu­tat­tuk be. A kö­vet­ke­zők­ben vi­szont a gya­kor­la­ti ol­dalt, a nők csa­lád­ban, köz­élet­ben, mun­ka­erő­pi­a­con be­töl­tött hely­ze­tét és he­lyét vizs­gál­tuk. Az em­lí­tett té­ma­kö­rök meg­ér­té­se szub­jek­tív hoz­zá­ál­lást igé­nyel, komp­lex tu­dást és fel­mé­rést kö­ve­tel meg a szo­ci­o­ló­gia, a jog és a köz­gaz­da­ság tu­do­má­nya­i­nak ke­resz­te­ző­dé­sé­ben.
Ál­ta­lá­no­san meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a ne­mek tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött hely­ze­té­nek meg­ítélt­sé­gét nagy­ban be­fo­lyá­sol­ják a szte­re­o­tí­pi­ák. Bár­mely szeg­men­sét is vizs­gál­juk a tár­sa­da­lom­nak, a szte­re­o­tí­pi­ák­kal va­ló szem­be­sü­lés és küz­dés el­ke­rül­he­tet­len és el­ső­ren­dű fel­adat. Ta­nul­má­nyunk­ban igye­kez­tünk ezen túl­me­nő­en is konk­rét aján­lá­so­kat meg­fo­gal­maz­ni.
A nők csa­lá­di hely­ze­té­nek vizs­gá­la­ta­kor nem kí­ván­tuk a csa­lád szent­sé­gét és a ha­gyo­má­nyok ér­té­két két­ség­be von­ni. Meg­győ­ző­dé­sünk azon­ban, hogy mind az ak­tu­á­lis gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi vi­szo­nyok, mind pe­dig po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi ki­lá­tá­sa­ink ösz­tö­nöz­nek ar­ra, hogy azon mun­kál­kod­junk, hogy a nők szá­má­ra a sza­bad dön­té­sek le­he­tő­sé­gét, va­la­mint a csa­lád és a kar­ri­er ös­­sze­egyez­tet­he­tő­sé­gét biz­to­sít­suk. A hang­súly pe­dig is­mé­tel­ten az ös­­sze­egyez­tet­he­tő­sé­gen van. Ugyan­csak vizs­gál­tuk a csa­lá­don be­lü­li erő­szak kér­dé­sét, mely prob­le­ma­ti­ka meg­ol­dá­sa tár­sa­dal­mi ös­­sze­fo­gást, kép­zést és tet­te­ket igé­nyel.
A leg­több eu­ró­pai or­szág mun­ka­erő­pi­a­ca, köz­tük Szlo­vá­kia is, az utób­bi év­ti­zed­ben je­len­tős lé­pé­se­ket tett a ne­mek esély­egyen­lő­sé­ge ér­de­ké­ben; a nők na­gyobb be­fo­lyás­ra tet­tek szert a múlt év­szá­zad­hoz ha­son­lít­va. A fenn­ál­ló ve­szé­lyek közt ta­lál­juk vi­szont még min­dig a há­rom fő prob­lé­mát: a fi­ze­té­si kü­lönb­sé­ge­ket, a szeg­re­gá­ci­ót és a fle­xi­bi­lis mun­ka­idő fo­gal­mát. A leg­na­gyobb gond to­vább­ra is a 25%-os bér­kü­lönb­ség (mely Eu­ró­pá­ban át­la­go­san 15%), de ez a fi­ze­té­si kü­lönb­ség a jog­rend­szer és a ki­épí­tett in­téz­mény­rend­szer se­gít­sé­gé­vel har­mo­ni­zál­ha­tó len­ne. Az elő­re de­fi­ni­ált sza­bá­lyok és a jog pon­tos is­me­re­te és be­tar­ta­tá­sa egy vál­la­lat és al­kal­ma­zott­ja kö­zött szük­sé­ges a zök­ke­nő­men­tes mun­ka­vi­szony­hoz. Az ano­nim élet­rajz­ok be­ve­ze­té­se már a fel­vé­tel pil­la­na­tá­tól sza­bá­lyoz­ná a pre­fe­ren­ci­át és a tu­dás­ala­pú, nem pe­dig a ne­mi ho­va­tar­to­zás alap­ján be­fo­lyá­solt mun­ka­vi­szony lét­re­jöt­tét, il­let­ve tar­tal­mát. A kö­vet­ke­ző prob­lé­ma, a szeg­re­gá­ció fo­gal­ma. A kvó­ták bezetése idő­le­ges meg­ol­dás­ként po­zi­tív ha­tás­sal bír­hat­na, ugyan­is – mégha a gaz­da­sá­got a pi­ac lát­ha­tat­lan ke­ze irá­nyít­ja is – a kli­sék és tár­sa­dal­mi mo­del­lek el­len ez a ka­te­go­ri­kus irány­mu­ta­tás szol­gál­hat­na jár­ha­tó út­ként. Vé­gül, de nem utol­só sor­ban vár­ha­tó, hogy a vál­la­la­tok­ban a fle­xi­bi­lis idő­be­osz­tás je­lent­het­né hos­­szú tá­von a kul­csot a ne­mi esély­egyen­lő­ség el­éré­sé­hez – nem­csak Szlo­vá­ki­á­ban, de Eu­ró­pa-szer­te. Fő­ként a munkaerőpiaci okok­ból is ki­fo­lyó­lag ta­lál­koz­ha­tunk a sze­gény­ség fem­i­nizá­ciójá­nak fo­gal­má­val, mely az egye­dül­ál­ló nők ese­té­ben fi­gyel­he­tő meg leg­in­kább mind Szlo­vá­ki­á­ban, mind Kö­zép-Eu­ró­pá­ban. A ma­gán­szek­to­ron, a mun­ka­erő­pi­a­con túl ugyan­csak vizs­gál­tuk a szlo­vá­ki­ai nők po­li­ti­ká­ban, köz­élet­ben be­töl­tött sze­re­pét. Meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy míg a nagy­po­li­ti­ká­ban to­vább­ra is tra­gi­ku­san alul­rep­re­zen­tál­tak a nők, he­lyi szin­ten hely­ze­tük va­la­mi­vel prog­res­­szí­vebb ké­pet mu­tat. A hang­súlyt azon­ban min­den­kép­pen sze­ret­nénk a mi­nő­ség­re, s nem a pusz­ta men­­nyi­sé­gi kö­ve­tel­mé­nyek­re he­lyez­ni. Rend­kí­vül szük­sé­ges­nek tart­juk a női kép­vi­se­lők, köz­éle­ti sze­rep­lők to­vább­kép­zé­sét a té­má­ban.
Az is­ko­lá­zott­ság, mint ta­pasz­tal­hat­juk, fon­tos kö­ve­tel­mény a mun­ka­he­lyi fel­té­te­lek egyen­lő­sé­gé­hez – mond­hat­nánk a prob­lé­ma alap­kö­vét je­len­tik. Egy­aránt fon­tos a nők és a fér­fi­ak egyen­lő esé­lye­i­nek biz­to­sí­tá­sa ma­gá­ban az is­ko­la­rend­szer­ben is, de ugyan­csak rend­kí­vü­li fon­tos­ság­gal bír a ne­mi vi­szo­nyok tár­sa­dal­mi meg­ítélt­sé­gé­nek he­lyes irány­ba va­ló be­fo­lyá­so­lá­sa is. Az is­ko­lá­ban for­mált tár­sa­da­lom­kép és a tan­köny­vek­ben áb­rá­zolt szte­re­o­tí­pi­ák ugyan­is a ké­sőb­bi­ek­ben az élet más te­rü­le­tén is meg­nyil­vá­nul­nak. Szük­sé­ges­nek tar­tunk egy li­be­rá­li­sabb hang­vé­te­lű újí­tá­si fo­lya­ma­tot a könyv­ki­adás és a tan­anyag te­rü­le­tén. Más mód­szer­ta­ni szem­pont­ból kell meg­kö­ze­lí­te­ni az esély­egyen­lő­ség fo­gal­mát, és mint tár­sa­dal­mi je­len­ség­gel, a tan­ter­ven be­lül fog­lal­koz­ni ve­le.
Ku­ta­tá­sunk so­rán igye­kez­tünk ugyan­csak rá­vi­lá­gí­ta­ni a mé­dia sze­re­pé­re és vég­te­len fe­le­lős­sé­gé­re is. A lé­te­ző szte­re­o­tí­pi­ák ugyan­is ezen csa­tor­ná­kon ke­resz­tül ke­rül­nek meg- és fel­erő­sí­tés­re; s amen­­nyi le­he­tő­sé­get, an­­nyi buk­ta­tót is kí­nál az esély­egyen­lő­ség tár­sa­dal­munk­ban va­ló meg­va­ló­su­lá­sá­ra.
Kor­mány­za­ti és ci­vil szer­ve­ze­tek­nek egy­aránt konk­rét sze­re­pe van a ne­mek kö­zöt­ti esély­egyen­lő­sé­gért foly­ta­tott küz­de­lem­ben. Szük­sé­ge­sek egy­részt a tár­sa­dal­mi sa­já­tos­sá­go­kat, va­la­mint az egye­te­mes em­be­ri jo­go­kat egy­aránt fi­gye­lem­be ve­vő jo­gi sza­bá­lyok, az eze­ken nyug­vó prog­ra­mok és in­téz­mé­nyi le­he­tő­sé­gek; de ugyan­ak­kor rend­kí­vü­li fon­tos­ság­gal bír­nak a tár­sa­da­lom ön­szer­ve­ző­dő cso­port­ja­i­nak meg­nyil­vá­nu­lá­sai is, a ci­vil szer­ve­ze­tek te­vé­keny­sé­ge. Egy jól mű­kö­dő tár­sa­da­lom­ban a kor­mány­za­ti és nem kor­mány­za­ti szfé­ra köl­csö­nö­sen ki­egé­szí­te­nék egy­mást a he­lyes tár­sa­dal­mi fej­lő­dés biz­to­sí­tá­sa ér­de­ké­ben.
Bí­zunk ben­ne, hogy ta­nul­má­nyunk ol­va­sói át­fo­gó ké­pet kap­tak a szlo­vá­ki­ai nők tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött he­lyé­ről és hely­ze­té­ről egy­aránt. Aján­lá­sa­in­kat, ja­vas­la­ta­in­kat nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tó ku­ta­tá­sok és az ezek­ből le­vont kö­vet­kez­te­té­sek alap­ján tet­tük meg. Nem tit­kolt szán­dé­kunk volt a fi­gye­lem­fel­hí­vás, a kér­dő­je­lek és fel­ki­ál­tó­je­lek el­ül­te­té­se, va­la­mint ol­va­só­ink té­nyek­kel va­ló szem­be­sí­té­se.

1. Be­ve­ze­tés

A rend­szer­vál­tást kí­sé­rő gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi for­du­lat az ön­meg­va­ló­sí­tás le­he­tő­sé­gét kí­nál­ta a fi­a­tal ge­ne­rá­ci­ók­nak és ez­zel pár­hu­za­mo­san az in­di­vi­du­a­liz­mus el­ter­je­dé­sét hoz­ta ma­gá­val. A csa­lá­di ma­ga­tar­tás­ban erős el­to­ló­dás ész­lel­he­tő a ki­lenc­ve­nes évek ele­jé­től a nyu­gat-eu­ró­pai csa­lád­mo­dell fe­lé, mely­nek kí­sé­rő je­len­sé­gei töb­bek kö­zött az ala­csony szü­le­tés­szám, a gyer­mek­vál­la­lá­si kor ki­to­ló­dá­sa, a há­zas­ság­kö­té­sek szá­má­nak csök­ke­né­se, és ez­zel egy időben a há­zas­ság in­téz­mé­nyé­nek gyen­gü­lé­se.
A ked­ve­zőt­len de­mog­rá­fi­ai vál­to­zá­sok ered­mé­nye­kép­pen Szlo­vá­kia né­pes­sé­ge a je­len­le­gi ter­mé­keny­sé­gi szint mel­lett szük­ség­sze­rű­en fogy. Amen­­nyi­ben a tár­sa­da­lom azt kí­ván­ja, hogy fenn­ma­rad­jon, fel­tét­le­nül meg kell ke­res­nie a mód­ját, hogy az egy­mást kö­ve­tő nem­ze­dé­kek lét­szá­ma biz­to­sít­sa az egy­sze­rű rep­ro­duk­ci­ót. Az ala­csony gyer­mek­szám a né­pe­se­dés csök­ke­né­se mel­lett to­váb­bá szá­mos olyan gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi prob­lé­mát te­remt­het, me­lyek­nek mes­­sze­me­nő ha­tá­sai má­ig nem kel­lő­kép­pen tisz­tá­zot­tak. Va­jon meg le­het-e for­dí­ta­ni ezt a fo­lya­ma­tot és mi­lyen mó­don?
A ta­nul­mány el­ső­sor­ban a fen­ti kér­dé­sek­re ku­tat­ja a vá­laszt. Az el­ső rész a csa­lá­dok de­mog­rá­fi­ai és szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi hely­ze­té­vel fog­lal­ko­zik; a má­so­dik rész a csa­lád­tá­mo­ga­tó in­téz­ke­dé­sek fel­osz­tá­sát, cél­ja­it és le­het­sé­ges ha­tá­sa­it mu­tat­ja be; a har­ma­dik rész a szlo­vák köz­po­li­ti­ka csa­lád­tá­mo­ga­tó ele­me­it tár­ja fel, kü­lön ki­tér­ve az adó­rend­szer vál­to­zá­sa­i­nak ha­tá­sá­ra az egyes ki­tün­te­tett csa­lád­mo­del­lek ese­té­ben.

2. Csa­lá­dok de­mog­rá­fi­ai hely­ze­te Szlo­vá­ki­á­ban

A ke­let-kö­zép-eu­ró­pai ré­gió or­szá­ga­i­hoz ha­son­ló­an Szlo­vá­kia is óri­á­si de­mog­rá­fi­ai vál­to­zá­sok­nak le­he­tett szem­ta­nú­ja az ál­la­mi szo­ci­a­liz­mus­ból a pi­ac­gaz­da­ság­ba va­ló át­me­ne­tet kö­ve­tő­en. A né­pes­ség ös­­sze­té­tel­ének ala­ku­lá­sa in­do­kolt­tá, sőt meg­ke­rül­he­tet­len­né tet­te a csa­lád­tá­mo­ga­tá­si rend­sze­rek és a csa­lád­po­li­ti­ka új­ra­for­má­lá­sát. Az egyik leg­szem­be­tű­nőbb kí­sé­rő­je a vál­to­zá­sok­nak a csök­ke­nő szü­le­té­si arány volt: a rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en a posztszocialista ál­la­mok­ban je­gyez­ték a vi­lá­gon a leg­ala­cso­nyabb ter­mé­keny­sé­gi mu­ta­tó­kat: a ré­gi­ó­ban az egy nő­re eső él­ve szü­le­té­sek át­la­ga 2,00-ról 1,3-ra esett vis­­sza1 (Rostgaard 2004). Szlo­vá­ki­á­ban az UNICEF ada­tai sze­rint 2004-ben a ter­mé­keny­sé­gi mu­ta­tó még ezt az át­la­got sem ér­te el a ma­ga 1,2-es ér­té­ké­vel.2

2.1. Csök­ke­nő szü­le­tés­szám

A szlo­vá­ki­ai la­kos­ság de­mog­rá­fi­ai vi­sel­ke­dé­sé­nek komp­lex vál­to­zá­sa a szü­le­té­si arány­szám ala­ku­lá­sá­nak je­len­le­gi fo­lya­ma­tá­val is jel­le­mez­he­tő. A szü­le­té­sek szá­má­nak csök­ke­né­se egy­ben ös­­sze­fo­nó­dik a ha­gyo­má­nyos csa­lád­mo­dell gyen­gü­lé­sé­vel, en­nek el­le­né­re a gyer­mek­vál­la­lás mind­má­ig el­ső­sor­ban a csa­lád kö­te­lé­ke­in be­lül tör­té­nik.
A het­ve­nes évek­ben Eu­ró­pa a de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­to­kat te­kint­ve is ket­té­sza­kadt: míg nyu­ga­ton a há­zas­sá­gok szá­má­hoz ha­son­ló­an a szü­le­té­si arány­szám is csök­ken­ni kez­dett, és ez­zel egyidőben a gyer­mek­vál­la­lás idő­pont­ja is ki­to­ló­dott; ad­dig Ke­let-Eu­ró­pá­ra ma­gas szü­le­té­si arány­szám és az anyák vi­szony­lag fi­a­tal ko­ra volt jel­lem­ző. Szlo­vá­ki­á­ban a het­ve­nes évek­ben erős pronatalista ál­la­mi po­li­ti­ka ér­vé­nye­sült: az ál­lam szo­ci­á­lis és la­kás­po­li­ti­ká­ján ke­resz­tül kí­ván­ta erő­sí­te­ni a csa­lád in­téz­mé­nyét, a csa­lá­di ér­té­ke­ket és tá­mo­gat­ni a gyer­me­kes csa­lá­do­kat, me­lyet töb­bek kö­zött a tö­me­ges la­kás­épí­té­sek, a fi­a­tal há­za­so­kat tá­mo­ga­tó ked­vez­mé­nyes köl­csö­nök, az anya­sá­gi sza­bad­ság meg­hos­­szab­bí­tá­sa, a csa­lá­di pót­lék eme­lé­se és az óvo­dák és böl­cső­dék szá­má­nak eme­lé­se kí­sért. A ked­ve­ző csa­lád­po­li­ti­kai rend­szer­nek kö­szön­he­tő­en nőtt a gyer­mek­vál­la­lá­sok szá­ma csak­úgy, mint a kü­lön­bö­ző szü­le­té­si mu­ta­tók.
A rend­szer­vál­tást kí­sé­rő tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai vál­to­zá­sok ki­ha­tot­tak a la­kos­ság gyer­mek­vál­la­lá­si vi­sel­ke­dé­sé­re, mely kö­ze­led­ni kez­dett a nyu­gat-eu­ró­pai mo­dell­hez. A pi­ac­gaz­da­ság­ra va­ló át­té­rést olyan, ed­dig nem is­mert je­len­sé­gek kö­vet­ték, mint az emel­ke­dő mun­ka­nél­kü­li­ség és a ma­gas inf­lá­ció. Az in­di­vi­du­a­liz­mus tér­hó­dí­tá­sa és a ha­té­kony fo­gam­zás­gát­ló mód­sze­rek be­ve­ze­té­se to­vább erő­sí­tet­te a csa­lá­dok meg­gyen­gült gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis hely­ze­té­nek ne­ga­tív ha­tá­sát a la­kos­ság ter­mé­keny­sé­gi ma­ga­tar­tá­sá­ra.
En­nek nyo­mán a ter­mé­keny­ség a ki­lenc­ve­nes évek ele­jén ra­di­ká­li­san vis­­sza­esett. A leg­in­ten­zí­vebb csök­ke­nést 1993–1995 kö­zött je­gyez­ték – eb­ben az idő­szak­ban az él­ve szü­le­té­sek szá­ma meg­kö­ze­lí­tő­leg 12 ezer­rel esett vis­­sza, a ter­mé­keny­ség pe­dig 21,2%-kal csök­kent (Pilinská 2004). A 2001-es év víz­vá­lasz­tó­nak szá­mít Szlo­vá­kia la­kos­sá­gá­nak de­mog­rá­fi­ai ala­ku­lá­sá­ban: eb­ben az év­ben elő­ször nem nö­ve­ke­dett, ha­nem 844 sze­mél­­lyel csök­kent a ter­mé­sze­tes nép­sza­po­ru­lat. 2003-tól mind az él­ve szü­le­té­sek szá­ma, mind a ter­mé­keny­ség nö­vek­vő ten­den­ci­át mu­tat: 2004-ben 53 958 gyer­mek szü­le­tett, az egy nő­re szá­mí­tott tel­jes ter­mé­keny­sé­gi arány­szám 1,24 volt – a gyer­mek­vál­la­lás­ban be­állt ked­ve­ző for­du­lat el­le­né­re azon­ban Szlo­vá­kia je­len­leg is a leg­ki­sebb ter­mé­keny­ség­gel ren­del­ke­ző or­szá­gok kö­ré­be so­rol­ha­tó.3 A szü­le­tés­szám csök­ke­né­sé­nek hát­te­ré­ben nem ki­zá­ró­lag a la­kos­ság ér­ték­ren­di vál­to­zá­sát kell ke­res­nünk: a csa­lá­dok vál­to­zat­la­nul gyermekcentrikus be­ál­lí­tott­sá­gú­ak, nem jel­lem­ző az aka­rat­la­gos gyer­mek­te­len­ség, a csa­lá­dok je­len­tős ré­sze azon­ban to­vább­ra is az egy-, leg­fel­jebb a két­gyer­me­kes csa­lád­mo­dell meg­va­ló­sí­tá­sá­ra tö­rek­szik (Matulník – Ritomský – Pastor 2003).

2.2. A csa­lád­ala­pí­tást és gyer­mek­vál­la­lást be­fo­lyá­so­ló de­mog­rá­fi­ai és tár­sa­dal­mi té­nye­zők

2.2.1. Szü­lők csa­lá­di ál­la­po­ta – há­za­so­dás és al­ter­na­tív együtt­élé­si for­mák

Szlo­vá­ki­á­ban a há­zas­ság még min­dig az együtt­élés leg­el­ter­jed­tebb for­má­ja, an­nak el­le­né­re, hogy az utób­bi évek­ben a pár­kap­cso­la­tok más for­mái is egy­re el­ter­jed­teb­bek. A há­zas­ság­kö­té­sek ala­ku­lá­sa több év­ti­ze­den ke­resz­tül két fő té­nye­ző kom­bi­ná­ci­ó­já­val volt jel­le­mez­he­tő: a há­zas­ság­kö­té­sek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel, va­la­mint a há­za­su­lan­dó fe­lek fi­a­tal ko­rá­val. Mi­u­tán má­ig a há­zas­ság kö­te­lé­ke­in be­lül szü­le­tik a leg­több gyer­mek, a há­zas­ság­kö­té­sek szá­má­nak vizs­gá­la­ta a csa­lá­dok vi­sel­ke­dé­sé­nek és hely­ze­té­nek elem­zé­sé­vel fog­lal­ko­zó ta­nul­má­nyo­zá­sok hom­lok­te­ré­ben áll.
A má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma Eu­ró­pa-szer­te nö­ve­ke­dett. A nö­ve­ke­dé­si hul­lám egé­szen a hat­va­nas évek kö­ze­pé­ig tar­tott, ami­kor a la­kos­ság fej­lő­dé­sé­ben jel­leg­ze­tes for­du­lat kö­vet­ke­zett be: míg Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma csök­ke­nés­nek in­dult, ad­dig Szlo­vá­ki­á­ban, más kom­mu­nis­ta rend­sze­rű or­szá­gok­hoz ha­son­ló­an, a há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma to­vább nö­ve­ke­dett; és ez­zel egy időben fo­ko­za­to­san csök­kent a há­za­su­lan­dó fe­lek élet­ko­ra. A het­ve­nes nyolc­va­nas éve­ket a há­zas­sá­gi ma­ga­tar­tás ki­egyen­sú­lyo­zott­sá­ga jel­le­mez­te. A leg­na­gyobb há­za­su­lá­si haj­lan­dó­sá­got eb­ben az idő­szak­ban mind­két nem ese­té­ben a 20–24 éves ko­rú­ak mu­tat­ták, öt­éves in­ter­val­lu­mo­kat ös­­sze­ha­son­lít­va a leg­ma­ga­sabb há­zas­sá­gi arányt 1975-ben je­gyez­ték.
A há­zas­ság­kö­té­sek in­ten­zi­tá­sá­nak a csök­ke­né­se, mely az új tár­sa­dal­mi vi­szo­nyok­ra va­ló re­ak­ci­ó­ként fog­ha­tó fel, a leg­mar­kán­sab­ban a ki­lenc­ve­nes évek el­ső fe­lé­ben je­lent­ke­zett. A há­zas­ság­kö­té­sek szá­ma 1990-től 2001-ig csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­ta­tott: 2001-ben je­gyez­ték 1920 óta a leg­ala­cso­nyabb há­za­so­dá­si arányt. A há­zas­sá­gi arány csök­ke­né­se a vál­to­zá­so­kat kö­ve­tő évek­ben szo­ro­san ös­­sze­füg­gött az ál­lam gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi transz­for­má­ci­ó­já­val, me­lye­ket nö­vek­vő ház­tar­tá­si ki­adá­sok, a szo­ci­á­lis po­li­ti­ka re­form­ja, a fi­a­tal há­za­sok­nak nyúj­tott ked­vez­mé­nyes hi­te­lek meg­szün­te­té­se, va­la­mint a tö­me­ges la­kás­épí­té­sek le­ál­lí­tá­sa jel­lem­zett. 2002-től a há­zas­ság­kö­té­sek in­ten­zi­tá­sa új­ra nö­vek­vő ten­den­ci­át mu­tat.4
A há­zas­sá­gok fel­épí­té­se hos­­szú ide­je két fő jel­lem­ző­vel ír­ha­tó le. Az el­ső a há­zas­sá­gok ho­mo­ge­ni­zá­ló­dá­sa a há­za­su­lan­dó fe­lek is­ko­lá­zott­sá­gát te­kint­ve, más sza­vak­kal gyak­rab­ban lép­nek há­zas­ság­ra azo­nos is­ko­lá­zott­ság­gal ren­del­ke­ző pá­rok. 1990-ben az azo­nos is­ko­lá­zott­ság­gal ren­del­ke­ző fe­lek ál­tal kö­tött há­zas­sá­gok az eb­ben az év­ben jegy­zett há­zas­sá­gok 50%-át tet­ték ki, ez az arány 2004-re 62,8%-ra emel­ke­dett. A má­so­dik jel­lem­ző a kö­zép­is­ko­lai, il­let­ve a fel­ső­fo­kú vég­zett­ség­gel ren­del­ke­ző la­kos­ság há­zas­ság­kö­té­si ará­nyá­nak nö­ve­ke­dé­se, ami ös­­sze­füg­gés­ben áll a la­kos­ság is­ko­lá­zott­sá­gi szint­jé­nek nö­ve­ke­dé­sé­vel (Pilinská 2004).
A há­zas­sá­gon kí­vü­li pár­kap­cso­la­tok egy­re el­ter­jed­tebb és tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dot­tabb for­mái az együtt­élés­nek. A há­zas­ság­tól az együtt­élé­sig va­ló el­to­ló­dás a csa­lá­di ma­ga­tar­tás­ban meg­fi­gyel­he­tő egyik leg­na­gyobb vál­to­zás. Szlo­vá­ki­á­ban a rend­szer­vál­tá­sig az együtt­élés mint a há­zas­ság al­ter­na­tí­vá­ja csu­pán egye­dül­ál­ló ese­tek­ben for­dult elő, tük­röz­ve a nyil­vá­nos­ság el­uta­sí­tó vé­le­mé­nyét az együtt­élés al­ter­na­tív, há­zas­sá­gon kí­vü­li mód­ja­i­val szem­ben – a tar­tós pár­kap­cso­la­tok egyet­len el­fo­ga­dott for­má­já­nak a há­zas­ság szá­mí­tott. A há­zas­ság­ról va­ló dön­tés­ben je­len­tős sze­re­pet ját­szott to­váb­bá az ak­tu­á­lis la­kás­po­li­ti­ka, mely a há­zas­tár­sa­kat előny­ben ré­sze­sí­tet­te az egye­dül­ál­ló kér­vé­nye­zők­kel szem­ben.

2.2.2. Vá­lás

A vá­lá­sok szá­ma Szlo­vá­ki­á­ban a má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő­en fo­lya­ma­to­san nö­ve­ke­dett; míg Eu­ró­pá­ban a hat­va­nas évek­től je­gyez­ték a vá­lá­sok szá­má­nak je­len­tős nö­ve­ke­dé­sét, Szlo­vá­ki­á­ban egy év­ti­zed­del ké­sőbb, a het­ve­nes évek­ben in­dult meg ez a fo­lya­mat. Mint a há­zas­ság­kö­té­sek szá­má­nak elem­zé­se­kor lát­tuk, a het­ve­nes évek ele­jén ki­emel­ke­dő­en sok há­zas­sá­got kö­töt­tek, a vá­lá­sok ugyan­ezen év­ti­zed­ben, il­let­ve a kö­vet­ke­ző­ben el­ső­sor­ban eze­ket, a fi­a­ta­lon kö­tött há­zas­sá­go­kat érin­tet­ték. Sta­tisz­ti­kai ada­tok ta­nús­kod­nak ró­la, hogy a há­zas­sá­gok tö­ré­ke­nyeb­bek, mint va­la­ha: míg Szlo­vá­ki­á­ban 1970-ben 100 há­zas­ság­kö­tés­re 9,5 vá­lás ju­tott, ad­dig 2001-ben ez az ér­ték 43,7-re emel­ke­dett.5 A leg­több vá­lást 2002-ben modták ki, ek­kor szá­muk a 11 ez­res ha­tárt sú­rol­ta.
A nők és a fér­fi­ak kö­zöt­ti tár­sa­dal­mi vi­szony az utób­bi év­ti­ze­dek­ben alap­ve­tő vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül. A női eman­ci­pá­ció, a li­be­ra­li­zá­ci­ós fo­lya­ma­tok, a mun­ka­vi­szony­ok és mun­ka­vál­la­lók kö­ré­nek meg­vál­to­zá­sa, a nők pénz­ügyi önál­ló­so­dá­sa, a val­lás csök­ke­nő be­fo­lyá­sa a ne­mek sze­re­pé­nek át­ér­té­ke­lő­dé­sé­hez ve­ze­tett. A há­zas­ság idő­sebb kor­ra ha­lasz­tá­sa és a há­za­su­lan­dó fe­lek is­ko­lá­zott­sá­gi szint­jé­nek nö­ve­ke­dé­se alap­ján azt vár­hat­nánk, hogy a pá­rok fel­ké­szül­teb­ben, éret­teb­ben lép­nek frigy­re egy­más­sal, ami ala­cso­nyabb vá­lá­si arány­szá­mot in­du­kál­na. A skan­di­náv or­szá­gok ta­pasz­ta­la­tai azon­ban ezt a fel­te­vést nem tá­maszt­ják alá, épp el­len­ke­ző­leg, azt mutaják, hogy a vá­lá­sok szá­má­nak csök­ke­né­sé­vel a kö­zel­jö­vő­ben Szlo­vá­ki­á­ban sem szá­mol­ha­tunk.

2.2.3. A gyer­mek­vál­la­lá­si kor ki­to­ló­dá­sa

A csa­lád­ala­pí­tá­si szo­ká­so­kat hos­­szú év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül a há­za­su­lan­dó fe­lek fi­a­tal ko­ra és a fi­a­tal­ko­ri gyer­mek­vál­la­lás jel­le­mez­te. En­nek a fo­lya­mat­nak a vál­to­zá­sai már a rend­szer­vál­tás előtt meg­je­len­tek, azon­ban csu­pán a ki­lenc­ve­nes évek­ben vál­tak egy­re meg­ha­tá­ro­zób­bá. A szü­lő nők kor­ös­­sze­té­tel­ében je­len­tős vál­to­zá­so­kat fi­gyel­he­tünk meg: míg a het­ve­nes és nyolc­va­nas évek­ben a 20–22 éves kor­osz­tály kö­ré­ben je­gyez­ték a leg­ma­ga­sabb ter­mé­keny­sé­get, ad­dig a ki­lenc­ve­nes évek­ben erő­sen vis­­sza­esett a fi­a­ta­lok gyer­mek­vál­la­lá­si ked­ve, ami­nek kö­vet­kez­té­ben jó­val ki­sebb arány­ban szü­le­tik meg az el­ső 1-2 gyer­mek a nők 25 éves ko­rá­ig6 (Pilinská 2004). Egy­re mar­kán­sab­ban raj­zo­lód­nak ki an­nak a fo­lya­mat­nak a kör­vo­na­lai, mi­sze­rint a ter­mé­keny­ség csök­ke­né­sét az anyák „öre­ge­dé­se” kí­sé­ri.

2.2.4. Munkaerőpiaci konf­lik­tu­sok

Az anyák és ter­hes nők mun­ka­he­lyi diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ja fon­tos prob­lé­ma, mi­vel a gyer­me­ket vál­lal­ni ké­pes ko­rú nők ad­ják Szlo­vá­ki­á­ban a mun­ka­erő 46%-át.7 Ál­ta­lá­nos, hogy egy­re több nő ha­laszt­ja ké­sőb­bi idő­pont­ra a gyer­mek­vál­la­lást, ami­kor már mun­ka­he­lyi cél­jai és kar­ri­er­je biz­to­sít­va van­nak, va­la­mint pénz­ügyi­leg sta­bil hát­tér­rel ren­del­ke­zik. A fog­lal­koz­ta­tott anyák gyer­mek­vál­la­lá­si ked­vé­nek csök­ke­né­se egy­ér­tel­mű­en ar­ra mu­tat, hogy a je­len­le­gi mun­ka­pi­a­ci kö­rül­mé­nyek nem, il­let­ve ke­vés­bé tá­mo­gat­ják a gyer­mek­vál­la­lást, mint a rend­szer­vál­tás előtt. A pi­ac­gaz­da­ság erő­sö­dé­se ke­mé­nyebb mun­ka­fel­té­te­le­ket ered­mé­nye­zett, ami ma­gá­ban is a ne­ga­tív diszk­ri­mi­ná­ció ér­zé­sét vál­tot­ta ki a le­en­dő és fi­a­tal csa­lád­anyák kö­ré­ben. A hely­ze­tet to­vább sú­lyos­bít­ják a kis­gyer­me­kes csa­lád­anyák­ról és ter­hes nők­ről ki­ala­kí­tott szte­re­o­tí­pi­ák (az ál­la­po­tos nő ke­vés­bé kom­pe­tens mun­ka­kör­ében, ki­sebb pro­duk­ti­vi­tá­sú és még so­rol­hat­nánk). Egy­re több nő ér­zi azt, hogy a gyer­mek­vál­la­lás csök­ken­ti az anya mun­ka­erő-pi­a­ci esé­lye­it: a mun­ka­adók a fog­lal­koz­ta­tás­kor mér­le­ge­lik, hogy a női mun­ka­erő men­­nyi­re ter­hel­he­tő a csa­lá­di fel­ada­tok mel­lett, vár­ha­tó-e, hogy gyer­mek­vál­la­lás mi­att hos­­szabb idő­re ki­esik a mun­ká­ból, gyer­me­ke be­teg­sé­ge mi­att hi­ány­zik stb.

3. A csa­lá­dok szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi hely­ze­te Szlo­vá­ki­á­ban

A Szlo­vák Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal8 ada­tai sze­rint az át­lag no­mi­nál­bé­rek 2005-ben el­ér­ték az 17 260 Sk-t, ami 2004-es ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban 9,2%-os emel­ke­dést je­lent. A no­mi­nál­bé­rek ilyen nagy­fo­kú emel­ke­dé­sét va­ló­szí­nű­leg a ma­gán­szek­tor bér­mó­do­sí­tá­sa­i­ba be­le­fog­lalt 2004-es fo­gyasz­tói ár­in­dex (7,5%) is be­fo­lyá­sol­ta. Az át­lag re­ál­bé­rek a je­len­tő­sen ala­cso­nyabb fo­gyasz­tói árak­nak kö­szön­he­tő­en 6,3%-kal nőt­tek. 1997 óta 2005-ben je­gyez­ték a leg­na­gyobb re­ál­bér-nö­ve­ke­dést, amely a no­mi­nál­bé­rek emel­ke­dé­sén túl ös­­sze­füg­gés­ben állt az inf­lá­ció ala­cso­nyabb mér­té­ké­vel is (2005-ben 2,7%, míg 2004-ben 7,5%). A re­ál­bé­rek in­de­xe 2005 har­ma­dik ne­gyed­év­ében 1995 óta a leg­na­gyobb ér­té­ket ér­te el, ami an­­nyit je­lent, hogy egy át­lag fog­lal­koz­ta­tott 1995 óta a ke­re­se­té­ből a leg­több árut tud­ta meg­ven­ni. A megnövekedett re­ál­ke­re­se­tek ha­tás­sal vol­tak a csa­lá­dok ki­adá­sa­i­nak és fo­gyasz­tá­sá­nak ala­ku­lá­sá­ra: a ház­tar­tá­sok vég­ső fo­gyasz­tá­sa 1,7%-kal nőtt 2005 so­rán. A fo­gyasz­tói ko­sár egyes ös­­sze­te­vő­it te­kint­ve 2005-ben az elő­ző év­hez vi­szo­nyít­va leg­in­kább az ok­ta­tás­sal (32,2%) és az egész­ség­üg­­gyel (9,2%) kap­cso­la­tos ki­adá­sok nőt­tek.

1. áb­ra. Re­ál- és no­mi­nál­bé­rek ala­ku­lá­sa 1994–2005 kö­zött

For­rás: www.statistics.sk.
Mi­vel a ház­tar­tá­sok kü­lön­bö­ző for­mái más-más fo­gyasz­tói szo­ká­sok­kal él­nek, ezért ér­de­mes meg­fi­gyel­ni a fo­gyasz­tói ár­in­dex ala­ku­lá­sát az egyes ház­tar­tá­sok tí­pu­sa­i­ra néz­ve. A Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal ada­tai sze­rint 2005-ben a 2004-es év­hez vi­szo­nyít­va a leg­na­gyobb mér­ték­ben a há­rom- és egy­gyer­me­kes csa­lá­dok ki­adá­sai nőt­tek (9,97%, il­let­ve 9,39%), míg a gyer­me­ket nem ne­ve­lő mun­ka­vál­la­lók ház­tar­tá­sa­i­ban a fo­gyasz­tói ki­adá­sok nö­ve­ke­dé­se je­len­tő­sen ala­cso­nyabb mér­té­ket öl­tött: 2,6%-ot ért el csu­pán.

2. áb­ra. Ház­tar­tá­sok éves be­vé­te­le és ki­adá­sa 1995–2004-ben

For­rás: http://www.ueos.sk/mvrr.sr/isvov/s3/m6/catb.asp.

A sta­tisz­ti­kai mu­ta­tók a la­kos­ság je­len­tős jö­ve­del­mi dif­fe­ren­ci­ált­sá­gá­ra mu­tat­nak rá. Az egyik ol­da­lon a csa­lá­dok bi­zo­nyos tí­pu­sai anya­gi szük­ség­hely­zet­ben van­nak és nagy­ban az ál­lam szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sa­i­tól füg­ge­nek (pl. a nagy­csa­lá­dos­ok vagy azon csa­lá­dok, ahol mind­két fél tar­tó­san mun­ka­nél­kü­li). A má­sik ol­da­lon olyan csa­lá­dok áll­nak, akik­nek nem je­lent ne­héz­sé­get min­den­na­pi szük­ség­le­te­ik biz­to­sí­tá­sa (ti­pi­ku­san egyes fog­lal­koz­ta­tá­si kö­rök­ben, ma­ga­sabb is­ko­lai vég­zett­ség ese­tén, ala­csony mun­ka­nél­kü­li­ség­gel ren­del­ke­ző ré­gi­ók­ban). A leg­né­pe­sebb cso­por­tot azon­ban azok a csa­lá­dok al­kot­ják, ame­lyek jö­ve­del­me­i­ket és gaz­da­sá­gi mo­dell­jü­ket te­kint­ve a szlo­vá­ki­ai át­lag­ér­ték­hez kö­zel es­nek – ese­tük­ben az élet­szük­ség­le­tek biz­to­sí­tá­sa a jö­ve­del­mük je­len­tős ré­szét fel­emész­ti.
A 2003-as Mikrocenzus ada­tai sze­rint 2002-ben a ház­tar­tá­sok 59,4%-a gyer­mek­te­len volt, 17,5%-uk egy, 16,8%-uk két gyer­me­ket ne­velt. A ház­tar­tás­ban egy sze­mély­re eső tisz­ta jö­ve­de­lem a gyer­me­ket nem ne­ve­lő ház­tar­tá­sok­ban volt a leg­ma­ga­sabb (8290 Sk), és az el­tar­tott gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel pár­hu­za­mo­san fo­lya­ma­to­san csök­kent (az öt és több gyer­me­ket ne­ve­lő ház­tar­tá­sok ese­té­ben csu­pán 2542 Sk-t ért el). A mun­ka­vi­szony­ból szár­ma­zó be­vé­te­lek a gyer­me­ket nem ne­ve­lő ház­tar­tá­sok­ban, il­let­ve az egy­gyer­me­kes ház­tar­tá­sok­ban szin­te meg­egye­zett (5088 Sk, il­let­ve 5044 Sk). Lé­nye­ges kü­lönb­sé­get a szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok te­rén lát­ha­tunk: a gyer­me­ket nem ne­ve­lő ház­tar­tá­sok egy sze­mély­re szá­mít­va 38,5%-kal ma­ga­sabb szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tást él­vez­tek, mint az egy gyer­me­ket ne­ve­lők. A szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­so­kat te­kint­ve a leg­hát­rá­nyo­sabb hely­zet­ben a két- és há­rom­gyer­me­kes ház­tar­tá­sok van­nak – az ő ese­tük­ben 942 Sk, il­let­ve 978 Sk az egy sze­mély­re szá­mí­tott szo­ci­á­lis jut­ta­tá­sok ös­­sze­ge.9

1. táb­lá­zat. A ház­tar­tá­sok egy sze­mély­re szá­mí­tott be­vé­te­le az el­tar­tott gyer­me­kek szá­ma sze­rint 2002-ben

For­rás: Mikrocenzus 2003 (www.sdf.sk/sdf_media/2004_mikrocenzus2003.pdf).

Az anya­gi szük­sé­get szen­ve­dő la­kos­ság össz­la­kos­ság­ból vett ará­nyát te­kint­ve Szlo­vá­kia meg­ala­ku­lá­sa óta 2005-ben ér­te el a leg­ala­cso­nyabb szin­tet. Ezen sze­mé­lyek szá­ma 2001-től fo­ko­za­to­san csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­tat: a 2001-ben jegy­zett 11,5%-ról 2005-re 6,9%-ra esett vis­­sza. 2005-ben a ha­vi át­la­got te­kint­ve 175 746 sze­mély ré­sze­sült szo­ci­á­lis se­gély­ben. Eb­ből 100 928 egye­dül­ál­ló, 10 381 gyer­me­ket nem ne­ve­lő csa­lád (2004-hez vi­szo­nyít­va 19,8%-os nö­ve­ke­dés) és 64 313 gyer­me­kes csa­lád (az elő­ző év­hez vi­szo­nyít­va 3%-os csök­ke­nés). A gyer­me­kes csa­lá­do­kon be­lül a leg­na­gyobb arány­ban az egy gyer­me­ket ne­ve­lők cso­port­ja van kép­vi­sel­ve (39%), őket kö­ve­tik a két­gyer­me­kes csa­lá­dok (29,8%).

3. áb­ra. Szo­ci­á­lis se­gély­ben ré­sze­sü­lők a ház­tar­tás tí­pu­sa sze­rint 2005-ben

For­rás: Správa… 2005

2. táb­lá­zat. A szo­ci­á­lis se­gély­ben ré­sze­sü­lők struk­tú­rá­ja 2004–2005-ben

For­rás: Správa… 2005.

A Vi­lág­bank 2002-es fel­mé­ré­se sze­rint – 2,15 USD-s sze­gény­sé­gi kü­szö­böt vé­ve ala­pul – a szél­ső­sé­ges sze­gény­ség a la­kos­ság 2,6%-át súj­tot­ta. Ez az arány a szom­szé­dos ál­la­mok­ban jegy­zett ará­nyok két­sze­re­se. A szél­ső­sé­ges sze­gény­ség­gel el­len­tét­ben (4,3 USD-s kü­szöb mel­lett) Szlo­vá­kia ren­del­ke­zett az egyik leg­ala­cso­nyabb sze­gény­sé­gi arán­­nyal az eu­ró­pai és kö­zép-ázsi­ai ré­gi­ó­ban (a ház­tar­tá­sok 6,3%-a, a la­kos­ság 8,6%-a tar­to­zott ide)10 (World Bank 2002). Az át­lag­ház­tar­tá­sok élet­szín­vo­na­la 2002 óta ro­ha­mo­san nőtt, amely ös­­sze­füg­gés­ben áll az or­szág 1998-as pénz­ügyi vál­sá­ga után ta­pasz­tal­ha­tó nö­vek­vő gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mé­nyé­vel (míg 1999-ben a re­ál GDP 1,5%-kal nö­ve­ke­dett, 2004-ben a nö­ve­ke­dés el­ér­te az 5,5%-ot) (World Bank 2005).
A csa­lá­dok gaz­da­sá­gi hely­ze­té­nek ala­ku­lá­sát je­len­tő­sen be­fo­lyá­sol­ja a fi­a­tal, gyer­mek­vál­la­lás előtt ál­ló vagy kis­gyer­me­kes női mun­ka­erő al­kal­ma­zá­sá­val kap­cso­la­tos ne­ga­tív meg­kü­lön­böz­te­tés. A meg­vál­to­zott mun­ka­erő-pi­a­ci fel­té­te­lek mel­lett a mun­ka­adók nem haj­la­nak túl­sá­go­san a szü­lői és pro­fes­­szi­o­ná­lis sze­rep har­mo­ni­zá­lá­sa fe­lé. Azon csa­lád­po­li­ti­kai kez­de­mé­nye­zé­sek, me­lyek az édes­anyá­kat vol­tak hi­va­tot­tak vé­de­ni (egy­részt a gyer­mek­gon­do­zás idő­sza­ká­ban – biz­to­sít­va szá­muk­ra a mun­ka­erőpi­ac­ra va­ló vi­szony­lag zök­ke­nő­men­tes vis­­sza­té­rést –, más­részt a töb­bi mun­ka­vál­la­ló­val szem­be­ni ne­ga­tív diszk­ri­mi­ná­ció el­len) „ki­csor­bul­tak”: a mun­ka­adók sok eset­ben ki­hasz­nál­ják a tör­vény ad­ta kis­ka­pu­kat a szá­muk­ra „vesz­te­sé­ges”, „ke­vés­bé pro­duk­tív” vagy „nem ki­szá­mít­ha­tó” női mun­ka­erő le­épí­té­sé­re.

4. Csa­lád­tá­mo­ga­tó in­téz­ke­dé­sek

A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság csa­lád­po­li­ti­ká­já­nak kon­cep­ci­ó­ja ki­mond­ja, hogy „a csa­lád az élet ke­let­ke­zé­sé­nek, a sze­mé­lyi­ség for­má­ló­dá­sá­nak és az ér­té­kek el­sa­já­tí­tá­sá­nak he­lye. Ah­hoz, hogy a csa­lád be­tölt­hes­se a csa­lád­tag­ok­kal és a tár­sa­da­lom­mal szem­be­ni funk­ci­ó­ját ked­ve­ző kör­nye­zet­re van szük­sé­ge, ahol ki tud­ja elé­gí­te­ni sa­ját anya­gi, kul­tu­rá­lis és lel­ki szük­ség­le­te­it, és sta­bil és ér­té­kes kap­cso­la­to­kat tud ki­ala­kí­ta­ni […] A de­mok­ra­ti­kus ál­lam fel­ada­ta a csa­lá­dok­kal szem­ben olyan jo­gi, gaz­da­sá­gi és in­téz­mé­nyi fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa, me­lyek kel­lő te­ret biz­to­sí­ta­nak a csa­lá­dok fe­le­lős­sé­gé­nek ér­vény­re jut­ta­tá­sá­nak.”11
A tár­sa­da­lom­ban ál­ta­lá­nos egyet­ér­tés van a csa­lá­dok tá­mo­ga­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gé­ről – a konk­rét meg­va­ló­sí­tás te­rén azon­ban több né­zet, vé­le­mény üt­kö­zik. A leg­több nyi­tott kér­dés fel­te­he­tő­en to­vább­ra is a tá­mo­ga­tás for­mái és meg­va­ló­sí­tá­sa te­rén ma­rad. A cél egy olyan egy­sé­ges csa­lád­tá­mo­ga­tá­si rend­szer ki­ala­kí­tá­sa, amely ös­­sze­fo­nó­dik az ál­lam szo­ci­á­lis, po­pu­lá­ci­ós és mig­rá­ci­ós po­li­ti­ká­já­val köl­csö­nö­sen tá­mo­gat­va egy­mást a fel­ál­lí­tott cé­lok el­éré­sé­ben. A csa­lá­dok ha­té­kony és ra­ci­o­ná­lis tá­mo­ga­tá­sá­nak elő­fel­té­te­le a csa­lá­dok prob­lé­má­i­nak, élet­szín­vo­na­lá­nak és ér­ték­rend­szer­ében fel­állt vál­to­zá­sok­nak szisz­te­ma­ti­kus fel­mé­ré­se.

4.1. Az ál­la­mi csa­lád­tá­mo­ga­tá­si po­li­ti­ka stra­té­gi­ai cél­jai

A csa­lád­tá­mo­ga­tá­si po­li­ti­kát el­ér­ni kí­vánt cél­jai alap­ján két fő te­rü­let­re oszt­hat­juk: né­pe­se­dé­si és szo­ci­á­lis cé­lú po­li­ti­ká­ra. A né­pe­se­dé­si cé­lú po­li­ti­ka kö­zép­pont­já­ban olyan kör­nye­zet ki­ala­kí­tá­sa áll, mely a gyer­mek­vál­la­lás­hoz meg­fe­le­lő élet­szín­vo­na­lat és önál­ló­sá­got biz­to­sít min­de­nütt, ahol a csa­lá­dok en­nek el­éré­sé­re ön­erő­ből kép­te­le­nek. A szlo­vák ál­la­mi csa­lád­po­li­ti­ka alap­ve­tő stra­té­gi­ai cél­jai a kö­vet­ke­zők:
– a csa­lá­dok re­la­tív gaz­da­sá­gi önál­ló­sá­gá­nak el­éré­se;
– a csa­lá­dok si­ke­res­sé­ge funk­ci­ó­ik el­lá­tá­sá­ban;
– a há­zas­tár­si és szü­lői kap­cso­la­tok sta­bi­li­tá­sa, ami az egyen­jo­gú­sá­got és a sze­re­pek el­osz­tá­sát il­le­ti;
– a gyer­mek­vál­la­lás­hoz szük­sé­ges op­ti­má­lis fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa.
Ezen hos­­szú tá­vú cé­lok a kö­vet­ke­ző négy, az ál­lam ha­tás­kö­ré­be tar­to­zó te­rü­le­ten ke­rül­nek meg­va­ló­sí­tás­ra:
– a csa­lád és tag­ja­i­nak jo­gi vé­del­me;
– a csa­lá­dok gaz­da­sá­gi és szo­ci­á­lis biz­to­sí­tá­sa;
– a gyer­me­kek és fi­a­ta­lok ne­ve­lé­se, fel­ké­szí­té­se a há­zas­ság­ra és a szü­lői sze­rep­re;
– a csa­lád­tag­ok egész­sé­gé­nek vé­del­me.12
A csa­lá­dok éle­té­be va­ló ál­la­mi be­avat­ko­zás or­szá­gon­ként kü­lön­bö­ző, s ös­­sze­füg­gés­ben áll töb­bek kö­zött a csa­lá­dok élet­szín­vo­na­lá­val, a nem­ze­ti tra­dí­ci­ók­kal, a ki­ala­kult tár­sa­dal­mi ér­ték­rend­del, a la­kos­ság igé­nye­i­vel, és tár­sa­dal­mi meg­ál­la­po­dá­son alap­szik. A nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok több­sé­ge nem he­lyes­li a de­mog­rá­fi­ai fo­lya­ma­tok­ba va­ló kül­ső be­avat­ko­zást, ugyan­ak­kor ezek­ben az or­szá­gok­ban is lé­te­zik csa­lád­po­li­ti­ka, amely azon­ban nem né­pe­se­dé­si in­dít­ta­tá­sú, ha­nem a gyer­mek­vál­la­lás­ból adó­dó ter­he­ket kí­ván­ja eny­hí­te­ni.
A né­pe­se­dé­si cé­lú po­li­ti­kák vizs­gá­la­ta­kor fel­me­rül a kér­dés, hogy az ál­la­mi csa­lád­po­li­ti­ka men­­nyi­re be­fo­lyá­sol­ja a csa­lá­dok gyer­mek­vál­la­lá­si ma­ga­tar­tá­sát, il­let­ve mi­lyen sze­re­pe van a gyer­mek­szám­mal kap­cso­la­tos dön­té­sek­ben. A csök­ke­nő szü­le­tés­szám és a rend­szer­vál­tás után be­kö­vet­ke­zett csa­lád­po­li­ti­kai rest­rik­ci­ók kö­zöt­ti szo­ros kap­cso­lat­ra utal, hogy a posztszocialista or­szá­gok kö­zül egye­dül Ma­gyar­or­szá­gon vol­tak vi­szony­lag sta­bi­lak a ter­mé­keny­sé­gi mu­ta­tók 1990 és 1994 kö­zött, ami alap­ve­tő­en a né­pe­se­dé­si in­dít­ta­tá­sú csa­lád­po­li­ti­ka és csa­lád­tá­mo­ga­tá­si rend­szer meg­őr­zé­sé­vel és sta­bi­li­tá­sá­val ma­gya­ráz­ha­tó. A csa­lá­dok nagy ré­szét súly­tó ked­ve­zőt­len gaz­da­sá­gi hely­zet és a mély­re­ha­tó tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok el­le­né­re is meg­őr­ző­dött a gyer­mek­vál­la­lá­si kedv. Az 1994–1998 kö­zött ha­tal­mon lé­vő kor­mány a csa­lád­po­li­ti­ka cél­ja­it és esz­köz­rend­sze­rét is át­ala­kí­tot­ta – ez lé­nye­gé­ben a tá­mo­ga­tá­sok tel­jes vagy rész­le­ges meg­vo­ná­sát je­len­tet­te, ami a szü­le­té­si mu­ta­tók ro­ha­mos vis­­sza­esé­sé­hez ve­ze­tett.13 Ezek a vál­to­zá­sok utó­lag iga­zol­ták a csa­lád­po­li­ti­ka ered­mé­nyes­sé­gét, ha­té­kony­sá­gát. Több nyu­gat-eu­ró­pai or­szág – köz­tük Fran­cia­or­szág és Svéd­or­szág – ta­pasz­ta­la­tai is azt mu­tat­ják, hogy a ki­szá­mít­ha­tó, meg­bíz­ha­tó és tar­tó­san ér­vé­nye­sü­lő csa­lád­tá­mo­ga­tá­si in­téz­ke­dé­sek és for­mák ered­mé­nye­sen tud­ják be­fo­lyá­sol­ni a gyer­mek­vál­la­lá­si ma­ga­tar­tást, kü­lö­nö­sen ak­kor, ha a gyer­mek­ne­ve­lés tel­jes cik­lu­sát át­öle­lik. Nem­zet­kö­zi ta­pasz­ta­la­tok bi­zo­nyít­ják, hogy a köz­vet­len pénz­ügyi tá­mo­ga­tá­sok po­zi­tí­van, sta­tisz­ti­ka­i­lag mér­he­tő mó­don be­fo­lyá­sol­ják a ter­mé­keny­sé­gi szin­tet, ugyan­ak­kor csu­pán ak­kor iga­zán ha­té­ko­nyak, ha ki­szá­mít­ha­tó gaz­da­sá­gi kör­nye­zet­tel és ked­ve­ző gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok­kal pá­ro­sul­nak. Hang­sú­lyoz­ni kell azon­ban, hogy az anya­gi tá­mo­ga­tá­sok nem csu­pán pénz­be­li ér­té­kü­kön ke­resz­tül fej­tik ki ha­tá­su­kat a né­pe­se­dé­si fo­lya­ma­tok­ra, nem el­ha­nya­gol­ha­tó sze­re­pük van a gyer­me­ket ne­ve­lő csa­lá­dok tár­sa­dal­mi presz­tí­zsé­nek nö­ve­ke­dé­sé­ben és meg­be­csü­lé­sé­ben (Pongrácz 2002).
5. Csa­lád­tá­mo­ga­tás a szlo­vák szo­ci­á­lis rend­szer­ben

A transz­for­má­ci­ós fo­lya­mat a csa­lád­po­li­ti­ka, konk­ré­tan az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás te­rü­le­tén 1994-ben kez­dő­dött. A transz­for­má­ci­ós fo­lya­mat cél­ja egy egy­sé­ges tá­mo­ga­tá­si rend­szer ki­épí­té­se volt az ál­lam ál­tal el­is­mert kü­lön­bö­ző élet­hely­ze­tek ki­ala­ku­lá­sa ese­tén.
Az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás rend­sze­ré­nek alap­el­ve a gyer­mek­te­len és gyer­me­kes csa­lá­dok kö­zöt­ti szo­li­da­ri­tás, ill. a ma­ga­sabb és ala­cso­nyabb be­vé­tel­lel ren­del­ke­ző gyer­me­kes csa­lá­dok kö­zöt­ti szo­li­da­ri­tás (Stanek 1999, 201).
A szo­li­da­ri­tás a köl­csö­nös tá­mo­ga­tás és se­gít­ség­nyúj­tás és az ezen ala­pu­ló tár­sa­dal­mi ös­­sze­fo­gás fi­lo­zó­fi­á­ja, amely az em­be­rek együtt­élé­sé­nek egyik alap­el­ve, egyút­tal a mo­dern tár­sa­da­lom egyik jel­lem­ző­je. A szo­li­da­ri­tás­ra épü­lő tár­sa­da­lom fe­le­lős­sé­get vál­lal tag­jai élet­kö­rül­mé­nye­i­nek ala­kí­tá­sá­ért, bi­zo­nyos mér­té­kig a tár­sa­da­lom egé­szé­ért is fe­le­lős. A gya­kor­lat­ban ez azt je­len­ti, hogy a szo­li­dá­ris tár­sa­da­lom­ban a jó kö­rül­mé­nyek kö­zött élők együtt­mű­köd­nek a nél­kü­lö­zők élet­kö­rül­mé­nye­i­nek ja­ví­tá­sán. A szo­ci­á­lis rend­szer­ben a szo­li­da­ri­tás an­­nyit tesz, hogy pél­dá­ul be­teg­ség, bal­eset, mun­ka­nél­kü­li­ség, élet­kor mi­att vagy más ok­ból tá­mo­ga­tás­ra és se­gít­ség­re szo­ru­ló egyén­nek a tár­sa­da­lom biz­to­sít­ja az ín­sé­ges idő­szak­ra az em­ber­hez mél­tó kö­rül­mé­nye­ket.
Az ál­lam meg­ha­tá­roz­ta azo­kat az élet­hely­ze­te­ket, me­lyek meg­ol­dá­sá­ban részt kí­ván vál­lal­ni, meg­előz­ve ez­zel a csa­lá­dok élet­szín­vo­na­lá­nak nem kí­vánt csök­ke­né­sét. Ilyen élet­hely­ze­tek el­ső­sor­ban a gyer­mek­vál­la­lás, a gyer­mek­ne­ve­lés, a gyer­mek is­ko­láz­ta­tá­sa, a sú­lyo­san fo­gya­té­kos gyer­mek je­len­lé­te a csa­lád­ban, az egyik csa­lád­fenn­tar­tó át­me­ne­ti vagy tar­tós hi­á­nya, a csa­lád­tag el­ha­lá­lo­zá­sa.
A szlo­vák ál­lam a gyer­me­kes csa­lá­do­kat köz­vet­len és köz­ve­tett anya­gi se­gít­ség rend­sze­rén ke­resz­tül kí­ván­ja tá­mo­gat­ni. A köz­vet­len anya­gi se­gít­ség rend­sze­rét ké­pe­zik az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok, a nyug­díj­biz­to­sí­tás és a be­teg­biz­to­sí­tás já­ru­lé­kai, a szo­ci­á­lis se­gély és egyes kap­cso­ló­dó tá­mo­ga­tá­sok, va­la­mint az egyéb jut­ta­tá­sok, mint az ösz­tön­díj és az új há­za­sok­nak já­ró köl­csön. Az egyes tá­mo­ga­tá­si for­mák ös­­sze­ge a jut­ta­tá­so­kat sza­bá­lyo­zó tör­vé­nyek­ben ál­ta­lá­ban ab­szo­lút ér­ték­ben van meg­ha­tá­roz­va. A köz­ve­tett anya­gi se­gít­ség rend­sze­rét az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből nyúj­tott tá­mo­ga­tá­sok ké­pe­zik, mint pél­dá­ul a gyer­mek is­ko­lai ét­kez­te­té­sé­hez va­ló hoz­zá­já­ru­lás, az in­gye­nes tan­köny­vek és se­géd­esz­kö­zök. Köz­ve­tett anya­gi se­gít­ség­nek szá­mít a jö­ve­de­lem­adó-ked­vez­mény is.
A Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­u­ma a szo­ci­á­lis rend­szer­ben több vál­toz­ta­tást is ter­vez. A vál­toz­ta­tá­sok oka a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság Kor­má­nyá­nak ab­ban az el­ha­tá­ro­zá­sá­ban ke­re­sen­dő, hogy kor­mány­zá­sa alatt szo­ci­ál­po­li­ti­kai el­ve­ken mű­kö­dő or­szá­got sze­ret­ne ki­épí­te­ni. Prog­ram­nyi­lat­ko­za­tá­ban el­mond­ja, hogy po­li­ti­ká­já­nak cél­ja olyan szo­ci­á­lis prog­ram be­ve­ze­té­se, amely ga­ran­tál­ja a la­kos­ság szá­má­ra az olyan sze­mé­lyi, gaz­da­sá­gi, szo­ci­á­lis és kul­tu­rá­lis jog­alap meg­tar­tá­sát és tör­vény­be ik­ta­tá­sát, amely mél­tó élet­szín­vo­na­lat biz­to­sít min­den­ki szá­má­ra.
Az aláb­bi­ak­ban ki­emel­ten fog­lal­ko­zunk az egyes tá­mo­ga­tá­si for­mák­kal, ill. is­mer­tet­jük a ter­ve­zett vál­toz­ta­tá­so­kat.

5.1. Ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok

Az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­si rend­szer egy­sze­ri és is­mé­telt jut­ta­tá­sok­ból te­vő­dik ös­­sze.
Egy­sze­ri jut­ta­tá­sok:
– szü­le­té­si jut­ta­tás;
– szü­lői tá­mo­ga­tás;
– egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás a gyer­mek ne­ve­lői el­lá­tás­ban va­ló részésítéséhez;
– egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás a gyer­mek ne­ve­lői el­lá­tás­ban va­ló ré­sze­sí­té­sé­nek meg­szű­né­se­kor.
Is­mé­telt jut­ta­tá­sok:
– csa­lá­di pót­lék;
– gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély (gyes);
– is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás a ne­ve­lői el­lá­tás­ban ré­sze­sü­lő gyer­mek ré­szé­re;
– pót­szü­lő­nek já­ró is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás;
– pót­szü­lő­nek já­ró egyé­ni is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás.
Az egyes tá­mo­ga­tá­si for­má­kat az ál­lan­dó lak­hely sze­rint il­le­té­kes Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal­ban le­het írás­ban kér­vé­nyez­ni. A kér­vé­nye­ző jo­go­sult­sá­ga ese­tén a pénz­ös­­sze­get a hi­va­tal fo­lyó­szám­lá­ra utal­ja, ill. kész­pénz­ben ki­fi­ze­ti.

5.1.1. Csa­lá­di pót­lék14

A tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sü­lők szá­mát és a ki­fi­ze­tett pénz­ös­­szeg nagy­sá­gát te­kint­ve az ál­la­mi szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­si for­mák leg­na­gyobb ré­szét ké­pe­zi. A Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Hi­va­tal 2005-ben ös­­sze­sen 8676 mil­lió ko­ro­nát fi­ze­tett ki 1 312 573 el­lá­tat­lan gyer­mek­re.
Csa­lá­di pót­lék­ra jo­go­sult az el­lá­tat­lan gyer­mek szü­lő­je, örök­be­fo­ga­dás ese­tén – az örök­be­fo­ga­dás­ról szó­ló ha­tá­ro­zat ér­vény­be lé­pé­sé­től – az örök­be­fo­ga­dó szü­lő, ill. az a sze­mély, aki a gyer­me­ket ne­ve­lő­szü­lői el­lá­tás­ban ré­sze­sí­ti az il­le­té­kes szerv jog­erős ha­tá­ro­za­ta alap­ján. A jo­go­sult­ság fel­té­te­le az el­lá­tat­lan gyer­mek­ről va­ló gon­dos­ko­dás, ill. a jo­go­sult sze­mély és az el­lá­tat­lan gyer­mek ál­lan­dó lak­hel­­lyel va­ló ren­del­ke­zé­se a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén.
A gyer­mek el­lá­tat­lan a kö­te­le­ző is­ko­la­lá­to­ga­tás idő­tar­ta­ma alatt, leg­fel­jebb 25 éves ko­rá­ig, ha ta­nul­má­nya­it kö­zép­is­ko­lá­ban vagy egye­te­men, fő­is­ko­lán nap­pa­li ta­go­za­ton foly­tat­ja s mel­let­te nem dol­go­zik. El­lá­tat­lan az a 18. élet­év­ét még be nem töl­tött gyer­mek is, aki­nek hos­­szan tar­tó nem ki­elé­gí­tő egész­sé­gi ál­la­po­ta nem en­ge­di ta­nul­má­nyai foly­ta­tá­sát, ill. a pénz­ke­re­ső te­vé­keny­sé­get.
A csa­lá­di pót­lék je­len­le­gi ha­vi ös­­sze­ge 540 Sk. Min­den év szep­tem­ber 1-jé­től kor­mány­ren­de­let vál­toz­tat­hat­ja ezt az ös­­sze­get.

5. táb­lá­zat. A csa­lá­di pót­lék ala­ku­lá­sa 2002–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.
Meg­jegy­zés: * ha­vi át­lag; ** mil­lió Sk; *** hi­ány­zó adat

2002. jú­ni­us 30-ig a csa­lá­di pót­lék­ra va­ló jo­go­sult­ság a csa­lád jö­ve­del­mi szint­jé­től és a gyer­mek élet­ko­rá­tól fügött. 2002. jú­li­us 1-jé­től a csa­lá­di pót­lék ala­nyi jo­gon jár, az ala­cso­nyabb be­vé­te­lű csa­lá­do­kat az ál­lam a csa­lá­di pót­lék ki­egé­szí­té­sé­vel se­gí­ti. 2004. ja­nu­ár 1-jé­től a csa­lá­di pót­lék ala­nyi jo­gon jár min­den­ki­nek, füg­get­len a csa­lád jö­ve­del­mi szint­jé­től és a gyer­mek élet­ko­rá­tól.

6. táb­lá­zat. Csa­lá­di pót­lék ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sa 2002–2006 kö­zött

For­rás: Správa… 2005 és sa­ját szá­mí­tá­sok.
Meg­jegy­zés: * Az egyes évek­ben az inflaciót fi­gye­lem­be vé­ve, az­az ugyan­ez a pénz­ös­­szeg 2006-ban meny­­nyit ért.

A csa­lá­di pót­lék ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sát fi­gyel­ve meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a 2004. szep­tem­ber 1-jé­től tör­té­nő 40 ko­ro­nás eme­lést kö­vet­ve a tá­mo­ga­tás 540 ko­ro­nás szin­ten stag­nál, ami azt je­len­ti, hogy re­ál­ér­té­ke csök­ken az éves inf­lá­ció kö­vet­kez­té­ben.

5.1.2. Gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély (gyes)17

Azon szü­lő­nek nyúj­tan­dó tá­mo­ga­tás, aki há­rom év­nél fi­a­ta­labb gyer­mek­ről gon­dos­ko­dik, sú­lyo­san be­teg gyer­mek ese­té­ben a kor­ha­tár hat év. A tá­mo­ga­tás a pót­szü­lő­nek is jár, amen­­nyi­ben hat év­nél fi­a­ta­labb gyer­mek­ről gon­dos­ko­dik. A gyer­mek ne­ve­lő­szü­lő­nél va­ló el­he­lye­zé­sé­ről szó­ló bí­ró­sá­gi dön­tés ér­vény­be­lé­pé­sé­től szá­mí­tott leg­fel­jebb há­rom évig kap­ha­tó. A ha­von­ta ki­utalt gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély je­len­le­gi ös­­sze­ge 4440 Sk, mely­re igényt tart­hat a dol­go­zó szü­lő és a pót­szü­lő is az­zal a fel­té­tel­lel, hogy a gyer­me­ket nem óvo­dá­ba (mely már ré­sze­sül tá­mo­ga­tás­ban az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ből), ha­nem más, az ál­lam ál­tal nem tá­mo­ga­tott in­téz­mény­be já­rat­ja, eset­leg ma­gán­sze­mély gon­do­zá­sá­ra bíz­za. A gyest ezidáig csak a gyer­me­ke­i­ket ott­hon ne­ve­lő szü­lők kap­hat­ták. A vál­to­zás cél­ja, hogy a szü­lő sa­ját ma­ga dönt­hes­sen, ön­ma­ga fog­ja gon­doz­ni gyer­me­két, avagy gon­do­zó­ra, eset­leg böl­csö­dé­re bíz­za; el­ső­sor­ban azért, hogy ne ve­szít­se el kap­cso­la­tát a mun­ka­erő­pi­ac­cal. Egyút­tal meg­szűnt a gye­sen lé­vő, ám­de dol­go­zó szü­lő­nek já­ró ha­vi csök­ken­tett, ill. a má­sik szü­lő­nek fi­zet­he­tő egy­sze­ri 1300 ko­ro­nás gyes fo­lyó­sí­tá­sa, me­lyet a 2005. jú­li­us 1-jé­ig ér­vény­ben lé­vő tör­vény le­he­tő­vé tett.
A gyes ugyan­azon gyer­mek ese­té­ben csak az egyik szü­lő­nek jár. Az a szü­lő, aki­nek anya­sá­gi se­gé­lye ala­cso­nyabb a gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély ös­­sze­gé­nél, kér­vé­nyez­he­ti a kü­lönb­ség ki­egyen­lí­té­sét.

7. táb­lá­zat. A gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sa18 2002–2006 kö­zött

For­rás: Správa… 2005 és sa­ját szá­mí­tá­sok.

An­nak el­le­né­re, hogy a tá­mo­ga­tás ös­­sze­ge a 2002–2006 közötti idő­szak­ban ab­szo­lút ér­ték­ben nö­vek­szik, re­ál­ér­té­ke az inf­lá­ció kö­vet­kez­té­ben csök­ken. For­du­lat csak a 2006. szep­tem­ber 1-jé­től be­ve­ze­tett 210 ko­ro­nás eme­lés­sel kö­vet­ke­zett be, ami­kor a tá­mo­ga­tás re­ál­ér­ték­ben is nö­ve­ke­dett.
Gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély­re 2005-ben ös­­sze­sen 6531,3 mil­lió ko­ro­nát fi­zet­tek ki 126 482 anyá­nak és 3435 apá­nak. A 2004-es év­hez ké­pest ez 741,3 mil­lió ko­ro­nás nö­ve­ke­dés az él­ve szü­le­tett gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel, de fő­leg a 2005. jú­li­us 1-jé­től ér­vény­be lé­pett tör­vény­mó­do­sí­tás­sal és a tá­mo­ga­tás ös­­sze­gé­nek 2005. szep­tem­ber 1-jé­vel, 4110 ko­ro­ná­ról 4230 ko­ro­ná­ra tör­té­nő eme­lé­sé­vel ma­gya­ráz­ha­tó.

8. táb­lá­zat. A gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély ala­ku­lá­sa 2003–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.
Meg­jegy­zés: * ha­vi át­lag; ** milió Sk

Viera Tomanová, a je­len­le­gi mun­ka-, szo­ci­á­lis- és csa­lád­ügyi mi­nisz­ter há­rom év alatt 7100 ko­ro­ná­ra emel­né a gyer­mek­gon­do­zá­si se­gély ös­­sze­gét. Vál­toz­na a gyes meg­ha­tá­ro­zá­sa is, a tár­ca 2007 jú­li­us el­se­jé­től há­rom sá­vot kí­ván el­kü­lö­ní­te­ni. A gyes ese­té­ben há­rom kü­lön­bö­ző ös­­sze­get ter­vez­nek be­ve­zet­ni. A leg­ma­ga­sabb ös­­sze­get az a szü­lő kap­ja, aki ma­ga ne­ve­li gyer­me­két, en­nek ös­­sze­gét 4850 ko­ro­ná­ra akar­ják emel­ni. To­vább­ra is jár majd tá­mo­ga­tás azok­nak, akik mun­ka vagy ta­nu­lás mel­lett ne­ve­lik há­rom­éves­nél fi­a­ta­labb gyer­me­kü­ket. A mi­nisz­té­ri­um ezt az össze­get azon­ban jö­vő­re nem emel­né, ma­rad­na az idén szep­tem­ber­től ér­vé­nyes 4440 ko­ro­nás szin­ten. Ezt va­ló­já­ban nem tart­ja gyes­nek a mi­nisz­ter, ha­nem va­la­mi­fé­le ál­la­mi tá­mo­ga­tás­nak a gyer­mek­ne­ve­lés­sel kap­cso­la­tos szol­gál­ta­tá­sok biz­to­sí­tá­sá­hoz. Tá­mo­gat­ná azo­kat a szü­lő­ket is, akik ál­la­mi se­gít­ség­gel mű­kö­dő in­téz­mény­be, pél­dá­ul óvo­dá­ba já­rat­ják gyer­me­kü­ket. En­nek ös­­sze­ge azon­ban jó­val ala­cso­nyabb len­ne a má­sik két tí­pu­sú gyes ös­­sze­gé­nél, a tár­ca mind­ös­­sze 1000 ko­ro­nát ja­va­sol ha­von­ta. A gyes to­vább­ra is a gyer­mek há­rom­éves ko­rá­ig jár majd. A mi­nisz­té­ri­um 2008-tól to­váb­bi je­len­tős eme­lés­re ké­szül, 2008-tól már 5540 ko­ro­nát, 2009 ok­tó­ber el­se­jé­től pe­dig 7100 ko­ro­nát ad­na, fel­te­he­tő­en csak a gyer­me­kü­ket ma­guk ne­ve­lő szü­lők­nek. Az idei, mint­egy 200 ko­ro­nás eme­lés jö­vő­re 342 mil­li­ós több­let­költ­ség­gel jár, ha 2008-ban több mint ezer ko­ro­ná­val akar töb­bet ad­ni a mi­nisz­té­ri­um, az 1,7 mil­li­árd Sk plusz­ki­adást je­lent.

5.1.3. Szü­le­té­si tá­mo­ga­tás20

Az új­szü­lött leg­fon­to­sabb szük­ség­le­te­i­vel kap­cso­la­tos ki­adá­sok fe­de­zé­sé­re nyúj­tott egy­sze­ri tá­mo­ga­tás. Szü­le­té­si tá­mo­ga­tás­ra a szü­lést kö­ve­tő­en jo­go­sult az anya, ill. az apa, ha az anya meg­halt vagy az egy év­nél fi­a­ta­labb gyer­me­ket az apa ne­ve­li, ill. az örök­be­fo­ga­dó szü­lő. A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás­ra az igényt a szü­lést kö­ve­tő 180 na­pon be­lül le­het be­nyúj­ta­ni. A ha­tár­idő el­mu­lasz­tá­sa jog­vesz­tés­sel jár. A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás je­len­le­gi gyer­me­ken­kén­ti ös­­sze­ge 4460 Sk. Ha egy­szer­re két vagy több gyer­mek szü­le­tik és kö­zü­lük leg­alább ket­tő meg­éri a 28 na­pos kort, úgy ez az ösz­­szeg min­den gyer­mek után ezen ös­­szeg fe­lé­vel nö­vek­szik. A jut­ta­tás nem jár, ha a szü­lők az igény be­nyúj­tá­sát meg­elő­ző­en nyi­lat­ko­zat­ban hoz­zá­já­rul­tak a gyer­mek örök­be­adá­sá­hoz vagy ha a gyer­mek a gyám­ha­tó­ság dön­té­se alap­ján ki­ke­rül a csa­lád­ból.

9. táb­lá­zat. A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sa21 2004–2006 kö­zött

For­rás: Správa… 2005 és sa­ját szá­mí­tá­sok.

A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás ös­­sze­gé­nek ala­ku­lá­sát fi­gyel­ve szin­tén le­szö­gez­het­jük, hogy a tá­mo­ga­tás ös­­sze­gé­nek ab­szo­lút ér­ték­ben va­ló nö­ve­ke­dé­se nem von­ja ma­ga után re­ál­ér­té­ké­nek nö­ve­ke­dé­sét. El­len­ke­ző­leg, az inf­lá­ció kö­vet­kez­té­ben csök­ken.

10. táb­lá­zat. A szü­le­té­si tá­mo­ga­tás ala­ku­lá­sa 2002–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.

A szo­ci­á­lis tár­ca ál­tal elő­ter­jesz­tett tör­vény­ja­vas­lat alap­ján a tá­mo­ga­tás nö­ve­ke­dé­sé­nek mér­té­két a kor­mány min­den év szep­tem­ber 1-ig ha­tá­roz­ná meg.
A Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­um sze­rint 2007-ben a tá­mo­ga­tás ter­ve­zett nö­ve­ke­dé­se meg­kö­ze­lí­tő­leg 288 mil­li­ós több­let­költ­sé­get ró­na az ál­lam­ház­tar­tás­ra. Ez a költ­ség 2008-ra el­ér­he­ti a 294 mil­lió ko­ro­nát, 2009-ben pe­dig a 300 mil­li­ót. A szá­mí­tá­sok­nál a Sta­tisz­ti­kai Hi­va­tal 2005-ös ada­ta­it vet­ték ala­pul, ami­kor is 25 250 el­ső­szü­lött jött a vi­lág­ra.
A tör­vény­ja­vas­lat sze­rint a tá­mo­ga­tás fel­té­te­le az len­ne, hogy a gyer­mek meg­ér­je a 28. na­pot, el­len­tét­ben a je­len­le­gi tá­mo­ga­tás­sal, amely min­den meg­szü­le­tett gyer­mek után jár. A mi­nisz­té­ri­um el­ső­sor­ban a szü­le­té­sek szá­mát sze­ret­né nö­vel­ni. Ugyan­ak­kor kor­lá­to­zást is be­ve­zet­ne: mi­vel nem kí­ván­ja a lány­anyák szá­mát nö­vel­ni, ezért nem jár majd ez a tá­mo­ga­tás a 18 éves­nél fi­a­ta­labb kor­ban szü­lő lá­nyok­nak.
A ter­ve­zet el­len­ző­i­nek ki­sebb ki­fo­gá­sai van­nak az újabb szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás­sal kap­cso­lat­ban. A Dzurinda-kormány mun­ka­ügyi mi­nisz­te­re, Iveta Radièová is fel­lé­pett a tá­mo­ga­tás nö­ve­lé­se el­len. Vé­le­mé­nye sze­rint nem ez a lé­pés a leg­ha­té­ko­nyabb mód­ja a ked­ve­zőt­len de­mog­rá­fi­ai ada­tok ja­ví­tá­sá­nak. A Ke­resz­tény­de­mok­ra­ta Szö­vet­ség jó né­hány al­ka­lom­mal han­got adott an­nak a vé­le­mé­nyé­nek, hogy a tá­mo­ga­tást nem­csak az el­ső­szü­löt­tek­nek kel­le­ne kap­ni­uk, ha­nem az ös­­szes meg­szü­le­tett gyer­mek­nek. Fé­lő, hogy ez csak az egy gyer­mek vál­la­lá­sát erő­sí­ti, hi­szen már ma is min­den má­so­dik gyer­mek el­ső és utol­só is egy­ben. Nem he­lyes­li, hogy a szo­ci­á­lis hely­zet­re va­ló te­kin­tet nél­kül min­den­ki egy­for­ma tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül­jön, hi­szen a sze­gé­nyeb­bek­nek több­re len­ne szük­sé­gük, a gaz­da­gabb csa­lá­dok­nak pe­dig sok eset­ben nem hi­á­nyoz­na a meg­ígért pénz.
Ha­son­ló vál­toz­ta­tást haj­tott vég­re Jiøí Paroubek szin­tén bal­ol­da­li kor­má­nya Cseh­or­szág­ban. 2006 áp­ri­li­sá­tól a cseh csa­lá­dok 17 500 cseh ko­ro­nát – amely meg­kö­ze­lí­tő­leg 23 000 szlo­vák ko­ro­na – kap­nak. Ez az ös­­szeg ed­dig 8750 cseh ko­ro­na – va­gyis 11 400 Sk – volt. El­len­tét­ben a szlo­vák ter­ve­zet­tel, ahol csak az el­ső­szü­lött len­ne jo­go­sult a tá­mo­ga­tás­ra, Cseh­or­szág­ban az ös­­szes gyer­mek meg­kap­ja ezt az ös­­sze­get.22
5.1.4. Szü­lői tá­mo­ga­tás

Szü­lők­nek nyúj­tott tá­mo­ga­tás, akik­nek egy­szer­re há­rom vagy több gyer­me­kük szü­le­tett vagy két éven be­lül is­mé­tel­ten ik­re­ik szü­let­tek. Az éven­te ki­utalt tá­mo­ga­tás je­len­le­gi ös­­sze­ge min­den egyes gyer­mek­re 2420 Sk a gyer­mek hat éves ko­rá­ig, 2980 Sk a gyer­mek hat és ti­zen­öt éves ko­ra kö­zött és 3170 Sk a gyer­mek ti­zen­öt éves ko­rá­ban.

11. táb­lá­zat. A szü­lői tá­mo­ga­tás ala­ku­lá­sa 2002–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.

5.1.5. Ne­ve­lé­si hoz­zá­já­ru­lás23

2006. ja­nu­ár el­se­jé­től lé­pett élet­be a ne­ve­lé­si hoz­zá­já­ru­lás­ról szó­ló új tör­vény, mely e tá­mo­ga­tás öt for­má­ját kü­lön­böz­te­ti meg. Eb­ből ket­tő egy­sze­ri, há­rom pe­dig is­mé­telt tá­mo­ga­tá­si for­ma:
1. Egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás a gyer­mek ne­ve­lői el­lá­tás­ban va­ló részésítéséhez – a tá­mo­ga­tás a gyer­mek alap­ve­tő szük­ség­le­te­i­nek, mint ru­há­zat, ci­pő, tisz­tál­ko­dá­si kel­lé­kek, bú­tor ki­elé­gí­té­sé­re szol­gál. Az egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás je­len­le­gi ös­­sze­ge 9290 Sk.
2. Egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás a gyer­mek ne­ve­lői el­lá­tás­ban va­ló ré­sze­sí­té­sé­nek meg­szű­né­se­kor – a gyer­mek önál­ló­su­lá­sát hi­va­tott elő­se­gí­te­ni. A tá­mo­ga­tás­ra igényt tart­hat a nagy­ko­rú­sá­got el­ért gyer­mek, ha a ne­ve­lői el­lá­tás leg­alább egy évig tar­tott a nagy­ko­rú­ság el­éré­se előtt. Az egy­sze­ri hoz­zá­já­ru­lás je­len­le­gi ös­­sze­ge 23 240 Sk.
3. Is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás a ne­ve­lői el­lá­tás­ban ré­sze­sü­lő gyer­mek ré­szé­re – az ál­lam e mó­don el­ső­sor­ban a gyer­mek ne­ve­lé­sé­vel, ta­nít­ta­tá­sá­val és la­ká­sá­val kap­cso­la­tos költ­sé­gek­hez já­rul hoz­zá. A tá­mo­ga­tás je­len­le­gi ös­­sze­ge ha­vi 3490 Sk, ha az el­lá­tat­lan gyer­mek­nek nincs be­vé­te­le; be­vé­tel ese­tén a tá­mo­ga­tás a fen­ti ös­­szeg és a be­vé­tel köz­ti kü­lönb­ség.
4. Pót­szü­lő­nek já­ró is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás – a tá­mo­ga­tás­ra a pót­szü­lő jo­go­sult. Ki­vé­telt ké­pez az a pót­szü­lő, aki­nek há­zas­tár­sa vagy ön­ma­ga anya­sá­gi tá­mo­ga­tást vagy gyer­mek­gon­do­zá­si tá­mo­ga­tást kap, ill. a gyer­mek­kel egye­nes ágú ro­ko­ni kap­cso­lat­ban van. Az is­mé­telt tá­mo­ga­tás je­len­le­gi ha­vi ös­­sze­ge 4440 Sk. Amen­­nyi­ben a pót­szü­lő sze­mé­lye­sen gon­dos­ko­dik há­rom vagy több gyer­mek­ről, akik egyút­tal test­vé­rek, ez az ös­­szeg ha­von­ta 3150 ko­ro­ná­val több.
5. Pót­szü­lő­nek já­ró egyé­ni is­mé­telt hoz­zá­já­ru­lás – e tá­mo­ga­tás­ra jo­go­sult az a pót­szü­lő, aki bí­ró­sá­gi dön­tés alap­ján sú­lyo­san fo­gya­té­kos gyer­me­ket ré­sze­sít ne­ve­lői el­lá­tás­ban, ró­la sze­mé­lye­sen gon­dos­ko­dik és ál­lan­dó lak­hel­­lyel ren­del­ke­zik a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén. A ha­von­ta ki­utalt tá­mo­ga­tás je­len­le­gi ös­­sze­ge 1830 Sk.

12. táb­lá­zat. A ne­ve­lé­si hoz­zá­já­ru­lás ala­ku­lá­sa 2002–2005 kö­zött

For­rás: Správa… 2005.
Meg­jegy­zés: * mil­lió Sk; ** ha­vi át­lag

5.1.6. Ét­ke­zé­si hoz­zá­já­ru­lás, tan­szer­tá­mo­ga­tás, mo­ti­vá­ci­ós hoz­zá­já­ru­lás, ösz­tön­díj24

Óvo­dás és alap­is­ko­lás ko­rú gyer­me­ke­ik után já­ró szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás­ban ré­sze­sül­het­nek az anya­gi szük­ség­hely­zet­ben25 lé­vő csa­lá­dok.
A rá­szo­ru­lók ét­kez­te­té­si hoz­zá­já­ru­lást na­pi rend­sze­res­ség­gel kap­hat­nak, mely­nek ös­­sze­ge ha­von­ta mint­egy 500 ko­ro­nát tesz ki. Az ös­­sze­get ha­von­ta fo­lyó­sít­ják az il­le­té­kes óvo­dá­nak, ill. is­ko­lá­nak.
A tan­szer­tá­mo­ga­tás ér­té­ke 1000 Sk. Egy­sze­ri, éves szin­tű hoz­zá­já­ru­lást je­lent. Két rész­let­ben fo­lyó­sít­ják. Míg ko­ráb­ban csak az is­ko­lás ko­rú gyer­me­kek, je­len­leg már az óvo­dá­sok is jo­go­sul­tak a tan­szer­tá­mo­ga­tás­ra. A tá­mo­ga­tást azon­ban csak ab­ban az eset­ben fo­lyó­sít­ják szá­muk­ra, ha a rá­kö­vet­ke­ző év­ben szü­le­ik be­írat­ják őket az is­ko­lá­ba. A tan­szer­tá­mo­ga­tás­ra ki­utalt ös­­sze­get szin­tén nem a szü­lő, ha­nem az óvo­da, ill. az is­ko­la kap­ja meg.
A szü­lő­nek fél­éven­ként kell iga­zol­nia, hogy gyer­me­ke jo­go­sult a tá­mo­ga­tás­ra, ill. min­den olyan eset­ben, ha szá­mot­te­vő vál­to­zás áll be anya­gi hely­ze­té­ben. A kér­vé­nye­ző nem a szü­lő, ha­nem az óvo­da-, ill. az is­ko­la­fenn­tar­tó ön­kor­mány­zat.
Az alap- és kö­zép­is­ko­lák di­ák­jai ta­nul­má­nyi ered­mé­nye­ik függ­vé­nyé­ben ösz­tön­díj­ban is ré­sze­sül­het­nek. Az is­ko­lák ál­lít­ják ös­­sze a di­ák­ja­ik ta­nul­má­nyi át­la­gát fel­tün­te­tő jegy­zé­ket, a mun­ka-, szo­ci­á­lis- és csa­lád­ügyi hi­va­ta­lok­nak ezt kö­ve­tő­en kell meg­ál­la­pí­ta­ni­uk mind a jo­go­sult­sá­got, mind a tá­mo­ga­tás mér­té­két.
13. táb­lá­zat. Szo­ci­á­lis ösz­tön­dí­jak a di­ák tamulmányi ered­mé­nyei alap­ján 2006-ban

For­rás: Správa… 2005
Meg­jegy­zés: * elő­ző fél­évi

Anya­gi szük­ség­hely­zet­ben lé­vő gyer­me­kek ré­szé­re 2005-ben 427,3 mil­lió Sk tá­mo­ga­tást fi­zet­tek ki. Ha­von­ta 80 900 gyer­mek ré­sze­sült ét­ke­zé­si hoz­zá­já­ru­lás­ban, 20 058 gyer­mek ka­pott ösz­tön­dí­jat és 123 880 gyer­mek tan­szer­tá­mo­ga­tást.
A Mun­ka-, Szo­ci­á­lis- és Csa­lád­ügyi Mi­nisz­té­ri­um 2005 jú­ni­u­sá­ban vég­zett fel­mé­ré­sé­nek ered­mé­nye ezen tá­mo­ga­tá­si for­mák po­zi­tív ha­tá­sá­ról szá­mol be az anya­gi szük­ség­hely­ze­tű csa­lá­dok­ból szár­ma­zó gyer­me­kek esély­egyen­lő­sé­gé­nek nö­ve­lé­sé­re.

5.1.7. Egye­te­mi ösz­tön­dí­jak – szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tás

Csak­is azok a nap­pa­li ta­go­za­tos hall­ga­tók kap­hat­ják, akik nem lé­pik túl ta­nul­má­nya­ik elő­re meg­sza­bott idő­ke­re­tét, va­gyis nem is­mé­tel­nek évet. Ha az egye­te­mis­ta lak­he­lyén kí­vü­li fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény­ben foly­tat­ja ta­nul­má­nya­it, a tá­mo­ga­tás ösz­­sze­ge nö­ve­ked­het.
A csa­lád ha­vi jö­ve­del­mé­hez nem szá­mít­ják hoz­zá a hall­ga­tó ke­res­mé­nyét, ha nem ha­lad­ja meg a ha­vi 5676 ko­ro­nát, va­gyis a lét­mi­ni­mum 1,2-sze­re­sét. Ha a hall­ga­tó a lét­mi­ni­mum 1,2-sze­re­sé­nél ma­ga­sabb ha­vi jö­ve­de­lem­mel bír, csu­pán a kü­lönb­sé­get ad­ják hoz­zá a csa­lád­ja be­vé­tel­éhez. Ha az egye­te­mis­ta – te­gyük fel – ha­vi 7000 Sk mun­ká­ból szár­ma­zó be­vé­tel­re tesz szert, a csa­lád jö­ve­del­mé­hez 1324 ko­ro­nát ad­nak hoz­zá, va­gyis a meg­ke­re­sett ös­­szeg és a lét­mi­ni­mum 1,2-sze­re­se köz­ti kü­lönb­sé­get. A tá­mo­ga­tást az adott fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mény ta­nul­má­nyi osz­tá­lyán kell kér­vé­nyez­ni.

5.1.8. Pót­tar­tás­díj

A 2005. ja­nu­ár el­se­jé­től ér­vény­be lé­pett 452/2004 szá­mú tör­vény sza­bá­lyoz­za. A pót­tar­tás­díj az ál­lam ál­tal nyúj­tott ös­­szeg a bí­ró­sá­gi dön­tés alap­ján tar­tás­díj­ra jo­go­sult gyer­mek ré­szé­re ab­ban az eset­ben, ha a tar­tás­dí­jat nem fi­ze­ti a bí­ró­sá­gi dön­tés alap­ján meg­ha­tá­ro­zott sze­mély.
A pót­tar­tás­díj­ra igény tart­ha­tó, ha a kö­te­les sze­mély a tar­tás­dí­jat há­rom egy­más után kö­vet­ke­ző hó­na­pon ke­resz­tül nem fi­ze­ti, ha a gyer­mek rend­sze­re­sen jár is­ko­lá­ba és ál­lan­dó lak­hel­­lyel ren­del­ke­zik a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság te­rü­le­tén, va­la­mint ha az igény­lő és a ve­le kö­zö­sen el­bí­rá­lan­dó sze­mé­lyek be­vé­te­le nem ha­lad­ja meg a lét­mi­ni­mum 2,2-sze­re­sét. A ha­von­ta ki­fi­ze­tett póttarsdásdíj leg­fel­jebb az el­lá­tat­lan gyer­mek­re szá­mí­tott lét­mi­ni­mum 1,2-sze­re­se le­het, je­len­leg 2724 Sk.
Az ál­lam ilyen mó­don vál­lal­ja át a tar­tás­díj fi­ze­té­sét, me­lyet azon­ban a kö­te­les sze­mé­lyen bün­te­tés­sel együtt be­hajt, ami­nek nagy­sá­ga a ki­fi­ze­tett pót­tar­tás­díj 25%-a.
2005-ben 38,437 mil­lió ko­ro­nát for­dí­tot­tak a pót­tar­tás­dí­jak ki­fi­ze­té­sé­re.
6. Csa­lád­tá­mo­ga­tó ele­mek a szlo­vák adó­rend­szer­ben

An­nak el­le­né­re, hogy szá­mos el­len­érv szü­le­tett az adó­rend­szer szo­ci­ál­po­li­ti­kai cé­lok­ra va­ló fel­hasz­ná­lá­sa el­len, a leg­több ál­lam, így Szlo­vá­kia adó­rend­szer­ének is szer­ves ré­szét ké­pe­zik a csa­lád­tá­mo­ga­tó in­téz­ke­dé­sek. Az adó­rend­szer az anya­sá­gi jut­ta­tá­sok és a csa­lá­di pót­lék mel­lett a csa­lád­po­li­ti­ka fon­tos esz­kö­ze. Az adó­ked­vez­mé­nyek a tár­sa­dal­mi igaz­sá­gos­ság egyik faj­tá­ját kép­vi­se­lik, amen­­nyi­ben fi­gye­lem­be ve­szik az adó­alany te­her­vi­se­lő ké­pes­sé­gé­nek szint­jét a jö­ve­de­lem­adó ös­­sze­gé­nek meg­ha­tá­ro­zá­sa­kor. A csa­lád­po­li­ti­ka for­má­ló­dá­sá­nak idő­sza­ká­ban (múlt szá­zad el­ső fe­le) a tár­sa­da­lom­ban az egy­ke­re­sős csa­lád­fenn­tar­tói mo­dell volt a meg­ha­tá­ro­zó, az­az a csa­lád­fő egye­dül gon­dos­ko­dott fe­le­sé­gé­ről és gyer­me­ke­i­ről. Az adó­ked­vez­mé­nyek rend­sze­re ezért a csa­lá­do­kat két le­het­sé­ges irány­ból kö­ze­lí­ti meg: a ked­vez­mé­nyek egyik cso­port­ja fi­gye­lem­be ve­szi a há­zas­pár egyik tag­já­nak el­tar­tot­ti hely­ze­tét, a má­sik cso­port­ba azon ked­vez­mé­nyek so­rol­ha­tók, ame­lyek az el­tar­tott gyer­me­kek­re vo­nat­ko­zó­an jár­nak (Mé­szá­ros 2006).

6.1. A 2004. ja­nu­ár 1-jé­től ér­vény­be le­vő adó­rend­szer csa­lád­tá­mo­ga­tó ele­mei

A 2004-ben élet­be lé­pő adó­re­form az egy­kul­csos adó be­ve­ze­té­sén túl mó­do­sí­tot­ta az ad­dig ér­vény­ben le­vő adó­rend­szer csa­lád-, ill. gyer­mek­tá­mo­ga­tá­si ele­me­it. Emel­ke­dett az adó­alany­ra és a ve­le egy ház­tar­tás­ban élő há­zas­társ után igé­nyel­he­tő ked­vez­mény: mind­ket­tő ös­­sze­ge 2004-től a min­den­ko­ri lét­mi­ni­mum 19,2-sze­re­sé­re vál­to­zott. (2003-ban 38 760 Sk, ill. 12 000 Sk, 2004-ben 80 832 Sk, 2005-ben 87 936 Sk.) A re­for­mot meg­elő­ző tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zás csu­pán az adó­kö­te­les jö­ve­de­lem­mel nem ren­del­ke­ző há­zas­társ ese­tén jo­go­sí­tot­ta fel az adó­alanyt az adó­csök­ken­tő té­tel igény­be vé­te­lé­re. 2004-től az adó­alany min­den olyan eset­ben jo­go­sult a ked­vez­mény­re, mi­kor há­zas­tár­sa jö­ve­del­me nem éri el a lét­mi­ni­mum 19,2-sze­re­sét, és e két ös­­szeg kü­lönb­sé­gé­vel csök­kent­he­ti adó­alap­ját. Meg­vál­to­zott a gyer­me­kek után le­szá­mít­ha­tó adó­ked­vez­mény: 2003-ban 16 800 SK-t le­he­tett éven­te26 gyer­me­ken­ként le­ír­ni az adó­alap­ból, 2004-ben ez évi 4800 SK adóbónuszra vál­to­zott, mely a fi­ze­ten­dő adó ös­­sze­gét csök­ken­ti. Amen­­nyi­ben leg­alább az egyik szü­lő dol­go­zik, az el­tar­tott gyer­mek­kel egy ház­tar­tás­ban él és jö­ve­del­me meg­ha­lad­ja a min­den­ko­ri mi­ni­mál­bér hat­szo­ro­sát, a gyer­mek után já­ró bónuszt, ill. en­nek a fi­ze­ten­dő adó­val mó­do­sí­tott ré­szét kész­hez kap­ja. A bónusz ki­fi­ze­té­se a gyer­mek óvo­da-, il­let­ve is­ko­la­lá­to­ga­tá­sá­hoz kö­tött. Ez az in­téz­ke­dés a mun­ka­nél­kü­li­ség csök­ken­té­sé­re irá­nyul, hi­szen az adóbónuszra csak az jo­go­sult, aki önál­ló vál­lal­ko­zás­ból vagy mun­ka­vi­szony­ból szár­ma­zó jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zik. Ér­de­kes vo­nás, hogy a tör­vény nem tesz kü­lönb­sé­get ha­zai, ill. kül­föld­ről szár­ma­zó jö­ve­de­lem kö­zött, ez­zel ösz­tö­nöz­ve a mun­ka­erő mo­bi­li­tá­sát az or­szá­gon be­lül és kül­föld­re egy­aránt.27
14. táb­lá­zat. A sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adó főbb vál­to­zá­sai 2003–2004-ben

For­rás: a 366/1999 és az 595/2003 (11. §) szá­mú tör­vény.

Az adóbónusz be­ve­ze­té­se le­he­tő­vé tet­te, hogy az ala­cso­nyabb jö­ve­del­mű csa­lá­dok is ha­szon­él­ve­zői le­gye­nek az adó­rend­szer ál­tal nyúj­tott csa­lád­tá­mo­ga­tá­si ele­mek­nek, hi­szen az ala­csony adó­kö­te­les jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­ző csa­lá­dok a re­form előtt a gyer­me­kek utá­ni ked­vez­mé­nyek­től el­es­tek. Az adóbónusz be­ve­ze­té­sé­vel a kor­mány meg­szün­tet­te a hát­rá­nyo­san érin­tett csa­lá­dok ilyen jel­le­gű diszk­ri­mi­ná­ci­ó­ját: az ő ese­tük­ben az ed­dig nem ér­vé­nye­sít­he­tő ked­vez­mé­nye­ket pénz­ügyi tá­mo­ga­tás (adóbónusz) for­má­já­ban kész­hez kap­ják.

6.2. A 2004-ben élet­be lé­pő re­form­cso­mag ha­tá­sa a csa­lá­dok gaz­da­sá­gi-szo­ci­á­lis hely­ze­té­re

A 2004-ben élet­be lé­pő szé­les­kö­rű re­form­prog­ram – mely a be­fek­te­té­si kör­nye­zet ja­ví­tá­sá­val Szlo­vá­kia gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mé­nyét hi­va­tott nö­vel­ni – mind az or­szá­gon be­lül, mind nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban nem cse­kély el­is­me­rést ví­vott ki ma­gá­nak. 2005-ben a Vi­lág­bank Szlo­vá­ki­át vá­lasz­tot­ta a 2004-es év re­form­or­szá­gá­nak, és a be­fek­te­té­si kör­nye­zet te­kin­te­té­ben he­te­dik­nek rang­so­rol­ta a vizs­gált 145 or­szág kö­zül. Ugyan­ak­kor a re­form­ter­ve­ze­tek ke­mény el­len­ál­lás­ba üt­köz­tek az or­szág egyes te­rü­le­te­in és bi­zo­nyos ér­de­kelt­sé­gi kö­rök­ben. A leg­több tá­ma­dás­nak az adott ala­pot, hogy a re­for­mok amel­lett, hogy a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést tá­mo­gat­ják, egy­ben mé­lyí­tik a sza­ka­dé­kot a ked­ve­zőbb gaz­da­sá­gi kör­nye­zet ha­szon­él­ve­zői és azon cso­por­tok kö­zött, akik jö­ve­del­mük je­len­tős vis­­sza­esé­sé­nek koc­ká­za­tá­val szá­mol­hat­nak a re­for­mot kö­ve­tő­en.
Mind a szlo­vák, mind a nem­zet­kö­zi meg­fi­gye­lők kö­ré­ben meg­ál­la­pí­tást nyert, hogy Szlo­vá­ki­á­ban a ki­lenc­ve­nes évek­ben fenn­ál­ló szo­ci­á­lis el­lá­tó rend­szer meg­le­he­tő­sen ha­té­kony biz­ton­sá­gi há­ló­ként mű­kö­dött, de ugyan­ak­kor pénz­ügyi szem­pont­ból fenn­tart­ha­tat­lan volt, az ala­csony jö­ve­del­mi po­ten­ci­ál­lal ren­del­ke­ző­ket demotiválta a mun­ka­hely­ke­re­sés­ben és gaz­da­sá­gi ak­ti­vi­tá­suk­ban, va­la­mint fenn­tar­tá­sa ma­gas adó­ter­he­ket kö­ve­telt, ami je­len­tős aka­dály­nak szá­mí­tott a mun­ka­hely­te­rem­tés­ben.
A Vi­lág­bank szá­mí­tá­sai sze­rint a 2004-ben élet­be lé­pett szo­ci­á­lis és gaz­da­sá­gi re­form­cso­mag a csa­lá­dok több­sé­gét po­zi­tí­van érin­tet­te, kü­lö­nö­sen azo­kat a csa­lá­do­kat, ahol leg­alább az egyik a há­zas­tár­sak kö­zül ren­del­ke­zett mun­ka­vi­szon­­nyal. Ez nagy­ban an­nak kö­szön­he­tő, hogy nem ér­te őket anya­gi vesz­te­ség a szo­ci­á­lis tá­mo­ga­tá­sok kor­lá­to­zá­sa, il­let­ve csök­ke­né­se mi­att (hi­szen nem volt rá jo­go­sult­sá­guk), és egy­ben nyer­tek az adó­re­form ál­tal be­ve­ze­tett újí­tá­sok (pl. az adóbónusz) ál­tal. Kü­lö­nö­sen igaz ez az át­la­gon fe­lü­li jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­ző csa­lá­dok­ra, akik­nek be­vé­te­le több eset­ben nö­ve­ke­dett, hi­szen a csa­lá­di pót­lék csök­ke­né­sé­ből szár­ma­zó jövedelemkiesést mes­­sze túl­sú­lyoz­ta az adó­tör­vény ad­ta új le­he­tő­sé­gek­ből szár­ma­zó ha­szon (World Bank 2005).
Ös­­sze­tet­tebb kér­dés azon csa­lá­dok hely­ze­té­nek meg­íté­lé­se, ahol gaz­da­sá­gi­lag egyik csa­lád­tag sem ak­tív – eb­be a ka­te­gó­ri­á­ba tar­toz­nak ál­ta­lá­nos­ság­ban vé­ve a mun­ka­nél­kü­li­ek és a szo­ci­á­lis ese­tek. Az adó­re­form a szo­ci­á­lis se­gély­ben ré­sze­sí­tett csa­lá­dok élet­szín­vo­na­lá­nak bi­zo­nyos mér­té­kig va­ló csök­ke­né­sét ered­mé­nyez­te (a ma­ga­sabb inf­lá­ció okán), a má­sik ol­da­lon vi­szont a köz­vet­len adó­kon ke­resz­tül se­gí­tett a gaz­da­sá­gi­lag inak­tív la­kos­ság mun­ka­vál­la­lá­si mo­ti­vá­ci­ó­já­nak hely­re­ál­lí­tá­sá­ban (IFP 2005).
Gaz­da­sá­gi ku­ta­tá­sok (Áren­dás et al. 2006; IFP 2005; Moore 2005) vi­lá­go­san azt mu­tat­ják, hogy az adó­rend­szer re­form­ja ja­ví­tott azon csa­lá­dok hely­ze­tén, ahol leg­alább egy szü­lő dol­go­zik. Amen­­nyi­ben az adó­alany leg­alább egy el­tar­tott gyer­mek után adó­ked­vez­mény­re jo­go­sult, a jö­ve­de­lem­re va­ló te­kin­tet nél­kül jö­ve­del­me na­gyobb ré­szét kap­ja kéz­hez a re­form ál­tal be­ve­ze­tett mó­do­sí­tá­sok után, mint vál­to­zat­lan fel­té­te­lek mel­lett 2003-ban. A gyer­me­kek szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­vel a po­zi­tív ha­tá­sok egy­re mar­kán­sab­bak. Azok az adó­alany­ok, akik­nek az adó­alap­juk­ból szá­mí­tott adó nem ha­lad­ja meg az ál­ta­luk igé­nyel­he­tő adóbónusz ös­­sze­gét, a két ös­­szeg kü­lönb­sé­gét kéz­hez kap­ják, ami e cso­por­tok ese­té­ben ne­ga­tív ef­fek­tív adó­kul­csot in­du­kál. Az IFP28 szá­mí­tá­sai sze­rint 2004-ben a mun­ka­vál­la­lók tisz­ta re­ál­jö­ve­del­me nem csök­kent, sőt a mun­ka­vál­la­lók nagy ré­sze a re­form be­ve­ze­té­sé­vel nyert – el­ső­sor­ban a gyer­me­kes csa­lá­dok.
A re­for­mok kri­ti­ku­sai szá­mos eset­ben azon csa­lá­dok anya­gi hely­ze­té­nek rom­lá­sá­val ér­vel­tek, ahol mind­két szü­lő mun­ka­nél­kü­li: az adó­rend­szer­be fog­lalt gyer­me­kek után já­ró ked­vez­mé­nyek e ré­te­gek szá­má­ra nem el­ér­he­tők, így őket kü­lö­nö­sen ér­zé­ke­nyen érin­ti az adóbónusz be­ve­ze­té­sé­vel pár­hu­za­mo­san tör­té­nő csa­lá­di­pót­lék-csök­ke­nés. Egyes ki­emel­ke­dő­en ma­gas mun­ka­nél­kü­li­ség­gel súj­tott ré­gi­ók­ban a szü­lők mun­ká­ba ál­lá­sá­nak esé­lye erő­sen kor­lá­to­zott, így na­gyon cse­kély az esé­lye an­nak, hogy a jö­vő­ben ezt a tá­mo­ga­tá­si for­mát igény­be ve­gyék.

15. táb­lá­zat. A net­tó jö­ve­de­lem vál­to­zá­sa 2004-ben a csa­lád szem­pont­já­ból

For­rás: www.finance.gov.sk.
A Nagy­szom­ba­ti Egye­tem ál­tal ké­szí­tett fel­mé­rés – mely töb­bek kö­zött a csa­lá­dok szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi hely­ze­te és a gyer­mek­vál­la­lá­si kedv köz­ti ös­­sze­füg­gé­se­ket kí­ván­ta fel­mér­ni – tük­rö­zi, hogy a csa­lá­dok gyer­mek­vál­la­lás­ról szó­ló dön­té­sé­re a ma­te­ri­á­lis fel­té­te­lek tel­je­sü­lé­sé­nek van a leg­na­gyobb sze­re­pe (la­kás, pénz­ügyi hely­zet, tár­sa­dal­mi bi­zony­ta­lan­ság). A gyer­mek­vál­la­lás­sal kap­cso­la­tos aka­dá­lyok te­hát, leg­alább­is elv­ben, el­há­rít­ha­tók, meg­szün­tet­he­tők. A gaz­da­sá­gi re­for­mok foly­ta­tá­sa cél­zott csa­lád­po­li­ti­ká­val ös­­sze­köt­ve vis­­sza­ál­lít­hat­ná a né­pes­ség sta­bil fenn­tar­tá­sá­hoz szük­sé­ges szü­le­té­si mu­ta­tó­kat (Matulník – Ritomský – Pastor 2003).

7. Ös­­szeg­zés

Szlo­vá­kia óri­á­si de­mog­rá­fi­ai vál­to­zá­sok­nak le­he­tett szem­ta­nú­ja az ál­la­mi szo­ci­a­liz­mus­ból a pi­ac­gaz­da­ság­ba va­ló át­me­ne­tet kö­ve­tő­en. A né­pes­ség ös­­sze­té­tel­ének ala­ku­lá­sa in­do­kolt­tá, sőt meg­ke­rül­he­tet­len­né tet­te a csa­lád­tá­mo­ga­tá­si rend­sze­rek és po­li­ti­ka új­ra­for­má­lá­sát, amely a Szlo­vák Köz­tár­sa­ság mint önál­ló ál­lam meg­ala­ku­lá­sát kö­ve­tő­en fo­ko­za­tos és ál­lan­dó vál­to­zá­so­kon ment ke­resz­tül.
Az ál­lam fő fe­le­lős­sé­ge a csa­lá­dok szo­ci­á­lis-gaz­da­sá­gi biz­ton­sá­gát il­le­tő­en olyan po­li­ti­kai, jo­gi, adó­zá­si és in­téz­mé­nyi fel­té­te­lek ki­ala­kí­tá­sa, me­lyek tá­mo­gat­ják a gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mény nö­ve­ke­dé­sét és a makroökonómiai egyen­súly el­éré­sét. A szo­ci­á­lis szfé­ra te­rén a szlo­vák kor­mány­nak olyan po­li­ti­kát kell kö­vet­nie, amely össz­hang­ban áll a tra­di­ci­o­ná­lis eu­ró­pai ér­té­kek­kel. Ez alatt fő­ként az egyé­ni fe­le­lős­sé­get, az egyen­jo­gú­sá­got, az egyén ön­meg­va­ló­sí­tá­si le­he­tő­sé­ge­i­nek ma­xi­ma­li­zá­lá­sát ért­jük, il­let­ve a kö­zös­ség azon fel­ada­tát, hogy a hát­rá­nyos hely­ze­tű tár­sa­dal­mi ré­te­gek­ről gon­dos­kod­jon.
A 2004-ben ér­vény­be lé­pő re­for­mok si­ke­res­sé­gét mi sem bi­zo­nyít­ja job­ban, mint a ha­tal­mas ha­zai és nem­zet­kö­zi po­zi­tív vissz­hang. A Vi­lág­bank 2005-ben ké­szí­tett, a re­form­cso­mag egé­szé­nek szen­telt vizs­gá­la­tá­ban rá­mu­ta­tott, hogy a vál­to­zá­sok ki­mu­tat­ha­tó­an elő­nyös­nek bi­zo­nyul­tak mind makroökonómiai, mind mikroökonómiai szem­pont­ból. Mint min­den tör­vé­nyi vál­to­zás, e re­form­cso­mag is ma­gá­ban hor­doz­za egyes tár­sa­dal­mi cso­por­tok élet­szín­vo­nal vál­to­zá­sá­nak le­he­tő­sé­gét, azon­ban ke­vés két­ség fér hoz­zá, hogy a 2004-es szlo­vák re­for­mok „po­ten­ci­á­lis Pareto-javítást”29 ered­mé­nyez­tek (World Bank 2005).

Fel­hasz­nált iro­da­lom

Acs, Gregory 1996. The impact of welfare on young mothers’ subsequent childbearing decisions. The Jo­ur­nal of Human Resources, Vol. 31, No. 4 (Fall 1996), 898–915. p.
Áren­dás Csaba–Dudás Ta­más–Il­lés Gábor–Szinek Kénesy Ma­ri­an­na 2006. A szlo­vá­ki­ai adó­re­form 2004-ben – a 19% egy éve. In Keszegh Béla–Török Ta­más (szerk.): Gaz­da­sá­gi vál­tás Szlo­vá­ki­á­ban – Economic Reforms in Slovakia. Ko­má­rom, Kempelen Far­kas Tár­sa­ság, 63–96. p.
Dar­vas Ág­nes 2000. Utak vagy té­vu­tak? Csa­lád­tá­mo­ga­tá­sok Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pá­ban a rend­szer­vál­tás után. Phd-disszertáció. Bu­da­pest, EL­TE BTK Szo­ci­o­ló­gi­ai és Szo­ci­ál­po­li­ti­kai In­té­zet és To­vább­kép­ző Köz­pont.
Gauthier, Anne 1996. The State and the Family: A Comparative Analysis of Family Policies in Industrialized Countries. Ox­ford, Clarendon Press.
Gauthier, Anne 2005. Trends in Policies for Family-friendly Societies. In Macura, Miroslav – MacDonald, Alphonse – Haug, Werner (eds.): The New Demographic Regime. Population Challenges and Policy Responses. New York–Geneva, United Nations, 95–110. p.
Gauthier, Anne – Hatzius, Jan 1997. Family Benefits and Fertility: An Econometric Analysis. Population Studies, Vol. 51, No. 3 (No­vem­ber 1997), 295–306. p.
IFP 2005: Prvý rok daòovej reformy alebo 19% v akcii 2005. www.finance.gov.sk/ifp.
Kamerman, Sheila – Kahn, Alfred 1978. Family Policy. Government and Families in Fourteen Countries. New York, Co­lum­bia University Press.
Matulník, Jozef – Ritomský, Alojz – Pastor, Ka­rol 2003. Makrospoloèenské faktory súèasného vývoja pôrodnosti na Slovensku. Sociológia, roè. 35, è. 4, 307–332. p.
Mé­szá­ros Jó­zsef 2006. A csa­lá­di tí­pu­sú jö­ve­de­lem­adó­zás. valosagonline.hu/index.php ?oldal=cikk&cazon=657&lap=0.
Moore, David 2005. Slovakia’s 2004 Tax and Welfare Reforms. IMF Working papers 05/133. Wa­shing­ton, International Monetary Fund.
Pilinská, Viera (ed.) 2004. Demografická charakteristika rodiny na Slovensku. www. stena.infostat.sk/vdc/pdf/rodina2004.pdf.
Plošná podpora rodín – áno èi nie? Bul­le­tin ISP è. 1/05. http://www.employment. gov.sk/mpsvrsr/internet/home/page_pdf.php?id=959&sID=2fa9058f92e1216a5dd0e461c41ba9cb#search=%22Plo%C5%A1n%C3%A1%20podpora%20rod%C3%ADn%20%E2%80%93%20%C3%A1no%20%C4%8Di%20nie%22.
Pongrácz Tiborné 2002. Ter­mé­keny­ség, csa­lád, csa­lád­po­li­ti­ka. www.nepinfo.hu/doc.php ?doc= NDM1&f=. /f0705050 10002.pdf.
Rostgaard, Tine 2004. Family Support Policy in Central and Eastern Europe – A Decade and a Half of Transition. Copenhagen, The Danish National Institute of Social Research. /Early Childhood and Family Policy, 8./
Sleebos, Joëlle 2003. Low Fertility Rates in OECD Countries: Facts and Policy Responses. http://puck­.­sourceoecd.org/vl=11113322/­cl=11/n­w=1/rpsv/cgib­in/w­p­pdf ?file=5lgsjhvj7qg7.pdf.
Som­lai Pé­ter 1998. A sok­fé­le­ség za­va­ra: a csa­lá­di élet­for­mák pluralizációja Ma­gyar­or­szá­gon. www.nepinfo.hu/doc.php?doc=NDIw&f=./f070401010002.pdf.
Stanek, Vojtech – Dudová, Iveta – Laluha, Ivan – Rievajova, Eva 1999. Sociálna po­li­ti­ka. Bratislava, Sprint.
Správa o sociálnej situácii 2005 2005. http://www.employment.gov.sk/mpsvrsr/internet/ home/page_pdf.php?id=2200&sID=ef79d91f3bba5241c542a1468b271b65.
UNECE 2000: Transition economies: less money, fewer children. http://www.unece. org/press/pr2000/00gen13e.htm.
UNICEF 2000: A League Table of Child Poverty in Rich Nations. http://www.uniceficdc.org/ publications/pdf/repcard1e.pdf.
UNICEF 2005: Child Poverty in Rich Countries. http://www.unicef.org/sowc06 /pdfs/repcard6e.pdf.
Van de Kaa, Dirk 1996. Anchored Naratives: The Story and Findings of Half a Century of Research into Determinants of Fertility. Population studies, Vol. 50, No. 3. 432. p.
Van de Kaa, Dirk 1999. Europe and its Population: The Long View. In van de Kaa, Dirk – Leridon, Hen­ri – Gesano, Guiseppe – Okolski, Marek: European Populations, Unity and Diversity. Kluwer, Dordrecht, 1–49. p.
van Zundert, Halman Luijkx (ed.) 2005. The Atlas of European Values. Herndon, Brill Academic Publishers.
World Bank 2002: Slovak Republic: Living Standards, Employment and La­bor Market Study. World Bank Country Study No. 23976. http://www.wds.worldbank.org/ servlet/WDSContentServer/WDSP/IB/2002/05/03/000094946_02042504020158/Rendered/INDEX/multi0page.txt.
World Bank 2005: The Quest for Equitable Growth in the Slovak Republik, Earning Your Way Out of Poverty: Assessing the Distributional Effects of Recent Slovak Reforms of the Tax and Bene?t Systems. Report No. 32433-SK. http://siteresources. worldbank.org/INTSLOVAKIA/Resources/TechnicalNote.pdf#search=%22World%20bank%20Report%20No.%2032433-SK%22.
Opatrenie è. 160/1999 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 187/2000 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 232/2001 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 285/2002 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 213/2003 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 372/2004 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 262/2005 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Opatrenie è. 415/2006 Z. z. o úprave súm životného minima. www.zbierka.sk.
Zákon è. 286/1992 Z. z. o daniach z príjmov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 90/1996 Z. z. o minimálnej mzde v znení neskorších predpisov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 125/1998 Z. z. o životnom minime. www.zbierka.sk.
Zákon è. 235/1998 Z. z. o príspevku pri narodení dieaa, o príspevku rodièom, ktorým sa súèasne narodili tri deti alebo viac detí alebo ktorým sa v priebehu dvoch rokov opakovane narodili dvojèatá a ktorým sa menia ïalšie zákony. www.zbierka.sk.
Zákon è. 236/1998 Z. z. o zaopatrovacom príspevku. www.zbierka.sk.
Zákon è. 366/1999 Z. z. o daniach z príjmov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 280/2002. Z. z. o rodièovskom príspevku. www.zbierka.sk.
Zákon è. 595/2003 Z. z. o daniach z príjmov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 599/2003 Z. z. o pomoci v hmotnej núdzi a o zmene a doplnení niektorých zákonov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 600/2003 Z. z. o prídavku na diea a o zmene a doplnení zákona è. 461/2003 Z. z. o sociálnom poistení. www.zbierka.sk.
Zákon è. 601/2003 Z. z. o životnom minime a o zmene a doplnení niektorých zákonov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 452/2004 Z. z. o náhradnom výživnom. www.zbierka.sk.
Zákon è. 244/2005 Z. z., ktorým sa mení a dopåòa zákon è. 280/2002 Z. z. o rodièovskom príspevku v znení neskorších predpisov a o zmene a doplnení niektorých zákonov. www.zbierka.sk.
Zákon è. 627/2005 Z. z. o príspevkoch na podporu náhradnej starostlivosti o diea. www.zbierka.sk.
www.crlp.org/pdf/pub_bp_trendsinrr_ece.pdf
www.epmloyment.gov.sk
www.em­ploy­men­t.­gov­.sk/rodin­na_poli­tika/kon­c_s­tat_rod_poli­tiky.html
www.eu­rac­tiv.­com/en/­so­cialeu­rope/­wom­en-slo­vak-­work­force-chal­lenges/articl­e-­­1­5­32­7­7
www.europa.eu
www.finance.gov.sk
www.infostat.sk/vdc/data/databoris.htm
www.oecd.org
www.statistics.sk/
www.sdf.sk/sdf_media/2004_mikrocenzus2003.pdf
www.tarki.hu/adatbank-h/nok/pdf/fuggelek1-7.pdf
www.ueos.sk/mvrr.sr/isvov/s3/m6/catb.asp
www.unicef.org/infobycountry/slovakia_statistics.html
w3.unece.org/stat/scriptsdb/catalog.asp